A boszorkány (röviden boszorka) szót többféle értelemben használhatjukː a néphit szerint egy olyan

lunáris vallást gyakorló nő vagy férfi volt, aki természetfeletti, démoni képességekkel rendelkezett, és
rosszat, betegséget, pusztulást hozott, aki a népi mágiát, azaz a boszorkányságot gyakorolta. (A hasonló
feltételezett képességekkel rendelkező férfiakat boszorkánymesternek nevezték.) Mai értelemben a
boszorkány egy újpogány természetvallás követője (→ boszorkányság), a nyugati világban leginkább a
Wicca híve.

A fogalom átvitt értelemben is gyakran használatos, és a női nem ügyességét, illetve okosságát jellemzi
pozitív értelemben, míg negatív értelemben is előfordul, a gonosz módon viselkedő vagy intrikus nők
szidalmazására.

Boszorkányégetés a középkorban, Willisau, Svájc, 1447

Boszorkányhit

Fürtös György szobra, a Boszorkány Pécsett

A gonosz, ártó lényekben való hit egyidős az emberiséggel. (lásd még → mágia) Ennek a hitvilágnak az
egyik szereplője a népi hiedelemvilág alapján a romlott, borzasztó, vasorrú, ártó hatalmú boszorkány. A
jellemző jegyek országonként és vidékenként változtak.

Ahogy a kereszténység elterjedt, a boszorkányt az általában vett Gonosz szolgálója helyett a Sátán
szolgálójának tartották, akivel fertelmes paktumot kötött az emberiség megrontására. Egyes esetekben
farkasemberré is vált, amint ezt a francia néphit az újkorig tartotta róluk. Az Európában lassanként
elterjedő babona a 15. századra tömeges boszorkányüldözéssé fajult és a máglyákon ezrével égtek el a
"Sátán szeretői".

A boszorkányoknak a középkorban általában két fajtáját különböztették meg, amelyeket a latin nyelv két
eltérő szavával jelöltek:

a striga „seprűs boszorkány” – ő a kereszténység felvétele előtti idők bűbájosa, varázslónője, aki a
hiedelem szerint különböző állatok alakját tudta felvenni

a malefica (nőnem), ritkábban maleficus (hímnem) – jelentése „rontó”, „ártó”, ez a tulajdonképpeni női
boszorkány, illetve férfi boszorkánymester.

A magyar boszorkányok
Magyarországon a boszorkány a népmesék rosszindulatú, emberfeletti hatalmú, idős asszonyalakjainak
gyűjtőneve, aminek alakja gyakran összefonódik a vasorrú bábáéval.

Szegedi boszorkányok:

Nálunk Szegeden voltak a legemlékezetesebb boszorkányégetések. A legszomorúbb magyarországi per

1728. július 23-án volt. A város ma Boszorkányszigetnek nevezett részén egyszerre 12 boszorkányt
kötöztek négyesével a cölöpökhöz, hogy máglyán megégessék őket. Korábban a gyanúsítottakat
vízpróbának és mérlegpróbának vetették alá, aki „könnyűnek találtatott”, azt elítélték. Hosszú tűkkel
szurkálták őket, hogy az ördög testi bélyegét megtapasztalhassák rajtuk. Testük ezeken a pontokon
érzéketlen volt, nem vérzett. Egy-egy szőrtelen hónalj vagy gyanús anyajegy ugyancsak a nem emberi
természet bélyegét mutatta. A tortúra után Kökényné nyelve is megoldódott. Mivel az egyenlőtlen
bírósági párbeszédben ő maradt alul, sorra mártotta be azokat a személyeket, akikkel korábban baráti-
ismerősi kapcsolatban volt. A vádaskodás hullámgyűrűje egyre tovább terjedt, s a város tömlöcei
egykettőre megteltek boszorkányokkal. A tömlöcben lévők vallomásai szerint a szegedi boszorkányok
valóságos katonai szervezetbe tömörültek. Volt kapitányuk, hadnagyuk, strázsamesterük, zászlótartójuk,
dobosuk, trombitásuk. A zászlót az egyik boszorkány dióhéjban őrizte. A dob lóköröm volt, verője
szamárlábszár. A trombitát szamárcsontból vájták. Pluto, egyesek szerint Dromó ördögnek esküdtek fel,
aki jegyet nyomott testüknek egy illetlen részére, meg kellett tagadniuk a keresztény hitet, és nagy
vigasság közepette közösülniük is kellett vele.

Elnevezései és etimológiájuk

A magyar nyelv boszorkányokkal kapcsolatos kifejezései igen gazdagok és változatosak. Írott forrásaink
többek között a Magyarországon tartott boszorkányperek iratai és dokumentációi.

Boszorkány

Catherine Deshayes alias La Voisin, a francia méregkeverő boszorkány, akit 1680-ban elevenen égettek el
a máglyán, 35 társával együtt, másokat pedig gályarabságra vagy száműzetésre ítéltek[1]

A török nyelvek azonos jelentésű baszargan, baszirgan szavából származik, amely az ótörök basz-
(„nyomni”) igető származéka (ez az eredete a magyar „baszni” szónak is).[2][3]

