EGY

Befejeztem a bár letörlését, majd a hátsó irodába sétáltam, hogy kimenjek.

– Viszlát holnap, Ronan. Bekukucskáltam a fejem a főnököm irodájába. Hajnali

három volt, és a fáradtság rángatta a tagjaimat. Ronan egy köteg számla fölé hajolt,
szemüveggel az orra szélén, miközben simogatta vörös, bozontos szakállát.

– Éjszakát, kislány. Legyen biztonságban – kiáltotta vastag ír akcentusával.

Megkopogtattam a táskámat és a Walther P22-t, amit vittem. – Mindig az vagyok.

Ronan motorkerékpárt vezető, negyvenöt éves, buzgó fickó volt, aki többet ivott,
mint vizet. Olyan volt számomra, mint egy apa, különösen, ha figyelembe vesszük,
hogy soha nem ismertem a saját apámat. Anyukám és Ronan együtt nőttek fel, és
óvoda óta ismerték egymást. Mindig benézett a családunkba, hogy
megbizonyosodjon arról, hogy minden rendben van. Csak én és az anyám és a mi
kis házunk voltunk a Pend Oreille-tónál, Sandpointban, Idaho államban. A Sandpoint
alapvetően turistamegálló volt a Coeur d'Alene-ból és Spokane-ből érkező városon
kívüliek és „helyiek” számára. San Diego tengerparti hangulata volt minden
parkolási probléma és tizenkilenc dolláros margariták nélkül.

Tizenhat éves koromban elkezdtem asztalokat takarítani a Rusty Spoon-ban, de idén

januárban betöltöttem a tizenkilenc évet, és Ronan megengedett, hogy csapos
legyek.

A tippek sokkal jobbak voltak.

Amikor kiléptem a hűvös éjszakai levegőre, felpattantam a biciklimre és felhúztam

az állványt. Anyámé volt a kis ház a Larch Street és a 3rd Ave sarkán. Húsz éve
vette százötvenezer dollárért, de a mostani meleg piacon valószínűleg félmilliót is
kaphatna. az apró két hálószobás. Mintha valaha is hagytam volna eladni. Abban a
tengerparti házban akartam eltemetni.
Elpedáloztam McDuff's mellett, és intettem Niknek, aki éppen kiszállt a műszakból.

"Szia szépség. Jó tippek ma este?” – kiáltotta.

"Nem rossz!" – hívtam vissza, miközben elmentem mellette.

Nik a McDuff's csaposa volt; gyakran flörtöltünk, de nem történt semmi. Emberfiú
volt, és én nem foglalkoztam velük. Most is egy szőke nő várta a kocsija mellett.
Megráztam a fejem és felnevettem.

A Bonner General Hospital mellett ellovagolni általában az éjszakám fénypontja volt.

Mindig szerettem belekukucskálni, hogy valami izgalmasat lássak. Egyszer láttam
egy nőt rohanni befelé véres hüvelykujjal egy táskában. Mindig is szerettem azokat
a sürgősségi műsorokat; része volt annak, ami inspirált, hogy jelentkezzek az
állatorvosi iskolába. Jobban szerettem az állatokat, mint az embereket, és nem
ájultam el a vér láttán, így az állatorvos lettem. Lassítva a biciklimet, ahogy
elhaladtam a kórház mellett, benéztem az ablakon, de azon kívül, hogy néhány
ember ült az előcsarnokban feldobott vödrökkel, nem volt semmi klassz.

Béna.

Éppen indulni készültem onnan hazafelé, amikor megláttam egy vérnyomot, amely
elhagyta a járdát, és a kórház mögötti erdőbe csordogált. Csúszva megálltam,
fekete gumicsíkot hagyva a tiszta betonon.

A páfránybokrok és füvek mind le voltak zúzva, mintha valaki belebotlott volna.

Szent szar.

Ma volt az a nap, amikor valóban láttam egy lőtt sebet vagy valami hasonlót? A
Sandpoint-i bûnözés szinte nem létezett, és nem kívántam senkinek sem rosszat…
de mit nem adnék azért, hogy valami igazán mocskos dolgot lássak. Valószínűleg
valami nem stimmelt velem, ami miatt nem riadtam vissza a gore elől. Csak azt
hittem, hogy az emberi test olyan lenyűgöző. A biológia volt a kedvenc tantárgyam
a középiskolában, és a békák boncolása cseppet sem zavart.

Nyögés hallatszott az erdő felől, és megdermedtem, nagyot nyeltem, miközben a

szőrszálak a karomon felfelé álltak. Oké, ez most valóra vált.

– H-szia? Beszóltam az erdőbe, és szinte azonnal visszaszólt egy sérült nyafogás.

Állat volt? Ez megmozgatott. Az emberek többnyire rendben voltak, de az állatok

tiszta szívű lények voltak, akikkel minden nap megkockáztatom az embert.
Leparkoltam a kerékpáromat a járda szélén, elővettem a fegyverem, és lazán az
oldalamnál tartottam, lehúztam a ravaszt. Annak ellenére, hogy a Sandpoint félig
liberálisnak számított Idahóban, mindenki, akit ismertem, fegyvert hordott. Olyan
volt, mintha mobiltelefonod lenne, egyszerűen nem mentél sehova sem.

A kórház melletti erdőbe lépve mentális épségvizsgálatot végeztem. Tényleg

vérnyomot követtem az erdőbe? Igen. Okos dolog volt ez? Nem.

Eh, volt fegyverem. Mi romolhat el?

– Nem foglak bántani, de van fegyverem arra az esetre, ha meg akarnál támadni –
mondtam a sötét, üres erdőnek. Ember vagy állat, habozás nélkül lelőnék, ha az
életem veszélybe kerülne.

Ez a nyöszörgés visszatért hozzám, és határozottan nem emberi volt. Szar. Tényleg

fel akartam futni most egy sérült pumára? A medvék nem nyöszörögtek, és a helyi
vadászok általában jók voltak az ölésük nyomában, de lehet, hogy valaki megúszta.

– Ne harapj meg, különben végzek veled! mondtam a sötét fáknak. Valószínűleg

segítséget kellene hívnom; hajnali három volt, és ha megtámadnak, senki sem
tudná. De a telefonomat a táskámban hagytam, ami a kerékpáromon lógott.
A következő nyöszörgés a bal oldalamról hangzott, és arrafelé siettem, a földet
fürkészve, miközben a szemem hozzászokott a holdfényhez. Tele volt, szerencsére,
és elég világos volt ahhoz, hogy lássam a...

– Egy farkas – ziháltam, amikor a tekintetem a csodálatos lényre esett.

Hatalmas volt és szürke, de a színe olyan világos volt, hogy szinte ezüstös fehér
volt, ami megadta a bundáját. Erősen zihált, és egy seb a hátsó lábánál szabadon
vérzett.

"Szar." Közelebb léptem, és az ajka kihámozódott a fogai közül.

Elővettem a pisztolyomat, és pontosan rá szegeztem, mire ő megállt.

Okos farkas.

Az agyam percenként egy mérföldet száguldott. Lelőttem és kiszabadítottam a

nyomorúságból, vagy próbáltam segíteni neki? Akármilyen elrontottan hangzott is,
arra ösztönözték, hogy kiirtsák a farkaspopulációt itt Idahóban. Csökkentették a
jávorszarvas- és szarvaspopulációt, amit rosszallottak. Állatbarátként nem értettem
vele egyet.

A farkasok nem haltak bele lábsérülésbe, igaz? Tiszta szúrt sebeknek tűnt. Lehet,
hogy egy másik állat megharapta? De a hús nem lógott le, így meg lehetett javítani.
Gondoltam arra, hogy felhívom Dr. Gasslyt, és megnézem, összevarrja-e, de azonnal
elhessegettem a gondolatot. Gassly nem bánna egy vad farkassal; valószínűleg azt
mondaná, hogy veszettsége van.

– A fenébe – morogtam, miközben a szituáció a szívembe hasított. Nem tudtam

megölni egy farkast. A farkasok borzasztóan rosszindulatúak voltak. A medvék is. A
szarvasok Lyme-kórt hordoztak, így teljesen rendben voltam, ha egy sapkát vertem
a seggükbe, de a farkasok… nem. Nem tehettem, a farkasok olyanok voltak, mint az
óriási kölykök, akiknek dühvel küzdenek.

A fegyverem idióta részeg hím embereknek való volt, nem sérült farkasoknak. A
gyönyörű farkasok, arany mézes szemekkel, mint ez, megérdemelték az életet.
Kinyújtottam a kezem, és a farkas megdermedt.

– Ne harapj meg – mondtam neki, és ujjaimmal megérintettem a hátán lévő bundát.

Ha próbára tehetném a természetét, talán ha engedelmes lenne, meg tudnám...

Rám csattant, én pedig visszahúztam a kezem, és az arcába nyomtam a fegyverem.

– Próbálok segíteni neked!

A fegyverre nézett, és felmordult.

Oké, talán nem ez volt a legjobb módja annak, hogy rávegye, hogy megbízzon
bennem.

Ne légy hülye, Averly ,- mondtam magamnak, miközben letettem a fegyvert a fűbe.

A farkas követte a mozdulataimat, és furcsának találtam, hogy ennyire reagál.

Zseniális farkas.

– Barátságos környékbeli csapos, Averly – mondtam neki, és ismét kinyújtottam

szabad kezemmel.

Elhallgatott, de hadd simítsam a kezeimmel a sértetlen hátára.

Hmm . Elég engedelmes volt, amikor nem hadonásztam rá fegyverrel. – Kíváncsi

vagyok, megengednéd-e, hogy varratokat adjak neked – töprengtem hangosan. –
Több száz banánt csináltam, és nagyon jól vagyok.

Lehet, hogy még csak egy éve tanulok, de gyorsan tanultam. Oldalra hajtotta a
fejét, mintha ez érdekelné, vagy humorosnak találta volna, vagy ilyesmi. De ez
hülyeség volt, mert a farkasok nem értettek angolul. Ez a farkas bizonyára házi
kedvenc volt; túl jól érezte magát az emberek között, de ez talán a javára válik.
Rosszul fogadták, de ismertem néhány embert fent a Bonner's Ferryben, akik házi
kedvencként tartották a farkasokat, és kutyákkal tenyésztették őket. Farkaskutyák
sok pénzt hoztak errefelé, talán ő is azok közé tartozott.

Éppen azon töprengtem, hogyan vihetném a házamba, amikor a levelek ropognak

mögöttem. A farkas hátán a csáklyák mohawkká nőttek, ajka pedig hátranyílt,
miközben halk morgás dübörgött a mellkasában.

Ó basszus.

Hátrarántottam a kezem és megfordultam, miközben a füvön lévő fegyveremért

nyúltam. Szemem egy másik farkasra esett, aki pont értem jött. Fekete bundája
volt, és fenyegetően vicsorgott, és a sokk végighasította a testem. A farkas
átvitorlázott a levegőben, és rám szállt, és hátralökött, és nem elérhető fegyverem.
A fejem megrepedt valami éles és kemény dolognak, és szédülés kerített
hatalmába. A farkas úgy sétált át rajtam, mintha egy kisebb kellemetlenség lennék,
miközben megpróbált eljutni a mögöttem lévő szürke sérült farkashoz. Vér volt az
ajkán, és azon tűnődtem, vajon őő volt az, aki megtámadta új szürke farkas
barátomat. Megmagyarázhatatlan birtoklási késztetés nyúlt fel bennem, és az
utolsó pillanatban felemeltem a lábam, összekapcsolódva a fekete farkas beleivel,
és oldalra löktem. Óriás volt, én pedig nem voltam olyan jó rúgó, szóval csak annyit
tettem, hogy kínosan rám kényszerítettem.

Fantasztikus.

Morgás és vicsorgás zengett az erdőben, és a szőrszálak felálltak a karomon.

A fejem oldalra csapódott és ziháltam. Szent ég, több is volt . Egy egész csomag.
A fekete farkas leugrott rólam, és az új barátomért ugrott. Felemeltem a karomat,
hogy arcon üssem, de ehelyett csak a vicsorgó szájába illesztettem. Csontropogás
hallatszott, mielőtt az éles, forró fájdalom áthasította a jobb alkarom. Egy fülsértő
sikoly szakadt fel a torkomból, amikor a farkas teljesen beleharapott a karomba.
Szabad kezemmel felnyúltam, és a nyakába ütöttem. Levált a karomról, és ráugrott
a szürke sérült farkasra.

Anya fricker!

Megharapott. Egy vad farkas megharapott. Most valószínűleg veszettség leszek .

Kinézve a nyílt erdőbe, fél tucat árnyat láttam előre leselkedni.

Oké, ez már elég messzire ment.

Ez a kis szőrös barom éppen át akart kelni a szivárványhídon. Az állatok iránti

szeretetem csak azokra terjedt ki, amelyek nem haraptak meg és nem támadtak
meg másokat. Felfordulva, vigyázva, hogy ne mozdítsam el túlságosan a sérült
karomat, előkaptam a fegyveremet, és erősen a bal kezembe szorítottam. Sérült
karommal odanyúlva összerándultam a fájdalomtól, amit okozott, hogy
hátrahúztam.

A fekete farkas beletépett a szürke farkasba; most mindkettőt le kellett volna

lőnöm. Az egyik, hogy megölje a veszett pszichot, a másik, hogy kiszabadítsa a szép
szürke farkast a nyomorúságból.

Remegő lábakon álltam, és a gonosz vicsorgó lények fölött lebegtem.

– Szállj le róla, kutyalélegzet! Kiáltottam, de nem történt semmi. A mozgás

felgyorsult mögöttem, és tudtam, hogy kevés időm van, mire az egész falka rám
ereszkedett és darabokra tépett.
Kinyújtottam a kezem, előrepattintottam a jobb csizmámat, és éreztem a szamár
bordáinak kielégítő ropogását. A támadó farkas felüvöltött fájdalmában, és oldalra
esett. Nem vesztegetve az időt, a fegyverkiképzésemre hagyatkoztam Ronannal és
a haverjaival. Céloztam, és öt lövést adtam le közvetlenül a farkas mellkasába. Úgy
ereszkedett le, mint egy zsák tégla, ernyedten és már nem lélegzett.

Körülbelül két másodpercem volt, hogy megérezhessem a győzelmet, mielőtt a

fájdalom a karomban hirtelen tíz szintre emelkedett. A kín nyögése szökött ki
belőlem, és eldobtam a fegyverem. Olyan érzés volt, mintha valaki srirachát öntött
volna a sebembe.

Térdre estem a sérült szürke farkas előtt, ő pedig rám nézett azokkal az aranyló,
mézes szemekkel. Volt benne intelligencia, és törődött velem. A szemöldöke
összehúzódott, mint egy emberé. Rosszul éreztem magam, hogy ismét
megtámadták, és hogy nem tudtam megvédeni. Nem akartam, hogy így haljon
meg.

– Sajnálom – sóhajtottam, miközben a feketeség táncolt a látásom szélén. Ki fog

vérezni, én pedig elájulok ettől a soha véget nem érő fájdalomtól. Soha nem voltam
jól a fájdalommal; bevallom, egy kicsit drámakirálynő voltam. Egyszer lenyomtam a
lábujjamat a kanapén, és elmentem a sürgősségi ellátásra, azt hittem, hogy eltört.
Csak jég kellett hozzá. De ez epikus szintű fájdalom volt. Fájdalom, amelyet az
anyáknak közvetlenül a baba kilökése előtt érezniük kell; ez a fájdalom
elviselhetetlen volt.

Meg akartam halni.

Üvöltések tökéletes harmóniában törtek fel az erdőben, és imádkoztam, hogy valaki

a kórházból kivizsgálja azokat a lövéseket, mielőtt ez a farkasfalka megenne. Még
mindig volt öt lövésem a fegyverben, ha csak elértem. A farkasok köröztek
körülöttünk, és hátrahúzott ajkakkal vicsorogtak, fogaik közül csillogott a nyál. Én és
a farkas cimborám hamarosan vacsorázni készültünk.

Minél gyorsabban köröztek, annál erősebb lett a fájdalom. Az izzadság átáztatta a

ruháimat, ahogy az éjszakába jajveszékeltem, és egyre közelebb gurultam a szürke
farkashoz, amíg fel nem húzódtam. Abban a pillanatban, amikor a bőröm hozzáért a
bundájához, olyan volt, mintha balzsamot tettek volna a sebemre, és az elmém
szélein a feketeség a legapróbb másodpercre is visszavonult.

A farkasok is megálltak egy pillanatra, majd közelebb léptek, morgás és vicsorgás

szakadt ki a torkukból, ahogy köröztek.

A lélegzetem szakadt zihálással tört ki; – lihegte a szürke farkas. Lihegtem, ő

nyöszörgött. Sírtam, az én fájdalmam, az ő fájdalma. Egy pillanatig annyira
elkeseredtem, hogy nem tudtam, hol kezdem, és ő ért véget. A sebemből származó
vér a sérüléseire csöpögött, miközben félve a bundájába kapaszkodtam.

Nem így akartam meghalni. Nem így akart meghalni senki, de amikor felnéztem a
mézszínű szemekbe, béke szállt rám. Legalább nem voltam egyedül, együtt voltunk
ebben, és együtt fogunk meghalni. Azért haltam meg, hogy megvédjek valamit – az
ő élete értékes volt, és mindent megtettem, hogy tiszteljem.

Az egyik falka farkas felém ugrott, és a szürke farkas meglepő erővel ugrott talpra.
A fogait feltárva lépett át a testemen, így védelmező mozdulattal bebújtam alá.
Rávigyorgott a körülöttünk keringő falkára, és nyöszörgés ütötte meg a torkukat,
ahogy hátráltak, lehajtott fejjel-farokkal.

Mi a…?

Amikor a szürke farkas visszanézett rám, a szeme… izzott?

Megnyalta a harapásnyomot a karomon, majd a fájdalom olyan epikus szintet ért el,
hogy megölt. Sehogy sem tudtam túlélni ekkora kínt. Minden elsötétült, és én
biztosan meghaltam.

KETTŐ

„Averly! Gyere reggelizni a műszakom előtt." Anyám hangja az álmomba hasított, és

felébresztett a valaha volt legrosszabb álmomból.
A farkasok . A vér. megborzongtam. Nincs több horrorfilm. Ásítozva megfordultam
az ágyban, és összerándultam, amikor fájdalmat éreztem a karomban.

Dehogyis, nem lehet...

"Igazi?" Lepillantottam a jobb karomon lévő forradó állati harapásnyomokra. Szent

szar . Ez tényleg megtörtént. A ruháim ugyanolyanok voltak, mint amilyenben a
bárt hagytam, és elborítottam a kiszáradt vér.

– Averly? anyám hívott.

Rekordidő alatt repültem le az ágyamról, és bementem a fürdőszobámba. "Uh,

késésben van! Csak hagyj nekem néhány tojást! Szeretlek!" Sikítottam.

Amikor beléptem a fürdőszobába, belenéztem a tükörbe és összerándultam.

Pokolian néztem ki. Hosszú vörös hajam az egyik oldalon patkányos volt, és néhány
fenyőtű is beleszorult. Sötét, szinte feketére száradt vér borította be az ingemet és
a karomat, a ruhámat pedig szürke farkasbunda borította.

„Rendben, nem nagy baj. Valóságos volt. Hazasétáltam és megbotlottam benne, és

most már jól vagyok – mondtam a teljesen pánikba esett nőnek a tükörben.

De nagy dolog volt, és nem tudtam egyedül megbirkózni vele. El kellett mondanom
valakinek, mi történt tegnap este. Kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, és a földön
kémleltem a táskámat, amelyet kosz borított. Odaléptem, és elővettem a
telefonomat, mielőtt visszarohantam a fürdőszobába. Észrevettem, hogy a sarokban
megkérgesedett a vér, ráadásul csak tíz százalékos az akkumulátor.

Felhúztam a szövegláncomat legjobb barátommal, Leah-val, és küldtem neki egy

üzenetet.
Averly: Most menj át a házamba. Tarajos sül.

Leah: Valóban?

Averly: Porcupine!

Leah: Basszus, úton vagyok!

Csak kétszer használtam a speciális 911-es segélyhívó kódunkat, egyszer, amikor

Zander kidobott a hetedik osztályból, és most. Leah tudná, hogy ez nem egy
gyakorlat, és mindent el kell dobnia, és átjönne ide.

Öt percig járkáltam a fürdőszobámban, és azon töprengtem, hogy a biciklim kint

van-e még, és el kell-e mennem a sürgősségire, és be kellene oltanom a veszettség
ellen. Három másodpercre voltam attól, hogy felhívjam a seriffet, hogy jelentsem
egy veszett farkasfalkát, amikor Leah bekopogott a fürdőszoba ajtaján.

"Én vagyok!" suttogta-sikoltott.

Anyám biztosan beengedte. Ez, vagy a kódot használta, amit nyolc éves korunk óta
tudott.

Kinyitottam a fürdőszoba ajtaját, és a legjobb barátom megfogta a száját, hogy

elfojtson egy sikolyt, miközben tekintete a megjelenésemre szegeződött.

– Tudom – nyöszörögtem.

Szeme a karomon lévő kérges harapásnyomra siklott, majd a hajamra, majd az

egészre. – Megtámadt egy medve? Belépett a fürdőszobába, és becsukta maga
mögött az ajtót.
Megráztam a fejem. "Bezárás. Egy farkas."

Zöld szeme elkerekedett. „Valóban? Mert vicceltem."

Közelebbről megnéztem a karomat, amelyen egy u-alakú harapásnyom volt, vörös

pörkökkel.

Nagy levegőt vett. – Tegnap este jöttél vissza a munkából?

Bólintottam. – Láttad kint a biciklimet, amikor bejöttél?

A lány megrázta a fejét. – De nem igazán figyeltem. Szólnod kellene az anyukádnak,

varrni és veszettség elleni oltást kapni, vagy ilyesmi.

Összerándultam. Valamiért nem akartam elmondani másnak. Olyan furcsa eset volt,
hogy abban sem voltam biztos, hogy elhiszem.

„Hadd vegyek egy gyors zuhanyozást, aztán meglátjuk, ott van-e még a biciklim” –
mondtam neki.

Leah az ajkát rágta. – Mi van, ha megfertőződik?

Eszembe jutott, hogy a szürke farkas nyalogatta a sebemet, és bólintottam. – Hozok

antibiotikumos kenőcsöt.

Már gyógyuló volt, ami furcsa volt. Megesküdtem volna arra a fájdalomra, amit
tegnap este éreztem, hogy csontomig harapott. De hülye voltam, amikor a
fájdalomról volt szó, szóval talán nem is volt olyan rossz, mint gondoltam.
Tíz perccel később tiszta voltam, egy egész tubus Neosporinnal bedörzsöltem a
sebemet, és gézbe csavartam.

Eltelt néhány perc, és beszívtam néhány rántottát, felkaptam a hátizsákomat az

órára, és Leah-val kimentem az ajtón.

"Mit csinálsz?" Leah válla fölött lestem, mert ráragadt a telefonjára, ami nagyon
nem hasonlított rá.

Leah, az én szeretett, barna hajú, 100 cm magas legjobb barátom, összeesküvés-

elmélet híve volt. Inkább az igazabb nevet választotta , de ezt a címet arra
tartottam, amikor bebizonyította nekem, hogy a sasquatch valódi. Leah gyűlölte a
technológiát, és megesküdött, hogy a kormány kémkedik utána. Twitter-fiókjának
több mint 100 ezer követője volt. Így van, több mint 100 000 ember hitte el, hogy a
sasquatch valódi.

Elolvastam a telefonját a válla fölött: Mik a veszettség tünetei?

"Hé!" Megütöttem a karját.

A lány vállat vont. – Csak vigyázok rád.

A biciklim nem volt elöl. Összeráncoltam a homlokomat, remélve, hogy nem lopták
el. Talán túl kábult voltam ahhoz, hogy tegnap este bezárjam. Gyalog mentünk a pár
háztömbnyire a kórházig és összeszorult a szívem, amikor a biciklimet sem láttam
az ösvényen. Volt azonban kiszáradt vér, ami eszembe juttatta a hülye ötletemet,
hogy beszaladjak az erdőbe és nyomozok. Észrevettem a fekete guminyomot is,
ahol megcsúsztam, és megálltam.

Leah zihált. – Mi van, ha egy squatch megharap?

– ráncoltam a homlokomat. „Leah, egész idő alatt eszméleténél voltam. Egy farkas
volt. Valójában egy egész csomag.”

Felvonta egyik szemöldökét, majd az erdőre mutatott. – A te biciklid.

Követtem a tekintetét, és láttam a vörös fém csillogását. Száguldottam előre, és

átfurakodtam a száron, hogy elérjem. Tökéletes állapotban volt, csak letört.
Elrejteni? Tehát nem lopják el? Akkor hogy kerültem haza? Lehet, hogy olyan kábult
voltam, hogy letettem a bicikliről, és sétáltam…

Valahogy ezt nem tartottam lehetségesnek. Tovább léptem az erdőbe, és

megtaláltam a helyet, ahol a támadás történt.

"Szent gyilkosság helyszíne." Leah elővette a telefonját, és elkezdett képeket

készíteni a vérrel átitatott földről és a karmokkal jelzett talajról. A vér megdermedt,
és nagyon göcsörtösnek tűnt, de nem néztem le róla. nem tudtam.

Valóságos volt.

Ez a bizonyíték arra, hogy az álmom nem álom, és ez a harapásnyom a karomon

pontosan úgy esett le, ahogy emlékeztem rá. A fejem odakapott, ahol az a farkas
feküdt, amit lelőttem, de az ellapult füvet és a karcsú, fekete fegyveremet még
mindig ott találtam. Felvettem és a farmerom derékrészébe bújtam.

– Mondd, te lőtted le a veszett farkast? – mondta Leah a fegyveremre nézve.

Bólintottam. – Nem volt dühös. Leginkább azért mondtam ezt, mert nagyon nem
szerettem volna azt az öt veszettségből álló oltást, amit az embereknek adtak,
amikor egy vadállat megharapta. Persze a farkas ellenséges volt, de nem tűnt
betegnek. Nem habzott a szája, nem volt sovány vagy… Megráztam a fejem, hogy
kitisztítsam a gondolataimat.
Leah tett egy lassú kört. – Hol van a teste?

„Őrültség volt. Lehet, hogy a csomagja többi része elhúzta. De nem voltak vontatási
nyomok. Mintha mind felkeltünk és elmentünk innen . Nevetésben törtem ki a
gondolatra, Leah pedig furcsán nézett rám.

– mutatott rám. „Abnormális viselkedés! A veszettség jele."

Megforgattam a szemeimet. "Jól vagyok. Gyerünk, óránk van."

***

Két ibuprofént kellett bevennem ahhoz, hogy átvészeljem a napot, és lehet, hogy
elloptam néhány kutya antibiotikumot a gyógyszertáramból, de lehet, hogy nem.
Anyának és nekem nem volt biztosításunk, és nem akartam kétszáz dollárt sürgős
ellátásra pazarolni, hogy néhány húszéves asszisztens egy forgatókönyvre
firkálhasson. Emellett a kutya antibiotikumok ugyanúgy működnének, amíg
helyesen adagolom.

Órák után enyhe láz és fáradtság tört rám, ezért bekaptam két antibiotikumot –
hogy a súlyom kétszerese egy közepes méretű kutyáénak –, és a ma esti műszakom
előtt a Rusty Spoonban szunyókáltam otthon. .

***

Majdnem négy órával később tomboló éhségre ébredtem. Anyám lasagne-t

készített, és már ágyban volt. Heti három nap volt nála az 5 órai műszak az
élelmiszerboltban, úgyhogy gyakran éjszakai hajók voltunk.
Miután megettem a lasagne majdnem felét, felvettem egy vékony farmert és egy
crop topot, és egy ecsettel beletúrtam a hosszú hajamba. A karom már alig fájt, de
túl féltem ahhoz, hogy bekukucskáljak a géz alá. Ha genny vagy kiütés lenne,
mindenképpen látni kell, és teljesen veszettségbe lőnének.

Inkább a minden rendben vonaton utaztam … amíg le nem ütközött.

A Rozsdás Spoonhoz vezető biciklitúrám eseménytelenül telt, csakúgy, mint a

pultostársammal, Clarával töltött műszakom első órája. Ez egészen addig tartott,
amíg be nem jött a vacsora utáni rohanás. Az egyik pillanatban vén részeg Joe-val
beszélgettem, a másikban pedig lecsaptak minket: tele a bár, tele az asztal,
sorakoznak ki az ajtón.

„Rügyfény!” Clara kiáltott, én pedig lecsúsztam neki egyet. Imádtam Clarával bárt
gondozni. A rúd felére ragaszkodott; jól takarított, és szórakoztatóvá tette a munkát.
Ital után italt öntöttem, amíg a csuklóm megfájdult, és a tömeg kezelhető
mértékűre elvékonyodott. Amikor éppen egy ragacsos helyet törölgettem le a
pulton, egy nagy barna kéz finoman kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a
gézfóliám tetejét.

"Minden rendben?" – szólalt meg egy rekedt férfihang, mire végigfutott a

gerincemen a hideg. Felnéztem, és belenéztem a két legkékebb szemébe, amit
valaha láttam. A legdögösebb archoz tapadtak, akit valaha is néztem.

"Helló, segíthetek?" Clara megpróbálta rávenni az ügyfelemet, én pedig

ráirányítottam a szódavíz-permetezőt.

– Hátra, ő az enyém – morogtam.

Játékosnak szántam, de valamiért sokkal birtoklóbb volt a hangnem, mint szerettem

volna.
Clara elvigyorodott, és kiköpte a nyelvét.

„Nyilvánvalóan a tippekért” – éreztem, hogy ki kell mondanom, és most hülyén

éreztem magam.

Visszapillantottam a srácra, és láttam, hogy alig leplezi a vigyorát. – Csak a

tippekért? – kérdezte kacér hangon.

Uram segíts, kikerült a bajnokságból. Félreértés ne essék, jó volt az önbecsülésem,

és tudtam, hogy csinos vagyok, de ez a srác… na jó. Ő volt az ideális fickóm –
magas, mint egy kosárlabdázó, olyan testalkatú, mint egy futballista, és olyan
tetovált, mint egy bűnöző.

"Mit adhatok neked?" – kérdeztem a torkom megköszörülve.

Szeme az üvegeket kutatta, majd végül figyelmesen visszanézett rám. – A csapos

választása.

Oké. Menő. Nincs nyomás.

Most intenzívebben figyeltem őt, hogy megpróbáljak utánaolvasni, mi lehet az itala.

Sötétbarna haja, ami az állkapcsára omlott, jól nyírt szakáll, napokig tartó izmok. A
ruhái azonban szépek voltak, sötét farmernadrág és kékeszöld Henley, amitől
kipattant a szeme. Úgy nézett ki, mintha a húszas évei elején járna, de valami a
szemében azt hitte, hogy öreg lélek.

Olyan volt, mint egy favágó, aki szörfös sráccal találkozott.

"Mi a neved?" Összeszorítottam az ajkaimat, és próbáltam kiolvasni, vajon áshat-e

scotchot vagy sem.
– Brayden. Rekedtes hangja felmelegítette a hasamat. Ez a név olyan tökéletes
volt .

Nem volt egy vegyes italos fickó, csak tudnám. A Brayden nevű srácok nem ittak
skótot. Kinyújtottam a kezem, meghúztam egy helyi indiai pale ale kiöntőjét,
töltöttem egy hideg poharat, majd elé tettem.

Mióta először beszéltünk, le sem vette rólam a szemét, és most megdöbbentem

tőle. Bámultam, ahogy az ajkához tette a söröspoharat, és hosszan kortyolt.

Néztem, ahogy az ádámcsutkája billeg, és a testem ismét lázba tört. Elöntött a

forróság, és nagyot nyeltem.

Eljött a következő adag antibiotikum ideje. Barátságosan mosolyogva a csávóra,

megfordultam, és a bár közepére sétáltam, ahol a táskám egy kockalyukban volt
bedugva.

Jesszus, Averly, gyakorlatilag a szemed rontotta el. Megkapaszkodni.

Mindig dögös srácok dolgoztak, de volt valami más ebben a srácban. Valami
intenzív. Kipattantam még két tablettát, és lelocsoltam őket egy kis vízzel, de egész
idő alatt éreztem a fickó tekintetét a hátamon.

Felállva megfordultam, és biztosan engem figyelt.

– Jaj, süket vagy? Valaki koppant a fából készült rúd tetején a szekciómban. "Két
kozmoszt kértem!" – kiáltott a srác tőlem jobbra, én pedig lefagytam.

Fattyú.
A fickó felé fordultam, készen arra, hogy szóljak neki, hogy menjen el, amikor
Brayden felrepült az ülésről, és megragadta a bunkót a tarkójánál. A fickó szeme
elkerekedett, én pedig a szódaszórót szorongattam, felkészülve, hogy
mindkettőjüket beáztassam, ha dulakodni kezdenek. Brayden súgott valamit a fickó
fülébe, mire félve bólintott, és rám nézett.

"Sajnálom. Én… elnézést kérek, hogy így beszéltem veled. Most hazamegyek –
motyogta.

Brayden elengedte, és a fickó gyorsabban szaladt ki a bárból, mint egy égő farkú
macska. Döbbenten álltam ott, amikor Brayden felém billentette a fejét, és
visszasétált a bárba, és leült.

Ennek a fickónak az idegessége! Valamiért feldühített az a tény, hogy úgy gondolta,

hogy meg kell mentenem.

Odatoppantam hozzá, a pultra dőltem és az arcába kaptam. – Ez igazán lovagias

volt, de tudok vigyázni magamra.

"Tudsz?" – kérdezte, és tekintete a bekötött karomra siklott.

ziháltam. Fattyú!

Már éppen vissza akartam vágni, amikor felnyúlt, és megdörzsölte a halántékát,

mintha ettől fájna a feje. „Azt hiszem, rossz lábbal szálltunk le. Mi a neved?"

– Averly. Intettem neki a törülközőmmel, majd hülyén éreztem magam, és bedobtam

a szappanosvödörbe.

– Nő, adj két sört, STAT! – szólította meg egy ismerős női hang, mire elvigyorodtam,
elfordultam Braydentől, és megöleltem Leah-t. Felsikoltott, és a rúd tetejére hajolt,
és szorosan magához húzott, miközben átölelte a karját. Hozott néhány barátját az
újságírás órájáról, én pedig Shirley Temples-t és üdítőt adtam nekik. Nem akartam
elveszíteni Ronan alkoholjogosultságát kiskorú barátaim besurranása miatt. A
huszonhárom éves Clara mindig szemet hunyt a hamis igazolványaik előtt, és
beengedte őket, de nem szolgáltunk fel nekik alkoholt. Csak nem volt sok tennivaló
ebben a városban, így ez volt a társalgó.

Amikor visszafordultam, Brayden eltűnt. A szívem összeszorult. Valamiért még nem

akartam, hogy elmenjen, még ha egy kicsit heves volt is.

Csak amikor a rúd hátulját átvizsgáltam, akkor vettem észre, hogy Brayden két
felsőt kért, és égető intenzitással bámult rám.

Furcsa.

Ahogy telt az éjszaka, és az utolsó hívást kezdeményeztem, odapillantottam, hogy

elkapjam Braydent, aki még mindig engem figyel. Hogyan bámulhat valaki három
órán keresztül egyfolytában anélkül, hogy valami tébolyult pszicho lenne? Kár volt,
mert a bámulási problémáján és a túlzottan védelmező ösztönein kívül ő volt az
álmaim.

– Na jó – mondta Clara mellettem.

Megijedtem, nem vettem észre, hogy még mellettem van.

"Ó igen. Ő aranyos. Egy fejszegyilkosnak."

Clara nevetett, én pedig a bárpult letörlésével voltam elfoglalva. Brayden

tizenegykor bejött, majd csaknem kettőig maradt, miközben ugyanazt a sört
kortyolgatta. Ki kortyolt egy sört három órán keresztül?
Ezt bizonyára hangosan mondtam, mert Clara így válaszolt: „Valaki, aki nem iszik?”

– ráncoltam a homlokomat. Miért jössz egy bárba, ha nem iszol?

„Húsz dollár borravalót adott nekem egy ötdolláros sörért. Ez bosszantó, igaz?”

Clara ismét nevetett. – Drágám, nyilvánvalóan kedvel téged. Valószínűleg a

városban, úton Kanadába vagy ilyesmi. Miért nem tölt el vele egy jó éjszakát?”
Megvonta a szemöldökét, mi pedig mindketten kuncogtunk. Clara tudta, hogy nem
érdekel az egyéjszakás kaland.

– Mindjárt visszajövök – mondtam, majd felkaptam egy köteg koszos poharat, hogy
bevigyem a konyhába.

Éppen oda akartam lépni, hogy elmondjam Braydennek, hogy bezárunk, és mennie
kell, amikor kinyílt az ajtó, és hat óriási csávó lépett be.

– Hú, van futballkongresszus a városban? - motyogtam magamban és kiléptem a

bár mögül. – Elnézést, bezárunk – mondtam a haveroknak, és siettem, hogy eléjük
lépjenek, hogy ne tudjanak beljebb jutni, miközben az ajtó felé löktem őket.

Együtt megálltak, és a vállam fölött Braydenre meredtek.

Az előtte lévő nagynak borotvált feje és gyöngyöző barna szeme volt, és úgy nézett
ki, mint a baj. Ő volt a legközelebb hozzám, és előrehajolt, és az orrlyukain keresztül
beszívta a levegőt, mintha megérezte volna a szagomat.

Bruttó .

Pislogtam, majd hirtelen Brayden állt előttem. Holy Moly, gyors volt. Talán tényleg
egy futballcsapatban szerepeltek .

– Menj el – morogta Brayden, és a hang furcsán ismerősnek tűnt.

– Ez ő? – kérdezte a nagy csávó, mire a fejem hátrakapott. Ez a srác nem ismert

engem.

– Ő az enyém – mondta Brayden, én pedig megdermedtem. Oké, határozottan

baltás gyilkos volt. Egy igazán beképzelt birtokló, szép állkapocsvonallal.

"Elnézést!" A tőlem telhető legőrültebb arccal néztem fel Braydenre. Egy arc, amely
azt mondta, hogy ha megpróbálna megölni, rád fogok dühösíteni, és letépem a
férfiasságodat.

Braydent nem zavarta az őrült szemeim, így visszanéztem a hat srácra.

Mindegyikük engem bámult.

"Ő-?" – mondta egyikük, de Brayden előrelépett, és bizonyára ijesztő volt az arcán,

mert mind a hat srác ellépett, mielőtt megfordult, hogy távozzon.

"Mi a fene?" – kiáltottam Brayden hátába. – A maffiában vagy valamiben? Néha nem
tudtam segíteni azokon a dolgokon, amiket kiböktem. Oké, legtöbbször.

Amikor szembefordult velem, zihálva kapkodtam. Kék szemeit mézsárgával fűzték

át.

– Sok ellenségem van – mondta határozottan.

Oké, szóval talán a maffia megjegyzése nem volt messze.

Ez volt az első alkalom, amikor láttam sétálni, és észrevettem, hogy a bal oldalát
részesíti előnyben. Futballsérülés? Maffia sérülés? Ax gyilkos sérülése?

– A rivális sportcsapatban vagytok, vagy ilyesmi? - mondtam, szalmaszálat

markolva, hogy megmagyarázzam ezt a furcsa viselkedést. Talán nem rólam
beszéltek.

Nagyot nyelt. "Valami hasonló."

Oké. Ez nagyon kínos volt, és most csak azt akartam, hogy távozzon. – Nos, akkor
zárunk…

"Jobb." Megköszörülte a torkát. – Hé, jól érzed magad? – mutatott a karomra. – Kicsit
kipirultnak tűnsz, és nem tudtam nem észrevenni, hogy megsérültél. Orvos vagyok,
megnézhetném önt?

Felnyúltam és megérintettem az arcomat.

A fenébe, megint láz. Egy pillanatig sem hittem el, hogy ez a húszas évei elején járó
dögös favágó szörfös orvos, de biztos vagyok benne, hogy a felszedővonal gyakran
működött.

„Jól vagyok” – morogtam, és bizonytalan voltam, miért csattanok rá erre a fickóra,

mert édes kérdést tett fel. Valószínűleg azért, mert a gyilkosok ezt teszik, mielőtt
elrabolnak .

Tekintete összeszűkült, és szóra nyitotta a száját, amikor félbeszakítottam.

„Hosszú éjszakám volt. Csak aludnom kell – biztosítottam, és azon töprengtem,
miért árulok el ennyi mindent ennek a csávónak, de a tekintetének intenzitása kissé
elsöprő volt.

Aggodalmasan bólintott. – Nos, jó éjszakát, Averly.

Ahogy kimondta a nevemet, olyan volt, mintha ismert volna. Mintha évek óta
barátok lennénk. És valamiért tetszett. Lenyűgöző volt az a tény, hogy három órája
egyszer elmondtam neki a nevemet, és ő emlékezett rá.

– Jó éjszakát, Brayden. Nagyot nyeltem, és néztem, ahogy kimegy a bárból.

Ez volt a legdögösebb, legfurcsább, legintenzívebb srác, akivel valaha találkoztam.

Nagyon félnem kellene tőle. Csak azt mondta egy csapat srácnak, hogy az övé
vagyok… de nem féltem. Talán azért tette, hogy megvédjen. Lehet, hogy azok a
srácok rosszak voltak. Száz különféle magyarázaton rágódott az agyam, ahogy
elhagyta a bárt.

– Viszlát, gyönyörű! Clara Brayden után kiáltott a lehető legbosszantóbb valley girl
hangon, én pedig kuncogtam, amikor Brayden megfeszült, és a válla fölött ránézett.

Brayden bólintott, és elment.

– Ezek az asztalok nem törlik magukat – kiáltott ki Ronan a folyosóról

mindkettőnknek, majd Clara és én rekordsebességgel elkezdtünk mindent letörölni.

***

Mire bezártam magam mögött a bár ajtaját, és dupla csókot adtam Clarának, már
majdnem három óra volt, és SMS-t küldtem Leah-nak, hogy túl fáradt vagyok az
utóbulihoz. Most az volt a tervem, hogy hazabiciklizek és elájulok egy hétig. Éhes
voltam, és a testemet tízszer nehezebbnek éreztem a normálisnál. Mintha a saját
fejem súlyát sem tudtam volna elviselni.

Talán be kellett volna kapnom a veszettség elleni oltást.

"Menj innen!" – csattant át egy ismerős férfihang a parkolón, mire megdermedtem a

biciklizáramon. Felhajtottam a fejem, és követtem a zajt, hogy bekukucskáljak az
utcai lámpa alá. Brayden valami dohányzó dögös szőke csajjal beszélgetett.

– Csak követni fogod, hátha megváltozik? – mondta a lány.

„Ha kell. Ő az én felelősségem – morogta Brayden.

Hogy hallottam őket ilyen messziről? Legalább harminc lábnyira voltak, és olyan
volt, mintha közvetlenül mellettem lennének, mert milyen tisztán jött be a hangjuk.

Úgy hangzott, mintha Braydennek lányproblémái vannak. Tudtam, hogy túl szép
ahhoz, hogy igaz legyen. Kioldottam a zárat, kirántottam a biciklimet az állványból,
és hazafelé mutattam. Nem akartam többet foglalkozni ezzel a sráccal. Amikor a
tekintetem az utcai lámpára esett, Brayden engem figyelt, a szőke nélkül.

A szívem a mellkasomban dobogott a tekintete alatt. Durva volt, nem csak úgy
bámultad az embereket, hacsak nem akarod megölni őket. Vagy csókold meg őket.

Már itt sem vagyok.

Mások is kiszűrődtek a közeli bárokból; a részeg emberek zaja, akik megpróbálták

kitalálni a hazautazásukat, betöltötték a levegőt. Letoltam a biciklimet, átmentem
az utcán és hazafelé pedáloztam. Amikor elhaladtam McDuff's mellett, Manwhore
Nik kint cigarettázott, és egy barna szopott a nyakában. „Hé, gyönyörű Averly. Jó
tippek?”

- kuncogtam. "Nem rossz!"

Rám nőtt. Mit mondhatnék? Megszokott teremtmény voltam, és volt valami

megnyugtató abban, hogy Nik állandóan rám ütött.

A kórházba érve lelassítottam, és eszembe jutottak a tegnap estéről szóló

gondolatok. Fájdalom lüktetett a karomban a harapás puszta emlékére, és
összerándultam.

Az utolsó dolog, amire emlékeztem, mielőtt elájultam, a fölöttem álló szürke farkas
mézszemű pillantása volt. Megvéd engem.

Hirtelen jelenlétet éreztem a hátamnál, és benyomtam a féket, megfordultam a

bicikliülésben, miközben a fegyveremért is nyúltam.

De nem volt ott senki.

Elnevettem magam, majd elgondolkodtam, vajon veszettségem van- e. Nem

éreztem magam teljesen magamnak, és egyértelműen elképzeltem a dolgokat. A
hazafelé tartó út hátralévő részét gondolataimba merülve tettem meg, de nem
tudtam megszabadulni attól az érzéstől, hogy követnek. Akkor azon töprengtem,
hogy a szürke farkasom rendben van-e. A fekete farkas eltűnt teste, akit megöltem,
és a vér, amelyet Leah-val ma találtunk, elgondolkodtatott, mi lett mindkettőjük
sorsa.

A házamban botladozva éreztem, hogy a láz marja a bőrömet, és lenyomtam még

két antibiotikumot, és azon tűnődtem, vajon lejártak-e.

Holnap megyek orvoshoz, csak aludnom kell .- mondtam magamnak, miután fogat
mostam és bemásztam az ágyba.

Az utolsó dolog, amire gondoltam, mielőtt egy lázas álomba merültem volna,
Brayden és az én védelmező farkasom volt. Az arcuk folyamatosan morfondírozott,
mígnem eggyé váltak.

Alfa , mondta egy álmodozó hang az elmémben, majd minden elsötétült.

HÁROM

Másnap anyám felébresztett. Véres gyilkosságot kiáltott, és az agyam úgy éreztem,

hogy fel fog robbanni.

– Staaap – motyogtam, és felnyitottam a szemhéjam.

Anyám kétségbeesetten nézett le rám, kezében a telefonnal a 911-es számokkal.

Felegyenesedve ültem, és majdnem a fejébe vágtam.

"Mi a baj?" – kérdeztem, de ahogy kimondtam, tudtam, mi a baj.

Nekem. Elázott az izzadság, melegebb volt, mint a nap közepén, és hihetetlenül

éhes voltam.

– Nem ébrednél fel. Egész nap és éjjel aludtál. Tizenegy óra van, és nem jelent meg
a szombati műszakban. Ronan most hívott. Anyám hangja annyira pánik volt, hogy
azonnal szörnyen éreztem magam, amiért megijesztettem.

„Beteg vagyok” – motyogtam, majd úgy döntöttem, itt az ideje, hogy elmondjam
anyámnak a harapásról és az esetleges veszettségről, amit hordtam.

– A minap próbáltam segíteni egy sérült farkaskutyán, és… megharapott.

Feltartottam a bekötözött karomat. – Szerintem fertőzött.
Anyám megfogta a mellkasát. – Ó, drágám, menjünk orvoshoz. Letette a telefonját,
és megkönnyebbültem, hogy nem hívta a 911-et. Ez nagyon kínos lett volna.

Most láttam a Sandpoint Reader főcímeit: Ambulance Wheels Out Girl For Infected
Wolf Bite.

Béna.

Bólintottam. – Kaphatok előbb egy kis ennivalót és vizet? Éhezem."

Anyám úgy tűnt, szakadt aközött, hogy a Bonner Generalhez akart rohanni, és
aközött, hogy megetetni akart.

– Csinálok egy gyors szendvicset. Kirohant a szobából, és úgy döntöttem, hogy itt az
ideje, hogy megvizsgáljam a sebemet.

Az elmúlt harminchat órában csak egyszer takarítottam ki. Micsoda szar állatorvos
lesz belőlem egy nap! Elkezdtem kicsomagolni a gézt, majd megacéloztam magam
egy göcsörtös, zöld, büdös, gennyes sebért.

Amikor a tekintetem az őszibarack varasodásmentes bőrére esett, felkiáltottam, és

hanyatt repültem a falnak.

Nem.

– Averly! Anyám befutott.

Megnéztem mindkét karomat, hogy biztos legyek, majd végigsimítottam az ujjaimat

a tiszta bőrön. Még csak nem is volt sebhelyes. Egyáltalán nem volt bizonyíték arra,
hogy megharaptam.

„Én…” Ez nem történt meg. Álom volt az egész, lázálom? Álmodtam a harapást, és
beburkoltam a karomat?

Nem.

Leah odajött, látta. – Nem értem – motyogtam magamban.

Anyám beúszott a látómezőbe, és összekulcsolta az arcom mindkét oldalát. – Oké,

drágám, később ehetsz, leégsz. A sürgősségire megyünk. Megrémítesz."

Bólintottam. Ezzel nem igazán tudtam vitatkozni. Vagy valódi volt a harapás, és egy
nap alatt meggyógyult, amitől emberfeletti őrült lettem, vagy hallucináltam az
egészet. Egyik lehetőség sem volt ideális.

***

A kórház váróterme zsúfolásig megtelt. Azt hiszem, a szombat este ideális alkalom
volt arra, hogy valamiért megsérüljön. Egy kedves barna hajú nő a bejelentkezési
pultnál elkezdett nekem egy vágólapot és egy papírt nyújtani, amikor egy fehér
köpenyes orvos elfogott minket.

– Averly, jól vagy? – kérdezte egy ismerős férfihang.

Tekintetem a bárpult felőli férfi kék szemű pillantására siklott. Stalkerem

lányproblémával.
– Brayden? – kérdeztem zavartan. Talán ez a hallucinációm része volt.

"Ismered?" Anyám lenyűgözve hangzott. „Doktor úr, kérem, segítsen nekünk. Lázas,
és több mint huszonnégy órát aludt. Furcsán viselkedik, és…

– Megvan, Gracie – mondta az íróasztalnál ülő nőnek. – Pontosan erre – mondta

nekem, majd a könyökömnél fogva elkormányzott minket a bejelentkezési pulttól az
oldalsó folyosó felé.

Tényleg orvos volt? A birtokló dögös fickó a bárból egy helyi orvos volt? Az agyam
ezt nem tudta feldolgozni.

A falak elkezdtek összemosódni, ahogy szédülés kerített hatalmába, és előredőltem.

– Averly! – kiáltotta anyám.

Két erős kar a vállam körül, majd a térdem mögött, és a következő dolog, amit
tudtam, hogy Brayden erős karjaiban ölelek. Jó érzés volt cipelni – kínos volt, de
annyira fáradt voltam, hogy jó érzés volt, hogy most nem kell sétálnom.

– Erre – kiáltott egy női hang tőlem jobbra, és hirtelen egy nővér csatlakozott
hozzánk. Kinyílt egy ajtó, és egy pillanatra elvesztettem az eszméletemet. Minden
elsötétült, és amikor odaértem, egy kis szobában voltam egy vizsgálóasztal tetején.
Brayden lefektetett, és most egy nőt nézett, akiről azt feltételeztem, hogy a nővér,
bár nem volt úgy öltözve. Térdig érő csizmát hordott hálóharisnyán és fekete
bőrfűzőben.

Milyen kórház ez?

– Kérem, magyarázza el az anyának, hogy mi történik – mondta Brayden, és a

szeme sárgán villant.
Hűha.

A lány bólintott, hosszú vattacukor rózsaszín haja remegett a vállán. – Jöjjön velem,
asszonyom. Anyám vállára tette a kezét, és kék fény áradt ki a tenyeréből.

Mi a fene?

"Mi volt az!?" – üvöltöttem. „Anya! Anya, ne menj vele."

A lány kikormányozta anyámat a szobából, valamit a fülébe súgott, ragyogó kék

tenyerével anyám vállán, és anyám meg sem fordult, hogy visszanézzen rám.

Egy gödör süllyedt a gyomromban, és kinyújtottam a kezem, hogy megragadjam

Brayden fehér laborköpenyének hajtókáit azzal a kevés erővel, ami még maradt. -
Nem tudom, mi folyik itt, de ha megbántod az anyámat, élve megnyúzlak –
morogtam a jó mértékért.

Bólintott. – Meg fogom védeni, mintha a sajátom lenne.

Őszinte válasza megdöbbentett; a kezem elernyedt, és az ágyra zuhantam,

miközben zokogás szakadt fel a torkomból. A láz hivatalosan is átadta helyét a
fájdalomnak. „Mi történik velem? Olyan gyengének, fáradtnak és zavartnak érzem
magam."

A feketeség kezdett kúszni a látásom szélén, és Brayden a homlokomra tette a

kezét. „Régi éned haldoklik. Amikor felébredsz, újjászületsz."

Mi a fenét jelentett ez?

Az ajtó kinyílt, és homályos tekintetem a bejáratra siklott abban a reményben, hogy
láthatom anyámat. Ehelyett egy szőke csaj volt, ugyanaz, akivel a minap az utcai
lámpa alatt vitatkozott a Rozsdás Kanálban.

– Eljönnek érte – mondta Blondie.

– Ő az enyém – morogta Brayden, és apró szőrfoltok hullámzottak végig a nyakán.

Lihegtem, túl gyenge ahhoz, hogy megpróbáljak elfutni. "Mi vagy te?"

– Tényleg megéri? – kérdezte a szőke lány. – Tényleg azt hiszed, hogy ő az? Ennyi idő
után?"

Brayden olyan pillantást vetett rá, amit én nem láttam, de ijesztő lehetett, mert
azonnal behódolt fejét a földre összpontosította.

Blondie meglágyította a hangját. – Ha ő az, akinek gondolod, még értékesebb lesz,

és Silas megpróbálja megszerezni őt.

Brayden hangja inkább állati volt, mint emberi. „Én készítettem őt. Ő az enyém .”

Én csináltam őt? Káprázatos elmém megpróbálta követni a beszélgetést.

Blondie a fejét rázta. – Ha ő egyáltalán…

„Láttad, mit csinált, egy farkasfalka elé vetette magát értem” – jelentette ki
Brayden.

Lihegtem, és a döbbenet végighasította az egész rendszeremet a szavai hallatán.

Ezért tűnt ismerősnek. Azok a szemek. A bunda.

Az én szürke farkasom?

Nem. Ez egy hallucináció volt, ez nem volt valóság.

Blondie szomorúan nézett Braydenre. „Remélem, igazad van. Gyerünk, vigyük haza,
mielőtt üvölteni kezd.

Ordító? Kinyitottam a számat, és felsikoltottam, de másodpercekkel később Brayden

óriási keze a számat szorította. Lüktető szemekkel nézett le rám. Kék-sárga, kék-
sárga, folyamatosan össze-vissza villogtak.

– Bíznod kell bennem – mondta, majd elengedte a számat, és ismét a karjaiba vett.

Túl fáradt voltam a harchoz, túl fáradt ahhoz, hogy kiabáljak.

Csak annyit tudtam tenni, hogy felnéztem a gyönyörű és ijesztő férfira, aki engem
cipelt, és azt suttogtam: „ Mi vagy?”

Lenézett rám, pillantásában konfliktus birkózott. – Egy vérfarkas – suttogta vissza,

amikor a sötétség végre magához vont, és nem éreztem többé fájdalmat.

***

Felnyögtem, és a lepedőmben forgolódtam, miközben az álmosság a tagjaimra

tapadt. Könnyen szundikálhattam még tíz órát, de a gyomrom megette magát, így a
fejem fölé nyúltam a karjaimat, és ásítva nyújtózkodtam. Amikor kinyitottam a
szemem, lefagytam.

Hol voltam? Félelem kerített hatalmába a testem, ahogy felültem és körülnéztem az

idegen szobában. Egy nagy ágyban feküdtem, fekete-fehér flanellepedőkkel, és egy
ablakokkal teli fal felé fordultam, amelyen sűrű faerdő látszott… és nem egy ház,
amelyet mérföldekre lehetett látni. Lenéztem a keményfa padlóra, és megláttam a
cipőmet és a zoknimat.

A szívem a mellkasomban kalapált, ahogy eszembe jutott a tegnap éjszaka emléke.

Anyám bevitt a kórházba. Az a fickó, Brayden ott volt, és orvos volt. Egy rózsaszín
hajú, ragyogó kezű hölgy kivezette anyámat, majd Brayden azt mondta, hogy ő egy
vérfarkas.

Hátrahajtottam a fejem és mániákusan felnevettem.

Egy vérfarkas. A veszettség behatolt a szervezetembe, és most már teljesen

elvesztettem az eszem. Lenéztem a karomra, és ismét megcsodáltam a sima,
foltmentes bőrt. Hogyan lehet veszettségem, ha nincs harapás?

Kopogtattak az ajtón, én pedig kinyújtottam a kezem, és fegyverként megragadtam

egy párnát.

Mit akartam ezzel kezdeni? Megfojtani a támadómat?

Ledobtam a párnát, helyette megfogtam a bakancsomat.

– Csak engedj el, és még a zsaruknak sem mondom el! Kiabáltam.

Veszettség és hallucinációk vagy sem, Brayden elrabolhatott, ebben biztos voltam.

Az ajtó nyikorogva kinyílt, és a szőke nő a kórházból bedugta a fejét. – Mit mond a

zsaruknak? Hogy hülyén ugrottál egy alfa vérfarkas harc elé, megharaptad magad,
és most Braydennel az életedet próbáljuk megmenteni? Sok sikert azzal." Lesütötte
a szemét.

ledobtam a csizmát . "Mit mondtál?"

Valami igaz volt abban, amit mondott. Azok a farkasok, aznap este megharaptam,
nem tűntek normális farkasnak. Azt hittem, hogy az egyetlen farkas igazán szelíd,
és hagytam, hogy megsimogassam.

Nem.

– Ezért gyógyult meg olyan gyorsan a karja. Jelenleg vérfarkasnyál van a

véráramban, és varázslatos gyógyító tulajdonságokkal rendelkezik.

Annnnd abban a pillanatban elszakadt a józan eszem utolsó szála. zokogásban

törtem ki, és hanyatt zuhantam az ágyon.

"Oh ember. Ne sírj ." A szőke összerezzent, ahogy nézte, hogy idegösszeomlást
kapok. "Nem csinálom jól az érzelmileg lányos dolgokat."

– Akkor szállj ki! – kiáltottam rá. De nem mozdult. Becsukta maga mögött az ajtót,
besurrant és leült mellém az ágyra. Kétszer megveregette a térdemet, nagyon
keményen és kínosan.

„Rendben, tedd ki az egészet, hogy soha többé ne kelljen látnunk ezt a mocskos
rendetlenséget” – mondta.
Nevettem. Nem tehettem róla. Ez a lány bosszantóan tompa volt, de komikusan.

„Csassz meg” – motyogtam, de nem volt benne szív.

„Sajnálom, szeretem a srácokat, de egyébként igen, nem vagy rosszul” – vágott

vissza, amitől megint csak nevettem.

Egy apró mosolyt küldött rám, és valójában hálás voltam, hogy ebben a pillanatban
tréfálkozik.

– Averly vagyok. Valami normális dologgal kezdtem. Most normálisra volt

szükségem.

– Maddy. Brayden húga és másodparancsnoka. Felfújta a mellkasát.

nővér? Ennek most annyi értelme volt; bizony veszekedtek, mint a testvérek.
Másodparancsnok? Furcsa cím volt. – Mint a hadsereg? Megkérdeztem.

Lenyűgözöttnek tűnt. – Tudod, ez nem más. Brayden a süllyedő hajó admirálisa, és

valamiért a fedélzeten maradtam, amíg mindannyian meg nem fulladunk.

– ráncoltam a homlokomat. – Huh?

Leintett.

"Nem fontos. Csak annyit kell tudnia, hogy Brayden az Upper River Pack alfája.
Régebben több mint hetven farkasunk volt, de az utolsó harcot elvesztette, így csak
mi ketten vagyunk. Nos, most három."
Nagyot nyeltem, nem tudtam, hogy komolyan vegyem-e vagy sem. Az agyam nem
igazán tudta feldolgozni, amit mondott.

„Alfa. Csomag. Vérfarkas." idegesen felnevettem. – Ez nem lehet valóság.

Ekkor kinyílt az ajtó, és Brayden lépett be rajta, félmeztelenül, és száraz, kérges vér
borította. – Tovább kell mennünk, ő a határunk szélén van – mondta teljesen
nyugodtan.

Nem tudtam, mi döbbent meg jobban, az elképesztően faragott mellkasa, vagy a

vér és kiütések, amelyek a szemem előtt gyógyulni látszottak.

