11.

A cigány tánckultúra

CIGÁNY NÉPRAJZI TANULMÁNYOK 2.

STUDIES IN ROMA (GYPSY) ETHNOGRAPHY 2.

Balázs Gusztáv

A kelet-magyarországi cigányok tánckultúrája

A cigányokról szóló több mint tízezer cikk, adalék, könyv, pamflet,1 amely Európában
való megjelenésüktől az 1980-as évekig világszerte napvilágot látott, azt bizonyítja, hogy a
cigányok - pozitív vagy negatív értelemben - a tollforgatók legnépszerűbb témái közé
tartoztak és tartoznak.

E tetemes publikáció arra enged következtetni, hogy a „cigányság az a nép, mellyel -

világviszonylatban - eddig legtöbbet foglalkoztak."2 Azonban a legtöbb cikkírót, tudósítót,
művészt elsősorban titokzatos, romantikus, „szabad és vad" életformájuk, a megszokott
életmódtól, szokástól, nyelvtől való különbözőségük késztette írásra, ábrázolásra, melyek
révén nem alakulhatott és nem alakult ki igazi kép a cigányságról."3 S mivel a cigányok
írásbeliségéről nem beszélhetünk, saját dokumentumok az utókorra nem maradtak,4 így kissé
óvatosan kell bánni a kortárs leírásokkal.

A hazai cigányság iránti tudományos érdeklődés kezdetét a 18. század végére datálhatjuk.
Az alapkérdés az volt, hogy tulajdonképpen kik ők és honnan jöttek? De akkor már erre
maguk a cigányok sem tudtak válaszolni. Magától érthetődően addig a tudományos
felkészültségű kutatók sem foglalkoztak velük, mivel a „16-17. század magyar társadalmában
a cigányság nem szembetűnő etnikum, hanem a társadalom alsó rétegeibe mosódó, azokkal
egy tekintet alá vett közösségek halmaza."5

E kérdés megoldásában a nyelvi összehasonlító vizsgálatok segítettek előre lépni. A

választ WÁLI István debreceni teológus adta meg elsőnek, aki a hollandiai tanulmányínja
során (1753-54) malabári (Délnyugat-India) diáktársai beszédének bizonyos szavait
hasonlónak találta a magyarországi cigányok beszédéhez. Erről hazajövetele után meg is
győződött.6 Véletlenszerű megfigyelését, felfedezését SZÉKELY Sámuel jelentette meg
1776-ban az „Anzeigen "7 (Közlemények) című folyóiratban. E nagyfontosságú felfedezés
azonban elkerülte a tudósok figyelmét. Egyedül H.M.G. GRELLMANN reflektált rá az 1783-
ban a cigányokról8 írt több nyelvre lefordított alapvető művében, amelyben
az „Anzeigen" adatain kívül figyelembe vett valamennyi, addig megjelent, hiteltérdemlő
közleményt, és mindenekelőtt a magyarországi és erdélyi cigányokra vonatkozó közvetlen
értesüléseket."9 így egyes német tudósok J.C.Ch. RÜDIGER10 mellett GRELLMANNAK
tulajdonítják a cigányok Indiából való származásának felfedezését.

A tudományos nyelvi összehasonlító vizsgálatok után, amelyek bebizonyították a cigányok

Indiából való származását és egyben megerősítették WÁLI felfedezését, a következő nagy

1
kérdés az volt, hogy mikor és milyen körülmények között jutottak el Európába és
Magyarországra. E kérdés ma is nyitottan áll. Megbízható adatok csak a 15. század elejétől,
Európában és Magyarországon való megjelenésüktől vannak. Akkor hol voltak előtte? -
tehetjük fel a kérdést. A cigányokkal foglalkozó kutatók egybehangzó véleménye alapján,
Európában való megjelenésük előtt hosszú időt (évszázadokat) töltöttek Perzsiában, Kis-
Ázsiában, Görögországban, amelyet az európai cigány nyelv dialektusaiban található perzsa,
örmény, török, görög, szláv eredetű alapszókincs bizonyít.11 E kérdésről Rüdiger
VOSSEN Zigeuner (Cigányok) című művében a következőképpen vélekedik: „A cigányok
vándorlása nem egyszerre és nem egy csoportban indult el, hanem különböző időközönként
kis csoportokban." A vándorlás kezdetének időpontját Krisztus után 5-11. századra helyezi.
Okát nem a velük született vándorlási ösztönben, - ahogyan ezt korábban feltételezték és a
romantika képviselői ma is állítják - , hanem rajtuk kívülálló tényezőkben látja. Ezek lehettek
háborús események, száműzetések és gazdasági okok (kezdeti gyűjtögető tevékenység,
vándor-kézműipari kényszer, szállítási szolgáltatások, vagy a kézműipari termékeknek piac és
vevőkör keresés, vagyis a túlélés stratégiája).

Vándorlásuk Perzsián, Kis-Ázsián, NagyGörögországon és a délszláv területeken keresztül

történt. Kis-Ázsia és Nagy -Görögország területén két évszázadot töltöttek el (9-llsz.), ahol
valószínűleg meg is maradtak volna, de az Oszmán birodalom terjeszkedése (a 11. századtól)
állandó támadása elől tovább vándoroltak, menekültek. Erről a területről két irányba indultak
el. Egyik részük Egyiptom irányába, másik részük pedig a balkáni területek felé. Így jutottak
el 1348-ban Szerbiába, 1370-ben Moldáviába, 1416-ban Erdélybe, Brassóba.12 Ettől az időtől
kezdve jelennek meg tömegesen Magyarországon és Magyarországon keresztül Európa többi
államában, „melyet a városi jegyzőkönyvekben a Keletről jött szegény vándorokról tett
bejegyzések és a nekik folyósított segélyek regisztrálják. "13

Tehát a cigányok a 14. században már jól ismert vendégei voltak hazánknak,14 de tömeges
megjelenésük a 15. század elejére tehető.

A magyarországi cigányság történetéről dióhéjban ennyit szerettem volna elmondani.

A 18. század végétől az eredet és nyelv feltárása mellett a kutatók az életmód és szokások
kutatásához is hozzákezdtek. A különböző lapok, tudományos és népszerű kiadványok
rendszeres témájává vált a cigányság életének, szokásainak leírása.

Milyen tényezők késztették a magyar társadalmat e szemléletváltozásra? - Az egyik ilyen

tényező az a rideg politikai felismerés volt, hogy a korszerű abszolutista államvezetés nem
tűrhet olyan alattvalókat, akiket sem adózás, sem robotmunka végzése, sem pedig
katonáskodás céljából nem lehet nyilvántartani.

A második; a polgári nemzetté válási folyamat kapcsán a tudományos érdeklődés a

különböző nyelvek és népek eredetének tisztázása felé fordult.

Harmadik tényezőként pedig a kor meghatározó irodalmi áramlatát, a romantikát kell

kiemelni.

Tehát a polgárosodás felé tartó magyar társadalom hajlott arra, éppen a romantika hatására,
hogy kuriózumként kezelje a cigányságot, romantikus történeteket írjon vagy olvasson
róla.16 A kutatók „soha nem hallott, egzotikus érdekességek lejegyzésére törekedtek és e

2
csupán fantasztikus varázslások, szokások, babonák mindenképpeni keresése mellett,
elsikkadt a valóban értékes, bár szürkébbnek tűnő, mindennapi élet."17

A 18. század végétől egészen 1934-ig a cigányság kutatói a lehetséges kutatási területek
(nyelv, eredet, életmód, szokás, hitvilág, mese, népzene, népdal, népballada, foglalkozás,
építészet) szinte mindegyikével foglalkoztak, s e témákról kisebb-nagyobb terjedelmű
cikkeket, tanulmányokat közöltek. Azonban sajátságos tényként kell megállapítanunk,
ezekben cigánytáncokra vonatkozó leírásokat hiába keresünk, ez a terület kívül esett a kutatók
érdeklődési körén. Életmód- vagy szokásleírásokban található ugyan néhány értékes
megjegyzés romantikus ábrázolások közepette, de ezek semmiképpen sem foghatók fel
tudományos igénnyel megírt leírásnak.

A cigánytánc milyenségét RÉTHEI 1924-ben megjelenő monográfiájából sem tudhatjuk

meg, holott a mű az akkor még élő összes táncfajtáról bő leírást ad. Továbbá akkor már
letelepedett cigányokként éltek azok az adatközlők akiktől tíz év múlva felbecsülhetetlen
értékű táncokat gyűjtöttek.

A cigányok táncára 1934-től kezdve figyeltek fel, a tánckutatás pedig 1936-tól datálható.
Ettől az időtől kezdve vannak olyan adataink, amelyeket zenei és néprajzos szakemberek,
továbbá koreográfusok tudatosan gyűjtöttek és dolgoztak fel a helyszíni megfigyelések
alapján.

Az első cigánytánc gyűjtés GÖNYEI Sándor nevéhez fűződik, aki 1936-ban LUBY Margit
javaslatára a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Porcsalmán filmszalagra rögzítette az ottani
cigányok táncát és botolóját.

