I.

Egy nyitott tenyér támaszkodott a folyosó falának, majdnem teljesen emberinek tűnt,
kivéve, hogy nem voltak látható körmei, helyükön csupán kis alig észrevehető hasadás
helyezkedett el.
A lény teste fájdalomtól perzselő lángtengerben úszott, a kíntól ujjaiból tejfehér karmok
csapódtak elő, apró kis forgácsokat hasítva az acélkeménységű burkolatból.
Egy társa lépett mellé, mondva neki valamit furcsa, idegen nyelvükön.
Bár minden izma és idegszála tiltakozott ellene, a szavak hallatára kiegyenesedett, és
reszketésen kívül már nem mutatta más jelét a zsigereiben tomboló kínoknak.
Újabb lény jelent meg, tisztelet jelét mutatva megérintette öklével mellkasát, majd valami
foszforeszkáló folyadékot fecskendezett testébe. Társai körbevették, majd a folyosó végén
lévő helyiségbe vezették. Különböző pultokon mindenfelé műszerek villogtak, csipogtak
különböző értékeket jelezve, előttük kagyló formájú ülésekkel. A szenvedő felemelve fejét
kinézett az ablakon, kutyaszerű pofája torz viccsorba húzódott, kivillantva agyarszerű fogait.
Messze előttük az űrben, ritka párába burkolózva feltűnt a Földbolygó.

1
 II.

Forró nyári reggel volt, már e korai órán alig mutatkoztak emberek a város utcáin.
A városban elterülő, erősen őrzött komplexum mélyén, a dolgozószobában viszont kellemes
hűvös uralkodott klímaberendezésének köszönhetően.
− Hol tartanak a szerkezet vizsgálatában ezredes?
− Tudtunk előre lépni elnök úr, de még egy hete sincs, hogy a bázisomra szállították. A
nemrég megérkezett kódszakértőnek sikerült az írást lefordítania.
− Elnézést a félbeszakításért ezredes, de hiányosak az ismereteim. Milyen írásról van szó? −
Érdeklődött a már őszülő, testes férfi.
− A röntgenvizsgálatok során egy helyen eltérő adatok mutatkoztak. Mint utólag kiderült
bejáratot találtunk, igaz eddig csak az üres legalsó szintre tudtunk bejutni. Raktárhelyiségek
lehetnek, legalábbis az ott talált írás erre ad utalásokat. Viszont méretei lenyűgözőek a mi
technikánkkal mérten.
− Hát ez nem túl sok. − Masszírozta meg orrnyergét az elnök, majd az ablakhoz lépve
kibámult a hőségtől remegő tájra. Megigazította magán elegáns öltönyét, nyugodtan
visszasétált az asztalához és újra leült. − Annak mi az esélye, hogy vannak idegen lények az
űrhajóban ezredes?
− Szerintem semmi elnök úr, egyébként valami módon már felvették volna a kapcsolatot
velünk.
− Ez furcsa, mivel a kutató egységek sem találtak a helyszínen semmit. Azt meg kétlem, hogy
bármelyik idegen faj csak úgy küldene egy ilyen ajándékot. Szóval legyenek nagyon
óvatosak! Ja és még valami. Erősítésnek odaküldöm a Kaméleon kommandót.
− De hát elnézést elnök úr, ők nők!
− Ezt én is jól tudom ezredes, de bátran állíthatom, hogy ők a legjobbak. Egyébként talán nem
ért egyet a női egyenjogúság elveimmel? − Nézett a katonára haragosan. − Szemüvege fölött.
− Elnézést uram, természetesen egyetértek.
− Akkor ez rendben is van. Emellett minden anyagi, emberi és műszaki támogatást azonnal
megkapnak. Csak igényelnie kell. Távozhat!
− Igenis elnök úr! − Tisztelgett az ezredes távozott az irodából.

A titkos bázis mélyen a hegyek között rejtőzködött, itt dugták el az űrhajót a

közvélemény elöl. Más részről az országban ez az egy rejtett hely akadt, ahová észrevétlenül
befért.
Óriási barlang volt, amelyet még mesterségesen is tovább bővítettek, valamint hatalmas
hidraulikus munkahengerek segítségével nyitható tetővel rendelkezett.
Kintről semmi nem látszott ami objektumra utalt volna, ennek ellenére aknák, elektronikus
figyelő rendszerek és őrjáratok kiképzett őrkutyákkal az oldalukon a nap huszonnégy órájában
ellenőrizték a területet.
A bunker méhében ott rejtőzködött az ismeretlen jármű, a közelében pedig még több katona
posztolt.
Az űrhajó kitöltötte az egész rendelkezésére álló csarnokot, mely méreteit épp két ügyeletes
tiszt csodálta.
− Gondolj bele Ben, micsoda munka lehetett elkészíteni. Mindig lenyűgöz, mikor ránézek! −
Mondta az alacsony kövérkés hadnagy.
− Ezzel én is ugyan így vagyok Sam, rohadt nagy egy dög. − Felelte az őrmester rangú nyurga
férfi.
− Tökéletes, teljesen rácáfol a csészealjak misztériumára.
Az ismeretlen fémburkolatú jármű erős reflektorok kereszttüzében úszott, mégsem csillantak
meg rajta fénysugarak. Tompa, matt fekete maradt az idegen ötvözet.

2
Hat hatalmas teleszkóp rendszerű lábakon állt. Maga a hajó százötven méter hosszú, húsz
méter magas volt, a szélessége pedig elérte a negyven métert. Ehhez a csonka szárnyak
mindkét oldaláról hozzáadtak még öt métert.
Középen a test tömzsi és hasas volt, kifelé haladva keskenyedett, végein pedig a méreteihez
képest elkarcsúsodott. A hajó elején a törzsből egy nyakra emlékeztető rész nyúlt ki,
valószínűsíthetően a vezérlőt tartotta, aminek a tetején és a két oldalán ismeretlen fegyverzet
helyezkedett el. De ezekhez hasonló szerkezetekre találtak a testen és a szárnyakon is. A
jármű hátulján tizenkét ovális nyílás helyezkedett el szabályosan elosztva, amelyeket
hajtóműnyílásoknak véltek. A hajó méreteihez képest meglepően kicsik voltak, ezért nem
lehetett biztosan megállapítani funkciójukat.
A hajó tetején egy szabályos kupola foglalt helyet melynek az oldalain furcsa, ismeretlen
jelek voltak láthatóak.
− Szerinted vannak benne kis manók Sam?
− Nem tudom, de kopogtass be és megtudod. Lehet még egy sörre is behívnak. − Vigyorodott
el a másik.
− Ha− ha− ha nagyon vicces vagy. − morgott az őrmester − Na megyek ellenőrzöm nem
alszik−e valamelyik srác a hajó körüli őrség helyett.
− Ha őket is így lenyűgözi ez látvány, akkor úgysem foglalkoznak mással.
− Naivságban látom túlteszel rajtam pajtás. Lusta semmirekellő az egész csapat! Talán még az
sem nyűgözné le őket ha hárommellű lányok bukkannának elő a gépből.

Az ezredes zsongó fejjel jött ki a megbeszélésről. Leadta a listát a rendelt anyagokról,

majd elindult kifelé az épületből a titkárnők tekintetének kereszttüzében.
Igazán impozáns látványt nyújtott sportos testalkatával, makulátlan díszegyenruhájában, amit
még jobban kiemelt rengeteg kitüntetése. Harmincas éveinek az elején járt, fekete haja rövidre
nyírva simult koponyájára, hozzá illő kis bajusszal. Szabályos arcformája mindig komor
benyomást keltett, amin csak meleg barna szemei enyhítettek valamit.
A nők közül sokan a legcsábosabb, sokat ígérő mosolyukat öltötték fel, de legnagyobb
sajnálatukra ő egyetlen pillantásra sem méltatta őket. Nem tudtak róla, hogy ilyen téren
rettenetesen ügyetlen a nőkkel. Egyáltalán nem tudott bánni velük és érzelmi ügyekben tartott
tőlük. Gyakorlatilag futókalandokon kívül kerülte mindegyikőjüket. Igyekezett titokban
tartani ezt, a bázison is csak legközelebbi barátjának, a helyettesének mesélt róla egy italgőzös
éjszakán.
Kilépve az épületből azonnal lecsapott rá a hőség, szinte rögtön izzadni kezdett. Sietősen
indult le a lépcsőkön a katonai limuzinhoz, ahol már hárman, két férfi és egy nő vártak rá
csomagjaikon ücsörögve. Az egyik férfi tisztelegve felugrott.
− Robbert Butz százados, műszaki szolgálatra jelentkezem ezredes úr!
− Köszönöm, pihenj százados − tisztelgett vissza a férfi a két civil felé fordulva, kik továbbra
is hanyagul viselkedtek.
A nő még a bőröndjéről sem állt fel − Hello! − intett lazán.
− Jó napot! Had mutatkozzam be. Red Keorta ezredes. − ezzel kezet nyújtott a nőnek.
Akaratlanul is megcsodálta a testét amint felállt, csak kicsit alacsony volt az ő ideáljának.
A nő megigazította kissé felcsúszott miniszoknyáját, majd viszonozva a gesztust elfogadta a
feléje nyújtott kezet: − Lucy Word informatikus mérnök.
Az ezredes ekkor a másik férfihez fordult: − Maga a csillagász, igaz?
− Igen uram, Lewis Hamilton professzor − mondta mosolyogva a kezét nyújtva − de
nyugodtan szólítsanak csak Lewnek.
− Rendben. Most hogy megismerték egymást, kapják fel bőröndjeiket, azonnal indulunk a
reptérre. − Mondta beülve a klímaberendezésnek köszönhetően hűvös autóba.

3
A két férfi felkapta csomagjait, a jármű hátuljához sietve a poggyásztérbe rakták őket, majd a
túloldalon be is szálltak.
Egyedül a lány volt gondban, már az elején elakadt oly nehezek voltak számára bőröndjei,
hogy csak vonszolni tudta azokat: − Hé, izé, hogy is mondják… ezredes! Hova megyünk?
Gondolom maga se mondja meg mi? − Zihálta mérgesen Lucy, igazán nem is várva választ. −
Pedig hálás lennék, ha végre valaki elmondaná, mi a fene ez a nagy titkolózás! − Végre
megérkezett a csomagtartóhoz, ahol az újra szoborrá merevedet katona már csak őt várta.
− Majd a bázison mindent meg fog tudni kisasszony! De most már üljön végre be, indulnánk
ha nem bánná.
− Mi az kihalt a földön a lovagiasság? − Toppantott dühösen, minek hatására tűsarkú cipőjét
úgy kellet kibányásznia a megolvadt aszfaltból.
Az autó belsejében halkan szóló rádió szokás szerint hetek óta a sajtó fő hírét taglalta. A
műsorban pár szakértő szólalt meg, akik újból megerősítették a már mindenki által hallottakat,
miszerint a Hold árnyékos oldalába hamarosan több mint két kilométer átmérőjű meteor fog
becsapódni. Továbbá foglalkoztak a jelenség megfigyelésére holdkörüli pályára állított
műholddal, mely egy ismeretlen energia−kitörés következtében eltűnt.
Elhagyva a várost kietlen sivatagos területre értek, ahol a tájat már csak a kaktuszok uralták.
Hamarosan egy támaszponton találták magukat, ahol elhagyva a jármű hűtött belsőterét, mint
egy ragadozó csapott le rájuk ismét a forróság.
Egy katonai repülő parkolt számukra a kifutón, hogy tovább szállítsa őket rejtélyes céljuk
felé.
− Rohadt egy meleg van − sóhajtott rögtön verejtékezni kezdő homlokát megtörölve Lew,
majd felnézett a ragyogó napra nagyot sóhajtva − sehol egy felhő.
Lucy teljes mértékben egyetértett. Az aszfaltos baleset után muszáj volt cipőt cserélnie,
tűsarka mindenhez kellemetlenül hozzáragadt. Vékony mokaszinján keresztül pedig úgy
égette a talpát a beton, hogy alig bírt megállni rajta. Elnézve az ezredest és a századost csak
idegesebb lett: „Biztos ők is majd meg főnek, csak még az izzadáshoz is túl büszkék. Hülye,
parádézó majmok! Azt hiszik az nagyokosok, hogy ők már egy felsőbbrendű faj.” A pilóta
ekkor lépett oda hozzá, elvette a csomagját és segített neki felvinni a gépre. Lucy hálásan
rámosolygott, majd amilyen gyorsan csak lehetett ő is felment a lépcsőn.
A gép átszelve velük az országot, hófödte hegyvonulatok lábánál szállt le.
A nem rég tapasztalt forróság után, most fázósan húzták össze magukat a hűvös szélben. Itt
hatalmas helikopterek várták őket, melyeknek a rakodását most fejezték be az ott sorakozó
katonák. A férfiak majdnem örömujjongásban törtek ki, mikor meglátták a lányt, de azonnal
lefagyott a vigyor az arcukról, ahogy feltűnt mögötte az ezredes. Így hát a nagy boldogság
helyet tisztelegve, vigyázzmenetben elvonultak.
A rotorok hatalmas hangzavart keltve és vihart kavarva emelték el a gépet a talajtól. Recsegőn
szólalt meg a pilóta hangja fejhallgatóikban. − Sajnálom, de az északi légáramlatok miatt
elégé rázós lesz az utunk a hegyek között.
Lucy halkan felnyögött. − Remek. − A vele szemben ülő százados barátságosan rámosolygott.
Ő pedig akaratlanul is viszonozta, el kellet ismernie, hogy egész jó pasik katona létükre. Főleg
Robbert, magas, korban hozzá illő huszonéves, világos szőke hajjal, ami igaz csak pár
milliméteres és ezért szerteágazik, mint egy kefe. Szabályos határozott arc, ami láthatóan
kisportolt testtel párosult. Amikor a férfi újra rápillantott, gyorsan elkapta róla tekintetét a
csillagászra mosolyogva. Pedig ő aztán tényleg nem volt a zsánere mackós külsejével és
szakállával. Ráadásul körülbelül negyven éves lehetett, több dioptriás szemüvege mögött a
szemei pedig ijesztően nagynak tűntek.

Ahogy az őrmester, látó− és hallótávolságon kívül ért, az őrségben lévő közkatonák

rögtön visszaheveredtek a ládákra, cigarettára gyújtva.

4
− Éppen csak ez a mitugrász hiányzott ezen a szar napon − nyögte az egyik fiú, aki a
súlyfeleslege miatt rendesen kitöltötte az egyenruháját.
− Mit sírsz duci? Hisz vagyunk, mint a befőtt, heverhetsz egész álló nap. Már csak a
fűszoknyás lányok hiányoznak! Igaz George?
− Hát az őrminek az sem fog. Hallottátok, hogy a madárkával ma érkezik a csaja? − Kérdezte
a trió legfiatalabbja, közben fejét hátra döntve magasba fújta a füstöt és kitartóan figyelte
kígyózó útját a menyezett felé.
− Na, ne dumálj, hogyan kerülne ide a nője? − Ült fel hirtelen a társaság néger tagja, akin
szintén majd szétrepedt az egyenruha. De rajta hájnak nyoma sem volt, hatalmasra kigyúrt
izmai feszítették öltözékét. − Te ezt elhiszed duci?
A kérdezett lustán vállat vont: − Nem is tudom csoki, de George még csak füllenteni sem
szokott!
− Nem mese csoki, tegnap mesélte a hadnagy az étkezőben. Valami számítógépes nagyokos a
csaj, ezért felkérték tanácsadónak. Állítólag Lucynak hívják.
− Akkor igazán jó lehet agyilag, ha éppen most civil létére ide engedik.
− Remélem nem csak agyilag jó a bige − vigyorgott a néger srác − Bár még annak is örülnék,
mert meghalok az unalomtól. Talán nem fertőzte a tudatát ez a sok katonai baromság,
remélem normálisabb lesz a többi kutató és katona csajhoz képest. Komolyan idegesít hogy
ennyire fent hordják az orrukat, észre sem vesznek bennünket egyszerű katonákat...
− Fogadjunk most jön az a rész amikor elmondja magáról, hogy milyen kurva jól is néz ki. −
súgta az egyik katona a társának, de csoki ehelyett továbbra is a nőkről beszélt.
− ... pedig igazán van köztük egy−két jó anyag. Főleg a doki! Eszményi segge van, de az
egész karosszériája első osztályú. Milyen Suzy is? − Gondolkodott kopaszra borotvált fején
végigsimítva.
− Bendor − nyögte vágyakozón duci.
− Hát fiúk, szerintem ma biztosan történni fog valami − sóhajtotta George eltaposva a csikket,
majd fegyverét hasára fektetve hanyatt dőlt − szinte érzem a csontjaimban.
− Persze−persze, és Georgenak mindig igaza van. − gúnyolódtak együttesen a többiek.
Pedig ha csak sejtették volna…

A helikopter a sziklaszirtek közül kitörve valósággal berobbant a bázis fölé.

Lucy csodálkozva nézett körül innen a magasból. Tudta, hogy a bázis hatalmas, mégsem
látszott szinte semmi az elektromos kerítéseken és a kutyákkal járőröző katonákon kívül.
− Tudja kisasszony a hegy belsejében van elrejtve minden. Az egész már olyan lyukacsos,
mint egy Ementáli sajt. − Válaszolta meg a rejtélyt az ezredes.
− Most már igazán elmondhatná tulajdonképpen miért is vagyunk itt és mi a fenét kell ennyire
őrizniük.
− Hamarosan választ kap Word kisasszony.
Az engedélyt megkapva leszállhattak, ahol a közkatonák azonnal elkezdtek kipakolni a
rakteret és egy álcázó hálóval letakarták a csomagokat.
Elhagyva a gép belsejét már a reptér hűvös szelére is vágyódva gondoltak vissza. Nyári
öltözetükön keresztül harapósan mart beléjük a hideg levegő.
− Itt a hegyek közt hamarosan leesik az első hó. − Közölte közömbösen az ezredes, észrevéve
didergésük. − Bent jobb idő lesz.
− Még szerencse. − Morogta halkan a lány.
Sietve léptek be a hegy belsejébe, ott egy lift több emelet mélységbe repítette a társaságot.
Amint kiléptek belőle egy előcsarnokba jutottak, melyből folyósok ágaztak szét több
különböző irányba.
Az előcsarnokban a kutatásvezetők már összegyűltek, hogy megismerhessék új társaikat.

5
− Hölgyeim és uraim bemutatnám önöket egymásnak. Laura Wicker kémikus, Claudia Fiser
matematikus, Suzy Bendor általános egészségügyi professzor, de jobban szereti csak a
doktornő megszólítást, valamint Elizabet Tezan biológus. Sendy Dekor és Jack Abant
műszaki mérnökök, akik állandóan marakodnak, de ne tévesszenek meg senkit, egyszerűen
csak nem ismerik a vicc jó ízlésének határait. Az újak pedig Lucy Word számítógép mérnök,
Lewis Hamilton csillagász professzor, végül Robbert Butz fegyverzeti technikus.
Ekkor halk morgással feltűnt az egyik folyosóban egy fekete párduc.
Lucy halkan felsikkantott még a vér is meghűlt az ereiben.
− Ja igen − mosolyodott el kényszeredetten − utoljára, de nem utolsó sorban Moiron. Nem a
legnagyobb örömömre, de a kutatók kabalaállata. Tekintsék családtagnak, egyébként nem kell
félni, jámbor egy állat, nem támad senkire, hacsak maguk nem bántják azokat akiket szeret.
És szinte mindenkit szeret, aki hajlandó vele játszani, fültövét vakargatni, vagy legalább
fagylaltot adni neki. − Mindenki a nagymacskát nézte, amely fensőbbséges mozgással egy
bőrkanapéhoz vonult, felugorva rá nagyot nyújtózkodott, majd egy kis szundikáláshoz
kényelembe helyezte magát. – Mutatja megbecsülésének a jelét, hogy egy fekete színű
féldrágakőről kapta a nevét.
A lifttel ekkor egy százados érkezett aki az ezredeshez lépett előírásszerűen tisztelegve, majd
mosolyogva kezet ráztak. Látszott, hogy jó barátok.
− Ő pedig a helyettesem Bret Perfort százados. Most pedig jöjjenek utánam! − Indult el az
ezredes maga mellé húzva a századost. Halkan kezdett beszélni, nehogy a mögöttük haladó
társaság meghallja.
− Képzeld, lesznek más vendégeink is az elnök utasítására. Ideküld erősítésként valami
kommandót, ami még nem is lenne gond. De ezek nem férfiak!
− Csak nem azt akarod mondani, hogy csupa női kommandós? − Nézett rá hitetlenkedve Bret.
− De bizony. Szám szerint heten vannak, ráadásul bombázók egytől egyig. Állítólag direkt így
válogatták össze a csapatott. Mivel a katonák zöme férfi ezért, valami agyament politikus
szerint nagyobb esélyük van az akciók sikerére. Bár bizonyos helyzetekben ezt én is aláírom!
− Vigyorodott el kajánul Red.
− Ezt el is hiszem − kuncogott a százados − az én képzelőerőm is meglódult egy kissé a
gondolatra. Majd megkeményítik a fiúkat ha olyan helyzetbe kerülünk. Főleg ott lent, ha érted
mire gondolok. Bár neked inkább a saját házad táján kellene körülnézned. − Utalt a formás
matematikus kutató nőjükre, akiről már csaknem köztudott volt a bázison, hogy oda van a
férfiért. Egyedül csak ő nem vett tudomást róla, rosszabb esetben azért mert észre sem vette.
− Ezt hogy érted? − De aztán csak legyintett. − Mindegy! Minden esetre kihasználhatod a
képzelőerődet, mivel te fogod fogadni őket. Bármikor megérkezhetnek, úgyhogy menj fel
értük, majd oszd be őket a csarnokba őrszolgálatra. Ha már egyszer muszáj itt lenniük akkor
vegyük valami hasznukat is. Na nyomás!
− Igenis ezredes úr, értettem! − Kiáltott fel Bret feszesen kihúzva magát, majd tökéletes hátra
arcot végrehajtva széles vigyorral a képén robogott el.
A többiek ekkor értek el a folyosó végére, melyet egy nehéz vasajtó zárt le. Előtte és mint az
ajtó feltárulása után kiderült, mögötte is kettő fegyveres őr posztolt.
A frissen érkezettek azonban erre már nem figyeltek fel, amint a csarnokba léptek
figyelmüket csak az eléjük táruló látvány kötötte le. A látóterüket kitöltötte a hatalmas űrhajó.
A csillagász hitetlenkedve csodálta a szerkezetet. − Ez ugye nem a miénk? − Döbbenetében
még a megszólítást is elfelejtette.
− Nem professzor, nem mi készítettük ha erre kíváncsi. − mosolygott az ezredes − Ez kétség
kívül egy idegen űrhajó.
− Szóval igenis létezik földön kívüli élet. Én mindig is tudtam! És hol vannak a lények akik
vezették? Ugye nem kapják vissza a hajót? Ez már a miénk!

6
− Sajnos róluk nem tudunk semmit, még a belsejébe sem tudtunk bejutni egy jelentéktelen
raktárhelyiségen kívül. Ezért szedjük össze a legjobb kutatókat és szakembereket, hogy
mielőbb eredményeket érjünk el.
− Csak úgy itt hagyták volna nekünk a hajójukat, hogy vizsgálgathassuk? Hát ezt nem igen
hiszem.
− Mi sem professzor. De megnyugtathatom, hogy megtettünk minden óvintézkedést! −
Jelentette ki magabiztosan az ezredes.
− Én az ön helyében nem lennék ilyen biztos ebben ezredes. Egy teljesen ismeretlen fajjal
állunk szemben. És ha egyszer megjönnek lehet, hogy − két ujjával csettintetve igyekezett
nyomatékosítani beszédét − így elsöpörnek bennünket! És mi van ha köze van valahogy a
meteorhoz?
− Mi is gondoltunk erre. De szinte biztos, hogy véletlen egybeesés. Egyébként inkább azért
imádkozzon professzor úr, hogy az én verzióm jöjjön be. Ne felejtse el, hogy maga is ezen a
bázison van. − Ezzel sarkon fordult és ott hagyta a kutatókat, magában mérgelődve, hogyan
meri egy civil így kioktatni.

Bret épp akkor ért ki a felszínre, amikor a lányok a szállítógépükből pakolták ki

felszerelésüket. Valóban heten voltak és egyik gyönyörűbb volt, mint a másik.
− Jó napot hölgyeim! Perfort őrnagy vagyok a bázis helyettes parancsnoka. − Lépett oda
hozzájuk tisztelegve.
Két szőkeség vált ki a csoportból, viszonozva a köszöntést. Az idősebbik kezdett beszélni, ő
viszont csak a fiatalabbat figyelte a szeme sarkából. A látványától a szíve azonnal hevesebben
kezdett verni, másodpercekig nem is hallva semmi mást fülében vérének dobolásán kívül,
mely szinte száguldott ereiben. Szája kiszáradt, nyelve mintha megbénult volna, tekintetét
mágnesként vonzotta a lány kisugárzása.
Ez nem kerülte el a lány figyelmét sem, ráadásul a többiek is könnyedén észrevették. Fülig
pirult és zavartan rámosolyogott a férfire. De jobban belegondolva nagyon is tetszet neki ez a
kitüntető figyelem:
„Ráadásul milyen szexi pasi, meg kell ismerkednünk!” − Nyugtázta magában elégedetten.
− Jó napot őrnagy úr, Anna Wendors százados, a Kaméleonok parancsnoka. Az osztagommal
szolgálatra jelenkezünk!
De a férfi egyáltalán nem válaszolt, csak a helyettesét csodálta rezzenéstelen tekintettel. Anna
mosolyogva, nehezen fékezve nevetését barátnőjére nézett azt tapasztalva, hogy nagyon is
értékeli a rajongást. Szinte megsajnálta őket, és mivel hirtelenjében jobbat nem tudott
kitalálni, úgy döntött legalább had ismerjék meg egymást, így készségesen maga mellé
mutatott.
− Ő pedig Seny Lenor alhadnagy. Valami baj van talán? Segíthetek őrnagy úr? − Érdeklődött
mosolyogva, úgy döntve kenyértörésre viszi a dolgot.
Mire kezdett volna túlságosan kínossá válni a helyzete, Bret újra megtalálta a hangját.
− Miért is… kaméleon? − Érdeklődött feszélyezetten kinyögve az első mondatot, ami az
eszébe jutott. Mindegyik lány őt nézte mosolyogva, a merészebbek még halkan kuncogtak is.
− Azért uram, mert sokszor másnak látszunk, mint amik vagyunk. − Felelte a főhadnagy,
közben szigorúan körbenézett beosztottjain, hogy fékezzék magukat.
− Rendben, kövessenek. Őrszolgálatba kell osztanom a csapatukat és kijelölöm a
szálláshelyüket is. − Mondta gyorsan megfordulva, és ahogy elindult érezte egyre jobban
elpirul.

A kutatószemélyzet az új emberekkel kiegészülve munkához látott.

Lucy a számítógépével beköltözött az űrhajóba, hogy segítsen a kódfejtőnek az idegen
írásjelek értelmezésében, aki nem kis megdöbbenésére egy serdülő fiú volt.

7
Határozottan lépet a lányhoz kezét nyújtva. − Üdvözlöm kisasszony, Kevin Quinn.
− Te lennél a kódfeltörő zseni? − Csodálkozott rá a lány, megszorítva kezét.
− Hát ez elég találó − nevetett a fiú − tudja, engem tényleg zseninek tartanak, ezért is vagyok
itt. Azt mondják én vagyok a legjobb ezen a téren. Egyébként egy katonai suliban tanulok,
gondolom ezért is hoztak el. Viszont túl sok variáció létezik a jelekre − intett fejével a fal egy
területét díszítő jelek felé − ezért nem árt egy kis gépi segítség. Elhoztam az enyémet is, de
nem egy mai darab, elég lassan haladok vele. Mégis csak egy csóró diák vagyok.
− Hát ez már nem lesz akadály − mosolygott rá a lány, lehajolva elkezdett kicsomagolni − ja
és jobban szeretem a Lucy megszólítást, mint a kisasszonyt.
− Óké Lucy − bólintott a fiú, közben alaposan szemrevételezte formáit − akkor lássunk hozzá,
és mielőtt megkérdeznéd tizenhat éves, leszek két hónap múlva.
A lány felkacagott, mivel épp ezt a kérdést akarta feltenni Kevinnek. Bekapcsolta a
számítógépét és hozzálátott a fiú által kapott adatok feldolgozásához.
− Te miért nem voltál jelen az ismerkedéskor?
− Hát az igazság, hogy engem nem igazán érdekel az ilyesmi ha lehetőségem van valami
munkára, főleg ha az egy idegen fajról és a hajójáról szól.
− Értem − nevetett a lány − szóval egy munkamániás lángész vagy.
„Nem is rossz nő ez a Lucy és még aranyos is, öröm lesz vele dolgozni. Igaz a doktornőnek a
nyomába sem ér! Az érett nők az igaziak, nem mintha sok tapasztalatom lenne a dologban. De
úgy látszik az kezd kiderülni, hogy anyakomplexusom van!” Gondolta a fiú magában
vigyorogva.
Kívül a burkolaton ekkor mászott fel a fegyverzeti technikus a biológussal.
− Maga mióta van itt Elizabet?
− Tegnap érkeztem Robbert, és azt hiszem nyugodtan tegeződhetnénk ha nincs ellenedre.
− Hát persze hogy nincs.
Robbert a páncélzatot vizsgálta különböző műszerekkel, míg a lány mintákat gyűjtött
mikroszkopikus vizsgálataihoz.

− Ezt látnotok kell! − hördült fel George áhítattól átitatott hangon. − Ma szerencsés
napunk van gyerekek, gyertek már gyorsan! − Sürgette barátait amint a megjelenő
kommandósokat észrevette.
A két barát mellé lépett majd leesett állal sóbálvánnyá dermedtek.
− Egy rakás csaj. − Nyöszörögte Duci.
− Egy rakás dögös csaj! − Helyesbített Csoki elbűvölten. − Remélem legalább egyet közülük
meghatnak a méreteim. Óh Istenem, add meg nekem ezt a csodát! Ha valaki, hát én
megérdemelném! − Felnézett, két kézét a magasba emelte, majd győzedelmesen megfeszítette
hatalmas bicepszeit.
− Hát amilyen nagydarab állat vagy ez szinte elkerülhetetlen. − Röhögött fel George.
− Én állat? Ha nem lennél a barátom szétverném azt a hülye pofádat. − morogta a néger fiú,
de a szája sarkában mosoly bujkált.
A kövér srác úgy nevetett, hogy belerengett tekintélyes méretű pocakja.
− Ne vihogj Duci, mert te sem tudsz meglapulni minden fűszál mögött, mint ez a girhes! −
Közben lehajolva felvette fegyverét, amely szinte eltörpült kezében.
A dagi srác hirtelen úgy pattant fel mintha rúgóra járna. − Vigyázzatok, jön az őrségváltás!
− A francba akkor holnaptól vége a henyélésnek, mehetünk ismét ki a fagyos övezetbe
járőrözni! − Sóhajtotta reménytelenül George. − Mit nem adnék érte, ha valahogy
elbliccelhetnénk.
− Na, ja. − Bólintott csüggedten a kövér fiú, majd hirtelen vad vigyor terült szét pufók arcán.
− De ha szépen megkérjük az őrmestert, akkor talán ismét megkaphatjuk azt az óriási
fajgyűlölő németjuhász kutyát.

8
George az emlék hatására azonnal kétrét görnyedt a nevetéstől.
A néger fiú arca pedig vörös majd hamuszürke lett, ami bőrszínének köszönhetően nem volt
túl feltűnő.
− Akkor most biztos, hogy megölöm, széttépem, vagy az egyszerűség kedvéért agyonlövöm!
− Ja, vagy megint rohansz előle fél napon át sikoltozva. Pont olyan voltál mint egy kislány,
akinek elvették az édességét. − Felelte a fiú fuldokolva, az arcán pedig már könnyek folytak.
− Erről jut eszembe, remélem ma jó kaja lesz. − próbálta a kényes témáról elterelni a szót −
Este edzeni akarok, te is jöhetnél Duci!
A másik két fiú megkegyelmezve neki fékezték tomboló jókedvüket.
− Addig még meggondolom. − Simogatta meg a hasát fanyar mosollyal, majd mindannyian
beálltak a sorba a megérkező váltáskor.
Az őrségváltással a Kaméleon egység is szolgálatba lépett Bret felvezetése alatt. A férfi
miután megtartotta az eligazítást már nem bírt magával, kézen fogva félrehúzta Senyt
beszélgetni. Szerencséjére a lány egyáltalán nem zárkózott el a dologtól.
− Na mesélj! Mi van? − Kíváncsiskodott barátnőjétől Anna, mikor tíz perc múlva mellé lépett
kipirulva és sugárzó arccal. − Látom majd kiugrasz a bőrödből.
− Valóban jól látod. Semmi kedvem nem volt ide jönni az isten háta mögé és láss csodát, még
a végén itt találom meg az igazit! − Mondta a lány áhítattal. − Képzeld olyan hevesen
udvarolt, hogy szinte beleszédültem. Képes volt ennyi idő alatt elvarázsolni.
− Végre nekem is szánhatna a sors legalább egyet, aki értem is odavan. − Sóhajtotta a nő
szomorúan.
− Ha igazán akarnál találnál is. De ha egy férfi is úgy közeledik hozzád, te kapásból
elüldözöd.
− Hát ha egyszer nem találom a megfelelőt. Talán nem is létezik − mondta beletörődőn − a
múltam is fényesen igazolja. − Erőltetett mosolyt magára. − De most már munkára fel, végül
is dolgozni jöttünk nemde?

Amint az éjszakai őrség átvéve a szolgálatot elfoglalta pozícióit Ben őrmester az

ügyeletes tiszt asztalához sétált.
− Jó estét, őrmester. − Üdvözölte a százados.
− Jó estét, uram. Szevasztok fiúk. − Köszöntötte a többi asztal körül lévő katonát is.
− Mit keres errefelé? Csak később lesz szolgálatban.
− Csak sétálok egyet lefekvés előtt − füllentette.
Menyasszonyával szeretett volna találkozni, viszont már túlságosan elcsendesült a kutatók
körlete, így nem mert bemenni hozzá. Ekkor legnagyobb örömére Lucyt pillantotta meg
feléjük sétálni.
− Jó estét uraim. − lépett hozzájuk mosolyogva. − Szia édes!
Ben elégedett vigyorral figyelte társait, akik zavarodottan néztek egymásra, hogy kit is tisztelt
meg a második üdvözlés. Büszkén kihúzta magát hozzá lépve: − Szia, hercegnőm!
Lucy azonnal nyaka köré fonta karjait és gyengéden megcsókolta.
Százados mindent értően elmosolyodott fejét rázva.
− Had mutassam be uram, a mennyasszonyom Lucy Word. Ma érkezett, informatikai
segítséget nyújt a többieknek.
− És a nagy nap mikor lesz?
− Remélem a jövő hónapban, akkor kap Ben hosszabb szabadságot. − Mosolygott vidáman a
századosra a lány.
− Nem is csodálkozom rajtad Ben, amiért egy ilyen gyönyörű szépségért feladod a
legényéletet! − Nevetett rájuk a százados, még egy darabig beszélgetve velük. Kis idő
elteltével figyelt fel rá, hogy majd felfalják egymást tekintetükkel. − További jó múlatást,
sétáljatok csak − mosolygott szélesen − nekem még ellenőriznem kell az őröket!

9
− Köszönjük és jó éjt uram! − mondták szinte egyszerre, és egymás kezét fogva összesimultak
és elhagyták a csarnokot beszélgetés közepette.
A tiszt mosolyogva figyelte őket. Átérezte helyzetüket ő is volt fiatal, had szórakozzanak csak
egy kicsit: „Ebben a kripta hangulatba úgysem fog történni semmi. Amúgy is jó katona az
őrmester, megérdemel egy kis lazítást.”
− Keressünk egy nyugodt helyet, ahol nem zavar meg minket senki! Remélem a kis zöld
emberkék sem látnak át a falon. − Vetette fel kuncogva a lány.
Az őrmester megtorpant, gondolkodóba esett hová is mehetnének. Majd felderülve sietősen
elindult, szinte maga után húzta Lucyt, aki halkan kacagva követte.
A férfi a folyosó végen benyitott egy helyiségbe, maga után rántotta a lányt és gyorsan
becsukta az ajtót.
Lucy körbenézett és mindenütt tisztítószereket látott. A férfi gyorsan a lényegre térve már a
falhoz szorította és a nyakát csókolgatta.
− Mi ez a szoba? − szólalt meg a lány.
− A takarítók raktára. Zavar?
− Egyáltalán nem. − nevetett majd megcsókolta. − Éppen csak szeretem tudni hol csináljuk.
− Most már tudod. Csak sietnünk kell, bármikor jöhet valaki.
− Számítottam erre. − mosolygott pajkosan. − És készültem rá ne aggódj. − megfogta a férfi
kezét és mélyen a szoknyája alá irányította.
Ben nagyot nyelt, megérezve meztelenségét és forróságát: − Nincs rajtad bugyi?
− Lehet, hogy otthon felejtettem. Ugye azért nem haragszol érte? − Kacagott újra csilingelően
Lucy, szorosan magához húzva.
Most már őt sem kellet tovább biztatni, szeme elködösült a vágyakozástól. Megoldotta
nadrágját és a lány combjai és karjai közé fúrta magát. A lány pedig szerelme dereka köré
fonta lábait, halkan nyöszörögve a szenvedélytől.

Laura és Claudia egy szobában aludtak, bár testvérek lévén egyáltalán nem hasonlítottak
egymásra. Hacsak abban nem, hogy mindkettőjük gyönyörű nő volt, magasak, formás
idomúak.
Claudia álmodozó és mindenkihez kedves volt, vörösesbarna csillogó hosszú hajzuhataggal.
Mindenki kedvelte aki ismerte őt, matematikusként tartózkodott a bázison.
Laurát viszont fagyossága miatt jégcsap hölgynek nevezték a háta mögött. Húgát kivéve nem
is akadt ember a bázison, aki ezt a szemébe is meg merte volna mondani. Fekete hajához és
természetéhez illet is Kleopátra stílusú frizurája. Munkájában viszont nagy hírnevet harcolt ki
magának testvérével együtt.
A testvérpár mindig együtt vállalt munkát és nagyon kereset kutatók voltak, a párducukat
kabalaállatként mindenhova magukkal vitték, családjukhoz tartozónak tekintették, és úgy is
szerették. Ez ellen szakmai tudásuk miatt nem is tiltakoztak sehol, inkább elviselték
babonájukat. Egyébként is rendkívül barátságos állat volt, bárhol hamar megszokták
jelenlétét. Az állat most is nyugodtan aludt kiterülve, és hangosan szuszogott a két veszekedő
nő ágya között.
− Hülye liba vagy, hogy nem bírsz meglenni férfi nélkül még itt sem. És pont egy ilyen
szemellenzős katonát szúrsz ki magadnak! − vágta húga fejéhez dühösen Laura.
− Miért, inkább hagyjam, hogy beszőjenek a pókok, mint téged? − felelte Claudia gúnyosan.
− Én vagyok a nővéred, és vigyáznom kell rád!
− És ez azt jelenti, hogy önmegtartoztatást fogadva apáca életet éljek?
− Miért, inkább vagy kurva? − gúnyolódott most Laura.
A fiatalabb nő úgy tett, mint akit erősen gondolkodóba ejtett a kérdés: − Igen. − felelte egy kis
idő után határozottan. − Különben sem értem mi a bajod Reddel.

10
− Hogy mi? − nevetett a nő. − Már szinte mindenki észrevette milyen epekedő pillantásokkal
bámulod, csak éppen ő nem. Még észre sem vesz téged az a szerencsétlen. Legfeljebb akkor
jönne rá a helyzetre, ha álmában bemásznál az ágyába és letámadnád!
− Azon nem fog múlni − nyalta sóhajtva végig az ajkait − de még kap egy kis időt.
Laura hirtelen szóhoz sem jutott, csak tátogott, mint a partra vetett hal.
− Akkor rohanj hozzá és vesd térdre magad előtte − sziszegte magából kikelve − és mond
meg neki, hogy „Szeretlek, és már alig várom, hogy megdugj!” − nyöszörögte testvére
hangját utánozva.
− Nem vagyok a véleményedre kíváncsi. − felelte kedvesen rámosolyogva, tudva ettől csak
még idegesebb lesz a nővére.
− De…
− Mondtam már, nem vagyok a véleményedre kíváncsi. − vágott a szavába negédesen. −
Vagy elmondjam még párszor, hogy megértsd? − kérdése közben nagyot ásított, megjátszva,
hogy mindjárt elalszik.
− Kurva! − vágta hozzá sértődötten Laura, végül lekapcsolta lámpáját és a fal féle fordult
takaróját fejére húzva.

11
 III.

Az űrhajó belsejében lázas készülődés zajlott, amint a főrámpa előtti folyóson

fegyelmezetten idegen lények sorakoztak.
Testükre simuló egyforma szürke kezeslábasukban kirajzolódott izmos testük, ami teljesen
emberinek tűnt kivéve a fejüket. Mintha csak egy horror filmből léptek volna elő, domború
fejtetőjükön haj nem volt, két oldalán csak háromszögekként hegyes fülük meredezett.
Arcukból felső és alsó álkapcsuk hosszan ugrott előre, erős rágó izmaik kidudorodtak minden
grimaszukra, mikor pedig megszólaltak előtűnt szájukból vakítóan fehér ragadozó fogsoruk.
Halvány barna bőrük szokatlanul egyetlen ráncos gyűrődés nélkül fénytelenül simult
koponyájukra. Mandulavágású szemeik, barna íriszük körül sárga tűzben fénylett, mely
semmi jóval nem biztatta azt, aki beléjük nézett. Testalkati különbség ritka volt köztük, mint
megannyi izmos atléta, kőből sem lehetett volna félelmetesebb kinézetű alakokat faragni.
Mindannyian hosszú, botszerű fegyvert szorongattak.
− Testvéreim. − szólalt meg recsegő torokhangján az ajtóban álló lény, kinek szavait
tisztelettel hallgatták társai. − Történelmi pillanat előtt állunk. Mi vagyunk fajunk utolsó
tagjai, így most rajtunk áll vagy bukik jövendőbeli birodalmunk sorsa. Ezen a küzdelmen
múlhat minden! Felségterületünk messze és lehet már idegen kézen van, készleteink
pedig kimerültek. De én, Első testvér kijelentem, hogy ez az elmaradott Altari szerű faj nem
állhatja utunkat, mert legyőzzük őket!
Általános lábdobogás hangja töltötte meg a folyosót, amint a lények tetszésüket
nyilvánították.
− Elsődleges célunk a hajónkkal ennek a csarnoknak biztosítása. − Szólalt meg újra vezetőjük
mikor elcsendesedtek.
− Mi legyen azokkal, akik megadják magukat? − recsegte egy a társai fölé magasodó lény.
− Hímeket megölni, nőstényeket foglyul ejteni.
Erre ismét felhangzott a lábak dobogása.
− Becsületkódexünk szerint élünk−halunk, ez ítélkezik sorsunk felett. Most pedig döntsetek!
Mindannyian egyszerre vették kezüket fogaik közé, majd gondolkozás nélkül beleharaptak.
Vérüket a mellettük álló társuk ruhájába törölték, ezzel jelezve, ha kell vérüket adják
egymásért, de sosem hátrálnak meg.
− Másod testvér a személyzettel itt marad a hajót biztosítani, mindenki más harcra fel.
Hamarosan lakomát ülve jól lakhatunk, és megfogyatkozott létszámunk ellenére újra
gyarapodhatunk.

Az ezredes csak a kabátját és cipőjét vetette le, majd végigdőlt az ágyán feje alá téve
kezeit, hogy pihenjen egy pár órát. Élvezte a szinte tökéletes csendet, csak a csuklóján lévő
órája halk ketyegése hallatszott. Szerette és nagyra értékelte ezeket a nyugodt időszakokat.
Már éppen kezdte kerülgetni az álom, amikor érezhetően az egész bázist erőteljes rengés rázta
meg.
Red riadtan ült fel, körülnézett a sötét szobában magyarázatot keresve a történtekre. A
szirénák megszólalásával már biztos volt benne, hogy nagy bajban vannak.
Gyorsan felrántotta cipőit, felkapta kabátját és már rohant is ki a folyósora.
− Figyelem! Figyelem! − Szólalt meg recsegve a hangosbemondó. − Harci riadó, ez nem
gyakorlat! Ismétlem, ez nem gyakorlat! A civil− és kutatószemélyzet maradjon a szállásán.
Minden katona tejes fegyverzetben a főhangár folyosóin sorakozzon, feletteseik kíséretében!
Az ezredes rohanva érkezett meg a folyósora, ahol az emberei falfehérre változott arccal
készülődtek. Épp fegyvereiket és egyéb felszerelésüket ellenőrizték.
Red észrevéve Bretet habozás nélkül kérdőre vonta: − Mi a franc történik itt?

12
− Nem tudom pontosan. Valószínűsíthetően kinyílt az űrhajó és előjöttek a gazdáik, a bent
lévő embereinket rögtön megtámadták. De nincsenek pontos információink, zavarják a
rádióadásainkat és a belső kamerák sem működnek.
− Akkor ne várakozzunk, lepjük meg őket mi is. Minden egység rohamlépésben előre a
főbejárathoz! − adta ki a parancsot a közelben lévőknek. − Ja és mi volt az a nagy rázkódás?
Az nem jöhetett a hajóból, kintről is támadnak minket vagy mi? − érdeklődött már futás
közben.
− Sajnos arról sem mondhatok még túl sokat. Annyit tudok, hogy az égész földet érintette és a
túloldalon volt az epicentrum. Az időpontból adódóan a meteorit lehetne, de azt már rég
kizárták, hogy a Földet érinteni fogja.
− Csak az hiányozna. Mindenestre a felszíni egységeket is rendeljék teljes készültségbe, ha
eddig nem történt volna meg. És hol vannak a kommandósok?
− Bent a csarnokban.
− Akkor a lehető legjobb helyen vannak.

A szirénák megszólalásakor két kommandós lány már halott volt, az őket épp körül
udvarló öt katonából pedig három vesztette életét, amint az idegenek rájuk támadtak.
− Hasra! Itt nem vehetjük fel a harcot, túl nyílt terepen vagyunk! − üvöltötte Anna.
Oldalt vetődve még a levegőben tüzet nyitott a vélt ellenség irányába. Körülöttük szerteszét
tűzlabdák robbantak, szinte elviselhetetlen hőt árasztva.
− A sarokban lévő tűzvédelmi homokos hordók jó fedezéket nyújthatnak! − Ordította az egyik
katona már a hordók irányába mászva.
Anna odapillantva rájött, hogy igaza van.
− Irány a hordók, a még menthető lőszert próbáljátok összeszedni!
Háborgó gyomorral a mellette fekvő, felsőtestén teljesen összeéget katonáról letépte
tártáskáját. Majd a második életben maradt katonát kúszva igyekezett magával rángatni. A
fiatal férfi a padlóhoz simulva teljesen pánikba esett, tehetetlen nyüszített a robbanások
közepette.
Elérve a fedezéket felmérte a helyzetet, először Flóra és Liza, most meg a fedezékek felé
vezető úton Kitty is elesett. Gyomra még jobban összeszorult és sírni, üvölteni szeretett volna.
De ezt a luxust most nem engedhette meg magának.
− Ez így nem lesz jó, túl nagy itt a hőség! − Kiabálta Anna megkönnyebbülve azon, hogy
legalább a többiek megúszták könnyebb sérülésekkel, legalább is eddig.
− Asszonyom! − Kiabált a fülébe a katona felfelé mutatva.
Anna felnézve az első pillanatban nem értetette mire akarják felhívni a figyelmét, aztán
meglátta felettük a falon a vízfőnyomó csövet.
− Közlegény, lőjön bele! − Kiabálta vissza.
A katona célzott majd leadott egy rövid sorozatott, így aztán hamarosan jéghideg
vízpermetben üldögéltek a hordók között. Az eddigi forróság helyett hamarosan dideregve
kuporogtak a hordók tövében.
− Inkább legyen tüdőgyulladásunk, mint hogy pecsenyét pirítsanak belőlünk ezek a rohadtak.
− nevetett kényszeredetten Seny, majd Annához fordult − Most mihez kezdünk?
− Egyelőre nem fedjünk fel magunkat, szerencsére nem keresnek minket, így várunk.
− Mégis mi a francra? − nyögte vacogva Barbara, testét dörzsölgetve próbálta kissé
melegíteni magát.
− Nem fogunk egyedül hősködni, egy egész hadsereg van kint, lassan biztosan
megrohamozzák a kis idegen barátainkat. És ha megnézed, szinte majdnem egyvonalban
vagyunk a jobb oldali géppuskával. Amint visszafoglalják a mieink fedezni fogjuk őket egy
esetleges oldalba támadás ellen. Addig is keressetek lövészállásokat és takarékoskodjatok a
lőszerrel!

13
Seny gyorsan egy halk imát mormolt magukért, de főleg Bretért, majd keresztet vetve a
vízfüggöny peremére húzódott két hordó közé. Halványan elmosolyodott az előbbire
gondolva: „Nem hiszek Istenben, de azért rohadtul remélem, hogy használ valamit!”

A katonák megérkeztek a hatalmas vasajtó elé, melynek a túloldaláról folyamatos

robbanások, fegyverropogás, üvöltés, kiabálás és sikolyok hallatszottak át.
− Első csapat sorakozó az ajtó előtt, mikor kinyílik folyamatosan tüzelve, benyomulnak tíz
másodperc múlva követi önöket a másik egység. Emlékezzenek a gyakorlatokra! Tudják,
hogy ilyen helyzet esetén hol veszik fel a pozíciójukat a bent lévő társaink, próbálják nem
őket agyonlőni! − üvöltötte egy törzsőrmester.
Ekkor kivágódott az ajtó, a folyosóra hatalmas hőhullám csapott be és az elviselhetetlenségig
fokozódott a hangzavar.
A katonák reszketve a félelemtől, hogy mit fognak odabent találni berontottak a terembe.
A kívülállók csak azt látták a becsukódó ajtó résein át, hogy a társaik közé vörösen izzó kis
golyók csapodnak be, ahol majd két méteres tűzlabdákká változtak. Egyikük sem sokkal jutott
túl a küszöbön.
− Következő csoport, sorakozó! − csattant kegyetlenül a parancs.
− Küldj mindegyik oldal bejáratához egy csapat katonát és vigyenek bőven
muníciót! Útközben pedig fektessenek le egy kábelt, mert a belső telefon hálózatunk sem
működik a csarnokba, valahogy pedig muszáj kommunikálnunk a szárnyakkal.
− A maradék katonával nem tudjuk sokáig tartani ezt a helyet uram, ellentámadás meg teljes
képtelenség!
− Fegyverezzék fel a kisegítő személyzetet, és rendeljék őket a civilek védelmére! − majd a
fali telefonhoz ugrott és a felszínre intézett hívást. − Keorta ezredes vagyok, a parancsnokkal
kell beszélnem, azonnal!
− Én vagyok az uram, Martin Metz őrnagy.
− Azonnal küldje le minden szolgálaton kívüli szabad emberét, lángszórósokra is szükségünk
lesz, és az összes kutyára. Mindenre, de sürgősen!
− Értettem ur…
Ekkor egy hatalmas csattanás kíséretében hirtelen teljesen sötét lett.
− Mi történt őrnagy?
− Nem tudom uram, leállt a főgenerátor.
− Hát kapcsoljanak rá a városi hálózatra!
− Megtörtént. − érkezet a bizonytalan válasz.
− Mi az, hogy megtörtént? − döbbent le az ezredes.
− Az ajtó sem nyílik. − kiabálta a törzsőrmester.
− Nincs áram a városi hálózatban sem.
Rednek még ideje sem volt végig gondolnia a hallottakat, amikor igaz gyengébben, mint az,
előbb de újra világos lett.
− Na épp ideje volt, újra van áram.
− Ez a tartalék generátor uram. Csak világításhoz, az ajtókhoz és a liftekhez tud energiát
termelni. De már dolgozzunk plusz energiaforráson.
− Csak siessenek, és derítse ki miért nincs áram a városban, és mielőbb tudassa az eredményt.
És küldje az embereit! − Majd lecsapta a telefont.

Eközben a következő benyomuló katonai csoport élére egy tizedes állt, egy füstölgő
szivarcsutkát rágcsálva, az ezredes rosszalló tekintetétől sem zavartatta magát. − Töltsétek be
a puskagránátokat srácok. − Fegyverek kattogtak, ahogy teljesítették parancsát. − Ahogy
átlépjük az ajtó vonalát, mindenki kilövi gránátját a legközelebbi cél felé, majd
derékmagasságban kieresztjük magunk elé a tárat. Ha látjátok a kis dögöket akkor nyilván

14
őket célozzátok, ha nem akkor kaszáljátok végig a terepet. És próbáljatok nem meghalni.
Megértettétek?
Halál sápadt arcok néztek rá. − Értettük tizedes... − mormolták páran.
Fenyegetően nézett végig rajtuk, mire egyöntetűen kiáltottak fel.
− Igenis tizedes!
− Na azért − bólintott elégedetten, − mert aki sumákol, annak a negyvenötös bakancsom
tolom fel a seggébe. Ráadásul a kibaszott űrlények szeme előtt! − ösztönözte a csapatát,
közben pedig a sarokba köpte a kialudt szivarvéget.
Az ajtó ekkor kinyílt és a katonák bemeneteltek a pokolba.

Az idegenek amint elhagyták a hajót gyorsan legyűrték a kis létszámú őrséget. Csak az
ügyeletes tiszt önfeláldozásával nem számoltak. Égő fáklyaként tette meg szükséges
távolságot, teste most szinte szénné égve térdelt fal tövében, keze még mindig a riadó indító
gombján.
Vezetőjükhöz sietve érkezett egyik katonája. − Terem a miénk, Első testvér. Csak abban a
sarokban − intett a mondott irányba − van még kisebb ellenállás.
− Jelentéktelenek, majd később foglalkozunk velük, egyelőre szigeteljétek el őket.
Folytassátok az előrenyomulást.
− Az az átkozott fémajtó még mindig ellenáll a hőnek. És nincsenek nehézfegyvereink, hogy
áttörjünk rajta.
− Akkor keressetek másik kijáratot, nem akadhat meg a támadásunk.
Az említett fémajtó feltárult, Ember katonák ugrottak át máris záruló szárnyai közt,
félelmükben össze−vissza lövöldözve.
Egy idegent így is a mellén ért több találat, sebei gyorsan végeztek is vele, a mellette állónak
pedig a combját lőtték át elavult fegyvereikkel.
Sárgacsíkos színű ruhát viselő társa rohant hozzá, nem csak öltözetének színében tért el a
harcosoktól, de testalkatában is, nem izmok domborították a rajta lévő szövetet, inkább vézna
testalkatából kiálló csontjai bökték majdnem keresztül, mint egy két lábon járó csontváz.
Mégis utat nyitottak neki bármerre is haladt, társai csak testi épség felelősként emlegették.
Fegyver helyett egyfajta gyógyító eszközt szorongatott, melyből folyadékot spriccelt a
sérülésekre. Azonnal elállította a vérzést és a sebszélek máris kezdtek összehúzódni hatására.
Közben mindegyik oldalon öt lény indult a falak mentén felderítésre, másik kijárati
lehetőséget keresve. A terem hirtelen elsötétült, csak az előbb még rohamozó
Emberek lángoló teste adott némi fényt. Az idegeneket nem túlzottan zavarta a világítás
hiánya, egészen jól láttak így is, erről árulkodott zöldes fénnyel foszforeszkáló szemük.
− Hajó bal oldali reflektorait felkapcsolni és az utunkat álló fémajtóra irányítani! − adott
ennek ellenére utasítást vezérük. − Mikor a senkiháziak belépnek a terembe, elvakultan nem
sok mindent fognak látni.
Vibrálva kapcsoltak be vészvilágító lámpatestek, de a tágas helyiségben csak gyér félhomályt
tudtak teremteni. Majd a hajó reflektori is életre keltek, széthasítva a bejárat előtti sötétséget.
Amint az ajtó ismét kinyílt, újabb katonák lépve be rajta. Ha zavarta is őket a fényáradat nem
adták ennek jelét, csak az előzőleg kapott parancsra összpontosítottak.
Gránátokat lőttek a lényekre, majd lőfegyvereik jellegzetes hangja töltötte meg a termet.
A gránátok sikeresen becsapódtak, amint a legelöl álló lényt mellbe találta az első, csak
szétszakadt testrészek és vérpermet felhő maradt utána. Egy másik a testi épség felelős előtt
robbant, letépte lábait, testét pedig feldobta a levegőbe, ahol teljes fordulatot tett mielőtt már
holtan hátára zuhanva talajt ért.
A következő gránát repeszei még négyüket sebesítették meg könnyebben. A többi
ártalmatlanul elkerülte őket, túl hosszan vagy épp röviden csapódott a betonba.

15
A gránátokat követő fémlövedékek további négy tásukat terítették le, mielőtt támadóik az
ajtótól kétméternyire a hő robbanásokban elenyésztek. A tucatnyi robbanás következtében a
füst, mint a tájra ereszkedő pára kezdet szétterülni a teremben, tovább rontva a látási
viszonyokat.

− Újabb csoport, sorakozó! − harsogta kegyetlenül a törzsőrmester. − Folyamatos tűz

mellett nyomuljatok beljebb. − Adta utolsó jó tanácsként, míg az emberei rohamra indultak a
tűzhalálba.
Igaz ők már tovább éltek pár másodperccel, megpillanthatták a gomolygó füstfátylon
keresztül ellenségeik alakját. Legnagyobb meglepetésükre teljesen emberinek tűntek. A
döbbenettől és ellenségeik gyorsaságának köszönhetően lőni már nem sok idejük maradt.
Utolsóként azt láthatták, ahogy a vörösen izzó kis golyócskák száguldanak feléjük.
− Uram − lépett az ezredeshez Bret, − megérkeztek az egységek az oldal bejáratokhoz. Épp
vonalban vannak.
− Épp idejében − ezzel átvette a frissen létrehozott vonalú telefont − mondják a
keresztnevüket fiúk.
− Jobb oldali bejáratnál Ben őrmester uram!
− Bal oldalon Walter őrmester uram!
− Jól figyeljenek! Párosával, küldjék be az embereket, és próbálják meg elfoglalni a géppuska
fészkeket. Ha sikerül egyelőre ne tegyenek semmit, csak azonnal jelentsék. Próbáljanak
észrevétlenek maradni míg a lények a főbejáratra koncentrálnak.
− Értettük uram! Az első két ember előre, hallották a parancsot! − Hallatszott szinte egyszerre
mind két oldalról a válasz.
− Megérkezet az erősítés ezredes úr! − Kiáltotta a hátsó irányból egy hadnagy.
− Következő csoport, sorakozó!
− Várjon a beküldésükkel törzsőrmester! − utasította Red − Hadnagy, hány fegyverest és
lángszórós hozott?
− Háromszázat és csak tíz lángszórósat uram.
− Lángszórósok álljanak az élre! Oldalágakhoz erősítésként menjen újabb csapat katona,
törzsőrmester vezesse őket.
− Igenis uram. − sóhajtott megkönnyebbülve.
Eközben Ben őrmester csapata a várakozással ellentétben csak komoly küzdelem árán érte el
a géppuskafészket.
Próbáltak észrevétlenül eljutni a célig, azonban úgy fél távon pár idegen kiszúrta őket.
Ben a maradék katonájával fedező tüzet biztosított számukra, szerencséjükre itt még nem vált
túl sűrűvé a füst és a vészvilágítás lámpái elég fényt adtak a célzáshoz. Az elől lévő fiai nem
haboztak, felvették a harcot, azonban súlyos veszteségeket szenvedtek. Az eseményekről
azonnal értesítette Redet, amint megszerezték a géppuskafészket.
− Remek. Legalább három ember legyen az állásban és állítsák fel a géppuskát. Ügyeljenek rá
hogy a tűzvonal, a hajó elejétől a végéig tartson, nem lenne jó, ha saját embereinket is találat
érné. Maga a maradék emberrel maradjon rejtve az ajtó beugrójában, ha a három emberből
valaki elesne, azonnal pótolja!
− Értettem uram! Viszont egyre nő a füst, rohamosan romlanak a látási viszonyok, nem látjuk
át a csarnokot. És szükségünk lenne erősítésre, ha megoldható. − Mondta az őrmester emberi
testek maradványaira pillantva, maradék katonája pedig kivétel nélkül többé−kevésbé
megéget.
− Már úton van, kitartás. − nyugtatta meg Bent, majd letette a telefont, és máris adta a
következő parancsot mellette álló barátjának. − Küld a következő csapatot Bret!
„Vajon még hány embert kell feláldoznom hogy eltereljem a figyelmüket? Képesek vagyunk
egyáltalán legyőzni az ismeretlent?” − elmélkedett magában szomorúan Red.

16
Ahogy az ajtó kinyílt, a halál szaga terítette be őket, fojtóan csapott arcukba az égett hús bűze.

A felderítők lopakodva haladtak, minden kiszögelést megvizsgáltak a falakon, nem

rejtőzik−e ajtó mögötte. Mikor a füstfátylon keresztül megpillantották a terem végének falát
fel akartak hagyni az óvatoskodással. Ekkor váratlanul kiosonó alakokat észleltek, akik egy
rejtett beugróból számukra ismeretlen, kezdetlegesnek tűnő védelmi állás felé tartottak.
Egyetlen kézjelre azonnal lekuporodtak, fegyvereikkel célba véve a settenkedőket.
Tűzgömbjeik azonnal beléjük martak, majd valósággal felrobbantak a kezükben cipelt
muníciótól.
Meglepetésükre egy harmadik dugta ki fejét már a védelmi állásból, aki habozás nélkül tüzet
nyitott rájuk. Egyikük azonnal meghalt, ahogy feje érett dinnyeként robbant szét a bekapott
sorozattól. Körülöttük szinte gyászzenét fújva repkedtek a padlón gellert kapott golyók.
A káoszban két újabb katona kezdett sprintelni, bízva benne, hogy társuknak sikerül addig
lefoglalni őket, míg odaérnek hozzá.
A négy idegen mordulás szerű vezényszóra szétvált. A fal felé vetődő a rohanókat vette célba,
míg a többiek a védelmi állást kezdték lövéseikkel bombázni.
Az utolsó zaj a lángok közül hallatszó halálsikoly volt, majd néma csend lett.
Egy fiatal fiú önfeláldozón ugrott ki a beugró mögötti fedezékből, ő volt századának legjobb
lövésze. Enyhe terpeszben torpant meg és rövid sorozatot engedett el.
− Rohanjatok! − üvöltötte, újabb lövéseket eresztve meg a lények irányába.
Ketten mire felkiáltott az idegenek közül, szétlőtt fejjel élettelenül csuklottak össze. Most őt
magát is csak a hasra vetődés mentette meg, feje felett tűzgömbök száguldottak és a mögötte
lévő falon robbantak szét. Szemét csípte a gomolygó füst, kibuggyanó könnyei
elhomályosították látását. Más lehetőség híján fegyveréből megszórta az előbb rá tüzelő
fényvillanások helyét. Könnyeitől pislogva nem látta az utolsó villanást, mely lángra
lobbantotta testét. Hősies önfeláldozása azonban nem volt hiábavaló, barátai lihegve a
vágtától, füstölgő és égett ruházatban sebesülten, de legalább élve rogytak le a védelmi
állásban.
Már csak egy lény maradt átlőtt karját szorítva, melyből sűrűn hullottak a vércseppek a
padlóra. Visszavonultában búcsúpillantást vetett térdeplő társára, aki esélytelenül próbálta két
kezével elszorítani a hasán és mellkasán ütötte lyukakat.

A kutatókat a felfegyverezett kisegítő személyzet az előcsarnokba terelte, a liftek mellé,

hogy gond esetén minél gyorsabban a felszínre menthessék őket. Itt közös erővel minden
fellelhetőből barikádot emeltek, ami mögé viszonylagos biztonságban elrejtőzhettek.
Mellettük állandóan reszkető, de mindenre elszánt tekintetű katonák rohantak fel−alá, a
harchoz csatlakozva vagy felszerelést szállítva.
Mindannyian rémülten hallgatták a szinte folyamatossá olvadó lövések zaját, és a hatalmas
robbanásokat melyekbe még a folyosó falai is beleremegtek.
A padlón ültek szorosan egymáshoz bújva, reszketve a félelemtől, mindenki a szomszédjából
próbált erőt meríteni.
− Ne haragudj rám, én tényleg egy hülye vagyok. − kért bocsánatot Claudia nővéré vállára
hajtva fejét.
− Semmi gond hugi, én sem voltam különb. − ölelte szorosan magához testvérét, a másik
oldalról a párduc simult hozzá, az ölébe hajtva fejét. − Aggódsz érte mi? − érdeklődött a nő
Redre gondolva.
− Majd megőrülök, rettegek még a gondolattól is, hogy elveszthetem őt amikor még meg sem
kaptam. − felelte Claudia szipogva.
− Ne aggódj, meglátod nem lesz semmi gond. − simogatta testvére lángtengerként világító
vörös hajzuhatagát.

17
− Ugye tudod, hogy szeretlek és foglak is, bármit is történjen? − nézett fel testvérére
könnybeázó szemekkel.
− Hát persze , ez nálam sincs másképp, és nem is lesz soha.
Ekkor az egyik kinyíló liftajtón pórázra csatolt kutyák özönlöttek ki, és a csarnok irányába
rohantak az őket vezető katonákkal.
Moiron felkapta fejét a nő öléből, játékosan felmordult, majd a kutyák után vetette magát.
− Maradj, gyere vissza! − kiáltott utána Claudia.
− Hagyjad − húzta vissza maga mellé Laura, − tud ő magára vigyázni.

Ben őrmester látva a mesterlövész fiú önfeláldozását, zavartan morzsolt szét egy
könnycseppet az arcán. − Csak a füst. − Motyogta a mellette lévő szintén meghatódott
katonáknak. De nem volt értelmetlen a halála, három embere elérte a fedezéket. Már el is
kezdték össze szerelni a géppuskát, majd egyikük felemelt hüvelykujjával jelezte, hogy
elkészültek. Amint meglátta, már fel is vette a kapcsolatot Reddel.
− Uram Ben vagyok, sikerült biztosítanunk a géppuskafészket.
− Walter maguknál mi a helyzet?
− Itt Adler közlegény uram.
− Hol van az őrmestere katona?
− Meghalt uram. Már csak én vagyok, csúnyán megégett az egyik lábam nem igazán tudom
mozgatni. Képtelenek voltunk elérni az állást.
Neszezést vélt hallani maga mögött a fal mentén, aminek hátát támasztotta a padlón ülve.
Sorban maga mellett előkészített gránátokból felmarkolt egyet, kibiztosította, majd kinyúlva a
beugróból maga mögé hajította. Robbanása megremegett alatta a padlót. Ijedten rándult össze
és felkiáltott, mikor egy leszakadt, hosszú karmos kéz esett a kinyújtott lábára.
− Mi történt katona? − Aggódott az ezredes.
− Közelednek ezek az átkozott dögök. Sajnos nem vagyok olyan állapotban, hogy túl sokáig
feltarthassam őket.
− Kitartás fiam, már úton a segítség.
Adler kissé megnyugodva tette félre a telefont, előkészítve egy újabb gránátot. Ismét ijedten
ugrott meg fájdalmasan feljajdulva, mikor mellette kivágódott a páncélajtó, és a rászegeződő
fegyvertorkolatokkal nézett farkasszemet.
Bajtársai sorjáztak be egymás után a törzsőrmester vezetésével, kinek intésére kivitték őt a
folyosóra, hogy ott lássák el sérüléseit.

A sérült lénynek vércseppek jelezték útját, ahogy visszaért vezéréhez.

− Első testvér, felderítési szárnyunkon másik kijáratot találtunk. De legyűrtek minket, védelmi
állást akarnak kiépíteni az oldalunkban. − jelentett a lábainál egyre növekvő vértócsából.
A lény dühösen csapott az öklével tenyerébe. − Halomra öljük őket mégis ide szegeztek
minket. Túlságosan lebecsültem őket, van harci szellem ezekben a vadakban. Bevetjük a
tartalékot, semmiképp nem támadhatnak oldalba minket. Másik oldalon is lehet egy kijárat,
mert onnan semmi visszajelzés nem érkezett eddig. − intett hátra, egyben parancsot is adva a
többiek számára.
Tucatnyi lény indult meg mindegyik irányba.
Majd vállon veregette sebesült társát. − Nézesd meg a hajóban a sérülésed, majd siess vissza.
Olyan érzésem van, hogy hamarosan mindent egy lapra fognak feltenni.
− Óhajodra Első testvér. − toppantott lábával, majd feltámolygott a rámpán.
Sárga csíkos ruhájú társa fogadta.
− Ülj le oda. − Mutatott a padlóra, majd szoros kötéssel látta el sebet. Csodálkozó tekintetén
reszelősen felnevetett. − Bio−folyadék elfogyott, majd fent rendesen ellátunk, ha túléled
addig. Egyelőre ennyi telik tőlem.

18
Megmozgatva karját elégedetten bólintott.
− Megteszi. − állt fel mindenre elszántan, hogy visszatérjen a harcba.

A törzsőrmester pillanatra kidugta a fejét a beugróból, körülnézve csak összeégett,

füstölgő katonák holttesteit, és cafatokra szakadt idegen testrészeket látott, minden más
homályba veszett.
− Ezredes úr, megérkezünk a kijelölt helyre, a sérült ellátását is megkezdtük. Túl sok
információval nem szolgálhatok, felmérhetetlen a helyzet a sűrű füsttől. Még a védelmi
állásig sem látunk el.
− Rendben törzsőrmester, emberei az idő alatt próbálkozzanak eljutni a géppuskáig, miután a
túloldalon lévőbe hevedert cseréltek. Maga pedig Ben, derékmagasságban folyamatosan
pásztázzanak a hajó teljes hosszában. Túl sok emberünk vesztette életét, nem ússzák meg
ennyivel!
− Értettem!
− Újabb csapat, sorakozó! − Ordítatta Bret kissé remegő hangon, megviselte a sok hálál, de a
parancs számára szent volt.
− Megérkeztek a kutyák is, uram. − Jelentette a hadnagy.
− Mennyi ebet hoztak?
− Huszonnégyet. De van itt még valami. Az a párduc is idekerült, állandóan piszkálja a
kutyákat.
− Most még ő is jól jöhet egyszer. Reméljük bent már nem velük fog foglalkozni. Hozzák
előre a kutyákkal együtt!
Az eddigi hangzavart most már a nehézgéppuska is kiegészítette. Pár pillanat elteltével
váratlanul elhallgatott, majd kis idő múlva újra dühös kelepelésbe kezdett.
− Ezredes − lépett mellé Bret, − ezek ellen a golyóálló mellényeink szart sem érnek.
Idehozattam a tűzoltóságunkról az összes hőálló ruhát a légző maszkokkal együtt, szerintem
valamivel nagyobb védelmet nyújthatnak.
Az ezredes arca felderült egy pillanatra, hálásan vállon veregette barátját:
− Öltöztess be mindenkit akinek jut ruha, és te is vegyél fel egyet. Ez lesz az utolsó támadás,
neked kell vezetned.
− Metz őrnagy a felszínről uram − reccsent a rádió − bekötöttünk egy áramfejlesztőt!
− Rendben üzemeljék be és indítsák el a légtisztító rendszert, ajánlom, hogy minél
gyorsabban!
Ekkor Ben jelentkezett be, értesítette az ezredest, hogy sikeresen megtörték az idegenek
támadását. Azonban további két embert vesztettek, és a lőszerük is rohamosan fogyatkozott.
Mivel ilyen módon egyre kétségesebbé vált, hogy képesek lesznek tartani az állást, Red
utasította őket, hogy rövid, célzott sorozatokkal próbálják feltartani az ellenséget. Emellett
emlékeztette a törzsőrmestert a túloldalon, hogy létfontosságú lenne elfoglalniuk a másik
géppuskafészket.
Ezzel egy időben felsorakoztatták a kutyákat mögöttük a párduccal, az ajtó pedig kinyílt.
Amint elengedték Moiront a kutyák már csak előle is menekülve, berontottak a terembe a
nagymacska pedig utánuk ugrott.
− Figyelem! Próbáljanak az állatokra nem lőni, nem szeretnék egyet sem golyó ütötte sebtől
elpusztulva találni. A szanitécek és az orvosok is készüljenek fel, ha sikerül betörünk, akkor
nagy szükség lesz rájuk.

Törzsőrmester a beugróban guggolt, a termet figyelte az alkalmas pillanatot várva:

− Tizedes maga a parancsnok, ha elesnék!
− De uram, az ezredes...

19
− Nem érdekel, ma annyi jó embert küldtem a halálba, hogy elég volt. Magam vezetem a
rohamot, ha kell az én életem vesszen ne csak másoké. Ketten utánam!
Felugorott, és meggörnyedve, cikcakkban a géppuska fészekhez rohant, szinte rávetette magát
a fegyverre.
Körülötte heverő, magukat hősiesen feláldozó halott katonáknak köszönhetően a géppuska
tüzelésre készen várakozott.
A törzsőrmester rövid sorozatokkal lőni kezdett az észlelt mozgások irányába. Több feléjük
rohanó alakokat kaszált le, miközben folyamatos tűzzel fedezte a mögötte jövő két katonát.
A fal mellet egy idegen lény lopakodott, a látóhatáruk szélén észrevétlenül került a hátuk
mögé. Egy lándzsa alakú fegyvert tartott kezében, mellyel vadul feléjük ugrott. A
törzsőrmester az utolsó pillanatban észlelte a veszélyt, reflexszerűen felkapta gépkarabélyát,
amivel sikerült felfognia a csapást.
Most először szemlélhette meg közelről a lényt. Visszataszító fejétől szinte halálra rémült.
Kutyaszerű pofájában agyarak tömege csillogott, ha ez nem lenne elég, alsó állkapcsának
mindkét oldalán szalagként lebegő nyála csüngött állá, szeme pedig túlvilágian izzott, a vég
ígéretét sugallta. Tekintete ekkora vándorolt az idegen fegyverre, melynek vége furcsa kék
fénnyel felvilágított. Sokáig nem csodálhatta a lenyűgöző eszközt, a lény ugyanis újult erővel
ismét lecsapott. A törzsőrmester kezében a fegyver kettéhasadt, csak arra maradt ideje, hogy a
ronccsal kicsavarja ellenfele kezéből is az övét. Jobb híján bajonettjéhez kapott, de
hátrányban volt az idegennel szemben. Annak nem kis meglepetésére váratlanul az ujjai
végéből három − egyenként négy centis − penge éles, acélkeménységű karom csapódott ki, és
a mellkasára sújtott. Egyenruhája cafatokra szakadt, és valami fura recsegés hallatszott. Az
undorító torz pofába nézett, majd letekintve saját vérét látta és fehéren világító törött bordái
végeit. Lassan dőlt el mialatt szemében kihunytak az élet fényei.
A közelharc pillanatok alatt lezajlott, az idegen pedig máris következő áldozatát vette célba. A
tüzelést ez idő alatt is folytató egyik katona hátára vetette magát, erős álkapcsával
összeroppantotta csigolyáit, mellette álló társának pedig nyakát tépte fel karmaival.
A beugróban megbúvó négy katona szinte lebénult a döbbenettől, az idegen lény látványa és
nyers ereje sokkolta őket.
A tizedes rázta le magáról először a kábultságot és felemelve fegyverét célba vette a
szörnyeteget. Kíméletlen sorozatot eresztett testébe, melytől az bizonytalanul megtántorodott.
A golyóktól ütött sebekből bugyogva tört fel híg pirosas vére, ekkor esélyt sem adva neki egy
második sorozatot is belelőtt, mely szinte átdobta a homokzsákokon.
− Előre fiúk foglaljátok vissza a géppuskákat!
Duci, George és Csoki megmarkolták fegyverüket, és rohanni kezdtek.

A főbejárat kétszárnyú ajtaja feltárult, az újabb csapat katona a már megszokott módon,
csatárláncban folyamatosan tüzelve nyomult előre. Saját társaik szétégett tetemein kellett
szinte átmászniuk, közben amilyen gyorsan csak tudtak, távolodtak egymástól.
Az ellenség találataitól lángra kapva egyenként hullottak el.
Az kutyák vadul rohanva valósággal kirobbantak az eddig jótékonyan álcázó füstfelhő
rejtekéből. Az idegenek látványuktól ámulva torpantak meg, képtelenek voltak nem
észrevenni a velük való hasonlatosságukat. Szívükben őszinte sajnálattal emelték fegyvereiket
ezekre a csodás lényekre, de látták szemükben a gyilkolási vágyat. Fegyvereiket emelték,
mikor a nagymacska dühös morgással ugrotta át az ebek csoportját. Már nem a kutyák
kötötték le a figyelmét, a mindent megülő vérszagtól a párducban feltámadt a gyilkolási
vágy. Az ismeretlen lények számára irritáló illata, és a kutyák dühödt viselkedése irányukban
csak fokozta ezt.
Főleg mikor meglátva őt, többen rémülten kiáltottak fel.
− Totinkia!

20
Akadtak, akik még fegyverüket is eldobták, menekülni kezdtek visszaszaladva hajójukba.
A lehetséges préda menekülése beindította a vadászösztönt, a párduc felrohant a rámpán és
üldözőbe vette a zsákmányt. A kutyafalka pár pillanatnyi késlekedés után szintén vérszomjas
csaholással követte őt.
Az idegenek maradéka döbbenten állt mialatt vezérük dühösen nézett körbe. Őrült düh fogta
el amint felfogta, hogy már mindenhol sajátjainak holtteste keveredik ennek a primitív népnek
a hulláival. Emésztő haragja tovább mardosta, végül hangos kiáltással lendítette magasba
kezét, elrendelve az általános támadást.

− Ben vagyok uram. Jó hír, hogy csökkent a hőség és javultak a látási viszonyok. Már
látom a túloldali géppuskafészek körvonalait és a torkolattüzét is.
A kutyák rohamot túlélő maradéka és a párduc eltűnt, valószínű bementek a hajóba.
„Remek, de ezt miért nem jelentette a törzsőrmester?” − gondolkodott Red, ezért
megpróbálkozott felvenni a kapcsolatot vele.
− Törzsőrmester, jelentést!
− Dario tizedes vagyok uram, a törzsőrmester az állás visszafoglalásakor elesett. − Felelte a
katona az összeéget emberi torzóra nézve. − Nagy nyomás alatt vagyunk, három emberből a
géppuskánál már kettő sebesült. És egyre csak jönnek, de már nem a rámpán, hanem valahol a
hajó hasa alatt jelennek meg. Ha így folytatódik, hamarosan újra elveszítjük az állást.
− Ez nem történhet meg, mindenáron tartsa a pozíciót! Értette tizedes?
− Értettem uram!
− És ha van valami, ne felejtsen jelenteni. Ott most maga a parancsnok tizedes.
− Igenis uram!
Red homlokráncolva tette le a telefont. − Őrmester, lángszórósokat a következő benyomuló
csapatba. Ők álljanak az élre, a többiek pedig fedezik őket.
− Értettem uram. Ajtót kinyitni! Előre futólépés! Ajtót bezárni! − Adta a férfi sorban a
parancsokat.

Dario Tizedes reszkető kézzel tette le a telefont, hátrafordulva maradék katonái halálra
rémült, de elszánt arcába nézett:
− Mindenáron meg kell tartanunk az állást, ezt tartsátok az eszetekben. Egy lángszórós és tíz
lövész benyomul, akkor ti is berohantok és fedezéket kerestek, és véditek a géppuskát! Ezen
múlhat a nyamvadt életetek, meg a gyerekeiteké is. Vagy ha nincs más a kutyátoké. Na
nyomás... sok szerencsét fiúk. − Tette a végén hozzá halkan.
Csoki széles terpeszben állt géppuskája mögött, folyamatosan üvöltött a fájdalomtól és a
dühtől. A bal karja csúnyán összeéget, bőr már nem nagyon volt rajta, csak égett izmok és
inak látszódtak. És persze rettenetes bűz áradt. Ennek ellenére egy pillanatra sem hagyta abba
a tüzelést, se nem hallott, se nem látott, csak az ösztönei vezérelték.
Duci is őrjöngve ontotta a lövedékeket fegyveréből. Mikor barátját eltalálták, neki a feje
pörkölődött meg, minden szőrt leégetve róla.
George eddig szerencsés volt, de már minden izma remegett az erőfeszítéstől. A hőség, a
géppuska etetése és a feszültség elszívta erejét, de elég volt két összeégett barátjára néznie,
hogy ne adja fel!
− Itt fogunk megdögleni! − Nevetett eszelősen duci, lövéseivel szinte lefejezve egy lényt.
− Szerintem is − suttogta maga elé George, szeme sarkából mozgást érzéklet mellettük az
árnyékok közt a hajó hasa alatt. Reflexszerűen letépet magáról egy gránátot elhajítva, majd
máris egy újabb hevedert készített elő − Istenem engedd ezt a poklot túlélnünk, és én bármit
megteszek neked! − hangzott a fohász, míg a gránát két idegent tépett apró cafatokra.
Hogy Isten meghallotta−e a könyörgést, vagy sem, nem tudni, de ekkor kezdtek körülöttük
kattogni a kézifegyverek. A megérkezett erősítés nagyban csökkentve rajtuk a nyomást, az

21
pedig főleg meglepetésként érte őket, mikor az oldalukon egy izzó lángcsóva söpört végig a
hajó hasa alatt, újabb két lopakodó lényt lobbantva lángra.

− Baloldal tiszta uram! − Hallatszott a tizedes kissé megkönnyebbült hangja.

− Jobboldal tiszta uram! De középen megtört a támadás, újra özönlenek az idegenek. −
jelentette az őrmester is. − Várjon egy pillanatot, az újonnan felbukkanó dögök furcsán
viselkednek, mintha ezeknek valami baja lenne. Össze−vissza támolyognak uram, nem értjük
mi történhetett.
Red gyorsan végiggondolta a hírt, majd az összes egységnek kiadta a parancsot:
− Megrohamozzuk őket, előre azok akiknek van védőruhájuk! Géppuskák tüzet szüntess!
Nehogy sajátjainkat is eltaláljuk.
− Hallottátok az ezredest, féregirtás következik. Tűzzétek fel a bajonetteket! Ellenőrizzétek a
védőruhákat is, bent ne érjen senkit sem meglepetés!
Az ajtók kinyíltak és a maradék katona beözönlött a csarnokba.
A hőálló ruhák most nagy szolgálatot tettek, az első sorok valóságos lángtengeren gyalogoltak
végig, míg egyáltalán megpillanthatták az ellenséget. Bret kilépve a tűz fergetegből, csak
idegeneket látott maga előtt testhez simuló szürke kezeslábasban. Amint jobban szemügyre
vette őket, megállapította hogy valóban támolyognak. Szemmel láthatóan sokuk nagyon
legyengült állapotban volt, bár külsőleg nem látszottak sebesültnek.
Megrázta fejét, hogy az izzadságcseppek ne a szemébe hulljanak, de a lángfürdőnek
köszönhetően az egész teste verejtékben úszott. Úgy érezte, mintha sűrű anyagban mozogna,
pedig tudta, hogy semmi nem gátolja mozgását. Az idő mintha ólomlábakon járt volna
körülötte, jobbra, majd balra nézett, ellenőrizve a felzárkózó sorokat.
− ” Óh Istenem légy velünk! Seny, túl kell élned neked is! Hallod?” − üzente gondolatban.
Felemelte kezét, előre intett jelet adva a rohamra és tüzet nyitva berontott az ellenséges sorok
közé.
A körülötte tomboló halál idegenre és emberre egyaránt lecsapott, és mintha maga is csak a
halál angyala lenne, szökellt ide−oda, pusztulást terjesztve maga körül. A hőálló ruha a légző
maszkkal együtt már régen leszakadt róla a közelharcok során, ráadásul egyenruhája is eléggé
megviselten, rongyokban lógott rajta. Bár sok figyelmet nem fordíthatott rá, érezte, hogy
legalább két bordája és bal kezének egyik ujja is eltörött. Ami viszont a legkellemetlenebb
volt, hogy a válla is nagyon fájt, így fegyvert tartó kezét alig bírta megmozdítani. Végül arra
lett figyelmes, hogy olyan sípolva veszi a levegőt, amitől saját maga is megijedt.
Egy idegent pillantott meg, mely kimagaslott a többi közül, körülötte halomban feküdtek az
elesett emberek. Energiadárdát forgatott, mellyel épp a lábai előtt heverő újabb áldozatára
készült lesújtani. Gyorsan három lövést adott le mellkasára, többet nem tehetett.
− Nyolc. − nyögte halkan véres nyálat köpve, miközben a még a tárban lévő lőszereket
számolta.
Ekkor látta, amint egy súlyosan megégett katona erejét megfeszítve, megrohamozta a
golyóktól fájdalmasan megtorpanó hatalmas idegent, hasába szúrt bajonettjével. Súlyos
testével elzuhanva még a padlóhoz szegezte és agyaraival közben felszakította legyőzője
torkát. Az óriás csak ezt követően adta meg magát a hálálnak.
Egy újabb idegen tűnt fel a pont az orra előtt, egy katonától zsákmányolt gépkarabélyt
forgatott bunkósbotként a feje felett. Saját fegyverével igyekezett felfogni a csapást, de
inkább hagyta fegyveréről lecsúszni az ütést, mivel hamar rájött, hogy ellenfeleik jóval
erősebb egy embernél. Ekkora erő még egy tökétes blokkolásnál is halálos lehet. Így elhárítva
a támadást mellbe szúrta a lényt, aki csodálkozóan pislogott rá miközben vér fröcskölt a
szájából. Bret vissza akarta húzni a bajonettet, de az beszorult a bordák közé. Megrántotta
gépkarabélya ravaszát, a golyó szinte szétrobbantotta a mellkasát.

22
− Hét. − lihegte miközben visszahúzva az acélt a véres masszából, majd máris újabb ellenfelét
kereste.
Pár tucat rettenetes állapotú katonán kívül azonban nem talált mást. A szerencsétleneken több
volt a vér, az égés és a seb, mint a ruha, de legalább túlélték ezt a szörnyűséget. Bret reszketve
térdre rogyott, és öntudatlanul sírva fakadt az örömtől és a megkönnyebbüléstől, amint látta a
feléjük rohanó szanitéceket és katonákat. Most tudatosult benne a csarnokot megtöltő
rettenetes szag kavalkád, vér, ürülékkel keveredő zsigerek, éget holtestek orrfacsaró bűze,
tudta ezt a szagot, és az elé táruló emberi és idegen holtesteinek torzóinak borzalmas látványt,
soha többé nem fogja kitörölni emlékezetéből.

23
 IV.

− Akinek nincs más dolga, a főcsarnokban biztosítsa a helyszint és lássa el a sérülteket!

Ti ott, − kiáltott oda pár tébláboló könnyebben sérült katonának − mérjétek fel a
veszteségeinket, ha megvagytok kezdjetek takarítani is, undorító ez a bűz. − adta ki a
parancsot Red. − A harcképesekből azonnal állítsanak fel két, ötfős egységet és hatoljanak be
az űrhajóba. Kutassanak át mindent, és biztosítsák a vezérlőt. A többiek hordják az idegenek
testeit a felszínre, és égessék el őket!
Ben őrmester kilenc emberrel elindult a hajó belsejébe.
− A kommandósokkal mi lett? − érdeklődött halkan Bret akinek sebeit már ellátták, így egész
testén kötések virítottak.
− Négyen életben vannak, csak könnyebb sérüléseket szenvedtek.
Bret arca falfehér lett, kissé meg is tántorodott a hírtől.
− Nyugi. − mosolyodott el Red. − Seny túlélte ezt a vágóhidat, de sajnos sokan nem voltak
ilyen szerencsések. Köszönöm a hősiességeteket, nagyban múlott rajta a győzelmünk.
Bret elmosolyodott majd újra elkomorult, egy pillantást vetve a rengeteg halottra.
− Seny hol van egyébként?
− A csarnok túloldalán azt hiszem.
− Azt hiszem neked sem ártana megkeresni egy bizonyos hölgyet és megnyugtatnod, hogy
nem esett semmi bajod. − Próbált finoman utalni Claudiára.
− Mi a bajod? − csodálkozott Red értetlenül − Na hagyjál a hülyeségeiddel! − hessegette el őt
kezével − Rengeteg dolgom van a feladványaidon kívül is.
Bret tehetetlenül megrántotta vállait, és lassan sántikálva elindult megkeresni kedvesét.
− Uram − lépett az ezredeshez egy katona − elkészültünk a veszteségeink előzetes
felmérésével.
− Ne kíméljen közlegény.
− Hatszáznyolcvannégy katona meghalt, tizenegy súlyos, hetvenhat pedig könnyebben sérült
uram.
Red letaglózva hallgatta a számokat.
− És mennyi kutyapofájút számoltak össze?
− Körülbelül százat uram, nem lehet pontosabban számolni, mert túl sok a darab.
− Szép kis arány. − sóhajtotta megdörzsölve halántékát, ekkor először a támadás óta
megreccsent a rádió.
− Ben vagyok uram, elértük a vezérlőt. Itt van hat túlélő kutya meg a párduc. Semmi
komolyabb bajuk csak kissé megpörkölődtek. Három idegen testet is találtunk, elég alaposan
helybenhagyták őket.
− Értettem őrmester, maradjanak ott, egy pillanaton belül én is odamegyek. Intett két
közelében álló fegyveres katonának, hogy kövessék majd bementek a hajóba. Red érdeklődve
nézett körül, a mennyezetből áradó kellemes világoszöld fény vette körül őket, sötétkék
padlózaton lépkedtek, a falak pedig halványszürkék voltak. Több zsilipszerű ajtón is
áthaladtak, különös módon mind nyitva volt, még a folyosóról nyíló helyiségek is. Az utat
idegenek hullái, és összeéget kutyatetemek szegélyezték. Próbáltak menekülni az állatok elől,
többen közülük fegyverekkel sem rendelkeztek.
A vezérlő tágasabb volt, mint várta. Rengeteg ismeretlen műszerrel, és fehér színű, kagyló
formájú ülésekkel. Igaz a három idegen szétmarcangolt teste és az egész szobát beterítő vér
elégé rontotta a látvány hatását. Kettő rettenetes állapotban volt még a koponyájukat is
összetörték. Ruhájuk színe eltért a megszokott szürkétől, vagy a már látott sárga csíkostól,
cikcakkosan széles kék sávok futottak bennük. A harmadik viszonylag egyben volt, de az
arcát a párduc csapása valósággal letépte.

24
Az állat a jól végzet munka jutalmául a szoba legtisztább részén feküdt, épp bundáját
nyalogatta, melynek egy−két kisebb égésnél nagyobb baja nem esett. Az emberek érkezésétől
sem zavartatta magát, a megmaradt kutyák pedig körbeülték, mintha csak a testőrei lenének.
− Na mi van? Harc közben megtanultátok értékelni egymást? − veregette meg Red az egyik
kutya busa fejét. − Vigyék ki innét őket. − intett a vele jött két katonának.
Meglepődve néztek össze, amikor Moiron csak az után volt hajlandó távozni a kutyákkal,
miután búcsúzóul vad dühvel, émelyítő recsegés közepette megszaggatta a csíkos ruházatú
lényeket.

Metz őrnagy érkezett sietősen egy fiatal hadnaggyal, aki egy laptopot szorongatott a
hóna alatt.
− Beszélnünk kell ezredes, nagyon fontos! Lehetőleg azonnal és hatszemközt!
Red a másik komor és fájdalommal teli arcába nézett, érezte, hogy valami nagy gond lehet: −
Őrmester a két csoporttal kezdjék alaposan átkutatni a hajót, de csak óvatosan!
− Értettem uram! Mozgás fiuk, gyerünk, gyerünk!
Az ezredes megvárta míg távoznak.
− Ki vele őrnagy miért kellet ide jönnünk? De ajánlom, hogy fontos legyen, és csak tömören
és velősen!
− Mutassa meg hadnagy!
− Igenis uram − az asztalra tette a hordozható számítógépet − Kiderült mi volt az a nagy erejű
rengés és miért nincs áram szinte az egész kontinensen.
− Tessék? − Döbbent le Red. − Csak nem rohanták le az égész világot ezek a valamik?
− Nem uram − szólt közbe az őrnagy − de lehet, hogy még az is jobb lett volna.
− Mi lehet ennél is rosszabb? Komolyan mondom ne idegesítsen. − dühödött fel Red. −
Beszéljenek világoson, essünk túl rajta.
− A meteor. Pontosabban már meteorok, melyek a jelenlegi állás szerint kiirtják az
emberiséget.
− Ez most ugye nem valami hülye vicc?
− Sajnos nem.
− De hát arról volt szó, hogy a Holdba csapódik. És csak egy. És kurvára nem érint minket,
még a Hold darabjai sem. Mi a franc történt, míg mi kiirtottunk egy valag szörnyszülöttet?
− Sajnos nem tudjuk mi történt. Egy biztos, hogy miután a zavarás megkezdődött és el lettünk
vágva a külvilágtól, volt két hatalmas erejű ismeretlen robbanás az űrben. Ezek pontosan a
meteor akkori pozícióján történtek, valószínűleg ettől változott meg a pályája.
De már Red is látta a kis hordozható számítógép képernyőjén feltűnő műholdas képet,
amelyen hatalmas kőtömb lépett a légkörbe. Ahogy vakító lángcsóvák körül ölelték tucatnyi
darabra hullott. A kép nagyobb felbontásra váltott a várható becsapódási területet mutatva.
− Ez nem a mi...
− De uram, a kontinensünk. A területeinken három becsapódás történt. Nem mintha a másik
kettő nem szedett volna jelentős áldozatokat, de ez... − mutatott remegő hangon a képernyőre.
Óriási gombafelhő emelkedet a magasba, mely látszólag megállíthatatlanul növekedett.
− Ez hol van? − kérdezte megrázottan az ezredes.
− A főváros mellett uram. − válaszolt beosztottja könnyes szemmel. − Az atomerőmű
közelében történt a becsapódás, másodlagos csapásként atomrobbanás is történt.
− Ezt nem hiszem el, lehetetlen. Mindenre felkészültünk, de ez nem történhetett volna meg.
És az elnök?
− Meghalt uram, a teljes kabinettel és a vezérkarral együtt. Éppen rögtönzött tanácsülést
tartottak a kialakult helyzet miatt.
− Ez hihetetlen. Ha megszakadt a kapcsolatunk a külvilággal, mégis honnan származnak ezek
az információk?

25
− A hegytetőre telepített megfigyelő állomásunk kívül esik a zavaráson, és kábelen keresztül
közvetlen összeköttetésünk van velük.
− Áh, igaza van. − sóhajtott Red letörten. − Akkor amint eltakarítottuk ezt a mocskot innen,
fel kell készülnünk a tőlünk telhető segítségnyújtásra.
Az őrnagy zavartan köhintett.
− Elnézést uram, de ezzel még nincs vége. − mutatott ismét a monitorra.
A műholdképen újabb meteor jelent meg, az előzőnél jóval nagyobb volt. Erről viszont a
légkörbe lépéskor csupán jelentéktelen darabok váltak le.
− Erre már komolyan nem tudok mit mondani. Ez hova csapódott?
− Az óceánba. Nem mintha sokat számítana.
− Hogy mondhat ilyet őrnagy?
− Maga is tudja, ezzel vége emberiségnek és civilizációnknak. A jelenlegi formájában
mindenképp.
− Mennyi idő van az atomtél beköszöntéig?
− Nagyjából két nap, utána már szinte elviselhetetlenek lesznek a körülmények. A távolság és
a hegyek megvédtek minket a közvetlen hatásoktól, de csak idő kérdése.
− Jézusom. − rogyott le az egyik székbe Red, maga is meglepődött, mivel hirtelen egy vad
ötlet kezdett körvonalazódni benne. − Minden szabaddá tehető katona segédkezzen a hajó
átkutatásánál. A kutatókat is engedjék fel megfelelő őrizettel. Az sem érdekel ha nem akarnak
űrlény belet látni, most muszáj lesz nekik! És nézzék át az összes lényt, találjanak egyet
amelyben pislákol még némi élet!
− Ez nehéz lesz uram − felelt az őrnagy − amikor bejöttünk már a hajóból hordták ki a
testeket megsemmisítésre.
− Ha kiskanállal kell összekaparni egyet engem az sem érdekel, szükségünk lesz arra a dögre.
− Uram... azt hiszem... − nyögött fel a hadnagy. − Az ott... − mutatott egy szétzúzott arcú
idegenre − mintha az előbb rángatózott volna... azt hiszem.
− Küldjenek azonnal orvosi személyzetet, minden szükséges eszközzel, ami szerintük egy
idegen ellátásához kellhet. Az ő dolguk, csak oldják meg. − Red egy ideig gondolkodott
mielőtt újra megszólalt volna. − Őrnagy, felvázolok egy ötletet. És parancsba adom, hogy
cáfoljon meg ha túl nagy hülyeséget mondanék, vagy ha ellenszenves lenne.
− Értem uram.
− Szerintem nem élnénk túl az atomtelet, túl sokáig fog tartani, egyáltalán nem is készültünk
fel rá. Egyetlen kiutat látok ebből a helyzetből. Itt ez a hajó, bár még nem láttuk, de biztos
képes elrepülni innen.
− Én is ezen elmélkedtem uram, ezért siettünk ide. De nyilván ön is felmérte, hogy korlátozott
számban lesz képes embereket szállítani.
− Ezzel ráérünk akkor foglalkozni ha egyáltalán képesek leszünk beindítani. Most pedig
hívassa ide gyorsan a tiszteket!
− Értettem uram. − felelte, és a rádiójában hadarva kisietett.

Pár perc elteltével egy harmincas éveiben jár ázsiai nő robogott be a helyiségbe két
szanitéccel az oldalán. A nő nem csak szép és jó alakú volt, hanem okos is, legalábbis erre
engedett következtetni, hogy a közeli egyetemen tanárként is tanított.
Suzy a széttört koponyájú tetemekre pillantott.
− Hát ezredes, ezekbe nehezen fogunk életet lehelni.
− Nem is róluk van szó − léptek szét a katonák, a lény takarásából − hanem róla. Próbálják
meg magához téríteni, valahogy meg kellene próbálnunk vele kommunikálni.
Az orvosnő mellé térdelt a sebeket vizsgálva. Hozzászokott a hasonló látványhoz, de a tény,
hogy egy földönkívüli lényt vizsgál mégis elborzasztotta.

26
− Hát itt sem látok sok esélyt a jelenlegi tudásunkkal. Miért kell egyáltalán az ellenségünk
menteni ezredes?
− Ez most hosszú lenne doktornő, majd később. Egyelőre még semmi sem biztos. Csak
próbálja meg kicsit összepofozni. − felelte Red.
Kisebb erőfeszítések árán elállították a vérzéseket, és mivel nem tudtak jobbat, az embereknél
bevált injekciót és infúziót adtak a lénynek.
− Ha minden jól megy pár perc múlva talán magához tér. De nem garantálhatom, hogy sokáig
élvezhetjük a társaságát. − mondta Suzy miközben már orvosi táskáját pakolta össze.
Mikor fel akart volna állni, még egy pillantást vetett a lényre, aminek a következménye egy
halk sikoltás lett. Az idegen merev szemhéjai felcsapódva álltak, és mozdulatlanul bámult a
nőre. Csak az egyik szeme volt meg, ami szinte vörösen világított, a másik helyén csak véres
massza éktelenkedett, a párduc karma hasíthatta szét a szemgolyóját.
− Szóval magához is tért. − lépett mellé Red.
A lény felé fordította tekintetét, és a nap újabb meglepetéseként recsegve, angolul szólalt
meg:
− Maga a parancsnok igaz?
− Igen… én… vagyok. − habogta döbbenten a választ.
− Gondolom egyedüli túlélő vagyok. − a teste megrázkódott és vér buggyant ki a kötések alól
− Van egy törvényünk, miszerint ha csatát vesztünk, az utolsónknak megszégyenülésünk
jeleként fel kell ajánlani életét és szolgálatait az ellenségnek. − újabb remegés rázta meg és
még több vér tört felszínre. − De már nem bírom így sokáig, ha szükségük van rám, vigyenek
a baloldali folyosó utolsó szobájába… − ebben a pillanatban oldalt bicsaklott a feje, amint
elveszítette emlékezetét.
− Gyerünk emberek, óvatosan emeljék rá a hordágyra és vigyük. Mozgás, siessenek! −
sürgette őket Red.
− Nem tudom uram, nem hinném, hogy ez bölcs cselekedet lenne. Nem bízhatunk meg…
− Elég őrnagy! Inkább segítsen, ha nem vette volna észre ez az egyetlen esélyünk, másképp
már őt is elégettük volna. − torkolta le Red a beosztottját. − Próbálják újra magához téríteni!
A folyosó felénél jártak, amikor újra felnyitotta szemét.
− Most hallgasson, én beszélek. Felvázolom gyorsan a helyzetünk és a tervünket, és elvárom,
hogy őszintén válaszoljon.
Az ezredes sietősen elhadarta a történteket. Az idegen hajóval való menekülés ötletét is
megosztotta a lénnyel. Maga sem tudta miért, de legbelül érezte, hogy bízhat a lényben, amely
nemrég mindannyijuk életét fenyegette. Bár veszélyt ilyen állapotban már nem jelentett, ettől
függetlenül még átverhette volna legyőzőit.
− Igen, sikerülhet. A hely miatt pedig ne aggódjon, fent van bőven.
Közelebb intette magához a doktornőt, mivel ereje csökkenésével a torkába épített
hangmodulátor is egyre halkabb lett. Utolsó erejével még magyarázott valamit, majd újra
elvesztette az eszméletét.
A szobában egyetlen gép terpeszkedett, melynek az oldalából két nyitott, hengeres kapszula
állt ki.
− Ez meg micsoda? Mit mondott magának doktornő, tudja hogyan működik?
− Tényleg meg akarják menteni ezt a lényt? − érdeklődött Suzy.
− Igen, persze.
A nő a két szanitéchez fordult utasítva őket, hogy hozzanak egy ép emberi holtestet.
− Mire kell egy halott?
− Ez a szerkezet az ő... hmm, hogyan is mondjam... orvosuk. − mutatott a gépre, melynek
egyik üres kapszulájába éppen belefektették az idegent, miután testéről lemetélték ruházatát −
Egyetlen hátránya, hogy egy másik test is kell hozzá, hogy gyógyítani tudjon. De mivel

27
maguk már az összes társát megsemmisítették, és nincs megfelelő épségű idegen lényünk, az
egyetlen lehetőségünk, hogy viszonylag sértetlen emberi testtel próbálkozunk.
− Hát, ha ez a módja, akkor legyen. Mennyi idő kell ehhez? Mert nem ártana sietnünk.
− Állítólag nem túl sok.
− Mindent köszönök doktornő. Lenne még egy kérdésem. Mivel már maga is tudja a szomorú
igazságot, és a tervünkkel is tisztában van, velünk tart a kis kalandunkon? Nem tudjuk mi vár
ránk, de ennél nem igen lehet rosszabb. Ez a kérdés magának is szól hadnagy.
− Igen. − felelték szinte egyszerre, de érezhetően rossz hangulatban voltak.
− Rendben. Maradjanak itt, és figyeljenek a vendégünkre. Ha történik valami értesítsenek.
− Igenis uram.
Red az őrnagy társaságában lépett ki a folyosóra, aki szintén csatlakozott az űrhajós
kalandhoz. Az ezredes agyában viszont az idegen egy korábbi mondata ismétlődött. Végül
válaszra várva, az őrnagynak is feltette a kérdést.
− Hogyan érthette azt, hogy fent bőven van hely?
Mindketten érthetetlenül bámulták a mennyezetet.
− Talán a felettünk lévő szintekre értette? − kérdezett vissza az őrnagy.
− Nem hiszem, a vezérlő felett nincs egyetlen szint sem. Vagy… − vakarta meg fejét az
ezredes gondolkodón, − belegondolni is kész rémálom, főleg ha igaz és mi mégsem vettük
észre.
− Mire gondol uram?
− Talán máshogy értette. Talán kint az űrben van egy másik hajó.
− Úgy érti, újra megtámadnak minket?
− Nem. Vagyis nem hinném. Akkor hagyták volna elpusztulni a társaikat?
− Ez igaz, de akkor mit jelentsen ez az egész?
− Ez az, hogy én sem értem. Sajnos csak az idegennel van esélyünk, és abban is csak
reménykedhetünk, hogy ezek után tényleg megbízható. − Utasítsa az összehívott tiszteket,
hogy szóljanak mindenkinek. − Azonnali gyülekező a csarnokban. Ők ketten kivételt
képeznek. − intett fejével a helység felé, félre állva a hordággyal érkező szanitécek elől. − Én
most egy kis egyedüllétet szeretnék.
A közben megérkezett holttestet levetkőztették, majd az üres helyre fektették. Suzy
megérintett egy ábrát a gépen, mire bezárult és halkan zümmögni kezdett.
− Kész, egyelőre ennyit tehetünk. Most pedig türelmesen várunk.

Red az üres folyosón sétált fel−alá, miközben azon gondolkodott, hogyan is adja a
többiek tudtára a történteket. A meteor, új élet egy űrhajón talán céltalanul, ez így túl ijesztő.
A gondolatai össze−vissza kavarogtak, egyetlen értelmes ötletet nem tudott kicsikarni
magából. Mivel mindenki rá várt, végül megindult a csarnokba.
Ahogy Red megállt a rámpa tetején, minden tekintet rászegeződött.
− Emberek, nem is tudom hol, és hogyan kezdjem. Nem akarok köntörfalazni, és időnk sincs
rá. Szóval készüljetek fel a szomorú tényekre. Több meteor csapódott a bolygónkba, míg mi
idelent küzdöttünk. Nem tudjuk hogyan történhetett, de ezt a területet ahol vagyunk, közel két
nap múlva eléri a tél és a sötétség. Itt most ne a hóra és hidegre gondoljatok, sem a kitudja
meddig tartó állandó éjszakára. Ennél sokkal szörnyűbb most a helyzet, az a világ melyet
ismerünk és szerettünk megszűnik létezni! Sajnos ez az igazság.
A bejelentés leírhatatlan hatást gyakorolt az emberekre. A kétségbeesés mindenkin látszott,
viszont míg egyesek sírtak, kiabáltak, majdhogy nem őrjöngtek, addig voltak, akik csak
szomorúan álltak lehajtott fejjel és könnyeikkel küszködtek.
Red pár percre csendben maradt, hogy gondolkozhassanak, s valamelyest kiheverjék a sokkot,
mielőtt választás elé állítja a jelenlévőket.

28
− Sajnálom emberek, de most dönteniük kell két lehetőség közül. Bárki szabadon elmehet, ha
osztozni szeretne a Föld fájdalmában, de tudniuk kell, hogy senkinek nincs túl sok esélye a
túlélésre. A másik lehetőségünk ez az űrhajó mögöttem. Elhagyjuk a földet, és odakint
próbálunk meg boldogulni. Lehet így sincsenek nagyobb esélyeink, de az emberesig
fennmaradása a tét, mi pedig teszünk rá egy kísérletet. Most pedig döntsenek, kapnak egy
percet, hogy átgondolják.
Bret, Senyvel az oldalán az ezredes mellé lépett. Nem túl sokan hagyták el a termet,
nyolcvanhárom ember érezte úgy, hogy tartozik ennyivel a szeretteinek. Red meglepetésére
csak katonákból álltak a távozók, a kutatók mind egy szálig maradtak. Körbenézett a
teremben maradtakon.
− Köszönöm amiért velünk tartanak. Most pedig lássanak munkához, sok teendőnk van.
Először is mindenki kap fél órát, hogy a személyes holmiját összeszedje és felhozza a hajóra.
De fokozottan figyeljenek arra, hogy csak az igazán lényeges dolgokat hozzák magukkal.
Miután az emberek szétszéledtek, Red utasította Bretet, hogy készítsen egy listát az itt maradt
emberek életkoráról, végzettségéről, továbbá egészségügyi állapotukról.
Ekkor viszont eszébe jutott, hogy külön elnöki engedélyt kapott bárminek a beszerzésére
amire szükségük van. Bár nagy káosz lehetett úrrá a felszínen, remélte, hogy még mindig
élhet ezzel a lehetőséggel.
− Figyelj csak Bret, külön elnöki engedélyt kaptunk bármi beszerzésére, mi lenne ha
megpróbálnánk kihasználni? Rendelj a bázisunkra annyi vadászgépet, amennyit csak tudsz.
Tankok is kellenek és főleg rengeteg ellátmány hozzájuk. Mindent igényelj a legközelebbi
egységektől. Ha kérdeznék miért kell ennyi minden, hazudj amit csak akarsz, de meg kell
szereznünk amit csak tudunk. Elnöki engedélyünk van, ami még a világvégekor is érvényes.
Redet viszont egy váratlan, személyes esemény is különösen bántotta. Ben őrmester és
barátnője Lucy a távozás mellett döntöttek, és épp most érkeztek hozzá téli
menetfelszerelésben elköszöni.
− Sajnálom ezredes − kezdte Ben − ha csak egyedül lennék veletek mennék. De Lucy a
családom, ő maradni akar. Él kint két bátyja és nem tudja csak úgy hátrahagyni a családját.
Nekem pedig mellette kell maradnom.
Red elszomorodott. − Sokat jelentett volna a támogatásod. − Intett fejével a menyezett felé. −
Ugye tudjátok, hogy nem sok esélyetek lesz az életben maradásra?
Ben beletörődőn vidámság nélkül mosolyodott el. − Azt látom az élet értelmének, hogy
időnket azokkal töltsük kiket szeretünk. Nekem pedig ő az életem szerelme. − karolta át a
lány magához húzva és megcsókolta a feje búbját, aki hálásan rajongó tekintettel bújt hozzá.
− Próbáljatok a hegyek védelmében maradni. Biztos óriási cunami jön az óceán felől. És
vigyázzatok magatokra. Talán egyszer még visszatérünk. − adta utolsó tanácsait az ezredes.
− Vigyázni fogunk. Lucy családjának van egy kis házikója a hegyekben, biztos benne, hogy a
testvérei is oda tartanak. Remélem találkozunk még.
Red gyorsan papírt vett elő és firkált rá valamit. − Ez a koordinátán pedig találtok egy kisebb,
zárolt katonai raktárt. Nézzetek be mielőtt mások találnak rá.
− Köszönöm uram. − Szorította meg hálásan a búcsúzóul felé nyújtott kezet.
− És Ben, vigyétek el az udvarról az egyik terepjárót. − majd a vállán logó gépkarabély felé
intett − Ahhoz pedig bőven vigyél muníciót, van egy olyan érzésem nagy szükség lesz rá.
− Köszönjük. − Mosolygott rá könnyes szemekkel Lucy.
A páros egymás kezét szorongatva elindult, hogy belevágjanak a bizonytalan kalandba, mely
a bázis biztonságot jelentő falain túl várta őket.

Negyvenöt perc múlva a hajó legkisebb raktára dugig volt bőröndökkel és csomagokkal.

29
− Elkészült az összeírás − adta oda a papírt Seny Rednek, − háromszáztíz katona,
százhetvennyolc kisegítő személyzet, hatvankettő kutató és asszisztens, azaz összesen
ötszázötven fő. Viszont ebből csupán százegy nő.
− Ez nagyon kevés így. Hülyén hangozhat, de embereket is kell toboroznunk. Ekkora
létszámmal és a nemek közti aránnyal, igen rossz eséllyel vágnánk neki az utunknak. Az
egészséges katonák fegyverkezzenek fel, és teherautókkal menjenek a közeli völgyben
lévő városba. Főleg olyan embereket keressenek, akik a jövőben hasznunkra lehetnek és
lehetőleg ne időseket. De nyilván nem kényszeríthetünk senkit sem, szóval ilyet nem akarok
meghallani! A helikoptereket is vigyék ki felderítésre, fésüljék át a környéket használható
dolgok után. Az itt maradók pedig kezdjék a kutatók és az orvosok felszerelését, műszereit és
gépeiket csomagolni. − Majd bekapcsolta a rádióját − Doktornő itt az ezredes hall engem?
− Igen uram tisztán. − érkezett a válasz kis idő elteltével.
− Jelöljön ki egy megfelelő orvosi csoportot egy igen kényes munkára. Civilek érkeznek
hamarosan a bázisra, és nem vihetünk magunkkal fertőző vagy súlyos betegeket.
− De hát uram…
− Kérem doktornő, most ne ellenkezzen, ezt magának is meg kell értenie. Én azon vagyok,
hogy minél jobb esélyeink legyenek odakint, nem fogok idősek otthonát meg gyengélkedőt
csinálni a hajóból. Ezért tényleg erre a munkára megfelelő embereket küldjön.
− Értem.
Red Bretet is a felszínre küldte, hogy az érkező civileket Senyvel együtt összeírják, és
mindenkit beosszanak valami munkára. Mindenképp éreztetni akarta az újonnan érkezőkkel,
hogy itt ők nem vendégek, hanem ugyanúgy a csapat tagjai.
Mint közben kiderült, az egyre romló idő miatt a vadászgépek küldésével gondok akadtak. A
repülőgép parancsnokságról viszont kaptak egy információt, miszerint egy közeli üzemben tíz
vadászgépen végeztek karbantartási és felújítási munkálatokat, a gépek pedig még mindig ott
kell, hogy legyenek. Az ezredes a hír hallatára azonnal útnak indított egy csapatot az
üzemhez.
A páncélosok rendelése ennél sikeresebben zajlott le, a tankok már úton voltak és várhatóan
még időn belül, másnap hajnalban fognak megérkezni.

A bázison közben hatalmas sürgés-forgás zajlott, három óra elteltével a konyhát kezdték
bontani. Az élelmiszerkészletet és egyéb hasznosnak ítélet eszközöket hordták a hajóba,
azonban az öt raktára közül eddigre már három megtelt. Csak reménykedni tudtak, hogy
valóban várja őket fent egy ennél is nagyobb hajó.
A katonák is visszaérkeztek a városból, meglepően gyorsan végeztek a civilek
összegyűjtésével. A konvojukat személygépkocsik, teherautók, buszok és egyéb járművek
tucatjai követték, fogadásukra maga az ezredes is a felszínre jött. Egész családoktól kezdve
magányos emberekig érkeztek a velük tartani akarók, összesen ezerháromszáztizenkilenc fő.
− Figyelem emberek! − Kiabálta Red egy megafonba, a parkolóban idegenes felállított
emelvény tetejéről, hogy mindenki jól láthassa. − Üdvözlök mindenkit ebbe az új világba
lépve! Én a parancsnokuk vagyok, és előre is sajnálom, ha esetleg bármelyiküknek olyan
utasítást kell adnom, amely bármilyen szempontból bántaná vagy sértené önöket. De meg kell
érteniük, hogy most a fennmaradásunk a tét. Most egy orvosi vizsgálaton esnek át az
előcsarnokban, először is a gyerekekre kerül sor. A már megvizsgáltakat, tizenkettőtől
tizenhat évesig csoportokba osszuk pár felnőtt kíséretében, majd munkára fogjuk őket. Sajnos
szigorúnak kell lennem, senki sem szórakozni és lustálkodni jött ide. Persze ha ez valakinek
nem tetszik, még most távozhat. A tizenkét év alattiak szintén felnőttek kíséretével azonnal a
hajóra mennek. Nem kell aggódni, megkapják a további eligazításokat, és mindenkinek meg
lesz a helye. A felnőtteknek ahová beosztják őket, ott dolgozniuk kell, gondolom ez
nyilvánvaló. Ja és mielőtt elfelejteném, aki nem felel meg a vizsgálaton, azt sajnos

30
eltávolítjuk. Induljanak emberek, az őrnagy majd odavezeti magukat − intett Bret felé, aki az
emelvény mellett állt.
Red megvárta míg minden civil eltávozott az előcsarnok irányába, majd az ott maradt
katonákhoz intézte szavait.
− Most pedig ti figyeljetek! Öt fős csoportokba osztunk be titeket és minden csoport kap egy
szállítójárművet. Induljatok, és gondolkodjatok. Elköltözünk a Földről, amit nem viszünk
magunkkal az lehet, hogy örökre elveszett. Legyünk egy pillanatra nagyon optimisták, és
feltételeztük, hogy találunk egy számunkra megfelelő bolygót. Azt be is kell egyszer
népesítenünk, fel kell virágoztatnunk a leendő otthonunk, satöbbi. Ezért bármit hozhatnak
amit szükségesnek ítélnek, ha másként nem megy kobozzák el! Még egyszer megjegyzem,
hogy embert nem kényszeríthetnek semmire, de még mindig rájuk lenne a legnagyobb
szükség. És főleg nőkre, gondolom ezt ti sem bánnátok. Aztán kellenek élő állatok is, de ne
essenek túlzásokba nem egy Noé bárkáját akarok. Feltételezem mindenkinek van annyi esze,
hogy tudja mi lehet igazán lényeges. Maguk a felderítőink, mindegyik csapat kap egy
sorszámot a könnyebb azonosíthatóság érdekében.
− Már elnézést uram, de ennyi minden fel sem fér a hajóra! − kiabálta közbe merészen egy
kiskatona.
− Igen ez igaz. De mint gondolom mindannyian tudjátok, van velünk egy idegen lény, és ő
tett egy olyan utalást, hogy ne aggódjunk, fent van bőven hely. Nem tudjuk még ténylegesen
megbízhatunk−e benne, de nem tehetünk mást. Ja és ha lehet mellőzzétek ezeket a megrögzött
katonai megszólításokat. Én vagyok a vezetőtök, de mindenkinek kényelmesebb lenne, ha egy
nagy családként viselkednénk. Na gyerünk, mindenki indulás!

Náthás betegeknél súlyosabbat nem találtak a vizsgálatok során. Ők gyógyszert kaptak,

majd beosztották őket egy csoportba.
Az űrhajón szobákban és pár kisebb teremben helyezték el a gyerekeket.
A munkacsoportok a hajót pakolták, csomagoltak, vagy a beérkező szállítmányokat
szortírozták.
− Ezredes úr! Itt a negyvenkettes felderítő. − jelentkezett be az egyik csapat.
− Mondja katona!
− Egy állatkert mellet állunk, vigyünk innen valamit? Vannak alkalmas szállítóeszközeink,
mivel találtunk egy vándorcirkuszt is, onnan már elindítottunk öt teherautót. Visznek
embereket, felszerelést, takarmányt, fókákat, lovakat.
− Hát, ha megoldható valami jó nagy akváriumokat és bele olyan halakat, amelyek érdemesek
a szaporításra. De nem tudom állatkertben lehet−e ilyen, szóval nézzenek körül.
− Értettük!
− Ja és ha lehet a kutatoknál lévő fekete dögnek keressetek egy nőstényt, és minden
takarmányt, amit csak felleltek hozzatok el. Vége.
Red elégedett volt az embereivel, igen rövid idő alatt komoly eredményeket értek el. Ekkor
azonban egy még váratlanabb jelentés érkezett.
− Ezredes úr! Itt a harminchatos felderítő! − Jelentkezett be egy másik csapat. − A város
bordélyháza előtt vagyunk. Tizenhat lány velünk akarna jönni, se otthonuk se semmi, ezért is
várakoztak itt. Jöhetnek?
− Igen, a konvoj visszaindulásáig adjanak nekik időt csomagolni. De nem szeretnék
olyasmiről tudomást szerezni, hogy a hálájuk természetben való kifejezését szívesen
elfogadnánk. Legyenek kedvesek velük.
− Igenis… értettük! − érkezett a csalódott válasz.
Így ment ez órákon keresztül, mígnem a sorozatos jelentések között egyszer csak Suzy szólt a
rádióból, hogy az idegen lény tíz óra elteltével magához tért.

31
 Az ezredest már várta a doktornő, épp akkor zárta rá a gépet az egyik súlyosan sérült
katonára mikor megérkezett.
− Ezt lehet?
− Szerencsétlennek nincs más esélye − felelte szomorúan a nő − A lény magához tért most
szokja az új helyzetet és mi is.
− Ezt hogy érti? − lépett a lény mellé, aki már egy hordágyon feküdt, amint meglátta viszont
kővé meredt a döbbenettől.
− Ha maga így reagál, mit mondjak én? − kérdezte enyhe gúnnyal a lény.
− Amúgy egész meglepően jól viseli, de még tíz órát fekve kell maradnia. Bár öt óra múlva
felkelhet, de csak rövid időszakokra.
− De, hogy… − Red itt elakadt nem találva a megfelelő szavakat.
− Fogalmam sincs. − Vonta meg a vállát Suzy. − Nagyon fejlett a technikájuk, valószínű a
gépezet olyan súlyosnak találta a sérüléseket, hogy így gyógyított, mivel nem állt
rendelkezésére Nukh szövet. Ez a fajuk neve.
− De hát emberi feje és arca van!
− Igen. De nézze a jó oldaláról, könnyebb lesz számára a beilleszkedés.
Az ezredes megrázta a fejét, hogy helyre zökkenjenek a gondolatai.
− Jumu a nevem Red ezredes. Hogy honnan tudom a nevét? Majd észreveszi, hogy milyen
gyorsan tanulok! Hány óránk van még?
− Harminckét óra, a területünkön való teljes besötétedésig.
− Egy óra az út, körülbelül kettő míg kirakodnak, egy vissza. Eszerint három fordulót tudunk
teljes biztonsággal megoldani. − Kezdet számolni Jumu. − Feltéve, ha a berakodásokkal
végeznek a maradék idő alatt!
− Majd igyekszünk. Ezek szerint van itt a közelben másik hajótok is?
− Hát persze. − Nevetett fel Jumu, gyorsan abba is hagyva, furcsállva a magából kiadott új
hangot. − Ez túl kicsi hajó a csillagközi utazáshoz, a nagyot a holdatok mögött rejtettük el. De
nehéz lesz tartanom az időt, ha csak alig kelhetek fel.
− E miatt ne aggódj − legyintett Red − hozatok neked egy tolószéket, abban oda visznek,
ahova csak akarod.
− Remek lesz. De most még aludnom kell egy kicsit. Még egy valamit nem árt ha tudtok. Ha
akartok növényeket termeszteni a nagy hajón, akkor arra is lesz lehetőségetek. vannak
speciálisan ilyen célra való termei, sőt van egy nagy díszpark, azt is kiirthatjátok a számukra.
− Lenne még két kérdésem mielőtt pihenőre térnél. Nem tudom, ti felétek szokás üzletelni?
− Természetesen, vannak kereskedő klánok kik az űrt járják. De különböző fajokkal is lehet,
ha megfelelő csere árut tudsz felkínálni.
− Hát épp ez az amit igazán meg szeretnék tudni. Mi lehet a csereáru, amit itt a Földön is be
tudnánk esetleg szerezni?
− Csak egy dolog jut hirtelen eszembe, ami igen nagy értéket képvisel. Minimum ilyen
méretű drágakövek. − Érintette össze mutató és hüvelyk ujját, kört formálva.
− Nagyszerű. A másik kérdésem. Mi közötök van a meteorhoz ami a Hold árnyékos oldalába
kellett volna, hogy becsapódjon? Végül ez nem történt meg, hanem egy rejtélyes robbanás
után a mi fejünkre esett. Ti tettétek?
− Hold árnyékos oldala? Ott rejtettük el a Cirkálónk. De semmilyen meteorról nem tudok.
Viszont ha történt robbanás, akkor lehet, hogy mégis... − mondta egyre halkuló hanggal és
már el is nyomta az álom.
− Azonnal szóljanak, amint felébred! Minél többet akarok tudni, nem azért van velünk, hogy
csak aludjon.
Red ezt követően, az új információk birtokában sürgősen útnak indított egy csapatszállító és
két harci helikoptert. Drágakövek beszerzését kapták feladatul, ami nem tűnt túl egyszerűnek,

32
mégis reménykedett, hogy kellő mennyiséget tudnak beszerezni ékszerüzletekből, múzeumok
és tehetősebb családok villáinak kifosztásából.

Míg Jumu aludt, teljesen megrakták a hajót és kidolgoztak egy tervet, hogyan
lehetnének ebben hatékonyabbak és gyorsabbak.
Az emberek és szállítmányok pedig csak érkeztek egymás után. Hoztak többek között
rengeteg farönköt és egyéb faanyagot, fairtásra és feldolgozásra alkalmas gépeket, földmunka
gépeket, mezőgazdasághoz szükséges felszereléseket. Állatokat, töménytelen mennyiségű
szemes takarmányt, a beérkezett szállítmány legnagyobb részét mégis az élelmiszerkészlet
tette ki.
Mikor a Nukh felébredt, az ezredes már ott toporgott mellette. Intett embereinek, hogy a lényt
tegyék bele az odakészített tolószékbe. Jumu a vezérlőbe vitette magát, amit eddigre már
kitakarítottak. A kezelőpulton több jelet is megérintett, mire az életre kelt. Valamit
ellenőrzött, majd bűnbánón sóhajtott.
− Sajnos a gyanúm beigazolódott. Akaratlanul is, de felelősek vagyunk a fajotokat ért
katasztrófáért. Bár ez kicsit morbidnak hangzik így, hiszen nemrég egyébként is meg akartunk
ölni titeket. Szóval mikor leszálltunk a bolygótokra, senki sem maradt a Cirkáló fedélzetén.
Bekapcsoltuk az automata védelmi rendszert, ha valami csoda folytán mégis felfedeznétek,
míg mi a közelben sem vagyunk. A meteort mi nem vettük észre, de a hajó igen.
Szerencsétlenségre épp oda csapódott volna ahol elrejtettük. De várjatok, inkább
megmutatom.
A helyiség elejében halk zümmögéssel bekapcsolt a Nukh háromdimenziós kivetítő. A
holdjuk felszíne látszódott egy pillanatig, majd a hajó felé robogó meteor irányába fordult.
Saját méretéhez képest két kicsi, karcsú test kezdett távolodni a hajótól, halványkék izzással
végükben.
− Mik ezek, rakéták?
− Igen.
− Akkor miért nem vettük észre őket?
− Miért, a Korvettünket észrevettétek mikor leszállt?
Az ezredes erre nem tudott semmit felelni.
− Amúgy ezek a rakéták számunkra is újak, sőt ez a kettő kísérleti prototípus volt. A fajom
soha nem kedvelte ezeket a fegyvereket, mindig a szemtől szembeni harcot részesítettük
előnyben.
A kivetítőn közben a rakéták óriási robbanással értek célba, kettétörték a meteort eltérítve a
pályájáról. Az elől lévő kisebb darabját a lökéshullám meglódította a Föld felé, de a mögötte
lévő nagyobb darab sem maradt el, vészjóslón követte előhírnökét.
− Valamit nem értek. A hajótok miért a Föld felé térítette a meteort? Hiszen ti is éppen itt
voltatok.
− Nem volt ebben semmi szándékosság. − mosolyodott el Jumu. − Nem a mi védelmezésünk
volt a célja, hanem saját maga megóvása.
− Mindenesetre baromi ügyesek vagytok. Jókor álltatok meg jó helyen azzal a hajóval, és
sikerült elpusztítanotok a bolygónkat. Egyelőre csak egy kérdés fúrja még az oldalam. A Hold
körüli pályán lévő műholdunk elpusztítása is csupán véletlen lett volna? − érdeklődött az
ezredes gúnyosan.
− Miért, volt ott műholdatok? − lepődött meg őszintén Jumu.
− Egy héttel ezelőtt nagy energia−kitörést észleltünk a Hold mögött, és ekkor veszett nyoma a
műholdnak is.
− Akkor érkeztünk naprendszeretekbe. Ott léptünk ki a hipertérből, remélve, hogy így nem
vesztek észre minket. Nyilván épp elkaptuk a műholdat is. Egy újabb véletlen csak.
− Hípertér?

33
− Hamarosan megérted. A lényeg, hogy ez jelentős energia−kitöréssel jár. Mint mondtam,
valószínű abban pusztult el a műholdatok, mielőtt mi egyáltalán észrevehettük volna.
− Értem. Biztos imádnak titeket ha máshol is ilyen pusztítást végeztek. Egyelőre hiszek
neked, most viszont térjünk vissza feladatainkhoz, mert az idő sajnos nem áll meg.

Hamarosan megtörtént, amire mindenki várt, felejthetetlen látvány nyújtva. Az űrhajó

hatalmas zúgással emelkedet a magasba, Martin vezetésével. Csak annyi katona ment velük
amennyi a biztosításhoz elegendő volt. Munkást pedig annyit szállítottak, amennyi a fent
tervezett munkák elvégzéséhez szükségesnek találtak, mint például felállítani a konyhát, és
előkészíteni a terepet a következő forduló számára.
Jumu hagyott a Földön maradtaknak egy kommunikációs készüléket, amelyen végig tarthatták
a kapcsolatot. Határtalan volt a megkönnyebbülés, amikor jelentették: "A nagy hajó üres, az
idegen tényleg igazat mondott, nincs több lény."
A korvett jóval előbb ért vissza a vártnál, így igazán szűkösen, de még egy fordulóra jutott
idejük. Főleg, hogy a berakodási időt is sikerült csökkenteni.
− A következő fordulóhoz így csak két óránk marad az előrejelzés szerint, mielőtt az időjárás
kezdene katasztrofálisra fordulni.
− Uram jelentkezzen, lesz egy kis gond! − Érkezett az üzenet a főhajóról. − Az idegenek nem
igénylik annyira meleget, mint mi. És hát rohadt hideg van itt, mindössze plusz öt fok.
Red nem örült a hírnek, de értesítette a felderítőket, hogy szerezzenek be fűtésre alkalmas
eszközöket, felszereléseket. Már tényleg csak pár órájuk maradt, így nem volt vesztegetni
való idejük. Miután kiadta az újabb parancsokat, végre maradt egy kis ideje átfutni az eddigi
számokat. Tíz vadászgépet sikerült szerezniük, amiből jelenleg csak öt volt működőképes,
mivel nem fejezték még be a karbantartásuk. Tankok terén szerencsésebben álltak, húsz,
tökéletes állapotban lévő harckocsit kaptak. Ami viszont még inkább elnyerte a tetszését,
hogy szintén húsz felfegyverzett helikopter és ugyanennyi teherszállító helikopter tartott
feléjük, tele felszereléssel. Bár nem értette erről miért nem tájékoztatták, mindenesetre örült a
hírnek. Viszont kicsit aggasztotta, hogy pár óra alatt hogyan pakolják fel őket a hajóra.
Miután átnézte mindezt, Brettől azt is megtudta, hogy ezerhétszáznyolcvanhét férfi és
négyszáznyolcvanhárom nő az utazók végső száma. Az utolsó jelentés óta megnövekedett a
létszámuk, de a nemek közötti arány még mindig ijesztően eltérő volt.
Két kamion és három teherautó futott be utoljára, benzint, valamint villany− és gázkályhákat
hozva.
A rakodás már hatalmas kapkodással történt, mire végeztek teljesen sötét lett, rohamosan
erősödő szél fújt, a hőmérséklet pedig jócskán mínuszba zuhant. A még jelenlévők
örömujjongással üdvözölték hajó bezárulását és felemelkedését.

34
 V.

Jumunak már nem volt szüksége a tolószékre, biztos lábakon állva magyarázott a bázist
utoljára elhagyó társaságnak. Mint mindenkit, először a liftek használatára tanította meg őket.
Igaz ez a hajó csak három szintből állt, de a liftjei ugyanazon az elven működtek, mint a fenti
nagy hajóé. És mint előttük minden csoportnak, nekik is buzgón megjegyezte: „Ez ott fent
nagy hasznotokra fog válni!”
Érdekes módon nem éreztek semmit a hajó emelkedéséből, sem a sebességből.
Red fázósan összehúzta magát.
− Hát itt sem izzadunk le, nem hogy a nagyhajón.
Egy férfi egy takarót nyújtott neki, amit ő hálás mosollyal elfogadott, majd magára terítve a
vezérlőbe sietett. Mire megérkezett már elhagyták a légteret, a világűrben száguldottak a
céljuk felé. Az ablakhoz lépve földkörüli pályán keringve megpillantotta a másik hajót.
− Oh… − ezen kívül mást nem igazán tudott hozzáfűzni a látottakhoz.
Hatalmas lett a tolongás, mindenki szeretett volna legalább egy pillantást vetni az új
otthonukra.
− Jumu, nem azt mondtad, hogy a hold mögé rejtettétek?
− De igen. Az első fordulónál viszont előhoztam, már nincs ki elől elrejteni, így plusz egy
fordulóhoz jutottunk.
Red magában szomorúan adott igazat, a földről már biztosan nem fogják észlelni őket. Ezért
gondolatait inkább az elé táruló látványosságra összpontosította.
A hajó óriási volt, több százszor nagyobbra becsülte annál amin most utaztak, bár igen
nehezen tudott viszonyítani az űr végtelenében. Szintén matt fekete színben tündökölt, ennek
köszönhetően is mérhetetlen erőt sugárzott az emberi szemekben. Közelebb érve a hajó alján
két, hatalmas, szimmetrikus mélyedést látott, ezek egyikébe parkolt bele a korvett.
− A mellettünk lévő beálló egy másik ilyen hajóé ugye? − érdeklődött Red furcsállódva. − És
hol van?
− Elveszett, mint sok minden más is... − felelte Jumu érezhető szomorúsággal a hangjában.
− Ezt hogy érted?
− Nem csak benneteket értek bajok mostanában. Tudod ez inkább kutatóhajó, mint harci. Bár
nektek biztos óriásinak tűnik, de a méret nem mindig jelent hatalmas tűzerőt is. Szóval a
birodalmunk küldött ki minket, hogy próbáljunk ellenszert keresni a galaxisban pusztító
vírusra. Ez a vírus indulásunk előtt a mi fajunkat is megtámadta. Elég annyit tudnotok róla,
hogy halálos és nagyon gyors lefolyású járványt robbant ki. Mi minden lehetséges
óvintézkedést elkövettünk, nehogy vírusfertőzött kerüljön az expedíciónkba, így mondhatni
bátran vágtunk neki az útnak. Több mint három évig jártuk az űr számunkra is ismeretlen
határvidékeit eredménytelenül, viszont a készleteink jelentősen megfogyatkoztak. Végül nem
tudom milyen adatok alapján, de a kapitányunk egy hatalmas, addig ismeretlen bolygóhoz
vezetett minket. Olyan sűrű párafelhőbe burkolózott, hogy még a szkennerjeink sem tudtak
áthatolni rajta. Bár őszintén megmondom, én a mai napig nem vagyok benne biztos, hogy az
pára volt vagy valami más. Nem tűnt jó ötletnek, de szinte a teljes haderőnk,
négyezer−kétszáz Nukh fajtársam leszállt a felszínre. Azért lehetek most itt, mivel a hajó
felügyeletére maradt háromszáz közt voltam, mi nem vettünk részt az akcióban.
Jó ideje várakoztunk mikor feltűnt a már az általatok is ismert korvettünk. Amit súlyos
sérülésekkel lángolva egyetlen vadászgépünk követett, majd miután visszatért vagy inkább
zuhant a Korvett hangárjába az rácsatlakozott a Cirkálónkra.
Összesen két túlélő tért vissza és hamarosan ők is meghaltak, közben három részből álló
kódolt üzenetet fogtunk, amire a hajónk automatikusan, azonnal elhagyta a naprendszert. Ez
után jött még csak a szerencsétlenség második része, a visszatértek miatt köreinkben is kitört
a járvány. Nagyon gyorsan, egymás után haltak meg a társaim, míg végre az üzenet második

35
részének segítségével a kutatótisztünk megtalálta az ellenszert. A harmadik része az
üzenetnek nagyon rejtélyes, teljesen idegen ismeretlen adathalmaz és még kódolva is van,
semmire sem jutottunk vele. Azóta is megfejtetlen!
Százhatvan−ketten maradtunk legyengülve a betegségtől, és az éhségtől, mert közben teljesen
kifogytak a készletek. A birodalmunkból még érkezett egy üzenetcsomag, melyből kiderült,
hogy már sok faj kipusztult a vírustól, köztünk a miénk is. Valószínű életük utolsó óráiban
küldték el számunkra ezt az üzenetet, tehát kudarcot vallottunk, elkéstünk. Ennyi lett volna a
történet. És ugye ekkor tűnt fel a Föld, a többit már tudod. − fejezte be rövid beszámolóját
határtalan nyugalommal.
Red végighallgatta Jumu kalandjait, ennek ellenére egy teljesen váratlan kérdést tett fel a
lénynek.
− Téged ennyire nem zavar az új fejed? Egyszerűen bizarr. − bámult rá a férfi még mindig
határtalan döbbenettel az arcán.
− Az elvesztett csata a legnagyobb szégyen ami érhet minket. Ha még létezne is a
birodalmam, akkor sem térhettem volna sosem haza. Ezért nem zavar különösebben ez a
változás. És persze nem is látom a saját fejem.
Beszélgetés közben átsétáltak a már nyitott zsilipeken keresztül a nagy hajóra.
− Bocs hogy megjegyzést tettem rá, egyébként tényleg igazán sajnálom.
− Ne tedd. − Mosolygott rá Jumu. − Hisz ez miatt sikerülhet életben maradnotok.
− A vírusra visszatérve. Ez ránk nem veszélyes?
− Furcsa módon nem. Rövid idő alatt rájöttünk, hogy az emberi szervezetre veszélytelen. De
nem is ez a lényeges, hanem az, hogy rengeteg faj teljesen eltűnt a vírus miatt. Ebből
következően felbomlottak a bolygók és a népek közötti szövetségek. Felborult köztük az akár
évszázadok óta tartó egyensúly, gyengék hirtelen erősek lettek és hatalmasok könnyedén
eltiporhatók. Valószínű soha nem látott erőszak tombol közöttük. Ezért nekünk is a
legrosszabbra kell készülnünk.
− Egyet értek, ha ez történt tényleg nem számíthatunk semmi jóra. De mit tehetünk mi,
ennyin?
− Az általunk ismert első lakott területek egy évnyire vannak innen, addig tanulnotok kell.
Meg kell ismernetek az új technikákat, fejlesztünk mindent, amit csak lehet. A kutatóitok már
munkához is láttak a javaslatomra, a felépítésünk nagyon hasonló, szóval ilyen problémák
nem lesznek. Mivel vizsgáltuk a nyelveteket csak pár módosítást kell elvégeznem a központi
gépen, hogy átállítsam a tiétekre így nagyjából el tudtok majd igazodni a rendszerekben.
Tudásotok alapjainak felépítéséhez ez tökéletes hely, senki nem tudja, hogy itt vagyunk. −
Majd hirtelen riadalommal a folyosó falához simult, ahogy az egyik kutató közeledett pórázon
vezetve Moiront.
A párduc mellé érve hatalmasat tüsszentett és dühösen rávicsorgott, majd méltóságteljesen
tovább sétált.
− Ez a lény velem együtt az összes fajtársamra igazi rémületet hozott, pedig nem vagyunk
ijedősek. Legyen átkozott!
− És miért?
− Ismerünk hasonló lényeket, csak nekik hat lábuk van és erős telepatikus képességgel
rendelkeznek, ráadásul meglepően intelligensek. Azt hittük ő is ilyen. Mikor agresszíven ránk
támadt, sokunk egyszerűen el akart futni előle. Saját telepatáink szálltak szembe vele, de
akkor vadult meg csak igazán!
− Ők viselték a sárga mintás ruhát? − fordult Jumu felé Red, mire a Nukh bólintott.
− Hát igen, velük bánt el a legcudarabbul!

