N AT-MESÉK

VO 12 vonat
os mese
hónapról
hónapra
 N AT-MESÉK
VO
Írta: Hum Krisztina
Rajzolta: Biró Tamás

Megjelent a Vasutas Magazin mellékleteként, 2021. december

MÁV Zrt. – MÁV-START Zrt. (2021, Budapest)
Minden jog fenntartva! www.mavcsoport.hu
 Hogyan lett a kis fenyofa a barátom?
T űtűűűű, tűtűűűű!
– Vonat érkezik, tessék vigyázni!
– karácsony óta csak ezzel a csodaszép favonattal
játszom. A piros mozdony négy színes kocsit húz,
pörögnek-forognak a kerekek!
– A második vágányon tolatást végeznek!
– tudattam az utasaimmal, majd hátramenetbe
kapcsoltam. Ekkor hallottam meg először
a sóhajtásokat.
El se tudtam képzelni, hogy honnan, merről jönnek.
– Hajjaj, hajajajajj! – hallottam
újra a szomorú hangokat.
Hát ennek a fele se tréfa! Itt valakinek nagy bánata van,
ha egyre csak sóhajtozik! De ki lehet az? Mi lehet az?
Először a szobában néztem körül.
Bekukucskáltam a fiókokba,
a szekrénybe, sőt, még az ágy alá is benéztem,
de senkit sem találtam, aki szomorúan sóhajtozott
volna… Hát, ha a szobában nincs, akkor szaladjunk ki az udvarra!
3 4
JANUÁR
Csizma, kabát, sapka, sál és már
futottam is, mert nagyon kíváncsi voltam arra,
hogy ki az, aki szomorú egy ilyen nagyszerű napon?
– Hahhhhjajj!
– hallottam újra a hangot. Körülnéztem a hintánál
és a tavaszra váró homokozónál is, de sehol sem
láttam a sóhajtozót. Ekkor a kert felé indultam.
Ilyenkor télen alszik a kert is, nyári ruhájukat
levetve a virágok és a bokrok szunnyadnak
a hótakaró alatt, és arra várnak, hogy a tavaszi
napsugár felébressze őket.
Azonban van valaki a kertben,
aki télen sem alszik, hiszen gyönyörű,
zöld bundáját ilyenkor sem veszi le.
A kis fenyőfát az apukám ültette a kertünkbe még
a múlt karácsony előtt. Azt mondta, majd meglátom,
hogyan lesz évről évre egyre szebb és terebélyesebb,
egyre nagyobb és méltóságteljesebb. De most még
csak kicsike volt, alig nagyobb nálam, és éppen
belekezdett egy újabb szomorú sóhajtásba.

– Ó jajjj, hajjajajj!
– mondta, és zöld tűlevelei alól bánatosan
pillantott rám.
– Miért szomorkodsz ezen a szép napon?
– kérdeztem tőle.
– Nem vagyok én koszorú, de mégis-mégis
szomorú! – mondta a fenyőfácska,
majd így folytatta:
– Elmúlt a karácsony gyönyörű ünnepe!
Minden társamat, akit bevittek a meleg
lakásba, csodálatosan feldíszítették,
csillogó gömböket és édes szaloncukrokat
aggattak rájuk, és nagy halom ajándékkal
pakolták körül őket! Ó, hogy vártam,
hogy én is kapjak a fényes díszekből…!
– azzal belekezdett egy újabb szomorú
sóhajtásba.
– Hát ezért sóhajtozol?
– kérdeztem tőle nevetve.
– Ezért ne szomorkodj!
5 6
JANUÁR
Hamarosan itt a tavasz, kivirul a kert, és
innen pont odalátsz a homokozóra, ahol
nyáron majd pompás homokvárakat fogok
építeni. De tudod mit? Hozok neked
valamit! – azzal beszaladtam a házba.
A szobámba érve a zsebembe gyűrtem
az összes szaloncukrot, ami még
karácsonyról megmaradt, felkaptam
a legkedvesebb játékomat, és amilyen
gyorsan csak tudtam, siettem vissza
a fenyőfácskához.
A szép zöld ágaira ráaggattam a csillogó
papírba burkolt szaloncukrokat, a tövébe
pedig letettem a legkedvesebb játékomat,
egy igazi ajándékot, a piros mozdonyt a
négy színes kocsival, az én kedves
favonatomat.
Ezután nagyon jó barátok lettünk,
és soha többet nem hallottam sóhajtozni.
 Februári vonatnézo
A vasútállomás nagyon izgalmas hely!
Gyakran előfordul, hogy a Nagyapám így szól
hozzám nevetve:
– No, kit vigyek ma magammal mozdonynézőbe?
– Hát ki mást, mint engem!
Így történt ez ma reggel is. A lekvároskenyeremet
majszoltam éppen, amikor Nagyapa feltette
a kérdést.
– Hujujuj! Engem! Engem! – kiáltottam vidáman
és még tapsoltam is hozzá a lekvártól maszatos
kezeimmel. Ez egy különleges nap lesz!
Kint még hűvös volt az idő, ezért meleg
kabátba bújtunk, amely fölé a nyakamba
akasztottam a vonatindító sípomat.
E nélkül lehetetlen mozdonynézőbe menni!
A vasútállomás egy jó nagy sétányira van tőlünk.
Itt pihennek, innen indulnak, és ide érkeznek
az igazi vonatok.
Mindig nagy a sürgés-forgás, sok ember érkezik
meg, vagy éppen nagy csomagokkal száll fel a vonatra,
7 8
FEBRUÁR
hogy messzi tájakra utazzon. A sötétkék egyenruhás
vasutas nénik és bácsik, amikor meglátnak
engem Nagyapával, mindig ránk mosolyognak
és így szólnak hozzám:
– Aztán ügyesen fújd azt a sípot!
A kedvenc mozdonyom jókedvűen fütyörészett,
amikor odaértünk.
– Jó reggelt! – köszöntöttem.
– Hogy vagy ma ezen a különleges napon?
– kérdeztem tőle.
– Hmmm, igazad van, a mai egy igazán
különleges nap, mert meglátogattál!
– válaszolta.
Hamarosan elindulok, és elviszem az embereket
innen a vasútállomásról.
– Hová viszed őket? – érdeklődtem.
A mozdony így válaszolt:

– Tudod, mindenki utazik valahová.
Kirándulnak, megnéznek egy szép
tájat, vagy dolgozni mennek a
felnőttek, vagy a gyerekekkel
meglátogatják azokat, akik messze
laknak tőlük. Felszállnak a vonatra,
felpakolják a csomagokat,
és szép kényelmesen elutaznak
egy másik vasútállomásra,
én elviszem őket hegyen-völgyön át.
Érted? – Értem – válaszoltam – már én is
vonatoztam! Voltunk állatkertben, voltunk
strandolni a nyáron, és Nagyapa is vonattal
jött hozzánk, és mi is vonattal megyünk
meglátogatni őt és a Nagymamát!
– Kérjük, szálljanak fel! A vonat azonnal indul!
– szólt a hangosbemondóból.
9 10
FEBRUÁR
Szorosan fogtam Nagyapa kezét, miközben
azt figyeltük, ahogy az emberek felszállnak,
és a vasutas nénik és bácsik ellenőrzik,
hogy minden rendben van-e.
Úgy látom, minden rendben, indulhatsz!
– kiáltottam a kedvenc mozdonyomnak.
– Akkor fújd meg a vonatindító sípot!
De jó hangosan ám! – mondta nekem,
és én jó erősen belefújtam a sípomba.
Mindenki meghallotta! Indulhat a vonat!
– Jó utat! Jó utat! – kiáltottam a vonat után
– várlak vissza!
Jövök majd! – mondta a kedvenc mozdonyom,
és búcsúzóul még vidáman kacsintott egyet.
 A tavasz hírnökei az óvodában
Nagyon izgalmas dolog, hogy amint múlik
a hideg tél és kisüt a nap, az apró kis növények
kibújnak a földből, és kis virágfejecskéikkel
nyújtózkodnak a napsugarak után.
– Gyerekek! Ki tudja megmondani,
hogy melyik virágot nevezzük
a tavasz hírnökének?
– kérdezte Piroska óvó néni.
– De mi az a hírnök?
– kérdezték a gyerekek.
– A hírnök azt jelenti, hogy egy fontos hírt hoz
nekünk, amelyre biztosan oda kell figyelnünk.
No, mit gondoltok?
Melyik az a virág, amelyik a legelsők között
jelenik meg a kertekben? Segítek picit…
apró hófehér szirmok, olyan aprók,
11
MÁRCIUS
hogy először észre sem veszed. Zöld ruhácskájában
az olvadó hó alól integet, és nagyon jó hírt hoz.
Mint egy apró postás, fehér kalapban.
Itt a tavasz! Itt a tavasz!
Kitaláljátok, melyik virágról van szó?
– Én tudom! Én tudom!
– kiáltottam.
– Hiszen nálunk is kinyílott már, éppen tegnap
találkoztunk vele a kertünkben,
amikor Anyukámnak segítettem a járdát lesöpörni.
Ez a virág a hóvirág.
– Úgy van, bizony, a hóvirág! Itt is kibújtak a kis
fehér virágfejek a hó alól, az óvoda udvarán,
és éppen minket hívogatnak.
– szólt Piroska óvó néni.
– Mit gondoltok, kimegyünk megnézni őket?
12