„Az 1950-es évek elejéig a tánckutatók és koreográfusok abban a tudatban voltak, hogy
van egy filmre rögzített, a cigányok által táncolt kardtáncnak tűnő botos táncunk, amelyet
csak az a néhány porcsalmai öreg cigány tudott, de ezeken kívül más nem tudhatja azt. "18

Ezt a tudatot az 1950-es évek elején a Népművészeti Intézet keretében elinduló közösség
kitartó munkája cáfolta meg.

Az új kutató nemzedék - ANDRÁSFALVY Bertalan, BERKES Eszter, BÉRES András,

BORBÉLY Jolán, JAKAB Ilona, LÁNYI Ágoston, MAÁCZ László, MARTIN György,
PESOVÁR Ernő, PESOVÁR Ferenc, POLÓNYI Pétemé, VARGA Gyula, VÁSÁRHELYI
László - az elődök tapasztalatait is felhasználva azt vallotta és magától érthetődőnek tartotta,
hogy minden nemzetiség, minden népcsoport tánckincsével foglalkozni kell. Ez nem valami
tudatos ideológiai gondolkodás következménye volt, hanem BARTÓK Béla és KODÁLY
Zoltán gyűjtési módszerének átvétele, vagyis; ha egy területen a kutató valamilyen
megörökítésre méltó hagyományt, kultúrkincset talál, azt mindenképpen meg kell menteni,
örökíteni, különösen ha az, az utolsó pillanatban történik.

Az első jelentős eredményeket e téren a fent felsorolt tánckutatók Szabolcs-Szatmár-Bereg

megyében végzett, nehézséget nem ismerő áldozatos munkája hozta meg. A munkacsoport
930 filmfelvételt készített, melyből 680 táncfelvétel volt. Az anyagban 360 cigánytánc és 200
cigánybotoló található.

E fiatal kutató csoport tagjai közül néhányan az 1958-ban megjelent beszámoló után sem
álltak le. Folytatták a gyűjtést és a gyűjtött anyag feldolgozását, publikálását. Sőt a cigány

3
táncok gyűjtését kiterjesztették az egész magyar nyelvterületre. Így egyre jobban
megmutatkoztak az országhatárainkon belüli cigánytáncok táji különbségei, úgy formai, mint
funkcionális és zenei eltéréseik. Azonban a kutatókat elsősorban a cigány botolótánc izgatta.
Ezt tükrözik MARTIN György: Hajdútánc-Botolótánc,19 ANDRÁSFALVY
Bertalan: Párbajszerű táncainkról20 Martin György: A botoló nóta,21 Páratlan és
asszimetrikus ritmusok tánczenénkben,22 A botoló és zenéje23 című tanulmányai. De a
cigánytánc (szóló és páros) törvényszerűségeinek megállapításai sem maradtak el. Ebben
ugyancsak MARTIN György24 jeleskedett először, de PESOVÁR Ernőnek25 sem jut
kevesebb szerep a páros cigánytáncok feldolgozásában.

Az utóbb említett három néprajzkutató kiváló ismerője a magyarországi cigánytáncoknak.

Azonban munkájuk során ők sem nyújthattak teljes képet a cigánytáncok
törvényszerűségeiről, európai kapcsolatairól, hiszen tudományos munkájuknak ez a terület
csak egy kis részét képezte. Ezzel kapcsolatban MARTIN György, az 1983-ban elhunyt neves
tánckutató véleménye a következő volt:

„... a magyarországi cigányság öntudatosulásával a cigány értelmiségből ki fog

termelődni egy olyan gárda, akik közül néhányan, az egyes tudományágak területén, így
elsősorban a néprajzban, el fogják végezni azt a munkát, amelyet eddig nem cigányok kívülről
próbáltak több-kevesebb sikerrel elvégezni. "26 Ezek után rátérnék a Magyarország keleti
részén élő cigányok táncainak és azokat kísérő zenéknek az általános jellemzésére,
bemutatására.

A tánc és a zene mindig fontos szerepet töltött be az emberek életében. Át- meg átszőtte
ünnepeiket, de munkás hétköznapjaikat is gyakran színesebbé tette. A múltban a fiatalság
szinte egyetlen szórakozása volt. A táncalkalmak jelentették a fiatalok ismerkedési
lehetőségeit s a társas érintkezés formái is.27

Nem volt ez másképp a cigányoknál sem. Azonban néhány különbségre mégis rá kell
mutatnunk:

1. Míg a nem cigány fiatalok csak bizonyos alkalmakkor hódolhattak a tánc iránti
szenvedélyüknek, addig a cigányoknál a táncolás bármikor, bárhol előfordulhatott és
előfordul ma is.
2. A cigánytánc ma is elevenen él és hagyományozódik nemzedékről nemzedékre. Nem
úgy mint az őket körülvevő közösségeknél.
3. A harmadik ilyen jelentős különbség, hogy a cigányoknál vannak olyan alkalmak
amikor bizonyos dalokat (hallgató dalok - lóki gilji) nem énekelnek el -mivel ezek
valamilyen erős érzelmi kapcsolatot idéznek fel az emlékezetükben. Azt
mondják: „Adi na giljábaráu, ke kadi mori chorri dej giljabarlas!" (Ezt nem
énekelem el, mert ezt a szegény anyám énekelte!) Ilyenek például: Volt nekem egy
öreg anyám (Nyírvasvári)

Harangoznak a templomban (Nagyecsed) A táncra vonatkozóan ilyen kivétel nincs. Sőt a

legutóbbi időkig fennmaradt az a szokás, mely szerint ha jó táncos halt meg, meghagyta, hogy
a sírjánál táncoljanak egy utolsót az emlékére.

Milyen táncokat láthatunk és gyűjthetünk ma a kelet-magyarországi cigányoknál?

1. románo kheljipo (cigánytánc)

4
 2. gázhikáno kheljip (cigánycsárdás)
3. kánák róljáhá khelen (cigánybotoló)

A következőkben ezeket szeretném röviden bemutatni, a hozzájuk tartozó zenével együtt.

A cigánytánc szólisztikus jellegű, amiből az következik, hogy csoportosan nem táncolják.

Ez alól kivétel a mai cigánytánc együttesek színpadi produkcióinak záró képe. A táncra az
egyéni előadásmód, az improvizáció, a szabadon táncolás a jellemző.

Formái: szóló férfi, szóló női, valamint páros cigány tánc.

SZÓLÓ FÉRFI CIGÁNY TÁNC

Az idősebb férfi generáció szerint, az a jó férfi táncos, aki sokat figurázik és keveset
csapásol. Figuráival gyönyörködteti a nézők szemét s csapásolásaival a fülét.

Aki viszont sokat csapásol és keveset figurázik, arra azt mondják, hogy csak „veri
magát". Az idősebbek tánca lassabb, nyugodtabb és átgondoltabb mint a fiataloké. Keveset
ismételnek, csapásoló figuráik ritmusai egyszerűbbek, kargesztusaik gazdagabbak.
Kedvtelésből táncolnak. A fiataloké gyorsabb, ezáltal virtuózabb hatású, egy-egy figurából a
legkülönbözőbb variánsokat hozzák létre, többet ismételnek, csapásoló figuráik az egyszerűbb
ritmusúaktól a bonyolultabbakig terjednek. A táncuk az önszórakoztatás mellett
versenyjellegű is.

Alapmotívumaik: a kezdő, a trompf a hátra vágó és a felverő mindkét korosztálynál

megegyeznek. A „pityengetés"- tehát az ujjakkal való csettingetés — a cigánytáncnál
elengedhetetlen.

SZÓLÓ NŐI CIGÁNY TÁNC

A női cigány tánc szolidabb, sokkal visszafogottabb a férfi cigány táncnál. Éppen e
szolidabb, egyszerűbb, szerényebb, de karjátékokban gazdagabb, leheletfinom
csípőmozgással teszi táncát izgalmassá, amellyel a férfi motívumkincsben gazdag, virtusko-
dó jellegű táncát teszi teljessé. Tánc közben nem néz a partnerére. A férfi még csak-csak, de a
nő egyáltalán nem. Szinte végig szemlesütve, saját lábát figyelve táncol. Már csak azért sem
néz a partnerére, mert az rendszerint „idegen"férfi. A cigány nők életében - legalábbis az
eddigi gyűjtéseim és tapasztalataim alapján - a kacérkodásnak nincs helye.

Míg a páros táncban alig használnak fel 3-4 motívumot, addig a szóló táncban ennek a 2-3
szorosát is tapasztaljuk.