"Jól vagy?" Bármilyen fura szar történt is itt, rosszul éreztem magam, hogy a csávó
megsérült, még akkor is, ha elrabolt és elvitt anyámtól.

az anyám . Az agyam túl lassan dolgozta fel a dolgokat. Teljesen megfeledkeztem

anyámról. – Hol van az anyám? - morogtam, hirtelen nem éreztem magam olyan
kedvesnek az emberrablóimmal.

– Biztonságban otthon – mondta Brayden, miközben a szekrényhez lépett, hogy

felkapjon egy táskát. „Egy barátja vigyáz rá. Emlékeit elírták, így azt hiszi, hogy a
következő napokban táborozni fogsz. Ruhákat kezdett bele tolni, miközben
döbbenten néztem tovább.

Tönköly . Ő. Mondott. Tönköly. A vattacukor rózsaszín hajú, ragyogó kezű „ápolónő”

képe emelkedett fel az eszemben.

„Rendben, most haza akarok menni. Jobban érzem magam." Belebújtam a cipőmbe,
attól féltem, hogy mindjárt azt mondják nekem, hogy nem mehetek el, és teljesen
normális dolog volt úgy viselkedni, mint ez a beszélgetés az emberek helyesírásáról.
Csak le kellett játszanom, hogy el tudjak innen menni.
– Nem teheted – mondta Brayden és Maddy egyszerre, mire a gyomrom
összeszorult.

Megnéztem a nyitott ajtót, és miközben Maddy megmozdult, hogy segítsen

Braydennek összepakolni néhány más tárgyat, én nekivágtam.

– A fenébe! Brayden morgása, majd léptei követtek engem egy kis kabin
nappalijába. Olyan gyorsan pumpáltam a lábaimat, hogy alig tudtam értelmezni,
merre tartok. Megbotlottam a dohányzóasztalban, mert olyan keményen futottam,
majd lerohantam, és levágtam az államat a keményfa padlón.

Fájdalom tört ki az állkapcsomon, és mielőtt észrevettem volna, Brayden rajtam ült,

és az oldalamhoz szorította a karjaimat.

Olyan félelem és pánik kerített hatalmába, amilyet korábban soha nem éreztem.

– Nyugi, mindent elmagyarázok – mondta nyugodtan.

Maddy oldalra hajtott fejjel nézett le rám. – Elfelejtettem, milyen őrültek, amikor
először rájönnek.

Brayden bólintott. – De el kell vinnünk innen, mielőtt Silas rátalál.

Fogságban fognak tartani, új helyre költöztetnek, valahányszor valaki megpróbált

megtalálni.

Frick! Ezt a krimi tévében láttad.

A bennem lévő pánik haraggá változott, és perzselő forróság égette végig a

gerincemet. Féktelen düh bugyborékolt a bőröm felszínén, és Brayden szemei
elkerekedtek.

– A fenébe, elmozdul – mondta Maddy, és közelebb lépett, mintha jobban látná.

– Nem, nem, nyugodj meg. Brayden lelépett rólam, és békítő mozdulattal kinyújtotta
a kezét.

Higadj le. Elrabolt és a padlóhoz szorított. A nyugodtság nem szerepelt a

kártyákban.

A gyötrelem felemésztett. A testem előredőlt, a hátam pedig mintha kettétört volna.

Fájdalomtól jajgattam, és a kezeimet néztem, miközben kényelmetlen helyzetben
feküdtem a szőnyegen.

"Mi történik?" nyöszörögtem. A csontjaim törtek, éreztem őket.

Pattanj, csattanj, csattanj.

Világosszürke szőr nőtt a tenyeremen, és ziháltam, majd a körmeim karmokra

nyúltak.

Nem. Ez nem történt meg. Ez egy álom volt.

Hirtelen Brayden arca úszott a szemébe. – Silas Ashwood, a Deep Woods Pack-ből,
megharapott, ami megölte volna, ha nem nyalogatom a sebet a nyálammal. A nyál
bejutott a rendszeredbe, ami lassan vérfarkassá változtatta a testedet. Ez az első
műszakod, és a legveszélyesebb. Ez az, amelyik megöli az új vérfarkasok hetvenöt
százalékát.”

Mi a fenét mondott most?

Egy sikoly szakadt fel a torkomból, ahogy a combcsontom kettétört. Volt egy
Jézushoz érkezett pillanatom, amikor két másodperc leforgása alatt mindent
elhittem, amit ő és Maddy mondott nekem. Hogy ne tehetném? Jelenleg ezt éltem,
és csak azt akartam, hogy megszűnjön a fájdalom.

Pattanj, csattanj, csattanj .

"Mennünk kell." Brayden a karjaiba markolt, miközben az eltorzult és összetört

testem tovább változott.

– Én vezetek, hátul lehetsz vele. Elmúlt Maddy viccelődése. Nagyon valóságos, ez a

lány teljesen meg fog halni arcán. Biztos elsötétültem egy pillanatra, mert
pislogtam, majd egy kamion ágyának hátuljában feküdtem Brayden ölében.
Aranyszínű szemekkel nézett le rám, ugyanazokkal az arany szemekkel, amelyeket
a szürke farkastól ismertem meg, akit az erdőben védtem.

Fájdalom futott végig a hátamon, és lenéztem a testemre… és sikoltottam. Az egyik

lába farkas volt, a másik ember, de legalább öt helyen eltört. A törzsem olyan
léggömböt kapott, hogy egészen biztos voltam benne, hogy minden szervem
felrobbant.

– Ölj meg – könyörögtem neki. „Kérlek, ez fáj. Csak ölj meg."

Fájdalmas pillantás suhant át az arcán, és lehajolt, ajkát a fülemhez tapasztotta.

„ Ezt túl fogod élni. Soha életemben nem voltam ennyire biztos semmiben.”

Nem tudtam, hogy ez a bennem vetett hit, vagy mi, de a szavai hallatán egy kicsit
enyhült a fájdalom.

– Lehet, hogy nem Lena – mondta Maddy a vezetőülésről, és a nyitott ablakon

keresztül bekiabált a fülkébe, miközben egyenetlen terepen haladtunk, és minden
ugrálás új fájdalmat keltett a testemben.

Lena? Ki a fene az a Lena?

– Ő az. Biztos vagyok benne."

Nem volt időm azon tűnődni, hogy miről beszélnek. Az összes csont megrepedt az
arcomon, és üvöltés szakadt ki a torkomból, mielőtt minden elsötétült.

NÉGY

Maddy hangja jutott el először hozzám: „Ha folyamatosan elájul, be kell fektetnünk
a sók illatába.”

"Állj meg. Nincs kedvem vicchez.” Brayden szigorú hangja elhallgatta.

Minden sötét volt, és még nem kellett kinyitnom a szemem. attól féltem. Ehelyett
csak a testemre koncentráltam, és arra, hogyan éreztem magam. A perzselő
fájdalom elmúlt, és nyomában enyhe égő érzést hagyott maga után a bőrömön.
Belélegeztem, kifújtam. Kezelhető volt.

életben voltam.

Amikor a szemhéjam felpattant, Maddy az arcomban volt. Egy ágyban feküdtem egy
ragacsos narancssárga virágmintás paplannal.

– Él – lehelte.

Egy óriási kéz megragadta a vállát, és hátrahúzta, majd Brayden ott lebegett
felettem. Kék szemei rám meredtek, és nagyot nyelt, vonásaira megkönnyebbülés
íródott.
"Megcsináltad." A lehelete átjárt rajtam, és a fahéjas gumi illata vett körül.

Azt hiszem, igazad volt , akartam mondani, de ehelyett üvöltés jött ki a számból.

Mi a…?

Lenéztem a testemre, és láttam, hogy… egy világos színű szürke farkas vagyok .

A mancsaimhoz ugrottam, és leugrottam az ágyról.

Brayden kinyújtotta a kezét. „Hűha. Ott nyugodtan. Még mindig fájni fogsz."

én egy farkas vagyok. én egy farkas vagyok. Én egy rohadt farkas vagyok!
Kiabáltam, majd a csontjaim ismét repedezni kezdtek, ahogy előredobtak.

"Nem!" – kiáltotta Brayden. – Ne válts vissza ilyen hamar.

Sóhajtott, és tenyerét az arcára tette, miközben a bundám lassan bőrré változott.

Feszült nyomás volt az egész testemben, égő és feszítő, de nem elviselhetetlen
fájdalom. Harminc másodperc alatt két lábon álltam.

Maddyre nézett. "Tál."

Tál?

Átnyújtott neki egy műanyag Tupperware kádat, és a gyomrom felfordult attól, hogy
a farkas hirtelen emberré vált.
Amikor lenéztem, észrevettem, hogy teljesen meztelen vagyok.

Lihegtem, de a hányinger jobban aggasztott, mint a meztelenségem. "Én leszek-"

Az arcomba tolta a tálat, én pedig egyenesen belehánytam. Ahogy felnéztem a

tálból, Brayden sárga szeme engem figyelt.

Kínos.

Aztán megfordult, hátat nyújtott nekem, miközben Maddy közelebb lépett.

– Lenne kedved lezuhanyozni? – mondta, miközben gyorsan végigpásztáztam a

szobát, és láttam, hogy valami furfangos motelben vagyunk, ami úgy nézett ki,
mintha a nyolcvanas években ragadt volna.

Bólintottam, összeszorítottam a lábam, és a karjaimat a meztelen mellkasomra

borítottam, miközben a hányással teli tálamat is fogtam.

Ölj meg most.

– A fürdőszoba ilyen – mondta Maddy, és egy zárt ajtóra mutatott. Aztán odanyúlt,
felkapott egy köteg ruhát, és kinyújtotta nekem. Elvettem tőle a ruhákat, és emelt
fővel átsétáltam a szobán, próbálva leplezni a tényt, hogy vonaglom a gyászomban.
Felejtsd el azt a tényt, hogy valami alakváltó lény voltam, ez a dögös srác, akit alig
ismertem, most látott, ahogy meztelenül egy Tupperware tálba csapkodtam egy
ócska motelben. Innen már csak felfelé mehettek a dolgok.

Becsuktam magam mögött az ajtót, felhajtottam a tálat a WC-be, és leöblítettem,

mielőtt kiöblítettem volna a mosogatóban. Amikor kezet mostam, belenéztem a
tükörbe és zokogásban törtem ki.
Aranysárga szálak szőtték végig a szokásos mogyoróbarna szemeimet. Vörös hajam
az egyik oldalon patkány volt, az arcomon és a nyakamon vér volt. Ekkor megütött a
húson áthatoló kulcscsontom emléke, és nyöszörögtem. A testemen mindenhol
zúzódások voltak. Úgy néztem ki, mint egy dalmát.

Ki volt ez a lány a tükörben?

– Jól vagy odabent? Maddy hangja tele volt esetlenséggel, és hazudtam, amikor azt
mondtam, hogy ennél rosszabb már nem lehet. Ez sokkal rosszabb volt. Meztelenül
hányhattam, aztán zokogni lehetett.

Kinyújtottam a kezem, bekapcsoltam a zuhanyt, hogy tompítsam az

összeomlásomat, majd alaposabban megvizsgáltam a testem. Sok világoszöld és lila
zúzódás volt a hasamon, de egyébként jól éreztem magam. Hogy a fenébe
változtam farkasból emberré, és maradtam életben, hogy elmondjam a mesét?

Valamit tennem kellett, hogy lefoglaljam az elmémet, ezért felkaptam egy

vadonatúj fogkefét a pultból, feltételezve, hogy nekem vásárolták, és kitéptem a
csomagolásból. Istentelen mennyiségű fogkrémet felkenve lázasan elkezdtem
fogmosni.

Átnéztem, amit tudtam. farkas voltam. Nos, egy ember-slash-farkas, szóval…

vérfarkas? Az a fickó, Brayden volt a szürke farkas – ööö, vérfarkas , akinek
segítettem aznap este, és Maddy, a húga is közénk tartozott.

Beköptem a mosogatóba, és hirtelen azon tűnődtem, vajon az idegenek valódiak-e,

vagy trollok, és minden más természetfeletti lény, akiről olvastam. Portálok, más
világok, varázslat.

Elfogott a félelem.
Bukott angyalok? Démonok?

Le kellett foglalnom az elmémet, bementem a zuhany alá, a hajamba

fröccsentettem egy kis sampont, majd olyan erősen dörzsöltem a fejbőröm, hogy az
már fájt. Nem szerettem ezt az új világot, hiányzott a régi világ, ahol mindent
tudtam. A régi világ biztonságban volt.

Anyukámat és Leát akartam. Vissza akartam tekerni az elmúlt napokat, és soha nem
követtem a vér nyomát az erdőbe. Ha írhatnék egy levelet a múltbeli énemnek, az
valahogy így menne.

Drága, múltkori Averly!

NE kövesd a vér nyomát az erdőbe. Ne segíts a sérült farkason, és Isten szerelméből

ne merülj két harcoló farkas közé! Meg fogsz harapni, azt hiszed, veszettséged van,
de ami valójában van, az sokkal rosszabb.

Te barom.

Tisztelettel,

Jövő Averly

PS Maradj távol Braydentől.

Ez az, ami ebben a pillanatban a legjobban zavart. Brayden odajött a bárhoz,

hanyagul megkérdezte, hogy van a karom, és csak hagyta, hogy majdnem
meghaljak az ágyamban. Végig orvos volt! Mi volt a hippokratészi eskü? Ne árts?
Nagy kudarc ezen, haver. Aztán leírta anyám emlékét, és elrabolt. Mindezt úgy,
hogy minimális információt adok nekem.
Mi a fene!

Kimostam a hajam és elzártam a csapot. Felkaptam egy törölközőt, a testem köré

csavartam, és bosszúból kiszakítottam a fürdőszobából.

– Bejövő – köhögött Maddy a kezébe, és Brayden felnézett onnan, ahonnan a

zacskóba nyúlt.

– Hogy a fenébe merészeled! – kiáltottam rohanva.

Megacélozta magát, teljes magasságában felállt és lenézett rám. Mindig ilyen

magas volt? Jesszus, nőnek tartottam magam, de ő nagyon magas volt. Egy
pillanatra elvesztettem a gondolatmenetem, de aztán eszembe jutott, és minden
harag visszatért.

„Bejöttél a bárba, és úgy tettél, mintha mi sem történt volna. Figyelmeztethettél

volna, hogy megharapott egy vérfarkas! Kiabáltam. – Teljesen farkasba ejtettél!

Maddy felhorkant a tenyerébe, majd lenyelte, amikor mindketten egy pillantást

vetettünk rá.

Közelebb lépett hozzám. – Farkasba vágtál? Oldalra hajtotta a fejét.

"Igen." Szorosabbra szorítottam a törölközőmet, és azon tűnődtem, miért nem

álltam meg felöltözni.

– Vérfarkassá változtattál anélkül, hogy beleegyeztem volna, vagy megmondtad

volna, mi leszek.

"Beleegyezés?" Brayden hangja sűrű volt a haragtól. „Megmentettem az életét. És

figyelmeztetni? Mit csináltál volna? Hívja a rendőrséget, és hetvenkét órás fogságba
zárjon, mert őrült vagyok? Még abban sem voltam biztos, hogy lesz-e elég nyálad
ahhoz, hogy kikényszerítsd a változást.

– gúnyolódtam. „Ha nem tettem volna, akkor, ahogy mondtad, meghaltam volna.
Engem is figyelmeztethettél volna erre!”

Keresztbe fonta a karját, amitől a bicepsz felpattant. – Tényleg tudni szeretnéd, hogy
lassan elpazarolsz-e a vérfarkasméregtől?

– mocorogtam. Senki nem mondott semmit a vérfarkasméregről.

– Te... – tapogattam. – Hamarabb el kellett volna mondanod. Milyen tisztességes

ember nem mondja meg valakinek, hogy szörnyeteg lesz?

Elhallgatott. A csend megnyúlt, miközben csak bámult rám, mintha egy elégedetlen
alkalmazottal lenne dolga.

Maddy megköszörülte a torkát. – Valójában kettős orvos. Emberi MD és regisztrált

állatorvos egyaránt. Életek ezreit mentette meg, és bár rendkívül idegesítő tud
lenni, túl van a tisztességen.”

A harc ekkor elhagyta a csontjaim, és leesett a vállam. Természetesen ő volt. Ezután

azt mondta nekem, hogy Nobel-békedíjas is volt.

– Te… anyukám… – mondtam végül, és az utolsó bizonyítékom is volt, hogy ez a

fickó rossz hír. – Te írtad neki?

„Anyád idegösszeomlást kapott volna, ha marad és nézi a műsort. Felhívta volna a

Fae Lordok tekintetét is. Megtettem neki egy szívességet – mondta határozottan.
Fae Lords. Azt mondta, Fae Lords.

Felnyúltam és szabad kezemmel a halántékomat dörzsöltem, a másikkal pedig a

testem köré tartottam a törülközőmet. Oké, tolja le a hírt a tündérről, és később
aggódjon miatta.

– Anyám biztonságban van?

Bólintott. – Hívd fel, ha akarod. Kihúzta a telefonomat a táskából.

Megkönnyebbülés futott át rajtam, hogy ez nem egy teljes emberrablás volt, csak
egy kisebb, ahol hagyták, hogy tartsa a telefonját. A telefonomért nyúltam, ő pedig
visszahúzta, megállított.

" Ne mondd el neki, hogy ki vagy. A Fae Lordok nagyon komolyan veszik a
természetfeletti titkokat ” – mondta.

Ezek a Fae Lordok úgy hangzottak, mintha ők irányítanák, és nem akartam senkit
felbosszantani.

Morogtam és bólintottam. Elkaptam tőle a telefonom, bementem a fürdőszobába és

bekapcsoltam.

Nulla nem fogadott hívás

Három szöveg.

Először a szövegeket húztam fel.

Anya: Már hiányzol. Jó kempingezést!

Megkönnyebbülten felsóhajtottam. Úgy tűnt, az aggódó beteg ellentéte, és ezért

hálás voltam.

A következő szöveg Leahtól volt.

Leah: Biatch nélkülem mentél kempingezni?! Nem menő. mérges vagyok. Soha
többé ne hívj.

Leah: Rendben. Megbocsátott, hívj minél hamarabb. Elmentél azzal a dögös sráccal
a bárból?

Felnevettem, de az öröm rövid ideig tartott.

Felhívtam anyámat és az első csengetésre felvette.

– Hé, táborlakó! Vidám hangon szólt, és a torkom elszorult az érzelmektől.

„Anya…” próbáltam kordában tartani az érzéseimet. Remekül szólt, teljesen

normálisan és boldogan, és nem akartam azzal aggódni, hogy sírva fakadok, vagy
bármi őrültségtől.

– Láttál jávorszarvast? Kérdezte. – Remélhetőleg hozta a puskáját, mert azt

hallottam, hogy a pumák idén nagyon kószálnak.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam, hogy nem ment össze az elméje, vagy ilyesmi. –

Igen, láttam egy jávorszarvast – hazudtam.
Anyám felsikoltott izgatottan. „Volt vele baba? Tavasz van, szóval a borjak kint
vannak.

A következő néhány percben a Selkirk-hegységben tett hamis kempingezésemről és

az általam látott hamis állatokról beszélgettünk, majd mennie kellett. "Viszlát
holnap!" – kiáltotta a telefonba, és letette a kagylót.

Befejeztem a hívást és a telefonra bámultam. Az egyetlen nő, akivel mindent meg

akartam osztani, és nem tudtam semmit mondani, vagy néhány Fae Lord
valószínűleg összezavarna.

Legközelebb felhívtam Leát.

– Ő Averly volt legjobb barátja, Leah, hogyan segíthetek?

- kuncogtam. "Dráma királynő."

Gúnyolódott. „Mióta mész kempingezni, és nem mondod el? Azt hittem, elraboltak!
Körbejártam a kórházat, és azt hittem, veszettség elleni oltásra mentem, és ez a
hölgy arra kényszerített, hogy elhagyjam a helyiséget.

nagyot nyeltem. „Nincs veszettség. Csak… el kellett mennem. A… ó, a halálközeli

farkas dolog nagyon megrémített. Egyedül sátorozom.”

– Félsz a sötéttől, soha nem táboroznál egyedül – nyomta rá Leah.

A fenébe, asszony, engedd el!

„Rendben, egy sráccal jöttem fel ide. Sajnálom, hogy nem mondtam el. Gyere át
holnap, és mindent elmesélek a jávorszarvasról, akit láttam.
– Furcsán viselkedsz. Leah összeesküvés-elmélet híve és a Sasquatch Society
nyomkövetője volt. Nem hagyta csak úgy a dolgokat. Addig ásott a sarkában, amíg
meg nem találta az igazságot. Kérlelhetetlen volt. „És egy jávorszarvasra sem
bánom! Hallani akarok a srácról."

„Elvesztem a jelem. Szeretlek!" Sikítottam.

„Még mindig mérges vagyok! Tartozol nekem örökre ingyen italokkal!” – kiáltotta a
telefonba, én pedig letettem a kagylót.

Felsóhajtottam, és miután gyorsan átöltöztem farmerba és pólóba, a cellámat a

hátsó zsebembe csúsztattam. A fürdőszobából kilépve Maddyt és Braydent
elkaptam beszélgetni. – Tudom, hogy…

Megálltak, amikor közeledtem. – Ne beszélj rólam a hátam mögött – mondtam kicsit

erőteljesebben, mint szerettem volna.

Maddy elvigyorodott, mintha szereti, ha pimasznak lát.

– A bátyám csak azt mondta, hogy szerinte ritka vagy…

Brayden félbeszakította. "Állj meg. Egy éjszakára eleget hallott.

A nővére a homlokát ráncolta, és keresztbe fonta a karját.

– Ritka vagyok, mi? Megkérdeztem.

Brayden nagyot nyelt. "Emlékszel rám? Vagy ismerősnek tűnök? kérdezte.

Zavartan elforgattam az arcom. „Természetesen emlékszem rád, nem ment ki az
emlékezetem, amikor megharaptak. Bejöttél a bárba, és egész éjjel szoptál egy sört,
aztán lényegében a karjaidban ébredtem fel a kórházban.

Leesett az arca, és Maddy együttérző pillantást vetett a bátyjára. „Azt jelenti, hogy
korábban. Emlékszel rá korábban ?

„Mi előtt? Mint az éjszaka a szürke és fekete farkassal? Mostanra rájöttem, hogy te
vagy a szürke farkas. Folyamatosan próbáltam megadni nekik, amit akartak, de
mindketten csalódottnak tűntek.

Brayden látszólagos csalódottságát nehéz volt nem személyesnek venni, de amikor

odalépett, és kinyitott egy hordtáskát a Burger Dockból, állatias igény támadt rám,
és minden más gondolat elhagyta a rendszeremet. Átszakítottam a szobát, a szám
nyálas, a gyomrom pedig hirtelen feneketlen gödörnek éreztem magam.

Vigyorgott, előhúzott öt hamburgert, és letette az asztalra. – Folytasd, már ettünk.

Leültem, nem törődve a modorral, és letéptem az egyik burgerről a csomagolást,

mielőtt a számba vettem. Egy nyögés szakadt fel a torkomból, amikor az édes sajt
szétterült a nyelvemen.

– Azt hallottam, hogy az első étkezés a mennyország. Maddy vágyakozva hangzott.

– Huh? teli szájjal elfojtottam.

„Maddy és én a született farkasok hosszú sorából származunk. Születésünk óta

elmozdultunk, és nem emlékszünk rá. De mások, akik megharapott farkasok, azt
mondják, hogy az első étkezésük… leírhatatlan.”
Farkasok születhetnek ? Érdekes. Félig hallottam, és félig arra koncentráltam, hogy
méz van a hamburgeren. Édes-savanyú volt, és eltűnt .

Belevágtam a következőbe, és hangosan felnyögtem. – A kedvencem – mondtam

mindkettőjüknek.

Ez volt a Sticky Burger, amiben vastag húspogácsa, sajt, szalonna és mogyoróvaj

volt . Borzasztóan hangzott, de csodálatos volt. Ez az, amit minden alkalommal
megkaptam, amikor a Burger Dockba mentem.

– Imádom ezt nézni. Maddy elmosolyodott. „Olyan ez, mintha azt néznénk, ahogy
egy gyerek felbont egy ajándékot karácsonykor.”

Brayden nem szólt semmit, csak csendben figyelt, ahogy felfaltam mind az öt
hamburgert, mint egy kiéhezett őrült.

Amikor végeztem, lemostam egy huckleberry shake-vel, majd finoman megtöröltem

a számat. – Sajnálom, hogy ezt látnod kellett. Esküszöm, hogy van modorom, de
éheztem . ”

Brayden ajka sarkai megremegtek. „Kétezer kalóriát égetsz el minden alkalommal,

amikor váltasz. Egy nap alatt kétszer váltottál.

Maddy elmosolyodott. – Tehát alapvetően az étkezési számlája hamarosan

emelkedni fog.

Oké, egy kicsit magasabb ételszámlát kibírok. A bárból kapott tippjeim elég
tisztességesek voltak, és anya munkája az élelmiszerboltban nem volt pontosan hat
számjegyű, de jól csináltuk.

"Mi más? Telihold? Ez hatással van ránk?” Megkérdeztem.

Brayden bólintott. „Extra dühbe gurít, ami váltásra kényszeríthet. Minden teliholdkor
velünk kell lenned, hogy szemmel tarthassunk.

Oké, havonta egy nap ezzel a kettővel. Ez nem volt olyan rossz.

"Szentelt víz? Fokhagyma? Vas?" Elzörgettem mindent, ami eszembe jutott, ami a
természetfelettiekre vonatkozott.

Maddy nevetésben tört ki, és amikor Brayden egy pillantást vetett rá, megállt.

„Ezek vámpíroknak és tündéreknek valók – mondta –, gond nélkül megérintheted

vagy elfogyaszthatod őket.

Vámpírok!

Oké, lélegezz. Csak lélegezz .

„Az ezüst legyengít minket, és leállítja a gyógyulást. Hegeket is hagy. Sok ezüsttel
megsebesültem napjaimban – mondta, és felemelte az ingét.

Eleinte annyira lenyűgözött az őrülten meghatározott hasizmok, hogy észre sem

vettem, hogy valami mást mutat. Halvány fehér hegek tucatjai tarkították a
bordáját és a hasát.

– Oké, ne nyúlj az ezüsthöz. Felnyúltam és megragadtam a fülbevalómat.

– Már levettem őket neked. Maddy a pultra mutatott.

Kis tollfülbevalók voltak, és a kedvencem. Szomorú lennék, ha elmennének.

Megdörzsöltem az arcom. „Rendben, még valami? Kiszállok, ha mérges leszek, vagy

mi?”

Mindketten megpillantották egymást, és úgy tűnt, igyekeznek visszatartani a

mosolygástól.

„Igen, meg kell tanulnod uralkodni az érzelmeiden, mert az erős érzelmek,

különösen a harag, elmozduláshoz vezethetnek. Ha úgy érzed, hogy közeleg, menj
be a fürdőszobába vagy egy privát részbe, és ne lássák.

nagyot nyeltem. Az érzelmeim kontrollálása nem volt olyan, amiben jó voltam.

– És… mi van, ha meglátnak?

Mindketten pánikszerű pillantást vetettek egymásra.

– Ne lássák, hogy elmozdul. Soha – mondta Brayden. "Ha farkas alakban látnak,
kijátszhatod, hogy vadállat vagy, de nem, miközben egyik formáról a másikra
váltasz."

Bólintottam. Nem szabadna túl nehéznek lennie, de az, ahogy folyamatosan

lenyűgözött, hogy ne lássanak elmozdulni, megijesztett.

– De mi van, ha meglátnak? megnyomtam.

Brayden beletúrt a hajába. – Aztán a Fae Lordok végtagról végtagra tépnek szét,
miközben Maddy és én tehetetlenül nézünk.
Oké, hát… nem számítottam erre az igazságbombára. Tovább haladva . – Tehát a
vérfarkasok nyilvánvalóan valódiak.

– Nyilvánvalóan – értett egyet Maddy könnyed mosollyal.

– Fae, vámpírok és…? – húztam fel az egyik szemöldököm.

– Boszorkányok és boszorkányok – tette hozzá Maddy.

Igaz, a lány, aki a kórházban izzó kezével megérintette anyámat. Biztosan

boszorkány volt.

– És a tündér alatt rengeteg lény van, akikhez nem fogunk bejutni, vagy nem fogsz
aludni ma éjjel – mondta Brayden, én pedig nagyot nyeltem.

– Honnan tudhatom, ha valamelyikük jelenlétében vagyok? Leültem az ágy szélére,

mert ez kezdett kimerítő lenni.

– Tudni fogod. Mindegyiknek egyedi illata van” – mondta Maddy.

Kinyújtottam a kezem, és megnyugtató mozdulattal megdörzsöltem ujjaimat a

takarón.

– Tehát az a farkas, akit megöltem… ember volt? Csak most ütött meg. Megöltem
egy embert. Istenem, megöltem volna egy embert!

Brayden megrázta a fejét. – Hála Istennek, nem te ölted meg. Meggyógyult és

nagyon dühös. Most megpróbál elvenni tőlem.
A hidegrázás kitört a karomon. "Hál 'Istennek? Miért vagyunk hálásak, hogy nem
öltem meg azt a nagy, rossz ijesztő embert, aki meg akart ölni?

Brayden és Maddy megpillantották egymást. – Majd én elintézem – mondta a

bátyjának, majd lekuporodott elém.

– Silas Ashwoodnak hívják, és ő a Fae Lords végrehajtója – mondta. „Ő és a bátyám

hosszú múltra tekint vissza. Silast nem lehet megölni anélkül, hogy az őt megölő
személy ne haljon meg ellenátokban. Ez egy hibabiztos, amit a Fae Lordok tettek rá,
hogy életben tartsák.”

A szám tátva maradt. – Azt akarod mondani, hogy ha fejbe lőttem volna vagy
ezüsttel, megöltem volna, aztán meghaltam volna magam?

Maddy bólintott.

– Ellopta a csomagomat – morogta Brayden. Szőrszálak gördültek le a nyakán, én

pedig félve zuhantam az ágyba.

Maddy felállt, és egy pillanatra elzárta a kilátásomat a bátyjára, mielőtt leült mellém
az ágyra. „Silas megpróbálta megsebesíteni a bátyámat tegnap este. Jövő
hónapban lesz egy farkastorna, és azt akarta, hogy Brayden veszítsen. Te segítettél
neki. Szóval köszönöm."

Verseny?

Csak bólintottam, mert mi mást tehetnék? Az információ kezdett túl sok lenni. De
tudnom kellett. – Milyen verseny?

– Talán aludnod kellene – mondta Brayden figyelmeztető hangon. – Holnap

visszahozhatjuk a városba. Láthatod anyukádat, és élheted az életed néhány
alapszabály és gyakori bejelentkezés mellett.”

– Ne kezelj úgy, mint egy törékeny babát – morogtam.

Maddy vállat vont. – Csak zokogtál a zuhany alatt.

– Nincs szűrőd! – kiáltottam rá.

Brayden egy pillantást vetett a nővérére, és az bólintott. – Elmegyek sétálni.

Kilépett és becsukta az ajtót, és most rosszul éreztem magam, amiért rávágtam.

Csak segíteni próbált nekem megérteni a dolgokat. Brayden leült mellém az ágyra,
és a matrac megmártózta a súlyát, és beledobott engem.

– Elnézést – motyogtam, és megfogtam a kőkemény karját, és kilöktem róla, mielőtt

átmászottam volna az ágy másik oldalára.

Brayden a falra bámult, erős vonásain melankólia ült ki. „Minden évben van egy
verseny. A Fae Lordok arra késztetik Silast, és én versenyezzünk a sportért.”

A gyomrom összeszorult; Nem tetszett, hova megy ez.

– Minek versenyezni? Megkérdeztem.

Rám nézett, szemei sárgán villogtak. „Éveim során soha nem veszítettem el egy
tornát Silasszal. Minden alkalommal megvertem, de tavaly… megcsalt.” – mordult
fel Brayden, és megrázta magát, mintha rossz emlékeket rázna magáról. „Tavaly
elvesztettem az egész csomagomat. A kishúgom. A legjobb barátom, Emmet.
Maddy barátja, August. Mindenki."
– ráncoltam a homlokomat. "Játsz a csomagokra ?"

Bólintott.

Eljátszotta az egész csomagját, és vesztett? Több nővére volt? Maddynak volt

barátja? Ez a történet tragikusabb volt, mint gondoltam.

– Sajnálom – mondtam neki.

Bólintott. „Idén én nyerek. Főleg most, hogy nálam van."

Várj, mi?

ÖT

– Öhm, nem – mondtam neki harmadszor. Fáradt voltam, és étkezési kómába estem,
de szükségem volt rá, hogy tudja, nem vagyok egy játékban való hazárdjáték.
Brayden azt mondta, hogy a következő hónapban a Wolf Tournamenten Brayden
felhasználja Maddyt és az én erőmet, hogy nyerjen. Ez több szempontból is
megijesztett.

Csak a fejét rázta. "Nincs választásod. megfordítottalak. Az enyém vagy . Az összes

farkasom velem versenyez a következő hónapban.”

Spoiler figyelmeztetés: az összes farkasa csak Maddy és én voltunk.

– gúnyolódtam. " A tiéd vagyok ? Milyen klisés. Nos, nincs szükségem csomagra.
Magányos farkas vagyok, bébi. Én, magam, és én." Felálltam és megpróbáltam fölé
tornyosulni, de még ülve is magasabb volt nálam.
A fenébe!

Felállt, és ki kellett hajtanom a nyakam, hogy felnézzek rá. „A magányos farkasok

falka nélkül elvesztik az eszüket. Ezért van a nővérem. A verseny vesztesének egy
farkas maradhat. Ez egy kegyelem, amelyet a Fae Lordok megengednek, hogy
megóvjon attól, hogy megőrüljek.”

Úgy hátráltam, mintha pofont kaptam volna. Megőrülnék nélküle és Maddy? Nem.
Úgy értem, nem voltak olyan rosszak, ha megszoktad a pimasz humorérzékét és a
nem túl rózsás személyiségét, de… örökre?

Ekkor tört rám a felismerés: „Várj, halhatatlan vagyok?”

Bólintott. "Bármilyen életkorban leállíthatod az öregedésedet, és akkor örökké élsz,

hacsak meg nem ölöd."

Ennyi volt. Ez volt a szalma, ami eltörte a teve hátát.

– Egyedül kell lennem – nyöszörögtem, majd lefeküdtem az ágyra, és felhúztam a

takarót a fejemre. Amikor bebújtam egy biztonságos takaróba, zokogásba törtem.

Ki volt ez az érzelmi roncs Averly? soha nem sírtam. Oké, ez hazugság volt. Bármi,
ami sérült vagy haldokló állatokkal kapcsolatos, és teljesen összezavarodtam, de
emberek halnak meg, rossz jegyek, veszekednek anyával, kidobnak… Nem voltam
síró. Mi történt?

Az ajtó kinyílt, amikor Brayden kilépett, majd becsukta maga mögött, és üresség
terült szét a mellkasomon, elállt a lélegzetem. Fájdalommal megragadtam a
szívemet a hirtelen veszteség érzésére, majd kinyílt az ajtó, és az érzés elmúlt.
Lépések párnázták ki a padlót, majd az ágy elmerült valakitől.
Maddy hangja olyan volt, mint egy nyugtató balzsam a magányom felett: „Nem
mondok semmit, de maradok, mert új farkasként, ha nincs a falkatársad a közelben,
az első évben nagyon kényelmetlen.” Úristen, Braydennek igaza volt. Nem tudnék
egyedül lenni! Remete voltam, aki imádott egész nap pizsamában olvasni és
hanyagolni a hajam, és most Maddy vagy Brayden közelében kellett lennem a
következő évben, különben úgy érzem, szívrohamot kapok?

Borzasztó fantasztikus. Nem .

– Sajnálom, hogy megmondtam, hogy nincs szűrőd – mondtam a takaró alól.

"Rendben van. A humort használom, hogy elhárítsam azt a tényt, hogy belül nagyon
össze vagyok zavarodva – válaszolta komolyan.

Lehúztam a takarót és meglepetten néztem rá. Viccelt? nem tudtam megmondani.

Kis mosolyt vetett rám. „Az élet könnyebb, ha sokat viccelsz. Jobbá teszi a nehéz
időket.”

Komolyan beszélt. Kezei összekulcsolódnak, én pedig nagyot nyeltem. Milyen nehéz

időket élt át? Elveszti a nővérét? A barátja August?

Ezt bizonyára hangosan mondtam, mert bólintott. – A kishúgom, Nora és a

vőlegényem.

– ráncoltam a homlokomat. "Vőlegény? Brayden azt mondta, hogy ő csak a barátod.

Nagyon sajnálom."

Maddy egy kicsit elmosolyodott. „Brayden továbbra is tagadja, hogy eljegyeztem

volna. August éppen az előbb felvetette a kérdést… – Elhallgatott, és az ajkát rágta.
Egy könyökömre támaszkodtam. "Láttad őket? A nővéred és August?"

A lány megrázta a fejét. „A Fae Lordok óriási hatalommal ruházták fel Silast. Tudja
irányítani az elmédet, ha a falkában vagy. Egész évben nem láttam őket. Nem
engedi.”

Teljesen felültem. – A fenébe, Maddy, nagyon sajnálom. Egy egész évig nem beszélt
a nővérével vagy a vőlegényével! Ez szó szerint pokol volt. Leah alapvetően olyan
volt, mint a nővérem. Meghalnék, ha egy évig nem beszélhetnék vele.

Ő bólintott. – Néha azon tűnődöm… vajon továbbjutott-e.

Megráztam a fejem. "Semmiképpen. Egy év nem olyan hosszú várakozás, te pedig

szupergyönyörű és vicces vagy. Bármelyik férfi őrült lenne, ha ettől továbblépne.”

Elmosolyodott, de aztán a mosolya lecsúszott.

A testvére.

– Aggódsz Nora miatt? Hány éves?"

Maddy felsóhajtott. – Nóra tizenhárom éves. Nem, tizennégy. Most töltötte be a

tizennégyet. A hangja olyan robotszerűen csengett, mintha nem hiszi el.

Brayden elengedett egy tizennégy évest egy másik falkához? Megtartottam volna a
gyereket, feltéve, hogy a Fae Lordok megengedik neked, hogy melyiket szeretnéd
megtartani.

– Miért nem tartotta meg Norát? Olyan fiatal – töprengtem hangosan.

Maddy az ajtónyílásra nézett, mintha megérezte volna, hogy a bátyja éppen azon
túl van. – Lehetetlen választás, amivel nem tudom, hogyan él vele. A nő felsóhajtott.
„Én vagyok a legerősebb a falkánkban, természetesen a bátyám után. Szüksége
van az erőmre, hogy tápláljam a Silas elleni harcban a következő hónapban. Mert
Silasnak meglesz az egész falkánk ereje.”

Ó.

Óh ne. Nem tudtam elképzelni, hogy ki kell választanom egy személyt, akit
szerettem magammal tartani, hogy elkerüljem az őrületet. Anyám vagy Lea? kit
választanék? Ha Leah választása azt jelentené, hogy egy éven belül megmenthetem
anyámat, azt hiszem, ezt tenném.

Maddy megdörzsölte a szemét. „Fáradt vagyok, pihenjünk egy kicsit. Hosszú nap
telt el, amikor farkasba keveredtél , meg minden."

Vissza a vicchez.

Felhorkant-nevettem. – Nem jutott eszembe több szó.

"Tetszik. Teljesen használom – mondta, miközben lecsúszott a cipőjéről.

„Farkaszkodtam. Hé, farkassá! Menj farkasba magad!"

A hangulatom enyhült, és rájöttem, hogy a szűrője nélkül Maddy ajándékot kapott.

Könnyebbé tette a dolgokat, amikor körülötte sötét és nehéz volt.

Amikor visszafeküdtem, még mindig kicsit furcsán és nyugtalanul éreztem magam.

Maddy mellettem feküdt, kinyújtotta a kezét, és megfogta a kezem. Általában
visszarántottam a kezem, mert 24 óra után kézen fogni valakit, az pokolian furcsa
volt, de megnyugodott.
– Rendben lesz, Averly – mondta, és én hittem neki. Soha nem volt nővérem, és
Leah-t mindig is annak tartottam, de most, hogy éreztem ezt a megingathatatlan
bizalmat és köteléket Maddy és köztem, el kellett ismernem, hogy családtagnak
érezte magát.

Milyen furcsa volt?

HAT

Egész éjjel nyugodt állapotban Maddy mellett aludtam, és amikor felébredtem, ő

még aludt, de Brayden felkelt, félmeztelenül ült a másik ágy szélén, és a
motelszoba falát bámulta.

Azon tanakodtam, hogy a takaró alatt maradjak, amíg Maddy fel nem ébred, de
tényleg pisilnem kellett. Kibújva a takarók közül Brayden mellett csoszogtam, ő
pedig álmos pillantást vetett rám.

Annyi érzelem volt a szemében. Fájdalom, veszteség, remény? Miután Maddy

elmondta, hogy elveszítette a húgát és az egész falkáját, nem tudtam ugyanúgy
ránézni. Valószínűleg soha többé nem leszek képes rosszindulatú lenni vele, mert
nagyon rosszul éreztem magam iránta.

– Nem akarom a szánalmat – morogta, én pedig megdermedtem a fürdőszoba

ajtajában.

Nyeltem egyet, de nem szóltam semmit. Honnan tudta, hogy sajnálom őt?
Bizonyára felismerte a zavart az arcomon.

„Én vagyok az alfád. Tudok olvasni az érzelmeidről – mondta határozottan.

Ó… fantasztikus. Most már nem tudnék semmit titokban tartani! Kiviharztam a

fürdőszobába, bepisiltem és fogat mostam. Mostanáig vár, hogy elmondja, képes
olvasni az érzelmeimet? Micsoda bunkó . Ennyit arról, hogy soha nem tudtam
gonosz lenni vele. Készen álltam átadni neki egy darabot az elmémből.

Miután összekötöttem a hosszú vörös hajamat, kirohantam a fürdőszobából, és

Braydent az ajtón tartotta, hogy kilépjen a szállodai szobából.

– Akarsz reggelizni? kérdezte.

Az ágyra pillantottam, és láttam, hogy Maddy mellkasa lassan emelkedik és süllyed.

„Úgy alszik, mint a halott” – mondta nekem.

– Jól lesz egyedül? Megkérdeztem.

Amikor tegnap este mindketten elhagytak, nélkülözésnek éreztem magam, amíg

vissza nem jött, hogy megfogja a kezem. Olyan volt, mintha újra gyerek lettél volna,
és egyedül hagytak volna egy nagy házban. Túlélhetted, de nem volt kényelmes.

Bólintott. – Maddy olyan öreg farkas, mint én. Jól lesz.”

Öreg farkas? Mindketten olyan… a húszas évek elején jártak. De aztán eszembe
jutott az egész halhatatlan beszélgetésünk. Nem is akartam tudni, hány éves is
valójában.

Vállat vontam és kisurrantam vele az ajtón. Ahogy sétáltunk a folyosón, a

túlnyomott szőnyeget bámultam, majd Braydenre néztem.

"Tudod, ha tudsz olvasni valakinek a gondolataiban, jó ötlet azonnal elmondani

neki!" - mondtam a tervezettnél nagyobb haraggal a hangnemben.
Nevetett. „ Érzelmek. Nem gondolatok."

"Tök mindegy. Első lépés: Te egy vérfarkas vagy. lehalkítottam a hangomat.

"Második lépés: tudok olvasni az érzelmeiből."

Bólintott. – Ezt észben fogom tartani, amikor legközelebb egy lány véletlenül rám
botlik az erdőben, és megharapják. Nem én terveztem a változást, tudod. Nagyon
régóta nem volt új farkasom. A falkám tele van született farkasokkal.”

Azt hiszem, ez egyfajta bocsánatkérés volt.

"Bírság. Tök mindegy." Leintettem neki. Nehéz volt dühösnek maradni a csávóra.
Olyan csinos volt, és olyan zokogó története volt.

Pásztáztam az arcát, nincs-e jele annak, hogy felkaphatta volna ezt az érzelmet, de
kőarcú volt, amikor kinyitotta nekem az ajtót, és beintett a reggelizőhelyiségbe.

Kedves fickó, aki ajtót nyitott, persze. Nagyon szerettem volna gyűlölni, de
nehéznek találtam.

Beálltam a sorba, és teleraktam a tányéromat tojással, szalonnával és palacsintával.

Ő is így tett, aztán találtunk egy asztalt. Amikor leültünk, beleástam magam, és pár
pillanatig társasági csendben ettünk.

– Szóval ma hazamehetek? Megkérdeztem. Igazából ez volt most minden, ami

érdekelt. Menj haza, és találkozz ezekkel a srácokkal minden teliholdban. Ez olyan,
mintha havonta egyszer menne meg. Szar, de szükség van rá, és csak túl leszel
rajta.

Brayden belenézett egy korty narancslevébe, és tekintete az arcomon pihent.

"Fajta."
Megdermedtem, előredőltem, könyökömet az asztal széléhez nyomtam. – Azt
mondtad, hazamehetek.

Bólintott. "Tudsz. De szerintem nagyon kényelmetlen lenne a falka nélkül élni.

Élni velük? Azt kérte, hogy költözzek hozzájuk?

Nagyot nyeltem, és arra az érzésre gondoltam a mellkasomban tegnap este, amikor

mindketten elhagyták a szobát. Egész éjszaka így lenne?

„Egy új falkatárs nagymértékben támaszkodik falkája érzelmi támogatására.

Anélkül, hogy éjszakánként velünk töltöd az időt, nem tudom, hogyan vészelnéd át
a napot egyedül az iskolában és a munkában – mondta határozottan.

Összehúzott szemmel nézett rá. Honnan tudta, hogy iskolába járok?

– Követtem, miután megharaptál – tette hozzá lazán, mintha ez nem is lenne

hátborzongató. – Muszáj volt az Amarok szabálya szerint, hogy minden megharapott
farkast figyelni kellett, hátha megfordul.

A hidegrázás futott végig a gerincemen.

– Amarok?

Bólintott, és jobbra-balra nézte az álmos tekintetű reggelizőket. „A második Silas

megharapott, és a nyálammal megváltoztattam, vita alakult ki. Általában az alfád,
aki megharap. De a nyálam ment meg, ezért találkozót kértem az Amarokkal. Ma
délután találkozunk vele. Azt állítom, hogy az enyém vagy."
Te az enyém vagy. Gyűlöltem ezt a birtoklási vágyat, és valami mégis olyan
helyesnek tűnt benne. – Ha nem tettem volna, Silas követelte volna magát, és
valószínűleg meg is ölte volna, amiért így megszégyenítette a falka előtt.

Összerándultam, eszembe jutott, hogy ötször mellkason lőttem Silast.

– Hát… – megköszörültem a torkom. "Köszönet érte."

Bólintott, és olvashatatlan arckifejezéssel nézett rám.

– Ki az az Amarok? meg mertem kérdezni. – Mint egy Fae Lord?

Brayden megrázta a fejét. „Ő félig farkas, félig fae. Egy nagyon ritka kombináció
általában nem lehetséges. Ő a bíró, az esküdtszék és a hóhér népünk számára,
mivel már nincs királyunk.” Szemöldökránc húzódott az ajkán, és tekintete távolinak
tűnt, ahogy kétségtelenül az emlékeibe merült. Rájöttem, hogy sokkal több van
Braydenben és a húgában, mint azt eredetileg gondoltam.

Az agyam mindenhol járt. Most egy rohadt vérfarkas voltam, és a vámpírok

valódiak. Volt néhány nagy rosszfiú, akiket Fae Lordsnak hívtak, és Brayden egy
hónap múlva harcolni kezdett, hogy megszerezze a húgát, és visszapakoljon. És
mindezeken felül, ez a Silas haver keresett engem, de látnunk kellett egy farkasfae-
bírót.

Szükségem volt egy alvásra.

– Mi történik, ha megint veszít? – mondtam hirtelen. – Elmennék Silas csomagjához?

Öklével az asztalra csapódott, ugrásra késztetett, és minden egyes étkező felénk

nézett. – Nem veszítem el. A szeme sárgán lángolt.
Oké, megjegyzés önmaga számára: a Farkastornáról beszélni kiváltó ok volt.

Nagyot nyeltem, és félve bámultam rá. Beszéljen érzelmileg instabil dolgokról.

Felsóhajtott, és beletúrt a hajába. – Sajnálom, megérintett egy ideget.

Én csak bólintottam. Rájöttem, hogy a vérfarkas személyiségek

temperamentumosak.

Előrehajoltam, lehalkítva a hangomat. – Biztos vagy benne, hogy a verseny előtt

nem lehet megölni?

Megrázta a fejét. – Láttam minden létező hatalmas boszorkányt. Egyikük sem tud
megvédeni az ellenátoktól, amely Silas halálakor megölne.”

– gúnyolódtam. – Szóval téged és Maddyt ebben az egész évben kiválogatták, de

nem tudsz visszavágni?

Teljes kimerültség látszatával nézett rám, de még fáradt szemekkel és fogyatkozó

lélekkel is teljesen imádnivalónak tűnt. "A Fae Lordok éppoly kegyetlenek, mint
amennyire megbocsáthatatlanok."

Reméltem, hogy soha nem találkoztam velük. Valaha.

– Mi van, ha nem hajlandó harcolni, csak véget vet ennek az egész hülyeségnek?
Megkérdeztem.

Úgy nézett rám, mintha ötéves lennék, és éppen a Mikulásról tett fel egy kérdést.
„Nem tehetem meg” – csak ennyit mondott.

„Tehát csak két falka harcol? Te és Silas, Silas és te, minden évben?”

Bólintott. „Több száz falka van a Fae Lordok hatalma alatt, de kifejezetten szeretnek
engem megkínozni, és Silas az egyetlen, aki fel tudja mérni az erőmet.”

Azta. Tehát az összes többi csomag skóciamentes volt. Valamiféle jutalom, amit
azért kapsz, mert erős vagy. – A Fae Lordok úgy hangzanak, mint egy dög –
mondtam, ő pedig megmerevedett, és körülnézett a szobában, mintha meg akarnák
ölni, ha ilyeneket mondok.

– Lehet, hogy ez a hónap durva lesz ránk, de visszanyerem a csomagomat, és akkor

folytathatod az életed. Alfaként az a célom, hogy támogassam az álmaidat, és ezt
az életet inkább áldássá tegyem, mint átokká” – mondta őszintén.

Nem voltam felkészülve arra a kedvességre, amit az imént mondott. Azt akarta,
hogy kövessem az álmaimat, és ne legyen negatív hatással rám az a tény, hogy
állattá változhatok? Édes volt.

– Hogyan segítünk neked, ha én és Maddy veszünk részt? Megkérdeztem. Azt

mondta, hogy használni fogja az erőnket, de most azon töprengtem, hogyan .
Remélem, nem gondolta, hogy harcolok. Tisztában voltam fegyverrel, de nem
valami nagyra becsült bokszolóval vagy ilyesmivel.

Brayden bólintott. – A Fae Lordoknak van egy pár összekapcsolt sárkánycsont

gyűrűjük. A gyűrűkben olyan erős varázslat rejlik, hogy viselője erőt húzhat a
csomagjából vagy egy embercsoportból.”

Hú ! Szóval Brayden gyűrűt viselne, és hirtelen magához húzná Maddyt és az

erőmet? Valószínűleg megvolt bennem egy csivava farkas ereje, de ha segített,
hajlandó voltam megpróbálni.
A reggelizőterem ajtaja kinyílt, és furcsa érzés kerített hatalmába, szaggal együtt.
Olyan volt, mint egy vadállat-illat, amely fenyőfákkal és frissen hullott hóval
keveredett.

Brayden megdermedt, és arra sem nézett, aki éppen belépett a szobába. „Menj,
vedd fel Maddyt és fuss” – mondta halkan, majd felállt.

Mit?

Hátat nyújtott nekem, és szembefordult az érkező férfival.

Én is felálltam, és megfordultam, hogy Brayden mögé nézzek, majd lefagytam, és a

szemem az előttem lévő csávóra szegeződött.

Szent szteroid majom.

A srác úgy nézett ki, mint Vin Diesel, fekete mohawk és barna gyöngyszemei. Ahogy
mozgott, az izmai is együtt mozogtak vele. Olyan vigyort viselt, ami nekem nem
tetszett.

– Silas – mondta Brayden morogva, és döbbenet hasított belém.

– Menj – szűrődött be Brayden hangja az elmémbe, és ziháltam.

Harmadik lépés, hogy valakit vérfarkassá változtass: Mondd el valakinek, hogy

beszélhetsz a gondolataival!

Elhátráltam az asztaltól, a szívem a torkomban kalapált, miközben hátsó kijáratot

kerestem a szobába. Brayden azt mondta, hogy nem mozdulhatunk el az emberek
előtt, szóval biztos voltam benne, hogy nem itt fogják megölni egymást, de lehet,
hogy kimennek a szabadba vagy egy üres szobába, és megcsinálják.

Egy vad pillanatra arra gondoltam, hogy beülök egy autóba, és hazamegyek,
magam mögött hagyva ezt az egész szar show-t. De a gondolat, hogy elhagyjam
Braydent, hogy Silas bántsa, csomóba kötötte a gyomrom. Meg kellett szereznem
Maddyt. Találtam egy ajtót a hátsó fal mentén, távol a bejárattól, kicsúsztam rajta,
majd futásnak eredtem.

Kiléptem egy folyosóra, és egy pillanatra megzavarodva balra futottam. Miután

tájékozódtam, visszafoglaltam arra a területre, ahol Brayden és én elhagytuk a
szállodai szobát. Nem pillantottam a számra, de ismertem az általános irányt, és ha
kellett, minden ajtón dörömbölnék, hogy felébresszem Maddyt és Brayden
segítségét kérjem.

Tudtam, hogy azt mondta, hogy fogjam Maddyt és fussam el, de a pokolban semmi
lehetőség, hogy ezt megtegyem. Silas megsebesítheti a verekedés előtt, és akkor
soha nem kapja vissza kishúgát és Maddy vőlegényét, Augustot. Tudtam, hogy
Silast nem lehet megölni, de Brayden nem mondott semmit arról, hogy van ilyen
védelem.

Már a sprint felénél jártam, amikor Maddy megjelent előttem, a folyosón távolabb. A
haja kócos volt, és nem volt rajta cipő.

Lehet, hogy Brayden azzal ébresztette fel, hogy az elméje beszél.

Intettem neki a mögöttem lévő reggelizőterem felé. – Siess, Silas itt van.

Maddy csökkentette a távolságot közöttünk, és megrázta a fejét. – Nem, az a

parancsom, hogy vigyem ki innen.

Döbbenten dőltem hátra. "Juttass ki innen? A bátyádat mindjárt megtámadják –

morogtam.

„Brayden tud vigyázni magára. Ha Silas elkap téged, az mindent tönkretehet.

Követnem kell Brayden parancsát.” Kinyújtotta a kezét, megragadta a felkaromat,
és kirántott a reggelizőből a kijárat felé. Talán két lépést tettem, mielőtt vállat
vontam a markából.

– Hogyan tegyen tönkre mindent? - vicsorogtam, és éreztem, hogy a farkasom a

felszínre jön. Állati és vad érzés volt, nem tudtam uralkodni rajta.

Megrágta az alsó ajkát, én pedig keresztbe fontam a karjaimat a mellkasom előtt,

egyértelművé téve, hogy addig nem megyek el, amíg nem tudom, mi a fenéről
beszél.

Közelebb lépett hozzám sárga szemekkel. – A bátyám azt hiszi, te lehetsz a

reinkarnálódott halott párja, Lena. Nagyon erős farkas volt, ami biztosítja, hogy a
következő hónapban visszanyerjük a falkát. Mindenáron biztonságban kell tartanom
önt.”

Torkomból felszakadt a nevetés, nem tehettem róla. Ez volt a legnevetségesebb

dolog, amit valaha hallottam. Vámpírok, persze. Vérfarkasok és tündérek… bírtam. A
reinkarnálódó társak voltak az a pont, ahol meghúztam a határt.

– Miért gondolta ezt? Még mindig nevettem, de Maddy szigorú arckifejezése elvágta
a torkomon a nevetést.

A lány mögém pillantott, és aggódva ugrált a sarkán. – Először is Brayden és Silas

közé vetetted magad azon az éjszakán, amikor megharaptál.

"Szeretem az állatokat!" vitatkoztam. – Brayden megsérült.

Ő bólintott. – Másodszor, a farkasod színe szürke. Mint Braydennél. Lena is
Szürkefarkas volt.

– vontam meg a vállam. – Biztos vagyok benne, hogy sok farkasnak van szürke
színe.

Maddy megrázta a fejét. „Néhány farkas csak szürke színű. De Brayden és Lena
Szürkefarkasok , olyan mély mágikus erővel rendelkező lények, amelyekhez még a
Fae Lordok is páratlanok.”

Hűha. Ez meghallgatott. Brayden hatalmasabb volt, mint egy fae Lord? Miért nem
ölte meg őket mostanra?

„Hiszel neki? Hogy én vagyok ő?” El sem tudtam hinni, hogy szórakoztattam ezt az
őrültséget. De most mindennek volt értelme. Miért óvott engem annyira a bárban,
miért tűnt úgy, hogy mindent megtesz, hogy kedves legyen velem, és vegyen
nekem egy zacskó öt hamburgert. Azt hitte, hogy én vagyok a halott párja?

A lány megrázta a fejét. „Lena meghalt, és nyolc életre visszajött. Minden

alkalommal, amikor rátalál a huszadik születésnapja előtt, és minden egyes
alkalommal, amikor eszébe jut. Emlékszik egész közös életükre. Te nem. Szerintem
nagyszerű vagy… de csak egy rohadt farkas, fegyverrel – mondta elhalóan.

Megkönnyebbülés áradt szét a tagjaimban az értékelésére. Nem akartam valami

reinkarnálódó farkastárs lenni. Nem akartam különleges lenni; vérfarkasnak lenni
elég különleges volt. De ennek ellenére nem tudtam figyelmen kívül hagyni, hogy
Braydennek szüksége volt a segítségünkre. Odafigyelt rám, mert tudta, hogy
meghalok, ha nem nyalja meg a falatot; végig tartott az első műszakon, tudván,
hogy hetvenöt százalék az esélyem a halálra. Ideje volt viszonozni a szívességet.

A kezeimet Maddy vállára tettem. – Igazad van, nem vagyok Lena. És Braydennek
szüksége van ránk. Gyerünk."
Leejtve a vállát, megpördültem, és elindultam a folyosón. Nem volt nálam a
fegyverem, szóval ez nagyon érdekessé kezdett válni. Az egyetlen plusz az volt,
hogy ha ismét két harcoló farkas közé vetem magam és megharapok, akkor nem
lehet belőlem kétszer vérfarkast csinálni.

– Várj, te őrült nő! Maddy utánam futott. Amikor elértem a reggelizőterem ajtaját,
megkerültem őket, és jobbra mentem, követve a megérzésemet, miszerint nem
fognak nyilvánosan verekedni. Két dupla ajtó egy bankettterembe vezetett, és
hallottam, hogy valami csattan odabent. Egy fiatal kopasz férfi állt az ajtók előtt,
karjait keresztbe fonta a mellkasán, mint egy kidobó.

Az orromon keresztül beszívtam éles illatát.

Vérfarkas . Ugyanaz a havas fenyő- és vadillat, mint Silasnak. A csomagtársa.

Gondolkodás nélkül ökölbe szorítottam, és felhúztam az állkapcsát, mint a

filmekben. Fájdalom robbant át a csuklómban, és a srác alig mozdult.

Szar.

Elmosódott a szőke hajam mellettem, aztán Maddy ott volt, és addig ropogtatta a
fickót a halánték szélén, amíg az egy kupacba esett a lábunk elé.

Megforgatta a tekintetét. – Nem így ütöd. Valószínűleg eltörted a hüvelykujjadat."

"Neves." Elnyomtam a lüktetést a hüvelykujjamban, és Maddyvel az oldalamon

belöktem a dupla ajtót.

Uram irgalmazz.
A két férfi farkas alakban volt, úgy mentek rá, mint a veszett kutyák. Brayden
szürke farkasa sántított, és most, hogy tudtam, hogy Silas megpróbálja
megsebesíteni a következő havi harc előtt, feltámadt bennem a védekezési igény.
Megragadtam egy étkezőszéket, és úgy sétáltam át a szobán, mint egy profi
bunyós, aki készen áll arra, hogy valakit kiüt.

Csontok recsegése hallatszott a hátam mögött, és tudtam, hogy Maddy mozog.

