Filozófia

Mi a filozófia?
Mindannyian felteszünk filozófiai kérdéseket. Itt a nyugati filozófiai hagyományról lesz szó –
keleti filozófia (Kína), vallás és filozófia (afrikai filozófia).
Eredete: görög eredetű szó, a bölcsesség szeretete (philein: szeretni, szophia: tudás, ismeret).
Már Püthagorasz (i.e. kb. 580-500) használta, majd Szókratész (470-399) ad olyan jelentést a
kifejezésnek, amely mérvadóvá válik. Mindenféle filozofálás kezdete: a tapasztalat. A
bölcselet tudomány előtti, köznapi tapasztalatból indul ki. A filozófia a köznapi tapasztalatok
problematizálása és az erről való absztrakt gondolkodás.
A tapasztalat
A tapasztalat – érzékszerveken keresztül végrehajtott világra vonatkozás, közvetlen érzékelés,
melyen keresztül megértünk egy helyzetet vagy elszenvedett hatást. Az ember tapasztaló
képessége a világban eligazodásának kulcsa. Tapasztaló képesség a társadalmiságunk és
kollektív tudatunk alapja  az azonos környezeti feltételek között élők tapasztalatai
hasonlóak, ami a közösségtudat és a társadalmiság alapja.
Martin Heidegger (1889-1976), német filozófus: az ember tapasztaló módon van a világban,
a tapasztalás a tudomány előtti hétköznapi tapasztalás képességére vonatkozik – a filozófiai
gondolkodás kiindulópontja.
Arisztotelész (384-322) – tapasztalásról: „Az emberben ugyanis az emlékezetből tapasztalat
lesz, mert az ugyanegy dologról szerzett sok emlékezeti benyomásból kialakul egy egységes
tapasztalat lehetsége.” (Metafizika)
Az azonos dolgokra vonatkozó ismétlődő benyomások összhatására irányuló emlékezés. Az
emlékezés az emberi értelem képessége, ami az eseti benyomásokat a tapasztalásban
összerendezi.
A filozófia előfeltétele: a köznyelvben megnyíló tapasztalati világ – az erről történő
módszeres gondolkodás gyakorlata. Hol kezdődik a filozófia?
A csodálkozás
A filozófia kezdete, ahol a hétköznapi-tapasztalati világ elveszíti magától értetődőségét, a
világ és benne az erről gondolkodó ember saját státuszára vonatkozó evidens tudása érvényét
veszíti. Karl Jaspers (1883-1969) dán filozófus a határhelyzetekre jellemző eseményekre
jellemző a mindennapiság evidens voltának elvesztése: krízis, betegség, személyes morális
válság, magány.
Határhelyzet: a mindennapiságunkat általánosan jellemző környezeti körülmények
megváltozása.
„A filozófiai gondolkodás közben az ember kiszabadul gyakorlati szükségleteinek
kötelékéből.” (Jaspers: Mi a filozófia?)
A csodálkozás képesség: a világ a mindennapiságban bevett magától értetődőségétől történő
elvonatkoztatás képessége. (Példa: Vincent van Gogh: Egy pár parasztcipő (1886) )
Arisztotelész: „Az emberek ugyanis most is, meg régen is a csodálkozás következtében kezdtek
el filozofálni. Kezdetben a hozzájuk legközelebb eső csodálatos dolgokon álmélkodtak el,
majd lassanként tovább mentek ezen az úton és a nagyobb dolgok felől is kezdtek kérdéseink,
lenni, így pl. a Holdnak változásai felől, s a Napnak és csillagoknak járása és a mindenség
keletkezése felől.”
Az emberi csodálkozás a tudatlanságból kivezető út kezdete, amennyiben nyitottá tesz
bennünket a környező világ közvetlenül, tehát az evidens tapasztalatban nem belátható
összefüggéseire.

A kételkedés
A csodálkozás képessége tehát viszonyt teremt a világhoz: a mindennapiságban szerzett
köznapi tudás a tudatlanságunkat leplezi el, felszínes.
Szókratész: a tudásunk korlátaira vonatkozó belátás, tehát a kételkedés a filozofálás
előfeltétele.
A világ magától értetődősége, tehát a köznapi tapasztalatokon keresztül történő elsajátításának
lehetőségében való kételkedés egyfajta ismeretkritika. Például: az olyan filozófiai
alapkérdések, mint: Mi jelent az, hogy valami van? Mi a semmi? Mi az idő? A tapasztaláson
keresztül nem megválaszolható kérdések.
Kételkedés filozófiai funkciója
1. Kételkedés elmélyíti a hétköznapi tapasztalásképesség korlátaira vonatkozó
tudásunkat: alapvető kérdésekre nem ad választ. (Pl.: Miért van a világ?) A kételkedés
az igaz tudás lehetőségére vonatkozó szkepszis forrása. (görög szkeptikosz: vizsgáló,
szemlélő) Kételkedés abban, hogy lehetséges-e egyáltalán igaz tudás.
2. A módszeresen végrehajtott (végigvitt) kételkedés, az igaz tudás lehetőségére
vonatkozó szkepszis leküzdésének eszköze.
Descartes (1596-1650) példája: „De csakhamar láttam, hogy mialatt így mindent hamisnak
akartam felfogni, szükségképp kellett, hogy én, aki ezt gondoltam, legyek valami. S mivel
észrevettem, hogy ez az igazság: gondolkodom, tehát vagyok, olyan szilárd és olyan biztos,
hogy a szkeptikusok legtúlzóbb felvetései sem képesek azt megingatni, azért úgy gondoltam,
hogy aggály nélkül elfogadhatom a filozófia amaz első elvének, amelyet kerestem.” (Értekezés
a módszerről IV. rész)
A gondolkodás képessége azt jelenti, hogy tudok magamról, mint a személyről, aki képes a
gondolkodásra, és ezzel a világra vonatkozó biztos ismeretek elsajátítására.
Descartes megközelítése a szubjektum felé fordulás: a filozofálás, a filozófia művelése az
„én” saját megismerő képességére vonatkozó tudásának a függvénye. A filozófia művelése a
gondolkodó ember saját személyéhez, mint gondolkodóhoz való tudatos viszonya.
Előfeltevés mentesség
Előfeltevés mentesség: kizárólag a tapasztalati világ az előfeltétele a filozófiának, nem
előfeltételezheti módszerét, mert ez a módszer is filozófiai probléma.
Nincs egy filozófiai módszer: számtalan módszer van, például: fenomenológia, hermeneutika,
dekonstrukció.
A filozófia elhatárolása
A filozófia célja a világra (valóságra) vonatkozó helyes (megalapozott) ismeretek és
következtetések megfogalmazása. Az emberi gondolkodás története során párhuzamosan több
szemléleti stratégiát dolgozott ki a világ (valóság) megismerésére vonatkozóan:
 tudomány
 vallás
 művészet
A filozófia és a résztudományok
A filozófiát el szokás különíteni az úgynevezett résztudományoktól. Résztudományok
osztályozása (számos tipológia létezik):
 reáltudományok
 természettudományok  fizika, kémia, csillagászat
 kultúratudományok: szellemtudományok (pl.: történelem, vallástudomány,
nyelvtudomány) és társadalom&gazdaságtudományok
 formális tudományok  formális logika, matematika
Reáltudományok jellemzői
 reáltudományok, másként tárgytudományok
 jellemzőjük, hogy a valóság egy meghatározott részterületét és meghatározott módszer
alapján tanulmányozzák, kutatják
 a valóságtartomány lehet a természet része (pl.: élő dolgok, ásványok, légköri
jelenségek)
 a valóságtartomány lehet az emberi cselekvés terméke (pl.: kultúra, társadalom,
politika)
 reáltudományok a 17-19. században stabilizálódtak
 egységes jellemzőjük: empirikus, tematikusan redukált, módszeresen elvont (saját
speciális módszertan)
Filozófia és a reáltudományok
Reáltudományok az empirikus tapasztalatokból indulnak ki és a tárgyterületre vonatkoznak:
 Mennyi a kőolajszükséglet egy évben? Milyen nyelvcsaládhoz tartozik a magyar?
Miként keletkezett a világegyetem? (Ősrobbanás elmélete)
Filozófia ugyancsak az empirikus tapasztalatokból indul ki: a tapasztalati világ végső
feltételeit és alapjait vizsgálja
„Miért van inkább valami, mint semmi?” (Heidegger)
Filozófia – tudomány, vallás
Ez a három világértelmezési mód és tudásforma az európai kultúrában oly mértékben elvált egymástól,
hogy bizonyos kérdésekben nem csak eltérő, egymással össze nem egyezetethető "nézeteket" vallanak,
de még egymás kompetenciáját is megkérdőjelezik. A legvilágosabb példa a világegyetem
keletkezésének, működésének tudományos, illetve vallásos magyarázata.
A filozófia és a vallás
 a „vallás” kifejezéssel bizonyos jelenségek bonyolult sokféleségét jelöljük,
komplexitás jellemzi
 primitív, másképpen természeti vallások
 fejlett, másképpen kultúrateremtő vallások
 népi és egyetemes vallások
 spontán módon született és alapított
 missziós és nem missziós
 monoteista, politeista, panteista, animisztikus, fetisisztikus, totemisztikus vallás
Vallási kötődés (viszony)
 a vallás mindenkor az embernek egy végső értelemadó alaphoz (pl.: istenhez,
abszolútumhoz, szentséghez) fűződő meghatározott tudata
 a vallásos hit a függő lény (ember) léte megalapozójához fűződő viszonyának tudata
 más szóval a vallás „a teljes ember egzisztenciális kötődése” ehhez az értelemadó
alaphoz (Karl Rahner)
Vallás értelmezése
A vallásos emberi kötődés mindig az emberlét és a világ meghatározott értelmezésének
közegében valósul meg. Ez az értelmezésmód a vallástan (teológia), másként fogalmazva egy
adott vallás értelmezése annak a tisztázását jelenti, hogy miként működik az ember és
létezésének természetfeletti feltétele közötti kapcsolat.
Hogyan viszonyul egymáshoz a vallás és a filozófia?
A filozófia három feladata (Jaspers):
 világban való eligazodás (a világ megértő értelmezése)
 egzisztenciális megvilágosodás (önmagunk megvilágítása)
 metafizika kidolgozását (túllendülés világon és egzisztencián a mindkettőt átfogó
transzcendens felé)
Ugyanezeket az alapfunkciókat tölti be valamennyi vallás.
Miben különbözik egymástól a filozófia és a vallás?
 a filozófia észtudomány, kizárólag az emberi ész erőfeszítéseire támaszkodik
 kizárja mindazon állításokat, amelyek nem igazolhatók egyedül a puszta ész
segítségével
 Mi az oka annak, hogy a teológia nem ugyanolyan módon észtudomány, miként a
filozófia az?
 a teológia az emberi ész határait meghaladó értelmi síkot vizsgálja, következésképpen
elfogad olyan kijelentéseket is, amelyek nem igazolhatóak pusztán az ész alapján, azaz
 transzcendens: minden olyan jelenség, ami az ember biológiailag leírható
megismerő képességének hatókörén kívül esik
 a filozófia észtudomány: kizárólag az emberi ész erőfeszítéseire támaszkodik.
Kiindulópontja az emberi értelem, amint végkövetkeztetései az ember értelemmel
beláthatók.
 a fentiekből következik, hogy a filozófia kizárja mindazon állításokat, amelyek nem
igazolhatók egyedül a puszta ész segítségével
 Mi az oka annak, hogy a teológia nem ugyanolyan módon észtudomány, miként a
filozófia az?
Vallásos hit természete
 a vallásos ember azt tartja a maga hitéről, amely létezését az értelemadó alaphoz köti,
hogy az meghaladja mindazon lehetőségeket, amelyekkel az ember emberként
rendelkezik. A hit végső soron kegyelem.
 „Mid van, amit nem kaptál?” – figyelmeztet Szent Pál apostol (1 Kor 4,7)  a hit
kiválasztottság
 a megállapítás jelentősége az emberi vallásos gyakorlat (praxis) szempontjából
felbecsülhetetlen
Összefoglalva
 a vallás és a filozófia alapvető funkciói hasonlatosak
 különbség, hogy a vallás az értelemadó alap (Isten eszméje) felőli mozgás
bevonásával bontakoztatja ki az emberi cselekvés-gyakorlatot
Mit tegyünk, hogy helyesen cselekedjünk?
 a filozófia észtudományként az emberi értelemből kiindulva
 kettejük viszonya a hit és a tudás viszonyaként ragadható meg
  kreacionalizmus: olyan nézet, amely szerint a Világ az értelmes tervező teremtménye,
aki a teremtés aktusát követően magára hagyta a világot.
A filozófia és a művészet
A művészet „a képzet olyan módja, amely önmagáért célszerű, és jóllehet cél nélkül, mégis a
lelkierők társas közlésre irányuló kultúráját mozdítja elő”. (Kant: Az ítélő erő kritikája)
Művészet két jellemzője:
 a művészet szabad, célja önmagában rejlik, vagyis semmiféle külső célnak nincs
alávetve. Ebben különbözik a kézműves, technikai alkotásoktól, a művészet lényege
az érdeknélküliség (Kant)
 a művészet közöl, kifejez valamit. Természete szerint tehát kommunikatív. Ebben
különbözik a pusztán kellemes játékoktól.
 a műalkotás a szerzői szándék és üzenet megfogalmazásának színtere. A művész a
műalkotás formájának megválasztásával (pl.: festmény, zenemű stb.) kifejezésformát
választ.
Művészet felosztása
 felosztása: költészet, zene, képző- és előadó művészet
 egyik összetevője az, amit közöl, illetve kifejezésre juttat, amit szellemi tartalomnak
nevezünk
 másik összetevője a közeg (médium), mármint az anyag, amelyben a közlés
végbemegy (nyelv, anyag, hang)
 a műalkotásban ez a két összetevő a tartalom és anyag egységében őrződik meg. A
szerző a választott kifejezésformára jellemző anyagi feltételek keretei között dolgozza
ki a műalkotás tartalmát.
 a műalkotásban megfogalmazott üzenet a szellemi és az érzéki révén jut kifejezésre
(Pl.: Diego Velázquez (Az udvarhölgyek – 1656) )
A művészet és a filozófia kapcsolata, valamint különbsége
 a művészet alapvető funkciókat teljesít: világban való eligazodáshoz, egzisztenciális
megvilágosodáshoz, valamint metafizikai eszmélődéshez segít.
 alapvető összefüggések: a filozófia az érzéki (tapasztalati) valóságból indul ki, ám
alapvető feladatainak az ész közegében, a fogalmi megragadás és a tudományos
reflexió révén tesz eleget. Ezzel szemben a művészet az érzéki valóság közegében
teljesíti a szellemnek ugyanezen alapfunkcióit.
A művészet és a filozófia kapcsolata, valamint különbsége
 a filozófia igazsága az ésszerű érvelés szabatosságában rejlik, a művészeté az
ábrázolás tökélyében.
 a filozófia számára az elmélet általánossága, az észhasználat minősége a lényeges, a
művészet a konkrét műalkotásban megjelenő általános érvényű szépséget tekinti
céljának – szép az, ami érdek nélkül tetszik
 szép-fogalom kulturális relativizmusa (pl.: virágos rét és kaszáló – rendezettség
képzete vagy parasztház és bérházi lakás – otthonosság képzete)
 szép normatív és kulturális értelemben konstruált kategória
 Kísérlet a filozófia meghatározására