A hajó hirtelen életre kelt, mindenhol jól hallható, éles hang töltötte be a teret. A
földieket riadó hangjára emlékeztette, bár nem hasonlított rá egyértelműen.

36
Jumu azonnal rohanni kezdet mindenkit félrelökve az útjából, Red pedig utána.
− Mi történik?
− Az automata védelmi rendszer valamiért működésbe lépett.
Szinte egyszerre robbantak be a vezérlőbe mely a másikhoz képest hatalmas volt, pár ember
értetlenül téblábolt az adatokat ontó műszerek között.
− Félre! − kiáltotta Jumu, miközben az egyik konzolhoz ugorott és különböző ábrákat
bökdösött villámgyorsan.
− Mi van? − idegeskedett Red.
− Baj! Idegen hajók érkeznek a hipertérből, most kezdenek kaput nyitni. − mutatott ki az
ablakon egy irányba.
Red nagy rémületére, a fekete semmiségben két izzó pont jelent meg, és rohamosan egyre
táguló gyűrű formát kezdtek felvenni.
− Azt mondtad senki nem tudja hogy itt vagyunk.
− Ez igaz, egyszerűen nem értem.
− Mit tehetünk?
Jumu végignézett az adatokon, megoldást keresve, de tudta jól, hogy ezt nem tudja
megakadályozni.
− Már semmit, itt vannak.
Az űrben két vakító, hatalmas zöld energiakarika lebegett, bennük pedig mintha apró
bárányfelhők úsztak volna. Hirtelen két zöld színű hajó tört ki belőlük, amint maguk mögött
hagyták a kapukat azok rögtön semmivé lettek. Az érkező hajók teljesen egyformák voltak,
alapvetően henger alakjuk volt, amit megszámlálhatatlan kisebb−nagyobb kitüremkedés
tarkított. Rózsaszín színű köd vette körül őket, és még a laikusok is könnyedén
megállapíthatták, hogy legalább féltucatnyi, ismeretlen fegyverrel céloztak a Nukh hajóra.
− Kik ezek? − Ámult el Red a valamivel nagyobb hajók láttán, mint az övék.
− Ismeretlen konfiguráció, fogalmam sincs. De egy biztos, ezek velünk szemben igazi harci
egységek, élesített fegyverekkel, amik ránk irányulnak.
Csigalassúsággal múltak a másodpercek, amikor váratlanul elhallgattak a vészjelzők néma
csöndbe burkolva a hajót. A hangjelzéssel együtt az automata védelmi rendszer is kikapcsolta
önmagát.
− Mi a jó büdös franc folyik itt? Csinálj valamit Jumu, te értesz ehhez az istenverte hajóhoz! −
ordította Red magából kikelve.
− Nem értem. A hajónk szövetségesként azonosította őket és leállította a védelmi
rendszereket.
− Micsoda? − Red megtántorodott majd leült. − Akkor végünk!
Jumu nem válaszolt a műszereket figyelte feszülten: − Ez hihetetlen!
− Micsoda? − érdeklődött Red közömbösen, már elfogadva a szomorú véget.
− Üdvözölnek minket, kikapcsolták fegyvereiket és jelezték, hogy átjönnek. − Felelte Jumu
értetlenül.
− Mi van? − nézett rá Red minden eddigi arckifejezését felülmúlva.
− Hát úgy látszik nem csak mondják, hogy szövetségesek vagyunk, hanem komolyan is
gondolják. − felelte csodálkozva Jumu. − Pár vadászgép szerűség közelit felénk, dokkolásért
folyamodnak. Az érzékelők szerint teljesen fegyvertelenek.
− Remélem nem tévedsz. Engedd be őket és induljunk a fogadásukra. Egy felfegyverkezet
szakasz jöjjön velünk, egy másik pedig álljon készenlétben. Nem szeretnék meglepetéseket.
És mindenkivel tudassák, hogy látogatóink érkeznek, még véletlenül sem szeretnék pánikot,
ha megpillantják őket.
− Meg lesz, ne aggódj. Ezt pedig tedd a füledbe.
Jumu egy cukorborsó nagyságú ezüstszínű golyót és egy karpántszerű eszközt nyújtott felé. A
kis golyó − mint elmondta − tolmácsgépként üzemelt. Red a fülébe dugta, bár ötlete sem volt,

37
hogyan fog a helyén maradni. Hirtelen apró kis karmocskák csapódtak ki a gömbből, melyek
segítségével mélyebbre mászott a fülben, majd végleges pozícióját elérve a karmok finoman
belemélyedtek a szövetbe, így tartva egy helyben a készüléket. Bár ezáltal csak érthette más
idegen lények beszédét, hangmodulátor híján nem tudott kapcsolatba lépni velük.
Jumu egy karpántot is átadott neki, mely a parancsnoki teendőiben nyújtott segítséget. A hajó
különböző funkciót könnyedén elérhette a karpánton keresztül, az pedig gyakorlatilag ebből
érzékelte, hogy ő vezetői szerepet tölt be.

Az ismeretlenek fogadására egy hatalmas hangárba vezetett az útjuk. Méreteihez képest

csak négy Nukh vadászgép árválkodott benne, nevetséges látványt nyújtva. Pár kutató és
szerelő vizsgált őket, ami nem tűnt könnyű feladatnak, hiszen legalább hatszor nagyobbak
voltak, mint a földi vadászok, melyekből éppen most vontattak egyet a csarnokba.
− Nehogy megijedjetek, meg kell nyitnom a csarnokot az érkező gépeknek.
Pár szimbólumot érintett meg egy üveglapszerűségen, ahogy a mellettük lévő emelvényre
lépett, aminek hatására halványan lüktető zöld fény töltötte meg a helyiséget.
− Ez jelzi az itt tartózkodóknak, hogy valamilyen gépforgalom várható. − magyarázta Jumu.
Majd halk bugás követően elkezdett a mennyezet szétválni, ekkor az előző hangot elnyomva,
sisteregve kék színű energiamező gerjesztődött.
− Nem engedi ki a levegőt, a meleget és valamelyest védi a belső teret harc esetén a
találatoktól. − mondta nevetve Jumu az ezredes csodálkozó arcát látva.
− Még, hogy a meleget. − sóhajtotta Red fázósan összehúzva kabátját, közben arra gondolt,
hogy elég lesz fűteni ezt a hatalmas légteret. A szemét viszont nem vette le az energiapajzsról,
melyen keresztül lassan tárgyak körvonalai rajzolódtak ki.
A pajzs hangosan felsistergett, ahogy az öt ismeretlen vadászgép áttört rajta. Nyújtott gömb
formájuk volt kis szárnyakkal, és fele akkorák sem voltak mint a csarnokban lévő Nukh
gépek. Kis tömzsi lábak bújtak elő az aljukból, padlót érve pedig az elől lévők enyhén
megemelték a gép orrát. A páncélzatuk teljesen sima volt, semmilyen fegyver, vagy egyéb
eszköz nem borította őket.
A kis duci gépeknek az alja nyílt ki ahol a pilótáik kimásztak belőlük. Két lény közrezárta egy
harmadik társukat, aki valószínűsíthetően a vezetőjük volt. Habozás nélkül Red elé siettek,
tiszteletük jeleként mindkét tenyerüket nyitva maguk elé emelték megmutatva, hogy üres. Egy
másik társuk kissé imbolyogva közeledett, majd félúton összeesett és nem mozdult többet.
Red kővé dermedve bámulta az idegen lényeket, Jumunak kellet finoman oldalba löknie, hogy
viszonozza a köszönést. Az érkezettek rovarlények voltak, az embereknek a fejformájukról
egyből a földi hangyák jutott eszükbe.
− Azonnal egészségügyi csoportot a hangárba! − Szólt a rádióba Red. „A fenébe, biztos ezek
is vírusfertőzöttek!” − gondolta elkeseredetten.
Vezetőjük ekkor Red és Jumu kivételével mindenki számára ismeretlen, trillázó hangon
megszólalt, de az első szó még számukra is érthetetlen volt.
− Hiijejirhih nép lenni, segítséget kérni a szövetséges Nukh nép! − rövid szünetet tartott,
miközben egy kis fiolát nyújtott át Rednek, melynek az alján valami sűrű fehéres folyadékot
látszott. − Éhezni sok társ, elveszni. Gyorsan újabbak távozni a világunk!
Az orvosi csapat pár percen belül a helyszínre ért, de az elesett rovarlénynél már csak a hálál
beálltát alapíthatták meg. A többiek nem engedték megvizsgálni magukat, de az eszközeikkel
legalább a folyadékot gyorsan tudták elemezni.
− Fehérjéket, szénhidrátokat, vitaminokat és ásványanyagokat tartalmaz. − jelentette Suzy,
majd hátat fordítva az érkezetteknek kényeskedő fintor jelent meg az arcán. − Ja és remélem a
kutyafejű, meg a bogár akármik után nem tartogattok több meglepetést. Undorító...
− Szóval ez lenne a kajájuk. − Vette a fiolát Red a kezébe, tudomásul sem véve a nő
megjegyzését. − Tudd meg Jumu hány adagra van szükségük. Én szólok a biológusunknak,

38
hogy segítsen elkészíteni valami hasonlót. − Red magához intette az egyik katonát a mögöttük
sorfalt állók közül − Kerítsd elő Metz őrnagyot Segítsen Jumunak, és kapcsoljanak össze
minket a hangyák hajóival ha lehetséges, vagy hozzák közel őket.
− Igenis uram!
Szerencsére a földön kipakoltak egy tojás feldolgozó üzemet, így a gyorsan romló több ezer
tojást ütötték le számukra és keverték cukorral és tejjel, hogy elég híg legyen. Martin Metz
őrnagy a két rovarhajót a megbeszéltek szerint, sajátjuk oldalai mellé irányította, hogy minél
gyorsabban áthordhassák az élelmiszer szállítmányt.
A rovarok érkezését követően, pár óra elteltével már el is kezdték az etetést. Kérdéseiket
elhalasztották későbbre, mivel látták, hogy a rovarok tényleg az éhhalál fenyegetésében
vannak, és már rengetegen el is pusztultak. Voltak akik nem nézték jó szemmel, hogy
idegenekre fordítják a készleteik egy részét, de Red rendkívül barátságosnak találta a
lényeket.
Jumu semmit nem tudott erről a fajról és a szövetségkötésükről sem hallott semmit.
− Ha valahol van róluk adat az csak az utolsó üzenetben érkezhetett. Vagy a kapitányunk
titkolt előlünk dolgokat. Remélem hamarosan megtudjuk.
− Bret, hozzáértő emberekkel kezdjétek meg átvizsgálni az adatállományt. Kell lennie valami
információnak a hangyáinkról. − utasította Red a beosztottját. − Bármi fontosat találtok, ne
felejtsd el jelenteni.
− Úgy lesz, megteszünk mindent.
Bret tíz fős csapattal látott munkához, sikerült ilyen téren gyakorlott civil szakembereket is
kerítenie, mely nagyban könnyítette a munkájukat. Szerencséjükre a nyelv átállítása után a
hajó rendszerei számukra is könnyen átláthatóak és kezelhetőek voltak, így rövid időn belül
mindenki probléma nélkül el tudott igazodni benne.
Eddigre már a hajó szinte minden területén folyt a munka. A rengeteg felszerelésüket
megfelelő módon raktározni kellet, a fűtést ki kellet alakítani, amit egyelőre csak a vezérlőre
és a lakószobákra korlátozódott. És persze a szobákat is az ízlésükhöz alakították, mivel az
elődjeik nagyon spártai körülményekkel is megelégedtek.
Az említett pihenőparkjuk egy részét is ki kellett irtani saját növényeik számára, mely szintén
hatalmas volt. U alakban helyezkedet el a hajóközepénél futva végig. Ezer méter hosszúak
voltak a szárai és száz méter szélesek, a belmagassága pedig az ötven métert is elérte.
A felhozott állatoknak is megfelelő lakhelyet kellet kialakítani, szerencsére egy részüket
nyugodtan kiengedhették a parkba. Nem túl sok fajt hoztak a hajóra, csak amit a
legszükségesebbnek értékeltek, és azokból is csak egy−két párt. Voltak lovak, szarvasmarhák,
disznók, juhok, hegyi kecskék, pár fajta énekesmadár, valamint halakat is sikerült szerezniük.
Struccok, és több fajta baromfi is elhelyezésre vártak.
Ragadozó volt a legkevesebb, a párducnak szereztek egy párt, valamint kutyákat hoztak. A
tengeri élőlények közül delfinek és fókák voltak megtalálhatóak.

Red és Bret egymás mellet állva beszélgettek a rovarnép adataira várva.

− Szóval szerinted is csak katonai társadalomban van esélyünk ezt az egészet megúszni? −
nézett Red kérdően Bretre.
− Igen, ebben az időben nincs időnk civilek nyavalygására. Éppen elég gondot jelentenek a
gyerekek is. És mindezt mielőbb tudatosítani kell az embereinkben. Nyilván meg kell
szokniuk, de önként vállalták az utat, ezzel is számolhattak.
− Igazad van az első alkalmas pillanatban összehívjuk őket.
− Egyetértek uram!
− És hagyjuk ezt a baromságot, nem akarok állandó szalutálást, sem az uram megszólítást,
van nevem is. Mindenki legyen tisztában ki kinek a felettese, és ha parancsot kap habozás

39
nélkül, hajtsa végre. Nem akarom az embereket ebben az amúgy is elég stresszes helyzetben
még a katonai protokollal terhelni.
− Rendben, ennek én is örülök. Csak nem akartam én felhozni ezt a témát. − vigyorgott Bret.
− Viszont bármilyen kis kihágást kegyetlenül megtorlunk.
− Mire gondolsz pontosan?
− Lopás, verekedés…
Ekkor újra megszólaltak a vészjelzők és az önvédelmi rendszer is működésbe lépett.
Mindketten az ablakhoz rohantak.
− Újabb kaput nyit egy hajó? − kérdezték a műszereket vizsgáló Jumutól.
− Nem ez már itt van és felénk közelít.
− De én semmit nem látok. − Mondta Bret.
− Én sem. − Felelte Red pedig úgy meresztette szemeit, hogy majd kiestek.
− Nem nagy, talán valamilyen vadászgép bár elég valószínűtlen lenne bázis hajó nélkül. Ott
van nézzétek, harminc foknál, kilenc órán.
− Honnan tudsz ennyi emberi kifejezést? − Kérdezte Red csak úgy mellékesen, tekintetével a
közeledőt keresve.
− Hosszú történet majd később elmesélem. A hajó befogta a célt, de még messze van ahhoz,
hogy szabad szemmel lásd. Kivetítem a kijelzőre a képét hogy ti is megnézhessétek, én még
soha nem láttam ilyen primitív hajót. A pályája alapján viszont egyértelműen felénk tart. Nem
tudom mit akarhat, de fél órába is beletelik, míg ide ér.
Red megfordult egy újabb technikai csodával találva szemben magát, előtte fent a plafon alatt
ott lebeget a földi űrsikló háromdimenziós képe.
− Huh. Ez a mi hajónk Jumu, nem kell aggódnunk.
− Tényleg? Akkor elnézést, de attól még primitív.
− Kapcsolatba tudsz velük lépni?
− Persze ez egy jó hajó. − gúnyolódott mosolyogva Jumu − Ez kapcsolatba lép bármivel. Egy
pillanat és vonalban lesznek.
A termet azonnal az űrsiklón lévő tanácstalan, vitatkozó emberek hangja töltötte meg.
− Még is mit mondjak? Nem is biztos, hogy hallanak minket. − mondta egy férfihang.
− Azt nem tartom valószínűnek, de tutira veszem, hogy érteni már nem fognak minket. −
felelte egy másik férfihang idegesen. − És azt is, hogy nem fognak örülni, ha csak úgy
odaröppenünk hozzájuk.
Ekkor egy női hang szakította meg a diskurzust.
− Itt Jodie Woods beszél, fegyvertelenek vagyunk. Kérem, válaszoljanak, mi földi emberek
vagyunk és békések a szándékaink.
− A leszállító automatával be tudom hozni őket, ha közelebb érnek. − Informálta Jumu Redet,
majd egy kis sárga háromszögű ábrára mutatott maga előtt. − Ezzel pedig összekapcsolhatlak,
ha beszélni akarsz velük.
− Rajta. − intett, majd újra az ablak felé fordult. − Üdvözlöm magukat Woods kisasszony, én
Red Keorta ezredes vagyok.
Válaszként csak hebegés−habogás érkezett egy jó darabig, majd az egyik férfi szólalt meg.
− Tisztelet az ezredes úrnak és az egész népének!
− Köszönöm, de mi is emberek vagyunk. Ha közelebb értek behozzuk magukat, és akkor
majd mindent megértenek. Addig megszakítom a kapcsolatot, jó utat.
Épp az adás végeztével csatlakozott hozzájuk Bret, a kezében egy aktával.
− Megvan az első jelentés a... a hangyákról. − az első pillanattól így nevezték őket egymás
közt, mivel a nevüket képtelenek voltak kimondani. − Rettentő nagy az adatbázis ami
érkezett, az elemzők valószínűsítik, hogy a Nukh faj teljes tudásanyaga benne van. Szóval
egyelőre nem sok adat van róluk, de már ez is komoly előrelépés!
− Foglald össze.

40
Bret elmesélte, hogy a Nukh faj hatalmas stratégiai előnynek értékelte ezt a rovar fajt, ezért is
léptek velük szövetségre. Az után fedezték fel őket, hogy Jumu és társai elindultak a
küldetésükre, így Jumu valóban nem ismerhette őket. Az adatbázis feljegyzéseiből is
érzékelni lehetett, hogy szinte örömmámorban úsztak a Nukhok a boldogságtól, amiért
ráleltek erre a fajra. Álmaik megvalósulását látták bennük. Ezek az álmok viszont igen hamar
szertefoszlottak, mikor a vírus a hangyákra is kíméletlenül lecsapott. Csak egy kisebb hajóhad
menekült meg a pusztulástól, mert új születésűek és gyakorlatozni küldte őket a királynőjük a
külső övezetekbe. Végül ez lett a szerencséjük, így tudták elkerülni a fertőzést. A számukra
otthont adó naprendszerükbe való visszatérésüket már nem is engedélyezték, hanem a
királynő a Nukh néphez irányította őket, hogy mentsék fajukból, ami még menthető. Nem is
sejtették, hogy a szövetségesük is az utolsókat rúgja a vírus támadástól. A Nukhok utolsó,
még élő vezetője Jumuék után küldte őket, abban a hitben, hogy itt minden rendben van és
közös erővel újra felvirágoztathatják népeiket. A készletek hiánya miatt ide már csak ez a két
hajó érkezett, gyakorlatilag az éhhalál szélén.
Red érdeklődve hallgatta végig a beszámolót, bár csalódott, hogy konkrétan nem derült ki,
miért is értékelték ennyire a Nukhok a hangyákat. Remélte, hogy idővel megtudják miben is
rejlik a valódi erejük.
− Van még valami, amit tudnom kellene róluk? − érdeklődött Red.
− Akad még pár információ. Náluk az említett királynőség nem csak egy cím, ahogy például a
Földön elképzelnéd. Az egész fajukban csak a királynők a nőneműek. Az anyabolygójukon élt
a faj főkirálynője, melyből csak egy volt, és ő irányította az egész nemzetét. Őt segítették még
az uralkodásban a flottákban lévő harckirálynők, és a többi egyed, amik például a kis
vadászokkal érkeztek a hajónkra. Az ő megnevezésükkel kis gondban vagyok, nem találok
megfelelő szót ami jellemezhetné őket. Szerelést, kutatást, valójában minden tudományos
vagy technikai jellegű munkát ők végeznek, hatalmas önálló intelligenciával rendelkeznek.
− Akkor egyszerűen nevezzük őket észhangyáknak, ezen nem fog múlni. De miért múlt
időben beszélsz a királynőkről? A hajókon nincsenek ilyenek?
− Sajnos nincs, de ha jól értelmezem és minden jól megy még lehet.
− Érdekes, remélem hamar erőre kapnak a kis furcsa barátaink. Egyelőre lépjünk tovább.
Jelenleg nem látom, hogy nekünk bármi előnyünk is származna belőlük. Jelenlegi ismeretek
szerint hogyan változhat ez a jövőben?
− Hát ez a rész még elég zavaros számomra, de a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nincs
királynőjük. Sajnos mind elpusztult, és ha nincs királynő úgy vélem nincs harci kedvük, sem
életkedvük. Depressziósok, talán ez fejezi ki legjobban a jelenlegi hangulatukat. A harcosok
egyáltalán nem foghatók harcra, az értelmiség talán. Ami viszont még rosszabb hír, hogy a
hajókon nincsenek dolgozók. Mivel ezt az egységet csak gyakorlatozni küldték nem tartottak
velük dolgozók, viszont most hogy magukra maradtak, fontosak lennének ők is. Csak
fészekgondozók találhatóak pluszban a hajókon, akiket a királynő gondozására vittek
magukkal. Ők viszont csak alap és célirányos értelmességgel rendelkeznek, így nem
válthatják fel a dolgozókat.
− Azaz? Ezt így nem teljesen értem. − vágott újra közbe Red.
− Nem taníthatóak, velük született memóriájuk van az elvégezendő feladatokra. Viszont a
dolgozók állították elő az élelmiszerüket, ami most így nem áll rendelkezésükre. Viszont a
feljegyzésekben külön kivan emelve amit nem értek, lehet félre értelmeztünk valamit, az
élelmiszerük minden technikájuk alapanyaga.
− Hát Bret, elég bonyolultak ezek a hangyák. Ezzel kapcsolatban nekem feltűnt valami már
első látásra, de nem mertem szóbahozni. A hajóik úgy néznek ki, mintha nem csak fémből,
hanem nagyrészt valami élő szövetből, vagy növényből készültek volna. Azt akarod mondani,
hogy ezek a hajók egyben élőlények is?

41
− Ha jól értelmezem ezt az egészet igen is, nem is. Nagyon magas szinten voltak a növény és
állat ismereteik. Úgy próbáld meg elképzelni az egészet, mint ahogy mi használjuk az épített
gépeinket, ők úgy használják gépként a nem is tudom hogyan előállított… − Bret egy darabig
tanácstalanul gondolkodott, mi is lenne a megfelelő szó − terméseket, állatokat?
− Értem, mondd csak tovább ha még van.
− Hát a gond az, hogy mivel nincs dolgozó, nincs élelmiszer. Ezért ezt a feladatott magunkra
kell vállalnunk, ha meg akarjuk őket óvni a kipusztulástól.
− Igen, ehhez már hozzá is láttunk. Viszont hogyan születhet új királynő, és mikor?
− Nem tudni pontosan itt elég hiányosak az adatok, csak utalás van rá, hogy biztonság és
ellátottsági érzetüktől nagyban függ. Reméljük ha elégedettek lesznek a helyzetükkel, akkor
idővel világra jöhet. Azt, hogy hogyan szintén nem tudjuk.
− A közeledő hajót befogta az egyik irányító sugár. − jelentette be Jumu. − Érkezés a
hangárba egy perc múlva.
− Van még valami Bret?
− A harcosok nem értem pontosan miért, de a fajuk alja népének számítanak. Egyelőre ennyi.
− Rendben, így is elég sokat megtudtatok róluk. Én induljunk embertársaink fogadására. −
sóhajtotta fáradtan Red, már nem is tudta mikor aludt utoljára. Majd távozás előtt még egy
parancsot kiosztott Bretnek. − Az új helyzet fényében mérjétek fel az élelmiszerkészleteinket,
több éhes szájat kell etetnünk mint amire számítottunk.

Red és Jumu várta a földi űrsiklót, amely ép ekkor ereszkedet át az energiamezőn.

− Hoppá. − köhintett Jumu, egy kijelzőt figyelve.
− Már megint mi a baj?
− A hajótok képtelen a függőleges ereszkedésre, a sugár pedig félúton elengedi, hogy
szabadon navigálhasson a leszállóhelyek között.
− Szólni kell nekik…
− Késő! − szakította félbe Jumu.
Az űrrepülő hatalmas csattanással ért földet a padlón, a kitört orr futóműve miatt előre bukva.
− Hát ez leszállt. − jelentette Jumu széles vigyorral.
− Kárörvendő. − Red jéghideg pillantást lövellt felé, de amikor Jumu nem figyelt rá ő is
elmosolyodott. Majd jelzett az egyik ide rendelt osztagnak, hogy segédkezzenek a
kiszállásnál.
A sikló ajtaja kinyílt és megjelentek az űrhajósok, szkafanderükben. De hirtelen szoborrá
merevedtek az eléjük táruló látványtól. Bent vannak egy idegen űrhajóban és előttük
segítőkészen emberek rohangálnak, ráadásul földi egyenruhában. Akaratlanul is azonnal a
sisakjaikhoz nyúltak, levették őket, hogy jobban lássanak, egyszerűen nem akartak hinni a
saját szemüknek.
Ekkor egy fiatal, hatalmas izomzatú néger férfi mászott fel hozzájuk.
− Sziasztok fiúk, lányok! Üdvözlünk benneteket új otthonunkban, nyugodtan szólítsatok csak
csokinak. − majd megvillantva vakítóan fehér, szabályos fogsorát és kezet nyújtott.
Hamarosan mindhárman Red elé léptek, bizonytalanul tisztelegve.
− Ezt most hagyjuk, hogyan keveredtek ide?
− Az űrállomásról uram.
− Tényleg arról teljesen, meg is feledkeztem. Csak hárman voltak fent?
− Nem. Viszont a többiek jobban féltek annál, hogy velünk jöjjenek. Úgy gondolták, hogy
miután elpusztították az egész civilizációnk, nekünk miért kegyelmeznének meg? Mi vállaltuk
a kockázatot, az állomáson előbb− utóbb úgyis meghaltunk volna.
− Maguk nem is tudják mi történt? A földet meteortalálat érte, semmi köze az idegen
hajókhoz.

42
− Ne nézzen hülyének, láttuk, hogy mi történt. De akkor maguk mit keresnek itt? És mi ez a
hajó?
− Nem rég óta miénk csak a hajó. De ez hosszú történet, majd a többiek elmesélik. Azt
mondja meg inkább hányan maradtak még az állomáson.
− Még három férfi.
− Hát ezzel biztos nem hozzuk be őket. − nézett a megrongálódott repülőre. − Jumu, el tudunk
jutni hozzájuk?
− Az egyetlen működőképes vadásszal kimehetek értük, de csak a raktérben lesz elég hely a
számukra. Valaki viszont még velem jöhet, jobb lenne ha nem egyedül kellene csinálnom.
Red az érkezet nőre pillantott.
− Hajlandó lenne a társaiért visszamenni vele? És nem árt tudnia, hogy ő nagyon fontos tagja
a legénységnek, egyedül csak ő ért itt mindenhez. Szóval nem szeretném, ha esetleg a barátai
közt félelmükben pánik törne ki.
− Egy ember ilyen gyorsan megtanult mindent egy idegen szerkezetről? − nézett rájuk a nő
gyanakodva.
Jumu elmosolyodott, majd Red belegyező bólintására felemelte karját, jól láthatóan a kézfejét
mutatva a frissen érkezettek felé. Köröm nélküli ujjai, a végükön az alig látszó hasadásokkal
legkevésbé sem tűntek emberinek.
− Mi az isten? − lépett a nő közelebb hozzá. − Hogyan szerezte ezt a fura... sérülést?
Megnézette már valakivel? − értetlenkedett.
Az egyik férfi rémült arckifejezéssel hátrébb lépett. Megértette a látottak jelentését, de nem
tudta mi fog történni ezek után.
Jumu ökölbe szorította a kezét, majd gyorsan kinyújtotta az ujjait, amik végéből tejfehér,
hosszú karmok csapódtak ki.
A nő felsikoltott, a rémülettől hátrálni kezdett és egyensúlyát vesztve seggre esett.
− Ez nem is ember! − mutatott rá.
− Ez azt hiszem nagyon éles szemű megfigyelés, de nyugodjon meg, ő velünk van. Ja és ha
véletlenül egy rovarlénnyel találkoznak, ne sikítsanak − mondta a döbbent és hitetlenkedő
jövevényeknek − hátha nem kívánt hatást vált ki. Akkor hajlandó ki menni vele, azzal? −
mutatott az ezredes a nő háta mögé.
A mutatott irány felé fordult, és akaratlanul is újra felsikkantott, de most teljesen más okból,
és jóval halkabban. Felugorva máris is az idegen vadászgéphez sietett és kisgyerek módjára
tapogatni kezdte.
Ez a szerkezet is matt fekete színében pompázott, erőteret gerjesztve a padló felett lebegett.
Földi ember számára teljesen szokatlan, különleges szögletes formák jellemezték. A
pilótafülke középen, mintegy fészekben helyezkedett el, négy oldalról hatalmas ágyútornyok
vették körül, hosszan kinyúlva a gép testéből. Mégis sikerült úgy elhelyezniük ezeket a
fegyvereket, hogy a pilótát minimális mértékben akadályozták csak a kilátásban.
Megkerülte a gépet meglepődve tapasztalta az apró hajtóműnyílásokat.
− Ez lenyűgöző. Ha tényleg ezzel megyünk, akkor indulhatunk is.
Jumu a vadászgéphez lépve megérintette karkötőjének egy részét, mire a pilótafülke
páncéloldala megnyílt. Egy kis létraszerűség ereszkedett ki, segítve a felmászásukat.
− Félórán belül itt vagyunk, addig nehogy elmenjetek! − nevetett miközben elfoglalták a
helyüket újdonsült társával.
− Egyre jobban kedvelem ezt a fickót. − sóhajtotta Red magán is csodálkozva. − Annak
ellenére is, hogy kiirtották egy csomó barátomat.
A vadász szinte hangtalanul röppent ki a hangárból.

43
 − Jézusom, a ti vadászaitok ilyen hangtalanok? − csodálkozott a nő, ahogy megmozdult
a hajó. A székek szinte köréjük fonódtak, növelve a biztonságukat, de egyben vigyázva, hogy
ne korlátozzák túlzottan a mozgásukat.
− Nem. − Nevetett Jumu. − Éppen ellenkezőleg, túl hangosak. Most a manőverező
hajtóművek mozgatnak minket. Ezek csak pár száz méterig tudnak meghajtani minket, de
nagy szükség van rájuk le− és felszálláskor. Hangszigetelt az egész hajó és mégis... de
mindjárt megérted úgyis.
− Nem kell ezekhez a gépekhez védőruha?
− Ilyenkor nem, ez csak egy egyszerű mentőküldetés. Viszont éles akcióban ahol tűzharc,
komolyabb manőverek, és nagyobb terhelés várható már erősen ajánlott speciális öltözet
viselése. − mondta miközben begyújtotta a főhajtóművet. − Meg, ha akartunk volna sem
tudtunk felvenni, mert a hajón már nincs egy darab sem. − Mormolta Jumu magának
sajnálkozón, a furcsa pára felhőbe burkolódzó bolygón halálukat lelő társaira gondolva.
A pilótafülkét átható dübörgés töltötte be, de rezgést egyáltalán nem lehetett érzékelni. Most
már csak egymás fülébe kiabálva értették meg egymást.
Jodie nem is tudta hova kapja a tekintetét, annyira meseszerű volt itt számára minden.
Kislánykora óta ilyesmikről álmodozott, ezért is lett vadászpilóta majd űrhajós. De ez maga
volt számára a csoda! Közelebb hajolt Jumuhoz: − És mi az üzemanyag?
− Különféle gázok keveréke, minden gépünk szinte ezzel működik. Nagyon hatékony és
gazdaságos ráadásul nincs szüksége oxigénre az égéshez. A nagy hajók tartájai tele vannak, és
évekre elegendő. Előállítása is egyszerű csak egy gázzal telitett légkörű bolygó kell hozzá, a
többit a hajó már elintézi! Nektek is meg kellene vizsgálni, hogy hol hasznosíthatnátok ezt az
energiaforrást. De azt hiszem minderre lesz bőven időtök.
A sebességtől meglódultak körülöttük a csillagok, pillanatok alatt maguk mögött hagyva a
hajóhármast, Melyek békésen keringtek tovább a szürke porfelhőbe burkolódzni kezdő bolygó
körül.

Red az álmosságtól nagyot ásított: − Bret, muszáj aludnom pár órát, addig tartsd a
frontot.
− Várj még egy percet. Találtunk még valamit a hangyákról. Egy tervet és leírást hozzá, hogy
hogyan lehetne átalakítani úgy a főzsilipjeinket, hogy össze tudjunk kapcsolódni a
hangyahajókkal.
− Az remek lenne, nagyban megkönnyítené az etetésüket.
− Ha a sejtéseim nem csalnak, ennél több haszna is lehet. Hajóik belső hőmérséklete jóval
magasabb a miénknél, szerintem felmelegíthetik a levegőnket.
− Ha nekik nem okoz gondot a hőmérsékletcsökkenés, akkor rendben. Szedj össze hozzá egy
csapatott, és kellenek karbantartók erre a hajóra is. Addig viszont ne álljanak neki semminek,
míg fel nem keltem. Az mondjuk hat óra, addigra rendelj el egy gyülekezőt az embereknek,
fel kell őket készíteni a jövőjükre.
Bret magához intette az egyik őrt: − Mutassa meg az ezredesnek a szobáját!
− Igenis uram!
− Várj csak Bret, nem is. − lépett vissza a férfi. − Létre kell hoznunk egy parancsnoki kart is.
Megbízom benned, hívd össze a megfelelő embereket, Jumu és a hangyák is benne lehetnek,
ha akarnak, és gyertek négy és fél óra múlva a szobámba. És kerestesd meg az örömlányok
közül azt, akit elfogadnak szószólójuknak és kísértesd a szobámba, beszélnem kell vele is.
− Jó rendben. − bólintott Bret barátja távozása után azon gondolkozva, vajon ennyire ki lenne
éhezve az ezredes?
Red a katonát követve eljutott a számára berendezett szobába, értékelte az ott fogadó kellemes
meleget. Még megvárta a lány érkezését, a megbeszélés jobban ment, mint gondolta volna, öt
perc alatt sikerült megtárgyalni a dolgot.

44
Majd egyedül maradva ledobta zubbonyát, lerúgta cipőjét és végigdőlt az ágyon. Kicsit
keménynek találta, de elég kényelmesnek ahhoz, hogy gond nélkül elnyomja az álom.

45
 VI.

Csak másodperceknek tűnt számara, amikor négy óra múlva a hajó rendszere a karkötőn
keresztül felkeltette. Gyorsan rendbe szedte magát a találkozóra.
Kilencen érkeztek, elég volt mindenkinek ülőhelyet találnia. Bret átadott egy papírlapra írt
listát barátjának melyen az általa összeállított parancsnoki beosztás szerepelt: Jack Abant
műszaki parancsnok, Jumu első tiszt, Robbert Butz fegyverzet parancsnok és kutató, Suzy
Bendor egészségügyi parancsnok, Anna Wendors biztonsági főnök, Elizabet Tezan biológust
választották kutatásvezetőnek, egy hangya, Martin Metz szárazföldi egységek parancsnoka,
Jodie Woods vadász kötelékek parancsnoka, Bret Perfort parancsnok helyettes, Red pedig
maradt főparancsnoknak.
− Üdvözlök mindenkit, a régieket és az újakat egyaránt! Azért hozzuk létre a parancsnoki
kart, hogy megvitassuk az esedékes gondokat, és megoldásokat találjunk. Először is felkészült
a műszaki csapat a zsilip átalakítására?
− Igen uram, kezdésre készen állunk. Körülbelül egy hét kell a munkákhoz, a megbeszélés
után azonnal neki is látunk. − Válaszolta a műszaki mérnök, aki a szakmájában nagy hírnevet
vívott ki magának az egész országban. Középkorú, fekete hajú, jóképű. Ennek ellenére
érdekes módon nőgyűlöletéről volt híres, sokuk bánatára, mert száznyolcvan centis
magasságával és kilencvenkilenc kilós, sportos testalkatával sokuk szívét megdobogtatta. −
Elnézést uram, Jack Abant mérnök vagyok.
− Semmi gond, van puskám − mosolygott Red a kezében tartott papírt mutatva − és amúgy is
már sokat hallottam magáról a múltban, nekünk a megtiszteltetés és szerencse, hogy egy ilyen
elismert szakember is van a hajón. És könyörgöm hagyjuk a rangokat és minden vele járót, a
vészhelyzeteken kívül mindenki tegeződjön, és nyugodtan használjátok a keresztneveket.
Szóval kezdjük a legégetőbb problémákkal, legelőszöris elmondanám a helyzetünkről a
véleményem. Ha valakinek ellenvetése van, ne hallgassa el. A gond az, hogy nem csak a
hazánkat vesztettük el, hanem a hadseregünket is. És mint az jól láthatóan bebizonyosodott,
nem az emberi faj az egyetlen a világegyetemben, és sokukra nem a békésség a jellemző.
Ezért mindent meg kell tennünk azért, hogy legyen esélyünk. Én egyetlen megoldást látok, ez
pedig a katonai államforma kialakítása. − Körbenézett az arcokon, de csak érdeklődést látott
rajtuk. − Hát jobb volt a fogadtatása mint vártam, de lehet hogy csak azért, mert még nem
fejtettem ki a részleteket. Amíg ilyen kritikus az űrbeli helyzetünk az ismeretlen fajok között,
a rendbontókat egyszerűen agyonlőjük. Szigort kell tartanunk, nem történhet olyan, hogy
belülről gyengüljünk meg. Meghatározzuk minden munkakörnél, hogy hány főre van szükség,
annál többen nem dolgozhatnak ott. A maradék ember pedig mind katonai kiképzést kap. De
ahogy az idő engedi mindenkinek át kell esnie az alapkiképzésen.
− Akkor tulajdonképpen katonai diktatúrát vezetünk be?
− Hát sajnos igen. − Bólintott lassan az ezredes.
− Szerintem − szólt közbe Jumu − sincs igazán más esélyetek.
− És hány éves kortól kezdenénk a kiképzést? − Érdeklődött Martin.
− Tizenhat, de ha elkerülhető, akkor a nők és a lányok éles helyzetben nem harcolhatnak.
Ezért elsődleges szolgálati helyük a Földről velünk jött rendőrök mellett a belső biztonság
fenntartása, Anna parancsnoksága alatt. Háború esetén ők adják az őrszolgálatot az
előképzésben részesülő tizennégy és tizenöt éves gyerekekkel. A kiképzéseknek olyan gyors
ütemben kell haladniuk, ahogy az csak lehetséges. Ben őrmester és az éppen szabad
kommandós lányok gondoskodnak erről.
− Mi ez a megkülönböztetés velünk nőkkel? − Érdeklődött Anna.
− Másnak nem félelemkeltő a férfiak és a nők aránya? Nyilván jobban kell vigyáznunk a
nőkre ha már kevesen vannak. Ha pedig túl akarunk élni ilyen viszonyok között is,

46
szaporodnunk kell. Arra viszont nem kötelezhetjük a nőket, hogy úgymond dobják magukat a
közösbe.
Halk kuncogás hallatszott a szobában és egy páran még el is pirultak.
− De változnak az idők ez által a szabályok és az erkölcsök is. Mert arra viszont motiváljuk
mindegyikőjüket, hogy minél korábban találjanak partnert, és dolgozzanak egy gyereken.
Például 16 éves kortól már koncentrálhatnak erre a lányok. Kötelezni nyilván nem lehet senkit
ilyenre, de kitalálhatunk idővel egy jutalmazási rendszert, hogy igenis megérje gyereket
nevelni. Minden férfi nem találhat magának párt, mivel jóval kevesebb nő van, ezért kell a
gyengébbik nemet meggyőznünk. A másik lehetőség, hogy valamilyen módon büntetjük
azokat akik nem vállalnak kapcsolatot.
− És ezt az egészet hogyan képzeled, honnan fogják tudni a szabadon állók, hogy kinek van
párja és kinek nincs?
− Erre hirtelenjében csak a régi módszer jut eszembe. Gyűrű húznak, de lehetőleg valami
élénk színben. Szerintem elég egyértelmű jel lenne.
− És mi van ha elmúlik a szerelem? − Szakította félbe a férfit Suzy.
− Hát igen, ez igaz − gondolkodott a férfi − akkor egyszerűen közös megegyezéssel levetik,
és új partnereket keresnek.
− Csak így egyszerűen?
− Miért ne? − Vont vállat a férfi. − Ez a kockázat mindig is fennáll egy kapcsolatban, nekünk
pedig nincs sok időnk lelkizésre. Esetleg annyit tehetünk, hogy adunk valamennyi türelmi időt
annak, míg nem kész egy új kapcsolatteremtésre.
− Sok mindenben igazad adok neked a helyzetünkben, reménykedjünk benne, hogy működni
is fog. Most már folytathatod.
− Egyelőre csak a parancsnoki kar hölgytagjai képeznek kivételt az előbbi alól. Ha nincs
alapos, meggyőző oka, más nem kaphat ez alól felmentést. Viszont mint említettem, sok
férfinak ebben az estben sincs semmi esélye testi kapcsolatra sem, nem hogy párt találni.
Ezért kialakítunk egy jutalmazási rendszert az ő számukra, minden kimagasló teljesítményért
bármely beosztási területen. Már tárgyaltam a hajón lévő örömlányok vezetőjével, tizenöt
vállalta úgymond a szolgálatot. Ez lehet bizarrul hangzik, de hát egy férfinak kell ennél jobb
motiváció?
− Azt akarod mondani, hogy ez a tizenöt lány győzni fogja az összes férfit? − Nevetett Suzy.
− Mi adjuk ki az engedélyeket és csak azoknak, akik tényleg érdemesek rá. Kétlem hogy bele
fognak szakadni a lányok. És egyébként is, a katonák harcolnak, a földművesek
gondoskodnak az ételről, az örömlányaink pedig ehhez értenek, szóval ez lesz a munkájuk.
− És mi lesz a kimagasló teljesítményt nyújtó lányokkal, ők kimaradnak a jutalmazásból? −
Érdeklődött enyhe gúnnyal Anna.
− Természetesen nem. Nem csak szexuális jellegű jutalmazásra gondoltam, de az érdekeltek
ezt is választhatják. Viszont lesznek kizáró okok is, nem lehet ezzel jutalmazni azokat,
akiknek már van párjuk, és azokat sem akik kiadják az engedélyt. Azaz saját magunk.
− Ez egy jó ötlet. De akkor mit kaphatunk mi? − Vigyorgott Bret.
− A jutalmazás egy óra kikapcsolódást jelent. Bár mi ide tartozhat, amit tudunk teljesíteni,
olyasmikre gondolok, mint űrséta, vadászgéppel való repülés, fürdés, bármi…
− Fürdés? − Vágtak egyszerre többen a szavába.
− Gondoltam, hogy ez felkelti az érdeklődéseteket − nevetett a férfi − vannak felállítható
medencéink, minden szükséges berendezéssel. De már meg akartalak kérdezni Jumu. Ti
hogyan oldódtátok meg a tisztálkodást? Mert mióta itt vagyunk még nem is mosakodtunk, és
ez nem túl egészséges. Lassan a saját szagom is kezd már zavarni.
− Vízben szoktatok fürdeni? − Csodálkozott rájuk Jumu.
− Miért ti nem? − Csodálkozott vissza rá Suzy.

47
− Soha! − Felelte megvetően. − Tud a fajunk úszni, de vízzel kényszerből kerültünk
kapcsolatba és csak akkor ha a körülmények megkívánták. Higiéniánkat a ruházatunk végzi. −
fogta meg szürke kezeslábasának anyagát − Van belőle a hajón rengeteg, jut belőle nektek is
bőven. Az anyaga jól nyúlik, szóval minden másfél méternél magasabb embernek jó lesz.
− Ezt eddig miért nem mondtad? − Nézett rá mérgesen Red.
− Mert nem jutott eszembe, és nem volt róla fogalmam nálatok ez, hogy szokás.
− Kezdjék szétosztani a ruhákat minél előbb. − Adta gyorsan parancsba. − Ezzel a
tisztálkodási megoldással legalább még nagyobb lesz a fürdő jutalmazási értéke. Mert tudod
Jumu a mi fajunk nem csak muszájból szokott fürdeni, hanem szórakozásból és élvezetből is.
Jumu furcsálló arckifejezéssel nézett körbe az embereken, majd rájuk hagyta egy
vállrántással.
− De térjünk vissza kicsit a lányokhoz. Száz százalékig biztonságosan védhető helyet
szeretnék a számukra. Jumu vélemény?
− Hát, talán a tizenhatos szinten a cellablokk.
− Hány szint is van ezen a hajón?
− Harminc. − Nevetett Jumu.
− Oké, hány cella van azon a szinten és mekkorák?
− Egy tízszer−tízes előtér, négy méter széles folyosó, ötször−ötös cellák, huszonöt
oldalanként. − Sorolta Jumu a szoba falán lévő kijelzőről.
− Remek, ez igen jónak tűnik. Kérdezzétek körbe az embereket ért−e valaki a medencék
felállításához, majd irányítsátok Jackhez. Te pedig állíttass fel kis fűthető medencékből
hármat vagy négyet a készlettől függően, elosztva a cellák között. És a lányok segítségével
rendezzétek be a szobákat. És hát nem tudom hogyan vannak elválasztva a cellák egymástól,
de oldjátok meg, hogy ne látszódjon és hallatszódjon ki semmi belőlük.
− Rendben, megoldjuk.
− Oké. Más téma. Szükséges létszámban gondoskodnunk kell mindenterületen az
utánpótlásról ezért a fiatalok közül ki kell válogatni a legmegfelelőbbeket, és a legjobb
szakemberek mellé kell helyezni őket. Össze kellene állítani egy tesztet, hogy tisztában
legyünk melyik gyerek milyen téren kimagasló. A tehetségeseket nem lenne bölcs ötlet
közönséges katonának küldeni, gondolom ezzel egyetértünk. Aztán a tizenkét év alattiak
tanítását is meg kell oldani, szerencsére vannak velünk tanárok is, úgyhogy ez remélem nem
lesz gond. De egyelőre a kutatásokra kell a legnagyobb energiát összpontosítani, hogy
mielőbb eredményeket produkáljanak.
− Én már kutakodtam kicsit. − Felelte Suzy. − Az új Nukh orvosi adatok és technológia
birtokában valószínű, hogy létre tudunk hozni egy különleges mikro chipet, amit az agyunkba
kellene ültetni. Feljavítaná a biológiai folyamatainkat, valószínű az élettartalmunkat is
növelné, gyorsabban gyógyulást tenne lehetővé és valamivel a fizikai képességeink is
növekednének. És ez még csak az első fázis lenne, a feljegyzés amit találtam, még három
másik chipről tesz említést. A második programozott memóriát tartalmaz, mellyel tetszőleges
tudás juttatható az agyba. A harmadik rész sokkal gyorsabb tanulást tesz lehetővé az
eddigieknél. A negyedik pedig irányítja és segíti a másik három munkáját.
− És ez a technológia nálunk embereknél is használható? Egyáltalán mikorra tudod elkészíteni
az elsőt, vagy hogyan?
− Az agyi felépítésünk szinte tökéletesen megegyezik, így működnie kell. Nehéz kérdés hogy
mikorra készülhet el, a rendelkezésünkre álló eszközökkel talán nem is lehet legyártani. A
hajón talán van valami...
− Nincs semmi gond, a holnapi napon már az elsők el is készülhetnek. Ez egy kutatóhajó, fel
van szerelve Nukh típusú alkatrészgyártó egységgel. − Mondta Jumu. − Mindent le tud
gyártani, ami nem nagyobb egy méteres kockánál. Csak ki kell küldenünk az ásványanyag
gyűjtőt, igaz nem nagy de majd legfeljebb többször fordul, mondjuk a holdatokra.

48
− Miért épp a holdra?
− Mert kicsi a tömegvonzása és a gyűjtő nem éppen környezetbarát módszerekkel dolgozik.
− Rendben van. Na gyerekek, ki vállalja az első beültetését?
− Magamon fogom elvégezni. − válaszolta a doktornő.
− Szó sem lehet róla, − tiltakozott Red − téged elsőre nem kockáztatunk! Más jelentkező?
Jack pillanatok alatt végig gondolta a dolgot: − Majd én. Úgyis nagyon kellene még
részletesebb műszaki tudás az elvégzendő munkáimhoz.
− Rendben, erről lehet szó. Nézett Red hálásan a férfira. − Az éjszaka folyamán állítsátok
össze szakterület szerint a szükséges ismerethalmazt, amit a chip tárolni tud. Biztosítok
programozókat a munkához, és Jumu is segíteni fog. Az emberek között pedig fel kell mérni
ki milyen feladatkörben dolgozna, vagy szolgálna a legszívesebben, ezt is figyelembe véve
kell megkezdeni a gyártásukat.
− Adnák egy tanácsot, mit vigyetek még ezen kívül fel rá. Letöltöm azt az idegen nyelvezetet,
amelyet a legtöbb helyen valaki beszéli, így már szükség esetén valamennyire kommunikálni
is tudtok.
− Nagyszerű ötlet, rendben! Valami más fejlesztési ötlet nincs?
Jack egy kissé bátortalanul felemelte a kezét: − Nekem van, és ehhez nagyon is jól fog jönni
majd az új tudás. Azt vettük észre, hogy a Nukh vadászok hajtóművei jóval kisebbek, mint a
mi sugárhajtóműveink, ennek ellenére jóval erősebbek. Arra gondoltam, hogy
megpróbálhatnánk átépíteni a Harriereket. És az sem elhanyagolható tényező, hogy a kerozin
készletünk véges. Véletlenül fül tanúja voltam Jodie élmény beszámolójának − intett fejével a
lány felé − abban említette, hogy a Nukh gázüzemanyag szinte korlátlanul a rendelkezésünkre
áll. A teljes átalakítás eredményeként, ha sikeres lesz képesek lennének az űrben is repülni. És
ráadásnak találtunk egy olyan anyagot az adatbázisban, amit úgy lehet önteni, mint a gipszet
szoktuk a Földön. Minden ismert fémötvözetünknél erősebb, könnyebb és ellenállóbb mégis
rugalmas marad. Pedig nem is fém, hanem inkább valamilyen műanyag. Terveim szerint erre
cserélnénk ki a meglévő burkolati lemezeket. A teljes Nukh műszaki ismerettel szerintem
képes lennék megcsinálni, csak hajtóműcsere kell és burkolati átépítés, a többi apróság már
gyerekjáték.
Red tanácsot kérően fordult Jumu felé.
Az bólintott: − Igen kiválóan alkalmas hajóépítéshez, igaz páncélzatként elég gyenge lesz. De
a jelenleginél még mindig jobb. De nagyobb munkát vállaltok magatokra, mint gondolnátok!
− Pontosan mire gondolsz? − Nézett rá Jack.
− Hát nem vagyok gépész, vagy mérnök, de például a hatalmas hang és az általa keltett rezgés
problémát jelent. És mivel csak a mi gázhajtóműveinkkel rendelkeznének, a hangárt ki
kellene üríteni a zaj miatt minden fel− és leszállásnál.
− Értem. Mindegy Jumu, most szerintem ez a legkisebb problémánk, majd kitalálunk valamit.
Egy mintadarab legyártására megkapod az engedélyt Jack, remélem nem kell csalódnom.
Jack örömmámorban úszott, máris tervezgetni kezdve az előtte lévő papírlapon, miközben
magában nevetett: „Még, hogy jutalmazási rendszer, és hogy mi nem részesülhetünk belőle.
Ha tudnák máris mekkora ajándékot adtak nekem!”
− Akkor még itt van a hangyaélelmezés és egyúttal az üzemanyag kérdés. − Mondta Red
hátradőlve a szoba egyetlen foteljében. − Várom az ötleteket!
− Egyetlen hely, ahonnan még gyorsan élelmiszert szerezhetünk az a Föld. − Szólalt meg
először Elizabet.
− Pontosan mire gondolsz? − Fordult felé Martin.
− Gondolom katonaként pontos térképeitek vannak a városokról is. Mi meg már tudjuk mit
kell keresnünk. Tejfeldolgozó üzemeket, tojásfeldolgozókat, szójaliszt is jól jönne és persze
cukor. Na meg igazából minden más, ami ehető az embereknek is.

49
− Igen magát a gyárakat és a raktárakat is megtaláljuk, de nehéz munka lesz a hideg miatt. És
gyorsan kellene dolgoznunk mielőtt mindent betemet a hó. − Értett egyet Red, majd kis
szünetet tartva rádión keresztül már ki is adta az a szükséges utasításokat a kisebb hajó
felkészítéséhez. − Jelenlegi készleteink meddig lennének elegendőek?
− Valamivel több, mint hat hónap. De nagy szükségünk van további készletekre, mivel a
hangya hajók az élelmüket használják üzemanyagként. És nem csak az élelmezési tartájaik
üresek. A hajtóműtartályok, nem akarok senkit megijeszteni, de hatalmasak! − Felelte
Elizabet aki már egyedüliként járt a hangya hajókon.
− Akkor kifosztunk annyi raktárt, amennyit csak szükséges. Ma éjjel felkészítjük a hajót.
Addigra jó lenne, ha megtörténne az első beültetés Suzy.
− Mindent el fogunk követni. − Bólintott a doktornő, ő is kiadva az utasításokat az
embereinek.
− Míg a hangyáknál jártam, találtam mindkét hajón valamiféle szerkezetet, amit biztos, hogy
nem ők készítették. − Szólalt meg újra Elizabet. − A technika alapján a tiéteknek ítélem Jumu.
− Amint lehet megnézem, de eléggé el vagyok havazva.
− Van még valami halaszthatatlan? − Nézett körbe kérdően Red.
− Nekem van. Amíg aludtál az adatbázist, olvasgattam, és sokat töprengtem magamban,
kifejteném mikre jutottam. − Állt fel Jumu. − Hosszú lesz és lehet, hogy bonyolult is ezért
kezdem az elején. Szerencsémre megadatott, hogy mostanában más szemszögből is
áttekinthetem a dolgokat, így még lehet jobb is, hogy leáldozott a Nukh szövetségnek. Mivel
két nagy szövetség létezett a Galaxisban, a Nukh és a Szabad Fajok Szövetsége. A Szabad
Fajok Szövetsége a szabadságért és a ti szavatokkal élve a demokráciáért küzdött. A Nukh
szövetség volt visszatekintve a gonosz, a mindenség meghódítására törekedve. Hogy az
egészet megértsétek, be kell avatnom benneteket egy kissé a történelmünkbe. Körülbelül
kétezer−ötszáz éve, még a szövetségek megalakulása előtt állhattunk hasonló technikai
szinten, mint most ti. Ekkor jutott ki a fajom az űrbe, igaz nem tisztán önerőből. Gyors
változás volt ez, az ezt megelőző években is még klán háborúk dúltak az egész bolygón.
− De miért? Mondjuk mi is pusztítjuk egymást, de nálatok ez hogyan zajlott? − Nézett rá
meghökkenve Anna.
− A mi fajunkban nagyon kevés nőstény született. Elnézést a kifejezésért, de ez a
legmegfelelőbb fordítás. Amúgy legendáinkban ez átokként szerepelt isteneink büntetéseként
a kegyetlenségünkért. Nőstényeink mindig legalább két utódot hoztak világra csak ezért nem
pusztultunk ki. A háborúk a nőstények birtoklásáért folytak, az egész bolygón állandó
anarchia tombolt. Cél nélküli kegyetlen vad nép voltunk, nem volt semmi ami összefogott
volna minket. Ekkor következett be számunkra a feljegyzések szerint a megváltás. Egy űrhajó
ereszkedett alá az égből, egy papi közösség, kik egy háborús istenséget imádtak. Hogy
hogyan keveredtek a mi bolygónkra nem tudom, de telitalálat volt a számukra, a hitük úgy
terjedt el közöttünk, mint a futótűz. Ez főleg azért történt ilyen sebesen, mivel teljesen
egybevágott az istenük szolgálata a hatalmi vágyainkkal és nem sértette harci kódexünk
évezredes szabályait sem.
− Ebben van az a rész is, hogy legyőző ellenségetek szolgái lesztek? − Kérdezte Red az állát
dörzsölve.
− Igen, ebben. − Felelte Jumu mosolyogva. − Na szóval az egész bolygón megszűntek az
ellentétek, és összefogva űrhajókat kezdtünk építeni a papságunk által adott tudás alapján. Azt
jövendölték, ahogy belépünk az új világokba megszűnik rajtunk az átok, és igazuk is lett. A
fajom tagjai között igazán soha semmi érzelem nem uralkodott a nagyravágyáson kívül. Ezért
az idegen fajok nőstényei nem keltettek harcosainkban semmi ellenérzést, csak az utódlás
lehetőségét láttuk bennük. A genetikai állományunk olyan, hogy bármely faj velünk nagyjából
egyező nőnemű egyedével tudunk párosodni. Zömében ők is csak hím utódot hoztak világra,
de azért jelentősen változott így a helyzetünk.

50
− De akkor, hogyan tudtátok így megőrizni genetikai tisztaságotokat? − Csodálkozott
Elizabet.
− Erre a kérdésre a génállományunk a kulcs. Az öröklődésben egyáltalán nem jutnak
szerephez a női egyed génjei, mindent a hím örökít tovább.
− Lenyűgöző. Ezek szerint akár a velünk is képesek lettetek volna szaporodni? − Nyelt egy
nagyot Suzy.
− Ez is a céljaink között szerepelt a támadáskor. − Felelte halkan Jumu. − Gyorsan hírünk kelt
a fajok között a kíméletlenségünkről és erős hadseregünkről. Ezért volt akiket a félelem,
másokat a busás zsákmány lehetősége állított a mi oldalunkra. Ekkor alakult meg a Szabad
Fajok Szövetsége, majd rá pár évre a Nukh Szövetség. A két szövetség állandó háborúban állt
egymással, több−kevesebb sikerrel mindkét oldalon. Mikor már jelentős űrhajó flottával
rendelkeztünk a papság egy kiirtandó fajt jelölt ki célpontként. Nem tudjuk miért, de
követelték, hogy mészároljuk le őket, mi pedig örömmel fogadtunk szót. A nők zömét
rabszolgaságba hajtottuk, majd az utódaink megszülése után ők is meghaltak.
A szobában mindenki döbbent arccal hallgatta a beszámolót.
− Istenünknek akkora örömet szereztünk papjaink szerint, hogy az megajándékozott
bennünket a mostani gázhajtóművel és a gázok titkával. Az új hajtóművel hatalmas előnyt
kaptunk, mivel még a jelen pillanatban is ez a legjobb, a mi hajóink közel húsz százalékkal
gyorsabbak bármelyik fajénál. Például az adatok alapján a hangya hajók hetven százalékos
teljesítményre képesek csak hozzánk képest. Mai nap…
− Ezek szerint tovább tart az út az általad ismert első lakott területhez, mint mondtad, hacsak
nem hagyjuk el a hangya hajókat? − dőlt előre székén Bret.
− Igen, pontos meglátás. − Felelte Jumu, majd folytatta a beszámolót. − Mai napig sem tudom
honnan szerezték a találmányokat a papjaink. Teljesen elszigetelve éltek, csak a fajunkkal
voltak hajlandóak találkozni és semmilyen gyártóképességgel nem rendelkeztek. Lehet
kinevettek, de még most is hiszek benne, hogy tényleg egy isten keze volt a dologban. Néha
eltűntek, néha megjelentek, és minden általuk kitűzött cél teljesítése után kaptunk valami
forradalmian új találmányt. Hamarosan mindenki félte a nevünket, mert minden utunkba eső
világokat lerohantunk. Vagy csatlakoztak, vagy a nők kivételével teljesen kiirtottuk őket.
Éppen emiatt viszont nagyon megerősödött az ellenség is. A közel eltelt kétezer év alatt a két
szövetség hatalmasat fejlődött, és nem bírt senki sem felülkerekedni a másikon. Ekkor jött a
vírus. Az elején egymást vádolták a szövetségek a járvány kitörésével, de később mindegyik
fél belátta ennek lehetetlenségét, mivel mindkét oldalon leírhatatlan volt a betegség
áldozatainak a száma. A papjaink által adott valami ősrégi írás szerint felszereltük ezt a hajót,
és a felderítetlen ismeretlenbe indultunk kutatni. Tudjátok az a legfurcsább, hogy saját fajom
képviselőjeként is egyre jobban kihalásra érdemesnek találom magunkat. − Jumu fel alá
kezdett sétálni a szobában egy darabig a halántékát dörzsölve, majd leült. − Furcsa dolgokat
művel bennem az emberi agyatok, eddig nem említettem, mert nem is tudom, talán azt hittem
el tudom nyomni magamban. De lehetetlen és már nem is akarom. Feléledtek bennem az
eredeti tulajdonos emlékképei és tudása, és ráadásul mintha ez nem lenne elég, soha nem
tapasztalt érzéseim kezdenek lenni. Bár egyelőre kifejezetten tetszik, nem is gondoltam, hogy
milyen üres és sivár volt az élet. De ez hátrány, ha lehetséges lenne a fajom biztosan
kinevetne ezért. Az érzelmek hatalmas hátrányt jelentenek a harcban, ezért is voltunk mi ilyen
sikeresek.
A legtöbben viszolygással hallgatták a beszámolót. De volt, aki először elborzadt, majd
sajnálni kezdte.
− A mindent elsöprő érzelmek. Nektek embereknek ez a legnagyobb hátrányotok. Persze
bizonyos téren ez előnyötökre válhat, de a harcban semmiképp. De ezt ellensúlyozhatjuk a
hangyákkal − mutatott a rovarlényre, amely mozdulatlanul az egyik sarokban gubbasztott −
egyáltalán nem véletlen, hogy szövetségre léptünk velük ilyen váratlan gyorsasággal.

51
Megnyitottam az üzenet tikos részeit hátha találok róluk ott is adatokat, és egészen meglepő
dolgok derültek ki. Most már nagyjából világos számomra, hogy miért volt a népemre a vírus
fenyegető árnyékában is oly viharos hatással a felfedezésük. Igaz most nekünk terhet
jelentenek, de ha majd megszületik a királynő, olyan erős és tökéletesen hűséges támogatókat
kapunk melyet még elképzelni sem tudtok.
− Ezt, hogy érted?
Jumu felemelve kezét jelezte Rednek, hogy azonnal folytatja, csak először ivott egyet, mert a
sok beszédtől már teljesen kiszáradt: − A hangyáknak nincs lelkiismeretük, és amit a
királynőjüktől parancsba kapnak azt gondolkodás nélkül teljesítik. Az erejük és ösztöneik
pedig szintén lenyűgöző.
− És mikor fog az a bizonyos királynő megszületni? − Kíváncsiskodott Elizabet.
− Ezt nem lehet pontosan tudni, arra viszont rájöttem, hogy két fontos tényező befolyásolja.
Ezek pedig a biztonságérzet és jóltartottság. Azt is megértettem miért számítanak a harcosaik
úgymond alja népnek. Ők leegyszerűsítve nem mások mint biológiai robotok. Másra nem is
alkalmasak, mint tökéletes pusztításra. Önálló tudattal egyáltalán nem rendelkeznek, csak a
királynő tudja őket irányítani telepatikus úton. Őket ezért nem lehet most egyáltalán harcra
bírni, csak egyfajta csökkentett üzemmódban vegetálnak. Harcok során nyugodtan
feláldozhatok, a királynő annyi tojást rak belőlük amennyit csak akar, és pár napon belül már
is készek is a harcosok. Ezért bírnak a legkisebb értékkel a boly számára, könnyedén
pótolhatók. Pedig nálatok sokkal erősebbek, vagy háromszor nagyobbak egy átlag embernél,
ráadásul egész komoly természetes páncélzatuk van. Szóval egész félelmetes katonák.
− Egyáltalán hány hangya harcosunk van most? − Érdeklődött Red.
− Mindegyik hajón ötezer a tízezer helyet, mivel az éhhatár szélén csak a harcosok felét
etették. − Felelte Elizabet.
− Nem harcolnak, de mégis zabáltatjuk őket? − szól közbe Martin is.
− Kiss teherrel jár a fenntartásuk. − folytatta Jumu − Tevékeny állapotban is fele annyit
esznek méreteik ellenére, mint az észhangyák és csak kétnaponta. Inaktívan pedig hetente
egyszer. Szóval etetni mindenképp kell őket. A lényeg, hogy a harcosokat a királynő nélkül
lehetetlen csatára bírni, az észhangyáknál pedig két lehetőség van. Vagy a királynő képes rá,
vagy ha ő nincs, mint jelen esetünkben is, akkor csakis a boly kipusztulásának veszélye estén
a félelem vezérli őket. Felesleges őket tanácskozásra hívni nem értenek belőle semmit.
Teljesen más az értékrendjük és gondolkodásmódjuk is eltér a miénktől!
− Ez döbbenetes. − mondta halkan Red.
− Akarsz valami még megdöbbentőbbet hallani?
− Rajta, lepj meg. − mosolyodott el a férfi.
− Azért kapsz tőlük feltétel nélküli örök hűséget, mivel a főkirálynő feladata volt minden
szükséges dologgal ellátatni a hadsereget. Ezt a szerepet ti vettétek át, és most a hangyák
téged ismertek el főkirálynőnek. Most mindenre tőled várják a parancsot.
Red csak levegő után kapkodott leesett állal.
− Egy pillanat! − Szólalt meg Elizabet. − Ha ez igaz, miért ilyen letörtek?
− Mert telepatikus irányítást igényelnek, amire ugye képtelenek vagyunk, hiába fogadnak el
vezetőként. Már azt is tudom milyen szerkezetünk van a hajókon. Radarok és adó−vevő
rendszer, mivel ezek nélkül ide sem találtak volna. A navigációt is a királynő végzi normál
esetben. E fölött a részlet fölött simán elsiklottatok, de csak, azért mert nem ismeritek még a
lehetséges ellenségeket. Bár elszörnyedtetek a mi fajunkon, de tudok mesélni egy sokkal
rosszabbat is. Telepata lények, melyek közül mind nőnemű. Bár túl sok feljegyzésünk nincs
róluk, mert akik találkoznak velük legtöbbször örökre eltűnnek. Mindenki rettegi őket, jobban
mint annak idején a Nukh szövetséget. Nincs talán olyan faj aki ha már találkozott velük,
vagy hallott róluk, ne szőtte volna bele gonoszként a meséikbe, és ne velük ijesztgetné
rosszalkodó gyerekeiket. Kegyetlenségben messze felülmúlták a népünket. Soha nem tudtuk

52
meg mi történhetett a hímjeikkel, szerintem kiirtották őket. Genetikailag ugyanúgy képesek
idegen fajokkal párosodni, mint mi, de náluk csak lány utódok születnek. Férfiakat
hadjárataikban szereznek és telepatikusan uralva rabszolgaként tartják őket. Őket nem
érdeklik a háborúk, a szövetségek, sem a határok. Egyszerűen néha úgy döntenek, hogy
valamelyik bolygót megtámadják lakóiért, leigázzák őket és elviszik a népességet
rabszolgának. Az elnéptelenedett területet hátrahagyják, mert a területfoglalás érdekes mód
nincs céljaik közt. Értelemszerűen volt birodalmam is tartott tőlük, és a többi néphez
hasonlóan mi is kerestük a megfelelő védelmet velük szemben. És úgy tűnik népem éppen a
hangyákban látta meg a lehető leghatékonyabb védekezési lehetőséget velük szemben.
− Soha nem keveredtetek velük háborúba?
− Háború az túlzás, inkább csatának mondanám. A flottájuk sokkal kisebb és gyengébb volt a
miénknél, így bátran rohantuk le őket, ahogy viszont a közelükbe értünk a hajóink egymásra
kezdtek lőni, halomra gyilkolva egymást. A birodalmunkban hatalmas lett a pánik,
szerencsére csak egy bolygónk rohanták le és ürítették ki. Azok a fajok örülnek, kik valamiért
nem jelentenek számukra túl nagy csábítást, vagy távol esnek portyázó területeiktől. Még jó,
hogy csak szolgákat beszerző hadjáratokat vezetnek, majd visszavonulnak. Pedig leigázhatták
volna a galaxis nagy részét. Talán csak a hangyákba tört volna bele a foguk.
− Miért? Mit tudnak ezek az alváson kívül? − érdeklődött Red enyhe gúnnyal.
− A nukhok végül is egy okból kötöttek velük szövetséget. Egy Inorih nőstény telepatikus
képességét összevetve egy hangya királynőével, olyan mintha egy ember harcolna
pusztakézzel hadseregnyi hangyaharcossal.
Néma csend lett a szobában és mindenki egyből más szemmel nézett a szundikáló hangyára.
− Egyetlen harckirálynő meghiúsítaná az egész hadseregük támadását. Ez pedig hatalmas
értéket jelent, mivel az érkezett adatokból kiderült, hogy Inorihkra egyáltalán nem hatott a
vírus, viszont majd a teljes rabszolga állományuk kipusztult. Ez pedig egyet jelent azzal, hogy
soha nem látott invázióba kezdenek veszteségeik pótlására. Legalábbis mindenki erre számít.
− Akkor remélem nem találkozunk velük. − sóhajtott fel Red.
− A remény kevés, mindent meg kell tennünk azért, hogy elkerüljük azokat a bestiákat. Amíg
nincs királynő, nincs telepatikus védelem sem. Képzeljétek el, hogy harc közben a
hangyaharcosok felett ők átvennék az uralmat, mivel senki nem lenne, aki megakadályozná
őket ebben. Aztán az addig ártalmatlan lények pedig darabokra szaggatnának bennünket
minden esély nélkül.
− Nem lehet sehogy védekezni ellenük? Vagy nincs valami hatásos fegyver? − kérdezte Bret
homlokát ráncolva.
− De, két lehetséges módszer van. De ezekre nem igazán lehet támaszkodni. Létezik egy lény
mellyel nem bírnak. A sors iróniája, hogy ők nem igazán intelligens lények és úgy volt szokás
tartani őket, mint nálatok a kutyákat. Ráadásul csak a nagyon tehetősek részének adatott meg
ez a védelem, egy Kirktojás ugyanis egy kisebb birodalom teljes éves bevételébe kerül.
− Kirktojás? − értetlenkedett Elizabet tágra nyílt szemekkel.
− Pontosan, és éppen az Inorihk miatt nagy az értékük. − Mosolyodott el Jumu. − Két
különféle lény kelhet ki belőlük. Egy harcos, amely minden telepatikus támadástól megvédi a
közelében lévőket, és semmi másra nem is jó. A másik lényt legendák lengik körül, nagyon
keveseknek adatott meg, hogy lássanak belőle akár egy példányt is.
− Ez gondolom azt jelenti, hogy ilyet még te sem láttál. − Csodálkozott Red.
− Igen, annak ellenére sem, hogy az elsővel a birodalmunkban több hadvezér is rendelkezett.
És a tojásokból elvileg bármelyik lény kikelthető…
− Akkor halljuk a legendát! − Szakították újra félbe.
− Nem tudom, hogyan történik maguknak a lényeknek a kikeltetése, de a gazdája számára
tökéletes ágybéli játékszer lesz. Sokkal okosabb mint a harcos, viszont jóval gyengébb. A
gazdáját megvédi a mentális támadástól ha mellette van, és hát ki tudja még mire képes.

53
− Na egy ilyet én is elfogadnék. Tojásból kikelő űrcsaj, aki teljesíti minden vágyad, hát ilyet
még álmodni sem lehet. − Nevetett Jack, több férfi helyeslő bólogatása közepette. − De akkor
hogy lehet, hogy nem látott senki egyet sem?
− A szövetségen kívül nem tartottuk a kapcsolatot egy néppel sem, a szövetségeseink pedig
nekünk adóztak, így nem telt nekik Kirktojásra. A Nukhok pedig nem lettek soha
szerelmesek, a szex pedig nem jelentett túl sokat, szerintem ezért nem is kelt ki soha a másik
fajta lényből. Kíváncsiságból persze sokunkat érdekelt hogyan nézhet ki egy ilyen lény.
− És honnan szereztétek a tojásokat? Miért nem szaporítottátok őket?
− Hát ez jó kérdés. Fogalmam sincs kik árulják őket, vagy honnan szerzik. De annyi biztos,
hogy a tojásból kikelt lények sehogy nem szaporíthatóak.
− Ne szórakozz Jumu. − Nevetett fel Jack. − Azt hittem végre megtalálhatom a nekem való
tökéletes nőt, erre tessék, azt se tudod mi fán teremnek ezek a tojások. − Tárta szét a karjait.
Mindenki hangosan nevetni kezdet, csak a hangya szunyókált békésen.
− Én sem tudhatok mindent. A másik mód saját fajokon belüli telepatikus képességekkel
rendelkező egyedek hadrendbe állítása, de az ő erejük elenyésző az Inorih fajhoz képest.
Red hátradőlt lábát nyújtóztatva: − Hát mi nem rendelkezünk ilyen tehetségű emberekkel,
annyi biztos. És mint említetted, ezek nyomába sem érnek a hangyakirálynőnek. Ő pontosan
mekkora védelmet jelent?
− A főkirálynő az egész birodalomra ki tudta terjeszteni a védelmét, ami akár egy
naprendszert is jelenthet, ő már viszont sajnos végleg elveszet! A harckirálynőkről csak
becsült adatok vannak, de azok is egész bolygókról és őket övező űrről szólnak!
− Nem rossz! − Bólintott Red elégedetten és már egészen más szemmel nézett az ész
hangyára is. − Hálás köszönet Jumu a sok hasznos ismeretért.
− Semmiség, sokat kell még tanulnotok.
− Úgy lesz. − Veregette vállon. − Elizabet, kapsz egy felelősségteljes megbízatást. Ezentúl a
fő feladatod a Hangyalények tanulmányozása lesz. Figyeld őket alaposan, bármi szokatlan
változás lenne arról értesítesz minket.
− Rendben, a legnagyobb örömmel. − Mosolygott elégedetten a biológusnő.
− Bármi további kérdés, vagy felvetés?
Senki nem válaszolt a kérdésre, látszott a jelenlévőkön, hogy már mennének a saját dolgukra.
Egyedül a hangya furcsa szuszogása törte meg a csendet.
− Akkor gyerünk munkára emberek, nekem még egy fránya beszédet is kell tartanom.

Ahogy kiléptek a folyósora a férfiak nem győztek bámulni, mivel a kiosztott Nukh
kezeslábasok csak hímekre készültek. Így a női idomok meglehetős módon kirajzolódtak
alattuk. A szégyenlősebbek viszont lehetőség szerint egyéb ruhadarabokat is magukra vettek,
de az új ruha ellen senki sem tiltakozott, főleg mivel a kiváló hőszigetelése jól jött a kissé
hideg hajón.
− Na, ez eddig a legjobb ötlet amit láttam. − Suttogta Jack. − Eddig is csak akadályoztak a
munkában a szép nők, hát akkor még mi lesz ezután?
− Martin, intézkedj mindenről amire csak szükséged lehet odalent, és a legjobb embereidet
szedd össze az akcióhoz. − Utasította Red a férfit, közben megfogva a mellette ellépni akaró
Anna karját, hogy vele is beszélni akar.
Közben mellettük Jumut szólította le a doktornő: − Meg szeretnék kérdezni valamit, de nem
akartam odabent.
− Csak bátran.
− Mi a véleményed most a földi nőkről?
Jumu oldalt hajtotta fejét a nő arcát vizsgálva, majd elmosolyodott: − Az hogy elbűvölőek
vagytok. De miért érdekel ez?

54
− Hát csak úgy, lehet nem tűnik fel neked az ilyen, de az adományozódnak köszönhetően elég
jóképű lettél, és előbb−utóbb egyikünknek majd megakad rajtad a szeme. − Kacagott Suzy
valakihez elsietve.
Jumu nem szólt semmit csak elkomoruló tekintettel értetlenül megcsóválta a fejét.
− Figyelj Anna, azt szeretném, ha erős védelmi pontot építenétek ki a börtönblokk
előcsarnokában, és valamelyik lány a csapatodból lenne a parancsnoka. És csupa nőt
szedjetek össze az őrzésére, nem hiányoznak oda a kíváncsi férfi szemek.
− Rendben, úgy lesz.

Ezt követően Red beszámolt az összegyűlt embereknek a tárgyalás elején megbeszélt

szabályokról és utasításokról. Meglepődve tapasztalta ismét, hogy mindenki zokszó nélkül
elfogadott mindent, és azonnal megindultak a munkájukat végezni.
Ő maga a kert felé vette az irányt, hogy ellenőrizze a munkálatokat. A kíváncsiság is hajtotta,
elképzelni sem tudta, hogy lehetséges egy hatalmas kertet fenntartani egy űrhajón. A
növényzetet jó részét teljesen kiirtották, most vetettek és fákat ültettek egy ötvenes férfi
irányításával.
− Jó napot Uram! − mosolygott rá Redre amint meglátta, rögtön kezet nyújtva. − Dirk
vagyok, én segédkezek a kert felállításában. Nem volt alkalmam még elmondani, de örülök,
hogy éppen maga lett itt a főnök, ezzel mindannyian egyetértünk itt a hajón. Magának
köszönhetjük az életünk és ezt soha nem fogjuk elfelejteni ezredes úr!
− Ugyan hagyjuk ezt, bárki ezt tette volna ha van rá lehetősége. És szólíts Rednek,
megállapodtunk hogy nincs magázódás.
− Igen, bocsánat.
− Semmi gond. − Nevetett Red, látva a férfi elpirulását. − Figyelj Dirk, ahogy látom
hihetetlen gyorsan haladtok, pedig nem rég jöttünk csak ide. Mit szólnál, ha megtennélek
kertparancsnoknak? Látom értesz ahhoz amit csinálsz, és pont ilyen emberekre van
szükségünk.
Elégedett vigyor terült szét a férfi arcán. − Köszönöm uram! Mármint Red. Imádom a
kertészkedést, nem fogok csalódást okozni.
− Remélem is. Annyi kikötésem van, hogy gyümölcsfákat és haszonnövényeket ültessetek
többségében erre a nagy részre, csak helyfoglalókra nincs szükségünk. De nyilván ez
egyértelmű. Intézkedek, hogy hozzáférést kapj az adatbázis ide tartozó részéhez, hátha találsz
valami hasznosat. Szóval ha lesz időd nézd át azt is.
− Rendben Red és még egyszer köszönöm.
− Csak így tovább, idáig szép munkát végeztetek! − Veregette barátságosan vállon a férfit,
távoztában.

Martin a korvett legnagyobb rakodóterének ajtajában állt: − Gyerünk már fiúk azokkal a
targoncákkal! − Siettette a rakodókat, miközben három idehívatott emberét várta.
Egy őrmester lépett mellé: − Na figyelj Martin, a két buldózer, a tank, és a legnagyobb
áramfejlesztőnk már bent van. Mind tele tankkal és plusz üzemanyaggal.
− Rendben van, sürgesd meg a targoncákat, sietnünk kellene.
− Meglesz ne aggódj. Ja és − lépett vissza a férfi − mind a tíz motoros szánt leviszed?
− Hát persze, azoknak is nézz utána légy szíves.
Csoki, George és duci hamarosan be is futottak felsorakozva az őrnagy előtt.
− Na végre közlegények, húzzátok ki magatokat! − Kiabált mérgesen rájuk. − Ettől a perctől
viszont viselkedjenek tizedesekhez méltóan. A lenti becsületes és hősies helytállásotokért elő
vagytok léptetve. − Mondta a végén már mosolyogva.
A három fiú egymást túlkiabálva ujjongott a hírek hallatán.

55
− Csend legyen! Még nem fejeztem be. Öltözködjetek, visszajöttök ti is a földre. Nincs sok
időnk, összeszedünk amit még tudunk és lelépünk, úgyhogy számítok rátok.
− Értettük Martin! − Felelték szinte egyszerre a felszerelések felé kezdve rohanni.
− Hé! − Kiabált utánuk az őrnagy. − A nagy sietségben ki ne törjétek a nyakatokat. Különben
hogyan érvényesítitek a jutalom pontjaitokat?
Az örömujjongás csak ekkor hágott igazán a tetőpontjára.

Jack rohant vissza a hangárba, már alig várta, hogy megkezdhesse munkát. Húsz
megszokott emberével dolgozott a legszívesebben, már több éve ismerték egymást. Persze
mind férfiak voltak, mivel nők nem bírták a modorát túl sokáig. A csarnokban most csak tízen
dolgoztak, a csapat másik felét a zsilip átalakításához osztotta be. A helyiségbe lépve egyből
gyanússá vált számára a helyzet, elég volt csak az emberei vigyorgó képét megpillantania. Kis
keresgélés után megakadt a szeme a katasztrófán. Egy fiatal lány is dolgozott velük az új
anyag öntésének előkészítésében. Egy piszkos, pár számmal nagyobb overall volt rajta, a
derekán zsinórral kötötte meg, az ujjait és a szárát pedig feltűrte. Az egészet egy olajos sapka
koronázta meg, mely alá begyűrte hússzú szőke haját. Elégé szerencsétlenül festett bennük,
ráadásul mikor meglátta Jacket akaratlanul is kiejtett a kezéből mindent.
A férfit elöntötte a méreg és vadul letámadta: − Hát te meg minek vagy itt? Hátráltatni
bennünket a munkában?
− Nem… − Felelte a lány megszeppenve.
− Mi az, még beszélni sem tudsz rendesen? Hogy hívnak?
− De hát főnök… − Lépett oda az egyik munkása, próbálva védeni a lányt, kinek már
könnyek csillogtak a szemében.
− Kuss! − förmedt rá.
A férfi azonnal elhallgatott és inkább gyorsan visszatért a munkájához. Jack továbbra is
fel−alá járkált erősen gesztikulálva: – Hát én meg vagyok áldva. Kérek egy embert és erre a
nyakamba sóznak egy nyafka csitrit. Isten biztosan nem szeret engem!
− De… én már… tizenkilenc éves… vagyok… és Sendy Dakor a… nevem. − Hüppögte a
lány.
− Igazán? – Kérdezte Jack gúnyosan, lehajolva mivel majd egy fejjel alacsonyabb volt nála a
lány, szemébe nézve melyek meglepően világoskékek és enyhén mandulavágásúak voltak. −
És akkor mi van kis pisis? Csak nem azért küldtek, mert értesz a medencékhez?
Sendy csak bólogatott, mert félt hogyha megszólal akkor sírva fakad. Saját magát átkozva,
amiért ő, még a Földön mikor a bázisra került és meglátta férfit, lélegzette is elakadt csodálva
őt. Most pedig a beléptekor újra megakadt rajta a szeme, és mindent elejtett, annyira tetszett
neki, és arról kezdett ábrándozni milyen jó lenne közelebb kerülni hozzá.
− Rendben akkor szed a lábacskáid és siess, szedj össze mindent, amire szükséged lesz!
Civilek közül pedig annyi embert amennyi, kell! A hálószobák berendezéséhez is maradjatok
segédkezni, ahhoz legalább biztosan értesz!
A lány úgy tűnt el, mint akit puskából lőttek ki. Amint távozott, egy Bill nevezetű szerelő
lépett Jack mellé, aki szép lassan a helyettesévé nőtte ki magát: − Van egy észrevételem,
szeretném ha meghallgatnád.
− Mondd csak. − Fordult felé érdeklődve.
− Próbaöntésképpen készítettünk egy alkatrészt ezzel az új anyaggal, ami jelesre vizsgázott a
tesztelés során. Arra gondoltam, mi lenne ha sokkal jobban átalakítanánk a vadászt, mint
elsőre gondoltuk. Nyersanyag van bőven, ebből az anyagból készültek a cirkáló belső falai,
gondolom ezért jelentős belőle a raktárkészlet. A két Nukh hajtóműnek pedig a többlet súllyal
együtt is az egész tollpihe lesz.
− Rendben van, jó gondolat. Viszont minél hamarabb jelentkezz te is chip beültetésre. Este
megbeszéljük a részleteket.

56
Ekkor üzentek a karperecén keresztül, hogy felkészültek az ő beültetésre és mielőbb meg
kellene jelennie. Kiadta az ott maradó embereinek a munkát és elsietett.
− Hát nem normális ez a fickó. Nagyon jól néz ki a kiscsaj, ez a barom meg csak piszkálja. −
Mondta az egyik szerelő a társának, miközben a Harrier burkolatlemezeit kezdték bontani.
− Ez már biztos − nevetett − de legalább jó kis cirkusz volt.

Az összes számítógépes szakember az adatokat szelektálta, amelyek majd a beültetendő

chipekből fognak kerülni. Az első tíz már elkészült, csak a kívánt ismereteket kellet felvinni
rájuk.
− A beültető gépet felkészítettem, nem is volt túl bonyolult. − dicsekedett Suzy Jumunak. −
Te hol tartasz?
− Az első műszakis chipünk kész van, és a kísérleti nyulunknak is szóltam már. Induljunk az
egészségügyi szintre, ő is oda fog jönni. − Állt fel, a liftek felé indulva a nővel.
− A továbbiakat, ahogy készülnek hozzátok utánunk! − Szólt vissza még személyzetének
Suzy.
Mire megérkeztek Jack már a vizsgálóasztalon ült a lábát lóbálva: − Na szép, még nekem kell
rátok várnom. Ugye nem fog fájni?
− A beültetés maga nem, de utána egy ideig biztosan lesz egy kis kellemetlen érzés.
− Remek. − Sóhajtotta Jack, a már amúgy is sajgó halántékát masszírozva.
− A gép el fog altatni. Nem tudhatjuk hogyan reagál pontosan a szervezeted, szóval bármit is
érzel ha felébredsz, ne ess kétségbe. Kezdhetjük?
− Essünk túl rajta. − Felelte a férfi hanyatt fekve.
A szerkezet zümmögve ereszkedett fölé, hogy megkezdje a beavatkozást. Pár pillanattal
később minden elsötétült körülötte.

Jack sajgó fejjel tért magához: − Felkelhetek? − Kérdezte a fölé hajoló mosolygó arctól.
− Persze, ha úgy érzed − Felelte a doktornő.
Kissé kóválygott körülötte minden, ahogy talpra állt.
− Jól vagy? − Rémült meg Suzy ahogy látta a férfi bizonytalanságát.
− Semmi gond, csak egy kicsit szédülök. − Tekintetét a szemközti falon lévő Nukh írásjelekre
fókuszálta, hatalmas megkönnyebbülés lett úrrá rajta amint sikerült egyértelműen elolvasnia a
betűket. − Szuper, máris jobban érzem.
− Na ez nagyszerű. De ha bármi szokatlant, furcsát érzel, vagy esetleg fájdalmaid lennének
azonnal szólj! Ez nem játék, úgyhogy jelzel amint valami gond van. Ja és Red üzeni, hogy
mivel te már megkaptad a vadászgépek elméleti ismereteit is, szeretné ha az első beszerző utat
te kísérnéd. Így megláthatjuk jól működik−e a chip. Persze ha csak vállalod a kockázatot.
− Hát én bízok ebben a vacakban, jó hogy belevágok. Biztos úgy fogom vezetni a gépet,
mintha erre születtem volna. − Nevetett a férfi el is sietve.
A doktornő elgondolkozva nézett utána: „Remélem, nem követtem el semmi őrültséget, hogy
ilyen komoly kísérletbe mertem vágni.”

57
 VII.

A hajó felkészült a visszatérésre a Földre. A nagy út előtt kivételesen bőséges

élelemmel látták el a küldetésben résztvevőket, mégsem engedhetik le őket kellő energia
nélkül. Jumu a korvett fedélzetén tartózkodott a többiekkel, míg a terv szerint Jack kísérte
őket a vadásszal. Tökéletes lehetőség volt a chipje éles helyzetben való tesztelésére, valamint
remélték, hogy hasznát is vehetik a gépnek a bolygón. És nem tudhatták mire számíthatnak a
felszínen, így elsődlegesen a rakodás biztosítása volt a feladata.
− Figyelj Jack! − Szólt át rádión Jumu. − Elméletben már tudod vezetni a vadászt, de a
légkörbe érve szép finoman manőverezz, míg egy kis gyakorlatot nem szerzel.
− Ne aggódj − jött a nevető válasz − nem lesz semmi gond.
Negyvenhét katona, és huszonkilenc civil férfi volt a hajón. Húsz civil a targoncák
kezeléséhez tartott velük, heten a buldózerekhez, a maradék kettő pedig villanyszerelő volt.
Mindenki éhes lévén leültek falatozni, kenyeret, főtt húst, sajtot, gyümölcsöt és forró kakaót
kaptak.
− Mi lesz a mi feladatunk Martin? − Kíváncsiskodott George.
− Párosával felderítitek a célobjektum körüli épületeket, aztán négyen a nyitott rakteret őrzik,
két hozzáértő társatok már ki lett osztva a tankhoz, a többiek pedig segédkeznek a targoncák
körül. Nem fogtok unatkozni fiúk.
Az étkezés befejeztével öltözködni kezdtek. Az idegen anyagból készült ruhára vastag
nadrágot és pulóvert húztak, ennek a tetejébe pedig vízálló, bundás bélésű kezeslábas került.
Mindenki két pár vastag, téli zoknit és hosszúszárú bakancsot húzott. Mindenki kapott
egy−egy mikrofont és a fülhallgatót, fejükre símaszkot húztak, amire egy védőálarc került,
hogy könnyebben kapjanak levegőt a hóviharban. Fejükre jött még a kapucni mit jó szorosra
kötöttek, nehogy a szél levigye majd végezetül melegen bélelt kesztyűk kerültek fel.
Kiegészítésként mindenki kapott egy erős fényű lámpát, amivel még a hóviharban is képesek
lesznek tájékozódni.
− Most pedig remélem gyorsan kiengednek minket, mert már a tököm is izzad. − Morogta
duci.
Ekkor érezték amint az űrhajó megrázkódott alattuk, és az ajtó is nyomban nyílni kezdett.
Jeges szél csapott be a hajóba, hópelyhekkel terítve be mindent, de ez így beöltözve
szerencsére nem zavarta őket.
− Az óhajod parancs. − Nevettet csoki.
− Na aztán mostantól elég a poénokból, a küldetésünkre összpontosítsatok. − Szólt rájuk
Martin. − Ahogy megbeszéltük a szánok mennek ki elsőnek. Kilencen felderítik a környéket,
a maradék egy pedig vigye az egyik villanyszerelőt. Megkeresik az épület fő
kapcsolószekrényét és a szakemberünk csatlakoztatja az áramfejlesztőnk kábeleit. De ez
tényleg sürgős lenne, jelentősen felgyorsítaná a világítás a munkálatokat. Maga pedig −
mutatott a másik villanyszerelőre − felügyeli az áramfejlesztőt, nem hiányzik hogy valami
gond legyen vele.
Motorok berregtek fel, és fényszórók hasították szét a kinti sötétséget, amint a szánok
kiugrattak a hajóból.
− Akkor indulhatnak is a buldózeresek, tolják el a havat a targoncáknak!
Közben felizzottak a korvett külső reflektorai, sokat javítva a látási viszonyokon. Már
sejtelmesen látták a raktár körvonalait és hogy legalább méteres hó borított be mindent.
A négy katona számukra kialakított fedezékekbe húzódott, őrizve az ajtót és ez által az egész
hajót. Nem volt valószínű hogy bárki is megzavarja őket, de a biztonság volt a legfőbb.
A munkagépek mögött katonák haladtak, amint elérték ellenőrizték a raktár bejáratát, hogy
milyen módon tudnak majd bejutni. Kis keresgélés után egy masszív, nehéz vasajtóval
találták szemközt magukat.

58
− Martin, megvan a bejárat, de a tankra lesz szükségünk hogy át is jussunk rajta. És
reflektorok is kellenének, hogy megvilágítsák a már a buldózerekkel megtisztított utat!
− Rendben. − Felelte közelebb intve öt készenléti katonát. − De azt már csak remélhetjük,
hogy a reflektorokat közben nem temeti be a hó. − Dünnyögte magának a férfi. Meglepetten
kapta fel a fejét, hogy választ kapott rá.
− Még a cirkálón magas hő értékű izzókkal szereltem fel a reflektorokat. Könnyedén
elolvasztják a burkolatukra esett havat. − tájékoztatta a neki háttal álló, az áramfejlesztőt
figyelő villanyszerelő.

Jacket valósággal elbűvölte a Nukh vadász teljesítménye, még akrobata mutatványokkal

is próbálkozott, igen nagy élvezettel. A légkörbe lépése óta a széláramlatokkal viaskodott,
amelyek valósággal dobálták a vadászt. Ettől függetlenül még ez is tetszet neki, hiszen
mindvégig magabiztosan kezelte a gépet.
Viszonylag magasan körözött, nehogy mélyebbre ereszkedve nekicsapódjon valaminek,
radarjaival közben a környéket pasztázta. Minden kihaltnak látszott, mintha a bolygón máris
megfagyott volna minden élet a hó alatt, amely soha nem látott sűrűségben szakadt körülötte.
− Egy nagy előnye azért van Jumu, hogy itt vagyok. − Szólt a rádióba Jack. − Most már
tudom, hogyha a Harriereket sikerül is átalakítani, ilyen viharos szélben nem sok hasznuk
lesz. A ti gépetek sokkal nehezebb a mienknél, és ez is viaskodik a széllel.
− Sejtettem, ezért is szerettem volna, hogy le gyere velünk. Most szerezhető tapasztalatok
sokat számítanak majd az átépítések során. − Felelte Jumu a műszerekre tekintve. − Amúgy
jól csinálod, de ne ereszkedj lejjebb.
− Eszemben sincs, nem akarok öngyilkos lenni! − Nevetett a férfi, közben a megbántott fiatal
lányon kezdett gondolkodni. Bántotta a lelkiismeret, amiért olyan durván bánt vele minden
különösebb ok nélkül. Ezekben a vészterhes időkben egyébként is minden áron össze kellene
tartaniuk, nem egymást piszkálni. Végül meg is fogadta magában, hogy ezentúl vigyázni fog a
szájára.

A fémajtó csikorogva állt egy ideig ellen a tank nyomásának, de addig horpadt és
hasadt, míg hatalmas csattanással keretestül beszakadt. Azonnal katonák ugrottak, és a már
előkészített láncokat húzták le a páncélosról. A végükre erősített kampókat beleakasztották a
roncsokba, végül a gép szabaddá tette a bejáratot.
Szép libasorban máris sorjáztak befelé a targoncák, a raklapokra pakolt termékeket habozás
nélkül a hajóra szállították.
Közben az épületet sikerült lekötni hálózatról és helyére kapcsolták az áramfejlesztőt. Amint
beindították mindent elöntött a fény, nagyba gyorsítva a munkát.
− Martin, itt George a délkeleti szánról.
− Hallgatlak.
− A célpontunk üres, de keletnek párszáz méterre mintha fényeket látnánk!
− Rendben várjátok meg az erősítést és ellenőrizétek. De óvatosak legyetek, te vezeted az
egységeket. Felderítő szánok figyelem, negatív eredmény esetén indulás a délkeleti
egységhez!
− Észak indul!
− Délnyugat indul!
− Kelet indul!
Érkeztek a válaszok rádión.

Csoki a szánon rendesen behavazódott úgy nézett ki, mint egy hóember.
− Ha még sokáig tart amíg ideérnek, meg sem találnak. Csak egy hóbuckának fognak nézni
minket! − Panaszkodott a nagydarab fekete fiú megrázva magát.

59
− Szerinted mi lehet ott? − George nem is figyelt barátja morgolódására, annyira elmerült
éjjellátó készüléken keresztül a fények figyelésében. − Már nincs áramszolgáltatás.
− Fogalmam sincs, de hamarosan úgyis megtudjuk. − Rántotta meg vállait hanyagul, a
mellettük fékezőkre figyelve. − Na végre, már azt hittem ide se találtok.
− Rohadtul esik ez szar, az orromig sem láttok! − Érkezett a válasz a másik hóembertől.
− Nem kellenek a kifogások haver, lassúak voltatok és kész − piszkálódott poénból Csoki.
Felettük magasan, még ebben a viharban is jól hallhatóan eldübörgött a vadászgép, finoman
mindent megremegtetve.
George égre emelte tekintetét hátha megpillanthatja a gépet, de a havazáson kívül semmit
nem láthatott.
− Ez a hang, isteni! Bár ha nem tudnám hogy a mienk, halálra rémülnék tőle. − Mondta Csoki
szintén felfelé bámulva.
− Hát igen. − Felelte áhítozva a fiú. − Kész élvezet lehet vezetni.
− Az tuti. − Sóhajtotta barátja álmodozva, miközben újra lerázta magáról az egyre vastagodó
fehér réteget. − Abban legalább nem lenne a tököm is havas.
Ekkor csatlakozott hozzájuk a másik két szán is.
− Na induljunk. − paskolta meg társa vállát. − Észak előre, mi követjük. Mindenki tartsa
nyitva a szemét.
Négy szán lódult meg a mutatott irányba fehér felhőt kavarva maguk körül.
A területen három hatalmas hűtőházat találtak, az egyik oldalához egy kisebb épület volt
elhelyezve, melyből berregés hallatszott.
Egy gázzal működő áramfejlesztőt találtak bent, melynek a tartálya valahol az udvaron
lehetett a hó alatt. Innen volt energia a külső tér megvilágításához.
− Na, mi meg ettől ijedtünkbe. − Sóhajtott fel megkönnyebbülten George.
− Hogy mi? Csak te tojtál be öregem. − Piszkálódott csoki. − Viszont a te jó szemednek
köszönhető, hogy itt vagyunk, reméljük találunk is valami értékeset.
− Nézzétek, meg mi van bennük fiúk, mi addig bejárjuk a terepet. − Jelezve, hogy
indulhatnak.
Visszaérkezve már mindenki újra a szánján ült. Két hűtőház tele volt disznó− és marhahússal,
az utolsóban pedig szárnyasféléket találtak. A csapat minden tagja lelkesebb lett a
zsákmánytól, már szinte érezték ahogy a finom húsokkal tömik meg a hasukat.
A felderítők ezen kívül nem messze északon, egy ismeretlen nagy épületre is felfigyeltek.
George jelentette a fejleményeket Martinnak, majd leszállva a szánról egy méter hosszú,
vastag rudat csatolt le a járműről. Középén eltekert egy gyűrűt, amire mindegyik vége
megnyúlt kicsit, majd egy erőteljes mozdulattal a hóba tűzte. Az alsó vége olyan hegyes, éles
és kemény volt, hogy a fehérség alatt lévő betonba is mélyen belefúródott, majd a másik vége
vagy tíz méteres magasságig növekedett tovább.
− Mi fene ez? − Nézett végig rajta Csoki.
− Egy jelzőbója, − felelte George. − A hajó ezt bármikor megtalálja. Akkor ha itt
megvagyunk indulhatnánk is északnak.
Ezzel visszamászott a szánjára és a többieket vezetve megindult a következő épület felé. Pár
perc alatt el is érték, közelebbről szemügyre véve pedig rögtön megállapították, hogy egy
szeszfőzdéről van szó. A keletiek hátramaradtak a szánokat őrizni, míg a többiek George
vezetésével az épület belseje felé vették az irányt. A bejáratnál egy nehéz tölgyfaajtóba
botlottak, amit végül a fegyverekkel kellett felnyitniuk.
A géppisztolyok sorozataitól fa és fémforgácsok repkedtek, majd az ajtó engedett az
erőszaknak.
A főépületben bolyongtak már jó ideje, az óriási whisky lepárló irodák és más helyiségek
között.

60
− Mégis hol a pia? − Eléktelenkedett az egyik katona, vagy már kétórai kutatás után. − Ebben
a kurva útvesztőben mindent megtaláltunk már, csak a piát nem.
Épp ekkor értek egy nagy, kétszárnyas ajtóhoz, ami még ismeretlen volt a számukra. Bent a
zseblámpáik fénye mindenki örömére hordókat világított meg, hosszú sorokban és egymásra
tornyozva.
− Aszta, milyen hosszú lehet ez a terem? − Ámult Csoki mivel erős fényű halogénlámpája
képtelen volt végigvilágítani a sorokat.
− Fogalmam sincs, de több ezer hordó van itt. Fürödhetnénk a piában életünk végéig. Ez egy
álom, vissza sem megyek a hajóra − Nevetett George, majd hirtelen elkomolyodott, és már
kereste is a rádióján Martint. − Lehet, hogy van egy ötletem Martin. A hangya hajók
fehérjékből és szénhidrátokból álló cuccal repülnek. Találtunk rengeteg alkoholt, szerinted a
hasznukra lehet? Ez is szénhidrát és még ég is. És tényleg rengeteg van belőle, több ezer
hordó whiskyt fekszik itt.
− Fogalmam sincs lehetséges−e, de mindjárt utána érdeklődök. Viszont hamarosan megtelik a
hajó és indulunk. Mindenesetre viszünk mintát, hogy kipróbáljuk, ti addig megvártok minket.
Ha annyi ott pia, akkor a korvett üres raktárait is zsúfolásig töltik.
− De hát addig befagy a seggünk.
− A szomszédban van egy iroda, benne egy gázkályhával. Tele a tartája, simán befűthetünk. −
Mondta büszkén Csoki a felfedezéséért, ha már az alkoholos ötlet nem neki jutott az eszébe.
− Csak mire visszaérek, nehogy merev részegek legyetek! − érkezett Martin hangja még
búcsúzóul.
Több órába telt mire a Korvett visszatért, és ugyanennyi időbe telt, míg bepakolták a
hordókat. Martin a kísérletről nem árult el semmit csak rejtélyesen mosolygott.
Mikor végeztek a katonák szinte megrohamozták a szánokat, már így beöltözve is kezdtek
átfagyni.
A hajó az űr felé vette az irányt, maguk hagyva az újra sötétségbe borult és már az üres
raktárakat.

A Korvetten utazok kilépve az űrbe, azt látták, hogy a két másik Cirkálótól az egyik
hangya hajó eltávolodott különböző manővereket hajtva végre. Még soha nem látták működés
közben hátulról, szinte egy hatalmas hajtómű volt az egész. Amely úgy nyílt ki működés
közben, mint egy hatalmas virág, ami éppen kibontja szirmait. A belseje pirosas−sárga
színben izzott, lángnyelveket lövellve irányváltáskor. A látvány mindenkit lenyűgözött.
De a legmeglepőbb még sem ez volt, hanem a hangya vadászok tevékenysége. Mindkettő
hajújukból fáradhatatlanul ki−be röpködtek.
Dokkolás után Elizabet már várta őket: − Szenzációs ötlet volt az üzemanyagukba alkoholt
önteni, tizenkét százalék körül nőtt a hatásfokuk!
− És mi ez a hangya vadász invázió? − Kérdezett azonnal vissza Martin.
− Óh, hát most először ők is érdeklődést mutatnak valami iránt. A hajtóművükre kíváncsiak, a
teljesítménynövekedés felcsigázta őket. − Nevetett a nő.
− Ne nekem köszönd az eredményt, − mutatott az éppen kilépő fiúra − hanem George
őrmesternek!
George mosolyogva kászálódott ki a hajóból, amikor felfogta mit is hallott: Tényleg újra
előléptettek volna? − Egyszerre lett rémült és boldog.
− Bejött a terved a whiskyvel, ha így haladsz hamarosan tiszt leszel. − Veregette hátba Martin
a hitetlenkedő fiút, átnyújtva neki egy karperecet, amit egyelőre még csak a fontosabb
beosztást betöltő személyek kaptak.
− Plusz kiérdemeltél egy jutalompontot is. − Kiáltott vissza távoztában Elizabet.
− Ez… komoly? − Kételkedett még ezek után is.

61
− Őrmester! − Kiáltott rá Martin, mire a fiú azonnal kihúzta magát. − Menjen a dolgára. −
Tette hozzá mosolyogva.
George a rakodó emberek között lavírozva, sietősen az étkező felé vette az irányt.

Társai már a hasukat tömték, amikor közéjük telepedett kajával megrakott tálcájával.
− Mi ez a bamba vigyor a képeden? − Érdeklődött Duci tele szájjal.
George igyekezett komolyságot erőltetni magára, ültében is példásan kihúzta magát: −
Előléptettek őrmesterré!
Barátai egy pillanatig leeset állal bámultak rá, még a szájukban lévő ételt is elfelejtették
tovább rágni. Majd kirobbant belőlük a nevetés: − Nagyot tévedsz, ha azt hiszed, hogy
bevesszük a hülyeségeid. − Szinte fuldokoltak a nevetéstől. − Tudjuk hogy élénk a fantáziád,
de azért…
Hirtelen beléjük fagyott minden szó, ahogy George mintha csak véletlenül tenné, a
karpántjával kezdett játszani: − Sőt kaptam még egy jutalom pontot. − Említette meg, hogy a
többiek még irigyebbek legyenek.
− Francba, mázlista. − Mondta alig hallhatón Csoki.
− Mi a szösz? − Ámult Duci is. − Úgy elkezdtél mászni a ranglétrán, mint egy kis majom! −
Röhögött fel saját viccén.
− Ezt meg, hogy…
− Mindig is te voltál hármunk közül a legokosabb, megérdemelted. − Szólt közbe vigasztalón
Csoki, nehogy barátjuk megsértődjön. − De azért benyalhatnál pár főnöknek a mi
érdekünkben is. Ducival meg ne is törődj, már úgy elhízott, hogy az agya helyén is zsír van.
− Ez izom haver, izom. − Legyintett a kövér fiú, vastag karjaira mutogatva, majd tömte
magába tovább a finomabbnál finomabb falatokat. − Egyébként George, úgyis tudod, hogy
testvéremként szeretlek és a sikereidnek veled együtt örülök. De én már csak ilyen vagyok,
imádom a szeretteimet ugratni! Meg egyértelműen poénos vagyok, tuti imádják bennem ezt a
csajok. − Beszéd közben a szomszéd asztalt leszedő formás, fiatal lányt figyelte.
− Hát persze. − Mosolyodott el a fiú. − Hogyan is sértődnék meg, téged nem lehet komolyan
venni.
− Hello bébi. − Köszönt rá, ahogy az észrevette figyelőjét. − Ha az asztalokkal végeztél,
rólam is leszedhetnél valamit.
A lány fejcsóválva elmosolyodott, és nevetve indult vissza a konyhába.
− Olyan gyűrött vagy duci. Csak nem nővel voltál és nem hagyott aludni? − Nézett rá Csoki
érdeklődve, de szemében nevetés bujkált.
− Marha, míg ti szánkóztatok én fél disznókat pakoltam abban a rohadt hűtőházban! De
igazad van, szívesebben lettem volna nővel. − Jegyezte meg a fiú, de közben már újra a
tányérjára fordította minden figyelmét.
A fekete figyelemfelkeltően oldalba bökte Georget, és piszkálódva továbbra is Csokit
kérdezgette: − Nagyon kedvesen mosolygott rád az a lány. Csak nem vele voltál? Bár ő nem
tűnik túl fáradtnak, úgyhogy annyira nem élvezhette.
− Marha vicces vagy, de sajnos nem. Viszont neked az agyadra ment valami, sürgősen mutasd
meg magad a formás kis doktornőnknek.
− Oda neked kéne menned, hogy álmatlanságba szenvedsz mióta elhagytuk a földet.
Egyenesen rettegsz attól, hogy éhen fogsz halni az űrben! − kontrázott azonnal George.
Mindhármukból kirobbant a nevetés.
− Te tiszta hülye vagy. − Mondta Duci kortyolva egy kis kakaót poharából, a nagy nevetés
közben viszont sikerült félrenyelnie. − Még ha maga a doki néni lenne az orvosság a nem
létező gondjaimra, akkor el is mennék hozzá.

62
− Egyébként a jutalompontjainkkal még elmehetünk gyógyíttatni magunkat a másik nénikhez,
amint a beszerzőkörutak befejeződtek. Persze, ha ti is benne vagytok. − Vigyorgott Csoki
esdeklőn.
− Megyünk hát! − Értettek egyet mind a ketten, az idő viszont gyorsan eljárt és visszaindultak
a korvettre.
− Várj csak egy kicsit. − állította meg George Csokit. − Említetted, hogy neked is tetszik a
repülés gondolata. Mi lenne ha megkérdeznénk, hogy alkalom adtán nem nyergelhetnénk−e át
vadászpilótának?
− Nem is rossz ötlet, néha jobb lenne repkedni, mint például a méteres hóban vánszorogni. −
értett egyet Csoki − Kár, hogy Ducit nem szervezhetjük be a dologba a tériszonya miatt. Bár
lehet amúgy sem férne be a nagy segge a pilótafülkébe.
− Szegény, néha már sajnálom. Na viccet félretéve, akkor meg kérdezzük. − Húzta George
maga után barátját.

− Hogy állunk a hangyák feltöltésével? − Érdeklődött Red a raktáraknál Elizabettől.

− Élelmiszerraktáraik úgy harmadát megtöltöttük, az üzemanyag tárolók pedig ötven százalék
körül állnak jelenleg. − Nézett jegyzeteibe a nő.
− Sajnos egyre nehezebb lesz a dolgunk a felszínen a szakadó hótól és a széltől. Egy évre
elegendő készletekhez milyen szintet kellene elérnünk?
− Élelmiszerből ötven, üzemanyagból pedig száz százalékig kellene feltöltenünk őket. A
legfontosabb, hogy további fehérjeforrásokat találjunk.
− Akkor még van tennivaló. − Sóhajtotta a férfi sietve vissza a vezérlőbe, hogy közölje az
adatokat a felderítőkkel.
Ott Red állt karba tett kezekkel, az ablakon keresztül elgondolkodón bámult ki az űrbe. Bret
lépet hozzá, jelenteni a munkálatok állását.
− Jack és az emberei megkezdték a zsilipjeink átalakítását, mint kiderült könnyebb lesz mint
elsőre gondolták. Így csak pár óra és mindkettővel elkészülnek. A felderítőket most Jodie
kíséri, ő a második beültetéses. Ja, ezzel kapcsolatban Suzy sürgősen beszélni akar veled. A
cellablokk átalakítása majdnem kész, a kerti munkálatok pedig befejeződtek. Nagyjából
mindenhol normalizálódik a helyzet a hajón. Reméljük nem jön közbe semmi probléma.
− Na végre csupa jó hír. Mindenki alig aludt mióta elhagytuk a földet, most úgy néz ki nyugi
van. Küld el a kimerült embereket pihenni, megérdemlik. − Felelte felé fordulva a férfi. − És
tartsd itt a frontot míg én megtudom mit akar a doktornő.

Suzy már várta őt, épp egy beültetéshez készülődve: − Egyelőre leállítottam a
folyamatokat, míg nem beszéljük át az eredményeket. Érdekes dolgok figyelhetők meg már
Jacknél. A biológiai adatait elemezve figyeltem fel jó és rossz eredményekre.
− Mondd a jót először.
− Hát például háromszor, vagy négyszer is gyorsabb lett a regenerációs képessége a miénknél.
Aztán teljesítőképessége az ellenőrzött területeken száz százalékot ugrott. Javultak a reflexei
és az érzékszervei, valószínűsíthető pozitív kihatással lesz az élettartalomra is. Csökkent az
alvásigénye, ami ennek ellenére nem megy az egészsége kárára. Előzetesen ezekre figyeltem
fel, de persze további vizsgálatok szükségesek.
− Ez eddig elég jól hangzik. Mi a rossz hír?
− Hát ezen a téren szerencsére csak egyetlen dolog tűnt fel. A szervezete úgy látszik, hogy a
megnövekedett teljesítmény hatására több erőforrást igényel. Vagyis többet, és többször kell
étkeznie.
− Ez tényleg hátrány lehet, az élelmiszer jelenleg elég kényes pontunk. Mekkora a
növekedés?

63
− A számításaim szerint az átlag három főétkezés helyett négyre van szüksége, és
negyven−ötven százalékkal nagyobb adagra.
− Az utolsó hússzállítmánnyal körülbelül két évnyi tartalékunk lett. Viszont akkor ez
kevesebb ideig tart ki, ha egyre többen kapnak beültetést. Utána fogunk számolni és
helyesbítjük az adatokat. Te pedig folytasd a beültetéseket, de továbbra is figyelj, bármi mást
észlelsz jelentsd nekem. És minden alanyt tájékoztasson előtte a hatásokról.
− Rendben. Ki következzen?
− A legügyesebb pilótáink. Jack és Jodie szerint is hasznos gyakorlati tapasztalat a mostani
földi légkörben való repülés. Ezért amíg tovább nem indulunk csak a pilótákon történjen
beavatkozás. Amint pedig engeded, rögtön indulnak is repülni, szereznek kis gyakorlati
tapasztalatot.

Amint végre letudta a tennivalóit, Bret megkereste Senyt, aki a kiképzéseknél

segédkezett. Kézen fogta és "alvás" felszólítással maga után húzta a szobájába. Egy „Ne
zavarj!” Feliratú papírt ragasztott kívülről az ajtóra, hogy a véletlen látogatóktól se kelljen
tartaniuk.
Végig egymást figyelve, sejtelmes mosolyok közepette levetkőztek. Az ágyba bújva viszont a
fáradság erősebb volt mindkettőjükben, mint a vágyakozásuk. Bret szorosan az oldalán fekvő
lány hátához simult, átkarolva őt, arcát a hajába fúrva.
Seny ujjait egybefonta a férfiéval és a kimerültségtől pillanatokon belül elnyomta őket az
álom.
Elsőnek a lány ébredt fel, még mindig ugyan úgy feküdtek, ahogy elaludtak. Mosolyogva
simított végig szerelme ölelő karján. Bret az érintésre felriadt, álmosan pislogott párat, mire
eszébe jutott hol is van és kivel. Közelebb húzta magához a lányt lágyan megcsókolva a
nyakát: − Mennyit aludtunk kedves?
− Három órát. − Felelte órájára nézve, majd hátra fordítva fejét csókra kínálva ajkait. A férfi
nyelvének érzéki, lágysimogatása mintha csak kóstolgatná őt és kebleibe óvatosan markoló
kezei, tüzet gyújtott testében. A csók után levegő után kapkodott, fenekét mélyen a férfi ölébe
tolva. − Kívánlak. − Sóhajtotta reszketve.
Ahogy kedvese formás, általa mindig csodált testrésze az ágyékához simult, a férfi szintén
remegni kezdet az izgalomtól: − Nem gondoltam volna, hogy az első alkalommal mikor
ágyba kerülünk az alvás fontosabb lesz. − Nevetett az emlékre.
− Én sem, és ideje ezen változatni. − Suttogta a lány párja kezét mélyebb régiókba, combjai
közé irányítva, míg fejét így felszabadított mellére vonta. − Majd… utána… beszélgetünk. −
Változott rögtön a hangja a határozottabb érintés hatására, mélyebb, rekedtes és követelőzőbb
árnyalatokat öltve.
− Szeretlek. − Súgta a lány fülébe Bret, hamarosan még több hanghatást csalva elő
kedveséből, főképpen miután férfiassága a szorosan ölelő, de mégis sikamlós forróságba
merült.
Majdnem egy óra elteltével, kimerülve feküdtek egymás karjaiban, becézgetve egymást.
− Gondolkoztam valamin, de lehet, hogy hülyeség. − Szólalt meg a lány.
− Mi lenne az?
− Észrevettem, hogy párok jelenléte, főleg a frissen összejöttekké zavaró hatással van a
magányosokra.
− Igen, és mire gondoltál?
− A korvettre előbb−utóbb úgy is legénységet kell szervezni. Mi lenne, ha a párosokból
toboroznánk rá embereket? Így az ott lévő pároknak nem kellene bujkálni egy−egy
simogatásért, és véletlenül sem keltenének ilyenkor akaratlanul senkiben feszültséget a
látvánnyal.

64
− Ez nem is rossz ötlet. Viszont aki teljesen más területen dolgozik, az mégsem mehet a
korvettre. − gondolkodott a férfi Seny hátát cirógatva − Jumu meg tudja mondani hány ember
szükséges a működtetéséhez. Felvetem az ötletet Rednek és majd kiderül mit szól hozzá. De
most öltözzünk édes, még sok munka vár ránk, egy jó darabig nem érünk rá ilyen nyugodtan
heverészni. − Tápászkodott fel kelletlenül, ruháit vadászva össze a padlóról.

Korvett utolsó alkalommal is leereszkedett a Földre, hogy még egyszer megtömjék a

raktereit.
− Utána azonnal indulunk is? − érdeklődött a híreket hallva Bret.
− Természetesen. Minden készletet feltöltöttük amennyire lehetett. Itt nincs miért maradnunk,
ideje lesz belevágnunk a nagy kalandba.
Bret ekkor előadta Seny ötletét.
Az ezredes elgondolkodva dörzsölgette az állát: − Van benne ésszerűség. Valahogy
összehozzuk majd. És ha már szóba hoztad a korvettet, te leszel ott a parancsnok. Ehhez
mielőbb át kell esned neked is a beültetésen, hasznát fogod venni. De ajánlom, hogy
mindannyian komolyan vegyétek a dolgotokat, nem csak egymással enyelegtek egész nap.
− Rendben, semmi akadálya. − Majd hirtelen elvigyorodott. − Korvett kapitány, nem hangzik
rosszul. Sőt.
Red barátja vállába bokszolt. − Szívesen. − Majd karperecén keresztül vázolta a tervet
Jumunak és megérdeklődte hány ember lenne ideális a programhoz. Amint kiderült a
maximális személyzet kétszáz főt számlált, de ennyi embert nyilván nem oszthatott be a
feladatra. Viszont harminc ember már képes a korvettet működtetni, és minden lehetőségét
maximálisan kihasználni.
− Na Bret, Jumu információ szerint legalább még tizennégy párost kell találnotok. Nem lesz
szerintem túl nehéz.
− Valószínű még túljelentkezés is lesz.
− Igen. Ezért fontos posztról csak úgy emelhettek ki embereket, ha van kivel helyettesíteni.
De lehetőleg ne történjen ilyen, biztos találtok elég párt. Te menj a doktornőhöz és segíts neki
összeállítani a szükséges adatbázisokat és amint készen álltok el is végezheti a beültetést
rajtad.
− Ennél jobb nem is kell, köszi a lehetőséget Red. Viszont kíváncsi vagyok engem kivel fogsz
pótolni.
− Csak Jumu jöhet számításba a részemről. Az első tisztséget meg előbb−utóbb kiérdemli
valaki. Több jóravaló emberünk van itt mint képzelnéd.
− Szerintem jó választás. − Helyeselt a férfi már útban a liftek felé. Közben Senyt is értesítette
a fejleményekről.
Red pedig a cellaszint őrzéséről átrendelte Barbarát a kiképzőhöz, és a parancsnoki kart is
tájékoztatta a tervről.

Két óra múlva befutott az utolsó szállítmány is. Lázasan készülődtek az indulásra, és
nem akadt ember aki legalább még egy búcsúpillantást ne akart volna vetni a Földre.
− Elizabet, hogyan állnak a hangya készletek? − Érdeklődött Red a korvett kipakolása után.
− Még tartanak a tankolási folyamatok, egy−két óra és készen leszünk. Az üzemanyagszint
nyolcvan, az élelmiszer pedig majdnem ötven százalékon áll. Bátorkodtam utánaszámolni, és
ezek a készletek nem fognak kitartani egy évig.
− Ezek szerint elkerülhetetlenné válik út közben a készletek feltöltése. Van valami javaslatod
Jumu? − Fordult a mellette álló nukhhoz.
− Hípertérben szondákat lőhetünk ki az útvonalunkra, így azok előttünk járva adatokat
küldenek az útba eső naprendszerekről. Nekünk csak oda érve mindig össze kell gyűjtenünk
őket.

65
− Ez tetszik, így hatékonyabbak lehet. Hípertérben vagy miben, össze tudunk kapcsolódni a
hangyákkal?
− Hamarosan magatok is tapasztalni fogjátok hogyan is működik ez. Természetesen
összekapcsolódhatunk velük, és ugyanúgy fog szinte lezajlani az egész ahogy a hangyák
ideérkeztek.
− Még valami Jumu, egész más témában. Tudsz olyan nagytermet, ahol a hang is jól terjed?
Szeretnék kialakítatni egy mozit, hogy az embereink ezzel is eltölthessék a szabadidejüket.
− Mi az a mozi? − Nézett rá értetlenül, nem találva a szó értelmét emlékezetében.
− Hát − vakarta meg a fejét az ezredes − az egy olyan hely, ahol mozgóképeket nézünk.
A Nukh felnevetett, megértve a dolgot: − Gyere, mutatok valamit. Annyi időnk még van az
indulásig. − A liftekhez vezette, hogy egy másik szintre emelkedjenek. − És ti milyen
mozgóképeket szoktatok nézni?
− Az emberek között voltak színészek, akik filmeket készítettek a többiek szórakoztatására.
Rendkívül sok témakörben készültek filmjeink.
− Ez lenne az. − Nyitott ki egy széles ajtót maga elé engedve a férfit.
− Az anyját! − Ámuldozott Red körbe tekintve.
A terem hatalmas volt, formára pedig a régi Római színházakra hasonlított. Az ülőhelyek kört
formáztak a teremben egyre emelkedő szintekkel, legalul pedig a területhez képest meglepően
kicsi szerkezet uralta a középpontot.
− Mi nem szórakozni jártunk ide − mesélte Jumu − inkább tanulni, de csaták előtt is itt
gyülekeztünk eligazításkor.
Jumu karkötőjét kezdte piszkálni, minek következtében teljesen élethű, háromdimenziós kép
jelent meg, kitöltve a rendelkezésére álló teret. Éppen ütközet zajlott, egy emberi szem által
soha nem látott vulkánikus bolygón.
− Mi minden hadi cselekményünket rögzítettük, hogy később tanulmányozhassuk. És igen jó
tananyagként szolgál a fiatalok tanításához. Nektek is hasznos lenne, ha érdekel benneteket
nyugodtan megnézhetik őket. A karpánt rendszerében csak keresd meg a Bölcsek Termét ha
nézni szeretnél valamit.
− Ez igazán remek, élni fogunk a lehetőséggel. Téged pedig, ha érdekel az emberek
fantáziavilága nézz bele a filmjeinkbe. Pár embert iderendelek, hamar felállítják a vásznakat
meg a hangfalakat, aztán lehet szórakozni.
− Köszönöm − bólintott Jumu komolyan − igazán kíváncsi vagyok rájuk.

66
 VIII.

A zsilipkapuk átalakításának befejezésével a három cirkáló begyújtotta hajtóműveit,

hogy kissé eltávolodjanak egymástól és a földgolyótól.
Szinte egyszerre, óriási izzó energiacsóvákat lövelltek ki magukból. A hangyahajók a már
ismert zöldet, míg a sajátjuk fehéret. Majd pár tizedmásodpercre rá rohamosan tágulni
kezdtek és vakító, tölcsér alakú energia gyűrűvé formázódtak. Mindegyik hajó besiklott a
sajátjába, ami azonnal bezárult mögöttük.
A Földbolygó körül megszűnt minden élet jele, rendíthetetlenül róva tovább útját, elrejtve és
saját poklába zárva az egyre kevesebb túlélőt.
Hípertér hullámzó pulzálással vette körül a cirkálókat, olyan hatást keltve, mintha élőlény
lenne. Néha szinte vonaglásnak tűnt a mozgása, máskor olyan ritmusra hullámzott, ahogy egy
szív dobban. Mégis a vörös szín elképzelhetetlenül sok árnyalatának kavargása nyűgözte le
leginkább a szemlélőket.
Red maguk mellé rendelte a hangyahajókat, amelyek ügyesen a közelbe navigáltak. Ekkor a
Nukh cirkálóról rögzítő karok nyúltak ki, amik érintkezve a mellettük lévő hajóval egyszerűen
rátapadtak annak burkolatára. Ekkor a rovarlények hajójából emelkedett ki egy néhány méter
átmérőjű nyúlvány, amelyek a zsilipekhez kapcsolódtak. Egyszerre volt bizarr és lenyűgöző,
ahogy a félig szerves anyagból álló nyúlvány gyakorlatilag körülnőtte a Nukh hajó zsilipjét,
így biztosítva a légmentes záródást. A beállított automatika ezt érzékelve kinyitotta az ajtókat,
biztosítva az átjárást.
A közelben állók boldog mosollyal érzékelték a folyosókon végigáramló meleg levegőt, amit
szövetségeseiknek köszönhettek.
A Nukh hajó a művelet után tucatnyi apró, izzó szondát lövellt ki. A szerkezetek pillanatokon
belül apró kis pontként látszottak csak, amint elszáguldottak a számukra kijelölt irányba. Red
nem értette miből származik hihetetlen sebességük, de nem is érdekelte igazán, csak
reménykedett sikerességükben.
Száguldásuk közben az automata egységek naprendszereket érintenek, amelyeket
szenzorjaikkal felületesen átvizsgálnak, de csak ott végeznek részletesebb átvilágítást, ahol
életet, ismeretlen eredetű energiasugárzást vagy valamilyen rendkívüli dolgot érzékelnek.
Felderítés után viszont maguktól nem képesek visszalépni a Hípertérbe, ezért a mögöttük
halladó hajónak kellett begyűjtenie őket. Tehát ha egy szonda le is áll, a többi egység folytatja
útját az ismeretlenbe.

Jack a hangár felé sietett, amikor az egyik szerelőjével találkozott szembe jövet: −
Hello! Figyelj, nem tudod hol találom azt a kiscsajt, akit a múltkor elzavartam? − Érdeklődött
a férfitől ki éppen szem és fültanúja volt az ominózus eseménynek.
− A vadászon dolgozik éppen.
− Nagyszerű, köszi! − Mondta, és már sietett is tovább.
Sendy a gép még hiányos burkolatú oldalán dolgozott, éppen egy tartályt töltött fel olajjal.
Vélegessen a karbantartókhoz helyezték amint kiderült gépek javításához mutatott tehetsége.
Megmasszírozta sajgó halántékát, még csak pár óra telt el azóta, hogy beültették chipjét.
Ekkor lett figyelmes egy lógó vezetékre és mellette egy hibás rugóra: − Áh, szóval te lehetsz a
felelős, amiért nem működik az a fránya műszer. − Mondta kissé felvidulva, amiért megtalálta
a régóta keresett hibát. Odanyúlva kipattintotta a rugót, majd kezébe véve a forrasztópákát
visszarögzítette a helyére, de jóval erősebben mint előzőleg. A rugó egyik vége így már
stabilan állt, a másik felét kellett már csak egy szűk helyre bepattintania. Csavarhúzóval
próbálta a helyére feszíteni, egy óvatlan pillanatban viszont félrecsúszott a szerszám, aminek
következtében a rugó kíméletlenül visszavágott, mély sebet ejtve a lány ujján.

67
− A fene esne ebbe a gépbe, meg a nyomorult alkatrészeibe! − Kiáltott fel fájdalmak között,
fejét pedig akaratlanul felkapva keményen beverte azt az egyik merevítő rúdba. Az érzékeny
testrészét ért ütéstől megszédült, kapaszkodás közben pedig akaratlanul is magára rántotta az
állványon lévő olajos flakont, aminek tartalma frissen mosott hajára ömlött.
− Ez nem lehet igaz − fakadt majdnem sírva a lány, óvatosan végigtapogatva fejét.
− Szia, szépségem. − Lépett mellé Jack, szinte a semmiből kerülve elő.
Sendy menthetetlenül sírógörcsben tört ki, hogy a férfinek éppen most kellett idekerülnie. El
sem tudta képzelni, hogy a múltkori után milyen szidást fog kapni, főleg ilyen körülmények
között.
Jack megcsóválta fejét, de méreg helyett halvány mosolyt eresztett meg a lány felé. Zsebébe
nyúlva elővette zsebkendőjét, és segítőkészen megtörölgette vele a könny és olaj maszatos
arcot. Most figyelve csak fel rá igazán, hogy milyen gyönyörű is a lány. Nagyot nyelt mielőtt
újra megszólalt volna.
− Azért jöttem, hogy a múltkoriért bocsánatot kérjek. Ok nélkül durván viselkedtem veled,
néha sajnos túl indulatos vagyok. − Simogatta meg önkéntelenül Sendy fájdalomtól és sírástól
eltorzult arcát. − Na, ne sírj nekem, nincs semmi gond. Menjél és fürödj meg, lásd el a sebeid,
egyél valamit és gyere vissza befejezni a munkát. − Vigasztalta a férfi, mire feltűnt, hogy
kezét az arcán felejtette, talán, azért mert a lány szinte belesimult a tenyerébe.
Sendy visszamosolygott már amennyire képes volt rá, de szíve repesett, amiért álmai lovagja
teljesen megváltozva ilyen kedvesen bánik vele. Hirtelen gondolattól vezérelve közelebb
lépett hozzá egy gyengéd csókot lehelve szájára. "Valamikor ennek is meg kellett történnie" −
gondolta magában. Ezt követően pedig gyorsan kihátrált a teremből, füléig elpirulva.
Jack elégedetten felsóhajtott, és a lányt kímélve az újabb sérüléstől a helyére pattintotta a
rugót. A munka végeztével nyomban csipogó hang jelezte, hogy indulnia kell a tárgyalóba.

Elérkezettnek látták az időt a parancsnoki kar újabb összehívására, hogy a további

teendőket is egyeztessék. Erre a célra egy külön helyiséget rendeztek már be tárgyalónak, igaz
ezt egyelőre csak egy hosszú asztal, körülötte székekkel jelképezte.
− Szóval ugye mindannyian egyetértünk a chipekkel kapcsolatban? Tisztában vagyunk a
mellékhatással, ami kissé kellemetlen, de a pozitívumai mellett úgy gondolom egyértelműen
megéri. − Ahogy Red körbenézett az egybegyűlteken csak beleegyező bólogatást látott.
− Ez nem kérdés. Viszont több műszakis beültetettre lenne szükség, több emberemre már
kérvényeztem is a beavatkozást. Nem bírjuk a rengeteg munkát, állandóan rohangálunk, mint
pók a falon. − Panaszkodott Jack kihasználva azonnal a lehetőséget.
− Erre már én is gondoltam, jó lenne felgyorsítani a munkálatokat. Doktornő, ha már itt
vagyunk akkor megkérném hogy vegye előre Jack embereit a sorban. Majd vele tisztázza a
neveket a gyűlés után. − intézkedett Red.
− Persze Red, megoldható. Viszont nekem is lenne egy felvetésem. − Szólalt meg a doktornő.
− Igaz ők maguk hozták szóba a beültetések folyamán, azaz Robbert Butz, a lángész kölyök
Kevin Quinn, és Maria Marino.
− Ő kicsoda? Nem is hallottam róla eddig.
− Négy évvel ezelőttiig az egyik szövetséges országban egy fegyverzetfejlesztő cégnél
mérnökként dolgozott.
− És miért kellett eljönnie?
− Nem kellett. Szerelmes lett, férjhez ment és már szült is két gyermeket. Az egész
családjával van itt, a férje a hegyeinkben dolgozott tűzoltórepülőn pilótaként.
− Értem, akkor biztosan hasznukat vehetjük. A férjét kezdjék tesztelni vadászpilótának. Tehát
mi is lenne a kérése?
A nő beleegyezőleg bólintott, majd folytatta: − Szóval az előzőleg említett hármas szeretne
létrehozni egy saját kutatócsoportot. Egy saját maguk által létrehozott speciális adatbázissal

68
rendelkező chipet szeretnének beültetni maguknak. Annyira nem értek hozzá, de minden
különböző kutatási területhez más adatállomány szükséges, ezért számukra az általános
műszakis chip nem megfelelő. Ha minden a terveik szerint alakul, akkor nagyban
elősegíthetik a technikai és tudományos fejlődésünket.
− Nincs ellenvetésem, a műszakis kollégák beültetése után neki is láthatnak ennek. Az
adatokhoz korlátlan hozzáférést biztosítok a számukra, munkáikhoz szabadon használhatják
az alkatrész gyártót is. De a hajón végzendő munkálatok mindig elsőbbséget élveznek a
kutatásokkal szemben, és ha kell a segítségük kirángatjuk őket a laborból. − Járult hozzá Red
a többiekkel együtt az indítványhoz. − És ha már szóba hoztam, ha van olyan labor, amely
megfelel céljaiknak akkor vegyék nyugodtan használatba, ha nincs ilyen, akkor rendezzenek
be számukra egyet. A raktárakban biztosan megtalálnak minden szükséges felszerelést.
− Ha már a témánál vagyunk, egy Nukh vadász már működött, amikor ide jöttem. − Emelte
fel kezét jelentkező mozdulattal Jodie − Jack megjavított még egyet, de van még három.
Azokkal mi van?
− Korvett hangárjában talált magányos vadászgép, sajnos javíthatatlan. Valami csatában túl
sok sérülést szenvedett. − Kezdte sorolni Jack helyzetüket a Nukh vadászokkal kapcsolatban.
− Ráadásul azt bontják a szerelőim alkatrészekért a kísérleti géphez. A maradék kettővel nem
tudom, mi van, addig még nem jutottam a munkáimban. De most már legalább lesz rá ember
azokat is megnézni. Persze csak ha a speciális adatbázisuk ezt lehetővé teszi. − Jegyezte meg
halkan gúnyolódva, mert kissé sértette a doktornő előbbi általános műszaki ismeretekről szóló
kifejezése. Mintha az ő munkájuk a kutatóékkel szemben olyan egyszerű lenne.
− Természetesen lehetővé teszi! − Felelte szinte sziszegve a doktornő.
− Ezt sürgősen abba lehet hagyni emberek! − Csapott erélyesen az asztalra Jack. − Itt nem
lesz széthúzás, sem marakodás! Nekünk kellene példát mutatni mindenki előtt. Ha pedig
valaki mindenáron szórakozni akar a többiekkel, akkor azt szívfájdalom nélkül hajítom ki az
űrbe. Fegyelemmel és egyetértéssel juthatunk csak valamire. Megértettétek?
− Igen. − Mormogta mindenki szemlesütve.
Jack külön is szégyellte magát, amiért máris megszegte a vadászgépben tett fogadalmát.
− Azt ajánlom is. − Majd a férfi Bret felé fordult. − Mi a helyzet a toborzással?
− Huszonkét páros jelentkezett idáig, meg is kezdtük a költözködést. Viszont lenne egy
kérdésem Jumutól. Hány kétszemélyes szobának alkalmas helyiség van a korvetten? Sajnos
még nem volt lehetőségünk ennek utánanézni.
Jumu nagyot sóhajtott. − Hát sajnos nem sok, a Nukhok nem páros lények. Van két
egyszemélyes háló, de azokban ketten is kényelmesen elférnek. Azokon kívül viszont csak két
nagy közös legénységi háló van. Esetleg építhetünk beléjük térelválasztókat, hogy kisebb
szobákra tagoljuk. Más ötletem nincs.
Jack bólintott: − Nem lesz egyszerű, mert mindegyikhez saját fűtést és levegőztetést kell
kiépíteni, de megoldható.
− Viszont csak az egyik nagy hálót alakíthatjuk át. Ha valamikor mikor esetleg teljes
létszámra duzzasztjuk a korvett személyzetét, akkor az újakat már nem tudnánk hova
helyezni. − Vetette fel Bret.
− Ez nagyon jó meglátás − bólintott Red − majd legfeljebb osztoztok a kisebb szobákon és
felvátlva használjátok őket, például különböző műszakokra osztva a legénységed. − Jack,
mennyi kis medence maradt? − Fordult a másik férfi felé.
− Kettő.
− Nagyszerű. Figyelj Bret, a medencéket rakjátok össze a korvetten, a ti hajótok, ti tudjátok
hova szeretnétek. Közben folyamatosan felváltva zajlik majd a kiképzésetek is, Jumu segíteni
fog ebben. Baj esetén szeretném ha minél ütőképesebbek lennétek a korvettel. Az elsőbbséget
élvezők után pedig ti is átestek a beültetésen. Valami kérdés vagy ötlet esetleg? − Nézett
körbe társain, de senki nem jelentkezett. − Jól van, akkor munkára emberek!