Harag gyűlt a mellkasomba Silas Brayden minden egyes harapásával. Silas zaklató
volt. Megpróbálta megragadni az embereket, amíg le voltak szállva, és ettől valami
elvörösödött bennem.

Fejem fölé emelve a széket, közvetlenül Silas farkasának hátára ereszkedtem, és

élveztem a repedést, amelyet az okozott.

Fogd, te barom.

Brayden arra használta a figyelmemet, hogy kikászálódjon alóla. Az örömöm két

másodpercig tartott, mire Silas lerázta a széket, és felém ugrott.

Oké, nem okos.

B terv?

Arany és fahéjas szőrzet csík úszott a fejemen, és lebuktam, kezeimmel védve a

nyakam, mintha puma támadna. Maddy farkasa elrepült a feje fölött, és
beleütközött Silasba, miközben ők ketten őrülten vágták egymást.

Brayden összeszedte magát, és most belevágott a harcba, hogy támogassa a húgát.

Megkönnyebbülés telepedett rám. Kettő az egy ellen jó esély volt, tetszettek ezek
az esélyek.
– Te kurva! – gúnyolódott mögöttem egy férfihang, majd valami megreccsent a
tarkómban.

Éles fájdalom hasított át a koponyámon, és előre dőltem a térdemre. Szédülés

öntötte el. A hátamra gurultam és a csávó fölöttem lebegett. Felismertem őt, mint
akit a bejárati ajtónál ütöttem. Egy téglát tartott a kezében, és vér csorgott belőle.

Az én vérem?

Ösztönösen a térdemet a mellkasomhoz húzva kirúgtam, éppen akkor, amikor a

srác újra megpróbált ütni. A lábam összeért a mellkasával, és repülni kezdett.
Valójában felemelkedett a levegőben, és harminc métert vitorlázott át a szobán,
mielőtt nekiütközött a falnak, és egy mozdulatlan kupacban lezuhant. Óriási
gipszhorpadás maradt a nyomában, én pedig felültem, csodálkozva a szuper
rúgókészségemen.

Oké, ha ezek lennének az új vérfarkas erőim, meg tudnám szokni őket.

Egy morgás hallatszott a hátam mögül, és megpördültem, és láttam, hogy egy

meztelen Brayden emberi alakban egy székkel a feje fölött csapja Silas farkasát.

A farkas leszállt, kihűlt. Egész idő alatt ez volt a célom a székkel.

– Menjünk, mielőtt felébred – mondta Maddy. Most ő is ember volt.

Fel kellene kelnem, kirohannom a szobából. De elakadtam, és Brayden meztelen

hátát bámultam.

– Gyerünk, itt vagyok – morogta Maddy, én pedig kiszakadtam a transzból, és

ránéztem. Ő is meztelen volt, még csak nem is foglalkozott azzal, hogy
betakargassa magát. Kinyújtotta a kezét, letépett egy terítőt a közeli asztalról, és
úgy tekerte maga köré, mint egy tógát. Brayden is így tett. Felkeltem, átmentem a
szoba felén, amikor Brayden ránézett a falon az emberfeletti rúgásom miatti
horpadásra.

– Erős – mondta Brayden a nővérének, mintha ott sem lennék.

Maddy bólintott. „Minden újonnan megváltozott farkas az. Emlékszel Francie-ra?

Az arca leesett, mintha el akarná hinni, hogy különlegesebb vagyok, mint amilyen
valójában. A pokolba is, szupererős reinkarnált társának lenni, jól hangzott. Nem is
tudtam, hogy ez mit takar, de ki ne szeretne különleges lenni? Nem bánnám, ha a
rég nem látott párja lennék – nagyon dögös volt –, de rajta kívül mindenki számára
nyilvánvaló volt, hogy én csak… én vagyok: normális Averly.

Kiléptünk a szobából, és elszaladtunk néhány szálloda vendége mellett, akik felvont

szemöldökkel néztek ránk. Amint megérkeztünk a szállodai szobánkba, mindenki
felöltözött és gyorsan összepakolt. Finom ujjakkal megszondáztam a fejem hátsó
részét, és meglepődve tapasztaltam, hogy már gyógyul.

– Hadd nézzem meg – mondta Brayden gyorsan. Nyomott és bökdösött, de alig fájt.

„Gyors regeneráció. Csak egy hússérülés, nem lesz semmi bajod – mondta Brayden,
majd mindannyian lefoglaltuk az autóba.

Senki nem szólt egy szót sem, amíg vissza nem értünk Brayden vadonatúj
teherautójába. Maddy és Brayden között a taxiban csikorogtam, miközben ő
vezetett.

– Szóval a versenyig minden nap eljön hozzánk? – kérdeztem végül. Ez egy hibás
rendszer volt. A Fae Lordok nagyon kezdtek idegesíteni.
„Egyiknek sem szabad megölnie a másikat. Minden rendben lesz – mondta Brayden,
mintha ez megnyugtatna.

Lelkileg nem tudtam túlélni a támadások egy hónapját. Ez volt az első, amit
hallottam róla, hogy nem tudja megölni Braydent. Volt ebben egy kis vigasz.

– Akkor mi értelme!? Felsikoltottam, és harag töltött el, ahogy felszállt az Interstate-

ra.

Brayden oldalpillantást vetett rám. – Hogy megviseljen minket lelkileg és fizikailag.

- nyögtem fel. "Működik."

Maddy felnevetett. "Keményedj meg, boglárka, egy nap farkas voltál."

Kicsit túl voltam Maddy igazságbombáin. "Mit csináljunk most?"

Brayden megnézett a nővérével, mielőtt visszabámult volna a nyílt útra. – Látnunk

kell az Amarokot, és meg kell kérnünk, hogy hivatalosan engedje meg, hogy a
falkámban legyél.

Maddy megborzongott mellettem. "Kívül maradok, köszönöm szépen."

- kuncogtam.

Maddy komoly oldalpillantást vetett rám. "Most nevess, de ha ránézel, feldühíted

magad."

Ez kirázta a humort a csontjaimból.

„Hagyd abba a félelmet. Nem olyan rossz – tette hozzá Brayden, miközben észak
felé tartott Bonner's Ferry és Kanada felé.

Maddy felnevetett. „Talán nem egy másik alfához és Szürkefarkashoz, de alig tudok
szemkontaktust teremteni anélkül, hogy alaptalan félelem ne telepedjen le rám, és
ne betegítsen meg.”

Igen. Felegyenesedtem a helyemen.

– Mi történik, ha az Amarok azt mondja, hogy csatlakoznom kell Silas csapatához?

Megkérdeztem. Szükségem volt a legrosszabb forgatókönyvre, amelyet előzetesen
lefektettek. Csillapította a szorongásomat.

Brayden egy teljes percig csendben volt, és ezalatt rengeteg szörnyű dolgot
elképzeltem.

Amikor végre megszólalt, egy kicsit elkezdtem, mert a teherautó annyira

elcsendesedett.

– Akkor menj a húgommal, és a következő hónapban mindnyájatokat visszakaplak –

mondta határozottan.

– De azt mondtad, hogy meg fog ölni, amiért zavarba hozta – krákogtam.

Brayden megrázta a fejét. "Nem most. Nem, ha azt hiszi, hogy te… fontos valaki
vagy nekem.

Erre a megjegyzésre felmelegedett a gyomrom. Brayden azt hitte, fontos vagyok

neki? Mert azt hitte, hogy Lena vagyok?
Maddy a körmeit túrta, de nem szólt semmit. Mit kellett mondani? Nagyon is fennállt
annak a lehetősége, hogy átadnak egy hatalmas dögnek, aki enyhén
pszichotikusnak tűnt.

– Mi van, ha egyszerűen megszökök? – fakadtam ki.

Maddy keze az enyémbe csúszott, és megszorította. – Megtalálna, és oka lenne

megölni, mert falkadezertőr vagy.

Pakolj dezertőrt! Ez valami dolog volt?

Szar. Szar. Szar.

„Arról nem is beszélve, hogy megőrülnél csomag nélkül” – tette hozzá.

– Valamiféle élet lesz ebből! Vállat vontam Maddy kezéből, és keresztbe fontam a
karjaimat a mellkasomon.

Brayden szorosan fogta a teherautó kormányát, és amikor megfordult, hogy a

pillantásomba nézzen, összeráncoltam a szemöldökömet rá.

Sóhajtva visszafektettem a fejem az üvegre, és becsuktam a szemem.

Milyen gagyi volt az elmúlt huszonnégy óra. Csak haza akartam menni és látni
anyámat és Leát. A fáradtság elrántotta a tudatomat, és elaludtam.

***
Felébredtem , és a szemhéjaim felpattantak, és Braydent láttam az arcom előtt.
Megtöröltem a számat a kezemmel, és imádkoztam, hogy ne legyen jelen a
nyáladzás.

"Itt voltak. Be kell jönnöd velem – mondta.

Bólintottam, pislogtam párszor, és próbáltam felébredni. Mély álmomban voltam.

Brayden ott volt, és mi mindennel kajakoztunk. Az elme olyan furcsa volt. Kinéztem
a teherautó első műszerfalán, és láttam, hogy egy igazán gyönyörű házzal állunk
szemben. Egyike volt azoknak, amelyeket online nézegettél, de soha nem volt
pénzed megvenni.

– Száz százalékig a kocsiban maradok – jelentette be Maddy.

– Remek – morogtam rá. – Hagyj békén a rémisztővel és Braydennel?

A lány elvigyorodott és bólintott.

Brayden duzzogott, és olyan átkozottul meleg volt. – Hé, mi a baj azzal, hogy
egyedül vagy velem? Biztos vagyok benne, hogy azt sem tudta, milyen jól néz ki,
ami jó dolog, különben az egója sokkal nagyobb lesz.

"Semmi." Megköszörültem a torkom. – Csak egy kis női támogatásra vágytam.

– Ó, te húzod a női támogató kártyát! Maddy felnyögött. – Rendben, de én a szoba

hátsó részében maradok.

Jesszus, milyen ijesztő volt ez a srác? Most kezdtem nagyon ideges lenni.
Brayden kinyitotta az ajtót, én pedig kiléptem. Maddy követett minket.

Maddy lehalkította a hangját, és azt súgta nekem: "Ne nézz a szemébe, ne beszélj,
ha nem szólnak hozzá, és ne érintsd meg Isten szeretetéből."

A szemem úgy tűnt, mintha kibújna a fejemből. – Mi van, ha kezet fog velem?

– Nem fog – mondta Brayden és Maddy egyszerre.

Akkor mi a fenének nyúlnék hozzá?! Furcsa szabályok voltak ezek. A tenyerem

hivatalosan is izzadt.

– Madison Archer, hagyd abba. Megijeszted – vágta rá Brayden a nővérére.

Amikor az ajtóhoz értünk, felemelte az öklét, hogy kopogjon, majd felém fordult.
„Érzem Silas szagát. Valószínűleg már itt van."

Hogy a fenébe lehet már itt? Épp eszméletlenül hagytuk a motelben. Megráztam a
fejem; nem is akartam tudni.

– Ne aggódj, ez megvan – mondta Brayden. Tetszett, hogy olyan magabiztosnak

hangzott, de tekintve, hogy tavaly elveszítette a falkáját egy verekedésben, nem
éreztem túl jónak, hogy képes megtartani a falka tagjait jelenleg.

Mielőtt visszavághattam volna, bekopogott az ajtón.

Biztosan tudták, hogy jövünk, mert az ajtó másodpercekkel a kopogtatás után

kinyílt, és egy vékony nő, aki vörös selyemruhát viselt, és iPad volt a kezében,
felnézett Braydenre.
– Brayden Greywolf – mondta Brayden a nőnek. – Van egy falkatag-vita ügyem az
Amarokkal.

A nő bólintott, valamit megérintett az iPaden, majd hátralépett, hogy bejöhessünk a

házba.

Hú ! Beléptünk az előcsarnokba, amely egy óriási márványlépcsőre és harminc

méter magas mennyezetre nyílt. A falakat hideg matt fekete tapéta vakolták, a
márvány fehér volt, de fekete erek futottak át rajta. Nagyon férfias agglegény pad
hangulata volt.

Brayden megköszörülte a torkát, én pedig az irányába szegeztem a tekintetem, és

láttam, hogy mindhárman rám várnak, hogy csatlakozhassak hozzájuk a folyosón.

Hoppá .

Kínlódva, hogy utolérjem, követtem az iPad nőt és csomagtársaimat – soha nem

gondoltam volna, hogy ilyet mondok – a folyosón. Elértünk egy dupla ajtóhoz, és
mielőtt a nő kopogtathatott volna, egy mély, dübörgő hang hallatszott belülről.

"Belép!" – bömbölte a férfihang, és lehet, hogy bepisiltem volna egy cseppet sem.
Hangjában erő volt, amit furcsa volt beismerni vagy még csak gondolni is, de a
parancs puszta tette késztetett arra, hogy előrelépjek.

Maddy aggódó pillantást vetett rám, egyet viszonoztam, majd kinyíltak az ajtók.

Először nem láttam senkit, aminek örültem. Egy óriási szobába léptünk. Téglalap
alakú volt, körülbelül negyven láb hosszú és húsz láb széles. A jobb fele tele volt
üres széksorokkal, és amikor beljebb léptem, és a bal felére néztem, a térdem
elgyengült.
A terem végében egy óriási íróasztal állt egy olyan emelvényen, mint egy bíróé. Egy
férfi behemótja ült mögötte. Úgy nézett ki, mint John Cena és Hulk gyermeke. De
nem a mérete volt ijesztő. Az ő szeme volt. A homloka hegyétől a szemhéjáig és az
arcáig futott egy heg. A szem teljesen eltűnt, a helyén egy beesett lyuk maradt.
Fenyegető arcvonást viselt, összeszorított ajkakkal, füle hegye pedig nagyon
enyhén hegyes volt. Körülbelül negyvenévesnek tűnt, fekete haja volt, aminek
halántékánál egy kis ősz csíkok voltak.

– Köszönjük, hogy ilyen rövid időn belül találkoztunk, Amarok. Brayden enyhén
lehajtotta a fejét, Maddy pedig megrántotta a kezemet, jobbra húzva, hogy
elfoglaljam vele az üres székeket.

Abban a pillanatban rájöttem, hogy egyfajta bírósági ügyet fogunk tárgyalni, és az

Amarok bíró, esküdtszék és hóhér, ahogy Brayden mondta.

Miért volt olyan nehéz itt levegőt venni? Mintha erő ülne a mellkasom felett, és
lenyomná. Úgy tűnt, Maddy is küszködik, így nem éreztem annyira aggályosnak,
hogy valami furcsa Amarok allergiás reakcióm van.

Amikor azt hittem, ennél rosszabb már nem lehet, Silas bement a szobába. Az ajkán
vér volt, és enyhén ernyedten sétált, de egyébként jól nézett ki. Tekintete lefutott a
fejemről, lassan végig a testemen a lábamig, és rosszul éreztem magam.

Brayden figyelmeztető morgást hallatott, Silas pedig megfordult, és a másik alfára

nézett.

– Örülök, hogy újra látlak, Brayden – mondta Silas vidáman.

A hangja csak lekezelő és idegesítő volt.

– Ugyanígy – morogta Brayden.

„Hagyd a szart. Tíz perc múlva van találkozóm – dörrent az Amarok hangja a szoba
hátuljából, és a beszédének ismét ereje volt. Ettől még nehezebb volt a levegő, és
elkezdtem pánikolni. – Kinek van igénye a lányra?

Ki tudna nyitni ablakot?

„Megharaptam. Ő az enyém!" – mondta Silas.

Az Amarok Silasra nézett. „Engedély nélkül haraptál meg egy embert? A Fae Lordok
felkapják a fejedet, ha ezt bevallod.

Silas nyelt egyet. – Nem, uram, önvédelemből haraptam meg. Megtámadt."

Az Amarok hátrahajtotta a fejét és felnevetett, és a szorítás a mellkasomban kissé

enyhült. – Az a csípős ember rád támadt?

Hé, nem vagyok nyavalyás.

Silas összeszorította az állkapcsát. – Ötször mellkason lőtt.

Az Amarok ekkor rám nézett, és felvonta a szemöldökét. Ez a büszkeség volt a

tekintetében? Nem akartam a szemébe nézni – ööö, a szemébe –, ezért csak a
homlokára koncentráltam.

Brayden megköszörülte a torkát. – Amarok, a harapása megölte volna. Az én

nyálam mentette meg az életét és változtatta meg. Nekem kellene birtokolnom őt."

A sajátja? Felálltam, és itt vitatkoztam ezen a szarságon, de Maddy a csuklómra

szorította a kezét, és visszarántott.

Az Amarok Braydenre nézett, és láttam, hogy a nyakában megfeszülnek az izmok. –

Egy embert vérfarkassá változtattál a Fae Lords vagy az én engedélyem nélkül.

Brayden bólintott. – Ha megmentette volna az életét egy másik farkas harapása

után, az megölte volna, ami, javítson ki, ha tévedek, uram, engedély nélkül
megengedett.

Az Amarok olyan erősen meredt Braydenre, hogy azt hittem, elájulok .

Brayden csak kijavította? Vagy kihívod, vagy valami? Mert az biztos, hogy olyan
érzés volt.

Az Amarok megrázta a fejét. – Mindig is okos barom voltál.

Kicsit elernyedtem, és Brayden vállai is meglazultak.

„Megharaptam. Szóval a kurva az enyém!” Silas hirtelen olyan hangosan felkiáltott,

hogy felugrottam.

A következő, amit tudtam, egy láthatatlan erő csapott ki az Amarokból. Silas térdre
esett, mintha valaki fizikailag lökte volna le. Lehajtotta a fejét, kezei a háta mögött
mozogtak. Brayden megdermedt, mozdulatlanul.

– Kiabálj velem még egyszer a házamban, és eltávolítom a bőrödet a testedről, te

koszos szar. A bőröm égett az Amarok hangjának erejétől egészen idáig, így el sem
tudtam képzelni, mit érezhet Brayden ilyen közel egy ilyen varázslathoz.

„Bocsáss meg, Legfelsőbb Alfa. Olyan indulatom van, amin nehéz uralkodni –
vicsorgott Silas.

Az Amarok összeszűkítette a tekintetét Silasra. „Brayden nyála változtatta meg a

lányt, így ő a farkasa. A fenébe is, innen érzem rajta a szagát. Nincs rá igényed, és
az én szavam végleges. Ma este elküldöm ezt írásban a Fae Lordsnak.” Öklével az
asztalra csapott, mint egy kalapács, és megkönnyebbülés áradt szét a tagjaimon.

Silas felállt, olyan erősen összeszorított fogakkal, hogy azt hittem, letörhetnek. –
Köszönöm, uram – dörmögte, majd kiviharzott a szobából.

Az Amarok nézte, ahogy elmegy, és amikor az ajtó becsukódott, Braydenre nézett.

„Bárcsak ez az év egy százéves torna lenne, és egyszerűen megölhetné, és kész
lenne vele.”

Brayden felnevetett. – Te és én, uram. Jövőre erre várok.”

Zavartan pillantottam Maddyre. „Százévenként eltávolítják azt a kikötést, hogy nem

ölhetik meg egymást, és engedik, hogy tessék. Hatalmas pénzt hoz a Fae Lordok
számára.”

Beteg . Ezek a Fae Lordok pénzt kértek ezért az eseményért? Ez sok szinten rossz
volt.

Az Amarok bólintott. „Alig várom, hogy visszakapja a csomagját. Tudom, hogy ez az

év nem volt könnyű számodra.”

Hű, volt szíve a düh és a szteroidok óriási zacskójának? Mintha csak Silas javára
cselekszik minden erővel és őrülten, és most, hogy elhagyta a szobát, régi főiskolai
szobatársak lettek, vagy ilyesmi.

- Senki sem várja ezt jobban, mint én, uram. Ott találkozunk." Brayden kinyújtotta a
kezét, az Amarok pedig erősen megrázva megfogta.

– Őrület, mennyire hasonlítasz az apádra. Eleget mondom neked?" – mondta az

Amarok.

Brayden elmosolyodott. – Csak minden alkalommal, amikor találkozunk, uram.

Az Amarok halkan csikorogva intett minket.

Oké, ez volt életem legfurcsább húsz perce. Vajon ki volt Brayden apja? Maddy és
én felálltunk, és elindultunk kifelé az ajtón, amikor az Amarok ismét megszólalt.

– Várj… hozd el hozzám. Hangja mély volt és parancsoló, és félelem támadt

bennem.

Nem nem nem.

Pánikban néztem Maddyre, aki Braydenre.

– Valami baj van, uram? Brayden hangja feszült volt.

„Hozd. Neki. Nak nek. Én – mondta újra, mintha bosszantotta volna, hogy ismételnie
kell magát. Eltűnt a barátságos haver alfa. Visszatért az üzlethez.

Nagyot nyeltem, mire Brayden a hónom alá akasztotta az egyik karomat, és

gyengéden maga felé kezdett húzni.

Kis keverőlépéseket tettem, remélve, hogy elkerülhetem az elkerülhetetlent, de

Brayden gyakorlatilag az asztal mögé vonszolt az Amarokba. Kétségbeesett, hogy le
akarom hajtani a fejem, és hogy közelebbről is meg akarom vizsgálni ezt a férfit.

A kíváncsiságom győzött.

Amikor felnéztem a szemébe, olyan volt, mintha villámcsapott volna. Egy energia
csapott be a fejembe, és végigreccsent a gerincemen, amitől zihálni kezdtem.

– Averly! – kiáltotta Brayden, és az energia kezdett oszlani. Nem vettem észre, de

még mindig az Amarok szemébe néztem. Fogta a tekintetemet, ahogy egy
gyermeki csoda kúszott az arcvonásaiba.

– Nézzen félre – parancsolta Brayden, és a hangja megtöltötte a fejemet, és azonnal

meg is tettem. Nem tudtam, hogy a ránézés okozta-e az energiát, de nem akartam
többet belőle.

– Hihetetlenül erős – mondta az Amarok veszélyes tónusú hangon.

"Igen. Még emberi korában is éreztem benne – mondta Brayden közömbösen, de

láttam, hogy testének minden izma megfeszül.

Ő tette? Ezt nem mondta nekem. Talán ezért tudtam könnyen átrúgni azt a fickót a
szobán korábban. Szuper tömzsi izmaim lesznek? Mert ez megijeszthet.

Éreztem, hogy az Amarok ereje újra elönt, és a mély lélegzetvétel szükségessége

nyomasztóvá vált. Valahogy vissza akartam szorítani a hatalmat, de tudtam, hogy
ez nem lenne jó ötlet.

– Lena? – kérdezte Braydentől, és Brayden állkapcsának minden egyes izma

megpiszkált.
"Nem tudom. Nem emlékszik rám – mondta Brayden őszintén, és a hangjában a
szívfájdalom olyan volt, mint egy ütés a belemre.

Ekkor kinyílt a hátsó ajtó, és mintha megtört volna a transz, ami mindannyiunkra
zuhant.

– Uram, itt a következő találkozója – mondta a vörös selyemruhás nő.

Az Amarok bólintott, majd felállt, az íróasztal teteje fölé hajolva, hogy felkeljen
Brayden terében. "Mivel az ereje átáramlik rajtad a versenyen, nem veszíthetsz."

Megkönnyebbülés öntötte el Brayden arcát, majd mélyen meghajolt. "Köszönöm,

Uram."

Brayden keze ismét a hónom alá akadt, majd döbbenten vonszoltam vissza az
ajtóhoz.

Mi a fene történt most?

Amikor a folyosóra értünk, Maddy rám nézett. – Valld be, bepisiltél egy kicsit.

Nevetni akartam, de nem tudtam rávenni magam; a találkozásból eredő feszültség

még mindig bennem volt. Ennek ellenére kezdtem vágyni Maddy humorérzékére.

Örültem, hogy a találkozó véget ért, és haza akartam menni.

HÉT

A hazaút feszültséggel telt. Brayden olyan erősen markolta a kormányt, hogy az

ujjpercei fehérek voltak. Maddy mozdulatlanul bámult előre, de tudtam, hogy
mereven ült. Szorongás szűrődött át rajtam, és nem tudtam megmondani, miért.
"Mi történik?" – fakadtam ki végül.

Maddy a bátyjára nézett, aki hallgatott. – Nehéz egy alfának az Amarok előtt menni,
és…

"Igen Uram. Kérem. Köszönöm – morogta mellettem Brayden, mire elvigyorodtam.

Ó, mérges volt, hogy másra kellett hajlítania az akaratát? Egy kuncogás hagyta el a
torkom, mielőtt megállíthattam volna.

Brayden feje felém csapott, és összevonta a szemöldökét. – Nem vicces . Az állatias

hang letörölte a mosolyt az arcomról, és nagyot nyeltem.

– Légy kedves vele! – csattant fel Maddy. – Nem a mi hibánk, hogy nem érzed
magad macsónak most, hogy meg kellett csókolnod az Amarok seggét.

A kormánykerék nyikorgott és felnyögött, ahogy Brayden átszáguldott az Interstate-

on.

– Nagyon macsó vagyok – mondta összeszorított fogakkal.

Maddy felsóhajtott. "Persze hogy az vagy. Nem úgy értettem.”

– Feltörölhetném a padlót a fenekével – morogta Brayden. – Régebben nekem

dolgozott .

Érdekes volt, de jobban tudtam, mint hogy megkérdezzem.

Maddy és én csendben maradtunk az út hátralévő részében, míg Brayden elveszett
a haragbuborékban. Amikor végre odaért a házamhoz, majdnem elsírtam magam az
örömtől.

Maddyre néztem. – Köszönök mindent – mondtam neki, majd felszólítottam, hogy

mozduljon, de nagyot nyelt, és Braydenre nézett.

Visszapillantottam az alfára, ő pedig viharos arckifejezéssel figyelt. – Sajnálom,

Averly, de nem hagyhatom, hogy anyukáddal élj, most, hogy tudom, milyen
hatalmas vagy, és hogy Silas utánad fog állni. Állandóan veszélyben lennél, és
őszintén szólva valószínűleg megölné az anyját.

A szám kinyílt. "Mit?"

Hogy merészelte megfenyegetni anyám biztonságát csak azért, mert egyben akarta
tartani a kis falkánkat.

– Silas visszajöhetne és…

vágtam neki. – És újra lelövöm. Bemegyek megnézni anyámat, aludni az ágyamban,

majd elmegyek dolgozni, és ennyi – morogtam, és éreztem, hogy a farkasom a
felszínre jön.

Brayden állkapcsa összeszorult. – Megtiltom.

Kitört belőlem a nevetés, és mivel mindannyian együtt ültünk egy kamionfülkében,

gyakorlatilag az arcába nevettem. Szemei megsárgultak, és szürke szőrzet puffadt
ki a nyakából.

– Engedd el – figyelmeztette Maddy, és kinyitotta az ajtót, és kilépett, hogy kijussak

a szabadba.
Egy pillantást vetettem Braydenre, és kiszálltam a teherautóból.

„Légy óvatos, oké? Csak a biztonságoddal törődünk – mondta Maddy. – Tegnap este
beprogramoztam a telefonszámainkat a telefonodba, miközben aludtál. Hívjon
bármikor."

Bólintottam, majd besétáltam a házba, és csak egy pillantást vetettem a vállam

fölött, és Brayden sárga szemeit néztem vissza rám.

Mióta Brayden elrabolt a kórházból, nem volt holmim, de anyám azt hitte, hogy
táboroztam, így remélhetőleg nem vette észre, amikor hátizsák vagy hálózsák
nélkül léptem be. A kód segítségével beengedtem magam.

– Averly, te vagy az? – kiáltotta anyám a hálószobája mélyéről a ház hátsó részében.

– Igen, hadd tegyem el a cuccaimat. Bementem a szobámba és megnéztem magam

a tükörben.

Nem rossz. Az arcom nem azt kiáltotta, hogy „vérfarkas vagyok”, szóval ez jó volt.
Azt is észrevettem, hogy csak egy kicsit éreztem magam magányosnak Brayden és
Maddy nélkül. Közel sem olyan rossz, mint gondoltam, ahhoz képest, amit a
szállodai szobában éreztem. Újabb bizonyíték arra, hogy jól fogok élni nélkülük.

Kiléptem a nappaliba és anyám ott volt tárt karokkal. – Hiányzott a babám! Tackle-
megölelt, én pedig kuncogva szorosan megszorítottam. Egyetlen gyermekként, akit
egyedülálló anya nevel fel, nem lehetett sokkal szorosabb köteléket kialakítani.
Anyám volt az én személyem, és hiányzott. Megölt, hogy nem tudtam elmondani
neki, mi történt velem. Hátrahúzódott és rám nézett. „Milyen volt a táborozás? Miért
nem hívtad meg Leát? Odajött, és úgy tűnt, egy kicsit kibillent a formából.

Összerándultam. „Igen, fel kell hívnom őt. Ez egy pillanatnyi esemény volt új
barátokkal. Legközelebb meghívom őt.”

Anyám bólintott, és felvonta a szemöldökét. – Az egyik új barát fiú?

Itt kellett döntenem… Braydennel és Maddyvel fogom tölteni az időt, ezt nem
lehetett megkerülni, szóval akár anyámnak is mesélhetnék róluk egy kicsit, így
amikor velük lógtam, az normálisnak tűnt. .

Bólintottam. – Valójában orvos, és van egy nővére, Maddy, aki nagyjából velem
egyidős.

Technikailag nem tudtam a korukat, de nem is akartam tudni.

Anyám feje kissé hátrabillent. "Orvos? Hú, ez olyan, mint az álompasi. De hány éves
is ő?"

Biztos voltam benne, hogy Maddy arra célzott, hogy Brayden több mint száz éves,
amikor azt mondta, hogy Lena nyolc életen át reinkarnálódott, de én még csak nem
is megyek oda, mert hátborzongató volt.

– Huszonnégy – hazudtam. Úgy nézett ki, mint huszonnégy, szóval csak ez

számított.

Anyám bólintott, úgy tűnt, rendben van ezzel a válasszal.

– Mit csináltatok az utazás során?

Összerándultam a tekintete alatt. Utáltam hazudni anyámnak. "Máglya, smores,

túrázás, minden ilyesmi."
Úgy tűnt, örült ennek a válasznak, és elkezdtem hátrálni a szobámba, mielőtt ez a
beszélgetés még mélyebb lett volna. – Fel kell hívnom Leah-t a Rozsdás Spoon
műszakom előtt. Szeretlek, örülök, hogy otthon lehetek."

Anyám mosolygott. – Én is szeretlek – mondta, mielőtt eltűnt a konyhában.

Leah az első csengetésre felvette. – Annyira mérges vagyok rád.

Megforgattam a szemeimet. – Nos, lépj túl rajta, mert kikerült az irányításom.

Igazság .

„Bármit is jelentsen ez. Hogy van a veszettség?" – vágott vissza a lány.

Lenéztem a teljesen gyógyult karomra. „Vesettség mentes! Akarsz ma este a bárba

jönni? Adok neked egy ingyenes italt, aztán hazasétálhatsz velem, és aludhatunk.

Egy pillanatra elhallgatott. – Igen a bárba, nem az alvóhelyre.

Szemöldökránc húzódott az ajkamon. "Oké."

Hú, tényleg mérges volt; soha nem mondott nemet az alvásra. Még ebben a korban
is szerettük nézni a Barátok közt ismétléseit, és addig zabáltunk édességet, amíg
rosszul nem éreztük magunkat.

– Mert… – Kihúzta. "Jason megkért, hogy aludjak át, úgyhogy mindannyian felütjük a
bárt, de én hazamegyek vele."
- kuncogtam. Ő és Jason szünetet tartottak legutóbb, amikor ellenőriztem, úgyhogy
a távollétem miatt visszaszaladt hozzá.

A középiskola másodéves kora óta be- és kikapcsoltak. Ez a legutóbbi szünet

fárasztó három hónapig tartott. Amikor boldoggá tette, az nagyszerű volt, és amikor
nem, a lány kidobta. Fiatalkori kényelmi kapcsolat volt, amelyről reméltem, hogy
hamarosan kinőnek.

– Rendes – mondtam neki, amitől elnevette magát. Tudta, hogy nem kedvelem őt
annyira. Úgy értem, mint ember rendben volt, de annyira mérgezőek voltak együtt.
Két hetet adtam ennek az új randevúnak, max. „Elviseli az összes nyavalyás
összeesküvés dolgaidat” – mondtam neki. "Sok szerencsét, hogy találjon egy másik
férfit, aki ezt megteszi."

– Hé, ez nem összeesküvés, ha bebizonyosodik – vágott vissza.

Bólintottam, bár ő nem látta. "És ha elhozod nekem egy sasquatch holttestét, többé
nem fogom összeesküvésnek nevezni."

De még akkor is, amikor kimondtam, azon töprengtem, vajon igaz lehet-e. A
pokolba, a vérfarkasok azok .

„Munka előtt le kell zuhanyozni és enni. Később találkozunk?"

"Később találkozunk!" felcsöppent.

Letettem a telefont, örültem, hogy a legjobb barátommal sikerült megjavítani a

dolgokat.

***
Miután elfogyasztottam egy gyors vacsorát és lezuhanyoztam, felvettem egy
levágott farmernadrágot és egy fekete cső felsőt, amelyen koponya volt
szitanyomva. Aztán beledugtam a fegyveremet a fekete bőr szegecses
kézitáskámba, majd kisurrantam a házból. Körülbelül négy méterrel lejjebb jutottam
a felhajtón, amikor megláttam a végén parkoló piros teherautót, és felnyögtem. Az
ablak le volt tekerve. Brayden egy jó tónusú és tetovált karját akasztotta kívülre.
Most először igazán nulláztam a tetoválásokat. A legkiemelkedőbb a Hold felé üvöltő
farkas volt. A test belsejében egy névlista volt. Nem tudtam nem elolvasni őket,
ahogy közeledtem hozzá.

Lena, Tabitha, Maxine, Veronica, Charlene, Naomi, Skylar, Hannah .

Hú, ez a fickó megkerülte. – Mióta vagy kint? – kérdeztem az ablakhoz lépve. Most,
hogy lehűltem, kevésbé éreztem ellenségesnek őt.

– Soha nem mentem el – mondta, és felszaladt a szemöldököm. – Nem akartam,

hogy úgy érezd… nézd, nehéz új farkasnak lenni, ha nincs falkatárs a közelben.

Aha! A fenébe, édes volt. Nem tudtam dühös maradni rá.

– Hol van Maddy? Kinyújtottam a nyakam, hogy benézzek a teherautó fülkéjébe, de

nem láttam őt.

– Hazavitt, hogy pihenjen egy kicsit.

Megmozdultam a lábamon. – Brayden, nem kell testőrködnöd, vagy mi ez, oké?

Kinyitottam a táskámat és megmutattam neki a fegyvert. "Tudok vigyázni
magamra."

Eszembe jutott, hogy talán jól éreztem magam a házamban, és nem vagyok
magányos, mert soha nem ment el, és alig ötven méterre volt tőle.
– Akarsz egy kört? Figyelmen kívül hagyta a kísérletemet, hogy ellöktessem.

Kinyitottam a számat, hogy nemet mondjak, amikor rájöttem, hogy olyan sokáig
csevegtem vele, hogy valószínűleg elkésnék egy fuvar nélkül.

Egy bólintással a teherautó elé sétáltam, de néztem őt. Tekintete végigmérte a

csupasz lábamat, miközben a teherautó lámpái arany fényükben fürdették őket. A
testem felforrósodott, ahogy a tekintete felkapaszkodott a két hüvelykes
gyomorcsíkra, amit mutattam, és nagyot nyeltem. Volt egy furcsa szerelem-gyűlölet
kapcsolatom Braydennel, és alig ismertem őt. Az egyik pillanatban arról
fantáziáltam, hogy megcsókolom, a másikban pedig meg akartam ütni. Ez olyan
érzés volt, mint amilyen érzelmeket tartasz fenn valakinek, akit régebb óta ismertél,
de azt hiszem, amióta megvolt ez a csomag link, ez minden érzést intenzívebbé
tett.

Becsusszantam és becsatoltam, és észrevettem, hogy tekintete a csupasz lábamra

siklik. Szó nélkül beindította a teherautót, majd a bár felé indult.

„Tudod, használhatnánk egy állatorvosi technikát az állatkórházban, ahol hetente

két éjjel dolgozom” – mondta.

felfrissültem. – Ön a Bonner Generalnál és az állatkórházban dolgozik?

Bólintott. „Fenntartja a képességeimet, hogy gondoskodhassak a vérfarkasokról

ezen a területen. Szóval akarod az állást?"

Heti két este állatorvos akartam lenni, miközben állatorvosi iskolába járok? A
pokolba igen . De nem voltam képzett. "Ez fantasztikus lenne… de nincs meg az
állatorvosi műszaki engedélyem."

„Akkor dolgozhat a recepción, és amikor készen áll a rezidensre, megtaníthatlak” –

mondta.

Hú, itt nagyon nehéz volt megszerezni az állatorvosi rezidenciát. Általában Coeur
d'Alene-be vagy Spokane-be kellett menni, hogy egy orvossal találkozzunk.

– vontam meg a vállam. "Biztos. Úgy értem, meg kellene néznem a bár beosztását,
és megnéznem, hogy mely napokon nem dolgozom, de…

– Arra gondoltam, hogy kiléphet a bárból. Szükség esetén kiegészíthetem a havi

jövedelmét…

Keresztbe fontam a karomat, ahogy behúzódott a bár előtti térbe. – Tehát csak azért
kért meg, hogy dolgozzak a recepción, mert azt akarja, hogy otthagyjam a bárt?
Úgy nézek ki, mint egy titkárnő?

Úgy értem, semmi baj a titkárnőkkel, de nem tetszett, amivel játszik. – Én is olyan
orvos szeretnék lenni, mint te, és sokkal több pénzt keresek a csapossal, mint
amennyit valaha bolhafürdetőre kérnék – vicsorogtam.

Brayden erősebben szorította a kormányt. – Olyan makacs vagy!

"Átkozott egyenes. Ne felejtsd el – mondtam neki.

Hirtelen felkuncogott, kinyújtotta a kezét, és megsimogatta a csuklómon lévő

szeplőt. Az akció hatására forróság áradt le a mellkasomban, és a lábaim közé
telepedett. – Itt is volt szeplő – mondta, én pedig lefagytam.

"WHO?"

Nagyot nyelt, tekintete a tetoválásaira siklott. – Valamit el kell mondanom neked.

Már merev voltam, de ekkor az egész testem cementté vált. szobor voltam.
Mozdulatlan. Soha senki nem mondott semmi jót, miután „valamit el kell mondanom
neked”.

– Mindegyik név… ugyanaz a személy – mondta, és kiengedtem a lélegzetem, amit

addig visszatartottam.

– Lena? Akkor megütött. A farkas tetoválás. Az összes név.

Összeráncolta a homlokát. – Maddy elmondta?

Bólintottam. – De nem igazán ismerem az egész történetet.

Sóhajtott. – Amikor a Fae Lordok több mint kétszáz évvel ezelőtt elfoglalták a
trónomat…

ziháltam. Oké, most elismerte, hogy több mint kétszáz éves , és trónja volt. Azt
mondta, trón !

– Amikor a Fae Lordok elfoglalták a királyságomat – folytatta. – Átkozták a páromat,

Lenát. Megsimogatta a karjára tetovált legelső nevet. „Az az átka, hogy a huszadik
születésnapján meghal, és újra és újra és újra reinkarnálódik.”

Kirázott a hideg a karomból, ahogy feldolgoztam, amit mondott.

– Szóval ezek a nevek…? Kinyújtottam a kezem és megérintettem Tabithát .

Bólintott. – Őt mind. Minden életében rám talál, általában akkor, amikor már csak
körülbelül egy éve van hátra az életből. Tizenkilencedik születésnapján emlékezik
vissza. Pontosan a korod körül…”

Mintha kiszívta volna az összes oxigént a teherautóból. A szállodában Maddyvel

folytatott beszélgetésem felvirágzott az agyamban, és nagyot nyeltem. „És azt
hiszed, én vagyok ő? Lena? A… párod?”

Bólintott. – Én igen.

Azt akartam, hogy abban a pillanatban igaz legyen, mert annyira romantikus volt,
de tudtam, hogy nem én vagyok. – De tizenkilenc éves vagyok, és nem emlékszem
rád. Azt mondtad, addigra mindig emlékszik rád?

Az ajkát rágta. – Igen, de…

– Maddy azt a látszatot keltette, hogy azt hiszed, bármelyik velem egyidős lány
lehet. Oké, technikailag nem igaz, de erre gondoltam, és Maddyt a busz alá akartam
dobni, hogy kifejezzem az érzéseimet.

A fogai összeszorultak. – Maddy nem hisz abban, hogy Lena többé eljön.

"Miért ne?" – vontam meg a vállam. – Megjött… – számoltam a neveket.

"Nyolcszor. Feleségül vettem, és nyolcszor szerettem nyolc különböző testben.” A

hangját annyi imádat töltötte el, hogy pillangók repültek el a gyomromban.

A mondat egésze annyira ájult volt, hogy alig bírtam kezelni. De nem valaki más
reinkarnálódott. Emlékszem, villanások, látomások, vagy ilyesmi.

– Miért nem hiszi el Maddy, hogy Lena ezúttal visszajön, ha mindig is visszajön?
A kormánykerékkel játszott. – Lena negyven éve nem jelentkezett, ami azt jelenti,
hogy az elmúlt életben… nem talált meg.

Ó ember .

Kinyújtottam a kezét, és az enyémbe fogtam a kezét. „ Nagyon sajnálom. Én

vagyok. Ez a legszomorúbb történet, amit valaha hallottam. De én nem ő vagyok.
Én… én vagyok. Averly. Nem emlékszem semmire, csak az életemre ."

Az ajkát rágta. "Nincsenek álmok? Visszatekintések?”

Megráztam a fejem és hátrahúztam a kezem. "Sajnálom."

Bólintott. "Oké. Dolgozni kellene." A hangja üresen csengett.

Kiszálltam a teherautójából, majd besétáltam a bárba, miközben egy gödör volt a

gyomromban. Az egész Brayden Lena saga nagyon megszorongatta a szívemet.
Negyven éve nem jelentkezett? Egész idő alatt rá várt? Számomra felfoghatatlan
volt.

– Szia, Clara. A bár mögé léptem, még mindig tántorogva attól, amit Brayden
mondott nekem. Ezek a Fae Lord köcsögök tényleg sokat tettek ellene azzal az
átokkal a párján.

– Hé, Aver… – Az orrlyukai kitágultak, szemei a másodperc töredékéig lilára

villantak. – Megharaptál.

Szavai döbbenete megállított, és beszívtam az illatát az orromba. Füst, tömjén és…

föld. "Mit?" Idegesen felnevettem, és eltakartam a karomat ott, ahol a harapás
szokott lenni.
Változásom óta ez volt az első alkalom, hogy visszatértem dolgozni. Clara nem
tudta megmondani, mi vagyok, igaz?

Elképzeltem a lila szemeket? A tegnap esti farkasmarásról beszélt. Nem nagy ügy.

Fel-le nézett rám, és a fejét rázta. – Olyan szagod van, mint egy vérfarkas. Az a fickó
volt a tegnap estéről? Brayden?”

A szívem a mellkasomban kalapált. – Vérfarkas? Hangom zavarba ejtően magas

regisztert ért el.

Mi a fasz? Honnan tudta, hogy mik azok?

Ne essen pánikba. Ez egy vicc. Viccnek kell lennie.

A lány elvigyorodott, és az orromhoz húzta a csuklóját. "Boszorkány vagyok."

Hátra akartam tántorogni, de ehelyett újra beszívtam, és ezúttal olyan volt, mintha
szénsavas üdítő ütötte volna a torkom.

„Most már tudod, milyen az illatunk. Szent ég, Ronan el fogja veszíteni az eszét.
Megfordult, és a szája köré fonta a kezét. „RONAN, KI INNEN! AVERLY VÉRFARKAS!”

Megütöttem a karját, de aztán megtámasztottam magam. – Ronan… is warlock?

Clara bólintott. – Egy szövetségben vagyunk.

Ettől ostorcsapást akartam kapni. A fejem megfordult, és egy zsámolyért nyúltam. –
Le kell ülnöm. Hála istennek még nem nyitottunk ki. Ezt kellett feldolgoznom.

Clara elvigyorodott. – Ön újonnan megváltozott vérfarkas, és le kell ülnie, mert

boszorkány vagyok?

Bólintottam. – Még soha nem találkoztam… varázslatos személlyel.

Clara elvigyorodott, mintha szereti ezt a beszélgetést. Ronan megjelent, és nagy,

bozontos szakállas arcát a bár fölött leste, orrlyukait kitágítva. – Nos, átkozott
leszek, Averly, te egy vérfarkas!

Bólintottam, majd enyhe pánik kerített hatalmába. "Várjon. A vérfarkasok és a

boszorkányok kijönnek egymással? Engem ezért kirúgnak?”

Ronan és Clara egyszerre tört ki mély nevetésben. "Nem. Mennyek nem. Ha valami,
fizetésemelést kell adnom. Most már segíthetsz a munka néhány varázslatos
aspektusában.” Kacsintott.

Oké, bármit is jelentsen ez. De jól hangzott az emelés.

Megkönnyebbülten felsóhajtottam. – Szóval vérfarkasok és boszorkányok…?

– Olyan vastagok, mint a tolvajok. A coven barátságban van az összes helyi

falkával” – mondta Ronan. – Ki harapott meg?

– vágtam rá a közvetlen kérdésére. – Nos, technikailag Silas, de én Brayden farkasa

vagyok.

Az arcom még akkor is felmelegedett, amikor kimondtam, és úgy tűnt, mindketten

elvigyorodtak, egymásra vetett pillantásokat. „Jó fiú. Rosszul érezte magát tavaly,
amikor elvesztette a csomagját annak a lusta lyukú Silasnak” – mondta Ronan.

A szemeim elkerekedtek. – Tudsz erről?

Bólintott. „Régóta itt vagyok. Mindenki tud Brayden és Silas rivalizálásáról.”

nyeltem egyet.

„Szóval az összes varázslatos faj kijön egymással? Ez nagy megkönnyebbülés.

Aggódtam, hogy vigyáznom kell a hátamra.” Megnyugodtam és felálltam.

Ronan és Clara fáradtan néztek egymásra.

„Nem mondanám, hogy mindannyian kijövünk egymással.” Clara idézeteket

használt. – Még mindig vigyáznia kell a hátára.

Erre megsörtetem, és Ronan bólintott. – Főleg a tündérekkel és a vámpírokkal.

Piszkos gazemberek, bár főleg az éterbirodalomhoz ragaszkodnak. Csak néhány fae
klánunk van itt a hegyekben, és egy vámpírklán.

nyeltem egyet.

Oké. Sandpointban volt egy vámpírkárda. Jó tudni .

"Menő. Menő." Idegesen bólintottam. – Tehát egy vámpírszövetség olyan, mint… öt

ember?

Clara és Ronan ismét felnevetett, majd koppanás hallatszott a bejárati ajtón.

Ronan bólintott. „Nyitási idő! Üdvözöljük a természetfeletti családban, Averly. Ugye
tudod, hogy nem mondhatod el anyádnak?

Bólintottam mire kacsintott, majd elment.

Amíg Clara odalépett, hogy kinyitja az ajtót, én befejeztem a bár letörlését.

Vámpírok és rosszfiúk. A Fae Lords rossz. Jók a boszorkányok és a warlockok .

Oké, kezdtem belejönni a dologba. Elkezdtem italokat készíteni, és könnyen

beleestem a csaposkodás rutinjába. Volt benne valami, amit szerettem. Tetszett,
hogy több mint száz recept volt az emlékezetemben, amit kedvem szerint elő lehet
húzni. Tetszett, hogy minden este új ügyfeleim és néhány törzsvendégem volt.
Imádtam aktív lenni és talpon lenni.

Az első két óra gyorsan eltelt, és megtanultam néhány dolgot.

Ebben a városban rengeteg boszorkány és warlock volt.

Ebben a városban tisztességes számú vérfarkas élt, mindannyian rám pillantottak,

orrlyukai kitágultak, de nem szóltak semmit.

Brayden teljesen leselkedett rám.

Élénkpiros teherautója egész éjjel kint parkolt, és ha odasétálok, és az üvegen át

kinézek, láttam, hogy visszanéz rám.

Leah, Jason és néhány barátja végre beugrott.

Volt néhány garázda vásárló, akik közül Clarának ki kellett dobnia az egyiket, de
összességében egy átlagos éjszaka volt, én pedig nyolcvanhét dollár borravalót
kerestem.
Pontszám .

A macsó vérfarkas üldözőm, aki azt akarta, hogy titkár legyek, még a teherautóban
volt, amikor kiszálltam a munkából, csakhogy a volán mögött aludt.

Sóhajtottam.

Szegény fickó, miért csak ült? Nem emlékezett rá, hogy megmentettem az életét ?
bírtam magam.

Elgondolkodtam, hogy hazasétálok, és hagyom, hogy aludja az éjszakát a Rozsdás

Kanál parkolójában, de a lelkiismeret-furdalásom elevenen megesz. Megmentette az
életemet… és azóta sok mindenen ment keresztül az én költségemen. Odalépve
megkopogtattam az ablakot. Szemei kinyíltak, és a másodperc töredékére
aranyszínűvé vált, ahogy felpattant. Amikor meglátott, bekapcsolta a motort és
letekerte az ablakot. – Akarsz egy kört? kérdezte.

Megforgattam a szemeimet. "Nem. Azt akarom, hogy menj haza Maddyvel, és aludj
egy kicsit.

Tekintete addig élesedett, amíg egy nagyon rosszkedvű vérfarkast bámultam.

– Komolyan csak követni fogsz mindenhova, és kint aludni a teherautóban?

Megkérdeztem őt.

Bólintott. – Ha nem akarsz hozzánk költözni, akkor Maddy és én kicseréljük a téged

árnyékoló éjszakákat.

Az árnyékolás divatos szó a követésre .

– ráncoltam a homlokomat. – Mi kell ahhoz, hogy hazamenj, és jól aludj a saját
ágyadban? Megkérdeztem őt.

Nem akartam, hogy a srác egész éjjel a teherautójában aludjon.

„Ha hazajönnél velem. Averly, tele vagyunk. Maddyhez és hozzám tartozol. A

válasza azonnali volt, és az arcom felforrósodott. Tudom, hogy nem akart hazajönni
és az ágyában aludni, de az eszem ott járt.

"Jól-"

Egy üveg lezuhant mögöttem, és megpördültem.

Négy óriási ember lépett ki az árnyékból, és az egész testem megmerevedett.

Brayden teherautójának ajtaja olyan gyorsan kinyílt, hogy hátba csapott, és egy
lépést előreugrottam, hogy ki tudjon szállni. Az egyik férfi azonnal farkasformába
váltott, széttépte a ruháit, és az agyamnak túl sokáig tartott, amíg rájöttem, mi
történik.

Teljesen ki akartunk ugrani! Brayden karjai átölelték a derekam, amikor a farkas

felém ugrott, és hátrarántott. Az egyik pillanatban a táskámban lévő pisztolyért
nyúltam, a következőben pedig Brayden benyomott a teherautóba, és becsapta
maga mögött az ajtót.

"Megy!" – kiáltotta nekem a háta fölött, éppen akkor, amikor a farkas nekiugrott.

Megy? Mint egy autó nélküle? Isten ments! Miért gondolta folyton azt, hogy egy lány
vagyok, aki elmenekült a baj elől?

Két farkas támadt rá egyszerre, én pedig kitörtem a teherautóból, és felcsaptam a

fegyveremet. Az egyik farkas belekapaszkodott a karjába, de Brayden gyorsan
lerázta.

Nem tudtam lelőni a farkasokat anélkül, hogy véletlenül ne lőjem le Braydent, és

amúgy is váltásban volt, szóval még csak nem is stabil célpont. Amikor a harmadik
farkas Brayden torkának ugrott, valami elpattant bennem. A fegyverem használata
nélkül tehetetlennek éreztem magam, ösztönösen cselekedtem.

"Állj meg!" - parancsoltam és kinyújtottam a karomat. Az erő lökéshulláma kirepült a

tenyeremből, és belecsapódott a farkasok zűrzavarába.

Mintha megállt volna az idő. Szó szerint. Mindenki megdermedt. A farkas egy
hüvelyknyire volt Brayden nyakától, állkapcsa nyitva, leharapni készült, a levegőben
lógva.

Mit. A. Pokol?

Brayden feje megfordult, hogy rám nézzen, szemei olyan tágra nyíltak, mint a
csészealj. Hogy tudott mozogni? A három farkas megdermedt az időben, de
Brayden rám nézett, mellkasa felemelkedett, miközben letépte magáról a
farkasokat, és a földre dobta őket. Nyomás nehezedett a fejembe, és
összerándultam, ahogy Brayden odaért hozzám.

– Te is közéjük tartozol – lehelte, majd megrántott a karomnál fogva, és bedobott a

teherautóba. Beugrott, és sebességbe kapcsolta a teherautót. Amikor kihágott a
parkolóból, megállt a járda szélén, mielőtt kiért az útra. Tekintete a visszapillantó
tükörre és a betonon fagyott farkasokra siklott.

– Engedd el őket! – vágta rám. – A te hatalmad a Fae Lordokat fogja hívni.

Rájöttem, hogy hozzám beszél. Hogy azt hitte, valahogy lefagyasztottam azokat a
farkasokat.
– Nem csinálok semmit – mondtam neki, miközben a fagyott farkasokat bámultam a
földön.

Nagy ujjai erősen markolták a kormányt. „Fűnek érzi a fejét? Mintha pamuttal lenne
tele?”

nyeltem egyet. Olyan érzés volt, mintha az agyam összeszorulna, de műszak után
gyakran fájt a fejem. Három óra volt, és kimerült voltam.

Kinyújtotta a kezét, és megragadta az arcom oldalát. – Averly, most biztonságban

vagyok. Hadd. Menj .”

Ahogy azt mondta , engedd el , olyan volt, mintha beleolvadtam volna az ülésbe;
enyhült a nyomás a fejemben. Brayden a visszapillantó tükörbe pillantott, én pedig
követtem a példáját, zihálva, amikor a farkasok felálltak, és kábultan rázták
magukat.

Ezzel Brayden elsütötte, és a gumik csikorogtak. Végigszántott a belváros utcáin,

majd az autópályára. Nem is panaszkodtam, amikor rájöttem, hogy nem visz haza.
Nem akartam most bemenni anyukámmal beszélgetni.

– Nem én tettem – mondtam neki erősebben, mint szándékoltam. – Talán Clara

tette. Ő egy boszorkány, akivel együtt dolgozom, és…

Brayden felkiáltott a nevetéstől. – A boszorkányok nem tudják időben szelektíven

felfüggeszteni a tárgyakat, Averly. Megtetted . Éreztem, hogy kiárad belőled az erő,
és elönt engem.”

Teljes rémület vett a markába. Úgy értem, voltOlyan érzésem volt, mint amikor
sikoltoztam, hogy hagyd abba , egy hatalom hagyott el, de… lefagyasztottam az
embereket a levegőben! Ez nem volt lehetséges.
"Nem. Én… ez nem…”

Brayden folyamatosan oldalsó pillantásokat vetett rám, állkapcsa összeszorult,

miközben az agya kétségtelenül rágott valamit.

„Azt mondtad , hogy te is közéjük tartozol ” – vettem végre a bátorságot, hogy

kimondjam, miközben lehajtott egy erdős úton. – Mit jelentett ez?

Felsóhajtott, és csendben maradt a sűrű fákkal borított út teljes szakaszán.

Befordult egy magánútra, nagy, modern üvegkabinnal, és leparkolt előtte. Gyönyörű
otthon volt, de nem tudtam más dolgokban értékelni.

– Szürkefarkas – mondta végül, és a szavaktól valamiért megborzongott a gerincem.

Maddy nem beszélt a Greywolves-ról? Említette a színeimet, és azt, hogy vannak
szürke farkasok, aztán voltak Szürkefarkasok. Úgy tűnt, hogy az utóbbinak óriási
ereje van, de nem igazán figyeltem erre az egészre, mert éppen rám dobta a
reinkarnáció-Léna bombát.

Vártam, hogy többet mondjon. Tudta, hogy nem tudhatom, hogy ez mit jelent.
Fájdalmas kifejezések sora suhant át az arcán, miközben kétségtelenül újraélt egy
nyers emléket.

„Én voltam a Szürkefarkasok királya, az összes farkasé. Vagy még azelőtt voltam,
hogy a Fae Lordok megszakították volna a kapcsolatot a hatalmammal.”

Annyira idegen volt az agyamtól feldolgozni, hogy Európán kívül is voltak királyok és
királynők, hogy csak ültem ott döbbenten, ahogy mesélte a történetét.

„Lena is Szürkefarkas volt. Van három másik testvérem, akik szintén

Szürkefarkasok, Lenának pedig három nővére. Négy pár lélektárs alkotja a
Szürkefarkas Tanácsot.”
És ez a történet még romantikusabb lett. Háromszorosan ájulásra méltó.

„Minden farkasomat kiűzték otthonunkból, amikor a Fae Lordok átvették az

irányítást. Évszázadok óta nem jöttem vissza.”

– ráncoltam a homlokomat. – És azt hiszed, hogy én vagyok az egyik ilyen

Szürkefarkas?

– Tudom , hogy az vagy. Hozzám fordult. – Az imént bemutatott erő egy

Szürkefarkas erő.

A félelem összeszorult a zsigereimben. – Szóval Lena vagyok? A szívem a

mellkasomban kalapált. Egy testen kívüli élményben volt részem, amikor nem
éreztem magam magamnak, és ez félelmetes volt.

Hüvelykujjával kopogtatta a kormányt, és oldalról nézett rám. – Szeretném, ha az

lennél, de Lena kapcsolatát az erőivel a Fae Lordok megszakították az enyémmel
együtt.

Úgy éreztem magam, mint egy hullámvasúton. Szürkefarkas – Lena – nem Lena. Mi
a fenét akart?

– Hány szürkefarkas van a világon? – kérdeztem csalódottan.

– Több százan – mondta, és a zavarodottságom egyre mélyült. „A többiek elbújtak,

amikor elűztek minket a földünkről. De minden Szürkefarkas farkasnak születik, nem
megharapva... hacsak természetesen nem reinkarnálódnak, ami csak Lena számára
lehetséges.”

Felvonta rám az egyik szemöldökét.

A szorongás és az izgalom keverékében mocorogtam. – Szóval ettől lennék Lena?

Ennek az embernek ki kellett találnia, ki vagyok, vagy valaki torokütést kapott.

Brayden felsóhajtott. – Szerintem te lennél Lena egyik nővére is, Wren. Negyven
évvel ezelőtt jött hozzám, egy nappal Lena huszadik születésnapja előtt abban a
megtestesülésben. Megsérült, de azt mondta, hogy kitalált valamit. Valami, ami
megváltoztathatja a ciklust ."

Húszszor is kirázhat a hidegrázás ugyanazon az éjszakán? "Mi volt az? Mit talált ki?”
Most már teljesen belemerültem ebbe a történetbe.

Brayden vállat vont. – Reggelre Wren és Lena meghaltak, és azóta egyiküket sem
láttam.

Mélységes szomorúság telepedett rám, és homlokránc húzódott ajkamon;

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy még mindig nem reménykedem, hogy én
vagyok Lena. Ez a reinkarnációs átok őrülten hangzott, de ha én leszek a
Szürkefarkasok egyike, akkor ő akartam lenni. Brayden ránézésre nem volt rossz, és
a csomaggal együtt jött, hát miért ne.

– Megszakadt Wren hatalma? Megkérdeztem.

Rám nézett, és félelem suhant át az arcán, mintha ez a válasz megmagyarázna

valamit, amit nem akart, hogy igaz legyen. "Nem. Teljes hatalma volt. Amikor a Fae
Lordok átvették a királyságomat, megszakították Lénát és a kapcsolatomat a
hatalmainkkal, és… rabszolgává tették a testvéreimet és a nővéreit.”

– Levágták? Megborzongtam, amolyan mágikus kasztrálásnak gondoltam.

„Minden Szürkefarkas a Forrással való kapcsolattal születik. Az, hogy milyen nagy a
kapcsolatunk, meghatározza a helyezésünket és a képességünket, hogy ezt az erőt
csatornázzuk. Nemcsak farkasformába válthatunk, de királyként és királynőként
Lena és köztem volt a legnagyobb kapcsolatunk. A legnagyobb nyitás a Forrás
varázslat csatornázásához.”