A filozófia tudomány
 a tudomány-fogalmat nem kölcsönözhetjük egyszerűen más tudományoktól, ez csak
igen tág és meghatározatlan értelemben illeti meg a filozófiát
 a tudományként felfogott filozófia egymással bizonyos összefüggésben álló ismeretek
foglalata. A filozófia tudomány nem más, mint egy filozófiai problémára
módszeresen kimunkált, általános elméleti válaszkísérlet.
A filozófia alaptudomány
 a végső alapok, feltételek és előfeltevések tudománya: Miért van inkább valami, mint
semmi?
 az empirikus valóság nem empirikus alapjait és végső feltételeit kutatja, tehát empirikus
valóságot nem empirikus módon magyaráz: Mi a világ oka?
 a végső, nem empirikus alapokra, tehát az empirikus valóság egészének fundamentumára
kérdez: a tapasztalat (az empirikus valóság) lehetőségének feltételeit keresi
A filozófia egyetemes tudomány
Nem leszűkített nézőpontból és eleve meghatározott módszert követve szemléli a tapasztalati
valóságot, hanem átfogóan (a tapasztalati valóság lehetőségének feltételét az Egészben), ilyen
értelemben egyetemes, nem pedig résztudomány.
Másként megfogalmazva: Mi az oka, hogy a valóságot olyannak tapasztaljuk, amilyen? Amit
tapasztalunk a valóság-egész apró részlete: korlátozott tapasztaló képesség.
A filozófia észtudomány
 azzal az igénnyel lép föl, hogy minden kijelentése „ész”-szerű, tehát minden
értelemmel rendelkező lény (minden ember) számára belátható legyen
 a kijelentések logikailag következetesek, s annak is ki kell tűnnie annak, hogy miért
formálhatnak erre jogot
A filozófia kritikai tudomány
 egyetemes kritika, amely észtudományként ítéletet mond minden véleményről, minden
világképről, minden jelentés- és értelemadó rendszerről (krinein: ítélni, az ítélet a
birtokolt tudás révén kapott lehetőség a különbségtételre)
 egyszerre ideológia és valláskritika, a tudomány a technika, valamint a társadalom
kritikája, amely harcot folytat a kritikátlan dogmatizmus valamennyi formájával
szemben, ezáltal a társadalomban felvilágosító erőként hat:
 a filozófia ebben az összefüggésben kritikai alaptudomány, ami rávilágít a
megkérdőjelezhetetlennek tekintett alapelvekkel kapcsolatos ésszerű érvelés
jelentőségére.
Pl.: politikai dogmatizmus filozófiai kritikája – kommunizmus ideája – létezhet-e tökéletes
egyenlőséget biztosító társadalmi forma?
A filozófia egysége - rendszereinek sokasága
 a filozófia története: zavar és csalódottság. Egymásnak ellentmondó filozófiai
rendszerek és gondolkodók.
 a csalódottság oka – azt várnánk, hogy 2,5 ezer év bölcseleti erőfeszítései mégiscsak
hoztak valami „használható” eredményt – de manapság is ellentmondanak egymásnak
 nem létezik egységes, komplex filozófia, filozófiák
A filozófia botránya. Még sincs a filozófiának alternatívája!
 a filozófiai rendszerek úgy hatottak a történelemben, akár valami felforgató természeti
erő: változásokat, áttöréseket, forradalmakat idéztek elő
 a filozófiai tudás azáltal gyarapszik, hogy a hagyomány folyamatában eltérő
szempontok, mozzanatok szerint más és más árnyalatban jut kifejezésre az Egész (a
filozófiai hagyomány), ugyanazon kérdések más és más szempontrendszer
összefüggésében történő végiggondolása
 a bölcselet maga is egyfajta folyamat: a gondolkodók párbeszéde az egy igazságról,
eltérő szempontok érvényesülnek
Philosophia perennis
Alap- és egyetemes tudományként az egész igazságának feltárására törekszik, annak az
igazságnak a feltárására, amely sohasem szembeötlően látványos, ám egzisztenciális súlyánál
fogva annál meghatározóbb.

Platón (427-347) Athén

Életrajzi adatok
 először Hérakleitosz követője
 később Szókratész tanítványa lett
 akadémia megalapítása (i.e. 385) – matematikát és filozófiát tanított
 akadémia jeles tudósok közössége, akik életüket az értelem művelésének szentelik
(pl.: irodalom, művészetek, filozófia, vallási szertartások)
 célja a tisztességes kormányzás helyreállítása a görög városállamokban
 teoretikus tudásra van szükség
Platón műve
 37 műve maradt fenn
 a filozófia feladata és célja a JÓ ideája
 barlanghasonlat
Barlanghasonlat
 barlanghasonlat: Platón a mindennapi tapasztalat alapvető bírálatából indul ki.
Mindaddig, amíg az emberek kritikátlanul beleragadnak a mindennapok
tapasztalatába, látszatvilágban élnek (barlangban!), és mit sem tudnak a
tulajdonképpeni létről.
 a filozófus azonban kiszabadít a látszat barlangjából, és az igazság napvilágára segít
 lényeges különbség áll tehát fenn a puszta látszat (doxa) és az igazi lét (einai, lat.
Esse) között.
 a filozófustermészetről szól, a képzés és a képzetlenség szempontjából, a tapasztalati
tudás és a filozófiai tudás közötti megfeleltethetőség kérdéséről
 az az igaz, amit tapasztalatok (árnyképek), vagy az, aminek a megszerzésére képes
vagyok az észhasználat során. Legyünk kritikusak azzal kapcsolatban, amit tudni
vélünk!
 a hangsúly a folyamaton van, ahogy az ember a barlangból feljut a fényre, a szabadba
 ez jelenti a megismerést, az ideák szemléletéhez való eljutást
 a barlang, a börtön, mint a földi lét szimbóluma orfikus eredetű a görög vallásban
Phaidón: TEST A LÉLEK BÖRTÖNE
Platón felosztása: érzéki világ – látszatvilág
 az érzékek közvetítette világ a látszat tartománya
 az érzékelésben feltáruló világ az anyagi, testi világhoz tartozik.
 az érzéki megismerés, ami az érzékszerveink által valósul meg (pl.: látás, hallás,
ízlelés), és a tapasztalati világban megmutatkozó jelenségekkel (phainomena) áll
összefüggésben
Platón felosztása: szellemi világ
 az igazi lét tartománya a szellemi világ tartománya.
 a szellemi világban megy végbe a tulajdonképpeni megismerés (noészisz, episztémé)
ami a „szellemmel” (értelmi felfogóképesség)
 a szellemi megismerés túllép az érzéki világon, és nem a jelenségek látszatvilágára
vonatkozik, hanem az igazi létre, arra, amely állandó és azonos önmagával.
Hogyan ismerheti meg szellemünk az igazi létet? Miként lehetséges a megismerés?
 szellemünk (lelkünk) bizonyos értelemben „foglya” testünknek, ezáltal el van szakítva
az igazi léttől
 az emberi szellem és az igazi lét között az érzéki valóság anyagi látszatvilága húzódik
 az érzékiség nem szolgálhat hídként a szellem és az igazi lét között IDEÁK
 az idea a magánvaló tiszta lényegiség, mely örök és változhatatlan
 az ideák a dolgok lényegiségének időtlen ősképei
„Jó” ideája
 az ideák sokaságának egy magasabb rendű idea, a jó és a szép egyetlen ideája adja
foglalatát
 ez az „ideák ideája”, Platón rendszerében az abszolútúm (az istenség)
 a barlanghasonlatban a Nap jelképezi (1.8.1), míg a természeti dolgok, melyek a Nap
fényében tündöklenek, az ideák sokaságát jelenítik meg
 a megismerés végső célja a „jó” ideájának megismerése
Miként megy végbe a megismerés?
Platón két megismerésmód:
 Anamnészisz mítosz: az igazi megismerés tehát nem más, mint a lélek
visszaemlékezése az ideákra.
 Methexisz mítosz: a kozmoszt (Koszmosz = rend – Khaosz = rendezetlenség) a
„démiurgosz”, a világ megformálója alkotta, mégpedig úgy, hogy a természeti
dolgokat az ideák mintájára alakította az ősanyagból.
Ily módon a természeti dolgok „részesednek” az ideákból (methexisz), hiszen azok képmásai.
A természetben megismerhetjük az ideákat, ez Platón ismeretelméletének a lényege.
Platón hatása
Filozófiájából nő ki a filozófia 3 fő területe:
1. Létfilozófia
 a jelenségekből indul ki, s a jelenségek alapjául szolgáló létre kérdez rá: Mi a
lét?
 a tapasztalat lehetőségének feltételeit kutatja a nem-énben, tehát a tapasztaló
személyen kívül eső világban
 ez a filozófia az ontológiai (ontológia = a létezők tana), a létező igazi létét
kutatja, és végső létalapjaiból igyekszik megérteni
 2. Én filozófia
 a gondolkodás iránya fordított: kiindulópontja a tapasztalat alanyaként
fölfogott én
 a tapasztalat lehetőségének feltételeit kutatja az én-ben, a tapasztaló
szubjektumban: miként teszünk szert a tapasztalatra, és miként alapozza meg
bennünk a tapasztalat az ismeretet
 az én filozófia transzcendentális irányultságú, vagyis a tapasztalati világ
alanyát és annak jellemzőit vizsgálja, a tapasztaló lény tapasztalás-feltételeinek
rendszerét az én -ben.
3. Szellemfilozófia
 a szellemfilozófiai gondolkodás a vizsgálódást az eszménél kezdi: az eszme a
legmagasabb rendű általános lényeg
 legtisztább formájában Hegel (1770-1831) német filozófus gondolkodásában
kerül kidolgozásra. A világ létezésének alapja az abszolút szellem.
 a filozófiai okfejtésnek ez a módja az abszolút valóság felől közelítve „együtt
gondolja el” a létet és az ént, a szubsztanciát és a szubjektumot, a methexiszt
és az anamnésziszt, az ontológiai és a transzcendentális problémakört
 a szellemfilozófiában lényegében összevonásra kerül a létfilozófia és az én
filozófia