Lükő Gábor (A magyar lélek formái című néprajzi szimbólumtárában) a boszorkány-hiedelmeket a kő-
vagy bronzkori szinten élő népek lélekhitéből és a lélekvándorlás tanából eredezteti. Eszerint a haldokló
ember lelke a halál pillanatában elhagyja a testet, s ezután bizonyos ideig (általában egy szűk vagy bő
hónapig, ami 20-40 napot jelent) köztes állapotban leledzik vagy bolyong a földi világ és a túlvilág között.
Ez idő alatt veszélyt jelent az élőkre, visszajárhat a rokonokhoz, és orrukon-szájukon keresztül a
gyomrukba szállva, betegségeket okozhat (ezt különféle praktikákkal meg lehet próbálni elhárítani). Lükő
szerint eme hiedelem egy még primitívebb, ámde logikusabb hit eltorzult maradványa lehet,
nevezetesen: a lélek a hiedelem eredeti formájában csak nőkre jelentett veszélyt, és a gyomor helyett a
méhbe akart visszakerülni, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy újjászülessen. Mindenesetre a rontást,
betegséget és fájdalmat hozó hazajáró lélek szoros kapcsolatban lehet a boszorkány eredeti alakjával, aki
kezdetben olyan lény volt, aki a babonás hit szerint rátelepszik az alvó ember mellére, s elnevezéséhez
híven megnyomja, szorongatja, és ezzel kínzó álmokat vagy egyenesen betegséget, halált idéz elő.[4] Ez a
jelentés megmaradt a lidérc fogalmában (lidércnyomás). A boszorkány szó játékos, becéző formái a
boszorka és a boszi.

A hiedelemnek különböző változatai vannak a különböző népek között. Előfordul pl., hogy a (gonosz)
lélek ember, pl. elhunyt házastárs képében jár vissza lidércnyomást okozni. A babona ebben az alakjában
a vámpírhiedelmekkel is kapcsolódni látszik.

A bűbájos és az igéző

David Teniers: Boszorkányjelenet

Albrecht Dürer: Négy Boszorkány

A boszorkányok egyik elnevezése a magyar nyelvi tájakon a bűvös-bájos, bű-bájos volt, tevékenykedése
pedig a bűvölés-bájolás. Értelemszerűen e szavak jelentése a gonosszal, a romlottal kapcsolódott össze.
Az érdekesség ebben az esetben a bű és a báj gyökérszavak jelentése, eredete és kapcsolata a
boszorkánnyal. Ezek ugyanis az ótörök báj szóból erednek, ami nem mást jelent, mint „köteléket”,
„szalagot”, „bilincset”. A magyar „báj”, „bájos” szavak jelentéséből azután az idők folyamán kikopott a
pejoratív jelentés és csupán a „lebilincselő”, „mozdulatlanná tevő” átvitt értelmük maradt meg, a
jelentésben mélyen elbújva. A szó eredeti jelentését legjobban a boszorkány jelentésű bűbájos (vagyis
„igéző”, „rabul ejtő” személy) őrizte meg. Ld. még kötés-oldás rítusa.

Bű szerzet

A bű szóval székely mondásokban találkozhatunk miszerint a "Bűnél is bűvebb" vagy "bű szerzet". Ezek
rondaságot kifejező mondások, ebből tudhatjuk, hogy a bű szó jelentése fertelmes, borzalmas.

Varázsló

A boszorkányokat nevezték még varázslónak, embervesztőnek és ördöngösnek. A varázs szó viszont a

szláv vražtli-ból ered amihez az árt, megigéz, jósol jelentések kapcsolódnak. Értelemszerű, hogy az átvett
jövevényszavak valamit megőriztek eredeti jelentéseikből, hiszen a magyar varázsló tevékenységéhez
ezek a fogalmak kapcsolódnak.

Lidérc

Mivel a boszorkányok egyértelműen hitetlenek, illetve lepaktáltak a gonosszal használták rájuk a hamis
hitű, kanca hitű, illetve lüdérces kifejezést is. A lüdérc, lúdvérc vagy ismertebb nevén a lidérc a magyar
népi hiedelemvilág egyik igen érdekes tagja, egyfajta "nyomó" démon. Innen ered a lidércnyomás
kifejezésünk is. A népi babona egy másfajta nyomó démont is ismert, ez volt a mora/nora démon (lásd
még: vámpír).

Tudákos

Hívták a boszorkányokat tudálékosnak, tudományosnak is. Nyilván ördögtől kapott gonosz tudásukra
utalva ezzel.

Hatalma és képességei eredete

Az igézés

A boszorkányos rontásra használt egyik leggyakoribb kifejezés az igézés volt. Ez az ige a krisztusi ige
ördögi ellentéte mellyel az egyszerű népnek ártani lehet. Az igével, azaz szóval járó hatalom azonban
ősibb mint a kereszténység, nemcsoda, hogy Isten szóval teremtette a világot és az ősi népeknél a
kimondott szónak hihetetlen jelentőséget tulajdonítottak. A szó a lélekből ered és annak ereje van. Épp
ezért nem véletlenül beszélünk igéző szempárról, hiszen a szem a lélek tükre és a boszorkányok egyik
legveszélyesebb fegyverének éppen rossz, rontó szemüket tartották. Több boszorkányperes forrásból
tudjuk, hogy a boszorkánysággal megvádoltnak hátat kellett fordítania a bíróságnak nehogy szemmel
verje őket.

A ráolvasás

Az igézés ellentéte az olvasás vagy ráolvasás volt. A ráolvasással jó dolgokat kívántak egymásnak és az
embereknek mintegy a krisztusi igét ráolvasták a betegre, hogy meggyógyuljon vagy "teleolvasták a
tejesbödönöket." tejjel.

A tétemény

A gonosz boszorkányi tettek másik szava a tétemény, csinálmány ami az ördögi, boszorkányos tétemény
vagy csinálmány jelzős szerkezetekből vált le/alakult ki. Például; "ez a leány nekem megtette" jelentése a;
boszorkányos praktikákkal magába bolondított engem; volt. Székelyföldön a csinálmány volt használatos;
"ördögi csinálmánnyal megtévesztette" vagy "egy öreg asszony csinált meg neki, hogy gyermeke ne
legyen."