Amanda Quick - Hazugságok Kertje

AMANDA
HAZUGSÁGOK
KERTJE
A fordítás az alábbi kiadás alapján készült:
Amanda Quick: Garden of Lies
G.P. Putnam s Sons, a Penguin Random House imprint
Copyright © 2015 by Jayne Ann Krentz
Jacket photographs:
Victorian manor © Perspectives Getty Images
maze © die Kleinert Alamy
Photograph of the author © Marc Von Borstel
Fordította Sóvágó Katalin
Hungarian translation
© by Sóvágó Katalin, 2016
Hungarian edition
© by Maecenas Könyvkiadó, 2016
honlap: www.maecenaskiado.hu
Prológus
Slater Roxton elmélyülten tanulmányozta a különös ra-

gyogású festményeket az ékes kripta falán, amikor műkö-
désbe lépett a sírcsapda.
Baljós robaj, és a kő mélyébe ágyazott ősi gépezet ke-
serves nyögése figyelmeztetett a közelítő pusztulásra.
Roxton első gondolata az volt, hogy a vulkán tört ki, amely
fenyegetően magasodik a Lázrózsa-sziget fölé. Ám a temp-
lomajtóhoz vezető járatban sorra csúsztak szét a mennyezet
szelvényei, és a szélesre táruló nyílásokból csak úgy zu-
hogtak a sziklák.
Brice Torrence hangja harsant fel a folyosó másik végén,
valahol a kijáratnál.
– Jöjjön ki onnan, Slater! Valami szörnyűség történik!
Slater akkor már futott. Nem vesztegette az időt arra,
hogy összeszedje a lámpáit, a rajzait, a kamerát. Rohant a
kripta ajtajához, de amint benézett a hosszú, kanyargó, kő-
falú folyosóba, rögtön látta, hogy elkésett a meneküléssel.
A mennyezeten újabb rések nyíltak, amelyeken át tonna-
szám zúdult lefelé a gyilkos kőeső. A sziklák gyorsan fel-
töltötték az alagutat. Roxton tudta, hogy ha megpróbálna
5 AMANDA QUICK
kirohanni, szétlapítanák a kövek. Annyit tehet, hogy visz-

szavonul a sírbarlangok feltáratlan útvesztőjébe.
Visszaugrott a kriptába, felkapta a lámpákat, és bevágó-
dott a legközelebbi járatba, amely elkanyarodott a vaksö-
tétbe, de itt legalább nem záporoztak rá a kövek.
Rövid futás után megállt, mert tisztában volt vele, hogy
ha még mélyebbre merészkedik, hamarosan eltéved. Brice-
szal még el sem kezdték feltérképezni a tűzhányó alapjába
vájt kripták bonyolult hálózatát.
Leguggolt az egyik falnál, és megtámaszkodott. A lámpa
éles fénye épp egy kísérteties képre esett, amely pusztító
vulkánkitörést ábrázolt valamikor az ősidőkben. A tűzhá-
nyó megállíthatatlanul ontotta a halált egy elegáns, fehér
márványvárosra. Túlságosan hasonlít arra, ami most törté-
nik, állapította meg Slater.
Porfelhők gomolyogtak az aknában. Slater eltakarta a
száját és az orrát az ingével.
Ki kellett várnia, hogy a mennydörgés elmúljon. A ret-
tegés úgy örvénylett az ereiben, akár a méreg. Bármelyik
pillanatban megnyílhat itt is a mennyezet, és őt eltemeti az
omladék. De legalább másodpercek alatt vége lesz, gondol-
ta. Nem nagyon volt kedve azzal foglalkozni, hogy mi lesz,
ha életben marad. Ami ideje még hátravan, azt itt tölti egy
bravúrosan megtervezett útvesztő csapdájában.
HAZUGSÁGOK KERTJE 6
Úgy tűnt, sosem ér véget a sziklaeső. Aztán egyszer csak

csend lett a barlangtemplomokban. Újabb örökkévalóság
múlva a por is leülepedett.
Slater óvatosan felállt, és egy darabig nem mozdult, csak
figyelte a fülsüketítő csendet, s várta, hogy a pulzusa las-
suljon. Valamivel később visszatért a boltíves mennyezetű
kriptába, ahol akkor tartózkodott, amikor a sziklacsapda
kiengedte magából gyilkos terhét. A padlón apró kövek
hevertek szerteszét, de ezek valószínűleg abból a hatalmas
kupacból gurultak be a helyiségbe, amely elzárta a kijárat-
hoz vezető alagutat.
Roxton élt, vagyis elevenen el volt temetve.
Meglepő módszerességgel kezdte fölmérni az esélyeit,
és arra a következtetésre jutott, hogy a sokktól egyelőre fel
sem bírja fogni, mekkora bajban van.
Brice-nak és az expedíció tagjainak semmi okuk azt hin-
ni, hogy ő élve megúszta a történteket; egyébként meg
úgysem tudnák kimenteni, még akkor sem, ha maradt volna
némi remény a túlélésére. A Lázrózsa-sziget lakatlan, vul-
kanikus sziklakolonc volt, amelyet vastagon benőtt az érin-
tetlen őserdő, pár ezer mérföldnyire a civilizációtól.
A sziget természetes kis kikötőjében horgonyzó hajó el-
látmánya és felszerelése volt minden erőforrásuk. Nem sze-
rezhettek be gépeket, és nem fogadhattak fel munkásokat,
hogy eltávolítsák a templom bejáratát eltorlaszoló hatalmas
sziklatömeget.
7 AMANDA QUICK
Brice bizonyosan tanácskozik a hajó kapitányával, gon-

dolta Slater. Levonják a következtetést, hogy ő meghalt, és
imádkozni fognak, hogy így legyen, mert sehogyan sem
segíthetnek rajta.
Eloltotta az egyik lámpát, hogy takarékoskodjon az olaj-
jal. A másikat a magasba emelte, és elindult az útvesztő-
ben. Tudta, hogy csupán két lehetősége van. Az egyik – a
valószínűbb – az, hogy addig bolyong a templomkomple-
xumban, amíg meg nem hal. Egyetlen reménye, hogy előbb
hal meg, semhogy az örök sötétség megőrjítené.
A második – rendkívül csekély – esély, hogy véletlenül
rábukkan egy járatra, amely kijuttatja a napfényre. De még
ha ennyire szerencsés lenne, akkor sem valószínű, hogy
visszatalál a hajóhoz, mielőtt az kifut. Már akkor leapadtak
a készleteik, amikor végre megtalálták ezt a nyomorult szi-
getet, miután egy heves vihar letérítette őket az útjukról.
Mivel a kapitány meg volt győződve róla, hogy újabb vihar
közeledik, a lehető leghamarabb vissza akart indulni Lon-
donba. Gondolnia kellett a legénységére és az expedíció
többi tagjára.
Tehát ha Slaternek sikerül is kiszabadulnia az útvesztő-
ből, ott találja magát egy szigeten, amely kiesik a szokásos
hajózási útvonalakból. Évekbe telhet, mire kiköt itt egy
újabb hajó, már ha egyáltalán.
Járta az éjszaka barlangjait, ahol nem volt más kalauza a
templomi festményeken, egy olyan ősi civilizáció művé-
szeinek hagyatékán kívül, akiket rég eltemettek a lávafo-

lyamok.
Nem tudta, hogy pontosan mikor kezdte megérteni a ké-
pek mondanivalóját, feltéve, hogy valóban volt nekik ilyen.
Nem győzte figyelmeztetni magát, milyen jó esélye van rá,
hogy máris kikezdte elméjének épségét a téboly. Az örök
sötétség és a delejes művészet megzavarja az agyvelőt. Az
ő helyzetében könnyen kezd hallucinálni az ember.
Mégis egyre erősödött benne az a hit, hogy a látott képek
háromféle legendát ábrázolnak. Földbe gyökerezett a lába,
amikor rájött, hogy minden mese egy-egy út a labirintus-
ban. Az egyik képsorozat háborúról szólt. A másik a bosz-
szúállásról.
Ő a harmadikat választotta.
Sosem tudta meg, mennyi ideig bolyongott, vagy milyen
messzire jutott. Időnként megállt, és kimerült félálomba
süllyedt, amelyben egyetlen útmutatójának, a barlangfest-
ményeknek a töredékei kavarogtak. Néha átcsobogott föld
alatti csermelyeken, és mohón itta a vizüket. Igyekezett
takarékoskodni a hátizsákjában levő sajttal és kenyérrel, de
végül csak elfogyott az összes elemózsia.
Ment tovább, mert nem tehetett mást. Megállni egyenlő
lett volna a megadással.
Amikor kitántorgott az alvilágból egy kör alakú helyi-
ségbe, ahol világos volt, biztosra vette, hogy hallucinál, így
kevés választotta el attól, hogy egyszerűen továbbmenjen.
9 AMANDA QUICK
Napfény.
Hitetlenkedve nézett föl, és meglátta, hogy a trópusok
tüzes napsütésének ferde nyalábja hullik be a szikla hasa-
dékán. A kőbe meredek lépcsőt vágtak. A nyílásból hosszú
fekete kötél lógott.
Összeszedte maradék erejét, megragadta a kötelet, ellen-
őrizte, hogy elbírja-e a súlyát. Amikor látta, hogy rábízhat-
ja magát, elindult az ősrégi lépcsőn, a kötelet használva
korlátnak.
Megérkezett a kijárathoz, kivergődött a barlangrend-
szerből, és elterült egy nyitott tetejű templom kőpadlóján.
Olyan sokáig volt sötétben, hogy be kellett hunynia a sze-
mét a ragyogó napfényben. Valahol a közelben gong zen-
dült. A dzsungel a végtelenségig sokszorozta a hangot.
Nem volt egyedül a szigeten.
Egy évvel később újabb hajó vetett horgonyt a kis öböl-

ben, és Slaterrel a fedélzetén távozott. De ő már nem
ugyanaz az ember volt, aki egykor a Lázrózsa-szigetre ér-
kezett.
Az elkövetkező években bizonyos körökben legendává
nőtte ki magát. És amikor hazatért Londonba, megismer-
hette minden legenda átkát: azzal szembesült, hogy nincs
olyan hely, amelyet otthonának mondhatott volna.
Egy
– El sem hiszem, hogy Anne nincs többé! – törölgette a

szemét Matty Bingham. – Mindig olyan jókedvű volt!
Olyan bájos! Olyan temperamentumos!
– Igen, csakugyan. – Ursula Kern szorosabban markolta
az esernyőjét, miközben a sírásókat figyelte, ahogy földet
lapátolnak a koporsóra. – Anne a modern kor asszonya
volt.
– És kiváló titkárnő. – Matty a retiküljébe dugta a zseb-
kendőjét. – Dicséretére vált az ügynökségnek.
Matty a harmincas évei derekán járó aggszűz volt, roko-
nok és kapcsolatok nélkül. A többi nőhöz hasonlóan, akik
beálltak dolgozni a Kern Titkárközvetítőhöz, ő is rég le-
mondott a házasság és a család reményéről. Akárcsak Anne
és a társai, ő is kapva kapott Ursula ajánlatán, aki köztiszte-
letben álló munkát kínált egy olyan szakmában, amely vég-
re kezdett megnyílni a nők előtt.
A temetés napja kellően síri hangulatú volt: a nyomasztó
palaszürke égből kitartóan szitált az eső. Egyedül Ursula és
Matty állt a sír mellett. Anne magányosan halt meg. Egyet-
len rokon sem jelentkezett.
11 AMANDA QUICK
Ursula fizette a temetést, amit nemcsak kötelességének

tekintett mint Anne munkáltatója és egyetlen örököse, de
az utolsó baráti gesztusnak is.
Mérhetetlen űrt érzett. Anne Clifton a legjobb barátnője
volt az utóbbi két évben. Összekötötték őket a sorsukban és
a jellemükben felfedezett közös vonások: a magány és a
keserű múlt, amelyet nagy gonddal eltemettek.
Anne-nak talán akadt néhány hibája – egyes munkatársai
az ügynökségnél könnyelműnek tartották –, de Ursula az
ilyen megjegyzésekből is mindig kihallotta a csodálatot.
Anne-ról, aki vakmerő elszántsággal tört utat magának
az életben, meg lehetett volna mintázni a modern nőt.
Miután a koporsó eltűnt a sírhant alatt, Ursula és Matty
sarkon fordult, és keresztülvágott a temetőn.
– Kedves volt tőled, hogy fizetted Anne temetését –
mondta Matty.
Ursula kilépett a kovácsoltvas kapun.
– Ez volt a legkevesebb, amit megtehettem.
– Hiányozni fog.
– Nekem is – vallotta be Ursula, és közben arra gondolt:
Az én temetésemet vajon ki fogja kifizetni, ha eljön az
időm?
– Anne nem tűnt olyan típusnak, aki öngyilkos lesz – je-
gyezte meg Matty.
– Nem, csakugyan.
Ursula magányosan vacsorázott, ahogy szokott. Miután

lenyelte az utolsó falatot, átment meghitt kis dolgozószobá-
jába. Nagy sebbel-lobbal bependerült a házvezetőnő, hogy
meggyújtsa a tüzet.
– Köszönöm, Mrs. Dunstan – szólt Ursula.
– Egészen biztos, hogy jól van? – kérdezte gyengéden
Mrs. Dunstan. – Tudom, hogy a barátjának tekintette Miss
Cliftont. Egy barátot fáj elveszíteni. Magam is eltemettem
párat az évek során.
– Nincs semmi bajom – felelte Ursula. – Még átváloga-
tom és felleltározom Miss Clifton holmiját, azután lefek-
szem.
– Nagyon helyes. – Mrs. Dunstan csendesen kiment a fo-
lyosóra, és becsukta maga után az ajtót.
Ursula várt egy percet, azután töltött magának egy ren-
des adag brandyt, amit tisztán felhajtott. A tüzes ital enyhí-
tette kissé a fázást, amit Anne halála óta érzett.
Kis idő múlva odament az utazótáskához, amely Anne
holmiját tartalmazta.
Egyenként szedegette ki a tárgyakat, amelyek roppant
kényelmetlen érzést keltettek benne: egy üres parfümös
flakont, egy kis bársonyzacskót, benne néhány ékszert,
Anne gyorsírófüzetét és két tasak magot. Külön-külön
mindegyikre volt magyarázat, ám együtt nyugtalanító kér-
déseket vetettek föl.
13 AMANDA QUICK
Három napja, amikor Anne házvezetőnője megtalálta

munkaadójának holttestét, azonnal Ursuláért üzent, miután
mást nem hívathatott. Ursula az első perctől nem hitt ab-
ban, hogy Anne vagy természetes halált halt, vagy eldobta
magától az életet. Értesítette a rendőrséget, de ők azon
nyomban megállapították, hogy semmi sem utal bűncse-
lekményre.
Anne hagyott levelet. Ursula összegyűrve találta meg a
halott mellett. A legtöbb ember csak szórakozott firkálás-
nak tekintette volna a ceruzával rótt jeleket. Csakhogy An-
ne gyakorlott sztenográfus volt, akit Pitman-módszerrel
képeztek, és számos hivatásos titkárhoz hasonlóan ő is ki-
alakított magának egy saját titkosírást.
A levél üzenet volt, és Ursula tudta, hogy neki szól. An-
ne tisztában volt vele, hogy Ursulán kívül senki sem fejthe-
ti meg az ő különleges sztenogramját.
VÉCÉ MÖGÖTT!
Ursula visszaült az asztalához, és ivott még egy kis bran-

dyt, miközben a tárgyakat nézegette. Egy idő után félretolta
az üres parfümös flakont. Anne apró íróasztalában találta,
nem a többi tárgy mellett. Anne-ra nem volt jellemző, hogy
ne számoljon be egy új parfüm vásárlásáról, de ezt leszá-
mítva nem volt az üvegcsében semmi titokzatos.
Egészen más volt a helyzet a jegyzetfüzettel, az ékszeres

tasakkal és a magokkal. Miért rejtette el Anne ezeket a tár-
gyakat a vécé mögött?
Kinyitotta a jegyzetfüzetet, és olvasni kezdett. Anne rejt-
jelezett sztenogramjának átírása nem ment gyorsan, de két
órával később már tudta, hogy délután tévedett egy dolog-
ban. Nem a temetés kifizetése volt az utolsó baráti gesztus.
Még valamit tehet Anne-ért: felkutatja a gyilkosát.
Kettő
Slater Roxton fürkészőn nézett Ursulára drótkeretes pá-

paszemének lencséi mögül.
– Hogy az ördögbe érti ezt, hogy néhány hétig nem lesz
elérhető, Mrs. Kern? Van egy megállapodásunk.
– Bocsásson meg, uram, de közbejött egy sürgős dolog –
mondta Ursula. – Minden figyelmemet annak kell szentel-
nem.
Nyomasztó csönd lett a könyvtárban. Ursula lélekben
megacélozta magát. Nem egészen két hete ismerte Slatert,
és mindössze két alkalommal dolgoztak együtt, de úgy
érezte, ösztönösen érti ezt az embert. Nehéz ügyfélnek bi-
zonyult.
Roxton a tökélyre fejlesztette hangulatai és gondolatai
palástolásának művészetét, ám a nő így is megtanult fi-
gyelni néhány alig észrevehető, mindazonáltal intő jelre. A
mély hallgatás és a merev tekintet nem sok jót ígért. Ursula
nagyon egyenes háttal ült a széken, a legjobb igyekezete
szerint titkolva, hogy Slater kitartó nézésétől a hideg futkos
a gerincén.
Roxton nyilvánvalóan eldöntötte, hogy a nő nem a meg-
felelő módon reagált az ő szigorú helytelenítésére, mert
azzal fokozta a feszültséget, hogy lassan felállt, és rányom-

ta erős kezét a politúros mahagóniasztalra.
Volt valami félrevezető kecsesség a mozgásában, ami a
csendes önfegyelem különös nimbuszával ruházta fel. Bo-
rús egykedvűség jellemezte egész lényét higgadt, szinte
érctelen hangjától zöldes-aranyos színű szemének kifür-
készhetetlen nézéséig.
Öltözködésének stílusa tovább erősítette ezt a jég-árnyék
benyomást. Ismeretségük rövid ideje alatt Ursula sosem
látta Slatert másban, csakis tetőtől talpig feketében. Fekete
lenvászon ing fekete nyakkendővel, fekete szaténmellény,
fekete nadrág, fekete kabát. Még pápaszemének kerete is
valamilyen matt fekete fémből készült, nem pedig aranyo-
zott vagy ezüstözött huzalból.
Most éppen nem viselte szigorú szabású kabátját, amely
a fogason lógott az ajtó mellett. Nemrég vetette le, amikor
felkészült a munkára a műtárgyakkal.
Ursula tudta, hogy nincs joga bírálni a férfit a ruhatára
alapján. Ő is a szokásos feketét viselte, amelynek a gyász-
pompa nevet adta két évvel ezelőtt: özvegyi fátylat, ízléses
fekete ruhát, fekete gavallérsarkú, gombos bokacipőt. Öl-
tözéke egyszerre volt egyenruha és álcázás.
Átvillant az agyán, hogy ugyancsak komor párost alkot-
nak Slaterrel. Aki véletlenül benyitna a könyvtárba, azt
hinné, hogy mindketten elsüllyedtek a feneketlen gyászban.
Igazság szerint ő persze bujkál, de Slater vajon miért jár
17 AMANDA QUICK
feketében? Nem először töprengett el rajta. Az idősebb

Roxton pár hónapja halt meg, a haláleset hozta haza Lon-
donba Slatert, aki már évek óta külföldön élt. Most az övé
a Roxton-vagyon.
Ám a nő biztosra vette, hogy a fekete öltözék régi szo-
kásra vall, és nem a gyász jele.
Ha csak a fele igaz annak, ami a sajtóban megjelent
Slater Roxtonról, akkor van oka feketében járni. Végül is a
fekete a titok színe, és Slater rendkívül titokzatosnak szá-
mított a társaságban.
Mélységes gyanakvással, ugyanakkor kíváncsian és any-
nyira lenyűgözve figyelte, ami már könnyelműségre val-
lott. Számított rá, hogy a bejelentését, pláne hogy így ajtós-
tól rontott vele a házba, nem fogadja türelem és megértés.
Ügyfelei gyakran támasztottak nehézségeket, de egy sem
volt olyan nehéz eset, mint Slater. Őt kezelni észbontó vál-
lalkozás volt. Már amikor megkötötték az egyezséget,
Ursula látta rajta, hogy ez az ember öntörvényű, mint va-
lamely elemi erő. Persze épp attól ennyire érdekes, gondol-
ta, hogy szigorúan üzleties és ellentmondást nem tűrő han-
got használjon, mert Slater azonnal lecsapna a bizonytalan-
ság vagy a gyengeség minden jelére. – Sajnálom, hogy
kénytelen vagyok beszüntetni üzleti kapcsolatunkat, ha-
bár...
– Akkor miért rúgja fel az egyezségünket?
– Személyes természetű ügy miatt – felelte a nő.
Roxton összevonta a szemöldökét.

– Beteg?
– Természetesen nem! Kiváló egészségnek örvendek.
Épp azt akartam kifejteni, hogy remélem, egy későbbi idő-
pontban majd folytathatom a katalogizálást.
– Valóban? És miből gondolja, hogy nem keresek addig
mást ön helyett? Vannak más titkárnők is Londonban.
– Természetesen megteheti. Mindazonáltal emlékeztet-
nem kell, hogy már az első percben figyelmeztettem egyéb
hivatalos elkötelezettségeimre, amelyek időnként ütköz-
hetnek a munkabeosztásunkkal. Ön pedig elfogadta ezt a
feltételt.
– Engem biztosítottak róla, hogy számos más dicséretes
tulajdonságán felül ön kivételesen megbízható is, Mrs.
Kern. Nem sétálhat ki innen, és nem csaphatja rám az ajtót
csak úgy.
Miközben áttekintette a lehetőségeit, Ursula eligazította
a fekete szoknya ráncait, hogy kellően elegáns redőkben
fedjék a bokáját. A könyvtár légköre egyre feszültebb lett,
mintha egy láthatatlan generátor fejlesztené az elektromos-
ságot. Ez mindig így volt, ha szoros közelségbe került
Slaterrel. De ma valami határozottan fenyegető jelleget
nyert e nyugtalanító, mondhatni izgató energia.
Rövid ismeretségük alatt egyszer sem látta, hogy a férfi
kijött volna a béketűrésből. Kétségtelen, hogy a másik vég-
letbe sem esett: a nő még egyszer sem hallotta őt nevetni.
19 AMANDA QUICK
Igaz, alkalmanként átsuhant az arcán egy nagyon halovány

mosoly, és időnként egyfajta melegség fűtötte fel általában
hideg tekintetét, ám Ursula úgy sejtette, hogy Roxton még
nála is jobban elcsodálkozik, amikor megenged magának
ilyesfajta érzelmi megnyilvánulásokat.
– Bocsásson meg, Mr. Roxton – ismételte. – Biztosítha-
tom róla, hogy nincs más választásom. Szorít az idő.
– Úgy érzem, megérdemlek egy rendes magyarázatot.
Mi ez a sürgős ügy, amely miatt kénytelen felbontani a
szerződésünket?
– Az egyik alkalmazottamat érinti.
– Kötelességének tekinti, hogy eljárjon az alkalmazottai
magánügyeiben?
– Dióhéjban és nagyjából erről van szó.
Slater megkerülte az asztalát, a bútornak támaszkodott,
és keresztbe fonta a karját. Éles vonásainak volt valami
engesztelhetetlen, aszketikus jellege. Időnként nem volt
nehéz elképzelni bosszúálló angyalnak. Máskor Ursula azt
gondolta, hogy nagyon hiteles Lucifer lenne belőle.
– Mrs. Kern, az a legkevesebb, hogy magyarázatot ad
nekem – mondta. – Úgy gondolom, tartozik ennyivel.
Nem tartozom semennyivel, gondolta Ursula. Amikor
megkötötték a szerződést, gondja volt rá, hogy egyértelmű-
en közölje munkavállalási feltételeit. Mint a Kern Titkár-
közvetítő tulajdonosa, mostanában ritkán fogadott el meg-
bízásokat. Vállalkozása rohamosan fejlődött. Az utóbbi
hónapokban rengeteg dolga volt az irodában, új titkárnőket

tanított be, lehetséges ügyfelekkel tárgyalt. Slatert azért
vállalta, mert az anyja kérte meg rá, Lilly Lafontaine, a hí-
res színésznő, aki visszavonulása óta melodrámákat íroga-
tott.
Ursula nem számított rá, hogy a titokzatos Mr. Roxton
ennyire delejes egyéniség.
– Nagyon helyes, uram – mondta. – A rövidebb változat
úgy szól, hogy egy másik ügyfelet vállaltam.
Slater mozdulatlanná dermedt.
– Értem – mondta végül. – Vagyis kellemetlen velem
dolgoznia?
Komor zönge lappangott a hangjában. Ursula aggodal-
masan állapította meg, hogy Roxton sértésnek tekinti az ő
kilépését. Még nagyobb megdöbbenésére az a benyomása
támadt, hogy a férfi tulajdonképpen nincs is különösebben
meglepődve a fejleményen, inkább sztoikusan tudomásul
veszi, mintha eleve számított volna rá, hogy ennek csak
rossz vége lehet.
– Épp ellenkezőleg, uram! – mondta sietve. – Érdekes-
nek találom a katalogizálást.
– Akkor nem fizetek eleget? – Valami megkönnyebbü-
lésféle csillant fel a tekintetében. – Mert ha igen, hajlandó
vagyok újratárgyalni a honoráriumát.
– Biztosíthatom, nem pénzkérdésről van szó.
21 AMANDA QUICK
– Ha nem kellemetlen velem dolgoznia, és kielégítő a fi-

zetés, akkor miért hagy itt egy másik ügyfél kedvéért? –
firtatta Roxton.
Ezúttal őszintén értetlen volt a hangja.
Ursula lélegzete elakadt, és váratlan, különös forróság
öntötte el. Roxton majdnem úgy viselkedik, mintha egy
eldobott szerelmest alakítana. Amiről természetesen szó
sincs. Az ő kapcsolatuk szigorúan üzleti.
Ezért vállal ritkán férfi ügyfeleket, emlékeztette magát,
mert az bizonyos kockázattal jár. Ám az ügynökség alap-
szabályainak lefektetésekor azt a kockázatot figyelmen kí-
vül hagyta, hogy esetleg ő találhatja vonzónak valamelyik
ügyfelét. Akkoriban az volt a legfőbb aggálya, hogy a fér-
fiak netán veszélyeztethetik titkárnőinek makulátlan hírne-
vét. Slater Roxtonnal kivételt tett. Ennek issza most meg a
levét.
Mindent összevéve, alighanem így a legjobb, hogy a
kapcsolat véget ér, mielőtt Ursula elveszítené a fejét, és
valószínűleg a szívét.
– Ami kilépésem okát illeti... – kezdte.
– Ki ez az új ügyfél? – vágott a szavába Slater.
– Nos, uram, elmagyarázom a körülményeket, amelyek
megkívánják, hogy mondjam fel önnél az állásomat, de
önnek talán így is lehetnek kifogásai.
– Tegyen próbára.
Olyan parancsoló volt a suttogása, hogy a nő megmere-

vedett.
– Komolyan nem óhajtok hosszas vitába bocsátkozni,
uram, annál is inkább, mert azt remélem, hogy a közeljö-
vőben folytathatom itteni munkámat.
– Már értésemre adta, hogy addig várjak, amíg magának
tetszik.
Ursula rámutatott fekete kesztyűs kezével a régiségekre,
amelyekkel telezsúfolták a könyvtárat.
– Ezek a műtárgyak évek óta porosodnak itt. Bizonyosan
várhatnak még egy kicsit a katalogizálásra.
– Pontosan mennyit? – érdeklődött némileg eltúlzott fe-
gyelemmel Slater.
A nő a torkát köszörülte.
– Nos, azt hiszem, nem mondhatok konkrétumot, leg-
alábbis most még nem. Talán néhány nap múlva már lesz
egy kis rálátásom, hogy mennyi időmet veszi igénybe a
másik megbízás.
– Nem óhajtok vitatkozni önnel, Mrs. Kern, mindazonál-
tal szeretném ismerni annak az ügyfélnek a személyazo-
nosságát, akit fontosabbnak tart nálam. – Elhallgatott. Inge-
rültnek látszott, ami nem volt jellemző rá. – Azt akartam
kérdezni, hogy miféle titkárnői munkát tart sürgősebbnek
az én régiségeim katalogizálásánál? Bankár az új ügyfele?
Talán nagyiparos? Ügyvéd, vagy társasági dáma, aki rászo-
rult az ön szolgálataira?
23 AMANDA QUICK
– Néhány napja elhívtak egy Anne Clifton nevű nő há-

zába. Anne két éve nekem dolgozott. Több volt számomra
alkalmazottnál, barátomnak tekintettem. Volt néhány közös
tulajdonságunk.
– Észrevettem, hogy múlt időt használ.
– Anne-t holtan találták a dolgozószobájában. Értesítet-
tem a rendőrséget, de a nyomozó, aki kiszállt a helyszínre,
kijelentette, hogy Anne halála természetes okból követke-
zett be. Úgy gondolta, hogy a szíve állt meg, vagy agyszél-
hűdést szenvedett.
Slater nem mozdult. Úgy figyelte a nőt, mintha Ursula
most közölte volna vele, hogy tud repülni. A férfi egyér-
telműen nem ezt a választ várta, mindazonáltal figyelemre
méltó gyorsasággal szedte össze magát.
– Sajnálattal hallom, hogy Miss Clifton elhunyt – mond-
ta. Egy pillanatra elhallgatott, a szeme kissé összeszűkült. –
Miért hívta a rendőrséget?
– Azt hiszem, hogy Anne-t meggyilkolták.
Slater csak nézte, és egy darabig nem szólt. Végül levet-
te a pápaszemét, és tisztogatni kezdte egy patyolatfehér
zsebkendővel.
– Hmm – mondta.
Ursula még egy percig töprengett. A helyzet az volt,
hogy nagyon szerette volna megbeszélni a tervét olyasva-
lakivel, aki nemcsak megérti, de valamilyen hasznos taná-
csot is adhat. Valakivel, aki tud titkot tartani. Ösztönei azt
súgták, hogy Slater Roxton jól tud titkot tartani. Mellesleg

a közelmúltban az is kiderült, hogy hallatlanul logikus
gondolkodású, úgy is mondhatnánk, hogy a végletekig ki-
fejlesztette magában ezt a tulajdonságot.
– Amit most mondok, az szigorúan bizalmas, ugye érti?
– kérdezte.
Slater fenyegetően összevonta sötét szemöldökét. Ursula
tudta, hogy most megsértette.
– Nyugodjon meg, Mrs. Kern. Képes vagyok befogni a
számat.
Úgy hullottak a szájából a szavak, mint a jégszilánkok.
Ursula megigazította a kesztyűjét, majd keményen ösz-
szekulcsolta ölében az ujjait. Aztán szakított rá még egy
percet, hogy rendezze a gondolatait. Mindeddig még a he-
lyettesének, Mattynek sem szólt arról, hogy mit tervez.
– Okom van gyanítani, hogy Anne Cliftont meggyilkol-
ták – ismételte. – Az a szándékom, hogy átveszem a helyét
ügyfele házánál, hátha találok olyan támpontokat, amelyek
elvezetnek a gyilkoshoz.
Azóta, hogy ismerték egymást, ez volt az első alkalom,
amikor Slater kimutatta a megdöbbenését. Néhány másod-
percig csak bámult a nőre szótlanul.
– Tessék? – nyögte ki végül.
– Jól hallotta, uram. A rendőrség fölöslegesnek tartja,
hogy nyomozzon Anne halálának ügyében. Mivel nincs
más, magamra akarom vállalni a feladatot.
25 AMANDA QUICK
Slaternek sikerült összeszednie magát.

– Ez őrület – szólt nagyon halkan.
Ennyit a remélt megértésről. Ursula felállt, és lehajtotta
bársonykalapkája karimájáról a fekete fátylat, majd az aj-
tóhoz indult.
– Szeretném emlékeztetni, hogy titoktartást ígért –
mondta. – Most pedig, ha nem haragszik, valóban távoz-
nom kell. Üzenek, amint megoldottam Anne halálának rej-
télyét. Talán addigra úgy dönthet, hogy ismét alkalmaz asz-
szisztensének.
– Tüstént álljon meg, Mrs. Kern! Egy lépést se, amíg át
nem vágtam ezt... ezt az obskúrus gordiuszi csomót, ame-
lyet most hajított a lábam elé!
Ursula a kilincset fogva megfordult, ránézett.
– Obskúrus gordiuszi csomó? Ez valami külföldi kifeje-
zés?
– Nagyon jól tudja, hogy értettem!
– Nincs itt mit átvágni. Kizárólag azért avattam be a ter-
veimbe, mert valamilyen tanácsot vagy segítséget remél-
tem, hiszen ön hallatlanul racionális, logikus koponya,
uram. Most már belátom, minő oktalanság volt bárminemű
megértést, pláne támogatást várnom.
– Elsősorban azért, mert amit ön tervez, abban nincs
semmiféle logika és ráció – vágott vissza Slater. – Nem
tűnik átgondolt stratégiának.
– Badarság. Rengeteget gondolkoztam rajta.
– Kétlem. Ha valóban azt teszi, rájön, hogy az, amire

vállalkozik, meggondolatlan, valószínűleg veszedelmes, és
kétségkívül hasztalan vállalkozás.
Ursula tudta, hogy Roxton nem fogadja kitörő örömmel
az ő szárnypróbálgatását a gyilkossági detektívmunkában,
de azért elvárta, hogy a férfi megértse, miért kényszerül
erre. És ő még azt képzelte, hogy kikovácsolták egymás
között a kölcsönös tisztelet láncát!
De miért nyomasztja ez a felismerés? Végül is Roxton
ügyfél, nem egy lehetséges szerető.
Sikerült a szájára erőltetnie egy dermesztő mosolyt.
– Kérem, uram, semmi tartózkodás. Nyugodtan fejtse ki
a véleményét a tervemről. Bár kénytelen lesz magánbeszéd
formájában tenni, mert én nem óhajtom magamra venni a
hallgatóság szerepét.
El akarta fordítani a kilincset, ám Roxton váratlanul ott
termett, és erélyesen becsapta az ajtót.
– Kérem, Mrs. Kern, egy pillanat. Még nem fejeztem be
ezt a társalkodást.
Három
Győzelem. Talán.
Ursulát elöntötte a megkönnyebbülés, egy csipetnyi re-
ménységgel fűszerezve. Felvonta a szemöldökét, mert
Slater hangja olyan hideg volt, akár a vas.
– Egyértelműen közölte velem, hogy nem helyesli, amit
akarok – mondta. – Mi van még itt, amit meg kell vitatni?
Roxton csak bámult rá, aztán mintha eszébe jutott volna,
hogy a kezében lógatja a pápaszemét. Nagyon ráérősen fel-
tette – és Ursula abban a pillanatban megértette, hogy nincs
is szüksége rá. Ugyanazért viseli, amiért ő a fekete fátylat.
Pajzsként a nagyvilág tolakodása ellen.
– Mitől ennyire biztos benne, hogy a titkárnőjét meg-
gyilkolták? – kérdezte a férfi.
Legalább kérdezget, gondolta Ursula. Ez már haladás.
– Számos okom van rá – felelte.
– Hallgatom.
– Bizonyos vagyok benne, hogy Anne nem lett öngyil-
kos. A lakásban nem találtak sem ciánkálit, sem más mér-
get.
– A mérgezés tünetei nagyon csalókák tudnak lenni.
– Igen, tudom, de Anne a legkevésbé sem volt életunt.

Csak nemrég költözött be egy bájos kis házba, amelyet rég
meg akart vásárolni. Új bútorokat, új ruhát vett. Nagyon
sok örömét lelte a munkában, amelyet egy régi ügyfél szá-
mára végzett, és igen jól keresett. Azonkívül célzott rá,
hogy időnként bőkezű ajándékokat is kap az ügyfélétől.
Röviden: nem voltak anyagi gondjai.
Slater töprengve nézte, azután visszatért az asztalához,
nekidőlt, és keresztbe fonta a karját. Szeme felizzott a pá-
paszem lencséi mögött.
– Úgy hallottam, hogy akik öngyilkosság miatt veszítik
el barátaikat és szeretteiket, gyakran állítják, hogy egyetlen
jelből sem következtethettek az áldozat szándékaira –
mondta.
Ursula szembefordult vele.
– Lehet, hogy ez igaz. Én annyit mondhatok, hogy Anne
kiváló kedélynek örvendett az utóbbi hetekben. Olyan vi-
dám volt, hogy komolyan kezdtem regényes kapcsolatra
gyanakodni.
– Talán ez lehet a magyarázat – vélte Slater. – Sorsverte
szerelem.
– Bevallom, megfordult a fejemben, hogy Anne talán
meghitt kapcsolatot létesített egy férfival az ügyfele házá-
ban. Az én szabályaim természetesen tiltják az ilyesmit, és
mindent elkövetek, hogy védjem a titkárnőimet. Regényes
összeköttetést létesíteni egy ügyféllel, vagy akárkivel, aki-
29 AMANDA QUICK
nek köze van az ügyfélhez, hallatlan meggondolatlanság,

és sohasem lehet jó vége.
– Aha – mondta Slater fahangon.
– A helyzet az, hogy Anne szeretett élni, és lehetséges,
hogy megfeledkezett a szabályokról. Az ügyfél férje gaz-
dag, befolyásos ember, és a gazdag, befolyásos emberek
hajlamosak az ilyen dolgokban az érzéketlenségre.
Slater nem szólt, csak nézte.
Ursula későn kapott észbe, hogy Slater Roxton is gazdag
és befolyásos.
– A helyzet az – folytatta sietve –, hogy Anne meg tudta
védeni magát az ilyesmitől. Talán örömét lelte a diszkrét
enyelgésben, de sosem lett volna olyan dőre, hogy belesze-
ressen egy férfiba, aki semmiképpen sem viszonozhatta
volna az érzelmeit.
Slater ezen gondolkozott egy kicsit.
– Azt mondta, hogy Anne egészen jó anyagi helyzetben
volt.
– Kényelmes lakás, némi tőke a visszavonultság éveire,
néhány ékszer.
– Ráhagyta valakire az ingóságait és a félretett pénzét?
Ursula összerándult.
– Én vagyok az egyetlen örököse.
– Aha. – Slater lassan kiengedte a tüdejéből a levegőt. –
No, hát itt lép be a bűncselekmény elmélete. Nem tudom
elképzelni, hogy belevágna egy olyan nyomozásba, amely

a letartóztatásához vezetne.
– Köszönöm logikájának morzsáit. Biztosíthatom, nem
volt okom Anne halálát kívánni. Az egyik legjobb titkár-
nőm volt, minden szempontból főnyeremény az ügynök-
ségnek. Ráadásul barátok is voltunk. Amikor két éve bein-
dítottam a vállalkozásomat, ő volt az első, aki munkára je-
lentkezett nálam.
– Azt mondja, nem gyanakszik öngyilkosságra. Miből
gondolja, hogy Miss Cliftont meggyilkolhatták?
– Találtam a holttest mellett egy rövid levelet.
– Búcsúlevelet? – kérdezte Slater meglepően gyöngéd
együttérzéssel.
– Nem, a legkevésbé sem volt olyan, mint gondolja. Ce-
ruzával írta, szerintem azért, hogy megpróbáljon elvezetni
a gyilkosához.
Slater elkomolyodott.
– Ceruzával írta? Nem tollat használt?
Tehát érti, állapította meg Ursula.
– Pontosan erre gondolok én is, uram. Nem hiszem,
hogy volt ideje tollat használni. Ahhoz le kell csavarnia a
tintásüveg tetejét, meg kell töltenie a tollat, megfelelő mó-
don el kell simítania egy papírlapot. Az öngyilkos búcsúle-
vele előre megfontolt cselekedet, nem gondolja? Egy gya-
korlott titkárnő tollat és papírt használt volna. Az a pár szó,
amelyeket odavetett ceruzával, arra utalt, hogy nagyon sie-
31 AMANDA QUICK
tett. Nem, Mr. Roxton, Anne nem búcsúlevelet hagyott.

Üzenni próbált nekem.
– A levelet önnek címezték?
– Nos nem, de a saját titkosírását használta hozzá, és
tudta, hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen, aki képes
lesz elolvasni.
– Mi volt a levélben?
– A saját külön sztenográfiájával vezetett el oda, ahova a
jegyzetfüzetét és a néhány ékszerét rejtette. Ó, igen, és volt
ott két tasak mag is. Fogalmam sincs, miért dugta el a ma-
gokat. Ez egy újabb titok.
– Pontosan hova rejtette el Miss Clifton ezeket a tárgya-
kat? – kérdezte Slater.
– A toalett mögé. Nem említettem volna? Elnézést.
– Miféle toalett? – bámult rá Slater értetlenül.
Ursula köhécselt.
– A vécé, Mr. Roxton.
– Aha. Tehát a toalett. Bocsánat. Az utóbbi pár évet nem
itthon töltöttem, kissé rozsdás vagyok a finom fogalmazás
terén.
– Megértem.
– Visszatérve Miss Clifton levelére, hogy miért nem
hagyta szem előtt az ékszereit, az nyilvánvaló. Ön mondta,
hogy nem érti, miért dugta el a magokat. De mi van a jegy-
zetfüzettel? Van valamilyen elképzelése róla, hogy miért
akarta elrejteni?
– Kitűnő kérdés – mondta Ursula. Kezdett belemeleged-

ni. – Az éjszaka nagy részét azzal töltöttem, hogy megpró-
báltam több oldalt áttenni folyóírásba, de ez sem adott fel-
világosítást. Csupa vers, tudja.
– Anne Clifton verseket írt?
– Nem, az ügyfele írt verseket. Lady Fulbrook gazdag,
de rendkívül zárkózott hölgy. Azért alkalmazta Anne-t,
hogy tollba mondja neki a verseit, amelyeket Anne-nak át
kellett tennie gépelt változatba. Anne-tól hallottam, hogy
Lady Fulbrook most lábadozik az ideg-összeroppanásából,
és az orvos a versírást rendelte neki gyógymód gyanánt.
– Miféle verseket kellett írnia? – csodálkozott Slater.
Ursula elpirult. Hivatalos hangot ütött meg.
– A verseket a szerelem témájának szentelték.
– Szerelem. – Slater úgy mondta ki, mintha nem ismerné
ezt a szót.
Ursula bizonytalanul intett kesztyűs kezével.
– Örökös epekedés, a szerelmesek szenvedései, akiket
elszakít egymástól a sors vagy a körülmények, amelyek
fölött nincsen hatalmuk. Az átszellemült szenvedély vihar-
zása. Szóval a szokásos.
– Az égi szenvedély viharzása – ismételte Slater.
Megint úgy beszélt, mint akinek kínaiul van a dolog.
Ursula biztosra vette, hogy látta a szemében a felcsillanó
derűt. Szorosabban fogta a retiküljét, és megfogadta, hogy
33 AMANDA QUICK
semmilyen körülmények között sem hagyja magát belerán-

gatni egy vitába a szerelmi költészet érdemeiről.
– Noha a témák kézenfekvők, vannak érdekes elemek is
a versekben: számok és szavak, amelyek megtörik a met-
rumot. Ezért nem vagyok biztos benne, hogy helyesen ír-
tam-e át a tollbamondást – magyarázta. – Mint már mond-
tam, a gyakorlott titkárnő idővel személyes titkosírássá fej-
leszti a sztenográfiát.
– De ön képes megfejteni Miss Clifton kódját.
– Azzal próbálkozom, bár nem tudom, mi haszna – só-
hajtott Ursula. – Elvégre ezek csak versek. Mit árulhatnak
el Anne meggyilkolásának okairól?
– Először talán azt kellene kérdeznie, hogy minek fáradt
Miss Clifton a jegyzetfüzete elrejtésével?
– Tudom, de nem jut eszembe észszerű válasz.
– A válasz mindig a kérdésben rejtőzik – mondta Slater.
– Ez meg mi a csodát jelent?
– Nem érdekes. Gyanúja szerint tehát Anne Clifton vi-
szonyt folytatott az ügyfél férjével, ugye?
– Igen, Lord Fulbrookkal. Megfordult a fejemben.
Kezdi érdekelni a dolog, gondolta a nő, és nagyon meg-
könnyebbült. Talán mégsem egyedül kell lefolytatnia ezt a
vizsgálatot.
– Van róla elképzelése, hogy Fulbrook miért gyilkolta
volna meg Miss Clintont? Nem akarok szívtelennek mutat-
kozni, de az előkelő urak sűrűn váltogatják a metreszeiket.
Ritkán van szükségük arra, hogy erőszakhoz folyamodja-

nak.
Ursula észrevette, hogy görcsösen markolja a retikülje
fogóját.
– Tisztában vagyok vele, Mr. Roxton – szűrte a foga kö-
zött. – Ami még gyanúsabbá teszi Anne halálát.
– Mi van Lady Fulbrookkal? Ha féltékeny volt a férje
érdeklődésére Anne Clifton iránt...
Ursula a fejét rázta.
– Nem, egészen bizonyos vagyok benne, hogy nem ez a
helyzet. Anne szerint Lady Fulbrook házassága nagyon
boldogtalan. Az a benyomásom alakult ki, hogy igen félénk
asszony, és nyilvánvalóan retteg erőszakos természetű fér-
jétől. Nehéz elhinni, hogy egy ilyen asszony gyilkosságot
kövessen el féltékenységi rohamában.
– A féltékenység olyan, mint a futótűz. Fölöttébb kiszá-
míthatatlan.
Abban a pillanatban Ursula meg volt győződve róla,
hogy Slater olyannak lát minden heves indulatot, főleg
azokat, amelyeknek a szenvedélyhez van közük, mint a
futótüzet, amelyet mindenáron meg kell fékezni, és el kell
oltani.
Kihúzta magát.
– Figyelembe kell venni egy másik tényezőt is. Anne
mesélte, hogy Lady Fulbrook sosem jár el hazulról, és nem
35 AMANDA QUICK
csak a gyönge idegei miatt. A férje nem engedi ki a házból,

hacsak nem az ő személyes kíséretében.
– Tehát visszatértünk Lord Fulbrookhoz mint első számú
gyanúsítotthoz. Úgy gondolja, hogy Anne-nak viszonya
volt vele?
– Úgy gondolom, hogy lehetséges – felelte Ursula. – Ha
így esett, kétlem, hogy szenvedélyesen szerelmes lett volna
a lordba. Anne semmiféle férfinál nem kockáztatta volna a
szívét, viszont gondolnia kellett az anyagi helyzetére.
– Fulbrook pénze azért érdekelhette.
Ursula sóhajtott.
– Ez eléggé nyers megfogalmazás, uram, de a válaszom
az, hogy igen. Talán kezdett túl sokat követelni. Esetleg
mondhatott vagy tehetett valamit, amivel felbőszítette
Fulbrookot.
– Ha ez volt a helyzet, valószínűleg megtámadta Miss
Cliftont, vélhetőleg egy dührohamában. De ön azt mondta,
hogy nem voltak testi bántalmazásra utaló jelek.
– Nem. Semmi.
Slater hallgatott egy darabig, majd azt kérdezte:
– Azt ugye tudja, hogy ha mindenáron be akarja bizonyí-
tani, hogy valószínűleg Fulbrook ölte meg Anne Cliftont,
alighanem a saját életét kockáztatja?
– Én csak az igazságot akarom tudni.
– Továbbra is megvan rá az esély, hogy szívrohamot
vagy agyszélhűdést szenvedett – vitatkozott Slater.
– Tudom. Ha kutatásaim nem vezetnek sehova, elfoga-

dom ezt a következtetést.
– Mi mást mondhat még Anne Cliftonról?
– Nos, többek között azt, hogy nagyon modern nő volt.
– A modern az egy újabb eufémizmus, nemde?
Ursulában felágaskodott a harag.
– Anne rettenthetetlen teremtés volt, elragadó, tempera-
mentumos és vakmerő, aki habzsolni akarta az életet. Rö-
viden, uram, ha férfinak születik, az emberek csodálták
volna.
– Ön mindenesetre csodálta.
– Igen, csodáltam – felelte Ursula. Nyugalmat kényszerí-
tett magára. – A barátom is volt, nem csupán az alkalma-
zottam.
– Értem. Folytassa.
– Ezen kívül nem nagyon van mit mondani. Hiszem,
hogy Anne gyilkosát a Fulbrook-házban kell keresni. Talán
maga Lord Fulbrook az. Ki akarom deríteni, hogy megala-
pozott-e a gyanúm. Most pedig, ha megbocsát, indulnom
kell. Biztosítottam Lady Fulbrookot, hogy az első alkalmas
pillanatban küldöm neki az új titkárnőt. El kell intéznem a
függőben maradt ügyeket az irodában, mielőtt elfoglalom
az állásomat.
Slater összevonta a szemöldökét.
– Lady Fulbrooknál?
– Anne ügyfelénél. Most magyaráztam el...
37 AMANDA QUICK
– Igen, tudom, mit mondott. Ördög és pokol, maga be

akar állni titkárnőnek Miss Clifton helyett Lady
Fulbrookhoz?
– Holnap délután kezdek. Biztosítottam Lady
Fulbrookot, hogy az átmenet zökkenőmentes lesz, és pon-
tosan délután fél kettőkor érkezem a Mapstone Square-re,
úgy, ahogy Anne szokta.
Slater határozott léptekkel átszelte a szőnyeget, és meg-
állt Ursula előtt.
– Ha megalapozott a gyanúja – mondta –, akkor veszé-
lyes dologra vállalkozik.
A lágy hang felborzolta a nő idegeit. Ösztönösen hátrált
egy lépést, hogy messzebb kerüljenek egymástól. Ez már
nem unalom volt a férfinál, vagy kelletlen kíváncsiság.
Slater most már dühös volt a maga komplikált módján.
Rám dühös, gondolta értetlenül Ursula.
– Ne aggódjon, Mr. Roxton – mondta sietve. – Bizonyo-
san talál másik titkárnőt, aki segít katalogizálni a gyűjte-
ményét. Boldogan küldök önnek valakit az ügynökségtől,
hogy helyettesítsen, amíg nem vagyok itt.
– Engem nem az érdekel, Mrs. Kern, hogy találok-e má-
sik titkárnőt. Az ön biztonsága érdekel.
– Ó, értem.
Szóval nem dühös, amiért Ursula félbehagyja a katalogi-
zálást. Mindössze nyugtalankodik, hogy a nő veszélybe
sodorhatja magát. Ursuláért olyan régen nem aggódtak
már, hogy egy pillanatra megrökönyödött, de azért valahol

jólesett neki. Elmosolyodott.
– Ön nagyon figyelmes, és ezt igazán méltányolom –
mondta. – De legyen nyugodt, megteszem az óvintézkedé-
seket.
Baljós árnyék jelent meg Slater tekintetében.
– Például?
Ursula félénk hálája egy szempillantás alatt foszlott
semmivé.
– Biztosíthatom, hogy tudok vigyázni magamra – szólt
hidegen. – Már jó ideje ezt csinálom. Sajnálom, hogy meg-
próbáltam elmagyarázni önnek a tervemet. Nyilvánvalóan
tévedés volt. Mindenesetre remélem, hogy nem él vissza a
bizalmammal, mert ha igen, akkor valóban veszélybe so-
dorhat.
Roxton olyan arcot vágott, mintha most kapott volna egy
csattanós pofont. Szeme kigyúlt a megdöbbent felháboro-
dástól.
– Valóban azt hiszi, hogy tennék bármit is, amivel ve-
szélyeztetem önt? – kérdezte halkan.
Ursulának nyomban bűntudata támadt.
– Nem, természetesen nem! – bizonygatta. – Ha ezt hit-
tem volna, sosem hozom szóba önnek a terveimet. De be-
vallom, azt reméltem, hogy adhat valamilyen hasznos taná-
csot.
39 AMANDA QUICK
– A tanácsom az, hogy mondjon le erről az egész bo-

londságról.
– Helyes. – Ursula megmarkolta a kilincset. – Köszö-
nöm a nagyon hasznos tanácsát. Jó napot, Mr. Roxton.
– A pokolba, Ursula, ne merészeljen faképnél hagyni!
Először ejtette ki a nő keresztnevét. Lehangoló, hogy
nem gyengédségből, hanem mérgében engedte meg magá-
nak a kis kisiklást.
Ursula feltépte az ajtót, mielőtt a férfi megállíthatta vol-
na. Felfogta a szoknyáját, végigsietett a folyosón. Roxton
bizonyosan nem alázza meg magát annyira a személyzet
előtt, hogy üldözőbe vegye.
Helyesen következtetett. Slater megállt az ajtóban, on-
nan nézett utána, és nem üldözte, legalábbis fizikai érte-
lemben. Ennek ellenére Ursulának kissé nehezére esett lé-
legeznie, mire megérkezett az előszobába.
Webster, a komornyik, kinyitotta előtte az ajtót.
– Ilyen korán távozik, Mrs. Kern? – kérdezte. – Úgy hi-
szem, Mrs. Webster most készítette össze a teát önnek és
Mr. Roxtonnak. Nagyon bánatos volt a hangja.
A katalogizálás apropóján lezajlott két találkozó közben
az is kiderült, hogy Roxton háza, a személyzetet is beleért-
ve, fölöttébb különös. Mindenkit Slater anyja fogadott fel,
és Lilly Lafontaine elsősorban a színházi világ állástalan
vagy visszavonult szereplői közül merített.
Webster ösztövér ember volt, az arca csontsovány. Bo-

rotvált fejével, fekete szemkendőjével, bal orcáján a cakkos
forradással jobban hasonlított kalózra, mint komornyikra.
Mint Ursula megtudta, a baleset, amely visszavonulni
kényszerítette, a színpadon következett be. Nem ismerte az
összes részletet, de Webster nyilvánvalóan egy kellék
kardnak eshetett áldozatul, amely a megfelelő pillanatban
nem csuklott össze.
Roppant kevés munkaadó fogadott volna fel – pláne lép-
tetett volna elő komornyikká – egy ennyire baljós külsejű
embert. Ursula azonnal fölismerte Websterben a rokon lel-
ket, akinek sikerült újra kitalálnia magát. Ettől első látásra
megkedvelte a komornyikot, sőt hajlamos volt jobb szem-
mel nézni a gazdáját is.
Sietős léptek hangzottak fel a folyosón. Megjelent Mrs.
Webster a roskadásig megpakolt tálcával.
– Ilyen korán távozik, Mrs. Kern? Nem szabad! Még teát
sem ivott! Mr. Roxton régiségeinek katalogizálása olyan
száraz és poros munka!
Mrs. Webster a maga módján ugyanolyan rendhagyó
volt, mint a hitvese. A negyvenes évei derekán járt, de
azoknak a nőknek a finom csontozatával és remek alakjá-
val volt megáldva, akik még öregen is szépek. Nem megle-
pő módon ő is a színpadon kereste valamikor a kenyerét.
Fenségesebben vonult be a teával egy szobába, mint a leg-
több arisztokrata dáma egy bálterembe. Férjéhez hasonlóan
41 AMANDA QUICK
számára is színpad volt az élet. E pillanatban például kivá-

lóan alakította Júliát, aki most tudta meg, hogy Rómeó ha-
lott.
– Remélem, hogy alkalmasabb időben még visszatérhe-
tek – mondta Ursula, aki tudta, hogy Slater hallgatja a be-
szélgetésüket. – Csak közbejött egy magántermészetű ügy.
– Csak nem beteg? – kérdezte Mrs. Webster, és a torká-
hoz kapott. – Ismerek egy nagyon jó orvost. Megmentette
Mr. Webster életét.
– Biztosíthatom, hogy kiváló egészségnek örvendek –
felelte Ursula. – Nagyon nincs ínyemre így távozni, de saj-
nos most mennem kell.
Webster kelletlenül ajtót nyitott.
– Tehát viszontlátásra szerdán – mondta Mrs. Webster,
aki sosem adta fel a reményt.
Ursula eltakarta az arcát a fekete fátyollal, és kimenekült
az ajtón, mielőtt Mrs. Webster rázendíthetett volna a „Bú-
csúnk is boldogít”1 monológra. Úgy döntött, nem közli
Websterékkel, hogy nem jön vissza szerdán, sőt, Slater
arckifejezéséből ítélve valószínűleg soha többé.
Az utcán várakozott a fogat, mert Slater ragaszkodott
hozzá, hogy Ursula ezt használja a kéthetenkénti munká-
hoz. A kocsis leugrott a bakról, kinyitotta az ajtót, leenged-
te a hágcsót. A hatalmas izomzatú emberhegyet Griffithnek
1
Shakespeare: Romeo és Julia (Mészöly Dezső fordítása)
2
Hármas, boltíves ablak, két keskenyebb között egy széles szárny
hívták. Fekete haját szíjjal kötötte meg a tarkóján. Ursula

megtudta, hogy előző életében díszletmunkás volt egy ván-
dorszínész-társulatnál.
– Korán távozik ma, Mrs. Kern – jegyezte meg. – Min-
den rendben? De ugye nem kerülgeti a forróláz?
Ez már nevetséges, gondolta Ursula. A Roxton-ház
egész személyzete kezd nyugtalanító érdeklődést tanúsítani
az ő egészsége iránt. Ő bizonyosan nem szokott ilyen ter-
hes figyelemhez, és nem is akarta bátorítani.
– Köszönöm, Griffith, makkegészséges vagyok – mond-
ta. – Kérem, vigyen vissza az irodába.
– Igenis, hölgyem.
Griffith látható kelletlenséggel segítette fel a konflisba.
Ursula elrendezte a szoknyáját az elegáns, kipárnázott ülé-
sen.
Griffith becsukta az ajtót, és gyászosan összenézett a
Webster házaspárral, mielőtt felugrott a bakra és megen-
gedte a gyeplőt. Ursulának határozottan az volt az érzése,
hogy ma még napirendre kerül a konyhai pusmogóparti
során.
Az első perctől látta, hogy az alkalmazottak tűzbe men-
nének a gazdájukért, de idegesítette, hogy ő maga ilyen
heves érdeklődést keltett bennük. Két év telt el a botrány
óta, amely romba döntötte úgynevezett másik életét. Sike-
rült új életet kezdenie, és nem engedheti meg, hogy bárki is
túlságosan mélyre ásson a múltjában.
Négy
Az előszoba ablakánál állt, és addig nézett a fogat után,

amíg az el nem tűnt a ködben. Jeges hideget érzett a belse-
jében. El fogja veszíteni Ursulát. Nem veszítheted el, mert
soha nem volt a tied.
De a logika nem űzhette el az örök éjszakát, amely kitar-
tóan ostromolta érzékelésének határait. Mindig ott volt, és
várakozott. A Lázrózsa-sziget templombarlangjaiban töltött
idő nem múlt el fölötte nyomtalanul. Az az év a kolostor-
ban megtanította az önuralomra és az erős szenvedélyek
veszedelmeire. Elsősorban a saját indulatosságát tanulta
meg fékezni. A Három Út elvei megajándékozták struktú-
rával és irányítással, ami illett a természetéhez. Megtalálta
azt, amit mások hivatásnak neveznének, és fáradhatatlan
munkával kereste a válaszokat egy kérdésre, amelyet még
mindig nem értett.
Azt hitte, megbékélt a sötétséggel. Az erőszak alkalmi
fellobbanásait leszámítva megmaradt a megfigyelő szere-
pében. Még a szexuális megkönnyebbülés ritka perceiben
is tudta kívülről nézni magát.
Ursula azonban megzavarta világának gondosan felépí-

tett és művészien kiegyensúlyozott rendjét. Slater többet
kívánt miatta, márpedig a vágy a legveszélyesebb erő.
Webster rosszallóan köszörülte a torkát.
– Parancsol még valamit, uram?
– Köszönöm, nem – felelte Slater.
Elfordult az utcától, visszatért a könyvtárba, magára
csukta az ajtót. Megállt, egy darabig hallgatta az üres csen-
det, és az első találkozásukra gondolt. Ursula Kern tetőtől
talpig feketébe öltözött, de ez a sötétség csak még jobban
kiemelte gesztenyeszínű haját, amelynek olyan fénye volt,
akár a csiszolt réznek.
Sosem felejti el azt a pillanatot, amikor a nő felhajtotta
sikkes kis gyászkalapjának fátylát, és megmutatta értelmes
arcát meg ragyogó zöldesbarna szemét, amelyből sugárzott
a jellemerő és a kemény akarat.
Slater azonnal tudta, hogy Ursula Kern bátor teremtés,
és valamilyen meghatározhatatlan módon élvezte ezt a tu-
datot – ahogy a nyavalyás molynak tetszik a láng, gondolta.
Érezte, hogy Ursula olyan nő, aki megérti a titkok fontos-
ságát, és valahol azt remélte, hogy egy ilyen asszony talán
megérti és elfogadja azt a férfit, aki ugyancsak tud titkot
tartani.
A sajtó lázasan spekulált róla, hogy Slater Roxton miket
művelhetett az utóbbi néhány évben. Némelyek azt állítot-
ták, hogy ősi misztériumokat tanulmányozott idegen orszá-
45 AMANDA QUICK
gokban, és különös, egzotikus titkokat tanult. Pletykálták,

hogy döbbenetes drágaságokat fedezett föl. Más újságcik-
kek azon erősködtek, hogy a Lázrózsa-szigeten átélt dolgok
megzavarták az elméjét, talán meg is őrjítették.
A sajtó és a társaság közmegegyezése szerint azért tért
vissza Londonba, hogy bosszút álljon.
Nem minden pletyka volt alaptalan.
Öt
Matty Bingham az íróasztalánál ülve diktált szöveget írt

át legújabb, Fenton Modern típusú gépén. Ursula egy pilla-
natig állt a folyosón, és figyelte Mattyt az ajtóba foglalt
üveglapon át. Az első titkárnők közé tartozott, akiket két
éve alkalmazott és kiképezett a frissen alapított Kern-
ügynökség. Egészen pontosan csak egy héttel Anne Clifton
után állított be, mindenre elszántan és kétségbeesetten.
Hamarosan kiderült, hogy felbecsülhetetlen érzéke van a
szervezéshez és a pénzügyekhez. Noha alkalmilag még el-
fogadott megbízásokat, ő lett Ursula jobbkeze.
Ezen a délutánon szoros kontyba tűzte göndör barna ha-
ját a feje búbján. Ez a frizura kiemelte szép barna szemét.
Szalonban csináltatott, illedelmes fehér blúzával, geszte-
nyebarna szoknyájával maga volt a megtestesült titkárnő.
Elegáns tartásban, nagyon egyenes háttal, a vállát hátrafe-
szítve ült a széken. Ujjai már-már delejes kecsességgel
röpködtek a billentyűkön. Úgy gépelt, mintha zongorázna,
ami természetesen az egyik fontos indoka volt annak, hogy
miért tekintették kellően nőies foglalkozásnak a titkári
munkát, ama nagyon kevés tiszteletre méltó pálya egyikét,
amelyek nyitva álltak a nők előtt.
47 AMANDA QUICK
Azok, akik az efféle kérdésekről papoltak a sajtóban,

fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy a gépelés azért való
a gyengébb nemnek, mert az elférfiasodás kockázata nélkül
végezhető. Ursula a maga részéről gyanította, hogy a nőket
inkább azért látják szívesen ebben a szakmában, mert több-
ségük olyannyira hálás a tisztességes megélhetés lehetősé-
géért, hogy kevesebbért is hajlandó dolgozni, mint ameny-
nyit egy férfi követelne. így hát gondoskodott róla, hogy a
Kern-ügynökség titkárnői legyenek a kivételek.
A Kern titkárnői nemcsak kiválóan értettek a gyorsírás-
hoz, a gépeléshez és a szervezéshez, de nagyon drágák is
voltak. Az ügynökség alkalmazottai olyan fizetést kaptak,
amelyből megengedhették maguknak a rendes lakást és a
divatos ruházkodást. A magas bérek lehetővé tették, hogy
pénzt tegyenek félre visszavonulásuk idejére. Állandó jö-
vedelmük természetesen vonzotta az udvarlókat. Az elmúlt
két évben a Kern három titkárnőjének – köztük Mattynek –
kérték meg a kezét. Az egyik igent mondott, Matty és a
kolléganője nemet, mert inkább választották az új foglalko-
zással járó szabadságot.
A Kern-ügynökség azt is belevette a hirdetéseibe, hogy
titkárnői csak a legmodernebb és a műszakilag legfejlet-
tebb írógépeken dolgoznak. Ursula és alkalmazottai egyet-
értettek abban, hogy a legjobban a Fenton Modern felel
meg ezeknek a kívánalmaknak.
Ursula belépett az irodába. Matty csodálkozva nézett fel

rá.
– Korábban jöttél – mondta. Aggodalmasan ráncolta a
szemöldökét. – Csak nem gyengélkedsz?
– Miért az én egészségem foglalkoztat mindenkit ma
délután? – Ursula kirántotta a kalaptűket a fejfedőjéből. –
Betegesnek látszom?
Matty aggódása tüstént átcsapott elragadtatott rémüldö-
zésbe.
– Valami borzasztó történt a Roxton-háznál, ugye? Min-
den rendben?
Ursula egy asztalkára dobta a fátylas kalapot.
– Jól vagyok, Matty.
– Nem, nem vagy jól. Ugye, Mr. Roxton tett vagy mon-
dott valamit, amivel megsértette kifinomult érzékenysége-
det?
Ursula belevetette magát a székébe, és szigorúan nézett
Mattyre.
– Csak hogy tisztázzuk – mondta flegmán –, Mr. Roxton
nem bántalmazott, és nem sértette meg kifinomult érzé-
kenységemet. A hivatásos titkárnők nem engedhetik meg
maguknak a kifinomult érzékenységet, mert abból lesz a
baj.
– De mi tiszteletre méltó nők vagyunk, és igenis kifino-
multan érzékenyek!
49 AMANDA QUICK
– Nem, Matty. Amiből a hivatásos titkárnőnek minél

többre van szüksége, az az értelem, a józan ész és az eltö-
kéltség arra, hogy kivágja magát sértőnek ígérkező helyze-
tekből, mielőtt valóban sértővé fajulhatnának. Nem állnak
minden utcasarkon ezüstpáncélos lovagok, akik arra vár-
nak, hogy megmenthessenek minket. Magunknak kell
helytállnunk. Természetesen ezért van rá gondom, hogy az
összes titkárnőm hosszú és erős kalaptűket használjon.
– Igen, tudom! – Matty elterelte a szót a kalaptűről. – De
ha nem sértettek meg, miért vagy ilyen harapós? Olyan ar-
cot vágsz, mint aki boldogan megfojtana valakit.
– Ne kísérts!
– Tehát mégiscsak történt valami a Roxton-háznál. Tud-
tam! Nem figyelmeztettelek arra az emberre?
– Számtalanszor.
– Nem várhatod el tőle, hogy úgy viselkedjen, mint egy
jól nevelt, jó modorú úriember. Azt mondják, több hétig
volt elevenen eltemetve azon a szigeten!
– Az anyjától úgy tudom, hogy inkább csak pár napig.
– Nem érdekes, a lényeg az, hogy elevenen volt eltemet-
ve. Miután kiszökött a templomsírokból, egy teljes évig
volt hajótörött azon a szigeten! Ez elég, hogy bárkinél
idegösszeomlást idézzen elő, vagy az őrületbe kergesse!
– Mr. Roxton nem őrült, Matty – elmélkedett Ursula. –
Talán kissé különc, de bízvást kijelenthetem, hogy nem
őrült, és az idegeivel sincsen semmi baj.
– A The Flying Intelligencer legújabb száma szerint

Roxton egzotikus szexuális rítusokat űz gyanútlan nőkkel!
– jelentette be Matty.
Ursulának a döbbenettől elállt a szava, és őszinte meg-
botránkozással meredt rá.
– Te jó ég! Bevallom, ezt a gyöngyszemet még nem hal-
lottam.
– Roxtonnak az a szokása, hogy egyenesen az utcáról
rabol el ártatlan, tiszteletre méltó hölgyeket, majd elviszi
őket egy titkos kamrába, ahol a rítusokat űzi.
– Valóban? Panaszt tettek talán az egzotikus szexuális
rítusok áldozatai?
– Hát, nem. – Matty csalódottnak látszott. – Az áldoza-
tok sosem emlékeznek, hogy pontosan mi történik a szer-
tartások közben, mert Roxton hipnotizálja őket, hogy min-
dent felejtsenek el.
– Gyanúm szerint azért nem emlékeznek az egzotikus
szexuális rítusokra, mert azok a rítusok sosem történtek
meg. Igazán, Matty, tudhatnád, hogy nem kell elhinni min-
dent, amit az újságokban olvasol!
Matty nagy rajongója volt a bulvársajtónak. Amióta
Roxton két hónapja visszatért Londonba, a pletykalapok
tintát nem kímélve teregették ki az úgynevezett „eltemette-
téséről” szóló híreszteléseket, és lázasan spekuláltak, hogy
mit művelhetett a Lázrózsa-szigetről történt kimentését kö-
vető években.
51 AMANDA QUICK
Matty minden nyomtatott szót elolvasott a rejtélyes

Slater Roxtonról. Sosem találkozott a férfival, de a szakér-
tőjének tekintette magát. Nem is leplezte csalódását, amiért
Roxton elmulasztott egzotikus szexuális rítusokat űzni a
munkaadójával.
– És mit csinált, miután elmenekült a szigetről? – kér-
dezte most. – Ki tudja, miket művelt azokban az években!
– Azután sem tűnt el, hogy kimentették – mutatott rá
Ursula. – Az anyja biztosított róla, hogy Mr. Roxton évente
legalább kétszer visszatért Londonba, meglátogatni a szüle-
it.
– Nahát, ugyancsak csendesen intézte a látogatásait.
– Kétlem, hogy nehezére esett volna. Nem is olyan régen
még senkit sem érdekelt, hogy merre jár és mit csinál. A
sajtó csak azóta ilyen lelkes, amióta az apja meghalt, és
Mr. Roxtonra hagyta a családi vagyont.
Matty mindentudó képet vágott.
– Azt mondják, azért tért vissza, hogy bosszút álljon!
– Ez lehet a jó társaság véleménye, de ezt a bulvársajtó
adja a szájukba. Erősen kétlem, hogy igaz lenne.
– Csak gondolj bele a helyzetébe! Egy gazdag lord és
egy híres színésznő házasságon kívül született, rég elve-
szett fia! Az apja halála után Mr. Roxton felfedezi, hogy
nem örökli a birtokot, és törvénytelen születése miatt soha-
sem viselheti a címet. És mintha ez nem fájna eléggé, az
apja végrendelete még őt kötelezi, hogy kezelje a két tör-
vényes féltestvére és az apja özvegye nevében az öröksé-

get! Ez akkora igazságtalanság, hogy nincs az a férfi, aki
ne akarna bosszút állni érte!
Ursula az asztalon dobolt az ujjaival.
– Nem láttam jelét, hogy Mr. Roxton aggódna az anyagi
helyzete miatt – mondta. – Az anyja sem látszik nyugtalan-
kodni. Az a benyomásom, hogy Mr. Roxton apja kellően
gondoskodott Lillyről, és kétlem, hogy Slater Roxton tét-
lenkedett volna a közelmúltban. Az anyja szerint egészen
sikeresnek bizonyult. Lilly azt mondja, hogy van üzleti ér-
zéke. Ugyancsak Lilly biztosított róla, hogy a fia nem
idegbeteg.
– Végül is az anyja, mit vársz tőle, hogy mit mondjon? –
Matty hatásszünetet tartott. – Ha pedig már a bosszúnál
tartunk...
– Nem tartunk a bosszúnál! – csapott rá Ursula az asztal-
lapba foglalt itatóspapírra. – Hogyhogy nincs gépelniva-
lód?
Matty rá se hederített.
– Ne feledkezzünk meg az Ékkő Madárról! Mindenki
tudja, hogy miközben Mr. Roxton a Lázrózsa-szigeten
senyvedett, üzlettársa, Lord Torrence hazavitorlázott a
templombarlangokban talált mesés kinccsel.
Ursula vágott egy grimaszt.
– Mindenki máshoz hasonlóan Lord Torrence is azt hit-
te, hogy Mr. Roxton meghalt.
53 AMANDA QUICK
Matty jócskán visszavett a hangerejéből, és úgy sutto-

gott, akár egy összeesküvő.
– Vannak ám olyan feltételezések is, hogy Lord
Torrence meg akarta gyilkolni Mr. Roxtont a Lázrózsa-
szigeten! Azt beszélik, ő hozta működésbe a csapdát,
amely eltemette Roxtont, mert azt akarta, hogy csak az övé
legyen az Ékkő Madár!
Ursula hátán az egész fecsegés alatt most először futott
végig a hideg. A sajtó persze hírhedten megbízhatatlan, de
van valami a régi mondásban, miszerint nem zörög a ha-
raszt, ha a szél nem fújja. A pompás Ékkő Madár óriási
szenzációt keltett, amikor Lord Torrence engedélyezte,
hogy rövid időre kiállítsák egy múzeumban. Az emberek,
Ursulát is beleértve, órákig álltak sorba, hogy láthassák. A
tény, hogy a műkincs egyik felfedezője odaveszett a Láz-
rózsa-sziget katakombáiban, csak növelte az igézetet. Rá-
adásul a mesés szobrot röviddel azután, hogy visszakerült a
Torrence-gyűjteménybe, állítólag ellopták, ami újabb szen-
zációs fogással szolgált a sajtónak. A Madár a legendák
világába emelkedett.
Ursula nem gondolta, hogy Slatert különösebben izgatná
a cím vagy a vagyon. Ám ha egy sírból feltámadt embert az
a hír fogadja, hogy a fantasztikus alkotás, amelyet segített
felkutatni, már be is került az illegális műkincs-
kereskedelembe – nos, akkor nincs mit csodálkozni, ha az
illetőnek megfordul a fejében a bosszúállás gondolata. A
hír talán még bogarat is tesz a fülébe, hogy esetleg a ször-

nyű baleset a Lázrózsa-szigeten nem is volt baleset. Egy
biztos, gondolta Ursula. Ha Slater bosszút akar állni, az
áldozat nemigen menekülhet előle.
Számtalan mese és legenda övezte a titokzatos Mr.
Roxtont. Ursula nem lett volna meglepve, ha kiderül, hogy
olyan is van köztük, ami igaz.
Előrehajolt, lapozgatni kezdett az előjegyzési naptárá-
ban.
– Úgy rémlik, ma délután megbeszélésünk van egy új
titkárnővel. Ó, megvan. Miss Taylor háromra érkezik.
– Azt én is elintézhetem – ajánlkozott Matty.
– Biztos?
Matty gyengéden, megértően mosolygott.
– Tudom, hogy Anne halála nagyon megviselt. Nem
szükséges neked elbeszélgetni azzal a titkárnővel, aki a he-
lyébe lép. Az ég szerelmére, hiszen csak tegnap volt a te-
metés! Szükséged van egy kis időre, hogy túltedd magadat
a sokkon, hogy megemészd a történteket.
– Hiányozni fog Anne – mondta Ursula. – És nem csak
azért, mert kiváló munkaerő volt.
– Tudtam... mármint az ügynökség összes titkárnője tud-
ta, hogy te és Anne nagyon jó barátok voltatok.
– Sok olyan tulajdonsága volt, amelyek belőlem hiá-
nyoznak. Szellemes volt. Temperamentumos. Csupa élet-
55 AMANDA QUICK
kedv. Csodáltam a vakmerőségét és a vállalkozószellemét.

