2

Az eredeti mű címe: Jean Sasson: More Tears To Cry

Published by arrangement with Sasson Corporation,c/o Graal Ltd., ul.
Pruszkowska 29/252, 02-119 Warszawa, Poland.

Fordította: Farkas Eszter

Szerkesztette: Simonits Mária
Borítóterv: Czétényi János
Tördelés: Malum Stúdió

Copyright © 2014 by The Sasson Corporation

Hungarian translation © Farkas Eszter, 2015
Hungarian edition © GABO Kiadó, 2015
Borítófotó © Mohamad Itani/Trevillion Images

Minden jog fenntartva. A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes

hozzájárulása szükséges.

A könyv bármely részletének közléséhez a kiadó előzetes hozzájárulása

szükséges
Elektronikus kiadás v.1.0.

ISBN 978-963-406-081-9

Kiadja GABO Kiadó

www.gabo.hu
gabo@gabo.hu
www.dibook.hu
Felelős kiadó: Földes Tamás
Felelős szerkesztő: Várlaki Tibor

3
 TARTALOM
Szultána ál-Szaúd hercegnő előszava

1.
Lányom szeretetéért

2.
A vendégség

3.
Apám

4.
Igen, a nők is tudnak irányítani

5.
Dr. Mína: a tudás kincs

6.
Nadia: mennyit ér a szabadság?

7.
Leckék szeretteinktől

8.
Pártfogoltjaink útmutatásával

9.
Ajsa hercegnő

10.
Fatima gondja megoldódik – és jön Núr

11.
Faria és Sáda

12.
Sírok tovább

Szereplők
4
 A függelék
B függelék
C függelék
A szerzőről
A Hercegnő-sorozat
A GABO Kiadó e-könyveiről
Ha tetszett a könyv, olvassa el ezt is

5
JEAN SASSON KÖNYVEI A GABO KIADÓNÁL:
A fátyol mögött (Hercegnő-sorozat 1.)
A hercegnő lányai (Hercegnő-sorozat 2.)
Királyi sivatag (Hercegnő-sorozat 3.)
Szerelem a terror árnyékában
Irak lánya, Majada
Ester gyermeke
Fiamért mindent

6
 Ezt a könyvet Amalnak, az aprócska kislánynak ajánlom, akinek csak
rettegés és borzalom volt az osztályrésze brutális szaúdi apja miatt, aki
halálra erőszakolta az ötéves gyermeket.
Ami ennél is megdöbbentőbb, Amal apja a hit emberének vallotta magát.

Isten mentsen meg minden fiatal lányt az ilyen iszonyú haláltól!

Ennek a könyvnek minden szava valóság.

Vannak benne vidám és szomorú történetek, de valamennyi igaz.

A könyv szereplőinek védelmében megváltoztattuk a neveket, így akartuk

elkerülni, hogy a napvilágra jutott igazság miatt felbőszült családtagok
vagy mások árthassanak nekik.

– JEAN SASSON ÉS SZULTÁNA ÁL-SZAÚD HERCEGNŐ

7
8
 Szultána ál-Szaúd hercegnő előszava

Hercegnő vagyok, akiből sohasem lehet királynő. Az én országomban

ugyanis egyedül a férfi és a szél teljesen szabad. Jelen körülmények között
egy nő sohasem emelkedhet szaúdi monarchiánk legmagasabb posztjára.
Több mint húsz év telt el azóta, hogy A fátyol mögött – Igaz történetek
egy szaúd-arábiai királyi család történetéből című könyvemben először
lepleztem le országom sötét titkait. Visszatértem, hogy tovább meséljek.
Akik már olvasták az élettörténetemet, azok most bepillanthatnak
a jelenembe. Akik nem olvasták az első három kötetet, azokat beavatom az
életembe és a Szaúd-Arábia földjére született nők sorsába.
Elmesélem, hogyan élnek a szaúd-arábiai nők ma, a Gergely-naptár
szerinti 2014. és az iszlám naptár szerinti 1435. esztendőben.
A férfiaknak négy feleségük és korlátlan számú ágyasuk lehet. Anyám volt
apám első felesége, de csupán egyetlen fiúnak adott életet, márpedig
országomban ez a nők megbecsülésének és pozíciójának elsődleges
fokmérője. Apám hamarosan újabb asszonyokat vett feleségül, ami állandó
kínt jelentett az anyám számára.
Anyám tizenegy gyermeke – egy fia és tíz lánya – közül én vagyok
a legfiatalabb. Királyi hercegnő vagyok ugyan, és kiváltságos gyermeknek
neveztek, számomra mégsem ez volt a valóság. Amint a maga teljességében
megértettem az életünket, észrevettem, hogy az én társadalmi helyzetem
valójában nagyon alacsony. Fényűző palotában laktam, szépség és gazdagság
vett körül, a monarchia fényűző díszletei azonban keveset jelentettek nekem.
Gyermekkoromban egyetlen vágyam volt, hogy mind a két szülőm egyformán
szeressen. Drága anyám teljes szívéből imádott, de az apám szemében nem

9
volt érték a nő – hát még egy hozzám hasonló lánygyerek, aki makacs és
vakmerő volt attól a pillanattól kezdve, hogy meg tudta fogalmazni
a gondolatait. Tudtam, hogy képes a szeretetre, mivel Alit, a bátyámat
elárasztotta az érzelmeivel. Ám én sohasem tudtam elnyerni a szeretetét,
pedig mindennél jobban sóvárogtam rá.
Noha négy palotánk valamennyi szolgája Ali kívánságait leste, ő sosem
volt elégedett. Megkövetelte, hogy a palotáinkban mindenki őt szolgálja
anyánkkal és a testvéreimmel egyetemben. Csakhogy én sohasem
teljesítettem a bátyám parancsait. A nővéreim közül én voltam
a legfiatalabb, a koromhoz képest apró termetű. Anyám és kilenc
lánytestvérem kisbaba korom óta rettentően elkényeztetett; játék babának
tekintettek, fodros ruhákba öltöztettek. Vagyis nem Ali volt az egyetlen
elkényeztetett gyerek a családunkban. Egyenrangúnak éreztem magam
a bátyámmal, és nagy merészen állandóan az engedetlenségemmel
bosszantottam. Ám felvirradt a nap, amikor először döbbentem rá, hogy női
körünkön túl nem vagyok olyan drága kincs, ahogyan elhitették velem.
Hosszú évek múltán ma is elszomorít egy elevenen élő emlék. Annak
a napnak az emléke, amikor először jöttem rá, hogy az apám nem szeret úgy,
mint a fiát. Az a gyászos nap bebizonyította, hogy a bátyám rendelkezik
felettem, legalábbis addig, amíg meg nem növök, és túl nem járok az eszén.
Azért tört ki a botrány, mert nem akartam Alinak adni az almámat.
Ahelyett hogy meghajoltam volna az akarata előtt, villámgyorsan magamba
tömtem, és Ali dührohamot kapott. Amikor szóhoz tudott jutni a méregtől,
odahívta egyiptomi sofőrünket, Omart, aki apám személyes szolgálatában
állt. Omar hatalmas kezével hirtelen a levegőbe emelt, és odaszállított zord
tekintetű apám elé, aki őszinte elkeseredéssel meredt rám. Én, a hitvány nő,
meg mertem tagadni bátyám, az uralkodásra termett fiúgyerek kívánságát.
Drágán, talán az életemmel fizetek még azért az almáért. Miután apám arcul
ütött, azt mondta Omarnak, hogy Ali lesz a gazdám: övé minden játékom,
ő mondhatja meg, mit tehetek és mit nem, a napi étkezéseket is beleértve.
Micsoda káröröm ragyogott a bátyám szemében! Hetekig kínozott, mire

10
egyéb dolgok elterelték rólam a figyelmét.
Ali és én attól a naptól fogva esküdt ellenségek vagyunk. Bár
kiskoromban gyakran lefőzött, ahogy idősebb lettem, rájöttem, hogy Ali nem
olyan ravasz, mint a kis húga, és könnyen rá lehet szedni. Hamar túljártam az
eszén, és ez máig így van – sokszor képtelen vagyok ellenállni a kísértésnek,
hogy csip-csup ügyekben, egyszerű dolgokban bolonddá tegyem. Ez persze
rengeteg kényelmetlenséget okoz neki, mert nincs humorérzéke; férfiként
ugyanolyan arrogáns és fennhéjázó, mint amilyen gyermekkorában volt.
Életem legszomorúbb pillanata édesanyám halálával ért. Túl fiatalon halt
meg, és anya nélkül hagyta összetört, legfiatalabb gyermekét. A nővéreim
vették át a nevelésemet, anyám halálos ágyán mindegyikükkel megígértette,
hogy vigyázni fog a kis Szultánájára. Azt mondta, aggódik jövőbeli
biztonságomért, mivel Szaúd-Arábia nem kifejezetten elnéző a dacos nőkkel
szemben.
Jogosan aggódott. Azokban az időkben minden végtelenül nehéz volt
a nők számára. Az olajnak köszönhető gazdagság ugyan meghozta a modern
világ vívmányait sivatagi királyságunkba, de a nők szabadságának
kérdésében még mindig a kilencedik században tartottunk. Számtalan
társadalmi és jogi megszorítás volt érvényben a nőkkel szemben. Sokan még
mindig otthonuk elszigetelt magányában, purdahban éltek. Minden nőnek
férfi gondviselője volt egy családtagja személyében, aki a nő életének
valamennyi helyzetében megszabta, mit tehet, miként viselkedhet. Csak
kevés lány járt iskolába, kizárólag a gazdag családok lányai tanulhattak, és
oktatásuk csak meghatározott témákat ölelhetett fel. A pubertás kezdetétől
minden lánynak fátylat kellett viselnie. Sok fiatal lány férjhez is ment
a pubertás kezdetekor vagy nem sokkal utána. Ezek a fiatal lányok ahhoz
mentek feleségül, akit a családjuk kijelölt számukra. A lányok többsége
egyik első vagy másod-unokafivérével kötött házasságot; ez a kulturális
hagyomány több genetikai rendellenességet okozott az ilyen nászból született
gyermekeknek. Nő nem vezethetett autót. A diplomás lányokat családjuk nem
engedte munkába állni még akkor sem, ha akadt megfelelő állás számukra.

11
A normális élet beláthatatlan távolságra volt tőlük. A férfiak hatalma
a megfélemlítésen alapult, de ők is féltek, mert ki tudja, mire vezet, ha egy
nő elárulja, hogy önálló véleménye van. Még a legártatlanabb viselkedés is
súlyos büntetést vont maga után. Ha egy lány szót váltott egy nem
a rokonságához tartozó férfival, halálbüntetést szabhattak ki rá. Személyesen
is átéltem ezt a borzalmat, amikor egy jó barátnőmet, aki odáig
merészkedett, hogy szóba állt egy külföldi férfival, kivégezték az apja
parancsára. Belefojtották a család úszómedencéjébe, ami közkedvelt
módszer volt azokban az időkben, amikor az apák megölhették csökönyös
lányaikat. Sőt mindenki gratulált az iszonyatos tetthez. Egy másik barátnőm
fiatalos lázadását azzal torolták meg, hogy férjhez adták egy kis faluban élő
öregemberhez.
Miközben gyerekből kamasz lánnyá cseperedtem, azért kezdtek
megmutatkozni a változásra utaló jelek. A családomból nekem engedték meg
először, hogy a házasságkötés előtt találkozzam a férjemmel. A találkozás
elképesztő győzelemnek számított annak ellenére, hogy a két család nőtagjai
éberen figyeltek bennünket. Talán a változás szele volt, mert ugyanebben az
időszakban történt, hogy több lányt vettek fel az iskolába, és ezt a döntést
királyi családunk férfi tagjai szorgalmazták. Nem meglepő, hogy
a királyságban élő férfiak elszánt keresztes hadjáratot indítottak a nők
taníttatása ellen, a kampányt a papok és a vallásos radikálisok vezették.
A nők életével kapcsolatos vélemények összecsapásának heve még a szaúdi
sivatag forróságát is túlszárnyalta.
Büszke vagyok rá, hogy szikra lehettem ebben a tűzben.
Az oktatás lendületet ad a női ambícióknak. Észrevettem, azzal, hogy
egyre több a tanult szaúdi nő, a szaúdi férfiak is felvilágosultabbak lesznek
– így befolyásolják a művelt szaúdi nők királyságunkban a magán- és
közéletet. Az oktatás mindannyiunk javát szolgálja, mert amint a nőknek
véleményük lesz, és eljuthat férjeik fülébe, körömszakadtáig harcolnak
a lányaikért. A változás ugyan keservesen vontatottan, de következetesen, jó
irányban halad.

12
 A harc évei közben három gyermek – egy fiú és két lány – anyja lettem.
A lányaim születése óta még elszántabban harcoltam a valamennyi szaúdi
állampolgár gyermekeire vonatkozó humanitárius elvek érvényesítéséért.
Hiszem, hogy ha a lányaink boldogtalanok, akkor a fiaink életét is
megtépázza a boldogtalanság szele. A nőknek adott új társadalmi és
kulturális jogok a szaúd-arábiai férfiakra is ugyanolyan jótékony hatással
vannak.
Huszonkét évvel ezelőtt veszélyes lépésre szántam rá magam.
Elhatároztam, hogy amerikai író barátnőmmel, Jean Sassonnal
együttműködve feltárom a világ előtt a saját életemet és országom
asszonyainak sorsát. Két újabb kötet következett. Első alkalommal fordult
elő, hogy a királyi család egyik nőtagja beszélni merészelt, és szétkürtölte
a világnak a tényt, hogy a hercegnőktől is megtagadják a személyi
szabadságot. A könyvek kiadatása merész lépés volt, megváltoztatta az
életemet és sok más nő életét is. A történetem több országban vezette
a sikerlistákat, azt mondták, a megkülönböztetés ellen vívott heves
küzdelmem majdnem minden nemzetiségű és vallású nőnek sokat jelentett.
Úgy tudom, életem történetén felbuzdulva sok ezer fiatal nő vette fel
a harcot. Ezért boldog vagyok, noha megszenvedtem a vakmerőségemért,
megdöbbentettem a nővéreimet, felingereltem a férjemet, feldühítettem az
apámat és a fivéremet. De nem bánom, mert olyan nő vagyok, akit nem lehet
fenyegetéssel hallgatásra kényszeríteni. Büszke vagyok rá, hogy az életemről
írt három könyv feltárja hőn szeretett népem és országom jó és rossz
oldalait.
Az őszinte párbeszéd híve vagyok, és tudom, hogy az oktatáshoz,
a tudáshoz és a méltóságban leélt élethez való jog nélkül egyetlen ország
sem juthat előre. Ám miközben ezeket a sorokat írom, be kell vallanom
a fájdalmas igazságot: országomban ugyan történt néhány változás, de
továbbra is sok kihívásnak nézünk elébe.
Tehát milyen, nőket érintő reformokat vezetett be Szaúd-Arábia akaratos
kislánykorom ideje óta, amikor vakmerően harcba szálltam a férfiaknak

13
kedvező vak részrehajlás és a nőket sújtó igazságtalanság ellen? A válasz
összetett. A szaúdi nők jelentős haladást értek el, főként az oktatás területén.
Családom királyi nagykövetsége Washingtonban bejelentette, hogy a szaúd-
arábiai oktatási rendszerben bámulatos átalakulás zajlik, és minden tanulni
vágyó szaúdi számára elérhetővé válik a tanulás. Ebből világosan látszik,
hogy családom férfi tagjai minden szaúdi elsődleges célkitűzésévé tették
a tanulást. Nincs, ami jobban megváltoztatta volna országom arculatát,
a benne élő férfiakat és nőket, mint az oktatás szabadsága. Mint az
uralkodócsalád többségének, nekem is az oktatás a kedvenc jótékonysági
területem, és sok pénzt költök fiataljaink és más muszlim országokban élő
fiatal lányok taníttatására. Egyedül a tájékozatlan szaúdi családok
lánygyermekei nem részesülnek az oktatásban. Remélem, az eljövendő
években ez is megváltozik.
Más tényezők, így az utazás és az oktatáshoz kapcsolódó internet teljesen
más országgá formálja Szaúd-Arábiát a gyermekkori emlékeimben élő
sivatagi királysághoz képest. Sok szaúdi polgár anyagi függetlenségben él.
A pénz jóvoltából rengeteg szaúdi járja a világot. Az utazás rányitotta
szemüket az olyan világokra, ahol a nőknek jogukban áll szabadon élni. Az
internet-hozzáférés felgyorsította az átalakulás ütemét. A szaúdi fiatalok
többségének komputere, iPadje és más elektronikai berendezése van,
könnyen hozzáférnek a más országokból érkező hírekhez, és ez kitágítja
a látókörüket. A fiatal szaúdiak az oktatás, az utazás és az internet-
hozzáférés révén ráébrednek, hogy azok a férfiak, akik azt akarják, hogy
a nők rabszolgasorban maradjanak, veszélynek teszik ki hazájukat és
személyi szabadságukat.
A pozitív tények ellenére szomorúan be kell vallanom, hogy a szaúdi nők
életének megváltoztatásáért folytatott sokéves küzdelem eredményei
bizonytalanok és kiszámíthatatlanok. A nőket illetően nincsenek egyértelmű
szabályok. A viselkedésükre vonatkozó döntések máig a családot irányító
férfiak kezében vannak. Ha a nők családjának férfi tagjai műveltek és
jóindulatúak, akkor a nők is boldogok lehetnek. Ha viszont családjuk férfi

14
tagjai maradiak és kegyetlenek, akkor a nők szenvedni fognak a férfiak
tudatlansága miatt.
Gyermekkoromban Szaúd-Arábia legtöbb asszonyának és lányának
törvényszerűen kegyetlen sors jutott osztályrészül. Most, mire felnőttem, az
asszonyok egy részének előnyt jelent a változás – de a szaúdi nők
életminősége még mindig a férfiaktól függ, akiknek jogukban áll, hogy
megtagadják tőlük a szabadságot.
Barátaim, ilyen a szaúdi nők élete a huszonegyedik században:
• Olyan országban élek, ahol egy nő osztályelsőként végez, és
köztiszteletben álló orvos lesz.
• Olyan országban élek, ahol a szülők válása után egy anya nem kapja meg
csecsemőkorú kislánya törvényes felügyeletét. A gyermeken az apja, egy
szaúdi muszlim pap brutálisan, folyamatosan erőszakot követ el, amibe
a gyermek belehal.
• Olyan országban élek, ahol egy nő sikeresen vezeti saját vállalkozását, és
tönkreteszi férfi versenytársait.
• Olyan országban élek, ahol egy vallási vezető visszautasítja annak
a házasságnak a felbontását, amelyben a harmincöt éves férj naponta
brutálisan megerőszakolja tízéves feleségét. Azt állítja, helytelen
megfosztani a fiatal lányokat a házasság lehetőségétől.
• Olyan országban élek, ahol a lányok többsége tanul, és nagyon komolyan
veszi a tanulást.
• Olyan országban élek, ahol a nőknek csak tizenöt százaléka dolgozik, mert
az apák és a férjek többsége még mindig úgy tartja, hogy a nőnek otthon
a helye, bár magasan képzett, és dolgozni szeretne.
• Olyan országban élek, ahol a nők még mindig nem vezethetnek autót.
• Olyan országban élek, ahol a papok korbácsolásra ítélnek egy nőt, amiért
autóval vitte a kisfiát iskolába.
• Olyan országban élek, ahol egy nőnek még mindig engedélyt kell kérnie
férfi pártfogójától, ha dolgozni vagy utazni akar, és ahol a nő lázadása
még mindig az életébe kerülhet.

15
• Olyan országban élek, ahol a nők többsége szembeszáll a felette uralkodó
férfiakkal, a család férfi tagjai mégsem ítélik halálra őket.
• Olyan országban élek, ahol a nők többsége engedelmesen feleségül megy
ahhoz a férfihoz, akit az anyja és az apja kiválaszt számára. Azt mondják
ugyan, hogy a nőnek joga van nemet mondani, mégis kevesen élnek vele,
mert úgy érzik, engedetlenségük szégyent hozna a szüleikre.
• Olyan országban élek, ahol sok nő nyomorultul tengődik otthona elszigetelt
magányában, és még az olyan egyszerű, személyes kérdésekben sem
dönthet, hogy ha boldogtalan, vagy brutálisan bánnak vele, fogja
a gyermekeit, és elhagyja a férjét.
• Olyan országban élek, ahol a férfiak érzelmileg bántalmazhatják,
megverhetik, sőt meggyilkolhatják családjuk nőtagjait, és ezért sem
a közösségük, sem a bíróság nem ítéli el őket.
• Olyan országban élek, ahol a férfiak és a nők többsége nem helyesli az
ilyen viselkedést.
• Olyan országban élek, amelynek királya abban a korban nőtt fel, amikor
nem törődtek a nők érzéseivel és jogaival, de ez az uralkodó, Abdullah
király, elsőbbséget ad a nők ügyének.

Sürgető szükség van átfogó reformokra, mert Szaúd-Arábiában minden

megtörténhet, ha a nők életéről van szó. Ezért garanciát adó változásokat
akarunk: legyen törvényellenes, ha egy férfi durván bánik egy nővel. Olyan
változásokat akarunk, melyek következtében minden felnőtt nőnek joga lesz
egyéni döntéseket hozni.
Szerencsére már nem állok egyedül az országom megváltoztatásáért vívott
harcban. Sok szaúdi nő sürgeti az effajta pozitív átalakulást. A családom
tagjai ismernek ilyen asszonyokat. Bízom benne, hogy a világ hallani
szeretné rendkívüli történeteiket. Ezért újra kimerészkedem biztonsági
zónámból, hogy elmondjam az igazat a világnak Szaúd-Arábiáról.
Mindenről be akarok számolni, ami az országomban történik.
Ebben a kötetben elmesélem, mi változott az én életemben. Sok

16
mondanivalóm van a családom tagjairól, a gyermekeimről, az unokáimról,
a nővéreimről, az unokahúgaimról és az unokaöcséimről. Újabb meglepő
történeteket árulok el a bátyámról, Aliról, akinek kellemetlen természete mit
sem változott. Apám az élők sorában van, de igencsak megöregedett. Sajnos
még mindig azt hiszi, hogy a férfiaknak kell uralkodniuk, és a nőknek az
a dolguk, hogy engedelmesen meghunyászkodjanak előttük.
Noha nincs fontosabb a bátor nők élettörténeténél, azt hiszem, az olvasó
arra is kíváncsi, miként élnek azok az egyszerű szaúdi asszonyok, akik nem
részesülnek a gazdagság adta lehetőségekből. Ezeket a nőket sok, királyi
sorstársaik számára ismeretlen megpróbáltatás éri, amiért rendkívül nagyra
tartom őket.
Tíz nő életét választottam ki a sok, elmondásra érdemes történet közül.
Ezek a nők valóban léteznek – bátor emberek, ők tapossák ki azt az ösvényt,
amelyik egy új világba vezeti Szaúd-Arábia népét.
Míg éveim túl gyorsan peregnek, országomban csak nagyon vontatottan
fordul jobb irányba a nők élete. De köszönöm Istennek, hogy megláthattam
a napot, amikor sok szaúdi nő valóra válthatja álmait. Azt is köszönöm
Istennek, hogy kiváltságos helyzetemből adódóan ezekről a kivételes
asszonyokról mesélhetek.
A szaúdi nők – akár királyi vérből származnak, akár nem – egy kétezer
éves hagyomány ellen harcolnak. Egyetlen reménységünk az összefogásban
van. Ha minden nő összefog Isten áldó tekintete alatt, egy nap királynője
lehet Szaúd-Arábiának.

Szívemből kívánok minden jót azoknak a kedves embereknek, akik

érdeklődnek a sorsom és a többi szaúd-arábiai nő sorsa iránt.

Szultána ál-Szaúd hercegnő

17
 1.
FEJEZET

Lányom szeretetéért

– Még megölik egymást! – kiáltotta lélekszakadva egyik indonéz

szobalányunk a tálalóból.
Földbe gyökerezett lábbal figyeltem a nagy családi nappaliból kihallatszó
éles női hangokat. Kétségbeestem, mikor az indulatos szóváltásban
felismertem két lányom, Maha és Amani hangját. Lépteimet sietősre fogva
a keresésükre indultam. Vajon min vesztek össze már megint a lányaim?
Idősebb lányom, Maha már hét éve Európát tekinti otthonának, és csak
évente egyszer látogat haza Szaúd-Arábiába. Karím és én gyakran
felkeressük Mahát, de Amani már több mint egy éve nem találkozott
a nővérével. A hosszú távollét ellenére Maha érkezésének első percétől
heves szópárbajba bonyolódtak a lányaim, újra elővették régi érveiket, hogy
a szaúd-arábiai nők hétköznapi életének csaknem valamennyi körülményén
összekülönbözzenek, mint tizenéves koruk óta állandóan.
Egy pillanat sem kellett hozzá, hogy rájöjjek, a civakodás ezúttal a szaúdi
nőknek megtiltott autóvezetés miatt tört ki, ami sok heves vitát vált ki
a hazámban és külföldön egyaránt. Maha megvetéstől izzó hangon így szólt
a húgához:
– Amani, te is tiltakozhatnál és vezethetnél! Mert ha nem teszed,
húgocskám, csak olyan messzire mehetsz, ameddig a lábad bírja, egy
lépéssel se tovább!
Amani gyűlölködő pillantást vetett a nővérére, de nem felelt.
A válaszban reménykedő Maha arra emlékeztette testvérét, hogy nem
minden szaúdi lány gazdag.
– Önző vagy, húgom. Tudod, hogy csak nagyon kevés szaúdi nőnek van

18
főállású sofőrje. Mit csinálnak azok a nők, akik nem ilyen szerencsések?
Hogyan jutnak el a céljukhoz? Ha nincs bérelt sofőrjük, vagy nincs elég
bátorságuk ahhoz, hogy buszra vagy taxiba szálljanak, kénytelenek a két
lábukon odamenni, ahová kell!
Ismerem a lányaimat, tudtam, a dühödt vádaskodás elfajulhat, és igazam
volt.
De nem sokáig tűnődhettem, mert Amani akcióba lendült. Haragtól sötétlő
arccal úgy vetette magát a nővérére, mint egy sivatagi gazella. Ha nem állok
készenlétben, akkor felnőtt lányaim alighanem megütik egymást, majd
a földön dulakodnak és verekszenek tovább, mint gyermekkorukban.
Megragadtam Maha karját, és teljes erőből megrántottam. Erre
természetesen rám esett, ahogy Amani is megbotlott, és ráesett Karímra,
a férjemre, aki a hangzavar okát keresve benyitott a nappaliba.
Drága férjem régóta elnéző apa. Fárasztja lányaink folytonos
háborúskodása. Maha előző látogatása után kijelentette, nem tűri tovább,
hogy Maha és Amani úgy viselkedik, mint két gyerek. Elvégre mindkét
lányunk felnőtt nő. Amani feleség és anya, Maha pedig egyedülálló nőként
egy európai nagyvárosban él. Apja egyik vállalkozását vezeti, normális
társadalmi életet él, barátai vannak. Maha újra és újra bebizonyítja, hogy
a legtöbb komoly problémát könnyedén megoldja, de a húgával szemben
elmegy a józan esze.
Karím hitetlenkedő pillantást vetett rám, mielőtt felemelte a hangját, hogy
túlharsogja Amani tiltakozását és Maha dühödt panaszait.
– Hagyjátok abba! Most! – parancsolta.
Ebben a percben nővérem, Szara lépett be nesztelenül a szobába. Korán
érkezett a Maha látogatása alkalmából rendezett családi ünnepségre. Arca
szokás szerint csodálatosan nyugodt volt, csak a szeme tágult hatalmasra,
amikor megpillantotta a különös jelenetet. Szara elmosolyodott.
– Drága unokahúgaim, két törött csont és egy kicsorbult fog után még
mindig ennyire csábít benneteket a verekedés?
Szara lányaim leghevesebb csatáját idézte fel, ami után a kilencéves

19
Amani ostoba módon vékony drótakadályt feszített ki azon a hátsó folyosón,
amelyik az újszülött macskáknak kijelölt szobához vezetett. Amani rendkívül
értékesnek tartotta a cicáit, az volt a rögeszméje, még valaki ellopja és
eladja őket az állatvásáron.
A sors akaratából Maha lett az ártatlan áldozat. Amikor mit sem sejtve
átszaladt a folyosón, megbotlott a drótban, és akkorát esett, hogy mindkét
csuklója eltörött. Amani a zaj hallatán azonnal odarohant, hogy leleplezze
a macskatolvajt, de csak szenvedő nővérét találta. Dühösen azzal vádolta
a testvérét, hogy el akarta lopni a kismacskákat.
Családunk mekkai zarándoklata alatt a tizenéves Amani hite átalakult.
A vallásos esemény hatására az egykori, szunnyadó hitű gyermek határozott
fiatal nővé érett, aki idegesítő buzgalommal ragaszkodik iszlám hitünk
minden tanításához. Sorsfordító vallásos élménye óta Amaninak az
a szerencsétlen szokása támadt, hogy gyanakodva fürkészi mások
viselkedését, és gyakran erkölcstelen vagy bűnös tettekkel vádolja meg
a környezetét.
Amikor Amani megpróbált Maha teste alá kandikálni, hogy
megbizonyosodjon, egyetlen kismacskát sem lapított agyon, a felbőszült
Maha könyökével a húga arcába vágott, és kitörte az egyik fogát.
Az eset akkoriban egyáltalán nem volt mulatságos – Karím és én
kénytelenek voltunk elmagyarázni családi orvosunknak lányaink sérülésének
kínos körülményeit –, de Szara mostani megjegyzése és higgadtsága
tökéletesen eloszlatta a haragunkat. Egymásra néztünk, és hangosan
nevettünk Karímmal, mert eszünkbe jutottak azok az idők, amikor a lányaink
viselkedése a ketrecükből kiszabadult vadakéhoz hasonlított.
A durcás Amani helytelenítette a nevetésünket. Kiszabadította magát az
apja kezéből, azután szertartásos csókot váltott Szara nénikéjével, és Szara
beteg unokájáról kérdezősködött, akit súlyos szamárköhögés kínozott. Maha
diadalittasan, mint egy győztes katona, gyengéden megérintette kedvenc
nénikéje vállát, majd visszavonult, és öntött magának egy pohár frissen
facsart citromlevet. Ő és Amani ezután a szoba átellenes végébe vonultak,

20
és úgy viselkedtek, mintha teljesen idegenek lennének egymásnak.
Szeretem a lányaimat, ahogyan csak anya a gyermekét szeretheti, de még
felnőttként is állandóan próbára teszik a türelmemet. Évekkel ezelőtt még
abban reménykedtem, hogy a felnőttkor számukra is elhozza a bölcsességet,
de tévedtem. Lányaimat vizsgálva láttam az arcukra kiülő önhittséget.
Türtőztetni kellett magamat, hogy ne töröljem képen őket.
Még a Szarával és Karímmal folytatott csevegés közben is az életünk járt
a fejemben. Azon tűnődtem, miként fordulhat elő, hogy ugyanazon két ember
két lánya egyetlen dologban sem képes egyetérteni. Tizenéves koruktól
kezdve mindenen összekapnak a lányaink.
Maha erős, megalkuvást nem ismerő gyerek volt, már fiatalon felfigyelt
a szaúdi nőket sújtó kulturális és társadalmi erőszakra. Az évek során egyre
indulatosabban haragudott társadalmunk nemi megkülönböztetésen alapuló,
igazságtalan hagyományaira; gyűlölt minden korlátozást, gyakran emlegette,
hogy egytől egyig meg fogja szegni őket. Amani magáénak érezte országunk
legmaradibb vallási elképzeléseit, azokkal együtt, amelyek a nők ellen
irányultak. Időnként úgy éreztem, hogy Amani még a nők megkorbácsolását
sem tartja elég szigorú büntetésnek.
A sebesülésekkel és drámai eseményekkel eltelt évek után csak akkor
köszöntött be otthonunkba a nyugalom, amikor Maha meggyőzött minket,
hogy nem lehet boldog, ha Szaúd-Arábiában kénytelen élni. Karím és én
nagyon aggódtunk, tartottunk tőle, hogy szándékosan megszegi az összes,
nőkre vonatkozó szigorú társadalmi és törzsi törvényünket, ha erőnek
erejével a királyságban marasztaljuk. A mi Mahánk rendíthetetlen és
rettenthetetlen a tekintéllyel szemben. Még valami kulturálisan súlyosan
elítélendő dolgot tesz, általános közfelháborodást kelt, és nagybátyánk,
a király arra kényszerül, hogy példát statuáljon a lányunkkal.
Hosszas, mindenre kiterjedő beszélgetések után Karím és én elintéztük,
hogy Maha Európában járjon egyetemre. Lányunk erőszakos személyisége
szerencsére sokat szelídült a távozása után. Annyira elégedett volt
Európában, hogy később abba is beleegyeztünk, ne sivatagi királyságunkban,

21
hanem ott legyen az otthona. Maha azóta csak néhanapján látogat el Szaúd-
Arábiába, noha mi gyakran felkeressük őt.
A nővérével ellentétben Amani élvezi a szaúd-arábiai asszonyok életét,
azt hajtogatja, hogy egyetlen országban sem olyan jó a nők élete, mint
nálunk. Úgy érzi, féltő gonddal óvják a világ gonoszságaitól, meg se fordul
a fejében, hogy férfi gondviselőjének hozzájárulása nélkül – aki továbbra is
az apja – hozzon személyes döntéseket. Amani házasságának nyélbeütése
előtt Karím ragaszkodott ahhoz a jogához, hogy ő, az apja maradjon lánya
gondviselője. Férjem még a gondolattól is irtózott, hogy egy férfinak
teljhatalma legyen a gyermeke fölött. A törvényes szerződés értelmében
Karím halála után Amani legidősebb fia válik a gondviselőjévé attól
függetlenül, hogy hány éves lesz, amikor megörökli nagyapja jogait. Vagyis
előfordulhat, hogy egy gyermeket neveznek ki Amani gondviselőjévé.
Számomra ez nevetséges, ami ellen a nőknek minden erejükkel harcolniuk
kellene, de a lányom azt állítja, nem veszi zokon, ha neki, a felnőtt nőnek,
gondviselőként a kisfia parancsol!
A királyság határain kívül kevesen tudják felfogni, hogy a szaúdi nők
a világ legmerevebb társadalmába születnek, ahol egy férfi lesz
a gondviselőjük. Pedig ez a helyzet 2014-ben (az iszlám naptár 1435.
évében). Ennek a kijelölt férfi gondviselőnek teljes hatalma van felettük
életük első percétől egészen a haláluk pillanatáig. Noha a szaúdi törvények
nem rögzítik a gondviselő kötelezettségeit, a szaúdi bíróságok még felnőtt
nők esetében is törvénynek tartják a gondviselő iránti engedelmességet. Egy
nőnek engedélyt kell kapnia arra, hogy iskolába járjon, megházasodjon,
elváljon, bankszámlát nyisson, munkát keressen, sőt orvosi ellátást kapjon,
vagy elvégezhessenek rajta egy műtétet. Én magam négy olyan esetről tudok,
amikor szaúdi nők azért haltak meg, mert a gondviselőjük úton volt, és nem
tudott engedélyt adni a sürgős műtét elvégzésére.
Egyetlen szaúd-arábiai nő sem bújhat ki gondviselőjének fojtogató
köpenye alól, amely örök rabságban tartja, és kiszolgáltatja minden
óhajának. A férfi gondviselő a királya, előírja élete minden mozzanatát. Ez

22
a gondviselő, ha akarja, úgy dönthet, hogy a nő bemocskolta a család
becsületét, ezért halállal kell lakolnia. Az országban senki, még a rendőrség
vagy a kormány biztonsági erői sem léphetnek közbe ebben az esetben.
Meglehet, manapság ritkán fordul elő, hogy egy gondviselő halálra ítéli
a feleségét vagy a lányát, de ha mégis megteszi, arra a nőre a biztos halál
vár. Ilyen egy szaúdi nő élete a gondviselő felügyelete alatt. Több hasonló
esetről is beszámoltak a közelmúltban a nemzetközi híradások, de még több
marad feltáratlanul. A következő fejezetekben szörnyű gyilkosságokat
leplezek le.
Még én sem töltöttem el egyetlen napot sem gondviselő nélkül, pedig
tudok vigyázni magamra. Karímmal kötött házasságomig az apám volt
a gondviselőm. Nagyon rideg gondviselőnek éreztem az apámat, holott még
ma is élek, mert eszébe sem jutott, hogy megölessen, amikor szégyent vagy
csalódást okoztam neki. Házasságunk ideje alatt Karím gyakorolja
a gondviselő feladatát fölöttem. Ha a férjem előttem távozik erről a földről,
akkor a fiam, Abdullah lesz a gondviselőm.
Az én helyzetem kétségkívül biztonságosabb, mint a legtöbb szaúdi
asszonyé, mert őszintén szeretjük egymást a férjemmel; a férjem
számtalanszor kijelentette, nem akar tovább élni, ha meghalok, amiből arra
következtettem, hogy sohasem öletne meg. Karím irántam való szeretete
roppant erőt és biztonságérzetet ad nekem. Ezért a gondviselés intézménye
csak elviekben okoz gondot, mióta a szülői házat elhagytam.
Sőt házasságunk hajnalán a férjem szeretettel beszélt a gondviseletről.
Úgy emlékszem, mintha néhány hete történt volna. Jóképű férjem ezekkel
a szavakkal esküdött legszentebb könyvünkre, a Koránra: „Szultána, egymás
gondviselői vagyunk. Én gondot viselek rád. Te gondot viselsz rám.
Egymáshoz folyamodunk segítségért minden bajunkban.”
Csak egyszer szegte meg az esküjét, amikor balgán arra próbált rávenni,
egyezzek bele, hogy második felesége legyen. Férjem terve balul sült el. Aki
ismer, netán olvasta a történetemet, tudja, hogy én lettem a győztes abban
a házastársi viadalban. Azt hiszem, azért történhetett így, mert ha elég erősen

23
beleélem magam valamibe, meghalni is kész vagyok érte, míg a férjem nagy
körültekintéssel óvja az életét, akárcsak az enyémet.
De most nagyobb gondom is volt, mint a gondviselet kérdése, mert
hallottam, hogy Maha halkan tovább beszél, és Amani szaúdi tanulmányait
pocskondiázza.
Boldog voltam, hogy Amani elvégezte az egyetemet. Középiskolai évei
alatt ugyan kevés érdeklődést mutatott az egyetem iránt, azt hajtogatta, hogy
egy jó muzulmán asszonynak semmi más nem kell, csak férj meg gyerekek.
Megrendültem, amikor a gyermekem elutasította a továbbtanulást. De Karím
bölcsen kezelte a dolgot. Kijelentette, hogy a házassághoz még hiányzik egy
fontos állomás, nevezetesen az egyetem. A férjhezmenetel csak akkor jöhet
szóba, mondta Amaninak, ha diplomát szerez.
A vallási vezetőkkel való beszélgetést követően Amani elégedetten
nyugtázta, hogy a tanulás nem mond ellent iszlám hitünknek. Ebbe
belenyugodva beiratkozott a Rijádi Női Egyetem (ma Núra Bint Abder-
Rahmán Hercegnő Egyetem, nagyapánk, az első király, Abdel-Azíz ál-Szaúd
kedvenc nővére után) társadalomtudományi karának arab nyelv és irodalom
szakára. Amani nagy meglepetésünkre és örömünkre könnyen
visszailleszkedett a tanulásba, bevallása szerint élvezte az arab irodalmi és
nyelvi tanszék óráit. Minden tantárgyból jó jegyeket szerzett, és négy év után
diplomát kapott.
Arról álmodoztam, hogy Amani tanár lesz, és irodalmat fog tanítani más
lányoknak, hiszen szenvedélyesen szerette a tárgyát, de hamarosan szomorú
sóhajokat hallattam, ugyanis Amani kijelentette, soha nem áll munkába. Ha
vállalná a dolgozó nők életét, túl sok alkalma nyílna, hogy olyan férfiakkal
találkozzon, akik nem a családjához tartoznak. Soha nem beszélne és
dolgozna senkivel a férjén, az apján, a bátyján és más, a szűkebb rokonságát
jelentő férfiakon kívül. Amani azt állította, azért vállalkozott
a továbbtanulásra, hogy jobban képviselhesse a vallását, a hitét és az iszlám
értékeket, és ami a legfontosabb, hogy jobb anyja legyen a gyermekeinek.
Karím figyelmeztetett, hogy ne ellenkezzek vele: „Szultána, ne feledd,

24
hogy bár az egyetemi hallgatók 58 százaléka nő, csak 14 százalékuk számára
akad munka. Még jó, hogy Amani nem foglalja el a helyet egy jobban
rászoruló szaúdi lány elől.”
Grimaszt vágtam a szavai hallatán, de nem tagadhattam, hogy Karím
minden szava maga a szomorú igazság. Amaninak sosem lesz szüksége
munkára azért, hogy a létszükségleteit fedezze, és országunk tele van
magasan képzett lányokkal, akik kétségbeesetten keresik a megélhetést
jelentő munkát. Boldog vagyok, amiért ilyen sok szaúdi lánynak
engedélyezik a tanulást, ami nem volt mindig így az országomban.
De amint legyőznek egy akadályt, máris újabbal találják szembe magukat
a nők Szaúd-Arábiában. Noha a legtöbb férfi elfogadja a nők iskoláztatását,
az apák többsége megretten attól, hogy munkába álljon a lánya; így akarja
elérni, hogy a lány ne találkozhasson más férfiakkal a családtagjain kívül.
A férjek szintén nem adnak engedélyt a feleségüknek, hogy dolgozzanak, bár
az eljegyzés idején sokan az ellenkezőjét ígérik. Ráadásul az üzleti
vállalkozások ugyancsak tartanak a női alkalmazottaktól, attól félnek, hogy
a férfiak és a nők érintkezése problémát jelent vallási körökben. A hit
felbőszült emberei gyakran hangoztatják, hogy a nő és az ördög együtt jár,
amikor a nők idegen férfiakkal érintkeznek. Sajnálom azt a szegény szaúdi
nőt, aki választott hivatását akarja gyakorolni, mert rengeteg akadályt
gördítenek az útjába.
A diploma megszerzése utáni hónapokban Amani arra kért minket,
sürgősen rendezzük el a házasságát egy alkalmas királyi unokatestvérével.
Senkit nem nevezett meg, csak arra kért, hogy jó nevű királyi családból
származzon, jellemes és hívő ember legyen. Kerek perec elutasította annak
a lehetőségét, hogy megnézze leendő vőlegénye fényképét, amit a nővére
jóindulatúan felajánlott neki. Amani feldühödött, amikor a bátyja, Abdullah
kötekedni kezdett vele, miszerint az unokatestvére látni akarja jövendő
felesége arcát, és ő, Abdullah talán kielégítheti a fiatalember kíváncsiságát
Amani egyik fényképével. Izgatottan, könnyek között kérte apja
közbenjárását, amit az meg is ígért, megtiltotta a fiunknak, hogy tovább

25
piszkálja a húgát ebben a kérdésben.
Abdullah vidám ember, és könyörtelenül ugratja a nővéreit, de csak
Mahának van annyi humorérzéke, hogy néhanapján mulat a tréfáin. Boldog
anya lennék, ha két lányom osztaná a fiam kellemes, nyílt természetét. Karím
is tudja, hogy a fiunk felhőtlen egyéniség, és gyakran mondja nekem: –
Szultána, Isten szeretetre méltó fiúval ajándékozott meg, de Amanival és
Mahával próbára tette az állhatatosságunkat.
Azokban az időkben, amikor némely dolgokkal gondot okoztam neki,
örömét lelte benne, hogy rám hárította a felelősséget. Azt hajtogatta: –
Lányaim az anyjuk bajkeverő hajlamát örökölték. – Az biztos, hogy lányaink
a lehető legfárasztóbb személyiséggel érkeztek erre a világra.
Amani természete tökéletes ellentéte anyjának és nővérének; mindent
becsben tart, ami a férfiak nőuralmával kapcsolatos. Emellett példamutatóan
követi a szigorú vallási előírásokat. Tizenéves korától kezdve teljes
belenyugvással hordta a fekete fátylat, és erkölcstelennek tartotta, ha egy nő
nyilvánosan felfedi az arcát. Máig fekete kesztyűvel takarja finom kezét,
vastag fekete harisnyával a lábát a királyságban uralkodó tikkasztó hőség
ellenére – még akkor is, ha Dzsiddába, a fojtogatóan párás kikötővárosba
utazunk.
Mindig mondtam, hogy az ilyen öltözék rendkívül veszélyes Szaúd-
Arábia forróságában, és aggodalmam beigazolódott, amikor a szüléshez
közel álló Amani felkeresett minket dzsiddai otthonunkban. Mivel még nem
ismerte néhány újonnan alkalmazott férfi szolgánkat, felkeléstől lefekvésig
magán hagyta a súlyos fátylat. Szegény lányom attól félt, hogy egyikük
megpillanthatja fedetlen arcát, pedig ezek a férfiak megbízhatók, és
körünkben hozzászoktak a nők közelségéhez.
Egyik reggel nagy bosszankodásomra teljesen lefátyolozva ereszkedett le
a lépcsőn, amivel még Szara nővéremet is meglepte, pedig a testvérem
általában mosolyog két lányom merőben ellentétes viselkedésén. Már
majdnem kimondtam, amit gondoltam, miszerint nevetséges, hogy Amani az
otthonunkban is teljesen elfátyolozza magát. Ráadásul szeretem látni, akivel

26
beszélek, és különös örömöm telik a gyermekeim arcában. De abban
a pillanatban elkaptam Szara figyelmeztető pillantását, mire az ajkamba
haraptam, és inkább azt kérdeztem:
– Kérsz egy kis hideg gyümölcslevet, drágám?
Amani elsuhant mellettem.
– Nem, mami. Inkább sétálok egyet a kertben. – Egyik indonéz
szobalányunk kinyitotta a súlyos fa- és üvegajtót, hogy Amani beléphessen
abba a különleges magánkertbe, amelyet Karím tervezett nagy gondossággal
családunk nőtagjai számára. A kert szokatlanul nagy, tele rengeteg óriási
növénnyel és sokféle páfránnyal; az volt a cél, hogy egy esőerdőre
emlékeztessen. Várandós lányom iránti aggodalmamban utána szóltam:
– Aztán nehogy eltévedj abban az üvegházban, édes Amani! – A lányom
nem válaszolt.
Szara és én hamarosan fülig belemerültünk egy komkom-mérkőzésbe;
Dzsiddában gyakran játsszuk ezt a mulatságos játékot, mivel olyan kagylók
kellenek hozzá, amilyeneket a gyerekek gyűjtenek a Vörös-tenger partján.
Szara nyolc unokájából kettő velünk játszott. Remek szórakozás, ahogy
a gyerekek a padlón lökdösik a kagylókat, egészen megfeledkeztem az
időről. Amikor Abdullah lejött hozzánk, és Amani felől kérdezősködött,
hirtelen rádöbbentem, hogy majdnem egy órája kint van a kertben.
Talpra ugrottam, és a gyermekemet szólongatva kirohantam. Ijedtemben
felsikítottam, amikor megláttam, elterülve a földön, abajája fekete szövete
fennakadt egy alacsony páfrányon, lágyan lengette a tengeri szellő.
– Amani! – kiáltottam.
Abdullah gyorsan odaszaladt hozzám, nyomában néhány sofőrünkkel, akik
a sikoltásom hallatán betódultak az alkalmazottak elől többnyire elzárt
kertbe.
Egy pillanatig azt hittem, hogy drága gyermekem halott, megfojtotta az
a rengeteg súlyos, fekete anyag, a fekete harisnya meg a kesztyű. Amani
öltözéke alighanem többet nyomott, mint ő maga, aki mindig pihekönnyű
volt. Még terhesen sem volt nehezebb negyven kilónál.

27
 Abdullah és az egyik sofőr felemelte, és légkondicionált házunk belsejébe
vitte Amanit. Igyekeztek ugyan óvatosan bánni vele, hiszen szemmel
láthatóan terhes volt, de a fátyla fellebbent az arcáról, és hosszú fekete
szoknyája a derekáig felcsúszott. Akkor nem törődtem ezzel, noha Amani
fekete harisnyája csak térdig ért, és mindenki láthatta fehér combját.
Lányomat a fogadószobában lefektették a legnagyobb díványra az öt
közül, én meg nekiláttam, hogy lehámozzam róla a vastag fekete lepleket.
A fátylát felhúzva elakadt a lélegzetem, mert az arca lilásvörös volt, mintha
összeverték volna, és csak a szeme fehérje látszott – vérfagyasztó látvány
volt.
Ekkorra a szolgák megkeresték Karímot az irodájában, és a férjem már
csatlakozott hozzám, s úgy rendelkezett, tegyenek hideg vizes borogatást az
arcára. Abdullah Karím parancsára szélsebesen családorvosunkhoz,
a közelünkben lakó, tapasztalt palesztin doktorhoz hajtott. Megmondtuk neki,
hozza magával, hogy ellássa a lányunkat.
Ekkorra már majdnem megőrültem. Amani úgy feküdt, mint egy halott.
Karím elmagyarázta, hogy a lányunk egyenletesen lélegzik, tehát
szükségtelenül tépem a hajamat, amit egyébként észre se vettem. (Pedig
amikor abbahagytam, több tucat hosszú fekete hajszál lógott ökölbe szorított
kezemből.)
Körülnéztem, és észrevettem, hogy hatalmas fogadószobánkat zsúfolásig
megtöltötték a szobalányok, a sofőrök és a kertészek, de mielőtt
elzavarhattam volna őket, megérkezett az orvosunk. Életemben nem örültem
ennyire nagy, pirospozsgás arca, tömzsi, vaskos termete láttán, pedig
gyakran felidegesített azzal a szokásával, hogy a háta mögött összekulcsolt
kézzel, gondolataiba merülve köröz a szobában, és összefüggéstelenül
motyog.
Mindig minden eshetőségről tudni akartam, ha megbetegedtek
a gyermekeim. Amikor az orvos sietve a lányom fölé hajolt, és mindenkit
hátrább parancsolt, hogy levegőhöz jusson, nagyon komornak látszott. Karím
karjába kapaszkodva a gyermekemre meredtem, és ekkor Amani kinyitotta

28
a szemét. Váratlanul megpillantotta a palesztin doktor kerek arcát, kutató
tekintetét, levegő után kapkodott és elájult.
Amani végül teljesen visszanyerte az egészségét. A doktor megállapította,
hogy a hőség okozta a bajt, és halkan, de határozottan azt mondta Amaninak,
Dzsidda forró és párás levegőjében nem lenne szabad ilyen vastag fekete
ruhát viselnie. Lányom arckifejezésén láttam, eszében sincs megfogadni az
orvosi tanácsot, ezért úgy gondoltam, jobban tenném, ha nem jönnék
Dzsiddába a legforróbb nyári hónapokban. A családunk majd Rijádban
marad, ahol száraz a levegő, és az elfátyolozott asszonyok számára
elviselhetőbb az élet, esetleg a hűvösebb hegyi nyaralónkba, Táifba utazunk.
Amani fájdalmas lelki gyötrelmei ezzel korántsem értek véget.
Mélységesen felháborodott, amikor megtudta, hogy dzsiddai otthonunk több
alkalmazottja is látta fedetlen arcát, sőt három sofőrünk még a csupasz lábát
is megpillantotta. Gyermekem végtelenül izgatott lett, ezért az apjának és
nekem meg kellett fogadnunk, hogy amikor Rijádból Dzsiddába indulunk,
Rijádba küldjük minden dzsiddai alkalmazottunkat. Ha újra visszaköltözünk
Rijádba, akkor ugyanezek az alkalmazottak Rijádból ismét Dzsiddába
utaznak. Így keringenek az alkalmazottaink a két város között csak azért,
mert Amanit túlságosan feszélyezné, ha olyanok társaságában lenne, akik
meglátták az arcát vagy a lábát.
Az Amani lelki békéjét védő óvintézkedéseket nevetségesnek tartottam,
de bármit megtettem volna a gyermekeim, különösen várandós lányom
nyugalma érdekében. Azóta Amani egy fiú anyja lett.

Lányaim több mint egy éve nem látták egymást, mégis azonnal fellángolt
köztük a vita. Maha csak három napja érkezett vissza a királyságba, de azóta
egyfolytában állt a bál.
Karím ezekkel a szavakkal vonult vissza, hogy felfrissítse magát az esti
társaságra:
– Kérlek, lányom, menj a szobádba, készülj az estére. Itt az idő,
a vendégek nemsokára megérkeznek.

29
 Elmosolyodtam, boldog voltam, hogy Karím az előttünk álló kellemes
estére figyelmezteti Mahát. Elvégre rengeteg vendéget vártunk, és mindenki
vele akart találkozni. Azóta tervezzük ezt a vendégséget, mióta tudtuk, hogy
ismét sor kerül ritka látogatásainak egyikére. Majdnem az egész család
átszervezte zsúfolt programját, csak hogy itt lehessen az ünnepségen.
Szara és én órákat töltöttünk az est tervezésével. Úgy döntöttünk, hogy
Maha kedvenc arab ételeit szolgáljuk fel, például kabsát, tahinit és
paradicsomos csirkét. Karím javaslatára külön ételt szolgálnak fel a férfiak
kertjében, hogy vegetáriánus lányunk ne lássa az egészben megsütött,
báránnyal, csirkével, tojással és rizzsel töltött tevét. Attól tartunk,
állatszerető Amani lányunk még megsemmisíti az ételt, ha észreveszi. Régen,
még kislány korában, meglátott egy főtt teveborjút, temetési szertartást
rendezett neki, és a vendégek érkezése előtt eltemette a kertünkben. Így aztán
nagy titkolózás övezte ezt a fogást, hogy a vendégeink örömüket lelhessék
a különlegességben.
Sokféle francia finomságot tálalunk. Szara francia séfje meglehetősen
elfoglalt volt az elmúlt napokban, kitűnő pástétomait, lazacait és pot-au-feu-
it készítette. Privát repülőgépet küldtünk Franciaországba a különleges
francia sajtokért és bagettekért.
Figyeltem, engedelmeskedik-e Maha az apjának. Bólintott ugyan, de meg
sem mozdult.
Abban a pillanatban, amint Karím kitette a lábát, Amani tovább
veszekedett a nővérével. Szarát is megpróbálta belevonni a beszélgetésbe,
ezért azt kérdezte:
– Szara nénikém, mit gondolsz arról, hogy a nők autót vezessenek?
De mielőtt Szara válaszolhatott volna, tovább gombolyította a beszéd
fonalát:
– Egyetértesz azzal, hogy ha a szaúdi nők vezetnének, balesetet
okoznának, mert a fátyluk miatt rosszul látnának? És ha megtörtént a baleset,
akkor törvénybe ütköző beszédbe keverednének a másik autó vezetőjével?
És mi van akkor, ha a másik férfi, ráadásul idegen?

30
 Szara kényelmetlen helyzetbe került, ezért közbeléptem.
– Édes lányom, kérlek, tégy egy szívességet anyádnak, és halaszd el
ezeket a vitás kérdéseket más, kedvezőbb alkalomra.
Amani még válaszolni sem tudott, amikor Maha mérgesen morgott
valamit, és sietve elhagyta a szobát. Reméltem, megfogadja az apja tanácsát,
rendbe hozza a haját, és megigazítja a sminkjét.
Még el sem illant a szobából a feszültség, amikor Maha újra megjelent.
Láttam, hogy magával hozta a nemzetközi jogosítványát, és hevesen
meglobogtatta Amani előtt, mondván:
– A húgocskám azok közé a bolondok közé tartozik, akiknek diplomájuk
van, mégis tudatlanok.
Semmi sem állíthatta meg Amanit.
– Magától értetődik, hogy a női autóvezetés vitathatatlanul bűnök forrása
– jelentette ki.
Amani gyakran idézte különböző szaúdi egyházi személyek fatváit, és
a szavaiban ráismertem Abdel-Azíz bin Baz sejkre, egy szaúdi papra, aki
Szaúd-Arábia főmuftija volt 1993-tól nyolcvannyolc éves korában
bekövetkezett haláláig, 1999-ig.
Úgy gondolom, Baz nem volt túlságosan intelligens. Szellemi
képességének hiányosságait számtalan vitatható kijelentése igazolja, többek
között az, hogy a Föld lapos. Azt mondta: „A Föld mozdulatlan, állandó,
Isten terítette ki, hogy az emberiség ágya és bölcsője legyen, és hegyeket
helyezett rá, hogy ne remegjen.” Sok újságíró gúnyolódott ezen
a kijelentésén. Apám egyszer azt mondta Karímnak, hogy idősebb
(fél)testvérét, Feiszal királyt annyira feldühítette Baz tudatlansága, amivel
minden szaúdira szégyent hoz, hogy elrendelte, semmisítsék meg a tanításait
tartalmazó valamennyi könyvet és iratot. Baz később kinyilvánította, hogy
a Nap forog a Föld körül, bár ezt az állítását később visszavonta, miután
unokatestvérem, Szultán bin Szalman ellátogatott a Discovery űrhajó
fedélzetére. Azt mondják, amikor visszatért, megesküdött a muftinak, hogy
az űrből látta a Földet, és a Föld nem mozdulatlan, hanem forog.

31
 Baz több rendelkezése arra vonatkozott, hogy minden nőnek purdahban,
azaz elszigeteltségben kell élnie, amiért én sohasem kedveltem ezt az
embert. Mások nem értenek egyet velem, mert sokan szerették. Ő volt Amani
kedvenc egyházi embereinek egyike, pedig még gyermek volt, amikor
meghalt.
Amani kívülről tudta és büszkén idézte Baz fatváját a női autóvezetés
tilalmáról:
– A romlottság miatt szemérmetlenséggel vádolják meg az ártatlan, tiszta
nőket. Allah azért szabta ki a legszigorúbb büntetést ezekre a tettekre, hogy
megvédje a társadalmat a romlottság egyre szaporodó eseteitől. Az autót
vezető nők kérdése csak egy a sok közül, amelyik ide vezet.
Maha erre körültáncolta a szobát, és hangosan azt énekelte:
– Én szabad vagyok, Amani, de te önként láncot hordasz! – Jogosítványát
trófeaként lengetve akkorákat ugrott a levegőbe, mint egy balerina.
A lányom időnként kissé színpadias.
Maha folytatta a kántálást.
– Szabad vagyok! A húgom láncot hord!
– Minden tetted haram, Maha – jelentette ki fontoskodva, határtalan
magabiztossággal Amani.
– Figyelj, Amani! Sötétségben élsz. Lehet, hogy okos vagy, de
tudatlanságba menekülsz, gyengeséget és tudatlanságot árasztasz magad
körül, azt akarod, hogy állandóan férfiak döntsenek helyetted, pedig magad
is képes lennél rá. – Maha kifulladt. – Szabadon élek, Amani. Önálló
véleményem van. Autót vezetek. Arra gondolok, amire akarok. Olyan nő
vagyok, aki megszabadult attól az őrülettől, amit olyan szeretettel
dédelgetsz!
Maha következő kijelentésétől forogni kezdett körülöttem a világ, és még
Szarának is elállt a lélegzete.
– Ma túljártam ezeknek az ostoba vénembereknek az eszén. Férfiruhát
vettem, beültem Abdullah új Mercedesébe, így vezettem a városban.
– Maha! – kiáltottam. – Maha, kérlek, mondd, hogy nem igaz! Szégyent

32
hozol a szüleidre, ha meglátják, hogy férfinak öltözöl, és autót vezetsz!
– Ugyan, anyám! – kuncogott Maha. – Nem voltam veszélyben. Nem
sminkeltem, Abdullah pedig egy nagyon élethű bajuszt festett az arcomra.
A boltokban Abdullah beszélt helyettem, senki nem hallott női hangot.
Felsikoltottam.
– A fiam tudott róla?
Maha szája csalódottan legörbült.
– Anyám, a fiad egyetért velem. Véleménye szerint minden, nők ellen
irányuló ósdi szabálynak el kellene tűnnie, így ni – és csettintett a kezével. –
Remélem, eljön a jobb jövő, amikor egy Abdullahhoz hasonló fiatal
herceget választanak királynak. Ha a fivérem lesz az, ő véget vet ennek
a képtelenségnek. Akkor, de csak akkor majd visszajövök, hogy ebben az
országban éljek.
Rengeteg mondanivalóm lett volna Mahának, hiszen véletlenül tudtam,
hogy Abdullah nem akar Szaúd-Arábia királya lenni, mert az én fiamban
szikrányi uralomvágy sincsen, de akkor meghallottam a hosszú folyosón
közeledő családtagjaim hangját. Megérkeztek a vendégeink. Ütött a várva
várt családi találkozó órája.
– Még beszélünk, Maha – mondtam szigorúan, miközben vendégeim
köszöntésére siettem. Menet közben Szarához fordultam. – Kedves nővérem,
kérlek, csitítsd le a lányaimat, és hozd őket magaddal a partira!
Szara beleegyezően bólintott.
– Ne aggódj, Szultána! – mondta. – Hamarosan utolérünk.
Magabiztos arccal vonultam ki a szobából a hosszú folyosóra. A vállam
csak ekkor görnyedt meg a kétségbeesés és a kimerültség súlya alatt; újabb,
fölöttébb kellemetlen jelenet tanúja voltam két gyönyörű lányom között.
Az elmúlt években sokszor álmodoztam arról, hogy a családom nagy
egyetértésben összeborul. Reméltem, hogy ez a mai estén fog megtörténni.
Főként apámnak akartam imponálni ápolt otthonommal és engedelmes
gyermekeimmel. Az utóbbi időben igyekeztem barátságos lenni ahhoz az
emberhez, aki életet adott, pedig hosszú éveken át csak fájdalmat okozott

33
nekem, legfiatalabb lányának. Az Amani és Maha közötti szörnyű jelenet
előtt még boldog voltam, hogy apám végre elfogadta a meghívásomat, és
eljön hozzám. De most, hogy Amani és Maha ilyen engesztelhetetlen
hangulatba került, tudtam, ha a jelenlétében konfliktusra kerül sor, sohasem
látom viszont az apámat. Időskorára következetesen kerülte a konfrontációt,
és tudtam, nem viselne el egy ilyen kellemetlen jelenetet a két ifjú hölgy
között. Sőt kifejezetten rossz fényt vetne rám és a férjemre, ha megtörténne
ilyesmi. Még az is megfordult a fejemben, hogy lemondom a vendégséget, és
magamra zárom az áthatolhatatlan acélajtót, amelyet Karím szereltetett fel
nemrégiben.
Az óvintézkedésre akkor került sor, miután Karím az egyik
unokatestvérével, a szaúdi felderítés egyik magas rangú hivatalnokával
találkozott. Karím unokatestvére nyugtalanító tényeket közölt egy fiatal,
egykor törvénytisztelő szaúdi állampolgár kihallgatásáról, akit megfertőzött
a radikalizmus. A fiatalember Szíriában járt, az ott dúló polgárháborúban
harcolt. A kihallgatás során nyugtalanító híreket fecsegett ki, azt állította,
hogy az al-Kaida kémei beszivárogtak a jemeni határunknál fekvő kis
falvakba. Terveik szerint ezekből a kis falvakból indítanának támadásokat
a szaúdi kormány tagjai ellen. Egyik kedvenc forgatókönyvük a szaúdi
királyi család, többek között Karím, én és a gyermekeink meggyilkolására
irányuló összeesküvés.
Jöjjön, aminek jönnie kell, gondoltam, és továbbhaladtam a hosszú
folyosón sorsom felé. Megpróbáltam a következő órákra összpontosítani
a figyelmemet. Allahhoz imádkoztam, hozzon az előttem álló este
vidámságot és örömet.

