ARANY JÁNOS: A WALESI BÁRDOK Itt van, király, ki tettidet

Elzengi, mond az agg;

S fegyver csörög, haló hörög
Amint húrjába csap.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
"Fegyver csörög, haló hörög,
Hadd látom, úgymond, mennyit ér
A nap vértóba száll,
A velszi tartomány.
Vérszagra gyűl az éji vad:
Te tetted ezt, király!
Van-e ott folyó és földje jó?
Legelőin fű kövér?
Levágva népünk ezrei,
Használt-e a megöntözés:
Halomba, mint kereszt,
A pártos honfivér?
Hogy sirva tallóz aki él:
Király, te tetted ezt!"
S a nép, az istenadta nép,
Ha oly boldog-e rajt'
Máglyára! el! igen kemény -
Mint akarom, s mint a barom,
Parancsol Eduárd -
Melyet igába hajt?
Ha! lágyabb ének kell nekünk;
S belép egy ifju bárd.
Felség! valóban koronád
Legszebb gyémántja Velsz:
"Ah! lágyan kél az esti szél
Földet, folyót, legelni jót,
Milford-öböl felé;
Hegy-völgyet benne lelsz.
Szüzek siralma, özvegyek
Panasza nyög belé.
S a nép, az istenadta nép
Oly boldog rajta, Sire!
Ne szülj rabot, te szűz! anya
Kunyhói mind hallgatva, mint
Ne szoptass csecsemőt!..."
Megannyi puszta sir.
S int a király. S elérte még
A máglyára menőt.
Edward király, angol király
Léptet fakó lován:
De vakmerőn s hivatlanúl
Körötte csend amerre ment,
Előáll harmadik;
És néma tartomány.
Kobzán a dal magára vall,
Ez íge hallatik:
Montgomery a vár neve,
Hol aznap este szállt;
"Elhullt csatában a derék -
Montgomery, a vár ura,
No halld meg Eduárd:
Vendégli a királyt.
Neved ki diccsel ejtené,
Nem él oly velszi bárd.
Vadat és halat, s mi jó falat
Szem-szájnak ingere,
Emléke sír a lanton még -
Sürgő csoport, száz szolga hord,
No halld meg Eduárd:
Hogy nézni is tereh;
Átok fejedre minden dal,
Melyet zeng velszi bárd."
S mind, amiket e szép sziget
Ételt-italt terem;
Szolgái szét száguldanak,
S mind, ami bor pezsegve forr
Ország-szerin, tova.
Túl messzi tengeren.
Montgomeryben így esett
A híres lakoma. -
Ti urak, ti urak! hát senkisem
Koccint értem pohárt?
S Edward király, angol király
Ti urak, ti urak!... ti velsz ebek!
Vágtat fakó lován;
Ne éljen Eduárd?
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.
Vadat és halat, s mi az ég alatt
Szem-szájnak kellemes,
Ötszáz, bizony, dalolva ment
Azt látok én: de ördög itt
Lángsírba velszi bárd:
Belül minden nemes.
De egy se birta mondani
Hogy: éljen Eduárd. -
Ti urak, ti urak, hitvány ebek!
Ne éljen Eduárd?
Ha, ha! mi zúg?... mi éji dal
Hol van, ki zengje tetteim -
London utcáin ez?
Elő egy velszi bárd!
Felköttetem a lord-majort,
Ha bosszant bármi nesz!
Egymásra néz a sok vitéz,
A vendég velsz urak;
Áll néma csend; légy szárnya bent,
Orcáikon, mint félelem,
Se künn, nem hallatik:
Sápadt el a harag.
"Fejére szól, ki szót emel!
Király nem alhatik."
Meglátom én! - S parancsot ád
Ha, ha! elő síp, dob, zene!
Király rettenetest:
Harsogjon harsona:
Máglyára, ki ellenszegűl,
Fülembe zúgja átkait
Minden velsz énekest!
A velszi lakoma...
Szó bennszakad, hang fennakad,
De túl zenén, túl síp-dobon,
Lehellet megszegik. -
Riadó kürtön át:
Ajtó megől fehér galamb,
Ötszáz énekli hangosan
Ősz bárd emelkedik.
A vértanúk dalát.