PÁROS CIGÁNYTÁNC

„A páros cigánytánc a páros táncok fejlődésének azt a prim érebb fokát őrzi, amikor tánc
közben nő és férfi soha sem fogódzik össze, hanem egymással szervben, egymás körül
táncolnak anélkül, hogy egymást érintenék. "26 Táncukra játékos csalogatás, versengés
jellemző, melynek célja; a „megcsalás" vagyis olyan helyzetet teremteni tánc közben, hogy
egyikük és főképpen a nő, zavartkeltő mozdulatokkal irányváltoztatásokkal, „támadásokkal,
visszavonulásokkal" a táncpartnere háta mögé kerüljön, anélkül, hogy az védekezni tudna. E
táncolási mód következménye, hogy táncközbeni szabadabb, oldottabb, lazább viselkedésük
5
eltér a nem cigány páros táncokban megfigyelt mozgásvilágtól. Míg az utóbb említett páros
táncokban az irányító szerep általában a férfiaké, addig a páros cigánytáncban ez épp fordítva
van. Ugyanis a férfi tánca nagyban függ a nő táncától. A nő a „megcsalásra" való
törekvésével megszerzi az irányító szerepet, s a férfi ha nem akarja, hogy szégyenbe maradjon
a nézők előtt, „védekezésre" kényszerül, amellyel aláveti magát a nő irányító szerepének.
Azonban mindezektől függetlenül, táncuk harmonikusan egymáshoz igazodó és egymást
kiegészítő. A páros cigánytáncban mindkét fél motívumkincse szegényebb mint szóló
formában. Ez a fentiekben leírt „megcsalásra" való törekvés, a „támadás-
védekezés" táncjátékból fakad.

A CIGÁNYTÁNCOK ZENEI KÍSÉRETE

A cigánytáncot úgynevezett pergető dalokkal, tánc alá való dalokkal (kheljimáski

gilji) kísérik, amelyek legtöbbször szöveg nélküliek. Mit jelent az, hogy pergető dal, pergetve
énekel? Ha meghallgatunk egy ilyen tánc alá való dalt azt tapasztaljuk, hogy az énekes,
adatközlő egy gyönyörű dallamot énekel olyan „halandzsa" szöveggel, amelyből esetleg csak
annyit értünk, hogy rá-tá-tá-tá-ri-ri-ri-na sá na-na- alomálo-malomá. Vagyis különböző
szótagokat, szótagcsoportokat fedezünk fel, amelyeket az adatközlő nyolcad, tizenhatod, néha
harmincketted ritmusban gyorsan egymásután pergetve énekel. Ezt
nevezzük pergetésnek. Amely ugyanazt a gyakorlatot követi mint a szóló hegedű díszítő
játéka, apraja, cifrája. A táncdalok szövegeinek hiányossága -amely gyakran előfordul -, nem
zavarja az előadót. Ilyenkor más dalokból átvett, szótagszámra megegyező szövegekkel,
szöveg maradványokkal vagy pergetéssel egészíti ki a dallomok, dallamsorok lezárását.
Ezeket a dalokat vokális ritmuskísérettel az úgynevezett szájbőgőzéssel, brúgózással
támasztják alá, melynek egyszerűbb fajtái lényegében a vonós zenekari kontrakíséretnek a
megfelelői.

„A vokális tánczenei kíséret mellett, különböző alkalmi hangszerpótló megoldások egész

sora is fokozza a cigány táncok kifejező erejét és hatását."29) Ilyenek például: a vizeskanna
ütögetése, fa-, vagy fémkanalak castagnetta-szerű használata, fateknő ütögetése, asztallap
vagy ajtólap dörzsölése vagy ütögetése stb. A kíséret-ritmus nagyon fontos e tánc alá való
daloknál. Mert legtöbb esetben a táncos inkább ezeket veszi figyelembe. Az ilyen táncosra
szokták azt mondani, hogy „kótja-fütjére khelel" (kótára-füttyre táncol) Vagyis nem a dallam
a fontos, hanem a ritmuskíséret.

A CIGÁNYCSÁRDÁS, CIGÁNYOS CSÁRDÁS

A cigánytáncok bemutatása hiányos lenne a lakodalmakban táncolt csárdásforma nélkül. E

csárdásforma, a „helyi csárdás régiesebb, virtuózabb verziója, melyben a cigánytánc
formakincsét is hozzáigazítják az újabb párostánc tempójához, metrumához. "30 E táncfajtát
maguk a cigányok sem tartják sajátjuknak, ami az elnevezésből is kitűnik. Azt
mondják „gázhikánes the khelen" (magyarul táncolni) Idegensége abból is kitetszik, hogy
csak lakodalmakban cigányzenészek muzsikájára táncolják. Azonban a hangulat tetőfokán a
vokális kíséreti mód sincs kizárva.

Ma művelői közé leginkább azokat az 50-60 év közöttieket sorolhatjuk, akik ezt fiatal
korukban - amikor még a helyi tánchagyomány virágkorát élte - eltanulták, ellesték. A helyi
tánchagyomány felmorzsolódásával azonban a cigányok körében is feledésbe merült e
táncfajta. Éppen ezért ma már a helyi csárdás virtuózabb, gazdagabb változataival, archaikus
formáival csak néhány idősebb cigány adatközlőnél találkozhatunk. A tánc két részre

6
tagolódik; a csendes részre, amelyet ők „jampinak" neveznek (ez az 50-es évek páros
divattánca volt) és a frissre. A két rész közötti határvonal ugyanúgy, ahogy a tiszai dialektus
fenthangsúlyos csárdásában, elmosódik.31

CIGÁNY BOTOLÓ

A észak-keleti terület cigányságának tánckészlete cigány botolóval is kiegészül. „A cigány

botoló a középkori gyökerű, európai fegyvertáncok egyik legépebb típusa, amelynek történeti
kapcsolatai a 16-17. századi - a kelet-európai népek tánckultúrájának összefonódásáról
tanúskodó - hajdútánchoz - vezetnek. "32 Hogy Magyarországnak miért éppen ezen a
területén maradhatott meg a régi keleteurópai fegyveres-botos táncok legrégibb és legépebb
típusa, az e terület történeti, gazdasági és földrajzi helyzetével magyarázható. Ugyanis a
történelem viharos évszázadai itt kevesebb nyomot hagytak mint az ország más területein.
Erdős, vizes, mocsaras területein a földművelés szinte lehetetlen volt, így a szilaj és félszilaj-
állattartás virágzott a legutóbbi időkig. A török hódoltság idején a független Erdély és a
császári Magyarország közötti átmeneti terület.33 Az erdélyi juhászok migrációján kívül a
cigányok észak felé irányuló vándorlása is ezen a területen keresztül történt. Tömeges
vándorlásuk a századforduló körül újra megnőtt. Ez az az időszak, amikor a vizes, mocsaras
területek lecsapolása következtében az itt élő - addig halászatból, vadászatból,
pásztorkodásból élő emberek - kezdenek áttérni a lecsapolt területek megművelésére. Ezt a
foglalkozásváltást és vele együtt a falvak terjeszkedését, újjáépítését összefüggésbe lehet
hozni az akkor tömegesen ideérkező vályogvetéssel, téglavetéssel, tapasztassál,
fémmegmunkálással foglalkozó cigányok letelepedésével. Munkájuk által a már letelepedett
cigányok ezen a területen sokkal jobban összenőttek, közelebb kerültek az itt élő nem cigány
lakossághoz és a parasztságba beolvadt juhászokhoz, gulyásokhoz, kondásokhoz, akik a szilaj
és félszilaj állattartás intenzívvé válásával kénytelenek voltak a földművelésre áttérni. Ezen a
területen, a cigányok korai letelepedése következtében több katonaviselt cigány férfivel
találkozhatunk, mint az ország más részein.34

A fent felsorakoztatott néhány földrajzi, gazdasági, történeti szempont nagyban hozzájárni

ahhoz, hogy a feltett kérdésre választ kapjunk. „A botoló táncoknak funkcionális formai és
zenei sajátosságait figyelembevéve számtalan változatát ismerjük.35

Ilyenek például:

1. két férfi botol egymással,

2. két férfi közé beugrik a nő,
3. három vagy négy férfi botol és közöttük táncol a nő,
4. egy férfi botol az eszköz nélküli nővel,
5. csak egy férfi botol,
6. egy nő botol.

E formákból kettőt szeretnék bemutatni:

1. amikor két férfi botol és közöttük táncol a nő,

2. és amikor csak egy nő botol.

7
 Az első forma az összes közül a legarchaikusabb. Vagyis; „amikor a tánc funkciója a
küzdelem, ami tartalmi vonásait is alapvetően meghatározza. Az eszközkezelés ennél a
formánál soha nem öncélú, hanem a tánc lényegét a küzdelmet szolgálja. Az eszköz
forgásmódjai, a forgatás, a vágás, az ütés, a szúrás módjai, ha sok esetben játékos, stilizált
formában is, de fegyverszerűek. "36 A másik formát azért választottam ki, mert a botoló
táncok közül ez az első táncgyűjtésekből való. GÖNYEI Sándor gyűjtötte 1936-ban
Porcsalmán. Ez a dátum mérföldkő a cigánytáncok és botolók gyűjtésében, mert a
cigánytáncok történetében ez az első mozgófilm-felvétel Magyarországon. A botoló
táncokhoz tartozó bot alá való nóták zeneileg a legarchaikusabbak közé tartoznak. Hét vagy
nyolc szótagos asszimetrikus, 3/8-os ritmusú dallamok is, amelyeket csak botolókhoz
használnak. Ezek a dallamok is, mint a pergető dallamok mindig énekelt előadásúak. A botoló
nóták szövege nagyobbrészt magyarul hangzik el. Cigány szövegű botoló ritkábban fordul
elő. A szöveget gyakran pergetéssel váltják fel. Ezeket a dalokat legtöbb esetben csak a botoló
cigányok ismerik, a nem botoló cigányok alig, a nem cigányok pedig egyáltalán nem.