Sok tekintetben olyan nő volt, aki megelőzte a korát.
– Hm. – Matty fölvette az asztalról a szöveget, amelynek
a gépelését befejezte, és néhány erélyes koppantással ösz-
szerázta a lapokat.
– Mi az? – kérdezte Ursula.
– Semmi. Nem fontos. Elvégre meghalt szegény. Halott-
ról pedig vagy jót, vagy semmit.
– Matty, tudsz valamit Anne-ról, amit nekem is tudnom
kellene?
– Ó, nem, nem igazán – vágta rá sietve Matty. – Csak ar-
ról van szó, hogy...
– Miről? Matty, most igazán nincs kedvem a köntörfala-
záshoz!
Matty halkan sóhajtott.
– Csak egyesek azt mondanák, hogy Anne egy kissé túl-
zásba vitte a vakmerőséget és a vállalkozószellemet. Meg-
gondolatlan volt, Ursula. Fittyet hányt a veszélyekre. Te is
ugyanolyan jól tudod, mint én.
– Éppen a temperamentuma volt az egyik vonzereje,
nem. Az volt, akivé mi is lenni szeretnénk: a modern nő.
– Lehet. – Matty merengve elmosolyodott, majd váratla-
nul fintorogni kezdett. – Kivéve a cigarettáját! Sosem értet-
tem, mit szeret rajta!
– Hát, azt én se – ismerte el Ursula.
– Tudod, amikor álltunk tegnap a sírnál, arra gondoltam,

hogy Anne-nak szívrohamban vagy szélhűdésben kellett
meghalnia – szólt váratlanul Matty.
– Miért vagy ebben olyan biztos?
– Eléggé ismertük Anne-t, így nyugodtan kijelenthetjük,
hogy sohasem ölte volna meg magát egy férfi miatt.
Hat
Olyan fojtogató szorongással ébredt, hogy alig bírt léle-

gezni. Pár pillanatra visszakerült a sírbarlangokba, ahol a
harmadik legenda képeit próbálta követni. A lámpa hu-
nyorgott, és ő tudta, hogy hamarosan kialszik. Minden lé-
péssel bizonyosabb volt benne, hogy a rossz utat választot-
ta, arra ítélve magát, hogy addig bolyongjon az éjszaka
barlangjaiban, amíg holtan esik össze, vagy megőrül.
Gyorsan kiült az ágy szélére, két kézzel dörgölte az ar-
cát, aztán feltápászkodott. Felcsavarta a gázlángot, hogy
lássa, hány óra. Majdnem hajnali négy volt. Összpontosíta-
ni próbált. Tudta, hogy az álommal az elméje figyelmezteti
gondolatfűzése egy részének átvizsgálására.
Végig kell mennie a labirintusban.
Nadrágot húzott, leakasztotta a fogasról a háziköntösét,
fölvette az ágya mellett tartott kulcskarikát. Kijött a szobá-
jából, lement a földszintre, majd a konyhából nyíló ajtón át
lement egy kőlépcsőn az alagsorba.
A boltíves kamrák a ház földszintje alatt ősrégiek voltak.
A falazás nagy része a középkorra vallott, de akadtak más
részek, amelyeket még akkor építettek, amikor a rómaiak
uralták Britanniát. Aki odafigyelt, könnyen megkülönböz-
tethette a kettőt. A római pallérok rendes, elegáns munkát

végeztek: csupa jól elkészített, pontosan szintezett, egy-
forma tégla. Hozzájuk képest meglehetősen trehány volt a
későbbi századok munkája, habár így is kiállta az idő pró-
báját. Vajon a mai építmények meglesznek pár száz év
múlva?
A föld alatti lépcső alján fölvett egy lámpát, és meggyúj-
totta. Ment tovább lefelé egy alacsony mennyezetű, kőfalú
folyosón, majd megállt egy vastag faajtó előtt.
Kiválasztott egy kulcsot a vaskarikáról, kinyitotta az aj-
tót, bement, és letette a lámpát az ajtó melletti asztalkára.
Az erős fény kék csempékből kirakott mintát világított
meg a kőpadlón. A csempék ösvénye bonyolult, kanyargós
vonalakban, alakzatokban vezetett középre. Egyesek talán
útvesztőnek nézték volna. Ám az útvesztőket számtalan
zsákutcájukkal fejtörőnek szánják, és az a céljuk, hogy mi-
nél jobban összezavarják a bemerészkedőt. Slater labirintu-
sának egyetlen bejárata és egyetlen helyes útvonala volt,
amely előbb-utóbb elvezette a keresőt a szövevényes minta
közepére.
A labirintusjárás egyfajta meditáció volt, amely elmé-
lyedést és összpontosítást követelt. Az agytorna segített,
hogy Slater meglássa az elrejtett motívumokat a káoszban.
Ebben a teremben nem voltak kőfalak, sem festmények:
az illúziókat Slaternek kellett megteremtenie gondolatban.
59 AMANDA QUICK
Addig összpontosított, amíg meg nem látta a csempék in-

dáját a lába előtt.
Mihelyt felkészült, útnak eredt az elme sötét barlangjain
át. Hallotta a régi félelem susogását, amely azzal fenyeget-
te, hogy megfosztja ép elméjétől. Az út elején mindig meg-
szólaltak a nyugtalanító hangok, mintha csak őt várták vol-
na. Nem tűnt jó megoldásnak, ha elfojtással próbálkozik.
Inkább tudomásul vette őket a tárgyilagos kívülálló szem-
pontjából, úgy, ahogy tanították, majd visszatérítette a fi-
gyelmét a mintához.
Labirintusjárásnál nem számított az idő. Ha siettette vol-
na a meditációs eljárást, nem látja meg a mintát, amely
csupán akkor mutatta meg magát, amint Slater feladta a
keresést.
Külön-külön összpontosított minden csempére, megfi-
gyelte, hogyan kapcsolódik az előzőhöz és a következőhöz.
Minden egyes lépéssel mélyebbre került a saját gondolatai-
ba és a sokrétű mintába.
Egyszer csak ott állt a labirintus szívében. Kitárta elmé-
jét, és meglátta a kezdettől sejtett igazságot: Ursula Kernre
nagy veszély leselkedik.
Majd a tudás újabb fénylő szilánkját járta körül. Már az-
zal kockázatot vállalt, amikor beengedte az asszonyt az éle-
tébe. A nő megzavarhatja gondosan felépített életének
egyensúlyát. Őrület, hogy Slater épp ezt a kockázatot talál-
ja izgalmasnak!
„Sok út sok ösvényhez vezet – hallotta bentről a Labirin-

tusmester suttogását. – Vannak ösvények, amelyeket egye-
dül kell végigjárnod, de vannak, amelyekre rá sem léphetsz
szívbéli társad nélkül.”
Slater fogta a lámpát, és távozott a kamrából. Bezárta az
ajtót, felhágott a kőlépcsőn.
Volt valami a pletykákban a Roxton-ház alagsorában
űzött rejtelmes rítusokról. Nem volt hazugság minden, amit
Slaterről összehordtak.
Hét
Lilly Lafontaine olyan erélyesen koppantotta oda a por-

celáncsészét a csészealjhoz, hogy Slater nem is értette, ho-
gyan élte túl a két tárgy az összecsapást.
– Nem hiszek a fülemnek! – közölte Lilly. – Mi a patvart
műveltél, amitől az én Mrs. Kernem megszüntette a veled
létesített munkaviszonyát?
Slater megrándult. A szalon túlsó végében tartózkodott,
a magas velencei ablak2 közelében, de a színpadi képzés-
nek köszönhetően Lilly hangja még olyankor is telten és
dallamosan zengett – melodrámai mellékzöngékkel –, ha
éppen suttogott. Ha pedig bosszankodott – mint most is –,
annyi erőt tudott sűríteni a hangjába, hogy egy londoni
színház karzatának hátsó sorában is hallhassák.
Pazarul túldíszített szalonja illett a hangjához. Olyan,
mint egy díszlet, vagy egy méregdrága bordély, gondolta
Slater, attól függ, miféle gusztusú ember nézi. A súlyos,
karmazsinvörös bársonyfüggönyöket vastag, bojtos arany-
zsinórokkal fogták össze. A mintás szőnyeg alapszíne
2
Hármas, boltíves ablak, két keskenyebb között egy széles szárny
(a ford. mj.)
ugyancsak vörös volt. A kecses kanapét és az aranyozott

székeket vörös bársonnyal és szaténnal kárpitozták.
A cifrán kifaragott márványkandalló fölötti portré Lillyt
ábrázolta a karrierje csúcsán, amikor London egyik legün-
nepeltebb színésznőjének számított. Ifjúságában hollófeke-
te hajú, finom arcú szépség volt, akinek pajkos tekintete és
sugárzó egyénisége mágnesként vonzott férfiakat-nőket
egyaránt.
Volt idő, amikor a legelegánsabb, leggazdagabb úriem-
berek versengtek egy meghívásért Lilly exkluzív szalonjá-
ba. Közéjük tartozott Edward Roxton, egy nagy vagyon és
egy ősi cím örököse.
Már nős ember volt, amikor viszonyt kezdett Lillyvel.
Tíz éve az első Lady Roxton elhalálozott, otthagyva Ed-
wardot törvényes örökös nélkül, akire a címet és a pénzt
hagyományozhatta volna. Noha mindenki biztos volt ben-
ne, hogy a férfi teljesíteni fogja kötelességét a család iránt,
és tovább terebélyesíti a családfájukat, kétség sem fért hoz-
zá, hogy soha nem szennyezné be a nemes Roxton nevet
azzal, hogy egy színésznőt vezet oltárhoz. A társaság sze-
mében ez épp olyan lett volna, mint ha egy kurtizánnal lép
frigyre. Roxton természetesen eleget tett az elvárásoknak:
makulátlan származású hajadont választott nejéül. A máso-
dik Lady Roxton teljesítette kötelességét, megajándékozta
Edwardot egy örökössel, sőt egy tartalékkal is – Slater két
törvényes féltestvérével.
63 AMANDA QUICK
Slater, mint Lilly és Edward több évtizedes liezonjának

gyümölcse, egyszerre két, nagyon különböző világba szüle-
tett. Anyjának a színpaddal és a jó társaságban csak
félvilág néven ismert, kétes elemekkel meglevő kiterjedt
kapcsolatai biztosították, hogy Slatert szívesen lássák
ezekben a körökben.
És mivel Edward mindig elismerte a fiának, akinek je-
lentős járadékot és kékvérűhöz méltó neveltetést adott,
Slater bebocsáttatást nyert a legelőkelőbb helyekre is. Igaz,
a járadékát egy időre felfüggesztették, ám a helyzet dráma-
ian megváltozott Edward Roxton halálával. Mint a Roxton-
vagyon egyetlen kezelője, Slater szíves fogadtatásra szá-
míthatott a nagyúri szalonok és báltermek többségében.
Ám a csúcsokon élők túlfinomult lakóinak szemében
meg ennél is érdekesebbé tette őt hosszas és érthetetlen tá-
volléte a fővárostól, mindenekelőtt pedig az, hogy fütyült a
jó társaság véleményére.
– Könyörgök, vedd vissza kicsit a hangodat! – kérte az
anyját. – Tudod, hogy csodálója vagyok a művészetednek,
de éppen eléggé kijut nekem a színpadias viselkedésből a
háztartásom ellátásával megbízott személyzet szíves köz-
reműködése révén. Mrs. Webster úgy járkál, mintha meg-
halt volna egy rokon. Csodálom, hogy még nem drapírozta
ki feketével a szalont! Mr. Webster és Griffith úgy visel-
kednek, mintha holmi súlyos bűnnel gyanúsítanának.
Lilly látványosan legyintett felgyűrűzött kezével, de

azért a hangját halkabbra fogta.
– Halljam, mi az oka annak, hogy az én Mrs. Kernem
otthagyta az állását? – kérdezte.
Slater ivott egy kis kávét, és közben fontolgatta, mit vá-
laszoljon.
Számított a kérdésre, és mialatt megtette a huszonöt per-
ces utat hazulról Lilly sikkes kis házáig, sok választ vett
fontolóra, ám egyik sem tűnt megfelelőnek. Azt pedig nem
óhajtotta elárulni, hogy Ursula nyomozni akar a barátnője
meggyilkolása ügyében. Addig nem, amíg az asszony nem
engedélyezi.
– Nem a te Mrs. Kerned – figyelmeztette az anyját. – Az
a benyomásom, hogy Ursula Kernre nem alkalmazható
semmiféle birtokviszony. Ő csak önmagáé. Nagyon önálló
gondolkodású asszony.
– És én természetesen épp ezért kedvelem ennyire –
mondta Lilly. – Számos titkárnővel tartottam megbeszélést,
mielőtt hallottam volna a Kern-irodáról. De ahogy meglát-
tam Mrs. Kernt, abban a pillanatban tudtam, hogy senki
másnak, csak és kizárólag neki akarom lediktálni, és vele
akarom legépeltetni a drámáimat! Ő, mint az ügynökség
tulajdonosa, nagyon ritkán vállal ügyfeleket, amint azt ma-
gad is tudod. Én viszont úgy gondoltam, ő lenne számodra
a tökéletes, és Mrs. Kern megtette nekem azt a nagy szí-
vességet, hogy elfogadott téged.
65 AMANDA QUICK
Slater felvonta a szemöldökét.

– Esedezek, mondd, hogy nem csaptál fel házasságszer-
zőnek!
– Ne légy nevetséges – szólt rá Lilly. – Tudom, mi a vé-
leményed az ilyesmiről.
A tagadás határozottnak hangzott, de a flegma válasz
kissé túlságosan is gyorsan jött. Az anyja szinte bizonyosan
megpróbálkozott egy kis házasságszerzéssel. Slater úgy
döntött, nem árulja el neki, hogy ezúttal akár sikerrel is jár-
hatott volna, legalább is ő maga nem zárkózott volna el. Az
édes, forró, epedő sajgás, amely akkor fogta el, amikor
Ursula Kern először lépte át a küszöbét, a lelke mélyéig
megrázta. Ám amikor meglátta az asszony szemében a
gyanakvást, figyelmeztette magát, hogy itt lassan és óvato-
san kell haladnia.
Úgy látszik, sikerült felrúgnia eredeti harcmodorát, ami-
kor épp azzal az asszonnyal veszett össze, akit szeretett
volna elcsábítani. De a Lázrózsa-sziget megtanította rá,
hogy amit egyszer elhatározott, abból ne engedjen.
Ursula előző napi távozását követően a délután hátralevő
részét azzal töltötte, hogy kidolgozott egy új tervet. Straté-
giailag elég vacak volt, de Slater azt is megtanulta a saját
kárán, hogy nagyon kevés terv alakul az elvárásaink sze-
rint, ugyanakkor a rossz terv is jobb a semmilyennél.
– Mrs. Kern elmagyarázta, hogy a közelmúltban holtan
találták az egyik titkárnőjét. Vélhetőleg öngyilkosság –
mondta. Amíg lehetett, ragaszkodni akart az igazsághoz,

mert így kevesebb golyóval kellett zsonglőrködnie. – Amíg
a helyzet nem rendeződik, Mrs. Kern kötelességének érzi,
hogy személyesen lássa el a titkárnő munkáját egy régi
ügyfelénél.
– Miért nem küldi oda egyszerűen valamelyik titkárnő-
jét? – értetlenkedett Lilly. – Miért kell neki átvállalnia a
halott lány munkakörét?
– Ezt a kérdést neki tedd fel, ha választ akarsz. – Slater
egy asztalkára helyezte a csészét és a kistányért. – Én any-
nyit felelhetek, amit nekem mondott, vagyis hogy további
értesítésig felfüggeszti a munkaviszonyát.
– Nem hiszem, hogy hiszek neked – jelentette ki Lilly. –
Szerintem neked van valamiféle elképzelésed róla, hogy
miért lépett ki Ursula, de titkolod előlem. Biztos, hogy nem
tettél vagy mondtál semmit, amitől Mrs. Kern... kínosan
érezte magát a társaságodban? Tudom, hogy készakarva
sohasem sértenél meg egy hölgyet, de az utóbbi években
igen kevés időt töltöttél Londonban, és sajnálattal kell kö-
zölnöm, hogy a modorod kissé berozsdásodott.
– Úgy gondolom, hogy ha Mrs. Kern kifogásolta volna a
modoromat, azt igen hamar közölte volna velem – mondta
Slater.
– Nem feltétlenül. Talán próbálta szoktatni magát a hó-
bortjaidhoz, de végül úgy döntött, hogy nem megy neki.
Slater megmerevedett.
67 AMANDA QUICK
– Mi az ördögöt értesz a hóbortjaimon? – kérdezte mél-

tatlankodva.
– Nagyon jól tudod te, hogy mit értek! Ha pedig nem,
javasolom, tekints bele a The Flying Intelligencer legfris-
sebb számába, vagy valamelyik filléres ponyvába, amelyik
veled foglalkozik. Amióta két hónapja visszatértél Lon-
donba, a sajtó nem győz csámcsogni a bogaraidról és a kü-
lönc tempóidról!
– Azok a nyomorult szennylapok semmit sem tudnak ró-
lam!
– Hm, talán nem, de ez még nem tartja vissza őket a
spekulálgatástól. Nem is tudom... – tűnődött Lilly. – Vajon
nem az riasztotta el Mrs. Kernt, amit az egzotikus szerelmi
technikákban szerzett jártasságodról hordtak össze?
– Ezt most viccnek szántad, ugye, Lilly?
– Nem, nem annak. Komolyan beszélek. Mrs. Kern öz-
vegyasszony, tehát tudja, mi történik férfi és nő között a
hálószobában. Viszont az a benyomásom, hogy a házassá-
ga rövid életű volt. Férje nem egészen két évvel a házas-
ságkötésük után halálozott el balesetben.
– Miféle balesetben?
– Ha jól tudom, leesett a lépcsőn, és kitörte a nyakát.
– Mire akarsz kilyukadni, Lilly?
– Mindössze figyelmeztetni próbállak, hogy egy korláto-
zott tapasztalatokkal bíró nőt megbotránkoztathatnak a…
fogalmazzunk úgy, kalandor szerelmi praktikák.
Slater felnyögött.
– Ezt nem hiszem el, hogy ilyesmiről vitatkozunk! Két-
lem, hogy Mrs. Kern amiatt hagyott volna ott, amiket
pletykálnak rólam. Üzletasszony! Nem szeretne cserben
hagyni egy ügyfelet.
– Ugyancsak fontos ügyfél lehet.
– Lady Fulbrook.
Lilly szeme kissé elkerekedett, majd azonnal elkeske-
nyedett.
– A Mapstone Square-ről?
– Igen. Miért? Ismered Lady Fulbrookot?
– Személyesen természetesen nem, Slater. Nyilván te is
tudod, hogy az ő világából való nők sosem érintkeznek az
én világomból való nőkkel.
– Ezzel tisztában vagyok, de te mindig olyan sokat tudsz
róla, hogy mi folyik előkelő körökben.
Lilly felvonta szépen rajzolt szemöldökét.
– Én az apád idejének az úri társaságában vagyok jára-
tos. Lady Fulbrook sokkal fiatalabb. Már az első báli sze-
zonjában férjhez ment, vagyis legfeljebb négy-öt éve. Mint
hallom, valóságos szenzáció volt, amikor bemutatták. Lé-
legzetelállító szépségnek mondják. Bár mostanában nem
sokat forog társaságban.
– Miért nem?
Lilly elegánsan megvonta kecses vállát.
69 AMANDA QUICK
– Fogalmam sincs. Az a benyomásom, hogy remeteatti-

tűdjei vannak. Utánaérdeklődhetek, ha akarod.
– Hálás lennék.
Lilly hosszan, fürkészőn nézett rá.
– Miért? – kérdezte.
– Maradjunk annyiban, hogy kíváncsi vagyok az ügyfél-
re, aki átvette a helyemet.
– Aha.
Lilly arckifejezése nem sok jót ígért. Túlságosan kíván-
csinak látszott. Slater valamilyen elterelő hadművelethez
folyamodott.
– Ha már Mrs. Kernnél tartunk... – kezdte a langyos ér-
deklődés hangmagasságában.
– Mi van vele?
– Mikor veszítette el a férjét?
Lilly töprengett egy kicsit.
– Tudod, ebben nem vagyok egészen biztos. De az a be-
nyomásom, hogy négy éve lehetett. Mrs. Kern említette
egyszer, hogy egy darabig társalkodónőként dolgozott, mi-
előtt beindította az ügynökségét.
Slater megmarkolta az ablakpárkányt.
– És még mindig teljes gyászt visel?
Lilly halványan elmosolyodott.
– Méghozzá nagyon divatosat.
– Szerinted ennyire szerette a halott férjét?
– Nem – vágta rá feltétlen meggyőződéssel Lilly. – Sze-

rintem azért jár feketében, mert azt hiszi, hogy ez meg-
nyugtatóan bizonyítja az ügyfeleknek, milyen komoly üz-
letasszony.
Slater fontolóra vette, amit hallott.
– Talán igazad van. Elvégre lenyűgöző jelenség. Nem
akarhatja, hogy a női ügyfelei azon aggódjanak, hátha az új
munkaerőre felfigyel valamelyik férfi a háznál.
– Lenyűgöző? – kérdezte Lilly feltűnő hanyagsággal.
Slater kibámult az ablakon. Látta Ursula hajának üszkös
parazsát, és a nő titokzatos tekintetét.
– Lenyűgöző – ismételte meg halkan.
Lilly mosolygott, és a kannáért nyúlt.
– Kérsz még kávét?
Nyolc
– Az idegeim nagyon gyengék, Mrs. Kern. – Lady

Valerie Fulbrook összekulcsolta ujjait az asztallapon. –
Nehezen alszom. A legváratlanabb időpontokban rohannak
meg minden ok nélkül a szorongás- és pánikrohamok. Oly
dolgok taszítanak a legmélyebb kétségbeesésbe, amelyek
nálam robusztusabb idegrendszerrel megáldott emberek
számára puszta semmiségnek tűnhetnek. Ám rájöttem,
hogy kis költeményeim írása jelentős megkönnyebbülést
jelent. Szerencsémre találtam egy kisebb kiadót New
Yorkban, amely volt szíves megjelentetni néhány zsengé-
met a folyóiratában.
– A Paladin Literary Quarterlyre gondol? – kérdezte
Ursula. – Anne aktáiban találkoztam a címmel.
– Igen. A Paladin nem fizet, csak tiszteletpéldányokat
küld a folyóiratból. De én nem is a jövedelemért írok. Ez
gyógykezelés.
– Értem – mondta Ursula. – Boldog vagyok, hogy la-
dységed hasznosnak találta a Kern-ügynökség szolgálatait.
Kettesben voltak Valerie kis dolgozószobájában. Nem-
rég egy savanyú képű szobalány teát hozott tálcán, kitöltött
két csészébe, azután távozott. Egész idő alatt úgy mozgott,

mint egy kísértet, úgyszólván hangot sem adott.
Ursula megfigyelte, hogy nyomasztó csend van az egész
házban. Mintha a lakók azt várták volna, hogy valaki meg-
haljon.
Korábban egyszer járt már a Fulbrook-háznál, amikor
Valerie megüzente az ügynökségnek, hogy titkárnőt óhajt
alkalmazni. Ursula mindig ragaszkodott hozzá, hogy sze-
mélyesen találkozzon az új ügyfelekkel. Két okból is fon-
tosnak tartotta ezt az óvintézkedést. Először és mindenek-
előtt a személyes megbeszélés félreérthetetlenül a lehetsé-
ges munkáltató értésére adta, hogy a Kern-iroda a szakma
krémjéhez tartozik, tehát elvárják az ügyfelektől, hogy tisz-
telettel bánjanak a hivatásos titkárnőkkel. Másodszor azért
ragaszkodott hozzá, hogy képet alkothasson magának az
ügyfélről.
Ezen a délutánon megállapíthatta, hogy kezdeti benyo-
másai megalapozottak voltak. Valerie gyönyörű, de töré-
keny virág, amelyet könnyű eltaposni. Szőke haját konty-
ban viselte, ami kiemelte sápadt bőrét és finom vonásait.
Alacsony volt és vékony, mindazonáltal kecsesen arányos,
egy légies tündérhercegnő. Nyugodtnak látszott, noha kék
szeméből sütött a sivár reménytelenség. Hangja a megjele-
néséhez illően olyan gyönge volt, mintha a legéteribb szel-
lő is elfújhatná.
73 AMANDA QUICK
Megfelelő estélyiben és kellő önbizalommal beragyogott

volna egy egész báltermet. De mára úgyszólván teljesen
kivonult a társasági életből.
– Nem teszek úgy, mintha költészetemnek lennének ér-
demei – mondta Valerie –, de az orvosom szerint csodákat
művel az idegeimmel.
– Boldog vagyok, hogy segíthetek önnek a gyógyulás-
ban – felelte Ursula.
– Mint ahogy azt már kifejtettem, amikor először kértem
titkárnőt az ön ügynökségétől, a verseket én írom, de úgy
találtam, hogy jobban látom, miként veszik ki magukat
nyomtatásban, ha gépelt formában is elolvashatom őket.
Továbbá attól félek, hogy túlságosan felizgatnám magamat,
ha megpróbálnám leírni verseim végső változatát. Nem
bírom megállni, hogy ne olvassam át őket újra és újra, ami
kétségbe ejt és lehangol. Ám ha diktálom, valamilyen ok-
ból szabadabban jönnek a szavak.
Ursulát az este sokáig ébren tartotta két dolog: részint a
tény, hogy talán soha többé nem látja Slatert, részint a kér-
dés, hogy miként hozza szóba Anne Cliftont Lady Ful-
brooknak? Slater problémájára nem talált választ, de a
nyomozást illetően úgy döntött, hogy néhány nyílt kérdés
nem tűnik majd gyanúsnak.
– Nagy sokk lehetett értesülni Miss Clifton haláláról –
szólt szelíden. – Elvégre ladységed megszokta, hogy együtt
dolgoznak, és valószínűleg kialakítottak valamilyen napi-

rendet.
– Igen. Anne, azaz Miss Clifton kiváló titkárnő volt. –
Valerie sóhajtott. – Hiányozni fog nekem. Ön azt mondta,
hogy a rendőrség feltételezése szerint ő maga dobta el az
életét?
– Igen. Minket az ügynökségnél, akik ismertük őt, meg-
döbbentett a hír, de minden arra vall, hogy a tényekhez
nem férhet kétség.
– Értem. – Valerie a fejét csóválta. – Milyen szomorú.
Anne nemcsak kiváló sztenográfus és gépírónő volt, ha-
nem, főleg a munkakapcsolatunk vége felé, komoly segí-
tőm is. Ha nehézségem támadt a verseimmel, átfogóan
megbeszéltük a témát. Gyakran ilyenkor világosodott meg
előttem a tökéletes szó vagy fordulat.
– Kétlem, hogy ezen a téren ugyanilyen sokat tudnék se-
gíteni – mondta Ursula –, de megteszek mindent, ami tő-
lem telik.
Valerie úgy nézett ki az ablakon, mint a rab a börtönrá-
csok mögül.
– Most meg fog lepődni, Mrs. Kern, de ebben a néhány
hónapban Anne közelítette meg leginkább azt, amit valaha
is barátnőnek nevezhettem. Mostanában már sosem ha-
gyom el a házat, ezért nagyon vártam a heti két találkozá-
sunkat Anne-nal. Ő volt az én mentőkötelem a külvilághoz.
Nagyon megviselt az elvesztése.
75 AMANDA QUICK
– Megértem.
Pillanatnyi csend lett, azután Valerie fáradtan, de méltó-
ságteljesen fölemelkedett a székéből.
– Akkor kezdjük? – érdeklődött. – Azt hiszem, a legjobb
lesz az én üvegházamban. Ott szoktam ihletet kapni. Ugye
nem fog haragudni, ha ott kell dolgoznia?
– Természetesen nem. – Ursula fogta a táskáját, amely-
ben a jegyzetfüzetét meg a ceruzáit hozta, és felállt.
Valerie előrement a dolgozószoba ajtajához.
– Gyakran használok természeti képeket és témákat.
– Értem.
A barlangszerű folyosó végében egy másik szótlan, gyá-
szos arcú szobalány kinyitott egy ajtót. Ursula követte
Valerie-t a kőlapokkal burkolt teraszra. Elindultak egy
pompás, csupa üveg és fém házhoz, amely baljósan maga-
sodott a derengő délutáni fényben.
Az ajtónál Valerie elővett egy kulcsot.
– Az üvegház az én birodalmam, Mrs. Kern – mondta. –
Az egyetlen hely, ahol megtalálom a lelki békémet. A
versnek, amelyen jelenleg dolgozom, az „Egy kis halál a
kertben” címet adtam.
Hát, ez nagyon hosszú és nyomasztó délutánnak ígérke-
zik, állapította meg Ursula.
Kilenc
Pontosan háromkor kimenekült a sötét Fulbrook-

palotából, és a menekülés ebben az esetben nem is volt túl
erős szó. Volt valami szavakban meg nem határozható fe-
nyegetés az egész házban. Nem csoda, ha Anne gyakran
csak mint mauzóleumot emlegette.
Lesietett a lépcsőn a sűrű ködben. Annyira elmerült a
benyomásai elemzésében, hogy akkor vette csak észre a
túloldalon várakozó, elegáns fekete hintót, amikor Griffith
intett a kesztyűs kezével.
– Nem szükséges konflisra vadásznia, Mrs. Kern! – Ki-
áltása felverte a csöndes utcát. – Hazavisszük!
Ursula meghökkent, megállt.
– Mi a csuda ez?
De már nyílt is a hintó ajtaja, kiszállt belőle a magas
nyakú nagykabátot és csizmát viselő Slater, és elindult az
utcán a nő felé. Pápaszeme üvegén annyira csillogott a fény
hogy nem lehetett olvasni a tekintetében.
– Látom, új ügyfele engedte, hogy idejében távozzon –
mondta. – Kiváló. Aggódtam, hogy alkalmazkodnunk kell
Lady Fulbrook óhajaihoz.
77 AMANDA QUICK
Megragadta Ursula könyökét erős, bőrkesztyűs kezével.

Ez volt az első alkalom, hogy készakarva érintette meg,
ami a nőre úgy hatott, mint egy váratlan, borzongató áram-
ütés. Roxton nem szorította a karját, de Ursula így is érez-
te, milyen erős. Persze meglehet, csak az borzongatta meg
az érzékeit, hogy felszabadító élmény volt kívül lenni a
Fulbrook-palotán, legalábbis egyelőre. Ha azonban igazán
őszinte akar lenni magához, akkor elismeri, hogy annak a
hirtelen felvillanyozó mámornak egyetlen oka volt: Slater
érte jött.
Ám rögtön ki is aludt az öröm szikrája, amikor a józan
ész és a logika jeges vízzel öntötte le a pislákoló lángot.
Fölöttébb valószínűtlen, hogy Slater csak azért jött ide,
mert vissza akarja kísérni az irodába. Rövid ismeretségük
alatt megtanulta Roxtonról, hogy a látszat ellenére a felszín
alatt mindig lappang valami más – talán valami veszedel-
mes.
A szó szoros értelmében megvetette a lábát, és nem volt
hajlandó tovább menni a hintóhoz. Slater is kénytelen volt
megállni.
– Mit művel, uram? – kérdezte Ursula. – Könyörgök, azt
ne mondja, hogy kötelességének tartja megvédelmezni en-
gem a tömegközlekedéstől! Évek óta kiváló sikerrel szállok
ki és be a konflisokba!
– Nem beszélhetnénk meg ezt a kérdést a hintóban? Fö-

lösleges itt állnunk az utcán, ahol nagyszerűen látni ben-
nünket a Fulbrook-palotából.
– Egek Ura! Figyelnek minket? – Ursula automatikusan
hátra akart nézni.
– Nehogy elárulja, hogy tudatában vagyunk a megfigye-
lésnek – intette Slater. – Továbbá az is okos dolog lenne,
ha nem keltenénk emberrablás látszatát. Talán hasznos len-
ne azt a benyomást keltenünk, hogy nagyon jó barátságban
vagyunk.
Ursula habozott. Elképzelhető, hogy Roxton túl hosszú
időt töltött külföldön, azért nem tudja, hogy a nagyon jó
barátság gyakran használt szépítő körülírás a tiltott kap-
csolatokra? Ránézett a kemény, kifürkészhetetlen arcra, és
arra a következtetésre jutott, hogy Roxton pontosan tudja,
mit sejtetett. Bizonyos, hogy Roxton mindig pontosan tud-
ja, mit csinál.
Akárhogyan is, a legkevésbé sem óhajtotta, hogy Lady
Fulbrook vagy bárki más a házban azt hihesse, hogy az új
titkárnő nyilvános veszekedést csap az utcán.
– Nagyon helyes, uram – mondta. – Viszont magyaráza-
tot követelek.
– Ez természetes.
Slater a hintóhoz terelte. Griffith olyan lelkesen üdvö-
zölte, mintha a nő egy hosszú utazásról tért volna vissza.
– Nagyon örülök a viszontlátásnak, Mrs. Kern!
79 AMANDA QUICK
– Én is, Griffith.
Ursula összefogta a szoknyáját, felment a hágcsón, és
beült a hintó félhomályába. Slater követte. Griffith felcsap-
ta a hágcsót, becsukta az ajtót. Hatalmas termetéhez képest
meghökkentő fürgeséggel felpattant a bakra, és megragadta
a gyeplőt. A hintó végiggördült az utcán.
A nő kinézett az ablakon. A Fulbrook-palota egyik abla-
kán mintha megmozdult volna a függöny. Ursulán végigfu-
tott a hideg.
– Úgy veszem észre, igaza volt, Mr. Roxton – mondta. –
Azt hiszem, valaki figyelhette a távozásomat.
– Lehetséges, hogy puszta kíváncsiságból – bólintott
Slater. – Viszont tekintve a maga gyanúit, a legrosszabbat
kell feltételeznünk.
Ursula ránézett a fátyol alól.
– Feltételeznünk?
– Úgy döntöttem, hogy segíteni fogok a nyomozásban.
– Miért? Amikor utoljára váltottunk szót, egyértelműen
közölte, hogy nem helyesli a tervemet!
– Azóta rájöttem, hogy fölösleges a lebeszéléssel pró-
bálkoznom, így hát a legésszerűbb megoldást választottam,
vagyis hogy megteszek minden tőlem telhetőt, ami segít
megtalálnia a keresett válaszokat, mármint ha léteznek
egyáltalán válaszok.
– Igen, amennyiben léteznek. – Ursula kesztyűs ujjaival
az ülésen dobolt. – Méltányolnám a tanácsot, talán még a
segítségét is, ám előbb tudnom kell, miért gondolta meg

magát.
– Úgy hiszem, már kifejtettem. Azért gondoltam meg
magamat, mert beláttam, hogy ön nem gondolja meg ma-
gát.
– Miért nem hagyja, hogy magam folytassam le ezt a
nyomozást? Miért érzi kötelességének, hogy segítsen?
Váratlan mosoly suhant át Slater arcán.
– Mintha gyanakodna rám, Mrs. Kern.
– Kétlem, hogy mindent elmondott volna, uram. Mi ez a
hirtelen érdeklődés az én problémáim iránt?
Slater kinézett az ablakon, és mintha a válaszon töpren-
gett volna. Mire visszanézett Ursulára, hideg elszántság
volt a szemében.
– Mondjuk, némi fontolgatás után arra jutottam, hogy
érdekesnek találom a tervét – mondta.
– Értem.
Ursula értette a választ, csak nem tudta hova tenni. Még
azt sem tudta volna megmagyarázni, miért okoz neki enyhe
csalódást Slater segítő szándéka. De az okadatolás logikáját
el kellett ismernie. Hihető, hogy egy ilyen természetű em-
ber érdekesnek talál egy amatőr gyilkossági nyomozást.
Elvégre az utóbbi pár évet világcsavargással töltötte. Nyil-
vánvalóan keresett valamit, habár Ursula nagyon nem hitte,
hogy a férfi tudta is, mit remél megtalálni.
81 AMANDA QUICK
– Milyen volt az első találkozása Lady Fulbrookkal? –

érdeklődött Slater.
A nő megborzongott.
– A ház nagystílű, de belül hihetetlenül sötét és komor.
Nem tudom eldönteni, azért olyan sivár-e a légkör, mert a
ház úrnője depressziós, vagy a légkör okozza-e Lady
Fulbrook szomorúságát. Egyetlen vigasza az üvegháza.
– Azt mondta, Lady Fulbrook azért alkalmazta Miss
Cliftont, hogy jegyezze le a verseit, azután írja át géppel a
sztenogramot?
– Igen. Lady Fulbrook felkeltette egy New York-i ne-
gyedéves kis folyóirat kiadójának a figyelmét. A vers cí-
méből, amelyen most dolgozik, következtethet a kedélyál-
lapotára. „Egy kis halál a kertben”.
– Nem hangzik valami szívderítőn – állapította meg
Slater. – Ám a költők állítólag mélakóros, búslakodó né-
pek. Azt hiszem, ez a hagyomány. Ért Lady Fulbrook a
versíráshoz?
– Tudja, hogy van ez az irodalommal és más művészeti
ágakkal: a kész műalkotás szépségét mindig a néző szeme
dönti el. Én a magam részéről nem kedvelem a lehangoló
verseket, mint ahogy nem kedvelem azokat a könyveket
vagy színdarabokat sem, amelyeknek rossz végük van.
Erre már Slater elmosolyodott. Bosszantóan fensőséges
mosolya van, gondolta a nő.
– Jobban kedveli a fantasztikumot, mint a valóságot –

összegezte Slater.
– Nézetem szerint van boldog vég és szomorú vég, de
eleve mindkettő a fantázia alkotása, különben nem sorol-
nák őket a fikcióhoz.
Slater kurtán felkacagott a meglepetéstől. Ursula viszont
az ő reagálásától volt meglepve.
– Nagyon helyes – mondta a férfi. – Megállapította,
hogy Lady Fulbrook melodramatikus verseket ír. Mi mást
végzett még ma?
– Ez csak az első napom volt. Nem vártam, hogy egyet-
len délutánon mindenre kapok választ. És milyen jogon
képzeli, hogy kritizálhat? Csak most csatlakozott a nyomo-
zásomhoz!
– Természetesen igaza van, nem akartam bírálni. Csak a
tényeket próbáltam összeszedni, hogy előállhassunk vala-
miféle tervvel.
– Nekem van tervem – közölte csípősen Ursula. – És
úgy vélem, jobb lesz, ha már az elején leszögezünk valami
nagyon fontosat, mielőtt továbbmennénk ebben a nyomo-
zásban. Ezt az akciót én irányítom, Mr. Roxton. Hálás le-
szek a meglátásaiért és a megjegyzéseiért, mert tisztelem a
szellemi képességeit és széles körű tapasztalatát elveszett
városok és templomok és hasonlók felkutatásában, de dön-
teni én döntök. Világos ez így?
83 AMANDA QUICK
Roxton úgy nézett rá egy hosszú pillanatig, mintha va-

lamilyen idegen nyelven beszélne. Ursula nem látott bele a
gondolataiba, de gyanúja szerint Roxton azt akarta monda-
ni, hogy ilyen feltételekkel nem vállalhatja a részvételt.
Mégis, mit várt tőle Ursula? Ez az ember nyilvánvalóan
megszokta, hogy ő nem engedelmeskedik, hanem paran-
csol.
Mereven ült, érthetetlen szorongással küzdve, és várta,
mikor jelenti ki Roxton, hogy kettejük között lehetetlen az
egyenlők együttműködése.
– Tehát ön tiszteli szellemi képességeimet és széles körű
tapasztalataimat elveszett városok és hasonlók felkutatásá-
ban? – kérdezte Slater.
Ursula összevonta a szemöldökét.
– Igen, természetesen.
– Vagyis elismeri, hogy hozzá tudok járulni valami
hasznossal a tervhez.
– Kétségtelenül. Eleve ezért hoztam szóba önnek a ter-
vemet. Mire akar kilyukadni, uram?
– Magam sem tudom. Azt hiszem, ahhoz a tényhez pró-
bálom szoktatni magamat, hogy csodálják az intelligenci-
ámat. – Egy pillanatra elhallgatott. – Valamint széles körű
tapasztalataimat elveszett dolgok megtalálásában.
Ursula türelme most már elszállt.
– Hát mit vár, mi az ördögöt csodáljak önben, uram?
Slater gyászosan bólogatott.
– Kiváló kérdés. Hogy mit vártam? Nem hinném, hogy

jelen pillanatban tudnék válaszolni erre a kérdésre, úgy-
hogy térjünk rá egyezségünk feltételeire, Mrs. Kern.
Az egyezség szó valamilyen okból megdermesztette a
nőt. Pár perc alatt másodszor kellett arra gyanakodnia,
hogy Roxton szépítően körülírja a bensőséges kapcsolatot,
amiről köztük persze szó sem lehet.
– Attól tartok, nem értem önt, uram – mondta.
Kínosan tudatosodott benne, hogy pihegő hangon beszél,
ami nem jellemző rá. Ez nevetséges! Nem tűrheti, hogy
Roxton így felzaklassa!
– Nem szavatolhatom, hogy kötelességtudóan teljesítem
minden parancsát – felelte Slater –, de azt megígérhetem,
hogy ebben a vállalkozásban tökéletesen egyenlők leszünk.
Esetleges nézeteltéréseknél alapos megbeszélés tárgyává
tesszük a kérdést, amennyiben lehetséges, mielőtt bárme-
lyikünk is döntene. Megfelel ez így önnek?
Ursula nyugalmat parancsolt magára.
– Ez az amennyiben lehetséges kitétel fölöttébb rugal-
massá teszi az egyezségünket, nem gondolja?
– Adódhatnak helyzetek, amelyekben kénytelen leszek
cselekedni, mielőtt módomban állna megbeszélést tartani
önnel. Úgy tartom tisztességesnek, ha lesz egy kis helyem
a manőverezéshez, amikor szabadon hagyatkozhatok a
megsejtéseimre és az ítélőképességemre.
85 AMANDA QUICK
– Hmm. – Ursula hűvösen mosolygott. – Akkor termé-

szetesen nekem is jár ez a szabadság, mivel én leszek az,
aki minden héten eltölt néhány órát a Fulbrook-házban.
Nyilvánvalóan nem menthetem ki magamat, hogy pár per-
ces megbeszélést tarthassak önnel, mielőtt kihasználom az
adódó alkalmat.
Roxton arca megkeményedett.
– Egy pillanat...
A nő elégedetten mosolygott.
– Elfogadom a feltételeit, uram. Nos tehát, pontosan mi-
vel óhajt hozzájárulni a nyomozásomhoz?
Slater már nem látszott olyan magabiztosnak. A szeme
kissé elkeskenyedett.
– Azzal remélek hozzájárulni a nyomozásunkhoz, hogy
alaposabban utánanézek a Fulbrook famíliának – válaszolta
nagyon higgadtan. – Ön azt mondta, hogy meggyőződése
szerint Anne Clifton bűncselekmény áldozata lett, akkor
pedig léteznie kell valamilyen szálnak, amely a házhoz kö-
ti, nemde.
– Igen, ez az én elméletem. – Ursula felélénkült. – Mit
tud a Fulbrook családról?
– Nagyon keveset, de anyám ismerte a jelenlegi Lord
Fulbrook apját. Ugyanahhoz a körhöz tartozott, amelybe az
én apám.
– Értem. – Ursula ragyogott a lelkesedéstől. – Megkér-
dezhetjük Lillytől, hogy milyennek találta a néhai Lord
Fulbrookot. Talán a fiáról és a családról is tudhat általános-

ságokat.
– Viszont meg kell magyaráznunk neki, hogy miért kí-
váncsiskodunk – figyelmeztette Slater.
– Igen, természetesen, ám nem kétlem, hogy Lillyben
feltétlenül megbízhatunk. Mit gondol, hajlandó lesz segíte-
ni nekünk?
– Lilly Lafontaine-ről beszél. Imádni fogja a szerepet.
– A szerepet?
– Bocsánat – mondta Slater. – Arra céloztam, hogy
anyámat lázba fogja hozni, ha részt vehet egy gyilkossági
nyomozásban. Hatni fog a drámai érzékére. De ha ennek
vége, készüljön fel rá, hogy a kaland különböző részletei
feltűnnek majd Lilly valamelyik darabjában!
Ursula összerándult.
– Azt hiszem, igaza van. Nos, amíg nem tárja fel az érin-
tettek személyazonosságát, addig szerintem nem lesz sem-
mi baj.
– Elvégre ki hinné el a mesét a titkárnőről és a régészről,
akik megpróbálnak felgöngyölíteni egy gyilkosságot?
– Valóban.
– Erről jut eszembe.
– Mi?
– Lilly holnap estére meghívott minket vacsorára. Ez
lesz a tökéletes alkalom, hogy kifaggathassa a Fulbrook
családról.
87 AMANDA QUICK
– Milyen kedves tőle. – Ursula mosolygott, azonnal fel-

vidult a kilátástól. – Igaza van, nagyon hasznos lenne meg-
tudni bizonyos információkat Lillytől. Bevallom, jelenleg
fogalmam sincs, hova jutok ezzel a nyomozással.
– Hova jutunk ezzel a nyomozással.
A nő elengedte a füle mellett a helyesbítést.
– Köszönöm, Mr. Roxton. Hálás vagyok a segítségéért.
– Úgy gondolom, hogy a körülményekre való tekintettel
igazán szólíthatna Slaternek.
Ursula érezte, hogy elvörösödik. Remélhetőleg a fátyol
elrejti a pirosságot.
– Igen, természetesen – mondta elszántan. – Köszö-
nöm... Slater.
Rövid szünet következett. Ursula ekkor kapott észbe,
hogy neki is mondania illene valamit.
– Kérem, szólítson Ursulának – mondta.
– Köszönöm, Ursula – bólintott Slater. – Holnap este fél
nyolckor tiszteletemet teszem önnél. Megfelel ez így?
Ursula tétovázott néhány másodpercig. Ha jól meggon-
doljuk, késő este kettesben ülni Slaterrel a hintóban ugyan-
annyi, mint nappal ülni vele egy hintóban. Valamilyen ok-
ból mégis elbátortalanította kicsit a lehetőség. Azután em-
lékeztette magát, hogy elvégre a férfival munkatársak.
Elmosolyodott, mert nagyon logikusnak találta a saját
érvelését.
– Várni fogom.
Nagy kár, gondolta aztán, hogy a pongyoláit leszámítva

kizárólag fekete ruhái vannak.
Tíz
Valamivel éjfél előtt Slater egy konflis sötét belsejéből

figyelte az exkluzív férfiklub bejáratát. A kocsilámpákat
eloltották, hogy ne keltsenek feltűnést. A köd kísértetiesen
izzó gömbökké változtatta az utcai lámpákat a klub bejára-
tához vezető lépcső két oldalán.
Felsétálhatott volna a lépcsőn, mert beengedték volna.
Apja rangjának és pénzének köszönhetően ő is klubtag
volt, de amióta visszatért Londonba, nem élt a kiváltságá-
val. A klub Brice Torrence törzshelyének számított, már-
pedig Slater okosabbnak vélte, ha ők ketten nem tartóz-
kodnak egy szobában. Brice ugyanúgy érezhetett, minden-
esetre tudatosan kerülték egymást, amióta Slater visszatért
Londonba.
Ma este kizárólag azért várakozott a ködös homályban,
mert Fulbrooknak is a klub volt az egyik törzshelye.
A konflis megnyikkant, amikor Griffith fészkelődött a
magas ülésen.
– Őlordsága ugyancsak jó ideje bent van – szólt le tü-
relmetlenül a bakról.
– Unatkozik, Griffith?
– Amikor ön azt mondta, hogy ma éjszaka detektívet

akar játszani, azt hittem, valamivel izgalmasabb lesz.
– Én is – vallotta be Slater. – Fulbrookot hibáztassa. Úgy
látszik, meglehetősen sablonos életet él.
– Uraságod csakugyan azt hiszi, hogy ő gyilkolhatta meg
Mrs. Kern ügynökségének titkárnőjét?
– Fogalmam sincs, de Mrs. Kern addig úgysem hiszi el,
hogy nem gyilkolták meg az alkalmazottját, amíg ki nem
derítjük az igazságot. Jelen pillanatban arra gyanakszik,
hogy a gyilkos összeköttetésben áll a Fulbrook-házzal, így
arra gondoltam, hasznos lenne valamilyen fogalmat alkot-
nunk Fulbrook szokásairól.
– Valószínűleg ugyanolyanok, mint a többié a fajtájában.
Pár órát kártyázik és iszik a klubban, aztán elmegy a kitar-
tottjához, vagy egy kuplerájba. Hajnal lesz, mire hazavető-
dik, úgyhogy nekünk se lesz alvás ma éjszaka.
– Hasznos lenne kideríteni a metresze vagy a kedvenc
bordélya címét, amennyiben van neki.
– Van ezeknek mindegyikből – közölte Griffith egy vi-
lágfi fásultságával. – Feleségül vesznek egy tisztességes
hölgyet a kapcsolataiért vagy a vagyonáért, és csinálnak
maguknak egy örököst, de azért mindig tartanak mellette
szeretőt.
Ez, gondolta Slater, hibátlan összefoglalása az ő apja
életstílusának. Edward Roxton kétszer házasodott, mire
sikerült teljesítenie a kötelességét, amellyel nevének és cí-
91 AMANDA QUICK
mének tartozott, de sosem szakította meg a viszonyát

Lillyvel. Amennyire Slater megállapíthatta, szülei a maguk
módján nagyon szerették egymást. Fogalma sem volt, hogy
apjának első felesége mit szól ehhez az állapothoz. Sosem
találkozott vele, bár gyerekkorában látta messziről néhány
alkalommal. A rangjabeli hölgyek szokása szerint úgy tett,
mint akinek sejtelme sincs a férje másik életéről, Edward
pedig mindent elkövetett, hogy ez a két élet sohase talál-
kozhasson.
A második feleség egészen más típus volt. Judith feltű-
nően józan elveket vallott a házasságról. Neki is megvoltak
a saját okai, hogy egy nála évtizedekkel idősebb férfinak
nyújtsa a kezét. Ez üzlet volt, amelyben mindkét fél teljesí-
tette a feltételeket.
Nyílt a klub ajtaja. Elegáns férfi lépett ki az előtérből, és
megállt a lépcső tetején. Az éles fény körülrajzolta ragado-
zó profilját.
– Ott van Fulbrook – mondta Slater. – Kövesse, de na-
gyon vigyázzon, nehogy észrevegyen minket!
– Nem figyel az ránk – legyintett Griffith. – Mi csak egy
konflis vagyunk a többi közt egy ködös éjszakán. Szerin-
tem hátra sem fog nézni. Miért tenné? Egyetlen ismerősét
sem érdekelné, hogy nőhöz megy.
– Akkor is jobb az óvatosság. Fulbrook tudja, hogy én
nem jártam ebben a klubban, amióta visszatértem London-
ba. Furcsállná, ha ma este itt találna a közelben, főleg azok
után, hogy nyilvánvaló érdeklődést tanúsítottam a felesége

titkárnője iránt. Feltéve, ha egyáltalán van tudomása Mrs.
Kernről.
– Uraságod szerint tudja, hogy délután elhoztuk Mrs.
Kernt a Fulbrook-palota elől? – kérdezte Griffith.
– Valaki lesett Mrs. Kernre, miközben ő elhagyta a házat
– felelte Slater.
Fulbrook megállt a lépcső alján, és szemügyre vette az
utcán sorakozó konflisokat. Nem az elsőbe ült be; látszólag
vaktában választott egy másikat. Fellépett a keskeny hág-
csóra, és eltűnt a kis jármű sötétségében.
– A ménkűbe! – morgott Griffith. Megragadta a gyeplőt,
könnyű ügetésre biztatva a lovukat. – Erre nem számítot-
tam. A többség a sor elején álló konflisba szokott ülni.
– Fulbrook társadalmi helyzetében az emberek inkább
szeretnek saját hintót tartani.
– A konflis gyorsabb.
– És sokkal kevésbé feltűnő – jegyezte meg Slater. – Ér-
dekes.
Követték Fulbrook konflisát a sűrűsödő ködben. A kör-
nyék fokozatosan megváltozott. Az épületek és a parkok
nagyobbak, impozánsabbak lettek.
– Ha ezen a fertályon tart szeretőt, ugyancsak nem saj-
nálja tőle a pénzt – állapította meg Griffith.
93 AMANDA QUICK
– Erősen kétlem, hogy ekkora házban tartaná a nőjét –

vitatkozott Slater. – Valószínűbb, hogy egy barátjához
igyekszik.
– Pokoli későn és ugyancsak messzire elmegy azért,
hogy megigyon egy brandyt egy barátjával – mondta Grif-
fith. – Megéri?
– Barátja válogatja.
Fulbrook konflisa megállt egy palota előtt. Sem a ház-
ból, sem a kertből nem látszott valami sok a magas kőfal
miatt. A felhajtót kovácsoltvas kapu zárta el. A kapusfül-
kéből előlépett egy tolvaj lámpás ember, és bevilágított a
konflisba, amelyben Fulbrook ült. Pár szót váltottak, azután
az őr kinyitotta a kaput, és intett a kocsisnak.
– Ez elég közel van, Griffith – mondta Slater. – Nem hi-
szem, hogy szemet szúrnánk az őrnek, ha veszteg mara-
dunk, és nem gyújtunk lámpát. Nem szeretnék feltűnést
kelteni.
Griffith megállította a konflist.
Fulbrook járműve begördült a kapun. A portás kivárta,
hogy egy másik fogat távozzon, majd bezárta a kaput. De
rögtön ki is kellett nyitnia, mert feltűnt egy újabb kocsi.
– De nagy itt a jövés-menés – jegyezte meg Slater. –
Úgy látom, Fulbrook barátai mulatnak ma este. – Kiugrott
a konflisból. – Körülnézek.
– Uraságod szerint okos dolog ez? – kérdezte aggodal-
masan Griffith.
– Azt hiszem, ezt csinálják a detektívek – felelte Slater.

– Meg a betörők – morogta Griffith –, és azokat általá-
ban letartóztatják.
– Csak az ügyetlen betörőket, Griffith.
Slater levette a pápaszemét, gondosan összecsukta, és a
kabátzsebébe csúsztatta. A látása kitűnő volt, a pápaszem
csak pajzsként szolgált, akárcsak Ursula fátyla. Az embe-
rek a pápaszemet látták, nem a szemet. A Lázrózsa-sziget
óta nagyon jól jött ez a kis álca a munkájában. Valamilyen
különös okból az emberek hajlamosak figyelmen kívül
hagyni a lehetőséget, hogy egy pápaszemes ember veszé-
lyesnek bizonyulhat.
Beleolvadt az árnyékba. A vadászat a régi sötét izga-
lommal fűtötte a vérét, ami bosszantotta, de egyben mulat-
tatta is. El ne felejtse megköszönni Ursulának.
Végigosont a magas kertfalat szegélyező, szűk ösvé-
nyen, befordult a sarkon, és már ott is állt a hátsó kapunál.
Zárva találta, de nem őrizték, és itt nem volt utcai világítás.
Szemügyre vette a helyszínt a kovácsoltvas kapu rácsai
között. A sűrű lombok nagyobb részére sötét leplet borított
a köd és az árnyék, de egy sövénylabirintus bejáratánál szí-
nes lámpák világítottak. Egy elegánsan öltözött pár éppen
eltűnt a zöld útvesztőben. A férfi részeg hahotázása rekedt
volt az izgalomtól.
95 AMANDA QUICK
A nagy ház földszintje fényárban úszott. Az emeleteken

is látszottak fénycsíkok az ablakokban, de ott a függönyö-
ket szorosan összehúzták.
Slater egy darabig mozdulatlanul állt és figyelt. Fojtott
hangok szűrődtek ki az árnyékból. Egy nő kacéran nevet-
gélt. Egy férfi alighanem csábítónak szánt hangon dünnyö-
gött, de a nyelve folyton megbotlott. Újabb pár tűnt el az
útvesztőben.
Slater hátralépett, és megvizsgálta azokat a pontokat,
ahol a sarokvasakat beágyazták a kőbe. A csipkés kapu az
illetéktelenek kívül tartására készült, ugyanakkor számos
kényelmes kapaszkodót kínált. Csak úgy kell megmásznia,
hogy ne vegyék észre. Ám a ködben jövő-menő párok
egyike sem figyelt a kapura. Különben is, a köd olyan ro-
hamosan vastagodott, hogy legfeljebb az láthatta volna a
falat vagy a kaput, aki beleveri az orrát.
Megragadta az egyik vasrudat, és lendületet vett. Egyik
csizmáját beleakasztotta egy kovácsoltvas csipkébe, és már
nyúlt is a következő kapaszkodóért. A kaput megmászni
sokkal könnyebb volt, mint a barlanglabirintusból kimász-
ni. Senki sem fújt riadót. A fal tetején irányt változtatott.
Szinte nem is ütött zajt, amikor leugrott a földre.
Felhajtotta magas kabátgallérját, hogy eltakarja az arcát,
sapkája ellenzőjét a szemébe húzta. A fekete sál szükség
esetén jó lesz maszknak a szájára, de úgyszólván bizonyos-
ra vette, hogy nem kell használnia a kert ködös árnyai kö-

zött.
Halkan elindult, mindig megmaradva a bizarr formákra
nyírt magas sövény fedezékében. Nem is jött rá azonnal,
hogy a növényzetből erotikus zöld szobrokat alakítottak ki.
Az udvar túloldalán a palota úgy világított, mint egy sötét
tündérmese kísértetkastélya.
Slater vigyázott, hogy elkerülje az andalgó vendégeket,
de a palotához közeledve egyre nehezebb lett megőriznie a
láthatatlanságát. Nem mintha a férfi vendégeket más is ér-
dekelte volna hölgyeiken kívül, akik mind feltűnően szépek
voltak, kivételesen dús bájakkal megáldva.
Hamarosan megállapíthatta, hogy csak a férfiak ittasak.
A hölgyek józan szakértelemmel kacarásztak, incselkedtek
és kacérkodtak. Slaternek volt szeme a színjátékhoz. Ezek
itt mind hivatásos kurtizánok, méghozzá méregdrágák.
Elegáns ruháik a legújabb divat szerint készültek.
A labirintusból kacagás és részeg nevetés hallatszott, de
voltak más hangok is: a kéj állatias nyögése és morgása.
Az útvesztő belseje megfelelt a bordélyházak legfelső eme-
letének.
Slater ment tovább a ház irányába, és a lámpákkal kivi-
lágított terasztól pár méternyire megállt. A félhomályos
bálterem franciaablakait nyitva hagyták. Odabent párok
táncoltak és kacérkodtak a lámpafényben. Mivel a drótra
fűzött lámpák állandóan hintáztak és forogtak, az ellenző-
97 AMANDA QUICK
ikbe vágott minták örökké változó fényeket és árnyakat

vetettek a tömegre.
Slater fontolóra vette a lehetőségeit. A vendégek és a
kurtizánok valamennyien szalonképes öltözéket viseltek. Ő
viszont nem estélyhez öltözött, hanem diszkrét megfigye-
léshez. A kabát és a sapka azonnal feltűnne, de még ha le-
venné, azzal sem küszöbölné ki a kockázatot. Az utóbbi
évtized nagyobb részét Londontól távol töltötte, és a haza-
térése óta nem mutatkozott a társaságban, de még mindig
lehetnek, akik egy árnyékos szobában is felismerik.
Egy olyan éjszakán, amikor ekkora sokaságnak csapnak
fényűző vendégséget, bizonyára rengeteg szolga futkos a
konyhák közelében. A hátsó bejáratok és a szállítók ajtaja
vélhetőleg nyitva áll, hogy beengedje a hűvös éjszakai le-
vegőt a tűzforró helyiségekbe.
A házfal tövében, arccal a kert felé osont abba az irány-
ba, ahol a konyhákat sejtette.
Alig pár métert kellett megtennie, hogy egy olyan ház-
részbe kerüljön, amelyet látni valóan nem a vendégeknek
szántak. Itt nem világítottak szép lámpák, de az ablakok
elég fényt adtak, hogy Slater utat törhessen magának a
lombok között.
Már majdnem elérte a célját, amikor egy nőt hallott a
sövény túloldaláról. Indulattól fátyolos hangját időnként
felhangosította a hullámokban rátörő pánik, de még így
sem kiabált. Olyan stílusban beszélt, mint egy tisztességes

asszony, amikor igyekszik megőrizni az önuralmát.
– Ez fáj, uram! Kérem, engedjen el! Itt vannak szabá-
lyok.
– A vendégekre nem vonatkoznak a szabályok, te pedig
szajha vagy, pontosabban az én szajhám, legalábbis erre az
éjszakára! Eleget fizettem érted.
A férfihang rezes volt a szesztől és a dühtől.
– Ha nem hagy békén, sikoltok! – figyelmeztette a nő.
Ennek ellenére továbbra is halkan beszélt. Slaternek azt
súgta valami, hogy nem mer segítségért kiáltani.
– Te ostoba ribanc! – acsarkodott a férfi. – Tudod te is,
hogy ha ordibálsz, kivágnak az utcára, és akkortól foghatsz
magadnak kuncsaftokat valamelyik mocskos sikátorban,
vagy a folyóban végzed te is, mint a barátnőd két hete! –
Harsány röhögéssel adott nyomatékot a fenyegetésnek.
– Nem akarna táncolni inkább? – próbálkozott kacérko-
dással a nő.
– Elegem volt a táncból, úgyhogy ne pofázz! Beülünk a
hintómba, és pontosan azt teszed, amit mondok!
– Sehova se megyek önnel. Nem tehetem. A Pavilon
egyetlen alkalmazottja sem hagyhatja el a házat. Ön is tud-
ja, uram. A szabályok...
– Nekem ne hivatkozz a rohadt szabályokra! Kinézhetsz
és beszélhetsz úgy, mint egy úriasszony, akkor is csak egy
olcsó szajha vagy!
99 AMANDA QUICK
– Visszamegyek a bálterembe – mondta remegő hangon

a nő. – Nem, nem kényszeríthet arra, hogy kimenjek... jaj!
Slater bizonyosra vette, hogy a férfi szájon vágta.
– Majd én megtanítalak kesztyűbe dudálni, csak ellen-
kezz velem! – dühöngött a részeg.
Slater kifordult a sövény mögül, és meglátta a párt. Sötét
árnyékok voltak a ködben. A férfi átfogta a karjával a nő
nyakát, és fojtogatta. A nő kétségbeesetten vergődött, de a
férfi volt az erősebb.
Egyikük sem vette észre addig, amíg Slater meg nem ra-
gadta az erőszakoskodó vállát.
– Engedje el – mondta halkan.
A férfi annyira megdöbbent, hogy elengedte a nőt, és
sarkon fordult. Belebámult az éles fénybe, meresztgette a
szemét, de persze nem láthatta Slater arcát, aki ügyelt rá,
hogy háttal legyen a világosságnak.
– Hagyj minket békén! – sziszegte az erőszakoskodó. –
Ő az enyém! Keríts magadnak egy másik ribancot. Ezzel
terveim vannak!
– A hölgyet nem érdeklik a maga tervei – mondta Slater.
– Belőle nem eszel! – Tovább meresztgette a szemét,
hátha mégis kivehetne valamennyit Slaterből. – Vagy te is
egy tetves őr vagy? Mert ha igen, azonnal takarodj innen!
Ez nem tartozik rád!
– Attól tartok, hogy maga téved.
A férfi ügyetlenül beleöklözött a levegőbe. Slater előbb

könnyedén kitért, azután előbb gyomorszájon vágta, majd
halántékon.
A részeg ájultan esett össze a füvön.
Slater a nőre nézett, aki gyanakodva kémlelte.
– Köszönöm – mondta. A hangja hálás volt, de nagyon
óvatos. – Azt akarta, hogy szegjem meg a szabályokat.
Megpróbált elvinni a hintójával. Nekünk nem szabad tá-
voznunk a vendégekkel, mint ezt bizonyára ön is tudja.
Mrs. Wyatt ebben nagyon szigorú.
Slater bólintott, majd az ájult emberhez ment, hogy
megnézze.
– Ki ez?
– A neve Hurst – felelte a nő. Egy pillanatra elhallgatott.
– Ön nem vendég, ugye?
– Nem.
– Nem is gondoltam.
– Mert nem úgy vagyok öltözve?
– Igen, és mert nem úgy viselkedik, mintha ambróziát
ivott volna az este. Kicsoda ön?
– Egy kíváncsi néző.
– A kíváncsiság veszélyes lehet itt, az Olümposz Klub-
ban.
– Így hívják ezt a helyet? – kérdezte Slater.
– Nem tudta?
– Most már tudom. Megkérdezhetem a nevét?
101 AMANDA QUICK
A nő habozott.
– Azok után, amit értem tett, azt hiszem, joga van hozzá.
Szólíthat Evangeline-nek.
Slater halványan mosolygott. Mindenkinek vannak tit-
kai. Egy hivatásos kurtizánnak bizonyosan több is.
– Gondolom, Evangeline a művészneve? – kérdezte.
– Igen – felelte csendes daccal a nő.
– Szép név. Hurst ettől az ambróziától részegedett le,
amelyet említett?
– Hát persze – mondta Evangeline, és a hatalmas kertre
mutatott kesztyűs kezével. – Mindenki attól részeg. A ven-
dégek változatos formákban élvezik a drogot. Megisszák
szeszben. Máskor elszívják szivarban. Londonban az
Olümposz az egyetlen hely, ahol ilyennel szolgálnak. Első-
sorban arra használják, hogy odáig fokozzák a férfiak iz-
galmát, amikor már csak arra tudnak gondolni, hogy nőhöz
jussanak, szép szóval, vagy anélkül. Mértékletesen fo-
gyasztva az ambrózia csodás látomásokkal és fokozott
gyönyörrel jár. De a látomások időnként nagyon életszerű-
ek és ijesztőek tudnak lenni. – A mozdulatlan emberre pil-
lantott a földön. – Néha pedig a szer úgy hat, mint Hurstre
ma éjszaka.
– Egyes férfiak erőszakosak lesznek tőle?
– Igen. – Evangeline is próbált meglátni Slaterből vala-
mit az ellenfényben. – Ön valószínűleg nagy veréstől, vagy
valami annál is rosszabbtól mentett meg. – Remegett a
hangja. – Hurst nagyon különösen viselkedett. Csendes kis

ember, de ma őrjöngött. Talán túl sokat vett a szerből. Né-
hány más nimfa is jelentett hasonló tüneteket, amikor a
vendégek túladagoltak. – Egy pillanatra elnémult. – Nem is
lenne szabad így beszélnem önnel. Csak olyan férfiakkal
cseveghetünk, akiket Mrs. Wyatt mutat be nekünk.
– Értem. Köszönöm, hogy mégis válaszolt néhány kér-
désemre.
– Köszönöm, hogy megmentett Hursttől. – Evangeline
grimaszolt. – Komolyan nem értem, mi ütött bele ma éj-
szaka. – Olyasmit rebesgetnek, hogy a klub nemrég erő-
sebb változatot szerzett be az ambróziából.
Elfordult, hogy visszamenjen a bálterembe.
– Csak még egy kérdést, mielőtt távozik – mondta hal-
kan Slater.
Evangeline megállt, hátranézett.
– Jól van, csak kérem, siessen.
– Az a barátnője, aki a folyóban végezte...
Evangeline mozdulatlanná dermedt.
– Nicole. Azt mondták, hogy eldobta az életét.
– De ön nem hiszi ezt, ugye? Ön szerint mi történt?
– Bizonyosra vesszük, hogy megszegte a szabályokat, és
távozott egy férfival, aki megtébolyodott, miután túl sokat
vett be a drogból.
– Gondolja, hogy a vendég gyilkolta meg Nicole-t?
103 AMANDA QUICK
– Ezt nem mondhatom, uram, de mint említettem, egyes

vendégek nagyon sajátosan viselkedhetnek a szer élvezeté-
től. Ezért vannak nálunk szabályok és őrök. De mint ma
este is láthatta, a nyomorult őrök soha sincsenek a közel-
ben, amikor szükség lenne rájuk.
– Pontosan mi ez az ambrózia? Az ópium valamilyen
változata?
– Nem tudom, uram. A nimfáknak tilos inniuk.
Ismét összefogta szaténszoknyáját, és indulni akart.
– Nem fél, hogy Hurst kellemetlenkedni fog, ha magá-
hoz tér? – szólt utána Slater.
A lány halkan belenevetett a ködbe.
– Uram, nem valószínű, hogy bármire is emlékezzen,
miután nyilvánvalóan túl sok drogot fogyasztott. De ha
mégis, úgy vélem, hogy ön nálam mélyebb benyomást tett
rá.
Sietősre vette, és hamarosan eltűnt a sövény mögött.
Tizenegy
Ismét egy bejegyzés az illatszerboltról. Ursula szemügy-

re vette a sorokat, amelyeket Anne jegyzetfüzetéből próbált
átírni. Emlékeztette magát, hogy a versek bonyolultak, ár-
nyaltak, sőt egyenesen homályosak tudnak lenni, némely
versek meg hírhedten érthetetlenek. Ráadásul Valerie ama-
tőr, aki roncsolt idegeinek nyugtatására használja a poézist.
Ennek ellenére a jegyzetfüzetben található versek több-
sége értelmet nyert az átírás után. Ám a soroknak, amelye-
ket Ursula most írt le egy külön papírra, nem volt értelmük.
Sokkal inkább egy címre emlékeztettek.
Lehetséges, hogy Anne annyira beleunt Valerie búbána-
tos verseibe, hogy idefirkantott valami személyes jegyzetet,
talán emlékeztetőket megbeszélésekre, vagy ebben az eset-
ben egy parfüméria címét, amelyről valaki mástól hallott.
Bizonyosan Anne-ra vall, hogy szeretett illatszert és luxus-
szappant vásárolni.
Ursula rövid ideig töprengett az üres flakonon, amelyet
Anne íróasztalában talált. Kíváncsian lapozgatni kezdett a
füzetben. A parfüméria viszonylag hamar szóba került, kö-
rülbelül három héttel azután, hogy Anne dolgozni kezdett
Valerie-nek. Ott csúszott be két verssor közé:
105 AMANDA QUICK
...Szívemnek epedésében virág tárja ki szirmát a napnak,

Rosemont Parfüm és Szappan, Stiggs Lane 5.
Mégis az éjszakát óhajtom, mert álmaim hozzád jutnak
Anne sosem említette az irodában, hogy Rosemont-

parfümöt vásárolt, és ez nem volt jellemző rá. Mindig alig
várta, hogy eldicsekedhessen valamelyik új szerzeményé-
vel. Úgy egy héttel a halála előtt egy bűbájos chatelaine-t,
egy övre függeszthető kecses kisokost ajándékozott neki
egyik hálás ügyfele. A chatelaine parányi ezüstnoteszből és
ceruzából állt, ezüstláncon. Anne gyakorlatilag mindennap
viselte az irodában, és mindenki meg is csodálta érte.
Ha Anne parfümöt vásárolt vagy kapott volna ajándék-
ba, egészen biztos, hogy megemlíti.
Ursula a ceruzájáért nyúlt, de a keze félúton megmere-
vedett, mert tompa koppanásokat hallott a bejárat előtt. Lé-
péseket. Tarkóján felborzolódott a pihe.
Az órára pillantott. Mindjárt éjfél. Ilyenkor senki sem
vizitel.
Fém koccant a fémen. Alig hallható nesz volt, de félre-
ismerhetetlen. Ursula felpattant. Végigfutott rajta a hideg.
Valaki most dobott be valamit a levélnyíláson.
Az ablakhoz ment, és résnyire elhúzta a függönyt. Halá-
los csend volt a ködbe bugyolált utcán. Járművek sehol.
Ám az utcai lámpa izzásában rövid időre feltűnt egy sötét
árny. Egy férfi kabátban, ellenzős sapkában. Éppen elfelé

rohant Ursula ajtajától, és hamarosan beleveszett az éjsza-
kába.
Mrs. Dunstan szobájában csend volt, de hát Mrs. Duns-
tant legfeljebb az ágyúzás vagy a Végítélet harsonája ver-
hette volna fel, miután lefekvéskor bevette saját keverésű
laudánumos szirupját.
Hagyod, hogy a képzeleted csúffá tegye az eszedet, gon-
dolta Ursula, de nem bírt volna elaludni, ha nem megy le a
földszintre, és nem ellenőrzi, hogy minden rendben van-e
az előszobában.
A gázlángokat lecsavarták, de így is elég fényt adtak,
hogy letaláljon a lépcsőn. Még nem is tartott az utolsó fok-
nál, amikor már látta a fehér-fekete négyzetmintás csempén
az apró csomagot. A jeges félelem egyre erősödött, pánik-
kal fenyegetve. Valaki bedobott egy csomagot a réz levél-
nyíláson, méghozzá éjfélkor!
Az iszony, amely fokozatosan terült szét a levegőben,
elérte a telítettség szintjét. Elképesztő akaraterő kellett
hozzá, hogy Ursula folytassa útját a lépcsőn.
Fölvette a csomagot. Valami könnyű és hajlékony volt
benne. Papírok, gondolta. Vagy egy füzet.
Bevitte a küldeményt a dolgozószobájába, az asztalára
tette, és lámpát gyújtott. Ollót vett elő az íróasztalából, el-
vágta a csomagot összetartó zsinórt, lassan lehámozta róla
a barna papírt.
107 AMANDA QUICK
Számított rá, hogy sokkolni fogja a tartalom, mégis va-

lami különös egykedvűség töltötte el a kis füzet láttán.
Ponyvaregény volt. Fekete-fehér címlapja egy nőt ábrázolt
sejtelmesen redőzött hálóingben, a vállára omló hajjal.
Szétdúlt ágyban ült, és a kebléhez szorította a lepedőt. A
művésznek gondja volt rá, hogy jó sokat mutasson a csu-
pasz lábból.
Az ábrázolt nő nem egyedül tartózkodott a hálószobá-
ban. Egy férfi volt vele, ingujjban, kioldott nyakkendővel,
kigombolt gallérral. Elegáns estélyi kabátját egy budoár-
szék támlájára vetette.
A nő és a férfi bamba döbbenettel meredt a nyitott szo-
baajtóra, amelyben egy jól öltözött, láthatólag megbotrán-
kozott hölgy állt, kesztyűs kezében pisztollyal.
A ponyva címe nem csinált titkot a tartalomból:
A PlCTON-VÁLÁS ESETE
Mrs. Euphemia Grant és mások
tanúvallomásainak pontos átirata!
Házasságtörés! Botrány! Gyilkossági kísérlet!
Ursula reszkető ujjakkal nyitotta ki a füzetet. Kézzel

írott cédula hullott ki belőle az asztallapra.
Felfedezték. A hallgatás megvásárolható.

