Pünkösdi Teológiai Főiskola

Kornéliusz és közeli ismerőseinek a megtérése. ApCsel 10,1-48

Készítette: Tóth Miklós

Képzés: Teológia MA

Tantárgy: Kommunikációs elméletek

Konzulens: Sitku Tibor

Budapest, 2021. december 19.

 Dolgozatomban Kornéliusz megtérésének az elemzését szeretném bemutatni, amely
részben exegetikai, részben kommunikációelméleti vizsgálatokból épül fel. Az igei idézeteket
az új protestáns fordítású Bibliából vettem (Református Zsinati Iroda Sajtóosztálya, Budapest,
1990), ahol ettől eltérek, utalok rá.
Ez a történet az Újszövetségben, az Apostolok Cselekedeti tizedik fejezetében
olvasható, melynek valóságtartalmáról megoszlanak a vélemények. Vermes Géza szerint
Kornéliusz megtérésének az elbeszélése egy valós alapot nélkülöző elbeszélés, amely azért
került bele az Apostolok Cselekedeteibe, mert így akart az egyház lehetőséget biztosítani a
pogány hátterű megtérők befogadására.1 Martin Hengel álláspontja, hogy az Apostolok
Cselekedetei irodalmi műfaja »történeti monográfia«2, amelyet Lukács sajátos szerkesztői
munkával, csupán Péter és Pál tevékenységére fókuszálva mutatott be. 3 John Stott pedig még
a történések időpontját is meghatározza; az általa közölt időrendi táblázatból kiindulva arra
következtet, hogy Kornéliusz megtérésének ideje 43 vagy 44 előtt röviddel történhetett,
közvetlenül Jakab apostol kivégzése előtt.4
Stott a könyvének bevezetésében a Lukács evangéliuma és az Apostolok Cselekedetei
között fennálló párhuzamokat mutatja be. Szerinte nem véletlen, hogy a keresztény
hagyomány már a kezdetektől egy egységes irodalmi alkotásnak tekintette Lukács írásait.
Mindkét könyv Teofilushoz van címezve, és „ugyanabban az irodalmi görög stílusban
íródott.”5 A szerző felhívja az olvasó figyelmét arra a fontos megállapításra, amely szerint
Lukács az ókori történetírói elvárásoknak megfelelően, hiteles, komoly kutatómunkát végzett,
így megbízható történelmi eseményekről tudósít bennünket. 6 Hasonló véleménye van
Hengelnek is, szerinte Lukács ismert egy olyan történetgyűjteményt, amely csak Péter apostol
személyéhez volt köthető. A szerző úgy gondolja, hogy Lukács ebből az ismeretanyagból
szerkesztette és írta le az elbeszéléseket.7
Stott szerint nem véletlenül került a figyelem rövid időre Péter apostol missziós
munkájára. A kilencedik fejezetben Lukács két dologról tudósít bennünket, először Péter
apostol Éneászt, a nyolc éve lebénult férfit gyógyította meg, majd másodszor egy Tábita nevű
nőt támasztott fel. Péter a tizedik fejezetben találkozott Kornéliusszal és közvetlen
környezetével. A találkozás rendkívüli következményekkel járt, mert Kornéliusz és

1
Vermes, 2013, 112
2
Hengel, 2010, 58
3
Uo., 58
4
Stott, 2012, 15
5
Stott, 2012, 17
6
Stott, 2012, 17-21
7
Hengel, 2010, 138