Elfojtott zokogás tört ki a torkomból. Ez a történet hihetetlenül szomorú volt, és

jobban meghatott, mint gondoltam volna. Valószínűleg hamarosan megjön a
menstruációm, vagy valami ilyesmi, mert rendkívül érzelmesnek éreztem magam.

Ajkain keresztül fújta ki a levegőt. „A Fae Lordok teljes erővel tartják a testvéreimet,
hogy… táplálkozzam belőlük és használhassák az erejüket. De negyven évvel
ezelőtt Wren valahogy kiszabadult.

Ekkor feltört bennem a harag. „Börtönben több száz évre? Miért engedik meg a Fae
Lordok, hogy szabadon járj?”

Rám pillantott, és szinte megbántam a kérdést. Annyira fáradtnak tűnt, hogy a

fáradtság az aggodalom vonalait húzta az arcán, de ott volt egy másik érzelem is.
Agónia . Tiszta gyötrelem táncolt a szemén, és vissza akartam vonni a kérdésemet.

„Én voltam a Holdvölgy és a benne lévő összes farkas királya” – mondta, és nem
tudtam nem arra gondolni, hogy a Hold-völgy tökéletes név egy
vérfarkastársadalom számára. Ronan korábban említette az Ether Birodalmat, de túl
sok információval voltam szemben, így nem kérdeztem meg, mi az.

„Ezért, mint a Szürkefarkas vezérétől, tőlem jött a varázslat” – folytatta Brayden.

„Ha úgy ölnének meg, hogy nem adnám át hatalmamat egy utódnak, akkor az
összes Szürkefarkas varázslat is elhalna, és meggyengítené a Hold-völgy egész
Szürkefarkas vonalát az éterben. Annak ellenére, hogy megszakították a
kapcsolatomat a hatalmammal, születési jogom szerint továbbra is a Szürkefarkas
hatalom parancsnoka vagyok.

Hohó, ahogy ezt mondta, ilyen mérvadó hangnemben megborzongott a gerincem.

– Tehát a Fae Lordok nem ölhetnének meg téged, különben nem tudnák ellopni a
hatalmat a testvéreidtől? Megkérdeztem.

Bólintott. „És megátkozták Lénát, hogy meghaljon a huszadik születésnapján, majd

visszatérjen a tiszta pokol végtelen hurkába, csak hogy megkínozzanak.”

nagyot nyeltem. Inkább a Fae Lordok rabszolgája lennék, és naponta

telepumpálnám őket erővel, vagy megfosztanám a hatalmamtól, és bűntudatom
lenne amiatt, hogy szabad vagyok, miközben a testvéreimet gyötörték? Mindkét
lehetőség borzasztóan hangzott.

„Be kell törnünk, és ki kell szabadítani őket! Öld meg azokat a barom Fae Lordokat…

A keze olyan gyorsan a szám köré került, hogy felkiáltottam a meglepetéstől. Tágra
nyílt szemekkel a mögöttem lévő erdőbe nézett. " Ne mondd ezt. A hazaárulás
halállal büntetendő.” Előrehajolva sorra lehámozta ujjait ajkaimról, majd
végigfuttatta az orrát a nyakam tövében, amíg el nem érte a fülemet. Tűz nyoma
lobbant fel erre az egyszerű érintésre, és el kellett fojtanom egy nyöszörgést.

„Évekkel ezelőtt betörtem, és megpróbáltam megmenteni őket. De az erőm nélkül

nem érek párat a Fae Lordokhoz.”

A szívem a mellkasomban repesett, ahogy lehelete a nyakamon tollasodott. Pulzálni

kellett a lábaim közé, és be kellett harapnom az arcomat, nehogy előrehajoljak és
megcsókoljam. Hirtelen és megmagyarázhatatlanul beleszerettem. Azt akartam,
hogy Brayden a lelki társam legyen – bármit is jelentsen, ne húzódjon el tőlem a
következő másodpercben.

Úgy tűnt, rájött, hogy még mindig a nyakamnál ácsorog, és visszahúzódott,

magával vitte a hőséget és a szexuális feszültséget, és tele csalódottsággal.
– A fáknak van fülük – mondta, és újra körülnézett, és köhögött, mielőtt kinyitotta az
ajtót. „Gyerünk, tönkrementem. Aludjunk egy kicsit."

Jobb. Már majdnem négy óra volt, és kimerült voltam. Ki akartam tolni a fejemből a
„fának van füle” megjegyzést, mert most nem tudtam kezelni. Kilépve a hűvös
éjszakai szellőbe, beszívtam néhány tüdőnyi levegőt. Csak amikor a bejárati ajtóhoz
értünk, akkor jöttem rá, hogy Brayden házában fogok aludni. – Uhh, valószínűleg a
lakásomban kellene aludnom…

„Most, hogy tudom, ki vagy, nem hagyhatod el az oldalam” – jelentette ki, majd
kinyitotta az ajtót, mintha nem lenne több helye a vitának.

Vitatkozni akartam, de túl fáradt voltam. Csak kábultan csoszogtam utána,

miközben elhaladtunk ugyanazon a hangulatos, modern nappali előtt, ahol
korábban voltam. Amelyikbe rámterhelt, én pedig átültem a farkasomba, és
elájultam. Soha nem láttam az otthon külsejét, csak a hálószobáját és ezt a szobát.
Elsétáltam egy szürke szakasztól, majd lementem egy folyosóra. Kinyitott egy ajtót,
és egy üres ikerágyra mutatott.

- Aludj - parancsolta, én pedig csak bólintottam.

Ki tudtam venni Maddy alakját, ahogy a másik ikerre gömbölyödött, és lerúgtam a

cipőmet, miközben lerogytam vele szemben az ágyba.

Brayden az ajtóban állt és nézte, ahogy a végtagjaimat a teljes kimerültség vonzza.

Az utolsó dolog, amit láttam, mielőtt elaludtam, az égő sárga szeme volt.

NYOLC

Étel szagára ébredtem, és a gyomrom korgott, mielőtt még kinyílt volna a szemem.
Megfordulva a szemhéjaim kinyíltak, miközben egy sikoly szakadt fel a torkomból.
Maddy öt centire volt az arcomtól.

"Reggel." Vigyorgott, én pedig felnyúltam, hogy megragadjam a szívemet.

– Kiijesztetted belőlem az életet! Próbáltam lenyugtatni magam, miközben az
adrenalin végigszáguldott a testemen. "Mit csinálsz? Nézi, ahogy alszom? Ez
pokolian hátborzongató, haver.”

Maddy vállat vont. „Brayden mesélt nekem a tegnap estéről. Próbálom kitalálni,
melyik Lena nővére vagy.

Ó . Gyorsan felültem, és a fejemet a fa fejtámlába ütöttem. – Jaj.

Maddy felhorkantott a nevetéstől. – Biztosan ügyetlen, mint Wren! – kiáltott ki a

folyosóra.

Wren . Azon kívül, hogy Brayden elmondta ezt a nevet tegnap este, nem szólalt
meg. Biztosan tudnám, ha reinkarnálódnék, és valaki kimondaná a régi nevemet?

– Feisty is, mint ő – kiáltott vissza Brayden.

Maddy előrehajolt, és összehúzott szemmel nézett rám. – De te is nagyon

emlékeztetsz Lénára – suttogta, és én megtorpantam.

– Azt mondtad, nem ő vagyok. Brayden azt mondta, hogy én sem lehetek ő –
mondtam neki lehalkított hangjához passzolva.

A lány vállat vont. – Addig, amíg meg nem mutattad Szürkefarkas erejét. Most
bármelyikük lehetsz.”

Ezek közül bármelyik? A négy nővér közül valamelyik? – De Lenának nem volt
hatalma. Én igen – mondtam.
– Talán megoldódott.

Az ajkamat rágtam; idegessé tett ez az egész helyzet. – Ismerted őket?

Maddy felnevetett. "Természetesen! Ők a sógornőim! Lena mindig is a kedvencem

volt, de Wren a második. Blake a vicces, Natalie pedig menő, de kicsit ciki.”

Igen. Reméltem, hogy nem én vagyok a kurva nővére.

„Gyerünk, együnk! Egy órán belül megműtöttek az állatorvosi kórházban – kiáltotta

Brayden.

Sebészet! Azonnal féltékeny voltam, és azon tűnődtem, milyen műtétet fog végezni.

– Kidobtam neked néhány extra ruhát és egy tiszta fogkefét a fürdőszobába. Maddy
kacsintott, majd elment.

Az agyam még mindig ettől az egész Szürkefarkas-Léna-Wren-dologtól járt, ezért

úgy döntöttem, hogy az egészet kidobom a fejemből.

Gyorsan lezuhanyoztam és átöltöztem, majd találkoztam velük a konyhában. Most,

hogy világos volt, láttam, hogy a kabin tágasabb, mint gondoltam, boltíves
mennyezete és nyitott ablakai a túlsó erdőre néznek.

Észrevettem, amikor végigmentem a folyosón, és benéztem az összes nyitott

hálószobába, hogy mindegyikben külön ágy vagy emeletes ágy van.

– Ez egy falka ház? – kérdeztem, feltételezve, hogy ez egy dolog.

Brayden gúnyosan rám nézett, de aztán meggondolta magát. „Ez az egyik falkás
házam. A teljes földem több mint száz hektár, több házzal, de jelenleg Silas a
tulajdonosa. Megengedték, hogy megtartsam ezt.”

Jaj, egy újabb fájó pontba ütköztem volna, így válasz helyett csak bólintottam, és
sebességet váltottam.

– Szóval ma van műtéted?

Brayden Maddyre pillantott, aki szűkszavúan bólintott.

"Mit?" – dörmögtem, és bosszús voltam, amiért egyértelműen a hátam mögött

terveztek valamit.

Brayden elém csapott egy tányér ételt. – Abba kell hagynom a bárt és az iskolát.

"Hah!" Felkiáltottam, és keresztbe fontam a karjaimat a mellkasomon. – Abba kell

hagynod, hogy megmondd, mit tegyek.

Maddy elvigyorodott, és lenyűgözve figyelt minket.

Brayden közelebb lépett hozzám, fölém tornyosulva. – Figyelj rám, Averly.

Szürkefarkas vagy, nagy erővel. Végül a Fae Lordok a nyomodra bukkannak. Ott kell
lennem, amikor ez megtörténik, hogy megvédhessem."

Szavai jeges vizet fröcsköltek haragomra. A Fae Lordok a nyomomra bukkannának?

Maddy együttérző tekintettel lépett előre. – Te vagy Wren, aki megszökött az Ether
elől, és a Fae Lordok le akarnak vadászni és újra bebörtönözni, vagy pedig Lena…
– Ő nem Lena – morogta Brayden. – Nem emlékszik rám. A hangjában több
bántódás volt, mint harag, és ettől összeszorult a szívem.

Maddy kinyújtotta a kezét, és a bátyja vállára tette a kezét. – Lehet, hogy Lena,
visszaállított erővel, ebben az esetben…

„Hogyan sikerült visszaállítani az erőket? Ott voltam, amikor a Fae Lordok

megszakították a kapcsolatát a hatalmával, tartottam, ahogy görcsölt. Mindent
elvettek tőle!” – bömbölte, én pedig lehajtottam a fejem, hogy magánéletet
biztosítsak nekik.

– Tudom – mondta Maddy, és együttérzőn nézett fel a bátyjára. – De mi van, ha

lenne mód Lena képességeinek javítására?

Brayden megrázta a fejét. – Az utolsó boszorkány, akiért fizettem, közben meghalt.

Ettől a nagyon kijózanító ténytől kirázott a hideg.

– Nem gondolod, hogy azt akarom, hogy Averly ő legyen? Brayden hangja
elcsuklott. – Nem hiszed, hogy erről álmodom?

Ekkor az egész testemet forróság öntötte el, és éreztem, hogy a farkasom a

felszínre jön.

Maddy bólintott. – Bray, szeretlek, de néha disznóságos vagy. Az a tény, hogy nem
tudjuk, ki ő. Lehet Lena bármelyik nővére, de lehet Lena is. Akárhogy is, ez nem
változtat azon, ahogyan megvédjük őt.”

Ekkor mindketten rám néztek, Brayden reménnyel a tekintetében, amitől

megfordult a gyomrom, Maddy pedig olyan ádáz hűséggel, amelyre nem voltam
biztos, hogy méltó vagyok.

„Ha abbahagyom az iskolát, anyám megöl” – kiáltottam fel. "Én leszek az első a
családomban, aki elvégezte az egyetemet, és nem adom fel egy srác miatt."

– Akkor ne mondd el anyádnak. Készíthetünk hamis oklevelet, ha eljön az ideje –

ajánlotta Maddy.

Brayden egyetértően meghajtotta a fejét. – Magam foglak kiképezni. Egy hónap

múlva beavatkozásokat fog végezni, jövőre pedig műtétet fog végezni.”

felhorkantottam. "Engedély nélkül! Szükségem van egy diplomára, hogy letehessem

az állami vizsgát.”

– Hú, ő tényleg szabálykövető. Nagyon hasonlít Wrenre” – jegyezte meg Maddy.

Brayden intett neki. „Van egy srácunk, aki papírokat hamisít. Tőlem kapod a
jogosítványodat és a kiváló képzést.”

A szemem beragadt. – Hamis engedély?

Maddy bólintott. „Örökké élünk, hacsak meg nem ölnek. Mit gondol, hogyan
boldogulunk hamis igazolványok és oklevelek nélkül?”

Ez a helyzet hivatalosan is teljesen eluralkodott rajtam.A szoba úszott, ahogy a

szédülés elöntött rajtam.

– Hú. Brayden megkerülte a pultot, és elkapott, ahogy hátrabotlottam.

A karjai átöleltek, és rémülten néztem fel rá. – Nem tudom, hogy örökké akarok élni.

A félreeső vigyor, amit rám vetett, olyan szexi volt, hogy majdnem meghaltam.
Tekintete végigjárta a testemet és az apró, rövid felsőt, amit Maddy kölcsönadott
nekem. – Természetesen remélem, hogy így lesz. A hangja lágy és mély volt, és
minden nap úgy akartam, mintha elájulnék, ha ez azt jelentette volna, hogy elkap.

– Ó, remélem, ő Lena. Maddy megköszörülte a torkát, Brayden pedig ellökött,

mintha tűzből lettem volna. Ekkor megtört rajtam a transz, és megráztam magam.

– Tehát otthagyja az iskolát, és velem együtt jár az állatkórházban. Brayden járkálni

kezdett a szobában, figyelmen kívül hagyva a tüzet, amely az imént köztünk
keletkezett.

– Majd beköltözik – tette hozzá Maddy, és Brayden rámutatott.

– Ó, igen, ezt nem lehet megkerülni – mondta. – És neki is ki kell lépnie a bárból. Az
a hely mászkál…”

"Hagyd abba!" Sikítottam. – Iskolába megyek, és nem adom fel a bárt! Kiáltottam,
és éreztem, hogy kitör belőlem az erő. Olyan volt, mint egy pillanatnyi
energiaelszívás, csak egy másodpercre, aztán újra normálisnak éreztem magam. Az
étkezőasztal fölötti csillár himbálózott és zörgött, az összes kristály remegett, és
mindannyian elhallgattunk.

"Oké." Maddy felém nyújtotta a kezét. – Maradjon nyugodt, különben életben nyúz
minket.

Felnyögtem a szavai hallatán, és Brayden dühös pillantást vetett rá. – Ne ijesztgesd

így.
Csak elköltöztettem innen a csillárt? A lélegzetem szakadt zihálással kezdett kijönni.

– Pánikrohamot kapott – jegyezte meg Maddy.

Szükségem volt levegőre. Miért volt itt olyan meleg? Átbotorkáltam a nappalin és az
ablakok hátsó falán, és szélesre tártam az ajtót. Levegő után kapkodva
visszaharaptam a könnycseppeket, amelyek kicsordulással fenyegettek. Mi történt
velem? Először megharaptak, és vérfarkassá változtam – nem olyan rossz, és
valószínűleg jobb, mint a veszettség –, de most halhatatlan voltam, és valami
titokzatos szürkefarkas, akinek olyan ereje van, amelyet nem tudtam irányítani. Ó,
elfelejtettem a reinkarnáció részét.

Nem ezt kértem! Nem akarom ezt.

Brayden arca beúszott a látókörbe, és hatalmas kezei közé szorította a fejemet. "Jol
vagy. Megvan ez – mondta nekem. A hangjában önbizalom érződött, és ez
megnyugtatott valamit bennem, de még mindig tántorogtam. Meleg ujjainak
érintése az arcom oldalain, lehelete végigsöpört rajtam, mindez megnyugtatott.

– Félek – nyöszörögtem, és visszatartottam a tekintetét.

Az arcán együttérzés suhant át, kék szemei pedig az ajkaimra simultak.

Megköszörülte a torkát, és elengedte az arcomat, és ellépett. Maddy kijött, és most
Brayden mögött állt. Befelé lendítette a fejét, és tágra nyílt szemekkel követte őt.
Közvetlenül mögötte voltam, és becsuktam magam mögött az ajtót, titkos
hangulatot kapva tőle. Nézett engem, és csak akkor szólalt meg, amikor az ajtó
teljesen becsukódott.

– Maddy, mondd le a műtétemet. Meglátogatjuk az Elder Fae-t – jelentette ki.

Maddy szemöldöke elérte a hajvonalát. "Bocsánat, micsoda?"

Eszembe jutott, hogy Brayden azt mondta, hogy a fáknak fülük van, és most azon
töprengtem, vajon ezért várt-e, amíg becsukom az ajtót. Reméltem, hogy viccelt
tegnap este, de nyilvánvalóan nem.

– Ki az az idősebb Fae? – kérdeztem, és a pánikrohamomat elfelejtettem, most, hogy

új információim vannak, amin kell rágódnom.

– Azt hiszem, tud segíteni – mondta Brayden, de Maddy felhorkant.

„Vagy öld meg! Teljesen képzetlen – vágott közbe Maddy, én pedig megdermedtem.

Várj, ölj meg? Miért keveredtem ebbe?

„Nem, elrejthetné a hatalmát, hogy ha a Fae Lordok megtalálják, azt gondolják, ő

Lena, akinek megszakadt a kapcsolata a hatalmával” – mondta Brayden.

„Ez fáj a fejem” – suttogtam. „Beszélhetnénk velem úgy, mintha itt lennék?” –
morogtam. "Mert én."

Brayden szembefordult velem. „Van egy régi tündér, akiről tudok, aki segíthet
elrejteni az erőidet, hogy véletlenül se használd fel azokat dühödben, és ne bántsd
meg azt, akit szeretsz, és hogy a Fae Lordok ne leljenek a nyomodban. Ez azt
jelentené, hogy az iskolában maradhatna, és abban az átkozott bárban dolgozhatna.

Elrejteni a mozgó csillárok és a fagyos idő iszonyatos erejét? – A pokolba, igen,

benne vagyok.

***
– Nem mondta le az életmentő szívműtétet, igaz? – kérdeztem Braydent, miközben
felmentünk a lépcsőn egy faház verandájához, amely mélyen az erdőbe
fészkelődött. Annyira északon voltunk Idahóban, hogy a telefonom be- és kiment a
roamingból, és azt mondta: Welcome to Canada . Maddie kis fekete RAV-4-ét
vezettük, és az egyenetlen hátsó utakon ugráltunk erre a távoli helyre.

Brayden felnevetett. „Az életmentő szívműtétet nem állatokon vagy embereken

csinálom. Traumasebész vagyok. Ez egy hat hónapos kiskutyán végzett
ivartalanítási eljárás volt.”

Hú, ebben a kis kalandban egyetlen állat sem fog sérülni. – Nehéz ivartalanítani egy
kutyát, miközben te is farkas vagy? Nem tudtam elképzelni, hogy levágjam a
golyókat egy tehetetlen kiskutyáról, főleg ha nekem is vannak golyóim.

Megvonta a vállát. – Ki kell fizetni a számlákat.

Igaz. Ezért nem adtam fel a csapos állást. Nos, ez és nem akartam, hogy Maddy és
Brayden döntsenek az életemről. Átnéztem a vállam fölött, és intettem Maddynek,
aki a kocsija motorháztetejének dőlt. Azt mondta, hogy ha az Amarokkal való
találkozás arra késztette, hogy bepisiljen a nadrágjába, akkor az Elder Fae egy gagyi
gazdi helyzet volt, és kint fog maradni. Nem vártam ezt.

Elértük a lerobbant kabin rozoga tornácát, és amikor Brayden kopogás nélkül az ajtó
kilincséhez ért, hátrarántottam a karját, és tágra nyílt szemekkel néztem rá.

– Nem kopogtatsz előbb? Megkérdeztem.

– Bízzon bennem – mondta, és enyhén zavarba ejtő az a hatás, amit ez a két szó
gyakorolt rám. Elpirultam és biccentettem a fejem, hátrahúzva a karomat.

Elfordította a kilincset, és szélesre tárta az ajtót. Porcsóv fogadott minket, amikor az

ajtó nekicsapódott a kis… otthon belső falának. Nehéz volt annak nevezni, mert
inkább úgy nézett ki, mint egy elhagyott repedés, és ez szépen fogalmazott.
„Ó, nézd, már senki sem él itt. Ideje, hogy menjen." Megpördültem, de Brayden a
karomnál fogva elkapott és behúzott.

A nyirkos penész bűze megcsapta az orrlyukaimat, és a kezemet a számra és az

orromra tettem. Bementünk a nappaliba, és Brayden kilépett egy megereszkedett,
narancssárga kanapé mellett, és egyenesen az oldalsó asztalon lévő lámpához
ment.

– Őrült vagy, ha azt hiszed, hogy ezen a helyen van áram – mondtam neki,
miközben a vezetékért nyúlt, hogy bekapcsolja. Ez a hely olyan sokáig elhagyatott
volt, hogy patkányok költöztek be. A szőnyegen lévő ürülékből tudtam
megállapítani.

Odanyúlt hozzám. "Fogd a kezem."

A fenébe, ez a fickó őrült volt, de hazudnék, ha nem ismerném be, hogy még mindig
szexi volt, ha azt követelte, hogy tartsam meg a kezét ebben a pokolban.

Bizalom. Oké, bízva… tessék. Hagytam, hogy az ujjaimat az övéibe vegye, és az

enyémet azonnal az övéibe fűzze, ahogyan te tennéd egy szeretőt. A szemünk
összeakadt, és valami megremegett a mellkasomban.

Közelebb léptem hozzá, testemet egy vonalba hozva az övével, miközben a szemei
megsárgultak. Örökre elveszhetek ebben a pillanatban. A kezét fogva,
farkasszemébe bámulva, mintha valami lenne bennem, ami megpróbált emlékezni
rá.

Vagy talán csak a vágyálom volt.

– Lena akarok lenni – vallottam be, majd nagyot nyeltem.

Tekintete ajkaimra esett, miközben hüvelykujja a tenyerem belsejét simogatta. Volt
valami ismerős a gesztusban?

– Azt akarom, hogy te is az legyél. Meghúzta a kezem, amitől előre botladoztam,

amíg a testem az övéhez nem simult. A melleim nekiütődtek a kőkemény
mellkasának, a csípőm pedig belefúródott. Szemei kékről sárgára villantak, majd
vissza, mielőtt becsukta, és egyenletes levegőt vett. – Kapaszkodj rám – ennyit
mondott.

Nem kellett kétszer elmondania. A pokolba, ezen a ponton megszületnék a babáit,

ha ő parancsolna rá. Életem hátralévő részében hívjon csak Lénának, nem
érdekelne – bármi kellett is ahhoz, hogy a nyelve a számba kerüljön.

Szabad karomat a dereka köré fontam, majd megrántotta a láncot a lámpatartón.

Sikoltozás szakadt fel az ajkaimról, ahogy minden elsötétült, és elestünk. Brayden
keze satuként szorította az enyémet, a másik pedig megkerülte a derekam,
belemélyedt a hátam alsó részébe, és erősebben szorított magához.

Hirtelen megálltunk, lábam a keményre csomagolt földnek csapódott; fogaim

összeszorultak. A sötétség elillant, és hirtelen felnéztem a holdfényre. Körülnéztem,
és felkiáltottam, amikor rájöttem, hogy már nem vagyunk a kabinban, és már nem
nappal van.

Vastag fák, amelyek megfeketedettnek és félig olvadtnak látszottak, egy

hátborzongató otthont vettek körül. Az ablakokban pislákoló fények égtek, és az
egész fekete kőből faragva látszott. Brayden jobbján egy lámpatartó ült, rajta
ugyanaz a lámpa a kabinból, ez világított, és a vezeték még mindig az érintésétől
táncolt.

– Brayden. Belé kapaszkodtam, ő pedig lenézett rám.

"Rendben van. Itt él az Elder Fae.” Megmozdult, hogy a kabin ajtaja felé sétáljon,
még mindig a kezemet fogva, én pedig hátrarántottam, és kényszerítettem, hogy
szembeforduljon velem.

„ Hol. Vannak. Mi?" követeltem. Naponta csak egy idegösszeomlást kaphattam, és

máris elértem a kvótát.

Brayden az olvadó, csöpögő fákra nézett, és bólintott. – Egy börtön az éter

birodalmában.

Felszaladt a szemöldököm, és csak az ajtóig vonszolt.

Börtön. Azt mondta, börtön.

Börtön, vagyis rosszfiúk voltak itt.

Birodalom, vagyis… Fogalmam sem volt, hogy ez mit jelent. Elhagytuk a Földet?

"Mi volt az?" A lámpára mutattam, és megengedtem, hogy magával húzzon.

„Bridgeway az éterhez. Egy portál – mondta lazán, és bekopogott az ajtón.

Mi a fene, haver? Ha ő és Maddy azt akarták, hogy kevesebb pánikrohamom legyen,

mostantól több információra lesz szükségem.

– Ez az egész hely egy börtön? A fákra néztem, és megesküdtem, hogy az egyik

közelebb lépett.

Brayden egyszerűen bólintott.

– ráncoltam a homlokomat. – És a Hold-völgy a farkasföldek az éterben?

"Igen. Az éter az a mágikus birodalom, ahonnan minden természetfeletti lény

származik – válaszolta.

– És most egy börtönben vagyunk az éter belsejében? – kérdeztem kissé

pánikhangon.

– Igen, azt hittem, ha elmondanám, hová megyünk, nem jönnél.

– Átkozottul igazad van, nem tenném! Kiabáltam.

Ekkor kinyílt a hátborzongató fekete kőkabin ajtaja, és felkiáltottam, és úgy

dermedtem meg, mint egy szarvas a fényszórók fényében, miközben
szembetalálkoztam egy magas, hosszú szürke szakállú férfival, aki az ajtóban állt,
és fürkészve nézett ránk az orrán. Hosszúkás fülei kibújtak a hajából, én pedig
döbbenten bámultam őket. Olyan volt, mint Gandalf és Voldemort keresztje. Ijesztő
és bölcs kinézetű.

Amikor a tekintete rám esett, elmosolyodott. "Ökörszem!"

Brayden olyan gyorsan ejtette le a kezem, hogy az a combomnak csapódott, én

pedig rémülten néztem fel az ürülékre.

"Mit?" – mondtuk Braydennel egyszerre.

Az Öreg hátralépett, és intett minket a házba, és izgatottan nézett rám. – Innen

érzem a Szürkefarkas erejét.

Abszolút szívfájdalom tört rám abban a pillanatban. Ő Wrennek hívott – egészen

bizonyosan Wrennek . Brayden is összetörtnek tűnt, és úgy bámulta a kezét, mintha
megcsalta volna a feleségét.

– Ő Wren? – kérdezte Brayden a férfit.

Kezével intett felém. "Kell lennie. Lena kapcsolata a hatalmával megszakadt, Blake
és Natalie még mindig a Fae Lordok börtönében vannak. Wren kiszabadult, és még
mindig megvan az ereje.”

Brayden válla leesett. – Igen, én is erre gondoltam.

– De Maddy azt mondta, hogy Lena lehetek helyreállított erővel. Reménykedve

léptem Brayden felé.

– Felújítva? – mondta az idősebb Fae, és felkuncogott, és megsimogatta a szakállát.

– Ki állította volna helyre őket?

Felálltam a lábamra, és egy pillantást vetettem rá. „Honnan a fenéből tudjam? Két
másodperccel ezelőtt még azt sem tudtam, mi az a rohadt portál.”

– Olyan pimasz, mint Lena – tűnődött.

Az embereknek tényleg abba kellett hagyniuk ezt a Lena-Wren dolgot. Ez

megőrjített. „Averly vagyok. Néhány napja megharaptam, és most olyan őrült erőm
van, amit nem tudok kontrollálni – mondtam neki.

Brayden bólintott. – Reméltem, hogy el tudod rejteni őket? Úgyhogy ha a Fae Lordok
megtalálják, azt fogják hinni, hogy Lena vagy egy rendes farkas? Reménykedőnek
hangzott.
Az idősebb Fae fel-alá nézett rám. "A Fae Lords nem fogja azt gondolni, hogy ő egy
rendes farkas, de ha Lenának adja ki magát, az működne."

Brayden megkönnyebbülten bólintott. – Szóval magammal vihetem a harcba?

Az öreg fae elvigyorodott. „Látom, hová megy ez. Fel akarja használni az erejét,
hogy legyőzze Silast.

Brayden bólintott. – Csak egy kicsit, nem elég ahhoz, hogy bárkit is rávegyen arra a
tényre, hogy ő Wren lehet.

– Ha Wren vagyok – javítottam ki.

Az idősebb Fae belépett, és intett, hogy kövessük. Először vettem észre két karkötőt
a csuklóján, amelyek kékeszöld színben pompáztak. Talán varázslatos bilincs?

Odalépett egy kis tűzhelyhez, meggyújtotta az égőt, egy teáskannát tett a lángok
fölé, miközben Braydennel beléptünk a kis térbe, és becsuktuk az ajtót.

„És miért segítenék ebben? Nem tettem eleget a családodért?” – kérdezte az

idősebb Fae, és még mindig hátat fordított nekünk.

Brayden előrelépett, eltörpülve az apró ház mellett. "Tudod, miért. Ha nem lennék,
egy cellában lennél a Hold-völgyi kastély kazamataiban, és egy ágytálba szarnál.
Gondoskodtam róla, hogy saját börtönterületed legyen, és amikor újra a
Szürkefarkasok királya leszek, gondoskodni fogok róla, hogy kiszabadulj.

Megint a szürkefarkasok királya? Volt olyan terve, hogy egy napon visszaszerzi
trónját?
Érdekes . Amikor tegnap este azt javasoltam, rohanjunk be és öljük meg a Fae
Lordokat, és mentsük meg a testvéreit, majdnem aneurizmája volt.

Az Elder Fae néhány laza levelet ejtett a forrásban lévő vízbe, majd felénk fordult. A
szeme ibolyaszínű lett, és ez megijesztett. – Valahányszor látlak, ezt mondod, de
belefáradtam az üres ígéretekbe az évszázadok során.

Igen, ennek a kettőnek hosszú története van.

– Visszakapom a helyem! – kiáltotta hirtelen Brayden, én pedig felpattantam.

Az idősebb Fae vállat vont, úgy tűnt, nem zavarta az alfa kitörése. "Hogyan? Egy
hurokban ragadtál. A Fae Lordok ott tartanak, ahol akarnak."

Jesszusom. Igazság bomba sokat? Láttam, hogy az egyik megszúrt, mert Brayden
arca leesett.

"Ahol?" – kérdeztem, hirtelen érdekelve a véleménye. – Hová akarják őt?

"Zaklatott. Lelkitársát végtelen reinkarnációs ciklusokba kergeti. Ez az ember eszik,

lélegzik és él mindent, amit Lena, így nem tud lázadást tervezni, hogy visszavegye
trónját. És pontosan ott akarják őt.”

– Tudsz neki segíteni vagy sem? – kérdezte Brayden.

Az idősebb Fae rám nézett, szeme az enyémbe égett, mintha felmérne. – Tényleg
nem tudod, ki vagy? – kérdezte tőlem. – Nem emlékszik a beszélgetésünkre, amikor
utoljára negyven évvel ezelőtt beszéltünk?

Brayden felsörte. – Milyen beszélgetés?

Megráztam a fejem. – Még soha nem találkoztam veled. Averly vagyok. Ez minden,
amiről tudom, hogy igaz.”

Az idősebb Fae elhallgatott, majd könnyedén megrázta a fejét. – Kíváncsi vagyok,

megtette-e.

– Kíváncsi vagy, ki mit csinált? Brayden közelebb lépett a tündér fölé magasodva.

A teáskanna füttyentett, a fae pedig megmozdult, hogy elhúzza a lángtól. Egy

börtönben lévő embernek biztosan kényelmes kis élete volt. Kételkedtem abban,
hogy ezen a másik helyen, ahol Brayden beszélt, a börtönben van a tündér, hogy
naponta friss forró teát kapnak, és saját házikójukat, még akkor is, ha
hátborzongató fák vették körül.

Amikor az Öreg visszafordult, az ablakokra nézett, és a fekete függönyök maguktól

behúzódtak. Ugrottam. Annak ellenére, hogy bebörtönözték, ennek az embernek
nyilvánvalóan még mindig volt hatalma. A csuklóján ragyogó karkötők egyre
fényesebbek lettek.

– Wren rögtön azután jött hozzám, hogy negyven évvel ezelőtt megszökött a Fae
Lords elől. A hangja alig volt suttogás. Braydennek és nekem is előre kellett
hajolnunk, hogy meghalljuk. – Azt mondta, azt hiszi, tudja, hogyan állítsa helyre
Lenát és a Szürkefarkas képességeit, de ha így tesz, eltörölné az emlékeit.

Megdermedtem, és Braydenre néztem.

Nagyot nyelt. – Miért nem mondtad ezt el hamarabb!?

Az idősebb Fae felemelte a karját. „Megsérült, látva a dolgokat, részegnek tűnt

számomra. Alig tudtam megérteni őt.”
Brayden bólintott. – Wren Lena huszadik születésnapja előtti este jött el hozzánk.
Eszeveszett, és őrültségeket mondott. A Fae Lordok megtámadták, és
gyógyulófélben volt. Valamiféle hallucinogént vagy mérget nyelt le, és én egy szem
sóval vettem a szavait.

Az idősebb Fae felnyúlt, és felhúzta a szakállát. – Biztosan elment hozzád, miután

meglátogatott. Mi történt még azon az éjszakán?”

Ez a két férfi negyven éve nem látta egymást? Talán amikor örökké éltél, az olyan
volt, mint egy év.

Brayden vállat vont. – Lena egész éjjel Wren ágya mellett aludt. Két évszázada nem
látták egymást, ezért befoltoztam Wren sebeit, és hagytam, hogy egyedül
maradjanak. Mire reggel odaértem, Wren már halott volt, Lena pedig…” Tiszta bánat
vonult át a vonásaira. – Ő is elment.

Elment …

Halottra gondolt . Ha Lena lennék, az azt jelentette, hogy egy időzített bomba volt a
fejemben. Nem voltam benne biztos, hogy ezt akarom.

– Mindketten Lena huszadik születésnapján haltak meg? Megkérdeztem. „Ha én

Wren vagyok, akkor hogyan tud Wren is reinkarnálódni? Ez nem csak egy átok, amit
Lenára róttak? Ezt a családi drámát túl nehéz volt követni.

Az idősebb Fae bólintott. – Általában igen, de Wren eszelős tervének része az volt,
hogy magára akarta venni az átkot. Azt mondta, hogy ez az egyetlen módja annak,
hogy megtörjék, és áthelyezzék egy másikba, hasonló DNS-sel. Becsapni az átkot.”

Brayden akkor nagyon elhallgatott. – Mióta tudod ezt?

Az idősebb Fae ránézett. „Mióta elmondta, de őrülten hangzott, így figyelmen kívül
hagytam. Most azon tűnődöm…”

Láttam, ahogy Brayden elméje ezen az új információn rágódik. – Szóval azt mondod,
amikor Wren kiszabadult a Fae Lordok közül, idejött, és elmondta neked a Lena
megmentéséhez szükséges információkat?

Az idősebb Fae kortyolt egyet a teájából, majd Braydenre nézett. – Miközben arról is
beszélt, hogy síró árnyékokat és csillogó szivárványokat látott, igen.

Brayden összerándult. „Szökés közben beleesett egy borongós bokorba. Be kellett

adnom az antimérget. Nekem is őrülten hangzott, ezért figyelmen kívül hagytam a
felét annak, amit mondott.

A fejét a kezébe tette.

Az idősebb Fae meglepetten vonta fel a szemöldökét. – Ennek több értelme van.

Brayden megdörzsölte a halántékát. – Miért jött először hozzád?

Az idősebb Fae felsóhajtott. „Olyan végerősítő követ akart, ami nálam volt. Apád
adta nekem, amikor nála szolgáltam.

Brayden elhallgatott. – És odaadtad neki?

Az idősebb Fae belekortyolt a teájába. – Aligha érdemelsz meg engem.

Brayden közelebb lépett. "Hagyd abba a játékot. Beszélj velem egyenesen, öreg.
Szerinted Wren megtörte Lena átkát és visszaadta az erejét?

Az idősebb Fae ivott még egy kortyot a teájából, tekintetével Braydenre simítva.
"Szerintem képes volt rá, különösen a kővel, de sok minden elromolhatott."

"Mint micsoda?" – kérdeztem, most már teljesen befektettem ebbe a

szappanoperába.

Az Elder Fae hosszú pillantást vetett rám, mielőtt ismét Braydenre vetette
tekintetét. – Nos, azt mondod, hogy Wren súlyosan megsérült, amikor utoljára látta,
és Lena születésnapjának estéjén volt, ami azt jelenti, hogy ketyegett az óra. Wren
elsiethette a folyamatot anélkül, hogy teljesen meggyógyult volna, és… – Kattant a
nyelvével.

"És akkor?" – kérdeztük Braydennel egyszerre.

Az idősebb Fae vállat vont. „Túl sok lehetőséget kell figyelembe venni, de ez az
egyik. Nem is tudom, milyen varázslatot talált ki. Azt hittem, lehetetlen megtörni
Lena átkát, de nyilvánvalóan rájött valamire, miközben börtönben volt. – mutatott
rám.

"Az mit jelent?" – kérdeztem keresztbe fontam.

Úgy tűnt, élvezi a kényelmetlenségemet. Azon kaptam magam, hogy vajon hogyan
került egyáltalán börtönbe. Bűntudatos, hogy becsapja az ellenségét? Mert
kimerültem már ettől a beszélgetéstől. Azért jöttünk ide, hogy korlátozzuk az
erőmet, és térdig voltunk egy nehéz témában.

"Ez azt jelenti, hogy Wren lehetsz, reinkarnálódva az emlékeid nélkül."

„Akkor hol van az én Lénám! Ennek negyven éve. Soha nem mulasztja el, hogy
megtaláljon." Brayden idegesnek hangzott, és együtt éreztem őt.

Az idősebb Fae letette a teáját, és rám nézett. „Két lehetőség. Lena vagy örökre
meghalt…

A Brayden torkából felszakadt morgás az egész ház ablaküvegét megrázta.

– Vagy… – mondta az idősebb Fae, és kortyolt egyet a teájából, és esküszöm, hogy

az élvezet táncolt a szeme mögött. "Ő Lena , és Wren varázslata, hogy felszabadítsa
erejét, működött, de elvesztette az emlékezetét."

Brayden rám nézett, és akkora vágy volt a tekintetében, hogy a forróság

végigsöpört a testemen, és a lábaim között összegyűlt.

Ó mama, vigyél el innen, mielőtt felgyújtok.

– Ne vacakolj velünk! – vágta rá Brayden az Elder Fae-re. – Túl sokáig voltál egyedül,
és visszatérsz a régi szokásaidhoz.

Úgy tűnt, az öreget nem zavarta a vád. Akár Wren, akár Lena Averly, még mindig el
kell fojtania az erejét, különben a Fae Lordok megölik. Felállt a kis asztaltól, amelyen
addig ült, és felém sétált.

Hátráltam egy lépést, tekintetem Braydenre siklott. Biztosan látta a félelmet az

arcomon, mert közelebb lépett hozzám.

– Fájni fog neki? kérdezte.

Most a fontos kérdéseket tesszük fel.

"Ó, igen. Nagyon – válaszolta az idősebb Fae, én pedig nyikorogva hátráltam
teljesen, amíg a hátam neki nem ütközött az ajtónak.

Brayden ádámcsutkája megremegett, ő pedig lenézett rám, szemei izzóan égtek az

intenzitástól. – Nem látok más utat…

– Figyelj, nem vagyok jól a fájdalommal – a receptoraim felerősödtek, vagy ilyesmi,

ezért elnézést kérek, ha megütlek – mondtam a fae-nak.

Egy pillantást vetett Braydenre , jobb ha viccel , és Brayden mögém lépett. –

Megfogom a karját.

Feltámadt bennem a pánik, és nyöszörgés keletkezett a torkomban. "Várjunk csak.

Pontosan mit csinálunk itt? Tudok még váltani?” A Fae Lordok le akartak vadászni,
szerettem volna egy kicsit megvédeni magam.

Az idősebb Fae közelebb húzódott, és bólintott. „Szagot fogsz érezni és úgy fogsz
viselkedni, mint egy közönséges farkas, de mélyen benned rejlik az ismert világ
egyik legnagyobb ereje. Ez egy Szürkefarkasé." Tisztelet volt a hangjában, amire
nem voltam felkészülve. Olyan érzésem támadt, mintha talán inkább hálásnak
kellene lennem azért, hogy e szuperritka farkasok közé tartozhatok, de nem voltam
az. Egyszerűen le voltam borulva.

– És ha fel kell engednem ezt az erőt? Úgy értem, a farkasok lefagyasztása a minap
megrémített, de jól is jött. Mi van, ha végleg szükségem van rá?

– Gyere vissza, és találkozz velem – mondta. – Az Elder Fae, örökké a Szürkefarkas

család szolgálatában – mondta szarkazmussal, és hosszan tűrő pillantást vetett
Braydenre.

Oké, ez nem volt ideális, mert úgy hangzott, mintha gyűlölne, hogy segítsen
nekünk, de megteszem, amit tudok.

Erőt vettem magamon, amikor Brayden mögém suhant, és a csuklóimat a hátam

mögött tartotta.

Megremegtem. "Csak csináld."

Az idősebb Fae szűkszavúan bólintott, majd összedörzsölte ráncos kezét, mintha

melegíteni akarná őket.

Nincs fájdalom, nincs nyereség, bébi. Csináljuk. Minden rendben.

A pulzusom elképesztő szintet ért el, amikor Brayden ajka megsimította a fülemet.
"Rendben leszel. Akár Lena, akár Wren, mindkettő a két legerősebb nő, akit
ismerek.”

Szavai átmosták a testemet és beszivárogtak a lelkembe, azonnal megnyugtatva

idegrendszeremet.

A fae megragadta az arcom, és az egész koponyámat a kezében tartotta. A szeme

ezüstösen izzott, egy csipetnyi lilával, és lassú vibráció hatott át a tenyerén és az
agyamba.

„ Annyi erő” – csodálkozott elder Fae.

– Meg tudod mondani, hogy ő Wren vagy Lena? Brayden hangja reményteli volt.

Az idősebb Fae megrázta a fejét. – Csak azt, hogy ő valójában egy Szürkefarkas, aki
teljes mértékben kihasználja erejét.
– vigyorogtam. – Ez valójában nem is olyan rossz… – A szavaim sikoltozásba
szakadtak, miközben a rezgés égető égéssé változott.

Az agyam lángokban áll.

Brayden szorítása megerősödött, amikor megrándultam, azzal a szándékkal, hogy

elmeneküljek erről a helyről, és soha többé nem térek vissza.

Az idősebb Fae tekintete összeszűkült. – Harcol velem.

Ja, nem a francba, Sherlock! Meg akarsz ölni.

A fájdalom felerősödött, és eszembe jutott az a kellemetlen érzés, amit azon az

éjszakán éreztem, amikor megharaptam. Nagyon is így volt.

„Az ereje harcol velem. Nyugi, kislány, különben nem tudom visszatartani –
sziszegte az idősebb Fae.

- morogtam, farkasom a felszínre emelkedett; szőr kitört a karomra.

– Averly, állj meg! – parancsolta Brayden, és az erő a bőrömön csapott, amitől

elálltam. A farkasom visszavonult, és a fájdalom a fejemből a mellkasomba szállt.

– Ne, kérlek… csak állj meg – nyöszörögtem, és mélyebben Brayden mellkasába

nyomtam a hátamat.

– Nem tudsz sietni!? Brayden ordított a fae-nak, aki dühös pillantást vetett rá.
„Jelenleg atomfegyvert tartok, nem akarod, hogy elsiessem ezt” – jelentette be az
elder Fae.

Ez az egy mondat Isten félelmét váltotta ki bennem. nukleáris voltam? Egy

kiképzetlen atomfegyver? Nagyszerű .

A gyötrelem elérte a mellkasomat; zúzó súly nyomta a szívemet. Üvöltés szakadt fel
a torkomból, és a feketeség táncolt a látásom szélén.

Brayden ajka ismét a fülcimpámra tapadt, és hozzásimult. "Nagyon sajnálom." A

lehelete átfutott a nyakamon, majd a perzselő fájdalom lángolt, mint a nap, és
minden elsötétült.

KILENC

Fejfájással jöttem, és felnyögtem.

– Averly. Brayden hangja rekedt és pánik volt.

– Az a hátborzongató vén barom majdnem megölte! – csattant fel Maddy, mire

kinyílt a szemem.

Visszatértem Brayden szobájába a fekete flanel lepedőkkel.

– Néhány órája kint voltál. Jól vagy?" – kérdezte Brayden aggodalommal teli arccal.

Bólintottam, felültem. A fejfájás súlyosabb volt most, hogy megemeltem, de semmi

olyan nincs, amit egy-két ibuprofén ne tudott volna orvosolni.

Maddy kinyújtotta a telefonom. „Ki az a Leah? Folyamatosan hív, és sms-eket ír,

hogy hol vagy.
Átkozott. "A legjobb barátom. Ma lemaradtam az óráról."

A telefonomra pillantottam, amelyet Maddy az arcomba nyomott, és átkutattam az

értesítési sáv szövegeit.

Leah: Furcsán viselkedsz!

Leah: Nyilván veszettséged van!

Leah: Most nincs óra? Hívj vagy máshol.

Felnyögtem, és Brayden párnája alá toltam a telefont. „Ki a fene volt az az Elder
Fae? Úgy értem, honnan ismered őt? – kérdeztem Braydentől, miközben Maddy az
oldalsó asztalhoz nyúlt, és egy pohár vizet nyújtott felém.

– Nagyon öreg, nagyon erős fae – mondta Brayden az ágy lábáról, ahol ült. –
Korábban az apámat, majd a Fae Lordokat szolgálta, amíg el nem árulta őket, és be
nem zárták.

– Hogyan árulta el őket? Azt hiszem, jó volt tudni, hogy nem volt gyilkosságban.

„Ez egy hosszú történet” – tűnődött.

– A világon minden időm megvan. Megkopogtattam egy képzeletbeli karórát, majd

visszanéztem rá. Ennek a csávónak az élete tele volt drámával, de lenyűgöző; Azt
akartam, hogy kiöntse a teát.

Brayden bólintott. „Apám évszázadokon át uralta a Hold-völgyet, mielőtt átadta a

megtiszteltetést nekem.”

Maddyre nézett, aki halványan elmosolyodott.

"Minden harmonikus volt, amíg a tündéreket el nem űzte a földjükről a Fantom."

Baljós érzés járta át a szobát, és Maddy láthatóan megborzongott.

"A Fantom?" Megkérdeztem.

Brayden nagyot nyelt. „Egy élő gombás lény az éter mélységéből, amely megszállta
Fae Hollow-t, és elűzte őket földjeinkre . Olyan, mint egy fekete olajos gomba, amely
minden élőlényt beborít és felfalja.”

Körülnéztem a szobában. – Itt van valahol az éter a Földön?

Brayden azonnal megrázta a fejét. „Az éter egy titkos hely, egy másik birodalom,
ahol bejáratok vannak a Földre. A Fantom nem jöhet ide."

Fú, ez megkönnyebbülés volt. – Mi történt, amikor a Fae Lordokat elűzték a

földjeidre?

Maddy és Brayden nyugtalanul nézett egymásra. „A Fae berohant a területünkre, és

azonnal megpróbálta átvenni az irányítást” – mondta Brayden. – De nem feleltek
meg a testvéreimnek, Lenának és nővéreinek.

Maddy bólintott. „Brayden azt mondta nekik, hogy menekültként élhetnek a mi

földünkön, amíg nem találnak állandó otthont.”
Összerándultam, már feltételezve, hogy ez nem megy jól.

„Úgy tűnt, hogy kegyesen elfogadják az üzletet, aztán ellenünk fordultak” – morogta
Brayden.

„Hogyan szedtek le nyolc Szürkefarkast? Úgy hangzik, teljes erővel egy csomó balhé
vagytok.

– Azok – értett egyet Maddy. – Vagy voltak. Egészen addig, amíg a Fae Lordok nem
hívták meg őket a békeszerződés aláírására, és egész vacsora közben meg nem
mérgezték őket.

Szent szar! Ez olyan volt, mint egy filmből vagy ilyesmi.

Brayden arca kísérteties pillantást öltött, ahogy kétségtelenül azon kapta magát,
hogy a múltra gondol. „Ott feküdtünk, testvéreim és feleségeik, vonaglódva a
fájdalomtól és a hányástól, és ekkor kötötték le a Fae Lordok hatalmukat,
bebörtönözték őket és táplálkoztak belőlük.”

A szívem összeszorult a gondolattól, hogy nézzem, hogy valaki, akit érdekel, így
megsérül. – És te és Lena? Megkérdeztem.

Maddy lenézett a takaróra, Brayden pedig csak a falat bámulta, minden érzelem
nélkül. „Először előttem próbálták megfosztani a hatalmától. A bőre olyan
rózsaszínű lett, mintha megégett volna.

Maddy letörölt egy könnycseppet az arcáról. – Hallottam a sikoltozását, és öt

szobával arrébb voltam a kastély nyugati szárnyában.

Hirtelen rosszul éreztem magam, amikor újra átélték ezt a pillanatot.

– Aztán rájöttek, hogy nem tehetik, ezért megszakították.

– És akkor átvették a hatalmat? – kérdeztem Braydent.

Rám nézett, és a szeme sárgán izzott. „Először nem. Eleinte végignézték, ahogy
bebörtönzik a testvéreimet és a feleségeiket, és úgy szippantják a varázslatukat,
mintha étel lenne.”

Bruttó.

"Hagyták, hogy töprengjek a bosszúmon, és dühömben főzök, tudván, hogy meg

fogom viszonozni." Brayden nyakában kidudorodtak az erek.

– Hová illik az Elder Fae mindehhez? – kérdeztem, és úgy tűnt, rájött, hogy ez volt az
eredeti kérdés.

– Rendben, szóval amíg Lena gyenge volt és még mindig lábadozik, én pedig meg
voltam kötözve és be voltam tömve, az idősebb Fae azt tette, amihez a legjobban
tudott. Sikerült egymás ellen harcolnia a Fae Lordokat, ez volt az a zavaró tényező,
amelyre szükségem volt, hogy megpróbáljam megölni őket.

ziháltam. – Segített, hogy megpróbálja megdönteni őket?

Brayden bólintott. – A Hold-völgyben található szinte az összes aranyért igen.

Egyenesebben ültem fel. – De nem működött?

„Ez volt az a nap, amikor rájöttem, hogy nem vagyok elég erős ahhoz, hogy
magamra vegyem őket. Akár teljes erővel. Főleg nem azután, hogy felszívták hat
Szürkefarkas erejét.”
Maddy kinyújtotta a kezét, hogy megsimogassa a karját. „De amikor megátkozták
Lenát, hogy húszévente haljon meg, nem maradt időnk arra, hogy megpróbáljunk
tervet megfogalmazni. Folyamatosan várunk rá.”

– Csak elengedtek téged és Lenát? Megkérdeztem.

„Silasszal, hogy vigyázzon ránk, és egy éves küzdelem a fejem fölött lógjon” –
mondta Brayden.

– Köcsögök! – morogtam.

Brayden karjai szőrössé váltak, ujjai pedig karmokká nyúltak. "Igen."

Ledobtam magamról a takarót, felugrottam az ágyról, és járkálni kezdtem a

szobában. – Talán vissza kellene mennünk az Öreghez, és megkérni, hogy oldja fel a
hatalmam. Kitörhetném a testvéreidet és Lena nővéreit, és…

– Nem – mondta. „Megpróbáltam, és még Wren is próbálkozott. Kiszabadult,

megpróbálta kitörni a többieket, és alig hagyta el az életét. Túl erősek egyetlen
Szürkefarkas számára.”

Keresztbe fontam a karomat, és kidugtam az alsó ajkamat, kicsit úgy éreztem

magam, mint egy kisgyerek, akinek dührohama van.

– Mi a helyzet két teljes erővel rendelkező Szürkefarkassal? Megkérdeztem őt.

Összeráncolta a homlokát. – Nincs két farkasunk teljes erővel.

– De mi van, ha…

A kint kavicson ropogó gumik miatt mindhárman megfagytunk.

Brayden felállt, lenyúlt, hogy megragadja az inge szegélyét, és felhúzta a fejére,

felfedve csodálatos, lebarnult hasizmokat. Annyira megdöbbentett a hirtelen
levetkőzött ruha, hogy megfeledkeztem az autóról, mígnem hallottam, hogy
kopognak az első ajtón.

Maddy az ablakhoz repült, és kinézett a redőnyön. – Silas – morogta.

Brayden ezután kigombolta a farmerját, és a torkom kiszáradt. Egy forró pillanatig

azon töprengtem, hogy miért meztelenül. De nem igazán érdekelt, csak azért
voltam itt. Bokszeralsójában kitépett a szobából, és megtört a varázslat, amit
majdnem meztelen teste hatott rám. Brayden meggörnyedt a folyosón, és a
csattanó csontok hangja visszahozott magamhoz.

Változott. Silas .

Koncentrálj, Averly!

– Valószínűleg neked van itt. Maddy összekulcsolta a kezét, egy szőrszál kiugrott a
nyakán, majd eltűnt. – A farkasai elleni támadásért a parkolóban. Lehalkította a
hangját.

– Nem hagyhatjuk egyedül Braydent vele. Silas megsérülhet a verekedés előtt –

mondtam neki, és az ajtóhoz léptem, hogy kövessem Braydent.

Maddy ellentmondásosnak tűnt, tekintete az ajtóra siklott rólam. Nem vártam az

engedélyére. Kiviharzva a szobából, végigrohantam a folyosón, és megálltam
Brayden farkasa láttán. Leguggolt a bejárati ajtó előtt, felemelkedett csuklókkal,
ahogy Silas dörömbölt rajta.

– Nyisd ki, különben berúgom – sikoltotta Silas.

Maddy az ajtó felé lopakodott, kirántotta, Brayden pedig golyóként lőtt előre.
Csupán vicsorgott, fogait csattogtatta, és Silas hátratántorodott a látványától.
Mindannyian kiléptünk a verandára, és dühösen meredtünk rá. Négy fickót hozott
magával, ugyanazokat a fickókat a bárból tegnap este, és egyet a szállodából.
Ránéztem a kopasz srácra, akit szívtam a szállodában, és megsértette a kezemet, ő
pedig rám kacsintott.

Bunkó .

– Szállj le a földünkről – vicsorgott Maddy a verandáról.

– Hivatalos Fae Lord ügyben vagyok. Itt látni… – Brayden mögé léptem, és Silas
sötét szeme rám esett. – Averly. Elvigyorodott.

– Szállj le a földünkről – papagájoztam Maddyt, és kinyújtottam a kezem, hogy

megsimogassam Brayden bundáját. A gesztus megnyugtatott, de úgy tűnt, csak
felbosszantotta Silast.

– Te nem Lena vagy – mondta Silas, én pedig megdermedtem.

– Természetesen ő – csattant fel Maddy.

Silas megrázta a fejét, és előre intett embereivel. „A srácaim azt mondják, hogy
Szürkefarkas hatalmat mutatott be, ami valószínűleg Wrenvé teszi. Beviszem a Fae
Lordshoz kihallgatásra.
– A pokol vagy! Maddy elém ugrott, és Brayden ezzel egy időben Silasra vetette
magát.

Minden olyan gyorsan történt, hogy alig tudtam követni. Két barátja megkerülte a
közelharcot, és átölelte a karját. Vadul baktattam, míg a másik kettő Maddyért
ment, és leszorította.

"Nem!" Én csapkodtam, és a farkasom a felszínre lökött. Nem voltam benne biztos,

hogy most jó ötlet volt a váltás. Farkasként nem tudtam kifújni az agyukat, de
eszembe sem jutott, hogy kihozzam a fegyveremet a nagy forgatagban. Silas
emberei félúton voltak velem a kocsi felé, amikor a farkasom átvette az irányítást és
váltani kezdett. Ahogy megérezték változó formámat, az engem ölelő férfiak csak
erősebben markoltak, megnehezítve a levegőt, miközben egyikük a torkom köré
fonta az ujjait.

– Averly! – kiáltotta Maddy, és a hangjában rejlő rémülettől könnyek szúrták a

szemhéjamat. Brayden farkasa felüvöltött, és amikor visszafordultam, hogy
ránézzek, két lövés ütötte át az éjszakai levegőt.

Az engem tartó kezek elernyedtek, és a földre estem, és Brayden oldalára foglaltam

a farkamat a lábam mögé. A lövések a hátam mögül jöttek, az autó közeléből, és
nem akartam, hogy a következő csiga a fenekembe menjen.

Amikor elértem Braydent, aki középen küzdött Silas emberi alakjával, végül
megfordultam, és szembekerültem a lövöldözővel.

Leah?

A legjobb barátom egyik kezében a 9 mm-es Glock-ját, a másikban a mobiltelefonját

tartotta. "Ezt az egészet felveszem, ti dögök, és ha nem engeditek el a legjobb
barátomat, elküldöm a világ összes hírügynökségének, beleértve a Vérfarkasok
Nemzetközi Társaságát is, akik nagyon örülni fognak, ha megtudják, hogy igaziak
vagytok . " – vicsorgott Braydenre és Silasra.
Aztán egyenesen a farkasomra nézett. – Averly, szállj be a kocsiba!

Istenem, Leah tudta, hogy én vagyok az, tisztán látta, hogy elmozdulok, és egy
cseppet sem volt elkeseredve. Azt hiszem, amikor a megélhetésért squatkra
vadásztál, nem volt nagy baj néhány vérfarkasba botlani.

Silas megdermedt, feltartotta a kezét, Brayden pedig elengedte az állkapcsát Silas

borjújának húsától.

– Figyeljen, szép hölgy – üvöltötte Silas –, nem tudom, mit gondol, mit látott, de
ezek a farkaskutyák…

"Fogd be!" Leah felsikoltott, és feléje rázta a fegyvert, majd Maddyre és Braydenre.

Maddy feltette a kezét. – Nyugi, mi Averly barátai vagyunk. Ő a rosszfiú." – mutatott

Silasra.

Ekkor elkezdtem váltani, mert meg akartam erősíteni neki, hogy Brayden és Maddy
velem voltak, mielőtt lelőtte őket. Farkasom a változás felénél járt, amikor láttam,
hogy az egyik férfi, akit lelőtt, átváltozott a farkas alakjába. Egy szőrszál volt, és
megpróbáltam a nevét kiáltozni, és figyelmeztetni, de csak üvöltés volt az ajkamon,
mire a hátára kapaszkodott, és beleharapott a nyakába.

– Leah! Vérfagyasztó sikolyom végre kiszakadt az emberi torkomból, és minden

madár elrepült a fákról, ahogy előrebotlottam, félig ember, félig farkas.

Leah elejtette a fegyvert, tágra nyílt szemekkel, ahogy érte rohantam, ő pedig
belém rogyott, tátott szájjal a döbbenettől. Elkaptam és mindketten a földre
rogytunk. A farkas még mindig a nyakában volt, és rongybabaként kezdte rázni. Vak
pánikomban kinyújtottam a kezem, és egyik kezemmel felkaptam a fegyvert, majd a
másik kezemmel hátrarántottam a farkas nyakbőrét, lerántva őt róla. Leah ernyedt
volt az ölemben, amikor a pisztoly hegyét a farkas állába löktem, és kifújtam az
agyát az egész udvaron.
– Gyere vissza onnan, te seggfej! Sírva sikoltottam.