Utasításokkal jelentkezünk.
Ursula lassan leereszkedett a székbe. Mindig attól félt,

hogy eljön a nap, amikor valaki ráébred, kicsoda is ő való-
jában. Tudta, hogy azon a napon széthullik ez a gondosan
felépített új élete, és ő ismét pőrén áll az orkánban. Jelentős
összeget tett félre épp erre az eshetőségre. Fontolgatta,
hogy jegyet vált Ausztráliába vagy Amerikába, és ha kell,
ott kezd új életet.
Ám amikor másodszor is elolvasta a cédulát, nem félel-
met érzett, hanem rettenetes haragot. Akkor akarta elhagy-
ni a hazáját, ha leleplezik a múltját. De arra nem számított,
hogy meg akarják zsarolni.
Új tervre volt szüksége.
Tizenkettő
– Csudálatos masina! – álmélkodott Griffith, már-már

áhítatos elragadtatással.
Slater megértette a csodálatot, rá is mély hatást tett a lát-
vány. Találkozott már írógépekkel, amelyek a közelmúlt-
ban világszerte feltűntek az irodákban, de olyan modern
típussal még sohasem, mint amelyiken Matty Bingham tar-
tott bemutatót.
– A legújabb modellem! – dicsekedett a büszkeségtől
ragyogva Harold Fenton. – Számos javítást és újítást esz-
közöltem rajta, ám egy Miss Binghamhez hasonlóan tehet-
séges kezelő szükséges ahhoz, hogy ki lehessen hozni belő-
le a legjobb eredményt!
– Csakugyan nagyon tehetséges – jegyezte meg Griffith,
aki megigézve bámulta Matty röpködő ujjait. – Mintha egy
hölgyet néznék, aki zongorázik!
Matty nem látszott észrevenni az érdeklődést. Megőrizte
szakmai komolyságát, bár az arca sötét rózsaszínűre pirult.
Igaza van Griffithnek, gondolta Slater. Matty ujjai úgy mo-
zogtak a billentyűkön, mintha muzsikálna. A keze kecses
és elegáns volt.
Slater előhúzta a zsebéből az óráját, és megnézte. Ő és

Griffith nemrég érkeztek a Kern Titkárközvetítő irodájába,
ahol csak Matty Bingham és Fenton fogadta őket.
A kicsi, manószerű ember, Fenton, gyűrött, olaj- és tin-
tapecsétes ruhájából ítélve egyenesen a műhelyéből jött
elő. Kopaszodott, és a maradék, csapzottan ágaskodó szür-
ke haját nagyon régen nem láthatta borbély. Pápaszeme
lencséi mögött a szeme valósággal lángolt az alkotás szen-
vedélyétől.
– Mrs. Kern és én szakmai szövetségre léptünk – újsá-
golta. – Úgy hirdetem a gépeimet, hogy azokat itt, a Kern-
ügynökségben vizsgáztatják, ami a legprímább vevőket
vonzza, olyan a híre Mrs. Kern vállalkozásának. Célom az,
hogy az ország minden egyes irodájában Fenton Modern
írógépet használjanak!
Elővarázsolt egy névjegyet. Slater elvette, és vetett egy
pillantást a szövegére.
FENTON MODERN ÍRÓGÉPEK!

A Kern Titkárközvetítő szakemberei által vizsgáztatva
Matty félbeszakította a gépelést, és elmosolyodott.

– Ahányszor Mr. Fenton kitalál valamilyen újítást a gé-
pén, idehozza nekünk, hogy kipróbáljuk. – Szeretettel
megcirógatta az asztalán a gépet. – Ez eddig a legjobb, Mr.
Fenton. Komolyan hiszem, hogy felülmúlta önmagát. Még
111 AMANDA QUICK
egyetlen billentyű és betűkar sem akadt be! Egyszer sem

kellett lassítanom vagy szünetet tartanom!
Griffith áthajolt Matty válla fölött, hogy jobban lássa a
klaviatúrát, és összevonta a szemöldökét.
– Miért ilyen furcsa sorrendben követik egymást a betűk,
hogy Q, W, E, R, T, Y? Nem lenne egyszerűbb az A, B, C,
D, E?
Fenton horkantott.
– Sajnos, a Remington írógépek sikere után mindenki
megszokta ezt a billentyűzetet. Elég baj, de mit lehet várni,
ha egy lőfegyvergyáros ártja magát más termékek előállítá-
sába!
Slater ránézett.
– Ott az ujja a ravaszon?
– Nem, a tömegtermelésről van szó – mondta kissé in-
dignálódva Fenton. – Olyan sok Remington van forgalom-
ban a QWERTY billentyűzettel, hogy ez lett a szabvány.
Már nem is próbálom rábeszélni az embereket, hogy vált-
sanak át más billentyűzetkiosztásra. A konkurenseim is
megbuktak az új modellekkel. De ez nem jelenti azt, hogy
nincs helye a tökéletesítésnek.
– Mr. Fenton folyamatosan növeli a hatékonyságot és a
leütési sebességet – magyarázta Matty. – Nagyon sok író-
gép beakad, ha az ember túl sokat dolgozik. Még olyat is
hallottam, hogy a betűk azért vannak ilyen különösen el-
rendezve, mert így lelassítják a gépelést, és a betűkarok

nem gabalyodnak össze.
Fenton felragyogott.
– Jelenleg egy olyan szerkezeten dolgozom, amely min-
denestől kiiktatja a betűkarokat! Az összes szám és betű
egy forgó gömbön lesz, ami valóságos forradalom...
Félbeharapta a mondatot, mert nyílt az iroda ajtaja.
Slater odafordult, és meglátta Ursulát. A nő még le sem
tette a fátylas kalapját, de Slater már tudta, hogy történt
valami. Ursula mereven tartotta magát, a tekintete rideg és
kemény volt. Nyilvánvalóan rosszul aludt.
Slater esküdni mert volna rá, hogy amikor Ursula meg-
látta őt, valami pánikféle villant át az arcán, de szinte
azonnal el is tűnt a hűvös tartózkodás mögött.
– Jó reggelt mindenkinek – mondta. Lehúzta a kesztyű-
jét, és félretette. – Általában nincs ennyi látogatónk ilyen
korán. Látom, Mr. Fenton hozott nekünk egy új modellt.
– Sokkal tökéletesebbet – biztosította Fenton.
– A működés rendkívül gördülékeny – mondta Matty.
Fenton sugárzott.
Ursula bólintott Griffithnek, azután kihívóan tekintett
Slaterre.
– Mi hozta ide hozzánk ilyen korán, Mr. Roxton? – kér-
dezte.
Tehát visszatértek a Mr. Roxtonhoz. Kétségtelenül tör-
tént valami az éjszaka, gondolta a férfi. Vajon meddig tart
113 AMANDA QUICK
Ursulának rászánnia magát, hogy elmondja, mi zaklatta

fel?
– Az a remény, hogy rábeszélhetem, kísérjen el ma dél-
előtt egy antik kiállításra az egyik múzeumban – felelte. –
Szeretnék egy kis előkészítő munkát végezni a katalogizá-
lásunkhoz.
Ursula először meghökkent, azután gyanakodni kezdett.
– Attól tartok, nem fog menni. Ma dolgoznom kell.
– Úgy tudom, a másik ügyfele, Lady Fulbrook, csak
holnap tart igényt a szolgálataira. Tekintheti a múzeumot
tanulmányi kirándulásnak. Azt tervezem, hogy készítek
néhány feljegyzést, amelyeket le szeretnék diktálni önnek.
Szüksége lesz a gyorsírófüzetére.
A nő két másodpercig úgy nézett rá, mintha vitatkozni
akarna, de amikor Slater sokatmondó pillantást vetett
Mattyre, Ursula szemében felcsillant a megértés. Matty
nem tud a nyomozásról.
– Nagyon helyes. – Mély lélegzetet vett, mint aki össze-
szedi az erejét. – Ebben az esetben induljunk. Matty képes
lesz megbirkózni mindennel, ami adódhat az irodában.
– De mennyire – bólogatott lelkesen Matty. – Mára úgy-
sincs semmi különös előjegyzés. Mellesleg felfogadtam
Miss Taylort. Holnap kezdi a betanulást.
Ursula biccentett elismeréseképpen.
– Kiváló!
Slater a kocsisára nézett, aki még mindig Matty közelé-

ben ácsorgott.
– Griffith, ha nem haragszik...
Griffith gyorsan összeszedte magát.
– Igenis. Nagyon örültem, Miss Bingham. Nagyon szé-
pen köszönöm a bemutatót.
Matty mosolygott. Az arca még pirosabb lett, és a szeme
ragyogott.
– Nincs mit, Mr. Griffith.
Alighanem ez volt az első alkalom, amikor Griffithet
Mr. Griffithnek szólították, mert egészen odáig lett tőle.
Megállt a szoba közepén, és úgy meredt Mattyre, mint egy
égi látomásra.
Slater derűsen megköszörülte a torkát.
– Mr. Griffith, ha nem haragszik...
Griffith megint összekapta magát.
– Igenis, uram. A fogat.
Megemelte a sapkáját Matty előtt, és az ajtóhoz indult.
Matty tekintete addig követte, amíg el nem tűnt a folyosón.
Ursula visszavette a kalapját, felhúzta a kesztyűjét.
Slater karon fogta. A nő megmerevedett, de nem húzódott
el. Slater jól látta: valóban nagyon feszült volt, és most
érezni is lehetett benne a szüntelenül pulzáló kis áramkört.
Slater terelni kezdte az ajtó felé.
– Ursula, várj! – szólt utána Matty. Hátratolta a székét,
amely csikorgott a padlón, és felállt. – Elfelejtetted a tás-
115 AMANDA QUICK
kádat. Szükséged lesz a jegyzetfüzetedre és a ceruzáidra

Mr. Roxton diktálásához.
Ursula megtorpant.
– Igen, természetesen. Köszönöm, Matty.
Matty mosolyogva elvette Ursula asztaláról a táskát, és
még kacsintott is, amikor átnyújtotta!
– Jó szórakozást a múzeumban! – Sokatmondó pillantást
vetett Slaterre. – Biztosan nagyon érdekesek lesznek az
antikvitások.
Ursulának teljesen kifejezéstelen maradt az arca. Slater
kikormányozta a folyosóra, de csupán akkor szólalt meg,
amikor már a múzeum felé vitte őket a hintó.
– Tévednék, vagy Miss Bingham és Griffith valóban úgy
néztek egymásra, mintha az új írógépnél jóval személye-
sebb tárgy is érdekelné őket?
– Miről beszél? – hökkent meg Ursula.
– Nem érdekes. – Keresett valami más, semleges témát,
de aztán felhagyott a próbálkozással. Sosem volt úgyneve-
zett jó társalgó. A Lázrózsa-szigeten szerzett tapasztalatok
és későbbi hivatása sem csiszolt a társasági fellépésén. –
Mi az ördög baja van, Ursula?
– Folyton ezt kérdezik tőlem! Tökéletesen egészséges
vagyok! – Görcsösen markolta a táskája fogóját. – Miért
nem azt mondja meg inkább, hogy igazából miért kell elkí-
sérnem a múzeumba?
– Két okom is van rá – felelte Slater. – Az első az, hogy

négyszemközt akartam beszélni magával. Híreim vannak.
Ursula felfigyelt. Szúrósan nézett a férfira a fátyol alól.
– Anne halálával kapcsolatban fedezett föl valamit?
– Azt nem tudom megmondani, most még nem. De meg-
tudtam valamit Fulbrookról, ami akár hasznosnak is bizo-
nyulhat.
– Történetesen én is megtudtam valamit az éjszaka, ami-
kor elkezdtem átírni Anne néhány jegyzetét, de az inkább
zavarba ejtő. Mielőtt kicserélnénk a részleteket, mondja el,
mi a másik oka annak, hogy ilyen korán megyünk múze-
umba.
– Arra gondoltam, hogy ha együtt járnánk végig a kiállí-
tást, elmélyíthetnénk a benyomást, hogy kapcsolatunk nem
pusztán szakmai, de személyes jelleggel is bír.
– Aha – mondta Ursula, miután megfejtette a mondatot.
– És miért tartja ezt bölcs dolognak?
– Mert annak alapján, amit az éjszaka megtudtam, lehet-
séges, hogy ez a nyomozás veszélyes irányba fordulhat. Ha
csakugyan figyelik, annak a személynek én az értésére aka-
rom adni, hogy magának van egy barátja, és az a barát a
helyzeténél fogva rengeteg kellemetlenséget tud okozni, ha
magával netán történne valami.
Ursula csak bámult.
– Komolyan beszél?
117 AMANDA QUICK
– Nagyon komolyan. A pokolba, Ursula, mi az ördögöt

fedezett föl az éjszaka, ami ennyire felidegesítette? Nem
hittem, hogy magát bármi is képes kihozni a sodrából.
Ursula szorosabban fogta az ölébe helyezett táskát.
– Anne jegyzetfüzetében volt egy hivatkozás egy parfü-
mériára. Egy cím, amelyet különösnek találtam.
Slater várt. Ez valóban igaz volt, de nem a teljes igazság.
Amikor Ursula nem folytatta, a férfi másfelől próbálkozott.
– Kedvelte Anne Clifton a parfümöt?
– Ó, igen, de nem ez a lényeg. Csak különös volt ugyan-
abban a jegyzetfüzetben találkoznom a címmel, amelyet
Lady Fulbrook költeményeinek szenteltek. Most pedig
halljam: magánál mi újság?
Kissé hirtelen tereli másra a szót, állapította meg a férfi,
de már nem volt ideje arra, hogy a kérdést feszegesse, mert
a hintó megállt a múzeum előtt. Slater a kilincsért nyúlt.
– Sajnos, az én hírem ugyanabba a kategóriába tartozik,
mint a magáé: szokatlan és különös, de nem leszünk oko-
sabbak tőle – mondta. – Megmagyarázom, amint odabent
leszünk.
Tizenhárom
– Ugye tudja, hogy hamisítvány? – kérdezte Slater, mi-

közben Ursula szemügyre vette a Venus-szobrot.
A kecsesen guggoló, meztelen istennő oldalra fordította
a fejét, hogy hátranézhessen a jobb válla fölött. Arcán eny-
he meglepetés látszott, mintha épp akkor zavarta volna
meg egy tolakodó, amikor fürödni készült. A szobrász bi-
zonyosan megtett mindent a női akt csábos domborulatai-
nak hangsúlyozására. Venusból sugárzott a fülledt érzéki-
ség.
Még korán volt, a galériában, amely bemutatta a Pyne-
gyűjteményt, alig páran lézengtek. Ursula hirtelen zavarba
jött, amint tudatosodott benne a tény, hogy az az ember,
akivel a meztelen Venust nézik, a legérdekesebb férfi, aki-
vel életében találkozott. Hálás volt, amiért a fátyol elrejti a
pirulását.
– Nem – válaszolta. Igyekezett úgy beszélni, mintha ki-
zárólag akadémikus érdeklődést ébresztene benne a műal-
kotás. Nem akarta elárulni Slaternek, hogy Venus zavarba
hozta. – Nem tudtam, hogy hamisítvány. Maga miből ké-
pes az ilyesmit megállapítani?
119 AMANDA QUICK
– A haj kidolgozása nehézkes, az arckifejezés unalmas –

fejtette ki Slater nagyon tudományos stílusban, ugyanakkor
türelmetlenül, amiért részleteznie kell a véleményét. – A
kebel és a csípő arányai eltúlzottak. Az a fajta szobor,
amelyre egy előkelő bordély folyosóján számítana az em-
ber.
– Értem. – Ursula elfordult Venustól. – Hát, gondolom, a
rómaiaknak is voltak nyilvánosházaik, amelyeket be kellett
rendezni.
– Bizonyosan, de ők általában jobb minőségű plasztiká-
kat használtak. Kijelenthetem magának, hogy semmilyen
körülmények között sem engedték volna be valamelyik
műintézményükbe ezt a faragványt.
– Miért olyan biztos benne?
– Mert ez itt magán viseli egy Peacock-szobor összes
ismérvét.
Ursula pislogott.
– Ki az a Peacock?
– Belvedere Peacock. Évek óta gyártja a termékeket,
amelyeket előszeretettel titulál hitelt érdemlő művészi rep-
rodukcióknak. Még a legnevesebb hazai műgyűjtők néme-
lyikére is sikerült rásóznia a produktumait. Be is ugrok
majd a műhelyébe, és gratulálok neki abból az alkalomból,
hogy ez a múzeum állítja ki az egyik szobrát. Nem min-
dennapi teljesítmény.
Ursula pár lépéssel arrébb ment, hogy megszemléljen

egy szép harci szekeret, amely rézből és bronzból készült.
A kártya szerint etruszk volt.
– Szól a múzeumi személyzetnek a Venus-szoborról? –
kérdezte.
– Természetesen nem szólok – felelte Slater, aki odajött
a nőhöz. – Kizárólag akkor nyilatkozom, ha felkérnek ta-
nácsadásra. Ebben az esetben senki sem volt kíváncsi a vé-
leményemre a Venusról. – Egy percig tanulmányozta a
harci szekeret, azután megrázta a fejét. – Különben is túl
sok időmet venné igénybe mindazon hamisítványok azono-
sítása, amelyek jelenleg múzeumokban és magángyűjtemé-
nyekben találhatók. A régiségek gyűjtésének mániája meg-
teremtette a hitelt érdemlő művészi reprodukciók virágzó
piacát.
Ursula felvonta a szemöldökét.
– Azt akarja mondani, hogy ez a harci szekér nem et-
ruszk.
Slater lekicsinylőén nézett a szekérre.
– Ha jól látom, Albani. Rómában van műhelye.
Ursula derűsen mosolygott.
– Azt hiszem, sokszor hasznosabb, ha mindenki megtart-
ja magának a véleményét – mondta. – Sokkal több örömöt
találtam volna ebben a kiállításban, ha nem közölte volna
velem, hogy a tárgyak többsége hamisítvány.
Slater türelmetlenül nézett rá.
121 AMANDA QUICK
– Nem azért hoztam ide, hogy lássa ezeket a csinálmá-

nyokat.
– Igaz. – Ursula átment egy jókora, festett urnához, ame-
lyen férfi- és nőalakok végeztek bonyolult tornagyakorla-
tokat. – Azt mondta, hogy meg kell beszélnie bizonyos
dolgokat.
Slater is odaállt az urna elé.
– Az első az, hogy tegnap este követtem Fulbrookot egy
zárt klubhoz. Az Olümposzhoz.
– És? Az úriemberek többsége egyszerre több klubnak is
tagja.
– Ez viszont igen szokatlan klub, mert sok nő is jelen
volt.
– Jóságos ég! – Ursula gyorsan megfordult. – Ilyen mo-
dern? Sosem hallottam még férfiklubról, amelybe hölgyek
is beléphetnek.
– Kétlem, hogy az Olümposznak lennének érdemei a női
egyenjogúság előremozdításában. A nők olyan divatosan és
drágán öltözködtek, mint akármelyik dáma egy udvari bá-
lon, de valamennyien a Paphosz Pavilon néven ismert exk-
luzív bordélyház alkalmazottai, amelynek a tulajdonosa
egy bizonyos Mrs. Wyatt.
– Ó, értem. – Ursula tétovázott, tudta, hogy nem lenne
szabad feltennie az első kérdést, amely az eszébe jutott,
azután mégis megtette. – Maga ismeri ezt a bordélyt és a
madámot?
– Nem, de tovább akarok kutatni.

– Miért?
Nem akart éles hangot használni, a kérdés mégis feltű-
nően agresszívan jött ki a száján. Mintha bármiféle joga
lenne kérdőre vonni Slatert, hogy miért akar kutakodni egy
drága nyilvánosházban. Holott semmi köze hozzá. Sok fér-
fi jár ilyen intézményekbe. Nem kellene csodálkoznia,
hogy Slater is közéjük tartozik.
– Mert Fulbrook után nyomozunk – felelte Roxton úgy,
mintha valaki nehézfejűnek magyarázna. – És fontos lehet,
hogy tagja az Olümposznak.
– Ezt miért mondja?
– Mert éjszaka a klubban volt alkalmam beszélni az
egyik nővel, aki a Pavilon bordélynak dolgozik.
Evangeline-nek nevezi magát.
Ursula rávillantotta a szemét.
– Hogyhogy nevezi magát?
– Kétlem, hogy ez lenne az igazi neve. Hivatásos kurti-
zán, Ursula. Ez eleve szerepjátszást jelent.
– Igen, persze. Már értem.
Mint ahogy én is szerepet játszom, gondolta. Nem az a
nő vagyok, akinek hiszel. Mit szólna Slater, ha megtudná
róla az igazat? A legtöbb úriember meg lenne botránkozva
a múltjától. Csakhogy Slater más. Ettől függetlenül bizo-
nyára romba döntené ingatag kapcsolatukat, ha kitálalná a
történetet.
123 AMANDA QUICK
Emlékeztette magát, hogy meg kell oldania a problémát,

amely az éjszaka folyamán adódott.
– Evangeline-től hallottam, hogy a klub egy ambrózia
nevű bódítószert szolgál fel a vendégeinek, amely minden-
kire másképp hat – folytatta Slater. – A többségnek kelle-
mes látomásai lesznek tőle, de vannak, akiket erőszakossá
tesz. Evangeline azt mondta, hogy a szer legújabb változata
erősebbnek tűnik a korábbiaknál. Meggyőződése, hogy a
közelmúltban a Pavilon egyik alkalmazottját egy olyan
klubtag ölte meg, aki ambróziát fogyasztott.
– Irgalmas ég.
– A Pavilonban az alkalmazottaknak azt mondták, hogy
ez a Nicole nevű munkatársnőjük leugrott egy hídról, de ők
nem hiszik el.
Ursula egy percig töprengett.
– Ez érdekes, de mi köze Anne halálához?
– Talán semmi, ám Fulbrook tagja az Olümposz Klub-
nak. Feltehetőleg használja a szert. A közelmúltban leg-
alább egy olyan nő halt meg, aki azzal kereste a kenyerét,
hogy szexuális szolgáltatásokat nyújtott a klub tagjainak.
Anne a Fulbrook-háznál dolgozott, és most ő is halott. Le-
hetséges, hogy ezek a tények ugyanahhoz a mintához tar-
toznak.
– Anne-t bizonyosan nem verték agyon. Nem voltak
külsérelmi nyomok a testén. Ellenőriztem. Ha meggyilkol-
ták, ahhoz a legnagyobb valószínűséggel mérget használ-

tak. Nagy adagokban képes ölni ez a szer?
– Lehetséges. Mit gondol, Anne-t rávehette Fulbrook ar-
ra, hogy álljon be dolgozni a klubba?
– Nem – mondta Ursula. – Ki van zárva.
– Nem akarok tiszteletlen lenni a barátnője iránt, de ma-
ga mondta, hogy meglehetősen vállalkozószellemű volt.
Arra is célzott, hogy regényes viszonyt folytathatott.
– Igen, viszonyt – mondta Ursula. – De nem volt prosti-
tuált.
– Hogy lehet ebben ilyen biztos?
Ursula legyintett.
– Többek között azért, mert nem volt meg hozzá a ruha-
tára.
Slater meghökkent.
– Nahát! Erre nem is gondoltam.
– Persze hogy nem, hiszen férfi. Azt mondta, hogy ez az
Evangeline nevű nő és a többi prostituált a klubban úgy
öltözik, mint a divatos delnők.
– Így van. Nem értek a divathoz, de annyit még én is lát-
tam, hogy Evangeline ruhája sokba kerülhetett. Valamilyen
hosszú arany fülönfüggőt is viselt, kövekkel kirakva.
– Biztosíthatom magát, hogy Anne-nak nem volt semmi-
féle báli ruhája, se drága, se olcsó. Volt néhány ékszere, de
nem az a fazon, ami estélyekre illik, inkább praktikusabb
darabok, amik vásárláshoz vagy barátnőkkel közös teázá-
125 AMANDA QUICK
sokhoz viselhetők. Egy csinos kis óra, ami kabátra tűzhető.

Egy kámea. Egy medalion. A legdrágább ékszere egy szép
chatelaine volt: pici ezüstnotesz ceruzával. Egy régebbi
ügyfelétől kapta. Szerette azt a csecsebecsét. Ám egyetlen
ékszere sem volt alkalmas bálokhoz, a ruháiról nem is
szólva. Higgye el, ha lett volna ilyen drága vagy divatos
holmija, nem állta volna meg, hogy el ne dicsekedjen vele
nekünk az irodában.
– Biztos?
– Biztos – felelte Ursula.
– Akkor sem tekinthetem puszta véletlennek, hogy meg-
halt két nő, akik még oly laza kapcsolatban is álltak
Fulbrookkal vagy a klubjával. Úgy vélem, meg kellene
szerveznünk egy beszélgetést Mrs. Wyatt-tel, a bordély
tulajdonosával.
– Ha sok pénzt keres azzal, hogy prostituáltakat szállít
az Olümposz Klub tagjainak, akkor nem valószínű, hogy
hajlandó lesz megbeszélni velünk az üzleti ügyeit.
– Remélem, Lilly rá tudja bírni, hogy álljon szóba ve-
lünk.
– A maga édesanyja ismeri Mrs. Wyattet?
– Az én anyámnak széles ismeretségi köre van – felelte
Slater.
Ursula mosolygott.
– Igen, ugyanez volt a benyomásom, amikor diktált ne-

kem – mondta. – Kétségtelenül a legérdekesebb ügyfeleim
közé tartozott.
Slater már nyitotta a száját, aztán hirtelen becsukta.
Ursula látta rajta az ugrásra kész, csendes éberséget. Vala-
min vagy valakin megakadt a szeme a terem túlsó végében.
Amikor Ursula megfordult, mert kíváncsi volt rá, hogy
Slater mit néz, meglátott egy jól öltözött, előkelő külsejű
urat és egy szép hölgyet sárga-kék toalettben. A férfi szá-
las, szőke atléta volt. Azzal a flegma lanyhasággal moz-
gott, amit csak a nemzedékekre visszanyúló vagyonosság
és rang adhat meg az embernek. Hölgye láthatólag ugyan-
abból a körből származott. Éppen a buja Venusban gyö-
nyörködtek.
– Ideje távoznunk – mondta Slater. – Nem javaslat volt,
hanem parancs, és Slater nem is várt válaszra. Megragadta
Ursula könyökét, és a hátsó kijárathoz indult. A nő nem
tiltakozott.
– Valami baj van? – kérdezte halkan.
– Nem valami. Valaki.
– Ha jól látom, azért menekülünk el a kiállításról, mert
jött az az úr és a hölgy? – kérdezte Ursula.
– Nem menekülünk, a mindenségit! – Ám Slater tüstént
lassított. Ursula tudta, hogy nincs ínyére, ha azt feltételezik
róla, hogy fél.
127 AMANDA QUICK
– Hát akkor? – ütötte tovább a vasat. Mi ez a nagy roha-

nás? Sürgős megbeszélésünk van?
– Higgye el, az a legjobb, ha Torrence és én nem tartóz-
kodunk ugyanabban a helyiségben – morogta Slater.
– Tehát ő Lord Torrence, a maga társa a lázrózsa-szigeti
expedícióban?
– És a felesége, Lady Torrence,
– Már értem, miért akar távozni – mondta Ursula. – Ha a
pletykagyárosok és a sajtó megtudja, hogy magát és Lord
Torrence-t ugyanabban a galériában látták, se vége, se
hossza nem lesz az őrült álhírek gyűjteményének.
– Pontosan.
– De mi értelme így kerülnie Lord Torrence-t? Kivédhe-
tetlen, hogy találkozzanak a jövőben. Az úri társaság na-
gyon kis falu. Javasolom, egyszerűen viselkedjen úgy,
mintha nem történt volna semmi különös.
– Köszönöm a tanácsot – szűrte Slater a fogai között. –
Csakhogy én fütyülök mind Torrence-re, mind a pletykák-
ra. Én magát próbálom megvédeni.
– Engem? – hüledezett Ursula. – De hát nekem semmi
közöm a maguk pöréhez.
– Az nem akadályozza meg Torrence-t abban, hogy a
maga közvetítésével akarjon ütni rajtam.
Ursula ezúttal komolyan megdöbbent.
– De hát ez a badarság a maguk gyűlölködéséről nem
éppen a sajtó és a ponyvaregények malmára hajtja a vizet?
– Szó sincs róla. Mellesleg egyoldalú viszály, ha ez

számít egyáltalán, Ursula. Ő kerül, amióta hazatértem.
– Hm.
– Ez meg mi az ördögöt jelentsen?
– Semmit, csak eszembe jutott valami. De ez valóban
nem az én dolgom.
– Távozzunk már innen!
Slater végighurcolta a galérián, urnák, szobrok, római
fegyverzetek széles választéka mellett. Majdnem sikerült
megszökniük, de amikor már csak az ajtó lett volna hátra,
egy nagyon terjedelmes és nagyon kerekded alak állta el az
útjukat.
– Roxton! – A gömbölyded alak joviális hangja végig-
mennydörgött a galérián. – Jöjjön csak, nézze meg a gyűj-
teményemet! Megtisztel, uram! Mélységesen megtisztel!
Úgy értesültem, hogy Torrence megjelenése is várható, de
meg kell mondanom, ez az igazi meglepetés, hogy ön is itt
van! Mint hallottam, nem nagyon jönnek ki manapság. Ab-
szolúte el vagyok ragadtatva, hogy kivételt tesznek e kis
kiállítás kedvéért! Remélem, bemutat a hölgynek?
Nekünk lőttek, gondolta Ursula. Már fejek fordultak fe-
léjük. Innen nem menekülnek. Látta Slateren, hogy csap-
dában érzi magát. Megtorpant, és Ursulát is lefékezte.
– Engedje meg, Mrs. Kern, hogy bemutassam Lord
Pyne-t, a nagylelkű műgyűjtőt, aki a múzeumnak ajándé-
129 AMANDA QUICK
kozta ezeket a régiségeket – mondta hideg, szertartásos

hangon.
– Örvendek, Lord Pyne – mormolta Ursula.
– Boldog vagyok, Mrs. Kern, hogy megismerhetem! –
Pyne, aki ráhajolt Ursula kesztyűs kezére, hirtelen fölegye-
nesedett. – Ki csodálja épp most az én Venusomat? Azt
Hiszem, bizonyosan Torrence az, és elbájoló félesége! Na-
hát, nahát, nahát! Roxton és Torrence! Anglia legavatot-
tabb műítészei közül ketten is itt vannak, hogy megtekint-
sék az én műkincseimet! Mélységesen meg vagyok tisztel-
ve!
– Nagyon érdekes gyűjtemény – mondta Slater, szoro-
sabban markolva Ursula karját –, ám sajnálatos módon
Mrs. Kernnek és nekem most távoznunk kell. Várnak min-
ket.
– Természetesen, természetesen. Ám előbb véleményt
kell mondania a Venusról! – Pyne még föl is emelte a
hangját, pedig arra igazán nem volt szükség. – A maga vé-
leményét is szeretném hallani, Torrence!
– Az alak nagyon... robusztus – mondta Slater.
Torrence és a felesége néhány lépést tett Pyne, Slater és
Ursula irányába.
– Az ön Venusán kétségtelenül megakad a szem –
mondta Torrence. Vigyázott, hogy ne nézzen Slaterre.
– És a hölgyek? – heherészett Pyne. – Porba sújtana, ha
nem hallhatnám a véleményüket!
– Én nagyon kevéssé értek a régiségekhez – mondta fe-

szülten Lady Torrence. – Ez a férjem szakterülete.
Sikerült illedelmesen mosolyognia, de nagy szemekkel
figyelte Slatert, és a tekintetéből olyasvalami sugárzott,
ami a rettegéssel volt határos.
– Mrs. Kern! – noszogatta Pyne. – Ön mit gondol az én
Venusomról?
– Nyilvánvalóan ő az ön elbűvölő gyűjteményének a
csillaga – mondta Ursula. – Most pedig, ugye nem harag-
szik, de mint Mr. Roxton mondta, már várnak minket.
– Álmomban sem tartóztatnám fel önöket – szólt Pyne. –
Fussanak csak! Még egyszer köszönöm, Roxton, hogy
megnézte ma délelőtt a gyűjteményemet. Az ön dicsérő
véleménye és Torrence elismerése biztosítja, hogy ezek az
antikvitások számtalan látogatót vonzzanak. Komolyan
arra számítok, hogy véleményük és megjelenésük benne
lesz a reggeli lapokban, és akkor már semmi sem állhat a
Pyne-gyűjtemény és a világhír közé!
– Azt nem kétlem – mondta Slater.
Nyilvánvalóan arra a következtetésre jutott, hogy most
már nincs értelme kerülgetni Torrence-t és a feleségét, mert
a frontális támadást választotta. Ahelyett, hogy a hátsó aj-
tón próbált volna kiszökni, szorosabban fogta Ursula kar-
ját, és nekivezette a galéria főbejáratának. Így azután köz-
vetlenül Torrence és a rettegő Lady Torrence mellett kellett
elhaladniuk. Ursula küldött az asszony felé egy udvarias-
131 AMANDA QUICK
nak, megnyugtatónak szánt mosolyt, de Lady Torrence

csak mintha még jobban megriadt volna tőle, és beleka-
paszkodott a férje karjába.
Torrence úgy leste Slatert, mint egy tigrist. Mintha azt
várná, mikor ugrik a fenevad.
Slater kurtán bólintott neki, de nem lassított.
Torrence összeszorította a fogsorát. A szeme elkeske-
nyedett. Ugyanolyan kurta főhajtással viszonozta az üdvöz-
lést. Ursula megérezte Slaterben a tétovázást. Mintha azt
fontolgatta volna, hogy megfordul, és nekimegy Torrence-
nek. Úgyhogy Ursula elszántan ment tovább, és Slater
kénytelen volt lépést tartani vele.
– A pokolba! – mondta Slater, de olyan halkan motyog-
ta, hogy egyedül a nő hallhatta.
Ursula akkor állt meg, amikor kint voltak az utcán.
– Hát, ez egy kicsit kínos volt – mondta percnyi feszült
csönd után. – Azt hiszem, Lady Torrence attól félt, hogy
maga és a férje ölre mennek a múzeum kellős közepén.
– Miért verekednék én össze Torrence-szel?
– Nos, egyes források szerint fennáll annak lehetősége,
hogy egykori üzlettársa és állítólagos barátja készakarva
hozta működésbe a csapdát, ami majdnem megölte magát
azokban a templombarlangokban. A katasztrófát követően
Torrence Londonba hajózott a mesés kinccsel, amelyet kö-
zösen fedeztek föl, és ami, tehetném hozzá, azóta eltűnt.
Egyesek szerint az ilyesmi elég ahhoz, hogy mélységes el-

lenszenvet és bizalmatlanságot keltsen két férfi között.
Slater derülten pillantott rá. Pápaszemének lencséje ra-
gyogott a napfényben.
– Milyen forrásból idéz, Mrs. Kern?
– Csak a szokásosból. A bulvársajtóból.
– Gondoltam. Tartok tőle, hogy kissé félre vannak tájé-
koztatva.
– Meg vagyok döbbenve – mosolygott Ursula. – A saj-
tó? Félre van tájékoztatva?
– Nem mindenben, de egy dologban igazuk van:
Torrence mélységesen gyűlöl, amiért túléltem a Lázrózsa-
szigetet. – Slater fújt egyet. – Fogalmam sincs, miért, de
kénytelen vagyok erre következtetni.
– Jaj, dehogy! – mondta sietve Ursula. – Nem gyűlöletet
éreztem én benne. Sem a feleségében.
– Hát mit?
– Félelmet.
– Annak semmi értelme.
– De igen, ha Torrence azt gondolja, hogy maga őt hi-
báztatja azért, ami a Lázrózsa-szigeten történt. Tudom,
hogy semmi közöm hozzá, de lenne olyan kedves elmon-
dani nekem, hogy pontosan mi történt?
– Tekintve, hogy találkozásunk Lord és Lady Torrence-
szel holnap kétségtelenül az első számú téma lesz a reggeli
mellett egész Londonban, joga van néhány válaszra.
Tizennégy
– Mrs. Kern, micsoda öröm ismét itt üdvözölhetni önt! –

Webster arcán összegyűrődött a forradás, amikor rámo-
solygott Ursulára. – Mrs. Webster is boldog lesz. Haladék-
talanul tájékoztatom!
– Köszönöm, Webster – mondta Ursula, akit megindított
ez a meleg fogadtatás.
Slater szigorúan nézett a komornyikra.
– Mrs. Kern nem egy világ körüli útról tért vissza. Ha
emlékszik, csak két napja járt nálunk.
– Igen, természetesen, uram – mondta Webster. – A
személyzet mindössze aggódott, hogy egyhamar nem jön
vissza, úgyhogy ez kellemes meglepetés.
Sietős lépések hangzottak fel a folyosón. Mrs. Webster a
színpadra lépett.
– Mrs. Kern, hát visszajött! – kiáltotta egy hősnő hang-
ján, aki épp az imént fedezte fel, hogy rég elvesztett rokona
most is él. – Mily csodás ismét látni önt!
– Köszönöm, Mrs. Webster – mosolygott Ursula. – Attól
tartok, nem maradok sokáig...
Hirtelen elnémult, mert Slater erős keze megragadta a
könyökét, és vonszolni kezdte a könyvtár felé.
– Mrs. Kernnek és nekem dolgunk van! – kiáltott hátra.

– Legyenek szívesek, ne zavarjanak!
Mrs. Webster jegesen nézett rá.
– Bizonyára szeretnék, ha behoznám a teás tálcát.
Slater felnyögött.
– Rendben van, hozza be a tálcát kávéval, de utána
ügyeljen, hogy senki se háborgasson!
Mrs. Webster megkönnyebbülten mosolygott.
– Természetesen, uram. Egy pillanat.
Slater becipelte Ursulát a könyvtárba, becsukta az ajtót,
és megfordult.
– Úgy tűnik, hiányzott Websteréknek – mondta.
– Nagyon kedves házaspár. – Ursula felhajtotta hetyke
kis kalapja karimájára a fátylat. – És nem is átlagos embe-
rek.
– Anyám két hónapja felajánlotta, hogy felvesz nekem
személyzetet, mert fogalmam sem volt, hogy kell az ilyet
csinálni, és nem is akartam azzal fáradni, hogy megtanul-
jam.
– Hát persze hogy nem – mondta Ursula. – Úriembere-
ket bizonyosan nem tanítanak meg rá, milyen szempontok
alapján kell összeválogatni a személyzetet. Ez a ház úrnő-
jének a dolga.
Slater még a saját mértéke szerint is rendkívül komor ar-
cot vágott. Bement az íróasztala mögé, és két kézzel meg-
ragadta a szék támláját.
135 AMANDA QUICK
– Vannak idők, amikor olyan érzés egy fedél alatt lenni

bukott színészekkel és más válogatott teátristákkal, mintha
egy melodrámában élnék – mondta. – Különösen a színé-
szek hírhedten megbízhatatlanok. Azonnal elpárolognak,
amint kinéz nekik egy kétszavas szerep valamilyen darab-
ban. És mivel a darab két nap után lekerül a műsorról, is-
mét beállítanak, és kérik vissza a régi állásukat. Nem mint-
ha sok választásom lenne. Aligha dobhatom ki őket az ut-
cára.
– Miért nem? – kérdezte flegmán Ursula.
Slater szóhoz sem jutott meghökkenésében.
– Hát, többek között azért, mert nagyon nehéz lenne szo-
lidabb, szakavatottabb személyeket találni a munkára – fe-
lelte végül, és lassan kifújta a levegőt. – Nagyon kevés
szakképzett alkalmazott tűrné el azt, amit a sajtó és a
pletyka élvezettel nevez az én hóbortjaimnak.
– Hm. Meglehet. De nem hiszem, hogy ez az egyetlen
oka, amiért nem bocsátja el Websteréket és a többieket.
– Nem? – Slater felvonta a szemöldökét. – Nem jut
eszembe jobb indok.
– Azért nem bocsátja el a személyzetét, mert sajnálja
őket. Azért kopogtattak magánál, mert az anyja ideküldte
őket. Ha maga nem adna nekik munkát addig, amíg jön a
következő szerep, némelyikük, főleg a nők közül, az utcán
végezné. És olyanok is lennének, akik belehalnának.
– Szóval szeretetotthon vagyok állástalan teátristáknak?

– Slater összerándult. – Ezt mondja?
– Meglátásom szerint így van. Jótékonykodásnak pedig
egész kiváló. Többek között ezért fogadtam el a maga ál-
lás-ajánlatát.
Slater szúrósan nézett rá.
– Aztán pedig kilépett – jegyezte meg nagyon halkan.
– Nos, nem saját jószántamból, és reméltem, hogy visz-
szatérhetek.
– Remélte?
– Megkérdezhetem, miféle... hóbortjairól képzeli azt,
hogy elriasztanák a lehetséges jelentkezőket a személyzeti
állásokra?
Slater elengedte a szék támláját, széttárta a karját.
– Van magának fogalma arról, milyen nehéz olyan sza-
kácsnőt találni, aki csakis vegetáriánus fogásokat főz?
Ursula meghökkenten hunyorgott. Magába akarta fojtani
a kuncogását, de nem sikerült.
– Jó ég! – mondta mímelt elszörnyedéssel. – Maga is az?
Vegetáriánus?
Slater kelletlen képet vágott a csipkelődéshez, mintha
nem tudná, mit szóljon rá. Levette a pápaszemét, előrántott
egy habfehér zsebkendőt, és tisztogatni kezdte a lencséket.
– Tényleg olyan különös? – kérdezte harciasan. – Nem
szükséges úgy néznie rám, mintha második fejet növesztet-
tem vagy megzöldültem volna.
137 AMANDA QUICK
Ursula elmosolyodott.
– Bocsánat. Csak arról van szó, hogy nem egészen ilyen
választ vártam.
Slater szünetet tartott a tisztogatásban. Döbbenetes sze-
me összekapcsolódott a nőével, és Ursula megint csak nem
értette, minek bajlódik a pápaszemmel.
– Hát mit várt, miféle hóbortot vallok be? – kérdezte a
férfi.
Ursula hanyagul legyintett. Egyre mulatságosabbnak ta-
lálta a helyzetet.
– Csak mert jelentek meg mindenféle furcsa feltételezé-
sek a sajtóban – mondta. – Én természetesen nem adtam
hitelt nekik, de mivel maga említette, hogy a hóbortjai
megbotránkoztathatták volna a lehetséges személyzetet,
szöget ütött a fejembe, hogy mire is érti ezt. Nyugodjon
meg, nem a vegetarianizmus jutott az eszembe elsőként.
Slater fel akarta tenni a pápaszemét. Aztán nagyon meg-
fontoltan letette az asztalra. Szemében először villant meg
a derű.
– Nem foglalna helyet, Mrs. Kern, és nem árulná el,
hogy pontosan miféle hóbortok jutottak az eszébe? – kér-
dezte.
Ursula tisztában volt vele, hogy hibát követett el, amikor
a vegetarianizmussal ugratta. Nem tudta, mi ütött belé. Va-
lamilyen okból ellenállhatatlanul kikívánkozott belőle az a
léha kis megjegyzés. Holott hallgatnia kellett volna az ösz-
töneire, amelyek arra figyelmeztették, hogy ezzel az em-

berrel mindenféle személyes jellegű beszélgetés nagyon
kockázatos lehet.
Leült, eligazította a szoknyáját. Érezte, hogy kissé kipi-
rult.
– Azt hiszem, át kellene térnünk más témára.
– Lehet, hogy ezt most megdöbbentő lesz hallania, de én
is olvasok újságot – mondta Slater. – Ha jól emlékszem,
bizonyos körökben azon aggályoskodnak, hogy van a há-
zamban egy titkos szoba, ahova a személyzetnek tilos be-
lépnie.
– Ó, Istenem, hát maga is tud arról az ostobaságról? Biz-
tosíthatom, egyetlen szót sem hiszek el belőle.
– Hát, pedig némelyek meg vannak győződve róla, hogy
gyanútlan nőszemélyeket csalogatok be a titkos szobámba,
és egzotikus rítusokat űzök velük.
– Hogy mi egzotikus, azt mindig a néző dönti el, nem?
– Gondolja? – kérdezte Slater.
– Részemről azt tartom egzotikus rítusnak, hogy kötele-
ző divatos ruhákat viselni, amelyek olyan szorosak, mint
egy páncél, megközelítőleg annyit is nyomnak, olyan sú-
lyos és terjedelmes szoknyákkal, amelyekben a járás egy-
szerű művelete is megpróbáltatás. Holott a londoni hölgyek
naponta elviselik. – Ursula hatásszünetet tartott. – Engem
is beleértve.
139 AMANDA QUICK
Nagyon vakmerőnek érezte magát. Sőt talán kicsit meg-

gondolatlannak is. Valami lehet abban, hogy kettesben van
Slaterrel. Az hat rá így.
Slater körülbelül két másodpercre meglepődött a vála-
szától, azután kurta, rekedt nevetését hallatta.
– Jó tudni, hogy maga ilyen gyakorlatiasan áll hozzá az
egzotikus rítusokhoz – mondta.
Ursula kinyitotta a száját, mert ismételten arra akarta
kérni Slatert, hogy térjenek át biztonságosabb terepre, ám
egy vészjósló kopogtatás félbeszakította. Webster úgy nyi-
tott be, mintha az ajtó egy kriptába vezetne, és Mrs. Webs-
ter besuhogott a tálcával. Elhelyezte az asztalon Ursula
mellett, és egy lépést hátrált.
– Töltsek? – kérdezte reménykedve.
– Nem, köszönöm – mondta Slater. – Elboldogulunk.
Mrs. Webster nem is fáradt azzal, hogy leplezze csaló-
dását.
– Akkor már itt sem vagyok. Csengessen, ha szükség
van rám.
– Azt teszem – ígérte Slater.
Kivárta, hogy az ajtó becsukódjon, azután Ursulára né-
zett. A pajzán derű pillanata elszállt. Ursula elvette a kan-
nát, és töltött két csészébe.
Slater kijött az asztala mögül a kistányérra tett csészéért,
amelyet a nő nyújtott feléje, visszament az asztalhoz, és
megállt előtte.
– Tisztában vagyok vele, hogy a titkos szobában űzött

egzotikus rítusok meglehetősen bosszantó feltételezésén
kívül a sajtó azt is pedzegeti, hogy az élmény a Lázrózsa-
szigeten kikezdhette ép eszemet – mondta. – Lehet, hogy
így is történt. Bizonyosan megváltoztatott olyan szempont-
okból, amelyeket nehéz megmagyarázni.
– Aligha meglepő – mondta Ursula.
Halkan, nyugodtan beszélt, azt próbálta megértetni
Slaterrel, hogy nyugodtan elmesélheti a történetét úgy,
ahogyan jónak látja. Neki is voltak titkai, tehát tudta, hogy
a titkok megosztásánál körültekintőnek kell lenni.
– Torrence és én barátok voltunk. – Slater letette a csé-
szét az asztalra, meg sem kóstolta a kávét. – Mindkettőnket
érdekeltek a régiségek. Korán felkeltette a kíváncsiságun-
kat a Lázrózsa-sziget legendája. Idővel valóságos rögesz-
ménk lett a sziget felkutatása. Két évbe telt, mire megtalál-
tuk az első támpontot, hogy egyáltalán hol van az a nyomo-
rult hely.
Elhallgatott, töprengett. Ursula várt, egyetlen szóval sem
siettette.
– A térképek, amelyekre rábukkantam, egy hajdani ten-
gerjáró kapitány naplójában voltak eltemetve, és enyhén
szólva nagyvonalúak voltak – szólalt meg a férfi. –
Torrence tartott tőle, hogy az elmezavar művei, de azért
vállalta, hogy próbáljuk megtalálni a szigetet. Kibéreltünk
141 AMANDA QUICK
egy hajót, amelynek a kapitányát nem annyira a térképek,

mint inkább a szerencse és a véletlen vezette nyomra.
Odaállt az egyik ablakhoz, kibámult a kertre.
– Amennyire megállapíthattuk, a Lázrózsa-sziget lakat-
lan volt – mondta. – Torrence és én rátaláltunk egy ősi
templom bejáratára, amely a kripták és kincseskamrák vég-
telen útvesztőjébe nyílt. Ezt az egész labirintust egy tűzhá-
nyó alapjába vájták. A Sírok Városának neveztük el. –
Szünetet tartott, azután kissé megrázta a fejét. – Egészen...
döbbenetes volt.
Ursula nagyon csendben és mozdulatlanul ült, figyelte
Slater éles profilját. Tudta, hogy ebben a pillanatban nem a
ködben úszó kertet látja, hanem a Lázrózsa-sziget temp-
lomsírjait.
– Csodálatos felfedezés lehetett – szólalt meg.
– Sosem láttam hozzá foghatót. Mintha egy álomvilágba
kerültünk volna.
Ismét elnémult. A nő ivott egy kis kávét, és várt.
– Vittünk magunkkal egy kis munkacsapatot, hogy se-
gítsenek az ásatásban – folytatta Slater. – A sírkomplexum
bejárata hosszú folyosó volt, amely mélyen belefúródott a
hegybe. Az alagút végén volt egy hatalmas terem, amely-
nek a falait és a padlóját káprázatos színekre festették.
Mindenfelé fantasztikus állatok szobrai álltak, olyan mada-
rak és hüllők, amilyeneket még egyikünk sem látott soha.
Mindegyikbe mesés drágaköveket foglaltak.
– Láttam az Ékkő Madár szobrát, amelyet Lord Torrence

a British Museumban állított ki a hazatérése utáni hónap-
ban – jegyezte meg Ursula. – Rendkívüli volt. Óriási szen-
zációt keltett, amikor bejelentették, hogy ellopták.
– Olyan sok műalkotást zsúfoltak össze a templomban,
amiből arra kellett következtetnünk, hogy ennyi csak hosz-
szú idő, talán több évszázad alatt gyűlhetett össze.
– Egyiptomiak vagy görögök voltak?
– Egyik sem – felelte Slater. – Ebben bizonyos vagyok,
habár mindkét ókori civilizációval mutattak hasonlóságo-
kat. Meggyőződésem, hogy egy ismeretlen kultúra sírjait
fedeztük fel, amely olyan ősi volt, olyan gazdag és olyan
hatalmas, hogy rányomta a bélyegét az elmúlása után föl-
emelkedett összes nagy civilizációra.
– Jóságos ég, uram! – suttogta megilletődötten Ursula. –
Gondolja, hogy maga és Torrence Atlantisz királysírjait
fedezték fel?
Slater a fejét rázta.
– Atlantisz csak legenda.
– Szeretnék rámutatni, hogy maga is egyfajta legendá-
nak számít. Az ilyen mesék nem a semmiből kerekedtek.
Áltálában van bennük egy szemernyi igazság.
A férfi vállat vont.
– Nem valószínű, hogy valaha is kiderítjük az igazságot
a Lázrózsa-szigetről, legalábbis a mi életünkben nem kerül
143 AMANDA QUICK
rá sor. Évekkel ezelőtt kitört a sziget vulkánja, lávafolyók

és hamuhegyek alá temetve a sírkomplexumot. Annyit
mondhatok, akadtak arra utaló jelek, hogy annak a népnek
fejlett tudománya és irodalma volt, bizonyosan felért az
ókori Görögországéval, vagy Rómáéval, vagy Egyiptomé-
val.
– Bizonyára lázba hozta, amikor először lépett be azokba
a templombarlangokba!
Slater hátranézett a nőre, kissé felvonta a szemöldökét.
– Lázban is voltam, egészen addig a percig, amíg be
nem kapcsolt a csapda, és be nem zárt a legnagyobb krip-
tába.
Ursula ámulata és lelkesedése kihűlt. A csésze kissé
megremegett a kezében. Sietve letette.
– El sem tudom képzelni, milyen volt – mondta. – Maga
bizonyára azt hitte, hogy elevenen eltemették.
– Ez volt az első következtetésem – ismerte el a férfi. –
Azonnal tudtam, hogy felesleges külső segítségben re-
ménykednem.
– Miért?
– Torrence-nek és a többieknek szinte bizonyosan azt
kellett hinniük, hogy több tonna szikla alatt fekszem. De
még ha lett is volna reményük, nem áshatták át magukat a
köveken, amelyek eldugaszolták a főkriptához vezető fo-
lyosót.
– Hogyan maradt életben?
– A csapdát, amely elzárta a kivezető alagutat, arra ter-

vezték, hogy megvédje a kriptákban a kincseket és a szar-
kofágokat. A Sírok Városának egyetlen része semmisült
meg: a kijárat a külvilágba.
– Hogyan szabadult ki?
– A kriptából, amelyben benn rekedtem, három folyosó
nyílt. A falakat látványos festmények borították. Mind-
egyik folyosó más történetet mesélt el. Az egyik az örökös
háborúk eposza volt. A második a bosszúé. Én a szeren-
csének és a megérzésnek köszönhetően a harmadikat vá-
lasztottam. Az elvezetett egy olyan helyre, amely nem út-
vesztőnek, hanem labirintusnak bizonyult.
– Úgy érti, volt közepe?
– Igen – felelte Slater. – Pontosabban egy másik kijárata
– Hála az égnek! De amikor kikeveredett, látta, hogy
egyedül van a szigeten. Nem tudhatta, jön-e valaha is má-
sik hajó. A magányosság nagyon... idegtépő lehetett.
A férfi mosolygott, és megfordult, hogy szemközt le-
gyenek egymással.
– A sajtó ezt értette félre. Én nem voltam egyedül a szi-
geten.
Ursula meghökkent.
– Ezt sehol sem említették!
– Nem. Én bizonyosan nem beszéltem róla senkinek.
Ami Torrence-t és az expedíció többi tagját illeti, ők meg
nem tudhatták, hogy egy kis embercsoport lakott ott.
145 AMANDA QUICK
– A sírépítő nép leszármazottai?

– Nem – felelte Slater. – Akikkel én ott találkoztam, a
világ négy sarkából érkeztek, és egyfajta kolostort hoztak
létre, a gondolkodás menedékét. A Három Ösvény Rendjé-
nek hívták a közösségüket. Azok között, akik megtalálták a
Lázrózsa-szigetet, voltak olyanok, akik csak rövid időre
maradtak, mert nem felelt meg nekik a Rend tanítása és
fegyelme. Mások megerősödtek tőle, és visszavitték a vi-
lágba, amit tanultak. Voltak, akik a szigeten maradtak, és
tanítók lettek.
– Döbbenetes! – mondta Ursula. – Az újságok egy szót
sem írtak róla, hogy egy szerzetesrend élt a szigeten!
– Nem volt az szerzetesrend, inkább filozófiai közösség-
nek nevezném, de olyan testi és lelki gyakorlatokat írt elő,
amelyeket a legtöbb londoni túlzottan ezoterikusnak vagy
különcnek találna.
– Értem. – A nő egy pillanatra elhallgatott. – Gondolom,
a szigeten lett vegetáriánus.
Mosoly villant át Slater arcán.
– Bevallom, igen. Mindenesetre érkezett egy hajó egy
évvel azután, hogy kijutottam a sírból. Addigra teljes jogú
beavatottja lettem a Rendnek.
– Hát, nem úgy látom, hogy sok mindent lehetett volna
csinálni azon a szigeten, leszámítva a tanulást.
Slater szeme derűsen felcsillant.
– Igaz, de rájöttem, hogy nekem épp megfelelnek a Rend

követelményei. A tanítók azt mondták, hogy született tanu-
ló vagyok.
– Ezek a tanítók beszéltek angolul?
– Néhányan igen. Mint mondtam, különböző világré-
szekből érkeztek. A Távol-Keletről. Európából. Még egy
amerikai is volt a kolostorban, egy hajóskapitány, aki elve-
tődött a szigetre, és úgy döntött, hogy marad.
– De maga a távozást választotta, amikor alkalom kínál-
kozott rá.
– Visszatértem Londonba annyi időre, amíg kellően
megnyugtathattam a szüleimet, hogy élek, és semmi bajom,
de rájöttem, hogy már nem érzem az otthonomnak a várost.
Elmondtam apámnak, hogy külföldre akarok menni, hogy
megkeressem az én igaz utamat. Abban a pillanatban kivá-
gott egy fitying nélkül. – Slater kuncogott. – Tökéletesen
logikus viselkedés egy szülőtől, tekintettel a körülmények-
re.
– Az lehet, de nyilvánvalóan jócskán megnehezítette a
régészeti kutatásait. Azok az expedíciók nagyon sokba ke-
rülhettek.
Slater kibámult az ablakon.
– Találtam más módokat a megélhetésre.
– Megtalálta az igaz utat, amelyet keresett? – kérdezte a
nő, habár sejtette, hogy nemleges választ kap.
Slater halványan mosolygott, és a fejét rázta.
147 AMANDA QUICK
– A keresés első évének a végén visszatértem a Lázró-

zsa-szigetre, mert úgy éreztem, több tudásra és kiképzésre
van szükségem. Ám a távollétem alatt kitört a vulkán. A
pusztítás teljes volt. Semmi sem utalt rá, hogy valaha léte-
zett ott egy kolostor.
– Tehát folytatta a kutatását, amíg a családi kötelezettsé-
gek haza nem szólították.
– És most kénytelen leszek maradni, legalábbis a belát-
ható jövőben. Apám birtokának igazgatása nem intézhető a
távolból.
– Ezek szerint kibékült az apjával.
– Azt hiszem, egyfajta kelletlen tiszteletet ébresztett
benne, hogy úgy döntöttem, a magam útját fogom járni.
– Ki merném jelenteni, hogy nem volt az olyan kelletlen.
Ha jól tudom, az egész birtokot magára bízta.
A férfi vállat vont.
– Nem volt más.
– Nagy pénzek kezelésére mindig vállalkoznak mások –
mutatott rá Ursula. – Az apja nyilvánvalóan megbízott ma-
gában.
Slater nem válaszolt, de nem is vitatkozott.
– Elmeséli, miből élt meg azokban az években, amikor a
családi vagyon hátszele nélkül bolyongott a világban? –
kérdezte a nő. – Ugye ezért hozott ma ide?
A férfi rápillantott.
– Időnként túlságosan is tisztán lát engem, Ursula.
– És ez sérti?
– Zavarba hoz, de nem sért. Csak meg kell szokni. Hogy
a kérdésére válaszoljak, abból éltem, hogy elveszett és el-
lopott műkincseket kutattam fel.
– Milyen... szokatlan. Meg lehet élni ebből a foglalko-
zásból?
– Méghozzá nagyon jól. A gyűjtők habókos, rögeszmés
emberek. Szinte minden árat megfizetnek vágyaik tárgyá-
nak birtoklásáért. Foglalkozásom elvitt a föld legeldugot-
tabb zugaiba. Időnként meglehetősen nehéz emberekkel
kellett tárgyalnom.
Ursula fürkészőn nézett rá.
– Ebben az esetben mit jelent a nehéz?
– Veszélyest.
– Értem – suttogta elakadó lélegzettel a nő.
– A gyűjtők és a régiségkereskedelem alvilágának lakói
gyakran alkalmaznak erőszakos embereket, hogy lopják el
nekik a kívánt tárgyat. Veszélyes emberekkel őriztetik a
kincseiket. Pincéket, páncélszekrényeket építtetnek, ame-
lyek bonyolult szerkezetekkel záródnak. Sokan a gyilkos-
ságtól sem riadnak vissza, ha meg akarnak szerezni vala-
mit. Röviden, az én ügyfeleimnek a legendák jelentették a
rögeszméjüket.
– És magát fogadták fel, hogy helyettük vadássza le
őket.
149 AMANDA QUICK
– Ami nem mindig történt erőszak nélkül. – Slater meg-

fordult. Vad tekintete összekapcsolódott a nőével. – Ma
azért hoztam ide, Ursula, mert el akarom magyarázni, hogy
egy ideig morbid élvezetet és örömet találtam a munkám-
ban, még az alkalmi erőszakban is. Nincs rá más szavam.
Ennyiben áll az én hóbortosságom.
– Most meg kellene botránkoznom?
– Hát nincs megbotránkozva?
– Korántsem annyira, mint kellene. Nézze, Slater, az én
életemben is voltak furcsa kitérők és közjátékok, de úgy
találom, hogy a tapasztalatoktól csak türelmesebb lettem a
mások életének furcsa kitérői és közjátékai iránt.
– Ez nagyon széles látókörre, nyitott gondolkodásra val-
ló álláspont – jegyezte meg szárazon a férfi.
– Azt hiszi, Lord Torrence készakarva hozta működésbe
a csapdát, hogy egyedül menekülhessen el az Ékkő Madár-
ral?
– Nem. Azt hiszem, a csapdát az hozta működésbe, hogy
a szobrot leemelték a talapzatáról. Ám a szerkezet olyan
ősrégi volt, hogy lassan, nehézkesen működött. Torrence-
nek és a többieknek ezért volt idejük odaérni a bejárathoz.
Ursula arra gondolt, milyen volt Lady Torrence arca.
– Talán tisztáznia kellene Lord Torrence-szel, hogy nem
őt hibáztatja.
– Azt hiszem, tudja ő, mit érzek – mosolygott sötéten

Slater. – Csak nem óhajt komolyan elbeszélgetni a sziget-
ről.
– Miért nem?
– Minden valószínűség szerint gyanítja, hogy tudom, mi
történt valójában az Ékkő Madárral.
– Miről beszél? Hiszen azt ellopták.
– Elveszett és ellopott műkincsek felkutatásával foglal-
koztam, emlékszik?
Ursula meghökkent.
– Jó ég, hát persze! Hallania kellett a lopásról.
– Világszenzáció volt a gyűjtők és a múzeumok körében.
Számos ügyfelem ajánlott gavalléros összegeket, ha megta-
lálom. De én a magam szakállára kutattam.
– És megtalálta, ugye?
Rövid csend állt be.
– Tudom, mi történt vele – mondta végül Slater.
– A sajtó szerint az Ékkő Madárból legenda lett. Azt
mondják, ez a gyűlölet forrása maga és Lord Torrence kö-
zött.
Slater rászegezte a tekintetét.
– Én fütyülök az Ékkő Madárra.
Ursula egy pillanatig tanulmányozta a férfit, aztán úgy
döntött, hogy az igazat mondta.
151 AMANDA QUICK
– Igen, látom, hogy magának nem számít a kincs sorsa –

mondta. – A szigeten szerzett tapasztalatai fontosabbak
nála.
– A kolostorban töltött idő megváltoztatott, Ursula.
– Mit próbál az értésemre adni, Slater?
A férfi lassan, ráérősen odajött hozzá. Amikor megállt,
alig arasznyi távolság választotta el őket.
– Azt próbálom az értésére adni, hogy a találkozás ma-
gával ismét megváltoztatott. Nem azt érzem, hogy a szín-
padról figyelem. Ha ilyen közel vagyunk egymáshoz, mint
most, minden idegszálammal érzem magát.
Ursula megszólalni sem tudott. Kinyitotta a száját, de
hang nem jött ki rajta.
– Valamit kérdeznem kell – folytatta Slater.
A nő mozdulatlanná dermedt; félig-meddig attól félt,
hogy Slater a múltját akarja firtatni, és a perc izgalmas for-
rósága azonnal fagyos rémületté hűlt. Azt nem képzelhette,
hogy Slater a titka nyomára bukkant, de valakinek – a zsa-
rolónak – bizonyosan sikerült. Nem lehetett tudni, ki min-
denki ismeri még.
– A kérdés, amit fel kell tennem magának, azóta nem
hagy aludni, hogy először találkoztunk – folytatta Slater.
Ursula megacélozta magát.
– Mi az?
– Maga teljes gyászt hord. Én viszont azt hallottam,
hogy a férje évek óta halott. Mit gondol, képes lesz valaha
letenni a feketét, és kapcsolatot teremteni egy másik férfi-

val?
Ursula annyira megdöbbent, hogy egy percig csak bá-
mulni tudott. Valami sötét, kísérteties árnyék suhant át a
férfi szemén, ami kiragadta az asszonyt a révületből.
– Egek, Slater, én nem temettem el magamat a gyász-
ban! – mondta a megkönnyebbüléstől szinte kiáltva. – Épp
ellenkezőleg! Két évig sem tartott a házasságom. Mire a
férjem kitörte a nyakát, amikor lezuhant egy bordélyház
lépcsőjén, kiölt belőlem minden szerelmet, amit valaha
éreztem iránta. Tudom, hogy most szégyellnem kellene
magamat, amiért így kitálalok, de őszintén szólva, miután
megtudtam, hogy eljátszotta az utolsó pennynket is, csak
örülhettem, hogy eltűnt az életemből. Kielégítő válasz ez a
kérdésére?
– Igen – felelte Slater. – Az.
Ursula látta, hogyan tüzesedik át a tekintete. Ettől vi-
szont ő nem kapott levegőt. A pulzusa kalimpált, és furcsa
remegés futott végig rajta. Fölemelte kesztyűs kezét, és
megérintette a férfi ajkát.
Slater a két erős tenyerébe fogta a nő arcát, és közelebb
húzta magához.
Szája rásimult Ursuláéra. Abban a pillanatban semmivé
foszlott minden, amit a nő tudni vélt a szenvedélyről.
Matty intése úszott be az agyába: Egzotikus szexuális rí-
tusokat űz gyanútlan nőkkel!
153 AMANDA QUICK
Úgy látszik, nem minden alaptalan, amit Slater

Roxtonról pletykálnak.
Tizenöt
Ursula szája hihetetlenül meleg, puha és érzéki volt.

Minden magányos férfi álma. Slater félig-meddig attól félt,
hogy felébred, és akkor majd kiderül, hogy csak halluci-
nált. Ám a nő reagálása úgy hatott rá, mint egy katalizátor:
kitépte abból a felsőbb dimenzióból, ahonnan a világot
szemlélte, és belelökte a szenvedély forró viharába.
Rekedt nyögést hallott, és döbbenten ébredt rá, hogy a
saját hangja volt. Ursulát csókolni olyan volt, mint ajtót
nyitni egy útvesztőből, s kilépni a sötétből a fényre. Élt.
Szabad volt. A benyomások olyan gyorsan és hevesen vál-
takoztak, hogy alig kapott levegőt. Vére zúgott az ereiben.
Elengedte a nő arcát, és tenyerét lecsúsztatta az erősen
befűzött derékon a lágyan ívelő csípőre. A szövetrétegek és
a fűző halcsontjai megfosztották a közvetlen érintés gyö-
nyörűségétől, amire vágyott, de így még izgalmasabb lett
tudni, hogy Ursula végre itt van a keze között, és mintha az
asszony is kívánná őt.
Félt tolakodni, túl messzire menni, de amikor a nő átka-
rolta a nyakát, Slater kissé megszédült.
155 AMANDA QUICK
Mire felocsúdott, Ursula egy könyvespolcnak dőlt, két

lábával közrefogva Slater csizmás lábát. Bokáig érő szok-
nyája és alsószoknyája a térdéig lecsúszott.
Slater megtámaszkodott a könyvespolcban, úgy, hogy a
nő feje a két tenyere között legyen, és nem minden nehéz-
ség nélkül levált Ursula szájáról. Ursula úgy kapaszkodott
a vállába, mint aki attól fél, hogy összeesik. Slater ráta-
pasztotta az ajkát Ursula nyakának selymes bőrére. Az asz-
szony illata felkorbácsolta érzékeit, és megfeszítette összes
izmát. Olyan kemény volt, hogy az már fájt.
– Slater – súgta a fülébe a nő a szokottnál is lágyabban
és fátyolosabban nem vártam, hogy ez lesz belőle.
– Valóban? – Slater fölemelte a fejét, és belenézett a bó-
dultan izzó szempárba. – Milyen érdekes. Én azóta várok
erre, amióta megláttam.
– Megértem – zihálta kifulladva és zaklatottan Ursula.
– Csakugyan?
– Azt mesélte, hogy a Lázrózsa-szigeten aszkétaéletet
élt, Londonban pedig, ha hihetünk a pletykának, senkivel
sem létesített regényes kapcsolatot. Ez nem normális álla-
pot egy magához hasonlóan férfias férfinak.
Slatert mintha leöntötték volna egy vödör jeges vízzel.
– Lássam, jól értettem-e – mondta egykedvűen. – Úgy
gondolja, hogy ez azért történt, mert sokáig voltam nő nél-
kül?
Ursula megrándult, látható aggodalommal próbált visz-

szavonulni, de a könyvespolc miatt nem volt hova.
– Csak azért, mert szeretném, ha biztos lenne benne,
hogy irántam táplált érzéseit és vágyait nem a... szóval nem
a kissé elhúzódó cölibátus inspirálja.
Slater csak bámult rá. Ezt tréfának szánta a nő?
– Elfelejti az egzotikus szexuális rituálékat a titkos szo-
bában – mondta végül. – A rítusokat, amelyeket gyanútlan
nőszemélyeken űzök.
Ursula összehúzta a szemét.
– Maga ugrat.
– Én?
A nő látható erőfeszítéssel összeszedte magát.
– Egy szót sem hiszek el ezekből a kelekótya mesékből,
amiket a sajtó összehord.
– Pedig talán nem ártana – figyelmeztette szándékosan
baljós hangon Slater.
– Képtelenség!
A sikkes kis fekete kalap Ursula szemére csúszott. Slater
leengedte a kezét, kiegyenesedett, megigazította a kalapkát,
és kihasználta az alkalmat, hogy megérinthesse a rézvörös
hajat.
Ursula fürgén kibújt a polc meg a férfi közül, és szembe-
fordult Slaterrel.
– Nem utasítom vissza a közeledését – mondta gyorsan.
157 AMANDA QUICK
– Köszönöm, hogy ezt tisztázta. Már csak kíváncsiság-

ból hadd kérdezzem meg, hogy viselkedik, amikor vissza-
utasítja egy férfi közeledését?
– Ez nem mulatságos! Én próbálom megmagyarázni a
dolgokat!
– Pazar – mondta Slater. – Ha már a témánál tartunk, ké-
rem, legyen már olyan kedves közölni velem, hogy a jövő-
ben szívesen fogadja-e más intim jellegű közeledéseimet.
Mert ha nem érdekli ez a fajta kapcsolat, akkor azt jobb
most megtudnom.
– Nincs mindenestől ellenemre egy romantikus kapcso-
lat lehetősége önnel, uram – felelte Ursula.
Slatert kezdte mulattatni a nő zavara és ellentmondásos
kijelentései. Még mindig haragudott, de azért talált valami
elbájolót ebben a megszokott viselkedéséből kizökkentett,
elbátortalanított Ursulában.
– Tehát ez azt jelenti, hogy remélhetek – mondta ünne-
pélyes áhítattal a férfi.
– Csak azt szeretném, ha mindketten feltétlenül biztosak
lennénk abban, amit akarunk – motyogta a szokásosnál is
komolyabban Ursula.
Slater tiltón fölemelte a tenyerét.
– Egy szót se többet, esedezve kérem. Tönkreteszi a pil-
lanatot. Márpedig kincsként akarom őrizni, lett légyen
bármilyen röpke.
A nő felszegte az állát.
– Uram, maga röpke pillanatnak nevezi azt az ölelést?