1
ismerőseinek megtérése a pogányok első megtéréstörténete. Ezt követően Péternek a
jeruzsálemi gyülekezet előtt kellett választ adni a történtekre. Péter hamarosan elfogták és
börtönbe zárták, ahonnan angyali segítséggel szökött meg. Stott megállapítása szerint Lukács
ezekkel a történetekkel szerette volna jelezni az utókornak, hogy a missziós munka
sorozatosan nehézségekbe ütközött, de Péter apostol hatékony eszköze volt a Szentlélek
vezetésének.8
Stott úgy gondolja, hogy Péter zsidó hátterű gondolkodását akarta Isten megváltoztatni
ezzel a találkozással. Ugyanis a kilencedik fejezet végén Péter Joppéban, egy állati bőrökkel
dolgozó tímárnál keresett ideiglenes szállást magának. Ez a magatartás a zsidó rituális
szokásokkal teljesen ellentétesnek mondható. Kornéliusz pedig Cézáreában szolgált
helyőrségi tisztként. Cézárea Júdea tartomány közigazgatási központja volt, amelyet Nagy
Heródes által épített forgalmas kikötőnek köszönhetett. A parancsnok hiába szeretett volna
azonosulni a zsidó tradicionális vallásossággal, származása miatt pogánynak, lenézett
idegennek tartották őt és házanépét.9 A szerző szerint Lukács látta ennek a feszültségnek a
jelentőségét, és ezért közölte kétszer is Kornéliusz megtérésének a történetét. Másodszorra
Péter mondja el az eseményeket a jeruzsálemi gyűlésen. Ezért arra a következtetésre jutott,
hogy a tizedik fejezetben leírt történet egyik legfontosabb kérdése az, hogy tud-e Péter apostol
engedelmeskedni Istennek. Le tudja-e tenni a zsidó származásából fakadó vallási előítéleteket,
és gyűlöletet.10 A tizedik fejezet végén olvasottak alapján úgy gondolom, hogy Péter
engedelmeskedett Istennek és le tudta tenni a pogányok felé érzett ellenszenvet.
Kozma Zsolt szerint az emberi kommunikációnak az a célkitűzése, hogy a
hallgatóságra befolyást gyakoroljon. Az egyházi igehirdetésnek is meghatározott célja van,
ugyanis szeretné elérni a hallgatóság körében, hogy hitre jussanak. 11 Ebből a szempontból is
sikeres volt Péter prédikációja. Az igehirdetés közben a hallgatóság elhitte a Krisztusról szóló
bizonyságtételt, így a Szentlélek betöltötte őket, és elkezdtek nyelveken szólni. Mindenki
meglepődött a történteken, de Péter örömmel levonta a következtetést, amely szerint Isten a
pogányokat is meg akarja menteni a kárhozattól. A pogányok számára is üzenet az
evangélium, és számukra is kegyelem közvetítő erővel bír. (ApCsel 10,44-47)
Kozma úgy gondolja, hogy ennek a folyamatnak az első szakasza a kapcsolatteremtés
létrejöttével valósulhat meg. Az emberi beszéd, amely a leadott jel, és az isteni üzenet között,
ami a jelzett valóság, szoros kapcsolat áll fenn. Ez az érintkezés lehet ábrázoló (képi és