Leah a meztelen ölemben feküdt, és ujjait a torkára tartotta. Annyi vér volt. Hogyan
történhetett ez? Olyan gyorsan ment minden, hogy… nem tudtam feldolgozni. A
keze megcsúszott, ahogy elgyengült, én pedig felhúztam az ujjaimat, hogy
eltakarjam a szúrásnyomokat.

– Azt hiszem, elütött egy artériát! - sikoltottam a zokogásomon keresztül. – Brayden!

Kihúztam a nyakam, hogy lássam, Silas már elszaladt, Maddy pedig a szája elé téve
a rémültet nézte.

Brayden farkasa odalépett hozzám, és a szemembe nézett.

– Csinálj műtétet! könyörögtem neki. – Te orvos vagy.

Megrázta a farkas fejét: – Túl messze van. Nem fog bejutni a kórházba – szólalt meg
a hangja a fejemben.

Nem.

" Csinálj valamit . Mentsd meg – könyörögtem neki.

Leah megrándult a karjaimban, én pedig lenéztem rá, és visszariadtam az arcán

megjelenő sápadtságtól. – Valódiak. – rikácsolta Leah. "Te vagy…"

– Sajnálom, hogy hazudtam neked – zokogtam, és megsimogattam a homlokát.

"Annyira szeretlek."
Ő bólintott. – Nővér. A szó gurgulázott károgás volt, és kettészakította a szívemet.

Ezt mondogattuk gyerekként. Mindketten gyerekként nőttünk fel, és annyira

szerettünk volna testvéreket, hogy úgy döntöttünk, hogy testvérnek hívjuk egymást
abban a reményben, hogy ez valóra válik.

– Nővér – mondtam, miközben a könnyeim az arcára gördültek.

Brayden farkasa előrehajolt, és elkezdte nyalogatni a vérét az ujjaimról, amit a

sebéhez nyomtam. – Menj el – vágtam rá, mérgesen, hogy nem menti meg. Egy
őrült traumás sebész volt! Ki volt még képzettebb? De még a képzettsége ellenére
is tudtam, hogy OR-re és eszközökre van szüksége, és nem jut el a kórházba. A
szeme még most is a fejében forgott.

Istenem, kérlek, ne vedd el – könyörögtem az emeleti nagy embernek.

– Averly… – Maddy előrelépett. „Próbál esélyt adni neki a harcra. Megváltoztatni őt.”

Ó.

Igen! Megharapták, tehát ha Brayden nyála a szervezetébe került, akkor…

– Gyorsan, Averly, elveszíted őt – figyelmeztette Maddy.

Leah szeme becsukódott, és elernyedt, ahogy elrántottam a kezeimet a nyakától.

Brayden farkasa előre lőtt, csapkodta a sebet, miközben szabadon vérzett, és
betakarta a lábamat és a térdemet.

Ez nem történik meg. Ez nem történhet meg .

Olyan érzés volt, mintha a lelkem elhagyta volna a testemet. Minden olyan
zsibbadtnak tűnt; az idő egyszerre telt lassan és gyorsan. Alig emlékeztem teljes
jelenetekre; szaggatott volt az egész. Sokkos állapotban voltam.

Brayden bevitte Leah-t a házba, nyomást gyakorolva a nyakára, Maddy pedig a

zuhanyhoz kísért. Maddy véresre dörzsölte a lábamat és az ujjaimat, miközben
meztelenül és katatón álltam a víz alatt. Felöltöztetett, én pedig kimentem a
nappaliba, megálltam, hogy Leah mozdulatlan mellkasát bámuljam.

Minden távolinak és nem valósnak tűnt.

– Meghalt – krákogtam, majd zokogásba estem a padlón. Brayden és Maddy

körülvettek, egy-egy két oldalról, miközben tartottak, és én gyászoltam. Lehet, hogy
teljesen elvesztettem volna az eszem, és elúsztam volna, ha nem tartanak ott,
amikor szétszakadok.

„Még mindig van esély. Ez enyhe, de… – mondta Brayden, miközben erősebben
zokogtam a mellkasába.

„Láttam már megharapott farkast visszajönni pulzus nélkül. Csak egyszer, de

lehetséges – mondta Maddy, miközben a hajamat simogatta.

Nincs pulzus. Azt mondta, nincs pulzus.

Akkor tanultam meg, mit jelent falkában lenni. Mélyebb volt, mint a család. Ez volt
az élet, ez volt minden. Nem tudnék létezni nélkülük; ők voltak az egyetlen dolog,
ami ehhez a világhoz kötött abban a pillanatban. Több mint egy órát ültünk ott.
Maddy a hajamat simogatja, mint egy szeretett nővér, Brayden pedig megnyugtató
mozdulattal köröket rajzol a hátamnál.

Leah meghalt. Egy teljes órán keresztül bámultam legjobb barátom mozdulatlan,
dermedt mellkasát. Most volt ideje elfogadni a valóságot.

– Fel kell hívnom az anyját, és…

Leah zihált, ami heves köhögéssé változott, és a szemhéja kinyílt. Az egyik

pillanatban a Maddy és Brayden kötegben voltam, a másikban pedig Leah előtt
ültem, és a kezembe szorongattam az arcát. "Életben vagy!" nyöszörögtem.

A nő felnyögött. "Víz."

Maddy berontott a konyhába, és elkezdett tölteni egy pohár vizet, miközben Leah
rám nézett mélyzöld szemeivel.

"Hogyan?" – mondta a lány, majd felnyúlva felcsúsztatta az ujjait, hogy megérezze a

forrást a nyakán, és megdermedt.

Nagyot nyeltem, pontosan ismerve ezt az érzést. Gyorsan kioldottam a csomót, és

levettem a becsomagolt kendőt, így szabaddá váltam a vértől kérges, de teljesen
begyógyult nyakának. Leah felült, és rólam Braydenre nézett Maddyre.

– Rohadt vérfarkas vagyok? – mondta olyan enyhe izgalommal, amire nem

számítottam.

Csak bólogatni tudtam. „De még mindig váltanod kell, és ez nagyon fájdalmas, és
csak…” Úgy döntöttem, hogy nem beszélek a pontos esélyekről, amelyeket Brayden
mondott nekem. „Nem mindenkinek sikerül. A műszak megölhet."

– Ó. A nő összeráncolta a homlokát. – Nos, akkor halasszuk el, ameddig csak tudjuk.

Tekintete folyamatosan Braydenre szegeződött. – Ismerlek valahonnan.

– A bár – mondtam neki. – Leah, most mondtam neked, hogy vérfarkas vagy. Ezt
nagyon jól fogadod ."

Továbbra is Braydenre bámult, a szemöldöke összeért, és csomót alkotott a homloka

közepén. – Nem… például, emlékszem rád.

Ekkor az egész szoba elcsendesedett, és a lélegzet kifújt a tüdőmből. Brayden

áttépett a szobán, és Leah lába elé térdelt. "Mire emlékszel?"

Leah megrázta a fejét. – Őrülten fog hangzani.

"Próbálj ki." Brayden elvigyorodott, és a szívem leállt.

Azt hitte, ő Lena.

Ennek így kell történnie. Talál egy tizenkilenc éves lányt, aki valahogy vérfarkassá
válik, és azt mondja, emlékszik rá , és szerelem első látásra.

Leah elmosolyodott. „Olyan volt, mint régen, mint egy tizennyolcadik századi
filmben. Egy asztalnál étkeztél, nagy, aranyozott koronát viseltél vörös bársonnyal,
én pedig táncoltam a… azt hiszem, a nővéreim voltak. Zavartnak tűnt, mintha ott
sem lett volna minden részlet.

– Úgy hangzik, mint a koronázási partid, Brayden. Csak akkor hordtad azt a fülledt
öreg koronát – mondta Maddy vágyakozva a konyhából.

Leah ránézett, és összevonta a szemöldökét. – Én is ismerlek!

Úgy éreztem, hányni akarok. Megengedtem magamnak, hogy akarjam Braydent, és
azt kívánom, bárcsak lennék Lena, és most a legjobb barátom lett, és meg akartam
ölni ezért.

Leah a homlokát ráncolta. "Sajnálom. Tudom, hogy őrülten hangzott, de amikor

felébredtem, csak ez az emlékem volt. Talán álom volt.”

„Nem álom volt. Sok-sok életen át reinkarnálódtál velem, és csak most emlékezel rá
– mondta neki Brayden, és olyan gyengédség volt a hangjában, amitől meg akartam
ütni ezért. Amikor azt hitte, hogy Lena vagyok, nagyon kedves volt velem, és most
Leah is ugyanilyen bánásmódban részesül.

Még a nevük is hasonló volt. Leah-Lena.

– Ez vad. Leah szeme felcsillant, de feleannyira nem tűnt kiborultnak, mint én

voltam, amikor megtudtam.

– Azt hiszem, sok mindent meg kell találnotok vele, és be kell jelentkeznem
anyámmal. Ma kihagytam az iskolát, és ma este műszakom van, szóval… Felálltam,
próbáltam visszafojtani a könnyeimet, és lassan elfordultam tőlük, és megpróbáltam
a fürdőszobába bevezetni.

Pontosan két lábnyira kerültem a kanapétól, amikor egy emlék hasított belém.

A hosszú mahagóni asztal, a fiatal Brayden, aki azt az ostoba gigantikus vörös
bársonykoronát viseli. Egy egész sült malac ült az asztalon. Nevettem és
kavarogtam a nővéreimmel. A szoba túloldalán Braydenre bámultam, és
elhalványult az emlék.

– A disznó – mondtam –, az asztal közepén a koronázási ünnepségen. Emlékszem,

azt gondoltam, hogy groteszk kinézetű, de csodálatos íze volt…”
Brayden egész teste megdermedt, és lassan felém fordult.

Maddy Braydenről Leah-ra, majd vissza rám nézett. „Ők nővérek! Wren és Lena. De
nem tudjuk, melyik a melyik.” A nő tenyerébe vágta magát.

"Igaz ez?" Brayden rám nézett. – Nem emlékszel, melyikre?

Megráztam a fejem, majd Leah-ra néztem, aki kíváncsian figyelt engem.

– Nővér? - mondta mosolyogva, mire a szívem meglágyult felé.

– Nővér. Felnevettem és előrerohantam, megölelve őt.

Egész idő alatt Leah tényleg a nővérem volt?

– Hogyan reinkarnálódnak mindketten? – kérdezte Maddy.

– Nem tudom – válaszolta Brayden.

Brayden felsóhajtott, és a fejét a kezébe hajtotta. Mintha nem lett volna elég az a
sokk, amit a legjobb barátnőm halálának láttán láttam, most fel kellett dolgoznom,
hogy egy előző életemben a nővérem.

– Ez azt jelenti, hogy mindketten meghalunk a huszadik születésnapunkon?

Megkérdeztem.

– Hú, most mit mondj? – mondta Leah, és Brayden szobájában a telefonom csörgése
felkeltette a figyelmemet.
– Valószínűleg az anyám. Töltse ki Leah-t. Maddyre néztem, majd lerohantam a
folyosóra.

Nem értem el időben, és hangpostára ment, így néhányszor oda-vissza SMS-t

küldtem neki kis beszélgetéssel, jelezve, hogy jól vagyok. Ezek után SMS-t írtam
Ronannak, és kértem, hogy fedezze a ma esti műszakomat. Nem tudtam bemenni
dolgozni. Leah-ra kellett figyelnem.

– Maddy elvihet anyukádhoz, és összepakolhatja a cuccait – mondta Brayden a

szobája ajtajából, miközben a telefonom fölé görnyedve ültem az ágyán.

Ó, igen… beleegyeztem, hogy beköltözzek, nem?

"És te?" – kérdeztem az ajkamat rágva.

Nem tudtam nem észrevenni, ahogy a tekintete az ajkaimra tévedt.

Brayden felsóhajtott. – Lehet, hogy el kell vinnem Leah-t, hogy megnézzem az

Amarokot, ha Silas ezt vitatja.

Silas farkasa megharapta Leah-t, de Brayden belenyomta a nyálát a sebébe, és

megmentette, így ismét meg kellett kérdeznie az Amarokot, lehet-e a farkasa.

Leah a legjobb barátnőm volt, és gondolnom kellett a biztonságára. Meg akartam

osztani egy gondolatot, ami eszembe jutott.

– Brayden, ha Wren visszaállítja Lena hatalmát, és magára vállalja az átkot, az

mindkettőjük emlékét törölhette volna. Vagy a legtöbbjük. Leah lehet Wren… vagy
Lena, akinek helyreállított ereje van.”
Brayden a homlokát ráncolta, és felnyúlt, hogy hüvelykujját végighúzza az
állkapcsán. – Ha az Amarok vagy a Fae Lordok megérzik rajta a Szürkefarkas
hatalmat… feltéve, hogy megvan…

Bólintottam. – El lehetne vinni. Először el kell vinnünk őt az Elder Fae-hez, és vissza

kell fékeznünk az erejét, mielőtt még alkalma nyílik arra, hogy felhasználja őket, és
bárkit is megtagadjon.”

– És ha az idősebb Fae nem érzékeli Szürkefarkas erejét? Brayden bizakodónak tűnt,

és egy kést csavart a szívembe.

– Akkor ő a te Lenád – erősítettem meg, figyelmen kívül hagyva a mellkasom

fájdalmát.

Brayden bólintott. "Csináljuk. De gyorsnak kell lennünk. Silas bármelyik pillanatban

visszatérhet.

Ha az idősebb Fae nem érzékelt Leah-ban semmiféle Szürkefarkas hatalmat, amit

vissza kellett volna tartani, akkor ez bebizonyította, hogy Leah valójában Lena, én
pedig Wren. Talán megpróbáltam elvenni Lena átkát, és ennek eredményeként most
mindketten elakadtunk a reinkarnációs ciklusban. Ez volt az egyetlen értelme.

Feltételezve, hogy ennek a szarnak van értelme.

– Averly? Leah aggódó hangja hallatszott a nappaliból, és hirtelen bűntudatot

éreztem, amiért elhagytam őt, amikor szüksége volt rá.

Braydenre halványan elmosolyodtam, majd a nappaliba rohantam, ahol Leah ült, és

ivott egy kis vizet.
"Mi a baj?" – kérdeztem tőle kissé rémült pillantását nézve.

– Egy rohadt vérfarkas vagyok! - mondta, majd elvigyorodott.

Megkönnyebbülten sóhajtottam, és felkuncogtam. Végül megütötte. A legjobb

barátom, aki hitt minden ember által ismert összeesküvésben, végre rájött, hogy az
egyikük valódi.

A természetfelettiek léteztek.

– Szeretnél találkozni egy fae-val? Megkérdeztem.

Felcsillant a szeme. "Naná!" Felpattant a kanapéról, és odaadta Maddynek a vizet.

„Ez sokkal jobban megy, mint a változtatásod. Ez egy vonatbaleset volt” – mondta
Maddy.

Bólintottam, és képtelen voltam visszatartani a mosolyt. "Egyetért."

Leah Maddyre nézett. „Teljesen kiakadt? Nem hiszem el, hogy nem mondtad el! Azt
hittem, veszettséged van."

Maddy nevetett, Leah pedig úgy tűnt, felrobban az izgalomtól. – Szóval látni fogunk
egy fae-t?

Brayden belépett a szobába, hogy csatlakozzon hozzánk, puszta jelenlététől egész

testemben bizsergett. "Mi vagyunk. Szürkefarkas hatalmadat, ha megvan, meg kell
fékezni, vagy amikor Silas visszajön, azt fogja hinni, hogy te Wren vagy, és elvisz a
Fae Lordokhoz, hogy bebörtönözzenek.
– Igen. Ne akard ezt.” A lány játékosan Braydenre mosolygott.

Flörtölt vele ? A legjobb barátommal később beszélnünk kellett egy kicsit. Braydent
kaptam.

Hacsak nem Lena, akkor az árnyékba kell húzódnom, és gyűlölöm az életemet.

És miért mondta, hogy Silas Wrennek fogja gondolni , mintha nem is az? Brayden
egyértelműen azt gondolta, hogy Leah Lena, mert megvoltak neki ezek az emlékei.
A hangulatom hirtelen megromlott, de tudtam, hogy ott kell lennem a legjobb
barátom mellett, és nem engednem, hogy egyedül menjen el, hogy találkozzon az
Elder Fae-vel.

– A szürkefarkasok… – kezdtem, és Leah intett.

– Maddy mindent elmondott. Ez olyan fantasztikus – sikoltotta.

Azta. Leah volt minden, amiben nem voltam azon az osztályon. Ezt nyugodtan
vette, amikor ugyanebben a helyzetben már próbáltam elmenekülni, akikről azt
hittem, hogy az emberrablóim. Azt hiszem, segített, hogy itt voltam, és arról nem is
beszélve, hogy látott, ahogy Silas-szal előrébb álltam.

"Hé." Ránéztem, és eszembe jutott, hogyan lőtte le Silas egyik cimboráját, nehogy
elraboljanak.

Felnézett rám.

„Köszönöm, hogy a hátam van” – mondtam neki. – Azokkal a többi farkassal.

Ő bólintott. "Mindig."

TÍZ

Csendes autóút volt a lerobbant kabinhoz, amely az elder Fae börtönét rejtő portál
elejeként szolgált. Elvittük Leah járművét, ami egy nagy terepjáró volt. Brayden a
legjobb barátommal sörétes puskában vezetett. Leah tágra nyílt szemmel és rózsás
arccal, amikor Brayden mindent elmagyarázott neki az idősebb Fae-ről. Nem
magyarázott el nekem szarságot, csak a farkas hasába dobott, de Leah ötcsillagos
kezelést kapott. Az Amorak úgy üzent Braydennek, hogy Leah az ő farkasa, anélkül,
hogy meghallgatták volna, szóval ez volt az egyetlen jó dolog, ami ebből
származott.

Fantasztikus. Egyáltalán nem féltékeny.

– Itt kint várok – mondta Maddy, és felkapott egy hosszú botot, és Leah
terepjárójának dőlve húzódott a sárban.

Szerencsés.

Kicsit erősebben csaptam be az ajtót, mint szándékoztam, és felvontam a

szemöldökét Braydentől. Torkom megköszörülve elsuhantam mellette, és
összefontam a kezem Leah-val.

az enyém ,- gondoltam rá, remélve, hogy érti a lényeget. Menj vissza a legjobb
barátomtól, amíg meg nem tudjuk, hogy a párod vagy a sógornőd.

E gondolat után elhallgattam. – Beszélhetek az eszedbe? – kérdeztem tőle a vállam

fölött.

Megrázta a fejét. „Egyirányú rádió. Csak Alfák.”

Fú.
"Hogy érted?" – kérdezte Leah.

Biztos mondott valamit a fejébe, mert felragyogott az arca. "Menő."

Nos, vigaszt adott, hogy nem hallotta minden gondolatomat.

Amint beértünk, Leah összeráncolta az orrát, és felemelte az ingét, hogy eltakarja a

száját.

– Ez a lámpa. Tekintetemet az oldalasztalra szegeztem, és Leah szeme elkerekedett.

Brayden elmondta neki, mit csinál a lámpa megérintése az autóban, majd ötmillió
kérdést tett fel ezzel kapcsolatban.

Odaléptem hozzá, majd felnéztem, ahogy Brayden átment a szobán. Érdeklődve

figyelt, Leah-ról rám szegeződött a tekintete, majd vissza rá, és egy kicsit fájt érte a
szívem. Szörnyű lehet, ha nem tudjuk, melyikünk volt a lelki társa.
Könyörületesebbnek kellett lennem. Mindig is forrófejű és impulzív voltam.

És először láttam a fenébe .

Brayden Leah és én elé lépett, eltörpült mellettünk a nagy teste mellett, majd
kinyújtotta a kezét, és megkérte a kezünket.

Leah finom ujjaival az övébe csúsztatta a kezét, és minden porcikámra szükségem

volt, hogy ne morogjak és ne üssem el. Nem tudtam, mi ütött belém, de amióta
Leah megjelent, mindenféle birtoklási dühöt éreztem. Megköszörültem a torkom, és
az övék tetejére tettem a kezem, miközben Brayden hüvelykujja a tetejére került, és
a bőrömbe nyomódott.

Szemei sárgán lobogtak a másodperc töredékéig, majd szabad kezével kinyújtotta a

kezét, és megérintette a lámpán lógó vezetéket.

Megrántották a köldökömet, majd a lábam nekicsapódott a nedves, tömött földnek.

– Szent ég – zihálta Leah, és megpörgetett három hatvanat.

Brayden mindannyiunknak mesélt az autóban a tündérfa őrzőiről, és arról, hogy ők

milyen élőlények felelősek azért, hogy az idősebb Fae-t börtönében tartsák. Leah
most csodálkozva bámult rájuk. Nem tudtam nem mosolyogni. Ez az élmény az
összeesküvés-elmélet híveinek és a fantasy szerelmeseinek álma volt.

Brayden az idősebb Fae kunyhója felé nézett, és megdermedt, álla a levegőbe

emelkedett, miközben élesen belélegzett az orrán keresztül. A szőrszálak felálltak a
tarkómon, miközben borzasztóan édes szag csapta meg az orrlyukaimat. A
gyomrom felfordult az émelygéstől, amikor vasaluláramot észleltem.

Vér.

– Szóval, mi történik, ha megbökök egy fát? Leah taposni kezdett az egyik felé, én
pedig a hónaljánál fogva megakasztottam.

Brayden lehúzta az ingét, majd ledobta a nadrágját, és elvesztettem a racionális

gondolatomat, amikor szembesültem a meztelen fenekével.

Nem volt rajta fehérnemű?

– Oké … meztelen férfi. Leah megköszörülte a torkát, én pedig odanéztem, és

láttam, ahogy Brayden hatalmas, izmos hátát és csupasz zsemléjét bámulja.

Kurva , gondoltam, majd megráztam a fejemet, és próbáltam kiűzni az oda ültetett

féltékenységet.

Ő a legjobb barátnőm , emlékeztettem magam. A nővérem .

– Valami baj van – mondta Brayden. Hátizmai torzulni kezdtek, ahogy csattanó
csontok zaja zengett az erdőben, és a bőre felszínén felrobbant a szőr.

– Hú – mondta Leah, majd a telefonjáért nyúlt.

– Nem – morogtam, ő pedig összerezzent.

– Elnézést, a megszokás ereje.

Abba kellett hagynia, hogy mindent dokumentáljon. Ha egy ilyen videó kikerülne, a
Fae Lords élve nyúzná meg.

Brayden váltása azt jelentette, hogy bajra számított, és nem fogom hagyni, hogy
egyedül küzdjön le bármivel is, ami abban a házban van.

– Megvan még a Glockod? – kérdeztem a legjobb barátnőmet, mire felszaladt a

szemöldöke.

– Ó, a francba, tényleg? – kérdezte, én pedig bólintottam, lehúztam az ingem, majd

kibújtam a farmeromból.

Leah a háta mögé nyúlt, és kihúzta Glockját a nadrágja derékpántjából, miközben

ledobtam a többi ruhámat, és elkezdtem váltani. Valami komoly baj történt odabent.
A betegesen édes szag még rosszabb volt a farkas orrlyukaimnak, és most, hogy
négykézláb ültem, és a ház felé tartottam, rájöttem, hogy mindezt a halál és a
pusztulás szaga fedi. A bejárati ajtó résnyire nyitva volt, és Brayden éppen
bemártotta az orrát, amikor feljöttem mögötte a lépcsőn. Megdermedt, visszanézett
rám, majd Leah-ra, aki maga elé tartotta a fegyverét, biztonságban. Leah-val
tizenhat éves korunk óta együtt forgattunk, és megpróbáltuk lenyűgözni az összes
fiút a lőtéren. Bíztam benne, hogy megmenti az életemet azzal a fémdarabbal, ha
úgy adódik.

Úgy tűnt, Brayden örült a tartaléknak, majd előrenyomult, és orrával teljesen

kinyitotta az ajtót. A halál és az édesség bűze megcsapta az orromat, amitől
farkasom felnyögött. Fájdalmas volt, mintha valaki egy rothadó holttestet vett volna
és mézzel borította volna be. A szívem a mellkasomban dobogott, ahogy Brayden
után párnáztam, majd lefagytam. Úgy tűnt, bomba robbant a kis házban. A falak
feketére perzseltek, de nem volt tűzszagú, és a feketeség olyan csillogó fényt
kapott, mint az olaj. Varázslat volt ez? Nem tudtam eleget mondani.

– Ó, ki fogok hányni – mondta Leah mellettem, és megpördült, visszaadva neki az

előttünk álló hátborzongató jelenetet.

Az Elder Fae laposan feküdt kis házikója földjén, hasán a bőr kinyílt, mintha egy
békát boncolnál a biológiában. A szervei mind hiányoztak, így egy nyitott üreg
maradt ott. Imádtam a biológiát, állatorvos akartam lenni a hangos sírásért, de még
ez is sok volt nekem. Az epe felszállt a torkomban, ahogy végigpásztáztam az egész
jelenetet. Volt egy ragacsos, sötét anyag, ami nem úgy nézett ki, mint az Elder Fae
haja és végtagjai feletti vér.

Mi a fene volt ez? Brayden a földhöz szorította az orrát, megszagolta a ház minden
centiméterét, és kétségtelenül visszament a szobába, és a gyilkost kereste. Az
orromat a tündér lábához érintettem, és a gyomrom összeszorult a bűntudattól,
amikor rájöttem, hogy a teste még mindig meleg. Ez nemrég volt. Lehajolva
megszagoltam a ragacsos cuccot, és visszatekertem.

Juharszirup? Volt a kezünkben egy kanadai gyilkos?

Brayden visszajött a tündér testéhez, és egyenesen a ragacsos cucchoz sétált.

Lehajolt és mélyeket lélegzett, egész teste megmerevedett. Néztem, ahogy a szőr
felállt az egész hátán, és leesik a gyomrom. Azonnal kezdett visszaváltani emberi
formájába, a csontok megrepedtek és átrendeződtek. Másodperceken belül teljesen
meztelenül két lábra állt, és odalépett hozzám, és a karjaiba vett, mint egy kiskutya.
Tekintete az asztalra siklott, amin mindannyian teáztunk, és egyetlen fehér papírlap
volt rajta írás nélkül. Összeráncolta a homlokát, és megragadta a papírt, mielőtt
Leah-hoz lépett.

"Mennünk kell. Most – morogta, a nő pedig megfordult, és egy lepedőnél fehérebb

arccal nézett rá. A nő bólintott, Brayden pedig kilépett, a farkas alakom még mindig
a testébe bújt, ahogy átkelt a pázsiton, szemei balra-jobbra vándoroltak, mintha az
ellenség lecsapására várnának.

Leah kinyújtotta a fegyverét, merev karral és tüzelésre készen, miközben Brayden

lerakott a ruháimhoz. Már szerettem volna kérdéseket feltenni neki, de ebben a
formában nem tudtam, és éreztem, hogy nem szabad a fák körül beszélgetnünk.

Miközben Brayden felöltözött, elkezdtem hátrálni, amikor Leah azt mondta: „Na, ki
ölte meg az öreg csávót?”

Brayden összerezzent, kinézett az erdőbe, ahogy a föld mozogni és remegni

kezdett.

– A francba – morogta Brayden, félmeztelenül futva, csak a farmerjában, miközben

belém csapott, és ismét felkapott. Épp csak hátráltam, és csak a melltartómat és a
fehérneműmet hordtam, a többi ruhámat egy kupacban tartottam. Brayden
megragadta Leah-t is, úgy sprintelt, mint egy futballista a lámpáért.

Leah felmordult, nyilvánvalóan megdöbbent a hirtelen fogástól és markolástól.

Mindazonáltal döbbenten hallgattam, ahogy néztem, ahogy a száz méteres fák
életre kelnek .

A hozzánk legközelebb álló vastag törzsét bámultam, amikor karok, majd lábak
sarjadtak ki belőle. A fa harcosként szaladt előre, pont értünk jött, én pedig
felkiáltottam, amikor Brayden nekiütközött a lámpának, majd beszippantott minket
a portál.
Olyan lendülettel jött át, hogy amikor leszálltunk a lerobbant kabinban, előreesett,
megbotlott a dohányzóasztalban, és a kanapéra dobott, mielőtt rám esett. Leah
nyögve rogyott a földre, amikor Brayden és én ugyanabban a pillanatban rájöttünk,
hogy rajtam fekszik. Ő félmeztelen, én majdnem meztelenül.

A pokolba, jeges vízben kellett leönteni.

A csupasz mellkasa az enyémhez képest pokollányt keltett bennem, és felnéztem a

szemébe, és láttam, hogy éhes tekintettel figyel engem.

– Mi a fene történt ott hátul? Leah kibontotta a lábát a dohányzóasztalról, felállt,

kiszakítva Braydent és engem a transzból.

Brayden megköszörülte a torkát, és lassan lecsúszott a testemről, éppen akkor,

amikor Maddy belépett, és tágra nyílt szemekkel vette az egész jelenetet.

– Ohh-kaaay. Védelmezte a szemét, miközben olyan gyorsan felültem, és a

mellkasomra vetettem a karjaimat, hogy majdnem összetörtem a fejemet
Braydennel, aki még mindig leszállt rólam.

– Nem az, amit gondolsz! – fakadtam ki.

– Megmozdult – dadogta Brayden.

„A fae haver meghalt” – tette hozzá Leah, és ez megmozgatta Maddyt.

Elvette a kezét a szeméből, és felénk lépett. "Mit? Az Elder Fae meghalt? Ez nem
lehetséges, igaz? Csak egy maroknyi ember elég erős ahhoz, hogy megölje…”

A fejemre húztam az ingem, majd rekordidő alatt belebújtam a farmerembe.

– Novus volt – jelentette ki Brayden, és valamiért ismerősnek tűnt a név.

Maddy egy bejárati asztal mellett állt, és ki kellett nyúlnia és megragadnia. "Nem."

Lehűlés támadt a levegőben, és tudtam, hogy bárki is ez a Novus karakter, rossz hír.

– Novus? – kérdezte Leah, amiért hálás voltam. Utáltam újonc lenni, aki minden
kérdést feltett.

Brayden beletúrt a hajába, és reszkető lélegzetet vett. – A Vadvadászat vezetője.

Egy olyan öreg és hatalmas fae, hogy feltörölné a padlót a Fae Lordokkal, akik most
uralják a királyságomat.

nagyot nyeltem. – A Vadvadászat, mint az a kísérteties fickó, aki a folklórból csinos

nőkre lovagol?

"Csinos nő?" Maddy felnevetett. „És kísérteties? Óh ne. Novus teste teljesen testi.
Csak az ő farkasai a halott szürkefarkasok szellemszellemei, akiket elfogyasztott . "

Elfogyasztott. Azt mondta, elfogyasztott . nyeltem egyet.

– Ő… eszi a Greywolvest? A hangom csattant.

Brayden halk morgást engedett ki a torkából. „Megölte a nagyapámat és a

nagyanyámat. Mindkét farkas szelleme most kíméletlen falkához van kötve,
kénytelenek azt tenni, amit mond.

A szívem összeszorult. Ez a Novus fickó megette Brayden nagyszüleit? Nem menő.

Szüksége volt egy torokütésre és egy golyóra az agyba.

– Hogyan ölöd meg? Rögtön le akartam érni az itt található értékes információkkal
arra az esetre, ha ez a fickó valaha is megkeresne minket. Végül is Szürkefarkasok
voltunk.

Maddy felhorkant-nevetett. – Mi nem. Minden elfogyasztott teremtménynek elnyeri

hatalmát. Ha csak megette az Elder Fae belsejét, ami a védjegye, és maga mögött
hagyta a juharszirupot, akkor most megszerezte az Elder Fae hatalmát.

Erre a gyomrom összeszorult. Megeszi a bensőjüket és elnyeri hatalmukat? Ez

valami sötét varázslatos szar volt, amihez nem akartam semmit . Még Leah is
idegesnek tűnt. Végre eljutottunk egy olyan témához, amitől megijedt.

Brayden járkálni kezdett a bozontos szőnyegen, és ideges pillantásokat vetett Leah-

ra.

– Egyelőre felejtsd el a Novus-t. Amúgy az éter birodalmában van. Arra kell

koncentrálnunk, hogy elrejtsük Leah szürkefarkas erejét, most jobban, mint valaha.”

Ugye, mert Novus megérezte, és megette a beleit?

– Nagyszerű – mondta Leah szárazon.

– Milyen gyakran megy ez a Novus srác vadászni? Tudtam, hogy azt mondta, hogy
hagyja abba a témát, de az agyam vadul járt. Mi a helyzet Brayden és Lena
testvéreivel az éterbirodalomban? Veszélyben lennének, ha ez a fickó odaérne
hozzájuk.

Brayden biztosan tudta, mire gondolok. "A Fae Lordok megvédik a testvéreinket,
mert onnan nyerik erejüket, de még ők is alig tudnák visszatartani."
Maddy bólintott. „Vadászatai véletlenszerűek. Ezer évvel ezelőtt megtett egyet,
annyi mágikus lényt ölt meg, és magához vette az erejüket, hogy az megtelt a
történelemkönyvekkel. Aztán újabb ötszáz évvel később és még ötven évvel azután.
Véletlenszerűen vadászik, majd visszavonul a Holt Erdőbe, hogy rászánja az idejét.”

Nyeltem egyet, emlékezve a ragacsos, édes juharszirupra, amit mindenhova

csepegtetett. "Juharszirup?"

Brayden egy kicsit megborzongott. „A pletykák szerint bekebelezett egy juharfa

őrzőjét, és most kiszivárog a cucc. Ez az ő névjegykártyája."

Epe szállt fel a torkomban, ha arra gondoltam, hogy ez a fickó megeszik egy egész
fa harcost, mint akit láttunk megtámadni minket. Legalább száz láb magas volt.

"Fókusz. Most Silas és a nagy küzdelem miatt kell aggódnunk. Leah Greywolf
hatalmának leküzdése a prioritásunk – visszhangozta Brayden, én pedig
bólintottam, próbálva kiverni a fejemből, amit láttam.

Rossz időzítés lett volna megemlíteni, hogy az Elder Fae nélkül én sem tudnám
feloldani az erőmet, hogy segítsek neki visszanyerni a csomagját?

Igen, rossz időzítés. Talán a legjobb, ha később megemlítjük.

„És hogyan várja el tőlünk, hogy ezt tegyük? Az Elder Fae volt az egyetlen, akit
tudok, aki képes ilyesmire – kérdezte Maddy a testvérét.

Bólintott, és elővett egy fehér papírlapot. Ugyanaz a papír volt, amit Fae elder
házából kapott.

– húztam fel a szemöldököm. – Egy sima papír?

Megnyugtató pillantást vetett rám, és kinyújtotta a kezét, és az orrom alá tette a
lapot. "Szagold meg. Varázslat bűzlik.”

Belélegeztem, és füstös, mégis aromás illat csapta meg az orrlyukaimat. Olyan volt,
mint a tábortűz és a csillagánizs keveréke.

Maddyt ez felkeltette az érdeklődés. – Gondolod, hogy az Elder Fae üzenetet

hagyott?

Brayden bólintott.

– Üres. Leah lenézett a papírra, Brayden pedig a zsebébe hajtotta.

– Egy boszorkánynak nem az.

Leah tapsolt a sarkára ugrott. – Kérem, mondja meg, hogy boszorkányhoz megyünk.

Brayden meglepetten nézett rám, mintha azt kérdezné: „Hiszel ennek a lánynak?”
és ettől elvigyorodtam. „Leah szeret minden természetfelettit és furcsaságot. Ezzel
a cuccal nem fogod félreérteni őt.

Nem mint én. Azt mondod, hogy boszorkányokhoz megyünk, és hányingerem lesz.

Leah bólintott megerősítve a kijelentésemet. – Az idegenek már most

leszállhatnának, és felsugároznának, és én szívesen fogadnám.

Maddy felhorkant-nevetett, miközben Brayden ferde vigyort vetett Leah-ra.

Aranyosnak tartotta a furcsaságát? Valószínűleg.

Fattyú.

– Akkor induljunk. Felbontottam a kis aranyos bámészkodásukat. – Boszorkányt

látni, azt mondtad?

Brayden bólintott. – Nem akármilyen boszorkány. Ha ebben rejtett üzenet van,

látnunk kell a Boszorkányanyát.

A Boszorkány Anya? Mi volt ezekkel a különleges emberekkel? Az Amarok. Az

idősebb Fae. A Fae Lordok. Olyan volt, mintha minden faj leghatalmasabb
emberéhez fordultam volna.

Maddy megborzongott. – Megint kint várom azt.

– Lehet, hogy veled várok – morogtam. Még nem is találkoztam a nővel, és már az
ötlet sem tetszett. Nem sokat tudtam a boszorkányokról, de abból, amit olvastam,
nem lehet jó. Varázslatok, hatszögek és átkok? Nem köszönöm.

– Ó, teljesen megyek. Leah lenyúlt, felemelte a pisztolyát a padlóról, és berakta a

derékpántjába.

– Vicceltem, én is megyek – tettem hozzá, és bennem tombolt a féltékenység.

Semmi esetre sem engedtem, hogy Brayden és Leah egyedül menjenek
boszorkányhoz.

– Én vezetek – ajánlotta Brayden, és mindannyian kiléptünk a kabinból. Követtem

őket, de az eszem még mindig az Elder Fae-n és ezen a Novus-lényen járt. Vagy
személy. Bármi is volt, félelmetes és szomorú volt, amit tett azzal az emberrel, aki
segített elrejteni az erőimet. Senki sem érdemelte meg, hogy így meghaljon.
Miután beültünk Leah kocsijába, elindultunk a Coeur d'Alene belvárosába, amit a
helyiek röviden CDA-nak hívtak. Körülbelül egy óra volt az út. Brayden azt mondta,
hogy a Boszorkányanyának és a családjának volt ott egy boltja, ahová fogadták az
ügyfeleket. Írtam sms-t anyámnak a lefelé vezető úton, és elmondtam neki, hogy
ma este Leah-nál fogok aludni. Közben Leah azt mondta a szobalányának, hogy az
enyémben alszik. Hamarosan meg kellett beszélnünk, hogy mindenki összeköltözik.
Nyilvánvaló volt, hogy túl veszélyes egyedül élni Brayden vagy Maddy nélkül. Ha
Silas felbukkanna a házamban és megbántja anyámat, elveszíteném.

Leah és Brayden olyanok voltak, mint két borsó egy hüvelyben, és a CDA-ig
csevegtek. Mindent tudni akart a vérfarkas létről és a természetfeletti életről, és a
férfi válaszolt minden kérdésére. Maddy egyszer végignézett rajtam, és biztosan
büdös arcot vágtam, mert kinyújtotta a kezét, és megszorította a kezem. Maddy
kemény volt, mint a körmök, és szeretett pajzsként hordani a szarkazmust, de
megtanultam, hogy ő is tudja, mikor kell őszintének lennie, és ott van neked.

Mire odaértünk a kis patikabolthoz, annyira be kellett pisilnem, hogy az ülésen

táncoltam. A Havenwood Apothecary felirat fehér alapon fekete betűkkel lógott.
Meghatározhatatlan.

– Hála istennek, pisilnem kell. Kiszálltam a kocsiból, és Brayden elkapta a karomat.

A boltot nézte. – Nem, ott nem.

– ráncoltam a homlokomat. "Nincs fürdőszoba? Béna."

Megrázta a fejét, és a szomszédos fagylaltozóra mutatott. „Menj be oda. Az utolsó

dolog, amit egy boszorkánytól szeretnél, az egy vizeletminta.”

Megfagyott a vérem és nagyot nyeltem.

Komolyan gondolta?

Komolynak tűnt, ezért bólintottam, bebújtam a szomszédos üzletbe, és

megkérdeztem a pult mögött álló kedves nőt, aki hajhálót viselt, használhatom-e a
mellékhelyiséget. Úgy nézett ki, és emberszagot érzett, de azért még nem bíztam
teljesen az orromban. Akárhogy is volt, pisilnem kellett, így miután végeztem a
dolgom, visszaléptem a szabadba.

Leah és Brayden nevetett valamin. Nem tudtam nem megjegyezni, hogy a legjobb
barátom milyen jól fogadja a hírt, hogy most egy rohadt vérfarkas! Nem akármilyen
vérfarkas, hanem egy reinkarnálódott, aki nagyon erős volt, és valószínűleg
meghalhat a huszadik születésnapján.

Én voltam az egyetlen, aki pánikrohamot kapott a hirtelen életváltozás miatt.

Maddy odalépett hozzám és átnyújtott egy hajnyalót. „Fond be a hajad, és kösd be a

végét. Ne nyúlj semmihez, ne egyél semmit, ne tüsszents – mondta nekem, és
elöntött a szédülés.

"Komolyan mondod? Azt hittem, jóban vagyunk a boszorkányokkal?

Elkezdtem befonni hosszú vörös hajamat az egyik vállamra.

– Menők vagyunk – mondta, de aztán vállat vont. "De vigyázunk a hátunkra, és nem
igazán bízunk egymásban."

A szemem gyakorlatilag kiesett a fejemből. – Hagytad, hogy egy boszorkány, akiben

nem igazán bízott, megbűvölje anyámat? Eszembe jutott az az éjszaka a sürgősségi
osztályon, amikor a boszorkány megérintette anyám vállát, és az színnel világított.

„Selena menő. Brayden megőrzi őt, így bőséges jutalomban részesül, amiért ott ül
és várja, hogy hasznára váljon – mondta Maddy, én pedig egy kicsit
megnyugodtam.

– De a Boszorkányanya? Megnéztem a bolt elejét.

Maddy kifújta a levegőt a fogai között. "A Boszorkányanya azt teszi, ami jó a
Boszorkányanyának, és gazdagabb, mint Anglia királynője, így a pénz nem
motiválja."

Ettől megsavanyodott a gyomrom. – Mi motiválja őt? Mindenkinek kellett lennie

valaminek, igaz?

A kölykök motiváltak.

Maddy hirtelen idegesnek tűnt. – Gyűjtő – mondta, és ma már ötödször futott végig
a borzongás a gerincemen. Ma este egy kemény italra volt szükségem, miután
megláttam az Elder Fae-t kibelezett belekkel, és most már biztos voltam benne,
hogy ez a nő csúnya kinézetű, görbe orral tele szemölcsökkel. Valószínűleg fél
szeme és fekete szálú haja volt, és gyerekeket evett ebédre. Nem mertem
megkérdezni, mit gyűjtött. Titkok? Testrészek? Lelkek? Az agyam már a túlhajtáson
dolgozott.

– Menjünk – mondta Brayden, én pedig összeszedtem az elhatározásomat,

nyakamba gurultam, és Braydenhez és Leahhoz léptem.

Maddy odalépett, és Leah kocsijának motorháztetején pihent. „Kint leszek. Ha nem

jössz ki tíz percen belül, küldök biztonsági másolatot. Olyan volt, mint a rongyos
csoportunk menekülő sofőrje.

Brayden szűkszavúan bólintott, majd rám nézett. „Nem kell jönnöd.

Megpróbálhatom lekötni Leah erejét, megfejteni a jegyzetet, és…
– Megyek – vágtam rá élesebben, mint akartam.

Felsóhajtott, mintha bosszús lenne rám, és le akartam fordítani. Volt nálunk ez a

furcsa szorongás, amikor folyamatosan vacilláltam aközött, hogy letépem a ruháját,
vagy arcon ütöm. Dühös voltam rá, és nem tudtam, miért.

Brayden az üzlet ajtajához lépett, és az ingébe csúsztatta a kezét, és ruhával

borított ujjbegyeivel kinyitotta nekünk.

Mit? Ezek a boszorkányok le tudják venni a DNS-t az ujjlenyomatokról vagy ilyesmi?

Jesszusom.

Füstölő és gyógynövények üdvözölték Leah-t és engem, amikor beléptünk a nyitott

ajtón.

„Helló, farkasok szerelmei” – üdvözölt minket egy fekete pixis vágású, sima, sötét
bőrű fiatal csaj onnan, ahonnan a gyógynövényeket üvegekbe rakosgatta.

Wolfie? Szóval tudta, mik vagyunk, csak így? Beszívtam, és megpróbáltam

elmondani, hogy ő egy boszorkány az egész útról, de nehéz volt a füstöléssel. Talán
ez volt a lényeg.

„Hé” – válaszoltam, remélve, hogy nem hagyja el a számat köpet. Valószínűleg

felszívhatná a szőnyegről, és varázsolhatna rajta, vagy ilyesmi.

Leah döbbenten hallatszott, ami ritka volt. Ahelyett, hogy megszólalt volna, a
tekintete körbejárta a helyet, és a kis csontos edényből egy másikra nézett, amely
úgy tűnt, mintha egy egész denevér tartana benne.

– Látnom kell a Boszorkányanyát – dörmögte Brayden, amikor belépett a szobába. A

lány abbahagyta, amit csinált, és a feje a férfi felé csapott.
Összehúzta a pillantását, és a férfi megköszörülte a torkát. "Kérem."

Finom érintés. Ez majdnem elvette a domináns ne-vesz-velem hangnemet, amit az

imént használt.

A szeme elernyedt, ahogy teljesen végignézett rajta, és felállt. „Brayden Greywolf. A

Boszorkányanya örömmel fogja tudni, hogy szívességre van szüksége.

Brayden megmerevedett. – Nem nevezném szívességnek.

A boszorkány elvigyorodott, és kellemetlen érzés telepedett rám. Nagyon szép volt,

túl szép, és ezt ő is tudta. Fülledt tekintettel méregette, és macska módjára
lopakodott előre, jobbra-balra suhintva a csípőjét.

Torkon akartam ütni, amiért úgy nézett Braydenre, mintha a szemével vetkőztetné
le.

– Ó, édesem, évek óta nem voltál itt. Anya most csak szívességet tesz.” Egy
lépéssel közelebb lépett Braydenhez, és nem tudtam visszatartani a morgást, ami a
torkomból szakadt fel.

Először megdöbbentette, majd elvigyorodott, és rám nézett. – Helló, Lena.

Teljes bizonyossága, hogy ezen a néven szólít, elég sokkot okozott a

rendszeremnek, és szótlanul maradtam.

Leah megköszörülte a torkát, és a boszorkány elmosolyodott, és Leah-ra nézett. –

Vagy talán nem Lena.
Tetőtől talpig végigfutott rajtam a harag. Kavart velünk! Manipulál minket.

– Most látnom kell Morganát , Tara – mondta Brayden, és Leah védelmező

mozdulattal az oldalára lépett.

Mi a fene? A legjobb barátommal ugyanazt a srácot kerestük? Ez nagyon gyorsan

kínossá vált. Előbb, mint utóbb beszélnem kellett vele.

A boszorkány, Tara egy asztalhoz lépett, és megerősített néhány tégelyt, hogy azok
tökéletes vonalban legyenek, majd nyugodtan a szoba hátsó részébe ment, ahol
egyetlen fekete lakkozott ajtó állt. Olyan volt, mintha arra fordította az idejét, hogy
emlékeztesse Braydent és mindannyiunkat, hogy vendégségben vagyunk itt.

– Miféle szívesség? – suttogta Leah.

Brayden csitította. "Nem itt. Beszélj a kocsiban."

nagyot nyeltem. Nem tudtam biztosan, de feltételezhetem, hogy ennek a

Boszorkányanyának köszönhető egy szívesség nagyon rossz hely volt.

Amikor kinyílt a fekete ajtó, egy új boszorkány jött ki, még szebb, mint az előző. A
negyvenes évei közepén járt, sötétlilára festett haja fényes hullámokban omlott a
derekáig. Elöl egy ezüstcsík futott le egészen a köldökéig. Lenyűgöző volt, de
egyúttal a bőrömet is felmászott.

– Brayden drágám, évtizedek teltek el. Kinyújtotta a kezét, és a férfi előrelépett,

hogy megfogja. Az ajkához vitte, de valójában nem érintette a bőréhez, hanem
légcsókoló hangot hallatott.

– Morgana. Brayden bólintott, és elengedte a kezét, és lazán a farmerjába törölte.

Morganára, más néven Boszorkányanyára néztem, és csalódott voltam, hogy
egyetlen szemölcs sem volt a tökéletes arcán.

Leah-ra néztem, és a szeme tágra nyílt. Rám nézett, és évtizedeken át szájozott?

Ó, igen, valakinek el kellett mondania a legjobb barátomnak, hogy most

halhatatlan, hacsak meg nem ölik.

Morgana rólam Leah-ra pillantott, és elmosolyodott. – Melyik az a Lena?

Brayden megköszörülte a torkát. „Bemehetünk az irodájába? Meg kell nézned

valamit, cserébe néhány nagyon érdekes információért."

Morgana gondosan figyelte őt szürke szemeivel, nem szólt semmit. „Most

szívességben dolgozom. Úgy tűnik, ez szolgálja a legjobban az előnyömet.” A lány
elvigyorodott, és felfordult a gyomrom. Volt valami gonosz ebben a nőben.

– Ez az információ megmentheti az életét – mormolta Brayden, és a gerince

megmerevedett.

Egy hosszú pillanatig bámult rá, és esküszöm, hogy a szemei fehéren villantak a
legkisebb másodpercig, mielőtt végre beintette, és átlépett egy gyengén
megvilágított folyosón. Mindannyian követtük.

Információk, amelyek megmenthetik az életét? Kíváncsi voltam, mi lesz az. Leah

ment először, én pedig követtem, elmerülve a gondolataimban, amikor beléptünk
egy nagy szobába, amelyet padlótól a mennyezetig érő lila bársony tapéta borított.
Egy fekete gótikus csillár lógott egy hatalmas, sötétre lakkozott asztal fölött,
amelyen minden más nem volt, csak egy kis ezüst tőr.

A gótikus boszorkány sztereotípia itt élt és virult.

Megnéztem a tőrt, mire ő elvigyorodott. – Ha megnyalja ezt a pengét, akkor elárulná
az összes piszkos kis titkodat – mondta, majd Leah-ra nézett. – De Lena tudná ezt,
és mindketten úgy néztek ki, mint aki először lát boszorkányt.

Próbáltam kisebbíteni az érzelmeimet, uralkodni az arcomon. Nyilvánvalóan tágra

nyílt szemem és nyomozó voltam most. Nem tudtam, mit akart Brayden elmondani
ennek a nőnek.

Leah összeráncolt homlokkal nézte a pengét. – Ezt az idősebb Fae adta neked.

Morgana arca felderült. – Nos, helló, Lena.

A testemben minden fellázadt az imént történtek ellen. Leah-nak volt más emléke?
Miért nem kaptam többet? Még ha Wren lennék is, nekem is lennének emlékeim,
igaz?

– Ő nem Lena – morogtam, majd az arcom kivörösödött zavaromban. Lena akartam

lenni. Braydent akartam. És most meg akartam halni, amiért lényegében mindezt
hangosan kimondtam a válaszommal.

"Érdekes." Morgana helyet foglalt az asztalnál, és felnézett rám. "Mondj többet."

„Nem azért jöttünk, hogy pletykálkodjunk. Egy hónapom van a harcig, és meg kell
fejtenem ezt.” Brayden előhúzta a fehér papírt a zsebéből, és az asztalra csapta.

Kérdőn nézte, majd előrehajolt, és beszívta a levegőt. „Erőteljes illata. Hol

szerezted?"

Brayden nagyot nyelt, és keresztbe fonta a karját, és lenézett a boszorkányra.

Egyikünk sem foglalt helyet. Nem volt az a benyomásom, hogy sokáig itt leszünk.
„Lehúztam az idősebb Fae holttestéről” – mondta.

Morgana zihált, és a kezét a mellkasára tette. "Amikor én? Hogyan?" Kérdezte.

Brayden megkocogtatta a papírt. "Felfedje fel a rejtett üzenetet, és mindent

elmondok neked, fizetségként a szolgáltatásaiért."

Megrágta az arcának belsejét. – Jobb, ha nagy hír, Brayden Greywolf. Nincs

szükségem fizetségül apró pletykákra."

Brayden az asztal fölé hajolt, kinyújtotta a kezét, és közelebb lépett hozzá. –

Morgana, ez a hír téged érint, és az életedet fenyegeti.

Ez megmozgatta. Minden játékosság kiszivárgott az arcából, és kinyújtotta a kezét,

és felkapta a levelet.

Akkor jutott eszembe, hogy ez miért érinti őt. A Novus a nemzedék leghatalmasabb
emberei után indult, és felemésztette őket, átvéve hatalmukat. Ez azt jelentette,
hogy nem csak Brayden, Leah és én után fog járni, hanem Morgana és bármely más
hatalmas természetfeletti után.

Morgana a szoba hátsó részében lévő asztalhoz lépett, és felkapott egy másik tőrt,
ez kisebb, mint a másik, és teljesen tömör aranyból készült. Visszajött hozzánk,
letette maga elé a papírt, és felvette az aranytőrt. Egy éles szelettel egy kis vágást
ejtett a tenyerén. Ezután egy csepp vért nyomott a pergamenre, és letette a
pengét, felkapta a papírt, és a szájához vitte.

Valamiféle suttogó varázslat hagyta el az ajkát, és egy szellő egy pillanatra elfújt
mellettünk, amitől a hajam megmozdult, és megrémültem.

Lassan fekete tinta keletkezett a papíron, és a tekintete lefelé siklott, hogy

elolvassa, de Brayden gyors volt. Kirántotta a papírt a kezéből, mire a lány
rávigyorgott, mielőtt magához tért.

A lány dühösen nézett rá. „Meséljen az életemet fenyegető veszélyről! És ha nem

komoly, tartozol nekem egy hatalmas szívességgel.

Brayden a zsebébe dugta a cetlit, és bólintott. Hosszan nézett rá, majd felsóhajtott.
„Novus ébren van, és megkezdte a vadászatot. Elfogyasztotta az Elder Fae-t, és
legközelebb más erős ételt fog keresni. Brayden alig tudta kimondani a szavakat,
Morgana felállt, és a széke hátrafelé csikorgott.

– Biztos vagy benne, hogy Novus volt? Lélegzetelve hangzott, pánikba esett.

Brayden bólintott. "Ha valaki meghalt a kezében, azt nem felejti el."

– Köszönöm – mondta, amire nem számítottam. Kinyújtotta a kezét, megsimította

hosszú lila haja végét, és egy pillanatra lenézett a padlóra.

Brayden bólintott, majd megfordult, hogy elmenjen. Aztán a Boszorkányanya

megszólalt.

– Brayden. Morgana hangja enyhén törékeny volt. – A legtöbb természetfeletti nem

venné észre, de a szőke… – Leah-ra mutatott. – Olyan az illata, mint egy teljesen
kibontott szürkefarkasnak.

Mindhárman megdermedtünk, Brayden pedig összeszorított arckifejezéssel nézett a

boszorkányra, próbálva leplezni azt, ami határozottan sokkoló volt.

– Ha jelented őt a Fae Lordoknak, megöllek téged és az egész covenedet – mondta

merészen.
Morgana felső ajka visszahámlott. – Szeretném látni, hogy megpróbálod.

– Mindenki nyugodjon meg. Előre léptem és kinyújtottam a kezeimet közéjük.

Ha Morgana megérzi, hogy Leah egy Szürkefarkas, és még el sem mozdult, akkor a
Fae Lordok is képesek lennének rá, és alig egy hónapon belül megtörténik a
küzdelem. El kellett fojtanunk az erejét.

„Segítenél nekünk fedezni az erejét? Tedd úgy, hogy a Fae Lordok ne érezzék a
szagot? Könyörögtem Morganának.

Nem akartam, hogy a legjobb barátom és most megerősített nővérem meghaljon.

Morgana értékelt engem. – Ő az egyik nővéred? Kérdezte.

Bólintottam. Wren vagy Lena, nem tudtam, de ha mindketten Szürkefarkasok

voltunk, akinek emlékei vannak Braydenről, akkor annak kellett lennie.

Morgana a fogán keresztül fújta ki a levegőt. „Nem vagyok olyan erős, mint az Elder
Fae, de tudnék főzetet készíteni. Havonta meg kell innia, hogy rejtve maradjon.

idegesen nevettem. – Ez nagyon sok szívesség.

A lány bólintott, majd Leah-ra nézett. – Vagy egy igazán nagyot.

Leah most először tűnt aggódónak, mióta hallott erről a természetfeletti életről.

"Mint micsoda?" – kérdezte a legjobb barátom.

Morgana kibújt az íróasztala mögül, és a szempilláit Leah-ra csapta. – Mint egy havi
vér- vagy hajminta. Még körömlevágást is vennék.”

"Egyáltalán nem!" – üvöltötte Brayden.

Morgana dühös pillantást vetett rá. – Azért, hogy fokozzam a saját varázslataimat,
nem pedig őt. Letenném az eskümet."

Úgy tűnt, ez megnyugtatta Braydent, de Leah kissé idegesnek tűnt, és én

kiakadtam érte. „Akarod a vérét? Miért?"

Morgana rám nézett, és a homlokát ráncolta. „Ő egy Szürkefarkas teljes erejével.

Minden része olyan, mint egy erősítő a varázslatomhoz. Tudnád ezt, ha Lena lennél,
és ő nem lehet Léna, mert megvan a hatalma. Szóval ki vagy te?" megkérdezett.

Csavarj Lena! sikítani akartam. Elegem volt ennek a nőnek a nevét hallani, még ha
az enyém is.

„Averly vagyok. Új a farkasfalka.” Az igazságra mentem arra az esetre, ha hazudna,

és ez elégedettnek tűnt.

– Add neki a bájitalt erre a hónapra, és én adom neked az egyik hajam – kiáltott fel
Brayden.

Morgana érdeklődve vonta fel a szemöldökét. – Egy hajszál a Szürkefarkasok

királyától? A lány elvigyorodott, és Brayden közelebb lépett hozzá.

„ Ha megesküdsz a varázslatoddal, hogy soha nem használod fel ellenem” –

mondta.
A lány felsóhajtott. "Kész. De ha egy hónap múlva visszajön, egy hajszálat akarok a
fejéből . Jelenleg több hatalma van, mint neked."

Brayden a homlokát ráncolta erre, és meg akartam pofozni ezt a hölgyet. A

Greywolves egykori királyaként el sem tudtam képzelni, milyen erős volt Brayden.
És most, hogy alapvetően mágikusan kasztrálták, az arcába dörzsölte.

Tekintete Leah-ra siklott, majd vissza Morganára. „A jövő hónapban ezzel

foglalkozunk. Át kell vészelnem ezt a harcot – mondta neki Brayden.

Ő bólintott. Úgy tűnt, a varázslatos közösségben mindenki tudott Brayden éves,

Silas elleni harcáról.

"Nagyon jól." A lány összeszorította a száját. „Körülbelül egy órába fog telni, amíg
lefőzöm a főzetet a laboromban. Menj, vegyél egy fagyit, aztán gyere vissza."

A laborja! Azonnal elképzeltem, ahogy a főzőpoharak és a színes folyadékot

tartalmazó fiolák fölé hajlik vegyi szemüveggel. Brayden keze megütötte a hátamat,
és kivezetett minket, de Morgana nem akarta levenni rólam a szemét.

Amikor az ajtóhoz értünk, a vállam fölött ránéztem, és elvigyorodott. – Az Elder Fae

szaga van. Bármit is tett veled, az nyomot hagyott a Fae Lordok számára.”

Nagyot nyeltem, és felnéztem Braydenre, aki idegesnek tűnt.

– Ezt is el tudod rejteni? – kérdezte tőle, de a lány megrázta a fejét, majd kizavart
minket.

Bájos.
TIZENEGY

Gyorsan kiléptünk a boltból, és amikor mindannyian visszaértünk az utcára, Maddy

olvasott lesújtott arcunkról. "Jó utazás?" – kérdezte szárazon a lány.

Leah Braydenhez fordult. – Nem kellett felajánlanod, hogy fizetsz értem.

Brayden bólintott. "Rendben van."

Leah rámosolygott. – Igazán édes volt.

Lány, megváglak. A lehető leghamarabb fel kellett hívnom a dibeket a legjobb

barátommal. Ez kezdett kínos lenni.

Brayden Leah és én közénk nézett. – Ahogy én látom, egyikőtök a feleségem, a

másik a sógornőm. Ettől mindketten családtagok vagytok, én pedig bármit
megtennék a családért.”

Ó, ember, lehet ez a fickó még ájultabb? Fájtak a petefészkeim.

"Jégkrém?" Témát váltottam és mindenki bólintott.

Brayden a szomszédba lépett oda, ahol korábban a fürdőszobát használtam. Miután

vett nekünk fagylaltot, Brayden leült Leah mellé egy standhoz, és elővette a
Morgana által megfejtett cetlit.

Brayden letette a csésze mangó-vaníliafagylaltot, és csendesen elolvasta a cetlit.