– Igen! Menjünk ki a kertbe és köszöntsük
a hóvirágokat! Akár énekelhetünk is nekik,
vagy egy mondókát is elmondhatunk.
Ahogy kiértünk, már messziről láttuk virítani,
majdnem pont az óvoda udvarának közepén
mosolyogtak a gyerekekre a fehér virágfejecskék
Körülálltuk, néztük őket, ahogy integetnek felénk,
és közben mi is visszamosolyogtunk rájuk.
– Aki kitalálta, hogy melyik virág a tavasz hírnöke,
kiválaszthat egy mondókát, amit most közösen
elmondunk a hóvirágoknak – mondta
Piroska óvó néni.
– Melyik mondóka legyen az?
– kérdezte tőlem.
13
MÁRCIUS
Hű, hát annyi, de annyi remek versikét tudtam
már, mindkét kezem összes ujja kellett hozzá,
hogy meg tudjam számolni őket! De van egy
közöttük, ami igazán kedves nekem. Biztos
voltam benne, hogy a hóvirágok örülni fognak
majd a mondókának, amit az óvodás gyerekek
a köszöntésükre fognak elmondani.
Egymás mögé állva összekapaszkodtunk, Megy a vonat, zakatol, én vagyok
és vonatozva körbe-körbe jártuk a pici fehér a vasutas, te meg legyél az utas!
virágokat, miközben a kedvenc mondókámat Megy a vonat zakatol, én vagyok
mondtuk újra és újra: a vasutas, te meg legyél az utas!
14
 Az erdei kisvonat titka
Mindenki tudja, hogy az erdőben, az erdő
sűrűjében igazából egy kisvonat viszi az
állatokat erre meg arra, ide és oda, ahová
éppen menni szeretnének. Persze ezt nem
láthatják az emberek, a legnagyobb titokban
megy a vonatozás az erdei ösvényeken.
Mindezt nekem Nagyapa mesélte el
legutóbbi erdei kirándulásunk alkalmával.
Nagyon szeretem az erdőt, nálunk, a mi
utcánk legvégén is van egy. Igazából picike
erdő, valójában csak egy erdőcske.
15
De Nagyapa azt mondta, minden
erdőben kisvonat viszi az állatokat
erre meg arra, ide és oda… hiszen
tudjátok.
Ma gondoltam egy nagyot!
Megkeresem én azt az erdei
kisvonatot! Akármennyire titkos,
ÁPRILIS
hiába nem láthatják az emberek,
nekem egészen biztosan
megmutatja majd magát!
Kisétáltunk hát Nagyapával az erdőbe
(igazából csak erdőcske), és ott hamar megtaláltam
azt a fát, amelyik lelógó nagy és hosszú ágára már
múlt tavasszal is fel tudtam mászni. Ahogyan láttam,
a fa is nagyobb lett, és én is nőttem egy kicsit.
Jól megkapaszkodtam hát, lendültem
egy nagyot és felültem a fa ágára, amelyet
úgy éreztem, egyenesen nekem nyújtott oda.
Még szép zöld leveleket is növesztett
az ágra, így el tudtam bújni mögéjük.
Csak ültem és ültem ott, lógattam a lábamat,
és vártam az erdei kisvonatot. Amikor már
majdnem elveszett az összes türelmem,
egyszer csak hopp és hopp! Egy barna színű
nyuszi ugrott ki a szomszédos bokrok mögül,
16

és letelepedett éppen az alá a fa alá,
aminek alsó ágán várakoztam.
– Szia!
Te is a kisvonatra vársz?
– nézett fel rám Barna Nyuszi.
– Éééén?
Hát te látsz engem?
– Akkor mégsem bújtam el olyan jól itt a fán!
– mondtam neki.
– Hahaha! Elbújni!
– kacagott nagyot a nyuszi.
– Abban a piros nadrágban téged aztán
messziről észre lehet venni!
De nézz meg engem!
Én szinte láthatatlan vagyok itt az erdőben
a barna bundámmal, könnyedén el tudok
rejtőzni. De különben éppen a kisvonat
megállóhelyén üldögélsz annak a fának
a legalsó ágán… Ugyanis ez a fa éppen
a kisvonat egyik legfontosabb megállóhelye.
17
ÁPRILIS
És nézd csak!
– nézett a karórájára Barna Nyuszi.
– Tizenkettő óra nulla nulla perc, én már
látom is a kisvonatot.
Erősen figyeltem, néztem-néztem az ágak,
bokrok közé, amerre Barna Nyuszi mutatott.
Füleltem is hozzá, hátha hallok valamit. Aztán
egyszerre mintha a semmiből tűnt volna elő,
ott termett a kisvonat. Egy teljes süncsalád,
három béka és két erdei rigó utazott rajta.
– Na, nem szállsz be?
– kérdezte Barna Nyuszi, aki már helyet is
foglalt a sünök mellett.
– Nekem most szaladnom kell, mert elkészült
otthon az ebéd, de legközelebb biztosan
én is veletek utazom.
– mondtam sietve, mert már hallottam Nagyapa
hívó szavát.
Már én is tudom, hogy hol van a titkos erdei
kisvonat megállóhelye.
18
 Mit rajzoltam Anyukámnak?
A rajzolásban az a legjobb, hogy bármit
lerajzolhatok, ami a fejemben van. Rajzolhatok
lila sárkányt, kedves zöld kiskutyát, héttornyú
királyi várat, tengeri csatahajót és kukásautót,
óriási szarvasbogarat, várost égig érő házakkal,
bicikliző egeret, krumpliorrú bohócot, hozzá
cirkuszt, óriáskereket, fák felett a kék eget,
kengurut és pillangót – és rajzolhatok
mindenféle vonatot.
Rajzolni jó!
Azt mondta az Apukám, és az óvodában Piroska
óvó néni, hogy ebben a hónapban az édesanyákat
ünnepeljük. Anyák napjára kinyílnak a virágok és
még szebben dalolnak a madarak.
Nosza, rajta! Készítek egy ajándékot az Anyukámnak!
19
MÁJUS
A legjobb az lesz, ha ügyesen ideülök az asztalhoz,
és sorban kipakolom az összes színes ceruzámat.
Kell egy nagy, fehér rajzlap is, amit telerajzolhatok
mindenfélével.
A színes ceruzáim gyönyörűen sorakoztak előttem
az asztalon, a szivárvány összes színében.
Ahogy néztem, néztem őket, hogy a fehér rajzlap
mellett hogyan sorakoznak, egyszer csak megbillent
a Piros, két lábra állt, megköszörülte a torkát, majd
így szólt hozzám:
– No, sokáig fogsz még gondolkodni, hogy
mit is rajzolj?
Én, mint az összes színesceruzák szószólója
kérdezem ezt tőled!
– és még toppantott is hozzá kedvesen
a kis lábacskájával az asztalon.
20