34
 2.
FEJEZET

A vendégség

A gyémánt olyan, mint a szirének éneke – minden nőt megszédít. Én már nem
hallom a hívását. Mióta felfedeztem, milyen végtelen öröm, ha másokon
segítek, nem érdekelnek a drága ékszerek. Amikor páratlan szépségű
ékszereket mutatnak, nem a nyakamat borító, fülemből csüngő, csuklómra
kapcsolt, szikrázó drágaköveket látom; azon tűnődöm, mi mindent lehetne
megvalósítani azoknak a drágaköveknek az ellenértékével. Egy rátermett
gyermek jó iskolába mehetne, egy beteges anya átélhetné a nyugalom
biztonságát, mert tudná, hogy a drága orvosi kezelés után egészségesen
térhet vissza a gyermekeihez.
Azt hittem, hamarosan újra alkalmam lesz ilyesmire, ugyanis a folyosót
betöltő élénk hangok hallatán azt gondoltam, a rokonaim máris az izgalmas
családi találkozó örömeit élvezik. Ám tévedtem. Egy drága ékszer okozta
a felbolydulást.
Nagy fogadótermünkbe érve három nővérem hangja vált ki a morajból.
Földbe gyökerezett a lábam, amikor megláttam, hogy nővéreim, Taháni és
Haifa, Dunia csaknem derékig érő új, hurkolt gyémánt nyakláncát csodálják,
és lázasan kiáltoznak.
Szara már napokkal ezelőtt mesélt nekem az ékszerről, de döbbenten
láttam, hogy a hosszú láncot háromszor is Dunia nyaka köré lehetne tekerni.
Egy ilyen rendkívüli darab elkészítéséhez sok száz gyémántra volt szükség.
Sokkal nagyobb volt, mint képzeltem. Csak álltam, és bámultan azt
a nyakláncot. Minden egyes köve egy kisebb vagyont ért. Minden
gyémántján kitaníttathatnának egy gyereket. Minden gyémántja egy teljes
évig eltarthatna egy családot. Dunia gyémántjainak vakító ragyogása nem

35
kápráztatta el a szememet.
Szara szerint nővérünk sok millió dollárt fizetett azért a nyakláncért.
Dunia olyan nő volt, aki csak az élet léha dolgai iránt érdeklődött, rengeteg
időt töltött azzal, hogy felkutassa és megszerezze a legkivételesebb
ékszereket.
Addig fel sem fogtuk Dunia rögeszméjének a súlyosságát, amíg Szara rá
nem talált egy különleges, Szerelmem, az ékszer című albumra, és nem
ajándékozta meg vele. A legendás hírű amerikai színésznő, Elizabeth Taylor
ékszergyűjteményét mutatta be. Szara már gyermekkorától kezdve a könyvek,
akár kevés szöveget tartalmazó képeskönyvek olvasására próbálta
ösztönözni a családját. Azt hitte, hogy az Elizabeth Taylor által „vezetett
túra” sok boldog órát szerez majd Duniának. De a könyvnek furcsa betegség,
majd válság lett az eredménye.
Dunia idegrohamot kapott, nem volt egyetlen világos gondolata, azt
kiabálta, meg kell szereznie a Krupp-gyémántot, azt a 33,19 karátos követ,
amelyet Taylornak a férje, Richard Burton ajándékozott. Dunia órákig
zokogott egy másik, 69,42 karátos gyémánt után, amelyet ugyancsak Burton
vett a feleségének.
Kihívták Dunia orvosát, aki nyugtatókat írt fel, és egy teljes hónapra
ágyba és lefüggönyözött szobába parancsolta a nővéremet, hogy ne
gondoljon a palotáján kívüli világra és a megszerzendő ékszerekre.
Behívatta Dunia lányait, és megtiltotta nekik, hogy ékszerekről beszéljenek.
Nem szűnő csodálkozásunkra az orvos az „Elizabeth Taylor ékszerei
vírus” első ismert eseteként diagnosztizálta Dunia betegségét! Míg Dunia
lábadozott, az egyik lánya bölcsen eltüntette az ékszeres könyvet; valójában
elégette, hogy az anyja ne essen kísértésbe, és ne törjön ki rajta megint az
őrület határát súroló irigységroham.
Dunia mára szerencsére kigyógyult az Elizabeth Taylor-szorongásból, és
nagyon elégedettnek tűnt gyémánt nyakláncával. Hallottam, amint
fennhangon, mindenki füle hallatára azt mondja: – Ne mondd meg senkinek,
de ez a nyaklánc többe került, mint azok a híres darabok, amelyeket Fahd

36
bácsi vásárolt Dzsavarának.
Dunia Fahd bácsin Fahd királyt, apánk féltestvérét, kedvenc
nagybátyánkat értette, akit mindnyájan nagyon szerettünk. 2005
augusztusának első napján bekövetkezett halála borzasztó csapást jelentett
közvetlen családom számára, mert azon a napon a szaúdi hatalom
fókuszpontja kiterjedt családunk másik részéhez vándorolt.
Nagyapánknak, Abdel-Azíz királynak különféle szaúdi törzsekből számos
felesége volt, akiktől sok-sok fia és még több lánya született. Valamennyi fia
az utódja lehetett volna, mégis csupán tizenkét fiát tekintették a korona
komoly várományosának.
Dzsavara volt Fahd bácsi kedvenc felesége és legjobban szeretett,
legkisebb fiának, Abdel-Azíz bin Fahdnak az édesanyja. A mi világunkban
a legidősebb fiú a legfontosabb az apja és a közösség szemében; ám
a legkisebbet szeretik a legjobban. Mindkét helyzet, az első és az utolsó is
kivételes.
Dzsavara hercegnő rendkívüli asszony. Még hőn szeretett nagybátyánk
távozása után is megőrizte a családunk tiszteletét. Külföldi útjai során ott
volt férje féltestvérének és utódjának, Abdullah királynak a környezetében.
Ritkák ezek az utak Szaúd-Arábiában. Amikor egy férj eltávozik az élők
sorából, a nők háttérbe vonulnak, többé sohasem látják vagy hallják őket
közvetlen családjuk szűk körén kívül.
Mindig gyanakodtam, hogy egy-két nővérem féltékeny lehet Dzsavara
szépségére és kivételes helyzetére. Én viszont mindig szerettem, aminek
számos oka volt, főleg az, hogy már akkor nyíltan kiállt a lányok taníttatása
mellett, amikor más nőknek nem volt hozzá bátorságuk. Azokban az időkben
általában a király felesége is láthatatlan maradt a nyilvánosság számára, de
Dzsavara országunk jobbítására használta az intelligenciáját, és ezzel
hírnevet szerzett magának és az országnak. Ráadásul magas rangja ellenére
mindig kedves embernek találtam, aki nem tartotta többre magát
a környezeténél. Szaúd-Arábia királyságának sok ilyen nőre lenne szüksége,
hogy átvezessenek minket a jövőbe.

37
 Valószínűleg az én Dunia nővérem volt rá a legféltékenyebb, mert Fahd
király kedvenc felesége lévén, Dzsavara hatalmas vagyonra tett szert.
Alighanem több ékszere volt, mint a királyi család minden nőtagjának
együttvéve.
A nővéremre meredtem. Itt ez a gyönyörű, gazdag, egészséges nő,
a családja szereti, de mindez nem elég neki, arra szomjazik, hogy
mindenből, de főleg ékszerekből még többje legyen. Dunia tíz évvel idősebb
nálam, de még mindig nem tanulta meg, hogy a fényűző játékszerek nem
boldogítanak.
Ebben a pillanatban Dunia büszkén kijelentette:
– Nővéreim, még a nyaklánc tervezéséből is kivettem a részemet.
A tervező azt mondta, az ötleteimtől ilyen páratlan ez a nyakék.
Ebben a percben másfelé fordult a figyelmem, mert a bátyámat, Alit
pillantottam meg az ajtóban. Lassan közeledett, közben egyik szolgálónkat,
a Szabín nevű rendkívül csinos indonéz lányt bámulta, akinek követőt jelent
a neve. Szabín gyanútlan lány, új nálunk, boldog, hogy szépen keres, és pénzt
küldhet a két öccse taníttatására a szüleinek. Megjegyeztem magamban, hogy
figyelmeztetnem kell Szabínt, tartsa magát távol Alitól. A drága lányka bájos
tartozéka volt a személyzetnek, és meg akartam védeni a kéjsóvár férfiaktól.
Elhatározásom a saját családom tagjaira is vonatkozott, mivel a bátyám és
a fiai közül ketten hírhedtek voltak arról, hogy minden vonzó nőt le akarnak
fektetni, aki az útjukba kerül. Szabínra pillantottam, és bátorítón
rámosolyogtam. Egy hideg ananász-, alma és vörösáfonya-lével teli
poharakkal zsúfolt tállal egyensúlyozott nagy óvatosan.
Mélyet sóhajtottam, és fenyegetőn meredtem a bátyámra, akit annyira
lefoglalt a csinos Szabín méregetése, hogy nem vette észre a rosszallásomat.
De más okból is bámultam. Már több mint egy éve nem láttam Alit, és
meglepődtem, milyen hatalmas táskák lógnak a szeme alatt, mekkora
lebernyegek lengedeznek az álla alatt járás közben. Még kidagadó hasa is
ugrált, valósággal himbálózott minden egyes lépésnél!
A bátyám élvhajhász ember, ezért gyorsabban öregszik, mint mások. Ali

38
tizenéves kora óta semmi erőfeszítést nem tesz, hogy megfékezze számtalan
bűn, köztük a túlevés és a dohányzás iránti vágyát. Amani jóban van az egyik
lányával, és elújságolta, hogy Ali mostanában ráadásul féktelenül iszik.
Én, aki valaha magam is hazudoztam, és titokban rákaptam a tiltott
alkoholra, nagyon jól tudom, hogy az efféle ártalmas italok az ember
fizikumára és lelki jóllétére egyformán károsak. Örömmel jelentem, hogy
több mint hét éve egyetlen cseppet sem fogyasztottam a tiltott italból, noha
beismerem, nagyon nehéz volt hozzászokni, hogy ne az alkoholtól várjam az
enyhülést, ha elfáradtam, cirkuszoltak a gyerekeim, vagy haragudtam
a férjemre.
Hirtelen a nevemet hallottam, és „kicsi Szultána” száguldott felém.
Micsoda boldogság! Első unokám – az egyetlen lány, nevem viselője –
ünnepelt szépség. Hollóhaja a derekáig ér, olajszínű bőre makulátlan, de
legkülönlegesebb rajta éjfekete szeme. Allah ritka szépséggel áldotta meg
őt.
A testi szépség nagyszerű adottság, melyhez erőfeszítés nélkül jut az
ember, de édeskeveset ér a jellemhez képest. Végtelenül hálás vagyok, mert
kicsi Szultána Isten rendeléséből kiemelkedő intelligenciával, barátságos
természettel, jó lélekkel és nemes szellemmel érkezett erre a földre, amit
azonnal felismernek a kevésbé kiváltságosak. Bár akkoriban még csak
hétéves volt, mégis kedvességet és nagylelkűséget árasztott mindenkire. Már
hatéves korától kezdve gyakran kirámolta a szobájából a kedvenc
játékszereit, a társasjátékait, a ruháit és a könyveit, hogy az édesapja
elvihesse a kincseit a helyi kórház gyerekosztályának vagy a kis falvak
szegényeinek.
Soha nem fogom elfelejteni, hogyan fedeztem fel benne a jótékonykodási
hajlamot. Éppen Abdullah fiam otthonában vendégeskedtem, amikor tanúja
lettem kicsi Szultána páratlan jószívűségének. Mahánál jártam Európában,
és Szaúd-Arábia felé félúton betértem vásárolni az egyik kedvenc helyemre,
a londoni Harrods áruházba, ahol fényűző divatos ruhákat választottam
különböző családtagjaim, főleg az unokáim számára. Vettem néhány kedves

39
csecsebecsét is kicsi Szultána hosszú hajába. Izgatottan vittem
szerzeményeimet fiam két gyermekének, kicsi Szultánának meg az öccsének,
Feiszalnak, aki még karonülő baba volt. Feiszal szendergett, amikor
megérkeztem, letelepedtem tehát, és örömmel néztem, hogyan bontogatja
kicsi Szultána az ajándékait.
Unokám kezdetben repesett az örömtől, figyelmesen tanulmányozta
a ruháit, apró kézitáskáit, hajbavalóit, cipőit, játékait. De azután gyanúsan
elhallgatott. Kicsi szemöldöke összeszaladt, telt ajka lebiggyedt, mintha
olyasmin törné a fejét, ami túlságosan komoly dolog egy gyerek számára.
Megszakadt a szívem, amikor a lábamhoz ülve átkarolta a térdemet, és
gyermekhangján azt mondta:
– Zsedda [nagymama], annyi gyönyörű holmim van, sok ez egy gyereknek.
– Tessék? – kiáltottam fel, és kérdő pillantást vetettem a menyemre,
Zainra, kicsi Szultána édesanyjára.
– Zsedda, az iskolámban az egyik tanár a szegényekről beszélt nekünk.
Tudom, hogy az országunkban élnek emberek, akiknek nincs szép ruhájuk,
könyvük és játékuk. Meg szeretném osztani az ajándékaidat egy olyan
kislánnyal, akinek semmije sincs.
Ritkán fordult elő életemben, de akkor nem találtam szavakat. Arra
gondoltam, kicsi Szultána túl fiatal ahhoz, hogy ilyen ötletei és gondolatai
legyenek. Mindenki tudja, hogy a gyerekek általában önzők, hiszen azért
gyerekek. Azt akartam, hogy valamennyi unokám gond nélkül élvezze
a gyermekkorát. Nem tudtam, mit mondjak, felemeltem a kezem, és kérdő
pillantással fordultam Abdullah feleségéhez.
– Zain, mi ez az egész?
A mindig bőbeszédű Zain szintén zavarban volt.
– Valami új, az biztos – és nagyon különös nekem.
Megint az unokámra fordítottam a figyelmemet, és így szóltam:
– Drágám, nagyon aranyos vagy, hogy adni akarsz. Ez jó dolog, az egyik
legfontosabb dolog, ami egy muszlimtól elvárható. Megértem, hogy adakozni
akarsz. De menjünk fel inkább a szobádba, és válogassuk ki néhány régebbi

40
ruhádat és játékodat. – Egy hosszú percig hallgattam. – Akkor élvezhetnéd
azokat a csodaszép dolgokat, amiket Zsedda hozott neked Londonból.
Kicsi Szultána elgondolkozva és némi rosszallással meredt rám.
– Zsedda, úgy érted, hogy a legszebb dolgokat tartsam meg magamnak, és
a régieket adjam oda másoknak?
– Igen, így, kisbabám – mondtam kissé hevesen, mert alig vártam, hogy
kicsi Szultánát azokban a ruhákban láthassam, amiket vettem neki.
Drága unokám hosszan nézett rám, majd bölcsen és nagyon lassan
a következőt felelte:
– Zsedda, ha olyasmit adok, amit nem szeretek, az nem olyan, mintha
egyáltalán nem adnék semmit?
Némán, szégyenkezve bólintottam. Felálltam, hogy összeszedjem a kicsi
Szultánának vásárolt kincseket, begyömöszöltem őket a legnagyobb
zacskóba, és beállítottam a szoba sarkába.
– Igen, drágám, igazad van – feleltem. – Beszélni fogunk apáddal, hogy
keressen néhány szegény kislányt, akinek semmije sincs. Hamarosan sok
gyönyörű dolgot kapnak.
Úgy mentem el tőlük, hogy tudtam, ezután kettőt kell vennem mindenből
abban a reményben, hogy ha kicsi Szultána boldogan elajándékozza az
egyiket, a másikat azért megtartja magának.
Később, amikor kicsi Szultána reakciójáról beszélgettem a fiammal,
Abdullah nem lepődött meg túlságosan.
– Anyám, ez a kislány mindnyájunkat megleckéztet. – És büszkén
mosolygott.
Fiam az őrület határáig szereti a lányát, mármint a szaúdi apákhoz képest,
akik még mindig inkább a fiúkat ajnározzák. Tiszta szeretettel szereti
a kislányát az első perctől kezdve, amikor megérkezett hozzánk. Felnőtt fiam
olyan, amilyet kívántam magamnak. Intelligens, kedves és nagylelkű. De ami
a legfontosabb, a fiam őszinte meggyőződéssel hiszi, hogy a nők ugyanolyan
értékesek, mint a férfiak. Ami ritkaság az én kultúrámban.
Mások, többek között kicsi Szultána anyai ági rokonai – Zain szülei,

41
nagyszülei, testvérei és unokatestvérei –, sajnos nem osztoznak Abdullah
érzéseiben. Még fiam, a nagy hatalmú herceg is keveset tehet azok ellen,
akik a fiát, Feiszalt ünneplik, de átnéznek a kislányán. Zain szerencsére
férjéhez hasonlóan gondolkodik, és őt is kiábrándítja a családja
viselkedése. Csakhogy Szaúd-Arábiában óvatosan kell haladni; ezenkívül
Zain bájos és kedves személyiség, aki nem szívesen száll szembe másokkal.
Így történt, hogy az unokám dúsgazdag hercegnő ugyan, mégsem tökéletes
az élete. Igaz, hogy az apja, az anyja, az apai nagyszülei számára ő jelenti
a holdat és a csillagokat, de meg kell küzdenie azzal a problémával, hogy
lánynak, értéktelen gyermeknek született ebben az országban.
De kicsi Szultána egy koránál jóval idősebb teremtés bölcsességével
kezeli az ilyen előítéleteket. Ugyanolyan erős, mint a nagyanyja, csakhogy –
velem ellentétben, aki gyűlölködve és erőszakosan reagáltam a szexizmusra
– higgadt bölcsességgel néz farkasszemet az ellenségeivel.
Egész életemben azért küzdöttem, hogy észre térítsem azokat az
embereket, akik megvetik és lekicsinylik a nőket, ezért a drága unokám iránti
reakciók nemcsak szomorúságot, hanem csalódást és haragot is ébresztenek
bennem. Pedig az évek során rájöttem, hogy erőszakkal nem lehet az
emberekre kényszeríteni mások nézeteit és értékeit, de mégis. Talán az
unokámnak sikerülni fog, ami nekem nem, mivel simulékonyabb természete
van, mint a nagyanyjának. Attól tartok, a múltban túlságosan erőszakos
voltam, ami sokszor taszította az embereket.

Kicsi Szultána remekül érezte magát a családi vendégség forgatagában,

örömében akkorát kiáltott, mintha hónapok óta nem láttuk volna egymást,
holott előző nap is órákat töltöttem vele.
– Zsedda! Zsedda! – kiáltotta kicsi Szultána, amikor hozzám ért, és intett,
hogy hajoljak le hozzá, mert meg akarja csókolni az arcomat, és csókra
tartotta aranyos pofikáját.
Éppen illatos fürtjeibe fúrtam az arcomat, amikor Ali lépett mellém,
megbökött, és azt mondta:

42
 – Dicsőség Allahnak, ez a kis szépség még pompás felesége lesz egy
férfinak.
Dühös tigrisként fordultam bárdolatlan bátyám felé, akinek máris az jár
a fejében, hogy az unokám feltehetően egyik zabolátlan, Ali képére és
hasonlóságára felnevelt unokája felesége lesz. A fülébe sziszegtem, nehogy
kicsi Szultána meghallja:
– Csúf szavakra nyílik a szád, visszataszító dolgokat mondasz, bátyám.
Ebből a lányból nem lesz egyetlen férfi szolgája sem. – Ali szokás szerint
elképedt grimasszal fogadta csípős válaszomat, mert a bátyám egész
életében ügyet sem vetett a haladó eszmékre. Fogalma sincs az emberségről.
Attól tartok, ha Allah magához szólítja, abban a meggyőződésben távozik
erről a földről, hogy a nők azért vannak a világon, hogy kiszolgálják
a férfiakat a hálószobában és a konyhában.
Kicsi Szultána a következő pillanatban már Maha felé rohant, aki olyan
magabiztosan lépett a szobába, mint aki ura a sorsának. Mindenki
megfordult, hogy lássa a lányom bevonulását, aki évről évre egyre szebb
lesz.
Némán Allahhoz fohászkodtam, legalább erre az estére csitítsa el Maha
gyűlöletét országunk és hagyományaink ellen.
A bátyám is észrevette Maha bevonulását – Alinak egyik lányommal sem
volt jó a kapcsolata soha, alighanem azért, mert Maha és Amani melegebb,
rugalmasabb neveltetést kapott, mint az ő lányai. Az én lányaim tudták, hogy
mi, a szüleik szeretjük őket, becsben tartjuk az érzéseiket és a véleményüket;
Ali lányainak viszont állandó félelem az életük az apjuk miatt.
Alinak örömet szereznek a gondjaim, amelyeket a lányaim okoznak
nekem.
– Á, Szultána – replikázott elégedett vigyorral Maha láttán –, egészen
cserbenhagyott a memóriám. Maha visszajött, tehát alighanem újra
balszerencse látogatja meg a palotádat. Megbocsátom a rosszkedvedet, kis
húgom.
Nagyon mérges lehettem, mert egész testemet elöntötte a forróság. Már-

43
már megvető válaszra nyitottam a szám, amikor a nővérünk, Szara lépett
mellénk, és megoldotta a helyzetet.
– Ali bátyám, kedvenc arab ételeidet készítettük, ízlésed szerint. – Szara
körülnézett a teremben. – Mondd, hol van Szíta?
Szíta volt a bátyám legújabb felesége, sorban a nyolcadik, mióta
fiatalkorában először megnősült. Apámhoz hasonlóan Alinak is csak négy
feleséget engedélyez egyszerre az iszlám vallás, de mindkét férfinak az
a szokása, hogy amelyik feleségére megharagszik, attól elválik, és fiatal
nőket vesz el.
Szíta káprázatos szépség, szegény szír szunnita családból származik. Ali
egyik fiatalabb fia egy damaszkuszi kávéházban találkozott Szíta bátyjával,
amikor a környéken vakációzott. Szíta bátyja megemlítette, hogy a nővére
gyönyörű, és a szülei olyan embernek tartogatják, aki annyi aranyat ad érte,
amennyit nyom. Ha ilyen embert találnak, elfogadják az aranyhozományt.
Szalmant, aki abban a korban volt, amikor a fiatalemberek házasodni
akarnak, érdekelte a nő, akinek szépsége felülmúlja a filmcsillagokét.
Fényképet akart látni. Amikor megkapta, azonnal belehabarodott. Zsebében
a fényképpel Szíriából Szaúd-Arábiába ment, és mindent elmondott az
apjának.
Fel is keltette Ali érdeklődését, csakhogy rossz értelemben. A támogatást
színlelő Ali a leendő ara ragyogó szépségét látva megkérdezte, hány éves.
Amint kiderült, hogy három évvel idősebb a fiánál, Szalmannál, a bátyám
kifogást emelt. Azt bizonygatta, a lány túl érett huszonegy éves fiához.
Kőkeményen visszautasította Szalman kérését, pedig az aranyhozomány nem
volt több annál, amit a bátyám havonta eltékozol.
Az érzéketlen Ali egy héttel később, fia könyörgése ellenére, elküldte
képviselőit a családhoz, hogy elrendezzék a saját esküvőjét Szítával. Ali
kifizette a kért hozományt, vagyis a Szíta súlyával megegyező aranypénzeket.
Ami nem volt kevés, mert Szíta magas lány, és bár nem kövér, soványnak se
mondható.
Szara azt mondta nekem:

44
 – Ó, Szultána, Ali fia felbőszülten hagyta el apja palotáját, és még
a királyságba sem tér vissza. Soha nem akar szóba állni az apjával, és
ugyan, ki hibáztatná ezért?
Szara szerint Ali nevetett az egészen, ami nem meglepő.
– A bátyánk lelketlen – válaszoltam haragosan. Az emberek többsége
örömet akar szerezni a fiának, és boldoggá akarja tenni, de Alinak mindig
önmaga volt az első, még a saját gyermekei előtt is.
Kezdetben arra számítottam, hogy sajnálatot fogok érezni Szíta iránt,
mivel minden nőért fáj a szívem, aki a bátyám felesége lesz. De észrevettem
milyen boldog, amiért gazdagságba házasodott, és látszólag észre sem veszi,
hogy a férje potrohos, és harminc évvel idősebb nála; ráadásul öregebbnek
látszik az évei számánál. Sőt egy, az unokahúgaimnak rendezett estélyen
csípősen kijelentette előttünk:
– A családom még mindig örvendezik, mert megcsinálták
a szerencséjüket. Ali ragaszkodott hozzá, hogy megtartsák a hozományomat,
szép házat építettek, és az egyik legjobb iskolába járatják a fiatalabb
testvéreimet. Jó férjem munkát adott három bátyámnak, így már ők is tudnak
hozományt adni. Mindnyájan azt tervezik, hogy egy éven belül megnősülnek.
Elképzelni sem tudtam, hogy Aliban gyengéd érzések lakozhatnak, bár
Szara azt mondta, nagyon figyelmes legújabb feleségéhez. Feltételezésem
szerint Ali a hálószobai események miatt mutatja ki az érzéseit Szíta iránt,
de Szíta nem látszik elégedetlennek, tehát másokra – olyanokra tartogattam
a szimpátiámat, akik igazán szenvednek.
Ebben a pillanatban felerősödött a zaj, s a bejárat felé pillantottam.
Öregedő apám lépett be a szobába. Egyenesen járt, de bizonytalanul. Két
oldalán két szolgája fogta a karját, míg a harmadik mögötte állt, hogy
segítsen, ha megtántorodik. Apám élete lassan lejár, és hűvös kapcsolatunk
ellenére az utóbbi időben megenyhült iránta a szívem, hiszen minden lány az
apja szeretetére áhítozik.
Amikor bevonult a terembe, szinte teljesen körülfogták a parti résztvevői.
Törékeny alakja láttán eszembe jutott, milyen erős és hatalmas férfi volt

45
egykor, és könnybe lábadt a szemem. Mostanában igyekeztem felidézni
a hozzá fűződő jó dolgokat. Megpróbáltam könyörületes lenni iránta, már
úgy gondoltam, sok mindenért hálás lehetek neki. Apám az oka, hogy számos
jó ember él ezen a földön.
Akárcsak Ali, apám is nagy szakértője volt a kevésbé kedves feleségeitől
való elválásnak, hogy helyet csináljon az újaknak, ezért hosszú élete
folyamán tizenkét nőt vett feleségül. Kilenc felesége huszonhét lányt és húsz
fiút hozott a világra, negyvenöten még mindig az élők sorában vannak.
Lányai és fiai számtalan unokának adtak életet, és azoknak az unokáknak
dédunokáik születnek. Jó dolog, hogy a családunk hatalmas vagyont
halmozott fel, mert sok szájat kell etetni, sok fejet kell pallérozni, sok test
számára kell ruhát és fedelet előteremteni.
Ugyan sohasem volt lányai szerető édesapja, de gondoskodott
a családjáról, és azt hiszem, ez az, ami számít. Fiai és fiú unokái roppant
módon szeretik, mert kizárólag gyengédséget tanúsított azok iránt, akik
férfinak születtek.
A gyerekeim jó néhány éve, tréfából, egy hamis drágakövekkel díszített
káprázatos trónszéket ajándékoztak az apjuknak. Nagyon meghatóan azt
mondták, tudják, hogy sohasem lesz Szaúd-Arábia királya, de az
ő szemükben ő a király. A trónusnak arany kárpitja van, csillogó kövek
szegélyezik a támláját és a lábait. Pompás trónszék, és sok parázs vitát
váltott ki a vendégeink között, mivel többen azt hitték, valódi drágakövekből
és aranyból készült, pedig nem így van.
Apám még nem látta a trónt, de elragadtatás csillant a szemében, amikor
észrevette a csábító széket. Intett Abdullahnak, hogy bele akar ülni.
Minden gyerek mosolygott és tapsolt, amikor apám elfoglalta a díszhelyet.
Ott ült, letekintett az arcok tengerére, és mosollyal jutalmazta valamennyit,
mint egy nyájas uralkodó. Még a lányainak, lány unokáinak és lány
dédunokáinak is ajándékozott egy-egy széles mosolyt.
Boldog voltam, hogy agg apám élvezi a ritka, örömteli pillanatot. Szarától
azt hallottam, mióta öreg és beteges, nagyon megkeseredett a szíve, ráadásul

46
többnyire szörnyen kötekedő hangulatban van.
Akkor észrevettem, hogy Abdullah és Amani kimegy, majd hamarosan
visszatérnek a terembe a fiaikkal, hogy bemutassák őket a dédapjuknak, aki
még nem látta a gyerekeket. Abdullah karjában Feiszal, Amani karjában
a kis Háled bújt meg boldogan. Némán figyeltem, ahogy apám boldog
mosollyal, jóváhagyólag bólint fiú unokáim láttán. Minden rendben ment,
amíg kicsi Szultána izgatott kiáltással oda nem szaladt az apja mellé.
A szívem összeszorult a félelemtől, hogy apám megbántja a lány unokámat,
ahogy engem is semmibe vett gyerekkoromban. Csakhogy kicsi Szultána nem
tudta, hogy tartania kell az apámtól. Elgondolkozva méregette apámat
a trónon, azután, mindenki nagy gyönyörűségére, kivágott egy tökéletes
pukedlit.
Apám élvezte a pillanatot, örömmel mosolygott Abdullah lányára. Egy
percig alighanem tényleg azt hitte, hogy valódi király. Megérintette kicsi
Szultána fejét és arcát, és egy bókot mondott neki. Szultána kis arcán az
öröm tiszta fénye ragyogott, és visszatükröződött Abdullah arcán.
A rokonaim tapsolni és kiáltozni kezdtek, mert olyasmit láttak, amiről addig
álmodni se mertünk. Apám osztatlan figyelmet és nyílt elragadtatást
tanúsított egy leánygyermek iránt.
Akkor Karím odalépett hozzám, átölelte a derekamat, és gyengéden
megszorított. Mélyen egymás szemébe néztünk, tudtuk, mindketten olyan
boldogok vagyunk, mint még soha. Vannak pillanatok az ember életében,
amikor mindent tökéletesnek érez, és ez ilyen pillanat volt.

47
 3.
FEJEZET

Apám

Az évek során sokszor előfordult, hogy két ellentétes érzelmet – örömöt és

bánatot – éreztem egy időben. Azon a csodálatos estén gyönyörűen alakultak
a családi kapcsolatok, és megadták nekem a rokonság érzésének ritka
örömét. Azonban ismertem a lányaimat, ezért aggódtam, hogy mielőtt az este
véget ér, jelenetet rendeznek, és elrontják a hangulatot. Ha így történne,
bánat árnyékolná be az örömömet, noha reménykedtem, hogy ezúttal nem így
lesz.
Harsány kiáltások üdvözölték a késve érkezőket. Szara odaadó és szerető
férje, Aszad kukkantott be a szobába széles mosollyal, csinos lányuk, Nasva
kezét fogva.
Nasva a nővérem második gyermeke, azon a napon született, amikor én
adtam életet harmadik és utolsó gyermekemnek, Amaninak. A lányaink
bonyolult és problematikus egyéniségek. Ám az igazság az, hogy inkább
választanám az Amanival járó gyötrelmeket, mint Szara Nasvával vívott
küzdelmeit. Nasva olyan gyakran tette próbára Szara közmondásos türelmét,
hogy a számát sem tudom.
A fiatal Nasvát jellemezni kényes dolog. Hogy is adhatnánk vissza
a cunami erejét és energiáját? Leegyszerűsítve úgy jellemezhetnénk
legjobban, hogy Nasva kezdeti éveiben hangos, kamaszkorában vad gyermek
volt, majd Allah csodát tett, és pontosan a tizenkilencedik születésnapján
mintagyerek lett belőle. Az egykor hangos és rakoncátlan lány nyugodt és
elégedett, sugárzó intelligenciájú fiatal nővé változott. Energiája, amely
korábban a szaúd-arábiai nők életének tiltott dolgai felé terelte, most
a tanulmányai felé fordult. Nasva iskolai eredményei régen annyira gyengék

48
voltak, hogy egyetlen szaúd-arábiai iskola sem vette volna fel, ha nem
hercegnő. De a nevezetes, tudatfordító nap után lassan felkapaszkodott az
elsőévesek legjobbjai közé. Nemsokára minden évfolyamtársát
túlszárnyalta. Nasva érdeklődése ezután az építészet felé fordult, ám mivel
Szaúd-Arábiában nincs olyan egyetem, amelyik kielégítené ezt az
érdeklődését, átiratkozott az Egyesült Államok egyik nagynevű egyetemére,
választott szakágából baccalaureatusi fokozatot szerzett, a legmagasabb
osztályzatokkal és dicséretekkel. A diploma után nem kívánt külföldön
maradni, mint az én Mahám. Nasva alig várta, hogy visszajöhessen Szaúd-
Arábiába, hogy tudása és képessége révén különböző, egyedi
megjelenésükért dicsért dzsiddai épületek tervezésében segédkezzen. Szara
némi csodálkozással mesélte, hogy egykori fortélyos lánya megfontoltan és
odaadóan dolgozik, állandóan a szakmájáról beszél, csak a munka érdekli.
Valami mégis beárnyékolta Szara szívét. Nővéremet egyre jobban
nyugtalanította, hogy Nasva egyáltalán nem mutatott érdeklődést a házasság
és a gyerekek iránt, annak ellenére, hogy apja, Aszad kijelentette, a hivatása
mellett is lehet feleség és anya. Nasva, akárcsak Maha, rendkívül
szerencsésnek mondhatja magát, mert a királyi család tagja, és olyan ember
lánya, aki sikeresnek akarja látni a lánygyerekét.
Szara és én áldottak vagyunk, amiért rátaláltunk a férjeinkre, a két fivérre,
akiknek hasonló a felfogásuk a szerelemről, a házasságról és gyerekekről.
Aszadnak és Karímnak nincsenek szexista előítéleteik, ha a lányaikról van
szó.
Mivel Amani ugyanazon a napon született, mint Nasva, Szara mindig úgy
érzi, hogy a lányaink között feltétlenül lennie kell valamilyen különleges
egyetértésnek és természetes bizalomnak. Amikor látta, hogy Amani milyen
csodálatosan érzi magát a házasságban és az anyaságban, Szara arról
ábrándozott, hogy ez a boldogság és elégedettség hatással lesz Nasvára.
„Szultána – indítványozta újra és újra –, kérlek, hívd meg Nasvát hozzátok
azokon a napokon, amikor Amani nálatok lesz a kicsi Háleddal!”
Nem tudtam megállni nevetés nélkül Szara kérését. Drága nővérem

49
félreértette Amani és Nasva kapcsolatát. A két lány sosem szerette túlzottan
egymást. Kisgyerekkorukban játszótársak voltak, de csak azért, mert
állandóan együtt voltak. Ám Amani sorsfordító mekkai útja után, ahol
Istennel találkozott, a barátság hamis látszata is szétfoszlott. Ez Amani bűne
volt – a lányom nyaggatni kezdte az unokatestvérét, a féktelen, különc
Nasvát, és mindent elkövetett, hogy áttérítse a maga purista gondolkodás- és
életmódjára. Nasva minden kísérletének ellenállt, sőt szemmel láthatóan
irtózott Amanitól. Tény, a családban sokan szintén úgy érezték,
elviselhetetlen, ahogy Amani beszél és viselkedik. Még a testvérei sem
állhatták hangos, erőszakos bírálatait.
Sosem felejtem el azt a szörnyű napot, amikor Rána unokahúgom,
legidősebb nővérem, Núra lánya majdnem meghalt, miközben Amani elől
próbált menekülni.
Amikor Núrához mentem látogatóba, magammal vittem Mahát és Amanit.
A lányaink rendszerint elszórakoztak egymás között, mialatt Núrával
a kiterjedt ál-Szaúd-család eseményeiről beszélgettünk. Számtalan
nagynénink, nagybácsink és unokatestvérünk lévén, mindig akadnak
lenyűgöző, kivesézésre alkalmas történetek. Máskor emlékezni támad
kedvünk a nővéremmel. Órákat tudunk eltölteni azzal, hogy felidézzük az
ártatlanság éveit szerető édesanyánkkal, apró történeteket mondunk
a rendkívüli asszonyról, aki életet adott nekünk, szeretett minket, igyekezett
megtanítani minket a jó és a rossz közötti különbségre, és ami
a legfontosabb, mindent elkövetett, hogy megvédje tíz lányát szigorú
apánktól.
Erre a bizonyos látogatásra körülbelül egy évvel azután került sor, hogy
Amani szélsőségesen vallásos lett. Núra, aki a világ egyik legnyugodtabb és
legszelídebb asszonya, szeretettel köszöntött minket, és odahívatta két
legfiatalabb lányát, hogy teázzanak velünk. Amikor kihozták a teát, mindenki
elámult az apró szendvicsek láttán. Pontosan olyanok voltak, mint
amilyeneket a legfényűzőbb brit szállodában szolgálnak fel uzsonnára.
Núra jó modorra tanította a gyerekeit, így az én rendszerint rakoncátlan

50
lányaimon is elhatalmasodott a jóság, nyugodtan ültek, hálásan ették
a pompás ételt, mivel mindketten átaludták az ebédidőt. Vagyis egész jól
indult a rokonlátogatás.
Amikor a lakoma véget ért, mindnyájan elmondtuk a szokásos
Alhamdulilahot, vagyis köszönetet Istennek. A kedves Amani azonban még
hozzátette: An’am Allah alaikum kather kherkum, vagyis arra kérte Allahot,
legyen bőkezű a háziasszonyunkkal. Núrának jólestek Amani jókívánságai,
és rámosolygott.
Megcirógattam gyermekem térdét, hogy tudtára adjam, örömömre szolgál
a viselkedése.
Ebben a pillanatban Núra egyik félénk Srí Lanka-i szobalánya lépett
a szobába, hogy eltakarítsa a tányérokat és a szalvétákat. Egy másik
szobalány meleg vizet hozott, hogy megmoshassuk a kezünket. Az ajkunkat is
megnedvesítettük a vízzel. Kis törlőkendőket kaptunk, hogy felszárítsuk
a nedvességet az ajkunkról és a kezünkről.
Szokás szerint egy harmadik szobalány lépett a szobába, kis füstölőt
lóbálva, amelynek az illatát magunk felé legyeztük. Végül egy negyedik
szobalány édesen illatozó parfümöt öntött a kezünkbe. Felfrissültünk,
minden remekül ment, többórás vendégeskedésnek, beszélgetésnek néztünk
elébe.
Núra legfiatalabb lánya, Rána udvariasan bocsánatot kért, és kiment
a szobából, hogy megigazítsa a rúzsát. Amikor visszaért, egy kis ékköves
púderdobozt tartott a kezében, és így szólt Mahához:
– Nézd ezt a púderdobozt! A kövek olyanok, mint a gyémántok, pedig nem
is azok. – Kuncogva folytatta: – Nem veszek több drágakövet. Mama azt
mondta, jobb, ha nem költekezünk, mert az olaj, amit kitermelnek a földből,
egyszer örökre eltűnik.
– Pontosan így van, Rána – bólintott Maha.
Maha már kisgyerekkora óta tudatosan figyelt földünkre és
energiaforrásaink pazarlására. Maha mindig csak annyit kér, amennyire
szüksége van, és most elismeréssel pillantott Ránára – mint olyan emberre,

51
aki osztozik az elveiben.
Rána ragyogón mosolygott, a délután fontos szereplőjének érezte magát.
Hatalmas mosolya a rúzsára irányította a figyelmet, melynek merész, rikító
lila árnyalatát ritkán láthattuk konzervatív szaúd-arábiai családokban
akkoriban.
A kellemes vendégség hirtelen rémálommá változott. Amani, valami
számomra felfoghatatlan okból, kegyetlen kritikával illette az unokahúgát.
Amani halkan, de szigorúan beszélt:
– Rána, beborít a bűn azzal a ronda kék festékkel a szemeden, azzal
a rémes rúzzsal a nagy szádon. Kedves unokahúgom, kérlek, jusson eszedbe,
hogy muszlim vagy, és amit művelsz, azt tiltja az Isten.
– Amani! – Szégyenkezve kapkodtam levegő után. – Kérj bocsánatot az
unokahúgodtól! – A rémült Núrára pillantottam. – Núra, drága nővérem,
bocsánatot kérek a lányom durva szavaiért.
– Ne kérj bocsánatot helyettem, anyám! – hadarta köpködve Amani. –
Csak segíteni akarok az unokahúgomnak, hogy a parancsolat szerint éljen.
Inkább csatlakozz hozzám, és segíts, hogy Rána a hívők életét élje.
Amani felállt, és Rána felé indult, hogy újabb átkokat szórjon rá. Ekkor
szegény Rána sírva fakadt, és kiszaladt a szobából, annyira bántották lányom
kegyetlen szavai.
Núra elképedve nézett Amanira, mert nővérem jószívű asszony, sosem
sértené meg mások érzéseit. A gyermekeit ugyanilyen figyelmesnek nevelte.
Núra a két kezére támaszkodva felegyenesedett, és amennyire súlyos testétől
telt, Rána után sietett.
– Drága lányom, ne szaladj el.
Maha felállt, és megtaszította a húgát. Maha magas, telt lány, erős és
vehemens, míg Amani törékeny fizikumú.
– Amani! – kiáltotta Maha. – Elment az eszed, vagy egyszerűen aljas
vagy? – Maha rám nézett. – Amani aljas, anya!
Szomorúan bólintottam. Nem tagadhatom, Amani szavai gyakran
kegyetlenek. És bármennyire ragaszkodik a véleményéhez, semmi nem menti

52
a gyűlölködését.
Tanácstalanul álltam, nem tudtam, mit tehetnék, hogy újra kellemessé és
boldoggá tegyem ezt a délutánt. Akkor meghallottam, hogy Rána hangosan
sikoltozik. Kétségbeesésemben nehéz lett a szívem. Hirtelen eszembe jutott,
amit Núra mesélt, hogy Ránát sok szomorúság érte az elmúlt évben. Először
nagy, vörös kelések jelentek meg az arcán, és a bőrgyógyász sem tudott
rájönni az okára. Rána állandóan fátylat viselt. Anyja azt mondta, néha még
a fátylában is aludt, nehogy a szobájába lépő szobalányok meglássák azokat
a vörös keléseket. És mielőtt elmúltak volna a kelései, Ali házában leesett
a márványlépcsőről, mert a fátyoltól nem látott rendesen. A lépcső meredek
volt, eltörött az orra. A baleset után csúnya dudor keletkezett Rána orrán;
szegény lány annyira elviselhetetlennek érezte új külsejét, hogy órákon
keresztül zokogott, azt kiabálta, megcsúnyult; azt képzelte, senki nem fogja
feleségül venni, hiába gazdag hercegnő.
Kétségbe voltam esve Amani bosszantó magánszáma miatt – különösen
azért, mert azt a rokonunkat érintette, akinek amúgy is súlyos gondjai voltak
az arcával.
A sofőrünkkel gyorsan hazaküldtem a mogorva Amanit, még annyit se
mondtam neki, hogy az aljasságának meglesz a következménye. Karím nem
tűri a kegyetlenséget, majd ő leszámol a lányunkkal. Maha és én majd
kölcsönkérjük Núra egyik sofőrjét, miután bocsánatot kértünk, megnyugtattuk
Ránát, hogy nagyon vonzó lány, és a rúzsa olyan árnyalatú, amit még én is
feltehetek. Abban a pillanatban valóban arra gondoltam, veszek egy
ugyanilyen színűt, és azt használom, ha legközelebb Ránával találkozom.
De pillanatnyilag egészen más gondunk volt: nem találtuk Ránát. Núra és
én egyre hisztérikusabbak lettünk, miközben a házban folyt a kutatás.
A személyzet segítségével benéztünk minden ágy alá, minden fülkébe és
hatalmas szekrénybe, minden fürdőkádba és zuhanyfülkébe, a női kert
minden bokra mögé, de hiába. Attól rettegtem, hogy a nővérem gyermeke
a saját lányom érzéketlen szavainak hatására kárt tehetett magában. Soha
nem hevertem volna ki egy ilyen csapást. Háromórás kétségbeesett kutatás

53
után Núra palotájának minden sarkában hallani lehetett Maha felharsanó
hangját.
– Rána itt van! Rána itt van!
Núra és én egymásra néztünk.
– Dicsőség neked, Allah! Megtaláltuk Ránát! – kiabálta a nővérem.
Korai volt az örömünk. Majd megállt a szívem, amikor Maha hangját
követve a palotának abba a részébe jutottunk, ahol még nem jártam – az
élelmiszerraktárba, hét hűtőszekrénnyel és tíz óriási fagyasztóval a fal
mellett. A szegény lány egy paplanba bugyolálta magát, és beült a legújabb
nagy fagyasztóba, amelyet még nem töltöttek meg étellel. A konyhai
személyzet arra várt, hogy kellőképpen lehűljön benne a hőmérséklet.
A pehelypaplan szerencsére óriási volt, az extra méretű ágyra készült, amit
Núra férje csináltatott magának. Ő volt a legmagasabb és a legkövérebb
férfi az ál-Szaúdok között, ezért nagyméretű holmikra volt szüksége.
A takaró egyik sarka beakadt a szekrény ajtajába, így elég levegő került
a fagyasztóba, és Rána megmenekült a fulladástól.
Fojtottan felzokogtam, amikor Núra levette a paplant gyermekéről. Rána
arca és karja különös kék árnyalatúra színeződött a hidegtől. Könnyei
megfagytak, olyanok voltak, mint a cseppkövek azokban az európai
barlangokban, amelyeket évekkel ezelőtt láttunk Karímmal.
Életemben nem keseredtem el annyira, mint amikor megláttam szegény
lány félig megfagyott arcát és a Núra arcán megjelenő rémületet. Még jó,
hogy hazaküldtem Amanit, mert ha mellettem van, biztosan elverem.
Maha és két szolga anyja ágyára fektette Ránát. Ott hevert öt takaró alatt,
kanalanként töltötték bele a meleg levest és a forró teát. Amikor Núra
odafeküdt a lánya mellé, magához ölelte és csókokkal árasztotta el
a gyermekét, Mahával eljöttünk, szorosan összekapaszkodtunk
elkeseredésünkben és bánatunkban.
Úgy megbénított a kétségbeesés, hogy máig nem tudom, milyen büntetést
szabott ki Karím Amanira. De azt tudom, hogy az eset óta jobban
meggondolja szóbeli kirohanásait. Rána természetesen azóta sem beszél

54
a lányommal – ugyan ki hibáztatná érte szegényt? Núra egyik lánya se ment
el Amani esküvőjére, megértem őket.
Máig nem hevertem ki annak a napnak a rettenetét. Nővérem ugyan halála
pillanatáig szerető és kedves maradt, de engem mardosott a szégyen. Még
Núra halálos ágya mellett is sírtam, és a gyermekem által előidézett
borzalmas eset miatt mentegetőztem. Sohasem fogom elfelejteni, ahogy
szelíd nővérem felemelte és ajkamra tette az ujját, a maga módján így fejezte
ki, hogy felejtsem már el azt a régi napot.
Núra évek óta halott, kínoz a hiánya. Imádott anyám halála után Núra lett
a pótanyám. Szomorúan felsóhajtottam, majd újra az előttünk álló estélyre
fordítottam a figyelmemet. Szarát keresve körülnéztem a teremben. Tudtam,
az estély kínálta lehetőséggel élve alighanem megpróbálja összehozni
egymással Amanit és Nasvát. Amanit ismerve nem helyeseltem a tervet.
Ezzel nem válnak valóra Szara vágyai. Nasva és Amani sohasem tért le
a maga választotta ösvényről. Az egyik független, karrierjének élő nő,
a másik mindennél jobban vágyik arra, hogy kiszolgálja a férjét, és
gyerekeket szüljön neki. A lányaink boldogok voltak a választásukkal. Az
évek során megtanultam, amire Karím állítása szerint képtelen vagyok:
hallgatást parancsolok a nyelvemnek, és nem próbálom megváltoztatni
a változtathatatlant.
Hitetlenkedve csóváltam a fejem Szara láttán. Éppen átvágott az
örvendező családtagok tömegén, hogy Amani köréhez csalogassa
a vonakodó Nasvát. Mosolygó nővérem felemelte és Nasva arcához tartotta
a kis Háledot abban a reményben, hogy a kisfiú szépsége megigézi.
Nővérem sosem hagyja abba a próbálkozást, hogy olyasmit nyújtson
a szeretteinek, amiről azt gondolja, feltétlen üdvöt szerez nekik. Mindennap
megköszönöm Allahnak, hogy Szarát kaptam nővéremül.
Ekkor női hangok kórusa terelte el a figyelmemet Szaráról. Meglepetés
vendég érkezett! Sokat szenvedett unokahúgom, Muníra jelent meg
váratlanul az estélyemen.
– Muníra – mondtam, miután odasiettem hozzá –, te vagy a legszívesebben

55
látott vendégem ma este.
Odabiccentettem legidősebb fiának, egy drága fiúnak, most ő volt az
unokahúgom kísérője. Muníra boldogan mosolygott, hosszú évek óta
először, majd hevesen megölelt és megcsókolt.
– Ó, nénikém, köszönöm, hogy meghívtál. Most vagyok először
vendégségben, mióta… tudod…
Szemébe néztem, és igent biccentettem. Tudtam. Neki nem mondtam el, de
a testvéreimmel megünnepeltük, amikor a férje, Hádi súlyos agyvérzést
kapott és meghalt. Azért örvendeztünk, mert tudtuk, hogy Hádi női áldozatai
végre hamarosan szabadok lesznek. Négy hónappal ezelőtt Allah úgy
döntött, hogy Ali bátyám leghitványabb barátja, a gyűlöletes Hádi földi élete
véget ér. Hádi halálával drága unokahúgom megszabadult a zsarnoktól.
Hádira akkor figyeltem fel először, amikor a családom sok évvel ezelőtt
Egyiptomban, Kairóban nyaralt. Ő és Ali egy fiatal szűz leányt vásárolt az
anyjától szexuális célokra. Hádi az évek múlásával egyre embertelenebb
lett. Az a gonosz ember torz gyönyöröknek élt, élvezetet szerzett neki, ha
erőszakosan uralkodott minden hozzá tartozó nő felett. Azt hiszem, ezért
izgatta annyira Ali legidősebb lánya, Muníra. Muníra félénk lány volt, apja
tettei miatt őszintén félt a férfiaktól. Már tizenéves korától kezdve rettegett
a házasságtól, könyörgött, kíméljék meg attól a sorstól, amit a szaúdiak
a nők egyetlen igaz útjának tartanak, vagyis hogy anya és feleség legyen.
Így történt, hogy Ali legkegyetlenebb ismerősének, Hádinak ígérte
feleségül. Szara és én hiába könyörögtünk a fivérünknek, legyen tekintettel
lánya kivételes természetére: ő volt a legfélénkebb lány, akit valaha
ismertünk. De Ali nevetett Muníra félelmein, azt mondta, majd Hádi
kigyógyítja a hálószobától való félelméből, éjjel-nappal követelve szexuális
jogait. Ali azt hitte, az ilyen szexuális atrocitások idővel helyes útra terelik
a lánya gondolatait. Hajlíthatatlan volt. Muníra teste a férje tulajdona lett.
Muníra sorsa beteljesedett.
Éveken keresztül nyomorúságosan élt, rettegett a férjétől. Azt pedig
szemmel láthatóan felizgatta, hogy a felesége ennyire retteg tőle és a nemi

56
érintkezéstől. Noha hat nőt vett feleségül az évek során, halála órájáig drága
Muníránkhoz, ahhoz az asszonyához vonzódott legjobban, aki egész életében
bujkált előle, és mikor megtalálta, sírva könyörgött Hádinak, hogy hagyja
békén. Viselkedése természetesen újabb brutalitást, sőt fizikai bántalmazást
eredményezett.
Volt idő, amikor azt hittük, Muníra a muzulmánoknak tiltott cselekedetre
ragadtatja magát, vagyis öngyilkosságot követ el. Élete mélypontján
szívbemarkoló verset írt, és odaadta Szarának.
Megtanultam Muníra versét. A sivatagban töltött este óta, amikor először
olvastam, gyakran ismételgettem a színtiszta nyomorúságból született
sorokat. A vers sokszor megríkatott, és szegény Munírára terelte
a gondolataimat, azon tűnődtem, vajon az unokahúgomnak ebben
a pillanatban is szexuális bántalmazást kell-e elviselnie.

Élve eltemetve
Írta Muníra ál-Szaúd hercegnő

Megéltem s megismertem a mosolyt

Megéltem egy ifjú lány reményteli életét
Megéltem ifjan az asszonyi lét melegének izzását
Megéltem, hogy sóvárgón vágyjam egy jó ember szerelmét
Megéltem, hogy nőként minden reményem szertefoszlik
Megéltem, hogy álmaim összetörnek
Megéltem, hogy rettegve féljek minden férfit
Megéltem sok-sok félelmet, amivel egy gonosz nász kísért
Megéltem, hogy az ördög egy férfi képében uralkodjék az életemen
Megéltem, hogy koldusként e férfit kérlelem, hagyjon békét engem
Megéltem, hogy lássam férjemet, miként élvezi, hogy ő férfi
Megéltem, hogy meggyalázzon az, kihez hozzáadtak
Megéltem, hogy csak erőszak minden éj
Megéltem, hogy még élve eltemettek

57
Megéltem, hogy kik szeretnek, mégis segítettek eltemetni
Megéltem mindezeket, s még a huszonötöt sem töltöttem be

Nos, a rémálmot festő szavak már nem tükrözik többé Muníra valóságát.
Muníra végre-valahára megszabadult. Hádi holtan fekszik homoksírjában,
már nem erőszakolhatja meg a lányokat, asszonyokat. És Muníra verse az
egész világot bejárta az életemről írt könyv lapjain. Az a vers állandóan az
életcélomra emlékeztet, hogy segítsek azokon az asszonyokon, akiknek nincs
kihez fordulniuk. Bízom benne, hogy sorai más erős asszonyokat is arra
késztetnek, soha ne hagyják magukra a bajba jutottakat.
Néztem, ahogy a nővéreim és az unokahúgaim Munírához szaladnak, hogy
ismét az élők és a boldogok sorában üdvözöljék. Mindnyájan boldogan
nevettünk, amikor Muníra bevallotta:
– A gyermekeim Európába visznek nyaralni. Londonba és Párizsba
megyek!
Izgalmas hírek voltak ezek mindnyájunk számára. Amikor idegen
országokba utaztak, Hádi sosem engedte, hogy Muníra vele és a családdal
menjen. Alighanem attól félt, hogy a felesége alkalomadtán elszökik, és
a nyugati nőszervezetekhez fordul segítségért. De most már eljuthat azokra
a csodálatos helyekre, amelyeket csak szerető gyermekei által mutatott
képeken látott. Muníra, akinek évekig alig hallottuk a hangját, a társaság
középpontja lett, minden körülállóval megosztotta a gondolatait.
– És miután végignéztem az összes képtárat Párizsban, Londonba megyek,
és még több múzeumba veszem be magam.
– Micsoda veszteség, milyen csodálatos nő – motyogtam magam elé, de
most, miután Muníra láncai letörtek, szabadon élvezheti az élet szépségeit.
Nehezen tudtam levenni a szemem Muníra ragyogó arcáról és boldog
mosolyáról, de a harmincéves, kedélyes Mohamed, második, földünkről
eltávozott nővérem, Ríma fia közeledett felém. Majdnem elájultam, mikor
megláttam, hogy Mohamed rég halott anyám hatalmasra felnagyított
fényképét tartja a feje fölé. Noha a fényképen nagyon fiatal, alighanem új

58
házas lehetett, minden körülmények között felismertem volna.
Olyan éleset sikítottam, hogy elcsitult a moraj.
– Anyám! – zokogtam hangosan. – Anyám! – Kevesen tudták, miért sírok,
ezért felerősödött az izgatott zümmögés. Pedig jó okom volt a zokogásra.
Szeretett anyám kislány korom óta halott. Soha életemben nem láttam képet
róla. Azt hittem, nem is létezik ilyesmi. Anyám életében tiltott dolognak
tekintették az emberábrázolást. Tény, hogy Szaúd-Arábiában kevés
muzulmán nőről készítettek fényképet. Kétlem, hogy anyámnak valaha is
eszébe jutott a fényképezkedés. Inkább elrejtőzött volna minden ember elől,
aki róla akart volna fotót készíteni.
Karím rohant felém.
– Szultána, mi a baj? – Ekkor megpillantotta, amit én. Karím Ríma fiához
fordult.
– Mohamed? Hát ez? Mi ez?
Mohamed nagyon elégedett volt magával, felvillanyozta az általa okozott
zűrzavar. Nevetve apám felé mutogatott, aki még mindig Karím trónutánzatán
feszített boldogan.
– Kérdezd a nagyapámat! Neki köszönhetjük ezt a meglepetést.
Az apámnak? Némán bámultam öregedő, hódolói karéjában üldögélő
apámra, aki látszólag nem vette észre, hogy a lányai az anyjuk fényképe
körül gyülekeznek. Furdalt a kíváncsiság, vajon hol találta a képet. Azután
elfutott a méreg, amiért soha nem mutatta meg nekem. De majdnem
ugyanabban a pillanatban el is szállt a mérgem, és elöntött a hála, amiért
végre ilyen képpel állt elő. Erős érzelmek viharzottak bennem.
Ekkor már Szara és a többi nővérem is odasietett hozzám. Szara
megsimogatta anyám arcát a képen.
– Anya – suttogta, szája remegett az indulattól. Bár anyánk fiatal volt
a képen, minden lánya azonnal felismerte.
– Ez kétségtelenül anya – mondta Dunia nagyon határozottan. A parti
kezdete óta először feledkezett meg drága nyakláncáról.
A könnyező Haifa legfiatalabb, tinédzser fia karjába omlott. Haifa

59
képtelen volt megszólalni.
Taháni némán állt, a fejét ingatta, majd odaintette a legidősebb lányát.
– Látnod kell a nagyanyádat!
Maha, Amani és Abdullah szorosan mellém és a kép mellé álltak.
– Ez igazán nagymama? – kérdezte a fiam áhítatosan.
Végre meg bírtam szólalni. – Igen, fiam, ez a nagyanyád, a legkedvesebb
és a legjobb anya, aki valaha élt a földön.
Maha és Amani a könnyeit törölgette.
– Nagymama gyönyörű volt – suttogta Amani csodálattól elfúló hangon.
– Igen, olyan szép volt, mint egy filmcsillag – suttogta Maha.
Némán bámultam drága anyám káprázatos képét. Gyermekkoromban
sosem gondoltam arra, milyen gyönyörű az anyám. Anyám volt, és kész. De
tíz lányából nyolc kivételes szépségét ismerve azt kellett hinnem, hogy az
ő szépségét örökölték. Még tüzetesebben tanulmányoztam a képet. Az évek
meggyengítették a memóriámat. Elfelejtettem, hogy az arca jobb oldalán,
a szája sarkától egyujjnyira volt egy kis anyajegy. Arra már nem
emlékeztem, hogy olyan telt volt az ajka, amilyenre a mai lányok
sóvárognak. És akkor belém nyilallt a bizonyosság, hogy kicsi Szultána
örökölte anya telt ajkát. Szélesen elmosolyodtam, tudtam, hogy kicsi
Szultána ajka attól a pillanattól az anyámra fog emlékeztetni.
Hatalmas, kifejező szeméről is megfeledkeztem – pedig majdnem
mindennap látom őket, amikor Szara nővérem szemébe nézek. Anya haja
fedetlen volt a képen, és rájöttem, hogy a vállán hullámzó sűrű, sötét haját én
örököltem. Anyám ott él mindnyájunkban! Csak ámultam és bámultam, mert
rájöttem, hogy csak anyám édes mosolyát nem felejtettem el soha.
Hirtelen elárasztottak az érzelmek. Ha Karím és Abdullah nem fog fel, és
nem támogat egy székhez, térdre rogyok. Anya, anya, anya – mormoltam.
Soha életemben nem vágytam úgy anyám érintése után, mint abban
a pillanatban.
Mohamed apám felé indult anyám fényképével. Elszántan felugrottam,
soha többé nem akartam szem elől veszíteni azt a képet. Karím és Abdullah

60
támogatott, és a nővéreimmel együtt indultunk az apám felé tartó Mohamed
után.
– Nagyapa – hallottam –, elhoztam a képet, ahogyan meghagytad. Azt
mondtad, ünnepelni fognak, de attól tartok, asszonyi könnyek áradatát
idéztem elő vele.
Apám felemelte a fejét, és síró lányaira tekintett. Majd átnézett a nők
fölött, míg a szeme megállapodott az arcomon.
– Szultána – mondta –, gyere ide, gyermekem!
Apám életemben először szólított meg gyengéden.
Bizonytalanul, a megszólítástól zavartan, enyhén remegve indultam felé.
– Igen, apám, itt vagyok – feleltem, és inkább gyengeségből, semmint
alázatból, a lába elé térdeltem.
– Szultána – mondta nyugodtan –, életem végéhez közeledem.
Gyermekem, az elmúlt években azokon a dolgokon gondolkoztam, amiket
megtettem és nem tettem meg az életemben.
Nem tudtam, mitévő legyek, tehát bólintottam.
Apám néhány pillanatig anyám képén merengett, amelyet még mindig
szorosan fogott az unokaöcsém, Mohamed.
– Szultána, amikor anyád tudta, hogy haldoklik, odahívott a halálos
ágyához. Természetesen eleget tettem a hívásának. Mély szomorúságot
éreztem, jó asszony volt, a legjobb feleség és anya minden időben. Nagyon
keveset kért tőlem házasságunk évei alatt – szünetet tartott –, de a halálos
ágyán két kívánsága is volt.
Apám egy percet pihent.
– Szultána, anyád mind a tizenegy gyermekét szerette. Nem hiszem, hogy
téged jobban szeretett, mint a többi lányát és a fiát. – Ebben a pillanatban
apám felpillantott, és rámosolygott a nővéreimre. – De Szultána, azt hiszem,
nővéreid, akik valamennyien anyák, meg fogják érteni, hogy a legkisebb
lányáért aggódott legjobban. És az a gyermek te voltál. Anyád arra kért,
lányom, hogy különös gondot viseljek rád. Azt álmodta, egész életedben
gyötörni fog a bánat, mert túl fiatal vagy ahhoz, hogy elveszítsd az anyádat.

61
Tudom, anyád lobbanékony gyermeknek tartott, akinek az ő szerető
jelenlétére lenne szüksége. Második kívánsága az volt, hogy ajándékozzam
neked az egyetlen fényképet, amely róla készült, amikor egy külföldi
fényképésznek, egy angol férfinak megengedtem, hogy lefényképezze az
esküvőnk után. Ezt a képet rajtam kívül nem láthatta más ember.
Apám szeme lecsukódott, éreztem, visszatekint az időben, felidézi a régi
napokat, amikor anya fiatal feleség volt, és minden lehetségesnek látszott.
Álmodozásának köhögési roham vetett véget, beletelt néhány percbe, amíg
magához tért. Szolgák ugrottak elő zsebkendővel a kezükben, egyikük
gyengéden ütögette a hátát. Végül befejezte a történetét.
– Teljesítettem anyád kívánságait, Szultána. Szavamat adtam anyádnak,
hogy nem leszek szigorú veled. Azt mondtam neki, az esküvőd napján neked
adom a fényképét. Azt akarta, tartsuk a képét egy különleges helyen, ahol
valamennyi gyermekének örömet szerez, ha fiatal nőként látja az anyját.
Némi keserűséget éreztem irányodból, gyermekem, bár nem tudom, miért.
Azt hiszem, megtartottam első ígéretemet, akkor is elnéző voltam irántad,
amikor megrovást érdemeltél volna az önfejűségedért. Még azt is
megengedtem, hogy találkozz a férjeddel a házasságod előtt. Csak az
anyádnak tett ígéretem miatt nem büntettelek szigorúbban viselt dolgaidért.
De az anyád képét nem adtam neked, Szultána. Nem szándékosan.
Elfelejtettem. Elvitettem rejtekhelyéről, és biztonságos körülmények között
őriztettem a halála után. Csak mostanában talált rá egy szolga a gondosan
lezárt ládára, és hozta oda hozzám azzal a kérdéssel, vajon nem akarom-e
felnyitni. Bevallom, fogalmam sem volt, mit rejteget a láda, és amikor
felnyitották előttem, megrohantak az emlékek. Tudtam, hogy megfeledkeztem
az ígéretemről, amit anyádnak tettem sok-sok évvel ezelőtt. Ezért új keretet
csináltattam a fényképnek, most pedig a tiéd, leányom, tedd ki anyád képét
az otthonodban, hogy mindennap üdvözölhesd.
Suttogás támadt a teremben, mert a családunkban mindenki tudta, hogy
apám és közöttem nem volt szoros a kapcsolat. Mindenki a válaszomat leste.
Óriási nyugalom szállt meg, az évek óta dédelgetett harag és

62
ellenségeskedés varázsütésre elszállt a szívemből. Nem nehezteltem már az
apámra. Inkább erős bánat fogott el, mert hamarosan meghal, és sohasem
volt olyan szoros a kapcsolatunk, mint amilyenben Karímnak és
a lányainknak része van.
– Apám – szólaltam meg végre –, sajnálom, hogy nem voltam jobb
lányod. – Apám addigra megelégelte az érzelmeket. Megérintette a vállamat,
és így szólt:
– Ne bánkódj, lányom! Csak emlékezz jó emberként az apádra, aki nem
zárt be, és nem ütött meg.
Lehunytam a szemem, tudtam, hogy az apám már attól jó apának tartja
magát, hogy nem alkalmazott fizikai erőszakot.
Valamiért elmosolyodtam. Életemben először örültem, hogy szeretni
tudom azt az embert, aki az apám. Felemelkedtem, szívből megöleltem, és
azt mondtam:
– Szeretlek, apám.
Hallottam, hogy a rokonaim tapsolnak, mosolyogva megfordultam, arra
számítottam, hogy mindenki helyeslőn tekint rám. De összerezzentem, mert
megláttam Ali bátyám gyűlölködő tekintetét. Ígéretes haladást értem el
apámnál, de tudtam, hogy egyetlen bátyámmal vívott csatám még folytatódni
fog.
Bátyámmal mit sem törődve arra kértem Abdullahot, vegye át anyám
képét Mohamedtől. Azután a nővéreimhez fordultam.
– Anya fényképe mindnyájunké. Együtt döntjük el, hol lesz a legjobb
helyen, hogy mindnyájan láthassátok, amikor eljöttök hozzám.
A nővéreim boldogok voltak, egyikük sem látszott féltékenynek.
Vendégeink hamarosan eltávoztak, egyedül Ali nem vett búcsút tőlem,
ő nem köszönte meg az estét. Éreztem, ezen az estén lezáratlan ügyünk
keletkezett Alival, de elhessegettem magamtól a gondolatot. Nem akartam
olyan aggodalmakkal elrontani ennek a gyönyörű estének az emlékét, melyek
talán sohasem válnak valóra.
Életem talán legszebb estéje volt. Elalvás előtt nagyot sétáltunk

63
a kertünkben Karímmal, és a családunkról, a társaságukban töltött vidám
percekről beszélgettünk. Ritka pillanat volt az életemben, mert nem volt
mire panaszkodnom. Béke és nyugalom vett körül. Imát suttogtam:
„Köszönöm neked, Allah”, eggyé olvadtam a szépséges éjszakával,
nyugtalan lelkem kis időre megpihent.

