Céhek, manufaktúrák és gyárak

A céh, a manufaktúra és a gyár közötti alapvetô különbség az, hogy amíg a

céhben egy ember az öszszes munkafolyamatot kézi erôvel végigcsinálja, addig a
manufaktúrában már csak részfolyamatokat végez, a gyárba pedig már gépek
végzik a részfolyamatokat is.
A céhes ipar a feudalizmus meghatározó iparformája, nevét a szakmánkénti
céhekrôl kapta. A céh jelenti az azonos mesterséget ûzôk érdekvédelmi
szervezetét. Az elsô céhek Flandriában alakultak a XI-XII. században, majd
sorozatosan jönnek létre Nyugat- Európában; Kelet-Közép- Európában a XIV.
századtól jelennek meg. A céhek legális mûködését a céhlevél igazolta, amelyet
általában az uralkodótól kaptak. A céhszabályzat pontosan meghatározta a
munkaidôt; azt, hogy egy mester hány inast és hány legényt tarthatott; a
feldolgozandó nyersanyag minôségét; és a mesterré válás feltételeit. A
mesternek voltak inasai, akik tulajdonképpen mindenesek voltak, belôlük lettek a
legények, akik a mûhelyben dolgoztak. A legények egy bizonyos idô után
vándorútra keltek, más városok céheinél tökéletesítették tudásukat, majd
hazatérve elkészítették a remeket. Ez a céh mestereinek elbírálása alá esett, ha
megfelelt, a legény mesterré vált, és mûhelyt nyithatott. A céhszabályzat
tiltotta még a céhen belüli munkamegosztást, és más mester árujának ócsárlását.
Ezek mellett a céh megvédte tagjait a kontároktól, a céhen kívüli mesterektôl,
továbbá lényeges szerepet töltött be a város védelmében, ugyanis veszély esetén
minden céhtagnak meg volt határozva, hogy a városfal melyik pontján kell
ôrszolgálatot teljesítenie. A céhek minden iparágban jelen voltak a kézmûipartól
a textiliparon át egészen a fémmûvességig. A céhek a manufaktúrák uralkodóvá
válásával szûntek meg, amikor a tôkés termelés kialakult, és a céhek már
képtelenek voltak kielégíteni a tömegtermelésre való igényt; ez Nyugat-
Európában a XVI. századra tehetô. Tudni kell azonban, hogy Kelet-Közép-
Európában -a feudalizmus megmerevedése miatt- és Franciaországban céhek
továbbra is fennmaradtak, sôt Magyarországon a XVIII-XIX. században
második virágkorukat élték. A francia céhek luxuscikkekre szakosodtak, mert a
manufaktúrák kielégítették a tömegigényeket, de drága tárgyak nagymennyiségû
elôállítása kereslet hiányában nem volt kifizetôdô. Magyarországgal egy kicsit
más a helyzet, az 1754-es vámrendelet beépítette a Habsburg- birodalomba,
ahol a cseh és az osztrák manufaktúrák voltak a meghatározóak, továbbá a
magyarországi termelôerôk kipusztulása és ezáltal a kismértékû kereslet nem
tette szükségessé a manufaktúrák alapítását. A magyar céheket hivatalosan csak
1872-ben szüntették meg, helyüket az ipartestületek vették át.
