3.

Tétel: Ady Endre

Ady Endre szerelmi költészete
Fogalmak: perditaszerelem újszerűsége; Léda-szerelem; diszharmónia; érzékiség; dekadencia; Csinszka-
szerelem; harmóniavágy; idill; formai egyszerűség;
Művek: Az én menyasszonyom; Örök harc és nász; Héja-nász az avaron; Lédával a bálban; Elbocsátó szép
üzenet; Valaki útravált belőlünk; Őrizem a szemed; Nézz, drágám kincseimre; De ha mégis?
Ady költészete: (1877-1919)
Jelentősége: A. E. a modern magyar líra megteremtője. Költészete szemléletbeli fordulatot hozott: Megújította
a magyar tájköltészetet, a szerelmi, a politikai, a vallásos lírát (l. alább!). Küldetéses költő, költészetében a
váteszszerep hagyományai tovább élnek. A szimbolikus-szecessziós látásmód áthatja költészetét, utolsó éveiben
az expresszionista versnyelv, a váratlan, szürrealisztikus képzettársítások (azaz az avantgard nyomai), a formai
egyszerűsödés (klasszicizálódás) tendenciái is megjelennek. Sajátos, egyéni mitológiát teremtett (alakjai pl. az
ős Kaján, a disznófejű Nagyúr, Mesebeli János, …). Költészete a teljesség utáni vágyról és e teljesség
lehetetlenségének tudatáról tanúskodik. Költői magatartásának jellemzője a „mégis-morál” (kitartó küzdelem a
biztos kudarc tudatában is).

Kötetkompozíció: Gondos szerkesztettség jellemzi köteteit. Az Új versektől ciklusokba rendezi műveit (példája
Baudelaire A Romlás virágai című kötete lehetett). A ciklusokat tematikusan, motivikusan szerkeszti, az
ellentét, illetve a szimmetria elvei érvényesülnek. A cikluscímek általában egy-egy a ciklusban elhelyezett vers
címével azonosak; a címadásban a számmisztika is érvényesül 3 szóból álló címek); vezérversek vezetik be a
köteteket;

Ady költészetében megjelenő tematikus verstípusok jellemzői:

(Ars poeticus versek: kapcsolódnak a váteszköltői (közösségi érdekeltségű) lírahagyományhoz; kiválasztottság- és
küldetéstudat jellemzi a költői ént; a lírai hős szerepeihez mitologikus utalásrend, egyéni mítoszképzés társul; a lírai hős
küzdésvágya és a küzdelem reménytelenségének érzése együttesen jelentkezik (hiába-mégis) – „mégis-morál” (Király
István); gyakoriak a vitázó, perlekedő beszédhelyzetek, olykor a költői én belső ellentéteit (kötelesség vs. hajlam)
kifejezve; a dinamikus, tenni vágyó lírai hős szembe kerül a mozdulni képtelen környezettel; tragikus pátosz és/vagy
irónia jellemzi a hangvételt /pl. Góg és Magóg fia vagyok én…; Új vizeken járok; A magyar Messiások; A muszáj
Herkules; Hunn, új legenda; A Hortobágy poétája; A magyar Ugaron; A Tisza-parton; Sem utódja, sem boldog őse…; Az
Úr Illésként elviszi mind…;/

Látomásszerű tájversek: tájleírás helyett lélekállapotot, léthelyzetet kifejező látomásosság jellemző (előképe Vajda); a
megjelenített helyzetek megváltoztathatatlannak tűnnek (ezt sugallja a nominális stílus); a környezet a lírai hős számára
ellenséges, fenyegető; a szimbólumalkotáshoz metonimikus (Hortobágy, Tisza-part) és metaforikus (halálszagú, bús
magyar róna; magyar Ugar, temető) képeket egyaránt használ a költő; meghatározó motívum a puszta, melynek
megjelenítésében a Petőfi-hagyományok átértékelődnek; gyakori költői eszköz a túlzás; a versek parabolikusságában
(példázatosságában) a küldetéstudat és a sorsszerűség egyaránt megnyilvánul /pl. A magyar Ugaron; A Hortobágy
poétája; A Tisza-parton; A lelkek temetője; Páris, az én Bakonyom; Kocsi-út az éjszakában; A lelkek temetője;/

Létharc-versek: a lírai én a mítoszok világát idéző, kozmikus méretűvé nagyított küzdelem hőseként jelenik meg,
ellenfelei is mitikusra formált alakok; a küzdelem örök; nagyfokú dinamizmus jellemzi a verseket; a verstörténés
dramatizált, balladaszerű; tragikus pátoszt eredményez a lírai hős kudarcának és az ezzel egyidejű felmagasztosulásának
kettőssége; /pl. Harc a Nagyúrral; Az ős Kaján; /)