64
 4.
FEJEZET

Igen, a nők is tudnak irányítani

Fiatal lány korom óta sok rendkívüli pillanatban volt részem, amikor a jó
egy szempillantás alatt rosszra fordult. Gyerekkori problémáim többségét az
okozta, hogy nő vagyok, harcoltam, hogy én irányíthassam az életemet, ami
nem feltétlenül jó egy férfidominanciájú társadalomban. Minden férfi –
különösen az apám és a bátyám – úgy gondolta, jogosan irányíthatja az
életemet, ha kell, akár erőszakkal is. A kirótt büntetések ellenére sosem
adtam fel a harcot. Miért? Az ok egyszerű: kézbe akartam venni a sorsomat,
én akartam dönteni az életemről.
Miután férjhez mentem, egy fiú és két lány anyja lettem, de a gondjaim
továbbra sem értek véget. Sőt a hullámhegyek és hullámvölgyek sűrűbben
váltakoztak: nem vagyok engedelmes feleség, aki könnyen elfogadja a férje
szabályait. Mindenbe bele akarok szólni, ami az életemet, a fiam és
a lányaim életét érinti. Szerencsére Karím intelligens ember, tudja, hogy
a boldogság elillan, ha csak az egyik félnek van hatalma egy házasságban.
Ezért úgy neveltem a lányaimat, hogy átéljék a személyes döntés örömeit, és
tudják, nekik kellene irányítaniuk a saját sorsukat.
Két lányom soha nem mulasztotta el, hogy hangot adjon a véleményének.
Rendkívül szókimondó természetükből és abból a tényből adódóan, hogy
nehezen adják be a derekukat, sokszor csupa nyugtalanság volt az életünk.
Még akkor is fennmaradt a zűrzavar és az általános érzelmi káosz
a családunk életében, amikor Abdullah és Amani megházasodott, és elment
hazulról, Maha pedig elköltözött Szaúd-Arábiából. De megérte a sok
felfordulás, mert családunk minden tagja elismeri, hogy a nők érzelmei
értékesek. A személyes szabadság zűrzavarral jár. A nők akkor csendesek,

65
passzívak és boldogtalanok, ha a környezetükben élő férfiak zsarnokok.
Karím és én szeretjük Abdullahot, de a lányaink iránti szeretetünk felér
a fiunk iránti szeretetünkkel. A mi családunkban a nők rámenősek, a férfiak
nyugodtak. Karím és Abdullah hatalmas erőfeszítéssel igyekszik kerülni
a konfrontációt, míg a lányaimnak lételemük az ellenkezés. A jellembeli
különbségeknek köszönhetően sokszor előfordult, hogy a lányaink
kívánságai erősebbnek bizonyultak a fiunk vágyainál. Ami nem tipikus egy
szaúdi háztartásban, sőt még egy átlagos királyi háztartásban sem, ahol
a férfiak olyan magas ranggal vannak felruházva, hogy még
a legelkényeztetettebb hercegnő is meghajlik egy herceg akarata előtt.
A drága Abdullah gyakran azzal vádol minket, hogy otthonunkban
kizárólag a nők irányítanak. Amikor a fiunk úgy érzi, hogy a nővérei
túljártak az eszén, vagy lehurrogták, sóhajtva motyogja maga elé: „Ebben
a palotában a nők irányítanak!”
Szívem ugyan átérzi a fájdalmát, mégis örülök, hogy Karím és én
demokratikus otthont teremtettünk, ahol a nők annyira egyenrangúak
a férfiakkal, hogy egy családi vitában nekik is igazuk lehet.
Ám az összetűzések vitathatatlan feszültségforrást jelentenek a férjem
számára, aki minden egyes múló évvel egyre biztosabban tudja, hogy
képtelen elviselni a megalkuvást nem ismerő lányaink által keltett állandó
izgalmakat. Egy drámai pillanatban Karímnak az is eszébe jutott, hogy
elmenekül a saját gyermekei elől.
Egy Amanival kapcsolatos esemény folytán fordult meg Karím fejében
először ez a megdöbbentő gondolat. Úgy történt, hogy Amani és Abdullah,
a házastársaik és a gyermekeik meglátogattak bennünket táifi otthonunkban.
A szaúdi kormány és valamennyi ál-Szaúd unokatestvérünk a hűvös Táifba
szökött a rijádi nyár forrósága elől. A város 1800 méter magasan fekszik, az
éghajlat nagyon kellemes, a vidék a mézről, a fügéről, a szőlőről és a többi
mennyei gyümölcsről híres. Gyermekkorom óta Táifban töltöttem a szaúdi
nyár legforróbb hónapjait, ide menekültünk Rijád sivatagi forrósága és
a tengerparti Dzsidda párája elől. A pihenés itt mindig kellemes és

66
megnyugtató, mert Rijádhoz képest Táif kisváros. Fővárosunkban jelenleg
több mint ötmillió ember él, míg Táifnak körülbelül félmillió lakosa van.
Amikor Amani jelen van, mindenki tudja, hogy túlbuzgó lányunk éberen
figyeli az egész családot. Amani egyet sem mulaszt a napi öt imából soha;
sőt napi három ráadás imával szerez örömet Istennek. Így történt, hogy
Táifban észrevette, hogy a bátyja, akinek mindig nehezére esett korán kelni,
két reggel is elmulasztotta a hajnal előtti imát, amit a muszlimok fadzsrnak
neveznek.
Amani a második napon már nem tudta türtőztetni magát; az ima kellős
közepén méltatlankodva felugrott az imaszőnyegéről, és beviharzott
Abdullah magánlakosztályába. A lányom minden imádkozót
megbotránkoztatva ököllel verte az ajtót, és hangosan kiáltozott:
– Abdullah! Bátyám! Szégyelld magad! Nem tudod, hogy az ima jobb,
mint az alvás?
A zűrzavar akkor tört ki, amikor Zain, Abdullah felesége a zenebonától
megzavarodva kirontott a hálószobából, mert azt hitte, valami
szerencsétlenség történt. Unokám, kicsi Szultána álmából felriadva
zokogásban tört ki, attól félt, hogy az anyjának baja esett. Ezután a hiányos
öltözetű, riadt Abdullah botladozott elő a lakosztályukból, és vadul
tekingetett körbe. Amikor Amani haragos arcát látva rájött a vészhelyzet
okára, a fiam egyenesen megmondta, hogy elege van kotnyeles nővéréből.
A kényelmes Abdullah egy pillanat alatt megváltozott, és életében először
ráförmedt a húgára. Csúnyán eltorzult arccal azt kiabálta:
– Amani, Isten bénítsa meg a nyelvedet! – A fiam dühöngve otthagyta, de
előbb még egy sértést vágott a fejéhez. – Foglalkozz a saját imáiddal,
Amani! – mondta acsarkodva. – Bárcsak berepülne egy kövér légy abba
a nagy szádba!
Ez súlyos sértés volt. Minden muszlim tudja, mennyire fontos, hogy
mindig tiszta legyen a szája, a keze és a lába, főleg ima közben. Ez komoly
visszavágásnak számított régóta szenvedő fiamtól!
Amikor Abdullah kézen fogta a feleségét és a lányát, és rácsapta az ajtót

67
Amanira, hallottam, hogy azt kiabálja: „Nem, Amani! Nem irányíthatsz
örökké!” Mérges szavait hallva megkönnyebbültem. Szelíd fiamat nem
zaklathatja örökké erőszakos húga.
Míg fiatalabb lányom feltűnően érzéketlen másokkal szemben,
rettenetesen érzékeny, ha magáról van szó, ezért újabb hangos jelenet tört ki,
amikor a zokogó Amani az apjához rohant, azt állítva, hogy Abdullah ok
nélkül tiszteletlen volt vele. Ő csak azt akarta, hogy hőn szeretett bátyja sima
úton jusson a Paradicsomba, mondta.
Figyelmesen és szomorúan hallgattam, ahogy Amani manipulálni próbálja
az apját. Ilyet én nem teszek soha, mert meggyőződésem szerint csak azzal
érünk el eredményt, és úgy vívunk ki tiszteletet, ha hitelesen és
meggyőződéssel szállunk szembe az ellenvéleménnyel. Ha nem szélsőséges
a helyzet, és nincs életveszély, sosem vetem latba, sosem használom ki
a nőiességemet. Nem sírok, nem nyafogok. Tudom, hogy még a nők is
tévedhetnek néha, amire Amani a legjobb példa.
Karím figyelmesen hallgatott, de nem adott hitelt legfiatalabb gyermeke
szavainak, mint már annyiszor.
– Kérlek, mondd el, mit tettél vagy mit mondtál, Amani, amivel ilyen
kitörést váltottál ki a bátyádból.
Amani már valódi könnyeket sírt, mert megértette, hogy az apja nem áll az
oldalára, és nem dorgálja meg látatlanban a fiát. Karímnak még hosszú
idejébe telt, amíg rendezte a helyzetet, de soha nem vonta felelősségre
Abdullahot Amani hamis vádjai miatt. A férjem és én jól ismerjük
a gyermekeinket.
Mikor Amani visszatért az imáihoz, és Abdullah megígérte, hogy együtt
reggelizik velünk, kimerült férjem szólt, hogy kövessem a lakrészünkbe.
Miután bezárta az ajtót, így suttogott:
– Szultána, eltervezem a szökésünket. – Ünnepélyes arccal folytatta: –
Titkos menedéket keresek valami távoli országban. Elmenekülünk fárasztó
gyermekeink elől.
– Miket beszélsz, férjem? – kérdeztem tőle zavartan.

68
 – Ne aggódj! – nyugtatott meg. – Időnként találkozunk velük. Talán
tervezhetünk egy évenkénti látogatást a francia tengerpartra, ahol együtt
nyaralhatna a család. Az év hátralévő részében pedig a gyermekeink és
állandó civakodásuk nélkül élvezhetnénk az életet.
Nyugtalannak tűnt, és szemmel láthatóan komolyan gondolta.
– Készíts egy listát, drágám, azokról a helyekről, ahol élni szeretnél, és
szép házat veszek ott. De egy szót se szólj erről a gyerekeknek!
Nem vagyok tiszteletlen szeretett férjemmel, de bevallom, nevettem ezen
a lehetetlen ötleten. Akármilyen rosszul viselkednek a gyerekeim, néhány
hétnél tovább nem tudok távol lenni tőlük. Teljes szívemből szeretem őket és
az unokáimat. Abban a pillanatban elhatároztam, hogy lebeszélem Karímot
a tervéről. Miközben arra készültem, hogy összetörjem az ábrándjait és
a nyugalmát, átöleltem szegény, zaklatott férjemet.
– Álmodozol, férjem – mondtam neki. – Amíg testemet nem takarja fehér
szemfödél, és nem temetnek országunk homokjába, te és én mindig tanúi
leszünk a gyermekeink életében zajló drámáknak.
Karím duzzogott néhány napig, én pedig megróttam gyermekeimet
a viselkedésük miatt. Elmondtam nekik, hogy az apjukat rendkívüli módon
megviseli folytonos torzsalkodásuk, és furcsa gondolatokat dédelget, többek
között arról, hogy mindnyájukat elhagy. Ez a kijelentés elevenükbe vágott,
Amani még sohasem viselkedett olyan példásan, mint az ezt követő
hónapokban.
Csakhogy egy éven belül újra kezdődött a testvérháború, főleg két lányunk
között. A gyerekeink között kirobbant csatározások még mindig
meggyötörnek minket, szülőket, mert az egyik zűrzavar úgy követi a másikat,
ahogy egy hatalmas cunami küldi robajló hullámait a partra.
De nemcsak a gyermekeink felelősek a családunkban felmerülő
problémákért. Néha kiterjedt családunk tagjai is elkövetnek mindent
a viszály és a kavarodás érdekében. Így az sem volt meglepő, hogy az este,
amelyik életem legélvezetesebb és legeredményesebb estéje lehetett volna,
könnyek között fejeződött be.

69
 Az egyik legfelháborítóbb jelenet, amit életemben láttam, a lányom,
Maha, és a bátyám lánya, Medina között játszódott le – amivel mindnyájunk
fejére vonták a bátyám, Ali haragját.
Az eset három nappal az otthonomban tartott ünnepség után – és jó pár
héttel lányom tervezett európai visszatérése előtt történt. Maha és Amani
megígérte, hogy nyugton marad, amíg a nővéreimmel megtanácskozzuk, hová
kerüljön otthonomban a drága kép, anyám gyönyörű fényképe, amely hosszú
évek után előkerült.
A nővéreim és én kilenc lányunkkal együtt megbeszéltünk egy alkalmas
időpontot, és úgy terveztük, hogy délutáni teát rendezünk. Megemlékezést
tartunk anyánk tiszteletére. Sajnos anyám lányunokái közül egyik sem
született elég korán ahhoz, hogy emlékezni tudjon csodálatos nagyanyjára.
Végre eljött a várva várt délután. Szara és én magunkban üldögéltünk
a nővéreinkre és a lányaikra várva, akiket arra kértünk, jöjjenek korán.
A kisasztalon álló míves aranyórára pillantottam, majd hangot adtam
kétségeimnek:
– Remélem, mindenki időben érkezik. – A szaúdiak hírhedten késve
érkeznek majdnem minden összejövetelre, akár üzletről, akár szórakozásról
van szó. Tanúja voltam, amint külföldi üzletemberek panaszkodtak emiatt.
Szara a mobiltelefonja után nyúlt.
– Felhívom a lányaimat.
Szara azt mondta, a lányai együtt jönnek, mivel mindenkit a család
legmegbízhatóbb indonéz sofőrje fuvaroz ide.
Noha Szara telefonja nem volt hallótávolságon belül, amint felvették,
meghallottam a lányok hangos nevetését és lelkes csacsogását. Szara lányai
az enyémekkel ellentétben imádják egymást, és az együtt töltött idő általában
csupa vidámság náluk.
Elnéztem Szara arcát, és elfogott az aggodalom, amikor megláttam, hogy
ráncba gyűrődik a homloka. Hangos sóhajtás után befejezte a hívást, és azt
mondta:
– Dugóba kerültek.

70
 Bosszankodva csettintettem a nyelvemmel. Mióta az eszemet tudom,
Rijádban állandóak az útépítések és a forgalmi dugók. Hogy miért,
fogalmam sincs, mert rengeteg speciális bizottság létezik, melynek tagjai
folyamatosan a forgalomirányítás legjobb módszereit tanulmányozzák és
alkalmazzák, de az országomra jellemző borzalmas forgalmi dugókat nem
enyhíti semmi. Még az ál-Szaúd királyi családnak is el kell viselnie az egyre
sűrűbben előforduló torlódásokat. Ha Szaúd-Arábia királya, koronahercege
vagy a legmagasabb rangú hercegek egyike nem tesz valamit, semmi nem
történik annak érdekében, hogy megszűnjenek a torlódások, és az ember
haladhasson a forgalomban.
– Aszad azt mondja, a fiatalok okozzák a problémát – jelentette ki Szara.
– Azt mondja, nemrég találkozott kuzinunkkal, Turki bin Abdullahhal, akitől
azt az ijesztő tájékoztatást kapta, hogy az egész régióban a mi országunkban
a legmagasabb a közlekedési balesetek aránya.
– Városunk pár generáció alatt kis faluból ötmilliós várossá nőtt –
emlékeztettem. – Talán természetesek az ilyen statisztikai adatok.
Szara gondolatai a férje által említett észveszejtő forgalmi adatok körül
járhattak, mert nem is figyelt rám.
– És ami még ennél is riasztóbb, Szultána, képzeld el, majdnem az egész
világon nálunk van a legtöbb halálos végű közlekedési baleset!
A fiatalemberek, a hobbisofőrök miatt, akik azt az ostoba driftinget és
a kétkerekes mutatványokat csinálják, ők okozzák ezeket a veszélyes
helyzeteket a forgalomban.
– Turki egész biztosan tudja, miről beszél – válaszoltam. Turki
unokabátyánk, Abdullah király egyik fia, épp elég jó helyen volt ahhoz, hogy
ismerje ezeket az adatokat, lévén a rijádi régió miniszterhelyettese.
Szarához hasonlóan én is hallottam a hobbisofőrökről és a fiatal szaúdi
férfiak életveszélyes manővereiről.
– Az unalom öli meg a szaúdi fiúkat – mondtam ellentmondást nem tűrőn.
Megvontam a vállam, és széttártam a kezem. – Ugyan mit tehetnénk?
– Sok szomorú történetet hallottam – válaszolta a nővérem.

71
 – Ó, beszéljünk valami kellemesebbről, Szara! – mondtam neki, mert nem
akartam azokra a szaúdi anyákra gondolni, akik egyszer még gyászolni
fogják a fiaikat, akik az unalomtól űzve két keréken versenyeznek
a sportkocsijukban, ami majdnem biztosan a sírba viszi őket.
Mielőtt folytattam volna a beszélgetést Szarával, megkértem az egyik
szobalányunkat, hogy öntse fel a teánkat.
– Beszélgessünk anyáról! – buzdítottam.
Szara arcára visszatért a boldogság.
– Micsoda szerencse, hogy apa szolgája rátalált anya fényképére.
– Igen, igen – helyeseltem.
Apa fizikai állapotát és viselkedését látva mindnyájan tudtuk, hogy földi
ideje nemsokára lejár. Ha azelőtt távozik az élők sorából, hogy a szolgája
felfedezi a titokzatos faládikát, anyánk képe valószínűleg örökre elvész
a számunkra.
– Nem tudtam, hogy anya ennyire gyönyörű volt – mondtam, és arra
gondoltam, tíz lánya közül egyedül Szara szépsége mérhető az övéhez. Anya
nagyszerű génjei valahogy mégis hatottak a lányaira, bár két megboldogult
nővérem, Núra és Ríma inkább apára hasonlított.
Szara mosolygott.
– Igazán? Nos, fiatal voltál, Szultána, amikor meghalt. Mindenki öregnek
tűnt a szemedben. Mindig tudtam, hogy anya a legszebb nő az egész, kiterjedt
ál-Szaúd-családban. Számtalan unokatestvérünktől hallottam, hogy legendák
keringenek a szépségéről.
Teámat kortyolgatva anya szépségére gondoltam, és azon töprengtem,
mennyire hiányzik belőlem ez a báj. Már éppen arra készültem, hogy
megkérdezem Szarát, hogyan őrizheti meg bármelyik nő a szépségét, miután
tizenegy gyermeknek ad életet, amikor meghallottam a nővéreim hangját az
előcsarnokban. Szara és én kart karba öltve elébük sétáltunk, és üdvözöltük
őket. A mai nap életünk egyik legjelentősebb napja lesz.
Megkértem szobalányunkat, Ajsát, hívja ide Mahát és Amanit
a szobájából. Bár Amani férjhez ment, és Maha Európába költözött,

72
mindkettőjüknek tágas lakosztályuk volt az otthonukban, amit tetszésük
szerint használhattak. Abdullah lemondott nálunk lévő lakásáról, mert új
otthona nagyon közel volt a miénkhez, és ha a királyságban volt, mindennap
felkeresett bennünket.
Szara és én boldogan köszöntöttük nővéreinket és unokahúgainkat. Szara
izgatott lányai, afeletti örömükben, hogy megszabadultak a rijádi
forgalomtól, valósággal berontottak az ajtón, és zajosan üdvözöltek
bennünket.
Amikor Amani és Maha besétált a tágas előcsarnokba, boldogan láttam,
hogy egyiküknek sincs rosszkedve. Barátságos arcuktól az egekbe szökött
a jókedvem.
– Csodás nap ez a mai – jelentettem ki.
A frissítők után letelepedtünk, Ríma fiának, Mohamednek, és az én
fiamnak, Abdullahnak az érkezésére vártunk. Hamarosan ide kellett érniük,
mivel arra kértem őket, hogy a lányok után jöjjenek; nem szerettem volna
semmit elkapkodni, elegendő időt akartam adni családunk nőtagjainak, hogy
üdvözleteket és híreket cseréljenek, és ráhangolódjanak egymásra. Fiam és
unokabátyja anya képmásának az elhelyezését felügyelik, a fénykép a szoba
sarkában pihent, zöld selyem alatt. Azért takartam le, hogy még
hangsúlyosabb legyen a leleplezési ceremónia.
Nővérem, Dunia jól hallhatóan így szólt:
– Dicséret Allahnak! Nem kell többé az emlékezetemre támaszkodni, ha
fel akarom idézni anya arcvonásait!
Ali harmadik feleségétől született lánya, Medina, furcsa hangot hallatott.
Megfordultam, hogy megnézzem, azt hittem, talán fuldoklik. Ritkán
találkozom Medinával, aki már tinédzser kora óta a tudtunkra adta, hogy nem
érdeklem sem én, sem a lányaim. Mindig azt hittem, hitelt ad apja ellenem
irányuló propagandájának. Miért is ne? Az emberek többsége ragaszkodik
ahhoz, amire gyerekkorában tanították. Ezért ritkán haragszom Medinára;
inkább a bűnös felet, bátyámat, Alit hibáztatom érte.
Őszintén meglepődtem, amikor láttam, hogy Medina eljön az otthonomban

73
tartott eseményre, de örültem neki, abban bíztam, megjött az esze, megnyílt,
és ápolni kezdi a barátságot velem és kiterjedt családjával.
Medina hirtelen felpattant a székéből, és mindannyiunk elképedésére
odament anya selyemmel letakart képéhez. Megragadta az anyagot, lehúzta
a képről, és mindannyiunk teljes elképedésére rám pillantott – szemében vad
düh tombolt –, majd így kiáltott:
– Ez a kép nemsokára a mi palotánkban lesz. Apám azt mondja, kell neki.
Ennek a képnek nagyanyánk egyetlen fiának a házában a helye.
Egész testem összerándult. Valósággal megbénultam. Az eset előtt észre
sem vettem, hogy Medina mennyire hasonlít az apjára; de acsarkodása,
merev tekintete, fenyegető arca éppen olyan volt, mint neki, ha felingerelték.
Szara felállt, majd hangosan és határozottan – amivel mindenkit
megdöbbentett, mert a nővérem többnyire lágyan és halkan beszél –
a következőket mondta:
– Medina, csitítsd el a nyelved, és csukd be a szád!
Ekkor vettem észre Medina nagy fogait, melyek abban a pillanatban
hegyesnek látszottak. Zihálva vettem a levegőt.
– Nem, nénikém – mondta Medina sokkal finomabban, mert
a családunkban csak nagyon kevesen szállnak szembe Szarával. – Ma apám
képviseletében jöttem. Ez a kép az övé. Ő az egyetlen férfi a családban, és
ő uralkodik a nővérei felett. Nála lesz ez a kép, és évente össze fogja hívni
a nővéreit, hogy megnézhessék.
Tökéletes meglepetésünkre és rémületünkre Medina, aki jól megtermett
lány, mindig erősebb volt az átlagnál – azt beszélték róla, hogy veri
a bátyjait –, megragadta anya nagy, bekeretezett fotóját, és a feje fölé tartva
megindult az ajtó felé.
– Gyorsan, csináljatok valamit, elszalad vele! – kiáltotta egyik
unokahúgom.
Mindenki sikoltozott, én meg bekapcsoltam messzire hallatszó, rendkívül
hangos riasztórendszerünket. Medinának a meglepetés erejével sikerült
elmenekülnie, egy szempillantás alatt átjutott a folyosón és a kijáraton.

74
 Utána szaladtam, de a jól futó Maha hamar lehagyott. Én Maha után,
a testvéreim és az unokahúgaim pedig énutánam rohantak. Pillanatokon belül
rémes látvány tárult a szemünk elé: a lányom az unokanővérével verekedett.
– Maha! Vigyázz anya képére! – kiáltottam, attól félve, hogy
a dulakodásban megsérül.
Maha hallgatott rám, és elengedte Medina nyakát, mert úgy látszott, hogy
a kép a kocsifeljáró kemény burkolatára esik. De Medina kihasználta
a lehetőséget, és apja új Rolls-Royce-ának hátsó ülésére dobta anya képét.
Ali sofőrjét szemmel láthatóan felkészítették a menekülésre, mert nem
a szokott helyen, a többi kocsi mellett parkolt. Hallottam, hogy járatja
a motort. Medina egyetlen ugrással a lassan mozgó kocsi hátsó ülésén
termett, a sofőr azonnal felgyorsított. Megfagyott bennem a vér, amikor
láttam, hogy Maha az autó kilincse után nyúl. Nagy megkönnyebbülésemre
nem járt sikerrel, bár nem volt kellemes látvány, amikor a lányom
elvesztette a lába alól a talajt, és a füves dombra esett. Örültem, hogy
Istennek hála, nem esett baja.
De megtörtént a lehetetlen. A kocsi, anyám drága képével együtt, eltűnt.
És ha ez a szörnyű eset nem lenne elég, hirtelen azt kellett látnunk, hogy
Maha egyik nővérem vagy unokahúgom Mercedeséhez rohan, és beugrik
a sofőr helyére. A sofőrök az udvarunkon lévő pavilonok egyikében
pihentek és teáztak, így senki sem állította meg a lányomat. Otthonunk
biztonságában, a magas kerítés és a kapuk védelmében a sofőrök a kocsiban
hagyták az indítókulcsot.
Szara egyik lánya felkiáltott:
– Maha elhajt!
A megdöbbenéstől elállt a szavam. Amani megérintette a karomat, és azt
mondta:
– Felhívom apát – majd beszaladt a házba.
Halálos félelmemben behunytam a szememet, de utoljára még láttam, hogy
a lányom azt teszi, ami Szaúd-Arábiában szigorúan tilos – autót vezet,
mégpedig meglehetősen sebesen.

75
 – Túl gyorsan hajt! Megöli magát egy karambolban! – sikította Dunia.
– Nem, Maha nagyon jól vezet – mormolta Szara. – Nem fél semmitől.
Utoléri Medinát, és visszahozza anya képét.
Amani hamarosan azzal a megnyugtató hírrel sietett hozzám, hogy apja
otthagyta a munkahelyét, és útban van Ali palotája felé, amely nincs messze
a miénktől. Felsóhajtottam, imádkoztam, hogy Karím sikeresen oldja meg ezt
a hatalmas családi válságot.
Szara arra kérte hisztérikus nővéreinket és izgatott lányaikat, menjenek
most haza, megígérte nekik, hogy amint anya képe visszakerül jogos helyére,
mindenkit értesítünk, és újra megrendezzük a leleplezési ceremóniát.
Fékeztem magam, és nem tettem ígéretet, hogy őröket állítok, nehogy
a bátyám vagy a gyerekei a palota területére léphessenek.
Ebben a pillanatban érkezett meg Abdullah és Mohamed. Azt hitték,
annyira örülünk nekik, hogy a bejáratnál fogadjuk őket, ezért meglepődtek
a könnyeink láttán. Mindketten elképedtek a tragédia hallatán, de azonnal
elhatározták, hogy jóváteszik a szörnyűséget. Fiam és unokaöcsém
a kocsijához rohant. Abdullah kikiáltott a nyitott ablakon:
– Ne aggódj! Alinál találkozunk apával. Hazahozzuk nagymamát!
Arra gondoltam, talán nem volt jó ötlet ilyen veszélynek kitenni
Abdullahot, de mielőtt megállíthattam volna, eltűnt.
Szara, Amani és én nyugtatgatni próbáltuk rémült szolgáinkat és
sofőrjeinket, akik addigra összegyűltek körülöttünk. Hallották rémült
kiáltásainkat, és érthetően nyugtalankodtak miattunk. Eluralkodott a káosz!
A férfi szolgák és a sofőrök kiabáltak, a nők sírtak; egyesek attól féltek,
hogy a királyunk halt meg, mások azt hitték, hogy támadás érte az országot.
Végül mindenki megértette, hogy nem országos baj, csak egy családi
konfliktus várt sürgős megoldásra.
Bementünk a palotába, és vártunk, de elég hosszú időbe telt, amíg híreket
hallottunk.
Végül visszatértek a szeretteink, de már az első perctől tudtuk, hogy nincs
minden rendben. Amani páni rémületében felnyögött, amikor Karímot,

76
Abdullahot és Mahát megpillantotta. Mind a hárman véresek voltak, vagy
legalábbis valami vérhez hasonló anyag csöpögött az arcukról és a kezükről.
Azt hittem, szörnyű közlekedési baleset érte őket, és már megindultam
feléjük, de a lábam felmondta a szolgálatot. Újra sokkos állapotba kerültem.
Amikor sikerült felállnom, azt se tudtam, mit tegyek, kire figyeljek először,
és a rogyadozó Karímra néztem.
– Mi ez? Mi ez? – fordultam hozzá.
Karím levegő után kapkodott, de feltartotta a kezét, hogy lássam
a tenyerét; rózsaszínben játszott.
Szara ugyanúgy aggódott, ő is magyarázatot követelt:
– Mi történt?
Ekkor Amani szólalt meg rémült hangon:
– Apa, megsebesültél?
– Nem, nem sebesültünk meg – mondta végre Karím.
Addigra teljesen összezavarodtam, és a fiam testére mutattam:
– Akkor mi ez a vér?
Egy szívszorító pillanatig azt hittem, megsebesítették Medinát, esetleg
Alit. Állandóan harcolok az igazságtalanság ellen, de nem szeretem az
erőszakot – bár ha rosszul viselkednek, időnként belecsípek a gyerekeimbe,
vagy megcibálom a fülüket.
Végre Maha, akit a lábujjától a feje búbjáig beborított a vörös folyadék,
megszólalt:
– Ez nem vér, mami. Hanem vörös festék. A bátyád, az ördögi lánya és
a fiai mindnyájunkat lelocsoltak vörös festékkel.
Fel sem fogtam, amit hallottam.
– Festék?
Akkor Abdullah mindent megmagyarázott.
– Igen, anya. Amikor megérkeztünk, Maha éppen lefényképezte Medinát.
Gyorsan apa nagy csomagtartójába tettük a képet. Mohamed azt hitte, ezzel
vége, elment. Aztán ostoba módon ott maradtunk a felhajtón, és azon
tanakodtunk, hogy hozzuk vissza Dunia nénénk kocsiját, és amíg ott

77
beszélgettünk, a bokrok takarásában mögénk lopakodtak, és leöntöttek
minket piros festékkel.
Elképzelni sem tudtam egy ilyen jelenetet. Nem találtam szavakat, ami
ritkán fordult elő életemben.
Szara, aki művész, és mint ilyen, minden festékről, még a háztartási
festékekről is mindent tud, összeszorított szájjal, kedvesen megkérdezte:
– Vizes alapú festéket használtak?
Szara váratlan érdeklődése azonnal enyhítette a feszültséget, és
mindnyájan hisztérikus nevetésben törtünk ki.
– Vizes alapú? – kérdezte Abdullah.
Karím hősiesen küszködött, hogy visszanyerje az önuralmát. Annyira
nevetett, hogy beletelt egy kis időbe, amíg feltette fiának a kérdést:
– Abdullah fiam, miért nem kérdezted meg Alitól, hogy vizes alapú
festéket használtak-e?
A horkantva nevető Abdullah végül leroskadt a padlóra, és összekente
szép fehér szőnyegemet, Maha kedvenc díványom támlájába kapaszkodott
festékes kezével, és megrongálta a páratlan arany szövetet, amely után egész
Ázsiát bejártam.
De egyetlen másodpercig sem búsultam miatta: nem érdekelt más, csak
szeretteim biztonsága.
Szerencsére csak a büszkeségüket sértették meg, mert a festék végül is
vizes alapú volt, és az én három drágámnak néhány napig tartó folyamatos
zuhanyozás és rengeteg sikálás után végre sikerült eltávolítani a piros
festéket a hajáról és a bőréről. Elképzelni sem tudtuk, honnan a csudából
szereztek Ali és gyerekei többvödörnyi piros festéket a támadáshoz.
Néhány hónappal később Medina felhívta Amanit, hogy eldicsekedjen
neki a drámában játszott szerepével. Elárulta, hogy Ali éppen tánctermet
építtetett új szíriai feleségének, Szítának, aki egy argentin táncost
alkalmazott, aki tangózni tanította. Szíta szereti a feltűnő dekorációkat, ezért
ragaszkodott hozzá, hogy a tágas csarnokot élénkvörös árnyalatúra fessék, és
ez volt az a festék, amelyhez Ali és a gyerekei könnyen hozzájutottak, amikor

78
meg akarták támadni a családomat.
Anya képe, szűnni nem akaró örömünkre, nem rongálódott meg, de ha nem
gyömöszölték volna be Karím autójának csomagtartójába, akkor Ali és
családja könyörtelenül összefestékezi, és teljesen megsemmisíti
a pótolhatatlan képet. Anyánk arcképe, ami lányai számára óriási kincs,
örökre elveszett volna.
A tény, hogy anyánk képe ilyen közel került a teljes megsemmisüléshez, az
oldalamra állította nővéreimet, valamennyien kiábrándultak bátyámból, aki
inkább tönkretette volna anya képét, mint hogy az otthonomba kerüljön.
Nővéreim és lányaik a mai napig rettenetesen haragszanak Alira. Mind
közölték vele, hogy a haragjuk magasra csapott, és sem őt, sem
a családtagjait nem látják szívesen az otthonukban. Mindnyájan azt mondják,
ideje, hogy móresre tanítsuk Alit: a nővérei nem férfiak ugyan, de attól még
vannak bizonyos jogaik.
Szara annyira kiábrándult az öccséből, hogy apánknak is beszámolt Ali és
Medina féktelen viselkedéséről. Szara azt mondta, még apánk is haragudott
Alira és Medinára azért, amit tett. Azt mondta, anyánk óhaja és apa ígérete
ellenére cselekedtek, amit a halálos ágyánál tett a feleségének. Ali és
a gyerekei szégyent hoztak a családra.
Abdullah mosolyt csalt az arcomra, amikor a helyzetről beszélve azt
mondta:
– Anya, az emberek többsége azt gondolja, hogy a szaúdi nők a férfiak
védelmére szorulnak. De ebben az esetben egy szaúdi férfinak, Ali
bácsikámnak lesz szüksége védelemre.
– Bárcsak így maradna, fiam! – válaszoltam.
De legalább már mindenki tudta, hogy Ali a gonosz szellem, nem a kis
húga, hiába okolta mindig őt mindenért. És ez némi vigaszt nyújtott nekem.
Legutóbb azt hallottam, apa annyira bosszús volt, hogy nem engedte
megcsókolni a kezét, és nem hívta meg magához ebédre a fiát. Ali, aki
megszokta, hogy apja csecsemőkora óta dédelgetett gyermekeként bánik
vele, teljesen megdöbbent, ezért apja csalódottsága és elégedetlensége elől

79
hosszú külföldi utazásra indult, úgy tervezte, határozatlan időre francia- és
spanyolországi palotájában telepedik le.
Ali azonban nem bánt meg semmit, és óriási megdöbbenésemre
elmondták, a bátyám arra kérte egész családját, imádkozzanak Allahhoz,
hogy vegye el a szemem világát. A bátyám gyűlöl, nem akarja, hogy anyám
csodálatos fényképében gyönyörködjem.
Mérhetetlen ellenségeskedése mindig nagy izgalmat okozott Karímnak és
a gyermekeimnek, mert ki tudja, hogyan nyilvánul meg a jövőben?
Bosszúszomjas imái valóban nyugtalanítottak, ezért több alkalommal
megvizsgáltattam a szememet szakorvosokkal. Nagyon megkönnyebbültem,
ha azt hallottam, olyan a szemem, mint egy fiatal nőé, és semmilyen betegség
nem fenyeget. Úgy tűnik, Allah nem hallgatja meg Ali imáit, és nem vakít
meg. Bátyám tettei már gyerekkora óta nem hagytak kétséget afelől, hogy
nagyon gonosz ember. A veszekedéssel, sőt harcokkal töltött évek után úgy
gondolom, egy nap Ali még támadást intéz ellenem és a családom ellen.
Talán félreteszi az intrikáit arra az időre, amíg apa az élők sorában van.
Nem tehetek egyebet, vállalom a sorsomat.
Karím mindent megtesz, hogy a kép biztonságban legyen az otthonunkban.
Az európai múzeumok legdrágább képeinek védelmét ellátó szakembereket
hívta a palotánkba, adjanak tanácsot, milyen riasztó kapcsol be azonnal, ha
valaki megpróbálja levenni anya képét a falunkról.
Alira vonatkozó aggodalmam és félelmem ellenére határtalan az örömem.
Nagy boldogságomra reggelente anyám képét köszönthetem rijádi
otthonomban. A szeretetem most is határtalan, és érzem az ő szeretetét.
Amikor gyönyörű arcába tekintek, olyan, mintha a karjába venne, akárcsak
kisbaba koromban. Már hosszú évek óta a sírban fekszik, de a képétől úgy
érzem, újra mellettem van. Jóságos szelleme visszaadta az erőmet, hogy
folytassam a fiatalkorom óta vívott heves harcot: támogassak minden utamba
akadó nőt, akinek segítő kezemre lenne szüksége.
Egy reggel anyámat fürkésztem, és mosolyogva így szóltam hozzá:
– Mami, a szaúdi nők egy emberöltőn belül a szabadság csodás ösvényére

80
léptek. Sokan máris maguk irányítják az életüket.
Nem vettem észre, hogy közben fiam, Abdullah is bejött a szobába, és
megállt mögöttem. Mosolyogva nézett nagyanyja képére, azután szeretettel
magához ölelt.
– Igen, nagymama! – kiáltott fel. – Higgy Szultána lányodnak! A nők
irányítanak!
Így történt, hogy boldogsággal eltelt szívvel, a nők jobb életében bízva,
megyek tovább az utamon.

81
 5.
FEJEZET

Dr. Mína: a tudás kincs

A tanulás minden kincsnél többet ér. A nagy vagyont el lehet veszíteni,

a tudás azonban nem vonható vissza, nem törölhető el, nem állítható le.
A tudás haszna semmilyen más befektetéshez nem hasonlítható, mert az
általa keltett éhséget sohasem lehet kielégíteni. Ezért áldoztam felnőtt életem
javát annak a gondolatnak a terjesztésére, hogy a tanulás kincs.
A csodás igazság az, hogy míg országomban félelmetes kihívások érik
a nőket, sok javulás történt hétköznapi életük minden vonatkozásában.
Legfontosabb győzelmünket az oktatás területén értük el. Az első
lányiskolát 1956-ban alapították Szaúd-Arábiában, és mindössze két
generáció alatt majdnem minden szaúdi nő számára elérhetővé vált az
oktatás.
Gyerekkoromban csak a kiváltságosok tanulhattak. Nővéreim és én
külföldi magántanártól, egy asszonytól tanultunk, akit kifejezetten a királyi
család lányainak az oktatására alkalmaztak – de természetesen csak
a valóban gazdagok fogadhattak fel ilyen tanárt.
Az átlagos szaúdiak közül kevesen tartották a lányaik számára
létfontosságúnak a tanulást; a legtöbb család elsődleges törekvése az volt,
hogy a fiát taníttassa. Bácsikám, Feiszal király és a felesége, Iffat – akik
szokatlanul modern házasságban éltek, melyben a feleség is részese volt
a döntéseknek –, egyfajta forradalmat indítottak el, amikor közös munkával
azon fáradoztak, hogy a lányok taníttatása kiemelt ügy legyen. Nagybátyám
minden erőfeszítése ellenére mégis kevés szaúdi lánynak jutott több annál,
hogy megtanuljon írni és olvasni. Miután Feiszal királyt egyik unokaöccse
1975-ben orvul megölette, egyéb államügyek kerültek előtérbe, a nők

82
oktatása parkolópályára került. Az én gyerekkoromban olyan reménytelenek
voltak a nők képzésének a kilátásai, hogy egy lánynak alig volt esélye arra
a tudásszintre, melynek alapján egyetemi diplomát vagy orvosi képesítést
szerezhetett.
Élénken emlékszem arra a pillanatra, amikor rájöttem, hogy az orvosi
pályán nők is dolgozhatnak. Akkor történt, amikor a családi sofőrünk
fogorvosi vizsgálatra vitt engem anyával és Szarával egy női fogorvos
rendelőjébe. Mindhárman pokoli fogfájástól szenvedtünk egy ideje. Anya
hátsó fogai elszuvasodtak. Szara fogínye számunkra ismeretlen okból vörös
lett és megduzzadt. Én olyan erővel haraptam bele valamilyen kemény
cukorkába, hogy majdnem az ínyemig letört egy fogam.
Fogorvosi kezelésünk azért késett, mert Rijádban rendkívül kevés volt
a női fogorvos. Apa soha nem engedte volna, hogy egy férfi fogorvos
megpillantsa anya fedetlen arcát, és belenézzen a szájába, bár meztelen
testét csodálatosképpen megvizsgálhatta férfi orvos, amikor valamivel
később fájdalmai voltak.
Anya legidősebb lányának, Núrának később bevallotta, véletlenül
kihallgatta, amint apa a család nőtagjainak egészségével kapcsolatos
ügyeket intéző titkárát utasítja, és az utasításai pontosak és határozottak
voltak. Úgy rendelkezett, hogy a fátylat nem veheti le az arcáról a felesége,
de levetkőzhet. Amíg a férfi orvos nem látja az arcát, addig nem jelent
szégyent rá nézve, hogy a testét vizsgálja. Az ilyesmi felfoghatatlan
számomra a kultúránkban.
Meglepő, de egyes szaúdi nőket ennél is keményebb korlátozások
sújtanak; alig múlik el olyan hónap, melyben ne hallanánk valamilyen
szegény asszonyról, aki azért hal meg, mert a férje nem engedi, hogy férfi
orvos vizsgálja meg.
Mihelyt egy női fogorvos rendelőt nyitott Rijádban, apám titkára azonnal
időpontot egyeztetett számunkra. Ha nem csal az emlékezetem, a fogorvos
libanoni volt, abból az országból származott, ahol nem ritkaság a tanult nő.
Emlékszem nyugodt tekintetére és arra, milyen figyelmes volt velünk. Most,

83
érett koromban úgy gondolom, valószínűleg nagyon sajnálta anyámat és
nőnemű gyermekeit. A többi arab országból származó nők mindig megértik,
hogy a szaúd-arábiai nők az olaj adta gazdagság ellenére tragikusan
szegények a személyes szabadság tekintetében. Lehet, hogy a kevésbé
gazdag arab országok asszonyai irigylik a gazdagságunkat, de soha nem
irigylik az életünkre nehezedő tengernyi, súlyos korlátozást.
Bármit érzett is irántunk a kedves fogorvos, Szarát és engem
elkápráztatott a fiatalsága és a tudása. Addig a napig egyetlen általunk
ismert nőnek sem volt más hivatása vagy munkája az otthonán kívül.
Én nagyon fiatal voltam akkoriban, de Szara idősebb és magabiztosabb
volt. Rengeteg kérdést tett fel a fogorvosnak – erről az eszközről, arról
a gépről, arról, hogy hol szerezte a diplomáját –, emlékszem, anya mélyen
elpirult, szégyenkezett lánya kíváncsi természete miatt. Anya világában
a szaúdi nőktől elvárták, elégedjenek meg azzal, hogy feleségek és anyák,
minden, az otthonuk falain túlra irányuló törekvésüket döbbenet, sőt
hitetlenkedés fogadta.
Míg az 1960-as és 1970-es években apró lépésekkel haladtunk
a szabadság felé, 1979-ben sokkal rosszabbra fordult a nők helyzete. Ez volt
az a szörnyű év, amikor Iránban lezajlott az iszlám forradalom, és az ország
uralkodójának, Reza Pahlavi sahnak a hatalmát megdöntötték. Khomeini
ajatollah, az iszlám forradalom vezetője lépett a helyébe. Khomeini
a kezdetektől világossá tette, hogy visszataszítónak tartja a nőket; ez az érzés
rémisztően gyakori a hit emberei között.
Családom férfi tagjai attól tartottak, hogy valami ehhez hasonló történhet
Szaúd-Arábiában is. Mégpedig azért, mert az országunk tele van olyan
férfiakkal, akik azt képzelik, hogy Allah kizárólag hozzájuk beszél. És ha
majdnem mindenki azt hiszi, hogy ő az egyetlen kiváltságos, aki Allah
igazságát ismeri, végtelen vitáknak nézünk elébe.
Nagybátyám, Háled király és bátyjai arra a meggyőződésre jutottak, hogy
Szaúd-Arábia követni fogja Irán példáját. Ez az elképzelés 1979 második
felében szilárdult meg, amikor a családom uralkodása ellen tiltakozó

84
zendülők imádkozó zarándokok százait ejtették foglyul a mekkai
Nagymecsetben. Az ezután következő csata két hétig tartott, sok lázadó és
zarándok, valamint az ál-Szaúdok hatalmát védő szaúd-arábiai katona életét
követelte.
Mohón füleltem, amikor apám Háled királyunk szavait ismételte,
a szavakat, melyek az országunk és a családunk hatalma iránti aggodalmát és
nyugtalanságát fejezték ki. Szegény Háled király. Elkötelezett ember volt,
sokkal komolyabban vette uralkodói feladatait, mint a többiek, tehát
érthetően zaklatott volt az út miatt, amit olyan sok muszlim választott
magának.
Miután lezárult a Nagymecset-válság, és az életben maradt lázadókat
lefejezték, kiterjedt ál-Szaúd-családunk férfi tagjai összejöttek, hogy
kiterveljék a radikálisok megbékítésének módját. Ekkor történt, hogy azok
a férfiak, akik a rokonaim, visszavonták a szaúdi női jogokat, mondván,
hogy a nők szabadsága fokozza a legvallásosabb férfiak haragját, ezzel
veszélybe sodorja a trónt.
Így történt, hogy a szabadságunkhoz vezető apró lépések megtorpantak;
többé nem volt téma a nők fejlődése.
Az évek során hallottam, hogy nálunk dolgozó női orvosokat emlegetnek,
de ezek a nők távoli országokból, főleg Angliából, Amerikából és Ázsiából
érkeztek. Nekem ezek a nők nem számítottak, mert nem javították a szaúdi
nők esélyeit. Nagyon kevés arab női orvos volt a környező országokból.
Ám 2014-ben újra teret nyernek a szaúdi nők. Napjainkban majdnem
minden szaúdi lány legalább tizenhat–tizenhét éves koráig tanul. És az
idősebb lányok szülői beleegyezéssel engedélyt kapnak, hogy folytassák
a tanulmányaikat, és megbecsült állásokban, például orvosként
helyezkedhessenek el. Egyre több szaúdi nő dönt úgy, hogy gyermekfogász
vagy nőkre szakosodó belgyógyász lesz.
Olyan nagy a küzdelem, hogy mindig felizgat, ha egy szaúdi nő sok,
tanulással töltött év után orvosi diplomát szerez. Végtelenül boldog vagyok,
amikor szaúdi orvosnővel találkozom; sőt mi több, mindent elkövetek, hogy

85
Rijádban, Dzsiddában és Táifban, azokban a városokban, ahol a legtöbbet
tartózkodom, felkutassam a legújabb női orvosokat. Imádok olyan nőkkel
találkozni, akik elérték a céljukat, szeretem nézni, ahogy dolgoznak, kíváncsi
vagyok, miként boldogulnak nálunk ezek a nők a hivatásukban. Tudom, még
mindig rengeteg a nehézség. Meg kell tudnom, miként boldogulnak
a magánéletükben, fel akarom térképezni, pontosan mi kellett ahhoz, hogy
ilyen magas szakmai célokat valósíthassanak meg. A személyes kutatás
révén jobb döntéseket hozok, amikor elhatározom, hogyan segíthetek
legjobban a nőknek a céljaik elérésében, vagy melyik szervezetet
támogassam, amikor a nők lehetőségeit akarom javítani.
Csak kétszer közöltem női orvossal a küldetésemet, miszerint időm és
vagyonom tekintélyes részét arra fordítom, hogy minden lány az elérhető
legjobb iskoláztatást kapja. Bevallom, rettentő nehéz titkot tartanom egy
olyan nő jelenlétében, akit csodálok, aki nemcsak túlélte, hanem sikerrel is
vette a világ egyik legküzdelmesebb akadálypályáját, hogy képzettséget
szerezzen és orvosdoktor legyen a szaúdi királyságban.
Általában három területen tudok segíteni a szaúdi nők problémáinak
a megoldásában. Segítem az oktatási rendszeren kívül rekedt lányokat, akik
ezután az egészségügy területén tanulhatnak tovább. Másodszor ott vannak
a gyakorlati segítségre szoruló nők, akik orvosi ellátást kérnek a különböző
királyi kórházak vezetőségétől, majd kapcsolatba lépnek a királyi család
tagjaival – engem már számtalanszor kerestek meg ilyen ügyben, mert magas
rangú hercegnő vagyok, és közismert a nagylelkűségem, ha a nők ügyéről
van szó. Végezetül segítem a lányaik életét féltő fiatal anyákat, akik úgy
érzik, hogy az apjuk, a fivérük vagy a nagybátyjuk veszélyezteti
a gyermekeik biztonságát.
Természetesen nem is sejtik, hogy az életemről szóló könyvek Szultána
hercegnője vagyok. Csak annyit tudnak, hogy egy vagyok a sok királyi
hercegnő közül, akik sok időt és pénzt áldoznak a lányok képzésére és arra,
hogy kormányzati forrásokat találjanak azoknak az embereknek az orvosi
kezelésére, akik ezt nem engedhetik meg maguknak.

86
 De a királyságban még korántsem teljes a változás. Már léteznek szaúdi
nők, akik számára kevésbé bonyolult és veszélyes az élet, mint az én
nemzedékem idején, de sokan vannak, akiknek még mindig egyedül kell
megvívniuk a harcot az életben maradásért egy olyan rendszerben, amelyet
férfiak teremtettek azért, hogy teljes hatalmuk legyen a nők felett. Ezeknek
a nőknek a küszködése láttán úgy érzem, az én problémáim nevetségesek és
kisszerűek az övékéhez képest.
Miután körvonalaztam, milyen nehéz egy szaúdi nőnek orvosi diplomát
szerezni, szeretném megosztani olvasóimmal egy rendkívüli asszony
történetét. Gyakran járnak e körül a vasakaratú nő körül a gondolataim, aki
szerencsétlen körülmények közé született, de az akaraterő és a tanulás
segítségével kimenekítette magát a szolgaság sötétjéből a fénybe. Dr.
Mínának fogom nevezni ezt a szaúdi asszonyt, akiben megvan a szolgálat
vágya és képessége, és aki véleményem szerint kiváltója lesz a legsürgetőbb
és legnagyobb változásnak, amit a nők Szaúd-Arábiában elérhetnek.

Dr. Mínával 2012-ben találkoztam, amikor úgy tizenöt unokanővéremmel

együtt meghívtak, vegyek részt a szaúdi lányok oktatásával foglalkozó
konferencián egy rijádi királyi kórházban. Amikor megérkeztem, azt
mondtam sofőrömnek, egy Batara nevű kedves, középkorú indonéziai
muszlim férfinak, hajtson a kórház bejáratához, hogy onnan egyenesen
a tanácsterembe mehessek. Batara hosszú évekig a férjemnek dolgozott, és
Karím tökéletesen megbízik benne. Ennek következtében Szaúd-Arábiában
ő a személyi sofőröm. Komolyan veszi a munkáját, és nagyon elégedett,
amiért annyira megbízunk benne, hogy velünk utazhat városról városra.
Ezen a napon, amikor Batara felfogta, hogy a kísérete nélkül szándékozom
belépni a kórházba, tiszteletteljesen ellenkezett, mert munkája létfontosságú
részének tartja, hogy biztonságban jussak célba. Odáig megy, hogy még
a szobát is megpróbálja felderíteni, ahová belépek, noha ezt a biztonsági
intézkedést nem teheti meg, ha más, lefátyolozatlan nők is vannak odabenn.
Többször előfordul, hogy tovább maradok a tervezettnél, ilyenkor Batara

87
bedugja a fejét a nyitott ablakon, szemrevételezi a jelenetet, és meggyőződik
róla, hogy az élők sorában vagyok. Egyszer mulatságos dolog történt. Nagy
zűrzavar tört ki, amikor Batara kérdő arca felbukkant az egyik ablakban.
Nem talált meg a tömegben, ezért aggodalmas kiáltást hallatott, amitől
a legkonzervatívabb nők elájultak, többen elszaladtak és elrejtőztek.
A szolgáink hozzászoktak ugyan az én, a nővéreim, valamint Maha fedetlen
arcához, de más nők nem élnek ilyen szabadon Szaúd-Arábiában,
a családjuk még a háziszolgák jelenlétében is fátyolviselésre kötelezik őket.
Ez után a nap után megmondtam Batarának, ne okozzon még egyszer ekkora
felfordulást. Megtiltottam, hogy olyan nők előtt mutatkozzon, akik nem
tartoznak a családunkhoz.
Mivel már többször jártam ebben a kórházban, és több gyűlésen is részt
vettem itt, pontosan tudtam, hová megyek.
– Nem – mondtam határozottan. – Kérlek, parkolj azon a területen,
Batara! – Arra helyre mutattam, ahol a királyi látogatók a nap bármelyik
szakában várakozhatnak. Batara elfordította a kulcsot, megkerülte a kocsit,
hogy segítsen a kiszállásnál. Lebegő köpenyem – abajám – anyaga könnyen
beleakad az éles sarkokba, ezért nem bánom, ha Batara kinyitja előttem az
ajtót.
Aggodalmas arckifejezése láttán kuncogtam magamban – nem nevettem,
azzal megsérteném az érzéseit. Sajnálom, amiért olyan nyugtalan és
aggodalmaskodó, de néha egyedül kell lennem, hogy egy férfi védelme
nélkül élhessem az életemet.
Mivel teljes fátyolt viseltem, senki sem vett észre, amikor áthaladtam
a kórház kapuján, azután magabiztosan végigmentem a hosszú folyosón,
amely abba a szobába vezetett, ahol vártak rám. Már több megbeszélésen
jártam ebben a kórházban, pontosan tudtam, hová kell mennem. Olyan
szabadnak éreztem magam, amilyen egy szaúdi nő csak lehet; majdnem olyan
volt, mintha szabadságon lennék, megszabadultam a szolgákkal és
családtagokkal teli nagy háztartás életének mindennapi káoszától.
A szobában körülnézve egyetlen unokatestvéremet sem láttam. Talán

88
mindnyájan késnek, gondoltam, mert kiterjedt családom sok tagja azon
a véleményen van, hogy későn kell érkeznie, és minden nem királyi
jelenlévőnek várnia kell rá. Helytelenítem ezt a magatartást, mert
felnőttségem óta tudom, hogy a gőg a királyok betegsége. Megdöbbent, hogy
semmi sem változott az évszázadok alatt, a királyi családok, az európai
királyokat is beleértve, az egész világon azt képzelik, hogy mások fölött
állnak.
Hirtelen izgatott mozgolódás támadt. Egy fiatal szaúdi nő, akinek
valószínűleg a meghívott vendégek köszöntése volt a feladata, észrevette,
hogy mulasztást követett el. Az arcát vizsgáltam, miközben felém közeledett,
elképzeltem, mekkora zavarban van, alighanem azt gondolja, milyen
szerencsétlen, hogy éppen akkor kalandozott el, amikor a királyi család
egyik tagja megérkezett. Láttam, a csinos lány azon aggódik – talán
fél –, hogy megsértődöm a mulasztása miatt. De egyáltalán nem nehezteltem,
mellesleg olyan szélesen mosolygott, hogy azonnal megkedveltem.
Visszamosolyogtam rá, de természetesen nem láthatta barátságos arcomat,
mert a gyűlölt viseletet, a teljes fátyolt hordtam, ami mindig rajtam van, ha
Rijádban a nyilvánosság elé lépek. Remélem, hamarosan eljön a nap,
amikor Rijád társadalmát nem mételyezi tovább az elfátyolozatlan nők
elítélése. Rijádban ma is élnek olyan szaúdi tinédzser fiúk, akik az apjuktól
és a papoktól azt tanulják, hogy a nők másodosztályú állampolgárok, és
kővel dobálják a fedetlen arcú nőket – mert sérti őket a látványuk. Őszintén
kívánom, hogy eljöjjön a nap, amikor az ultrakonzervatív rijádi polgárok
nézetei fejlődésnek indulnak, beérik a sokkal liberálisabb szellemű
dzsiddaiakét, és többé nem szül erőszakot az utcán egy fedetlen arc.
A fiatal hölgy nagyon izgatott volt, amiért a királyi család egyik tagját
fogadhatja, de túl félénk volt ahhoz, hogy beszélgetést kezdeményezzen,
miközben lesegítette rólam az abajámat. Egyetlen gyors mozdulattal
leraktam a fekete fátylat, majd feltettem neki a kérdést:
– Elfátyolozza az arcát az utcán? – Arra voltam kíváncsi, van-e olyan
bátor a lázadáshoz, mint én fiatalkoromban.

89
 A fiatal nő szégyenlősen mosolygott. De a válasz előtt mentegetőzött:
– Bocsánatot kérek, hercegnő. Egy pillanatra elhívtak.
– Ó, ne aggódjon! Nem vagyok tehetetlen. – Megint ránéztem. – Mondja,
mi a véleménye a fátyolról, az arcfátyolról?
Nyíltságom meghökkentette, de ezt a kérdést mindig felteszem, ha fiatal
nőkkel találkozom. Semmi sem mond többet a személyiségükről, mint
a szándék, hogy a nőket érintő igazságtalanság és annak legszemélyesebb
változata, az arcfátyol ellen harcoljanak, ami – ahogy azt a szent
könyvünkben valóban járatos emberek tudják – az iszlám szerint nem
kötelező.
– Nyilvános helyeken elfátyolozom magam – felelte. A vallomása előtt
körülnézett a teremben, mintha meg akarna győződni róla, hogy magunk
vagyunk. – De nem szeretem. – Helyeslő pillantásom láttán pajkosan
elmosolyodott. – Apám nem bánná, ha nem takarnám el az arcomat, de
anyám és a bátyáim azt mondják, a fátyolnak kettős célja van: távol tartja
a bogarakat a szememtől meg a számtól és a tiltott gondolatokat a fejemtől.
Miközben megfordultam, hogy a gyűlésre érkező hölgyeket üdvözöljem,
együtt nevettem vele, és azt mondtam:
– Bárcsak megérném a napot, amikor a fátylat annyira kedvelő férfiak
fátylat viselnek!
A megbotránkozástól elállt a szava, de láttam, örül, hogy egy olyan szaúdi
hercegnővel találkozott, aki nyíltan kimondja, amit gondol.
Hatalmas várakozással csatlakoztam a többi asszonyhoz. Ezt a rendkívüli
bizottságot kifejezetten tizenéves lányok számára hozták létre azért, hogy az
orvosi diploma megszerzésére bátorítsák őket. Semminek nem örülök
jobban, mint ha azt hallom, hogy a női hallgatók a segítségünkkel
megvalósítják céljaikat. Bár a kormányzatunk elsődleges fontosságúnak
tekinti az oktatást, sok tájékozatlan családban még mindig azt hiszik, vétek
a lányokat taníttatni. Ezeket a lányokat kell minden lehetséges eszközzel
segítenünk.
Ekkor pillantottam meg az asszonyt, aki később a barátnőm lett. Törékeny

90
alak közeledett felém, fehér orvosi köpenyben. Kis termetű vagyok, de
valósággal az orvos fölé tornyosultam. Arcán nyoma sem volt sminknek,
mellyel annyi nő hangsúlyozza a vonásait, mégis vonzónak láttam. Míg
a szaúdi nők általában a hosszú hajat kedvelik, a frizurája azokban
a hollywoodi filmekben szereplő bubifrizurás színésznőkére emlékeztetett,
amit a fiam, Abdullah annyira szeretett. A megbeszélés többi résztvevőjével
ellentétben az óráján kívül nem viselt ékszert.
Bemutatkoztunk, és kedvesen üdvözöltük egymást. Csevegni próbáltam,
de ez a nő nem kért a társasági fecsegésből. Néhány percen belül rájöttem,
hogy ennek a szaúdi orvosnőnek nemcsak az arca és a gondolatai komolyak,
hanem a királyi vértől sem hatódik meg. Szeretem az ilyen felfogást, mert
tudom, hogy a földön senkinek sincs beleszólása abba, mi lesz az
osztályrésze. Minden Allah akaratától függ: ha Ő úgy akarja, koldusnak
születek egy Szaúd-Arábiától távoli országban. Allah kegyelméből mindenki
olyan, amilyennek Ő óhajtja.
Nemsokára minden meghívott vendég megérkezett, a köszöntők és
a frissítők, köztük egy pompás ananászpuncs, valamint csodás gyümölcsök
után átirányítottak minket a szomszédos előadóterembe. Azoknak a nőknek
a történetét készültünk meghallgatni, akik kiváltságok nélkül születtek az
országunkban – nőkét, akik minden esélytelenségük ellenére magas pozíciót,
nagy eredményeket értek el az életben. A szónokok az általuk átélt
nehézségekről készültek felvilágosítani országunk vagyonos asszonyait.
Találékony ötletekben reménykedtünk, melyekkel segíthetünk a hasonló
küzdelmekkel szembenéző szaúdi lányoknak.
Ekkor megtudtam, hogy dr. Mína lesz az első szónokunk. Alig vártam,
hogy megismerjem a történetét. Alaposan megnéztem apró alakját, miközben
magabiztosan a dobogó felé tartott. Éreztem, ettől a nőtől valami nagyon
fontos dolgot fogok megtudni.
A bemutatást követő udvarias taps után dr. Mína elmesélte az életét.
Gyorsan rájöttem, ő az egyetlen előadó az életemben, akinek eszébe sem
jutott, hogy a mosolyával elvarázsolja a közönségét. De az élettörténete,

91
egyszerű, mégis hatásos előadásmódja annyira magával ragadott, amikor
arról mesélt, milyen volt – és milyen ma is – a szerencsétlen szaúdi lányok
és asszonyok élete, hogy a szék szélén ülve, feszülten ittam a szavait.
– Születésem semmi jóval nem kecsegtetett. Egy elszegényedett család
gyermekeként jöttem a világra el-Hardzs régió egyik szegény falucskájában.
Jól ismerem dr. Mína szülőhelyét. Szaúd-Arábia legnagyobb része mindig
nagyon szegény vidék volt, de az el-hardzsiak szerencsésebbek országunk
legtöbb régiójának lakóinál, mert náluk sok vádi, vagyis forrás található.
A terület meghatározó része egy el-Hardzs vádi nevű széles völgy. Mivel
van víz, a falusiak legalább gabonát és más növényeket termeszthetnek.
Emlékszem, apám sok történetet mesélt Ali bátyámnak a hardzsi emberekről;
egész Nedzsdben ők voltak a legutolsók, akik megadták magukat az
ő apjának. De később éppen ők lettek a leghűségesebbek a családunkhoz,
csatlakoztak nagyapánkhoz, Abdel-Azíz ál-Szaúd királyhoz, aki legyőzte és
egyesítette az egész országot. A családom azóta jóindulattal tekint az itt
lakókra, a többi országrészhez képest többet kapnak útépítésre,
vállalkozásfejlesztésre és egyebekre.
Dr. Mína folytatta a történetét:
– Ha kis falumban valaki megjósolta volna, hogy anyám és apám negyedik
és utolsó lánya iskolába megy, és annyira megszereti a tanulást, hogy örökké
diák akar maradni, kigúnyolták és megkövezték volna.
A hitetlenkedő és kőhajigáló falusiakról festett kép kissé komikusan
hatott, de a rendkívül komoly dr. Mína előtt senkinek – még
legtapintatlanabb hercegi unokanővéremnek sem volt mersze elmosolyodni.
– Anyám négy lánya közül én születtem utoljára. – A női hallgatóság
rokonszenvező morajt hallatott, sajnálta a négy lánynak életet adó asszonyt.
Megmerevedtem, és körülhordoztam a tekintetemet azokon az asszonyokon,
akik együttérzésüket fejezik ki egy lány születése miatt. Milyen dühös
voltam, amiért a nők még ma is azon a véleményen vannak, hogy a lányok
anyja sajnálatra méltó. Az én anyám tíz lányt szült. Két lány anyjaként
személyes sértésnek veszem az ilyen reakciót. De tartottam a számat, most

92
nem volt helye ellenvetésnek, mert vitává fajulhatna.
– A születésem miatt dühöngő apám azonnal elvált az anyámtól. „Elválok
tőled! Elválok tőled! Elválok tőled!” – kiáltozta. Anyámnak három kislánya
volt, épp akkor adott életet a negyediknek, és hirtelen elvált asszony lett
belőle. Azt mondták, apám tajtékzott, mindennek lehordta anyámat, azzal
vádolta, hogy tönkreteszi az életét, egyik lányt szüli a másik után.
Csalódottságában szörnyű dührohamot kapott. Szegény anyám rémületére
durván felkapta a mellette fekvő újszülöttet, vagyis engem, kirohant
a földkunyhónk ajtaján, apró karjaimnál fogva lóbált, és azt kiabálta,
elevenen eltemet a sivatagban. Azután rákiabált három nővéremre, hogy
álljanak sorba, és várják meg, amíg visszajön. Mindhármukat bele akarta
dobni a falu kútjába. A lányaira halál várt! Egy férfi – a saját apám – azzal
fenyegetőzött, hogy kegyetlenül elveszi a magam és a nővéreim életét. Úgy
lóbált, hogy valószínűleg keservesen sírtam a fájdalomtól. És akkor Allah
csodát tett, mint annyiszor ezután az életemben. Egy férfi fenyegette az
életünket, de mielőtt gyilkosságra került volna sor, két férfi megmentett
minket. Mohamed próféta szavai védtek meg. Évszázadok óta fennmaradt
bölcs szavait egyik nagybátyám mondta ki, aki sokkal értelmesebb volt
apámnál, a bátyjánál. A nagybátyám valamivel értékesebbnek tartotta saját
két lányát, bár úgy gondolják, azért viselkedett kedvesebben a nőkkel, mert
a felesége öt fiúval ajándékozta meg, mielőtt két lányának életet adott. Nos,
akármi volt az oka, megmentett négy fiatal női életet, amikor Mohamed
próféta, béke legyen vele, szavait ismételte, aki azt mondta, Isten nagy
jutalmat ígér annak, aki szépen és gondosan neveli fel lánygyermekeit.
„Akinek leánygyermeke van, és nem temeti el elevenen, nem hanyagolja el,
vagy nem helyezi elébe [férfi] gyermekeit, azt Isten a Paradicsomba viszi.”
Nagybátyám a próféta szavait hajtogatva nem erőszakoskodott, lassan
kinyújtotta a kezét, és elvett apámtól.
Apám nem akarta, hogy azt mondják, szembeszállt Mohamed próféta
szavaival. De ahelyett, hogy nagybátyám gyengéd kezében hagyott volna,
ledobott engem, a gyámoltalan újszülöttet a földes padlóra, és elment

93
otthonról. Azzal fenyegetőzött, hogy előkészíti a távozásunkat, azt mondta,
etessen más férfi öt haszontalan szájat. Soha többé nem akarta látni elvált
feleségét és négy lányát. Anyámnak nagyon nehéz szülése volt, mégpedig
orvosi segítség nélkül, de néhány órával a születésem után két asszony
érkezett hozzá, akiket azért küldtek, hogy segítsenek összeszedni szánalmas
holmiját és négy lányát, és erővel kitették a szülőágyból. Apám nemsokára
visszatért, és ráparancsolt anyámra, hogy hagyja el a kunyhóját, és
lányivadékaival másszon be rozoga kocsijának hátsó ülésére. Apámnak még
ahhoz is volt mersze, hogy visszakövetelje szegény szüleitől a menyegzői
ajándékát, egy olcsó nyakláncot, egy karkötőt, néhány birkát és tíz csirkét.
De a nagyszüleim már nem tudtak birkát adni neki, mert anyagilag sohasem
heverték ki három lányuk kelengyéjét. Csupán négy tyúkjuk volt,
a tojásaikkal egészítették ki szűkös étrendjüket. Azt mondták, vérpatak
kísérte anyám lépteit, amikor sírva az ajtóhoz támolygott, és arra kérte
a férjét, adjon neki még egy esélyt, azt ígérte, az ötödik gyermek egészséges
fiú lesz. Szívből jövő könyörgéséért arculcsapást kapott cserébe.
És akkor, születésem után néhány órával, újabb csoda történt, és ennek
a csodának köszönhetem az életemet. Mint mindnyájan tudják, bármit mond
is a Korán a gyermekek felügyeletéről, ha országunkban egy férfi egy
gyermek életének az első napjától igényt tart a felügyeletére, senki sem
tagadja meg tőle. Némán teljesítik a kérését. Istennek hála, apám nem kért
lányai felügyeletéből. Ha igényt tartott volna a gyámságra, senki nem
ellenkezhetett volna vele. Amennyiben így történik, hamarosan
mindnyájunkat megöl, mert hogyan őrködhetett volna kedves nagybátyánk
felettünk a nap minden órájában? Dicsőség Allahnak, amiért a nővéreimmel
együtt az anyánkkal maradhattunk. Anyám azt mondta, apám egész úton őt
átkozta, végül durván kirakta idős szülei házánál. Így lett szegény anyám
elvált asszony négy gyerekkel, akikből senki sem kért. Ahelyett hogy
üdvözölték volna a lányukat és négy unokájukat, nagyszüleim egykori
vejükkel veszekedtek, azt mondták, vigye vissza a családját. Azt állították,
egy falás kenyerük sincs, amit a lányukkal és a gyerekeivel megoszthatnak.

