A magyarokhoz I.

Berzsenyi Dániel 1776-ban született Egyházashetyén egy nemesi családba. A soproni evangélikus
líceumban tanult latin nyelvet és mitológiát. 1793-ban katonának állt, majd miután visszatért
szülőföldjére, feleségül vette másod unoka-testvérét, Dukai Takách Zsuzsannát. Berzsenyit később a
Niklai remeteként emlegették.
Egyik legismertebb hazafias ódáját Berzsenyi azzal a céllal írta, hogy a magyar nemzetet megmentse,
a magyar lelket művelje, a magyarságot szolgálja. A magyar irodalomban is meghatározó volt a
nemzeti lét vagy nemlét kérdése, a múlt dicsőségének és a jelen kisszerűségének megélése, a nemzet
pusztulásának rémlátomása. A reformkori költészetnek vissza-visszatérő témái ezek, melyeket
Berzsenyi hazafias ódákban dolgozott fel. Célja a nemzetnevelés volt. Ilyen nemzetnevelő hazafias
óda A magyarokhoz I., amelyet pályájának korai szakaszában írt, de végleges formáját csak 1810-ben
nyerte el.
A vers ihletforrása Horatius Ad romanos ( A rómaiakhoz) című költeménye, innen származik a téma, a
törekvés, hogy gyönyörködve tanítson, és valószínűleg a nyelvi tömörség. Ezért a kortársak közül
sokan Berzsenyit csak egy magyar Horácz-ként emlegették.
Tipikus klasszicista költeményről van szó és nem csak antikizálás( a klasszikus műveltségre utaló
szavak használata) vagy az időmértékes verselés miatt. Klasszicista stílusú a műfaja okán is: a vers
ugyanis óda. Magasztos, ünnepélyes hangvételű költemény, amely a nemzethez szól jobbító
szándékkal, egy nagy problémára akarja felhívni a figyelmet. Az alkotás tehát hazafias óda, mert a
nemzet létkérdéseivel foglalkozik, de tanító óda is egyben.
Feltűnő a vers sajátos formája: versszakok harmadik és negyedik sora beljebb kezdődik és rövidebb.
Ez Alkaiosz görög költőről elnevezett, alkaioszi strófaszerkezet, amely klasszikus(rímtelen)
időmértékes verselés.
Az egész verset a magyar népért való aggodalom hatja át. A beszélő a prófétákhoz hasonlóan a
történelmi múlt dicsőségét és erkölcsi magaslatát állítja szembe a megszólított kor, a jelen rossz
erkölcseivel.
A költemény felépítése és motívumrendszere mutat némi hasonlóságot Vörösmarty Szózatával és
Kölcsey Himnuszával. Szerkezete idő-és értékszembesítő. A vers gerincét képző állítást, a dicsőség és
a hanyatlás ellentét bontja ki, a múltbéli erős nemzetet szembesíti a jelen hanyatló magyarságával.
A 14 versszakból 12 strófa a hajdani erő és romlott erkölcsű jelen kontrasztját mutatja meg. Ezt a
kétféle időt egyre táguló mértékben mutatja meg. Időszembesítő versről van szó tehát: a múlt értékeit,
a dicső napokat, tetteket, hősöket a jelen kisszerűségével, a hibákkal, hiányossággal, az értékvesztéssel
hasonlítja össze.
A mű nagy hatású lett a magyar közéletre: ott lebegett a korai és a kései reformkor nagyjainak szeme
előtt. A dicső nemzeti múlt, a sivár, értékvesztett jelen és nemzethaláltól avló féltés első nagy erejű
megfogalmazása volt, amellyel Kölcsey, Vörösmarty, majd késöbb a huszadik századi utódaik, Ady és
Illyés szmbesültek.