ARISZTOTELÉSZ (Kr. e. 384-322)

Életrajzi adatok
 az Akadémián Platón tanítványa (Kr.e. 367- 347)
 Nagy Sándor nevelője (Kr.e. 343)
 Lükeion - saját iskola (Kr.e. 335) - követők peripatetikusok
 menekülés Athénból (Kr.e. 323) – „hogy megkímélje az athéniakat a filozófia elleni
második merénylettől”
 meghal Khalkiszban (Kr.e. 322)
A platóni ideatan kritikája
 Platón jogtalanul kettőzi meg a világot
 a lényeg elválaszthatatlan a dologtól
 az ideák léte nem bizonyított, az ideák nem létezők
 létező vagy hatást gyakorol, vagy hatást szenved el
 az ideák esetében egyik feltétel sem teljesül
 az ideák költői metaforák
 az idea földi dolgok közös tulajdonságainak gyűjtőneve, azaz
 nem felel meg neki a dolgok tulajdonságain túl semmilyen tárgy
Pl.: "szép" - a szép nő, a szép táj, a szép zene nevű dolgok egyik közös tulajdonsága, de ezen
túl nem felel meg neki még a "szépség" is mint egy önmagában létező ideális tárgy.
Arisztotelész filozófiája
 azt veti Platón szemére, hogy a fogalom meghatározás Szókratésztől átvett módszerét
elszakítja az egyes dolgoktól, s ezektől elválasztva egy második világot épít fel, az
ideák világát
 a tudománynak az általánosra kell irányulnia, de azt ebben a világban kell keresnie, s
nem egy második, az érzéki világtól megkülönböztetett világ fikciójában
Arisztotelész filozófiája – kategóriák
 Arisztotelész abból indul ki, hogy a létezőt sokféle jelentéssel mondjuk ki, így például,
hogy: „élőlény…egészséges,…nagyobb, mint…, a piactéren van…” – a nyelv (logosz)
elemzése
 ezért a „van” szót veti alá elemzésnek. Különböző módon állítjuk valamiről a „VAN”-
t, és így Arisztotelész szerint a létet is
 a kijelentések (kategóriák) ezen osztályait Arisztotelész a megfigyelhető nyelvi
viszonyokból nyeri elvonatkoztatással
Kategóriák
 egy létezőről, mint alanyról (mint alapról) a létet, mint állítmány mondjuk ki -VAN.
 Arisztotelész 10 ilyen kijelentésformát (kategóriát) különböztet meg:
 szubsztancia, lényeg (az egyes dolog, az alap) pl.: ember, ló
 mennyiség (tömeg), pl.: kettő vagy háromkönyöknyi hossz
 minőség (mineműség), pl.: fehér, irodalmilag művelt
 viszony (vonatkozás), pl.: kétszerese, fele, nagyobb
 hely, pl.: a piacon, a líceumban (Lükeionban)
 idő, pl.: tegnap, tavaly
 helyzet, pl.. ül, fekszik
 állapot, pl.: sarus, fegyveres
 tevékenység, pl.: szab, ég
 elszenvedés, pl.: vágattatik, égettetik
Arisztotelész: a filozófia szakágai
 Arisztotelész a tudományterületek lehatárolása
 logos – logika
 éthosz – etika
 pólisz – politika
 fűzisz – fizika
 metafizika
Arisztotelész társadalom felfogása
 az ember természeténél fogva hajlamos a társulásra, az államba tömörülésre, azaz az
ember zoon politikon=közösségi élőlény
 ideális államforma  Politea: a választásra alapított köztársaság, melyben a tömeg, a
sokaság gyakorolja a közjó érdekében a legfőbb hatalmat.

Középkori filozófia
A középkori teológia és filozófia korszakai:
1. Patrisztika (I-VIII. század)
2. Skolasztika (IX-XVI. század)
 alapproblémájuk: a keresztény hit teológiai, filozófiai megalapozása („a filozófia a
teológia szolgálólánya”)
Szent Ágoston (354-430)
 Hippói püspök, egyházatya, filozófus
 születés: Thagaste, Észak-Afrika, 354. november 13.
 halál: Hippo Regius, 430. augusztus 28.
 az észak-afrikai Thagastéből származó Aurelius Augustinus az egyik legbefolyásosabb
nyugati egyházatya volt
 viszonylag későn, hosszú vívódás után, harminckét éves korában keresztelkedett meg
és tért vissza szülőföldjére, ahol először pappá majd 395-ben püspökké szentelték
 anyja Mónika volt
Augustinus megtérése
Augustinust Isten megváltoztatta. Írásaiban megvallja, hogy könnyelmű életet élt, sok rosszat
tett fiatalkorában. Milánóban élte át élete nagy átváltozását. Végig gondolta életét,
önvizsgálatot tartott és kereste Istennel a kapcsolatot.
 egyszer csak egy hangot hallott a szomszéd házból: Tolle, lege! Tolle, lege! Vedd és
olvasd! Vedd és olvasd!
Megértette, hogy neki a Bibliát kell olvasnia. Így is tett:
„ Mint nappal illik, tisztességben éljünk… Öltsétek magatokra az Úr Jézus Krisztust…” –
Illuminatio.
 Vallomások című önéletrajzi írás
 Vallomások, I könyve, 1. fejezet
„ Te, Istenünk, úgy teremtettél minket, hogy szüntelenül csak tehozzád vágyódjunk. És
szívünk nem is nyugszik meg addig, míg benned el nem pihen.”
 Művei:
 93 önálló művéről tudunk (de több is lehetett)
 első művét 20 évesen írta a szépség mibenlétéről
 utolsó befejezett művét a halála előtti évben a predestinációról
 Civitas Dei: egymagában 22 kötet
 Vallomások: személyessége miatt ma is hat
 Retractationes: újra végigveszi, javítja korábbi műveit
Augustinus világképe
 Isten, ha részlegesen is, de megismerhető. Leginkább saját emberi természetünk
alapján, hiszen a maga képmására teremtett
 a teremtést fokról-fokra kifejlőnek mondja, mintha az evolúciót előlegezné.
Mindennek a csírája megvolt egyszerre, de fokról fokra bomlott ki.
 az idő szerinte nem létezik, csak az ember által alkotott fogalom. Amikor más
(korábbi) benyomásainkra gondolunk, időképzet alakul ki bennünk, az idő emlékezés
a múltra és várakozás a jövőre, de maga az idő nincs
Skolasztika (Aquinói Szent Tamás 1225-1274)
 skolasztika:
 a latin schola – iskola szóból
 alapja az antik filozófia (főként Arisztotelész) és a patrisztika eredményei
 módszere az érvek és ellenérvek sorozatos egymás ellen feszítése a megoldásig
Summa Theologiae
 szerkezetében az egyetemi előadás két módszere ötvöződik
 lectio – előadás
 disputatio – vita
  a disputatioban a magister
 egy teológiai vagy filozófiai tételt (questio) fogalmaz meg
 ezt cikkelyekre (articulus) bontva részleteiben vizsgálja
 a kérdéseit és válaszait a hallgatóknak klasszikus filozófiai és teológiai érvek alapján
joguk van vitatni
Érvelés rendje Aquinói Szent Tamás bölcseletében
 az articulus felépítése
1. Indító kérdés, ami az articulus címe (pl.: Van-e Isten?)
2. A kérdésre adandó válasz ellenérveinek felsorakoztatása, amely ezzel a fordulattal
kezdődik: Videtur quod…. (Úgy tűnik, hogy…)
3. Az ellenérvekkel szemben a szerző tekintélyérvekre hivatkozik, mellyel azt indokolja,
miért áll jogában nem elfogadni az ellenérveket. Ennek kezdő fordulata: Sed contra…(De
ez ellen szól…)
4. A szerző saját álláspontjának kifejtése, melyet a Respondeo dicendum quod…(Feltétlenül
azt kell mondanunk, hogy…) fordulat vezet be
5. Álláspontjának bizonyításaképpen a 2. pont ellenérveinek egyenkénti megcáfolása. Ez a
rész az Ad primum ergo dicendum quod… (Az elsőre tehát azt kell mondanunk, hogy…)
szavakkal kezdődik
A társadalmi igazságosságról
 az igazságosság ősi alapelve, a természetes erkölcsi törvény kifejezetten közösségi
vonatkozású tételei Aquinói Tamás megfogalmazásában: „Mindenkinek add meg,
amivel tartozol, és ne vedd el, ami nem a tiéd.”
 az igazságosság Aquinói Szent Tamás szerint sarkalatos erény
„Az igazságosság nélküli irgalmasság felbomlást szül, de az irgalmasság nélküli
igazságosság egyenlő a kegyetlenséggel. Az emberek közötti békét és egyetértést az
igazságosság parancsára nem őrizhetjük meg, csak akkor, ha meggyökerezik köztük a
szeretet.”
 a „szociális szeretet” (dilectio socialis) megnevezés Aquinói Szent Tamástól
származik. A kifejezést ma a szociális igazságossággal szoros összefüggésben
használjuk