– Szószóló? Hát az meg micsoda?
– kérdeztem tőle.
– A szószóló az, aki a többiek nevében beszél.
És most minden színes ceruza arra vár,
hogy nekifogj a nagy rajzolásnak!
– válaszolt Piros.
Ekkor észrevettem, hogy a többiek is elkezdtek
mozgolódni az asztalon. A Zöld erre fordult,
a Kék arra billent, a Narancssárga pedig
egyenesen odatoppant Piros mellé.
A Barna szintén odaállt, a Sárga izgett-mozgott,
a Lila nyújtózkodott, a Barna fejen állt, a Szürke
pedig belekarolt Pirosba, és együtt figyelték,
hogy mit is válaszolok.
– Anyukámnak fogok rajzolni egy szépet!
Anyák napján ezzel fogom köszönteni őt.
És már tudom is, hogy mit rajzolok neki!
– azzal találomra a kezembe vettem az egyik
ceruzát, és nekifogtam a rajzolásnak.
21
MÁJUS
A színes ceruzák ennek nagyon megörültek,
izgatottan tolongani kezdtek, hogy mielőbb
sorra kerüljenek.
Szükség is volt minden színre!
Egész délelőtt rajzoltam, a nagy, fehér rajzlap
csak úgy ragyogott a mindenféle színtől,
mire elkészültem. És tudjátok mit rajzoltam?
Egy vonatot! Egy piros mozdonyt és mögötte
sok-sok kocsit, egy zöldet, egy kéket,
egy narancssárgát, egy barnát, egy sárgát,
egy lilát és egy szürkét a kacskaringós sínekre.
Csodaszép lett, ennek Anyukám biztosan
örülni fog!
Ti is tudtok ilyen vonatot rajzolni?
22
 Hogyan segítettem a kisvakondnak? JÚNIUS

A kisvakond a földkupac tetejéről figyelte, Eltelt pár pillanat. Ekkor megláttam a feje búbját,
ahogyan hintázok. Nem szólt semmit, csak vaksi majd orra hegyén a sárga keretes szemüveget is,
szemével egy szemüvegen keresztül nézett engem. ahogyan a kisvakond kidugta a fejét.

Éppen ebéd után voltunk, és én az összes főzeléket – Itt vagyok, hoppsza-hopp!

megettem. A kertben hintáztam, előre és hátra – mondta, de egyáltalán nem úgy tűnt,
löktem magam a lábaimmal, miközben azért erősen mintha hoppsza-hoppot ugrált volna.
kapaszkodtam is. Sőt, inkább gondterheltnek látszott.

A hinta szállt, repült velem. Már majdnem elértem – Mit csinálsz a föld alatt?
a bodor felhők alját, amikor észrevettem, hogy egy – kérdeztem tőle.
újabb földkupac nőtt a kertünkben Anyukám virágai
között. Lelassítottam, majd megállítottam a hintát, Egészségesen tartom a termőtalajt és a földet,
és ügyesen leszálltam róla. megeszek mindent, ami árthat a növények
földalatti részeinek
Odaballagtam a földkupachoz, – válaszolta.
és mellé guggoltam.
– A gyökereknek?
– Hahó! – kérdeztem.
Láttam, hogy az előbb is engem néztél!
Tudom ám, hogy a föld alatt laksz! Gyere elő!
– szóltam.