Szerelmes versek
a) Léda-versek(1903-1912): újszerű a közvélemény által botrányosnak ítélt szerelmi kapcsolat őszinte,
önfeltáró jellegű megjelenítése; új jelenség a szerelmi szenvedély testiségének és önzésének ábrázolása (előkép
Vajda); az ókori római költő, Catullus szerelmes verseiben megénekelt ambivalencia (odi et amo=gyűlölök és
szeretek) hatja át a költeményeket; jellemző eszköz az ellentét: a szerelmespár és a környezet, a szerelmesek
egymás közti, illetve a szerelmi költészet hagyományaival való ellentét, a verseket szervező távolság-közelség,
múlt-jövő, emlékezés-vágyakozás játékára épülő ellentét; a szerelmet a harmónia helyett a diszharmónia, a
disszonancia jellemzi; a szerelem összekapcsolódik az elmúlás motívumaival (szecessziós hagyomány); a lírai
én megnyilvánulásai változatosak a különböző versekben: hódol, könyörög, fenyeget, átkozódik, megbánást
tanúsít; /pl. Héja-nász az avaron; Meg akarlak tartani; Örök harc és nász; Lédával a bálban; Elbocsátó, szép
üzenet; Áldásadás a vonaton; Valaki útravált belőlünk;/
b) Csinszka-versek (1911/1914-1919) a szerelem a lírai én számára a megmaradás, az életbe való kapaszkodás
lehetősége; a személyes elmúlás, az öregedés fenyegető közelségével, illetve a háborús pusztítás rémével
szemben egyfajta menedék a társ; a szerelem biztonsága hivatott ellensúlyozni a lét bizonytalanságait,
harmóniája szembehelyeződik a külvilág diszharmóniájával; a lírai én jellemző megnyilvánulása a versekben a
szorongás, a hála és könyörgés; a kifejezésmód nagymértékben leegyszerűsödött: népdalszerű forma,
képszegénység, dísztelenség jellemző; /pl. Őrizem a szemed; nézz, drágám kincseimre; de ha mégis?; Cifra
szűrömmel betakarva;/

(Élet-halál versek: a halál az élet folytatásaként, a nyugodni vágyó lélek menedékeként jelenik meg, vonzó, vágyott; a
dekadencia századfordulós irodalmi hagyományaihoz kapcsolódva az elmúláshoz, a halálhoz való vonzódásban a
kifinomultság, az érzékenység, a másság, a művészlét bizonyítékát látja a költő; a versek hangvétele idillikus, elégikus
vagy tragikus; /pl. A Halál rokona; Párisban járt az Ősz; Kocsi-út az éjszakában;/

Istenes versek: a vallásos neveltetés, az egyházi iskolák ellenére nem vallását gyakorló, templomjáró hívő, a
gondviseléshit megrendüléséből fakadó modern Isten-élmény jellemzi: az Istenkeresés valójában a költői én
támaszkereső, válsághelyzet teremtette lelki szükséglete, az Isten és a lírai én viszonya többnyire ellentmondásos; a hinni
akarás és a hitetlenség, Isten létének és nemlétnek ellentéte jellemzi a verseket; Ady istenképében az emberi lélek
misztikum utáni vágya, ember- és világfelettire való igénye testesül meg; Isten és ember összetartozása közvetlen,
személyes kapcsolatként vagy e kapcsolat hiányaként jelenik meg; az őszinte, közvetlen hang Balassi istenes verseit idézi;
a nyelvhasználat sokszor biblikus, archaizáló, olykor köznapi, szándékosan lefokozott, profán; /pl. A Sion-hegy alatt;
Hiszek hitetlenül Istenben; Álmom: az Isten; Istenhez hanyatló árnyék; „Ádám, hol vagy?”; Imádság háború után; /

Magyarság-versek: a magyar romantika nemzethalál-víziójának (herderi jóslat!) modernkori lehetőségeként jelenik meg
a darwini létharc- és kiválasztódás-elmélet alapján festett nemzetsors; a megszólalás indítéka a nemzetféltés; jellemző
nép- és nemzetostorozó, kritikus hang; a hangvétel különböző, az erőteljes indulatiságtól az irónián át a rezignált
elégikusságig terjed; a lírai én önmagát az ostorozott közösség részeként tünteti fel; a hazához való tartozás sorsszerű; a
versek a váteszhagyományhoz kötődnek; a magyar viszonyok kritikus szemlélete a magyar Ugar-versekben is feltűnt; /pl.
Nekünk Mohács kell; A fajok cirkuszában; Az Idő rostájában; Az eltévedt lovas; A föl-földobott kő/
Kuruc-versek: a magyarság-versek szűkebb tematikus csoportját alkotó szerepversek; a versek a millennium környéki
’kuruc-romantikát’ újraértelmezik: a kurucok nem dicső harcosokként, hanem egy veszett ügy magányos, csalódott,
reménytelenül lázadó, a helytállás kötelezettségét vállaló hőseiként jelennek meg; a 17. századi kuruc költeményeket
formában, témában, hangulatban imitáló versek (gyakori eszköz az archaizálás); a bujdosni kényszerült kurucok hazához
való viszonya a magyarság-versekben megfogalmazott kritikus, elkeseredett, de feltétlen hazaszeretet példája; /pl.
Bujdosó kuruc rigmusa; Sípja régi babonának; Két kuruc beszélget; A föl-földobott kő;/
Háborúellenes versek:a magyarság-versek nemzetostorozó hangját felváltja a szánalom, a részvét hangja (mindkét
hangnak ugyanaz az eredője, a nemzetféltés!); a költő politikai tisztánlátást bizonyítja a nyílt háborúellenes állásfoglalás,
a háborút értékpusztító erőként ábrázolja; gyakoriak az apokaliptikus motívumok; a nyelvhasználat sokszor biblikus,
archaizáló vagy folklorizáló; a versnyelv expresszionista jellegű ; a lírai én értékmentő, értékőrző szerepben jelenik meg,
a váteszszerep új formájaként (a Holnap hőse helyett) a Tegnap „hív tanújaként” megjelenő küldetéstudat; a versek
jelképrendszerének középpontjába a magyarság szimbólumai kerülnek; /pl. Emlékezés egy nyár-éjszakára; Az eltévedt
lovas; Mag hó alatt; Ember az embertelenségben; Krónikás-ének 1918-ból; A mesebeli János; Ésaiás könyvének
margójára; Intés az őrzőkhöz; Üdvözlet a győzőnek;/)