– Feltételezem, az igazságot akarja hallani?
– Természetesen.
– Nos, hölgyem, számomra az a csók korántsem volt ki-
elégítő. Inkább még jobban felkeltette az étvágyamat. Ám
úgy tűnik, egyelőre be kell érnem ennyivel.
– Értem. – A nő úgy nézett, mint aki mondani akar még
valamit, de nem találja a szavakat.
– Maga dönt, Ursula – szólt halkan a férfi. – Megelég-
szik néhány lopott csókkal, vagy úgy dönt, hogy egyszer
majd ennél többet akar?
Meghökkenésére Ursula szembetűnően megriadt.
– Mr. Roxton – hebegte. – Muszáj ilyen... ilyen direkt-
nek lennie?
– Bocsásson meg. Úgy hiszem, hogy távollétem Lon-
dontól elvett valamit a társalgási tehetségemből.
– Nem felejtett el maga semmit, uram! – vágott vissza
Ursula. – Mindössze untatja a jól nevelt udvariasság!
Slater nagy komolyan bólogatott.
– Milyen igaz. A helyzet az, Ursula, hogy maga férjes
asszony volt. Feltételeztem, hogy ismeri a bensőséges pá-
ros kapcsolat természetét.
– Persze hogy ismerem! – fortyant fel a nő. – Nagyon jól
értem én azt a dolgot! De maga nyilvánvalóan szenvedé-
lyes típus, uram. Ha őszintén érdekelt egy bensőséges kap-
csolatban velem...
159 AMANDA QUICK
– Ó, igen – mondta halkan Slater. – A legnagyobb mér-

tékben érdekelt vagyok.
A nő megköszörülte a torkát.
– Akkor tudnia kell, hogy az én temperamentumom nem
feszegeti a határokat.
Slater nem értette.
– Miféle határokat?
Ursula legyintett.
– Arra a rendkívüli szenvedélyre célzok, amelyről az
édesanyja ír a darabjaiban.
– Ugyan már, Ursula, de hisz egyetlen épeszű ember
sem viselkedik úgy, mint az anyám melodrámáinak a sze-
replői. Attól tartok, hogy maga túl mélyre ment az udvarias
eufémizmusok bozótjában. Én pedig meg vagyok zavarod-
va. Sejtelmem sincs, miről beszél.
Ursula bosszúsan nézett rá.
– Mindössze annyit próbálok kifejteni, hogy én talán
nem a megfelelő nő vagyok egy magafajta szenvedélyes
férfinak, uram – mondta. – Figyelmeztetni próbálom.
Slater most már remekül mulatott.
– Ó! – mondta. – Csak nem tértünk vissza a maga aggá-
lyaihoz a titkos szobában zajló egzotikus rítusok miatt?
Sose féljen, nem teszem ki ilyesminek, hacsak maga nem
kéri.
– Az ördög vigye el, Slater, maga tudatosan gúnyol en-
gem!
A férfi elvigyorodott.
– Magam is ezt hiszem. Sőt, roppantul élvezem, hogy
ugrathatom. Ennyi kijár, tekintve nevetséges aggályosko-
dását a temperamentuma miatt.
– Nem veszi komolyan a figyelmeztetésemet, ugye? –
sóhajtott Ursula.
– Javasolom, hogy vizsgáljuk meg a kérdést az én szem-
pontomból.
A nő gyanakodva pillantott rá.
– Hogy érti ezt?
– Tekintve elhúzódó cölibátusomat, alighanem kijöttem
a szexuális rituálék gyakorlatából. Nem kétlem, hogy
ügyetlen, sőt talán egészen alkalmatlan lettem.
– Alkalmatlan?
– Abban legalábbis biztos vagyok, hogy az időzítésem
elcsúszott – folytatta Slater.
– Miféle időzítés?
– Ha jól szolgál az emlékezetem, márpedig a Lázrózsa-
szigeten átéltek után nem lehetek biztos benne, hogy egyál-
talán szolgál, akkor az időzítés kulcsfontosságú a bensősé-
ges kapcsolatban. Például az kétségtelen, hogy ma túlságo-
san elsiettem.
– Nem siette el – biztosította Ursula. – Csak arról van
szó, hogy kissé meglepődtem.
– Kizárólag az én hibám – mondta a férfi.
– Hát, nem egészen.
161 AMANDA QUICK
– Tekintve alkalmatlanságomat, a rossz időzítést és a

gyakorlat hiányát, világos, hogy nekem egy türelmes nőre
lesz szükségem – mondta Slater. – Olyanra, aki megértő.
Tapintatos. Gyengéd.
– Maga lehetetlen alak, Mr. Roxton! – háborodott fel
Ursula. – Továbbá elegem van ebből a készakarva provo-
káló csevegésből! Melegen ajánlom, hogy egy szóval se
mondjon többet a rossz időzítésről, az alkalmatlanságáról
vagy a szexuális rítusokról! Mert ha igen, felmondom a
társas viszonyunkat, és egyedül folytatom a nyomozást.
Megértette, uram?
Kopogtattak. Ursula elnémult, Slater magába fojtott egy
bosszús nyögést. Előhalászta a zsebéből a pápaszemét, és
feltette.
– Szabad!
Kinyílt az ajtó. Webster vészjóslóan magasodott a kü-
szöbön.
– Lady Roxton van itt, uram. Önnel akar beszélni. Azt
mondja, nagyon fontos. – Pillanatnyi habozás után, a leg-
gyászosabb hangján még hozzátette: – A gyerekeket is hoz-
ta, uram.
– Ha ez a helyzet, be ne vezesse őket ide! – mondta
Slater. – Amikor a fiúk utoljára a könyvtárban jártak, min-
dent megtettek a gyűjteményem elpusztítására! – Kinézett
az ablakon, és látta, hogy felszállt a köd. – Küldje ki őket a
kertbe, és vezesse Lady Roxtont a teraszra! Rögtön me-

gyek.
Webster fellélegzett.
– Igenis, uram.
Távozott, becsukta az ajtót.
– Vendégei vannak – mondta Ursula. – Bizonyára azt
szeretné, ha senki sem zavarná, nekem pedig vissza kell
térnem az irodába.
– Akár maradhat is, és megismerkedhet a család többi
tagjával – javasolta Slater.
Ursula fellobbanó kíváncsisággal nézett rá, mielőtt a
táskája kinyitásának szentelte volna a figyelmét.
– Nem szeretném zavarni a magánéletét. – Elővett egy
apró kézitükröt, a szemöldökét ráncolva megnézte magát,
kihúzott egy hosszú, acél kalaptűt, megigazította a kalapját,
és rögzítette a tűvel. – Úgy tudom, hogy komplikált a kap-
csolata az apja özvegyével és gyermekeivel.
– Az utóbbi időben az egész életem komplikált – mondta
a férfi, és figyelte, ahogy a nő becsukja a táskáját. – Vi-
szont sokkal érdekesebb lett.
Tizenhat
– Örülök, hogy megismerhetem, Mrs. Kern – mondta

Judith Roxton. – Elnézést, hogy félbe kellett szakítanom a
munkájukat Slaterrel. Amióta hazatért, annyira lefoglalták
az apja birtokával kapcsolatos ügyek, hogy nem maradt
ideje a műgyűjteményére. Tudom, mennyire örül, hogy
folytathatja a katalogizálást.
– Nem szakított meg semmi fontosat – felelte Ursula,
ami ordító hazugság volt, de hát aligha vallhatta be, hogy
Slater és ő indulatosan vitatkoztak sajátos kapcsolatukról,
amikor megérkezett Judith a gyerekekkel. – Mára úgyis
végeztünk a munkával.
Lady Roxton egyáltalán nem olyan volt, mint Ursula
várta. A legújabb divat szerint öltözött szőke, kék szemű
Judith több volt mint szép: elbűvölő finomság áradt belőle.
Ő viszont mintha nem is tudott volna rendkívüli varázsáról.
Nem az a nő, aki a szépségével manipulál másokat, gon-
dolta Ursula. Épp ellenkezőleg. Inkább mintha megmentő
után kiáltana. Kétségtelen, hogy ez a sebezhetőség még
jobban vonzza a hímeket.
Az is látszott rajta, hogy nagyon jó anyja a két fiúnak,
akik a kertben labdáztak Slaterrel. Crawford nyolc-, Daniel
kilencéves volt. Sötét hajukkal, konyakszínű szemükkel

döbbenetesen hasonlítottak jóval idősebb féltestvérükre.
A fiúk nyilvánvalóan imádták Slatert. Rohantak hozzá
abban a pillanatban, ahogy megjelent a teraszon, és köve-
telték, hogy játsszon velük. Ursulának úgy tűnt, hogy
Slater jól érzi magát. Fiatalabbnak, gondtalanabbnak lát-
szott, mint valaha.
Ennyit a körülpletykált családi háborúságról, gondolta.
Judithot megmosolyogtatta a három hímnemű egyed
energikus játékának látványa.
– Crawford és Daniel nagyon szeretik Slatert – mondta.
– Amikor szóltam nekik, hogy ma idejövök, rimánkodtak,
hogy hadd kísérjenek el. Nem mondhattam nemet. Slater
nem sajnálja tőlük az időt. Az ő helyzetében nem sok férfi
lenne ilyen kedves a féltestvéreihez, akik örökölni fogják a
családi vagyont.
– Mr. Roxton egészen kivételes – állapította meg Ursula
fahangra törekedve.
– Tudom, miket pletykálnak a családunkról – folytatta
Judith. – És mint általában a legendák, ezek is tartalmaznak
egy szemernyi igazságot. Slater anyja és én más-más kö-
rökben mozgunk, és ezen egyikünk sem óhajt változtatni,
ám én tisztelem Mrs. Lafontaine-t, aki sohasem volt ke-
gyetlen vagy rideg sem hozzám, sem a fiúkhoz, holott tud-
ja, hogy a gyermekeim azt öröklik, ami a vér jogán
Slaternek járna.
165 AMANDA QUICK
– Lilly Lafontaine nagyon gyakorlatias asszony, és biz-

tosíthatom, hogy jó anyagi helyzetnek örvend.
Judith továbbra sem vette le a tekintetét Slaterről és a fi-
úkról.
– A férjem nagyon szerette. A házasságunk a szokásos
üzleti szerződés volt, ám Edward emberségesen bánt ve-
lem, és azt hiszem, a maga módján kedvelt is engem. Ne
higgyen el mindent, amit az újságokban olvas. Biztosítha-
tom, hogy Edward mérhetetlenül büszke volt mindhárom
fiára. Amikor megvonta a járadékát, elkövette azt a hibát,
hogy irányítani próbálta Slatert, de mivel ez nem sikerült,
csak annál jobban tisztelte érte a fiát.
Slater még egyet dobott a labdával, azután leküldte ját-
szani a fiúkat a kert végébe. Végigjött a kavicsos ösvényen,
és felhágott a három lépcsőfokon a teraszra. Kecses köny-
nyedséggel leült a kovácsoltvas padra, és a limonádéért
nyúlt, amelyet Mrs. Webster szervírozott.
– Nem vártalak, Judith – mondta. – Feltételezem, vala-
milyen probléma adódott.
– Ne haragudj – mentegetőzött kétségbeesetten az asz-
szony. – Üzennem kellett volna, hogy nem zavarlak-e.
– Nincs semmi baj – mondta türelmesen Slater. – Inkább
meséld el, miről van szó.
Judith valósággal összeroskadt.
– Sajnos a szokásosról.
– Hurley – mondta fáradtan Slater.
Judith bólintott.
– Ma nálam járt. A reggelinél csörtetett be.
– Figyelmeztettelek, hogy ne engedd be a házba.
Ursula már látta, hogy itt olyan közlések várhatók, ame-
lyek a legszűkebb családi körre tartoznak. Felemelkedett,
és elkezdte leengedni a fátylát.
– Egek, hogy eltelt az idő! – mondta. – Indulnom kell.
Ne fáradjon, Webster majd kikísér.
– Nem. – Slater felállt. – Nyugodtan maradhat.
– Nem tartom jó ötletnek – ellenkezett Ursula, és Lady
Roxtonra pillantott.
Judith mintha észre sem vette volna a kívülállót, csak
bámulta Slatert, tehetetlenül, könyörögve.
– Mrs. Brody engedte be, nem is kérve az engedélyemet
– mondta. – Hurley megfenyegette.
Ursula meg akarta kerülni Judithot, hogy bemenjen az
asszony háta mögött a házba. Slater szó nélkül megragadta
a kezét, és nem engedte. Nem szólt, de a tekintete mindent
elmondott. Azt akarta, hogy a nő maradjon. Ursula némán
visszasüllyedt a székébe.
– Nem tűrhető, hogy Hurley megrémítse a házvezetőnő-
det – mondta Slater. – El kell bocsátanod Mrs. Brodyt.
Erősebb egyéniségre van szükséged az ajtónál.
– A mostohaapám úgyis lefizeti vagy megfenyegeti az új
házvezetőnőt. Mostanában egyre agresszívabb. Az is elég
rossz volt, amíg engem fenyegetett, de ma reggel arra me-
167 AMANDA QUICK
részelt célozni, hogy ha nem adok neki pénzt, valami bor-

zasztó történhet a gyerekekkel. Ezért jöttem el hozzád. Na-
gyon félek, Slater.
A férfi szoborrá merevedett.
– Megfenyegette a fiúkat?
– Burkoltan, de akkor is fenyegetés volt. – Judith össze-
kulcsolta az ujjait a térdén. – Rettegek tőle.
– Túl messzire ment – állapította meg higgadtan a férfi.
– Majd gondom lesz rá. Addig is lemész a fiúkkal a vidéki
házba, és addig ott maradtok, amíg el nem intéztem
Hurley-t.
Judith szemébe könnyek szöktek a megkönnyebbüléstől.
– Kimondhatatlanul hálás vagyok, Slater. De ha Hurley
megtudja, hogy te állsz az útjában, attól félek, ellened for-
dul.
– Már megmondtam, hogy gondom lesz rá.
– Slater a ház felé nézett. – Itt jön Mrs. Webster a
szendviccsel és a teasüteménnyel. Etesd meg a fiúkat, amíg
én kikísérem Mrs. Kernt.
Judith csak most eszmélt rá, hogy Ursula is ott van.
Gyorsan odafordult, elszörnyedve és restelkedve.
– Bocsásson meg, Mrs. Kern – mondta. – Ez egy nagyon
kellemetlen családi ügy. Nem lett volna szabad terhelnem a
mostohaapám gondjával.
– Nincs miért bocsánatot kérnie. – Ursula megérintette
Judith karját. – Nekem semmi közöm hozzá, de nyilvánva-
ló, hogy ön és a fiúk veszélyben vannak. Helyesen tette,

hogy idejött.
Judith reszketegen mosolygott.
– Fájdalom, a férjem tudatosan testálta Slaterre a mosto-
haapám gondját. Tudom, azt pletykálják, hogy Slater kifor-
gatott az örökségemből, de igazság szerint a férjem tudta,
hogy nem leszek képes megvédeni a fiúkat Hurley-től. Ha
Edward az én kezemben hagyja a vagyont, Hurley valami
szörnyűséggel kényszerített volna rá, hogy megadjam neki,
amit akar.
– Értem – mondta Ursula a férfit figyelve, ahogy hanya-
gul feláll. – Úgy látom, Mr. Roxtonnak mostanában sok
bonyolult kérdéssel kell egyensúlyoznia.
– Elég! – Slater megfogta a kezét. – Mrs. Kernnek üzleti
ügyei vannak. Kikísérem, és rögtön jövök vissza.
Karon fogta Ursulát, és a ház felé terelte. Átmentek a
benti folyosón az előcsarnokba. Webster kinyitotta az ajtót.
Slater levezette a nőt a lépcsőn a fogathoz, ahol Griffith
baráti diskurzust folytatott Lady Roxton kocsisával. Ursula
egy pillantást vetett a fényűző hintóra, amely Judithot és a
fiúkat hozta Slater házába.
– Feltételezhetem, hogy Judith részben azért ment fele-
ségül a maga apjához, mert szabadulni akart a brutális mos-
tohaapjától?
– Azt hiszem, Judith bárkihez feleségül ment volna, csak
szabadulhasson Hurley karmaiból – felelte Slater. – Apám-
169 AMANDA QUICK
nak pedig véletlenül törvényes örökösre volt szüksége a

címhez és a vagyonhoz. Mindkettejüknek előnyös volt a
házasság. Míg apám élt, Hurley óvatosan lapított, de rögtön
elszemtelenedett, amióta én kezelem a pénzt.
– Borzasztó alaknak tűnik! Mit fog tenni, hogy távol
tartsa Judithtól és a fiúktól?
– Az ilyen aljas fráter, mint Hurley, csak egy dologból
ért.
– Éspedig?
– A félelemből.
Ursula megtorpant, feléje fordult.
– Miről beszél? – suttogta, nehogy Griffith és a másik
kocsis kihallgathassa őket.
Slaternek is meg kellett állnia. Elmosolyodott, általa két-
ségtelenül megnyugtatónak tartott módon.
– Hurley meg fogja érteni, hogy a további londoni tar-
tózkodás nem tesz jót az egészségének. Felajánlom neki,
hogy támogatom az utazási terveit. Utána dönthet.
Úgy beszélt, mintha az időjárásról vagy a vonat menet-
rendjéről értekezne. Mintha vitán felül álló tényről lenne
szó.
Ursula egy percig csak ámult. Aztán hideg késként hasí-
tott bele a megértés.
– Gondolja, hogy Hurley elhiszi a fenyegetését? – kér-
dezte.
Slater felsegítette a fogatba. Szeme dermesztően hideg

volt a kerek üvegek mögött.
– Nem fenyegetés lesz – mondta.
– Slater, Judith szerint Hurley erőszakos ember!
Meglepetésére Slater csak mosolygott.
– Aggódik értem?
– Nos, igen. Aggódom.
– Meg vagyok hatva. Komolyan.
– Remélem, tudja, mit csinál.
– Elismerem, Ursula, hogy darabos vagyok a jó társa-
ságban, de az ilyen Hurley-félékkel jól meg tudom értetni
magamat. Ugye nem felejtette el, hogy ma este anyámnál
vacsorázunk? Hét óra harminc.
Hátralépett, becsukta az ajtót, és intett Griffithnek, aki
felpattant a bakra. A fogat eldübörgött.
Ursula az ablakból figyelte Slatert, ahogy felmegy a lép-
csőn, és eltűnik a nagy házban. Valahogy más volt ezen a
délutánon, állapította meg a nő. Fiatalabbnak, vidámabb-
nak látszott. Mintha kissé ritkult volna körülötte a sötét fel-
hő. Bár lehet, hogy csak ő képzeli.
Tizenhét
– Hát persze hogy a legnagyobb örömmel megszervezek

egy találkozót a Paphosz Pavilon tulajdonosával! – Lilly
rámosolygott a vele szemben ülő Ursulára. – Nem állítha-
tom, hogy közel állunk egymáshoz Mrs. Wyatt-tel, de
évekkel ezelőtt voltak közös úriember ismerőseink. Termé-
szetesen még az előtt, hogy találkoztam volna Slater apjá-
val. Nan Wyatt is színésznő volt a maga idejében. Még-
hozzá igen jó! Együtt léptünk fel A sors kezében.
– Gondolja, hogy Mrs. Wyatt hajlandó lesz beszélni ne-
künk az Olümposz Klubbal fennálló üzleti kapcsolatáról?
– Amennyire emlékszem Nanre, őt erősen motiválja a
pénz. – Lilly a fiára pillantott, aki a hosszú asztal végén ült.
– Amíg megfizetik a közléseit és biztosítják a diszkréció-
ról, azt hiszem, örömest mesél az Olümposz Klubról. Vi-
szont nem lesz olcsó.
A vacsora Slater anyjánál meglepően kellemesnek bizo-
nyult. Ursula maga sem tudta, mit várt, mert Lilly teljesen
kiszámíthatatlan volt. Ám ma este látványosan bizonyította
előszeretetét minden drámai és teátrális dolog iránt, és bol-
dogan besegített a nyomozásba.
Vacsorára hal volt és csirkehús, továbbá a szivacsosra

főzött zöldségek széles választéka, és egy hasáb masszív
püspökkenyér, ami beillett volna ajtóküszöbnek – a sza-
kácsnő kelletlen engedménye az egyetlen vendégnek, aki
hites vegetáriánus volt.
– Nincs kifogásom a pénzen vett információk ellen –
mondta Slater egy falat püspökkenyér mellől. – Tapasztala-
tom szerint ez az adatszerzés legolcsóbb módja. Mrs.
Wyatt pedig nyugodt lehet, hogy megőrizzük a titkait. Csak
ez sürgős.
– Első dolgom lesz, hogy meglátogatom holnap reggel –
ígérte Lilly. Egy pillanatra elhallgatott. – Nem, még ma
este üzenek neki! Mrs. Wyatt vállalkozásának jellege meg-
követeli az éjszakai műszakokat. Erősen kétlem, hogy fel-
kelne déli tizenkettő előtt.
– Köszönöm a segítségét – mondta Ursula. – Nagyon há-
lás vagyok érte.
– Boldog vagyok, hogy segíthetek a nyomozásban –
mondta Lilly. Fölvette a borospoharát. – Egy örökkévaló-
ság óta nem volt ilyen izgalmas feladatom. A legváltozato-
sabb ötleteket adta a következő színdarabomhoz!
Slater fenyegetően nézett rá.
– Ebből semmit se lássak a következő drámádban! Ezzel
a nyomozással ingoványos terepre merészkedünk.
173 AMANDA QUICK
– Ne zsémbelj már – szólt rá hanyagul Lilly. – Biztosít-

hatlak, hogy mire leírtam az utolsó mondatot, egyetlen sze-
replőre vagy eseményre sem ismersz rá!
Slater rászegezte a villáját, és kissé összehúzta a szemét.
– Add szavadat, hogy senkinek sem mutatod meg a da-
rabot addig, amíg nem olvastam el.
– Természetesen – csitította Lilly. – Jelszavam minden
téren a diszkréció.
– Tényleg? – kérdezte Slater. – Nem vettem észre.
– Ahogy végeztünk a vacsorával, rögtön küldök Mrs.
Wyattnek egy levélkét. Vegyél még püspökkenyeret,
Slater! Amit meghagysz, kénytelen leszek megetetni a mó-
kusokkal. Ebben a házban senki más nem eszik püspökke-
nyeret.
Slater a téglát tanulmányozta a tálcán.
– Azt hiszem, tudom is, miért. Szólj a szakácsnődnek,
hogy nem szükséges elküldenie a receptet a házvezető-
nőmnek.
Ursula egyszerre izgult és szorongott a kilátástól, hogy éj-

szaka kettesben lehet Slaterrel egy sötét kocsiban, ám saj-
nálattal kellett megállapítania, hogy fölösleges volt aggód-
nia. Semmi oka sem volt rá.
Az égvilágon semmi.
Slater alig szólt hozzá hazafelé. Nem volt barátságtalan,
csak szórakozott. Az út nagy részében az utcát figyelte a
kocsi ablakából, s amikor megérkeztek, az ajtóig kísérte a

nőt, és megvárta, hogy bemenjen.
– Jó éjszakát, Ursula – mondta. – Holnap majd beszé-
lünk.
– Helyes – felelte a nő, hasonlóan nemtörődöm búcsúval
próbálkozva.
Egy lépést hátrált, becsukta az ajtót. Akkor kapott csak
észbe, hogy Slaternek más tervei is vannak ma estére, és
ösztönösen félt ezektől a tervektől. Mély lélegzetet vett,
sarkon fordult, feltépte az ajtót.
– Slater! – sziszegte.
A férfi a lépcső aljában tartott, útban a fogathoz. Meg-
állt, félig visszafordult.
– Mi az? – kérdezte türelmesen.
– Az ég szerelmére, ígérje meg, hogy óvatos lesz!
Láthatta az utcai lámpa fényében, hogy a férfi elmoso-
lyodik. Ezek szerint örül.
– Maga valóban aggódik értem – mondta –, de nem
szükséges. Van némi tapasztalatom ebben a dologban.
Nem kötögetéssel töltöttem az utóbbi éveket.
– De azért csak... vigyázzon. És ha túl van rajta, tudassa
velem, hogy nem esett baja.
– Addigra maga már ágyban lesz.
– Nem – mondta a nő. – Figyelni fogok a hálószobám
ablakából. Elvárom, hogy legalább álljon meg az utcán
annyi ideig, amíg megállapítom, hogy minden rendben.
175 AMANDA QUICK
Becsukta az ajtót, mielőtt a férfi egyetlen szót szólhatott

volna.
Tizennyolc
Roxton kiforgatta mindenéből, ami neki járt volna, és

most még azt a keveset is elvesztette, amije volt!
Hurley az asztalra dobta a lapokat. Tönkrement.
– Hétvégére megszerzem a pénzt – mondta.
Thurston mosolygott, savanyúan, humortalanul, miköz-
ben a füstfátyol mögül figyelte Hurley-t.
– A múltkor is ezt mondtad, Hurley Nem vagyok biztos
benne, hogy adhatok a szavadra. Mindkettőnknek kényel-
mesebb, ha reggel átküldök valakit, és elhozatom a nyere-
ményemet.
Unott volt a hangja.
Hurley nehézkesen felállt.
– Megmondtam, hogy a hétvégén, a fene essen beléd!
Intézkednem kell.
– Vagyis előbb rá kell beszélni a mostohalányodat, hogy
szedje ki a pénzt a gyerekei vagyonkezelőjéből. – Hosszú
ujjú kezének egyetlen gyakorlott mozdulatával fölszedte a
lapokat. – Ajánlom, hogy ne lopd a napot. Mint hallom,
Roxton nem hajlandó a kedvedben járni. Ebben az apjára
ütött.
177 AMANDA QUICK
– A fene essen beléd, nem azt mondtam, hogy meglesz a

pénz? Legalább két napot adj!
Thurston egy percig töprengett, utána vállat vont.
– Jól van, kaptál két napot – mondta. – Viszont tisztáz-
zunk valamit: ha addigra nem fizeted ki a tartozásodat, az
embereim látogatást tesznek nálad.
Hurley szíve dübörgött, a tenyere izzadt. Thurston nehéz
fiúinak látogatása nagyon csúnya verést jelentett, mint ezt a
szobában mindenki tudta.
Szó nélkül megfordult, és keresztülvágott a kártyaszobán
az ajtóhoz.
Kint a hideg éjszakában megállt, és gondolkozni próbált.
El kell mennie Judithhoz, ki kell csikarnia belőle a pénzt. A
mostohalányának fontosak a fiai. Ha valamelyiket elkapná,
Judith minden pénzt kisírna Roxtonból, csak visszaszerez-
hesse a gyerekét.
Ezzel a tervvel az az egyetlen baj, hogy Roxton egy rej-
tély. Amiket híresztelnek róla. Lehet, hogy háborodott. Az
ember sose tudhatja, hogy az ilyen hibbantak mit csinál-
hatnak.
Thurston viszont nem rejtély. Veszélyes alak, akinek hí-
re még a pokolba is eljutott.
Ha az ember két ördög közé kerül, azt kell választania,
akit ismer és ért, azzal szemben, aki közvetlen fenyegetést
jelent. Ebben az esetben ez Thurston.
Nekivágott az utcának, hogy keressen egy konflist. Két

ember bukkant elő a ködből. Az első hosszú, fekete nagy-
kabátot viselt, amely úgy suhogott a fekete csizmája körül,
mint a szárnyak Az arcát a felhajtott gallér mögé rejtette.
Amikor átment az utcai lámpa alatt, a gázláng megvillant a
pápaszemén. A társa valóságos emberhegy volt.
Hurley-t nem zavarta a pápaszemes, csak az emberhegy.
Félrehúzódott a járdán, hogy a behemót és a társa elférje-
nek.
– Jó estét, Hurley – szólalt meg a pápaszemes. – Úgy
hallottam, hogy ma este ez előtt a lebuj előtt érdemes ke-
resnem. El se hiszem, hogy ilyen szerencsém van. Slater
Roxton vagyok.
Hurley megdermedt. Majdnem egész éjszaka ivott, és
kissé nehezen forgott az agya. Nem fogta fel azonnal, mi
történt. Szóval ez Roxton.
Óriási megkönnyebbülést érzett. Hiszen ez a fattyú nem
látszik se bolondnak, se veszélyesnek! Úgy néz ki, mint
egy tudós. Egyáltalán nem olyan, mint az apja. Akkor a
nagydarab ember nyilván cseléd.
– Mi a fenét akar, Roxton? – kérdezte.
– Azért kerestem fel, hogy elbúcsúzzak magától – felelte
nyugodt hangon Slater.
– Nem megyek én sehova.
– Holnap hajnalban indul Ausztráliába hajóval. A me-
netjegyét megváltották. Egyirányút. Nem jön vissza. A je-
179 AMANDA QUICK
gye Mr. Griffithnél van. Ő majd szépen hazakíséri, nehogy

baja essék, és segít becsomagolni. Mihelyt értesítettek,
hogy megérkezett Ausztráliába, küldök magának egy ki-
sebb összeget, hogy új életet kezdhessen. Onnantól a maga
ura.
– Maga tényleg őrült – mondta Hurley. – Nem megyek
el Londonból.
– Hogy itt marad-e, vagy elmegy, azt természetesen ma-
ga dönti el.
– Még szép.
– Mindazonáltal felhívom a figyelmét, hogy míg a hite-
lezőinek érdekükben áll életben tartani, legalábbis addig,
amíg elhiszik, hogy maga kipréselhet valamennyit a
Roxton-vagyonból, nekem nincsenek ilyen érdekeim. Sőt,
felettébb terhesnek találom magát.
– Most fenyeget?
– Nem, Hurley, én ünnepélyesen megígérem, hogy
amennyiben holnap reggel nem száll fel arra az ausztráliai
hajóra, akkor nem kell tovább fájdítania a fejét az adóssá-
gai kifizetésével. Akkor... más gondjai lesznek.
– Te fattyú! Az a pénz nekem jár! Én Judith apja va-
gyok! Jogom van hozzá, hogy én kezeljem a Roxton-
vagyont!
– Apám nagyon szigorúan rendelkezett a végrendelet-
ében. Magának egy penny sem jár a vagyonból. Ennélfog-
va a saját pénzemből fizetem az utazását Ausztráliába.
Hurley, maga holnapra mindenképpen eltűnik az életünk-

ből. Vagy így, vagy úgy. Ha nem száll fel holnap reggel a
hajóra, holnap este a hulláját fogják kihúzni a folyóból.
Hurley nem talált szavakat.
– Nem! Nem!
Slater az óriásra nézett.
– Kérem, Mr. Griffith, kísérje haza Mr. Hurley-t és ma-
radjon mellette, amíg fel nem száll a hajóra.
– Igen, uram – felelte Griffith.
– Ezt nem csinálhatja! – ordította Hurley. – Maga csak
ugyan bolond!
Slater fásultan levette a pápaszemét, és Hurley-ra nézett.
Nem szólt. Nem kellett. Abban a pillanatban értette, hogy a
két ördög közül ettől fél jobban.
Slater feltette a pápaszemét, megfordult és elsietett az éj-
szakában.
Tizenkilenc
Konflissal ment Ursula házához, mert a hintóra Griffith-

nek volt szüksége, hogy elszállítsa Hurley-t és a poggyá-
szát a kikötőbe.
A nő ott volt, ahol ígérte: egy emeleti ablakból figyelte
az utcát. Gyertya égett mellette az ablakpárkányon. Gyenge
fényt adott, de annál is látszott, hogy Ursula pongyolát vi-
sel. Haját leengedte, és egyetlen varkocsba fonta.
Ahogy meglátta, Slaterben a harc hideg, ugrásra kész fe-
szültsége azonnal átváltozott egy másfajta készenlétre –
olyanná, ami perzsel. Megdöbbentő váratlansággal támadt
föl benne az éhség.
Kiszállt a konflisból, hogy felmenjen a lépcsőn. Ursula
majd ajtót nyit, ő pedig felviszi az emeletre.
Ám Ursula csak ablakot nyitott, és kihajolt.
– Nem esett baja? – kérdezte.
– Jól vagyok – biztosította a férfi.
– Nagyszerű. Ebben az esetben jó éjszakát, uram.
Koppanva becsukta az ablakot, és leengedte a rolettát.
Az üzenet nem is lehetett volna érthetőbb.
Slater egy elfojtott nyögéssel visszaült a konflisba.
Húsz
Másnap reggel Ursula kiszállt egy konflisból, kifizette a

kocsist, és fürge léptekkel elindult a ködben. Időnként rá-
pillantott a címre, amelyet Anne sztenogramjából írt át. A
kocsis nagyon készséges volt, de Ursula kezdte azt hinni,
hogy eltévesztette a címet. A Stiggs Lane-t főleg kihalt,
bedeszkázott épületek szegélyezték. A környéken az egy
utcával arrébb található béristálló volt az egyetlen üzemelő
vállalkozás.
Éppen vissza akart fordulni, amikor észrevette az ötös
számú házon a cégtáblát: Rosemont Parfüm és Szappan.
A bolt nem volt valami hívogató. A sűrű köd és a borús
égbolt ellenére sem égett barátságos fény a sötét, mocskos
ablakok mögött. A szomszéd házak üresek voltak. A nyir-
kos levegő idáig hozta a következő utcából a béristálló fél-
reismerhetetlen szagát. Meglehetősen furcsa hely egy illat-
szerboltnak, állapította meg Ursula.
Megállt az ajtónál, ellenőrizte az Anne jegyzeteiből ki-
hüvelyezett címet. Nem tévedett. Alaposabban megnézte a
gyéren berendezett kirakatban álló tárgyakat. Maroknyi
porcelán és üveg illatszeres flakon, mindegyik rózsákkal
díszítve. A minta ugyanolyan volt, mint azé a flakoné,
183 AMANDA QUICK
amelyet Anne házában talált. A kirakatban mindent vasta-

gon belepett a por.
Habozva megfogta a kilincset, és kissé meglepődött,
amikor az elfordult a markában. Feje fölött megszólalt a
csengő, amikor belépett az üzletbe, ahol olyan erős és kel-
lemetlen vegyszerszag vágta orrba, hogy elakadt a lélegze-
te. Sietve eltakarta kesztyűs kezével a száját meg az orrát,
és körülnézett. Senki sem állt a pult mögött.
– Ki az?
A hang egy félig nyitott ajtó mögül jött. Nyűgös, fisztu-
lázó fejhang volt. Ugyanúgy lehetett férfié, mint nőé.
– Azért jöttem, mert érdekelnek a parfümjei – mondta
Ursula, ösztönösen próbálva megnyugtatni az ajtó mögötti
embert. – Az egyik barátnőmnél láttam ilyet, ő mondta,
hogy ebben a boltban vásárolta. Én is szeretnék venni
egyet.
Ideges matatás következett az ajtó mögött. Utána gyana-
kodva beóvakodott a szobába egy ember. Vékony volt,
mint a hangja, alacsony és nervózus. Szürkülő barna hajá-
nak néhány pászmája keresztbe fésülve tapadt a koponyá-
jához. Fakón nézett pápaszeme mögül a világba. Mocskos
bőrkötényt és bőrkesztyűt viselt.
Gyanakvással vegyes szorongással meredt Ursulára.
– Mr. Rosemont? – Ursula higgadt, magabiztos, meg-
nyugtató hangot ütött meg. Általában azoknál használta,
akik bizalmas információk diktálásához akartak titkárnőt

fogadni.
– Rosemont vagyok – felelte az ember. Lehúzta és a kö-
ténye zsebébe gyűrte a kesztyűjét. – Azt mondja, egy ba-
rátnője küldte?
– Úgy van. – Ursula a pulthoz ment. – Miss Clifton.
Egyelőre el akarta hitetni Rosemonttal, hogy Anne él.
A drogistának nem kell tudnia, hogy ez nem igaz. A saj-
tó nem közölt gyászjelentést. Londonban naponta hunytak
el nők, akiknek nem volt se családja, se ismeretségi köre,
nagyon kevés bizonyítékot hagyva maguk után arról, hogy
egyáltalán léteztek valaha.
– Nem emlékszem ilyen nevű vevőre – mondta
Rosemont sietve. Talán túlságosan is sietve.
– Bizonyos ebben? – szorongatta Ursula.
– A legnagyobb mértékben. – Rosemont kezdett vissza-
vonulni az ajtó mögé. – Ha nem haragszik, nagyon sok a
dolgom.
Ursula kinyitotta a táskáját, elővette és a pultra tette An-
ne parfümös üvegcséjét.
Rosemont iszonyodva meredt a flakonra.
– Honnan szedte ezt? – kérdezte harciasan.
– A barátnőm házából. Miss Clifton eltűnt, öt próbálom
megtalálni.
185 AMANDA QUICK
– Eltűnt? Eltűnt? – Rosemont hangja sipítássá vékonyo-

dott. – Nézze, nekem ehhez semmi közöm. Nem segíthetek
magának.
– Szeretném kinyomozni, hogy merre járt-kelt az eltűné-
sét megelőző napokban. Az előjegyzési naptára szerint a
tavalyi év során többször járt ebben az üzletben. Még a
múlt héten is.
– Már mondtam, hogy nem emlékszem semmiféle Miss
Cliftonra!
Hát ez nem megy, állapította meg Ursula. Információ-
kért jön ide, ám kezdte úgy látni, hogy ugyanolyan tudatla-
nul távozik, mint ahogy érkezett.
Nem engedhetett meg magának tetemesebb kenőpénzt,
márpedig valami azt súgta, hogy Rosemontot nem lehet
lekenyerezni fillérekkel, ha egyáltalán meg lehet győzni
róla, hogy beszéljen.
– Milyen különös, hogy nem emlékszik egy ilyen hűsé-
ges vásárlóra – jegyezte meg.
Rosemont megmerevedett.
– Tessék?
– Engedje meg, hogy felfrissítsem a memóriáját.
Benyúlt a táskájába, elővette a papírt, amelyre átírt be-
kezdéseket Anne jegyzetfüzetéből. Rosemont fokozódó
iszonyattal nézte, ahogyan a nő széthajtogatja a papírt, és
elsimítja kesztyűs kezével a pulton.
– Mi ez? – rikoltotta.
– Feljegyzés az egyik közelmúltbeli látogatásáról az ön

üzletében. A látogatások nyolc hónapja kezdődtek, és két-
havonta ismétlődtek múlt péntekig. Illetve egy pillanat, azt
hiszem, alaposabban megnézve kitetszik, hogy az utolsó
pár hónapban Miss Clifton gyakrabban járt ide. – Ursula
értetlenül csóválta a fejét. – Fölöttébb különös, nemde?
Rosemont kihívóan meredt rá.
– Én nem látok benne semmi különöset.
– Én igen. Nézze, véletlenül tudom, hogy Anne szépen
keresett a titkárnői munkájával, de akkor is elképzelhetet-
lennek tartom, hogy megengedhetett volna magának ilyen
drága parfümöt. És ekkora mennyiségben! Nem tudom, mit
kezdett ezzel a rengeteg illatszerrel! A munkatársainak bi-
zonyosan nem ajándékozgatta el az irodában.
Rosemont mereven bámulta a papírt, amely rábizonyítot-
ta a hazugságát. Azután összeszedte magát.
– Hadd ellenőrizzem a nyugtáim és az ügyleteim napló-
ját – szólt nyersen. – Itt várjon meg, mindjárt jövök.
Ursula győzött. Rosemont visszavonulóban van.
Annyira felvidult a sikertől, hogy megajándékozta a
drogistát egy fesztelen és jóságos mosollyal.
– Magával tartanék, ha nem haragszik. Nem szeretném,
ha kiosonna a hátsó ajtón, mielőtt elmeséli, mit kezdett
maga és Anne ezekkel a parfümökkel.
Rosemont kihúzta magát. Pillanatnyi dac sugárzott belő-
le. Azután megroggyant, és nagyot sóhajtott.
187 AMANDA QUICK
– Na jó, jöjjön, ha muszáj – mondta. – Megmutatom a

nyilvántartásomat, de leszögezem, fogalmam sem volt róla,
hogy Miss Clifton ilyen rengeteg parfümöt vásárolt.
Megfordult, eltűnt a hátsó szobában.
Ursula felcsippentette a szoknyáját. Kezében a táskájá-
val sietve megkerülte a pult végét.
– Azért járt ide ennyire gyakran, mert itt találkozott va-
lakivel, Mr. Rosemont? – kérdezte. – Ha ez a helyzet, ak-
kor nagyon fontos, hogy közölje velem az illető nevét. Ta-
lán megvásárolták a hallgatását, vagy talán úgy érzi, hogy
tartozik ennyivel Miss Cliftonnak. Én azonban, úgy is,
mint Miss Clifton munkáltatója és barátnője, biztosíthatom
róla, hogy Anne-t már nincs értelme védelmezni.
Átlépte a küszöböt, és megtorpant. A bolt eleje félhomá-
lyos volt, de a hátulja még sötétebb homályba borult. Eb-
ben a helyiségben még orrfacsaróbb lett a vegyszerszag.
Nem volt itt semmi, amit Ursula elvárt volna egy illat-
szereit hátuljában. A mennyezetről nem lógtak száraz csok-
rokba kötött gyógyfüvek és virágok. Nem voltak illóolajos
flakonok. Semmi narancshéjas tégely, vagy fahéjas és vaní-
liás ballon.
Volt viszont egy nagy láda.
Mivel a teteje fel volt hajtva, látni lehetett, hogy takaros
tasakok sorakoznak benne. A tömény vegyszerbűz alatt
mintha valami sötét, enyhén fanyar, gyógyfüves aroma
lappangott volna. A szag a ládából áradt.
Amikor Ursula szeme hozzászokott a homályhoz, felfe-

dezett az egyik falnál két könyvespolcot, zsúfolásig bőrkö-
tésű könyvekkel. Nyilván füvészkönyvek és botanikai atla-
szok.
Körülnézett, hogy hol van Rosemont. A drogista eltűnt a
könyvespolcok között nyíló ajtóban. A nő utánasietett,
mert attól félt, hogy meg akar szökni.
– Mr. Rosemont!
– Itt vagyok! – kiáltotta a drogista a szomszédból. – Jöj-
jön csak, már elő is készítettem a naplómat, hogy megvizs-
gálhassa. De kérem, siessen! Minél előbb távozik, annál
jobb.
Ursula átment a könyvespolcok között, és egy elsötétített
szobában találta magát, ahol gázlámpák világítottak. Az
ablakokra vastag deszkákat szegeztek. Ursula két munka-
padot látott, és azokon kémiai segédeszközöket: csőrös po-
harakat, lombikokat, mérlegeket és egy égőt. Ez aztán jól
felszerelt lepárló, gondolta. Rosemont nyilvánvalóan na-
gyon haladó, nagyon tudományos szemmel nézi az illat-
szerkészítés ősi mesterségét.
– Hozta isten a laboratóriumomban, asszonyom – mond-
ta Rosemont. Egy apró íróasztal mellett állt, amelyen nagy
füzet feküdt kinyitva. Még mindig idegesnek látszott, de a
hangja nyugodtabb lett. Olyasvalakinek a hangja volt, aki
döntésre jutott, és el van szánva rá, hogy véghez is viszi,
189 AMANDA QUICK
amit feltett magában. – Ebben a naplóban benne vannak az

eladások, amelyek magát érdeklik.
Ursula odament az asztalhoz, és beletekintett a füzetbe.
A lapokat sűrűn teleírták dátumokkal, összegekkel és
mennyiségekkel. Valamivel közelebb hajolt, próbálta meg-
fejteni a macskakaparást.
– Megmutatná a bekezdést Miss Clifton legutóbbi láto-
gatásáról az ön boltjában? – kérdezte. – Nincs időm végig-
olvasni az összes jegyzetét.
– Nagyon téved, asszonyom. Nem tudom, kicsoda maga,
de nyugodjon meg: a világ összes ideje a rendelkezésére
áll, hogy elolvassa ezt a naplót.
Ursula felegyenesedett, és sarkon fordult, hogy kirohan-
jon az ajtón, de megtorpant, amikor meglátta Rosemont
kezében a pisztolyt.
– Mi ütött magába? – kérdezte. – Megőrült?
– Meg ne moccanjon! – Rosemont az ajtó felé araszolt. –
Egy lépést se, vagy esküszöm, megölöm magát! Nyilván
észrevette, hogy nem sok szomszédom van, közöttük bizo-
nyosan nincs senki, aki odafigyelne egy pisztolylövésre.
Többek között a zavartalanság miatt rendeztem be a válla-
latomat itt.
Reszketett a kezében a pisztoly. Ami rossz jel.
Rosemont kétségbeesett, rémült ember volt, és mostanára
olyan hisztérikus állapotba került, hogy véletlenül is meg-
húzhatta a ravaszt.
– Jól van – felelte Ursula, higgadtságra törekedve. – Azt

teszem, amit mond. – Nem jutott eszébe más stratégia azon
kívül, hogy beszéltetnie kell Rosemontot. – Tisztában van
vele, hogy Anne Clifton meghalt?
– Sejtettem, hogy ez történhetett, amikor maga azt
mondta, hogy tudni akar Anne Clifton látogatásairól ebben
a boltban.
– Maga ölte meg?
– Mi? Nem! Miért gyilkoltam volna meg? Hiszen olyan
jól ment az üzlet. Csak attól féltem, hogy nem tarthat örök-
ké. Szerződés az ördöggel, meg a többi. Ezért készítettem
terveket erre az eshetőségre is.
– Miféle terveket, Mr. Rosemont? – kérdezte a nő.
A drogista elengedte a füle mellett a kérdést.
– Ki maga?
– A nevem Mrs. Kern. Anne munkaadója voltam.
– Aha. Nahát, asszonyom, maga bolond, ha beleártotta
magát ebbe az ügybe.
– Miféle ügybe? Mi történik itt, Mr. Rosemont? Úgy vé-
lem, magyarázattal tartozik nekem.
– Nem tartozok magának semmivel, de annyit mondha-
tok: átkozom a napot, amikor ráálltam annak az átkozott
ambrózia drognak a gyártására. A pénz príma volt, de nem
kárpótolt a kockázatokért, amelyeket vállalnom kellett.
Átszökkent a szomszéd szobába, becsapta az ajtót. Egy
régimódi, súlyos vaskulcs elfordult a zárban.
191 AMANDA QUICK
– Nyugodtan sikoltozzon segítségért, ha akar! – kiáltotta

Rosemont az ajtó másik oldalán. A deszka alig hallhatóvá
tompította a hangját. – Úgysem hallja meg senki. Különben
sem fog sokáig sikoltozni. Hamarosan vége lesz, biztosít-
hatom.
Huszonegy
Ursula egy percig nem mozdult. A szíve dübörgött, na-

gyon közel volt a pánikhoz.
A padlódeszkák nyögése és nyikorgása elárulta, hogy
Rosemont a boltban járkál. Nem lehetett tudni, mit csinál
most. Talán halálra akarja éheztetni. Illetve nem. Meg-
mondta, hogy hamar vége lesz.
Ursula megborzongott, mély lélegzetet vett, összeszedte
a bátorságát, és felmérte a környezetet.
Volt egy másik ajtó, amely valószínűleg egy sikátorba
nyílt. Nem meglepő módon zárva. A zárban nem volt
kulcs. Következőnek az ablakot ellenőrizte. A deszkákat jó
erősen felszögezték, de a nő úgy látta, hogy meglazíthatná
őket, ha találna valamit, amit feszítővasnak használhat.
Kutatni kezdett a szobában valamilyen szerszám után.
Nagy cserépedények sorakoztak az egyik fal tövében.
Ursula nagyon óvatosan fölemelte az egyiknek a fedelét, de
rögtön vissza is tette, amikor fojtó pára szállt fel belőle.
Az egyik sarokban meglátott egy vasrudat. Ez jó lesz.
Csakhogy Rosemont még mindig mászkált a szobákban.
Lefeszíteni a deszkákat az ablakról zajjal jár, és sokáig tart.
Nem akarta felhívni magára a drogista figyelmét.
193 AMANDA QUICK
Rosemont célzott rá, hogy hamarosan távozik. Úgy döntött,

hogy akkor lát csak munkához, ha Rosemont már elment.
A sarokban halmozódó zsákokra nézett. A szagból ítélve
ugyanaz a gyógyfű lehetett bennük, mint a ládában tárolt
tasakokban.
Az egyik zsákot nem kötötték be. Ursula belenyúlt, es
markolt a szárított növényből. Elővett a táskájából egy
kendőt, belekötötte a szárítmányt.
A deszka ismét felnyögött. Mintha egy külső ajtó halk
puffanása hallatszott volna.
Mély csend lett. Ursula most már biztosra vehette, hogy
egyedül van.
A táskájába dobta a kis batyut, és futott a hátsó szoba aj-
tajához. Ha szerencséje van, Rosemont puszta megszokás-
ból a zárban hagyta a kulcsot. Elvégre nagyon ideges volt.
Ursula a másik életében megtanult egyet-mást a kulcsokról.
Egy nő, akinek egyedül kell megállnia a helyét, nem lehet
elég óvatos.
A kilincs elé térdelt, és abban a pillanatban fojtott pöffe-
nést hallott. Gyenge füstszag szivárgott be az ajtó alatt.
Ursula hátán ismét végigfutott a hideg. Azt hitte, amint
Rosemont elment, lesz ideje kitalálni, hogyan szökjön meg.
Hát tévedett. A drogista kifelé menet felgyújtotta a műhe-
lyét.
Ez akkora sokk volt, hogy elállította a lélegzetét, és bé-
nultsággal fenyegette. Itt fog elégni a boltban!
Az ajtó alatt egyre csípősebb füst szivárgott be. Erős fű-

szerszaga volt. Rosemont ezek szerint a ládában gyújtott
tüzet. Márpedig a szárított növény nagyon gyúlékony. A fal
és a vastag ajtó a laboratórium és a hátsó szoba között ad
neki egy kis haladékot, de nem sokat.
Belesett a kulcslyukba, és azt hitte, elájul a megköny-
nyebbüléstől, mert a kulcs valóban benne volt a zárban.
Felugrott, futott az asztalhoz, amelyen a táskáját hagyta.
Előkapta a gyorsírófüzetét, kitépett belőle két lapot. Visz-
szarohant, leguggolt, átdugta a lapokat a küszöb és az ajtó
közötti résen, és reménykedett, hogy hamarabb végez,
mintsem az ajtóhoz érne a tűz.
Lehúzta az egyik kesztyűjét, kirántott a kalapjából egy
vastag tűt, belenyomta a zárba. Óvatosan mozgatni kezdte,
és sikerült kilöknie a kulcsot. Hallotta, hogyan koppan a
deszkán az ajtó másik oldalán.
Lehajolt, kilesett a résen, hogy a papírra esett-e a kulcs,
és egyenesen az arcába kapta a gyógyfüves illatú füstöt.
Azonnal elszédült. Olyan volt, mintha lebegne. Különös
és félelmetes izgalom harsogott az ereiben, annyira megza-
varva az érzékelését, hogy ha állt volna, okvetlenül elveszí-
ti az egyensúlyát.
Feltérdelt, gépiesen befogta a száját és az orrát. Amikor
a szörnyű érzés enyhült valamennyire, felhúzta a szoknyá-
ját, letépett az alsószoknyájából egy csíkot, és rákötötte az
arca alsó részére, mint egy maszkot.
195 AMANDA QUICK
Mély lélegzetet vett, és lehajolt, hogy lássa, mit ért el a

kulccsal.
Még a szédületnél is hatalmasabb megkönnyebbülés töl-
tötte el, amikor látta, hogy a kulcs az egyik füzetlapra esett.
Óvatosan behúzta a papírt és rajta a kulcsot az ajtó alatt. A
szíve elszorult, amikor felfedezte, hogy a kulcs máris me-
leg. Ha ekkora a hőség a hátsó szobában, akkor talán már
elkésett a meneküléssel.
Átlesett a kulcslyukon, és a legkomiszabb félelmei nyer-
tek igazolást. A másik szoba lángolt és füstölt, mint a gye-
henna. Fogalma sem volt, meddig állja a vastag ajtó a tü-
zet.
Ránézett a sikátorba vezető, másik ajtóra, azután a
kulcsra, amelyet most szerzett meg.
Egy boltos sem bajlódik azzal, hogy két különböző zárat
és kulcsot csináltasson ugyanahhoz a szobához.
A sikátor ajtajához futott, a zárba dugta a kulcsot. Simán
elfordult.
Az ajtó kinyílt, Ursula szabad volt. Éppen eliramodott
volna, amikor eszébe jutott a táskája.
Sarkon fordult, visszaszáguldott a laboratóriumba, ki-
kapta a táskáját, majd végleg kimenekült a füstben fuldok-
ló, szűk sikátorba, ahol egy ember nyargalt felé lobogó fe-
kete kabátban.
– Ursula! – ordította Slater.
Átkarolta a nőt, vonszolni kezdte a sikátor vége felé.

Mögöttük egy utolsó, hangos nyögéssel omlott össze az
ócska épület.
Röviddel később bekövetkezett a robbanás is, épp akkor,
amikor Slater betuszkolta Ursulát a konflisba. A ló fel-
ágaskodott. Griffith káromkodott, és igyekezett megfékezni
az állatot.
Slater beugrott a kocsiba.
– Vigyen innen minket! – parancsolta.
Griffith nem vitatkozott. A kocsi vágtatni kezdett.
– Mi az ördög ez? – kérdezte Slater.
– Vegyszerek – lihegte a nő. – Tele volt velük a labora-
tórium. Nyilván a tűz robbantotta fel őket.
Huszonkettő
– Szeretném, ha leülne, Slater! – mondta Ursula. – Ide-

gesít, hogy úgy járkál itt, mint egy ketrecbe zárt oroszlán,
és épp elég idegességben volt részem a mai napon.
A nő dolgozószobájában voltak. Ursula zsámolyon ült a
kandalló előtt, szárította a haját, és itta a rendes adag bran-
dyt, amelyet Mrs. Dunstan gyógyászati célból töltött neki.
Nagyon kevés szó hangzott el a fogatban. Slater olyan
szorosan átkarolta az egyik karjával, hogy a nő mozdulni
sem bírt. Többnyire csak Ursula nevét hajtogatta, és ismé-
telten megkérdezte, hogy jól van-e, a nő pedig mindannyi-
szor azt válaszolta, hogy jól, de titokban élvezte a férfi ere-
jét, melegségét és férfias illatát.
Megszokta az egyedüllétet, de a majdnem végzetes ka-
tasztrófa után el kellett ismernie, hogy nagyon örül Slater
társaságának. Persze ez a meghittség mulandó, de abban a
percben igazi áldásnak érezte.
Ahogy beléptek Ursula házának előszobájába, Mrs.
Dunstan vette át az irányítást. Felhessegette Ursulát a lép-
csőn, bele egy kád jó meleg vízbe. Mire a nő előkerült, már
a téli este korai sötétsége ült a városon.
Ursula pongyolát vett, és lement a dolgozószobájába,

hogy a tűznél szárítsa meg a haját. Megdöbbenésére a szo-
bában Slater várta.
A nő megtorpant a küszöbön. A bő, kényelmes pongyola
olyannyira szemérmes viselet volt földet söprő szélével és
bő ujjával, hogy a divatlapok szerint úriasszonyok is visel-
hették a reggelihez. Ám egy pongyola akkor is intimitást
sejtet. Elvégre a franciák találták ki.
Aztán mégiscsak bement a szobába. A saját vakmerősé-
ge ugyanolyan izgalmas volt, mint Slater jelenléte. A férfi
égő tekintete annyira felmelegítette, ahogyan semmi más
nem tehette volna. Lecsavarta vizes hajáról a törülközőt, és
helyet foglalt a kandalló előtt.
Mrs. Dunstan behozta tálcán a könnyű vacsorát: forró
zöldséglevest, kemény tojást, sajtot és kenyeret. Slater ke-
veset beszélt étkezés közben. Evett egy kis sajtot kenyérrel,
de leginkább csak járkált az apró helyiségben, miközben
Ursula vacsorázott.
Mrs. Dunstan már kivitte a tálcát, mire Ursula rájött,
hogy Slater szeme nem a szenvedélytől ég, hanem a vissza-
fojtott dühtől. Veszélyes kedvében volt.
– Idegesítem? – kérdezte. – Hát mit gondol, mi az ördö-
göt éreztem, amikor láttam, hogy Rosemont boltja ég, ma-
ga pedig nincs sehol?
Ursula megigazította a vállán a törülközőt, és a bran-
dyért nyúlt.
199 AMANDA QUICK
– Rendben – mondta, mert megpróbált udvariasan helyt

adni Slater véleményének. Ivott még egy korty brandyt,
azután félretette a poharat. – Megértem, hogy megriaszt-
hatta a tűz.
– Megriasztott? – Slater két hosszú lépéssel ott termett
mellette, megragadta a nő vállát, és felrántotta a zsámoly-
ról. – Megriasztott? Asszonyom, az őrület borotvaélén
egyensúlyoztam, amikor láttam, hogy előbukkan abból a
sikátorra nyíló ajtóból! Csoda, hogy ebben a pillanatban
nem kényszerzubbonyban ülök egy elmegyógyintézet kór-
termében!
Ursulából villámként csapott ki az indulat.
– Nagyon sajnálom, hogy ennyire felizgatták a közel-
múlt eseményei, Mr. Roxton, de emlékeztetni szeretném,
hogy én vagyok az, aki csaknem meghalt a mai napon.
– Az ég áldja meg magát, azt hiszi, nem tudom? A frászt
hozta rám! Soha többé ne csináljon ilyet, megértette?
– Nem az volt az életem célja, hogy háztűzben végez-
zem.
– Nem lett volna szabad egyedül odamennie abba a bolt-
ba! Ha nem említette volna a tervét a házvezetőnőjének.
Elnémult, összeszorította a fogsorát.
– Parfüméria volt, az ég szerelmére, olyan hely, ahol
Anne is többször járt!
– Pontosan, most pedig emlékeztetném, hogy Anne
Clifton meghalt. Szóval mit képzelt?
Ursula kinyitotta a száját, hogy válaszoljon, de nem si-

került neki. Slater megához rántotta, és olyan mohón csó-
kolta meg, hogy a nő lélegzete elakadt.
Ez a csók nem várt viszonzást, nem is puhatolózó csók
volt, hogy elnyerje Ursula kegyét, és további intimitásokra
csábítsa. Ez villámcsapás volt, amely hamuvá akart égetni
minden ellenállást. Hódító, erőszakos csók volt, amelyet a
vágy és a mohóság futótüze fűtött. Slater úgy perzselte meg
azzal a csókkal, mintha meg akarná jelölni, hogy Ursula az
övé, és csak az övé.
A csók lángra gyújtotta a nő érzékeit.
Néhány döbbent pillanat múltán delejes izgalom cikázott
végig rajta, és olyan parancsoló szenvedély lobogott fel
benne, amelynek ősereje méltó volt Slateréhez.
Átkarolta a férfi nyakát, és belevetette magát az érzéki
tusába. Slater felnyögött, és Ursula minden csepp vére vá-
laszolt a hívásra. Válláról lehullott a törülköző.
Slater váratlanul levált a nő szájáról, megfogta a karját,
és néhány centire eltolta magától.
– Ne mozduljon – parancsolta torokhangon. Ursula meg-
borzongott a várakozás izgalmában.
Slater elengedte, az ajtóhoz sietett, és kulcsra zárta. A
szűk szoba távoli mennydörgéssé erősítette a vas koppaná-
sát a vason. Majd visszafordult a nőhöz, menet közben fe-
kete nyakkendőjét bontogatta. Tekintetének sötét ígéretétől
újabb borzongás futott végig a nő hátán.
201 AMANDA QUICK
Mire Slater odaért Ursulához, a selyem nyakkendő ki-

bontva lógott le a mellére. Mozdulatlanul állt, nem nyúlt a
nőhöz, Ursula tudta, hogy valamilyen jelre vár.
Remegő ujjakkal gombolta ki Slater ingének legfelső
gombját.
Slaternek csak ennyi kellett. Megragadta a nő derekát,
felkapta, és leültette az asztallapra. Mire Ursula észbe ka-
pott, Slater térdig felgyűrte a pongyoláját, és beállt a lábai
közé.
– Slater!
Ursula nem mondott többet. A sokk és a lázas izgalom
megfosztotta a szavaitól.
A férfi megragadta a tarkóját, és ismét megcsókolta.
Ursula homorított, átfogta lábaival Slater combját. Élvezte
szagának egzotikus ajzószerét, amelyben szappan és izzad-
ság elegyedett Slater egyedi esszenciájával. Még soha,
egyetlen férfi sem hódította el ennyire.
Slater a pongyola elejét bontogatta. A bársony és a csip-
ke úgy vált ketté az érintésétől, mintha ködből és felhőből
varrták volna. Alattuk nem volt ing vagy fűző, ami elállja
az utat. Amikor Slater tenyere ráborult Ursula mellére, a nő
behunyta a szemét, és a férfi vállához szorította a száját,
hogy ne sikoltson.
– Fél London azt találgatja, miért nem szorgalmaztam li-
ezont egyetlen nővel sem – mondta Slater, gyengéden a
mutató- és hüvelykujja közé csípve az egyik mellbimbót. –
Olykor én is föltettem magamnak ugyanezt a kérdést. Most

már tudom a választ.
Ursula fölnézett rá félig leeresztett pillái alól, és meg-
csókolta a férfi nyakát.
– Mi a válasz? – kérdezte. Olyan fülledt volt a hangja,
hogy ő is meglepődött.
Slater lecsúsztatta a tenyerét a nő térdére, ahonnan rá-
érősen elindult a pongyola alatt a comb érzékeny belső ol-
dalán, és megkereste a nedves forróságot a lábak között.
Ursula elakadó lélegzettel borzongott.
– Rád vártam – mondta a férfi. – Csak nem tudtam, amíg
meg nem láttalak.
– Slater!
Ezúttal epedőn suttogta el a nevét, mert nem bírt hango-
san beszélni.
Becsúsztatta a kezét a félig kigombolt ing alá, rányomta
tenyerét a férfi mellkasára. Érezte a meleg bőr alatt a ke-
mény izmokat.
Slater tovább simogatta, Ursula viharos erővel reagált az
érintésre. Gyűlt benne az ismeretlen feszültség. Amikor
Slater az érzékeny kis rügyet kezdte morzsolgatni asszo-
nyiságának csúcsán, Ursula körmei átváltoztak apró kar-
mokká.
Slater gyengéden beléje nyomta két ujját. A nő lélegzete
elakadt, izmai akaratlanul összehúzódással válaszoltak az
érzéki támadásra, ami csak fokozta a feszültséget.
203 AMANDA QUICK
Asszonykora első napjaiban, amikor még nem ismerte

Jeremy gyenge jellemét, élvezte a férje csókjait, és úgy
gondolta, elégedett lehet a házasságuk testi oldalával.
Jeremy elragadóan kedves volt, és szakavatott szeretőnek
képzelte magát. De még kapcsolatuk hajnalán, a szerelem
kótyagosan reménykedő szakaszában sem érzett a mostani-
hoz fogható izgalmat.
Talán azért, mert majdnem meghalt a tűzben. Talán az
orvosoknak van igazuk, és az özvegység megviseli a nő
idegeit. Bármi volt is az oka, úgy reagált Slaterre, ami őt
magát is elképesztette.
– Nem bírom tovább ezt a kínzást – súgta bele a férfi a
nyakába. – Benned kell lennem. Soha, semmi sem kellett
még így.
Megnyitotta a nadrágja elejét, szabadon engedve vastag
hímtagját. Ursula odanézett, és ismét elképedt, hogy mek-
kora.
De mielőtt eldönthette volna, mi most a teendője, Slater
szélesebbre tárta a térdeit, két kézre fogta a csípőjét, és
keményen beledöfte magát a nedves hőségbe.
Ursula ösztönösen szorította volna magához, de a férfi
visszavonult, persze csak azért, hogy újra és újra beleme-
rüljön. Ursula zihált. A figyelmeztetés nélkül felszított fe-
szültség, amely hirtelen összerántotta alsótestét, egy sor
mély, rengésszerű hullámot indított el a belsejében. Nem
tudta, mi történik. Mintha egy végtelen vízesésben zuhant
volna lefelé. Úgy markolta Slater vállát, mint a hajótörött a

deszkát.
Slater fojtottan felüvöltött az utolsó mély döfésnél, ám
ahelyett, hogy a nőbe ontotta volna a magját, kihúzta ma-
gát, és a következő pillanatban elélvezett. Forró eső hullott
Ursula combjára. Hallotta a férfi hörgő lélegzését, érezte
izmaiban a rengéshullámokat.
Amikor vége volt, Slater az asztalra tenyerelt, és Ursula
fölé hajolt. Szorosan behunyta a szemét, homloka és mell-
kasa nedvesen fénylett az izzadságtól.
– Ursula! – duruzsolta. – Ursula!
Titokzatos csönd lett a szobában. Ursula tudta, hogy ha
majd visszatér a valóság, többé semmi sem lesz olyan, mint
amilyen volt. Neki bizonyosan nem.
Huszonhárom
Mindkét kezében egy-egy súlyos bőrönddel Rosemont

nehézkesen vonszolta magát az éjszakai ködös utcán.
Nem volt ő bolond. Kezdettől tudta, hogy az ilyen dol-
gok kockázatokkal járnak, és bekövetkeztük várható is
olyan helyzetben, ahol rengeteg pénz és nagyon kíméletlen
emberek kerülnek egymás közelségébe. Pontosan ezért ké-
szült fel az olyan vészhelyzetekre, mint a mai.
Akkor mert csak fellélegezni, amikor meghallotta a rob-
banást. Addigra többutcányira volt a laboratóriumtól, és
egy kapu alatt lapított. A fojtott robaj némileg megvigasz-
talta és megnyugtatta. Az ilyet senki sem élheti túl. Mrs.
Kern meghalt, és az urak, akiknek közük van az Olümposz
Klubhoz, majd azt feltételezik, hogy Rosemont ugyancsak
ott veszett a tűzben, ami elpusztította a boltot.
Már csak egy üzlet van hátra, és kiszállhat a veszedel-
mes vállalkozásból, amelyet egy éve kezdett el.
A drogkészítés gazdag emberré tette, de nem létezett
annyi pénz, amennyi megnyugtathatta az idegeit. Hónapok
óta egyfolytában szorongott. Vissza akart vonulni egy ten-
gerparti csendes faluba. Ha netán megunná, majd visszatér
a parfümhöz és a szappanokhoz, de soha többé nem desztil-
lálja azt az átkozott szert. Az idegei nem bírják a feszültsé-

get.
Igaz, évek óta űzte virágzó kis mellékfoglalkozását, saját
készítésű, egyedülállóan erős ópiumos készítményekkel és
ügyesen álcázott arzénes „erősítőszerekkel” házalva. De
azt diszkréten intézte. Vevőköre főleg háziasszonyokból
állt, akik borzasztóan szerettek volna szabadulni rossz ter-
mészetű férjeiktől, másfelől meg örökösökből, akik fel
akarták gyorsítani az örökhagyó rokon távozását.
Rosemont mindig vigyázott, hogy csak olyanoknak szállít-
son, akiket beajánlottak neki.
Az élete azonban egy csapásra megváltozott, amikor be-
leegyezett, hogy előállítja az ambróziát. Az ügyben vesze-
delmes emberek voltak érdekeltek, a drog előállításához
robbanásveszélyes vegyszerekre volt szükség. Rosemont
alig várta, hogy kiszállhasson.
Mögötte patkók kopogása hangzott fel a köveken.
Rosemont megállt, hátrafordult. Sötét fogat gördült elő a
ködből, jellegtelen, mint a többi bérkocsi. Ám az ostoron
apró fehér zsebkendő csapkodott. A megbeszélt jel.
Rosemont letette a bőröndöket, előrántott a zsebéből egy
fehér zsebkendőt, amellyel kissé bizonytalanul integetett. A
konflis éppen előtte állt meg. Nyílt az ajtó, a félhomályból
kinézett egy vastag felöltőt viselő, félelmetesen nagydarab
ember, akinek a vonásaira árnyékot vetett az elegáns kalap
karimája. Arannyal díszített ébenfa bot volt nála. Egyik
207 AMANDA QUICK
kezén ónixszal és gyémántokkal kirakott aranygyűrű villo-

gott. A negyvenes évei elején járt, és ránézésre nem volt
kellemetlennek nevezhető. Valószínűleg léteztek nők, akik
érdekesnek találták, ám Rosemontot Damian Cobb inkább
egy hatalmas ragadozóra emlékeztette.
– Maga nyilván Rosemont. Engedje meg, hogy bemutat-
kozzam: Cobb, szolgálatára. Épp ideje volt már, hogy ta-
lálkozzunk. Elvégre több hónapja vagyunk üzlettársak.
Mivel Rosemont tudta, hogy Cobb amerikai és New
Yorkban lakik, nem lepte meg a kiejtése, noha az érdes
dünnyögés valahogy nyugtalanító volt. Kiöltöztetheted a
gazembert, pallérozhatod a modorát, attól nem lesz kevés-
bé veszedelmes. Épp ellenkezőleg, gondolta Rosemont.
– Rosemont vagyok – mondta, magabiztos hangot eről-
tetve.
– Kérem, csatlakozzon hozzánk. Ő a lakájom, Hubbard.
Nyélbe ütjük az üzletet, és kitesszük magát ott, ahol akarja.
Rosemont csak most vette észre, hogy Cobb-bal szem-
ben egy másik ember is ül a homályban, jobban mondva
inkább egy ember árnyéka, gyérülő hajú, vékony alak, az
arca annyira horpadt, hogy átsejlik a bőrén a koponyája.
Hubbard a tökéletes lakáj, állapította meg Rosemont, feltű-
nően jelentéktelen minden téren, kivéve rafináltan tökéletes
öltözékét. Elegánsan megkötött széles nyakkendőjétől és
keménygallérjától a kabátja szabásáig és ízléses sétabotjáig
maga volt a megtestesült divatfi valamely magazinból.
Nem mintha bárki felfigyelne rá valaha is, gondolta

Rosemont. Majdhogynem képes lett volna együtt érezni a
lakájjal. Tudta, milyen az, amikor az emberen átnéznek.
Hubbard alig észrevehetően meghajtotta a fejét, nyug-
tázva a bemutatást, és megtekintette Rosemontot. A szeme
olyan hideg volt, mint egy hüllőé.
– Engedje meg, hogy elvegyem a poggyászát, uram –
mondta, sajátosan erőltetett kiejtéssel, mintha méltóságtel-
jes zománcot akarna adni egy olyan akcentusnak, amely
nyilvánvalóan az amerikai utcákról származott.
Rosemont feladta a két bőröndjét a kocsiba, és utánuk
mászott. Leült Hubbard mellé, de a lehetséges legtávolabb-
ra húzódva tőle.
– Elvihetnek a vasútállomásra – mondta. – Ma este távo-
zom Londonból.
– Megértem – felelte Cobb. Felemelte a sétabotját, és
kétszer megkopogtatta a konflis tetejét. A kocsi elindult. –
Azt hiszem, jobb lesz összehúzni a függönyt, amíg lebo-
nyolítjuk az üzletet. Biztosítottak, hogy London jóval civi-
lizáltabb New Yorknál, de részemről mindig jobbnak tar-
tottam az elővigyázatosságot. Hubbard?
A lakáj szó nélkül összehúzta a függönyöket, minimális,
gyors, hatékony mozdulatokkal. Rosemontot valósággal
megbabonázta a bőrkesztyűs kéz mozgása.
– Köszönöm, Hubbard. – Cobb a drogistára nézett. –
Megkaptam az üzenetét. Mi ez a hirtelen pánik?
209 AMANDA QUICK
Rosemont nagy nehezen elszakította a tekintetét Hub-

bard kezéről, amely most csendesen nyugodott a sétapálca
végén. A lakáj olyan mozdulatlan volt, akár a hálójában
várakozó pók.
Szedd össze magad, gondolta Rosemont. Nemsokára vé-
ge, és biztos távolságra leszel ettől a borzalmas üzlettől.
Reszketeg lélegzetet vett.
– Ma eljött h-hozzám egy nagyon divatos özvegy –
kezdte, és igyekezett határozottan beszélni. – Miss Clifton
után érdeklődött.
Cobb szomorkásan bólintott.
– Aki, mint értesültem, nemrég eldobta az életét.
Rosemont cseppet megkönnyebbült.
– Tehát öngyilkosság volt? – kérdezte. – Mrs. Kern gyil-
kosságra gyanakodott.
– Vagy véletlen túladagolás – mondta Cobb. – A drog
újabb változata kiszámíthatatlan hatással van egyesekre.
Úgy tudom, Miss Clifton használt ambróziát.
– Igen, igen, használt. Én próbáltam figyelmeztetni, de...
Szóval. Öngyilkosság vagy baleset. Gondolom, ez megma-
gyarázza. Egy ideig azon töprengtem... Nem érdekes.
– Mi aggasztja, Mr. Rosemont? – érdeklődött Cobb. –
Kedvelte Miss Cliftont?
– Nagyon vonzó nő volt, hozzám pedig mindig előzé-
keny. – Rosemont sóhajtott. – Csak megdöbbentett a halála
híre. Addig nem is tudtam róla, amíg ma be nem állított az

özvegy.
– Ekkora városban egy ilyen kis halál aligha az a tragé-
dia, amelyet felkap a sajtó. – Cobb a sétapálcája gombját
ütögette kesztyűs ujjával. – És most azt mondja, hogy le
akar bonyolítani még egy üzletet, és utána visszavonul?
– Pontosan. – Rosemont kihúzta magát. Ezen a délutá-
non gyilkosságot követett el, és felgyújtotta a saját boltját.
Keményebb fából faragták őt, mint hitte. – A raktárban
nagy mennyiségű beládázott drog vár szállításra. Annak
elégnek kell lennie a maga New York-i ügyfelei számára
addig, amíg talál helyettem új vegyészt.
– Aha. Tehát valóban ki akar szállni.
– A lehető legnagyobb mértékben! Nem bírnék ki még
egy ilyen napot, mint a mai! – Rosemont lehajolt az egyik
bőröndért, kinyitotta, elvette a takarosan összehajtogatott
ruhák tetejéről a jegyzetfüzetet. – Leírtam az utasításokat,
hogy miként lehet elkészíteni a növényi alapanyagból, a
levelekből és a virágokból a drog szilárd, cseppfolyós és
légnemű változatát. Bármelyik jó vegyész előállíthatja, ha
korlátlan mennyiségben van hozzáférése a növényhez és
bizonyos vegyszerekhez.
– Aha. – Cobb elvette a noteszt, felütötte, átfutott né-
hány utasítást és képletet, aztán elégedetten bólintott. Be-
csukta a noteszt, letette az ülésre. – Ki volt ez a nő, ez az
özvegy, aki magánál járt, és Anne Clifton után érdeklődött?
211 AMANDA QUICK
– Azt mondta, hogy a neve Mrs. Kern, és Anne Clifton

munkáltatója volt. Először azt állította, hogy Miss Clifton
ajánlotta neki a parfümjeimet, amiről persze rögtön tudtam,
hogy hazugság. Amint megmutatta a parfümös üvegcsét,
amelyet én adtam Miss Cliftonnak, rájöttem, hogy valami
szörnyűség történt. Azokat a fiolákat ugyanis kizárólag a
cseppfolyós droghoz használom.
– Maga szerint miért érdekelte ezt az özvegyet Miss
Clifton halála?
– Fogalmam sincs, de arra rövidesen rájöttem, hogy na-
gyon veszélyes adatok birtokában lehet.
Cobb szeméből ismét ránézett a vadállat. Aztán eltűnt.
– Miféle adatokra gondol?
– Megvan nála azoknak az időpontoknak a listája, ami-
kor Miss Clifton a boltban járt, hogy elhozza a szárított
alapanyagot – felelte Rosemont.
– Aha. Hát ez bizony fölöttébb nyugtalanító. Miss
Cliftonnak ezek szerint feljegyzést kellett vezetnie a talál-
kozásaikról.
Rosemont széttárta a kezét.
– Végül is szakképzett titkárnő volt. Nyilvánvalóan sok
mindenről vezetett szabatos nyilvántartást.
– Ez még nyugtalanítóbb. – Cobb egy percig töprengett,
aztán ismét Rosemontra szegezte a tekintetét. – Feltétele-
zem, semmiféle üzleti információt nem adott Mrs. Kern-
nek?
– Jaj, dehogy! Ez csak természetes! – Rosemont egy pil-

lanatig hallgatott. – Nem mintha számítana. Fel voltam ké-
szülve épp ilyen katasztrófák esetleges bekövetkeztére. Be-
zártam az asszonyt a laboratóriumomba, és robbanást idéz-
tem elő, ami tüzet okozott. Mrs. Kern a lángok közt lelte
halálát.
– Biztos ez?
– Mint a halál! – Rosemont szerette volna elhúzni a füg-
gönyt, mert látni akarta, közel járnak-e a pályaudvarhoz.
Aztán egy pillantást vetett Hubbard kecsesen összekulcsolt
ujjaira a sétapálcán, és inkább mégsem húzta el a függönyt.
A kocsis kétszer megkopogtatta a konflis tetejét. A jár-
mű megállt.
– Azt hiszem, megérkeztünk – mondta Cobb.
– Hála Istennek! – Rosemont összeszedte a bátorságát. –
Mint már mondtam, az utolsó szállítmány a raktárban van.
Szeretném megkapni a fizetségemet most, ha nem harag-
szik.
– Sajnos, haragszom. – Cobb a kabátja alá nyúlt.
Rosemont megdermedt. Homlokán kiütött a verejték.
Dideregni kezdett.
Cobb halványan, gúnyosan mosolygott. Ráérősen kihú-
zott a belső zsebéből egy arany cigarettatárcát.
– Igazán, Mr. Rosemont! Maguk, britek, olyan rossz vé-
leménnyel vannak egykori gyarmataikról. Mi sem vagyunk
ám mind bűnözők, akik állig felfegyverkezve rohangálnak
213 AMANDA QUICK
a Vadnyugaton. Hubbard, kérem, vezesse el vendégünket a

céljához.
Hubbard szétkulcsolta az ujjait, és ajtót nyitott. Nyálkás
köd kavargott a nyílásban, a folyó szagát hozta.
Rosemontot, aki már fellélegzett volna, ismét megrohanta a
pánik.
– Ez nem a pályaudvar! – mondta.
– Nem? – Cobb vállat vont. – Meg kell bocsátania, új
vagyok itt a városban. Kész útvesztő ez a London. Szálljon
ki, Rosemont. Mivel már nem vagyunk üzlettársak, nem
tartozok magának szívességekkel. Biztosan talál egy konf-
list.
Hubbard leengedte a hágcsót, kiszállt a kocsiból. Az aj-
tót nyitva tartotta.
Rosemont araszonként lökte magát arrébb az ülésen az
ajtó irányába. Most már rettegett, de nem a környéktől.
– És a fizetségem? – nyögte ki.
Cobb unott képet vágott.
– Hubbardnak gondja lesz rá, hogy hiánytalanul meg-
kapja a fizetését. Legyen olyan jó, és szálljon ki a jármű-
vemből. Ma este még más üzleteim is vannak.
Rosemont kikecmergett az ajtón, majd visszanyúlt a ko-
csiba a poggyászáért. Egy utolsó pillantást vetett a nagyda-
rab emberre, és tisztában volt vele, mennyire szerencsés,
hogy legalább az élete megmaradt.
Megfordult, és fürgén elindult. A holdfénytől foszfo-

reszkáló ködben épp csak annyit láthatott, hogy egy kivilá-
gítatlan utca közepén jár, sötét raktárházak között.
Hirtelen észbe kapott, hogy Cobb kocsija még mindig ott
van. Sötét, zsigeri félelem töltötte el. Olyan erővel rohanta
meg a nyomában osonó ősi fenevad képe, hogy megállt, és
sarkon fordult.
A kocsi belsejében lecsavarták a világítást, de így is látta
Cobbot. Cigarettázott, mintha nem is lennének üzleti ügyei.
Pókszerű kis lakájának nyoma sem volt.
Rosemont loholt tovább a sarok felé. Valaki halk léptek-
kel jött mögötte, Rosemont oda akart fordulni, de elkésett.
Amikor a stílét belefúródott a tarkójába, csak egy pillanatig
érezte a fájdalmat.
Utána nem volt semmi.
Huszonnégy
Slater kellemes kábulatban és a kielégültség jó melegé-

ben terpeszkedett el a füles fotelben. Most jött rá, milyen
sokáig fázott, de annyira megszokta a hideget, hogy azt
hitte, az a természetes állapot. Tévedett. Ursula felvilágosí-
totta erről a témáról, méghozzá látványosan.
Figyelte a nőt, ahogy begombolja a pongyoláját, és meg-
állapította, hogy boldogan nézné bármikor Ursula öltözkö-
dését. Még kellemesebb lenne látni a vetkőzését.
– Kétség nem fér hozzá, hogy Anne belekeveredett va-
lamilyen veszélyes dologba, aminek köze volt
Rosemonthoz és a laboratóriumához – jelentette ki Ursula.
Járkálni kezdett a szobában. – De el nem tudom képzelni,
miféle kapcsolat volt ez.
– Mielőtt megbeszélnénk Rosemontot és rendkívül érde-
kes laboratóriumát, szeretnék feltenni egy kérdést – mondta
Slater.
Ursula megállt, ránézett. Szigorúan ráncolta a szemöl-
dökét.
– Éspedig?
A férfi a gyűrött törülközőre mutatott a padlón. Ursula
azzal törölgette le a combjáról az ő nyomait.
– Fogunk beszélni arról, mi történt most ebben a szobá-

ban? – kérdezte.
A nő megrándult, de azonnal összeszedte magát.
– Mi van ezen megbeszélni való? – kérdezte gyanakod-
va.
Slater kedélye, amely egy perce még fennen szárnyalt,
egyszeriben a mélységes mélybe hullott alá. Fújt egyet. Mit
várt ettől a nőtől? Vallomást a halhatatlan szenvedélyről?
A poklot járta meg délután. Az idegei kétségtelenül megvi-
seltek, ő pedig kihasználta a sebezhetőségét. Vigasztalnia
kellett volna, nem pedig vadul üzekedni vele.
Lassan felállt, és elkezdte rendbe szedni tárva-nyitva ló-
gó öltözékét. Ursula azonnal elfordult. Ennyit a meghitt-
ségről, amit Slater feltételezett kettejük között. Megacéloz-
ta magát a bocsánatkéréshez, amellyel tartozott a nőnek.
– Elnézését kérem, Ursula – kezdte.
A nő visszafordult.
– Tessék? – kérdezte meghökkenve.
– Tudom, hogy egy bocsánatkérés aligha elegendő jelen
körülmények között, de ennél többet nem ajánlhatok.
– Pontosan miért kér bocsánatot, uram?
Slater előbb a törülközőre nézett, aztán a nő szemébe.
– Azért, ami kettőnk között történt. Az én hibám volt.
– Valóban?
217 AMANDA QUICK
Slater nem tudta, hova tegye a hangját. Mintha mérges

lett volna. Amit valószínűleg meg is érdemelt.
– Kis híján meggyilkolták ma délután – mondta. Ökölbe
szorult a keze, ha Rosemontra gondolt. – Az idegei még
mindig gyönge állapotban vannak. Tudnom kellett volna,
hogy most nem önmaga, ehelyett kihasználtam a sebezhe-
tőségét...
– Ördög és pokol, uram! Hogy merészel bocsánatot kér-
ni tőlem?
Nem ideges volt, hanem dühös. Slater bizonytalanul
sandított rá, nem tudta, mit tegyen.
– Ursula, azt próbálom megmagyarázni...
– Igen, tudom! – A nő ádázul meredt rá. – Maga azt pró-
bálja megmagyarázni, hogy ostoba libának hisz, aki azt
sem tudta, mit csinál, amikor... amikor mi... – Elhallgatott,
és a székre meg a törülközőre mutatott.
– Az idegei...
– Az idegeimnek semmi bajuk! Inkább a haragomtól
tartson. Azt feltételezi rólam, hogy nem tudom, mit csiná-
lok.
– Nem, dehogyis! – bizonygatta a férfi. Kezdte úgy
érezni, hogy sarokba szorították. Ez is új tapasztalat volt.
– Akkor mit próbál közölni? Hogy megbánta az aktust?
– Nem, a pokolba! – Slater is kezdett felmérgesedni. –
Egész kielégítőnek találtam az élményt!
Ursula nagyon szorosan keresztbe fonta a karját.
– Akkor erről nincs mit mondani többé.