94
De apám őket is megátkozta, amiért olyan lányuk van, aki csak lányoknak tud
életet adni. Apám, mint abban az időben oly sokan, tájékozatlan ember volt,
nem tudta, hogy a férfi spermája határozza meg a gyermek nemét. Tanulatlan
elméjével azt látta, hogy a gyerek az asszony testéből jön, tehát az asszony
felel minden, gyerekkel kapcsolatos dologért.
Anyám szülei riadtan nézték, ahogy egykori vejük visszaül rozoga
kocsijába, és elhajt a faluból. Ekkor anyám ellen fordították a haragjukat.
Egyesült erővel elállták egyszerű otthonuk bejáratát, és felszólították
anyámat, menjen el, menjen Rijádba, találjon valakit a kormányban, aki
befogadja őt és a lányait. Érzéketlen nagyszüleim egyenesen félrelökték,
hogy visszatérjenek a házba, becsukják és bereteszeljék az ajtót előttünk. De
legidősebb nővérem nagyon okosan viselkedett. Már hatéves volt, és mindig
vágott az esze. Nagyon érdekelték a falucskánkba látogató beduinok
történetei, különösen azt szerette, amelyik arról szól, hogy ha a teve orra
már bent van a sátorban, akkor nemsokára követi a teste is. Tudta, be kell
jutnia a „sátorba”, vagyis ebben az esetben a kunyhóba. Felfogta a szörnyű
helyzetet, bepréselte magát az idős pár mellett, és nagyanyánk elképedésére
belecsimpaszkodott az egyik lábába. Nagyanya ütni kezdte, hogy
megszabaduljon tőle, de amikor a nővérem később felidézte, milyen gyakran
verte apánk a feleségét és a kislányait, azt mondta, nagyanya gyenge ütései
meg sem közelítették azokat a dühödt ökölcsapásokat. Tehát állta a verést, és
nem engedett. Anyám a pillanat adta lehetőséget kihasználva, utolsó erejét
összeszedve bement az apja mellett. Én egy batyuba kötve lógtam
a nyakában, másik két testvérem hosszú ruhájába kapaszkodott.
Először suhant át egy halvány mosoly dr. Mína arcán. Így folytatta:
– Nagyon bölcs az a régi beduin mondás, és tudom, hogy igazat szólt
a teve orráról. A nővérem volt a teve orra, mi voltunk a teste, és mindnyájan
bejutottunk.
Suttogás támadt a teremben, és dr. Mína újra felvette története fonalát.
– Anyának volt annyi esze, hogy nem vitatkozott a szüleivel. Csak arra
gondolt, hogy négy lánya van, akiket az életénél is jobban szeret, és nincs

95
más menedéke, csak a gyermekkori otthona. Veszekedés helyett leroskadt az
egyik sarokban, és alvást színlelt. Nővéreim követték a példáját, bár előbb
szorosan anya köré fűzték kis lábukat és karjukat. A nagyszüleink
szerencsére idősek voltak, nem volt annyi erejük, hogy egyszerre
felemeljenek ötünket, ezért mindenki ott maradt. Anya azt mondta, egy
másodpercet sem aludt, mert a szülei egész éjjel fennmaradtak, és azon
tanakodtak, hogyan dobjanak ki minket a házukból. Vagyis egy harmadik
csoda mentette meg az életemet. Az első akkor történt, amikor a bácsikám
Mohamed próféta szavait idézte, ami megtiltja a férfiaknak, hogy elevenen
eltemessék a lányaikat. A második az volt, hogy apám nem akart gyámságot
gyakorolni a lányai felett. És a harmadik akkor esett meg, amikor fürge
gondolkodású nővéremnek hála, otthonunk lett; noha olyan otthon volt, ahol
nem láttak szívesen. Nem ez a csoda volt az utolsó, aminek következtében
ebbe a terembe kerültem, hogy orvosként beszéljek önökkel, abban az
országban, ahol kevés lánynak adatik meg ez a lehetőség. A negyedik csoda
véleményem szerint az volt, hogy a nagyszüleim nem akartak meggyilkolni
minket. Anya nagyon gyenge volt, a lányai pedig kicsik. Mindnyájunkat
felgyújthattak volna, ha egy kicsit is kegyetlenebbek. Nincs az a hatalom,
amelyik abban az időben megbüntette volna őket öt nő meggyilkolásáért.
A nagyszüleim szerencsére nem voltak olyan gonoszak, hogy a halálunkat
kívánták volna. El akartak küldeni, de nem tudták rászánni magukat a halálos
bűnre.
Dr. Mína rövid szünetet tartott. Körülnézett a teremben, mintha várna
valakit, aki nem jött el. Ekkor az arcomra tévedt a tekintete, és én úgy
éreztem, hatalmas energia árad felém. Rendkívüli élmény volt, nem tudtam,
mi az, de nem éreztem veszélyesnek ezt a szokatlan energiát.
A doktor újra beszélni kezdett, le sem vette a szemét az arcomról.
– Hiszek a csodákban. Úgy állok itt önök előtt, mint maga a megtestesült
csoda. Biztos vagyok benne, hogy a férjeik gyakran úgy beszélnek Allah
kívánságairól, mintha Ő a fejükben lenne. Magam is sokszor kaptam efféle
célzásokat tájékozatlan férfiaktól, akik azt állítják, Allah jobban szereti

96
a férfiakat, mint a nőket. De ez lehetetlen. Allah ott volt a születésem
éjszakáján, és négy csodát tett, hogy megmentse öt nő, az anyám és négy
lánya életét. Anya azt mondta, másnap reggel az apja elment hazulról, és
körbejárta a környező falvakat. Olyan férfit keresett, legyen az bárki, aki
nősülni szándékozik, de egyikük sem adott kedvező választ. Nagyapa
keserűen panaszkodott, hogy még egy kopaszodó fejű, szuvas fogú
öregembert sem talált, aki egy négygyerekes nőnek a gondját akarná viselni.
Az életünk tehát bizonyos tekintetben jobbra, bizonyos tekintetben
rosszabbra fordult. Ugyan senki sem akart megölni bennünket, de anya szülei
megvertek, amikor zavarta őket a jelenlétünk. Anya büszkeségén hatalmas
sebet ejtett, hogy nem kívánt vendégként él öregedő szülei otthonában, egy
kicsi, háromhelyiséges vályogházban. A szegényes viskóban, ahol két ember
is alig fért el, hirtelen három felnőtt és négy kicsi lány zsúfolódott össze.
Mégis hálásak voltunk, hogy oltalmat kaptunk az elemek ellen, és
valamennyi étel is jutott, bár sosem volt elég négy, növésben lévő
gyermeknek.
Dr. Mína szünetet tartott, és kezét elhúzta a feje fölött.
– Láthatják, hogy elmaradtam a növésben. A nővéreim ugyanilyen
alacsony termetűek. A gyermekkori alultápláltság miatt kell felnéznem
mindnyájukra. Egyikünk sem nőtt meg rendesen, mert fiatal életünk minden
percében éhesek voltunk. Tudtam, hogy anyám teljes szívéből szereti
a lányait. Sokszor éreztem, hogy szomorúan és halálosan elcsigázva figyel
a szoba sarkából. Szegényt annyira kimerítette az élet, melyben
rabszolgaként dolgoztatták a szülei, hogy nem maradt ereje a lányai számára.
Helyette hatéves nővérem gondoskodott húgai szükségleteiről. Éreztem
ugyan a szeretetet, de sivár életünkben nyoma sem volt a négygyerekes
házakra jellemző örömnek és kacagásnak. Nem emlékszem, hogy játszottam
volna a testvéreimmel. Nem emlékszem, hogy anyám altatót énekelt vagy egy
rövid mesét mondott volna az ágyam mellett. Ami a nagyszüleimet illeti,
annyira elkeserítette őket az ottlétünk, hogy gyűlölködve néztek minden
morzsányi ételt, amit a szánkba tettünk. Minden falatnyi táplálékot sajnáltak

97
a fejlődésben lévő gyermekektől. Az a két öregember a hófehér hajával és
a savanyú arcával olyan volt, mintha öregnek született volna. Azt mesélték,
kétéves koromra mindentől féltem, főként attól a két öregembertől, aki
állandóan rosszindulattal méregetett. Anyám azt mondja, sajgott a szíve,
amikor azt érezte, hogy evés közben a szoknyáját ráncigálom kis kezemmel.
A szoknyája ráncai közé rejtőztem, miközben gyorsan magamba tömtem a kis
adag üres kenyeret, a főtt tojást, az inas tevehúst. Első emlékem az, hogy
állandóan éhes vagyok.
Drága anyám eleinte rengeteget szenvedett, hogy a legegyszerűbb ételeket
meg tudja adni éhes lányainak. Csak akkor járt ránk jó idő, amikor különféle
rokonaink láttak el étellel, ha az egyházi ünnepek alatt eszükbe jutottak
legszegényebb rokonaik. Csak akkor gyűjtötték össze a maradékot egy
műanyag tálba, és hagyták adományaikat a kopott faajtó mellett, ahol
a legidősebb nővérem őrködött annak reményében, hogy valami jótét lélek
ennivalót hoz nekünk. Azt mesélték, úgy civakodtunk a húsdarabokon, mint
éhes kutyák a koncon. Az élet akkor fordult kicsivel jobbra, amikor
nagyanyám hirtelen belehalt egy fertőzésbe, amit egy deszkából kiálló
rozsdás szög miatt kapott. Nagyapám a felesége halála után először tekintette
anyámat vagyontárgynak, valakinek, aki átveszi előző rabszolgájának, annak
az asszonynak a helyét, aki egész felnőtt életében őt szolgálta. Az élet
azonban így is állandó küszködéssel járt. Tanulás? Anyám gyermekkorában
szóba sem került a lányok taníttatása, legalábbis nem a mi földműveléssel
foglalkozó vidékünkön, bár tudom, hogy a legtöbb tehetős család lányai még
azokban a sötét időkben is jártak elemi iskolába. Analfabéta anyám nem
tudta leírni a nevét. Senkit nem tudott felhívni telefonon. Még egy vallásos
könyvet, még a Koránt sem tudta elolvasni, pedig minden hívő muszlim erre
vágyik.
Dr. Mína még mindig egyenesen rám nézett, tisztán éreztem, hogy csak
nekem szánja a szavait.
– Kedves hercegnők, önök tudják, nem a vallásunk parancsolja, hogy
a lányokat szellemi sötétségben tartsák. Ez az érzéketlen férfiak kívánsága.

98
Amennyiben tudatlanságban tartják a hozzájuk tartozó nőket, azoknak nincs
más választásuk, rabszolgaként tengetik az életüket egy férfi mellett. Anyám
ugyan nem tudott se írni, se olvasni, de nem volt buta. Összeszedte, amit
a nagyapámat látogató férfiaktól hallott. Egyszer sem látta azoknak
a férfiaknak az arcát, mert el kellett rejtőznie, hogy megőrizze a becsületét.
Mielőtt a férfiak megérkeztek a kunyhóba, megfőzött, és elrendezte az ételt
a mocskos szőnyegen, amit nagyapa parancsára a földpadlóra terített.
Miután kirakta az ennivalót a szőnyegre, átsietett egy másik szobába, leült,
és kihallgatta a férfiakat. Így figyelt fel egy érdekes beszélgetésre. Az egyik
falusi ember elmesélte, hogy a lányunokái egy lányok számára épített
iskolába járnak. Ez Rijádban történt, ami csak háromórányi utazásra volt kis
falunktól. Nálunk is működött valamilyen iskola, ahol fiúk olvasták és
memorizálták a Koránt, de oda nem engedtek be lányokat. Egy másik
beszélgetésből anyám megtudta, hogy a királyi család különleges lakótelepet
épít. Anyámnak elég esze volt hozzá, hogy tudja, a lányai számára semmi
sem változik, ha nem tudnak tanulni. Ennek érdekében a városba kell
költöztetnie őket.
Már több falubeli öregember is alkudozott a legidősebb nővéremre. Anya
a gondolatába is belebetegedett, hogy a lánya egy férfi szolgája legyen.
Ezért összeszedte a bátorságát, és arra kérte az egyik bátyját, menjen el
Rijádba, és igényeljen lakást a nagyapám számára. Nagyapám először
határozott nemet mondott. De körülbelül egy hónappal később, miközben
anyám folyamatosan kérlelte, nagyapám éles fájdalmat érzett a mellkasában,
és rosszul lett. Úgy gondolta, egy nagyvárosban jobb orvosi ellátást fog
kapni. A nemből igen lett, anyám ötlete győzedelmeskedett. Tehát lakást
találtunk a nagyapámnak és nekünk, a családjának. Az apró faluból hirtelen
egy zajos nagyvárosba kerültünk, amely tele volt lehetőséggel.
Anyám tanulatlan volt ugyan, de jobb sorsot szánt nekünk. Állandóan azon
gondolkodott, miképpen segíthet a lányainak. A városba költözésünk után
folyton azért nyaggatta az apját, kérdezősködjön a szomszédoknál és az
ismerősöknél, milyen lehetőség van a lányunokái iskoláztatására. Nagy

99
meglepetésünkre, zsörtölődve beleegyezett – de csak azután, hogy anyám
megígérte, az iskola elvégzése után az unokái hithű muszlim lányoknak
megfelelő munkát keresnek. A munkáért fizetség jár, és övé lesz a fizetésünk,
ígérte neki. Nagyapa kapzsi volt, tehát beleegyezett a dologba. Így történt,
hogy anyámnak sikerült beíratni az iskolába három fiatalabb lányát.
Legidősebb nővérem azt állította, nem érdekli, de azt hiszem, szégyenkezett,
mert már majdnem tizenkét éves volt, de sem írni, sem olvasni nem tudott.
Tudta, hogy három fiatalabb testvérével a kezdők közé kerülne, és ezt
megalázónak érezte. Sajnos otthon maradt, hogy anyámnak és nagyapámnak
segítsen.
A két idősebb nővéremnek nem volt szenvedélye a tanulás, bár mindketten
megtanultak írni-olvasni, számolni. Nekem valósággal rögeszmémmé vált
a tanulás. Sosem hagytam abba az olvasást, folytonos kérdéseimre állandóan
válaszokat kerestem. Az iskolában nyilvánvaló volt, hogy én vagyok
a legszegényebb az odajárók közül – olyan ócska, foltozott ruhákat
viseltem –, de a tanáraim elnézték sivár körülményeimet, érdekelte őket
a tanulás iránti szenvedélyem.
Még sok történetet tudnék mondani, mivel hosszú éveken át dolgoztam
azért, hogy diplomát szerezzek. Ha újra találkozunk, többet is mesélek az
életemről. Most itt vagyok, orvos vagyok. A történetemből már biztosan
értik, miért mondtam, hogy a falusiak kigúnyolták volna, aki azt mondja, egy
ilyen szegény kislányból orvos lesz. Férjhez mentem egy nagyszerű
emberhez, aki egyetlen lányunkat ugyanúgy szereti, mint a két fiát.
A gyermekeimért élek, és azért, hogy segítsek másokon, meggyógyítsam
szaúdi gyermekeinket, és hozzájáruljak, hogy országunkban ne szenvedjenek
úgy a lányok, mint az anyám vagy én és annyi fiatal szaúdi lány még ma is.
Boldog vagyok, hogy elbeszélhettem önöknek az életemet, mert önök jó
asszonyok, segíteni akarnak szaúdi lányainknak és nővéreinknek. Örömmel
osztottam meg önökkel elszánt anyám történetét, azét az asszonyét, aki
sohase magára gondolt, csak azzal törődött, mi a legjobb a lányainak.
Anyám nagyszerű nő. Ő és én egy test és egy lélek voltunk, mindketten azt

100
akartuk, hogy én, a sötétségből érkező szaúdi nő rövid tizenkét év alatt
eljuthassak a fénybe. Legyen ez a gondolat az útravalójuk, amikor
hazamennek innen. Olyan asszony lánya vagyok, aki nem tudta leírni a nevét.
Most orvosként dolgozom, megvan a tudásom és a képességem, hogy
életeket mentsek. Azt hiszem, ez Isten legnagyobb csodája.
A közönség dermedten ült egy ideig, mozdulni sem tudtunk a hallottak
után. De akkor felálltam, és tapsolni kezdtem; hamarosan minden nő
csatlakozott hozzám. Tudtuk, hogy életünk legcsodálatosabb történetét
hallottuk: egy csodáét, amelyet egy anya szeretete és annak a fiatal lánynak
a tudásvágya tett lehetővé, akit majdnem élve temettek el a sivatagban.
Azt kívántam, bárcsak dr. Mína apja – aki meg akarta ölni újszülött
gyermekét – is örülne a lánya sikerének. Mit mondana, ha látná, mennyien
tisztelik magasan képzett lányát?
Dr. Mína lejött a színpadról, és egy időre elvegyült a vendégek között.
Azonnal elragadtatott nők vették körül. Mosoly nélkül tette a dolgát, bár
éreztem, hogy melegség árad belőle a világ felé.
Távozásom előtt sikerült szóba elegyednem vele.
Ez az apró termetű nő óriás volt a szememben. Könnyedén megérintette
a karomat, és azt mondta:
– Ó, hercegnő, a jó iránti szenvedélye elérte a szívemet, pedig sok
méterre álltam öntől azon a színpadon. Ezért nem tudtam levenni a szemem
az arcáról. Allah azt mondta nekem, mi ketten, együtt, sok szegény szaúdi
lányt hozunk még olyan élethelyzetbe, hogy megváltoztatják világunkat. –
Kutatón nézett rám. – Egyetért velem?
Megborzongtam az előérzettől: amikor idejöttem erre a gyűlésre, és
megismertem ezt az asszonyt, jelentős fordulóponthoz érkeztem utamon, hogy
változást hozzak a szaúdi nők életébe.
– Igen, doktor Mína, igen.
Biztosan tudtam, hogy dr. Mína hatalmas erő, nagy tekintély, együtt
forradalmasítani tudjuk szeretett országunkat, ugyanakkor megváltoztathatunk
sok életet, valóra válthatjuk rengeteg lány álmait. Céljaink nem követelnek

101
erőszakos változást, csak a gondolkodást kell megváltoztatni hozzá. És
a mindenki számára szabad jövőhöz vezető út neve oktatás. Egy nő
továbbadhatja az álmait másoknak, amíg mindenki szabad nem lesz. Anya
a lányának… testvér a testvérnek… barátnő a barátnőnek.

102
 6.
FEJEZET

Nadia: mennyit ér a szabadság?

Kezdettől fogva tudtam, hogy dr. Mína rendkívüli szaúdi nő, és bővíteni
fogja tudásomat arról az országról, ahol családom férfi tagjai uralkodnak.
Megismertet a hétköznapi szaúdi nőkkel, akik azért küszködnek, hogy
életben maradjanak a gigászi akadályok ellenére, melyeket szeretett
királyságom, a hatalmas sivatagi ország állít eléjük, amelyet harcias, ám
közismerten karizmatikus nagyapám, Abdel-Azíz ál-Szaúd király egyesített.
A kötelék olyan erős volt dr. Mína és énköztem, hogy mielőtt eljöttem
a kórházból, mindkettőnk számára váratlanul, megadtuk egymásnak az
elérhetőségeinket. Hercegnőként meg kell fontolnom, ha szoros kapcsolatot
akarok kialakítani valakivel, aki nem a rokonom; dr. Mína pedig
a gyermekkori nehézségek miatt ösztönösen bizalmatlan az idegenekkel. De
mindketten éreztük a szokatlan vonzódást, amely abban a pillanatban
megpecsételte a barátságunkat, amint egymásra néztünk az előadása alatt.
Mindössze négy alkalommal éreztem azonnali közösséget idegenekkel.
Mind a négyszer egyedülálló nők voltak, akik megváltoztatták az életem
menetét, bár egyik sem volt rám olyan mély hatással, mint dr. Mína.
Megbeszéltük, hogy a rá következő héten találkozunk. Búcsúzáskor
előrehajoltam, hogy szeretettel átöleljem. Dr. Mína ösztönösen hátrahőkölt.
Nem sértődtem meg a reakciójától; elmosolyodtam, éreztem, hogy nagyon
gyengédnek és türelmesnek kell lennem, ha ápolni akarom ezt a barátságot.
Tudtam, hogy fontos, és időbe telhet, mire megerősödik. Általában engem
udvarolnak körül azok az emberek, akik egy hercegnővel szeretnének
barátkozni, de dr. Mína esetében nem ez volt a helyzet. Ez még értékesebbé
teszi a barátságát. Tudtam, korántsem a királyi család egyik tagjának

103
a kegyeire pályázik, inkább abban a reményben közeledik hozzám, hogy
közösen bővíthetjük a nők lehetőségeit.
Félrehúzódtunk, amikor néhány asszony, valamennyien a doktornő
csodálói, odasietett hozzá. Visszafogott, csaknem közönyös modora ellenére
mágnesként vonzza az embereket.
Búcsút vettem királyi unokatestvéreimtől és a gyűlés más résztvevőitől,
majd elindultam a főbejárat felé. A fiatal nő, aki érkezésemkor fogadott, az
ajtónál várt; türelmesen feltartotta fekete köpenyemet és fátylamat.
Rámosolyogtam, de ráncba szaladt a homlokom, mert újra fel kellett vennem
a szörnyű arcfátylat. Igazán semmi bajom a testem körül lebegő abajával
vagy a fejemet takaró sállal. A vallásunk azt mondja, egy muszlim nő
külseje legyen szerény. De az arcfátyolnak semmi köze az iszlám tanokhoz.
Bárcsak ismerném azt a férfit, aki először alkalmazta az oszmán-török
gyakorlatot, amely elszigeteli és teljesen elfátyolozza a nőket a nyilvánosság
elől. Akárki volt az a hatalmaskodó férfi, ő befolyásolta az országomban élő
férfiakat, ő hozta szokásba, hogy leigázzák a szaúdi nőket, korlátozzák
a mozgásukat, rejtsék el a testük vonalait, takarják el az arcukat. A mai
Szaúd-Arábiában és több muzulmán államban az arcfátyol fegyver az
egyházi emberek és a szűk látókörű férfiak kezében, mellyel szolgaságba
vetik a nőket, és megakadályozzák, hogy szabadon éljenek. A fátyol hatására
olyan tétován mozgunk, mintha drogoznánk vagy innánk. Járás közben
gyakran elesünk, mert nem látjuk tisztán az úthibákat városunk utcáin. De
ami a legfontosabb, gyakran válunk közlekedési balesetek áldozatává, mert
szürkületkor nem vesszük észre a felénk tartó, sebesen haladó járműveket.
És természetesen elképzelhetetlen, hogy egy nő biztonságosan vezessen, ha
rákényszerítik a fekete fátyol viselésére!
A fiatal nő a bejáratnál búcsúzkodni kezdett, de előtte odasúgta nekem:
– Hercegnő, gondolkodtam azon, amit ön mondott, és amiről dr. Mína és
a többiek beszéltek. Ön és a doktor felnyitotta a szememet. Most már tudom,
hogy össze kell szednem a bátorságomat, és nem szabad meghátrálnom
a bátyáim és az anyám előtt; véget kell vetnem az arcfátyol viselésének, és

104
úgy is lesz. Megkérem apámat, győzze meg anyámat és a bátyáimat, hogy
egyszer s mindenkorra fogadják el, a fekete fátyolnak nincs helye az
arcomon!
Helyeslőn mosolyogtam. Egy fiatal nő elérkezett ahhoz a határhoz, hogy
felfedezze a személyes döntéshozatal örömét és erejét. Megkértem, tartsuk
a kapcsolatot, és a nap folyamán másodszor is odaadtam egy idegennek
a telefonszámomat.
A fiatal nő elszántságán felbátorodva ruganyos léptekkel haladtam tovább
– noha világosan tudtam, hogy egy erős lélek ébredése diszharmóniát okoz.
Addig nem lesz béke a családban, amíg el nem dobják a szörnyű fátylat, és
ugyanolyan tisztelettel nem bánnak a lánnyal, mint a bátyjaival.
Megindultam hűséges sofőröm, Batara irányába. Fátylam mögül egy
számomra ismeretlen, mégis nagyon ismerős jelenet tanúja voltam: egy
szaúdi férfit láttam, akinek egy, kettő, három, négy lefátyolozott nő vonult
a nyomában. Mindnyájan feleségek lehettek? Vagy nővérek, esetleg
lánygyerekek? Senki nem tudhatja biztosan. Csak egy dolog volt biztos:
a férfi dönt az általa irányított nők életének minden kérdésében. Megtartja
a feleségét, ha túl sok lánynak ad életet? Ha elválik tőle, láthatja a nő
a gyermekeit? Vele étkezhet a felesége, vagy azt kapja, amit evés után
meghagy? Elmehet a felesége orvoshoz, ha megbetegszik? Járhatnak a lányai
iskolába? Ha igen, megengedi nekik, hogy a képzettségüknek megfelelő
munkát szerezzenek és pénzt keressenek? Amennyiben az egyik lánya keres,
elveszi tőle a pénzét, és megtiltja, hogy néhány személyes dolgot vegyen
magának? Beleszólhat a feleség, hogy milyen férjet válasszanak a lányainak?
És kap felmentést a lánya az alól, hogy egy vénember felesége legyen, aki
félelmet és undort kelt benne?
Abdullah királynak kevesebb beleszólása van ezeknek a nőknek és Szaúd-
Arábia nőnemű állampolgárainak az életébe, mint a férjüknek és az
apjuknak.
Ilyen magándiktatúra uralkodik Szaúd-Arábia csaknem valamennyi
otthonában. Minden férfinak joga van hozzá, hogy a saját fedele alatt

105
maradéktalanul és vita nélkül király legyen, akár egy Vörös-tenger partján
fekvő palotában, akár szerény falusi házban, akár sivatagi sátorban lakik.
Most a kórház folyosóján sétáló magabiztos külföldieket figyeltem. Az
alkalmazottak fehér vagy kék egyenruhája azt jelezte, hogy orvosok vagy
ápolók, mások civilben voltak, alighanem valamilyen adminisztratív
munkakörben dolgoztak. A külföldi férfi dolgozók egy pillantást sem
vetettek rám, de a női alkalmazottak közül sokan bizonyos fokú
rokonszenvvel mértek végig.
Egyiküket, aki néhány másodperccel tovább szánakozott rajtam
a kelleténél, megbotránkoztattam; megálltam, könnyedén megérintettem
a karját, és angolul azt mondtam neki:
– Azt hiszi, szeretem ezt a fátylat? Gyűlölöm. Egy nap óriási fátyolégető
ünnepséget rendezek a szaúdi sivatagban, szeretném, ha eljönne.
Meglepetésében hápogott, amikor fátyolégetési fogadalmamtól
elégedetten elsuhantam mellette. Még sokáig mosolyogtam, tudtam, senki
nem fog hinni a szegény lánynak, amikor elmeséli, hogy odament hozzá egy
fekete fátylas szaúdi nő, aki háborút hirdetett a fátyolviselés ellen.
A parkolóhoz vezető ajtóhoz érkezve észrevettem a fel-alá járkáló
Batarát. Amikor meglátott, biccentett, és odakísért a kocsihoz. Határozottan
megkönnyebbült, hogy épségben visszakerültem a gondnoksága alá. Batara
hű és odaadó ember, sajnáltam, hogy nyugtalanságot okoztam neki.

Úton hazafelé felidéztem találkozásomat dr. Mínával, és azon gondolkoztam,

mit tartogat a jövő. Előre örültem annak is, hogy a férjemmel találkozom,
mert tudtam, hogy a nap során fontos családi tanácskozáson vett részt, bár
arról fogalmam sem volt, miről beszélgettek. Nagyon kíváncsi
a természetem, ezért alig vártam, hogy mindent megtudjak róla.
Annak ellenére, hogy már hosszú ideje házasok vagyunk, szoros és
meghitt a kapcsolatunk; mindketten szeretjük az őszinteséget, kevés a titkunk
egymás előtt. Még mindig nagyon vonzónak tartom a modorát és a külsejét.
Őszülő haja kivételével alig öregedett házasságunk kezdete óta. Soha nem

106
hízott meg, mint mértéket nem ismerő unokafivérei közül annyian, és a haja
is dús, amit szeretek benne. Nem az a tétlenkedő fajta, és egyáltalán nem
unalmas. Karímot hétköznap lefoglalja a munkája, ezért szellemileg friss,
a nála jóval fiatalabbak között is megállja a helyét. Igen, szerencsésnek
érzem magam, amiért ilyen férjem van, aki ráadásul jó apa.
Sok unokanővérem ezzel szemben azt állítja, ráunt arra a férfira, akihez
tizenéves korában, egy megrendezett házasság keretében férjhez adták.
Nekem nincs mit sajnálnom. Noha én is nagyon fiatal voltam, amikor
Karímmal összeházasodtunk, még mindig nem unjuk egymást.
Karím és unokafivérei azoknak az ál-Szaúdoknak a harmadik
nemzedékéhez tartoznak, akik a családunk nevét viselő királyságban élnek és
uralkodnak. Az uralkodók első generációja nagyapánkkal, Abdel-Azíz ál-
Szaúddal kezdődött, aki egyesítette és haláláig bölcsen kormányozta az
egész királyságot. Hatalma a fiaira szállt, vagyis távozása után a második
generáció kapta meg a királyi hatalmat. A második uralkodói nemzedékben
fivérről fivérre öröklődik a jogar, és ha már nem lesz több fivér, akkor egy
fiú következik a trónon. A jelenlegi uralkodók generációja az apámból,
Karím apjából és az unokatestvéreink apáiból áll, mindnyájuknak
meghatározott helye van az öröklés rendjében. A trónt öröklő hat
nagybátyám annyira különbözik egymástól, hogy néha azt is nehéz elhinni,
hogy egyazon apától származnak. Második generációs királyaink Szaúd
király, Feiszal király, Háled király, Fahd király és a jelenlegi Abdullah
király. A sorban utána Szalman nagybácsi következik, ő most
a koronahercegi feladatokat látja el. Minden ismerősöm csodálja Szalman
koronaherceget, úgy gondolják, ha Allah elérkezettnek látja az időt,
éppolyan bölcs király lesz, mint Abdullah bácsikánk.
A második generációs hercegek elöregedésével azonban kevés alkalmas
jelölt marad a király helyére. Hamarosan előlépnek a trón harmadik
generációs várományosai. Amikor ez megtörténik, nagyon remélem, hogy
a nők jogai sokat javulnak, mert a fiatalabb fenségek jóval felvilágosultabb
nézeteket vallanak a nők szabadságáról.

107
 Időközben megérkeztünk a palotám kapujához, és felhagytam a tűnődéssel.
Meleg és kimerítő nap volt, hűvös, nyugtató italra volt szükségem.
Amint hazaértem, láttam, hogy Karím már türelmetlenül vár rám, és
anélkül hogy megkérdezte volna, mi történt a gyűlésen, elárasztott az
unokafivéreivel folytatott megbeszélés híreivel.
A fátylamból és köpenyemből kibújva letelepedtem egy kényelmes
székre, és kezembe vettem egy pohár friss gyümölcslevet. Bátorítón
pillantottam a férjemre, és végre elengedhettem magam. Az elégedettnek és
izgatottnak látszó Karím beszélni kezdett:
– Nagyon jó híreim vannak számodra, Szultána!
Várakozón néztem rá. Ugyan mik lehetnek azok a jó hírek?
– Biztosra veszem, hogy hamarosan megszűnik minden, nőkkel
kapcsolatos probléma – de legalábbis nagyot lépünk előre. – Olyan
kedvesen mosolygott rám, hogy fellobbantotta iránta érzett szerelmemet. –
Maha lányunknak hamarosan nem lesz mire panaszkodnia.
Most már igazán érdekelt a dolog.
– Mégpedig miért, férjem?
– Ma láttam a jövőt, Szultána. Igen, láttam Szaúd-Arábia jövőjét, és
boldog voltam. Drága feleségem, egyetlen ellenvélemény se hangzott el,
amikor a beszélgetésben odáig jutottunk, hogy a lányainkat és
a lányunokáinkat ki kell vinnünk a közéletbe. Mind a huszonkét unokafivér
úgy gondolta, hogy a papok és a radikálisok visszavetik az országot.
Kigúnyol, lenéz, sőt kinevet minket a világ, amikor olyan történetek
szivárognak ki, hogy a szaúdi férfiaknak elvitathatatlan joguk van
bebörtönözni vagy megölni a feleségeiket és a lányaikat, és a bíróságok
olyan őrült ítéleteket hoznak, hogy korbácsot érdemel az a nő, aki autót
vezet. Szinte hihetetlen, hogy ha Nasva, Aszad lánya – ez a rendkívül okos
és tehetséges fiatal nő –, olyan megbeszélésen vesz részt, ahol férfiak is
vannak, el kell rejtőznie egy paraván mögé, hogy az ismeretlen férfiak ne
sértődjenek meg, amiért egy értéktelen nő mellé ültették őket. Nasva nagy
tehetség a szakmájában, köztudottan a cég egyik legtehetségesebb embere,

108
de Aszad azt mondja, dolgozik két-három bolond a vállalatnál, akik
ragaszkodnak hozzá, hogy eldugja zseniális lányát. Beszélnie szabad, már ha
hallja, hogy miről folyik a szó, de ezek a férfiak arra kérik, beszéljen
egyenletesen, ne nevessen, és ne csapjon fölösleges zajt. Azt mondják, egy
boldog, esetleg nevető női hang felizgatná őket – ami azt jelenti, hogy nem
különbek az állatoknál! Ez nevetséges és megalázó arra a fiatal nőre nézve.
Amikor Aszad az egyik igazgatójától megtudta a dolgot, úgy döntött,
Nasvának attól a pillanattól kezdve az asztalfőn, a legfontosabb poszton
a helye. Megmondta a lányának, kérjen szót, és mondja el a véleményét.
Aszad minden férfit elbocsát, aki ellene szegül a döntésének.
Szóhoz sem tudtam jutni. Nem hittem a fülemnek. Évek óta könyörögtem
a férjemnek és a sógoromnak, Aszadnak, emeljenek szót a maradi módszerek
ellen, segítsék elő a nők fejlődését társadalmunkban. Karím és Aszad ezelőtt
húzódoztak a nők védelmétől, azt állították, nincs kedvük azokkal
a problémákkal foglalkozni, amelyeket egy ilyen konfliktus óhatatlanul
felvetne.
Amikor végre megjött a hangom, várakozása ellenére nem dicsértem meg
a férjemet, hanem azt kérdeztem tőle:
– És te hol voltál, férjem? Egy szikla alatt, a homokban? Hány éve
könyörgök ezért? Ha te és Aszad korábban hallatjátok hercegi hangotokat,
rég megváltoztak volna a dolgok.
Karím általában vitatkozik velem, de ma csak mosolygott, és őszinte
bocsánatkéréssel lepett meg.
– Igazad van, Szultána. A bátyám, az unokafivéreim, én – mind tévedtünk.
Már évekkel ezelőtt szólnunk kellett volna. Ehelyett hagytuk, hogy ostoba
egyházi emberek vezessék ezt az országot. Hagytuk, hogy a királyaink
egyedül, kiterjedt családjuk segítsége nélkül vesződjenek a vallási
vezetőkkel és a radikálisokkal. De soha többé nem hagyjuk magára
a királyunkat. Ma gyűlést tartottunk, és elhatároztuk, támogatásunkról
biztosítjuk őt. És ha bizonyos társadalmi reformok nem valósulnak meg
a közeljövőben, abban a pillanatban végrehajtjuk őket, amint a korona a régi

109
generációról az újra száll. Hatalmas változásokat hozunk a királyságba.
– Nahát – csak ennyit tudtam kinyögni. – Nahát!
Karím mellém ült, és végtelen szeretettel tekintett rám. Örömmel ittam
minden egyes szavát, de legeslegjobban a ritkán hallott mondatot:
– Boldog vagyok, hogy házasok vagyunk, Szultána.
Megcsókolta a kezemet, majd halk nevetéssel így szólt:
– Tudom, néha viharos az út, de milyen lenyűgöző az élet.
Felállt, és gyengéden megrántotta a karomat.
– Gyere, menjünk, nézzük meg anyád képét! Tudom, hogy szívesen
üldögélsz előtte.
Később Karím figyelmesen hallgatta, hogyan találkoztam dr. Mínával.
Láthatóan meghatódott a küzdelemről és győzelemről szóló történettől. Nem
hinném, hogy Karím eddig a maga teljességében átlátta volna annak
a problémának a nagyságát, amellyel olyan sok szaúdi nő küszködik.
Férjhezmenetelem óta először éreztem, hogy a férjem odaadó társ,
elkötelezett támogatója az ügynek, amelyet nagyon fontosnak tartottam.

Néhány nappal később kocsit küldtem dr. Mínáért, hogy elhozza az

otthonomba. Megkértem a nővéremet, Szarát, legyen jelen a találkozón;
Amaninak és Mahának is megüzentem, hogy csatlakozzanak hozzánk.
Szerettem volna, ha a lányaim jobban megismerik azoknak az asszonyoknak
az életét, akik nem tartoznak a királyi családhoz, azokét a nőkét, akik nem
élvezik a kiváltságok és a gazdagság előnyeit. Más volt tőlem hallani
a szaúdi nők helyzetéről, és megint más volt ilyen asszonyokkal találkozni.
Amani nőismerősei sajnos kizárólag királyi unokanővéreire
korlátozódnak; ami Mahát illeti, mióta külföldre költözött, elveszítette az élő
kapcsolatot a szaúdi asszonyokkal.
Közeledett a találkozónk ideje. Kissé meglepődtem, amikor dr. Mína egy
fiatal nő kíséretében érkezett. Hamar felocsúdtam a meglepetésből, de
egyetlen szóval sem tiltakoztam, mert megbíztam dr. Mínában, és tudtam, jó
oka lehet, amiért váratlan vendéget hoz magával az otthonomba.

110
 A két nő arcfátyol nélkül érkezett. Nem számítottam rá, mégis boldoggá
tett. Tetszenek azok az asszonyok, akik országomban megszegik a rájuk
erőltetett, értelmetlen szabályokat. Dr. Mína alighanem olvasott
a gondolataimban, mert azonnal válaszolt a kérdésemre.
– Bocsássa meg fedetlen arcunkat, hercegnő, de a házunkból egyenesen
a kocsijához mentünk. Nem botránkoztattunk meg senkit. Úgy tudom,
a szolgái és a sofőrjei előtt ön sem fátyolozza el magát, tehát, amint látja, itt
vagyunk – mondta és széttárta a kezét.
– Ne mentegetőzzön! Nagyon boldoggá tesz, dr. Mína – feleltem.
A dr. Mína kíséretében lévő lányt Nadiának hívták. Nagyon csinos volt
fényes fekete hajával, sötétbarna szemével és világos arcbőrével, ami
a tejszínre emlékeztetett. Dr. Mínával ellentétben vidáman viselkedett, az
első pillanattól elbűvölőnek találtam.
– Remélem, nem zavarja egy újabb vendég, hercegnő – mondta Nadia
széles mosollyal.
– Egyáltalán nem – feleltem. – Ami azt illeti, a nővérem, Szara, és a két
lányom, Maha és Amani is hamarosan csatlakozik hozzánk. – Az órára
pillantottam. – Mindjárt itt lesznek, de most kérem, jöjjenek, üljenek
mellém. Szeretném jobban megismerni mindkettőjüket.
Amíg a teára vártunk, dr. Mína bemutatta Nadiát.
– Hercegnő, a továbbiakban Nadia lesz az, aki jobban megismertet minket
a legnagyobb segítségre szoruló lányokkal és fiatal nőkkel – mondta, és
Nadiára pillantott. – Sok olyan emberhez férhet hozzá, akikkel sem ön, sem
én nem találkozhatnánk soha. Nadia szociális munkás, azzal a kórházzal áll
kapcsolatban, ahol dolgozom. A gyerekek és a fiatalasszonyok ellen
elkövetett visszaélések felkutatása és megoldása a feladata. Arra sajnos
nincs felhatalmazása, hogy egy bántalmazott lányt kiemeljen az otthonából,
egy erőszakoskodó apát vagy fivért feljelentsen a rendőrségen, de
felderítheti a leggyalázatosabb eseteket, hogy ön és én együtt
közbeléphessünk, és könnyíthessünk a lelkileg sérült áldozatok életén.
Szaúdi orvosként beszélgetést kezdeményezhetek a családdal. Hallgatnak

111
rám. Önnek megvannak a forrásai, tehát segítheti a családot, hogy ne kelljen
a kelengyepénz miatt házasságra kényszeríteni a lányaikat. Közösen
megadhatjuk a végső lökést, meggyőzhetjük a családokat, engedjék meg,
hogy a lányaik hajadonok maradjanak, és iskolába járjanak.
– Értem – feleltem, helyeslőn bólogatva.
Dr. Mínának igaza volt. Angol nyelvű újságokban gyakran olvastam
súlyosan bántalmazott nőkről szóló történeteket. Az arab nyelvű médiumok
többsége félt az egyháziak haragjától, akik a bántalmazót támogatták
a bántalmazott helyett, ezért nem számoltak be az esetekről. A riporterek
nem akarták magukra vonni ezeknek a bosszúszomjas férfiaknak a figyelmét.
Sőt azt beszélték, hogy egyes riportereket ilyen esetekben hamis ürügyekkel
letartóztattak.
Valahányszor ilyesmiről hallottam, azon töprengtem, miért nem kapnak az
ilyen lányok segítséget, mielőtt bántják, sőt néha meg is ölik őket.
Előrehajoltam.
– Nagyon érdekelnek azok a lányok, akiket a maradi szülők eltiltanak
a tanulástól. De együtt, ön és én, megváltoztathatjuk az életüket.
Észrevettem, hogy dr. Mína és Nadia sokatmondó pillantást vet egymásra.
Nadia rám nézett, és elnevette magát.
– Egyikük itt áll ön előtt, hercegnő.
Maha ekkor jött be a szobába. Láttam rajta, hogy elaludt, mert egy kicsit
durcásnak tűnt. De mikor észrevette, hogy már megérkeztek a vendégeink,
bűbájos modort erőltetett magára, és melegen üdvözölte dr. Mínát és Nadiát.
Amikor Maha leült mellém, megdöbbentem, mert térdig érő, bő sortot és
buggyos felsőrészt választott magának, ami nem megfelelő viselet egy olyan
találkozón, ahol más szaúdi nők is jelen vannak. Maha mostanában ugyan
európainak tekinti magát, de tudja, hogy amikor Szaúd-Arábiában
tartózkodik, elvárjuk tőle a kultúránk iránti tiszteletet. Ráadásul erősen ki
volt festve, ami szintén szokatlan tőle, kivéve, amikor hivatalos eseményen
van. Maha időnként szereti megdöbbenteni a környezetét, feltehetően ez is
egy ilyen alkalom volt.

112
 Ha dr. Mínát és Nadiát meghökkentette is Maha európai külseje, nem
tették szóvá. Ennek nagyon örültem.
Maha belépője után nem sokkal Amani és Szara is megérkezett,
mindketten teljes fátyolban. Amani teljes leple láttán már inkább
meglepődtek a vendégeim. Míg Szara egy pillanat alatt ledobta vékony
fátylát, kendőjét és köpenyét, a lányom számára hosszadalmas és fárasztó
volt a vetkőzés procedúrája.
Csak ültünk, és leplezetlenül bámultuk, mert felért egy mutatvánnyal.
Amani először a két arcfátyoltól szabadult meg – rákapott, hogy két fátylat
viseljen arra az esetre, ha a sivatagi szellő fellibbenté a felső fátylat, és
közszemlére tenné arca egy részletét. A fejkendője volt a legvastagabb
anyagból, amikor letette, láttam, hogy csúnyán lelapította gyönyörű, sűrű
haját.
Amani köpenye a legegyszerűbb és legközönségesebb anyagból készült,
mert nemrég azt olvasta, hogy a hit emberei kijelentették, a nők köpenyeit
semmivel sem szabad díszíteni. Három különböző helyen tűzte össze
a köpenyét, nehogy egy véletlen mozdulatára szétnyíljon, és megmutassa
alatta viselt hosszú ruháját. A tűk eltávolítása hosszú ideig tartott, mert az
egyik tű belegabalyodott egy cérnaszálba.
Úgy tudtam, még a legradikálisabb iszlám papok sem kötelezik a lányaikat
a dupla fátyolra és arra, hogy összetűzzék a köpenyüket, de ebben nem
vagyok biztos. Sem papokkal, sem radikálisokkal, sem a feleségeikkel nem
barátkozom.
Amani diadalmas pillantást vetett rám, amikor lassan és határozottan
lehúzta a könyökéig érő vastag, fekete kesztyűt. Megvonaglott a szám.
Gyűlöltem azt a kesztyűt, legszívesebben felugrottam volna, hogy elvegyem,
és apró darabokra szaggassam. A lányaim már felnőttek, ezért megtanultam,
hogy türtőztessem magam; igyekszem rájuk hagyni a döntést, engedem, hadd
kövessék el a saját hibáikat. Csakhogy Amani tudta, mennyire taszít
mélységes rajongása a legkonzervatívabb elfátyolozás iránt, és azt hiszem,
örömét lelte a bosszantásomban.

113
 Végezetül Amani visszasétált a bejárathoz, és kibújt vastag talpú fekete
cipőjéből; ilyen csúnyát még nem láttam, pedig sok cipőt megnéztem
életemben. Szándékosan úgy helyezte el a cipőt, hogy mindenki észrevegye
taszító külsejét. Vastag, fekete zokniját, amelyről tudtam, hogy a térdéig ér,
magán hagyta.
Már a látványtól is kimerültem, de miután végzett, őszintén magamhoz
öleltem a lányomat. Szélsőségei ellenére tiszta szívből szeretem.
Szara bemutatkozott a vendégeinknek, de dr. Mínát és Nadiát annyira
megdöbbentette Amani vetkőzőszáma, hogy hitetlenkedve bámultak rám és
a lányomra. Biztosan egyikük sem képzelte, hogy két ilyen homlokegyenest
ellentétes lányom lehet.
Nadia észrevette a feszengésemet, és visszatért az eredeti
beszélgetésünkhöz. Szarára, Amanira és Mahára pillantva így szólt:
– Dr. Mína és az édesanyjuk éppen arról beszélgetett, miként segíthetnék
nekik abban, hogy felkutassák a legtöbb támogatásra szoruló lányokat. –
Nadia jelentőségteljesen mosolygott. – Az édesanyjuk tudja, hogy
a fizikailag bántalmazott lányokat általában könnyebb felismerni, mint
a lelkileg tönkretett és segítségre szorulókat. Olyan fiatal nőkről érdeklődött,
akiket maradi szülei nem taníttatnak. És – mosolygott – a hercegnő most
tudta meg, hogy éppen az ilyen lányok egyikével beszél.
– Te? – kérdezte meglepetten Maha. Nadia kiváltságos hátterű nőnek tűnt,
mintha egy tudós vagy egy gazdag üzletember lánya lenne, akinek tálcán
kínálták fel a tanulás lehetőségét.
– Igen, én. Én vagyok az a lány. De a rossz kezdés előnyt jelentett
a munkámban. Könnyedén felismerem a szükséghelyzetben lévő lányokat,
mert sokáig én is ilyen életet éltem. Majdnem eltiltottak a tanulástól, azt
a sorsot szánták nekem, hogy nagyon fiatalon férjhez menjek.
– Nadia az egyik legnagyobb kórházunkban szociális munkás – tettem
hozzá elégedetten.
Maha, aki mindig kiállt a nők jogaiért, többet akart tudni. Elismerőn
pillantott rám, hogy ilyen értékes vendégeim vannak, majd Nadiához fordult.

114
 – Elmondanád a történetedet?
Szara előrehajolt.
– Mindnyájan szeretnénk hallani a történetedet, Nadia.
Nadia hangszíne nyugodt maradt, noha fiatal életének egyik legnehezebb
időszakáról beszélt.
– A családom nem gazdag, de a kormánynak hála, elég jól élünk. Apának
több hatalmas és nagyon költséges melegházzal felszerelt zöldség- és
virágkertészete van. A gazdaságok autóval egyórányi távolságra vannak
Rijádtól. A kormány támogatja azokat a szaúdiakat, akik tehetséget éreznek
magukban a zöldség- és virágtermesztéshez. Apám állami támogatást kap, és
most virágot szállít Hollandiába. – Mosolyogva nézett ránk. – El tudják
képzelni? Az emberek elképednek, amikor elmondom nekik, hogy az apám
Európába szállít virágot.
Biccentettem, és viszonoztam a mosolyát. Hallottam azokról
a gazdaságokról. Karím elmesélte, hogy egy vagy két magas rangú herceg
úgy érezte, országunknak az olajon kívül más bevételi forrásokat is kellene
találnia. Bár az olajnál jobbat egyetlen ország sem kívánhat magának, ám az
a két magas rangú herceg dollármilliókat fektetett az olajból származó
profitból a sivatagi gazdaságokba. Víz és megfelelő talaj híján mindent úgy
kellett odaszállítani ezekre a farmokra. Minden szál itt termett virág, minden
darab zöldség majdnem ötször annyiba került, mint amennyit a munkásoknak
fizettek érte. A kormány botrányosan magas szubvenciót adott a gyümölcsre
és a zöldségre, de a két herceg büszkesége nem engedte, hogy beismerjék
a kudarcot. Így a kormány tőkéjét egy értelmetlen, meggondolatlan üzleti
vállalkozás segélyezésére használták. Karím azt mondta, a kormány érdeke
az lenne, ha a pénzt egyenesen a gazdálkodóknak adnák, és megkérnék őket,
ne termesszenek több virágot és zöldséget a sivatagban. De Nadia büszke
arcát látva tudtam, hogy legalább egy-két, valaha nagy szegénységben élő
szaúdi család anyagi jólétben él, örül, hogy termel valamit.
Nadia folytatta a történetét.
– Én vagyok a legkisebb gyerek és az egyetlen lány. Előttem anyámnak

115
négy fia született. Négy bátyám volt minden öröme. Szeretett, noha nem
annyira, mint a bátyáimat. De szerencsés voltam, mert apám majdnem
ugyanúgy szeretett, mint a testvéreimet. Sosem gondolta rossz dolognak,
hogy lánya született, nem gondolta, hogy nem kellene megfelelően taníttatnia.
Nagy bánatomra anyám és fivéreim ellene voltak minden jónak, amit apám
akart. Míg apám ragaszkodott hozzá, hogy iskolába járjak, mint a bátyáim,
anyám aggódott miatta. Fivéreim őrjöngeni kezdtek, amikor a taníttatásom
szóba került. Azt állították, az egész családra szégyent hozok az új
ötleteimmel. Rettegtek, hogy a fátylam nélkül jelennék meg a nyilvánosság
vagy – valamilyen ismeretlen okból kifolyólag – a televízió előtt. Anyám és
bátyáim azt akarták, hogy fiatalon férjhez menjek, és gyerekeket szüljek, úgy
gondolták, minden nőnek ez a vágya. Megparancsolták, hogy ellenvetés
nélkül engedelmeskedjem a kívánságuknak. Azt mondták, ha ellenállok,
bezárnak a hálószobámba, és fogoly leszek!
Szomorúság futott át Nadia arcán.
– Megértem anyám észjárását. Szegény családból származik, csak tízéves
kora után taníttatták. Tud egy kicsit olvasni és írni. Hagyományos feleség.
Mindössze tizennégy éves volt, amikor hozzáment az apámhoz, neki bevált,
hogy egész életében felügyel rá valaki. Úgy gondolja, minden lánynak az
a legjobb, ha fiatalon megy férjhez, és élete végéig vigyáz rá egy férfi.
Minden döntést apám hoz meg helyette. Egyetlen dologban szállt szembe
vele, az én taníttatásomban. Követelte, hogy adjon férjhez fiatalon. Egyik
bátyjától azt hallotta, a tanulás nemkívánatos feleséggé és anyává teszi
a lányokat, azt gondolta, a tanulás elveszi a kedvemet a családi élettől.
Szívesen mondogatja, azért nem tereli el a figyelmét semmi attól, hogy jó
feleség és anya legyen, mert nem ért máshoz. Anya tehát addig nyaggatta,
amíg apa beleegyezett, hogy elrendezi a házasságot. Tizennégy éves voltam,
amikor kiválasztottak számomra egy tizenkilenc éves fiatalembert.
Nagynéném egyik barátnőjének a fia volt, akivel még sohasem találkoztam.
Nadia sóhajtott egyet, majd folytatta.
– Napokig sírtam, elrejtőztem a szobámban, tiltakoztam a rám erőszakolt

116
élet ellen. Ám semmi nem változtathatta meg anyám elhatározását, és apám
belefáradt, hogy vele és a fivéreimmel harcoljon.
Éreztem, hogy Maha szenved; hozzá akart szólni, de helyette egyszerűen
csak azt kérdezte:
– Elváltál?
– Nem, nem váltam el. Az mentett meg, hogy az esküvő előtt egy hónappal
tragédia történt. Leendő férjem autóval száguldott az országúton a faluja
felé, letért egy mellékútra, ahol összeütközött egy teherautóval. Azonnal
meghalt. Természetesen nem örültem a halálának, de a felszabadítottak
álmával aludtam el. Nem erőltetnek hozzá egy idegenhez, nem leszek fiatal
anya, akinek reménye sem lehet a szabad, független életre. Anyám és
a fivéreim egy hónap múlva megint alkalmas férjet kezdtek keresni nekem,
de apa leállította őket. Úgy gondolta, Allah döntött úgy, hogy ne menjek se
fiatalon, se akaratom ellenére férjhez. Apa elintézte, hogy folytathassam az
iskolát, azt mondta, a fiú halála arra figyelmeztette, a nőknek is el kell tudni
tartani magukat arra az esetre, ha a házasságuk nem sikerül. Mi van, ha
férjhez megyek, és anya vagyok, amikor a fiatalember meghal? Anyámat
felmérgesítette a döntése, mégis megengedték, hogy tovább tanuljak.
A jegyeim kifogástalanok voltak, ezért apám beíratott az egyetemre.
Baccalaureatusi végzettséget szereztem szociológiából, hamarosan állást
kaptam szociális munkásként; most azzal töltöm az időmet, hogy olyan
lányoknak segítek, akiknek senki sem segít. Köszönet Allahnak, amiért ilyen
bölcs apám van.
Amani kivételével az egész hallgatóság részvétét fejezte ki a fiatalember
halála miatt, és gratulált a tanulmányi sikerekhez. Minden rosszallása
ellenére még Amaninak is sikerült egy kedves pillantást vetnie Nadiára,
miközben így szólt:
– Úgy tudjuk, Mohamed próféta azt mondta: „Minden muzulmánnak
kötelessége tudásra törekedni, akár férfi, akár nő.” – Amani rám nézett. –
Vagyis Nadia tanulását maga Isten hagyta jóvá.
– Dicséret Allahnak Mohamed próféta bölcs szavaiért – mondta dr. Mína,

117
és először vetett elismerő pillantást Amanira.
Csak Allah ismeri lányom gondolatait, de reméltem, rájön végre: senkit
sem lenne szabad akarata ellenére férjhez adni.
Nadia rövid szünetet tartott, kortyolt egyet a teájából, majd folytatta
a mesét. Már volt végzettsége, de még mindig otthon lakott, mert a szaúdi
lányoknak nem engedik meg, hogy független életet éljenek. Nadia elbeszélte,
hogy ment a sora.
– Tanult lány vagyok, anyám és fivéreim mégsem tisztelnek. Gúnyolják
a munkámat, azt mondják, káros eszméket terjesztek a királyságban. Három
idősebb bátyám szerencsére megnősült, így kevesebb idejük van, hogy
velem foglalkozzanak. De a legfiatalabb fivérem még otthon lakik, és most
az anyámmal együtt azon fáradozik, hogy kitetessen a munkahelyemről. Azt
akarják, hogy kétségbeessek, és kénytelen legyek elfogadni egy újabb
házassági ajánlatot. Mivel én nem vezethetek, a bátyám gyakran megtagadja,
hogy munkába vigyen, ezért elkésem. A főnököm már szóvá tette
a késéseket. Anyám semmibe veszi a könyörgésemet, akkor boldog, amikor
én boldogtalan vagyok. A csalódottság előhozta ismeretlen, erőszakos
oldalát. Abban a pillanatban, amikor egy hosszú, munkával töltött nap után
hazaérek, kiabálni kezd velem, hogy főzzem meg a vacsorát, és takarítsam ki
a házat, ahol szándékosan rendetlenséget csinál. Ha nem úgy takarítok,
ahogy neki tetszik, és sosem tetszik neki, megpofoz. Olyan sivárrá akarja
tenni az életemet, hogy még a házasság is vonzónak tűnjön. De nem adom be
a derekamat.
Dr. Mína megszólalt.
– Kérlek, Nadia, engedd meg, hogy beszéljek a főnököddel!
Nadia bólintott.
– Ha ki akarnak dobni, szólok.
Dr. Mína aggodalmasnak látszott.
– Segítenünk kell egymásnak.
Én oldottam meg a problémát.
– Nadia, a mai naptól kezdve sofőrt küldök érted, aki a házatoktól

118
a munkahelyedre visz. Nem szorulsz többé a bátyádra.
– Ó hercegnő, ez túl sok – szabadkozott Nadia.
– Nem, még ez sem elég. A családunknak sok járműve és sofőrje van, akik
rengeteget álldogálnak tétlenül. Saját sofőrt kapsz.
– Hogy magyarázom ezt meg a szüleimnek? – kérdezte Nadia.
Láttam, mire céloz. Nem akartam, hogy a családja értesüljön
a közbenjárásomról, mert anyja és fivérei azzal vádolhatnák meg, hogy
szeretője van. És akkor veszélybe kerülhet az élete. A doktornőhöz
fordultam.
– Dr. Mína, átengedem önnek az egyik sofőrünket, aki az ön irányítása
alatt fog dolgozni. Vegye igénybe a szolgálatait a saját és azoknak a fiatal
nőknek a javára, akik mozgásképtelenek egy sofőr nélkül.
– Csodálatos megoldás lenne, hercegnő. Senkinek nem lehet panasza az
ellen, ha egy szaúdi orvosnő a kórházban arra használja a kocsiját és
a sofőrjét, hogy fiatal nőket szállít az otthonukból a munkahelyükre.
Nadia megkönnyebbülésében boldogan mosolygott.
Maha kinyitotta a száját, tudtam, hogy támadásra készül, el akarja
mondani a véleményét, miszerint minden szaúdi nőnek meg kellene kapni
a jogot, hogy autót vezessen. Ha Maha elkezdi, akkor Amani is
bekapcsolódik, és éppen az ellenkezőjét hangoztatja. Nem volt kedvem,
hogy még egy vitát végighallgassak Maha és Amani között, ezért témát
váltottam, sőt még bele is csíptem Maha lábába, és azt mondtam:
– Jó. Ezt a gondot megoldottuk, ahogy sok mást is meg fogunk oldani.
Most menjünk, sétáljunk egyet a nők kertjében.
Így aztán kimentünk a palotánkból a kertbe, erre a békés helyre, és
sétálgattunk, hat szaúdi nő, a gyönyörű virágokat és a megnyugtató lombokat
csodálva. A kert végében van egy madárház, a csicsergő madarak látványa
mindig kellemes. Jól tápláltak, és szeretik őket, mivel Amani tanítja be
a szolgáinkat, hogy a madaraink elégedettek és egészségesek legyenek.
Szívesen nézegetem ilyenkor Amani arcát. Lányomat csak akkor önti el
a felhőtlen boldogság, ha a fiával, a madaraival vagy az állataival van.

119
Karím abban reménykedett, majdcsak kinövi az állatok iránti gyengéd
szeretetét, de régen rájöttem, hogy legfiatalabb gyermekünknél sírig tart ez
a szenvedély.
Percekig üldögéltünk a kényelmes padokon, majd – Amani kivételével –
megbeszéltük, hogy egy héten belül újra találkozunk Nadiával, aki további
információt szolgáltat nekünk azokról a családokról, amelyeket a kórház
vezetősége a segítségnyújtásra kijelölt. Akiket nem tud ellátni, azokat átadja
dr. Mínának és nekem. Hárman sok fiatal lányon és nőn segíthetünk.
Amikor dr. Mína és Nadia elbúcsúzott, és megindult otthonom
előcsarnoka felé, Nadia megállt, és összehajtott papírlapokat halászott elő
a táskájából. Azt hittem, további információt akar adni nekem, de Mahához
és Amanihoz fordult. Nadia a lányokkal beszélt; ugyan nem hallottam, amit
mond, de láttam, hogy Amani kezébe nyomja a paksamétát. Azután megfogja
és Amani kezére teszi Maha kezét, mintha össze akarná kapcsolni két
lányomat, és megint mond valamit.
Majd felrobbantam a kíváncsiságtól, de nem kérdeztem semmit, amíg
a két fiatal nő el nem hagyta az otthonomat. Akkor határozottan ránéztem
a lányaimra, és megkérdeztem:
– Mit adott nektek Nadia?
– Anya, fogalmunk sincs – mondta elgyötörten Amani. – Szavak papíron.
Üljünk le, és olvassuk el.
– Jó ötlet – helyeselt Szara. A nővéremet is felizgatta az új fejlemény.
A mindig diktátori jellemű Amani nem engedte ki a papírokat a kezéből,
minden egyes lapot elolvasott, és csak utána nyújtotta át Mahának. Lányaim
lassan olvasnak, és bármilyen türelmetlen voltam, tudtam, nincs más
megoldás, várnom kell. Mint mondtam, az évek múlásával egyre kevésbé
tagadom meg tőlük a fiatal nőknek kijáró tiszteletet – bár néha nagyon
hiányzik, hogy nincs hatalmam felettük!
Maha végre odanyújtotta nekem az első oldalt. Nadia gondolatainak
szívbe markoló összefoglalását olvashattuk a szaúd-arábiai nők helyzetéről.
Azt hiszem, azért írta le, hogy átadja nekem, ha nem engedjük beszélni.

120
A következőket írta:

Mennyire boldogtalan az a nő, aki sohasem ismeri meg a szabadságot?

