Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 15

Fiatal Tehetség Program

Tehetséggondozás felsős fokon!


Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Program 2024
KÖSZÖNTŐ

részeseiként tevékenykedhetnek az
élet különböző területein.
Fontos azonban szem előtt tartani,
hogy az MCC-s szellemi hagyományok,
az itt megszerzett tudás és kapcsolat-
rendszer célja elsősorban szűkebb és
tágabb környezetünk segítése, a tuda-
tos és proaktív jövőalakítás. Ez egybe-
cseng hitvallásunkkal, a társadalmi fe-
lelősségvállalás eszméjével.
Collegiumunk a megújulás jegyében
folyamatosan reflektál a társadalmi
“Bonus intra, melior exi!” gadja soraiba őket. Az MCC építkezése igényekre, ezért indítottuk el a Fiatal
Érkezz jóként, távozz kiválóként! mérföldkőhöz érkezett: fejlesztési ter- Tehetség Programot, illetve posztgra-
Ahogy mottónk is szemlélteti, a Mathias veink szerint a következő években még duális képzéseinket is. A FIT Program
Corvinus Collegium értékközösségként több hazai nagyvárosban, illetve Erdély, képzésrendszerünk legfiatalabbakat
működik immár több, mint negyedszá- Kárpátalja, Felvidék és a Vajdaság több megszólító eleme, amellyel célunk,
zada. Elkötelezett diákjaink magas fokú városában is jelen leszünk képzéseink- hogy minél korábbi életszakaszban
interdiszciplináris tudásra és olyan kor- kel, hogy összesen 10.000 diák tanul- segíthessük a kiemelkedő képességű
szerű kompetenciákra tehetnek szert hasson az MCC égisze alatt. gyermekek kibontakozását.
intézményünkben, mint a kritikai szem- Collegistáink megtapasztalhatják a
léletmód és az asszertív gondolkodás. csapatmunka és a közös gondolkodás Dr. Szalai Zoltán
Hiszünk abban, hogy értékálló fejlő- erejét, ami későbbi életútjuk során is főigazgató
dés csak hosszú távon érhető el, ezért hasznukra válik. Az általuk önállóan
Collegiumunk átültette a gyakorlatba a szervezett projektek széles körű is-
lifelong learning vízióját. Így diákjaink meretekkel és közösségi élményekkel
felső tagozattól kedve a középiskolán gazdagítják személyiségüket. Diákjaink
át egészen az egyetem befejezéséig szakmai pályafutásuk során kamatoz-
és azon túl is részesei lehetnek tehet- tathatják az itt elsajátítottakat, és egy
séggondozó képzésrendszerünknek, átfogó, Csíkszeredától New Yorkon
később pedig alumniközösségünk fo- át Szingapúrig ívelő MCC-s közösség