8
Stott, 2012, 198
9
Stott, 2012, 201-202
10
Stott, 2012, 203-204
11
Kozma, 1994, 67

2
fogalmi jelek), egyezményes (megállapodások) és megmagyarázó (mi Isten szándéka)
jellegű.12 A vizsgált történetben mindkét férfinál a Szentlélek a kapcsolatteremtés
kezdeményezője. Az Isten által elindított üzenet és vezetés indította el Péter és Kornéliusz
találkozásának, és az evangélium hirdetésének a lehetőségét.
Kozma szerint az egyházi kommunikációkban speciális kódok jelennek meg, amelyek
csak a közösségen belül érvényesek.13 Véleményem szerint Kornéliusz azért osztott
rendszeresen alamizsnát a szegényének, mert kereste az egyetlen igaz Istent, és azért volt
buzgón imádkozó ember, mert vágyott Isten jelenlétébe. (ApCsel 10,2) Stott szerint a
háromórai időpont az ortodox zsidóknál az imádkozás ideje volt. 14 Ez a tájékoztatás is jelzi
számunkra, hogy Kornéliusz mennyire ismerte a zsidó szokásokat.
Kozma úgy gondolja, hogy a közlési formák jelentős része verbális (beszéd útján
történő közlés) jellegű, ami lehet tájékoztató (informatív), vagy megállapító (egyek vagyunk
valamiben) közlés. Kozma hangsúlyozza írásában, hogy az igehirdetés teljes terjedelmében
informatív jellegű.15 Isten különleges módot keresett a kapcsolatfelvételre, mert látomásban
küldött el egy angyalt, aki érthető emberi nyelven utasította Kornéliuszt, hogy mit kell tennie.
(ApCsel 10,3-6) Stott fontosnak tartja azt a tényt is, hogy az angyal nem beszélt
Kornéliusznak az örömhírről, hanem egy embere bízta, Péterre, aki éppen Joppéban volt. 16
Kornéliusz csak a bizalmi embereinek beszélt erről az eseményekről, sőt olyan testőrt
választott ki az útra, aki szintén hitt Istenben. (ApCsel 10,7-8)
Németh Dávid szerint a gyülekezetekben két jellegzetes kommunikációs forma van
még jelen, az első az imádkozás, amely során az ember szól Istenhez. 17 A történelmi
beszámolóban Péter apostol is imádkozik (ApCsel 10,9), majd egy nem fizikális jelenést lát,
egy sajátos jelrendszert érzékel, ugyanis az égből leereszkedő lepedő és a benne lévő
teremtmények szimbolizálnak valamit, aminek az értelmét Péter nem ismerte. A látomásban
Isten szólt hozzá, hogy olyan dolgot cselekedjen, ami ellenkezik a hitével, olyan állatokat
kellett volna megölnie és megennie (megérintenie), ami a szemében törvényszegés lett volna.
(ApCsel 10,10-14) Isten többször megismételve a mondanivalóját tanította Pétert, megadta a
kód megfejtéséhez a megoldó kulcsot. (ApCsel 10,15-16)
Jogosan tehetjük fel a kérdést; miért volt ilyen erőteljes ez a megnyilvánulás? Az a
véleményem, Isten ismerte Péter habitusát, és tudta, milyen módon érheti el a
12
Kozma, 1994, 67
13
Kozma, 1994, 68
14
Stott, 2012, 203
15
Kozma, 1994, 69
16
Stott, 2012, 203
17
Németh, 2012, 236

3
gondolkodásának a teljes megváltozását, hogy paradigmaváltás menjen végbe az elméjében.
A korábban helyesnek tartott állapotokat, állításokat, és nézeteket kellett felülírnia Isten
beszédének.
Németh véleménye szerint a második kommunikációs forma a gyülekezetekben a
meditatív elcsendesedés, amikor az ember lélekben az egész kommunikáció harmóniába
kerül. Egyfajta befogadás állapota, amikor az ember a lelkét kitárja, és várja az isteni üzenet
megjelenését.18 Péter a történteken gondolkodott és valószínű, hogy hosszabb ideig eltartott
volna az értelmezés. Ezt az időt gyorsította fel Isten időzítése és a Szentlélek vezetése, mert a
Kornéliusz követei addigra odaértek a szállásra és találkozni akartak Péterrel. (ApCsel 10,17-
20) A hírvivők elmondták neki, hogy milyen angyali látomást élt át az uruk, és az utasításnak
megfelelően kérték, hogy menjen el velük Cézáreába. (ApCsel 10,21-23) Péter hittel fogadta
azt, amit a követek mondtak és a zsidó szokásoktól eltérően szállást biztosított nekik. (ApCsel
10,23a) Másnap Péter és kísérői elindultak Cézáreába, ahol Kornéliusz már várta őket. A
felfokozott várakozás jelének lehet tekinteni azt is, ahogyan a környezetében lévő embereket
meghívta magához, hogy ők is hallják Péter beszédét. (ApCsel 10,23b-29)
Kozma úgy véli, hogy a nonverbális kommunikációnak is jelentősége van az emberek
közötti kapcsolattartában (egyszerű mozdulatok, jelképes cselekedetek), amelyek segíthetik
vagy gátolhatják a megértési folyamatokat. 19 Amikor Péter megérkezett a házhoz, Kornéliusz
leborult előtte. Péter ezt az Istennek járó imádási formát ismerte, ezért visszautasította.
(ApCsel 10,25-26) Kozma szerint a kommunikáció sikerességét több tényező is befolyásolja,
ilyen például az azonos nyelv, az azonos hitvallás, vagy egyéb szerződéses feltételek ismerete.
A szerző azt is megállapítja, hogy még így is nehezen kiszámítható a pozitív kommunikáció
eredményessége. A siker jeleként vehetjük, ha a hallgatóságban belső kommunikációt váltunk
ki (ráeszmélés, helyeslés, megdöbbenés), vagy tovább gondolásra ösztönözzük az
egyéneket.20 Péter és Kornéliusz beszélgetve mentek be a házba, amelybe ortodox zsidó
embernek tilos lett volna belépni. Miután beértek arra a helyre, ahol az emberek várták őket,
Péter megszólította a hallgatóságot és bizonyságot tett Isten munkájáról. Ezt követően
Kornéliusz is elmondta az ő történetét, így a jelenlevők világos képet kaptak a történtekről,
bekapcsolódtak az eseményekbe. (ApCsel 10, 27-33)
Németh szerint a gyülekezeti kapcsolatteremtés következő meghatározó eleme a
bizonyságtétel, amely az ember számára bizonyító erejű kijelentéssé teheti Krisztus