Gyakran foglalkoztat ez a kérdés. Mennyire boldogtalan az a nő, aki
sohasem ismeri meg a szabadságot? Mit kaphat egy ilyen nő
a szabadságáért cserébe? Vajon kielégítő megoldás az anyagi biztonság?
Néhányan azt gondolják, hogy igen. Elvégre általában ezt az „üzletet”
kínálják fel a szaúdi nőknek. Maradj csöndben, ne törd magad
a szabadságért, és sohasem kell aggódnod a fedél és az élelem miatt. Csak
azt nem árulják el, hogy a passzív viselkedésért cserébe sohasem
ízlelhetik meg a szabadság örömét.
Szociális munkás vagyok, az elmúlt három évben kizárólag szaúdi
családokkal foglalkoztam. Többet tudtam meg ez alatt a három év alatt
a megismert nők életéről, mint szerettem volna. Gyakran felteszem
a kérdést: mit kapnak a szaúdi asszonyok, ami egyetlen nap szabadsággal
felér? Azt hiszem, semmi sem vetekedhet azzal a csodálatos érzéssel, amit
a szabadság adhat.
Rengeteg személyes tapasztalat, gondolkodás és olvasás után arra
jutottam, hogy a Szaúd-Arábiában született nők életét Charles Dickens
híres könyvének, a Két város regényének a kezdőmondata írhatja le
legjobban. „Azok voltak a legszebb idők, és azok voltak a legrútabb idők,
írja Dickens. Az volt a bölcsesség, a balgaság, a hitetlenség, a sötétség,
a fény, a remény és a kétségbeesés ideje.” Azt hiszem, ezek a szavak
a szaúdi nők sorsára is érvényesek.
Hadd magyarázzam meg! Kórházi szociális munkásként látom
a legjobbat és a legrútabbat. A legjobb ígéretet jelent a szívemnek,
a legrútabb félelmet és gyötrelmet okoz. Szaúd-Arábiában jó idők járnak
az asszonyokra, mert minden női sikertörténettel megcsillan egy parányi
remény, mint forrás a sivatagban. Csakhogy csalóka ez a forrás, mert
mindnyájan tudjuk, milyen kevés a víz a szaúdi homok alatt. És azt is
tudjuk, hogy a csermely száraz homokmederré válhat, mert rengeteg

121
szaúdi férfi még mindig nem akarja, hogy az asszonyai szabadok
legyenek, és méltósággal éljenek. Ezért boldogok, de idegesek vagyunk,
attól tartunk, kevéske szabadságunk hamarosan elenyészik – bármikor
elvehetik tőlünk. Már megtörtént, ráadásul nem is olyan régen. Egy nálam
25 évvel idősebb unokatestvérem arra figyelmeztetett, hogy a szaúdi nők
egyszer már reménykedhettek, de az 1970-es évek politikai eseményei,
Irán és a sah bukása, valamint az 1979-es mekkai felkelés megrémítették
a kormányunkat. Királyunk kormánya feláldozta a szaúdi nőket, hogy
megnyugtassa a szaúdi klerikusokat. Ezek az események messzire
visszavetették az időben a szaúdi nőket, ami a személyes szabadságukat
illeti.
Ezek a legrosszabb idők, mert a remény mindenkit megzavar, és
kitudódik a rút viselkedés. A szaúdi nők most azt gondolják, azt képzelik,
hogy szabadon tanulhatnak és dolgozhatnak, és saját pénzük lehet. Azok
a szaúdi férfiak, akik nem akarják, hogy az asszonyaik függetlenek
legyenek, vagy megcsillanjon előttük a személyes szabadság reménye,
óriási energiával pusztítanak el minden eszmét, amely a nők
szabadságához vezethet. Mintha ők is éreznék, hogy ellenük fordul az
áramlat, és félnének, hogy elveszítik az irányítást. Ha nem tudják
kitörölni, akkor majd kiverik asszonyaik fejéből a reményt. Fiatal nőkkel
beszéltem, akik a legszörnyűbb sérüléseket viselték, fiatal nőkkel, akiket
túlságosan megfélemlítettek ahhoz, hogy bevallják, a férjük majdnem
agyonverte őket, amikor kifejezték szerény óhajukat, miszerint
szeretnének tovább tanulni vagy a diploma megszerzése után munkába
állni, vagy azért, mert kicsivel későbbre – esetleg tizenéves koruk második
felére halasztották volna az anyaságot.
Országunkba eljött a bölcsesség kora, mert Abdullah király végre olyan
uralkodónk, aki a nők segítésére használja a hatalmát. Hallottam, hogy
Feiszal király nagyszerű uralkodója volt minden alattvalójának, de akkor
még nem éltem, nem lehettem tanúja őfelsége kiválóságának; ezért az én
hősöm Abdullah király. Tudom, többet tesz a szaúdi nők jó és biztonságos

122
élete érdekében, mint az utolsó két király együttvéve.
Ez a balgaság kora, mert ha nőkről van szó, sok fiatalember elutasítja
a fejlődést. Ezek az „új” vallási fanatikusok rendkívül erőszakosak, azt
hiszik, joguk van hozzá, hogy az utcákat járják, és nőket zaklassanak
akkor is, ha teljesen le vannak fátyolozva. Ezek a fiatalemberek
lekuporodnak azoknak az idősebb egyházi embereknek a lábához, akik
hangos szóval követelik, hogy országunk térjen vissza a sötét korba,
amikor még az otthonaikból sem engedték ki az asszonyokat. Eszelős
tekintettel és határtalan szenvedéllyel követelik a purdahot, vagyis a nők
elszigetelését. Mintha elvesztették volna a józan eszüket. Egy bölcs
mondás szerint az ezermérföldes út is egyetlen lépéssel kezdődik. Minden
nő meg tudja tenni az első lépést, amely a szabadsághoz vezet.
Ez a hitetlenség kora, a hitetlenkedés ideje, mert már nem marad
minden titokban, mint régen. Amikor nagyanyám és anyám gyerekek
voltak, nem hallottak túl sok rémtörténetet. De ma másképpen van. Az
újságokban riportok jelennek meg, a kórházi dolgozók összeszedik
a bátorságukat, és beszélnek. Ők azok, akik legelőször látják, milyen
szörnyű és veszélyes lehet egyes nők élete. Megismerjük bizonyos férfiak
gonoszságát és azt, amit azok a férfiak merő gonoszságból a nőkkel
tesznek. Beszélgettem például egy nővel, aki jó barátja egy kisgyerek
családjának, akit saját apja, egy pap, halálra erőszakolt, és
megpróbáltam vigaszt nyújtani neki. Csak nyolc hónapos börtönbüntetést
kapott ez a férfi, amiért halálra kínozta és ismételten megerőszakolta
ötéves kislányát. A sorozatos erőszakos közösülések miatt eltört
a gyermek gerince. A végbelét szétszaggatta az apja nemi szerve. Az apa
a nyílt láng fölé tartotta a gyermek fenekét, hogy elállítsa a szétroncsolt
végbélből ömlő vért. Amikor ez a férfi csak néhány hónapot kapott a saját
lánya ellen elkövetett gonosztettéért, a klerikusok feldühödtek, azt
mondták, túl sok az a néhány hónap, egy férfi bármit megtehet női
családtagjaival, ezért senkinek sincs joga ítéletet mondani és büntetést
kiszabni az említett férfira. Míg a férfinak joga volt kínt és gyötrelmet

123
okozni, az anyának nem volt joga megmenteni ártatlan gyermekét.
A borzalmas történet megjelent az újságokban. De tudják, hogy ez még
mindig így van? Szaúd-Arábiában bármelyik férfi erőszakot követhet el
családja bármelyik nőtagja ellen, és nem kell tartania az
igazságszolgáltatástól. Mit számít néhány hónap börtön egy ilyen bűnért?
Semmit! Attól félek, ez sohasem változik, mert még a kormány sem akar
egy férfi és rokonai közötti családi vitába bonyolódni.
A szaúdi nőket mindennél jobban elborzasztotta ennek az anyjától
elszakított kislánynak a története, akit az apja megvert, megkínzott és
megerőszakolt. Még a közfelháborodás után kiszabott büntetés is túl
enyhe volt. Úgy hallottam, a börtönőrök rokonszenveztek ezzel
a bűnözővel, aki megkínzott és megölt egy gyereket. Aki nem kapott igazi
büntetést, akivel hősként bántak néhány hónapos börtönbüntetése alatt.
Az ítélet csak porhintés volt, hogy lecsendesítsék a haragvó közvéleményt.
Míg sok szaúdi nőre jobb idők járnak, és igen, jó történetek is napvilágra
kerülnek, a rút történetek és a borzalmas visszaélések hatástalanítják a jó
dolgok felett érzett örömet.
Ugyan szeretnék sok történetet elmondani arról, amit a vészhelyzetbe
került emberekkel végzett munkám közben tapasztaltam, szégyellem
magam, mert tudom, nincs szabad kezem, hogy helyesen cselekedjem!
Titokban kell cselekednem, és el kell hallgatnom a nevemet. Ha
a munkaadóm vagy a családom rájön, hogy kiadom ezeket a bizalmas
adatokat, vége az életemnek. Anyám hónapokra ágynak esik, és az apám
megkérdőjelezi döntésének helyességét, amikor beleegyezett, hogy
tanuljak. Ami a bátyáimat illeti, nekik fontos lehet, hogy
elhallgattassanak, mégpedig örökre. Legjobb esetben szégyenszemre,
nagyon kis körben, egyedül, szinte teljes elszigeteltségben kellene élnem,
távol mindentől, ami kedves nekem, életem végéig.
Mégis azt hiszem, együtt, egy erőként, közösen kell dolgoznunk. Ezért
nyújtom a kezem dr. Mínával, akit csodálok, egy hercegnőnek, akinek
hatalmában áll néhány általam ismert, elhagyatott, támasz nélküli fiatal

124
nő segítségére sietni.
Ha nem menthetek meg egyetlen életet sem, akkor semmit sem ér az
életem.

Sírtam, Szara is sírt. Maha arcán vörös foltok jelentek meg az izgalomtól.
Amani nem szólt semmit, csak vágyakozó pillantással meredt anyám
fényképére; mintha vissza akart volna kúszni az időben, hogy együtt legyen
anyával.
– Ez a lány nagyon okos, és tudja, mit beszél – mondtam. – Nekünk,
szaúdi nőknek a személyes kényelem morzsáit szórják a személyes
szabadságunkért cserébe.
Abban a pillanatban Karím és Abdullah lépett a szobába, mindketten
rémülten látták, hogy a szeretteik könnyeznek.
Olyan felindult voltam, hogy a környezetemben lévő férfiakra támadtam.
– Karím! Abdullah! Fogjátok a morzsáitokat, és vessétek őket a Vörös-
tengerbe! – kiáltottam, majd villámgyorsan elhagytam a szobát.
Karím utánam akart jönni, de Maha elállta az útját, és azt kiabálta:
– Anyának igaza van! – Utánam szaladt, de előbb megvető pillantást vetett
a bátyjára.
Szegény férjem és fiam valósággal megbénult a meglepetéstől, amikor
Szara nővérem, családunk legédesebb tagja, vádlón végigmérte őket, és így
szólt:
– Szégyelljétek magatokat mind a ketten!
Csak Amani bírt egy szobában maradni a két férfival. Később megtudtam,
hogy mindkettőjüknek odaadta Nadia írását. Karím és Abdullah
mélységesen elszomorodott és elszörnyedt, miután elolvasta a leírtakat.
Szaúd-Arábia asszonyai ismerik az olyan perceket, amikor úgy érzik,
közel a szabadság, de az utolsó pillanatban ellökik előlük az életüket
irányító férfiak. Most végre eljött a változás ideje. A bátorság ragályos, és
szaúd-arábiai nők ezrei végre-valahára rátaláltak a bölcsességre és
a bátorságra, amellyel félrelökik a félelem köpönyegét, és követelik

125
maguknak a szabadságot, a valódi boldogság előfeltételét.

126
 7.
FEJEZET

Leckék szeretteinktől

Karím mindig engem hibáztatott, amiért Maha ellenségesen viselkedik

a férfinemmel szemben. Azt mondta, fiam és két lányom nevelése során
rendszeresen bíráltam országom szokásait. Mindhárom gyermekem másként
értelmezte az anyjától kapott leckét. Kisgyerekkoruk óta szüntelenül amellett
kardoskodtam, hogy akár férfi, akár nő, minden szaúdinak állami garanciát
kellene kapnia a szabad és méltóságteljes életre, és egyetlen férfit sem lenne
szabad nagyobb becsben tartani, mint a nőket.
Legidősebb gyermekem, Abdullah tökéletesen magáévá tette az
egyenlőségről adott leckémet. Ennek következtében a fiam nagyra becsüli
a nőket; vagyis egyformán tiszteli a nőket és a férfiakat. Akár férfiról, akár
nőről volt szó, egyformán figyelmesen bánt velük, ez tette csodálatos fiúvá,
szerető férjjé és bölcs apává.
Idősebb lányom, Maha figyelmesen meghallgatta anyja véleményét, de
nem fogadta el vakon azt a nézetemet, hogy országunkba egyszer eljön
a változás. Ehelyett körülnézett, arra volt kíváncsi, milyen a nők képzése
a férfiakéhoz képest. Túl gyakran tapasztalta, hogy a barátnőivel rosszul
bánik az apjuk vagy a fivérük. Maha arra a következtetésre jutott, hogy
hazájában édeskeveset számítanak a nők a kormány és a szaúdi férfiak
többségének a szemében, és ez nem volt ínyére. Tizenéves korában úgy
gondolta, ha minden energiáját a nők jogaiért folytatott harcra
összpontosítja, kedvező élőhellyé teheti Szaúd-Arábiát a nők számára.
Csakhogy országom népe nem áll készen egy Mahához hasonló lányra, ezért
elkerülhetetlenül kudarcot vallott. Szomorúan vette tudomásul barátnői
hiábavaló életét – azokét, akikkel erőszakosan félbehagyatták a tanulást,

127
akiket akaratuk ellenére férjhez kényszerítettek, a lányokét, akik rengeteget
szenvedtek az általa ósdinak és igazságtalannak tartott szokások miatt.
A csalódást csalódásra halmozó Maha végül félredobta a szaúdi
hagyományok női börtönegyenruháját, elmenekült, és szabadon él
Európában.
Harmadik gyermekem, Amani, olyan, mintha nem szabadgondolkodó
anyja, hanem a legmaradibb papok nevelték volna. Azt hirdeti, hogy minden
nőnek egy férfi szigorú uralma alatt kell élnie. Azt állítja, örömmel nyújtja
át férjének a diktátori koronát. Igaz, Amani férje a legjobb indulatú
diktátorok egyike, és nem túl nehéz az uralma alatt élni. Gyakran
megkérdezem a lányomtól, nem sóvárogna-e a szabadság után, ha a férje
abban lelné örömét, hogy veri, ha eltiltaná a családjától, ha második vagy
harmadik feleséget venne, esetleg válást emlegetne, és magának követelné
fiának, a kicsi Hálednak teljes felügyeletét. Karím és én megvédenénk
lányunkat az ilyen sorstól, de más fiatalasszonyok nem kapnak efféle
védelmet a királyságunkban. De mondhattam bármit, semmi sem hatolt át
Amani nőkkel kapcsolatos nézeteinek sűrű ködén.
Ahogy említettem, fiam az a férfi, aki úgy gondolja, minden nővel
ugyanúgy kell bánni, mint a férfiakkal. Felesége, Zain, és lánya, kicsi
Szultána iránti szeretete bizonyítja, hogy komolyan gondolja a női
szabadságot.
Végül egy menyemmel, Zainnal elköltött uzsonna és egy körút, amely
váratlanul elvezetett egy Lajla nevezetű szaúdi asszonyhoz, pozitív változást
hozott az egész családunkba.
Amikor Maha és én Zain otthonába érkeztünk, az ajtóban várt, és hangos
örömkiáltással fogadott.
Ám mielőtt belekezdenék Lajla történetének és életünkre tett hatásának az
ismertetésébe, Zaint szeretném bemutatni, aki nagyon megszerettette magát
mindnyájunkkal. Menyem egészen rendkívüli szaúdi királyi rokon, és
fölöttébb fontos tagja kis családunknak. Csinos, kedves, és szokatlan módon
kivételes – Isten pompás énekhanggal áldotta meg. Amikor először hallottuk

128
Zaint dalra fakadni, teljesen elképedtünk, mert nem hallottunk még ilyen
páratlan hangot az életben.
Sosem felejtem el azt a napot. Karím és én valamiért, ami már nem jut
eszembe, váratlanul Dzsiddába utaztunk, és úgy döntöttünk, hogy ottlétünk
alatt meglátogatjuk újonnan megházasodott fiunkat. Amikor megérkeztünk,
Abdullah mentegetőzött, mert Zain még nem készült el, ezért együtt
üldögéltünk Karímmal és vele az üvegházban, a Vörös-tenger kék
hullámaival szemközt, amikor hirtelen erős és csodálatos hang tört elő annak
a szárnynak a zárt ajtaja mögül, ahol a hálószobák voltak.
Karím kíváncsian kérdezte:
– Ki énekel?
Abdullah elpirulva felelte:
– Inkább nem nevezném meg, apa.
Kihagyott a szívem, attól féltem, a fiam megőrült, és ágyast hozott
a házába, mint annyi fiatal herceg, miután elveszi álmai asszonyát, és
fogalma sincs, hogy az egyetlen fontos nő nagyon megbántódik, és
a házasság látja a kárát.
– El kell árulnod, Abdullah! – sürgettem.
– Abdullah – mondta Karím szigorúan –, nevezd meg, ki ez az idegen
asszony az otthonodban!
Abdullah derűs ábrázattal bámult az apjára, legalábbis úgy látszott, mert
szája sarka nevetésre húzódott. Egy pillanatra azt hittem, hogy a házasság
goromba férfivá változtatta engedelmes fiamat. Végül beszélni kezdett.
– Megkérdezem, el szabad-e mondanom – felelte, majd elment, frissen
mosott és vasalt hosszú, fehér tobéja minden lépésnél suhogott.
Karímmal meglepett pillantásokat vetettünk egymásra. Mi történt
a fiunkkal? Ki ez az idegen asszony, aki beköltözött a palotájába? Hol van
Zain?
Óráknak tűntek a percek, pedig Abdullah gyorsan visszatért szégyenkező
feleségével. A szaúdi férfiakról, köztük még saját fiamról is állandóan azt
feltételezem, hogy helytelenül cselekszenek. Most attól rettegtem, hogy

129
a fiam olyasmit készül közölni velem, amit nem akarok hallani.
Abdullah komoly arca mosolygósra változott riadalmunk láttán.
– Anya, apa, szeretném, ha megismernétek a világ leggyönyörűbb
hangjának a birtokosát, a menyeteket.
Mély lélegzetet vettem, felugrottam, átöleltem a fiamat és a feleségét, és
azt kiáltottam:
– Hol tanultál énekelni, Zain?
– Sosem vettem énekórákat – magyarázta Zain. – Egy nap, még kislány
koromban énekelni kezdtem, azóta megerősödött a hangom. – A drága,
szerény lány szabadkozott. – Csak akkor énekelek, ha azt hiszem, egyedül
vagyok. – Abdullahra pillantott. – És természetesen a férjemnek.
Abdullah büszkén mosolygott, én pedig gyorsan beláttam, hogy
feleslegesen aggódtam. Fiamról és feleségéről lerítt, hogy mélységes
vonzalmat éreznek egymás iránt.
– Akkor azon kevesek egyike vagy, akik tüneményes hanggal születnek.
Férjem nagy operarajongó, ezért rendkívül izgatott lett. Később elárulta,
komolyan úgy gondolja, hogy menye könnyedén főszerepet kaphatna
nemcsak Olaszország, hanem a világ egyik vezető operaházában, a milánói
Scalában. Természetesen egyetlen szaúdi család sem engedné, hogy a lánya
kilépjen a közönség elé, de jó érzés arra gondolni, hogy egy nap ez is
elérhető lesz a szaúdi nők számára.
Azóta többször kértük Zaint, hogy szórakoztasson minket, de túl
szégyenlős hozzá. Abdullah azért időnként háttérzenét tesz fel, és bátorságot
önt a feleségébe. A világ nem sejti páratlan képességét, mert csak
a családunk előtt hallatja kivételes hangját. Még a fivérei sem ismerik
kiemelkedő tehetségét, mert, mint Zaintól tudjuk, hat fivére lány korában
árnyéknak tekintette; a családot túlságosan lekötötték a fiús elfoglaltságok
ahhoz, hogy észrevegyék a kislány hangját.
Zain nem hatódik meg a képességétől; azt mondja, szíve a férjéé és
a gyermekeié, az éneklés kellemes szórakozás csupán. Szerencsére komoly
erőfeszítéseket tesz, hogy családunk fontos részévé váljon. Magas és karcsú,

130
a bőre nagyon halvány, fekete szeme szelíd fényben csillog. Ragyogó
a mosolya, és már az Abdullahhal kötött házassága kezdetén megszerettette
magát velünk. Tudom, hogy a fiam, Abdullah nagyon elégedett a feleségével,
ezért a családja is ugyanolyan elégedett vele.
Noha Zain a miénknél hagyománytisztelőbb környezetben nevelkedett,
nem érez keserűséget, amiért a szülei kimutatták, hogy az ő élete nem olyan
fontos, mint a fivéreié. Lány korában sok mélabús perce volt, amikor úgy
érezte, hogy lebecsülik, de a hozzá hasonlóan elhanyagolt nőkkel ellentétben
nem ellenséges sem a szüleivel, sem a kultúránkkal, sem az országunkkal
szemben. Zain, Istennek hála, elvégezte a középiskolát, és nemcsak saját
maga, hanem a világ is érdekli valamennyire, mert a fiam elunná magát egy
műveletlen feleség mellett, akit csak a frizurája, az ékszerei, a divat és
a lakberendezés érdekel. Zain nagyon különbözik legtöbb királyi
rokonunktól, amennyiben a férjével karöltve mások sorsával is törődik.
A szaúdi férfiak nőkről vallott nézetei miatt sajnos kevés nőnek nyílik
lehetősége rá, hogy részt vegyen a közéletben – azokat is beleértve, akik
hevesen érdeklődnek helyzetünk javítása iránt.
Ami a királyi család nőtagjait illeti, nem kell aggódniuk a létszükségleteik
miatt. Úgy látom, királyi unokatestvéreim többségét kizárólag azok az
értékek izgatják, amelyeket roppant vagyonukkal megszerezhetnek maguknak.
Tudom, milyen üres és egyhangú az élet, ha az ember csak magára gondol,
és repes a lelkem, amiért ez az önző viselkedés nem jellemző Mahára,
Amanira, Szarára, kicsi Szultánára, Zainra és énrám.
A fiam házassága úgy ért, mint hatalmas, váratlan szerencse. Hallottunk
ugyan Zain családjáról, de semmi személyeset nem tudtunk róluk, amíg
Szara nővérem részt nem vett Zain egyik nénikéjének az esküvőjén, akitől
azért vált el a férje, hogy feleségül vehessen egy csodaszép egyiptomi
énekesnőt. Az esküvőn mindenki arról az izgalmas énekesnőről beszélt,
ő pedig rettenetesen sajnálta az elhagyott feleséget, aki egy másik királyi
unokatestvérhez ment férjhez. Ez az unokatestvér hírhedt volt arról, hogy
minden nőt megkörnyékez. Szara lágy szíve megesett a család nőtagjain,

131
ezért külön időt szánt rá, hogy mindegyikükkel elbeszélgessen. A nők elég
kedvesek voltak, de miután Szara összetalálkozott Zainnal, és pár szót
váltott vele, megragadta a lány külseje és nyugodt méltósága. Amikor
nővérem visszajött az esküvőről, azonnal jelentette nekem, hogy egy
kivételes fiatal nővel találkozott. Megfogta a vállam, belenézett
a szemembe, és azt mondta:
– Szultána, biztosan tudom, hogy a fiadnak tetszeni fog a csinos Zain.
Abdullah élete éppen fordulóponthoz érkezett, és megemlítette, szeretne
már egy különleges nővel találkozni, hogy családot alapítson, felesége és
gyerekei legyenek. Mivel Szaúd-Arábiában még mindig nem járhatnak egy
társaságba a férfiak és a nők, nem egyszerű dolog, hogy a házasulandó korba
érők kapcsolatot teremtsenek a másik nem képviselőivel.
Miután Abdullah tudtomra adta a kívánságát, társadalmi feladataim
ellátása közben fokozott figyelemmel fürkésztem királyi rokonaimat. Nem
jártam sikerrel, mert olyan anya vagyok, akinek csak a legjobb elég jó a fia
számára. Egyetlen nő sem volt elég művelt, elég kedves, elég szép egyetlen
fiamnak. Amaninak természetesen volt négy-öt végtelenül vallásos
barátnője, akikről azt állította, tökéletesek lennének Abdullah számára, de
egyikünk sem bízott Amani protezsáltjaiban. Abdullahnak esze ágában sem
volt olyan nőt feleségül venni, aki a nap minden percében azzal nyaggatja,
hogy imádkozzon.
Nővérem javaslatára elhívtuk Szarához Zaint és az anyját látogatóba. Az
ilyen eljárás nem ritka a királyi családban, hiszen minden nő imádja
a házasságközvetítést.
Zain édesanyja kezdetben húzódozott; az én országomban így viselkedik
az eladó lány anyja, amivel azt akarja jelezni, a lányának annyi kérője van,
hogy nem ér rá, mert hetekre tele van a naptára. A helyzet ismeretében nem
estem kétségbe, amikor Zain anyjának egy hétbe telt, mire elfogadta
a meghívásunkat.
Gyorsan elszállt a hét, és amikor Zaint megláttam, azonnal csodálatot és
gyönyörűséget éreztem. A jellemét ugyan nem ismerhettem meg a maga

132
teljességében, de abban egyetértettem Szarával, hogy Zain gyönyörű, és ami
ennél is fontosabb, érdekes. Saját élettapasztalatomból tudom, hogy a tartós
házasság egyik legfontosabb összetevője az érdekes egyéniség; a szépség
önmagában nem sokáig tartja meg a figyelmet.
A család nyomban beleegyezett, hogy megmutassam a fiamnak Zain képét.
Abdullah először visszariadt, ideges lett, hogy el kell köteleznie magát, de
miután hosszú perceken át tanulmányozta a képet, szélesen elmosolyodott, és
azt mondta:
– Anya, van valami érdekes az arcán, ami megérintett, és felkeltette
a vágyamat, hogy megismerkedjem ezzel a nővel.
Szavaiból tudtam, hogy a fiam helyesen viszonyul a házassághoz, olyan
feleséget keres, aki érdekelni fogja azokban az években is, amikor a kezdeti
fizikai vonzalom lecsendesedett.
Ezt követően a két család úgy döntött, helyénvaló, ha Abdullah és Zain
felügyelet mellett találkozik egymással Szara otthonában.
A találkozó felülmúlta fiam reményeit. Miközben szívélyesen
elbeszélgettem Zain nőrokonaival, a fiamon tartottam a szememet. Zain
szégyenlős volt, Abdullah magabiztos, ami egyáltalán nem szokatlan a világ
legtöbb kultúrájában. Sosem tudtam meg, miről váltottak halk szavakat, de
miután a társadalmi esemény véget ért, Abdullah beszélni akart Karímmal és
velem. Azt mondta:
– Ez a nő nekem való. Kérlek, intézzétek el a részleteket, hogy össze
tudjunk házasodni.
És így is tettünk. Örültünk, mert sem Zain, sem az édesanyja nem tettetett
közömbösséget. Annyi anya és lány játssza ezt a játékot, az gondolják, ha
érdektelenséget mutatnak, megemelhetik a hozományt, bár esetükben mindkét
család királyi származású, és Zain családja nem szűkölködött. Az igazság
az, hogy Zain ugyanúgy vonzódott Abdullahhoz, ahogy a fiam őhozzá.
És eljött a boldog nap, amikor a fiam egy szerény, de jelentős esküvői
szertartás keretében, amelyet Dzsidda egyik modern szállodájában
rendeztek, feleségül vette unokatestvérét, Zain ál-Szaúdot. Ahogy a legtöbb

133
szaúdi esküvőn, a nők a szálloda báltermében, a férfiak pompás fehér
partisátrakban ünnepeltek Dzsiddától néhány kilométerre, a szent városunk,
Mekka felé vezető út mellett.
Minden tökéletes volt, és bár sírtam, nem a bánat, hanem az öröm könnyei
hullottak a szememből. Közhely, de igaz, tudtam, hogy nem veszítem el
a fiamat – hanem kapok egy lányt.
Így növeltük meg családunk létszámát egy fontos taggal, a drága Zainnal,
aki hamarosan várva várt unokákkal ajándékoz meg minket. Olyan hálás
vagyok, hogy mindig baráti kapcsolatom volt a menyemmel. Tudom, hogy
csodás felesége Abdullahnak, és odaadó anyja gyermekeinek. Ha Szaúd-
Arábia minden hercegnője közül választhatnék, akkor sem találnék
nagyszerűbb barátot és feleséget a fiam számára.
Csakhogy nem minden szaúdi nő olyan szerencsés, mint Zain. Egyre nő
azoknak a szaúdi lányoknak a száma, akik sosem mennek férjhez. Saját
lányom, Maha is közéjük tartozik.

Így esett, hogy Maha Zain és kicsi Szultána révén megismerkedett a fiatal
szaúdi nővel, Lajlával, akinek a személyisége nagyon hasonlított
a lányoméhoz. Miközben előírásszerűen üdvözöltük egymást Zainnal, kicsi
Szultána szökdécselt be jókedvűen a szobába, hosszú haja csak úgy
lobogott. Azonnal észrevettem, hogy szokatlan, új frizurája van, a feltekert
fürtöket apró, állat alakú gyémántok rögzítik. Meglepetésemben
felkiáltottam, Maha pedig megállt, hogy megvizsgálja Szultána új
hajviseletét. Zainhoz fordult:
– Ki csinálta Szultána haját? Nagyon elegáns.
– Anyu vitt el ehhez az új fodrászhoz. Lajlának hívják.
– Libanoni? – kérdezte Maha. Ésszerű kérdés volt, mivel tapasztalatunk
szerint a libanoni nők a legjobb fodrászok és sminkmesterek, és sokan abban
a reményben nyitnak boltot Szaúd-Arábiában, hogy megcsinálják
a szerencséjüket, felfedezi a tehetségüket és személyi fodrászként
alkalmazza őket egy szaúdi hercegnő, talán palotában élhetnek, elkísérhetik

134
világ körüli útjain, és vele mehetnek minden palotájába.
Fiatal lány koromban a szaúdi vallási rendőrség azzal az indokkal tiltotta
be a fodrászatokat és a kozmetikai szalonokat, miszerint az iszlám nem
engedi, hogy egy nő kiemelje a szépségét, minden nőnek meg kell elégednie
azzal a külsővel, amellyel Isten teremtette. Azokban az időkben nem volt
szokatlan látvány, hogy féktelen mutavák lerohanják a nők számára
fenntartott intézményeket. Ezek a rosszindulatú férfiak sokszor őrizetbe
vették a boltban tartózkodó nőket – a vendégeket, akik kozmetikai kezelést
akartak, és a dolgozókat, akik azzal kerestek pénzt a családjuk számára, hogy
örömet szereztek azoknak a nőknek, akik a hajukat akarták megcsináltatni, ki
akarták szedetni a szemöldöküket, vagy be akarták lakkoztatni a körmüket.
Hála az Úrnak, ma már változnak az elképzelések Szaúd-Arábiában, és nem
ritkaság, hogy egy nő egész délutánt tölt egy kozmetikai szalonban.
Váratlanul kicsi Szultána válaszolt a kérdésre, amit Maha az anyjához,
Zainhoz intézett:
– Nem, Maha nénikém. Lajla közénk tartozik.
Értettem, miről beszél, és büszkén rámosolyogtam imádni való
lányunokámra:
– Igazán? Szaúdi?
– Igen, szaúdi lány.
– Nahát, nahát, változik a világ – jegyeztem meg boldogan, mert rendkívül
szokatlan, hogy egy szaúdi lány mások szolgálatába áll. A szaúdi lányok
általában tanárként, orvosként és (nőkre és gyerekekre szakosodott)
fogorvosként keresnek munkát, csak kevés család engedi meg a lányának,
hogy ápolónőként, fodrászként vagy házvezetőnőként dolgozzon, ahol
másokat kell kiszolgálnia.
Ennek ellenére tavaly új munkahelyek keletkeztek nők számára például
a fehérneműboltokban és az előkelő szépségszalonokban, de ez volt az első
alkalom, hogy szaúdi fodrászról hallottam.
Zain elismerően nézett a lányára.
– Szultánának igaza van. Ez a szaúdi lány közénk való, és nagy

135
vendégköre van a királyi családban. Lajla nagyon kreatívan forgatja a fésűt.
– Zain huncut képet vágott. – Még Medina néni vékony fürtjeit is
megvastagította. Egyáltalán nem látszik a fejbőre a legújabb frizurája alatt.
– Ne! Igazán? – hitetlenkedett Maha.
A királyi család nőtagjai sajnálták Medinát. Unokatestvérünk gyerekkora
óta bánkódott vékony szálú, ritka haja miatt, amely alig takarja ráncos
fejbőrét. A ritkás haj minden nő számára nagy csapás, de arab
társadalmunkban sokszorosan az. A kendő a nyilvánosság előtt eltakarja
ugyan a hajunkat, de a magánéletben nem így van. Nőtársaságban mindenki
büszkén mutogatja a fürtjeit, mivel a nők hajának sok figyelmet szentelnek.
Hosszan, sokféle kifinomult stílusban hordjuk, bókokat és figyelmet szerzünk
vele.
De szegény Medina az ismert okokból mindig vonakodik levenni
a fejkendőjét. Az én kultúrámban kegyetlenek tudnak lenni az emberek, és
nem ritka, hogy a gyerekek megbámulják, kinevetik, és ujjal mutogatnak
a szinte teljesen kopasz Medinára, hiába csavargatja a fülüket, csipkedi
a karjukat, és fenyegetőzik változatos büntetésekkel az anyjuk.
Medina rengeteg orvossal konzultált az arab világban és Európában, de
egyik sem oldotta meg a problémáját. Egy brit orvos azt állította, hogy
autoimmun rendellenességgel született, és bele kell nyugodnia a sorsába.
Egy szánakozó egyiptomi doktor azt mondta, az állapotát annak a stressznek
köszönheti, hogy egy szaúdi nő életét kell élnie. Egy speciális konzultációra
a királyságba hozatott szír orvoscsoport azon tanakodott, talán ő maga
tépkedi a saját haját öntudatlanul.
Csodáltuk Medinát, aki nem csüggedő elszántsággal keresett megoldást
a hajproblémájára. Legutóbb azt hallottuk, három női hajterapeutát bérelt
fel, akik napi négy órán át meleg kókuszolajjal dörgölik a fejbőrét, hogy
fokozzák a vérkeringését, és a kókusz tápanyagaival töltsék fel
a hajhagymákat.
– Van ennek a Lajlának valami speciális trükkje, amivel segíteni tud az
erős hajhulláson? – érdeklődött Maha.

136
 Kicsi Szultána egyik lábáról a másikra állt, alig várta, hogy
megszólalhasson. Amikor Zain mosolyogva bólintott, az unokám nevetve
közölte:
– Igen, Lajla kisasszony azt mondta, egyszerű, csak a HVKV-t kell
betartani.
– HVKV? – kérdeztem kíváncsian. – Ez mit jelent, drágám?
– Igen, áruld el, mit jelentenek ezek a betűk, kicsi Szultána – mondta
mosolyogva Maha.
Kicsi Szultána zavartan pillantott az anyjára. Zain hangosan nevetett.
– Drága kislányom, biztosan emlékszel. – És belekezdett: – Hűtsd…
– Tudom, tudom. – Kicsi Szultána tisztán ejtette a szavakat: – Hűtsd, vágd
és keféld a vadkant!
– Micsoda? – nevetett Maha.
Zain megmagyarázta.
– Egyszerű módszer a ritkuló hajra, elindítja a növekedését, és megállítja
az elvékonyodását. Lajla azt mondja, akinek hullik a haja, annak meg kell
jegyeznie a hűt, vág, kefél és vaddisznó szavakat. Ez azt jelenti, hogy ne
melegítsd, hanem hűtsd a hajadat. Vágasd le, ne viseld hosszan. Végezetül
keféld a hajadat vaddisznósörtéből készült kefével a természetes növésével
ellentétes irányban.
– Milyen okos – mormolta Maha. – Ez a Lajla nagyon intelligens.
– Az bizony – válaszolt Zain. – Szaúdi lány, akinek éppoly bonyolult az
élete, mint a többi szaúdi nőnek. De legyőzte a zsarnokságot, és valóra
váltotta az álmait, saját üzlete van, és olyan szabad, amilyen egy nő ebben az
országban lehet. Lajla egy győztes.
Mahára néztem, és láttam, hogy kíváncsian csillog a szeme. Néhány hét
múlva eszembe jutott, mit mondott Maha, amikor négyen a folyosón át
a nappaliba sétáltunk.
– Zain, a következő alkalommal szeretnék elmenni veled és kicsi
Szultánával ehhez a Lajlához.

137
A következő hetekben Maha azzal lepett meg bennünket, hogy több ízben
elhalasztotta visszautazását Európába. Egyik nap, amikor azt hitte, elutaztam
az apjával Dzsiddából, elküldte egyik sofőrünket Lajláért, a fodrászért,
mivel meghívta a lányt, töltsön pár napot a palotánkban.
Maha nem tudta, hogy nem mentem el Karímmal, hanem a lakosztályom
hálószobájában nyomtam az ágyat gyomorfertőzés miatt.
Egyszer csak élénk női hangokat hallottam, és harsány nevetés ütötte meg
a fülemet. Nem vártam látogatókat, ezért biztosra vettem, hogy a képzeletem
játszik velem. Amikor felismertem Maha hangját, úgy gondoltam, alighanem
az egyik szobalányunkkal fecseg és nevetgél, hiszen a lányom mindig
élvezettel ismerkedett a nálunk élő és dolgozó emberek életével. Azt
kívántam, bárcsak ne lenne ennyire heves a lányom, hasra fordultam, és egy
párnát tettem a fejemre.
Néhány órával később azonban egy számomra ismeretlen hangot
hallottam, mire a kíváncsiságtól hajtva felkeltem, felfrissítettem magam, és
lementem, hogy megnézzem, ki látogatta meg a lányomat.
Amikor bekopogtattam Maha magánnappalijának az ajtaján, minden
elcsendesedett. Maha résnyire nyitotta az ajtót, és meglepetten meredt ámuló
szemembe. Mivel jól ismeri az anyját, tudta, addig nem megyek el, amíg
titokzatos vendégével nem találkozom. Vonakodva kinyitotta az ajtót.
– Anya, azt hittem, Dzsiddába mentél apával.
– Nem, drágám, megbetegedtem. Nem akartam utazni. – Megpróbáltam
a lányom mellett belesve felismerni a vendégét, de Maha legalább húsz
centivel magasabb és húsz kilóval nehezebb nálam. Karím, Abdullah és
Maha erős és magas a családunkban, míg Amani kicsi és könnyű, külsőre
inkább rám hasonlít.
Beléptem a szobába, és egy ragyogó fiatal nőt láttam, aki teát kortyolgatott
a csészéjéből. Kellő távolságból, de mosolyogva üdvözöltem:
– Kérem, bocsássa meg, ha nem üdvözlöm kellőképpen, de senkit sem
akarok megfertőzni.
– Ön nagyon kedves, hercegnő – válaszolt a fiatal nő, miközben felállt, és

138
főhajtással köszönte meg a szavaimat.
– Anya, szeretném bemutatni a barátnőmet, Lajlát, a tehetséges fodrászt,
aki Zain és kicsi Szultána frizuráját készíti.
– Szálem alejkum [Isten hozott, és béke legyen veled]. Tehát maga Lajla,
aki olyan boldoggá teszi a menyemet és az unokámat. – Elnevettem magam,
mert eszembe jutott Zain története. – És a bámulatos képességű fodrász, aki
megszépíti unokanővérem, Medina életét. Gyerekkora óta együtt bánkódtunk
Medinával a haja miatt.
Lajla mosolygott.
– Nagyon kedves, hogy ezt mondja, hercegnő.
Maha erősködött, hogy a lakosztályából menjünk át a családi nappaliba,
ahova könnyű falatkákat, teát és üdítőket rendelt a palota konyhájából.
Távolabbra ültem a lányoktól, mert nem akartam rájuk ragasztani
a bacilusaimat, de olyan helyet választottam, ahonnan mindkettőjüket
láthatom.
– Lajla – mondtam –, szívesen meghallgatnám a történetét. Azt hallom,
maga rendkívüli lány, legyűrte a Szaúd-Arábia által emelt korlátokat,
a rendszert, amely az ellen dolgozik, hogy a nők megvalósíthassák az
álmaikat. – A lányomra pillantottam. – Mahától valószínűleg tudja, hogy
támogatom azokat a nőket, akik szakítani akarnak a megszokott szaúdi
mintákkal.
– Nem, nem említette – felelt Lajla.
Maha felhúzta a szemöldökét, és kérlelő pillantást vetett rám. Tudtam,
a lányom azt szerette volna, ha eltűnök, és háborítatlanul élvezheti vendége
társaságát, de engem élénken érdekelnek a gyermekeim barátai, és
megfogadtam, hogy nem fékezem ezt a fajta kíváncsiságomat. Tehát
kényelmesen hátradőltem a székemen, és zöld teát kortyolgattam abban
a reményben, hogy megnyugtatja a gyomromat.
– Nagyon fiatalnak látszik, Lajla. Megkérdezhetem, hány éves?
– Igen, hercegnő. Majdnem egy évvel ezelőtt töltöttem be a huszonhármat.
– Főiskolára jár?

139
 Maha tiltakozott.
– Anya, kérlek! Tudod, hogy Lajlának saját boltja van és dolgozik. Hogy
lehetne főiskolás?
– Ó, bocsánat. Igazad van, lányom.
– Ne aggódj, Maha, boldogan elmesélem édesanyádnak az életemet –
nyugtatta meg egyre idegesebb lányomat Lajla. Ahogy őt ismertem, biztosan
tudtam, legszívesebben azonnal megragadná a barátnője kezét, és
elmenekülne a szobából.
– Igazad van, lányom. – A vendégünkre tekintettem. – Sajnálom, Lajla, de
amit Zaintól hallottam, felkeltette a kíváncsiságomat. – Elnevettem magam. –
Annyira élvezem, amikor a szaúdi lányok el tudnak menekülni a férfiak
karmai közül, akik megpróbálják megakadályozni, hogy megvalósítsák az
álmaikat.
– Hercegnő, nekem egy férfi segített az álmaim valóra váltásában.
Nem lepődtem meg annyira, mint egyesek gondolnák, mivel az elmúlt
években jó néhány művelt szaúdi férfi segített titokban a lányának, hogy
tanulhasson és munkába állhasson. Kiábrándítónak tartom, hogy többnyire
éppen a szaúdi anyák és nővérek a bűnösök, ők veszik el a lányaik kedvét
a tanulástól és az érvényesüléstől. Hamarosan azok a szaúd-arábiai
asszonyok lesznek a legnagyobb akadályok az efféle kötelékből menekülni
akaró nők útjában, akiket kizárólag a házasság és az anyaság érdekel. Mintha
bizonyos szaúdi asszonyok ugyanúgy félnének a nők sikereitől és
eredményeitől, mint a szaúdi férfiak többsége. Mintha kielégítené őket egy
férfi szigorú gyámkodása, és elégedettek lennének azzal, hogy tanulás és
munka nélkül múlnak el a napok. Nem fogják fel, hogy másoknak az ilyen
élet elviselhetetlen, és felér egy börtönbüntetéssel.
Jobban ismertem ezt a jelenséget másoknál, mivel Amani lányom
legszívesebben a régi szokásokhoz bilincselné Maha nővérét, Abdullah fiam
ellenben felvilágosult fiatalember, küzd nővére döntéshozatali jogaiért.
Bár rettenetesen szeretném, ha Maha lányom osztaná a házassággal és
a gyerekekkel kapcsolatos érzéseimet, már évek óta tudom, hogy nem így

140
lesz. Régen voltak olyan pillanatok, amikor rettenetesen bánkódtam emiatt,
de mióta a lányom felnőtt, és Európában él, nem rágódom ezen többet.
Sajnos Karím sosem fogadta el Maha életmódját, de legalább feszültséget
sem teremt a családban, mivel a férjemnek megvan az a csodálatos
képessége, hogy homokba dugja a fejét, és úgy tesz, mintha semmi
rendkívüli nem lenne abban, hogy a lányunk hallani sem akar a házasságról
és a családról.
Noha várom a változást, a szaúdi élet meglehetősen kaotikus mostanában.
A nőket érintő változások jelére bizonyos férfiak a barátaink és
a támogatóink lettek, míg a nők, akiktől segítséget vártunk, ellenünk
fordultak.
Maha kétségbeesésére, még több felvilágosítást akartam.
– Annyira megtetszett a családunknak, Lajla, hogy megtiszteltetésnek
venném, ha hallhatnám a történetét. Megosztaná velem, kérem?
Maha hatalmasat sóhajtott, és bevackolódott a dívány vastag párnái közé.
– Rendben, anya. Lajla, mondd el neki, amit tudni akar, különben egész
nap itt marad, és ízekre szed.
Lajlát meglepte a lányom szemtelensége. A szaúdi gyerekek rendszerint
nem beszélnek ilyen pimaszul a szüleikkel. Először Mahára, majd Lajlára
mosolyogtam.
– Ne féljen, Lajla, nem mindennapi kapcsolat van köztem és a gyerekeim
között. Ismerni akarom a véleményüket, még akkor is, ha béketűrő anyjuk az
idegeikre megy.
Lajla Mahára nézett. Kifejező tekintete elárulta, nem helyesli Maha
goromba viselkedését az édesanyjával szemben. Ez a lány talán jót tesz
a lányomnak, gondoltam, és emlékezteti, micsoda szerencse egy olyan anya,
aki az ész nélkül szereti.
– Igazán hétköznapi lány vagyok, hercegnő – jelentette ki Lajla. – Az
iskolában minden barátnőm olyan, mint én, legtöbbjük bele akar szólni
a jövőjébe ahelyett, hogy a régi úton járjon, és arra áldozza az egész életét,
hogy kiszolgáljon egy férfit, és kihordja a gyerekeit.

141
 Bólintottam, tisztában voltam vele, hogy a tanulás megszabadíthatja
a lányokat attól a hiedelemtől, miszerint egy férfi és a kívánságai mindennél
fontosabbak.
– Mint a legtöbb szaúdi lány esetében, érettségi után az én szüleim is
égtek a vágytól, hogy hozzámenjek egy férfihoz, akit nem ismerek. Több férfi
is szóba került apám falujából, de mind túl öregek voltak egy tizenhét éves
lányhoz, és én nem ilyen házasságot akartam. Küzdöttem a házasság ellen.
Amikor kényszerre került volna a sor, anyám engedett a könyörgéseimnek,
de apám sziklaszilárd maradt. Ő azt hiszi, hogy egy nőnek egy férfi és egy
kisgyerekekkel teli ház az élete. Egyébként, mint mondja, szégyent hoz
a családjára. Ágynak estem. Olyan súlyos depresszió hatalmasodott el
rajtam, hogy anyám attól tartott, megölöm magam. Szerette volna, ha férjhez
megyek, és unokákat szülök, de az egészségemért való aggodalma erősebb
volt annál a vágyánál, hogy férjhez adjon engem. Ám tehetetlen volt apám
akaratával szemben.
Lajla hosszú szünetet tartott, nyelte a könnyeit. Maha csitítón
megveregette a kezét, és dühösen meredt rám, mintha én lennék a felelős
azokért a hagyományokért és törvényekért, amelyek a nők életét irányítják
Szaúd-Arábiában. Lányom a fogai között azt suttogta:
– Néha gyűlölöm a saját országomat.
– Jól vagyok, Maha – mondta Lajla. – Bocsánat, de elérzékenyültem.
Eszembe jutottak azok az idők, amikor olyan közel jártam mindenhez, amit
nem akartam. Rettegtem, hogy arra kényszerítenek, adjam oda magam egy
ismeretlen embernek, aki elvisz a szüleimtől, és teljesítenem kell minden
kívánságát. De ekkor, határtalan meglepetésemre, a legidősebb bátyám
a segítségemre sietett. Szerencsémre Dahránban, a Szaúdi Aramcónál
dolgozik.
Mosolyogva bólintottam, és egy percig az Aramcóra gondoltam, ez
a szaúdi társaság birtokolja a világ legnagyobb olajmezőit. A pénzügyi
elemzők szerint jelenleg ez a világ legtöbbet érő társasága, 10 milliárd
dollár az ára. A társaság története az 1920-as évekig nyúlik vissza, amikor

142
az Egyesült Államok kormányzata a Közel-Keleten keresett olajat.
A kaliforniai Standard Oil Company már 1932-ben olajra bukkant
Bahreinben. A következő évben Arábia belsejében kutattak, amikor
kormányunk kutatási koncessziót adott az amerikaiaknak újonnan alapított
országunkban. Sok kudarccal teli év után Dahránban, a Dammám 7. kútnál
olajat találtak, amit azért hívtak így, mert ez volt a hetedik megfúrt terület.
Az amerikaiak körülbelül nyolcvan évvel ezelőtt építették fel fallal
körülvett városkájukat, kizárólag a szaúdi olajüzlet ügyeinek intézésére.
Fontos hely, a férfiakat és a nőket nem különítik el egymástól. A világ
modern gondolkodású embereinek a többsége elképzelhetetlennek tartja,
hogy 2014-ben Szaúd-Arábia legtöbb részén azt hiszik, hogy a nőket
a kéjsóvárságuk miatt el kell különíteni a férfiaktól a közélet valamennyi és
a magánélet legtöbb területén, de Dahrán Aramcóban nem ez a helyzet.
Véleményem szerint ez a kis közösség jó leckét adott a szaúdi férfiaknak.
Olyan mélyen elmerültem a gondolataimban, hogy Lajla félbehagyta
a történetet. A drága lány tiszteletben tartotta a némaságomat.
– Folytassa! – biztattam. – A bátyja az Aramco területén lakik?
– Igen, hercegnő. Ott, ahol a nők és a férfiak egymás mellett dolgoznak,
modernebb világnézetre tett szert. A bátyám ott tapasztalta meg, hogy a nők
hasznos részei lehetnek a társadalomnak, és nem arra fecsérlik az idejüket
és az energiájukat, hogy minden útjukba kerülő férfit elcsábítsanak, ahogy
a sok ostoba férfi képzeli. A társaság nőkkel kapcsolatos felfogása
megváltoztatta a bátyámat, és átalakította a jövőmet. Az amerikaiaktól
szerzett tapasztalatok birtokában nem fogadta el az elrendezett házasságot,
hanem beleszeretett egy szaúdi lányba, aki a társaságnál dolgozott.
Rendkívüli szaúdi nő, erős akaratú, és megköveteli a tiszteletet. Senkitől
nem tűri el a bántalmazást. Két gyermeket, egy lányt és egy fiút szült
a bátyámnak, akinek a két gyerek közül, nagy meglepetésünkre, a lánya
a kedvence. Olyan társaságban, ahol tisztelik a nőket, és olyan nővel kötött
házasság után, akit szeretett, a bátyám lassan felébredt az országunk férfi
tagjaira jellemző „szaúdi álomból”, ahol észre sem veszik a mellettük élő

143
nők boldogtalanságát. Így menekültem meg egy nyomorúságos élettől.
Amikor a bátyám megtudta, milyen harc dúl az apám és énköztem, hazajött
és kifaggatott, mit gondolok, mit érzek. Életem legnagyobb meglepetése az
volt, amikor a bátyám azt kérdezte, mi tenne boldoggá, mik a terveim. Azt se
tudtam, mit feleljek erre, de eszembe jutott, hogy terjedelmes családomban
egész életemben úgy ismertek, mint akinek született tehetsége van
a bonyolult és gyönyörű frizurák készítéséhez. Mindig én fésültem
unokanővéreim haját az esküvőjük napján. Boldogan közöltem vele, hogy
a legnagyobb örömem, amikor a nők szépségét fokozhatom. Különösen
a gyönyörű frizurákkal foglalkozom szívesen, ebben vagyok igazán
tehetséges.
Láttam, hogy mélyen elgondolkozik minden szavamon. Úgy látszott,
őszintén érdeklődik irántam és a boldogságom iránt, és arra kért, adjak neki
időt, amíg megtalálja a megoldást. A beszélgetésünk után hosszasan időzött
anyámmal, és azt mondta, az ő felelőssége, hogy biztonságban legyenek
a lányai, és ne adjanak férjhez az akaratom ellenére. Anyám óriási
bátorságra kapott tőle, a szavai erőt öntöttek belé, kész volt szembeszegülni
az apámmal. A bátyám természetesen apámmal is találkozott, és ugyanezeket
mondta neki. Apám megharagudott és fagyos lett, de nem emlegette tovább
a házasságot. Ami ennél is fontosabb, ettől kezdve a bátyám gondoskodott
rólam, mivel megkérte apámat, adja át neki a fölöttem való gyámságot. Egy
rokonszenvező oltalmazónál, aki a bátyám, nem is remélhettem volna
nagyobb szabadságot.
Egy hónappal később újra meglátogatott a bátyám. Sosem felejtem el azt
a napot. Szomorú arcomba nézett, és így suttogott: „Ne félj, húgom!
Megszökünk innen, és valóra váltjuk az álmaidat.” Bátyám alaposan
kidolgozott tervvel érkezett. Több emberrel találkozott, hogy kiderítse,
milyen törvényes lépéseket kell tennie egy üzlet megnyitásához. Tudta, hogy
istenadta tehetségem révén a női szépségiparba kerülök. Boldog volt, mert
a papság az utóbbi években nem támadta olyan hevesen ezeket az
intézményeket, bár, mint mondta, egy papnövendéktől azt hallotta, a nőknek

144
meg kellene elégedniük azzal a külsővel, amit Istentől kaptak. Ellenezte az
ötletet, hogy a nők frizurát és sminket csináltassanak maguknak, mert az
ilyesmi Isten ellen való vétek! Bátyám csitítani próbálta a papot, de nem járt
sok szerencsével. Testvéremnek az a véleménye, hogy az ilyen gondolkodók
alighanem a kanálisból rántják elő a nézeteiket.
Bátyám örömmel hallotta, hogy a Szaúd-arábiai Műszaki és Szakmai
Oktatási Társaság hamarosan kereskedelmi engedélyeket bocsát ki nők
számára, szépségszalonok működtetésére. Mivel a szaúdi királyságban sok
nő szeretne dolgozni, ez majd a segítségükre lesz, hogy munkát találjanak.
És ráakadt egy kis raktárhelyiségre egy üzleti célokra szánt épületsoron,
amit meg is vett. Miután így elintézett mindent, a bátyám meghívott egy
ünnepi ebédre. Itt ajándékozott meg az üzletnyitási engedéllyel, melyen az
állt, hogy ő a szépségszalon tulajdonosa. Biztosított róla, hogy csak a nevét
adja, a szépségszalon az enyém, én fogom vezetni. Kezembe adta az induló
tőkét, és rám bízta az üzletet. Kijelölt pártfogómként a bátyám írta alá
a meghatalmazást, hogy számlát nyithatok a város egyik női bankjában. Tehát
én kezelem a pénzt, amit keresek.
Boldogan hallottam ezeket a híreket, mivel túl sok fiatal nő panaszát
ismertem, akiknek megengedték ugyan, hogy dolgozzanak, de azt már nem
engedték meg, hogy felvegyék a fizetésüket. Szaúd-Arábiában az apák
túlnyomó többsége ragaszkodik hozzá, hogy ő kapja a lánya keresetét. Tehát
sok lány van, aki egyetlen rijált sem lát a pénzéből, ami egyszerűen bűn, de
amíg minden szaúdi lánynak férfi gondviselő parancsol, addig nincs mit
tenni.
Lajla mélyet sóhajtott.
– Most, három évvel később, virágzik az üzlet, és olyan boldog vagyok,
hogy mindig én kelek fel először, és sokszor még reggelit is készítek
mindenkinek, mielőtt a bátyám munkába visz. Úgy örül a szívem, hercegnő.
Amikor a hatszékes szalonomra nézek, amelynek a falait szépséges, hosszú
hajú nők gyönyörű színes képei borítják, alig hiszem el, hogy mindezt én
teremtettem. De az a legjobb benne, hogy a négy elvált szaúdi nő, aki

145
a szalonomban dolgozik, el tudja tartani a kisgyerekét a keresetéből. Én
tisztelem és csodálom a bátyámat. Ha nem áll mellém, ha nem segít nekem,
akkor ma egyetlen rijálom sincs. Tehetetlenül állnék, nem tudnám
megvalósítani az álmomat, és nem tudnék munkát adni más nőknek, hogy
előteremtsék a legszükségesebbeket. Valószínűleg szerelem nélküli
házasságban élnék egy olyan férfival, aki azt gondolná, lesnie kell minden
mozdulatomat. Piacra menet teljes fátyolba burkolózva botladoznék
a nyomában. A rabszolgája lennék, főznék és takarítanék rá, és minden
évben szülnék egy gyereket. Nyomorultul érezném magam, mert még nem
állok készen a házasságra. Tudom, hogy egyszer férjhez megyek, de addig
legalább megízlelem a szabadságot, és vezetem a vállalkozásomat. Van saját
keresetem, amelyből ruhát veszek magamnak, sőt ajándékokat vásárolok
a családom tagjainak. Az üzlet vezetése véleményem szerint jó iskola, mert
Szaúd-Arábiába rengeteg ember jön dolgozni az egész világból. A külföldi
nők olyan helyet keresnek, ahol megcsinálják a frizurájukat, és belakkozzák
a körmüket. Miközben az alkalmazottaimmal mindent megteszünk, hogy még
szebbek legyenek, ezek a nők sokat mesélnek a hazájukról.
Lajla Mahára pillantott.
– Látom, hogy kis boltomban mennyi szörnyülködéssel és kuncogással
fogadják azokat a botrányos dolgokat, szokatlan helyzeteket, amik ezekben
a külföldi országokban történnek. Rájöttem, hogy nagy a világ, és én semmit
sem tudok róla, de idővel összegyűjtöttem egy kis pénzt az utazásra, mert
szeretnék elutazni Szaúd-Arábiából, hogy más országokkal, más kultúrákkal
is megismerkedjem. Ki tudja, egy nap talán én is olyan csintalan leszek, mint
azok az idegen lányok, akiknek annyira mások a szokásaik, mint az enyéim,
pedig ez eszembe se jutott volna, ha nem engednek szabadon gondolkozni.
Ha nem vezetném a saját üzletemet, sosem tudtam volna meg, hogy a lányok
is szórakozhatnak, ők is élvezhetik a szabadságot. Ez a történetem, hercegnő.
– Méghozzá milyen csodálatos történet, Lajla – feleltem. – Nem kell
félned egyetlen férfitól sem, szabadon tervezheted a jövődet. Imádkozom
Allahhoz, hogy minden nő valóra válthassa az álmait, aki az országunkban

146
született. – A lányomra pillantottam, aki olyan feszülten nézte Lajlát,
amilyennek sohasem láttam azelőtt. – Maha? – szóltam rá.
– Ó, bocsánat, anyám. Azon gondolkoztam, micsoda igazságtalanság, hogy
a nőknek annyi rettegést és traumát kell elviselniük, mint Lajlának, csak
azért, mert a hivatásuk miatt el akarják halasztani a férjhez menést.
– Igen, igazad van, drágám.
– Anya, azt hiszem, pihenned kellene, hogy rendbe jöjjön a gyomrod.
Elkísérjünk a lakosztályodba?
Idősebb lányomnak mindig nyers volt a modora, és elértettem a célzást.
Egyedül akart lenni, hogy beszélgethessen a barátnőjével, tehát kimentettem
magam, és elmentem pihenni a magánlakosztályomba. Néhány órára ágyba
feküdtem, és megpróbáltam elolvasni Nawal El Saadawi egyiptomi
doktornő, feminista és író gondolatébresztő könyvét, az Emlékek egy női
börtönből címűt. A rendkívül tiszteletreméltó asszony Egyiptom hírhedt női
börtönének, a Qanatirnak a lakója volt. Nawal a hőseim közé tartozik. De
még az ő könyve sem tudta elterelni a gondolataimat Maháról és arról,
milyen érzelemgazdag pillantásokat váltott Lajlával.
Mi megy végbe a lányomban?
Hamarosan megtudtam.
Néhány héttel később Karím különösen mérgesen érkezett haza.
A fésülködőasztalomnál ültem, éppen kohllal festettem a szemhéjamat és
a szempillámat. A kohl ősi szemfesték, sok közel-keleti és afrikai asszony
használja. Karím annyira meglepett, hogy a szemhéjam helyett
a szemöldökömre szórtam a festéket.
– Karím, férjem, mi történt?
– Szultána, te tudtad, mit tervez Maha?
– Nem. Mit tervez a lányunk? – kérdeztem, és éreztem, hogy a rémület
összeszorítja a mellemet és a gyomromat.
– Maha magával viszi a fodrászát Európába.
Némán ültem, felrémlettek azok a gyengéd pillantások, és azon tűnődtem,
vajon tiltott gondolatok tüzelték őket, vagy csupán két fiatal nő örült egy

147
hétköznapi barátságnak. De semmi pénzért nem adtam volna férjem tudtára
a nyugtalanságom okát.
– Szultána? Te tudtál erről?
Őszintén válaszoltam.
– Nem, Karím, nem. Tőled hallom először. Eddig a pillanatig semmit sem
tudtam erről az utazásról.
– A lányunk túlfeszítette a húrt, Szultána. Európában azt csinál, amit akar,
de Szaúd-Arábiában más magatartást várok el tőle.
– A húrt? Nem hiszem, hogy Maha túlfeszítette azt a húrt, amelyről
beszélsz.
– Egy szaúdi nőt készül kivinni a királyságból.
– Bizonyára engedélyt kapott rá a nő pártfogójától. Talán nincs joga
Európába menni? Amikor azzal a fiatal nővel találkoztam, valóban őszintén
érdeklődött az utazás iránt, amelyben eddig nem volt része. Hogy jutottak
tudomásodra az utazás részletei?
– Amani felhívott.
– Amani? – Elképedtem. Nem vall Mahára, hogy beavatja a húgát
a titkaiba.
– Amani azt mondta, véletlenül bukkant a Maha és a fodrásza nevére
szóló repülőjegyekre.
Eszembe jutott, hogy Amani néhány napja meglátogatott bennünket, és
megkérdezte, Maha a lakosztályában van-e. Maha éppen nem tartózkodott
otthon, és addig fel sem merült bennem, miért érdeklődik a nővére után,
amíg hamarosan utána nem mentem, és megláttam, hogy Amani a Maha
személyes papírjait tartalmazó fa iratszekrényben kutat. Amani azt mondta,
valamilyen fényképet keres, amit meg akar mutatni a férjének, de már tudom,
hogy a nővére után kémkedett.
– Biztosan van rá magyarázat, Karím. Ahogy említettem, találkoztam ezzel
a fodrásszal, Lajlával, és kedves nő. Keményen dolgozik a szakmájában, és
tisztelik. Ő és Maha összebarátkoztak, semmi több. Ismered Amani
észjárását, ott is bűnt lát, ahol nincs bűn. Kérlek, várjunk, és beszéljünk

148
Mahával!
Abban a pillanatban Amani rohant be az ajtón, olyan sebesen közeledett,
hogy abajája és fátyla mögötte lobogott.
– Anya – rikácsolta Amani –, tudtad, hogy Mahának szeretője van?
Kétségbeesésemre abban a pillanatban Maha is megérkezett, és
meghallotta húga vádaskodó szavait. Maha megragadta testvére hosszú
haját, és annál fogva átcibálta a szobán. Amani hangosan sikoltozott, Karím
és én odasiettünk, hogy szétválasszuk a lányainkat. Én Amanira haragudtam,
Karím Maha miatt idegeskedett.
– Kérj bocsánatot a nővéredtől! – parancsoltam rá Amanira. – Nem
vádaskodhatsz felelőtlenül!
– Lányom, szégyent hozol mindnyájunkra – mondta Karím hidegen
Mahának.
Allah a tanúm, hogy ebben a pillanatban Abdullah, Zain és kicsi Szultána
köszönt ránk az előcsarnokból. A hangzavar hallatán nagyon megijedtek.
– Be ne gyere ebbe a szobába! – kiabáltam a fiamnak, és megcibáltam
Amani fülét, mire a lányom felsikoltott. A kérésem és a kiáltások
természetesen olyan izgalmat okoztak, hogy Abdullah nem
engedelmeskedett, hanem belökte az ajtót, és besietett a lakosztályomba. Azt
gondolhatta, hogy valaki betört az otthonunkba, és arra figyelmeztetem,
meneküljön el a családjával. Régebben megállapodtunk, emberrablás
veszélye esetén az a legjobb, ha megszólaltatjuk a vészjelzőt.
A fiam elképedt, amikor meglátta összegabalyodó, egymásba kapaszkodó
apját, anyját és két húgát.
– Anya, mi megy itt?
Fájdalmasan meglódult a szívem, amikor megláttam, hogy Zain és kicsi
Szultána, anya és lánya, rettegve összekapaszkodnak. Amikor Karím, Maha
és Amani is észrevette, hogy kicsi Szultána is tanúja lett a családi
jelenetnek, azonnal elhúzódtunk egymástól. Mindenki halálosan szégyellte
magát, hogy így rajtakapták, és tőlem várta a magyarázatot. Életemben
először semmi sem jutott eszembe, ami enyhítette volna a kínos pillanatot.

149
 Kicsi Szultána mindenkit megszégyenített, amikor vékonyka hangján néven
nevezte a helyzetet:
– Verekedtetek. Láttalak benneteket. – Kicsi Szultána az apjáról az
anyjára, Karímra, végül rám nézett. – Verekedtetek.
Mindnyájan térdre rogytunk, megpróbáltuk visszanyerni annak
a kislánynak a bizalmát, aki a legbecsesebb a számunkra. Még Amaninak is
hullott a könnye, amikor rájött, hogy ő idézte elő a gyalázatos jelenetet.
Darabokra tört a szívünk, amikor a drága gyermek csalódottan nézett ránk;
megragadta anyja kezét és kivonszolta a szobából, közben a fejét csóválva
azt suttogta maga elé: „Verekedtek.”

Miután a felesége és a lánya visszatért a palotájába, mindent elmagyaráztunk

Abdullahnak. A fiamat annyira feldúlta az eset, hogy néhány óra múlva
visszajött hozzánk, hogy Mahával beszéljen. Maha magánlakosztályában
találkoztak, és órákig tárgyaltak.
Azután Abdullah bejött zaklatott szüleihez, és elmondta, mit érez. Fiam
jogosan haragudott, hogy a felesége és a lánya kénytelen volt végignézni
a családi csetepatét. Abdullah remegett a dühtől, és kemény szavakkal illette
a történteket.
– Amani hibája az egész. Húgom azt képzeli, joga van beleavatkozni
mindenkinek az életébe. Elfogyott a türelmem. Foglalkozzon a saját
dolgával, mert ha nem, a végén valaki még tettleg is bántalmazhatja őt,
a gyermekeit vagy a családja egyik tagját. Kérlek, adjátok át Amaninak az
üzenetemet, mert egy darabig látni sem akarom. Ha legközelebb rémhíreket
akar terjeszteni, akkor a bátyjával gyűlik meg a baja.
Abdullah olyan elszántan nézett az apjára, amilyennek még sohasem
láttam; tudta, ezt a botrányos jelenetet részben az okozta, hogy Karím
kételkedés nélkül elhitte Amani alaptalan pletykáját a nővéréről.
Karím a fia felé indult, aki feltartott kézzel megakadályozta, hogy apja
kimutassa iránta érzett érzelmeit. Abdullah nem volt kíméletlen, csak
határozott.

