És akkor beleharaptam...

(FRIGYES)

Üldögélek az Idea lépcsőin és éppen a mai madárszar adagot próbálom lepucolni magamról.
Azt mondják, szerencsét hoz, de én ezt a saját bőrömön még nem tapasztaltam. Amióta az
eszemet tudom, anyám mindig elitta az összes pénzt a háztól, miközben mi a bátyámmal a
lakásban próbáltunk rendet tartani. Mikor mosolyogva jött haza anyám, a bátyámmal már tudtuk,
hogy ez nem lesz egy könnyű este. Belegondolva, jobb itt ülni az Idea lépcsőjén, mint otthon a
bepiált anyámat ápolgatni. Valahogy könnyebb, amióta meghalt.
Sosem tudtam iskolába járni. Kijártam a kötelező általánost, de anyám nem engedte, hogy
tovább menjek, pedig színötös volt a bizonyítványom. Azt akarta, hogy munkába álljak, hogy
még több piát tudjon venni és rendezni tudja az adósságait. De sehova sem vettek fel.
Így hát anya halála után az utcára kerültem. Ezt a kis kartondobozt itt előttem is a boltos adta,
hogy a járókelőknek legyen mibe beledobni az aprót, ha megszánnának a kinézetem miatt. Egy
szakadt, nagy ballonkabáton ülök, a hajam és a szakállam őszes és kócos. Szakadt kockás ing és
egy kikopott retró stílusú farmernadrág van rajtam. Tegnap mosakodtam a kék Zsolnay-
szökőkútban éjszaka, mikor senki sem látott.
Délután három óra felé jár az idő, mindenki most indul haza a munkából. A hasam hangosan
kordult egyet, mert tegnap óta egy falatot sem ettem. Rátettem a kezem, mintha egy baba lenne,
és próbáltam csitítgatni, hogy ne korogjon olyan hangosan. Nem akartam, hogy meghallja valaki.
Nem szeretem ha sajnálnak. Annyira kellemetlen itt ülni és várni, hogy valaki egy kis pénzt
dobjon a dobozkámba. Jobban szeretem, ha csak beledobják, és csak mennek tovább faképpel.
Annyira fáj a szívem ha egy szánakozó tekintettel találom szembe magam. Csak arra tudok
gondolni egy-egy ilyen tekintet láttán, hogy semmire sem vagyok képes. Hogy képtelen vagyok
munkába állni és stabilan megalapozni azt a kis hátralevő jövőmet, ami még maradt.
Elbóbiskoltam egy kicsit a napsütésben, eluntam magam a sok járókelőt nézve, gondolkodva
a bajukon. Az egyiknek a gyermeke lázas, a másiknak a felesége félrelépett, a harmadik épp
rosszul lett a hirtelen jött melegtől. A mentők vitték el. Egy elcsípett mondat, egy meghallott
telefonbeszélgetés. Ehhez képest nekem semmi bajom. Csak azon kell gondolkozzak, hogy
mikor tudok újra enni. De nekem nincs gyerekem, aki lázas tudna lenni, nincs feleségem aki
félreléphetne. És a hirtelen melegtől sem leszek rosszul. Már hozzászoktam.
Arra kaptam fel a fejem, hogy a dobozomba csörgőst dobtak. Hálával telt szemeimmel
követtem az elsétáló fiatal srácot. Ő visszapillantott és rám mosolygott. Mintha csak azt mondta
volna ,,Szép napot!”. Evvel a kis mosollyal bearanyozta a napom. Mikor belepillantottam a
dobozba, észrevettem, hogy több 10-20 dináros is összegyűlt csörgősben, de mégis ez volt az,
amit meghallottam. Gyorsan összeszámoltam fejben, hogy mennyi pénz jött össze, majd az út
túloldalán álló pékségbe vettem az irányt. Bementem, de a nő ellenszenvesen nézett rám, és
gúnyosan odaszólt.
– Tessék, mit szeretne? – kérdezte az eladó.
– Csak egy kiflit kérek. – mondtam halkan, kicsit vágyakozva.
 – Uram, nem azt kérdeztem, hogy mit kér, hanem hogy mit szeretne? – mondta megint egy
kicsit bunkón. Szerinte nem vet jó fényt az üzletre, hogy ide járok be, de mindig
kiszolgált, mert ez volt a dolga.
– Uram, ma szeretném én állni az ebédjét, válasszon bármit, ami az üzletben van, és kérjen
belőle annyit, amennyit szeretne. – szólt oda hozzám az előbb látott fiatal srác.