69
 Kevin az orvosi szobában várta Suzy érkezését.
− Mit szóltak az ötletemhez a többiek? − Ugrott talpra, ahogy meglátta a nőt.
− Belementek, meggyőző voltam. − Felelte mosolyogva, levetve köpenyét.
− Ez remek! − Ujjongott a fiú, lopva bámulva őt Nukh kezeslábasában, amely tökéletesen
kirajzolta testének formás íveit. − Köszönöm, azaz köszönjük. − Hálája jeléjül megpuszilva a
nőt.
− Elsőséget élveztek a beültetésen, amit most rajtad el is végzek. Vagyis igazából a műszakis
srácokkal kellene kezdenem, de ők kicsit késni fognak. Egyébként képzeld, kaptok egy külön
labort is. − Suzy figyelmét egyáltalán nem kerülte el a fiú zavara, sem ahogyan izgatottan
szemügyre vételezte. Magában elmélkedett miközben tiszta köpenyt húzott. A gondolkozás
közben meglepődve tapasztalta, hogy még imponál is neki Kevin csodálata: „Úristen, hiszen
még csak alig múlt tizenhat!” Kapott majdnem a fejéhez a doktornő, de a gondolatai hirtelen
medret váltva új irányt vettek „Akkor mi van? Szemmel láthatóan nem hagyom hidegen és hát
ő is helyes fiú, na meg egy született zseni. Amúgy pedig itt van ez a pártalálós dolog is, valakit
így is, úgy is választanom kell.” Határozta el magában elégedetten Suzy, ezzel megnyugtatva
liliomtiprásért háborgó lelkiismeretét.
Kevin a beültetéstől sajgó fejjel a hangárba tartott megnézni a két rossz vadászt, ha viszont a
vetkőző doktornőt idézte fel emlékezetében egészen más testrésze sajdult meg. Az egyik
géphez érve álmodozva nyitotta ki a páncélpaneleket, hogy a fedélzeti számítógépről lekérje
az adatokat.
Három dimenzióban jelent meg előtte a hibás terület, amelyre rámutatva kinagyítódott, így
hamarosan meg is találta a hibás alkatrészt. Kihúzta a gyufaszálnyi hibás darabot az
áramkörből és a falon található anyag−újrafelhasználóba hajította.
A másik gépről is lekérte az adatokat, mint kiderült itt csak a pilótafülke páncélüvege sérült
meg, állandóan elengedve a nyomást. A hibák felmérése után nyomban próbálta felvenni a
kapcsolatot a hangárral − Hé, van valaki a Korvett hangárjában?
− Igen itt Jack. Mit akarsz kölyök? − Hallatszott egy morgolódó hang, a háttérből
szerszámzörgés és beszéd foszlányok szűrődtek át.
− A javíthatatlan vadásznak ép a baloldali fülkeüvegje és a stabilizáló zöld tizenkettes
alkatrésze? − Közben ellenőrizte a sérült üvegű gép stabilizálóját, mivel azzal minden rendben
volt átrakta a másikba.
− Az üveg oké, a stabilizáló szintén, viszont az teljes egészében nekem kell. − Érkezett a
válasz azonnal.
− Rendben akkor le kell gyártatni őket, cserélni és rendben lesz a Cirkálón lévő utolsó gép is.
A másikat megjavítottam. Elküldöm a részleteket.
− Akkor nem lesz sok dolgunk velük. Te pedig nyugodtan menj a dolgodra, a soron
következő műszakis majd megjavítja az utolsót. Köszi a segítséget.
A fiú gyorsan bezárta a páncéllapokat és már rohant is a számukra kijelölt laborba, amelybe
kevés kis holmijukat már be is hordták a többiek. A bent lévő Nukh felszerelés pedig
egyszerűen lenyűgözőnek bizonyult.

Jack csak a vadászgépnél, a lánnyal történt rövid találkozásukon és beszélgetésen

gondolkodott. Be kellet magának ismernie, hogy tetszik neki, igazán szemrevalónak találta.
De elhessegette magától a gondolatot. − „Túl fiatal hozzám, én már jóval túl a harmincon, ő
meg húsz sincs!”
De lány csábos szép arca állandóan megjelent lelki szemei előtt.
− Nem szabad. − Fakadt ki hangosan. Dühösen a tervező terminál monitorjára csapott, melyen
éppen dolgozott.

70
A gép füttyögve hibajelzéseket kezdet szórni, majd lassan visszaállt normál üzemmódba. −
Bocsi nem akartam. − Simogatta meg szeretettel a burkolatát. Belátva hiábavaló küzdelmét,
inkább kikapcsolta és leült.
Gondolatai akaratlanul is a múltba repítették vissza, egyetemi éveibe mikor először lett igazán
szerelmes. A szívét adta annak a lánynak de neki nem kellett, egyszer véletlenül és váratlanul
toppant be hozzá és félre érthetetlen helyzetben találta legjobb barátjával.
Ezt követően nem zárkózott el a nők elől, de nem engedte túl közel őket magához. Sok időnek
kellet eltelnie míg ismét meg tudott bízni az emberekben. Nem egészen két évvel ezelőtt azt
hitte megvan az igazi. Boldogok voltak, és már a templomban az oltárnál várt a szeretett
hölgyre, hogy összekössék életüket. De hiába, több száz fős hozzátartozói sereglet előtt
hagyta cserbe a szerelme. Mint később kiderült, lelépet az egyik koszorúslánnyal, mert az
utolsó pillanatban rájött, hogy saját nemét jobban szereti.
Szíve teljesen összetört, magas falakat húzott köré, nehogy bárki is bántani tudja, majd a
munkájába temetkezett.
És most itt ez a gyönyörű fiatal lány, és olyan tekintettel tud ránézni melytől azonnal
dörömbölni kezd a szíve. Kelletlenül látta be, hogy még soha nem tetszett neki ennyire senki,
és túlságosan is megrémült ettől. Többek között ezért is üldözte el az első találkozásukkor.
Hosszú percekig küzdött gondolataival, míg végül határozott, hogy beszélnie kell vele.
Döntésétől tudattalanul mosoly jelent meg szája szegletében. Ahogy felállt észrevette
mennyire reszket az idegességtől a keze, gyorsan zsebre dugta és elindult a lány szobája felé.
Tudta, hogy egyedül lesz hisz három női karbantartó lakótársát ő osztotta be műszakba.
Bátorsága egészen az ajtajáig tartott, ahol megrettenve megtorpant, hogy ismét csak
sebezhetővé teszi magát. Éppen sarkon akart fordulni mikor hátulról nekiütköztek. Mérgesen
fordult meg: − Mi a franc nem látsz a szemedtől?
Sendy állt ott riadtan, láthatóan fürdésből érkezett, és a vizes hajára tekert törölközővel
viaskodott.
− El… − szólalt meg nagy nehezen akadozva − Elnézést, nem figyeltem.
Jack nyomban elszégyellte magát, ahogy észrevette, hogy éppen a lányt sikerült akaratlanul is
leszidnia.
Sendy gondolatai vadul kavarogtak, hogy mit ronthatott el már megint, hogy személyesen jött
el hozzá. Közben pedig majd megfagyott, enyhén vizes bőrét pongyolája nem melegítette túl
jól a hideg folyósón.
− Én… én − köhintett zavartan a férfi, míg próbálta keresni a megfelelő szavakat − hozzád
jöttem.
− Hozzám? − Kérdezte Sendy míg a hidegtől fázósan remegni kezdtek az ajaki, a félelemtől
pedig könny szökött a szemébe. − Mit rontottam el?
Jacket szinte mellbe vágta a látványa, legszívesebben azonnal a karjába kapta volna. −
Elrontani? − Lepődött meg, majd hirtelen a védelmező ösztön cselekvésre sarkalta.
Kinyitott a lány szobájának ajtaját. − Gyerünk befelé, mielőtt tüdőgyulladást kapsz nekem.
Sendy a melegben miután magukra csukódott az ajtó, értetlenül fordult felé. − Valami baj
van?
− Te vagy a baj. Amiért képtelen vagyok kiűzni a fejemből. − Simította tenyerét a lány arcára.
− Nem értelek. − Suttogta a lány reszketve, de már nem a hidegtől.
− Amint megláttalak elüldöztelek, mert őszintén bevallva félek, hogy te is csak összetöröd a
szívem. De azóta is csak rád tudok gondolni, és ez biztosan jelent valamit.
Sendy most először mosolyodott el, amitől Jack úgy érezte, hogy kisütött eddig sivár lelkében
a nap.
Félénken hajolt oda hozzá lábujjhegyére emelkedve, hogy elérje célját. Óvatosan lehelt csókot
ajakira, félve, hogy csak álmodik és nem is hercege áll előtte szerelmet vallva. − Soha nem
tennék ilyet. − suttogta érzelmeitől túlfűtött hangon.

71
Jackből megkönnyebbült sóhajjal tört fel a szenvedély, mohón ölelte körül karjaival míg
csókjaival borította el.
Sendyben felszabadultak a vágyálmai és utat engedett nekik, sutba dobva a szemérmet.
Megoldotta pongyoláját és a férfi jobb kezét combjai közé tolta, ujjait pedig ágyékára
igazította, melyből úgy érezte emésztő perzselő tűz tőr fel. Másik kezét pedig csupasz
gömbölyű mellére simította. − Nem akarok tovább várni. − Zihálta, közben az ágyhoz húzta
ahol gyorsan oldotta meg a férfi nadrágját.
Jack lehúzta róla köntösét és hagyta a padlóra hullni, és nyílt csodálattal legeltette szemeit
gyönyörű csodálatos formás testén.
A lány habozás nélkül feküdt gyorsan hanyatt az ágyon kitárulkozva neki: − Ne várakoztass
tovább szerelmem, érezni akarlak magamban.
A szobát hamarosan Jack számára oly édes kis nyögések töltötték meg, és tett róla, hogy
sokáig hallgathassa őket.

− Jack, van egy kis gondunk − kezdte Red a tárgyalóba hívatva őt és Ducit a tízedével.
Miután mindenki leült bemutatta őket egymásnak, majd rögtön a tárgyra tért. − Hamarosan
megérkezünk a szomszédos naprendszerbe, ahol meteorzáporba keveredve lezuhant az egyik
szondánk egy jégbolygóra. Le kell mennetek érte.
− Ehhez én minek kellek? A katonák is felhozhatják. − Próbálta kihúzni magát a megbízásból,
mert úgy érezte sokkal jobban is el tudná most tölteni ezt az időt. − Különben is, nem
kockázatos ez?
− Nem csak te, hanem még Sendy is veletek megy műszaki erősítésként. Egy
barlangrendszerbe szakadt be a zuhanást követően, és még mindig küld adatokat a
környezetéről. Innen kezd érdekes lenni a történet.
− Mit talált ott ami ennyire érdekes?
− Egy űrhajót, ami már nagyon régóta lehet a barlangban. A legmegdöbbentőbb, hogyha nem
kapnánk képeket nem is tudnánk, hogy ott van. A műszerek szerint nincs is ott semmi, csak a
kamerák látják.
− Úgy érted az összes érzékelő szerint üres a barlang, viszont a vizuálisrendszer lát benne egy
hajót?
− Pontosan. − Bólintott Red. − Tökéletes lehet az árnyékolása, neked talán nem kell
magyaráznom mit jelenthet ez a számunkra.
− Na így máris felkeltette az érdeklődésem. Azonnal indulunk, ahogy lehet. Amúgy mekkora
az a hajó?
Red megérintett egy ábrát a fali terminálon, az pedig egy háromdimenziós képet vetített ki az
asztal fölé: − Ezt a képet számítógép készítette a rendelkezésre álló adatok alapján.
Jack elbűvölten nézte a kicsinyített hologramot. Alakja alapján azonnal a tengerekben élő
rájákat jutatta az észébe, annyi eltéréssel, hogy a hajó nem rendelkezett farok résszel. A férfi
számára tökéletes formák uralták az egész szerkezetet, maga volt a technika csodája.
A hologram után a szonda által készített kétdimenziós képek következtek. Hatalmas
jégcsapok lógtak a hajótestről, más részei meg kisem látszottak a rárakódott jégpáncél alól.
Jack a képeket bámulva különös dologra lett figyelmes. Egy bejáratot vélt felfedezni, ami
tárva−nyitva állt, szinte követelve, hogy valaki lépjen be rajta.
− Az egy ajtó ott? − Mutatott a képen az adott helyre.
− Minden kétséget kizáróan az. Legalábbis mi más lehetne? − felelte Jack eltüntetve a
képeket. − Érdekes még, hogy kékes fényárban úszik a barlang, az ember egy ilyen helytől
sötétséget várna. De így legalább jó képek készültek.
− Én azt hittem az a szonda műve.
− Egyáltalán nem, már Elizabet is megnézte a képeket. A falakon élő moszatféleségek
okozhatják a jelenséget. Azt kéri ha lehetséges gyűjtsetek mintát belőle.

72
− Kívánsága parancs.
− Legyetek nagyon óvatosak, a jelek szerint élet is van a barlang környékén. Valami állatok
lehetnek, ha meleggé válna a helyzet inkább meneküljetek. A levegő mérgező kissé, és
egyébként is igen hideg lesz. Öltözetek melegen majdnem mínusz negyven fok, van odalent.
Tehát a szonda az elsődleges, a hajó átvizsgálása a másodlagos feladat. A világító növények
mintavétele pedig csak harmadlagos. Ennyit szerettem volna, pár órán belül megérkezünk és
indultok is. − Bocsátotta el őket, búcsúzóul még szerencsét kívánva, ő maga pedig elindult a
kórházszintre a saját beültetésére.
Amikor belépett az orvosi szobába, éppen a mélyen alvó Claudiát emelték ki a beültetése után
a gépből, mivel jelentkezett a vezérlőbe technikusnak. Igaz számára nem az volt a fő
motiváció, hogy a hajónak hatalmas szüksége van technikusokra. Leginkább Red miatt
döntött így, mivel tudta, hogy sokkal többet lehet a férfi közelében, mint matematikusként.
Viszont ennek a tudásának nagyon is örültek a vezérlőben, ezért kétirányú képesítést kapott,
navigátori és radarrendszer megfigyelői ismereteket.
Ahogy meglátta a testére simuló Nukh kezeslábasban elállt a lélegzete olyan gyönyörű és
kívánatos volt, ha pedig az álomtól kisimult arcába nézett meseszerű szépséget látott. Kezén
nem viselt gyűrűt, ami igen nagy megkönnyebbüléssel töltötte el. És el kellet ismernie, hogy
még a vörösesbarna, csillogó hosszú haja is tetszik neki, nem talált kifogásolnivaló részt rajta.
Red hirtelen arra lett figyelmes, hogy a látványtól valósággal megpezsdült a vére, erre pedig
férfiassága is reagált, kellemetlen helyzetbe hozva magát. „Hát mi tagadás, régen voltam már
nővel. És ő ideális lenne, hogy változtassak ezen a helyzeten.” − Kergették egymást kavargó
gondolatai, egészen addig míg ő nem került Claudia helyére.

Kevin ébredése után kissé álmosan tartott a labor felé, még mindig a mozgalmas álma
hatása alatt állt. A doktornő és ő elég nyilvánvaló helyzetben szerepelt benne, aminek
köszönhetően egészen új érzései támadtak a nő iránt. Nézett meg már lányokat korábban is,
de velük csak érzéki dolgokról fantáziálgatott, ez most azonban más volt. Tudta, hogy még
nagyon fiatal egy ilyen nő számára, viszont szíve mélyéből érezte, hogy egyre inkább kezd
belezúgni. Gúnyosan kezdte ütögetni a homlokát, hogy kiverje belőle az előbbi gondolatokat.
− „Előtted áll az egész élet Kevin, ne kínozd magad egy nő miatt sem!” − Próbálta motiválni
magát, aminek köszönhetően annyira elmerült magában, hogy majdnem hasra esett a labor
nyitott ajtajában ácsorgó észhangyában. Bent Robbert és a civilek közül egy nagyon
tehetségesnek talált Maria Marino nevű nő már fáradhatatlanul dolgoztak.
− Gyere csak beljebb te csúnyaság, és foglalj helyet valahol. − Invitálta beljebb a hangyát
Kevin, bekapcsolva a szobában lévő tolmácsgépet, hogy értsék, ha esetleg mondana valamit.
Az azonnal ki is szemelte a helyiség egyik üres sarkát, ahol kényelembe helyezte magát.
− Éhes! − Jelentette ki váratlanul furcsa hangján.
− Igazán? − Nevetett a fiú. − Én is. Várj csak, mindjárt rendelünk valami kaját a konyháról.
Én Kevin. − Mutatott magára, majd a hangyára. − És téged hogy hívnak?
A lény egy darabig hallgatott, ahogy csápjait szórakozottan billegette: − Én... nincs név.
− Nincs neved? Ez tűrhetetlen, majd én adok egyet ha nem zavar. − Kevin várt egy darabig,
de nem kapott választ. − Hallgatás beleegyezés haver, Hangyócának foglak hívni. Még illik is
rád, hiszen egy hangya vagy. − Miután ezt lerendezte, ellenőrizte a munkálatok állását.
− Nem tudunk egyről a kettőre jutni. − Számolt be neki Robbert a vaskos burkolati elemekre
mutatva. − Egyszerűen nem találunk megfelelő anyagot, ha nagyon elvékonyítjuk nem nyújt
megfelelő védelmet. Így meg nehéz, láthatod.
− Előbb vagy utóbb rájövünk a megoldásra. − Felelte a fiú nem lohadó lelkesedéssel.
Lucy a szükséges elektronikai részt vizsgálta, de abban nem talált kivetnivalót, hiba nélkül,
tökéletesen működött.

73
A megérkező reggelinek mohón estek neki, percek alatt el is tüntették mind egy szálig. A
hangyát viszont nem tudták felülmúlni. Liternyi pépes eledelét egyetlen szippantással magába
tömte, az új energiának hála csápjai azonnal élénkebben kezdtek lengedezni.
− Ti aztán tudnátok versenyt enni. − Mosolygott a rovarlényre a kissé molett nő.
− Ez még mindig nem jó. − Hajította el a könnyített munkadarabot a fiú, látványosan
mérgelődve. − Könnyebb és erősebb anyag kellene.
A hangya minden korábbi jel nélkül izgatottan felpattant és elsietett.
− Hát ez meg, hova rohan? − Nézett utána csodálkozva Maria.
− Ha így zabálnék nekem is rohannom kellene a budira. − Felelte halál komolyan Robbert. −
Amennyi bébi kaját magába öntött nagy hirtelen, ezen ti sem csodálkozhattok.
− Lökött vagy! − Nevetett rajta Maria. − Bár két gyermekem után állíthatom, hogy ez néha
tényleg így van.
Furcsa társuk távozása után ismét munkához láttak, hogy mielőbb eredményeket érjenek el a
burkolattal. Nagyjából fél óra elteltével viszont újdonsült hangya barátjuk viharzott be, nagy
halom zöld valamikkel az ölében. Mindannyian meglepve bámultak rá, sietős távozása után
nem hitték, hogy még viszont látják.
A meglepett társaság előtt megtorpant, és a padlóra dobta terhét: − Jó, feladat. − Jelentette ki
magabiztosan.

Bill és Jack a hangár közepén tanácskoztak, az átépített vadászt szemlélve.

− Szóval mi is lenne az újabb ötlet? − Jack már készen állt az indulásra, holmiijai ott hevertek
mellette a padlón. Bill még épp az utolsó pillanatban kérte a véleményét.
− Ugye az új gázhajtóművel innen nem repülhetnek ki a vadászaink. A kísérleti gép próbáját
megoldják a hangár kiürítésével, de ez hosszú távon nem jó megoldás. − Kezdett magyarázni
Bill erős gesztikulálások között. − Arra gondoltam, hogyha az automata leszállító sugár be
tudja hozni egészen a belső térbe a hajókat, akkor megfordítva az irányát képesek lennénk
felszállásra is alkalmazni.
− A megfordítás szerintem megoldható, csak az a bibi, hogy az utolsó tíz méteren nem
működik a sugár.
− Igen ezen én is gondolkodtam. Készítettem terveket − kapcsolt be egy hordozható terminált
meg is mutatva őket − és megrendeltem az anyagokat egy kísérlethez. Direkt erre a célra
építenénk egy állványt a hangárba a vadászaink számára, amiről már képes fel vagy le
mozgatni a gépeket a sugár. Az elhelyezést is megoldottam, nem fogja akadályozni a Nukh
gépeket sem. Ha beleegyezel hamarosan akár neki is állhatunk.
− Az elv működőképes, nagyon is jónak tűnik. Álljatok neki amint lehet, bízom a tudásodban.
− Jack elismerően vállon veregette beosztottját, aki büszkén kihúzta magát a dicséretre. −
Most viszont mennünk kellene, kezdődik a próbarepülés.
Jodie nagy pillanata volt ez, és ezt a lehetőséget nem adta volna át senki másnak. Mindig is
hasonlóról álmodott, főként mióta az űrhajóra kerültek. Önkéntesen jelentkezett a pórábra,
igaz rajta kívül nem is akadt más aki vállalta volna a kockázatot.
− Minden rendben, kész vagy? − Érdeklődött Bill rádión keresztül.
A Cirkálók már bolygó körüli pályára állva várakoztak az idegen naprendszerben.
− Igen kezdhetjük. − Felelte a lány joystickszerű kormányt megmarkolva. A gyomra kissé
összeszorult az izgalomtól, ahogy a hajtóművek működésbe lépve kirepítették a Harriert az
űrbe.
Sokan követték figyelemmel a kamerákon keresztül az első próbarepülést, és
megkönnyebbülten sóhajtottak fel amint gond nélkül hagyta el a gép a csarnokot.
− A zajszint jó, alig hallom a hajtóművek hangját. − jelentette a fejleményeket. − Ideje
megdolgoztatni a kicsikét! − Kiáltotta nevetve amint gyorsítani kezdett.

74
A vadász várakozásait felülmúlva gyorsult, kissé már kellemetlen erővel szorítva az ülésbe,
miközben a bolygó felé vette az irányt.
A kamerák csak rövid ideig bírták követni mozgását, így a lelkes nézőközönség nem sokáig
csodálhatta a műsort.
− Ez szuper. − Nevetett önfeledten a lány, határtalanul élvezte az általa uralt hatalmas
erőforrásokkal rendelkező gépet. − Jobb, mint a szex!
Ahogy kezdte elérni a maximális sebességet, a környezetében hirtelen mintha minden
megnyúlt volna az agresszív gyorsulástól. A lány belepréselődött pilótaszékébe, míg a
biológiai kijelzők halkan csipogni adták tudtára, hogy megközelítette a veszélyessé válható
határt. A jeges bolygó eközben ijesztő gyorsasággal növekedett, teljes egészében betöltve
látóterét.
− Kissé növekszik a rezgés, viszont úgy látszik jóval gyorsabb mint a Nukh vadászok. De
most lássuk mit tud az én szerelmem. − Közvetítette a lány, majd hirtelen egy éles kanyarba
döntötte a gépet, a fordulóban érintve a bolygó felső légkörét. A rezgés erősége a terhelés
növekedésével oly hirtelen ugrott meg, hogy úgy tűnt a gép egyszerűen szét fog hullani alatta.
Minden recsegett−ropogott és váratlanul az irányítást is elvesztette, aminek következtében a
gép vadul pörögni kezdett a tengelye körül. Mikor azt hitte ennél rosszabb már nem jöhet, a
gép átbillent súlypontján és kegyetlen bukfencekbe kezdett. Jodie az ijedtség után
visszanyerte lélekjelenlétét, és a sebességet egyenletesen csökkentve sikerült újra egyensúlyba
hoznia a gépet. − Bassza meg, ez még életveszélyes! − Hallatszott a lány hangja, ijedtsége
még az éterhullámain keresztül is érzékelhető volt.
− Ilyet lehetőleg ne csinálj többet, óvatosan gyere vissza. − Utasította Bill, verejtékcseppektől
gyöngyöző homlokát törölgetve. A vadász beérkezett adatait figyelve ő maga is szörnyen
megrémült. − Erősen javítanunk kell a hajtómű okozta vibráción. − Fordult a mellette
ügyködő szerelőhöz. − Találjatok ki valami jobb megoldást a jelenleginél, és szólj Kevinnek
is hogy segítsen.
Visszatértével Jodie megkönnyebbülten mászott ki a gépből, a hangár biztos talaja megváltás
volt a kis kalandja után.
− Újabb próbához legfeljebb csak holnap hívjatok, erre innom és aludnom kell egyet. −
Mondta ahogy falfehér arca feltűnt repülősisakja mögül.

75
 IX.

A bolygón állandó jelleggel hatalmas viharok dúltak, valószínű gyors forgásának

köszönhetően. Az egész felszínt jég és hó borította, az évszázadokkal ezelőtti
napszerencsétlenségből kifolyólag. A szonda által fellelt barlang mély kanyonokkal szabdalt,
hatalmas jéghegyek között terült el, ahová csak két Nukh vadászgép tudta lejuttatni az
expedíciót.
A pilóták még így is csak komoly küzdelmek árán érték el céljukat, az erős szél szinte
falevélként dobálta őket. Szerencsére egy jégfal árnyékában találtak szélvédett helyet,
ereszkedés közben kábelhez kapcsolódó szigonyokat lőttek a felszínre. Amint kirakta terhét,
az egyik vadász visszaemelkedett a nyugodtabb légkörbe.
A vadászokból kimászott emberek azt az öltözetett viselték, amint még a Földön a
készletbegyűjtők. Mindannyian az ott maradt vadászhoz kapcsolták biztosítókötelüket, sőt
még azt az önjáró kis lánctalpast is kibiztosították, amely a felszerelésüket szállította.
Libasorban haladtak, szorosan egymás nyomában. Szükséges is volt a távolság tartása, mivel
a körülöttük kavargó hótól csak egy−két méterre láttak.
− Bírjátok a tempót? − Érdeklődött Duci hátrafordulva Jack felé.
− Muszáj, eddig egész jól megy. − Azonban volt, akiért magánál is jobban aggódott. − Te
hogy érzed magad Sendy?
− Megvagyok, remélem nincs már messze. − Hallatszott a lány, lihegő hangja
fejhallgatójában. − Csak a szél ne akarna elvinni állandóan.
− Tartsatok ki, hamarosan ott kell lennünk! − Biztatta a társait Jack.
Olyan váratlanul érték el a hasadékot, hogy az élen haladó kiskatona beleesett volna a szonda
állttal ütött lyukba, ha nincs kibiztosítva.
Eddig minden még a hajón megbeszéltek szerint haladt, ha nem volt muszáj nem beszéltek
egymáshoz. Nem is bánták, hiszen minden erejükre és figyelmükre szükség volt egyensúlyuk
megtartásához. Amint teljesen kikerültek a szélárnyékból a vihar vadul lecsapott rájuk, mintha
nem csak egy természeti jelenség lenne, hanem egy vadállat, amely éppen rájuk vadászik.
Az önjáró oldalain vaskos gumisávok húzódtak végig, melyek végéből egy−egy zsinór lógott.
Sendy a hasadék szélén megrántotta a zsinórokat, majd egyenesen a hasadékba irányította a
gépet. Zuhanás közben a gumisávok robbanásszerűen felfúvódtak, az önjáró körül szabályos
gömböt képezve. A talajra érve labdaként pattant párat, majd kissé elgurulva megállapodott.
A csapat tagjai különleges csörlőket erősítettek a kábelre, melyek segítségével megkezdték a
barlangba való leereszkedését. A kábelt jóval nagyobb terhelésekre tervezték, könnyedén
tartotta meg az egész csapat súlyát. Elöl öt katona haladt, középen Jack és Sendy utánuk pedig
a többiek. A mennyezetről különböző méretű és formájú jégcsapok ezrei lógtak, valóságos
erdőt alkotva ott fent.
− Stop! − Kiáltotta Jack. − Nick, ott fent gyűjts mintát abból a falon világító valamiből, de
óvatosan bánj vele. − Utasította a katonát, míg áhítozva figyelte a csábító mennyezetet, és
elszörnyedve a lábai alatt elterülő, több száz méternyi mélységet.
− Kész, jéggel együtt bőven vettem mintát és jól elcsomagoltam véletlenül se olvadjon meg!
− Jelezték egy kis idő után fentről.
− Viszont máris akadt egy kis gond. − Szólalt meg a lány. − Megszakadt a vadászgéppel a
rádiókapcsolat, valami leárnyékolhat minket. Talán van valami a jégben.
− Akkor mi legyen Jack? − Várt utasításra a kövér fiú a kötél legalján hintázva.
− Ha már idáig eljöttünk, akkor továbbmegyünk. A legfelső másszon vissza a felszínre, hogy
jelentse a történteket. Nem szeretném ha aggódnának a bekövetkező rádiócsend miatt. De
készüljetek, nem tudjuk milyen lények élhetnek itt.
− Remélem csak elnéztek valamit, és nincs itt semmi létforma. − Elmélkedett Duci. − De ha
valahol tényleg van élet ezen a hógolyón, akkor mi éppen oda tartunk.

76
− Szerintem is, éppen ezért nagyon figyeljen mindenki! Most pedig folytathatjuk az
ereszkedést. − Adta ki a parancsot a katona visszatérte után.
Ducinak ahogy folytatni kezdte az ereszkedést valami szöget ütött a fejébe: − Hé, Jack. Ha
rádióink elnémultak, a szonda jelei miért nem vesztek el?
Kérdezet ha tudta volna mászás közben megvonja vállát: − Így nem tudom biztosan
megmondani, a szonda jóval erősebb jelet add mint a rádióink és más hullámsávot is használ.
Ráadásul a rádiónk a Földről valók valódi emberi gyártmány, a szonda meg Nukh
technológia.

Amint elérték a jégbarlang alját, egyből a földbe fúródott autó méretű szondát vették
körül.
Majd Jack és Sendy leoldotta a szigonykábelt és a menteni kívánt szerkezethez erősítették.
− Még szerencse, hogy a fékezőhajtóművek enyhítették a zuhanás erejét, különben nem lenne
mit összeszednünk. − Mondta lány kedvesére mosolyogva.
A férfi viszont meg sem hallotta szavait, tekintete folyton elvándorolt a befagyott űrhajó felé.
Úgy érezte életében még semmi nem gyakorolt mélyebb benyomást rá az ismeretlen
szerkezetnél, már alig várta, hogy a közelébe mehessen.
A lány eligazította a kábelt, a pilóta pedig rádiókapcsolat híján a szonda által még mindig
sugárzott képekből állapította meg, hogy elkezdheti a szonda kiemelését. A szerkezet lassan
emelkedni kezdett, lágyan himbálódzott.
Sendy leguggolva a szerkezet által ütött lyukba bámult: − Fiúk... nem tudom mit jelent, de...
itt valamiféle csontok vannak.
Nem akartak hinni neki, de köré gyűlve tényleg csontok láttak, melyeket fagyott szövetek
takartak még némely részükön.
− Fúj ez gusztustalan. − Nyögte Duci, majd a szeme megakadt valami tompa csillogáson a
maradványok alatt. − Ott − mutatott a lánynak az adott helyre − van valami!
Sendy minden undor nélkül bemászott a gödörbe és kezével kaparni kezdett.
− Megőrültél? − Kiáltott rá Jack. − Akár veszélyes is lehet!
− Nyugi. − Felelte Sendy fel sem nézve. Sikerült annyira kiásnia, hogy biztos fogást találjon,
és teljes erőből húzni kezdte az ismeretlen tárgyat. − Megvan! − Emelte fel győzelemittasan.
− De mi lehet ez?
Duci elvette tőle a tárgyat és forgatni kezdte kezében: − Úgy néz ki, mint egy kard, de annak
elég furcsa. Megvan a markolata, enyhén hajlik a pengéje, csak az élét felejtették le a róla. Ki
látott már téglalap alakú pengét, vagy akármi is ez? Vágni azt biztos nem lehet vele. −
Mondta a kövér fiú lenézően. − Tele van valami mintákkal, vagy írással. − Próbálta lesöpörni
róla a ráfagyott jeget, nem sok sikerrel. Suhintott vele néhányat: − Ez tök értelmetlen,
legfeljebb csak agyon verni lehetne vele az ellenfelet. Kell valakinek, vagy eldobjam?
− Ide vele. − Intett Jack, megszerezve ő is kipróbálta néhány mozdulattal. Finoman
hozzáütötte néhány dologhoz, várva, hogy történni fog valami, de a teljesen negatív eredmény
lehangolta. − Azért megtartom, hátha Jumu tudja mihez kezdjek vele. − Zárta le a dolgot, az
övébe tűzve a hasznavehetetlen fegyvernek látszó tárgyat. Ekkor olyan erős veszélyérzet
kerítette hatalmába, mint még eddigi életében soha. Rögtön tudta, hogy történni fog valami.
Sendyre nézve látta hogy ő is érezhet valamit, mert szemei óriásira nőttek, egyértelműen a
félelemtől: − Valami nagy baj van. − Szólalt meg halkan a férfi, hogy mindenkit
figyelmeztessen.
A katonák meglepődve néztek körül, de semmi gyanúsat nem láttak vagy hallottak. Ettől
függetlenül felvették a begyakorolt védelmi formációt, és ellenség nyomait keresték, egyelőre
eredménytelenül.
Duci a gumi gömbhöz rohant és megfelelő állásba forgatva újra megrántotta a zsinórt. Az
esést tompító gömb leeresztett, és visszaszívódott eredeti pozíciójába.

77
Egy háromszöget alkottak a gép körül, minden oldalra négyen állva, Sendy pedig felugrott az
önjáróra, és a ráerősített géppuskát vette kezelésbe.
A csúcsokon lángszórósok foglaltak helyet, egy esetleges ellenséges roham esetén könnyedén
égethették volna hamuvá a célpontjaikat. Mellettük gépkarabélyosok sorakoztak,
tartalékfegyverként Nukhoktól zsákmányolt gyalogsági hő vetőket tartottak maguknál.
− Ha megtámadnak minket tűzzel védekezünk. A lövések döreje beomlaszthatja a barlangot.
Ha végképp nincs más megoldás, akkor jöhet a többi fegyver. − Nézett körbe Jack, hogy
értette−e mindenki. − Hallottad te is Sendy? − Nyúlt fel a férfi megsimogatva a lány combját.
− Igen, persze. − Bólintott, a biztonság kedvéért azonban csőre töltötte a fegyvert. Még soha
életében nem félt ennyire, tudta, hogy a veszély gyorsan közeledik feléjük, bár látni még nem
lehetett. − Nagyon vigyáz magadra Jack! − Kérte a férfit kedvesen.
− Gyerünk az űrhajóhoz, annak a bejáratát könnyebben meg tudjuk védeni. És még Sendyt is
tudjuk fedezni onnan. − Adta ki a parancsot Jack, majd felnézet a lányra kacsintva. − Legyél
nagyon óvatos!
Az alakzat szép lassan elindult a cél felé, mely úgy ötven méternyire helyezkedett tőlük,
közben minden irányban figyelő tekintetek pásztáztak.
− Itt vannak! − Kiáltotta a lány, mivel ő magasabban állt, előbb meglátta őket.
De a következő pillanatban mindegyikük számára láthatóvá váltak, és minden képzeletüket
felülmúlta a rájuk rontó sereg.
Hatalmas torz pókokon, szőrös gnómszerű lények lovagoltak. Tömött sorokban áradtak be a
terembe, vijjogó kiáltásaiktól visszhangzott az egész barlang. Gyorsan mozogtak, a szélen
haladók felszaladtak a falra és a plafon felé véve az irányt. A többiek tovább nyomultak előre
egy vágtató ló sebességével haladva, viszont az irányváltási képességük megdöbbentőbb volt.
A mászok csak minimálisan lassultak a többiekhez képest, pókoknak a függőleges fal sem
jelentett akadályt.
− Úristen, ezek gyorsak. Pörköljünk alá a férgeknek! − Kiáltotta Jack.
A lángszórók apró hajtóművekként dübörögtek fel, a rohamozókat valóságos lángtengerbe
borítva. A hő vetők apró piros golyókkal tűzdelték meg a sorokat, hatalmas robbanásokat
okozva.
− Bassza meg, a törpéket a tűz nem igazán állítja meg! − Kiáltotta az egyik lángszórós.
És valóban, a hőtől a pókok valósággal szétpukkadtak, ragacsos belső szerveikkel terítve be
környezetüket. Lovasaiknak viszont azon kívül, hogy a szőrzetük lepörkölődött semmi bajuk
nem esett. Kezdetleges kő fegyvereikkel hadonászva, gyalogosan rohamoztak tovább. Rövid
lábaikon esetlenül kacsáztak, miközben érhetetlen nyelvükön kiabáltak, ami inkább visításnak
hangzott.
Az esetlen kis törpék még viccesnek is tűntek volna, a pókjaik viszont még a legbátrabbakat is
halálra rémítették. Akkorák voltak, mint egy megtermett borjú, dús szőrzet borította testüket,
nagy golyófejükhöz pedig széles és erős állkapocs társult. Pofájukból húsz centi körüli, görbe
agyarak meredeztek, amit a szájukhoz bizarrul közel lévő, alattomos sárga fényben úszó
szemeik tetéztek. Nyolc ízeltlábuk volt, utolsó ízüknek tisztán penge formájuk volt, melyek
nedvesen csillogtak. Futásuk közben apró jégdarabokat fröcsköltek ki lábaik tűhegyes végével
a padlóból, így olyan látványt keltettek, mintha porzana utánuk a talaj. Potrohuk szinte alig
látszott, csak egy vékony kis hegyes nyúlványuk volt a helyén. A törpék a fej mögötti széles
részen ültek, kurta és görbe lábaikkal erősen szorították magukat hátasaikhoz.
− Rohadjon meg a mennyezet, ha leszakad legalább gyorsan vége lesz. Lőjetek mindennel,
amink csak van! − Változtatott a parancsán Jack, látva hogy csak így lehet esélyük az
áradattal szemben.
− Jack, ezek szerintem ránk akarják szakítani a felettünk lévő jégcsapokat. − Ordította Sendy
az kelepelni kezdő géppuska mögül, a barlang tetejét pásztázva.

78
A gnómszerű lények meglepődtek a közéjük csapódó lövedékeken, főleg amikor némelyük
alázuhant egy−egy találat folytán. Kis időre vissza is vonultak, de a jégcsaperdőben megbújó
méretesebb társuk, állandó jelleggel visítozva hajtotta vissza őket. Munkájukat pedig
hamarosan siker koronázta, amint pár méterre óriási jégdárda csapódott be az emberek csapata
mellett, törmelékesőbe borítva őket.
− Megsebesültem! − Ordította az egyik katona megtántorodva. Combját egy méretes
jégszilánk késpengeként ütötte át.
− Az önjáró közelebb van mint a hajó, vissza kell hogy mássz odáig. − üvöltötte Duci − és
harcolj tovább! Nekünk mielőbb el kell érnünk a hajót, ott biztosabb állást vehetünk fel.
A törpe lények egyre merészebben kezdtek rohamozni a talajon. Bár sok pókot vesztettek,
saját sértetlenségükön csak még jobban felbuzdultak. Ekkor soraik hátuljában, merről betörtek
a barlangba mély, búgó hang szállt a magasba, aminek hatására rohamozó seregükben azonnal
változás ment végbe. A rohamozók fő soráról szárnyak váltak le mindkét oldalra, és
folyamatosan előre nyomulva próbálták bekeríteni az embereket.
A lángszórósok eközben egy kézzel tartották fegyverüket, míg szabad kezükkel a gránátokat
tépték le magukról, a közeledő szörnyseregbe hajigálva őket. A detonációk erős visszhangot
vertek a csarnokban, de a mennyezet kitartónak bizonyult. A robbanás és a repeszek viszont
számtalan pókot és törpét terítettek le, szép lassan vörössé festve az addig vakítóan fehér
havat.
− Sendy, a jobb oldalról próbáld levadászni a dögöket. El akarnak vágni minket a hajótól. −
adta ki a parancsot kétségbeesetten Jack.
A lány épp egy új hevedert betöltve az adott irányba fordította a géppuska csövét. Az elsütő
billentyűt megrántva vadul rázta meg a testét a fegyver, de most nem ért rá ilyen apró kis
kellemetlenséggel foglalkozni.
A vágtató pókok sorban buktak fel a találatoktól, ezáltal egymást is felborítva, ami hatalmas
zűrzavart okozott közöttük. A gazdáik sem úszták meg olcsón, bíborvörös tócsákban álló
vérük már havat is olvasztani kezdte. Azon az oldalon gyorsan befulladt a támadás, a
veszteségeiktől rémülten visítva vonultak vissza. Egy nagyobb pókon, jól láthatóan
megtermett gnóm vágtázott köztük, aki kíméletlenül ütötte−vágta a megfutamodókat, újabb
támadásra próbálva ösztökélni őket.
Jack figyelmét rögtön felkeltette a brutális törpe, és kihasználva az adott káoszt célba vette a
valószínűsített parancsnokukat. Hosszabb sorozatokkal kezdte pásztázni az egész környékét,
esélyt sem adva nekik a menekülésre.
A nagy gnómnak éppen sikerült jelentősebb mennyiségű harcosát visszafordítania, amikor a
lövések érték. Az előtte álló törpék csak vérzőkrátereket látták kirobbanni a mellkasán, ezt
követően pedig élettelenül fordult le pókjáról. Az imént visszafordított lények ismét pánikban
törtek ki, főleg amint még többen kezdtek hullani hasonló sebekkel. Fejvesztett menekülésük
komédiába illő lett volna, ha nem élet− halál küzdelem zajlik éppen. Az emberek legalább
már egy kis nyereséget elkönyvelhettek a hatalmas túlerővel szemben.
− Tartsatok ki, − kiabált fáradhatatlanul Duci − már tíz méterre sincs a bejárat!

A menyezetten lévő gnóm parancsnok látta az emberek sikerét, és undorító vigyor

formálódott pofáján, ahogy egy gondolat ötlött fel gonosz kis agyában. Mindkét kezével
hadonászni kezdett, ordítozva osztotta a parancsokat társainak. Minden harcosát egy hatalmas
jégcsapbontáshoz vezényelte, amely a betolakodók, és a számukra retteget üreg bejárata
között helyezkedett el.
Sendy felnézett, és éppen megpillantotta a plafonon munkálkodókat: − Óh, ti szőrös kis
férgek! − Az önjáró géppuskáját nem tudta a mennyezetre fordítani, így a mellé támasztott
gépkarabélyát kapta fel, hogy tüzet nyisson rájuk.

79
A támadástól teljesen megzavarodtak a fent szorgoskodó szörnyek, annak ellenére, hogy senki
nem kapott végzetes találatot. A fejvesztett menekülésükben saját maguk sodorták le két
társukat a mennyezetről.
Sendynek már csak egy sikításra maradt ideje, mielőtt az egyik lezuhanó pók becsapódott
mellette. A lény szerencsétlenségére éppen a sebesült lábú katonára zuhant, így nem csak saját
lovasát zúzta halálra, hanem őt is. Csontok tucatjainak roppanása hallatszott amit a
szétfröccsenő vér látványa tetézett.
Jack megpördült szerelme rémült hangjára, és megláthatta a haláltusájában rángatózó pókot.
Hogy baleset volt, vagy a pók utolsó szándékos cselekedete soha nem tudta meg, de elülső két
lábával előrevágva az egyikkel először a lány hasát, míg a másikkal mellkasát szúrta
keresztül, eztán adva meg csak magát a halának.
Sendy rögtön vért öklendezett gázálarcába, végül erőtlenül zuhant le a gépről, leszakítva testét
az pengeéles végtagokról.
− Ne! − Ordította a férfi eszeveszetten, és másra már nem is gondolt, csak odajusson
szerelméhez.
Így nem is vehette észre a mennyezetről alázuhanó másik pókot, amely az előbbinél jóval
szerencsésebben ért talajt. Lábaira zuhanva érkezett meg, igaz több is eltört, de ennek ellenére
továbbra is harcképes maradt, ráadásul kisseb ijedtségét leszámítva a hátán ülő törpe is
sértetlenül megúszta. A pók ép végtagjain egy szempillantás alatt előrerontott, egyszerűen
kettéharapva az előtte álló katonát, majd Jack felé kapott. A férfinek maradt annyi ideje, hogy
elugorjon a támadás elől. Jobb bicepszében azonban maró fájdalmat érzett, rápillantva
felfogta, hogy mégsem tért ki tökéletesen a pók támadása elől. Karizmából hiányzott egy jó
darab és ömlött belőle a vér, a fájdalom mellett pedig még a rendkívüli hideg is kíméletlenül a
csupasz karjába mart. A sérült ruha cafatokban lógott karján, így inkább letépte szabaddá téve
kezét.
A gnóm győzedelmes visítás közepette a többiek felé noszogatta sebesült hátasát, maga felett
pörgetve kőbunkóját. Oldalra kihajolva Ducit vette célba, védhetetlenül sújtott le a fejére.
Hatalmasat kondult az acél sisak ahogy a kőbalta feje milliónyi darabra fröccsent rajta a
hatalmas ütéstől. A köbér fiú hang nélkül csuklott össze fennakadt szemekkel.
A kis szörny habozás nélkül ugrott le elhullott hátasáról mely most már összerogyott eddig
bírta zuhanástól elszenvedett sérülésekkel, de őt ez sem tarthatta vissza további rohamától.
Gyalogosan rontott ismét Jack felé, végleg végezni akart kiszemelt áldozatával. Baltája helyet
most Duci mellől felragadott karabélyát forgatta bunkóként.
Jack rémülten kapkodott fegyvere után, de az saját teste alá szorult az estében és képtelen volt
kiszabadítani.
− Megdöglünk − röhögött valaki eszelősen az emberei közül − hát ne adjuk könnyen
életünket, irtsátok a rohadékokat! − majd egy köpéssel nyomatékosította beszédét. −
Mutassuk meg milyen az emberi harci szellem!
Jack a hátán fekve kétségbeesetten nézte a rohamozó törpét, ekkor akadtak meg véletlenül
kezének ujjai az övébe tűzött kardszerű tárgyon. Üvöltött a fájdalomtól, ahogy sebesült
jobbjával megmarkolta a fegyvert. Mikor ujjai rázárultak a markolatra már fel sem figyelt, a
mezítelen tenyeréből sugárzó égető fájdalom lángolására, akaraterejét megfeszítve emelte
maga elé.
A gnóm visítva vetette magát a férfira, csak a kard állt kettejük között. Amint észrevette
ellenfele kiszolgáltatottságát provokatív mód érintette mellkasát az ártalmatlan kard hegyhez,
gúnyt űzve a sebesült férfi szánalmas próbálkozásából. Majd arcán megjelenő kárörvendő
kifejezéssel emelte végső csapásra fegyverét.
A férfit egy pillanatra minden ereje elhagyta, még a világ is elsötétült előtte: „Én is megyek
utánad Sendy, remélem találkozunk a túlvilágon.” Szárnyaltak a gondolatai.

80
Ekkor hihetetlen érzése kerítette hatalmába, az erő tombolni kezdett ereiben és mintha csak
kívülről látná magát, döbbente tapasztalta, hogy könnyedén talpra áll. Az előbb még
csúfulódó gnóm döbbenten állt előtte, sokkolta a férfi hirtelen ereje. Jack egy kíméletlen
csapással agyonsújtotta a lényt, mielőtt az még védekezhetett volna. Egy gazdátlan pók akart
elszáguldani mellette, egy laza csuklómozdulattal átpörgette maga előtt fegyverét, aminek a
pengéje felizzani látszott a benne felszabaduló energiáktól. Éppen csak a hegye érintette a
lény oldalát, mégis hatalmas sebet nyitott rajta, kiontva belső szerveit. A pók élettelenül
rogyott össze, a lendülettől még métereket sodródott míg végleg megállt.
Jack hevesen próbált tiltakozni az agya fellett átvet irányítás ellen, de tehetetlen volt nem
tudott parancsolni izmainak és a teste besétált a fősereg elé.
Az egyik póklovas azonnal rohamra indult ellene, egyértelműen le akarta gázolni a láthatóan
sérült férfit. Jack arca megvető fintorba rándult, az utolsó pillanatban elrugaszkodott a talajtól
és az alatta elszáguldó lényt szabályosan kettészelte fegyverével. A pók talán megérezte a
férfiból áramló különleges erőt, és már irányítás híján fejvesztett menekülésbe kezdett,
semmivel sem törődve.
Jack letépte fejéről a gázálarcot és vadul felüvöltött.
A gnóm sereg egy pillanatra megtorpant, nem tudták mire vélni a történteket. A gnómvezérek
szokás szerint brutálisan verték a megtorpant társaikat, mígnem végül egyesítve erejüket
mindannyian rátámadtak.
Jack pillanatokon belül a sereg közepén találta magát és forgott−pörgött tengelye körül,
mintha csak egy furcsa táncot járna. Hullottak körülötte a végtagok, fejek és más testrészek,
hamarosan vörösre festve maradék ruháját és bőrét. Akihez hozzáért fegyverével élettelenül
rogyott össze. Több csapás őt is érte a harc hevében, de meglepetésére szinte meg sem érezte
őket.
A katonák pár másodpercig teljesen döbbenten és tanácstalanul álltak, a feléjük irányuló
ellenséges nyomás teljesen megszűnt.
− Fogjátok a sebesülteket és nyomás be a hajóba! − Kiáltotta egyikük lerázva magáról a
történések okozta sokkot, majd kihasználva az időt visszarohant az önjáróhoz és a gyengén
hörgő lányt a hajó felé kezdte cipelni. Ducit ketten karolták fel, a tizenkét emberből végül
nyolcan értek el a viszonylagos biztonságba.
Kint a tetőfokára hágott a hangzavar, sikolyok, visítások és a gnóm sereg csatazaji hasogatták
szét a barlang kezdeti csendjét.
Duci sajgó fejjel tért magához, a hangokra felfigyelve azonnal felült és körbenézett.
− Megúsztuk? Hány embert vesztetünk?
− Hármat. − Felelte Nick halkan, Sendy mellet guggolva. − De a lány sem húzza már sokáig.
Időnként még magához tér Jacket keresve majd újra elveszti eszméletét. Itt nem tudjuk ellátni,
nincs esélye szegénynek.
− Miért, hol van Jack? − kérdezte kétségbeesetten, amint felfigyelt a hiányára.
Nem felelt senki csak a fejüket lehajtva hallgattak.
− Ugye nem? Ugye nem halt meg ő is? − Csattant fel idegesen egy idő után.
− Nem tudjuk, kint maradt feláldozni magát, hogy mi életben maradhassunk. − Hangzott még
az előbbinél is halkabb válasz.
− És ti kint hagytátok egyedül? − Nézett rájuk döbbent csalódottsággal.
− Ha nem tesszük mindannyian ott halunk meg, még te is. − Válaszolta egyikük reszketve. −
Miután elájultál valami történt Jackkel, egyetlen kiáltásával magára vonta a teljes támadást.
− Gyáva férgek vagytok! − Fröcsögte haragosan a kövér fiú, megragadva fegyverét. −
Visszamegyek érte!
− Teljesen felesleges. Hát nem hallod? − Kiáltotta rémülten az előbbi katona, a megszűnő
csatazajra utalva. − Már késő.
− Tényleg így gondolod? − Hallatszott a bejárat felől az ismerős hang.

81
Mindannyian rémülten fordultak a bejárat irányába, egy felismerhetetlen alak állt ott.
Tetőtől−talpig vér és más egyéb testnedvek borították, ruhája pedig cafatokban lógott.
− Te vagy… az… Jack? − Szólalt meg erőtlenül Sendy, még mindig vért köhögve tüdejéből.
Jack könnyek között rogyott kedvese mellé, ölébe véve rohamosan gyengülő testét. A kardot
maga mellé dobta, amely most makulátlanul tiszta volt, sem jég vagy más egyéb foltok sem
szennyezték. Mintha vadonatúj lenne.

A katonák félve dugták ki a fejüket a bejáraton, mivel mindannyian úgy érezték most
magukra kell hagyniuk a szerelmeseket, hogy nyugodtan elbúcsúzhassanak egymástól.
− Ne menjetek messze a bejárattól. − Szólt hátúról duci a már kint lévő, hitetlenkedő arccal
bámuló katonáknak. Amint kilépett a hajóból az ő álla is leesett a látványtól. − Hát, ezt mind
ő csinálta?
A barlang valóságos csattérré változott, pókok és törpék holttestei borították a földet.
Legtöbbjükön hatalmas hasított sebek, amikből még mindig lassacskán csordogált a vér. A
hideg levegőben szétszabdalt testekből felszabadult meleg szállt fel, valóságos kis pára felhőt
alkotva a barlang légterében.
− Ez hogy lehet? Jack több helyen is megsebesült, még sincs semmi baja. − Értetlenkedtek a
katonák. − Sőt több százat elintézett a dögök közül! Mint egy istenvert szuperhős.
− Nem tudom. − Felelte értetlenül Duci a pusztítást bámulva, különösen az a tény döbbentette
meg, hogy egyáltalán nincsenek túlélők. Úgy gondolta ilyen mészárlásból lehetne találni még
egy−két nyöszörgő lényt, de itt egytől−egyig mind halott volt. „Csak a kard tehetett valamit.”
− Gondolta, majd hangosan is megszólalt. − Nézzétek, látszanak a visszavonulásuk nyomai,
még vannak túlélők. Jobb lesz ha nyitva tartjuk a szemünket.
A katonák azonnal fegyvereiket kezdték ellenőrizni és tárazni, nehogy gond esetén
meglepetés érje őket. Amint ezzel végeztek az önjáró felé vették az irányt, hogy a maradék
felszerelést is összegyűjtsék róla. Ketten hátramaradtak a hajó bejáratát őrizni, és figyelni
nem−e visszatérnek a lények. Amint meggyőződtek, hogy semmi veszély nem fenyegeti
jelenleg őket, az egyikük levette gázálarcát és haláli nyugalommal kezdte törölgetni a belsejét,
egyik zsebéből elővarázsolt zsebkendővel.
− Tim, mit csinálsz te állat? Nem veheted le, csak legvégső esetben. − Szólt rá a mellette álló
társa.
− Hát ez az az eset pajtás − felelte ő higgadtan − a harc hevében beleköptem, és persze hogy
ráfagyott. Azóta le akartam szedni, mert rögtön kiderült marhára zavar a látásban, most itt a
lehetőség.
− Hát te tényleg egy állat vagy! − Nevetett a katona belékapaszkodva, nehogy a röhögéstől
elessen a síkos jégen.
A fogódzónak használt férfi lábai megcsúsztak, így végül mindketten a jégen kötöttek ki. A
csapatot ért veszteségek után felszabadító volt a jégen kapálózó páros látvány, amivel a
többiek arcára is sikerült egy kis mosolyt varázsolniuk.
− Ha ezt előadjátok a törpék előtt, lehet a röhögésbe haltak volna bele. Na de szedjétek össze
magatokat, és tartsátok nyitva a szemetek. − próbálta fegyelmezni őket Duci, de kétségtelenül
ő is jót mulatott rajtuk.
Közben a többiek mindent használhatót összegyűjtöttek és a bejárat előtt egy halomba rakták.
Mindegyik elpusztult lényből is kerestek egy viszonylag ép egyedet, hogy majd a hajóra
visszaszállítva megvizsgálhassák őket.

Jack szorosan ölelte megához a fájdalommal küszködő lányt, valahol csodálta is a

kitartását.
− Nagyon… fázom. − Panaszolta a lány remegő hangon.

82
− Nem lesz semmi baj, meg fogsz gyógyulni, egész jól nézel ki. − Simogatta meg a
vérpettyezett szőke hajzuhatagot. Alig tudva visszafogni zokogását, de igyekezett erősnek
mutatni magát szerelme előtt.
Sendy fájdalmasan elmosolyodott, újabb köhögő roham tört rá, mire úrrá lett rajta alig maradt
ereje: − Rosszul… tudsz hazudni − suttogta − senki nem menthetne meg… méreg került a
testembe… úgy terjed az ereimben… mint tűz… nagyon fáj. − Küszködve felemelte remegő
kezét, hogy utoljára megsimogathassa a számára oly kedves arcot.
− Nem! Ezt nem teheted velem, te vagy az egyetlen, aki a szívembe tudott férkőzni.
Szükségem van rád.
− Nem szeretnék… semmit… erősebben, mint… veled maradni. Szeretlek, de... ez az érzésem
sem tud... nem tud életben tartani. − Felelte a lány, csorgó könnyekkel. Arcába egyre
riasztóbb fehérség költözött, Jack szinte látta ahogy eltávozik belőle az élet.
− Megbosszulom. − Látva szerelme szenvedését már nem tudta tovább visszafojtani a torkát
szorongató zokogást. − Ígérem megbosszulom amit veled tettek.
A lány azonban már nem válaszolt. Szempillái lecsukódtak, mellkasa pedig egyre ritkábban
emelkedett. Jack gyengéden megcsókolta a lezárult szemhéjait, majd a teljesen színüket
vesztett, hideg ajkait. Szívét soha nem érzett fájdalom szorította össze. Imádkozott, hogy
csoda történjen, de sikertelensége határtalan dühöt szított. Olyan erővel szorította kardját,
hogy úgy érezte képes lenne összeroppantani. Ekkor hirtelen fájdalom hasított agyába, és a
semmiből képek villantak fel előtte. Szerelmét látta holtan feküdni elpusztult, rothadó bűzt
árasztó növények között, az elmúlás érzése kerítve hatalmába. A képsorok megváltoztak a
fejében, már saját magát látta, ahogy a kardot felemelve a lány testére fekteti. A markolat
végén lévő kristály a lány homlokához ért, lágyan csillogva. Határtalan nyugalom érzése
szállta meg, soha nem látott virágok képei jelentek meg agyában, kellemes illatukkal
elbódítva. A látomás olyan hirtelen szűnt meg, mint amilyen váratlanul érkezett.
Jack megértette a látottakat. Legalábbis remélte, hogy jól értelmezte a képeket. A kard lépett
kapcsolatba vele, úgy érezte egy lehetőséget kínált fel neki. Jól tudta, hogy az nem engedte őt
meghalni odakint, pedig lehetetlennek tűnt, hogy életben maradjon olyan túlerő ellen.
Reszkető kézzel helyezte a látottak szerint kedvese testére a fegyvert, bízva a csodában. Kis
ideig semmi nem történt, majd energia csapott ki a kardból tetőtől−talpig beburkolva alakját.
Fénye elvakította Jacket, a következő pillanatban pedig sisteregve megszűnt a jelenség.
Sendy arcán sugárzó mosoly terült szét. De nem lélegzett. Feladva a harcot elhagyta
porhüvelyét, halott volt.

Jack lesújtottan állt fel szerelme mellől, valami csodát várt, de semmi ilyesmi nem
történt. Határtalan ürességet érzet magában, de lenézve a lányra két dologban talált vigaszt.
Az arcára nézve a tudat, hogy boldogan távozott, remélhetőleg egy jobb helyre. És a bosszú!
Nyomasztó fáradtságot érzett és nem tudta mitől, de a feje is rettenetesen megfájdult. A hajó
belseje felé fordult belebámulva a koromsötétségbe.
Duci lépet be az ajtón: − Minden rendben van? − Érdeklődött lenézve Sendyre.
− Meghalt. − Felelte Jack halkan. − Lángszórókkal hamvasszátok el, még véletlenül se
használja semmi a testét valamilyen célból. Aztán tovább indulunk befelé a hajóban, keresünk
egy könnyen védhető helyet és letáborozunk. Nekem pihennem kell.
− De a parancs…
− Ide figyelj − fordult felé fáradtan a férfi − tudom mi a parancs. De azt is tudom, hogy én
maradok. Ha akartok maradhattok segíteni, vagy el is mehettek.
− De ugye nem azért maradsz, mert meg akarsz halni? − Rémült meg a tizedes.
− Nem. − Nevetett fel Jack minden vidámság nélkül. − Nagyon is élni akarok, még dolgom
van itt.

83
− Megijesztesz minket Jack, de veled maradunk. − Felelte szomorúan, átérezve a férfi
fájdalmát. − Gyerünk fiúk szedelőzködjetek, indulunk tovább! − Kiáltott ki a többieknek, míg
ő az egyik katonával kivitte a holttestet, hogy teljesítse Jack parancsát.
A művelet befejezése után már csak olyan kevés naftájuk maradt, hogy kénytelenek voltak
egy lángszóró tartályába összeinteni. Kezelője haladt a csapat élén, a többiek pedig a folyosó
két szélére húzódtak, majd lassan elindultak a hajó belseje felé.
Jack semmivel nem törődött, két katona között támolygott és az előtte haladó hátára
összpontosított, úgy tudta csak a lépést tartani a többiekkel. A rettenetes fejfájása nem hagyta
már gondolkodni sem, csak arra vágyott, hogy mielőbb pihenhessen egy keveset. Úgy érezte
szétreped a koponyája, annyira erőteljesen lüktetett agya a fájdalomtól. Felsőteste teljesen
mezítelen volt, mégsem fázott. Mindenki csodálta hogyan bírja így, és hogy az enyhén
mérgező levegő miért nincs rá hatással. A kardot még mindig markában szorongatta, csak arra
az egyetlen dologra összpontosított induláskor, hogy ezt magával hozza.
A folyosó nyílegyenesen a hajó eleje felé tartott, leágazást egyelőre nem találtak. Minden
kihaltnak tűnt, csak a hideg, a sűrű sötétség és a tökéletes csend ölelte körül őket.
− Pár méterre előttünk a padlót valami tárgyak borítják. − Torpant meg az élen haladó katona.
− Menj előre és nézd meg mik azok. Óvatosan. − Utasította Duci a mellette álló katonát.
Nick félve közelített, fegyverével tüzelésre készen, szíve félelmében majd kiugrott a torkán.
Elérve az első rejtélyes tárgyat lassan leguggolt mellé, kezébe fogva jobban szemügyre vette:
− A francba ezek csontok. − Dobta el rögtön, combjába törölve a kezét.
− Micsoda?
− Csontok − ismételte a fiú − az egész folyosót beborítják, itt valamikor nagy vérengzés
folyhatott.
− A kinti kis dögök voltak?
− Nem hiszem − lépett a maradványok közé jobban szemügyre véve a többi darabot − ezek
jóval nagyobbnak tűnnek az övéknél.
A többiek is közelebb merészkedtek, végül ők is ugyanarra a megállapításra jutottak. Ezek
olyan idegen lények csontjaik amelyekkel még nem találkoztak eddig. És remélték, hogy nem
fognak, mivel a méretekből ítélve legalább kétszer akkorák lehettek mint a törpék.
− Srácok, ott elől mintha egy ajtó lenne. − Mutatott az adott irányba az előbb felderítésre
küldött katona.
− Valóban. − Bólintott Duci, a lábainál heverő maradványok helyezkedését figyelve. − És úgy
néz ki ezek a lényeket be akartak jutni azon az ajtón, nem sok sikerrel. Valamilyen védelmi
rendszer lehetett, ha jól megnézitek ezek csak egy faj csontjai. Itt nem harc volt, hanem
inkább mészárlás.
− Mi? Akkor lehet nem kéne tovább mennünk. − Lépett rögtön hátrébb az egyik társuk.
− Mit tegyünk Jack? − Fordult felé a tizedes, de meglátva zavaros tekintetét már nem is
számított válaszra.
De mégis felelt, igaz hangja nem volt több suttogásnál. − Megyünk tovább. − felelte
elgyötörten, és megindult az ajtó irányába, mintha az csak húzta volna maga felé − Ne
nyúljatok semmihez és felesleges mozdulatot se tegyetek. Csak kövessetek.
Társai reszketve araszoltak a férfi nyomában, aki az ajtó előtt megállt. Halántékát kezdte
masszírozni, mintha figyelne valamire. Jack tényleg ezt tette, ahogy újabb képek villantak fel
elméjében. Egyre inkább olyan érzése volt, mintha tüzes tűkkel szurkálták volna
agytekervényeit.
− Szerintem a hajó és a kard összetartoznak, és van egy olyan érzésem, hogy most már Jack
is. − Gondolkodott hangosan Duci.

84
Jack reszkető kézzel keresett valamit a falon. A fájdalomtól már alig látott, így többnyire csak
vaktában tapogatózott. Amint megtalálta hozzáérintette a kard markolatát, mire az ajtó
azonnal feltárult. Habozás nélkül belépett a makulátlan tisztaságú terembe, átvágott rajta és a
túloldali falnál lefeküdt a padlóra.
Duci látva mire készül Jack rögtön mellé sietett, hogy tanácsot kérjen amíg nem késő: − És mi
van ha támadnak meg minket a kis szörnyek amíg te alszol?
− Nem fognak zaklatni minket, a hajóba nem mernek bejönni.
− Honnan tudod ilyen biztosan?
− Harc közben azok a dögök, melyek hajó felé kényszerültek hátrálni előlem, inkább kitértek
valamilyen más irányba. Ha pedig nem tudtak inkább vállalták a halált, csak ne kelljen a
közelébe kerülniük. − Felelte a férfi, de már nem vártam meg, hogy válaszolnak−e. Fejét
összekulcsolt kezeire fektette, és rögtön mély, kómaszerű álomba merült. A kardtól viszont
még most sem szabadult meg, embertelen erővel szorította alvás közben is.

A túlélők csak ekkor néztek körül hová is kerültek. A hajó vezérlőjében álltak, ahová a
kinti pórul járt idegeneknek nem sikerült bejutniuk. Itt is sötét uralkodott, egy árva kis
jelzőfény sem világított. Az egész gép egy hatalmas, hasznavehetetlen ócskavasnak tűnt.
A helyiség közepén, mint egy trón, hatalmas öblös szék terpeszkedett, ezen kívül viszont
semmi ülőalkalmatosság nem volt található. A falakat műszerek és ismeretlen berendezések
borították. A székkel szemközti fal viszont teljesen sima, és különleges fekete árnyalatú volt.
Meglepő módon minden fényt elnyelt amivel csak rávilágítottak.
− Az ajtóban állítsátok fel a géppuskát és a lángszóróval is őrködjön ott valaki. − Utasította a
tizedes az embereit. − A többiek pihenhetnek.
− De minek? Jack azt mondta, hogy a törpék nem jönnek ide. − Méltatlankodott Nick. Úgy
érezve már eleget teljesítettek és megérdemelnének egy kis lazítást.
− Mert ott vannak azok. − mutatott Duci a folyóson heverő csontokra − Ők nem úgy tűnik,
hogy féltek feljönni a hajóra. Inkább nem kockáztatok, ha meglepnek minket mind itt halunk
meg.
− Igazad van, vállalom az első őrséget. − Felelte, majd lángszóróstul az ajtó felé vette az
irányt.
− Ja és ne felejtsétek, nézelődni lehet, de semmit a kéznek!
Az őrökön kívül voltak akik a falak mentén nézelődtek, kíváncsian vizsgálgatva a különös
hajót, és akadtak akik Jack példáját követve megpróbáltak aludni.
Duci egyik társával az ajtó melletti sarokban telepedett le: − Sok különös dolog történik itt.
− Ne is mondd, csoda lesz ha valaha élve kijutunk innen. − Válaszolta Tim meg sem próbálva
leplezni félelmét.
− De nézz csak Jackre. Majdnem meztelen, mégsem fázik. És az sem zavarja, hogy mérgező
ez az istenverte levegő.
− Jack megváltozott mióta felvette a kardot, kétlem hogy valaha is olyan lesz mint azelőtt. De
valljuk be, hasznunkra válik bármi is történik vele. Viszont ha visszaemlékszel, Sendy is
megérezte a lények támadását.
− Tényleg, most hogy mondod. − Válaszolta Duci elgondolkodva. − Talán csak a chip
jótékony hatása az egész. Jackkel ketten már rég tudták hogy bajban vagyunk, pedig mi még
nem is láthattunk vagy hallhattunk semmit.
− Igen. Mintha az érzékeik erősödtek volna, talán kialakult az a bizonyos hatodik érzékük. −
Okoskodott a katona.
A tizedes az álmában halkan nyöszörgő Jackre nézett: − Azt hiszem igazad van. Bár ez az
egész Sendyn sajnos nem sokat segített.

85
 Jack álmodni kezdett, bár mégsem az volt egészen, hanem valami sokkal komolyabb és
mélyebb folyamat ment végre agyában. Teljesen valóságosnak ható érzékekkel egy ízlésesen
berendezet hálószobában találta magát. Meglepődve nézett körül, nem tudta mire vélni a
történteket.
− Hello.
Halott egy hangot a háta mögül, de megpördülve senkit nem talált ott: − Ki az, honnan
beszélsz?
− Igazán szomorú. Ilyen rövid idő telt el, és már meg sem ismersz. − Öltött alakot előtte
Sendy. Barátságosan mosolygott, testére egy selyem pongyola simult tökéletesen kirajzolva
izgató alakját.
− Ez… ez… hogy… de… ez most…
Sendy gyöngyözően felkacagott. Válasz helyett felmászott a szobát uraló hatalmas ágyra, és
törökülésben a szélére telepedett.
− Most csak álmodom ugye? − szedte össze Jack sikeresen a gondolatait.
− Igen. És nem. Ez az állapot sokkal összetettebb dolog, mint egy egyszerű álom.
− Bárcsak érteném. És hogy kerülsz ide?
− Ezt csak neked és a kardnak köszönhetem. Ahogy rám helyezted lehetőséget kaptam rá,
hogy valamilyen módon tovább szerethesselek. Halott vagyok, de itt tovább élek.
Jacknek egy őrült gondolat fordult meg a fejében: − Te... te benne vagy a kardban?
− Majdnem. Én magam vagyok a kard.
− Mi? Hogy?
A lány újra felnevetett: − Ez egy hosszú történet, nem akarsz addig leülni? − Paskolta meg
maga mellett az ágyat.
− Azt hiszem inkább állok.
− Ahogy gondolod kedvesem. − sóhajtott Sendy − Ahhoz, hogy megérts el kell mesélnem a
történetem.
− Mármint a kard történetét.
− Mint mondtam az egy és ugyan az. A régi Sendy már nem létezik. Személyiségemnek és az
emlékeknek csak egy része került tárolásra. Többnyire azok a részek, amik valamilyen módon
kapcsolatba hozhatóak veled. Úgy mondhatnám kicsit durván fogalmazva, hogy én szolgálom
a kardot, ő pedig téged.
− Igazad van. Inkább meséld el az elejétől, mert fogalmam sincs mi folyik itt.
− Nagyon régen, úgy kétezer évvel ezelőtt a fajod…
− Úgy érted az emberek?
− Nem. − nevetett a lány − Ha a végére érek már érteni fogod. Legalább is remélem. A Shita
nevű fajhoz tartozol, akik mindig is békés, maguknak való nép voltak. Ahogy viszont a
mondás is tartja, egyszer mind jónak vége szakad. A Warkor nevű brutális népség felfedezte a
Shita birodalmat, és sorra pusztították el bolygóikat. Érdekeség, hogy rájuk megvan a földön a
megfelelő elnevezés. Ők a vámpírok. Tudásom szerint ők az egyetlenek az emberek által
kitalált fantázialények közül, amelyek valóban léteznek. Bár az is lehetséges, hogy az egyikük
valaha járt a földön és onnan ered a legenda.
Szóval a történetünkhöz visszatérve. A vámpírok abban az időben hatalmasak voltak, és még
erősebbé váltak mikor megszületett a mesterük. A kezdetekben ő is ugyanolyan vámpír volt,
mint a többi. Tudnod kell, hogy a warkorok az idő teltével fejlődnek, feltéve ha bőséges
táplálékhoz jutnak. Így egyikük évszázadok alatt hatalmas lénnyé vált, telepatikus ereje szinte
szárnyra kelt, megállíthatatlannak tűnt. A warkorok hódítási vágya határtalan, a Shiták ezért is
döntöttek úgy meg kell állítani őket. Persze a veszteségeik után a bosszúvágy is munkált
bennük.
A Shiták ebben az időszakban találkoztak az Inorihkkal, egy számukra teljesen ismeretlen
fajjal. Bizalmasan fogadták őket, főleg miután megtudták, hogy közös az ellenségük. A két faj

86
kapcsolata nem volt felhőtlen, ami főleg az Inorihk rabszolgatartó társadalmának volt
köszönhető, de a közös cél végül is összekovácsolta őket. Közös kísérleteket indítottak,
amikhez egy vámpír fogságba ejtése volt az első lépés. A vámpíron kísérletezve készültek el a
kardok és páncélok. Létrehozásuk viszont hatalmas költséggel járt, és sikerük is kétséges volt,
így összesen száz darab készült. A Shiták ezen felül önerőből minden energiájukat és
készletüket feláldozva ugyanennyi Csatahajót építettek. A közös kísérletek másik ágán koruk
fejlettségét messze meghaladó harci droidok fejlesztése zajlott. Ezekből is igen komoly
haderőt hoztak létre. A Shiták által zajlott még egy különleges kísérlet, melyben az volt a cél,
hogy az előzőleg létrehozott erőket a Shiták elemi szinten legyenek képesek uralni.
Szerelmespárokat kerestek, akik mindenen felül lojálisak voltak népükhöz. Tökéletes
harcosokká képezték őket, genetikai módosításokat hajtottak végre rajtuk. Tehetségesebb
félből így jöttetek létre a hadsereg parancsnokok ki művészi kardforgatókká is lettek egyben.
Páros másik tagját a cél nemességét szem előtt tartva feláldozták, tudatának bizonyos részeit a
kardba ültetve át…
− Ez kegyetlenül hangzik.
− Talán − hagyta rá lány − de elérték azt amint szerettek volna. Határtalanul erős kapcsolatot
hoztak létre a harcos és kardja között. Tehát rengeteg energia árán felállítottak egy hadsereget,
amelybe ugye beletartoztak a hajók, a robotok, a kardok és természetesen a forgatójuk. Plusz
egy Inhori nőstény. Ekkor kezdődött meg igazán a háború, borzalmas pusztítással. A
vámpírok mesterükkel az oldalukon könnyedén verték vissza a támadásokat. Bár jóval
komolyabb veszteségeket szenvedtek a Warkorok mint előtte valaha is, erejük nem csökkent
láthatóan.
A Shita haderő végül cselhez folyamodott. Fő flottájuk tartózkodási helyét látszólag
véletlenül kiszivárogtatták a Warkoroknak, akik az információ birtokában azonnal támadásba
lendültek. Viszont mindez csak egy csapda volt, amint a flottájuk kilépett a hipertérből a Shita
haderő kíméletlen össztüzet zúdított rájuk. A hirtelen káoszt kihasználva egy álcázott hajóval
a vámpírmester hajójára juttattak egy tucatnyi kardforgatót, akik csodába illően meggyilkolták
a mestert. Bár a Shiták nagy veszteségeket szenvedtek, mesterük bukása után már könnyedén
visszaszorították a vámpírokat otthonukba. Ennek ellenére a mai napig két naprendszert
uralnak. Olyan védelmet alakítottak ki, amelyet csak elképzelhetetlen veszteségekkel lehetne
talán megtörni. A Shiták többszöri próbálkozás után feladták azt a tervet és nem próbálkoztak
vele tovább, e helyet inkább blokád alá vonták a naprendszereiket. Warkor hódítási tervek
kútba estek, a biztos védelmet jelentő otthonaikat már nem tudják elhagyni. A reményt
azonban nem adták fel, egy híján ezerévente, kilencszázkilencvenkilenc világkereső hajójuk
hagyja el birodalmukat, fedélzetükön egy−egy nemesi sarjjal. Mindenki elől rejtve maradt
bolygókat keresnek, ahol bőséges a táplálék és úgy megerősödhetnek, hogy mesterré
válhatnak. Csak ilyen módon lennének képesek új mestert nevelni, és ezáltal leigázni a
világegyetemet.
− Egy pillanat. Ha körül zárták hazájukat, hogyan jutnak ki mégis?
− Rejtély.
− Ha pedig van egy útvonaluk, akkor miért nem indítanak azon keresztül támadást?
− Nem tudni. Valószínű a majdnem ezer évente indított kirajzásnak elnevezett akciójuk
annyira fontos, hogy nem kockáztatják a tikos kiskapujuk kiderülését.
− Miért nem kereken ezer hajót indítottak?
− A kilencest misztikus számnak tekintik. Szerencsét hoz.
− És mit tettek válaszképp a Shiták? Gondolom nem hagyják csak nyugodtan kirajzani az ősi
ellenséget.
− Szerencsére időben értesültek tervükről, és hajtóvadászatot indítottak ellenük ilyen
hajókkal. Szóval nehogy alábecsüld a mostani állapota miatt. Az első kirajzást végül sikerült
megállítani. Az újabb győzelem kissé elaltatta a Shitákat, és mi tagadás bele is fáradtak az

87
évszázados háborúkba. A helyzetet kihasználva saját szövetségesük árulta el őket. A hajókon
állomásozó Inhori nőstények szabotálták a Shita hadsereg alapját, így népednek újra
menekülnie kellett. Az Inhorik árulása után nagyon kevés kardforgató maradt, így félő hogy a
következő kirajzásnak tragikus következményei lesznek.
Az áruláshoz visszatérve, csak ennek a hajónak a történetét tudom elmesélni. A nőstény egy
Shita nő alakját vette fel, azzal magyarázva, hogy így még jobb kapcsolatot alakíthatnak ki a
kardforgatóval, ami csak növeli a teljesítményüket. Idővel elcsábította, és megmérgezte
tudatát.
− Nem tudtad megvédeni?
− Mivel fizikai kapcsolatba kerültek nem voltam képes mit tenni. Párom rövid időn belül
teljesen megőrült, már nem volt önmaga. Kardként képes voltam irányítani a hajót, így látva a
bajt ezen a bolygón hajtottam végre kényszerleszállást. Az Inorih kétségbe esett, félve a
bennem lévő erőtől megpróbált megszabadulni tőlem. Kivitt a hajóból, és a jég mélyén
próbált elrejteni, arra viszont nem számított, hogy amint a kezébe vesz képes leszek megtörni
a kettejük közt lévő kapcsolatot. A párom őrjöngeni kezdett amint kikerült az irányítása alól,
és elpusztította az Inhori ribancot. Egy pillanatig azt hittem minden rendben van, ráadásul a
hajó is egyben volt. De tévedtem, a szerelmem agya visszafordíthatatlanul megbomlott, én
legalábbis nem tudtam meggyógyítani. Egyre romlott az állapota és kint a hajó mellett halt
meg végkimerülésben. Így itt ragadtunk jégbe temetve, míg te meg nem mentettél. −
Mosolygott rá kedvesen a lány.
− Fura, hogy szerelmednek nevezed, amikor elvileg én vagyok az, őt pedig te soha nem is
láttad. Ráadásul mindennek tetejébe te egy kard vagy!
− Ne haragudj, − kérlelte a lány − de ez a részleteken való lovaglás. Nehéz elmagyarázni az
érzéseim. Amúgy sokkal többre vagyok képes, mint azt te egyelőre el tudnád képzelni, de
majd idővel magadtól is rá fogsz jönni.
− Tőled fájdult meg a fejem?
− Igen, ez az emberi agy hátránya. De az átváltozásoddal majd megszűnik.
− Miféle változásról beszélsz?
− Lehet átokként tekintesz majd rá, mert visszafordíthatatlan. Amikor csupasz kézzel
megfogtál, és harcolni kezdtél velem akkor történt ez az egész. Talán emlékszel is a kezedbe
maró fájdalomra.
− Valami rémlik. De milyen változás, nyögd már ki.
− Akkor ültettem beléd a Shita genetikai kódot… és így elkezdtél Shitává változni.
− De hisz te akkor még éltél!
− Ismét nem érted. − nevetett a lány − Én maga vagyok Sendy, maga vagyok a kard, és
egyben az eredeti kardforgató szerelme is. Így csak a saját nevemben tudok ezekről beszélni.
Az emlékeim, a tudásom mind örököltem, a Shita női elődömtől mikor átvettem a helyét. De
az érzéseim mit sem változtak és nem is fognak soha, a szívem ugyanúgy a tiéd, és csakis
téged szolgállak. De eltértünk a témától. Először testiekben fogsz átalakulni aztán az
idegrendszered, érzékeid. A személyiséged érintetlen marad, már amennyire lehetséges. A
változás folyamán a harcos emlékei keveredni fognak a tiéddel. Szokatlanok leszünk köztük
emberi gondolatainkkal, de a velünk való megoldás vészhelyzet volt. A kard energiája
rohamosan fogyott, végleg lemerülve pedig én is meghaltam volna. Vagyis nem én, hanem a
harcos szerelme... de az már ugyan az... szóval érted. Amíg az átalakulás nem teljes én fogom
irányítani a tested ha harcra kerül sor, mivel én ki tudom belőle hozni a maximumot. Ha
közlendőm van, akkor képeket fogsz látni az elmédben, mint már tapasztaltad korábban.
Ennek a hátránya, hogy nagyon gyorsan fáradsz ilyenkor, és regenerálódásképpen aludnod
kell. Alvás közben találkozhatunk személyesen. Átalakulásod befejeztével például már
alvásra sem lesz szükséged.
− És akkor már nem is fogunk találkozni?

88
− Dehogynem. − nevetett újra a lány − Sőt úgy sokkal egyszerűbb. Lehunyod a szemed képes
leszel meditációs állapotba kerülni és ott ugyanúgy megjelenek.
− Azt hiszem kezdem érteni.
− Örülök. Akkor végre hajlandó lennél közelebb jönni hozzám? − Nyújtotta felé kezét Sendy.
− Hát, eléggé bizarrnak találom ezt a helyzetet. Próbálkozzunk legközelebb, kicsit szoknom
kell ezt az egészet.
− Értem. − Felelte a lány kissé csalódottan. − Akkor azt hiszem ideje felkelned. Még annyit jó
ha tudsz, hogy valami lények itt kerestek a hajóban menedéket a hideg elől. A jégbe fagyva
nem nagyon tudtam azonosítani őket, de annyi biztos hogy veszélyt jelentenek.
− Hányan vannak?
− Nem tudom pontosan, de jó páran lehetnek . Viszont a többieknek ne beszélj erről az
egészről. − Integetett búcsúzóul.
− Várj… − Jack még kérdezni akart valamit, de az egész álombeli világ halványodni kezdett
körülötte, a következő pillanatban már ébren is volt.

Jack nagyot nyújtózkodva ült fel, olyan éhséget érzett, mint még soha. Korgó gyomra
mellett furcsa álma körül forogtak még gondolata, fejét megrázva próbálta kitisztítani a
gondolatait: − Hú, de furcsát álmodtam. − Mondta, eltűnődve vajon tényleg csak egy álom
vagy annál azért több.
− Mégis mit? Ennél a rémálomnál rosszabbat, vagy jobbat? − érdeklődött a Duci mellett ülő
katona.
− Hát − nézett Jack az ölében fekvő kardra − már nem is tudom, olyan gyorsan elillant a
fejemből. Nincs valami kajánk? Rögtön éhen halok.
A tizedes a lábai közé húzott egy hátizsákot és lázasan turkálni kezdett benne: − Van csirke−
és marhahúsos tészta, meg csoki. Lehet választani, mit kérsz?
− Mindegyiket. − Vágta rá azonnal a férfi, közben gyomra is hangosan korgott. A megkapott
zacskók közül válogatás nélkül azonnal feltépte az egyik tésztát és egy műanyag kanállal
mohón lapátolni kezdte a tartalmát.
− Hogyan tovább?
− Idegen lények menekültek a hajóra a hideg elől. − mesélte Jack, miközben már a másik
tésztát bontogatta − Őket kellene valahogy kiűzni, de úgy hiszem jóval veszélyesebbek a kis
törpéinknél.
− És mégis honnan vannak az értesüléseid, csak nem az álmodból? − Érdeklődött Duci kissé
félrehajtott fejjel nézve rá. Valamit nagyon furcsállt ébredése óta a férfiban, csak nem tudott
egyelőre rájönni, hogy mi az.
Csak egy sejtelmes mosoly és vállrándítás volt a válasz. Jack hirtelen ráeszmélt, hogy
képtelen lenne eligazodni a hajóban, így pedig komoly hátrányban lennének a lényekkel
szemben. Váratlanul villámként sújtott agyába a fájdalom, még a kanalát is kiejtette kezéből,
az ölébe szórva az értékes falatokat. Nem tudta mire vélni a dolgot, de ahogy ismét a hajóról
kezdett gondolkodni már az emlékezetében volt a teljes alaprajz, a lények lehetséges mozgási
útvonalainak bejelölésével.
− Egyet azért nem értek. Ha tényleg itt vannak ezek a veszélyes akármik, miért nem lépünk le
egyszerűen? Elég vér folyt eddig is. − Próbálta Duci jobb belátásra téríteni Jacket.
− Ennek egyszerű oka van. − felelte Jack, végiggondolva magában mennyit is mondhat el
nekik. − Ne nevessetek ki, mert halál komoly a dolog. Azért mert ez az én hajóm és
szükségem van rá. De senkit nem kényszerítek rá, hogy velem tartson, ha kell egyedül
foglalom vissza. És tudnotok kell, ha visszafoglaltuk, a hajóra maximálisan igényt tartok, ti
nem maradhattok. Sajnálom, hogy nem mondhatok többet. − Magyarázta zavartan, közben
már csokoládéról tépve papírját.

89
− Én nem tudom mi ez az egész Jack, de megmentetted az életünk mikor félmeztelenül
legyilkoltad a dögöket. Azt hiszem adósaid vagyunk. És mellékesen azt a parancsot kaptam,
hogy amíg itt vagyunk lent vigyázzak rátok, mint a szemem fényére. − Mondta a tizedes
halkan. − És tudtommal még itt vagyunk lent, hogy a rohadás enné meg. Szóval mit
csináljunk?
− A hajó belsejébe egyetlen nyitott út van. − magyarázta a férfi miközben a szétszóródott
darabokat csipegette az öléből. − Először oda megyünk.
Ahogy befejezte az evést összeszedték felszerelésüket, majd Jacket követve ismételten útra
keltek. Visszafelé haladtak a folyosón, a bejáratot is elhagyva egészen a hajó hátuljába
tartottak. Egy nyitott ajtón keresztül újabb helyiségbe jutottak, melynek a hátsó részében egy
három méter magas, és vagy hét méter szélességű ismeretlen szerkezet terpeszkedett, a
félszobát elfoglalva.
Jack intett a többieknek, hogy várjanak. Ducival szellemként lopakodtak a túloldali nyitott
ajtóhoz.
Leguggolva a koromsötét raktárhelyiséget pásztázták át éjjellátóikkal, de élet jelét nem látták.
− Mi a terv? − Érdeklődött Duci izgatottan szorongatva gépkarabélyát.
− Biztosítanunk kell a bejáratot. Küldj hátra egy embert, és aknáztasd vele alá a folyosót. −
Suttogta halkan Jack. − A többiekkel pedig ebben a helyiségben építsetek ki egy védőállást.
Én bemegyek felderíteni a terepet.
− Szó sem lehet arról, hogy egyedül menj ide be. − nézett körbe újra a tekintélyes méretű
raktárhelyiségen a tizedes − Mint mondtam, azt a feladatott kaptam, hogy vigyázzak rátok. És
hát ez eddig nem igazán jött össze. Nyugodtabb lennék ha ketten veled mennének.
− Nyugi Duci, nem a te hibád volt. De ha valakik most velem jönnek, azok könnyen lehet,
hogy nem fogják túlélni a kalandot.
− Ennyire veszélyesek?
− Emlékszel amikor a törpék támadása előtt megéreztem a veszélyt?
− Hogy ne emlékeznék baszki. Az ilyet nem felejti csak úgy el az ember.
− Na, az amit akkor éreztem a mostanihoz képest semmiség.
− Ez frankó, igazán megnyugtattál. Ilyen az én formám, mintha csak megérezném mikor és
hol kel lennem ahhoz, hogy tiszta beszarás legyen az életem.
− Hát igen, jó kis zűrbe keveredtünk ismételten. − Vigyorgott rá Jack.
Duci visszalopakodott az embereihez: − Figyeljetek jól fiúk. Jack képes lenne egyedül beljebb
menni a hajóba, de én azt szeretném, ha legalább egy valaki elkísérné. Mint tudjátok
egyáltalán nem veszélytelen a dolog, ezért önkéntes jelentkezést várok. Persze Jack egy
kibaszott terminátor, szóval mellette lehet jobban is jártok. − próbálta lelkesíteni társait, amint
mértéktelen kétségbeesést látott az arcokon.
Pár pillanatig nem mozdult senki, majd hirtelen hárman is felemelték a kezüket.
− Tim és Denis. − mutatott a fiú kettőjükre − Te pedig Nick, − mutatott a harmadikra − menj
vissza a folyosóra és aknázd alá. Ha menekülnének a dögök, az lesz az utolsó védelmi vonal.
A két fiú Jack mellé mászott, míg a harmadik magányosan indult a folyosó aláaknázására.
− Figyeljetek − kezdte Jack − A tűzvetőket hozzátok magatokkal, minden mást hagyjatok itt.
Tartsátok nyitva a szemetek, és mindig maradjatok a sarkamban. Ha ügyesek lesztek akár meg
is úszhatjuk.
− Igazán biztató kilátások. − Felelték a fiúk egyre jobban összeszoruló gyomorral, lepakolva
magukról a fegyverarzenált. Pusztán a tűzvetőkkel a kezükben meztelennek érezték magukat
az eddigiek után. Jackre látványa ennek ellenére nyugtatóan hatott rájuk, ahogy védőöltözet
nélkül egy szál karddal a kezében guggolt mellettük.
A férfi felemelt kézzel intett, hogy kövessék, majd besurranva a terembe elnyelte őket a
sötétség.

90
Duci körbenézett négy megmaradt emberén: − Jól van fiúk, mi itt ássuk be magunkat. −
Előzőleg alaposan áttanulmányozta a helyiséget, így már kész tervei voltak. − Ketten
másszatok fel erre a nagy valamire − ütött a szerkezet oldalára − és állítsátok fel a géppuskát!
Te a lángszóróval állj a folyosóra vezető ajtóval szembe, onnan az egész szobát
végigsöpörheted, a bejárattal együtt. Te pedig − intett utolsó emberének − maradj közel
lángszórós barátunkhoz, fontos hogy valaki fedezze. Előtte viszont a maradék négy aknát
állítsd fel a raktár bejáratához, lehetőleg félkör alakban, hogy hatékonyabb legyen. Én szintén
felmászok a géppuskához. − Adta ki az utasításokat a kövér fiú, és már szuszogva kúszott is
fel a gép oldalán. Felérve befészkelte magát a géppuska mögé: − Egyikőtök etesse a mi kis
jószágunkat − simított végig szeretettel a fegyveren − a másikatok tűzvetővel biztosítson
minket. Mostantól pedig teljes néma csendet akarok, és nagyon figyeljetek! Egymásra is, és
minden mozgásra.
A tűzvetővel mellettük hasaló katona csinos kis piramist épített magának gránátokból, hogy
szükség estén minél gyorsabban bemutathassa őket a hajón tanyázó dögöknek. A többiek
lázasan készülődtek, mindenki felvette a megbeszélt pozícióját, élesítették fegyvereiket,
előkészítették a tartalék lőszereket. A telepített aknák, a beállítás szerint halk kattanásokkal
élesítették magukat a raktárhelyiségben. Amint felkészültek, mindannyian lélegzetvisszafojtva
figyelték éjjellátóikon keresztül a szomszédos termet, erősen összpontosítva a várható
támadásra. Nick pedig magányosan őrködött a befelé vezető, alaposan aláaknázott folyosón.

Hímlény azonnal felébredt, ahogy megérezte a területükre behatoló idegeneket. Két

mancsára állva hangtalanul felegyenesedett, és kíváncsian forgolódott a teremben.
Furcsa lény volt, nevük még nem létezett. Aki írhatott vagy beszélhetett volna róluk az mind
elpusztult találkozásuk során. Hatalmas állat volt, háromszor akkora, mint egy megtermett
ember, sötétzöldes bőre pedig látszólag rendkívül erősnek tűnt. Törzse felétől mintha csak
tükörképe lett volna önmagának. Két izmos, rövid láb helyezkedett el testén fent és lent is,
testmagasságuknak felét ezek tették ki. Méretes mancsain, négy karmos új meredezet akár
fogásra is képesen. Oldalából hatalmas csápok lógtak alá, mint megannyi óriáskígyó. Ami
viszont ennél is különlegesebb volt, hogy fejjel egyáltalán nem rendelkezett. Törzse közepén,
elől és hátul is hatalmas résként helyezkedtek el a szájai, tele tűhegyes fogakkal. Fej híján sem
szemei, sem orra nem látszódott, mégis tökéletesen érzékelt mindent.
Emberi fül számára hallhatatlan hangot adott ki magából, és körülötte megbolydult a fészek.
A nőstény kibújt fészke melegéből, és vigyázóan kezdett az építmény körül körözni.
Kicsinyei nem rég jöttek a világra, így az anyai ösztönök csak még félelmetesebb ragadozóvá
változtatták. A fészkétől viszont nem távolodott el, az ő feladata volt otthonuk megvédése.
A hím az előző születésből szármázó, már megtermett utódaival pedig vadászatra indult.
Hihetetlenül gyorsan, de mégis halkan mozogtak, nem csak erős mancsaikkal, hanem
csápjaikkal is elősegítve haladásukat. Az emberi érzékszervek csak elmosódott foltként
érzékelhették őket mozgás közben.
Ék alakzatban állt fel a tizenegy lény a betolakodók felkutatása közben, a csúcson apjuk
haladt, ezzel ő irányítva a falkát. A belső teremmel villámgyorsan végezetek, és egyre
vérszomjasabban haladtak a következő felé. Néha egy−egy pillanatra megtorpantak, ahogy a
betolakodók nyomait keresték, majd még nagyobb lendülettel indultak tovább.
Az idős, tapasztalt hím már érezte, hogy hárman sértették meg a területüket, és azt is tudta,
hogy hol vannak. A kölykök izgatottan zajongtak mögötte, ők is tudták, hogy ez most nem a
szokásos vadászat a szüleik által hozott törpékre, félelmet ennek ellenére sem éreztek. A
lényeg nem változott: idegen lények tartózkodnak a területükön, ami azt jelenti, hogy meg is
ehetik őket. És ez az érzés még jobban ösztönözte őket.
Az apalény megérezte az embereket a következő terem túloldalán, szorosan a fal mellé
húzódva haladtak feléjük. Innen már nem veszthette el a nyomukat. Még soha nem látott ilyen

91
lényeket, ami kissé elbizonytalanította. Ha kint találkoznak messze elkerülte volna őket, de
ezek bemerészkedtek az ő területére. A testükből felszálló meleg, különösen az egyikükéből,
rendkívül vonzó áldozattá tette őket, amint pedig még ennél is erősebben megérezte a felőlük
áradó félelem bűzét kíméletlen tempóval támadásba lendült.
A hím pillanatok alatt átszelte a távolságot. Már megszokta, hogy elejti áldozatát mielőtt az
egyáltalán észrevenné őt, most azonban nem ez történt. A legtöbb hőt sugárzó lény észrevette
őt. Az pedig még váratlanabbul érte, hogy menekülés, vagy védekezés helyett egyenesen
megtámadta őt. A lény dühösen lesújtott az előbb még ártalmatlannak gondolt áldozatára
egyik hatalmas csápjával, de ezt követően olyasmi történt, mint ami még életében soha.

A hármas úgy érezte, mintha órák óta lopakodtak volna a sötétben. A bizonytalanság
mindannyiunk idegeit kikezdte. A félelem ragacsos masszaként ölelte körül mindannyijukat,
halálos rettegést váltva ki belőlük.
− Itt vannak, nagyon közel. − Suttogta egyszerre csak Jack, majd hirtelen a terem belseje felé
ugrott, ahogy a kard átvette felette az irányítást.
Pár pillanattal később már a katonák is érzékeltek szemük sarkából a mozgást, oldalt vetődve
azonnal tüzet nyitottak. Folyamatos tüzelésükkel valóságos tűzfalat alkottak, miközben azon
imádkoztak, nehogy bármelyik lény is áttörjön rajta.
Mintha csak a semmiből termet volna ott, Jack előtt egy hatalmas, félelmetes szörnyeteg
bontakozott ki.
A katonák Jack mozgását sem bírták szemmel követni. Az egyik pillanatban még üres volt
előttük a padló, a következőben már tőben levágva, ott egy rettenetes, erős csáp vonaglott.
Tele volt ujjnyi hosszúságú, borotvaéles karmokkal, a végéből pedig nem vér csörgedezet,
hanem egyre töményebb, fekete fűst tört elő.
Jack beleszédült a testén hirtelen végig áramló energiáktól, majd meglepetten állapította meg,
hogy a lény talpon maradt. Megvilágosodott előtte, hogy a kard sem hat minden lényre
egyformán, a törpék már a legkisebb érintésétől is elpusztultak.
Az öreg hím döbbenten ugrott hátrébb, őrjöngve a testébe maró fájdalomtól. Nem kevés csatát
élt már meg hosszú élete alatt, komoly sebeket is elszenvedett. Azonban egyszer sem érzett
még ilyen emésztő fájdalmat, ami rettenetesen dühítette, és egyben óvatosságra is
kényszeríttette.
Fájdalmából feleszmélten pusztulást érzett maga körül, több kölyke is lángokba borultan
száguldott el mellette, halálsikolyokat hallatva.
Tim ösztöne még épp időben súgta meg a veszélyt. Az egyik lángoló kölyök elől oldalt
vetődött, méterekkel odébb megállapodva pedig újra a terem belseje felé kezdett tüzelni.
− Megdöglötök ti rohadt pokolbéli szörnyetegek! − ordította sikeres manővere után szinte már
megszállottan.
Társa viszont nem úszta meg ilyen olcsón, csak egy rémült sikolyra maradt ideje és ereje. Az
egyik fiatal lény teljes sebességével belécsapódott, a falhoz passzírozva őt. Egyetlen ép csont
sem maradt testében, de ettől függetlenül a lény lángoló csápjaival még számtalanszor
lecsapott rá. Másodpercek alatt véres péppé zúzta a férfit, miközben a tűz őt is egyre jobban
felemésztette.
Egy újabb kölyök elhagyva a talajt a levegőbe lendült, szárnyalásához a hihetetlenül erős
csápok biztosították az energiát. Jacket vette célba, aki előle szintén felugrott és szemmel
szinte követhetetlen akrobatikus forgással tért ki a felé irányuló csápok tengere elől. Földet
érve a gyilkos kölyköt szájmagasságban kettémetszette, amitől belső szervei a padlóra
omlottak óriási füstfelhőt okádva magukból. A másik oldalán talajt ért kölyök épp akkor
tápászkodott fel, értetlenül keresve maga alatt zsákmányát. Mire feleszmélt, hogy a célba vett
ember kitért támadása elől, Jack kardja mélyen az oldalába hasított halálba taszítva őt. Az
apalény csápjai újra felé száguldottak, csak egy villámgyors vetődéssel volt képes kitérni

92
előlük. A szörny újabb sikertelensége miatt dühösen tápászkodott fel, ismét rohamra lendült.
Egyenesen a felé nyújtott kardba rohant bele, több fogát is kitörve szájba hatolt egészen a
markolatig.
Jacken újra őrületes energia hullám áramlott végig, még erősebnek érezve magát tőle. A
kardot nyomban kirántotta a hatalmas lényből, és az oldalába került ahol kettéhasított egy
újabb útjába akadó kölyköt.
A tapasztalt hímben még mindig maradt élet, de ereje híján bizonytalanul tántorgott. Felfogta
veszteségét, amit hangos rikoltással adott tudtára párjának. Utolsó erejével az alábecsült,
túlságosan veszélyesnek bizonyuló betolakodóra vette magát, hogy holtában agyon nyomja.
Tim fél szemmel követte az eseményeket tovább tüzelve a többi kölyökre. Döbbent
hitetlenkedéssel figyelte Jack küzdelmét, aki maga is fájdalmakkal küszködött a gázfelhőben
állva.
Jack csak most figyelt fel rá, hogy a felhő agresszíven marja tüdejét. − Vigyázz, a gáz
mérgező! − kiáltotta a katonának, magában hálát adva a kardnak. Tudva, hogy neki
köszönheti, amiért ő maga még életben van.
A következő pillanatban hatalmas árny vetült reá. Villámgyorsan ugrott, kardját meglendítve
erőteljesen maga elé sújtott. Az apalény törzsét félig kettévágta a hatalmas csapás, nyomban
kioltva életét. Jacket ragacsos húscafatok és más ismeretlen anyagok borították be, teljesen
füstbe burkolva testét, de ezen felül komolyabb baja nem esett.
Tim rémülten vette tudomásul a ritkás füstben való tartózkodását, magára nézve pedig arra
lett figyelmes, gázálarcának anyaga elcseppfolyósodva már ruháján csordogál. − A gáz
megbontja a gumit! − Kiáltotta halálra váltan, de rájött, hogy ez az információ sajnos már
senkinek sem lesz a hasznára, Jacket pedig nem fenyegeti ez a veszély. Nagy levegőt véve, a
még tiszta területek felé rohant, közben próbálva magát fedezni a tűzvetővel. Mindkét
combjára egy csáp tekeredett a semmiből kinyúlva, az éles karmok rögtön több helyen csontig
vágtak a húsba. A csápok felemelték, és húzni kezdték a gazdája felé frissen fogott
zsákmányukat. Tim ember feletti erővel nem ordított, tudta, hogy nem engedheti ki tüdejéből
a levegőt. A csáp vonalát követve előrelökte tűzvetőjét, éppen a felé vágódó pofába találva. A
fegyver hangos reccsenéssel meghajlott az irtózatos erejű harapástól, a katona már mit sem
törődve ezzel elsütötte. Hangos dörejjel robbant fel, apró cafatokra szaggatta a lény törzsét, őt
pedig messzire hajította.
Jack halotta a robbanást, mégis csendben és mozdulatlanul állt a füstfelhőbe burkolódzva.
Érezte a körülötte ólálkodó halál ígéretét. Tüdejét égette a gáz, de a kardjából visszaáramló
energia ellensúlyozta a károkat folyamatosan gyógyította őt.
Három kölyök dühösen cirkált körülötte, gyűjtve a bátorságot a támadáshoz. Jack beletúrt a
körülötte lévő lény zsigereibe, amiből egy megfelelő méretű csontdarabot tépett ki majd
elhajította, ami a padlón pattogva bántóan nagy zajt keltett a síri csendben.
A három lény azonnal a hang felé vette az irányt. Hamar rájöttek a cselre, amitől csak még
dühösebbek lettek, és támadásra elszántan fordultak vissza. Meglepődve tapasztalták, hogy
Jack már ott állt előttük, kardjával rögtön halálra szúrva egyik testvérüket.
Amint Jack kihúzta fegyverét a füstáradatot lövellő sebből, a kölyök nyomban élettelenül
terült el a földön. Értetlenül nézte, ahogy a két másik lény a kard hatókörén kívül
mozdulatlanná dermedt egy pillanatra, majd hatalmas lendülettel lódultak meg az ellenkező
irányba.
Felhagytak a támadással és a kijárat felé menekültek.
A férfi darabig követte őket, majd másra lett figyelmes. Egy másik felnőtt lény menekült a
terem túloldalán, szintén a kijárat felé. Egy tucatnyi ember nagyságú kölyke követte őt, akik
fiatal koruk miatt jelentősen lassítottuk anyjukat. Két nagyobb ivadéka csatlakozott az
anyához, majd rövid időn belül eltűntek a szomszédos helyiségben.

93
Jack leengedve kardját elindult megkeresni Timet, a robbanás óta nem hallotta a hangját. A
padlón fekve találta meg egy komoly vértócsában fekve. Ruhája cafatokban és kissé meg is
pörkölődött, de igazán súlyossá a combján lévő mély sebek tették a helyzetet, amikből
rengeteg vért veszttet. Jack meglepődött, amikor a sérült felemelve fejét ránézett és számon
kérőn megszólalt.
− Már azt hittem egyedül kell meghalnom ebben a jégveremben. − Mondta gyenge, remegő
hangján. − Kinyírtad a dögöket?
− Részben, de most ne beszélj! − Biztonságos távolságra húzta a fiút a füsttől, majd ruhája
roncsaiból kötéseket készített, hogy valamivel csökkentse a vérzést. − Menekülni szeretnének
a dögök, remélem a tizedes felkészült a fogadásukra.
− Akkor ott lenne a helyed. − suttogta a férfi egyre gyengülő hangon − Nekem már úgy is
annyi, legalább ők ússzák meg ép bőrrel…

A hímek nagyon fejlett ösztönökkel és szívóssággal rendelkeztek, azonban az értelmi

szintjük nem volt kimagasló. Ezzel ellentétben a nőstények fejlett anyai ösztönökkel,
elképesztő memóriával és gyors tanulási képességgel ellensúlyozták párjuk hibáit.
Kifejezetten intelligensé váltak az életük folyamán őket ért behatások során, és persze erejük
sem volt elhanyagolható. Mindkét nem legkevesebb ezer esztendőt élt ideális körülmények
között, ami alatt megszámlálhatatlan kölyköt nevelhettek fel, szaporodási képességüknek
köszönhetően.
A nőstény amint meghallotta párja halál sikolyát, tudta ez egyet jelentett a meneküléssel. Egy
ideig mégis zavartan toporgott, a megélt majd kétszáz éve alatt ilyet soha nem tapasztalt.
Döntésre jutva abbahagyta az őrködést, és visszabújt a plafonról a padlóig lógó hártyák
közötti fészkébe, hogy kicsinyeit maga köré gyűjtse. A fejletlen kölykök miatt nem tudott
olyan sebességre gyorsítani, mint szeretett volna, de semmiképp nem hagyta volna el őket.
A harctérül szolgáló terembe jutva meglátta legyilkolva párját és imádott kölykeit. Tovább
fürkészve a termet rátalált a förtelmes idegenre, mely elpusztította családja nagy részét. Vad
gyilkolási ösztön lángolt fel benne, de elfojtotta bosszúvágyát, és a fajfenntartásra
összpontosított. Felfogta, hogy a betolakodónak nagyon veszélyes lehet, ha ilyen könnyedén
pusztítja őket, így maradt az eredeti tervnél.
A magához hívott két megmaradt középkorú utódjával tovább menekültek, maga előtt terelve
a kicsiket.
Az utolsó termen száguldottak keresztül, amikor a nőstény megérezte, hogy az előttük lévő
úton sincs valami rendben. De már túl késő volt a cselekvésre, az elől loholó utolsó almából
két kicsinye elérte a kijáratot, amikor hirtelen robbanások közepette semmivé lettek. Az
idegenek csapdája olyan gyorsan végzett velük, hogy egy hang sem tudta elhagyni torkukat,
csak füstfelhő lengedezett helyükön. Valamivel hátrébb loholó testvérüket a robbanás feldobta
a levegőbe, többszöri szaltó után ért csak földet. Előbb még felül lévő mancsaira támaszkodva
érkezett vissza a padlóra, és csápjaival támasztotta ki magát, hogy el ne essen. A többiek
azonnal vadul rohanni kezdtek tovább, anyjuknak esélyt sem adva, hogy megállítsa őket. A
nőstény csak két idősebb kölykét tudta visszatartani csápjaival, amikkel szorosan körbefonta
őket, hogy megakadályozza támadási szándékukat.
A kicsik ekkorra már berontottak a terembe, amely a menekülési útvonalat jelentő folyosót
előzte meg. Hatalmas zűrzavart robbantottak ki, amint szinte egyszerre préselték át magukat a
bejáraton.
A nőstény a menekülés lehetséges módjait fontolgatta. Az erősebb, fejlettebb hímet közelebb
húzta magához, az előbbinél is szorosabban fogva, hogy jobban megvizsgálja. Ő elég erős
már, segíthet neki a vadászatokban és pár év múlva akár családot is alapíthatnak. A gyengébb
hímet finoman maga elé tolta és csápjaival engedett a szorításon, aminek következtében az

94
támadásba lendült. Nem szívesen tette, mert bizonyosan a halálba küldte. Csak remélni tudta,
hogy elég teret és időt nyer nekik a menekülésre.

Katonákról a feszültségtől valósággal szakadt a víz, szívüket pedig szinte a torkukban

érezték dobogni. Fegyvereiket szorosan markolták, és várták mikor jön el az ő idejük. Pár
perccel ezelőtt meghallották a tűzvetők dübörgését, amit ordítás, a lények sikolyai, és végül
egy erőteljes robbanás. Azóta pedig néma csend, ami lassan az őrületbe kergette őket. Vajon
meghalt mindenki, vagy ismételten lopakodnak? Esetleg erősítésre van szükségük, vagy
orvosi segítségre? Ekkor árnyakat láttak elsuhanni az ajtó előtt, majd nagy dörejjel
felrobbantak az elhelyezett aknák. Mielőtt felfoghatták volna mi történt, feldübörgött a
lángszóró és lángnyelveivel végigsöpörte a termet. Fájdalmas sikolyok hallatszottak, a lángok
pedig megszűntek.
Duci a géppuska mögül meglátta az undorító lényeket. Megszámolni lehetetlen volt őket a
nagy káoszban, de rögtön látta, hogy sokan vannak. Legtöbbjük lángolt, ennek ellenére a
lángszórós katonának nyoma veszett, a védelmére szánt másikat pedig apró darabokra tépték.
− Adjatok nekik fiúk! Engem ugyan nem esznek meg a rohadékok! − Ordította a tizedes a
már haragosan kelepelő géppuska mögül.
Gránátok hullottak alá a szerkezet tetejéről, tűzvető dübörgött és a gépkarabély is vadul
kattogott jellegzetes hangján. Valóságos csatatérré változott a terem.
Az egyik kölyök az első aláhulló gránátot felkapta és mohón a szájába tömte. Bár íze és állaga
szokatlannak tűnt, de ezzel mit sem törődve nyelte le a frissen szerzett zsákmányt. A robbanás
szétvetette a törzsét, sűrű füstfelhővel szennyezve a levegőt.
A többi lény zavartan toporgott a gyilkos tűzviharban. Eddig sosem távolodtak el anyjuktól,
most pedig egyedül maradtak halálra ítélve.
Duci szeme sarkából észrevett egy újabb lényt, ami óvatosan merészkedett be a terembe. A
többieknél jól láthatóan nagyobb volt, így nyomban ráirányította a fegyvert és kegyetlen
sortűz alá vette. Elégedetten szemlélte amint a találatoktól megrogyott. Azonban nem
élvezhette sokáig a sikert, valósággal megfagyott a vér az ereiben, amint a szobába egy
minden eddigit felülmúló, hatalmas lény bújt be. A lövéseitől csak dühösen megrázta magát,
majd az egyik csápjával irtózatos erővel végigsöpört rejtekhelyük tetején. A szélen fekvő
katonát kettészelte a csapás, a tizedest és társát pedig rongybabaként vágta a sarokba.

A folyóson őrködő Nick párosával telepítette tíz aknáját. Egymással szemben szerelte
őket a falra, mindegyik párt pontosan tizenöt méterre egymástól.
A védelem felállítását követően a bejárat mögötti folyosórészre vonult és a közelben heverő
csontokból egy barikádot épített. Viszonylagos biztonságban feküdhetett a rögtönzött fedezék
mögé, ahol egyik oldalára a tűzvetőt támasztotta, míg a másikra gépfegyverét. Két gránátját
egy vízszintesen futó csontra fűzte a biztosítógyűrűjüknél fogva, hogy letépve csak el kelljen
hajítania. Majd jobb híján várni kezdett, remélve, hogy nem kell beszállnia a harcba.
A kirobbanó csatazajtól ijedten rándult össze, gépkarabélyával a folyosó végét pásztázva. A
várt szörnyetegek helyett azonban egyik társa repült ki, lángszórójával a kezében. Rögtön
felfogta, hogy a test élettelen, újabb embert vesztettek. Ekkor lett figyelmes az első pár
aknára, amik vadul csipogtak és nyomban felrobbantak. A kizuhanó katona pont aktiválta
őket, a lángszóró tartályában lévő nafta pedig tovább növelte erejüket.
− A kurva életbe! − Szitkozódott a katona. Feltérdelt, hogy jobban lásson, a biztonság
kedvéért a tűzvetőt is kezében szorongatta.
Még el sem ült a fűst, amikor valami összeégett szerzet támolygott elő belőle. Az egyik
kölyök volt, melyet már csak a lendülete vitt előre. A robbanáskor épp az ajtóban
tartózkodott, viszont ezáltal megvédte fajtársait és az embereket is a tűzförgeteg javától. Már

95
túljutott a sorban következő aknák vonalán, amikor azok felrobbanva előrehajították testét,
újabb két pár aknát kiiktatva.
Nick máris újabb mozgást tapasztalt, és magából kikelve ordítani kezdett: − Gyertek csak
rohadt gecik, most kaptok a pofátokba! − közben pedig mindkét fegyverével ádázul tüzelt
áldozataira − Gyertek itt vagyok. Kapjatok el! Ha idáig eljuttok akár be is kaphatjátok! Na
gyerünk!
Az anyalény a szobában állt ahol minden veszély elmúlt, így maradt egy kis ideje
gondolkozni. A fiatal hím dühösen próbált szabadulni anyja szorításából, de a nőstény erősen
tartotta csápjával. A szabadon maradt hét csáp szeretetteljesen simított végig elpusztult
kölykein. Kis idő után rájött a megoldásra. A törpéknél csak játékból alkalmazott technikához
folyamodott, és a lángokat felfogó kölykének látványakor is rájött valamire. Minden üres
csápjaival megragadott egy−egy tetemet, maga előtt cipelve őket, míg egyetlen élő utódját
testével védelmezte. Rövid felkészülés után határozottan rontott ki a folyósóra. Látva a
pusztulást, rögtön felismerte az aknák okozta nyomokat, és működésük elvét is sejtette.
Csápjait meglendítve elhajította két utódját. Mindegyik több volt, mint egy mázsa, de
könnyedén szelték végig a folyosót. Amint az utolsó aknákat is semlegesítette, az anyalény
megindult a szabadulást jelentő folyosón.
Ekkor bontakozott ki teljes terjedelmében Nick előtt az anyalény, mely a maga elé tartott
testekkel fogta fel a tűzerejét. Tágra nyílt, rémült szemekkel figyelte rohamos közeledését: −
Na, akkor ezt kapd ki te szemét! − Kiabálta letépve egyik gránátját a lény felé hajítva.
Elszámította magát és a leterhelt anya sebességét, a gránát még hatáskörön kívül robbant.
Nukh fegyverével viszont folyamatosan tűz alatt tartotta, ezzel lassítva az anyát mozgásában.
Utolsó esélyeként a maradék gránátot is elhajította.
A nőstény egyre jobban félt ellenfelétől, ez idegenek sokkal veszélyesebbnek bizonyultak
mint hitte. Az állandóan körülötte tomboló lángok csak erősítették halálfélelmét, így végül
egyetlen esélyt látott a menekülésre. Kínzóját dobálni kezdte a magával hozott testekkel,
mikor ő maga is arra lett figyelmes, hogy valami egyenesen felé repül. A mancsai közt talajt
érő gránát után kapkodott, izgatottságában viszont szokatlanul ügyetlennek tűnt. Semmi
mással nem törődve leejtette az összes testet, és felszabadult csápjaival a gránátot vette célba.
Nick tüzelés közben a tetemek becsapódási ívét figyelte. Kettő előtte esett le, az egyik
száguldva tovább sodródott, de a fedezéke könnyedén megállította. Ekkor viszont
megpillantotta a felé repülő fémtojást.
− A kurva anyádat! − Ugrott fel, és minden eddigi teljesítményét felülmúlva próbált
menekülni. A gránát a mögötte épített csonthalomba csapódott, repeszeket lőve szerteszét a
folyosóban. A robbanástól hasra esve még egy darabig szánkázott a padlón, majd hátrafordult,
hogy körülnézzen a folyosón. Az azonban üres volt, már csak gyengén füstölgő kisebb
tetemek hevertek szanaszét. A két idegen nyomtalanul eltűnt. Nick ekkora lett figyelmes
fájdalmaira, és kitapogatva eredetét egy csontszilánkot húzott ki seggéből.
A nőstény szinte kirobbant az űrhajóból, megszabadulva feleslegessé vált terhétől. Az életben
maradt hím lobogva szállt mögötte. A lény most még a testébe maró hideget is áldásként tűrte,
örült hogy megszabadult a gyilkos idegenektől. Testét tőlük származó sebek borították, de
legalább életben maradt, és megvédte a jövőt jelentő kölykét. A gyógyulás érdekében, viszont
mielőbb élelmet kell találniuk, és a hideget is csak így lesznek képesek hosszabb ideig
elviselni.
Már majdnem elhagyták a barlangot, mikor meglepődve torpant meg. Kölykét elengedte, és
ámulva nézett körbe. Valóságos terített asztalon állt, a kinti csatateret beborították a tőrpék
hullái. Őrült zabálásba kezdtek, vér fröcsögött, csontok recsegtek, ahogy bendőiket tömték.
Közben azon járt az esze, hogy hol hozhatnának létre egy új fészket. Ismert vadászterületén
jártak gondolatai, ideális helyszínt keresve. De jelenleg esze ágában sem volt tovább haladni,

96
fogságban tartotta a határtalan élelem készlet ami a földet borította, annak ellenére, hogy
támadói a nyomában lehetnek.

Jack miután ellenőrizte a már üres fészket, vállára vette a sebesült katonát. Egy kézzel
őt tartotta, a másikban az egyre többre becsült kardját szorította. Észre sem véve a száz
kilónyi súlyt amit a vállán cipelt, kocogni kezdett.
Mire a katonák terméhez ért, már síri csend telepedett mindenre. A lényekből párolgó mérges
gáz a robbanásoktól meleg levegővel együtt felemelkedett, és a terem plafonját lepte be. A
helyére tóduló hideg levegő pedig gyorsan lehűtötte az idegen tetemeket, megszüntetve a
további gázképződést.
Jack próbálta kizárni tudatából a fejében újra feléledő lüktető fájdalmat, több− kevesebb
sikerrel. A helyiséget elérve óvatosan megállt, és a padlóra fektette az eszméletlen testet, mely
lassan kékülni kezdett a fagyos levegőtől. Veszélyt egyáltalán nem érzékelt és szomorúan
körbetekintve emberei nyomát sem látta. Ekkor figyelt fel a szerkezetről lecsorgott
vérnyomokra. Ahogy felmászott rá egyből a kettévágott katonába botlott, de magán is
meglepődött, hogy nem érzett undort a látottak miatt. Átmászva a halotton a tizedes nyakára
nyomta ujjait, ahol gyenge, de szabályos pulzust tapintott. A mögötte lévő katona szintén
halott volt. Duci a sors iróniájánál fogva maradt életben, a gyilkos csapást a bal oldalán lévő
katona fogta fel, míg a jobboldali a falba csapódástól óvta meg.
Bár úgy érezte meggyalázza, de a halott férfit teljesen levetkőztette, mivel ruháira Timnek
nagyobb szüksége volt. Timről gyakorlatilag leszakadt minden ruha, így esélyein sokat
javított, hogy ismét felöltöztette. Szerencsére kicsit nagyobb méretűek voltak a halott ruhái,
ezért Jack könnyedén haladt a művelettel. Amint végzett és biztonságban tudta a többieket, a
folyosó felé vette az irányt, hogy ott is felmérje a helyzetet.
Egy sértetlen katonát látott a folyosón osonni, fegyvereivel őrült módon pásztázva minden
irányba. A férfi észrevette Jacket és megkönnyebbülten eresztette le fegyverét.
− Hála az égnek, már attól féltem egyedül maradtam. − Köszöntötte örömmel, majd
megtorpant és gyanakodva méregetni kezdte. − Te vagy az Jack?
− Még is ki a fene lennék? − Kérdezett vissza a férfi csodálkozva.
− Hát, nézz magadra ember. Mikor ide jöttünk, úgy százhetven centi magas voltál, most meg
legalább kétméteres vagy. Arról nem is beszélve, hogy teljesen kopasz lettél, és nyugodtan
lélegzed a mérgező levegőt. − Majd a kiskatona zavartan köhintett. − És úgy még mellékesen
megjegyezném, teljesen meztelen vagy.
Jack döbbenten nézett végig magán, de teljesen természetesnek találta méretit. Fejét tapogatva
azonban igazat kellett adnia Nicknek: − Hát, még szerencse, hogy leszakadt rólam a ruhám.
Lehet kicsit szűk lenne mostanra.
Nick elmosolyodott majd komolyabb témára váltott: − Két lény meglépett, sikerült kijutniuk a
rohadékoknak. Igazán sajnálom.
− Ne törődj velük, had menjenek. − Legyintett Jack visszafordulva a szoba felé.
− Túlélte még valaki a mészárlást?
− Ketten, de mielőbb vissza kellene vinni őket a hajóra.
− Akkor tűnjünk innen a francba! Úgy fázom, hogy majd befagy a seggem. − Majd ismét
zavartan a ruhátlan Jackre nézett, de nem látta rajta, hogy különösebb kényelmetlenséget
jelentene számára a fagyos levegő.
A helyiségbe visszatérve Jack a testes tizedes mellé lépett: − Én majd őt vállalom. Bírsz a
másikkal?
− Persze. − Bólintott Nick. Nyögve ölébe vette társát, majd terhétől ingadozva elindult a
folyosó felé. Irigyelve figyelte Jacket, amint könnyedén cipelte Ducit, pedig ő nem véletlen
érdemelte ki becenevét.

97
 Nick egészen megizzadt mire elérték a barlang tetejéről lógó köteleket. Zihálva rogyott
le a földre, szíve úgy zakatolt, hogy vére dübörgésén kívül nem is hallott semmit. Csodálva
szemlélte Jacket, akin a fáradtság legkisebb jele sem látszott.
− Te maradj itt és vigyázz rájuk. − Mondta Jack finoman lefektetve a jégre a tizedest,
hasogató fejfájása miatt megmasszírozva halántékát. − Én szólok a többieknek, hogy
küldjenek segítséget. − Majd az egyik kötelet megragadva, majmokat megszégyenítő
ügyességgel mászni kezdett. Egy perc alatt el is tűnt a fenti nyílásban.
− Ez nem semmi. Van egy szuperhősünk, talán mégis megérte a sok áldozat. − Mondta a fiú
őszinte csodálattal, Jack hihetetlen erején ámuldozva.
Csodálkozását azonban hamarosan félelem váltotta fel, most kissé lecsillapodottan ismét
érzékelni kezdte környezetének zajait. Roppanások hangját hallotta a teremben, ami olyan
erővel visszhangzott a barlang falain, hogy a szőr is felállt tőle a hátán. Rettegve emelte
tekintetét a csatatér irányába, ahol a nőstény éppen egy−egy törpét gyömöszölt mindkét
szájába. Most tekinthette meg igazán minden részletre kiterjedően a szörnyeteget. Egyszerre
volt félelmetes és lenyűgöző a tökéletes gyilkoló gép.
A lény mozdulatlanná dermedt, ahogy megérezte a férfiból áradó félelem oly ismerős illatát.
Nick felé fordult, száját hatalmasra tátotta, és dühösen megrázta magát, amitől csápjai
valósággal táncot jártak körülötte. A férfiban a vér is megfagyott, ahogy észrevette a szájából
még félig kilógó szőrös törpelábakat. Már maga előtt látta, hogy az ő végtagjai is hasonló
módon fogják végezni.
− Rohadt életbe, nekem most annyi. − Halotta Nick meglepődve saját reszkető hangját.
A lény az őt ért sérülések miatt mégsem mert támadni, legalább annyira tartott az embertől,
mint fordítva. Még egyszer megrázta testét, lenyelte a szájából kalimpáló lábakat, majd egy
szempillantás alatt felszívódott.
− Gyáva dög. − Kiáltott utána remegő hangon. − Nem is hiszem el, hogy csak így
elmenekültél te rohadék. − sóhajtotta a fiú kissé megkönnyebbülten, mivel még fegyvereit
sem hozta magával, csak hogy könnyítsen terhén.
Jack visszafelé már több méteres magasságban elengedte a kötelet, mégis puhán és könnyedén
ért talajt a katona mellett, aki ijedten kapta felé a fejét:
− Valami baj van? − intézte hozzá Jack a kérdését.
Fiú félve pislantott a csatatérre, de ott nem mozdult semmi: − Nem, nincs semmi gond.
− Akkor jó. A segítség hamarosan megérkezik. Én viszont még maradok, te menj csak velük
nyugodtan. − indult vissza a hajóra, de távozása közben még visszaszólt − Ja és mondd meg
mindenkinek, hogy ne közelítsék meg a hajót. Még használható felszerelést majd később
visszaadom.
Fejfájása egyre jobban erősödött, a vezérlő felé tartott, hogy pihenjen egyet. Képsor jelent
meg elméjében, ahogy kardját a vezérlőben látott szék kartámlájába tűzte. Odaérve a látottak
szerint cselekedett, és a már jól ismert helyére visszaheveredet aludni.

Red a Cirkáló vezérlőjében állt, idegessége egyre inkább fokozódott. Folyamatosan

tartotta a kapcsolatot a bolygó felső légkörében járőröző Nukh vadászokkal.
− Még mindig semmi hír a felderítőcsapatról?
− Sajnos semmi. − Felelte Claudia.
− Ennyire hülyék is csak mi lehetünk. Ott kellett volna hagyni azt az átkozott szondát, míg
nem végeznek a hajó felkutatásával. Azt nem árnyékolta le a barlang, legalább lenne valami
fogalmunk a történtekről. − Ráncolta homlokát mérgesen, hogy ez csak most jutott eszébe.
− Hamarosan jelentkezni fognak, már nagyon régóta lent vannak. − Mondta Jumu az egyik
kagylóformájú fotelben terpeszkedve. − Biztos találtak valami érdekeset a hajóban, Jack és
Sendy pedig nem akarnak addig visszatérni, míg át nem vizsgálták rend…
− Rádióüzenet érkezik a felszínen maradt vadászgéptől. − Kiáltotta izgatottan Claudia.

98
− Hangosítsd ki azonnal!
Az adás erősen suhogott a légköri zavarok miatt, de a beszéd még így is tisztán érthető volt: −
Ismétlem, mentőcsapatra van szükség és gyors orvosi segítségre!
− Bassza meg, tudtam! − Ütött dühösen a levegőbe Red. Az első tisztje közben már az
egészségügyi szint ügyeletesével beszélt. − Pontosabb értesüléseink nincsenek? − lépett
kapcsolatba a pilótával.
− Csak annyi üzentek, hogy két sebesült van. A barlangból pedig egyedül nem tudnak
feljönni.
− Áldozatok is vannak? − Szörnyedt el Red, arra gondolva valamit nagyon elrontott.
− Csak ennyit tudok Red, rádión keresztül kaptam egy rövid üzenetet és az ennyiből állt.
Aztán megszakadt a kapcsolat.
− Te nem láttál vagy hallottál valamit?
− Nem, dehogy. A barlang kicsit messzebb van innen, és esélytelen hogy olyan mélységből
bármi is eljusson a felszínre. − nézet ki az ablakon a pilóta, hátha mégis megpillant valakit.
− Rendben maradj ott és azért tartsd nyitva a szemed. Hamarosan érkezik a segítség.
− Jó vicc. − röhögött a pilóta kínjában, már kikapcsolt rádió mellett. − Még hogy figyeljek.
Ebben rohadt viharban azt sem látnám, ha egy elefánt nézne velem szembe.
A cirkálón ekkor rohant be a vezérlőbe két orvos négy szanitéccel, mindannyian egy−egy
méretes orvosi felszerelésekkel teli táskával a kezükben: − Indulhatunk! − Mondta az egyik
középkorú, erősen kopaszodó férfi.
− A hangárban már várnak benneteket, és egy újabb tized is veletek megy. Ha bármi gyanúsat
láttok, azonnal kérjetek még erősítést, és mielőbb várom a jelentkezéseteket! − Utasította
távozóban őket az ezredes.

A barlangban üldögélő Nick megkönnyebbülten lélegzett fel, amikor az első

erősítésként érkező katona talajt ért mellette.
− Na végre fiúk. Örülök hogy ideértetek.
Jack távozása után pár perccel, valami mozgást látott a hajóban. Hatalmas tűznyelv csapott ki
a bejáraton, azonnal elolvasztva még a környékén is a jeget. Mire pedig lelohadtak a lángok,
mintha soha nem is létezett volna, nyomtalanul eltűnt a bejárat. Azóta semmi nem történt,
csak reménykedett, hogy a kígyókarú szörny nem tér vissza.
− Őt − mutatott a Jacket fészekhez kísérő Timre − mielőbb el kell látni. Nagyon sok vért
vesztett és egyre szabálytalanabbul lélegzik. A tizedes pedig komoly ütést kaphatott, még
mindig nem tért magához.
− Neked semmi bajod? − Érdeklődött az egyik szanitéc, míg az orvosok a két eszméletlent
vették kezelésbe.
− Semmi komoly. Egy tetanusz lehet nem ártana, beleállt egy csontdarab a seggembe −
mosolyodott el kínosan.
− Mutasd. − Vigyorgott a szanitéc.
− Már kivettem.
− Szerencséd, nem sok kedvem lenne az elkékült seggeket bámulnom. − viccelődött a férfi.
− Hol vannak a többiek? Őket sem ártana megvizsgálni. − lépett hozzá az egyik orvos, míg a
két fiút már a hordágyakhoz szíjazták.
− Ennyi a létszám, többiek... a többiek meghaltak. Jacket kivéve, ő visszament a hajóra.
Az orvos döbbenten meredt rá: − Még is mi a fene történt itt?
Nick intett forduljon meg és nézzen körül. Az érkezettek eddig csak a sebesültekkel törődtek,
nem is figyeltek fel a kissé távolabb elterülő csatatérre.
− Az egész itt kezdődött, olyan volt mint egy rémálom. Pár embert már itt elvesztettünk, de a
többség biztonságban feljutott a hajóra. Viszont ami később ott történt, az még ennél is
szörnyűbb volt.

99
Az orvos megfordulva hitetlenkedő tekintettel meredt a hullahegyekre, nem is értette hogyan
kerülhette el a figyelmét. A többiek követték példáját, és mindannyian elszörnyedve mérték
fel a terepet.
− Ezt mind ti csináltátok? − Érdeklődött az egyik katona. Nem tudta elképzelni, hogy ennyi
ember ekkora tömegmészárlást hajtson végre.
− Egy részét. Biztos hülyének néztek, de a javát Jack egyedül rendezte le. Találtunk egy
kardot, vagy mit a jégbe fagyva és az művelt vele valamit. Kicsit ijesztő lett a fickó, de ha ő
nincs mindannyian itt halunk meg. Egyszerűen nem emberi amit művel. − Borzongott bele az
emlékekbe. A többiek egyre növekvő kíváncsisággal kérdezgették a történtekről, így Nick
röviden összefoglalta mi történt, és beszámolt Jack üzenetéről és a hajó bezárulásáról is.
A mentőcsapatot halálra rémítették a hallottak. Kapkodva gyűjtöttek össze minden kint
található felszerelést és a begyűjtött mintákat, hogy mielőbb elhagyhassák a biztos halált
jelentő barlangot.

− Azt hittem most nyugodtan alhatok, hogy nem vagyok fizikai kapcsolatban a karddal.
− Köszöntötte Jack az álmában újra megjelenő Sendyt.
− A kapcsolatteremtéshez elég, ha közeledben vagyok. De ha szeretnéd, eltűnhetek. −
Kedvtelenedett el láthatóan a fogadtatástól. Az alakját teljesen takaró, hófehér ruhát viselt,
haja pedig lágyan lengedezett.
− Szó sem lehet róla, meg kell beszélnünk pár dolgot. Ne haragudj. − Mosolygott rá
bocsánatkérőn. − Tudod már milyen lények voltak a vendégeink? − Érdeklődött Jack az ágyra
heveredő lánytól.
− Nem, még sosem láttam ilyen élőlényeket, de finom falatok voltak. Nevezd csak el őket ha
gondolod.
− Mi az, hogy finom falatok? Sok társam megölték.
− Nagyon sok életenergiát tudtam belőlük nyerni, ezért nagyrészt már sikerült is csont− és
izomrendszered átalakítanom. A veszteségeket pedig sajnálom, de ez elkerülhetetlen volt.
− Erről az átalakításról azért mesélhetnél még. Nem lehet kicsit fájdalom mentesebben
megoldani?
− Sajnálom, − mondta Sendy a lehető legkomolyabban − de ez még nem is a legrosszabb volt.
Sokkal fájdalmasabb lesz idegrendszer és az agy átalakítása, ráadásul rengeteg energiámat
felemészti, úgyhogy lassú is lesz.
− Hát ezzel most nagyon megnyugtattál. − Kedvtelenedett el a férfi is. − Mesélj még erről az
energia dologról.
− Lényegében arról van szó, hogy az általam elpusztított lények energiáját elszívom és
raktározom. Minden lényben más mennyiségű életerő található és a minőségűk is eltérő. Ezt
az energiát használom harc közben, vagy ha például gyógyítalak, és ez az energia védett meg
a mérgező gáztól, a hidegtől. Eléggé le voltam merülve mikor rám találtál, és sok energiát
elhasználtam a védelmedre, szóval nem állunk valami fényesen, hiába mészárultunk le ennyi
dögöt.
− Egy pillanat. − emelete fel a kezét Jack, hogy időt kérjen. − Akkor most te tulajdonképpen
ugyanolyan lény vagy, mint az ellenségeitek?
− Én nem egy lény vagyok csak egy fegyver, amit te forgatsz. Erre…
− Azért annál sokkal több vagy. − szakította ismét félbe.
− Oh, igazán? − Mosolyodott el vágyakozva. − Csak nem befejezted a durcáskodást?
− Inkább − köhintett zavartan a férfi − folytasd.
Sendy csalódottan vállat vont: − Erre a technikára azért volt, szükség, mert a vámpírokat nem
könnyű legyőzni. Például jelenleg annyi esélyed lenne egy vámpír ellen, mint a kis
hidralényeknek volt ellenem. Sokkal több életerő van egy kis Warkorban is, mint egy kifejlett
hím hidralényben.