Ady szerelmes verseket csak két nőhöz írt: Lédához és Csinszkához.

A Léda-szerelem előtti időszakban is írt szerelmes verseket. Ilyen például Az én mennyasszonyom, ebben a
versben megrajzolja az idilli asszonyképet.

Léda-versek

1903, Nagyvárad, … (lsd: Ady-életrajz)

Ady nyíltan vállalta kapcsolatukat, lázadás is volt a részéről ez a szerelem
A közvélemény végig figyelemmel kísérte => megbotránkozás (Léda idősebb, férjes, zsidó asszony)
Kezdetben felszabadítóan hatott rá (Léda segített rátalálni igazi hangjára, ráébresztette költői hivatására),
később egyre inkább ellentmondásossá (ambivalenssé) vált kapcsolatuk.
Mindketten az élet teljességét akarták megélni ebben a szerelemben, de mivel ez lehetetlen volt, ezért a
csalódás, a hiányérzet, a halálhangulat jelenik meg kapcsolatukban és a versekben is.
Állandó diszharmónia, a nemek közötti harc, végzetszerű küzdelem.
Új vonás szerelmi lírájában:
Az erotika, az érzékiség megjelenése (előzmény: Vajda János, Reviczky Gyula)
Nincs feloldódás, hanem szüntelen vívódás
Héja-nász az avaron
Fájdalmas, nyugtalan, feszült, letargikus hangulat
Úgy állnak egymással szemben, mint két ragadozó héja.
Út = szerelem útja, Nyár -> Ősz, boldogság -> boldogtalanság, beteljesülés -> elmúlás
Az utazás egyre gyorsabbá, féktelenebbé válik. („megyünk”, „űzve szállunk”)
Az utolsó versszakban megjelenik a halál motívum. (utolsó tánc, húsába tépés, halál)
A hangutánzó szavak is kellemetlen hangulatot tükröz. (vijjogva, csattogva)
Rímelés: a a x, b b x (kellemetlen, nyugtalanító hatás)

Meg akarlak tartani

Ellentétes képek, paradoxonok sora a vers.
I. versszak: őríti a valóság, a beteljesülés
Úgy gondolja, nem élheti át a teljességet, csak ha távolról álmodozik a szerelméről.
elhagylak, mert nagyon kívánlak
VI. vsz., III. vsz. (tűz –x– víz)
Hóhérok eleven vágyak – metafora, megszemélyesítés

Lédával a bálban
Kétféle szerelem ellentétére épül a vers.

„víg terem” „egy fekete pár”

A szerelemnek még örülni „sikoltó”, „elhal”, szomorúság
tudó, gyanútlan szerelmesek,
mátkapárok
A vers azt érzékelteti, hogy nincs igazi öröm, nincs megváltást jelentő szerelem. A boldogság mögött ott
lappang könyörtelenül a boldogtalanság.
A helyzet sajátos változata a haláltánc motívumnak.

Elbocsátó szép üzenet

1912. május
Búcsúvers, megtagadja szerelmüket a versben
A cím ironikus.

Valaki útravált belőlünk

1912. április
Ezután Léda még egy találkozót kierőszakol.
Fájdalommal beletörődő búcsúvers.

Csinszka-versek
Jellemzői: puritán kép és szóanyag
Nem lehet belőlük a szerelmi bensőségességére következtetni
Csinszka személyisége nem jelenik meg
A háborús időszakban éltető, megtartó erő volt ez a szerelem.

Őrizem a szemed
Nem jelenik meg a szerelmes nő, nem jelenik meg a szerelem bensősége
II. versszak ez a szerelem éltető erő
IV. versszak halálgondolat

De ha mégis?
Éltető erő a szerelem, nem jelenik meg benne Csinszka

Nézz, Drágám, kincseimre

A szomorúság, a halál közelsége és a háború miatti fájdalom jelenik meg benne.
„Te vagy a szívem kedve”