Mosolygott. Felállt az asztaltól, és odajött hozzám. – Csak bátran, én fizetem. – bátorított.
Elmosolyodtam, és csillogó szemekkel néztem rá a srácra.
– Té... tényleg? – hebegtem egy kicsit zavaromban. A számban összefutott a nyál.
– Igen, hát persze. – mondta bátorítóan és mosolyogva.
– Akkor kaphatnék egy túróspróját? – szerénykedtem, mire a fiú így szólt az eladóhoz.
– Kérnék szépen két húsos burekot és mellé két joghurtot. – mondta az eladónak, majd
felém fordult. – És itt szeretnénk elfogyasztani az úrral.
– Nem, nem nem. Ha nem bánja, akkor én odakinn szeretném megenni. – hadartam a
srácnak. – Jobban esik kinn a friss levegőn. – mondtam, de közben mindig is arra
vágytam, hogy leülhessek elfogyasztani a vett ételt egy pékségben.
– Csak nyugodtan uram, itt is jó a levegő. Leülünk és megesszük idebenn. – mondta a srác
és invitált az asztal felé, ahol eddig ült.
Én szót fogadtam és leültem a sráccal szemben. Pár perc múlva az eladóhölgy kihozta a
burekokat a joghurtokkal és lerakta az előttünk lévő asztalra. Jó étvágyat kívánt és visszament a
konyhába.
– Mondja, hogy hívják? – kérdezte tőlem a fiatal srác. Én csak a burekot és joghurtot
bámultam és összeszaladt a nyál a számban. A fiú kérdésére kaptam fel a fejem.
– Frigyes... Ignác Frigyes. – válaszoltam kicsit megilletődve.
– Nagyon jó név. Ne érezze magát kellemtlenül, nyugodtan egyen. Hogyan került erre a
sorsra, ha szabad kérdeznem? – tette fel a kérdést kedvesen a fiatalember.
– Tudja, az anyám mindig is alkoholista volt. Elitta az összes pénzt a házból. Mikor
meghalt, mintha mindent elveszítettem volna, pedig utáltam azért, amit velünk tett. A
bátyám pár éve halt meg tüdőgyulladásban. Ő is hajléktalan volt. Egyedül maradtam. És
nagyon hálás vagyok, amiért meghívott. Isten fizesse meg sokszorosan! – hálálkodtam.
És akkor beleharaptam a burekba. Az íze, mint egy bomba robbant szét a számban. Soha nem
éreztem még ennek a mennyei csodának az ízét. Mindketten gyorsan végeztünk az evéssel.
– Mondja. Használt maga bármikor is alkoholt? – kérdezte.
– Nem! Soha! – tiltakoztam hevesen. – Megutáltam anyám miatt. Soha többet látni sem
akarom.
– Rendben. És mennyire szeretne munkába állni? – erre a kérdésre felcsillant a szemem.
– Nagyon! NAGYON! – mutattam ki hatalmas érdeklődésemet fejet bólogatva. – Bármit
megcsinálok! Nagyon ügyes és alapos tudok lenni. – hadartam, és nagyon izgatott lettem
a lehetőség hallatán.
 – Oké. Holnap várjuk apámmal a Teleki Sándor gróf utca 22.-es házszám alatti épületbe.
Az apám cégében tudna munkát kapni egyelőre takarítóként, de később, ha felfedezzük a
képességeit, lehet magasabb pozíciót is kaphat.
– Rendben. Nagyon nagyon szépen köszönöm. – hadartam, és indultam ki a pékségből
nagy vidáman, hogy helyrehozzam magam. – Most sietnem kell, hogy rendbe hozzam
magam. Még egyszer nagyon szépen köszönöm és nagyon nagyon hálás vagyok
mindenért! – hadartam, és már nyitottam az ajtótó – Mindenféleképp ott leszek holnap.
Kiléptem a pékség ajtaján és megindultam gyors léptekkel az út túloldalára, hogy
összeszedjem azt a kis holmimat és valamelyik nyilvános WC-ben rendbe szedjem magam.
Ráléptem az úttestre, szinte szaladtam, mire erős fékcsikorgást és dudálást hallottam. Oldalra
tekintettem és a két fényszóró vakított el. Ösztönösen becsuktam a szemem, és mikor újra
kinyitottam Szent Péterrel találtam szembe magam.
Másnap lemaradtam az állásinterjúról.