100
− Hidralény? − Nevetett a férfi. Sendyt bámulva belátta hogy hiába is próbál ellenállni,
szüksége van a lányra még ilyen körülmények között is.
− Miért? Szerintem jó név. − Játszotta a lány a sértődöttet nem túl meggyőzően.
− A hidrák vízben éltek édesem, ha pedig a mitológiai alakot vesszük, annak egyszerre több
feje volt, a miénknek meg egy sem. − Jack leült mellé az ágyra, és félve nyújtotta ki felé
kezét. Ebben a formájában először érintette meg a lányt és nem tudta mire számítson. Mióta
meglátta álmában attól tartott, ha megérinti mindörökre tovatűnik , ő pedig felébred és
egyedül találja magát. De már túl sok minden történt azóta, hogy ez az egész csak képzelgés
legyen. Hatalmas tehertől szabadult meg mikor végre megérintette. Kellemesen csalódott az
érzésben, ujjait szinte égette bársonyos puha, meleg bőre. − Mondd hogy tényleg itt vagy!
A lány arcán felszabadult mosoly áradt szét: − Hát ettől tartottál? − Majd kiéhezve, buján
rávetette magát a férfira, szinte felfalva csókjaival. − Ha vigyázzunk egymásra akár örökké
együtt maradhatunk. Elmondhattad volna mitől félsz, még nem látok bele a gondolataidba.
− Mi, te bele fogsz látni a fejembe? − Tolta el magától kissé a lányt, aki varázslatos
fürgeséggel szabadította meg ruháitól, sajátjairól már nem is beszélve.
− Természetesen. − vágta rá Sendy, tagadhatatlan kacérsággal a hangjában − De ne aggódj, ez
kölcsönös lesz, és idővel természetesnek tekinted majd. Sőt még a hajóval is kapcsolatot
tartasz, és…
− Jól van csak hagyd abba végre, most inkább csináljunk mást. − Szólt rá a lányra játékosan.
Szinte rögtön reszketni kezdett a szenvedélytől, mikor combjai közé nyúlva a már ismert,
kéjes kis nyögéseket sikerült kicsalni belőle.
Miután csillapították vágyaikat Jack hanyatt fekve pihent az ágyon és játékosan simogatta
Sendy hajfürtjeit. A lány szorosan hozzásimult, ahogy oldalát cirógatta.
− Azért ez még mindig furcsa kicsit, biztos titokban fogom tartani, hogy a kardommal
szeretkezek. − Nevetett Jack.
− Nem biztos hogy megértenék. És nem is kell, elég ha te elfogadod. − kuncogott a lány
megcsókolva a férfi mellkasát − És ráadásul sikerült minden feszültségedet levezetned.
− Ez egyáltalán nem biztos. − vigyorgott a férfi, ahogy a lány gerincének ívét kezdte
simogatni, egészen mély területekre is elkalandozva − De ezt most hagyjuk. Hogy létezhet
szex, egy lény és egy fegyver között?
− Óh. − nevetett a lány − Igazán elfelejthetnéd ez eddigi berögözött hiedelmeid. Sok furcsa
dolog létezik, amiket még csak el sem tudsz képzelni. Sok faj nagyra becsüli mind a lelki és
testi szerelmet, ebben nem egyedüliek az emberek. És mivel a kard és gazdája fizikailag nem
lehet együtt, népünk ezt a módszert dolgozta ki. Több mint egy egyszerű álom, ezt már te is
tudod.
− Idővel biztos megszokom ezt a sok újdonságot. És azt miért akartad, hogy a székbe
tűzzelek?
− A hajó bizonyos rendszereit el tudom indítani így. Aktiváltam a korábban már említett harci
robotot, mire felébredsz már várni fog. Most a hajón végez javításokat, amit csak lehet
helyrepofoz.
− Hogy én mindig is mennyire utáltam a sok új információt. És mi van az energiáddal?
Mondtad, hogy igen rosszul állsz.
− Amikor megtaláltál mindössze másfél százalékon voltam, most sikerült hatra feltöltődnöm.
De ahhoz, hogy minden feladatom maximálisan elláthassam, legalább hetvenen kellene
lennem. A legkevesebb amit el kell érnem a feladataim biztonságos ellátásához tíz százalék,
szóval kész szerencséd van, hogy élve megúsztad a hidrákat. Vagy akárminek is hívjuk őket.
− Majd meglátogatjuk a törpéket. Gyűjtünk egy kis energiát a rohadékoktól. Viszont nem
szerezhetnék valamiféle öltözetet magamnak? Kicsit kellemetlen egy szál semmiben
rohangálnom?

101
− De. − majd elmagyarázta a férfinek hol van a lakrésze − Viszont amikor megtaláltatok a
jégben, nem volt ott semmi más?
− Csontokon kívül nem. Miért, kellett volna?
− Egy dísztelen, sima, strandlabdányi fémgolyót, ami meglepően könnyű.
− Semmi ilyesmit.
− Hmm, akkor meg kell keresned. Valahol pedig meg kell lennie.
− Miért van rá szükséged?
− Nem nekem kell, hanem idővel majd neked. Az egy páncél, de amíg nem tudsz vele
kapcsolatot teremteni addig csak egy fémgömb marad. Így még véletlen sem tudja más
használni.
− Kapcsolatot teremteni? És azt hogyan kell?
− Fogalmam sincs. Ezekhez nem igazán értek, ez mind a te dolgod. Máshoz viszont annál
jobban. − Felelte a lány kajánul elmosolyodva, és beszéd helyett egész másra kezdte használni
ajkait.
A férfi felhördült a váratlan gyönyörtől, fejéből rögtön elillantak kérdései és mással kezdett
foglalkozni. Végigsimított szerelme testén, és még szenvedélyesebben estek egymásnak mint
korábban.

Red Jumuval és Martinnal érkezett a gyengélkedőbe, hogy meghallgassák a három

túlélő katonát a bolygón történtekről. Mindenki érezhetően nyomasztott a gyász, de el kellett
mesélniük mi is történt.
Belépésükkor ép Suzy lépett el betegei mellől: − Beszélhettek velük de ne nagyon fárasszátok
ki őket, most pihenniük kell.
A tizedes beszámolt a kard megtalálásáról és gnómokkal való összecsapásról, ahol már több
embert elvesztettek. Bátortalanul meséltek Jackről, attól tartottak, hogy bolondnak fogják őket
nézni. A mentőcsapat viszont megerősítette a hallottakat, lehetetlen volt, hogy pár katona
irtson ki annyi lényt amennyi a barlang talaját borította. Tim mesélt a hidralényekkel való
harcról, és továbbra is lenyűgözötten ecsetelte Jack különös változását, hihetetlen erejét.
Végül Nick következett, aki főleg a folyosón történt eseményeket, és az anyalény
menekülését részletezte. De a többiekhez hasonlóan ő is csodálattal beszélt Jack
teljesítményértől: − Nagyon meg fogtok lepődni Jack átalakulásán. Ha ő nincs mind
meghalunk. Lehet rá se ismerünk mire visszatér a hajóra. − Fejezte be a beszámolóját.
− Milyen változás történt vele pontosan? Veszélyes lehet? − Aggódott Red, nem szerette
volna elveszíteni egy újabb emberét, így is túl sok áldozatba került ez az akció.
− Külsőleg is átalakul, sokkal magasabb már például. Az erejéről pedig ne is beszéljünk. Úgy
gondolom, hogy olyan lénnyé változtatja a kard, mint az eredeti gazdája volt. De a látottak
alapján csak előnyére válik a dolog, szuper és kegyetlen harcos már most.
− Remélem rendben lesz. Arról tudtok valamit, hogy mit művel még odalent?
− Hát először is gondolom pihen, mivel szemmel láthatóan kimeríti a kard használata. És
magyarázott valami olyasmit, hogy a hajó az övé és senki mást nem enged a közelébe.
Gondolom ki akarja hozni a gépet a barlangból.
− Azért igazán szólhatott volna nekünk, fogalmunk sincs mikor tér vissza, vagy visszatér−e
egyáltalán. De ha visszatér csak azért is megnézném azt a hajót.
− Szerintem ez nem fog menni. Határozottan megmondta, hogy senki nem nyúlhat a hajóhoz.
És szerintem jobb nem ujjat húzni vele ezek után.
− De ti láttátok a belsejét. Mi benne olyan rejtélyes, hogyan néz ki? − Szólalt meg kíváncsian
Jumu, először a szobába lépése óta.
− Ahogy én láttam egy rakás ócskavas. Ki tudja mióta rohad ott a barlangban. − Fejtette ki
félénken meggyőződését Nick, majd két társára pillantott, de ők is vele egyetértőn bólogattak.
− Akkor miért olyan fontos neki?

102
A fiúk tanácstalanul rántották meg vállukat, egyiküknek sem volt ötlete.
− Jól van, köszönöm fiúk. − lépett az ajtóhoz az ezredes − Reméljük tőle megtudjuk. Már ha
valaha visszatér. Ti pedig csak pihenjetek míg Suzy mást nem mond. − Búcsúzott el tőlük
távozva a szobából.

Jack nagyot ásított ébredése után. Ahogy szemeit dörzsölgette két lábat pillantott meg
maga előtt, melyeket valamiféle furcsa pikkelyekből álló páncél borított. Ahogy jobban
megnézte a robotot, az egész testét befedte a különös páncél, még az arcát is. Egyedi Shita
formákkal rendelkezett, és ránézésre is sugárzott belőle a nyers erő. Nem tudta mennyit aludt,
és mióta állhat mellette, de szemlátomás szerint türelmesen várt a parancsaira.
A férfi kedvtelve nézegette új barátját: − Először a szobámba megyünk keresni valami ruhát.
Nem akarok meztelenül rohangálni.
Jól láthatóvá váltak az alvása alatt végrehajtott munkák. A műszerek közül több életre kelt, a
falakból pedig gyér fény áradt, eloszlatva az eddigi sötétséget. Az eddigi mindent fényt
elnyelő fekete fal pedig kivilágosodott és áttetszővé vált, mint most kiderült az nem is fal,
hanem a vezérlő ablaka. Igaz az előtte tornyosuló jégfalon kívül semmi más nem látszódott
benne.
Jack elindult állítólagos szobája felé sarkában a testőrével. Rövid séta után elérték a céljukat,
a férfi pedig kíváncsian nyitott be a szobába. Szinte csak egy hatalmas ágy uralta az egész
teret, minden kellemes sötét színekben pompázott, egészen eltérve a hajó egyhangúságától.
− Én marha meg a padlón alszom. Mondhatták volna előbb is, hogy kész luxus vár rám a
szobában. − Közben alaposan körül nézett, de semmi szekrényt nem látott. − Hé te... te robot,
nem tudod hol lehetnek a ruháim? − Fordult a mozdulatlanul várakozó robothoz.
A robot habozás nélkül körbepásztázta érzékelőivel a helyiséget, majd kikerülve őt a fal elé
állt. Megérintett egy díszes motívumot és a fal megnyílt, feltárva a mögötte lévő ruhákat és
egyéb szerkezeteket.
Jacknek minden vadidegennek tűnt, fogalma sem volt mit mire lehetne használni. Különös
szövetű ruhákat fedezett fel az egyik polcon, de rájött, hogy az átalakulása óta egyáltalán
nincs tisztában a méreteivel.
− Te meg tudod állapítani melyik az én mostani méretem? És elárulhatnád hogyan hívjalak.
A gép végigmérve őt egy fekete ruhaféleséget húzott elő: − Ez tökéletes lesz. Nem kaptam
nevet mester. − Érkeztek az érzelemtől mentes válaszok.
Jack egészen meglepődött. Nem géphangon jött a válasz ahogy mindig is képzelte volna,
hanem egészen kellemes, dallamos hang áradt társából. Az előbb kapott ruhát kezdte
vizsgálgatni, forgatni, de egyszerűen nem tudott rájönni miképpen lehetne magára ölteni. A
furcsa szabáson egyáltalán nem tudott eligazodni, a rengeteg kapocsszerű valamiről már nem
is beszélve: − Szóval mester vagyok. Ez tetszik. − Vigyorgott a férfi, majd dühösen ledobta az
ágyra a ruhát. − Előbb egy kis tisztálkodás sem ártana.
Háta mögül halk zümmögést hallott, ahogy pedig megfordult egy méter átmérőjű vibráló,
fehér fény lüktetett a plafon és a padló között. Jack habozás nélkül a fénybe lépett, bőre
bizseregni kezdett, ami pár pillanat elteltével meg is szűnt a különös energia sugár pedig
lekapcsolt. Ahogy végignézett magán elégedetten szemlélte, hogy bőre makulátlan tisztaságú
lett: − Hát ez szuper. Ha még azt is tudod hogyan lehet felhúzni ezt a vackot − mutatott az
fekhelyen heverő öltözetre − akkor kiérdemelsz tőlem egy nevet. Mégis csak megalázó név
nélkül élni. − Nyújtózkodott a férfi kellemesen felfrissülve.
A robot felemelte az ágyról a ruhát, párszor megforgatta kezeiben, majd pár másodperc alatt
fel is öltöztette Jacket.
− Na hiszen, nekem eltartott volna egy hétig is.
A ruha tetőtől−talpig befedte őt, csak a szemeinél helyezkedett el rés, de ha akarta
csuklyaként le tudta húzni a ruhát a fejéről. Lábát és talpát is ez a szövet fedte, hihetetlenül

103
kényelmes és stabil járást biztosítva, ami érzékei szerint sokkal halkabb is lett. − Ezentúl
Árnyéknak foglak hívni, testőrként úgyis mindig a nyomomban leszel. Most pedig elmegyünk
vadászni, addig nem ártana majd bezárni a hajót!
− Ahogy óhajtja mester.
− Remek.
Jack magához vette kardját és sarkában a robottal elhagyta a hajót. A korábbi csatamezőre
érve megálltak, és a hidralények nyomait kezdték vizsgálni.
− Merre mentek Árnyék?
− Arra. − mutatott a robot, a barlangból kivezető, egymás mellett lévő két kijárat közül az
egyikre − De hogy pontosan hol vannak azt nem érzékelem.
− Akkor induljunk! − kezdett rohanni Jack olyan tempóval, melyről érezte, hogy huzamosabb
ideig képes lesz tartani. A férfi és a gép már vagy öt perce futott egymás mellett, mikor
Jacknek jobb ötlete támadt. A lények hihetetlen sebességre voltak képesek a hajón, ezzel a
tempóval pedig lehetetlennek tartotta, hogy képesek lesznek utolérni őket.
− Árnyék. Te még az én plusz súlyommal is sokkal nagyobb sebességre lennél képes, nem
igaz?
− Természetesen.
− Akkor gyorsítunk a tempón. − Vigyorodott el miközben a robot mögé lépett. − Gondolom
nem csináltál még ilyet, de teljesen mindegy is. Felmászom a hátadra, te megfogod a lábaim
és rohansz ahogy csak bírsz. Én meg kapaszkodok, de azért el ne hagyj félúton.
Árnyék acélpántként fonta körül ujjaival mestere lábait, majd eddig még nem látott tempóval
kezdett rohanni a lények nyomában. A sebességtől elmosódott körülöttük a világ, de testőrét
ezt nyilván nem zavarta, magabiztosan vette a kanyarokat és minden más akadályt.
Miközben mesélni kezdet testőrének szerelméről, jelenlegi gondjairól és az álmairól. Nem
zavarta, hogy egy gép, hisz egy másikkal álmában szeretkezik. És mert beszélhetett lelki
terheiről nagyban könnyített rajtuk, és tisztában volt vele jobb helyen nem is tudhatná titkait.

A hidralények szorosan összebújva, csápjaikkal átölelve egymást melegedtek egy

jéghasadékban. Bár rettenetesen fáztak muszáj volt pihenniük, és ennél jobb helyet nem
találtak erre a célra. A hím reszketve simult anyja jóval nagyobb testéhez, hogy minél több
meleget nyerjen tőle. Eddig a jóval kényelmesebb hajón töltöttük életüket és kölyökként
egyébként is jóval kisebb volt a tűrőképessége.
A nőstény azonnal felriadt az érzékei határán megjelenő alakoktól. Gyűlölt és rettegett
ellenségét rögtön felismerte, a másikat viszont képtelen volt azonosítani, de tudta, hogy ő is
veszélyt jelent. A legfurcsább viszont testmelegének és érzéseinek hiánya volt, elképzelni sem
tudta micsoda veszélyt rejthet magában.
Rögtön felkeltette egyetlen utódját, jelezve hogy tovább kell menekülniük. A lakmározás és
pihenés következtében visszanyerték erejüket és sebesüléseiket is sikerült kiheverniük. Jóval
gyorsabban rohantak mint a küzdelem után, és sebességük csak tovább növekedett,
ahogy hidegtől merev izmaik fokozatosan felmelegedtek. A kanyarokban csápjaikkal
támasztották ki magukat, nehogy a falakhoz csapódjanak. Olyan légörvényeket okoztak
menekülés közben, hogy a kisebb jégtörmelékek és a zúzmara szinte viharként kavargott
mögöttük a levegőben.
A hímnek minden erejét össze kellet szednie, hogy ne maradjon le anyjától, aki kegyetlen
iramot diktált. Az anyalény álmában visszaidézte azt a helyet, amely tökéletes fészek lehet a
számukra, ez a tudat pedig sebesebb haladásra ösztönözte. Régen a szülei ott tanították
vadászatra, így pontosan tudta merre kell haladniuk. Egy sziklaüreg, melyben meleg vizű
forrás bugyogott kellemes klímát biztosítva. Szinte már a bőrén érezte a kellemes meleget, az
egyetlen ami elkeserítette, hogy még ezzel sebességgel is sok napi távolságra helyezkedett el

104
tőlük. Ilyen megterhelés mellett pedig pihenésre és evésre is szükségük lesz, beléptek egy
barlangba. Tudta hol szerezhetnek élelmet maguknak!

Óriási volt a csarnok, ahol a törpe falu elhelyezkedett. Történelmük során soha nem
látott nyüzsgés uralkodott a környéken. A környező falvakból is törpék gyűltek ide, valóságos
sereg készült a behatolók elleni háborúra.
Külső szemlélő által óriási zűrzavarnak látszott a készülődés, ahogy mindenfelé kis gnómok
civakodtak, vagy a hátasként szolgáló pókjaik marták egymást.
Átlagosnál megtermettebb gnómok száguldoztak a sorok között pókjaikon, és minden
rendetlenkedőre kegyetlenül lesújtottak bunkóikkal. Azok letaglózva terültek el a jégen, de kis
idő elteltével bután vigyorogva feltápászkodtak, megrázták fejüket, majd visszaálltak a sorba.
A kegyetlen parancsnokoknak kellő erőszakkal sikerült kialakítaniuk a derékhadat és az
oldalszárnyakat, és a mintegy százezer lelket számláló tömeget terelni kezdték az űrhajó felé
vezető kijárat irányába. Fülsiketítő zajongás és visítás töltött be a barlangot, ami egy
másodperc alatt megszűnt, ahogy két lény beviharzott a bejáraton.
Hidralények őrült módjára száguldottak és egyenesen a gnómseregbe ütköztek. A nőstény
meglepődve torpant meg amint érzékeit rájuk fokuszálva tudomást vett a rengeteg a törpéről.
Kedvenc falatjaik voltak, de ennyit egy rakáson még soha nem látott, és rögtön a menekülést
fontolgatta. Amint viszont eszébe jutott a nyomában loholó ellenség átértékelte a helyzetet. A
kockázat itt is jelen van, de az üldözője a biztos halált jelenti, ezért úgy döntött tovább halad.
Csak pár lényt kell zsákmányként elejtenie, és menekülhet tovább.
A nőstény eltátotta szájait, és magas frekvenciájú sikolya végigszárnyalt a termen. A hatást
csak erősítette a zárt tér, aminek következtében a hang többszörösen verődött vissza a barlang
falairól.
A gnómok először nem értették mi történik, csak a tátott szájakat figyelték, a hangot viszont
az ő füleik nem érzékelték. Ekkor azonban a pókok teljesen megőrültek, vadul forgolódni
kezdtek, levetve magukról ügyetlenebb gazdáikat, majd kegyetlenül eltiporták őket. Volt
melyek menekülésre fogták a dolgot és akadtak köztük gyengébbek, amelyek összerogytak,
rángatóztak egy darabig, majd élettelenül nyúltak ki a jéghideg talajon.
A hidralények kihasználva a káoszt véres őrjöngésbe kezdtek. A hím még soha nem vett részt
igazi csatában, így most élvezettel tépte darabokra csápjaival és mancsaival a könnyen
legyőzhető ellenfeleket. Néha−néha a szájaiba tömött egy−egy gusztusosabb falatot, és
folytatta tovább a pusztítást. Igazán elemében érezve magát teljesen belefeledkezett az
öldöklésbe.
A nőstény viszont vigyázott rá. Érzékeivel állandóan figyelte a hímet és maga után rángatta a
barlang túloldala felé. Tudta milyen veszélyesek lehetnek nagy számban ezek a kis
teremtmények, és ha lerázzák magukról a kezdeti félelmet és sikerül körbezárniuk őket
könnyen itt veszhetnek. A gnómsereg pedig láthatóan egyre dühösebbé vált, ezért ismételten
körbefonta egy csápjával utódját, és újabb sikolyt hallatva menekülni kezdett. Bár a mostani
sikoly nem ért el olyan hatást mint az első, még így is képes volt utat vágni magának a
törpesereg közepén.
A hím csápjaival brutális csapásokat osztogatott miközben anyja cipelte, így sikerült néhány
törpét magával ragadnia zsákmányként. Az anyja szintén gondoskodott az utánpótlásról,
maradék csápjaival több törpét is sikerült elragadnia pókjaik hátáról.
Ekkor érezte meg mögöttük a menekülésre sarkaló ellenség jelenlétét. Tudta, hogy beléptek a
csarnokba szorosan a nyomában járva, megkétszerezte erőfeszítését a vele szemközti kijárat
felé.

Árnyék még a folyosóban lefékezett, onnan figyelve a kavargó termet: − A hidralények

mindjárt kijutnak a teremből mester.

105
− Hagyd csak, had menjenek. Törpékkel van egy kis leszámolnivalóm, végre kellően
megbosszulhatom szerelmem halálát. Egyébként a kard töltése a fő feladatunk. Arra ügyelj ne
tudjanak túl sokan elszökni, és én minél kevesebb sebet kapjak.
Jack leugrott a robot hátáról, és kardjával a kezében az ellenséges sorokra rontott. Tökéletesen
váratlanuk érte őket a támadás, hiszen mindannyijuk figyelmét a távozó lények kötötték le.
Jobbra és balra suhintott kardjával mintha csak kaszálna, hamarosan pedig csonkolt tetemek
tucatjai hevertek körülötte. Véres utat vágott magának közöttük, mire azok egyáltalán
észrevették az újabb ellenséget.
Árnyék nyomában járt, fegyvereivel a tömeget pásztázva csírájában próbált meg elfojtani
minden támadást mestere ellen. Mikor nyilvánvalóvá vált jelenlétük, kezét
felemelve halványzöld energianyalábokat lőtt ki tenyeréből, amik rakétaként szelték át a
barlangot.
Az energialövedékek szemmel követhetően szelték át a távolságot, szikraesőt húzva maguk
után. Mélyen a jégalagutak vonalát követve beléjük repültek a robbanásuk előtt,
a detonáció több száz méter hosszú hullámokban terjedt, teljesen eltüntetve a folyosókat.
A gnómsereg teljesen megzavarodott, a hatalmas robbanásoktól, melyek az egész csarnokot
megrázták. A járatok beomláskor pedig olyan lökéshullám csapott ki az alagutakból, hogy az
útjába kerülő pókokat és törpéket tollpiheként kapta fel, a zavartan kavargó sereg közepébe
hajította őket.
Jacket ismét a kard irányította, de ő maga is észrevette a tömegből kiváló egységeket, melyek
a csarnok túlsó szélénél meghozódó sziklapárkány felé vették az irányt. A párkány alatt
megbúvó, mindenféle szemétből összetákolt kunyhók védelmébe akartak bújni, oda, ahova a
falu nőstényeit és kölykeiket bújtatták a csata elől.
Saját magán is meglepődött, ahogy ismeretlen, dallamos hangzású idegen szavak hagyták el
ajkát. Árnyék nyomban a falu felé lőtt ki két energiarakétát, amik most rózsaszínben
pompáztak. Az első kunyhók vonalát elérve becsapódtak, rettenetes tűzvihart kavarva. A
becsapódás nyomán több méter magas tűzfalak emelkedtek, majd harsogva terjeszkedni
kezdtek, mindenkit és mindent csapdába ejtettek. Amit a tűzfalak érintettek fáklyaként
lobbantak lángra, még a kövek is izzottak a nyomában. A hatalmas hőfoknak pedig még a
törpék sem bírtak ellenállni.
A lények között minden eddiginél nagyobb pánik lett úrrá. Akadtak akik az azonnali
menekülésben látták a megoldást, de a többség még mindig bízva több ezerszeres számbeli
főlényében rohamra indult.
Árnyék figyelmét nem kerülte el a két további oldaljárat felé tódulók tömege, akik érdekes
módon a hidralények által használt kijáratot messze elkerülték. Ismét két halványzöld
energiarakétát bocsátott útjára, újabb utakat zárva el a menekülők elől.
A csarnokban rohamosan emelkedett a hőmérséklet, a forró levegő pedig remegve emelkedet
a mennyezet felé. A mennyezet folyamatos olvadása olyan hatást keltett, mintha esőben
harcolnának.
Jack körül már magas halmokban feküdtek a levágott holttestek, semmivel nem törődve
gázolt át rajtuk újabb ellenfelek felé.
− Mester, el kell hagynunk a termet! − szólalt meg figyelmeztetőn Árnyék, miközben úgy
mellberúgott egy eléje pattanó termetes parancsnokot, hogy bizarr matricaként kenődött fel a
mellettük lévő falra − Hamarosan le fog szakadni a mennyezet.
− Lassan én is indulni készültem, menjünk akkor. − Pattant vissza a robot hátára habozás
nélkül. − Nem akarok túlélőt, intézd el őket!
Árnyék megérintette mellkasát, és lassacskán egy narancssárga energiagömb formálódott
tenyerében. Ujjaival megszorította, hogy energiát szívjon vissza belőle, ezzel megfelelő
hatásfokra állítva a töltetet. Amint a gömb stabilizálódott, Árnyék a barlang közepébe

106
hajította, ő pedig Jackkel a hátán kiszáguldott a teremből. Távozásuk után beomlasztotta
maguk mögött a járatot, hogy esély sem legyen a barlangból való menekülésre.
Az energiabomba pulzálva lebegett a csarnok közepén, és a kezdeti lassú tempó után egyre
gyorsabban forogott tengelye körül. A forgással egyszerre a térfogata is növekedett, ami
teljesen elbűvölte a gnómokat. Egy darabig csodálva figyelték a jelenséget, érdeklődve
közelebb is húzódtak hozzá, majd ahogy az egyre erősebb légörvényeket kavarva hatalmasra
tágult, reménytelenül kezdtek kijáratott keresni. A barlangból viszont csak egy járat marad
szabadon, amerre a hidralények távoztak korábban. Ezt az utat, viszont még ebben a
helyzetben is nagyon kevesen merték vállalni.
Az energiagömb óriásivá nőtt, és perceken belül érintette a talajt és mennyezettet, ami
kiváltotta a detonációt. A gomb először hirtelen magába roskadt, majd kegyetlen erővel
felrobbant. A mennyezet egy szempillantás alatt semmivé lett, ahogy a felszabaduló energia a
bolygó felszíne felé tört. Mesze hallatszó dörrenéssel lángnyelv csapott az égre,
hogy pillanatok múlva nyomtalanul elenyésszen, hatalmas és rémisztő mélységű krátert
hagyva maga után.

Claudia döbbenten hajolt az érzékelők fölé: − Uramisten! − Majd a rádiójához kapva az

egész parancsnoki kart a vezérlőbe hívta.
Rohanva érkeztek meg, Reddel az élen: − Mi történt?
− Azt hiszem ezt látni akarjátok. − Mutatatott a nő az egyik háromdimenziós ábrára. − Az
egyik lenti barlangot láthatjátok, úgy tűnik ott nincs árnyékolás. Ez a pont itt − mutatott az
adott helyre − pedig nem más, mint Jack.
Bár a barlang képeit nem láthatták, a hő és energiajelek alapján egyértelműen egy óriási sereg
kavargott a mélyben, köztük a magányosan küzdő férfival.
− Létszámuk alapján azokkal a gonosz kis törpékkel harcolhat, amit a többiek meséltek. −
Fejtette ki a nő véleményét. Közben lopva Redre pillantott, hogy bárcsak érte is képes lenne
egy férfi így küzdeni.
− Úgy látszik mégsem csak pihenni akart. Bosszúvágyból szembeszállt egy ilyen hatalmas
sereggel. Mégis hogyan lehet ennyire őrült? − dühöngött Red.
− Ez így teljesen nem igaz szerintem. − Magyarázta Claudia a képre mutogatva. − Míg
ideértetek többször is jeleztek az érzékelők energia kitöréseket. Jackhez közel voltak, de nem
ő okozta őket. Kell hogy legyen vele valaki, vagy valami. Várjatok csak, lehet mégis őrültség
volt szembeszállnia velük. − mutatott újra a képernyőre, egy sebesen távolodó pontra mutatva
− Jack őrült tempóban menekül a barlangtól.
A csarnok közepén egyre növekvő energiamezőt jelzett a letapogató rendszer. Körülötte
láthatták a lényeket, melyek veszett módon próbáltak menekülni körbe−körbe rohangálva a
teremben.
− Mit az isten az? − Értetlenkedet Red, kíváncsian követve az eseményeket.
− Nem tudom. − felelte Jumu − Számomra is ismeretlen jelenség, de egy biztos, nem
szeretnék most a helyükben lenni. Kezdem sejteni miért menekül ennyire Jack.
A különös energiamező egyre növekedett, egy pillanatra eltűnt, majd hirtelen szétterjedt az
egész területen. A hajó minden érzékelője hatalmas robbanást jelzett.
A vadászgépeken kint járőrözők még szabad szemmel is láthatták a felhőrétegeken áttörő
lángnyelveket.
A Cirkáló vezérlőjében állók látták, hogy az előbb még több tízezer lelket számláló barlang
megszűnt létezni, a helyén pedig több száz méteres szakadék tátongott.
− Hát akárki társult Jackkel, rendesen fel van szerelve tűzerővel. − Ámuldozott Jumu őszinte
elismeréssel.
Claudia elgondolkodott a látottakon és támad egy gyanúja azonnal munkához is kezdett, hogy
utána járjon sejtésének.

107
 Amint visszaértek az űrhajót rejtő barlangba, Árnyék beomlasztotta az innét kivezető
két folyosót is. Jack lekászálódva a hátáról a szonda által ütött lyukhoz ballagott: − Kezdj el
ásni, valami fémgömbnek kellene itt lennie. − Utasította a mellette megjelenő robotot.
Árnyék a mélyedésbe ugorva ásni kezdett, és hamarosan meg is találta az említett tárgyat.
Jack hóna alá csapta a zsákmányt és a hajó felé vette az irányt. Kíváncsian vizsgálgatta a
gömböt, ami egyszerű vasgolyóhoz hasonlított, csak meglepően könnyű súlya árulkodott róla,
hogy valami másról van szó.
Míg bevonult a megnyíló hajóba, addig Árnyék körbejárta a hajót, hogy kiolvassza a jég
fogságából. Ezzel végezve újabb energiabombát emelt ki mellkasából, de az előbbinél jóval
gyengébb hatásfokra állította. A gömböt eleresztette, ami lassan emelkedni kezdett a már
ismerős forgással egybekötve. Amint a gömb elérte pozícióját, és növekedni kezdett, a robot a
vezérlő felé vette útját, hogy csatlakozzon mesteréhez.
Jack fáradtan a középen elhelyezkedő székbe telepedett. Kényelmesen elhelyezkedett, és a
tizedes által itt hagyott élelmiszeres hátizsákban ennivalót keresve.
Árnyék a falak mentén járva különböző ábrákat érintett meg, mire halk búgás töltötte meg a
hajót.
Kint az energiatöltet felrobbant, pont akkora erővel, hogy a hajóban ne tegyen kárt, de
méretes rést nyisson a barlang mennyezetén. A hajó nyomban emelkedni kezdett, a felszínre
érve azonban a viharos szél erőteljesen dobálta a gépet.
− Mester, a négy Anti gravitációs hajtóműből csak kettő működik rendesen. Az egyik
szakaszosan, míg az utolsó egyáltalán nem ad visszajelzést. Így kétséges, hogy képesek
leszünk−e elszakadni a bolygó vonzásából.
− Bátraké a szerencse, folytasd az emelkedést.
− Kockázatos mester. Túl instabil a hajó az erős szél miatt. Ha túlságosan megdob minket a
vihar visszazuhanhatunk, és ennyi hajtóművel nem tudom enyhíteni a becsapódást.
− Ha most visszaereszkednénk meg tudnád javítani?
− Nem, nincsenek készleteink a szükséges munkákhoz.
− Akkor folytatjuk az emelkedést.
Árnyék újabb ábrákat érintett meg, több energiát juttatva az ép hajtóművekhez.
A hajó küszködve a légáramlatokkal és a tömegvonzással, csigalassúsággal távolodott a
felszíntől, egyre zajosabban és mind jobban fokozódó rezgéssel. A felhőréteg közepéig jutva a
sebességük szinte nullára csökkent, míg a hajtóművek kezdeti finom bugása fülsértő robajjá
változott.
− Nincs tovább mester. − közölte érzelmektől mentes hangon Árnyék − Amint a túlterheléstől
kihagy az egyik hajtómű lezuhanunk.
− Ez aztán a remek hír. − nevetett kínjában Jack. A kiürített hátizsákot ledobta maga mellé és
ölében keresztbefektetett kardját szeretetteljesen megsimogatta − Amúgy pedig fáradt vagyok,
a fejem is újra sajog, legalább akkor most alszok egy igazán nagyot az örökkévalóságig.
A hajó annyira remegett, hogy félő volt bármelyik pillanatban darabjaira esik szét.
Ekkor hirtelen csökkent a remegés, a fülsiketítő zaj is enyhült, és lassan újra emelkedni
kezdtek.
− Mi a fene, csoda történt? − Vigyorodott el megkönnyebbülten a férfi.
− Fölöttünk pályára állt egy ismeretlen hadihajó mester. A vezetősugaraival húzni kezdett
minket. Nem tudom ez jó−e, vagy sem, de legalább nem zuhanunk le.
Jacknek hatalmas kő gördült le a szívéről: − Örök hálám Red, remélem egyszer majd
viszonozhatom szívességed. Ne aggódj Árnyék, ők a barátaim, három hajó is vár minket az
űrben.

108
A Shita hajó az időben érkező segítségnek köszönhetően már akadálymentesen hagyta el a
bolygót, hogy végül csatlakozzon a többiekhez. Az viszont biztossá vált, hogy Jack és a
többiek sosem felejtik el az itt történteket.

Az emberek az ablakokhoz és az űrt mutató monitorokhoz siettek, hogy megcsodálják

az újabb hozzájuk csatlakozó hajót. Jackkel ellentétben viszont csak egy ütött−kopott,
hasznavehetetlennek látszó roncsot láttak feléjük közeledni.
Erősen imbolyogva közelítette meg a Nukh Cirkálót, a hasa alá manőverezett ahol elkapták a
rögzítő karok, összekapcsolva a két hajót. A Shita hadihajó közepe éppen a másik hajó alsó
zsilipajtaja alatt helyezkedett el. Hajó páncélzata hullámokat vetett, pont úgy, mint amikor
szellő borzolja a tengert, majd púposodva emelkedni kezdett és összekapcsolódott a zsilippel.
Jack nagyot sóhajtva kelt fel a székéből, ahonnan szobájába ment, hogy ismét megfürödjön a
tisztítófényben. A bizsergető érzés megszűntével kilépett alóla, és elégedetten szemlélte,
ahogy a vértől és egyéb testnedvektől erősen szennyezett ruhája most makulátlan formában
feszült a testén: − Ez aztán a gyors mosás!
Ráadásul csökkent kissé fáradtságérzete is, így már képesnek érezte, hogy megjelenjen barátai
előtt. Kardját a hátán lévő tartóhevederek közé tűzte, majd végigsimítva kopasz fején inkább
magára húzta ruhája csuklyarészét. Teendői végeztével elindult a felső zsilipajtó felé, hű
társával a nyomában: − Figyelj csak Árnyék, ahogy visszatértünk nekiállhatnál takarítani. −
Rúgott a férfi a folyosót borító csontokba.
A megfelelő helyre érve Jack a robottal a padlón halványan látható körbe állt, mire felettük a
burkolat mintha csak elolvadt volna. A burkolat megnyílását követően pedig emelkedni
kezdtek, egészen addig míg egy szintbe nem kerültek a Cirkáló folyosójával.
A tárgyaló felé vették az irányt, útközben nem kis ámulatot keltve az emberekben. A férfiből
akaratlanul is sugárzott a hatalom és a fensőbbségesség. A mögötte haladó robot hasonló
módon csodálták, de formáival és folyékony mozgásával egyesekben félelemérzetet keltett.
Ha a beszámolókból nem tudták volna kivel állnak szemben senki nem ismerte volna fel őt, és
könnyen pánik törhetett volna ki a látványuktól.
Jack a kíváncsi tekintetek kereszttűzében érkezett a tárgyaló elé, és az ott posztoló katonához
fordult: − Szólj a parancsnoki karnak, aki teheti jöjjön ide. Mondd meg nekik, hogy Jack várja
őket.
− Igenis… uram. − Felelte bizonytalanul. A férfi és a robot bementek a szobába, ahonnan
hallották, hogy a katona izgatottan motyog rádiójába.
Perceken belül mindenki megérkezet Jack hívására. Senki nem akarta kihagyni az alkalmat,
hogy megnézze magának az olyannyira rejtélyessé váló társukat. A tárgyalóba lépve Jacket
már a helyén ülve találták, kardja előtte feküdt az asztalon, mögötte pedig mereven ott állt a
testőre az árnyékokba húzódva.
− Üdvözöllek benneteket. Üljetek le nyugodtan, pár dolgot meg kellene beszélnünk. − Szólalt
meg a férfi a székekre mutatva.
A társaság teljesen zavarban volt. Jacket, a kardját, különös ruháját és persze a robotot
tanulmányozták, míg végül Jack biccentésére eszméltek csak fel, és foglalták el helyüket.
− Először is meg szeretném nektek köszönni amiért megmentettetek minket, egyszer
remélem valamilyen módon meghálálhatom. Viszont ami a legelején le kell szögeznem
mindenki előtt, hogy aki a hajómra lép, az soha többé nem hagyhatja el azt. Ez a fajom
törvénye és én nem változtathatom meg. Persze a barlangi eseményekben résztvevők kivételt
képzenek, ez gondolom érthető.
− De miről beszélsz Jack? Mi az hogy a fajod? Hiszen ember vagy. − Nevetett fel
csodálkozva Elizabet.
− Már nem. − Felelte a férfi lehúzva csuklyáját a fejéről. Többen is halkan felhördültek a
meglepetéstől. Azóta hogy utoljára látták alaposan megváltozott, a haja eltűnt, fülei kisebbek

109
lettek, szembogara pedig tiszta fekete és nagyobb is volt az átlagosnál. Arcvonásai is
finomabbak és lágyabbak lettek, testméretének és izomzatának változásairól már nem is
beszélve.
− Ez hihetetlen. Megengeded, hogy megvizsgáljalak? − Hajolt hozzá közelebb sóvár, szakmai
érdeklődéssel Suzy.
− Sajnálom, de ezt sem engedhetem. Nézzétek tudom hogy furának tűnhetek, de nem hagyom,
hogy vizsgálatokat végezzetek rajtam. És még titokban szkennelni se próbáljátok. Árnyék
megérezné, − intett a robot felé − ha bármivel próbálkoznátok velem, vagy a hajóval
kapcsolatban ellenséges cselekedetnek tekintené. Azt pedig higgyétek el, nem szeretnétek.
− Azt akarod mondani, megtámadna minket? − Csodálkozott Jumu a robotot tanulmányozva.
− Nem csak megtámadna. Kiirtana benneteket, és nem valószínű, hogy meg tudnátok állítani.
Hirtelen döbbent csönd lett a teremben.
− De persze nem kell félnetek tőle. Ha nem adtok rá okot senkit nem fog bántani. És tényleg
igazán sajnálom, főleg miután megmentettek minket. És tudom hogy sok ember veszett oda a
bolygón, engem is komoly veszteség ért, de kötnek bizonyos szabályok. Szinte semmiről
mesélhetek, de egy valamit higgyetek el. Ha elfogadjátok a feltételeim akkor sokkal
értékesebb barát leszek, mintha most elválnának útjaink. Nem kértem és nem is vágytam ezt a
változást, főleg, hogy ki kell zárnom további életemből az embereket. Pedig ti álltok
legközelebb szívemhez és ez így is marad míg élek. A sors kegyetlen, elvette tőlem aki ép a
legfontosabbá kezdett válni, az átváltozás viszont adott cserébe kárpótlást, ezért elfogadtam
mindent ami vele jár. De erről sem mondhatok többet. Egyszer talán többet is megtudhattok,
sosem lehet tudni. − Nézett körbe rajtuk elnézést kérőn Jack.
− Hát rendben. Én bízom benned Jack, és a többiek is elismerően beszéltek rólad. − Felelte
Red. Végiggondolta a lehetőségeit, de nem érezte fenyegetésnek a férfi jelenlétét, és jobbnak
tartotta a szövetségét, mint esetleg elutasítva ellenségé tenni. − Nem tudom hogyan képzeled
el ezután a továbbiakat, de bármire szükséged van csak szólj. És biztos vagyok benne, hogy
lesz alkalmad meghálálni mindezt.
− Igazán köszönöm Red, de szállításon és élelmiszeren kívül nincs semmire szükségem, bár
jelen pillanatban tudom ez sem kevés. Természetesen a továbbiakban is mindent
megmozgatok az érdeketekben, és ha egy Shita a szavát adja, az nem kis dolog.
− Rendben, ha akarod vihetsz a hajódra kaját, vagy akár átjárhatsz hozzánk enni. És addig
maradunk összekapcsolva, amíg csak jónak látod.
− Köszönöm igazán megértő vagy, örülök, hogy meg tudtunk egyezni. − állt fel Jack
búcsúzóul − de most visszatérek a hajómra pihenni.
− Egy pillanat Jack, hogyan tudunk szükség esetén kapcsolatba lépni? A hajódhoz nem
mehetünk, szóval ezt jó lenne tudni. − Állította meg Red.
− Érzékelni fogom ha valami gond van, és figyelemmel kísérek minden rádióforgalmat
Mester. − Szólalt meg váratlanul az árnyékba húzódott robot. Szinte már el is felejtették, hogy
ő is itt van.
− Akkor ezzel meg is oldódott a dolog. − Mondta Jack az ajtóhoz menet.
− Igen, szerintem is. Akkor azt hiszem indulhatunk is tovább, elég időt töltöttünk ennél az
átkozott bolygónál.
− Még ne Red. − jelentkezett Bill, akit Jack helyetteseként hívtak a tanácsba − A vadászgépen
hamarosan készen lesznek az újítások, és normáltérben szeretném letesztelni. Legfeljebb
huszonnégy órás késlekedést okozhat.
− Huszonnégy órát kapsz, de akkor ne késlekedjünk. És ha beválik a fejlesztés elkezdhetjük
átépíteni a többi gépet is.

110
 − Gyertek velem, mutatok valami érdekeset. Érdemes volt Kevinnek és a csapatának
bizalmat szavazni. − Szólt a megbeszélés befejeztével Suzy büszkén Rednek és Jumunak,
mivel korábban ő hívta fel a csapatra a figyelmet. − Igazán lenyűgöző eredményre jutottak.
A két férfi értetlenül követte a nőt a kutatólaborba, hiába faggatták útközben, nem volt
hajlandó elárulni miről is van szó. A teremben furcsa félhomály fogadta a látogatókat.
− Na végre, örülök hogy eljöttetek. − Lépett hozzájuk Kevin kezét nyújtva.
A kézfogás után Jumu alaposabban körülnézett. Valami zavarta, de egyelőre nem tudott
rájönni micsoda. Valamit Red is érzett, de csak Kevint, Mariát, Suzyt és Jumut látta, és persze
a sarokban üldögélő hangyát: − Hát ő, hogy kerül ide?
− Itt mászkált a labor előtt és nézelődött. Nem kellet sokat bíztatni, hogy bejöjjön. De aranyos
kis figura, egész jól összebarátkoztunk, attól függetlenül, hogy fura egy kicsit. Viszont
rengeteget segít nekünk. − magyarázta a hangya történetét Kevin.
− Legalább hasznát vesszük, a többség úgyis csak depizik magában. Szóval, mi lenne az amit
mutatni szeretnél?
− Láttam, hogy körülnéztetek mikor beléptetek. Találtatok valami furcsát vagy szokatlant?
A két férfi újra alaposan körül nézett: − Nem. Nem hiszem. − Felelték egyszerre.
Kevin szinte sugárzott a boldogságtól, és gyermeki izgatottság kerítette uralmába. Pár
pillanatig bámulta a többiek értetlen arckifejezését, majd felemelve kezeit tapsolt egyet.
A látogatóknak olyan érzésük támadt, mintha az egyik sarokban lévő árnyékok életre kelve
megmozdultak volt. Erősen néztek az adott irányba, és arra lettek figyelmesek, hogy a
sarokból feléjük tartanak az árnyak.
Jumu és Red ijedten hátrébb léptek, felborítva ezzel a mögöttük lévő kis asztalt.
− Mi az…
− Ez hogyan…
A döbbenettől szabályosan dadogtak, hirtelen nem tudtak értelmesebb dolgokat kinyögni.
Közben az árnyék újabb mozdulatot tett és végül kilépett a fényre, felfedve valódi kilétét. Egy
ember állt előttük, egy újonnan fejlesztett harcpáncélban feszítve: − Na, mi a véleményed
Red? − Kérdezte sisakját levetve a fegyverzet technikus vigyorogva, míg a páncél egyforma
szürkészöldre színeződött.
Az ezredes jó ideig csak bámulta őt, döbbent arccal először Jumura, majd Kevinre nézett.
− Elnézést ha megijesztettünk volna benneteket. − Nevetett Kevin. − De úgy éreztem így lesz
tökéletes a bemutató. És hát ahogy látom bevált. Nagy szükségünk volt páncélzatra ami
egyben űrruhának is megfelel. Mivel sajnos a hajó ilyen irányú készletekkel egyáltalán nem
rendelkezik, úgy éreztem erre gyorsan megoldást kellene találni.
− Lenyűgöző, nem de? Meséld el hogyan hoztátok ezt össze. − Törte meg a csendet a
doktornő.
− Hát, az elején nem indult jól a dolog. Minden anyag amivel próbálkoztunk túlságosan
nehéz, vagy gyönge volt. Ekkor jött a hangyóca barátunk forradalmi ötletével. De ezt látnotok
kell, hogy megértsétek.
Kevint követve átvonultak az egyik hangyacirkálóra. Hajó mélyébe vezette őket, olyan helyre,
ahol még nem jártak ezelőtt. Hatalmas csarnokba értek, ahol az ajtóban rögtön megtorpantak.
Megszűnt a szilárd talaj, a padló helyét pedig sárga, sűrű olajszerű folyadék töltötte ki, olyan
simán és rezzenéstelenül, mint egy feszített víztükör.
Körülnézve sem a tetejét, sem a hosszát nem látták a teremnek. A meleg és a páratartalom
miatt rendkívül sűrű köd gomolygott a légtérben, és csak a falakból áradó kékes fény
világított. Hatalmas, sosem látott fák álltak mindenütt, szürke törzsük mintha üvegből lett
volna úgy csillogott. Ágaikon hihetetlenül nagy, több négyzetméteres húsos levelek tömege
ringatózott. A fatörzsek között óriási, tavirózsához hasonló növények úszkáltak, furcsa de
egyben pompázatos, halványsárga csíkozású virágzattal.

111
− Hát ezek mik? − Forgatta fejét Red ámuldozva a soha nem látott növényeket
tanulmányozva.
− Több száz ilyen terebélyes faóriás van itt. Ezek látják el a hajót oxigénnel, de ez csak az
egyik szerepük − felelte a fiú, leszakítva az egyik alálógó ág levélzetéből egy kis darabot. −
Figyeljétek csak.
A kezében lévő töredéket hajtogatni kezdte, és mint kiderült, bármilyen formát hajlandó volt
felvenni és meg is őrizni.
− Ez a tulajdonsága csak a szedést követően pár óráig marad meg − zsebéből ekkor egy apró,
igen vékony és hosszú levéldarabkát vett elő, és Jumunak nyújtotta. − Próbáld meg eltörni!
Jumu kuncogva fogadta a felkérést, magabiztos mosollyal az arcán látott hozzá a feladathoz.
A mosoly viszont igen hamar erőlködésbe váltott, de akár hogyan is próbálkozott, még
meghajlítani sem tudta: − Na ne szórakozz velem. Próbálkozz vele te is. − adta át a darabot
Rednek, aki szinten eredménytelenül járt. − Ez ugyanaz a növény?
− Igen, csak ez már megszáradt. A hangyák ezt használják szinte mindenhez. Még hajóik
páncélzata is ebből van. Ez is ugyanilyen levél − húzott elő a fiú a zsebéből egy újabb levél
darabot szalagként meglobogtatva − de ennek a gumiszerű formának az előállítását még
előttünk is titokban tartják a hangyák. Legalábbis semmilyen ismeretet nem tudtam
megszerezni róla. Ezekből lett a mi páncélzatunk anyaga is, és minden várakozásunkat
felülmúlta. Igaz ez a gumisszövetként viselkedő levél − adta át ezt a darabot is megtekintésre
Jumunak − úgy harmincszázaléknyival gyengébb, mint a merev, de meg vannak az előnyei.
Nagyon könnyen formázható, főleg miután kiderült hogyan rögzítik egymáshoz a különböző
részeket.
− Miért, hogyan?
− Ragasztják. Maguk az észhangyák termelnek egy váladékot, és ahogy megtudtam sokkalta
erősebbek mint a mi ragasztóink. Ráadásul olyan szilárdságot ér el, mint maga a munkált
anyag. Ezért sikerült széles körben alkalmazhatóvá tenni a páncélt. Többek között kiválóan
viseli a hideget és a forróságot, a beszerelt szűröknek köszönhetően szinte minden
környezetben, ahol azért van oxigén, ellátja tulajdonosát levegővel. Ha szükség van rá, akkor
rendelkezik huszonnégy órára elegendő levegőkészlettel. Szóval alkalmazható szkafandernek,
repülőruhának vagy akár búvárruhaként is, amit csak szeretnénk.
− Búvárruha? Ebben megnézném hogy úszna bárki is. − Nevetett Jumu.
− Azt hiszed? A páncél kétrétegű, a köztes rész pedig légtartályként működik, de akár el is
árasztható. Így máris könnyedén szabályozható a merülés. Speciális fémmel vontuk be a
talpakat, térdet, feneket, könyököket és a tenyereket, ami két különböző fizikai tulajdonság
szerint képes viselkedni. Lehet hajlékony és rugalmas, ekkor hasonló, mint a gumi. Vagyis jól
tapad és könnyen nyújtható. Vagy pedig szilárd és kemény formát ölthet. Így máris széles
körben lehet alkalmazni, vízben akár békatalpként, a jégen például szegeket növesztve
mászóvasként funkcionálhat. És úgy terveztük, hogy minél egyszerűbben lehessen kezelni,
ezért gondoltunk a hangvezérlésre. Plusz, Suzyval együtt működve tervezünk bele egy
amolyan számítógépes doktort is, vagy hát nem tudom minek nevezhetnénk. Injekciókat
építhetünk a ruhába, és a páncél szükség esetén automatikusan a gazdájába fecskendezné
ezeket. Így könnyedén kaphatnának a katonák fájdalomcsillapítót, adrenalint, bármit.
A beszámoló alatt Robbert végig szemléltette az elmondottakat: − Na, hogy tetszik?
− Ez mind nagyon jól hangzik, de mégis mennyire lehet hatásos ez az egész? − érdeklődött az
ezredes, mintha még ennyivel nem lenne megelégedve a véleményalkotáshoz.
− Erről nincsenek pontos eredményeink. Viszont biztos, hogy a legmodernebb földi
védőfelszereléseink többszörösét tudja. A nukh technológiával könnyedén megoldható, hogy
beépített számítógépes rendszerrel rendelkezzen a ruha. Ez állandóan adatokat gyűjthet,
tarthatja a kapcsolatot a többi egységgel, mindenképp nagy előrelépés lenne. Már így is
rengeteg érzékelőt telepítettünk rá, ez teszi a lehetővé a színalkalmazkodó, álcázó képességét

112
és a hangutasítások elfogadását is. Igaz a laborban csaltam egy kicsit a fényekkel, hogy
Robbert minél észrevehetetlenebb legyen, de ezen még lehet fejleszteni.
− Kapsz egy listát majd a szabad emberekről. Minél több embert próbálj bevonni a projektbe,
és rá kell állni a sorozatgyártásra. Ha tényleg nagy reményeket fűztök hozzá, akkor szeretnék
eredményeket látni.
− És mit fognak a hangyák szólni, ha megrohanjuk a fáikat és egyszerűen leszüreteljük a
leveleket? − Vetette fel Jumu.
− Erre is van megoldás. Ezek szerint még nem tudtok róla, de a kertparancsnok
a Nukh adattárból ismerté vált új technológiák alapján kifejlesztett egy rendkívül hatékony
tápoldatot. Látnotok kellene, úgy nőnek tőle a növények, mint a bolondgomba. − Fejtette ki
mosolyogva Suzy.
Jumu körbejárta a páncélos embert, majd csodálkozva megjegyezte: − Egy Nukh Cirkálón
élünk, most ebben a páncélban úgy is fogunk kinézni mint a Nukhok. − Nevetett a sisak
előreugró arcrészére célozva.
− Erre nem is gondoltam. − dörzsölte állát Kevin − De ha akarjátok próbálok rajt változtatni,
csak ez volt a legegyszerűbb és elrendezési forma.
− Felesleges, ez legyen a legnagyobb problémánk. − legyintett Red, visszaindulva a hajójukra
− Ha levetjük a sisakot, úgyis azonnal kiderül, hogy nem vagyunk Nukhok.
− Már ha hagynak rá elég időt, mielőtt lelőnének. − Motyogta Jumu csak maga számára
hallhatóan.
− Te pedig Elizabet, próbálj meg ilyen fákat nevelni a Cirkálónk egyik kísérleti területén.
A biológusnő lelkesen bólogatott és egy, a zsebéből elővett üvegcsékbe mintákat kezdett
gyűjtögetni.
A megbeszélés után mindannyian a dolgukra indultak, de Suzy megragadta a mellette
elhaladó Kevin karját, hogy várjon: − Ha lehet sürgősen beszélni szeretnék veled.
− Mondjad csak nyugodtan.
− Ez a hely nem éppen megfelelő. De amint alkalmas a számodra keress meg az egészségügyi
szinten. − Mosolygott kedvesen a nő, és választ sem várva elviharzott.
A fiúnak már csak a mosolyától is hevesebben kezdett verni a szíve, és az apró érintés is jól
esett számára. Azonban előbb vissza kellett térnie a laborba, hogy megkezdhessék a
sorozatgyártáshoz szükséges előkészületeket.

Amint Jack visszatért hajóra nyomban a szobájába ment, hogy zavartalanul aludhasson.
A korábbiakhoz képest királyi kényelemnek bizonyult a hatalmas ágy, és könnyedén merült
álomba. Amint egy kis időt töltött szerelmével, és megkapta tőle az elkövetkező időkre a
feladatot újult erővel ébredt.
Első teendőként megette a Cirkálóról magával hozott ételt, majd a legnagyobb, már
kitakarított raktárba vonult. A kardját, és az egyelőre használhatatlan fémgolyót is magával
vitte, de még mindig nem tudta elképzelni, hogyan lesz ez a valami a páncélja.
Ahogy megérkezett a raktárba, kardját magánál tartva a helyiség közepére sétált. Egyfajta
félmeditációs állapotba merült, ahol a kard lassan megmutatott egy mozdulatsort, amit
egészen addig kellet gyakorolnia, míg már a megfelelő sebességgel meg nem tudta ismételni.
A fegyver egy komplett harci gyakorlatot tanított a férfinak, melynek tradicionális jelentősége
volt népének harcosai között. Az idegrendszerétől eltekintve már teljesen Shita volt, így
elérkezett az időt, hogy igazán meg tanulja uralni testét, és ne keljen állandóan kardjára
hagyatkoznia. Az mozgássorozatok rendkívül összetettek voltak, és vagy két óráig tartott mire
az egész végére értek. Leginkább tánchoz hasonlított, bár ilyen kifinomult mozgássorokat
soha senki nem látott a Földön, igaz ez a Shiták teljesen más fizikai képességei nélkül
lehetetlennek is tűnt.

113
Jacknek az első percek elsajátításához is több órás munkára volt szüksége, ennek végeztével
pedig a feje hasogatott a fájdalomtól, gyomra pedig éhségtől korgott.
Jack kimerültsége miatt befejezték a gyakorlatozást, kifelé menet viszont próbaképp
megsimogatta a fémgömböt, hátha sikerül valamilyen változást elérnie. Próbálkozás azonban
eredménytelen maradt, a gömb a legkisebb jel nélkül csücsült a helyén.
− Figyelj csak Árnyék. − Szólította meg Jack a robotot, ami éppen ekkor jelent meg az
ajtóban. − Nem tudnád legalább az akadozó hajtóművet megjavítani? Arra gondoltam, hogy a
működésképtelen hajtóműből szedhetnél valami használhatót hozzá.
− Ő nem őrülne ennek a megoldásnak Mester.
− Ki az az ő? − Nézett rá meglepetten a férfi.
− Hát a hajó. De megteszem amit lehet. Azonnal nekilássak?
− Nem kell sietni, azt hiszem bőven van időnk. Én először is enni akarok. − Jack kicsit
összekapta magát, megmártózott a fényben, ezt követően a cirkáló étkezőjét látogatta meg
nyomában Árnyékkal. Amint megtömte éhező gyomrát visszatért hajójára, és ismételten
álomba merült. Mindezt azért, hogy aztán az egészet kezdje előröl, egészen addig míg valami
olyasmi nem történik, amiért megéri, vagy muszáj megszakítani a tanulás folyamatát.

Kevin pár óra után tudott csak elindulni az egészségügyi szintre, viszont az oldalát
egész idő alatt furdalta a kíváncsiság, hogy mit akarhat tőle a doktornő.
Az egyik szanitéc útbaigazításával a pihenőszobában találta rá a nőre, aki az íróasztala mögött
ült, számítógépét babrálva.
− Szóval itt vagy, szia. Eljöttem ahogy kérted.
− Szia, köszönöm. − Suzy igazán zavarban érezve magát hol is kezdje. Még soha nem
kezdeményezett kapcsolatban, főleg nem fiatalkorúval. − Tudod, észrevettem, hogy
alkalomadtán milyen szemekkel meredsz rám.
− Én? Nem tudom miről beszélsz. − Ijedt meg a fiú, és azonnal tagadni kezdte a vádakat attól
tartva, hogy rosszul fog folytatódni a beszélgetés.
− Ó, félreértesz. Ezt most nem azért mondtam, mert bármit számon akarnék kérni tőled. −
mosolygott rá Suzy, de úgy, hogy a fiú valósággal beleremegett − Inkább ellenkezőleg...
− Nem igazán értem mit akarsz mondani. − vágott közbe a fiú egyre bizonytalanabbul.
− Dehogynem. Tudod, arról van szó, hogy nekünk nőknek fontos lenne párt találnunk.
Hamarosan lejár az erre adott egy hónap, így hát ha belegondolsz valóban fontos hogy
mielőbb találjunk valakit. És miért ne hozhatnánk ki belőle a legjobbat? − Mosolygott rá, míg
el elpirult közben kacéran pislogott. − Arra gondoltam, hogy te meg én... hát szóval… tudod...
− itt zavartan akadt el fogalma sem volt, róla miként folytassa.
Kevin tágra nyílt szemekkel bámulta őt, gondolatai sebesen és hitetlenkedve kergették
egymást. Bár tisztán hallotta az előbbieket, mégsem akarta elhinni, hogy valóban arról van
szó. Egy pillanatig attól tartott csak képzelődik, és valamit teljesen félreért.
− Még mindig nem értem. Vagyis... csak nem merem megérteni. Ez nem lehet ilyen egyszerű,
én nem vagyok ilyen szerencsés. − Mosolygott a nőre félénken.
Suzy felkelt számítógépe elől, a fiú mellé sétált és vállára helyezte kezeit: − Tudod én is elég
bizonytalan voltam. Tartottam is a dologtól, mert nem tudtam te miként fogsz reagálni. Meg
fiatalabb is vagy, de szerintem ilyen körülmények között kicsit újra kell értelmeznünk az ilyen
dolgokat is. De örömmel látom, hogy nem értettem félre a tekinteted, mondjuk nehéz is lenne.
De szeretném ha azért te is kimondanád. Kedvelsz és vonzódsz hozzám, ugye?
− Hogy tetszel−e nekem? Mindig attól rettegtem, hogy túl nyilvánvalóan bámullak.
Akárhányszor meglátlak, a tekintetemmel vetkőztetni kezdelek. Jézusom, − sóhajtott nagyot a
fiú szégyenkezve sütve le szemét, arcán pedig lángvörös rózsák gyúltak − soha nem hittem,
hogy ezt valaha be fogom vallani. És persze, kedvellek, mindig kedves voltál velem, meg hát
amúgy is.

114
− Örülök! − kacagott felszabadultan Suzy. Majd váratlanul a fiú álla alá nyúlt, felemelte fejét
és szemeibe nézve lágyan megcsókolta.
Kevin szinte sóbálvánnyá merevedett a döbbenettől és az izgatottságtól.
Suzy elszakította ajkát az övétől, kinyitva szemeit újra a fiúra nézett. Kevin csodálkozva, de a
vágyakozástól reszketve vissza rá.
− Nyugodtan megérinthetsz, nem fogok eltűnni. − bátorította Kevint, miközben a fiú kezeit a
derekára helyezte, ő pedig nyakát átölelve ismét megcsókolta.
Kevint sem kellet tovább biztatni, mohón viszonozta a csókot, és a legszerencsésebb
embernek érezte magát az egész hajón.
Suzy repesett a boldogságtól, amiért nem tévedett, hisz a fiú olyan erővel szorította, hogy
majd elroppantotta derekát. A csók pedig minden várakozását felülmúlta, térdei reszketni
kezdtek, hasában egyre növekvő melegség gyúlt. Egyik kezével a fiú tarkóját kezdte cirógatni,
míg ágyékával hozzásimulva rögtön megérezve duzzadó férfiasságát. Viszont tudta, hogy ez
nem éppen a legmegfelelőbb hely első együttlétükhöz, így udvariasan leállította a fiút.
Kevin ködös tekintettel nézett körül, jóformán azt sem tudta hol van, csak azzal volt tisztában,
hogy álmai nőjét tartja karjaiban.
− Azt hiszem itt és most egyelőre abba kell hagynunk. Mit szólnál hozzá, ha egy óra múlva
átjönnél a szobámba? − vetette fel az ötletet a nő. Kevin arcán kis csalódást látott, amiért most
félbe kellett szakítaniuk, ezért engesztelésül apró csókot nyomott ajkaira.
− Rendben… ott leszek. − felelt elakadó lélegzettel.
− Várni foglak. − ígérte a nő ismét elpirulva, majd kituszkolta a fiút a szobából mielőtt újból
egymásnak esnének.
Kevin a folyóson állva a hideg falhoz támasztotta homlokát, hogy kicsit lehűtse forró vérét.
− Igazi mázlista vagyok. Ez nem kétséges. − örvendezett szobája felé véve az irányt, hogy
felkészüljön a találkára.

Red a kertben tett látogatást, hogy Suzy meglepetésszerű bejelentését ellenőrizze.

A látvány lenyűgöző volt, már az összes ültetett gyümölcsfa virágba borult, az egész kertet
megtöltve illatukkal. A közvetlenül melléjük vetett búzaféleség pedig a derekáig ért: − Hát ez
csodálatos. − Sóhajtott Red, majd nagyot szippantott a balzsamos levegőből. Hirtelen berregő
rovarzümmögést hallott, és egy méhecske szállt le vállára. Pár centis gyaloglás után rájött,
hogy célt tévesztett és zümmögve továbbállt. Red örömmel figyelte távoztában a szorgalmas
rovart. Ekkor lett figyelmes a felé közeledő Dirkre.
− Na, mit szólsz Red? − érdeklődően követte a férfi tekintetét. − Látom megbarátkoztál a
méhekkel. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, hogy akadt katonád aki rájuk is gondolt.
Nem lehetett egyszerű kaptárokat hozni a hajóra.
− Igen, kész szerencse. És mondhatom remek munkát végeztetek, ez megdöbbentő.
− Köszönöm. − Húzta büszkén ki magát. − Még pár hét és arathatunk, ez mind a tápoldatnak
köszönhető. Kész csodaszer, töredékére csökkentette mindennek a beérési idejét.
− Tényleg nem kellet megbánnom, hogy téged neveztelek ki kertparancsnoknak. Sőt, csak így
tovább. − Veregette Red vállon a férfit, a virágzó fák és lakhelyeik között szorgosan
oda−vissza repkedő rovarokat figyelve. − Itt olyan érzések kerítik hatalmába az embert,
mintha csak a Földön állna egy gyümölcsösben.
− Igen én is így érzem. Ezért is töltöm itt a legtöbb időmet.
A két férfi pár percig némán állt egymás mellett környezetükben gyönyörködve.
Végül Dirk törte meg a csendet: − Viszont lenne egy kérésem Red.
− Mond csak, hallgatlak.
− Mire beérnek a gyümölcsök őröket kellene a kertbe állítani. Tartok tőle hogy egyébként
megdézsmálnák a termést. Csábító lehet a sok gyümölcs a sötét űrben.

115
− Meglátom mit tehetek. − bólintott a férfi − Szerzek pár embert, de szerintem olyan nem
nagyon fog akadni aki ne szeretné a gyümölcsöt. Aztán nehogy a végén ők legeljék le a
termést. − nevetett Red, hosszú idő óta először érezte magát igazán felszabadultnak.

Kevin fel−alá járkált szobájában, az idegességtől pedig úgy érezte, mintha egy kis
csomóvá húzódott volna össze a gyomra. Nem tudta kiverni a nőt egy pillanatra sem fejéből,
még mindig érezte bőrén simogató kezének nyomát, száján égető csókjait. Várakozás közben
pedig attól kezdett félni, hogy Suzy meggondolja magát, és mikor odaáll elé csak kineveti és
elzavarja.
Mikor elérkezett az idő már olyan mértékben eluralkodott rajta a pánik, hogy majdnem úgy
döntött mégsem megy el. Életében most először érezte magát igazán szerelmesnek, így
bármennyire is rettegett, ezt az alkalmat mégsem szalaszthatta el.
Remegő lábakkal állt Suzy ajtaja előtt, és a becsöngetés utáni másodpercek óráknak tűntek
számára. Végül hangos szisszenéssel feltárult a bejárat, de Kevin mozdulatlanná dermedt a
látványtól.
Minden fantáziáját felülmúlva Suzy suhant felé egy szál neglizsében, ami alig takarta bájait.
A nő berántotta őt az ajtón, ami nyomban be is zárult, elrejtve a friss párost. A nő mosolyogva
ölelte át Kevint, aki szájtátva gyönyörködött benne: − Mi lenne, ha egyből a lényegre
térnénk? − Érdeklődött kedvesen, örömmámorosan fürödve Kevin elismerő csodálatában. −
Gondolom elválásunk óta másról sem álmodoztál.
Suzy lágyan megcsókolta, az pedig csak tovább fokozta szenvedélyét, hogy érezte a fiú
tapasztalatlanságát. Merészen ragadta magához kezdeményezést, a fiú kezeit intimebb részek
felé irányította, míg csókjaival elhalmozva az ágy felé húzta.
Kevinben rövidesen felbomlottak a gátlások, és simogatni, tapogatni kezdte kedvesét. A nő
minden porcikáját érezni akarta, így azt se tudta hova nyúljon kezeivel.
− Nyugi, szép lassan és sorjában. − suttogta a fiú fülébe, miközben magával rántotta az ágyra,
és irányítani kezdte a kezét − Mindenre jut időnk, van tíz órám a következő műszakig. Én is
ugyanannyira kívánlak, de nem kell kapkodni.
− Azt kétlem. − szólalt meg először a fiú mióta belépett a szobába − Nekem igazából te vagy
az első. Ugye ez nem baj?
− Azt… azt hiszed erre nem… jöttem rá magamtól? − Kuncogott levegő után kezdve
kapkodni, ahogy egyre érzékenyebb területekre vezette az ismerkedő ujjakat. − Nem is
gondoltam volna, hogy… hogy ekkora örömet… jelenhet egy szűz fiú… női rejtelmekbe
való… bevezetése.
Izgatottan fedezték fel egymás testét, Kevin viszont akkor kezdett igazán levegőért kapkodni,
mikor ténylegesen elvesztve szüzességét behatolhatott a nőbe. A gyönyör azonban rövidesen
félelemmé és maga iránti dühvé változott, aminek következtében alig tudta visszatartani
könnyeit. Épphogy megtapasztalta a nő ölelő forróságát, már a csúcsra is, nem bírván fékezni
magát.
− Hé, semmi gond. Ez szinte mindenkinél így kezdődik. − ölelte át a fiút, miután kissé úrrá
lett lángoló vérén − Hamarosan úgyis megismételjük, akkor meglátod már sokkal ügyesebb
leszel. És én igen is jól éreztem magam mielőtt ezen aggódnál.
− Tényleg élvezted, hogy elrontottam? − Bújt a nő keblei közé szégyenkezve.
− Ugyan, nem rontottál el semmit amit ne lehetne kijavítani. − Nyugtatta a fiút,
visszagondolva emlékeibe. − De elég fiatal vagy hozzá, hogy ezt azonnal bizonyíthasd. −
Hanyatt döntve buján kényeztetni kezdte a fiút, hogy mielőbb harcra kész állapotba hozva
helyrebillentse önérzetét.
A pár maximálisan kihasználta a rendelkezésre álló, hosszabb lustálkodásokkal megszakítva,
de mindig újból egymásnak estek. Mindketten kimerülve feküdtek egymást átölelve. A fiúnak

116
külön örömet jelentett, hogy egyre magabiztosabbnak érezte magát, és hogy szép lassan
megismerheti Suzy testének minden kis titkát.
− Látod, megmondtam, hogy hamar kiköszörülöd a csorbát. − Nevetett Suzy kisöpörve
arcából izzadságtól csatakos hajfürtjeit.
− Igazad lett. Mintha csak a mennyországban lennék. − Sóhajtotta Kevin megcsókolva.
− Csak azt tudnám, hogy így kikészülve hogyan fogok dolgozni.
− Én is teljesen kifáradtam, de megérte. Ennyire boldognak sosem éreztem magam. Főleg
mióta elvesztettük az otthonunk. − Ismerte be a nő gyönyörű testhez simulva. − Most hogyan
lesz tovább?
− Ezt hogyan érted?
− Hát, nekem ez tök új. És nem tudom, hogy csak jól akartad érezni magad és ennyi, vagy... −
érdeklődött rettegve, de Suzy nyomban félbeszakította.
− Még mit nem. − könyökölt fel meglepetten a fiúra nézve − Tiszta bolond vagy. Már
összetartozunk, persze csak ha akarod.
− Semmire nem vágyom jobban. − vigyorodott el megkönnyebbülve Kevin − Legszívesebben
elmondanám mindenkinek, hogy nekem van a legjobb barátnőm a világon.
− Igazán édes vagy. − nevetett a Suzy a fiú vállába harapva − És azt hiszem ez meg is
oldható. − Párnája alá nyúlva két kék színű gyűrűt húzott elő, egyiket saját, a másikat pedig
Kevin ujjára helyezve.
− Hű ez nem ciki? Ezt a férfiak szokták csinálni.
− Eddig így volt. − Suzy kimászott az ágyból, a fiú bámuló tekintetében fürödve. − Most mit
csinálsz? − Kérdezte incselkedve.
− Téged nézlek, soha nem fogok tudni betelni a látványoddal. − felelte pironkodva − De ha
zavar…
− Egyáltalán nem zavar. Megvallom, még soha nem kaptam ennyi figyelmességet és
kedvességet egyetlen férfitől sem. Azt is be kell ismerjem, hogy kifejezetten jólesik, amikor
ilyen szemekkel figyelsz engem. Érzem, hogy nagyon jól megleszünk egymással. Tudod a női
ösztön egész megbízható. Na de most már készülődnünk kell a napi munkára, ha végeztél
türelmetlenül várlak vissza.
Suzyn rég nem érzett fáradtság uralkodott, a kezdeti ügyetlenkedések után belelendültek, és
teljesen lefárasztotta a fiú. Mégis olyan boldogságot érzett, amiről már azt hitte soha nem is
fog.

Claudia jelezte a parancsnoki karnak, hogy rájött valamire és szeretné megmutatni.

Red és Jumu érkezett részükről, hogy meghallgassák a nőt.
− Elsőnek azt kell tudni, hogy az itteni egész bolygót láthatóan jég borítja. − Kezdte Claudia.
− Viszont alatta a tapasztalatok szerint az alagutak valóságos utak hálózatát alkotják, ami a
talált barlangokat látva, tekintélyes csarnokokat köt össze. Jack akciója alatt érdekes dologra
figyeltem fel. Azt gondoltuk mikor a leküldött embereinkkel megszakadt a rádiókapcsolat,
hogy a jég árnyékolja le az adást. − A nő visszajátszva hő kamerás képet jelenített meg és a
szenzorok által mért adatokat a barlang felett ahol a gnómok falúja elhelyezkedett.
− Ekkor még mit sem tudtunk az ott zajló csatáról. − Mutatott az üres kijelzőkre, mintha
semmi nem lenne ott, majd hirtelen változott a helyzet.
− Igen ekkor már javában dúlt a harc, aminek a hője megolvasztotta a mennyezetet ezért
kezdjük látni, hogy valami zajlik ott lent.
− Igen − bólintott Claudia − de a mennyezet nem tűnt el csak olvadozni kezdett. Ha pedig volt
ott jég még mindig több méteres vastagságban, és az okozta volna az árnyékolást most sem
láthatnánk semmit.
− Ez igaz. − Bólintott jóváhagyólag Jumu, igazán elkezdve figyelni.

117
A nő felnevetett. − Én nem voltam az elején ilyen határozott, ezért kértem Elizabet segítségét.
Később őt is megkeressük.
− De ha nem a jég, akkor mi? − Értetlenkeded Red.
− Az az érdekes világító valami, amiből mintát gyűjtött a csapat az érkezésekor. Hő hatásra
gyorsan olvadt le a plafonról, ezért vált láthatóvá például minden terület azonnal ahol
robbanás történt. − Jelenítette meg az energia lövedékektől beomló alagutak helyzetét is,
melyeknek látvány szintén alátámasztották állítását. Hisz minden detonáció után azonnal
jeleztek onnét hősugárzást a szenzorok. − Mikor erre rájöttem ekkor szóltam Elizabetnek,
hogy nézzen utána a dolognak. Menjünk, megmutatja mi derített ki.
A kutatónő már várta őket, azonnal el kezdte magyarázni a helyzetet: − Azt hamar sikerült
megállapítanom, hogy ez a világító valami az algák rokona. Ennek a bolygónak a nagy részét
valaha óceán borította, ez a jelenlegi állapot amolyan jégkorszak lehet itt. Az alga
alkalmazkodott az új helyzethez és megél a jég felszínén, mely zárt belső terekben találkozik
a levegővel.
− Ez teszi mérgezővé a légkőrt?
− Nem, éppen ellenkezőleg tisztítja azt nem is kis mértékben, közben oxigént és fényt termel.
− Kinyitotta a kis raktár terület ajtaját. − Ezt a helyiségét két részre választottam tesztelés
céljából. Csukjátok be magatok után az ajtót.
Amint bezáródott korom sötét lett mínusz tíz fokot is elérő szobában, majd egy elemlámpa
fénye villant fel a jéggel borított fal egy pontját világítva meg. − Ott oltottam be először a
jeget a hajóra hozott mintából egy négyzet milliméternyi területen, az eredmény semmi.
Gyertek. − Intett és a helyiséget kettéválasztó ponyva és fólia falhoz vezette őket félre húzva.
− Ekkor gondolkodtam el − folytatta Elizabet − a bolygón ezekben a barlangokban volt élet,
és ők valószínűleg szennyezik a légkört. − Lámpa fénycsóvája a helyiség közepén
láncdohányosként egy füstöt pöfögő gépre irányította, majd hirtelen lekapcsolta az
elemlámpát.
− És most mi van? − Hallatszott a sötétségből egy morcos hang.
− Várni kel egy kicsit míg átáll a szemünk, pár órája itt is ugyan akkora területet oltottam be
a mintából.
Lassan félhomályos derengés észleltek a túloldali fal irányából, közel fél méteres átmérővel
szabálytalan kör alakban zöldes fény folt oszlatta el kissé a sötétséget.
− Hihetetlenül gyorsan terjeszkedik, a légkörszennyeződésekből nyeri magának a táplálékot.
− Szóval ez okozza az árnyékolást?
− Igen − bólintott mosolyogva a kutatónő − a rádió és egyéb hullámok elnyelődnek benne
hasonlóan mint az ólomban, és érdekes mód gyorsabb fejlődésre is ösztönzik.
− Szép volt lányok. − Vigyorodott el az ezredes elégedetten. − Ezt a raktárt futassátok be vele,
tartsátok jól, mert még sok területen hasznos lehet! Ezért jutalom pont jár nektek, Claudiának
duplán mert egyáltalán rájött a dologra.

Bill vezetésével újabb vadászgép tesztre készültek a hangárban. A gépek számára

gyártott állvány sikeresen elkészült, a személyzet segédkezésével pedig már Jodie is
elhelyezkedett a gépben. Az ő számára gyártottak egy páncélt, így a mostani repüléssel a
gépet és az új ruhát is egyszerre tesztelhették.
− Remélem jó munkát végeztetek, és most nem kerül veszélybe a fehérneműm. A múlt
alakalommal majdnem sikerült összepisálnom magam. − Szólt Jodie viccelődve a rádióba.
− Ne aggódj, sokkal jobb lett a kicsike, rá sem fogsz ismerni. Kevin remekül áttervezte az
egészet, aerodinamikusabb és rezgés mentesebb lett. − Próbált lelket önteni a lányba.
Amint a lány felkészült, a vezetősugár kiirányította a vadászt a cirkálóból. Begyújtotta a
hajtóműveket, és az előző próbára nem is gondolva, teljes gázt adott. Az agresszív

118
gyorsulástól belepréselődött a pilótaülésébe, míg villámként kezdett száguldani az űr
sötétjében.
Jodie most tényleg nem hallott semmit a gép dübörgéséből, a műszereket figyelte, hogy
sebessége mikor éri veszélyes határt. Nagyot fújt, próbálva csökkenteni szíve zakatolását,
hamarosan elérte a jégbolygó felső atmoszféráját: − Figyeljetek, megkezdem a fordulót!
− Csak óvatosan Jodie, nem szeretnénk ha túl merész lennél. − Érkezett Bill figyelmeztető
hangja.
− Kockázat nélkül unalmas lenne az élet. − Szűrte fogai között a szavakat, és ajkaira harapva
hirtelen mozdulattal bedöntötte a gépet.
A vadász reakciói tényleg nem hasonlítottak a korábbi próbához. A gép kissé leszegte orrát a
fordulóban, minimálisan lassulva, majd egyenesbe állítva a gépet visszagyorsított a
végsebességre. Mindezt a legapróbb rezgés nélkül.
− Hú, ez szuper. − kiáltott a lány − Mutassuk meg mit tudunk szépségem!
Majd Jodie megdöntötte a gépet a felszínt célozva meg, meredek dugóhúzóba kezdett. A
vadászgép torpedóként fúródott a fagyos légkörbe, vadul pörögve tengelye körül. A
súrlódástól lángnyelvek nyaldosták a burkolatot, amik a pilótafülke ablakáig is felcsaptak.
− Megőrültél Jodie? Le akarsz zuhanni, hogy így túlterheled a gépet? − Üvöltötte dühösen a
férfi a mutatvány láttán.
− Valakinek le kell ellenőrizni mit is tud valójában ez a szép…
A beszéd hirtelen félbeszakadt, ahogy túl mélyre ereszkedve a fagyos légáramlatok oldalba
kapták a géptörzset. Jodie elvesztette az irányítást, és hatalmas sebességgel közeledett a
felszínhez.
Amint felfogta mi is történik csökkentett a hajtóművek teljesítményén, amitől kissé enyhült a
forgása, majd felrántotta a gép orrát és ismét teljes gázt adott. A mozdulattal sikerült
megszüntetnie a gép forgását és nagy küzdelmek árán egyenesbe hoznia. A lángnyelvek
azonnal lelohadtak a gép körül, de az itt uralkodó légmozgásokkal továbbra is küzdenie
kellett. − „Most aztán tényleg próba alá vettem a gépet. De mit fogok én ezért kapni ha
visszatérek...” − gondolta magában, miközben azon erőlködött, hogy még magasabbra emelje
a vadász orrát: − Na kicsikéim, most mutassátok meg mire vagytok képesek. − becézgette a
hajtóműveket.
Egy hatalmas hegyvonulat fölé ért, a magasabb sziklacsúcsok alig párszáz méterre
tornyosultak a gép hasa alatt. A műszereire tekintve meglepődött a hegy méretein. Érdeklődve
pillantott ki az ablakon, húszezer méternél is magasabb hegycsúcsokat nem volt lehetősége
ezelőtt látni. Éppen egy hihetetlen magasságokig nyúló fennsíkot ért el vadászgépével, innen
a látóhatára széléig csak lapos jégmezők húzódtak.
Évszázadok óta háborítatlan jégmezők repedtek meg a hajtóművek keltette zajtól, talán még
soha nem kellett ilyen erőnek ellenállniuk. Egy darabig csodálta a tájat, végül a hegyvonulatot
elhagyva emelkedésbe kezdett, könnyedén legyőzve a tömegvonzást.
− Sűrűbben kellene ezt csinálnom, megunhatatlan. Van erő az én drágaságomban, és most
már engedelmes mint egy bárányka. − Nevetett kitörve az örvénylő fehérségből, pillanatokon
belül az űr feketeségében száguldott tovább. Az egész alig tartott tovább egy percnél, mégis
hihetetlen távolságot tett meg a bolygó légkörében.

− Ilyet ne tegyél még egyszer! − Őrjöngött Bill a lány visszatérte után. Kissé
lenyugodva körbejárta a gépet, mint aggódó kotlós kiscsibéjét. − Vagy tíz évet öregedtem a
hülyeséged miatt. Szerencséd van, hogy sértetlenül visszahoztad, különben most jelenteném
az ostobaságod.
− Viszont kiderült, hogy igazán szuper lett a gép. Szerintem tökéletes, és a páncélommal is
meg voltam elégedve, jóval kevésbé érzékeltem a rám ható erőket. − Áradozott áhítattal.

119
− Még nem tökéletes − simogatta meg Bill szeretettel a gép törzsét − de hamarosan az lesz.
Akkor lesz igazán gyönyörű ha elkészül a rá tervezett fegyverzet, most még olyan mintha
meztelen lenne szegénykém! Na de reméljük a főnökség nem vette észre a kis
magánakciódat. Most tünés! − Hessegette el a lányt, majd egyedül maradva a vadászgép felé
fordult: − Jól van, ügyes vagy. Jól szerepeltél gyönyörűségem, szerencse hogy nem tett
benned kárt ez az őrült nő.
Bill még egy ideig csodálta a gépet, végül a vezérlő felé vette az irányt, hogy személyesen
jelentse be a próba sikerességét Rednek. Ami egyúttal útjuk folytatását is jelentette.

120
 X.

Egy hónap telt el nyugalomban, amikor az egyik szondájuk által küldött jelentés
borzolta fel a kedélyeket. Hajóik egy idegen naprendszer mellett álltak meg a Hípertérben,
mivel egyelőre nem sikerült döntésre nem jutniuk, hogy mit is tegyenek a továbbiakban.
Minden hajó amely képes volt a Hípertérbe lépni, speciális, úgynevezett horgonnyal
rendelkezett. Ezt nem sokkal a Hípertér technológia után fejlesztette ki több különböző faj is,
ami aztán robbanásszerűen terjedt el a többiek közt. Egy zseniális szerkezet volt, ami egész
egyszerűen arra szolgált, hogy a Hípertérben haladva egy adott ponthoz kötötte a hajót. Így a
még az itt uralkodó áramlatok sem voltak képesek tovább sodorni, akár egyhelyben állhattak
nem lépve ki a normáltérbe, ami egészen új taktikai lehetőségeket nyitott.
A vezérkar által körbeült asztal középén a szonda által visszaküldött képanyag látszódott.
Lassan forogtak körbe a felvételek, hogy mindenki könnyedén szemügyre vehesse. Egy
kisbolygó látszódott, körülötte több apró vörös ponttal.
− Most akkor tulajdonképpen ki támad kire?
− Hát − mutatott a vörös pontokra Jumu − ezek valószínűleg kalózok. Sőt szinte biztos. A
bolygó pedig egy külső őrállomás, timéloni felségterület. Ők a Szabad Népek Szövetségébe
tartoztak.
− Honnan tudod hogy külső?
− A bolygó túl kicsi, értéktelen komoly katonai erő állomásoztatásához.
− Értem, viszont úgy látszik komoly gondban vannak. − Morogta Red.
− Valóban. − értett egyet Jumu − Az adataink szerint ráadásul semmilyen földi védelemmel
nem támadják a hajókat, míg azok bombázzák a felszínt bolygókörüli pályájukról.
− Nézd Jumu, lehet hülye kérdés, de mennyien lehetnek a kalózok? Nézem a képeket de
nekem nem tűnik egyértelműnek.
− Ez nem a te hibád, valóban nehéz megmondani. A felszabaduló energiák miatt elég
zavarosak a távolsági letapogatás adatai, de egy teherhajó biztos és szerintem pár romboló.
Ami azt jelenti, hogy egy kisebb kalóz egységgel van dolguk. Azt viszont nem értem miért
nem kap erősítést a helyőrség.
− Szerintem segíthetnénk. Az első lakható bolygó amit találunk, én biztos nem hagynám itt.
Ha tudnánk segíteni még hálásak is lehetnének, és nekünk bármi jól jönne viszonzásul. Sőt,
nem tudom mik, vagy kik ezek a timoliak vagy mik a fenék, de talán még társulhatnánk is. −
kezdte sorolni az akció előnyeit Bret.
− Ezt mind megértem, de a múltkori kaland után kétszer is meggondolnám ezt. − szakította
félbe Red. − Nem engedhetem meg, hogy még többen meghaljanak, úgy hogy semmi nem
garantálja a jutalmat. Jumu neked mi a véleményed? Jobban fel tudod mérni az
erőviszonyokat. Egyáltalán mennyi idő alatt érhetünk oda?
− Pár óra míg elérjük a bolygót. Esélyeink pedig nagyon jók ha nem becsültük túlságosan alá
az erejüket. Öt−hat romboló semmi komoly kárt nem tud tenni a hajónkban. A pajzsaink
könnyedén kitartanak, míg a mi fegyvereink hamar áthatolnak az övéken.
− Fenébe is, nem azért vágtunk bele ebbe, hogy az örökkévalóságig csak repdessünk az űrben.
Vállaljuk a kockázatot és közbelépünk, remélem nem tévedtél az erőviszonyokkal. Jól
hallottátok fiúk−lányok, mindenki térjen vissza helyére, elsőfokú készültséget rendelek el!
Amint normáltérbe lépünk támadunk, úgy készüljetek.
Az egész hajót betöltötték a harckészültséget jelző szirénák hangjai, a folyósokon pedig
tovább fokozva a feszültséget testpáncélos katonák rohantak fel−alá. A civileket
visszarendelték szobáikba, hogy véletlenül se akadályozzák a katonai erőket. A hangárban
pedig a szokásosnál jóval nagyobb csapat tevékenykedett, hiszen határidőre kellett
lehetőségeik szerint felkészíteni a vadászokat az esetleges bevetésre.

121
 Red a korábbi napokban szinte semmit nem pihent, így most a legrosszabbkor érte a
hirtelen vészhelyzet. Alaposan átgondolt mindent, minden érintettnek kiosztotta a feladatát,
kétszer is leellenőrizte, hogy rendben zajlik a felkészülés és helyettesét kijelölve pár órára
pihenni indult szobájába. Épp volt annyi ideje, hogy kissé pihentesse agyát az összecsapás
előtt.
Már az ágyon akart elhelyezkedni mikor jelzett karkötője, hogy valaki várakozik az ajtaja
előtt. Dühösen nyitott ajtót, amikor azonban folyosóra lépett más érzés lepte el. A lélegzete is
elakadt, ahogy Claudiát találta ott egy a testére simuló pongyolában.
− Szia Red. Tudom, hogy nem a legjobbkor időzítek, de talán meg se érjük a holnapot, szóval
gondoltam nem fogsz nagyon feldühödni. A doktornő mesélte, hogy a beültetésnél milyen
szemeket meresztettél rám. És hát egy nő felismeri azt a bizonyos tekintetet. Szóval azóta
vártam, hogy lépni fogsz valamit, de úgy látszik tévedtem. És látod végül is meguntam a
várakozást és léptem helyetted. Na de beengedsz, vagy itt fagyjak meg?
Férfinak csak most tűnt fel, hogy a nő mennyire reszket a folyosó hideg levegőjében: − Hát,
erre nem számítottam. De persze, gyere csak be. − nyögte zavartan
A meleg szobában Claudia jólesően megborzongott: − Tudod, nem halogathattam tovább.
Mint mondtam lehet ez az utolsó, és hát egyben az első lehetőség. De ha valamit
félreértettünk, vagy nagyon nem alkalmas akkor elmehetek.
De a férfira pillantva rögtön nyilvánvalóvá vált, hogy nincs semmiféle félreértés. Férfiassága
úgy ágaskodott testhez simuló kezeslábasában, hogy majd szétrepesztette, amit Claudia egy
elismerő mosollyal értékelt. Gondolkozás nélkül megoldotta pongyoláját, feltárva
meztelenségét, majd a férfihez simult.
Red egy pillanatig sem fékezte vágyakozását. Ahogy megérezte illatát, bőrének puhaságát
visszafoghatatlanul felizgult. Az ágyra dőltek, és Red kapkodva szabadult meg ruháitól,
természetesen a női kezek részvételével. Hamarosan a kezekre más feladat is hárult, ahogy
mindkettejük örömére egymás testét kezdték felfedezni.
A kéj hullámai körülölelték őket, egyre fokozódóan, teljesen elborítva testüket, amitől egyre
vadabb ütemben fonódtak össze. Szeretkezésük mámoros hangjai hosszasan töltötték be a
szobát, ami talán még tovább tartott volna, ha nem szorítja őket az idő.
Jack áhított pihenője kútba esett, de érthetően egyáltalán nem bántam az események ilyen
módon alakulását.

Amint a cirkáló elérte célját és kilépett a hipertérből máris tüzelni kezdett. A tervek
szerint a korvett levált róla, és az ellenséges rombolók felé vette az irányt, hogy mielőbb
lőtávolba érve beszállhasson a harcba.
Aki tehette, hogy akár csak egy pillanatra is szabad szemmel pillantson ki a hajóból, az nem
mulasztotta el a lehetőséget. Földi ember még nem látott űrcsatát, így érthetően tömegek
voltak kíváncsiak a mutatványra.
Enyhén megremegtetve hajót a plazma ágyúk tüzeltek először, örvénylő
energiagömböket repítve a cél felé. A lövedékek megvilágították maguk körül az űr sötétjét,
ahogy pillanatok szelték át a távolságot a teherhajó felé. Hatalmas detonációval csapódtak
a burkolatába, izzó fémdarabokkal terítve be környékét.
− Ha nem tudnám, hogy ez halállal és pusztulással jár, azt mondanám ilyen szépet régen
láttam. − Jegyezte meg Red a vezérlő ablakában állva, hátratett kezekkel a kinti eseményeket
figyelve.
− Ezredes úr, előbújnak és támadnak. − Jelentette a radarfigyelő. − Négy korvett és hat
romboló. Mégsem, már nyolc romboló látszik.
− Fenébe, tudtam hogy megszívjuk. Minden tartalékenergiát vezessenek az elülső pajzsra!
− A korvettek felől és bolygó irányából újabb egységek tartanak felénk. − érkezett az újabb
jelentés. − Közel négyszáz vadászgép, jelenleg a korvettünk felé tartanak.

122
− Ahogy látom a korvett már lőtávolba is ért. − jegyezte meg Jumu az adott irányba mutatva,
ahol folyamatos villanások látszottak.
− Bassza meg, túl sokan vannak! − Csapott Red a vezérlő hatalmas ablakfelületére. − Indítsuk
a mi gépeink is erősítésként. Fegyverzeteink hogy állnak?
− Még tíz másodperc míg a fő ágyuk újra töltődnek, hét másodperc a másodlagos ágyuk
hatósugaráig!

Bret a parancsnoksága alá rendelt korvetten jóval élesebb helyzetbe került, mint amire
számított. A radar háromdimenziós kivetített képe előtt állt, és az ellenséges hajók mozgását
elemezte.
− Plazma és másodlagos ágyúk feltöltve! − Jelentette a fegyverzetkezelő.
− Plazma ágyú célozza a második hajót. A parancsomra tüzeljen.
Bret lélegzetvisszafojtva figyelte a hajók mozgását, majd a megfelelő pillanatban kiadta a
tűzparancsot. A sárga energiagömb telibe találta a kívánt hajó orrát, a robbanás ragyogó
tűzlabdává változtatta. A férfi számítását tökéletesen bejöttek, a már irányíthatatlan, lángoló
roncs nekisodródott a mögötte túl közel merészkedő másik rombolónak. Azonnal robbanások
rázták meg azt is, de mielőtt teljesen megsemmisültek volna, még mentőkapszulák váltak re
mindkét hajóról.
− Ez szép mozdulat volt, de rengetek ellenséges vadászgép közeledik felénk.
− Igen, én is látom. Viszont a vadászok miatt nem figyelnek eléggé a többi hajóra. A
legközelebbi korvettet ismertessük meg a másodlagos ágyúkkal. Tüzeljen amint bemérte a
célt! És induljon a mi három gépünk, de maradjanak a közelünkben. Az elhárító ágyuk
fedezete nélkül nem sok esélyük lenne ennyi ellen.
A radarképen ekkor észlelte a saját cirkálójuktól elszakadó vadászokat, amik a védelmükre
siettek.
− Cél bemérve. Viszont az ellenség is tüzel ránk.
− A hátsó pajzsról irányítsák át az energia nagy részét, onnan úgy is kellően fedezve vagyunk.
A másodlagos ágyúk ekkor hátborzongató csattanások kíséretében tüzet nyitottak útra indítva
lövedékeik. Az előzőektől eltérően ezek fagyott gázból álltak, és sötétkék, üstököshöz hasonló
csóvát húztak maguk után. Az igazi energiájuk viszont csak a becsapódáskor szabadult fel. Az
ellenséges hajó felületével érintkezve a gáz reakcióba lépett, és közel háromszáz méteres,
vakítóan izzó gázlabda keletkezett, ekkor már több tízezer fokkal belsejében.
A gázfegyverek tűzgyorsasága és hangja az egész hajót megremegtette. A korvetten
tartózkodókat egy kíméletlen vihar mennydörgésére emlékeztette a robajuk.
Ekkor kapták be ők is az első találatokat, különféle energiasugarak formájában. Hajójuk
mintha falnak ütközött volna, hirtelen megtorpant, mindenkit ledöntve a lábáról.
− Komolyabb kár nem keletkezett. − Kiáltotta az egyik technikus. − De ilyen össztüzet nem
bírunk sokáig, érdemes lenne fontolóra venni a visszavonulást.
− A cirkáló hamarosan lőtávolságba ér, és onnan máris előnyben leszünk. − figyelte a
távolságot Bret − Addig kitartunk és folytatjuk a tüzelést.
− Energiakapuk nyílnak nem messze tőlünk. A hangyák normáltérbe lépnek. Pedig már azt
hittem kimaradnak a mókából. − Kiáltotta újra az előző hang, míg újabb találatok érték őket.
− Talán a két ismeretlen cirkáló látványa meghátrálásra kényszeríti a rohadékokat. −
Reménykedett Bret, mivel az események alakulása után katonai erejükben már nem volt
annyira biztos.
A találatok újabb sorozatától a vészjelző szirénák életre keltek a korvetten. Kisebb tüzek
ütötték fel a fejüket több ponton is, és burkolati sérülés is keletkezett. Az ilyen esetekre
felkészített és a már védőfelszerelésben várakozó karbantartók azonnal megkezdték a tüzek
oltását, a szükséges javításokkal együtt.
− A hangyacirkálók tüzet nyitnak, mindegyikük két lövést adott le.

123
Hajójukat váratlanul minden eddigit felülmúló rengés rázta meg, aki előzőek után sem szíjazta
magát egy székbe az újra a padlón kötött ki.
− Kurva életbe, mi volt ez? − Tápászkodott fel Bret a földről, de szerencsére sérülés nélkül
megúszta. Talán páncéljának is köszönhette a szerencsét, hiszen az egész vezérlőt átszánkázta
miután elesett. − Olyan volt, mint egy átkozott földrengés.
− A hangyák egyik lövésének energiája kicsit érintett minket. − Felelte a műszaki tiszt
döbbenten. − Ha egy kicsivel beljebb vagyunk a mezejében azt hiszem mind halottak lennénk.
Nem tudom mivel lövöldöznek, de nem bízzák a véletlenre.
− Még jó hogy csak meglegyintett minket. Húzódjunk öt foknyit távolabb tőlük, annyi
remélem elég lesz. − Adta Bret utasításba azonnal.

− Mi a fene? − Ámult el Red az ablaknál állva, ahogy a két szövetséges hajó beszállt a
csatába. − Csak nem veszélyben érzitek a bolyt? − Vigyorodott el megkönnyebbülve.
− Uram! − Rohant hozzá a szondákat figyelő technikus. − A naprendszer túloldalán
megjelent egy újabb kalózhad. Több cirkálóból és korvettből áll.
− Na ez már tényleg sok! Az lehet a főflottájuk vagy mi?
Ekkor figyelmüket a hangyalövések vonták magukra, leesett állal bámultak ki az ablakon.
Négy tejfehér energiagömb keletkezett a cirkálók orránál mintha csak óriási léggömböket
fújnának fel. Lassan távolodni kezdtek a hajótesttől, miközben folyamatosan gyorsultak.
Gyorsulás közben olyan látványt keltettek mintha forrnának, felszínük helyenként
felpúposodott, majd ezek a púpok egyszerűen kipukkadtak. Amint távolodtak gombafejhez
hasonló formát öltöttek, egyre tágulva és halványulva. Belsejükben egy külön vakító fehér
csomó izzott, ez alkotta a lövedék magját melyből az energiát merítette a folyamatos
táguláshoz. Korvett felé eső gombafej legszéle súrolta a páncélzatát, de a cirkálóról nem
látták, hogy sérülést okozott volna.
A hangyák lövedékei kitartóan száguldottak az ellenséges vadászok felé, kezdeti méreteik
sokszorosára növekedve. Ahogy növekedtek egyre inkább áttetszővé váltak, egészen a belső
energiamag megszűnéséig.
− Úgy látom hatótávon kívül volt az ellenség. − Konstatálta szomorúan az ezredes.
Amint viszont az ellenséges gépek elérték a szemmel már láthatatlan mezőt kivétel nélkül
rázkódni kezdtek. Teljesen irányíthatatlanná váltak, némelyikek egymással ütközve
megsemmisültek, míg mások egyszerűen darabjaikra hullottak szét. Alig egy tucatnyi vészelte
át sérülés nélkül és azonnal visszavonultak hajóikhoz.
Hangyacirkálók eközben hatalmas lángcsóvákat lövellő hajtóműveikkel igyekeztek
szövetségeseik mellé felzárkózni, de időközben teljesen megszűnt az ellenséges nyomás,
egységeik általános vissza vonulásba kezdtek.
− Red, megadási jeleket veszünk! − Szólalt meg Jumu. − Valószínű Breték is vették az adást,
úton vannak felénk. A kalózoktól pedig egyetlen vadászgép közeledik felénk, folyamatosan
békés szándékairól biztosító üzentet sugároznak. Dokkolási engedélyt kért, úgy látszik
tárgyalni akarnak.
− Na hát erre aztán nem számítottam.
Red magában hálát adott amiért alábecsülve ellenségüket is könnyedén felülkerekedtek. Egy
szakaszt a hangárba rendelt vendégük fogadására, meghagyta hogy biztosítsák a vadászgépet
és kutassák át a fedélzetre lépő pilótát, majd kísérjék a tárgyalóba. Ő maga pedig Martinnal az
oldalán szintén oda indult. Jumu a vezérlőben vette át a parancsnoki teendőket, de még a
többiek távozása előtt felvetett egy ötletet:
− Egy pillanat Red. Lenne egy javaslatom. − szólt a távozó férfi után.
− Akkor mondd gyorsan, kevés az időnk. − torpant meg hátra pillantva az ezredes.
− Nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne előttük felfednünk a gyengeségeinket. Mármint arra
gondolok, hogy kicsit át kellene vernünk az érkezőt. Páncélos katonák fogadhatnák, és

124
amennyin csak tudnak sorfalat állhatnának a tárgyalóba vezető úton. Kicsit félelmet
keltenénk, és nem is derülne ki, hogy még sincs olyan hatalmas katonai létszámunk. Mint
szerintem a gyors megadásukból ítélve gondolnak, hogy rendelkezünk.
− Nem is mondasz hülyeséget. − bólintott a férfi csak egy pillanatig gondolkodott − Nekem
viszont mennem kell, intézkedj gyorsan! − majd el is viharzott a tárgyaló felé.
Jumu a hangosbemondón értesítette a hajón lévőket a fejleményekről, és parancsba adta a
páncélosok felsorakozását, valamint hogy a civilek zárkózzanak be szobáikba.
A katonák őrült rohangászásba kezdtek a parancsra, a szakaszvezetők pedig hangos ordibálás
közepette igyekeztek felállítani embereiket. Néhány méterenként helyeztek el egy−egy párost,
egymással szemben a folyósón. Mivel a félkész páncélokba már nem volt idő beöltözni, ezért
ahogy sikerült a katonáknak magokra ölteni erődemonstrációként őrjáratott szerveztek belőlük
az idegen útvonalára. Ügyelve arra nehogy túlságosan megközelítsék a vendéget lebuktatva
magukat néhol hiányos öltözetükkel.

Emberi szépérzékkel mérten egy rettentő rút alak lépett a tárgyalóba. Szürkés bőrruhát
viselt, roppant vaskos karjaiban egy különös, mintha fából készült ládát tartott volna.
Megvetően nézett végig a páncélos alakokon és a rászegeződő fegyvereken, majd tiszta
rücskös, tömzsi fejét megbillentve öklét mellkasához érintette.
Red viszonozta a köszönést, az egyik székre mutatva.
A lény megrázta fejét, amitől hatalmas fülcimpái zászlóként lengtek koponyája körül,
érthetetlen, hörgő hangokat adva ki magából.
Tanácstalanul néztek egymásra, mivel a tolmácsgép is csendben maradt.
Ekkor újra megszólalt, de most azon a nyelven, amit Jumu előrelátóan feltöltetett nekik: −
Nem vendégségbe jöttem tisztelt első testvér! − Szólt kellemetlenül recsegő hangja, de
legalább érthető volt. − Hordavezérünk ajándékot küldött számodra. Reménykedünk, hogy
szabad elvonulást biztosít számunkra a dicső Nukh hajóhad. − A ládát az asztalra rakta, és
ahogy felnyitotta tetejét feltárult a tartalma. Egy hatalmas tojás feküdt benne, alaposan
körbepárnázva. Barna színű, rücskös förmedvény volt, amelynek héjából apró kis fekete
tüskék álltak ki. − Nagylelkűségről tenne tanúbizonyságot, ha szemet hunyna ostoba támadási
kísérletünk felett. Csak ennyit kérünk, és vezérünk átengedi a zsákmányt, és ezen felül még
egy Kirktojást bocsát rendelkezésedre.
A kalóz mondandója befejeztével egy lépést tett hátrafelé, fejét kissé lehajtotta és a tojás felé
mutatott vaskos ujjaival.
− Most mi francot akarhat? − Kérdezte értetlenkedve Red zárt rádió láncon, hogy a lény ne
hallhassa beszédüket.
− Emlékszel Jumu meséjére a tojásokról. Szerintem azt akarja, hogy érintsd meg. − Vont
vállat Martin.
Red igazat adott társának, és óvatosan kinyújtotta a kezét az ajándék felé. Bár páncélt viselt
mégis tartott a tojástól, nem tudta mire számítson.
A mozdulatra az idegen felkapta fejét, és csapdosni kezdte saját kézfejét Red felé
gesztikulálva, mit sem törődve azzal, hogy a hirtelen mozdulatáért majdnem agyonlőtték: −
Ne! Nem! Rosszul csinál. Azt le kell előtte vetni. − Mutatott a kesztyűjére.
Red vállat vont, és lesz ami lesz alapon csupasszá tette kezét. Összeszedte maradék
bátorságát, majd tenyerét rásimította az egyenetlen tojás héjára. Halk jajgatás közepette
azonnal vissza is rántotta: − Rohadt életbe ez a szar megcsípett, remélem nem most mérgeztek
meg. − Jegyezte meg Martinnak, de ügyelt arra, hogy a vendégük semmit ne vegyen észre
tapasztalatlanságából.
Kalóz elégedetten bólintott az ajándék megérintésére ez számára annak elfogadását jelentette.
− Ezt beleegyező válasznak veszem, hiszen elfogad ajándék jó szándék jeléül. − Biccentett a
tojás felé, melybe közben visszahúzódtak tüskéi.

125
− Igen, amint itt a másik tojás elvonulhattok. De ne lássunk meg titeket még egyszer! −
Blöffölt az ezredes és örült amiért ilyen könnyen sikerült megúszniuk.
Az idegen újra a tisztelet jelét mutatva kihátrált a szobából, gépével pedig hamarosan elhagyta
a cirkálót. Amint biztonságos távolba ért egy másik vadász kezdett közelíteni, míg a
hajóhaduk szép sorban beállt a számukra kialakított helyre a teherhajóban. Láthatóan már
javában folytak a javítási munkálatok, közben pedig az egyik épen maradt korvett a túlélőket
gyűjtötte össze a mentkapszulákban.
A második tojás megérkezésekor az előbbi ceremónia ismétlődött, majd az idegen távozása
után Red megkönnyebbülve vetette le sisakját: − Ez a páncélos megjelenés jó ötlet volt. −
sóhajtott nagyot a gépi levegő után. − Hű, az anyjuk mindenit! − Hörögte a férfi eltorzult
arccal.
− Mi az? − Martin kíváncsian húzta le sisakját a fejéről, de nyomban megtántorodott a
rettenetes bűztől, ami szinte mellbe vágta. − Ez ki… bírhatatlan. Mi a jó élet ez? − Köhögött
miközben hányinger kerülgette, így inkább újra fejére rántotta sisakját.
Red a visszatartott levegőtől liluló fejjel igazat adott barátjának, ő is visszamenekült sisakja
alá a kesernyés, szűrt levegőhöz: − Ezt akár fegyverként is használhatnák. Nem hallottak ezek
a vízről még? Rohadjanak meg! − Zihálta.
− Hát öregem, szerintem ezek már rohadnak. Rohadtul büdös egy lények, a görény
megszégyenülne mellettük. Azért kíváncsi lennék, hogy ez saját magukat nem zavarja−e. −
Mondta Martin még mindig krákogva. − Még a szemem is könnybe lábadt.
A távolban a kalózok végeztek teendőikkel, bezárultak a hatalmas rakodótér ajtai, majd a
teherhajó több füstcsíkot húzva maga után lassan eltűnt a szemük elől.

A vezérlőben mindenki a két visszatérő férfit hallgatta.

− Mit akartak a kalózok, és miért engedted el őket? − Érdeklődött azonnal Jumu, majd
meglátta a két különös mintájú faládát.
− Úgy tűnik, hogy azt hitték egy teljes Nukh flottával találták szemben magukat. Szabad
elvonulásért cserébe átengedték a bolygót, és még ezeket adták ajándékként. − Tették le a
ládákat kinyitva őket.
− Kirktojások. − Bólintott Jumu már a ládákról felismerve őket, és érdeklődve tanulmányozni
kezdte az egyiket.
− Voltak rajtuk kis tüskék is, amíg Red meg nem érintette őket. − Mondta Martin.
− Megcsíptek a nyavalyások! Nem tudod miért? − A férfi lehúzta kesztyűjét, hogy
megmutassa kezét, amelyen sok kis vörös pont formájában még mindig látszottak a tüskék
nyomai.
− Fogalmam sincs. De biztos vagyok benne, hogy nem veszélyesek, ilyen hírek sosem
terjedtek a tojásokról. Viszont szerintem célszerű lenne magadhoz közel tartani őket. −
világosította fel Jumu.
− Rendben, igazad lehet. A szobámba vitetem őket, ott jó helyük lesz. Most azonban
fontosabb dolgunk is van. − intett fejével a bolygó felé − Meg kell tudnunk mi a helyzet a
Timéloniakkal. Próbáljunk kapcsolatba lépni velük!
− Ép most sikerült ezredes. − Felelte az egyik technikus, kapcsolva a kommunikációs
csatornát.

A Timéloni bolygóról érkező kép nagyon zavarosnak tűnt, mintha a vevőrendszer egy
porfelhőben lenne. Azonban láthatóan fokozatosan tisztult, lassan egyre több részlet tárult fel
előttük.
Egy ismeretlen kőből épült terem látszódott, amelyben fehér csuhás öltözetű idegen lények
mászkáltak. Hamar kiderült, hogy nem az adás zavaros, mivel minden rengett és dübörgött, a
légtérben pedig valóban sűrű por szitált. Vélhetően tüzérségi támadás alatt álltak.

126
Nem csak az idegenek ruházatát találták meglepőnek, hanem magukat a lényeket is.
Fejformájukról mindenkinek az orrszarvú jutott eszükbe, a bőrük pedig ugyanolyan szürke
volt, mint a körülöttük lévő falak.
− Tele van velük a terem, úgy tűnik jó sokan vannak. − Mondta a kapcsolatot létrehozó
technikus.
Váratlanul egy vicsorgó fej emelkedet a képbe, valami szerszámféleségekkel a kezében. A
látványára halk sikoly érkezett a vezérlő hátsó részéből. Mindenki mérgesen pillantott hátra,
amitől a hangot kiadó fiatal lány szégyenkezve pirult el.
Az idegen, aki valószínűleg éppen a szerkezetet javította, feléjük kapta a fejét. Arcvonalainak
átrendeződéséből rögtön rájöttek, hogy az előbb csak mosolygott, vagy legalábbis tőle
telhetően próbálkozott vele. Most azonban határtalan döbbenet ült az arcára. Hátranyúlva
meglökte valószerűtlenül vastag, négy újával a mögötte álló társát, aki szintén feléjük fordult.
− Óh! − Sóhajtott fel meglepetten Jack. − Azt hiszem a terem nem a legmegfelelőbb szó, ez
inkább egy hatalmas csarnok, és több ezren vannak ahogy nézem.
A helyiség láthatóan több részre volt osztva. Volt ahol aludtak, másutt épp harcosok
gyakorlatoztak, mellettük meg sebesülteket ápoltak. Egyáltalán nem látszott rajtuk
pánikhangulat, úgy ténykedtek, mintha ez mindennapos lenne számukra.
Feléjük fordult új idegen arc dühtől torzult el: − Nukri? Nukri!
− Ez Nukhot akar jelenteni. A páncél miatt szerintem azt hiszik, hogy Nukhok vagyunk. −
Súgta Jumu a többieknek.
− Elnézést barátom, nem kell félnetek tőlünk. − szólalt meg sietősen az ezredes a közös
nyelven, míg levette sisakját felfedve kilétét. Közben intett az embereinek is, hogy
mindannyian cselekedjenek hasonlóan.
Az idegen arc ismét hatalmasat változott, most a remény és egyben mégis a bizonytalanság
keverékét öltötte: − Altari?
− Azt hiszem ismét összekever minket valakikkel. Mindegy is, mi emberek vagyunk a Föld
nevű bolygóról, engem pedig Red Keortának hívnak.
− Mit akarsz? − Váltott az idegen is a közös nyelvre, arcán egyre barátságtalanabb
arckifejezés jelent meg.
− Segíteni.
− Igazán? Egy Nukh cirkáló fedélzetéről?
− Tisztelt Timéloniaiak! − próbált Jack minél szimpatikusabb lenni − Ezzel a hajóval
megtámadtak minket a Nukhok, saját otthonunkban. Kevesen voltak és legyengülve, így nagy
küzdelmek árán, de sikerült győzelmet aratnunk felettük. Nem akarom a történetünkkel
untatni, de annyit kell tudniuk, hogy bolygónkat a csata alatt súlyos katasztrófa érte, ezért
menekülnünk kellett. És e hajó épp kézenfekvő volt, mivel mi nem rendelkeztünk saját
űrhajókkal. Fiatal nép vagyunk, kevésbé fejlettek és még csak most ismerkedünk a
körülöttünk lévő világgal. Utunk véletlenül vezetett erre, ekkor láttuk meg a kalózokat. És
közösen úgy döntöttünk, hogy segítünk.
− Persze, teljesen önzetlenül mi? − Érdeklődött a lény, de már jóval barátságosabb
hangnemben.
− Nézze, ha ezek után is…
A lény váratlanul leintette: − Ne haragudj, nem gondoltam át szavaim. Jelen pillanatban is
támadás alatt állunk, szóval kicsit nyugtalanok vagyunk. Az én nevem Ré Timo−xu, és
tudnotok kell, hogy hálásak vagyunk amiért elkergették a mocskos kalózokat. Viszont úgy
tűnik a Nukh hajótól úgy beijedtek, hogy inkább itt hagyták az ostromló egységeiket. Ezek
viszont már nem adják fel harc nélkül, főleg a biztos győzelem tudatában. Próbálnak bejutni
ide, hogy a bunkerjeinkből fogadhassanak titeket. De ez nem történhet meg! Birodalmunk
már összeomlott, uralkodónkat meggyilkolták. Gyakorlatilag egy kihalóban lévő faj vagyunk,
ez a kis bolygó az utolsó menedékünk és valószínűleg itt lesz örök nyughelyünk is.

127
− Nem muszáj, a halált választaniuk. Elüldözzük a támadókat, és ha akarják elvisszük
magukat valami baráti bolygóra. − Ajánlotta fel Red.
− Ez nem túl valószínű. Tudod kemény idők járnak mostanában errefelé. Szövetségesek
cserbenhagyják egymást, mert örülnek ha magukat tudják védeni!
− Ha nincs hova menniük, velünk is jöhetnek. Biztos meg tudunk állapodni.
− Miért? Hová tartotok?
− Fogalmam sincs. − rándított a vállán az ezredes − De remélem amikor odaérünk, akkor már
tudni fogom.
A Timéloni recsegősen, mint amikor száraz ágakon taposnak felnevetett, kivillantva az
emberekéhez nagyon hasonlító, sárga színű fogazatát: − Tetszel nekem! Az ajánlatot
megvitatjuk, hamarosan újból jelentkezünk.

A kis bolygó egy másik távolabbi területén, semmit nem tudva az érkező és a távozó
hajókról Ká Time−qen dühtől lángoló tekintettel, hátra tett kezekkel, sarkain hintázva bámulta
egy magas kiálló sziklaszirtről teljesen leégett városukat. „Hová is jutottunk?" − gondolta
magát is hibáztatva a történtekért. Az egykor virágzó, gyönyörű város most nem volt más,
mint por és hamu! − "Népem egyik legmagasabb rangú parancsnoka vagyok, és mégis mi
tehetek? Sőt, az eddigi hírek alapján lehet nincs is más élő hadivezető, egész hatalmas
nemzetiségükből ő az utolsó.”
Erre a területre nem rég szégyenteljesen, futva menekültek a mögöttük elterülő hegylánc
hágóján keresztül. Sokszoros túlerőben lévő sereg üldözte őket, és nem volt más lehetőségük,
mint gyáva módon menekülni. Oldalt sem nézve, indulatoktól remegő hangon fogai közt
szűrte a szavakat: − Ismételd meg! Részletesen!
Az egyik fiatal katona nagyot nyelt zavarában. Még tapasztalt társait is feszültté tette a
vezetőjük által felvett testtartás, mely hatalmas összpontosításról árulkodott. Jól ismerték már,
tudták, hogy ezután többnyire dühös kitörés szokott következni, amelynek kivétel nélkül ők
voltak az okozói, vagy éppen az elszenvedői.
− Üzenetet fogtam a bunkerből, kiderítette a parancsnokság miképpen tudtak meglepni a
támadóink. Érthetetlen módon saját fajtársaink indították az akciót, öngyilkos támadásokkal
egyszerre minden bolygónkon. Felrobbantották a vadászgépek irányítóját a
vezérlőszemélyzettel együtt, az űrvédelmi ágyukat pedig megrongálták. Ezt követően az
ellenség ostromerői azonnal támadásba lendültek. Anyabolygónk is így járt és uralkodónk
megölték. A birodalmunk elbukott. − a katona hangja egyre jobban remegett az érzelmektől,
ezért rövid szünetet tartott, amíg vett pár mély lélegzetet − Mi csapdába estünk, nem
számíthatunk külső segítségre. És…− a fiatal egyed ismét nyelt egy nagyot − egyet kivéve itt
is elesett már az összes bunker a védelmi erőikkel együtt. Viszont jó híreket is kaptam. −
Próbált bizakodó hangot megütni. − Egy magát fenntartó, az űrben hontalanul vándorló faj
megmentett minket a kalóz hajóhadtól. Ők is kevesen vannak és felajánlották segítségüket, és
hogy csatlakozhatnánk hozzájuk. Tanács már megszavazta, hogy egyelőre társuljunk velük.
Később döntik el, hogy együtt maradunk, vagy külön utakon haladunk tovább. Azt kérik
próbáljunk csatlakozni a maradék bunkert védő erőkhöz. − nem tiszteletlenségből tegezte le
parancsnokát, Timéloniak egyáltalán nem ismerték magázódás fogalmát.
− Próbáljak csatlakozni. − nevetett fel jellegzetes recsegésükkel − Még ha sikerülne is
elverekednünk magunkat addig, nem tudnánk az őket körül záró ostromgyűrűn áttörni!
− Az idegenek felajánlották további segítségüket. Hajóikkal körülbombázzák az állásainkat,
megzavarva az ostromot míg átjutunk.
− Így talán megoldható. − Simított végig az orrszarván kissé megenyhülve. − Jelentsd, hogy
indulunk. De az ostromgyűrű áttörése csak az én jelemre indulhat!
Mindketten döcögősen futva érkeztek meg a szirtről, a völgyben várakozó csapathoz.
Huszonkét hatalmas, több mint száz tonnát nyomó, erősen páncélozott svad vette körbe a

128
tábort. Hat pókszerű lábon terpeszkedtek, melyeken zavarba ejtő gyorsasággal mozogtak, és
négy félelmetes energiaágyú meredezett róluk, plusz még vagy egy tucatnyi kisebb is. Ezek
voltak a Timéloniak tankjai, minden nép aki harcolt ellenük rettegte erejüket. Az általuk
bezárt kör közepén negyven, már jóval kisebb gép gubbasztott a magas fűben.
A nagyjából húsztonnányi önsúlyú drhen két hosszú lábbal rendelkezet, melyhez páncélozott,
tojásdad alakú felsőtestének csatlakozott. Csonka robotkarjaikon mágneses gyorsítású dupla
gépágyúk terpeszkedtek, melyek jelentős tűzerőt képviseltek. Mivel jóval gyorsabb és fürgébb
manőverekre voltak képesek a svadoknál, így a rohamegységek szerepét töltötték be.
Tűzgyorsaságuk miatt viszont kedveltek voltak a légvédelemben is.
Azonban fő erejük nem ezekből a tulajdonságukból származott. Nem igényeltek irányítást, de
még csak nem is robotok voltak. Emberi léptékkel nehezen felfogható volt fejlettségük.
Szerves aggyal rendelkeztek, mely tökéletes kapcsolatot alakított ki a gép további részeivel. A
Timéloniak képesek voltak a kimagasló bátorságról, tudásról és tehetségről tanúságot tevő
pilóták agyát feltérképezni, és a megszerzett tudást átültetni a gépek agyába. Ezt a tudást
korábbi háborús tapasztalatokkal tetszés szerint bővíthették, így rendkívül intelligens és
hatékony pusztító gépeket kaptak megalkotóik. A drhenek és a svadok ebből adódóan képesek
voltak önállóan, és parancsra is cselekedni.
Eredeti festésükkel minden környezeti viszonyba könnyedén álcázták magukat, de az övék
már ütött−kopott volt, helyenként koromfoltokkal tarkítva az átélt viszontagságoktól. Akadtak
melyekből füstnyelvek kígyóztak, ezeket ellepték a technikusok és Timéloni testformához
nagyon hasonlító szervizrobotok, próbálván bajaikat orvosolni.
Körülöttük úgy ezer Timéloni katona pihent, kihasználva a kevéske időt is a lazításra. Fő
fegyverzetüket mágneses gyorsítású puskák alkották, melyek ugyan azon az elven működtek,
mint a drhenek gépágyúi. A már ismert fehér belebújós köpenyt viselték, amik viszont nem
egyszerű anyagból készültek, hanem a katonákon testpáncél és védőfelszerelés feladatát is
ellátták. Plusz harchám hálózta be őket, melyről anti−mágneses és plazma gránátok, valamint
egyéb hasznos holmik csüngtek alá.
− Ennyi volt a pihenés! Készüljetek fel, nyomban indulunk, erő iramban fogunk tovább
vonulni! − Adta ki a parancsot Ká Time−qen.
− Velük mi lesz? − Intett fejével maguk mögé Ré Tomo−qe aki elődje halála után a helyettes
vezetői rangot örökölte.
Ká Time−qen végig nézet a hozzájuk csapódott több ezer civilen. − Ha tudják tartani a tempót
velünk jöhetnek. Népünk sorsa múlik a továbbiakon, a legjobbnak kell lennünk! − Majd a
legközelebbi svadhoz fordult. − Szemeket élesíteni, és négyes vektor irányban kiküldeni.
A tank páncélzatán nyílások jelentek meg, melyekből emberfej nagyságú antigravitációs
gömbök röppentek elő, és elsuhantak a megadott irányba.
Futástól fujtatva egy technikus rohant hozzájuk, ajkai remegésén látszott, hogy dühös: − Még
nem állunk készen! Öt drhen még kisebb−nagyobb irányítási gondokkal küzd és három svad
is eléggé pórul járt a legutolsó összecsapásban.
− Igen tudom. − sóhajtotta − Küldd őket ide hozzám!
Egy percen belül ott sorakoztak előtte az említett gépek, némelyek enyhén dülöngélve.
− Rátok hárul a feladat, hogy fedezzétek hátunkat. Próbáljátok elterelni rólunk az utánunk
loholó ellenség figyelmét. Mi pedig megkíséreljük átvágni magunkat az utolsó bázishoz,
amilyen gyorsan csak lehet. Ez az egyetlen reményünk.
− Megsemmisülésig szolgálunk, védünk! − Válaszolták szinte egyszerre meglepően
természetes hangon a monstrumok a szlogenjüket. Majd minden további nélkül elbaktattak,
vissza a hegyek irányába.
Harci feladatot nem teljesítő katonák és a szervizrobotok bemásztak a svadok gyomrába,
melyek tíz személyt tudtak így szállítani.

129
− Indulás! Innen nyílt terepre érünk és tökéletes célpontot fogunk nyújtani, de hamarosan
sötét lesz, − adta ki a parancsot Ká Time−qen, az eget figyelve − az alatt meg kell tennünk az
út nagy részét. Ha hajnal előtt nem érjük el a bunkert akkor végünk!
Gyorsan alakzatba rendeződtek, szárnyakon a svadok helyezkedtek el, drhenek a törzsben
oszlottak szét, míg a katonák döcögő futásukkal közöttük trappoltak teljes fegyverzetben és
felszereléssel. Utánuk jöttek a civilek szedett−vedett járműveiken, vagy éppen futva, ha már
sehol nem jutott számukra hely. Mivel a tempó irgalmatlan volt, sokuk hamarosan le is
maradt, halálra ítélve ezzel önmagát.
A sziklák közül sík terepre jutottak, csak a szemek jelentéseiben bízhattak, hogy nem
rohannak egyenesen az ellenség karjaiba. Tudták, hogy végig nem lehet szerencséjük,
előbb−útóbb keresztezni fogja útjuk egy járőrét.
A nap lassan kezdet a láthatár mögé bukni, az egyre gyengülő bíborfényű ragyogásban az
árnyékok egyre hosszabbra nyúltak. Hamarosan beköszöntött az öt órás, rövid éjszaka.

A bunker rámpáján ötven svad, mögöttük kétszáz drhen sorakozott mértani pontossággal.
Vadonatújak voltak, idáig hadszükségleti tartalékként tárolták őket. Hibátlan festésüknek
köszönhetően szinte beleolvadni látszottak a bunker falaiba.
A gépeket követően kétezer timéloni katona gyülekezett, roskadásig pakolva fegyverekkel és
munícióval. Mindannyijuk között csapásvezetőik ordítoztak, valósággal visszhangzott tőlük a
terem. Köztük már viszont sok volt a talpra állított sebesült, kik most készen álltak vissza
térni a csatába.
− Nem hiszem, hogy bölcs dolog lenne az összes tartalékunkat bevetni. Ha alábecsülték az
ellenség erejét és áttörnek vonalainkon, könnyen megsemmisítő csapást mérhetnek ránk. −
Toporzékolt a dühtől elszíneződött arccal Sa Rimo−ti.
− Nézd, nem mintha számadással tartoznék hadvezetőként egy eszmevezetőnek, főleg ebben
az esetben. De legyen! − Nézett villogó szemekkel a politikusra Ré Timo−xu. − Három okot
is tudok mondani. Egy: máris olyan hiányosak vonalaink, mint egy kétszázötven éves
aggastyán fogazata. Kettő: ha nem tennénk, mennyi idővel tarthatnánk ki tovább? Egy héttel,
talán. Három: ahhoz, hogy új szövetségeseink biztonságosan tüzet nyithassanak hajóikkal az
ostromlók állásaira, vissza kell őket szorítanunk a bunkertől. A nagytanács már szavazatát
adta rá. Vagy te megkérdőjelezed döntésüket?
− Nem. − Sütötte le zavartan szemét Sa Rimo−ti.
− Vagy arra számítottál, hogy majd én kérdőjelezem meg döntésüket? Mert az én háborúban
edzett agyam olyan fejletlen, hogy nem veszi észre a cselt? Neked nem teszik a haditerv, mert
politikusként gyáva vagy, ezért aztán kockáztassam én a becsületemet. Még szerencse, hogy
látom a szükséges áldozatok mellett a nagyobb célt. Ha kell legyek én az első aki elesik!
Amint felkel a nap támadunk, ezt a döntést már meghoztuk. − Nevetett fel a hadvezető,
csatlakozva a felszínre tartó egységeihez.
Sa Rimo−ti pedig még jobban lesütötte szemét, amiért így átláttak rajta: „Nevess csak míg
lehet, bolond az aki ilyenkor nem fél!” Majd ő is visszatért társaihoz.

Amint elhaltak fények a tájban, minden életjel megszűnt. Ha nincsenek a Timéloni

katonák enyhe neszei, mindent a tökétes némaság leple ölelt volna körül. Bármennyire is
igyekeztek csendesek lenni, messzire elhallatszottak vonulásuk hangjai. A katonák talpainak
dobbanásai, a gépek halk, monoton zúgása külön−külön ártalmatlan lett volna, együtt viszont
már zajosan árulkodtak a csapat mozgásáról.
Ré Tomo−qe hangos fujtatással érkezett felettese mellé, együtt futottak tovább. Jó ideig
egyikük sem szólalt meg, csak ütemes légzésükre koncentráltak, ezzel a módszerrel a katonák
akár húsz kilométer megtételére is képesek voltak egy óra alatt. És legalább háromszor ennyi
ideig bírták tartani ezt az iramot.

130
− Félek hadivezető, hogy jelenlegi sebességünkkel a kiküldött szemek ellenére is belebotlunk
egy előretolt harcállásba. És akkor nekünk végünk, letarolnak minket mielőtt tudatosulna
bennünk, hogy észrevettek.
Ekkor váratlanul mögöttük hatalmas dördülésekkel szinte felrobbanni látszott a hágó.
− Testvéreink megkezdték életünkért utolsó dicső harcukat! − Adták hírül mindenkinek
meglepően érzelmes hangon a gépek.
Ká Time−qen futás közben hátranézett, de tempóján egyáltalán nem lassított: − Tökéletes
helyet választottak. − mosolyodott el magában fájdalmasan − Nem adják olcsón az életüket, a
keskeny hasadékon keresztül nem sokan tudnak egyszerre átkelni, egy ideig biztosan
feltarthatják a támadókat. Azonban ha már szóba került, van egy lehetőség. A Semorora erdőn
vágunk át, ott nem állja utunk ellenség.
Ré Tomo−qe arca valósággal felvilágított éjszaka sötétjében, úgy elsápadt: − De azt…
aláaknáztuk a Nukh invázió idején. − Habogta a hadvezető riadtan bámulva felettesére.
− Tudom jól. Olvastam az Altari és Inorih csatákban egy trükkről, ami arról szólt, hogyan
szokták lerázni követőiket. Az ellenség nyilvánvalóan azonnal rájön, hogy az erdő aknásítva
van. De ha azt látja, hogy egy adott helyen nyomaink bevezetnek a mező közepére, és aknák
vannak felhalmozva az út szélére, akkor mit reagálnak erre?
− Hát mivel látják, hogy felszedtük az aknákat utánuk jönnek.
− Így van. Egy elől haladó svad képes felszedni az aknákat, majd a többiek telepítik a saját táv
vezérelhető aknáikat. Ezek épp annyira álcázottak, hogy ásás nélkül nem találják meg őket.
− Remek ötlet. − kuncogott fel recsegősen a hadvezető − Miután mélyen behatolnak utánunk
a mezőbe, felrobbantjuk az egész erdőt.
− Igen, pontosan. − Vigyorgott elégedetten a hadivezető majd ugyanolyan hirtelen el is
szomorodott − Mennyi a civil veszteség?
− Eddig tizenkettő! − Vágta ki büszkén Ré Tomo−qe felettese töprengő arcára pillantva.
− Már csak az a nagy kérdés, hogy meddig tudják feltartóztatni a mögöttünk loholókat? Ha túl
gyorsan utánunk tudnak jönni, nem fogunk elég messzire kerülni a mezőtől, és a robbanás
hatósugarától. Reménykedjünk, mást nem tehetünk. Add parancsba a Semororát új irányként,
és roham sebességen haladunk tovább! Sajnálom a civileket, de aki az erdőhöz érve nem lesz
velünk, az már nem létezik a számunkra többé.
A kiadott parancsok után a katonai egységek egyszerre torpantak meg, gépek legubbasztottak
a homokos talajra, míg a timéloniak hozzájuk futottak harchámjaikon matatva. Négy−négy
lapot simítottak burkolataikra melyek ezután a kapcsolódás megszüntetéséig
elszakíthatatlanul a felületükre szívták magukat. A katonák felszerelésük megfelelő részeit
magukra csatolták, majd lábaiknál és karjaiknál a lapokhoz rögzítették magukat.
A művelet végeztével a gépek megindultak, előző tempójuk többszörösével. Míg a katonák
páncéljukra simulva velük utaztak, azok a civilek akiknek nem jutott hely a katonai menettel
tartó saját járműveik egyikén sem, véglegesen lemaradtak. Mégsem hangzott fel egyetlen
ajakról sem kétségbeesett, vagy könyörgő szó, csak szomorú belenyugvó pillantásokkal
búcsúztak egymástól.
A távolban lassan elhaltak a csata zajai, újra sötétségbe borult a hegyoldal.
Már az éjszaka felénél jártak mire elérték az erdőt, ami úgy tűnt fel a homok pusztából,
mintha csak abban pillanatban termett volna ott. A talaj az erdőben sem változott, sőt ha nem
lettek volna fák, ez pont olyan terület lett volna, mint a megelőző sivatag. Nem volt
semmiféle aljnövényzet, csak a szél játszott az évszázados fatörzsek között a
homokszemcséket kergetve. A homok alatt pedig több száz éve sértetlen aknák lapultak, a
biztos halál baljós ígéretével.
A csapat csak kis időre állt meg, míg felbontották alakzatukat. Néhány svad állt a menet élére,
utánuk következtek a drhenek, míg mögéjük a civilek sorakoztak fel, majd végére a maradék
svad csatlakozott.

131
Az élen álló egységek páncélzata alól ízelt robotkarok bújtak elő, óvatosan emelték a felszínre
a régi, pillangó alakú szerkezeteket az út két oldalán kis tornyokat építve belőlük. Bár a
folyamat lassított sebességükön, a kezdeti erő iramnál még így is gyorsabban haladtak.
A hátul trappoló svadoknak az új aknák telepítése már könnyű feladat volt. Kör alakú
nyílások nyíltak a hasukon, melyeken keresztül gömböket hullajtottak a talajra. A látvány
olyan volt, mintha valami furcsa állatként ürülékbogyókat potyogtattak volna el maguk után.
Gazdáik távozását követően a gömbök virágsziromként kinyíltak, és bizarr fémpókokká
változtak, melyek fürgén és felfedezhetetlenül beásták magukat a homok alá.
A nap akkor borította lángba első sugaraival az ég alját, mikor elérték a mező túlsó szélét.
− Eddig jók vagyunk, de minél gyorsabban el kell távolodnunk ettől a helytől. Folyamatosan
figyeljétek a szemek jelentéseit! Innen ismét futnunk kel a gépek mellett, mert most már a
nappali fényben bármikor kiszúrhatnak minket és lecsaphatnak ránk. És akkor már nem lenne
időnk fedezéket keresnünk. − Adta ki utasításait Ká Time−qen a bunker irányába kémlelve,
merről vastag füstkígyók szálltak a magasba.
Még nem vesztették el látótávolságukból az erdőt, mikor hirtelen olyan erővel rendült meg a
talaj, hogy a gyalogosok megtántorodtak.
Minden egység megtorpant és a talajra ereszkedett, ahogy mögöttük valósággal lángba borult
az ég, a katonák és civilek gyorsan a gépeik takarásában vonultak fedezékbe.
A lökéshullám hatalmas volt, szerencséjükre a falként összeállt hátvédet adó svadok felfogták
a javát, sorfalukat több métert taszította előre ereje. Sikerült veszteségek nélkül megúszniuk a
robbanást, csak pár ügyetlen civilt sodort el a szél kisebb távolságra, némi Timéloni szitkot
hallatva.
Hadivezető az arca előtt megjelenő grafikus képet figyelte, mely a bunker közeli képeit
mutatta, majd elharsogta parancsait: − Az új szövetségeseknek üzenem, kezdjék meg a
támadást. Küldjék el nekik a pontos pozíciónkat, nem szeretném ha rossz helyre is tüzelnének.
A bunker erői is tegyék meg, amit tudnak. − Majd saját csapatához fordult − Testvéreim,
büszke vagyok amiért ilyen megtörhetetlen katonáim vannak! Még a civilek is igazán kitettek
magukért, csak gratulálni tudok. A java viszont csak most jön. Megmutatjuk ennek a kalóz
csürhének milyen kemények vagyunk, még ha ez is az utolsó nap melynek fénye leragyog
ránk! Megkezdjük a benyomulást, mindre lőjetek, ami él és mozog! Előre! Őseink figyelő
szemei, segítsék utunkat! − Próbálta lelkesíteni katonáit egy ősi mondással, majd megkezdték
vesszőfutásukat állásaik felé.

Szemétkápráztatóan gyönyörű volt, ahogy a nap a magas páratartalomtól fátyolos

bíborfényével az éjszaka sötétjét űzve elkezdte meghódítani a rommá lőtt tájat.
A védők kimásztak bunkerükből, de megálltak a széles kijáratnál. A kinti terület tüzérségi
tűztől rengett, mindenfelé por és kőtörmelék csapott a magasba. A törmelék és füst között
pedig gyilkos energiasugarak cikáztak.
Kalózok hullái hevertek szerte−szét, néhol magányosan, másutt meg valósággal halmokban,
mintha csak félredobott bábuk lennének. Sajátjaik nem igen akadtak közöttük, az elesetteket
ugyanis hősként a bunkerbe szállították, megadva számukra végtisztességet. Csak kilőtt
gépeik árválkodtak a szabad ég alatt, a háború groteszk emlékműveiként.
− Még egy gondolat harcos testvéreim. − szólt Ré Timo−xu ruhájának rádióján keresztül − Ez
most nem egy háború, hanem a túlélésünkért harcolunk. Előre népünkért!
Az első kilépő svadnak pont a háta közepében csapódott a lövedék. Egész teste beleremegett a
robbanásba, de vastag páncélzatának köszönhetően nem lett nagyobb baja, és fürgén elindult a
számára kijelölt irányba.
Másodikat az oldalán érte találat, azonnal letépve ottani lábait. Sérült oldalára dőlt, épen
maradt lábaival addig tolta magát a szaggatott talajon, míg nem akadályozta társait a
vonulásban.

