1

Ritochka Rokken: Orbit – Körülötted keringve

1. fejezet

Vállig érő, sötétbarna Kleopátra-frizura, öntudatosan előretolt, pirosra rúzsozott

ajkak, finom, de mégis látható smink, szabályos szív alakú arc. Magabiztosan csillogó,
sűrű, hosszú szempillákkal keretezett zöldeskék macskaszemek. Makulátlan öltözet.
Liv általában így jelent meg bárhol.

Általában. Ezúttal viszont, a mindig tökéletesen fésült, egyenesre húzott, vagy éppen
címlapra illő, hullámokba rendezett haja kócos, fénytelen szalmakazalként keretezte
az arcát. Eperrózsaszín, telt ajkait dühösen összeszorította, sminket pedig egyáltalán
nem viselt. A szemei vörösnek tűntek, alatta karikák húzódtak. Melegítőt és
sportcipőt viselve, messze elmaradt a szokásos, magazinba illő megjelenése mögött.
Ám pillanatnyilag még az sem érdekelte volna, ha az irodából meglátja valaki, vagy
akár egy ügyfél.

Üvölteni tudott volna, de hogyha azt nem is, mindenképpen haragos és frusztrált volt,
talán szomorú is. Bár az utóbbit ő igyekezett sohasem kimutatni, még akkor sem, ha
a megjelenéséért folytatott harcot pillanatnyilag fel is adta. Határozott léptekkel
masírozott a reptér kijárata felé.

− Liv, várj! – szaladt utána a barátnője Jade, egy guruló bőröndöt rángatva maga
mögött.

Liv azonban ment tovább, mintha meg sem hallotta volna. Talán, mert valóban nem
hallotta, annyira a gondolataiba feledkezett. A reptér előtt elegáns Mercedes várt a
nőre, és a barátnőjére. A sofőr, Terry, mikor észrevette Liv érkezését, már pattant is
ki. Tudta, hogy itt csak rövid ideig várakozhat, ezért mielőbb be akarta pakolni a
csomagokat.

Liv tömören üdvözölte a férfit, és már szállt is be az elsötétített autóba. Épp csak
átcsusszant a túloldalra az ülésen, amikor Jade végre beérte, és szabályosan beugrott
mellé az autóba.

− Nem igaz, hogy nem tudtál volna megvárni. – lihegte az ázsiai származású lány.

− Mindig lemaradsz, mert nézelődsz. – morogta Liv rosszkedvűen, majd feltette a

napszemüvegét.

2
− Liv…

− Bele se kezdj! – hárította el, a kezét is tiltakozón felemelve a megszólított.

− De most már muszáj lesz belekezdenem, mert amióta viharos gyorsasággal

távoztunk a szállodából, egy szót sem szólsz. Tudom, hogy bőgtél az első osztályon.
Látszik a szemeden. Kérlek, mondd el, mi történt!

− Semmi lényeges.

− Persze! Hogyne! Semmi lényeges. – bólintott Jade a szemeit forgatva. – Csak

felkeltettél éjjel kettőkor, hogy azonnal szerezzek repjegyet haza, majd
összecsomagoltunk, és viharos gyorsasággal, mint akik menekülnek, elindultunk a
reptérre, hogy elérjük az első közvetlen járatot…

− Nem tudom, mi van abban, hogy előbb vissza akartam jönni. – vont vállat Liv.

− Ó, igazad van. Semmi. – húzta el gúnyosan a száját Jade. – Mindent… Érted?

Mindent tudok rólad! Persze én csak a rohadt asszisztensed vagyok, de mégis én
szervezem az egész életedet, a benti ügyeidet a titkárodként, és még nyaralni is
elmentem veled, pedig nekem nem volt pénzem az első osztályú repjegyre.

− Mondtam, hogy kifizetem neked, te nem hagytad. – vetette közbe a „főnök”.