23 24

– Igen, igen! Okos vagy!
– helyeselt a sárga szemüveges kisvakond.
– Csakhogy most adódott egy kis gond.
Tudod, a legfőbb útvonalam a kertben
a margarétáktól a rózsákig tart.
És a Vakondok Nagy Szabálykönyve kimondja,
hogy a két virág között egyszer ki kell dugni
a fejünket a föld alól, és kell egy földkupacot
csinálnunk.
De nem szabad ám, hogy a virágoknak bajuk
essen! És most nézd meg! Pont az útvonal
közepén van az a hatalmas kőszikla!
Tudnál segíteni nekem?
Néztem, néztem, néztem, merre mutatott
a kisvakond. Hát dehogy volt az kőszikla!
Csak épp egy nagyobbacska kő volt, ami útját
állta, hogy feladatát a Vakondok Nagy
Szabálykönyve szerint rendre elvégezze.
25
JÚNIUS
– Hát persze! Ezen tudok segíteni!
– válaszoltam.
– Tudod, hogy a vonatok nemcsak embereket
szállítanak, hanem mindenféle más dolgot is?
Elszállítom onnan azt a követ a vonatommal!
– azzal beszaladtam a házba a kisvonatomért.
Kint a kertben feltettem a nagyobbacska
követ a piros mozdony mögötti kocsira
és elindítottam a vonatot.
– Tehervonat indul, a vonat mellett tessék
vigyázni!
– a margaréták és a rózsák közötti útvonalon
már nem volt több akadály.
A sárga szemüveges kisvakond megköszönte
a segítséget, és tovább folytatta hasznos
munkáját a föld alatt.
26
 Hogyan indultunk nyaralni?
N yár van, nyár van! Nyaralni megyünk!
Ez egészen pontosan azt jelenti, hogy ott,
ahova megyünk, Apukámnak és Anyukámnak nem
kell dolgoznia, és a nővéremnek, Julcsinak sem kell
az iskolára gondolnia. Strandolunk,
labdázunk, játszunk, kirándulunk majd minden nap.
– És meddig maradunk ott?
– kérdeztem az Apukámtól.
– Addig maradunk ott, amíg vissza nem jövünk
– felelte mosolyogva.
– Hű, az akkor jó hosszú idő lehet!
Persze, ott lenni is nagyon jó, de odamenni
és visszajönni is nagyon jó, hiszen vonattal
utazunk. Otthon mindenki sürgölődött,
27
JÚLIUS
készülődött és csomagolt a nyaralásra. A legfonto-
sabb dolgokat én is bepakoltam a hátizsákomba.
Magammal viszem a nyaralásra a kisvonatomat
a piros kismozdonnyal, a rajzomat a vasútállomásról,
amit zsírkrétával rajzoltam, ezeken kívül még 3 dínót,
a búvárszemüvegemet, a felfújható labdát, az
alvós macimat, a színes ceruzáimat, a legújabb
állatos képeskönyvemet, és persze a vonatindító
sípomat, hátha szükség lesz rá. Útra készen álltam!
A vonatállomáson nagyon sok ember volt, nagy
táskákkal jöttek mentek, vagy egy helyben álltak és
vártak valakire. Láttam egy aranyos fehér kiskutyát
is piros nyakörvvel, egy bácsival figyelték az érkező
vonatokat. Egy másik bácsi, akin kék szalmakalap
volt, újságot olvasott a padon ülve.
28

Mások siettek, majd megálltak, és felnéztek
az órára vagy a nagy táblákat figyelték,
hogy mit írtak ki rájuk, mikor mennek,
és mikor érkeznek a vonatok.
Az Apukám megvette a jegyeket,
és ellenőrizte, hogy biztosan jó
vonatra szállunk-e.
Meghallgattuk a hangosbemondó hangját,
köszöntünk a vasutas néniknek és bácsiknak,
és ügyesen vonatra szálltunk a csomagjainkkal.
Julcsival az ablak mellé ültünk és néztük,
ahogyan induláskor integetnek egymásnak
az emberek, és mi is integettünk mindenkinek,
aki a vasútállomáson maradt.
A vonatút végig nagyon izgalmas volt.
Láttunk mindenféle dolgot, ahogy
29
JÚLIUS
haladt a vonat, mezőt, fákat, házakat, másik
vasútállomásokat, embereket, és még egy
alagúton is átmentünk.
Az út során egyszer jött a néni, aki a piros
fénnyel ellenőrizte a jegyeket.
Mondtam neki, hogy nyaralni megyünk.
– Akkor nagyon jó pihenést kívánok!
– válaszolta kedvesen.
– Nem pihenni megyünk, hanem strandolni,
labdázni, játszani, kirándulni!
– válaszoltam, de a felnőttek ezen
csak mosolyogtak.
Ez egy igazán nagyszerű nyaralás lesz!
30
 Mi történik a kamrapolcon?
A nagyiéknál az a jó, hogy rengeteg érdekes
dolog van, ami nálunk a városban nincs.
Itt lehet szaladgálni nagy réteken és vannak nagy
erdők is égig érő fákkal, vannak mindenféle állatok,
kiskecskék, kacsák, libák, pulykák, tyúkok és
a kakas. Látni őzeket, gólyát és mezei nyulat.
Az eresz alatt fecskék laknak, figyelhetem,
hogy egy nagy kövér pók hogyan szövi a hálóját,
és Morzsi kutya és Cila cica is a jó barátaim.
A kertben piros paradicsom terem, zöld spenót
és nagy sárga paprikák, borsó és bab tekeredik
a karókra, kanyarognak az uborka indái, és sárgarépa
is van, amit már én is ki tudok húzni a földből.
– És ezeket a gyümölcsfákat itt, még akkor ültettem,
amikor az Apukád volt akkora, mint most te.
– mondta Nagyapa.
31
USZTUS
AUG
– Látod, milyen nagyra nőttek? Ezeket a szép
érett barackokat most leszedjük, és bevisszük
Nagymamának a konyhába. Olyan csodadolgot
tesz velük, hogy még télen is ehetjük majd őket!
– folytatta mosolyogva.
Kaptam egy kosárkát, amibe a földre lehullott
édes barackokat szedtem össze. Azaz inkább kettőt
a kosárba, egyet a hasamba az édes gyümölcsből.
Közben Nagyapa a fáról szedte, amit elért, aztán
a létrára is felmászott, hogy a magasabb ágakon
lévő barackot is leszedhesse. Igazán ügyesek
voltunk, hamar megteltek a kosarak.
A konyhában nagy volt a sürgés-forgás!
Sok-sok csillogóan tiszta befőttesüveg sorakozott
a konyhapulton végig. A nővérem, Julcsi
segített a Nagymamának a nagy csodadologhoz
32