TANÍTÓK KISKÖNYVTÁRA 9.
Tanulmányok a cigányság társadalmi helyzete és kultúrája köréből

Balázs Gusztáv
A tánc hagyományozódása a nagyecsedi oláh cigányok körében*

Tánctanulás, táncos dinasztiák

A tánctanulás minden faluban, így a nagyecsedi cigányoknál is megfigyelésből,

utánzásból, majd tudatos tanulásból és gyakorlásból tevődött össze. Nagyecseden „táncos
dinasztiák" éltek és élnek. Nemcsak a cigányok, a magyarok is számon tartották a jó cigány
táncost.

„E tatasz lingernasz o gazsje dörzsölőbe taj fonóba. „Na gyere, Miklós!" - phennasz
leszke. Taj vi lesz hasz sukar csizma. De phenlasz lenge: „De én sajnálom a
csizmámat." Odola phennasz: „Nem baj, tedd le, adom én a csizmámat." Taj kezdinlasz apoj.
Citera hasz varikanak. Taj marnasz lasje gilya. Taj sjulaspesz ado tata te khelen. Taj denasz
lesz manro, thulomasz, aro,gilcsi."

(Apámat a magyarok dörzsölőbe és fonóba vitték. „Na gyere Miklós!" - mondták neki.
Neki is volt szép csizmája. De mindig azt mondta nekik: „De én sajnálom a csizmámat."
Azok meg azt mondták: „Nem baj, tedd le! Odaadom az én csizmámat." Aztán hozzákezdett.
Citera volt valamikor. Jó nótákat játszottak. Nekifogott apám táncolni. Aztán adtak neki
kenyeret, szalonnát, krumplit**. )

Bíró Gyula 92 éves magyar adatközlő az első világháború idején együtt katonáskodott
Balázs Lászlóval, az előbbi adatközlő bátyjával.

8
 * Balázs Gusztáv: A tánc hagyományozódása a nagyecsedi oláh cigányok körében. Önálló
címmel ellátott fejezetek Balázs Gusztáv A nagyecsedi oláh cigányok tánchagyományai c.
kötetéből. In Bódi Zsuzsanna szerk.: Cigány néprajzi tanulmányok 3.1995:44-56,80-88.
Budapest: Magyar Néprajzi Társaság.

** Adatközlő: B. S.

Mint mondotta: „Laci pedig úgy táncolt, hogy még a tisztek is bámulták"*. Tehát nem
véletlen, hogy a nagyecsediek a mai napig is kiváló táncosok hírében állnak.

Megfigyelés

A tánctanulás első időszaka az önkéntelen szemlélődés kora volt. Az esetenkénti

táncolások alkalmával természetes volt az, hogy a gyerekek is ott lábatlankodtak. Ez a mai
táncgyűjtések alkalmával is tapasztalható, mivel a két-három éves gyermeket is a felvevő
kamera elé állítják és utasításokkal irányítják a „táncát", a mozgását.

Tánctanítás

Az megszokott jelenség volt, és az ma is, hogy a kicsi gyermeket néhány hónapos korától a
tánchoz szoktatják. Vagyis megfogják a hóna alatt, és énekelve ritmikusan mozgatják,
biztatják: „Sjudetut, sjej, sjudetut!" (Mozgasd magad, mozgassad!) Vagy: „Csapasa, mo,
csapasa!" (Csapásoljál, csapásolj!)

Mikor már járni tudnak a gyermekek, egyszerű lépésekre is megtanítják őket.

Elengedhetetlen a „pittyengetés" (ujjakkal való csettintgetés) megtanítása. Hiszen ezzel
kitűnően tudják a gyermek ritmusérzékét fejleszteni. A jó táncost gyerekkorától kezdve
figyelemmel kísérik. A gyermek harmonikus mozgásában és tánctudásában nemcsak a szülei,
hanem a környezete is gyönyörködik, minden irigység nélkül.

Általános jelenség, sőt, mondhatnám törvényszerű, hogy a kisgyermeket a szülő,

nagyszülő vagy valamelyik nagyobb testvér tanítja a tánc alapjaira.

„O tata phuro hasz aba. Me cino sjavo homasz. De man még szittyargyasz, kade besindo,
vagy andar o than pasljindo. Csorro mindig phenlasz mange: „Na kade ker, mo! Kade, dik! -
taj duvar mariasz peszke palmi khetane pe sztungo rig, apoj pe csacsi rig. - Pal odi kade le
palai, taj malau jek!" Vi o Laci szittyarlasz man.

Magyarazinlasz, taj xuttyelasz opre, taj szikaulasz. Na numa o magyarazato szittyarel e

manusesz, hanem o tetto is. Dehat voj phenlasz: „No, adi kade ker, odi kade ker." De te na
zsjanosz te kerau la, szo voj phenlasz, akkor opre ustyelasz taj szikaulasz. Addig szikaulasz,
míg na kerosz la. Te na kerosz la, akkor xutrosz egy nyaklevest."

* Adatközlő: B. Gy.

9
 (Apám már öreg volt. Én még kisfiú voltam. De engem még tanított, úgy ülve vagy fekve
az ágyból. Szegény mindig mondta, hogy: „Ne így csináld te! így ni!" - és kettőt tapsolt a bal
majd a jobb oldalon. - „Aztán így hátulról vegyed, és csapjál egyet!" Laci bátyám is tanított.
Magyarázott, aztán felugrott és megmutatta. Mert nemcsak a magyarázattal, hanem a tettel is
tudni kell tanítani. Magyarázta, ezt így csináld, azt úgy csináld. De ha nem tudtam a
magyarázata után megcsinálni, akkor felállt és megmutatta. Addig mutatta, míg meg nem
tudtam csinálni. Ha nem csináltam, akkor kaptam egy nyaklevest*.)

„Man o Bendu szittyarlasz. Taj ratyake kanak khere zsjosz, xutrosz e patoszko sero, taj
kade zumavosz te kerau odi, szo o Bendu taj o budera sjave szikaunasz te kerau odi figura. O
tata numa dikhlasz la, taj te na zsjangljom te kerau la, akkor ustyelasz opre o tata andar o
than kade, ande szosztyin, taj szikaulasz la, szar te kerau."

(Engem Bendu [Lakatos Péter] tanított. Aztán este, amikor hazamentem, az ágyfőt
megfogva próbáltam azt megcsinálni, kigyakorolni, amit Bendu vagy a többi fiú mutatott. Az
apám meg csak nézte, nézte, és ha nem tudtam megcsinálni, akkor felugrott az ágyból úgy
gatyaszár-ban, és megmutatta, hogy csináljam**. )

A nagyecsedieknél és általában a cigányoknál a gyerekek nem maradhattak ki a különböző

mulatságokból. Itt elsősorban a keresztelés-re, az eljegyzésre, a lakodalomra, a vendégségbe
való jövés-menésre, bevonulásokra gondolok. Ezek az összejövetelek, családi ünnepek a
legalkalmasabbak a tánc megfigyelésére, tanulására vagy éppen a bemutatkozásra. Mert
ilyenkor aztán óhatatlanul táncolnia kellett annak, akiről tudták, hogy jó mozgású.

* Adatközlő: B. S.

** Adatközlő: E. Z.

Tánchelyek

A tanult vagy megfigyelt tánc gyakorlása viszont már a közös esténkénti és hétvégi
összejöveteleken történt. Itt egymástól is nagyon sokat tanultak. Lányok lányoktól, fiúk
fiúktól. De előfordult az is, hogy egy-egy lány sokkal jobban tudta a férfiak táncát, mint
némelyik fiú. De ez fordítva is előfordult.

„Amen ko Dajdi taj ko Kancsi phirahasz te khelen. Ko Kancsi star sjeja is hasz. Lengi dej
taj lengő dad is othe hasz-le andre. Dikhnasz, szar khelasz. Még losaunasz, kaj othe zsjahasz
te khelen. Apoj hasz kade, ke butajing hamasz othe, akkor othe szovahasz. Taj maj tehara
zsjahasz khere. Khere meg amaro dad xalaszpesz amenca. Taj vi amari dej. Phennasz mange:
„Kaj hanasz? Tu na gingyisz, ke nasaven tut o sjave? Figura keren andar tute." Taj mariasz
man o tata. De na numa ámen zsjahasz tele ande Cseda, hanem e Csedake sjeja is aunasz
athe ande Fabihaza. Aunasz pal amende. Katar amare dada na tromahasz te zsjasz lenca tele
ande Cseda. Akkor zsjahasz ande khangeri. And-odi vrema athe phirnasz vi o csedana ande
khangeri. Apoj kasze xale hasz o sjave, ke körül lingernasz ámen ando gau, taj lingernasz
ámen tele ande Cseda. Ande khangeri na butajing hamasz. Othe khelahasz, mulatinahasz, pal
odi annasz ámen o sjave zsji khere. Szako kurkesz pal o mizmeri ande Cseda hamasz.
Hétköznap ámen na zsjahasz, ke e mama na mukhlasz amen."