Valami bántja a nőt, gondolta Slater, de vigye el őt az
ördög, ha tudja, hogy mi az.
– Maga bánja? – Olvasni próbált Ursula szemében. –
Mert ha igen, akkor most szóljon, és én vigyázok, hogy ne
történjen meg még egyszer.
– Nem mondom többször. Tudtam, mit csinálok, és nem
bántam meg. Most már elhiszi, hogy nem lógtak rongyok-
ban az idegeim?
– Köszönöm – felelte Slater.
Ursula az ujjaival dobolt a karján.
– Nos? Mintha arra várna, hogy mondjak még valamit.
A férfi krákogott.
– Talán ez lenne a megfelelő idő közölni velem, hogy ha
nem is kielégítőnek, de legalább mérsékelten élvezhetőnek
találta az aktust.
A nő szeme kikerekedett a megbotránkozástól.
– Ó?! Igen. Nos, ami azt illeti, nem vagyok biztos benne.
Slater megrándult.
– Ha belegondolok, mégis jobb lenne áttérni más témára,
mielőtt eunuchot csinál belőlem.
– Az a helyzet, hogy valami történt... valami, ami... is-
meretlen volt számomra.
– Általánosságban szólva ez nem az a dolog, amit köny-
nyű összetéveszteni más tevékenységekkel.
A nő ismét járkálni kezdett.
219 AMANDA QUICK
– Hitem szerint azt éltem át, amit az orvosok paroxiz-

musnak neveznek. Katartikus paroxizmusnak.
– Szerintem én le sem tudnám írni helyesen a paroxiz-
must. Mi az ördögöt jelent?
Ursula fenyegetően meredt rá.
– Tudja maga, mire értem! A testi... megkönnyebbülés-
re.
– Azt próbálja mondani, hogy orgazmusa volt?
Ursula felszegte az állát.
– Az orvosok paroxizmust mondanak, ha nőkkel törté-
nik. Gondolom, lehetetlennek tartják, hogy a nők ugyanúgy
képesek átélni a gyönyört, mint a férfiak, ezért ráragaszta-
nak egy címkét, amitől inkább ideg-összeroppanásnak
hangzik.
Olyan mérhetetlen megkönnyebbülés öntötte el Slatert,
ami felért a nem is olyan régen átélt gyönyörrel. Moso-
lyogni kezdett, aztán észbe kapott, és gyorsan letörölte a
mosolyt a szájáról.
– Aha – mondta. – Értem.
Ursula gyanakodva sandított rá.
– Mit ért?
Slater már nem leplezte a mosolyát. Odasietett
Ursulához, és a két tenyere közé fogta az arcát.
– Tudom, hogy sok éve özvegy, ezért már egy ideje nem
élvezhette azt a dolgot.
A nő fintorgott.
– Sosem élveztem azt a dolgot. Úgy gondolom, ezért

nem ismertem fel azonnal a tapasztalatot.
– Nem volt boldog a házassága? Még az elején sem?
– Győzködtem magamat, hogy elégedett vagyok, leg-
alábbis addig, amíg fel nem fedeztem Jeremy játékszenve-
délyét és előszeretetét a nyilvánosházak iránt. Késve jöttem
rá, hogy csak azért vett feleségül, mert rá akarta tenni a ke-
zet csekély apai örökségemre. Nem tudtam, hogy hiányzik
valami a testi kapcsolatunkból. Gyanúm szerint sok nő le-
het így vele. Bizonyosan ez a magyarázata, hogy sokan
kérnek időpontot az orvosukhoz a vértolulás és a hisztéria
kezelése céljából.
– Azt akarja mondani, hogy létezik egy kezelés a, izé…
– Ha jól emlékszem, egy vibrátor nevű orvosi segédesz-
köz bevonásával történik.
– Most komolyan beszél?
Ursula már erősen rózsaszín volt.
– Igen, komolyan. Matty, az asszisztensem a múlt hó-
napban kért időpontot egy kezelésre. Valósággal ragyogott,
amikor ismét megjelent az irodában! Azt mondja, hamaro-
san be akar iktatni egy újabb kezelést. Ajánlotta nekem is
nagyon.
Slaternek leesett az álla. Aztán ismét elmosolyodott.
A mosolyból vigyor lett, abból kuncogás. Végül menny-
dörögve hahotázni kezdett. Ursula értetlenül nézte.
221 AMANDA QUICK
Egy idő után Slater erőt vett magán, és rájött, hogy vi-
dám, pedig az nem volt szokása.
Könnyedén végighúzta a száját a nő ajkán.
– Ígérje meg, hogy velem konzultál, mielőtt időpontot
kérne az orvostól.
Ursula elvörösödött. Azután elmosolyodott. Ragyogó,
káprázatos mosoly volt. Szemében pajkos derű csillogott.
– Azt teszem – mondta.
Slater észrevette, hogy ismét keményedik. A legszíve-
sebben felkapta volna a nőt, hogy a székhez vigye, és bebi-
zonyítsa neki, hogy amit átélt, az nem volt egyszeri tapasz-
talat.
Felnyögött, és magához húzta Ursulát.
– Nagyon szeretnék ismét szerelmeskedni magával, de
sajnálattal kell közölnöm, hogy sürgősebb dolgaink van-
nak.
– Rosemont és a laboratóriuma. – Ursula fölemelte a fe-
jét. – És Anne kapcsolata a drogkereskedelemmel, amely
láthatólag hónapok óta folyt. Egyszerűen nem értem!
– Én sem. Még nem. Ám ez a kapcsolat vezethetett An-
ne halálához.
– Erről jut eszembe. – Ursula kibontakozott a férfi kar-
jából, és odament az asztalhoz a táskájáért. – Valamit meg
kell mutatnom. Mintát hoztam a szárított gyógynövényből,
amelyet Rosemont laboratóriumában találtam. Az hiszem,
ebből kotyvasztotta a szert. Másfajta növénnyel nem talál-
koztam a helyszínen. És Rosemont mondott valamit arról,

hogy elátkozza a napot, amelyen ráállt az ambrózia készí-
tésére.
– Bevallotta, hogy ő csinálta a drogot?
– Igen.
Kinyitotta a táskáját, elővett egy zsebkendőből kötött,
apró batyut, és kibontotta. Slater maroknyi száraz levelet és
virágot pillantott meg a batiszt négyszögön.
– Nem ismerem ezt a növényt – mondta. – Cseppet sem
hasonlít a mákvirágra.
– Én sem találkoztam még vele.
– Akárhogyan is, veszélyesnek kell tekintenünk az
anyagot. Rosemont gyilkolni is képes lett volna, és felgyúj-
totta a laboratóriumát, hogy megvédje a titkait. Ha nem
haragszik, ezt a mintát elviszem egy ismerős botanikusnak,
aki apám barátja volt. Ő talán felismeri a leveleket.
– Esetleg én is rákérdezhetek Lady Fulbrooknál.
– Ne! – tiltakozott Slater. – Nem tudjuk, mi folyik a Ful-
brook-házban. Egy szót sem szabad mondania Lady Ful-
brooknak arról, ami ma történt. Másnak sem! Főleg azt ne
árulja el, hogy maga találta meg a leveleket!
– Jól van.
– Több információra van szükségünk – mondta Slater.
– Úgy érti, a növényről?
– Arról is. De engem érdekelne például a jövés-menés is
az Olümposz Klubban.
223 AMANDA QUICK
– Azt hittem, ezért próbálunk megszervezni egy találko-

zót Mrs. Wyatt-tel, a madámmal.
– Kétlem, hogy olyan sok adatra számíthatnánk tőle, ha
esetleg ő is benne van a drogüzletben. Akkor a saját érde-
keit kell védenie.
– Beszél valamelyik klubtaggal? – kérdezte Ursula.
– Az lenne a legjobb megoldás. Sajnos, van egy problé-
ma. Nem vagyok tagja a klubnak, és mivel az utóbbi évti-
zed nagyobb részét külföldön töltöttem, nincsenek meg a
kellő társasági kapcsolataim, hogy szóra bírhassak egy
klubtagot. De van más módja is az adatgyűjtésnek.
Ursula kissé hosszasan hallgatott.
– Mire gondol? – kérdezte a férfi.
– Arra, hogy a társa, Lord Torrence, talán segíthetne –
felelte a nő.
– A volt társamra céloz, aki látni se bír, úgy gyűlöl?
– Mondtam már, hogy szerintem Torrence nem gyűlöli.
Hiszem, hogy fél magától.
– Szerintem nincs igaza, de még ha igaza van, akkor is
ugyanaz a vége. Torrence nem fog segíteni.
– A maga dolga lesz meggyőzni, hogy mégis segítsen.
Mellesleg az jutott az eszembe, hogy akárki szállította is a
növényeket Rosemontnak, az szakavatott kertész lehet.
Holnap érdekes lenne alaposabban megtekinteni Lady
Fulbrook üvegházát.
Slater kísérteties fuvallatot érzett a tarkóján.
– Szerintem nem kellene visszamennie abba a házba.

– Semmi ok az aggodalomra – mosolygott megnyugtató-
an Ursula. – Végül is Griffith az utcán várakozik, miköz-
ben odabent vagyok.
Huszonöt
Amikor Ursula belépett az irodába, Matty felnézett a gé-

pelésből.
– Jó reggelt – mondta Matty. – Késtél. Már kezdtem ag-
gódni, hogy nem vagy jól.
Ursula kihúzta a kalaptűit, és az asztalra dobta a kalap-
ját.
– Egyszer s mindenkorra: nem vagyok beteg. – A kesz-
tyű is repült a kalap után.
Matty pislogott párszor, majd elmosolyodott.
– Nem, valóban nem vagy beteg. Sőt inkább kicsattansz
az egészségtől ma reggel!
– Ez meg mit jelentsen?
– Semmit – mondta Matty. – Csak az a benyomásom,
hogy nem kell időpontot kérned dr. Ludlow-nál a vértolu-
lás és a hisztéria kezelésére.
Ursula sóhajtott, és lesüllyedt a székébe.
– Annyira látszik?
– Hogy nagyon, de nagyon jó barátok lettetek Mr.
Roxtonnal? – kuncogott Matty. – Gratulálok.
– Nem vagyok biztos benne, hogy gratulálnod kell.
– Badarság. Mindketten túl vagyunk a koron, amikor

aggódnunk illik a reputációnk miatt. Amíg diszkréten csi-
náljuk, miért ne élvezhetnénk a kevés örömet, ami elérhető
özvegyek és aggszüzek számára?
Ursula éppen ki akart húzni egy asztalfiókot, de megállt
a keze.
– Csináljuk? – kérdezte.
Matty angyalian mosolygott, és a virágcsokrot nézte az
asztalán.
– Mr. Griffith ma reggel meglátogatott – közölte.
– Griffith virágot hozott neked?
– Ugye szép?
Most Ursulán volt a sor a mosolygásban.
– Igen, az.
– Mr. Griffith nagyon impozáns ember – mondta Matty.
– Évekig turnézott itthon és Amerikában egy színtársulat-
tal.
– Hallottam róla. – Ursula egy pillanatig habozott. – Na-
gyon nagy ember.
– Igen, az – felelte örömmel Matty. – És az biztosan
mind csupa izom!
– Nem kétlem. – Ursula összekulcsolta ujjait az asztalán.
– Emlékszel Anne táskájára?
– Természetesen. Miért?
– Az éjszaka felébredtem, és eszembe jutott, hogy nem
volt ott a holmija között a táska. Ha emlékszel, mi csoma-
227 AMANDA QUICK
goltuk az összes ingóságát és ruháit két bőröndbe. Ma reg-

gel mindkettőt átnéztem, és egyikben sem volt a táskája.
Matty felvonta a szemöldökét.
– Nagyon csinos táska volt. Emlékszel, hogy dicsekedett
nekünk vele azon a napon, amikor vásárolta? Vajon a házi-
asszonya emelte el?
– Megtaláltam Anne ékszereit a vécé mögött, de ahhoz
nem volt elég a hely, hogy elrejthessenek egy nagy bőrtás-
kát. – Ursula körbehordozta tekintetét az irodában. – Te
hova dugnál el egy táskát?
Matty rövid ideig töprengett.
– Nem tudom. Még sohasem foglalkoztam a problémá-
val.
– Ha el akarnék rejteni egy olyan nagy tárgyat, mint egy
táska, és ha nem lenne páncélszekrényem vagy más biztos
helyem, olyan helyen tartanám, ahol egy betörő biztosan
nem keresné.
– Hol lehet az egy házban?
– Nem házban, Matty. – Ursula felugrott. – Egy irodá-
ban.
Nyitogatni kezdte a fiókokat. Matty csatlakozott hozzá.
Végül Ursula találta meg a táskát egy kartotékszekrény
fiókjának hátuljában.
– Nagyon nyugtalaníthatta a lehetőség, hogy valaki el-
lopja a szép új táskáját – jegyezte meg Matty. – Vajon mi
van benne?
Ursula az asztalra helyezte a táskát, és kinyitotta.

Kis levélköteg volt benne. Ursula találomra kihúzott
egyet.
– Mr. Paladin küldte – állapította meg. – A New York-i
irodalmi folyóirat szerkesztője és kiadója.
– És mi köze volt Anne-hoz? – kérdezte Matty.
– Lady Fulbrook kiadója. – Ursula kivette a levelet a bo-
rítékból, és gyorsan felolvasta.
Kedves Miss Clifton!

Megkaptam „Egy Lady ajánlata” című novelláját. Szel-
lemes és izgalmas, pontosan az a zsáner, amely érdekelné
előfizetőinket. Ha vannak hasonló tartalmú és stílusú no-
vellái, boldogan átvenném őket közlésre irodalmi folyóira-
tunkban.
Őszinte híve:
D. Paladin
– Nahát, nem csoda, ha Anne dugdosta ezeket a levele-

ket! – mondta Matty. – Fogadnék, hogy Lady Fulbrook dü-
höngene, ha tudná, hogy a titkárnője titokban novellákat
küldözget a Paladinnak.
– Gondolod? – kérdezte Ursula.
– Biztos. Nagyon valószínű, hogy versenytársat látott
volna Anne-ban.
Huszonhat
– Kitűnőnek találom a javaslatát, Mrs. Kern, hogy men-

jünk dolgozni az üvegházba. – Valerie olyan vontatottan
emelkedett ki a székéből, mintha mozogni is alig bírna a
lelki fáradtság súlyától. Csengetett, és szinte lebegve meg-
indult a könyvtárajtóhoz. – Növényeimtől és virágaimtól
mindig számíthatok ihletre.
Ursula fogta a gyorsírófüzetét meg a táskáját, és felállt.
– Csak úgy az eszembe jutott – mondta könnyedén. –
Örülök, amiért ladységed meglátása szerint jótékony hatás-
sal van a költészetére.
– Nagyon kevés dolog deríti fel az én kedélyemet, Mrs.
Kern. Ám az üvegházamban találok egyfajta békét.
Ursula roppant egyszerű tervet eszelt ki. Nem volt bota-
nikus, de nagyon aprólékosan lerajzolta a száraz leveleket
meg az apró virágokat, amelyeket Rosemont laboratóriu-
mából mentett ki, és úgy vélte, felismerné az élő növényt,
ha meglátná az üvegházban.
Valerie előrement egy hosszú folyosón a buja kertbe.
Egy komorna illedelmes távolságból követte. Keresztül-
vágtak egy téglával burkolt, apró udvaron, s rátértek egy
díszkövekkel kirakott ösvényre.
A vastag láncra kötött hatalmas masztiff lomhán felállt,

és egy farkas merev tekintetével figyelte őket. Ursula óva-
tosan távol tartotta magát tőle. A kutyát, mint azt Valerie
elmagyarázta előző útjukon az üvegházba, éjszakára elen-
gedték, hogy őrizze a házat. Az állatból ki lehetett nézni,
hogy boldogan elharapja bárkinek a torkát.
Valerie egyszer csak hátrapillantott.
– Hogy gyűlölöm mindet! – súgta.
– A személyzetet? – kérdezte Ursula ugyanolyan halkan.
– Éjjel-nappal figyelnek. Kizárólag a férjem kíséretében
hagyhatom el a házat, ő és az a boszorkány házvezetőnő
fogadnak fel mindenkit. A cselédek a férjem kémei és bör-
tönőrei. Egyikben sem bízhatok.
A hatalmas, boltozatos tetejű, szépséges üvegháznál
Valerie egy kulcsot vett elő a ruhája zsebéből, és odaadta a
fagyos arcú komornának, hogy az kinyithassa az ajtót.
Zsíros talaj és sarjadó növényzet szagát hordozó, meleg,
nyirkos, lágy szellő csapta meg őket az üvegházból.
Valerie mélyen beszívta a friss illatot, amely láthatóan
enyhítette az idegességét és a szorongását, csakúgy, mint
legutóbb, amikor Ursula kísérte az üvegházig.
– Távozhat, Beth – mondta. Elvette a kulcsot a komorná-
tól, és a zsebébe ejtette. – Ne zavarjanak bennünket.
– Igenis, asszonyom. – A komorna olyan helytelenítő
pillantást vetett Ursulára, ami már a gyanakvással volt ha-
táros, azután pukedlizett, és visszasietett a házba.
231 AMANDA QUICK
– Gonosz némber! – sziszegte Valerie.

Ursula szemügyre vette a környezetet, amelyet az első
alkalommal csak futólag látott. Az üvegház óriási volt, még
sosem látott ekkorát. Páfrányok, pálmák, orchideák és te-
mérdek más, toronymagas, dús lombú növény töltötte meg
ezt az üvegkatedrálist. A levélzet olyan sűrű volt, hogy he-
lyenként áthatolhatatlan mennyezetté fonódott össze.
Ursula a hölgyre nézett.
– Remélem, nem haragszik meg érte, ha azt mondom,
hogy mélységesen csodálom az ön üvegházát. Egyszerűen
fenséges!
– Köszönöm. Mindig érdekelt a kertészet és a botanika
tudománya. Ám a házasságom óta ez az üvegház a szenve-
délyem. – Lassan elindult valamilyen cserjék között, ame-
lyeknek összehajló széles levelei zöld alagúttá egyesültek
fölötte. – Ez az egyetlen hely, ahol zavartalan békességben
lehetek.
– Lord Fulbrook nem osztozik ladységed rajongásában a
kertészetért? – kérdezte Ursula, a lehető legártatlanabb
hangra törekedve.
Valerie megállt az alagút túlsó végében, és elmosolyo-
dott. Ismeretségük ideje alatt Ursulának először támadt az a
benyomása, hogy őladysége jól mulat.
– A férjem úgy kerüli ezt a helyet, mintha mérgező lenne
a levegője, mint ahogy számára az is.
Ursula, aki félúton járt a zöld alagútban, megtorpant, és

némileg aggodalmasan vett szemügyre egy trópusi virágot.
– Ön mérgező növényeket nevel? – kérdezte.
– Nyugodjon meg, Mrs. Kern. Kétlem, hogy itt bármi is
nőne, ami árthat önnek. Ha olyan kellemetlen hatással len-
ne önre is a légkör, mint Fulbrookra, mostanra bizonyosan
észrevette volna. Végül is nem először jár itt.
– Értem. – Ursula fellélegzett, és továbbindult az alagút-
ban. – Az ön férje is azok közé tartozik, akik a megfázás
tüneteit mutatják bizonyos növények közelében?
Valerie kuncogott.
– Az orra annyira bedagad, hogy szájon át kell lélegez-
nie. A szeme kivörösödik. Tüsszög, köhög, és általában
igen szerencsétlen állapotba kerül.
– Nem csoda, ha nem szeret bejönni az üvegházba –
mondta Ursula. Habozott, mert tudta, hogy óvatosan kell
fogalmaznia. – Milyen szerencsés ladységed.
Valerie tekintetéből eltűnt a derű.
– Milyen értelemben, Mrs. Kern?
– Egyes férjek ragaszkodnának hozzá, hogy az olyan
üvegházakat, amelyek a náthához hasonló tüneteket okoz-
nak, le kell bontani.
Valerie végighordozta tekintetét zöld birodalmán.
– A férjem lát némi értéket az én üvegházamban. Elszó-
rakoztat, mint a versírás, így kevésbé vagyok terhére.
– Értem.
233 AMANDA QUICK
– Érdekli a kertészkedés, Mrs. Kern?

– Ó, de mennyire! – felelte Ursula, akinek nem kellett
megjátszania a lelkesedést. Kimondhatatlanul boldog len-
nék, ha valaha is megengedhetnék magamnak egy ilyen
télikertet.
– Ami nem valószínű, ugye? – Valerie fagyosan és meg-
semmisítően mosolygott. – Tekintve az ön körülményeit.
Most aztán helyre lettem téve, gondolta Ursula.
– Nem, Lady Fulbrook – felelte. – Nem valószínű.
– Jómódúnak látszik a maga polgári módján, de az ön
helyzetében sohasem lesz elérhető egy ilyen minőségi me-
legház.
Szavainak olyan hideg éle volt, hogy Ursula idegei meg-
fagytak tőle.
– Jól mondja, asszonyom. Csak egy nagyon gazdag
hölgy engedhet meg magának egy ilyen üvegházat vagy ezt
a szép palotát.
– Milyen igaz! Az ön számára az lenne az egyetlen jár-
ható út, ha feleségül menne egy önnél sokkal magasabb
rangú férfihoz.
– Gondolom, igen.
– Ám az ilyen álom csak önáltatás a magafajta asszo-
nyok számára, Mrs. Kern.
Ursula szorosabban markolta a táskáját.
– Közölni akar velem valamit ladységed?
– Figyelmeztetni próbálom, Mrs. Kern. Tájékoztattak,

hogy önt látták Mr. Slater Roxton társaságában. Igen, tuda-
tában vagyok, hogy Roxton hintója hozta önt ide, és
ugyanaz a hintó várja majd a távozását, akárcsak az előző
alkalommal. Volt valami pletyka is az újságokban, hogy ön
és Roxton együtt mutatkoztak egy bizonyos múzeum kiállí-
tásán. Hogy nyers őszinteséggel fogalmazzak, nyilvánvaló,
hogy ön Roxton metresze.
Ursula acélosan mosolygott.
– Egészen rám ijesztett ladységed. Már attól féltem, az-
zal fog vádolni, hogy megpróbáltam elcsábítani az ön fér-
jét, ami roppant ostobaságra vallott volna részemről.
Lady Fulbrook összerándult, mintha pofon csapták vol-
na. Tekintetébe kiült a meghökkenés, amit azonnal a harag
követett. Nem szokott hozzá, hogy visszabeszéljenek neki
olyan személyek, akik sokkal lentebb állnak a társadalmi
ranglétrán.
– Hogy merészel ilyesmikről beszélni nekem? – csattant
fel sértődötten.
– Emlékeztetném, hogy ön hozta szóba a témát, amikor
azt mondta, hogy nyilvánvalóan Mr. Roxton szeretője va-
gyok
– Én csak hasznos tanácsot próbáltam adni – szólt Lady
Fulbrook kimérten. – Egy férfi, aki olyan gazdag és befo-
lyásos, mint Roxton, sosem közeledik házassági szándék-
kal a maga társadalmi osztályához. Noha törvénytelen, s az
235 AMANDA QUICK
anyja színésznő volt, megengedheti magának, hogy sokkal

magasabbra nézzen, amikor úgy dönt, hogy ideje megnő-
sülni. És jól jegyezze meg, sokkal magasabbra is fog nézni.
Bár kétlem, hogy maga komolyan venné a figyelmezteté-
semet. Mint ahogy Anne Clifton sem hallgatott rám.
Ursulában a kíváncsiság erősebbnek bizonyult a harag-
nál.
– Ladységed hasonló tanácsot adott Miss Cliftonnak?
– Az a buta teremtés olyan okosnak képzelte magát,
amikor elcsábított egy jóval fölötte álló férfit. – Valerie
tovalebegett az ösvényen két munkapad között. – Végül ez
lett a veszte, ugye tudja?
Ursula biztos távolból követte a hölgyet.
– Nem, nem tudtam. Legyen olyan jó, világosítson meg.
– Arra a következtetésre kellett jutnia, hogy álmai sosem
válhatnak valóra. – Valerie letört egy virágot. – Bizonyos
vagyok benne, hogy ezért dobta el az életét.
– Ladységed igen sokat tud Anne lelkiállapotáról a halá-
lát megelőző napokban.
– Az utóbbi hónapokban Miss Clifton és én sok időt töl-
töttünk egymás társaságában. Gyakran beszélgettünk a sze-
relemről és a szenvedélyről, mivel költészetem is főként
ezekkel a témákkal foglalkozik, és ő rászokott, hogy meg-
nyissa a lelkét előttem.
Ezt ugyan nem hiszem el, gondolta Ursula. Anne okos
volt, leleményes, törekvő, igazi elszánt túlélő, akit pofo-
nokkal tanított meg az élet, hogy ne bízzon senki feljebbva-

lóban. Egyszer bevallotta Ursulának, hogy tizenhét éves
korában, amikor nevelőnőként dolgozott, munkaadójának a
férje megerőszakolta.
A feleség Anne-t hibáztatta, és azonnal kidobta, de hát
hasonló esetekben ez volt a szokásos eljárás. Anne-t az bő-
szítette fel, és ültette el benne az örök gyanakvást minden
lehetséges munkaadó iránt, hogy az asszony visszatartotta a
negyedévi járandóságát, holott az törvényesen járt volna
neki, és megtagadta tőle az ajánlólevelet, vagyis a lány egy
ideig nem is remélhetett állást. Anne nagyon közel került
hozzá, hogy az utcán árulja magát a betevőért.
Nem, döntötte el Ursula, nagyon nem vallott volna An-
ne-ra, hogy kiöntse a szívét Valerie-nak.
– Bizonyos benne, hogy Anne-nak szerelmi viszonya
volt?
– Nem szerelmi viszonyról beszéltem. – Valerie leszakí-
tott egy újabb virágot. – Csábítás volt, vagyis inkább csábí-
tási kísérlet. Vágyainak tárgya szinte nem is érzékelte An-
ne Clifton létezését. Neki ő csak egy cseléd volt. Nem
mondhatnám, hogy rokonszenveztem a leánnyal, de megér-
tettem.
– Milyen értelemben?
– Pontosan tudtam, mit érzett. – Valerie felvett egy met-
szőollót, és levágott egy kókadt pálmaágat. – Magam is
csupán cseléd vagyok a férjem szemében.
237 AMANDA QUICK
Csengő csilingelt valahol Ursula mögött, aki annyira be-

lefeledkezett a társalgásba, hogy összerezzent a nem várt
hangtól.
– Megmondtam Bethnek, hogy ne zavarjanak! – bosz-
szankodott Valerie. A homlokát ráncolva nézett végig a
zöld alagúton, ami az ajtóhoz vezetett. – A házvezetőnő az.
Bocsásson meg, azonnal jövök.
Elindult az alagútban az üvegház ajtaja felé.
Ursula várt, amíg meghallotta a nyíló ajtó hangját. Ekkor
felkapta a szoknyáját, és végigsietett az ágyások, a cserepes
növények és a munkapadok ösvényén. A távolból hallotta,
hogy Valerie éles hangon mond valamit a házvezetőnőnek,
de nem értette, mit.
Nem látott semmiféle levelet vagy virágot, ami hasonlí-
tott volna a Rosemont laboratóriumából elhozott, szárított
gyógyfűre. Az ösvény végén jobbra fordult, és végigment
egy kaviccsal felhintett csapáson.
– Mrs. Kern! – kiáltotta Valerie. – Merre van? Nem lá-
tom!
– Csak elgyönyörködtem a növényekben – trillázta
Ursula. – Minő pompás gyűjtemény! Megtiszteltetés lenne
számomra, ha egyszer körbevezetne.
– Azonnal jöjjön ide! Távoznia kell. A jövőben nem tar-
tok igényt a szolgálataira.
Vigyen el az ördög! Valerie tehát kidobja. Nem lesz még
egy alkalma, hogy bejusson az üvegházba!
– Jövök már! – mondta. – Csak elég nehéz tájékozódni

itt, ugye? Még az ajtót sem látom.
– Maradjon ott, ahol van, Mrs. Kern. Én majd megtalá-
lom, és kikísérem.
Ursulának esze ágában sem volt megállni. Csak arra vi-
gyázott, nehogy elárulja magát a léptei zajával, miközben
kutat az üvegházban. Ám továbbra sem látott semmit, ami
a szárított növényre emlékeztette volna.
– Mrs. Kern! Hol van?
Ursula valami szokatlan és meglepő erélyre figyelt fel
Valerie hangjában. Ez nem csak türelmetlenség volt. Va-
lami másfajta energia is vibrált a felszín alatt. Izgalom.
– Igazán, Mrs. Kern! Nincs nekem időm erre! Haladék-
talanul távoznia kell!
– Értem, asszonyom, de mindenfelé csak zöldet látok.
Nagyon összezavarja az embert.
– Maradjon veszteg! Meg fogom találni! Megértette?
Ursula engedelmeskedett, nem szófogadásból, hanem
mert éppen odaért egy üvegfalhoz és egy bezárt ajtóhoz.
Vagyis az üvegház két részre van osztva! Az ajtó mögötti
rész jóval kisebb volt, és kizárólag aranyszínű virágok nyíl-
tak benne, harsogóan zöld levelek bozótjában.
Egész biztosan ez az a növény, amelyből Rosemont ké-
szítette az ambróziát!
Valerie előtűnt egy pálmacsoport mögül. Arca kipirult,
szeme lázasan égett.
239 AMANDA QUICK
Két kézzel fogta térdig felhúzott ruhájának súlyos kel-

méjét, hogy fürgébben mozoghasson. Alsószoknyáján
megcsillant egy apró tárgy. Ursula gombnak vagy valami
más ékességnek nézte. Nőknek szokásuk csipkével vagy
szalagokkal izgalmasabbá tenni az alsójukat.
– Hát megvan! – mondta Valerie, és leengedte a szok-
nyáját. – Most jöjjön velem, ne rabolja tovább az időmet.
Ursula engedelmesen beállt a nagyasszony mellé.
– Megkérdezhetem, miért bocsát el?
– Az nem tartozik magára, de történetesen az imént érte-
sültem, hogy holnapután vendéget kapunk Amerikából.
Csak a jövő hónapra vártam. Vártuk.
– Értem.
– Olyan sok mindent kell csinálni. Természetesen ná-
lunk fog lakni. – Elnevette, vagyis inkább elvihogta magát.
– A férjem nem fog örülni! Nem kedveli az amerikaiak tár-
saságát. Úgy találja, hogy nélkülözik a társasági kellemet.
Csakhogy Mr. Cobb üzlettárs, ami azt jelenti, hogy kellő
respektus jár neki.
– Őlordsága felvetheti, hogy Mr. Cobb lakjon szállodá-
ban.
– Szállodáról szó sem lehet! Mr. Cobb főúri vendéglá-
tásban részesített bennünket New York-i palotájában, ami-
kor néhány hónapja meglátogattuk, vagyis viszonoznunk
kell a szívességét. Férjemet vigasztalja a tudat, hogy ven-
dégünk nem marad nagyon sokáig. Tulajdonképpen csak

napokra jön.
– Feltűnően rövid vizit ahhoz képest, hogy Mr. Cobbnak
mennyit kell utaznia.
– Mr. Cobb nagyon elfoglalt ember – közölte Valerie. –
Mint mondottam, a jövőben nem lesz szükségem gyorsírói
szolgálataira. Mrs. Kern.
– Óhajtja, hogy elküldjem legújabb versének géppel írott
változatát?
– Nem lesz rá szükség.
A házvezetőnő az üvegház ajtaja előtt ácsorgott. A kö-
zépkorú arcra ráfagyott annak az embernek az egykedvű-
sége, aki rég megtanulta, hogy munkája megtartásának tit-
ka a munkáltatója titkainak megtartása.
– Kísérje ki Mrs. Kernt – utasította Valerie.
Huszonhét
Griffith a Fulbrook-palotával szemközti kis parkban tá-

maszkodott egy fához. Amikor megpillantotta Ursulát, sie-
tett a hintóhoz, hogy kinyissa neki az ajtót.
Arcán az értetlenség kifejezésével nézett a házra.
– Jó korán végzett, Mrs. Kern. Minden rendben? Mert
azt tudom, hogy Mr. Roxtont aggasztotta, hogy ide akar
jönni ma.
– Lady Fulbrook kidobott. – Ursula összefogta a szok-
nyáját, fellépett a hágcsóról a kocsiba. Leült, kinézett Grif-
fithre. – Méghozzá előzetes felmondás és ajánlólevél nél-
kül, bizony!
– Nem mintha tőle lenne szüksége ilyesmire.
– Nem, hála az égnek! Viszont híreim vannak, Griffith.
Rábeszéltem Lady Fulbrookot, hogy ismét vigyen be az
üvegházába, és láttam egy csomó ambróziafüvet egy külön
szakaszban.
Griffith összehúzta a szemét.
– Biztos benne?
– Amennyire lehetek tüzetesebb vizsgálat nélkül.
– Szóval Fulbrook termeszti a növényt?
Ursula a fejét rázta.
– Kétlem, mert Fulbrook nem bírja az üvegházi levegőt.

Úgy tüsszög tőle, mint aki benáthásodott. Szerintem Lady
Fulbrook termeszti neki. Azonnal üzennem kell Slaternek!
– Miután visszavittem az irodájába, felkutatom, és köz-
löm vele a hírt – ígérte Griffith.
– Kérem, inkább vigyen haza. Valamit el akarok intézni.
– Igenis, asszonyom. – Griffith be akarta csukni az ajtót.
Ursula feltartotta a kezét, hogy megállítsa.
– Ha már Slatert említette, nem tudja, hova ment ma?
– Az apja botanikus barátjához.
Griffith becsapta az ajtót, felugrott a bakra, és elindította
a lovakat. Ursula addig figyelte a Fulbrook-ház homlokza-
tát, amíg a palota el nem tűnt a szeme elől.
Lady Fulbrook nem egyszerűen izgatott lett az amerikai
vendég látogatásától. Egyenesen lázba jött tőle. Neki látha-
tólag nem volt terhére férje üzlettársának amerikai nyerse-
sége.
Mrs. Dunstan aggódó arckifejezéssel nyitotta ki a városi

ház bejárati ajtaját.
– Korán jött ma, Mrs. Kern. Minden rendben? Nagyon
megviselte a tegnapi szörnyű élmény? Ha engem kérdez,
azt mondom, ostoba kérdés, hát persze hogy megviselte, mi
sem természetesebb. Én megmondtam, hogy ma nem kel-
lene bemennie dolgozni!
243 AMANDA QUICK
– Méltányolom az aggodalmát, Mrs. Dunstan, de mint

látja, semmi bajom. – Ursula levette a kalapját és a kesz-
tyűjét. – Azért jöttem korábban, mert az ügyfél felmondott.
Értesült róla, hogy holnapután látogatót kapnak Ameriká-
ból, és ez a legnagyobb mértékben tűzbe hozta. Be akartam
vitetni magamat az irodába, de eszembe jutott valami, amit
itthon kell elintéznem.
– Értem. – Mrs. Dunstan búcsút intett Griffithnek, majd
becsukta az ajtót. – Amíg távol volt, egy levelet hoztak ön-
nek. Betettem a dolgozószobája asztalára.
– Levelet? – Ursula a házvezetőnő kezébe nyomta kalap-
ját-kesztyűjét, és már sietett is a folyosón a dolgozószobá-
ba. – Talán Mr. Roxtontól?
– Ha tőle, akkor elfelejtette feltüntetni a nevét a boríté-
kon! – kiáltott utána Mrs. Dunstan.
Ursula berontott a dolgozószobába. Azért jött haza, hogy
alaposabban átnézze Anne levelezését Paladinnal, az iro-
dalmi folyóirat kiadójával. Aztán meglátta az asztalán a
levelet, ráismert a kézírásra, és tüstént feledésbe merült
mindenféle levelezés. Mintha jeges vízzel öntötték volna
le.
Lassan bontotta fel a borítékot, rettegett, hogy mit talál
benne. Azután emlékeztette magát, hogy van egy terve, és
rögtön nem reszketett többé a keze.
Átfutotta a levelet. A zsaroló megnevezte, mi az ára.
...mint látja, nevetséges összeg. Ez kiváló üzlet. Hagyja

a pénzt a könnyező angyal kriptájánál a temetőben a
Wiekford Lane-en. Ha a pénz nem lesz ott ma délután
négy óráig, a sajtó értesül róla, hogy kicsoda maga
valójában.
Nem is az összeg hozta iszonyú dühbe. A zsaroló hallga-

tásának ára korántsem volt olyan magas, mint várta. A tu-
dat volt őrjítő, hogy ez csak az első részlet a zsarolások
végtelen láncában.
Összehajtogatta a levelet.
Volt terve. Itt az idő, hogy meg is valósítsa.
Odament a sarokba a padlóba épített széf aranyozott aj-
tajához, leguggolt, kinyitotta a számkombinációs zárat.
Félretolta másik életének emlékeit – a szülei fotográfiáját,
az utolsó leveleket, amelyeket az apja küldött neki, mielőtt
elvitte Dél-Amerikában a láz, az anyja karikagyűrűjét.
Eltette a zsaroló legújabb üzenetét az apró bársonytar-
soly mellé, amely Anne néhány ékszerét és a Paladin-
levelezést tartalmazta, és elővette az apjától kapott, ízléses
kis pisztolyt. Apja, mielőtt elindult az utolsó külföldi útjá-
ra, megtanította, hogyan használja. „Egy úrinő sosem tud-
hatja, mikor kellhet megvédenie magát. ” Tizennyolc éves
volt akkor.
Ellenőrizte, hogy töltve van-e a pisztoly, azután lecsukta
és bezárta a széfet.
245 AMANDA QUICK
Felállt, a táskájába tette a pisztolyt, majd körülnézett a

szobában, hogy van-e valami, amit hamis bankjegyként
tudna használni. Az asztalon hevert a tegnapi újság. Több
darabba tépte, borítékba rendezte, és azt is bedobta a pisz-
toly mellé.
Felkapta a táskát, és kisietett az előszobába. Éppen a
szürke pelerinjét akasztotta le a fogasról, amikor megjelent
Mrs. Dunstan. A konyhából jött, a kötényébe törölgette a
kezét.
– Megint elmegy, asszonyom? – kérdezte. Kinézett az
ajtó melletti ablakon. – Hamarosan leszáll a köd.
– Most jutott eszembe, hogy még megbeszélésem van
egy ügyféllel ma délután. Csaknem elfelejtettem.
– Kissé kései már ügyféllel találkozni, nem?
– Az ügyfelek nagyon igényesek tudnak lenni.
Mrs. Dunstan nem is titkolt kelletlenséggel nyitott ajtót.
– Hívjak konflist?
– Nem szükséges. Gyorsabb, ha gyalog vágok át a par-
kon.
– Hol lakik ez az ügyfél? – érdeklődött egyre aggodal-
masabban Mrs. Dunstan. – Azok után, ami tegnap történt...
– Miattam ne nyugtalankodjék, Mrs. Dunstan. Az ügyfél
nagyon csendes környéken lakik. A Wickford Lane-en.
Huszonnyolc
A régi templom és a temető erősen romlásnak indult a

Wickford Lane-en. A kis kápolna zárva volt, és bedeszkáz-
ták. A közeli temetőt fölverte a gyom. A kapu tárva-nyitva
állt, a sarokvasak kezdték elengedni a kapuoszlopokat. A
sírokra már senki sem hozott friss virágot. A ködben elmo-
sódó sírköveket és kriptákat csúnyán elkoptatta és megtörte
az idő.
Ursula óvatosan haladt a sírkövek erdejében, kereste a
könnyező angyalt. Egyik kezében a táskáját markolta, a
másikban a szürke pelerin redői közé rejtett pisztolyt. A
köd gyorsan sűrűsödött, már nem látta a temető vaskerítés-
ét sem.
Még jó is, hogy köd van, magyarázta önmagának. Épp
alkalmas fedezék ahhoz, amit tenni akar.
Néhány percig ijedezett, hogy talán meg sem találja a
könnyező angyalt, de végül majdnem belebotlott egy törött
szárnyba.
Sietve hátralépett, és feltekintett a kripta bejáratát őrző
alakra. Nagy kőangyal volt, amely a tenyerébe temette az
arcát.
A kripta kovácsoltvas ajtaja nyitva állt.
247 AMANDA QUICK
Lépések dobbantak tompán a ködben. Ursulát kirázta a

hideg a félelemtől. A zsaroló itt van valahol a közelben, és
figyeli őt. A legszívesebben sarkon fordult volna, hogy
megkeresse, de ellenállt a kísértésnek. Nem szabad elárul-
nia, hogy meghallotta a lépéseit!
Bement a kriptába, és várt, hogy a szeme alkalmazkod-
jon a homályhoz. Az ajtónyílás szürke derengésétől alig
látta meg az ablaktalan fülkében a padot, amelyet a múlan-
dóságról folytatott elmélkedésekre szántak.
Kivette a táskájából a borítékot, és a padra helyezte.
Miután elintézte, amire utasították, kijött a kriptából, és
határozottan elindult a kapuhoz. Hegyezte a fülét, és mint-
ha ismét hallotta volna a lépések halk dobbanását. Talán a
kriptához közeledtek, bár ebben nem lehetett biztos.
Sietett tovább, ki a temetőből, abban bizakodva, hogy
szürke köpenyében csakhamar belemosódik a ködbe. Egy
ideig erélyesen kopogott a cipősarkával a kövön, hátha így
azt a benyomást kelti, hogy távozott a helyszínről. Azután,
amilyen halkan csak tudott, behúzódott a templom boltíves
kapujába.
Innen épphogy láthatta a ködben fuldokló temető bejára-
tánál a kapuoszlopokat. Amennyire megállapíthatta, nem
volt másik kapu.
Várakozás közben majd kiugrott a szíve annak a tudatá-
tól, amire készült.
Egy ideig semmi sem mozdult a ködben. Kezdett félni,

hogy félresikerült a terve, és a zsaroló elillant. Lehet, hogy
félreértette azokat a lépéseket a temetőben. De a zsaroló-
nak bizonyosan várnia és figyelnie kell. Nyilván minél
előbb meg akarja kaparintani a pénzét, még mielőtt vélet-
lenül rábukkanna holmi csavargó, miközben fedelet keres
éjszakára.
Éppen valami új tervet próbált kifőzni arra az esetre, ha
az első csődöt mondana, amikor észrevette, hogy egy árny-
alak mozog a vastag ködben. Ursula megdermedt. Alig
merte remélni, hogy a terve bevált, és nem nagyon akart
foglalkozni a következő lépéssel. Már elszánta magát. Nem
szabad, hogy inába szálljon a bátorsága.
Az alak a ködben férfinak bizonyult, aki lompos nagy-
kabátot viselt. Gallérját felhajtotta, vonásait kalapja kari-
mája alá rejtette. A kapunál megállt, körülnézett. Ursula
tudta, hogy nagyon keveset láthat a ködben.
Eljött az idő, hogy beindítsa a tervét. A cél az, hogy tőr-
be csalja a zsarolót a temetőben. Ha bevárja, hogy ez az
alak távozzék, lehet, hogy az már futva történik. Nem való-
színű, hogy ő utolérhetné, hiszen a férfit nem béklyózza
sok-sok kilónyi ruhaszövet, a kis pisztoly pedig csak közel-
ről pontos: játékbarlangban, konflisban vagy hálószobában.
Összeszedte a bátorságát, megmarkolta a pisztolyt, kilé-
pett fedezékéből, és a kapuhoz sietett. A zsaroló először
nem látta meg.
249 AMANDA QUICK
Amikor aztán meghallotta a könnyű léptek kopogását, és

riadtan megpördült, a nő már csak mintegy méternyire volt
tőle.
– Állj, vagy lövök! – mondta.
Nagyon dühös és elszánt lehetett a hangja, mert a zsaro-
ló megnyikkant rémületében, mielőtt bemenekült volna a
temetőbe, ahol megbújt egy közeli sírkő mögött.
– Ne lőjön! – rikoltotta fejvesztett rémülettel.
A nő nem ezt várta. Azt hitte, hogy ha a zsaroló szembe-
kerül egy halálos fegyverrel, kővé dermed, és engedelmes-
kedni fog a parancsainak. Akárcsak ő Rosemont rászege-
ződő pisztolya előtt. Úgy látszik, az emberek nem visel-
kednek egyformán válsághelyzetben.
Rájött, hogy egyetlen dolgot tehet: üldözőbe veszi a zsa-
rolót a ködbe merült temetőben. Kelletlenül bement a ka-
pun, és elindult a sírkőhöz, amely mögé elbújt az a bitang.
– Jöjjön elő! – parancsolta. – Nem lövök, ha nem kény-
szerít rá!
– Ne, kérem, itt egy borzasztó tévedés történt!
A zsaroló felpattant, mint egy ijedt nyúl, és még mé-
lyebbre iszkolt a temetőben.
– Az istállóját! – suttogta Ursula.
Mindenfelé kripták és sírkövek sötétlettek. A nő mód-
szeres kutatásba fogott. Megint rohanást és lihegést hallott.
Vagyis a célszemély ismét helyet változtatott.
Felötlött benne, hogy ez az őrült bújócska akármeddig

eltarthat. A terv nem a terv szerint működött. Talán az len-
ne a legjobb, ha visszavonulna a kapuhoz, és ott várná meg
a zsarolót. Nem maradhat egy örökkévalóságig a temető-
ben.
Éppen a kapu felé araszolt elővigyázatosan, amikor lé-
pések dübörögtek a ködben, és ezt a hangot nem a zsaroló
adta. Legalább ketten érkeztek a helyszínre.
– A fenébe! – bosszankodott Slater. Megjelent Ursula
mögött, elkapta a karját, és megállította. – Mi az ördög ez?
– Egy pillanatra elakadt a szava. – Magánál pisztoly van?
Mielőtt Ursula felocsúdott volna, a férfi már ki is rántot-
ta a kezéből a fegyvert.
– Azonnal adja vissza! – követelte a nő dühösen. – Meg
fog szökni!
– Nem – mondta Slater. Kissé fölemelte a hangját, bele-
kiáltott a ködbe. – Griffith!
– Megvan! – ordította az.
Előjött egy kripta mögül, és a gallérjánál fogva hozta a
zsarolót, akinek a lába a földtől centikre rúgkapált a leve-
gőben.
– A vándortársulatnál Griffith sokoldalú feladatkörébe
tartozott a napi bevétel őrzése és a potyázok kiszűrése, akik
ingyen akarták látni az előadást – magyarázta Slater.
251 AMANDA QUICK
– Tegyen le! – rikoltotta a zsaroló. – Ártatlan polgár va-

gyok! Azért szaladtam el, mert a bolond asszony pisztolyt
fogott rám, mi mást tehettem volna?
Griffith a gazdájára nézett.
– Mit akar, mit tegyek vele, Mr. Roxton?
– Hozza csak ide, Griffith. Most szépen megbeszéljük,
hogy miről is van szó.
Griffith a földre ejtette a zsarolót.
– Ki maga? – kérdezte Slater.
Ám ahogy Ursula közelről is megnézhette a zsarolót,
ismét elfogta a pulykaméreg.
– A neve Otford! – kiáltotta. – Gilbert Otford! Annak a
szennylapnak dolgozik! A The Flying Intelligencernek!
Huszonkilenc
– Ez a borzasztó alak meg akar zsarolni! – folytatta, és

undorral nézett Otfordra. – Azért jöttem ide, hogy leállít-
sam.
– Maga le akart lőni. – Otford megbotránkozással, hitet-
lenkedve, bámult rá. – Hidegvérrel. Csapdát állítva nekem.
Hogy tehetett ilyet?
Otford a harmincas évei vége felé járt. Halványkék sze-
me, sima vöröses szőke haja, pirospozsgás arca volt. Vala-
ha szebb napokat látott ruházata mostanra megkopott: ka-
bátujja, nadrágjának széle kirojtosodott, egykor fehér inge
piszkossárga lett. Tartás nélküli, ernyedt nyakkendőjéből
cérnaszálak lógtak.
Nem hivatásos bűnöző, inkább egy kétségbeesett ember,
állapította meg Slater.
Az ilyen alakok lehetnek ostobák, de attól még nem ke-
vésbé veszélyesek.
– Nem akartam lelőni magát, csak ha nem hagyott volna
más választást – nyugtatta meg a nő. – Csak tudni akartam,
kicsoda.
Otford sötét gyanakvással meredt rá.
253 AMANDA QUICK
– Miért akarta tudni a nevemet, ha nem azért, hogy

megöljön?
– Természetesen azért, hogy a rendőrséghez fordulhas-
sak – mosolygott fagyosan Ursula. – Aki odáig alacsonyo-
dik le, hogy megzsaroljon egy úriasszonyt, annak bizonyo-
san vannak titkai, amelyeket inkább nem szellőztetne.
Slater Griffithre nézett, aki leplezetlen csodálattal bá-
multa Ursulát. Ő viszont nem egészen tudta, mit szóljon
ehhez a helyzethez. Még mindig nem sikerült felfognia,
hogy Ursula szükségesnek véli a fegyvertartást. Sosem ta-
lálkozott még úrinővel, akinek fegyvere lett volna. Igaz,
nagyon kicsi pisztoly, de közelről halálos. És ő még azt
hitte, elég jól ismeri a nőt, hogy most már semmin se le-
pődjön meg! Mekkorát tévedett!
– Nos, van egy újságom a maga számára Mrs. Kern: ne-
kem nincs mit titkolnom. – Otford kihúzta keshedt terme-
tét. – Újságíró vagyok!
Ursula ezt elengedte a füle mellett.
– A tárgyalásról ismert fel, ugye? Emlékszem az arcára a
tömegből. Minden áldott nap úgy ült ott az első sorban,
mint a keselyű, aki döghúst akar enni!
– Igen, én tudósítottam a Picton-válóperről. – Otford fel-
szegte az állát. – Szakmai kötelességem volt.
– Badarság, maga csak egy zugfirkász volt a sok között,
akik bemocskolták a tisztességes nevemet. Ezért kellett
másikat fölvennem! Majdnem a dologházban vagy az utcán
végeztem maguk miatt, Mr. Otford. És most még van olyan

arcátlan, hogy megpróbál zsarolni?
– Én csak pár fontot kértem – feleselt Otford, majd
Ursula ruhájára és kalapjára mutatott. – Úgy látom, nincse-
nek anyagi gondjai, hölgyem, viszont engem az éhenhalás
fenyeget. Hét végén ki fognak rúgni a lakásomból, ha nem
csengetem ki a lakbért. Múlt hónapban a népkonyhán et-
tem!
– De hát van állása. – Ursula összehúzta a szemét. –
Csak nem játszik, uram? Ezért kell éheznie?
Otford fújt egyet és megroskadt.
– Nem, nem estem a szerencsejáték bűnébe. A főszer-
kesztőm csapott el. Azt mondta, hónapok óta nem hozok
semmit, ami érdekelné a közönséget. Nem érem meg a tar-
tást, ezt mondta. Van egy tervem egy hetilapról, ami az al-
világról és a bűnüldözésről tudósítana, de az pénzbe kerül.
– Tehát úgy döntött, hogy tőlem próbálja kicsikarni a
pénzt – összegezte Ursula. – Kiket zsarol még, Mr. Otford?
Otford fel volt háborodva.
– Nem óhajtok zsarolásból megélni, hölgyem. Ez csak
egy kis mellékes lett volna, hogy átsegítsen a mélyponton.
– A Picton-válópernek már két éve – mondta Ursula. –
Fáradságos munkával tűntem el a köztudatból. Hogy talált
rám?
Slatert megrohanta az ihlet.
255 AMANDA QUICK
– Nagyon jó kérdés – mondta. Karon fogta Ursulát, és

intett Griffithnek, aki vállon ragadta Otfordot. – Javasolom,
menjünk valami más helyre, ahol megtudhatjuk a választ.
Semmi értelme az utcán ácsorogni.
Harminc
Slater mindnyájukat elvitte a házába, leültetette őket a

könyvtárában, azután teát kért Mrs. Webstertől, aki azonnal
átlátta a helyzetet, és az asztalon, a szoba közepén már ott
is termett egy szendvicstorony és egy kocsiderék teasüte-
mény.
Otford majdnem elsírta magát, amikor meglátta a szend-
vicset, és úgy esett neki, mint aki napok óta nem evett egy
jót. Griffith sem szemérmeskedett. Megpakolt egy kistá-
nyért szendvicsekkel, és megtetézte két citromos pitével.
Slater az íróasztalának dőlt, keresztbe fonta a karját, és
Ursulát figyelte. Kezdett aggódni érte. A nőt nem érdekelte
az étel, és nagyon keveset ivott az erős, üdítő teából. Rö-
viddel ezelőtt még fújt a méregtől, most viszont mereven
ült a székén. Slaternek az volt az érzése, hogy valamilyen
katasztrófától tart.
– Ursula – mondta szelíden –, nem lesz semmi baj.
A nő kissé kábán nézett fel rá. Nyilvánvalóan másutt jár-
tak a gondolatai. De aztán hirtelen kiélesedett a tekintete.
– Honnan tudta, hogy hova mentem ma délután? – kér-
dezte gyanakodva.
257 AMANDA QUICK
– Elmentem magához, hogy beszámoljak néhány újság-

ról. Mrs. Dunstan mondta, hogy maga elrobogott egy új
ügyfélhez a Wickford Lane-re. Láthatólag kételkedett ben-
ne, hogy azon a környéken bárki is keresne jó nevű gyors-
írót.
– Aha.
– Féltette magát, Ursula.
A nő mintha nem is hallotta volna.
– Miféle újságokról akart beszámolni?
– Rosemontot ma reggel megtalálták a dokkok közelé-
ben egy sikátorban.
– Tessék? – Ursula éppen kortyolni akart a teájából,
amelyet olyan hirtelen tett le, hogy a csészéből kilöttyent
egy kevés a tányérkára. – Meghalt?
– És nem balesetben – folytatta Slater. – Meggyilkolták.
– Egek ura! – mondta a nő.
– Gyilkosság? – kérdezte szendviccsel teli szájjal
Otford. – A szeme tágra nyílt. – Miről van szó? Ki az a
Rosemont?
– Egy nemrég elhunyt illatszer-kereskedő – magyarázta
Slater.
– Ja? – Otford már el is vesztette az érdeklődését, és ki-
választott egy újabb szendvicset. – Szóval semmi érdekes.
Slater visszafordult Ursulához.
– Beszéltem a rendőrséggel. Az esettel megbízott nyo-
mozó volt olyan kedves néhány információt adni.
– Na persze, magára odafigyel a rendőrség – mondta

komoran a nő. – Mert maga Slater Roxton.
A férfi úgy tett, mintha nem hallaná.
– Mint hallottam, Rosemont halála hivatásos bérgyilkos-
ra vall. Stilét a tarkóba.
Ursula pislogott. Mintha töprengett volna valamin. Nem
ő volt az egyetlen. Otford még a rágást is abbahagyta.
– Mi van ezzel a hivatásos bérgyilkossal? – Lenyelt egy
falat szendvicset, beletörölte a száját a kabátja ujjába, majd
előrántott egy noteszt és egy ceruzát. – Stilét, azt mondja?
Az egészen más, ha egy hivatásos gonosztevő van benne,
nem egy átlagos alvilági futóbetyár. A főszerkesztőmet ér-
dekelheti. Már látom is a szalagcímet: Orgyilkos járja be
London utcáit!
Slater felemelte a kezét.
– Nem megy a főszerkesztőjéhez, Otford, legalábbis
most még nem. Jóval nagyobb sztori van ebben, és maga
csinálhatja az exkluzív riportot, ha azt teszi, amit mondok.
Otford félbehagyta az írást.
– Nagyobb sztori? Van esély botrányra? Az olvasók sze-
retik a pikáns híreket.
– Hogy micsoda finom közönségnek szállít, Mr. Otford
– mosolygott fagyosan Ursula. – Nagyon büszke lehet ma-
gára.
– Hölgyem, én felelősséggel tartozom a publikumnak –
vágta rá kihívóan Otford.
259 AMANDA QUICK
– Az igazságnak nem tartozik felelősséggel, Mr. Otford?

– Nézze, hölgyem, attól a temetői csekélyke incidenstől
még nem leszek himpellér.
– Nem értek egyet! – csattant fel a nő.
Slater úgy döntött, közbelép, még mielőtt elmérgesedne
a helyzet.
– Próbáljunk megmaradni a tárgynál – kérte. – Hitem
szerint nagy a valószínűsége, hogy az orgyilkos megpróbál
valaki mással is végezni, méghozzá hamarosan.
– Csakugyan? – Otford felragyogott.
– Mr. Otford, azt hiszem, bízvást ígérhetek egy sztorit,
amellyel karriert futhat be mint London egyik legnépsze-
rűbb bűnügyi hetilapjának kiadója. – Slater hatásszünetet
tartott, mielőtt halkan hozzátette: – Ráadásul ha segít ebben
a nyomozásban, anyagilag támogatni fogom a tervét.
Otford nem hitt a fülének.
– Támogatna anyagilag, uram?
– Igen, mert hiszem, hogy maga hasznos lehet számunk-
ra.
– Megteszek mindent, ami tőlem telik, uram! Számíthat
rám, Mr. Roxton!
Ursula a mennyezetre emelte a tekintetét, azután ivott
egy kis teát.
– Ha segít a nyomozásban, amelyet Mrs. Kernnel közö-
sen folytatunk – mondta Slater –, kifizetem a lakbérét, és
más eszközökkel is támogatom, amíg meg nem jelenteti
lapjának első számát. Viszont ünnepélyesen meg kell ígér-

nie, hogy befogja a száját, amíg engedélyt nem adok a szto-
ri kinyomtatására.
– Természetesen, uram. Szavamat adom mint becsületes
ember.
Ursula megvetően fújt.
– Maga zsaroló, Mr. Otford. Ez meglehetősen kétségessé
teszi állítólagos becsületét, nem gondolja?
Otfordnak sikerült sebzett képet vágnia.
– Az életemet meglehetősen elkomplikálták az utóbbi
időben, Mrs. Grant.
– A nevem Mrs. Kern, hála nagymértékben magának és
annak az ocsmány tudósításának a Picton-válóperről. És
csak hogy tudja, az én életemet is elkomplikálták.
Slater fölemelte a kezét.
– Elég legyen! Szerintem egyetértünk abban, hogy fel
kell állítani a fontossági sorrendet, különben nem haladha-
tunk kellő hatékonysággal. Tartsunk rendet. Otford, hogy
fedezte fel Mrs. Kern személyazonosságát?
Otford feszengve sandított Ursulára, és krákogott.
– Hát, uram, attól tartok, azt nem mondhatom el.
– Megértem, hogy az újságírói etika fontosabb lehet a
maga hajlandóságánál a közreműködésre ebben a nyomo-
zásban – bólintott Slater. – Ám ha ez a helyzet, sajnálatos
módon pénzügyi egyezségünk is a hatályát veszíti.
261 AMANDA QUICK
Otford annyira pánikba esett, hogy egyszerre két kézzel

hadonászott rémületében.
– Nem, nem, félreértett, uram. Nem úgy értettem, hogy
nem akarom elmondani, ki tájékoztatott, hanem úgy, hogy
nem tudom. Nem ismerem az illetőt, akitől az adatokat
kaptam.
Ursula fenyegetően meredt rá.
– Akkor legyen szíves elmagyarázni, hogyan fedezett föl
engem.
– A hét elején egy borítékot toltak be az ajtóm alatt –
sóhajtott Otford. – Hétfőn délután, pontosabban este. Vala-
ki nyilvánvalóan tudta, hogy én tudósítottam a Picton-
ügyről, és valószínűleg felismerném magát, ha viszontlát-
nám. A levélben megadták a lakcímét és az ügynöksége
címét. Azonnal elmentem az ügynökséghez, és láthattam
magát az ablakból, amint éppen zár. Rögtön tudtam, hogy
maga volt az, aki tanúskodott a perben. Másképp fésüli a
haját, és gyászt visel, mégis van magában valami sajátsá-
gos, Mrs. Grant, illetve Mrs. Kern.
– Sajátságos? – szűrte a foga között Ursula.
– Nem a külseje – biztosította sietve Otford. – Az nem
különösebben emlékezetes, de van valami a jellemében,
amit csak úgy foglalhatok össze, hogy maradandó hatással
bír.
Slater gyorsan el akarta terelni Ursula figyelmét, mielőtt
a nő riposztozhatna.
– Azt mondja, hétfőn kapta meg az üzenetet Mrs. Kern-

ről? – kérdezte.
– Úgy van – erősítette meg Otford.
Slater a nőre nézett.
– Ugyanazon a napon, amikor maga először találkozott
Lady Fulbrookkal.
– Említette, hogy valaki figyelt, miközben a maga kocsi-
jában távozom az első napon – mondta Ursula.
Griffith a kávéskannáért nyúlt.
– Eléggé úgy hangzik, mintha valaki nagyon nem akar-
ná, hogy Mrs. Kern a képben legyen.
– Ha erről van szó, miért nem bocsátottak el egyszerűen
– töprengett Ursula. – Mint ahogy Lady Fulbrook meg is
tette a mai napon.
– Ha felbontják a szerződést az ügynökségével, azzal ta-
lán kívül tartják magát a Fulbrook-házon – fejtegette Slater
de nem akadályozzák meg abban, hogy tovább nyomozzon
Miss Clifton halálának ügyében.
– De hát én senkinek sem árultam el, hogy nyomozok! –
vitatkozott a nő.
– Értesítette a rendőrséget azon a napon, amikor megta-
lálta a holttestet. Miután ez nem járt eredménnyel, ragasz-
kodott hozzá, hogy átvegye Miss Clifton titkárnői munkáját
Lady Fulbrook mellett. És látták, hogy azon a napon a hin-
tómban távozott. Lényeg a lényeg, azt hiszem, bízvást kije-
263 AMANDA QUICK
lenthetem, hogy azon a napon ugyancsak megijesztett va-

lakit. Viszont mivel az én társaságomban mutatkozott, ez
kockázatossá tett volna egy szimpla gyilkosságot.
Ursula görcsösen nyelt egyet.
– Mert maga kétségtelenül követelné, és kétségtelenül el
is érné a mindenre kiterjedő nyomozást.
– Márpedig ez az utolsó, amit Fulbrook akar – vonta le a
következtetést Slater.
Otford ismét a fülét hegyezte.
– Csak nem azt gondolja, hogy Lord Fulbrook dugta be
azt a levelet Mrs. Grantről... mármint Mrs. Kernről az aj-
tóm alatt?
– Valószínűbb, hogy egy cseléddel csináltatta, egyéb-
ként igen, nagyon is lehetségesnek tartom, hogy Fulbrook
hívta fel a figyelmét Mrs. Kern személyazonosságára.
Könnyek csillantak meg Ursula szemében.
– De hát akkor csak Anne lehetett, aki elmondta Ful-
brooknak, ki vagyok valójában. Miért tette ezt? Úgy bíztam
benne.
Slater szívesen megvigasztalta volna, de ez most nem
volt alkalmas idő.
– Csakhogy Fulbrook nem tudhatta, hogy Otford inkább
zsarolni próbálja, semmint leleplezni a bulvársajtóban.
Otford jóságosan mosolygott Ursulára.
– No látja, Mrs. Kern? Szívességet tettem magának. Vé-
gül is minden jó, ha jó a vége, nem?
Ursula nem fárasztotta magát a válasszal. Előhalászott

egy zsebkendőt a táskájából, és megtörölgette a szemét.
Slater ránézett.
– Amikor Griffith ma eljött értem a botanikus házához,
elújságolta, hogy Lady Fulbrook kidobta magát. Közvetle-
nül az után, hogy hírt kapott valamilyen amerikai látogató-
ról, akinek az érkezése holnapután esedékes.
– Úgy van. – Ursula már visszanyerte az önuralmát.
Ivott egy kis teát, letette a csészét. – Lady Fulbrookot lát-
hatóan felvillanyozta a hír. Egészen lázba jött tőle, és va-
lami olyat mondott, hogy csak a következő hónapra várták
Mr. Cobbot. Egyértelműen közölte, hogy a férje nem sokra
tartja az amerikait, de kénytelen udvariasan bánni vele,
mert üzlettársak. Cobb nyilvánvalóan gazdag ember, nagy
befolyással New Yorkban. Pár hónapja Lord és Lady
Fulbrook nála vendégeskedtek amerikai tartózkodásuk
alatt.
– Érdekes – mondta Slater. Szórakozottan levette a pá-
paszemét, előhúzott egy zsebkendőt, és tisztogatni kezdte
az üveget. – Lássam csak, mink van. Két halottunk, Anne
Clifton és Rosemont, akiknek közük volt az ambrózia-
drogkereskedelemhez. És Fulbrook gazdag amerikai üzlet-
társa útban van Londonba.
– Van még valami – jelezte Ursula. – Ma láttam az amb-
róziafüvet.
Slater mozdulatlanná dermedt.
265 AMANDA QUICK
– Látta?
– Lady Fulbrook egész üvegházzal neveli.
– Hát, ez egyre érdekesebb – mondta Slater, akinek vá-
ratlanul eszébe jutott egy és más. – Újabb lépés az ösvé-
nyen. Végre kezd kirajzolódni a minta.
Észrevette, hogy a többiek elnémultak, és kíváncsian
merednek rá. Feltette a pápaszemét.
– A szakembertől, akivel ma délelőtt beszéltem, megtud-
tam, hogy az, amit mi ambróziafűnek hívunk, egyébként
meglehetősen hosszú és bonyolult latin neve van, egyfajta
legendának számít füvészkörökben – mondta. – Minden
hivatkozás távol-keleti eredetű, és annak a többsége is me-
se. Az én botanikusom úgy tudja, hogy Nagy-Britanniában
még senkinek sem sikerült termesztenie. A néhány forrás-
anyag szerint, amelyeket ismerősöm talált, a növény eufó-
riás állapotot idéz elő, és erős hallucinogén.
Otford félbehagyta a lázas körmölést, és felnézett.
– De mi olyan különös ebben a drogban? – kérdezte. –
Legálisan vásárolható az ópiátalapú készítmények széles
választéka. A háziasszonyok többségének megvan a saját
receptje a laudánumos szirupra.
– Tudomásunk szerint az ambrózia azért olyan különle-
ges, mert csak egy forrásból szerezhető be – mondta Slater.
– Úgy tűnik, a monopólium az Olümposz Klub tulajdona.
A monopóliumok nagyon nyereségesek tudnak lenni.
– Húha! – Otford a ceruzájával ütögette a noteszét. –

Ennek a klubnak a neve ismerős, csak azt nem tudom, hon-
nan.
– Ebben az esetben szeretném, ha utánanézne, mit tud
összeszedni az Olümposzról – mondta Slater. – Beszéljen
pár emberrel, akik ott dolgoznak, de azt tanácsolom, diszk-
réten csinálja. Ebben az ügyben volt már emberhalál.
Otford felragyogott.
– Úgy van. Gyilkosság. Az asszaszin ámokfutása!
– Úgy tűnik – mondta Slater. – Azt hiszem, ki kell derí-
tenünk Cobbról mindent, amit lehet.
– De hiszen még nincs is Londonban – vetette ellene
Ursula.
Slater látta rajta, hogy most nem vitatkozni akar, csak
kíváncsi.
– Hogy Cobb hajója még nem kötött ki, ez nem jelenti
azt, hogy nincs benne az ügyben – magyarázta. Leült az
íróasztalához, elővett egy darab papírt. – Griffith, írok egy
sürgönyt New Yorkba az egyik régi ügyfelemnek. Hala-
déktalanul vigye el a legközelebbi távírdába.
Griffith bevágta az utolsó citromos pitét, azután megtö-
rölgette a kezét.
– Igenis, uram.
Slater megírta a sürgönyt, Griffith elvette, és megnézte a
címzést.
– Uraságod ügyfele múzeumigazgató?
267 AMANDA QUICK
– Néha felkutattam számára különféle ellopott műtár-

gyakat, és figyelmeztettem, amikor hamisítványokat akar-
tak rásózni. Különösen az egyik ilyen eset árthatott volna a
múzeum jó hírének, de aztán minden jóra fordult, és most
az igazgató tartozik nekem egy szívességgel. Ő személye-
sen talán semmit sem tud Cobbról, de lesznek ismerősei a
város krémjében. Ha Cobbnak van pénze, márpedig úgy
látszik, hogy van, akkor ismerni fogják az emberek.
– Akkor jó. – Griffith összehajtogatta és zsebre vágta a
papírt. – Már itt se vagyok.
Otford megvárta, hogy becsukódjon az ajtó, azután
megköszörülte a torkát.
– Azt hiszem, látom, hogy mire akar kilyukadni, uram –
mondta. – Komolyan el tudja képzelni, hogy egy ilyen elő-
kelő úr, mint Lord Fulbrook, benne lehet ezekben a gyil-
kosságokban?
– Nem tudom – felelte Slater. – Egyelőre adatokat gyűj-
tök. Egy biztos: minél előbb lefolytatja az interjúit, annál
hamarabb lehet valamilyen elképzelésünk róla, hogy mi
történik.
– Értem, uram. – Otford felpattant, és elemelte az utolsó
szendvicset a tálcáról. – Nagyon értek hozzá, hogyan kell
beszédre bírni a személyzetet. A szüleim is háztartási al-
kalmazottak voltak. Viszont már most közölhetem, hogy
senki sem áll szóba velem ingyen.
– Utasítom a komornyikomat, hogy lássa el magát bak-

sissal. – Slater megrántotta a csengő bársonyzsinórját. –
Websternek gondja lesz a fizetésére is.
Otford heherészett, és az ajtóhoz indult.
– Nagyon kedves öntől, uram. Alig várom, hogy együtt
dolgozhassunk a tervemen. Ekkora exkluzív sztorival és a
maga felajánlott anyagi támogatásával beindíthatom a heti-
lapomat.
Eltűnt a folyosón.
Ursula kíváncsian nézett Slaterre.
– Maga szívességet tett egy New York-i múzeumigazga-
tónak? – kérdezte félvállról.
– Figyelmeztettem magát, Ursula, hogy hellyel-közzel
pöttyös a múltam.
A nő komoran mosolygott.
– Akárcsak az enyém.
– Talán ez is azt mutatja, hogy illünk egymáshoz.
– Vannak múltak, amelyek pöttyösebbek a többieknél,
ám tekintettel arra, ami történt, azt hiszem, joga van a ma-
gyarázatra.
– Magának meg joga van a magánélethez – vágta rá a
férfi. – Mindenkinek vannak titkai.
– Sajnos az enyém már nem titok.
Harmincegy
Ursula ivott még egy kis teát, aztán félretette a csészét.