2 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 3


MATHIAS CORVINUS COLLEGIUM

A Mathias Corvinus Collegium (MCC) Program, illetve a Posztdoktori Könyv-


Magyarország legjelentősebb tehet- kiadási Program, ami a doktori foko-
séggondozó intézménye, amely 1996 zattal rendelkező szakembereket segíti
óta végzi tevékenységét, és az álta- abban, hogy tudományos munkájukat
lános iskola felső tagozatától a felnőtt közérthető módon az érdeklődő nyilvá-
korig működtet közcélú, ingyenes te- nosság elé tárják. A Mathias Corvinus
hetséggondozási programokat. A jelen- Collegium tudásközpontként is műkö-
leg 25 városban 2000 kisdiákkal műkö- dik: képzései mellett mobilitási progra-
dő Fiatal Tehetség Program már tízéves mokat működtet, ösztöndíjat biztosít a
kortól várja az általános iskolás tanuló- fiataloknak, könyveket ad ki, nemzetközi
kat, akiket többek között pénzügyi tu- és hazai konferenciákat, vitafórumokat
datosságra, egészségügyi ismeretek- szervez, a demokratikus párbeszéd elő-
re, konfliktuskezelésre is oktat. A közel mozdításában, a kulturált közéleti viták
4500 tanuló részvételével futó Közép- alakításában vállal szerepet. Az MCC
iskolás Program fő célja, hogy segítse a nemzetért és a szűkebb közösségü-
a pályaválasztást és a továbbtanulást, kért tenni akaró, lelkes fiataloknak ad
az Egyetemi Program és annak elemei lehetőséget arra, hogy képességeiket
(Juniorképzés, Iskolarendszer, Poszt- kibontakoztassák, a legkitűnőbb okta-
graduáli Programok) a felsőoktatásban tóktól tanulhassanak, mindezt térítés-
tanulók számára kínálnak a hagyo- mentesen, anyagi helyzetüktől függet-
mányos egyetemi oktatást kiegészítő, lenül Magyarország javát szolgálva és
magas szintű képzést. Az MCC Közéleti az összmagyarság boldogulását szem
Programjai (Női Közéleti Vezetőképző, előtt tartva.
Erdélyi Politikai Iskola, Kárpátaljai Köz-
életi Vezetőképző) a már diplomával
rendelkezőknek nyújt fejlődési lehető-
séget. A Roma Tehetség Program célja
a tehetséges roma diákok felkarolása,
érvényesülésük, karrierépítésük támo-
gatása. Az MCC képzési ívébe tartoznak
még a Posztdoktori Programok, a PhD

4 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 5


KALAND, KÖZÖSSÉG, KIHÍVÁS

MI IS AZ A FIT PROGRAM?

A Fiatal Tehetség Program (FIT Prog- telmiségi bázis kialakítása.


ram) egyedülálló oktatási rendszere A FIT Programra jellemző a nagyfokú
felső tagozatos általános iskolásoknak szellemi szabadság és függetlenség:
biztosít komplex szemléletű tehet- képzésünk által diákjaink érdeklődő,
séggondozást. Az ország nagyvárosai széles látókörű, nyitott gondolkodású
mellett Erdélyben és Kárpátalján is kép- fiatalokká válnak. Felkészült és elhiva-
viseltetjük magunkat, és a következő tott oktatóinkkal, modern eszközökkel,
időszakban további központok nyitását otthonos központokkal és gyakorlato-
tervezzük a Kárpát-medence magyar- rientált képzéseinkkel olyan légkört te-
lakta településein. remtünk, amelyben a tanulás és a fejlő-
A FIT Program a Mathias Corvinus Col- dés is élménnyé válhat.
legium tehetséggondozó képzésrend- A FIT Program közösségi alapon építke-
szerének első pillére, amely a kiemel- zik, hiszünk a csapatmunka és a közös-
kedő képességű gyermekek számára ségben átélt élmények személyiségfej-
szervez az iskolai oktatáson túlmutató, lesztő erejében.
ugyanakkor a mindennapi világunkhoz
számos módon kapcsolódó foglalkozá-
sokat.
Célul tűztük ki, hogy az érintett szülők-
kel és pedagógusokkal együtt segítsük
a tehetséges gyermekek kibontako-
zását, az egyéni érdeklődési területek
felfedezését és a későbbi tudatos pá-
lyaválasztást. Hosszabb távon célunk
a tehetséges diákok érvényesülési le-
hetőségeinek biztosítása, a tudatos
állampolgárrá válás elősegítése, a szű-
kebb és tágabb közösségük sorsáért Robotépítéstől a laboratóriumig – Képzéseink napjaink legizgalma-
felelősen gondolkodó és cselekvő ér- sabb területeit fogják át, legyen szó az emberi egészség összetett
témaköréről, a pénzügyek titokzatos világáról, drónok működésé-
ről, kortárs építészetről vagy éppen a laborok rejtelmeiről.