Leah a válla fölött olvasott, és amikor végeztek, mindketten rám néztek.

Maddy kinyújtotta a kezét, és elkapta. – Rajtunk a sor.

Ő tartotta a cetlit kettőnk közé, én pedig rápillantottam a rövid néhány mondatra.

Novus felébredt és megkezdte a vadászatot. Most értem jön, de tehetetlen leszek

megállítani ebben a börtönben. Itt a lehetőség, Brayden. Használd őt, hogy megöld
a Fae Lordokat, és szerezd vissza a királyságodat. Ha fel kell szabadítania Averly
erejét, vigye el a Briar Woodsba. A bátyám, Artemis segíteni fog neked.

PS. Tégy egy szívességet egy öregembernek, és égesse el, ami a maradványaimból
maradt.

Az idősebb Fae

Braydenre néztem, és a szája határozott vonalba állt. Szólásra nyitottam ajkaimat, ő

pedig megrázta a fejét. "Sétáljunk." Tekintetét a szomszédos falra szegezte, ami a
boszorkányboltot érintette, én pedig bólintottam. Lehet, hogy hallgatnak, főleg,
hogy azt mondták, menjünk ide időt ütni.

Amikor mindannyian kiléptünk, Brayden balra fordult, és a tó felé vette az irányt.

CDA egész belvárosa közvetlenül a Coeur d'Alene-tó partján volt. Amikor néhány
háztömbnyire voltunk a patikától, Braydenről Maddyre bámultam. Mindketten
hallgattak és töprengtek.

– Mit értett azon, hogy visszaszerezd a királyságodat? – kérdezte Leah.

Brayden megdöbbent, amikor Leah megszólalt, mintha elfelejtette volna, hogy ott
van, vagy akármelyikünk. „A testvéreim, Axel, Castiel és Gabe voltak a Holdvölgy
három hercege. Én voltam a királyuk, Lena a királynőm.

Ránézett, majd rám, mintha saját maga próbálná kitalálni, melyikünk a királynője.
Ez volt az első alkalom, hogy hallottam a testvérei nevét. Ez valósággá tette.
Axel, Castiel, Gabe.

Hirtelen eszembe jutott egy emlék, és elakadtam.

Axel Brayden legkisebb testvére volt, és a húgomhoz, Blake-hez ment feleségül.

Nővérem, húgom. Csak tudtam, hogy Blake a nővérem. Az emlékük az esküvőjükről
volt, valami fehér kőfalakból, arany erezettel épített katedrálisban. Blake szőke
haját az egyik vállára fonta, én pedig onnan néztem rá, ahol az egyik
koszorúslányaként álltam.

Castiel, Gabe és Brayden voltak velünk szemben a vőfélyek. A testvérei mind

Brayden őrülten gyönyörű másolatai voltak.

Vad volt ebben az emlékben lenni, de a gondolataimat és emlékeimet is Averlyként

éltem meg.

Amilyen gyorsan ott volt az emlék, olyan gyorsan el is tűnt, és amikor

megpróbáltam körülnézni az elmémben, hogy lássam, mit viselek, vagy ki van
mellettem, olyan homályos lett, mintha egy álomra próbálnék emlékezni.

– Ott voltam – motyogtam, és Brayden megállt, és rám nézett.

"Ahol?" ő mondta.

„Azt hiszem… csak volt egy emlékem. Axel és Blake esküvője a fehér márvány
katedrálisban.”

Brayden nagyon elhallgatott, akárcsak Maddy. Még Leah sem mozdult.

– Emlékszel, ki vagy? – kérdezte olyan vágyakozással a hangjában, hogy
megszakadt a szívem. Egy fél másodpercig szerettem volna kibökni Lenát, és
megnézni, mit fog tenni. Megcsókolna? De ez hazugság volt, és nem tudtam
megtenni.

Tekintetem Leah-ra siklott, ő pedig várakozóan rám pillantott, mintha ő is csak ezt
akarná kitalálni és véget vetni neki. De féltékenynek is tűnt, és abban a pillanatban
aggódtam a barátságunkért. Nem akartam egy srácon veszekedni. Ez olyan
hülyeség volt. Egyedül töltött időre volt szükségem a legjobb barátommal, hogy
megbeszélhessük.

Megráztam a fejem. – Csak azért, mert koszorúslány voltam.

Brayden kiengedte a visszatartott lélegzetét. – Mindannyian az voltatok. Lena, Wren

és Natalie mind Blake koszorúslányai voltak.

Leah összeráncolta a homlokát, én pedig bólintottam. "Sajnálom."

Brayden elvigyorodott. – Ne sajnáld. Előrelépett és megragadta a vállaimat, én

pedig majdnem beleolvadtam az érintésébe. Olyan jó érzés volt megérinteni őt. –
Visszakapod az emlékeidet, ez nagyszerű hír. Nemsokára tudni fogjuk, kik vagytok.
Van hitem." Visszanézett Leah-ra, és a lány gyorsan letörölte arckifejezéséről a
fájdalmat.

Maddy felemelte a kezét. „Csodálatos hír, hogy Averly emlékszik dolgokra, de

koncentrálhatunk az elder Fae levelére? Amit mondott, az óriási.”

Brayden megrázta magát. "Jobb." Leengedte a vállaimat, és megfájdultam az

érintésének elvesztése miatt.

Akkor azon töprengtem, vajon soha nem beszélt-e nekem Lenáról, ha egyáltalán
tetszem neki. Azért vonzódtam hozzá, mert valakinek hiányzó lelki társa akartam
lenni? Az ötlet romantikus volt, de most, hogy volt egy másik emlékem,
határozottan úgy éreztem, hogy túlterheltek, hogy reinkarnálódott lélek vagyok egy
új testben. Egy olyan, aki nagyon könnyen meghalhat a huszadik születésnapján.

– Mi olyan hatalmas abban, amit a levél ír? – kérdezte Leah, miközben mindannyian
újra sétálni kezdtünk, és a tó közelében találtunk egy helyet, ahol le lehet ülni.

Maddy, Leah és én a padon ültünk, Brayden pedig keresztbe tett karral fölénk
meredt, ahogy komolyan nézett le ránk.

„Soha nem remélhettem, hogy az erőm nélkül felszállhatok a négy Fae Lord ellen,
de ha elvezetem hozzájuk a Novusokat, hadd vadászzon rájuk…” Hagyta, hogy
elhúzódjon a csend, én pedig ziháltam.

– Akkor Novus egyesével leszedte őket, hogy felemésztse az energiájukat – fejeztem

be.

Bólintott.

– De… – tette hozzá Maddy –, amivel az idősebb Fae nem tudott elszámolni, az az,
hogy a bátyáim és a nővéreim a Fae Lordok foglyai, és ha elvezetjük hozzájuk a
Novust, akkor a Vadvadászatot is a testvéreinkhez vezetjük.

Jaj, ez egy rossz terv volt.

– Arról nem is beszélve, hogy a Fae Lordok ellopják a Szürkefarkas hatalmat a

testvéreimtől és a feleségeiktől. Ki tudja, mi történne, ha Novus akkor fogyasztaná
el a Fae Lordokat, amikor még kapcsolatban álltak a testvéreinkkel. Az ő erejük is
elfogyna?” – kérdezte Brayden.

– Mi lenne, ha figyelmeztethetnénk őket? Mondtam. – A testvéreid.

Brayden megrázta a fejét. – Tehetetlenek, a Fae Lordok rabszolgái. A figyelmeztetés
semmit sem tesz, amíg foglyok.”

– Tehát először ki kell szabadítanunk őket. Leah olyan lazán beszélt, mint én először,
amikor nem tudtam, hogy Brayden korábban megpróbálta kiszabadítani őket.

Brayden bosszúsnak tűnt a kijelentése miatt. – Nem tehetjük. Megpróbáltam."

Maddy drámai módon megdörzsölte az állát. "Van egy ötletem."

Brayden a nővérére nézett, én pedig szembefordultam vele.

„Miután Brayden visszaszerzi a csomagot a következő hónapban, Averly erejét

teljesen felszabadítja ez az Artemis fickó” – mondta Maddy. " Akkor nem kell Leah-t
bevennie neki a következő havi főzetnek, amiből két kibontakozó erős Szürkefarkas
lesz."

A lány bátorítóan nézett bátyjára.

– Két képzetlen Szürkefarkas – mondta elhalóan.

Leah sértettnek látszott keresztbe fonta a karját. „Hé, lassan visszanyerjük az

emlékeinket. Ha ez teljes mértékben megtörténik, minden emlékünk meglesz, ami a
csatához kapcsolódik, ami feltételezésem szerint nagyon sok, ha figyelembe
vesszük, hogy hány éves vagy” – mondta Braydennek.

Maddy felnevetett, mert Brayden dühösen nézett rá. Nyilvánvalóan nem szerette,
ha öregnek mondják.

„Még két képzett szürkefarkassal sem elég” – mondta neki Brayden. „A testvéreim
kiszabadítása azt jelenti, hogy leromboljuk a börtönüket, miközben visszatartjuk a
Fae Lordok haragját. Szükséged lenne rám is, az egész csomagomra.

Maddy bólintott, mintha megerősítené, hogy a bátyja nem őrült.

Megrágtam az ajkam belsejét, és próbáltam kitalálni a megoldást. Teljes mértékben

arra törekedtem, hogy segítsek Braydennek visszaszerezni trónját az asshat Fae
Lordstól, különösen, ha ez azt jelentette, hogy közben kiszabadítjuk tehetetlen
testvéreinket. Csak néhány apró emlékem volt róluk, de már akkor is szerettem
őket, és hűségesnek éreztem a gondoskodásukat és jólétüket.

– Ha sikerül visszanyernünk az emlékeinket, Wren tudni fogja, hogyan állítsa helyre

Brayden erejét – mondtam. „Egyértelműen helyreállította Lénáét, mielőtt
mindketten meghaltak az átok megosztása miatt.”

Úgy értem, ez volt az elefánt a szobában, akiről még nem igazán beszéltünk. Leah-
nak most erősítették meg, hogy Szürkefarkas ereje van, nekem pedig Szürkefarkas
ereje van. Mindketten emlékeztünk, hogy testvérek voltunk. Csak egy logikus
magyarázat volt. Wren tett valamit Lenával a huszadik születésnapja estéjén. Ahogy
az idősebb Fae mondta, Wren megsérült, és sok minden elromolhatott. Valahogy
helyreállította Lena kapcsolatát a hatalmával, aztán mindketten meghaltak, és
negyven évig nem inkarnálódtak. Vagy igen, de nem tudták megtalálni Braydent az
elmúlt életben, valószínűleg azért, mert nem emlékeztek rá. Akárhogy is, Wren
emlékei rejtették a kulcsot ahhoz a rejtélyhez, hogy hogyan lehet visszaszerezni
Brayden kapcsolatát az erőivel.

„ Ha teljesen vissza tudja hozni az emlékeit” – tette hozzá Maddy. – Arról nem is
beszélve, hogy egyikőtök Lena, ami azt jelenti, hogy meghaltok a huszadik
születésnapotokon, amikor újra…?

Leah és én összenéztünk, és mindkettőnket pontosan ugyanabban a pillanatban

vettük át.

A születésnapi ikrek. Leah-val ugyanaz a születésnapunk volt, amit az óvodában

tudtunk meg, amikor anyukáink ugyanazon a napon tortát hoztak. Wren és Lena
ugyanazon a napon haltak meg, és ugyanazon a napon reinkarnálódtak.

– Január huszonhatodikán – mondtuk egyszerre, és Maddy oda-vissza nézett kettőnk

közé.

"Mindketten?" Kérdezte.

Brayden a hajába dörzsölte a kezét. "Igen. Ha Wren visszaadta Lena erejét, és

megpróbálta felvállalni az átkát, de valami elromlott… akkor mindketten ugyanazon
a napon haltak meg, és ezért ugyanazon a napon tértek vissza.”

Oké, nem igazán akartam tudni, hogyan működik mindez. Mindkét anyánk szexelt
apánkkal azon az éjszakán, amikor meghaltunk? Bruttó. Megborzongtam, ha
rágondoltam.

– Ez elsöprő. Leah felállt és járkálni kezdett. Mióta mindez elkezdődött, most először
mutatkoztak rajta a stressz jelei.

Egyetértettem, és bólintottam a fejemkel.

– Oké, első lépés: szerezd meg Leah főzetét, rejtsd el a Szürkefarkasát harminc
napig – mondta Brayden, Leah pedig bólintott, látszólag megnyugodott, hogy van
terv.

– Második lépés – tette hozzá Brayden. "Néhány hét múlva, közvetlenül a harc előtt
elviszem Averlyt a Briar Woods-ba, hogy megkeressem Artemist, és megnézzem, fel
tudja-e szabadítani az erejének egy tizedét, hogy vissza tudjam venni Silast a
csomagomért."

„Egy tizedet? Ez elég ahhoz, hogy segítsen?” Megkérdeztem.

Mosolyogva nézett rám. „Akár Wren vagy, akár az én Lenám, egy Szürkefarkas
vagy, az egyik legerősebb mágikus lény, aki valaha élt.”

A hidegrázás felszaladt a karomon. Úgy értem, egy másodperc töredékére

lefagytam az időm, amikor Braydent megtámadták. Most azon töprengtem, mire
vagyok még képes.

Brayden komolyan nézett rám. „Most mindkettőtöket figyelmeztetnem kell, hogy

soha ne hazudjatok egy Fae Lordnak, ha találkoztok velük. Kerülje el és kerülje el a
kérdéseket, hamisítson meg egy szívrohamot, de soha ne hazudjon. Érzékelhetik.”

Leah szeme elkerekedett; leesett a gyomrom. "Oké. Feljegyezve – mondtam neki.

– És megmenteni a testvéreidet és a mi nővéreinket a Fae Lordok börtönéből…? –

kérdezte Leah.

Brayden felsóhajtott, és a tóra nézett. "Várni kell. Mindennek tökéletesen

összhangban kell lennie ahhoz, hogy visszavegyem a királyságomat. Nem vagyok
hasznomra, ha meghaltak a testvéreim.

Maddy telefonjának ébresztője sípolt, és lenézett rá. – Már majdnem egy óra telt el –
mondta.

Szomorú hangulat szállt meg kis csomagunkon. Úgy éreztem, leküzdhetetlen

esélyeink vannak ellenünk, és rengeteg tennivalónk van, de megvigasztalódtam,
hogy nem vagyok egyedül.

Miután felvette a bájitalt, Leah lenyomta Morgana elé, és remegő hangot hallatott.
Morgana elvigyorodott. "A csalán kissé keserű lehet, de valószínűleg a porított
denevéragy volt az."
Leah száraz ismét megugrott, Brayden pedig egy pillantást vetett Morganára. – Ne
szórakozz vele.

De bizonytalannak tűnt, hogy lehet-e benne porított denevéragy, vagy sem.

Brayden egy szál hajában fizetett neki, majd csendben visszaindultunk

Sandpointba. Együttérzéssel a legjobb barátomra néztem a vezetés nagy részében.
Leah még mindig nem mozdult el, és megpróbáltuk ezt így is tartani. Fogalmunk
sem volt, hogy túléli-e a műszakot, és ez félelmetes volt. Azt mondtam magamnak,
hogy ő egy Szürkefarkas, szóval jól kell lennie, de egyszerűen nem tudtam, hogy ez
igaz-e.

Amikor visszaértünk a kabinba, hirtelen kimerülten csoszogtam be. Ételre és alvásra

volt szükségem. A halott Elder Fae, a legjobb barátom a reinkarnálódott nővérem –
aki most farkas volt –, ez már túl sok volt.

Mondtam a többieknek, hogy lefekszem, és két másodperccel azután, hogy a fejem

a párnának ütközött, kimentem.

Braydenről álmodtam. Megcsókolni, megérinteni, elveszíteni. Élénk volt, és annyira

valóságos volt, hogy amikor felébredtem, fájt a mellkasom. Ez az egész helyzet
kezdett összezavarni az elmémet és az érzelmeimet. Ha nem Lena voltam, ha
tényleg Wren, az azt jelentette, hogy Brayden szerint feleségül vettem az egyik
testvérét. Milyen borzasztóan fogom érezni magam, ha megtudom, hogy Wren
vagyok, és a férjem bátyjáról fantáziálok?

Ölj meg most.

Kopogtattak az ajtón, majd felültem, felkeltem az ágyamról.

Leah ott volt, kezeit idegesen tartotta maga előtt, miközben szemei könnybe
lábadtak.

– Ó, nem, mi történt? Odasiettem hozzá, keresve sérüléseket vagy valamilyen

trauma jelét.

Elváltozott?

Megrázta a fejét, és kinyújtotta a kezét, hogy megállítson. – Én csak… most minden

utolér, és… félek.

– Ó, Lee Lee. Ritka becenevemet használtam neki, csak a legrosszabbkor hoztam

elő, hogy maximális kényelmet nyújtsak, és ölelésbe vontam.

Ott az ajtóban zokogásban tört ki, és én tartottam őt, miközben sírt. Aggódtam,
hogy túl jól viseli ezt az egészet. Most némi megkönnyebbülést éreztem, amikor
tudtam, hogy feldolgozza.

Egy teljes percig a nyakamba zokogta, és amikor végre elcsendesedett,

hátrahúzódtam, és néztem az arcán végighúzódó szempillaspirál-csíkokat és
fintorgó sírós arcát.

– Te vagy a legrondább kiáltó – mondtam, ő pedig nevetésben tört ki, és kinyújtotta

a kezét, hogy megzoknisszon a karomban.

Vigyorogtam, örültem, hogy jobban van. Behúztam a szobába, becsuktam az ajtót

és megpaskoltam az ikerágyam. Ebben a házban négy hálószoba volt; Brayden volt
az egyetlen, ahol egyetlen nagy ágy volt. Az összes többiben két különálló ágy volt,
így aludni lehetett. Maddy úgy döntött, hogy az egyikben alszik Leah-val tegnap
este, vigasztalásként és védelemként. Leah mellém ült, és a szeme alját törölgette.

"Ez nagyon el van rontva. Verekednünk kellene érte? Az egyik bátyjával kellene
lennem? Mi van, ha a bátyja nem is aranyos? És most akár tíz hónapon belül
meghalhatok? Nem akarok meghalni, és nem akarom, hogy te sem." Rohant, és a
gyomrom összeszorult a Brayden miatti harc említésére.

– Nem akarok veszekedni Brayden miatt – mondtam neki őszintén. – És az összes

testvére dögös – tettem hozzá egy kacsintással, amitől elmosolyodott. Láttam őket
az emlékezetemben, és mind lenyűgözően jól néztek ki.

„ Bebörtönzött testvérek. Anyám megölne, ha férjemként hazahoznék egy bűnöző

vérfarkast – mondta elhalóan, és mindketten nevetésben törtünk ki.

"Kedveled. Brayden – mondta végül, és a nagy, öreg elefánt belépett a szobába.

Bólintottam.

Hosszan tartó sóhajt hallatott. – Nem teszek semmit, amíg nem tudjuk, kihez
tartozik – mondta végül, és bár valószínűleg az volt a célja, hogy vigasztaljon, azt is
mondta, hogy ha Leah rájön, hogy ő Lena, el fogja venni tőlem. Azt mondta nekem,
hogy ő is kedveli őt, és én ezt utáltam. De itt a lélektársakról beszéltünk, nem? Egy
pár, amely nyolcszor dacolt az esélyekkel, és minden inkarnációban egymásra
talált.

– A nevek a karján… – mondtam.

– Ők mind ő – fejezte be Leah. „Rájöttem. Hihetetlenül romantikus.”

Ez volt. A szent pokol volt. név akartam lenni. Azt akartam, hogy Averly oda legyen
írva az aljára. Ekkor értettem meg, mire gondolt Leah.

– Megérdemli, hogy a Lénájával legyen – ismertem be végül, még ha nem is én.

Ennek a gondolatától is könnyek szöktek a szemembe.
Ez a férfi minden életében azért küzdött, hogy megtalálja, feleségül vette, majd újra
és újra végignézte, amint meghal. Én nem állnék e közé.

Leah bólintott, és kinyújtotta a kezét, hogy megfogja a kezem.

– Szóval azt hiszem, te és Jason ismét szakítottál? – kérdeztem. Ha tréfásan nézett

Braydenre, az valószínűleg azt jelentette, hogy szingli.

Leah halkan kuncogott. „Egy éjszakát bírtunk. Öt szöveget kapott ezektől a

különböző lányoktól. Túl vagyok rajta."

Igen. Főleg most, hogy tudta, hogy valami lelki társa vár rá.

– De tudod, hogy ennek az egésznek a legjobb része?

Megszorítottam a kezét, és felnéztem a legkedvesebb barátomra, annyira hálás a

mostani vigasztalásáért és jelenlétéért.

"Mit?"

„Te és én rohadt nővérek vagyunk! Igazi nővérek – kiáltotta, majd megtámadt,

hátralökve az ágyon, és kitört belőlem a nevetés.

Kopogtattak az ajtón, majd kinyílt. Maddy felkapta a fejét, és látta, hogy Leah átölel
engem. – Kicsit kimaradtam ebből a szerelmi ülésből – ismerte be Maddy, én pedig
elvigyorodtam.

"Gyere ide." Megveregettem az ágyat, mire Maddy kuncogott.

„Teljesen viccelek, nem ölelem. Azért jöttem, hogy elmondjam, Brayden megint
felhívott a munkából. Mondtam neki, hogy ne, de…

Leszálltam az ágyról, és félúton a szoba túloldalán voltam, mielőtt befejezte a

mondatát. Hátratántorodott az utamból, miközben kihámoztam a folyosót.

– Brayden! - kiáltottam a nappaliba lépve, és a konyhában lefagyva találtam a

telefonját a kezében tartva.

– Te birtokló alfa-fattyú! - üvöltöttem, és éreztem, hogy minden nő haragja feltör

bennem, akit valaha egy férfi irányított.

Brayden féloldalasan mosolygott rám. – Biztos vagy benne, hogy nem te vagy az én
Lénám?

Ettől megremegett a szívem, és egy pillanatra elhomályosultak a gondolataim.

"Rosszabbnak nevezett" - tette hozzá.

– Ne hívj ki a munkából! – csattantam fel.

Bűnösnek látszott. "Aludtál. Nyilván több pihenésre van szüksége. Azt hittem, hogy
Leah-t újonnan megváltoztatták…

– Ó, fejezd be, utálod a munkámat. Keresztbe fontam a karomat, és egy pillantással

megszorítottam.

Megvonta a vállát. „Semmi az ellen, hogy apró rövidnadrágban áruljam a sört, de

nem tudok egyszerre mindenhol ott lenni. Nem lehetek itt, és nem védhetem Leah-
t, és nem védhetem a várost.

Az apró rövidnadrágos sörök eladása miatt vöröset láttam. Odanyúlva kikaptam a

mobilját a kezéből, és tárcsáztam az utolsó számot, amit hívott.

– Rozsdás kanál, ez…

„Clara, jobban érzem magam, dolgozni fogok” – mondtam neki, és Braydent néztem
a mostanság ragyogó sárga szemébe.

– Rendben, hamarosan találkozunk, bébi – válaszolta Clara, és mindketten letettük a

telefont.

– Meg fogsz ölni közülünk – mondta Brayden határozottan.

A munkám a függetlenségem volt. Nem adtam fel, mert találkoztam egy sráccal, aki
talán az ezeréves férjem.

Egyik kezemet a csípőmre tettem. „Leah szeret a bárba járni. Miért nem tartasz
társaságban mindkettőnket, és akkor jól védettek leszünk?

Brayden vereségében megrázta a fejét, és a levegőbe emelte a kezét. – Miért nem

veszel fel egy nadrágot és egy garbót?

Ettől vigyorgott ki belőlem. Féltékeny volt, és egy részem szerette ezt. Először
néztem a kezeit, és ziháltam. Tele voltak apró vágással, megkérgesedett vérrel és
szennyeződéssel. "Mi történt?"

Úgy nézett a kezére, mintha a látvány nem lenne nagy baj. – Amíg te pihentél,
visszamentem, és elégettem az idősebb Fae testét, majd eltemettem a hamvait,
hogy ne boszorkányok tarthassák a lelkét.

mi a mi? A boszorkányok meg tudják tartani a lelkedet, ha megragadják a testedet

vagy a hamvait? megborzongtam. Határozottan nem szerettem a boszorkányokat .

"Egyedül!" – morogtam. Az idiótának halálvágya volt.

„Jó volt” – mondta.

Most, hogy jobban megnéztem, karcolásokat vettem észre a karjai és a nyaka

mentén. – Nem volt rendben, hátat megrúgott egy faharcos, igaz?

Nevetett; viccesen hangzott így kijönni. Észre sem vettem, hogy kinyújtottam a
kezem, és végigsimítottam az ujjaimmal a nyakán lévő vörös foltot, amíg el nem
mozdult az ujjaim alatt.

– Ó, én… – húztam hátra a kezem zavartan. – Munka előtt zuhanyoznom kellene.

Megköszörülte a torkát. "Nekem is."

Szeretnél vizet megosztani? Ki mertem mondani magam, majd szidtam a belső

gondolataimat. Leah lelki társa lehet. Amíg egyikünknek eszébe nem jutott, kinek a
férje, többé nem nyúltam hozzá.

Zuhanyozás és készülődés után mindannyian falkaként indultunk a városba. Leah és

én rövid szoknyákba és felsőkbe voltunk öltözve. Leah az övét térdig érő csizmával
párosította, míg én az enyémet néhány tornacipővel, amitől nem fájna a lábam.
Amikor kimentünk a szobából, Brayden szeme mindkét csupasz lábunkra tévedt, és
csak felnyögött, és azt mondta, hogy a kocsiban vár. Maddy gyermeki
elégedettséggel nézte az egészet.
Most egy órája voltam a műszakomban, és a bár zsúfolásig megtelt. Megszereztem
Braydennek, Maddynek és Leah-nak a legjobb asztalt a házban, közvetlenül a bártól,
és sört és egy tál bármixet adtam nekik. Folyamatosan azt kértem Ronantól, hogy
szerezzen hátul egy kis konyhát, hogy felszolgálhassuk a nachot és egyebeket, de a
válasza mindig ez volt: „Ki fizet ezért?”

"Szia szépség!" – kiáltotta egy ismerős hang, amikor letettem az asztalukhoz a

perecet tartalmazó tálat.

Megpördültem és elvigyorodtam, amikor a pillantásom a McDuff's kacér Nikére

esett. – Nos, hát nézd, mit húzott be a macska – kiáltottam, ő pedig előrerohant,
hogy megöleljen.

Ahogy a karjai körülöleltek, mélyen a hátamon lógtak, és Brayden felmordult az

asztaltól. Nik és én megmerevültünk, megdermedtünk a természetellenes hangtól,
ő pedig hátrahúzódott, és lenézett a padlóra. – Van itt egy kutya? – kérdezte a zajon
túl.

Megfordultam, hogy átnézzek a vállam fölött, és Braydennel összekulcsolt szemeim.

Íriszei sárgán izzottak, Niknek pedig gyilkos pillantást vetett.

Kinyújtottam a kezem és belerúgtam a sípcsontjába, mire a szeme ismét kékre

esett.

– Mit készíthetek neked? – kérdeztem, és elkezdtem elterelni Brayden birtokló

pillantásától.

"Táncoljunk!" Leah kézen fogva húzta Maddyt, és kivitte oda, ahol néhány részeg
vendég táncolt a rögtönzött táncparkett közepén. Brayden figyelme most Leah-ra és
Maddyre terelődött, és hálás voltam. Egyszerre csak egyikünk felett lehetett
birtokos.
– Vodka szóda – mondta Nik, és leült.

Amikor Clara észrevette Niket, felsikoltott, és odarohant. "Helló édes." Clara áthajolt
a bár felső részén, és egy nagy puszit nyomott Nik arcára.

Clara körülbelül olyan rossz volt, mint Nik a flörtölőosztályon.

Hirtelen azt vettem észre, hogy valaki figyel engem. Brayden irányába néztem, és
láttam, hogy egyenesen engem bámul. Kérdező pillantás volt, mintha nem tudna
kitalálni valamit. Elmosolyodtam rá, majd visszamentem a bár gondozásához. Újabb
óra elteltével a pénztáram tele volt készpénzzel. Vissza kellett rohannom Ronanhoz,
mert nem szerette, ha száz dollárnál többet tartunk kéznél rablás esetére. Általában
az emberek hitelkártyákat csináltak, de ma este folyt a készpénz.

Kivettem a fiókból a készpénzt, betoltam egy pénzes zacskóba és becipzáraztam.

„Menjünk vissza egy percre” – mondtam Clarának, ő pedig bólintott, sötét lófarka
bicegett.

Kiugrottam a bár mögül, és elindultam a folyosón. Ahogy Ronan irodája felé értem,
lelassítottam. Hangos férfihangokat lehetett hallani odabent vitatkozni.

– A Boszorkányanya csak azt akarja, hogy tartsd szemmel a lányt. Jelentsen minden
furcsát – mondta egy férfihang.

– Nem csinálok semmi ilyesmit, te gazember – kiáltotta Ronan, én pedig

megdermedtem.

A Boszorkány Anya? Morgana azt akarta, hogy melyik lányon tartsa a szemét?
Nekem?

A szívem a torkomba ugrott. A falhoz simítottam magam.

– Ne feledd, kit szolgálsz! – vicsorgott a hang.

A folyosón végighallatszott a tolószék hangja, és a falnak ütközött. „Az az édes lány

és az anyja olyan számomra, mint a család. Mindenben ártatlan, amiben Morgana
bűnösnek gondolja. Csak néhány napja harapták meg, Pete kedvéért. Még nem tud
semmit tenni a Boszorkányanyáért.

Csend ereszkedett az irodára, és könnyek szöktek a szemembe. Tudtam, hogy

mindig megbízhatok Ronanban, hogy vigyáz rám.

– Az az édes lány egy Szürkefarkas – mondta a férfi, és hallottam Ronan

lélegzetvételét.

Nos, a macska kiment a zsákból.

– Tehát igazak a történetek Braydenről és reinkarnálódott lelki társáról? – kérdezte

Ronan.

Ronan a negyvenes éveiben járt, feltételezve, hogy ez volt az igazi életkora, amiben
egészen biztos voltam, hogy azért, mert láttam róla babaképeket egy nyolcvanas
években. Ha Lena nem lett volna negyven éve, akkor az egész Braydenről és róla
szóló pletyka pont ilyen érzés lenne. Egy pletyka.

"Igen. De Morgana nem tudja biztosan, melyik lány Lena, úgyhogy figyeld és
számolj be nekünk mindenről, ha tudod, mi a jó neked.”

Lépteket hallottam, és pánikba estem, hátráltam. A tárolószekrény ajtajának

kilincséért nyúltam, kinyitottam és bevetettem magam. Becsúsztam magam mögött
az ajtót, és kis híján beleléptem egy koszos vödörbe, miközben próbáltam
csillapítani a légzésemet.
Morgana tudni akarta, melyikünk Lena. Miért? Talán a Fae Lordokkal dolgozott? De
ha így lenne, akkor nem segített volna Leah-nak, igaz? Lehet, hogy csak azért
akarta a tudást, hogy később Brayden megvesztegetésére használja, vagy ilyesmi.

Kinyílt a szekrény ajtaja, és felkiáltottam, amikor Brayden kihúzott. "Mit csinálsz?

Aggódtam érted. Követnem kellett az illatodat, hogy megtaláljam.” Pánikba esett, és
rosszul éreztem magam, amiért aggódtam érte.

– Ó. Benyúltam a szekrénybe, és felkaptam egy tiszta rongyot. – Ezt megszerezni.

Brayden homloka összeráncolt, én pedig tágra nyílt szemmel néztem rá. – Később
elmondom – suttogtam. Ronan irodájára nézett, majd vissza rám.

Bólintottam. A pénzeszsákot és a bárrongyot szorongattam, és Braydennel a hátam

mögött visszamentem a bárba. Visszaléptünk a hangos szobába, és mielőtt a bár
mögé csúsztam volna, Brayden megragadta a karomat. – Bántott téged? – súgta a
fülembe.

Összeráncolta a szemöldököm, ahogy visszanéztem rá. – Ronan? Nem." Néztem a

bárpultot, és nem tudtam, hány embernek van természetfeletti hallása ezen a
helyen. „Később elmondom. Nem nagy dolog.” Kirántottam a vállam a könnyű
szorításából, és visszaléptem a bár mögé, visszatettem a pénzt a fiókba, és
befejeztem a műszakomat.

A boszorkányok feje figyelni akart rám. Ez nem volt nagy ügy, igaz?

***

– Mit mondott? – morogta Brayden hazafelé. Három óra volt, Maddy és Leah elájult
hátul, miközben én ültem a puskánál, Brayden pedig vezetett.

– Valamelyik haver, akiről feltételezem, hogy warlock azt mondta, hogy Morgana
figyelni akart rám. Vállat vontam, mintha nem lenne nagy baj. – Azt mondta
Ronannak, hogy Szürkefarkas vagyok, de Morgana nem volt biztos benne, hogy
Lena vagyok-e.

Brayden csalódottan rázta a fejét.

– Ez nagy dolog? – kérdeztem. – A Fae Lordsnak dolgozik?

„Megveti a Fae Lordokat, de szívességekkel és pletykákkal foglalkozik. Lehet, hogy

valaki más fizet neki ezért az információért.

– Szóval valaki meg akar bizonyosodni arról, hogy Lena vagyok? WHO?"

– Silas – morogta Brayden. – Ami azt jelenti, hogy a Fae Lordok tudni akarják.
Valószínűleg azóta, hogy megmutatta a hatalmát a parkolóban. Bízol Ronanban?

– Az életemmel. Gyorsan elmeséltem neki, mit mondott Ronan a varázslónak, és

hogy alapvetően az egész életemben volt anyám és értem. – Anyukámmal együtt
nőttek fel az iskolában.

„Akkor legközelebb, amikor munkába áll, szóljon Ronannak, hogy jelentse

Morganának, hogy Ön Lena ” – mondta Brayden, amikor kiszállt az Interstate-ról. –
Hogy meghallotta, ahogy Clarának meséltél néhány múltbeli közös emlékünkről.

Megkérni Ronan, hogy hazudjon nekem? Ez nem volt jó érzés. – Nem tudom –
védtem meg, miközben Leah kocsijával a kabinjához vezető földútra vitte.
– Averly, ha a Fae Lordok nem biztosak abban, hogy te vagy az én Lenám, akkor
valami drasztikus dolgot tehetnek, hogy rájöjjenek. Ezt szeretném leküzdeni."

Az én Lénám. Valahányszor azt mondta, hogy a combom összeszorult, és a lábaim

közé kell lőni. Felhúzta a kocsit a házhoz, én pedig csak bólintottam, majd
visszanéztem Leah alvó alakjára.

– Szóval mostanra már tudni fogod, ki volt Lena, és az elmúlt néhány hónapodat
vele, mint a feleségeddel töltöd…? Megkérdeztem őt. Letette a kocsit a parkolóba,
és rám nézett.

„Mostanra feleségül vettem volna, Párizsba vittem volna, és tucatszor reggeliztem

volna az ágyban. Mindig emlékszik ránk. Mindig." A hangja megtört, én pedig
kinyújtottam a kezét, és megfogtam a kezét.

„Elég felejthetetlen vagy. Majd együtt kitaláljuk – mondtam neki.

Tekintete az övére kulcsolt kezemről az arcomra fordult, és bólintott. – Wren, aki

megtöri az átkot, minden bizonnyal megváltoztatja a dolgokat. Lehet, hogy Lena
egyáltalán nem hal meg, de az is lehet, hogy soha nem fog emlékezni a közös
életünkre. Talán meg kell békélnöm ezzel, és egyszerűen…”

Elhagyta magát.

Csak mit? Válasszon közülünk egyet?

Erre a gondolatra felfordult a gyomrom.

Válassz engem. Válassz engem.

– Itthon vagyunk? Leah álmos hangja hallatszott a hátsó ülésről, és úgy rántottam el
a kezem Braydentől, mintha megégettem volna.

"Igen." Kinyitottam a kocsi ajtaját és kiugrottam onnan.

Abba kellett hagynom a nővérem lehetséges férjével való flörtölést, amíg rá nem
jöttünk. Nincs többé az alfa nézése, érintése vagy bámészkodása.

TIZENKÉT

Másnap délután édesanyám néhány sms-ére ébredtem. Szar. Beszélnem kellett vele
a kiköltözésről. Felkeltem, lezuhanyoztam, fogat mostam, és a folyosói órára
néztem. Délután 1 óra volt, és kettőkor órám volt. Még mindig nem voltam benne
biztos, hogy fel akarom-e venni Braydent az ajánlatára, hogy abbahagyja az iskolát,
és állatorvosnak képezzen ki. Valószínűleg tucatszor járt egyetemre. Az ő korában
valószínűleg én is megtenném, ha minden inkarnációban részt vennék.

Kilépve a nappaliba nevetés hangjai fogadtak. Leah és Brayden egymásra

mosolyogtak reggelizés közben. Felismertem Leah híres gofriját. Annyi
csokoládédarabkát és diót tett bele, hogy az a gofrisütő oldalára ömlött.

"Mi olyan vicces?" – kérdeztem, és mindketten elhallgattak.

Brayden elkapta a pillantásomat, és bűntudatos pillantás suhant át az arcán. – Leah-

nak volt egy másik emléke is, egy számomra különösen kínos.

Még egy emlék?

A gyomrom összeszorult. Ő Lena? Most már mindketten tudták? Tekintetem a

kezükre siklott, hátha összefonódnak, de nem.

Leah mosolyogva nézett vissza rám. „Nem emlékeztem arra, hogy ki vagyok, de
emlékeztem, hogy Brayden be merte venni Axelt egy sparringbe. Brayden
megcsúszott, és beleesett a sáros tóba.

Egész idő alatt visszatartottam a lélegzetem, amíg beszélt, és amikor azt mondta,
hogy nem emlékszik, ki volt az emlékben, kiengedtem az összes levegőt, amit
visszatartottam.

Rávetettem egy tréfás pillantást Braydenre. – Úgy hangzik, mint amit megtenne.

Brayden megrázta a fejét, majd a homlokát ráncolta. „Hiányoznak a testvéreim és a

nővéreim. Mind olyan közel voltunk. Ugyanabban a kastélyban lakni. Mindegyik
párnak megvolt a saját szárnya. Minden nap egy buli volt.” Szomorúan nézett a
távolba.

– Nincs gyerek közöttük? Ha több száz évesek lennénk, azon tűnődtem, miért nem
születtek soha gyerekeink. Vagy talán megtettük. Hirtelen eszembe jutott a
gondolat, és vártam Brayden válaszát.

Brayden arcán kísérteties pillantás suhant át, és azonnal megbántam, hogy

megkérdeztem.

Pánik pillantást váltottam Leah-val. – Sajnálom, ez személyes, én…

Megrázta a fejét. – Nem, ez mindkettőtöket érinti. Jogod van tudni.”

Megveregette a mellette lévő ülést az asztalnál, mire a gyomrom összeszorult.

Megkért, hogy üljek le erre. Ez nem volt jó.

Kihúztam a széket, lerogytam, idegesen bámulva Leah-ra, aki úgy nézett ki, mintha
visszafojtotta a lélegzetét.
Leah feltálalt egy gofrival, én pedig céltalanul rágtam, várva, hogy Brayden
megszólaljon.

– A bátyáim és én mind sterilen születtünk – mondta, és a gofridarab a torkomban

akadt. Köhögtem, meglazítottam, majd megragadtam Leah pohár narancslevét,
hogy felszívjam.

– Nem lehet gyereked? – kérdezte Leah a homlokát ráncolva.

Brayden felsóhajtott. „Nem… az anyámat átkozták, amikor gyerek volt, hogy steril
férfiakat fog szülni, és ez az átok lesújt ránk. Amikor a testvéreim és én végre
meghalunk, a vonalunk véget ér."

Hű, ennek a fickónak a története nem is lehetne tragikusabb.

„Axel, Castiel, Gabe? Mindnyájan?" – kérdeztem a testvérei nevét zörögve.

Bólintott. „Nagy megtiszteltetés számomra, hogy Szürkefarkast szültem.

Véletlenszerűen történik két vérfarkas között. Azt mondják a falumban, hogy amikor
a lélektársak összeházasodnak, Szürkefarkasokat szülnek.

Leah és én mindketten elmosolyodtunk ezen.

„De Maddy nem az” – gondoltam hangosan.

Bólintott. „Anyám apám halála után újraházasodott. Neki és a mostohaapámnak

volt két lánya, Maddy és Nora.

Nora. A nővér, aki jelenleg Silas falkjában ragadt Maddy vőlegényével, Augusttal.
Valójában teljesen megfeledkeztem róluk.
– Élnek még anyukád és mostohaapád? – kérdezte Leah.

Ivott egy kortyot a narancslevéből. – Az Üveghegységben rejtettem el őket a Hold-

völgy néhány más prominens tagjával együtt, mielőtt a Fae Lordok megtámadták.
Van egy rejtett alagútrendszer a hegyekben, amely egy kastélynak ad otthont.
Nórájuk volt, és hatéves korában elküldték hozzám és Maddy-hoz egy levéllel, hogy
itt nem lehet gyereket nevelni. Anyám nem hagyja el a Holdvölgyet és az ott ragadt
embereket.” Volt némi megvetés a hangjában, mintha azt akarná, hogy elmenjen és
vele legyen.

– És… a szüleink? Csodálkoztam. szerettem anyámat. Nyilvánvalóan az anyám volt,

de Lenának és Wrennek is voltak szülei, és aggódtam értük, ha valami háború dúl a
Hold-völgyben.

Brayden kinyújtotta a kezét és megfogta a kezem tetejét, majd ugyanezt tette Leah-
val. "Mindketten nagyszerű harcosok voltak a hadseregemben, és elestek a Fae Lord
hatalomátvételekor."

Jesszus, ez szomorú volt. Nem ismertem őket, szóval nem kellene annyira
érzelgősnek éreznem magam, de haláluk hírére könnyek szúrták a szememet.

– Nincs más testvér? – mondta Leah, és a szeme is ködös volt.

Brayden elhúzta a kezét. – Csak a négy legszebb lány a Hold-völgyben.

Leah és én mindketten elmosolyodtunk ezen. Jó lenne egy nap találkozni Blake-kel

és Natalie-val. Egyedüli gyerekként mindig is szerettem volna egy nővért. Most,
hogy megtudtam, van három másik is, fantasztikus érzés volt.

– Hogyan találkoztál Lenával? – kérdezte Leah előrehajolva, hogy a kezére helyezze

az állát.
Brayden szeme félig becsukódott, Leah pedig elmosolyodott. „A Greywolf
Akadémián, a Holdvölgy egyetlen iskolájában, amely kizárólag a Szürkefarkas-erővel
születetteket tanítja.”

Hűha. A Greywolf Academy furcsán hangzott. Azonnal meghívást akartam, aztán

eszembe jutott, ha Lena vagy Wren lennék, valószínűleg már elmentem.

Béna.

– Tizenkét évesen kezdi az akadémiát, és tizennyolc évesen fejezi be. Lena és én

mindketten a legidősebbek voltunk a négy testvérünk közül, és emiatt
összetartoztunk. Mire a negyedik évünkben voltunk, vettem a bátorságot, hogy
felkérjem a Holdfény-bálra, a többi pedig már történelem.”

Ekkor egy emlék villant belém.

Lila virágok. Wisteria végig egy kerti sövényen terült el, és élőzene szűrődött ki a
teraszra.

Aztán eltűnt az emlék.

– Wisteria – motyogtam, és Brayden megdermedt. – Emlékszem a wisteria-ra.

„A Holdfény-bált mindig az akadémia báltermében tartják, amelyet a wisteria kertek

vesznek körül. Emlékszel még valamire?” – mondta Brayden.

Megráztam a fejem, és úgy éreztem, hogy legyőztem.

Bólintott. „Wren is ott volt. Castiellel ment.

Úgy mondja, talán emlékszem egy éjszakára, amikor Wren a bátyjával volt a
randevúm. Milyen nyomasztó.

Maddy félrecsapott hajával kicsoszogott a pj-jébe, én pedig felnevettem, de aztán

elbőgtem, amikor megláttam az időt.

– Hé, órám van…

Ekkor kirúgták a bejárati ajtót, és mindannyian akcióba lendültünk. Maddy a padlóra

zuhant, eltakarta a fejét, amióta a legközelebb volt. Leah bebújt az asztal alá, és
Braydennel előrerohantunk, megállva, amikor megláttuk Silast, aki ott áll egy
tizenkét méretű sörétes puskával a mellkasom felé. Három férfi legyezett mögötte.

A szívem a bordaívemhez csapott, és a szám kiszáradt. A fegyverem visszakerült a

hálószobába, és teljesen tehetetlennek éreztem magam.

– Szereted ezeket a dolgokat, mi? Ránézett a fegyverre. – Gondoltam, válogathatok

neked egyet.

– Tűnj el a földemről – üvöltötte Brayden, és szőrszálak futottak le a torkán.

Silas az alfára pillantott, és elvigyorodott: – A te kis szukád itt Szürkefarkas hatalmat

mutatott a farkasaim előtt, és most válaszolni fog a Fae Lordoknak.

Brayden egy morgással előreugrott, Silas pedig felemelte a sörétes puskát, amitől
Brayden a nyomában megállt.

A kutyus ekkor rám nézett, és valami aranyat láttam megcsillanni a szabad

kezében.

– Averly Silvers, a Fae Lordok elé hívtak – mondta Silas hivatalos hangnemben, és a
gyomrom összeszorult a vezetéknevem említésére.

"Nem!" – kiáltotta Brayden, majd Silas a lábamhoz dobott egy aranytojás alakú
fémgolyót.

Huh?

Fél másodpercig zavart, mire kettétört, és kinyílt, hogy felfedje a ragyogó zöld
varázslatot.

A csontok recsegésének hangja kénytelen volt jobbra kapaszkodni a fejemben, és

elkerekedtek a szemeim, ahogy láttam, hogy Leah háta előregörnyedve félbetörik.

Változott. Nem.

Maddy és Brayden egyszerre lendült felém, de már késő volt. Valamiféle portál nyílt
meg előttem, és mielőtt feldolgozhattam volna, beszívtam, mint egy vákuum. Az
utolsó dolog, amit hallottam, a nevem volt Brayden ajkán, és Leah félig emberi
üvöltése.

Az egyik pillanatban Brayden nappalijában álltam, a másikban pedig a mezítláb a

hideg, fehér márványpadlónak csapódott.

Felkaptam a fejem, és megláttam, hogy négy fae különálló, magas támlájú trónokon
ül. Mereven ültek a díszesen faragott kőüléseken, és összevont szemöldökkel néztek
rám, miközben zavartan előrebotlottam.
"Térdel!" – kiáltotta a bal szélső nő, én pedig térdre ugrottam, ahogy egy erő
nyomta a hátam.

Szent szar.

Ennek a Fae Lordoknak kellett lennie. Ezt az erőt nem lehetett tagadni. Két nő és két
férfi ült előttem, és a tekintetem körbejárta a teret, és bevette a királyi és pazar
szobát. Egy kastélyban voltam, amelynek kupolás mennyezete fehér márványból
készült. Kör alakú kivágások voltak az ablakokhoz, és minden ablak közepén egy
fém üvöltő farkas embléma volt.

Ez volt a Hold-völgy, Brayden régi otthona, régi kastélya. Ennek kellett lennie.

Egy férfi Fae Lord állt és odalépett hozzám. Hegyes fülei kibújtak a hátrasimított
sötétbarna hajából, amelyet ezüsttel csíkozott át. – Mutasd fel hatalmadat. Csuklóját
felém pöckölte, és ismét egy láthatatlan erő nyomott rám. Égő fájdalom kezdődött a
gyomromban, de figyelmen kívül hagytam, és próbáltam nem reagálni. A fájdalom
fokozódott, és megharaptam az arcom belsejét.

– Megfosztottad az erőmet! – vicsorogtam, és úgy döntöttem, hogy eladom a

történet Lena verzióját.

A férfi az egyik női Fae Lordra nézett balra, és a szeme összeszűkült.

Teljes ellentéte volt a férfinak; haja fehér volt, mint a pamut, és laza hullámokban
omlott egészen a derekáig. Két kis, kristályokkal összekötött fonat elzárta a haját az
arcától. Odament a színpad oldalához, és kettesével lement a lépcsőn. Pánik kerített
hatalmába, ahogy közelebb lépett hozzám. Hosszú, ezüstös ruhája egy tizenhatodik
századi királynőhöz illett. A szegély öt lábnyira húzódott mögötte, ahogy
szándékosan haladt előre. Mindegyik csuklóján volt egy vastag arany karperec, amit
gyorsan észrevettem, hogy a többi tündér is viselt. Ahogy közeledett, meglepett
élénk lila szeme. Gyönyörűek és kísértetiesek voltak, és undorodva nézett rám.
– Te vagy Wren Greywolf? – kérdezte, és a hangjában erő volt. A fejem hirtelen
összeszorult.

Brayden bölcs szavai arról szóltak, hogy találkozzunk egy Fae Lorddal, és ne
hazudjunk nekik, hirtelen eszembe jutottak.

– Nem – mondtam merészen. Averly Silvers voltam.

A fae szemöldöke összeszűkült. – Szürkefarkas vagy?

Szar.

Elsápadtam, és biztosan az arcomra íródott a pánik, mert a nő vigyorgott, és a

szépsége olyan tökéletes volt, hogy természetellenesnek tűnt. Tökéletes fogak,
tökéletes haj, bőre egyetlen ránc vagy látható pórus nélkül volt. Úgy nézett ki,
mintha porcelánból készült volna, mint egy baba.

"Vannak. Te. A. Greywolf?” – morogta, és közelebb lépett hozzám, miközben a

fejemre nehezedő nyomás felerősödött.

"Igen!" – fakadtam ki, és az agyamat szorongató fájdalom csökkent.

– Fogd be, Lora! – mondta a férfi a jobb szélen. Kopasz volt, fején bonyolult, arany
örvénytetoválásokkal. – Egyértelműen Wren.

Lora, az előttem lévő nő megrázta a fejét. „Azt mondta, hogy nem, és ez igaz.
Éreztem." A szemöldöke csomóba húzódott a homlokában. Előrehajolva beszívta a
levegőt, mintha megérezte volna a szagomat.

„Nem érzem az erő szagát rajta, és nem éreztem a hazugság szagát” – kiáltott fel.
– Te sem érezted a hazugság szagot, amikor Silas behozta az embereit, hogy
tanúskodjanak arról, hogy Szürkefarkas hatalmat mutatott be!

Lora feje a Fae Lord irányába fordult, aki megszólalt. – Szeretnéd elvégezni
helyettem a munkámat, Mace? Ó, ez így van, nincs hatalmam, szóval ne feltételezd,
hogy tudod, mit csinálok.

"Elég!" a másik tündérnő, akinek még nem kellett beszélnie, felsikoltott és felállt. –
Ne veszekedj előtte! Összecsapta a kezét, és egy zöld varázsgömb tört a lábam elé,
és beszívott.

Újabb portál!

Hátradőltem, és egy szürke kőpadlóra estem egy teljesen másik szobában.

„Lena? Ökörszem?" – lihegte egy nő, én pedig felnéztem, próbálva tájékozódni.

Rosszul éreztem magam a sok mozgástól. Befogadtam a környezetemet. Egy kis
alagsori tömlöc típusú... lakásban voltam, ha lehet annak nevezni. A kis, tizenkét
hüvelykes ablakokon rácsok voltak, és minden sötét volt, és sárga fényben mosott.
Nedves szaga volt, a bútorok pedig régiek és kopottak voltak. Egy rögtönzött
nappaliban álltam, de a túlsó fal csupa rács volt. Olyan volt, mintha valaki a börtönt
otthonná alakítaná?

Egy fiatal huszonéves nő bámult rám döbbenten nyitott állkapcsával. Azonnal

tudtam az arcáról és az emlékeimről, hogy ő Blake. Hosszú, szőke fonatja az egyik
vállára esett, ahogy mélykék szemeivel rám bámult.

"Ökörszem!" Egy férfi rohant be egy másik szobából, és egyenesen felém jött.
Felhúzott és a karjaiba húzott, de én tágra nyílt szemekkel és félve hátráltam.

Visszahúzódott, bocsánatkérő arckifejezéssel. Ránézett, a sötét haj és a kék

szemek, az erős állkapocs olyan volt, mint egy ütés a bélbe.

Annyira hasonlított Braydenre.

Egy másik férfi rohant be a szobába, és a szívem ismét a mellkasomon kopogott.

"Ökörszem?" Elvigyorodott.

Miért gondolták, hogy én Wren vagyok?

Mindenki tágra nyílt szemekkel nézett rám.

Egy gyönyörű, hosszú, piszkosszőke hajú nő volt az utolsó, aki csatlakozott a

bulihoz.

Natalie.

Ezek voltak a bebörtönzött Greywolf testvérek.

Blake az egyik srác felé nyúlt, aki megfogta a kezét, és magába húzta.

Arra vártak, hogy beszéljek – vettem észre.

„Uhh, nem vagyok Wren” – mondtam nekik őszintén.

Blake és Natalie egyszerre fakadt sírva. – Lena? Előrerohantak és a karjukba vontak,

én pedig engedtem nekik, csak azért, mert túl sokkolt és levert voltam ahhoz, hogy
bármi mást tegyek.
A testvér, aki eredetileg megpróbált megölelni, összevonta a szemöldökét. – Hogy
érted, hogy nem vagy Wren? Miért küldenének ide a Fae Lordok, ha nem Wren
lennél?

Nagyot nyeltem, és körülnéztem a szoba sarkaiban, keresve kamerákat vagy

bármit, ami azt sugallta, hogy a Fae Lordok hallgatnak.

Ekkor vettem észre a vastag arany lánckarkötőket, amelyeket mindegyikük viselt.

Pontosan megegyezik a Fae Lordok csuklóján lévőkkel. Így szippantották el az
erejüket?

Úgy tűnt, felfogták, amit csinálok.

– Natalie. Köss össze minket – csattant fel Brayden egyik testvére.

Natalie előrelépett, és a szeme sárgán izzott. Kinyújtotta a kezét, és egyenként

mindannyian előrenyúltak, hogy megérinthessék, mint egy csapat, aki összebújik.

Mindenki várakozóan nézett rám.

– Nem emlékszem semmire – mondtam, és megértés tört ki az arcukon.

Az egyik testvér kinyújtotta a kezét, és lágyan megfogta a kezem, a kupacra

fektette, és azonnal nyomást éreztem az elmémben.

– Most nem hallhatnak minket. – Natalie hangja behatolt az elmémbe, és

elkerekedett a szemem. Az ajka nem mozdult.

– Mondj el nekünk mindent, Lena. Hol van a feleségem? – mordult fel mellettem
Brayden bátyja.
Ó, ezért próbált meg ölelni az elején. Biztos Castiel.

– Én sem vagyok benne biztos, hogy Lena vagyok. Én... a nevem Averly. Még csak
néhány napja vagyok vérfarkas, de felmutattam Szürkefarkas erőket, és volt néhány
emlékem Braydenről és rólad, szóval vagy Lena vagyok… vagy Wren. Azt hittem, a
szavak, és minden bizonnyal átjutottak, mert mind zihálva néztek rám az izgalomtól
a megdöbbenésig terjedő érzelmekkel.

Castiel kinyújtotta a kezét, és megsimogatta az arcomat, de én megmerevedtem,

amitől a keze leesett.

– Ha Szürkefarkas hatalmat mutattál be, te vagy az én ökörszem. Lena hatalmát

megfosztották.

Amikor meghallottam, hogy a Wren- ének szólít, felfordult a gyomrom. Úgy tűnt,
Brayden valamivel alacsonyabb, de még mindig jóval több mint hat láb, karcsúbb és
kevésbé nyűgös változata. Ott nem hibázhattam, de ő nem Brayden volt.

– De Wren nem reinkarnálódik különböző testekbe, mint Lena! – mondta a fejemben

Natalie. A környező arcok pillantása alapján mindannyian hallottak minket,
függetlenül attól, hogy ki beszélt.

– Azon az éjszakán, amikor Wren negyven éve kitört innen, találkozott az idősebb
Fae-vel – mondtam nekik, és mindannyian megmerevedtek. – Azt mondta neki,
megtalálta a módját, hogy megtörje Lena átkát. Hogy magára vállalja. Aztán
megjelent Braydennek és Lenának, és… Brayden felébredt, és mindketten
elmentek.

Castiel nyöszörgött mellettem, és a keze a miénk közé került. – Szóval most ő is

reinkarnálódik? – kérdezte, mélykék szemei az enyémbe fúródtak.
Bólintottam. – És úgy gondoljuk, hogy ő lehet a legjobb barátnőm, Leah, akivel
együtt nőttem fel, akit nemrég megharaptak.

Natalie megosztotta a pillantást a nővérével. – Véletlenül két megharapott farkas

egy hét alatt? Ez nem normális.

Azon töprengtem, vajon a sors változtatott-e vérfarkassá, vagy a hülye énem,

amiért vért követtem az erdőbe.

– A harapása után felébredt a gyógyulásból, és… eszébe jutott Brayden – mondtam

nekik.

Mindannyian nagyon csendesek voltak .

– Mire emlékezett? – kérdezte Blake.

– Brayden megkoronázása, ehhez hasonló nagy események, de nem emlékszik, ki ő.

Natalie bólintott. – Nem számít. Eszébe jutott Bray, ami a nővérünkké teszi, neked
pedig Greywolf erejeid és emlékeid vannak, ami a nővérünkké is tesz téged. Szabad
kezével kinyújtotta a kezét, és megszorította a karomat.

'Nekem számít. A feleségemet akarom! Castiel vicsorgott, én pedig

megmerevedtem. Ahogy mondta, nem ijesztő módon, hanem úgy, hogy
elgondolkodtam, ha azt mondanám neki, hogy Wren vagyok, bevisz a szomszéd
szobába, és kivirágoztat. Forróság öntötte el az arcomat.

Az egyik rövidre nyírt hajú testvér megrázta a fejét és kuncogott. – Srácok, ő nem
emlékszik ránk. Teljesen kiborítod őt.
Blake kinyújtotta a kezét, és mellkason ütötte. – Axel, ez nem segít.

Megfogta a kezét a levegőben, és megcsókolta a tetejét, rákacsintva, amitől

láthatóan elájult.

Oh, fiú.

– Ha nincs kimutatható képességed, akkor elengednek. Nincs sok időnk – mondta

Natalie.

– Nem emlékszel rám? – kérdezte tőlem Castiel. Sötétbarna férfi konty volt a
tarkóján, és úgy nézett ki, mint egy viking harcos.

Megráztam a fejem. – Nem úgy, ahogy szeretnéd. Sajnálom.'

– Milyen erőt mutattál be? Talán ez megadja azt, aki vagy. Mindannyiunknak külön
ereje van a Szürkefarkas hatalmakon felül” – mondta Gabe.

Ó, ez hír volt nekem. – Én… nos, Braydent épp egy farkasfalka akarta megugrani, én
sikoltoztam, üvöltöttem, és… megállt az idő, vagy azt hiszem, nem állt meg az idő,
de lefagyasztottam a farkasokat.

Mindenki válla együttesen leesett. – Lefagyasztottad az anyagot. Mindannyian

megtehetjük – tájékoztatott Natalie.

– De Lena volt a legjártasabb ebben – tette hozzá Blake.

Vállat vontam, nem érdekelt, hogy újra játsszam ezt a Wren-Lena játékot.
– Mesélj nekünk a bátyámról. Küzd? Milyen tervei vannak, hogy kiszabadítson
minket? – kérdezte Gabe, én pedig nagyot nyeltem. Mennyit tudtak a Sandpoint-i
életéről? Bármi?

– Megvan Maddy, de Norát egy másik falka miatt veszítette el…

– Ki az a Nora? – kérdezte Natalie összevont szemöldökkel.

Ó igaz. Tizennégy éves volt, és semmi hírük nem volt… nem tudtam, meddig.

– Ő Brayden kishúga.

Csend ereszkedett a csoportra. Egy sor kollektív megrázkódtatás érte őket

arcvonásaikon.

– És elvesztette őt egy másik falka miatt? Axel felmordult, és valaki a kutyából úgy
megszorította az ujjaimat, hogy az már fájt. Csak amikor felszisszentem, akkor
engedtek el.

– Silas – morogta Gabe. Gabe volt az erős és hallgatag, gyülekeztem.

Bólintottam.