Felállt, az ablakhoz ment, és kinézett a kertre.
– Azt hiszem, meg kell köszönnöm, amiért követett a
temetőbe ma délután – mondta.
– Nem szükséges – felelte Slater.
Ursula nem tudta mire vélni ezt a csendes türelmet. A
legtöbb férfi igencsak megdöbbenne, ha felfedezné, hogy
olyan nővel folytat viszonyt, akit megzsaroltak; aki beleke-
veredett egy hírhedetten botrányos válásba; aki pisztollyal
indul találkozóra egy zsarolóval.
– Nem akartam ám megölni – mondta egy pillanat múl-
va. – Otford nem ér annyit, hogy letartóztassanak és fel-
kössenek gyilkosságért. Csak arra gondoltam, talán rá-
ijeszthetek annyira, hogy békén hagyjon.
– Tökéletesen észszerű terv volt.
A nő rápillantott.
– Gondolja?
– Hordozta a hirtelen felindulásban fogant elhatározások
jellemző hibáit, de általánosságban nem volt rossz terv.
Akár működhetett is volna.
Ursulát felvidította a helyeslés.
– Meg kell mondanom, nagyon jól kezelte ezt az Otfor-

dot. Egy tálca szendvics, egy kis pénz, és máris magának
dolgozik.
– Azt hiszi, hogy a saját érdekében dolgozik, és ez igaz
is bizonyos szempontból. Megtanultam, hogy az emberek
többsége bevonható olyan tervekbe, amelyekben személyes
előnyt látnak.
A nő elmosolyodott.
– Csak nem cinizmus az, amit hallok?
– Realistának tartom magamat, Ursula.
– De hiszen maga a romantikusok netovábbja, Mr.
Roxton – jelentette ki Ursula már-már jókedvűen.
Slater meghökkent, aztán elkomorodott.
– Ezt meg hogy az ördögbe érti?
– Attól tartok, hogy maga, súlyos szerencsétlenségére, a
régi lovagias hősök szellemét örökölte. Szedett-vedett
személyzete van, olyan, amit senki más nem alkalmazna.
Visszajött Londonba, hogy kezelje a két féltestvére öröksé-
gét, noha a cím és a vagyon vér szerint magának járna.
Nem érzi jól magát itthon, de marad, mert kötelességtudó.
És ragaszkodott hozzá, hogy részt vegyen egy nyomozás-
ban, amit az emberek többsége a legnevetségesebb szamár-
ságnak nevezne, csak mert féltett, hogy bajom eshet.
A férfi csak csóválta a fejét.
– Ursula... – Aztán elnémult, láthatóan nem találta a sza-
vakat.
271 AMANDA QUICK
– Igen, Slater, attól tartok, hogy magát a hős szerepére

kárhoztatták.
– Badarság! – Slater felpattant, és odament a nőhöz. –
Most az a fontos, hogy ki kell deríteni, ki csúsztatta be
Otford ajtaja alatt a cédulát a maga igazi nevével és címé-
vel.
– Tudomásom szerint egyetlen olyan személy volt, aki
tudta rólam az igazat, mégpedig Anne Clifton. Nyilván ne-
ki kellett elszólnia magát a Fulbrook-ház valamelyik lakója
előtt. De miért tett volna ilyet? – Ursula pislogott, mert
könnyek szöktek a szemébe. – Én annyira bíztam benne. A
barátomnak hittem.
Slater átkarolta, magához ölelte.
– Nem mindenki érdemes a maga bizalmára.
– Azt hiszi, nem tudom? – Ursula kifejtette magát az
ölelő karokból, a táskájához sietett, kivett belőle egy zseb-
kendőt, megtörölte a szemét. – Tudtam, hogy Anne bizo-
nyos téren meggondolatlan, de olyan sok közös vonásunk
volt. És nehéz úgy leélni az életet, hogy ne lenne legalább
egy személy, aki tudja rólunk az igazat,
– Magányos volt, kockázatot vállalt, rajtavesztett. Ettől
még nem dől össze a világ.
Ursula könnyesen mosolygott.
– Hát nem.
– Az igazi kérdés itt az, hogy kinek mondta el Anne

Clifton. – Slater járkálni kezdett a szobában. – Lady Ful-
brooknak, aki viszont továbbadhatta a férjének?
Ursula igyekezett összpontosítani.
– Emlékszik még, amit mondtam Anne lehetséges ro-
mantikus kapcsolatáról?
Slater megállt a szoba másik végében, és ránézett.
– Igen.
– Talán Lord Fulbrook volt a szeretője. Lady Fulbrook
azt mondta, ő próbálta figyelmeztetni Anne-t, hogy ne
kezdjen liezont olyan férfival, aki messze fölötte áll. Ha
Anne-nak viszonya volt Fulbrookkal, ez megmagyarázhat-
ja, hogyan keveredett bele a drogüzletbe. – Egy pillanatra
elhallgatott. – És talán arra is magyarázattal szolgál, miért
árulta el rólam az igazat. Talán úgy érezte, hogy egy szere-
tőben megbízhat.
– Még nincs meg minden válaszunk – mondta Slater. –
Még nem mentünk végig az ösvényen.
– Miféle ösvényen?
– Ez csak egy olyan szófordulat – felelte szórakozottan a
férfi. Odament Ursulához, megfogta a nő kezét, megcsó-
kolta a tenyerét, majd a szemébe nézett. – Sose féljen, meg
találjuk mi a kiutat a labirintusból.
Csend lett a szobában.
– Ami Pictonék válását illeti... – kezdte Ursula.
– Nem érdekes.
273 AMANDA QUICK
– De érdekes. – Ursula kiszabadította a kezét, és az ab-

lakhoz ment. – Maga megérdemli, hogy ismerje a teljes
igazságot.
– Már most közölhetem magával, hogy nekem úgysem
számít.
– Maga a történet érdektelen – folytatta Ursula, aki min-
denképpen át akart esni ezen a vallomáson. – A baj abból
lett, hogy senki sem hitte el az én változatomat. – Mély lé-
legzetet vett, és erőt gyűjtött, hogy a lehető leggyorsabban
letudhassa az egész ocsmányságot. – A férjem halála után
ott maradtam egy fillér nélkül. Elszegődtem társalkodónő-
nek Lady Pictonhoz. Az első perctől láttam, hogy Lord
Picton nagyon züllött életet él. A házvezetőnő azt tanácsol-
ta, hogy éjszakára mindig zárjam kulcsra az ajtómat, amit
meg is tettem.
Slater hallgatott. Úgy várt, mintha számára nem létezne
az idő.
– Egyik éjszaka Picton holtrészegen jött haza – folytatta
a nő. – Lenyomta a szobám kilincsét. Nem először csinált
ilyet, de mindig továbbment, amikor rájött, hogy az ajtó
zárva van. Ám azon az éjszakán nála volt a kulcs. Később
rájöttem, hogy maga Lady Picton adta oda neki.
– Azért küldte a férjét a maga szobájába, hogy alapja le-
gyen a válóperhez – összegezte Slater. – Bizonyított házas-
ságtörés.
– Úgy okoskodott, hogy a házasságtörés meg a kegyet-

len bánásmód együtt már elegendő indok. Picton meg akart
erőszakolni azon az éjszakán, de nem sikerült neki, mert
verekedtem és sikoltoztam. Aztán már csak azt láttam,
hogy Lady Picton és a fél személyzet ott áll az ajtóban. La-
dy Pictonnál pisztoly volt. Picton rátámadt részeg dühében,
mire az asszony lábon lőtte. Gondolom, eredetileg végezni
akart vele, megjátszva, hogy betörőnek nézte, aki bántal-
mazza a társalkodónőjét. Csakhogy rossz céllövő volt, így
csak nagy piszok lett a dologból. A tárgyalás pedig még
annál is piszkosabb volt.
– Gondolom, maga volt a koronatanú? – kérdezte Slater.
– Igen. Picton nem akart válni, mert a hozományért nő-
sült, és nem akarta elveszíteni a felesége vagyonát. Végül
Lady Pictonnak sikerült megszabadulnia tőle, de az én jó
hírem odalett.
– Erre teremtett magának egy új életet – mondta Slater. –
Nem mindennapi teljesítmény, Ursula. Kevés emberben
van meg hozzá a bátorság és az akarat. Le vagyok nyűgöz-
ve öntől, asszonyom.
Ursula szeme ismét könnybe lábadt. Futott a táskájához,
kivette az ázott zsebkendőt, és harmadszor is megtörölte a
szemét. Elég kínosan érezte magát.
– Elnézést – mentegetőzött. – Rég nem jöttem ki ennyire
a sodromból. Csak annyit mondhatok, hogy elég nehéz nap
volt.
275 AMANDA QUICK
Slater mosolygott.
– Magamtól ki sem találtam volna!
A nő visszaejtette a táskájába a zsebkendőt, és éppen be
akarta kapcsolni a táskát, amikor megakadt a szeme a
gyorsírófüzetén. Erről eszébe jutott valami, amivel már ko-
rábban is akart foglalkozni, még az előtt, hogy megkapta a
zsaroló levelét, és elindult a temetőbe.
Becsukta a táskát, és visszafordult Slaterhez.
– Ma, miután Lady Fulbrook felmondott, haza akartam
menni, hogy átolvassak néhány bekezdést Anne jegyzetfü-
zetében. Azokat a sorokat, amelyek kilógtak a versekből.
– Mi jutott az eszébe?
– Az, hogy Lady Fulbrook talán nem is szerelmes verse-
ket diktált Anne-nak, hanem szerelmes leveleket.
Slater szemében megértés villant.
– Netán szerelmes leveleket egy bizonyos Mr. Cobbnak
New Yorkban?
– Aki álcázásul kiadta magát Mr. Paladinnak, egy kis
irodalmi folyóirat főszerkesztőjének. Túlzottan erőltetetten
hangzik? Lady Fulbrook nagyon boldogtalan a házasságá-
ban. Ha közte és Cobb között volt valami azon a New
York-i látogatáson, lehet, hogy őladysége levélben folytatta
a liezont. De mivel nem kockáztathatta, hogy a férje meg-
tudja, mi folyik az orra előtt, Anne-t használta közvetítő-
nek.
– Ez nagyon érdekes megvilágításba helyezi a nyomo-

zást.
– Ha Lady Fulbrook hisz abban, hogy szerelem fűzi őt
Cobbhoz, ez megmagyarázza délelőtti mámoros repesését,
amikor megtudta, hogy a férfi előbb érkezik, mint várta. De
van itt még valami. Szerintem Anne önállóan is levelezett
Paladinnal. Még nem volt alkalmam átolvasni az összes
levelet, amelyet New Yorkból kapott, de az egyik elsőben
Paladin nyugtázza, hogy kapott Anne-tól egy novellát, és
közli, hogy szeretné megjelentetni.
– Miss Clifton novellákat írt?
– Tudomásom szerint nem. Ha egy kiadó felfigyelt volna
rá, azzal bizonyosan eldicsekszik. Még valami. Szerintem
Lady Fulbrook találta ki a Paladin művésznevet.
– Miből gondolja?
– Ej, hát neki van színes fantáziája – mosolygott szomo-
rúan Ursula. – És nyilván maga is tudja, hogy a paladin
lovagot jelent.
Mivel kopogtattak, Slater nem reagálhatott erre a meg-
jegyzésre.
– Jöjjön be, Mrs. Webster! – mondta.
Az ajtó kinyílt. Mrs. Webster drámai mozdulattal nyúj-
totta a borítékot.
– Ez most érkezett önnek, uram. Az édesanyjától.
– Köszönöm.
277 AMANDA QUICK
Slater feltépte a borítékot, széthajtotta a levelet.

Ursula figyelte. Érzékelte, ahogy a légkör vibrálni kez-
dett a férfi körül.
– Valami fontos? – kérdezte.
– Meglehet – mondta a férfi. – Mrs. Wyatt, a Paphosz
Pavilon tulajdonosa hajlandó találkozni velünk. Vár ben-
nünket ma este a Lantern Park kerti lakában, a lugasban.
– Nem akarja, hogy az intézményében lássanak bennün-
ket.
– Óvatos – állapította meg Slater. – Előre kiköti, hogy
egyetlen információ sincs ingyen.
Ursula nem is leplezte az izgatottságát.
– Az édesanyja figyelmeztetett bennünket, hogy Mrs.
Wyatt vérbeli üzletasszony!
Harminckettő
A Lantern Park filagóriája sötétségbe burkolózott az

esős estén. Csak egy közeli gázlámpa vetett némi fényt a
cifra kis építményre.
Ursula az esernyő alatt állt, amelyet Slater tartott. Együtt
figyelték a nyolcszögű filagóriát. Nyomát sem látták Mrs.
Wyattnek, vagy bárki másnak.
– A fenébe! – mondta Slater. – Pedig mennyire remél-
tem, hogy nem gondolja meg magát az utolsó pillanatban!
Talán inába szállt a bátorsága.
– De miért hívott volna ide minket, ha nem azért, mert
elegendőnek találta a pénzt, amit maga ajánlott, és vállalta
a kockázatot?
Slater feszülten tanulmányozta az ázott környezetet.
Komoran összeszorította a fogsorát. Egyik keze eltűnt a
felöltője alatt. Ursula tudta, hogy most markolta meg a re-
volverét. Indulás előtt látta, amint a férfi előveszi az íróasz-
tala kulcsra zárt fiókjából.
– Lehetséges, hogy az időjárás vagy a forgalom miatt
késik – mondta Slater, de nem csengett meggyőzően a
hangja. – Adunk neki egy kis időt. Menjünk be a filagóriá-
ba, ott nem esik az eső.
279 AMANDA QUICK
Ursula ránézett.
– Nyugtalanítja ez a találkozó?
– Nyugtalanít engem az egész ügy. Megfogná az eser-
nyőt.
– Természetesen.
Azt akarja, hogy szabad legyen a keze, gondolta a nő.
Ragadozó éberség sugárzott belőle, mintha arra számítana,
hogy valami – akármi – rosszra fordul. Slater kimondottan
ideges volt a találkozástól Mrs. Wyatt-tel.
Megkerülték a filagóriát, megkeresték a lépcsőt, amely
felvezetett a fedett részbe, ahol le lehetett ülni. Nem ők ér-
keztek elsőnek.
Ursula megtorpant a második lépcsőfokon. Agya rémül-
ten kutakodott valami észszerű magyarázat után arra, amit
látott.
Először azt hitte, hogy egy csavargó keresett itt menedé-
ket az eső elől, és úgy döntött, hogy szundít egyet. De hiá-
ba is próbálta meggyőzni magát. A pelerin, amely csaknem
tetőtől talpig beborította a természetellenesen mozdulatlan
testet, túlságosan finom darabnak látszott. A divatos tollas
kalap egy vagyonba kerülhetett.
– Ördög és pokol – mondta Slater nagyon halkan.
Ursula látta, hogy előhúzta a revolvert a felöltője alól.
Besietett a filagóriába, és lekuporodott a holttest mellé.
Kissé elfordította, hogy megnézhesse a tarkóját. Ursula
összeborzongott a sötét csíkban kifolyt vér látványától.
– A bérgyilkos lesújtott, mielőtt beszélhettünk volna ve-

le – állapította meg Slater. Néhány hosszú lépéssel vissza-
tért a lépcsőhöz, de nem nézett Ursulára: a kerti lakot öve-
ző parkot figyelte. – El kell tűnnünk innen. Talán most is
les bennünket a gyilkos.
Ursula felfogta a szoknyáját, és lesietett a lépcsőn.
– Értesíti a rendőrséget?
– Igen, habár kétlem, hogy sok jó sülne ki belőle. Azon-
nal el akarok menni Mrs. Wyatt műintézetébe, még mielőtt
híre megy a halálának. Ahhoz fogytán az idő, hogy hazavi-
gyem magát. Nincs ellenére, hogy betegye a lábát egy bor-
délyba? Mehetünk a hátsó ajtón át. Pelerint visel, és a fáty-
la elrejti az arcát.
– Természetesen el akarom kísérni magát – jelentette ki
Ursula. – Mit remél ettől a látogatástól?
– Nem ártana körülnézni Mrs. Wyatt lakosztályában,
mielőtt a rendőrség veszi kézbe az ügyet.
– Aha. Miből gondolja, hogy bebocsátást nyerünk az in-
tézménybe?
– Bordély, Ursula. Ilyen helyen minden kapható pénzért.
– Értem. – A nő egy pillantást vetett a filagóriára. – Ez
teljesen logikátlan. Miért akarná valaki meggyilkolni Mrs.
Wyattet?
– Nem mondhatok biztosat, de egyre jobban látszik a la-
birintusban az út. Elsőnek meggyilkolják Anne Cliftont, a
futárt. Utána elintézik Rosemontot, a drog készítőjét. Most
281 AMANDA QUICK
pedig holtan találjuk az asszonyt, aki prostituáltakat szállí-

tott a klubnak, ahol a drogot terítették.
– Eddig én is értem – mondta Ursula –, de mi az az ösz-
szefüggés, az egésznek értelmet adó motívum, mi az a min-
ta, amit maga a labirintusban lát?
– Valaki be akarja zárni az ambróziaüzletet.
Harminchárom
Hubbard a kocsi sötét belsejéből leste, ahogy Roxton és

a nő kijön a parkból. A sietségből ítélve, amellyel Roxton
betuszkolta a nőt a konflisba, fel kellett fedezniük a hullát.
Lehetséges, hogy a rendőrséghez fordulnak, de nincs külö-
nösebb jelentősége. Egy kupleráj madámjának a halála ér-
dekelheti a bulvársajtót, de nem valószínű, hogy a hatóság
komoly nyomozást folytatna az ügyben.
De még ha beleássák is magukat az ügybe, akkor sem
mennek sokra azzal, amit találnak. Otthon, New Yorkban,
ahol az ő tevékenysége nem maradt észrevétlen, sőt egyfaj-
ta hírnévnek örvendett – a sajtó Kötőtűnek nevezte el –,
máig szabadon és felismerhetetlenül grasszálhatott az utcá-
kon. Büszke volt a takaros és tiszta munkájára. Gyanította,
hogy a rendőrség azért nem nyomoz utána túlzott buzga-
lommal, mert ő leginkább azoknak a kiiktatására szakoso-
dott, akiket a rendőrségnek kellett volna eltakarítania az
utcákról.
Munkáltatójának kiterjedt üzletköre átlépte mindazokat a
ködös határokat, amelyeknek el kellett volna választaniuk a
törvényes vállalkozásokat az alvilág üzelmeitől.
283 AMANDA QUICK
Damian Cobb a jogászok, könyvelők és agyafúrt ügyve-

zetők légióját alkalmazta a konkurencia kezelésére vállal-
kozásainak szalonképes oldalán. A kevésbé szalonképes
oldalon másfajta szakembereket vett igénybe. Mert verseny
az élet, ez a nagy igazság. Bőven kínál munkát egy profi-
nak, aki tisztán, ügyesen és elkaphatatlanul teljesíti a fel-
adatát.
Hubbard megvárta, hogy a konflis besoroljon a forga-
lomba, azután kiszólt a kocsisnak:
– A Stokely Hotelbe.
– Ja, főnök.
A kocsis megcsippentette ostorával a ló farát, s a jármű
elindult.
Hubbard nem tudhatta, becsapja-e majd a kocsis, amikor
a fizetésre kerül a sor. Az volt a baja az idegen helyekkel,
hogy fogalma sem volt, merre jár. New Yorkot jól ismerte.
Ott nőtt fel. London viszont szétfolyó útvesztő volt, amely
összezavarta az irányérzékét. Hubbard rühellte. Ki volt
szolgáltatva a bérkocsisoknak, akik viszont feltűnően jól
eligazodtak az utcák rejtelmeiben.
Szerencse, hogy Cobb nem akar sokáig maradni Lon-
donban. Szinte minden szálat elvarrtak már. Ha végeztek
az üggyel, rögtön hajóznak is vissza New Yorkba.
Hubbard lenézett kesztyűs kezére. Türelmetlenül várta,
hogy visszaérjen a hotelszobájába. Az alkalmazott technika
biztosította, hogy a művelet minimális vérontással járjon.

Mindazonáltal az akció után mindig megmosta a kezét.
Harmincnégy
– Mrs. Wyatt meghalt? – Evangeline vetett egy pillantást

Ursula lefátyolozott arcára, de rögtön vissza is fordult
Slaterhez. – Biztos ebben?
– Higgye el, nem tévedünk – felelte Slater. – Nemrég ta-
lálkoznunk kellett volna vele. Amikor megérkeztünk a
helyszínre, már csak a holttestét találtuk. A rendőrség ha-
marosan megkezdi a vizsgálatot. Munkatársam és én sze-
retnénk egy kicsit körülnézni, mielőtt kiszáll a rendőrség,
és legázolja az összes lehetséges nyomot.
– A munkatársa?
Evangeline udvariasan közömbös arccal nézett Ursulára,
de a szeme mindent elárult. Tisztességes asszonyok messze
elkerülik Evangeline és társai világát.
Ursula felhajtotta a fátylát a kalap karimájára, hogy látni
lehessen az arcát, és elmosolyodott.
– Mrs. Kern vagyok – mondta. – Nagyon örülök,
Evangeline. Köszönöm, hogy segít nekünk.
Evangeline rövid tétovázás után biccentett. Már nem
gyanakodott annyira.
Slater nem mutatta, hogy érzékelte volna a feszültséget.
– Evangeline ugyanaz a hölgy, aki volt olyan szíves vá-

laszolni néhány kérdésemre azon az estén, amikor körül-
néztem az Olümposz Klubban – magyarázta.
– Nem láttam tisztán az arcát, de a hangjára emlékszem
– mondta Evangeline. – Ön nagyon... jókor jött. A leköte-
lezettje vagyok.
A konyha előtt álltak a folyosón. A Paphosz Pavilonban
még nem kezdődött el a munkanap. A vevők csak későbbre
voltak várhatók. Ursula időnként hallott fojtott hangokat és
lépéseket a lépcsőn, de Evangeline elmagyarázta, hogy a
legtöbb nő még a szobájában öltözködik. Egyedül a kony-
hában szorgoskodtak. A nyitott ajtóból látni lehetett, ahogy
az izzadó szakács készíti számos segédjével a szendvicse-
ket.
Ursula nem tudta, mire számítson egy bordélyban, és
kissé meglepődött, hogy mennyire normálisnak látszik
minden. Állhatott volna bármelyik divatos úriház konyhája
előtt, ahol fogadásra vagy partira készülnek.
Pár perce érkeztek a Pavilon hátsó ajtajához. Slater adott
némi pénzt a házvezetőnőnek, és Evangeline után érdeklő-
dött, aki rövidesen megjelent. Ahogy meglátta Slatert, rög-
tön kiült az arcára a gyanakvás.
– A helyzet az, hogy nem tudom, beengedhetem-e önö-
ket Mrs. Wyatt lakosztályába – mondta, és hátralesett,
majd lehalkította a hangját. – Charlotte helyettesíti, amikor
nincs itt.
287 AMANDA QUICK
– Akkor legyen szíves, kérje meg Charlotte-ot, hogy jöj-

jön le – mondta Slater. – Ne felejtse el értésére adni, hogy
egy éjszakai keresményt ér, ha továbbra is diszkréten keze-
li az ügyet.
Evangeline habozott.
– Tudom, hogy tartozom önnek egy szívességgel, uram,
de sosem gondoltam, hogy ilyen módon kívánja rendezni a
viszonzást.
Slater még több pénzt csúsztatott a nő kezébe.
– A fáradságáért, Evangeline. Kérem, siessen.
Evangeline nem vitatkozott. Már ott sem volt. Miután el-
tűnt, Ursula leengedte a fátylát.
– Nem kellett volna megmutatnia magát – vetette oda
Slater.
– De kellett.
Slater csak somolygott, és annyiban hagyta a témát.
Evangeline egy érettebb hölggyel tért vissza. Charlotte
először gyanakodott, és nagyon megrendült munkaadójá-
nak halálától. De mikor Slater még több pénzt adott neki,
Charlotte látványos átalakuláson ment keresztül, és szemé-
lyesen vezette el őket a lakosztályhoz.
– Miért akarta volna megölni bárki is Mrs. Wyattet? –
kérdezte, miközben beillesztette a kulcsot a zárba.
– Nem tudjuk. – Slater előreengedte Ursulát a fényűzően
berendezett szalonba. – őszintén szólva öntől reméltünk
felvilágosítást.
Charlotte rásandított, azután Ursulára nézett.

– Miért érdekelné a magukfajtát egy madám halála?
– Mert ennek az ügynek nem Mrs. Wyatt az első áldoza-
ta – felelte Ursula. – Egy lányt, aki nekem dolgozott,
ugyancsak meggyilkoltak. Barátnőm volt, ki akarom derí-
teni, ki ölte meg.
– Van még egy tény, amelyről talán tudni szeretne – tette
hozzá Slater.
– Mi az? – kérdezte Charlotte.
– Nagyon valószínű, hogy azt a munkatársnőjüket, aki
állítólag a folyóba ugrott, vagy egy ügyfél ölte meg a drog-
tól beszámíthatatlan állapotban, vagy pedig, Mrs. Wyatthez
és a többiekhez hasonlóan, túl sokat tudott az ambróziake-
reskedelemről – felelte Slater.
– Nicole – mondta zord hangon Charlotte. – Tudjuk mi
azt mind, hogy nem ugrott le a hídról, legalábbis nem ön-
szántából. – Körbemutatott a szalonban. – A folyosón vá-
rok, amíg körülnéznek, de siessenek! Nem tudom, jó ötlet-
e, hogy itt vannak.
– Köszönöm – felelte Ursula, majd Slaterhez fordult. –
Én vállalom a hálószobát, maga kutassa át a szalont.
Slater bólintott, és az ablak melletti asztalhoz sietett.
Ursula eltűnt a szomszédos helyiségben.
Mrs. Wyatt hálószobája újabb meglepetéssel szolgált. A
bordélyház többi részéhez hasonlóan, amelyeket Ursula
eddig láthatott, a dekorációt itt is a sárga és a pávakék ízlé-
289 AMANDA QUICK
ses kombinációja alkotta. A baldachinos ágyat hálószerűen

horgolt fehér függönyökkel vették körbe, és csinos sárga
ágytakaróval borították be. A szőnyeg azúrkék mezején
aranyszínű virágok nyíltak, a tapéta sárga-kék csíkozású
volt.
Itt ugyan semmi sem utalt arra, hogy a néhai tulajdonos
a prostitúcióból élt. Talán éppen ez volt a cél.
Először a ruhásszekrényhez ment. A divatos estélyikre
rá se nézett, rögtön a fiókokkal kezdte, és módszeresen át-
kutatta a szép rendben egymásra rakott, frissen mosott és
ropogósra vasalt alsóruhák kötegeit.
Miután nem talált semmi érdemlegeset, áttért a tükör-
asztalra.
Egy fiók mélyén fedezte fel az eldugott illatszertartót.
Az apró porcelánedényke majdnem pontosan ugyanolyan
volt, mint az, amelyet Anne holmija között talált. Csak ez
nem volt egészen üres. Pár csepp lötyögött az alján.
Ursula óvatosan kihúzta a dugót. Ismerős gyógyfüves
aroma csapta meg az orrát.
– Talált valamit? – kérdezte az ajtóból Slater.
Ursula gyorsan megfordult, és látta, hogy a férfi egy
bőrkötésű füzetet tart a kezében.
– Egy parfümös flakont – mondta. – Ugyanolyan, mint
ami Anne házában volt. Van az alján pár csepp, olyan sza-
ga van, mint a szárított gyógynövényeknek Rosemont üzle-
tében.
– Tehát Mrs. Wyatt és Anne is drogozott.

– Nyilvánvalóan.
– Jöjjön! – türelmetlenkedett Slater. – Mennünk kell.
Ursula a füzetre nézett.
– Mit talált?
– Wyatt főkönyvét.
– Mit tudhat meg abból?
– Valószínűleg semmit, de már megtanultam, hogy a
pénz is olyan, mint a vér. Foltot hagy.
Harmincöt
Brice Torrence röviddel éjfél előtt jött le a klubja lépcső-

jén, még mindig báli díszben. Felemelte ezüstfogantyús
sétabotját, hogy intsen az első konflisnak a sorban.
Slater bukkant elő egy közeli kapualj sötétségéből.
– Egy szóra, Brice – mondta.
Lord Torrence megmerevedett, és tett egy fél fordulatot.
Meghökkenése szinte azonnal átcsapott haragba.
– Roxton! – mondta. – Mi az ördögöt akar?
– Csak egy rövid beszélgetést. Ennyivel tartozik nekem,
nem gondolja?
– Azt akarja, hogy kérjek bocsánatot azért, ami a Lázró-
zsa-szigeten történt? Hogy elmondjam, mennyire sajnálom,
amiért otthagytam azokban az átkozott templombarlangok-
ban? Honnan tudhattam volna, hogy még él? Ördög és po-
kol, ember, azt hittem, hogy meghalt!
Slater megdöbbent a szóáradattól. Nem erre a válaszra
számított. Egy darabig nem tudta, mit feleljen.
– Tudom, hogy azt gondolta, megölt a sziklaomlás –
mondta. – Nem hibáztatom.
– Ott hagytam magát meghalni, miközben elhajóztam

haza egy felbecsülhetetlen értékű műtárggyal. Vannak dol-
gok, amelyek megbocsáthatatlanok egy barátságban.
– Nem erről akarok beszélni – mondta Slater.
– Akkor miről? Jóvátételről? Hogyan tisztázhatnám kö-
zöttünk a dolgokat? Hogyan tehetném jóvá a múltat?
– Nem a múltról van szó, legalábbis nem arról a részé-
ről. Az Olümposz Klubról akarok beszélni.
Brice csak nézett.
– Mi az ördög?!
Slater hallotta, hogy ismét nyílik a klub ajtaja. Két na-
gyon részeg ember tántorgott le a lépcsőn. Éppen arról tár-
gyaltak nagy hahotázással, hogy hol töltsék az éjszaka hát-
ralevő részét.
Egy harmadik ember is volt az utcán. Olyan gyorsan kö-
zeledett a járdán, mint aki máris lekésett egy megbeszélést.
Amikor átment az egyik vakító fénnyel világító utcai lámpa
alatt, Slater vethetett rá egy pillantást. Alacsony volt, de
kifogástalanul szabott, divatos öltözékű, kezében sétapál-
cával.
Slater nem ismerte személyesen, de a fajtáját igen. Klub-
töltelék, aki éjszakánként végigjárja az úriemberek legele-
gánsabb törzshelyeit.
Visszafordult Brice-hoz, lehalkította a hangját.
– Megtenné, hogy eljön most a házamba? – kérdezte. –
Nagyon jó brandy mellett beszélgethetnénk.
293 AMANDA QUICK
– Itt is elmondhatja, amit szükségesnek tart elmondani.

– Ha ragaszkodik hozzá – engedett Slater. – De a klubja
bejáratától talán mégis távolabb mehetnénk.
Brice gyanakodva nézett rá, de azért követte, pár lépés-
sel eltávolodva a gázlámpáktól, amelyek megvilágították a
lépcsőt.
Slater hátranézett, hogy nincs-e a közelben valaki, ne-
hogy kihallgassák a beszélgetésüket. A sétapálcás ficsúr a
klub bejáratához közeledett. Még egy perc, és eltűnik az
ajtóban.
Lerázta kínos érzéseit, és Brice-ra összpontosított.
– Én előre szóltam neki, hogy nem lesz ez így jó –
mondta.
– Szólt? Kinek? Maga összevissza beszél.
Slater éppen felelni akart, amikor észbe kapott, hogy
nem hallja az emberke lépteinek kopogását a klub lépcső-
jén. Azok a peckes lépések tovább haladtak a gyalogjárón,
egyenesen feléjük.
Slater gyorsan gondolkozott. A konflisok átellenben so-
rakoznak. De az emberke nem is abba az irányba ment.
A lépések visszhangoztak a ködben. Egyre gyorsabban,
feltűnő céltudatossággal.
– Brice, ismeri maga ezt az embert, aki mögöttem jön? –
kérdezte Slater. – Alacsony, sétapálcával.
– Mi? – Torrence értetlenül átpillantott Slater válla fö-
lött. – Nem. Miért kérdezi?
– Mert maga gyakorlatilag mindenkit ismer a jó társa-

ságban. Ha mégsem ismeri fel, az nem jó jel.
– Maga ivott? – kérdezte Brice.
A közeledő fickó tovább szaporázta a lépteit. Slater is-
mét hátrapillantott. Az emberke két kézzel markolta a séta-
pálcáját: az egyikkel a végét, a másikkal a fogantyúját.
Nagyon úgy festett, mint aki tört akar rántani.
Vagy stilétet, gondolta Slater.
Levette a pápaszemét, a kabátzsebébe csúsztatta, és visz-
szafordult Brice-hoz, aki türelmetlenül beszélt valamiről,
valami olyasmiről, hogy most már térjenek a tárgyra. Slater
úgy meredt rá, mintha valóban figyelne, ám csak a lépések-
re összpontosított.
És a lépések alig észrevehetően rövidültek, mint a gátfu-
tóé az akadály előtt. Az orgyilkos döfni készült.
Slater a járda szélén nőtt bokrok közé lökte Brice-t, és
ugyanakkor elhajolt a támadó elől.
Brice méltatlankodva felkiáltott.
Slater megpördült, hogy szemben legyen a támadó or-
gyilkossal.
Vékony acél villogott a derengő ködben.
A kis ember rájött, hogy így mellémegy a szúrás, és lá-
zasan próbált irányt változtatni, Slater kihasználta, és ke-
ményen rácsapott a tenyere élével az orgyilkos alkarjára,
közel a csuklóhoz. Csont reccsent. A stilétes bot zörögve
hullott a földre.
295 AMANDA QUICK
Nagyon gyorsan történt – alig néhány másodperc alatt –,

de a mozgás így is felkeltette a bérkocsisok figyelmét.
– Rabló!
– Hívjatok rendőrt!
Slater a merénylő felé indult.
– Te mocskos patkány! – sziszegte a kis ember. – Ezért
megfizetsz, esküszöm, hogy meg!
Azzal belerohant a ködbe.
– A pokolba! – Brice feltápászkodott, leporolta a ruháját.
– Hát, ez meglógott. Elmerült a levesben.
– Nem hiszem – mondta Slater. – Hallotta a kiejtését? Ez
egy amerikai bűnöző, aki a mi jó városunkban akar elrej-
tőzni. Kétlem, hogy messzire jutna.
– Hogy érti ezt? Nagyon nagy város ez, ha nem vette
volna észre.
– Feltűnő lesz az utcán – magyarázta Slater. – Hiszen
alig érthetően beszéli a nyelvünket.
Harminchat
Damian az üvegházban várta. Valerie abban a pillanat-

ban tudta, hogy ott van, amikor kinyitotta az ajtót, és belé-
pett az ő saját édenébe. Annyira rá volt hangolódva a férfi-
ra, hogy meg kellett éreznie metafizikai síkon. A pulzusa
mámorosan szökellt a gyönyör önkívületében, amelyhez
még az ambrózia sem volt fogható.
– Megkaptam az üzenetedet, Damian – susogta bele a
sötétségbe.
Az üvegbe zárt dzsungel az árnyak és a holdfény ele-
gyében fürdött. Valerie nem mert lámpát vagy gyertyát
hozni. Félt, hogy valamelyik cseléd észreveszi. Egyikben
sem bízhatott.
Cigarettafüst úszott az illatos levegőben. A toronymagas
páfrányok tövében megmozdult egy sötét alak.
– Valerie! – duruzsolta. – Annyira hiányoztál ezekben a
hónapokban! Nem bírtam tovább nélküled!
Valerie repült hozzá. Szíve úgy elszorult az érzelmektől,
hogy alig kapott levegőt.
– Damian! Damian, Damian, üdvösségem! Kínszenve-
dés volt várni jöttödet! Minden nap egy örökkévalóságnak
tűnt nélküled!
297 AMANDA QUICK
Damian kitárta a karjait. Valerie repült a karok biztonsá-

gába és mámorába. A férfi eloltotta a cigarettáját a páfrá-
nyok ágyásában, azután lecsapott az asszony szájára.
Csókjai ugyanúgy felvillanyozták Valerie-t, mint hóna-
pokkal ezelőtt New Yorkban, ahol szeretők lettek. Két kár-
hozott lélek, mondta Damian, akik végre megtalálták egy-
mást. Esküvel fogadta, hogy elhárít minden akadályt örök
egyesülésük útjából. Csak idő és gondos tervezés kell hoz-
zá.
Valerie felnézett rá. Már az külön gyönyör volt, hogy
mekkora óriás. Mint a régi hős lovagok valamelyike. Azért
jött, hogy megszabadítsa őt a kegyetlen zsarnoktól, akihez
hozzákényszerítették.
– Milyen okos vagy, hogy előbb érkeztél Londonba,
mint vártunk! – mondta. – Fulbrook úgy tudja, hogy csak
holnapután köt ki a hajód. Mióta vagy a városban?
– Pár napja. Álnéven szálltam meg egy hotelben. Féltem
tudatni veled, hogy itt vagyok, mert attól tartottam, fény
derülhet a titkunkra. De ma éjszaka már nem bírtam to-
vább. Látnom kellett téged.
– Megőrzöm én a titkainkat. Bízhatsz bennem.
– Tudom.
Ismét hosszasan megcsókolta az asszonyt, azután meg-
ragadta a kezét.
– Nem maradhatok sokáig ma éjszaka – mondta. – Nem

engedhetem, hogy vállald a leleplezés kockázatát most,
amikor olyan közel jutottunk terveink megvalósulásához.
– Ne aggódj, biztonságban vagyunk – nyugtatta meg
Valerie.
– A férjednek okvetlenül azt kell hinnie, hogy még a ha-
jón vagyok. Nem szabad gyanítania, hogy napokkal a meg-
beszélt időpont előtt érkeztem.
Valerie megsimogatta a férfi haját. Alig merte elhinni,
hogy mindez valóság, és nem álom.
– Meddig kell még várnunk, hogy örökre együtt lehes-
sünk? – kérdezte.
– Már nem sokáig, szerelmem. – Damian megérintette
kesztyűs ujjával az asszony ajkát. – Ez már tényleg semmi-
ség. Az utolsó szállítmány a raktárban van. Magunkkal
visszük, amikor elhajózunk New Yorkba. Addig el kell in-
tézni még néhány dolgot, de azzal vége.
– Meg kell ígérned, hogy vigyázol magadra. Fulbrook
nem olyan erős, mint te, de azért hatalmas a maga módján,
és nagyon kegyetlen.
– Te csak ne félj, édes. Nagyon rövid idő múlva már
egyikünknek sem jelent majd gondot. De most mennem
kell. Nem lett volna szabad idejönnöm ma éjszaka, de nem
bírtam ki nélküled. Kínszenvedés volt titkos leveleket vál-
tani, és elképzelni, hogy Fulbrookkal vagy!
299 AMANDA QUICK
– A férjem a szajháival és a klubjaiban tölti az idejét, és

nem velem. Magányos voltam, olyan nagyon magányos!
Éjszakánként rólad álmodom, nappal mindig csak rád gon-
dolok!
– Hamarosan biztonságban leszel nálam New Yorkban.
– Biztonságban – lehelte Valerie ámulattal. – Végre biz-
tonságban!
Damian ismét megcsókolta, és a nő szíve szárnyra kelt.
Harminchét
– Azt akarja, hogy csomagoljak be egy táskát, és most

költözzek át a házába? – Ursula összefogta a pongyolája
nyakát. – Éjszaka van, Slater! Nem értem!
Ursula házának előszobájában álltak. Slater nagykabátjá-
ról esővíz csöpögött a fehér-fekete kockás padlóra. A ház
előtt konflis várakozott, amelynek belső világítását kioltot-
ták.
– Nem egészen negyven perce akartak meggyilkolni –
mondta a férfi. – Jelen pillanatban nem tudhatom, kivel
próbálkozik legközelebb a merénylő, feltéve, ha még képes
gyilkolni. Azt hiszem, eltörtem a karját, bár ez nem ele-
gendő garancia. Azt akarom, hogy jöjjön át a házamba. Az
sokkal biztonságosabb. Az én záraim kiválóak. Több az
ember, aki figyeljen a dolgokra.
A nő úgy bámult rá, mint akit sokkoltak.
– Azt mondja, hogy meg akarták gyilkolni ma éjszaka?
– Igen! – türelmetlenkedett Slater. – Csak annyit hozzon,
ami egy éjszakára kell. A házvezetőnője holnap becsoma-
golhatja a többit.
– Magát majdnem meggyilkolták ma éjszaka?
301 AMANDA QUICK
– Nincs semmi baj, Ursula. Köszönöm, hogy ennyire

aggódik értem.
– Csak ennyit tud mondani? – emelte fel a hangját a nő.
– Majdnem megölték! Miattam! Az én nyomozásom miatt.
– Ne viselkedjen már ilyen nevetségesen! Csomagoljon
be! Nagyon hálás lennék, ha nem pánikolna.
– Én nem pánikotok, a mindenségit! Most éltem át egy
súlyos idegsokkot. Az más.
– Valóban? – Slater elvigyorodott. – Nem is vettem ész-
re.
– Vigye el magát az ördög! – Ursula sarkon fordult, fel-
masírozott a lépcsőn. – Tizenöt perc múlva itt vagyok.
– Ne aggódjon, megvárom – kiáltott utána Slater. – Ja,
és az illendőség miatt nem kell izgulnia.
A nő megtorpant a lépcső közepén.
– Hogyhogy?
– Mert elküldtem Webstert az anyámért. Ő lesz a garde-
dám.
– Lilly Lafontaine mint gardedám. Valami azt súgja,
hogy istenien fog mulatni a szerepén.
Harmincnyolc
Hajnali fél kettőre járt az idő, amikor végre sikerült

mindenkit begyűjteni Slater könyvtárába.
Ursula a pamlagon ült Lilly mellett. Brice a karosszék-
ben terpeszkedett, kezében egy pohár brandyvel. Egyedül
Slater állt, akit láthatólag túlfűtöttek az éjszaka eseményei.
A kandalló párkányát markolta, és olyan ádázul bámulta a
tüzet, hogy vibrált körülötte a levegő az elektromosságtól.
Ursula egészen másfajta feszültséggel viaskodott. Slatert
majdnem meggyilkolták az éjszaka! Őmiatta!
– Valóban úgy gondolja, hogy a rendőrség rátalál arra az
emberre, aki meg akarta ölni magát? – kérdezte.
– Előbb-utóbb. – Slater elszakította a tekintetét a szök-
décselő lángoktól. – Szerintem nagyon alapos lesz a nyo-
mozás, mert a támadásra London egyik legelőkelőbb klubja
előtt került sor, és mert Brice és én meglehetősen ismert
nevet viselünk. Közös erővel pontos személyleírást tudtunk
adni a rendőrnek.
– Jól jött a régészeti képzés – szólt ki Brice a fotel me-
lyéből, ahol módszeresen kortyolgatta a brandyt. – Ketten
együtt sok apró részletet vettünk észre. Egyébként
Slaternek igaza van: még pontos személyleírás nélkül sem
303 AMANDA QUICK
maradhat rejtve huzamosabb ideig az utcákon egy jól öltö-

zött bérgyilkos, aki amerikai akcentussal beszél, és törött
az egyik csuklója.
Lilly felragyogott.
– Értem, mit akar mondani! Végső soron a kiejtése árul-
ja majd el. Nem lesz képes elvegyülni az alvilágban. Nem
lesznek cimborái, akik kötelességüknek tartanák, hogy
megvédjék. Arra számítok, hogy az alvilágban nagyon is
sokan kapnak az alkalmon, hogy tegyenek a rendőrségnek
egy szívességet.
– Mi volt ez az egész? – kérdezte Brice. Felhajtott még
egy adag brandyt, meglazította a nyakkendőjét, és bizony-
talanul bandzsított Slaterre. – Miért próbálta az amerikai
meggyilkolni magát?
– Az egész az Olümposz Klubra vezethető vissza – felel-
te Slater. – Azért is akartam beszélni magával ma éjszaka.
– De én nem vagyok ott tag, miként segíthetnék?
– Lehet, hogy nem tag, de olyan szűk körben mozog,
amelyben mindenki ismer mindenkit. Kétségtelenül maga
is ismer olyan személyeket, akik a klubhoz tartoznak. Jó-
magam sokáig voltam távol Londontól, így nincsenek meg
a kapcsolataim, hogy válaszokat kaphassak.
– Egyszer-kétszer már hallottam, hogy az olümposziak
nagyon titkolózók – tűnődött Brice.
– Úgy hisszük, hogy a klub vezetősége egy ambrózia
nevű drogot bocsát a tagok rendelkezésére – mondta Slater.
– A gyilkosságok a drogkereskedelemmel látszanak kap-

csolatban állni. Lady Fulbrook termeszti a növényt, amely-
ből kivonják a szert.
– Lady Fulbrook? – Brice a fejét csóválta. – Képtelen-
ség!
– Nem az, ha figyelembe vesszük, hogy az ambrózia na-
gyon nyereséges, olyannyira az, hogy Fulbrook üzlettársi
viszonyban lehet egy Damian Cobb nevű amerikai vállal-
kozóval. Eddig három ember halt meg: egy futár, egy ké-
mikus és egy bizonyos Mrs. Wyatt, a Paphosz Pavilon ne-
vű bordélyház tulajdonosa.
Brice összevonta a szemöldökét.
– Hallottam már arról a házról. Állítólag nagyon exklu-
zív.
– Bordélyoknál nagyon sok mindent jelenthet az exkluzív
jelző – szögezte le Slater.
– Igaz – helyeselt Brice. – Úgy rémlik, egyszer akaratla-
nul meghallottam, amint valaki azt mondta, hogy a Pavi-
lonba csak az járhat, akit beajánlanak.
– Akárhogyan is, Mrs. Wyattnek és a másik két meg-
gyilkolt személynek volt egy közös jellemzőjük – szólt
közbe Ursula. – Mind a hárman részt vettek az ambróziaüz-
letben.
Brice már értette.
– Vagyis maga szerint ugyanaz a kis fickó végzett a há-
rom áldozattal, aki magát támadta meg az éjszaka?
305 AMANDA QUICK
– Arra a nyakamat tenném, hogy ő gyilkolta meg

Wyattet és Rosemontot – bólogatott Slater. – Anne
Cliftonban már nem vagyok ennyire biztos. Lehetséges,
hogy a nő véletlenül halt meg, túladagolás következtében.
Ursula nagyon erősen összekulcsolta az ujjait.
– Én meg bizonyos vagyok benne, hogy Anne-t meg-
gyilkolták.
Slater nem kezdett vitatkozni.
– Miért gyilkolna bárki is egy drogért? – kérdezte Brice.
– Ezek a szerek nem illegálisak.
– Az ópium ma legális, ám korábban évszázadokig há-
borúztak miatta, és vagyonokat szereztek a kereskedelmén
– mutatott rá Slater.
Brice grimaszolt.
– Egyetértek, az ópiumnak nagyon véres a múltja. Elég
baj, tekintve, hogy milyen hasznos gyógyszer.
– Van itt más tényező is, ami talán magyarázatul szolgál
az erőszakra, amelynek a tanúi vagyunk – folytatta Slater.
– Az elmúlt években fokozódó eréllyel igyekeztek szabá-
lyozni az ópium és az opiátok forgalmát mind nálunk, mind
az óceán túlpartján. Arról is szó van, hogy esetleg az összes
ilyen szert betiltják. Ha ez megtörténik, az egész üzlet ille-
galitásba vonul.
– Ahol a Fulbrookhoz és Cobbhoz hasonló emberek ir-
datlan haszonra tesznek majd szert – egészítette ki Ursula.
– Feltéve, ha kézben tudják tartani az ipart.
Lilly a brandyjét forgatta a poharában.

– Ebből a szemszögből az ambrózia hihetetlen üzleti le-
hetőségeket kínál. Az ópium széles körben és számos for-
rásból hozzáférhető, ezért senki sem tehet szert monopóli-
umra. Viszont amennyire tudjuk, az ambróziafű egyelőre
ritkaság, és nehezen nevelhető. Ha egy erős és könyörtelen
ember megkaparinthatja az egész kereskedelmet, birodal-
mat építhet ki magának belőle.
Mindenki ránézett. Lilly édesen mosolygott.
– Slater apja mindig mondta, hogy van érzékem az üz-
lethez. Edwardot nem érdekelte az ilyesmi. Ha be kellett
fektetni a Roxton-vagyont, mindig az én tanácsomat kérte.
Rövid csend következett.
Aztán Ursula megköszörülte a torkát.
– Mint látom, szép sikerekkel dicsekedhet ezen a téren.
– Hát igen. – Lilly felhajtotta a brandyt, félretette a po-
harát. – Nagyon ügyesen forgattam Roxtonék pénzét. Ed-
ward természetesen azért volt hozzám mindig olyan bőke-
zű.
– Mert nyereségrészesedést és jutalékot fizetett, ugye? –
mosolygott Ursula.
Lilly felvonta a szemöldökét.
– Biztosíthatom, hogy megdolgoztam minden pennyért.
– Visszatérhetnénk a tárgyhoz? – érdeklődött Slater.
– Igen, természetesen – dünnyögte Lilly.
307 AMANDA QUICK
– Most már biztos vagyok benne, hogy Cobb át akarja

venni az egész üzletet – mondta Slater. – Információim
szerint holnapután kell érkeznie. Az első feltételezésem az
volt, hogy előreküldte a bérgyilkosát, eltakarítani mindazo-
kat, akiknek Cobb már nem vette hasznát, de túl sokat tud-
tak a vállalkozásról. Ha a tisztogatás lezajlik, mielőtt Cobb
lejön a hajóról, akkor senki sem gyanúsítja majd a gyilkos-
ságokkal.
Ursula nagyon lassan letette a poharát.
– Csakhogy az éjszaka magát támadta meg a bérgyilkos.
Az logikus, hogy Cobb előreküld valakit, akinek el kell
tennie láb alól az olyanokat, mint Mrs. Wyatt, Anne Clifton
és Rosemont. Cobb hónapok óta tudhatott róla, mi a szere-
pük az ambróziaüzletben. De maga új a képben. Hogyan
szerezhetett tudomást magáról?
– Kiváló kérdés – állapította meg halkan Slater. – El tu-
dok képzelni bonyolult cselszövényeket, például rejtjelezett
sürgönyváltásokat Cobb hajója és Anglia között, de azt hi-
szem, okosabb, ha beérjük a legegyszerűbb és legvalószí-
nűbb magyarázattal. Gyanúm szerint Damian Cobb már
egy ideje Londonban tartózkodik.
– De az a sürgöny, amelyben megüzente Lady Fulbrook-
nak, hogy holnapután érkezik... – Ursula elnémult. – Küld-
hette Cobb valamelyik alkalmazottja is New Yorkból.
Brice a homlokát ráncolta.
– Ön valóban azt hiszi, hogy Lady Fulbrookot regényes

szálak fűzik Cobbhoz?
– Igen – nézett a szemébe Ursula. – Lady Fulbrook
mélységesen boldogtalan a házasságában.
– Ezt értem, de hát ez úgy hangzik, hogy ez a Cobb egy
amerikai bűnöző.
– De hát ez úgy hangzik, hogy ez a Fulbrook meg egy
brit bűnöző – válaszolta fahangon Ursula.
Brice elvörösödött.
– Igaza van, asszonyom.
Lilly a brandys üvegért nyúlt.
– Magam is végeztem egy kis nyomozást. Fulbrook és a
felesége több éve házasok, de még mindig nincs gyerme-
kük.
– Hm – mondta Ursula.
Slater az anyjára nézett.
– Mire akarsz kilyukadni?
– Fulbrook társadalmi helyzetében egy férfival szemben
az első számú elvárás, hogy a felesége produkáljon egy
örököst – felelte Lilly.
Egy időre csend lett. Ursula észrevette, hogy a szobában
mintha mindenki feszengene egy kicsit, leszámítva termé-
szetesen Slatert, akit mulattatott a dolog.
Ursula sietett áthidalni a kínos helyzetet.
– Lillynek igaza van. Fulbrooknak is lehetnek okai, hogy
ne legyen elégedett a házasságával.
309 AMANDA QUICK
– Mi köze annak a jelenlegi helyzethez? – kérdezte

Slater.
– Fulbrooknak az a híre, hogy hajlamos a dührohamokra
– válaszolta Lilly. – Ha a feleségét okolja az örökös elma-
radásáért, akkor az asszonynak minden oka megvan a féle-
lemre.
– Hasonló helyzetben egy nő számára életbe vágó, hogy
nélkülözhetetlenné tegye magát – tűnődött Ursula. – Ha
Lady Fulbrook véletlenül felfedezte az ambróziafű tulaj-
donságait, ő ültethette el a férjében a kábítószer-
kereskedelem ötletét. Ezzel vásárolt magának egy kis biz-
tonságot.
– Mert Fulbrooknak a növénytermesztéshez szüksége
van az asszonyra – vette át a fonalat Slater. – Igen, ez logi-
kus. De ha igazak a feltételezéseink, Lady Fulbrook úgy
érezheti, hogy fogyóban az ideje. Ha a Rosemonthoz ha-
sonló vegyészek képesek nagy mennyiségben előállítani a
drogot, Fulbrook előbb-utóbb úgy dönthet, hogy botaniku-
sokat és kertészeket fogad fel a növény termesztésére.
– Vagyis nem lesz szüksége többé a feleségére – össze-
gezte Lilly. – Gyanítom, hogy ezt már Lady Fulbrook is
kisakkozta, és valószínűleg halálosan fél.
– Ha valóban át akarták venni az angliai üzletet, úgy,
ahogy maga feltételezi, akkor az csúnyán kisiklott az éj-
szaka – mondta Slaternek Brice. – Cobb bérgyilkosa jelen-
leg azért küzd, hogy életben maradjon London legbarátság-
talanabb részében. A sajtó örömünnepet ül holnap, mert

egy amerikai bűnöző megtámadott két közismert személyt
egy előkelő klub előtt. Amiből Cobb arra következtet, hogy
a borotva élén táncol. Mit gondol, mi lesz akkor a követke-
ző lépése?
– A logika azt diktálja, hogy sztornírozza a veszteséget –
felelte Slater. – Ha a városban tartózkodik, mint hiszem,
sürgősen vásárol jegyet az első New York-i hajóra. Viszont
tapasztalatom szerint az emberek ritkán viselkednek logi-
kusan ott, ahol sok pénz forog kockán.
– Pontosan mit akar tőlem? – kérdezte Brice.
– Mindent és bármit, amit hallhatott az Olümposz Klub-
ról és annak tagjairól.
– Az nem túl sok – figyelmeztette Brice. – Bár ha bele-
gondolok, történt valami, aminek vagy van jelentősége,
vagy nincs.
– Miről van szó? – kérdezte Slater.
– Két hónap alatt két magas állású ember is elhalálozott.
Mayhew halálát vadászbalesetnek tulajdonították, amit per-
sze senki sem hisz el. Davies leugrott egy hídról.
– Emlékszem a riportokra – mondta Lilly. – Mindkét
esetben öngyilkosságra gyanakodtak.
– Én meg úgy hallottam, hogy mind a kettő az Olümposz
Klub tagja volt – jegyezte meg Brice.
311 AMANDA QUICK
Valamivel később Slater kikísérte Brice-t a várakozó

hintóhoz. Az eső elállt, a köd azonban visszaosont London
utcáira. Brice beült a fogatba, de mivel egy szót sem szólt,
Slater visszalépett, hogy becsukja az ajtót.
– Köszönöm – mondta.
Brice kitartott kezével megállította a jármű ajtaját, még
mielőtt becsapódhatott volna.
– Komolyan beszélt, amikor azt állította, hogy nem en-
gem hibáztat a Lázrózsa-szigeten történtekért? – kérdezte.
– Nem a maga hibája volt – felelte Slater.
– Egyesek meg vannak győződve róla, hogy én hoztam
működésbe a csapdát.
– Sosem hittem el – mondta Slater. – Egyetlen röpke pil-
lanatig sem.
– Ami az Ékkő Madarat illeti... – kezdte Brice.
Slater elmosolyodott.
– Tudom, hogy nem lopták el. Már nem létezik, ugye?
Maga szétszedte, és szép csendben eladta kövenként.
Brice arca megkeményedett.
– A családom tönkrement. Az egyetlen dolgot tettem,
amit abban a helyzetben tehettem.
– Amit tett, a családjáért tette. Megértem.
– Komolyan?
– Hasonló helyzetben én is azt tettem volna – felelte
Slater.
Brice egy darabig hallgatott.
– Azt még elhihettem volna, hogy talán csakugyan nem

engem hibáztat a szigeti katasztrófáért – szólalt meg végül.
– De abban tökéletesen biztos voltam, hogy sohasem bo-
csátaná meg, amiért elpusztítottam egy eltűnt civilizáció
utolsó tárgyi bizonyítékát.
– Abban az évben, amelyet a szigeten töltöttem, pár do-
logban megváltozott a nézőpontom.
Brice ránézett.
– Megkeresem, amennyiben hallok még valamit az
Olümposz Klubról.
– Nagyon lekötelez, de azért vigyázzon magára, Brice.
Vulkánon táncolunk.
– Igen, magam is láttam az éjszaka. Mit művelt ezekben
az években, amikor nem volt Londonban? Mindenki tudta,
hogy az apja kitagadta, hátha akkor hazajön. Miből élt?
– Abból, amit maga és én ketten csináltunk: elveszett
műkincseket kutattam fel. De nem a felfedezés izgalmáért
tettem, hanem pénzért.
– Sok pénzt lehet keresni azzal?
– Eleget.
Brice halkan fújt egyet.
– Így persze tudta, hogy az Ékkő Madár már nem léte-
zik. Kereste, és nem találta.
– Ilyesminek nehéz lett volna csak úgy eltűnnie az ille-
gális piacról.
313 AMANDA QUICK
– Most pedig itt ragadt Londonban, mert az apja a vég-

rendeletében magára lőcsölte a felelősséget a családi va-
gyonért. Nem tudom elképzelni magát, ahogy belekényel-
mesedik a nagyvárosi életbe. Hiszen sohasem érdekelte a
társaság. Nem tart attól, hogy unatkozni fog?
– Egy ideig én is aggódtam miatta. De már nem. Van
egy hobbim.
– Miféle hobbija?
– Hát nem hallotta a pletykákat? Pedig a bulvársajtó
többször is megírta: egzotikus szexuális rítusokat űzök
gyanútlan hölgyekkel a pincémben.
Brice felnevetett.
Slater mosolyogva becsapta az ajtót, és a lépcsőn állva
addig nézett a kocsi után, amíg az el nem tűnt a ködben.
Harminckilenc
Megint a Sírok Városát járta, amikor felriadt nyugtalan

álmából. Kinyitotta a szemét, és várt egy darabig, amíg át-
kel az álom és az ébrenlét homályos határvidékén.
Lerúgta a takaróját, kiült az ágy szélére. Mrs. Wyatt fő-
könyve az éjjeliszekrényén feküdt, a jegyzetei mellett.
Feltápászkodott, elvette a jegyzeteket. Befizetések listája
volt olyan ügyfelekről, akiket a főkönyv csak a monogram-
jukkal azonosított. Valami nem stimmelt az összegekben.
Gondolkoznia kell! Végig kell mennie a labirintuson.
Félredobta a jegyzeteket, belebújt a nadrágjába, leakasztot-
ta a fogasról a fekete selyem háziköntöst. Kiment a folyo-
sóra. A gázlángokat éjszakára lecsavarták, de azért a lám-
pák adtak annyi fényt, hogy látni lehessen a lépcsőt.
Websterék egyik legfontosabb feladata volt arról gondos-
kodni, hogy a házban soha ne legyen teljes sötétség. Ez is
egy olyan hóbortja volt Slaternek, amelyet a Lázrózsa-
sziget labirintusában szedett föl.
Képes volt hangtalanul végigmenni a folyosón, mert tud-
ta, melyik deszka recseg vagy nyikorog, és ki tudta kerülni
mindet. Egyszer csak ott találta magát Ursula ajtajánál.
315 AMANDA QUICK
Megállt, elemezte indítékait és vágyait. Azután tudatos

elhatározással kissé ránehezedett arra a deszkára, amely el
fogja árulni a jelenlétét – amennyiben a nő ébren van.
Azonnal ment is tovább a lépcsőhöz. Hallotta vajon
Ursula a deszka nyikkanását? És ha igen, veszi-e a fáradsá-
got, hogy kilessen, akarja-e látni, ki van ébren, ki járkál
éjnek évadján a házban? Érdekelné egyáltalán? De még ha
ki is kukkantana a szobájából, mit tenne, ha meglátná őt a
lépcsőn? Lehet, hogy csak becsukja az ajtót, és visszabújik
az ágyba.
A harmadik lépcsőfokon járt, amikor hallotta, hogy ki-
nyílik az ajtó. Megborzongott az izgatott várakozástól.
Megfordult, hátranézett a folyosón.
Ursula kijött a szobájából, egyik kezével szorosan össze-
fogva a nyakán a kartonpongyolát. Haja kibontva omlott a
vállára, szeme titkoktól és aggodalomtól sötétlett.
– Valami baj van? – súgta.
– Nem – felelte Slater. – Csak nem bírok aludni, úgy-
hogy inkább sétálok egyet.
– Most? – A nő szeme tágra nyílt. – A kertben? Ilyen-
kor?
– Nem, odalent a pincémben, ahol azokat az egzotikus
rítusokat szoktam űzni a gyanútlan nőszemélyekkel.
Ursula fölengedett, még mosolygott is.
– Maga ugrat engem. – Kezdett behátrálni a szobába. –
Megértem én, ha egyedül akar lenni.
– Nem – mondta a férfi. Ugyanazzal a mozdulattal nyúj-

totta ki a kezét, mint valaha a kötél után, amelyen kimá-
szott a templombarlangokból. – Jöjjön velem.
A nő tétovázott.
– Ez olyasmi, amit ketten is csinálhatnak?
– Bizonyára más-más igazságokat ismerünk meg, de ez
nem jelenti azt, hogy ne járhatnánk be harmóniában az utat.
Ursula mosolyogva indult felé.
– Akkor is így bölcselkedett, amikor még nem járt a
Lázrózsa-szigeten?
– Mindig is elég érthetetlennek találtak az emberek. Va-
lószínű, hogy az élmény a Lázrózsa-szigeten nem tette job-
bá a társalgási tehetségemet.
Ursula lejött a lépcsőn.
– Történetesen jártas vagyok a kódolt nyelvek átírásában
és értelmezésében – mondta.
Slater váratlanul a mennyekben érezte magát. Megragad-
ta a nő kezét.
A lépcső alján befordultak a pinceajtóhoz vezető folyo-
sóba. Slater a zárba csúsztatta a kulcsot, és megnyitotta tit-
kos birodalmának ajtaját. A kőlépcső tetején megállt, hogy
meggyújtsa a lámpát, amelyet szó nélkül odaadott
Ursulának. A nő a magasba emelte a lángot.
Slater lefelé indult a lépcsőn, maga után húzva a nőt.
317 AMANDA QUICK
– Nagyon hálás lennék, ha mellőzné a megjegyzéseket

Hadészról, aki most viszi le az alvilágba Perszephonét –
mondta.
– Meg sem fordult a fejemben – biztosította Ursula.
– Nekem igen.
– Uram, időnként arra kell gondolnom, hogy élvezettel
alakítja a különcöt, amelynek mondják. Nyilván az anyjától
örökölte melodrámai hajlamait.
Slater elmosolyodott.
– Rémítő gondolat!
Megállt a labirintus ajtajában, megkereste a vaskarikán a
kulcsot. Kitárta az ajtót, előreengedte a nőt.
Ursula párat lépett a szobában. Letette a lámpát az asz-
talkára. Slater figyelte, hogyan vizsgálgatja a kék csem-
pékből kirakott szövevényt a padlón.
– Ez egy bonyolult labirintus – állapította meg a nő. –
Több mint útvesztő.
– Ha végigjárom az ösvényt, kitisztulnak a gondolataim.
Úgy találtam, hogy ha egy kérdéssel vágok neki, olykor a
kijáratnál vár a válasz.
– Ezt a Lázrózsa-szigeten tanulta? – kérdezte Ursula.
– Igen, többek között.
– Hogyan hajtja végre ezt a meditációs sétát?
– Nincs ebben semmi különleges – felelte Slater. – Meg-
fogalmazza a kérdést, azután elindul. Összpontosít minden
lépésre. Nem gondol túlságosan előre, és nem gondol rá,
hogy honnan jött. Csak arra figyel, hogyan következik az

egyik lépés a másikból. Elmélkedik a kapcsolatokon és az
összeköttetéseken. Elmerül a mintában.
Ursula bátortalanul rálépett az első kék csempére.
– Mondott valamit az imént arról, hogy kérdéssel kell
kezdeni.
– Van kérdése?
Ursula gondolkodott, és közben alig észrevehetően, rej-
télyesen mosolygott.
– Igen, van kérdésem.
– Elmondja nekem?
A nő ránézett, kissé oldalra billentve a fejét, mintha a
választ fontolgatná.
– Nem – jelentette ki végül. – Inkább nem. Még nem.
– El fogja mondani, ha rátalált a válaszra az út végén?
– Talán. – Elindult az ösvényen, erősen összpontosítva.
– Egyszerre mindig csak egy lépés, ugye?
– Igen.
Slatert annyira lenyűgözte sugárzó komolyságával, hogy
csak állt az ajtóban, és bámulta Ursulát. Képes lett volna őt
bámulni egész éjszaka. Vagy egy örökkévalóságon át.
Egy kérdés susogott keresztül az agyán.
Követte Ursulát a labirintusba.
Némán járták az utat. Slater ügyelt, hogy mindig tartsa a
pár lépés távolságot. Ha közelebb menne, hozzáérhetne a
nőhöz, és az megtörné a transzállapotot. Ha még egyszer
319 AMANDA QUICK
hozzáérne, meg is akarná csókolni, és ha megcsókolta, ki

akarná emelni a labirintusból, és fel akarná vinni az ágyba.
Ha egyszer elkezdte az utat, általában nem vett tudomást
az időről. Annyira ismerős volt a szertartás, és az elméje
annyira ráhangolódott a labirintusjáráshoz szükséges tech-
nikára, hogy képes volt figyelmen kívül hagyni az időt. Ám
amikor Ursula mögött haladt, a türelmetlenség sárkány-
karmokkal szaggatta az önfegyelmét. Már azon gondolko-
zott, nem fog-e meghibbanni kissé, mire megérkeznek a
labirintus közepére.
Ursula egy utolsó lépéssel megérkezett a tudás körébe.
Lehunyta a szemét, szoborrá dermedt. Slater várt, és köz-
ben úgy összpontosított, ahogy a harcművészeti gyakorla-
tok – a lelki-gyakorlatok fizikai meghosszabbítása – előtt
szokott.
A nő kinyitotta a szentét. Slater nem bírta tovább a fe-
szültséget.
– Most már elárulja a kérdését?
A nő egy pillantást vetett a labirintus bejáratára, azután
visszatért a tekintete a férfihoz.
– Attól félek, az én kérdésem nem volt különösebben fi-
lozofikus vagy intellektuális természetű – mondta. – In-
kább egyszerű, földhözragadt kérdés volt.
– Megtalálta rá a választ?
Ursula szemében ismét felcsillant a titkolózó mosoly.
– Egyelőre még csak várok rá.
Slater belépett a körbe, és fölemelte a nő állát.

– Így adja tudtomra, hogy válaszolhatok a kérdésére?
– Milyen jó felfogású ön, uram. Az út elején, ami szá-
momra nem itt kezdődött, hanem az emeleten, amikor hal-
lottam, hogy elhalad a szobám előtt, az én kérdésem úgy
hangzott, hogy meg fog-e csókolni ma éjszaka?
Slaterben máglyává lobbant a vágy füstölgő parazsa, és
elhamvasztotta terveit arról, hogy felhurcolja az ágyba a
nőt. Látta Ursula szemében a fülledt érzékiséget. A tudat,
hogy Ursula kívánja őt, elsöpörte a maradék önfegyelmét
is.
– Mielőtt válaszolok a kérdésére, magának kell vála-
szolnia az enyémre – mondta. – Akarja-e, hogy megcsókol-
jam ma éjszaka?
Ursula kezét a férfi vállára tette, és ujjaival belékapasz-
kodott.
– Igen, Slater. Akarom, hogy megcsókoljon. Nagyon, de
nagyon akarom.
Slater torokhangon felnyögött, keményen magához szo-
rította a nőt, és rátapadt a szájára. Amikor Ursula átkarolta
a derekát, a férfi ereiben harsogni kezdett a vér. Ez kellett
neki. Most. Ma éjszaka.
Érezte, hogyan borzong Ursula édesen gömbölyded
alakja az izgalomtól. Ajka meglágyult a férfié alatt, egy-
szerre megadón és csábítón. Slaternek ez volt a kegyelem-
döfés.
321 AMANDA QUICK
Megkereste a pongyola övét, matatni kezdett a csomón.

Mire kioldotta, nem volt magánál a láztól.
Lefejtette Ursula válláról és karjáról a pongyolát, amely
a padlóra hullott, feltárva a szemérmes pamut hálóinget.
Slater beleszédült az élmény meghittségébe. Arra tért ma-
gához, hogy Ursula az ő háziköntösének övét oldozgatja
remegő ujjaival.
Egy lépést hátrált, lerántotta magáról a köntöst, és elhají-
totta, mint egy harci zászlót. A fekete nehéz selyem elta-
karta a labirintus szívét, ahol a válaszok várakoztak.
Visszafordult Ursulához, aki valami sajátos éberséggel
kémlelte. Slaterben váratlan erővel tudatosodott a nadrágját
feszítő erekció. Új és különös forróság perzselte. Már
megint le akarja rohanni a nőt, úgy, ahogy először tette.
Pedig megfogadta, hogy ha kínálkozik még egy alkalom,
megmutatja, hogy tud ő figyelmes, tapintatos, ráérős szere-
tő is lenni.
Megparancsolta magának, hogy legyen hízelgő és csábí-
tó. Megfogta Ursula tarkóját, gyengéden magához ölelte.
Ajkát könnyedén végighúzta a nőén, azután megcsókolta
Ursula nyakának ívét. Az asszony illata ködbe borította az
agyát, és pattanásig feszítette minden porcikáját. Csoda,
hogy nem repedt szét.
– Megteszek mindent, amit kell, hogy emlékezzen erre
az éjszakára – fogadkozott. – Hogy emlékezzen rám.
Ursula végigfuttatta ujjait a férfi meztelen vállán.
– Mintha valaha is elfelejthetném magát.