Reneszánsz
Mi is a reneszánsz?
 a reneszánsz mindenek előtt a művészetek megújulásának kora. A középkori ízlés
helyett az ókor szellemét idézik fel.
 a reneszánsz a feltalálások és a felfedezések kora: kifejlesztették az iránytűt, amelynek
révén a hajózás fejlődésnek indult
 Kopernikusz megalkotta a heliocentrikus világképet, Gutenberg pedig a mozgatható
betűkkel való könyvnyomtatást. Az információ könnyebb áramlásának köszönhetően
felborult a középkorra annyira jellemző egyházi felügyelet, és kialakult a
humanizmus.
 az irányzat még a 14. században Itáliából indult, majd egész Európában elterjedt. A
humanista gondolkodás középpontja az ember, célja a sokoldalúan képzett homo
universale megalkotás. Fontosabb képviselők: Petrarca, Leone Battista Alberti,
Rotterdami Erasmus, Morus Tamás, Montaigne
  az állam- és jogfilozófiában is jelentős változások történtek: megjelent a szuverenitás,
a természetjog és az társadalmi szerződés gondolata. Fontosabb képviselők: Bodin,
Grotius, Machiavelli.
 a fordulat végül az egyházat is elérte a Martin Luther által kezdeményezett
reformációval, ami jelentős változásokat eredményezett szellemi, vallási területen
Az új kor lényege
 Az európai fejlődés új szakasza:
 Gazdaság, demográfia, és felfedezések
 Könyvnyomtatás
 Hajóemelő szerkezet
 Bankok és biztosítók
 A tudomány és az ipar
 Művészetek – reneszánsz
 Forradalom a hadviselésben (ágyú, és lőfegyverek)
 A „civilizált” viselkedés elterjedése

A reneszánsz filozófiája
 a filozófiatörténeti középkor - jelképesen - akkor ér véget, amikor Cosimo de Medichi
Akadémiát alapított, amelyen nem a skolasztikusok által eltorzított Arisztotelészt,
hanem eredeti Platónt tanítsanak. De éppen ezért inkább összekuszálódást
eredményez.
 az elképzelés, az antikvitás filozófiájának eredeti formájában történő megragadása
 feléled a szkepticizmus és a sztoicizmus, amely a keresztény középkori patriarchális
közösségek felbomlásának tükröződése
Machiavelli (1469-1527)
 az születő világban a pénznek, és az erkölcsi elvektől „megszabadult” hatalomnak lesz
meghatározó szerepe.
 mindenekelőtt realista: „Aki az erényt keresi, maradjon a magánéletben. A gazdasági
és a politikai életben az eredmény a fontos”.
 Machiavelli neve minden fondorkodás, és képmutatás szinonimájává vált. Az
embereket megrázta, hogy kimondta, amit azok gondoltak, de titkoltak  „Ha a célt
akarod, akarnod kell az eszközöket is”. Emiatt tulajdonítják neki, a „cél szentesíti az
eszközt” mondást.
„Ha az emberek jók lennének, akkor az én módszereim nem lennének jók.”
Machiavelliánus bölcselet
 a fejedelmi hatalom a kard és a cselvetés kettős erején nyugszik
 a fejedelemnek egyidejűleg kell vérengző oroszlánként, és furfangos rókaként
viselkednie:
„A bölcs uralkodó tehát ne legyen szótartó, ha ez a magatartás a kárára válik, s ha az okok,
amelyek miatt az ígéretet tett, megszűntek. Ha az emberek jól lennének, ez az elv kárt okozna:
de mert gonosz indulatúak, nem tartanák meg adott szavukat veled szemben, így hát neked
sem kell megtartanod velük szemben”.
„Meg kell érteni, hogy a fejedelem, kiváltképpen az új fejedelem, nem tudja mindig azt tenni,
amiért az emberek jónak szokták tartani: részben az állam megtartásának szándékától
vezettetve gyakorta kénytelen a hit, könyörületesség, emberiesség és a vallás ellen
cselekednie. A szerint kell cselekednie, ahogy a szél fúj, ahogy a szerencse változásai
parancsolják, s amint mondottam, nemcsak a jót kell szem előtt tartania, hanem a rosszat is
meg kell tennie, ha a szükség úgy kívánja”.
Mit tegyen hát a fejedelem?
„Szeressék-e inkább az uralkodót, mint féljék vagy ellenkezőleg. Azt feleljük, egyik is, másik
is szükséges lenne, de mivel nehéz a két dolgot összekapcsolni, biztonságosabb, ha tartanak
tőle, mint ha szeretik, ha a kettő közül egyiknek már hiányoznia kell. Az emberekről ugyanis
általában elmondhatjuk, hogy hálátlanok, ingatagok, színlelők: a veszélytől visszarettennek,
harácsolásra hajlamosak, ha adakozó vagy velük, lábad elé vetik magukat, életüket és vérüket
kínálják, amikor nincs rá szükség, de mihelyt szorult helyzetbe kerülsz, fellázadnak ellened.
Amely uralkodó csak szavukra épít, s másként nem készül fel a baj ellen, tönkrejut… Inkább
támadnak az emberek olyan valaki ellen, akit megszerettette magát velük, mint akitől félnek”.
Machiavelli: A fejedelem
Thomas More (Morus Tamás) (1478-1535)
 az Utópia (Sehol szigete) 1515 táján született, amikor Morus Antwerpenben volt követ
 koncepció: a társadalmat a céhmunka kézművességének szintjén tartva, a szűkös
javakat egyenlően elosztva, az embereke atyai szigorral munkára késztetve, meg lehet
őrizni a hagyományos társadalom erkölcsi rendjét és harmóniáját.
 VII. Henrik száműzi, majd visszahívja, és 1519-ben lordkancellárrá teszi
 Morus ellenzi a király válását, lemond, de perbe fogják felségsértés vádjával, majd
1535-ben kivégzik
Az Utópia (1515)
„Szilárd meggyőződésem, hogy a vagyont méltányos és igazságos rendben szétosztani, vagy
boldogan élni a földi javakkal csak a magánvagyon eltörlésével lehet. Amíg ez megmarad, az
emberek legnagyobb és pedig legkiválóbb része hátán fogja hordani, mint kikerülhetetlen
nyűgöt, a szükséget és az anyagi gondok batyuját…
Épp ellenkezőleg – szóltam én – azt hiszem, soha nem lehetne boldogan élni ott, ahol minden
közös. Mert hogyan legyen elegendő java az embernek, ha mindenki kivonja magát a munka
alól, mert nem ösztönzi a nyereségvágy, és a más munkájában bízva ellustul…
Nem csodálom – felelte – hogy így látod, hiszen vagy semmi fogalmad sincs a dologról, vagy
hamis. De ha ott lettél volna Sehol szigetén, s láttad volna az ottani nép szokásait és
intézményeit, hát magad is azt mondanád, hogy soha ilyen rendezetten élő népet nem láttál
még”.

„A természetet csak úgy győzhetjük le, ha engedelmeskedünk neki.”

 a reneszánszban nemcsak a tudomány törekszik meghódítani a természetet, hanem
mágia, alkímia, asztrológia, kabala. De ezek a módszerek arra épülnek, hogy a
természetet „megnyerjék”, hogy az embernek engedelmeskedjen.
 Bacon azt mondja, csak úgy győzheted le, ha megismered, és te engedelmeskedsz neki
„Az ember alkotásai számára nem tud mást, mint összehozni, vagy szétválasztani a
természetes testeket, a többit a természet intézi el.”
 másrészt, ha megismered, nemcsak szélesíted tudásod, hanem hatalmat nyersz
 a könyvnyomtatás, a puskapor, és az iránytű alapvetően megváltoztatta a kor arculatát
Bacon ismeretkritikája: a megismerést akadályozó ködképek
 a törzs ködképei: az emberi értelem görbe tükre a tárgyak sugarainak, saját természetét
a dolgok természetével összekeverve eltorzítja.
 a barlang ködképe: mindenkinek megvan a maga egyéni ürege, amely megtöri és
beszennyezi a természet fényét, a szerint kinek mi a természete.
  a piac ködképei: az embereket a beszéd gyűjti társaságba, de a helytelenül és
ügyetlenül használt szavak szembeötlően béklyóba verik az embert.
 a színház ködképei: bizonyos ködképek különböző filozófiai dogmák vagy torz
bizonyítási módszerek hibájából gyökeresedtek meg.
„A természet kutatás akkor hozza meg a legjobb eredményt, ha a fizikával kezdődik, és a
matematikával végződik”
F. Bacon: Novum Orgánum (1620)