szükséges minden fontos dolgot előkészíteni.
Fűszereket, cukrot, nagy fazekat és egy jó
nagy főzőkanalat is elővettek.
– Micsoda gyönyörű mosolygós barackok!
– mondta Nagymama – és nekilátott
a csodadolognak, amiről Nagyapa beszélt.
– Most ezek a barackok szépen belekerülnek
azokba az üvegekbe!
– Csak egy kis varázslat kell hozzá, és télen
is tudunk majd finom barackot enni!
– folytatta Nagymama, én pedig erősen
figyeltem, hogy le ne maradjak a varázslatról.
33
USZTUS
AUG
Később, miután a barackok már az üvegekben
voltak, bekerültek a kamrába, ahol szépen
egymás mellett sorakoztak a polcon.
– Szeretnénk, hogy sokáig megmaradjanak,
itt a kamrapolcon, télig biztosan elállnak
majd, itt jó helyük van, látod?
– kérdezte Nagymamám.
– Most már látom, milyen varázslatok
történnek a kamrapolcon!
– válaszoltam – azzal feltettem a kedvenc
kisvonatomat is a barackokkal teli üvegek mellé.
Biztos, ami biztos, így télig nem történhet baja
a piros mozdonyos kisvonatomnak.
34
 Julcsi olvasni tanul
J ulcsinak vannak iskoláskönyvei.
Persze, hiszen ő már iskolás. Írni, olvasni, számolni
tanul, tigrisbukfencezni, verset szavalni is tud már,
és még sok fontos dolgot. Az iskoláskönyvei nagyon
érdekesek, tele színes képekkel, amikkel az iskolás
okosságokat lehet megtanulni.
Ez az iskolatáskám, ebben viszem az iskoláskönyveket.
Ez itt a tolltartóm, hegyezőm és radírom is van.
És tornazsákom is, az a tornaórákra kell.
Az uzsonnaszünetben pedig az uzsonnástáskából
veszem elő az uzsonnámat.
– Ez pedig itt az olvasókönyv, látod?
– kérdezte a testvérem.
– Ez az enyém, ide van írva az elejére a nevem,
ez itt a J betű, J, mint Julcsi.
– Hamarosan már mindent le tudok majd írni,
és az ilyen vastag könyveket is el tudom majd olvasni
35
PTEMBER
SZE
– azzal az ujjaival mutatta, hogy milyen vastag
könyvre is gondolt.
– Csak ahhoz az ábécé minden betűjét meg kell még
tanulnom. Tudnom kell kívülről. Az összest.
– mondta, majd az érthetőség kedvéért megismételte:
– Az összeset.
– Hű, az összes betű, az jó sok betű!
Csupa-csupa jel a fehér papíron, kacskaringós,
meg egyenes, hosszú és rövid, és olyan is van,
amin pöttyök ülnek.
Az Apukám azt mondta, hogy nekem még sokat
kell aludnom ahhoz, hogy iskolás legyek. De addig
is Julcsi majd mindennap elmeséli, hogy mi történik
az iskolában.
– Le tudod már írni azt, hogy VONAT?
– kérdeztem tőle.
Elgondolkodott.
36
 PTEMBER
SZE

– Hmmm, tudom már! A vonat-betű ez! – Ez igen! Ügyes vagy!

– és két vonalat húzott a fehér rajzlapra,
ami előtte volt:
V. – Tessék, itt van. V, mint vonat!
Vonat-betű! Vonat-betű!
– ugráltam körbe-körbe örömömben!
– dicsért meg az Anyukám.
Az Apukám a kertben volt, egy nagy kupacba
hordta az elszáradt növényeket, virágokat,
ágakat. Két lemetszett faágat ügyesen
összeillesztettem a földön, mint a konyhában
a fakanalakat.

Ezt azonnal el kell mondanom a szüleimnek! – Nagyszerű! V, mint vonat!