– A Fae Lordok minden évben harcra késztetik Braydent a falkáért, Lena pedig
húszévente meghal a születésnapján, ezért mindig megpróbálja megtartani a
csomagját, majd megtalálni. Nem tudtam, mennyit tudnak, és úgy éreztem, meg
kell védenem, miért nem történt nagy szökési erőfeszítés.

– Egyáltalán értünk jött? Valami próbálkozás? Gabe-nek undorodó hangja volt,

amiért Brayden nem próbál naponta idejönni és kitörni őket.
Bólintottam. – Azt mondta, igen! De-'

– Ne faggasd – figyelmeztette Castiel bátyját állati morgással a torkában.

És azt hittem, Brayden védelmező. Azta.

– Brayden hatalma megszakadt – dörmögtem, és nem tudtam, hogy ez mennyire új

hír. – Nem tud egyedül megküzdeni a Fae Lordokkal. Legalább hárman, esetleg
négyen kell lennünk teljesen helyreállított Szürkefarkas erővel – mondtam.

– És most ketten vagytok teljes erővel? Natalie reménykedőnek tűnt, én pedig

bólintottam.

– És amikor Wren visszakapja az emlékeit, vissza tudja állítani Brayden erejét, és

eljöhetünk érted – ígértem meg, miközben hirtelen megvédtem ezt a kis
családomat, akit alig ismertem.

Castiel bólintott. – Wrenem biztonságban van. Csak ez számít.' Megszorította a

kezem, mintha azt mondaná, hogy én vagyok az ő Wrenje.

Axel hirtelen előredőlt kis összebújásunkban, és a csuklóján lévő karkötő betegesen

zölden izzott. Felsikoltott a fájdalomtól, Natalie pedig pánikszerűen nézett rám.
'Szeretünk téged. Tudjuk, srácok, hogy kitalálják a módját, hogy kihozzanak minket
innen.

A legfontosabbat elfelejtettem elmondani nekik.

– Novus ébren van. A vadászat visszatért… – kiáltottam, és a szemük tágra nyílt,

mint a csészealj.
Zöld mágikus láng lobbant fel a lábamnál, majd a kezem kitépték az övékből.
Hátrahúztak egy portálon, majd a lábam a fehér márványlapon landolt. Még egyszer
felnéztem a Fae Lordokra. Az a tény, hogy akaratom ellenére portálokkal
dobálhattak meg, borzasztó volt. Azon tűnődtem, hogy az, hogy Axel elesik, és
közben sikoltoz, azt jelenti, hogy ez az ő hatalma?

– Nincs Szürkefarkas ereje, ezért Lena. Küldd vissza” – jelentette ki a férfi Fae Lord
az emelvényről.

Lora ismét ott állt előttem, oldalra hajtott fejjel. – Miért, Dryden? Miért nem
börtönözik be ide, és tölti fel az erejét? Ki tudná pótolni azt az áramelvezetést,
amelyet Wren elvesztése miatt szenvedtünk el. A szívem a mellkasomba vert, és
Lora elvigyorodott. „Még azt is megkérhetjük, hogy Silas hozza vissza Braydent.
Legyen mindegyik egy fedél alatt, elérhető közelségben.”

Borzongás tört ki a karomon a puszta gondolattól, hogy itt fogok börtönben

Braydennel az örökkévalóságig.

– Nem hagyhatjuk, hogy mindannyian összejöjjenek, ezt te is tudod – mondta

Dryden ingerült hangon. „Emellett, ha Braydent az elveszett szerelme kínozza, az
sok örömet okoz nekem.”

Lora elmosolyodott, de nem jutott el a szemébe. Ha egy pszichotikus gyilkos

mosolyogna, az rá hasonlítana. „És ez megakadályozza abban, hogy megpróbálja
megtalálni a módját a testvérei kiszabadításának” – jelentette ki.

A düh felgyülemlett bennem, és az arcába akartam köpni. Az állkapcsom

összeszorult, a kezeim pedig ökölbe szorultak.

Lora ekkor hátrahajtotta a fejét, és kuncogott. „Alig egy éved van hátra, te lány!
Akár ki is hozhatná a legtöbbet!” Követ vett elő a zsebéből. Egy csuklómozdulattal a
lábamhoz dobta, majd berántottak egy másik portálra.
Kérlek, vigyél haza. Kérlek, vigyél el -

– Averly! Leah felsikoltott, és előrerohant, miközben a lábam a padlónak csapódott.

Visszatértem Brayden kabinjába, a nappaliba. Brayden ért oda először, a karjaiba
húzott, és tetőtől talpig megvizsgált. Soha nem láttam még ilyen vad pillantást a
szemében.

– Bántottak téged? - lehelte, mire a szemeim egy pillanatra lehunytak.

Megráztam a fejem. – De láttam a testvéreidet. Leah-ra néztem. – És… a nővéreink.

Olyan furcsa volt ezt kimondani. Leah-ra gondolva a húgom normálisnak érezte
magát. Úgy értem, ő volt a legjobb barátnőm az egész világon, de az a két szőke,
akivel most találkoztam? Idegenek voltak. És mégis… törődtem velük. Meg akartam
menteni őket.

Maddy megjelent, és a kanapéhoz terelt. – Ülj le, és mondj el mindent.

Körülnéztem, hogy megbizonyosodjak arról, hogy Silas elment, és láttam, hogy

Brayden már befoltozta az ajtót. Meddig voltam el? Aztán eszembe jutott, hogy
Leah váltott.

– Leah, a te farkasod! A legjobb barátomra néztem.

Elmosolyodott, és meghitt, és mindentudó pillantást vetett Braydenre.

„Az első műszakát bajnokként kezelte” – mondta.

– Megpróbálta felvenni – tette hozzá Maddy, én pedig felnevettem.

Leah volt az.

– Meséljen nekünk a családunkról – mondta lelkesen Brayden.

Bólintottam, leültem, és idegesen a lábamba töröltem a kezem, remegő levegőt

véve. Amikor kilélegztem, tízperces verbális hasmenésbe kezdtem mindazzal
kapcsolatban, amit láttam vagy hallottam. Leah, Brayden és Maddy feszülten
figyeltek engem, arcuk a történethez illően változott. Döbbenten, ijedten,
meglepődve.

Amikor végeztem, várakozóan néztem fel Braydenre.

– Castiel megpróbált megcsókolni, és azt hitte, te vagy Wren? kérdezte.

Összeráncoltam a szemöldököm, és Maddy felnevetett, de aztán köhögéssé

változott, amikor Brayden ránézett.

– Elmondom neked mindezt, és ezt vetted ki belőle? Megkérdeztem őt. Tekintetem

Leah-ra siklott, és megölelt, hogy enyhe féltékenységet láttam az arcán.

Brayden megrázta magát, mintha elűzné a gondolatait, majd megköszörülte a

torkát. „A testvéreim azon tűnődtek, hogy miért nem törtem még ki őket? Nem
tudják, hogy ez szinte lehetetlen?”

Bólintottam. "Elmondtam nekik. És mondtam nekik, hogy már próbáltad. De úgy

tűnt, azt gondolták, hogy megtalálod a módját, különösen most, hogy ketten
vagyunk teljes Szürkefarkas hatalommal. Azt mondtam nekik, amikor Wren
visszakapja az emlékeit, és helyreállítja az erőiteket, megpróbálhatjuk kiszabadítani
őket.
Brayden bólintott. – Főleg, ha sikerült rávennünk Novust, hogy vegye ki a Fae
Lordokat. Akkor biztosan visszavennénk a királyságot.”

Maddy felsikoltott izgatottan. – Tényleg álmodozhatunk arról, hogy egy nap

hamarosan hazamegyünk?

Brayden vállat vont. "Nem tudom. Amíg Wren vissza nem kapja az emlékeit, és
eszébe jut, hogyan kell visszaállítani az erőmet, addig nem vagyunk elég erősek. És
Lena… – tekintete Leah-ra siklott rólam. "...meg fog halni a huszadik születésnapján,
és akkor mindent elölről kell kezdenünk."

Leah rám nézett. – Talán, ha mesélne néhány történetet, az megmozgatná az

emlékeit?

Az emlékei ? Szóval azt hitte, én is Wren vagyok? Valamiért ez fájt a legjobban.

"Igen! Meseidő! Rendelek pizzát, és megbeszélhetjük a vacsorát. Maddy rohant,

hogy felkapja a pulton lévő telefonját.

***

Egy órával később erősen elájultam. Brayden és Maddy történetet mesélt el Lena
iránti szerelméről, és én semmire sem emlékeztem. Leah néhányszor megpillantott
egy emléket, de nem eléggé ahhoz, hogy megállapítsa, ki ő. Ez egy epikus méretű
szar show volt. Még egy fotóalbumot is kirakott róla és Lenáról az összes
inkarnációjában. Ez csak arra szolgált, hogy féltékennyé tegyen, amiért ezekkel a
nőkkel együtt volt.

"Soha nem felejtem el az ajándékot, amelyet a nászéjszakánkon adott." Brayden

megsimogatta az ujját a vizespohár peremén. – Ezt minden egyes alkalommal
megadja nekem, amikor összeházasodunk.

Tudni akartam, mi az – tudnom kellett –, de azt is tudtam, hogy megtartja magának,

hogy valamelyikünk felfedhesse, és bebizonyíthassa, hogy ő vagyunk.

– A virágok az esküvőtökön… lila és sárga voltak – mondta Leah távoli hangon.

Brayden megmerevedett, majd feléje fordult. "Igen!"

Nem bírtam tovább. Nem bírtam nézni, ahogy beleszeret a legjobb barátomba, a
nővérembe.

– Szükségem van egy kis levegőre. Megköszörültem a torkom, felálltam, amilyen

gyorsan csak tudtam, kimentem a konyhából, majd az előcsarnokba. Szélesre
dobtam a rögtönzött ajtót, és futásnak eredtem. Lábaim addig döngették a földet,
amíg neki nem dőltem az óriási fűzfának a birtok szélén, és szívet nyomtam a
kérgébe, mint egy szerelembeteg idióta.

Gyönyörű történetek voltak, mindegyik. Ahogy szerette őt, az egyszeri szerelem volt
az életben. Féltékeny voltam az egészre. Féltékeny voltam Lenára. Leah , Lena … a
nevek addig jártak a fejemben, amíg rosszul nem éreztem magam.

És miért? És mi van, ha Leahról kiderül, hogy Lena? Akkor örülnék nekik, és nem
lenne a legrosszabb dolog Castiellel ragadni. Nagyon dögös volt, és igazán
gondoskodónak tűnt.

Elpattant egy gally. A hang iránya felé fordultam. Brayden ott állt, sárgán izzó
szemekkel, ahogy a tekintete az arcomról a csupasz lábamra vándorolt.

– Felháborítottalak – morogta, mintha elégedetlen lenne önmagával.

Megráztam a fejem, és utáltam, hogy milyen átkozottul feltűnő. "Én csak…"

Mit is mondjak? Túlságosan féltékeny lettem a feleségedről szóló történeteid miatt.

Arról, ahogy Leah-ra nézett, amikor eszébe jutottak a virágok az esküvőn.

Milyen őrültség volt ez?

– Szükségem volt egy kis levegőre – mondtam újra, és lelöktem a fáról.

– Hazudsz – mondta szenvedélyes morgással, amitől felmelegedett a gyomrom.

A szívem a mellkasomban kalapált. Nem tudtam találkozni a pillantásával. Amikor

hallottam, ahogy a feleségéről beszél, bűntudatot éreztem, amiért ennyire
vonzódom hozzá. Azt akartam, hogy megtalálja. Ő akartam lenni , de Leah volt az,
aki az összes emléket megörökítette, nem én.

– Hatással volt rád az a nap története, amikor először feleségül vettem Lenát?
Közelebb lépett és felfalta a távolságot közöttünk.

Szó sem lehetett arról, hogy ne hallotta volna, ahogy a szívem eszeveszetten dobog
a mellkasom falán.

– Averly. A hangja rekedtes volt; melegség vonult át rajtam.

Még mindig nem néztem fel rá. Attól féltem, ha megtenném, elveszek a szemében.

– Emlékeztek valamire? – kérdezte, miközben kinyújtotta a kezét, és gyengéden

megsimogatta az állkapcsomat. Megfogta az államat, és felfelé billentette úgy, hogy
kénytelen voltam a pillantásával találkozni.

Nem voltam felkészülve arra a szenvedélyre és vágyra, amit ebben a tekintetben

találtam. Éhesnek tűnt.

"Nem. nem emlékszem semmire. Ez a probléma – mondtam neki őszintén,

felkészülve arra, hogy lássam a csalódottságot az arcán. Azért rohant ki, mert azt
hitte, visszaemlékeztem, és Lena vagyok. Most, hogy szembesült az igazsággal,
bólintott, de ez az éhes tekintet nem tűnt el. Ehelyett úgy tűnt, mintha
felemésztette volna. Ujja leesett az államról, és végighúzott egy vonalat a
nyakamon, mielőtt végigsöpört volna a kulcscsontomon.

A mámorító vágyroham, ami ekkor belém csapott, elég volt ahhoz, hogy
megingassam a lábamon.

– Bocsáss meg, Lena – motyogta magában, majd ajkai az enyémre tapadtak.

Átkarolta a karját, és annyira meglepett, hogy egy másodperc töredékére
ernyedtem, mielőtt minden elfojtott érzés, amit ennek a férfinak tápláltam, kitört
belőlem. Felugrottam, és a dereka köré fontam a lábaimat, miközben kezei lejöttek a
hátamról, és megfogták a fenekem. Sétált néhány lépést, majd a hátam nekidőlt a
fának.

Egy nyögés szakadt fel a torkomból a szájába, és lenyelte a hangot. Nyelvünk

kereste egymást, eleinte lágyan simogatva, majd lázas melegben a másikat
keresve. Amikor az alsó ajkamat a szájába vette, a körmeim a hátába mélyedtek.

Engem még soha nem csókoltak meg így.

Valaha.

Nem csókolt, hanem elpusztította a számat, a szívemet, és tönkretette a lelkemet.

Megragadtam a tarkóját, és erősebben az enyémhez nyomtam a száját, miközben
morgás szakadt ki a torkából. A medencémet a csípőjébe őrölve teljesen
megrészegültem tőle. Az illata, az érintése, az íze. Minden volt.

Lenyúltam, hogy megragadjam az ingem szegélyét, elhúztam ajkaimat az övétől, és

a fejem fölé rántottam, így teljesen ráláttam a fekete csipkés push-up melltartómra.
A mellkasa heves lélegzetvétellel felemelkedett, miközben tekintetét a melleimre
szegezte, majd megdermedt, és az egész teste megmerevedett. Arca leesett, és
hátralépett, a földre téve engem, miközben megragadta az állkapcsát.

"A francba. Ez hiba volt – lehelte, én pedig nem tudtam visszafogni a reakciómat.
Kicsordult a könny a szememből. Nyeltem a zokogásomat, és a szívem akkora
fájdalomtól összeszorult, hogy elakadt a lélegzetem. Anélkül, hogy tudtam volna,
mit tegyek, megfordultam, és berohantam az erdőbe, és el kellett távolodnom tőle.

– Averly! – kiáltotta, de nem futott utánam.

Annyira elkeseredtem, annyira megszakadt a szívem, hogy nem érdekelt, ha egy

hegyi oroszlánba futottam és megesznek. Csak el akartam szabadulni Brayden
rémült arckifejezésétől, amint a melltartómban vagyok. A lábam a földet dübörgött,
ahogy átbotlottam a bokorban, a könnyeim gyorsan kiszáradtak és haraggá
változtak.

Hogy merészel így megcsókolni, aztán visszautasítani!

Ez egy olyan pofon volt, amit nem kértem és soha nem felejtek el. Leah
megkaphatta volna; Nem akartam olyan férfit, aki így bánik egy nővel. Drága Lénája
eltűnt, és túl kellett lépnie rajta. Negyven éve nem jött vissza, és bár valószínű,
hogy vagy Leah, vagy én vagyok az ő, egyikünk sem emlékezett arra, hogy intim
kapcsolatot ápoltunk volna vele. Ki kellett választania közülünk egyet, és abba
kellett hagynia a szívünkkel való játékot.

a szívem .
– Akarsz egy társaságot? Maddy hangja megijesztett, és felkiáltottam.

Felvettem az ingem, megtöröltem az arcom, és szembefordultam vele. – Nem

igazán – dühöngtem, még mindig dühömben.

Lihegett. Brayden biztosan utánam küldte, mert túlságosan gyáva volt ahhoz, hogy
maga utánam jöjjön.

Akkor most Brayden egyedül volt a házban Leah-val? Ő is megcsókolja? Lehet, hogy
csak azért csókolt meg, hogy lássa, Lena vagyok-e, és amikor nem érzett semmit,
kidobott, mint a szemetet. Most ott kísérletezett Leah-val.

Észre sem vettem, hogy váltok, amíg előre nem dobtak, és a hátam félbe nem
pattant.

„Jó ötlet, menjünk futni. Jobban fogod érezni magad, és végre megnyugodhatunk,
hogy gyorsabb vagyok nálad – mondta Maddy önfejűen, és levette az ingét.

"Ők nem!" - morogtam, amikor a Brayden iránti düh táplálta a műszakomat, és a

ruháim elszakadtak. A szőr kipattant a bőrömön, és elpattantak a csontjaim. A
fájdalom jól esett, és örömmel fogadtam. Árnyék volt ahhoz a fájdalomhoz képest,
amely jelenleg átég a szívemben.

Mire teljesen átváltoztam, Maddy még csak félúton volt. A futáshoz túl nagy volt a
viszketés, és a düh még mindig jelen volt, akár egy dobogó harci dob. Braydennek
soha nem lett volna szabad így megcsókolnia. Nem, ha nem gondolta komolyan. Ez
nagyon el volt rontva, és én…

Maddy felszállt, mint egy rakéta, én pedig morogva rohantam utána.

Csaló.
Mancsaim nekiütköztek a hideg, tömött földnek, miközben átszakítottam az erdőt,
forrón a farkán. Az érzelmeim felvillantak attól, hogy dühös voltam Braydenre, és
versenyképes voltam a Maddyvel folytatott versenyemben. Gyors volt, a fenébe,
gyorsabb volt nálam.

Miközben farkasa átugrott egy kidőlt farönkön, leszállt, majd hátrahajtotta a fejét, és
üvöltve a patak felé futott. Ajkaim farkasvigyorra váltak szét, majd a saját
üvöltésem felemelkedett, hogy találkozzon az övével.

Valami leírhatatlan volt abban, ahogy az egyik falkatársaddal farkas alakban

rohansz át az erdőn. Éreztem Maddy örömét, de azt is, hogy aggódik értem és a
bátyja miatt. A közelgő harc. Az egészet. Az ilyen futás közelebb hozott minket
egymáshoz, mint valaha. Egy közös élmény volt, amikor Maddy és én egynek
éreztük magunkat ebben a töredék pillanatban. Családos volt.

Annyira jól éreztük magunkat a futásban, hogy csak akkor éreztem a vadászok
szagát, amíg már késő volt. A bőrcsizma és a fegyverolaj árulkodó illata megcsapta
az orrlyukaimat, ahogy egy lőfegyver retornya hasított a levegőbe. Egy szelet
fájdalom nyalódott az oldalamba, és a földre kerültem. Maddy üvöltése
végigszakította az éjszakát, én pedig megpróbáltam felkelni és elfutni, de a hátsó
lábaim nem működtek. Hátulsó lábaimra nézve nyöszörögtem, amikor megláttam a
karmazsinvörös vért és egy golyó nagyságú lyukat az alhasamban.

Maddy elindult az erdőbe, és nem hibáztatom őt. A vadászok éppen felém sétáltak,
készen arra, hogy végezzenek velem, és ha meglátják, őt is megölik. Az árnyékban
mozogtak, vadászpuskákat tartottak a magasban, miközben lihegve és mozdulni
sem tudva néztek le rám. A hátsó lábaim teljesen elzsibbadtak. A vad és szabad
rohanásból a másodperc töredéke alatt lebénultam.

– Tisztességes méretű farkas – mondta egyikük. Sárga vadászmellényt viselt;

éjjellátó szemüveg volt a fején.

– Igen, jól fog kinézni a trófeafalamon. A barátja bólintott, és felemelte a fegyverét,

hogy végezzen velem, Maddy pedig felsikoltott.
A lány rátámadott. – Menjetek a fenébe a kutyámtól és a birtokomtól, seggfejek!

A férfiak felkapták a fejüket, és egy teljesen meztelen Maddy-keringőt láttak ki az

erdőből csípőre tett kézzel, mellekkel a világon semmi gond nélkül.

A férfiak döbbenten álltak, miközben a gyönyörű meztelen nőt bámulták, aki rájuk
kiabált.

– Uhh, asszonyom, sajnálom… – Leeresztették a fegyverüket. "Azt hittük, ez

közterület."

– Akarod a kabátom? A másik srác elfordította a tekintetét, és elkezdte lerángatni a

kabátját.

– gúnyolódott Maddy. – Én nudista vagyok, te idióta. Nem hordok ruhát, és most

lelőtted a farkaskutyámat. Szállj le a birtokomról, mielőtt a férjem megöl téged."

A férfiak erre aggodalmasnak tűntek, és hátrálni kezdtek. Annak ellenére, hogy

féltem attól, hogy meghalok, vagy legalábbis egy életre lebénulok, nem tehettem
róla, hogy egy farkas kuncogást hallok Maddy nudista állítására.

– Inkább fuss – harsant fel Brayden mély hangja az erdőből, és a férfiak teljes
sprinttel indultak el.

Most, hogy elmentek, kiáradt belőlem az adrenalin, és lehajtottam a fejem, hogy

Braydenre nézzek, aki fájdalmas arckifejezéssel sétált felém. Amikor a szeme rám
esett, akkora érzelem volt bennük, hogy nem tudtam nem nyafogni. Feldobta
Maddynek az ingét, majd térdre rogyott előttem. Szemei vadul jártak az alsó felem
körül. – Ne válts. Azt hiszem, a golyó még mindig benned van, és megbénulhatsz.
Nos, ez minden bizonnyal az istenfélelmet keltette bennem. El akartam mondani
neki, hogy már bénult vagyok, és nem tudok mozdulni, de hirtelen túl gyengének
éreztem magam. A fejemet a földre ejtve újra lihegni kezdtem, és Brayden akcióba
lendült.

Az egyik másodpercben ott feküdtem, a másikban pedig felemeltek, és a hirtelen

mozdulattól egy szelet fájdalom hasított a hátsó lábaimba. – morogtam, ő pedig
bólintott.

– Sajnálom – suttogta, és gyorsan visszasétált a ház felé. – Maddy, fuss előre, és

hívd Maryt a kórházba. Mondd meg neki, hogy küldjön mentőt, és tisztítsa meg
helyettem az OR-t.

Maddy bólintott, és futásnak eredt, meztelen, sápadt lábai csíkozva az erdőben.

Brayden gyorsan sétált, de nem futott, és azon tűnődtem, vajon azért, mert nem
akart túlzottan lökdösni.

Ez rossz volt. Ez olyan rossz volt. Nagyon megijedtem. Meg tudok halni?
Meghalhatok anélkül, hogy tudnám, Lena vagyok-e? Úgy meghalni, hogy ez a csók
az utolsó?

Úgy tűnt, Brayden is erre gondol. – Sajnálom, hogy elszaladtam, miután

megcsókoltalak – mondta, és határozottan a mellkasához szorított, miközben az
erdőben navigált. „Csak azért, mert annyira vonzódom hozzád, és mégis hűséges
vagyok Lenához. Mióta feleségül vettem Lenát a Holdvölgyben, soha nem csókoltam
meg másik nőt, szóval ha nem ő vagy, és csak megcsaltam… – Elakadt a levegő. –
Sajnálom – mondta újra, és a szívem megszakadt.

Akkor rájöttem, hogy ha sosem tudjuk meg, melyikünk Lena és melyik Wren, akkor
örökre egyedül marad. Ez valami ostoba hűség volt, amit nem tudtam nem csodálni.
Felemeltem a fejem, amennyire csak tudtam, és a nyakába fúrtam, hogy tudassam
vele, hogy elfogadtam a bocsánatkérését, és ez rendben van.
Mielőtt észrevettem volna, elértük a házat. Leah rémült arccal az ajtóban állt.

– Averly! – kiáltotta, amikor meglátott.

– Hozd a gyógyszerkészletemet! – kiáltott rá, és belépett.

Maddy telefonált, Leah pedig akcióba lendült. A szoba sarkába szaladt, ahol
Brayden a régi, fekete táskáját tartotta. Minden alkalommal magával vitte a
munkahelyére, amikor elment.

– Oké, Averly, kiszedem ezt a golyót, hogy te válthass, és behozhassalak a VAGY-ba,

hogy megjavítsd a kárt. A hátsó lábaid egész idő alatt lógtak, ami azt jelenti, hogy
gerincvelő sérült. Még a váltóműves gyógyulása esetén is, ha rosszul vagy
rendellenesen gyógyul, maradandóan megsérülhet.”

„Véglegesen megsérült” volt két szó, amit nem akartam hallani. Én csak
bólintottam, ő pedig a konyhaasztalra tett.

Már nem fájt, és úgy tűnt, hogy a zsibbadás egészen a hasamig emelkedett, ami
ijesztő volt.

Leah letette neki Brayden orvosi táskáját, majd elém ugrott, könnyekkel teli
szemekkel. „Szeretlek, kurva. Ne merészelj meghalni rajtam."

Reméltem, hogy egy farkasos vigyort adtam neki, és Maddy Brayden mellé lépett.

„Mary elküldte a mentőket, és azt mondja, hogy a OR felkészítése folyamatban van.

Mondtam neki, hogy gerincsérülése van, és felhívta Dr. Kentet a Neuróból.

Brayden bólintott, miközben felvette a kék latex kesztyűt. – Kent jó. Orvos módba
lépett, de láttam a pánikot közvetlenül a vonásai alatt. Elővett egy nagy csipeszt és
gézt, és Maddyre nézett.

„Vegyél fel még néhány ruhát, különben a mentőseim azon tűnődnek, mi a fenét
élünk itt” – vágta rá a nővérére.

Megijedt, valószínűleg teljesen megfeledkezett róla, hogy meztelen, de Brayden

ingéért, és berontott a hálószobába. Körülbelül két másodpercem volt arra, hogy
azon tűnődjek, milyen furcsa volt meztelenül látni a húgodat, amikor Leah-ra nézett.

– Tartsd le – mondta, és minden bennem pánikba esett.

Leah nem kérdezett semmit. Csak kinyújtotta a kezét, egyik kezével megfogta az
alsó felem, a másikkal a vállam, és szilárdan tartott.

Brayden nem figyelmeztetett, csak bedugta azt a csipeszt az alsó szárnyamban lévő
lyukon. A legfélelmetesebb az volt… nem éreztem semmit. Bár hallottam; a lompos
nedvességtől felfordult a gyomrom.

– Beteg leszek – mondta Leah.

– Akkor ne keresgélj – tanácsolta neki Brayden, és elfordította a fejét.

Tükröt akartam kérni, hogy lássam az eljárást. Milyen ironikus az egyszer, amikor
végre látok egy golyós sebet, és ez magamon volt.

Fém csattant a fémen, ahogy Brayden beleejtette a golyót egy tálba. A lábaim
bizseregni kezdtek, ahogy az érzés kezdett visszatérni bennük.

– Oké, most térj vissza az emberre. Nem hozhatok be farkast a műhelyembe, és

akkor lesz a legnagyobb esélyed, ha behozlak a csapatommal a Bonner Generalnál.

Kérdés nélkül elkezdtem hátrálni. Brayden gézt tartott a sebemen, miközben a

következő harminc másodpercben lassan átalakultam emberi alakomba. Épp
éreztem magam a lábujjaim között, amikor szédülés kerített hatalmába, Brayden
kezéből pedig vér spriccelt ki, és a mellkasa egész elejét permetezte.

– Ó, a francba – mondta Brayden, miközben a feketeség táncolt a szemüvegem

szélein. Kint szirénák jajgattak, én pedig azt skandáltam magamban: Ne ájulj el, ne
ájulj el …

De a feketeség elvitt.

TIZENHÁROM

Kinyitottam a szemem, hogy újra lehunyjam, mivel elvakítottak a felső lámpák. Egy
gép lassú, egyenletes sípolása szólt a háttérben, miközben két nő elcsukló hangját
hallgattam.

– Ő Dr. Greywolf barátnője – mondta az egyetlen nő.

"Azt mondta, hogy? Még sosem láttam lánnyal. Azt hittem, meleg lehet” – mondta
egy másik, és mindketten felkacagtak.

Amikor rájöttem, hogy rólam beszélnek, újra kinyitottam a szemem, és a két

nővérre néztem. Valamilyen intenzív osztályon voltam. Három másik ágy volt velem
szemben, alvó betegekkel, amelyeket a nyitott függöny szálán keresztül láttam. Egy
idősebb, negyvenes éveiben járó, rövid barna hajú nő odament az ágyam végéhez,
és a hölgyekre nézett.

– Csinálj köröket – csattant fel, és a két pletykálkodó ápolónő kiment a látómezőből.

Az új jövevényre néztem, és elmosolyodott, szemei egy pillanatra sárgán villogtak.

Farkas.

Belélegeztem, és biztos volt benne, hogy ismerős illata volt, mint én, mint Brayden.

– Helló, Averly, Mary nővér vagyok. Nagyon szorosan együttműködöm Dr.

Greywolffal.” Közelebb lépett a csipogó gépemre nézve.

Sárgára villantotta a szemét, hogy elmondja nekem, hogy ő egy farkas, és Brayden
megbízik benne. Üzenet érkezett.

Bólintottam. Félek beszélni, félek megmozdulni, még mindig nem hittem el, hogy
élek. Eleget tudtam az orvostudományról ahhoz, hogy tudjam, amikor Brayden
eltávolította a golyómat, hogy megmentse a gerincemet, elvéreztem.
Felpillantottam az ágyam feletti intravénás táskára, és láttam, hogy tele van vérrel.

– Transzfúzió? Korogtam, és Mary nővér megragadott egy világos rózsaszín csészét

fehér fedelű és szívószálas, és az ajkamhoz tartotta.

Hálásan nyeltem le a vizet, ő pedig lehalkította a hangját. „Csak a maga fajtájából

kaphat vért, és én egy pár voltam. Örülök, hogy segíthetek, kedvesem."

Csendesen mentem, és hálásan felnéztem a nőre. "Köszönöm."

Megveregette a kezem, és bár még csak a negyvenes évei elején járt, volt benne
valami kedves nagymama. Ki ismerte ezeknek a farkasoknak a valódi korát, vagy
ami azt illeti, a boszorkányoké.

– Meg tudnád mozgatni értem a lábujjaidat, hun? Hátrahúzta a lepedő végét, én

pedig megmozgattam a lábujjaimat, amitől elmosolyodott.
"Nagy." A falon lévő telefonhoz lépett, és beleszólt. „Dr. Greywolfot az intenzív
osztályra, Dr. Greywolfot az intenzív osztályra küldjük.” A hangja felcsendült a PA
kaputelefonján, és azt hittem, az egész kórházban, aztán letette a telefont, és
hozzám lépett, és lehúzta a lepedőt. – Megnézem a sebét. Most, hogy ébren van,
ügyeljen arra, hogy ne hagyja, hogy más nővérek ellenőrizzék Önt. Csak
Braydennek vagy nekem kellene a sebedet nézni.

Összeráncoltam a szemöldökömet, de bólintottam, ő pedig leolvasta a hangját az

arcomról a zavarodottságról. – A gyors gyógyulásod sok kérdést vet fel.

Ó. Jobb.

Akkor lehúzta a ruhámat, én pedig lenéztem, amikor ő is.

Szent szar. A négy hüvelykes lyuk, amit a műtét után kellett volna, most vékony
rózsaszín vonal volt. A kis pöttyök, ahonnan bizonyára ideiglenes öltéseket kaptam,
már gyógyultak.

– Mióta vagyok itt? Megkérdeztem Mary nővért.

– Körülbelül huszonnégy óra. A nővéred aggódik, hogy beteg lesz – mondta.

A hugicam-? Leah . "Láthatom őt?"

Ő bólintott. – Miután Dr. Greywolf elbocsátotta.

Végignéztem rajta, és azon tűnődtem, mi a története. Hogyan került egy farkas a

sürgősségire dolgozni Braydennel? Aztán eszembe jutott.
– A csomagjában vagy. leállítottam magam. – Vagy régen volt.

Szomorúság öntötte el az arcát, és bólintott. "Én voltam. Mindannyian számoljuk a

napokat a következő nagy küzdelemig.”

Ettől megfájdult a szívem. – Silas rossz alfa? Szuper közvetlen kérdés volt, amit
rosszul tettem fel, miután ez a nő csak a vérét adta nekem, de lazán éreztem
magam. Talán fájdalomcsillapítót adtak nekem. Kicsit hurkának éreztem magam.

Arcáról minden érzelem eltűnt, és vonásain az abszolút trauma kifejezése villant át.
"A legrosszabb."

Ahogy kimondta, ahogyan kerülte a szemkontaktust, amikor kimondta… ettől

felmászott a bőröm. – Segíthetünk valamiben? – tűnődtem hangosan.

Hirtelen kétségbeesetten nézett fel rám. – Ne hagyd, hogy Brayden elveszítse ezt a
harcot. Nem maradhatok még egy évet a beteg ember uralma alatt.

Beteg ember? A gyomrom felfordult, és fellángolt bennem a harag. Tudtam, hogy a

túlélés érdekében Braydennek valószínűleg sok mindent ki kellett vernie a fejéből,
de akkor és ott megígértem, hogy soha nem felejtem el az arckifejezését. Egy
pillantás, amely azt mondta, hogy Silas nagyon rossz ember.

Belsőleg megfogadtam, hogy egy napon megölöm.

– Averly! Brayden aggódó hangja betöltötte a kis szobát.

Mary nővér megpaskolta a kezem, majd ránézett. – Jól van – mondta, majd kihátrált
a lefüggönyözött szobából, és meghúzta a ruha szélét, hogy bezárjon minket és
magánéletet biztosítson.
Rosszabbul nézett ki a kopás miatt, mintha nem aludt volna. Sötét karikák voltak a
szeme alatt, a haja pedig kócos volt. Fehér orvoskabátja ráncos volt, és finom
vérfoltok voltak a kék bőrradírján.

Megragadta a karjaim oldalát, majd a vállamra támasztotta a homlokát. "Nagyon

sajnálom."

Hangja sűrű volt a sajnálkozástól; összeszorította a torkom. A szemöldököm

összehúzódott zavartan. – Nem a te hibád, azok az idióta vadászok…

Felkapta a fejét, és a szeme ragyogott. – Ha nem csókoltalak volna meg így, soha
nem szöktél volna el.

Ez igaz is volt, de mégsem vonhatta felelősségre a reakciómért – bár még mindig

kissé mérges voltam, amiért elutasított.

– Brayden. Kinyújtottam a kezem és megfogtam a kezét. "Jól vagyok. Nagyon jó

orvosom volt. Lát…"

Lenéztem a lábamra és megmozgattam a lábujjaim. Tekintete követte az enyémet,

vállai pedig megereszkedtek a megkönnyebbüléstől. Aztán felállt, és orvos
üzemmódba ment. Ellenőrizte a reflexeimet, bekukucskált a gyógyuló sebembe, és
fényt villantott a szemembe.

Ekkor a fáradtság rángatta a tagjaimat, és Brayden felsóhajtott. „Körülbelül három

hétbe telik, amíg teljesen meggyógyulsz. Súlyos gerincvelő-sérülést szenvedtél, ami
miatt az ember hónapokra tolószékbe ült volna – suttogta. – Ilyen állapotban nem
vihetlek el Briar Woodsba. Csak néhány napot kell várnunk a harcig, amikor a
legerősebb leszel.” Nyugodtnak tűnt, de félelmet hallottam a hangjából.

Ha nem találjuk meg az idősebb Fae testvérét, Artemist, és nem érjük el, hogy oldja
meg az erőm egy részét, akkor Braydennek lehetetlen lenne nyernie a Silas elleni
harcban.
Bólintottam. "Gyorsan meggyógyulok, és rövid időn belül készen állok az utazásra."

Lehajtotta a fejét. „Csak a pihenésre koncentrálj. Beküldöm Leah-t és Maddyt.

Megfordult, hogy elmenjen, én pedig kinyújtottam felé, és megfogtam az ujjait.

Amikor rám nézett azokkal a végtelennek tűnő kék szemeivel, a gyomrom

összeszorult. – Köszönöm, hogy megmentettél.

Fájdalmas kifejezés öntötte el az arcát. – Mindig – motyogta, majd kicsúsztatta a

kezét az enyémből, és kiment a szobából.

Mindig.

Mindig.

Mindig.

Ez az egy szó ismétlődött a nap hátralévő részében, és azon kaptam magam, hogy
azon tűnődtem, vajon Brayden azt gondolja-e, hogy én lehetek az ő Lenája.

TIZENNÉGY

A következő néhány hét küzdelmes volt. Brayden legnagyobb örömére eleinte nem
tudtam dolgozni a szokásos időbeosztásomban, vagy elmenni órára. Elmondtam
anyámnak, hogy túráztam, és ráestem valami éles betonacélra, ami kilógott a
földből. Ez volt Brayden története a kórházban. Először kiborult, aztán ledobtam a
bombát, amiért elköltöztem Leah-val és Maddyvel, és ez teljesen elvonta a
figyelmét a balesetem részleteiről. Szomorú volt, de egyben örült is, hogy független
voltam, és a fészekben repülök. Megfogadtam, hogy hetente háromszor
meglátogatom, és naponta írok. Már tegnap átjött megnézni Brayden házát azzal az
álcával, hogy az csak Maddy, Leah és az én házam. Tetszett neki a kabin, bár
megjegyezte a távoli elhelyezkedését. Nem volt autóm, de Leah és Maddy
megengedték, hogy kölcsönkérjem a sajátjukat, ha kellett.
Három nappal Brayden és Silas elleni nagy harca előtt az egész csapat készenlétben
volt.

– Tavaly körülbelül ekkora az idő, amikor Silas megpróbálta letépni Brayden lábát –
morogta Maddy a konyhában járkálva.

Ma Braydennel elmentünk Briar Woodsba, és megkerestük Artemist. Remélhetőleg

első próbálkozásra rátaláltunk, mert nagyjából hetvenkét óránk volt, hogy idejében
visszaérjünk a küzdelemre. Már elfogyasztottam a szabadságomat a bárban.
Brayden folyamatosan próbált pénzt adni nekem, de elhárítottam az ajánlatokat.
Egyszerűen furcsa érzés volt. Megcsinálnám a magam útját, de lehet, hogy
felveszem neki azt a javaslatot, hogy hamisítson meg néhány állatorvosi
bizonyítványt és képezzen ki.

Ha örökké élni akarok, meg kell szoknom. Az iskola amúgy is tele volt unalmas,
elfoglalt órákkal. Ha lecsökkentem a dolgokat arra, hogy hetente négy este a
bárban dolgozzak, és edzek Braydennel egy igazi állatkórházban, akkor valószínűleg
rekordidő alatt válhatnék állatorvos lenni. A kilátás rendkívül izgalmas volt
számomra.

De aztán a valóság úgy ért rám, mint egy csomó tégla. Lehet, hogy nem élek
örökké, nem, ha a születésnapi gyilkos átok ragadna rám.

"Kész." Brayden belépett a szobába. Frissen lezuhanyozták és megborotválták, épp

hazajött a kórház huszonnégy órás műszakából. Tekintetem végigfutott rajta, majd
gyorsan megpillantottam, és láttam, hogy Leah is ezt teszi.

Ugh . Legbelül felnyögtem attól, hogy a legjobb barátommal visszafogottan

ugyanabba a srácba szeretünk.

– Kész – mondtam, és felkaptam a hátizsákomat.

Maddy aggódva nézett a bátyjára. – Biztos vagy benne, hogy egyedül kellene Briar
Woodsba menni?

Brayden azt mondta Leah-nak és nekem, hogy a Briar Woods a Hold-völgy határán
van, az Ether birodalmában, és egy olyan portált kell oda vinnünk, amely hasonló
ahhoz, amelyen a Fae Lordokat láttam. Braydent eltiltották attól, hogy az Ether
birodalmába menjen, kivéve évente egyszer a harca miatt, így ha elkapják, az már
túl rossz.

„Itt meg kell jelennie, mert tudjuk, hogy Silas figyel” – mondta Brayden, és Maddy
bólintott.

Leah ölelésbe húzott. Annak ellenére, hogy a dolgok kissé furcsák voltak közöttünk
a Brayden szerelmi háromszög dologgal kapcsolatban, szerettem őt, és nagyszerű
barátom és nővére volt az elmúlt hetekben, és segített meggyógyulni a
műtétemből. Bármi is történt Braydennel, biztos voltam benne, hogy túl tudunk
lépni rajta.

"Szeretlek. Legyen biztonságban – mondta nekem, majd Braydenre nézett.

"Mindketten."

Legyen biztonságban mindketten, vagy mindkettőnket szeretett? Utáltam néha a

túlgondolt elmémet.

Braydenre néztem, ő pedig a bejárati ajtó felé hajtotta a fejét. Szó nélkül követtem
őt kifelé és be a teherautójába. Egy Artemis nevű fae-t kerestem a Briar Woods
nevű helyen. Teljesen normális mindennapi esemény.

***

Brayden bevitt minket a városba az Organic Juicery-be, a kedvenc éttermembe és

gyümölcslé báromba.

– Ó, kapunk enni indulás előtt, mert ez egy fantasztikus ötlet? A zöldséges

rántottságuk finom volt.

Brayden csak nevetett, és megrázta a fejét.

A teherautót egy párhuzamos helyre húzta közvetlenül elöl, kiszállt, és megragadta

mindkét csomagunkat.

Amikor odaléptem hozzá, átadta a csomagomat, én pedig a hátamra csúsztattam. Ő

is így tett, majd bementünk az étterembe, és egyenesen a pénztároshoz.

– Hmm, ha valaki nem kap ételt, az biztosan úgy néz ki, mintha rendelne –
remegtem.

Csak összeesküvően vigyorgott rám.

– Hé, srácok, hogyan segíthetek? – mondta a vidám fiatal csávó a pult mögött.

Biztos új. Nem ismertem fel.

– Kérek egy chilis lime mangót, kérem – mondta Brayden, és a fiatal srác
megdermedt, ujjai a tabletta fölött lebegtek. Tekintete Braydenre siklott, és beszívta
a levegőt.

Én is így tettem, azon tűnődve, vajon ő…

Hú !
Olyan illata volt, mint a frissen kivágott fáknak és a faénak. Észrevettem a két
enyhén hegyes fület most, amikor néztem.

Egy idősebb férfi, akit tulajdonosként ismertem fel, fellépett a fiatalabb új kölyök
mögé.

– Szia, Brayden – mondta a kedves férfi, Hank, és mindkettőnket végignézett. –

Averly. Meglepettnek tűnt, amikor meglátott. Legutóbb, amikor láttam, teljesen
ember voltam, ezért azt hiszem, megdöbbentő volt, hogy most farkasszagot
éreztem, éppolyan megdöbbentő volt számomra, hogy két hegyes fület láttam rajta.

– Hank – krákogtam.

– Zöldség rántást? – kérdezte tőlem.

Brayden megrázta a fejét. “Chili lime mangó különleges.”

Hank elhallgatott, a válla fölött nézett, majd vissza ránk.

Előrehajolt. – Sok bajba kerülhetnék, ha adnék egyet ezek közül.

Brayden átcsúsztatott egy köteg készpénzt az asztalon. – Tartozol nekem, Hank.

Hank a homlokát ráncolta, majd rám nézett. – Lena?

Miért lepődtem meg? Úgy tűnt, hogy ebben a városban minden természetfeletti
ismeri Brayden és Lena történetét, kivéve engem.
Mindketten bólogattunk, és arra gondoltunk, hogy könnyebb, mint elmagyarázni,
hogy én lehetek Wren.

– Bajban van. Ez kell nekem. Harc három napon belül – mondta neki Brayden.

Hank volt a gyümölcslé ötéves korom óta a tulajdonosa. Milliárdszor jöttem volna
ide anyámmal és Leah-val. Amikor egy olyan kisvárosban éltél, mint a Sandpoint,
mindenkit ismertél, és kötődtél az emberekhez. Legalábbis reméltem, hogy Hank
kötődik hozzám.

Könyörgő pillantást vetettem rá, bár nem tudtam, miért könyörgök egy chilis lime
mangó különlegességért, és ő bólintott. – Rendben – mondta, és elvette a pénzt
Braydentől, és becsúszott a hátába.

Brayden odébb lépett, hogy a következő ember rendelhessen, én pedig éppen azt
akartam kérdezni tőle, hogy mi a fenéért fizetünk egy csomó pénzt egy turmixért,
ami nem szerepelt az étlapon, amikor Hank ismét megjelent egy kis barna dobozzal.
.

„Ez soha nem történt meg. Hetek óta nem láttalak itt – mondta Hank Braydennek,
mire az alfa bólintott.

Brayden hátrahajtotta a fejét, ahol a fürdőszoba volt, én pedig követtem őt. Mi az a

furcsaság volt a dobozban? A turmixokat nem egy elvihető dobozba dobozoltad. A
szívem a mellkasomban kalapált, ahogy felsétáltunk az egyedülálló uniszex
fürdőszobába. Brayden kinyitotta az ajtót, és jelezte, hogy bemegyek vele.

Felvontam az egyik szemöldököm, mire rám nézett, és azt mondta: bízz bennem .

Mindazok után, amin keresztülmentünk, azt hiszem, meg kell tennem.

Amikor becsukta mögöttem a fürdőszoba ajtaját, egymáshoz nyomódtunk a kis
helyen.

„Ha valami privátot akartál mondani, választhattál volna jobb helyet is” – vicceltem.

Kinyitotta a vihető dobozt, és felfedett egy aranytojást, hasonlóan ahhoz, amit Silas
a lábam elé dobott, amikor bekapott a Fae Lords kastélyába.

– Ó, így jutunk el a Briar Woods-ba? Megkérdeztem. – Arra gondoltam, hogy

megrángatunk egy lámpaernyő zsinórt vagy ilyesmit.

Brayden megrázta a fejét. „Az a portál nyilvánvalóan már nem biztonságos, és az

összes többit felügyelik. Senki sem tudja, hová megyünk.”

– Hank nem mondja el? Megkérdeztem.

Brayden megrázta a fejét. „A felesége miattam él” – ennyit mondott.

Elfogadható.

"Kész?" A tojást a kezébe vette.

Bólintottam, és kinyújtottam a kezem, hogy megragadjam a bicepszét, és

megnyugodjak. Egy pillanatra elkerekedett a szeme, és azon töprengtem, hogy
egyáltalán meg kell-e érintenem, hogy ez a portál működjön.

Mielőtt túl sokat gondolkodtam volna rajta, a lábunkhoz ejtette a tojást. A zsanér
kipattant, és vakító fény lövellt ki belőle, beszívva minket.
A lábam a hűvös, nedves földön landolt. Még mindig Braydenben tartottam,
úgyhogy mindketten megingottunk, miközben megnyugodtunk. Elengedtem, és
körülnéztem, és a több száz méter magas fák, a mohos törzsükön lila és rózsaszín
virágok csodálatos látványát néztem. Derűs érzés telepedett rám, és mély, tisztító
levegőt vettem. A sűrű erdőn keresztül napfény szűrődött át, és nem tudtam nem
úgy érezni, mintha otthon lennék.

Brayden a béke és a nyugalom kifejezésében lépett mellém.

„Otthon érzi magát…” – mondtam neki.

Erre elmosolyodott. „Ez azért van, mert otthon vagyunk. A Briar Woods a Hold-völgy
szélén található. A testvéreim és a nővéreim csak két napnyi sétanyira vannak
arrafelé. Egy távoli hegyre mutatott, és összeráncolta a homlokát.

Olyan közel álltunk egymáshoz, és mégis olyan tehetetlenek voltunk, hogy bármit is
tegyünk. Brayden lenyúlt, felkapta a tojást a lábánál, becsukta és visszacsúsztatta a
zsebébe.

témát váltottam. – Szóval hogyan működik a tojásportál? Nem akartam Natalie-ra és

Blake-re gondolni, akik azon a helyen rekedtek.

Brayden járni kezdett, én pedig a tempójához igazodtam. „Az éter egy olyan
birodalom, amely közvetlenül fedi a Földet. Csak finomítanod kell a látáson, hogy az
egyikben jelen legyél, a másikban pedig láthatatlan. Szürkefarkasként ezt
könnyedén meg tudjuk csinálni portáltojás nélkül is, ha teljes kiképzett erőnkkel
rendelkezünk.”

Hú, úgy hangzott, mintha teleportálnánk.

– Lehet a…? Majdnem azt mondtam, hogy a Fae Lords , de arra gondoltam, hogy
nem fogja értékelni ezt olyan közel ahhoz, ahol most vannak. Ki tudta, hogy ezek a
fák tudnak-e beszélni? – A nagy gonoszok csinálják? Csak teleportáljanak bárhová a
Földön mágikus segítség nélkül?

Bólintott. „Megtehetik és megteszik” – ennyit mondott.

Fantasztikus. Valamire számíthatok a jövőben, feltételeztem.

– Tudjuk, hol van Artemis? – kérdeztem legközelebb.

Brayden megrázta a fejét. – Meg fog találni minket.

Megálltam, feléje fordultam. – Fogalmad sincs, hol van ez a srác?

Brayden rám nézett, és fáradtnak tűnt, és nagyon nincs kedve hozzá.

– Nem, de bízom benne, hogy ha az idősebb Fae azt mondja, hogy itt keresse meg a
bátyját, akkor megtalál minket.

A szemem beragadt. „ Meg fog találni minket? Sűrű vad erdők ezek, bárhol lehet.

Brayden kinézett a fákra. „Gyerekkoromban azt mondták nekem, hogy ezek az

erdők kísértetiesek. Ideális hely, ahol valaki elbújhat. Senki nem jön ide, hacsak
nem muszáj.”

Kísértetjárta? Hideg szállt fel a gerincemen. Nem csináltam szellemeket és olyan

dolgokat, amik az éjszakában összeomlottak. – Ha-kísértet? – motyogtam. –
Sötétedés után nem maradunk, igaz? Mert…”

Brayden kinyújtotta a kezét, és az ajkaimra tapasztotta az ujját. – Nyugi, Averly. Meg

foglak védeni."
Igyekeztem nem láthatóan elájulni, és bólintottam. Újra elindultunk. A következő
egy órában az erdőn keresztül tapostunk, halkan beszélgettünk egymással, és
kerestük az élet jeleit.

Amikor egy tisztáshoz értünk, Brayden feje oldalra billent, mintha hallott volna
valamit, de én nem, valószínűleg azért, mert annyit beszéltem. Aztán
meghallottam: egy gally elpattant, és a levelek gyűröttek.

Brayden felhúzta a fejére a pulóver kapucniját, hogy eltakarja az arcát, és

megpördült. – Mutasd meg magad, különben feltételezem, hogy rossz szándékod
van, és ott helyben megöllek – kiáltotta Brayden, és egy szőrszál futott ki a
tenyerén.

"Igen!" Kiabáltam: „És ha ez egy szellem, akkor… megátkozunk!” Kiköptem, és nem

tudtam, mit csinálhatnék valami olyan spektrummal, amitől megijedtek.

Brayden ajka széle vigyorra húzódott. Aztán egy magas, hajlékony forma lépett ki az
erdőből. Szürke köpenyt viselt, ami a földet csókolta, és még innen is láttam, hogy
hasonlít az Elder Fae-hez. Szőke

Artemis felvonta egyik jól ápolt szemöldökét. – A száműzött Szürkefarkas király, akit
most elzártak hatalmától, azt hiszi, hogy meg tud ölni?

Brayden sértettnek tűnt. – A személyiséged hasonlít a bátyádéhoz – vágott vissza,

és ez mosolyt csalt ki a tündérből.

Artemis a hozzá legközelebb álló fának támaszkodott. „Hogy van a bátyám?

Kétségtelenül élvezi az idejét abban a kényelmes börtönben?

Brayden visszahúzta a csuklyáját, és olyan komoly volt az arckifejezése, hogy

Artemis elakadt a levegőben.
– A fénynél eltűnt ? Artemis hangja üresen csengett, Brayden pedig bólintott.

„Nem is tudtam, hogy van egy testvére. Megégettem, és tisztelettel eltemettem a

hamvait. Azért küldött minket hozzád, mert szükségünk van a segítségedre –
mondta Brayden, majd elővett egy kis teáscsészét. Az egyik az Elder Fae-é volt. A
készletből ismertem fel, amiből ittunk. Egyedi, finom aranyminta volt a szélén.
Brayden biztosan megkapta, amikor visszament, hogy eltemesse. Ez annak
bizonyítéka volt, hogy Brayden az imént látta őt.

Artemis a teáscsészére pillantott, mellkasa lassan emelkedett és süllyedt, miközben

egy fájdalmas pillantás rontotta el az arcát. Egy pillanatra megingott; remegett a
mellkasa, ahogy megpróbálta elfojtani a zokogást.

Könyörgőn néztem Braydenre, azon tűnődve, hogy menjek-e a férfihoz és

vigasztaljam meg. De Artemis kiegyenesedett.

„Kövess engem” – csak ennyit mondott, mielőtt elment.

Brayden és én óvatos pillantást vetettünk, de utána léptünk. Ahogy Artemis elhaladt

a fák mellett, amelyeken lila és rózsaszín virágok kúsztak fel a mohos törzseken,
azok elhervadtak, és elsötétült felettünk az ég. Nagyot nyeltem, féltem, hogy mi
okozhat ilyen reakciót a természetből.

A szellem?

Brayden mintha olvasott volna az arcomról. – Artemisznek természeti tündérnek kell

lennie. Ő tudja irányítani az elemeket, és viszont befolyásolja őket a hangulata.

Ó.
Ó…

Milyen szomorú. A testvérét gyászolta, és most a természet is vele együtt gyászol.

Ettől volt kedvem sírni. Benéztem a vállam mögé, és a virágok, amelyek
pillanatokkal azelőtt elhervadtak, most élénkek és színesek lettek, és a nap rájuk
vetette fényét.

Néztem, ahogy a virágok, amelyek mellett Artemis elhaladt, elhervadnak és

összezsugorodnak. Úgy éreztem, ez egy bensőséges pillanat közte és a természet
között, és amikor néztem, ahogy nyíltan gyászol így, jobban meghatott, mint
gondoltam volna.

Abban a pillanatban rám tört egy emlék. Lihegtem, térdre estem, amikor a látásom
átmenetileg blokkolt, és átvette az uralmat.

Egy sírkő fölött álltam. Fehér márványból készült, élénk rózsaszín és kék
virágkoszorúk díszítették. Lenéztem a kőbe vésett arany betűkre.

Cassia és Hans Burnstone - Becsben tartott harcosok - Szeretett anya és apa

Emlékezetemben zokogtam, hátam zörgött a féktelen bánattól, miközben anyámat

és apámat gyászoltam. Elestek a Fae Lordokkal vívott nagy csatában. Tudtam ezt,
de amikor gyorsan, szinte kétségbeesetten próbáltam keresni egy belső tudatot,
hogy ki vagyok, akár Wren, akár Lena, a gondolatok olyan távolinak tűntek. Jobb
oldalamon megpillantottam a nővéremet, Blake-et és Natalie-t. Ott álltak a
társaikkal, Axellel és Gabe-vel. Aztán balra fordultam…

– Averly! Brayden megrázott, és a látásom kitisztult. Most Brayden aggódó arcát

bámultam. Artemis közvetlenül mögötte állt, és kíváncsian nézett le rám.

„Volt… egy emlékem. Szinte olyan valóságos volt, mint egy vizon.” Egy könnycsepp
gördült le az arcomon, és Brayden kijózanodott.
„Milyen emlék? Emlékszel, ki vagy?" kérdezte. A könyörgés a hangjában egyenesen
az amúgy is törékeny szívembe hasított.

Megráztam a fejem, majd remegő lélegzetet vettem. „A szüleim temetése. Olyan…

szomorú volt. Natalie és Blake ott voltak, de nem láttam senkit. Minden olyan…
sötétnek tűnt.”

Artemis kijózanodott, kicsit megrázta magát, és rám kezdett sütni a nap.

– Lena? – kérdezte először.

Brayden ránézett és felsóhajtott. „Nem tudjuk. Lehet, hogy ő Wren.

"Látom." Bólintott. – Gyere, ehhez teára van szükség. Kinyújtotta a kezét, felhúzott,
és átfonta a karját az enyémen.

Brayden enyhén felmordult, de Atremis hegyes pillantást vetett rá.

Nagyot nyeltem, és még mindig próbáltam megtalálni a kiutat a bánatomból. Olyan

érzés volt, mintha csak tegnap lett volna, bár tudtam, hogy nem az. Tudtam, hogy
egy csodálatos édesanyám vár rám Sandpointban, de ez… annyira valóságos volt,
mert valóságos volt . A szüleim meghaltak.

Korábbi életem egy gyönyörű szülővel élt, akik most már elmentek. Remegő
lélegzettel leráztam magamról a szomorúságot, és követtem Artemist a fák egyik
nyílásába, amely egy rétre vezetett. Közvetlenül a tisztás közepén ült egy aranyos
kis házikó, legfeljebb húsz láb széles, nádtetővel.

„Korábban jártam itt, és soha nem láttam ezt a házikót” – tűnődött Brayden.
Artemis ajka vigyorra húzódott. – Most látod, mert szeretném, ha látnád.

– Ön az oka annak, hogy egész Holdvölgy azt hiszi, hogy egy szellem kísérti ezeket
az erdőket, és elkerüli ezt a helyet? – kérdezte Brayden, és Artemis mosolya egyre
szélesebb lett.

Nem szólt semmit, Brayden pedig csak összevonta a szemöldökét. – Miért most
mutasd meg magad nekem?

Elértük az ajtót, és Artemis leejtette a kezem, és komoly arckifejezéssel Brayden

felé fordult. - Mert több mint ötszáz éve itt vagyok titokban, és hallottam, hogy a
bátyámról beszélt, amikor először kilépett az erdőbe. Tudtam, hogy a bátyám nem
adta volna meg a tartózkodási helyemet, ha nem bízta volna rád az életét.

Brayden bólintott.

– Szóval itt mind barátok vagyunk? – kérdeztem idegesen. Ez a fickó menő volt, de
meg akartam győződni róla, hogy nem feszeget semmit Brayden ellen.

Artemis lenézett rólam Braydenre. – Ha a farkasok száműzött királya azt

kockáztatja, hogy eljön az erdőmbe, érdemes meghallgatni. Ott voltam a bátyám
ítéleténél. A király könyörgött a Fae Lordoknak, hogy adjanak egy privát
börtönterületet a bátyámnak. Büntetését méltósággal és látogatókkal élhette meg.
Ez több, mint amit megtehettem volna érte.” Most komornak tűnt, és észrevettem,
hogyan emlegette Braydent a farkasok királyaként. Még ha száműzött is, a címben
tiszteletet tanúsított iránta, és ezért kedveltem.

– Megérdemelte – mondta Brayden határozottan.

Artemis bólintott, és kinyitotta a kunyhó ajtaját. – És bízom benne, hogy

segítségemre lesz a problémádban, hogy elmondod, ki ölte meg a kedves bátyámat,
és segít bosszút állni?

Brayden megköszörülte a torkát. – Megmondom, de a bosszúból való gyilkosság

ebben az esetben nem lehetséges.

A tündér szeme most először izzott beteges zölden. – Megtagadja tőlem az árat a
szívességéért?

Brayden megköszörülte a torkát, és jobbra-balra nézte a fákat. – Semmit sem

tagadnék meg tőled, de ezt nem tudom megadni.

Ettől ráncolta a szemöldökét a fae. Befelé intett minket, én pedig kiengedtem a

visszatartott lélegzetem. Szükségünk volt néhány erőm felszabadítására, hogy
Brayden megnyerhesse ezt a harcot Silasszal. Ha Artemis nem segít nekünk, nagy
bajban voltunk.

Beléptünk egy imádnivalóan kis szobába, amely tele volt kézzel készített, erősen
lakkozott fával, és a fae egy székre mutatott a kis étkezőgarnitúránál.

– Ki ölte meg a bátyámat? – kérdezte Braydentől, eltekintve minden apró

beszélgetéstől.

– Azt mondtad, lesz tea? Igyekeztem időt nyerni, hogy Brayden arra gondoljon,
hogyan akarja közölni a hírt, hogy a bátyja belsejét felfalta a Vadvadászat vezetője.