A földrajzi fölfedezések által beindított gyarmatosítás olyan mennyiségû
készterméket igényelt, fôleg a könnyûiparban, hogy azok kielégítésére a céhes
keretek már nem feleltek meg. A manufaktúrák elôdje a bedolgozós rendszer
volt, ahol a munkát, például a szövést kiadták egy egész falunak, majd a
késztermékeket begyûjtötték. Ez a módszer már sokkal hatékonyabb és olcsóbb
volt a céhes termelésnél, de számos iparágban alkalmazhatatlan volt. A
manufaktúrákban felismerték, hogyha bevezetik a munkamegosztást, ezáltal nem
kell mindenkinek nagyfokú szakképzettséggel rendelkezni, valamint a mozdulatok
automatizálódnak, és sokkal többet lehet termelni. A manufaktúrákban még
mindig kézi erôvel és kézi szerszámokkal dolgoztak, de már sokkal olcsóbban,
mint a céhekben, vagy akár a bedolgozásos rendszerben. A manufaktúrákban
dolgozhattak bérmunkások is, éppen azért mert a munka nem követelt nagyfokú
szakképzettséget. A manufaktúrák már egymással is versengtek a piacokért, ez
a korszak a szabadversenyes kapitalizmus. A manufaktúráknak két formája
létezett, a szétszórt- és a központosított manufaktúra. A manufaktúrák
értelemszerûen tömegcikkeket termeltek, de emellett foglalkoztak
fémmegmunkálással és könyvnyomtatással is. Az egyes országokban léteztek
azok sajátosságait kihasználó manufaktúrák is, így például Hollandiában a
hajógyártást, az üveg- és drágakô-megmunkálást is manufaktúrák végezték.
Angliában szintén manufakturális kertetek között folyt a hajógyártás a
bányászat és a hadiipar is. Ugyanitt kerül sor a manufaktúraipar fejlôdésével az
elsô gépek alkalmazására a manufaktúrákban. Ez vezetett a gépromboló
mozgalmakhoz, amelyek a gépek ellen irányultak, mivel sok embert fosztottak
meg munkájától. A gépek elôállításával még olcsóbban lehetett termelni, de ez
magával hozta az egész termelés gépesítését, a gyáripar kialakulását. Ez utóbbi
teljesen kiszorította a manufaktúrákat a XIX. század végére. Ez természetesen
megint csak Nyugat-Európára értendô, mert Kelet-Közép-Európában a
manufaktúrák csak sokkal késôbb terjedtek el (Magyarországon elôször 1743-
ban alapítottak), és a könyvnyomtatás mellett szinte kizárólag luxuscikkeket
gyártásával foglalkoztak, mert a jobbágyok szinte mindent maguk állítottak elô,
emiatt nem volt igény a tömegcikkekre.
A következô ipari korszak a monopolkapitalizmus, más néven imperializmus. Ennek
lehetôségét a szabadversenyes kapitalizmusban felhalmozott tôke és az ipari
forradalmak találmányai tették lehetôvé. Ekkoriban igen tôkeigényes iparágak
jöttek létre, mint például a petrolkémia vagy az elektromos ipar, amelyek
kizárták a nagyméretû versenyt. A manufaktúrák már elemeire bontották a
gyártási folyamatot, az ipari forradalmak pedig megteremtették a gépeket a
részfolyamatok végrehajtására. Óriási jelentôséggel bírt a gôzgép, amit
széleskörûen kezdtek alkalmazni a közlekedésben és a gépek meghajtására
egyaránt. Mivel az utóbbi már nem okozott gondot, a XIX. század közepétôl
kialakulhattak a gyárak. A gyár tulajdonképpen a szerszámokat gépekkel mozgató
manufaktúra. A termelés ezáltal még nagyobb méreteket öltött. A gyárakban
alkalmazott gépeket kezdetben kézzel állították elô, de a kereslet
növekedésével beindult a sorozatgyártásuk is. A gyárak egyaránt termeltek
tömegcikkeket és a hadiiparnak. A gyáripar további fejlôdését a második ipari
forradalom eredményei tették lehetôvé. A vizierômû, a transzformátor, a
távvezeték és a villanymotor lehetôvé tette az energia olcsó elôállítását és
szállítását, továbbá a gépeknek a szakaszosan való üzemeltetését. A gyáripar
alapvetô változásokat hozott a társadalomban. Kialakult a nagyszámú munkásság,
amely erôsen rétegzett szakképzettségének megfelelôen, valamint létrejött még
a burzsoázia, akik tulajdonában a gyárak voltak, és akik kezén hatalmas
pénzöszszegek halmozódtak fel.