150
 – Apa, tisztellek és szeretlek, de ezt meg kell mondanom.
Bocsánatkéréssel tartozol anyának és Maha lányodnak. Ha egyszer alaposan
megvizsgálod, meglátod, hogy Mahának nincs kapcsolata ezzel a fodrásszal.
Csak barátnők. De még ha úgy lenne is, tudnod kell, hogy a lányod őszinte
nő, és sohasem titkolta az érzéseit. Nem hazudik soha, semmiről. Nem bánt
senkit, és ebben a családban senkinek sem lenne szabad bántani őt. Maha
csak megpróbál segíteni, hogy mások szabadon élhessenek. Ezt szereted
anyában. Kérlek, szeresd Maha munkáját is ugyanígy.
Megborzongtam, amikor a fiam odajött hozzám. Attól tartottam, hozzám is
lesznek bíráló szavai. De kedvesen rám mosolygott, lehajolt, és gyengéden
magához ölelt. A fiam tudta, hogy sosem fordulnék el a gyerekeitől,
bármilyen döntést hozzanak a magánéletükben. Azt is megértette, nyomós
okom van rá, miért nem beszélek nyíltan Mahával vagy a családommal.
A mi kultúránk főbenjáró bűnnek tartja és szigorúan bünteti, ha egy nő
jobban szereti a nőket, mint a férfiakat. Amennyiben a házunkból kiszivárog
és rossz helyre, netán egyházi emberek fülébe kerül egy ilyen információ,
Mahának veszélyes lenne hazalátogatni.
Kiábrándult fiunk távozása után olyan levertek voltunk, hogy alig tudtunk
összefüggően beszélni.
Másnap félretettük az érzelmeinket, leültünk, és fontos döntéseket hoztunk
a gyermekeinkről. Megállapodtunk, hogy komolyan elbeszélgetünk mindkét
lányunkkal. Először Maha került sorra, aki könnyen bevallotta, hogy először
vonzódott Lajlához, de Lajla nem osztozott az érzéseiben. Igaz, hogy
elhalasztotta a házasságot, de döntésének semmi köze nem volt egy másik nő
iránti fizikai vonzalomhoz, ilyesmi nem létezett. Kizárólag Maha barátságát
akarta.
Maha tiszteli a becsületes és jó embereket, és örült Lajla ártatlan
barátságának. Kedves gesztusnak tartotta, ha teljesíti Lajla vágyát, segít
neki, hogy világot lásson, ezért meghívta új barátnőjét, látogassa meg
Európában. Lajla bátyja és gondviselője aláírta a papírokat, hogy Lajla egy
hónapra Európába utazhasson. Ez idő alatt Lajla asszisztense, egy

151
szorgalmas egyiptomi lány vezeti az üzletet.
Férjem bocsánatot kért Mahától, ezután közelebb kerültek egymáshoz,
mint valaha, mert nem voltak közöttük eltitkolt gondolatok vagy félreértések.
Karímot ugyan nem tette boldoggá, hogy tisztába jött Maha férfiakkal és
nőkkel kapcsolatos érzéseivel, de azt mondta, soha többé nem bánik
tiszteletlenül a lányával.
Ami Amanit illeti, megmondtam Karímnak, hogy legfiatalabb
gyermekünkkel neki kell beszélnie, mivel lányunk csak az apjára hallgat, az
anyját semmibe veszi. Karím szerint nem sikerült valami jól a beszélgetés.
Amani ingerült volt, azt állította, Maha ügye az ő ügye is, mellesleg nem
hiszi el, hogy a nővére kapcsolata egyszerű barátság. Amani még Karímot is
kimerítette, azt mondta, a szokásos szeretetteljes búcsú nélkül vált el tőle.
A másik megoldásra váró dilemma az volt, miként enyhítsük kicsi
Szultána bánatát, aki hatalmas sokkot kapott attól, hogy tanúja volt
a családtagjai közötti verekedésnek. Abdullah egyengette az utunkat,
elmondta, beszélgetett szomorú kislányával, és megmagyarázta neki, hogy az
emberek izgalmukban időnként csúnyán viselkednek.
Kicsi Szultána egy hétig nem is nagyon akart találkozni velünk, de végül
belenyugodott, hogy akiket legjobban szeret, nem érnek annyit, mint
képzelte, de így is szereti őket. Türelmetlenül vártuk a látogatását, úgy
kiöltöztünk mindnyájan, mintha előkelő vendégségbe mennénk. Kis drágánk
egy csokor virággal a kezében érkezett a szobába. Megállt, úgy nézett,
mintha még sosem látott volna minket, végül odaszaladt Mahához,
átnyújtotta a virágot, és szívből azt mondta:
– Maha néni, apa azt mondja, te másféleképpen érzed a dolgokat, mint
a többiek. Kérlek, ne változz meg soha, mert én pont ilyennek szeretlek.
Karím ellágyult a szeretettől, erős karjával átölelte kicsi Szultánát és
Mahát. Ritkán látom sírni a férjemet, de most nagy könnycseppek gördültek
végig az arcán.
Meglepetten hőköltünk vissza, amikor Amani odament a nővéréhez. Ő is
zokogni kezdett, belekapaszkodott a testvérébe, és bocsánatot kért tőle.

152
Amani egészen más hangulatban volt, mint amilyenben az apja hagyta néhány
napja. Talán elgondolkozott kártékony tettein, melyekkel magára haragította
a szeretteit.
Maha tartózkodó volt, de nem mondott semmi gorombaságot; egyszerűen
megsimogatta sírdogáló húga vállát. A zokogó Amani az egész családot
körbejárta, szeme könnyben úszott, és mindenkit megkövetett:
– Kérlek, adj még egy lehetőséget! Nem gáncsoskodom többet. Ígérem.
Kérlek, bocsáss meg!
Természetes, hogy Karím és én megbocsátottunk legkisebb
gyermekünknek, és szavunkat adtuk, hogy minden el lesz felejtve, de közben
arra gondoltam, ha Amaniról, legbonyolultabb gyermekünkről van szó,
minden idő kérdése. Észrevettem, hogy Maha és Abdullah kétkedő pillantást
vált egymással, feltehetően arra gondoltak, vajon meddig tart Amani
bűnbánata.
Maha később bevallotta, igaz, hogy a véleményünk sohasem befolyásolta
az érzéseit, nagyon megkönnyebbült, amikor minden kiderült, és mindenki
megbékélt a másságával.
Valóban mindnyájan nagyon sajnáltuk, amiért azt akartuk, hogy Maha más
legyen, mint amilyen. Szenvedélyes fiatal nőnek szeretjük, aki rendbe akarja
hozni világunk hibáit. Azoknak a bölcsessége kellett hozzá, akiket szeretünk
– Abdullahé, Maháé és kicsi Szultánáé –, de eljutottunk a teljes
elfogadáshoz és a szeretethez.
Allah jó.

153
 8.
FEJEZET

Pártfogoltjaink útmutatásával

Ugyan mindig arról álmodtam, hogy a gyermekeimmel vállvetve harcolunk

a lányok és a nők tanulásáért és szabad életéért, elképzelni se mertem, hogy
egyszer Amani is csatlakozik hozzám. Valami jelentős dolog történhetett
legkisebb gyermekemmel, és hamarosan bebizonyította, hogy az utóbbi
események megváltoztatták az emberekről való gondolkodását.
Míg az én érdeklődésem a tanulás fontossága körül forog, a lányomat
kizárólag az állatok jogai és a vallásos gondolkodók érdekelték. És ami
a legelkeserítőbb, egyenesen ellenezte a nők felsőfokú képzését; az egyházi
emberek tanításait követte, akik országomban lekicsinylik a lányok és a nők
oktatásának fontosságát. Azonban rájöttem, hogy az álmok időnként valóra
válnak, és Amani nemsokára nagyon boldoggá tette az édesanyját.
Miután a palotánkban találkoztunk dr. Mínával, egy rijádi kórházban
megismert orvosnővel, és Nadiával, a szociális munkással, türelmetlenül
vártam, hogy egyikük, esetleg mindketten kapcsolatba lépnek velem
telefonon vagy személyesen, hiszen az otthonomban nyíltan felhatalmaztam
rá őket. Most, hogy dr. Mínának autója és saját sofőrje lett, tudtam, hogy sem
a doktor, sem Nadia előtt nincs közlekedési akadály, Nadiát oda-vissza
szállítják a munkahelyére, ezzel meghiúsultak bátyja bosszúszomjas
mesterkedései, melyek arra irányultak, hogy elkéssen a munkából.
Hárman megegyeztünk abban, hogy Nadia folytatja a szociális munkát
a kórházban, és ezután is szemmel tartja azokat a családokat, ahol szaúdi
nőket bántalmaznak, majd beszámol dr. Mínának és nekem, hogy megfelelő
intézkedésekkel kimenthessük a lányt azok közül a körülmények közül,
amelyek sérülést vagy halált okozhatnak neki. Több nap eltelt

154
a találkozásunk óta, ezért elhatároztam, ha nem kapok hamarosan hírt dr.
Mínától, felhívom, és megkérdezem tőle, hallott-e Nadiától valamit. Tudtam,
hogy egyesek iszonyú helyzetben vannak, türelmetlenül vártam, hogy
segíthessek.
Annyi minden történt a családban, hogy alaposan elmaradtam
a munkámmal, pedig több oktatási programom is van lányok számára,
melyek sok időmet lefoglalják. Ezért, amikor valamelyik palesztin
alkalmazottamtól értesüléseket kaptam egyik évekkel ezelőtt beindított
oktatási programomról, elhatároztam, hogy a hét hátralévő részét ennek
a feladatnak szentelem. Éppen a kapott jelentést tanulmányoztam rijádi
otthonunkban, amikor Amani felkeresett – világosan láttam, hogy nem
hétköznapi látogatásról van szó.
Lányom kopogtatás nélkül viharzott be a dolgozószobámba. Még
a gyerekkorából maradt meg ez a szokása, de engem sosem zavart.
A gyerekeim tudják, hogy életem legfontosabb részét jelentik, és rendszerint
mindent abbahagyok, amikor beszélni akarnak velem.
– Sabah alkhair, Ummi – mondta Amani édes mosollyal.
– Sabah alnur, Ebnah [lányom] – válaszoltam. Felálltam, hogy Amanit
üdvözöljem, először a jobb, majd a bal arcát csókoltam meg, azután újra
a jobbat, ahogy Szaúd-Arábiában szokás.
Köszöntésem után Amani mögé pillantottam, a fiát keresve. – Háled hol
van? – kérdeztem. Ritkán látni Amanit a kisfia nélkül, aki vagy a kezébe
kapaszkodik, vagy a nyomában bukdácsol. Lányom odaadó anya, akit
módfelett szeret a fia.
– Ó, anyu, az anyósom panaszkodott, hogy nem találkozik eleget az
unokájával, ezért Jo-Anne-nel elküldtem hozzá látogatóba. A mai nap
megfelelt Hálednek, és nekem is dolgom van.
– Ez nagyszerű, lányom. A kis Háled nagyon boldoggá teszi a nagyszüleit.
– Nagyon örültem, hogy Háled angol dadája is vele van, mivel aggódtam
a vejem anyja miatt. Semmi érzéke a gyerekekhez, még egy tipegőt sem tud
rendesen ellátni egyedül. Harmadik felesége volt a férjének, amikor szült,

155
idősebb volt a legtöbb első gyerekes anyánál. Egyetlen fia a nagyon kedves
királyi kuzin, aki később feleségül vette Amanit, nem lett több gyereke.
Valamennyien tudtuk, hogy csak ritkán gondoskodott a fiáról. Gazdagságát
kihasználva három-négy dajkát alkalmazott, hogy ne kelljen a gyermekével
vesződnie. Még egy szoptatós dajkát is felfogadott újszülött fia mellé, hogy
ne kelljen szoptatni a csecsemőt. Amikor megkérdeztük, mindenkit
megdöbbentett a válaszával, miszerint a szoptatás mellrákot okoz
a mellbimbó rángatása miatt.
Az arab nők többsége imádja a csecsemőket, és szeretik, ha ártatlan
apróságok veszik őket körül, de Amani anyósa lehetőleg kerülte
a gyerekeket. Kész rejtély, miért kérette magához ilyen hosszú látogatásra
a kicsi Háledot, amikor megbízható forrásból hallottam, hogy a kisgyerekek
az idegeire mennek. Szara mesélte, egyszer éppen a király mellett teljesített
szolgálatot, amikor Amani anyósa hisztériás rohamot kapott, mert a királyi
gyerekek rendetlenkedtek és kiabáltak játék közben. Ha a kicsi Háled
kilöttyenti a gyümölcslevét, meghúzza a fülbevalóját vagy a haját, biztosan
ideges lesz a nő – és személyes tapasztalatból tudom, hogy az unokámat
elbűvölik az ékszerek és a hosszú haj. Jo-Anne, Háled dadája szerencsére
remek szakember, és tökéletesen megbízható. Pontosan tudja, mikor kell
kivenni Háledot a nagyanyja keze közül, hogy lefektesse aludni.
Nem kérdeztem meg, milyen munkáról beszél Amani, mert a munkája
általában abból állt, hogy valamelyik vallásos barátnőjével találkozott, aki
részletes listát állított össze a tabunak számító társasági viselkedésről. Ezek
a listák azután eljutnak minden rokonához, hogy tudjuk, mit kell javítanunk
a magatartásunkon, ha jó muszlimok akarunk lenni.
Amani az asztalomon heverő nagy iratcsomóra pillantott.
– Mit csinálsz, anyu?
Meglepett. Még soha nem érdekelte a munkám. Gyorsan feleltem.
– Az egyik legkülönlegesebb projektemen dolgozom, drágám.
– És mi az?
Kiemeltem egy papírlapot a csomóból.

156
 – Látod ezt a listát? Ezek palesztin lányok nevei, akiket kivesznek az
iskolából, ha a szüleik nem szereznek pénzt a tanulmányaik finanszírozására.
Mielőtt megadom az engedélyt, hogy anyagi segítséget küldjünk ezeknek
a családoknak, átolvasom az információkat.
Amani odahúzott egy széket, és leült mellém.
– Palesztin lányok?
– Igen, drágám. Ez az egyik kedvenc projektem, évek óta ezzel
foglalkozom. Több száz palesztin családot támogatok, hogy a gyerekeik
iskolások maradhassanak.
– Igazán?
Csüggedten meredtem a lányomra. Karím és én sokszor beszélgettünk,
hogyan küldjünk tőkét Palesztinába azoknak a családoknak és lányoknak,
akiket támogattam. A beszélgetéseink a gyermekeink jelenlétében zajlottak.
Maha és Abdullah kíváncsi volt rá, és személyesen is bekapcsolódott. Maha
a lányokról és a családokról való adatok összegyűjtésében segédkezett,
Abdullah időnként Libanonba vagy Párizsba utazott, ahol egy futár kezébe
adta a pénzt, aki ezt követően Palesztinába ment, hogy átadja a szűkölködő
családoknak. Nagyon körültekintőnek kellett lennünk; az izraeli biztonsági
szolgálat rendkívül szigorú, mikor az országba érkező, palesztinoknak szánt
külföldi valutáról van szó, még abban az esetben is, ha olyan erőszakmentes
célra érkezik, mint az oktatás.
– Igen, Amani. Apád és én már hosszú ideje sok lányos családot
támogatunk Palesztinában. De vannak pártfogoltjaink Egyiptomban és
Jemenben is. Ez kötelező a tehetős muzulmánok számára. Meg kell osztanunk
a vagyonunkat, segítenünk kell másokon.
Láttam, hogy Amani figyelmesen hallgat, ezért folytattam
a mondanivalómat.
– Talán nem tudod, de Szara nagynénéd művészeti albumokat és művészeti
eszközöket küld a muszlim világ iskoláinak. Sok ösztöndíjat adott olyan
lányoknak és fiúknak, akik érdeklődtek a művészet és az építészet iránt.
Néhányan most is Európában tanulnak közülük. Édesapádat a mindenki

157
számára elérhető egészségügyi ellátás érdekli, és tekintélyes összegeket
adományozott kisebb kórházak építésére olyan közösségek számára, ahol
nincs egészségügyi felszerelés. A mi családunk meg akarja osztani a nekünk
jutott mesés gazdagságot. Több van belőle, mint amennyi kell, tehát
megosztjuk.
– Én ezt miért nem tudtam eddig, anyu?
Noha szerettem volna visszavinni a lányomat az időbe, hogy azokra
a beszélgetésekre emlékeztessem, amelyeket hallhatott, de fékeztem
a nyelvem, mert legfiatalabb gyermekemet mindig érzékenyen érintette, ha
sokszor szelektív memóriájára emlékeztettem. Ha lassan haladok, Amani
esetleg csatlakozik hozzám, és magáévá teszi a közoktatás létfontosságú
ügyét. Az én Amanimnál senki sem támogatott szenvedélyesebben valamit,
ha egyszer rászánta magát.
– Sajnálom, Amani. Valamiért azt gondoltam, tudod, mennyire szívemen
viselem ezt a területet és a szenvedő gyerekek ügyét, nemzetiségüktől
függetlenül. Sok szomszédos országban általános a szegénység, de
a hétköznapi életben talán a palesztin családok szenvednek legtöbbet. Nehéz
munkát találni, sok család nyomorog, és a körzetben uralkodó zavaros
helyzet miatt sokszor egyetlen családtag sem dolgozik. Rengeteg család
küszködik, hogy megszerezze az ételre és a fedélre valót. Az oktatás
második helyre szorul az alapszükségletek mögött.
– Kérlek, mondd tovább!
– Természetesen. Azokon segítek, akik kamatoztatni tudják a támogatást,
és ettől nagyon jól érzem magam. Palesztinában régi hagyomány a tanulás,
sok szülő nagyra tartja, valóban értékeli az oktatást. A palesztin
közösségekre jellemző politikai zűrzavar és káosz ellenére minden létező
mérce szerint meglehetősen magas a beiskolázási arány. Meglepődnél, ha
tudnád, hogy egy felmérés szerint a föld többi fiataljával ellentétben
a palesztin lányoknak a tanulás a legfontosabb célkitűzésük. Én ezeknek
a lányoknak segítek. És csak annyit kérek mindenkitől, hogy miután
megkapják a diplomájukat, és jó helyzetbe kerülnek, ők is segítsék egy

158
másik lány továbbtanulását. Mégis nagyon nehéz, Amani. Te még elképzelni
is alig tudod mindezt, mert az övékével összevetve olyan könnyű volt az
életed. Születésed pillanatától kezdve nem szenvedsz szükséget semmiben.
Mindkét szülőd nagyon szeret. Több az ennivalód és a ruhád, mint
amennyire szükséged van. Saját lakosztályod van. Olyan háziállatot
tarthatsz, amilyet akarsz, egy olyan országban, amelyik helyteleníti az
állatszeretetet. Bátorítottunk, hogy tovább tanulj. Csakhogy, drágám, ha
palesztin lányként jössz a világra, sokkal kíméletlenebbnek találnád az
életet. Biztosra veszem, hogy a palesztin lányok többségét szeretik a szüleik,
mégis sokan fekszenek le éhesen. Látják, mennyire aggódnak a szüleik, hogy
előteremtsék a pénzt az élelemre. Valószínűleg túlzsúfolt, apró házakban
laknak, és négy-öt testvérükkel alszanak egy szobában. Hiába szeretnének
iskolába járni, talán nincs jármű, amelyik odaviszi őket. Talán arra sincs
pénzük, hogy egyenruhát vagy könyvet vegyenek. Lehet, hogy az apjuk azért
nem mehet munkába, mert biztonsági sorompót állítottak az otthona és
a munkahelye közé. Ebben a körzetben rengeteg különleges problémájuk van
a gyerekeknek. Mivel a palesztinok mindig fontosnak tartották az oktatást,
a továbbtanulás egyetlen akadálya a szegénység. A családok népesek,
bizonytalan a munka. Sokan még a tandíjat sem tudják megfizetni. Lehet,
hogy egy lánynak több fiútestvére van. Ha ez a helyzet, a családnak döntenie
kell, hogy a fiúkat vagy a lányt taníttassa, és muszlim kultúránkban szerzett
tapasztalataim szerint ilyenkor a fiú a kiválasztott.
Amani sötét szeme hevesen ragyogott az érzésektől; ugyanaz a pillantás
volt, mint amikor egy bajba jutott állatért nyugtalankodik. A szívemet
megdobbantotta a remény. Annyira szerettem volna, ha minden gyerekem
magáénak érzi a meggyőződésemet, miszerint az oktatás az első lépés a világ
alapvető problémáinak a megoldására. Igaz, sok művelt bolond is van
a földön, de azt tapasztaltam, hogy a művelt férfiak általában támogatják
a nők tanulását, belátják, hogy egy művelt asszony minden országban kincset
ér. Ha a nők képesítést szereznek, el tudják tartani magukat, amennyiben
a férjük nem képes gondoskodni a családjáról. És a tanult nők a lányaik

159
tanulásáért is harcolnak.
– Így hát, Amani, anyád mindent megtesz, ami az erejéből telik, hogy
a lányok az iskolában maradhassanak, és segíthessenek magukon és
a családjukon. A műveltség lehetőség, Amani. És az oktatás az egyetlen út,
amelyik kivezeti az embereket a szegénységből. Hiszem, hogy ez az igazság.
Amani nem szólt semmit, de bólintott, én pedig folytattam.
– Annak érdekében, hogy felderítsem a legjobban szűkölködő, legnagyobb
segítségre szoruló lányokat, szép csendben felfogadtam húsz palesztin
oktatót, akik alaposan megfigyelik az iskolájukban tanuló diákokat. Azokat
a szorgalmas lányokat keresik, akik feszültnek látszanak, vagy egyre többet
hiányoznak. Az oktatók beszédbe elegyednek az ilyen tüneteket mutató
lányokkal, és meglátogatják a családokat, hogy kiderítsék a baj okát.
A családok legtöbbször olyan szegények, hogy minél előbb férjhez akarják
adni a lányokat, így kevesebb szájat kell etetniük. Így folyik a munka:
minden évben megkapom a neveket és a lányok helyzetét tartalmazó listákat.
Végigolvasom az egyes eseteket. Általában annyi támogatást adok ezeknek
a családoknak, hogy ne kelljen kivenniük a lányaikat az iskolából. Ritkán
utasítom vissza a kérelmet, csak akkor mondtam nemet, ha csalással álltam
szemben. Két becstelen alkalmazottam ahelyett, hogy a segítségre szoruló
lányokhoz vezetett volna el, hamis neveket és esettanulmányokat írt az éves
listához, hogy zsebre vághassa a pénzt a nem létező diákok helyett.
Amani szívből jövő öleléssel – „anyu-öleléssel” – szorított magához.
– Anyu, tévedtem. Most már tudom, hogy a tanulás fontos dolog.
Amani csendesen bámult rám. Jól ismerem a lányomat, észreveszem, ha
fontolgat magában valamit. Azon tépelődött, elárulja-e nekem. Azt akartam,
hogy beszéljen, helyezze gondjait az anyja vállára, de nem szóltam. Két,
felettébb önálló lány mellett tapasztalatból tudtam, mikor
erőszakoskodhatok, és mikor kell türelmesnek lennem. Ebben az esetben
türelmesnek kellett lennem.
Amani végre elmosolyodott, és elárulta, min töri a fejét.
– Anyu, a Mahával történtek után sokat gondolkoztam a viselkedésemen.

160
Nem akarom, hogy rettegjenek tőlem az emberek. Kérem Allahtól, segítsen,
hogy türtőztetni tudjam magam, vagy legalább ne erőszakoljam rá másokra
ilyen hevesen az elképzeléseimet. Olyan szomorú vagyok, hogy te,
Abdullah, az apám és igen, Maha is elkerül. Kérlek, tudj róla, hogy ezután
kedvesebb ember leszek!
Szólni akartam, segíteni szerettem volna a lányomnak; de visszafogtam
magam, úgy éreztem, ki kell adnia magából mindent.
– Már egészen más a véleményem a tanulás fontosságáról. Tudom, éveken
át magyaráztál nekem, de miután Nadiával és dr. Mínával találkoztam,
biztosra vettem, hogy az útmutatásukkal jobbá tehetem a dolgokat. Kétszer
találkoztam Nadiával a kórházi szobájában. Emlékszel az írásra, amelyet
nekem adott? Nos, többször elolvastam, és minden egyes alkalommal
meghatott az őszintesége. Erős késztetést éreztem, hogy meglátogassam,
megtudjam, miből áll a feladata, hogy magam is lássam azokat a lányokat,
akikkel szociális munkásként a munkahelyén találkozik.
Amani várakozón nézett rám, ezért végre válaszoltam.
– Ez csodás, Amani. Ezzel nagyon boldoggá teszel, drágám.
– Magamat teszem boldoggá, anyu – felelte Amani. – Bár továbbra is
vallom hitünk tanítását, miszerint a férfi a család feje, nincs abban semmi
rossz, ha egy nő képezi magát. – Jelentőségteljes szünetet tartott. – És
belátom, a tanulás sok esetben életre szóló bántalmazástól mentheti meg
a nőt.
Lányom érzelmileg jó irányba tartott, spirituálisan és intellektuálisan
azonban megfontoltan haladt. Nagyon boldog voltam, amiért legalább
azoknak az egyházi személyeknek a hamis tanítását elveti, akik olyan buzgón
csűrik-csavarják szent könyveink sorait annak érdekében, hogy a nők
a férfiak fájdalmas igájában maradjanak. Tudtam, ha Amani jobban
belemerül a munkába, megismer más nőket, és segít nekik, magától is rájön,
hogyan szedik rá az egyházi emberek azokat, akik minden szavukban
megbíznak. Csak arra vágytam, hogy a lányom ép és kiegyensúlyozott
személyiség legyen, tudja, kiben bízhat meg, és talpraesettebben nézzen

161
szembe az élet jó és rossz oldalával.
Így történt, hogy a nap további részében és a rá következő napon Amani
átrágta magát a palesztin anyagokon. Lányomban heves rokonszenv ébredt
azoknak a fiatal lányoknak a sorsa iránt, akikről olvastunk, és akiknek
rengeteget javul az élete azoknak az összegeknek a jóvoltából, melyeket
családunk adományoz a taníttatásukra.
Amanit különösen annak a két fiatal nőnek a sorsa nyűgözte le, akik
gyerekkoruk óta csak a szegénységet és a balszerencsét ismerték. Az egyik
lányt Talának hívták a jelentés szerint. Iszonyúan nagy szüksége volt
segítségre, hogy befejezhesse a tanulmányait. E nélkül éppolyan sivár lesz
a jövője, mint a múltja. Szegény gyermek még csak hatéves volt, amikor az
édesanyját elvitte egy betegség. Egyetlen lány volt, ezért az ő feladata lett
a házimunka, ő főzött az apjára és három fivérére. Mint a segítséget kérő
lányoktól, Talától is azt kértük, írjon egy oldalt az életéről. Leírta, milyen
nehéz volt egy rozoga széken állva megfőzni az ételt, amikor olyan kicsi
volt, hogy nem érte el a konyhaasztalra tett rezsót. A család a nyugati parton
élt, ezért az apja ragaszkodott az innen származó ételekhez, például a kofta
bi tahinihez, vagyis a mártásban főtt, rizzsel tálalt húsgombóchoz.
A paradicsomszószban főtt húsgombócot is szerette, krumplival. Az
édesanyja Gázában nőtt fel, ezért a fivérei Palesztina gázai régiójában
kedvelt ételekhez, például a lencseleveshez és a különféle
padlizsánételekhez voltak hozzászokva.
Amani vöröslő szemmel próbálta visszanyelni a könnyeit arra
a gondolatra, hogy egy hatéves, anyátlan kislánynak öt emberre kell főznie.
A családjában rabszolgának tekintették, olyan volt, mint egy elnyűtt, megtört
kis öregasszony. Talának édesanyja halála óta nem jutott új ruha és új cipő,
az unokatestvérei régi ruháit hordta.
A másik lányt, aki magára vonta Amani figyelmét, Hibának hívták. Öt
lánytestvére közül ő volt a legidősebb, a családja még a többieknél is
szegényebb volt, mert az édesapja, aki nehéz munkagépeket vezetett, súlyos
munkahelyi balesetet szenvedett. Munkaképtelenné vált. A család ezért

162
a jótékonysági intézményekre és a rokonok könyörületére szorult, akiknek
nem sok feleslegük akadt. Rendkívüli szegénységük miatt egyik lány sem
maradhatott iskolás. A gyerekek szinte állandóan éhesek voltak, naponta
kétszer ettek, keveset. Előfordult, hogy egyáltalán nem volt ennivaló.
Lányom szívét kétségek gyötörték. Palesztinába akart utazni, hogy ő adja
át az összeget, és biztosan Tala és Hiba kapja meg, amit küldünk, de
megnyugtattam, hogy a megfelelő időpontban beszélhet a lányokkal. Már
többször előfordult, hogy külön ellenőriztem, rendben odaértek-e a feladott
összegek, és valóban a megfelelő családok javára fordították őket.
Természetesen sosem fedném fel magam, amikor a családokkal beszélek,
mert azt akarom, hogy fesztelenül érezzék magukat, és őszintén beszéljenek;
azt tapasztaltam, ha hercegnőként mutatkozom be, zavarukban szinte
megbénulnak, és nem tudunk nyugodtan társalogni.
Amani felfedezte, milyen óriási örömet ad, ha ezeken a kétségbeesett
lányokon segítünk. Nincs, ami ehhez fogható. Tudtam, Amani már sohasem
lesz a régi.
Így lett Amani az örökké vitatkozó lányból, aki tizenéves korától annyi
bánatot és nyugtalanságot okozott a családjának, szinte máról holnapra
a bizalmasom. A vele való közös munka során mindennél biztosabban
tudtam, hogy mindhárom gyermekem követni fog mások szolgálatában. Mert
az igazi boldogság abból fakad, ha egy magunknál nagyobb ügyre fordítjuk
az energiánkat.

A következő héten Amani és én találkoztunk dr. Mínával és Nadiával rijádi

otthonomban. Maha az előző héten visszament Európába a barátnőjével,
Lajlával, aki majd kiugrott a bőréből, hogy életében először elutazik Szaúd-
Arábiából.
Amani és Nadia összeölelkezett, és úgy társalgott, mintha nem néhány
hónapja, hanem egész életükben ismerték volna egymást. Dr. Mína helyeslőn
bólintott, egyáltalán nem látszott meglepettnek a Nadia és Amani között
kialakult barátság láttán. Tudtam, hogy a doktornő Nadia mentora, ezért

163
Nadia feltehetően beavatja élete minden eseményébe, a lányommal kötött új
barátságával egyetemben.
– Mondd, mi történt Fatimával? – kérdezte a kíváncsian előrehajló Amani
Nadiától.
Csendben ültem. Szívből örültem, hogy Amani könnyedén és
magabiztosan átvette az irányítást. Még nem vagyok öreg, Istennek hála,
fiatalnak és egészségesnek érzem magam, tele vagyok energiával, de tudom,
eljön az idő, amikor már nem tudok ilyen keményen dolgozni. Mindig
szerettem volna, ha a gyerekeim beletanulnak a munkámba, és idővel
képesek lesznek átvenni tőlem a nők jogaiért folyó harc terheit. Elvégre
egyszer az én földi időm is lejár, valakinek el kell foglalni a helyemet.
Rövid életem alatt megtanultam, hogy mindig sok férfi lesz, aki mindenáron
uralma alá akarja hajtani a nőket. Amíg ez így van, addig nekünk, nőknek
erőseknek kell maradnunk, és folytatnunk kell az igazságért vívott csatát.
– Napról napra tragikusabb az élete, Amani – felelte Nadia.
– Meséljetek nekem erről a Fatimáról! – mondtam. Sosem maradtam
közömbös, ha egy segítségre szoruló nőről hallottam.
– Nadia szobájában láttam meg Fatimát – mondta Amani. – Nem
beszéltem vele, csak láttam, ahogy Nadiára vár. – Amani szomorúan nézett
rám. – Ez a szegény lány csak húszéves, fiatalabb, mint én, de annyira
kegyetlen volt hozzá az élet, hogy úgy fest, mintha negyven vagy ötven évet
élt volna.
– Mesélj! – ismételtem meg Nadiának. Tudtam, hogy a korai öregség
a tengernyi szenvedés jele.
– Igen, hercegnő – mondta Nadia. – Annyit szenvedett, mint sok más
szaúdi nő, de többet, mint az átlag. Elmesélem az egész történetét.
– Igen, mondd el, Nadia! Tudom, hogy segíthetünk rajta – felelte Amani
szenvedélytől fűtött hangon.
– Fatima akkor került a látókörömbe, amikor súlyos depresszióval
kórházba került. Ez komoly dolog, mert ikerlányai vannak, és senki nem
segít a gondozásukban. Csak azért vették fel, mert az ambulanciánk egyik

164
adminisztrátora meglátta a ziláltan üldögélő nőt két síró, éhesnek és
piszkosnak látszó kisgyerekével. Az adminisztrátor kiderítette, hogy nincs
hová mennie, a férje elvált tőle. Nem tudja ellátni sem magát, sem
a gyerekeit. Valaki taxit hívott, kifizette, és bevitette a kórházba. Nem
jelentkezett be, de a klinikán megszánta valaki, és beengedték
a váróterembe. Az ügyeletes adminisztrátor utasítására valaki elment
a kórház büféjébe, és három tál ételt vásárolt nekik. Mohón megettek
mindent. Látszott rajtuk, hogy éheznek. Az adminisztrátor intézkedett, beszélt
a főnökével, egy angol orvossal, aki hozzájárult, hogy Fatimát valóban
beutalják a kórházba. Legalább a megfigyelés idején pihenhet és ehet. És
két, három éven aluli lánya is vele maradhat. Amikor nem akart beszélni,
értesítették az esetről a szociális szolgálatot, tehát bementem a szobájába,
hogy felmérjem a helyzetet. Noha szinte dermedt volt a félelemtől, és
továbbra sem volt hajlandó megszólalni, láthatóan megkönnyebbült, hogy
egy szaúdi lánnyal találkozik. Addig mindenki külföldi volt, az
adminisztrátor a Fülöp-szigetekről származott, az orvos Angliából, a kórházi
személyzet többi tagja a világ minden részéről.
Dr. Mína a következőket fűzte hozzá a szaúdi intézményekben található
nemzetek kérdéséhez:
– Mint tudja, hercegnő, a kórháznak a világ minden részéből, így
Amerikából, Kanadából, Ázsiából, Afrikából és a Közel-Keletről vannak
alkalmazottai. A múltban nagyon kevés szaúdi alkalmazottjuk volt, de
a számuk egyre nő. Ám nincsenek szaúdi nővérek, és kevés a szaúdi orvos,
ezért a felvett szaúdi betegek gyakran egyáltalán nem találkoznak más
szaúdiakkal.
Bólintottam, tudtam, hogy a királyság legtöbb kórházában és klinikáján ez
a helyzet. A statisztika azonban javulóban volt, mert évről évre egyre több
szaúdi szerez egészségügyi képesítést.
– Folytathatom, hercegnő?
Egyre jobban vártam, hogy megismerjem a történetét, és kidolgozzam
a megoldást, ahogy abban is biztos voltam, hogy Amani valami nagyon nagy

165
dolgot akar tenni ezért az asszonyért.
– Természetesen – feleltem. – Kérlek, mondd el, mi történt!
– Fatima egy hete volt a kórházban, mire hajlandónak látszott, hogy
válaszoljon a kérdéseimre. Szerencsére az emeletén dolgozó nővérek
alkalmazkodtak a helyzetéhez, felváltva szórakoztatták az ikerlányait. Egy
evéssel, pihenéssel és szerető figyelemmel töltött hét után Fatima elkezdett
kijönni az úgynevezett „bezártság szindrómából”. Ez rengeteg bántalmazott
nőnél megfigyelhető, valósággal megbénulnak, ha reménytelennek tűnő
helyzetben érzik magukat.
Nadia felemelte maga mellől az aktatáskáját, kinyitotta, és kivett belőle
néhány papírlapot.
– Hercegnő, úgy jegyeztem le Fatima életét, ahogy feltárta előttem. Azt
hiszem, sokkal megrendítőbb, ha a saját szavaival adom elő. Jó lesz így?
– Természetesen. Egyetértek. Azt hiszem, legjobb lesz saját szavaival
hallani Fatima történetét.
Nadia rámosolygott Amanira, és lányom lelkesítő kézmozdulattal biztatta
újdonsült barátnőjét, hogy folytassa a történetet.
Nadia megköszörülte a torkát, és lassan olvasni kezdett:

A világ egyik legboldogtalanabb asszonya áll előtted. Kislány koromban

az anyám azt mondta, én vagyok élete legnagyobb csalódása. Fiút akart,
de Allah lányt adott neki. Azért volt kétségbeesve, mert apám harmadik
felesége volt, és apám mindegyik feleségével szerencsétlenül járt, mivel az
én születésemmel együtt öt lánya lett, és egyetlen fia sem volt. Születésem
után három évvel azonban anyám egy fiúnak adott életet, és ezzel feljebb
lépett a családi ranglétrán. Apám rendkívül nagyra tartotta ezt a fiút,
anyám pedig olyan szerelemre lobbant a fia iránt, hogy gyűlölt minden
percért, amit az életéből elvettem, minden falatért, amit a számba tettem.
Amikor idősebb lettem, anyám csak engem pofozott, csak rám kiabált, az
öcsémet elkényeztette, valóságos kis zsarnok lett belőle.
Apám annyira megkedvelte anyámat, hogy mire nyolcéves lettem,

166
anyám még két fiút adott neki. Pokollá változott az életem. Senki sem
szeretett. Apám és anyám nevetett, ha az öcséim sértegettek vagy
rugdostak. Amikor tízéves lettem, anyám azt mondta, hamarosan férjhez
adnak egy öreg özvegyemberhez a szomszédban, aki jobban szerette
a kislányokat, mint a felnőtt nőket. Köztudomású volt, hogy nagyon durva,
azt beszélték, a saját kezével ölte meg a két utolsó feleségét. Amikor
sírtam és tiltakoztam, az anyám a kezemnél fogva felemelt, és odatartott
házunk egyetlen tükre elé, azt mondta, nézzem meg a tükörképemet, hiszen
olyan csúnya vagyok, hogy szerencsém van, ha valaki, akár egy
öregember, egyáltalán a feleségének akar. Addig nem tudtam, hogy csúnya
vagyok, de az anyám a tükörben a nagy orromra és a kis szememre, majd
a fogamra mutatott, azt mondta, túl nagyok, alig férnek a számba.
Előreállnak, nem tudom teljesen becsukni a szám a nagy fogaim miatt.
Szerencsére az öregember meghalt, mielőtt létrejött volna a házasság,
de az anyám tovább kereste a megfelelő férjet. Az öcséim kinevettek, azt
mondták, engem meg kellett volna ölni, le kellett volna darálni és
megetetni a kecskékkel és a tevékkel, mert senki sem akar feleségül venni,
egy csúnya lány mindig teher marad, nem érdemes rá ételt pocsékolni. Azt
állították, több mint húsz lehetséges férjnek mutattak meg, és egyik sem
kért belőlem.
De tizennégy éves koromban egy torz testű férfi azt mondta, feleségül
vesz. Először boldog voltam, elképzelni se tudtam, hogy az élet még ennél
is nyomorúságosabb lehet. De tévedtem. Aki feleségül vett, még nálam is
csúnyább volt, testi rútsága roppant erőszakos természettel párosult.
Korán, már a házasságkötés éjjelén megismertem a házasélet
iszonyatát. Anyám azt mondta, készüljek a fájdalomra, mert vér folyik,
amikor elhálják a házasságot. Elképzeli se tudtam, miért. Anyám nem volt
hajlandó elmondani, mi vár rám, de azt megmondta, hogy a hitvesi ágy
fájdalmas és megalázó, és feltétlenül véreznem kell. Ha nem folyik vér,
akkor nagy bajba kerülök, helyben elválnak tőlem, és visszaküldenek
a családi házba, ahol az apám és a fivéreim megfognak, kivisznek

167
a sivatagba, és elevenen eltemetnek, hogy visszaszerezzék a család
becsületét.
Rettegtem, de senkitől sem kérhettem segítséget. Napokig
foglalkoztatott a fájdalom és a vér. Egyik lány azt mondta, hogy új férjem
megvágja az ujját, azután megvágja az én ujjamat, véres ujját
összedörgöli az én véres ujjammal, és akkor el lesz hálva a házasság.
Utána már csak annyit kell tennem, hogy takarítom a házát, mosom
a ruháját, megfőzöm az ételét, és engedelmeskedem a parancsainak. Ez
nem hangzott rosszul, mivel mióta lábra tudtam állni, ezt csináltam otthon
is.
A nászéjszakámon kegyetlen megrázkódtatásban volt részem.
Verekedtem a férjemmel, amikor rá akart kényszeríteni, hogy vegyem le
a ruhámat, de torz teste ellenére erős ember volt. A karikalába és a furcsa
lábfeje okozta a gondot; a felsőteste erős volt, egy nagy állattal is el
tudott volna bánni. Hatalmas karja majdnem olyan vastag volt, mint
a testem. De a legdurvább megrázkódtatás még hátravolt. Senki sem
figyelmeztetett a férfiak titkos fegyverére, ezért amikor levette a ruháját,
és megláttam azt a nagy valamijét, sikítozni kezdtem. Ekkor letepert
a kemény földre, és a testembe erőszakolta a fegyverét. Hirtelen
megértettem, miért beszélt fájdalomról és vérről az anyám. Sok volt a vér,
mert állandóan döfködött a fegyverével. Legalább nem hoztam szégyent
a családomra, és nem végeztem a homokban, elevenen eltemetve.
Négy vagy öt napig jól szórakozott azzal, hogy a fegyverével döfködött.
Igazán azt hittem, bele fogok halni. Amikor könyörögve kértem, hagyja
abba, újra kezdte. Feldühítette a kiabálásom, ezért verni kezdett. Olyan
erősen megvert, hogy felszakadt a szám, és eltörött az orrom. Ezután csak
félelmet és rettegést éreztem a férjem iránt. Nem volt közöttünk érzelem,
mint a szüleim között, miután anyám három fiút adott az apámnak.
Amikor a nászéjszakám után kilenc hónappal ikerlányoknak adtam
életet, még nagyobb bajba kerültem. Otthon szültem, egyedül, mert azt
mondta, ez a nők dolga, így természetes, és az a nő, aki segítségre szorul,

168
nem méltó az életre. Így szüléskor elláttam magam, pedig azt se tudtam,
miről van szó, amikor az egyik lányom világra jött, és még mindig szülési
fájdalmaim voltak. Amikor a második lányom is megszületett, tudtam,
nagy bajban vagyok, mert a férjem erőszakos és tudatlan ember. A barátai
és a családja ugyanolyan buták, az én családom sosem sietne
a segítségemre, én pedig tehetetlen lennék a két lánycsecsemővel, akiknek
sok gondoskodásra volt szükségük, mert kisebbek voltak, mint a rendes
újszülöttek.
A férjem rettenetes dühbe jött, amikor hirtelen dupla lányos apa lett –
dupla hibának nevezte őket –, ezért olyan kegyetlenül elvert, hogy eltörte
a karomat, a bordáimat és az orromat, immár másodszor. Orvosi
segítségre szorultam, de nem vitt el a kórházba. Elvárta, hogy miután
eszméletlenre vert, ebédet főzzek neki.
Néhány hét múlva belenéztem a tükörbe, és megláttam, hogy formátlan
és hatalmas orrommal csúnyább vagyok, mint valaha; én vagyok
a legcsúnyább nő a világon.
Ugyan továbbra is döfködött a fegyverével, de szerencsére ritkábban
támadt rám, mint azelőtt. A kisbabák születése után egy évvel második
feleséget vett magához. A második feleség egy kislány volt, aki árván
maradt, miután a szülei autóbalesetben meghaltak, és a nagybátyja nem
akart felelősséget vállalni egy lánygyermekért, mivel neki is volt már két
lánya. Miután ez a kislány hozzánk érkezett, őt szívesebben döfködte,
ezért valamennyire megkönnyebbültem, bár sajnáltam a lányt, aki
legfeljebb nyolc–kilenc éves lehetett. Éjjel-nappal keservesen sírt az
anyja után. Próbáltam vigasztalni, amennyire tőlem telt, de annyira
rettegett, olyan megtört volt, hogy keveset tudtam segíteni neki.
Később még egy lánynak adtam életet, de holtan született. Ekkor
a férjem elvált tőlem, és kidobott a házból. A szüleim megüzenték, hogy
nem akarják befogadni a lányaimat a házukba, ezért a férjem házától
néhány portányira letelepedtem a gyerekeimmel a földre. Néhányan ételt
hoztak, de amikor már egy hete a puszta földön háltunk, a falu öregei

169
a szájukra vettek. Volt férjemnek nem tetszett, hogy szóbeszéd tárgya lett,
ezért Rijádba ment, hogy állami emberekkel beszéljen, akik az elhagyott
nők és gyerekek házához irányították. Allahnak hála, hogy nem akarta
magának a lányok felügyeletét, mert a lányaimat az életemnél is jobban
szeretem, és nélkülük nem lenne értelme az életemnek.
Csakhogy nem tudtam, mitévő legyek. Egyetlen férfi sem akar egy
csúnya nőt feleségül venni két lánygyerekkel. Egy szépség talán még
lányokkal is találhat férjet magának, de nekem sohase lesz ilyen
szerencsém. Remélem, az állam megengedi, hogy itt élhessek, ahol most
vagyok, pedig nem vagyok boldog, mert semmit nem tudok csinálni,
bámulom a falat, eszem a sovány kosztot, és a lányaimat nézem, akik
sírnak az unalomtól. Itt nincs velük egykorú gyerek, nincs se játék, se
könyv, amivel a kislányaim játszhatnának. Nincs pénzem ilyen fényűzésre.
Ez is csak börtön mindnyájunk számára.
Én vagyok a legboldogtalanabb nő a világon, de van két lányom,
akiknek szükségük van rám. Nem akarok szomorkodni, üldögélni és
a semmibe bámulni, de ez a szomorúság úgy szétáradt bennem, mint a rák,
tehetetlen vagyok, nincs erőm sem örülni, sem mosolyogni.

– Ez Fatima története, hercegnő – mondta Nadia. – Úgy érzem, különleges

eset, és foglalkoznunk kell vele.
– Segítenünk kell neki – mondta Amani, és egy könnycseppet törölt ki
a szeméből. – És a két ártatlan lányának.
Dr. Mína megborzongott, és határtalan szomorúsággal tekintett rám.
A sorsa ismeretében tudtam, jobban megérti Fatima életének kegyetlen
valóságát másoknál.
Mindenkit megnyugtattam.
– Természetesen segíteni fogunk neki. Nadia, beszélgess továbbra is
Fatimával. Ha részt vesz az egész további életét meghatározó döntésekben,
akkor elhatározhatjuk, mik legyenek a további lépéseink.
– Talán szívesen tanulna? – jegyezte meg Amani. – Még fiatal. Lehetne

170
magántanára, aki őt is tanítja a lányaival együtt.
– Ez is egy lehetőség – felelte dr. Mína. – Ritkán fordul elő, hogy késő
tanulni. Ismerek egy negyvenéves asszonyt, aki nemrég szerzett diplomát.
– Ezek mind nagyon jó javaslatok – mondtam. – Azonban azt hiszem,
inkább hagyjuk, hogy Fatima vezessen minket. Néhány éve felfedeztem
valami nagyon fontosat a segítő munkában. Csodálatos dolog történik,
amikor egy bántalmazott lehetőséget kap a döntésre, és senki sem dirigál
neki. Fatimának egész életében nem volt beleszólása abba, mi történik vele,
akár a tanulásról, a rákényszerített házimunkáról, az ennivalójáról, a férjéről
volt szó. Ha megadjuk neki a lehetőséget, hogy gondolkodjon, kísérletezzen,
szenvedélyes érdeklődést érezzen valami iránt, akkor majdnem biztosan
sikerrel jár. Ha mi mondjuk meg, mi a jó neki, kevésbé valószínű, hogy
elégedett és sikeres lesz.
Amani újonnan feltámadt tisztelettel nézett rám.
– Igazad van, anyám. Vezessenek minket azok, akiken segítünk.
– A lányának igaza van, hercegnő – helyeselt dr. Mína.
Nadia szélesen mosolygott.
– Alig várom, hogy megvalósíthassam az ötletét, hercegnő. Mindig én
döntöttem azok helyett, akiknek szükségük volt rám, de most már látom, hogy
be kell vonnom őket, nekem kell igazodnom a szükségleteikhez és
a kívánságaikhoz.
Mindenki egyetértett a tervvel, miszerint Nadia beszél Fatimával, és ha
beleegyezik, mind a négyen találkozunk azzal a nővel, aki a világ
legboldogtalanabb asszonyának tartja magát. És ha kitalálja, mit akar
a hátralévő életében, akkor jóra fordítjuk Fatima sorsát.
Magamban hálát mondtam Allahnak, amiért elegendő pénzem van, és
bármilyen utat választ magának, segíthetek Fatimán és a lányain.
Miután a megbeszélésünk véget ért, és mindenki eltávozott az
otthonomból, csak ültem, és az életem körül forogtak a gondolataim fiatal
lány koromtól egészen mostanáig. A vagyonom, a figyelmes férjem, a drága
gyerekeim és unokáim dacára ritkán voltam elégedett magammal, és ritkán

171
vettem a fáradságot, hogy összegezzem az eredményeimet. Tulajdonképpen
még mindig annak a kislánynak, annak a pimasz kamasz lánynak érzem
magam, aki miatt bánkódott az anyja, aki miatt bosszankodott az apja, de
hirtelen ráébredtem, több van bennem Szultána hercegnőből, mint anyám
vagy apám képzelte. A lelkierőm és a szenvedélyességem, ami annyira
aggasztotta őket, lényegében annak az elszántságnak a korai megnyilvánulása
volt, amit felnőtt nőként pozitív irányba fordítottam. Mert egész életemben
a szolgálatért éltem, a nők életének a jobbításáért harcoltam, és valóban
jobbra fordítottam néhány életet.
Hirtelen hatalmas elégedettséget éreztem a munkám miatt, rájöttem,
akkora jelentősége van, hogy nem is választhattam volna érdemesebb pályát
magamnak, mert nemcsak fontos, hanem meg is változtatja az életeket.
És boldog vagyok. Egyedül azt sajnálom, hogy drága anyám nincs itt, és
nem láthatja, hogyan diadalmaskodik a lánya az ártatlan lányokra és
asszonyokra lesújtó gonosz felett. Tudom, anyám büszke lenne kicsi
Szultánájára.

172
 9.
FEJEZET

Ajsa hercegnő

Országomban 2014-ben lassan pozitív fordulatot vesznek az események, de

a szaúdi lányok és asszonyok többségének még mindig nehéz az élete. Ez
azért van így, mert láthatóan sok szaúdi férfinak határtalan örömet szerez
a nők elleni háború. Kétségtelenül fenyegetve érzik magukat. Ezek
a megalkuvást nem ismerő férfiak bősz tigrisként várják, hogy elítélhessenek
és megbüntethessenek minden női gondolatot és cselekedetet. Sajnálatos, de
egyes szaúdi nők is szégyenletes bűnt követnek el, amikor beárulják azokat
a társaikat, akik a tanulás és a szabadság révén merészelnek jobb életet
keresni.
Az sem vigasztal, hogy a szaúdi nők nincsenek egyedül ebben
a gyötrelmes egyenlőtlenségben. Megtudtam, hogy bolygónk közel
hárommilliárdos női népességének többsége az elnyomás, a tudatlanság és
az erőszak korbácsütései alatt szenved.
Az Egyesült Nemzetek kimutatása szerint 193 ország van a világon. Én
49-ben jártam, és más országokban is tanulmányoztam a lakosság hétköznapi
életkörülményeit. Mivel a nők szabadságára tettem fel az életemet, a nőkkel
való bánásmód érdekel leginkább azokban az országokban, ahová
ellátogatok, amelyekről olvasok. Rengeteg személyes küzdelemben volt
részem a szülőföldemen, ezért megdöbbenve látom, hogy bizonyos államok
és kultúrák még Szaúd-Arábiánál is jobban elnyomják a nőket. Ebből
a kategóriából is kiemelkedik Afganisztán és Pakisztán.
Bár ismerek magasan képzett és emancipált pakisztáni nőket, ők az ország
vagyonos rétegeihez tartoznak. A pakisztáni falvak szegény asszonyainak
annyira különbözik az életük az övékétől, mintha más bolygón élnének. Az

173
afganisztáni nők bánásmódjáról ugyan nincsenek közvetlen tapasztalataim,
de az újságcikkekből és könyvekből kitűnik, hogy csaknem minden afgán nőt
bilincsben tartanak családja férfi tagjai.
A szakértők egyetértenek Afganisztánnal és Pakisztánnal kapcsolatos
egyéni véleményemmel, és nehéz szívvel olvastam az ENSZ összeállítását
arról a tíz országról, ahol súlyossági sorrendben és az itt felsorolt okok
miatt a legrosszabb a nők helyzete:

1. Afganisztán: ez az erőszakkal átszőtt ország tartja a hírhedt, „a világ

legrosszabb helye nők számára” címet. Az ENSZ felmérései szerint egy
tipikus afgán lány nagyon rövid életű lesz, átlagosan negyvenhét évig él.
Az afgán menyasszonyok több mint fele tizenhat éves kora előtt megy
férjhez. Az afgán nők túlnyomó többsége (87 százaléka) beismerte,
hogy rendszeresen veri a férje. Afganisztán az egyetlen ország a földön,
ahol több nő lesz öngyilkos, mint férfi. Ezek a kétségbeesett asszonyok
olyan reménytelennek érzik az életüket, hogy felgyújtják magukat, így
menekülnek embertelen sorsuktól.
2. Kongói Demokratikus Köztársaság: a nemi erőszak és a háború kéz
a kézben jár, és Kongóban a lányok és az asszonyok rendszeresen ki
vannak téve ennek a megaláztatásnak. A kelet-kongói konfliktust
vizsgáló ENSZ-csoport beszámolója szerint a lányok és a nők
megerőszakolása példátlanul kegyetlen és módszeres. Szörnyű
beszámolókat olvastam arról, hogy a felfegyverzett bandák nemcsak
megerőszakolják a nőket, hanem fegyverrel arra kényszerítik ezeknek az
asszonyoknak a fiait, hogy erőszakolják meg a saját anyjukat. Ez
a vérlázító brutalitás minden képzeletet felülmúl.
3. Irak: muszlim világunkban a nők ritka menedékének számított, ugyanis
Szaddám Huszein kormánya megadta a nőknek az alapvető jogokat.
Csakhogy Szaddám után gonosz férfiak jöttek, akik csaknem ugyanolyan
korruptak, mint Szaddám volt, kizárólag saját vallásos klikkjeiket
támogatják, amelyből rengeteg van Irakban. A szektás erőszak sokszor

174
 a lányokat és a nőket veszi célba az országban. Míg valaha az egész
arab világból Irakban voltak a legműveltebbek a nők, ma ott
a legképzetlenebbek.
4. Nepál: a szülők rendszeresen eladják kislányaikat
a szexkereskedőknek, akik bordélyoknak adják tovább a gyerekeket,
akiket minden egyes nap brutálisan megerőszakolnak. Azok
a szerencsések, akik egy korai házassággal megmenekülnek a kegyetlen
sorstól, gyakran a szülésbe halnak bele.
5. Szudán: Nyugat-Szudánban a fiatal és az idősebb nők élete egyformán
rémtörténet, egy nő életében megszokott dolog a nőrablás, a nemi
erőszak és az erőszakos kitelepítés.
6. Guatemala: az országban általános és nagy a szegénység. A házasságon
belüli erőszak, a nemi erőszak és a HIV/AIDS-fertőzés ijesztően magas
aránya sok elszegényedett nőt érint.
7. Mali: kevés nő menekül meg a nemi szervek megcsonkításától.
A lányokat rendszerint korai házasságba kényszerítik. Tíz nő közül egy
belehal a terhességbe vagy a szülésbe.
8. Pakisztán: közkeletű a becsületbeli gyilkosság. A falvak magas rangú
elöljárói gyakran hoznak olyan ítéletet, melynek értelmében a férfiak
bűneiért csoportos erőszakkal sújtanak pakisztáni nőket. A vallásos
fanatikusok női jogászokat és politikusokat gyilkolnak meg.
9. Szaúd-Arábia: az ENSZ jelentése arról tudósít, hogy a szaúd-arábiai
gondnoksági rendszer életük végéig gyermekként kezeli a nőket.
Gyakorlatból tudom, hogy ez így van. Mivel a szaúdi nők nem
vezethetnek autót, és nem jelenhetnek meg férfiakkal nyilvános helyen,
életük végéig szigorú elkülönültségben élnek. A nők férfiak általi
bántalmazása máig napirenden van Szaúd-Arábiában. Számtalanszor
előfordul, hogy a férjek megverik és megerőszakolják a feleségüket.
Válás esetén többnyire az apák kapják a gyerekek feletti felügyeletet,
annak ellenére, hogy iszlám vallásunk másképpen rendelkezik. Ha egy
férfi semmibe veszi ezeket a rendelkezéseket, senki nem siet az anya és

175
 a gyermekek segítségére. A legmegdöbbentőbb esetekben apák
követnek el erőszakot a lányaikon. Ilyen bűntények esetében az egyházi
emberek az erőszaktevő pártját fogják, azt mondják, azt tehet családja
nőtagjaival, amit akar.
10. Szomália: a régóta tartó polgárháború a civilizált társadalom
maradványait is elsöpörte. A fiatal és az idős nők egyaránt ki vannak
téve a felfegyverzett bandák által elkövetett támadásoknak és nemi
erőszaknak.

Miként létezhetnek ilyen iszonyú statisztikák, amikor a bolygón annyi ember

követel egyenlőséget, emberi jogokat és méltóságot a nők számára? Az
ENSZ-jelentés az egész világon fekete pontot ad minden férfinak és nőnek,
aki nem vonul milliomodmagával az utcára, hogy megállítsa a nők elleni irtó
hadjáratot.
Nyolc országot ugyan rosszabbnak tartanak Szaúd-Arábiánál, de ha a nők
jogairól van szó, kevesen vitatják, hogy a szaúd-arábiai nők élete továbbra
is nehéz és bonyolult.
A szaúdi nőket érintő korlátozások lehetnek kicsik és nagyok, de időnként
a kis korlátozások a legidegesítőbbek és legkényelmetlenebbek. A legtöbb
nő el sem tudja képzelni, hogy a hétköznapi életben minden apróság
aggodalomra adhat okot. Egy szaúdi lánynak például vigyáznia kell, nehogy
beszédbe elegyedjen egy nem a családjához tartozó férfival. Ha
nemtörődömségében mégis megteszi, prostitúcióval vádolhatják. Akit ezzel
vádolnak, egykettőre egy börtöncellában találhatja magát, és számíthat arra,
hogy megkorbácsolják. A konzervatív városokban és falvakban élő
lányoknak még mindig el kell fátyolozniuk az arcukat, mert ha nem, kővel
dobálhatják meg őket. Mivel a szaúdi nők nem vezethetnek autót, ezért ha
nincs férfi, aki iskolába, munkába vagy orvoshoz vigye őket, többnyire
tömegközlekedésre fanyalodnak. A szaúdi lányoknak nagyon kell vigyázniuk,
ha taxiba ülnek, mert egyes sofőrök tévesen azt képzelik, hogy egy kísérő
nélküli lány férfi mulattatóra vágyik. Az ilyen férfi aztán ismerkedni próbál,

176
és ha valaki felfedezi az illetlenséget, hiába ártatlan az egészben a lány,
örökre vége.
Ezeknek a korlátozásoknak köszönhető, hogy amikor Maha visszamegy
Európába, némi megkönnyebbülés vegyül a szomorúságomba. A lányom
vakmerő nő, szabadon él Európában, és ezen akkor sem akar változtatni,
amikor itthon van, Szaúd-Arábiában. Karím és én állandóan idegeskedünk
a látogatásai alatt. Bár csaknem valamennyi, magának köszönhető bajból ki
tudjuk húzni, de nem akarjuk botrányba keverni a családunkat, mivel a mi
kultúránkban az egyéni botrány minden vérrokonra hatással van.
Amennyiben Mahát valami szégyenteljes cselekedetben találják vétkesnek,
a bátyjára, Abdullahra, valamint a húgára, Amanira is ugyanaz a szégyen
vetül, hiába nincs semmi közük ahhoz, amit Maha elkövet, mondjuk, autót
vezet, vagy egyéb, a mi kultúránkban tabunak számító tevékenységet végez.
Fiam és fiatalabb lányom úgy döntöttek, hogy a szülőföldjükön maradnak, és
itt teremtenek maguknak jó életet. Megérdemlik a védelmet.
Csakhogy nem Maha az egyetlen fiatal hercegnő, aki elég bátor ahhoz,
hogy fellázadjon a szaúdi nőket sújtó diszkrimináció ellen. Vannak mások is.
Egyikük gyakran eszembe jut.
Maha egyik kedvenc unokatestvére Ajsa hercegnő, egy kiváló herceg
lánya, apja az egyik szaúdi tartomány kormányzójaként szolgált valaha. Ez
a kuzin szokatlanul zárkózott ember; szinte egyetlen témáról sem ismerjük az
őszinte véleményét. Ezért nem is nevezem meg a történetben, pedig közéleti
szereplő, és különféle állami tisztségeket tölt be.
Maha és Ajsa az általános iskolában ismerkedtek meg, és barátságuk csak
azért maradt fenn felnőtt korukra is, mert amikor Ajsa hercegnő beiratkozott
egy közismert svájci bentlakásos iskolába, a lányok újra felvették
a kapcsolatot. Ajsa sokszor vakációzott Mahával Európában, és tudom, hogy
azonos véleményük van a szaúd-arábiai nők szabadságának hiányáról, mert
Maha beavatott néhány beszélgetésükbe.
Ajsa a bentlakásos iskola elvégzése után több európai egyetemre is
beiratkozott, már három egyetemi diplomája van. Ajsa hercegnő már annyi

177
ideje jár iskolába, hogy az idejét sem tudjuk, bár úgy gondoljuk,
a folyamatos tanulás csak ürügy, amivel távol maradhat a zsarnoki Szaúd-
Arábiától. Gyakran azzal tréfálkozunk, hogy mielőtt elbúcsúzik az élettől,
Ajsa többszörösen a filozófia doktora és valószínűleg orvos lesz.
Ajsa hercegnő magas és karcsú, a haja világosbarna, sötétbarna szeme
életvágytól ragyog. Heves a mozgása, ugyanis élénken gesztikulál, és
kifejező az arca. Nem viselkedik olyan vérlázítón, mint az én Maha lányom,
de határozottan robbanékony a természete. A személyisége rengeteg
problémát okoz otthon, mivel szokatlanul népes családjában a gyerekek
közül neki vannak a leghaladóbb gondolatai. Unokatestvérem négy asszonyt
vett feleségül, és mindegyik asszony gyerekeket szült neki. Az egész
családban Ajsa a legfiatalabb lány, és anyja, egy kedves marokkói nő,
a legfiatalabb feleség.
Ajsa hat idősebb féltestvérének unokabátyám első felesége az édesanyja.
Országomban többnyire az anyák vannak a legnagyobb hatással a lányaikra,
az apák ritkán törődnek lánygyermekeikkel. Az apák főleg a fiúkkal
foglalkoznak; a lányok nevelését ráhagyják a feleségeikre, kivéve, ha
valamilyen nagy esemény rájuk nem irányítja a figyelmüket.
Ajsa idősebb nővérei mind férjnél vannak, és azt állítják, nem értik, mi
szükségük a szaúdi nőknek a szabadságra, az autóvezetésre, arra, hogy ők
válasszák meg a férjüket, vagy idejük nagy részét az országon kívül töltsék,
mint a kis húguk. Úgy tűnik, elégedettek a mai, hagyományos szaúdi
társadalommal.
Mindkét anyát személyesen ismerem. Ajsa hat nővérének az édesanyja
a szaúdi királyi család legmaradibb asszonyai közé tartozik. Amikor
a televízió megjelent a szaúdi otthonokban, ő volt az, aki ragaszkodott
hozzá, hogy tévénézés közben fátylat hordjon, mert, mint mondta: „igazi
férfiak vannak a dobozban”. Tényleg azt hitte, hogy a bemondók úgy látják
őt, ahogy ő látja őket. Azt rebesgetik, még mindig ez a szokása, bár a család
titkolja.
Ez a királyi unokanővérünk az esküvője napján kijelentette, egyetlen férfi,

178
még a fivérei sem láthatják fátyol nélkül. Határozottan megkönnyebbültünk,
amikor nem született fia, mert feltehetősen nem ismerhette volna az anyja
arcát, aminél szörnyűbb dolgot elképzelni sem tudok.
Ez a királyi unokatestvér beleplántálta hat lányába hiedelmei és értékei
legjavát, mindegyik azt hangsúlyozza, hogy a nőket a férfiak irányítják, akik
nem kételkedhetnek egyetlen férfiban sem – főleg abban nem, aki parancsol
nekik. Ajsa édesanyja ezzel szemben Marokkóban született és nevelkedett,
sokkal modernebb nő, és viszonylag szabad élete van a férje mellett; úgy
gondolja, hogy a lányának követnie kell az álmait. Nagyon büszke Ajsa
diplomáira, úgy gondolja, ritka géniusznak adott életet, amit minden családi
összejövetelen kinyilatkoztat a többiek nagy derültségére, akik tudják, hogy
Ajsa nagyon okos lány ugyan, de távol áll attól, amit géniusznak neveznénk.
Amikor Maha utolsó ittlétét megelőzően a királyságba látogatott,
véletlenül Ajsa is itthon volt. Bár csak kétszer találkoztak, Maha szerint
izgalmas látogatások voltak, mert Ajsa éppen nagy harcot vívott hat
nővérével. A lányom szerint súlyos vádak röpködtek a levegőben. Nem
tudom, miért, de Maha kifejezetten élvezi a felfordulást.
Maha jól szórakozott, pedig súlyos családi válságról volt szó. Azért tört
ki a perpatvar, mert valaki – a szélsőségesen hagyománytisztelő szaúdi
kultúrában egyedülálló nők számára kifejezetten tilos – erotikus tárgyakat
csempészett Ajsa bőröndjébe. Szexmagazinokat, apró fehérneműket, sőt még
egy doboz óvszert is elrejtett Ajsa bőröndjében, a hétköznapi ruhák közé.
Akárki tette, nyilvánvalóan azt akarta, hogy Ajsának nehézségei támadjanak
a vámvizsgálatnál vagy az apjával. Mivel Ajsa a királyi család tagja,
a repülőtéren nem vizsgálták át a csomagját, tehát azt sem tudta, hogy
a tiltott tárgyakat Európában vagy a hazatérése után helyezték el nála.
Mivel Ajsa még mindig iskolába jár Európában, még az is lehet, hogy az
egyik barátnője tette, aki nem ismeri eléggé a szaúdi kultúrát, és nem tudja,
mekkora baj származik abból, ha egy nem férjezett szaúdinál ilyen dolgokat
találnak. Ha Ajsára rávetül a gyanú árnyéka, ha azt feltételezik róla, hogy
romantikus viszonya van egy férfival, súlyos csapás éri a hírnevét; ez pedig

179
Ajsa szabadságába – vagy az életébe – kerülhet. Csak azok vannak tisztában
a nőket korlátozó szabályokkal, azok látják át egy ilyen helyzet komolyságát,
akik már jártak Szaúd-Arábiában.
Amikor Ajsa kipakolta a bőröndjeit, meglepődve vette észre a holmikat.
Annyira megrémült, hogy gyorsan becsukta a táskákat, arra gondolt, majd
később kitalálja, hogyan szabaduljon meg tőlük, mielőtt rájuk talál valaki.
De ezzel még koránt sincs vége a történetnek.
Ajsa visszatérése után néhány nappal két fondorlatos féltestvére átkutatta
a szobáját. Abban bíztak, hogy valami kompromittáló dologra bukkannak.
Sikerrel jártak. Szegény Ajsa hirtelen nagy bajba került.
Maha, aki jól ismeri Ajsát, esküszik az ártatlanságára. Maha azt mondja,
amikor Európában találkoztak, Ajsa sosem randevúzott senkivel, és egészen
biztosan nem vádolhatják azzal, hogy szexuális kapcsolata van. Túl
intelligens ahhoz, hogy kockára tegye a szabadságát és a jövendő jóllétét.
Tudatában van annak, hogy az apja egyszer feltétlenül férjhez adja, bár
mintha megfeledkezett volna az évek múlásáról, mert Ajsa a húszas évei
vége felé jár, vagyis szaúdi viszonylatban öreg menyasszonynak számítana.
Ajsa egyszer azt mondta Mahának, még akkor is szűzen fekszik a nászágyba,
ha negyvenéves lesz, mire végre férjhez megy. Az ellenkezője nagyon
kockázatos Szaúd-Arábiában. Még az idősebb menyasszonyoknak is szűznek
kell lenniük, kivéve a másodszorra vagy harmadszorra házasuló
megözvegyült vagy elvált asszonyokat.
Első kézből ismerünk egy olyan esetet, amikor egy harmincéves hercegnő
nászéjszakáján nem volt vér az ágyon, ezért a feleséget hazavitték, és
szégyenszemre letették a család ajtajába. Nem számított, hogy állandóan
együtt sportolt a fivéreivel, akik, ha senki sem látta, nagy kegyesen bevették
a fociba, sőt még a kerékpárjukra is felülhetett – régen a lányoknak tilos volt
kerékpárt és hasonló közlekedési eszközöket használni. Az esküvője után
felkeresett egy orvost, aki azt mondta, még gyerekkorában, a fiatalkori
sportolástól repedt meg a szűzhártyája, nem pedig tiltott szexuális kapcsolat
következtében. A lány könnyek között esküdözött, hogy a családtagjain kívül

180
soha nem volt kettesben férfival. Nagyon erényes lány volt, de attól kezdve
kerülte a társaság, később egy alacsonyabb rangú férfi második felesége lett.
Maha véleménye szerint Ajsa szintén bűntelen. Tiszta, semmi olyasmit
nem tesz, amiről a férfijaink azt állítják, hogy minden felügyelet nélkül
hagyott nő azt csinálja.
Maha véletlenül éppen Ajsával volt aznap, amikor a nővérei megtalálták
a botrányos tiltott tárgyakat. Lányom leírta a kényelmetlen jelenetet, azt
mondta, amikor Ajsa bement a család palotájába, hat nővére már várta, és
hamis vádakat szórt a fejére. Maha alig hitt a szemének, amikor a hatok
egyike lelkesen lobogtatott egy középen kinyitott Playboy magazint, rajta egy
meztelen playmate-tel.
A nővérek remegtek a boldogságtól a sértő tárgyak láttán. Azóta gyűlölték
Ajsát, amióta apjuk negyedik felesége a világra hozta. Ajsa már kisbaba
korában szépség volt, féltestvérei a születése napjától kezdve folyamatosan
kritizálták, gyűlölték a szépségéért, az intelligenciájáért, azért
a képességéért, hogy meg tudott menekülni attól az élettől, amit ők állítólag
annyira élveznek. Aki ezt a hat nőt ismeri, ugyanúgy kételkedik benne, hogy
szeretik üres pompával teli életüket, amellyel állandóan hivalkodnak – de
már annyiszor elmondták, hogy kínos lenne kétségbe vonni az állításaikat.
Azok az ostoba lányok még az anyjukat is odahívták a lakosztályából,
hogy nézze meg, mit találtak, és tanúja legyen férje rivális feleségétől
született legkisebb lánya züllöttségének. Anyjuk soha életében nem látott
meztelen nőről készült képet, így amikor az egyik lánya megmutatta neki, és
egy másik kiteregetett előtte néhány célszerűtlen, aprócska fehérneműt,
amiről azt hitték, hogy Ajsa vette magának, az öregasszony elájult, és az
egész tragikomikus jelenet alatt a padlón hevert.
A veszekedés akkor érte el a csúcspontját, amikor Ajsa az ártatlanságát
bizonygatta, miközben hat, dühében tomboló féltestvére azzal vádolta, hogy
nem iskolába jár, hanem prostituáltként dolgozik Európában, ami
természetesen nevetséges állítás, de egy azok közül a vádak közül, amivel
a mi kultúránkban gyakran meggyanúsítják a szabadon élő nőket.