132
A harmadik egy csapat ellenséges katonába botlott, legegyszerűbb megoldást választva
közéjük rontott, és egyszerűen letiporta őket. A kalózok testét védelmező gyenge energiamező
esélytelenül nézett szembe a monstrummal, ami több tonnányi súlyával könnyedén végzett
velük.
A többi svadnak sikerült kisebb sérülésekkel elérnie állásaikat, ami időközben elégé
szaggatottá vált az ellenség nyomása alatt. A megfelelő helyzetbe érve kisebb lövegeikkel
egyszerűen maguk alá kezdtek tüzelni, közben pedig lerogytak, hogy a visszahulló törmelék
teljesen betemesse testüket. Ezzel a módszerrel gyorsan a lehető legjobb védelmet
biztosították maguknak, mivel sérülékeny lábaikat behúzták erősen páncélozott törzsükbe, és
a köréjük zúduló kőzet fokozta a védelmet. Csak lövegtornyaik álltak ki a talajból, melyek
folyamatos pásztázásukkal lángra lobbantották maguk körül a környéket. Fáradhatatlanul
tüzelő ágyúik még a köveket is megolvasztották.
A drhenek már nagyobb veszteséget szenvedtek kiáramlásukban, gyengébb páncélzatuk lévén
nem álltak ellen olyan sikeresen a tüzérségnek. Céljukat elérve csak leguggolni tudtak
madárszerű lábaikon, hogy kisebb célpontot nyújtva védekezzenek. Mire elfoglalták állásaik
tucatnyi törött test, alkatrészek és páncéldarabok borították a környéket.
A gyalogos katonák addig vártak, míg a kijutott erősítés kissé meg nem tisztította a környéket,
ezzel a tüzérségi tűzerőt is csökkentve a magukra vonásával. Így nekik sikerült sértetlenül
csatlakozniuk a már harcoló egységekhez.
A hadvezető csapatával az egyik fedezékül szolgáló árkot vette célba, ahol csatlakozott a
már hosszú órák óta harcoló társaihoz. Gyorsan meg lehetett különböztetni az újonnan
érkezetteket tiszta ruhájukról, míg a többiekét kosz, korom és vér borította.
Amerre a vezető járt tiszteletteljes morgás fogadta, végül megtalálta a rangidős csapásvezetőt.
Ré Tamo−xa elég cudarul festett, a ruhája szinte megolvadt valami találattól. Testén mély,
apró repedések futottak szerte−szét zöldes nedveket szivárogtatva, valószínűleg bőrük velük
született nagy ellenállásának köszönhette életét. Töretlen hevességgel irányította katonáit,
mintha semmi baja nem lenne, csak Ré Timo−xu közeledtét látva fordította el figyelmét a
harcmezőről, és kezdett tisztelgésbe.
De ő leintette: − Most hagyjuk ezt. Jelentést kérek!
− Az ellenséges földi egységek súlyos túlerőben vannak. Gyalogosaik az erősítés megérkezte
előtt még be is jutottak a vonalaink mögé. Sikerült visszaszorítanunk őket, de félek hogy csak
időlegesen! − Mutatott az előttük elterülő ellenséges vonalakra.
A kalózok csak kis fekete játék katonának látszottak a távolság miatt, de soraik besötétítették
a tájat.
− Csak időt és teret kell nyernünk. Milyen a gyalogosaik felszereltsége?
− Könnyű fegyverzetük van, de energiapajzsokkal felszereltek.
Egy katona futott feléjük görnyedten szlalomozva a robbanások között, erősen imbolyogva a
fáradtságtól és kisebb sérüléséktől. Végül vadul zihálva zuhant be melléjük az árokba: −
Hadvezető, üzenet érkezet. Az erősítés elindult, megpróbálják átszakítani az ostromgyűrűt.
Ahogy csak bírnak felénk nyomulnak.
− Így minden terveim szerint alakul. − Bólintott elégedetten a hadvezető, majd
rádiókapcsolatba lépett a svadokkal. − Vákuumbombázást megkezdeni! − Majd visszafordult
Ré Tamo−xahoz − Tudasd minden katonával, hogy készüljenek oxigénmegvonásra.
− Figyelem! − Ordított fel váratlanul a csapásvezető. − Berepülők! Svadok kereszttüzet,
drhenek próbálják meg leszedni őket! − Majd a hadvezető kívánalmai szerint további
parancsokat harsogott a rádióba.
„Hogy rohadnátok meg.” − gondolta Ré Tamo−xa dühtől lángoló tekintettel figyelve a
rohamosan közeledő légi egységeket − „Szerencsétek, hogy a vadászgépeink semmit nem
érnek!”

133
Az ellenséges vonalak felől feléjük száguldó kicsi gépek jelentek meg, amelyek olyan szoros
alakzatot tartottak, hogy egybefüggő vonalnak tűntek.
A svadok megrázva magukat megtisztították hátukat a törmeléktől, ezt követően páncéllapjaik
megnyíltak, és a réseken keresztül percenként harminc darab rakétát indítottak az ellenséges
vonalak felé. Kisebb lövegeiket az égnek irányították, azonban nem közvetlenül a gépekre
céloztak, mivel fegyverzetük túl lassú volt a távoli, gyors célpontok befogására. Folyamatos
tűzfüggönyt hoztak létre egy vonalban, hogy állásaikat megóvják a berepülni szándékozóktól.
A legelöl elhelyezkedő svad a csapás megkezdését követően nyomban jelentett Ré
Timo−xunak: − Vákuumbombázást parancs szerint megkezdtük!
A támadók könnyűpáncélzatú antigravitációs siklói csak alacsony repülési magasságra voltak
alkalmasak, de ezt ellensúlyozta gyorsaságuk. Pillanatok alatt értek a közelükbe,
lézerágyúikkal máris célpontokat kerestek.
A drhenek villódzó lézernyalábok között vágtattak előre, vadul zümmögő gépágyúikkal
percenként hatezer lövedéket indítva útjára a hangsebesség sokszorosával. Félelmetes
suhogással apró üstökösként száguldottak, keskeny kis csíkot húzva maguk után. Speciális
lövedékek voltak, hegyük kerámiából készült, védve a mögötte lévő páncél burkolatot,
sebességből adódódó súrlódási hőtől. A fémtestekbe ütésre beinduló robbanóanyagot
préseltek, amely borsszemnyi nagyságával több méteres körben letarolt mindent maga körül.
A közepes osztályzatú páncélzatok esélytelenül néztek szembe a lövedékek pusztító erejével.
Az antigravitációs siklókat találat esetén úgy vetette szét a robbanás, mintha csak gyúlékony
gázzal felfújt léggömbök lennének.
Egyik drhen épp árkot készült átugrani a katonáik felett, amikor támaszkodó lábát találat érte.
A lézersugár azonnal megolvasztotta a végtagot, ezernyi izzó fémcseppet fröcskölve
szerteszét. Menthetetlenül zuhant a fedezékül szolgáló árokba, több katonát is maga alá
temetve, megmaradt lába pedig még kaszált egyet előre−hátra, mire az agy felfogta, hogy
komoly sérülés érte. Körülnézve rájött, hogy kétségbeesett mozdulatainak eredményeképp
több katonát is valósággal az árok falába préselt. A pillanatnyi mozdulatlanságát kihasználva
a katonák sietősen eltávolodtak a gép közeléből. A drhen ép lábával addig feszítette magát,
míg félig−meddig kikászálódott az árokból, felül maradt gépágyúját amint sikerült az
ellenséges vonalakra irányítania ismételten tüzet nyitott.
Egy másik drhen az árok mögött a talajon gubbasztva maradt, légvédelmi tűzet nyújtva. Egy
lézersugár pont oldalának középpontját érte, milliónyi darabra robbantva testét. Alkotórészei
repeszként száguldottak minden irányba, amik a védelmi állás ezen szakaszán újabb katonákat
terítettek le. Közülük többen súlyos sebektől magatehetetlenül terültek el a földön, és halkan
nyöszörögtek a fájdalomtól. Látván a balesetet a timéloni orvosok nyomban útnak indultak az
áldozatok felé. Fürgén irányították nyolclábú testüket, mozgásuk leginkább a gyíkokéhoz volt
hasonlítható. Amint a robotok elérték a sebesülteket föléjük másztak és a törzsükbe emelték a
testeket, azonnal megkezdve az orvosi beavatkozásokat, lehetett szó akár a legbonyolultabb
műtéti eljárásról is. A beavatkozás közben pedig már száguldottak is a biztonságot jelentő
bunker felé.
− A rakéták célba értek. − jelentették az első vonalban helyezkedő svadok.
Hirtelen viharos szél támadt, ahogy a vákuumhatás nem csak a levegőt, hanem töménytelen
mennyiségű port és még kisebb kavicsokat is a robbanások irányába szippantotta. A
Timéloniak bő ruházata vadul lobogott az egyre erősödő légmozgásban, de ők rezzenéstelen
arccal néztek előre. Kalózok tömegei pillanatok alatt rogytak össze a csatatéren, vadul
kapálódzva egyetlen kortynyi levegőért is, de mindhiába. Hatósugáron belül nem sokuknak
volt esélye, csupán azok élték túl, akik légmentesen záródó gépeken belül tartózkodtak.
A bombák egyfajta erőteret gerjesztettek, melyen belül minden levegőt megvontak, és ezt az
állapotot több mint egy órán keresztül képesek voltak fenntartani.

134
Annak ellenére, hogy a bombák hatósugarán belül helyezkedtek el, a védők arcán elégedett
vigyor terült szét, az ő szervezetük ugyanis akár két órát is kibírt oxigén nélkül.
Az antigravitációs siklók sem jártak jobban, a feltámadó viharos szél miatt, vagy az
átláthatatlan porfelhőbe kerülve menthetetlenül csapódtak egymás után a talajba.
A Timéloniak nem láthatták az ellenfél veszteségeit, de megnyugvással vették tudomásul a
svadok jelentéséből, hogy minden ellenséges mozgás megszűnt.

A kalózok azonnal kiszélesítették az ostromgyűrűt, amint a Cirkáló bombázni kezdte

őket.
Lángoló dühvel nézték a váratlanul alászálló Korvetett, amiről azt hitték támogatást hozott
utolsókat rugó ellenfeleiknek. Így ők is erősítést kértek a bolygó több pontján állomásozó
egységeiktől, közben pedig újraszervezték az arcvonalat, hogy a további ellenséges erők
megérkezése előtt lerohanhassák a bunkert.
De meglepetten torpantak meg, amint a Korvett és egy nálánál háromszor nagyobb teherhajó,
a túlterheléstől üvöltő hajtóművekkel elhagyta a bunkert. Rögtön megértették, hogy tévedtek,
és az ellenség nem erősítést kapott, hanem segítséget a meneküléshez.
Az új fejlemények hatására felhagytak minden támadó tevékenységgel, és békésen
letáboroztak, megelégedve az eddigi zsákmánnyal és dicsőséggel. Veszteségeik ellenére
kitartottak, és elfoglalták a bolygót, ahonnan hajóhaduk idejekorán gyávamód elmenekült.
A kétszáztizenkettes horda vezére a porhanyóssá omlott földön ült, nem messze tőle elrettentő
pózokba merevedve, a bombázástól szénné égett katonái hevertek. A feltámadó nyugati szél
éppen feléje sodorta az elhamvadt testek bűzét, ezért fülével sűrű csapkodásba fogott, hogy
valamelyest frissítse maga előtt a levegőt.
A dicsőség ellenére dühös is volt, amit fújtatva és morogva adott környezete tudtára. Maga elé
vette táskányi méretű hordozható parancsnoki terminálját, hogy pontosabban felmérhesse a
helyzetet. Amint átnézte a kivetített adatokat, gyorsan rájött, hogy egyetlen hajójuk sem
maradt kommunikációs közelségben. Viszont a hajóhad menekülésének okaként említett
Nukh flottát sem vélte felfedezni, hordájukat is csak egyetlen hajó bombázta, azonnal arra a
megállapításra jutott, hogy átverték őket.
Lobogó bosszúvággyal fogalmazta meg jelentését, majd úgynevezett üzenettorpedókat lőtt ki
az űrbe, egy erre a célra szolgáló állványról. Egyedi kalózmódszer volt ez, ugyanis hosszú
távú rádiójelekkel ellentétben ezt nem tudta lenyomozni, vagy lehallgatni az ellenfél. És attól
sem kellett tartania, hogy a fent lévő hajó képes lennének elcsípni őket, ahhoz túl kicsi és
gyorsak voltak.
Ellenben éppen a méretei miatt csak arra volt képes, hogy elhagyja egy adott bolygó légkörét,
és ott várakozzon észrevétlenül, amíg az első megfelelő távolságba kerülő falkahajóra
rárepülhet. És bár ilyen nem volt a közelben, ez most a legkevésbé sem érdekelte.
Régi mondásukra gondolt, mely anyabolygójuk egyik ragadozó állatáról született: „Ölés
öröméért vadászó, jól lakott s lassú riruk több zsákmányt ejt, mint amikor az éhségtől
villámként támad!”
A falkavadászat csak ezután kezdődik meg a sértésért, mellyel rútul megszégyenítették őket.
Keservesen megbánja akárki is mert beleavatkozni dicső hadjáratukba, a vérükkel fogják
lemosni az őket ért gyalázatot!

Red leesett állal bámulta a bunker rámpájáról a Timéloniak sürgés−forgását és a felhők

között eltűnő két hajót, Ká Time−qen és Sa Rimo−ti társaságában.
Azonban főként az új szövetségesüket kiszolgáló robotsereglet nyűgözte le. Már csak a
méretükkel is elrettentő svadok, a félelmetesen gyors drhenek, a halványkék Timéloni méretű
szervizrobotok, és őt a hernyókra emlékeztető fürge orvosi gépek mind csodálatraméltóak
voltak.

135
A drhenek feléről lekerült a fegyveres robotkar, és most a Timéloniak kézformájához hasonló,
négy ujjal rendelkező munkakarral rendelkeztek. Hihetetlen sebességgel mozogtak, óriási
ládákat és számára teljesen ismeretlen dolgokat cipeltek fel a bunker mélyéről, a korvett
következő fordulójához.
Red magához intette a vele együtt érkezett katonákat: − Gyűjtsétek össze a közelben a
csatatérről minden olyan tárgyat, ami valamilyen szempontból érdekes, vagy hasznos lehet a
számunkra. Pár kalóz hullát is hozzatok a hajón való vizsgálatokhoz. − Adta ki a parancsait,
majd a Timéloniak felé fordult. − Egy ilyen hatalmas teherhajónak a föld alá építettek állást?
− Természetesen. Tudod ez a hajó amolyan biztonsági tartalékot töltött be, és nem is nagy,
igazából egy kisebb kategóriájú teherhajónak számít. Minden bunkernél egyet
állomásoztattunk belőlük, így háború esetén azonnal tudjunk erősítést vagy utánpótlást
küldeni klánunknak akár más bolygókra is.
− Mesélhetnél röviden erről a klán dologról, mert nem teljesen egyértelmű számomra. − Red
szerette volna megdörzsölni halántékát, de nem merte, hátha sértésnek vennék.
− Persze. Szóval négy csoportosulásunk van, − magyarázott türelmesen Sa Rimo−ti, − de
mindegyik egyforma súllyal bír társadalmunkban. Van a Begyűjtő klán, ők értelemszerűen
bányásznak, termelik a nővényeket, tenyésztik az állatokat, és így tovább. Őket követi az
Iparos klán, az ő feladatuk feldolgozni a Begyűjtők által szállított termékeket, élelmiszereket,
ásványokat, satöbbi. Ők képzik a civil társadalom nagyját és városokban élnek. A harmadik
klán a Vezető, az ő feladatuk a politikai irányítás, kutatás, orvoslás, de az Iparosok által
előállított termékek végleges feldolgozása is, ha szükséges. Majd végül következik a Harc
klán, ők biztosítják a másik három védelmét, ők tárolják a többiek által feldolgozott
termékeket, ilyen bunker komplexumokban. Egyébként azonos elvek alapján, de mindegyik
klán önállóan irányítja a saját belső életét, maguk végzik az új egyedek tanítását, ilyesmi.
− Mondjuk úgy, hogy nagyjából értem. De meglep, hogy új egyedekről beszélsz és nem
utódokról. Bár ahogy most nézem, ennek köze lehet ahhoz, hogy nem láttok nálatok nőket, sőt
még gyermekeket sem nagyon.
A két Timéloni hirtelen zajos, recsegő nevetésbe tört ki.
− Ebben nem tévedsz ezredes. − Mondta Ká Time−qen kényelmesen nekitámaszkodva a
napfény által felmelegített falnak.
Red teljesen megzavarodva figyelte az általa jókedvre derített két lényt.
− Tudod Red nálunk nincsenek külön nemek, mint nálatok.
− Akkor ti hogy csináljátok? − Döbbent le a férfi.
− Önmegtermékenyítéssel. Amint az egyik klán úgy érzi, hogy túl kevesen vannak a rájuk
háruló munka elvégzéséhez, létrehozzák a megfelelő számú egyedet. A szaporítószerveink
testünkön belül vannak, így ha elérkezettnek látjuk az időt mindenféle külső segítség nélkül
megy végbe a dolog. Egyszerű és hatékony.
− Ez nekem bizarr. És ti egyáltalán nem is szexeltek?
− Így van.
− Háh, szar lehet nektek. − Sóhajtotta a férfi őszinte sajnálattal.
− Nézőpont kérdése. − Nevetett a másik.
− És most a háború miatt sem került veszélybe egyik klánotok sem?
− Nem − rázta elégedetten a fejét a hadivezető − a tőrvényeink előírják, mint jelen esetben is.
Hogy a másik három klán egy jeles csoportjának minden körülmények között a katonai klán
bunkerben kell tartózkodnia. Ráadásul most velem is sikeresen érkezett kisebb sérülésekkel
úgy ötszáznyi civil, vegyesen az iparos és a begyűjtők klánjából! Igaz ez egy jelentéktelen kis
őrbolygó a volt birodalmunkhoz képest, de itt is ugyanúgy képviselik magukat a klánok csak
kicsiben.
− Ez azért egész jó hír. De ahogy látom akkor is nagyon nagyok a veszteségeitek. Miért nem
vettétek fel már az űrben velük a harcot?

136
− Erre egyszerű magyarázatunk van. Bolygóinkat normális körülmények között semmilyen
ellenséges hajó nem közelítheti meg komoly veszteségek nélkül. Űrvédelmi ágyúk és a
gondolatilag vezérelt vadászszázadok biztosítják a védelmet, plusz még két Korvett
folyamatosan járőrözött felettünk. De a támadás még számunkra sem tisztázott módon, belső
szabotázs akciókkal indult. Felrobbantották az ágyúkat és vadászirányító létesítményeket a
pilótákkal együtt. Ezzel pedig szabad prédává váltunk.
− Igen. − bólintott szomorúan ismét az ezredes. − Leszállás közben láttuk is a Korvetteket. Az
egyik darabokban van, a másikon viszont csak néhány égésnyom látszódott.
− Azt mondod, − kapta fel a fejét izgatottan az eszmei vezető − hogy az egyik Korvettünk
egészben van?
− Igen. − Felelte Red kissé bizonytalanul, mert nem tudta hova akar kilyukadni az idegen.
− Végre egy jó hír. A szervizhajónk a raktározott alkatrészekből több mint valószínű, hogy
helyre tudja állítani. − Majd halkan magában motyogva folytatta. − Igaz mind a két hajót a
teherhajónknak kell szállítania, ami nem túl előnyös.
− Nem feltétlenül. − mosolyodott el érkezése óta először az ezredes − A Nukh Cirkálónk két
Korvettek számára kialakított hellyel rendelkezik, és ebből csak az egyik foglalt.
Miután átbeszélték a fontosabb dolgokat a timéloniak kissé magára hagyták Redet, és
izgatottan egyeztették a további teendőket népük tagjaival. Hamarosan felemelkedett a
karbantartó hajó is, ami elég esetlenül repült, látszódott rajta, hogy nem légköri mozgásokra
lett tervezve.
− Most én kérdeznék valamit. − tért vissza Redhez Ká Time−qen − Azt tudjuk, hogy nem
rendelkeztek komoly haderővel. De mégis, számszerűen mitek van?
− Három Cirkáló, egy Korvett és pár vadászgép.
− Hát ez nem valami sok, de a Cirkálók mindig jól jönnek.
− Ez azért nem ilyen egyszerű. Kicsit hosszú történet.
Red pár mondatban igyekezett felvázolni a Hangya néppel való találkozásukat, és hogy
minden jel szerint idővel rendkívül komoly erőt fognak képviselni.
− Ez igazán érdekes. − simogatta az orrszarvát az eszmei vezető − Egy teljesen idegen faj,
akik a Nukhok szövetségesei lettek volna, ha nincs a járvány. Viszont a véletlen ti oldalatokra
állította őket. Hangya. Ez a rendes nevük?
− Hát, most már igen. Az általuk közölt nevet képtelen vagyok kiejteni, szóval ez ragadt
rájuk. Otthonunkon, a Földünkön élt egy rovar, ami elég sok vonásában hasonlít ezekre a
lényekre, csak jóval kisebbek. Szóval innen ragadt rájuk a név.
− Nagyon kíváncsi vagyok rájuk. És biztos vagyok benne, hogy a klánom minden tagja az
lesz! − Dörzsölte össze tenyereit teljesen emberi módon Sa Rimo−ti. − Az viszont a
számotokra is jó hír, ha ennyi helyetek van. Feltölthetjük hajóitokat a mi vadászainkkal és
egyéb készleteinkkel. Igaz a vadászokhoz teljesen új vezérlőtermet kell építenünk, és pilótákat
is kell képeznünk hozzájuk. De majd mindent a magad idejében.
− Igen, ráérünk még ezzel foglalkozni. De szerintem hamar megtanulunk mindent. −
vigyorgott egyre jobb kedvűen az ezredes − Legalábbis remélem.
A kisbolygón még egyszer nyugodott le és kelt fel a nap, mire befejezték a költöztetést.
Időközben a kiégett Korvetten is befoltozták a lyukakat és bevontatták a Cirkáló üres állásába,
a szervizhajó pedig a számára kialakított helyre állt be a teherhajóba.
A Timéloniak rövid búcsúceremóniát tartottak, aminek keretében elbúcsúztak őshazájuktól,
ezt követően pedig a kibővült szövetség elhagyta a naprendszert, hogy minél gyorsabban
maguk mögött tudhassák a pusztulást és a gyászt.

137
 XI.

Az ezredes örömmel vonult vissza szobájába, mivel az utolsó pihenése elég kurtára
sikeredett. Claudia épp a vezérlőben teljesített szolgálatot, így reménykedett, hogy több ideje
jut alvásra. Bár a lány közelségének is örült volna, egy pillanatig sem bánta, hogy végre
egyedül lehet.
Ahogy elnyújtózott ágyán, szinte azonnal álomba merült, köszönhetően a helyiségben
uralkodó csendnek és nyugalomnak.
Álmában a szoba sarkában hangtalan mozgás támadt, ahogy a tojásokat tartalmazó ládák
fedele centiről−centire nyílt fel.
Az oltalmazó rücskös héjak hullámzani kezdtek, lassan pulzálva az alvó szívverésének
ütemére. A tojások lassan hízni kezdtek, és rövidesen túlnőttek a ládák méretein. A héjak
valósággal életre keltek, és halvány fény derengett körülöttük. Halk reccsenésekkel repedések
keletkeztek a tojásokon, amik szép fokozatosan kiterjedtek az egész felületére.
Hamarosan elérkezett az idő, amikor a tojáshéjak két oldalra buktak, szabadjára engedve a
bennük fejlődött új életet. Egyikük, aki az egyméteres magasságot sem érte el, görnyedt
testtartásával szimatolva kezdte körbejárni a szobát, miközben mellső mancsaira
támaszkodott. Megkereste a helyiség legmelegebb pontját, majd szuszogva,
összegömbölyödve a padlóra feküdt.
A másik kavargó fénytömegként vibrált, ragyogó nyúlványok vették körbe, amik megannyi
csápként tekergőztek körülötte. Egyre jobban halványult, ahogy kezdett testet ölteni, és
átlagos embermagasságú lett. Sőt mi több, embernek is látszott. Egy röpke pillanatig
tanácstalanul toporgott, majd határozottan megindult az alvó férfi felé. Még a szoba
félhomályában is megdöbbentő volt kecsessége, ahogy mozgott, úgy tűnt lába nem is
érintkezik a padlóval, mintha csak felette lebegett volna.
A férfi nyugtalanul felnyögött álmában, ahogy a levegő felkavarodott körülötte az ágyra
nehezedő újabb súlytól. De tudva, hogy észrevétlenül senki sem léphet a szobába,
zavartalanul aludt tovább.
Egyik pillanatról a másikra viszont a testében viharosan fellobbanó kéjre ébredt, ahogy
álmában megmerevedett hímvesszője valósan forró női ágyékba hatolt. A gyönyör
hullámáradatként zúdult végig rajta, egyik a másik után. De amelyikben éppen alámerült
mindig nagyobb és gyorsabb volt az azt megelőzőnél.
Reszketve szívta magába ébrenléte első lélegzetét, az álom gyorsan tovaillant emlékezetéből,
átadva helyét az élvezetnek: − Szia kicsim. Hát te hogy szöktél be ide? − Suttogta, kezét a
sötétben kinyújtva megsimogatta a felette vonagló női árnyalak kebleit.
„Szia. − lüktetett fejében hűvös szellőként a válasz − Éhes, szeress!”
− Áh, szóval ki vagy éhezve. − állapította meg elégedetten Red.
Felülve szorosan átölelte a nőt, magára húzva mélyen beléhatolt és nem engedte tovább
mozdulni. Szája ajkait keresték, hogy nyelveik is megvívhassák szenvedélyes párbajukat. Míg
a körülötte lengedező női hajtömeg kellemesen cirógatta bőrét az egész gerincét
megborzongatva. Már éppen el akarta engedni szeretőjét, hogy ágyékával újra mozgásba
lendülhessen, amikor bensőjével kígyószerűn, de mégis finoman körülgyűrűzte hímveszőjét,
szinte húzva magába.
A férfi ilyen gyönyört még sosem élt át, olyan erővel áradt szét benne az élvezet, hogy még
levegőt is nehezen kapott. A gyönyörtől felkiáltott, öntudatlanul keményen megharapva a
vállát, és átfordítva hanyatt döntötte a nőt, hogy fölébe kerekedhessen. Szeretkezésükben
átvette ezzel az irányító szerepet, ritmikus mozgásukkal és simogató kezeikkel addig tüzelve
élvezetüket, amíg az mindent elsöpörve el nem borította őket.

138
Az együttlét végeztével a nő karjaiba vonta a férfit, aki soha nem tapasztalt, mély, különös
álomtalan alvásba merült. A férfi teljesen ellazult állapotba került, mely a test öngyógyítását
is nagymértékben gyorsította.
A nő pedig máris létezésének értelmét teljesítette, őrködött. A környező hangok, a hajó zajai
sem terelhették el figyelmét. Az űrt figyelte fáradhatatlanul, egyelőre még csak pár
kilométernyi sugarú körben, nem fenyegeti e valami veszély urát és parancsolóját, amitől
esetleg megvédheti. De tudta most még nagyon gyenge, így nem szolgálhatja teljes értékűen.
Erősödnie kell!
Red egyik pillanatról a másikra ébredt, hitetlenül frissen és tiszta fejjel: − Fényt! − Utasította
a számítógépet.
Elmosolyodott, ahogy a tekintete kitisztult és egy hihetetlenül formás női mellet pillantott
meg maga előtt. A tudat, hogy ez nem lehet Claudia melle villámként hasított belé, hiszen ő
szolgálatban van, ahonnan sehogy sem szakadhatott el.
Rúgóként pattanva ült fel fejét a nő felé kapva, hogy kérdőre vonja miképpen került az
ágyába. De a csodálattól hirtelenjében csak tátogni tudott, a gyengébbik nemből ilyen
szépséget még sohasem látott. Haja vörösessége úgy omlotta körül vállait, mint elven tűz, az
alakja pedig minden porcikájában tökéletesnek tűnt. Finom metszésű arcvonásai pedig
megsajdították szívét, piros ajkai kis apró párnákként duzzadtak, szinte hívogatva, hogy rajtuk
pihentesse sajátját. Mintha csak álmából lépett volna elő a tökéletes nő.
Ekkor világosodott meg előtte, hogy korábbi szeretkezést nem csak álmodta.
− Ki… vagy? − Nyögte ki nagy nehezen.
De a mélyzöld, mandulavágású szempár értetlenül meredt rá. Színét szinte örvényleni látta
szénfekete szembogara körül, és úgy érezte mintha húzná maga felé. Zsongó fejjel ugrott ki az
ágyból, tekintette ekkor tévedt a sarokban szétrepedt tojáshéjakra. Gyorsan ruháiért lépett,
amikor is majdnem hasra esett a padlón összegömbölyödött másik lényben. Az riadtan,
nyávogó szerű hangot hallatva felpattant, de hasonló gyorsasággal meg is nyugodott, és a már
világos szobában rohangászni kezdett, minden útjába kerülő dolgot megszaglászva.
Red csodálkozva figyelte a lény ténykedését. Valami majomszerűségre emlékeztetett
rohangálása, ehhez jöttek még a fejéhez képest hatalmas, gömbölyű, elálló fülei. Ehhez társul
még két szintén óriási, zavaros színű, mindenre kíváncsi szempár. Szája pici és nagyon
keskeny volt, látszólag minden fog nélkül, feje tetején pedig valami vastag és hosszú
szőrszerűségek hintáztak, de Red biztos volt benne, hogy mégsem azok. Szőrnélküli teste
teljesen földi emlősre emlékeztette, bőre olyan ráncosan ölelte körbe, hogy könnyedén még
egyszer belefért volna.
Red fejét csóválta, majd kapkodva felöltözött: − Most aztán benne vagyok a szarban, de
nyakig. Erre tényleg nem lehet mást mondani.
Majd szinte menekülve az ajtó felé vette az irányt, a kijáratnál viszont hirtelen megtorpant: −
Ki ne gyertek a szobából! Áh, − legyintett idegesen − biztosan úgysem értitek.
Maga mögött hagyta a szobát, és utasította a szoba biztonsági rendszerét, hogy az ajtót csak és
kizárólag az ő hangjára lehessen kinyitni.

Red pihentebb volt mint valaha, de ezt ellensúlyozta a zavartsága, amit a korábbi
eseményeknek köszönhetett. A Cirkálót járta körbe a rendezkedési folyamatokat figyelve,
útján Jumu és Bret is vele tartott, hogy új szövetségeseikről társalogjanak.
Egy tizenhat éves alacsony lány kapkodva szedte mellettük lábait, hogy tartani tudja velük a
tempót. Adminisztrátori feladatot kapott, ugyanis egyre több civil töltött be felelősségteljes
beosztást a hajón.
− Szóval, hogyan áll a teljes létszám ebben a pillanatban?
− Kétezer−kétszázhetvennégy ember, négyezer−négyszázhetvenhárom timéloni. A teljes
állomány meghaladja a Cirkáló befogadóképességét, de a Korvett lakótereivel együtt sikerült

139
orvosolni a problémát. Viszont élelmiszerkészleteink gyorsan kimerülnek ilyen nagy
létszámnál. Főleg, hogy a Hangya hajók üzemanyagtöltése is hamarosan esedékessé válik. A
másik probléma pedig, hogy majdnem minden raktárunk tele van a szövetségesünk
készleteivel. Ez persze jónak hangzik, de így a saját szükségleteink szerint nem tudunk
raktározni.
− Köszönöm. Magácska visszatérhet a munkájához. − Küldte el a lányt az ezredes, ők pedig
beléptek a Harc és a Vezető klán fő szobájába.
A Timéloniak berregőszerű morgással fogadták az érkezőket. Redék értetlenül álltak a morgás
előtt, de kétségeik hamarosan eloszlatták.
− Ne aggódjatok. − lépett hozzájuk mosolyogva Sa Rimo−ti, öklével mellkasát érintve − Ez a
Harc klánnál egy ritka köszöntési mód, csak annak a személynek jár, aki tiszteletet és
megbecsülést vívott ki náluk.
− Oh, ez így már igazán megnyugtató. − vette tudomásul az ezredes megkönnyebbülten. −
Lenne pár dolog, amit meg kellene beszélnünk.
− Valóban, én is úgy hiszem, hogy sok minden vár még tisztázásra. − Az eszmei vezető
közben maga mögé intett, hogy az ott várakozók jöjjenek közelebb. Három Timéloni lépett
hozzájuk két fiatal és egy idősebb, sorban bemutatva őket. − Ká Time−qent már ismered, Ká
Tomo−se Harci klános tanonc, Sa Reme−se Vezető klános tanonc.
Red is illendően bemutatta két barátját, mielőtt folytatta volna: − Remélem nem veszitek
sértésnek, de elárulnátok nekem valamit?
− Kérdezz nyugodtan.
− Miért ilyen furcsa a nevetek, jelent talán valamit? Lehet csak az emberi fülnek furcsa ez, de
őszintén megmondom, komoly gondban vagyok a megjegyzésükkel.
− Ezt el tudom képzelni. De rögtön rájössz, hogy mennyire logikus is. Vegyünk engem
példaként . A Sa kezdés jelzi melyik klánba tartozom, a hangsúly mutatja a betöltött
életkorom, Rimo maga a nevem,a ti rész pedig a beosztásom adja meg. Idegenek számára
teljesen egyformának tűnhet a nevünk, pedig a kiejtett hangsúlyban nagyon is különböznek
egymástól. Idővel ráéreztek majd. És hogy ejtsek pár szót a tanoncokról is, ők a saját
területeiken nagy reménységnek ígérkeznek, igen tehetségesek. Ezért is lehet abban a
megtiszteltetésben részük, hogy a saját gondozásunk alatt állnak. Ha óhajtod csatlakoznak
hozzád, hogy megtanítsanak benneteket ismereteinkre.
− Nagyszerű ajánlat, köszönjük. Azt egyértelmű, hogy egy Harc klánosnak hol vehetjük
hasznát, de például egy Vezető miben segíthet nekünk?
A fiatal tanonc nem sértődött meg a kérdésen, és büszkén válaszolt: − Történelmet tanultam.
Természetesen a saját és igen sok idegen fajról rendelkezek átfogó ismeretekkel, aminek a
hasznosságát nem szeretném részletezni. És kimagasló eredményeket értem el technikai és
biológiai területeken. De ha úgy gondolod, hogy nem tudok segíteni…
− Semmi ilyesmit nem mondtam. − Vigyorodott el az ezredes. − Csak kíváncsi voltam miben
lehettek hasznunkra. És úgy látom nem kell csalódnom a tudásotokban. Én is küldök ide
fiatalokat, akik lehet nem lesznek olyan okosak és ügyesek, mint ti, de igyekezni fognak.
− Bíztunk is hasonló ajánlatban, bármikor küldheted őket. De kíváncsiak lennénk valamire.
Honnan tudtátok ti emberek hogyan kell használni ezt a hajót, ha állításotok szerint
elmaradottak voltatok?
− Tőlem. − Szólalt meg először Jumu.
A hadi vezető figyelmesen végignézett rajta, az összpontosítástól ráncoktól barázdált lett
mindkét szemének környéke: − Nukri? − A szobában egy pillanatra síri csend lett a szó
hallatára, majd minden harcos a fegyvere után nyúlt.
− Igen, Nukh vagyok. − Felelte Jumu nyugodtan, kihúzva magát.
− Azt hiszem tudom miről van szó. Utolsó túlélőként az ellenfeletek szolgálatába kellett
állnod. Az ősi Nukh törvény.

140
− Látom jól informáltak vagytok, pontosan így történt.
− Szóval igaz? − Nézett Redre idegesen.
− Így volt, tényleg haldoklott mikor megmentettük. − Igazolta az ezredes minden töprengés
nélkül barátját.
− Hogy is hívják azt a könyvet? − Nézett vissza a Nukhra.
− Becsület kódex.
A szobában láthatóan minden Timéloni megnyugodott és újra halkan egymással kezdtek
beszélgetni, elengedve fegyvereiket.
− Akkor bízhatunk benned. − Vigyorgott elégedetten Ká Time−qen. − Most halljuk. Mit
akartál?
− Lenne egy megoldásra váró problémánk. Hamarosan fel kell tölteni élelmiszerkészletünket,
főleg, hogy most…
− Népünkkel nem kell törődnöd, megoldjuk saját fenntartásunkat. − Szakította félbe büszkén
Ká Time−qen.
− Ez azért nem ilyen egyszerű. Nem tudom mennyit foglalkoztatok vele, de hozzáférést
adtunk számotokra is a hajónk legtöbb rendszeréhez. − Red ép levegőt vett a folytatáshoz,
azonban Sa Rimo−ti felemelte kezét, hogy szólni kíván.
− Ezen nem kicsit csodálkoztunk. Remélem nem a naivságotokból fakad ez a lépésetek.
− Talán naivnak tűnhet, de még a kalózok elkergetése előtt utánatok néztünk az adatbázisban.
A híretek alapján ti becsületes, egyenes nép vagytok, a szövetségeseteket pedig soha nem
hagytátok cserben. Szóval bízunk bennetek, és nincs semmi titkolnivalónk. − Felelte Red. −
És mi tagadás, amilyen gyengék és újoncok vagyunk, nagyon örülünk minden
szövetségesnek.
− Őszinte és bölcs szavak. Viszont jegyezzétek meg, a túl jó lélek könnyen sebezhető. −
Mosolyodott el barátságosan a politikus. − Egyébként adattáratokból többet tanultunk a Nukh
Szövetség tagjairól ennyi idő alatt, mint az elmúlt több száz évben összesen. Ezért csak
hálásak lehetünk, ezek az információk a későbbi időkben nagy fontossággal bírnak majd
megérzésünk szerint. A lehető legjobb alapjait fektettük le egy erős barátság kezdetének!
− Ráadásul, ha a Szabad Fajok Szövetségéből valaki átállna a rossz oldalra, akkor ti tudnátok
róla mindent. Ami már a mi hasznunkra is válhat.
− Pontosan! − Vigyorodott el mély elégedettséggel.
− Na de térjünk vissza az előbbiekre. Nem ti okozzátok az élelmiszerhiányt, hanem a
Hangyák. Olvastatok róluk valamit?
− Igen, de egyelőre csak keveset. Hajóikra viszont már több kutatót is küldtünk. Igen
figyelemre méltó kis lények, ez már biztos. De hogyhogy ilyen sokat esznek?
− Semmi önellátó képességük nincs jelenleg, így gondozásra szorulnak. Ráadásul ennél
sokkal bonyolultabb a dolog, fehérjékből összeálló masszaszerű élelmük egyben az egész
technológiájuk alapja.
− Ez igaz? − Csodálkozott a hadivezető.
− Én olvastam valami ilyesmit. − Bólintott bizonytalanul a vezető tanonc.
− Igen, és a Cirkálóik üzemanyagtartályát fel kell tölteni. Azt reméltük ti talán tudok valami
olyan helyet, ahol ez lehetséges lenne.
− Selsala, itt van közel és megfelelő…
− Nem az nem jó, ott a kalózok észrevennének minket. − Törte le az eszmei vezető kezdeti
lelkesedését Ká Time−qen.
− Az valóban nem lenne túl jó. Jelenleg nem hiányzik több összecsapás. − Bólintott
egyetértve az ezredes. − És van egy olyan gondunk is, hogy jelenleg minden raktárunk tele
van. Így olyan hely kellene, ahol nyugodtan letelepedhetnénk egy időre. Úgy is csak
normáltérben tudjátok a Korvettetek javítását folytatni, aminek hadrendbe állítása jelentős
előrelépés lenne.

141
− Mennyi időn belül szükséges az utántöltés?
− Egy hónap.
− Akkor a Norbó bolygó tökéletes hely. − Húzta ki büszkén magát a tanonc.
− A Tirmolimok hazájára gondolsz? − Nézett rá riadtan Sa Rimo−ti.
− Miért, mi a gond? − Nézett körbe rajtuk Red.
− Eléggé veszélyes hely. − Felelte Ká Time−qen. − Viszont a beszerzendő élelem
szempontjából valóban tökéletes.
− Igaz. − bólintott bizonytalanul az eszmei vezető − Régen voltak kutatóink azon a bolygón,
tiszta jég az egész, nagyon kevés sziklás szárazfölddel. A jégpáncél alatt hatalmas óceánok
húzódnak, melyek nyüzsögnek az élettől. Egy fő ragadozó faj él ott, a Tirmolimok.
Bensőjüket egy kocsonyás anyag alkotja, amely tiszta fehérjéből áll. Viszont agresszív és
hatalmas lények, akkorák majdnem, mint a Korvett. Hihetetlen gyorsasággal fúrják fel
magukat a jégen keresztül a felszínre, ahol a kölykeiket nevelik, a már említett sziklás
területeken. Szóval komoly veszélyt jelenthetnek ha valaki óvatlan. Egy a hajótokon látott
állatra igen hasonló lényre vadásznak a dögök. Ti fókának nevezitek őket, a Marfok viszont
jóval nagyobbak. Mondjuk egy kifejlett példányuk akkora, mint a svadjaink. Viszont nagyon
finom és értékes a húsuk, magunknak vadászhatunk belőlük ha ezt a lehetőséget választjátok.
Reme−se megadhatja a szükséges irányvektorokat.
− Körülbelül meddig tart az út?
− Hípertérben azon időn belül oda érünk, amit mondtál.
− El tudnék képzelni barátságosabb helyet is, de úgy hiszem nincs sok lehetőségünk. Kezdem
úgy érezni, hogy vonzom a bajt.
− Csak jelezz a vezérlőbe, hogy új útirányra térünk, Reme−se már elintézi a többit. Amúgy
tanácsunk úgy döntött, hogy segítünk nektek mindenben, amiben csak tudunk. Láttuk vannak
kertjeitek, a Begyűjtő klán jelezte, hogy szívesen részt venne a gondozásukban. A
technikusaink és szervizrobotok csatlakozhatnak a vadászgép építők csapatához, vagy ahova
szükség van rájuk.
− Köszönjük, ez máris több mint reméltük. Természetesen ti is bármikor használhatjátok a
hajó bármely létesítményét.

A két fővel gyarapodott társaság a háló ajtaja előtt megtorpant, és tanácskozni kezdtek,
hogy mi legyen a következő állomásuk.
− Menjünk a hangárba, kíváncsi vagyok a gondolatvezérlésű vadászokra. − Mondta Jumu, és
mit sem törődve a válaszokkal megindult az élen.
− Soha nem teszik a lábukat a bolygóinkra azok a bűzös kalózok, ha Marzsaink védelmezetek
volna minket!
− Marzs? Miről kapták a nevüket? − Kíváncsiskodott Jumu hátranézve a harc tanoncra.
− Egy igazán veszélyes, félelem nélküli repülő ragadozóról, mely darabokra tépi áldozatait. −
Felelte ádáz vigyorral Ká Tomo−se. − De most én kérdeznék valamit. Mikor csatlakoztunk
hozzátok, azt állítottátok, hogy Cirkálótokon van egy plusz Korvett. Ennek ellenére a hajótok
aljára egy ismeretlen hajó is csatlakozva van, amiről nem tettek említést.
− Jó szemed van. Elég hosszú története van, de annyi a lényeg, hogy az a hajó nem a miénk.
Egy barátunké, és mi még csak nem is léphetünk a hajóra. Valami Shita, vagy mi a franc,
talán hallottál róluk. − Magyarázott Red nagyjából elmesélve az eseményeket.
− Ez igazán érdekes. − dörzsölt meg orrszarvát a Timéloni − A Shitákról már csak
történelemórákon lehet hallani. Nagyon ősi nép, teljesen eltűntek. Ti pedig találkoztok
egyikükkel. Egy biztos, nem féltek az új dolgok felfedezésétől. − Majd társa felé fordulva
anyanyelvükön kezdtek beszélni a hallottakról. Láthatóan érdekelte őket a téma.
− Te Bret, szeretném a véleményedet kérni egy igen kényes ügyben. − Igazította barátjához
lépteit Red. − Említettem már, hogy összejöttünk Claudiával?

142
− Eddig még nem te szemét. Hogy nem említhettél ilyet? Pont nekem. − viccelődött
felszabadulva. − Na de gratulálok amúgy, igazi mázlista vagy.
− Hát, én is azt hittem, egészen a korábbi pihenőmig. De aztán kikeltek a Kirk tojások.
− És ezzel mi a gond?
− A tojásokból kikelt egy majom és álmaim nője, akivel lefeküdtem, miközben az egészet azt
hittem csak álmodom. Azt hiszem ez elég nagy probléma.
− Hé Jumu, hallod ezt? − röhögött fel Bret. − Red a leghülyébb sztorival próbál szívatni amit
életemben hallottam.
− Szerintem teljesen komolyan mondja. Hogy néz ki? − Érdeklődött kíváncsian Jumu.
− Tökéletes. − Nyögte Red elrévedő tekintettel. − Csak az a ciki az egészben, hogy már
Claudiával is megtörtént, és ezek után mégis mi a fenét csináljak?
− Kisorsolod melyiket dobod. Vagy mindkettőt megtartod. − hülyéskedett Bret.
− Nem is tudom, szerinted mennyire bírnám? − Vigyorodott el a gondolatra az ezredes. −
Amúgy Claudiával csak szex volt, semmi komolyabba nem mentünk bele eddig. Ráadásul ő
támadott le engem! Persze a későbbiekben bármi alakulhatott volna köztünk, ha ez nem jön
közbe. Kellemes és jó vele együtt, de nem vagyok belé szerelmes.
− Hűha, ez egy kicsit durva. Na és a titokzatos idegenbe szerelmes vagy?
− Dehogyis. Megőrültél? − Állította elég bizonytalanul, majd gyorsan Jumu mellé lépett. −
Mit is tudsz pontosan erről a valamiről?
− Hát nem sokat, de ismerlek már annyira, hogy kijelentsem, főleg az előbbi bizonytalan
válaszod után, hogy a sorsod befellegzett Red. Új nő tört az életedbe és vele együtt a
szerelem.
− Látom neked is van humorérzéked Jumu. − Szontyolodott el a férfi.
− Miért jelent ez akkora problémát? − kérdezte Bret, aki még mindig egy hatalmas poénként
fogta fel a dolgot.
Red egyelőre nem mert megszólalni. Saját magán is csodálkozott, de nem volt benne biztos
meg tudná cáfolni Jumu állítását. Különös érzések kavarogtak benne, végül mégis megtörte a
csendet: − Gondold csak végig. Adott egy nő, aki úgymond a lelkedbe lát, szóval ismeri rejtett
gondolataid. Külseje pedig a tudatalatti vágyálmaidra épült, így szinte elképzelhetetlen, hogy
valaha is olyan nőbe fuss bele, aki jobban izgat ennél a nőnél, vagy lénynél. Aztán ha kell
életét adja megvédésedért, soha nem csal meg, vagy szűnik meg szeretni téged. Őszinte és
állandóan keresi, miképpen járhatna kedvedben. És soha nem fáj például a feje ha szexelni
támad kedved. Neked mennyi ideig tartana egy ilyen nőbe beleszeretni?
− Neked véged van Red − Röhögött fel Bret.
− Te is ugyanígy lennél a helyzetében. − Vette védelmébe Jumu. − Van egy ötletem. −
Mosolyodott el majd hátrafordult közelebb intette a mögöttük baktató Timéloniak közül Sa
Reme−se fiatalt. − Talán máris hasznodat vehetjük. Mit tudsz a Kirk tojásokról?
− Először is, nagyon drágák, talán túlságosan is. A telepatikus egyed nélküli fajok egyetlen
lehetséges Inorih elleni védelme, elsődlegesen mentális támadásaik ellen használják őket
védekezésül, több−kevesebb sikerrel. De költséges áruk miatt jellemzően tehetősebb
kereskedők, üzletemberek, vagy uralkodók gazdagságuk bizonyítékaként, fényűzésként
tartják őket, hogy ezzel is kifejezzék hatalmukat. Két fajta lény kelhet ki belőle, árnyékoló és
ágyas…
− Ez az. Róla halljunk bővebben, − lelkesedett Bret a szó hallatán − most ő az érdekesebb.
− Csak nincs egy a hajón? − Lelkesed fel hihetetlen módon az ifjonc.
− De − bólintott az ezredes, mint aki karót nyelt − nem régen keltek ki, mindegyik fajtából
egy.
− Akkor még biztosan nagyon gyengék. Az ágyas a gazdáját védi korlátozott mértékben
mentális és fizikai támadásokról egyaránt, erősödésével egyre javuló tendenciával. Mind
kettőjük energia lény, az ágyas fejlettebb, még alakot is tud tetszés szerint váltani, ezért

143
különleges az energia igénye is. Míg az árnyékoló a környezetéből minden felszabaduló
érzelmi energiát magába szippant.
− Alakváltás? Érzelmi energia? − Csodálkozott rá Bret.
− Igen. Képes a gazdája tudatából nyert tökéletes pár képét magára ölteni, emellett felveheti
eredeti energialény formáját is, amelyben a védekezéseit hajtja végre. Energia formájában
születik meg, és utána veszik fel a gazdájuk tudatából nyert képet. Viszont ha visszaváltozik
valódi alakjára, nem tudom miképpen képes ismét gazdája kívánalma szerinti alakot magára
ölteni. Mert ilyet még soha, senki nem látott.
− Egyre jobban testszenek ezek a lények. − Mosolygott hitetlenkedve Bret. − Amúgy a Kirk
tojásból kikelt ágyas akár férfi is lehet?
− Természetesen. A gazdája nemétől és vágyaitól függ, milyen lesz az ágyas. Visszatérve a
másik kérdésedre, az érzelmi energia egy elég bonyolult téma. Tudjátok szinte minden
lénynél különböző érzelmi állapotoknál energia szabadul fel. Az árnyékoló ezt válogatás
nélkül elfogyasztja, és ezt használja fel mentális támadás esetén. Egy újszülött például pár
darab Inorih nőstény támadását tudja semlegesíteni egyszerre. Az ágyas csak a gazdájából tud
energiát meríteni, és szerintem érthetően, szeretkezéseik alkalmával táplálkozik
legbőségesebben. Őt nagy hatalmasságok vagy dús gazdag különcök alkalmazzák
előszeretettel, amolyan testőrféle szerepet tölt be. Ráadásul erősödésével, és a megfelelő
összhang kialakulásával fiatalon tartja gazdáját. Szólnak történetek egy ötszáz éves párról,
ami azért nem kis teljesítmény.
− És az árnyékoló meddig élhet?
− Ők csak úgy ötven évet, legalábbis annyi volt a leg idősebb amiről tudomásunk volt. −
Lendült bele a témába a vezető tanonc, tetszet neki az emberek kíváncsisága és a sok
újdonság. − Ilyenkor születés után kel a legtöbbet foglalkozni velük, főleg az ágyassal. Az
árnyékoló sajnos nem sokat fejlődik intelligencia terén, az ágyas viszont energia− és
tudáséhes.
− Jelen pillanatban mennyire mondható okosnak?
Timéloni vállat vont: − Annyira nem merültem bele fajotok vizsgálatába, de nagyjából egy
beszélni tanuló gyermek szintjén lehet. Viszont viharos gyorsasággal gyarapszik a tudása,
persze ha nem hanyagolod el. − tette meg a gúnyos célzást a timéloni, mire a többiek ismét
röhögésben törtek ki. − Amúgy nagyon fejlett ösztönei vannak, ha bármilyen veszélyre is
figyelmeztet, jobban teszed ha hallgatsz rá.
− Sebezhetőek ezek a lények? Meg lehet őket ölni?
− Fizikai alakjában ugyanúgy sebezhető, mint az a lény aminek az alakját felveszi, mivel
ugyanaz a felépítése, fizikai tulajdonsága. Energialényként már nehezebb, de jelen
állapotában bármilyen kézi fegyver könnyen halálos lehet.
Közben megérkeztek a hangárba, ahol az ember és timéloni technikusok robotjaikkal együtt,
mind az épülő vadászok körül nyüzsögtek. A gépek hasára éppen a drhenek ikresített,
mágneses gépágyúját próbálták ráilleszteni.
− Úgymond − nyelt egy nagyot a Red − meddig lehet éheztetni az ágyast?
− Ilyen fiatalon nagyon rövid ideig, napokig biztos nem. − majd Sa Rama−se felnevetett −
Azért milyen ellentmondásos, hogy olyan ad tanácsokat, akinek soha nem volt és nem is lesz
semmi köze a szexhez.
Egy darabig figyelték a fegyver felszerelését, majd egy rácsos állványzathoz sétáltak, amely
szorosan összesimulva, mint megannyi torpedó ott feküdtek a karcsú Timéloni vadászgépek.
− Ja, hallottam, hogy ti valahogy furcsán oldjátok ezt meg. − Csodálkozott rá Bret.
− Igen, mi magunkat termékenyítjük meg.
− Óh − húzta el a száját a férfi − biztosan izgalmas lehet.
A három férfi akaratlanul és felröhögött, majd a Timéloniak recsegős nevetése is csatlakozott
hozzájuk.

144
− Nézőpont kérdése. − Fűzte hozzá Sa Rama−se. − Mi a ti testnedv cserés szaporodást
találjuk furának és gusztustalanak is.
Erre a három férfi már nem tudott mit mondani.
− Akkor most mi lesz Claudiával? Feláldozod magad a közösség oltárán, hogy az ágyas
létével tovább erősödjünk? − Próbált Bret küszködve, komoly hangot megütni.
− Marha. − legyintett az ezredes − Amúgy a kérdés jó, mert tényleg fogalmam sincs hogyan
fogom ezt neki beadagolni. Mégis csak nőből van, nem érti meg az ilyet.
− Most hol vannak az újdonsült barátaid, eldugtad őket? − Kíváncsiskodott Bret.
− Bezártam a szobát, onnan legalább nem tudnak kijönni.
− Te azt csak hiszed. − vágott közbe Sa Reme−se, még mindig nevetéssel küszködve − Jobb
ha tudod, hogy energia formájában nincs előtte akadály. Ha veszélybe kerülsz ő biztosan
pillanatokon belül itt lesz melletted.
„Na ezt jó tudni. Remélem nem jön meg a kedve egy sétához.” − Gondolta az ezredes
magában, mert nagyon nem repesne a boldogságtól, ha egyszer csak mellette teremne
évakosztümben.
− Na, megmutatod? − Türelmetlenkedett Jumu.
− Még mit nem?!
− Miért nem? − Kérdezték teljesen egyszerre kórusban.
− Mert meztelen. Először valami ruhát kell szereznem neki!
− Istenem, hogy te milyen irigy vagy! − Nyafogott Bret.
− Te csak foglalkozz Senyvel barátom. − a férfi arca egy hirtelen ötlettől valósággal felderült.
− Tényleg, Seny hasonló alkatú. Kérd már el nekem pár ruháját, biztos van egy csomó amit
nem is használ.
Bret végleg nem tudta kontrollálni magát, és kétrét görnyedt a nevetéstől: − És ezt hogy
gondoltad? Álljak elé és tök természetesen kérjem meg, hogy: "Hé bébi, add már oda pár
ruhád, az ezredesnek szüksége van rá. Ez parancs!” Biztosan nagyon jól fogadná a hírt.
− Ha egy kicsit is szebben kéred ennél, akkor nem lesz gond. Oldd meg valahogy, de kellenek
azok a ruhák.
− Na jó, talán sikerülhet. − Legyintett Bret megadóan. − De miért nem kérsz inkább
Claudiától?
− Igen, neki is hasonló a mérete, mint Senynek! − Fejtette ki észrevételét Jumu is.
Red csak állt közöttük dühtől vöröslő fejjel, a gerincén pedig hideg futkosott barátai
nevetésétől és a Timéloniak recsegős kacajától.
− Marhák! Nem elég hogy kidobom, még azért ruhát is kérek tőle.
− Óh, sors kereke, milyen lököttek is az emberek! − Bontakoztatta ki véleményét Ká
Tomo−se.
Erre a megjegyzésre mindannyian felkapták fejüket.
− Milyen kifejezés az, hogy sors kereke? − Érdeklődött Bret kuncogva, miközben a két
tanoncot figyelte.
− Gondolom olyan, mint nálatok az istenem. − Vont vállat a kérdezett.

Red Claudiát várta, ezért sietősen, de mi tagadás nagy élvezettel éppen a Senytől kapott
ruhákba öltöztette az ágyast. Először csak odaadta a lénynek, hogy öltözzön, de nem tudta
mihez kezdjen a számára ismeretlen ruhákkal.
Láthatóan tetszett neki az érzés, ahogy a különböző szövetek testéhez simulva bőrét
simogatták.
− Ezt szereztem meg tőle igazán nehezen. Majdnem közelharcot kellet vívnom érte. −
Magyarázott neki a férfi, és egy kis üveg parfümöt vett elő amivel több pontos is befújta az
ágyast.

145
Árnyékoló ezalatt a saját árnyékát kergette kitartóan a falon, míg végül a saját lábaiban elesve
nagyot koppant a padlón. Fura sipító hangot hallatva felpattant, és kezdte előröl a játékot.
Red hátralépett, hogy megcsodálja a felöltöztetett nőt. Rövidszárú csizmát, simulós
farmernadrágot, és egy fehér szövet blúzt viselt, mivel Seny a szebb ruháitól nem volt
hajlandó megválni. De neki így is határozottan tetszett az eredmény.
− Bámulatos! − Sóhajtotta merengőn megsimogatva a selymes hajzuhatagot, amikor halk
szisszenéssel kinyílt mögötte a szobaajtó.
A férfi gyorsan megperdült, robosztusabb testével könnyedén eltakarva a karcsú ágyast.
Claudia belevetette magát karjaiba: − Nagyon hiányoztál kedves. − Duruzsolta lágyan,
szenvedélyesen megcsókolva.
Red úgy érezte, megbénultak érzékei, ha akarta sem tudta volna viszonozni a csókot. Claudia
női ösztönei azonnal vészriadót harsogtak, meghökkenve lépett hátra: − Mi a bajod?
− Tudod, te nagyon kedves lány vagy. − próbálta az ezredes összekaparni szétszórt
gondolatait, de szánakozva vette észre, hogy szavaitól máris könnyekkel telítődtek a lány
szemei − Sajnálom, de kikeletek a Kirk tojások, és én vagyok felelős az egyikük életben
maradásáért. Nem marad időm veled foglalkozni. − „És ha akarnék, sem engedné!” − Villant
át az agyán, kissé megrémülve ettől, mert a csók pillanatában az ágyas felől emésztő majdnem
fájdalmas hideget érzett végig kúszni gerincoszlopán.
− Foglalkozni? − rándult össze Claudia arca a fájdalomtól − Te így neveznéd azt, ami kettőnk
között történt?
Rednek nem maradt más választása, így amilyen részletesen csak lehetett elmesélte a
történteket, és az ágyas igényeit.
− Ez elég betegül hangzik, ugye tudod? Egy űrlénnyel, undorító! És most ennek vigasztalnia
kellene engem, hogy elmesélted mindezt?
− Sajnálom, de...
− Ennyi az egész? Kész, vége? − Zokogta kétségbeesetten a nő.
− Sajnálom Claudia, bocsáss meg. Nem így terveztem. Hogyan enyhíthetném a fájdalmadat?
− Próbálta vigasztalni nem túl sok sikerrel.
− Hol van? Had lássam! − Kiáltotta dühösen, arcán visszatartani nem tudott könnyeivel.
Red megadóan lépett oldalt, megmutatva az ágyast, aki félre hajtott fejjel kíváncsian őt
figyelte.
Claudia arcát mély szomorúság és döbbenet öntötte el. El kellet ismernie, hogy ilyen
gyönyörű nőt még soha nem látott, és világossá vált benne, hogy vele nem veheti fel a
versenyt. Ilyen téren legalábbis semmiképp. − Szemét! − Sziszegte dühtől sipító hangon,
pofonra lendítve kezét.
A férfi számára az események követhetetlenek voltak, olyan váratlanul és gyorsan történtek.
Egyszerre mintha belökték volna a zuhany alá, oly hideg vette körül. Az előtte álló
Claudiát kissé fakóbban látta, arcán riadt döbbenettel.
Kezét a nő már nem tudta lefékezni, amely úgy száguldott át a férfin mintha ott sem állt
volna, csak enyhe meleget érzett azon a részen és apró szikrák pattogtak bőrén. A következő
pillanatban erősen hátratántorodott, mint akit meglöktek a karja mely érintette kissé
elzsibbadt. Halálosan megrémült, érezte, hogy valami határozottan eltaszította, Red
pedig eltűnt egy örvénylő fénynyalábban, amely úgy nézett ki, mintha élne. És dühöt vélt
érezni áramlani irányából.
Még reszketett az átélt sokktól, amikor arra lett figyelmes, hogy valami lentről megérinti
kezét. Odatekintve a padlóról egy kerek fülű rémség nézett vissza rá, hatalmas szemeivel őt
mustrálva. A lény még közelebb húzódott hozzá, és szimatolgatni kezdte, halkan füttyögve
közben.

146
− Jézusom. Szánalmas. − Sóhajtotta lemondóan, majd megfordulva kiszáguldott az ajtón.
Szíve hevesen lüktetett az előbbi eseményektől, így vissza sem nézve rohanni kezdett a
folyosón.
Red megkönnyebbülten sóhajtott fel, ahogy végre bezárult a nő mögött az ajtó. Az ágyas
energialény formájában lebegett a padló felett, ahogy viszont Red csodálva elkezdte
körbejárni a fények örvényleni kezdtek, és újra a nő állt előtte meztelenül. Ruhái az
átalakuláskor lehullottak a padlóra.
„Éhes.” Szólalt meg fejében az ágyas dallamos hangja. A lány ezzel egy időben átölelte
Redet, pont úgy ahogy azt korábban Caludiától elfigyelte.
− Most nem lehet. Ne haragudj.
Még soha nem látott ilyen fájdalmasan mély szomorúságot női szemekben, mint amit a
visszautasítása eredményezett. Red akaratlanul is elmosolyodott, és az ágy felé kezdte húzni.
− Habár ha már levetkőztél, miért is ne?

Az ezredes úgy jó fél óra múlva, jóllakott macskaként kászálódott ki az ágyból. Vidám
bohóságokat mesélt az ágyasnak miközben öltöztette, akin látszott, hogy már most sokat
tanult.
Rövid szeretkezésük után már sokkal többet tudott gazdájáról, mint előtte. Különleges agyuk
révén a kéj hevében megszondázták uraik tudatát, alaposan átvizsgálva, hogy minél jobban
kiismerjék vágyaikat, még azokat is, amit esetleg saját maguk elől is titkoltak.
Minden emléket gondosan lapozott át, amit még nem értett meg teljesen, azt gondosan
félretette. Mindezt azért, hogy minél tökéletesebben és hatásosabban szolgálhassa gazdáját.
„Éhes!” − szólalt meg ismét az ismerős hang fejében.
− Jaj ne. − nyögött fel Red − Már megint?
„Nem én. Ő.” − Mutatott a sarokba az ágyas kacagva, mely hangnak hatására kellemes
borzongás futott végig a férfi testén. Az árnyékoló a sarokban gubbasztott szomorú, mélabús
ábrázattal.
− Oh. Már gondoltam rá, csak nem tudom hogy viszem oda.
„Én, akar, ő jön.”
Red meglepetten nézett rá, majd kicsit habozva beadta derekát: − Előbb−utóbb úgyis túl kell
esnünk rajta. − Azonnali végrehajtással parancsokat osztott karperecén keresztül.
Majd hamarosan kézen ragadta az ágyást és az árnyékolóval együtt, bizsergető kacagással
kisérve kirobogtak az ajtón.
A vezérlőhöz közel ez eddig üres kis szobához érkeztek, melynek kialakításával utasítása
szerint éppen most végeztek.
Ajtaja előtt a helyiség biztosításaként két páncélos és fegyveres őr állítottak. Katonák bár
furcsa pillantásokat vetettek rájuk, tisztelgés közepette engedték be őket a helyiségbe.
Ahol több óvodáskorú gyerek éppen kutyakölyköket és egy kismajmot gyúrt ádáz
küzdelemmel. Árnyékoló felcsillanó szemekkel és vad füttyögéssel vetette bele magát a
birkózásba.
Egy civil nő felügyelt rájuk, aki Brettel beszélgetett. Amint Bret észrevette az ágyast elakadt a
lélegzete, és elvarázsolva figyelte a nőt. Red mellé lépett, de a férfi továbbra is tátott szájjal
meredt az ágyasra, egészen addig míg az ezredes oldalba nem bökte.
− Jaj, kicsit elkalandoztam. Szóval itt jó helye lesz a kis szörnyecskédnek, és gyerekek
állandóan cserélődnek. De ahogy elnézem őket nem is ijesztik meg a hatalmas fülei.
Egyébként amint látod arról is intézkedtem, hogy hozzanak pár állatot amikkel nyugodtan
játszadozhatnak. − Találta meg a férfi a hangját.
− Akkor minden rendben lesz ahogy elnézem. Itt szerintem bőségesen szabadul fel érzelmi
energia. − Bólintott elégedetten az ezredes, a boldogan visongó gyerekeket figyelve, majd
karon fogva a nőt elindult a vezérlőbe.

147
Alig távolodtak el szobától az ágyas megtorpant: „Én nem menni tőle messze!”
− Miért nem?
„Én még gyenge, ő megvédeni engem, én pedig jobban védeni téged.”
Red megértette a lány aggályait, de elképzelni sem tudta, hogyan lehetne mindig mindkét lény
a közvetlen közelében. Tudta, hogy még elég közel vannak az árnyékolóhoz, de hogy
kiderítse a határt, elindultak visszafelé a szobába. Messze volt még a cél mikor ágyas végleg
megtorpant.
− Sejtettem! − Sóhajtotta csalódottan Red.
Sietősen visszatért Brethez, és a lelkére kötötte, hogy szerezzen egy a vezérlőhöz jóval
közelebbi szobát a jelenlegi parancsnoki hálója helyett, és hogy minél hamarabb kezdjék meg
a holmija áthordását is.
Miután mindent elintézett, nagy levegőt vett, és a vezérlő felé vette az irányt, hogy bemutassa
az ágyast a nagyközönségnek. Hálát adott az égieknek, amiért Claudia épp nem tartózkodott a
közelben, főleg hogy a többiek tapssal és füttykoncerttel ismerték el az ágyas szépségét.

148
 XII.

A nagyrészt hóval és jéggel borított Norbó bolygó fehéren szikrázott, és az űr

feketéségében valóságos reflektorként világított. Két holdja kíséretében méltóságteljesen rótta
hosszú útját hatalmas napja körül. Egyikük egy roppant nagy, formátlan aszteroida volt, mely
réges−régen eshetett a bolygó gravitációjának áldozatul. A másik átláthatatlan sűrű, fekete
felhőkbe burkolózott, melyeket állandó jelleggel elektromos kisülések szaggattak.
− Na tessék. − magyarázott dühösen Csoki egy ablakon kimutatva − Nézd meg, ismét egy
hógolyó!
George nevetett barátja kitörésén, aki szabályosan úgy rángatta őt ide, hogy megmutathassa
újabb célpontjukat.
− Ugye emlékszel? Említettem, irtózom a hidegtől! Fekete vagyok haver, ez benne van a
génjeimben. − csípte meg arcbőrét − Nekem forró közegben kell tartózkodnom, hogy jól
érezzem magam!
− Nyugodj le haver. − nevetett a fiú, vigasztalón átkarolva vállát − A Földön még tényleg
lefagyott a tökünk ahogy a havat tiportuk. Na és mi van most?
− Igazad van. − lelkesedett fel Csoki megnézve páncéljának emblémáját, mely az új
vadászgépet ábrázolta, a légierőhöz tartozó egységeket jelölve − Pilóták vagyunk apukám! −
Ordította kezeit magasba emelve.
Mindketten vadonatúj páncéljukban feszítettek, továbbá nemrég estek át chipbeültetésen,
hogy vadászpilóta képesítést kapjanak a szintén frissen készült gépekre. Csak sisakjaikat nem
tették fel, levegő a hajón sokkal frissebb volt.
− Kár, hogy Duci nem tartott velünk. Úgy lenne teljes a csapat.
− Ugyan, őt nem bírta volna el egyik vadászgép sem!
− Ne légy gonosz. Különben is, szerintem te sem vagy kisebb súlycsoportban nála.
− Na de ez nem háj rajtam, hanem csupa…
− Izom, tudom. − Torkolta le a fiút fülig érő szájjal − De mondd csak, mi különbség van
kilóban a kettő között?
Csoki homloka egy pillanatra elborult, majd elröhögte magát: − Mondd csak, pofán vágjalak?
− Na ideje befogni fiúk, inkább dobjátok be a seggeteket a gépekbe! − Ordított rájuk Martin,
aki fő vadászkarbantartói és egyben hangárirányítói tisztséget töltött be.
− Igenis uram! − Komolyodtak meg a fiú egy pillanatra, és a gépeik felé rohantak, sisakjaikat
is a helyükre illesztve.
− Na azért. Ha csak egy karcolás is lesz a gépeken, mikor visszahozzátok az én kicsikéimet,
akkor az előbb említett testrészeteket alaposan szét fogom rúgni! − Üvöltött utánuk.
Martin a mágneses, úgynevezett katapultok mellett állt, amik a gondolatvezérlésű vadászok
kilövésére és fogadására szolgáltak. A szerkezeteket négy robotkar szolgálta ki, az előttük
könnyedén elérhető állványzaton sorakozó vadászgépekből.
Kilencszáz darab ilyen gép állt rendelkezésükre, azaz a timéloni őrbolygó egy bunkerhez
tartozó teljes állománya.
Az alattuk lévő szinten, a pilóták hálójában rendezték be a gondolatvezérlőt. A szoba középét,
sok villogó fényével egy leginkább karácsonyfához hasonlítható számítógép uralta, körülötte
pedig körben helyezkedett el a háromszáz vezérlőszék. Vezetékek valóságos hálózata szőtte
be a termet, láthatóan még nem végeztek teljesen a szoba kialakításával, azonban már így is
folyamatosan zajlott a megfelelő ügyességű vezérlő tehetségek kutatása, Timéloniak és
Emberek között egyaránt.

A flotta a fagyos, fehér bolygó körüli pályán keringet. Szabadjára engedték a sérült
korvettet, hogy a szervizhajó robotjai segítségével munkához láthasson. Mellettük nyitott

149
rakterével a teherhajó parkolt, hogy szükség esetén gyors alkatrész utánpótlást nyújthasson a
burkolat kiigazításához.
A Nukh korvett épp a Norbó légterébe hatolt, hogy megkezdjék készleteik feltöltését. Miután
megfelelő magasságba ért, kiengedte vadászgépeit. Őrá osztották be jelen pillanatban az
összes Nukh gépet, mivel nem rendelkezet vonó sugárral a zaj bántalom miatt nem kapott az
új vadászokból.
A gép minden raktára üresen tátongott, kivéve egyet, melyben negyven drhen sorakozott.
Négy belőlük munkakarral volt felszerelve, melyek hatalmas csöveket tartottak. A csövek
vége egy−egy vastag tömlőhöz csatlakozott, melyből több mint százméternyi volt felcsévélve
a mögöttük lévő tárolókra. A tömlők nagyteljesítményű szivattyúkhoz kapcsolódtak, arra
hivatottan, hogy az állatok levadászása után a belőlük nyert pépes anyaggal megtöltsék a
tartályokként funkcionáló szabad helyiségeket.
− Remélem elégséges lesz a tűzerő, amit magunkkal hoztunk. − Jegyezte meg Bret a mellette
álló Timéloninak.
− A terv szerint a következő fordulónál öt svadot is hozunk, melyek a lenti átmeneti tábort
fogják biztosítani. Addig ennyi is bőven elég lesz. − Vigyorgott Ré Tamo−xa.

A korvett a felszínt elérve a sziklás terület felett lebegett nyitott rámpájával. Harminc
drhen ugrált le róla szép sorban, és sietősen szétterültek, leginkább legyezőre hasonlító
alakzatban.
− A Fészkek szélénél, lehetőleg jó messze a jeges résztől, kapjatok el egy kölyköt. Hagyjátok
óbégatni, az odacsalja az anyját. De várjátok, míg jó közel nem ér hozzátok! − Adta ki
utasításait Ré Tamo−xa.
Drhenek vékony porhavat felkavarva vágtattak, gyorsan felderítve egy száz méteres
hosszúságú egyedet, mely még az ő magasságuknál is vastagabb volt.
Kígyószerű testén óriási csontos koponya ült, madárszerű pofájában borotvaéles agyarak
sorakoztak. Feje közepén helyezkedett el a nagy területet elfoglaló, összetett szeme, kétoldalt
pedig méretes hallójárati. Az egészet csontgallér ölelte körül, védve feje kényes részeit. Testét
méretes lándzsákra emlékeztető tüskék borították, melyek együttes mozgatásával meglepően
gyors siklásra volt képes.
Egy drhen közelítette meg, és habozás nélkül kíméletlen sorozattal szórta meg fejét. A
lövedékek teljesen összetörték csontgallérját, egy golyó épp a szemébe csapódott. A lényből
gejzírként lövellt zöld, kásás vére.
A tirmolim kölyök felsikított fülsiketítő hangján, és váratlan gyorsasággal rengeni kezdett a
támadók alatt a jég. Az anyaállat valóságos rakétaként csapódott ki a felszínre, jégtörmelékkel
borítva a környéket. Pofáját hatalmasra tátotta, a belőle áradó hang pedig megremegtette az
egész környéket.
Egyenesen kölyke felé száguldott, mindent legázolva ami útjába került. Méreteivel ezt
könnyedén meg is tehette, ember nem igen látott még ekkora vadállatot.
Súlya több százezer tonnát nyomott, mely árkot hasított a sziklába emerre haladt.
„Össztűz a fejére!” − Érkezett a parancs a Drhen hadivezetőtől.
A lény hatalmas volt, a több tucat gyilkolásra született hadigép erejével mégsem vehette fel a
harcot. Ami az egyik pillanatban rájuk ordító monstrum volt, a másikban már zöld
vérpermetté változott. Egy újabb rövid sorozat pedig véget vetett a kölyök szenvedésének is.
− Jön még egy! − Jelentette az északi őrszem.
A fiatal hím szintén a segélyhívásra érkezett, nagyságban azonban még a felét sem érte el a
nősténynek.
− Engedjétek őt is közel!
Az veszélyt szimatolva megtorpant, és gyanússá vált a kölyök hirtelen némasága is számára.
− Tűz, ne engedjétek visszafordulni! − hangzottak a parancsok.

150
A lény társaihoz hasonlóan esélytelenül nézett szembe a támadók erejével, még menekülésre
sem maradt ideje.
Ezt követően csaptak le a fészek túloldalán vadászgépeik, hatalmas riadalmat okozva a teljes
állományban.
A drhenek okozta pánik gyorsan feledésbe merült az égi csapásnak köszönhetően és el is
terelte róluk az állatok figyelmét.
A tirmolimok egy ideig még keservesen üvöltöttek a szárazföld túloldalán az ijedtségtől, majd
viszonylagos nyugalom szállta meg a környéket.
− Jó munkát végeztünk. Jöhet a begyűjtő csapat.

A korvett a nőstény hatalmas teste felett lebegett, a maradék tíz drhent is kiengedte. A
begyűjtők a tömlőket maguk után húzva a tetemhez trappoltak, majd a csövet, mint egy
injekciós tűt beszúrták a lény tüskéi között, testének mélyére.
A korvett hasában felbúgtak a szivattyúk, megkezdték a testnedvek átpumpálását.
− Eddig simán ment. Ezzel az eggyel meg is tankolunk. − Sóhajtott megkönnyebbülten Bret,
míg elemezte a masszát.
Mint kiderült túl híg állapota miatt hőkezelést kellett elindítaniuk, hogy javítsanak a folyadék
állagán, megfelelő minőségre formálva ezzel a hangyáknak, ami sajnálatos veszteséggel járt.
Emiatt még két kisebb egyed is sorra került a nőstény után.
A Norbó majdnem teljes fordulatot tett, mire a hajó tele tartályokkal a magasba
emelkedhetett, a drheneket pedig újabb vadászatra küldték.
A korvett erre a célra kialakított csonkjával az egyik Hangya Cirkálóhoz csatlakozott,
elkezdve áttölteni nekik a pépes, zöld és bűzös fehérjét.
− Sokat haladtak, nem? − Kérdezte büszkén Ré Tamo−xa, a javítás alatt lévő hajóra mutatva.
− Igen − ismerte el Bret, szemmel láthatóan elég nagy területen sikerült helyre állítani a
páncélzatot − ha szeretnéd az egyik Nukh vadász odavihet, amíg töltés folyik és megnézheted
közelebbről.
− Remek lesz! Ha elég ideig tudunk maradni, hogy befejezzük a burkolatot, akkor végre
nyomás alá tudjuk helyezni a belső teret. Így a Hípertér utazás alatt is tudnánk munkálatokat
végezni rajta. − Lelkendezet timéloni elsietve.
A Korvett tartalmának kiürítése után felvette Cirkálóról a svadokat, majd ismét a bolygó felé
vette az irányt. Egy kis fennsíkon tette ki a gépeket, ahol biztosították az átmeneti tábort.
A következő forduló alkalmával, még tíz drhent, és a sikeresen megmenekült Timéloni civil
teherautókat is a felszínre szállították. Az összegyűlt társaság két csapatra oszlott, és portyára
indultak, hogy marfokat vadásszanak a saját élelmiszerkészleteik feltöltéséhez is.

Red lustán nyújtózott a vezérlő ablakában állva, karját a mellette álló ágyas derekán
pihentette. Egy hete állomásoztak bolygó körül teljes nyugalomban, és a munkálatokkal is
kiválóan haladtak.
Az ágyas hirtelen összerándult ijedtében: „Inorihk! Meg fognak támadni minket, a bolygó
túloldalán vannak!”
Az ágyas sokat erősödött, hiszen a férfinak ebben a nyugalmas időszakban bőven jutott ideje
kényeztetésére. Red agyán átfutott a Timéloni figyelmeztetése, és egy pillanatig sem
hitetlenkedett a szavaiban.
− Mit tegyünk? − kérdezte a vérébe kerülő adrenalin lökettől egyből csúcsformába lendülve.
„Menekülnünk kell, gyorsan!”
− De hát a Korvett és egységeink is lent vannak a felszínen. Nem hagyom hátra őket!
„Menjünk innen, vagy meghalunk." − Hirtelen fényfoltok világítottak fel bőre alatt, közel
kerülve az alakváltáshoz. − „Egyikük nagyon közel van!” − Könyörgött kétségbeesett hangon.

151
− Vészriadó! − kiáltotta el magát Red − Amilyen gyorsan csak tudunk energiakapukat nyitni,
távozunk!
A Cirkálón felüvöltöttek a szirénák, a hajók azonnal megkezdték a szétválásokat.
− De így nem tudjuk a bolygón lévőket felhozni! − szaladt oda egy navigátor kétségbeesetten.
− Tudom. − bólintott Red − Üzenjék meg nekik, hogy Inorih támadás várható. Ássák be
magukat, és imádkozzanak. Amint lehetőségünk lesz visszajövünk értük.
Az ellenség nevét meghallva senki sem ellenkezett, hanem kapkodva láttak munkához. A
szervizhajó visszatolta a félkész Korvetett a Cirkálón lévő állásába, majd gyorsan beparkolt a
már mozgó teherhajóba, amely egy másodpercet sem vesztegetve már meg is kezdte a kapu
nyitását.
− Ügyelni kell rá, hogy mindig a Hangya Cirkálók legyenek tőlük a legmesszebb, sémiképpen
nem közelíthetik meg őket! − Red a parancsnoki pulthoz rohant gyors egymásutánban több
ábrát is megérintve.
− Cirkáló automata védelmi rendszere aktiválva. − jelentette a számítógép kellemes női
hangján − Lőtávon kívüli célpontokat érzékelek.
Az ezredes ezután a gondolatvezérlővel lépett kapcsolatba: − Azonnal kiküldeni a vadászokat!
− De még nincs elég vezérlő hozzájuk! − siránkozott a timéloni kiképző.
− Engem az marhára nem érdekel. Amilyen hamar csak lehet legyen kint minél több gép,
pilóta nélkül nem tuják befolyásolni őket. Időt kell nyernünk, míg kaput nem tudunk nyitni a
távozáshoz.
Timéloni döbbenten nézett körül a teremben, minden székben ember gyerekek és felnőtt
kíváncsiskodók ültek. A szimulátor oktató programmal játszottak, mely a rendszerrel
ismertette őket: − „Küldjem fel mind?” − Majd tehetetlenül megrántotta vállát, hisz mást nem
tehetett.
− Rendszert élesre állítani! − kiáltotta, majd leintette a zúgolódni kezdő gyerekeket − Fiúk,
lányok, eljött a ti időtök. Megvívjátok első csatátok. Igen veszélyes ellenség közeleg, és nincs
más ki helytállhatna. Tudom ijesztő lehet ez számotokra, de ki kell tartanotok. A vezérlést
elméletben ismeritek, de higgyétek, hogy a gyakorlatban sem lesz sokkal nehezebb.
Mindegyikőtöket kíséri két, teljesen önálló biztosító gép. Fedeznek titeket, és az általatok
bemért célt veszik tűz alá. És tudjátok jól, hogyha kilövik a gépeiteket ti nem haltok meg, de
azért szeretnék minél kevesebb veszteséget. Na gyerünk−gyerünk, munkára!
Alig kétszáz székre jutott frissen képzett vezérlő, a többiben megszeppent kíváncsiskodok
ültek, akik csak egy kicsit szórakozni jöttek ide.
Katapultok egyszerre lőtték ki a vezért a két biztosítójával, a fegyverek mágneses
gyorsításához hasonlatosan.

A vadászgépeket, Cirkálójukhoz képest függőleges rács alakzatban szórták szét a

katapultok. Hasuk alól madarakhoz hasonló mozdulattal nyújtották ki szárnyaikat, melyek
mereven kattantak a helyükre.
Hajtóműveik vakító fehérséggel kezdtek izzani, anyahajójuk egyre gyorsulva távolodott tőlük.
Ezzel sajnos elháríthatatlanul növelve egyetlen hibájukat, ami a gépek nem túl nagy
hatótávolságából adódott. Ahogy az irányító jeladótól távolodtak, minden száz kilométerrel
nagyjából három százalékot csökkent hatékonyságuk.
Egy jóval nagyobb test is levált a Kutatóhajóról, úgy irányítva mozgását, hogy a vadászok
által gerjesztet fényudvar szélénél lavírozva láthatatlan maradhasson.
− Bátran lőjetek minden idegen dologra. Ha egy társatok véletlenül bevág elétek a fegyverek a
beépített szövetséges felismerő rendszernek köszönhetően nyomban leállnak. Csak bátran! −
Hangzott az utolsó, bíztató tanács.
A vadászgépek agresszíven gyorsultak terhelhetőségük határáig, ugyanis nem rendelkezetek
pilótával, akit óvni kellett volna.

152
− Az első hajó beért az elsődleges fegyverek hatótávjába ezredes. − Jelentette az egyik
fegyverzetfelelős, majd hirtelen örömmel felkiáltott. − Nem érzékelek ellenséges
fegyverrendszereket!
− Pajzsokról minden energiát az ágyúkra, maximális tűzgyorsítás!
− Igenis uram!
A gyorsan kis pontokká zsugorodó vadászok mellett lángoló energiacsomók száguldottak, az
ellipszis formájú Inorih Befogó felé.
− Pajzsuk sincs Ezredes úr.
− Akkor könnyen kilőjük őket. − örvendezett Red megkönnyebbülten − Nem is értem mit
képzelnek így.
− Ebben ne reménykedj − intette szomorúan óvatosságra Ká Time−qen − Kermit páncélzatuk
van.
Az Inorih Befogó beleremegett a találatokba, de rendíthetetlenül közeledett tovább.
A telepatikus nőstények ujjongva figyelték a közeledő vadászokat, könnyű préda reményében.
Majd örömük acsargó dühvé változott a meghódítható személyek hiányától.
A vadászgépek egy percen belül elérték a Befogót, mágneses gépágyúik millió szám ontva rá
lövedékeiket. Az Inorih hajó páncélzata felizzott a találatoktól, de komolyabb sérülés nem
keletkezett rajta. A Marzsok továbbra is dühös darazsakként rajzották körül, gyorsaságuk és
kicsinységük miatt a gyenge légvédelem nem tudott kárt tenni bennük. Lerázhatatlanul
követték, de az egyre jobban közelített a Nukh Cirkáló felé.
A Cirkáló azonban hiába küzdött, képtelen volt lehagyni üldözőjét, vagy megsemmisíteni
üldözőjét. Utolsó reménységként hozta működésbe másodlagos gázágyúit, amitől a Befogó
szinte felrobbanni látszott az újabb becsapódó találatok nyomán.
De eredményt ezzel sem értek el, az ellenséges hajó továbbra is megállíthatatlanul közeledett
kiszemelt zsákmányához.
− Kötelékvezérlő a többieknek. − jelentkezett be a vadászok főparancsnoka − Keressetek
valahol gyenge pontot, azt kell össztűz alá vennünk.
A Hangya Cirkálók energiakapui megnyíltak és sietősen távoztak rajtuk keresztül, nem
messze tőlük a teherhajó ugyanezt tette.
− Uram, a Hangya hajókról leváltak valamik távozásuk előtt. − Jelentette kiáltva a navigátor.
− Vadászok?
− Nem, ahhoz túl szabályosak, teljesen gömb formájúak és egyre lassulva keresztezik az
üldöző hajú útvonalát.
− Egyiküket hozzák be a kivetítőre. Látni akarom mi az isten történik.
− Mi a fenék ezek? − Bámulta értetlenül Ká Time−qen a megjelenő hatalmas zöld gömböket,
melyekben egy Nukh vadász is kényelmesen elfért volna.
− Több száz van belőlük! − Adta tudtul a navigátor.
A gömbök héját időközben belülről egyre erősödő fény ütötte át.
− Uram, az egyikük a mi pályánkat keresztezi! − a navigátor valósággal zongorázott
különböző szimbólumok között. − Már nem tudunk kitérni előle, orral fogunk nekiütközni!
− Foton ágyuk állj, összes szabad energiát az elülső pajzsra!
A Befogó valósággal meglódult az ágyútűz megszűntével, nem sokat törődve a hangya
gömbökkel.
„Támadnak!” − Sikította az ágyas ledobva magáról emberi alakját.
Ezredes még a páncélján keresztül is érezte a hideget, ahogy az energialény körülölelte.
− Energiakaput sikeresen megnyitottuk.
− Ütközés három másodpercen belül... kettő... egy... most!
A gömb a pajzsnak csapódva széthasadozott, formátlan izzó tömegként pattogott végig az
energiamezőn. Lecsúszva róla a hajó baloldala mellé került, csak századmilliméterekkel
kerülve el a burkolatot, hatására azonnal fortyogni kezdet a fémpáncélzat.

153
− Ezredes úr! − Kiáltott fülébe rádióján keresztül egy másik kétségbeesett női hang, a
háttérből gyerekek zokogása és a riasztó éles füttyögése hallatszott. − Ez kis majom megőrült,
kivitettem innen a gyerekeket.
„Nem szabad!” − Nyöszörögött a fejében az ágyas, de most nem a kéjtől. − „Már többen
támadják őt, most kell neki igazán energia!”
− Gyerekek maradnak, próbálja őket megvigasztalni! − Parancsolta Red, miközben a saját és
támadó hajó közötti, már mozdulatlanul lebegő gömböket figyelte.
− Ez lehetetlen. − szólalt meg a külső érzékelőket figyelő egyik elemző − Olyan mintha
mindegyik gömb apró nappá változna, óriási hőfok tombol belsejükben.
Újabb szirénák üvöltöttek fel, meghibásodásokat jelezve.
− Ismeretlen fegyvertől súlyos olvadásos károk keletkeztek a baloldali páncélzat egy részén.
A Hípertérbe lépés beláthatatlan következményekkel járhat.
− Azonnal kiüríteni és lezárni azokat a részeket!
Időközben a Befogó hajó is ütközött a mini, napszerű képződményekkel, azok fortyogva
tapadtak felszínére még hevesebb izzásra kényszerítve a burkolatot. A Kermit páncélzat még
ezt is kibírta volna, de a vadászok hullámokban érkezve ezekre a területekre csaptak le. A
túlhevült fémből nagy darabokat szakítottak le a lövedékek, az izzó masszákat egyre
mélyebben süllyesztve a hajótestbe.
Az első golyó ami utat talált a Befogó belsejébe, ártalmatlanul robbant fel a vezérlő hátsó
falában. Majd egyre sűrűbben követte a többi.
Az Inorih hajó keményen megrázkódott a belsejében szétterjedő detonációktól, aminek
következtében letért pályájáról és belépett a Norbó légkörébe zuhanni kezdve.
− Egyetlen esélyünk maradt, amíg hibákat nem tudjuk kijavítani itt ragadtunk. − az ezredes a
közelükben lévő holdra mutatott − Pajzsokat bekapcsolni. Ereszkedjenek a felhőtakaró alá, és
olyan gyorsan kerüljenek a túloldalra, ahogy az csak lehetséges!
− Igenis uram!
Red újra a gondolatirányítóval lépett kapcsolatba: − A vezérlőket rögtön kapcsolja le a
vadászokról!
− De akkor a vadászok kint maradnak. Arról nem is szólva, hogy egyszerre kiütjük az összes
vezérlőt!
− Nagyon jól tudom. De azt mondtam azonnal! − ordította az ezredes − Ha nem teszi
mindannyian ki leszünk ütve. El fogunk bújni, és a vadászok elárulnák, hogy még mindig itt
vagyunk.
A láthatáron újabb négy Befogó és egy Inorih Csatahajó jelent meg, épp mikor a Nukh
Cirkáló alámerült a hold sötét felhői közé. A korábban kilövellt energiakapu pedig lassan
elenyészett.
A magára maradt vádászokat automata rendszerük még stabil bolygó körüli pályára állította,
viszont már nem voltak többek egy halom élettelen vasnál.
A Csatahajó monumentális látványt nyújtott. Törzse végeláthatatlan hosszúságúnak tűnt,
melynek mindkét oldalán, alul−felül több kilométer kiterjedésű karmok sorakoztak
harapófogó szerűen. A karmok szorításában, több faj idegen formájú Cirkálóik raboskodtak
teljesen élettelenül.
Egy kisebb kísérőhajó pedig a flottából kiválva a jéggel borított bolygó felé indult.

A Norbó felszínén lévő egységek a zuhanó űrhajót figyelték. Jól eső büszkeséggel áradt
szét bennük a tudat, hogy ezt csakis társaik intézhették el. A zuhanás ívéből tudták, hogy több
mint ezer kilométerre tőlük fog a hajó a jégmezőbe csapódni, de felkészültek a legrosszabbra.
A légvédelem és egyéb egységek leginkább csillagra emlékeztető alakzatban helyezkedtek el,
gondosan beásva magukat a kis fennsíkon. A korvett a középpontban parkolt, bensőjének
biztonságában a teherszállító járművek és a munkakaros drhenek pihentek.

154
A csillag csúcsait a svadok alkották, a szárak metszéspontjain és a Korvett körül is a drhenek
álltak hármasával. Hátpáncéljaikat egymásnak támasztva 360°−os szöget voltak képesek
belátni, így maximális hatékonysággal fürkészhették az eget ellenség után kutatva. Valóságos
védőernyőt hoztak létre maguk felett, melyen kisebb gépeknek esélyük sem lett volna áttörni.
Ekkor viszont megjelent felettük egy másik szabályosan ereszkedő Befogó.
A hadvezető svad gyorsan lő pálya számításokat végzett, majd ágyúival bemérve azonnal
tüzet nyitott az Inorih hajóra. Ezt követően Timéloni tankok csatlakoztak a tűzijátékhoz,
színesre festve az eget a Befogó körül. Kivételesen jó szolgálatot tettek nagyteljesítményű,
lassú fegyvereikkel, a hatalmas hajó ugyanis képtelen volt kitérni lövéseik elől.
A svadok ágyútűz mellett komolyabb fegyvereket is bevetettek. Összehangolt támadásba
kezdtek páncéltörő rakétáikkal. Fülsiketítővé vált a csatazaj, ahogy burkolataik megnyíltak, és
karcsú rakéták tucatjai száguldottak el az ereszkedő hajó felé.
Mindemellett a drhen gépágyuk szűnni nem akaró zümmögése is betöltötte a teret.
− Rakétatűz eredménytelen, elhárító rendszereik visszairányítják ránk őket. − Jelezte az északi
csúcs.
− Semmisülésig szolgálunk és védünk! − Válaszolt közömbös hangon a hadvezető.
Drhenek többet is leszedtek a visszazuhanó rakétákból, de a többség becsapódott, valósággal
elhamvasztva fennsík szélének nagy részét. Két svad apró darabokra robbant, egy további
súlyos károkat szenvedett, a többiek viszont megúszták kisebb sérülésekkel.
Az Inorih hajó erősen billegett a légtérben ért találatoktól, azonban mielőtt elérte volna a
felszínt váratlanul emelkedni kezdett. Elég közel értek, hogy átvizsgálják a terepet, és végül
érdektelennek találták a jól őrzött célt. Egyetlen élő személyt sem érzékeltek aki felett
átvehették volna az irányítást, így a bolygó elhagyása mellett döntöttek.
Az emberek és timéloniak egy jól bevált trükkhöz folyamodtak. Egy igen erős, de ártalmatlan
drogot vettek be az Inorihak közeledtekor, amelytől nyomban mély, álomszerű állapotba
zuhantak, így pedig az ellenség nem érzékelhette jelenlétüket.
A Befogó távozása után nem sokkal újabb szörnyű robaj töltötte be az eget. A látóhatár szélén
becsapódott a másik hajó, kíméletlen láncreakciót indítva el.
A lökéshullám ugyan nem, de a méretes jégtáblákat lovagoltató szökőár elérte a sziklás partot.
A jeges áradat a Korvett hasát csapkodva söpört végig, különösebb károkat azonban nem
okozott, csupán egy−két kisebb horpadás keletkezett a sebesen becsapódó jégtábláktól. A
gépek kipattantak gödreikből, azok ugyanis megteltek vízzel, így félő volt, hogy idővel
belefagynak a korábban biztonságot jelentő állásaikba.
A sziklás partvonulat egy az egyben eltűnt, helyét jégtáblák torlasza foglalta el kaotikus képet
festve. Tetején elpusztultan, vagy ép haláltusájukat vívottan ott hevert a Norbó élővilágának
tárháza. Különös halak, semmire másra nem hasonlító vízi élőlények, sőt tirmolimok és
jelentős számban marfok is akadtak.
Az időjárás is különös gyorsasággal megváltozott. Egészen besötétedett, a szél pedig ádáz
tombolással kapaszkodott mindenbe, hó− és jégtörmeléket kavarva.
A gépek a Korvett hasa alatt igyekeztek menedéket keresni, továbbra is fenntartva valami
védelmet. A széleket a svadok alkották, így védelmezve a törékenyebb drheneket. Helyük
elfoglalása után nem tehettek mást, mint várakoztak egy a flotta felől érkező üzenetre, és
társaik ébredésére kábult álmukból.

Az Inorih Csatahajó kísérőivel az ütközet színhelyéhez közeledett, folyamatosan

pásztázva a környéket.
A vezérlőben ténykedő egyik rabszolga egy nőstény felé fordult: − Úrnőm, az ismeretlen
hajók energiakapukon keresztül távoztak a rendszerből.
− Úgy − bólintott elégedetten − tehát elfutottak a férgek.

155
Emberi szemmel undorító teremtmény volt. Vézna, magas testéhez aránytalanul nagy fej
párosult, mely egyáltalán nem tűnt szilárdnak. Négy gonosz szempárral rendelkezett, amik
szokatlan elrendezéssel helyezkedtek el. Feje mindegyik oldalán egy−egy pár szem villogott,
amik egymás alatt helyezkedtek el. Csak késpengeszerű vonalban húzódó szája árulkodott
arról, hogy melyik is a lény fejének eleje. Ezen keresztül nem csak táplálékot vett magához,
de percenként egyszer itt szívott magába levegőt is.
Orrnyílás nem látszott arcán, ehelyett tucatnyi nyelve szalagként lobogva bújt elő ajkai közül,
ha valami szagot vizsgált. Továbbá fülekre sem volt szüksége, ugyanis sokkal érzékenyebb
érzékeléssel rendelkezett. Feje tetején több száz nyálkával borított, vékony, átlátszó
nyúlványok ágaskodtak, melyek rendkívül összetett érzékelést biztosítottak, és ezek tették a
faj telepatikus képességeit kimagaslóvá.
Testét pergamenszerű bőr borította, mely alól valósággal kiálltak csontjai. Mivel nem
ismerték a szemérmet, így csak testét alig takaró fátylat borított magára.
Hajóik klímáját tekintve ez nem is volt olyan meglepő, hiszen a magas páratartalom mellett
trópusi forróság tombolt.
A hajó egészén nagy nyüzsgés zajlott, ahogy az inorihak az új rabszolgákat válogatták
képességeik szerint. Mint ahogy az emberek a piacon a különböző holmik között keresi a
megfelelőt, ők úgy tapogatták, szemlélték, lökdösték egymásnak a rabszolgákat.
Valami nagyot koppant a Csatahajó páncélzatán, alig érzékelhető rezgéseket keltve.
A Nőstény mentális energiájával korbácsként vágott végig a pilótán, ilyen fajta támadása
rettenetes kínokkal járt, a szenvedő úgy érezte a belső szervei szakadtak volna szét a
csapástól: − Minek mentél neki te nyomorult? Levágott kezekkel talán jobban irányítanád a
hajót?
− Úrnőm, a műszerek szerint semmi nem volt az utunkban. Nem ütköztünk semminek. De
szeretném elnézésed kérni, csak bánt újra kérlek. − könyörgött fájdalomtól teli hangon.
Ahogy kimondta a szavakat az ütközés iránya felől erőteljes robbanás érződött.
„Sérült a hajótest, idegen behatolás!” − Érkezett egyszerre több irányból az üzenet.
− Még hogy semminek. Ostoba! − Dühöngött ismét lesújtva a pilótára. − Megfékezni a
behatolókat!
Kétségek gyötörték, hogy mi, vagy ki lehet az, aki észrevétlenül képes megközelíteni őket és
rájuk is mer támadni. Épeszű lény menekülni szokott előlük, vagy távolról felvenni a harcot,
de ez egyenesen rájuk támadt.
Rabszolga katonák rohantak a helyszínre teljes fegyverzetben, mindenre képesen elméjüket
birtokló úrnőik kegyeiért.
Az inorihk távolról figyelték az eseményeket, de hamar érezték rabszolgáik pusztulását,
ahogy kisebb robbanások sora rázta meg a levegőt. Jobb híján még több egységet irányítottak
a helyszínre, de lassan félelem kezdett eluralkodni rajtuk, mivel semmit nem voltak képesek
felderíteni érzékeikkel a támadóról.
A következő hullám katonához már több nőstény is csatlakozott, hogy közelebbről
próbáljanak meg információt szerezni a rejtélyes támadóról.
A hátramaradt inorihk feszülten vártak a többiek jelentésére, akik egyetlen üzenetet voltak
képesek eljuttatni hozzájuk: "Shita!"

Jack egykori földlakó szétvetett lábakkal állva üvöltött fájdalomtól. A kard befejezte
átváltoztatását. Arca jóval oválisabbá vált, csak vonalakban emlékeztetve régi önmagára. Már
ő is kétségtelenül elhitte, hogy többé nincs köze az emberi lényekhez.
Tenyerében tartott fémgolyó hirtelen vesztette el formáját, sűrű, mézszerű anyagként folyta
körül testét. Mire tetőtől−talpig beburkolta nem lehetett megkülönböztetni a mellette álló
harcrobottól. A mögöttük lévő folyosót hullák százai borították, a vér valóságos tavat alkotott
a padlón, lassan törve előre új területeket hódítva.

156
A Jack melletti ajtó szisszenve tárult fel, mögötte pedig megjelent az ocsmány nőstény. Az
inorih kezeit könyörgőn maga elé kapta, de ekkor már késő volt. A kard hangtalanul hasított
végig testén, egy pillanatra rá a nőstény felső teste balra, míg az alsó jobbra dőlt.
Újabb lenge ruházatú katonák érkeztek, a folyosó pedig megtelt lövedékeikkel.
Jack, hogy kímélje páncélját, belépett az imént kinyílt szobába.
Árnyék viszonozta a tüzet, újabb halom katonát küldve a másvilágra. Pár másodperc múlva
viszonylagos csend borult folyosóra. A robot páncélját felszíni égésfoltok tarkították, de az
ellenséges találatok komolyabb kárt nem tettek benne. Ahogy szabaddá vált az út Jack
szellemként száguldott végig az üresé vált folyosószakaszon, a kanyarba érve viszont ismét
katonai egység tűnt fel, Inorihk társaságában.
Jack erős visszhangot verve jellegzetes hangon felrikoltott, majd ösztönösen az érkezők sorai
közé rontott. A katonákat váratlanul érte a támadás és védekezésre is kevés esélyük maradt.
Bár telepatikus támadásokkal folyamatosan ostromolták a férfit, de a fegyver energiájának
köszönhetően eredménytelennek bizonyultak a támadások.
A kard eközben suhogva szelt ketté mindent, szövetet, húst, csontot, de még a fegyverek sem
jelentettek számára akadályt. Lüktető, baljós fénnyel vibrált a hirtelen magába zárt rengeteg
életerő energiától.
Ahogy az Inorihk rémülten meghátráltak, katonáik fölött is elvesztették uralmukat. Pánikba
esve próbáltak ők is menekülni, felbontva soraikat.
Egy nőstény a mellékfolyosó felé vette az irányt, és egy vastag páncélkapu mögé zárkózva
próbált elrejtőzni. Jack követte őt és lesújtott a fémajtóra, amely sisteregve engedett a kard
nyomásának. Olvadt fémcseppek fröcsköltek minden irányba ahogy széles rést hasított az
ajtóba. A kardnak most szinte semmi nem állhatta útját, még a túloldalt lévő nőstényt is
könnyedén elérte.
A katonák maradékát menekülés közben kíméletlenül lekaszabolta, útját szinte mindenhol
élettelen testek szegélyezték. A kard már olyan erővel izzott, hogy valósággal megfőzte az
áldozatok belső szerveit.
Shitának kegyetlen mosoly jelent meg az arcán, ahogy feléledő emlékeiből felismerte a
hajóban keletkezett rezgések okát. A csatahajótól százával távolodtak a mentőegységek
távolabbi Befogók felé, és egyre csak újabbak indultak útnak tele menekülőkkel.
A páros határozott céllal haladt az orr felé, kegyetlenül elpusztítva minden útjukba kerülő
élőlényt.
A vezérlőben tartózkodó nőstény fegyveres egységek híján a dolgozókat zavarta a behatolók
megállítására, akik a biztos halálba meneteltek.
Az utolsó rabszolgák leölése a harcrobot lépett elsőnek a helységbe, akire az Inorih vadállat
módjára ugrott rá, de fizikai erővel esélye sem volt harcba szállni az érkezőkkel.
Jack aki Árnyék után érkezett gyomron rúgta az ártalmatlanul támadó nőstényt. A lény a
termen túlsó falnak csapódott, és tehetetlen rongybabaként terült el.
− Miért? − Szólalt meg selypítős természetes hangján, míg keskeny ajkai közül fekete vére
szivárgott.
− Bosszú.
− Kegyelmezz. Segíthetnék neked és…
A rúgás most a fejét érte, mely túléret paradicsomként pukkant szét. Jack az agyszövettel
bemocskolódott számítógépre mutatott: − Láss hozzá!
Árnyék megérintette a gépet, és elkezdte az általa tárolt adatokat feldogozni. Pár másodpercig
tartott az egész: − A hajót teljesen kiürítették mester, már el is menekültek a naprendszerből.
− Akkor ideje nekünk is eltűnni. − Indult meg Jack sietősen visszafelé.
A Shita Csatahajó érzékelte parancsnoka érkezését, ki egyszerűen gondolataival aktiválta a
hajó rendszereit.

157
Jack teljes rendszerellenőrzést kezdett, a feltárt hibás területekre helyreállítási parancsot adott.
Az ehhez szükséges energiát egyszerűen az Inorih hajóról csapolta le, csak ezután valósította
meg a szétválást.
Ahogy eltávolodtak, a Shita hajó páncélzata valósággal hullámzani kezdett, majd a burkolat
hamarosan hibátlan állapotú lett, mintha csak most készült volna. A különös változás miatt
leginkább élőlényre, és nem gépre hasonlított. A javítási folyamatok után a hajtóművek is
teljes erőre kaptak, meglódítva a hajót.
A hajó hamarosan nem csak a radarok, hanem a szem számára is tökéletesen láthatatlanná
vált, a Shiták ugyanis mesterei voltak az álcázási technológiának. Minden mozgás megszűnt,
csak a csillagok ragyogtak a végtelen űrben.
A hajó egyetlen kérdést sugárzott Jack agyába: „Útirány?”
− Shita anyabolygó. − Terült szét elégedett mosoly az ifjú Shita arcán.

A Nukh Cirkáló a felhők alatt navigált a hold túloldala felé, a felszíne viszont
hamarosan izzani látszott a folyamatos villámcsapásoktól.
− Jelentést kérek a hajót ért károkról. Tudnom kell meddig bírunk kitartani ebben a
környezetben.
A technikusok már a parancs elhangzása előtt is a károk felmérésén dolgoztak, de az ezredes
szavaira gyorsabb tempóra kapcsoltak.
Hamarosan egy középkorú nő lépett az ezredeshez a jelentéssel: − Amíg a pajzsokat fent
tudjuk tartani, biztonságban vagyunk. Viszont a hajót súlyos károsodás érte, amit ilyen
körülmények között lehetetlen megjavítani. És a számításaink szerint csak rövid Hípertér
ugrásokkal tudunk majd haladni. Javaslatom szerint keresnünk kellene egy közeli
szervizállomást, ahol elvégezhetők a szükséges javítások. Persze ha valaha is biztonságban
elhagyhatjuk ezt a helyet.
− Akkor rosszabb a helyzet, mint sejtettem − sóhajtott az ezredes letörten − Ha ki is jutunk
innen, fogalmam sincs hova mehetnénk.
− Van még valami Red. − folytatta a nő − Eddig nem tűnt fel, de a Shita hajó egyszerűen
eltűnt.
− Mi az, hogy eltűnt?
− Átfutottam a biztonsági adatokat, és az a helyzet, − vonta meg a vállát bizonytalanul a nő −
hogy lekapcsolódott rólunk. Nem vettük észre.
Sa Rimo−ti közben lehívta az aktuális csillagrendszernek a térképét, amelyben tartózkodtak: −
Van egy hely, ahol nagyon is örülnének a jövetelünknek ezredes, itt. − mutatott egy pontra a
semmi közepén − Ezt a helyet Kereskedő klán uralja. Nincs messze, és ők rendelkeznek
mindennel, amire csak szükség lehet. Viszont igen kapzsi egy népség és minden
szolgáltatásuknak borsosan megkérik az árát, főleg ha tudják a másikról, hogy kiszolgáltatott
helyzetben van. A Cirkáló jelenlegi állapotát tekintve pedig, hát nem lesz olcsó mulatság.
− Remélem tényleg bízhatunk bennük, de ezen még később is ráérünk aggódni. Most a
legfontosabb dolgunk, hogy kijussunk innen, mentve amit még lehet.
Kisebb tanácskozás után közös döntésre jutottak, és hajójukkal a felhőtakaró felső széléhez
emelkedtek. Kieresztettek egyet a Harrierek közül, hogy kikémlelje számukra a bolygó körüli
helyzetet. Viszont gyorsnak kellett lenniük, mert a vadász jóval érzékenyebb volt a
villámokra.
− Amúgy Ká Time−qen, érdekelne, hogy…
Timéloni felemelt kézzel jelezte, hogy várjon: − Red ne haragudj, de jobban járunk ha
egyszerűen a középső nevünkön szólítasz. Mert ahogy az egészet kiejted, valami borzalom.
− Dehogy haragszom, nekem is könnyebb lesz így. Igyekeztem jól ejteni a neveteket, de hát
szokatlan ez a mi számunkra. Amúgy épp arról akartam érdeklődni, hogy milyen anyag az a
kermit?

158
− Egy rendkívül ritka és értékes ásvány. Nem tudni miből és mikor keletkezett, vagy hogy
miért ennyire szétszórtan található. A legtöbb naprendszerben egyszerűen nyoma sincs, és a
fajok java − akár csak mi is − mutatóba látott pár darabot magából a fémből. Az ásványt
magát még soha nem láttuk, csak szóbeszédek járnak róla. Állítólag egy sötétkék színű,
kristályszerű anyag, melyet megolvasztva öntenek formára. Hátránya, hogy ezután már nem
lehet újra feldolgozni. Előnyei viszont leírhatatlanok, de már ti is kaptatok ízelítőt belőle.
− Igen, ezért is érdekelt ennyire. Érdekes honnan szereztek ennyit ezek az Inorih népségek.
A visszatérő vadászgép pilótájának jelentése szakította félbe a társalgást.
− Az Inorihk összes hajója nyomtalanul eltűnt. De valami nincs rendben, érthetetlen okból itt
hagyták a csatahajójukat. Nyugodtan emelkedtem egyre távolabb a holdtól, mikor besodródott
a látómezőmbe a hajó. Képzelhetitek, hogy halálra rémültem. De csak sodródik az űrben
élettelenül. A hátrahagyott vadászok a bolygó körül keringnek, ahogy láttam épségben
vannak.
− Ez eddig jól hangzik. És mi helyzet a Norbón maradt egységeinkkel?
− Két svadot vesztettek, a többiek megvannak.
− Nagyszerű, abban már csak reménykedhetünk, hogy nem valami csapda az itt maradt
csathajó.

Miután megbizonyosodtak az ellenség távozásáról, a Hangya Cirkálók és a teherhajó is

visszatért a normáltérbe. Kis hajóhaduk újra Norbó melletti űrben gyűlt össze, hogy közösen
folytassák útjukat.
− Talán sietnünk kellene, az Inorihk visszajöhetnek hajójukért.
− Ezt nem hiszem Red − gondolkodott el a dolgon Jumu − szerintem ők is menekültek valami
elől. Ha így elhagyták a hajót, akkor eszük ágában sincs visszajönni. Persze azért jobb lesz
óvatosnak lenni.
− Remélem igazad van. Úgyis van pár elintéznivaló még itt, akkor kicsit több időt
fordíthatunk rá. Először is a vadászokat kellene valahogy visszahozni.
− Ezen már én is gondolkoztam. − jelezte az egyik technikus − A Nukh vadászok képesek
visszavontatni őket, csak időbe fog telni.
− Rendben, akkor el is kezdhetsz ezen dolgozni. − majd Red rögtön a többiekhez fordult − A
szervizhajó pedig lásson munkához a burkolatunkon. És a Korvett is térjen vissza amint
lehetséges. A készletek feltöltésével hogy állunk?
− A Hangya Cirkálókban hetven százalék körüli az üzemanyag szint, az élelmiszerkészletek
pedig több mint egy évig elegendőek.
− Remek − sóhajtott Red kissé meg könnyebbülve − legalább ezzel nincs gond. Akkor
munkára mindenki!
Miután a legtöbben távoztak, az egyik Timéloni lépett az ezredeshez, aki jól láthatóan
izgatottnak tűnt.
− Van egy ötletem, remélem elnyeri tetszésed. A hajónk javítási költségei igen magasak
lesznek. És úgy tudom nincs miből finanszírozni ezt, ha pedig megpróbálnánk átverni a
Kereskedőket nem járnánk jól. Van egy ötletem amivel viszont megúszhatjuk az egészet.
Red érdeklődve fordult felé. − Hallgatlak.
A Timéloni az Inorih Csatahajó felé intett. − Biztos neked is feltűnt, hogy több foglyul ejtett
hajó is itt maradt. Ahogy néztem van köztük egy Altari Cirkáló, amit minimális legénységgel
is el tudunk vinni. Az árából még jókora haszon is maradna. Sajnos az Inorih hajóhoz
rengeteg ember kellene, és nem is feltétlenül biztonságos.
Az ezredes elvigyorodott. − Gondoltam rá, hogy még hasznunkra válhatnak a hajók, de nem
tudtam mennyire lenne jó ötlet. Örülök hogy felhoztad, szedj magad mellé emberek és
munkához is láthatsz.

159
Egy hetet töltöttek a bolygó körüli munkálatokkal. Befogták a vádászokat, meg felelő
állapotra hozták a páncélzatot a Hípertérbe lépéshez, és az Altari hajóba is sikeresen életet
leheltek. A vihar csillapodása után a Korvett többször is visszatért ez idő alatt a Norbóra,
tovább töltve a Cirkálókat a jégtorlaszon heverő áldozatokból.
A szükséges teendők végeztével nem maradt más lehetőségük, mint megindulni a Kereskedő
klán állomáshelye felé, bízva benne, hogy megfelelő fogadtatásban részesülnek.

160
 XIII.

A Kereskedő klán székhelyének egy gigantikus űrállomás adott otthont. Az emberek

elképedve bámulták az eléjük táruló látványt. Az út alatt ugyan próbálták elképzelni mi vár
rájuk, de ilyen monumentális látványra nem számítottak. Ameddig a szem ellátott
kisebb−nagyobb hajók nyüzsögtek, amik közül kiemelkedtek a klán gigantikus szállítóhajói,
melyek nem ritkán a legnagyobb csatahajókat is többszörösen felülmúlták. De mindez
eltörpült maga az állomás méretei mellett.
A klán több tucatnyi állomással rendelkezett szerte az űrben, az ezek közötti árucseréhez
pedig nem a megszokott Hípertér utazást választották, hanem jóval költségesebb, de ellenben
sokkal gyorsabb mesterséges féregjáratot alkalmaztak. Amibe egy hatalmas kapun keresztül
tudtak ki−be lépni. A szerkezet csillámló kék kristályos gyűrűként lebegett mellettük az
űrben, méretei szintén elképesztőek voltak mert bármelyik hajó kényelmesen áthaladhatott
rajta még a legnagyobb is. A kapuk egy hálót alkottak ezek a nagyon gyorsforgalmú utak csak
egymás közötti közlekedésre voltak alkalmasak.
Aki arra vetemedett volna, hogy kifossza a kereskedők bármelyik hajóját, búsás zsákmányra
számíthatott, de a klán fennállása óta igen kevés próbálkozás történt, és még kevesebb járt
ebből sikerrel.
Bár a klán kereskedelemmel foglalkozott, és saját haderővel egyáltalán nem rendelkezett,
vagyonukból akár az univerzum összes zsoldosát kényelmesen felbérelhették volna. Ezért
nem véletlen, hogy kevesen mertek csak ujjat húzni velük.
Ettől függetlenül nem bíztak semmit a véletlenre. Állomásaiknál állandó jelleggel jelentős
zsoldos erő állomásozott, akik gazdag honoráriumban részesültek. Cserébe hűségesen őrizték
a klánt, és külön vásárlói megrendelés esetén busás díjazásért egyes szállítmányokat is ők
kísértek. A klán maga részéről ezért is alkalmazta előszeretettel a féregjárat kapu
technológiát, mert az így állomások közt közlekedő saját hajóik a külön és privát útvonal
miatt sérthetetlenek voltak.
Az állomáson a hajóktól kezdve a rabszolgákon át minden elképzelhető szolgáltatás elérhető
volt, persze megfelelő fizetség ellenében.

Az emberekkel ellentétben a timéloniak többségét nem különösebben kötötte le a

látvány, hisz ők már többször is jártak a galaxisban szétszórt kereskedő állomások
valamelyikén.
Amint megérkeztek, zsoldos hajók tömege vette körül őket, követelve, hogy álljanak meg és
azonosítsák magukat, és adják meg érkezésük okát. Bár az állomást szabadon látogathatta
minden békés érkező, minden érkezőt komoly szigorral fogadtak.
Miután közölték, hogy kereskedni és sérült hajójukat jöttek javítatni, határozott parancs
csattant.
− Minden hajójukon készüljenek fel az egészségügyi kontroll osztag fogadására!
− Ez miféle eljárás? Most említettük milyen célból jöttünk, nem akarunk semmilyen
konfliktust. − Méltatlankodott Red értetlenül.
− Higgye el kapitány, hogy mi sem. De ha nem működnek közre, akkor távozniuk kell. −
érkezett a rövid és tömör felelet.
− Ilyenről eddig soha nem halottam a kereskedőkkel kapcsolatban. − Suttogta Rednek a
fülébe Rimo.
− Szeretném megtudni mi ez a példátlan eljárás. − Vált fagyossá az ezredes hangja.
Őket megállító hajók közé egy hatalmas csatahajó tolakodott.
− Parancsnok, teljesítem kérését, − érkezett a válasz erről a hajóról − de utána egy percet
kapnak dönteni. Galaxis szerte terjed és tombol a máris sok fajt kiirtó járvány, mely egyre

161
nagyobb méreteket ölt. Erről biztosan hallottak. A félelem ezért egyre jobban fokozódik, mi
pedig megteszünk mindent, hogy kiszűrjük az esetleges fertőzötteket.
Red jó szándéka jeleként megemlítette a Nukh ellenszert. Válaszként a túloldalról megvető
horkantás hallatszott.
− A Nukh immunrendszer olyan egyedi és különös, hogyha ez a hihetetlen állítása igaz is
lenne, mivel a Nukhkokat éppen ez a vírus irtotta ki, akkor sem érne a többi faj számára
semmit. És lejárt az idő parancsnok, döntsön. És mielőtt bármilyen trükközés merülne fel
agyában nézzen csak balra.
A megadott irányban csak most figyeltek fel a nagy összevisszaságban sorakozó szétlőtt
hajókra. Észrevehetően mindenki nagyívben kerülte a vírusveszélyesnek ítélt roncsokat, senki
nem fosztogatta a jelentős kincseket rejtő törmelékeket, sőt láthatóan egyelőre eltakarítani
sem szándékoztak őket.
− Ők azt hitték csak viccelünk. Mi a válasza?
− Jöjjenek az ellenőrzésre, felkészülünk a fogadásukra.
− Bölcs döntés. − Felelte elégedetten a túloldali hang.

Nem kis meglepetésükre az ellenőrzésre csak robotok érkeztek, melyek különböző

műszereikkel méricskéltek a Cirkáló pár helyiségén és a fő közlekedési folyosón, majd
távoztak is.
A csatahajó kapitányának barátságos mosolygós arca jelent meg egy nyitott csatornán: −
Örülök a közreműködésüknek és a negatív eredményeiknek, semmi akadálya az állomásra
való belépésüknek.
− Parancsnok. − szólalt meg Red − Megindokolná a kemény és agresszív fellépésük után ezt a
felszínes vizsgálatot?
A kérdezet engesztelőn nevetett fel. − Elnézést a viselkedésünkért, de nem vállalhatunk
kockázatot. A vizsgálatunk pedig nagyon is alapos volt. Kutatások alapján a vírus olyan
mikroszkopikus méretű, hogy légmentesen záródó helyiségből is képesek kijutni ez miatt
olyan drámai az egyik egyedről a másikra való fertőzés veszélye. Elég egyetlen fertőzött és
hamarosan kimutatható az egész hajó légterében. Szkennerjeink igaz a vastag külső
páncélzaton nem tudnak áthatolni, de a belső válaszfalak már nem jelentettek számukra
akadályt a teljes átvizsgáláshoz.
Rövid egyeztetés után a számukra kijelölt dokkokhoz kísérték a flottát, majd megindultak
tárgyalni a kereskedőkhöz.
Red döbbenten hallgatta az árat amit az egyik, alig egy métert elérő pufi, szőrös, mackószerű
kereskedő szemrebbenés nélkül megnevezett a javítás fejében. Testére rövid fehér szőrzet
simult, amely fényesen csillogott a jóltápláltság és folyamatos gondozás jeléül. Ruházatként
valami színes bársonyszerű anyagot használt, bár a sok szőr mellett megkérdőjelezhető volt
ennek szükségessége.
− De hát ezért akár egy új hajót is vásárolhatnánk. Csak meg tudunk egyezni valami
értelmesebb árban.
− Kedves barátom, nem kötelező nálunk elköltened pénzedet, mehetsz nyugodtan máshová is.
− Felelte álszerényen, tudva, hogy a közelben semmi más alkalmas hely nem létezik.
Red kínosan feszengve húzta ki magát, hisz egyetlen vasuk sem volt, főleg abban a
pénznemben, amit szőrös partnerük megnevezett: − Nem lehetne valahogy másképp üzletet
kötnünk?
− Nézd, én üzletelek, nem alkudozom sajnálatból. Kétlem, hogy bármit fel tudnál ajánlani,
ami érdekelne minket. Az Altari Cirkáló csak részben fedezi a költségeket, azt hittem ez
érthető.
− De hiszen tökéletes állapotban van!

162
− És az engem miért érdekeljen? Nem túl keresett hajó, arról ne is beszéljek, hogy lehet, hogy
loptátok. Sajnálom, de nem ér többet mint mondtam. − Felelte a kereskedő szemrebbenés
nélkül.
− Szerintem van egy ajánlatom, amitől másképp fogod látni a dolgokat. − Karolta át az
alacsonyan fekvő, de a sajátjánál még is szélesebb vállat Sa Rimo−ti, elmondva neki ajánlatát.
A kereskedő egyre kapzsibb tekintettel hallgatta a beszámolót, a végén pedig elégedetten
ütötte össze kis pamacsos tenyereit.
− Utánajárunk a kis mesédnek. Ha igazad van, amit egyelőre kétlek, akkor majd újra
megbeszéljük a dolgot. Addig természetesen a vendégeink vagytok. − kuncogott, majd
minden további nélkül távozott.
A kis tárgyalóteremből jól ráláttak a dokkra, ahol hajóik álltak, és a kis lény távozta után
zsoldos hajók jelentek meg, egyértelműen abból a célból, hogy megakadályozzák esetleges
távozásukat.
− Ez most tulajdonképpen mit jelent? − Méregette Red bizalmatlanul az összeverődött zsoldos
flottát.
− Csak annyit − felelte mosolyogva a politikus − hogy foglyok vagyunk, míg ki nem derítik
az igazamat.
− Remek! − Hördült fel az ezredes, megtörölve verejtékező homlokát. − Ez aztán a
vendégszeretet. Abban pedig csak reménykedhetünk, hogy még azóta is ott van mióta
eljöttünk. Mert félek belegondolni mit tesznek velünk, ha azt hiszik, hogy becsaptuk őket!
Hamarosan mellettük nyitott saját energia gyűrűket egy óriás szállítóhajó két Cirkáló
kíséretében, eltűnve a világűrben a Timéloni által megadott irányban.

Red a kialakult helyzet fényében szükségesnek látta azonnal összehívni a parancsnoki

kart, hogy megvitassák a kereskedőkkel kialakult helyzetet.
− Ezek a törpe medvék, hamisítatlan kereskedői mentalitással rendelkeznek a minél nagyobb
haszonszerzés reményében. Ráadásul teljes mértékben tisztában vannak azzal, hogy nincs
semmi lehetőségünk rajtuk kívül máshová fordulnunk.
− Az az, minden adu náluk van. − Morogta az asztal körül ülök közül valaki.
− Talán nem − sóhajtotta Red − de ez csak később derül ki, hogy ami ötletként felmerült
abból úgy mond üzleti alapot tudunk−e kovácsolni. Viszont jövőnkre nézve itt és most
beszerezhetünk bizonyos dolgokat amik a későbbiekben nélkülözhetetlen lehet a sikerünkhöz.
El kell gondolkodnunk mit ajánlhatunk fel csere alapként. Itt jutott eszembe a Földről
magunkkal hozott drágakövek.
Jumu azonnal jelezte, hogy szólni szeretne: − Nem vagyok benne biztos, hogy ez jó ötlet
lenne. Nincs olyan sok belőle, ami igazán jelentős értéket képviselne. Viszont a jövőbeli
hadseregünk erősítését nagyban fokozhatná.
− Most nem igazán értelek. − Lepődött meg Red és emberek nagy része értetlenül fordult az
első tiszt felé.
− Véletlenül se sértődjetek meg − szabadkozott elnézést kérően mosolyogva − de csak
elmaradott és civilizálatlan népek látják a drágakövek felhasználásában az ékszerkészítés és a
díszítés egyetlen lehetőségét. Galaxis szerte a nagyméretű kövekből fegyverek készülnek,
melyek rettenetesen hatékonyak. Nem csak a pontosságuk miatt, hanem mert a különböző
drágakövek eltérő energia sugarat adnak, melyek könnyedén hatolnak át a pajzsokon.
Hatékony védekezéshez modifikálni kell az energiapajzs szerkezetét, de ez csak mindig csak
egy fajta drágakő variációhoz lehetséges, és még ebben az estben is ötvenszázaléknyi
energiája átjut rajta. Mindenki áldásosnak tartja, hogy nem léteznek hajó ágyukhoz szükséges
méretű drágakövek. Igaz, a járványban letűnt egy faj képes volt nagyméretű mesterséges
kristály lencséket készíteni, de ők a titkukat magukkal vitték a sírba. Szerintem Kevin
értékelné a legkevésbé amint tudomást szerezne az ilyen fajta elvesztegetésükről.

163
− De ha ezek ennyire korszerűek és ilyen jók, akkor miért nem említetted idáig?
− Mert a kövek méretéből adódóan csak a földi harcokban lesz jelentős a használatuk. A
fegyverként való hasznosításuk pedig komoly gyártási technológiát igényel. A köveket
csiszolással hibátlan lencsévé alakítani jelenti a legnagyobb problémát. Sok faj nem is képes a
tökéletes kialakításukra, minél hibátlanabb a lencse annál nagyobb a fegyver teljesítménye.
De ez fordítva is igaz már a legkisebb hibától nagymértékben csökken a kibocsájtott
energiasugár ereje.
Az ezredes az iparos timéloni vezető felé fordult, mert minden klán vezető helyet kapott a
parancsnoki karban. − Mi a véleményed.
A kérdezet katonák fehér kámzsás öltözete helyett az iparosok barnáját viselte, To Zsima−pa
megsimogatta orrszarvát. − Nem sok tapasztalatunk van ezen a területen, de megfelelő
felszereléssel megoldjuk a csiszolást. − Jelentette ki magabiztosan, két vezető társa elismerő
tekintetétől övezve.
Red gyorsan szavazásra bocsájtotta a kérdést, aminek eredményeképpen a drágakövek a
tulajdonukban maradtak.
− De ettől akkor még sajnos nem jutottunk előrébb. − Sóhajtotta reményvesztetten az ezredes.
− Ezek szerint nincs semmink, amivel üzletelhetnénk.
Sajnálatosan senkinek sem akadt vigasztaló hozzáfűzni valója.

Két hetet várakoztak semmittevésben, amíg csak a timéloni Korvett helyreállításával

tudták elütni az időt. Red és kis csapata unalmukban többnyire az állomás végtelen folyosóit
és termeit járták, ahol minden nap akadt valami új látnivaló. Esténként az állomás egyik
legjobb látványt biztosító kilátójában gyűltek össze, hogy gyönyörködjenek a hajók
tömegében.
Váratlanul a timéloni hadvezető ült le Red mellé. − Egy igen érdekes dolgot láttam és
hallottam az imént. Gondoltam hallanod kell.
Az ezredes kíváncsian fordult felé, amint meglátta felcsigázott arcát.
− Az állomás egyik ivójában időztem, − kezdett mesélni enyhén pironkodva − mikor
megláttam egy Vorxinonait…
− Hogy mit? − értetlenkedett Red.
− Hát ők − vakarta meg orrszarvát Timo − egy nagyon ritkán látható faj. Ha látsz egyet és
miattad van ott, akkor az bizony nem sok jót jelent, mivel rettentő profi fejvadászok.
Hatalmas területeket járnak be az űrben bűnözők, vagy egyéb keresett személyek után
kutatva, akár még feltérképezetlen területeken is. Hajóik a maga nemükben kész műalkotások,
Korvettnél is kisebbek és mégis képesek a Hípertér utazásra. Igaz az általuk kibocsájtott káros
sugárzástól majdhogynem messziről világítanak. − halkan kuncogott egy sort a saját viccén. −
Na de nem ez a lényeg. Hallottam, hogy az egyikőjük valamelyik kereskedőnek végzett
munkát, és a célszemély után kutatva különös dolgokra bukkant. Sutyorogva beszélgettek a
mellettem lévő bokszban, ahol nem vettek észre és mindent halottam. Arról beszélt, hogy
messze az ismert űr határain túl találta meg a célpontját egy lakatlan bolygón. Szóval olyan
helyen járt ami még az ő számukra is teljesen idegen. A felszínen gyalogosan üldözte
áldozatát mert a hegyek közé menekült, éppen sikerült elkapnia, mikor rendkívül különös
dologra bukkant. Egy eldugott kis telepet talált, ahol több tucat ismeretlen faj tagjait látta.
Ráadásul gyanús módon egy mély kanyon aljára rejtették űrhajójukat, ami számára soha nem
látott teljesen idegen formájú volt. És a legérdekesebb rész itt jön, a Vorxinonaik több fajt
láttak életük során mint bárki a galaxisban, de ő megszállottan állította, hogy ezekkel a
lényekkel valami nincs rendben. Sőt, úgy gondolja, hogy közük lehet a vírushoz. Gondoltam,
hogy csak bolond és hülyeségeket beszél, de a kereskedő elég izgatott lett. A galaxis minden
tájáról megfordulnak itt vándorok és mégsem tud senki semmit a vírusról, de ha valaki
története ilyen hatást vált ki belőlük, akkor abban lehet valami igazság.

164
− Basszus. − lepődött meg az ezredes. − De itt még biztosan nincs vége a történetnek. Mit
mondott még a Vorszinai?
− Vorxinonai − javította ki Timo, majd lemondóan legyintett − de mindegy. Fogalmam sincs,
mert mint mondtam a medve nagyon izgatottá vált és felállva távoztak. Én pedig nem tudtam
volna feltűnés nélkül követni őket, hogy tovább hallgatózzak. Akár bizonyítékot is
szerezhetett, mert nem tudom miért lenne ilyen biztos a dolgában.
− Ez azért nagyon érdekes és érthetetlen, már ha egyáltalán igaz. Mit keresne egy teljesen
idegen faj a semmi közepén? Főleg ha űrhajóik vannak, akkor nem is lehetnek fejletlenek. −
morfondírozott Red a talányon. − Köszönöm, hogy elmesélted.
Ekkor azonban különös készülődésre terelte el a figyelmüket.
Zsoldos hajók kezdtek hirtelen nyüzsögni, minden hajót igyekeztek elterelni az állomástól
kissé távolabb. Jól láthatóan lázasan készültek valamire.
Legnagyobb örömükre a két hete távozott hajók tértek vissza, majd hamarosan a kísérő
Cirkálók kivontatták a teherhajó gyomrából az Inorih csatahajót. Miután hosszas
manőverezések után sikeresen a helyére vontatták a monstrumot, a kereskedők ismét tárgyalni
hívták őket.
A már jól ismert medveszerű lény fogadta őket, láthatóan jóval izgatottabban, mint előző
találkozásuk alkalmával.
− Igazat mondtatok barátaim. − kezdte azonnal lényegre térve a kereskedő, olyan stílusban,
mintha az évszázad legjobb ajánlatát hallanák − A javításokat azt hiszem ez fedezni fogja, és
pusztán baráti alapon felajánlunk nektek tíz, szinte teljesen új Nukh Rombolót.
Red szomorúan megrázta fejét: − Ne érts félre, örömmel hallom ajánlatod, de nincs állandó
állomáshelyünk. Folyamatosan vándorlunk a Hípertérben, az általad felajánlott kategória
sajnos alkalmatlan erre.
A kis medve csalódottan húzta fel az orrát: − Ez egy egyedi ajánlat volt, sajnos csodát én sem
tehetek. De lássátok kikkel van dolgotok, kaptok egy Cirkálót. Igaz kissé már korosodó, de
még tökéletesen működik.
− Mi? − Ámult el az ezredes ekkora szemérmetlen pofátlanság hallatán. − Ti nyertek több
Cirkálót és egy Csatahajót. Nem is akármilyen csatahajót. A mi szemünket meg képesek
lennétek kiszúrni egy nyamvadt hajóval?
A kereskedő sértetten toporogni kezdett, ártalmatlan pamacsos kis mancsait pedig ökölbe
szorította − Válogasd meg a szavaid! Ez nagyon is kivételes ajánlat, sosem ajándékozunk csak
úgy hajókat. De ha máshol jobbat kapsz, menj oda! Különben is ti csak megmondtátok hol
találjuk őket, de ide hozni már nekünk kellett őket.
− Ez akkor is közönséges rablás! − Dühöngött Red.
− Nyugodj le Red − vette át a szót Sa Rimo−ti, és a mackóhoz fordult − Sajnálom, a barátom
kicsit forrófejű. Tudod azért jöttünk ide, mert azt hallottuk, hogy veletek mindig lehet előnyös
szerződést kötni. Nagyon tisztelünk benneteket, de remélem ennél van jobb ajánlatotok is. Be
kell látnod, hogy nem mindennapi zsákmányt köszönhettek nekünk.
A medve szőrös pofájában ravasz mosoly jelent meg, továbbra is az ezredeshez intézve
szavait.
− Tudod mit, van egy másik ajánlatom! Mostanában tucatjával tévednek ide hozzátok hasonló
hontalan vádorrok, de bennetek látok fantáziát. Adódott nem rég egy kis gondunk, ha
segítetek megoldani, kaptok a régi mellé egy vadonatúj Cirkálót is. Plusz még egy másik
használt, de jó állapotú kis teherhajót. Sőt, feltöltjük a készleteiteket is. És ha találtok új hazát,
hajlandóak vagyunk veletek igen előnyös kereskedelmi szerződést kötni.
Red számára túlságosan is jó ajánlatnak tűnt ez az egész, hirtelen nem is tudta mire vélni a
hirtelen bőkezűségüket. Gyanakodóan fordult a kereskedőhöz: − Igazán, és mi lenne az a
feladat?

165
− Egy terjedelmes aszteroidamezőről van szó, nagyjából egy hónapnyi útra innen. A múltban
egy nekünk dolgozó fajhoz, a Xyrekhez tartozott, de sajnos a járvány őket sem kímélte.
Megadjuk az egyik megművelt aszteroida pontos elhelyezkedését, és találni fogtok ott
valamit, amit szeretnénk, ha a mi fennhatóságunk alá tartozna. Sajnálatos módon az Altari
határon húzódik a mező, és ők most azokon a területeken háborúznak az Ansuikkal.
− Kik azok? − Szólt közbe Ká Time−qen.
− Furcsa, hogy pont ti nem ismeritek őket. Ők rohanták le a bolygóitokat. Egy idegesítő
vándorló, kalózkodó nép.
− Ansui, szóval azok a bűzös rohadékok felelősek mindenért!
− Így igaz. − bólintott kezeit tördelve a kis mackó − Undorító aljas szerzetek, amint
felfedezték barátaink pusztulását betették a lábukat az aszteroidákra. Ez nem is lenne gond, de
az Altarik elűzték őket, és most saját tulajdonukként tekintenek az aszteroidákra.
− Miért nem szerzitek magatok vissza?
− Ez nem ilyen egyszerű barátom. Mi barátságos kapcsolatot igyekszünk minden fajjal
kiépíteni. Nem vetne ránk jó fényt, ha kapzsiságból lerohannánk a területüket. Ráadásul az
Altariakkal több szerződésünk is van, például szükség esetén segítenek védeni az állomásaink.
− És nem lenne kissé furcsa, ha hirtelen a ti kezetekbe kerülne az a valami? Tényleg,
tulajdonképpen miről is van szó?
− Az első kérdésedre a válasz: nem. Katonai egységeink állomásoznak a közelben lévő volt
Xyr bolygónál, és ha egy független, rebellis banda megtámadná a sziklát, akkor gond nélkül
visszafoglalhatnánk. Ez egy független terület, azé aki elfoglalja, de háborút senki nem
kockáztatna érte.
− Szóval így ismét a tiétek lehet, mint jogos hadizsákmány.
− Így van barátom. A részletekbe pedig ne menjünk bele, az a lényeg, hogy elfoglaljátok a
jelen lévő kis katonai erőt megsemmisítve. Ne maradjanak tanúk, és ne leplezzetek le minket.
Ja és bármi ami az Altarik tulajdonát képviseli a helyszínen, az törvényesen a tiétek lehet.
− Érdekesen hangzik az ajánlatod, de kissé aggaszt, hogy olyan katonákat öldösünk, akik
eddig semmit nem ártottak nekünk.
− Ez nálatok akadályt jelent? − csodálkozva tágultak ki a medve szemei, ami mellé még
homlokát is ráncolta. − Mi lenne ha megnövelném a jutalmat?
− Igazán megtisztelő, de akkor sem vagyok biztos, hogy túl jó ötlet ártatlanokat ölni!
− Pedig kaphatnátok két új Xyr Cirkálót. − Jegyezte, meg mintha csak mellékesen tenné.
Timéloniak felkapták fejüket a név hallatán.
− Jól hallottuk, Xyr Cirkálót mondtál? − Vesztette el pókerarcát Ká Time−qen.
− Igen nagytiszteletű vezér. − Hízelgett a kereskedő, magában jól mulatva.
A timéloni félrevonta Redet, vigyázva, hogy a kereskedő meg ne hallja őket.
− A Xyr Cirkálók a legjobbak közé tartoztak. Jó fegyverzettel, erős pajzsokkal és kermit
ötvözetű páncélzattal rendelkeznek. Azt hiszem nem kell részleteznem, hogy a kermit milyen
erőt képvisel.
− És ezért máris megéri megtámadni a szövetségeseteket?
− Azt hiszed ők olyan ártatlanok? Hagyták majdnem kipusztulni a népem! Akkor mi miért ne
rúghatnánk pofán őket? − Felelte feldúltan, lángoló tekintettel. − Ráadásul ők az a faj kikről
az első tiszted mesélt nem rég, az ő hajóik vannak felszerelve a mesterséges kristály
fegyverzettel.
Az ezredes sóhajtva dörzsölte meg állát, erősen töprengve az egész akció lehetséges
kockázatain.
− Tudod, nem igazán győztél meg, de az Inorihk ráébresztettek mennyire is sebezhetőek
vagyunk. Talán ez az egyetlen esélyünk, hogy bővítsük a flottánkat, és jobb eséllyel találjunk
új otthont. Remélem nem sétálunk csapdába. − emelte fel a hangját, hogy a medve is hallja. −
Elfogadjuk az ajánlatot, de teljes áron számítjátok fel az Altari Cirkálót is.