Racionalizmus
A racionalizmus születése
 az újkori racionalizmust hagyományosan Descartes-hoz kötik
 a racionalizmus alapelve az, hogy a tudás elsősorban az ész (a „ráció”) működése és
tevékenysége folytán születik meg
 Descartes három legjelentősebb követője:
 a francia Nicolas Malebranche (1638-1715)
 a holland Baruch Spinoza (1632-1677)
 a német Wilhelm Leibniz (1646-1716)
Rene Descartes (1596-1650)
 az újkori filozófia első nagy alakja
 a korszak a természettudományok felemelkedésének kora: Descartes maga is
foglalkozik a tudományokkal
 Filozófiai programja: csak akkor fejlődhet tovább a természettudomány, ha
ismeretelméleti – metafizikai megalapozást biztosítunk neki.
 mielőtt tehát a külvilág dolgait megismerjük, meg kell ismernünk saját megismerő
képességünket
 a filozófiai vizsgálatnak tehát az „én”-re, mint a megismerés kiindulópontjára kell
irányulnia  ez a kiindulópont a világ tudományos megismeréséhez
 ismeretelméleti fordulat: ez lesz az „első filozófia”
Descartes filozófiai módszere
 módszeres kétely  ezáltal tudunk visszatérni egy szilárd kiindulóponthoz, amelyre
felhúzhatjuk a tudás egész építményét
 abszolút megingathatatlan kiindulópont: gondolkodom, tehát vagyok, („cogito ergo
sum”). Ahogy a geometria egymásból evidensen következő tételek sorozatára épül,
úgy kell erre a belátásra is ráépíteni a többit.
 két evidensen elkülöníthető létező (szubsztancia): gondolkodás és kiterjedés. Dualista
(kettős alapú) lételmélet. A dolgokat, (a külvilág dolgait is) elsősorban az észre
támaszkodva kell megismerni.
 viasz-hasonlat: a viasz lényegét képtelenek megragadni az érzékszervek. Az ész fogja
fel a viasz lényegét.
Gondolkodom, tehát vagyok
„De csakhamar láttam, hogy mialatt így mindent hamisnak akartam felfogni, szükségképpen
kellett, hogy én, aki ezt gondoltam, legyek valami. S mivel észrevettem, hogy ez az igazság:
gondolkodom, tehát vagyok, olyan szilárd és olyan biztos, hogy a szkeptikusok legtúlzóbb
feltevési sem képesek megingatni, azért úgy gondoltam, aggály nélkül elfogadhatom a
filozófia amaz első elvének, amelyet kerestem”. René Descartes: Értekezés a módszerről
(1637)
Descartes módszertani alapelvei
 soha semmit ne fogadjak el igaznak, amit evidens módon nem ismertem meg annak
 a vizsgálódásban előforduló minden problémát annyi részre kell osztani, amennyire
csak lehetséges
 bizonyos rendet kell követni a gondolkodásban, mégpedig olyan módon, hogy a
legegyszerűbb és legkönnyebben belátható dolgokkal kell kezdeni, és tőlük kell
felemelkedni a bonyolultabbakig
 mindenütt teljes felsorolásra és általános áttekintésre kell törekedni
Ideiglenes erkölcsi alapelvei
 ideiglenes mivel az etika maga is a megismerés eredménye
 engedelmeskedjem hazám törvényeinek
 ha már egyszer elhatároztam magam a cselekvésre, akkor a lehető legszilárdabb és
leghatározottabb legyek cselekedeteimben
 inkább magamat kell legyőznöm, mint a világot
 mindenki foglalkozzon azzal, amihez a legjobban ért. Én (Descartes) egész életemet
értelmem kiművelésének kell, hogy szenteljem.
Benedictus Spinoza (1632-1677)
 Descartes meghaladása a célja: a tudományos etikáig kíván eljutni.
 Filozófiai főművének is ez a címe: Etika („Ethica ordine geometrico demonstrata”:
„Etika, geometriai módon bizonyítva”).
 egész életében szabadon, de közösségéből kitaszítva, üldöztetés veszélyének kitéve,
ugyanakkor barátai által védve élt
„Mi lehet rombolóbb annál, mint hogy embereket, nem gaztetteik miatt, hanem csupán azért,
mert szellemük szabad, ellenségnek nyilvánítanak és halálba küldenek”.
Spinoza
 Descartes után a filozófia egyik alapvető problémája az úgynevezett test-elme
kölcsönhatás problémája. Descartes szerint test és elme két önálló, elkülönült létező
(„szubsztanciák”), a maguk saját törvényeivel. Akkor hogyan képesek egymásra
hatni?
 Spinoza a problémát úgy oldotta meg, hogy kijelentette: csak egyetlen szubsztancia
van, egyetlen igazi és valóságos létező megnyilvánulása a világban található összes
dolog: ez Isten, avagy a természet. („Deus sive natura, sive substantia”). Spinoza
tagadta a személyes Istent – ezzel kivívta korának haragját.
 a test és lélek Isten különböző aspektusai, úgyszólván Janus-arcai. Anyag és
gondolkodás Isten két alapvető attribútuma, vagyis tulajdonsága. Minden véges
anyagi dolog ugyanannak a végtelen anyagnak a módosulása (a móduszai), ugyanígy
minden lélek ugyanannak a gondolkodásnak a véges, egyedi megnyilvánulása: minden
egyes emberben és érző lényben a természet gondolkodik.
 Spinoza rendszerének központi fogalma a szubsztancia, de ez új értelmet kap:
szubsztancián az anyagi világmindenséget érti, és ez öröknek, végtelennek,
egységesnek, elpusztíthatatlannak, és önmaga okának (causa sui) tartja.
 az egyes dolgok keletkeznek és elpusztulnak, de maga a szubsztancia, az anyag nem
keletkezik és el sem hal, hanem örök: „Az egész természet egyetlen individuum,
 melynek részei, azaz valamennyi test végtelen sok módon változik, az egész
individuumnak a változása nélkül.”
 Spinoza determinista volt: úgy gondolta, hogy az emberi cselekedetek az emberi
természetben lévő parányi erők harcából és összjátékából születnek meg: minden
ember úgy cselekszik, ahogyan a benne lévő legerőteljesebb ösztönzés („conatus”,
„törekvés”) érvényesül.

Gottfried Leibniz (1646-1716)

 Spinozával szemben építette ki filozófiáját, amit Monadologiának nevezett – („A
monászokról szóló tanítás”; „monád” = görög: „egy”, elemi egység). Nem egyetlen
szubsztancia van, hanem végtelen sok: ők a monászok.
 minden egyes emberi lélek egy monász, a fejlettség (képességek és mozgások
bonyolultsága) különböző fokain
 a monászok hierarchiába szerveződnek a világegyetemben: a hierarchia csúcsán Isten
áll, Aki valamennyi monász mozgását összerendezi. Minden egyes monász testtel
rendelkezik, beburkolja őt az anyag. A halál, amikor a testi funkciók leállása
megakadályozza a monász megnyilvánulását, „az álom egy mélyebb formája”.
Leibniz
 Hogyan hat egymásra test és lélek?
„A lelkek úgy mozognak, mintha nem léteznének testek, a testek úgy mozognak, mintha
nem léteznének lelkek”.
 Isten állapította meg a létezők két neme közti összhangot
 ez a világ minden lehetséges világok legjobbika
 eleve elrendelt harmónia– Voltaire: Candide és Panglos mester
A westfaliai béke (1648)
 a középkorban Európa az uralkodók Európája. A Westfaliai békétől kezdődően Európa
a szuverén államok Európája.
 nem uralkodók, vagy azzá válni akaró személyek, hanem szuverén államok állnak
szemben
 az államok (és uralkodóik) megszabadulnak a katolikus egyház felügyeletétől is
 a nemzetközi kapcsolatok elrendezésének új módjait vezetik be, amely lehetővé teszi a
konfliktusok békés és a közösség érdekében álló rendezését
 a vallási háborúk kora lejárt
Melyek a szuverenitás jegyei?
 törvényhozás, és törvények eltörlése, vagy módosítása
 háborúk indítása, és béke kötése
 szövetségek kötése és felbontása
 az állam főbb tisztségviselőinek kinevezése, leváltása, és a felettük való bíráskodás,
 közterhek és rendkívüli adók kivetése és az alóli mentesítés
 a bírói ítélettel kapcsolatban a kegyelmi joggal és amnesztiával való élés
 pénz kibocsátása, és értékének (érctartalmának) meghatározása
 alattvalói-, és hűség-eskü betarttatásának joga
Az uralkodó azonban még saját törvényeinek sincs alávetve, bármikor felülvizsgálhatja az
általa korábban hozottakat. Ezért szerepel a rendeletek és utasítások végén: mert nekünk így
teszik.
A szuverenitás előre mutató (állami) értelme
Bár a szuverenitás egy konkrét uralkodóban testesül meg, a szuverén nem egyszerűen egy
konkrét uralkodói dinasztia hatalmi jogcíme, hanem egy államhatalomhoz kötött dolog.
Jól látszik ez, amikor a külpolitikai vonatkozásról esik szó. A külső szuverenitás azt jelenti,
hogy egy állam más államokhoz való viszonyában önálló, és független. Más hatalmak, és
államok nem parancsolhatnak neki, nem szabhatják, meg mint tegyen, vagy ne tegyen, mi
történjen az adott országban. A szuverenitás fogalmát napjainkban jószerével éppen ebben a
külpolitikai értelemben használják.
Thomas Hobbes (1588-1679)
 csak testek léteznek: természetes és mesterséges (vagyis ember által alkotott) testek
 ezek közül a legfontosabb az állam. Az államot az emberek hozzák létre egy
„társadalmi szerződés” keretében.
 ha ez nem léteznék, a „bellum omnium conrta omnes”, (mindenki harca mindenki
ellen) állapota következne be
 mert az ember egoista, és természete szerint önző: „homo homini lupus est” (ember
embernek farkasa)
 a természeti állapotokba csak az értelem képes rendet vinni
Az emberi természet – Hobbes szerint
 az ember természetétől fogva önző lény, amely önfenntartásra törekszik, mind a
sajátéra, mind a családjáéra. E törekvésének mások hasonló törekvéseivel szemben
kell érvényesülnie.
 ahhoz, hogy az emberek tartósan biztosíthassák az élethez szükséges eszközeiket, és
mindenekelőtt a tulajdonukat, az általános konkurencia világában egyre nagyobb
hatalomra kell törekedniük
 az embernek ez a hatalomra törekvése a természetéből fakad, és minden másik
emberhez való viszonya hatalmi viszonnyá változik, és ebben az állapotban „ember,
embernek farkasa”.
„Következésképpen mindaz, ami háborús időkre érvényes, amikor mindenki mindenkinek
ellensége, ugyanez érvényes arra az időkre is, amikor csak annyi biztonságunk van, amennyit
saját erőnk, és találékonyságunk nyújt nekünk. Ilyen körülmények között nincs helye a
szorgalomnak, mert gyümölcse bizonytalan, ezért azután nincs se földművelés, se hajózás, se
tengeren túlról behozott árú, se kényelmes épület, nincsenek nagy erőt igénylő tárgyak ide-
oda szállításához szükséges eszközök, semmiféle ismeretszerzés Föld ábrázolására
vonatkozóan, se időszámítás, ami a legrosszabb: örökös félelem uralkodik, az erőszakos halál
veszélye fenyeget, s az ember élete magányos, szegényes, csúnya, állatias és rövid”. Thomas
Hobbes: Leviatán (1651)
Az emberi természet következmény
 az állami közösséget megelőző korszak tehát nem harmónia, és „aranykor”, hanem
éppen ellenkezőleg, az állandó konfliktusok világa („Bellum omnia contra omnes”)
 mivel azonban az ember nemcsak ösztönnel, de ésszel is rendelkezik, képes előre
látásra és saját érdekében véget vet ennek a természetes állapotnak.
 létrehozza a társadalmi szerződést, amelyben minden egyes ember lemond arról, hogy
természetéből fakadó önérvényesítésre irányuló jogait gyakorolja, és átruházza azt egy
szuverén uralkodóra (amennyiben az össze többi ugyanígy tesz)
„Az ennek megtörténtével egyetlen személlyé egyesült sokaságot ÁLLAMNAK,
(CIVITAS-nak) nevezzük. És így születik meg az a nagy LEVIATÁN... az a halandó
isten, amelynek – a hallhatatlan isten fennhatósága alatt – békénket, és oltalmunkat
köszönhetjük.”
  ezzel az aktussal a szuverént, akár egyetlen személyben, akár egy korporációban
testesül meg, abszolút hatalommal ruházzuk fel
John Locke (1632-1704) „tabula rasa” koncepciója és utilitarizmusa
 Locke gyermekkora puritán nevelés
 a londoni Westminster-school tanulója
 az iskola rektora a latin, görög, héber és arab nyelv oktatását tekintette fő feladatának
 szigorú fegyelmezés: „a vessző az iskola rostája”
 Oxford: filozófia, orvostudomány. Bacon, Hobbes és Descartes hatása
 baráti köréhez tartozott Robert Boyle, valamint Newton
 Lord Shafetsbury háziorvosa és fiának nevelője lesz
 a lorddal Hollandiába kell menekülnie
Some thoughts concerning education (Gondolatok a nevelésről, 1693)
„… a’ neveléstől vagyon, melyből származik az Emberekbe való nagy különbség. A’ mi leg-
kisssebbet-is Gyermekségünkben bé-szívtunk, annak nagy és hosszan tartó nyoma marad.”
(Locke, Locke, [1693], 1771, 2. Borosjenői Székely Ádám fordítása)
„… azt hiszem, nyugodtan mondhatom, hogy az utunkba akadó emberek kilenctized része
nevelés útján lett azzá, ami – jóvá vagy gonosszá, hasznossá vagy haszontalanná. A nevelés
okozza a nagy különbségeket az emberek között.” (Locke, [1693], 1914, 42. Mutschenbacher
Gyula fordítása)
 a gyermek formálhatóságába vetett hit, amelynek korábbi példáját Erasmusnál már
láttuk („szántóföld-metafora”), itt már sokoldalúan kifejtett nevelési programban
teljesedik ki
 a gyereket szükségszerűen nevelni kell, az emberek többsége nevelés nélkül nem tudja
tehetségét kifejleszteni
 ez a tézis azonban egyben a szülők mérhetetlenül nagy felelősségét is felveti, akiknek
legszentebb kötelessége a gyermeknevelés
 a nevelés mindenhatóságába vetett hit a későbbi századokban oly mértékben
felerősödik, hogy egyfajta „egyetemes panacea”-ként a társadalmi berendezkedés
megjobbítását is ettől várják majd a felvilágosult abszolutista gondolkodók
 messzemenő társadalomelméleti következményei lesznek évszázadokon át a híres
„tiszta lap” („white paper”) hasonlatban kifejeződő formálhatóság-kultusznak is
„Minden eszme, minden idea az érzékelésből vagy az eszmélődésből származik. Képzeljük
el az emberi értelmet úgy, mint egy fehér lapot, amely nélkülözi a betűket, az eszméket…”
(Értekezés az emberi értelemről)
„All ideas come from sensation or reflection. Let us then suppose the mind to be, as we
say, white paper, void of all characters, without any ideas…” (Locke, 1690, Book 2,
Chapter 1).
 amikor Locke a megszületett gyermek lelkét tiszta laphoz vagy folyóvízhez hasonlítja,
amelyet a környezet és a nevelő ír tele, illetve amelyet a nevelő keze terelget, akkor
egyben utat enged annak a korabeli mentalitásban egyre tért nyerő felfokozott nevelői
ambíciónak, amelyet Lloyd DeMause intrúziónak, a gyermek lelkébe való tolakodó
behatolásnak, birtokbavételnek nevez
 Locke nevelésről alkotott gondolatainak számos eleme származik a puritanizmus
eszmevilágából
 az embernevelés céljának megfogalmazásakor viszont a klasszikus görög kalokagathia
eszményét eleveníti fel: „Egészséges lélek egészséges testben: az a rövid, de teljes
foglalatja az ember földi boldogságának” (Locke, 1914, 42.).
  milyen emberi értékeket tart nélkülözhetetlennek az úri körökből származó gyermek
számára az emberi boldogság eléréséhez?
 az egészséget, a jó kedvet, a tudást, a jócselekedetet, valamint a „túlvilági örök,
megfoghatatlan boldogság” reményét. Vegyük sorra ezeket az értékeket!
Erkölcsi-vallási nevelés
 az ember legfőbb értékmérője nem a tudás, hanem az erkölcsiség. (Quintilianus
hatása!)
„Azt hiszem, te magad is nagy balgának tartanád azt, aki az erényes és bölcs embert nem
becsüli százszorta többre a tanult embernél. Nem mintha nem tartanám a tudást [...]
hatalmas segítő eszköznek a harmonikus lelkeknél, de viszont azt is be kell vallani, hogy
ott, ahol hiányzik a kellő egyensúly, csak arra való, hogy a bolondot még nagyobb
bolonddá, a rosszat pedig még rosszabb emberré tegye.”
 az erkölcsi nevelés legfontosabb feladata a lélek „edzettségének” kialakítása. Az igazi
gentleman „meg tudja tagadni vágyait, szembe tud szállni hajlamaival” és csakis azt
teszi, amit „értelme, legjobb belátása diktál neki”.
Az értelem nevelése
 Locke átveszi az empirizmus tapasztalatelvűségét és még Descartes-nál is
nyomatékosabban hangsúlyozza a megismerő értelem, az érzékszervi tapasztalatokat
rendszerező kritikus ráció szerepét
 az ész, az elme tehát a tapasztalásból meríti a tudásanyagát
 e tapasztalás forrása Locke szerint kettős: egyrészt a külső világ megtapasztalása az
érzékelés (sensuation) útján, másrészt pedig a belső reflexió (reflection)