− Fizetted az utazást, a szállodát, tulajdonképpen a nyaralásomat, szóval azt hiszem,

mindez bőven elég. Liv… Barátok vagyunk. Mondd el, kérlek! Nem jó, ha így magadba
fojtod… − győzködte a lány a barátnőjét.

Egy darabig csendben ültek a délutáni csúcsforgalomban araszoló kocsi hátsó ülésén.
Majd Liv végre megszólalt.

− Annyira idióta vagyok. – nyögte. A hangja megremegett, mint amikor valaki

majdnem elsírja magát. Pedig Liv Keller nem volt az a sírós fajta.

− Összevesztél Seymourral?

− Összeveszni? – nevetett gúnyosan, félig sírva Liv. Szabályos arca láthatóan feszült,
még küzdött a könnyek ellen. Az apja mindig azt mondogatta, hogy a sírás a
gyengeség jele. „Soha ne sírj!”

Liv viszont ezúttal ezt hiába mantrázta magának, képtelen volt tartani, akár
gyengeség, akár nem, egyszer csak kibukott belőle.

− Éjszaka felébredtem, hallottam, hogy beszél valakivel. – bőgte el magát. Még attól
külön rosszul érezte magát a bőrében, hogy tudta, tehetetlen az elgyengüléssel
szemben, amit a sírás jelentett. Annyira csalódott volt, annyira fájt.

3
− És? – Jade komoly, érdeklődő arccal várta a folytatást. Liv zsebkendő után turkált a
táskájában.

− Azt mondta, hogy „szeretlek, már nemsokára otthon leszek, és folytatunk mindent”.
– bőgte Liv, és nagyot tülkölt a zsebkendőjébe.

Jade elhúzta a száját. Ez tényleg nem hangzott jól.

− És számon kérted? – kérdezte halkan, együttérző hangon.

− Nem. Csak felkeltem, faképnél hagytam, visszamentem a lakosztályunkba, és

felébresztettelek, hogy menjünk.

− Várj! – kerekedtek ki Jade mandulavágású szemei. – Akkor nem is próbáltad

tisztázni vele?

− Nem. Hazudott. Nyilvánvaló. – sírta Liv. – Az egész nagy szerelem, egy nagy kamu
volt, hogy a bugyimba férkőzzön.

− Jó, azért te is kamuztál vastagon. – mutatott a kényes pontra a barátnő.

− Mert nem akartam, hogy rosszul érezze magát. – szipogta a lány.

− Már mitől?

Jade zavartan pislogott.

− Hogy jobban állok nála anyagilag… − fújt újra orrot a sírdogáló nő.

− Honnan veszed, hogy jobban állsz? Egy lakosztályban lakott egy ötcsillagos
szállodában, Bora Borán. – nézett megütközve az „asszisztens”.

Livnek sikerült abbahagyni a bőgést. Halkan, még szipogva válaszolt.

− Még első nap, Ottóval azt beszélték, hogy majd Otto rendezi a számlát
kijelentkezéskor, és megnyugtatta, hogy Seymour csak ne aggódjon a bankkártya
miatt.

− Tudom, hogy Ottóval barátok, de mi is barátok vagyunk. Otto nekem kissé úgy tűnt,
mintha ő is valami asszisztens-féle lenne… − pislogott gyanakodva Jade.

− Asszisztens? Ugyan mihez? Az életművészethez? – legyintett Liv.

− Mert mit mondott Seymour, mivel is foglalkozik?

− Azt mondta, hogy billentyűket nyomogat…

− Már számítógépen?

− Azt hiszem. – vonta meg a vállát Liv.

4
− Várj! Egy hete sülve, főve együtt voltatok, és pont te nem szedted ki belőle, hogy
pontosan mivel foglalkozik?

− Nem akartam ezt feszegetni, mert hazudtam. Azt mondtam, hogy az egyik jogi
irodában dolgozom veled együtt titkárnőként, és a főnököm helyett jöttünk el, mert
ő lemondta az utat.