166
− Ám legyen! Nagyon örülök barátaim. − Vigyorgott már leplezetlen elégedettséggel. − A
területet a folyamatos harcok miatt nem védi komoly erő, inkább a saját bolygóikat és
állomásaikat védik, de őrjáratokra számítani kell. Ezért nem támadhattok a saját hajóitokkal,
mert könnyen lebukhattok. Hogy azonnal tudjatok indulni, és magatokat se keverjétek bajba,
kaptok két Nukh hadi Cirkálót. Kémeink folyamatosan szemmel tartják a területet, így a
védelmi erőkről is kaptok adatokat. Plusz zsoldosok is csatlakoznak hozzátok a felszíni
harcokhoz. Megyek és intézkedem! Addig készülődjetek!
Az apró medvelény kicammogott a teremből, kapzsin dörzsölgetve a tenyerét, és a többiek
számára is jól hallhatóan fütyörészett a folyosón távozása közben. Bár kockázatos volt
másokra bízni ezt a fontos küldetést, de bízott az idegenek sikerében.
− Félek, hogy valami nagy őrültségbe másztunk bele. − Nyilvánította ki hangosan Sa
Rimo−ti. − Akármit is akarnak megszereztetni velünk, nagyon kell nekik.
− Te győztél meg Time, remélem nem bánom meg. − Mormogta Red fejét rázva.
− Ugyan már, ne aggodalmaskodjatok, mint a vénnek. Inkább gondoljatok ennek a szőrös
dögnek az ajánlatára. Kockázat nélkül nincs nyereség barátaim. Kockázat nélkül nincs. −
Vigyorgott Ká Time−qen elégedetten.

A küldetésre indulók az állomás egyik katonai dokkjában gyülekeztek. Az állomás körül

különösen nagy volt a nyugalom, egy−két kósza hajó indult csak útjára, így tökéletes
észrevétlenséggel vághattak bele a kalandba.
Nem vonultak fel teljes létszámukkal, csak annyian, amennyi a két Cirkáló és négy Korvett
irányításához szükséges volt. Plusz még a katonai személyzet, és a zsoldosok. A többieket
hátrahagyták, az állomáson tökéletes biztonságban voltak, és az egyezség óta bőséges ellátást
kaptak, gyakorlatilag ingyen.
A klán által biztosított katonák vasfegyelemmel sorakoztak a dokkban a számukra kijelölt
helyen. Nem sok jót ígérő szedett−vedett külsejük alapján meglepően fegyelmezettek voltak.
A kereskedők nem árulták el pontos létszámukat, talán még ők sem tudták pontosan, de
ránézésre legalább tízezren lehettek.
Red Sa Rimo−ti mellé lépett: − Nem tudnád kideríteni, hogy ki ezek pontosan?
− Tartózkodik az állomáson egy kisebb csoport a klánjainkból. Már többször találkoztam
velük a folyosókon. Ők szerintem meg tudják mondani mi a helyzet. Amúgy is meg akartuk
kérdezni, hogy nem tartanának−e velünk a továbbiakban. Persze ha nincs ellenedre.
− Felőlem. De nem hiszem, hogy kockáztatnának, amikor maradhatnak biztonságban.
− Ez nem olyan biztos. − nevetett fel halkan − Birodalmunk szép összeget fizetett az itt
tartózkodásukért. Mondanom sem kell, már nincs aki térítse a költségeket.
Az ígért Nukh Cirkálók épp ekkor soroltak be a dokkba, hogy felvegyék a csapatokat.
− Ez nem lehet igaz − kiáltott fel a döbbenttől Jumu − hisz ez Dortuss és Antikke!
− Ezt kifejtenéd bővebben. Ez mi miatt érdekes? − Fordult felé Red.
− Semmiség, csak ők épülőfélben lévő hajók voltak birodalmunkban. Kíváncsi lennék, hogy
tudták rájuk tenni szőrös kis mancsaikat ezek a kapzsi kalmárok. − Intett fejével a lenyűgöző
látványt nyújtó, kisebb seregnyi katona felé, akik tökéletes menetben indultak meg a lenyíló
rámpákon. Bár a sereg továbbra is fegyelmezett maradt, a soraik között peckesen masírozó
kereskedő olyan indulattal ordítozott velük, hogy visszhangzott tőle a csarnok. Valószínűleg
csak az emberek és timéloniak előtt akarta bizonyítani felsőbbrendűségét, hiszen semmi más
szükség nem volt viselkedésére. Ettől függetlenül mulattató látvány volt, ahogy többször is
hasra esve döcögött a mellette hatalmasnak tűnő katonák közt.
− Ezt a bolondot. Megérdemelné, hogy valamelyik élve lenyúzza a bundáját. Amúgy
meglepett, hogy a Hadi cirkáló is szinte ugyan úgy néz ki mint a kutató. Nem vagytok túl
kreatívak. − viccelődött Red Jumuval, próbálva nem gondolni az előttük álló veszélyre.

167
− A külső burkolatuk azonos, de azért tűzerőben és páncélzatban is különböznek többek
között. Amúgy meg nektek még űrhajótok sincs, szóval inkább ne viccelődj a mi hajóinkon.
Red széles mosollyal állt továbbra is, még inkább felvidította, ahogy Jumu szinte
megsértődött a piszkálódásán.
Miután a sereg felmasírozott a hajókra Bret is csatlakozott Redékhez. Ő próbálta közelről
végighallgatni mit ordibált a kereskedő, így barátai rögtön kérdőre is vonták.
− Mit dirigált a mackó barátunk?
− Lényeget kiszűrve, a küldetés végéig mi vagyunk a főnökök, úgy kell ugrálniuk, ahogy mi
fütyülünk. Engem érdekelne valami, ha már itt tartunk. − szólt Jumuhoz, a Cirkálókat figyelve
− Mennyivel jobbak ezeknél a felajánlott Xyr Cirkálók?
− Pajzsaik, de főleg a páncéljuk jóval erősebb. Nagy teljesítményű lézerágyúik vannak, de
ezek csak akkor igazán hatásosak, ha gyengék az ellenség pajzsi, vagy már más egységek
előpuhították. Különben csak kis károkat okozva terülnek szét a találatok a pajzsaikon.
− Nem azt mondtad, hogy a kristály fegyvereknek nagyrészt átjut az energiája a pajzsokon?
− De igen. − Nevetett fel Jumu. − De azt is mondtam, hogy hozzá lehet alakítani a pajzsokat,
mivel csak a Xyrek rendelkeztek ilyen egyedi fegyverzettel, minden faj végrehajtotta a
szükséges változtatásokat védekezésül a lézerágyúikhoz.
− Értem. Lehet rosszul gondolom, de ha ilyen erős hajók, akkor nem lehet valami külön
fegyverzettel ellátni még őket? − Kapta fel fejét megnövekedett érdeklődéssel Red.
− Azt általában mindig lehet − mosolyodott el Jumu.
Az ezredes azonnal kapcsolatba lépett a Cirkálójukkal, melyet a dokk túloldalán robothajók
nyüzsögtek körül, javítását végezve.
− Szóljatok Kevinnek, állítson össze egy listát a készletek feltöltésére, mert ha minden jól
megy a két új hajó raktáraiban lesz elegendő hely. És főleg azok számára kellene valami extra
fegyverzet.
Hamarosan a Két Nukh cirkáló elhagyta az állomás védett dokkját a nyílt űr felé hajózva.
Épp ekkor nyílt meg az óriási féregjárat kapu mellettük, melyet ámulva figyeltek. Úgy
örvénylett, mint a víz, és látták benne a szinte a végtelenbe nyúló alagutat. A túloldalról
viszont csak ezüstös felületet csillogott, melyben szinte elveszett az ember tekintete.
Legnagyobb csodálkozásuk mégis az volt, amikor egy halványkék páncélzatú Inorih Befogó
bújt elő belőle.
− Eszem megáll − nyögött fel Sa Rimo−ti − nem lopták az időt!
− Ezek mit keresnek itt? Csak úgy megjelenhetnek itt? − Rázta fejét értetlenül Red.
− Bárki ide jöhet, aki kereskedni akar. Gondolom a Csatahajójukat jöttek visszavásárolni. A
kis mocskos medvék feljavították és most eladják nekik. Tudnak üzletelni.
− A rohadt szemetek. − Háborodott fel az ezredes. − Ezek nincs lelkiismeretük?
− Nekik csak nyereségvágyuk van, semmi más. − felette Jumu egyáltalán nem csodálkozva −
Bárkit kiszolgálnak ha megfizetik őket. Olyan is volt, hogy két háborús fél egy időben
dokkolt az állomáson és kereskedett. Tisztában vannak, hogy a legjobb üzleteket háború
idején lehet kötni.
Red meg értette a klán visszataszító üzletpolitikáját, de undorodott a kereskedők
kapzsiságától. Miután hajóik beléptek a megnyitott saját energiakapuikon, már nem
követhette tovább az eseményeket, és fejben is igyekezett csak az előttük álló küldetésre
összpontosítani.

Még csak pár napja utaztak, mikor Sa Rimo−ti sietett Redhez.

− Megérkezett a válasz az állomásról. Ezek a katonák Kimsaldok, most a kereskedőknek
hízelegnek ahogy láthatod. Be szeretnének kerülni a fizetett zsoldosaik közé, és ez amolyan
próba lehet a számukra. Ami még érdekes lehet, hogy Xyreket szolgálták halálukig.

168
Gondolom az ő révükön kerülhettek a Xyr hajók is a klán állomására. Ami még érdekes, hogy
éppen Altari kiképzőktől tanultak és meg a hadseregük is az övék mintájára épült fel.
− Nagyszerű munkát végeztél Rimo, köszönöm.
Az ezt követő hét eseménytelenül zajlott. A timéloniak volt birodalmának határán haladtak,
ami jól érezhetően rányomta a bélyegét a hajókon uralkodó hangulatra.
Túlságosan is unalmasan teltek a napok, mikor a vezérlőben épp szolgálatot teljesítő navigátor
kiáltott fel, aki a radart figyelte: − Uram egy ismeretlen Cirkáló várakozik mellettünk lévő
normál térben. Talán érdemes lenne megnézni mit keres itt.
− Azonnali elsőfokú készültség. − harsogta Red − Kilépünk a hajó mellett. Nem szeretnék
ismeretleneket a hátamban tudni.
Két hajójuk egyszerre lépett ki az energia gyűrűjükön, hogy a következő pillanatban feléjük
száguldó rakétával találják szembe magukat.
− Mi az Isten? Már az előtt kilőtték, hogy kaput nyitottunk volna! − Jelentette a fegyverzet
technikus.
Az idegenhez közelebbi hajó pajzsait hatalmas robbanás tette próbára.
− Ez nem olyan Cirkáló…
Kezdte Red, míg az eszmei vezető a kommunikációs felelőshöz rohant: − Nyisson egy nyílt
csatornát azonnal! − Vakkantotta a mellette posztoló tisztnek, majd ezt követően saját
nyelvükön hosszasan hadarva dühösen magyarázni kezdett.
− ...mint amilyeneket az Inorih Csathajón láttunk csapdába esve? − Fejezte be a gondolatot
Red, de látva senki nem figyel rá, inkább Rimo mellé lépett. − Ezek is Nukhoknak néztek
minket?
Timéloni feltartotta a kezét, hogy várjon.
A kivetítő hirtelen kelt életre, amin egy robosztus lény jelent meg.
Hogy milyen érzések játszódhattak le benne az emberek még csak sejteni sem tudták.
Arcformája teljesen idegen, semmihez nem hasonlítható formákat öltött. Szemei voltak a
legfeltűnőbbek melyek fejetetején foglaltak helyet kétoldalt, melyeket kaméleonszerűen
mozgatott a kívánt irányba. Arca közepét valószínűsíthető orrlyukai birtokolták, álla helyén
száznyi csápszerű valami csüngött alá, mint egy fura szakáll. Szájat nem láttak rajta, de
csápjai folyamatosan lengedeztek beszéde közben, így valószínűsítették, hogy mögöttük
helyezkedhet el.
Amint a közvetítő ablak bezárult, hosszú másodpercekig néma csend borult a vezérlőre.
ATiméloniak gondolataik merültek, az emberek pedig értetlenül, és egyben kérdően bámultak
rájuk.
− Ez ki a fene volt? Miért lőttek ránk? És most mi van? − Törte meg a csendet végül az
ezredes.
− Hogyan kezdjem? Ők a Selta nép, rögtön sejtettem ahogy tüzet nyitottak. Amúgy érthetően
Nukhoknak néztek minket, ezért támadtak rögtön. Még régebben a mi népünk mentette meg
őket a kipusztulástól, de később mondhatni cserbenhagytak minket. Mindegy is, a vezérük
átjön hozzánk, remélhetőleg mindenki választ kap a kérdéseire.
Red kérdezősködés helyett inkább kíséretet küldött a hangárba, hogy vezessék egy
tárgyalónak alkalmas helyiségbe az érkezőt. Jumuval és Rimoval az oldalán pedig megindult
a találkozásra. Ká Time−qen nem tartott velük, mert a Seltákat meglátva olyan heves
érzelemkitörés lett úrrá rajta, hogy féltek kárt tenne a másikban.
− Nem akartam kérdezősködni, de mi baja Timenek? Miért utálja ennyire őket? − érdeklőtt az
ezredes az érkezőre várva.
− Mint mondtam, megmentettük őket, és akkor becsületes jóravaló népnek ismertük meg őket.
Gyengék voltak saját kolónia alapításához, és végül a vérszomjas Merkekhez csatlakoztak.
Ennek akkor örültünk is, mert a Merkek hűsége mindig is kétséges volt, és úgy gondoltuk,
hogy Selták majd megbízhatóan a szövetséghez láncolják őket.

169
Sa Rimo−ti kénytelen volt megszakítani a beszámolót, mert a vendégük belépett a szobába.
Az őt idevezető katonák betessékelték az ideiglenesen kijelölt tárgyalóba, majd illedelmesen
az ajtón kívül várakoztak tovább.
Red a Selták másságát a helységbe lépve vehette igazán szemügyre. Nukhokhoz hasonlóan
testhez simuló ruha feszült rajta, kirajzolva roppant izmos alkatát, melyet még jobban kiemelt
két métert meghaladó testmagassága.
Kezén két karmos ujj nézett egymással szemben, melyhez megfelelően alakított
fegyvermarkolat állt ki a hátán elhelyezkedő tokból. Mellén és derekán valószínűsíthetően
hozzá való muníciós hevederek futottak körbe.
− Üdvözlet, Visak hadvezér vagyok. − Köszöntötte őket a közös nyelven enyhén rekedtes
hangján, kíséretképpen pedig tiszteletteljesen meghajolt. − Örülünk, hogy a nagyra becsült
Timéloniakkal találkozhatunk. − Majd bizarrnak tűnő módon Red felé fordította fejetetején
lévő szemeit. − És persze a barátaikkal.
Mindannyian viszonozták köszöntését. Red tanácstalanul nézett társaira, és úgy döntött, hogy
egyelőre a Timélonira hagyja a beszédet.
− Mi is örülünk, hogy találkozunk, bár lehet nem ugyanazon okokból! − Felelte fenyegető
hangon.
Selta megdöbbentő módon megforgatta szemeit: − Gondolom azt hiszitek, hogy
cserbenhagytunk titeket.
− Mi mást hinnénk? Nem érkeztetek meg a segítséghívásunkra.
− Akartunk, de rajtunk kívül álló okok miatt soha nem érkezhettünk meg.
− Óh igazán? És mik lennének azok az okok? − Érdeklődött maró gúnnyal Sa Rimo−ti.
− Elárultak minket! Mi voltunk az egyedüliek kik elindultunk birodalmatok felé. Az Altarik
és a Merkek is valami zagyva magyarázatot adtak csak, és nem tartottak velünk. Ekkor még
nem gyanakodtunk semmi különösre, de útközben csapdát állítottak a számunkra, mi meg
naivan belesétáltunk. Egyesített hajóhaduk lesben várt ránk, nem bírtunk velük, főleg hogy
váratlanul ért a támadás minket. Hatalmas veszteségeket szenvedtünk, három Cirkálónk tudott
csak elmenekülni a vérfürdőből, hogy figyelmeztessen titeket. De ekkor különös módon egy
Inorih flottába futottunk bele, ami szerintem szintén az árulás része volt. Szerencsére a
legénység megmenekült, de két hajónkat fel kellett áldoznunk, hogy elmenekülhessünk. Így
most kissé túlzsúfoltan is vagyunk a megmaradt hajónkon.
− És mégis miért tették volna? − Nézett rá figyelmesen az eszmei vezető kétkedve.
Selta tanácstalanul vonta meg roppant széles vállait: − Nem tudjuk. De be tudjuk bizonyítani
igazunkat. Vizsgálhatjátok meg viharvert hajónkat, az ő fegyvereiknek a nyomát fogjátok
találni rajta. És a hajó rendszere minden rögzít, ellenőrizd csak a memóriáját!
− Rendben − bólintott Rimo − így is fogunk tenni. Addig te itt maradsz túszként, utána
folytatjuk a beszélgetést. − a Timéloni továbbiakban egy pillantást sem vetve rá felállt és
kivonult a helyiségből.
Egy óra múlva Sa Rimo−ti és most már Ká Time−qen is vele tartva tért vissza.
− Igazat szóltál, minden nyom és a képanyag is alátámasztják beszámolód. Most már azt is
bevalljuk, hogy láttuk az Inorihkat, hajóitokat szállítva. De ez akkor is érthetetlen.
− Én is elnézést kérek Visak barátom, hogy egy ideig kétségbe vontam irántunk való
hűségeteket. − Szólalt meg szomorúan a hadi vezető. − Ha belegondolok számomra nem
olyan érthetetlen a tényállás. Az Altarik mindig is mohó, irigykedő tekintettel figyelték
területeinket. Szerintem most látták alkalmasnak a pillanatot, hogy megszerezzék őket.
Hagyták, hogy a kalózoknak elfoglalják területeink, majd őket már könnyebben legyőzik.
Ráadásul mindezt már diplomácia következmények nélkül tehetik. És most hogy mondod,
tényleg igazad van. A kereskedő klántól megtudtuk, hogy a birodalmunk bukása után máris
háborúba kezdtek a kalózokkal.

170
− Erkölcstelen férgek! − Értett egyet a Selta hadvezér. − De jól értettem, a birodalmatok
valóban elbukott?
− Sajnos igen, csak mi éltük túl az Ansui inváziót.
Visak vállai megroggyantak: − Remélem nem a mi távolmaradásunk az oka.
− Nem, nem hiszem. Ha ott vagytok csak a ti hajóitok is elpusztultak volna, a mieinkkel
együtt.
− Ez nem különösebben vigasztal, főleg hogy a flottánk, így is elpusztult. Most már
mélységesen bánjuk, hogy annak idején nem hozzátok csatlakoztunk, hanem a szószegő
Merkekhez. Bár biztosan akkor is találtak volna módot a szövetségünk hátbatámadására.
− Mik a további terveitek Visak?
Újabb tanácstalan vállrándítás volt a válasz: − Hajónk sérüléseit kijavítottuk a tovább
haladáshoz, de fogalmunk sincs hogyan tovább.
Sa Rimo−ti, Red füléhez hajolt valamit hosszasan sugdolózva, majd visszafordult a hadvezér
felé.
− Mond csak, nem lenne kedvetek egy keveset törleszteni az adósságotokból az Altariknak?
Épp őket készülünk meglátogatni.
− Ez a legjobb hír, amit mostanában halottam! − Felelte a korábbinál még intenzívebben
pörgő szemekkel.
− Ezek után mi is lelkiismeret furdalás nélkül csapunk oda nekik. − mosolygott Red, legyőzve
kétségeit.
− És ha már így találkoztunk, mivel ti is kevesen maradtatok, ha akartok, velünk tarthattok a
továbbiakban is.
− Miért, hová tartotok?
Most Sa Rimo−ti következet a tanácstalan vállrándítások sorában: − Új hazát keresünk
mindannyian, ha összefogunk biztosan sikerrel fogunk járni.
A Selta tiszteletteljesen meghajolt: − Köszönet népeitek kegyességéért, nagyra értékelem az
ajánlatot. Biztos vagyok benne, hogy maradék népem is örömmel fogadja majd. Talán
mégsem vagyunk kihalásra ítéltetve.
Red pillanatra lehunyva szemeit az ágyasra összpontosított. Az útibbi időben jött rá, hogy
kapcsolatot tud teremteni vele, és szívesen hallgatta meg tanácsait.
„Őszintén gondolja, amit mondott.” − Válaszolt a szomszédos helyiségből, ahová még a
megbeszélés előtt küldte.
− Bőven lesz alkalmatok a bizonyításra Visak! − Felette a férfi, és barátságosan rámosolyogva
szintén meghajolt.

Három Cirkáló libasorban haladt a Hípertérben egészen addig, míg egy órányira meg
nem közelítették a kijelölt helyet. Normáltérbe lépve felzárkóztak egymás mellé, és a végtelen
űr sötétjében megindultak a célpont felé. Hajtóműveik teljes tolóerővel dolgoztak, ami bár
növelte a lebukás kockázatát, mégis biztonságosabb volt, mint kisebb sebességgel megtenni a
hátralévő több százezer kilométert.
Monumentális kiterjedésű aszteroida mező keringet lassan a naprendszer szélén, melynek
három törpe nap adott fényt. Piros színükkel és vörös fényudvarukkal halványan ragyogtak az
űr sötétjében. Az apró flotta igyekezett az aszteroidák takarásában haladni, nehogy véletlenül
is megcsillanjon a nép fénye a hajótesteken.
Pár órányi utazás után megpillantották a keresett sziklát, mely holdnyi méreteivel tűnt ki
környezetéből.
− Őrjárat a hármas vektoron. − kiáltott az egyik timéloni a radar mellől − Öten vannak,
viselkedésükből ítélve még nem vettek észre, de felénk tartanak.

171
− Ha bujkálnunk kell lehet csak még többen érkeznek. Mindenki azonnali harckészültségbe! −
Adta ki a parancsot az ezredes, háromdimenziós képernyőt figyelte. − Elkaphatjuk őket úgy,
hogy ne tudják figyelmeztetni a társaikat?
− Igen, már zavarjuk a rádióforgalmazásukat, hamarosan lőtávolba érkeznek!
Pár pillanaton belül lőtávolba ért mind az öt altari vadász, akik egy méretesebb aszteroida
mögül felbukkanva, hirtelen a Nukh hajókkal találták szembe magukat. Kétségbeesett
próbálkozást tettek a visszafordulásra, de a Cirkálók teljes sebessége mellett nem tudtak már
akkora előnyt szerezni, hogy képesek legyenek elmenekülni. Plazma lövedékek robogtak
feléjük sárgán ragyogva, a találattól hármójuk egy pillanat alatt elhamvadt. A másik két
vadász az utolsó pillanatban behúzódott az aszteroida takarásába, a nyomukban haladó
lövedékek mélyen beleégtek a kőzetbe.
A Selta hajó felől két villámgyors rakéta száguldott a vadászok nyomába, melyek félő volt,
hogy kiérnek a rádiózavarás hatókörén. A rakéták fejlett nyomkövető technológiájának
köszönhetően könnyedén lavíroztak az aszteroidák között, míg halálos pontossággal célba
nem értek. A távoli fekete űrben két apró villanás látszott, majd ismét sötétbe borult minden.
− Célpontok megsemmisültek, nem sikerült időben kijutniuk.
Red elismerően nézett a nem rég csatlakozott Cirkálóra: − Ezeknek aztán nem semmi rakétáik
vannak.
− Igen. − mosolygott elégedetten Ká Time−qen barátai elismerésén. − Ők mindig is rakéta
fegyverzetet részesítették előnyben, sokak szerint nekik vannak a legjobbak. Mondhatni elég
egyedülállóak ezzel a harcviseléssel.
− Uram − lépett Redhez a kommunikációs tiszt − A Selták érdeklődnek, hogy milyen
feladatott kapnak a hadművelet során?
− Csak kövessenek minket, és tartsák nyitva a szemüket. Hátha olyan dolgot is észrevesznek
amit mi nem. A hajójuk már így is eléggé sérült, csak legyenek óvatosak. És a legfontosabb,
hogy figyeljenek, senki ne szökhessen meg a felfordulás alatt!
− Értettem uram!
Red parancsba adta pár vadász kiküldését felderítésre, és magához hívatta a zsoldosok
vezérét. A mező egyre átláthatatlanabb háromdimenziós térképét figyelte, ahogy a vadászok a
tartományt térképezték fel. Ahogy egyre részletesebb kép rajzolódott, az ezredes fejében egy
új ötlet kezdett kibontakozni. Előhívta a kereskedő kémek által vázolt térképet is, és a kettőt
egyszer kezdte vizsgálni.
− Hívják ide a vadászok parancsnokát is.
Kis idő elteltével egy katona rohant a vezérlőbe, aki lihegve lépett az ezredes elé.
− Ezek szerint te vagy a vadászok élére kinevezve.
− Igen uram, szolgálatra jelentkezem!
Az ezredes térképre mutatott: − Nyilván ismered a gépek határait. Megvalósítható, hogy az
aszteroida mezőből hátulról közelítsék meg a célt?
− Elégé sűrű itt a mező, és kockázatos a dolog. De egyértelműen végrehajtható.
− Nagyszerű. Jumu, mennyi katonát képes magával vinni a Nukh vadász?
− Négyet.
− Remek. Akkor mondom a tervet. Minden információnk alapján valószínűsítem, hogy nem
látnak nagy esélyt hátulról való támadásra. Ezért nem is figyelik ezeket a területeket. Száz
vadásszal itt szállnának le, és észrevétlenül hatolhatunk be. − Mutatott a sziklára, majd a
katonai parancsnok felé fordult. − Vannak ilyen feladathoz megfelelő emberei?
− Ilyen feladaton nem vettünk még részt, de van egy bevált rohamcsapatom.
− Gyalogosan kellene megközelíteniük a célt, ebben a kis tömegvonzásban szerintem ez
három óra alatt megvalósítható.
− Elég lesz kettő is. − Jelentette ki büszkén.

172
− Az még jobb. − most a kémek által küldött térképre mutatott − Ez az elsődleges célpont.
Nem elfoglaljuk, nem biztosítjuk, hanem megsemmisítjük. Ezen keresztül tudnának segítséget
hívni, ezt pedig nem engedhetjük. Ezért addig míg ez nem sikerül, észrevétlennek kell
maradniuk.
− Értettem!
− Támadásuk pillanatában már a felszínen tartózkodó vadászok is rájuk rontanak és mi is
berepülünk a Cirkálókkal. A kémek jelentésből ismerjük az űrvédelmi ágyúik pontos
pozícióját, így azokra fogunk elsődleges csapást mérni, még mielőtt komolyabb károkat
okozhatnának. Amint ezzel megvagyunk a Korvettek a felszínre ereszkedve bevetik a
fedélzetükön lévő erősítést. A vadászok újabb hulláma pedig további fedezetet biztosít.
Kérdés?
− Mikor indulunk? − hördült fel jól hallható izgalommal a zsoldosok vezére.
Red elégedetten bólintott, és kiadta a parancsot:
− Akkor vágjunk bele!

A száz kiküldött vadászgép gyorsan eltűnt szem elől a sziklák között. Ahogy egyre
mélyebben merészkedtek a mezőben, a sűrűsödő törmelék miatt folyamatosan nőtt a veszély.
Ez alatt a három Cirkáló észlelhetőségük határán várakozott néma csendben, négy Korvettjük
pedig katonákkal tömve várt az indulási parancsra.
A vadászgépek viszonylag gyorsan a célterületre értek, ahol pilótáik megkönnyebbülve
lélegeztek fel a kövekkel való halálos játszma végén. Minimális veszteségeket szenvedtek,
csupán négy gépet vesztettek, de cserébe sikerült észrevétlennek maradniuk. Nem volt idő
pihenésre, a gépeken tartózkodó katonák előmásztak, és a megbeszéltek alapján sorakozni
kezdtek az óriási aszteroidán. Az egymás mellett állók társaik felszerelését ellenőrizték,
nehogy bármit is elhagyjanak menet közben. Miután felsorakoztak, hatalmas ugrásokkal
indultak meg a kis gravitációban, továbbra is szoros alakzatot tartva.
Nem beszélgettek, csak légzésükre és mozdulataikra összpontosítottak, ami életfontosságú
volt ilyen terepen. A napoknak köszönhetően szerencsére minimális fényben úszott a szikla
felülete, így nem kellett vaksötétben haladniuk. Rengeteg repedésével, kiálló, borotvaéles
nyúlványaival aknamezővé vált volna sötétben a terep. Laza, omladékos talaja még így is több
ugrásnál gondot okozott.
Csak a zsoldosok szedett−vedett páncéljai vittek némi színt a kihalt egyhangú tájba.
A második óra vége felé épületek körvonalai tűntek elő a homályból. Az élen járók azonnal
megállást jeleztek, továbbiakban lassan lopakodtak előre, majd támadási közelségbe érkezve
lehasaltak a területen szétszórva heverő sziklák rejtekében.
A parancsnokuk által előzetesen kiválasztott öt személy észrevétlenül megindult az elsődleges
célpontot jelentő épület felé.

A tőr a Kimsaldok legkisebb katonai egysége, ami a Földi tizednek felelt meg. Óvatosan
lopództak előre, a vezetőjük a tőr parancsnok kézjelzéseit követve.
A talajt vizsgálva Hirtelen megállást intett, majd felszívódott az árnyékok között. Pár perces
késlekedés után tért csak vissza, kezében már a jelzőlámpáját tartotta, mellyel a Cikrálók, és a
többi katona felé fordult.
A lézerfény villogva továbbította az üzenetet: „Új, a korábbi jelentésekben nem szereplő
katonai egységek vannak a területen. Legalább négy légvédelmi üteg, bal hatszáz lépés. Két
mobil űrvédelmi ágyú, jobb ezer lépés. Nyomok alapján több tank, helyzetük egyelőre
ismeretlen.”
Ezt követően tovább nyomult a tőrrel, kikerülve egy őrjáratott melynek figyelmesen
megjegyezték mozgási irányát. Az antennákkal zsúfolt épületet elérve kissé
megkönnyebbültek, és rövid pihenőt tartottak, míg egy kis erőt gyűjtöttek.

173
Páncéljukhoz tartozó háttárolókból apró robbanótöltetek kerültek elő, melyet gyorsan a fal
különböző pontjaira tappaszottak.
Visszaútjuk már gyorsabb volt, nem találkoztak akadállyal. Sisakjaikban erősen fújtatva
buktak le társaik közé, ahol a tőr és az él parancsnok heves mutogatásba kezdtek egymással.
Az él parancsnok Redhez hasonlatosan a Kimsaldok közt nagyjából az ezredes rangnak felelt
meg.
Hamarosan, két, ötvenfős kard egység vált le a fő csapatról bal és jobb irányba, a terep
nyújtotta minden lehetőségét kihasználva settenkedésükben.
Főerő a tőr vezetésével megkezdte az előrenyomulást, elsőnek a korábban felfedezett őrjáratot
iktatták ki, majd az épület felrobbantásával megindították az ostromot.
A telepen valósággal elszabadult a pokol.
A támadók hátsó sorai, gránátesőt zúdítottak a házakkal körül vett területre.
Lapos röppályán lőtték ki őket az alacsony tömegvonzás miatt. Célzásuk emiatt nem is volt
tökéletes, de a többség szerencsésen célba ért.
A rohamot a többiek rakéta és lézer fegyverekkel kezdték meg, a kémek által ismertetett
térkép alapján minden katonai jellegű épületet megsemmisítettek.
Egy alkatrészraktárként feltüntetett épület húzódott leghosszabban előttük, melynek vékony
lemezből készült fala hirtelen semmivé lett, ahogy az Anti−gravitációs tankok maguk alá
gyűrve váratlanul előtörtek. A gépeik sorozatvetői és ágyúi kíméletlen tüzet zúdítottak a
támadókra. A páncélok mit sem értek ilyen erő ellen, a katonák testükön ökölnyi lyukakkal
estek el, a gravitációnak köszönhetően mintha lassított felvétellel készült volna haláluk.
A tankok úgy gázoltak át a rájuk hulló aknazáporon, mintha csak esőcseppek kopognának
páncéljukon.

A bal szárnynak sikerült egészen közel jutnia a légvédelmi ütegekhez, amikor megindult
a támadás. Mivel levegőből érkező támadásra voltak felkészítve, hasuk szinte teljesen
védtelen maradt a felszíni támadásokkal szemben.
Kimsaldok a kitört káoszban nem késlekedtek, szintén gránát esőt zúdítottak a feléjük
legközelebb lévő két gép alá. A légvédelmi egységet rögtön darabjaira robbantak, a
harmadikat az általuk keltett robbanás vetette széjjel.
Kissé távolabb még kettő maradt, melyek azonnal befogták a kráter felől közeledő
vadászgépeket. A berepülők első sorait valósággal lángra lobbantotta a lézerágyúk energiája,
így a vadászok nem tudtak gondtalanul a földi egységek segítségére sietni.
Altari katonák bújtak elő az épen maradt védelmi egységek testéből, és összeszokottan, profin
mozogva, az előkészített fedezékükbe rohantak. Sajátos kerámiából készült állásukban egy
foton géppuska állt, mely percenként tízezer lövést volt képes leadni. Ijesztő sugarakat lövellt
magából a fegyver, amely szinte mindent képes volt szétporlasztani szűnni nem akaró energia
áradatával.
Az ötven támadót váratlanul érte a tűz, hirtelen fedezék híján húszan nyomban meghaltak, a
találattól testük nagyrészt gőzzé és füsté vált. Groteszk módon csak lábaik maradtak meg
páncéljaik tartásában térdtől lefelé, pontosan úgy, ahogy utolsó pillanatukban álltak.
Többiek hasra vágták magukat, már amennyire képesek voltak a kis tömegvonzásban, a
mutatvány közben további hat katona lelte kíméletlenül halálát.
A Kimsald katonák viszonzott lövései, ártalmatlanul csapódtak a porcelán falba, csupán kis
mélyedéseket égettek belé. A géppuska viszont elhallgatott, és katonák tucatjai kezdtek
nyüzsögni körülötte. Próbáltak állítani a talapzatán, mivel képtelen volt célba venni a földön
fekvőket. A kisebb fejetlenséget kihasználva a túlélők felpattantak, és fedezékbe rohantak.
A fegyver hirtelen újra életre kelt, majd a lehetséges fedezékeket vette tűz alá, hogy
szétmorzsolva őket elérje a mögöttük rejtőzködő támadókat.
Majd telep irányából újabb Altari gyalogosok tűntek fel egy tank kíséretében.

174
 A vadászgépek erős légvédelmi tűzben húztak el a célpont felett, míg másik oldalukon
az űrvédelmi ágyuk energialövedékei villództak tökéletesen bevilágítva környéküket.
− Első hullám veszteségei? − Tudakolta fedélzeti számítógépétől a repülési parancsnok.
− Harminckettő, és három gép képtelen a további harcra és visszatértek a Cirkálókra. További
jelentős veszteség várható.
− Taktikát változtatunk − jelezte társainak, hangjában már érezhető feszültséggel a
veszteségek miatt − Két soros vonalba felfejlődni, távol maradunk az ütegektől, és a telep
ellen intézünk támadást! Első támadó sor elsöpör minden mozgolódást a célkörzetben.
Második sor bombázni fog, főleg a középpontban elhelyezkedő erőművet szórjátok meg.
Remélhetőleg az áramellátás megszűntével leáll a légvédelmük.
Vádászok ráfordultak a területre mélyrepülésben az épületek felett száguldottak, ágyúikkal két
tankot és több száznyi katonát leptek meg, míg éppen a Kimsald gyalogosok üldözésével
voltak elfoglalva.
Második vonaluk gépeinek hasából, ember nagyságú karcsú bombák hullottak alá, melyek
saját meghajtással is rendelkeztek és sárgás fény csíkot hagytak maguk után.
Az épületeket elemi darabjaira vetette szét a detonációk sorozata, de mind ez elhalványult
reaktor pusztulásakor. Hatalmas láng, füst és por fergeteg csapott a magasba, több
százméteres körzetben mindent hamuvá változtatva.
Sok védekező és támadó katona lelte egyaránt halálát ebbe a pokolban, mégis ők voltak a
szerencsésebbek. A rossz helyen tartózkodók életük utolsó megrázó élményét élték át, a
robbanás ereje magasra dobta őket, a kis tömegvonzás miatt pedig menthetetlenül elsodrottak,
hogy a körülöttük lévő aszteroida mező részévé váljanak.

A jobb szárnynak nem sikerült az űrágyúk közelébe jutnia, mellettük az ismerős

kerámia kordon mögött állandó őrség posztolt. Messziről kiszúrták a közeledők színes
páncéljait, nagyteljesítményű lézerkarabélyaikkal agyaggalambként szedték le őket.
Kénytelenek voltak fedezékbe húzódni, ahonnan orrukat a biztos halál ígéretével tudták csak
kidugni.
A sziklák közül fekve is látták az ágyuk nagy részét, melyeket körülölelt a statikusság
tüzelésük előtt. Kék fényívek cikáztak föl−le az égbe nyúló csöveken, melyek elenyésztek a
csóva kilövellésekor.
− Rakétákkal szedjétek szét őket. Ne merjetek hibázni! − Utasította katonáit a kardél
parancsnok.
Páncéltörő rakéták emelkedtek kecsesen a magasba, vékony csíkot húzva maguk után, hogy
becsapódva teljesen ártalmatlanul robbanjanak fel a védelmi fegyver burkolatán.
Mikor végleg elfogyott minden ötletük, hatalmas robbanás hallatszott a hátuk mögül a telep
irányából, egy erőteljes villanás kíséretében. A Kimsald katonák azonnal átlátták helyzetből
adódó előnyüket, és kiugorva fedezékeik mögül célba vették a kerámia kordon mögötti
területet.
Ahogy az Altarik figyelmesen pásztázták a területet célpontok után, éppen szemközt kapták
energiafejlesztőjük pusztulásában keletkező villanását, ezzel kis időre valósággal mind
megvakultak.
A támadók nagyobb része tűz alá vette őket, míg összegörnyedve két tőr az állásaik felé
kezdet rohanni.
A kordon tövében hasra vetették magukat, és az öveikről leaggatott gránátokkal megszórták a
túloldalt. Szitkozódások, majd a következő pillanatban robbanások hallatszottak a fal
túloldaláról, amit égbe repülő testrészek kísértek.
Egy−egy kard életben marad katonái rohanták le a védtelenül maradt ütegeket. A lő kezelők
nem kaptak esélyt, mire feleszméltek már késő volt a védekezésre.

175
 A Cirkálók közelebb húzódtak a meteorhoz, de még így is jelentős távolságból lőtték ki
a felszínre telepített űrágyukat. Igaz mire sikeresen megsemmisítették őket már felesleges
volt, mivel az áramellátás megszűntével azok is leálltak.
Ellentétben a mobil egységekkel, melyek saját erőforrással rendelkeztek. Amint érzékelőik
befogták lő határuk szélén alá ereszkedő Korvetteket, a hozzájuk közelebb esőt fogták
kereszttűzbe. A nagyobb hadihajók ellen tervezet védelmi ágyuk ilyen távolságból is
könnyedén ütötték át az energiapajzsait, páncélzata pedig innen már nem jelentett számukra
igazi akadályt. Tüzek csaptak fel a belsejében és robbanások sorozata rázta meg, hamarosan
nem volt más mint lángokat és szikraözönt lövellő roncs.
Heves detonációval csapódott a meteor egyik mély kráterébe, ami a robbanás hatásait
ártalmatlanul a magasba terelte.
A másik Korvett szerencsésebb volt. Bár a sietségtől a hasa kicsit erősen csapódott érkezéskor
a sziklákhoz, de különösebb baja nem esett, csak a benne tartózkodó katonák szerzettek
kisebb zúzódásokat. Az ajtók a törzs több pontján rámpaként csapódtak le, hogy rohamra
indítsa a testéből harckedvükből mit sem vesztett ezerötszáz utasát.
Haragos üvöltéssel, vadul vetették bele magukat a csatába. Társaik elvesztéséből eredő
bosszúvágy pedig csak fokozta gyilkolási vágyukat. Apró bogarakként szaladtak ki a hajóból,
kíméletlenül neki rontva az egyre szórványosabbá váló ellenállásnak.
Felettük éppen a Nukh vadászok húztak el, pilótáik szánakozón figyelték a lezuhant, lángoló
Korvettet. A sors fintoraként ez ép annyi időre terelte el figyelmüket, hogy késve észlelték a
telep mellett húzódó kanyonból felröppenő elfogó rakéták százait, melyek azonnal befogták
gépeiket.
Őrült fogócska kezdődött az aszteroida körül, próbálva menekülni a lerázhatatlannak
bizonyuló rakétáktól. Sok gép elpusztult a találattól, hogy majd elenyésző maradványaik
hópehely lassúságával hulljanak alá a csatatérre.
A túlélők visszamenekültek Cirkálóik védelmébe, melyek elégtételre szomjazva, a mélyűr
biztonságából ágyúzták a hasadékot. Perceken keresztül csak hihetetlen magasságokba csapó
robbanások látszódtak, ami jelentős muníció készletekre utalt. Mire biztonságosnak ítélték a
helyzetet újabb támadáshoz, a füst−és porfelhő takarásából a korábbinál kétszer szélesebb
kanyon bukkant elő. A maradék vadászgépek a biztonság kedvéért teljes sebességgel
ereszkedtek a kanyon mélyére, hogy végig repülve rajta mindent porrá és hamuvá
bombázzanak.

Bal szárnyon az él parancsnok az erőmű robbanása után kábultan nézett körbe. Egyedüli
mozgásként úgy ötszáz lépésnyire, egy fejre állt tank próbálkozott hidraulikus rásegítőivel
talpra állni. Egy pillanatig bámulta a kétség kívül mókás látványt, mikor hirtelen feleszmélt és
elkiáltotta magát: − A géppuska!
Az Altari állás tökéletes nyugalomba burkolózott, a védekező katonák eltűntek. Rájött, hogy
minden bizonnyal őket is elérte a telep robbanásának ereje. Vadul ugrott talpra ismét
felordított: − Ostoba, lusta barmok! Mindenki talpra, el kell érnünk a foton fegyvert, mielőtt
visszakaparintják!
Senkire nem várva magányos rohamra indult, mikor maradék tizenhét katonája még zsongó
fejjel próbált felállni. Gyors és erős ugrásaival hamar az állás hoz ért, folyamatos tüzeléssel
rontva a barikádok közé. Öt Altari katona már magához tért éppen felguggoltak, mikor gyors
egymás után hármójuk sisakját átszakították a támadó lövedékei. Még egyikükkel végzett
mire azok marok lőfegyvereikkel leterítették.
Az egyedüli túlélő a fegyverállvány felé ugrott, de még pont időben megérkeztek a többiek.
Amint meglátták parancsnokuk élettelen testét veszett harag támadt bennük és gyilkos tűz alá

176
vették az egyetlen túlélőt. Csak akkor szüntették be a tüzet, mikor felismerhetetlen masszává
lőtték az altarit.
A Foton géppuskával pedig a még mindig vergődő tankot vették célba. Az Anti−gravitációs
gépet folyamatosan érték az energia lövedékek, és a rakéta találatok, de csodával határos
módon még mindig kitartott. Már majdnem sikerült talpra küzdenie magát, mikor a foton
lövedékek által meggyöngített részen az egyik rakéta utat talált a tank belsejébe és hatalmas
tűzlabdává változtatta.

A csata folyamán először érkezettek jó hírek a kommunikációs csatornán.

− Bal oldal tiszta!
− Jobb oldal tiszta!
A középső területről a fő rohamegységtől, nem érkezett semmilyen válasz. Azon a területen,
minden élőlény és gép mehetetlenül megsemmisült az erőmű detonációjában.
A második hullámban érkező Korvettek által biztosított erősítés eldöntötte a csata sorsát, a
jelentős számban megcsappant védőket ekkor már könnyedén felmorzsolták.
Bret kisétált az általa irányított Korvett rámpájára, ahol az égő hajójuk és a romos telep
látványa fogadta. Könnyeivel küszködve figyelte a roncsokat, ahol több mint száz timéloni és
ember veszett oda egy pillanat alatt, a sérültekről nem is beszélve. Viszont új páncélzatuk
ismét jól vizsgázott, a túlélők csak viselésének köszönhették életüket. A korvetten tartózkodó
Kimsaldok nem is voltak ilyen szerencsések, a több mint ezer katona közül csak egy−két
mászott elő élve.
A helyszínen Bret volt a legmagasabb rangú, így az idősebb Kimsald kard parancsnok aki
vezetőjük eleste után átvette csapatuk rányitását, neki jött jelentést tenni.
− Veszteségeink súlyosak, de a területet sikerült teljes egészében az ellenőrzésünk alá vonni.
Szeretném megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjak amiért minket hoztak magukkal
és így bizonyíthattunk a kereskedő klán előtt. És részvétem az áldozataikért.
− Igazán hősiesen harcoltatok − ismerte el a férfi − nélkületek nem győztünk volna,
köszönjük. Nyugodjanak békében a te társaid is.
− A katonáim elkezdték begyűjteni a hadizsákmányt. A pontos jelentést megkapja a
munkálatok végeztével. Továbbá találtunk telep középpontjában egy bánya lejáratott, ezt volt
az egyik szállítócsillében. Gondolom emiatt ilyen értékes ez a hely. − Nyomott a markába egy
sötétkék kristálydarabot majd távozott.
A zsákmányt a zsoldosok a korvettekhez gyűjtötték össze.
Először önjáró védelmi egységek tűntek fel, lánctalpaikon lassan közeledve. De volt még
épségben maradt űrvédelmi ágyú, két légvédelmi üteg, a foton géppuska, rengeteg
kézifegyver, és számtalan egyéb felszerelés.
Seny jelent meg kedvese mellett, végignézve ő is a telepet uraló káoszon.
− Alig védett. − Próbálta utánozni a kereskedő hangját dühösen a nő. − Arra viszont nagyon
kíváncsi lennék, hogy miért olyan fontos számukra ez a szikladarab?
− Hát ezért. − Dobta oda neki a férfi a kristályt.
Seny körbeforgatta, majd értetlenül a férfira nézett: − Miért, mi a franc ez?
− Én is csak tippelni tudok drágám, de valahogy úgy érzem, hogy ez csak a híres kermit
ásvány lehet.
− Oh. − sóhajtott fel meglepetten a nő, most egészen más szemmel újra megvizsgálva − Így
már minden érthető. Ha ennyire védik, igen komoly lelőhely lehet alattunk. Gondolom innen
lehetnek a Xyr hajók kermit páncéllal felszerelve.
− Igen − folytatta a férfi − bizonyára, míg létezett a Xyr birodalom, a jó kapcsolatuk révén a
Kereskedő klán is részesült belőle. De kihalásukkor az Altarik reagáltak gyorsabban, és az
első adandó alkalommal rögtön megszállták. Ez nem tetszett a kis medvéinknek, valószínű
ebből a buliból már kimaradtak volna, és nem játszhattak volna a kis kék kristályaikkal. És

177
sajnos gyakorlatban láthattuk Jumu által ismertetett drágakő nehézfegyverek munkáját. −
Nézett bánatosan a zsákmányolt foton fegyverekre.

A Selta Cirkáló a meteormezőtől kissé eltávolodva járőrözött a mélyűrben, miközben

háromszáz vadászgépe fáradhatatlanul nyüzsgött körülötte.
− Visak Rakétahordozó parancsnok hívja Red ezredest! − Lépett kapcsolatba a Nukh
Cirkálóval.
− Itt Red, hallgatlak.
− Hajók közelednek felénk, jelentős erőfölénnyel. Nem hiszem, hogy Altarik lennének, de
támadó alakzatot vettek fel. Egy csatahajó négy Cirkálói kíséretében, fél órán belül ide érnek.
− Értem parancsnok, húzódjon ide mellénk. Azt hiszem itt az idő a távozásra. − Majd a még a
felszínen tartózkodó Korvetteket hívta. − Vendégeink jönnek. Hagyjanak félbe mindent, és
azonnal térjenek vissza a Cirkálókra!
A figyelmeztetésre mindenki visszamászott a korvettekre, ahol valósággal nyomorogtak a sok
zsákmányolt készlet mellett. Negyed órán belül csatlakoztak a cirkálókhoz, és indulásra
készen álltak.
Hatalmas robbanás villanása látszódott még messze tőlük az űrben, több apró meteort is
milliónyi darabra törve.
− A kereskedők zsoldos hajói azok. − azonosította a közeledőket a fegyverzet technikus, míg
egy közelebbi találat enyhén megremegtette Cirkálójukat − Figyelmeztető lövéseket adnak le
ránk, nem viccelnek.
− Rohadnának meg, hisz egy oldalon állunk! − háborodott fel az ezredes.
− Jobb lesz, ha inkább gyorsan távozunk − lépet a vezérlőbe Bret kezébe nyomva a kermit
ásványt − csak biztosak akarnak lenni benne, hogy elmegyünk. Nehogy véletlenül a valódi
zsákmánnyal távozzunk.
Az ezredes belátta, hogy barátjának teljesen igaza van. Ez a hely túl nagy falat a számukra a
továbbiakban, ilyen kincsért darabokra is képesek lőni őket.
− Hajókat megfordítani, telje sebességgel elhagyjuk a naprendszert.
A Cirkálók messze eltávolodtak a mezőtől, nehogy a közeli gravitációs mezők, bezavarjanak
a Hípertérbe való lépésükkor. Biztonságos távolból energiakapukat nyitottak és sietősen
távoztak, hátrahagyva a területet biztosító zsoldosokat.

178
 XIV.

Visszaútjuk eseménytelenül zajlott, az állomáson maradt Timéloniak és emberek

egyaránt kitörő örömmel fogadta az érkezőket.
Az emberek lopva vizsgálták tekintetükkel az újonnan hozzájuk csatlakozókat, nehogy
véletlenül megsértsék őket, viszont annál nyíltabban mustrálták végig Rakétahordozó
Cirkálójukat.
A Selták azonnal észrevették az űrállomás körül parkoló rengeteg hajók közt két sajátjukat,
melyeket ráadásul mostanra már teljesen fel is újítottak. Már elveszettnek hitték őket, ezek
szerint legyőzőik már túladtak a hadizsákmányon eladva őket a kereskedő klánnak. Mit sem
sejtettek arról, hogy régi és új barátaik adták tudattalanul a klán kezére.
Red, Jumu, Visak és Sa Rimo−ti azonnal a kereskedőhöz indultak, aki jóval nyájasabban
fogadta őket a megszokottnál. Ezt az is bizonyította, hogy eddigi sivár tárgyaló helység helyet
egy impozáns látványt nyújtó tárgyalótermükben fogadták őket, melynek berendezései
felértek egy kisebb vagyonnal.
Művészi aprólékossággal készített fa bútorzat, padlót gyönyörű kézi szövésű szőnyegek
borították. Falakat pedig különös erezet mintázatú faburkolat borította, tökéletes harmóniát
teremtve ezzel a helységben. Ehhez jöttek az emberi szem számára ismeretlen egyéb
kiegészítők, valamint különleges állatok trófeái.
− Üdvözöllek benneteket, kedves barátaim!
− Mi is téged. − Mormogta Red az orra alatt, majd dühösen neki támadt. − Jóval nagyobb
erők védték azt a helyet, mint ahogy állítottad!
− Mi erről nem tudtunk. − felelte tökéletesen ártatlan ábrázattal.
− Akkor talán azt akarod mesélni, hogy erről sem tudtatok? − Dobta a kermit ásványt az
asztalra.
− Tehát kutakodtatok, és most okosnak hiszitek magatokat? − Torzult el az arca egyáltalán
nem bizalom gerjesztően.
− Még ha kutatni kellett volna − legyintett Red belerogyva az egyik székbe − Mikor a
zsoldosok összeszedték a hadizsákmányt, ezt is akkor találták. − intett fejével a kristály felé −
Nem keresték, ott volt annak az átkozott telepnek a közepén! Akkor is belebotlottak volna, ha
nem akarnak.
A medve meglepetten pislogott ekkora műveletlenség láttán, majd ismét elmosolyodott a
székek felé intve: − Üljetek le barátaim, és akkor beszéljük meg a továbbiakat.
Miután mindenki kényelmesen elhelyezkedet, fiatal bocsok jelentek meg frissítőket és
különböző gyümölcsöket szolgálva fel.
Miután mindenki fogyasztott valamit, újra megszólalt a kereskedő: − A két Xyr Cirkáló már
oda is állt a tiétek mellé a teherhajóval együtt, készlet listát is teljesítettük. De jó szándékunk
jeleként hajlandóak vagyunk a veletek jött, és ha jól tudom hozzátok csatlakozott Selta hajó
sérüléseit is kijavítani, és készleteit feltölteni. Továbbá még kérhettek egy nem túl nagy
szívességet. Na de a legjobbat még nem is mondtam − csapot nagyon emberien a homlokára
mintha csak most jutott volna az eszébe − most egyszeri alkalommal ötven százalékos
kedvezménnyel vehettek tőlünk hajókat. Nem nevezhettek lelketlennek.
Ezt követően viszont a medve már nem hajlandó üzletről beszélni és hamarosan az ajtaja előtt
találták magukat.
− Ez a bosszantó kis hólyag − dühöngött Sa Rimo−ti − jól tudja a mocsok, hogy semmi
pénzünk nincs, azért tett ilyen kedvező ajánlatot!
− Én annak is örülök, hogy helyreállítják a Cirkálónkat. − csapta hátba elégedettebben Visak,
amitől úgy megtántorodott, hogy a politikus még Redet is majdnem fellökte.

179
− Ez az, nézzük a pozitív oldaláról a dolgokat. − vigyorodott el az ezredes − És már van is
egy ötletem a szívességükkel kapcsolatban. Mindenkit hívjatok össze a kutatóhajóra aki
számit. Lehetőleg minél gyorsabban.
Visak nem tartott velük, inkább saját hajója felé vette az irányt, hogy szemügyre vehesse a
munkálatokat.
Egy komppal indultak vissza a hajóikhoz, annak a fedélzetéről pillantották meg először az
újonnan kapott Xyr cirkálókat. Nem voltak olyan hosszúak, mint a Nukh hajó, de még egyszer
olyan szélesek, felépítményük pedig teljesen ék alakú volt.
Alján és tetején emelkedett ki összesen hat, meglepően fenyegető lézerágyú torkolat. Úgy
helyezkedtek el a törzsön, hogy körbeforogva 360fokban legyenek képesek tüzelni.
Ezüstös páncélburkolata lágy kékséggel csillogott a kermittel való ötvözés miatt, melynek
stratégiai pontjain lézer légvédelmi ütegek sorakoztak.
− Hát egy biztos, nem néznek ki rosszul. − mormolta elismerően Jumu.
A kapott teherhajó csak jelzéseiben tért el a már a meglévőtől, amúgy olyanok voltak, mint
két tojás.
Timéloniak egyikükkel kapcsolták össze a már teljesen ép burkolatú Korvettjüket. Távozásuk
óta mindegyik faj szerelői folyamatos váltással egy pillanatra sem álltak le a javításával. Még
ennyi idő után is lázas munkafolyamatok zajlottak belsejében.

A fedélzetére lépve Jumu és Red a mozi terembe indultak, melyet átneveztek

tájékoztató csarnoknak, Rimo eközben saját társaihoz sietett.
Egy órán belül zsongva kezdték a termet megtölteni Timéloniak és Selták, lassan elfoglalva
minden széket.
− Egy kis csendet kérnék! − szólalt meg Red. A helyiség akusztikájának köszönhetően
mindenhol tökéletesen lehetett hallani hangját, amire mindenki elhallgatott, és kíváncsian
figyelték szavait. − Mint gondolom, már mindnyájan tudjátok, hogy jelen pillanatba négy
Cirkálóval, két Korvettel és ugyan ennyi teherhajóval rendelkezünk. Ez komoly előrelépés a
kezdetekhez képest. Viszont túl kevesen vagyunk ahhoz, hogy mindet teljesen feltöltsük.
Ezért úgy gondolom, hogy toboroznunk kellene.
− Toborozni. − nevetett fel Ká Time−qen − Ebből a csőcselékből, akiket itt találunk? − intett
kezével az űrállomás felé.
− Nem egészen erre gondoltam. Először is lenne egy kérdésem mindenkihez. Nem lehetséges,
hogy népetekből bárhol az ismert világegyetemben találhatóak még túlélők? Bárhol, akár
ezren, vagy csupán százan.
Több kar a magasba lendült mindkét oldalon.
Red elsőnek hatalmas társai között csenevésznek tűnő Seltára mutatott, megadva számára a
szót.
− Zorvez vagyok, hajónk másodparancsnoka. Ha vannak még fajtársaink azok csakis a Merk
bolygók valamelyikén tartózkodhatnak. Valószínűleg ellenállásba szerveződve, vagy
bujkálva. Biztosan vadásznak minden élőre azok a vadállatok.
Red kérdőn a Timéloniakra nézett.
Sa Rimo−ti tehetetlenül megvonta a vállát: − Nézd, előfordulhat, hogy vannak kisebb
létszámú klánok, akik elszakadtak a volt birodalmunktól, vagy valahogy sikerült
megmenekülniük, de nem tudom.
− Rendben. − felelte az ezredes − Nem is kell pontosan tudnunk. Elég ha a remény megvan.
Az az ötletem támadt, hogy megkérjük a Kereskedő klánt, sugározzon szét egy általunk
megfogalmazott rádióüzenetet.
− Polmi vagyok. − állt fel egy az átlagtól nem sokkal karcsúbb Selta, de formáiból ítélve ő
lehetett fajukban a gyengébbik nem. − Nem hiszem, hogy az állomás által sugárzott rádióadás
elérhetné a kívánt hatást.

180
− Először én is így képzeltem. − válaszolt a férfi − De ha jól tudom a Kereskedő klán szinte
minden ismert területen képviselteti magát egy ilyen állomással. Ha mindegyik állomás
sugározná az üzenetünket, az nem lenne elég hatásos?
Először halkan morajlani kezdett a tömeg, majd egyre fokozódott a hangulat, ahogy a
Timéloniak hallatni kezdték berregő hangjukat, míg a Selták lábdobogással fejezték ki
tetszésüket.
− Reméltem, hogy elnyeri tetszésetek. Akkor viszont fogalmazzuk meg az üzenet szövegét,
együtt! − igyekezett Red túlkiabálni az általa keltett lármát.
Több órányi vitával és viccelődéssel eltöltött tanácskozás után megszületett a megegyezés. Sa
Rimo−ti önkéntesen vállalta a Kereskedőkkel való tárgyalást a továbbításáról.
A többiek pihenni tértek szállásaikra. Red sajgó fejjel, szellemileg teljesen kimerülve ért
vissza szobájába, ahol most egyáltalán nem vette zokon az ágyas kijelentését: − „Éhes
vagyok.”

Pár órás pihenés után elindult visszatérése utáni első ellenőrző körútjára.
Az ágyas is vele tartott elégedetten simulva a férfihez, mert érezte, hogy ő ezt szeretné.
Hangárjukban meglepve tapasztalta, hogy Sa Reme−se irányítása mellett, ép egy félkész
Harriert szereltek össze az üzletelt alkatrészekből. Az ezredes lenyűgözve vette észre, hogy az
állványzaton a régebbiek mellett kilenc új, harcra kész vadász sorakozott.
A fiatal Timéloni boldog mosollyal lépet hozzájuk: − Látom, tetszik amit látsz.
− Nem tagadom. De miért csak ennyin csináljátok?
− Mert a többiek a Korvettet javítják, de ezzel a munkával sem akartunk leállni. Ez a Kevin
nevű egyedetek egész jó készletrendelést adott le. Kereken kétezer Nukh vadászgép
hajtóművet szerzett.
Red elismerően füttyentett: − Ez igen.
− A kereskedőknek mondjuk nem nagyon tetszett a dolog, de hát megígérték a készletek
feltöltését. Még mindig szívesebben teljesítették az alkatrész igényünket, minthogy kész
vadászokkal kelljen feltölteniük a hajónkat. Szóval jó munkát végzett.
− Tényleg, ő most hol van?
− Valamelyik Xyr hajón. Választott hozzá új fegyvereket, ahogy kérted. De hatalmas az
energia igényük, ezért új reaktorra is szükség volt. Ha jól tudom épp azokat szerelik be.
− És milyen fegyvert szerzett? Egy lövésből megöl bárkit?
Reme hangosan felnevetett, majd megrántotta vállát: − Na látod ezt erősen kétlem, pedig
fogalmam sincs milyen fegyvert szerzett. Na de mesélj te is. Milyen újdonságot tapasztaltál
meg az ágyasról? Tudod, hogy engem minden érdekel. − Kíváncsiskodott a nőt
tanulmányozva tekintetével.
− Azt tudtad, hogy energia lény formájában védelmez?
− Persze. És ereje növekedésével egyre fokozódó hidegség érzettel.
− Nagyszerű, azért remélem nem fogok megfagyni. Más semmi amit ne említettél volna.
A Timéloni csalódottan sóhajtott hitetlenkedő arckifejezéssel bámulva rá.
Nem akarta említeni, hogy ő már rájött a nagy titokra, miért nem változik vissza
energiaformájából ágyas alakjába mások előtt. Bármikor képesek voltak minimális energiát
felhasználva alakot váltani, de közben elmaradt rólok a ruha. Ezért egyszerűen egyik gazdája
sem tette volna hölgyét szívesen közszemlére meztelenül, ők pedig mindig tulajdonosuk
akarata szerint cselekedtek.
Ezért inkább minden jót kívánt további munkájához, és folytatta útját, mert ha rajta múlik
nem ez az ágyas lesz az első melyet mások is láthatnak energialényből emberré válni.

Az egyik Nukh vadászgéppel vitette át magukat a készülő timoléni Korvett fedélzetére.

− Hello Red. − Bill lépett hozzá. Kezeit széttárva körbemutatott. − Jól haladunk, nem igaz?

181
A falakról sok helyen hiányzott a burkolat, feltárva a mögöttük lapuló elektronikát és vezeték
halmazokat. Viszont a tűzvészre utaló nyomok teljesen eltűntek, és a padló finom remegésből
érezte a már működő reaktort, és a mostani csendben hallani lehetett a létfenntartó
berendezések halk búgását is.
− Igen, tényleg szép munka. Hol tartotok éppen, sok munka lesz még?
− Éppen a számítógép memóriatárát töltik fel, majd a műszereket próbáljuk finom hangolni.
− Akkor már szinte kész is?
− Azért még nem. A fegyverzet és hajtóművek működésbe hozatala még hátra van, és
szerintem kemény dió lesz. De megoldjuk, szerencsére minden megvan hozzá.
− Szóval még van mit dolgozni. Nagyjából mennyi időbe telik az egész?
− Hozzávetőlegesen két hét, de kicsit tovább is húzódhat.
− Értem, akkor jó munkát. Tényleg, jártál már az új Cirkálókon?
− Persze. − vigyorodott el a szerelő − Igazán veszélyesek a kicsikék, főleg ha megkapják az új
fegyvereket.
− Mik azok? − türelmetlenkedett kíváncsian az ezredes.
− Majd megtudod Kevintől, és ő meg is tudja mutatni. − titokzatoskodott a férfi, majd búcsút
intve visszamászott a padló alatti szervizalagútba, egy őt szólító hangot követve.

Red és az ágyas vagy fél órányi kavarodás után érkezett meg a helyes cirkálóra,
amelyen Kevin is éppen dolgozott. A hajó elsőre kész útvesztőnek bizonyult, többszöri
útbaigazítás után is képesek voltak eltévedni, de végül sikerült megtalálniuk azt a szintet és
helységet amelyben a fiú tartózkodott.
Belépve tágas teremben találták magukat, melyet egy üreges belsejű, csonka kúp alakú
szerkezet foglalt el. Tetejére a drhenek épp hatalmas gömböt illesztettek, melyhez Kevin
utasításai szerint a robotokra, a plafonon elhelyezkedő energia elosztóból aláfüggő,
karvastagságú kábelrengeteg rögzítése várt.
− Hello − köszönt rá Red.
− Hello − viszonozta az üdvözlést, gyorsan lemászva hozzájuk a gép oldalán. − Most már
értem miért cserélted le Claudiát − mosolygott kópésan a fiú, nyíltan szemrevételezve a nőt.
− Ezt most hagyjuk − felette Red elvörösödve − Beszéljünk a fontos dolgokról. Most mit
építetek? Ez lenne az új reaktor?
− Igen, a gravitációs reaktor. Az ott fent − mutatott a gömbre. − Miután bekapcsoltuk lebegni
fog, és minél nagyobb a tömegvonzás körülötte, annál több energiát termel.
− És a hajó tömege elég ehhez?
− Igen, kiszámoltam, hogy ismereteink szerint épített bármilyen erőműnél száztíz százalékkal
tud többet, még ebben a környezetben is.
− És milyen új fegyvert szemeltél ki, amihez ez a sok energiatöbblet kell?
− Egyszerűbb, ha meg is mutatom, ebből a célból készítettem egy kis bemutatót − vezette az
ezredest a sarokban lévő asztalhoz. − Ami igazán különleges, hogy a Proton torpedóra esett a
választásom, ami nem rendelkezik különösebb rombolóerővel. Önmagában nem is képes kárt
okozni.
− Akkor meg mi értelme van?
− Mindjárt meglátod − mutatott az asztalon két pálca között vibráló energiamezőre. − Képzeld
azt, hogy ez egy hajó energiapajzsa − majd a mögötte lévő lemezdarabra mutatott. − Ez pedig
a páncélzata.
Gombnyomásra lézerfény villant az asztal végén elhelyezkedő ipari lézerfegyverből, mely
ártalmatlan kis szikrákat verve szétterült az energiamezőn.
− Ez történhet, ha ezek a Cirkálók ágyúikkal egy másik hajóra lőnek, mert a legtöbb pajzs jó
védelmet nyújt a Xyr lézer ellen. De most figyelj − apró kis golyót vett ki a zsebéből, majd
egyszerűen az energiamezőbe dobta.

182
A kis lövedék halkat pukkant az ütközéskor zöldes felhőt terítve szét maga körül, egyúttal
újabb lézernyaláb villant. Az eredmény viszont ezúttal más volt. A mező átengedte a
lövedéket, a mögötte álló lemez pedig pillanatok alatt felizzott, majd kilyukadt.
− Azta. Ez lenyűgöző. Mi történt pontosan?
− Gondolom egyértelmű, hogy a golyó szimbolizálta a torpedót. Amint becsapódik és
felrobban, a pajzzsal ellentétes töltésű protonfelhőt terít szét. Ezek a részecskék egyszerűen
mondva kisüléseket generálnak a mezőben, ezzel nagymértékben előkészítve a terepet a
lézerágyuk számára.
− Hisz ez remek. Még a végén megérné felszerelni vele mindegyik hajót.
− Kutattam kicsit a témában, és nem túl jó ötlet. Tudod, van hátránya is a dolognak. Nagyon
kis területen gyengül a pajzs, és csak maximum pár másodperc, amíg hatását képes
fenntartani. Ezért csak nagyon nagy precizitású fegyverek alkalmasak kihasználni az általuk
nyújtott előnyt, és jelenleg ezeknél a lézerágyuknál nem igen van pontosabb. Ráadásul a többi
fegyvernek elég nagy ereje van önmagában is, hogy sérüléseket okozzon átütve a pajzsot.
− Nekem aztán mindegy, te értesz hozzá. És hogyan jutnak a torpedók célba? Úgy tudom
nincs torpedókilövő állomás a hajókon.
− Hát a kereskedők ajánlatában csak maguk a torpedók szerepelnek. Gondolom sok hajó
rendelkezik hozzájuk alkalmas rendszerrel. De aztán kitaláltam, hogy a gondolatvezérlésű
vádászok katapultja megfelelő lesz a számukra. minimális átalakítást kell csak végezni.
− És képesek leszünk pontosan célozni velük?
− Nem, de nem is kell. A Selták átalakítják a torpedókat, ellátják a rakétáik intelligens
vezérlésével, mert amúgy szerencsére saját meghajtó rendszerrel rendelkeznek. Elég csak a
célpont közelébe jutniuk, érzékelik a hajók körüli energiamezőt és onnan már mennek
maguktól. Ráadásul ezek után már bármilyen más töltettel is elláthatjuk őket, és konkrét
fegyverként is alkalmazhatók.
− Na jó, értem hogyan működik, de a lézerfegyverekkel való célzás hogyan fog működni?
Nagy távból nem látjuk hol gyengült a pajzs, főleg ha nem is mi irányítjuk a torpedókat.
− Szerencsére a Xyr Cirkálók nagyon fejlett tűzvezérlő rendszerrel rendelkeznek. Plusz írtam
egy programot, amiből kizártam minden személyi tényezőt. Az érzékelők a támadások alatt
állandó jelleggel energiamező gyengüléseket keresnek az ellenséges hajókon. Ilyet találva
rögtön az adott területre nyitnak tüzet az ágyúk.
− Jól hangzik, reméljük működni is fog.
− Bízhatsz bennem, működni fog.
− Miért nem rakétákat használunk, torpedók helyett?
− A rakéták drágábbak, ráadásul sokkal komolyabb rendszert kellene kiépíteni a bevetésükhöz
mint a katapult. Amúgy ez csak elnevezés részemről, mert ezek is bizonyos fajta rakéták és
mégsem. Szerintem jobban hasonlítanak a Földi torpedókhoz ezért neveztem el így őket, a
valódi nevük rakétahajtású robbanó töltet. És valójában nem rendelkeznek irányítással, csak
elengedik az ellenség felé őket remélve, hogy el is találja némelyik. De igazi célja esetükben a
figyelem elterelés.
− Tényleg jobb a torpedó név. − Mosolygott az ezredes a lelkes magyarázaton. − És mi
igényeli ezt a hatalmas energiát? − mutatott a félkész reaktorra.
− A töltő egység, ami a torpedókba sűríti a protonrészecskéket Sajnos a kész torpedókat nem
lehet túl sokáig tárolni, így úgymond mindig frissen kell előállítani őket. Viszont van még egy
gond, amit eddig nem említettem. A katapultok beépítéséhez igénybe kell vennünk a
Kereskedőket, mert a jelen technikánkkal képtelenek lennénk megbontani a kermit ötvözetű
páncélzatot.
− Ez valóban probléma lehet, gondolom megkérik az árát egy ilyen technológiának. És milyen
a hajó felszereltsége?

183
− Igazából minden vele járó hadi felszereléssel fel vannak töltve a kicsikék. Minden katonai
egységük lézerágyús fegyverzettel van ellátva. Aztán ezer vadásszal vannak ellátva, száz
tankkal. Ezek párosával helyezkednek el az ostromegységekben, melyek még száz katonát is
képesek magukkal vinni. Huszonöt ilyen foglal helyet a Cirkálók aljának mindkét oldalán.
Hadászatilag mind olyan középértékűek, ami nagyban emeli az értéküket, a kermittel gyengén
ötvözött páncélzatuk. Bár a szárazföldi egységek ellen sokkal hatásosabb a Xyr foton
fegyverzet, mert mint tudvalevő a kisebb gépek képtelenek energiapajzsot generálni.
Sa Rimo−ti lépett a helységbe, mellkasát érintve öklével: − Gondoltam, hogy itt talállak −
lépett az ezredeshez. − Örömmel mondhatom, hogy az üzenetünket minden Űrállomásuk húsz
órán belül sugározni fogja.
− Remek. − bólintott elégedetten − akkor most már csak várnunk kell, lesznek− e jelentkezők.
− Ja és üzenetet küldött a biológusotok, hogy a Hangya hajón vár rád. − tudatta az ezredessel
a Timéloni.
Az ezredes a hír hallatán az említett hajó felé vette az irányt, a fiú pedig hatalmas
lelkesedéssel mutatta meg a timéloninak a fegyverek hatását a maketten.

Mikor a Hangya Cirkáló fedélzetére érkeztek az ágyas szorosabban bújt a férfihez,

bizonytalanságot keltett benne ez az új környezet.
„Van itt valami lappangó erő, ami vulkánként fog kitörni!”
Red meglepetten nézett rá, nem látta ennyire félni még az Inorih támadásnál sem.
− Sajnálom, de eddig úgy lefoglaltál, hogy elfelejtettem beszélni róluk − vigyorgott a férfi
megsimogatva az ágyast. Ahogy közel hajolt hozzá, szinte meg mámorosodott a belőle áradó
illattól. Már parfüm mellőzése nélkül bódított, mert magából az ágyasból áradt a mámorító
illat. Képes volt akaratával kibocsátani magából, egyszerűen azért, mert érezte, hogy ez
mennyire tetszik a férfinak.
Most is szinte minden érzékszervével a beszélő férfire figyelte, a hallottak alapján újabb és
újabb apró információkat tanult meg róla, melyeket a későbbiekben akár hasznosíthat is.
A központi csarnokba érkezve mely még az ő hangárjukat is felülmúlta, találták meg
Elizabetet. Amint észrevette a párt szinte ledobta az éppen olvasott a rovarok élővilágával
foglakozó könyvet, és integetve pattant fel székéről. Zavartan törölgetni kezdte erősen izzadó
arcát, mellyel azóta küszködött, hogy az utóbbi időben nem csak a hőség, de a páratartalom is
nagyban növekedett a hajón. Nem véletlenül viselt könnyű szövet ruhát, mely már−már
közszeméremsértően tapadt bőréhez, kirajzolva pompás alakját. De Red észre sem vette, az
ágyas iránt növekvő érzelmei vakká tették már ilyen látványokkal szemben.
− Jó, hogy jössz Red, mostanában csak a hangyákkal foglalkozom és van egy két újságom. De
ha megengeditek, hogy megvizsgáljam a párodat − tanulmányozta heves szakmai
kíváncsisággal az ágyast − akkor szívesen tartok szünetet…
− Nem! Nem engedhetem. Na de akkor mesélj, miért is hívtál pontosan?
A nő meglepetten nézett az egyszerű megtagadó válasz hallatán, csalódottan sóhajtott: − Na,
jó. Ezért hívtalak − mutatott a terem végében elhelyezkedő öt méteres átmérőt is meghaladó
gömbre.
Red érdeklődve közelített hozzá, egészen pár méternyi távolságig merészkedve.
Belsejét zöldes zselészerűség töltötte ki, amiben valami lebegni látszott, az egészet
valamilyen hártyaféleség tartotta össze.
− Mi ez? − Fordult az időközben mellé sétáló nőhöz.
− Úgy egy jó hónapja kezdték építeni, a tirmolimok testnedveivel töltötték meg ezt a valamit.
Aztán belehelyeztek egy halottnak látszó észhangyát, elég bizarr volt. Először nem értettem
mi ez az egész, de aztán felfigyeltem a hangyák növekvő cselekvési kedvére, ezért
valószínűleg szerintem az átalakulási folyamatnak lehetünk szemtanúi.
− Úgy érted királynő van születőben?

184
− Igen − lelkendezett Elizabet.
− Végül is minden adott hozzá. Jóltartottság kell, ugye nem rég töltöttük meg az
élelmiszerkészleteiket. És védettségérzet, ami itt az Űrállomásnál rendkívül erős.
− Így van. − helyeselt a nő − Azóta figyelemmel kisérem a folyamatot, és napról napra
nagyobb az a valami ott bent. − intett a lebegő tömegre − A hangyák pedig folyamatosan
töltik újra a hártyaburokból eltűnő masszát. Gondolom a királynő azt használja fejlődéséhez.
− És meddig tart szerinted a folyamat?
Elizabet tanácstalanul húzta el a száját: − Fogalmam sincs, nem tudjuk mekkora lesz testileg,
ezért semmi viszonyítási alapunk nincsen. De csak nézz körül. − mutatott az eddig letargiás
hangyákra, ha nem is a legnagyobb lelkesedéssel, de mindannyian foglalkoztak valamivel.
− És mit dolgozgatnak a kis barátaink?
− Ebben végképp nem vagyok biztos, de azt hiszem karbantartási munkákat végeznek.
Legalábbis más ötletem nincs.
− Erről jut eszembe, a fáik telepítésével hogy állsz a hajónkon?
− Nem túl jól. Az elején semmi gond nem volt, de aztán megálltak a fejlődésben méretes
csemete szinten. Lehet az a gond, hogy nem tudtam azokat a tavirózsaszerű nővényeket
áttelepíteni, amikkel nem árt roppant óvatosnak lenni, módfelett mérgezőek. Arra gondoltam
csemetékkel fogom benépesíteni a termet. Legalább azokkal el leszünk látva, míg megoldást
találok a talányra.
− Jól van. − bólintott a férfi még egyszer figyelmesen megvizsgálva a gömböt − Maradj itt, és
azonnal szólj, ha valami változás történik.
− Rendben − felelte ő, visszatelepedve székére újra a könyv tanulmányozásába temetkezve.

Red folytatva körútját, a Rakétahordozó Cirkálót látogatta meg az állomás

szervizdokkján. A Selták örömmel fogadták őt az ágyassal együtt, és nyomban egy hajó körüli
útra invitálták őket. Makulátlan tisztaság uralkodott mindenfelé, a katonák pedig
fegyelmezetten dolgoztak a szükséges belső rendszerek javításán.
− Mesélnél a Cirkálótokról és magatokról Visak? Most van egy kis időm, hogy jobban
megismerjek mindent.
− Persze − vágta rá büszkén a parancsnok − Mint a névében is benne van, rakétákkal van
felszerelve. Sok faj nem szereti ezt a megoldást, mert nagyon költségesnek tarják az energia
fegyverekhez képest. És nagyobb helyigénye is van.
− Ebben van is valami − jegyezte meg az ezredes.
− Ez igaz, de tény, hogy a jó rakéták még mindig a leghatékonyabb harceszközök közé
tartoznak. A légvédelemnek túl gyorsak, egyedül speciális elhárító rendszerrel lehet ellenük
hatékonyan védekezni. De gondolom észrevetted, hogy a ti hajóitok sem rendelkeznek
ilyesmivel.
Red beismerően bólintott: − De akkor mégis miért alkalmazzák ilyen ritkán?
− Mert általában a pajzsok kellő védelmet nyújtanak ellenük. És csak rakétás egységekből álló
flotta nem biztos, hogy győzedelmes lenne. Viszont ebből ered a mi előnyünk, ugyanis
történelmünk során mindig szövetségesként valakik oldalán harcoltunk, segítve őket. Ha egy
másik fegyverzet meggyengíti az adott energia mezőt, a rakétáink már könnyedén darabokra
tépik őket.
− Úgy érzem jó szövetségesek leszünk. − bólintott elégedetten az ezredes.
Red a hangárban látható gépeiket kezdte vizsgálni, melyek még a Nukh vadászoknál is
nagyobbak voltak valamivel. Alakjuk a Földi nagy „H” betűre emlékeztette. A középen
vízszintesen futó testes szárban helyezkedett el a pilóta, és ez a szelvény kötötte össze a két
függőleges szárat egymással. Ezekben helyezkedtek el a rakétatárolók, melyek most nyitva
álltak könnyebb feltöltés végett. Igazán bizalomgerjesztő látványt nyújtott számára, a

185
kilövőállások mögött sorakozó rakéták valóságos serege, de kis bizonytalanság is
megfogalmazódott benne.
− Nem veszélyes ennyi töltetett cipelnie a vadászgépeiteknek?
− Ezek nem is igazán vadászgépek, inkább bombázók. Csak légi fölény, vagy erős támogatás
mellett szoktuk bevetni őket. Ráadásul, mint láthatod nagyobbak az átlagnál, ez az miatt is
van mert a szükségesnél nagyobb teljesítményű erőforrással szereltek. Az így szerzet plusz
tartalék egy gyenge energiamezőt generál a gépek köré, mely a találatok romboló hatását
általában akkora mértékben csökkenti, hogy a páncélba csapódva már ne tudjon kárt okozni.
Ez pedig tudtunkkal egyedülálló, legalábbis más fajoknál még nem láttunk ilyent kis gépeken.
Red időzött még egy kicsit a hajó és a Selták alaposabb megismerésével, de fajuk szokása
szerint nem engedték csak úgy egyszerűen távozni.
Visak egy pillanatra eltűnt, majd egy karcsú üveggel a kezében tért vissza. Egy−egy pohárral
töltött a tartalmából, majd az egyiket Red kezébe nyomta. A pohárból egy sűrű, fekete lötty
bámult vissza, melyet különös úszkáló kék foltok tettek még bizalmatlanabbá. Visak hosszas
győzködésére végül lehajtotta a pohár tartalmát, melytől jóleső, meleg bizsergés áradt szét
testében. Bár sosem tudta meg mit is ivott, kellemesen csalódott a hatásában. Még hosszú
percek után is átjárta testét, végül így indult meg szobájába az Ágyas kíséretében, hogy még
szenvedélyesebben essenek egymásnak már áhított magányukban.

Két hét telt el mióta megkezdték az üzenet sugárzását, és minden egyes nap ugyanolyan
izgalommal várták, hátha valaki reagál a hívásukra. A kereskedők Féregjárat kapujából
váratlanul egy Timéloni középosztályozású teherhajó siklott ki.
Hezitálás nélkül a Kutató Cirkáló felé fordult, és engedélykérés után meg is kezdte a
dokkolást a hajóhoz.
A zsiliphez páncélos rohamcsapat érkezett erősítésként, biztosak akartak lenni, hogy valóban
baráti szándékkal érkeznek hozzájuk. Zsilipek felnyílása után az érkező timéloniak kitörő
örömmel kezdtek rohanni, de lelkesedésük hamar letört a rájuk szegeződő fegyverek láttán.
Látva az akciót, Sa Rimo−ti sietett előre a sorok között, intve a katonáknak, hogy nem kell
tartaniuk az újaktól.
− Üdv nálunk Sa Pame−ti, mi azt hittük mi vagyunk fajunk egyedüli túlélői − köszöntötte
őket túláradó örömmel.
− Magunk ugyanezt hittük − nevetett boldogan az elől álló Timéloni átölve a politikust. −
Nem is nagyon bíztunk az üzenet hitelességében, de szerencsére a többség megszavazta, hogy
jöjjünk ide.
− De hogyan sikerült megmenekülnötök?
− A kettő közül még ép volt az egyik Korvettünk mikor az anyabolygónk főbunkeréből két
ilyen hajóval indultunk. Nekünk szabaddá sikerült tenniük az utat és elmenekülnünk,
a többieknek viszont sajnos még a bolygó légköréből sem sikerült kijutniuk. Ugyanígy
fiatalokkal volt tele, és annyi időssel amennyi a tanításukhoz szükséges. Szomorú veszteségek
ezek barátom. Eddig külső rendszerekben bujkáltunk, próbálva kitalálni hogyan legyen
tovább. Mégis a bunkerből volt a legnehezebb kijutnunk, már betörtek azok a bűzös
fosztogató kalózok mikor elindultunk.
Csak annak köszönhetjük, hogy Ká Teme−qen parancsára csapataink maradéka hősies
kitartással biztosította menekülésünk.
− Teme, én öreg barátom − tört előre utat magának az emberek között boldogan Ká Time−qen
− merre vagy?
− Ott maradt − felelte könnyekkel küszködve a főbunker eszmei vezetője − Ő vezette az
ellentámadást, hogy maradék erőinkkel a felszállásunkat fedezze.
Rimo arcán könnyek peregtek végig. Sa Pame−ti utolsó ivadéka volt, és bár a Timéloniak
nem ismerték szülő és gyermeke között kialakuló szeretett, de mindig erősebb barátságok

186
kötődtek köztük az átlagnál. Elmosolyodva nézett végig a vele együttérző sok fiatal arcon: −
Mindig is előrelátó volt!
− Nem csak ebben. − mosolyodott el Sa Pame−ti − Hadivezető parancsára kiürítettük a
kincstárat. Fele azóta is a hajónkon pihen. És van valami, aminek még örülhetsz, bár nem
tudom mennyire jó hír ez ebben a vészterhes időben. Nagytanácsunk döntést hozott, ami
fölötte áll a tiéteknek. Akaratuk szerint, amíg új kolóniát nem alapítunk teljes és szabad
döntési hatalmat kapsz − veregette vállon vigasztalón a hírektől nem túlságosan
felvillanyozódott katonát.
− Köszönöm a megtisztelést. Mennyi a hajón lévő vagyon?
− Tízmilliárd Kereskedelmi egység és két tonna platina.
− Szóljatok Rednek, hogy beszélni akarok vele. A tárgyalóban várom. − fordult az ember
katonák felé, majd sietősen távozott.

Az ezredes sietősen érkezet a találkozóra, ahol a Timéloni rá várva magányosan

üldögélt a hatalmas asztal mellett.
− Azt hittem te is együtt ünnepelsz fajtársaiddal.
− Most annál sokkal fontosabb dolgokat kell megvitatnunk. Először is, most az összes
Timéloni között én lettem a legmagasabb rangú vezető, mindenre kiterjedő totális jogkörrel.
Én pedig ezennel úgy döntöttem, hogy Katonai Szövetséget ajánlok fel számotokra. Eddig is
szövetségesek voltunk igazából, de így hivatalos.
− Ejha. − nyögte meglepetten Red lerogyva mellé az egyik székre. − Gratulálok a
kinevezéshez. És örömmel fogadjuk az ajánlatod.
− Ez csak természetes. Kiérdemeltétek megmentésünkkel, de igazán akkor döntöttem el
magamban, mikor láttam, mennyire törődtök azokkal a Hangyákkal. Pedig csak terhet rónak
rátok, legalább is egyelőre nem sok hasznukat veszitek. A másik amiért itt vagyunk, hogy a
hajón nem csak túlélők jöttek, hanem vagyonunk fele is. Mielőbb meg kell vitatnunk miként
fektessük be.
− Azt hiszem ebben kérdésben nem dönthetünk kettesben.
− Miért nem? − Csodálkozott döbbenten Rimo.
− Szeretnék egységes döntést, nem szeretném ha a későbbiekben bárki a szemünkre vethetne
bármit is.
− Bölcsebb vagy, mint gondoltam − mosolyodott el melegen a Timéloni.
− És azt hiszem itt az ideje, hogy akkor változtassunk a parancsnoki kar felállásán is. Kilenc
főt válassz magad mellé belátásod szerint klánjaitokból, és ugyanennyien a Selták is
megjelenhetnek.
− Mondom én okos egy ember vagy te. − nevetett vállon veregetve a férfit hadi vezető −
Akkor egy óra múlva ugyanit találkozunk.

Az idő lejártával a három faj, harminc képviselője ülte körbe az asztalt, kíváncsian
társalogva agymás között, egészen míg Red fel nem szólalt.
− Először is be szeretném jelenteni − kezdte mondandóját − hogy a Timéloniak nevében
Katonai Szövetségi ajánlatot kaptunk. Bár találkozásunk óta közös a célunk, ez a forma azt
hiszem hivatalosabb, és erősebb. Így gondolkozás nélkül el is fogadtam az ajánlatot.
Az emberek lelkes tapssal üdvözölték barátságuk szorosabbra fonódását, majd az ünnepléshez
hamarosan a Timéloniak is csatakoztak.
Selták meglepetten forgatták szemeiket, majd Visak emelkedett fel.
− Mi mindig is a Timéloniak lekötelezettjeinek éreztük magunkat. Ha ők így döntöttek, akkor
én a Selta vezér szintén Katonai Szövetséget ajánlok az Emberek, és timéloniak számára
egyaránt.
Ezt a bejelentést már még hevesebb taps fogadta, amit csak Red újabb felszólalása tört meg.

187
− Megtisztelő, jó látni népeink összefogását. Hiszem, hogy csak így együtt, összetartva
juthatunk sikerre. Mennyi menekült érkezett a teherhajón?
− Nagy örömünkre − emelkedett fel Sa Rimo−ti − ötezer Harc, háromezer Vezető,
két−kétezer Iparos és Begyűjtő klános csatlakozott.
− Remek. Kezdjék is meg az átköltözést a Cirkálók fedélzetére. Érzésem szerint először is
arról kell döntenünk, hogyan folytassuk tovább. Kezdetnek talán a felállásról kellene
döntenünk. Dolgozhatunk fajainkból vegyesen létrejött csapatokkal, de akár azt is
megtehetjük, hogy mindegyikünk kap saját külön egységet. Úgyis együtt folytatva az utunkat,
de mégis külön−külön.
− És kik lennének ezeknek az egyesített csapatoknak a parancsnokai? − Érdeklődött enyhe
gúnnyal hangjában Jida.
− Természetesen − mosolygott rá az ezredes − mindig az a faj, aki a legjobban ismeri az adott
hajót. A Rakétahordozón például egyértelműen ti.
− Úgy látjuk semmi akadálya a közös munkának, vegyes csapatokkal − jelentették ki
egyszerre mindkét oldalról. − Azt hiszem nem ártana nevet is választanunk a kis
szövetségünknek.
Sa Rimo−ti állt fel szerényen kihúzva magát: − Engedelmetekkel én már választottam. Nem
egy világmegváltó név, de tökéletesen kifejez minket: Fajok Egyesült Katonai Szövetsége.
Röviden F.E.K.SZ. − a kigondolt nevet büszkén, majdnem kiáltva mondta.
A jelenlévők lelkesen értettek egyet mindenben, főként, mert belügyeik saját kézben
maradhattak. Csapataik közös főparancsnokának pedig mindenki egyetértésével Redet
választották, a többi faj vezetőjét tanácsadónak választva mellé. Ők szükség esetén dönthettek
nevében, vagy esetleg indokolt esetben közösen felülbírálhatták parancsait.
− Akkor a Begyűjtő és az Iparos klán nagyrészt a Kutató Cirkáló fedélzetre jöjjön, mert itt van
a legtöbb megművelhető terület. − folytatta az ötletelést Red.
Ezzel mindenki egyet értett, mint azzal is, hogy az emberek a legkisebb létszámú csoport
lévén, csak jelképes százfős csoportokkal képviseltetik magukat az üzemeltetésben segítve a
többi hajón. Arról is megegyeztek, hogy a Timéloniak adják a rohamcsapatok javát, mert ők
rendelkeznek a legtöbb katonával.
− Ezzel még nincs vége a jó hírek sorának − folytatta az ezredes − A Timéloni menekültek
magukkal hozták vagyonuk felét. Azért jöttünk most így egybe, mint ahogy fogunk ez után
minden fontos ügyben, hogy döntsünk ezen ügyben is.
− Mennyi pénzről van szó? − Érdeklődött Jida a Selta bombázók kötelék parancsnoka.
− Tízmilliárd Kereskedelmi egység és két tonna platina.
Selták elismerőn mormoltak az összegek hallatán.
Az emberek értetlenül hallgatták a számukra ismeretlen fizetőeszköz értékét, viszont a
nemesfém említésére már felvidultak.
− Szerintem vegyünk hajókat − ajánlotta Zorvez a Selta parancsnok helyettes.
− Valami ilyesmire gondoltam én is. De persze hallgatom a javaslatokat. − merengett Red
állát dörzsölve.
− Szerintem pedig nem lenne szabad elkapkodnunk a dolgot − csóválta fejét Sa Rimo−ti − a
Kereskedők ajánlata szerint egy alkalommal vehetünk fél áron tőlük hajókat. Ha most
veszünk csak úgy találomra egy−két hajót, akkor később nem lesz már lehetőségünk. Pedig
akár az is előfordulhat, hogy újabb néppel bővülünk, és akkor nagyobb szükségünk lenne egy
ilyen lehetőségre. Szerintem van elég hajónk egyelőre.
Red elismerőn nézett végig a politikuson: − Ez remek gondolat. Akkor egyelőre várunk még
hátha érkeznek még újabb menekültek is, akik csatlakozni szeretnének. Viszont tervezni azért
szabad, és kíváncsi is vagyok pár dologra. Mennyibe kerül például egy Csatahajó? Csak mert
mi emberek nem igen tudjuk felmérni ennek a pénznek értékét.
− Körülbelül mint az összes vagyonunk.

188
− És egy Cirkáló?
− Körülbelül egymilliárdba.
− Az alkatrész üzem túlterhelt a Kutatóhajón, mert a hadi egységekeink nem rendelkeznek
ilyennel − vetette fel Bill − erre is kellene megoldást találnunk.
− Megvásárolhatnánk a szükséges gépeket hozzá, és idővel majd összeszerelnénk az egyik
hajóban. Ezzel is spórolhatnánk. − ajánlotta Rimo.
− Akkor ezt is megbeszéltük. Most halljuk a további javaslatokat!
Újabb ismeretlen Selta kéz emelkedet a magasba, bátortalanul szólalva meg: − Azt nem
tudom, hogy a többieknek mennyire, de a Cirkálónk számára nagy szükség lenne egy hadi
üzemre.
− Most, hogy van egy középosztályú teherhajónk, vásárolhatunk bolygó felszereléseket is −
szólalt meg ezután Sa Pome−ti.
− Mint például? − érdeklődött Red.
Pome elmosolyodott: − Ezért is használtam ezt a kifejezést, mert sok minden van ez alatt,
mely kezdésként szükséges lehet egy ismeretlen bolygón. A víztisztítótól kezdve, a
mezőgazdasági felszerelésekig minden.
− Rendben. − értett egyet mindenki − Készüljön a legfontosabb dolgokról egy lista és…
Váratlanul egy altiszt rontott a tárgyalóba: − Elnézést ezredes úr a zavarásért, de Selták
jönnek!
− De ne jöjjenek, épp tárgyalunk. Mégis mit szeretnének?
− Nem úgy értem uram, menekültek jönnek. Ismét.
Mindenki egyszerre pattant fel Rednek úgy kellett túl kiabálnia a hangzavart.
− Rendben akkor egyelőre lezárjuk a megbeszélést, a legfontosabbakat úgyis sikerült
tisztáznunk.

Hatalmas, de mégis kecses Altari Űrjacht érkezett, minden vonalvezetésén látszódott,

hogy nagy sebesség elérésére készült, valami gazdag magán ember kedvtelésére.
Hamarosan megkapta az Űrállomástól a tájékoztatást és hajójuk felé fordult, mellé repült
megkezdve vele az összekapcsolódást. Kíváncsiskodók hada érkezett az átszálló zsiliphez,
mely kinyílva örömrivalgást váltott ki a Seltákból.
Kicsitől az egész felnőttnek tűnő gyermekeik hada rohant feléjük.
Visak feledve parancsnoki mivoltát, egy csöppséget szorított magához, aki kézzel−lábbal
ölelte körül apját.
Az idilli jelenetek után azonban nagy meglepetésre Altari katonák és civilek tűntek fel
mögöttük. A hangulat azonnal megfagyott, lassan kezdett egyre fenyegetőbbé válni a
némaság. Sietve tűnt fel egy karcsú Selta szépség, akit szintén a parancsnok karjaiba vetette
magát, majd gyorsan magyarázni kezdett valamit nyelvükön.
− Nyugalom! − kiáltott fel Visak − Nekik köszönhetjük ezt a boldog napot.
A feszültség azonban nem szűnt meg teljesen, főleg a Timéloniak részéről, akik továbbra is
ellenségesen figyelték őket.
Red látszólag a vezetőjüknek tűnő civil férfihez lépett: − Üdvözlöm a hajón! Red Keorta
ezredes vagyok a Kutató Cirkáló parancsnoka. Azt gondolom tartozik némi magyarázattal
uram.
Közben mindketten ámulva mérték végig egymást, külsőre semmi faji különbséget nem
találtak egymás közt. Az idegen nyugodtan állíthatta volna, hogy a Földről származik, akár
csak fordítva.
− Igen − bólintott a középkorú férfi − igaza van, én Dzsir Zsarka vagyok az Altari kormány
felső vezetési körébe tartoztam, így ha kis késéssel is, de minden információ átfutott a
kezemen. Már egész fiatal korban, még tanulmányaim ideje alatt az ellenállás vezetőjévé
váltam, mert a gazdagságom sok kaput megnyitott előttem. Tudja a birodalmunkban nincsen

189
minden rendben, míg léteztek a Szövetségek elfojtva maradtak vezetésünk ambíciói.
Bukásukkal kerültek igazán felszínre súlyos hatalmi vágyaik, úgy érezték a mindenhol
kaotikussá váló helyzetet kihasználhatják befolyásuk növelésére. A nép alsóbb köreiben ez
súlyos nem tetszést váltott ki, de nem merték felemelni hangjukat. Csak kevesen voltak, akik
akár radikális lépésekre is elszánták magunkat, hogy legsúlyosabb hibáikat valahogy
akadályozzák. Mikor elárulták a Timéloniakat és a Seltákat, szorosabbra fűzve ezáltal
barátságukat a Merkekkel nem tétlenkedtünk tovább, nyíltan színre léptünk. Megtudtam, hogy
egyszerűen lebombázzák a Selta nevelőtáborokat. Mentőexpedíciót szerveztem a saját
hajómmal, az ügynek elkötelezet híveimmel együtt. A főtáborból kimenekítettük az ott
lévőket és az üzenetet meghallva ide hoztuk őket.
− És most visszatérnek a birodalmukba?
− Nem tehetjük. Azóta már valószínűleg név szerint ismernek minket. Ha lehetséges
csatlakoznánk önökhöz. De lenne még valami. Egy tervezet került utoljára a kormánynál
kezembe, melyben arról volt szó, hogy Altari és Merk fajnak is be kellene épülnie a maguk
csoportjába.
− Dögölne meg mind! − kiáltott fel mérgesen az ezredes.
− Ne aggódjon ezredes, köztünk nincsenek. Sőt mi több, katonáim nagy része nagyon jó
kémelhárítói kiképzést kapott, nehogy a soraink közé tudjanak férkőzni.
− És miért bíznék meg magában?
A férfi jóízűen felnevetett: − Értékelem az őszinteségét ezredes, de azt hiszem ezt majd csak
az idő tudja bizonyítani. − csodálkozva figyelte a másik férfit, aki szemeit lecsukva, mintha
egy belső hangra hallgatva önmagától kérne tanácsot. Kinyitva szemeit nem tűnt el
tekintetéből teljesen a bizalmatlanság, mégis barátságosabbá vált.
− És hány embere van Zsarka?
− Ezer, nagyrészük egyedülálló, de vannak családok is. Nem hagyhattam otthon a követőim
hozzátartozói közül senkit, mert bizonyosan rajtuk álltak volna bosszút.
− Rendben, a katonáim majd elszállásolják magukat, a továbbiakról hamarosan döntünk.
Tudom, hogy titkol dolgokat, de remélem egyik sem olyan, ami a közeljövőben érintene
minket, mert az nem vetne jó fényt magára.
− Értem, és köszönöm a lehetőséget ezredes. − felelte próbálván leplezni zavarát a férfi. − De
most engedelmével el kellene adni a hajómat, mert túlságosan feltűnő. Remélem a befolyt
összeggel segítségükre lehetek. Sajnos a vagyonom többi része valószínűleg elveszett.
Megbíztam busás díjazás fejében a bolygónkon egy hivatalnokot, hogy mentse ki a Kereskedő
klán érdekeltségeibe. De azt sajnos nem tudom, mennyire lehet megbízni benne.

Miután az Altari kérdést lerendezték, ismét összegyűltek és folytatták a tanácskozást.

Az ezredes csendet intett a zsongó teremben.
− Elmondanád Visak, hogy kik érkeztek sorainkat erősítve?
− Természetesen. Főtáborból a növendékek és oktatóik érkeztek, újra reményt adva, hogy
még valaha nagy és erős faj lehessünk. Kétezren érkeztek kiskorúak, ugyanennyi a képzés
alatt és a beavatás előtt állók létszáma is. A beavatás mostani kényszerűségünkben az
ünnepség alatt megtörténik, azonnal hadi beosztásokba kerülve. Végül ezer oktató, kik között
jelen vannak technológiánk adott területeinek beavatott ismerői.
− És a három növendék csoport milyen korosztályokat takar magában?
− Nálunk Seltáknál a felnőtté vallás három ciklusban zajlik le, mely ötévenként változik. Az
első a születési szakasz, ezek az utódok még csak játszanak, olyasmiket, ami többnyire a
készségeiket fejleszti. Második a tanuló szakasz, ahol szükséges általános elméleti oktatást
kapnak mindenről. Egy év múltával különválogatják őket tehetség szerint, és mindenki kap
valamiféle besorolást. Harmadik a beavatás előtti szakasz, ők már kemény kiképzést kapnak
saját területükön, és ők azok, akiket a fajtánk végszükség esetén már képes harcba küldeni.

190
− Köszönöm az ismertetést. − bólintott Red a beszámoló végén. − Az új fejlemények
fényében még sürgősen döntenünk kell pár dologról. Először ki mit gondol, mennyire
bízhatunk meg az Altarikban?
− Egy biztos − szólalt meg Visak töprengőn − létezett ellenállás birodalmunkban, sőt még
Merk érdekeltségeket is akadályozták. Azt pedig tényként kezelte mindenki, hogy az Altari
felső vezetésben áruló van. Folyamatosan olyan adatok szivárogtak külső érdekeltségekbe,
melyek akadályozták a birodalmak terveit. Vezetőségük terroristaként kezelte őket, sőt mi
több mi is annak gondoltuk őket. Persze lehetséges, hogy az Altarik csak akarták ezt akarták
elhitetni róluk.
− Hihetetlenül ügyes, ha mind ez igaz − fordult Sa Rimo−ti, az emberek felé − tudjátok, ő
nagyon ismert személy volt. Én többször is találkoztam vele, uralkodójuk első számú
tanácsadójaként. Személyének köszönhető, hogy támadásunk idején az Altarikat vártuk
segítségül.
− Ezt most negatív vagy pozitív értelemben gondolod?
− Pozitív, szerintem megbízhatunk benne − fejtette ki véleményét a Timéloni rejtélyes képpel.
− Te még tudsz valamit − nevetett fel az ezredes, átlátva arckifejezésén.
− Hát, előfordult párszor, hogy a mi birodalmunk is kapott tőle üzleti tippeket sajátja
ellenében. − felelte orrszarvát simogatva zavarában. − Arra gondoltunk, hogy
nagylelkűségből teszik, de most már biztos vagyok benne hogy több volt e mögött.
− Értem. Másik fontos kérdés. Mikor induljunk? Megvárjuk, amíg ideérnek az említett Altari
és a Merk kémek, vagy megpróbálunk lelépni előttük?
− Itt az állomáson biztonságban vagyunk. Távozásunk kell alaposan átgondolnunk, mert külső
területen fognak nekünk csapdát állítani! − Fejtették véleményük a Timoléniak szinte
egyhangúan. − De azért itt sem időzhetünk túl sokáig.
− Cirkálónk pár nap és elkészül − jelentette szolgálatkészen Guten a Seltáktól.
− Ez nagyon jó − válaszolt elégedetten az ezredes − A Xyr cirkálóink is elkészülnek pár nap
alatt. A Korvett mikor lesz kész?
− Egy hét, nem előbb. − felelte Bill kegyetlenül a lényegre szorítkozva.
− Akkor azt hiszem ezt is megbeszéltük. Előreláthatólag egy hét múlva indulunk! Addig
tudunk várni az esetleges további érkezőkre is. Indulás előtti nap megvásároljuk a szükséges
hajókat. Most hogy ennyien összejöttünk már tudjuk mire van nagyjából szükségünk, szóval
felesleges tovább várni vele. És lehetőleg a legnagyobb titokban tegyük meg ezt, hogy minél
kevésbé lehessen kiszámítani indulásunk idejét. Addig is minden más szükségeset meg kell
szerezni.
Mindenki egyetértett a tervezettel, egyhangúan fogadták el.
− Most pedig gyerünk a Seltákhoz mulatni − adta ki a parancsot az ezredes.

Három nap múlva a Xyr Cirkálók bővített fegyverarzenállal vonultak ki a dokkból.

Eddig sík tatjuk alján és tetején egy−egy félgömb foglalt helyett, mely alatt ott feküdtek
vízszintes helyzetben a mágnes katapultok. Hatalmas helyiséget biztosítottak részükre, a
Cirkáló ami kevés raktárral rendelkezet, azok itt helyezkedtek el. Ezeket egybe szakították,
körben állványokat építettek, melyeken most töltetük szerint különböző színezésű torpedók
sorakoztak, középpontban pedig a Proton fegyverrendszer foglalt helyet.
Célzáskor az egész félgömb forgott, benne a katapulttal melynek alálógó robotkarjai
bármelyik torpedót könnyedén elérhették.
Kereskedők tanácsát megfogadva, a burkolatra a támadó vadászgépek ellen önálló célkereső
rendszerű, plazma géppuskafészkeket telepítettek. Ezek igaz nem voltak olyan erősek és
gyorsak, mint a foton változat, de a hajó saját védelmi rendszereit tökéletesen kiegészítették.
Az átépítés a Jacht eladásából befolyt teljese összeget felemésztette, mivel a félgömböket
teljesen új kermit ötvözetből kellett legyártani, ami nem volt olcsó mulatság.

191
Fedélzetükre mindhárom fajból összeválogatott ötszáz fős személyzet lépett, azonnal
elkezdve ismerkedni új szolgálati helyükkel. Egyikük parancsnoka Bret lett, a másikra pedig
Ká Time−qen lett megválasztva a Timéloniak által.

Újabb két nap elteltével a Timéloni Korvettől jelentették, hogy az előzetes

próbaterhelések alapján másnapra elkészülnek.
Red maga mellé kérette Jumut, Ká Time−qent éppen megérkeztek mikor a Kereskedők
jelezték, hogy újabb hajók érkeztek az üzenetüket követve.
Az ezredes az ablakon keresztül kitekintve, furcsa hajókat pillantott meg. Külsőre matuzsálem
korú, elavult ütött−kopott szerkezeteknek tűntek, mintha mindenféle hulladékból építettek
volna őket.
− Kik ezek az őrültek, akik ilyen teknőkkel kimerészkednek az űrbe?
A Timéloni és a Selta tanácstalanul néztek rá, ellentétben Jumuval aki nyomban felismerte
őket.
− Ezek Nerlamtok.
− Na ne. − nyögött fel dühösen Time − Őket is bevesszük közénk?
− Miért kik ezek?
− A Nukh birodalom szövetségesei voltak, kitartottak mellettünk az utolsó pillanatokig. −
felette ámulva Jumu − De ahogy látom, leáldozóban van a csillagzatuk! Ezeket a Bárkákat
több mint ezer éve, a hozzánk való csatlakozáskor használták.
− Az−az a rossz oldalról valók?
− Nézőpont kérdése a dolog, én is onnan való vagyok. − nevetett fel a Nukh − De hűséges, jó
katonák annyi biztos. Én mindig is szerettem velük együtt dolgozni, soha nem kérdőjelezték
meg a parancsainkat.
− Legalábbis a te idődben ilyenek voltak − jegyezte meg Visak.
− Azért meg kellene hallgatnunk mit akarnak, ha már az életüket kockáztatva eljöttek ide
ezekkel a szépségekkel.
− Legyen. − sóhajtotta Red − Menjünk, beszéljünk velük!

Ezúttal megerősített rohamcsapat sorakozott fel a zsilipnél biztosítani. Az előzetes

információs alapján Nukh szövetségesek voltak, így senki sem akarta, hogy csak úgy
őrizetlenül felsétáljanak a hajóra.
Az érkező Nerlamtok az emberi szemnek egész kellemes látványt nyújtottak. Büszke kiállású,
arányos testalkatú lények voltak, bőrük enyhe barna színű, szép formájú arcukat
mindannyijuknak hosszú, tejfehér, selymes haj keretezte, amit lófarokba hátrakötve viseltek.
A nők pedig igazán szemrevalóak voltak egyenruháikban, de a rájuk szegeződő elismerő
pillantásokra kék szemükkel csak jeges, bizalmatlan, semmit mondó választ adtak.
Időskorú vezetőjük fegyveres nők és férfiak kíséretébe lépett hajójukra.
− Üdvözölünk benneteket, Red Keorta ezredes vagyok.
− Üdvözlet nektek is − válaszolt az öreg dallamos hangján − Szakramnak hívnak, én vagyok
népem szószólója. Mint gondolom már kitaláltátok, az üzenetetekre érkeztünk, mert azt
állították vannak veletek Nukhok is. Viszont én még nem látok itt egyet sem.
− Csak én, Jumu vagyok az egyetlen − lépett előre a Nukh.
A Nerlamtok szemében haragos düh villámlott, soraik idegesen fészkelődni kezdtek.
− Bolondnak nézel bennünket Altari? − Nézett szigorúan a szemébe az öreg.
− Nem − mosolygott szomorúan Jumu felemelve kezét megmutatva másságát.
− Ugyan − legyintett Szakram egyre zaklatottabb fajtársai körében − a mai orvostudomány
mellett ez nem lehet gond. A fejed más, mint kellene!
− Ha szavamnak nem hiszel − fagyott Jumu hangja katonása − akkor talán a véremnek fogsz
− nyújtotta előre neki karját.

192
Az öreg intésére egy fiatal csinos lány sietett előre, méretes táskáját könnyedén cipelve. Jumu
elé érve tenyérnyi műszert vett ki belőle melyet a karra helyezett. Szerkezet hamarosan halk
ciripeléssel jelzett, miközben a lány riadtan figyelte a megjelenő eredményeket. Szemét
alázatosan lesütve, sietősen visszatért övéi közé, szószólónak adva a műszert. Az csak egy
pillantást vetett rá, majd rögtön fél térdre ereszkedett, a többiek pedig azonnal
meghunyászkodva követték példáját.
− Bocsásd meg kételkedésünk tisztavérű. Azonnal hinnünk kellett volna neked.
− Inkább arról beszélj, hogy mit akartok?
− Csatlakoznánk hozzád engedelmeddel, tisztavérű.
− Én most ezt az Ember férfit követem − mutatott Redre − ő a parancsnok!
− Nem tisztavérű. Bárkit is követsz, ahhoz nekünk semmi közünk − emelte fel fejét az öreg
nyíltan szemébe nézve − Mi hozzád csatlakozunk. Ha valakinek parancsait követjük, akkor
azok csak a tieid lehetnek!
− Mit merészelsz? − Lépett egyet előre dühösen Jumu.
Ennek hatására az összes Nerlamt a padlóra fektette fegyverét, és alázatos riadtsággal fejeiket
mélyen lehajtották.
− Meg kell értened kérésünk tisztavérű. − fogta a szószóló könyörgőre − Több milliós
népességünkből mostanra húszon−kétezren maradtunk. Katonáink sorra haltak meg, hiányos
sorainkat pedig kénytelenek voltunk magukra maradt asszonyainkkal feltölteni. Pedig ilyen
megalázó dolog emlékezetem szerint soha nem történt. Bukásotok óta csak menekülünk,
nálunk erősebb fajok hordái elől. Már senkiben nem bíztunk! Már közel volt a vég, és tudtuk,
hogy azt a keveset is elveszik tőlünk, amink maradt. Ekkor hallottuk meg az üzenetet, és úgy
siettünk ide, ahogy csak tudtunk. Te vagy az utolsó reménységünk, vezetéseddel újra
kivirágzik majd életünk fája!
− Kérdeznék tőled valamit Szakram, őszintén válaszolj. − Szólalt meg az ezredes. − Mi van
akkor, ha a Nukh az én parancsaimat követi?
− Ha tisztavérű a te utadat járja, hát legyen. Mi rálépünk, akárhová is vezet. De a parancsokat
az ő szájából kell hallanunk! − Felelte a fejét újra mélyen lehajtva. Félt feltételeket szabni, de
csak a tisztavérű szavait követhette. − Remélem megbocsájtjátok bizalmatlanságunk, de a
Seltákkal és Timéloniakkal mindig is ellenségek voltunk, egymás vérét ontva. Az Emberek,
akik Altarinak látszanak, félő olyanok is. Egyikkőtöket sem ismerjük annyira, hogy
bízhatnánk bennetek. Kivéve a tisztavérűt!
− Miért nem szereted az Altarikat?
− Mert álnok, kétszínű, mindenre elszánt veszélyes banda, kiket jobb elkerülni. A múltban sok
üzletet kötöttek velük a tisztavérűek, de akkor se érdekelte őket semmi, csak a saját
nagyratörő érdekeik!
− És ti miért gondoljátok jobbnak magatokat náluk?
Öreg felemelve fejét gúnyos tekintettel mérte végig az ezredest: − Mert ha kell, mind
meghalunk a tisztavérűért! Gondolkozás nélkül!
Red mosolyogva fordult Jumuhoz, aki csak bólintott a ki nem mondott kérdésre. Szemeit
lehunyva az Ágyas véleményére sem kellett várnia.
„Veszélyessé válhatnának, mert mindenre képesek a Nukhért, végletekig
fanatikusok. Szerencsére benne nem érzek semmi megingást irántad való hűségében!”
− Helyes Szakram, csatlakozzatok hát − bólintott szívéjesen az ezredes, majd újra Jumuhoz
fordult. − Sorakoztasd őket hajóikkal a Féregjárat kapu előtt. De most Jumut és Ká Time−qen
gyertek velem.
Amint az állomásra értek és Red biztossá vált, hogy senki más nem halja őket, szólalt csak
meg újra: − Most megvesszük a hajókat, tovább nem várhatunk. Még annyi ideig maradunk
míg egy kis kellemetlen tüskét szúrunk kis kapzsi medvéinkbe. Mert mivel megígérték teljes
készleteink feltöltését ezt az új vásárolt hajók esetében is meg kell tenniük!

193
Jumut és Ká Time is hangosan és kárörvendően nevetett fel.
Majd a timoléni szóban is hangot adott elismerésének: − Mondtam már te ember, hogy tetszel
nekem.

A Kereskedők nagyon szívélyessé váltak, amint megtudták, hogy hajókat akarnak

vásárolni. Meglepő mód maguk emlékeztették őket a kedvező féláras alkalomra.
Red nem sokat teketóriázott, az úton már Timével megbeszélték a lehetőségeket. A
háromdimenziós képernyőn megjelenő helyszíni választékból rábökött a hajókra: − Azt a
kettőt és itt ezeket.
− Remek választások − dörzsölte kis mancsait a medve.
− Három törpe teherhajó is kell, az eladott Altari Cirkálóból fennmaradt rész fejében. És még
egy szállítóhajóra lenne szükségünk, ami saját Hípertér rendszerrel rendelkezik − folytatta
Red − Lehetőleg nagy és páncélozott. Nem tudom, rendelkeztek ilyesmivel?
− Igen. Egy középosztályú teherhajónak megfelelő méretű, Altari katonai csapatszállító
rendelkezik azokkal a paraméterekkel amit mondtál. Ráadásul vadászgépek ellen
lézerütegekkel van szerelve. De sajnos nincs raktáron ebből a típusból, de megrendelhetjük.
Egy nap és itt is lesz.
− Jó lenne sietni. El szeretnénk tűnni innen, mielőtt nem várt vendégeket kapnánk. Ez ügyben
kérnénk még egy szívességet.
− Értem − felelte a kereskedő, de egyúttal gyanakvóvá is vált. − És mi lenne a kérés?
− Szeretnénk használni a kaputokat valami feltérképezetlen határvidékre minden birodalomtól
távol eső helyre távozva. És ha megtennétek, hogyha valakik érkeznek utánunk érdeklődve, ti
azt mondanátok, hogy mi csak úgy egyszerűen elmentünk. Ezért hálából nektek adjuk a
Nerlem bárkákat.
− Azokat az ócskavasakat? Viccelsz ember. − Húzta el a száját a medve. − Ráadásul ez nem is
egy kérés, hanem kettő. És még a tervetek sem hibátlan. Mert ha mi nem is árulnánk el nekik
hogyan távoztatok, itt annyiféle származék tartózkodik, hogy kiderülne az igazság. De legyen.
− a falon függő csillagtérképhez lépve rámutatott egy mindentől távol eső pontra a mélyűrben.
− Itt van egy bányászállomásunk, ide máris elmehettek, ott nem találnak rátok. És mi
alkalomadtán utánatok küldjük a választott hajókat, a katonai szállítóval együtt. Remélem ez
így megfelel. Érdeklődőknek pedig − mutatott a másik irányba a térképen, mélyen az Altari
területek mögött − majd azt mondjuk ide mentetek.
− Persze mindjárt távozunk. De az előbb úgy érteted, utánunk küldöd a hajókat miket
választottunk teljesen feltöltött készletekkel? Természetesen az előzőleg kötött
megegyezésetek értelmében.
Medve arcán a kis bajsza rángatózni kezdett, de az arcát is fedő dús szőrzet minden érzelem
nyilvánulást eltakart. − Természetesen. − Préselte ki magából a szót kényszeredetten, majd
intett, hogy most már tényleg távozzanak.
− Nagyszerű, köszönjük. − bólintott az ezredes.
− Akkor jobb lesz ha siettek, mert most indítunk oda egy szállítmányt. Tíz perc múlva nyitjuk
a kaput és ugyanannyi ideig marad nyitva. A társaim veletek tartanak a hajók vételáráért,
ezeket a roncsokat pedig távozáskor hagyjátok a bányászállomásnál − intett fejével undorodva
a Nerlam bárkák felé.
Már a kijáratnál álltak amikor a kereskedő még utánuk szólt: − Ha részedre ember ez az új
hazás keresős buli nem jön be. Gondold meg nem akarsz−e kereskedő lenni?
Majd rájuk csukódott az ajtó kizárva őket a folyosóra, Red idegesen toporgott, miközben
halkan érdeklődött Timétől nehogy meghallják őket: − Megbízhatunk bennük? Mert ha most
elmegyünk, és nem küldik utánunk a hajókat, akkor futhatunk a pénzünk után.
− Ettől nem kell tartanod. − nyugtatta meg a Timéloni − ha bárki is megtudná, hogy valakit
így átvertek soha többé senki nem vásárolna náluk.

194
Eközben a kereskedő a szobájában elégedetten nevetett fel, megint jó üzletet hozott össze
ezzel a különös társasággal. Igaz mindenki rajta mulatott volna, ha a Bárkákért képes lett
volna pénzt adni. De hogy ingyen kapta őket mégis csak jó üzlet, előbb vagy utóbb úgyis jön
valami csóró, akire rá tudják majd sózni őket. Az meg, hogy fel kell töltenie a vásárolt hajókat
készletekkel, csak apró kellemetlenség az általuk nyert kermit bányához képest.

195
 XV.

Az új naprendszer nagyon apró volt, három kisbolygó keringett egy nagyon fiatal,
kisméretű piszkos sárga nap körül.
A bányászállomás az egyik kisbolygón terült el, füstfelhőkbe burkolva az egész felszínt.
A Féregjárat kapu szinte egy holdként kísérte a bolygó útját. A hajók átlépve rajta azonnal
érzékelték a rájuk szegeződő űrágyukat, figyelmeztetve őket, hogy nem szívesen látott
vendégek lenének a felszínen. A kis flotta így inkább biztonságos távolba húzódva kezdett
várakozni.
A Kutatóhajó tárgyalótermét újra zsongás töltötte meg, főként, hogy most még többen voltak
mint korábban.
Zsarka érkezett két férfikísérővel, az Altarik, és ugyan így Jumu a Nerlamtok részéről a
szószóló a lánya társaságában.
A lány tárgyalóba léptekor azonnal megérezte a rá szegeződő, vágyódó tekintetet. Szeme
sarkából leste meg, hogy ki ilyen merész, aki ennyire feltűnően mutatja ki érdeklődését.
Gyorsan és feltűnés nélkül pásztázta végig az őrnagyot, magában elismerve, hogy egész
jóképű és tetszik számra ez a férfi. Hízelgőnek találta, hogy ennyire leplezetlenül
gyönyörködik benne, a saját férfijaik közül soha senki nem venné a bátorságot, hogy ilyen
érzelmektől őszinte pillantást merjen vetni rá. De jól tudta, hogy tiltott gyümölcs, egy
emberrel mégsem kezdhet.
− Először is − szólalt fel Sa Rimo−ti − ismertetném a költségvetésünkből vásárolt dolgokat.
Két Nukh hadi Cirkáló, két Selta Rakétahordozó, valamint ugyanennyi Korvett méretű
ásványanyag gyűjtő hajó. Aztán szükséges bolygó felszereléseket, gyártó− és hadiüzemet is
vásároltunk. Ez összesen hat és fél milliárdba került, így még maradt is egy kevés
Kereskedelmi egységünk.
− Mikor érkeznek meg a hajók? − Érdeklődőt Visak a Selta küldöttség éléről, kik a
Rakétahordozók említése óta nem fértek bőrükbe. Jól láthatóan a többi említett újdonság
egyáltalán nem is érdekelte őket.
− Az ígéreteik szerint egy nap. Ha megérkeztek vegyétek őket birtokba Visak, főként a ti
hajóitok lesznek.
− Köszönjük. − érkezet a válasza fura hangon, mert minden jelen lévő fajtársa az ő hátát és
vállait veregette örvendezve.
− A Nukh hadi Cirkálókat pedig a Nerlamtok rendelkezésére bocsátom. Tartozok egy
köszönettel Jumunak is, egyébként lehet nem lennék ilyen bizalmas veletek.
A Nerlamtok arcáról most lehetett először valódi örömöt leolvasni, ami jól látható
csodálkozással vegyült. A bizalmatlan fogadás után máris hajókat kapnak az embertől, amiért
egyre inkább kezdték tisztelni.
− Zsark, a te parancsnokságod alatt az Altarik nagy részét e hajó Nukh Korvettjére
költöztetjük.
− Értem, nincs ellenvetésem. Viszont lenne egy javaslatom, ha meg engeded. Mint már
említettem, katonáim közül szinte mind kapott kémelhárítói kiképzést. Elkezdhetnék
átvizsgálni az érkezeteket, biztos ami biztos.
− Rendben, de csak egy feltétellel. Az egész dolognak a Timéloniak felügyelete alatt kell
zajlania.
− Természetesen. − mosolyodott el Zsark beleegyezőn.
− Akkor lépjünk is tovább. Elizabet, mi a helyzet a Hangyáknál?
− Növekszik, de elég lassan. Legalábbis én nem vettem észre jelentős változást.
− Értem. Bárkinek van kérdése, javaslata? − Red körbenézett, de a terem néma maradt, és
senki sem mozdult. − Rendben akkor egyelőre befejeztük.

196
Martin Metz őrnagy eközben szinte egy más világban járt. Gondolataiban úgy belefeledkezett
a Nerlamt lány szépségébe, hogy semmi más nem érdekelte. Lassan az utolsó személy
távozott a tárgyalóból, mikor a férfi hirtelen felriadt álomszerű képzelgéséből. Bár nem látta
magát, érezte, hogy fülig pirulva hagyta maga mögött a helységet.

A kereskedők ígérete szerint tizenöt óra elteltével megérkeztek a vásárolt hajók. Az

előzetes megbeszélések szerint mindenki ment a számára kijelölt hajóra, elosztották a
szükségesebb készleteket, majd hosszú idő után újra felizzottak a híperhajtóművek.
Több naprendszerrel távolabb léptek ki újra a Hípertérből.
Első teendőjükként a két vásárolt üzemegység felállítását tűzték ki célul, hogy mielőbb
megkezdődhessenek az ilyen irányú munkálatok. A katonai szállító tűnt a legalkalmasabbnak,
így ide hordták át a gyártó-és hadiüzem felszerelést. Elsősorban azért ezt a hajót választották
mert saját védelemmel rendelkezett a vadászgépek ellen, és komoly páncélzattal is bírt ahhoz,
hogy védelmezze a bensőjében zajló kényes munkálatokat. Itt alkatrészek, fegyverek,
páncélok és a Selta rakéták gyártása kezdődött. Szinte minden szerelő az üzemekkel tartott,
hogy mielőbb munkához láthassanak, főleg, hogy ezt követően még két Törpe teherhajónak és
az ásványanyag gyűjtőknek alakítottak ki alkalmas dokkokat bensőjében.
Az ásványanyag gyűjtőket egyfajta első próbaként egy gyors beszerző körútra küldték. Az
egyik célpontjaként egy közelben lévő kisebb holdat választottak, míg a másik az űrben a
közeli meteor mezőben vadászott érdemleges ásványokra.
A felszínre szálló egység, úgynevezett vakondokkal rendelkezett. Az emberek adták ezt az
elnevezést, mivel a gépből miután talajt ért ötven kis szerkezet mászott elő azonnal a talajba
ásva magukat, lehetséges lelőhelyek után kutatva.
Az űrben szorgoskodó gyűjtő szintén ötven egységből álló bányászköteléket engedet ki
magából, bányászai mint megannyi bogár ügyesen lavírozottak sugárhajtóműveikkel a lebegő
sziklák közt. Ez a típus roncsbegyűjtéskor és aszteroida mező kiaknázásakor nyújtott nagy
segítséget.
Mindkét fajta bányászegység energiasugarakkal bombázta a felszínt, szétmorzsolva azt, majd
a porszerű törmeléket magába szippantva kiszűrte belőle a megfelelő részecskéket. Miután
raktáraikat megtöltötték, visszatértek a hajóra üríteni, hogy folytathassák a kitermelést.
A harmadik Törpe teherhajó a Kis teherhajóban kapott helyett a Szervizhajó mellett, neve
hiába volt kicsi mégis többszöröse volt kistestvérének és vele ellentétben tudott Hípertér
kaput nyitni. Ezen a törpén a hangyák könnyebb élelmezéséhez hajtották végre a szükséges
átalakításokat, képessé tették élelmük feldolgozására és tárolására.
A törpe és a kis teherhajók terjedtek el a legjobban a fajok közt, mert csak ők voltak képesek
aláereszkedni bolygókra, majd onnét ismét önerőből elhagyni azokat. Két másik kategóriára
oszló nagyobb társaikat, éppen leggyakrabban a törpék rakodták ki, mert ráadásul őket
lehetett a legegyszerűbben kezelni és legkisebb költséggel fenntartani.
A legnagyobb osztályú óriások olyan drágák voltak és üzemeltetésük is akkora költségeket
emésztett fel, hogy az egész Galaxisban ritkaság számba ment még a látványuk is.
Ez idő alatt Cirkálóik körül rögtönzött vadászgyakorlatot tartottak. Újoncnak számító
vadászgép és bombázó pilóták gyakorlatoztak, melynek során bonyolultabb manővereket
sajátíthattak el, majd vért izzadva szállhattak szembe a profik ellen egy−egy imitált harcban.
Mikor minden teendőjükkel végeztek, és az ásványkészleteik is megteltek folytatták útjukat.
Felkészülve a legrosszabbakra, egy újonnan megbeszélt formációban haladtak, hogy a
hipertérből kilépve a leghatékonyabban védhessék egymást. Elővédként a két Xyr hajó között
az egyik Nukh hadi Cirkáló haladt. Utánuk jöttek a Hangya hajók, két Rakétahordozóval
körülvéve. Őket a katonai szállítóhajó követte, mindegyik oldalán az egy−egy kis
teherhajóval. Mögéjük a Kutató Cirkáló sorolt be, melyre az ütközetek alatt szállítóegységeik

197
védelme hárult. Ezt követte a Középosztályú teherhajó, az utóvédet pedig a maradék
Rakétahordozó és Nukh hadihajó alkotta.

Red kedvtelve nézegette a vezérlő ablakából a jócskán gyarapodott flottát és a Hípertér

alagút falán a vörös minden árnyalatában játszó fényszalagokat.
− Meddig tartsuk ezt az útirányt? − Érdeklődött a navigátortanonc, miközben éles szemmel
elemezte a mélyűr radar adatait. Jelen nyugalmas időszakot találták alkalmasnak arra, hogy
újoncaikat bevezessék a gyakorlat rejtelmeibe.
− Legalább egy évig. Addig taposd a gázt. − Red felnevetett az újonc rémült arckifejezésén −
Nem kell megijedni fiam. Csak elhagyjuk a mindenki álltál ismert peremvidéket, hátha így
nyugtunk lesz egy ideig. Bocsásd ki a szondákat az útvonalunkra. − adta ki a parancsot az
ezredes − Csak akkor állunk, meg amikor felszedjük őket az adott naprendszerekből, és akkor
időzünk, ha valami érdekeset találunk.
− Értettem uram! − kiáltotta a fiú. A szondák vezérlőjéhez lépett, betáplálta a hajó leendő
útvonalát, majd útnak indította a szerkezeteket.
Tucatnyi izzó pontocska szakadt el a Kutatóhajótól, amik egy pillanat alatt látótávolságon
kívülre kerültek.
− Beszélni akarok veled Red − sétált be a vezérlőbe elbűvölő járásával Suzy.
− Hallgatlak − felelte a férfi letelepedve az egyik kagylóformájú ülésbe, intve a nőnek, hogy
foglaljon ő is helyet.
Suzy csak azután kezdett bele beszédébe, miután kényelmesen elhelyezkedett: − Befejeztem
minden hozzánk csatlakozott faj vizsgálatát. Az Altarik, mint vártam csak nagyon
jelentéktelen dolgokban térnek el tőlünk. De nem csak velük, hanem meglepetésemre a
Nerlamtokkal is képesek vagyunk keveredni.
− Keveredni?
− Hát tudod, szaporodni. − felelte helyesbítve magát enyhén elpirulva a doktornő. − De tudod,
én nem igazán hiszem, hogy ez helyes dolog lenne.
− Nem igazán értelek.
− Gondold végig. Az Alatrikkal való kereszteződés révén is elvesznénk. Mármint nem
lennénk többet emberek. Igaz legalább nagyjából ugyanolyanok maradnánk. Ha viszont a
Nerlamtokkal…
− Jó értem, hagyd is abba. Ezt így biztos furcsa elképzelni, meg lehet először bizarr is, de
szerintem nincs igazad. Ha nem keveredünk lehet, hogy pár évszázadon belül megszűnünk
létezni. Az mennyivel lenne jobb? Az a legfontosabb, hogy nyomot hagyjunk magunk után.
Mindenki saját döntése, hogy kivel áll össze, de bárkivel is keveredünk, ők is ugyanúgy a mi
utódaink lesznek.
− Talán igazad van, csak nekem valahogy még nagyon új ez a gondolat. Még annyit szerettem
volna, hogy a chipeket ők is képesek befogadni, úgyhogy talán szép lassan neki is állhatnánk
a beültetéseknek.
− Na ez nagyszerű. Köszönöm Suzy, akkor rendeld is meg a szükséges darabszámú chipet.
Jumuval majd egyeztettek a feltöltendő adatállományról. − Red már el is fordult tőle, Kevint
keresve karperecén keresztül.
− Itt vagyok Red. Mit szeretnél? − Jelentkezett hamarosan a fiú.
− Mond csak, mennyi levélzetet fogyasztottunk a Hangya fákról?
− Sokat, de azóta már teljesen helyreállt a lombozatuk. Szuper kis növények. Miért, talán
szükség lesz rá?
− Igen. Újra be kell indítani a testpáncél gyártást, csak most a Nerlamtok számára, és egyben
a fegyvergyártásnak is nekiláthatnánk gyalogosaink részére, ha már megvan a lehetőségünk.
− Megoldható. Viszont ahhoz el kell vonnom a vadászoktól a munkaerő egy részét. Mert
mióta nagyüzemben beindult a gyártásuk, sok ember ott dolgozik.

198
− Ez ugyanolyan fontos, hozz el annyi embert amennyi szükséges.
− Értettem. Máris munkához látok.
Szerencséjükre a hasonló munkálatok a korábbinál jóval gyorsabb ütemben zajlottak. A
szállítóban felállított gyártóüzem hasznosnak bizonyult, az ott munkát vállaló ezer timéloni
iparos pedig elképesztő hatékonysággal dolgozott.

Három hónap telt el szinte semmittevésben. Ez az idő a tanoncoknak igen hasznosnak

bizonyult, viszont ez idő alatt mindenki rájött, hogy mennyire unalmas is tud lenni egy
űrhajóba zárva.
Az első naprendszer elérése azonban nem bizonyult túlságosan örömteli eseménynek. Az út
alatt a Nerlamtok idős Szószólója elhalálozott, és ők ragaszkodtak szokásukhoz, miszerint
halottaik csak egy alkalmas bolygón rendezett temetési szertartáson lelhetnek végső
nyugalmat.
A Rakétahordozók és a Hangya hajók kivételével, az összes Cirkálóból több száz vadászgép
rajzott ki, a hajóhad körül járőröző és felderítői feladatokat végezve.
Időközben eltüntették hajóikról Birodalmi felségjelzésüket, mely helyett már mindegyiken a
F. E. K. SZ. felirat volt látható a közös nyelv betűin.
Szerencséjükre pont találtak alkalmas égitestet a halotti szertartáshoz. Az egyik hatalmas
bolygó körül három hold keringett, egyikük pedig zöldellt a rajta uralkodó növényzettől.
Meglepő módon semmilyen állati létformát nem találtak, pedig minden adott lett volna
kifejlődéséhez. A természet különös játéka lehetett az önmagát saját erőből fenntartani képes
növényvilág.
A Nerlamtok egy alkalmas tisztáson temetési máglyát építettek, ezzel végezve fajuk
tradicionális szürke öltözetében sorakoztak fel, kört alkotva körülötte. Minden faj jelentős
létszámban képviseltette magát a szertartáson, a számukra kijelölt helyről követve az
eseményeket.
A halott búcsúztatása kísértetiesen hasonlított a földi szokásokra, mely újabb közös vonásra
ébresztette az embereket. Elérzékenyülve tapasztalták, hogy a sírás nem emberi egyediség.
Közeli ismerősök, rokonok a vállukon vitték a halottat, számukra készített pallókon sétálva az
építmény tetejére. A körben álló népességük pedig kórusban, fájdalmas, még az idegen
nyelven is szívfacsaró dalt zengett teljes összhangban. Fájdalmasan gyönyörű énekük
hullámozva lüktetett, mindenkiben mélabús érzéseket keltve.
Jumu sétált fáklyával a kezében a farakáshoz. Pár mondatot szólt érzéseivel küszködve,
amitől az ének újabb erőt kapott, ám ezúttal mintha kis boldogság is vegyült volna belé. A
lángot a megfelelő helyhez érintette, mely magasba csapva viharos gyorsasággal terjedt szét a
máglyán.
Az éneklők összekapaszkodva, a dallam ütemére lassan táncot kezdtek járni a tűz körül,
miközben a hozzátartozók keservesen zokogva búcsúztatták szerettüket.
Martin őrnagy kínlódva figyelte Elnika szenvedését, szeretett volna enyhíteni fájdalmán, csak
azt nem tudta, hogy hogyan. Mivel semmi ötlete nem támadt, diszkréten félrevonta Jumut.
− Ne haragudj, biztos hülyének fogsz nézni, de rendkívül tetszik egy nő és tanácsot szeretnék
kérni.
Jumu meglepetten nézett rá, majd viccesen körbe nézett minta azt keresné biztosan hozzá
szóltak−e. − Egy temetésen akarsz csajozni? És tényleg az én véleményem szeretnéd kikérni?
Ha nem viccelsz, akkor tudnod kell, hogy nem vagyok valami jártas a szívügyekben.
− Mondta elnézést kérő mosollyal.
A férfi teljesen komolyan nézett vissza rá. − Egy Nerlamt nőről lenne szó. Ezért fordulok
hozzád.