Brayden és én leültünk az asztalhoz, miközben a fae a tűzhelyen bütykölt, és teát

főzött. Ilyen szempontból olyan volt, mint a testvére.

Braydenre néztem és ő felsóhajtott.

– Novus – mondta Brayden, és az ürülék teljesen elmozdult, megfagyott a vízforraló
fölött, mintha kőből lett volna. Lassan megfordult, és a válla fölött végignézett, hogy
mindkettőnkre nézzen, talán azért, hogy lássa, viccelünk-e.

– Indul a vadászat? – mondta Artemis.

Brayden bólintott. – És most övé a testvéred hatalma.

Artemis kérdőn nézett Braydenre. "Nem, ő nem."

Brayden a homlokát ráncolta.

"Hogy érted? Azt hittem…” Természetesen kezdő voltam, de Brayden azt mondta,
hogy a Novus felemésztette az erőt.

Artemis teljesen szembefordult velem. „A következő teliholdkor a bátyám lelke

elhagyja az étert, és a Mennyei Birodalom felé veszi az irányt. Azon az éjszakán
ereje visszatér hozzám, a legközelebbi hozzátartozómhoz.

Brayden láthatóan megrendültnek tűnt. – Hogy érted azt, hogy az ereje visszatér
hozzád?

A telihold volt Brayden harci éjszakája, három nap múlva.

Artemisnek csillogott a szeme, mintha tetszett volna, hogy Brayden nem tud
mindent. „A bátyám volt az Elder Fae, és most én leszek az Elder Fae. Még a
Vadvadászat vezetője sem tudja visszatartani bátyám erejét, bár kétségtelenül
próbálkozott. Amikor meghalok, az örökösömre száll, és ha egy napon minden
örökösünk elmegy, visszakerül a természetbe, ahová tartozik.”
Hú, ez nagyon szép volt, és egyben hatalmas hír is! Novus igen erős volt, de nem az
Elder Fae erejével járkált, és ez megkönnyebbülés volt.

Brayden a zsebébe nyúlt, és elővette a levelet. – A bátyád hagyta ezt nekem.

Odaadta neki a cetlit. Artemis megragadta, és összeráncolt szemöldökkel elolvasta,
mielőtt visszaadta volna Braydennek.

Artemis a homlokát ráncolta. "Látom."

Visszatért a tea főzéséhez, és ez volt a legkínosabb kétperces csend, amit valaha is

elviseltem. Még mindig segítene nekünk? Dühös volt amiatt, hogy Novus megölte a
testvérét? Túl sok lógott a levegőben. Szükségem volt valakire, aki megszólal.

„Segítesz nekünk? Kérem?" könyörögtem. „Braydennek meg kell nyernie ezt a

harcot Silas ellen. Csak egy kis erőmre van szükségünk szabadon, és ez elég lenne
a győzelem garantálásához.”

Brayden bólintott. – Öt vagy tíz százalék, nincs több, különben a Fae Lordok
érzékelnék.

Átnéztem rá. – Nem fogják érzékelni az öt vagy tíz százalékot? Végül is ők voltak a
Fae Lordok.

Megrázta a fejét. „Nem hiszem. Kapcsolatban lesznek a testvéreimmel, akik a

közelben lesznek, és a többi természetfeletti illata elsöprő lesz.”

Mindketten visszanéztünk Artemiszre. Lassan kortyolt egyet a teájából.

– Meg fogod tenni, amit a bátyám javasolt a levélben, és a Novus segítségével

véget vetsz a Fae Lords uralmának?
Brayden kényelmetlenül megmozdult. – Ha tehetem, igen, de…

– De semmi – mondta Artemis, és most először ült ki a tiszteletlenség a hangjába. –

A bátyám okos volt, apád legfőbb királyi tanácsadója évszázadokon át, és ő adta
neked a lehető legjobb ötletet, hogy visszaszerezd királyságodat. Vissza akarod
kapni vagy sem?"

Brayden felállt, öklével az asztalra csapott, olyan erősen, hogy egy repedés jelent
meg középen. – Annyira akarom, hogy megkóstoljam! – morogta.

Artemis szemei elkerekedtek, ahogy vad vigyor díszítette az arcát. " Jó . Akkor tedd
úgy, ahogy a bátyám mondja, és ha visszakapod a királyságodat és hatalmadat, te
és a testvéreid és az ő feleségeik segítesz megbosszulni a testvéremet. Esküdj meg,
és hűségesküdni fogok neked, mint egykor a bátyám.

Brayden megmerevedett. Nem sokat tudtam a varázslatos világról, de egy hatalmas

fae, aki hűséget esküdött neked, nagy ügynek tűnt.

– Megesküdsz, hogy megölöd veled Novust? – kérdezte Brayden.

A fae bólintott. „Amikor itt az idő, amikor neked és testvéreidnek hatalma szabadon
helyreállítható, és királyságod visszakapja.”

Brayden felsóhajtott. „És te mindenben azt tennéd, amit parancsoltam? Hűséges

alattvaló, mint a testvére?

Artemis tekintete az asztalra siklott, ahol most a cetli és testvére teáscsészéje

hevert. A szeme ködös lett. – Téged szolgálnálak, Szürkefarkas király, napjaim
hátralévő részében, hogy tiszteletet szerezzek testvéremnek, és bosszút álljak.

A levegő valamiféle mágikus erővel töltött el. Olyan volt, mintha két mágnes közé
ragadtam volna, miközben egy láthatatlan erő épült fel körülöttem.

Sem Brayden, sem Artemis nem tűnt aggodalmaskodónak, így egy kicsit
megnyugodtam, miközben néztem, ahogy a ketten egymást bámulják.

Csak amikor Brayden rám pillantott, akkor jöttem rá, mennyire aggódik. Tanácsot
keresett ebben a novus dologban? Öld meg azt a fattyút, aki oly sok embert megölt,
és egy falka Szürkefarkas szellem rabszolgája volt? Naná.

Egyszer bólintottam.

– Én, Brayden Greywolf, elfogadom a hűségesküt – mondta Brayden abban a

pillanatban, amikor bólintottam. „Amikor és ha helyreáll a királyságom, és a
testvéreim és feleségeik hatalma teljes mértékben visszakapják, összefogunk veled,
és levadászjuk Novust, ahogy ő a saját nagyszüleimet.”

Brayden kinyújtotta a kezét, és Artemis elmosolyodott. „Én, Artemis Merlin Moon

Feather, a leendő Elder Fae, hűséget és mágiámat fogadok, hogy Brayden
Greywolfot szolgáljam minden szükségletében, amíg csak élek.”

Hú !

A tündér kezet nyújtott, és abban a pillanatban, amikor ketten megérintettek egy

égető kék fényt, kilőtt a tenyerükből, és egy pillanatra be kellett hunynom a
szemem, ahogy fényesen felvillant.

Szent varázsbomba.

Artemis volt az új Elder Fae, aki éppen Braydenhez kötődött. Ennek nagy ügynek
kellett lennie. Amikor megtörték a kézfogást, a fae várakozóan nézett rám.
– Nos, nos, lássuk, mit tehetünk most érted, jó?

Felálltam és odamentem hozzá, miközben hunyogó szemekkel figyelt. „A bátyám

remek munkát végzett, de még mindig érzem az erejét. Nagyon erős.”

Brayden a homlokát ráncolta. – A Fae Lordok kikérdezték, és nem érzékelték.

Artemis elmosolyodott. – Mit gondol, ki tanította meg a Fae Lordoknak a

varázslattanulmányaikat az iskolás korukban?

Brayden megdöbbentnek tűnt. "Te?"

Bólintott, és továbbra is engem figyelt, ahogy ott állok, és kínosan éreztem magam
a vizsgálattól.

„A kezdetektől tudtam, hogy sötétszívűek. Soha nem lett volna szabad

megtanítanom nekik a mesteri szintjüket.” Ő tsked.

„Tudsz harcolni velük? Legyőzni őket?” – tűnődtem hangosan.

Artemis úgy nézett ki, mint aki citromot szívott. – Mielőtt a valaha élt
leghatalmasabb Szürkefarkasok közül hathoz kötnék magukat, igen. Most? Egy
percig sem bírnám ki a harcot velük.”

Hú, ez nagyon megnyugtató információ volt.

Brayden bólintott. – Folyamatosan ezt mondom neki.

– Bocsánat – vágtam rá, és Artemis elvigyorodott, mintha a mi kis tiffünk okozott

volna neki némi örömet.

– De ha lekapcsolnák őket a Greywolves-tól… – tettem hozzá.

Ez hatalmas mosolyt csalt a fae arcára. – Ó, ebben az esetben megenném őket

reggelire.

Nyeltem egyet, és nem tudtam, hogy ez szó szerint fenyegetés-e, és hogy valóban
húst evett.

– Engedélyezi, hogy megérintsen, kedvesem? - mondta, én pedig bólintottam,

meglepődve, hogy megkérdezte.

Kinyújtotta a kezét, megragadta a halántékomat, majd összerándult. "Ó, drága fény,

az elmúlt életei emlékei olyanok, mint a svájci sajt."

"Mit? Az mit jelent?" Brayden közelebb lépett, de én már tudtam. Úgy éreztem , az
emlékeim a svájci sajtok. Amik legalábbis a Szürkefarkas életemre emlékeztettek .

Megint rákérdezett. „Egy varázslat elromlott. Rögtön kitépte korábbi életeinek

emlékeit.”

– Nem… – Brayden úgy hangzott, mintha most lőtték volna le, de én még mindig
feldolgoztam a szavakat, és nem igazán tudtam, mit jelentenek.

Brayden betegnek tűnt. – Azt akarod mondani, hogy talán soha nem tudom, ki a
feleségem?

Artemis a homlokát ráncolta. – Azt mondom neked, hogy kiválaszthatod, hogy ki

legyen a feleséged, mert ez a lány valószínűleg soha nem fogja tudni megmondani,
ki volt.

Most rosszul éreztem magam . Ilyen rossz állapotban voltak az emlékeim? Mi van,
ha Brayden nem engem választott? Mi lenne, ha Leah-t választaná? A szoba
felpördült, ahogy a szorongás teljes unalommal csapódott belém.

Mi a fenéért nézte Artemis az emlékeimet, amikor ki kellett volna engednie az erőm

egy részét?

Dühösen néztem rá, és úgy tűnt, olvasott a gondolataimban. – Sajnálom, drágám,

nem tehetek róla, amit látok, és mindenben tanácsot kell adnom a királyomnak.

A te királyod! Öt másodpercig ő volt a királyod ,kiabálni akartam.

Mi lenne, ha azt tanácsolná neki, hogy én voltam a felesége! Mit bántana ez?

"Kész?" – kérdezte tőlem.

Nem is akartam tudni, hogy fáj-e. Csak bólintottam, majd megfeszítettem az összes
izmomat. A száját kinyitva az arcomra fújt, meglepve; a szempilláim lecsukódtak. A
frissen hullott eső illata tavaszi virágokkal keveredve beborított, és azonnal
megnyugodtam.

„Régóta nem voltam egy Szürkefarkas jelenlétében, akinek még mindig megvolt az
ereje” – mondta Artemis, mire kinyílt a szemhéjam.

Kérdőn nézett le rám, oldalra billentve a fejét. Előrehajolt, beszívta a levegőt, és a

szeme ibolyán izzott, hasonlóan a bátyjáéhoz, és egészen másként, mint a beteges
zöld, amikor dühös volt Braydenre. Valami hajnali felismerés hullott az arcára, és
melegség áradt szét a mellkasomban.
– Mondta neked a bátyám, hogy ő egy fae? – töprengett.

"Mit!?" – kiáltottuk mindketten egyszerre.

Újra beszívta a levegőt. „Semmi sem túl erős. Gyanítom, hogy mindennapos
gyógyító tündér, de ó, igen, a vére bőségesen illata a népemnek.

Brayden megdöbbentnek látszott, én pedig egyszerűen… döbbenten hallgattam.

Kinyitottam a számat, hogy beszéljek, majd becsuktam, majd újra kinyitottam.

mi a mi? Fae?

"Hogyan lehetséges ez?" Brayden végre megtalálta a hangját, és hálás voltam,

hogy feltette azt a kérdést, amelyre én is választ akartam kapni.

– Nos, a lelke egy Szürkefarkasé lehet, amely aztán átviszi az erejét a gazdatestébe,
de ez a gazdatest körülbelül negyed fae volt – persze mielőtt megharapták –
mondta Artemis hűvösen.

Egy negyed fae? Gazdatest? Egy cseppet sem tetszett egyik kifejezés sem. Szóval
negyed fae és háromnegyed farkas voltam?

"Anyukám?" – kérdeztem hirtelen.

Brayden megrázta a fejét. – Száz százalékig ember. Az apádnak kell lennie."

keresztbe tettem a karomat. – Azt hitted, én is száz százalékig ember vagyok.

Brayden megrázta a fejét. – Nem, nem. Tudtam, hogy van benned valami különleges
azon az éjszakán, amikor Silas elé ugrott, hogy segítsen nekem, de azt hittem, te
vagy Lena. Nem érezted teljesen emberi szagodat, de nem tudtam rátenni az
ujjam."

Egy negyed fae? – Miért nem érezte rajtam ezt a szagot a bátyád? Odahajoltam és
megszagoltam a hónaljam.

Artemis a homlokát ráncolta. – Valószínűleg olyan szaggal mentél be a házába, mint

egy teljesen kibontakozó szürkefarkas. Most már csak az ürülék illatát érzem, mert a
Szürkefarkas ereje visszafogott.

Az ajkamat rágtam. „A Fae Lordok. Megszagolták volna.”

Bólintott. „Sok „ember” valójában tizede vagy negyede állatfaj. Elég gyakori."

Ettől kicsit megnyugodtam. Oké, rengeteg ember mászkál, ürülékvérrel, semmi

gond. Anyám aludt egy fél tündérrel, és nem vette észre.

Minden rendben. Minden rendben .

– De mi történik, ha egy szürkefarkas lelket keversz egy részleges állattestbe?

Brayden riadtan hangzott, és hirtelen nem lett hidegem.

Nincs minden rendben! Pánik! Pánik a végletekig!

Artemis elvigyorodott. "Fogalmam sincs. Hát nem izgalmas? Általában egy fae és
egy szürkefarkas nem tud szaporodni, szóval ez egy igazi csemege.

– Oké, abba kell hagynunk a fae-ügyről való beszélgetést, ez megrémít – csattant

fel, és éreztem, hogy a mellkasom összeszorul, és nem kapok levegőt.
Helló sötétség, régi barátom.

Artemis a homlokát ráncolta. – Rendben, maradj nyugodtan, és felszabadítom az

erődet.

Végül. Azt akartam, hogy folytassa a műsort, és hagyja abba a svájci sajt emlékeim
és a részleges fae génjeim kommentálását.

Megérintette a halántékomat, és volt egy kis pukkanás a fejemben, és egy enyhe

csapkodás, majd elmúlt.

– Az erőd nem szereti, ha meg vannak kötve. Rám nézett, én pedig vállat vontam.

Úgy hangzott, hogy az erőm és a személyiségem hasonló.

"Kész?" – kérdezte Brayden a levegő szagát érezve.

Artemis bólintott. – Adok neki egy nyakláncot, ami becsapja Silast vagy a Fae
Lordokat, ha alaposan megvizsgálnák a harc során.

Vizsgáljatok meg? Egyikük sem vizsgálna meg jobban .

Brayden valószínűleg az arcomon jelezte a riasztást, mert a vállamra tette a kezét. –

Szagolj meg, próbáld kideríteni, hogy te vagy-e Lena vagy Wren…

– Ezt már megtették – mondtam neki.

Artemis bólintott. „Amikor Brayden példátlan erővel kezdi megnyerni a harcot,
lehet, hogy… nyomozni akarnak, csak annyit mondok. Ez a nyaklánc megvédi az erő
tíz százalékát, amelyet felszabadítottam a szemük elől.” Kiment a szobából, hogy
egy hátsó hálószobába lépjen, én pedig idegesen megráztam a lábam, és Braydenre
néztem.

„Szóval ez csalásnak számít? A harcért?” Megkérdeztem őt.

Azt mondta, hogy Silas csalt tavaly, és így nyert. Brayden megrázta a fejét. „A
szabályokon belül van, hogy egy alfa képes legyen a csomagja erejét a Ring of
Power segítségével meríteni. Használhatom a Greywolf hatalmat, ha van ilyen a
falkámban. De állítólag minden hatalommal rendelkező Szürkefarkast a Fae
Lordokhoz kell kötni, vagy fel kell nekik áldozni.

Megfulladtam a nyársamtól. – Feláldozták?

Bólintott, és vonásaira sötétség borult. „A Greywolf Akadémiát több száz fiatal

Szürkefarkas töltötte be. Most a termei üresek. Vagy elrejtőztek, vagy feláldozták és
szippantották őket.

"Szifonálva?"

Brayden állkapcsa összeszorult. „A Fae Lordok hasonlóak az emberiség démonokról

szóló történetéhez. Kiszívhatják az energiát valakiből, üresen hagyva, de ez csak
egy röpke erőnövekedésig tart.”

"Itt vagyunk." Artemis egy kis aranylánccal lépett vissza a szobába, kirántva a
gondolataimból. Sem kő, sem medál nem lógott rajta, ahogy vártam.

„Egyszerűnek tűnik, de nagy erőt hordoz” – jelentette ki, miközben kioldotta, majd a
nyakamba erősítette. A második pillanatban a bőrömre telepedett, egy zümmögés
vibrált a testemben, majd eltűnt. Beszívta a levegőt, mintha megérezte volna a
szagomat, majd bólintott, látszólag elégedett önmagával.
– Olyan az illata, mint egy hagyományos kerti farkasnak – mondta.

– Ööö, köszönöm? Azt hiszem, ez dicséret volt, mivel ez volt a kívánt hatás.

"Királyom." Artemis Brayden felé fordult, kezét az oldalára tette, és kissé meghajolt.
– Nem felejti el a megállapodásunkat?

Hűha. Meghajol? Ez elég legális volt. Furcsa és szexi volt Brayden királyi királynak
gondolni.

Brayden bólintott. „Elder Fae Artemis, nem fogom. Jól találkoztunk.”

Brayden és én elhagytuk a házat, és az egész találkozástól megfordult az agyam.

Kicsit tündér voltam, de ezt a tudást mélyen magamba akartam tolni, és elfelejtem.
Brayden megígérte, hogy egy napon megöli Novust a bukott Elder Fae tiszteletére.

– Nem hiszem el, hogy egy életen át tartó szolgálatot ígért neked – mondtam,
miközben elsétáltunk a háztól.

Brayden bólintott. „Megéri kedvesnek lenni másokkal” – csak ennyit mondott, és

akkor tudtam, hogy nem csak pokolian dögös, de bölcs is.

TIZENÖT

A következő napok gyorsan elteltek. Ugyanazt az aranytojást használtuk, hogy

visszautazunk a Földre vagy Idahóba, vagy bármilyen más birodalomba, ahol az
emberek éltek, de ahelyett, hogy az Organic Juicery fürdőszobájában ácsorogtunk
volna, otthon kötöttünk ki Brayden nappalijában. Brayden azt mondta, hogy ha
egyszer megszereztél egy portáltojást, más néven chili lime-ot mangóval, az
elméddel szabályozhatod, hová vigye. Most a harc napja volt, és én nem voltam
készen. Reméltem, hogy Brayden volt az, mert ő volt az, aki harcol.
– Az a gonosz barom! – morogtam a reggeli reggelim közben.

Silas és farkasai egész éjszaka ködösítettek minket, hogy ne aludjunk jól – az

ablakokra kidobott sziklák, a kavicsra hámló autók. Újra le akartam lőni, de Brayden
nem engedte.

– Biztos vagy benne, hogy nem ölhetjük meg? Leah a kávéscsészéjébe vicsorgott.
Hét óra volt, és talán két órát aludtam.

Az alvás volt a gyengém. Legalább kilenc órára volt szükségem ahhoz, hogy lelkileg
stabil legyek, és tíz órára, hogy kellemes legyek.

– Hacsak nem akarsz meghalni – mondta neki Brayden, és lenyomott egy csésze
feketekávét.

„Rendben leszel? Ez a nagy küzdelem, hogy mit, két óra alvás, nem sok jót ígérhet
neked – kérdeztem, és idegesség kúszott a hangomba.

Maddy csípőt ütött a bátyjának, miközben a lány mellé telepedett a konyhában, és

nekidőlt a pultnak. „Brayden jól lesz alvás nélkül. Ő egy orvos. Alig alszik, ahogy
van.”

Brayden bólintott, majd rám nézett. "Jól leszek. Nálam van – mondta, és a
lélegzetem elakadt a torkomban. Leah egész teste megfeszült, és egy pillanatra
olyan volt, mintha csak Brayden és én lennénk a szobában. Brayden arca rózsaszínű
lett, és megköszörülte a torkát. „A te hatalmad. A Szürkefarkas ereje az, ami
segíteni fog nekem, hogy megnyerjem ezt a harcot – tette hozzá, és ujjongásom úgy
leeresztett, mint egy léggömb.

Lerogytam a székemre, és idegesen felnevettem, mielőtt a számba nyomtam egy

darabot Leah híres gofrijából, hogy ne mondjak hülyeséget. Leah szánalmas
pillantást vetett rám, és el akartam tűnni.

Nyilvánvaló volt az egész teremben, hogy én Braydennek vagyok? Valószínűleg.

Főleg most.

Fantasztikus.

Amit Artemis mondott a hiányzó emlékeimről és Braydennek feleséget kell

választania, az eszembe jutott. A sors kedves és romantikus volt, de a nap végén
talán jobb, ha minden külső körülmény nélkül választjuk ki, kivel akarunk együtt
lenni. Soha nem kedvelném Braydent, ha nem gondolnám, hogy a lelki társa és
felesége lehetek? Castiel úgy tűnt, nagyon vágyik Wrenjére. Talán csak elmennék
vele lenni, és nem várni az örökkévalóságig, hogy Lena megszerezze az emlékeit.
Olyannal akartam lenni, aki akar engem, és azt, hogy milyen érzéseket keltettem
benne, nem pedig olyan múlttal, amire nem emlékszem.

De bár kimondtam, az egész testem fellázadt. Emlékeztem Braydenre, talán nem

képek vagy gondolatok villanásaként, de úgy éreztem, a testem emlékszik. Még
most is fájt, hogy vele legyek, megöleljem, megcsókoljam. Megölnék minden nőt,
aki hozzáér. Mit mondott ez?

Sokat mondott nekem. Azt írta, hogy Lena vagyok . kellett lennem. De amíg nem
mentem át az összes kis memóriatesztjén, nem fogadta el.

Ez hülye módon feldühített.

"Menjünk. Tudod, milyen tele vannak a hivatalos portálok az Etherben a harc napján
– mondta Maddy, miközben a maradék kávéját kortyolta.

Leah és én aggódó pillantást vetettünk egymásra. Ez az ostoba küzdelem barbár

volt, de tehetetlen voltam megállítani. Megforgattam a kis aranyláncot a
nyakamnál, és nagyot nyeltem. Csak abban kellett reménykednünk, hogy lesz elég
erőm ahhoz, hogy Brayden elhúzza a harcot, és megnyerje a küzdelmet. Kishúga,
Nora visszaszerzése a legfontosabb volt, és a csomagja többi része is. Az olyan
emberek, mint Mary, megérdemelték, hogy egy olyan kedves és gondoskodó alfa
uralma alá tartozzanak, mint Brayden. Nem ez a köcsög Silas, akit nem is lehetett
megölni.

Feszülten és kalitkázva hagytuk el a házat, amikor kiléptünk, hogy megnézzük a

sziklákat, a törött üveget és a guminyomokat Silastól és az előző este gúnyolódó
embereitől. Rövid autóút volt a városba, majd újabb öt percnyire az Idaho Country
Club. Egy bokáig érő vörös selyemruhát viseltem, combig sliccelt. Brayden azt
mondta, hogy ez egy hivatalos esemény, és a Fae Lords megkövetelte, hogy ennek
megfelelően öltözzünk. A nap magasan járt az égen, de Brayden biztosított, hogy
éjszaka lesz, amikor megérkezünk az Éterbirodalomba. Mint ahogy Párizsban és Los
Angelesben is volt időkülönbség, úgy az Ether esetében is.

– Itt van az egyik felügyelt állandó portál? Ez egy divatos golfpálya és vidéki klub
volt, egy hely, ahol a férfiak a legújabb vadásztrófeájukkal kérkedtek, nem éppen
ott, ahol egy csomó varázslatos teremtményt látni lehetett.

„A Fae Lordok tulajdona” – csak ennyit mondott Brayden.

Amikor felértünk, a parkoló zsúfolásig megtelt.

zártkörű rendezvény ,egy tábla állt, és egy parkolóőr ellenőrizte az embereket.

Amikor felértünk, Brayden letekerte az ablakot, a fiatal srác pedig egy pillantást
vetett rá, és elvigyorodott. "Sok szerencsét. Száz dollárt teszek rád – mondta.

"Értékelem." Brayden hangja monoton volt, hamis. Ismertem őt elég jól ahhoz, hogy
tudjam, utálja, hogy harcolni készül, de ennek ellenére át kellett élnie. Ha nem
szórakoztatná a szadista Fae Lordokat, azok megkínoznák a testvéreit. Lehet, hogy
nem a Fae Lordokhoz láncolva élik álmaik életét, de a testvérei és a feleségeik jól
érezték magukat, amit a Fae Lordok bármelyik pillanatban elvehetnek.

Emberek tömegei sétáltak a dupla ajtókhoz vezető ösvényeken. Követtük őket, és az

orrom megtámadta a természetfeletti illatát. Nedves föld, frissen vágott fa, zsálya,
réz, varázslat.

„Ez mind neked szól? A harcért?” – suttogta Leah Braydennek, de néhányan feléje
fordították a fejüket, én pedig ziháltam.

Két magas nő, papírfehér bőrrel és vörös árnyalatú ajkakkal kíváncsian nézett Leah-
ra, én pedig ösztönösen tudtam, mik ők.

Vámpírok.

Nyeltem egyet, és összekulcsoltam Leah karját az enyémmel, miközben

megismertük a környezetünket.

– Igen – mondta Brayden. „Mindenki szereti látni, ahogy a bukott király az életéért
küzd.” Megvetés volt a hangjában, és ez visszhangzott bennem. Miért készült ilyen
látványosság ebből a harcból? A Fae Lordsnak egyértelműen elégedettsége volt,
hogy Braydennek évről évre fizikailag meg kell küzdenie az életéért.

Amikor az ajtókhoz értünk, kinyíltak, és két fekete öltönyös férfi állt kétoldalt
hamiskás mosollyal. A fülük hegye azt mutatta, hogy fae, és a belélegzésükből
tudtam, hogy természetfeletti állapotunkat ellenőrzik.

Kérem, dolgozzon , gondoltam, miközben megtapogattam a nyakláncot.

Brayden felnyúlt, és az övébe fogta a kezemet, lehúzta a nyakláncról, és az ujjait az

enyémbe csavarta. Fél másodpercig nem kaptam levegőt; a puszta kezem fogása
ellopta a gondolatmenetemet. Aztán eszembe jut a tegnap esti beszélgetésünk.
Mindenki egyetértett abban, hogy teljesen Lénának kell tennem magam, nehogy
Silas vagy a Fae Lordok gyanakodjanak.

Együtt léptünk be a nagy vidéki klubba, és megdöbbentett az összegyűlt több száz

ember. Mindenki a legszebb ruháját viselte, pezsgőt ivott és előételeket evett. Ha
nem tudtam volna jobbat, azt hittem volna, hogy esküvőn vagyok.

Az emberek elkezdték felosztani a tömeget, ahogy láttunk. A beszéd

elcsendesedett, és elkezdődött a suttogás.

– Lena vagyok – mondta az egyik.

„Idén visszanyeri a csomagot” – mondta egy másik.

– Silas erősebb – suttogta egy harmadik hang.

Brayden felemelt fejjel és szorosan az enyémhez szorított kézzel ment, miközben

elviseltük a gúnyolódást és gúnyolódást.

Ebben a pillanatban jöttem rá igazán, mennyire fontos számomra Lena és Brayden

szerelmi története. Azt hitték, hogy ő vagyok – a pokolba is, én akartam az lenni, de
azt is akartam, hogy megtalálja. Minden esély ellenére egymásra találtak életről
életre, és ha őszinte akarok lenni, ez a legromantikusabb dolog volt, ami valaha is
eszembe jutott.

Mindenki sorakozott valamiért, de nem láttam, hogy mi legyen, míg végül elértünk
egy kabátszekrény ajtóhoz , és egy magas, hajlékony fae állt mellette, aki ereje volt.
Amikor Braydenre, majd rám és összekulcsolt kezünkre esett a tekintete,
elvigyorodott.

"Úr. Szürkefarkas – dorombolta.

„ Dr. _ Szürkefarkas – javítottam ki.

A férfi még szélesebben vigyorgott. – Lena, hiányoztál nekünk az elmúlt negyven
évben. A mellékvonalbeli sikolyaid mindig remek szórakozást nyújtanak a harc
estéjén.”

Megfagyott a vérem. Oldalvonal sikolyok? Mint a harc széléről üvöltve? Az a szemét.

Gondolkodás nélkül indultam előre, de Brayden visszarántott, és némi éljenzés
hallatszott a tömegben.

A férfi hátrahajtotta a fejét és nevetett. „Olyan lelkes. Hagynunk kell harcolni egy
évig!” – kiáltotta az egybegyűlteknek, és azok jobban ujjongtak.

Brayden keze satuként tapadt az enyémre, és az ujjaim fájtak. Megkaptam az

üzenetet.

Maradj hűvös. Nyugodj meg , mondtam magamnak.

A tündér kinyitotta a kis kabátszekrény ajtaját, és felfedte, hogy az üres, és vörös

bársonnyal bélelt. A szekrény hátulja egy másik ajtókilincset tartott, mintha át
lehetett volna menni a másik oldalra. Az éteri oldal?

Brayden beljebb húzott, és a fae egy hosszú pillanatig bámult ránk. – Élvezze a
műsort – mondta, és becsukta az ajtót, miközben fekete fény villant a fejünkön. A
mellkasom megremegett, ahogy a fényben izzó Braydenre bámultam, és
kétségbeesett érzés kerített hatalmába. Mi van, ha ez volt? Mi van, ha megint
veszít, és mindannyian Silas kezébe kerülünk? Vagy mi van, ha Leah-nak holnap
eszébe jut, hogy ő valójában Lena, és ez az utolsó lehetőségem, hogy elmondjam
neki, mit érzek?

– Téged választalak – fakadtam ki, és egy lábbal előre haladtam, hogy testünk
egymáshoz simuljon. – Akár Lena vagyok, akár Wren, tudnod kell, hogy téged
választalak.

Szemei sárgán lobogtak, és elakadt a lélegzetem.

– Kit választasz? – kérdeztem bátran.

Felnyúlt, lassan végighúzta ujját az ajkamon, és az egész testem megremegett.

Előrehajolva a fülemhez tapasztotta ajkait. „Lénát választom. Sajnálom."

A szívem a mellkasomba zuhant. Ekkor az egész szekrény megremegett, mintha

földrengés lenne, és a hátsó ajtó hirtelen kinyílt. Brayden arcán sajnálat tükröződött,
mintha talán még valamit akart volna mondani.

„Hát szia, kedveseim” – kiáltott egy női hang tőlem balra. Egy magas, szőke hajú,
elegáns zöld bálruhát viselő fae állt a most nyitott ajtóban. Egy könnycsepp gördült
végig az arcomon, de gyorsan elsöpörtem.

Lénát választom. A legszívszorítóbb szavak, amiket valaha hallottam. Valóban

hűséges volt, és örökké olyan feleségre várt, aki talán soha nem emlékszik rá.
Abban a pillanatban tudtam, hogy a józan eszem miatt el kell engednem őt.

– Lynette – morogta Brayden, mire a nő hátrahajtotta a fejét és nevetett. Reszkető

és gonosz hang volt. Félrelépett, és Brayden még egyszer az enyémbe fűzte az
ujjait, és kihúzott a valaha látott legelegánsabb bálterembe. A második pillanatban
megpillantottam a fehér márványt, amelyen arany erek futottak át, ismerős volt
benne. Igen, ugyanaz volt, mint az a kastély, ahová bekapaszkodtam, de ez… ez
ismerősebb volt ennél.

Már több száz ember állt körülötte italokat tartva és beszélgetve. A szoba
nyolcszögletű volt, kis kör alakú kiugró ablakokkal, amelyek szinte virágos vagy
szent geometriai mintát alkottak, ha madártávlatból nézünk. Felnéztem és zihálva
láttam, hogy teljesen üvegkupola mennyezet van, és telihold van. Ez volt a legszebb
szoba, amit valaha láttam, és abban a pillanatban eszembe jutott valami. Ez nem
volt annyira emlék, mint inkább tudás.

– Ebben a szobában vetted feleségül Lenát – mondtam, és Brayden megdermedt, és

olyan mozdulatlansággal nézett rám, amitől úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt.
Annyira keresgéltem az agyamban emlék után. Én voltam az, aki férjhez ment?
Vagy Castiellel vettem részt? Brayden mintha ugyanezen tűnődött. Mindketten csak
várakozva néztünk egymás szemébe. Minél jobban kerestem az emléket, annál
inkább elkerült. Sírni akartam. Csak azt mondtam neki, hogy őt választottam, ő
pedig elutasított. Most ez a röpke emlék, amely megadhatja nekünk azt, amire
mindketten vágytunk… szívszaggató és megalázó volt egyszerre.

Megráztam a fejem, és tudattam vele, hogy nem emlékszem többre.

"Üdvözöllek, üdvözöllek!" – dörrent egy ismerős hang a nagy térben. Megfordultunk,

és láttuk Lynette-et, amint egy színpadon áll a terem hátsó részében. Négy szék volt
mögötte, és bennük ültek a Fae Lordok. Nem tartott a kezében mikrofont, de hangja
varázslatosan felerősödött az egész szobában.

Köcsögök.

Tekintetem a csuklójukra tévedt, ahol a karkötőket viselték, amelyek Brayden

bátyjaihoz és a nővéreimhez kötötték őket. Oda akartam masírozni és letépni őket.

Az összegyűlt tömeg elcsendesedett, ahogy egyre többen léptek be a nyitott ajtón,

amelyen keresztül jöttünk. Leah és Maddy kimentek és észrevettek minket, és
odamentek hozzánk.

„Ez egy nagyon különleges esemény, amelyet minden évben nagyon várunk” –
mondta Lynette, és a tömeg éljenzéstől és kiáltástól vadult meg.

„A bajnokunk, Silas Ashwood Brayden Greywolffal fog megküzdeni. A győztes viszi a

csomagot!” – üvöltötte, és mindenki megőrült.

– Utálom ezt – motyogtam Braydennek, ő pedig megszorította a kezem.

„Kérjük, keresse fel a fogadási pultot, és tegyen fogadást arra, hogy Ön szerint ki
lesz az idei bajnok.” Lynette az egyik kis kupola fülkébe mutatott, ahol egy férfi állt
a pénzes pult mögött.

„Az idei év különösen különleges – dorombolta Lynette –, mert szeretett Lena

negyven tél óta először látja a férfi harcot!”

A tömeg ekkor megőrült, és rosszul lettem a gyomrom. Mindenki megfordult és rám

nézett, én pedig labdává akartam zsugorodni és eltűnni. Leah az enyémbe
csúsztatta a kezét, és megszorította támaszként.

A tömeg szétvált. Lora felállt a székről, és Lynette-hez lépett, és bólintott. „Minden

évben ezen a napon…” Megszólalt, és a hangja is felerősödött látható mikrofon
nélkül; varázslatnak kellett lennie. „…látjuk, hogy bukott királyunk harcol azért a
kiváltságért, hogy megtarthassa a falkáját.” Mindenki tapsolt, ő pedig
elmosolyodott. – Ez a kiváltság, amelyet én és a többi uraság kegyesen megadtam
neki.

Igen, igaz, nem tudta megölni Braydent, és ezért kellett tartania ezt a kis
megállapodást. Tartsa őt a hüvelykujja alatt, és irányítsa anélkül, hogy megölné, és
varázslatát leválasztaná a testvéreiről.

Hazug hag.

Tekintete rám szegeződött. „Micsoda élvezet lesz ez az este. Sok küzdenivalója van.
” A lány csettintett az ujjaival, és hirtelen megjelent egy ketrec, amely a tömeg fölé
függött. Hatalmas volt, körülbelül negyven méteres téglalap, és tele volt
emberekkel.

Mi a…?
„Brayden! Maddy!” Egy fiatal szőke átnyúlt a rácsokon, miközben könnyek
csorogtak le az arcán, és ez megütött. Ők voltak a nyeremény. Silas csomagja. Ez
pedig Brayden kishúga, Nora volt.

– Maddy! – sikoltotta Nora válla fölött egy magas, jóképű, világosbarna hajú férfi.

Maddy zokogásban tört ki: „Augusztus! Nóra!” – sikoltotta a lány, és felnyúlt,

miközben a kalitkát a tömeg fölé függesztették, mint egy lelógó sárgarépát.

Amikor hallottam, hogy szakad az anyag, tudtam, hogy Brayden elmozdul. Túl sok
volt látni a kishúgát egy ketrecben. Még Maddy is készen állt a kiruccanásra.

Lora elragadtatott nevetésbe fakadt, amikor Brayden farkasa meglátta a

szmokingját.

"Nem." Maddy a bátyja vállára tette a kezét. – Tartsa együtt, amíg eljön az ideje –
mondta.

Előre görnyedt, a háta csattant, miközben az emberek kört alkottak körülötte, és

éhes keselyűként figyelték a látványt.

"Kicsavar!" Egy női vámpírra támadtam, aki elővette a telefonját, hogy fényképet
készítsen. Utólag visszagondolva, nem ez volt a legokosabb dolog, de ezek a
seggfejek feldühítettek azzal, hogy néztem Brayden érzelmi összeomlását, és
valami beteges módon örömet szereztem belőle. A nő hátrált néhány szót, de aztán
nevetésben tört ki.

Leah a derekam köré akasztott, és hátrahúzott, mielőtt elérhettem volna a vámpírt.

– Oké, ne idegesítsük fel az élőhalottakat, igaz? – motyogta Leah a fülembe.

Dühösen néztem a meghökkentően sápadt nőre, vörös árnyalatú ajkakkal, de

hagytam, hogy Leah elrántson. Brayden most egyenesen állt, még mindig emberi
alakjában; a szőr visszahúzódott a nyaka oldalán. A ruhája megszakadt, Maddy
pedig a hátát dörzsölte. Sikerült megnyugtatnia.

– Megkapjuk Norát, ezúttal mindet visszakapjuk. Ezt megkaptad, tesó – mondta

neki, és ez megmelengette a szívemet.

– Teljesen megértetted – mondta Leah, és kinyújtotta a kezét, hogy megragadja a

bicepszét.

El akartam ütni a kezét, de jobban meggondoltam. „Add a pokolba Silast” – értettem

egyet, és a mi bátorításunkkal Brayden felállt, szemben az egész falka ketrecével,
majd felnézett az emelvényre, amelyen a Fae Lordok voltak.

A tömeg megkétszereződött, mióta ideértünk. Most már ezer ember lehetett. Ez

egyértelműen nagyobb esemény volt, mint amire számítottam.

– Hé, kislány – kiáltott a hátam mögül egy ismerős ír akcentus. Megpördültem, fülig
vigyorogva a szmokingba öltözött Ronan láttán. Clara mellette volt egy elegáns
fekete ballagási ruhában.

– Azért jöttünk, hogy támogatást mutassunk – mondta, én pedig megöleltem, amitől

elnevette magát, és átölelt. Elengedett, és megrázta Brayden kezét, szerencsét
kívánt neki, miközben Clara magához húzott.

Megszorította. – Sok szerencsét, lány.

Olyan jó érzés volt itt lenni ismerős emberekkel, akikről tudtam, hogy mellettem
állnak. De túl gyorsan elmúlt. Megszólalt egy kis harang. Ronan és Clara
szűkszavúan bólintottak, mielőtt eltűntek a tömegben.
Az emberek a külső falakhoz nyomultak, amikor egy másik ketrec tűnt fel a
semmiből, ez nagyjából akkora, mint a másik. Benne Silas állt, és vigyorgott, mint
egy bolond. Félmeztelen volt, és el kellett ismernem, hogy megvágott, tetovált volt,
mint egy börtöndrogos. Soha nem láttam még ilyennek, de félelmetes volt.

A tömeg megőrült a látványtól, Brayden pedig a nővére felé fordult, és valamit

súgott neki.

Brayden lerántotta a vállát az öltönykabátjáról, majd a gombolható ingéről, amíg

csak nadrágban nem állt. A szobában tíz fokkal melegebb lett, ahogy a meztelen
mellkasát bámultam. Úgy tűnt, mintha kőből lett volna kivésve. A karján lévő nyolc
névtől összeszorult a gyomrom.

– Sok szerencsét – mondta Leah, és előrehajolt, hogy azonnal megölelje.

Az orrlyukaim kitágultak, miközben nyeltem egy morgást. Már nem érdekelt, hogy
Leah Lena, Brayden az enyém . Először megtaláltam, először megcsókoltam.

Ő. Volt. Enyém.

Ha a tömeg azt hinné, hogy Lena vagyok, akkor senkit sem döbbenten meg, amit
most tenni fogok.

Előrelépve kinyújtottam a kezem, és átkaroltam Brayden nyakát, ajkait az

enyémhez húzva. Összeütköztünk, és egy nyögés szakadt ki a torkából. Ajkaink
azonnal szétnyíltak, és a nyelvem kétségbeesett szükséglettel kereste az övét.

Egy következtetésre jutottam erről az egész helyzetről.

Csavar Lena.
Ha soha nem fogjuk megtudni, ki ő, akkor most élek, és a szívem most azt mondta,
hogy Braydent akarja. Ahogy a nyelve kétségbeesetten simogatta az enyémet, az
ujjai az oldalamba vágtak, ő is engem akart. Felejtsd el, amit korábban mondtam
arról, hogy el kellett engednem, utána kellett mennem, és követelnem kellett.

– Ez az, amiért küzd, emberek! Lynette hangja dübörgött az egész szobában, és

lihegve elszakadtunk egymástól. "Igaz szerelem!" – mondta Lynette. „Ha Brayden
ismét veszít, mint tavaly, a lelkitársa Silashoz megy egy teljes évre. Az utolsó
életéve .”

Egy pillanatra áhítat ereszkedett a tömegre, majd tapsba csapott, ahogy mindenki a
fogadóállomás felé rohant. Elváltunk egymástól, és a pillantásom Leah-ra siklott, és
sérelem fröccsent az arcára. Rosszul akartam érezni magam, de nem tettem. Ma
este Lenával játszottam, és úgy éreztem magam, mint Lena.

Brayden hozzám hajolva a fülemre simította ajkait. – Én is téged választalak –

suttogta, és a térdem elgyengült. Elhúzódva tartotta a tekintetemet, és úgy
éreztem, megállt az idő. Csak bámultam jégkék szemeibe, megerősítve, hogy ő is
ugyanúgy érez irántam, mint én iránta. A sors ördögbe, mi választottuk egymást, és
ez volt a legjobb érzés a világon.

Egy utolsó pillantással elfordult tőlem, és a ketrec felé indult, amelyben Silas volt.

Téged választalak.

Ezek a szavak addig cikáztak a fejemben, amíg olyan könnyűnek éreztem magam,
hogy azt hittem, elrepülök. Nem tudta, hogy Lena vagyok-e vagy sem, és engem
választott. Valahogy ez jobban kielégített, mintha vakon engem választott volna az
emlékek felidézése alapján.

– Hozd a gyűrűket! – kiáltott fel Lora a színpadról, mire a semmiből előbukkant két
fae komornyik, akik díszes ezüsttányérokat tartottak, mindegyiken aranygyűrűvel.
Zavar volt mögöttünk. Épp időben megpördültem, hogy egy másik, nagyon kicsi, öt
méteres négyzetméteres ketrec ereszkedjen le a mennyezetről.

– Ez nekünk szól – mondta Maddy, és a szívem a gyomromba esett.

Amikor a fémkalitka kattanással a márványpadlón landolt, az ajtó kinyílt. Még két

komornyikszerű tündér kimozdult a tömegből és felénk lépett, és észrevettem a
csípőjükre akasztott hosszú kardokat.

Maddy belépett a ketrecbe, és miután Leah és én nyugtalan pillantást vetettünk

egymásra, követtük. Abban a pillanatban, amikor a ketrec ajtaja becsukódott,
felhúztak minket, és tíz lábbal a levegőben lógtunk.

Leah felé fordultam, nem akartam, hogy bármi elfajuljon közöttünk. "Sajnálom, én-"

– Ma este te Lena – mondta ridegen, és halványan bántóan mosolygott rám.

Ma este . Csak ma este? Nyilvánvalóan nem hallotta, hogy azt mondta, engem
választott, és most nem volt itt az ideje, hogy beszéljen róla. Bólintottam, majd
kinéztem a rácsokon, és néztem, ahogy Brayden az ujjára csúsztatja a gyűrűt. A
második pillanatban a ketrec, amelyben álltunk, éteri kék fénnyel izzott, és hirtelen
nyomás nehezedett a bőrömre.

„Most már hozzánk kapcsolódik, elveszi az erőnket és a gyors gyógyulást” – mondta

Maddy.

Néztem, ahogy a ketrec a nővérével, Maryvel és a falka több tucat tagjával kéken
izzott, ahogy Silas felveszi a gyűrűjét.

– ráncoltam a homlokomat. – De Silas mindannyiuk erejét megkapja ? – suttogtam,

miközben több mint hatvan falkatagra néztem.
Maddy bólintott. „És hatalmat kapott a Fae Lordoktól. De Brayden még mindig
minden évben legyőzi őt.” A lány elvigyorodott.

– Kivéve tavaly – erősítette meg Leah.

Maddy sóhajtva bólintott, majd rám nézett. Tekintete a nyakláncomra tévedt. „ Az

idei év más lesz” – mondta, és kissé elkerekedett a szeme, hogy tudjam, mire
gondol.

én . Én voltam a különbség. Szürkefarkas erőmnek csak tíz százaléka segített neki?

Biztosan reméltem. Mert nem csak azért találtam meg, választottam ki, hogy most
elveszítsem.

„Most minden fogadás lezárult. Kezdődjék a harc!” Lynette kiáltott, és a két férfi
belépett a ketrecükbe. Az ajtó be volt zárva és be volt zárva mögöttük.

„Ne feledje, az egyetlen kiút a jogvesztés. Az egyik ilyen erős alfanak ki kell
csapnia” – mondta Lynette.

Egy nagy projektor varázsütésre ereszkedett le a mennyezetről, és Brayden és Silas

egymásra meredő képe jelent meg az óriási hátsó falon. Megdöbbentett és
elborzadt azon a varázslaton, hogy ezeknek az embereknek a semmiből kellett
ketreceket előállítaniuk, és láncok nélkül felakasztani a mennyezetre. Ugyanígy nem
láttam kamerákat Brayden és Silas ketrecének sarkaiban, és mégis láttam, hogy a
fal fölé vetített kijelzőn kezdik körbejárni egymást. Szőrszálak futottak végig
Brayden nyakán, de ő visszalökte őket, és ember maradt.

"Minden évben ezt várom." Silas hangját varázslatosan kivetítették az egész

tömegre, így az élmény egy filmnézéshez hasonlított.

– Ahogy én is – válaszolta Brayden. – Csak azt sajnálom, hogy nem ölhetlek meg.
Egy nagy ötös szám jelent meg a filmvásznon, és hangos sípolás, majd négy és még
egy sípolás hallatszott. Megacéloztam magam, miközben visszaszámoltak a
számok, míg végül elértek egyet, és a két férfi megvadult farkasként rohant
egymásra. Silas a torkát kapta, és a tömeg megvadult. Ujjait Brayden nyaka köré
fonta, én pedig felnyögtem a látványtól.

Brayden előrekapta a fejét, fejével Silas arcába vágva, Silas pedig felkiáltott, és
elengedte. Brayden nem vesztegette az idejét. Kirúgott, összekapcsolva Silas hasát,
és éreztem, hogy húzódik az erőm. Olyan volt, mintha kiszállt volna belőlem az
energia. Brayden második lába Silas gyomrát találta el, az alfa átrepült a ketrecen,
tíz lábbal a levegőben, és nekicsapódott a mögötte lévő rácsoknak.

A tömeg ujjongott, Lynette hangja pedig ezt kommentálta: „Braydennek három erős
nősténye van, akiktől húz. Madison az ötödik hadosztály vezetője volt a királyi
seregében – mondta, én pedig felhúzott szemöldökkel néztem Maddyre. Szemérmes
mosolyt vetett rám.

„Természetesen a mi kedves Lena Greywolfunk felesége és volt királynője az összes

Ether farkasának” – mondta Lynette, és a tömeg úgy emelte felém az italát, mintha
valami hódításról lenne szó. Észrevettem, hogy néhányan csendben maradtak, és
nem ujjongtak. Azokról feltételeztem, hogy farkasok kénytelenek részt venni.

– Végre egy újonc, Leah. Azt mondják, ő Lena legjobb barátja, és szeret fegyverrel
lőni – jelentette be Lynette, mintha valami videojátékban lennénk, és az emberek
minket választanának karakternek.

– Ez az egész egy nagy show nekik – morogta Maddy Leah-nak és nekem, miközben
néztük, ahogy Brayden és Silas dumálják egymást. Tekintetem a másik ketrecben
keresgélt, abban a csomaggal, és a képernyőt várakozóan figyelő tizennégy éves
kislányon landolt. Biztos haldoklott, hogy újra együtt lehessen a bátyjával és
Maddyvel.

Még időben visszapillantottam a harcra, hogy lássam, Brayden átvált

farkasformájába. A tömeg megőrült. Ugráltak és nyomultak előre, hogy jobban
lássák, de rosszul lettem a verekedés nézésétől. Olyan tehetetlennek éreztem
magam egy ketrecbe zárva, amikor a farkasom ki akart jönni és letépni Silas fejét.

Silas felnevetett, mire Brayden rávágta.

Kinyújtotta a kezét, és felkiáltott: „Maradj!” mintha egy kutyának parancsolna, és

Brayden megdermedt.

Az a szemét. Biztosan a Fae Lordok adták neki ezt a hatalmat. A tömeg nevetésben
tört ki, a lábam pedig elgyengült, ahogy Brayden magához húzta az erőmet. A
semmiből Brayden megtörte Silas tartását, és a nyakába ugrott. Silas egy pillanatra
meglepettnek tűnt, és felemelte a karját, hogy blokkolja, éppen akkor, amikor
Brayden állkapcsa az alkarja fölé szorult. A csontok ropogása visszhangzott az egész
szobában.

"Psszt!" - jött egy hang alulról.

Összeráncoltam a szemöldökömet, és levettem a tekintetem a harcról, hogy a

ketrec alatt álló tömeget nézzem. Amikor a tekintetem Artemiszre szállt, elakadt a
levegő. Körülnézett, de mindenki szeme a harcra tapadt. Felnyúlt, átcsúsztatott egy
cetlit a lábam előtti rácsok között, én pedig lecsaptam, hogy felvegyem.

Amikor újra megkerestem, eltűnt.

Mi a fene történt most?

Leah és Maddy a verekedést nézték, így hát mögéjük helyezkedtem, hogy elbújjak a
szeme elől, és kinyitottam a levelet.

Egy évet sem bír ki vele. Meg fogja törni. Másik is proxyt adhat.
Négyszer elolvastam a dolgot, zavartan, mint a pokol, aztán úgy döntöttem, hogy
talán én adjam oda Braydennek vagy Maddynek? A fejemet csóválva a
melltartómba csúsztattam az összehajtott cetlit. Nem tűnt sürgősnek. Várni kellett a
küzdelem után.

Brayden sántított, a mancsa eltört, és annyira kívántam, hogy nálam legyen a

fegyverem. Kiraknám a klipet Silas fejébe, a következmények átkozottak. Silas most
farkasformában volt, és lassú köröket követett Brayden körül.

– Ó, ez a küzdelem olyan szórakoztatónak bizonyul! Lynette elmondta a tömegnek,

és azok egyetértésüket kiáltották.

Fejezd be , el akartam mondani Braydennek.

Mintha hallott volna, megfordult, és egyenesen rám nézett, és ekkor Silas farkasa
megölni ment.

"Vigyázz!" Vérfagyasztó sikolyom hasított át a téren, miközben Silas állkapcsa

Brayden nyaka köré fonódott. Erőhullám ömlött át rajtam, és a nyaklánc
felforrósodott a torkomnál. Kinyújtottam a kezem, és megragadtam a rácsokat,
miközben Brayden megpróbálta lerázni Silast.

– Averly, nyugodj meg – mondta gyorsan Maddy, és a kezeimre néztem, hogy

meggörbítettem-e a rudakat.

Szar.

Gyerünk, Brayden, vedd át az erőmet, és üsd el a sajnálatos kis seggét.

Brayden megrázta a fejét, és elmozdította Silas állkapcsát. Aztán felemelkedett a

hátsó lábára, és rászállt Silas farkasára, és maga alá szorította. Brayden
vadállatként hasított a zsigerébe. Szörnyű volt. Vér és belek repültek a ketrec körül,
és mielőtt feldolgozhattam volna, Silas megmozdult.

"Bánatpénz!" – kiáltotta, és alig tudta kivenni a szót, mielőtt összeesett.

Brayden elvigyorodott, és farkasszemet látott, a szájából kicsordult a vér.

A tömeg megőrült.

– Nos, hölgyeim és uraim, láttátok itt ma este. Brayden szerencsés varázsa

visszatért, és ő a győztes.” Lynette nem tűnt túl elégedettnek, amikor ezt
bejelentette.

A harci ketrec a mieinkkel egy időben ereszkedett le a földre. Egy csoport fehér
ruhás tündér rohant előre, és berontott Silas körül lebegni. Kinyújtották a kezüket,
és tenyerükből aranysárga fény árasztotta el, elnyelve öntudatlan alakját.

Rengeteg érzelem töltött el: ujjongással, hogy Brayden győzött, és csodálkozással a

gyógyulás láttán. Soha nem láttam még ehhez hasonlót, és valami ezzel
kapcsolatban megszólított. A kezem meleg volt, és fájt, hogy Brayden sebeire
fektetem, és eltüntessem az összes fájdalmát.

A mi ketrecünk is leeresztette a földre; az ajtó kattanva kinyílt, én pedig kirohantam,

és közelebb értem oda, ahol Silast meggyógyították, Brayden pedig átöltözött.

Silas gyomra varázslatszerűen összevarrta, ahogy a tündérek rátartották a kezüket.

Leah és én levegő után kapkodtunk, de senki más nem tűnt megdöbbentnek.

"És most?" – kérdeztem Maddyt. Nagyon szerettem volna eljutni Braydenbe,

megszerezni az új falkatagjainkat, aztán elmenni innen.
Maddy Silasra nézett. „A vesztesnek ki kell választania egy embert a csomagjából,
akivel jövőre megküzdhet. Mindig Evant választja, a másodparancsnokát és egy
gonosz rohadékot.

Tekintetem követte, amerre ő mutatott egy ismerős férfit, akinek kopasz feje és
gonosz fekete szeme volt, ugyanaz a fickó, akit a szállodában ütöttem. Látta, hogy
nézek, és puszit lehelt rám.

megborzongtam. Amikor Silas falkájának ketrece a földhöz ért, az ajtók kinyíltak, és

Nora futni kezdett.

– Maddy! Zokogott, és a torkom összeszorult a meghatottságtól, ahogy a nővéréhez

rohant. Maddy előrerohant, és összeütköztek. August közvetlenül mögötte volt, és
ők hárman egy szendvicsölelésbe zúzták Norát.

A szemem sarkából észrevettem, hogy Brayden és Silas kilépnek a ketrecből,

véresek, zúzódások, és alacsony melegítőnadrágot viselnek. Brayden nyaka és karja
vért sírt, de úgy tűnt, már gyógyul. Silas már javában volt, ami még mindig
megdöbbentett. Milyen varázslatot műveltek ezek a gyógyító tündérek?

A két komornyik, aki korábban odajött hozzájuk, levette a gyűrűket, és ez a nyomás

a bőrömre megszűnt.

– Már jártam itt – mondta hirtelen Leah, és körülnézett a szobában.

Figyelmen kívül hagytam, és előre rohantam, hagyva, hogy Brayden a karjaiba

húzzon. Ajkai a nyakamon simítottak, miközben finoman rátapadtam.

"Jól vagy?" nyöszörögtem.

Bólintott, és egy puszit nyomott ajkaimra. Minden kellett bennem ahhoz, hogy itt ne
sírjak ki.

„Silas Ashwood, válaszd ki a következő évre a csomagtársadat, akitől jövőre erőt

merítesz” – mondta Lynette.

Silas Evanre nézett, és bólintott. – Nora Greywolf – jelentette be, és az egész terem
kiáltásba borult.

– Nem a húgom! – kiáltotta Brayden, elszakadva tőlem, és felállt Silas arcába.

Nora zokogásban tört ki, amikor Maddy döbbenten állt az oldalán.

„A szabály az szabály” – dicsekedett Lora a színpadról, és elégedettnek tűnt Silas

döntésével.

Ebben a pillanatban eszembe jutott az a cédula, amelyet Artemis nyújtott nekem.

Egy évet sem bír ki vele. Meg fogja törni. Másik is proxyt adhat.

Egyetlen pillantást vetettem az édes tinédzserre, aki darabokra hullott nővére

karjaiban, és Brayden arcán az abszolút rémületet, és nem gondolkodtam, csak
reagáltam.

„Önként jelentkezem Nora megbízottjaként!” – kiabáltam, és teljes és végtelen

csend borította be a szobát.

Silas hatalmasat vigyorgott, amikor Brayden lassan felém fordult. Arcvonásait

teljesen megdöbbentette.
"Nem!" – sikoltott Maddy. " Önkéntes vagyok meghatalmazottként."

Silas elvigyorodott. – Mindkettőtöket elfogadlak.

"Várj, mi? Ezt nem teheted!” Brayden ordított, és felnézett a Fae Lordokkal teli
színpadra.

Lora elvigyorodott. „Az önkéntes az önkéntes. Azt tehetnek, amit akarnak."

– Nem – mondta Maddy. "Jelentkezem. Averly visszamarad.”

Kinyitottam a számat vitatkozni, de Silas megrázta a fejét. – Mindkettőtöket

elfogadlak Norának, de nem csak egyikőtöket. A kistestvérre nézett, aki most
teljesen egyedül állt, ahogy Maddy elé vetette magát.

"Kész! Viszlát jövőre. Kérem, élvezze az élő zenét – dörmögte Lora, és egy zenekar
kezdett játszani.

"Mit csináltál?" August könnyes szemekkel nyöszörgött Maddynek.

„Gyere hozzám” – parancsolta Silas, és éreztem, hogy erő kerít körülöttem.

Akaratlanul elindultam felé.

Szent szar. Ez volt az ő hatalma? Nem tudtam uralkodni magam felett, és ez

félelmetes volt.

"Nem!" – kiáltotta Brayden, és a most már kiszabadult falka többi része köréje gyűlt.
Kis kört alkottak az új alfajuk körül, és megpróbálták elzárni Silas útját Maddyhoz és
hozzám. Több mint egy tucatnyi fae-őrből álló kis kontingens elszakadt a szoba
szélétől, és elindult felénk.
– Ideje indulni, Mr. Greywolf – mondta egyikük Braydennek.

Varázslat vett körül minket, ahogy Maddy és én úgy szívtak Silas felé, mint hal a
csalin. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem félek. De semmi sem ijesztett meg
jobban, mint Leah arckifejezése, amikor megpördültem, hogy visszanézzek rá.

Braydenre meredt, és könnyek gördültek le az arcán. „Brayden, emlékszem” –

mondta, és ahogy ezt olyan imádattal és szeretettel mondta, olyan volt, mintha
belevágtak volna.

Brayden elhallgatott, szembefordult vele, ő pedig előrebotlott, és a férfi karjaiba

zuhant. – Emlékszem rád – zokogta, és a döbbenet, amikor láttam, hogy a férfi,
akibe beleszerettem, a karjaiba vette a legjobb barátomat, már túl sok volt
számomra. Összeestem, mielőtt ajkaik összeértek. Néhány dolog az életben túl sok
volt ahhoz, hogy elviselje. Elképzelhetetlen volt, hogy Brayden Greywolf ne az
enyém legyen. Nem tudtam felfogni.

Valaha.