6 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 7


ÉLMÉNYKÖZPONTÚ OKTATÁS

Programunk hétvégi képzési alkalma- foglalkozásokat is biztosítunk.


kon alapul: szombatonként egész na- E témakörökkel szakmájukban jártas,
pos, intenzív, ugyanakkor játékokkal élménypedagógiai eszközökkel dolgo-
bővelkedő foglalkozásokat szervezünk zó oktatók révén ismerkedhetnek meg
diákjainknak, félévente nyolc alkalom- diákjaink. Minden képzési nap tapasz-
mal. Az oktatási napok házigazdái az talásalapú, a cselekedve tanulás elvé-
MCC képzési központok FIT-es munka- re épül. Ezenfelül heti egy alkalommal
társai, akik közösségszervező munkájuk beszédközpontú nyelvoktatást bizto-
mellett diákjaink fejlődését is végigkö- sítunk azonos nyelvi szinten lévő diák-
vetik, mentorként segítik az egyéni ér- csoportjainknak.
deklődési területek kibontakozását. Számos külső helyszíni programot (ki-
A FIT Program oktatási koncepciója a rándulás, nyári tábor) szervezünk, il-
készségfejlesztés, a szemléletformálás letve karitatív akciókkal támogatjuk a
és a személyes motiváció kialakítására rászorulókat is (karácsonyi adomány-
épül. Képzéseink tematikája és megkö- gyűjtés, állatmenhelyen végzett ön-
zelítésmódja is innovatív: olyan terü- kéntes munka).
letekre fókuszálunk, melyek a minket
körülvevő világ jelenségeit hozzák kö-
zelebb diákjainkhoz.
Ilyen például a pénzügyi, az egész-
ségügyi és a környezeti tudatosság,
a természettudományos kísérletek, a
csillagászat vagy a média rejtelmei.
Rendhagyó foglalkozásunk a bioszka-
land, a robotika vagy a művészet és
matematika kapcsolatát bemutató mo-
dul. Hetedikeseink és nyolcadikosaink
találkozhatnak többek közt a kreatív
írással, fizikai kísérletekkel, a világ val-
lásaival vagy a kortárs művészetekkel, Esélyegyenlőség és hozzáférhetőség - A FIT Program képzé-
illetve részükre a továbbtanulást segítő sei, programjai és táborai teljesen ingyenesek és térítésmentesek
annak érdekében, hogy minden tehetség számára elérhetőek legyünk.

8 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 9


KOMPLEX SZEMLÉLETMÓD, KORSZERŰ ESZKÖZÖK

A FIT Program kiemelt célja diákjaink Innovatív munkaformák és folyama-


digitális kompetenciáinak erősítése, en- tos párbeszéd
nek jegyében a korszerű infokommuni- Fontosnak tartjuk, hogy képzésünkben
kációs eszközök (mobiltelefonok, table- az iskolai oktatásban kevésbé hangsú-
tek, laptopok) is szerves részei oktatási lyos munkaformák – mint a kooperatív
gyakorlatunknak. tanulás, a projekttevékenységek és az
E-learning rendszerünk, az e-FIT lehe- önfejlesztés – is jelen legyenek.
tővé teszi a diákok számára, hogy az Diákjaink fejlődését folyamatosan fi-
egyéni igények és motivációk szerint gyelemmel kísérjük, és a képzést tá-
a képzési alkalmakon túl is elmélyül- mogató pszichológusokkal értékeljük.
hessenek a képzésekhez kapcsolódó Rendszeres visszajelzéseket adunk a
ismeretanyagban. Áttekinthető össze- szülők és diákjaink felé, hogy a szemé-
foglalók, játékos és interaktív feladatok, lyes fejlődést közösen segíthessük.
barátságos vizuális környezet biztosítja
az élményközpontú otthoni tanulást. Develent
Az elektronikus tanulmányi rendszer- Diákjaink személyiségfejlődését min-
ben lehetősége nyílik a diákoknak den évfolyamon pszichológusok tá-
egyéni érdeklődés alapján projektfel- mogatják Develent foglalkozásaink ke-
adatokat készíteni, amikről részletes retein belül. Ezen foglalkozásokon az
visszajelzést adnak kurzusvezetőink. együttműködés, a problémamegoldás,
Mindezek mellett oktatóvideók is kap- az értékek, valamint a motiváció és kre-
csolódnak az e-learning tananyagok- ativitás témakörök kerülnek fókuszba.
hoz, amelyek fiatalos hangvétellel, a
diákok nyelvén, kreatív és látványos
megoldásokkal segítik a témakörök
megértését és az egyéni ütemű hala-
dást.