181
 Maha azt mondta, a vita egyre irányíthatatlanabbá vált, de hisztérikusan
mulatságos fordulatot vett, amikor az öreg hercegnő magához tért az
eszméletlenségből, felnézett, rámutatott a meztelen playmate képére, és
megint elájult.
Lányom nagyon rosszindulatú és kérlelhetetlen tud lenni azokkal szemben,
akik elítélik a barátait, vagy tüntetően kimutatják, mennyire rosszallják,
ahogy egyesek élnek. Nem mindenben értek egyet a lányommal, de Maha az
Maha, azt teszi, amihez kedve van. Nem meglepő, ha azóta egyetlen
meghívót sem kapott abból a házból, de azt mondja, megérte a kitiltást, mert
még sohasem nevetett ennyire szívből és ilyen sokáig!
Ajsa hercegnőt csak azért engedték vissza Európába, mert a lányok apja
nem tartózkodott az országban, és az ellenségei nem tudták a szemébe vágni
a vádjaikat. Az egyébként ártatlan Ajsa érthetően megkönnyebbült, amikor
elszökött a királyságból, de Mahának bevallotta, még akkor is úgy érezte,
hogy a balsors árnyéka kíséri, amikor belépett a lakásába, és európai
iskolába járt.
Rosszindulatú féltestvérei végül elérték, amit akartak. Egy hónappal
azután, hogy Ajsa visszatért Európába, letiltották a bankkártyáját, pénz
nélkül maradt. Az apja hazarendelte Rijádba. Nem tehetett mást, vissza
kellett térnie a királyságba. Felháborodott apja Rijádban kivallatta, és
anélkül hogy megemlítette volna a bőröndjében talált tételeket, nyíltan
feltette neki a kérdést: „Lányom, tiszta vagy?”
Amikor Ajsa megesküdött a Szent Koránra, hogy olyan tiszta, mint egy
újszülött kisbaba, apja kerek perec azt mondta:
– Jó, mert elrendeztem a házasságodat. Anyádtól megtudod a részleteket.
Ajsa így mesélt erről Mahának:
– Annyi időm sem volt, hogy tiltakozni kezdjek egy idegennel kötött
házasság ellen, mert mielőtt szóra nyílhatott volna a szám, apám felugrott, és
elmenekült előlem.
Így ment férjhez Ajsa egy nem a királyi rokonságból, de jó családból
származó fiatalemberhez, akit jól ismerünk és tisztelünk, mivel közös üzleti

182
ügyeink vannak a családjával.
És az a ritka eset állt elő, amikor egy gyors házasság jól végződik.
Kiderült, hogy Ajsa igazat mondott a tisztaságáról. Akármilyen sokáig élt
szabadon Európában, nem veszítette el a szüzességét. Édesanyja önelégülten
mutogatta a vérfoltos nászlepedőt a többi feleségnek és a férjének, aki
megkönnyebbült és boldog volt.
Ami ennél is meglepőbb, Ajsa megtalálta a szerelmet, és boldog lett férje
oldalán, mivel a férjét Ázsiába parancsolta a munka. A Szaúd-Arábiától
távoli élet nagyon megfelel Ajsának és a férjének.
Ajsa arról áradozott Mahának, úgy érzi, megnyerte a főnyereményt,
amikor hozzáment a férjéhez, mert sok közös van bennük, barátok, és
szerelmesek egymásba. Nemrég azzal okozott csalódást a féltestvéreinek,
hogy túláradó köszönetet mondott nekik, amiért visszahúzták a szaúdi életbe,
és feleségül mehetett álmai hercegéhez.
Még Szaúd-Arábiában is előfordul, hogy néhány nőtársunkat jó emberrel
és boldog házassággal áldja meg a sors. Senki nem érdemli meg jobban,
mint Ajsa, aki évekig keresett valamit – az a valami pedig egy különleges
férfi volt, aki Szaúd-Arábiában élt, és csak arra várt, hogy a sors
összeboronálja őket.

Tíz nappal azután, hogy dr. Mína és Nadia velem és Amanival találkozott
rijádi palotámban, újra eljöttek Fatimával, a világ legboldogtalanabb
asszonyával, akiről előző találkozónkon beszéltünk. Három év körüli
ikerlányaival érkezett. Mivel tudtam, hogy a lányok is itt lesznek, megkértem
kicsi Szultánát, jöjjön el hozzám. Röviden elmagyaráztam az unokámnak,
hogy két szomorú sorsú kislány lesz nálam, és talán szívesen találkoznának
egy kis hercegnővel, aki szép ajándékokat adhat nekik, és együtt teázik
velük, amíg a felnőttek komoly dolgokról beszélgetnek.
Kicsi Szultána reszketett az izgalomtól, hogy valami fontos dolog részese
lehet. Abdullah elárulta, hogy a gyermeke órákat töltött a játékai között,
megfelelő ajándékokat keresett a kicsik számára. Abdullah könnyes szemmel

183
mesélte, hogy kicsi Szultána a kedvenc játékait akarta elhozni. Azt mondta,
amikor arra kérte a kislányát, ne ajándékozza el kedvenc Jasmine babáját,
megkönnyebbülés futott át az arcán – kicsi Szultána elárulta, hogy Jasmine
rosszul érzi magát, és az lesz a legjobb, ha jól bebugyolálva ágyban marad.
Úgy látszik, még kicsi Szultána nagylelkűségének is van határa!
Kicsi Szultána álomszép volt egyszerű rózsaszín ruhájában, hosszú, befont
hajával. Nagyon türelmesen üldögélt mellettem, amíg a vendégeink
megérkeztek. Attól tartott, hogy a nehéz sorsú kislányok nem fogják jól
érezni magukat egy palotában, egy hercegnő társaságában. Aggódott, milyen
szavakkal nyugtassa meg őket.
– Kislányok, drágám – csitítottam. – Öt évvel fiatalabbak nálad, olyan
lesz, mintha a nagy testvérük lennél. Fogadd őket szeretettel, és játssz velük.
Biztosan izgatottak lesznek.
Kicsi Szultána komolyan bólintott. Nem ismerek az unokámnál
gyengédebb, kedvesebb gyermeket. Csodálatosan fogékony mások érzéseire,
anyám szelídségét juttatja eszembe. Ő is rendkívül érzékeny és figyelmes
személyiség volt.
Ebben a pillanatban érkezett meg Amani a vendégeinkkel. Az ismeretlen
nő, a kétgyerekes anya arcát kerestem a tekintetemmel. Emlékeztem, hogy
Fatima mindössze húszéves, jóval fiatalabb Amaninál. A gyerekkora óta
kiállt szörnyű bántalmazás megöregítette, mert negyvenévesnek, sőt annál is
idősebbnek látszott. Egy legkevésbé sem vonzó arcú nő látványára
készültem, mivel Fatima csúnyának tartotta magát. Igaz, hogy nem volt
szépség, de kedves arcú, rendkívül megnyerő modorú embernek találtam.
Az orra nagy volt és formátlan, ám tudtam, hogy ez a férjétől kapott verések
következménye. Azonnal elhatároztam, ha Fatima hajlandóságot mutat,
fizetem a műtétet, amellyel helyreállítják az orrát és a többi sérülését, amit
a fizikai bántalmazás hosszú évei alatt szerzett. Milyen szomorú, hogy
gonosz családja elhitette ezzel a nővel, hogy visszataszító a külseje, pedig
nem így volt. Ám ő hitt nekik, ami nem meglepő. Régóta tudom, hogy aki
csúnyának tartja magát, az csúnyának is látja magát a tükörben.

184
 Kicsi Szultána óvatosan közeledett a rémült és érthetően szégyenlős
ikrekhez, akik nem tudták, mihez kezdjenek. Unokám lassan és kedvesen
beszélt a lányokkal, akik azonnal megkedvelték őt. Az unokám udvariasan
megkérdezte, átmehetnek-e a szomszédos nappaliba uzsonnázni.
Az ikrek vidáman szökdécseltek kicsi Szultána oldalán, tudtam, hogy
ezzel a három gyerekkel minden a legnagyobb rendben lesz. Mellesleg
a gyerekek nagyon gyorsan alkalmazkodnak a különleges és szokatlan
helyzetekhez. Ugyanolyan boldogan játszanak egy fényűző palotában, mint
egy szerény sátorban; egy gyerek számára alig van köztük különbség.
Nadia szokása szerint jókedvre derített mindenkit. Dr. Mína szemlélődött,
Amani a teáját kortyolgatta.
Fatima csendben volt, de láttam rajta, hogy alaposan szemügyre vesz
mindent. Hozzászokott, hogy az emberi természet sötét oldala szenvedést
okoz neki, nem csodálkoztam, ha visszafogott, mintha valami
elképzelhetetlenre számítana, talán arra, hogy egyikünk ok nélkül tombolni
kezd, hiszen a családjától és a volt férjétől idáig csak ezt tapasztalta.
Nadia egyszer csak nagyon elkomolyodott. Rossz híreket osztott meg
velünk. A kórházi adminisztrátor azt javasolta, hogy Fatima költözzön be az
elhagyott nők házába, míg a lányokat helyezzék el az egyik királyi hercegnő
által alapított vadonatúj árvaházban. Fatima megriadt, és azonnal könnyekre
fakadt.
– Nem, nem, a lányaimmal kell maradnom! Csak az anyjuk van nekik.
A lányaim rettegnének az anyjuk nélkül. Egész életükben csak én voltam
nekik, nem szabad elszakadnunk egymástól!
Megdöbbentett a hír, azt képzeltem, a kórház majd megmondja, miként
maradhat Fatima és két lánya együtt valami biztonságos helyen, ugyanis
egyéb terveim is voltak a megsegítésére. – Nadia – feleltem –, biztosan
létezik ennél jobb megoldás. Egy anyát nem szabad elválasztani
a gyermekeitől.
Miután láttam a félénk ikreket, akik pillanatnyilag az unokámmal voltak,
tudtam, hogy szörnyen megszenvednék az édesanyjuk hiányát. Ezt nem

185
engedhetem meg.
– Igaza van, hercegnő – válaszolt Nadia. – Ez nem a legjobb megoldás.
De az elhagyott nők háza majdnem teljesen megtelt azokkal a nőkkel,
akiknek nincs hová menniük, és a vezetés úgy gondolja, hogy a lányok
boldogabbak lennének a többi gyerekkel.
– Ostobaság. A gyerekeknek az anyjuk mellett a helyük – feleltem.
Fatima hosszú perceken keresztül tanulmányozta az arcomat, majd
megtörten azt kérdezte:
– Miért vagyok itt, hercegnő? Mit keres egy hozzám hasonló szegény
asszony egy hercegnő palotájában?
– Fatima – mondtam megnyugtatón –, lehet, hogy hercegnő vagyok, de
elsősorban asszony. Ne tévessze meg ez a palota. Gyermekkoromban én is
sokat szenvedtem, én is olyan lány voltam, akinek az apja a fiát szerette
jobban, nem a lányait. Most boldogan élek, de ismerem az elutasítás
fájdalmát.
Fatima kételkedő arccal meredt rám, valószínűleg azt mérlegelte, bízhat-e
bennem. Újra vigasztalni kezdtem.
– Fatima, nem engedem, hogy elvegyék magától a lányait.
Továbbra is a szegény asszonyt néztem, akit az a veszély fenyegetett, hogy
bezsuppolják az elhagyott asszonyok házába, rettegő kislányait pedig
elveszik tőle, hogy az anyjuktól távol éljenek. Olyan riadt volt, mint egy
sarokba szorított állat, először rám meredt, azután az egészen eddig hallgató
dr. Mínára.
– Hercegnő, abban bíztam, talán meg tudja akadályozni valahogy ennek
a rossz döntésnek a végrehajtását. Sem Nadia, sem én nem szállhatunk
szembe a kórház vagy a nők háza vezetőségének a döntéseivel, mivel
mindnyájan szaúdi férfiak, akik sakkbábunak képzelik és kedvük szerint ide-
oda tologatják az embereket, nem érdekli őket, mi a legjobb a nőnek vagy
a gyerekeinek.
A csüggedt Amani most szólalt meg először.
– Mit csinálunk, anyu?

186
 – Gondolkozom, lányom – válaszoltam nyugtalanul. Nem engedhettem
meg, hogy ezt a boldogtalan nőt elválasszák a gyermekeitől, de a probléma
megoldásához időre lesz szükség. Megrohantak a gondolatok: saját sivár
gyerekkorom járt az eszemben, és megint arra gondoltam, csak a nők tesznek
erőfeszítéseket azért, hogy enyhítsék egy másik nő gondjait.
Egyre magányosabbnak éreztem magam a nők iránti kegyetlenség és
megkülönböztetés elleni harcban. Hosszú és nehéz a küzdelem, mivel az
elsők között vagyok a királyi családban, akik szembeszállnak ezekkel
a bűnökkel. Egyesek támogatták a tiltakozásomat, de kevés nő lépett fel
azért, hogy védelembe vegye a nemünket. A férfiak most meggondolatlan és
érzéketlen döntést hoztak két kisgyerekről, akiket elválasztanának az
anyjuktól. Sürgős szükség van rá, hogy a szaúdi férfiak szálljanak szembe
a döntéshozókkal, és ők tiltakozzanak az érdekünkben. Ez csak álom volt
idáig. Ugyan sok szaúdi férfi ellenezte az egyházi emberek nőket sújtó,
szigorú döntéseit, és nem helyeselte a nőket rabszolgasorba taszító kulturális
hagyományokat, de ezek a más nézeteket valló férfiak még akkor is
hallgattak, amikor a legkegyetlenebb ítéleteket mondták ki a lányokra és az
asszonyokra. Sokszor tűnődtem, miért nem segítenek a szaúdi férfiak
a szaúdi nőknek. Akár apróbb vétségek miatt öltek lányokat, akár gyerekként
adták férjhez őket, sohasem hallottam, hogy egy férfi az ártatlan lány vagy nő
segítségére sietett.
Az a gyanúm, a szaúdi férfiak túlságosan gyávák ahhoz, hogy
szembeszálljanak a kormánnyal és a papokkal, vagy, ami ennél is
szégyenletesebb, azért maradnak csendben, mert rettenetesen élvezik
domináns helyzetüket. De tudtam, itt az ideje, hogy a férfijaink
csatlakozzanak hozzánk ebben a csatában.
Csendben ültem, de az agyam lázasan dolgozott, azon gondolkoztam, mit
tehetnék.
– Mikor akarják ezek a hivatalnokok elválasztani Fatimát a lányaitól? –
kérdeztem.
Nadia nyugtalanul Fatimára nézett.

187
 – Tudnom kell, mennyi időm van – mondtam.
– Két nap múlva – válaszolt halkan Nadia.
– Nem! – kiáltott fájdalmasan Fatima. – Nem!
Dr. Mína gyorsan Fatimához lépett.
– Ne aggódjon! A hercegnő segít nekünk.
Amani odaállt Fatima mellé, és a kezét simogatta. Abban a pillanatban
tudtam, hogy akár tetszik neki, akár nem, Karím, a férjem, segíteni fog. Jó
ember, van némi befolyása a királyságban.
– Kérem, várjanak, telefonálnom kell a férjemnek! – mondtam, és
kisiettem a szobából.
A sors mellém állt, amikor meghallottam a férjem hangját a vonal túlsó
végén. Gyorsan elmagyaráztam a helyzetet és azt is, milyen hatással lenne
szegény Fatimára és a lányaira, ha nem lépünk közbe.
Karím nagy meglepetésemre és szokásával ellentétben nem zsörtölődött,
amiért ilyen váratlan gondot zúdítottam a nyakába. Mivel év elején
megfogadta, hogy soha többé nem nézi közömbösen a szaúdi nők siralmas
állapotát, jóval türelmesebb lett, nem gurult méregbe, amikor a nők és
gyermekek borzalmas helyzetére tettem megjegyzéseket. Most
bebizonyította, hogy tartja az ígéretét, és komolyan gondolja, amit mondott.
– Kedvesem – mondta Karím –, igazad van. Nem állhatunk tétlenül, nem
engedhetjük, hogy egy asszony elveszítse a gyermekeit. Egyszerű
a megoldás. Vigyük Fatimát és a lányokat az egyik házunkba, mondjuk
Kairóba vagy Londonba. Csináltunk ilyet máskor is. Fatima a szolgáinkkal
élhet egy másik országban, és magánál tarthatja a gyermekeit.
– Egészen biztos vagy benne, férjem?
– Szultána, egész életedben boldogtalan leszel, ha nem teszünk valamit.
Nem szabad elszakítani őt a gyerekeitől. Tragikus következménnyel járhat,
ha a kormányhivatalnokokra bízzuk a döntést. Ne hagyjuk, hogy tönkretegyék
ennek az asszonynak az életét. Mondd meg dr. Mínának és Nadiának,
közöljék a főnökeikkel, hogy Fatima megmenekült. A tisztviselők
fellélegeznek, hogy már nem az ő vállukra nehezedik ennek a problémás

188
nőnek és a lányainak a gondja. Nem fognak kérdezősködni. Ha
okvetetlenkednek, felhívom őket.
– Igazad van, férjem. Nem engedem vissza őket arra a helyre.
– Menj, intézkedj, ahogy szoktál, Szultána! Ha újabb gond vagy fejlemény
adódna, hívj vissza.
– Biztos vagy benne, hogy külföldre kell vinni őket? Nem élhetnének
nálunk, itt, a rijádi palotánkban vagy Dzsiddában?
– A részleteket megbeszélhetjük az asszonnyal, de egy olyan családdal
a háttérben, amilyenről beszámoltál, nemsokára megtalálnának minket, és
megpróbálnák visszaszerezni – alkudoznának, hasznot akarnának húzni
a jószívűségünkből. A családja kihasználná. Ha tehetnék, újra bántanák.
– Igazad van. Erre az eshetőségre nem gondoltam. – Természetesen nem
akartam, hogy Fatima gonosz családja és exférje pénzt követeljen tőlünk.
Azok az emberek semmi jót nem érdemelnek. Elköszöntem, és olyan
pompásan éreztem magam, mint évek óta soha, mert egész életemben
egyedül mentettem a nőket, de ezúttal teljes jogú társam volt a férjem, és
őszintén részt akart vállalni a nők felszabadításában.
Széles mosollyal tértem vissza a vendégeimhez. Mindnyájan reménykedve
tekintettek rám.
– Minden rendben. Beszéltem a férjemmel. Tökéletesen egyetért azzal,
hogy egy ilyen rossz döntés nem valósulhat meg.
Fatimára bámultam. Ott volt három nővel körülvéve, akik készen álltak,
hogy megvédjék a lányaihoz való jogát, és az a három nő nem volt más, mint
dr. Mína, Nadia és a saját édeslányom. Boldog voltam.
– Fatima, szeretnél nekem és a férjemnek dolgozni? Ha igen, olyan állást
keresünk neked, ahol biztonságban leszel, és a gyermekeid is veled
maradhatnak. Szállásod, ellátásod, jó fizetésed lesz, a gyerekeid megfelelő
oktatást kapnak. Semmitől nem kell félned.
– Hercegnő, hercegnő, nem tudom, mit mondjak.
– Mondj igent, Fatima! – nevetett Amani. – Csak mondj igent!
– Igen, természetesen igen. Megtisztel, hercegnő, igazán megtisztel.

189
 A szívem hevesen dobogott az őszinte boldogságtól, hogy a férjem és én
megmentjük ezt az asszonyt és a gyermekeit. Gondolatban végigvettem a sok
jó dolgot, amit Fatimáért tehetek, akit egész életében elhanyagoltak és
bántalmaztak. Az biztos, hogy nálam senki sem fogja bántalmazni.
Miközben Nadia és Amani kiáltozott, és Fatimát ölelgette örömében, dr.
Mína nagyon elkomorodott. Átsétált hozzám, azt mondta, négyszemközt
szeretne beszélni velem. Átmentünk egy másik szobába, és a jó doktor
őszinte aggodalommal nézett a szemembe.
– Hercegnő, azt hittem, más megoldást találunk az egyedülálló nők
problémáira. Nem hinném, hogy minden nőt magához tud venni, aki nehéz
vagy veszélyes helyzetbe kerül.
Rámosolyogtam dr. Mínára, aki nyugtalanabb volt a kelleténél.
– Doktor – mondtam –, igaza van, természetesen nem leszek képes minden
problémás szaúdi nőt beköltöztetni a palotámba. Más nők számára más
megoldást fogunk találni. De ez az eset egyedi. Ikerlányokról van szó, és
a helyzet is bonyolultabb a szokásosnál. Ha a gyerekeket elveszik az
anyjuktól, egymástól is elválaszthatják őket, ami borzalmas lenne
a kislányok számára. Ígérem, más esetekre más válaszokat keresünk. De
most ünnepeljünk, hogy ilyen különleges módon változtathatom meg Fatima
és a lányai életét.
Dr. Mína először mosolyodott el, amióta ismertem.
– Igaza van, hercegnő. Fatima esete senkiéhez sem fogható.
Megragadta a karomat, és belekapaszkodott a kezembe, mintha gyerekkori
barátok lettünk volna. Mosolygós arccal visszavitt Fatimához, és azt
mondta:
– Majd hívjon fel, és sorolja el, milyen kedves meglepetések várnak erre
az asszonyra. Ez a nő megnyerte a Szultána hercegnő főnyereményt, amiért
ugyanolyan boldog vagyok, mint amilyen ő lesz.
Kicsi Szultána ugrált örömében, amikor megtudta, hogy a két kislány és az
anyukája biztonságos otthonra talált nálunk, és időnként találkozhat velük.
A legnagyobb jutalmat akkor kaptam, amikor Fatima karjába kapta az

190
ikreit, és úgy sírt a boldogságtól, ahogy még nem láttam sírni senkit sem.
Számomra nincs ennél boldogítóbb és gyönyörűbb látvány.

191
 10.
FEJEZET

Fatima gondja megoldódik – és jön Núr

Életem legnagyobb öröme az lett, hogy figyelemmel kísérhettem egy olyan

nő fizikai és érzelmi felgyógyulását, aki születése pillanatától csak
a mellőzést és kizsákmányolást ismerte. Amikor a palotámba érkezett,
orvosi ellátásra volt szüksége; az érzelmi megrázkódtatások következtében
minden szaúditól rettegett. Észrevettem, hogy még tőlem és a családomtól is
fél, pedig egyetlen vágyunk az volt, hogy biztosítsuk a jóllétét, megóvjuk az
újabb fájdalomtól, és boldogságot vigyünk az életébe. Húsz év folyamatos
bántalmazás után Fatima érzelmei megsérültek. Kislány korában nem támadt
fel benne az életöröm, csak a félelmet és a rettegést ismerte. A többi
érzelme tetszhalott maradt; nem tudott kihajtani belőlük sem a remény, sem
a vidámság. Semmi jó nem történt vele egész életében, noha az ikrei
szeretete nagy elégtétel volt számára. A kislányok iránti mérhetetlen
imádatát így is aláásta az aggodalom. Mi lesz belőlük Szaúd-Arábiában?
A családjabeli szegény lányokhoz hasonlóan alighanem anyjuk gyászos és
fájdalmas sorsa lesz nekik is osztályrészük.
De az embernek, bármilyen keserves, időnként át kell mennie egy sötét
alagúton, hogy a másik végén örömre találjon. Szerencsére így történt
Fatimával is. Igaz, kidobták az otthonából, és rengeteget szenvedett, de
a bajai elvezették őt és a lányait a palotám kapujába, ahol sok lehetőség
várja őket.
Mielőtt dr. Mína és Nadia elköszönt, arra gondoltam, megkérem Fatimát,
tájékoztasson volt férjéről és a kislányról, akit feleségül vett, és akinek
valószínűleg ugyanolyan állandó kínokat kell kiállnia, mint Fatimának. Arra
gondoltam, ha lehet, azt a kislányt is megmenthetnénk, bár dr. Mína

192
nyugtalankodott a tervem miatt, csendesen emlékeztetett rá, hogy rengeteg
lányt és asszonyt menthetünk meg úgy is, ha nem megyünk el a falvakba, és
nem rontunk rá az otthonokra.
Dr. Mínát ismeretségünk első pillanatától kezdve tisztelem, tudom, azt is
őszintén megmondja, ha nem ért egyet a terveimmel. Megnyugtattam, semmit
sem teszek, amivel felhívom a kormány vagy a vallási hatóságok figyelmét,
de emlékeztettem, hogy egy kislányt folyamatosan megerőszakol és megver
egy bestiális férfi. Tudom, miként reagálnak az ilyen férfiak, ha pénzt
ajánlanak nekik, tehát arra gondoltam, esetleg rábeszélhetem a férjemet,
küldje el egyik asszisztensét a lány és esetleges gyermekei megmentésére.
Meggyőződése ellenére beleegyezett, hogy Nadia, ha lehet, hivatalos
helyzetéből adódóan megkeresse a lányt.
Miután dr. Mína és Nadia azzal búcsúzott, hogy néhány héten belül újra
találkozunk, Fatima nagyon nyugtalan lett, hiszen idegen voltam számára.
Megkértem Amanit, telefonáljon egyiptomi séfünknek, Selmának, és nagyra
becsült jordániai dadusunknak, Hanínnak, aki nálam lakik, és sokat segít,
amikor fiúunokám, a kis herceg hosszabban időzik nálam. Tudtam, ez a két
nő biztosan megnyugtatja a rettegő Fatimát, aki nem tudta, mit hoz számára
az új fordulat. Olyanokkal kell lennie, akik könnyen szót értenek vele.
Amikor kicsi Szultána Fatima ikerlányaival találkozott, úgy bánt velük,
mint egy kis anya. Miután elült az izgalom, boldog volt, hogy a lányok egy
időre a nagyanyja otthonában maradnak. Amikor az apja érte jött, azt
mondta, még sok a dolga, az ikreknek lefekvés előtt vacsorázniuk és
fürdeniük kell. A fiam felcsillanó szemmel nézett rám, és így szólt:
– Anyám, azt hiszem, úgy végződik az életem, ahogyan kezdődött, egy
olyan nővel lakom egy fedél alatt, aki állandóan a szűkölködők segítségére
siet.
– Vannak ennél rosszabb dolgok is, fiam – válaszoltam mosolyogva.
Így aztán Abdullah felhívta Zaint, és a menyem beleegyezett, hogy kicsi
Szultána az otthonunkban maradjon éjszakára.
Fatima olyan körülmények közé került, amilyeneket addig elképzelni se

193
tudott, én mégis aggódtam a lelkiállapota miatt, mivel percről percre jobban
szorongott. Gyorsan rájöttem, hogy dr. Mína és Nadia jelenléte
megnyugtatta, azt kívántam, bárcsak tartóztattam volna őket egy ideig.
Egyértelmű, a fiatal anyával túl sok minden történt túl rövid idő alatt.
Láttam, hogy Fatima bal szeme rángatózik, és remeg a keze. A hangja
elcsuklott, amikor valamire válaszolt. Az egyik percben nyugtalannak tűnt,
a másikban a rettegés jeleit láttam rajta. Biztos voltam benne, hogy sosem
járt még egy palota falain belül; a szeme tágra nyílt a csodálkozástól az
óriási termek, a fényűző bútorok és a díszek láttán. Őszintén attól tartottam,
hogy elveszti az eszméletét.
Miután összeismertettem Selmával és Hanínnal, még levertebb lett. Rám
nézett, majd hátat fordított, és sugdolózni kezdett Hanínnal.
– Hát persze hogy nem vagyunk rabszolgák ebben a palotában, Fatima.
A hercegnőnek és a családjának dolgozunk. Szeretem a munkámat, és akkor
megyek el, amikor akarok.
Szegény Fatima! Attól félt, hogy bezárjuk. Legszívesebben odaszaladtam
volna hozzá, hogy megvigasztaljam, de nem tettem. Minél előbb elfoglalja
biztonságos szobáját, annál hamarabb lehiggad. Rijádi palotánkban sok
használaton kívüli szoba van, Fatima és a lányai egy tágas lakrészt kaptak.
Selmának és Hanínnak azt mondtam, néhány napra felejtsék el szokásos
feladataikat, segítsenek berendezkedni Fatimának meg a lányoknak.
Mindketten elégedettek voltak az új helyzettel, hiszen ismernek; régebben azt
mondták, egyáltalán nem unalmas a munkájuk, mert sosem tudják biztosan,
hogy a következő nap mit fognak csinálni. Selmáról tudtam, mennyire szeret
főzni, ezért azt mondtam, ő a felelős, hogy olyan ételt készítsenek, amit
Fatima és a lányok szeretnek, majd csatlakozzon Hanínhoz, és tegyen meg
mindent a vendégeink kényelméért.
Amani Fatima és a lányok méreteivel foglalatoskodott, mert új ruhára volt
szükségük. Mindhárman rendkívül egyszerű öltözéket viseltek, és a lányom
észrevette, hogy itt-ott szakadt és lyukas a ruhájuk, a szandáljuk talpa pedig
majdnem teljesen elvásott. A szolgák szárnya melletti nagy szekrényben

194
többféle új ruhát és lábbelit tartunk azoknak, akik nekünk dolgoznak, és
nincs pénzük megfelelő öltözékre – ami különösen az újonnan jöttekre igaz.
Nagy gyűjteményem van gyerekruhákból, cipőkből, hajpántokból és egyéb
kiegészítőkből is, mert ha szűkölködő gyerekekről hallok, azonnal
a segítségükre kell sietnem.
Hanín és kicsi Szultána a nagy fürdőszobába vitték Fatima lányait, ami
izgatott kiáltásokat csalt elő a kicsikből. Főleg a rájuk váró puha gumitevék
és bárányok tetszettek nekik. Eljátszogattak a puha játék állatokkal a meleg
fürdővízben. Illatos habfürdőt öntöttek a vízbe, és a rengeteg buborék
tovább tetézte az izgalmakat.
A gyermekek öröme őszinte boldogságot okozott kicsi Szultánának és az
ártatlan kislányokat figyelő felnőtteknek. Valószínű, hogy életük három éve
alatt sem ilyen fürdésben, sem új játékban nem volt részük. Amikor
elmentem onnan, észrevettem, hogy kicsi Szultána szoknyája csupa víz, de
nem törődtem vele. Unokám vidáman segédkezett, s életemben nem éreztem
ennél biztosabban, hogy a jótékonyság lesz a hivatása, és én is ezt kívántam.

Fatimát Selma hozzáértő kezeire bíztam, és köszönetet mondtam Amaninak,

amiért összeállíttatta a szükséges piperecikkeket és ruhákat a vendégünknek
és a lányainak. Amani buzgón ügyködött, amikor otthagytam, és
visszavonultam a hálószobámba, hogy pihenjek néhány órát, mielőtt Karím
hosszú munkanapja után hazatér az irodából. Férjem szinte sohasem
panaszkodik a jótékonysági munkám miatt, de nem szereti, ha túlzottan
kifárasztom magam, és a nap végén arra is képtelen vagyok, hogy együtt
lazítsunk, és megbeszéljük a családi ügyeket. Biztosan többet akar majd
hallani Fatimáról és a lányairól, mielőtt végignézzük az előttük álló
lehetőségeket, és eldöntjük, hol legyen a végleges tartózkodási helyük.
A lakosztályomba visszatérve előbb egy nyugtató fürdőben lazítottam,
majd felvettem kényelmes, kimonó szabású köpenyemet, amit Abdullah vett
nekem Japánban, és kikeféltem hosszú hajamat. Ezután végignyúltam az
ágyon, azt gondoltam, nem alszom el, csak a szememet pihentetem.

195
 Órák múlva arra ébredtem, hogy apró csókokat érzek a homlokomon, az
arcomon, a számon. Karím érkezett haza, ráadásul csodálatos hangulatban,
mert rendkívül sikeres napja volt. Én még nála is jobban örültem, mert
életünkben először tudtam, hogy végre megértette, mennyire fontos
a munkám, és minden megmentett nőtől jobb lesz a világunk. Évek óta
prédikáltam, hogy minden elveszített nő mindnyájunknak árt, és úgy tűnt,
végre a férjem is belátta ezt.
Együtt kávéztunk, majd Karím arra kért, küldjem be hozzá Amanit és kicsi
Szultánát, amíg benézek Fatimához és a lányaihoz.
Néhány perc múlva kicsi Szultána rontott be a lakosztályunkba, és
izgatottan újságolta, mi történt a vendégeinkkel. Örömmel láttam, hogy
Amani átöltöztette kicsi Szultánát, bár szedett-vedett ruhát viselt, ami
ráadásul túl kicsi volt neki. Alighanem a szolgák szekrényéből húzta elő, de
kicsi Szultána boldogabb volt, mint valaha.
Az unokám a kezemet ráncigálva azt mondta:
– Nagymama, Afaf és Abir nem tudta, hogy a fagylalt ennivaló! Azt hitték,
hogy a gombóc játék. Megdobták vele Amani nénit. Látod a ruháját? Piszkos
lett.
– Ó, látom – mondtam Amani ruháját vizsgálgatva. A derekán eper- és
csokoládéfoltok éktelenkedtek. Amani mindig makulátlan – már
gyerekkorában sem állhatta a piszkos ruhát –, de most közömbösen vállat
vont, és egy mosollyal elintézte a foltokat.
Amikor kimentem a szobából, még hallottam, hogy kicsi Szultána
izgatottan meséli a nagyapjának, hogyan segített megmenteni két kislányt, és
azt szeretné, ha az egyforma arcú és hajú kislányok a miénk helyett az apja
és az anyja palotájában laknának.
Kicsi Szultánát teljesen elvarázsolták az ikrek. Nem kérdeztem meg
a nevüket, de örültem, hogy Fatima az egyik lányát Afafnak, vagyis szűznek,
illetve tisztának, a másikat Abirnak, azaz komolynak és gyönyörűnek
nevezte.
Amikor Fatima és lányai lakosztályához értem, Hanín szája elé tett ujjal

196
fogadott.
– Végre alszanak a lányok – suttogta. – Teljesen kimerültek a hosszú
fürdőzés és a bőséges vacsora után.
– Fatima is evett?
– Egy keveset. Nagyon gyengén van, hercegnő. Azt hiszem, orvosra van
szüksége.
– Természetesen Fatimát és a két lányt holnap alaposan megvizsgálja az
orvos.
– Még mindig nagyon ideges.
– Nem csoda. Borzalmas élete volt. A családjában sem bízhatott meg.
Alighanem nagyon félelmetes ezeknek az idegeneknek a látványa, akik
segíteni próbálnak neki. Remélem, megnyugtattad, hogy nem lesz rabszolga.
– Ó, igen, hercegnő – válaszolt Hanín széles mosollyal. – Sokat
kérdezgetett. Arra volt kíváncsi, veri-e a szolgáit, és egészen
megkönnyebbült, amikor biztosítottam, hogy még a hangját sem emeli fel, és
soha nem vert meg senkit.
– Ó, a drága lélek. Annyira sajnálom, hogy ilyen élete volt. De már
semmire sem lesz gondja, bár még nem tud róla.
A szívem hasadt meg Fatimáért. Fogalma sem volt, hogy nem éri
bántódás, amíg élek, és ha én már nem leszek ezen a földön, akkor majd
a fiam és a két lányom visel gondot rá. Csodálatos érzés volt, hogy ennek
a bántalmazott szaúdi nőnek már soha nem kell félelemben élnie.
Csendesen odamentem a hálószobájukhoz, és belestem az ajtón. Fatima
aludt. A biztonság kedvéért egyik lányát az egyik, a másikat a másik oldalára
fektette az ágyába. Nem hibáztattam. Az érzéketlen állami bürokrácia miatt
nagyon közel állt ahhoz, hogy elveszítse a gyermekeit.
Amani másnap több időpontot egyeztetett a magánorvosaival. Lányomnak
nagyon jó kapcsolatai vannak a palota több orvosával, ezért soron kívül
kapott időpontot Fatimának egy egyiptomi belgyógyásznőnél, az ikreknek
pedig Szaúd-Arábia legjobb gyermekgyógyászánál, egy bűbájos angol
nőnél.

197
 Megkönnyebbülten hallottuk, hogy Fatimának nincs súlyos betegsége, de
egyáltalán nem lepődtünk meg, amikor fény derült a sok régi sérülésre –
a rosszul összerakott törött bordákra, karra, orra –, a férjétől kapott verés
következményeire. Örökké fájni fog a keze, ha nem törik el megint, és nem
illesztik a helyére a csontot. Fogorvosra is szüksége volt, mivel a férje több
mint tíz fogát kiverte.
Amanival megüzentem az orvosoknak, hogy Fatima hamarosan elhagyja
a királyságot, és beutalókat kértem tőlük, bárhová is megy. Rendbe akartam
hozatni az eltört orrát, a fogait, helyre akartam tétetni a kezét – mindent, ami
szükséges.
Allahnak hála, a fiatalság rugalmas, a lányok a rengeteg élősködőtől
eltekintve egészségesek voltak, ami a szegény családokban nem ritkaság az
országomban. Megkapták a megfelelő orvosságokat, és azt mondták, ne
aggódjak kicsi Szultána miatt, mert valószínűleg nem fertőzték meg. Ennek
ellenére felhívtam Zaint, hogy nézesse meg kicsi Szultánát
a gyermekorvossal a paraziták miatt.
Az egyik lánynak szemüvegre volt szüksége, a másik tökéletesen látott.
Mindig azt hittem, hogy az egypetéjű ikrek teljesen egyformák, ezért
hihetetlenül meglepődtem.
A következő hetekben Fatima lelkileg egyre jobban megnyugodott, miután
rájött, hogy valóban biztonságban van, Karím és én álljuk a szavunkat; nem
kell többé attól rettegnie, hogy az utcára kerül, vagy elveszik a gyermekeit.
Nem kell attól tartania, hogy magára marad. Élete végéig nekünk dolgozhat,
bár egyelőre azt akartam, pihentesse néhány hónapig elgyötört testét, majd
azután döntünk a jövőjéről.
Egyszer, amikor nyugodt hangulatban volt, megkérdeztem tőle:
– Fatima, fontolgatod, hogy újra férjhez mész valamikor?
Fatima szemmel láthatóan összerezzent, hatalmasra nyílt szemmel, tátott
szájjal bámult rám. Mint aki attól fél, hogy elment az eszem, és veszélyes
lehetek. Jól hallhatóan nyelt egyet. Végül nagyon halkan így válaszolt:
– Ne, hercegnő! Kérem, ne! Már volt egy parancsolóm. Nem akarom,

198
hogy egy férfi még egyszer parancsoljon nekem. Nem.
– De olyan fiatal vagy, Fatima. És nem minden férfi olyan, mint a volt
férjed.
Szegény Fatima az arcára mutatott, ujjával végigsimított nagy, görbe
orrán.
– Ezzel a csúnya arccal senki sem fog úgy szeretni, ahogy a férje szereti
magát, hercegnő. Nem, hercegnő, ez lehetetlen. Csak annyit kérek az élettől,
ne kelljen attól félnem, hogy megvernek, hogy éhezem, vagy el akarják venni
tőlem a gyerekeimet. Én leszek a legboldogabb asszony a világon, ha ez lesz
a jövőm.
Odamentem hozzá, és óvatosan átöleltem.
– Szavamat adom, Fatima, ha ilyen életet akarsz, megkapod.
Csodásan éreztem magam, tudtam, hogy ez a nő régen a föld
legboldogtalanabb asszonyának nevezte magát, és most lehetőséget kapott,
hogy ő legyen a legboldogabb. Mindent elkövetek, hogy ilyen legyen Fatima
élete.
– Köszönöm, hercegnő. Köszönöm. Megmentett minket – mondta, és olyan
gyengéd, olyan szeretetteljes pillantást vetett a gyerekeire, hogy minden
asszonynál szebbnek tűnt a szememben.
Bátorítottam Fatimát, addig pihentesse elgyötört testét, ameddig lehet,
tehát minden percét a lányainak szentelte. A gyerekeivel játszadozó vidám,
fiatal anya felemelő látványt nyújtott. Amikor tanárt rendeltem a lányok
mellé, hogy elkezdjék a tanulást, Fatima megkérdezte, csatlakozhat-e, mert
sosem járt iskolába, és úgy gondolta, jó lenne megtanulni olvasni, és
a számolást is gyakorolná.
Három hónappal azután, hogy Fatima hozzánk költözött a lányaival,
megbeszéltük vele a lehetőségeket, de megkértük, döntse el, hol akar élni.
Néhány hétig gondolkozott a helyzetén, majd megadta a választ. Azt kérte, ha
lehet, Szaúd-Arábiában szeretne maradni, mert ezt az országot ismeri, és
félne, ha Angliába, Egyiptomba vagy más idegen országba kellene költöznie.
Ekkorra már az egész családom nagyon megszerette Fatimát és két drága

199
kislányát. Több családi megbeszélést követően arra kértük, költözzön
Táifban álló kis palotánkba, ahol figyelemmel kísérhetjük mind az ő, mind
a lányai boldogulását, akiket taníttatni akartunk. Amani megjegyezte, hogy
kicsi koruk ellenére mindketten rendkívül értelmesnek látszanak, és azt
gondolja, magas szintű oktatást kell kapniuk. Talán egyszer felsőfokú
végzettséget szereznek, mint dr. Mína.
Miért is ne? Dr. Mína egy hercegi jótevő nélkül érte el ezt a magas célt.
A mi támogatásunkkal az ikrek valóra válthatják az álmaikat, bármi legyen is
az.
Örömmel jelenthetem, hogy egy Fatima nevű fiatalasszony segít nekünk,
ahogy mi is segítjük őt, mert ő az egyik leghűségesebb és legszorgalmasabb
alkalmazottunk, akit valaha felfogadtunk. Ő lett táifi otthonunk felügyelője.
Ottani szolgáinkkal, akárcsak családunk tagjaival, jó viszonyban van. Fatima
jól keres, és sokat félretesz belőle, mert a szállása és az ellátása ingyenes.
A lányai olyan iskolába járhatnak, amilyenbe akarnak, mert Amani anyagilag
támogatja az ikreket.
Kicsi Szultána mostanában minden nyaralónknál jobban kedveli Táifot.
Azt állítja, felelős Afaf és Abir boldogságáért, akik úgy szeretik kicsi
Szultánát, mintha a nővérük lenne, nem pedig a munkaadójuk unokája.
Az ilyen esetek jótékonyan hatnak a gyerekeimre és az unokáimra, mert
érdemtelenül kaptuk a gazdagság ajándékát. Az a szerencsénk, hogy Allah
ebbe a családba helyezett bennünket. Mivel nem érdemeltük ki a nekünk jutó
gazdagságot, gondoskodnunk kell a szétosztásáról és arról, hogy ugyanazzal
a méltósággal és tisztelettel bánjunk másokkal, ahogyan bennünket tisztelnek.
Az alkalmazottainkhoz fűződő barátságos viszony hozzásegít, hogy
a gyerekeim és az unokáim tudják, hol a helyük. Elvégre muszlimként arra
tanítottak minket, hogy nem vagyunk jobbak, mint más nők és férfiak, ahogy
egyetlen férfi és nő sem jobb minálunk.
Olyan jó megfogadni ezeket a tanításokat, és még jobb elhinni, hogy
igazak. Én hiszek bennük.

200
Néhány nappal azután, hogy megoldottuk Fatima és a lányai ügyét, dr. Mína
váratlanul felhívott telefonon. Arra kért, keressem fel a kórházban, hogy
egyik ambuláns betegükkel, egy másik szaúdi nővel találkozzam.
– Sürgősen segítségre szorul az a szegény asszony? – kérdeztem, mert
éppen fontos tennivalóm volt.
Dr. Mína hosszan hallgatott.
– Hercegnő, véleményem szerint legjobb, ha személyesen találkozik vele,
és majd ön eldönti. Kérem, szánjon rá egy órát, és jöjjön el hozzám!
Dr. Mína nem az a nő, aki fölöslegesen erőszakoskodik, ezért
átszerveztem a napomat, és néhány óra múlva ott voltam a kórházban.
Megint a hosszú folyosón találtam magam, és a dolguk után járó, fekete
abajába és fátyolba burkolózó titokzatos alakokat nézegettem. Előttem
lassan ballagott egy asszony, műanyag szandálja csattogott a kemény
burkolaton. Egy másik nő, egy beduin asszony arcfátyolt hordott, az apró
résen keresztül jól láttam állandóan kutató fekete szemét.
Hozzám hasonlóan majdnem mindenki teljesen feketébe volt öltözve.
Őszintén bíztam benne, hogy mindnyájan úgy érzik magukat, mint én, mert én
csakis addig vagyok hajlandó fátyolt viselni, amíg az elfátyolozás meg nem
szűnik Rijádban és a többi konzervatív városban.
Hamarosan észrevettem Nadiát. Abaját és fejkendőt viselt, fátyol nélkül.
Örültem a látványnak – Nadia lázad a fátyol hagyománya ellen. Gyorsan
felém indult, szemmel láthatón türelmetlenül várta az érkezésemet. Azt
hittem, dr. Mínával találkozom, de kedvesen köszöntem Nadiának, majd
megkérdeztem tőle:
– Rosszabbul van az a szegény asszony?
Nadia szélesen rám mosolygott, amit a körülmények között nem tartottam
helyénvalónak, de befogtam a számat, és nem tettem megjegyzést.
– Nem, hercegnő. Az asszony pillanatnyilag jól érzi magát. – Nadia
következő mondata különösen hangzott. – De a családja talán veszélyben
van.
– Tessék? – A küldetés egyre rejtélyesebb lett. Miről beszél Nadia?

201
 – Hercegnő, kérem, jöjjön velem az ambuláns osztályra, ahol dr. Mína és
az asszony már várja. Núrnak hívják.
Elindultam Nadia nyomában, noha percről percre különösebbnek
tartottam az egészet. Egyre kíváncsibb lettem. Néhány perc múlva, amikor
a kórház főfolyosójáról nyíló ambuláns osztályokhoz értünk, erős, haragos
női hangot hallottam.
– Ez Núr, hercegnő – mondta Nadia.
– Ó – válaszoltam. Nem értettem egészen pontosan, mit mondott, azt
hittem, bizonyára bántalmazták a szegény asszonyt, és amint olyanok közé
került, akik a védelmükbe vették, megjött a bátorsága a férjével szemben.
Nadia odakísért dr. Mína apró irodájába, majd sietősen elbúcsúzott.
A rendelőbe vezető ajtó nyitva volt. Nem készültem fel az elém táruló
jelenetre. Egy piszkos fehér tobét és rendetlen semagot (a szaúdi férfiak
hagyományos piros-fehér kockás fejkendője) viselő robusztus beduin férfi
ült magába roskadtan az ajtó előtt egy széken, feje a mellére csuklott, mintha
már nem is élne. Infarktus? Elállt a lélegzetem, mikor megláttam a nyakáról
a karjára futó vércsíkokat. Ez a férfi verekedett, alighanem megtámadott egy
védtelen nőt!
Nem látta az arcomat, de én láttam az övét. Nagy sebhelyek csúfították,
kezeletlen kamaszkori furunkulusok nyomai. Amikor az apátiájából magához
térve rám nézett, megvillant kivörösödött szeme fehérje. Nagyon
elgyötörtnek látszott, de minden erejét összeszedve elmosolyodott és
megkérdezte:
– Maga a hercegnő?
Nos, nem voltam hajlandó meghallani a kérdést. Nyilvánvalóan azok közé
a férfiak közé tartozik, akik büszkék rá, hogy bántalmazzák a családjukhoz
tartozó nőket. Fenyegetőn néztem rá, de a fátylam miatt nem vette észre
mérges pillantásomat.
Dr. Mínának kivételesen éles a hallása, így kiszólt:
– Kérem, fáradjon be!
Kíváncsiságom a tetőfokára hágott, bementem hát. A doktornő egy ráncos

202
arcú nőbeteg mellett állt. Ilyesmiből Szaúd-Arábiában nem lehet
megbecsülni egy nő korát, mert sokan gyorsan öregszenek. Becslésem
szerint valószínűleg ötven év körül lehetett. Piros pamutruhát viselt, élénk
színű hímzéssel a derekán. Fekete kendőjét a nyaka köré tekerte.
A nő keserű arccal, lábát lógatva üldögélt a vizsgálóasztalon. Durva
barna karját összekulcsolta a mellén; csúnyán felhorzsolt és összekarmolt
kezét simogatta. Szemem gondozásra szoruló, meztelen lábfejére tévedt,
a bőre kérges volt, vastag, száraz foltokkal; a lábkörme töredezett és
repedezett. Sovány, inas asszonynak látszott, alig volt hús a csontjain.
Ránéztem a beduin nőre. Biztosan a bejárat előtt üldögélő szörnyeteg
felesége. Első gondolatom az volt, hogy azért hívtak ide, mert segítenem kell
ezen az asszonyon, akit a férje alighanem összevert, vagy valami annál is
rosszabb történt vele, mert a bántalmazásnak nem voltak külső jelei. Piros
arcán nem láttam sem zúzódást, sem karmolást. Amikor végignéztem
a testén, feltűnt, hogy alvadt vér van a kezén. Alighanem a védekezés sebei,
gondoltam.
– Köszönöm, hogy eljött, hercegnő.
– Ez természetes, dr. Mína.
Dr. Mína a nő felé biccentett.
– Ezt az asszonyt Núrnak hívják. A férje, Mohamed kint várja.
Ránéztem a Núr nevű nőre, megemeltem a fátylamat, és rámosolyogtam.
A szegény pára nem viszonozta a mosolyomat. Kétségtelen, hogy még nem
tért magához a legutóbbi fizikai bántalmazásból.
– Mi a probléma, doktor? – kérdeztem, belülről egyre jobban feszített
a harag.
Núr gorombán félbeszakított, ujjával a nyitott ajtó felé mutogatott, ami egy
szaúdi számára szörnyen sértő mozdulat, és hangosan azt mondta:
– Az a lusta ember a probléma. Eljött a válás ideje.
A férje, Mohamed meg sem szólalt.
Núr mérgesen rikácsolta:
– Alszol, te szamár?

203
 Dr. Mína közbelépett.
– Núr, kérem, azért vagyunk itt, hogy megoldjuk a problémát. Nem azért,
hogy újakat csináljunk.
Núr dr. Mínára bámult.
– De mikor szamár! – felelte.
Halk nevetést hallottam, és egy férfihang azt mondta:
– Sosem válok el tőled, Núr, soha. A feleségem maradsz halálod napjáig.
A nő elutasító mozdulatot tett, és hangosan, parancsolón azt mondta:
– Válni akarok!
A jelenet megzavart, homlokomra tettem a kezem, azon tűnődtem, mi ez az
egész. És miért hívtak ide.
Most Núr fiatalabb kiadása lépett a szobába. Biccentett és mosolygott, de
nem beszélt. Közelebb húzódott az anyjához. Núr figyelemre se méltatta
a lányát.
Dr. Mína odament a nyitott ajtóhoz, halkan mondott valamit Núr férjének,
majd becsukta az ajtót.
Az elkülönülés megvalósult, ezért levettem a fátylamat.
– Mit tett ezzel a szegény asszonnyal? – érdeklődtem.
– Hercegnő, üljön le egy percre! – Dr. Mína a közelben álló asztalra és
két székre mutatott, s ő is helyet foglalt mellettem. – Kérem, bocsássa meg,
hogy egy szokatlan helyzet miatt felfordítottam a napját. – Megvontam
a vállamat, de nem szóltam, a savanyú arcú Núrt néztem, aki hirtelen le
akart kászálódni a vizsgálóasztalról. – Kérem, Núr, üljön nyugodtan! Adjon
nekünk egy percet!
Núr kelletlenül felhagyott a mozgolódással, és mozdulatlanul ült tovább.
Dr. Mína arabról angolra váltott, hogy bizalmasan beszélgethessünk.
– Hercegnő, kérem, bocsássa meg, hogy újra egy nő történetével
traktálom, de Núr nagyon izgatott. És a lánya is rendkívül szenvedélyes.
Annyira lobbanékonyak mind a ketten, hogy ha elkezdenek beszélni, nem
tudják abbahagyni.
– Hallgatom, doktor.

204
 – Hercegnő, abban állapodtunk meg, hogy segíteni fogunk a bántalmazó
kapcsolatban élő szaúdi lányokon és asszonyokon. Amennyire tőlünk telik,
megmentjük a fiatal lányokat a házasságtól, hogy, és ez nagyon fontos,
tovább tanulhassanak. Ez a hatalmas feladat igen lehangoló mindnyájunknak,
hiszen rengeteg tragikus történetet hallunk a szaúdi asszonyokról.
Örvendezhetünk ugyan a fiatal nőkkel, például Nadiával, Fatimával és
a lányaival kapcsolatos sikereinknek, de jól tudjuk, hogy sok ezer fiatal lány
és nő él, akit képtelenek vagyunk megmenteni.
Dr. Mína összeszorította a száját, és félrenézett, óvatosan mérlegelte
a szavait.
– Hercegnő, mindketten tudjuk, hogy a lányoknak és az asszonyoknak van
ránk a legnagyobb szükségük, de vajon azon a nőn is nekünk kell segítenünk,
aki magának köszönheti a bántalmazást, és aki veszélyes lehet másokra?
– Miről beszél, dr. Mína? – kérdeztem olyan ijedten, mint soha életemben.
– Sajnálom, hogy összezavarom, hercegnő – felelt dr. Mína. – Azért
hívtam ide, hogy egy fölöttébb szokatlan probléma megoldásában segítsen.
Közösen talán meg tudunk akadályozni egy gyilkosságot.
– Gyilkosságot?
Dr. Mína előbb Núrra, azután rám pillantott.
– Ki van veszélyben? – kérdeztem. – Ez a beduin nő?
– Lehet – válaszolt dr. Mína. – De az is lehet, hogy a férje lesz az áldozat.
Egy ilyen forgatókönyv hihetetlennek tűnt számomra. Núr beduin férje
masszív és izmos férfinak látszott, míg az inas Núr kis termetű volt.
Dr. Mína áthatón nézett rám.
– Ebben a kapcsolatban két bántalmazónk és két bántalmazottunk van.
Igazán nem tudom, kinek kell segíteni, kit kell védelmezni. Núr nem
megnyerő nő, de nagyon keményen dolgozik, feláldozta az egészségét, hogy
eltartson egy lusta férjet és a négy gyermeküket. Mohamed manipulatív férfi,
lelki és fizikai bántalmazásban egyaránt vétkes.
A szemem tágra nyílt a meglepetéstől.
Dr. Mína néhány percig Núrt és a lányát figyelte, majd folytatta a különös

205
mesét.
– Hercegnő, engedje meg, hogy elmondjam Núr történetét.
Bólintottam.
– Núr igazi sivatagi vándor, beduin lány. Véleményem szerint genetikai
örökségének és a zord környezetnek köszönheti a jellemét. Gyerekkorában
nomád életet élt a családjával, csak az év legforróbb részét töltötték az
oázisokban, a tél végén, tavasz elején kiköltöztek a fennsíkra, ahol
legelhettek az állatok. Kilencen voltak testvérek, ebből négy lány. Azt
mondja, amikor a tizediket betöltötte, apja észrevette, hogy erősebb,
gyorsabb és eszesebb öt fivérénél. Sokoldalúsága és apja rendelkezése
következtében Núrnak sohasem kellett beduin női munkát végeznie, ami,
mint tudja, folytonos sátorverésből, főzésből és – ha termékeny területre
értek – növénytermesztésből áll. Núr kiskorától kezdve férfimunkát végzett,
az értékes tevékre kellett vigyáznia. A bátyjait a kecskék és a birkák mellé
parancsolták. Núr kiemelkedő képességei szokatlanok voltak a család és
a törzs számára. Különleges összhang volt közte és az állatok között, már
azelőtt megérezte a betegségüket, mielőtt az állatokon megjelentek volna
a tünetek. Núr a beduin falu állatorvosa mellett segédkezett.
A többi beduin lányhoz és asszonyhoz hasonlóan Núr is fátylat viselt,
amikor a család Rijádba jött, hogy eladják a nők által készített árukat, de
a faluban nem volt hajlandó eltakarni az arcát. Azt állította, akadályozza
a kocsik javításában és az állatgondozásban. A lánya szerint egyetlen
férfinak sem volt bátorsága szembeszállni vele. Akik kiskora óta ismerték,
azt állították, komolyan kellett venni a dührohamait. Egy szemtanú azt
mondta Núr lányának, hogy anyja néha olyan kirobbanó dühvel reagált, hogy
féltek tőle, ki tudja, mire ragadtatja magát. Mindazonáltal tény, hogy
a beduin nők hevesek, és sokan nem viselnek fátylat a faluban vagy
a földeken.
A lányától úgy tudom, hogy mire Núr tizenhárom éves múlt, egyre jobban
bánt vele az apja; valójában jobban kedvelte a lányát, mint a fiait. A család
ekkorra félig letelepedett, az év nagyobbik részében egy oázis melletti kis

206
faluban éltek Rijád közelében. A fiúk voltak az idősebbek a családban, mind
megházasodtak. Núr valamennyi bátyja az olajiparban helyezkedett el,
a munkájuk miatt az ország túlsó felébe költöztek. Amikor a család
letelepedett a faluban, Núr anyja és nővérei új mesterséget tanultak, ezüst
beduin ékszereket készítettek. Ebben az időben sok idegen érkezett az
országba, hogy az iskoláinkban és a kórházainkban dolgozzon, és tudja,
mennyire szeretik a külföldi nők a beduin ékszereket. A családhoz
beköszöntött a bőség – legalábbis a nomád időkhöz képest. Núr apja
a bevétel egy részéből egy fehér Toyota teherautót vásárolt. Kezdetben az
apa vezetett. De valamivel ötvenéves kora előtt agyvérzést kapott. A fiai
távol éltek, ezért nem bízhatta rájuk a feladatot, tehát rávette Núrt, tanuljon
meg vezetni. Núr magától megtanult, és bár állítása szerint attól a pillanattól
remek sofőr, mióta először kormányt ért a keze, a lánya elárulta, hogy
tanulás közben elgázolt egy beduin párt és két kisgyereket. Szerencsére
nagyon lassan hajtott, és senki sem sérült meg súlyosan. Néhány kecskét és
egy kutyát azonban valóban agyongázolt. Mi tudjuk, hercegnő, hogy ezek az
erős akaratú beduin nők gyakran már gyerekkorukban megtanulnak vezetni,
hogy állatot és árut szállítsanak a kis falvak családi gazdaságaiba.
Egyetértőn bólintottam. Szaúd-Arábia több régiójában a saját szememmel
láttam, hogy a beduin nők és a parasztasszonyok teherautót és személykocsit
vezetnek. Táif körzetében sok a gazdaság, és megszokott látvány, hogy
a férjüknek vagy az apjuknak segítenek az áruszállításban a félreeső utakon.
A hatóság a távolság miatt úgy döntött, szemet huny az engedetlenségük
felett.

Dr. Mína folytatta az érdekfeszítő történetet.