10
 (Mi Dajdihoz és Kancsihoz jártunk táncolni. Kancsinál négy lány is volt. Az anyja és az
apja is bent volt, és nézte, hogy mi hogyan táncolunk. Még örültek is, hogy oda mentünk
táncolni. Aztán úgy volt, hogy ha sokáig ott voltunk, akkor ott is aludtunk. Majd csak reggel
mentünk haza. Az apánk meg mindig veszekedett velünk. Az anyánk is. Mondták nekem:
„Hol voltál? Te nem gondolod, hogy elszöktetnek a fiúk? Figurát csinálnak belőled." És jól
megvert az apám. De nemcsak mi mentünk el Ecsedre, hanem az ecsedi lányok is jöttek ide
hozzánk Fábiánházára. Jöttek értünk, de nem mertünk elmenni velük az apánk miatt. Akkor
elmentünk a templomba, mert annak idején még ide jártak az ecsediek is templomba. Aztán
jöttek a fiúk is velünk, de azok olyan fifikásak voltak, hogy körbejárták velünk a falut, majd
átvittek Ecsedre. Nem sokáig voltunk a templomban. Ott kitáncoltuk, kimulattuk magunkat,
és a fiúk meg hazakísértek bennünket. Minden vasárnap délután Ecseden voltunk. Hétköznap
nem mentünk, mert az anyánk nem engedett*.)

* Adatközlő: F. J.

„Gyulmut na kade hasz, szar akanake. Akkor zsji tehara khelahasz.Zsji tehara, zsjiko oxto
csaszi khelahasz. Aba harangozinnas. De ámen vi akkor is khelahasz. E Julcsa hasz egy bari
koljiba, angal odi meg egy baro procsintoso than. Othe khelahasz. Kanak khinyuvahasz,
amaro sero tele sjuvahasz ande sjejengi angalji. Othe hasz vi amare deja. Szavi na zsjanlasz
te khelel, odi othe szittyolasz lesz."

(Régen másképp volt, mint ma. Akkor reggelig táncoltunk. Reggel nyolc óráig táncoltunk,
már harangoztak. De mi még akkor is táncoltunk. Julcsának volt egy nagy kunyhója és az
előtt egy porcsintos (füves) terület. Ott táncoltunk. Amikor elfáradtunk, a lányok ölébe
hajtottuk a fejünket. Az anyáink is ott voltak. Aki nem tudott táncolni, az ott megtanult. * )

„Kanak kade ratyaha khelahasz amen, ko andar e Fabihaza phirahasz othe, na avahasz
khere, hanem opre csorahasz amen p-egy kolyibako podo, taj zsjiko jek-duj csaszi szovahasz
othe. Pal odi zsjahasz ke varikaszte te xan, taj pal odi vorbinahasz, szo aula pe ratyate."

(Ilyen táncos este után mi, akik Fábiánházáról jártunk át, nem jöttünk haza, hanem
felloptuk magunkat valamelyik nagyobb kunyhó padlására, ott sorba egymás mellé
lefeküdtünk, és csak délben, egy-két óra körül ébredtünk fel. Akkor elmentünk az
ismerősökhöz, rokonokhoz, ettünk valamit, aztán már szervezkedtünk is az estére. **)

Cigánytánc és csárdás

Ezeken az estéken nemcsak cigánytáncot, hanem csárdást is tanultak. Hiszen a

lakodalmakban, mert máshol nem, főleg páros táncot táncoltak a cigányzenészek muzsikájára.

A csárdást nem tartják sajátjuknak. Ezt az elnevezésből is megtudhatjuk. Azt

mondják: „gazsjikanesz te khelen" (magyarul táncolni). Ez azt bizonyítja, hogy a
magyaroktól vették át és saját cigánytánc-motívumaikkal kibővítve, saját stílusukban adják
elő. Így tulajdonképpen egy archaikusabb csárdásforma jön létre.

„Me thulji homasz, me na nagyon zsjanosz romanesz te khelen. Man o sjave gazsjikanesz
khelaunasz. O kirvo Dani odo zsjanlasz misto gazsjikanesz te khelel. Még sernanglesz
khellasz. E Bunaha khellasz mindig. Odi még pe punrenge agora khellasz. Andar o vaszta

11
khelaunasz amen. Taj liszarnasz amen auri po sero, pe kuj. Taj zsjosz körbe, palai leszko
dumo. Othe avosz anglal, taj khelaulasz man majdur andar o kuja. Ke hasz kaszave sjeja,
szave na resznasz e sjaveszke phike, akkor andar o kuja trubulasz te khelavel len."

* Adatközlő: F. J.

** Adatközlő: F. J.

(Én kövér voltam, és nem nagyon tudtam cigányul táncolni. Engemet a fiúk magyarul
táncoltattak. Dani komám tudott jól magyarul táncolni. Hajadonfőtt táncolt. Bunával táncolt
mindig. Az meg lábujjhegyen táncolt. Kézből táncoltattak minket. [A karjukat magasba
emelve tartották.] A karukat a fejük fölé emelve fordítottak ki bennünket. Körbe mentem a
háta mögött és úgy jöttem előre. Majd tovább táncoltatott kézből. Mert volt olyan lány,
amelyik kicsi volt, és nem érte fel a fiú vállát. Akkor kézből kellett őt táncoltatni*.)

„Ando bijau, kanak angal o hegedüsa khelen, taj szavo sjavo potyindasz e muzsikasenge,
odo o lőve ande hegedüve cirdel vagy pe cimbalma sjudel len. Pa kadi zsjanen o budera, ke
voj potyingyasz e hegedüsenge. Egy gyili cirden leszke. De majbut love te sjugyasz, akkor maj
butajing cirden leszke. Misto te khelel, még vijive cirden leszke. De ni kade, ke maskar o sjave
potyil variszavo te csaljol lesz odoleszko khelyipo, ko angal o hegedüsa khelel."

(A lakodalomban aki a hegedűsök előtt táncolt, ha fizetett nekik, a pénzt a prímás vonójába
húzta vagy a cimbalomra dobta. Erről tudhatták a többiek, hogy fizetett a zenészeknek. Egy
nótát húznak neki. De ha nagyobb összeget dobott, akkor kettőt is. Viszont ha jó táncos táncol
előttük, ingyen is húzzák neki tovább. Vagy éppen valamelyik a vendégek közül, akinek
nagyon megtetszett az illető tánca, az fizetett a következő nótáért**. )

„A fiúk közül, szent és való, hogy Dani tudott a legjobban magyarul táncolni. Csak velem
tudott jól táncolni. Az egyik lakodalomban, hiába nem beszéltünk egymással (haragban
voltunk), de a végén csak engem kért fel táncolni, mert a többiekkel nem tudott. Azt a figurát
csinálta, amelyei a múltkori gyűjtésnél Tőkősi (Balogh Sándor) táncolt. Amikor a nőt a háta
mögé dobja, az megkerüli őt, és amikorra kell, ott van előtte, a keze ügyében. Azt csak velem
tudta megcsinálni.***"

* Adatközlő: F. J.

** Adatközlő: E. Z.

*** Adatközlő: B. M.-né

Táncos egyéniségek

„A megfigyelések középpontjában a falu kiemelkedő táncosai álltak. Minden falunak,

illetve vidéknek voltak kiemelkedő táncos egyéniségei." (Pesovár 1978:11.)

12
 Ez így volt a nagyecsedi cigányok körében is. Minden generációnál megtalálhatók a táncos
egyéniségek, akiknek egy-egy táncfigurája nemzedékről nemzedékre öröklődött.

„Maskar o gyulmutane phure o tata, o Laci, tyo dad, o Mihály khelnasz misto. O Mihály
kanak khellasz, szo nipo hasz po Ungriko Them, sza bamulin-nasz lesz. Odo baresz khellasz.
Kaszavo kheljipo tu meg na dikhlyan. Ado kher cerra auljahasz leszke. Taj meg andre
csingarkerlasz. Kerlasz e kakava, pal odi dobba mariasz, taj xutyilasz opre ando ajeri, kade
malaulasz palai po punre. O Laci meg auri mariasz o ponto. Voj ando ajeri khellasz. O tata
meg kaszavo kurvabakko malaulasz e csizmaki sarkaha anglahpalal, ke odi jekhvarsza
tele sjingyiljasz."

(A régi öregek közül apám, Laci, apád, Mihály [ez a cikk írójára vonatkozik] táncoltak jól.
Mihály, amikor táncolt, ahány ember volt Magyarországon, mind őt bámulta. Nagy
mozdulatokkal táncolt. Olyan táncot te még nem láttál. Ez a ház kicsi lett volna neki. Még
bele-bele is kiabált. Megcsinálta a kakabát, azután a dobot, és úgy ugrott fel a levegőbe, és
ütötte meg a sarkát. Aztán keresztbe ugorva a lábával kifordult, és utána még a haját
hátrasimítva kiáltott egyet. Laci meg kiverte a pontot. Ő végig a levegőben táncolt. Apám
pedig olyan kurvabakot tudott elől-hátul ütni a csizma sarkával, hogy az egyszeriben levált* .)