Az empirizmus és a racionalizmus vitája a filozófiában

EMPIRIZMUS RACIONALIZMUS

Minden ismeret a tapasztalatból ered Az ismeret az elmében meglevő ideák logikai, és

racionális levezetéséből erednek

Nincsenek az elmében eredetileg is meglevő ideák Az elmében meglevő ideák léte az egyetlen szilárd
bázisa a szükségszerűséggel bíró ismereteknek

Problémája: miként rendelkezhet a tapasztalatból Problémája: hogyan kapcsolható össze a logikai

származó törvény logikai szükségszerűséggel bizonyosság a tapasztalattal

A szintetikus ítélet: Az analitikus ítélet:

a posteriori ismeretet nyújt A priori ismeretet nyújt

Naturalizmus
Rousseau (1712–1778) naturalizmusa
 kalandos életút
 „szakmája” úgyszólván nem volt, mégis korszakalkotó műveket alkotott a
legkülönbözőbb területeken
 szentimentális regényével (Nouvelle Heloïse) a „romantikus irodalom atyjává” lett,
társadalomtudományi értekezései a francia forradalom ideológiáját készítették elő,
önéletírásai a memoárirodalom gyöngyszemei, nevelésről írott mérföldkő
 Rousseau polihisztor volt a szó legteljesebb értelmében: filozófiai, társadalomelméleti,
teológiai kérdésekkel foglalkozott elsősorban, de írt zeneelméleti, valamint nevelési
jellegű kérdésekről is
 a nevelésfilozófia tematika körében leghíresebb az „Emil, vagy a nevelésről” (1762)
című regénye, de találunk e témára vonatkozó gondolatokat az Új Héloïse, (1761)
lapjain is, sőt élete végén közoktatási programot írt a lengyel kormány számára (1771)
 Rousseau gyermekképe legközvetlenebb módon az „Émile”-ben bontakozik ki
 gyökeresen szakít azzal a Szent Ágostonig visszavezethető keresztény dogmával,
amely szerint az ember az eredendő bűnnel terhelten születik a világra, és csak Isten
kegyelme révén válhat „naturális” emberből „szellemi” emberré
 Rousseau szerint a gyermek születésekor jó, csak az emberi társadalom romlott
viszonyai teszik rosszá: „Minden jó, amidőn kilép a dolgok alkotójának kezéből, de
minden elfajul az ember kezei közt” - ezekkel a szavakkal kezdi regényét. (Rousseau,
1978, 11.)
 tanulságos Rousseau alaposan kidolgozott antropológiai alapokra helyezett
gyermekképe
 eszerint az embergyerek újszülött-kori természetes állapotában egyensúly van a
szükségletek és az ezek kielégítésére hivatott képességek között
„Kezdetben így is rendezte be őt a természet, amely mindent a legjobban intéz. Nem ad
mást a kezébe, mint a fennmaradásához szükséges vágyakat s a kielégítésükhöz elegendő
képességeket. Minden egyéb képességet mindegy tartalékul helyezett el lelke legmélyén,
hogy ha kell, kifejlődhessenek. Csak ebben az ősállapotban van a képesség és a vágy
egyensúlyban, s csak itt van úgy, hogy az ember nem boldogtalan.” (Rousseau, 1978, 52.)
 Emil nevelése a természetes ember nevelése, pontosabban a természetes emberi
állapot visszaállítása
 Rousseau távolról sem igyekszik beilleszteni a gyereket a korabeli társadalom kereti
közé, hiszen ezt a társadalmi berendezkedést erkölcstelennek, romlottnak tarja
„Nyilvános nevelés nem létezik többé – írja –, és nem is létezhet többé, mert ahol nincs
haza, ott honpolgárok sem lehetnek. Ezt a két szót: haza és honpolgár ki kell törölni a
modern nyelvekből.” (Rousseau, 1978, 15.)
Rousseau eszménye a természetes ember (homme naturel)
 akinek képességei és igényei harmóniában vannak egymással: „azt akarja, amit képes
elérni”.
 az ilyen ember egy önálló, „autark”, szabad lény. A gyermek ilyen lénynek születik.
 a gyermekkor ezért nem hiányállapot, a gyermek nem tökéletlen felnőtt
 a gyermekkor önértékkel rendelkező életkor, fontos szereppel rendelkezik az emberi
életkorok folyamatában
 mint minden életkor, ez is tökéletesen teljes-értékű
 Rousseau először alkot a gyermekkor történetében teológiai premisszáktól mentes,
szekuláris alapokon nyugvó gyermek-antropológiát
  felfogása szerint a gyermek érzékelő értelemmel felruházott autonóm lény. Nem
idegenek tőle a pillanat hatása alatt hozott gyors döntések és spontán cselekvések.
 a gyermeki autonómiában Rousseau a természetes létállapot ősi harmóniáját csodálja
 a nevelés célját is ennek rendeli alá

A világ 18. század második fele

Kibontakozó ipari forradalom, és a lassan érlelődő társadalmi forradalom. Aki tehette
gazdasággal és politikával foglalkozott. Így a:
 a dinamikusan fejlődő angol kapitalizmus
 a forradalom felé sodródó és felvilágosodó Franciaország
 az önállósodást függetlenséget akaró, majd azt kivívó, és gyorsulva fejlődő Amerika
 az elszigetelt, mozdulatlan, és széttagolt, de szellemileg érlelődő Németország
A klasszikus német filozófia (és a német felvilágosodás) képviselői különös érzékenységgel
voltak képesek a változások megragadására, és többet, és mást láttak, mint a többiek.
A korszak új fogalmai
 Ipar és gyár (az első Kondratyev ciklus fellendülése)
 Vasút, önmozgó gépek, és gőzgép
 Földesúr, tőkés (kapitalista) és munkás (proletár)
 Közép-osztály és munkásosztály
 Nemzetközi kereskedelem, nemzet-gazdaság, és gazdasági válság
 Kapitalizmus és szocializmus
 Liberális, konzervatív (és szocialista)
 Természettudós, mérnök
 Statisztika, gazdaságtan, szociológia, ideológia
A korszak kevéssé szembetűnő jellegzetességei
 a világ felgyorsul: a közlekedés a korábbiakhoz képest gyorsabbá válik (hajó: hónapok
helyett hetek, szárazföld: hetek helyett napok, majd a végén a vasút, és a távíró, órák,
és percek)
 a városiasodás felgyorsul (1789-ben a világ falún, és kis közösségben él, a 19. század
elején ez változik. Angliában 1851-ben haladja meg a városlakók aránya a falun
élőkét.)
 a mezőgazdaság helyett az ipar válik a fő gazdálkodási ággá, és a növekedés
dinamikáját meghatározó tényezővé (kevésbé az éghajlat, inkább a gazdasági válságok
lesznek a meghatározók).
 a kereskedelem egyre gyorsabban fejlődik, és összefűzi a nemzeteket. Maghatározó
válnak a „nemzetnek” nevezett szerveződések.
 meghatározóak lesznek a személytelen piaci és munkamegosztási viszonyok (tőkés és
proletár).
 megkezdődik a kutatás ipari, gazdasági alkalmazása. Eddig csak szórakozást és játékot
jelentett, mostantól kezdve a gazdaság versenyképességének tényezője lesz.