18
Németh, 2012, 236-237
19
Kozma, 1994, 70-71
20
Kozma, 1994, 71-74

4
igazságát.21 Péter apostol hiteles tanúként osztotta meg a hallgatósággal az evangélium
történetét, melynek főszereplője Jézus Krisztus volt. (ApCsel 10,34-43)
Stott nagyszerűen összefoglalja ennek a történetnek a lényegi elemei; „Péter Jézust
állította a középpontba, és olyan történelmi személyként mutatta be, akin keresztül Isten
üdvözítő munkája ment végbe, s aki ezek után üdvösséget kínál a benne hívőknek, valamint
felmentést az ítélet alól. A történelem, a teológia és az evangélium tehát ismét összefonódtak,
akárcsak a többi apostoli igehirdetésben. Miközben Kornéliusz családtagjaival, rokonaival,
barátaival és szolgáival figyelmesen hallgatta Péter szavait, szívük kitárult, hogy
megérthessék és befogadhassák üzenetét, s így megtérhessenek és hihessenek Jézusban.” 22 Ez
a kis közösség előtt elmondott igehirdetés rendkívül sikeres volt, minden kifogástalanul
működött kommunikációs szempontok szerint is.
Stott szerint Péter ezzel a cselekedettel megteremtette a lehetőségét annak, hogy
Krisztusban a zsidók és keresztények megbékéljenek egymással. A szerző szerint a megtért
pogányok megkeresztelése „újszerű és merész lépés volt részéről,” 23 amely a jeruzsálemi
gyülekezet kritikáját is kiváltotta. Ezért Péternek szükségszerűen magyarázatot kellett adnia
az egyház felsővezetése előtt, amit sikeresen teljesített is.24
Stott úgy gondolja, hogy Kornéliusz történetének másik fontos üzenete az, hogy Isten
nem tanúsít kirekesztő magatartást az emberek felé, ezért nekünk sem szabadna napjainkban
hasonlóan cselekednünk. Ez a történet bemutatja egy pogány ember lelki útjának a
legfontosabb állomásait; az evangélium hallgatása során megtérhet és hitre juthat, majd veheti
a bűnbocsánat és a Lélek ajándékait úgy, mint pünkösdkor a zsidó testvérek.25
Nagyon örülnék annak, ha a Szentlélek napjainkban is hasonlóan szervezné a pogány
emberek felé való szolgálatomat. Magam részéről szeretném elérni, hogy Isten igéje teljesen
és hitelesen belső meggyőződésemmé válhasson, hogy hiteles tanúént tudjam kommunikálni a
Krisztust.

Felhasznált irodalom
Hengel, Martin, 2010, Őskeresztyén történetírás, Budapest, Magyarországi Református
Egyház Kálvin Kiadója

21
Németh, 2012, 357-358
22
Stott, 2012, 210
23
Stott, 2012, 215
24
Stott, 2012, 211-215
25
Stott, 2012, 216-217

5
Kozma Zsolt, 1994/2, A kommunikáció mint gyakorlati teológiai kérdés, in: Theológiai
Szemle, 66-77
Németh Dávid, 2012, Pásztorálpszichológia, Budapest, Károli Gáspár Református Egyetem –
L’Harmattan Kiadó
Stott, John, 2012, Az apostolok cselekedetei, Budapest, HARMAT-KIA
Vermes Géza, 2013, A kereszténység kezdetei, Budapest, Libri Kiadó