Környezetük ezeket a táncos egyéniségeket máig is számon tartja. Sőt, minden

korosztálynak megvoltak a táncos egyéniségei.

„Pal o Mihály taj pal o Laci o Mikó has odo, kasz zsji agyesz lipren ande Cseda. Odo na
khinyolasz soha auri ando khelyipo. Zsji tehara kípeso hasz-lo te khelel. Kanak andar e
Pesta, andar e butyi avahasz kherefele, odo ke Pesta kezdinlasz te khelel, numa ande Szalka
asjilasz tele e khelyimaha. Még külön gilyi hasz lesz:

Csorro Mikó űmagába, Veszett vóna az anyjába, Veszett vóna az anyjába.

* Adatközlő: B. S.

De vi adalesz o Laci szittyargyasz te khelen. E Mikoveszki dej anlasz o khudo duhano

andar o gau. O Mikó meg csorlasz lesz, ke o Laci numa kade szittyarlasz lesz, duhano te
lingerlasz leszke. Odo meg vi pe vuljica khellasz, korkoresz is. Gilyabarlasz peszke taj
khellasz."

(Mihály és Laci után Mikó volt az, akit a mai napig emlegetnek. Az nem fáradt el a
táncban soha. Reggelig képes volt táncolni. Amikor Pestről, a munkából jöttünk hazafelé, az
Pesten megkezdte a táncot, és csak Mátészalkán hagyta abba. Még külön nótája is volt:
Szegény Mikó űmagába, Veszett vóna az anyjába, Veszett vóna az anyjába. De őt is Laci
tanította táncolni. Mikónak az anyja a faluból hordta a fonott dohányt. Mikó meg azt lopdosta
el, mert Laci csak úgy tanította, ha dohányt vitt neki. Mikó még az utcán is táncolt, egyedül
is. Énekelt magának és úgy táncolt*.)

„Pal e Mikoveszko korosztályo o Sándor taj o Cinno hasz o lasje táncosa. Kanak terno
hasz o Cinno, ando levegővo khellasz. Fogással khellasz. Módtalan fogással. Nyugodtan, na
szigyarlasz. Dehat vi voj katar o tata, katar o Laci szityiljasz te khelen. Taj o Lakatos Péter, o
Bendu."

13
 (Mikó korosztálya után Sándor és Cinnó (Erős Zoltán) voltak jó táncosok. Cinnó a
levegőben táncolt. Fogásosan táncolt. Sokféle fogással. Nyugodtan, nem sietett. Dehát őt az
apám, Laci tanította táncolni. Meg Lakatos Péter, Bendu**. )

„Maskar o zsjulja e Eszter, e Laciszki romnyi zsjanglasz nagyon te khelel. Majd kísőbb
pedig e Buna. Kanak adala duj zsjulja kétoldalról közre lenasz e Mikóvesz, odo odi na
zsjanglasz, szo te kerel. De soha na asjlasz ando lazsavo."

(A nők között Eszter, Lacinak a felesége volt nagyon jó táncos. Majd később pedig Buna.
Amikor ez a két nő kétoldalról közrefogta Mikót, az azt se tudta, hogy mit csináljon. De soha
nem vallott szégyent***. )

„Maskar o zsjulja e kirve Laciszki romnyi, e Eszter zsjanglasz legmaj misto te khelel. Kade
khellasz, szar pe drota te khelgyahasz. Sukaresz, xurdesz khellasz, na xutykerlasz opre-tele.
Lakó miskipo finomo hasz. Kanak opre kidelasz, kade diccsolasz, szarke siklinlasz. Kísőbb vi
e Mozol, lakisjej kade khellasz."

* Adatközlők: B. S., B. S.-né

** Adatközlő: B. M.-né

*** Adatközlő: B. S.

(A nők között Laci komám felesége, Eszter tudott a legjobban táncolni. Az úgy táncolt,
mintha dróton táncolt volna. Simán, apró lábfigurákat csinált, nem ugrált le-fel. A mozgása
finom volt. A felszedő figurával úgy haladt, mintha csúszna. Úgy táncolt később a lánya,
Mozol is.)

Az adatközlők elbeszélései alapján az derült ki, hogy az egyes korosztályok legjobb

táncosait az előző korosztály legjobb táncosai tanították. Hiszen a gyerekekkel való állandó
együttlét, együtt táncolás során korán észrevették, hogy melyik gyerek az, amelyik hamar és
jól megtanulja a látottakat.

Az éneklésnél ugyanez a helyzet. Volt olyan eset, hogy egy 10-11 éves gyerek vezette az
éneklést. Ez ma is előfordul. Sőt, olyan különbségek is megmutatkoztak, hogy melyik gyerek
tud tánc alá énekelni, és melyik tud hallgató dalt (loki gilyi) énekelni.

Ebből az is kitűnik, hogy a mulatságok során nemcsak a táncos, hanem az énekes gyerekek
is előtérbe kerültek. A kiemelkedő táncosok mindig tudták, hogy kinek köszönhetik
mozgáskincsüket. Ugyanígy az énekesek is, hivatkozva tanítómesterükre. Nagyecseden
tudatos hagyo-mányozódás figyelhető meg a táncosok között, bár a nagyecsedi táncok nem
rendelkeznek olyan mély és tiszta motívumokkal, mint pl. az erdélyi legényesek.

Táncalkalmak

A táncalkalmak típusait a kialakulásuk körülményei és szervezettségük alapján

különböztethetjük meg. (Pesovár F. [1978]:26.) Ezek szerint spontán kialakuló és előre
megtervezett táncalkalmakról beszélhetünk. A spontán kialakuló táncalkalmak visszatérő

14
jellegűek voltak, és azok ma is. Ellentétben az előre megtervezett táncalkalmakkal, mint pl. a
bál. A cigányok körében a táncalkalmak típusai közül leginkább az elsőről beszélhetünk.
Hiszen a másodiknak semmilyen reális alapja és háttere nem volt egészen az utóbbi évekig.

* Adatközlő: F. J.

A „játszó"-hoz hasonló forma a nagyecsedi cigányoknál is kialakult, de ez nem volt

rendszeres.

„Hasz kade, ke pe ratyatefele khetane avahasz ámen, o ternyimata taj khelahasz ámen.
Kaj bújócskát, kaj szembekötősdit, ka] kockazinahasz. Kanak aba tunyariko hasz, akkor
kezdinahasz te gilyabaren taj te khelen. Még ko Potrony pa citera khelahasz. O Guszti, e
Potronyeszko taj o Csuka, e Elekeszko citerazinnasz amenge."

(Volt úgy, hogy estefelé összejöttünk mi, fiatalok, és játszottunk. Hol bújócskát, hol
szembekötősdit, vagy kockáztunk [5 darab kaviccsal való játék]. Amikor már besötétedett,
elkezdtünk énekelni meg táncolni. Potronynál még citerára is táncoltunk. Guszti, a Potrony fia
és Csuka, az Elek fia citerázott nekünk*.)

„Jüvendeha ritkán khelahasz. Na hasz kaj. And-odola piki koljibi kaj khelgyamasz?
jüvendeha numa paramicsi sunahasz kathar o phure roma. Még vi andar e Tyukoda athe
phirnasz o roma paramicsi te sunen. O Mihály na numa misto zsjanglasz te khelel, hanem
misto zsjanglasz vi te paramicsazinel. Taj o Petrus, e Birkako taj o Laci is."

(Télen ritkán táncoltunk. Nem volt hol. Azokban az apró kunyhókban hol táncoltunk
volna? Télen csak meséket hallgattunk az öregektől. Még Tyukodról is átjöttek a rokonok
mesélni, mesét hallgatni. Mihály nemcsak jó táncos volt, hanem jó mesemondó is. De
ugyanúgy jó mesemondó volt Birkának a fia, Petrus és Laci bátyám is**. )

„Kanak kade pe ratyate vagy kurkesz, kanak khetane avahasz te khelen, na trubulyasz othe
te mangen amen vagy te akharen amen, zsjahasz amen vi korkoresz. Vi amari dej tradelasz
amen. Ab-akanak majbare hamasz. De mindig phenlasz amenge, te na avasz butajing, ke o
sjave nasaven amen."

(Amikor úgy estére vagy vasárnaponként összejöttünk táncolni, nem kellett bennünket
elkérni vagy hívni, mentünk mi magunktól is. Anyánk is küldött bennünket, amikor már
nagyobbak voltunk. De mindig mondta nekünk, hogy ne maradjunk sokáig, mert a fiúk
elszöktetnek bennünket. *** )

* Adatközlő: R. G.-né.

** Adatközlő: B. S.

*** Adatközlő: F. J.

15
 A spontán alkalmak közé sorolhatjuk még a vendégségbe jövés-me-nés, egyházi ünnepek,
keresztelés, kocsmai mulatás alkalmával való táncolást is.

Magatartás tánc közben

A táncmulatságokban a táncot rendszerint a férfi kezdi el. Ritka eset az, hogy a nő
indítványozza a táncot, és ő álljon fel először táncolni. Ilyesmi legfeljebb a nagyon szűk
családi mulatságokon fordulhat elő. Idegenek jelenlétében sohasem.