A társadalomtudományokba bevonul a matematika

  Adolph Quetelet: kimutatta, hogy az emberi jellegzetességek statisztikai eloszlása
megfelel az ismert matematikai törvényeknek, és arra a következtetésre jutott, hogy a
társadalomtudományok beolvadnak a természettudományokba. (Ezt a biztosításoknál
már rég megsejtették, sőt használták).
 Malthus: arra a következtetésre jut, hogy míg a népességszám „mértani haladvány”,
addig az élelmiszertermelés „számtani haladvány” szerint gyarapodik. „A szaporodás
törvénye erősebb a föld eltartó képességénél, így az idő előtti halál valamilyen
formájában – éhség, járvány, háború - muszáj, hogy ráköszönjön az emberiségre”.
A nacionalizmus fellendülése
 a belsőleg integrált nemzetgazdaságok létrejötte, és a saját – nemzeti - érdekek
tudatosulása. A saját nyelv fontossága és kifejlesztése. A politikai egység
megteremtése, és a függetlenség kivívásának fontossága. Az új identitás-központ – a
nemzet – létrejötte, a nemzeti nyelv, és a nemzetgazdaság kialakulása.
„Minden népnek megvan a maga különleges küldetése, s mindegyik együttesen hat az
emberiség általános küldetésének beteljesülése irányában. Ez a küldetés a nemzetiségből ered.
A nemzetiség szent”.
Az Ifjú Európa Testvériségi Törvénye, 1834

A német felvilágosodás
A gazdasági és politikai haladás elmaradása miatt döntően művészi, és filozófiai
teljesítménnyel jellemezhető. Főbb alakjai:
 Christian Wolff (1659-1754)
 Gotthold Lessing (1729-1781)
 Herder (1774-1803)
 Goethe (1749-1832)
 Schiller (1759-1805)

Romantika
A romantika mintegy válasz a 18. század haladó, alapjában véve optimista és racionális
világnézetére. Amikor az ipari és a szociális (francia) forradalom kibontakozik a megvalósult
lét enyhén szólva ellenmondásos. Sokan zűrzavarként, és hanyatlásként látják korukat, és a
múltba, csodás világokba, mesékbe menekülnek.
„Jobb lenne egyszer s mindenkorra elfelejteni az Enciklopédiát és az össze közgazdászokat, s
visszatérni azokhoz a régi szabályokhoz és elvekhez, amelyek naggyá tették a fejedelmeket és
boldoggá a nemzeteket” (Edmund Burke).

A klasszikus német filozófiai korszaka (1781-1831)

 1. Kant: kritikai filozófia (1781 - A tiszta ész kritikája). Lényege: az egyén helyére,
filozófiai szubjektumként az emberi nem lép. A kérdés: hogyan alapozható meg az
emberi ismeret és szabadság?
2. Fichte: „Én nemcsak gondolkodni szeretnék, én cselekedni akarok”. Az ember
alapvető jogai: a munkához, a tulajdonhoz, az emberi léthez való jog.
3. Schelling: „Transzcendentális idealizmusként” fejti ki saját filozófiáját, amelyet
azután „objektív idealizmussá” fejleszt.
4. Hegel: a polgári viszonyokat alapul véve, hogyan állítható helyre a szétforgácsolt, és
boldogtalan ember integritása.
Az ifjú hegeliánusok felbukkanása az 1830-as francia forradalmat követően, a klasszikus
német filozófia felbomlását mutatja.
1. Immanuel Kant (1724-1804)
A kelet-poroszországi Königsberg egyetemén tanít, és a városból gyakorlatilag nem mozdul
ki. Ugyanazon az úton ment 30 éven keresztül az egyetemre, megtartani előadásait. Délutáni
sétájáról két alkalommal mondott le: egyszer a Bastille bevételekor, és két napra az „Emil”
olvasása miatt. Első korszakában a német felvilágosodás racionalista filozófiai felfogása
jellemző, amelynek középpontjában a metafizikai tudomány áll.
Ez négy tudomány összessége:
1. Ontológia (az általában vett létezők elemzése)
2. Racionális teológia (Istennek az értelemmel belátható mivoltát taglalja)
3. Általános kozmológia (a mindenség egészének filozófiai magyarázata)
4. Racionális pszichológia (a léleknek, mint egyszerű romlatlan szubsztanciának a létét
vizsgálja)
Először a naprendszer keletkezésének elméletével szerez hírnevet magának.
Kant - Mi a felvilágosodás?
„A felvilágosodás az ember kilábalása a maga okozta kiskorúságból. Kiskorúság az arra való
képtelenség, hogy valaki mások vezetése nélkül gondolkodjék. Magunk okozta ez a
kiskorúság, ha az oka nem értelmünk fogyatékosságában, hanem az abbeli elhatározás és
bátorság hiányában van, hogy mások vezetése nélkül éljen vele. Sapere aude! = Merj a magad
értelmére támaszkodni! – ez tehát a felvilágosodás jelmondata”. Kant
Kant alapvető problémája
Kant fő problémája: míg a többi tudomány figyelemre méltó előremenetelt tudott felmutatni
az első „feltalálásuk” kezdete óta, a filozófia egyáltalán nem dicsekedhetett ilyesféle
előrehaladással – a filozófusok többsége még az alapfogalmak definíciójában sem volt
hajlandó egyetérteni. Kant ezt annak tulajdonítja, hogy empirista felfogások szerint a
tapasztalat úgy születik, hogy a külső tárgyak hatást gyakorolnak ránk, és ebből megszületik a
tapasztalat. Elszigetelt benyomásokból azonban soha nem születhet semmiféle szigorú
értelemben vett tapasztalat.
Kant szerint viszont a tapasztalás alapvetően elmélet- és fogalomvezérelt: mindig
feltevésekkel fordulunk a tárgyak felé, már tudat alatt feltevések, és előzetesen kialakított
fogalmak szerint rendezzük el a tapasztalatot. Kant ezt nevezte a megismerés kopernikuszi
fordulatának.

Kant „kopernikuszi” fordulata

„Eddig feltették, hogy ismereteinknek a tárgyakhoz kell alkalmazkodniuk, de a feltevés
mellett dugába dőlt minden kísérlet, hogy fogalmak révén róluk a priori állítsunk valamit, ami
tudásunkat bővíti. Próbáljuk tehát meg, nem járunk-e jobban a metafizika feladataival, ha
föltesszük, hogy a tárgyaknak kell ismereteinkhez alkalmazkodniuk. Ha a szemléletnek a
tárgyak mivoltához kellene alkalmazkodnia, nem látom át, miképpen tudhatnánk meg róluk
valami a priori, ellenben ha a tárgy (mint az érzékek objektuma) szemlélőképességünk
mivoltához alkalmazkodik, egészen el tudom magamnak e lehetőséget képzelni”.
Kant – a transzcendentális megismerés
Nem arra keressünk magyarázatot miként ismerjük meg a külvilág tárgyait, hanem arra,
miként ismerjük meg magát a megismerő-képességünket. Ezt az önmagára reflektáló
megismerést nevezi Kant: transzcendentális megismerésnek.
„Transzcendentálisnak nevezem azt a megismerést, amely nem annyira tárgyakkal, mint
tárgyakról való megismerésünk módjával, amennyiben a priori lehetséges, foglalkozik”.
Megismerő-képességünk három részből áll: szemlélet, értelem, és ész.
A megismerés útja
A megismerés aktusa azzal veszi kezdetét, hogy valami hatást gyakorol érzékszerveinkre, és
érzetünk támad. Azt, hogy ez mi, és milyen nem tudjuk, csak annyit létezik. Ezt a valamit,
ami létezik, Kant magánvalónak (Ding an sich) nevezi.
1. Az érzeteket a szemlélet – a tér és az idő a priori fogalmaival – megformálja, és így jutunk
el az érzethalmaztól, a jelenségig.
2. A jelenség átkerül az értelem területére, amely apriori kategóriákkal rendelkezik. Ezek a
kategóriák: mennyiség, minőség, viszony, és mód. A kategóriák segítségével a jelenségből az
értelem tárgyat alkot. (Ez a tárgykonstrukció). Az értelem tudománya a természettudomány.
3. A tárgyakat az ész apriori ideákkal elemzi. Az a priori ideák: az Isten, a kozmosz, és a
lélek. Néha Kant ezt a hármat, az Isten, a szabadság, és a hallhatatlanság ideáiként emlegeti.
Ezeket azonban nem lehet tárgyi létezőkként felfogni.
Kant etikája – a gyakorlati ész kritikája
Mi a helyzet az igazi metafizikai kérdésekkel? Azokkal, hogy halhatatlanok vagyunk-e?
Szabadok? Van-e egy legfölsőbb lény? Kant szerint ezekre a kérdésekre a választ az
erkölcsök metafizikájától remélhetjük.
Az etika alapkérdése: miként határozható meg az emberi cselekvés helyes, vagy helytelen
módja? A filozófusok (Kant szerint) erre a cselekedet tartalma alapján válaszoltak.
Kant azt mondja: létezik erkölcsi törvény, és ez parancsként lép szembe az akarattal, és a
cselekvéssel. Ezt a parancsot – imperativusznak nevezi.
Az erkölcsi megítélés alapja nem a tett, és nem is a tett következménye, hanem a cselekvő
személy érzülete.
Például.: Hazudni nem szabad, bármi is ösztönözné ezt!
Kant – a kategorikus imperatívusz
Miben áll a kötelességeinket megszabó erkölcsi törvény, amelynek parancsát az ész minden
tapasztalati céltól függetlenül teljesíti?
 az erkölcsi törvény nem függhet egy empirikusan fennálló akarati aktustól
 az erkölcsi törvény önmagáért való, feltétlen és abszolút: Ezt a parancsot nevezi Kant
„kategorikus imperatívusznak”.
 a kategorikus imperatívusz előírja, hogy az akaratot ne hajlamok, és ösztönök
irányítsák, hanem minden eszes lény számára egyetemes érvényű törvény alapjául
szolgáljon
 kategorikus imperatívusz: „Cselekedj úgy, hogy akaratod maximája mindenkor
egyszersmind általános törvényhozás elveként érvényesülhessen”.
A klasszikus német filozófia gondolatmenete
Az objektum és a szubjektum különböznek egymástól, azonban egymásra vonatkoznak: a
szubjektum, mint szubjektum mindig az objektumhoz való viszonyában létezik
szubjektumként, és fordítva. Az egymásra vonatkozás meg kell, hogy előzze a tapasztalatot,
mert a tapasztalat a megismerés egyik formája, és már előfeltételezi az egymásra vonatkozás
lehetőségeit. Ebből az következik, hogy a szubjektum és az objektum egymáshoz viszonyítva
a priori léteznek. Ez az a priori létezés úgy magyarázható, hogy létezik egy transzcendentális
szubjektum (a fichtei=abszolút én, a schellingi=abszolútum, a hegeli=abszolút szellem)
amelyben az objektum és a szubjektum egybeesik. Filozófiát művelni azt jelenti, hogy
különböző dialektikai közvetítő lépéseken keresztül lehet eljutni a transzcendentális
szubjektumig.
G.W.F. Hegel (1770-1831)
 gimnáziumi és egyetemi évei alatt Rousseau rajongójaként részt vesz a diákok
politikai klubjában
 házitanító lett Svájcban.
 a jakobinus diktatúra bukása után illúziói szertefoszlanak, és a polgári társadalmat
megváltoztathatatlannak tekinti. Hölderlin hívja Frankfurtba.
 1801 – „A fichtei és schellingi rendszer különbsége”
 1807 – Bambergbe költözik, és újság szerkesztésével is megpróbálkozik.
 1807 – A szellem fenomenológiája
 1812-16 – A logika tudomány
 1818-ban Berlinbe költözik, és ott alkot
Hegel a francia forradalomról
„Ez tehát nagyszerű napfölkelte volt. Minden gondolkodó lény együtt ünnepelte ezt a
korszakot. Fenséges meghatottság uralkodott abban az időben, a szellem enthuziazmusa járta
át a világot, mintha csak most történt volna meg az isteninek a kibékülése a világgal”.
 1789-ben Fichte 27, Schelling 14, Hegel 19 éves
 a forradalom iránti lelkesedésben nőnek fel, és ezért csalódásuk is nagy
 1791 tavaszának egy vasárnap reggelén Schelling, Fichte, és Hegel együtt vesznek
részt a diákság megmozdulásában: a város mellett szabadságfát ültettek el
„A császárt – ezt a világszellemet – láttam kilovagolni a városon keresztül”.
Hegel
Hegel filozófiájában a fejlődés a rendszer alapgondolatává válik. A szubjektum
transzcendentális szubjektum hármassága itt egy fejlődési folyamat három lépéseként jelenik
meg. E lépéseket Hegel rendre a tézis, az antitézis, és a szintézis kifejezésekkel nevezi meg.
 a fejlődés első lépése a tézis: a fejlődés szubjektuma állítja (tételezi) önmagát.
 a fejlődés második lépése az antitézis: ennek során a fejlődés szubjektuma tagadja
saját korábbi formáját azáltal, hogy mássá válik, mint ami addig volt.
 a harmadik lépés a szintézis: a szubjektum az antitézis állapotát illeti tagadással és –
magasabb fokon – önnön eredeti állapotaihoz tér vissza.
Azt a filozófiai módszert, amely a jelenségekben ezt a három lépésből álló sorozatot ismeri
meg, Hegel dialektikában nevezi.