− Zseniális. – sóhajtott Jade.

− És azért, hogy ne jöjjön rá semmiképpen, azt mondtam, hogy Liv Christiannak

hívnak…

− Édesanyád vezetékneve?

− Nem akartam, hogy véletlenül rám keressen a google-ben! – forgatta a szemeit Liv.

− Figyelj, összefoglalom: ki vagy akadva, mert hallottál egy telefonbeszélgetést…

− Éjjel egykor.

− Jó, az most mindegy. Szóval, lehazudtad a csillagokat az égről a srácnak, akivel

nyaralás alatt első látásra egymásba szerettetek. Majd, mikor hallottál éjjel egy
telefonbeszélgetésből egy foszlányt, leléptél, anélkül, hogy szóltál volna neki, majd
még a szállodából, sőt Costa Ricáról is! – foglalta össze Jade összevont szemöldökkel.

Liv elhúzta formás, telt ajkait.

− Lényegében.

− Neked elmentek hazulról. – csóválta a fejét az asszisztens-barátnő hitetlenkedve.

− Az a beszélgetés egyértelmű volt…

− De legalább esélyt adtál volna neki, hogy tisztázza! – csattant fel a lány.

− Nem volt rá szükség… Úgysem illettünk össze.

− Már miben nem? – nézett az ázsiai lány gyanakodva a barátnőjére.

− Semmiben. – suttogta Liv. Közben megérkeztek az elegáns, új építésű társasház elé,

ahol a nő élt. Jade a fejét ingatva szállt ki. Az ő benyomása nem egyezett a
barátnőjéével.

A liftben állva mentő ötlete támadt.

− Jó. Tudod a nevét… Megkereshetjük. Angol, vagy ausztrál?

− Angol.

− Ok, és Seymour Tuckernek hívják, igaz?

5
− Ha igaz egyáltalán. – vonta meg a vállát Liv szomorúan. – De azt mondta, hogy
Angliában van a legkevesebbet, mert sokat utazik a munkája miatt…

− Billentyűket nyomogat… Fel nem foghatom. Briliáns agyad van. Olyan gyorsan
tudsz gondolkodni, mint senki más, és akkor egy ilyen baromságot húzol Liv. Nem
tudsz semmit Seymourról, és a hazugságaid miatt ő sem rólad. A telefonszámodat
megadtad?

− Nem kellett a telefon… − harapott az ajkába Liv.

− Vagyis esélyt sem hagytál, hogy megtaláljon és megmagyarázza. Csak leléptél. –

bólintott Jade, miközben beléptek Liv penthouse lakásába.

− Talán. – pislogott a jogásznő megszeppenve. Éppen neki is leesett, hogy tényleg

nem hagyott visszautat. Ez először jó ötletnek tűnt, amikor szabályosan bepánikolt.
Mikor azonban Jade szembesítette a tényekkel ezt elkezdte nagyon sajnálni. Akkor és
ott, amikor meghallotta, hogy Seymour halkan beszél a telefonba a másik szobában,
csak az járt az eszében, hogy átveri őt.

Belesett az ajtófélfa takarásából. Még mindig előtte van a kép, a férfi széles hátáról a
vicces tetoválásokkal, ahogy görnyedve fogja a telefont, miközben egy sortban áll a
kanapé szélénél csak félfenékkel ülve rajta. Még két órával korábban korábban
szeretkeztek. Liv a szavakat hallva érezte, ahogy jeges, bénító érzés árad le a gyomra
mélyére. A földön a ruhájára esett a pillantása. Mellette a fehérneműje. Gyorsan
felkapta és villámgyorsan öltözni kezdett.

A mondatok félreérthetetlenek voltak. Nyilvánvalóvá vált számára, hogy Seymournak

van valaki, és bár a férfi aligha játszotta meg azt az elemi vonzalmat, ami köztük volt
az első pillanattól, úgy tűnt, lassan visszafordul a régi élete felé.