199
− Ej ha. − Suttogta Jumu szintén komollyá váló arccal. − Nem szépítem, ez nehéz ügy. Őket a
tradíciók irányítják ezen a téren, nagyon ritka, hogy más fajokkal álltak volna össze. De ha
szereted a kihívásokat, akkor ne add fel könnyen. Ki lenne a szerencsés választott?
Az őrnagy feltűnés nélkül bólintott a lány irányába.
− Elnika? − Jumu arcán határtalan döbbenet terült szét. − Jó, te tényleg megőrültél. Ő fogja
átvenni az apja helyét közösségükben. − Sziszegte zavarodott sajnálattal. − Pont a szószolóra
vetettél szemet? Egy átlagos lánynál sem lenne sok remény a sikerre, de a szószoló végképp
lehetetlen. Kiskorától ennek a pozíciónak a betöltésére, és népe iránti hűségre nevelték, soha
nem hagyná el őket.
− Nem is akarom elvinni sehova.
Jumu akaratlanul is felnevetett. − Bolondabb, vagy mint hittem. A Nerlamt társadalom soha
nem fogad el kívülállóként vezetőjének! De rajtam ne múljék, sok sikert kívánok.
− Köszönöm. − Felelte Martin fancsali képpel, majd továbbra is kérdően bámult Jumura.
− Mi van? − értetlenkedett − Ja igen, a tanács. Nagy okosságot nem tudok mondani. De így
emberként egyetlen módon fejezheted ki tetszésed. Elhalmozhatod apró, komoly értéket
semmiképp nem képviselő ajándékokkal.
− Mint például egy szál virág?
− Akár. − Bólintott Jumu.

Red egy ideje gyanakodva figyelte a tőle nem messze álló Ká Time−qent, és a körülötte
állók sokaságát. Mintha valahogy a megszokottnál jobban töltenék ki ruháikat. Maga mellé
intette a tanácsadóként mellé osztott két Timéloni tanonc közül Remét.
− Ne haragudj, de áruljál már el valamit. Ti ennyire hajlamosak vagytok elhízni a békésebb
időkben? − fejével az adott csoport irányába intve.
Sa Rem−se egy darabig értetlenül nézett rá, majd hirtelen halkan felkuncogott: − Jók a
megfigyeléseid, de igen csak félreérted a helyzetet. A tanács szaporodási parancsot adott,
kijelölve az alkalmas egyedeket. Ilyenkor a választottak szervezete elkezd termelni egy
enzimet, mely folyamatos éhségérzetet kelt, miután megtermékenyítették magukat. Az utódlás
folyamata jóval gyorsabb mint nálatok, így két hónapjuk van energiatartalékot gyűjteni. Az
ezt követő öt hónapban sokszor transzban tartják magukat, hogy el tudják viselni a folyamat
során keletkező fájdalmakat. Majdnem csak a testükben felhalmozott készletekből élnek és
növesztik az utódot, ez idő alatt nekik teljes nyugalom jár.
− És milyen gyorsan fejlődnek az utódok?
− Születéskor genetikailag örökölt, alapfokú, alvó tudással rendelkezünk. Úgy mint a beszéd
elsajátítása, evés, ivás, járás, ilyesmik. Pár napos gyakorlást követően felébred az emlékezet,
és belépünk a fiatal egyedek sorába. Nagyjából kétszáz éves élettartalmunk alatt pedig, a
nyújtott teljesítménytől függően, folyamatosan emelkedhetünk a klán hierarchiájában.
− Csak kíváncsiságból. Most te hány éves vagy? − Hebegte a férfi.
− Három. − kacsintott játékosan Reme.
− Francba. − sóhajtotta a férfi − Le vagyunk maradva.
− De legalább örülhettek, mert veletek vagyunk − nevetett halkan Reme vigyázva nehogy
megzavarja a szertartást.

Marti sietősen érkezett a kertbe, ahol azonnal a kijelölt parancsnokhoz lépett. −

Szívességet kérnék. Virágokra lenne szükségem.
A férfi felnevetett. − Toronyóra láncostól nem kéne? Sajnálom, de nem tudok segíteni. Az
ezredes nem látta hasznát, így megtiltotta az ültetésük. Azt mondta, hogy gyönyörködjek a
gyümölcsfák virágaiban.
Martin rosszkedvűen indult meg szobája felé, mikor eszébe ötlött valami, amit régebben egy
sétája alkalmával látott meg. Sietősen kezdett keresgélni a civileket elszállásolt szobák közt,

200
sűrű bocsánatkérések közepette, mikor nem a megfelelő helyre toppant be. Hatalmas kő
gördült le szívéről, ahogy a megfelelő lakrészt megtalálta.
Elnézést kért az ágy szélén üldögélő nőtől, és leguggolt a mellette játszó hat év
körüli lányához. − Szia, nagy szívességet szeretnék tőled kérni.
A kislány kérdően nézett anyjára, aki engedékenyen bólintott, így letette kezéből az éppen
készülő meglepően élethű origami állatfigurát.
− Miben segíthetek a bácsinak? − Nézett rá kíváncsian.
− Mondd csak, virágokat is tudsz készíteni?
A kislánynak rögtön huncut fény csillant szemében. − Az attól függ.
Martin zsebéből kivett egy kis tábla csokoládét és letette az ágyra borított takaróra. − Az
utolsók közül való.
A kislány rögtön lecsapott rá, kicsomagolta majd a szájába tömte. Kicsi kis fürge ujjaival a
csomagolásából pillanatok alatt pici ezüst virágot varázsolt. − Segítek, ha még néha hozol
csokit cserébe. − Vigyorgott rá maszatos szájjal.
− Rendben. − Bólintott elégedetten Martin. − Megegyeztünk.
Az első útjába akadó Nerlamt lánynak átadta a virágot, hogy kézbesítse Elnikának.
Ez követően majdnem minden nap küldött neki valamit. Csokit a rejtett tartalékaiból, az értük
üzletelt papírvirágokat, és a saját maga által írt bugyuta kis verseket.

Az ötödik hónapban harmadik szondájukat szedték össze, egyre messzebbre kerülve a

lakott és ismert rendszerektől.
Legalább az a szerencse esett velük, hogy útközben egy a tirmolimok által uralt planétára
leltek. Felavathatták az erre a feladatra épített törpe teherhajót, feltöltve a Hangyák megapadt
készleteit.
Redet ekkor riadóztatta Elizabet, hogy minél sürgősebben menjen át a hangya hajóra, mert
változás történt.
A biológusnő izgatottan toporogott: − Na végre, hogy itt vagy. Kikelt a királynő, vagy akármi
is ez.
Az ezredes tisztességes távolból vette szemügyre a hangyákhoz egyáltalán nem hasonlatos
lényt. Torz keveréke volt az észhangyának és valamiféle kilenclábú rovarnak. A két méteres
magasságot sem érte el, a hossza pedig ha talán kétszer ennyi volt.
− Ez lenne a királynő? − a férfi hangjából csalódottság érződött.
− Ebben már én sem vagyok biztos. − rázta meg a fejét a nő − A Hangyák aktivitása alig nőtt.
És ha megfigyeled, ez az egyed képtelen tojásrakásra.
− És ez mit jelent?
− Azt, hogy nem ő az igazi királynő. De biztos vagyok benne, hogy valami köze van hozzá.
Talán valami átmenet lesz kettőjük között, csak még nem értem hogyan. Feltehetően nem
képesek ilyen esetben egy lépesben megoldani a helyzetet, legalábbis remélem. A leírásaink
komolyabb egyedről számolnak be, ez nem lehet egy királynő.
− És csinált valamit is ez a... ez a lény?
− Szemmel láthatóan semmit. Csak ott álldogál, míg a társai szorgalmasan etetik.
Kommunikációt képtelen voltam vele kialakítani, lehetségesnek tartom egyáltalán nem is
képes rá. Ez miatt nem nőhetett a társadalom aktivitása sem.
− És akkor mire számíthatunk szerinted? − nézett a férfi összevont szemöldökkel a
biológusra.
− Elég bizonytalan vagyok, de ha megérzéseim nem csalnak, alighanem valahogy ő fogja létre
hozni az igazi királynőt.
− És mégis mikor? Már megörültem, hogy végre összekapják magukat a kis barátaink.
Elizabet tanácstalanul tárta szét a karjait: − Ne haragudj, de még tippelni sem tudok.
− Rendben, akkor viszont továbbra is tartsd szemmel őket.

201
− Értettem. − próbált a nő elég suta mozdulattal tisztelegni, ajkain játékos mosollyal. − Ha
bármi történik azonnal szólok.

Újabb hónapok teltek el végtelennek tűnő utazással, mely alatt gyakorlatilag semmi nem
történt a szövetséggel. A fajok egymás alaposabb megismerésével próbálták elütni az időt, de
így is kínszenvedésnek tűnt a monoton utazás.
Red Elizabeth hívására a Hangya hajó felé vette az irányt, hogy megszemlélje a nő által
említett változásokat.
A főcsarnokba lépve megdöbbenve tapasztalta a királynő eltűnését. Helyét most méteres
magasságú, kövér tojás foglalta el, mely lágyan lüktetett. Egy levélzetből kialakított hatalmas
tálcában állt, melyet a kocsonyás fehérjével töltöttek meg. Az igazán megdöbbentő mégsem
ez volt, hanem a két Hangya harcos, melyek szoborként posztoltak mellette. Puszta
megjelenésükkel félelmet keltettek az ember szívében. Magasságuk elérte a három métert,
testüket vastag kitinszerű páncél óvta. Alsó roppant fejlett két lábukon ültek, testük középső
tájékán helyezkedett el a következő páros, melyek már csak harmad olyan hosszúak voltak, de
fejlettségükben nem sokban maradtak el az alsóktól. A felső harmadban helyezkedő
végtagjaik már csak inkább karmos mancsra hasonlítottak, melyen három ízületből álló ujjaik
közül őt egymás mellett, kettő kisebb pedig velük szemben helyezkedett el. Ujjaik utolsó
perce még ebből a távolságból is roppant élesnek és keménynek látszott.
De ez a fegyverzetük eltörpült csepp alakú fejük elején uralkodó csáprágóik mögött, mellyel
akár két páncélozott embert is könnyedén átölelhettek volna.
− Hova tűnt az az akármi amit annyira etettek? És ezek hogy kerültek ide?
− Egész nagyra meghízott idővel, lerakta ezt az egy tojást és elpusztult. Akkor jöttek a
harcosok, meglepően gyengéd módon elszállították a tetemet a teremből, Majd visszatértek
ide és azóta meg sem mozdultak. Ebből a tojásból lesz az igazi királynő, ez már biztos. Már
ebben a formájában is parancsol a katonáknak, legalábbis ennek a kettőnek biztosan. Ráadásul
a hangyatársadalom kedve is ugrásszerűen megnőtt. Közben ezzel a folyamatos lüktetésével
úgy szívja ki a tálcából a fehérjét, mint szivacs a vizet. Máris jól láthatóan nagyobb, mint a
lerakás pillanatában.
− Akkor nem marad más, mint a további várakozás és figyelés. A katonák nem viselkednek
veled szemben agresszíven?
− Nem, bár a tojás közelébe nem engednek. Olyankor az utat elállva ellökdösnek majd újra
felveszik ezt a pózt. De igazából nem ellenségesek.
Az ezredes megnyugodva vette tudomásul a hangyák viszonylag baráti viselkedését, majd
magára hagyta a nőt, visszatérve egyéb teendőihez.

Indulásuktól kezdve már tizenöt hónap telt el, miközben az első sorozatból az utolsó
szondájuk jelzései felé tartottak. Az eltelt időben a hangyatojás egyre monumentálisabb
méretűvé nőtt, magassága már elérte a négy métert és szélességében sem maradt el messze
tőle.
Eddigiekben nem találtak leendő otthonnak igazán megfelelő minőségű és nagyságú bolygót,
de a felderítő egység ez alkalommal furcsa jeleket továbbított.
Igaz volt egy életre alkalmasnak tekinthető, a Föld kétszeresét is elérő bolygó, de szinte teljes
területét sivatagok borították. Vizet ezért elvétve lehetett találni felszínén, légkörét pedig csak
felettébb ritkának lehetett minősíteni, gyér növényzetének köszönhetően. A különös mégsem
ez volt, hanem két ismeretlen tárgyat is felfedezett a szonda az űrben.
Vadászgépek kötelékei között a Kutatóhajó megközelítette a két, egymástól meglehetősen
messze elhelyezkedő objektumokat.
− Mik ezek? − Érdeklődött Red a vezérlőben szokásos helyéről.

202
− Az elemzés szerint hajóroncsok. − érkezett a felelet a letapogató rendszereket kezelő
technikustól. − Helyzetükből adódóan valószínűsíthetően szétlőtték egymást.
− Ez mikor történhetett? − fordult felé az ezredes kissé nyugtalanul.
− Űrbeli viszonyok miatt nem lehet pontosan meghatározni, de annyi biztos, hogy nem
mostanában történt. Pár száz év legalább, de akár több ezer is lehet.
− Akkor kutatóegységeket küldünk a roncsokra. Átvizsgáljuk őket, hátha valami értékesre
akadunk. Készüljenek fel, hogy egy ideig maradunk. − mondta visszafordulva a valaha jobb
napokat megélt hajóroncsok felé.
Eltérő alakúak voltak, legalább is amennyit a maradványokból meg lehetett ítélni.
Az egyikük gyűrűszerűen futott körbe, egy hiányzó szakasszal. Sérülései miatt nem letett
eldönteni, hogy eredetileg is ilyen lehetett, vagy esetleg egybefüggő volt.
A másik nagyjából félgömb formát sejtetett, de hasonló okokból ezt sem lehetett biztosan
kijelenteni.
Páncélos katonák Timéloni szervizrobotokkal megszállták az idegen roncsokat, hogy minden
lehetséges ismeretet begyűjtsenek róluk. Egy hét is eltelt, mire a hajókat teljesen sikerült
átvizsgálni, de a kutatók fáradtan és csalódottan tértek vissza eredménytelenség miatt. Semmi
értéket, vagy információt nem találtak, ami hasznosnak bizonyult volna.
− Nem jók ezek semmire. − fejtette ki véleményét Visak.
− Az igaz, hogy nem bizonyultak értékesnek. − válaszolt az ezredes − De egy valamire
tökéletesek. Mennyi muníciónk van a bombázóidhoz?
− A raktáraink tele, akárcsak a hadiüzem. Egyelőre le is álltak a gyártással.
− Akkor azt hiszem ideje újraindítani őket. Mi pedig rendezünk egy hadgyakorlatot a
vadászaink és a bombázók számára.
− Igazad van. − derült jobb kedvre Visak − Erre még tökéletesek!

A hajók vadászgép állománya felsorakozott a számukra kijelölt helyen, ostromra

készen. A Nerlamtok egy része a célpontul kijelölt roncs védelmében sorakozott fel, egyik
Cirkálójuk teljes vadászgép flottájával. Fegyvereiket nem töltötték fel, mint ahogy a többi
vadászgépen sem, csak számítógépeik regisztrálták a sikeres cél befogásokat, találatként
értékelve őket. Valós támadást csak a bombázók hajthattak végre a roncson, persze ha el
tudtak jutni odáig, mielőtt lelőtték volna őket.
Az első hullámot viszonylag könnyűszerrel visszaverték a védekezők, a második során
viszont hatalmas csata bontakozott ki. Egyik fél sem volt hajlandó meghátrálni a
továbbiakban, és tucatjával tértek vissza a megsemmisülésre ítéltetett vadászgépek
Cirkálóikra.
A bombázókat a legnagyobb vadászütközet kellős közepén vetették be, még nagyobb káoszt
okozva. A védelem megzavarodását kihasználva a támadók képesek voltak felülkerekedni, a
legtöbb bombázó számára szabad utat biztosítva. Hamarosan a kisméretű gépek hihetetlen
erejű detonációkkal szaggatták, tépték az amúgy is megviselt hajóroncsot. A hiányos gyűrű
megroppant, majd véglegesen kettétört, a részei pedig távolodni kezdtek egymástól. Red épp a
bombázásban gyönyörködött, mikor a szondákért felelős tiszt zavarta meg.
− Elnézést a zavarásért, de azt hiszem van itt valami amit látnod kellene. − lépett mellé a
mögöttük lévő monitorra mutatva, melyen egy kép jelent meg − Most végeztem a másodjára
kilőtt szondáink által visszaküldött adatok elemzésével.
Az ezredes éppen nagyérdeklődéssel azt követte nyomon, hogy Jodie a Földi Űrállomásról
hozzájuk csatlakozott pilóta, hogy vezeti vadászgépeik parancsnokaként kötelékeit egy újabb
támadásba.
− Nem lehetne kicsit később? − intett türelmetlenül a férfi.
− Nem zavarnálak, de ez fontos lehet.

203
Red kedvtelenül lesett a monitorra a külső érzékelők által a szoba légterében megjelenített
háromdimenziós képről, elképesztő látvány tárult elé.
A képek lassan váltottak, ahogy a szonda haladt egy másik naprendszerben. Elsőként a
távolban egy halványzöld nap izzott, melynek négy bolygólya is látszódott. A szonda ezek a
bolygók közül szemelte ki egyet, mely határozottan életre alkalmasnak tűnt. Óriás
kontinensek rajzolódtak ki az őket körülvevő óceánokból, sarkain tekintélyes méretű
jégsapkákkal, a Földhöz hasonlatosan. Azonban nem is ez volt a legérdekesebb, hanem a
bolygó körüli valóságos roncstemető. Ekkor ismét egy távolabbi kép következett, melyen jól
látszódott, hogy szinte az egész naprendszert beborítja a hasonló hajók roncs halmaza, első
ránézésre olyanok, mint amilyenekkel itt is találkoztak. Roncsok a rendszerben mindenhol
fellelhetőek voltak, leginkább mégis előbbi bolygó köré tömörültek, elég bizarr látványt
alkotva.
− Ez meg mi a jó Isten?
− Fogalmam sincs, de gondoltam, hogy fontos lehet.
− Valóban. Köszönöm hogy szóltál, próbálj minél többet megtudni erről a helyről. Maga a
bolygó, és ami ott történt fontos lehet számunkra! De az is lehet, hogy érdemesebb lenne
messzire elkerülni azt a helyet. Próbáld kideríteni!
− Értettem, mélyebbre ások a szonda adataiban, és kutatok a régi feljegyzésekben, hátha van
valami infó erről a helyről. − sietett a technikus a helyére, nyomban munkához is látva.
Ez idő alatt a másik roncshajóval megismételték az egész gyakorlatot, annyi különbséggel,
hogy védelemként gondolatvezérlésű vadászok sorakoztak fel a többiek támadása ellen.
Elképesztő veszteségeket okoztak három támadást is visszaverve, míg a negyedikben végre
sikerült elsöpörni őket, mikor is bombázóik befejezhették a feladatot. A vadászok elvonulása
után a széthullott törmelékek között munkába állt az ásványanyag gyűjtő, hogy feltöltse a
raktárakat újrahasznosítható anyagokkal.

Az öt faj, negyven főből álló parancsnoki karát kis idő elteltével Cirkálók közti
szétszórtságuk miatt esélytelennek bizonyult rendszeresen összehozni személyesen, így végül
is egy védett kommunikációs csatornán jelentkeztek be az előre megbeszélt időpontokban.
Csak a kutatóhajón lévők gyűltek össze valójában, akik közül egyedül Kevin kapott
felmentést, aki a Jumu által megüresedett első tiszti helyet töltötte be. Jelentős technikai
ismereteit szerették volna a tanácson belül tudni, viszont munkájától sem akarták elszakítani.
A tanács napirendjén a szonda által küldött jelentés volt.
− Az adatok szerint élet van a bolygón − foglalta össze ismereteiket Red, a szonda által
küldött adatok alapján − de civilizációra utaló jel nincs.
− A hajóroncsok elhelyezkedése alapján viszont láthatóan valakik nagyon védték azt a helyet.
Talán mégis van ott valaki. Vagy volt. − jegyezte meg Ká Time−qen.
− Talán a csata után jobbnak látták feladni ezt a helyet és elköltöztek. És ha a hajók azonosak
az itteniekkel, akkor akár ezer éve is ott lehetnek azok a roncsok. − vetette fel Jumu.
− Az is lehet. − Szólalt meg Visak, Selta arcszerkezetén számukra teljesen értékelhetetlen
kifejezés jelent meg. − De ki is irthatták egymást és senki nem maradt közülük. − Mondta
kíváncsi hangon.
− Talán, talán, talán. Felesleges egyelőre azt találgatnunk mi történhetett − zárta le a
találgatásokat az ezredes − Azt kell eldöntenünk, hogy megéri−e a kockázatot, vagy kerüljük
el messziről. Az adataink szerint jelenleg semmi veszélyes nincs ott, ami visszatarthatna
minket. De egyedül nem dönthetek.
− Jelenleg. Mi van ha ez a kulcsszó? − szólalt meg először a tanácsban az apja helyét átvett
Elnika − Most nincs ott semmi veszély, de ki tudja mi lesz ha odamegyünk?
− Merészség nélkül soha nem láthatod meg a hegycsúcsról eléd táruló világot − hangzott fel a
népszerű mondás az egyik timélonitól.

204
− De ha meghalsz a felfelé vezető úton, akkor már nem lesz mit nézegetned. − felelte a lány.
− Részben igazat adok neked Elnika. − válaszolt Red − De lassan végtelennek tűnő ideje
utazunk. Most itt a lehetőség, és kockázat nélkül nincs győzelem.
− Kicsit csökkenthetünk a kockázaton. − szólalt fel Kevin is − Odamegyünk, megállunk a
rendszer melletti Hípertérben, és kaput nyitva beküldünk pár vadászrajt. Közelebbről is
átvizsgálják a helyet, és ha valami lappangó fenyegetés van ott, talán felfedi a kilétét. Szóval
csaliként is működnének a vadászok.
− Ez már jobban hangzik. Nagyban csökkentené a kockázatot, én egyetértek a javaslattal. −
jelentette ki a frissen avatott szószóló.
Szinte mindenki támogatását fejezte ki az ötlet mellett.
− Mennyi idő míg odaérünk?
− Nagyjából nyolc napnak a navigátorunk becslése szerint.
− Akkor mielőbb készüljünk az indulásra.
Az ásványanyag gyűjtő befejezve munkáját, visszatért a rázáruló páncélajtók mögé.
A kísérőként kint maradt vádász századok csak a kapunyitás előtti utolsó pillanatokban tértek
vissza Anyahajóikra.

205
 XVI.

Az ismeretlen eredetű hajóroncsok között hatalmas, a naprendszer három különböző

helyén fénylő gyűrűk nyíltak. Mindegyikből száz Harrier zúdult ki, melyek most már
nemcsak a Timéloni mágnes fegyverekkel, de Selta rakétákkal is fel lettek szerelve. A
századok felderítésre indultak, míg mögöttük a kapuk lassan elenyészetek.
− Itt egyes kötelék vezér, gúla alakzatot felvenni!
A kettes és hármas kötelék hasonlóan cselekedett, és így folytatták útjukat.
Nem akarták számokkal elnevezni a vadász egységeket, mert csak egy rideg szám nem tette
büszkévé őket. De vegyes fajokból álló pilótáknak egymás állatai vagy akár hősei nem
jelentettek semmit, főleg az emberek számára. Ezért egyelőre, míg saját közös ismereteik nem
lesznek melyeket büszkén feltudnak vállalni, addig kelletlenül, de mégis ilyen elnevezések
mellett döntöttek.
A gépek teljes sebességgel haladtak az előre kijelölt útvonallakain. A vadász századok a
láthatóan életjeleket mutató bolygót és az ő közvetlen szomszédjait pásztázta műszereivel
tisztességes távolságból. Természetesen a közelükben és sokszor bolygókörüli pályán álló
roncsokat is átvizsgálták.
A rendszerben hét bolygó keringett, két színes gázóriás állt hátul a sorban, körülöttük számos
kisebb−nagyobb holddal. Utána szinte törpének tűnő, magányos kis bolygó rótta az útját,
teljesen halott szürke felszínnel. Majd a Föld méreteit valamivel meghaladó két bolygó
következett. Szintén teljesen élettelen külsőt mutattak, de sivárságukat megtörően sarkaikat
jelentős jégsapkák borították.
Zöld színben pompázó, élettől kicsattanó planéta következett, három kis holdjával. Végül a
naphoz legközelebb eső bolygó egyértelműen életre alkalmatlan volt a rajta tomboló hőségtől.
A vadászok részletesen átvizsgálták a hatótávjukba eső környéket, minden lehetséges veszély
után kutatva, míg a naprendszer távol eső részei felé küldött szondák szintén végezték a
dolgukat. Nagyjából öt óra múltával óramű pontossággal jelentkezett a három század.
− Egyes negatív!
− Kettes negatív!
− Hármas szintén negatív! A szondák sem találtak semmit. Akkor a kiindulási pont felé venni
az irányt, és felkészülni a flotta fogadására!
A flotta hamarosan meg is érkezett, és a vadászokkal együtt az ismeretlen, de civilizálatlan
életjeleket mutató bolygót vették célba gyülekezőül. Épp a pályára állásra készültek fel, mikor
életük talán legnagyobb meglepetése érte őket.
Az ellőttük húzódó bolygó látképe lassan megremegve szertefoszlott, helyén gigantikus,
rájaszerű Csatahajó jelent meg. Jóformán eltakarta a mögötte helyezkedő planétát, melynek
létezésében e hihetetlen látvány után enyhén szólva kezdtek kételkedni.
Az idegenre egyedül a Xyr és a Selta Cirkálók barátfelismerő rendszere reagált ellenségesen,
a Nukh hajók tétlenek maradtak, még annak ellenére is, ha lőni szerettek volna a folttájukra
veszélyesen közel feltűnt hajóra. A többi Cirkáló számára viszont nem jelentett akadályt,
mikor parancsnokaik tűzparancsot adtak.
A lézerágyuk nyalábjai meglepő módon akadálytalanul pásztázták végig az oldalát, de a
páncélzat lágy hullámzással egyszerűen elnyelte az energiát. A rakéták kilövésük után nem
sokkal, irányt változtatva a körülöttük lévő roncsokba csapódtak, esélytelenek voltak az
idegen hajó ellen.
Egyedül Redben támadt gyanú, és úgy érezte, hogy felismerte a jövevényt. − Tűzet szüntess!
Kommunikációs rendszerük hirtelen életre kelt, amin keresztül egy kecses, valahonnan
ismerős lény mosolygott rájuk.
− Kicsit kedvesebb fogadtatást vártam volna régi barátaimtól.
− Jack − hallatszott hitetlenkedve több felöl a Kutatóhajó vezérlőjében.

206
− Legyetek üdvözölve a Shiták nevében. − látható elégedettséggel nézett végig hajóikon −
Már vártalak benneteket. Látom utolsó találkozásunk óta jócskán sikerült erősödnötök. Ennek
igazán örülök.
− Vártál? Honnan tudtad, hogy ide jövünk?
− Várj Red, inkább átmegyek hozzátok. Van egy kis megbeszélni valónk.
Mindenki aki látta Jack akkori hajóját elképedten bámulta a rajta végbement változást.
− Nocsak, miből lesz a csere bogár. − jegyezte meg az egyik ember.
Más fajokból jelenlévő társai értetlenül néztek rá, de nem fűzött magyarázatott
megjegyzéséhez.
A hajó egyáltalán nem hasonlított ahhoz a roncshoz ami egykor Cirkálójuk hasán utazott, ezt
már csak esetleg fordítottan lehetett volna elképzelni. Méreteiben sokszorosan meghaladta
minden hadihajójukét, nehézen tudták elképzelni, hogy ez a monstrum ugyanaz lenne mellyel
először találkoztak.

A Shita Csatahajótól hamarosan egy Nukh méretű vadászgép vált el, sokkal kisebb
vadászok sokaságával körülvéve.
Nem sokára Jack valamikori emberi mivoltára igen kevésé emlékeztető idegen érkezett
hozzájuk. Testét páncél borította, melyből csak feje volt szabadon, vállaira vastag puha
szövetből készült köpeny omlott alá, mely alól hátracsatolva egy kard markolata látszódott.
A mindenét körülölelő különös fém láthatóan nem akadályozta mozgásában, ruganyosságával
állandó jelleggel támadni kész ragadozóra hasonlított.
Teljesen rá hasonlító, mozgását is tökéletesen másoló párossal érkezet. Őket teljesen
beborította páncélzatuk, fegyver pedig egyáltalán nem volt látható náluk. A helységbe lépve
az ajtó két oldalára húzódtak, mozdulatlanná merevedve. Már jóval fejlettebbek voltak a régi
Árnyék nevű parancsnoki egységtől.
Mint kiderült, Jack távozása után hamarosan megtalálta a Shita anyabolygót, nem kis
lelkesedést váltva ki belőlük régen elveszettnek hitt hajójával. Miután Jack elmesélte
történetét és múltját, megismertették őt népük minden tudásával, és átadták számára jócskán
fejlettebb technológiáikat. Ezt követően ideje nagy részét egy aszteroida övezetben töltötte
hajóval, felkészülve az óta is zajló Warkor háborúra. Sok ideje volt elmélkednie is, és mélyen
végiggondolta mindazt amit az új fajáról megtudott. Fájdalommal vette tudomásul, hogy a
kihalás szélére sodorhat egy népet a mindenki iránti bizalmatlanság, a távolságtartás, ami a
volt szövetségesük az Inorihk árulásával kezdődött. Úgy érezte ezen sürgősen meg kell
próbálnia változtatni, vagy hamarosan már csak egy−egy Shita hajó fogja magányosan róni
útját a végtelen űrben, a lassú, magányos halálra várva. Részben ez volt az oka, hogy most
felfedték magukat, és kapcsolatot teremtett régi társaival. Bizonyításként új népének a
Shitáknak, hogy érdemes és kell is ismét nyitniuk zártságukon, kapcsolatot teremtve
ismeretlen fajokkal, mert különben a teljes elszigeteltségük biztosan kihalásukhoz fog vezetni.
Mindenki enyhe zavartsággal üdvözölte a körükben teljesen fesztelenül viselkedő Shitát.
− A barátaid nem akarnak öltözetükön lazítani?
− Bajos lenne Red. − nevetett fel jókedvűen Jack − Ők droidok, ez a megjelenési formájuk.
− Ohh, vagy úgy. Na de azt mondtad vártál ránk. Honnan tudtad, hogy ide jövünk?
− Hajótok folyamatos jelentéseket küldött számomra, így én is megkaptam a szonda adatait.
Az emberek meghökkenve néztek össze.
− Hogyan? Erről sejtésünk sem volt... − Fogalmazta meg Red mindannyijuk gondolatait.
− Elfelejted, hogy töviről−hegyire ismerem a Nukh technológiát, ezért is nem tudtak lőni
hajómra ezek az egységek. Megoldottam, hogy hozzáférjek egy−két rendszerhez.
− Azért szólhattál volna. És miért jöttél?
− Nem tudjátok mit is találtatok, igaz? Bár honnan is tudhatnátok. Régi legendák szólnak
erről a naprendszerről, ahol valaha, réges−régen hatalmas csata dúlt egy kincset érő bolygó

207
körül. A küzdelem után megsemmisítettek minden utalást ami ide vezethetett volna, így örök
feledésbe merült a bolygó létezése. Minden faj ismeri a sztorit, de ma már csak mesének
tartják. Meglátva a képeket azonnal eszembe jutott, hogy könnyen lehetséges ez az a hely.
Többet egyelőre nem mondok, amíg utána nem járok a dolognak − mutatott hajója felé, amit
éppen egy kis egység hagyott el, hogy alá ereszkedjen mögötte elterülő bolygóra.

Mélyen, közel a maghoz furcsa hernyószerű lények nyugtalankodtak a légtérbe lépő

idegen testre felfigyelve. Nagyon régen történt hasonló esemény, annak viszont nem volt jó
vége, így azonnal mozgósították több milliárdot is meg haladó hadseregük.
Katonáik közvetlenül a földkéreg alatt éltek hatalmas barlangokban, a parancsra tömött
sorokban indultak meg a felszínre. Furcsa kékes csillogású járataikon keresztül meglepően
gyorsan és ügyesen mozogtak.
Soha nem látott ismeretlen faj voltak, aminek két oka is volt. Nem a természet alkotta őket, és
mindenkit nyomtalanul elpusztítottak, aki beszélhetett volna róluk.
Minden behatolóhoz így viszonyultak, a bolygó élővilágát viszont érintetlenül hagyták. Bár
ezek a rég múltban beléjük nevelt utasítások most már csak másodlagos szerepet kaptak
folyamatosan fejlődő társadalmukban, elsődleges és önálló céljukká a mindenáron való túlélés
vált.
Egy ma már elfelejtett, régmúlt háborúkban kihalt nép ezt az eredetileg alig veszélyes fajt
megváltoztatva védelmi eszközzé alakította és félelmetes fegyverré módosította őket.
Rovarőseik petéit genetikailag átírták, eredeti testméretük sokszorosára nőttek ez által.
További változtatásokkal, és más fajokkal való keveréssel érték el végül a kívánt
képességeiket.
Kasztokból álló társadalmuk a maga módján igen fejlett volt. Bizonyos szempontból
túlságosan intelligensnek is bizonyultak, így hatalmi és fejlődési vágyaikat gyökeresen
kiirtották belőlük, tökéletes szolgákká alakítva társadalmukat.
A dolgozó kaszt mélyen fekvő barlangok ezreiben gombamezőket művelt, és tisztántartotta a
csarnokokat és járataikat. Élelmiszerük szintén mesterségesen alkotott nővény volt, különböző
vegyi anyagokkal telítve, melyet a különböző szerepeket ellátó kasztok mind másképpen
használtak fel képességeik javítására. Munkásaik ezt fogyasztva nagyjából száz éves életük
mellett soha nem pihentek, mert a birodalom szinte folyamatosan növekedett és ásni kellett az
újabb barlangokat majd az őket összekötő alagutakat.
A fészekgondozó kaszt hordta le a petéket kikeltetésre, egészen mélyen a bolygómaghoz, ahol
a hőség égetően forróvá nem vált. Rájuk hárult az új egyedek gondozása rövid, egy hónapos
növekedési szakaszukban. Ezen kívül feladatik közé tartozott a tojó kaszt ellátása is.
A tojók létszáma csak pár százat tett ki, viszont szükség esetén képesek voltak napi
egymilliárd petét is lerakni, a kívánt egyedek szerinti összeállításban.
Az uralkodó kaszt telepatikusan irányított, a szaporulat mennyiségétől, a harci feladatokig
mindent. Rendkívüli intelligenciával ruházták fel őket, melynek köszönhetően minden eddigi
fenyegetést elhárítottak, és biztosították fajuk túlélését. Képesek voltak a tojókat akaratukkal
befolyásolni, hogy akár teljesen új, eddig nem létező egyedeket hozhassanak létre. Létszámuk
viszont alig érte el a százat.
Legnépesebbek a katona kasztjaik voltak, melyek egyértelműen védelmi tevékenységet láttak
el. Bár hosszú idők óta nem volt szükség szolgálatukra, mégis mindig készenlétben álltak. Ő
feladatuk ki is merült ennyiben, viszont ha a szükség úgy kívánta, kétségek nélkül áldozták fel
magukat a cél érdekében.

Felszíni egységeikből felderítők indultak a hajó valószínűsíthető leszállóhelyeire, míg a

seregek a kijáratok alagutjaiban várakoztak parancsra.

208
Magasságuk az egy métert sem érte el, de a gomba vegyi anyagait felhasználva erős
páncélzatot növesztettek magukra, mellyel ellensúlyozták termetüket. Két lábukon mozogtak,
melyhez besegített mozgás közben még négy karjuk, hogy még gyorsabban haladhassanak.
Karjaik hihetetlen erőkifejtésre voltak képesek és bármire fel tudtak velük mászni.
Fejükön kicsi gombszemek sokaság helyezkedett el, szájukban nagyon éles, de apró fogak
sorakoztak, orruk helyén komikus tölcsérszerű nyúlvány látszódott, belsejében kicsi
lyukakkal.
Járataik mélyéből, melyeknek lakóhelyeik körül minden négyzet kilométeren létezett egy
kijárata, kék köd kezdett előgomolyogni. Nehezebb lévén a levegőnél azonnal szétterült a
talajon. Hihetetlen sűrűséggel ömlött járataikból, és minden földrészen olyan erős volt a
jelenlétük, hogy a bolygó színe rohamosan kezdett megváltozni.
A lények felderítői körbevették az érkező egység leszállóhelyét, a jármű ereszkedését
figyelve. Landolás után nem vették rá magukat, csak óvatosan közelebb nyomultak, továbbra
is rejtőzködve, hogy a betolakodók minden részletét megfigyeljék.
A megnyíló hajóból több tucatnyi droid masírozott elő. Páran azonnal megkezdték a minták
gyűjtését, míg a többi egység körülöttük járkálva őrködött. Meglepő és zavaró volt számukra
a teljes és tökéletes kommunikációs bénítás, még egymással sem tudtak kapcsolatot teremteni.
Ahogy egyikük látótávolságon kívülre került társaitól, rögtön előtte termettek a harcosok. A
legelöl álló nagy levegőt véve permetet szórt rá tölcséres orrán keresztül.
Droid rendszerei azonnal elemezték a burkolatáról rohamosan párolgó folyadékot, mely mint
kiderült, a legkifinomultabb szűrőrendszeren is áthatolni képes idegméreg volt.
Válaszcsapásként kezét felemelve borsó nagyságú szikra pattant ki tenyeréből, ami épp a feje
közepén találta el a kíváncsian figyelő lényt.
Az energialövedék ökölnyi lyukat égetett koponyájába, melyen keresztül a már jól ismert kis
kék felhőcskék kezdtek gomolyogni.
Amint a lény élettelenül eldőlt, egy újabb társa jelent, szintén permetet szórva a betolakodóra.
Valószínű gyorsan rájöttek, hogy nem élőlénnyel van dolguk, ezért a permet már más
összetevőjű volt. Az új folyadék a páncéllal érintkezve úgy olvasztotta el a szuper kemény
fémet, mint ahogy hó tűnik el forró vízzel való érintkezéskor. A droid működésképtelenné
vált teste az általa korábban megölt lény mellé zuhant, és nem mozdult többé.
Amint a többiek látták társuk eredményességét, nekibuzdulva bocsátkoztak harcba a maradék
betolakodó ellen. Egyetlen harci egységnek sikerült talpon maradnia, aki a hajó felé hátrálva
kezeiből valóságos szikraesőt zúdított maga köré, rengeteg lényt elpusztítva ezzel. Hajójuk
habozás nélkül emelkedett el a talajtól, de már a jármű belsejében sem volt biztonságban. A
hajó oldalain a lények karjaikkal felkapaszkodtak és bomlasztani kezdték a burkolatot, hogy
mielőbb az érzékeny területekhez férhessenek hozzá.
Csak annyi ideje maradt, hogy az egyre sűrűsödő gázfelhő fölé emelkedve egy rövid üzenetet
sugározzon. Társai figyelmeztetése után menthetetlenül a talajba csapódott, elpusztítóit is
magával rántva az elmúlásba.

Red arról próbálta faggatni Jacket, hogy merre járt és mi történt hajójával, de kérdései
válasz híján nem sok eredménnyel zárultak.
− Ez különös − hívta fel figyelmüket az egyik technikus, a szonda által közvetített képanyagot
figyelve. − A bolygó mintha az érzékelők számára megszűnt volna létezni. Kontinenseit
teljesen beborította valami kék felhő, ami már hatalmas vízfelületeinek nagy részét is
meghódította. Teljesen vakká változtatta az érzékelő rendszereinket, még a legapróbb jeleket
is nyomtalanul elnyeli magában. Fogalmunk sincs mi történik lent.
− Ez tényleg különös − értett egyet Jack − Hajóm letapogató rendszerei is teljesen csődöt
mondtak. Úgy látszik az a különös gáz meggátol minden ilyen irányú tevékenységet. − Azt

209
már nem is említette, hogy a felszínre alászálló adatgyűjtő egységével is elvesztette a
kapcsolatot, mert a gáz nem csak az információgyűjtést bénította le, de a kommunikációt is.
Red éppen azon mérgelődött magában, miért az orruk ellőtt kellett Jacknek megállnia a
rejtelmes módon behemóttá vált hajójával, teljesen eltakarva előlük a természetes kilátást.
Ekkor a Csathajó mintha csak teljesíteni akarná kívánságát, megfordulva a vizsgált planéta
felé szökkent, méretei ellenére meglepő gyorsasággal hajtva végre a manővereket.
− Valami baj van. − merevedett meg Jack, míg páncélja körülfolyta eddig szabadon lévő fejét
− Maradjatok itt, és ne tegyetek semmit! Majd visszajövök, azt hiszem bőven lesz
megbeszélni valónk. − közölte velük a Shita kirobogva az ajtón két droidjával a nyomában.
A pályára álló csatahajóból tízezres létszámot meghaladó vadászgép csoport lépett a bolygó
légkörébe, Jack vadászgépe hamarosan követte őket. A főseregből pár vadász Jack köré gyűlt,
sietős ereszkedésbe kezdtek a színes gázfelhő rétegei felé. A többiek alakzatukat tartva felette
maradtak, utasításig járőrtevékenységet folytatattak.
− Talán még húszezren is vannak. − csodálkozott Jumu hitetlenkedve − Ilyen nagy
mennyiségű katonai létszám, nem jellemző tudásom szerint egyetlen faj Csatahajójára sem.
Ráadásul a Csatahajó a tekintélyes mennyiségű vadász távozása után szemmel láthatóan
csökkentette méreteit. Ezt a számukra lehetetlenségnek számító magas technikai színvonalat
leesett állal, és mi tagadás irigykedve bámulták. És most már értették miként lehetséges, hogy
abból a csenevész roncsból, amit kimentettek a jégbolygóról ilyen óriás nőjön.
A hajó egyszerűen a szükség szerint változtatta méreteit, ha kellett belső tereinek növeléséhez
hízott, de most a belőle távozó tekintélyes létszámú egységek okán karcsúsodott. Különleges
páncélozott burkolta pedig hullámokat vetve élő szövetként követte a változásokat.

A többi földrészen a katona kaszt újabb tömegei bújtak elő a föld alól. Jóval nagyobbak
voltak társaiknál, és testük minden kis részére különös páncélt nővesztettek. Hat lábon
futkostak sorokba rendeződve, hatalmas területeket borítva el.
Hátukról négy merev lapot emeltek fel, alóluk pedig kibontakozott hártyás szárnyuk. Bár
furcsa látványt nyújtottak, mégis meglepő gyorsasággal emelkedtek a magasba. Gyorsan
elérték a számukra kijelölt területeket, a zuhanórepülésben érkező vadászgépek fölé kerültek.
Hasukon parányi rések nyíltak, melyekből fröcskölve tört elő a fajukra jellemző különleges
maró testnedvük. Sorokba rendeződve haladtak, mint megannyi permetezőgép, csak éppen
valóságos savesővel áztatatták a talajt. A vadászok könnyűpáncélzata pillanatok alatt vált
semmivé, aminek hatására a légi egységeik százai zuhantak a felszínre füstcsíkot húzva
maguk után, mielőtt még egyáltalán megkezdhették volna a bombázást.
A vadászok gyors válaszcsapást mértek a védőkre. Energiagömböket lőttek közéjük, melyek
az idegen testekhez csapódva lángtengeré változtatták az égboltot.
A tűz csillapulásával a rovarok hőálló testüknek és szárnyaiknak köszönhetően zavartalanul
repültek tovább, újonnan érkező társaikkal egyre hevesebb savfürdőben részesítve a
támadókat.
Az uralkodó kaszt parancsára csak egy részük indult az érkező vadászgépekkel való ütközetre,
nagyobb hányaduk magát a kiinduló területüket vette célba.
Hártyás szárnyikkal egészen a légkör felső részéig emelkedtek, ahol azok visszasimultak
hátukra. A testükben felhalmozott vegyi anyagok keverékét ezúttal potrohuk végén lövellték
ki, majd begyújtva azt óriási lendületet nyertek, amivel az űrbe is képesek voltak kijutni.

A bolygó kékké változott légköréből sötét fekete folt emelkedett a magasba, mint egy
felhő ami jó darabon kitakarta az alatta elterülő bolygót.
− Mi a szar ez? Nem arról volt szó, hogy nincs civilizált élet a bolygón? Akkor mégis hogyan
lépnek csak úgy ki az űrbe? − vonta kérdőre embereit Red.

210
− Ez lehetetlen. − nyögött fel a fegyver rendszereket kezelő technikus. − Elképesztő. Ezek
nem gépek. Nem gépek közelítenek a Shita Csathajó felé, csak szerves anyagot tartalmaznak.
− Az nem létezik. És csak úgy kiugrálnak az űrbe?
− Vagy repülnek. Ezek csak valamilyen élőlények lehetnek, ezért nem is vettük észre őket.
− Flottánk azonnal vegye körül a teherhajóinkat. Légvédelmi ütegekre csúcsértékű terhelést,
és az összes tartalékenergiát a pajzsokra! Minden lehetséges Cirkáló küldjön fel három
kötelék vadászt, de maradjanak a pajzsainkon belül. − adta ki gondolkozás nélkül a
parancsokat Red. Elégedetten figyelte, ahogy az egyre inkább összeszokó flotta villámgyorsan
teljesítette parancsait.
A Shita Csathajó körül áttetsző légbuborékhoz hasonlatos képződmény keletkezett, belsejéből
pedig újra több ezernyi vadász özönlött elő.
Az emberek leeset állal csak most lettek rá figyelmesek, hogy a gépeknek nem kellett ajtó,
különböző területeken egyszerűen a Csatahajó páncél burkolatából bújtak elő.
Ezek a vadászok sem hagyták el egyelőre anyahajójuk pajzsának biztonságát, belsejében
sorakoztak fel támadó alakzatba.
− Rengetegen, több milliónyian vannak − Red hitetlenkedőn nézett ki a vezérlőablakán a
bolygóról közeledő ismeretlen lényeket bámulva.
− A Csatahajót támadják, bennünket úgy látszik békén hagynak. Legalábbis egyelőre.
Amint közel értek, az idegenek rajai habozás nélkül rontottak rá a hajóra, hogy váratlanul a
pajzsnak ütközve leljék halálukat. Tízezrek hamvadtak el abban a pillanatban, ahogyan
érintkeztek az energiamezővel, nem maradva utánuk más, mint maréknyi hamu.

Az uralkodó kaszton aggodalom lett úrrá. Azonnal megértették, hogy a bolygójukra tett
utolsó látogatás óta, a külvilágiak is új védelmi rendszereket fejlesztettek ki. Korábban
egységeiknek csak a páncélzattal kellett megbirkózniuk, azonban most valami teljesen másba
botlottak.
A következő, szintén sikertelen támadás után gyorsan visszarendelték súlyos veszteségeket
szenvedett egységeiket, hogy a bolygó légkörében segédkezve próbálják megállítani a
betolakodókat. Mivel itt sikeresen szálltak szembe a támadókkal, már az előtt komoly csapást
mérve rájuk, mielőtt még igazából bármit is tehettek volna.
A felszíni egységeik még mindig járataikban várakoztak, melyekben a szárnyas társaik által
permetezett sav csordogált. Katona kasztjuk harmadik változata ellenséges tevékenység híján
eddig teljes nyugalomban várakozott.
Erős járőreik minden egyes négyzetkilométernyi területen jelen voltak, teljes mértékben
ellenőrzésük alatt tartva a bolygó összes vízfelületét is.
Eközben a földkéreg mélyében a fészekgondozók már a friss költésű, génállományukban
máris módosított tojásokat hordták a keltető helyre, a harcképesnek ítélt fiatalokat pedig
védekező állásba, a felsőbb rétegekbe hajtották.
A dolgozók gyorsított iramban szüretelték gombatelepeiket, amit azonnal a keltető
csarnokokhoz szállítottak, míg az uralkodó kaszt, még mélyebbre futó járatokat készítetett, új,
hatalmas barlangokat alakítva népességük növeléséhez.

Jack vad rázkódással ereszkedett lefelé, több mint ezer automata vadász kíséretében.
Oltalmazón fogták körül gazdájuk gépét, és a belső körben elhelyezkedő több száz vadászt.
Hasuk alatt négy magzati pózt felvett droidot is szállítottak, amiket megfelelő magasságba
érve egy tisztás felett bombaként szórtak le. Majd ezt követően rettenetes dübörgéssel törtek a
magasba, hogy csatlakozzanak szorongatott helyzetben lévő társaikhoz.
A droidokat a földdel való kemény ütközés egyáltalán nem viselte meg, fürgén pattantak ki
általuk ütött kráterekből. A terület széléig előrenyomulva folyamatos sorozatokkal
biztosították a mező közepét.

211
Jack gépe erős zökkenéssel ért talajt a tisztán tartott területen. Azonnal kiszökkent a járműből,
és egy pillanatig sem habozva előrántotta elmaradhatatlan kardját.
Egy parancsnoki egység lépett hozzá, hogy tájékoztassa a helyzetről: − A területet egyelőre az
ellenőrzésünk alatt tartjuk mester, de rádiókapcsolataink teljesen megszakadtak. A gáz
minden műszeres felderítést megakadályoz, így félő, hogy bármikor rajtunk üthetnek.
Jack sietősen gondolta át a helyzetet, végignézve a sűrű köddel borított környezeten. Mivel
még az ötven méteres mező túlsó végét sem látta, arra a megállapításra jutott, hogy a
hősködés és a gőg most könnyedén végzetessé válhat.
„Erősítést kérek azonnal! Parancs a vadászoknak, kezdjék meg a bombázást a jelenlegi
helyzetemből kiindulva!” − Szárnyalt telepatikus üzenete a Csatahajónak, melyet szerencsére
képtelenek voltak befolyásolni.

Az uralkodó kaszt riadtan rándult össze agyukban felhangzó idegen szavakon. Helyzetét
beazonosítva azonnal arra küldték csapataikat, miközben minden energiájukat a hallottak
értelmezésére fordították. Féltek, hogy túlságosan is okos és fejlett ellenféllel van dolguk.
Szárazföldi egységeik rohamra indultak, gyorsan elérve a megadott területet. Mielőtt bármit is
tehettek volna, piros energiagömbök kezdtek hullani az égből.
Ahogy talajnak csapódtak szabadon eresztették a magukba zárt pusztító energiát. A robbanás
kilométeres körzetben bentről kifelé gyűrűzve haladt, mindent elpusztítva ami útjába került.
Hatalmas sziklatömbök olvadt lávaként terültek szét a talajon, évszázados fatörzsek
gyufaszálként kaptak lángra. A magas hőmérséklet a kékgázra sem volt hatástalanul.
Egyszerűen felégette a különös ködöt, utánpótlásként az alagutakból már csak gyengéden
bodorodó füstszerű csíkokra tellett.
Az izzó pokol belsejébe előkerült lények fájdalmasan visítottak, páncéljuk vöröslött a
hőségtől. A lángtenger elvonulása után szédelegve támolyogtak az izzó talajon, és bár nem
pusztultak el, sokat vesztettek harci kedvükből és erejükből. Az uralkodó kaszt határozott
parancsára rendezték soraikat, hogy újabb roham induljanak, mikor is a magasban elhúzó
vadászgépek ismételten energiagömböket szórtak rájuk.
Az előzővel ellentétben ezek most halványkék színben pompáztak, robbanásuk pedig teljesen
más eredménnyel járt. Hatalmas reccsenéssel fagyott meg a környezetben minden, ami
megmaradt az előző támadásból. A korábbi hőség a másodperc törtrésze alatt enyészett el,
mínuszban több száz fokra süllyesztve a hőmérsékletet.

A flottában tartózkodók nem tudták teljes mértékben értelmezni a történéseket, de

sejtették, hogy nagyobb lehet az ellenállás, mint amire Jack számított.
A Csatahajótól sietősen indultak segítségére az ott maradt vadászok, akadálytalanul átrepülve
a még mindig körülöttük lüktető pajzson.
− Láttátok ezt? − Fordult a többiek felé Red.
De ők csak tátott szájjal bámultak ki továbbra is az ablakon. Az ezredes visszafordulva
minden korábbinál jobban meglepődött.
A bolygó körül két újabb Shita Csathajó vált még az álcásától, miközben belőlük is vadászok
garmadája zúdult a légkör felé.
− Hihetetlen, talán ők is végig itt voltak és mi még csak nem is sejtettük − hebegte az egyik
technikus − Sőt, műszereink szerint, még most sincs ott semmi.
− Mi nem teszünk semmit uram? − Robogott be az ajtón dühös csalódottsággal Jodie.
− Nem. Azt mondták, maradjunk a seggünkön, és nekem semmi kedvem beleavatkozni a
nagyfiúk dolgába. Hacsak ők maguk nem kérnek erre! Ezt viszont nem tartom túl
valószínűnek − intett fejével a három Csathajó felé.

212
− Az anyja − fakadt ki a nő döbbent csodálkozással. Mikor távozott a hangárból, hogy
megtudakolja tétlenkedésük okát, még csak a támadó idegen lények sokaságáról szólt a
tájékoztatás. − Ezek meg mikor érkeztek?
− Hát, szerintem jóval előttünk. − kuncogott fel kényszeredett elismeréssel az ezredes. − De
csak most fedték fel magukat.
Jodiet kirázta a hideg: − Előttünk érkeztek és mi nem tudtunk róluk semmit?
Red lágyan bólintott nem is figyelve a nőre, miközben ujjaival halántékát masszírozta.
− Azért ez nem semmi. − konstatálta a nő felháborodva, de igazából az irigység beszélt
belőle.

A bolygón nemrég még élő és virágzó környezet teljesen megsemmisült, és az érkezett

erősítéssel közel százezer vadászgép járta hadakozva és tovább pusztítva a kontinenst.
A droidok jégkristályokkal fedett páncéllal álltak fel guggoló helyzetükből, melyet azért
vettek fel, hogy csökkentsék az energiák káros hatását magukra nézve.
Jack teljesen lehasalva testőrei védelmező sánca mögött lapult. Menthetetlenül elveszett volna
mindkét csapás folyamán a kard folyamatos gyógyítása nélkül, így viszont könnyedén pattant
fel.
A talajból méteres magságukkal csak a lények emelkedtek ki szoborrá fagyva, de érezte, hogy
még mindig élnek, csupán csak nem bírtak megmozdulni. Páncélzatuk a hirtelen hő változásra
megrepedezett, melyeken keresztül gigászi kínok közepette nyálkás testnedveik szivárogtak.
Közöttük becsapódva érkezet a droid erősítés, míg a mező közepére két újabb Mesterhordozó
vadász landolt.
− Akkor kezdjünk hozzá − intett a felé közeledőknek, megindulva kiszolgáltatott ellenségeik
felé.
Jack került középre, míg érkező társai vezették a jobb− és balszárnyat. Százezret is meghaladó
droidsereget vezettek csatárláncban szétterülve, kegyetlenül pusztítva a csapdába került
idegeneket.
A három Shita haladt elől, kardjaik kiadósat lakmároztak a szerencsére életben maradt
lényekből.
− Mester valami furcsát találtunk − súlya alatt recsegve töredező jég hangjával közeledett
Jackhez a parancsnoki egysége.
− Mutasd!
Egy hosszan elterülő domb takarásában mélybe vezető idegen járathoz értek. A Droid a
kékesen csillogó falra mutatott, ami megkopogtatva fémes hangot adott.
− Szóval igaz − vigyorodott el páncéljában Jack, a mégsem hiba való áldozatokra gondolva.
„Mindenki ide!” Adta ki telepatikus parancsot hajójának, ami továbbította üzenetét. − Ezek a
dögök még azt is kitalálták hogyan hasznosítsák. Okosabbak, mint gondoltam volna −
töprengett magának elismerően.
Hamarosan mindhárom Shita a falakat vizsgálta, melyből megállapíthatták a bolygón lévő
kermit tisztaságát. Az eredmény elégedettséggel töltötte el őket, és mindannyian gratuláltak
Jacknek ez eredményért.
Jack szerénykedve fogadta a bókokat, főleg a formás Shita nőtől. Nem gondolta, hogy a
Sendyvel történtek után még bárki válthat ki belőle testi vonzalmat, de most valami hasonlót
érzett mégis.
− Mester. − léptek szinte egyszerre mindhármukhoz parancsnoki egységeik − A jéggel
borított sarkokról gyors, és nagy létszámú repülő erő érkezik.
− Mindenki befelé a járatba! Te Ártokh itt maradsz, és egységeiddel biztosítod ezt a helyet.
Mi Belonával és a droidjainkkal benyomulunk élőhelyükre.

213
 Az uralkodó kaszton először lett úrrá a félelem. E földrészen szárazföldi csapataik
kilencven százaléka elpusztult vagy harcképtelenné vált.
Légi fölényük ugyan még jelentős volt, de az idegen repülő haderő létszámnövekedése óta
egyik vereséget a másik után szenvedték el. Akkor romlott igazán a helyzet, miután az
uralkodók megszakítottak velük minden kapcsolatot. Mert amint ők megérezték, hogy a
támadók behatoltak járataikba, már nem tudtak az ő irányításukra is koncentrálni.
A fiatal egyedeket kiküldték labirintusszerű járataik védelmére, bízva azok védhetőségében.
De sajnos tartottak tőle, hogy ez nem lesz elég, mivel a környező űrt mentális erejükkel
kutatva, felfedezték a támadó flotta igaz erejét.
Érezték, hogy a mostani csapatokat csak három lény vezeti, viszont a hajókon még nagyon
sok hasonló élő egyed tartózkodik.
Állandó jelleggel figyelték a folyamatos telepatikus kapcsolatot a hajók és gazdáik között.
Nyelvezetüket elemezték töviről−hegyire, megfejtették, de alkalmazása próbája bizonyította,
hogy nem hozza meg a várt eredményt.
Mert a déli sivatagos földrész uralkodó kasztja megpróbálta hajóik felett átvenni telepatikusan
a hatalmat, amire válaszul az űrből olyan pusztító csapás érte őket, pontosan a fészkek
középpontjában, hogy attól kezdve nem adtak további életjelet.
A bolygó összes fészkében lévő uralkodókaszt telepatikus úton egyesítette tudását, akárcsak
egy számítógépes hálózat. Közösen dolgoztak a helyzet megoldásán, villámgyorsan elemezve
a felmerülő lehetőséget, hogy találjanak valami kiutat a helyzetből, mellyel biztosíthatják
túlélésüket.

A droid egységek a járatot faltól−falig megtöltve megállíthatatlanul törtek előre, minden

útjukba kerülő lényt a fagy bilincsébe verve, mely állapotukból már könnyedén robbantották
milliónyi darabra őket.
Barlangokban csak kisebb ellenállásokba ütköztek, így jelentősebb veszteségek nélkül
jutottak túl rajtuk. Egy éles kanyar után az eddigiektől eltérően egy sokkal hatalmasabb
csarnokba jutottak. A barlangból lények ezrei rontottak rájuk, melyek mindenre elszántan
harcoltak. Rövid időn belül savpermettel telítették a levegőt, melynek hatására Droid
századok váltak pillanatok alatt semmivé. A droidok pusztulását látva elsőként Belona
száguldott be a terembe. Páncélja folyékony péppé válva csorgott le testéről, de ő zavartalanul
küzdött tovább mezítelenül is.
Taktikát váltva több rovarharcos is ideggázt fröcskölt rá, de a nő csak nevetve gázolt közéjük,
kezében különleges kermit ötvözetből készült, mindenek ellenálló kardjával, mely a benne
tomboló energiáktól szinte bevilágította a csarnokot.
Mögötte újabb droid sereg érkezett, élén pusztító démonként a másik Shita kardművész
haladt.
Jack követhetetlen sebességgel suhogtatta maga körül fegyverét, hamarosan levágott
testrészek hegyei vették körül. Fájdalmas tudattal érzékelte páncélja elvesztését, de most nem
hogy saját, de még a nő meztelensége sem terelte el figyelmét. Végre igazán éles helyzetben
kamatoztathatta a kezdetekben végeláthatatlanul gyakorolt mozdulatok sorozatait.
Ahogy a lények újabb hullámai érkeztek vált−vállnak vetve küzdöttek a nővel. Kiteljesítve
egymás tudását áthatolhatatlan kardfalat létesítettek maguk körül.
Hamarosan hatalmas, négy méteres átmérőt is meghaladó hernyószerű lénybe ütköztek, amely
rettegve hátrált előlük.
Testén sűrű sorokban, széles ásókarmok sorakoztak, feje elejét pedig bonyolult hosszú,
csavart csápok fedték. Egyik−másik egyenes állt, míg a többi görbe formát öltött, oldalaikon
kicsi fűrészes képződményekkel. Végük lapos volt, vagy tűként kicsúcsosodott, segítségükkel
hihetetlen sebességű haladásra voltak képesek a különböző talajrétegekben.
A két kard egyszerre hasította át vastag irháját, mélyen bensőjébe hatolva.

214
Messze hangzó, fájdalmas hangon visított fel, a fájdalom görcseiben kígyóként próbált össze
tekeredni. Összekapcsolódott szellemi energiájuk lévén a közös tudat tagjai vele együtt sikítva
élték át haláltusája közbeni minden szenvedését. A kardokat hosszasan mártották testébe,
melyek mohón szürcsölték magukba hatalmas életerejét, aminek köszönhetően még inkább
szenvedtek a társai.
A mindannyijukat veszélyeztető vég átélése mélyen megrázta őket, már csak egyetlen kiút
maradt számukra. A Közös tudat elemzése is ebben a megoldásban látta a legnagyobb esélyt a
túlélésre.
„Megállni, tárgyalni!” − Harsogták telepatikus energiájukkal, bízva a szavak hatásában.

A Shita kettős hajóik jelzésére egyszerre torpant meg és parancsszavaikra a droidok is

leálltak, de további harcra készen ügyeltek a túlélőkre.
A Shiták a kardjaik árnyékolása miatt semmit nem hallottak a szavakból. Ezt a
tulajdonságukat az Inorihk árulása után fejlesztették ki jelentős erőfeszítések árán. Így először
a kapcsolatfelvételi próbálkozást a Csathajóik jelezték, majd hamarosan kardjaik is.
− Figyelünk, beszéljetek − válaszolták rajtuk keresztül.
− „Ti elmenni, mi élni!”
− Nem megyünk sehova, nem véletlenül jöttünk ide. A kék kristályok kellenek nekünk.
− „Kék kristály?”
− Az anyag, amivel alagútjaitok falát burkoljátok!
− „Vinni, menni!”
− Nekünk mind kell. Nem megyünk sehova.
− „Lenni sok!”
− Még jó. Addig maradunk, míg mindet kibányásszuk.
− „Nem akar idegen. Béke.”
− Nekünk szükségünk van mindre ami csak van. Addig maradunk míg ki nem szedtük az
egészet.
− „Sok idő! Mi kiszedni, ti vihet, több nem támadni, végül elmenni!”
− Megegyeztünk. Békében élhettek, ha kibányásszátok számukra a kék kristályokat. Mi csak
akkor jövünk, amikor elvisszük. Cserébe megvédünk benneteket.
− „Menni hamar, minden élő pusztulás! Nem kell idegen!”
A Shiták tiszteletben tartották a lények akaratát, hiszen eredetileg nem azzal a céllal érkeztek,
hogy bizonytalan ideig harcoljanak, hanem a kermitet akarták megszerezni. A lények
segítségével pedig a vártnál is gyorsabban haladhattak. Távozásuk előtt mindegyik földrészen
gyűjtőhelynek alkalmas területeket jelöltek ki, megtisztítva őket a maradék növényzettől.
Ezek mellett védelmi állásokat építettek, melyekben droidokat szállásoltak el, melyek csak
akkor aktiválódtak, ha megfelelő mennyiségű rakomány gyűlt össze. Ezt követően képesek
voltak jelezni a teherhajónak, mely elszállíthatta a felbecsülhetetlen értékű kincset.

A közös tudat feloszlott és önállóan elemezte a történteket, míg a tojó kasztot utasították
nagyobb és erősebb dolgozók alkotására a bányászat segítéséhez.
Egy kis nyugalomhoz jutva az uralkodó kaszt egymás közt beszélte meg mire jutottak.
− „Bölcs dolog idegenek engedni?” − kérdezte egy félő, óvatos lény.
− „Életet kapunk érte! Gazdáink már a sokadik születés óta cserbenhagyva távoztak a súly
nélküli, sötét hidegségbe. Nekik kellene védeniük minket!” − válaszolta egy mélységesen
csalódott egyed.
− „Idegenek felajánlották, most már ők teszik!”
− „Majd kiderül! Addig a mélyben épülni új fészkek.”
− „Túl nagy forróság, nem bírni!”
− „De igen, ha burkoljuk kövekkel, amit ők is akarnak!”

215
− „Igaz! Addig kutakodni, keres gyenge pontok! Ott nevelni győzedelmes fiatal egyedek, mit
nem ismerni!” − válaszolt az egyik elégedetten.
− „Hiba terület adni!”
− „Nem adni, elvenni!”
− „És ha nem tartani ígéret?” − érdeklődött egy elővigyázatos kíváncsi társuk.
− „Hálál!”
− „Ha tartani?”
− „Nem mindegy, hogy alkotónkat szolgálni,vagy furcsa idegent aki végzi gazda dolgát?”
Eufórikus öröm áradt szét a lényekben a helyzet megoldásának köszönhetően, ami azonnal
hevesebb munkára ösztönözte az egész társadalmat.

216
 XVII.

A Shiták kérésére összehívták a parancsnoki kart. A különös esemény tiszteletére

ezúttal mindenki személyesen megjelent, és egyben kíváncsiak is voltak a rég letűntnek hitt,
mitikus fajra.
Mindhárom Csatahajó parancsnoka megjelent. Ártokh és Belona ugyanolyan érdeklődéssel
figyelték az embereket, akik visszaadták elveszettnek hitt társukat, mint azok őket. Másrészt
kezdték érteni és elfogadni Jack javaslatát, hogy ismét szerezzenek ismeretségeket saját
fajukén kívül is.
Jack mosolyogva nézett körbe a társaságon: − Van egy ajánlatunk a számotokra, persze ha
érdekel benneteket. Tudjátok a legenda, amit meséltem igaznak bizonyult, ez a bolygó telítve
van kermittel. Mivel ti találtátok meg, én pedig valaha közétek tartoztam, nem szeretném ha
kimaradnátok az általa nyújtott előnyökből.
− Tehát részesülünk belőle? − érdeklődött Red felbuzdulva.
− Attól függ mit választotok. Ez a bolygó mindenképp kell a népemnek, ti is belátjátok, hogy
felbecsülhetetlen értékű. De sajnos nyilvánosan színre lépve nem védhetjük meg, mert félő,
hogy ellenségeink ránk találnának. Ezért úgy határoztunk, hogy letelepítünk titeket, hogy
megoltalmazzátok számunkra a kermitet. Az ércet egy általunk itt hagyott Shita teherhajó
fogja szállítani, általa részesedtek a teljes bolygó nyereségéből. Egy energiapajzzsal vesszük
körül a planétát, csak ez a hajó fog tudni áttörni rajta. Ne menjetek a bolygó közelébe, főleg,
hogy az idegen lényeket sem irtottuk ki, mert végül is megállapodást kötöttek velünk. Más
részről védelmi rendszerekkel is felszereljük a planétát, hogy senki ne férhessen a közelébe.
− Már bocsánat, − szólalt meg Elizabet − de nem teljesen értem. Ha nem telepedhetünk a
bolygóra, akkor hol éljünk?
− Kolonizálunk számotokra egy planétát, és megkapjátok az elavult technológiáink egy
részét…
− Sokra megyünk vele − kottyantotta közbe Martin.
Red haragos tekintettel pislantott rá a közbeszólásért.
De a férfi úgy érezte bőségesen kárpótolta érte Elnika rávillanó, egyetértő mosolya.
Jack is csak elmosolyodott a megjegyzésen: − Jelenlegi tényállás szerint barátaim, elavult
tudásunk is jó egy lépéssel jár a többi faj előtt. A témához visszatérve, ha elfogadjátok az
felkínálást, akkor be kell lépnetek egy újabb szövetségbe. Ebben mi Shiták amolyan
felügyeleti szerepet vállalunk, magának a szövetségnek részévé nem válunk. És célszerűen
megfelelően válogatott népeket tömörítünk a szövetségbe. Az alkalmas fajok felségterületei
sajnos igen csak messze esnek egymástól. Mert olyan fajok is nyernek felvételt melyekről
rajtunk kívül még nem is hallott senki. De például hozzátok az Altarik vannak a legközelebb.
− Altarik? − Rázkódott meg dühösen Sa Rimo−ti.
− Velük aztán soha! − csóválta fejét Red − És a Merkekkel sem.
− Hogy aztán újra hátba támadjanak? − Nevetett fel keserű gúnyossággal Visak.
− Kétszínű álnokokat nem akarunk az oldalunkon tudni. − jelentette ki határozottan Elnika,
egyetértő Nerlamt mormogás közepette − Az ilyenek jobb, ha az ellenség sorait erősítik, mert
tudjuk, mire lehet tőlük számítani.
Jack meglepődve nézett végig rajtuk: − Ez aztán az egyetértés. Részben jól fogalmazott a
Nerlamt szépség, ha visszautasítjátok őket biztosak lehettek benne, hogy első adandó
alkalommal bosszúra szomjasan az ellenséghez fognak pártolni.
− Legyenek boldogok.
− Nem lehetsz ilyen naiv. − fakadt ki Jack − Éppen emiatt kellene bevennetek őket. Amíg
szemmel tudjátok őket tartani, sokkal kevésbé jelentenek fenyegetést.
A parancsnoki kar váratlan tanácstalansággal nézett körbe egymáson.
− Ez azért nem ilyen egyszerű. Még át kell beszélnünk. − jelentette ki hamarosan Red.

217
− Rendben, csak ne húzzátok sokáig. A szövetségbe csoportosuló fajok mind jelentősebb
gazdasággal és haderővel rendelkeznek nálatok. Ha beléptek jelentős támogatást küldenek
számotokra. Minél gyorsabban határoztok, annál hamarabb indulhatnak útnak a konvojok,
melyek a nagy távolság miatt nem mostanában érnek majd ide.
− Hallhatnánk valamit a többi fajról is?
− Nem szeretném ezzel húzni az időt. Neveik úgysem mondanának semmit, majd kaptok
róluk egy átfogó ismertetőt. Amúgy hamarosan megismerhetik őket, az ő hajóik már amúgy is
indulásra készen állnak a felszerelésekkel.
− És miért ez a nagy sietség? − kérdezte gyanakodva Elnika.
− Két hónapunk maradt a visszaszámlálásból. Hamarosan megkezdődik a Warkor invázió. És
mi Shiták nem vagyunk olyan helyzetben, hogy egyedül képes legyünk megállítani őket.
Tudjuk hol jelenhetnek meg, de túl sok ilyen hely van és egyedül esélytelenek vagyunk.
− Azt akarod mondani, hogy két hónap múlva újra megpróbálják egy Warkor nemes
fejlődését biztosítani?
− Igen, pontosan erről van szó. Remélem osztjátok aggodalmunk és segédkeztek ellenük. Meg
kell értenetek, hogy ez rendkívül fontos.
Még a Nerlamtok is egyetértően bólogattak, senki nem szerette volna, ha akár csak egyetlen
utódja is a Warkorok rabszolgasága alá kerülne.
Red kérdőn végignézett a tanácson, akik közül mindenki apró fejbólintással jelzett számára.
Végül Elnikán állapodott meg a tekintette.
− Végül is... − felelte kis töprengés után a lány − Legalább letelepedhetünk végre, és
segíthetünk megállítani azokat a dögöket. De kíváncsi lennék rá, hogy mikor kapjuk meg a
beígért technológiákat?
− Azonnal, ahogyan igent mondotok az ajánlatra.
− Akkor hát legyen. − sóhajtotta Red gondoktól terhelt homlokkal − Csak ne érezném úgy,
hogy a jövőben súlyos árat kell ezért fizetnünk!
− Népem két ajándékot ad számotokra, hogy biztosan meg tudjátok védeni magatokat.
Egy robotgyárat építünk, és telepítünk egy fejlett erőművet, melynek saját védelmi rendszere
lesz, szóval előre szólok, hogy ne menjetek a közelébe. Az üzemet beburkoló pajzsot és a
védelmi rendszert fogja táplálni. Békés időszakokban pedig még energiát is nyerhettek belőle.
− És mennyi idő míg letelepedhetünk a kolonizált bolygóra?
− A kermit bolygóval szomszédos planéta a legmegfelelőbb, de előbb fel kell élesztenünk,
mert jelenlegi formájában lakhatatlan. A bolygó magját felpezsdítjük kicsit, így óriási
vulkánkitörésekre lehet számítani, amiket aztán viszonylag hamar csillapítunk. Így elegendő
szén−dioxid jut a levegőbe és a hőmérséklet is optimalizálódik. Megolvadnak a jégsapkák, és
óceánok keletkeznek. Ezután egy különleges futónövényt telepítünk a bolygóra, amely
nagyon agresszív, de csak egy hónapos élettartama van, ezt követően végleg elpusztul.
− Hogy lehet egy nővény ilyen agresszív? − hitetlenkedett Sa Rimo−ti.
− Hihetetlen nagyságú területeket képes meghódítani, csak a napfényt, széndioxidot és a vizet
hasznosítva. Épp ezért hasznos. Egy hónap leteltével maguktól kipusztulnak, addigra
megfelelő minőségűre alakítva a levegőt, és elrothadó részeik tökéletes, és bőséges táptalajt
alkotnak az általatok ültetni kívánt növényzet számára.
Jack még kicsit részletbemenőbben elmagyarázott néhány teendőt, majd miután mindenki
tisztában volt feladatával, megszakították a gyűlést. Mindenki sietősen távozott, csak Kevin
állította meg Jacket kifelé menet.
− Bocsáss meg, szeretnék kérdezni valamit.
− Rajta.
− A Shitáknál is vannak úgymond fiatalok, kik különböző találmányokkal próbálkoznak?
− Természetesen, sokszor nem kis fejfájást okoznak.

218
− Szó volt a számunkra nyújtott új technológiákról, ha nem lenne gond az ő terveiket és
próbálkozásaikat is szeretném átnézni.
− Meglátom mit tehetek, szerintem nincs semmi akadálya, persze egy−két kivétellel.
− Köszönöm.

A megadott planétát körül vették a Shita Csatahajók, majd narancssárga, örvénylő

energiacsomókkal kezdték bombázni a felszínét. Becsapódva nyomtalanul tűntek el a
földkéregben, csak egy párszáz méteres, felcsapódó portölcsér jelezte a találatokat.
Kezdetben mindenki érdeklődve bámulta a jelenséget, de miután pár óra elteltével is
ugyanilyen monoton módon zajlott tovább a bombázás, hamar csökkent az érdeklődésük.
Figyelmüket inkább a rendelkezésükre bocsátott új ismeretek tanulmányozására fordították,
mely hasznosabb időtöltésnek bizonyult.
Ásványanyag gyűjtőiket is kiküldték közeli holdra, de most bőséges lelőhely állt
rendelkezésre az űrben is, a több tízezernyi roncsnak köszönhetően.
Hajóikon közben a karbantartók a magukkal hozott bolygófelszereléseket készítették fel
jövendőbeli lakóhelyükre való szállításhoz, a lehetséges részeket előre összeállítva, hogy
minél több időt spórolhassanak meg.
Négyszer nyugodott le és kelt fel a bolygón a nap, mikor régen kialudt vulkánjai feléledtek,
újra füstöt okádva és lávát köpködve a magasba. Hatalmas rengéssorozatok rázták meg az
egész bolygót, mindenét átható morajlással. Haragosan tomboló belsejét rejtve tartó héj
papírként hasadozott fel a felszabaduló energiáktól. Mélységes szakadékok nyíltak kérgében,
melyek mélyén láva kavargott, ami rohamosan emelkedve próbálkozott a felszínre emelkedni.
A sarkok jégmezei sem jártak különbül, végtelenek tűnő mezőit rianások szabdalták
darabokra. Már csak ezekre a területekre folytatódó bombázás tovább fokozta a levegő egyre
forróbb reszketését, a hirtelen megolvadó jégsapkákból felszabaduló víz szökőárként söpört
végig a bolygón. Félelmetes látvány nyújtott a két őselem találkozása, ahogy több száz métert
elérő jeges áradatok szálltak szembe az egyre nagyobb teret nyerő magmával. Füst− és
gőzoszlopok törtek az égre, dühösen vágtató felhőkkel telítve azt.
E planéta történetében először történt meg, hogy irdatlan erejű menydörgések dübörögtek
végig felszínén, míg a közvetlenül utána következő óriás villámok szinte széthasítani
látszottak az eget. Feketén örvénylő felhők dobták le terhüket a fellegekből, vad esővel
korbácsolva végig a tüzes tájat.
Ekkor álltak le a csatahajók a bombázással, és várakozva kezdtek körözni a planéta körül.
Tüzelés beszüntetésével a vulkánok is láthatóan visszavettek tombolásukból, egyre kisebb és
ritkásabb füstoszlopot eregetve magukból.
A szökőárak visszavonultával talpalatnyi területet sem maradt szárazon, minden erre alkalmas
részen kisebb−nagyobb tavakat hagytak maguk után. Három óceán és több tucatnyi tenger
keletkezett, két hatalmas földrészt ölelve körül több száznyi kisebb−nagyobb sziget
tarkaságában.
Másnap a viharok elültével Shita vadászgépek ereszkedtek a légkörbe, a még baljós
sötétszürke árnyalatú, de már vékonyodni kezdő felhők közé. Erejükből már csak heves
záporokra futotta, kivéve a magas hegyvonulatokat, ahol még állandó jelleggel hatalmas
pelyhekben hullt a hó.
A kötelékek egymás mellet mélyrepülésben húzott el a táj felett, mindegyikük magok
milliárdjait szórva szét az adott kontinensen.
Újabb nap leteltével a kékes levélzetű növényzet teljesen beborította a számára biztosított
területet. Gyökereik még a sziklák közé is befurakodtak, a hegyekre is felkúszva, közben
minden káros, vagy mérgező anyagot ártalmatlan vegyületekké alakítottak.
A nemrég még szürke és fehér világ pár nap elteltével kéken ragyogott. A viharokat
csodaszép bárányfelhők váltották fel, biztos jeleként a rajta kezdődő életnek.

219
A N. E. K. SZ. teherhajók ezt a pillanatot választva ereszkedtek alá a légterébe, hogy a sekély
tengerekből kiemelkedő nagyobb szigeteken landoljanak. Innen kezdték meg a szárazföldek
és vizek meghódítását saját nővényeik és állataik számára.

A megígért robotgyárat egy doridsereg kezdte építeni hihetetlen ütemben, az

előrekészített elemekből. A Shita csatahajó óriási méretei ellenére beereszkedett a légtérbe, és
a part közelében egy sekély területet választottak a víz felett. Amennyire csak lehetett a
vízfelület fölé ereszkedtek, majd óvatosan beleengedték ezer métert megközelítő tányér alakú
szerkezetüket. A szerkezet stabilan helyezkedett el a köves aljzaton, oxidációra képtelen és
kopásálló burkolatát nem kellett félteni a természet erőitől. Az ötvözettel azonos acéltüskéket
lőtt maga körül a talajba, melyek több mint száz méterre beforródva rögzültek drótkötelet
feszítve maguk és a gépezet között.
A tányérban azonnal, különös búgó hanggal megkezdődött a munka. Több száz kilométeres
körzetben a körülötte elterelő óceánt használta napelemként. Ez azonban csak az elsődleges
fázisban nyert energia volt, mely már így is több ezernyi atomerőművet túlteljesített.
A másodikban hatalmas szivattyúk vizet szívtak sajátságos kamrákba, ahol szétválasztódtak
oxigén és hidrogénre. Megfelelő mennyiségű összegyűlt gázt egy nagyteljesítményű turbina
működtetéséhez hasznosították, mely közel ugyannyi elektromosságot termelt, mint az
elsődleges stádium napsütötte időszakban.
Az erőmű egy teljes napon keresztül csak gyűjtötte az energiát, majd a tányérszerű rész felső
pereme négy óriási oszlopnak köszönhetően a vízfelület fölé emelkedett. Vízfüggönyszerű
energiát lövellt maga és a partszakasz egy részére az üzem köré, amely buborékként terült szét
felettük.
Ugyanezt az eljárást a szomszédos kermitben gazdag planétán is megismételték, de ide plusz
erőműveket is telepítettek. Ez biztosította az energiát az automata védelmi állásoknak,
melyeket a már számukra összegyűjtött ásványból gyártottak le. Az energia zöme viszont a
bolygópajzs működtetéséhez kellett. A föld alatti lények harcmódját már az
energiapajzs, űrágyúk és légvédelmi ütegek erősítették, kíméletlen véderőt alkotva.
Működésükből bemutatót is tartottak az uralkodó kasztnak, kik átlátva hasznosságukat saját
egységeikből küldtek jelentős védelmet a számukra. Emellett a bányászókat még szorgosabb
munkára ösztönözték, látván, hogy új gazdáik tartják maguk ígéreteikhez.

Amint megígért feladataikkal végeztek, a Shita hajók észrevétlenül távoztak, magukra

hagyva a szövetséget. A vándorok új hazára lelve megkezdték a letelepedést, a
számukra épített üzem mellett.
Red jólesően nyújtózkodott az enyhén zöldes színű napsütésben, mielőtt a fajok képviselői
felé fordult volna.
− Barátaim, elérkezett a várva várt nap, új otthont teremthetünk magunknak. Bár mint
tudjátok, a gondoktól nem szabadultunk meg, sőt minden eddiginél nagyobb fenyegetéssel
nézünk szembe. De amíg összetartunk, ígérem nem fogunk elbukni!
Helyeslő mormogás és taps fogadta szavait.
− Elsődlegesen két problémával kell foglalkoznunk. Először is megfelelő védelmet kell
építenünk bolygónk megóvására. Ehhez van egy igen jó alapunk, köszönhetően a Shitáknak.
A másik pedig, hogy készülődnünk kell a hamarosan bekövetkező kirajzásra. Most viszont
söpörjük félre a gondokat, egy kicsit az örömnél maradva. Meg kell beszélnünk, ki és hova
szeretne letelepedni. Én magam jobban örülnék, ha itt is együtt maradnánk, erősítve
kötelékeink.
Sa Rimo−ti nyomban félbeszakítva. − A Timoléniak nevében kijelenthetem, hogy utazásaink
során megszerettünk titeket embereket. Leszögeztük, hogyha valaha is hazára találunk, közös
kolóniát építünk veletek. Bár bunkereink látványa lehet, hogy elrontja városaitok összképét.

220
− Ez legyen a legnagyobb problémánk − nevetett boldogan az ezredes. Majd a közelebb álló
Nerlamtok felé fordult.
Elnika nyíltan most mosolyodott el először, ami megsokszorozta szépségét. − Véleményünk
szerint is egységben az erő. De minimális elkülönülést azért igénylünk. − Úgy tíz
kilométernyire, nagyjából ezer méternyi magasságba emelkedő sziklára mutatott. − A
Terraformáláskor alakult ki. Belseje puha vulkánikus kőzet, viszont a még forró felszínére
hulló eső külsejét üveg keménységűre edzette. A lávával együtt feltörő gázok pedig biztosan
rengeteg kisebb−nagyobb üreget képeztek belsejében. Ott tökéletes otthont teremthetünk
magunknak.
Red elégedetten vigyorgott. − Ahogy szeretnétek, a tiétek. − Végül a Seltákra nézett.
− Mi mindig is társas lények voltunk. − szólalt meg Visak meghajolva − Számunkra a
megtiszteltetés, hogy közösségetekben élhetünk.
− Hát akkor munkára! − Dörzsölte össze elégedetten tenyereit a férfi.
Mielőtt bármit is tehetett volna, Dzsir, az egyik Altari menekült sietett oda hozzá. A hangjából
érezhető kétségbeesés nyomban lerombolta az idilli hangulatot.
− Azonnal beszélnünk kell ezredes, nagy baj van!

− Ismételd el Zsarka, amit már nekem elmondtál. − Kérte Red az Altari férfit, már a
Nukh kutatóhajó fedélzetén a tanács előtt.
− Biztos áruló van köztünk.
− Ez nem hiszem el. Hogyan veszed ezt ilyen biztosra? − Kiáltották többen hitetlenkedőn,
választ követelve.
− Nem csak értünk embereimmel a kémelhárításhoz, de az eszközeink is megvannak hozzá.
Elfogtunk egy rejtjelezett adást, amit a laikusok elől jól elrejtve váltakozó frekvencián adtak
le.
− És biztos hogy közülünk valaki? Nem lehetnek a Shiták, vagy tudom is én?
− Ők elmentek, de ha itt is rejtőzködnek, biztos nem küldözgetnek rejtett üzeneteket. Viszont
ami még érdekesebb, hogy bemértük az adás forrását. − Naprendszerük térképéhez lépett,
ahol az űr egy távolabbi pontjára mutatott.
− De ki lenne ott közülünk, és miért? − hitetlenkedett Elnika.
− Egy járőr csapat. − válaszolt csalódottan Red − Két Harrier, két Nukh vadász, és egy Selta
bombázó. Értelemszerűen két ember, két Nukh, és egy Selta képviseletében. Mivel a
timoléniak gyanú felett állnak, ebben az ügyben teljes jogkörrel ők vezetik a nyomozást.
Mindenki habozás nélkül beleegyezett a tisztességes ajánlatba. Ká Time−qen személyes
eligazításra hivatkozva visszarendelte a vadászgépeket, és katonákat küldött fogadásukra a
hangárba.
Ahogy az öt személy kimászott gépeikből, rémülten figyeltek fel az őket agresszíven
körülvevő fegyveresekre.
− Fegyvereket a padlóra! Nem tűrünk ellenkezést! − Kiabálták egyöntetűen rájuk rontva.
Ahogy az egyik katona hozzájuk lépett, begyűjtve személyi fegyvereiket, a katonák meglazult
sorfalán keresztül megpillantották faji vezetőiket.
− Mi a szar történik itt ezredes úr? − szólalt meg az egyik ember pilóta.
− Csend legyen! Most csak én teszek fel kérdéseket. − Förmedt rá Ká Time−qen. − A
járőrszolgálat alatt kezdeményezett bárki is rádióforgalmazást?
− Mindannyian. Szinte egész idő alatt beszélgettünk egymással, uram. − Felelte a másik
ember.
− Külső adást kezdeményezett valaki?
Azok tanácstalanul néztek rá, fejüket csóválva.
Ká Time−qen intett közelben készlétben álló karbantartóiknak, azok a gépekhez szaladtak és
megkezdték az ellenőrzést.

221
Egy kivételével mindenki fejcsóválva tért vissza, jelezve, hogy a gépek nem forgalmaztak
semmilyen külső adást. A bombázót átvizsgáló timoléni jelezte, hogy valami gond van.
A Selta fiatal női pilótának kövér könnycseppek kezdtek legördülni az arcán. − Sajnálom
Visak, szörnyen sajnálom. az Altarik foglyul ejtették az egész családom, apám, anyám,
testvéreim és a kisfiam... − zokogta a lány.
− Most talán meg kéne hatódnom? − vicsorgott a Selta vezér − Mindannyian vesztettünk
valakit, vagy éppen mindent. Mégsem jutott együnknek sem az eszébe, hogy eláruljuk
bajtársaink és menedéket adó új szövetségeseink. Áruld el mit üzentél a kis barátaidnak,
különben ígérem, hogy komoly kínokat fogsz átélni.
− Ők nem a barátaim...
Visak teljes erővel vágta szájon a lányt, aki hátára zuhanva elesett. − De mi sem vagyunk
azok, hisz elárultál minket. Nem érdekelnek a hazugságaid, vagy a magyarázkodásod. Csak a
kérdésre felelj! Mit mondtál el nekik?
A lány sírva és reszketve tápászkodott fel. Kiköpte kitört fogait és megtörölte véres ajkait. −
Elmondtam hol vagyunk, és mekkora erővel rendelkezünk. De hazudtam, kevesebb hajót
mondtam, mint ami valójában van…
− Tényleg? − Kérdezte megvető gúnnyal Visak, majd a többi vezetőhöz fordult. − Van még
ehhez a senkihez kérdésetek?
− A kermitről beszéltél nekik? − Érdeklődött homlok ráncolva Jumu.
A lény nem felelt csak fura szemei zárultak le szégyenében.
− Francba. − Sóhajtott Red gondterhelten.
A Selta vezér további kérdő tekintetére mindenki a fejét rázta.
− Nagyon sajnálom Visak... − hüppögte a lány − bármit megtesz...
A Selta vezér szinte követhetetlen mozdulattal rántotta elő fegyverét, habozás nélkül fejbe
lőve a lányt. Visak merengőn nézett fegyverére. − Milyen kár így elpazarolni a lőszert. −
Majd undorral leköpte a holtestet, és intett két vele érkező katonájának, hogy tüntessék el a
holttestet. Azok felemelték az élettelen testet és gyorsan elcipelték a legközelebbi légzsilip
irányába.
− Sajnálom ezredes. − Szabadkozott Visak.
− Ne tedd barátom. − veregette vállon − Az árulók az én nézeteim szerint sem érdemelnek
jobban. És talán ezzel megfelelő példát mutatunk, hogy még véletlenül se gondoljon senki
hasonlóra.
− Köszönöm méltányosságod és azt is, hogy barátodnak tekintesz. − Mosolyodott el. − Ennyit
a gondok megszabadulásától, mi? − Célzott a férfi nem rég elhangzott beszédére.

A parancsnoki kar a történteket követően ismét összegyűlt a tárgyalóban.

− A történtek tudatában meg kell beszelnünk a stratégiánkat. Biztosak lehetünk benne, hogy
hamarosan megtámadnak minket. − Jelentette ki Red. − Ha figyelembe vesszük a távolságunk
az ellenégtől, akkor elméletben van jó pár hónapunk felkészülni. Véleményem szerint
bolygónk körül sorakoztassuk fel védelmünket.
Jobb ötlet híján mindenki tanácstalanul belógatott, egyetlen kivétellel. Elnika szigorúan a fejét
rázta.
− Ez nem lenne bölcs döntés.
− Miért is nem? − Lepődött meg az ezredes.
− Gondoljuk csak végig az eddig történteket. − Kezdett az okfejtésbe a lány. − Biztosan
megtámadnak minket, méghozzá nagyon hamar. Azt is biztosra veszem, hogy már úton is
vannak.
− Elárulnád miből gondolod mindezt?
− Egyszerű. Keresztbe tettünk a kalózoknak, kik most bosszúszomjasak. Én legalábbis biztos
az lennék. Jól kitoltunk az Altarikkal, valószínű ők is keresik lehetőséget, hogy

222
visszavágjanak. Nagyon is tisztában vannak azzal, hogy nekünk köszönhetik bányájuk
elvesztését. Csak össze kellett rakniuk a mozaik darabkáit. Épp abban az időben voltunk az
űrállomáson, pénz nélkül. Mégis hirtelen tetemes summát költve távoztunk. Ha a kereskedők
nem is árultak el minket, más még megtehette. És maguktól is lehet ennyi eszük. Ahogy ti
mondjátok, tűzbe tenném a kezem, hogy követtek minket. − Kis szünetet tartva ivott egy
korty vizet az előtte álló pohárból, benedvesítve ajkait. −A besúgó pedig kétlem, hogy most
először lépett velük kapcsolatba velük. Mivel Alterik is benne vannak az új szövetségről is
tudnak, és a támogatás megérkezte előtt le fognak csapni. Épp ezért nagyon gyorsak lesznek,
mert nem hagyhatják, hogy túlságosan megerősödjünk. Egy sereggel fognak érkezni, hogy
elsöpörjenek minket, és nem tudom miképp állíthatnánk meg őket.
Zaklatott zúgolódás kezdődött a kijelentésre, de érezték a szavakban rejlő igazságot.
− Hacsak becsapva őket − mosolyodott el Elnika − csapdát nem állítunk nekik. Akár valós
adatokat adott meg az áruló, akár nem, úgy is bizalmatlanok lesznek.
− És mégis milyen csapdát állíthatnánk számukra? − Bámult Red tátott szájjal a lányra,
hitetlenkedve éleslátásán és logikáján.
− El kell velük hitetnünk, hogy nem ez a mi bolygónk, hanem a kermit planéta. Az saját
pajzzsal rendelkezik, ami szabad szemmel nem látható. Sőt műszereink sem érzékelik, több
mint valószínű az övék se fogják. Nem is beszélve a telepített Shita védelmi rendszerekről. Ha
szerencsénk van úgy megtizedelődik a flottájuk, hogy utána már lesz esélyünk ellenük.
− Ezt hogyan tudnánk elérni?
− Hát − kezdte bizonytalanul a lány − van egy ötletem amivel el tudnánk velük hitetni, hogy a
másik bolygót igen is jó indokkal védjük a teljes flottánkkal.
− Ezt nem vennék be, legyen bármi is az − Legyintett Ká Time−qen.
− Kivéve, ha ez idő alatt is őrzi egy−két hajó a bolygót. − vigyorgott Kevin − Semeddig nem
tart a sok roncsból kettőt látszólag működőképes állapotba hozni. Majd oda vontatjuk őket,
mintha járőröznének. Szerintem így már elég hihető.
− Ez remek ötlet. − mosolyogtak többen is kissé megkönnyebbülve.
− Na de halljuk az ötleted, mivel vernénk át őket ennyire? − Akadékoskodott tovább a
Timoléniak hadi vezetője.
− Egy látványos meteortalálat a bolygónkon. − szólalt meg Elnika − Sok faj ezzel vezeti be a
támadását. Mivel mi pedig a teljes erőnkkel idefelé vonulunk, el fogják hinni.
− Jól kiszúrva az alig helyreállított bolygóval. − Fintorgott Bret.
− Nem szükségszerűen − nevetett Kevin − valószínű szondát küldenek kémkedni. Csak azt
kell átverni, elég lesz ha eljátsszuk. Keresünk egy jókora jégtömböt, de azért akkorát, amely
légkörünkben széthullik darabokra. Majd felszín közelében, valami lakatlan terület
felett robbantunk egy jó nagyot, mintha becsapódott volna. Nem fognak alaposabban
utánanézni.
− De miért vonulnánk annak a bolygónak a védelmére, mikor elméletileg a másik az
otthonunk?
− El fogják hinni. − nevetett a lány magabiztosan − Azt fogják hinni, hogy a meteortalálatot
az ő támadásuk előjelének gondoltuk. És attól függetlenül, hogy rossz bolygót céloztak,
odavonulunk a teljes flottával, hogy felkészüljünk az érkezésükre. A kermit bolygónál
felállított két roncsot pedig hátrahagyott véderőnek fogják gondolni, így biztosak lesznek
benne, hogy a kermit bolygó az otthonunk. A legjobb, hogy egyik fél sem tudja biztosan mit
tud a másik, ezért könnyen átverhetjük őket. Éppen ezért hiszik majd el azt is, hogy ott
hagytuk viszonylag védtelenül az otthonunkat, mert egy meteor becsapódást vélünk
támadásuk kezdetének.
− Rendben, nem rossz, szép volt Elnika. − Bólintott neki tisztelet teljesen az ezredes.
− Bizony szép. − Sóhajtotta Martin de egész másra gondolt míg a lányt nézte.

223
Elnika lélegzete elakadt és szíve gyorsabb ritmusra váltott, ahogy Martin számra sokat
mondó szeme rátapadt. Vágyakozó tekintete valósággal perzselte bőrét és lángra lobbantotta
vérét.
Kívülről nem látszott, de riadtan vette tudomásul, hogy a férfi állhatatossága az apró
ajándékok , figyelmessége, kitartása, és iránta való töretlen vágyódása megrengette a
szószolóként maguk közé húzott falat. De kiskorától gyakorolta az önfegyelmet és érzelmei
elrejtését, hogy a szükséges tárgyalások alkalmával ezek miatt ne kerüljön hátrányba, és
így minél célratörőbben tudja képviselni népének érdekeit. Ezért látszólag mégis könnyedén
temetett magába minden érzelmi reakciót, csak bensőjében érezte lelkét parázslani.
− Ettől függetlenül védelmi állásokat építünk az üzem köré, a pajzs közelébe. Tényleg Kevin,
mi a helyzet a robotokkal?
− Hát − vakarta meg fejét a fiú − egy féle típus gyártására alkalmas, kisebb változtatásokkal,
több féle programozással lehet ellátni. Van harc direktívájú is, a probléma csak az, hogy
mégsem igazán katonai egységek. Erre a célra nagyon gyenge a páncélzatuk.
− Viszont − emelte fel kezét Jumu jelezve fontos mondani valója van − szerencsére
megérkezett az első kermit szállítmány. A harci egységek kapjanak tisztán ebből készült
burkolatot, míg a többi típus csak ötvözetet. Így megfelelő védelemmel láthatjuk el őket.
− Rendben − bólintott rá Red − indítsd be a gyártást. Kapjanak kermit védelmet az ütegek és
az ágyuk is! Egy szondát pedig indítsunk el visszafelé érkezési utunkon, hátha kiderül milyen
közel is vannak.
− Remek ötlet Red − dőlt hátra Kevin elégedetten − Nem is említettem, de kutatóink kérésére
készült két speciális szonda, hogy felderítsék a jeges és a tiszta nővényi flórával rendelkező
bolygókat. Előbbitől a hangyák élelmezését remélik megoldódni, talán képesek lennénk az
óceánok egy részére betelepíteni azokat a nagy takonyhernyókat. − Kuncogott fel saját viccén.
− Útibbitól pedig bolygónk nővényi elmaradottságát szeretnék orvosolni. Elküldhetnénk
ezeket, a két kutatószonda látványa nem kelt bennük gyanút, ha észre is veszik.
− Akkor azonnal indítsd el őket.

224
 XVII.

Indításuk után négy nappal jelezték a szondák a feléjük tartó hajókat, ami azt jelentette,
hogy nyolc napon belül megérkeznek a támadók.
A felkészülésre maradt idejük gyorsan elrepült, a csapdát felállítva nem maradt más
teendőjük, mint kivárni az ellenség érkezését. A szondák adataiból kiszámították a pontos
érkezésüket, majd az utolsó pillanatban megindították az előre befogott jégmeteort. A meteor
szédítő iramban közeledett, ütközési pályán bolygójukkal.
A szövetség flottája normál meghajtással, lassan közelítet több ezer kilométeres távolságból
otthonuk felé. Kivételt képeztek a Hangya Cirkálók, mivel küszöbön állt királynőjük születése
semmi mással nem voltak hajlandóak törődni. A legközelebbi hold mögé bújtatták őket,
hogyha már hasznukra nincsenek, legalább útban ne legyenek.
A flotta végére a teherhajóik soroltak be, csúcson járatva ugróhajtóműveiket.
− Metz őrnagy, minden rendben? − Érdeklődött Jack a Nukh kutató Cirkáló fedélzetéről.
− Igen ezredes − felelte a férfi, akit felszíni védelmi állásának parancsnokának neveztek ki −
Légvédelmi ütegek és az ágyúk tüzelésre készek. Mindenki a lövészárkokban van, kivéve az
Ember gyerekek és Timolénai növendékek, akik az első elkészült bunkerbe húzódtak. A
Nerlamt nők és utódaik a hegyük egyik barlangjában kerestek menedéket, remélve, hogy távol
maradhatnak a harcoktól.
− Rendben. Kevin nálad mi a helyzet?
− A legnagyobb rendben minden, sikerült az üzemben húsz percre leszorítanom egy robot
páros legyártást. Kint felalítottuk a korházat is, reméljük nem lesz nagy szükség rá. A Kermit
bolygónál a csalik is jól állnak eddig.
A roncsokat amennyire csak lehet álcázták. Rakétatörzseket helyeztek minden
hajtóműnyílásukba, remélve mikor majd begyújtják őket olyan hatást keltenek, mintha
működne a normál meghajtásuk. Ahol még látszólag sem sikerült helyreállítani a burkolatot,
magnézium tölteteket helyeztek el, elsütve őket olyan szikraesőt zúdítanak, mintha ott javában
folyna a munka. A reaktorok mellé energiacellákat telepítettek, melyek aktiváláskor olyan
jeleket adnak, mintha a reaktor pörögne fel a pajzs és fegyverek működtetéséhez. Különböző
pontokon robbanóanyagot telepítettek a burkolatra, hogy imitálják egy sikeres találat után az
ottani rendszerek megsemmisülését. Plusz sikerült mindegyik hajóra négy támadó rakétát
telepíteni, melyek energiajelek észlelésekor maguktól indultak, automatikusan más-más célt
keresve.
Kevin beszámolójának végén egy hatalmas dörrenés hallatszott a háttérből.
− A meteor belépet a légtérbe. − tájékoztatott a fiú.
− Éppen jókor, egy ismeretlen szonda jelent meg az érzékelőkön. Sok szerencsét
mindenkinek! − Szakította mag az adást a bolygóval. − Teherhajók azonnal ugorjanak a
Hípertérbe. Teljes flottának maximális meghajtás!
A meteor, ahogy várták darabjaira hullott, mikor alatta a hegyek rejtekében egy
hidrogénbomba robbant.

Ezzel egy időben egy technikus futott jelenteni a Merk vezérhez.

− Törzsfő, megérkeztek szondánk adatai.
Aki nem volt kirívó fajtársai közül, egyik olyan volt mint a másik, külső szemlélő nem talált
köztük különbséget. Másfél méter magasnál nagyobbra nem nőttek, fejük tetején haj helyet
pár centis hajlékony tüskék borították. Két egymáshoz közel ülő sötét színű szemük
függőlegesen hasított résként nyílt rá a világra. Orruk helyén kráter mélyedt arcukba, szájuk
pedig ajaknélküli hasadékok. Bőrük fekete volt mint a szén és olajos hatást kellőn csillogott.
Két kurta tömzsi lábon álltak, míg felső testükön arányosan oszlott el négy kezük melyekkel
félelmetes gyorsasággal végeztek bármilyen munkát.

225
A Törzsfő átnézte a jelentést, hitetlenkedve csóválta a fejét, majd a holografikus kijelzőkhöz
lépett. De azok megerősítették az információkat, mely szerint meteortalálat érte a kém által
megjelölt bolygót, az ellenséges flotta pedig kilépve a hipertérből − melynek energianyomai
még ott kavarognak mögöttük − teljes meghajtással robog harci alakzatban a bolygó felé.
Ekkor látta meg két hajó jelzését egy másik, légkörrel rendelkező lakható bolygó mellett. „A
kém hazudott." Villant át az agyán, majd elvigyorodott. „Viszont hajóik számáról nem."
− Bolondok. Magára hagyták bolygólyukat, azt hiszik mi állunk a meteortalálat mögött!
Valószínű azon a bolygón lehetnek a kermit lelőhelyek, azért védik ilyen figyelmesen. −
Nevetett harsányan „Kár, hogy ez a meteoros dolog nem nekem jutott eszembe." − Minden
hajónak, kövessenek! Fegyvereket tölteni és pajzsokat fel. A védtelen bolygójukhoz ugrunk.

Több tucatnyi energiakapu nyílt a kermit bolygó mellett, Merk hadihajók száguldottak
ki belőlük.
Fajuk vérrel és háborúkkal teli múlttal rendelkezett, mindig is a brutalitás volt a lételemük,
ennyit lehetett egyértelműen tudni róluk. Törzsekben éltek és vadul háborúztak bolygójuk
kevéske megélhetést nyújtó lehetőségeiért.
A változást egy leánygyermek születése hozta, aki addig míg törzsüket meg nem támadták, a
hétköznapok sanyarú életét élte. Vadászaik éppen úton voltak mikor a szomszédos törzs
lecsapott rájuk.
Ha nem értek volna vissza időben szomorú vég várt volna mindannyijukra. Veszteségeik így
is súlyosak voltak hisz gyermekeik és asszonyaik java odaveszett.
Ekkor emelkedett ki a leány társai szürke sorából. Bosszút forralt, és törzse élére állva egy
csellel kiirtották a szomszédos törzset. A siker után a lány megkapta a Fényhozó nevet és a
nagyra becsült törzsfői rangot. De ezzel nem ért véget hőstettei sorozata, törzsről törzsre
támadt egyre gyarapodó harcosaival, mert a legyőzöttek behódoltak, vagy meghaltak.
Fényhozó maga elé kitűzött célját már lányai fejezték be, az egész bolygón egyesítettek a
törzseket.
Vallásukból adódóan mindig is a csillagokba vágytak. Szertartásaikon órákon keresztül
képesek voltak az eget bámulni, ellenállhatatlan vággyal, de egyelőre nem voltak olyan
okosak sem ügyesek, hogy maguktól elhagyják a planétát. Meg voltak győződve, hogy az
isteneik taszították le őket arra a kietlen bolygóra, mely az őshazájuk volt, így várták, hogy
egyszer az istenek visszatérnek hozzájuk. És ebben mutatkozott csak meg igazi vérszomjas
lényük, bármely értelmes, hívő lénnyel ellentétben ők nem a megváltást várták az
eljövetelüktől, hanem egyenesen bosszút akartak állni. Bosszút, magukon az isteneken. És
fáradhatatlanul edzettek és fegyverkeztek, hogy az eljövetelükkor felkészültek legyenek.
Fejlődésükben a szükséges áttörést az egyetlen nagy vad hordává egyesülés hozta meg, mert
most már minden energiájuk ennek a szent feladatnak szentelték, és az egymás közt
megszűnő háborúk miatt hihetetlen mód fellendült a technikai fejlődésük, ami hamarosan
kijuttatta őket az űrbe.
Ekkorra már tudták, hogy naprendszerükben nem ők az egyedüli értelmes faj, és a másik
planéta klímája miatt sokkal ideálisabb helyzetben van egy növekvő társadalom eltartásához.
A másik, a naphoz közelebbi bolygón élő Hemmikkák szerencsétlenségükre egy békés faj
voltak. Művészeteknek és tudománynak éltek, de jóval fejlettebb technikai tudásuk sem tudta
megmenteni őket a rájuk zúduló Merkektől.
Már az első napot sem sokan élték túl, majd egy nemzedéknyi idő elteltével már hírmondójuk
sem volt. Ennyi kellett a meglepően tanulékony Merkeknek a Hemmikka technológiák
elsajátítására, utána pedig a tudás következő szintjére segítőik szükségtelenné váltak. Eltűntek
az idő homályában akár csak a Merkek múltját kutatni szándékozók, mert ők már állították,
hogy ez a bolygó az őshazájuk, a Hemmikkák hajdani létezését pedig egyenesen tagadták.

226
Vérszomjuk talán csillapodott azóta, de kegyetlenségük olyan mélyen gyökerezik
kultúrájukban, amit talán sosem lehet kiirtani. Megjelenésük óta egyes fajok biztosak benne,
hogy magából a pokolból törtek fel, hogy lemészároljanak mindenkit, akit csak kedvük tartja.
Mióta sikerült naprendszerükből kilépniük és más fajokkal is találkoztak, mindenkit
kegyetlenül elpusztítottak, akikről azt gondolták, hogy terveiket bármi módon akadályozni
mernék.
− Törzsfő, az őrzésre maradt hajók még javítás alatt vannak. Látható, hogy a szervizrobotok
hegesztik a burkolatot. Beindították hajtóműveiket, és a reaktort teljesítménye is emelkedik.
A törzsfő büszkén húzta ki magát a megszólításra, csak keveseknek járt ki ez a cím. Mióta
kijutottak a csillagok közé még jobban előtérbe került fajuk harcias természete. Háborúkban a
törzsfők vezényelték hadseregeiket, mindig betöltött életkoruk szerint rangsorolódva.
− Azzal már elkéstek, hogy pajzsot húzzanak. Az utolsó Csatahajók foglalkozzanak velük!
− Rakétákat indítottak, a bolygó űrvédelmi ágyúi érzékelőink szerint szintén töltődnek.
− Lerohanjuk őket mielőtt komolyabb kárt tehetnének. Vadászok és csapatszállítók, cél a
bolygó felszíne!
Kisebb gépek armadája zúdult ki az óriási testekből, mindannyian a felszín felé véve az
irányt.
Az élen haladó hajók belerohantak a bolygó pajzsba rögtön megsemmisülve, a mögöttük
haladó hullámnak pedig szintén esélye sem volt időben irányt változtatnia. A robbanásuk
iszonyatos energiákat szabadított fel, magával ragadva a hátul érkezőket is. A rengeteg gépből
egy pillanat alatt csak por és hamu maradt hátra, azonnal elveszítve flottájuk negyedét.
− Insu városának Törzsfője, átveszem a parancsnokságot! − üvöltette a sorban utolsó
Csatahajó kapitánya.
− Vezérem, a pajzsunk majdnem teljesen levált, a robbanások lemerítették. Az egyik rakéta
pedig bemért minket.
− Nem számit, egy darab rakétával elbír a hajó páncélzata.
A kermit burkolatú intelligens Selta rakéta azonban a hajó gyengepontját kereste. Átvizsgálva
a hajótestet, a vadászoknak kinyitott hangárajtót választotta célpontként. Megállíthatatlanul
száguldott be a haj belsejébe, ahol működésbe lépett atomtöltete. A csatahajót milliónyi
darabra vetette szét a robbanás.
A többi rakéta nem járt hasonló sikerrel, lelőtték őket, pajzsba ütköztek vagy páncélba, csak
minimális károkat okozva.
− Itt Vattika... város Törzsfője, − habogta következő soros parancsnok − mindenki vissza!
− Vezérem − kiáltotta kétségbeesve technikusa − A két őrhajót képtelenek vagyunk kilőni,
csak megállíthatatlanul jönnek tovább.
A roncshajók koruk csodái voltak. Orrpáncélzatuk minden részében izzott, ahonnan ezernyi
repedés futott szét törzse felé, csak még rosszabb állapotúnak tüntetve fel őket. Pedig nem
sérülésből vagy a kortól származtak, hanem mérnöki tervezés zsenialitása. Találatok
energiájának nagy részét vezették el a csatornák, jelentősen csökkentve erejüket.
− De miért nem tüzel ránk? − Értetlenkedet a Törzsfő gyanakodva, szörnyű balsejtelem
kezdte mardosni.
− Bolygóvédelem tüzelni kezdett hajóinkra! Ismeretlen lövedék, még hasonlót sem láttunk
soha.
Vakító ezüstszínű energiacsomó száguldott feléjük, melynek felszínén különös nyúlványok
százai cikáztak. Akadálytalanul lépett át a bolygót körülvevő pajzson, majd a legközelebbi
hajóba csapódott. Találat úgy vetette szét a páncélozott Csatahajót, mintha csak léggömb lett
volna, nyomában pedig még több ezüst energia lövedék közeledett.
− Vezérem, a két hajó ütközőpályán van velünk. − sikította szinte a navigációs tiszt.
− Vezérem, az ellenséges flotta elugrott! − Kiáltotta egy másik.

227
− Mi? Hogyan? Az lehetetlen, akkor ugrottak mikor megérkeztünk! Húsz perc, míg
hajtóműveik újratöltődnek. − a közeledő monstrumokra nézett, közben újabb hajójukat látta
megsemmisülni az ismeretlen energiától. − Ez valami átkozott csapda. Térjünk ki a hajók elől,
minél gyorsabban!

Red elégedetten figyelte érzékelőiken az első hajók pajzsba rohanását és a keletkezett

zűrzavart. Amint látta az ellenség visszavonulási kísérletét felvillant benne egy gondolat, és a
navigátorpultnál álló Claudiához lépett. − Minden hajónk azonnal ugorjon erre a pontra. −
Mutatott egy pontra a támadók mögött.
A nő meglepődve kapta fel fejét. − Nem ez volt a terv.
− Most változtattam rajta. Küldd el a koordinátákat és ugrás!
Sorban nyíltak az energiakapuk, melyeken keresztül a hajók pont a Merk flotta hátába
ugrottak, két tűz közé szorítva a kalózokat.
− Minden hajónak! − szólalt meg Red − Az orr kivételével minden pajzsot le, a plusz energiát
pedig a fegyverrendszerekre irányítani. A vadász védelmi rendszer nyisson tüzet az esetleges
érkező gépeikre. Mindenki maga választhatja ki a célpontját, ne hagyjanak túlélőket. Tűz!
Az összes hadihajó egyszerre kezdett tüzelni, vad színorkánt keltve.
A Merkek közt teljes lett a fejetlenség, ahogy menekülési útjukat elzárták. Elszórt támadási
kísérleteik ártalmatlanul oszlottak szét az energiapajzsokon. Az eddig szerencsésen épen
maradt vadászoknak pedig esélyük sem volt közelükbe jutni a tomboló tűzviharban.
− Kevin csalijai jobban beváltak, mint reméltük. − Figyelte Red ámulva a két roncs
száguldását az egyik csatahajó felé, ami vakítóan izzó hajtóművekkel próbált kitérni.
Menekülés közben rakéták csapódtak tatjába, kioltva a fényeket. Fém csikordult fémen, ahogy
az ősi hajó belefúrta izzó orrát fiatal társa oldalába. Ez a megpróbáltatás már sok volt
számára, ráadásul beindult bensőjében a felhalmozott robbanószer. Kettősük egy pillanat alatt
lángoló tűzlabdává változott. A robbanás elpusztította a másik roncsot is, és egy a közelben
lévő másik súlyosan sérült csatahajóval is végzett.
Hamarosan megszűnt minden ellenállás, pusztán pár épen maradt Merk hajó próbált
menekülni, kilőtt társaikat használva fedezékül.
Váratlanul megreccsent a rádió, egy ijedt katona hangját közvetítve: − Megtámadtak minket,
erősítést kérünk... − Majd a kommunikációt elvágva megszakadt a kapcsolat.
− Ezek szerint nem ez volt az összes hajójuk. De miért nem vettük észre őket? Mindenki
térjen vissza a bolygónkra, támadás alatt állunk.
− A Kermit bolygó pajzsán egy rakéta tört át. − vágott közbe Claudia.
− Mi a fene? Ilyenkor? − nézett Red a kijelzőn egyre távolodó planétát, rossz előérzete
támadt − Vajon mit akarnak?
A pajzson átérve a rakéta felrobbant, erejét megsokszorozta a pajzsról való visszaverődés.
Valós pusztítást nem okozott, csak fura halványkék foszforeszkáló energiamezőt lövellt szét.
Ahogy szele érintette a távozóban lévő F.E.K.SZ hajókat, számítógépes rendszereik azonnal
leálltak, mintha egyszerűen lekapcsolták volna az áramot.
− Nagyszerű. − Kiáltott fel Red. − Ez a rakéta volt?
− Valószínűleg. Minden leállt az összes hajónkon, szerencsére mi csak keveset kaptunk el
abból a fura energiából. A normálmeghajtás továbbra is működik. De fogalmunk sincs
meddig tart, mire helyre állítjuk a rendszereket és kapukat tudunk nyitni. − Jelentették a
technikusok.
− Már csak ez hiányzott. Ezek szerint a Shiták sem akarnak a véletlenre bízni semmit. Nem
akarnak túlélőket, kik mesélhetnének erről a helyről. Viszont a felszíni egységeink így
magukra maradtak. Csak remélhetjük, hogy ki tudnak tartani, míg megérkezünk. − Sóhajtott
kissé megbánva korábbi döntését.

228
 Kelő nap fényénél Metz őrnagy védelmi vonaluk ellenőrzésére indult, amint értesült az
ellenséges flotta megjelenéséről.
Az üzem előtt, félkörben lövészárkot ástak, melyet homokzsákokkal és az Altariktól elleset
kerámiával erősítettek meg. Mindenki itt volt kit harcra lehetett fogni, fiataloktól az idősekig
egyaránt, akik idegesen az árok síkságra néző falánál sorakoztak.
Az őrnagy peckesen sétált köztük, viccelődve igyekezett mindenkit pár biztató szóval
lelkesíteni.
Timoléniak fegyelmezetten vártak, és szinte érzelemmentesnek tűntek. Mellettük a Seltákon
szintén nem látszott semmi, de ez lehet csak az idegenségükből adódott az emberi szemnek. A
Nerlamtok arcán láthatóan idegesség és félelem keveredett, de erősen a feladatukra
koncentráltak.
Mindenki páncélt viselt, egyelőre sisak nélkül, a Timoléniak pedig már ismert harci
ruházatukban feszítettek. A legnagyobb lelkierőt, a robotok jelenléte okozta, melyekből több
mint ezer készült a két hét alatt, és az üzem most is gőzerővel dolgozott továbbiak
legyártásán. Szobrokként álltak az árokban, egyik kezük helyén beépített fegyver helyezkedett
el, másikban az őrnagy ötletére kermit pajzsot szorítottak.
Közvetlenül mögöttük Swadok ásták be magukat. A Drhenek már jobban szét lettek szórva a
területen, hogy szükségben légi fedezetet is tudjanak nyújtani.
A Selta Cirkálókról felszínre szállított, megmaradt ötven rakétás tankjuk is elfoglalta a
számukra ásott helyet. Állásaikba visszaszórták a földet, betemetve őket csak indító állásaik
maradtak szabadon. Nagydarab monstrumok voltak, lánctalpakon komótos lassúsággal
mozogtak, ezért főleg védelmi feladatok ellátására voltak alkalmasak.
Rakétáik fejlesztésen estek át Kevin irányításával. Burkolatukra vékony kermit réteg került,
üzemanyagnak Nukh hajtógázt kaptak, töltetként pedig Shita robbanóanyagot cipeltek.
A védelemben először a Földről magukkal hozott tankok és ágyuk is helyet kaptak. Bár
lövedékeiken fejlesztettek, nem tudták mekkora segítséget fognak tudni nyújtani. Abban
bíztak, hogyha többet nem is, zavart majd tudnak okozni. Kezelésükre a másik, gyengébben
páncélozott robottípus bízták meg, melyekből eddig csak kétszáz darab készült.
A Védelmi vonal mögött a második Timoléniai bunkernek még csak az alapja volt kiásva,
tartalékként vagy szükségben utolsó védelmi erőként ide bújt el öt Swad, tíz Drhen, száz harc
robot és az egyetlen, kermittel megerősített harci helikopterük.
Az Őrnagy elégedetten vonult vissza parancsnoki helyére, bízott benne, hogy kellően
felkészültek egy szárazföldi invázióra.
− Hadnagy. − szólt a mellé rendelt tisztnek.
− Igen uram? − Érkezett futva a szólított középkorú férfi.
− Hol van az Altari Zsarka és csapatai?
− Nem tudom uram, sehol nem láttam őket.
Őrnagy arca elfelhősödött. − Nevetséges. Erről számot kell adnia ha ennek vége, ezt
garantálom!

Az elkészült Timéloni bunker mélyén Sarah üldögélt, többedmagával gyermekek

felügyeletét bízták rá. Ebben a helyzetben lenézően néztek rá a katonák, hiszen ő csak egy
civil volt. Nem mintha harcolni vágyott volna, hiszen szándékosan még egy legyet sem ölt
meg életében, de bántotta a lenéző hangnem.
Nehezen viselte az életükben bekövetkezet sok változást. Először a Föld elhagyása, vándorlás
az űrben, a sok idegen faj, most pedig a küszöbön álló csata. Nagyon félt, odahaza még a
házukból sem mozdult ki túl sűrűn, hisz akik körülvették csak nevettek rajta adottságai
miatt, és kigúnyolták esetlenségéért. De szerettei körében mindig gyönyörű hercegnőnek
érezte magát, ezért nem is érezte szükségét mások megismerésének. Míg meg nem jöttek a
katonák családjukért, apja elismert mérnöki szaktudása miatt.

229
Épp a gyerekekkel együtt nevetgélt egyik társnője bohóckodásán, mikor soha nem tapasztalt
fejfájás csapott le rá. Észre sem vette, hogy halkan felnyögött levegőért kapkodva. Agyában
milliónyi hangyát érzett futkosni, míg születésétől kezdve rég elfelejtett emlékek kezdtek
feltörni. Egyik a másik után, mintha valaki csak egy könyvet lapozna életéről. Az idő
múlásával a külvilág megszűnt számára, csak a fájdalom maradt.
Mikor a kínok enyhülésével újra kitisztult a tekintete, egy őt figyelő riadt kislányt látott.
Megtörölte arcát, érdektelenül pillantott orra vérétől vöröslő kezeire. Felállva kisétált a
bunkerből, nem is figyelve a nevét kiáltozókra.

Metz őrnagy meglepődve hőkölt hátra, mikor oldalt nézve egy véres arcú, tizennyolc év
körüli csúnyácska fiatal lányt látott. − Te meg mit keresel itt!? Megsérültél? − Tanácstalanul
nézett körbe. − Azonnal menj vissza a bunkerbe!
− Üzenetet hoztam magának. − felelte hideg hangon, teljes érzelmek nélküli kifejezéssel arcán
− A királynő megszületett.
A férfit akaratlanul is kirázta a hideg a szájából kiálló csálé fogak látványától.
A rádió megszólalt mellettük, az őrnagyot keresve: − Zsarka jelentkezik. Hamarosan
megtámadják vonalainkat, Altari rohamcsapatok sorakoznak a hegy előtti síkságon.
Készüljenek! Adás vége.
− Nagyon örültem kislány, de erre most nincs időm. − vicsorgott a lányra − Azonnal menj
vissza a helyedre, és nézesd meg magad valakivel!
Sarah elsietett, de nem ment messzire. Keresett egy viszonylag biztonságos részt, ahonnan
belátta az egész előttük elterülő síkságot.
− Őrnagy úr, én ezt nem értem. − Jelentett a százados. − Semmilyen érzékelőnk nem jelzett
leszálló egységeket. Lehet, hogy kacsa az egész?
− Fogalmam sincs. Ha igaz, akkor viszont hamarosan megtudjuk. − Szeme elé látcsövet
emelve a horizontot kezdte kémlelni.

Zsarka követőivel álcázó felszerelésben a hegyoldalban rejtőzött, nem messze tőlük egy
horpadásban parkolt a kompjuk. Felszerelésükön kívül még ezt az egyet hozta magával
jachtjáról mielőtt azt eladta volna. Kisméretű, húsz ember szállítására alkalmas jármű
volt, rövid távok megtételére tervezve. A bolygón ideális közlekedési eszköz volt, de az űrben
is használható volt.
Az Altari rohamosztagok csatarendbe fejlődését figyelték.
Gyorsan és fegyelmezetten rendeződtek alakzatba. Élre vonultak a nehézpáncélzatú tankok.
Kétszáz tonnát meghaladó széles lánctalpú monstrumok voltak, melyek felszaggatták maguk
alatt a puha talajt. Utánuk következtek a könnyű, antigravitációs szállító egységek, tele
katonákkal. Szárnyakra helyezkedtek a közepesen páncélozott légvédelmi és roham egységek.
Az őket szállító harminc csapatszállító hajó nem rég landolt, most ott sorakoztak egymás
mellett a mezőn. Amint a kirakodással végeztek, egy szempillantás alatt eltűntek, mintha ott
sem lettek volna.
− Ezek csak valami új kísérleti típusok lehetnek, még nem láttam ilyen hajókat. − Suttogta az
egyik embere.
− A csathajók sem lehetnek messze. − Bólintott a férfi, majd fejével a rét felé intett. − Erről
értesíteni kell a védelmi erőinket!
− Húsz másodperced van! Különben kiszúrnak minket. − Nyújtotta a rádiót két szakértője
közül az egyik.
− Muszáj, nem érheti őket meglepetésként a támadás. Innen már rajtuk múlik hogyan oldják
meg. − felelte a férfi, majd szigorúan ügyelve az időtartamra, értesítette a többieket.
− Mi van ha elveszítik a csatát? − Fanyalgott egy újabb társa.

230
− Akkor rendesen megszívtuk. − vigyorgott a férfi − Ha elkapnak minket, akkor árulókat
szerencsések leszünk, ha csak azonnal agyonlőnek.
− Miért nem menekülünk inkább?
Zsarka csendesen felnevetett − Mivel? Azzal? − Nézett a kompra − Csak valamelyik holdig
jutnánk vele. Nem, a terv szerint haladunk tovább, lesz ami lesz!
Technikusai már számítógépeiken dolgoztak, olyan gyorsan ütve a billentyűket, hogy nem
lehetett követni. − Az első kódsort sikerült feltörnöm. − Jelentette az egyik. − Még mindig az
általam fejlesztett használják a szerencsétlenek.
Zsarka elégedetten bólintott, ennek az emberének beszervezését tartott legjobb ötletének az
ellenállásba. Fejlesztő mérnökként dolgozott sok katonai projectben, zsenialitása miatt tűrték
csak meg az állandó politikai eléktelenkedése miatt, ezért merte annak idején
megkörnyékezni.
Majd a síkságon meglóduló haderőre nézett. − Bízom benned − vigyorgott rá ismét − mert
mikor rám következik a sor, nem szeretnék a plazma gépágyuktól elhamvadni. − Majd
megadta a jelet.
Öt embere felhagyva rejtőzéssel, rohanva megindult lefelé lejtőn a mező irányába.

Az őrnagy remegő kézzel tette le a távcsövet.

− Mi baj uram?
− Ha ezt a napot túléljük százados, − ragadta meg a fegyverét − akkor nyugodtan szólíthat
Martinnak. Sisakokat fel! − Kinézett a feléjük dühödten közeledő több száz tankra, majd
nagyot sóhajtva az általános rádiófrekvenciára váltott, hogy mindenki hallja. − Bajtársaim.
Elérkezett életünk igaz tűzkeresztségének próbája. Most kell megmutatnunk ellenségeinknek,
hogy együtt milyen erősek vagyunk. Bár különböző fajok vannak most itt jelen, de egy család
vagyunk, és egymásért élünk vagy halunk! Mutassuk meg ezeknek az aljas fattyúknak, hogy
megölhetnek minket, de megtörni nem fognak soha! − jól esve hallgatta az éljenzést és
ujjongást rádióján keresztül, amit az első ágyútűz szakított félbe.
A lövedékek még állásaik előtt csapódtak be, föld záporozott mindenfelé találataiktól.
− Ez még rövid volt, hamarosan korrigálnak. Köszönjünk vissza nekik, tűz!
Ütegjeik hangja eltörpült az előzőtől, és hatása is. Semmi látható károsodást nem okoztak.
Eredménytelen kísérletet követően rakéta indult útnak, de az Altari zavaró elhárítás miatt
sarkon fordult, kiindulópontja felé véve az irányt. A Selta tankból önmegsemmisítéssel
felrobbantották a levegőben, mielőtt becsapódhatott volna.
Sivak hangja hallatszott a rádióból. − Igazak kémeink hírei! Ezek a mocskok még a
szolgálatunk idején kifejlesztették rakétáink zavarását. Kikapcsolni az automatikus vezérlést,
kézi irányításra váltani!

− Él parancsnoknak jelentem − rádióztak az élen haladó Altari parancsnoki tankból − az

ellenség viszonozta a tüzet, semmi károsodás.
− Értettem. Első kard egységivel nyomuljon tovább. Második és harmadik állj!
Kétszáz tank torpant meg, két soros vonalba fejlődve.
A könnyűjárműveket hátrahagyva, testpáncélos katonák ezrei tódultak elő, hogy a tankok
mögött gyalogosan törjenek előre.
− Szárnyakról egy−egy tőr váljon le, derítsék fel a terepet!
Az oldalakról tíz középesen páncélozott gépi egység iramadott neki. Nyolc rohamjármű, két
légvédelmis kíséretében.
Első kard egység parancsnoka összeszorított fogakkal meredt maga elé, gyorsan maguk
mögött hagyva a főerőt. Tudta mit jelent, hogy ő van elől. Ha támadása rosszul sül el, száz
tankjából legalább harmincat veszíthet, akár a sajátját is, mire megállhat védelmi pozíciót
felvéve. Viszont túl nagy sikert sem érhet el, lehetőség adottan egységeivel nem tiporhatja le

231
az ellenséget, és nem is ez az elsődleges feladata. Pont időben kell megállniuk,
hogy hídfőállást alkossanak, bevárva a fősereget. Ha hibázik az él parancsnok dicsőségét
csorbítaná, de ha saját feladatát teljesíti hősként térhet haza. Viszont ha felettese elől elorozná
a győzelmet, valószínűleg soha nem térne vissza többé otthonába, mert hősi halottként egy
sekély sírgödörben végezné.
− Első kard egység, folyamatos ágyútüzet akarok az előttünk lévő állásokra. Parancsomig
nincs megállás! − Majd saját embereihez fordult. − Foton géppuskáknál készülni, mindjárt
lőtávban leszünk!
Két ember sietve mászott a tank belsejében jobb és bal oldali helyüket elfoglalva.
− Folyamatosan lőjetek, az sem érdekel, ha leolvadnak a fegyverek!
Két katona azonnal a legmagasabb fokozatra állította a fegyverek hűtését, amitől bár azok
lassabban tüzeltek, még mindig jobban jártak, mintha perceken belül túlmelegednének.
Biztosra vették, hogy parancsnokuk akkor őket lőné agyon.
− Uram, Selta rakéták közelítenek, nem reagálnak a zavarásra.
− Manuálisan irányítják őket a rohadékok. Első kard, elhárító tüzet rájuk!
A tankok páncélzatában készült fészkekből két légvédelmi foton géppuska kezdte magából
ontani a sugarakat.
− Túl gyorsak uram, a célkereső alig tud befogni belőlük, ráadásul ellenállóbbak lettek az
elhárító tűzzel szemben.
Parancsnoki egység mellett haladó tankba egyszerre öt rakéta csapódott. A robbanás felemelte
a levegőbe, mindenfelé páncéldarabok és olvadt fém záporozott.
− Légvédelmet véletlen, folyamatos szórt lövésbe állítani!
A tankot erős robbanás rázta meg és pillanatok alatt komolyan emelkedett a belső
hőmérséklet. A kard parancsnok felpillantva foltokban izzani látta a burkolatot.
− Uram, még egy találatot bírunk ki és végünk. − Kiáltotta technikusa.
− Hogy dögölne meg mindegyik. Sokkal erősebbek lettek a Selta árulók rakétái − dühöngött −
Második és Harmadik kard egység, a parancsomra tankjaink fölé azonnal nyissanak tüzet!
Hamarosan energiasugarakból álló, valóságos függönyt hoztak létre az Első kard járművei
felett. A terv meghozta eredményét, a további rakétáknak szinte esélyük nem maradt átjutniuk
a zárótüzön, csak egy−egy kósza rakéta ért célba a véletlennek köszönhetően.

A lövészárok rövid idő alatt pokollá változott. Az őrnagy közelében becsapódott egy
lövedék, aminek robbanása úgy szórta szét katonáit, mintha csak játék babák lettek volna.
Meglepetésére viszont mindenki felállt, leporolta magát és visszavánszorgott a helyére.
Egyetlen Timéloni maradt vergődve a földön, de ő sem kiabált, annak ellenére, hogy
rettenetes oldalsebéből dőlt a vér. Egy ápolórobot ugrott az árokba, villám gyorsan magába
emelve a sérültet, és már rohant is pajzs alatt felállított korház felé.
A következő lövedék kicsit messzebb ért talajt, a találattól három ember tűnt el egy
szemvillanás alatt. Nem maradt más utánuk, mint egy kis vérpermet és kopogva aláhulló
páncéldarabkák.
A lövedékek magas röppályán érkeztek, és szerencsétlen esetben épp az árokba csapódtak,
miközben a talajszinten gyilkos foton impulzusok cikáztak. A találatoktól egymás után
zuhantak az árokba a katonák, egyre gyarapodó halmot képezve.
A Swadok állták legkeményebben a sarat. A fotonsugarak nem ártottak számukra, a
lövedéknek pedig telibe kellett találnia ahhoz, hogy komolyabb sérülést okozzanak.
Egy százados támolygott Martinhoz vérző fejjel és fülekkel, mivel korábban egy robbanás
letépte sisakját.
− Leadtam egy segélykérő hívást a flottának, de nem kaptam választ. Lehet meg sem kapták
az üzenetet! − Üvöltötte teljes erejéből.

232
„Szerencsétlen" − Nézett rá az őrnagy felfigyelve vérző hallójárataira. − „Ha válaszoltak is
nem hallhatta, hisz megsüketült, mikor átszakadtak dobhártyái."
Visító hang rezegtette meg a levegőt, amire Martin nyomban felkapta a fejét. Pár pillanatig
bizonytalanul hallgatta a hangokat, mire rájött, hogy zuhanórepülésben bombázók közelednek
feléjük.
A Drehnek most mutatták be mihez is értenek igazán, egyik sorozatott engedték útjára a
másik után, elképesztő pontossággal. A bombázók már csak lángoló roncshalmazként
hullottak alá, újabb gépek pedig egyelőre nem próbálkoztak, miután látták társaik gyászosan
könnyed vereségét.
Az él parancsnok a kudarc után más eszközhöz folyamodott. Bolygó körüli pályán lévő három
csatahajójukkal vette fel a kapcsolatot, elrendelve, hogy az űrből bombázzák porig a
szövetség állásait.
Első próbálkozásuk rögtön a lövészárkot találta telibe, nagyban növelve a holttestek számát,
jó pár robotéval is tetézve. A második hullám az üzem körüli pajzsot érte, amitől a védelmi
rendszere nyomban aktiválódott. A gyár és az erőmű tetején mozgás látszott, majd Shita
űrágyúk bukkantak elő rejtekükből. A kermit bolygón tapasztalt vakító, ezüst energiacsomók
keltek szárnyra, hamarosan lángokba borítva az eget.
− Uram a tankok első sorai megálltak, várnak...
Egy aláhulló lövedék pont mellkasa közepén találta telibe a hadnagyot félbe vágva mondatát,
és egyenesen a földbe döngölte. A robbanófej szerencséjükre bedöglött, megkímélve a
többiek élet. A hadnagynak viszont ez nem jelentett vigaszt, csak egy összetört holtest maradt
utána a véres sárban.
Az őrnagy hitetlenkedve nézett körbe. Beleborzongott a felismerésbe, a gyász helyett örült,
amiért nem robbant fel a löveg és ő életben maradt. Körbenézve viszont könnybe lábadtak
szemei, rájött, hogy feleslegesen küzdenek, hisz úgysem élhetik túl ezt a csatát. Gyalogságuk
akár kaviccsal is dobálhatta volna a tankokat, mert így sem ártottak sokkal többet számukra.
− Próbáljatok a lánctalpakra célozni, jelenlegi helyzetünkben az az egyetlen sebezhető
pontjuk!
Vállról indítható tankelhárító rakéták és plazma puskalövések össztüze zúdult a tankokra, de
így is csak egy−egy tank farolt meg leesett lánctalppal. Nyomban páncélos katonák bújtak elő
a számukra biztonságot adó belső térből, és acél vonókábeleket húztak ki a lánctalp feletti
burkolatból.
− Szedjétek le a nyomorult hibaelhárítókat! − Adta ki az újabb parancsot az őrnagy.
Könnyű fegyverzetű Timéloni puskák, és a zsákmányolt Altari foton fegyverek próbálták
megállítani őket.
A katonák még az ellenséges tűz közepette is szakavatott mozdulatokkal rögzítették a kábelt a
leszakadt lánctalp két végére, és már menekültek is vissza a tankok belsejébe. Magát a javítást
automatika végezte ettől fogva. Csörlők visszacsévélték a letekert kötelet, kívánt pozícióba
húzva a lánctalpat. Karmok nyúltak erre a célra kialakított vájatokba, hogy helyére feszítsék a
lánctalpat. Egy lézersugár levágta a sérült részt, majd a beültető ereszkedett le új elemet
illesztve a régi helyett, és összeforrasztotta a kívánt részeket. A hadigép ezt követően ismét
mozgásba lendült, amint felzárkózott társaihoz szinte bosszúszomjasan nyitott újra tüzet.
A robbanás majdnem az őrnagy előtt következett be, a légnyomás olyan erővel röpítette el,
hogy jó tíz méterrel arrébb landolt elkábulva az ütéstől. Az őt rázó kezek nem tudatosultak
benne, az is érdektelen maradt számára, hogy a levegő szűrt fémes íze helyett, hirtelen az
égett hús bűze töltötte meg orrát.
Hatalmas pofon csattant az arcán. Riadtan nyitotta ki a szemét, ahogy homályos látása kezdett
tisztulna a korábban látott csúf leány bontakozott ki előtte.
− Na, végre − jutott el hozzá a hangja − Már kezdtem azt hinni meghaltál. Újabb üzenetem
van. Tartsatok ki, mindjárt vagyok!