Természetesen más volt a helyzet az esti összejöveteleken, mivel ott nem mulatásról,
hanem szórakozásról, táncolásról volt szó. Az esténkénti vagy hétvégi táncalkalmakkor a tánc
sorba ment. Ez azt jelenti, hogy a jelenlévők, akár férfiak, akár nők, egymás után sorra
kerültek. Senki sem maradhatott ki a táncból, még a gyerekek sem. Az igazi mulatságokban
viszont, amelyekben az étel és ital is előkerül, nem táncolnak sorban. A váltás a
következőképpen zajlik le:

„Kanak aba khinyuvau, akkor zsjau othe ke variszavo sjavo, xutrau leha vasz taj phenau
leszke: „T-avesz baxtalo, ustyi, malau vi tu vagy duj!" Voj meg odi phenel: „Sz-andar tyi
vojal" vagy: „Sz-andar tyumari vojal" Te n-asjel opre khonyik majdur te khelen, atuncsi odi
phenen odoleszke, ko khelgyasz: „Pe szasztyimaszte more, butajing te zsjuvesz!" Maskar o
zsjulja naj adi. Odola kanak dikhen, ke ko khelel, aba auri khinyiljasz, atuncsi ko aurai hi, odi
vagy korkoresz, katar peszte zsjal taj valtil opre e kavera. Vagyis pas late khelel, taj koki aba
zsjanel, szo jelentinel adi. Pe kaver rig, ko khelel, odi csingardel e kaverake: „Au, valtin man
opre!" Vagy pedig kon aurai asjen, odola andre sjuden odola, pal szavi zsjanen, ke misto
khelel."

(Amikor már elfáradtam, odamegyek valamelyik fiúhoz, kezet fogok vele, és közben
mondom neki: „Legyél szerencsés! Állj már fel te is, üssél vagy kettőt!" Ő meg miközben
feláll, azt feleli: „A kedvedért, a kedvetekért!" Ha nem áll fel tovább senki táncolni, akkor azt
mondják annak, aki táncolt: „Egészségedre! Sokáig élj!" A nők között ilyesmi nem fordul elő.
Ha a kívül [a külső körben] lévők közül valamelyik meglátja, hogy a [belül] táncoló nő már
elfáradt, akkor betáncol a másik mellé. A táncoló nő jól tudja, hogy őt akarják leváltani, ezért
feltűnés nélkül kitáncol a körből. Máskor a körben táncoló nő odakiabál a következőnek:
„Gyere válts le!" Vagy olyan is van, hogy a körön kívül állók erőszakkal dobják be a
következő táncosnőt*.)

A férfiaknál a táncba hívásnak (a táncban való felváltásnak) három rejtett oka van:

 az illető, akit fel akarnak állítani táncolni, nagyon jól tud táncolni,
 az illető egyáltalán nem tud táncolni,
 az illető idegen, és szeretnék tudni, hogy hogyan táncol.

Ha a tánc rögtön páros cigánytánccal indul, akkor a férfi a nőt meg sem kérdezi, hanem
kézen fogja, és behúzza a körbe. Természetesen ez csak egy bizonyos ismeretségi körben
tehető meg. Idegenekkel, idegenben sohasem. Csárdás alkalmával a táncra kérés fejintéssel,
kézmegfogással, „gyere táncoljunk!" megszólítással, vagy az utóbbi időben „szabad
lesz?" felszólítással történik. Ez a táncra kérés rövid múltra tekinthet vissza, mivel a nem
cigányoknál is a tánciskolák és a polgári szokások hatására terjedt el.

16
 Mulatságokban, lakodalmakban nincs megszabva az, hogy ki kivel táncol. Kivételt képez
ez alól az a lány, akinek már udvarlója (pirano) van, mert ő elsősorban vele táncol.
Figyelemreméltó még az a szokás is, hogy ezekben a táncmulatságokban a fiúnak elsőként a
lánytestvérét illik megtáncoltatni, nehogy a lánytestvér partner nélkül ott álljon. Ha nincs
fiútestvér, akkor ennek a szokásnak egy rokon fiú tesz eleget. Ha az sincs,akkor az apának
kell helyt állnia. Az apának az egész mulatság alatt ügyelnie kell arra, hogy a lánya hosszabb
ideig ne álljon táncpartner nélkül. Ha jó, azaz „könnyű" táncosnőről van szó, akkor a család
közreműködésére nincs szükség. Egy tánc végén, amikor a zene leáll, azt mondja partnerének
a férfi: „Pe szasztyimaszte!" (Egészségedre!). A nő megköszöni a táncot: „Najisz
tuke!" (Köszönöm neked!), és visszamegy a barátnői közé.

* Adatközlő: B. D., E. G.-né

A cigányoknál nem szokás több táncon keresztül egy partnernővel táncolni. Ez csak akkor
fordulhat elő, ha a nő nagyon jó táncos; de ilyen esetben is újra fel kell kérni táncolni! A tánc
közbeni lekérést régebben nem ismerték, már csak azért sem, mert egy nővel csak egy táncot
táncoltak. Megemlítem, hogy a tánclekérés a nem cigányoknál is csak az utóbbi évtizedekben
hódított teret polgári hatásra.

A tánc közbeni viselkedés különös formáját figyelhetjük meg a páros és az egyedül járt
cigánytáncnál. Például a páros cigánytáncnál a tánc jellegéből, vagyis az improvizatív,
összefogódzás nélküli táncból adódóan a mulatságokon, összejöveteleken jelen lévő szülők,
idősebbek nem tudják megállapítani a párok egymás közötti kapcsolatát, mert az említett
táncolási mód ezt nem teszi lehetővé. Tánc közben a táncosok nem néznek egymásra. Fejüket
lehajtva - főleg a nők - lábukat figyelve táncolnak, nem beszélgetnek egymással. De
mindezektől függetlenül a partnerek között szoros összhang van, hiszen egyik partner sem
tudja, hogy mikor akarja őt a másik „megcsalni" (csoxanyi te del). A férfi és a nő tánc közben
igyekszik olyan helyzeteket teremteni, hogy a másik háta mögé kerüljön úgy, hogy az ne
tudjon útjába állni.

Nem akarnak szégyenkezni a többiek előtt az esetleges figyelmetlenségük vagy

ügyetlenségük miatt. A nő mindig szerényen, nem kihívóan viselkedik. A váll, a mell és csípő
túlzott méretű rázása soha nem volt jellemző a nagyecsedi cigányok táncában. Általános az
alkar körkörös mozgatása, vagy a kezek feltartása és közben az ujjakkal való pityengetés. A
nem cigány táncoknál a jó táncosok legszívesebben a zenészek előtt táncoltak, de táncolnak
ma is. Vagy páronként sorban állva várakoztak arra, hogy a zenészek elé kerüljenek, hogy ott
aztán mindenki szeme láttára megmutathassák, hogy mit tudnak, ill. hogy kitáncolhassák
magukat.

Ez a cigánytáncra nem jellemző. Ott mindenki sorra kerül, amikor is egyedül vagy párosan
táncolhat. Ott a táncosok között nem fordulhat elő nézeteltérés abból adódóan, hogy most „én
következtem volna", hogy „most csak nekem húzza a cigány!" Ott a tánc alá való ének megy,
és a táncosok pedig sorban váltják egymást. A kör közepén, a mulatás helyén, cigánytánc
esetében mindig egy pár táncol. Kocsmában való mulatás alkalmával előfordult már az is,
hogy a jó táncos hírében álló Erős Zoltánnak az összetolt asztalokon kellett táncolnia.
Nyilvánvaló, hogy akkor a jókedv magasra hágott. Az adatközlő szerint ez nemegyszer
előfordult.

17
 Táncszók

A hangulat tetőfokán különböző biztató, utasító és figyelmeztető szavakat kiabálnak be a

körben táncolóknak, ill. táncolóknak.

Biztató szavak:

„Zsja, mo zsja, na muktut mo, na muktut!"

Eredj te, menjél te, ne hagyd magad, ne hagyd te!

Ezek a biztató szavak a férfiakra vonatkoznak.

„Zsja, sjej, zsja, tradetut, sjej, tradetut, sjudetut, sjej, sjudetut!"

Menjél te lány, menjél csak, hajtsad magad, hajtsad, mozgasd magad, ugorjál!

Ezek a biztató szavak a nőkre vonatkoznak.

Utasító szavak:

„Tromfo, mo! Csapasa, mo, csapasa!"

Tromfot te, csapásoljál, csapásolj!
„Trade lesz, sjej, trade lesz!"
Hajtsad te, hajtsad!

Az előbbi utasítás a férfiakra, az utóbbi a nőkre vonatkozik.

Figyelmeztető szavak:

„Loszar, mo, loszar, sjej!"

Vigyázzál! (Ti. mert megy a partner.)
„Loszar, ke csoxanyi del tut!
Vigyázz, mert kicselez!

Ez a figyelmeztetés a férfiaknak szól.

Tetszésnyilvánítás dalszövegben:

„Jaj Dőlale, aldin lesz,

Pe kercsima trade lesz.
Voj te pijel mol tatyi,
Piperesza lasjargyi."