Tehetséggondozás felsős fokon – Személyre szabott, élményköz-


pontú oktatás magasan képzett előadókkal, izgalmas témákkal.

10 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 11


TEHETSÉGGONDOZÁS FELSŐS FOKON

A Fiatal Tehetség Programban legfőbb kalandokkal, közösségi élményekkel és


célunk, hogy segítsük kibontakoztatni a kihívásokkal egybekötve. Fontos cé-
Programunkban részt vevő általános is- lunk, hogy tehetséggondozó törekvé-
kolás diákok tehetségét. Kiváló oktató- seinket a szülőkkel közösen valósítsuk
ink és tapasztalt FIT-es kollégáink mind meg, ezért kiemelt hangsúlyt fektetünk
arra törekszenek, hogy élménypeda- Szülők Akadémiája eseményeinkre is.
gógiai módszerek segítségével, játékos Várjuk a FIT Programba a kíváncsi, ér-
formában fejlődhessenek diákjaink. Ok- deklődő és kihívásokra vágyó diákok je-
tatási hétvégéink, tehetséggazdagító lentkezését!
programjaink és táboraink során szám-
talan hasznos tudást adó témakörbe Fehérpataky Balázs
nyújtunk betekintést a FIT-diákoknak FIT Program Igazgató

Egy jó csapat, egy jó hely – Kirándulások, nyári táborok és számos


közösségi program várja diákjainkat. Oktatási alkalmaink pedig
barátságos, korszerűen berendezett központjainkban zajlanak.

12 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 13


OTTHONOS KÖZPONTOK ORSZÁGSZERTE
A FIT Program foglalkozásai Békéscsaba, Budapest, Debrecen, Győr, Kecskemét, Mis-
ÉS A HATÁROKON TÚL kolc, Nyíregyháza, Pécs, Szeged, Székesfehérvár, Szekszárd, Eger, Kaposvár, Szol-
nok, Szombathely, Veszprém, Zalaegerszeg, a határon túl pedig Arad, Szabadka,
Beregszász, Csíkszereda, Dunaszerdahely, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad,
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti városokban érhetők el. Inspiratív, otthonos kép-
zési helyszíneinket a legkorszerűbb oktatási eszközökkel és bútorokkal rendeztük be.
Központjaink közösségi térként is funkcionálnak, amit a bennük fejlődő, munkálkodó
FIT-csoportok folyamatosan alakítanak, saját képükre formálnak.
16 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 17
18 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 19
EGYÜTT A TEHETSÉGÉRT

Szülők Akadémiája Nyílt eseményeink


Hiszünk abban, hogy a gyermekek ne- Évközi eseményeink között képzési köz-
velésének, szocializációjának elsődle- pontjaink szervezésében olyan nyitott
ges közegében, a családban kezdődik események érhetőek el, melyekre Prog-
el minden tehetséggondozó munka. ramunk iránt érdeklődő vagy éppen iz-
Kiemelkedő képességű gyerekek intel- galmas szabadidős programot kereső
lektuális és emocionális fejlődésében diákokat várunk! A szülői és pedagó-
ugyanis gyakori jelenség a diszszink- gusközösség, illetve a városi nagykö-
rónia, amikor az érzelmi kibontakozást zönségnek szóló programjaink mellett
meghaladja az intellektuális fejlődés, fontosnak tartjuk, hogy a diákság szá-
ami kihívások elé állítja a közvetlen kör- mára is lehetőség nyíljon személyesen
nyezetet, így a szülőket is. megismerkedni velünk. Nyílt napjaink
A felmerülő kérdések megválaszolása, a keretében egy-egy kurzusunk világát
támogató szülői attitűd tudatosítása és összegezzük egy foglalkozásban, így
kialakítása érdekében rendezvénysoro- résztvevőink betekintést nyerhetnek
zatot indítottunk, amelynek keretében többek között a robotika vagy csillagá-
a résztvevők a tehetséggondozás szü- szat kurzusunk, vagy akár a Rejtélyes
lői feladataival kapcsolatban hallgat- építészet és a FIT Labor-kémiai kísérle-
hatnak meg előadásokat. tek foglalkozás világába! Eseményeink
A Szülők Akadémiája programsorozat során a FIT Program oktatói vezetik a
két szinten valósul meg: egyrészt exk- programot, célunk ezúttal is a közössé-
luzív előadásokat szervezünk a képzé- gi élményszerzés és ismeretterjesztés.
sünkben érintett szülőknek, másrészt a
régióközpontokban minden érdeklődő
számára nyitott előadásokat is bizto-
sítunk. Az elmúlt években vendégünk
volt többek közt Bagdy Emőke klinikai
szakpszichológus és Kádár Annamária
pszichológus.
Képzésünk a pedagógusokkal és a szülőkkel együttműködve való-
sul meg, és a teljes személyiség fejlesztését tűzi ki célul.