Slater ledobta a nadrágját, és közben hallotta, hogy a nő
lélegzete elakad. Látta, hogy megigézve bámulja az ő erek-
cióját.
– Ígérem magának, hogy nem teszek semmit, amit nem
akar. – Belefúrta ujjait a nő hullámos hajába. – Sohasem
bántanám magát, Ursula. Kérem, higgyen nekem.
A nő felemelte a fejét, hogy a szemébe nézhessen.
– Tudom, és megbízom magában. Ezért vagyok itt ma
éjszaka. – Csintalan mosollyal belemélyesztette ujjait
Slater vállába. – Meg azért is, mert nagyon vonzónak talá-
lom, uram.
Slaterben hullámokat vetett az izgalom. Lefektette
Ursulát a rögtönzött takaróra, megtámaszkodott a fekete
selymen, és föléje hajolt.
Csókolni kezdte, megfontoltan haladva lefelé Ursula tes-
tén. Mivel a hálóing az útjában volt, azt is megbontotta,
úgy csomagolva ki belőle a nőt, akár egy drága ajándékot.
Ursula levegőért kapott, amikor Slater a szájába vette a
mellét, és még szorosabban markolta a férfi vállát.
Slater mélyebbre ment, élvezte a pillanat édes, forró
meghittségét. Idegei tűzben égtek a nő izgalmának szagá-
tól.
Megérkezett a tüzes nedvességbe a combok között.
Ursula megmerevedett, amikor rájött, hogy mit akar. Be-
lemarkolt a férfi hajába.
323 AMANDA QUICK
– Slater!
A férfi megragadta a combjait, hogy ne fickándozzon.
– Mit szándékozik… ? – Elnémult a megbotránkozástól
és a vágytól. Ez a kettő együtt bírta rá végül, hogy ne mo-
zogjon.
Slater mohón csókolta és itta az esszenciáját. Olyan íze
volt, mint a trópusi tengereknek, a napsütésnek és a hold-
sugárnak. Egyetlen drog sem lehetett olyan mámorító, mint
Ursula. Sosem fog betelni vele.
A nő megemelte a térdét, és még szorosabban markolta a
férfi haját. Amikor végigborzongatta a kielégülés, elfúló
hangon kiáltott.
Slater feljebb csúszott rajta, és beléfúrta magát, mielőtt a
remegés elsimult volna. Meglovagolta a hullámokat, és vi-
tette velük magát a saját viharzó orgazmusába.
Valahol a Sírok Városának mélyén ujjongó kiáltást ver-
tek vissza az ősi kőfalak, mielőtt az ember felhágott a lép-
csőn a sötétből a fénybe.
Negyven
Hubbard kitántorodott a konflisból. Kimerült, pánikba

esett, és nagyon szenvedett. Egészen biztos, hogy eltört a
csuklója.
Már az elején eldöntötte, hogy nem szíveli Londont, de
most aztán komolyan megutálta az egész istenverte helyet.
Eszeveszett futása valamilyen búvóhelyre a félresikerült
megbízatás után katasztrofális tévedésnek bizonyult, mert
egyenesen bevitte a rémítő zsákutcák és sikátorok fekete
útvesztőjébe.
Az egyik szűk átjáróban majdnem a halálát lelte. Két
ember késsel beszorította egy sötét kapualjba. Akkor azt
hitte, hogy most aztán vége.
Valamilyen csoda folytán befutott egy konflis, amelyből
két tökrészeg úriember mászott elő, útban a közeli nyilvá-
nosházba. A rablók eltűntek egy sikátorban, Hubbard pedig
beugrott a konflisba.
Amikor a kocsis megkérdezte, mi lesz a cím, Hubbard-
nak gondolkoznia kellett. A szállodába nem mert vissza-
menni. Cobb dühöngeni fog. Roxton és a társa tisztán lát-
hatták, és kétségtelenül felismerték a kiejtését. De az a leg-
325 AMANDA QUICK
rosszabb, hogy Roxton megkaparintotta a stilétes botot. A

szállodai személyzet emlékezni fog rá, ha kikérdezik őket.
Pillanatnyilag egyetlen biztonságos hely létezett szám-
ara, mégpedig a raktárház. Pihennie szükséges, hogy össze-
szedje a bátorságát, azután találnia kell egy orvost.
Rá van utalva Cobb segítségére.
Megállt egy gázlámpa alatt, tájékozódni próbált, ami
úgyszólván reménytelen vállalkozás volt. A holdfénytől
foszforeszkáló ködben az összes raktárház egyformának
látszott. Ő meg csak egyszer járt ezen a környéken, azon az
estén, amikor Cobb és ő idehozták a parfümkészítőt.
Cobb rámutatott az utca végén álló raktárházra, majd el-
látta pontos utasításokkal és egy kulccsal. Jegyezze meg a
címet. Ha problémák adódnának, amelyek miatt kockázatos
lenne a hotelben találkoznunk, menjen be abba az épületbe,
és várjon rám. Ha arra következtetek, hogy valami balul
sült el, tudni fogom, hogy ott keressem.
Hubbard kilépett a sarkon álló egyetlen gázlámpa kísér-
teties izzásából, és idegesen elindult a kövezeten. Kihalt
épületek magasodtak mindkét oldalon. Fülelt minden hang-
ra a ködben, rettegett, hogy közeledő lépéseket fog hallani
a háta mögül.
Tudta, hogy néhány áldozata megérezte őt a gyilkosság
előtt. Természetellenesen mozdulatlanná merevedtek, mie-
lőtt tarkón szúrta őket. Páran még hátra is néztek, amikor a
közelükbe ért, de nem tulajdonítottak jelentőséget neki.
Hubbardot mindig mulattatta, hogy mennyire megköny-

nyebbülnek a láttán. Védjegye az volt, hogy egy cseppet
sem tűnt fenyegetőnek. Az emberek többsége átnézett rajta,
mintha nem is létezne. Mint például a bordély madámja.
De ma este a célszemély mintha valamilyen ősi szinten
hallotta vagy érezte volna meg a jöttét. Roxton nemcsak
azonnal felismerte a fenyegetést, de azonnal válaszolt is rá.
A rövid összecsapásban Hubbardnak volt alkalma bele-
néznie a jéghideg szempárba, amiből rájött, hogy Roxton
több egy közönséges megbízásnál.
Nagyon hosszú ideje nem érzett már igazi félelmet. Fej-
vesztett rémülete csak erősödött az alatt az idő alatt, amíg
elvergődött a raktárházig. Azzal biztatta magát, hogy meg-
viselt idegei úgyis rendbe jönnek, ha egyszer hazajut New
Yorkba. Idővel a csuklója is meggyógyul, feltéve, ha jól
teszi helyre a csontokat a doktor. Túléli ő ezt.
Cobb szerint már nem tart sokáig. Hamarosan megsza-
badulnak ettől a lidércnyomásos várostól.
Gyufát kellett gyújtania, hogy megtalálja a raktárház aj-
taját. Két-három próbálkozás után sikerült csak a zárba il-
lesztenie a kulcsot, pár másodpercre majdnem elvesztette a
reményt, de végül csak kinyitotta az ajtót.
Reszketegen fellélegzett, amikor meglátta az egyik üres
láda tetején az ott hagyott tolvajlámpást. Meggyújtotta, és
fölemelte, hogy körülnézhessen.
327 AMANDA QUICK
Első látásra a raktár kihaltnak tűnt. Volt benne rendetlen

összevisszaságban egy csomó üres láda és hordó. A tetőről
kirojtosodott kötelek lógtak. A padlót penészes szalma-
törek borította.
De mikor alaposabban megnézte, felfedezte a sáros láb-
nyomokat. Rosemonté lehet. A parfümkészítőnek sűrűn
kellett ide járnia az utóbbi hónapokban, amikor idecipelte a
droggal töltött ládákat, és előkészítette őket a New Yorkba
szállításra.
Követte a lábnyomokat a deszkaládákhoz. Amikor oda-
ért, leroskadt az egyikre. Levette a kabátját, pedánsan ösz-
szehajtotta, félretette. Mivel úgy érezte, hogy a nyakkendő-
je fojtogatja, azt is levette, és meglazította a gallérját. Óva-
tosan megvizsgálta fájó csuklóját.
Ez bizony nagyon hosszú éjszakának ígérkezett.
Ám végül feltűnően rövid éjszaka lett belőle.
Hubbard elnyúlt a láda tetején, és hasztalanul próbált pi-
henni, amikor ajtónyitást hallott. Azonnal kitört rajta a pá-
nik. A szíve dübörögni kezdett. Ülő helyzetbe tornázta fel
magát a ládán, és a lámpán matatott.
– Ki az? – kiáltotta. – Mutasd magad!
A jövevény ugyancsak felemelte a saját tolvajlámpáját.
– Nyugalom! – csitította az emberét Cobb.
– Ó, csak maga az, uram? – Hubbard összeszedte magát.
Nem jó ötlet idegesnek vagy nyugtalannak mutatkozni az
ügyfél előtt. – Egy percig már... na, nem érdekes.
– Megsérült? – érdeklődött némileg aggodalmasan

Cobb.
– A fattyú eltörte a csuklómat!
– Amikor nem tért vissza a hotelbe, feltételeztem, hogy
valami balul ütött ki. Mi történt?
– Sajnálatos fordulat. – Hubbard régi megszokásból elő-
vette a legmagabiztosabb, legprofibb hangját. – Becsúszik
az ilyesmi. Huszonnégy órán belül lerendezem a dolgot.
– Pontosan mi történt?
Cobb úgy beszélt, mintha kisebb kocsibalesetről vagy
valami hasonlóan csekély botlásról lenne szó. Úgy, ahogy
kell, gondolta Hubbard. Attól, hogy ma elhibázta a célt,
még nem dől össze a világ. Tekintettel az ő makulátlan
szakmai előéletére, még szép, hogy Cobb elnézi ezt az apró
hibát, amely könnyen helyrehozható.
– Észrevett a strici – folytatta változatlanul fölényes mo-
dorban. – Az ilyesmi általában nem befolyásolja a kimene-
telt, de Roxton gyorsabban reagált, mint az átlagember ha-
sonló körülmények között.
– Más szóval elhibázta.
– Mint mondtam, hamarosan lerendezem a problémát.
– Hol van a stilétes botja?
Hubbard elvörösödött.
– Elhagytam. Nem számít. Van egy tartalék a bőrön-
dömben.
– Ami a hotelben van.
329 AMANDA QUICK
– Hát igen, ha lenne olyan jó, hogy elhozza, akkor elin-

tézném Roxtont. – Lenézett gyűrött ingére és nadrágjára. –
Hálás lennék, ha hozna egy váltás ruhát is.
– Feltételezem, a helyszínen hagyta el a stilétes botot?
– Roxton kiverte a kezemből. Még sose láttam ilyet.
– Beszélt Roxtonnal? – kérdezte Cobb.
– Mi? Nem. Miért tennék ilyet?
– Semmit sem mondott? Nem káromkodott?
Hubbard váratlanul megértette, mire akarnak kilyukadni
a kérdések.
– Nem! – vágta rá. – Egyetlen szót se mondtam! Csak
elrohantam. Valaki rendőrért kiabált.
– Szerintem maga hazudik, Hubbard. Feltételeznem kell,
hogy a rendőrség máris értesült róla, hogy egy amerikai
kiejtéssel beszélő orgyilkos megtámadott egy embert egy
klub előtt, és most a londoni utcákon kóborol. A sajtónak
örömünnepe lesz holnap.
– Nem! – tiltakozott Hubbard. – Roxton nem is láthatott
jól!
– Nem volt szükséges jól látnia, hogy viszonylag pontos
személyleírást adhasson a rendőrségnek. Nem lesz szüksé-
ge váltás ruhára vagy a tartalék stilétjére, Hubbard. Nem
veszem többé hasznát.
Hubbard csak most érezte meg a veszélyt. Felkapta a fe-
jét, de már késő volt. Cobb egy revolvert vett elő a kabátja
alól.
– Ne! – Hubbard hitetlenkedve meredt rá. – Én vagyok a

legjobb.
– Rossz hírem van, Hubbard. Ilyet bármikor találok.
Az utolsó pillanatban Hubbard ugyanúgy megdermedt,
mint sok áldozata.
Cobb kétszer lőtt. Az első olyan erővel csapódott Hub-
bard mellkasába, hogy a bérgyilkos hanyatt esett a ládán.
Még akkor sem értette, mi történik vele, amikor a második
golyó belefúródott az agyába.
Cobb addig állt a hulla mellett, amíg bizonyos nem lehetett

abban, hogy Hubbard csakugyan halott. Nem akart több
bonyodalmat. A terv egyszerű, célratörő volt. Kiharcolja az
egyeduralmat a drogkereskedelemben, és ebből épít magá-
nak olyan birodalmat, amely vetekedni fog Rockefeller,
Carnegie, J. R Morgan királyságával, meg a többiekével,
akiket rablóbáróknak kiáltott ki a sajtó. Céljának eléréséhez
az ő üzleti taktikájukat alkalmazza: megszerzi egy olyan
termék előállításának a monopóliumát, amelyért embertö-
megek fizetnek akármennyit.
Ebben sajnálatos módon kezdettől fogva kulcsszerep ju-
tott egy asszonynak. Cobb tapasztalatai szerint az asszo-
nyok nehéz természetű, követelőző és kiszámíthatatlan
népség voltak, de hát az ember abból dolgozik, amije van.
Csak hálás lehetett a sorsnak, hogy Valerie nemcsak bol-
dogtalan a házasságában, de gyönyörű is. Őt sokkal kelle-
331 AMANDA QUICK
mesebb volt elcsábítani, mint egy lompos, középkorú tehe-

net.
Hónapokat dolgozott a New York-i üzlet megalapításán.
Az üvegházak, laboratóriumok és elosztók hamarosan be-
hálózzák Észak-Amerikát.
Azért jött Londonba, hogy levezényelje a finálét.
Mindennek úgy kellett volna mennie, mint a karikacsapás,
ehelyett egyik probléma jött a másik után.
Mindenütt csak nőkbe ütközik az ember. Az egyiket be-
építette gyámkőnek a birodalmába, de most egy másikkal,
egy Ursula Kern nevű nőszeméllyel gyűlt meg a baja. E
miatt a Kern miatt egy gazdag, befolyásos ember szaglász-
ni kezdett a futár halála körül.
Egyik dolog vezetett a másikhoz, és most küszöbön állt
a katasztrófa.
Egyértelműnek látszott a stratégia. Ki kell iktatni
Roxtont, aki miatt nagy hűhót csap a sajtó. Miközben min-
denki erre a szenzációs gyilkosságra figyel, szép csendesen
el lehet tenni láb alól Kernt.
Végül megtalálják Hubbard holttestét, és a rendőrség
elégedett lesz, hogy az amerikai gyilkos nem garázdálkodik
többé London utcáin.
Hubbard hasznos volt, de a legjobb alkalmazott is pótol-
ható.
Az ilyen helyzetekben mindig az az igazi gond, hogy
hova tegyük a hullát. New Yorkban ott volt hozzá a folyó.
Londonnak is volt egy folyója, amely rendszeresen kido-

bott vízi hullákat. Hubbardot azonban ki kellett volna von-
szolni a raktárból, és onnan még egy darabig az utcán.
Cobb nem akarta kockáztatni, hogy meglássák.
Belelökte Hubbard porhüvelyét egy üres ládába, és rá-
hajtotta a fedelet.
Miután ezt elintézte, fogta a tolvajlámpát, és kiment a
ködbe. Azt mondta a bérkocsisnak, hogy két sarokkal ar-
rébb várja.
Revolverrel a kezében elindult.
London városa finomabbnak és minden téren kulturál-
tabbnak tartja magát New Yorknál. Hát ő nem látott benne
semmi vonzót. Gyűlölte a ködöt, a mocskos, veszedelmes
utcákat, és az átkozott kiejtést, amitől alig lehetett érteni a
kocsisok, a boltosok, a cselédek és a felfuvalkodott szno-
bok beszédét.
Az a hajó nem indulhat elég hamar. Nagyon boldog lesz,
ha soha többé nem kell látnia Londont.
Negyvenegy
– Legközelebb igazán kereshetnénk egy ágyat – mondta

Slater.
Legközelebb. Ez az egyszerű szó elég volt, hogy
Ursulában úgy gyöngyözzön a jókedv, mint egy pohár
pezsgőben a buborékok. Figyelte Slatert, ahogy felül a fe-
kete selyemköntösön. Mozgásának lusta, férfias kecsessége
érdekes dolgokat művelt a mellizmaival és Ursula belsejé-
vel.
A legközelebb közös jövőt jelent, gondolta a nő. Megkö-
tötte a pongyolája övét, és közben áttekintette a gyönyörű-
séges szó folyományait. Reálisan gondolkozva bele kellett
nyugodnia, hogy ez a jövő nem tart sokáig. Lady Fulbrook
figyelmeztetni próbálta, mennyire kockázatos beleszeretnie
valakibe, aki ennyire fölötte áll a társadalmi ranglétrán.
Ám Slater nagyon különbözött minden férfitól, akit
Ursula ismert, és egészen másféle akadályok vetettek ár-
nyékot lehetséges jövőjükre. Ettől függetlenül, először mert
reménykedni, hogy ezek az akadályok nem legyőzhetetle-
nek. Slater feltápászkodott.
– Ennyire mulattatja az ágy gondolata? – sandított a nő-
re. Felvette a háziköntöst. – Netán jobban kedveli az író-
asztalt és a hideg kőpadlót? Mert ha igen, örömmel állok

rendelkezésére.
Ursula grimaszolt. Érezte, hogy lángol az arca.
– Semmi kifogásom ellene, hogy az ágyat használjuk...
az ilyesmihez. – A háziköntösre mutatott.
Slater tűnődve szemlélte a nedves foltot a fekete sely-
men.
– Részemről változatlanul érdekesnek találom az ilyes-
mit, ha magával csinálhatom.
Ursula elfordult, a papucsát kereste.
– Meg vagyok lepve, hogy ez a fajta testgyakorlás nem
zavarja össze jól szervezett gondolatait.
– Dehogynem zavarja össze – mondta nagyon halkan a
férfi. – Elmém szédeleg tőle. Ha ezt a fajta testgyakorlást
űzzük, egyedül magára tudok gondolni.
Annyi érzékiség volt ebben a humorizálásban, hogy
Ursulának azonnal vissza kellett fordulnia hozzá. Slater
mosolygott, ami ritkaság volt nála, azzal a kaján mosollyal,
amelytől mindig elakadt a nő lélegzete.
– Ó – súgta, és elnémult. Nem voltak szavai.
– Az benne a hihetetlen, hogy vannak utána percek,
amikor sokkal tisztábban látok – folytatta Slater élesebben.
A tudás hideg tüze gyúlt ki a szemében. A földre dobta a
háziköntöst, és a nadrágjáért nyúlt. – Azt hiszem, már tu-
dom, mit jelentenek a számok a főkönyvben. Maga brili-
335 AMANDA QUICK
áns, Ursula! – Megragadta a nő vállát, és gyorsan, diadal-

masan megcsókolta. – Abszolút briliáns! – ismételte.
Elengedte a nőt, és elindult az ajtó felé.
– Siessen! Minél előbb vissza kell térnem Mrs. Wyatt
főkönyvéhez!
Ursula alig hallhatóan sóhajtott. Slatert máris más érdek-
li, nem ő, vagy a kapcsolatuk. A pezsgőben kipukkadtak a
buborékok. Követte a férfit a hallba.
– Maga szerint mi tisztázódott, uram?
Slater kinyitotta az ajtót, észre sem véve a fanyar hangot.
– Elalvás előtt megpróbáltam beleolvasni a főkönyvbe,
de az agyam nem volt teljesen tiszta.
– Aligha meglepő, miután majdnem meggyilkolták az
éjszaka.
– Tudtam, hogy valami fontosat nézek, de nem láttam
meg. Pedig kezdettől fogva látnom kellett volna.
Ursula utána ment a folyosóra.
– Legyen már olyan szíves, uram, avasson be engem is.
– Van néhány különös szám a bevételi rovatban. A be-
jegyzések érthetetlenek, de az összegek különböznek a
szokott bordélyházi tarifáktól. Továbbá vannak titokzatos
tételek a kiadás rovatban, de azt hiszem, már értem őket.
Mrs. Wyatt drogot vásárolt Rosemonttól, és továbbadta
néhány személyes ügyfelének.
– Szóval mellékállásban ambróziával kereskedett?
– Gondolom. Talán ezért ölette meg Cobb. Igen, meg

még azért, mert Mrs. Wyatt túl sokat tudott a brit piacról.
– Cobb tehát konkurenciát látott benne?
– Csekély mérvűt. – Slater kinyitotta az ajtót a lépcső te-
tején. – Ám Cobb igazi problémája Fulbrook. Most már
sokkal tisztábban látom a mintát! És ezt csak magának kö-
szönhetem!
– Nekem vagy a testgyakorlásnak? – kérdezte nagyon
udvariasan a nő.
– Magának!
Ursula szobájánál megállt annyi időre, hogy felkapja a
nőt a padlóról, és újabb diadalmas csókot adjon neki. Majd
ugyanolyan hirtelen visszaengedte a padlóra, és elsietett a
folyosón a saját szobájába.
– Reggelre nagyjából meg lesz fejtve! – vetette még oda
a válla fölött.
– Milyen kedves öntől, uram. Talán lesz olyan szíves
megosztani a következtetéseit azokkal is, akik még mindig
a ködben botorkálunk.
Ám ezt már az üres folyosónak mondta. Slater eltűnt a
szobájában.
Ursula csendes mosollyal csóválta a fejét, és már ment
volna be a sajátjába, amikor a folyosón felpattant az átelle-
nes ajtó.
337 AMANDA QUICK
– Ó, hát itt van, drágám! – mondta Lilly némileg eltúl-

zott szívélyességgel. – Járkálást véltem hallani. Minden
rendben?
– Minden. – Ursula bevonult a szobába, és az ajtórésből
nézett vissza Lillyre. – Nyugodtan feküdjön vissza aludni.
Lilly nagyon elégedetten mosolygott.
– Ugye tudja, milyen jót tesz neki?
– Én?
– Igen. Valósággal kicserélték mostanában, és ez mind
magának köszönhető.
– Természetesen örömmel hallom, hogy ilyen hasznos
vagyok.
Lilly meghökkenve pislogott.
– De drágám, egy pillanatig sem akartam...
– Már csak az a kérdés, hogy Mr. Roxton jót tesz-e ne-
kem.
Becsukta az ajtót, mielőtt Lilly megmukkanhatott volna.
Félúton az ágyhoz sarkon fordult, visszatért az ajtóhoz, és
erélyesen elfordította a kulcsot a zárban. Ha Slaternek to-
vábbi ihletre van szüksége reggelig, keresse másutt.
Kellemesen elfáradva bújt be az ágyba. Utolsó gondolata
az volt elalvás előtt, hogy egy kérdésre Slater Roxtonnal
kapcsolatban kétségtelenül megvan a válasz. Valóban eg-
zotikus szexuális rítusokat űz gyanútlan nőkkel a pincéjé-
ben.
Kevéssel hajnal előtt hallani vélte, hogy valaki a kilincsét

próbálgatja. Várt, mert tudni szerette volna, mit szól Slater,
ha felfedezi, hogy az ajtó zárva van. De a folyosón csend
volt.
Egy darabig nem tudott visszaaludni. Dicsérte magát,
hogy helyesen járt el, amikor bezárta az ajtót. Ha folytató-
dik Slaterrel ez a dolog, a férfinak meg kell értenie, hogy ő
több kikapcsolódásnál, vagy egy segédeszköznél a kreatív
gondolkodáshoz.
Sajnos, e kis győzelmet némileg beárnyékolta a keserves
megbánás.
Negyvenkettő
– Megmondtam én, hogy Cobb egyedül akarja irányítani

a drogüzletet! – közölte diadalmasan Slater. – Továbbá ab-
ban is biztos vagyok, hogy New Yorkból akar dirigálni,
nem Londonból, és nem tűr meg versenytársat az óceán
innenső oldalán.
A reggelinél ültek. Lilly fenségesen trónolt az asztalfőn,
és sózott-füstölt lazacot csipegetett. Slater az asztal végén
ette keresztül magát egy rántotta- és pirítóshegyen. Ursula,
aki középre került, feltűnően frissnek találta olyan ember-
hez képest, aki alig pár órát aludt. Az étvágyában sem tett
kárt a kialvatlanság.
Slater nem hozta szóba a zárt ajtót. Ha csalódott is, fel-
tűnően jól palástolta. Ursula rendkívül bosszantónak találta
a lelkesedését és az energiáját.
– Szerinted tehát Lady Fulbrook magával akar vinni né-
hány tő ambróziafüvet, amikor megszökik Cobb-bal New
Yorkba?
– Úgy van. – Slater behabzsolt még némi rántottát. –
Töveket, vagy legalábbis magot. A többi ambróziát pedig
kétségtelenül kiirtja az üvegházból. Cobb nem hagyja,
hogy bárki is folytathassa az üzletet, miután ő távozott La-

dy Fulbrookkal.
Ursula koppanva letette a villáját.
– Magok!
Lilly és Slater csak nézték.
– Mi van velük? – kérdezte a férfi.
– Amikor megtaláltam Anne Clifton gyorsírófüzetét és
ékszereit, volt mellettük valamilyen mag is, tasakokban –
mondta Ursula. – Szerintem jó esély van rá, hogy ambró-
zia-magok.
Lilly kissé összevonta művészien kihúzott szemöldökét.
– Talán ő is nevelni akart ambróziát a saját kertjében.
– Vagy pedig el akarta adni a magokat annak, aki a leg-
többet ajánlja cserébe – mondta Slater. – Olyasvalaki, mint
például Mrs. Wyatt, busásan fizetett volna értük.
Ursula hátán végigfutott a hideg.
– Szerintem Anne arra akarta használni, hogy bevásárol-
ja magát Damian Cobb mellé az üzletbe.
Slater fontolóra vette a lehetőséget.
– Huh!
– Az roppant merészségre vallott volna – jegyezte meg
halkan Lilly. – Cobb veszélyes ember.
– Anne roppant merész nő volt – mondta Ursula és azt se
feledjük, hogy hónapokig ő közvetített Lady Fulbrook és
Cobb között. Talán úgy érezhette, hogy ő ismeri Cobbot.
Hogy ő megérti. Nem kedvelte különösebben a férfiakat,
341 AMANDA QUICK
de bízott magában, hogy manipulálni tudja őket. Végül is

nagyon vonzó teremtés volt. Lady Fulbrook irkálhatott sze-
relmes leveleket Cobbnak, de azt hiszem, Anne megpróbál-
ta elcsábítani.
– Még nem volt alkalmam végigolvasni az összes leve-
let, amit Anne kapott Cobbtól, ugyanazon a Mr. Paladin
néven, amelyet az amerikai a Lady Fulbrookkal folytatott
levelezésben használt, de annyit kijelenthetek, hogy valami
rafinált alkudozás folyt közöttük. Paladin színleg Anne no-
vellái iránt érdeklődik, ám szerintem nem erről folyt a dis-
kurzus.
– Anne sok időt töltött Lady Fulbrookkal az üvegházban
– vette át a szót Slater. – Megtanulhatta, hogyan kell ne-
velni az ambróziafüvet.
– Ez kétségtelen magyarázattal szolgál a füzetében leírt
versek furcsaságaira – mondta Ursula. – Többszöri hivat-
kozás mennyiségekre és időre. Különösen egy sor maradt
meg bennem: kecs és erő a virág, három a tízben gyönyör,
három a hétben megöl.
– A barátnője valóban nagyon veszedelmes játékot űzött
– jegyezte meg halkan Slater.
– Tudom – felelte Ursula –, de figyeljen csak ide. Ha
Cobb ki akarja irtani azt az összes füvet Lady Fulbrook
különleges üvegházában, mielőtt visszatér New Yorkba,
valami nagyon drasztikus dolgot kell művelnie. Az üveg-

ház különszobája dugig van azzal az istenverte, átkozott
ambróziafűvel.
Rövid csend lett. Ursula tovább ette a pirítóst, amíg ész-
re nem vette, hogy Lilly és Slater is őt nézi.
– Mi az? – érdeklődött egy falat pirítós mellől. – Mond-
tam valamit?
Lilly kuncogott, és visszatért a lazacához.
Slater krákogott.
– Azt hiszem, az istenverte, átkozott ambróziafű fordu-
lattól állt el a szavunk. Némileg bosszúsnak hangzott.
– Bosszús is vagyok. – Ursula lenyelte az utolsó falatot,
és a kávéscsészéjéért nyúlt. – Mert ilyen lassan halad a
nyomozásunk.
Lilly felvonta a szemöldökét.
– Én azt hittem, hogy maga és Slater kiválóan haladnak.
– Nézőpont dolga – mondta Ursula, és a férfira pillan-
tott. – Ha jól emlékszem, összefoglalta, mit talált Mrs.
Wyatt főkönyvében. De elvezet ez bennünket egy olyan
bizonyítékhoz, aminek alapján feljelenthetünk valakit Anne
meggyilkolásáért?
Mielőtt Slater válaszolhatott volna, Mrs. Webster jelent
meg az ajtóban egy ezüsttálcával, és a tálcán egy boríték-
kal.
– Ezt a sürgönyt most kézbesítették, uram – jelentette be
harangzúgású hangján.
343 AMANDA QUICK
Slater egy kicsit megrándult, azután elvette a borítékot.

Mrs. Webster lelépett a színről, hogy visszatérjen a
konyhába.
Ursula és Lilly figyelték, ahogy Slater feltépi a boríté-
kot, majd átfutja a sürgönyt.
– A New York-i múzeum igazgatója küldte. Igazam volt:
Damian Cobb közismert figura filantróp körökben. Az
igazgató szerint volt némi spekulálgatás a Cobb-vagyon
forrását illetően, de senki sem kérdezget túl sokat. Bár nem
is ez a legérdekesebb.
– Az ég áldja meg, ne csigázzon már bennünket! – csat-
tant fel Ursula. – Nem melodráma ez. Mi a lényeg abban a
nyomorult sürgönyben?
Slater felvonta a szemöldökét az éles hangra, de nem tett
megjegyzést.
– Az igazgató azt mondja, hogy a New York-i Cobb-
palota személyzetének állítása szerint a gazda tíz napja tá-
vozott üzleti ügyekben.
– Az átkelés az óceánon körülbelül egy hét – mondta
Ursula. – Olykor kevesebb. Igaza volt, Slater. Cobb néhány
napja Londonban tartózkodik.
Mrs. Webster ismét megjelent az ajtóban.
– Mr. Otford keresi, uram – mondta. – Közöljem vele,
hogy várjon, amíg ön befejezi a reggelit?
– Nem – mondta Slater. – Ha ilyenkor jön ide, akkor bi-

zonyára valamilyen érdekességgel érkezett. Küldje be, ké-
rem.
– Igen, uram. – Mrs. Webster ki akart menni a folyosóra.
– Jó lesz feltennie még egy terítéket, Mrs. Webster – ja-
vasolta Slater. – Úgy sejtem, Mr. Otford éhes lesz.
– Igen, uram.
Mrs. Webster eltűnt. Nem egészen egy perc múlva be-
rontott Gilbert Otford, de rögtön meg is állt, mint akinek
földbe gyökerezett a lába, és imádattal bámult a gazdagon
megrakott tálalóasztalra.
– Jó reggelt, hölgyeim – mondta, egyfolytában a tálakat
nézve. – Jó reggelt, Mr. Roxton.
– Jó reggelt, Otford – felelte Slater. – Csatlakozzon hoz-
zánk.
– Gyönyörrel, uram. Köszönöm.
Lázas kapkodás után helyet foglalt Ursulával átellenben
a tányérjával, amelyet megpúpozott kolbásszal, rántottával
és pirítóssal. Lelkesen esett neki az ételnek.
Slater láthatólag kész volt addig halasztani a faggatást,
amíg Otford bekebelez valamennyit a reggelijéből, de
Ursula nem volt türelmes hangulatban.
– Nos, Mr. Otford? – Beledöfte a pillantását a zsurna-
lisztába. – Mi mondanivalója van nekünk?
– Kisebb vagyonba került megoldanom egy szobalány és
egy lakáj nyelvét – felelte Otford kolbásszal teli szájjal. –
345 AMANDA QUICK
A klub alkalmazottainak hallgatniuk kell mindenről, ami

ott folyik. Akit rajtakapnak, hogy pletykál, kirúgják, és
nem kap ajánlólevelet. Viszont senki sem akarja elveszíteni
az állását a klubban, mert gavalléros a fizetés és magas a
borravaló.
– Ennyit derített ki Mr. Roxton pénzéből? – háborodott
fel Ursula. – Hogy a személyzetet jól fizetik?
Otford értetlenül nézett Slaterre.
– A hölgy ideges valamiért?
Slaternek hirtelen sürgős lett kávét innia.
– Mr. Otford!- mondta Ursula. – Kérdeztem valamit!
– Nem, Mrs. Grant... izé... Mrs. Kern! – helyesbített si-
etve Otford. – Nem ez volt minden, amit megtudtam. Épp
most akartam rátérni az érdekes részére!
– Ideje – mondta vészjóslóan Ursula.
Slater ivott még egy kis kávét, majd Otfordra nézett.
– Mit is mondott? – sürgette majdnem nyájasan.
– Na, szóval! – Otford lapozott a noteszben. – Itt az az
információ, amire hegyezni kezdtem a fülem. A klubtag-
ságnak két szintje van. Van az általános, és van a bennfen-
tes elit, az úgynevezett Fantazma Szalon tagjai, akiknek
erősebb drog és nagyon exkluzív szolgáltatások járnak.
– Exkluzív szolgáltatások? – kérdezte Ursula. – Azok
mik?
Otford fészkelődött. Ezúttal Lillyre nézett segítségért.

Lilly kitüntette egy jóságos mosollyal, majd Ursulához for-
dult.
– Hitem szerint Mr. Otford olyasfajta exkluzív szolgálta-
tásokra céloz, amelyek csupán a Paphosz Pavilonhoz ha-
sonló, méregdrága bordélyokban vásárolhatók – mondta.
– Ó. – Ursula pirulva dőlt hátra a széken. Őrizkedett
Slaterre nézni, aki bizonyosan nevetségesnek találja a naiv-
ságát. – Folytassa, Mr. Otford.
A riporter krákogott, és elmerült a jegyzeteiben.
– A kizárólag a Fantazma Szalon tagjai számára elérhető
szolgáltatások közé tartozik a partnerek nemtől és kortól
független választéka, bizonyos kellékek, és, izé, berendezé-
sek használata, amelyeknek célja a fizikai gyönyör fokozá-
sa...
– Azt mondtam, hogy a jelentését folytassa, Mr. Otford,
nem pedig hogy egy bordélykatalógusból tartson felolva-
sást! – sziszegte Ursula.
Otford nagyot nyelt.
– Bocsánat. Elnézését kérem. Kicsit zavarban vagyok.
– Nem maga az egyetlen – mondta Slater fojtottan.
Ursula haragosan meredt rá. Slater úgy tett, mintha nem
venné észre.
– Folytassa, Otford – mondta. – Ki tudta deríteni, ho-
gyan szállítják a drogot az Olümposzba?
– Kiváló kérdés – helyeselt Ursula.
347 AMANDA QUICK
– Köszönöm – felelte nagyon alázatosan Slater.

Oxford hadarni kezdett:
– Az egyik lakáj mondta, hogy a drogot egy fuvaros
hozza lovas szekérrel. A szállítás napján Fulbrook mindig
ott van, hogy ellenőrizze a kirakodást. A szert a pincében
tartják lakat alatt, ugyanúgy, mint a töményt és a szivaro-
kat, de egy külön szobában.
– Feltételezem, ahhoz a szobához egyedül Fulbrooknak
van kulcsa? – kérdezte elgondolkozva Slater.
– A lakáj szerint igen. – Otford kacsintott. – Bár ez nem
jelenti azt, hogy hébe-hóba ne kelne lába egy kis anyagnak.
Tapasztalatom szerint a Fulbrook-féle úriemberek egy idő
után már nem vesznek tudomást a szolgákról. Az volt a
benyomásom, hogy informátorom és a barátai is ki-
kiszolgálják magukat az anyagból, illetve brandyből meg
szivarból.
– Remek munkát végzett, Otford! – dicsérte Slater.
– Köszönöm, uram! Meg kell mondanom, hogy ez le-
nyűgöző. Óriási sztori lehet belőle! Egyszerűen óriási!
– Talán szórakoztatóbb lenne kevesebb gyilkossággal.
Otford elvörösödött, és felkapta a szalvétáját, hogy abba
köhögjön.
Slater hátradőlt a székén.
– A következő lépés az, hogy megtaláljuk a szállítót.

Otford felmordult.
– Londonban ezrével vannak lovak és szekerek.
Ursula váratlanul kiegyenesedett.
– A béristálló a Rosemont Parfüméria közelében!
Slater elismerően mosolygott.
– Logikus, hogy Rosemont lovas szekeret bérel, és na-
gyon valószínű, hogy abból az istállóból, amely a legköze-
lebb van.
– Egek ura, hogy nyithat valaki illatszerboltot egy béris-
tálló közelében? – tette fel a költői kérdést Lilly.
– Mert Rosemont nem finom parfümöket pancsolt – ma-
gyarázta Slater –, hanem egy veszedelmes drogot kotyvasz-
tott, méghozzá nagy mennyiségben, annyit, ami nemcsak
az Olümposz Klubnak és Mrs. Wyatt kis mellékeséhez volt
elég, de az amerikai piacra is. Szüksége volt valamilyen
szállítóeszközre, amely eljuttatja a termékét a város túlsó
végébe, és a kikötőbe, a New Yorkba induló hajókhoz.
– Nahát – mondta Ursula nagyon halkan.
Mindenki őt nézte, valamilyen sziporkázó megjegyzést
várva.
– Nahát mi? – kérdezte Slater.
– Most jut eszembe, hogy nekem is van egy kis érzékem
ehhez a nyomozói szakmához – mondta a nő, szerény
hangra törekedve.
349 AMANDA QUICK
– Nem javasolom – intette le Slater. – Maradjon a gyors-

írásnál.
– Miért? – kérdezte már megint bosszúsan Ursula.
– Ha elkerülte volna a figyelmét, a magánnyomozók jö-
vedelme némileg korlátozott. Viszont a működési költsé-
gek igen magasak lehetnek. Már nem számolom, hogy eb-
ben az esetben mennyi pénzem ment el baksisra, borravaló-
ra és egyéb kiadásokra.
– Hm. – Ursula lelkesedése kissé lelohadt. – Nem néz-
tem pénzügyi szempontból.
Negyvenhárom
– Igen, uram, Rosemont tőlem szokott lovat és szekeret

bérelni – mondta Jake Townsend. – Az én fiamat, a Nedet
fogadta fel, hogy berakodja a füstölőt, és leszállítsa az árut.
Slater és Ursula a J. Townsend Béristálló széles ajtajá-
ban állt, amely kölcsönözhető hintókat, szekereket és kor-
dékat kínált. A méretekből ítélve kisvállalkozás lehetett,
mert Slater mindössze három bokszot és egyetlen koros,
rossz rugózású fogatot látott. Ám az istálló az istálló, és a
levegő sűrű volt a lovak és tartozékaik szagától.
Townsend középkorú, cserzett bőrű ember volt, az a
kemény, szíjas típus, aki istállókban dolgozta le az életét.
Szívesen eldiskurált Slaterrel, mihelyt az tisztázta, hogy
nem kívánja ingyen az idejét és az együttműködését.
Townsenddel könnyű volt tárgyalni, viszont Ursula kész
rejtély volt ezen a délelőttön. Ismét elbújt sikkes fekete
fátyla mögé, így semmit nem lehetett leolvasni az arcáról,
nem mintha korábban, a reggelinél Slater képes lett volna
rá.
Rosszkedvűen jött le a lépcsőn, és ezen, amennyire
Slater megállapíthatta, Mrs. Webster kitűnő kávéja sem
javított. Kezdetben azzal nyugtatta magát, hogy a nő rosz-
351 AMANDA QUICK
szul aludt, de most már azon töprengett – nem minden ag-

godalom nélkül –, hogy Ursula talán megbánta éjszakai
szenvedélyes egyesülésüket a labirintusban. Talán már
bánja az elsőt is, a dolgozószobában.
Mostanra nagyon rossz előjelet látott abban, hogy a nő
bezárta éjszaka az ajtaját.
Kényszerítette magát, hogy az aktuális feladatra össz-
pontosítson.
– Tehát Rosemont állandó ügyfél volt? – kérdezte.
– Az bizony. – Townsend gyászosan ingatta a fejét. – Jól
jött az üzletnek. Rengeteg füstölőt adott el, meg ezt a fran-
cia dolgot, aminek potpourri a neve. De meg kell monda-
nom, irtóra hálás voltam, hogy egy egész utca választ el
tőle, amikor kigyulladt a boltja. A robbanás nemcsak azt a
házat vitte szét, de nagy kárt tett a szomszédos épületekben
is. Még jó, hogy üresek voltak. Ugyancsak megijedtünk, én
mondom. A lovak egész megvadultak.
– El tudom képzelni – mondta Ursula.
Slater hallotta a hangjában a fagyos türelmetlenséget,
bár a nőnek volt annyi esze, hogy ne siettesse Townsendet.
– Az újságok szerint a hatóság azt feltételezi, hogy gáz-
robbanás történt – mondta Slater.
– Ja, lehet. – Townsend rosszallóan ráncolta a homlokát.
– De ha engem kérdez, az a sok zacskó száraz levél, amiket
a boltjában tárolt, azok szították a lángokat. És köztünk
maradjon, de ki tudhatja, miket kevert a füstölőbe és abba a

potpourriba? Órákig szaglott utána a környék.
– Köszönöm a segítségét, Mr. Townsend. – Slater pénzt
vett elő a zsebéből. – Csak még egy kérdés, és nem zavar-
juk tovább a munkában.
– Mit akar tudni, uram?
– Azt mondta, hogy Rosemont rendszeresen felfogadta a
fiát, és bérelt egy szekeret a szállításhoz. Nagyon szeret-
ném tudni a címeket, ahova szállított.
– Csak kettő volt neki. Az egyik egy palota, ahol valami
zárt klub volt. A másik egy raktárház a dokkok közelében.
Mert Rosemont sokat szállított New Yorkba, tudja.
Negyvennégy
– Már értem, miért akart mindenképpen hazamenni a há-

zához feszítővasért – mondta Ursula. – Tudta, hogy a rak-
tárház valószínűleg zárva lesz. Kiválóan logikus a gondol-
kodása, uram.
Slater éppen benyomta a feszítővasat a résbe az ajtó-
szárny és a félfa közé. Félbehagyta a munkát, hogy egy
talányos pillantást vethessen a nőre.
– Kellemes kikapcsolódásnak találom. – Ránehezedett a
feszítővasra. – Mármint a gondolkodást.
Ursula pislogott, nem tudta mire vélni ezeket a szavakat.
– Miféle kikapcsolódásnak?
– Természetesen nem akarom túlzásba vinni. Még a vé-
gén rákapnék.
– Igaza van – felelte hidegen a nő. – Csúnya szokás túl
sokat gondolkozni.
– Egyetértek.
– Meg kell mondanom, elég savanyú kedvében van ma
reggel, Slater.
– Az a különös, hogy nagyon jókedvűen ébredtem. Nem
tudom, mi változtatott ezen.
– Talán az időjárás. Úgy látom, vihar készül.

– Igaza van. Az időjárás.
Ismét ránehezedett a feszítővasra. A zár felnyögött, az-
után a vas és a fa tiltakozó nyekergésével engedett. Az ajtó
felpattant. Ócska, lassan korhadó deszka és az áporodott
levegő dohszaga csapta meg őket.
Voltak más szagok is: Ursula azonnal felfigyelt egy fa-
nyar, gyógyfüves aromára.
Odaállt Slater mellé, és benézett a homályba. Annyi vi-
lágosság volt, amennyit beengedtek a mocskos ablakok. A
ferde fénypászmák megmutatták a padlón hányódó ládákat
és hordókat. A magasból foszló kötelek és hevederek lóg-
tak.
– Jó helyre jöttünk – mondta Slater, a lábnyomokat vizs-
gálgatva a padlón. – Itt látogatók jártak, nem is olyan ré-
gen.
Követte a csapást egy lezárt ládához. Ursula utána ment,
miközben szimatolt és fintorgott.
– Ugyanezt a szagot éreztem Rosemont üzletében –
mondta. – Itt nagy mennyiségű drogot tárolnak. De van
valami más is. Talán döglött patkány.
Slater megállt a három láda közül az elsőnél.
– Már be is csomagolták. Lehet szállítani.
Benyomta az egyik deszkaláda fedele alá a vasat. Ami-
kor a fedél felpattant, Ursula szép rendben sorakozó vá-
355 AMANDA QUICK
szontasakokat pillantott meg a ládában. A drogszag erősö-

dött.
– Ne mozduljon – figyelmeztette halkan Slater.
A nő megdermedt. Nézte, mit bámul Slater, és meglátta
a sötét foltokat a padlón. Végigfutott rajta a hideg.
– Vér? – súgta.
– Igen – felelte a férfi. – Nem is túl régi.
Követte a foltokat egy közeli ládához, amely nem volt
lezárva. Felhajtotta a fedelét, és belenézett.
– Nos, ez választ ad egy kérdésre – mondta.
– Ki...? – kérdezte Ursula.
– A stilétes bot egykori tulajdonosa.
Ursula veszteg maradt, nem óhajtott közelebb menni.
Bámulta Slatert, ahogy a láda fölé hajol, és módszeresen
megmotozza a halott embert.
– Hogyan ölték meg? – kérdezte.
– Lelőtték. Két lövés. Profi munkának látszik.
– Profinak?
– Bátran kijelenthetjük, hogy akárki ölte meg ezt az em-
bert, annak volt szakmai tapasztalata. – Elhallgatott, mé-
lyebbre nyúlt a ládában. – Bár némileg kijött a gyakorlat-
ból.
– Nem kutatta át elég alaposan a testet.
Felegyenesedett, megfordult. Apró fehér névjegyet tar-
tott kesztyűs kezében.
– Mi az? – kérdezte a nő.

– A Stokely Hotel címe. A cipőjében volt eldugva. Meg-
látásom szerint külföldi látogatónk rettentően félt, hogy
eltéved szép városunkban. Olyan helyen tartotta a szálloda
címét, ahonnan nem veszíthette el.
– Mi a következő lépés?
– Van egy hivatásos gyilkosunk, aki gyilkosság áldozata
lett – mondta Slater. – Azt tesszük, amit minden aggódó
polgár tenne. Értesítjük a Scotland Yardot.
Negyvenöt
Lilly felemelte a kannát, és teát töltött a tálcán álló két

törékeny csészébe.
– Meg kell mondanom, Slatert még sosem láttam ennyi-
re életvidámnak azóta, hogy visszaköltözött Londonba.
– Szenvedélyesen érdekli Anne Clifton meggyilkolásá-
nak rejtélye – mondta Ursula.
A nő nagyon is tudatában volt a könyvtárban elhelyezett
állóóra csendes tiktakolásának. Ám akárhányszor rápillan-
tott a számlapra, úgy tűnt, mintha a mutatók mozdulatlanul
ácsorognának.
Ahogy felfedezték a holttestet, Slater tüstént visszavitte
a nőt a házába, és rábízta Lilly, Websterék és Griffith őrzé-
sére. Utána elment, hogy beszéljen valakivel a Scotland
Yardon. Hazatérését követően bejelentette, hogy el kell
töltenie némi időt a labirintusban. Jelenleg is alagsori me-
nedékében tartózkodott. Majdnem egy órája volt odalent.
– Biztosra veszem, hogy nem szegény Miss Clifton
meggyilkolása csalta ki a fiamat a homályból – ellenkezett
Lilly. – Maga miatt jött meg a kedve az élethez.
– Elvégre én hívtam fel a figyelmét az esetre – mondta
Ursula.
– Nem, drágám, maga előbb érdekelte, mint a gyilkos-

ság.
– Honnan tudja?
Lilly édesen mosolygott.
– Egy anya tudja az ilyesmit.
– Akkor engem ugyancsak becsapott.
– Nem, drágám, itt nincs helye gúnyolódásnak. Biztosra
veszem, hogy már azon a napon felkeltette Slater szenve-
délyes érdeklődését, amikor bemutattam magukat egymás-
nak.
– Hadd emlékeztessem, hogy a fia, mielőtt visszatért
Londonba, egy évet töltött valamiféle kolostorban. Ezt kö-
vetően évekig csavargott a világban elveszett és ellopott
műkincsek után kutatva, tehát valószínűleg nem maradt
ideje románcokra – Ursula a torkát köszörülte. – Holott
egészséges, energikus természet.
Lilly örvendezett.
– Észrevette ezt az egészséges energiáját, ugye?
– Azt akarom kifejteni, hogy bizonyosan ugyanezt a
szenvedélyes érdeklődést tanúsítaná bármelyik egyedülálló
nő iránt, aki hozzám hasonlóan tör be az életébe.
– Drágám, higgye el, Slater bármikor talál női társasá-
got, ha arra van igénye.
Nem kétlem, gondolta Ursula. Csüggesztő gondolat volt.
– Az újságokból tudom, hogy egy fiatal hölgy, akihez
gyengéd kapcsolat fűzte, gyűrűt váltott, és házasságot is
359 AMANDA QUICK
kötött egy másik férfival, miközben Slater a Lázrózsa-

szigeten volt hajótörött – mondta fojtottan.
– A tények megfelelnek a valóságnak, de biztosíthatom,
hogy a fiam kapcsolata Isabellával legfeljebb felületes
flörtnek volt nevezhető. Isabella arra használta Slatert,
hogy fölkeltse annak az úriembernek az érdeklődését, aki
aztán meg is kérte a kezét. Slater tudta, hogy Isabella mást
szemelt ki magának, de nem haragudott, mert őt meg job-
ban érdekelte az expedíció a Lázrózsa-szigetre. Abban az
időben a házasság volt az utolsó gondolata!
– Ez biztos?
– Kétség nem fér hozzá. Ez nem törte össze Slater szí-
vét. Ám amióta elhagyta a Lázrózsa-szigetet, egyre jobban
aggódtam érte. Már kezdtem azt hinni, hogy nem maradt
szíve, ami megtörhetne.
Ursula felnézett a teáscsészéjéből.
– Miért mondja ezt?
– Attól féltem, hogy azok a szerzetesek a kolostorban ki-
irtották belőle a szenvedély képességét.
– Dehogy! – vágta rá Ursula. – Bizonyosan nem erről
van szó. De vegye figyelembe, hogy most, erre nem tudok
jobb szót, szenvedélyesen meg akarja oldani a titkárnőm
meggyilkolásának a rejtélyét.
– Londonban hetente történnek gyilkosságok. Nem lát-
tam, hogy bármelyik is felkeltette volna Slater érdeklődé-
sét. Maga izgatja a fiam fantáziáját, Ursula, és ezért ki-
mondhatatlanul hálás vagyok. Olyan, mintha maga kitárt

volna egy cellaajtót, hogy Slater visszajöhessen a fényre.
– Badarság! – Ursula nagyon erősen markolta a csésze-
aljat. – Túldramatizálja a helyzetet. Slaternek egyszerűen
csak időre van szüksége, hogy ismét alkalmazkodni tudjon
a londoni élethez.
Mielőtt Lilly válaszolhatott volna, felpattant az ajtó.
Slater olyan elszántan rontott be a szobába, hogy a levegő
azonnal megtelt hidegen sercegő elektromossággal.
– Kiterveltem valamit – mondta.
Gyorsan elmagyarázta.
Ursula elszörnyedt.
– Nem szabad! – mondta Lilly.
– Megőrült maga? – kérdezte Ursula.
– Tudom, hogy a sajtó időről időre tollhegyre tűzi ezt az
elméletet – ismerte el Slater.
Negyvenhat
Holdfényes ködben úszott a hatalmas kert a Fulbrook-

palota mögött. Slater egy pillanatra megállt a fal tetején.
Valahonnan az árnyékból mély morgás hallatszott.
– Ó, hát itt vagy! – súgta. – Jó kutya!
Kicsomagolta a nagy darab marhahúst, amit hozott, le-
dobta a kertbe, ahol halk puffanással ért földet. A követke-
ző percben hatalmas, szőrös alak rohant elő a ködből. A
masztiff rávetette magát a húsra.
Slater megcsomózta a kötelet, és könnyedén leereszke-
dett a téglafalról. A kutya merev lábakkal állt a hús fölött,
és figyelmeztetően morgott.
– Tied az egész hús, cimbora. Nem kell kapkodni.
A kutya visszatért a kiadós lakomához, Slater pedig a
megoldandó feladathoz.
A dús lombok és a sűrű köd kiváló fedezéket nyújtott. Itt
nagyon könnyű lenne eltévedni, állapította meg Slater. Sze-
rencsére jó irányérzéke volt.
Ráadásul Ursula részletesen leírta, amit a földszintből és
a kertből látott. Megriadt, amikor hallotta, hogy a férfi be
akar jutni a palotába, és próbálta lebeszélni róla. De aztán
győzött benne a józan ész, és belátta, hogy az információ-
kat, amelyekre szükségük van, minden valószínűség szerint

a házban őrzik, és másképp nem lehet megkeresni őket.
Slater két kerti szobornak is nekiment, mire némi idő
után megérkezett a palota hátsó falához. Pontosan ott talál-
ta a könyvtárba vezető franciaablakot, ahol Ursula mondta.
Megfordult, elindult a fal mentén, addig számolta a
szárnyas ablakokat, amíg a harmadikhoz nem ért. Ha
Ursula nem tévedett, ez itt Fulbrook dolgozószobája.
Csak egy roppanás és egy koppanás hallatszott, amikor
feltörte a zárat és kinyitotta az ablakot. Másodpercek alatt
bent volt a szobában. Vérében tombolt az energia és a jó-
kedv. Nem várta, hogy Londonban is használhatja a képes-
ségeit, amelyeket az elveszett és ellopott műtárgyak felku-
tatásában tökéletesített.
A sötét helyiségben megállt, hegyezte a fülét. Senki sem
ordított betörőt, nem dobogtak lépések a lépcsőn. Nem
lármáztak a cselédfertályon.
Csakugyan van tehetsége az ilyesmihez! És tagadhatat-
lanul élvezi. Alighanem hiányzott már a munka.
A gázlángot nagyon alacsonyra csavarták, de ahhoz elég
volt, hogy lássa a nagy íróasztalt és a masszív padlószéfet.
Úgy döntött, hogy ha van itt valami érdekes, azt a széfben
érdemes keresni.
Az ajtóhoz sietett. Legnagyobb örömére zárva volt.
Vagyis legalább pár másodperccel előbb veszi észre, ha
valaki meghallotta, és utána akar nézni a zajnak.
363 AMANDA QUICK
A széfhez ment, leguggolt, elővette a zsebéből a szteto-

szkópot, bedugta a fülébe, a másik végét odanyomta a
kombinációs zár mellé. Forgatni kezdte a tárcsát, hallgatta
a fogaskerekek kattogását.
Kinyitotta a széfet, belenyúlt. Ujjai egy nagy borítékot
és egy bőrkötésű könyvet súroltak. Volt ott még egy vaskos
csomag is.
Kivette a könyvet, a borítékot meg a csomagot, és az
asztalhoz ment.
Elsőnek a csomagot bontotta fel: bankjegyek voltak
benne. A pénzt visszavitte a széfbe. Másodiknak a boríté-
kot tépte fel. Fotográfiák és azok negatívjai hullottak az
asztallapba foglalt itatóspapírra. Ahhoz túl sötét volt, hogy
lássa is a képeket.
Néhány másodpercig várt, és feszülten figyelte az alvó
házat. Amikor már biztosra vehette, hogy senki sem hallott
semmit, felcsavarta az asztal fölött a lámpát. Egy percig
tanulmányozta a fényképeket, azután fellapozta a naplót.
Nem tartott sokáig rájönnie, mit talált.
Ismét kicsire állította a gázt, lecsukta, bezárta a széfet és
kimászott az ablakon.
A kutya reménykedve trappolt oda hozzá. Slater megva-
kargatta a fülét, azután felmászott a kötélen a kertfalra, és
leereszkedett a másik oldalon. Magához vette a
mászófelszerelést, és eltűnt az éjszakában.
Jó érzés volt visszatérni a szakmába. Már hiányolta.
Negyvenhét
– Zsarolás – mondta Slater. – Ez megválaszol egy kér-

dést Fulbrookról. Azt tudtuk, hogy ő szállítja a drogot a
klubtagoknak. Most már azt is tudjuk, miért.
Ursula elszörnyedt, amikor ránézett az íróasztalon kiterí-
tett fotográfiákra. Csupa meztelen alak, amelyek összefo-
nódva aludtak az ágyban. Ám mivel ezek a szeretők kivétel
nélkül férfiak voltak, mindegyik fotográfia felért egy bom-
bával.
– Undorító ez a Fulbrook! – háborgott. – Nem csoda,
hogy Valerie idáig hajlandó elmenni, csak szabaduljon tő-
le!
Lilly fölvette az egyik fotográfiát.
– Ezt a kopasz embert ismerem. Ez Lord Mayhew!
– Az Olümposz Klub egyik tagja, aki Brice szerint ön-
gyilkosságot követett el a közelmúltban – tette hozzá
Slater.
– Ezek az emberek a képeken mintha mind aludnának –
mondta Ursula.
– Inkább eszméletlenek – vélte Slater. – Annak kellett
történnie, hogy a találkájukon kaptak egy adag erős ambró-
365 AMANDA QUICK
ziát, amitől öntudatlanok lettek annyi időre, hogy lefotog-

rafálhassák őket.
– A társadalom elég kíméletlenül bánik a nőkkel – el-
mélkedett Lilly – de ugyanolyan kegyetlen a férfiszerelem-
hez is. Ráadásul az ilyen kapcsolatokat a törvény is bünteti.
Megjegyzem, a valóságban az emberek többsége szemet
huny fölötte, de ha ezeket a fotográfiákat nyilvánosságra
hozták volna, akkor a kompromittált úriembereknek végük.
Ursula a naplóra pillantott.
– Abban a könyvben mit talált? – kérdezte Slatertől.
– Részletesebb anyagokat zsaroláshoz. Pletykákat viszo-
nyokról, amelyek veszélyeztethetik bizonyos magas állású
emberek lányainak a házassági esélyeit. Feljegyzések má-
sok anyagi nehézségeiről, amelyek tönkretehetik őket a
társaságban.
– A zsarolás kockázatos mesterség – állapította meg
Lilly.
– De csak akkor, ha a megzsaroltak ismerik a zsaroló ki-
létét – mutatott rá Ursula. – Ezen a téren van némi tapasz-
talatom, ha még emlékeznek rá.
– Úgy vélem, Mr. Otford tisztában van vele, mekkora
szerencse, hogy még egyáltalán él – jegyezte meg Slater.
Ursula sóhajtott.
– Neki legalább volt oka megzsarolni engem. Éhes volt,
hajléktalanság fenyegette. Fulbrooknak nincs ilyen ment-
sége. Dúsgazdag ember. Miért alacsonyodik le ilyen ször-

nyűségekhez?
– Erősen kétlem, hogy a pénzért – mondta Slater habár
jó sok volt abban a széfben. Csakhogy létezik valami, ami
a pénznél is vonzóbb bizonyos emberek számára. A hata-
lom. Akinek a titkait tudjuk, annak parancsolhatunk.
Ursula mély lélegzetet vett.
– Igen, természetesen. De hát ezek az emberek, az áldo-
zatok, csak tettek volna valamit, ha tudják, hogy ki zsarolja
őket.
– Egyetértek azzal, hogy ha akár egy ilyen előkelőség is
tudta volna, ki áll a zsarolás mögött, Fulbrook élete nem ért
volna egy hajítófát sem – mondta Slater. – Elfordult az asz-
taltól, és az ablakhoz állt. – Ezért veszem biztosra, hogy
egyikük sem ismeri az igazságot. Feltételeznünk kell, hogy
Fulbrook nagyon elővigyázatos abban, amit csinál. Ezek-
nek az embereknek itt a fotográfiákon nyilván nincsenek
tiszta emlékeik a történtekről.
– Láttam már embereket, akik nem voltak maguknál,
mert túl sokat ittak – mondta Lilly. – Az ópium hatása is
olyan szédítő, hogy a használói... egészen óvatlanok lesz-
nek tőle.
– Mit szándékozik tenni az adatokkal, amelyekhez hoz-
zájutott? – kérdezte Ursula.
Slater ránézett.
– Beszélek Fulbrookkal.
367 AMANDA QUICK
– El akarod mondani neki, hogy tudsz a zsarolásairól? –

csattant fel Lilly.
– Adok neki egy esélyt – felelte Slater. – Ez több annál,
amit Anne Clifton, Rosemont és Mrs. Wyatt kaptak.
– Mire? – kérdezte Ursula.
– A túlélésre – felelte Slater.
– Nem értem – szólt Lilly.
De Ursula értette. Fürkészem nézett Slaterre.
– Ugye az a véleménye, hogy Damian Cobb listáján
Fulbrook a következő?
– Bizonyos vagyok benne.
– Akkor minek figyelmeztetni? – Ursula a fotográfiákra
és a naplóra mutatott. – Zsaroló, aki legalább két ember
öngyilkosságáért felelős. A fenyegetőzése kétségtelenül
pokollá tette a többiek életét, akik abban a naplóban szere-
pelnek. No és az a nő, Nicole, aki a Paphosz Pavilonban
dolgozott? Fulbrook közvetlenül bűnös a halálában, mert ő
vitte be a drogot az Olümposz Klubba.
– Tisztában vagyok vele – közölte Slater. Levette pápa-
szemét, és előhúzott egy zsebkendőt.
– Slater, nem érdemli meg, hogy figyelmeztessék! –
mondta Ursula. – Hadd szabaduljon meg tőle Cobb!
Slater villogóra tisztította az üveget.
– Maga nagyon ádáz ma este. Csodálom ezt a tulajdon-
ságot egy hölgyben.
Ursula szorosan keresztbe fonta a karját.
– Fulbrooknak lehet címe és pedigréje, de igazából egy

haramiavezér, aki csak a rangja miatt ússza meg a bűneit.
Nagyon jól tudja, mennyire valószínűtlen valaha is megta-
lálnunk a bizonyítékot, hogy feljelenthessük. De ha igen,
akkor sem valószínű, hogy elítélik és becsukják.
Slater visszatette a kendőt a zsebébe, és az állóórára né-
zett.
– Tudom.
Ursula ingerülten széttárta a karját.
– Akkor miért figyelmezteti, hogy Cobb rövidesen meg-
ölheti?
Slater feltette a pápaszemét, és összesöpörte a fotográfi-
ákat.
– Azért, mert végső soron mindegy.
Negyvennyolc
Slater nem törődött a bámész tekintetekkel és a klubszo-

bára ereszkedő váratlan némasággal. Hajnali kettőre járt az
idő. Az öblös bőrfotelekben terpeszkedő férfiak többsége
előírásos estélyi öltözetet viselt. Minden asztalkán bordói
és brandy állt palackokban. A levegő sűrű volt a szivarfüst-
től.
Egy öregember, a néhai Edward Roxton egyik barátja,
prüszkölve felnevetett, és odakacsintott Slaternek, aki ezt
egy bólintással nyugtázta, miközben ment befelé a kártya-
szobába. Nem volt hajlandó leadni a nagykabátját és a ka-
lapját a portásnak, inkább összecsöpögtette esővízzel a
szőnyeget.
Fulbrook, kezében kártyával, három másik emberrel ült
egy asztalnál, és éppen egyik játékostársa megjegyzésén
heherészett, amikor mély csönd lett a szobában. A többiek-
hez hasonlóan ő is az ajtó felé fordult, hogy ki az okozója a
váratlan némaságnak. Slater láttán mordult egyet, és tünte-
tően beletemetkezett a kártyáiba.
– Úgy veszem észre, a klub vezetősége már mindenkit
beenged – mondta az asztaltársaknak. – Az olyanokat is,
akik állítólag érettek a tébolydára.
Az egyik ember kínosan nyerített. A többiek úgy lesték a

lapjaikat, mintha az életük múlna rajtuk.
Slater az asztalhoz ment.
– Elnézést a zavarásért, Fulbrook, de fontos üzenetet
hoztam magának.
– Dolgom van, Roxton. Majd máskor.
– Ha inkább a jövőben óhajtana csevegni egy bizonyos
naplóról és néhány fotográfiáról...
Fulbrook úgy ugrott talpra, hogy a széke zörögve felbo-
rult.
– Az apja lehetett úriember, de a modorát anyai ágról
kellett örökölnie! – mondta.
– Megjegyeztem, hogy sértegette az anyámat – közölte
vele Slater –, de ma este fontosabb dolgaim vannak. Itt be-
széljük meg, vagy odakint, ahol kevesebben zavarnak?
– Odakint. Csak addig akarom kitenni barátaimat és üz-
letfeleimet a maga jelenlétének, ameddig szükséges.
Slater megfordult, szó nélkül indult az ajtóhoz. Fulbrook
némi habozás után követte. Az előcsarnokban a portás át-
nyújtotta neki a felöltőjét, a kalapját, a kesztyűjét és az es-
ernyőjét.
Slater lement a lépcsőn az esőbe, és megállt az utcai
lámpa fénykörének a szélén.
– Ott vár a konflisom – mondta, és a fogat felé bólintott
az utca másik oldalán.
371 AMANDA QUICK
Fulbrook kinyitotta az esernyőjét, és gyanakodva sandí-

tott a kocsira.
– Maga csakugyan őrült, ha azt képzeli, hogy beszállok
magával egy konflisba – mondta.
– Ahogy óhajtja. Igyekszem rövidre fogni. Nálam van-
nak a fotográfiák és a zsarolásairól vezetett naplója, ame-
lyeket a dolgozószobája széfjében tárolt.
– Hazudik! – hebegte Fulbrook. – Hogy tudta... nyilván
felbérelt valakit, hogy betörjön a házamba, maga kurafi!
Hogy merészelte?
– Nem béreltem fel senkit. Magam csináltam. Jelentsen
fel nyugodtan, ám ebben az esetben magától értetődően
nekem is közölnöm kell a bírósággal, miket fedeztem fel a
széfjében.
– Maga fattyú! – Fulbrook úgy beszélt, mint akit fojto-
gatnak. – Csak úgy itt áll, és elismeri, hogy betörő?
– Maga pedig zsaroló, továbbá kiváló könyvelő. Nagyon
precízen vezeti a nyilvántartását. Észrevettem, hogy kihúz-
ta két áldozatának a nevét. Azokét, akik inkább az öngyil-
kosságot választották, semhogy megadják magának, amit a
titoktartásért követelt cserébe.
– Roxton, magának elment az esze azon az átkozott szi-
geten. Láthatólag fogalma sincs, kivel húzott újat.
– Maga nem fogja fel a helyzet komolyságát. Tudom,
hogy üzlettársa egy Damian Cobb nevű amerikainak.
– És? Bevallom, volt pár üzletem Cobb-bal. Lehet fara-

gatlan, de attól még sikeres üzletember, nem bűnöző.
– Ebben az esetben nincs nagy különbség a kettő között.
Ha már a témánál tartunk, két dolgot tudnia kell Cobbról.
Az első, hogy nem óhajtja fenntartani a hosszú távú üzleti
kapcsolatot. Az a célja, hogy monopóliumot szerezzen a
drogra, és New Yorkból akarja irányítani a birodalmát.
Vagyis a jövőben nincs szüksége a maga előállító, termelő
és elosztó hálózatára.
Fulbrook megkövült a dühtől.
– Ez hazugság!
– Mit gondol, miért fogadott fel egy bérgyilkost, hogy
végezzen Rosemonttal, a parfümárussal, aki a drogot készí-
tette magának, Anne Cliftonnal, a maga futárjával, és Mrs.
Wyatt-tel?
– Rosemont laboratóriumában robbanás történt. A ható-
ság szerint a drogistát eltemette az omladék.
– Maga nem olvas újságot, Fulbrook. Tegnap megtalál-
ták Rosemont tetemét. Valaki tarkón szúrta stiléttel. Mrs.
Wyatt is nagyon hasonló balesetet szenvedett. Ugyancsak
stiléttől.
– Én azt hallottam, hogy az egyik ügyfele ölte meg –
mondta mereven Fulbrook.
– Mellékesben drogot árult. Nem tudom, hogy Cobb
azért szabadult-e meg tőle, mert Mrs. Wyatt is megjelent a
373 AMANDA QUICK
piacon, vagy csak úgy döntött, hogy az asszony túl sokat

tud. Gyanúm szerint ezért ölette meg Anne Cliftont.
– A Clifton némber vagy öngyilkos lett, vagy túladagolta
magát.
– Most már nem számít. Az számít, hogy az üzlet brit
oldalán maga az egyetlen, aki még áll.
– Nevetséges! Cobb nem szabadulhat meg tőlem! Én
vagyok az egyetlen, aki elláthatja droggal. Ő is tudja!
– Javaslom, hogy ezt Cobb-bal beszélje meg. Itt van a
városban.
Fulbrook megvetően horkantott.
– Téved. Csak holnap köt ki a hajója.
– Becsapta magát, Fulbrook. Cobb és a kedvenc orgyil-
kosa pár napja érkeztek, nagyjából akkor, amikor Anne
Clifton meghalt.
– Honnan tudja maga ezt?
– Mert tegnap este megtaláltam az orgyilkos holttestét.
Ládába zárva, a raktárházban. Nyilván ismeri azt a helyet.
Oda fuvaroztatta el Rosemont az ambróziát, amit tovább
kellett vinni New Yorkba.
Megfordult, hogy elmenjen, de Fulbrook elkapta a kar-
ját.
– Vegye le rólam a kezét – mondta nagyon halkan
Slater. Fulbrook megrándult. Úgy engedte el Slater kabát-
ujját, mintha nem szövetből, hanem kénköves lángból ké-
szült volna.
– Azt mondja, hogy Cobb Londonban van? – sziszegte.

– Ha igaz, bizonyítsa be. Hol lakik?
– Nem tudom tökéletes bizonyossággal – felelte Slater –,
de a halott bérgyilkosnál megtaláltam a Stokely Hotel név-
jegykártyáját. Odaküldtem valakit, hogy ellenőrizze. Ter-
mészetesen lakik náluk egy amerikai üzletember, aki más
néven jelentkezett be. A bérgyilkos nyilván a lakájt játszot-
ta.
Fulbrook csak hápogott.
– Maga hazudik! Biztos, hogy hazudik!
– Hamarosan kiderül. Óriási szenzáció lesz a hír!
– Miféle hír?
– A maga halála, természetesen. Egy magafajta társasági
nevezetesség meggyilkolásának hírértéke van.
– Maga fenyeget engem, maga rohadt futóbolond?
– Nem, én vagyok olyan előzékeny, hogy figyelmezte-
tem magát – felelte Slater. – Javaslom, menjen egyenesen a
pályaudvarra, és az első vonattal távozzon Londonból. Ez
az egyetlen reménye.
– Cobb nem merne meggyilkolni engem! Szüksége van
rám, én mondom magának!
– Feltételezésem szerint van rá némi esély, hogy ne
gyilkolja meg magát.
– Mert felkötnék!
375 AMANDA QUICK
– Ha rajtakapnák – jegyezte meg Slater. – De még ha

félreértelmezem is Cobb szándékait, attól még megmarad a
többi ellensége.
– Most meg miről beszél?
– Intézkedtem, hogy naplójának lapjait, valamint a foto-
gráfiákat és negatívjaikat holnap juttassák el a maga ki-
szemelt áldozatainak. A mellékelt levelekből megtudhat-
ják, hogy az anyag a maga széfjéből került elő. Mit gondol,
meddig élhet, ha majd azok a hatalmas emberek megtud-
ják, ki zsarolta őket? Vonatjegy helyett inkább talán egy
ausztráliai járatra kellene helyet foglaltatnia.
Fulbrooknak leesett az álla.
– Maga halott ember. Érti? Hulla!
Slater nem fárasztotta magát a válasszal. Keresztülvágott
az utcán, beugrott a konflisba. A bérkocsi sebesen elindult.
Mielőtt befordultak volna a sarkon, Slater visszanézett.
Fulbrook még mindig a klubja előtt állt, olyan képpel, mint
akinél most járt látogatóban az ördög.
Negyvenkilenc
Hazudik a fattyú! Biztos, hogy hazudik! Mindenki azt

mondja róla, hogy megbomlott az elméje a Lázrózsa-
szigeten!
De ez nem magyarázza meg, miként szerzett tudomást a
naplóról, a fotográfiákról és a közös üzletről Cobb-bal. Itt
csak egy magyarázat létezik: Roxton valóban felnyitotta a
széfet. Hiába voltak magas falak, harapós kutya, modern
zárak.
Fulbrook még akkor is reszketett a dühtől, amikor kiká-
szálódott a konflisból, és felment a saját házának lépcsőjén.
Ismételten dörömbölt az ajtón, és káromkodott, amikor
senki sem nyitotta ki. Majdnem hajnali három volt, a cse-
lédek mind lefeküdtek, de ez nem mentség! Ördög és po-
kol! Valakinek ide kellene jönnie az ajtóhoz! Lusta banda!
Reggel kirúgja mindet!
Addig matatott a kulcsaival, amíg végre sikerült kinyit-
nia az ajtót. Bement a sötét, üres előcsarnokba. A politúros
asztalra dobta a kalapját, de a kabátjával már nem bajlódott
a nagy sietségben.
377 AMANDA QUICK
Rohant a folyosón a dolgozószobájába. Az ajtónál ismét

megállt, hogy előkeressen egy másik kulcsot. Háromszor
talált mellé a nyomorult kulcslyuknak, mire bejuthatott.
Felcsavarta a gázt, és fellélegzett, mert a széf zárva volt.
Talán blöffölt Roxton. De akkor is, honnan tudhatott a fo-
tográfiákról és a naplóról?
Leguggolt a széf elé, csavargatni kezdte a tárcsát. Ami
kevés remény még pislákolt benne, az is odalett, amint ki-
nyitotta a széfet. A napló és a fotográfiák eltűntek. Finom,
de iszonyúan kegyetlen gúnyból a fattyú nem nyúlt a több
ezer fontnyi bankjegyhez.
Fulbrook az asztalához ment, lerogyott a székbe. A te-
nyerébe temette az arcát, és gondolkozni próbált. Nehéz
volt elképzelnie, hogy Cobb meg merné kísérelni a gyil-
kosságot. Az amerikainak szüksége van rá. Ettől függetle-
nül azonnal el kell tűnnie Londonból, mielőtt a megzsarolt
áldozatok felfedezik, hogy ő csikart ki pénzt és különböző
társasági előnyöket tőlük az elmúlt év során. Roxtonnak
abban az egyben igaza van, hogy a megzsaroltak között
vannak veszélyes emberek.
Gondolkoznia kell! Menekülnie kell! Védekeznie kell!
Fölemelte a fejét, és kinyitotta az íróasztala legfelső fi-
ókját. Még mindig benne volt a pisztoly. Azt legalább nem
vitte el a fattyú. Bár kétségtelenül ezt is csak sértésből
hagyta itt.
Ellenőrizte, hogy töltve van-e, azután a nagykabátja zse-

bébe csúsztatta.
Feltápászkodott, visszament a széfhez, marokszám szed-
te ki a bankjegyeket. Azokat is zsebre gyűrte.
Fontolgatta, hogy felveri valamelyik cselédet, hogy
csomagoljon be neki, majd inkább úgy döntött, hogy erre
nem pazarol időt.
Elhagyta a dolgozószobát, fölment az emeletre. Félúton
a folyosón megállt Valerie ajtajánál. Be volt csukva.
A torkába szökött a sav a dühtől. Az egész az asszony
hibája. Ő magyarázta el az ambróziafű tulajdonságait, ő
festett csábító képet arról, hogyan lehetne pénzt szerezni
vele, és hatalmat a hatalmasok felett. Semmi mást nem
akart, csak megfojtani a nőt.
A düh néhány percre erősebb lett a pániknál. El akarta
csavarni a kilincsgombot.
Amikor felfedezte, hogy az ajtót kulcsra zárták, az öklé-
vel verte a deszkát.
– Valerie, te ostoba ribanc!
Semmi válasz.
Az ép ész egy pillanatra vakító villanásként visszatért.
Nincs ideje betörni az ajtót. Valerie-t később intézi el.
Rohant a folyosón a saját szobájába. Keresgélnie kellett
a bőröndöt. A csomagolás cselédmunka. Honnan tudhatná
ő, hol tartják, ami az utazáshoz kell?
379 AMANDA QUICK
Belehajított pár alapvető dolgot a bőröndbe, lecsapta a

fedelét. Felkapta, kiment a folyosóra, végigloholt a folyo-
són, aztán le a lépcsőn. Szólnia kellett volna a bérkocsis-
nak, hogy várja meg. Hogy miért csak most jut eszébe!
Mindegy, majd talál másikat.
Kiment a házból, sietni kezdett az utca vége felé. Riad-
tan fülelt, de a kitartó eső elfojtotta az éjszaka hangjait.
Nagykabátos, esernyős ember tűnt fel egy gázlámpa fé-
nyében. Fulbrook felé közeledett, vérfagyasztóan ráérős
lépésekkel.
Fulbrook fejvesztett rémülettel kapott a pisztolya után.
A következő percben a nagykabátos ember fölment egy
lépcsőn, és eltűnt egy impozáns házban.
Olyan mérhetetlen megkönnyebbülés öntötte el
Fulbrookot, hogy akkor vette csak észre a mögötte megla-
puló alakot, amikor egy kesztyűs kéz befogta a száját. A
kés elvágta a torkát, mielőtt felfoghatta volna, mi történik
vele.
Fulbrook összeroskadt, hanyatt esett. Üvegesedő szem-
mel bámulta a föléje hajló arcot. Beszélni próbált, de nem
voltak szavai.
– Igazán öröm volt magával üzletelni – mondta Cobb –,
csak hát egy ideje előnyösebb lehetőség kínálkozott. Bizo-
nyára megérti.
Ötven
Másnap reggel Ursula és Slater éppen a könyvtárban ha-

sonlították össze a jegyzeteiket, mert megpróbáltak kidol-
gozni egy tisztességes idővonalat, amikor nyílt az ajtó.
– A legfőbb ismeretlen az egyenletben, hogy pontosan
mikor érkezett Cobb Londonba – szögezte le Slater.
Félbehagyta, mert Gilbert Otford vágtatott be a szobába,
a lelkesedéstől pirosan.
– Fulbrook holttestét ma, korán reggel találta meg egy
rendőr! – adta a tudtukra. – Egy rabló elvágta a torkát. A
The Flying Intelligencer már nyomtatja is a különkiadást!
A szerkesztőm jóváhagyta a szalagcímet. Gyilkosság a
Mapstone Square-en! Hírek, pletykák egy nagy botrányról!
Kísérteties nyilallás futott végig Ursulán. A tenyere bi-
zsergett, és mintha egy sírból kinyúló kéz ujjai futottak
volna végig a tarkóján. Nem Fulbrook halálhíre okozta,
hanem a felismerés, hogy Slater előre látta a gyilkosságot.
A férfira nézett. Csendesen ült az asztalánál, a takaros
sorba állított, teleírt papírlapok fölött, és kifürkészhetetlen
arccal figyelte Otfordot.
Egy dolog logikusan kikövetkeztetni, hogy ki lehet egy
gyilkos következő célpontja, gondolta a nő. Egészen más
381 AMANDA QUICK
dolog, ha az okfejtés valóra is válik. Az lényegtelen, hogy

Fulbrook megérdemelte a sorsát. De hogy valaki megjósol-
ja a halálos végkimeneteit, hát ez az, amitől az ember erei-
ben megfagy a vér.
– Hol találták meg? – kérdezte halkan Slater.
Otford belenézett a jegyzeteibe.
– Nem messze a háza bejáratától. Úgy hiszik, akkor tá-
madták meg, miután kiszállt a konflisból, vagy hívni pró-
bált egyet. Egyetlen szomszéd sem látott vagy hallott
semmit.
– Hát persze hogy nem – mondta Ursula.
– Nem mintha a szemtanúk hiánya megakadályozná a
botrányt. – Otford becsapta a noteszét. – Hogy egy úriem-
bert a saját küszöbén gyilkoljanak meg, egy előkelő ne-
gyedben, az mindig szenzáció. A város összes riportere
erről tudósít, de hála magának, Mr. Roxton, én vagyok az
egyetlen, aki tud Fulbrook kapcsolatáról az Olümposz
Klubbal, ahol rangos személyek élveznek egy különös dro-
got és a Pavilon hölgyeinek szolgálatait. Most már Mrs.
Wyatt meggyilkolásából is szenzáció lesz, mert én össze
tudom kapcsolni a vállalkozását a klubbal, és a klubot
Fulbrookkal!
– Ezek szerint ismét a The Flying Intelligencernek dol-
gozik? – kérdezte Slater.
– A főszerkesztőm ma reggel visszavett, amikor megtud-
ta, hogy közeli kapcsolatom van a sztorihoz. Közben is
dolgozom a hetilapom első számán! Az lesz a címe, hogy

Képes Krónika Bűnről és Botrányról!
– Bizonyosan széles olvasótábora lesz – fintorgott
Ursula.
– Az biztos! – felelte zavartalan lelki nyugalommal
Otford.
Slater előrehajolt, összekulcsolta ujjait az asztallapon.
– Mit mondott a főszerkesztőjének Cobbról és a drogüz-
letről?
– Ne aggódjon – nyugtatta meg Otford. – Mélyen hall-
gattam az amerikai főgazemberről és az ambróziáról.
– Egészen biztosan nem említette Cobbot a főszerkesz-
tőnek? – kérdezte Slater.
Otford csalafinta képet vágott.
– Egy szóval se. Köztünk maradjon, de nekem a Cobb-
kapcsolat az aduászom. Ezt a hetilapom első számának tar-
togatom, ami akkor kerül a nyomdába, mihelyt ez az ügy
lezárult.
– Mi azt feltételezzük, hogy Cobbnak lesz egy rossz hú-
zása, amivel sikerül gyanúba kevernie magát – mondta
Ursula.
– Cobb elkövet még egy utolsó hibát – jelentette ki
Slater.
Otford és Ursula rábámult.
– Hogy lehet ebben ilyen biztos? – kérdezte elragadtatva
Otford.
383 AMANDA QUICK
Slater vállat vont.