A hegeli dialektika működése

A rendszer működése: „elővezetjük” a tézist, ezt tagadja az „antitézis”, majd az ellenmondást
feloldja/megoldja a „szintézis”. És tovább lépünk most már ezen a szinten. A Logikát ilyen
módon építi fel. A fejlődési sor így indul:
1. Tézis: a meghatározatlan „létezés”.
2. Az antitézis: a létezés tagadása, a „semmi”.
3. A szintézis: a „létezés” és a „semmi” egymásba való átmenete: a „létrejövés” a
„keletkezés” .
Majd az új szinten tovább bontakozik ki a rendszer, de most már „keletkezés” lesz a tézis.
Hegel filozófiai koncepciója
A fejlődés szubjektuma a Szellem.
 tézis: a fejlődés kezdetén a Szellem absztrakt, fogalmi rendszerként áll fenn. Ez az
absztrakt lét belső fejlődés eredményeként gazdagodni és konkretizálódni kezd.
 antitézis: fejlődésének egy pontján a Szellem – Hegel kifejezésével – „átcsap saját
máslétébe”: természetté válik. Szervezetlen, majd szerves természetként fejlődik
tovább, létrehozza a növény- és állatvilágot, majd az embert.
 szintézis: az emberben a Szellem ráébred önnön szellemvoltára, és visszaveszi magát a
természetből.
A szintézis mozzanatán belül újabb dialektikus fejlődési folyamat zajlik le. Az önmagát
szellemként megismerő Szellem, kezdetben az egyes emberek szubjektív szellemeként
létezik. Majd társadalmi intézményekké (jog, politika, morál) tárgyiasul, és objektív
szellemként létezik tovább. Végül, az emberi tevékenység legmagasabb rendű alkotásaiban
(pl.: filozófia, művészet) Abszolút Szellemként jelenik meg.
A hegeli filozófia rendkívüli teljesítménye
Egyetlen és egységes rendszerbe illesztve tárgyalja a filozófiai tudományokat:
• logika: az absztrakt Szellemről alkotott tanítás
• természetfilozófia: a természetté vált Szellem tana
• pszichológia: a szubjektív emberi szellem tana
• a jog- és történetfilozófia: az intézményekben tárgyiasult objektív, majd abszolút
Szellem tana

Fogalmak

Szkepszis: a szó jelentése=kétely, kételkedés. Általánosabban azt az attitűdöt nevezi meg,

mely az emberi megismerést részben vagy teljes mértékben hiábavaló törekvésnek tekinti,
lévén, hogy úgysem juthat el örökérvényű igazságokhoz. Ehhez a belátáshoz tapasztalat útján,
a többféle, egymással ellentétben álló magyarázatok hatására is eljuthatunk, anélkül, hogy
filozófiai, ismeretkritikai vagy ismertelméleti vizsgálódásokat végeznénk.
Szkeptikosz: görög eredetű szó, jelentése vizsgáló, szemlélő.
Monoteista vallás: egyistenhit, a monoteizmus az egy, élő Istenbe vetett hit, és a róla szóló
tanítás. Ellentéte a politeizmus.
Politeista vallás: a több istenhit vagy politeizmus a több istenből álló panteonok jellemzője.
A politeizmus szó a görög politheosz szóból ered.
Panteista vallás: a mindenséget az istenséggel azonosító filozófiai és vallási felfogás.
Animisztikus vallás: mely szerint az anyagvilág minden részének lelke van.
Fetisisztikus vallás: azoknak a természetes vagy mesterséges tárgyaknak a vallásos tisztelete,
amelyeken keresztül a természeti népek hiedelme szerint titokzatos, emberfeletti
erő (mana) nyilvánul meg.
Totemisztikus vallás: a totemet nem, mint a tárgyat tekinti egy természetfölötti erejű felsőbb
lénynek, hanem azt, amit, vagy akit a totem ábrázol. Ez lehet még az állaton és a növényen
kívül hegy, kő, patak, folyam, égitest vagy bármely más élő vagy élettelen dolog, melynek a
tevékenysége lehet az emberre nézve hasznos vagy káros. Ezeknek a felsőbbrendű volta miatt
váltak a vallásos tisztelet tárgyává képzeletükben.
Teológia (vallástan): a teológia a vallások kinyilatkoztatáson alapuló saját tanításának
rendszeres és a teljes hitrendszert felölelő vizsgálata.
Transzcendens: minden olyan jelenség, ami az ember biológiailag leírható megismerő
képességének hatókörén kívül esik.
Kreacionalizmus: olyan nézet, amely szerint a Világ az értelmes tervező teremtménye, aki a
teremtés aktusát követően magára hagyta a világot.
Krinein: ítélni, az ítélet a birtokolt tudás révén kapott lehetőség a különbségtételre.
Doxa: jelentése méltóság, tisztelet, dicséret, imádat.
Philosophia perennis: örökérvényű filozófia, az újskolasztika megjelölése az arisztotelészi-
tomista filozófiára.
Episztémé: 'tudás' + logosz = 'elmélet', más néven ismeretszemlélet.
Anamnészisz mítosz: az igazi megismerés tehát nem más, mint a lélek visszaemlékezése az
ideákra.
Methexisz mítosz: a kozmoszt (Koszmosz = rend – Khaosz = rendezetlenség) a
„démiurgosz”, a világ megformálója alkotta, mégpedig úgy, hogy a természeti dolgokat az
ideák mintájára alakította az ősanyagból.
Ontológia: a létezők tana. A létről, a lét legáltalánosabb törvényeiről szóló filozófiai tanítás.
Lükeion: más néven líceum. Arisztotelész által Kr. e. 335-ben alapított iskola. Görög
neve: Lükeion vagy Lykeion. Nevét Apollón Lükeiosz ligetéről kapta, ahol működött.
Logosz: Görög eredetű szó, jelentése sok féle lehet: ész, szó, nyelv, beszéd, gondolkodás,
bizonyítás, bölcsesség, logika.
Szubsztancia: valaminek a lényege. Az antik filozófiától kezdve a minden létező változatlan
ősalapját jelző filozófiai fogalom.
Logos: logika
Éthosz: etika
Pólisz: politika
Fűzisz: fizika
Zoon politikon: közösségi élőlény
Politea: a választásra alapított köztársaság, melyben a tömeg, a sokaság gyakorolja a közjó
érdekében a legfőbb hatalmat.
Patrisztika: így nevezik az apostolokat követő keresztény ókor időszakában élt egyházatyák
tanításával, általánosságban az ókori kereszténység történetének, írott és tárgyi kultúrájának
kutatásával és megismertetésével foglalkozó tudományágat.
Skolasztika: Arisztotelész tanításait és a keresztény dogmákat összhangba hozni törekvő
középkori filozófia és teológia terméketlen, szőrszálhasogató vitákba fúló okoskodás.
Lectio: előadás.
Disputatio: vita.
Dilectio socialis: szociális szeretet.
Heliocentrikus világkép: csillagászati elmélet, miszerint a Nap van a világmindenség, illetve
Naprendszer központjában. Elterjedése Kopernikusz nevéhez fűződik.
Szkepticizmus: filozófiai irányzat, amely nem hisz a külső valóság ésszel való
megismerhetőségében.
Sztoicizmus: görög filozófiai iskola, mely természetfelfogását tekintve naiv materialista volt.
A rendületlen nyugalom elvét hirdetve megvetette az érzelmeket és szenvedélyeket, a
harmonikus természeti szépséget állította előtérbe, és a művészetet csupán alacsonyabb rendű,
sejtéseken alapuló filozófiaként, etikai allegóriaként volt hajlandó némiképp méltányolni.
Főbb képviselői: Khrüszipposz, Diogenész, Cicero, Seneca, Epiktétosz.
Cogito ergo sum: gondolkodom, tehát vagyok.
Bellum omnium conrta omnes: mindenki harca mindenki ellen.
Homo homini lupus est: ember embernek farkasa.
Bellum omnia contra omnes: az állandó konfliktusok világa.
Kalokagathia: az erkölcsi jóság és a szépség együttesét és egységét jelölő fogalom az antik
görög esztétikában.
Polihisztor: széleskörű tudású személy, aki a tudomány és kultúra sok ágában kiváló
eredményekkel rendelkezik.
homme naturel: természetes ember.
Ontológia: az általában vett létezők elemzése.
Racionális teológia: Istennek az értelemmel belátható mivoltát taglalja .
Általános kozmológia: a mindenség egészének filozófiai magyarázata.
Racionális pszichológia: a léleknek, mint egyszerű romlatlan szubsztanciának a létét
vizsgálja.
Apriori ideák: a tények ismerete nélküli, tapasztalati megfigyelések nélkül igazként
elfogadott, feltételezett (bizonyosság).
Priori ideák: a tapasztalás és tények ismeretét megelőző tudás.
Kategorikus imperatívusz: a legfőbb morális törvény, Immanuel Kant nevéhez fűződik. A
kategorikus imperatívusz a tiszta gyakorlati ész parancsa, amely minden materiális és privát
szempontra való tekintet nélkül határozza meg az akaratot, és amelynek értelmében az
individuális cselekedetek morálisan csak akkor elfogadhatóak, ha maximájuk az általános
törvényadás elveként érvényesül.
Fichtei: abszolút én.
Schellingi: abszolútum.
Hegeli: abszolút szellem.
Tézis: tétel, egy tudományos mű eredményeinek rövid összefoglalása.
Antitézis: ellentétel, egy fogalommal vagy tétellel ellentétes, bár logikailag nem feltétlenül
ellentmondó tétel.
Szintézis: egységes egészbe foglalás, amely több elkülönült részt érint; egy szemléleti,
tapasztalati, gondolati, kutatási anyag teljes elrendezése.