Azt mondta Livnek, hogy Amsterdamban és New Yorkban van a „főhadiszállása” bár
maga is angol volt a lányhoz hasonlóan.

A nő viszont nem azért hazudott neki, hogy átverje. Inkább csak nem akart
bonyodalmat. A Keller jogi iroda a legnagyobb volt az Egyesült Királyságban, számos
irodával az egész országban, és hirdetésekkel mindenfelé. Ő, Liv Keller pedig ennek
az egésznek az egyik örököse. Hogyha nem abba a családba születik, ahova, akkor is
magasra jutott volna már ennyi idősen, hiszen tehetsége a jogi pályán már az
egyetemi évek alatt kiemelte az évfolyamból. Az apja nagyon büszke volt rá akkor.
Csak akkor egyszer és utoljára.

Liv hiába nyerte az ügyeket sorra, keresett hatalmas pénzeket a cégnek, amit még a
nagyapja alapított, az apja mindig csak hümmögött. Természetesnek vette. Bezzeg a
bátyját, Russót folyton ajnározta. Pedig Russo gyakran hibázott. Felületes volt és

6
makacs. Liv bár nem tartotta rossz ügyvédnek a testvérét, de mégis gyakran
kiakasztotta értekezleteken is a férfi stílusa.

Talán ezek miatt a férfiminták miatt tetszett neki annyira Seymour közvetlen, laza
hozzáállása az élethez. Viszont látni vélte a hátulütőit is...

Seymour, bár tény, ahogy Jade is rámutatott, egy ötcsillagos szállodában lakott Livhez
hasonlóan egy önálló lakosztályban, de Liv még első este hallotta, amikor Otto, a férfi
jóbarátja mondta, amit Jade-nek is említett. Ebből gondolta, hogy Seymour
tulajdonképpen nem engedhetné meg magának a szobát. Őt alapvetően nem zavarta,
ha egy férfi nem olyan jól szituált, mint ő, de tapasztalata szerint ez fordítva általában
nem így volt. A férfiakat inkább zavarta, amikor kiderült, hogy Liv amellett, hogy
nagyon jól keres, még a családja is gazdag. Ezért, ezt megelőzendő az anyja
vezetéknevét használta a sajátja helyett.

Mert Seymour elvarázsolta. Amellett, hogy magas, szexi és jóképű volt, annyira
lazának és jófejnek tűnt, hogy ez üdítően hatott a lányra. A férfi könnyed stílusa
mellett tájékozottnak tűnt a közéleti, sőt kulturális témákban is. Ugyanakkor
elképesztő humorát már megismerkedésük első pillanataiban megcsillogtatta, ahogy
az is kiderült róla, gyakran viccel, és mindenféle csínyt eszel ki folyton, hogy másokat
ugrasson, köztük a lányt is.

Liv, amíg meg nem ismerte, azt hitte, hogy az ilyen típusú férfiak kifejezetten
taszítják, de a helyes idegen pillanatok alatt levette a lábáról… Viharos gyorsasággal
szeretett bele, és úgy tűnt egy kettőjük közt zajlott komoly beszélgetést követően,
hogy az érzés teljesen kölcsönös...

Az irodai környezethez szokott nő, aki a makulátlan megjelenés királynőjeként

tündökölt nap, mint nap. Sikítva és kacagva hintázott egy szál bikiniben, tengervíztől
göndörödő hajjal, smink nélkül a parton. Négy könyvet vitt magával a nyaralásra, amit
az asszisztens-barátnőjével tervezett eltölteni, és ebből egyet vett kézbe, azt is csak
addig, amíg Seymour ki nem vette belőle, és el nem hajította. Ezt még a
megismerkedésük előtt is főbenjáró bűnnek tartotta volna a merev jogász, akkor
viszont nevetve tűrte, hogy a férfi a vállára dobja és ősember módjára vigye magával,
mint egy zsákmányt.