233
− Mi van? − Ült fel a férfi még mindig kissé kábán. − Miről beszélsz már megint? Milyen
üzenet?
− Igazából én sem értem teljesen. − Sarah lehunyta szemét mintha meditálna. − Pontosan így
szól: „Többség első. Többség legfontosabb. Többség egyetlen. Tartsatok ki. Mindjárt
vagyok!"
Férfi nyöszörögve masszírozta meg fájdalmasan lüktető halántékát: − Ki a fene üzeni ezt a
zagyvaságot?
− Hát ő. − Csodálkozott rá a lány.
− Ki az az ő? − Mordult rá már türelmetlenül Martin, és kirántotta a lány kezéből az általa
levetett sisakját.
− Hát ő! − Suttogta áhítattal a hangjában, a felhők felé mutatva.
A férfi felnézett, de egyre inkább kételkedett a lány szavaiban: − Kicsoda, isten?
A lány dühösen kiáltott fel: − Nem! A királynő!
− Ezt meg honnan veszed?
− Hallom. Itt. − Mutatott fejére Sarah.
− Nincs időm erre, nem kaptál te sokkot? Különben is mit keresel itt? Hányszor is mondtam,
hogy menj vissza a bunkerbe?
− Hát nem egyszer az biztos. − felelte kérdésére a lány, közben furcsán nézett rá − És
szerintem te kaptál sokkot. − Hirtelen hallgatott el, távoztában viszont újból megszólalt. −
Bunkó. Én csak az ő parancsait teljesítem.
− Hé, kislány várj...
− Sarah.
− Mi?
− Ez, a, nevem. − Tagolta neki a lány, mintha csak egy kisgyerekkel beszélne. − Harcoljatok!
Tartsatok ki! − Majd sarkon fordulva távozott.
Martin nyögve pattintotta helyére a sisakját. Nem tudta mire vélje a különös lány szavait, de
maga is meglepődött, hogy újra bizalommal lett teli. Közben páncélja kiegészülve azonnal
ellenőrzéseket futtatott, majd fájdalom csillapítót fecskendezet gazdája megviselt testébe.
− Mindenki vissza harcolni! Ki kell még tartanotok! És ha úgy hozza, inkább haljatok meg
dicsőséges küzdelemben, mintsem az Altarik kezére kerülve.
Szavai igazságát belátva még a sebesültek közül is sokan fegyvert ragadtak, hogy utolsó
erejükkel is a támadókat hátráltassák. A felállt védők sora igen hiányos volt a veszteségeket
követően, de mindannyian bátran néztek szembe a közeledő halállal.

Az Altari vezér tajtékzott a dühtől. Csatahajóik olyan gyorsan pusztultak el az

ismeretlen fegyverektől, hogy vészjelzésre sem maradt idejük. Főleg a felszíni invázió sikere
miatt nem számoltak ilyen tűzerővel, ami pedig még aggasztóbb volt, hogy a másik
bolygóhoz való ugrásuk óta a Merkek egyáltalán nem jelentkeztek.
A síkságon a tankok szinte egyszerre álltak meg, egy soros vonalba fejlődve.
− Első kard egység az él parancsnoknak. Elértük a kívánt pozíciót!
− Veszteségek?
− Huszonnégy, uram. Egy műszaki hiba miatt állt le, kettőnek megsérült a lánctalpa,
huszonegyet pedig kilőttek és teljesen megsemmisítették a gyalogságukat.
− Remek, elfogadható veszteség. Tartsák a vonalat, míg oda nem érünk!
− Értettem. − Első kard parancsnoka elégedetten dőlt hátra ülésében. Megcsinálta! Nem csak
sikeresen elfoglalta a kívánt pozíciót, de ráadásul elfogadható veszteséggel. Most már biztos
bevonul a hadtörténelembe és neve örökre fennmarad, karrierjében pedig ezután a csillagos ég
a határ.
− Uram, valami nagyon furcsa történik. Két ismeretlen, nagyméretű test lépett a bolygó
légkörébe, érzékelőink szerint sok kisebb vált le róluk amik gyorsan ereszkednek.

234
− Mi fene? − Figyelte egy darabig az észlelt jeleket. − Mindegyik oldalunkon ereszkednek,
mégis mik lehetnek? − bár nem tudta mik közelednek, jelentette az él parancsnoknak a
híreket, és vártak tovább.
Először a gyalogos katonák látták meg fejük felett a különös jelenséget. A felhőrétegen apró,
sötétszínű gömbök törtek át zuhanva. Az első becsapódásával tudatosult bennük, hogy nem is
olyan kicsik, átmérője legalább elérte a két métert. Talajt érve valósággal felrobbantak,
belsejükből habos folyadék fröcskölt szét a környező talajon. Csak jöttek egyik a másik után,
az eleinte a széleken záporozó gömbök már szétszóródva zuhantak soraik közé is.
A katonák közé érkezők tekebábuként szórta szét őket, némelyikük fel sem kelt a becsapódás
után. A gépekben viszont nem tettek kárt azon kívül, hogy eláztatták őket.
− Itt a Csapásvezető, a légvédelem azonnal nyisson tüzet az átkozott gömbökre!
Hatásukra erősen megritkultak a becsapódások, de mintha eső zuhogott volna rájuk.
Gyenge pára emelkedett fel a habból, és a fémfelületeken azonnal kicsapódott.
Gyöngyszemként ültek meg az apró cseppek, ahol gyorsan szaporodni kezdtek. Mint az olaj,
szétfutottak az egész felületen, mit sem törődve a gravitációval.
Vonalaik szélétől egy kilométernyire újabb, de az előzőeknél nagyobb gömbök hullottak az
égből. Utasításra egy−egy tőr egység vált le a főtestből, hogy kiderítsék mik azok.
A gyalogosok parancsnoka magához intette a legközelebbi technikust: − Mi ez amiben
gázolunk?
A katona belemerítette a karajára csatolt érzékelőt a már combjukig érő habba.
− Nem tudom beazonosítani. − jelentett ijedten − Viszont a belőle felszálló pára valamilyen
sav, ami agresszíven támadja a fémfelületeket.
− Na ez egyáltalán nem jó. − Nézett végig a gépeken és saját maga testpáncélján.
− Ez nem minden uram. Bár a pontos folyamatot nem sikerült analizálni, de ennek az izének
rohamosan emelkedik a hőmérséklete, amivel párhuzamosan újabb fajta gőzt termel.
− És annak mi a hatása?
− Nem tudom uram, sosem láttam még hasonló dolgot... − a katona meglepődve elhallgatott,
mikor a műszer kijelzője elsötétült, és képtelen volt életet lehelni a szerkezetbe.
− Legalább már tudjuk mi a hatása. Kinyírja az elektronikát. − Húzta el száját a parancsnok
dühösen.
− De hát ez védve van beázás ellen.
− Ez kétlem, hogy egyszerű beázás lenne. Biztos hogy ennél jóval bonyolultabb elven
működik ez a nyomorult gáz.
A kiküldött tőrök irányából robbanás fénye villant, és tűzharc hangjai hallatszottak. Az egyik
szárnyról egy katona jelentkezett a rádión, aki jól hallhatóan menekülés közben lihegett a
mikrofonba: − Szörnyek! Szörnyek keltek ki a kibaszott gömbökből! Óriási kráterek vannak a
becsapódás helyén, az alján meg valami tojáshéjak. Vagy tudom is én mik azok, nem volt
időnk közelebbről megnézni. Hatalmas lények támadtak ránk, esélyünk sem volt ellenük.
Nagyon gyorsak, üldöznek minket, a többieket már azt hiszem elkapták, és...
Valamivel közelebbről újabb robbanás hallatszott, majd megszűnt a kapcsolat.
− Széleken minden egység lövészállásba! − Ordított a gyalogsági parancsnok.
Mindegyik irányba katonák rohantak, a körülöttük kavargó habban amilyen gyorsan csak
lehetett gyorsan alakzatba rendeződtek.
A technikus azóta is műszerét babrálta, hátha sikerül életet lehelnie belé, de láthatóan nem járt
sikerrel.
− Hagyd a fenébe azt fiam. Jobban tennéd, ha inkább fegyvereddel foglakoznál. − Rángatta
magával parancsnoka beállítva a sorfalba.
− De... én... mit csináljak, uram? − Dadogott fegyverével ügyetlenkedve.
− Egy tanácsom van fiam, ami eddig mindig bevált. Lőj mindenre, ami csak előttünk
megmoccan!

235
A szárnyakat biztosító gépi rohamegységek is felálltak, hogy támogatást nyújtsanak a
gyalogosoknak. Páncélzatukat láthatóan megkezdte már a furcsa hab, több gépből is
füstcsíkok szállingóztak, nem túl bíztató jelként.
− Uram... − Mutatott az égre a technikus remegő kezekkel.
− Mi a..? − Nézet fel elcsodálkozva a parancsnok. − Talán ideje elkezdeni imádkozni.
Újabb gömbszerű valamik hullottak, de ezeken fény tört át, apró napokként világítva.
Nagy csobbanásokkal merültek alá a habban, majd gyűrűzve hatalmas hőrobbanás söpört
végig a felszínén. A robbanás sűrű gőzt fakasztott, ami lustán gomolyogva kezdett
területhódításba.
A nagy hőtől sok gépi egység szikrát hányva leállt, amelyeket korábban jobban kikezdett a
sav fel is robbantak. A sérült páncélú katonák élve megsültek öltözetükben, de a többiek sem
jártak túl jól a robbanásban.
− Uram! − kiáltott a technikus − Változik a hab... egyre sűrűbb lesz...
A parancsnoknak igazat kellett adnia a fiúnak. Érezhetően lassította mozgásukat, és minden
felülethez makacsul hozzátapadt. Előttük rohamos gyorsasággal közeledő porfelhő tűnt fel,
baljós mozgással belsejében.
− Össztűz! − Ordította csapatainak.
Egyszerre több száz kézifegyver és tucatnyi gépi egység kezdte ontani a halálos
energiasugarakat.
A katonák lélegzete gyakorlatilag elakadt, ahogy az első lövéseikre a porfelhőből ismeretlen
lények hada emelkedet a magasba.
− Ezek tudnak repülni! − Kiáltották többen, mindenki azonnal a légi célokat igyekezett
befogni.
A lények úgy ötven méterrel odébb, váratlanul visszazuhantak a talajra, ott rohanva
tovább. Mire sikerült újra célba venni őket, ismét szárnyra keltek.
− Rohad életbe, ezek ugrálnak. − Nyögte elhűlve a parancsnok, a matt fekete hatalmas
lényeket figyelve. − Folyamatos tűz, a következő ugrásukkal már köztünk lesznek!
A Hangya katonák pedig újra elrugaszkodtak.
A technikus mikor újra ugrottak akaratlanul is leguggolt, majd eluralkodott rajta a pánik,
mikor rájött nem tud felállni. − Uram, a hab kezd valami ragasztóvá válni!
− Ne mozdulj fiam, csak maradj nyugton. − Szólt a parancsnok a fiúnak, kinek sisakján kívül
semmi nem látszódott.
A Hangya katonák keményen vágódtak az Altari vonalakba. A gyalogosokat fellökték,
beletaposva őket a ragasztóba. A gépek burkolatát karmos mancsaikkal úgy téptek fel mintha
csak kartonból lenne, a hús−vér testek pedig még ennyire sem jelentettek akadályt.
A parancsnok egy övéről leakasztott gránáttal próbált visszavágni a lényeknek, az egyik
hangya váratlanul előtte termett, és sűrű nyálgombócot köpött rá, egyenesen a kezére célozva.
A találat olyan erővel csavarta ki karját, hogy nekicsapta a mögötte álló gépnek. Különös
nyála azonnal megszilárdult, amitől összeszorult ökle menthetetlenül hozzátapadt az élesített
gránáttal együtt, saját fegyverét fordítva a férfi ellen. A robbanás letépte karját, a gép
meggyengült páncélja pedig átszakadt, a repeszek pedig minden bent tartózkodó életét
kioltottak. A parancsnok a habok közt búvó fiúra nézett, halálában szeretett volna elbúcsúzni
tőle. A lény követte tekintetét, meglátva a sisakot és viselőjét. Hangya katona könnyedén
emelte ki lábát a ragacsból, ami egyáltalán nem tapadt rá, majd a fiú fejére taposott, betolva a
ragasztó alá.
− Te rohadt szemét! − ordított vértől habzó szájjal − Gyere, akkor most ölj meg engem is!
Az viszont érdektelenül megfordult és elugrott, hogy újabb ellenfelet keressen magának,
magára hagyva a fájdalmasan zokogó férfit. Két katona közé érkezett, kik egy társát
próbálták lőni őrült dühvel. Karmos ujjai összeszorították a két katonát, olyan erővel, hogy
páncéljuk is behorpadt. Gondolkozás nélkül kitépte őket a ragacsból, majd a levegőben

236
összecsapta testüket. A már élettelen testeket további katonákra hajította, beletaszítva őket a
vendégmarasztaló habba. Lehajolva egy harmadik fegyverest kapott el, ezúttal csáprágóival,
egyszerűen kettészelve szerencsétlent.
Egy gépi rohamegység nyitott tüzet rá plazma gépágyújával. A furcsa ködben az energia
impulzusok villámokként terültek szét, minden közeli fémfelületre ívet húztak és letaroltak
minden közeli gyalogost. A rohamegység mellett védelmet kereső légvédelmi gép is
gyufaszálként lobbant lángra.
Csak a célba vett hangya katona állt ott továbbra is épen és sértetlenül, közelében a habtenger
szélén egyik társa géppel birkózott, karmaival hátuljába kapaszkodva tartotta fel
továbbhaladásában. Amint a gép lelassult segítségére támadásba lendült. Izmost lábaival
elrugaszkodott és fejével a gépnek csapódva szabályosan felöklelte azt. Kiszolgáltatott
helyzetében együttes erővel könnyedén tépték darabokra.
A hangya harcosok mindenütt véres mészárlást rendeztek az altarik között, részvét és
lelkiismeret nélkül gyilkoltak, egy felsőbb parancsra.
A tankok hangosan feldübörögtek, ahogy a ragasztóval kínlódva a hangyák irányába
próbáltak fordulni. Viszont megfeledkeztek a védelmi vonal túlélőiről, akik kihasználva, hogy
sebezhetőbb oldalukat mutatják feléjük, azonnal támadást intéztek lánctalpaik ellen. Mikor
mozgásképtelenné tették a gépeket, csatárláncba fejlődve másztak ki az árokból. A savtól
meggyengült monstrumok közelébe érve már sikeresen vehették fel a harcot, a korábban
sebezhetetlennek bizonyuló páncél burkolattal.
Az épen maradt Swadok utasterébe vállalkozó szellemű és bosszúra szomjazó katonák
másztak, hogy a csatatér széleit átkutassák. Kevin vezette őket, mivel az őrnagy után már csak
ő maradt túlélőként, mint magas rangú tiszt.

A csatatér túloldalán a ragacsból párszáz Altarinak sikerült kimásznia. Hátra sem nézve
futottak a könnyű csapatszállítókig, azokkal folytatták a menekülést, mit sem törődve
hátrahagyott társaikkal.
A portyázó Swadok hamar észlelték és üldözőbe vették a társaságot. Sík terepen az Altari
gépek előnyt élveztek az utánuk trappoló Swadokkal szemben. A leszállóhely közelébe érve
küldték az azonosító kódokat hajóiknak, hogy mihamarabb kimenekítsék őket ebből a
pokolból.
A Swadok a mező szélénél gyanút fogva lefékeztek, katonák kiugráltak belőlük, hogy akár
gyalogosan folytassák az üldözést. Teljesen elvakította őket a bosszúvágy és megfeledkeztek
minden alapvető óvatosságról.
− Állj! − Kevinnek kétszer is kellett kiáltania, mire a csapat megtorpant.
− Mi az? − Mordult rá kötekedőn egy nagydarab férfi.
− Valami nem stimmel. − Felelte a fiú árgus szemekkel pásztázva a területet. − Miért pont ide
jöttek? Előttük a hegy, itt csapdába esnek, és csak felénk jöhetnek vissza.
A nagydarab férfi gyorsan felmérte a terepet, belátva a fiúnak igaza van. Kevint megelőzve
jelezte a többieknek, hogy mindenki húzódjon fedezékbe.
Az Altarik a mező közepére érkezve elkezdtek kiugrálni járműveikből és értetlenül egy
helyben kezdtek toporogni.
− Na most mi van? − nézett Kevinre értetlen bamba képpel a nagydarab férfi − Eltévedtek?
Ekkor a mező szélén megremegett a levegő, majd álcájukat ledobva előbukkantak az Altari
csapatszállító hajók.
− Gondolhattam volna. − csapott homlokára Kevin − A nyamvadt Altarik rendelkeznek
valamiféle álcázó technológiával. Ezért nem láttuk és érzékeltük sem ezeket, sem az űrben
lévő hajóikat.
A menekülők rohanni kezdtek a túlélést jelentő hajóik felé, amikor olyan történt, amire
álmukban sem gondoltak volna. Csapatszállítóik védelmi ágyúi életre keltek, dühödt

237
sziszegéssel töltötték meg a levegőt, ahogy tüzelni kezdek saját katonáikra. Az ágyúk
elhalkulását követően a menekülőkből nem maradt más, mint füstölgő hamu kupacok.
Az üldözők döbbenten figyelték a jelentet, aminek megkoronázásaként széles mosollyal az
arcán Zsarka jelent meg a hajó lenyíló rámpáján.

Martin szomorúan sétált a lövészárokban veszteségeiket felmérve. Elszörnyedt a sok

halott, haldokló és sebesült látványától.
Minden sértetlenül maradt katona abbahagyta éppen végzett tevékenységét, hogy döbbenten
és kissé félszegen a feléjük közeledő hármast figyeljék.
Sarah haladt középen, hosszú vörös fürtjeit szél lobogtatta, olyan hatást keltve mintha fejét
véres aura venné körül. Két oldalán hangyaharcosok trappoltak testőrként. Kitinpáncéljuk
különböző rászáradt testnedvek tarkították, ami csak még félelmetesebbé tette amúgy is
ijesztő külsejüket.
Az őrnagy előtt álltak meg, aki bágyadtan rámosolygott a lányra. − Szeretném, ha a
nevünkben megköszönnéd a királynőnek, amiért megmentésünkre sietett és győzelemre
segített minket.
A férfi már egyáltalán nem kételkedett a lány korábbi szavaiban, miszerint valahogy
kapcsolatban áll a királynővel.
− Nála ez természetes, a boly az első. De még nincs egészen vége. − nézett komolyan rá a
lány − A csata előtt levált egy egység, mely a hegy felé vette az irányt. − mutatott a
Nerlamtok otthonára.
A férfi szó nélkül őrült rohanásba kezdett, csak Elnika szép arca lebegett lelki szemei előtt
vérbe fagyva.
A tartalékba hagyott egységekhez érve kapkodva osztotta a parancsokat. − Tíz robot a
helikopterbe, a többiek annyian szálljanak a Swadokba, amennyin csak tudnak. Mindenki
kövessen a Nerlamt hegy irányába!
A robotokat követve bemászott a helikopter pilótafülkéjébe. Az enyhe túlterheléssel küzdő
gép lassacskán emelkedett a levegőbe, de végül dübörögve a hegy felé vette az irányt.
A Drhenek sem tétlenkedtek, egyik a másik után ugrált ki gödréből. Mint nagy torz
futómadarak, teljes sebességgel meglódultak a helikoptert követve. Mögöttük a Swadok kissé
lemaradva haladtak a cél felé. A robotok maradéka szaladva indult útnak, ennek ellenére
meglepően jól tartották az iramot a többiekkel.

Az Altari kis gépes tőr egység felderítést végezte, és éppen a hegyet kerülte meg mikor
észrevették a barlang előtt, az óvatlan nőkből álló csoportot. Éppen a korvettek által
már felszínre szállított felszereléseiket hordták be a hegybe, nehogy a csata folyamán
elpusztuljon kevéske megmaradt vagyonuk. Elnika irányította sietősen a munkát, de arra senki
nem számított, hogy felfedezik otthonukat. Csak lenge saját öltözetüket viselték, mely
rásimult izzadt testükre, még inkább csábítva az altarikat.
A felderítőegység úgy fékezett le, mintha csak falnak ütköztek volna. Kaján hangoskodással
ugráltak ki járműveikből az egyenruhás férfiak. Tucatnyi védelmükre rendelt
rohamosztagoson kívül egyikőjük sem viselt páncélt.
− Ugye ti is látjátok srácok. Nerlamt csajok! Ma szerencsés napunk van, finom husikák fogják
győzelmünk megkoronázni. − Szálltak a kiáltások mindenfelől.
− Kábító fegyvereket elő fiúk, aki idő előtt öl meg egyetlen Nerlamt szukát is, azt
személyesen herélem ki! − Kiáltotta kéjsóváran a tőrparancsnok.
Az egység habozás nélkül a nőkre rontott. A gyengített energiatöltetektől pár szerencsétlen nő
nyöszörögve csuklott össze, kiszolgáltatottan az altariknak.
− Mindenki befelé! − Kiáltotta Elnika a barlang bejáratánál állva.

238
Áldotta óvatosságát, amiért legalább ő magával hozta fegyverét, bár tudta, hogy egyedül
kevés lesz ezek ellen. Vállához rántotta a földi lőfegyverekhez nagyon hasonlatos nerlamt
puskát, és a tisztet célba véve már tüzelt is. Szószoló lányaként katonai kiképzést kapott, így a
célzással nem voltak gondjai.
A tisztet homlokán érte a golyó, azonnal kioltva szeméből az üzekedési vágyat. Közvetlenül
a lány mellett egy energiatöltet csapódott a sziklába válaszként, ami még így is elzsibbasztotta
karját. Utolsóként rohant be a barlangba, könnyes szemekkel vetve búcsúpillantást
hátrahagyott társnői felé.
Mit sem törődve megölt társukkal, a katonák röhögve vették körbe a kábult lányokat. Kisebb
dulakodás után elosztoztak a nerlamt szépségeken, majd barbár módjára tépni kezdték
ruhájukat, a hasadó szövetek közül csak tovább szítva a férfiak tüzét előtűnt hófehér bőrük. A
lányok hamar ébredezni kezdtek a gyenge kábításból, zavart állapotukban csak enyhén
vergődtek az erőszakoskodók szorításában.
− Ne ellenkezz kislány. Neked is tetszeni fog.
A férfiak elégedetten nevettek a kialakult helyzeten, és mindannyian különböző
bekiáltásokkal alázták meg a tehetetlen lányokat. A nő nélkül maradt katonák magukra
hagyták szerencsésebb társaikat, és a barlang felé vették az irányt, hogy újabb zsákmányt
ejtve kivegyék részüket a mulatságból.

Elnika és a többi lány egy tágas terembe érkezett.

− Mindenki fegyverbe! Akinek nem jut, az a gyerekekkel együtt meneküljön a felsőbb
szintekre!
A lány tisztában volt vele, hogy nincs sok esélyük, de nem adhatta meg magát védekezés
nélkül. Az övén kívül még öt puska és tíz pisztoly jutott a többieknek, kevés munícióval.
Elszánt amazonokként készültek a harcra, csak szívük mélyén éreztek félelmet a kint rekedtek
sikolyait hallgatva. Tudták jól, hogy ez vár rájuk is, ha elbuknak.
Kisebb gyerekek sírása vegyült a levegőben szinte tapintható feszültséggel. Közel száz nő
terelte az egyetlen teremből kivezető járatba a több száz gyereket, a legkisebbeket ölbe kapva
vitték. Mindenki határtalan hálával tekintett az őket menteni próbáló tizenhat társukra.
− A járathoz közel mindenki húzódjon fedezékbe. − Utasította őket Elnika, közvetlenül a
vágat mellett egy láda mögé bújva. − Takarékoskodjatok a lőszerrel, csak biztos célpontra
lőjetek.
Már hallotta is a sietős súlyos léptek közeledtét. Ellenőrizte mennyi lőszere maradt.
Reményvesztetten sóhajtott, ahogy nyugtázta magában, hogy összesen csak hat ezüst színű
lövedék sorakozik a tárban. Sejtette, hogy a többiek sem állhatnak jobban. Küldött egy utolsó,
biztató mosolyt legjobb barátnője Mirena felé, aki szintén igyekezett mosolyt erőltetni arcára.
Az Altarikat tüzelte a vágy, de ellenállásra számítva nem váltak óvatlanná. Elsőként a
testpáncélos katonák nyomultak be a terembe, azonnal lőve mindenre, ami megmozdult.
Kábító energiasugaraik cikáztak mindenfelé, míg a nerlamt lövedékek ártalmatlanul pattantak
le róluk.
Elnika biztos kézzel öt lövést adott le, bármilyen hatás nélkül. Csak rejtekhelyét árulta el, így
menekülnie kellett. Eddigre már tizenkét társnője hevert álomba zuhanva a találatoknak
köszönhetően.
− Vissza mindenki. − kiáltotta a járathoz ugorva.
Az egyik katona vigyorogva azonnal célba vette. Ahogy jobban szemügyre vette lenyűgözte a
lány szépsége. Ilyen szép nőt még soha nem látott, ágyéka is rögtön bizseregni kezdett
látványától. A járat túloldalán guggoló idősebb nő gondolkodás nélkül elé vetette magát, saját
testével fogta fel a lánynak szánt lövést.
Mirena két, szintén a járathoz érkező társnőjére kiáltott. − Vigyétek innen Elnikát! − Majd ő
is próbált utánuk bejutni a folyosóra.

239
Az előbbi katona sajnálkozva félsikeres találatán, ezúttal már résen volt. Pont a fején találta el
a menekülni készülő lányt, aki egy hang nélkül csuklott össze.
− Ne! Őt ne! Miért pont őt? − Sikította Elnika.
Próbált visszarohanni barátnőjéhez, de a két nő keményen megragadta karjainál fogva, és
tovább rángatták a járatban.
− Engedjetek, nem hagyhatjuk itt! − Próbált elszántan szabadulni.
− Nem lehet Szószoló. − próbálta egyikőjük meggyőzni, majd halk sóhajjal összecsuklott
menekülés közben. Elnika akkor lett figyelmes a nő vádliját ért lövésre.
− Elnika, kérlek. Hagyd őket, ne tedd feleslegessé áldozatukat. − Könyörgött utolsó társa.
A lány beharapva ajkát bólintott, és rohanni kezdtek.
Az Altarik megtorpantak, önjelölt vezérük utasította az ellenállás megszűntével a
rohamosztagosokat, hogy maradjanak biztosítani barlang bejáratát. A csábító lányok
gondolatára nem igazán tetszett nekik az ötlet, végül csak azután sikerült rávennie őket az
őrségre, miután szavát adta, hogy végén kivehetik a nőkből részüket.
Irigykedve nézték a barlangban már üzekedő társaikat. Legtöbben a csinos fiatal lánynál
tolongtak, kisebb vitát gerjesztve.
− Fejbe lőtték a szépséget, egy darabig még ájult lesz. Meg kellene várnunk míg felébred.
− Vetette fel az egyik katona.
− Ugyan már − tolakodott előre röhögve egy nagydarab férfi − nekem így is jó lesz! Ti
keressetek mást, a legszebb még úgyis menekül.
A többiek nem ellenkeztek a nagydarabbal, inkább a két elmenekült lány nyomába eredtek.
Elnikáék épp befordultak egy folyosón, mikor a vele maradt egyetlen nő meghallotta hogy
üldözőik ismét közelednek feléjük. − Te menekülj tovább Szószoló, és ne vitatkozz! Én
feltartom őket, amíg tudom.
Elnika döntésképtelenül toporgott. Tudta, hogy ez lenne a helyes döntés, de félt egyedül
folytatni az utat.
A nő bágyadtan rámosolygott: − Menj csak. Nincs semmi baj.
Elnika remegő lábakkal lépdesett tovább, könnyei pedig záporoztak szeméből. Nem mert
hátrafordulni, túlságosan is szégyellet magát, hogy utoljára a nő szemébe nézzen. A nő ezzel
ellentétben addig le nem vette róla a tekintetét, míg el nem tűnt a folyosó távoli homályában.
Beletörődve végzetébe lefeküdt a padlóra, és felkészült üldözői fogadására.
Az Altarik döbbenten fékeztek le a földön fekvő nő látványától. Gyanakodva körültekintettek,
de nem láttak senkit rajta kívül, így végül feltüzelve közelítettek felé. A nő rájuk mosolygott,
majd félrehajtva ruháját feltárta ölét: − Hát akkor gyertek. Ezt akarjátok, nem?
Az elől álló férfi gondolkodás nélkül letolta nadrágját és rámászott, zihálva a vágytól.
A nő küszködve érzéseivel megvárta a behatolást, és élvezetet szimulálva lábaival
összekulcsolta a férfi testét, akit ez csak még jobban feltüzelt. A nő ekkor előrántotta dereka
alá rejtet, borotvaéles női tradicionális tőrtért, és mélyen az élvezkedő férfi nyakába vágta.
Erősen megrántotta a pengét, és teljesen átvágta a torkát, melyből sugárban kezdett dőlni a
vér. Lerúgta magáról a szenvedően hörgő testet, és kését a mögötte álló Altari felé hajította.
Célzása tökéletes volt, a férfit csak reflexszerűen maga elé rántotta keze mentette meg a
haláltól. A fegyver átszúrta a tenyerét, de a határtalan dühtől nem érzett fájdalmat.
− Életed legnagyobb hibáját követted el te kurva. Most olyant kapsz, hogy bánni fogod,
amiért kést ragadva nem a saját torkod vágtad át. − Vicsorogta kihúzta tenyeréből, dühösen
elhajította a folyosón, majd kicsatolta övét. − Fogjátok le ezt az állatot. − Szólt hátra két
társának.
A maradék hat katona csalódottan rohant tovább, üldözőbe véve Elnikát. Eddig minden
zsákmányról lecsúsztak, de a gyönyörű nővel való fantáziálásuk továbbra is hajtotta őket.
Elnika hosszú perceken keresztül játszott fogócskát a járatokban üldözőivel, de tudta már nem
sokáig menekülhet előlük. Egyszer két üldözőnek már majdnem sikerült elkapnia, de az elsőt

240
hasba lőtte fegyverében maradt utolsó golyóval, mire a második vadállatként vetődött utána.
Elnika a kiürült fegyverrel lándzsaként védekezett, előre lökve a cső pont a férfi száján hatolt
be, kiverve fogait kíméletlenül szakította át a torkát.
Elnika hátrahagyva menekült tovább, de a zajokból és kiabálásukból halotta, hogy
bekerítették. Egy pár méter széles és hosszú üreg tátongott már csak előtte, melyet nem rég
kezdtek csak ásni a sziklába, így nem volt belőle kijárat. Fáradtságtól kimerülten lépett be, és
a túloldali falnak támaszkodva a fal tövébe rogyott. Hallotta ahogy üldözői egyre közelednek,
és felkészült az elkerülhetetlen szenvedésre.
Egy katona mászkált hosszú percekig fel−alá a folyosón, míg végül bevilágított a koromsötét
üregbe. − Megtaláltam, itt van! − Kiáltott társainak.
Hamar mindannyian ott tolongtak az üregben, és nyálukat csorgatva mustrálták a lány
idomait.
Elnika ruhái redői közül elrántotta tőrét, és szívéhez illesztve a penge hegyét. − Én élve
nem leszek tiétek, csak hullámat gyalázhatjátok meg ti barbár állatok.
− Nekem az is megfelel, de inkább ne tegyél kárt magadban. Nem foglak én bántani, talán
még tetszeni is fog. − Próbált barátságos hangot megütni a hozzá legközelebbi férfi, lassan
felé nyújtva a kezét.
Elnika a férfi arcába köpött, és megfeszítette karját cselekvésre készen. Amint az altari
letörölte a nyálat arcáról és újra a lányra nézett fehér ruháját már kezdte pirosra színezni vére,
ahogy a penge hegye a szövetet átszakítva bőrébe hatolt.

A helikopter hamar elérte a hegyet. Martin már a magasból látta a magukra hagyott
járműveket a barlang bejárata előtt. „Elkéstem!" Villant át rajta a gyötrő gondolat.
Gyorsan kezdett ereszkedni, miközben a robotok már több méteres magasságból kiugráltak,
biztosítva a területet.
Miután a géppel földet ért ő is kiugrott, és az első porban fekvő testhez rohant. Reszketett a
mérhetetlenül dühtől, ahogy az előtte heverő testet nézte. Valaha csinos, fiatal lány hevert
ott mezítelenül. Megerőszakolták majd átvágták a torkát.
− Öljetek meg minden behatolót! − Intett a bejárat felé bosszútól szomjasan.
A robotok szorosan egymás mellett kezdtek benyomulni, maguk elé tartva taktikai pajzsukat,
melynek a felső harmadában kialakított résen tüzelésre készen dugták ki fegyvereik csövét.
A barlangba lépve energialövedékek zápora zúdult rájuk, pajzsaik fedezékében sértetlenül
nyomultak beljebb. Az álltaluk kivont pozíciót elérve letámasztották őket és mögéjük
guggoltak, majd gyorsan felmérték a helyzetet.
A teremben az óvandó személyek mindegyike a padlón feküdt, így kockázat nélkül derék
magasságban gyilkos energia sugarakkal pásztázták át az egész területet.
Testpáncélok nem tudtak ellenállni, a plazma energia másodperc törtrésze alatt utat
vágott magának. Közelről leadott lövések nem csak megolvasztották a fémet, de izzó gázzá
alakították mely a védelem nélkül maradt testekben ökölnyi lyukakat égetett.
Egymás után terítették le őket, időt sem adva a menekülésre.
Egy katonának sem kegyelmeztek, parancs szerint még a sebesültekkel is végeztek.
Martin ekkor ért a terembe, ahol örömmel tapasztalta, hogy Elnika itt sincs a meggyilkolt
lányok közt. Habozás nélkül futott tovább a már másik folyosón trappoló két robot után.
Három lövést hallott maga előtt egy kanyaron túl. Befordulva altari férfiak hulláiba botlott,
közöttük egy rettenetes állapotban lévő, véres, összevert Nerlamt nő feküdt. Erőtlenül emelte
fel kezét a bal oldali folyosó felé mutatva. Halványan rámosolyogva Martinra, felismerve
benne azt az Embert, kit elbűvölt úrnője.
− Te jobbra menj, fésüld át azt a területet! − Vetette oda az egyik robotnak, elszáguldva a
mutatott irányba.

241
A sötétedő folyosón rohanva két katona vértócsában fekvő tetemére bukkant. Tanácstalanul
állt meg, riadtan hallgatózott, mikor távolról meghallotta az imádott hangot: „Én élve
nem leszek tiétek, csak hullámat gyalázhatjátok meg."
Minden óvatosságot nélkülözve rohanni kezdett, markában oldalfegyverét szorongatva. Az
üreg bejárata előtt egy pillanatra megtorpant, majd halkan belépett.
„... talán még tetszeni is fog." Belépve csak ennyit hallott, de ez is elég volt számára. A
mondatot kiejtő férfit egyszerűen tarkón lőtte, majd célpontot váltott, akit homloka közepén
ért találat. Szeme sarkából egy újabb alak mozgására lett figyelmes, de reagálni már nem
maradt ideje. Fejét kissé elrántva csak mérsékelni tudta a halántékára lesújtó puskatus erejét.
Csillagok táncoltak szeme előtt, ahogy pisztolyát elejtve a fal mellett a földre rogyott.
Elnika szíve meglódult, lábai pedig megremegtek mikor meglátta Martint. Biztos volt, hogy
megmenekül, amikor viszont letaglózva látta eldőlni gyomra görcsösen összerándult.
− Ne bántsd, bármit megteszek! − Sikoltott fel eldobva a tőrt. Saját magát is meglepte tettével
és a belőle kitörő szavakkal.
− Nocsak, nocsak. − vigyorgott elégedetten a férfi, övéről leakasztva egy érdekes formájú
spirális tárgyat. Martin magához térő testére dobta, ahol életre kelt, és mint egy kígyó
szorosan a férfi teste köré fonódott, megakadályozva mindennemű mozgást. − Így máris jobb.
Te meg vetkőzz akkor kislány, és közben próbáld elhitetni velem, hogy élvezed. − majd
Martinra nézett. − Te szemét, megölted a legjobb haverom, ezért végignézed, amint
megdugom a nődet! Talán többször is, amíg meg nem unom. És ha élvezni fogom, akkor talán
életben hagylak bennetek. − Hazudta szemrebbenés nélkül.
Elnika megoldotta övét, majd lecsúsztatta ruhája vállpántjait, hagyva testéről lesiklani. Végig
Martint nézte, aki még kissé kábán fejét rázva őt figyelte, könnyben úszó szemekkel . A lány
üvölteni tudott volna, amiért így kell újra találkozniuk. Most látta be a saját maga előtt
is rejtegetett titkot, hogy beleszeretett ebbe a külhoni férfibe. Gyávaságból és népe előtti
szégyenérzetből soha nem ismerte volna el, most pedig akár kész meghalni is érte.
− Ez aztán nem semmi! Jól nézd meg a csajod haver, lehet ez után csak engem kíván majd.
Az altari elégedetten nézett végig a meztelen lányon. További fenyegetés híján letette
fegyverét és gyorsan vetkőzni kezdett. Végigsimította a lány vállait, amikor háta mögött
súlyos fémes koppanásokat hallott. Elfehéredett arccal fordult meg, és szemközt találta
magát a fegyverét rászegző robottal.
A gép gyors számítást végezve nem kockáztathatta meg a lövést, mely a közvetlenül a férfi
mögött álló Elnikával is végzett volna. Az Altari épp felröhögött aláereszkedő fegyveren,
amikor az elsült.
A lövedék bokájától lefelé elhamvasztotta lábát, majd ahogy eldőlő teste kiért a lányt
veszélyeztető zónából a fegyver ismét felvillant, ökölnyi lyukat égetve mellkasában.
Elnika megkönnyebbült zokogással Martinhoz ugrott, vállgödrébe fúrva könnyáztatta arcát. −
Mindig is tudtam, hogy eljössz értem. − Majd szemébe nézve lágyan megcsókolta.
− Persze hogy eljöttem kedves. De először kiszabadíthatnál. − Nyögött fel a férfi.
− Jaj ne haragudj, össze vagyok zavarodva.
A lány jól ismerve a különös technológiájú rabszolgabéklyónak nevezet eszközt, könnyedén
kiszabadította a férfit a szorításból. Martin reszkető kézzel simogatta meg az ezüstös
hajzuhatagot. − Azt hittem elveszítelek. − Majd magához húzta lányt, ezúttal ő csókolta meg.
Elnika riadtan kissé eltolta magát, hogy lássa Martin szemét. − Tudod mit jelent egy
Nerlamttal kezdett szerelmi viszony?
− A házasság után sárkánnyá válsz, és nem menekülhetek? − látva Elnika értetlen, és ijedt
tekintet rögtön folytatta. − Csak viccelek drága. Életen át tartó hűségre gondolsz?
A lány boldogan bújt hozzá ismét, hasonló válaszra számított.
− Igen és nem. − duruzsolta − Mi roppant féltékenyek és bosszúállóak vagyunk. Isten
mentsen, ha meg mernél csalni. Valószínű mindkettőtöket megölném. − Suttogta halkan.

242
− Igazán romantikus vagy. De Elnika, én három dolgot szeretnék − tolta most el ő, hogy lássa
gyönyörű arcát − Nem akarok viszonyt, sem a szeretőd lenni. Asszonyomnak akarlak
mindenki előtt és nyíltan.
A lány tekintetében boldogság gyúlt, édesen felkuncogva. − Ennek sem lesz akadálya, hisz
megmentetted a Szószoló éltét és becsületét. Népem ezután nem tagadja meg ezt a kegyet. És
mi a harmadik? − Simult újra hozzá.
− Semmire nem vágyom jobban, minthogy még közelebbről élvezhessem a tested. Kissé
morbid lenne a történtek után, meg a hullák mellett szeretkezni, de meztelenséged nem segít
másfelé terelni gondolataim.
− Oh. − pillantott magára. − Máris felöltözöm ha zavar.
A lány meg sem várva a választ máris a fal mellé rohant, és magára erőltette portól és vértől
szennyezett ruháját.
− Azt nem mondtam, hogy zavar te kis bolond. Csak nehéz a látvány mellett másra gondolni.
− Nem lesz szükséged másra gondolni. Ígérem, mától óhajod szerint akár minden éjszakát
együtt töltünk. A tiéd vagyok minden értelemben. Szeretlek. − súgta a fülébe, majd lágyan
megcsókolta ajkait.
Elnika örömmámorban úszott, kissé szégyellve is magát a tragédia árnyékában. Segített a
férfinak talpra küzdeni magát, aki kissé még dülöngélt a fejét ért ütéstől.
− Hát, − nevetett fel a feszülő nadrágjának elejére pillantva − valami sokkal stabilabban áll,
mint te magad.
− Gonosz vagy − nevetett vele együtt Martin − de csak jöjjön el az éj.
Csöndben, egymás mellett indultak el visszafelé a folyósón. A lányt teljesen meglepte, mikor
a férfi gyengéden megfogta kezét. Nerlamt férfiak soha nem tettek volna ilyet, túl
gyerekesnek tartották. Szokatlansága ellenére neki határozottan tetszet, és mámorosan fonta
övéi köré saját ujjait.
Az elágazásnál szintén a terembe tartó nőkbe ütköztek, kik egy Altari katonát cipeltek. Úgy
álltak ki belőle tőreik, mint sündisznóból a tüskék. Rögtön kiszúrták a páros egymást
szorongató kezét, viszont nem szóltak semmit, csak halkan kuncogva tovább siettek.
Több síró lány vett körbe egy lepellel letakart, megkínzott testet. Elnika megtorpant, és a
leplet felhajtva könnyek csordultak szeméből.
− Ő segített megszöknöm. Bárcsak meghálálhattam volna.
− Sejtettem − simogatta meg vigasztalón a férfi − engem is ő igazított útba hozzád.
A terembe érve rögtön Mirena mozdulatlan testét pillantotta meg, akihez sírva rohant oda.
− Csak alszik. − mosolygott rá a közelében lévő nő, aki ép egy másik lányt ápolt − Sok vért
vesztett, többen is megerőszakolták. De túl fogja élni.
Elnika hálásan visszamosolygott, gyengéden megpuszilva barátnőjét, aki érintésére álmában
riadtan nyöszörgött fel. − Nagyon vigyázzatok rá, rögtön szóljatok amint felébredt. − Suttogta
majd Martin után sietett, hogy a lány nyugodtan pihenhessen.

243
 XVIII.

Késő délután érkezett meg a F.E.K.SZ. flotta a bolygóhoz.

Red miután szigorú járőrözést rendelt el a bolygó körül, a felszínre sietett. A tapasztalt
veszteségek elrettentették, több ezer védőből csak pár száz maradt életben. Az áldozatok
végső száma pedig még mindig nem volt biztos, a korházban még javában zajlott az életekért
folytatott küzdelem.
Martin érkezett, fáradtan üdvözölve az ezredest. Red vállon veregette a férfit, és gratulált
neki.
− Mindent összevetve remekül csináltad, megvédted a kolóniánk ekkora túlerő ellen.
Az őrnagy fejét rázta. − Nem nekem köszönhető. Az Altari tankok eltiportak volna minket, a
hangyák nélkül nem lehetnénk már itt. Látnod kellett volna hogyan daráltak be az
Altarikat. Gyere, mutatok valamit. − Sétáltak ki a mezőre.
Red öröm nélkül elmosolyodott. − Nem is tudom már hányadszor mentik meg a bőrünk.
Kamatostul visszafizetik a gondoskodásunk. Egyébként a Merkekkel valószínűleg nem lesz
több dolgunk. Az Altarik tettéről pedig jelentést küldök a szövetségnek.
Red annyira belemerült beszédébe, hogy nem is nézett maga elé, csak lefelé bámult miközben
kissé csalódottan ballagott. Martin felszólítására meglepetten nézett körül.
Sok négyzetkilométernyi területen szürke, nagyon kemény kőszerű anyag borította a felszínt,
olyan sík felülettel, akár egy biliárdasztal.
− Ez meg hogy került ide? Én ilyet nem láttam.
− Ez kérlek, a Hangya bombázás végterméke. Szép lassan mindent elnyelt a ragacsuk, és ez
lett belőle. Fogalmam sincs mi lehet, de lenyűgöző. Ja és valamit még el kell mondanom.
Lehet nem a legalkalmasabb ilyenkor szóbahozni, de nem szeretném ha mástól hallanád. A
csata alatt végre összejöttem Elnikával. Majd egyszer elmesélem részletesen.
− A Nerlamt szószolóval? Gratulálok, igazán szép nő. − bólintott Red elismerőn.
− Igen, szerencsésnek is érzem magam. Tudod, azóta szerelmes vagyok belé, mióta először
megláttam. De azért te sem panaszkodhatsz. − Kuncogott Martin.
Redet a gondolatra elöntötte a forróság és a vágy, hogy mielőbb újra láthassa. Az ágyas
jelenleg űrhajójuk kabinjában aludt, de Red gondolatai még ilyen állapotban is elérték. Ajka
mosolyra húzódott, elégedett macskaként nyújtózott és aludt tovább.
− Ez igaz − értett egyet Red − nekem is szerencsém van. És szerencsésnek mondhatnám
magam, ha az egyik Nukh Cirkálót a parancsnokságod alatt tudhatnám.
− Megtisztelsz vele, de sajnálom. Tisztelettel, de ezt vissza kell utasítanom. Tudod a szószoló
mindig a bolygón, otthonukban maradt, irányítva a nemzetet. És nekem most az a
legfontosabb, hogy mellette lehessek. Nem tudom kapok−e bármilyen pozíciót, vagy
kinevezést, de nem is ez számít. És ne haragudj, mennem is kell. Hamarosan beszédet fog
tartani az egész nép előtt, és ott kell lennem.
Red válaszolni akart mikor, a felhőtlen sötétedő égbolton nyíló energia kapuk fénye villant.
Messze felettük hajók érkeztek, aminek köszönhetően újabb pánikhangulat kezdett
eluralkodni a tömegen. Kis késéssel két éles villanás látszódott, melyek valószínűsíthetően
robbanásokból származtak. Épp mire kapcsolatba lépett volna a flottával, megszólalt a
rádiója.
− Ezredes úr, Altari látogatóink érkeztek. Több teherhajó, két csathajó kíséretében. Azonnal
kilőttük ugró hajtóműveiket, mire rögtön megadták magukat.
− Azonnal indulok. De előbb lenyugtatom a kedélyeket, sokan halálra rémültek az újabb
hajóktól. − Felelte Red, majd Martihoz fordult vállon veregetve a férfit. − Menj te is, és sok
sikert. Mint látod, nekem úgyis dolgom van.

244
 Szószoló halálakor a Nerlamtok rengetek fát gyűjtöttek be a bolygóról, reménybelien
későbbi építkezéseikhez. Mire Martin visszaért a hegyhez sajnálatosan az akkor elraktározott
faanyag nagy részéből, ismét temetési máglya készült.
A bolygó védelmében elesett hősök feküdtek rajta kéz a kézben, hogy együtt keljenek útra.
Amint lezajlott a búcsúztató szertartás, Elnika szólásra emelkedett. Néma csend ülte meg az
összegyűlt népességet, lélegzetvisszafojtva várták szavait.
− Fivérim és nővéreim. Az utóbbi időben sok rossz ért minket, egykor népes fajunk ma már
ijesztően megfogyatkozott. Ezt figyelmeztető jelként kell értelmeznünk, talán változtatni
kellene szokásainkon. Tradícióink követve figyelmen kívül hagyjuk szívünk szavát, elveszünk
és elmúlunk az idő homályában. Fel kell hagynunk életünkből mások kirekesztésével, meg
kell ismernünk új népeket és kultúrákat. És el kell fogadnunk az ezzel együtt járó
lehetőségeket. Az első lépést megtettük azzal, hogy csatlakoztunk az itten népekhez, én
viszont szívemre hallgatva megtettem a második lépést is. Itt áll mellettem egy férfi az
Emberektől, akiről a mai naptól kijelentem, hogy ő az én uram és parancsolóm.
A tömeg a szavak hallatára feléledt, szinten mindenki értetlenül állt a történtek előtt. Kérdések
tömege záporozott, mire a lány felemelte a kezét, hogy csendre intse a zúgolódókat.
− Változásokról beszéltem. Régen ilyenkor egy nőnek volt párja javára le kellett mondania
tisztségéről. Én nem teszem ezt!
Megkönnyebbült morajlás kelt a tömegben, mert ha egy kívülálló próbálta volna társadalmuk
legmagasabb rangját betölteni, az biztosan nyílt lázadáshoz vezetett volna.
− Ha az az akaratotok, akkor távozunk…
Tiltakozás hangjai töltötték meg soraikat, nem is hagyva, hogy tovább kövesse ezt a
gondolatsort. Határozott hangon szinte követelték, hogy maradjon köztük és továbbra is
legyen a szószolójuk.
− Köszönöm. − Mosolygott rájuk boldogan a lány könny áztatta arccal. − És ne aggódjatok, a
szívemben nektek is van rengeteg hely, közösségi életünkben vezetlek benneteket továbbra is,
ő pedig életem párja lesz. Megmentette életem, bizonyította szerelmét, és én is hasonlóan
érzek. Megtagadjátok ezt tőlem?
− Nem! − Zúgta kórusként a nép.
− De kell neki valami pozíció. − szólt egy hang a tömegből.
− Vezesse hajóink, irányítása alatt nem győznek le minket! − válaszolta egy másik.
Ehhez a kezdeményezéshez egyre több hang csatlakozott.
Martin látta a lány szemében keletkező riadalmat és fájdalmat, tudta, ha az ajánlatot elfogadja
sokszor, akár hosszú időkre távol lesz tőle. Ahogy az előbb a lánytól látta felemelte kezét. −
Fivéreim és nővéreim, engedjétek, hogy szóljak.
Biztató zúgás támadt.
Martin csak a kétségbeesett szerelme reszkető ajkait látta. − Ezt a felkérést népem vezetője is
megtette, őt is visszautasítottam.
Feszült csend támadt, kijelentése egyenesen felért egy sértéssel.
− Tudjátok, igazán szeretem az előttem álló nőt. Ha megengeditek, mellette szeretnék élni.
Ezért megígérem, hogy mikor hadba vonultok, meleg otthonból teszitek. Mikor pedig
megtértek, szeretteitek sértetlenül, biztonságban ugyanitt fognak várni titeket. Erre szavam
adom, ismertek és tetteim is. Tudnotok kell, inkább meghalok, mint igaz testvéreim, szeretett
nőm és otthonom veszni lássam. Ha engeditek, minden erőmmel ezeket az értékeket
fogom védelmezni!
Elnika arca ragyogott szerelme szavaitól, sosem gondolta volna, hogy ilyen dolgokra is képes
lenne, csak hogy vele lehessen. A tömeg megértette kívánságát, és jobban belegondolva igazat
adtak szavainak. Háború alatt a haza védelme és gondozása is ugyanolyan fontos, ő pedig már
bizonyította, hogy mindenre képes szeretteiért.
Egyetértésük jeleként hangos ovációval ünnepelték párosukat.

245
 Redet hajója hídjára lépve körülvették emberei.
− Menekülni akartak, amint megláttak minket. De körülvettük őket, erre megadták magukat.
Az ezredes kinézve a vezérlő ablakán értetlenül állt a dolog előtt. Három óriás teherhajó, két
füstölgő csatahajó, tíz középosztályú szállító és egy hatalmas, ütött−kopott
utasszállító vesztegelt flottájuk gyűrűjében.
− Nem értjük minek jöttek, ha harc nélkül megadják magukat.
− Pedig nem annyira bonyolult. − válaszolt az ezredes − Arra számítottak, hogy már övék ez a
szektor. Biztos ellátmányt hoztak, és nincsenek túlzottan felfegyverezve. Gondolom
megpróbálták volna bevehetetlenül beásni magukat erre a helyre, hogy mire a szövetség ideér,
már ne legyen esélyük.
− És most mit tegyünk uram?
− Küldjenek rohamosztagokat robotokkal erősítve minden hajóra. Vegyenek őrizetbe
mindenkit, aki meg ellenkezni mer, egyszerűen öljék meg. Csathajóik legénysége szálljon át a
Nukh Cirkálókra, a Nerlamtok felügyelete alá. Ők szenvedtek tőlük a legjobban, majd ők
figyelemmel tartják őket. A konvoj parancsnokát pedig hozzák elém, a szállítmány pontos
jegyzékével együtt.
− Igenis uram! Máris munkához látunk.
Az előkészületek fél óra alatt lezajlottak, katonákkal és robotokkal megpakolt korvettek
indultak az altari hajókra.
Red gondolatban üzent az ágyasnak: „Gyere, szükségem van rád." A nő pár perc múlva meg
is érkezett, szorosan a férfihoz bújva vállára fektette fejét. Nem kommunikáltak egymással,
csak türelmesen vártak.
Nagyjából egy óra telhetett el, mire katonái kíséretében egy pökhendi tartású Altari tiszt
érkezett.
− Hagyjuk a bemutatkozást. − vágott azonnal a közepébe az ezredes − Ön úgyis tudja én ki
vagyok. Engem meg, hogy maga ki, egyáltalán nem érdekel.
− Örülök a találkozásnak ezredes. − Hajolt meg kissé.
„Hazudik." − Közölte az ágyas.
− Gondolom mennyire. Mit keresnek erre?
− Új kolónia felderítése és elfoglalása az célunk. Úgy tűnik rosszkor voltunk rossz helyen.
Az ágyas hangja nyomban visszhangzott fejében: „Hazudik." Mielőtt azonban tovább
faggathatta volna az altarit, az újból megszólalt.
− De én kérdeznék inkább. Hogyan mertek megtámadni minket, és milyen alapon szállták
meg hajóinkat?
− Maguk a foglyaim barátom. Azt pedig jól tudja, hogy nem mi támadtunk először.
− A kormányom értesülni fog erről a bánásmódról! − Kiáltotta haragosan. − Elhiheti, nem
lesznek boldogok és...
− Leszarom a kormányát. És tudja, én sem vagyok boldog. − Vágta el a szóáradatot Red. −
Vigyék a szemem elől és zárják be. Szólok, ha döntöttem a sorsukról.
A férfi szitkozódni kezdett, a katonáknak erővel kellett kivezetniük a teremből. Ahogy
kivezették a folyosóra ordítozni és fenyegetőzni kezdett, hangját még messziről is tisztán
lehetett hallani. Red mit sem törődve az őrült férfivel a szállítmánylistát kezdte olvasni,
melynek tartalma nem mindennapi volt.

A tanácsteremben zsivajtól zsongott mikor Red belépett Zsarkával az oldalán.

− Hát ez mit keres itt? − Háborodott fel Elnika.
− Kiérdemelte. − felelte Red − Bebizonyította hűségét. A csata előtt figyelmeztetett minket,
megszerezte csapatszállítóikat, majd megsemmisítette a visszavonuló ellenséget. Először is

246
két kinevezéssel szeretném kezdeni a gyűlést. Zsarkát megbízom a katonai elhárítás és
hírszerzés vezetésével.
− Öh... köszönöm. − Lepődött meg a férfi, eddig nem tudta az ezredes miért hívta magával. −
Távoznék is uram, kényeztetném kicsit volt honfitársaim.
− Leléphet. Másodjára, a F.E.K.SZ. diplomáciai ügyeinek intézésével megbízom Sa Pame−ti
volt politikust. Megérzésem szerint ő a legalkalmasabb a feladatra.
A timéloni büszkén húzta ki magát, és ő is köszönetet mondott a megszavazott bizalom miatt.
Bár ezt nem említette, de Red sokat gondolkozott a kinevezéseken, és ennek ellenére sem
tudott magabiztos döntést hozni a tisztségekről. Végül mindkettőjüket az ágyas tanácsára
választotta, bízva a lány megérzéseiben.
− Na de nem ezt terveztem a mai gyűlés fő témájának. Gondolom tudjátok, hogy az altari
foglyokról és szállítmányukról kell valami döntést hoznunk.
− Engem az utóbbi jobban érdekel. Mi a szállítmány Red? − érdeklődött Jumu.
− Hát nem semmi, ez biztos. − Vette kézbe a digitális listát. − Egy űrbeli hajógyár, még
csatahajókat is képes gyártani, azért igen hasznos. Aztán igen komoly bolygóvédelmi
rendszereket szállítanak, bányászati felszerelések és hadigyár mellett. De ez még nem
minden. Mezőgazdasági eszközök és feldolgozó üzem, gravitációs erőművek, lakóházak,
egyéb épületek, vadászgépek is vannak a hajókon. Végül élelmiszer, gyógyszer, és
muníciókészletből is jól állnak.
− Ez nem semmi. Még felsorolni is hosszú. − ámuldoztak egyöntetűen.
− Ha erre rátehetnénk a kezünket, sok problémánkat megoldaná. − Vigyorgott kárörvendőn
Bret.
− Éppen ez a szándékom. − bólintott az ezredes − A támadásért és okozott károkért ennyi
igazán megjár nekünk. Az áldozatokat úgysem tudják kompenzálni.
− Elsőként a bolygóvédelmet telepítsük, aztán jöhetnek reklamálni! − Dörzsölte meg
orrszarvát Ká Time−qen.
− Viszont van még más is. − Vette vissza a szót Red. − Gondolom az Altarik eddigi tetteiktől
függetlenül más fajok előtt próbálják jó színben feltüntetni magukat. Például keringenek
pletykák rabszolgatartásukról, de senki nem tudta bizonyítani.
− Biztos hogy tartanak, de ügyesen leplezik. − állították morgolódva egyöntetűen a
Timoléniak és a Shelták. − Az ilyesmi nagyban rontana diplomáciai megítélésükön.
− Hát úgy látszik most megvan az a bizonyíték. A katonák mást is találtak a hajókon.
Folyamatosan rögzítették a látottakat, amit el is fogok küldeni szövetségeseinknek. És most
nektek is bejátszom a felvételt, de a gyenge idegzetűeknek nem biztos, hogy meg kellene
nézniük. − várt egy kicsit hátha valaki távozni akar, de mivel mindenki maradt a helyén nem
húzta sokáig az időt. − Rendben akkor lássuk. A következő felvétel az utasszállítón készült.
Egy csapatnyi katona haladt a hajó hatalmas rakterében, a felvételt az egyikük sisakkamerája
készítette. A csarnok tömve volt egymásra rakott ketrecekkel, ameddig csak a szem ellátott.
Többen is kibírhatatlan bűzre panaszkodtak, ahogy a ketrecekhez egyre közelebb értek. A
halvány fények miatt messziről nem látszódtak a részletek, de közelebbről mozgásra figyeltek
fel belsejükben. A katona a rácshoz lépett, aminek a túloldalán Timéloni munkáskaszt tagjai
voltak összezsúfolva. Egy ideig bámulta a szerencsétleneket, majd a mögötte lévő ketrecekhez
fordult, amiket Shelta fiatalok töltötték meg. Kétség kívül szenvedtek az áldatlan állapotok
miatt. Nem takarítottak utánuk az út alatt, sokszor egymásra ürítettek szükségükben. Az
élelmet csak beszórták nekik a rácsokon keresztül a mocsokba, mintha valami állatokat
etetnének. Igaz csak jó szándékkal lehetett egyáltalán élelemnek nevezni a moslékot és rohadt
gyümölcsöket. Mindannyian le voltak gyengülve, sokuk betegnek tűnt. Néhány ketrec
sarkában szorosan egymás mellé pár test is volt fektetve, mindenki azonnal megsejtette, hogy
ők halottak.

247
A képek láttán a korábban visszafogottabb gyűléstagok is szitkozódni kezdtek. Tapintani
lehetett a feszültséget a teremben, de a felvételnek még mindig nem volt vége.
A kép váltott ahogy a katonák elhagyták a csarnokot, a hajó teljes hosszán végigfutó folyosó
látszódott, mindegyik oldalán ajtókkal. Az első szoba üres volt, az apró helyiségben egy
ágyon kívül nem volt semmi.
A következőbe belépve egy hiányos öltözetű Nerlamt lány látványa fogadta őket, aki
eszméletlenül feküdt. És még csak a folyosó elején jártak, a kabinok végeláthatatlan sorban
így folytatódtak tovább.
Elnika dühösen felpattant: − Azonnal ki kell őket szabadítani, és hozzánk kell szállítani őket!
Ilyet nem lehet el... − Martin óvatosan visszahúzta székére, ahol próbálta nyugtatni a lányt.
− Nyugalom szószoló. − intett Red − Természetesen már mindenkit kiszabadítottunk.
Tisztálkodhattak és kaptak enni. Most az orvosi vizsgálatok tartanak, nehogy bármilyen
betegséget behurcoljanak. Ha ezen átestek azonnal a bolygóra szállítják őket. Kivétel nélkül
megverték és megerőszakolták őket. − közölte a döbbenetes tényeket Red − Az ide úton a
flotta katonáit szórakoztatták, itt pedig valószínű a győztes sereget kellett volna. De most jön
csak a legrosszabb. Figyeljétek.
A felvétel egy rövid folyosót mutatott, piszkos fehér fallal. A padló szinte lángolni látszódott
a felszínét barázdáló vércsíkoktól. Végében egy kétszárnyas ajtó terpeszkedet, amelyen a
katonák sorban besétáltak. A felvételt készítő lépett be utoljára, de társai közül többen ekkor
már kifelé rohantak, jól hallhatóan öklendezve. A szobában egymásra dobált holttestekből
emelt hegy állt. A legfelkavaróbb mégis a kupac tetején lévő test volt. Egy törékeny testű
Nermlant lány feküdt ott, szétvetett végtagokkal. Láthatóan valami brutális nőgyógyászati
beavatkozásba halt bele, pár hónapos magzata groteszkül kicsavarodva feküdt hasán.
− Kapcsold ki! Ezek állatok! − Zokogott Elnika.
− Öljük meg mindet! − Fujtatott dühösen Visak.
A tanács helyeslőn bólogatott, ekkora bosszúvágy még egyikükön sem uralkodott el.
− Ez nem lenne túl bölcs dolog. − ellenkezett Red mindenki döbbenetére.
− Miért? − Dühöngött Visak. − Csak nem sajnálod ezeket a férgeket?
− Dehogy! − csattant fel Red dühösen. − De egy ilyen tettel mi sem lennénk sokkal jobbak
náluk. És olyan bosszúra számíthatnánk a részükről, ami könnyedén elsöpörhetne minket. A
szövetség támogatása mellett viszont nem fognak újabb támadást indítani egy jó ideig.
Néma csend lett a teremben.
− Ha kivégezzük őket, közönséges gyilkosokká válunk és talán még a szövetség is elpártol
mellőlünk. Ezzel magunkat is kivégezzük.
− Na jó. − higgadt le Visak − Belátom nem csak nagy harcos vagy, de bölcs is. A Selták
támogatnak.
− A Timoléniak szintén. − Szólt Sa Pame−ti.
− Nerlamtok is. − szipogta Elnika − De ezt a felvételt senki sem láthatja népemből. És talán
másnak sem kellene tudnia róla. Az altari mocskoknak pedig távozniuk kell a rendszerből,
olyan gyorsan, ahogy csak lehet.
− Már mindent elterveztem. Ezt el is intézem, amint elhagyom ezt a szobát.
− És hogyan fogod csinálni? − kérdezte Jumu.
− Először is mindent elkobzunk tőlük, nem hagyunk nekik a ruhájukon kívül semmit. Majd
bepakoljuk őket az utasszállítóba és mehetnek isten hírével.
− Akkor jó szűken lesznek.
− Semmivel sem jobban, mint rabszolgáik voltak. − Morogta Red távoztában. − Aki gondolja
velem jöhet. Még egy tiszteletbeli látogatást meg kell ejtenem a Hangya királynőnél. Ideje
lenne megköszönni, amiért ismét megmentettek minket.

248
 Sokan csatlakoztak Redhez, többen közülük még egyáltalán nem is jártak a hangya
hajókon. A folyóson tisztek, egy technikus és az ágyas várta őket. Red kiosztotta parancsokat
a katonáknak az Altarik eltávolítására, a technikusnak átadta a felvételt és a határozottakról
egy közleményt a szövetséghez továbbításra. Majd ágyassal oldalán megindult a
cirkálójukhoz csatlakozott Hangya hajó felé. Intett Sa Peme−ti számára, hogy tartson vele a
menet élén.
Az ágyas illedelmesen lemaradt, hogy zavartalanul beszélgethessenek. Elnika először mögötte
haladt, irigykedve csodálva nőies mozgását. Mikor Martin Jumuval kezdett számára
érdektelen társalgásba, felzárkózott az ágyas mellé.
− Tudod, csodállak légies könnyed mozgásodért, ahogy pedig lágyan és természetesen tudod
ringatni csípődet... megesz a sárga irigység. − Dicsérte meg az ágyast. Még az sem érdekelte,
hogy válaszra sem méltatja, de senki nem figyelt rá és unatkozott. − Esélyem sem volt
ilyeneket elsajátítani, inkább tanítottak katonának, mint nőnek. − Legnagyobb meglepetésére
az ágyas felé fordult és kedvesen rámosolyogott. Elnika meg volt győződve, hogy sajnálatot
lát szemében. Váratlanul kinyújtotta a kezét, megérintve a lány homlokát. Jóleső, bizseregtető
kéjes érzés áramlott végig a testén, és akaratlanul is puhább lett a járása, csípője pedig
férfiszem számára gyönyörkeltő lágy ringatózásba kezdett. Nem volt oly tökéletes, mint az
ágyasé, de Elnikát lenyűgözte a változás. Alig várta, hogy Martin szeme elé kerülhessen,
meglesve reakcióját. − Hé, ezt hogyan csináltad?
Az Ágyas ha képes lett volna rá, akkor sem tudta volna megindokolni miért adta át utolsó
szeretkezésből nyert energiáit, megtanítva neki a mozdulatsort. Újra rámosolygott, mutató
ujját keresztben ajkaihoz érintve.
Elnika megértően visszamosolygott, majd ő lepte meg az ágyast. Gyorsan odahajolt hozzá,
gyengéden megpuszilva arcát a fülbe súgta: − Köszönöm.

− Fontos feladatom lenne a számodra. − tért rögtön a lényegre Red.

− Hallgatlak. − felelte kíváncsian a timéloni.
− Fel kéne venned a kapcsolatot a kereskedő klánnal...
Visak lépett közéjük, nem zavartatva magát kettőjük meglepetésén. − Ezredes, lenne egy nagy
probléma, amit mielőbb orvosolni kellene.
− Visak, éppen beszélgettünk.
− Ja, − bólintott a Selta − én is láttam. Na, szóval az üzemanyaghiány lenne a gond. Akartam
már korábban is említeni, de sosem volt rá lehetőség.
Red erre akaratlanul is felfigyelt. − Üzemanyaghiány?
− Ja. − bólintott ismét Visak. − A Mi hajóink más elven működnek, mint a Nukhok. Phullium
kell működésükhöz, az utazás alkalmával eléggé megcsappant a készletünk.
− Pulium? Az meg mi, sosem hallottam ilyet.
− Phullium. Kicsit gyakorold még a kiejtést.
− Sok faj ezt az anyagot alkalmazza még meghajtáshoz. − csatlakozott a beszélgetésbe a
timéloni is − A birodalmunk területein elég sűrűn előfordult. Amúgy ez kell Xyr és
Altari hajókhoz is.
− Ja...
− Visak abbahagynád ezt, jazást? − Szólt rá ingerülten Red.
− Mit? − értetlenkedett, majd kinevette saját magát mikor rájött miről is van szó − Ja, persze.
Itt is van, nem is kevés. Ráadásul elég jó üzleti alapot képvisel. Kiküldtük hajóinkról a
Phullium kutató szondákat. Az egyik gázóriás holdja mélyen a kőzet alatt tele van vele.
− Akkor probléma megoldva.
− Azért nem egészen. Állandó viharok dúlnak a felszínen, szokatlanul nagy az elektromos
telítettség a légkörben. A phullium port nem károsítja, de valahogy ki kellene bányászni.
− Majd a robotok megoldják.

249
− Nem valószínű − nyögte halkan − Komolyabbak a viharok mint képzelnéd, gyorsan csak
egy rakás ócskavas lenne belőlük. Állandó energia és porviharok csiszolják a teljesen kopár
felszínt. Ezért maradnak az ilyen lelőhelyek kiaknázatlanul, pedig ezek a leggazdagabbak. A
Phulliomot mindenki csak aszteroida övezetből bányássza, mert bolygókon csak fura mód
csak ilyen extrém körülmények közt fordul elő. Sőt mindenki úgy véli a meteor mezőkben
lévő lelőhelyek ilyen bolygók megsemmisüléséből keletkeztek.
− Tehát nincs semmi bevált módszer?
− Próbálkozások vannak, de igazi megoldás nincs.
− Nagyszerű, mindig csak a gondok vannak. Egyelőre csapoljátok meg az Altari teherhajókat,
míg ki nem találunk valamit.
Visak láthatóan elvörösödött, hogy ő nem is gondolt egy ilyen kézenfekvő átmeneti
megoldásra. Red pedig rögtön Kevinre gondolt, a fiú mindig mindenre tud valami megoldást,
csak hagyni kell kibontakozniuk. Gyorsan maga mellé hívta, és röviden elmagyarázta neki a
helyzetet.
− Mi kell a Phullium finomításhoz? − érdeklődött a részletekről a fiú.
− Magasfeszültség. Hatására a por sűrű folyadékká változik.
− És robbanásveszélyes? Ha igen mitől robbanhat?
− Szintén feszültség, de csak nagy nyomás alatt.
− Had kérdezek még valamit Visak. Eddig ebben a témában kutakodó fajok közül hányan
próbálkoztak tiszta kermitből épített egységekkel a kitermeléshez?
− Tudtommal senki, az túl drága lett volna.
− Erről van szó. Fel kellene állítani a hajógyárat, és ha ezzel megvagyunk, nagyjából két hét
alatt legyártom a szükséges hajókat hozzá. Szerintem nem kell túl sok kermit hozzá, elég lesz
egy vékony burkolat. Ha ezzel megvagyok kezdődhet is a kitermelés. Ja és Red. Ha már szóba
hoztam a kermit témát, lenne még miről beszélnünk. Te is tudod, hogy egyre fogyatkozik a
népességünk. Ellenségeink mindig is lesznek, valószínű nem is kis számban, és
elkerülhetetlenek lesznek a veszteségek. Óriási kermit készletek vannak azon a bolygón, talán
ideje lenne komolyabban kihasználnunk a lehetőségeit.
Redet mélyebben érintette a felvetés, mint a fiú gondolta. Annak ellenére, hogy eddig spórolt
a kermittel tudta hogy igaza van. Sőt abban is biztos volt, hogy az Altarik el fogják terjeszteni
a hírüket. Nekik pedig védekezniük kell az esetleges próbálkozók ellen.
− Pame. − Fordult a Timolénihoz. − Minden kész bunkeretek tetejét kermit lemezzel
burkoljátok. Szabad hozzáférést kaptok a kermithez.
A Timoléni megköszönte az ajánlatot, és ott is hagyta őket, hogy elmesélhesse Ká
Time−qennek mire kaptak utasítást. Minek hatására ő örömujjongásba tört ki, heves orrszarv
dörzsölés közben.
− Kevin.
− Igen? − Fordult hozzá az előbbi nagylelkűségén meglepődött fiú.
− Teljesen szabad kezet kapsz kermit kísérletekre és felhasználásra. Persze szeretnék
folyamatos jelentést kapni, de belátásod szerint próbálkozhatsz.
Fiú félszegen elvigyorodott. − Most viccelsz?
− Természetesen nem, mindenben igazad van.
Kevin elégedetten bokszolt a levegőbe. − Király! Köszi! Amúgy mit akarsz üzletelni a
kereskedőkkel?
− Az óriás teherhajókat bérbe adhatnánk számukra, mert egyelőre nem tudjuk kihasználni
őket. Na de hagyjuk ezt most, irány a hangyahajó.

Meglepődve néztek körül az élettől nyüzsgő hajón. Szinte nem is ismertek rá a szorgos
kis lényekre. Katonák dolgoztak, hatalmas leveleket vágtak rágóikkal szabályos kocka alakba,

250
másik csoportjuk pedig elcipelte valamelyik raktárukba. Észhangyák sürgölődtek, megállás
nélkül csinálva a külső szemlélők által ismeretlen dolgokat hajójukon.
A királynő felé vették útjukat, és bár nem ütköztek ellenállásba, a falak mentén katonák
posztoltak, fenyegető testtartással őrizve uralkodójuk.
A terembe érve végre megpillantották a királynőt, aki kisebb volt, mint várták. Két méter
magas lehetett, nagyjából ugyanilyen széles, hossza viszont elérte az öt métert is. Katonáihoz
képest kicsiny csáprágói elvesztek hatalmas hordónyi fején, ezt kompenzálva mosolyt keltően
vastag szőrszálként, négy antennaszerűség hintázott feje tetején. Három részre tagolt testével
a padlón feküdt, hat vastag lábával oldalt kitámasztva magát. Mélyfekete, hihetetlenül sima
kitinpáncél borította, mely különösen csillogott a fényben.
− Tényleg mint egy óriáshangya. − Suttogta Red, megfogva az ágyas kezét, aki válaszol
azonnal hozzá simult.
A királynő az előtte üldögélő lány figyelte. Aki mellett szintén két őr strázsált.
Sarah épp rajzolt valamit amit megmutatott a mellette álldogáló katonának, miközben
magyarázva neki valamit. Meglátva a vendégeket felpattant levélből font székéből és
barátságosan kezet nyújtott az érkezőknek.
− Jó hogy jön ezredes úr. Segítenie kell − kérte a lány sietve − A kislánynak hatalmas a
tudásvágya, én buta pedig nagyon kevés dologra tudom csak a választ.
− Kislány? − Húzta fel szemöldökét.
− Óó igen, én így hívom és nincs ellenére. − mosolygott felé.
− De miért a katonának mutattad a papírt, ha neki magyaráztál valamit? − Kíváncsiskodott
Kevin.
− Mert ő alapjában véve vak és süket, mindent a többiek által érzékel.
− Értem, ez adott egy ötletet. − Karperecén keresztül utasításokat adott. − Hozatok pár dolgot,
utána már lesz tanulni valója.
− Az jó lesz. − Mosolygott rá Sarah, majd visszasietett az ezredeshez. − Képzelje, érdeklődik
a barátnője iránt.
Red mosolyogva nézett ágyasra, ekkor vette csak észre, hogy betegesen reszketett. Félőn
átkarolta az ágyast és kérdezgetni kezdte. − Mi a baj édes? Érzel valamit? − Az ágyas
láthatóan akart válaszolni, de a szokásos lágy dallamos hangja nem szólalt meg fejében.
− A kislány vizsgálja. Érdeklődik, hogy micsoda ő? − tolmácsolt Sarah.
− Ő a szerelmem. − vágta rá habozás nélkül a féri. − Hogyhogy csak te hallod, és senki más?
− Szültése után csak engem talált, akivel fel tudta venni a kapcsolatot.
− Csak így egyszerűen?
− Nem, rettentően fájt a fejem tőle. Utána elnézést is kért a maga módján, most szemében a
legértékesebb ember vagyok. Még soha nem vigyáztak rám ilyen féltő gondoskodással, mint
ő. Azóta mindenhova elkísér két harcosa, hiába is mondtam, hogy nem kell féltenie. Rajtam
keresztül képes lesz kapcsolatban állni a szövetséggel. Végül is tolmácsként kell engem
elképzelni, csak én egy hangyakirálynő szavait értem.
− Lenyűgöző. A parancsnoki hajón az enyémhez közel kijelölök neked egy szobát, bár
gondolom többnyire úgyis itt leszel majd. És mielőbb jelentkezz az ellátó tisztnél egy
karpercért.
Red elméjében az ágyas idegtépőn felsikoltott. Szavak nélkül is értette, hogy fél a királynőtől,
aki képes volt belenézni az ágyas gondolataiba.
− Bántja őt, mondd meg neki, hogy azonnal hagyja abba! − kérte Red a lánytól.
− Azt kérdez, hogy mi a szerelem?
− Egy olyan érzés amit nem érthet. Ő az életemnél is fontosabb.
Az ágyas úgy bújt hozzá, mint egy megszeppent kisgyerek. Bár kissé nyugodtabbnak tűnt,
még mindig remegett.

251
− Nem érti, de látja fontos neked. Azt is látja, hogy energiakapcsok vannak köztetek. Ha
szeretnéd elvágja őket.
− Nem, dehogy is! − kiáltotta ijedten, magához ölelve a számára oly drága lényt.
− Azt kérdezi, tudod e, hogy ő egy élősködő és belőled táplálkozik?
− Persze, de ez egy kölcsönös kapcsolat.
− Tényleg? − Kerekedtek el Sarah szemei, óvatosan hátrálva tőlük egy lépést.
− Nem kell félned, senkit nem bánt. Ő egy védelmező, csak értem létezik.
− Azt mondja, nem bízik benne és veszélyes lehet a bolyra. Engedje őt be a tudatába,
különben elpusztítja!
− Tedd meg kicsim, ne ellenkezz. − Könyörgött férfi már komolyan aggódva érte. Az Ágyas
teste elernyedt, feje hátracsuklott. Ha ő nem tartja meg az utolsó pillanatban, akkor hanyatt
zuhant volna. Rémülten kiáltott fel. − Ugye nem ölte meg?
− Nem − mosolygott rá a lány − Csak beengedte gondolataiba. A királynő már tudja, hogy
ártalmatlan és csak azért él, mert te ezt őszintén így akarod.
Az Ágyasba hamar visszatért az erő, valósággal Redre tapadva. „Szeretlek egyetlenem. Fájt,
hogy belemászott a fejembe, most gyenge vagyok és éhen halok." − szólalt meg újra fejében
erőtlenül, hangjának drága muzsikája.
Red megkönnyebbülve kapta ölbe. − Most egy kis dolgom van. − megjegyzéssel elrobogott,
egyáltalán nem törődve a maguk mögött hagyott döbbent társasággal.
Ahogy távozott az ágyassal, robotok tucatjai masíroztak be a királynőhöz különböző dolgokat
cipelve. Kevin irányítása mellett pakoltak le és kezdték összeszerelni a magukkal hozott
dolgokat.
− Mit találtál ki? − lépett hozzá érdeklődve Jumu. A Timoléniak és Selták semmi mással nem
törődve a hozzájuk legközelebb álló Hangya harcost vizsgálták elmélyülten.
− A királynő láthatón információéhségben szenved, hát adunk neki. − Majd Sarah felé fordult.
− Egyébként azt hittem rögtön tojásokat fog rakni, de nem látok egyet sem.
− Ez igaz, szenved is tőle. Kicsi számára ez a hajó fészekrakáshoz, ezért van ez a nagy
sürgés−forgás. Új és nagyobb építését tervezi, addig pedig kénytelen volt saját fejlődést is
megakasztani. Teljesen fejlett állapotban, már képtelen lenne elhagyni ezt a hajót.
− Ez érdekesen hangzik. Nagyobb és valószínű erősebb hangya hajó épül, mi pedig
végignézhetjük. Mindig is kíváncsi voltam, hogyan gyárthatták. − Lelkesedett Kevin, mint
egy kisgyerek. Közben a robotokkal beüzemelte a számítógépeket, egy központi gépre kötve,
mely csatlakozni tudott a hajókat összekötő hálózatra. Ezzel végezve maga köré gyűjtötte az
észhangyákat, félórás számítógép tanfolyamot tartva számukra. Eleinte kicsit segített a
kezelésben, de meglepően jól boldogultak vele.

A királynő magában elemezte az előbb történteket. Nem értette két lény ilyen erős
egymáshoz való ragaszkodását.
„Szerelem" − ízlelgette a szót, de semmi értelmét nem találta. Kíváncsian nyúlt ki
elméjével az ágyast keresve. Mivel egyszer már kapcsolódtak, azonnal meg is találta. Aki
rögtön felismerte a királynőt, most azonban nem harcolt ellene, hanem beengedte tudatába.
Ahogy ő szerelem jelentése után kutatott elméjében, az ágyas váratlanul megremegett a
testében szétáramló kéjes gyönyörtől.
Királynő a fajfenntartás fogalmát ismerte, de az, amit ők csináltak ismét érthetetlen volt
számára. Érdeklődve figyelte az ágyas agyában zajló folyamatokat, mikor váratlanul robbant
agyában az orgazmus érzése. Maga a királynő rovar teste is belerázkódott a gyönyörbe, rögtön
megértette miért is csinálják ezt a tevékenységet ilyen hévvel. Csalódott volt, hogy ő soha
nem lehet ilyennek részese. Elhagyta az ágyas elméjét, és magában újraértékelte az
eseményeket. Érdekes ez a kis parazita, érezte, hogy fél tőle, és behódolt, de ami a
legfontosabb ártalmatlan. Végül napirendre tért a dolog felett, mégis csak a boly a

252
legfontosabb, nem törődhet mások érzéseivel. De ezek a fura kis lények megóvták övéit, az ő
születését pedig elősegítették, ezért tisztelni és továbbra is segíteni fogja őket. Többség első.
Többség legfontosabb. Többség egyetlen!
Majd figyelme hirtelen egészen másfelé terelődött. Az egyik észhangya olyan dologra talált a
fájlok között, amit az emberek valódi kincsként tartottak számon. Nagyon megtetszett
számára ez az új tanulási mód, jelezte is tetszését kis tolmácsának.
− Na, mi a véleménye a számítógépekről? − Érdeklődött Sarahtól kíváncsian Kevin.
− Nagyon elégedett. Hálás érte, és persze én is. − nevetett a lány. − Sőt már kérése is van. −
mutatott a kijelzőre, ahol a kermit ásvány háromdimenziós képe forgott halványkék
izzásában. − Szeretne belőle mintát.
− Valamit nem értek. Azt hittem nem öröklődik náluk a memória.
A lány a királynőre nézett válaszért. − Ez félig igaz. Nincsenek emlékei népének
történelméről, de fajának technológiai tudása teljes.
− Értem. − vigyorgott a fiú − Küldetek kermit ércet, de nekem is lenne egy kérésem hozzá.
Segítek neki mindenben, amiben csak tudok, kezdve a tanulással. Viszonzásképp segíthetne
megérteni kicsit a technológiájukat.
− Egyetért. Igyekszik segíteni majd. − Bólintott Sarah. − Viszont én is kérdeznék valamit.
Melyik a parancsnoki hajó és hol találom az ellátó tisztet?
− Gyere velem. − kacsintott rá fiú. A lány mellett sétálva elhatalmasodott rajta egy furcsa
érzése, mintha a halál követné. Hátrafordulva meglátta a két Hangya harcost, aminek a
látványától halálra rémült.
− Mi a szent szar?
Sarah értetlenül fordult meg, majd felkuncogott. − Ja ők? Mindenhova követnek, ne félj nem
bántanak.
− Huh. − törölte meg verejtékes homlokát a fiú − Majdnem beszartam. Ölésre készen
követnek itt minket, hát rohadjanak meg.
Lány hangosan felkacagott.
− Szerintem ezekkel a sarkadban, az ellátó tiszttől is azt kérsz, amit akarsz. − folytatta Kevin.
− Úgy gondolod?
− Hát én bármimet odaadnám az biztos. − Indult meg újra remegő térdekkel, igyekezve a lány
előtt maradni. − De nem is tudsz nekik parancsolni. Mégsem fog el a rettegés?
− Nem. − felelte a lány. − Pedig otthon még egy kutyám sem volt. De a királynő megmondta,
hogy eljön az idő, mikor kettőnek fogok tudni parancsolni. Csak meg kell erősödnie
elmémnek. Tanított is hozzá pár gyakorlatot, egy trükk már egyszerre eggyel működik.
Figyelj csak. − Megálltak a folyóson, Kevin biztonságos távolban maradt tőlük. A lány
szuggerálni kezdte az egyik katonát, mire az párszor összecsattintotta csáprágóit. − Szuper,
nem?
− De az. − Nyelt nagyot a fiú. − Mintha éppen a seggembe akarna harapni.
Hamarosan egy kisebb raktárféleségbe érve több ember ládákat pakolt. − Azt az alacsony,
pocakos, kopaszodó férfit keresed. De nekem most mennem kell, ne haragudj − köszönt el a
lánytól, majd elsietett.
Sarah félénken lépett a férfi mögé. − Elnézést, engem az ezredes küldött, hogy kapok
karperecet és egy hozzá közeli szobát.
− Persze−persze, mindenki azt hiszi, hogy engem bármikor zaklathat. Nem látod... − hatalmas
éles csattanás hallatszott mögüle, ahogy a hangyák nemtetszésük fejezték ki. Az ott dolgozók
kiejtettek kezeikből mindent, és mozdulatlanná dermedtek. A férfi bátortalanul pillantott háta
mögé.
Két pokolbéli lény állt ott, a hozzá közelebbi óriási rágóit csattogtatta, Sarah pedig a másik
lényhez támaszkodva ácsorgott lábait keresztbe rakva.

253
− Mit is mondtál? Szívesen − idegesen pillantott a hangya katonákra − bármiben segítek
kislány.
− Karperecet és egy szépen bebútorozott szobát kértem közel az ezredeshez.
A férfi gondolkozás nélkül lehúzta csuklójáról karperecét, majd a lánynak dobta tartva a
biztos távolságot, végül a mögötte lévő folyosóra mutatott. − Száztízes szoba, remélem
tetszeni fog.
− De hát ez a magáé. − emelte fel a lány a fémes karikát.
− Áh − legyintett óvatosan a férfi − Ne is törődj vele.
− Hát, akkor köszönöm. − mondta miközben dudorászva kisétált a teremből a harcosokkal a
nyomában.
A férfi megkönnyebbülten sóhajtott, kieresztve az eddig visszatartott levegőt.
Emberei is lassan összeszedték magukat, többen óvatosan kilestek az ajtón, hogy biztosan
eltűntek−e a lények.
− Hé te, ha már úgyis ott leskelődsz. − szólt az egyik férfinek az ellátó tiszt. − Menj és hozz
nekem egy új karperecet, ha kérdezik mondd hogy elhagytam.
− Elhagyta? − csodálkozott a melós sajátra nézve. Megrázta csuklóját, de az nem volt
hajlandó leesni. − És ezt mégis hogyan fogják elhinni?
− Mit érdekel az engem! Menj és szerezz egyet, tűnés! − rivallt rá újra megtalálva hangját.
− Igenis főnök. Máris hozom.
Sarah gyorsan megtalálta a mondott szobát, belépve elégedetten mosolygott otthonos
berendezésén. A Földet elhagyva nem tudott egyedül maradni, nem, hogy saját szobája lett
volna. Felmászott a franciaágyra, közepén bevackolta magát és nyomban álomba is merült. A
két hangyakatona a folyosón állt őrt, mivel az ajtón nem fértek be. Két oldalára húzódtak
mozdulatlanná dermedve.
Vezérlőbe tartó civilek, inkább a hosszabb utat választották, mint sem elkeljen menniük
ellőttük.

Kevin éjszaka felkelt szerelme mellől, számítógépéhez ült. A királynőnek tett ígérete
nem hagyta nyugodni, és támadt egy ötlete.
A kezdő iskolai tananyagot letöltötte a rendszerből, majd saját gyűjteményével egészítette ki.
Akkor kezdte összeírni, mielőtt elhagyták volna Földet, minden fellelhető forrásból kimentve
az adatokat. Az úton hozzájött mindehhez a Nukh, Timéloni, Shelta és Sita tudás. Most ezt
rendszerezte, majd az egészet átküldte a királynőhöz telepített szervergépre.
Remélte, hogy a királynő elégedett lesz az új információkkal. Kimerülten visszabújt az ágyba,
hamar álomba merülve az eseménydús nap után.
Ébredéskor új üzeneteit ellenőrizte. Tetemes rendelési listát talált acélelemekből, és
különböző műszaki mellékletekkel, melyek a hangya hajó építéséhez kapcsolódtak.
Mivel talán legerősebb szövetségesükről volt szó, ráadásul magának a királynő hajójáról ahol
a fészke lesz, merész ötlete támadt. A megrendelési listán átírta a külső és tartó főelemeket
tiszta kermitre, a belső és mellék szerelvényeket magas tartalmú kermit ötvözetre, és így
küldte el a megrendelést a gyártó üzemnek.

Martin és Elnika a bolygóra visszaérve a hegy lábánál szálltak ki a Korvettből. Kézen

fogva sétáltak a barlangba, ahol mindenki tiszteletteljesen, fejet hajtva fogadta őket. Pár
perces séta után egy idős nő csatlakozott hozzájuk, aki az egyik beugróban félrehúzott egy
súlyos függönyt. Mögötte kényelmesen berendezett tágas üreg tárult fel.
− Ez lesz a szobátok, ha megfelel. − mondta miközben meggyújtott pár illatos gyertyát.
− Igen, azt hiszem tökéletes lesz. − felelte a lány.
− Tényleg nagyon szép − csodálta meg Martin. Érdeklődését főleg a nagyon régi, kézzel, és
láthatón aprólékos gonddal készített fabútorok keltették fel − Köszönjük.

254
Matróna rámosolygott, majd gyorsan távozott.
Amint kettesben maradtak Elnikáról lehámlott a tisztelet teljes viselkedés, és valósággal a
férfire vetette magát. Vadul csókolgatta, szép lassan a prémekkel borított ágy felé terelgetve.
− Nem bírom már tovább édes, nagyon akarlak.
− Éppen itt az ideje. − simogatta sóváran a lány formás testét − A hajón szemet szúrt hogyan
riszálod a csinos segged. Azóta csak jobban vágyom rád.
A lány boldogan kacagott fel. − Észrevetted hát? És nem a seggem riszáltam, hanem a csípőm
ringattam te kis perverz. − viccelődött a lány, de kezeivel már a férfi nadrágját oldotta meg.
− Én csak a fenekedre figyeltem, nem a csípődre. Nehéz is lett volna másra gondolni.
− Azt máris gondoltam.
Elnika aluról egy pillanat alatt lemeztelenítette magát szorosabban magához húzva a férfit.
− Várj, − kérte Martin − ezt én szeretném csinálni.
A lány szeretetteljesen fejét rázta. − Sajnálom szívem, majd legközelebb. Most nem tudok
várni. − Hanyatt zuhant az ágyra magával rántotta Martint, combjaival azonnal közrefogva.
Ujjaival finoman útjára igazította férfiasságát, és csípőjével vad mozgásba lendült.
Fájdalmasan felsikkantott, majd buján párja köré fonódott.
− Valami baj van kincsem?
− Semmi. − lihegte a lány − Csak ép most vetted el szüzességem.
− Hogy én? Én azt hittem... szóval érted. − bár kissé furcsán érezte magát a helyzetben, a
lánynak nem tudott ellenállni. Megmarkolta formás feneként, és immár ő kezdte irányítani a
lányt.
Elnika nyöszörögve vonaglott alatta. − Nem tudtam hogyan mondjam el. Féltem, hogy talán
nem kívánnál annyira.
− Ne butáskodj, így is ugyanúgy szeretlek. − nevetett a férfi boldog mámorban. Örült, hogy
szeretett nőjénél ő az első és reményei szerint az utolsó is.

Két nap elteltével összeállították a hajógyárat, külső holdjuk körüli pályára állítva.
Az egyik Cirkálójuk vontatta ki az Óriás teherhajót teljesen kitöltő belsejéből, amiben két
hatalmas Csatahajó is kényelmesen elfért volna.
Mikor pedig a szerkezetre rákapcsolták az energiát, saját automata rendszerével nyitotta szét
teljes méretűre magát. Ami a könnyebb szállítás érdekében átmérőjének felére csukódott
össze mielőtt bekerült volna a teherhajóba.
A gyár azonnal munkához is látott, a már előre megtervezett, Phullium kitermeléshez
szükséges egységek készültek benne.
Egy hét elteltével tízezer rabszolgának szánt Timéloni munkás erőre kapott, és önként
csatlakoztak a javában zajló építkezésekhez.
Az építkezés mellett katonáik sorát is pótolni kellett, ezért ötezer Selta fiatal képzése indult
meg.
Az ötszáz megkínzott, megerőszakolt Nerlamt fiatal lányt szeretettel és gondoskodással vették
körül népük tagjai. Amint orvosi kezeléseik befejeződtek, hegybéli otthonaikba költözhettek,
ahol Elnika vezetésével hamarosan a társadalom teljes és megbecsült tagjaivá váltak.
Mindenki élte a maga kis életét, de hétköznapjaikra rányomta a bélyegét a közeledő Warkor
invázió. Pihenést nem nagyon engedhettek meg maguknak, állandó lázas készülődés zajlott.
Az egyik legfontosabb mégis az üzemanyagkészletek feltöltése volt, hiszen anélkül több
hajójuk mozdulni sem bírt volna. A Nukh kutató Cirkáló és egy középosztályú teherhajó a
szomszédos bolygó holdja felé vették az irányt, hogy az újonnan gyártott egységekkel
megkíséreljék beindítani a Phullium kitermelését.
Szerencséjükre egy jelentős lelőhely felett, találtak egy átmenetileg viharmentes zónát.
Négy kitermelőegységet indítottak útnak, egy nagyobbat és három kisebbet.

255
A teherhajó rakteréből a magukkal hozott szervizhajó robotkarjaival kiemelt egy újabb
elemet, ami szintén tiszta kermitből készült. Egy hatalmas tartály volt, melynek egyik felén
egy csatlakozó volt, hogy a hajók rákapcsolódhassanak tankolás céljából, másik végén viszont
egy furcsa szerkezet kapott helyet.
− Hogyan fog a bolygóról a tartályba kerülni a Phullium? − Nézett értetlenül Visak a
folyamatot irányító Kevinre.
− A Shita találmányok közt találtam a megoldásra. Egyszerűen megfogalmazva, egy
szervetlen anyagok térbeli áthelyezésére szolgáló kapun keresztül.
− Jól értem, hogy akkor ott lent bedobálják itt meg kijön?
− Lényegében igen. A legjobb az egészben egy energiaörvényen jön át az anyag, így
magasfeszültség éri a lent bedobált ásványt, itt fent pedig már finomított Phullium jön ki.

A bányászegységek hajtóművei teljes meghajtáson működtek, ahogy gyorsan

ereszkedtek. Kilométeres magasságból a kisebb modulok, egy−egy ezüstös rakétát indítottak.
A szondák által feltérképezett lelőhely szélénél csapódtak a talajba. Orr részükön rózsaként
nyílt szét a kermit fúrófej.
Kétszáz méteres mélységbe ereszkedtek, a törmelék egy részét hajtóművek kifújták az
üregből. Maradék megolvadva a lyuk falán folyt végig, üveges felületet képezve.
A bányász egységek leszálláskor hajtóműveikkel tisztára söpörték maguk alatt a felszínt, az
antigravitációs rendszer pedig mozdíthatatlanul felszínhez szívta őket. Burkolatuk külső
peremes része mélyen a talajba süllyedt, szerkezetek alját légmentesen elzárva külvilágtól.
A központi modulból köldökzsinórként folyosók nyúltak ki, kisebb egységekre csatlakozva. A
kitermelő modulok padlója megnyílt, pont a fúrt lyuk felett. Elsőnek a robotok egy csörlővel
kimentették a rakétát, amit azonnal visszahelyeztek silójába.
Robotok ereszkedet az aknába, kék fényben, lábuknál hóként csillogott a kifejtésre váró
anyag. A fejtéshez szonikus puskákat fejlesztettek nagy tölcsérrel az elején, melynek tövében
elszívó berendezés kapott helyett. A szonikus hullámoktól robbanásszerűen csapódott volna a
légtérbe a por, de az elszívó torkok azonnal felszippantották, tömlőkön továbbítva az anyagot.
Egyre többen érkeztek a fejtésbe beszállva, vagy épp tömlőket igazgatva bányászó társaik
után.
A központi egység egyelőre csak tárolta az ásványt, várva, hogy megérkezzen föléjük a vihar.
Amint az érzékelők jelezték orkán erejű szél érkezését, két acél antenna emelkedett a
főegységből a magasba. Az oszlopok közt az elektromossággal telitett légből
energia örvénylés keletkezett, mely cikázva vonaglott föl−le rajtuk. Ezt a zabolátlan energiát
használták fel a továbbító kapu megnyitására, mellyel máris beindították a termelést.

A második hétvégére elkészült a bolygóvédelmi rendszer telepítése. Húsz romboló

méretű automata védelmi állomás került bolygó körüli pályára, amik már működőképes
állapotban voltak, de páncélzatuk kermitre való cseréje még jelen pillanatban is zajlott.
Fegyverzete rakétákból és plazma ágyukból állt, tovább vadászok elleni foton védelmi
rendszerrel volt szerelve.
A felszínen háromezer űrvédelmi ágyút telepítettek, olyan elhelyezéssel, hogy leginkább a
védelmi állásoknak nyújtsanak fedezetet. Ezek egy részét szintén kermit burkolattal látták el,
de a következő kermit szállítmányból már a maradék páncélzatát is tervezték kicserélni. A
vezérlőt a Shita üzemben helyezték el, a pajzs védelme alá.
− Végignéztem a rendszereket Kevin, nagyon meggyőzőek az eredmények. − lelkesedett Red.
− Én nem vagyok teljesen elégedett. − ismerte be a fiú.
− Van valami gond amiről én nem tudok?
− A munkálatok jól állnak, de aggódom. Ez teljesen Altari technológia, így valószínű ismerik
a gyenge pontjait.

256
− Ebben igazad lehet. De nem hoztad volna fel, ha nem lenne valami ötleted.
− Igen. Korábban terveztem egy saját rendszert, ami igaz nem ilyen hatásos, de ezzel
kombinálva elég erős védelmünk lesz. Ettől függetlenül, az altari rendszer bizonyos kódjait
felülírtam, és ha csak nem profiról van szó, akkor az esetleges idegen behatolásról rögtön
figyelmeztetést küld.
− Na látod, nem is értem miért aggódsz? Akkor pontosan mivel is egészítenéd ki az altari
védelmet?
− Bolygónkra és a hozzánk közelebb lévő holdra is Selta rakétarendszert tervezek telepíteni,
plusz űrágyúkat, melyek sokkal gyorsabb reakcióidővel bírnak. De addig még sok munka van
hátra, vannak még terveznivalók, és időbe telik míg le tudjuk gyártani mindet.
− Egyelőre ennyinek is örülhetünk. A múltkor engedélyt kértél felküldeni a csapatszállítókat,
hogy tesztelhess valamit a védelmi rendszeren. Azóta se volt időnk beszélni erről, szóval most
mesélhetnél valamit.
− Az Altarik idejöttek csatahajóikkal, aztán a csapatszállítóik is úgy szálltak le, hogy egyiket
sem vettük észre. Ez az álcázásból fakadhat, erre még nem találtam megoldást. A másik gond,
hogy a Shita rendszer is csak az első találat után reagált, visszakövetéssel. Ezét összeültünk a
technikusokkal és programozókkal, hogy kidolgozzunk egy algoritmust, hogy a védelmi
rendszer figyeljen és reagáljon minden szokatlan eseményre az űrben és légtérben. Ennek a
teszteléséhez kellettek a hajók, de egyelőre nem jártunk túl sok sikerrel.
− Ez még gond lehet.
− Szerintem is. Viszont mielőtt megérkeztél a Shita program reagált az általam feltöltöttre,
mintha ráébredt volna hiányosságára. Most hangolja újra érzékelőit és a figyelőrendszerbe új
parancssorokat írt.
− A Shiták erre miért nem gondoltak?
Kevin felnevetett. − Megtették, gondolom. Csak mi mindenből butított verziót kaptunk. Az a
szerencsénk, megkaptuk Shelta fiatalok kísérleteiknek és találmányaiknak leírását.
Mostanában jutott időm arra, hogy belenézzek. Érdekes dolgot találtam, az egyik fiatal rájött
miképpen kell feltörni a rendszereiket, megrovást is kapott érte, de megvan a leírás. Ezért be
tudtam kapcsolni az önfejlesztési protokollt, most az fut.
A kijelzők pont ekkor felvillantak. Rengeteg adat jelent meg a kijelzőkön, és egy kilométernyi
vörös foltokat jelölt meg a rendszer a térképen.
− Nagyszerű, sikerült. − ujjongott a fiú.
Red rosszallón ráncolta homlokát. − Nem látom hogy mutatná a hajókat.
− Ez igaz, mert nagyrészt elnyeli a páncélzatuk a letapogató sugarakat. − Komolyodott el
Kevin, majd hirtelen újabb pajkos mosoly jelent meg arcán. − De már legalább kapunk jelzést,
az eddigiekkel ellentétben. Ha tudjuk merre lőjünk, kis szerencsével akár el is találhatjuk
őket. Álcázva pedig nem lehet pajzsuk, ami jelentős hátrány.
− Értem. Akkor egyelőre jobb híján adj egy újabb parancssort az eddigiekhez. Minden baráti
jelzés nélküli lopakodó jelenétre utaló pozíciót vegyenek szórt tűz alá a hatáskörükbe eső
fegyverek.
− Már csinálom is.

257
 XIX.

Másnap két Shita Csatahajó érkezett, Jack és Ártokh vezetésével.

− Remélem felkészültetek, − tért a lényegre Jack − mert azonnal indulnotok kell, hogy időben
ott legyetek.
− Legyünk? Te nem jössz velünk? − Lepődött meg Red csalódottan sóhajtva. − Még a
szövetség által ígért felszerelések sem érkeztek meg.
− Nem mehetek. Más dolgom van, de Ártokh elkísér benneteket. Sajnos a tanács rám más
feladatot bízott.
Red nem merte firtatni, hogy mi lehet a rajzásnál fontosabb, mert látta Jack arcán a
feszültséget, sőt majdnem félelmet. − Honnan tudjátok hova kell mennünk? És ha mi ennyire
nyilvánvalóan ott várjuk őket, ők miért nem máshonnan kezdik a rajzást?
− Feltetted azokat a kérdéseket, amit az első találkozásunk óta mi is szeretnénk tudni. Mindig
ugyanazokról a helyekről kezdődik a rajzás, ugyanolyan időközönként. Azt nem tudjuk miért,
de mi is nagyon kíváncsiak lennénk rá.
Red pár órát kért a felkészülésre, és magára hagyta Jacket. Minden hajó indulásra készen állt,
viszont a teljes személyzet nem tartózkodott állandóan rajtuk. Amint Red kiadta a parancsot,
mindenki elbúcsúzott szeretteitől és rohamtempóban megkezdődött a személyzet hajókra való
szállítása.
Az ezredes távollétében Martin és Elnika kapták meg parancsnoki posztot. Kevin is otthon
maradt, minden gyártás és fejlesztés teljes jogú vezetőjeként, emellett a kermithez is ő
rendelkezett hozzáféréssel. Védelemként a két öreg altari csatahajót bolygó körüli pályán
hagyták, de reménykedtek, hogy nem lesz szükség a szolgálatukra.
Az indulásra kész flottának a Shita hajó nyitott energia kaput, melyen ő lépett be utoljára. A
távozókat a hajógyárban építeni kezdett hatalmas Csatahajójuk látványa búcsúztatta.

A Warkor Csatahajó hasára kapcsolva négy Korvett méretű Rajzáshajót szállított.

A teljes legénység a hangárban sorakozott a Warkor nemes parancsnokuk előtt, eligazításra
várva.
− Mikor megérkezünk biztosan várni fognak minket. Egyszer még a szolgáink lesznek
mindannyian, de most nem fognak behódolni nekünk. Valószínű túlerőben lesznek és a harcot
nem kerülhetjük el. − körbenézett a fanatikusan izzó tekinteteken és sötétkék színben
pompázó aurákon, majd folytatta. − Viszont ez nem öngyilkos küldetés! Beugrunk, négy
Nemesi Rajzáshajó leválik rólunk, fedezzük őket, míg féregjáratot nyitva távoznak. Mi pedig
amint lehetséges visszatérünk a birodalomba. Tizenöt perc, eddig kell kitartanunk! Kísér
bennünket két Cirkáló, a biztosításunkra kapott paranccsal. Ha kell feláldozzák magukat a
Rajzáshajókért, másodlagos céljuk a mi hazatérésünk biztosítása. Változott a birodalmi
politika, ezért vagyunk mi itt. Múltban a nemesség biztosította magának a kísérő hajókat, ha
volt hozzá megfelelő háttere. A több előző kirajzás sikertelensége miatt most a birodalom
biztosítja a kíséretet. Bizonyítanunk kell, hogy megfelelő döntést hoztak! Mindenkitől
maximális teljesítményt várok, vagy a vének előtt kell számot adnunk kudarcunkról.
Harcállásba mindenki, ne hibázzatok. Perceken belül megérkezünk. − Vicsorgott rájuk
fenyegetőn, kivillantva hatalmas szemfogait beszédét befejezvén, világosan tudtukra adva,
hogy nem tűri el a hibákat.

A féregjárat megnyílásával F.E.K.SZ. flotta kizúdult az ismeretlen űrterületre.

Ellenséges mozgásnak nyomát sem látták, ahogy elkezdtek szétszóródni, minél alaposabban
biztosíthassák a területet.
− Figyelem! − Szólalt meg Ártokh. − Egy csatában soha nem szabad semmit biztosra venni.
Hajómmal telepítek egy féregjárat nyitó reaktort, mindenkinek elküldtem a hozzá szükséges

258
frekvenciát és aktiválási kódot. Ha megsemmisülne a hajóm, ezen keresztül hazatérhettek. De
vigyázzatok, a járat félóráig marad nyitva, az idő lejártával összeomlik. A reaktor pedig
megsemmisíti önmagát, addigra nem szeretnétek a közelben lenni. Ja és aki megnyitja csak
utolsónak lépjen át rajta, mert az átlépésével a kapu szintén összeomlik.
− Az egyes Korvett váljon le és maradjon biztosítani a hátsó kapunkat. Csak végszükség
esetén csatlakozzon hozzánk segíteni. − adta ki az utasítást Red. − Fegyvereket tölteni,
pajzsokat a maximumra! Alakzatba rendeződünk!
− A királynő szerint itt vannak. − nyöszörögte Sarah, Hangya harcosai védelmébe húzódva.
Rettenetesen félt, még soha nem látott űrcsatát és nem vágyott rá.
− Hol? − Csodálkozott az ezredes a kijelzőkre nézve, de az teljesen üres volt.
Az ablakhoz lépve szabad szemmel kezdte az űr sötétségét pásztázni, hátha így észrevesz
valamit. Erős villanás lobbant a hajó orra előtt pár kilométerre, olyan erővel vakítva el, hogy
akaratlanul is hátra tántorodott.
Hajójuk mellett vörös árnyalataiban lobogó gömbök száguldottak el a Shita hajó irányába.
Álcázása pajzsával együtt nyomban lehullott rólad, és már közeledett is a második páros
félelmetes lendülettel, a hozzá közelebb lévő Warkor Cirkáló pedig rakétákat indított ellene.
Válaszként a Shita hajó is rakétát lőtt ki, majd hajtóműveit életre keltve gyors pozícióváltásba
kezdett. De hiába is tért ki előlük, azok makacs lerázhatatlansággal meglepő módon utána
kanyarodtak. Robbanásuk beszakították a hajó páncélzatát, majd a rakéták bejutva a belső
termekbe végzetes csapást mértek rá.
− Bassza meg. − Dühöngött Red. − Két lövésből leszedték a Shitákat, mi mégis mit akarunk
ellenük? A Hangyák pedig éppen egyik Cirkálójuk és a csatahajó közé szorultak.
− Most pedig mi jövünk. − suttogta rémülten Sarah.

A Warkor hajók normáltérbe lépve szembe találták magukat a szétszóródott ellenséges

hajókkal.
A csatahajó célkereső rendszere azonnal befogta az egyiket, mielőtt azok egyáltalán észlelték
volna jelenlétük. A Rajzáshajók leválva gyors menekülésbe kezdtek, négyféle irányban.
− Ne lőjetek! − Kiáltotta Warkor nemes a Csatahajón. Belső érzékei jeleztek számára, és
bízott megérzéseiben. Új koordinátákat hadart, majd kiadta a parancsot. − Fő ütegek, tűz!
Alárendeltjei nem haboztak, az ágyúkat az űr egy üres területének irányába fordították és
tüzet nyitottak. Csak akkor értették meg uruk parancsát, mikor lövéseik hatására előtűnt a
Shita Csatahajó. A következő találattól felrobbant, lángra borítva az űrt, a látványra vad
ujjongásba kezdett a csatahajó személyzete.
− Hercegem, megsemmisültek a féreg Shiták. Két ismeretlen cirkáló van az oldalunkban,
plusz még pár előttünk − Jelentette az egyik megfigyelő. − A Shita rakéta célt tévesztve
elszáguldott mellettünk.
A herceg megszólítás csak az erős, és magas rangot betöltő nemeseknek járt ki a Warkor
nemzetségben.
− Ezt nehezen hiszem. − mordult rosszat sejtőn.
A rakéta a Csatahajó mögött robbant, halványkék foszforeszkáló energiamezővel terítve be a
környéket.
− Sok rendszer összeomlott, tartalék energiára kellett átállnunk, energiapajzs ellátása is
akadozik.
− Azonnal állítsák helyre a rendszereket, Cirkálók fedezzenek addig minket!
− Hercegem, a jobb oldali cirkáló teljesen leállt, hívásainkra sem válaszol. A túloldali felől
viszont felfogtuk a rakéta erejét, ők már meg is indultak előre.
Hatalmas ütéssorozat rázta meg a csatahajót, sokuk összeesett a hatalmas rázkódástól.
− Ez mi volt?
− A mellettünk lévő két idegen hajó tüzet nyitott ránk.

259
− Indítsátok a vadászokat, vakarják le rólunk azokat az élésködöket!

George sötét bőrű barátja mellett futott a hangárhoz vezető folyóson, hónuk alatt
sisakjaikkal.
− Be vagyok tojva rendesen. − vallotta be csoki − Szerintem úgy elsápadtam a félelemtől,
hogy közel olyan fehér lehetek, mint te.
George mosolyt sem tudott kipréselni magából. − Baszki, az első éles légi csatánk és rögtön
az univerzum legveszélyesebb vérszívó dögjei ellen. Nem vagyunk szerencsések.
− A kalózok a kermit bolygónál már nem is számítanak?
− Ugyan már − legyintett a fiú szabad kezével − Azok gyáva férgek voltak, nekünk alig volt
valami szerepünk. De itt vissza is lőnek, és lehet nem éljük meg a holnapot.
Csoki megtorpant, mint akinek földbegyökerezett a lába. − Mi van? Lőnek ránk és
meghalhatunk? Ezt eddig miért nem mondta senki? Én rohadtul itt maradok.
George értetlenül nézett barátjára, aki összecsücsörített szájjal közelített felé.
− Csak akkor megyek, ha adsz egy csókot.
George hátraugrott, majd elmosolyodott. − Tiszta hülye vagy.
Hangos dübörgéssel kocogott el mellettük egy robot osztag, akik a Nukh és Altari gépek
irányítására lettek kijelölve.
− Gyerünk! − lódult meg újra a színes fiú − Szétrúgják a seggünk, ha nem leszünk ott időben.
A hangárba érve az állványzathoz rohantak és felmásztak a számukra kijelölt Harrierekbe.
Ahogy a vonósugarak lassan kivezették őket az űrbe, egyre inkább eluralkodott rajtuk a pánik,
de egyszerre az adrenalin is elöntötte szervezetük. Amint a sugár elengedte vadászaikat
megkapták a parancsot: − Vegyék üldözőbe a menekülő Rajzáshajókat, és semmisítsétek meg
őket bármi áron!

A bénító energiahullám nem sokkal a flotta előtt oszlott szét ártalmatlanul.

− A Hangya Cirkálókat telibe kapta uram. − jelentette egyik technikus. − De látszatra nem
ártott nekik, sőt most sorozták meg fegyvereikkel a Csatahajót, melynek pajzsa majdnem
összeomlott a Shita energiahullám után.
− Minden vadászt bevetni. Selta bombázók támadják a hajókat, a Harrierek vegyék üldözőbe
a menekülő kishajókat, ne hagyják megszökni őket. Többiek fedezzék őket. Mi a helyzet a
Cirkálóikkal?
− A hangya hajók mögött lévő leállt, sodródik. A másik a Csatahajó takarásában megúszta.
Épp tüzel ránk.
A találatok megrázták a hajót, de nem tettek kárt egyelőre.
− A pajzs megvédet minket, de sokáig nem fog kitartani.
− Xyr hajók nyomuljanak előre, magukra vonva a figyelmüket. A Selta Cirkálók óvatosan
kövessék őket, támogatást nyújtva. Többiek tüzeljenek a Csatahajóra.
A vadászgépek párokban, egymást fedezve támadtak, elvonva az ellenséges gépek figyelmét a
Hangya hajókról. Bombázóik eközben kegyetlenül szórták a hatalmas hajótestet, melyhez
olyan közel repültek, ahogy csak tudtak, hogy elkerüljék, a rájuk vadászó védelmi fegyverek
hatósugarát.
A gondolatvezérlésű gépek is bevetésre kerültek, melyek egy része a warkor cirkálót támadta,
míg a maradék a saját cirkálójukat védte.
A Xyr hajókról hamar leváltak pajzsaik, páncélzatuk már néhol izzott a találatoktól, de állták
a sarat. Torpedóikkal sikerült lyukat ütni a Warkor Cirkáló pajzsán, melyeken a lézernyalábok
sikeresen szöktek át, ráadásul meglepően sok intelligens rakétának is sikerült megtalálnia a
pajzs gyengepontjait. A páncélja meglepően jól bírta a bekapott találatokat, de már láthatóan
izzott és a hajó is veszített lendületéből.

260
Mindenki meglepetésére a Warkor Csatahajó újabb lövést adott le, pont mikor kezdték azt
hinni, hogy felülkerekednek a vérszívókon. Az energialabda hasonló volt a Shita hajót
elpusztítóhoz, de kisebb és halványabb is volt annál. A rakétahordozók felé vette az irányt,
melyek legénysége felkészült a legrosszabbakra.

A Királynő hat lábán állva remegett az izgalomtól, a csata volt az igazi lételeme, ahol
kiteljesedhetett géniusza. Fején antennái, amivel telepatikus parancsait adta, szünet nélkül
rezegtek.
A Shita bénítóhullám a Kevin állttal telepített számítógépeket rögtön elcsendesítette, de
hajóik főrendszerében nem tett kárt, mert az ő maga volt.
Kétszáz saját akarat nélküli katonája sorakozott parancsára, üzemanyagként élelemmel
feltankoltan egy különös cső alakú helyiségében. Sziszegve áramlott a levegő, ahogy
folyamatosan szívták magukba, hogy feltöltsék páncéljuk alatti légkamráikat.
Amint felkészültek a rendszer gyors egymás után kilőtte őket az űrbe. Két csoportban repültek
a veszteglő Warkor Cirkáló felé, néhány vadászuk kíséretében.
Két hajója egyszerre nyitott tüzet rezonanciaágyúival. Fejlett érzékszerveivel felfogta a másik
hajó burkolatának szenvedését, de az egyelőre még ellenállt a találatoknak.
Mintha csak látta volna az ellenfél hangárjából felé száguldó vadászokat, válaszként kiküldte
sajátjait az erősítésként megérkező szövetséges gépek közé. Mivel szerves anyagból készültek
nehezen fogták be őket a célkeresők, nekik viszont nem kellett túl pontosan célozni.
Kisméretű rezonanciaágyúik voltak, de a közeli találatoktól is úgy horpadtak össze a Warkor
gépek, mint üres bádogdobozok a kalapács alatt.
Nagy hajóival tüzelési sikertelensége miatt taktikát váltott. Mivel a célpont ideális távolágban
volt, legerősebb fegyverét vetette be.
Cirkálói kissé előreúsztak az energia impulzusokat elnyelő ködben, ami szándékosan nem
követte hajóit. Ahogy kidugták orrukat a ködből, azokból két vastag fémoszlop emelkedett ki.
A köztük képződő rengeteg energiától búgó hang töltötte meg a belsőtermeket. A két rúd közt
szikrák pattantak, majd energiaívvé álltak össze, táncba kezdve köztük. Ahogy nőtt a
feszültség, úgy hízott a nyaláb egyre vastagabbra, eddigre a búgás fület bántó mértékeket
öltött. Az egyik fémoszlop követhetetlen sebességgel húzódott vissza helyére. Egy pillanatig
az óriási energiacsóvák lebegni látszottak, majd áthúztak legközelebb található másik
fémfelültre.
A csatahajó páncélzatából olvadt fém fröccsent, ahogy a hangya hajókból ráugró nyalábok
mélyen belé hasítottak.

A Warkor nemes türelmetlenül fordult technikusai felé. − Mikorra állítják helyre a

számítógépeket?
− Pár perc hercegem.
− Reaktorterem, − kereste az ott dolgozó műszakisokat rádión − mi a helyzet nálatok?
− Készen állunk hercegem. Amint a többi rendszer készen áll, indíthatunk.
− Húzzanak bele! − Fordult vissza technikusokhoz. − Addig segítsünk szorongatott
helyzetben lévő Cirkálónknak. Pusztítsuk el a rakétahordozókat.
− A tartalék energiával csak egy ágyúval tudunk tüzelni.
− Nem baj, ezeknek a teknőknek annyi is elég lesz. − Húzódott vigyorba szája.
Lövésük a hozzájuk közelebb eső Selta parancsnoki Cirkáló tatjába csapódott. Akkora lyukat
ütött rajta, hogy könnyedén be lehetett látni belsejébe.
− Következő célpontra... − hirtelen elhallgatott környezete zajaira figyelve.
A Csatahajót is robbanások sora kezdte rázni.
− Bombáznak minket hercegem.
Warkor érdektelenül elfordult. − Én is érzem... majd a vadászaink elintézik.

261
Rendszereik épp újraindultak, mikor ismét hatalmas lökések rázták meg hajójukat, csikorduló
fémhang kíséretében.
A csatahajó rendszerei feléledésével nyomban újabb pirosas energiagömb indított útjára, mely
az egyik Nukh Cirkálót vette célba.

A Selta parancsnoki Cirkálón üvöltöttek a szirénák.

− Azonnal mindenki hagyja el a hajót! − Kiabálta Visak a rádióba.
− Uram indulnia kell a mentőkabinokhoz. − Lépett hozzá az elsőtiszt.
− Eszednél vagy Zorvez? Ezen a hajón kezdtem szolgálni, mint tanonc. Ő és én egyek
vagyunk, nem megyek én sehova!
Már csak két fiatal tartózkodott a hídon, akik elhűlve torpantak meg kijelentésére.
− Visak, hajóparancsnokból népünk vezetője lettél. Nem hagyhatsz magunkra pusztán
büszkeségből!
− Nem hallottátok a parancsom? Elhagyni a hajót, azonnal! Zorvez szeretném ha te vezetnéd
tovább népünket. − Veregette vállon barátját, majd a vezérlő ablakához lépett ahol az eléjük
terülő csatateret figyelte.
− Bocsáss meg Visak. − suttogta Zorvez és teljes erőből tarkón ütötte a férfit, aki zsákként
terült el a földön. − Fogjátok és vigyétek egy mentőkomphoz. − Szólt a két fiatalnak.
Azok hitetlenkedve bámulták, hogy kezet mert emelni parancsnokukra.
Zorvez látva megrökönyödésük lemondón az egyik épp távozni készülő robothoz fordult. −
Vidd Visakot amilyen gyorsan csak tudod a legközelebbi komphoz, és szállítsd a reaktort őrző
Korvett fedélzetére.
− Igenis. − Recsegte, könnyedén ölbe kapva a több mint száz kilós testet és hatalmas
léptekkel futni kezdett.
− A helyetekben mennék. − Nézett esdeklőn a fiatalokra.
− Most te kezdesz hősködni? Mi is üssünk le téged? − kérdezte merészen az idősebbik.
− Tudjátok, Visaknak valamiben igaza volt. − nézett a szemükbe. − Ez a hajó egy életen át
oltalmazott minket, soha nem hagyva bennünket cserben. Jobb halált érdemel annál, hogy
magányosan és értelmetlenül pusztuljon el. Most pedig rohanjatok, rohamosan fogy az idő!
A fiatalok nem ellenkeztek, letörölték kicsorduló könnyeik, és búcsút intettek a férfinek. −
Dicső halált!
− Te. − mutatott az utolsó robotra, majd az irányítópultra − Segíts.
− Igenis.
Zorvez bemászott a hajó irányítópultja mögé. − Terheld túl a reaktort!
− Nem javaslom. Ez a reaktor leolvadásához vezet, majd a hajó megsemmisüléséhez.
A Selta felnevetett a helyzet iróniáján. − Pont ez a célom barátom. Biztonsági protokoll
felülbírálva első tiszt által. Csináld!
− Igenis. A tűz közben elérte a hadianyag raktárakat, a hajó hamarosan megsemmisül.
− Erről beszéltem. − Kuncogott Zorvez. − Mentőkompok helyzete?
− Az utolsó is távozott.
− Nagyszerű. Zárd le a vezérlőt, és nyisd ki a hajó összes zsilipét.
− Ahogy kívánja. De a tüzeket ezzel sem fékezzük meg.
− Tudom barátom. De időt nyerünk vele.
A Selta parancsnoki Cirkáló hajtóművei minden korábbinál magasabb teljesítményen
dolgoztak, őrült tempóra gyorsítva a hajót. Sűrű füstcsíkot hagyott maga után, a belsejében
egyre fokozódó viharos tűz hatásaként.
A Warkor hajó sérülései miatt egyre ritkuló lövéseivel, nem bírta megállítani a felé száguldó
élesített bombát. A hajó becsapódása előtt egyetlen mondat kelt még szárnyra az éterben: −
Dicső halál ez egy Seltának és hajójuknak egyaránt!

262
A rakétahordozó teljes sebességgel rohant a Warkor cirkálóba. A két test egyetlen tűzgömbbé
változott, robbanásuk ereje megremegtette a közeli hajókat. Maradványaikról senki nem
mondta volna meg, hogy valaha két hadi Cirkálót alkottak.

A Hangya katonák előre nyújtott lábbal érkeztek a másik Cirkáló burkolatára. Talpukon
aprócska lyukakon ragacsos szőrszálak bújtak elő. Úgy lépkedtek a felszínén, mintha mágnes
csizma lenne rajtuk, légzéshez pedig azt a levegőt használták, amit még a kilövésük előtt
magukba pumpáltak, így minden gond nélkül közlekedtek.
A két csapat a beugrók védelmében hamar megtalálta amit keresett. Az egyiket nem messze
hajó elejétől, másikat a végétől. Gyorsan felsorakoztak a rejtett ajtók két oldalán, és várni
kezdtek.
A Királynő utasította vadászgépét, mely lassan közelítette meg a helyszínt. Erős páncélajtó
látszódott a burkolatban, melyet valószínű rakodáshoz használhattak. A vadász közvetlen az
ajtó elé repült, majd rezonanciaágyúival többször belelőtt. Az megadta magát a találatoknak,
leszakadva a hajó belsejébe repült, nekicsapódva a légzsilip túlsó oldalán lévő kapunak. A
vadász folytatta a tüzelést, amelyek a zárt térben felerősödve még könnyebben törte át a
bejáratot. A gépek nyomban félrehúzódtak a kiáramló tárgyak és warkor szolgák elől.
A hangya katonák türelmesen vártak míg kiegyenlítődött a nyomás, és a lövedékként
kiszáguldó tárgyak megszűntével a hajó belseje felé vették az irányt. Libasorban nyomultak
be, az elágazásoknál pedig fele−fele arányban nyomultak tovább. Minden útjukba kerülő ajtót
bezúztak, a többit vákuum hatásra bízva már mentek is tovább.
Ellenállással alig találkoztak, a kósza próbálkozókat a harcosok lerohanták és darabokra
tépték. Két kiemelt területet kerestek, a parancsnoki hidat és gépházat.
A géptermet találták meg gyorsabban, de különösebb ellenállásba itt sem ütköztek. Pár őrt
hátrahagyva többiek folyatták a keresést.
Az első harcos pont az irányítóteremhez ért, mikor egy gépi hang közölte: „Ön
megsemmisítési parancs elfogadva, visszaszámlálás indul. Ötvenkilenc, ötvennyolc..."
Harcos sietve belépett, az ott talált testpáncélos tisztet nekiszorította a falnak, hogy mozdulni
se bírjon. Kezéből kiejtette kézi termináljára egy utolsó pillantást vetett, mikor további
Hangya harcosok siettek a helyszínre, szétszóródva a vezérlőben.
A tiszt rémülten figyelte, ahogy az egyik karmos ujj az irányítókonzol érintőképernyőjén
ügyesen megérinti a leállító ikont.
„Parancs elfogadáshoz, parancsnoki kód szükséges."
Egy harcos lépett a férfihez, megragadva lábainál levegőbe felemelte. Társa vállánál fogva
ragadta meg a férfit, majd az egyik karját szabadon hagyva az önmegsemmisítő konzolhoz
cipelték. Kezét a terminálra helyezték a leállító kód beütéséhez.
A tiszt rettegett, de kinevette őket.
A harcos egyiket lábát az előbbinél is erősebben szorította meg és csavarni kezdte a végtagot.
A páncél nyikorogva tiltakozott, de nem tudott elállni a brutális erőnek.
A tiszt felsikoltott a fájdalomtól, nyálat fröcsögve ejtette a szavakat. − Kínozzatok csak ti
szörnyszülöttek, úgyis velem együtt döglötök meg!
„Negyvennégy, negyvenhárom..."
A Termet átkutató harcos felemelte a kézi terminált, amit belépésekor a férfi nézett. Alaposan
megvizsgálta, a férfi családjáról készült fotók, és feleségétől kapott szerelmes levél volt rajta
látható.
A Királynő pedig rájött, hogy máris többet tanult az emberekről és a hozzájuk hasonló
fajokról, mint gondolta volna. Parancsára a harcos azonnal abbahagyta kínzást. Beszélni
ugyan nem tudott a tiszttel, de képeket és érzéseket gond nélkül tudott elméjébe sugározni.
Igaz súlyos mellékhatásai lesznek vagy lehet túl sem éli, de ez most mit sem számított.

263
A tiszt agyában megjelent házuk kertje, ahol önfeledten fogócskázott asszonya és a gyerekek.
A férfi szeméből könny csordult ki az örömteli képek láttán, de hirtelen mérhetetlen félelem
kerítette hatalmába. Családja hirtelen nagy riadalommal bemenekült a házba.
Közben orrából és füléből csorogni kezdett vére, de észre sem vette, csak a királynő által
generált világ létezett számára.
„Harmincegy, harminc..."
Az égből füstcsíkot húzva meteorok csapódtak kértjének gondosan ápolt pázsitjába, mély
krátereket ütve. Mintha csak egy rémálomban lenne, hangya harcos szörnyek másztak ki
belőle, megrohamozva az épületet. Ajtók, ablakok szakadtak ki helyükből ahogy betörtek a
nappalijukba, mérhetetlen bosszúvággyal. Gyermekeit kíméletlenül falhoz csapták keservesen
zokogó szerelme szeme előtt, aki lélek szaggatón kezdet sikítani. A gyerekek lemészárlása
után az egyik szörny a nőhöz lépett, és lassan kezdte darabokra tépni.
− Istenem, ne tedd ezt. Leállítom, leállítom, csak ne bántsátok őket! − Zokogta keservesen. A
kódot beütve összerogyott a terminál mellett és keservesen zokogott tovább.
„Tíz, kilenc... Parancsnoki kód elfogadva, önmegsemmisítés leállítva." − jelezte a hang.
Két hangya végül megszorította a férfi testét és páncéljával együtt kettétépték, darabjait a
sarokba hajítva. A hajó biztosítása után megdermedtek pihenő pozíciójukban, hogy
takarékoskodjanak energiáikkal.

A vezérhajó szerepét betöltő Nukh kutató Cirkáló vezérlőjében pánik tört ki a feléjük
száguldó energiagömb látványától. Elevenen élt bennük a korábbi találattól elpusztuló hős
Selta Cirkáló képe.
Mindenki agyán átfutott a halál gondolata, akaratlanul is szeretteikre gondolva. Sarah elé két
Hangya testőre lekuporodott, szorosan magukhoz ölelve, hogy amennyire lehetséges
megóvják a robbanástól. A vezérlő lezárt ajtaján átröppenve érkezett az ágyas,
örvénylő energia formájában beburkolta Redet.
A cirkálót védelmező vadászrajból az egyik robot által irányított gép teljes sebességre
gyorsulva száguldott el a csatahajó irányába. Érzékelte a cirkálót fenyegető veszélyt, és
aktiválódott a memóriájába égetett legfőbb parancsa: Védelmezni minden áron a Fajok
Egyesül Katonai Szövetségét.
A vezérlőből kibámulók látták az elszáguldó vadászt, de nem gondolták, hogy mi fog
következni. Közel kétszáz méternyire a Cirkáló orrától a vadász ütközött az ellenséges
lövedékkel. A robbanás vakító fénnyel ragyogta be a hajó elejét, a felszabaduló pusztító
energia még így is megremegtette az egész hajótestet. Önfeláldozásnak köszönhetően viszont
nem keletkeztek túl nagy károk. A páncélzat nem szakadt át, csak megolvadva
eldeformálódott, és működésképtelenné vált az elsődleges fegyverrendszer. A vezérlőben
kisebb tüzek törtek ki, amit sikerült gyorsan eloltaniuk, valamint a személyzet kisebb
zúzódásokat szenvedett, csak Red és Sarah úszta meg minden karcolás nélkül.

A Hangya Cirkálók fő fegyverzetének intenzív energia kisülései izzó, mély árkot vájtak
a csatahajó oldalába. Mielőtt a páncél lehűlhetett volna, a rezonancia ágyuk ismét tüzet
nyitottak a kényes területre. A fém megadta magát az irtózatos nyomásnak, és végül mint egy
halálos seb, felszakadt a hajó oldala.
A hangya hajók teret adtak a vádászoknak, melyek hullámokban zúdultak alá, a sérülést
célozva minden fegyverzettel, amivel csak rendelkeztek. Energianyalábok és rakéták
záporoztak végeláthatatlan folyamként. Egyre terjedő robbanások rázták a Csatahajót, mely
tehetetlenül sodródott végét járva.
A két Hangya hajó pedig feladatuk végeztével a mozdulatlan Warkor Cirkáló mögé kerültek,
egyszerűen ellökdösve azt a lassan ismét összegyűlő flottához.
A királynő Sarah által küldött üzentet: „Hadizsákmány a boly vezérének!"

264
 A Harrierek a csatát elkerülve vadul vették üldözőbe a Rajzáshajókat, melyek mintha
csak várnának valamire, még nem akartak távozni. Morbid fogócska volt ez, melynek úgy
tűnt sosem lesz vége.
Hármat viszonylag gyorsan sikerült kilőniük, de az utolsó pilótája mindenkinél jobbnak
bizonyult. Elképesztően manőverezett, és valahogy mindig megérezte, hogy mivel fognak
próbálkozni üldözői.
Már csak két vadászgép üldözte. Néhányat sikerült kilőnie, a maradék vadászok pedig túl
messzi kerültek a többi Rajzáshajót üldözve. Csoki és George piócaként ragadtak rá, de nem
sikerült megállítaniuk.
− Bekaphatja ez a szemét. Vadásszal nem vagyunk képesek azokra a manőverekre, amiket ez
a hajójával csinál. − dühöngött Csoki.
− Tudna mit tanítani ez biztos. Viszont én hamarosan kifogyok a lőszerből. Utána legfeljebb a
sisakommal tudom megdobálni.
− A francba, én is. − ellenőrizte kijelzőit a színesbőrű fiú, megeresztve egy újabb sorozatott
felé gépágyúiból, de az ismét eltáncolt előle. − Rakétám már egy darab sincs. Te hogy állsz?
− Nekem van egy. Régóta tartogatom, előbb-utóbb csak hibázik. − felelte George
fogcsikorgatva, próbálva befogni a menekülőt. Alig villant fel a befogás jelzés, már el is
hallgatott. − Ahogy látom legalább a csatának vége van − nézett ki a pilótafülkéből − És úgy
látszik győztünk. Csak egy hajóval és jó pár élettel fizettünk érte.
− Remek, és azt hiszem kezdem érteni.
− Mit értesz?
− Rég elhúzhatott volna már, de nem tette. A csata csak időhúzás volt, valamire vár.
George átgondolta barátja szavait. − Igazad lehet, de akkor is elkapjuk! − hirtelen egy
gondolat merült fel fejében. − Komputer. Van bármi ebben a szektorban, ami eltér a
normálistól? Az űrcsatát kivéve.
− Ismeretlen eredetű, alig mérhető háttér energiaáramlást érzékelek. − a térképrácson
vadászaik és üldözött hajó mellé megjelenítette az áramlást is.
− Olyan, mintha egy láthatatlan kígyó tekergőzne az űrben. − Mormolta Csoki, a nála is
megjelenő ábrát nézve.
− Oda igyekszik a rohadék. Próbálj elé vágni, én rajta maradok. − Mondta George.
− Rendben, vigyáz magadra!
Ahogy a színesbőrű fiú kitért a megbeszélt irányba fordulva, az üldözött is felhagyott
cikázásával, és megiramodott az áramlás más szakaszát véve célba.
Csoki teljesen leszakadt róluk, esélytelennek bizonyult, hogy beérje őket.
− George hagyd! A francba, ne kockáztass, egyedül nem bírsz vele!
A Warkor hajó bíbor energiát lőtt ki az áramlás irányába, ami nem hasonlított semmi
korábban látotthoz. Száguldása közben állandóan változott az alakja, majd elérve célját óriási
villanás látszódott az űr sötétjében. Mintha szövet hasadt volna szét, vakító fény áradva
túloldaláról. A hasadékban energianyalábok tekergőztek, ahogy az egyre jobban tágulni
kezdett. Az üldözők rögtön megértették, hogy a Rajzáshajó egy átjárót nyitott egy ismeretlen,
különös világba.
− Ne aggódj, most elkapom. A bejárat valószínű nem marad végtelenségig nyitva, mostantól
vége a kis mutatványaidnak.
George kilőtte utolsó rakétáját, megcélozva a menekülő hajtóműveit. A hajó olyan hirtelen
váltott magasságot, mintha csak pattant volna egyet, a rakéta pedig elszáguldott hasa alatt.
− Dögölnél meg, maradj már egy kicsit nyugton! − kiáltott rá fiú, de ekkor rájött hogyan
intézheti el.
Oldalirányba már nem térhet ki támadásai elől, és tudta, hogy egy csellel elérheti, hogy a hajó
egyenes a lövéseibe repüljön. Gépe orrát enyhén felhúzta, majd működésbe húzta a

265
gépágyúkat. A vadászt elejét felrántotta miközben folyamatosan tüzelt, aminek következtében
lövedékek sora szállt el a hajó felett. A csel még csak most következett, hirtelen előrebuktatta
gépét, továbbra is rendületlenül tüzelve.
Taktikája bevált. A Warkor lefelé tért ki a lövésekből, ahol egyenesen beleszaladta a hirtelen
irányt váltott sorozatba. A Kermit hegyű lövedékek hajójának tetejét szórták meg, apró
lyukakat ütve rajta. Mintha csak kicsiny gejzírek törtek volna fel a burkolatból, ahogy vákuum
szívta belsejéből a levegőt. A hajó hevesen megrázkódott, a lyukakon lángcsóvák csaptak ki
magasba nyúlón.
A rakéta célt tévesztve tovább repült, egyenesen a keletkezett alagútba. A fúziós bomba ott
robbant, de erejének java levezetődött mindkét irányban, elenyésző hányadban csapva csak ki
a bejáraton. A járat széteséssel fenyegetett, falai közt hatalmas elektromos kisülések vibráltak.
− Ez az! − kiáltotta mámorosan a fiú.
− Tűnj onnan! − üvöltötte Csoki. − Katapultálj!
A következő pillanatban kemény ütés érte vadászgépét, George oda-vissza rándult biztonsági
hevederei közt. Az ájulás kerülgette, szemhéja mázsás súlyként nehezedett, értetlenül bámulta
elsötétült műszereit. Olyan jó lenne aludni, merült fel benne.
Újabb rántást érzett. Küzdenie kellett tudatáért, nehezen fókuszálta tekintetét a gép orrára.
Erőtlenül kuncogott meglátva az ott feszülő kábelt, Csoki biztos így akarja visszavontatni. De
nem hallotta barátja kétségbeesett kiabálását: − George, ne! Menekülj te marha!
Ismét nagyot zökkent a vadász. Sikerült szemét kissé kinyitnia. Falak vették körül.
„Szóval visszaértünk a hajóra?" − gondolta magában.
Fájdalom hasított agyába, amitől egy pillanatra visszanyerte tudatát. A mellette bezáruló ajtó
résén látta, hogy az alagútban suhannak egyre gyorsulva, ami már teljesen megcsavarodva
hullott szét darabjaira, fokozatosan elenyészve mögöttük.
Csoki keservesen zokogott és szitkozódott. Próbálta utolérni barátját, hogyha már
visszafordítani nem is tudja, legalább utána menjen. De az alagút megsemmisült, örökre
bezárult, George pedig az áldozatává vált, egy Warkor hajó társaságában, mely elkapta és
magával vontatta a pusztulásba. Vagy Isten tudja hova.

Folytatás következik!

Előkészületben:
Warkor nemes.

266