20 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 21


A FIT PROGRAM KÉPZÉSTERÜLETEI
Képzésünk a pedagógusokkal és a szülőkkel együttműködve való-
sul meg, és a teljes személyiség fejlesztését tűzi ki célul.

Internethasználati és pénzügyi tudatosság, filmkészítés, robotika,


digitális média, drónok világa

Művészet és matematika, történelem, építészet, kreatív írás

Bioszkaland, természettudományos kísérletek,


környezettudatosság, fantasztikus fizika, csillagászat és űrkutatás

22 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 23


A FIT PROGRAM KÉPZÉSTERÜLETEI
Képzésünk a pedagógusokkal és a szülőkkel együttműködve való-
sul meg, és a teljes személyiség fejlesztését tűzi ki célul.

Kreatív írás, élő beszéd művészete, kommunikáció

Egészségügyi tudatosság, prevenció, elsősegély, táplálkozástan Develent

24 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 25


RÓLUNK MONDTÁK

“Számomra a legfontosabb, hogy a FIT az ÉLETRE készít fel.


Az összefüggések és kapcsolatok megtalálására, lényeglátásra.”
(budapesti diák)

„A tanulás itt élmény és egyben egy szuper szombati program is!”


(miskolci diák)

„Okos, praktikus gondolkodású, nyitott szemléletű gyereket nevel.”


(kecskeméti szülő)

„A FIT számomra ablakot nyitott a világra, úgy érzem,


felkészültem a középiskolára.”
(miskolci alumnus)

„A legfontosabbak számomra: az élményalapú, tapasztalati tanulás,


kooperatív készségek fejlesztése, csapatban dolgozás elősegítése, a
kognitív készségeken túl egyéb személyiségvonások, kreativitás, együttműködés,
kíváncsiság stb. figyelembe vétele, különbözőség-másság
elfogadása, a komfortzónán kívüli, de ugyanakkor testileg-lelkileg-érzelmileg
biztonságos tapasztalatok szerzése, kapcsolódás, empátia, problémamegoldás
fejlesztése egy biztonságos, erősítő, támogató közegben.”
(pécsi szülő)

„Nagyszerű lehetőség a gyermek látókörének szélesítésére, az együttműködési


képességek fejlesztésére. Kiváló oktatók segítik a különböző
tudományágak megismerésében. Az önálló tanulás képességének, az
önfejlesztés igényének kialakulásában az e-learning rendszer jó alapokat
biztosít. Segíti a későbbi pályaorientációban is.”
(debreceni szülő)

„A gyerekek úgy szereznek tudást, hogy közben jól érzik magukat,


kreatívak és csapatjátékosok lehetnek.”
(veszprémi diák)

26 Fiatal Tehetség Program Mathias Corvinus Collegium 27


fit.mcc.hu
jelentkezes.fit@mcc.hu
Mathias Corvinus Collegium Fiatal Tehetség Program 2024

You might also like