Jaj Istenem, áldd meg őt,

18
 A kocsmába küldd el őt,
Hadd igyon ott meleg bort,
Borssal jól meghintve azt!

A cigánytáncra vonatkozó táncszókat inkább az indulatszavak köré lehetne csoportosítani,

mintsem táncszónak nevezni. A fenti tetszésnyilvánítás alatt leírt szöveg olyan, amelyet a
Réthei Prikkel Marián szerinti nyelvtani felosztás alapján a harmadik csoportba lehet sorolni.
Oda, ahol érzést, gondolatot, hangulatot szabatos formában, versben fejez ki. (Réthei Prikkel
1924:15.)

Táncrend

A cigánytáncnál a táncrend nem szigorú. Mit értünk ezen? Míg a magyaroknál a táncrend
általános jellemzőjeként a férfiak kezdik a táncot, addig a cigány táncnál ez oldottabb, mert
rögtön páros cigánytánc is indulhat.

A magyaroknál a táncrend következő eleme a párostánc. Ez állhat lassú és friss részből. A

cigánytáncnál ilyen forma nincs. A cigányok által táncolt csárdásnál nem található meg az a
hármas tagolódás, amelyik a nem cigányoknál általános: verbunk, lassú csárdás, friss csárdás.
A lassú csárdásrészt a cigányok „jampinak" nevezik.

A cigányoknál a csárdás fogásmódja főképp a keringőfogás. Lépésanyaga egy kétlépéses

csárdás előre és egy egylépéses hátra. A jampiból fokozatosan térnek át a friss csárdásra,
amikor a keringőfogásból átmennek a „kézből való táncolásra", majd a fogás nélküli,
szabadon való táncolásra, ahol a csárdás hagyományos motívumai mellett a cigánytánc
különböző figuráit táncolják. (Csárdás motívumok pl.: a hegyező és a birizgáló. Ez utóbbi
leírása: földérintés sarokkal-spiccel-sarokkal, elől rézsút irányban kiforgatott lábfejjel, fonás
előre, hátra.)

A tánc időtartama

A tánc időtartama a kialakult hangulatnak megfelelően különböző hosszúságú lehet. A

cigánytánc esetében ez tarthat addig, amíg a férfitársaság minden tagja legalább egyszer be
nem mutatkozott. De aki már igen jó hangulatban van, az kétszer-háromszor is feláll táncolni
hol egyedül, hol más-más partnernővel. A cigányos csárdás, mivel ezt nem szólóban
táncolják, függ a zenekartól vagy az énekesektől. Amelyik pár elfáradt, az megköszöni
egymásnak a táncot. Miután kifújták magukat, csatlakoznak az énekesekhez vagy a többi
nézőhöz.

A tánc kezdése és befejezése

Mulatságok alkalmával a tánc kezdete mindig engedélykéréssel kezdődik. Ezt az teszi

meg, aki táncolni kíván, vagy a társaságból az, aki tánc alá való éneket kíván elkezdeni,
mégpedig a következő kéréssel:

„Engedelmo mangau romale, szavorezsjenendar! Aulasz man egy lasji vorba maskar
tumende. De naszul te aula, büntetinen man kade, szar tumen kamen." „Dőleha, morei Phen
tyi vorba!"

19
 (Engedelmet kérek mindnyájatoktól, testvérek! Lenne egy jó szavam hozzátok. De ha nem
lesz jó, büntessetek meg úgy, ahogy akartok. Az Isten engedelmével testvérem! Mondd a
beszédedet!)

A következő engedelemkérést az mondja el, aki énekelni kíván akár hallgató

dalt (lokigilji), akár tánc alá való nótát {khelyimaszkigilji). Amikor tánc alá való nótát kezd el
énekelni, akkor a társaságból valaki megkezdi a táncot, a következő megjegyzésekkel:

„Romale, jertyinen mangel Kade khelau, szar zsjanau!"

(Bocsássatok meg, testvéreim! Úgy táncolok, ahogy tudok!)

„Romale! Zsjiko drago Del mangau tumen, jertyiszaren mange, ke aulasz man egy cerra
voja, te khelau egy piko."

(Testvéreim! A Jóistenre kérlek benneteket, bocsássatok meg nekem, mert lenne egy kis
kedvem, hogy táncoljak egy kicsit.)

„Dőleha more! O engedelmo kísz hi"

(Az Isten segítségével, testvérem! Kész az engedelem!)

„Zsja csak odola giljaha, kirvel"

(Kezdd csak meg azt a nótát, komám!) szól oda az engedelmet kérő a komájának vagy a
barátjának, aki jól tud énekelni.)

Akit a volt táncos kézfogással felállít, az a következőt mondja:

„Sz-andar tyumari voja, romaié! Te zsutil tut e Marija!"

(A kedvetekért, testvéreim! Segítsen a Mária!)

A tánc befejezésekor pedig a következőket mondják:

„Najisz tumenge, romale! Pe szasztyimaszte!"

Köszönöm nektek, testvéreim! Váljon egészségedre!

TÁNC

A magyarországi cigányok kultúrájában a tánc mindig is fontos elem volt. Az elmúlt

évszázadok során számos táncot vettek át környezetüktől, illetve vett tőlük át környezetük.

20
 Az elmúlt évtizedekben a tánc az önkifejezés egyik legfontosabb eszközévé vált. A
hetvenesnyolcvanas években sorra alakultak meg a folklór együttesek Budapesten és vidéken
egyaránt. A zenészek mellett megjelentek a versmondók, akik már nem csak nem cigány,
hanem cigány költők verseit is szavalták. Hasonlóan robbant be a köztudatba számos táncos
tehetség, így például a tragikusan korán elhunyt Balog Béla.

Botoló

A botoló-nóták az úgynevezett botolótáncok kizárólagos zenei kíséretét szolgáltatják. Az

ötvenes évek kiváló néptánckutatói, (Martin György, Pesovár Ernő) fedezték fel e táncot
Szatmárban, Beregben és a Nyírség keleti részén. Noha e régi, kelet-európai, fegyveres-botos
táncot a vidék magyar pásztoraitól is gyűjtötték, legrégibb típusait a cigányok őrizték meg.
Két típusa: a két férfi által táncolt párbaj szerű, és az egy férfi és egy nő által táncolt páros
forma.

A botoló-tánc leginkább két férfi küzdelmének eljátszását jelenti egy lányért vagy
asszonyért, mely során szimbolikusan, botokkal a kezükben csapnak össze. E tánc jelentősége
a közösség előtt az, hogy melyik táncos a legférfiasabb, a legügyesebb, ki kezeli
legmívesebben a botot.

Szabolcs megyei táncok

A cigányok táncdallamaikat szájbőgő szólammal és ütőhangszeres effektusokkal:

dobolással, tapssal kísérik. Alapritmusuk az úgynevezett esztam, amelyben a hangsúlyok
mindig a második nyolcadra kerülnek. Ebben a műfajban figyelhetők meg leginkább az
erdélyi zenekarok, de különösen a hegedűjáték hatása.

Az erdélyi magyar népzenében is kialakult hangszeres hatásra egy énekes típus, amelyet
Kodály ,jaj nótának" nevezett. Jellemzője a dallamsorok kibővítése, megduplázása hangszeres
figurációkkal, amelyekre gyakran nem énekelnek szöveget, csak eldúdolják. A nyírvasvári
cigányok táncdallamaikat is igen sokszínűen adják elő. Az énekest tapssal és száj bőgővel
kísérik, amely az emberi hangok széles skáláját öleli föl.

Verbunkos

A vizsgált területek táncdallamaiban az erdélyies elemek helyét a verbunkos foglalta el. A

Szabolcs-Szatmár megyei énekesek pergetett táncdallamainál a közép-erdélyi hegedűsök
előadói stílusát, játékmódját fedezhettük fel. A környező országok népei rengeteg elemet
vettek át egymástól mind táncaikban, mind népzenéjükben. Igaz ez a romákra is. A romák
Magyarországon az egyedüli őrzői a hajdani verbunkos táncoknak. A kelet-magyarországi
romák táncában a magyar verbunkos számos eleme felismerhető.

Nyilvánvaló, hogy nem létezhet tehát száz százalékosan eredeti vagy ahogyan mondani
szokás minden ízében autentikus elem egy-egy kultúrában, mivel az egyes népcsoportok
egymással érintkezve folyamatosan vesznek át kulturális elemeket.

Kovalcsik Katalin hívja fel a figyelmet arra a a cigányokkal kapcsolatos közkeletű

tévedésre, miszerint a hagyományos életmódot folytatók zenekultúrája a legarchaikusabb. Ez
több okból sem igaz. Az egyik ok, hogy sokan kényszerből vándorolnak (Görögország,
Bulgária), mert valamilyen oknál fogva nem tudnak olyan foglalkozást találni, amely révén

21
megtakaríthatnának lakásszerzéshez valót. A másik ok a tömegkommunikáció ma már
mindenhová eljutó hatása. A görögországi sátrak szinte üresek, de televízió, rádió, magnó
mindenhol van.

22