Közben azonban végig, valahogy, valami mégsem stimmelt. Livnek, talán a hivatása,
talán csak a fejlett hatodik érzéke miatt, orra volt a hazugsághoz. Érezte, hogy a férfi
valamit titkol. Már eleve arra is kitérő válaszokat adott, amikor arról kérdezte, miből
él. Aztán úgy próbálta elterelni magáról a figyelmet, hogy visszakérdezett, a lány mit
csinál. Liv ekkor úgy érezte, hogy jobb, ha nem árulja el, milyen tehetős ő és a családja
is. Egyikük sem feszegette tovább az ügyet.

7
Seymour, magas volt, nem túl izmos, de nem is nyeszlett. A testén különböző
helyeken vicces tetoválásokat viselt. Rajzfilm figurákat, matricának tűnő
tetoválásokat, bélyegeket. Még egy gyerekrajz is volt rajta…

Liv a telefonja csörgését hallva szakadt ki a merengésből. Jade, aki épp a postásnak
adott pénzt, azért, hogy felhozta a csomagjaikat Liv lakására, hangosan csettintett a
nyelvével, jelezve, hogy zavarja, amiért a barátnője nem is lép a telefonja felé. Liv
zavartan meredt a készülékre, félig még a gondolatai között járt.

− Itt Jade, Russo, szia! – szólt bele az asszisztens. Liv azonnal a fejét kezdte rázni, majd
a kezeit is. – Igen, visszaértünk már, de épp zuhanyzik. Majd mondom, hogy kerested.
Sürgős? Ühm. Jackie Cutler ügye? Nem hiszem, hogy Liv ma már dolgozna… Csak jövő
héten ér véget a szabadsága.

Liv a szemeit forgatta. Esze ágában nem volt Jackie Cutler ügyével foglalkozni, amíg
a szabadsága le nem telt. A bátyja akár a feje tetejére is állhat. Egy egész team
dolgozott az ügyön. Csak megoldják nélküle a kérdéses pontot…

Jade közben letette a telefont.

− Ezek szerint jól gondoltam, hogy még nem kezdesz dolgozni, de azért remélem a
sebeidet sem óhajtod nyalogatni. – húzta el a száját a barátnő.

Liv csak vállat vont.

− Ezért hazudtam Russónak? – sóhajtott Jade. – Jó, mit akarsz csinálni ma?

− Menj haza nyugodtan. – nézett komolyan Liv a barátnőjére.

− Miért gondolom, hogy le akarsz rázni?

− Mert szeretnék kicsit egyedül lenni.

− És azon tépelődni, hogy mi van, ha rosszul döntöttél.

− Túl jól ismersz.

− Figyelj Liv, bár én hozzád hasonlóan csak egy szingli vagyok, de mégis azt mondom,
hogy megpróbálhatnánk megkeresni Seymourt.

− Felesleges. Szerinted mit szólt, hogy leléptem?

− Miért? Ő telefonált, neked sürgős ügyed akadt, amihez visszarendeltek, elhúztál…

− Azért annyi ideje mindenkinek van, hogy elbúcsúzzon. Seymour nem hülye, ezt
aligha venné be. Már, ha valahogyan megszereznénk az elérhetőségét. – forgatta a
szemeit szomorúan a nő. Már biztosan tudta, hogy nem kellett volna, így lelépnie. –
Tényleg egyedül szeretnék lenni, Jade.

8
− Jó, rendben! – egyezett bele a barátnő egy nagy sóhaj kíséretében, mikor azonban
kifelé ment, megjegyezte. – De utólag semmi értelme enned magad azért, hogy így
döntöttél. Attól nem változik semmi.

− Tudom. – bólintott Liv, de alig várta, hogy a barátnője hazamenjen, és végre tényleg
nyugalomban kisírhassa magát.