Megvan a vonat-betű! – mondta az Apukám.
– Anyukámat a konyhában találtam
meg, éppen az ebédet készítette. – Igen, már tudom!
– válaszoltam.
– Anya, képzeld!
Julcsi megmutatta a vonat-betűt! – Julcsi megmutatta!
Ő pedig az iskolában tanulta.
Azzal fogtam két fakanalat és én is megmutattam
neki a konyhapulton, mit tanultam. V, mint vonat! Egy fontos betűt már
A két fakanalat szépen összeillesztettem. én is tudok az összes betű közül.

37 38
 Gesztenye Guszti és a többiek
A gesztenyefa a környék legöregebb fája volt.
Amikor arra sétáltunk, mindig köszöntem neki,
ahogyan most is.
– Nahát! A legjobbkor jöttél!
– válaszolta örömmel.
– Már elkezdődött!
Hamarosan olyan nagy lesz itt a kipp-kopp-kopp
kopogás, hogy alig halljuk majd egymást tőle.
Már néhányan kibújtak, nézz csak körül
a koronám alatt!
Gyönyörű, fényes, barna gesztenyék ültek a fűben.
Már levetették a zöld, szúrós kabátkájukat,
és fényesen, ragyogón kacagtak rám.
39
OKTÓBER
Találtam egészen gömbölyűt és kicsit
laposabbat is, és olyat is, amelyik még csak
félig bújt ki a kabátkájából. Ide is szaladtam,
oda is szaladtam a hatalmas öreg gesztenyefa
alatt, és szedegettem a gesztenyéket, alaposan
megtömtem a zsebeimet a kincsekkel.
Aztán egyszerre meghallottam:
kipp-kopp-kopp, kipp-kopp-kopp!
Egyre csak potyogtak a gesztenyék a fa ágairól,
és gurultak erre, és gurultak arra, alig bírtam
szaladni utánuk. Amikor már nem fért több
a zsebembe, elköszöntem a gesztenyefától,
aki vidáman integetett az ágaival utánam.
Hazaérve kipakoltam az összes zsebemet,
és a fénylő, tükörfényes gesztenyéket sorba
rendeztem az asztalomon.
40

Készítünk gesztenyeállatokat és gesztenye-
emberkéket belőlük?
– kérdezte Apukám.
– Hát persze!
– kiáltottam örömmel.
Hamarosan ott sorakozott Gesztenye Guszti
egész családja az asztalomon, mellette lovak,
kutyusok és még egy cica is ott állt gyufaszál
lábakon. Volt közöttük egészen apró és volt
nagy is, volt pocakos és olyan is, amelyiknek
a feje lett picit nagyobbacska. Mind gyönyörű
volt, és vidáman integettek az asztalról felém.
– Szia! Jössz játszani?
– kérdezte Gesztenye Guszti.
– Jössz velünk lovagolni, kutyussal labdázni,
cicát megcirógatni? Jössz velünk bújócskázni
41
OKTÓBER
és szaladgálni a lehullott levelek között,
az avarban? Jössz velünk megsimogatni
az öreg gesztenyefa törzsét?
– Vihetem a kedvenc kisvonatomat is?
– kérdeztem tőle örömmel.
– Már mehetünk is!
Egész délután Gesztenye Gusztival, testvéreivel
és barátaival játszottam. Estére alaposan
elfáradtam a játékban, annyira,
hogy nem kellett kétszer mondani, hogy:
– Fogmosááás!
Ágybabújááás!
Álmomban Gesztenye Guszti és a többiek
a kedvenc kisvonatomon utaztak, amit a kis piros
mozdony húzott. Amikor az öreg gesztenyefához
értek, vidáman integettek neki.
Vagy talán nem is álom volt?
42
 Az öreg mozdony jó tanácsa
Hideg időben, esőben a sárga kis gumicsizmát vastag
zoknival, és a kapucnis esőkabátot kell felvennem, és
akkor semmi baj nem lehet, nem leszek vizes. Így felöltözve
már arra sem kell nagyon odafigyelnem, hogy minden
pocsolyát feltétlenül elkerüljek. Hiszen annyi van belőlük
ilyenkor, és néha egyszerűen muszáj kipróbálni őket.
Odakint csak esett és esett megállíthatatlanul.
Ilyen rossz időben minden kisgyerek bent kuksol
a szobában, én is kifelé bámészkodtam az ablakon.
Az eső csak esett Felhőországból, és én már szinte
láttam, ahogyan az utcákon hömpölyög a sok esővíz,
és óriási papírhajók billegnek a víz tetején, amikor
43
NOVEMBER
Apukám így szólt:
– Én most elmegyek, és megnézem, hogyan javítják
meg a vonatokat. Az a kisgyerek, aki nem akar az
ablakon kibámulni, velem jöhet!
– Juhuhu! Én megyek!
– kiáltottam.
– No, akkor öltözz fel gyorsan, gumicsizma, esőkabát!
– válaszolta.
Nekem se kellett kétszer mondani, hamar indulásra
kész voltam. Kint az utcán erősen fogtam Apukám
kezét, és mindketten jól behúztuk a nyakunkat a
kapucni alatt, sietve szedtük a lábunkat.
44