– Jó néhány ember, köztük egy előkelő uraság meggyil-
kolása szárad a lelkén, de mindmostanáig úgy gondolja,
hogy senki sem gyanakszik rá, mivel a hajója csak ma fog
kikötni. Hamarosan elhajózik New Yorkba egy gyönyörű
hölggyel, akinek a szemében ő az ezüstpáncélos lovag.
Nagystílű bűnöző, aki birodalmat épít. Higgyék el, hogy
ebben a pillanatban legyőzhetetlennek hiszi magát. Ezért
fogja elkövetni az utolsó hibát.
– Ha maga mondja. – Otford a zsebébe csúsztatta a note-
szét. – Hiszek magának. Eddig még nem tévedett. Na, ne-
kem mennem kell. A rendőrség megígérte, hogy egy órakor
sajtótájékoztató lesz a Yardon. A szokásos blabla, hogy
milyen jól haladnak Fulbrook gyilkosának kinyomozásá-
val, etcetera, etcetera. Nagy humbug, természetesen, de a
főszerkesztőmnek kell az újsághoz.
Otford elvágtatott. Ursula megvárta, hogy Webster kien-
gedje a házból, azután felállt, és a könyvtár ajtajához ment.
Nagyon halkan becsukta, majd visszafordult Slaterhez.
– Maga tudta, hogy ez történik Fulbrookkal, akkor is, ha
figyelmezteti – mondta.
Slater felállt, az ablakhoz sétált, kinézett az eső áztatta
kertre.
– Nem vehettem száz százalékig biztosra, hogy Fulbrook
bele fog halni, de elég nagy volt a valószínűsége. A minta
már csaknem tiszta.
– Csaknem?
– A labirintus mintája addig nem tiszta, amíg be nem
érünk a középpontba, és meg nem látjuk a választ. Lehetet-
len minden elemet belevenni az egyenletbe. A logikát elté-
ríthetik a kiszámíthatatlan érzelmek.
– Ám ebben az esetben a maga logikája győzött.
Slater elfordult az ablaktól.
– Mert feltételeztem, hogy Fulbrook nem fog észszerűen
viselkedni. Tudtam, hogy valószínűleg pánikba esik. Úgy-
szólván biztos volt, hogy azonnal hazarohan a pénzért,
amiről azt mondtam, hogy ott maradt a széfben.
– És azt is tudta, hogy Cobb majd a sötétből lesi.
– Cobb nem ismeri Londont, és miután a bérgyilkosa
meghalt, őrá maradt a munka. Erősen kétséges, hogy kö-
vetni tudta volna Fulbrookot a mi forgalmas, időnként ve-
szedelmes utcáinkon. Viszont Fulbrook címét ismerte.
Annyit kellett tennie, hogy beül egy konflisba, elviteti ma-
gát a Mapstone Square-re, és bevárja Fulbrookot.
Ursula keresztülvágott a szobán, odaállt a férfi elé, meg-
fogta a vállát, felpipiskedett, és végighúzta az ajkát Slater
száján.
– Fulbrook nem érdemli meg a szánalmunkat – mondta –
, de magát nagyon sajnálom, amiért ilyen mélyen be kellett
hatolnia a labirintus sötétségébe, hogy elbánhasson vele.
Slater a két tenyere közé fogta a nő arcát.
– Köszönöm.
385 AMANDA QUICK
– Mit?
– A megértést.
Átölelte Ursulát, és hosszú ideig szorította magához.
Ötvenegy
– Itt fogok várni az úrra – mondta a kocsis a bakról. – A

fiam, Tom, segít a ládával. Én itt maradok a szekérrel. Ez
nem egy jó környék.
Cobb aggodalmasan nézett körül. Majdnem éjfél volt. A
raktárház baljósan sötétlett a holdfényes ködben. Senki sem
tartózkodott a közelben, nem kellett attól félni, hogy hoz-
zányúlhattak a droghoz. Emlékeztette magát, hogy eddig
minden jól ment a londoni úton. Hubbard jelentette az
egyetlen problémát, de végül az is kezelhetőnek bizonyult.
Minden más a terv szerint történt.
– Kell egy lámpa – mondta Cobb.
– Van itt egy, uram – felelte Tom.
Megragadta a lámpát, és leugrott a bakról. Sovány, de
szívós, tizenhárom-tizennégy éves fiú volt, elég erősnek
látszott, hogy elbírja a láda egyik végét, és nagyon szerette
volna megkapni az extra borravalót, amit Cobb kilátásba
helyezett.
– Nem tart soká – ígérte Cobb.
Ő és Tom elindultak a raktárház bejáratához. Az esze
megnyugtatta, hogy minden rendben van, mégsem szaba-
dulhatott a kínos balsejtelemtől, ami egész nap üldözte. De
387 AMANDA QUICK
most már hamarosan vége. Az Atlantic holnap indul New

Yorkba, vele, Valerie-vel és a beládázott droggal a fedélze-
tén. Az már biztos, hogy soha többé nem teszi be a lábát
Londonba. Utálja ezt a rohadt helyet!
Tom megállt az ajtónál.
– Ez aztán jól be van zárva. Ugyancsak értékes dolgot
tarthat itt az uraság!
Cobb ismét libabőrös lett a gyerek kíváncsi hangjától. És
ha a fiú meg az apja összebeszéltek, hogy meggyilkolják
őt, és ellopják a drogot? Ő bizonyosan fontolóra venné ezt
a lehetőséget a helyükben.
Emlékeztette magát, hogy a járművet találomra válasz-
totta ki a hotel előtt várakozó konflisok hosszú sorából.
Tom és az apja nem tudhatja, ki ő, és mit akar.
– A ládákban, amiket most elhozunk, szövetminták van-
nak, amiket magammal akarok vinni New Yorkba – mond-
ta.
– Szövet? – Tom lelkesedése megfakult. – Akkor jó is,
hogy bezárta. Erre olyanok laknak, akik ellopnak mindent,
még a szövetmintákat is. Papám azt mondja, hogy a világ
veszedelmes hely a becsületes embernek.
– Az apádnak igaza van.
Cobb kivette a zsebéből a kulcsot, és kinyitotta az ajtót.
Sötétség és drogszag csapta meg. Félreállt.
– Te menj előre – mondta a fiúnak. – Nálad van a lámpa.
– Igen, uram.
Tom magasra emelte a lámpát, és belépett a raktárba.

– Cefetül sötét van itt, uram! Vannak itt vajon kísérte-
tek?
Cobb a zsebébe nyúlt, megmarkolta a revolverét. Gya-
nakodva sandított a ládára, amelybe Hubbard földi marad-
ványait zárta. Elég alaposan átnézte a hullát, nem hagyott
ki semmi terhelőt, ami elvezethet hozzá? Annyira kapko-
dott akkor éjszaka.
– Kísértetek nincsenek, fiam – mondta.
– Anyus másképp tudja. Múltkorában elmentem egy
ilyen szeánszra, hogy beszéljen a testvére szellemével, akit
Megnek hívnak. Meg néni egy éve halt meg. Sose, senki-
nek se mondta el, hova dugta a teáskannáját. Anyus min-
dent tűvé tett érte. De Meg szelleme nem emlékezett, hogy
hova tette.
– Már megmondtam, hogy nincsenek kísértetek! – för-
medt rá Cobb.
A fiú összerándult.
– Igenis, uram – suttogta. – Körülnézett. – De rossz szag
van. Mibe, hogy van itt valahol egy döglött patkány.
Cobb rádöbbent, hogy be kéne néznie a ládába, amelybe
Hubbardot dugta. Ellenőriznie kellene, hogy nem hibázott-
e. Viszont nem hagyhatja, hogy Tom meglássa a hullát.
– Add ide a lámpát – parancsolta.
Tom engedelmeskedett.
389 AMANDA QUICK
– Várj meg ott, azoknál az üres ládáknál – folytatta

Cobb.
– Igen, uram. – Tom fintorgott, mielőtt elrohant volna. –
Jó nagy patkány lehet.
Cobb odament a ládához. Csak egy pillantást vet Hub-
bardra. Csak amíg látja, hogy senki sem piszkált hozzá.
Egy közeli láda tetejére állította a lámpát. Érezte, hogy a
fiú lesi. Nyilván azt hiszi, hogy bolond vagyok. De ezen
már nem segíthet. Bizonyosságra van szüksége.
Felhajtotta a láda tetejét. A halálszag még erősebb lett,
de ő alig vette észre. Nem először találkozott vele.
Megszemlélte Hubbardot. Ugyanolyan, mint amikor itt
hagyta, gondolta megkönnyebbülve. Elkezdte átkutatni a
halott ruházatát. Hallotta, hogy a fiú motoszkál mögötte.
– Egy perc! – mondta, nem bajlódva azzal, hogy meg-
forduljon. – Utána fogjuk a ládákat, és elmegyünk.
– A bérgyilkosa a cipőjébe dugta a szállodájuk névjegy-
ét.
A hang az árnyékból jött, és annyira megijesztette
Cobbot, hogy elengedte a láda fedelét, amely lecsapódott.
Előrántotta a zsebéből a revolvert, és megpördült.
Először azt hitte, hogy káprázik a szeme. A fiú eltűnt.
Azután meghallotta a rekedt, rémült szuszogást egy ládato-
rony mögül. Tom elbújt. Nem mintha most már számítana.
Az ő idegeit az a hang borzolta össze, amely a raktár túlsó
végének árnyékából jött.
– Ki maga? – csikorogta. – Hol van? Mutassa magát!

– Remélem, nem fog pánikba esni. – A sötétből kivált
egy alak, de közvetlenül a lámpa fénykörének a peremén
meg is állt. – Azért jöttem ide, hogy üzletről beszéljek ma-
gával. Most, hogy Fulbrook kikerült a képből, bizonyára
érdekelni fogja egy új üzlettárs.
Cobb agya lázasan pörgött.
– Ki maga?
– Roxton.
– Szóval maga az a fattyú, akiről Valerie beszélt. Aki
olyan érdekesnek találta a gyorsíró halálát. Mit akar?
– Magának van egy érthető, egyszerű terve. Birodalmat
akar felépíteni az ambrózia monopóliumából. Azért jött
ide, hogy felszámolja a brit fiókvállalatot. Utána visszatér
New Yorkba mindazzal, ami a drog különböző formáinak
termesztéséhez, betakarításához és előállításához kell.
Mindössze néhány tőre vagy magokra, és egy szakértő ker-
tészre van szüksége, aki tudja, hogyan kell kinyerni a nö-
vényből a drogot. Vagyis Lady Fulbrookra.
– Látom, nagyon sokat tud az üzleti ügyeimről.
– Elvégeztem a kutatómunkát.
– Hogyan találta meg Hubbard holttestét? – kérdezte
Cobb. – Azon az éjszakán nem voltak tanúk, ebben biztos
vagyok.
– London az én városom. Kiismerem magamat benne.
Cobb gondolkozott egy kicsit.
391 AMANDA QUICK
– Miért nem jelentette be a rendőrségen a felfedezését?

– Miért kockáztatnék olyasmit, ami príma üzleti kilátá-
sokkal kecsegtet? Bevallom, kíváncsi is voltam arra, hogy
miért szabadult meg Hubbardtól. Végül is az egyetlen sze-
mély volt, akiben megbízhatott itt Londonban.
– Hubbard teher lett számomra, miután nem tudott meg-
szabadítani magától – felelte Cobb.
– Gondoltam, hogy erről lehet szó. Pedig hasznos volt,
legalább egy alkalommal. Elintézte azokat, akik tudtak az
összeköttetésről maga és Fulbrook között. De miután Hub-
bard kimúlt, magának kellett elintéznie Fulbrookot a múlt
éjszaka.
– Túl sokat tud a magánügyeimről – jegyezte meg Cobb.
– Maga Fulbrook egyik üzletfele a klubból?
– Fulbrook és én nem voltunk se barátok, se üzletfelek.
Egyébként igen, sokat tudok az ügyeiről.
– Most pedig át akarja venni a helyét mint brit partne-
rem.
– Nem értem, miért ne duplázhatnánk meg a hasznunkat
azzal, hogy mindkét országban tartunk fent üvegházakat és
elosztó hálózatot. Én vállalhatom Európát és a Távol-
Keletet. Magának ott lesz egész Amerika.
– Hol vannak az emberei? – kérdezte Cobb. – Nem vet-
tem észre őket kint, és mint látom, idebent is egyedül van.
Kivéve persze a fiút.
– Maga is egyedül van, nem? Meggyilkolta az egyetlen

emberét, aki fedezhette volna a hátát.
– Tehát egyedül jött. – Cobb halkan felhorkant. – Maguk
rohadt angolok. Az átkozott arroganciájukkal.
– Maga az idegen a városban, Cobb, nem én. Mindketten
tudjuk, hogy ebből a távolságból és ebben a rossz megvilá-
gításban még eltalálni se nagyon tudna, halálos lövésről
nem is szólva.
Cobb szorosabban markolta a revolvert. Csak kilépne az
a szemét a fénybe!
– Beszéljük meg a javaslatát – mondta. – Tisztában van
vele, hogy nem rendelkezik azzal, ami a növény sikeres
termesztéséhez kell?
– Néhány tasak maggal, és a növénytermesztésben meg
a drog kinyerésében szerzett jártassággal? Téved, Cobb.
Nem Lady Fulbrook volt az egyetlen, aki értett hozzá.
– Igen, tudom. Az a Clifton nevű nő felvette a kapcsola-
tot velem, jobban mondva Mr. Paladinnal. Előadta, hogy
volt alkalma hónapokon át megfigyelni Valerie-t, és elsajá-
tította a növénytermesztéshez szükséges tudást. Azt állítot-
ta, hogy több tasak ambróziamagja van. Valamiféle üzleti
társulást akart. Csakhogy ő meghalt, és vele halt a tudása
is.
– Ez nem igaz. Miss Clifton remek gyorsíró volt. Tudja,
hogy ez mit jelent?
Hideg verejték ütött ki Cobb homlokán.
393 AMANDA QUICK
– Csak egy titkárnő volt!

– Gyorsírófüzetében Anne Clifton feljegyzett minden
egyes részletet a növény termesztéséről és feldolgozásáról.
Talán érdekelni fogja, hogy az a füzet most nálam van.
– Még ha igazat beszél is, magokra vagy több példányra
van szüksége ahhoz, hogy nagy mennyiségben nevelhesse
a füvet.
– Ó, igen, a magok! Azok is biztonságban vannak ná-
lam.
Cobb elképzelte a naiv Valerie-t, amint megengedi a tit-
kárnőjének, hogy megfigyelje őt az üvegházban és a lepár-
lóban, és szeretett volna agyonütni valakit – lehetőleg
Valerie-t. De ha kimászhat a jelenlegi pácból, akkor szük-
sége lesz az asszonyra, legalábbis addig, amíg be nem
szoktatja a növényt a New York-i üvegházába, és fel nem
állítja a laboratóriumot.
– Ostoba asszony! – mondta. – Több eszem lehetett vol-
na, semhogy üzleteljek egy nőszeméllyel!
– Szállodája volt olyan kedves tájékoztatni, hogy a náluk
tartózkodó amerikai üzletember holnap távozik. Tudtam,
hogy nem bírja megállni, és visszajön ma éjszaka ellen-
őrizni a hullát, és elvinni a ládákat!
Cobb elhűlt.
– Ezt meg honnan tudja?
– Maga olyan bűnöző, aki ismeretlen terepre került, és

ez döbbenetesen egyszerűvé és kiszámíthatóvá teszi a lépé-
seit.
– Maga kurafi! Úgysem bizonyíthat be ebből semmit!
– Nekem semmit sem kell bizonyítanom. Nem rendőr
vagyok, hanem üzletember.
A helyzet egyre katasztrofálisabb, gondolta Cobb. Már
tegnap sztornóznia kellett volna a veszteségeit. Nagy hiba
volt idejönni a feldolgozott kábítószerért. Igaza van
Roxtonnak: ismeretlen terepre kényszerült, és ez veszélyes.
El kell tűnnie Londonból! Csak feljusson a hajóra, ott már
biztonságban lesz!
Az ajtó felé pillantott. A konflis kint vár. Lázasan gon-
dolkodott. A fiú már túl sokat tud, nyilvánvaló, hogy meg
kell halnia, de addig jó lesz túsznak, amíg az apjával elvi-
szik őt valami biztonságos helyre.
Igen, ez bejön. Ám mindenekelőtt meg kell szabadulnia
Slater Roxtontól.
– Komolyan társulni akar? – kérdezte.
– Mi másért lennék itt? Nyugodtan elvihettem volna a
ládákat a droggal. Sosem tudta volna meg, ki a tolvaj.
– De mégis itt van, és társulást ajánl. Kezdem elhinni,
hogy igaza van Fulbrooknak: maga tényleg egy kicsit bo-
lond. Mint hallom, attól, hogy egy évig volt hajótörött egy
szigeten.
395 AMANDA QUICK
– Én is hallottam ezeket a híreszteléseket magamról. Le-

het bennük valami. Végül is honnan tudhatnánk, ki a bo-
lond? Viszont arroganciában magáé a pálma, Cobb.
– Miről beszél?
Slater pár lépést tett előre a fénybe. A keze üres volt.
Cobb fellélegzett.
Slater hanyagul megfogta az egyik kötelet, ami a padlás-
ról lógott.
– Egyesek szerint egetverő arrogancia kell ahhoz, hogy
valaki meggyilkoljon egy olyan előkelő urat, mint Lord
Fulbrook – mondta.
Cobb elmosolyodott.
– Fulbrookot nagyon könnyű volt megölni.
– Csak nem?
– Megvártam a háza előtt a Mapstone Square-en. Ahogy
lejött a lépcsőn, a nyomába szegődtem, és elvágtam a tor-
kát.
– Aha. Megkérdezhetem, hogy miért mondja el ezt ne-
kem most?
– Mert nem keresek üzlettársat.
Cobb felemelte a revolvert, és a ravaszra tette az ujját.
Ám Slater addigra keményen megrántotta a padlásról ló-
gó kötelet.
Cobb csak a lövésre figyelt, így nem látta a vastag köte-
lekből kötött hálót, amely egyenesen rázuhant. A háló le-
verte a lábáról.
Felordított, gépiesen meghúzta a ravaszt. A fegyver el-

dördült, de a lövés mellément. Cobb rúgkapált, de csak
annyit ért el, hogy még jobban belegabalyodott a kötelek-
be.
A raktárház váratlanul megtelt rendőrökkel: ládákból ug-
ráltak ki, a padlásról ereszkedtek le. Egy civil ruhás ember
odajött Cobbhoz.
– Eleget hallott, felügyelő? – kérdezte Slater.
– Több mint eleget – válaszolta a nyomozó. Benyúlt a
hálóba, kicsavarta Cobb markából a revolvert. – Jó sok ta-
nú is hallotta a vallomását. Mr. Cobb, letartóztatom Lord
Fulbrook és az amerikai Hubbard meggyilkolásáért. Lesz-
nek más vádpontok is. Valakinek felelnie kell Rosemont,
Wyatt és Anne Clifton haláláért.
Váratlan felfordulás támadt az ajtóban. Megjelent egy
fény.
– Mi van itt? – ordította a bérkocsis. – Tom! Tom, nem
esett bajod? Hol vagy, fiam?
Slater odament Tomhoz, akit pár perce ő bújtatott el.
– Most már előjöhetsz a láda mögül, Tom! – biztatta. –
Nincs semmi baj.
Tom felpattant. Félős ámulattal végighordozta a tekinte-
tét a szereplőkön, azután rohant az apjához.
– Az ember, az, aki olyan sok pénzt ígért, ha levisszük a
ládát a kikötőbe, hallottam, hogy azt mondja, hogy elvágta
valakinek a torkát! – hadarta.
397 AMANDA QUICK
Az apja átkarolta, magához szorította.

– Ej, ej, fiam! Őt már lefülelte a rendőrség.
Slater beljebb jött a lámpafénybe, és Cobbtól pár lépésre
megállt.
– Fattyú! – sziszegte Cobb.
– Isten hozta Londonban – felelte Slater.
Ötvenkettő
– Lady Fulbrook elvonult vidékre, és senkit sem fogad –

olvasta a jegyzeteiből Otford. – Állítólag porba sújtotta a
férje meggyilkolása.
– Azért ez egy kis túlzás – jegyezte meg Ursula. – Foga-
dok, hogy a mérhetetlenül megkönnyebbült, amiért meg-
szabadult tőle hívebben tükrözné őladysége érzelmeit.
Ismét Slater könyvtárában gyűltek össze, hogy meghall-
gassák a roppantul izgatott Otford tájékoztatóját. Ursula a
pamlagon ült Lilly mellett, aki a teát töltötte. Slater az asz-
talánál ült, Ursula szerint feltűnő nyugalommal ahhoz ké-
pest, hogy néhány órája még egy erőszakos bűnözővel né-
zett szembe. Ő korántsem érezte ilyen flegmának és össze-
szedettnek magát. Mindazonáltal elismerte, hogy óriási
megkönnyebbülést jelent számára Cobb letartóztatása.
Otford lapozott a noteszében.
– Egyetlen embert találtam a Fulbrook-háznál a
Mapstone Square-en: egy kertészt. Sikerült beszélnem vele
a hátsó kapuban. Azt mondta, hogy Lady Fulbrook az ő
kivételével az egész személyzetet elbocsátotta. Lady
Fulbrook kevéssel déli tizenkettő után bérkocsit hívatott, és
eltávozott a vidéki rezidenciájukba.
399 AMANDA QUICK
Ursula felvette a teáscsészéjét.

– Lady Fulbrook gyűlölte az összes alkalmazottat. Nem
bízott bennük. Meg volt győződve róla, hogy kémkednek
utána.
– Rab volt a saját házában – tűnődött Lilly. – És most
szabad.
– Mi lesz Damian Cobb-bal? – kérdezte Slatertől Ursula.
– Mint hallotta, sürgönyözött az amerikai ügyvédeinek,
akik nyilván megszervezik, hogy London legjobb ügyvéd-
jét fogadhassa fel. – Slater összesöpörte a jegyzeteit. –
Természetesen fennáll a lehetőség, hogy a vallomások és a
tények ellenére is elengedik. De ha ennyire szerencsés, azt
is megjósolom, hogy jegyet vált az első hajóra, ami New
Yorkba indul.
– Nem merészel Londonban lebzselni, az kétségtelen –
mondta Otford. – Megbélyegzett ember lesz a tárgyalás
után. A sajtó, különösen a Képes Krónika Bűnről és Bot-
rányról!, hónapokig fogja traktálni vele a nagyérdeműt.
Lehet, hogy a bíróság nem mondja ki a bűnösségét, de a
közvélemény egészen más állásponton lesz. Maga tudja,
hogy van ez, Mrs. Kern.
– Igen. – A nő koppanva letette a csészét a kistányérra. –
Nagyon jól tudom, milyen érzés megbélyegzettnek lenni.
Otford előbb megmerevedett, aztán egyszeriben vörö-
sebb lett a ráknál.
– Elnézést, hogy felhoztam a témát. Na, nekem mennem

kell. Megbeszélésem van egy nyomdásszal. A Képes Kró-
nika első száma holnap kerül ki a standokra! – Elhallgatott,
aggodalmasan sandított Slater re. – Az egyezségünk még
áll, ugye, uram? Megígértem a nyomdásznak, hogy meg-
kapja a pénzét, mert maga támogatja a magazinomat.
Slater hátradőlt a székében, és összeillesztette az ujjhe-
gyeit.
– Utasítom az ügynökömet, hogy ma délután állítson ki
magának egy csekket.
– Köszönöm, uram. Én meg megígérhetek egy ingyenes
és meghatározatlan idejű előfizetést a Képes Krónikára.
– Epedve várok minden számot – mondta Slater.
– Na, jó, itt se vagyok! – Otford bólintott Ursulának és
Lillynek. – Szép napot, hölgyeim!
Elszáguldott.
Lilly a fiára nézett.
– Te csakugyan valóra váltottad Mr. Otford álmait.
Slater levette a pápaszemét, és tisztogatni kezdte.
– Mindig jó, ha az embert pártolja a sajtó.
– Még akkor is, ha a pozitív hangú írásokért fizetni kell?
– kérdezte Ursula.
Slater feltette a pápaszemét.
– Amíg megtérül a befektetésem, addig nem panaszko-
dom.
401 AMANDA QUICK
Lilly az asztalra helyezte a tányérját és a csészét.

– Mindenkitől elnézést kérek, de megyek vásárolni. Fu-
tótűzként terjed a Fulbrook-gyilkosság híre, és hirtelen
roppantul kapóssá tettek a kapcsolataim a Kern Titkárköz-
vetítővel. Mindenki tudja, hogy az egyik titkárnőjük áldo-
zatul esett az amerikai orgyilkosnak. Délelőtt sorra kaptam
a meghívásokat! Ebben a tempóban hónapokkal előre bete-
lik a naptáram!
Lilly sebbel-lobbal távozott. Ursula megvárta, hogy be-
csukódjon mögötte az ajtó, azután Slaterre nézett.
– Alig bírom elhinni, hogy vége! – mondta. – Mindenki
Fulbrook meggyilkolását emlegeti, holott engem mindig
csak Anne érdekelt.
– Tudom. – Slater merőn nézett rá a széles íróasztal mö-
gül.
– Lehetséges, hogy Cobb megússza az akasztást, és ha-
zamegy New Yorkba. De még ha így is történik, sosem
mossa tisztára a nevét. A sajtó az óceán mindkét partján
rásütötte a gyilkos bélyegét, amitől nem szabadulhat. Ennyi
elég magának?
– Igen – felelte a nő. – Válaszokat akartam, és maga se-
gített megszerezni őket. Ám ha a bíróság nem áll a hivatása
magaslatán, bizonyosan nem engedem meg magának, hogy
vállalja az igazságtétel felelősségét. Túl sok volt a sötét-
ségből, kell már egy kis napfény.
– Egyetértünk. – Slater az ablakra nézett. – Történetesen

ebben a pillanatban süt a nap. Nem akar sétálni velem
egyet?
Ursula elmosolyodott, felállt.
– Boldogan sétálok magával egyet a napfényben, Slater.
Csak felszaladok az emeletre a kalapomért. – Egy pillanat-
ra elhallgatott, összeszedte a bátorságát. – De ha visszajöt-
tünk, most már komolyan össze kell csomagolnom, és haza
kell költöznöm.
Slater figyelte, ahogy megy az ajtóhoz.
– Nem szükséges túlságosan sietnie. Itt szívesen látják
még pár napig, vagy annál is tovább. Ideje, hogy folytassuk
a műkincseim katalogizálását. E miatt a nyomozás miatt
alaposan elmaradtunk.
Ursula megdermedt. Azok után, amiken keresztülmen-
tek, ennek az embernek a legnagyobb gondja a katalogizá-
lás?
– Örömmel segítek a munkájában – szólt komoran –, de
azt simán megcsinálhatom úgy is, hogy a saját házamban
lakom.
Slater elmerülten szemlélte a gyűjteményét.
– Ez a ház... üres lesz maga nélkül.
– Mindketten tudjuk, hogy nem vendégeskedhetek örök-
ké magánál – mondta a nő. – Haza kell mennem. Azt hi-
szem, minél hamarabb, annál jobb.
403 AMANDA QUICK
Slater le volt sújtva. Ursula úgy döntött, hogy mindkette-

jük helyett erősnek kell lennie.
– Egy perc. – Már az ajtónál járt.
– Ursula?
Valami kerge reménytől megtorpant. Gyorsan megfor-
dult.
– Tessék, Slater. – Igyekezett, hogy ne legyen biztató a
hangja.
A férfi megkerülte az íróasztalt.
– Az a gondolatom támadt, hogy bizonyos szemszögből
nézve van még egy személy, aki feltűnően jól jött ki ebből
a gubancból.
Ursula szíve elszorult.
– Mr. Otfordra céloz?
– Lady Fulbrookra gondolok.
– Ó, értem.
– Most, ugye, minden az övé. – Keresztbe fonta a karját,
és az asztalnak dőlt. – A Fulbrook-vagyon, a szabadság, és
egy üvegház, dugig tömve ambróziával. Ha kedve szoty-
tyanna, ő is drogkereskedelemre adhatná a fejét.
– Talán – mondta Ursula –, de kétlem, hogy ezt tenné. Ő
most már dúsgazdag asszony. Örülök, hogy megszabadult
abból a borzalmas házasságból, de nem kapta meg, amit a
legjobban akart. Ő igazán szerette Cobbot. Benne van az
összes verses levelében. Arról álmodott, hogy New Yorkba
szökik vele. Most szertefoszlott az álom.
– Talán nem – vélte Slater. – Mint mondtam, Cobbnak

bizonyosan elsőrangú ügyvédje lesz. Rendkívül gazdag, és
van befolyása New Yorkban. Még valóra válthatja Lady
Fulbrook álmait.
– De az már sosem lesz olyan, mint az ábrándjaiban.
Most már tudja Cobbról az igazságot.
A férfi bólintott.
– Az ábrándok pókhálóból vannak, ugye? A valóság
mindig széttépi őket.
Ursula haragosan fordult szembe vele. Nem engedi,
hogy Slater Roxton széttépje az ő ábrándjait! Harcolni fog
értük.
– Egek! – mondta. – így elszaladt az idő? Azt hiszem,
még sincs időm, hogy sétáljak egyet önnel, Mr. Roxton.
Fel kell mennem csomagolni.
Slater széttárta a karját, és egy hirtelen mozdulattal ki-
húzta magát.
– De hát beleegyezett...
A nő fagyosan mosolygott rá.
– Zavartnak, tanácstalannak, sőt talán egy kicsit kábának
is látszik. Miért nem megy le a labirintusba? Ott megvan
minden válasz, amit keres. Ne aggódjon, kitalálok. Megké-
rem Webstert, hogy álljon ki a fogattal. Egy óra múlva már
nem leszek láb alatt.
Felfogta a szoknyáját, kiviharzott a folyosóra, majd na-
gyon megfontoltan rácsukta az ajtót az elképedt Slaterre.
405 AMANDA QUICK
Egy nő ennyit tehet. Slater döntsön önállóan. Itt érzel-

mekről van szó, nem a logikáról. Slater tudja, hol keresse,
ha egyszer majd észhez tér.
… Már ha egyáltalán észhez tér.
Ötvenhárom
Jól számolt: nem egészen egy óra múlva lépett ki Slater

házának főbejáratán. Nem volt különösebben megindító a
hazatérés. Elfelejtett üzenni Mrs. Dunstannek, hogy mikor-
ra várható. Az előszoba csendjében jutott csak eszébe,
hogy a házvezetőnője még mindig a lányánál tartózkodik.
A kicsi ház nagyon hallgatag volt, nagyon árnyékos és
kihűlt.
– Megkérném, hogy vigye be a bőröndöt jobbra az első
szobába, Griffith – mondta.
– Igenis, asszonyom.
Griffith a vállára kapta a bőröndöt, és nehéz léptekkel
feltrappolt az emeletre. Websterékkel együtt ő is úgy fo-
gadta Ursula hazatérésének hírét, mintha az fekete gyászba
borítaná a Roxton-házat.
Ursula levette a kalapját, lehúzta a kesztyűjét. Griffith
lejött a földszintre, ahol toporgott még egy darabig.
– Ne gyújtsak be, Mrs. Kern? – kérdezte. – Igencsak sű-
rűsödik a köd.
– Majd én elintézem, Griffith. Köszönöm, hogy felvitte a
bőröndöt az emeletre.
407 AMANDA QUICK
– Igenis, asszonyom. Hát ha nincs más, akkor én indul-

nék is. Keresnem kell egy borbélyt.
Ursula csak pislogott.
– Hogyhogy?
Griffith fülig elvörösödött, de a szeme ragyogott.
– Mrs. Lafontaine adott két jegyet a legújabb darabjára.
Miss Bingham elfogadta a meghívásomat, és színház után
elmegyünk vacsorázni.
– Maga és Matty? Egek, észre sem vettem! – Annyira
belefeledkezett Slater iránti érzelmeibe és Anne halálának
rejtélyébe, hogy semmi másra nem figyelt. – Ez csodálatos,
Griffith. Tudom, hogy nagyon jól fogják érezni magukat –
mondta mosolyogva.
– Hát, remélem. – Griffith körülnézett. – Biztos, hogy jól
ellesz itt egyedül?
– Nem lesz semmi bajom, Griffith.
Becsukta az ajtót a férfi mögött, és állt egy ideig az elő-
szobában, azt próbálta eldönteni, jól tette-e, amit tett. Töb-
bé-kevésbé ultimátumot adott Slaternek. Már csak az a
kérdés, megértette-e az üzenetet a férfi, és ha igen, mitévő
lesz.
Most azon kezdett töprengeni, hogy nem fogalmazott-e
túl körmönfontan. Slater nagyon kifürkészhetetlen tud len-
ni. És ha tökéletesen félreismerte az érzelmeit? Talán azért
hitette el magával, hogy a férfi szerelmes belé, mert most
már tudta magáról, hogy ő szerelmes Slaterbe.
Riasztó lehetőség, hogy összetévesztette az álmokat a

valósággal. Ugyanezt tette Valerie. Kitalált magának egy
tündérmesét, amelyben egy többszörös gyilkos játszotta a
hős szerepét.
– Nos, egyvalami biztos – mondta az üres háznak. –
Slater nem többszörös gyilkos.
Ami kétségtelenül azt jelenti, hogy ő nem egészen olyan
oktondi, mint Valerie.
Bement a dolgozószobájába, felcsavarta a lámpát, az
asztalra tette a táskáját. Letérdelt, begyújtotta a kandallót.
A tűzhely melege elűzte a hideget a kis szobából. Ursula
félrehúzta a függönyöket, beengedte a délutáni ködös vilá-
gosságot.
Eszébe jutottak Valerie szavai Anne-ról: Az a buta te-
remtés olyan okosnak képzelte magát, amikor elcsábított
egy jóval fölötte álló férfit. Végül ez lett a veszte.
Ezen eltöprengett egy percig. Akkoriban Valerie azt sej-
tette, hogy Anne azért volt ostoba, mert megpróbálta elcsá-
bítani Lord Fulbrookot. De mi van, ha Valerie tudta az
igazságot, hogy Anne valójában Damian Cobbot vette cél-
ba?
Összeborzongott. Ez lehetetlen! Anne sosem lett volna
olyan oktalan, hogy elárulja: magokkal és az ambróziafű
nevelésének titkaival akarta megkörnyékezni Cobbot. Eh-
hez ő túl okos volt. Túl agyafúrt.
409 AMANDA QUICK
Csakhogy Anne meghalt. Ahhoz nem volt sem elég

okos, sem elég agyafúrt, hogy elmenekülhessen egy gyil-
kostól.
Ursula keresztülvágott a szobán, leguggolt, kinyitotta a
széfet, kivette belőle a magokat, Mr. Paladin leveleinek kis
kötegét, és a bársonytasakot Anne kevés ékszerével. Visz-
szavitte őket az asztalára, és leült.
Egy ideig nézte a tárgyakat, azután olvasni kezdte Mr.
Paladin leveleit.
Ötvennégy
A lámpafény felragyogtatta a padlóba foglalt kék csem-

péket, de nem oszlatta el a szobát megtöltő árnyékokat.
Slater a labirintus bejáratánál állt. Mindig az a lényeg,
hogy a helyes kérdést tegyük fel. Csak az a baj, hogy ő
nem szokott kérdéseket feltenni az érzelmeiről. Sokkal
egyszerűbb úgy eltemetni az ilyen hatalmas erejű dolgokat,
mint ahogy a kolostorban tanulta. Mert ha egyszer szabad-
jára engedik őket, ki tudja, hová ragadnak? A harag átvál-
tozhat őrjöngéssé. A vágy arra sarkallhat egy embert, hogy
vágja sutba a logikát a szenvedély csalóka ígéretéért. A
félelem olyan könnyen elfajulhat pusztító pánikká. A re-
ménytelenség rávehet, hogy elhanyagoljuk a felelősségein-
ket.
De a szerelem a legveszélyesebb. Ugyanakkor a legha-
talmasabb.
Tudta már, hogy nem kell végigjárnia a labirintust.
Ugyanis a kérdés kristálytisztán állt előtte. Akárcsak a vá-
lasz.
Ötvenöt
Örömmel olvasom, hogy elnyerte tetszését elismerésem

csekély záloga. Remélem, gondolni fog rám, ha viseli.
Hosszú is sikeres együttműködésre számítok...
Ursula félretette Mr. Paladin utolsó levelét. Meglazította a

zsinórt, és szájjal lefelé fordította a bársonyzacskót, kiszór-
ta belőle Anne kis ékszergyűjteményét.
Felvette a kék tasakot, kinyitotta, és a tenyerébe hullott
az elegáns chatelaine, az ezüstnotesz és a ceruza, az ékszer
hátlapján az üzlet gravírozott nevével. New York-i cég
volt.
Anne nem egy hálás ügyféltől kapta a chatelaine-t.
Damian Cobb küldte, a távolsági csábítás keretében.
Ötvenhat
Váratlanul dörömböltek az ajtón. A lárma kizökkentette

Slatert a révületéből.
– Fájdalom, hogy zavarnom kell, uram! – Webster hang-
ját letompította a vastag fa, de a tény, hogy egyáltalán hal-
lani lehetett, arra utalt, hogy ordít. – Most érkezett Mr.
Otford, mint mondta, életfontosságú hírekkel!
Slater az ajtónál termett, és kinyitotta. Webster a folyo-
són állt, egyik öklét vállmagasságba emelve, felkészült a
további zörgetésre. Mellette a kivörösödött Otford lihegett.
– Mi az? – kérdezte Slater.
– Cobb – zihálta Otford.
– Mi van vele?
– Nemrég holtan találták a cellájában. Méregről suttog-
nak. Korábban látogatója volt. Egy asszony, talpig gyász-
ban. Az őrt kijátszva becsempészett neki egy kis üveget,
amelyben látszólag brandy volt. Röviddel az asszony távo-
zása után Cobb meghalt. Ugye nem hiszi, hogy Mrs. Kern
vette a kezébe az igazságszolgáltatást, ugye nem?
– Nem – felelte Slater. – Azt gondolom, hogy Cobb ha-
lála egy féltékeny nő műve. Azonnal el kell mennem
Ursulához!
413 AMANDA QUICK
Kisietett a szobából, elrohant Otford és Webster mellett,

és kettesével szedte a fokokat az ódon kőlépcsőn.
Ötvenhét
Ursula egyszer csak felugrott, összesöpörte Paladin leve-

leit, visszazárta őket a széfbe, azután az ajtóhoz indult.
Ennyit az elhatározásáról, hogy addig nem keresi Slatert,
amíg az észre nem tér. Azonnal látnia kell, meg kell mon-
dania neki, hogy rájött, ki ölte meg Anne-t! Nem mintha
lenne rá bizonyítéka. Valerie minden valószínűség szerint
megúszna egy gyilkosságot.
Épp akkor nyílt a konyhaajtó, amikor kilépett a dolgozó-
szobából. Megállt, végignézett a folyosón.
– Mrs. Duncan? – kiáltotta. – Korán jött! Csak holnap
reggel számítottam magára.
A konyhából előjött a gyászos özvegynek öltözött
Valerie, sikkes kalapján hosszú fekete fátyollal. Elegáns,
kesztyűs kacsója pisztolyt markolt.
– Én viszont már vártam magát – közölte.
– Maga gyilkolta meg Anne-t – mondta Ursula, miköz-
ben lassan hátrált a folyosón a dolgozószoba irányába. –
Nem Cobb csinálta, nem is az orgyilkosa. Maga ölte meg,
mert rájött, hogy Anne megpróbálja elcsábítani az embert,
aki magának kellett, a hőst, akinek meg kellett volna men-
tenie, és át kellett volna szöktetnie egy tündérmesébe.
415 AMANDA QUICK
– Hónapokon át hittem, hogy Anne-nak a férjemmel van

viszonya. Fulbrook futárnak használta, így logikus feltéte-
lezés volt, hogy a nő lefekszik vele – mondta Valerie. –
Nem érdekelt. Én megpróbáltam figyelmeztetni, hogy
Fulbrooknak ő csak egy újabb ribanc, de nem hallgatott
rám.
– Szép nagy vállalkozást vittek a férjével.
– Fütyültem az üzletre, habár szívesen elárulom, hogy az
én ötletem volt. Én láttam át, mit jelent egy ilyen félelme-
tes drognak a birtoklása.
– Az is a maga ötlete volt, hogy zsarolják meg az Olüm-
posz Klub tagjait? – kérdezte Ursula.
– Igen, az is. Fulbrooknak már volt pénze, de arra gon-
doltam, hogy ha megmutatom neki, hogyan juthat hata-
lomhoz a legmagasabb körökben, sőt a kormányban is, ak-
kor kénytelen lesz nagyobb tisztelettel bánni velem. Erre
még jobban bezárt a házába.
– Félt elveszíteni magát, mivel maga volt hatalmának a
forrása – összegezte Ursula. – Tudom, hogy ebben a hely-
zetben különösen hangzik, mégis meg kell kérdeznem,
hogy miért nem mérgezte meg egyszerűen a férjét? A nö-
vénytani tudása megvolt hozzá. Hiszen Anne-t is megmér-
gezte.
– Házasságunk elején gyakran gondoltam rá, hogy meg-
ölöm Fulbrookot, de attól féltem, hogy letartóztatnak gyil-
kosságért. Azonkívül tudtam, hogy az egész személyzet
ellenem vallana. Már éppen kezdtem kétségbeesni, amikor

aljas férjem közölte velem, hogy New Yorkba utazunk,
ahol találkozunk egy üzletemberrel.
– Megismerkedett Damian Cobb-bal, és bebeszélte ma-
gának, hogy ő majd megmenti.
– Damian szeretett engem! – A pisztoly megremegett
Valerie kezében. – Tudom, hogy szeretett! New Yorkban
viszonyunk lett, ott, a férjem orra előtt, akinek sejtelme
sem volt róla. Üdvösséges érzés volt! Fulbrook gyűlölte,
hogy úgy kell bánnia Damiannel, mintha egyenlők lenné-
nek. Meg sem fordult a tejében, hogy vonzónak találhatom
Damiant. Mámoríró volt!
– Miután visszatért Londonba, felfogadott egy szakkép-
zett titkárnőt, és neki diktálta a szerelmes leveleit. Anne
pedig elküldte a verseket Cobbnak, aki a Mr. Paladin mű-
vésznevet használta.
Valerie bús epedéssel mosolygott.
– Amikor Damian válaszolt, nagyon óvatosan úgy tett.
mintha egy kiadó lenne, aki lelkesedik a költeményeimért.
– Mikor jött rá Anne, hogy ez titkos levélváltás a szere-
tőjével?
– Nagyon korán. A mi Anne-nunk életvidám és egészen
értelmes teremtés volt, én pedig olyan magányos voltam.
Elkövettem azt a hibát, hogy megbíztam benne. Ő volt az
egyetlen barátom, és olyan lelkesen hozta nekem a levele-
ket New Yorkból. Úgy örült, hogy részese lehet a titoknak!
417 AMANDA QUICK
Mellesleg én vetettem fel Fulbrooknak, hogy Anne-ból

használható futár lenne. Azt hittem, lojális lesz hozzám. De
tévedtem. Elárult engem, ugyanúgy, ahogy Damian elárult.
– Hőst látott Damian Cobb-ban, és nem vette észre, hogy
manipulálja magát.
– Bolond voltam – ismerte be Valerie –, de nem leszek
soha többé az.
– A chatelaine, ugye? Amikor Anne viselni kezdte, ma-
ga valahogyan rájött, hogy Cobbtól kapta.
– Viselte a chatelaine-t az én házamban! – csattant fel
Valerie. – Tettette, hogy egy hálás ügyféltől kapta, de én
tudtam az igazságot!
– Miből?
– Felismertem a készítő áruvédjegyét. – Szeme könnye-
sen villogott a dühtől, kezében rázkódott a pisztoly. –
Damian ugyanannál a New York-i ékszerésznél vásárolta,
mint az én brossomat!
– Cobb ékszert ajándékozott magának?
Valerie a pelerinje zsebébe nyúlt, előhúzott egy apró kék
bársonytasakot, az asztalra dobta.
– Azt mondta, gondoljak rá, valahányszor a ruhám alatt
viselem – sziszegte. – Mindennap feltűztem az alsószok-
nyámra. Nézze meg a hátulján a márkát! Nézze meg!
Ursula élt az alkalommal, hogy bemehessen az asztal
mögé. Legalább az elválasztotta Valerie-tól. Erődítmény-
nek ugyan nem mondható, de több a semminél.
Felvette a bársonyzacskót, szájjal lefelé fordította. Gyö-

nyörű kis bross hullott ki belőle. Eszébe jutott a nap, ami-
kor Valerie térdig felfogott szoknyában rohant feléje az
üvegházban. Valamilyen apró tárgy ragyogott az alsószok-
nyáján.
Ursula jó alaposan szemügyre vette a márkajelzést az
ékszeren.
– Jól látja – mondta. – Mind a kettő ugyanabból az üz-
letből származik. Bár ha ez vigaszul szolgál, azt hiszem,
nyugodtan kijelenthetjük, hogy a maga brossáért jóval töb-
bet kellett fizetni, mint Anne chatelaine-jéért. Cobbnak
tudnia kellett, hogy ha Anne egy méregdrága ékszerrel állí-
tana be az irodába, mind a munkatársai, mind az ügyfelei
számos kínos kérdést tehetnének fel.
– Nem volt szükséges kérdezgetnem – fújt Valerie. – Ott
kérkedett előttem azzal az átkozott chatelaine-nel! Amikor
megkértem, hadd nézzem meg közelebbről, a legnagyobb
örömmel állt rendelkezésemre. Nekem is ugyanazt a mesét
adta elő a hálás ügyfélről, amit magának. De a márkajelzést
látva megbizonyosodtam róla, hogy elárult.
– Anne tudott a brossról?
– Nem. Nem mertem nyíltan viselni, mert féltem, hogy
valamelyik cseléd beárul Fulbrooknak, aki tudta volna,
hogy ezt bizonyosan nem ő adta nekem. De azért minden-
nap rajtam volt titokban.
419 AMANDA QUICK
– Hogyan gyilkolta meg Anne-t, ha egyszer nem volt

szabad kilépnie a házból? – kérdezte Ursula. – Azt mondta,
hogy az alkalmazottak mindig figyelték.
– Az elmúlt két hónapban szakértője lettem a drognak.
Bizonyos készítményekben ölhet. Órákon át teszteltem a
mérgező hatást egereken és patkányokon. Tudtam, hogy
Anne szereti az ambróziát, és a sajátját egy parfümös fla-
konban tartja, amelyet Rosemonttól kapott. Attól tartok,
kissé már függő volt. Szóltam, hogy hozza el a flakonját,
mert adhatok egy adagot a szer legújabb változatából. Tud-
tam, hogy nem lesz képes ellenállni a csábításnak.
– Úgy gondolta, hogy ha Anne meghal, maga és Cobb
között minden úgy folytatódik, ahogy régen volt.
– Be kellett volna látnia, hogy szüksége van rám! – ja-
jongott Valerie. – Már csak én maradtam, akitől megtud-
hatta az ambrózia titkait. Erre beállít maga, és ragaszkodik
hozzá, hogy át akarja venni Anne munkakörét.
– Akkor miért engedte?
– Mert megértettem, hogy titkos indítékai lehetnek. An-
ne gyakran emlegette, hogy milyen okos, hogy új életet
tudott kezdeni egy óriási botrány után. Elmesélte, hogy
maga az egyedüli örököse. Nem szabadulhattam a gondo-
lattól, hogy az ambrózia titkait is magára testálhatta.
– És mivel tartott tőlem, megkereste azt a riportert, aki
két éve tönkretette a jó híremet.
– Anne mesélt róla és az újságjáról. Elmagyaráztam

Fulbrooknak, hogy maga veszélyes lehet. Egyetértett velem
abban, hogy óvatosságra lesz szükség, ha netán el kell ten-
nünk láb alól, mert ha egyszer meghal, Slater Roxton azt
nem hagyja annyiban. Én adtam a férjemnek az ötletet,
hogy adja ki a nevét ennek az Otford nevű riporternek. Biz-
tosra vettem, hogy az majd meghempergeti a maga nevét a
kanálisban, és akkor magának vége, Roxtonnak sem kell
többé, amint hírét veszi, hogy maga micsoda országos bot-
rányban volt főszereplő, és akkor maga nyugodtan bele-
ugorhat a folyóba.
– Miért jött ide, hogy megöljön? Nekem semmi közöm
Anne és Damian Cobb kapcsolatához.
– Mindenhez magának van köze! – Valerie már két kéz-
zel markolta a pisztolyt. – Elvégre maga küldte a házamba
azt a szajhát!
– Anne-t és Cobbot nem gyengéd szálak kötötték össze.
Anne az üzlettársa akart lenni.
– Nem hiszem el, egy pillanatig sem hiszem el! De még
ha igaz, az sem számít. Elárultak engem! Ha nincs maga,
minden úgy végződhetett volna, ahogy kell, és én útban
lehetnék New Yorkba Damiannel.
– Cobbnak maga kellett, nem Anne – mondta Ursula. –
Be is bizonyíthatom.
Hihetetlenül könnyen jött a hazugság. Talán azért, mert
meglehetősen jártas lett a hazudozásban Pictonék botrá-
421 AMANDA QUICK
nyos válása óta. Vagy talán azért, mert kétségbeesetten sze-

rette volna elterelni Valerie figyelmét valamivel.
Akárhogyan is, de bevált. Valerie-t mintha fejbe vágták
volna.
– Miről beszél? – suttogta.
– Anne nem továbbította magának Cobb utolsó leveleit,
azért nem, mert továbbra is rá akarta beszélni Cobbot, hogy
vegye be őt az üzletbe. Ezért akarta tönkretenni a kapcsola-
tukat, mert tudta, hogy amíg Cobbnak ott van maga, nem
lesz szüksége rá.
Valerie csak bámult hűdötten.
– Nem – suttogta.
– Eltettem Cobb utolsó leveleit a széfembe. Óhajtja látni
őket? Mind magának van címezve.
– Nem hiszek magának. Mutassa meg őket.
– Semmi akadálya.
Ursula leguggolt a széfhez, reszkető ujjakkal kinyitotta,
és benyúlt a sötét üregbe a pisztolyáért. Másik kezével
megragadta a borítékot, amelyben a filléres ponyva volt.
Lassan fölemelkedett, elrejtve a pisztolyt a szoknyája
ráncai közé.
– Talán minden érintett számára jobb lenne, ha eléget-
nénk ezeket a leveleket – mondta. – Kínos lehetne, ha a
sajtó megkaparintaná őket.
– Ne! – visított Valerie.
Ursula a tűzbe dobta a borítékot.
Valerie sikoltva rohant a kandallóhoz. Olyan sürgős volt

megmentenie a leveleket, hogy eldobta a pisztolyt, szabad-
dá téve a kezét a tűzpiszkálóhoz.
Ursula nesztelenül kijött az íróasztala mögül, és felkapta
a pisztolyt.
Valerie észre sem vette. Hisztérikusan zokogva döfködte
a lángokat a tűzpiszkálóval.
Egy árnyék jelent meg az ajtóban. Ursula riadtan oda-
fordult. Slater volt az, ugyancsak fegyverrel.
A férfi egy szempillantás alatt felmérte a helyzetet, és a
nagykabátja zsebébe süllyesztette a pisztolyt. Ursulára né-
zett.
– Nem esett baja? – kérdezte.
A hangja jéghideg volt, a tekintete tűzforró.
– Nem, minden rendben – felelte a nő. Ugyanolyan hű-
vösen és fegyelmezetten akart beszélni, mint Slater, de
érezte, hogy kissé remeg a hangja. – Ő gyilkolta meg An-
ne-t.
– Tudom.
A hisztérikusan őrjöngő Valerie lerogyott a szőnyegre.
Slater átkarolta Ursulát, és magához húzta. Együtt fi-
gyelték, ahogy Valerie az eszméletlenségbe zokogja magát.
Ötvennyolc
Két nappal később Ursulának az az ötlete támadt, hogy

teára hívja meg a nyomozók kis csoportját. Mrs. Dunstan
lelkesen sürgött-forgott délelőtt, hogy minden készen álljon
a ritkán használt szalonban. Leszedte a bútorokról a porvé-
dőket, félrehúzta a függönyöket, hogy beengedje a bágyadt
napfényt. Miután kitakarított, visszavonult a konyhába,
hogy elkészítse a szendvicsekből, citromos lepényből és
aprósüteményekből álló lakomát.
A vendégek illetlenül korán érkeztek. Lilly, aki fenséges
volt fehér csipkés vörös ruhájában, elfoglalta a pamlagot.
Otford, aki hóna alatt a Képes Krónika frissen kinyomtatott
példányával érkezett, azonnal rávetette magát az ezüsttál-
cára.
A szokása szerint talpig feketébe öltözött Slater elegán-
san támaszkodott a falnak, és egy szendvicset majszolt.
– Nyugodjanak meg, Lady Fulbrookot nem kötik fel –
jelentette ki Otford, és bekapott egy teasüteményt. – Az ő
fajtáját nem szokták. Figyeljék csak meg, majd szépen el-
tűnik egy privát tébolydában, és ott éli le az életét.
– A maga helyében nem fogadnék rá – figyelmeztette
Lilly. – Véleményem szerint őladysége tökéletes színésznő.
A legkevésbé sem lepődnék meg, ha pár hónap múlva azt

hallanám, hogy Lady Fulbrookot meggyógyította az új
pszichiátriai iskolának az egyik csodadoktora.
– Egy elmeszakértő? – Ursula keze megállt a teáscsé-
szével a levegőben. – Egek ura, erre a lehetőségre nem is
gondoltam.
– Majd rajta tartjuk a szemünket – mondta Slater. – De
ha szabadon is engedik, kétlem, hogy visszatérne London-
ba. A társaság bizonyosan bezárul előtte, mert ő már rossz
hírű asszony, hála Mr. Otfordnak és kollégáinak.
– Az bizony. – Otford meglobogtatta a hetilapját. – Meg
kell mondanom, hogy hálás vagyok a hölgynek. Semmi
sem kelti fel annyira a közfigyelmet egy címlapon, mint
egy nő!
– Hadd lássam. – Ursula felállt, odament Otfordhoz, ki-
kapta a kezéből a magazint, aztán leült Lilly mellé, és meg-
tekintette a ponyvát.
A kulisszahasogató címlap egy hálószobát ábrázolt, ahol
áttetsző hálóinget viselő szépséges hölgy csüggött egy ir-
datlan revolverrel fölfegyverzett, rosszarcú amerikai kar-
ján. A padlón elvágott torkú úriember hevert, a cím pedig
imigyen szólt:
A FULBROOK-GYILKOSSÁG!
LADY FULBROOK ÉSZVESZEJTŐ SZERELEMBEN
AZ ALVILÁG AMERIKAI KIRÁLYÁVAL!
425 AMANDA QUICK
ÖSSZEESKÜVÉS! MÉREG! BOTRÁNY!

Ursula gyorsan átlapozta a magazint, megnézte a többi
illusztrációt.
– Mr. Otford, ha találkozom ebben a cikkben a nevem-
mel, vagy az ügynökségemével, esküszöm, én...
– Nyugodjon meg, hölgyem! – mondta tele szájjal
Otford, és meglobogtatta a szalvétáját. – Biztosíthatom,
hogy sehol sem említik a magazinban. Mint ahogy másokat
sem a jelenlevők közül. Mr. Roxton kifejezett utasítására a
Scotland Yardnak tulajdonítok minden érdemet.
– Ha Lady Fulbrookot őrültekházába zárják, mi történik
a Fulbrook-vagyonnal? – kérdezte Lilly.
– Gyanúm szerint az örökösök és a lehetséges örökösök
mindkét ágon, vagy inkább az ügyvédeik, most tartanak
csapatszemlét csata előtt – mondta Slater.
– És mi lesz az ambróziafűvel? – érdeklődött Ursula.
Slater ellökte magát a faltól, az asztalhoz sétált, szem-
ügyre vette a sütemények választékát.
– Múlt éjszaka történetesen tűz ütött ki a Fulbrook-
üvegházban. A lepárlóban kezdődött, ahol különböző vegyi
anyagokat tároltak. Minden elpusztult, beleértve az ambró-
ziát is az üvegház különszobájában.
– Hűha! – Otford félbeszakította az evést, előrántotta a
noteszét.
Ursula fürkészőn nézett Slaterre.
– Másutt is lehet ambróziafű. Magok is.
Slater vállat vont, és elvett egy szendvicset.

– Egyszer talán rájön valaki, hogy haszna is van a nö-
vénynek. Szükségünk van jobb orvosságokra.
– Az kétségtelen – helyeselt Ursula. – Nyilván szeretnék
tudni, miért rendeztem ezt a teadélutánt.
Mindenki felé fordult.
Lilly a homlokát ráncolta.
– Van valami különleges oka? Mármint a teázáson kí-
vül?
– Igen, van. – Ursula elvette a kisasztalról az ezüst név-
jegytartót. – Azért hívtam meg magukat, mert be akarom
jelenteni, hogy Slater pályát változtat.
Slater majdnem félrenyelte a szendvicset.
– Tessék?
– Ezzel a teával ünnepeljük meg új foglalkozását, és örü-
lök, hogy én ajándékozhatom meg első üzleti névjegyével.
– Fölemelt egy ropogós fehér kártyát, hogy mindenki lát-
hassa az elegáns gravírozást.
– Hadd lássam! – Slater két lépéssel ott termett mellette,
és kikapta a nő kezéből a kártyát. – Slater Roxton magán-
nyomozó, szavatolt diszkréció. – Felnézett. – Mi az ördög
ez?
Általános hápogás támadt a szalonban, amit hamarosan
követett az egyetértő dünnyögés.
427 AMANDA QUICK
– Ó, hát persze! – Lilly felragyogott a lelkesedéstől. –

Neked ez a tökéletes hivatás, Slater! Kétség nem férhet
hozzá. Én is gondolhattam volna rá!
Slater mélységesen megrendülve bámult Ursulára.
– Üzleti névjegy?
– Talán besegíthetek új foglalkozásába – jelentkezett
mohón Otford. – Szüksége lesz valakire, aki tudja, hogyan
kell adatokat szerezni. Cserébe a Fulbrook-gyilkossághoz
hasonlóan exkluzív sztorikért ezennel felajánlom oknyo-
mozói szolgálataimat!
– Itt embereket öltek meg – mutatott rá Slater.
Otford krákogott.
– Igen. Voltak gyilkosságok. Sajnálatos módon.
– Azt azért ne feledjük – figyelmeztette őket Ursula –,
hogy valószínűleg még többeket gyilkoltak volna meg, má-
soknak pedig még tovább kellett volna tűrniük a zsarolást,
ha nincsen Slater nyomozása.
Slater megkerülte az asztalt, lehajolt, két kézzel derékon
ragadta Ursulát, és úgy felkapta, hogy a nő szaténcipellője
nem érintette a padlót.
– Mi az ördögöt képzel maga? – mennydörögte fenyege-
tően. – Nem leszek magánnyomozó!
– Szüksége van hivatásra, Slater. – Ursula megtámasz-
kodott a férfi vállán, és lenézett Slaterre. – A világcsavar-
gásnak az ellopott műkincsek nyomában vége. Itthon van,
és valami mást kell kezdenie az életével. Ideje, hogy fel-

használja a képességeit.
– Miféle képességeimet?
– Maga tudja, hogyan keresse a válaszokat, ami megle-
pően ritka adottság. A magánnyomozók épp ezt teszik: ke-
resik a válaszokat. Maga nem ugyanezt csinálja évek óta?
Most csak megkapta az üzlethez illő üzleti névjegyeket,
hogy úgy mondjam.
Slater lassan leengedte a padlóra.
– Még sohasem gondoltam rá úgy, mint egy szakmára.
– Továbbá időnként én is besegíthetnék – folytatta
Ursula. – Titkárnőként sok helyre bejuthatok úgy, hogy
nem keltek sem feltűnést, sem gyanakvást: üzletházakba,
magánházakba, úgyszólván bárhova. Ki az, akinek időről
időre nincsen szüksége egy titkárnőre?
– Nem! – mondta gránitkemény elszántsággal Slater. –
Ki van zárva! Megtiltom!
– A részleteket később is megbeszélhetjük – biztosította
a nő.
– Itt nincs mit megvitatni – jelentette ki Slater.
Ursula leült, fogta a kávéskannát.
– Kér még kávét?
– A szentségit, Ursula...
– Akkor talán még egy szendvicset? – Keresztültolta az
asztalon az ezüsttálcát.
– A szentségit, Ursula...
429 AMANDA QUICK
– Úgy rémlik, ön ismétli magát. Kóstolja meg a csirke-

húsosat, igen príma. Ó, bocsánatot kérek. Maga vegetáriá-
nus. Akkor talán az uborkásat? És mellesleg szeretem ma-
gát, ugye tudja?
Slater úgy bámult rá, mint aki még sosem látott ilyet,
mint aki fél elhinni, hogy ez valóság.
– Mit mondott? – nyögte ki.
– A csirkehúsos szendvicsről?
Mintha rajtuk kívül senki sem lenne a szobában, gondol-
ta a nő. Senki sem mozdult. Senki sem szólt.
– Arról, hogy szeret – mondta Slater.
– Hallotta, nem? De meglepettnek látszik. Azt hittem,
ennyit legalább megtudott a labirintusában.
– Féltem feltenni a kérdést. Sőt rettegtem. Attól féltem,
hogy nem az lenne a válasz, amit hallani akarok.
Ursula Lillyre és Otfordra nézett.
– Ugye nem haragszanak, ha négyszemközt szeretnénk
maradni pár percre? Néhány személyes kérdést kell meg-
beszélnünk.
Lilly azonnal felállt.
– Szó sincs róla, drágám. Csak egész nyugodtan.
Az ajtóhoz suhogott. Otford utána loholt.
Ursula szembenézett Slaterrel az asztal fölött.
– Maga, uram? – kérdezte. – Maga fél a válaszoktól?
Már bocsásson meg, de ezt nehezen hihetem.
– Pedig higgye el.
– Bár talán jó is, hogy nem a labirintusában kereste a vá-

laszt – mondta Ursula. – Bizonyos dolgokat jobb szemé-
lyesen intézni.
Slater elmosolyodott. Egyike volt ez azoknak a ritka mo-
solyoknak, amelyek elűzték a tekintetéből a sötétséget. A
nő kezéért nyúlt, és Ursula engedte, hogy megfogja. Slater
felállította ültéből.
– Első látásra tudtam, hogy maga az, akit szeretni fogok-
mondta.
Most Ursula hökkent meg.
– Csakugyan?
– Hát mit gondol, miért alkalmaztam, hogy segítsen ka-
talogizálni azokat az átkozott műtárgyakat? Nem érdekel-
nek azok engem. Csak hálás leszek a British Museumnak,
ha elszállítja az összes lomot. Nekem csak ürügy kellett,
hogy a közelemben tarthassam.
Ursula felragyogott. Azt hitte, elrepül a boldogságtól.
– Azért fogadott fel, mert szeret? – súgta. – És nekem
még azt próbálta bemagyarázni, hogy nem romantikus!
– Vannak válaszok, amelyeket nem lehet megkerülni –
elmélkedett Slater. – Maga is közéjük tartozik.
– És az probléma magának?
– Inkább csodálatos felfedezés. Egyébként ennél az
esetnél egyik kérdés vezet a másikhoz.
– Mégpedig?
431 AMANDA QUICK
Slater elmosolyodott azzal a mélyről jövő, lusta moso-

lyával, amely megmutatta a benne izzó igazságokat és
szenvedélyeket.
Két erős tenyerébe fogta a nő arcát.
– Feleségül jössz hozzám, szerelmem?
– Biztos, hogy ezzel a kérdéssel nem akarod előbb vé-
gigjárni a labirintust?
– Most csak a te feleleted számít – mondta Slater.
– Akkor a válasz: igen.
Ursula megesküdött volna rá, hogy könnyek csillanását
látja a férfi szemében. Aggódva próbált hátrálni.
– Slater! – suttogta.
– Erre a válaszra volt szükségem – mondta a férfi. Na-
gyon elégedettnek látszott. – Hát, akkor ismét rálépek a
harmadik ösvényre.
– Mit jelentsen ez?
– Azon a napon, amikor ott voltam elevenen eltemetve a
Lázrózsa-szigeten, három ösvény közül választhattam. Volt
egy ösvénye a háborúnak, és volt egy ösvénye a bosszúnak.
Én a harmadikat választottam.
– És mi volt az? – kérdezte Ursula.
– A szerelmesek útja.
Ursula elmosolyodott, megragadta Slater zakójának ki-
hajtóját, és lábujjhegyre állt, hogy végighúzhassa az ajkát a
férfién.
– Miért választottad a szerelmesek ösvényét? – kérdezte.
– Mert az volt az egyetlen, amely reményt ígért – mond-

ta Slater.
Magához szorította Ursulát, hogy megcsókolja, és a nő
átengedte magát a csóknak. A jövőnek.
ISBN 978 963 203 288 7
Maecenas Könyvkiadó, Budapest

Felelős kiadó: a Maecenas Könyvkiadó igazgatója
A kiadásban közreműködött az I.P.C. Könyvek Kft.
Szerkesztette: Horváth Ágnes

Nyomdai előkészítés: Alinea Kft., Budapest
Nyomta és kötötte a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen
Felelős vezető: Bördös János ügyvezető igazgató
Terjedelem: 17,20 (A/5) ív

Amanda Quick - Hazugságok Kertje

Uploaded by

Document Information

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Amanda Quick - Hazugságok Kertje

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

AMANDA

Fordította Sóvágó Katalin

Slater Roxton elmélyülten tanulmányozta a különös ra-

kirohanni, szétlapítanák a kövek. Annyit tehet, hogy visz-

Úgy tűnt, sosem ér véget a sziklaeső. Aztán egyszer csak

Brice bizonyosan tanácskozik a hajó kapitányával, gon-

szeinek hagyatékán kívül, akiket rég eltemettek a lávafo-

Egy évvel később újabb hajó vetett horgonyt a kis öböl-

– El sem hiszem, hogy Anne nincs többé! – törölgette a

Ursula fizette a temetést, amit nemcsak kötelességének

Ursula magányosan vacsorázott, ahogy szokott. Miután

Három napja, amikor Anne házvezetőnője megtalálta

Ursula visszaült az asztalához, és ivott még egy kis bran-

Egészen más volt a helyzet a jegyzetfüzettel, az ékszeres

Slater Roxton fürkészőn nézett Ursulára drótkeretes pá-

azzal fokozta a feszültséget, hogy lassan felállt, és rányom-

feketében? Nem először töprengett el rajta. Az idősebb

Roxton összevonta a szemöldökét.

Igaz, alkalmanként átsuhant az arcán egy nagyon halovány

hónapokban rengeteg dolga volt az irodában, új titkárnőket

– Ha nem kellemetlen velem dolgoznia, és kielégítő a fi-

Olyan parancsoló volt a suttogása, hogy a nő megmere-

– Néhány napja elhívtak egy Anne Clifton nevű nő há-

súgták, hogy Slater Roxton jól tud titkot tartani. Mellesleg

Slaternek sikerült összeszednie magát.

– Kétlem. Ha valóban azt teszi, rájön, hogy az, amire

– Igen, tudom, de Anne a legkevésbé sem volt életunt.

nek köze van az ügyfélhez, hallatlan meggondolatlanság,

elképzelni, hogy belevágna egy olyan nyomozásba, amely

tett. Nem, Mr. Roxton, Anne nem búcsúlevelet hagyott.

– Kitűnő kérdés – mondta Ursula. Kezdett belemeleged-

semmilyen körülmények között sem hagyja magát belerán-

Ritkán van szükségük arra, hogy erőszakhoz folyamodja-

csak a gyönge idegei miatt. A férje nem engedi ki a házból,

– Tudom. Ha kutatásaim nem vezetnek sehova, elfoga-

– Igen, tudom, mit mondott. Ördög és pokol, maga be

már, hogy egy pillanatra megrökönyödött, de azért valahol

– A tanácsom az, hogy mondjon le erről az egész bo-

Webster ösztövér ember volt, az arca csontsovány. Bo-

számára is színpad volt az élet. E pillanatban például kivá-

hívták. Fekete haját szíjjal kötötte meg a tarkóján. Ursula

Az előszoba ablakánál állt, és addig nézett a fogat után,

Ursula azonban megzavarta világának gondosan felépí-

gokban, és különös, egzotikus titkokat tanult. Pletykálták,

Matty Bingham az íróasztalánál ülve diktált szöveget írt

Azok, akik az efféle kérdésekről papoltak a sajtóban,

Ursula belépett az irodába. Matty csodálkozva nézett fel

– Nem, Matty. Amiből a hivatásos titkárnőnek minél

– A The Flying Intelligencer legújabb száma szerint

Matty minden nyomtatott szót elolvasott a rejtélyes

vényes féltestvére és az apja özvegye nevében az öröksé-

Matty jócskán visszavett a hangerejéből, és úgy sutto-

hír talán még bogarat is tesz a fülébe, hogy esetleg a ször-

kedv. Csodáltam a vakmerőségét és a vállalkozószellemét.

– Tudod, amikor álltunk tegnap a sírnál, arra gondoltam,

Olyan fojtogató szorongással ébredt, hogy alig bírt léle-

tethette a kettőt. A római pallérok rendes, elegáns munkát

Addig összpontosított, amíg meg nem látta a csempék in-

„Sok út sok ösvényhez vezet – hallotta bentről a Labirin-

Lilly Lafontaine olyan erélyesen koppantotta oda a por-

ugyancsak vörös volt. A kecses kanapét és az aranyozott

Slater, mint Lilly és Edward több évtizedes liezonjának

Lilly látványosan legyintett felgyűrűzött kezével, de

Slater felvonta a szemöldökét.