És bár nem hömpölygött az esővíz a járdán,
és az óriási papírhajók sem közlekedtek még,
sok volt a pocsolya. Az emberek nem sétálgattak,
hanem mindenki sietett valahova, esernyőt
a kezében tartva vagy esőkabátba öltözve.
A műhelybe, ahol a vonatokat javítják, nem
mehet be bárki. Én, hogy most beléphettem
Apukámmal, próbáltam nagyon jól viselkedni.
Mindenkinek illedelmesen köszöntem, és csak
bámultam a vonatokat, mozdonyokat és azokat
az embereket, akik megjavítják őket, ha
megbetegednek.
Már hazafelé indultunk, amikor a műhely
udvarán megláttam az öreg mozdonyt.
Csak állt ott, és zuhogott rá az eső.
– Hozhattam volna neked egy esernyőt!
– mondtam neki.
45
NOVEMBER
– Ó, egy cseppet se aggódj értem!
– válaszolt az öreg mozdony.
Mély hangja erősen és hangosan szólt,
az esőn keresztül is jól hallottam, mit mond.
– Látod, milyen szép tiszta leszek az esővíztől?
Tudod, én azért vagyok itt, mert megszerettek
az emberek, és jó tanácsokat tudok adni
a fiatalabb mozdonyoknak. És egyáltalán
nem árt az eső nekem!
– nevetett.
– Az esővíztől szép csillogó leszek! De ne próbáld
ki otthon! A kisvonatod a piros mozdonnyal azt
hiszem, nem szereti a vizet
– mosolygott rám, és fekete szemeivel
hunyorított hozzá.
Megfogadtam a jótanácsát, és nem raktam
ki az esőbe ázni a kedvenc kisvonatomat.
46
 R
Decemberi ajándék DECEM B E

R eggel, amikor felébredtem, azonnal Ám akkor, ahogy álltam az ablaknál és a Mikulásra gondoltam,
éreztem: odakint valami megváltozott. kívülre, az ablakpárkányra leszállt valami icike-picike hókupac.
Kidörgöltem az álmot a szememből,
felugrottam, és az ablakhoz szaladtam. – Nini, hát ez meg micsoda?
– de ahogy ezt kimondtam, a kicsike
Csodálatos látvány fogadott! Odakint hókupac megrázkódott.
a kertet, a fákat, a verebeket, az utcán Először csak a kis sárga csőre,
az autókat, és még a szomszéd bácsi majd fekete gombszemei,
kalapját is fehér hótakaró borította. végül szürke tollruhája
is előbukkant. – Gyere ki! Beszélnem
– Leesett az első hó! Csőrével bekocogtatott kell veled, de öltözz
– kiáltottam fel izgatottan és az ablakon: fel jó melegen!
orromat az ablaküveghez nyomva, – no, nekem nem kellett
csak bámultam és bámultam kétszer mondani!
a kinti hófehér világot. Gyorsan felöltöztem,
sapkát húztam
– Hoppá! a fejemre, sálat
De hiszen, ha leesett kanyarítottam
az első hó, akkor a nyakamba
hamarosan megérkezik és kiszaladtam
a Mikulás! a kisverébhez.

47 48

– Nagy bajban vagyunk,
és csak te segíthetsz
– kezdte mondókáját a madárka.
– Sebes, a Mikulás vezérrénszarvasa, az idei
próbaszánhúzáson úgy belerúgott a hátsó
patájával egy fényesen ragyogó
csillagba, hogy utána alig bírta a többi
rénszarvas pajtását, a szánt, no és
legfőképpen a Mikulást erről a próbaútról
hazavezetni. Sajnos megsántult.
Most a Mikulás csak rázza, rázza az ősz
szakállát, nagy gondjával-bajával nem
tudja, hová forduljon segítségért!
A vezérrénszarvas nélkül hogy tudjon
a nagy útra elindulni? Bizony a mikulásfalvi
kismanók hiába borogatják, kenegetik,
ápolják Sebes fájó lábát, szilveszterig nem
gyógyul az meg! Minden állat szertefutott
a világban, hogy ezt a szomorú hírt elvigye,
hátha lesz valaki, aki segíteni tud.
Hogyan kapnak így a jó gyerekek
49
R
DECEM B E
ajándékot a csizmájukba a Mikulástól? Nagyon büszke vagyok
– mondta el egy szusszanással a kisveréb. a mozdonyvezető
apukámra!
Törtem a fejem, mitévő lehetnék?
Aztán egyszerre a távolból Ti is hallottátok
meghallottam a vonatkürtöt. a mozdonyfüttyöt?
– Jön az Apukám! – Az én apukám
a mozdonyvezető! Ö vezeti azt
a hatalmas és erős vonatot!
– De hiszen akkor megvan a megoldás!
– kiáltottam a kisverébnek.
– Menj, repülj gyorsan a Mikuláshoz,
és mondd el neki, hogy idén a sok
ajándékát nem rénszarvasszánnal
viszi a gyerekekhez, hanem azzal
a vonattal, amit az apukám vezet!
Így történt, hogy Sebes lábfájása
ellenére, idén mégiscsak eljutott
minden jó gyerekhez a Mikulás.
50