– Núr sok tekintetben különbözött a falubeli lányoktól. Az autóvezetés
különleges képességnek számított, és hamarosan a legjobb sofőrnek tartották
a faluban. Ráadásul ösztönös érzéke volt a motorokhoz. A törzsben azt
beszélték, senki nem tud úgy autót javítani, mint a fiatal lány.
A fiatalemberek felfigyeltek Núrra, bár nem volt szép, de meglehetősen

207
vonzó, és ami ennél is fontosabb, az élet minden területén jól boldogult.
A fiatalemberek úgy gondolták, egy ilyen asszonnyal sikeresek lehetnek.
Még egy szegény ember is meggazdagodhat egy ilyen ügyes feleség mellett.
Núrnak híre ment a környéken. Az apja több házassági ajánlatot kapott rá,
mint a többi lányára együttvéve. Ez jól jött a családnak, de a rendkívüli
figyelem hallatlanul megnövelte Núr hiúságát. Hamarosan úgy érezte,
minden nőnél és férfinál többet ér. Nehéz természetű lány lett belőle. Olyan
veszekedős lett, hogy senki sem állhatott meg előtte. Az apja pedig elhitette
vele, hogy ő a legokosabb és legrátermettebb ember a faluban.
A család úgy gondolta, egy férj talán megzabolázza a szertelen lányt, ám
Núr jól érezte magát úgy, ahogy volt, és gorombán elutasította anyja
házassági javaslatait. Az apja titkon örült, mert félt, hogy elveszíti ügyes
lányát, aki mindent megcsinál, amit a fejébe vesz, jobb árat alkuszik ki
a termésért, vezeti és javítja a teherautót, gondozza az értékes tevéket. Mivel
a fivérei máshol éltek, és a nővérei férjhez mentek, Núr sokat volt apja
társaságában. Olyan közel kerültek egymáshoz, hogy Núr intézte az apja
ügyeit, ami rendesen a fiúk dolga. Néhány évvel az apja halála előtt Núr
végre beleegyezett, hogy férjhez megy, de csak akkor, ha a szerencsés
kiválasztott aláír egy szerződést, melyben beleegyezik, hogy a nő
családjával él, ezenkívül tiszteletben tart néhány szokatlan feltételt, például
nem vesz második feleséget, és nem akar Núrtól háromnál több gyermeket.
Ezek a kikötések tökéletesen idegenek az összes szaúdi-arábiai férfi
számára, aki jó parti lehet egy falusi lány szemében. Mert bármennyire is
akarták azok a férfiak Núrt feleségnek, nem akarták nyilvánosan
férfiatlanítani magukat ezzel a szokatlan ultimátummal. Az jó lett volna, ha
Núr nekik dolgozik, és megkönnyíti az életüket, de azt már nem viselték
volna el, hogy egy nő uralkodjon a házukban.
Dr. Mína megvonta a vállát.
– Azaz egyetlen férfi kivételével. A fiatal Mohamed, akit a váróban látott,
készségesen beleegyezett a szigorú házassági feltételekbe.
Eszembe jutott a nyakát, karját és kezét borító vér, és megkérdeztem:

208
 – Tehát nem Mohamed támadta meg Núrt? A nő okozta a sérüléseit?
– Ez nem olyan egyszerű, hercegnő. Núr veri a férjét, de Mohamed is veri
Núrt. Iszonyú helyzet, és halál lesz a vége.
Nem hittem a fülemnek.
– Hogy verhetné? A férfi kétszer akkora, mint ő.
– Ó, Núr nagyon okos. Álmában támad rá, és szöges deszkákkal veri.
– Uram, teremtőm – mormogtam. – Mit mond, miért veri a férjét?
Dr. Mína felsóhajtott.
– Núr mindenképpen válni akar, és Mohamed nem egyezik bele. A férfi
rendkívül lusta. Érdekből vette feleségül, egész felnőtt életét egy rabszolga
feleség mellett töltötte, aki mindent megcsinált helyette. Most, amikor Núr
megöregedett, és fizikailag nem bír annyit, mint régen, Mohamed nagyon
csúnyán viselkedik, és napról napra erőszakosabb lesz. Núr úgy gondolja,
addig veri, amíg el nem válik tőle. Nagyon belefáradt, hogy egy olyan férfi
rabszolgája legyen, aki a kisujját sem hajlandó megmozdítani, és nem segít
neki.
– Vagyis azért nem válik el tőle, hogy továbbra is ő végezzen minden
munkát? – kérdeztem.
Ha Mohamed akarna válni, nagyon egyszerű lenne az egész. Minden
szaúdi férfi elválhat a feleségétől, ha háromszor egymás után azt mondja
neki, hogy elválik tőle. Azután már csak a hatóságot kell értesítenie
a válásról. Szaúd-Arábiában a férfi számára könnyű a válás, egy nő számára
azonban jóval nehezebb. A társadalom általában elítéli a válni akaró nőt, és
a papok rendszerint elutasítják a kérését, azt mondják, menjen haza, és tegye
boldoggá a férjét. Szemmel láthatóan ez történt szegény Núrral. Nem
engedik, hogy elhagyja a férfit, aki egész életében kihasználta. Arra
kényszerítik, hogy maradjon mellette.
Núr felé pillantottam. Amikor tüzetesebben megnéztem, nagyon
törékenynek láttam. Tényleg túl öreg ahhoz, hogy egy gazdaságban
dolgozzon. Nem csoda, hogy annyira házsártos.
– Igazán nem tudom, mit mondjak, dr. Mína.

209
 – Megértem, hercegnő. De aggódom, mert a bántalmazások egyre
hevesebbek. Núr már nem túl egészséges, nem az a kivételes „csodanő”, aki
valaha volt. Ettől megzavarodott, mert képtelen annyit dolgozni, amennyit
szokott. Most jött rá, hogy Mohamed sohasem szerette. Csak azt akarta, hogy
dolgozzon, ellássa őt és a gyerekeket.
Dr. Mína hangosan gondolkozott.
– Házasságuk kezdettől fogva kiegyensúlyozatlan. Mohamed lusta ember,
boldogan hagyja, hogy a felesége irányítsa a családot és az üzletet, míg
ő a tábortűz mellett üldögél, beduin meséket hallgat, és verseket mond.
Dr. Mína felhúzta a szemöldökét.
– A lánya azt mondja, a fivérei azért költöztek el erről a környékről, mert
már nem tudták elviselni a szüleik közötti viszályt. Minden gyerek sajnálja
az anyját – és sajnálja az apját. Mohamed kifejezetten csodálja Núrt, azt
hiszi, a munka iránti szolgai viszonya erősíti a pozícióját a faluban. Egyik
kedvenc története, amikor az egyik ál-Szaúd herceg egy tervezett mazsilisz
alkalmával ellátogatott a vidékükre. Mazsilisznak azt nevezik, amikor
a Szaúd királyi család férfi tagjai bizonyos törzsekbe vagy falvakba
látogatnak, meghallgatják az ott élő szaúdi férfiak panaszait, pénzügyi
segítségre vonatkozó kérvényeket vesznek át, vagy megoldják a földvitákat.
A mazsiliszok nagyon kötetlenek, mivel a Korán tanítása szerint minden
ember egyforma, ezért ezeken a találkozókon a férfiak a keresztnevén
szólíthatják a herceget.
– Igen, természetesen – válaszoltam dr. Mínának.
– Úgy tűnik, hogy amikor a herceg éppen a falu férfijaival kávézott, Núr
berontott a találkozóra, és az elképedt herceg előtt szidalmazni kezdte a falu
vezetőit, azzal vádolta őket, hogy arcon csókolják a herceget, de mikor hátat
fordít nekik, elátkozzák. Azt állította, a helyi orvosi rendelőben dolgozó
orvosok képzetlenek, a hozzá nem értésük miatt szükségtelenül pusztulnak
a falusiak. Ő például nem megfelelő ellátást kapott egy kisebb
problémájára, amit magának kellett meggyógyítania. Azt mondta, jobban
vezetné a rendelőt, mint bármelyik orvos, akit a kormány küld ide. Núr éles

210
nyelve nem kímélte a herceget sem; és úgy folytatta, hogy azzal a vagyonnal,
amit a királyi család az olajból szerzett, legalább emelhetnék a kis falvak
orvosi ellátásának a színvonalát. Az sem javított a helyzeten, amikor
a herceg, aki Núr szerencséjére nagylelkű és jóindulatú férfi volt, tiszteletet
tanúsított iránta, sőt azt mondta a falu véneinek, hogy Núr okos nő,
hallgassanak a tanácsaira.
Sebesen járt az agyam. Hirtelen eszembe jutott Szara egyik története
jószívű férjéről, Aszadról. Aszad heteket töltött azzal, hogy mazsiliszekre
járt a Rijád környéki falvakba, mert szoros kapcsolatot akart teremteni egy
bizonyos törzs tagjaival. Aszad azt mondta, az egyik faluban egy határozott
beduin asszony mindenki megdöbbenésére megzavarta a találkozót, és az
orvosi ellátást bírálta.
A dr. Mína által ábrázolt eset majdnem teljesen megegyezett azzal
a jelenettel, amit a sógorom mesélt. Nem akartam elárulni, hogy a nevezett
herceg a nővérem férje, ezért némán ingattam a fejemet, bár elképedtem,
milyen kicsi a világ, és milyen váratlanul találkoznak az emberek útjai.
Dr. Mínával egymásra, majd Núrra néztünk. Tudta, hogy róla
tanácskozunk. Mosolyogva bólintottam, de nem reagált.
Helyzete iránti együttérzésem egyre nőtt. Bár Núr erős asszony volt, és
kiállt magáért, kimerítő munkában telt egész nyomorult élete. De
megöregedett, és már nem bírta úgy, mint régen. Nem menekülhetett el
a férje elől – Szaúd-Arábiában a férj a nő gondviselője. Nem tudja csak úgy
otthagyni a faluját, hogy egyedül éljen. Az én országomban ez lehetetlen.
– Mit tanácsol, mit tegyünk? – kérdeztem.
– Ezt én akartam megkérdezni öntől, hercegnő. Ha úgy gondolja, a férje
elküldhet valakit a kormánytól a faluba Mohamedhez, aki rábeszéli, hogy
egyezzen bele a válásba. Amennyiben tovább éleződik a helyzet, Núr és
Mohamed a végsőkig folytatják a verekedést. Núr pillanatnyilag deszkát
használ, Mohamed pedig az öklét. De egy idő múlva valami veszélyesebb
fegyverhez, talán tőrhöz nyúlnak. Ugyan sok mindent nem szeretek ezekben
az emberekben, mégsem akarom holtan látni őket. Ha nem teszünk valamit,

211
gyilkosság lesz a vége, és ezt mindenképpen meg akarom akadályozni.
Haboztam. Egyetlen szaúdi férfit sem ismertem, aki egy férfi és a felesége
közé állt volna. A férfiak és női családtagjaik magánélete szent és
sérthetetlen.
– Ma este beszélek Karímmal, de nem vagyok bizakodó, doktor.
– Higgye el, megértem – válaszolt dr. Mína.
– És most mit fog tenni?
– Felveszem Núrt néhány napra, ezzel időt kapnak, hogy lecsillapodjanak.
Amennyiben a férje kitalál valamit, amivel meggyőzi Mohamedet, hogy
váljon el Núrtól, Núr az egyik gyerekéhez költözik. Mindegyik magához
venné.
Sóhajtottam egyet, majd így válaszoltam:
– Akkor megyek, doktor. Köszönöm, hogy felhívott. Este beszélek
Karímmal. Holnap jelentkezem, elmondom, mit szólt az ötletéhez.
A távozáshoz készülődve sokatmondó pillantást váltottam dr. Mínával,
mivel azt éreztem, ez az asszony jobban megért engem, mint én őt. Felálltam,
feltettem a fátylamat, és elsimítottam a felsőruhámat.
Núrnak és a lányának nem mondtam semmit, pedig nagyon sajnáltam
mindkettőjüket.
A szobából kifelé menet újabb sokkot kaptam. Mindnyájan hallottuk, hogy
Mohamed odakiált Núrnak, újra azt hajtogatja, hogy soha nem válik el tőle.
Núr haragra gerjedt, leugrott a vizsgálóasztalról, és odarohant a férjéhez.
Ugrált, és ököllel verte Mohamed fejét. Amikor láttam, hogy a férje iránti
gyűlölettől elsötétült a szeme, beláttam, igaza van dr. Mínának: Núr képes
lenne a gyilkosságra.
Mohamed felállt, és vicsorogva Núrra nézett – azt hiszem, ő is bármikor
képes lett volna megölni az asszonyt!
Dr. Mína két asszisztense szerencsére idejében közbelépett, ezért senki
nem sérült meg súlyosan. Visszanéztem, és még láttam, hogy dr. Mína
kétségbeesetten csóválja a fejét.

212
Gyorsan távoztam, évek óta nem voltam ennyire összezavarodva.
A kórházból kifelé menet bizonytalan érzések fogtak el. Kiabálni
szerettem volna, de összeszorítottam a számat. A kórház levegője áporodott
volt és forró, pár lépés után éreztem, hogy a nyakamon és a hátamon
patakokban ömlik az izzadság, mintha rovarok mászkálnának rajtam.
Annyi kérdés, gondolat rajzott a fejemben. Minden házasság bonyolult.
Milyen messzire mehetek a bántalmazott nők felkutatásában és
megmentésében? Núr lelki bántalmazásnak volt kitéve, most fizikai
bántalmazást kell elviselnie, de ő is bűnös Mohamed kínzásában.
Mi van, ha a múltban hibáztam? Mi van, ha bűntelen férfiakat bűnösnek
tartottam, míg a női bűnelkövetők ravaszul megváltoztatták életük tényeit?
Egész életemet a kegyetlen férfiak elleni harcra alapoztam, hogy megvédjem
az ártatlan nőket. Nekem mindig a nő volt az ártatlan fél, és a férfi
a bántalmazó.
Ilyesmik kavarogtak bennem útközben. Egyre erősebben kételkedtem,
hogy fel tudok ismerni egy bántalmazó helyzetet. Könnyek homályosították el
a szememet, és mielőtt a kórház folyosóját elhagytam volna, beleütköztem
egy ugyancsak elfátyolozott nőbe, aki akkorát sikított, mintha tőrt döftek
volna a szívébe. Meglepetésemben megtántorodtam. Ismeretlen asszonyok
próbáltak felfogni, de kicsúsztam a kezükből, és másodszor is nekiütköztem
annak a lefátyolozott nőnek. Mindketten lezuhantunk a kőre. Fátyla és
fejkendője félrecsúszott, és amikor felemelte a fejét, kivillant hosszú, sima
nyaka. Térdig felcsúszott az abajája, a nagyon formás, izmos, barna láb
nyilvánvalóan nagyon fiatal nőhöz tartozott. Ki ő? Mi a története? Akárki
volt, biztosan nagyon erős, amit az is bizonyít, hogy könnyedén felugrott
a földről. Talán titokban atléta? Szaúd-Arábiában a nőket eltanácsolják
a sporttól, ezért egyes lányok lopva, otthon edzenek, nehogy a kormány
emberei megneszeljék a sport iránti érdeklődésüket.
A földön hemperegve kínos zavar fogott el; ritkán örültem ennyire, hogy
fátylat viselek. Az események teljesen megbénítottak, ezért beletelt néhány
percbe, mire feltápászkodtam. Az emberek kérdezgettek, tudni akarták, jól

213
vagyok-e, de majdnem elsírtam magam, ezért elmenekültem előlük,
botladozva és zihálva futottam végig a folyosón. Szerencsére senki sem
szaladt utánam, sikeresen eljutottam a kocsimhoz és döbbent sofőrömhöz.
Óriási megkönnyebbüléssel értem haza, és visszavonultam
a lakosztályomba. Az aggódó Karímnak este megmagyaráztam, miért
feküdtem le szó nélkül, és miért vagyok ennyire borúlátó; úgy éreztem,
súlyos depresszió van kialakulóban nálam.
Karímnak említeni se mertem, hogy bele kellene avatkoznia egy
házasságba, úgyis tudtam, mi lenne a férjem válasza. Végül összeszedtem
a bátorságomat, és részletesen elmeséltem a nap eseményeit. Ecseteltem dr.
Mína félelmét egy lehetséges gyilkosságtól, melynek következtében arra
kért, folyamodjak segítségért a férjemhez, lépjen közbe, vegye rá
Mohamedet, váljon el a feleségétől.
Karímnak nem kellett gondolkoznia a válaszon: azonnal nemet mondott.
Mint minden férfi Szaúd-Arábiában, ő sem hiszi, hogy bárki beavatkozhatna
egy férfi és a felesége életébe. Ez magánügy.
Karím azon is meglepődött, hogy dr. Mína egyáltalán odahívott.
– Ezt a problémát nem lehet megoldani, Szultána. Az orvos
mindkettőjüknek adhat gyógyszert, de haza kell menniük, és közösen,
férjként és feleségként kell megbeszélniük ezeket a gondokat. Sok csodát
tettél, drágám, de nem állhatsz egy férfi és egy nő közé, akik házasokként
élnek együtt.
– De mi van akkor, ha az egyik megöli a másikat? Sosem bocsátom meg
magamnak. Ha Mohamedet ölik meg, Núrt kivégzik. Ha Núrt ölik meg, akkor
Mohamed továbbra is a tűz mellett üldögél, és a történeteivel szórakoztatja
a barátait. Ez nem lenne helyes. Hogy kerülök dr. Mína elé?
– Szultána, nem változtathatod meg minden nő életét. Ha egyikük megöli
a másikat, akkor annak így kellett történnie. Isten kezében van a sorsuk.
A kudarc boldogtalanná tett, mivel mindig közbe akarok lépni, és azt
hiszem, minden olyan helyzet rám tartozik, ahol egy nőt bántalmaznak, még
akkor is, ha a nő is bántalmazza a férjét.

214
 Könnyek gyűltek a szemembe, mire Karím azt mondta:
– Eszedbe ne jusson bűntudatot kelteni bennem, Szultána. Ezúttal nem
éred el vele a kívánt hatást.
– Ez nem trükk, Karím. Egyszerűen lehangolt vagyok. Az egyértelmű,
fekete-fehér problémákat szeretem. Ha a problémákat a kétértelműség
homálya takarja, tanácstalan leszek. Ez az eset megkérdőjelezi eddigi
döntéseimet. Attól félek, hogy hibát hibára halmoztam a munkámban. Hibák,
hibák, hibák… egyik a másik után.
Férjem tökéletesen tudta, mivel enyhítse ezt a fájdalmas napot.
Ünnepélyesen rám nézett, majd szerelme jeléül megcsókolta a kezemet.
Ezután néhány percre kiment a lakosztályunkból, és kedvenc friss
ananászlevemmel tért vissza. Átadta az italt, leült az ágyam szélére. Amikor
végre megszólalt, azt mondta:
– Szultána, drágám, bízol bennem?
Lehajtott fejjel, halkan feleltem:
– Igen, bízom benned.
– Jó. Akkor figyelj rám! Szultána, az évek alatt sok napot megéltem
melletted. Drágám – itt felém hajolt, megsimogatta az arcomat, és
a szemembe nézett –, drágám, jobban ismerlek, mint te magadat.
Kissé megmozdítottam a fejemet.
– Szultána – mondta végtelen komolysággal –, te vagy az egyetlen ember,
aki sohasem hibázott az életében.
Annyira meglepődtem a férjem szavaitól, hogy félrenyeltem
a gyümölcslevet, és még sokáig köhögtem, mire újra lélegzethez jutottam.
Karímra bámultam. Láttam, hogy halvány mosolyra görbül a szája széle,
és tudtam, hogy férjem tréfál, mire hirtelen örömmé változott a bánatom, és
nem tudtam visszatartani a nevetésemet. Velem együtt nevetett. Hangosan
kacagtunk, mint a gyerekek, egészen addig, amíg a közös nevetés kiűzte
a fejemben és a szívemben felgyülemlett mérgeket. Karím rávezetett, hogy
mindnyájan hibázunk, és mindnyájan a lehető legjobbat akarjuk tenni ebben
az életben.

215
 Attól a pillanattól kezdve újra belevetettem magam a nők megsegítésének
a munkájába, bár mindig nyitva tartom a szemem olyan helyzetekre, ahol
a férfiakkal bánnak rosszul, és ha így van, közbelépek. Amikor kételkedem
a tetteim helyességében, a férjem mosolyog, és azt mondja: „Te tökéletes nő
vagy, aki sohasem hibázik, tehát csak folytasd, drágám.”
Előfordul, hogy a gyerekeink is tanúi ezeknek a megjegyzéseknek, és az
összenézéseik azt sugallják, hogy enyhén őrültnek tartják a szüleiket.
Azt hiszem, egyesek irtóznak a vidámságtól.
Karím és én azért nevetünk ekkorákat, mert a férjem szavairól állandóan
az jut eszembe, hogy én is ember vagyok, én is hibázhatok. Mégis
a győzelmeim szerzik a legnagyobb örömet.
Ami Núrt és Mohamedet illeti, nagy megkönnyebbülésemre Karím
segítsége nélkül is sikerült jó megoldást találni. Dr. Mína úgy gondolta,
hogy gyógyszerrel, legalábbis egyelőre, enyhíteni lehet a helyzetet, ezért
mindkettőjüknek szorongásoldót írt fel. Kiváló megoldásnak bizonyult, és
csodát tett. Dr. Mína legutóbb azt hallotta Núr lányától, hogy a házaspár
teljesen abbahagyta a verekedést, noha vitás esetekben időnként még
egymáson köszörülik a nyelvüket. Mivel jóval higgadtabban viszonyultak az
élethez, fizikai erőszak nélkül is meg tudták beszélni és fel tudták oldani az
ellentéteiket, még azt is elhatározták, hogy megosztják a munka terheit.
Mindkét félnél győzött a józanság és az igazság!
Az eset jó lecke volt nekem és dr. Mínának egyaránt, mert azóta gyakran
emlékeztetjük egymást, hogy a szaúd-arábiai nők ellen elkövetett
legsúlyosabb bántalmazásokra kell fordítanunk az időnket, az energiánkat,
a képességünket és a pénzünket.

216
 11.
FEJEZET

Faria és Sáda

Faria és a női nemi szerv megcsonkítása

Kevéssel azután, hogy Núron segítettem, ismét szükség volt

a közbenjárásomra, ezúttal egy Faria nevű fiatal nő miatt, aki iszonyú
kínokat állt ki, és mindenáron menekülni akart a helyzetéből. Faria
a királyság egyik legkonzervatívabb törzséhez tartozik, melyet nem
nevezhetek meg, nehogy a családján töltsék ki a bosszújukat. Noha semmi
közük Faria szabadulásához, ők kerülnének veszélybe; sőt ha tehetnék,
valószínűleg ők is megbüntetnék Fariát, mivel azzal, hogy menekülni akar,
szégyent hoz törzsének asszonyaira. Faria történetének érdekes eleme, hogy
családja és törzse férfi tagjai gyűlölik és megvetik saját családomat, az ál-
Szaúd-uralkodóházat. Fariát biztosan halálra ítélnék, amiért a királyság
legmegvetendőbb családjával teremtett kapcsolatot.
Az ál-Szaúd-klán, apám családja, az Anazah törzsből, a környék
legnagyobb és legősibb törzséből származik. Azonban a többi törzstől
eltérően, amelyek hosszú ideje klánjuk tisztaságának megóvásán fáradoznak,
az ál-Szaúdok más törzsekkel is összebarátkoztak. Nagyapám, Abdel-Azíz
király, uralkodása kezdetétől, vagyis az 1930-as évek óta magához akarta
kötni politikai szövetségeseit, ezért a régió minden törzsébe beházasodott.
Néhány törzs nem akart megegyezni a családommal – Szaúd-Arábiában
nagyon mélyek a törzsi kötelékek, a férfiak elsősorban a törzsükhöz
lojálisak, és csak utána az országukhoz, így ma léteznek bizonyos klánok
Szaúd-Arábiában, amelyek nem éreznek hűséget az ál-Szaúd uralkodók
iránt. Örülnének, ha megdöntenék a családunkat, és új, lehetőleg a saját

217
törzsükből származó uralkodót üdvözölhetnének.
Nagyapám ötlete nagyszerű volt, mivel a házasság és a gyerekek
rendszerint még a legellenségesebb törzsek között is szívélyes érzéseket
ébresztenek. Az évek bizonyították a zsenialitását, mivel sok szaúd-arábiai
törzs sikere és gazdagsága elválaszthatatlanul összefonódik az
uralkodójával. Az ál-Szaúdok azokkal a törzsekkel veszekedtek legtöbbet,
amelyek annak idején visszautasították a nagyapámmal kötött szövetséget.
Faria törzsének férfi tagjai valóban soha nem kötöttek vegyes házasságot
más törzsekkel, ezért az egész országrész legtisztább törzsének tartják
magukat. Mivel nem állnak rokonságban másokkal, úgy gondolják, semmibe
vehetik azokat a tilalmakat és törvényeket, amelyekkel nem értenek egyet.
Közéjük tartozik a nők nemi szerveinek megcsonkítása.
Uralkodása kezdetén nagyapám megtiltotta a férfiak körülmetélésének
legszélsőségesebb formáit, valamint a nők körülmetélését, amit napjainkban
a női nemi szervek csonkításának (angol rövidítése FGM) neveznek. Faria
törzse még mindig ragaszkodik a nőkön elvégzett irtózatos rituáléhoz.
Az Egyesült Nemzetek Egészségügyi Szervezete, a WHO huszonkilenc
országot sorol fel, ahol mindennapos a csonkítás, bizonyos területeken máig
élő gyakorlat, de olyan kevés embert érint, hogy a kérdéses országok nem
kerülnek fel ezekre a listákra. Sok jelentést olvastam nyugati emberek
tollából, akik azt írták, hogy Szaúd-Arábiában megszűnt a csonkítás, de ez
nem igaz. Mivel az eljárást törvényen kívül helyezték, és kétségtelenül
kevés az érintettek száma – mindössze két szaúdi törzs és a földünkön
letelepedő bevándorlók némelyike ragaszkodik a szokáshoz –, minden
csonkításos eset személyes tragédia, és figyelmet érdemel.
Mint mondtam, országomban két törzsben fenyegeti a lányokat az FGM
veszélye. Ez a tény ismeretlen a világ előtt, de ki avatkozhat bele azokba
a döntésekbe, amelyeket a szaúd-arábiai férfiak hoznak a családjukban élő
nőkkel kapcsolatban? Még Szaúd-Arábia uralkodója sem erőltethet nőkre
vonatkozó törvényeket egy ellenszegülő törzsre. Miért? Először is azért,
mert a férfiak és a nők közötti kapcsolatot Szaúd-Arábiában szigorúan

218
bizalmas magánügynek tartják. Másodszor pedig azért, mert senkit nem
érdekel egy nő boldogsága. Sőt senkinek nem fontos egy nő élete. Családom
férfi tagjai sosem indítanának háborút egy törzs ellen a nők védelmében.
A központi kormány szemében a nőkre vonatkozó családi döntések kizárólag
a család hatáskörébe tartoznak. Rengeteg ártalmas dolog történik a nőkkel az
egész világon csak azért, mert a kormányok nem foglalkoznak az asszonyok
biztonságával és jóllétével.
Azoknak, akik nem tudnák, a WHO olyan eljárásnak tekinti az FGM-et,
amely szándékosan, nem orvosi céllal megváltoztatja a női nemi szervet,
illetve maradandó sérülést okoz. A WHO jelentése így folytatódik:

• A beavatkozásnak nincs egészségügyi haszna a lányok és nők számára.

• A beavatkozás erős vérzést, vizelési problémát, a későbbiekben cisztát,
fertőzést és meddőséget okozhat, komplikációk léphetnek fel a szülésnél,
és megnöveli az újszülöttek halálozási arányát.
• A FGM fellegvárában, Afrikában és a Közel-Keleten több mint 125 millió
lányt és nőt csonkítottak meg a huszonegyedik században.
• Többnyire fiatal lányokon hajtják végre csecsemőkoruk és tizenöt éves
koruk között.
• Az FGM a lányok és a nők emberi jogainak megsértése.

Sok tájékozatlan ember azt képzeli, hogy az FGM mindössze egy apró vágás,
de ez nem igaz. Az esetek többségében a külső nemi szervek részleges vagy
teljes eltávolítását jelenti, ami súlyos sérülést, néha halált okoz. Egyetlen
vallás sem írja elő ezt a barbár gyakorlatot, noha az embertelen eljáráson
átesett lányok többsége muszlim.
Többnyire az anyák ragaszkodnak a lányaik megcsonkításához, mégpedig
több okból. Akiket gyerekkorukban megvágtak, azt hiszik, így a jó, és
a lányaiknak is a legjobbat akarják. Szeretnék, ha a lányaik tiszták
maradnának, és helytelenül azt képzelik, hogy a nemi szervek csonkítása
fékezi a szexualitást. A törzs asszonyai azt éreztetik az anyákkal, hogy

219
elárulják a kultúrájukat, amennyiben nem akarják megcsonkíttatni
a lányaikat.
Kéthetes újszülötteket és tizenhat éves lányokat is körülmetélnek.
A legtöbbjüket érzéstelenítés nélkül. Borzalmas, de egy mocskos ollót vagy
életlen borotvát használó, tanulatlan nő vagy férfi vágja le a külső nemi
szerveiket. Az eljárásra szolgáló szerszámokat több áldozaton is használják
egymás után, fertőtlenítés nélkül.
Ez történt Fariával is. A fiatal nőre akkor figyelt fel Nadia, amikor
vérzéssel és fertőzéssel kórházba került. Fariát csak akkor vitte be
a családja, amikor már-már haldoklott; félelmükben orvosi segítséget
kértek. Olyan kiterjedt volt a fertőzés, hogy a kórházi csapat úgy vélte, nem
éri meg a reggelt. Minden este így vélekedtek, de amikor másnap felvették
a munkát, Faria még mindig élt. A kilátások ellenére győzött, ragaszkodott
drága életéhez.
Életvágya felkeltette a nyugati orvosok és ápolók kíváncsiságát, akik
hamarosan órákat töltöttek a betegágya mellett. Egy egész hetes folyamatos
orvosi megfigyelés után Faria magához tért a kórház intenzív osztályán, és
csodálkozva észlelte, hogy még mindig életben van.
A Faria gondozásával megbízott brit orvosok egyike ismerte országunk
történetét. Tudta, hogy a más nemzetiségű, például indonéz vagy egyiptomi
bevándorlók közül sokan kerülnek kórházba női körülmetélés következtében
visszamaradt egészségi problémák miatt, de ritkán látott megcsonkított
szaúdi lányokat és nőket. Faria volt az első. Tudta, hogy már évek óta
törvény tiltja ezt a gyakorlatot, és aggódni kezdett a régióban lakó lányok
miatt. Értesítette Nadiát, megemlítette, helyes lenne, ha a közjóléti szolgálat
közbeavatkozna.
Nadia később elmesélte, kíváncsiságtól vöröslő füllel hallgatta, mert még
sohasem volt FGM-esete, bár már rengeteg történetet hallott a gyermekkori
csonkítás tartós következményei miatt felvett nőkről; a csonkításnak
áldozatul esett nők többsége borzalmas kínokat áll ki egész életében.
A rendellenes vizeletürítés miatt állandósul a fertőzés. Az áldozatok

220
vagináját hegek borítják, amitől szörnyű fájdalmat okoz a közösülés.
Rengeteg probléma lép fel terhesség és szülés alatt. A hegesedés miatt
hosszú a vajúdás, repednek a szövetek, erős a vérzés, ami nagy
megpróbáltatást jelent anyának és gyermekének egyaránt. A testi
problémához lélektani és érzelmi bajok társulnak, mivel az eljárást
kislányokon hajtják végre, akiknek fogalmuk sincs, miért kell átesniük az
erőszakos és fájdalmas műveleten.
Szaúd-Arábiában tabunak számít a téma, ezért Nadia körültekintően járt
el, akkor látogatta meg Fariát a kórházi szobájában, ha egyedül volt. Amikor
Nadia először beszélt róla, megjegyezte:
– Nehéz volt szóra bírni Fariát, de amikor rászánta magát, részletesen
elmesélte, mi történt vele. Nem mertem félbeszakítani.
Faria könnyek között mondta el Nadiának a körülmetélése történetét.

– Buta voltam. Küzdeni kellett volna ellenük. Elmenekülhettem volna

a sivatagba. Egyedül a sivatagban nem lett volna olyan borzalomban részem,
mint amit a szüleim mellett kellett elviselnem. Hallottam a vágásokról,
a nővé válás csodálatos eseményéről, amibe vonakodva, de beletörődtem.
Egyszer kételkedni mertem, de anyám mérgesen azt mondta, ha elutasítom,
szörny leszek. Azt állította, hogy a női részem, a klitoriszom, tovább nő,
olyan hatalmas lesz, mint a férfiak pénisze. Kicsúfolnak. Tisztátalannak
tartanak. Senki nem vesz feleségül. Kigúnyolják az anyámat és a húgaimat.
Az, hogy a klitoriszom akkorára nő, mint egy pénisz, meggyőzött,
elfogadtam, hogy nem tehetek semmit, mindenáron el kell kerülnöm az ilyen
sorsot. Amikor a metszés ideje közeledett, még örültem is egy kicsit. Nagy
ünnepséget rendeztek azoknak a lányoknak, akik átesnek ezen a műveleten.
Szüleink ajándékokat vásároltak a nagyszerű alkalomra. A körülmetélésre
váró lányok között voltak a barátnőim is. Megtiszteltetésben lesz részünk,
a nők közé fogunk tartozni, hajtogatták. Mesét is mondtak nekünk. Soha nem
múló boldogságot ígértek. A sikeres körülmetélés és a gyógyulás után
eljegyeznek minket. Egy éven belül férjhez megyünk egy csinos férfihoz,

221
boldog feleségek és anyák leszünk. Melyik asszony nem akarja, hogy férje
és gyerekei legyenek?
Az ünnepség elég jól sikerült, bár amikor a metszésre váró barátnőim
remegni és zokogni kezdtek, ideges lettem. Azok a lányok többet tudtak, mert
a nővéreik fájdalomról és vérről beszéltek nekik. Azok a lányok rettegtek,
mert sejtették, mire számíthatnak. Én voltam a legidősebb lány a családban,
ezért nem volt, aki figyelmeztessen. Fiatalkorában anyámat is körülmetélték,
de az sok éve történt, és megfakult az emlékezete. Mintha elfelejtett volna
minden borzalmat. Anyám egyébként se szeretett bizalmas dolgokról
beszélni. Az volt a benyomásom, hogy egy kicsit fájni fog, de anyám
megnyugtatott, miszerint a vágás és a fájdalom rövid ideig tart, olyan, mintha
belecsípnének a karomba. Anya azt állította, az eredmény minden
kellemetlenséget megér. Anyám hazudott nekem.
Amikor eljött az idő, néhány ismeretlen asszony hatunkat elvitt az
ünnepségről a szomszédos szobába. Ott két másik nő várt ránk. Hat matrac
feküdt a földön egymás mellett, azt mondták, vegyük le az alsóruhánkat, és
feküdjünk le. Szó nélkül tettük, amit mondtak. Én a középen lévő matracot
választottam, mert tudni akartam, mi vár rám, arra számítottam, hogy az
asszonyok a két szélén lévő lányokkal kezdik. Egyre jobban rettegtem, mert
érezni lehetett a barátnőim félelmét, azokét, akiket nővéreik figyelmeztettek.
Azt mondták, emeljem a szoknyámat a fejem fölé, és csupaszítsam le
a fenekemet. Azt is mondták, hogy tárjam szét a lábamat. Úgy tettem, ahogy
parancsolták, pedig a szívem rémülten verdesett; szerettem volna felugrani
és elrohanni. Csakhogy egy nő ült mellettem, keze a vállamon, készen állt,
hogy megakadályozzon a menekülésben.
A két várakozó nőt arra bérelték fel, hogy kivágják a nemi szerveinket.
Felkészültek, hatalmas ollót tartottak a kezükben. Szinte azonnal hozzáláttak
a körülmetéléshez. Éles sikoltásokat és tompa nyögéseket hallottam két
oldalról. Amikor nem csillapodott a hisztérikus sikítozás, úgy döntöttem,
elérkezett a távozás ideje. Felültem. De az asszony, aki bekísért a terembe,
megragadta a vállamat, és lenyomott a matracra. Addig nem vettem észre,

222
hogy a tizenéves lányok mellé kijelölt nők mind nagyok és erősek voltak,
azért választották őket, hogy megfékezzék a fiatal lányokat.
És akkor rám került a sor. Először kezeket éreztem a lábam között, erős
ujjak megragadták nemi szervem egy kisebb darabját. Fájdalmasan
meghúzták és kifeszítették azt a darabot, azután az olló fémjét éreztem. És
pokoli fájdalmat. Ha képes rá, kérem, képzelje el, hogy érzéstelenítés nélkül
operálják. Úgy vágták le a húsomat, hogy semmit nem kaptam, ami tompítja
a fájdalmat. Sikítani kezdtem. Nem tudtam abbahagyni. A fájdalom tovább
erősödött, amikor a tapogató ujjak egy másik laza bőrdarabot ragadtak meg
a nemi szervemen. Alul mindent levágtak rólam, egészen sima lettem. Úgy
éreztem, hogy darabokra vagdaltak! Valaki varrni kezdett egy hatalmas tűvel
és cérnával. Ez is iszonyúan fájt. Az ájulás határán voltam.
A varrás nem állította el a vérzést. Bármit csináltak, meleg vér ömlött
a testemből. Éreztem, hogy tócsában fekszem. Valaki kötésért kiáltott, amit
beledugtak és belenyomkodtak a testembe. Emlékszem, hogy átvittek abba
a szobába, ahová a legsúlyosabban sérült, többek között az elállíthatatlanul
vérző kisbabákat és lányokat teszik. Homályosan emlékszem a kisbabák és
a kislányok fülsiketítő sikolyaira.
Komolyan azt hittem, belehalok, de a fájdalom olyan heves volt, hogy
megváltásként vártam a halált. Abban a szobában hamarosan elájultam, és
amikor visszanyertem az eszméletemet, már máshol voltam, halk szavú
orvosok és ápolónők gondoskodtak rólam. Még mindig félrebeszéltem
a fájdalomtól, de elkaptam néhány dolgot a beszélgetésükből. Megtudtam,
hogy majdnem belehaltam a vérveszteségbe. Két nővér arról beszélt, nem is
látszom lánynak, mert mindent levágtak a testemről, amit Isten a nőknek
adott. Anyám a női élet, a házasság és a gyerekek álmát ígérte, de fájdalmat
adott helyette, és megnyomorított, elvette tőlem a legfontosabb testrészeimet,
melyekkel elégedett feleség és anya lehetek.

Ennél a pontnál Nadia elsírta magát. Én is a könnyeimmel küszködtem.

Nadia nem ismerte a női körülmetélést, de én jól ismertem a barbár rítust,

223
mivel az eljárás betiltása utáni időkben több nővérem is átesett
a procedúrán, ugyanis a tilalom híre nem jutott el minden anya fülébe
a királyságban.
Anyám és apám két különböző törzsből származik. Apám családja
a Nedzsd régióban élt, ők sohasem gyakorolták a női nemi szervek
megcsonkításának primitív hagyományát. Anyám családjában azonban még
mindig követték a rituális csonkítás gyakorlatát, bár az 1950-es években már
teljesen felhagytak vele. Ezerkilencszázötvenöt előtt született nővéreimet,
szerencsétlenségükre, alávetették a körülmetélés rémálmának; a fiatalabbak,
köztük Szara és én, megmenekültek.
Nővéreim egyszer elmesélték saját körülmetélésük részleteit. Teljesen
elszörnyedtem, de örültem, hogy a nagyapám már a kormányzása kezdetén,
miután szemtanúja volt egy kisfiú drámai körülmetélésének, akinek a térdéig
kinyújtották az előbőrét, betiltotta az egészet. Akkor elmondták neki, hogy
bizonyos törzsekben a nőket is körülmetélik. Bölcs nagyapám azonnal
betiltotta mindkét borzalmas gyakorlatot, noha egyes törzsek figyelmen kívül
hagyták a rendelkezését, így a Fariához hasonló kislányokra a mai napig
rákényszerítik ezt a szörnyűséget.
Miközben Nadia szomorúan és meghatottan ecsetelte Faria helyzetét, én
a kezét paskolva próbáltam vigasztalni. Eszembe jutottak a rémálmaim,
amelyeket akkor láttam, amikor először hallottam a nők csonkításáról, és
megértettem az érzéseit. De vissza kellett térnünk az adott feladatra, ezért
megkérdeztem:
– Mi történik ezek után Fariával, Nadia? Tudsz róla valamit?
– Hercegnő, amikor elmondtam Fariának, hogy a közjóléti szolgálatnál
dolgozom, és a jövőjével kapcsolatban segítek neki, gondolkodás nélkül
rávágta, hogy el kell menekülnie a családja elől. Forr a dühtől, amiért
a saját anyja ilyen kínoknak tette ki. Azt mondja, ha haza kell mennie,
ráerőltetik a házasságot. Nagyon fél, nem akarja a korai házasságot.
A félelme abból ered, hogy az orvosok szerint rengeteg problémája lesz
a történtek következtében, és mind közül a fájdalmas nemi közösülés lesz

224
a legkellemetlenebb. Egyetlen vágya, hogy véget vessen a nők
körülmetélésének. Tudja, be kell fejeznie a tanulást, ha jogi szakértő, esetleg
ügyvéd akar lenni, és fáradhatatlanul kell dolgoznia, ha meg akarja állítani
a bántalmazásnak ezt a fajtáját.
– Vajon az esettel kapcsolatos érzelmek vezetik, vagy nyugodt a szíve és
a lelke? – kérdeztem.
Nadia szünetet tartott, és felidézte a beszélgetésüket.
– Hercegnő, háromszor találkoztam Fariával, és biztosan tudom, hogy nem
az érzelmek, hanem a higgadt elszántság vezérli.
Nadia tekintete elkalandozott, majd a szemembe nézett és megkérdezte:
– Mit gondol, mivel segíthetnénk neki, hogy célt érjen, feltéve, ha valóban
biztos az elhatározásában? Ha kész tervvel állok elé, talán jobban megnyílik
előttem.
– Nagyon igaz, Nadia. Fariának még minden nagyon új. Lehet, hogy egy
hét múlva az anyja vigasztalására vágyik. Természetesen nem siettetjük.
Kérlek, hívd fel Amani lányomat, és szervezz meg egy találkozót a lányom
és e között a fiatal nő között. Lányom tökéletesen ismeri a munkámat, és éles
az esze. Miután Amani találkozik Fariával, beszélni fog velem, azután Faria
lehiggadt érzelmei és valódi kívánságai alapján működőképes megoldást
keresünk a számára.
Nadia örült. Jó kapcsolatban állt Amanival, megbíztak egymásban.
Annyira szerettem volna, ha Amani igazi felelősséget érez, nem csak az
utasításaimat követi. Rettenetesen jólesett, hogy átadtam az irányítás egy
részét, és a lányom a munkám valódi részesének érzi magát.
Megpróbáltam elhessegetni a gondolataimat azokról a szörnyűségekről,
amiket Fariának el kellett szenvednie. De nem sokáig töprenghettem a fiatal
nő gondjain, mert a férjem hazaért, és egy fiatal szaúdi nőről, egyik
alkalmazottja lányáról hozott hírt nekem. A szegény lányt letartóztatták, és
rendkívül súlyos bűnnel vádolták.

225
 Sáda meg a varázslat- és boszorkányságellenes osztag

Tudom ugyan, milyen nehéz helyzetben vannak egyes szaúdi asszonyok,

mégis mindig azt az esetet érzem a legsürgősebbnek, amelyik éppen
a tudomásomra jut. Sáda esetében azonban komolyan úgy gondoltam,
képtelen leszek megmenteni a halálos ítélettől.
Sáda Karím egyik hűséges alkalmazottjának a lánya, apja autószerelőként
dolgozik hatalmas rijádi birtokunk családi műhelyében. Országunk csaknem
valamennyi királyi birtokán egy kisebb városnak elegendő infrastruktúra
található, orvosi rendelővel, lóistállókkal, terjedelmes játszóterekkel,
autószerelő műhelyekkel, éttermekkel és mecsetekkel, de Karím különös
gondot fektet az autószerelő műhelyekre. Akkor szervezte át az épületet,
amikor Abdullah elég idős lett, hogy saját kocsija legyen. A műhelyünk még
nem készült el teljesen, ezért fiunk, Abdullah, egy rijádi helyi műhelybe vitte
megjavíttatni a kocsiját. Itt rendkívül kellemetlen incidensbe keveredett,
amiről dióhéjban beszámolok.
Miután a műhelybe ért, fiunk észrevette, hogy az egyik dühös szerelő
hatalmas franciakulccsal fenyegeti szaúdi főnökét. Amikor a franciakulcsot
lóbáló férfi megtámadta az üzlet vezetőjét, megpróbálta kicsavarni
a szerszámot a kezéből. Csakhogy a szerelő erős volt, és nem engedte el.
A csavarkulcs dulakodás közben megütötte a fiam fejét. Abdullah talpon
maradt, de felrepedt a feje. Ekkorra már több vásárló is közbelépett, és
a fiam megmenekült a komolyabb sérüléstől. Világos, hogy a szerelő
rettentően mérges volt, és elhatározta, komolyan megveri a munkaadóját
vagy bárkit, aki az útjába áll.
Mint később kiderült, a férfi nem alaptalanul dühöngött. Szaúdi
munkaadója egy éve nem fizette ki a bérét, a férfi felesége és gyerekei
szenvedtek odahaza, még a legszükségesebbekre sem volt pénzük.
Elkeseredését csak tetézte, hogy a szaúdi főnök egyetlen alkalmazottjának
sem engedte meg, hogy a szerződésben szereplő két év eltelte előtt
felmondjon, és visszamenjen a hazájába.

226
 Szomorú, de bizonyos gazdag emberek úgy lesznek még gazdagabbak
Szaúd-Arábiában, hogy munkásokat toboroznak az egész világból, akik az
otthonukat elhagyva a királyságba jönnek dolgozni, és a keresetükből tartják
el a családjukat. A szaúdi munkaadók nem állják a költségeiket, szegény
emberek kölcsönből fizetik az ügynököket, akik külföldi munkát keresnek
nekik. Az utazás költségét is nekik kell összeszedniük. Országunkba érve
a szaúdi munkaadó elveszi az útlevelüket. A külföldi munkások ettől kezdve
ki vannak szolgáltatva lelkiismeretlen főnökeiknek, akiknek eszükben sincs
fizetni nekik. A munkaadók egyszerű szállást és ellátást adnak
a munkásaiknak, de nem adják meg a szerződésben megszabott bérüket.
Miután a királyságba érkeznek, a munkaadó kijelentheti, hogy a szerződés
lejártáig visszatartja a fizetésüket; ezért a munkások semmit nem tudnak
hazaküldeni a családjuknak.
Szégyen és botrány, hogy az ilyesmi bevett gyakorlat az országomban.
Még a királyi családból is ismerek olyanokat, akik így bánnak
a munkásaikkal, pedig annyi a pénzük, hogy még egy hatalmas,
tisztviselőkkel teli bank minden munkatársa sem tudná összeszámolni. Csak
annyit mondhatok, ez az eljárás gonosz és erkölcstelen. Bárcsak lennének
törvényeink az ilyen keményen dolgozó emberek védelmére, de az én
országomban a szegényeknek nincs szavuk. Ezért fordulhat elő, hogy
általában az érző szívű királyi felségek karolják fel a nélkülözőket és
elhagyatottakat.
A külföldi szerelő haragja természetesen nem vezetett semmi jóra, sőt
hosszú börtönbüntetésre ítélték. Csak Allah tudja, mi történt volna a férfi
családjával, ha a fiam nem lép közbe. Miután Abdullah megtudta az eset
részleteit, és kiderült, hogy a műhely tulajdonosa bántalmazta az
alkalmazottjait, és visszatartotta a fizetésüket, meggyűlölte a férfit, és
megsajnálta a beosztottjait. Felfogadott egy szaúdi ügyvédet, hogy engedélyt
kapjon a rab kihallgatására. Miután megnyerték a bizalmát, és megtudták
tőle a családja elérhetőségét, Abdullah intézkedett, és a család a férfi
fizetésének a kétszeresét kapta a börtönbüntetés ideje alatt. Így történt, hogy

227
a felbőszült bevándorló, aki minden szaúdit gyűlölt, és megpróbálta megütni
Abdullahot, tisztelni és szeretni kezdett egy szaúdi férfit, a fiamat.
Allah jó szívvel áldotta meg a fiamat. Soha nem tudta elviselni, ha
kizsákmányolnak valakit, főleg ha olyan súlyosan, hogy az érintett
tettlegességre ragadtatja magát, jóllehet börtönnel, sőt halállal fizethet
a tettéért. Csak olyan ember viselkedik így, akinek kilátástalan a helyzete, és
nincs kihez fordulnia.
Abdullah szerencsére nem sérült meg súlyosan a támadásban, de Karím
majdnem beleőrült a gondolatba, hogy mi történhetett volna. Magánkívül
számolt be az esetről. Azt mondta:
– Meghalhatott volna a fiunk, Szultána. Nagyon komoly dolog, ha az
embert fejbe ütik egy csavarkulccsal.
Ma már saját műhelyünk van magasan képzett német és amerikai
munkásokkal, akiket jól megfizetünk, és akik nagyon boldogok szaúdi
családunknál. Öt-hat szaúdi férfi dolgozik a szakképzett szerelők keze alá.

Most pedig visszatérek szegény Sáda elképesztő történetéhez, aki Karím

egyik szaúdi segédszerelőjének a lánya. Ugyan nem ismertem személyesen
az életveszélyes incidens előtt, de távolról láttam néhányszor, és nagyon
szégyenlős lánynak tűnt. Még iskolába járt, ezért nem dolgozott
a családunknak, így nem adódott alkalmam, hogy beszédbe elegyedjek vele.
Az édesapjáról többet tudtam, a férjem dicsérte a férfi mindenre kiterjedő
figyelmét és nyugalmát.
Azonban mindez megváltozott, amikor aznap Karím azzal a hírrel rontott
be az ajtón, hogy vészhelyzet van, amit azonnal meg kell oldanunk – és
Sádáról van szó.
El akartam terelni a gondolataimat Faria bajairól, ezért éppen egy érdekes
riportot olvastam a legfrissebb indiai eseményekről, ahol egyes férfiak
nyilvánvalóan elvesztették az eszüket, és azt képzelték, minden utcán járkáló
nőt meg lehet erőszakolni. Karím aggodalmas arckifejezése láttán azonban
felültem, az asztalra tettem az újságot azzal, hogy majd később elolvasom,

228
és figyelmesen meghallgattam.
– Mi történt? – kérdeztem tőle.
Karím majdnem összefüggéstelenül válaszolt, de végül elmondta, hogy
egyik kedvenc beosztottjának a lánya börtönbe került, és az egyházi emberek
szerint a fejét vesztheti a bűne miatt. Sádát boszorkánysággal vádolták.
Ez nagyon vészjóslón hangzott, de mielőtt folytatnám a Karímtól hallott
történetet, fontos lenne ismertetnem Sáda családi hátterét, valamint
a varázslással és boszorkánysággal kapcsolatos nyugtalanító fejleményeket,
melyek egyre jobban eluralkodnak a szaúdi társadalom egyes rétegeiben.
Sáda édesanyja otthon van a családdal. Öt gyermek anyjaként napkeltétől
késő estig rengeteg a dolga. Sáda édesapját leköti a munka, keményen
takarékoskodik, gyakran mondogatja, hogy szaladnak az évek, hamarosan
öregember lesz belőle.
A birtokunkon dolgozó embereknek takaros szállásuk van, sem
a közművekért, sem a közlekedésért nem kell fizetniük. Karím
rendelkezésükre bocsátja az alapvető élelmiszereket, például a rizst,
a burgonyát, a hüvelyeseket, a teát, a kávét, a tyúkokat. Az ünnepekre évente
több ízben birka- és tevehúst kapnak az alkalmazottaink. Egy szép nagy
területen növényeket termeszthetnek, így változatosabbá tehetik az
étrendjüket. Választhatnak az alkalmazottaink rendelkezésére bocsátott
ruhákból, de ha valami különlegeset akarnak, a jövedelmükből megvehetik.
A klinikánkon elsősegélynyújtó hely van, és a súlyos egészségi problémák
kivételével minden gondjukat orvosolhatják a palotán belül. Karím két éve
fogászati rendelőt kezdett építeni, ami nemrég nyílt meg, két fogorvos is
csatlakozott az alkalmazottainkhoz.
Sáda apja csaknem mindent megkap, amire szüksége van, ezért fizetése
legnagyobb részét félretehette, hogy egyszer nyugdíjba mehessen. Arról
álmodozott, hogy visszamegy a szülőfalujába, szerény házat épít magának, és
elég pénze lesz időskorára.
A család úgy érezte, nagyon szerencsés, hogy egy herceg palotájának
dolgozhat és ott is élhet. És kétszeresen boldogok voltak, hogy egy olyan

229
hercegnek dolgozhatnak, aki egyszer sem forgatta ki őket megérdemelt
keresetükből. Tudták, hogy nem minden átlagpolgárnak van ilyen
szerencséje, akit királyi felségek alkalmaznak.
A különös esemény, amely Sáda letartóztatásához vezetett, akkor történt,
amikor a lány felkereste a legújabb rijádi bevásárlóközpontot, amely
zsúfolásig megtelt a társadalom különféle rétegeihez tartozó emberekkel,
a leggazdagabb szaúdiaktól a fejlődő országokból bevándorolt
legszegényebb munkásokig. Sáda még sosem járt bevásárlóközpontban –
nem az a lány, akinek van pénze vásárolgatni, tehát semmi oka nem volt,
hogy az álmok birodalmában kószáljon. Ezúttal azonban a szülei
megengedték neki, hogy elkísérjen egy ismerős családot
a bevásárlóközpontba. Mint mondtam, most járt először ilyen helyen, és
a naivitása okozta a bajt.
Azt mesélték, Sádát annyira elbűvölte a látvány, hogy mindent és
mindenkit megbámult, ami illetlenségnek számít Szaúd-Arábiában, ahol az
emberek eltökélten védik a magánéletüket és különösen a nők magánéletét.
Amikor Sáda bement egy fehérneműüzletbe, és meglátta, ahogy ő mondta,
a világ legszebb asszonyát – egy fiatal szaúdi nőt, aki a bolt biztonságában
kibújt a fátylából –, odament hozzá, és tátott szájjal, közvetlen közelről az
arcába bámult. Megvizsgálta a köpenyét is, és olyan messzire ment, hogy
lehajolt, és szemügyre vette a nő drága cipőjét. A szaúdi nő nagyon
megsértődött, sőt megzavarodott, sietősen bebugyolálta magát, és a boltból
kirohanva a szülei keresésére indult, akik a szomszédban kávéztak. Izgatott
apja kihívta a rendőrséget, és amikor Sáda kisétált a fehérneműboltból,
letartóztatták. A rendőrségen először azt mondták, Sáda követte a fiatal nőt,
és zaklatásért tartóztatják le, ami súlyos bűn az országomban.
A szaúdi szépség sajnos rosszul lett, és odahányt a padlóra. Ekkor Sáda,
akinek az egyszerűsége már-már a butaság határát súrolta, a földre rogyott,
és a kezében lévő hímzett zsebkendővel megpróbálta feltakarítani
a mocskot. Sáda még a kezét is kinyújtotta, hogy megérintse a szépséget,
bocsánatot akart kérni tőle, azt akarta mondani, olyan szép, hogy nem tudta

230
levenni róla a szemét. Ekkor a szépség anyja hisztérikusan azt kiabálta
a rendőröknek, hogy Sáda zsebkendőjére varázsigét hímeztek, hogy Sáda
boszorkány, meg akarja szerezni a lánya hányását, mert varázsolni vagy
bájolni akar vele.
Nem tudtam, mit mondjak. Az elmúlt években sok mindent hallottam erről
az új és félelmetes szaúdi tendenciáról, de először fordult elő, hogy
a családunk egyik alkalmazottjához is elér ez az őrület.
– És hol van most Sáda? – kérdeztem Karímtól.
– Börtönben. Mire az apja megtudta, már kihallgatták és elítélték.
– Mi a vád?
Karím majdnem kiabált.
– Boszorkányság! Azt a buta lányt boszorkányságért ítélték el!
– Mit tehetünk?
– Fogalmam sincs, Szultána. Érzékeny téma.
– Az.
Karím az egyik székre roskadt. Régóta nem láttam ennyire zaklatottnak
a férjemet. Fájdalmas tekintettel nézett rám.
– Sáda szülei vigasztalhatatlanok. De ennél is rosszabb, hogy azt
képzelik, csak felhívok valakit, és minden jóra fordul. Igazán nem tudom,
mit tehetnék.
Az órámra pillantottam.
– Ma este már semmit, férjem. Késő van.
Karím hangosan sóhajtott.
– Gyűlölöm, ami az országunkban történik. Körülvesz minket az őrültség.
Nem tudom, mi kell ahhoz, hogy megállítsam ezt az elmebajt. Boszorkányok
és boszorkányság! Ezek az eszelős férfiak sötét árnyat vetnek az országunkra
és ránk!

Legtöbben azt képzelik, hogy a királyi család könnyedén meg tudja oldani
ezeket a problémákat, de nem így van. Szaúd-Arábiában annyi hatalom
összpontosul az egyházi emberek kezében, hogy még a király is szőr mentén

231
bánik velük. Bár nagyobb a hatalma náluk, mégis meg kell gondolnia, milyen
eszközökkel csatázik velük. Sem Karím, sem én nem nyerhetünk, ha
szembefordulunk az egyház embereivel.
Karím utasította egyik intézőjét, maradjon éjszakára Sáda otthonában, és
vigasztalja a szüleit. Megüzente, hogy másnap reggel minden tőle telhetőt
elkövet.
Nyugtalan volt az álmunk, nem pihentük ki magunkat reggelre.
Karím céltudatosan távozott hazulról. Össze akarta hívni
legbefolyásosabb unokatestvéreinket, hogy kikérje a tanácsukat. Mint
kiderült, az unokatestvérek nem akartak belekeveredni az ügybe, jól tudták,
hogy a boszorkányokkal és a boszorkánysággal kapcsolatos kérdések
rendkívül érzékeny témát jelentenek Szaúd-Arábiában, feltéve, hogy valaki
nem csatlakozik az őrültséghez, és nem akar újabb áldozatokat szállítani
a hit embereinek kínzókamráiba. Mert ebben az esetben szívélyesek és
barátságosak ezek az egyházi férfiak.
Karím hamarosan szükségesnek látta, hogy országunk
legtiszteletreméltóbb ügyvédjét kérje fel Sáda védelmére – de a férfi élete
még a királyi család támogatása mellett sem volt biztonságban. Egyre
jobban aggódott az életéért – az egyházi férfiak rámeredtek a bíróságon,
a bíró pedig hosszú börtönbüntetéssel fenyegette, amiért egy boszorkányt
képvisel. Minden szaúdi számára iszonyú, hogy az áldozatokat védő
ügyvédeket börtönbe vetik a klienseikkel együtt.
Rémálom volt az egész. Az országunkban semmi sem sietős – legkevésbé
az igazságszolgáltatás. Karím és én kínok kínját éltük át, rettegés és
fájdalom között őrlődtünk. A férjem által alkalmazott ügyvédtől azt
hallottuk, hogy Sádát bűnösnek találták, és a fejét veszik.
Kevés nyugati ember tudja, hogy a muzulmánok többsége nagyon babonás,
és hisz a fekete mágiában, a szemmel verésben, a dzsinnekben, ezekben
a földöntúli lényekben, akik ijesztgetni, sőt bántani próbálják a jó
muszlimokat.
Gyerekkoromban engem is óvtak a szemmel veréstől és a természetfeletti

232
lényektől, bár apám haragudott, ha valaki dzsinnekről beszélt a jelenlétében.
Nem volt különösebben művelt, de intelligens ember lévén, kijelentette,
csak a fejünkben vannak dzsinnek, az anyagi világban nincsenek.
Semmit sem tudtam a boszorkányságról és a varázslásról, amíg férjhez
nem mentem, és rá nem jöttem, hogy az anyósom buzgón hisz a fekete mágia
erejében. A többi szaúdi királyi nőrokonhoz hasonlóan, akiknek túl sok
a ráérő idejük, a természetfelettitől várta az izgalmat. Az anyósom még
Mahát is megkörnyékezte, aki egy ideig fekete mágiával foglalkozott, de
Karím és én annyira elleneztük, hogy hamarosan elfelejtette az egészet.
A varázslásról és a boszorkányságról hallott történetek bizonyos
esetekben mosolyra fakasztanak, mint például az az 1980-as évek közepéről
származó mulatságos eset, amelyet egy országomban tartózkodó amerikai
barátnőmtől hallottam. A barátnőm szorgalmas újságolvasó volt, az átlagnál
jobban odafigyelt a hírekre. Azt hallotta, hogy egy dzsiddai rádióműsorban
bemondták, a városban ártó dzsinn tűnt fel, amelyről egy szaúdi férfi azt
állította, hogy egy bizonyos dzsiddai közösségben rejtőzködik. Sok dzsiddai
polgár megrémült a jelenéstől, ezért az emberek hamarosan azt kezdték
terjeszteni, hogy a saját szemükkel látták, amint a gonosz dzsinn
a szomszédjukban kószál. Az újság azt állította, hogy az egyik riporterüknek
is megjelent a dzsinn. Az újságíró szerint olyan visszatetsző volt a külseje,
hogy nincs rá szó. Az egyik cikkben azt közölték az olvasókkal, hogy
a „dzsinntől megszállt” környéken egy szaúdi férfinak sikerült
lefényképeznie az iszonyatos szellemet. Az újság megígérte, hogy közli
a képet, de valamilyen megmagyarázhatatlan okból egy hetet vártak vele.
Dzsidda polgárainak azt tanácsolták, éjszakára maradjanak otthon, és mindig
zárják be az ajtókat. A tömeghisztéria napról napra fokozódott, mert
a szerkesztők újabb és újabb történeteket közöltek az újság szerint egyre
veszélyesebbé váló dzsinnel való találkozásokról.
A történet követői ideges izgalommal vártak, a saját szemükkel akarták
látni a dzsinn fotóját.
Amikor végre elérkezett a nagy nap, az újság leadta a képet. Amerikai

233
barátnőm látta először az újságot. Később bevallotta, hogy hangosan
nevetett. A félelmetes „dzsinn” nem volt más, mint E. T., Steven Spielberg
népszerű fantasztikus filmjének aprócska, földönkívüli főszereplője.
Abban az időben még kevés szaúdi járt külföldön, és mivel az E. T.-t
betiltották országunkban, csak korlátozott számú szaúdi ismerhette a filmet.
Később magam is láttam az újságnak azt a bizonyos példányát, és bár én
is nevettem a hollywoodi film által gerjesztett félelmen, emlékszem, egy
kicsit szégyelltem magam, amiért annyi honfitársam felült a történetnek.
Hallottuk, hogy Dzsiddában valódi tömeghisztéria tört ki ennek
a teremtménynek a láttán. Sokan elhitték, hogy E. T. valóban létezik,
a környéken leskelődik, és csak arra vár, hogy a sötétben megtámadja
a gyermekeiket.
A szaúdiak mindig rettegtek az élet sötét oldalától, de az utóbbi tíz évben,
valamilyen előttem ismeretlen okból, az életnek ez az idegen oldala hatni
kezdett a szaúdiakra, és megzavarta a fejüket. A szaúd-arábiai hatóságok
még J. K. Rowling brit írónő Harry Potter sorozatát is betiltották, azt
hiszik, hogy a könyvek és a filmek varázslásra és boszorkányságra csábítják
a szaúdi polgárokat.
A szaúdi lakosságot és az országunkban élő embereket megfélemlítő
intézmény, az Erkölcs Elősegítéséért és a Bűn Elhárítására Alakult Bizottság
– vagyis az egyházi rendőrség, az utcáinkat járó, dühös tekintetű, hosszú
szakállú férfiak a bokáig érő köpenyükben – tébolyult vadászatot indított
a varázslók és a boszorkányok ellen, és ez a tevékenysége furcsa módon
összekapcsolódik konzervatív hitünk lelkes védelmezésével. Még
félelmetesebb, hogy ugyanez a bizottság létrehozott egy „boszorkányellenes
egységet”, hogy minden szaúdit felvilágosítson a varázslás és
a boszorkányság bűnéről. A boszorkányellenes egységnek óriási összeget
biztosít a költségvetés, hogy felderítsen mindent és mindenkit, aki bűbájt
bocsát az ártatlanokra. A félelem átitatja az egész társadalmat, röpiratokat
osztogatnak, közvetlen vonalakat üzemeltetnek, álakciókat rendeznek, így
próbálják a szegény párákat olyan kijelentésre rávenni, amivel gyanúba

234
keverik magukat. Normális embereket arra biztatnak, hogy jelentsék, ha
különösnek tűnő viselkedést látnak. Túl sokáig bámult rájuk valaki?
Megbetegedtek a szomszéd látogatása után? Impotenssé vált egy férfi? Ha
igen a válasz, idézze fel, kivel volt, mielőtt elveszítette a „férfiasságát”.
Amennyiben juhot vagy tevét próbált venni tőlük valaki, megmagyarázta,
hogy pontosan milyen állatot keres? Ha igen, hívja a boszorkányellenes
számot, és adja meg a hatóságoknak a bűnös nevét. Elég egyetlen ehhez
hasonló homályos és értelmetlen vád, és a szaúdi polgárokat, valamint az
országunkba látogató vendégeket a letartóztatás veszélye fenyegeti.
Ezek a férfiak, akiket személy szerint hihetetlenül tudatlannak tartok,
termékeny talajt teremtenek a boszorkányüldözés számára, melynek során
bosszúvágyból, hamisan vádolnak varázslással és boszorkánysággal ártatlan
embereket. Egy szobalány nemi erőszakra panaszkodik, egy sofőr arra, hogy
nem kapja meg a fizetését. A dühös munkáltató ellenvádat jelenthet és jelent
is be, boszorkánysággal és varázslással vádolja meg ezeket az embereket.
Ilyen vádak esetén elfogják, kihallgatják és ártatlanságuk ellenére gyakran ki
is végzik a vádlottakat.
Hihetetlen, hogy akár egy közepesen művelt ember is higgyen ebben
a zagyvaságban! Pedig egyesek számára ez az élet 2014-ben Szaúd-
Arábiában. 2012 óta majdnem ezer embert tartóztattak le, állítottak bíróság
elé, vetettek börtönbe varázslás és boszorkányság miatt, és néhányukat ki is
végezték. Még most, a könyv írása közben is több mint kétszáz ember ül
a szaúd-arábiai börtönökben varázslás vagy boszorkányság vádjával.
Közülük több mint húszan elvesztették a pert, és fővesztésre ítélték őket.
Következzék néhány ismert tény azokról a különleges esetekről, amelyek
az elmúlt néhány évben estek meg Szaúd-Arábiában:

1. Egy Srí Lanka-i férfi háztartási alkalmazottat fekete mágiáért egy év

börtönre és száz korbácsütésre ítéltek, pedig soha senki nem tudta
megmondani, pontosan miféle fekete mágiát űzött.

235
2. Egy másik Srí Lanka-i polgárt, ebben az esetben nőt, boszorkányság
vádjával letartóztattak, mert túl hosszan nézett egy gyereket az egyik
bevásárlóközpontban. Fekete zsinór volt a derekán, amiből a bíró azt
a következtetést vonta le, hogy boszorkány. A könyv írása idején még
nem hoztak ítéletet.
3. Egy Amina bint Abdel Halim bin Szálem Nasszer nevű szaúdi nőt
varázslás és boszorkányság miatt kivégeztek, noha nyilvánosan
sohasem mondták meg, mit vétett. A bizottság tagjai egyszerűen
kijelentették, hogy Nasszer asszony fenyegetést jelent az iszlám
számára.
4. Egy Murí bin Ali bin Issza el-Azíra nevezetű szaúdi férfit délen,
a Nadzsrán régióban hamisan vádoltak varázslással. Amikor különféle
könyveket és talizmánokat találtak a lakásán, letartóztatták, bíróság elé
állították, majd lefejezték.
5. Egy hatvanéves szaúdi asszonyt boszorkányság miatt lefejeztek, mert
azzal „csalta ki az emberek pénzét”, hogy meg tudja gyógyítani
a betegségüket.
6. Az egyiptomi Musztafa Ibrahimot megvádolták, majd lefejezték, mert
bájolással próbált szétválasztani egy házaspárt. A bíró azt mondta, az
győzte meg Musztafa bűnösségéről, hogy gyertyákat, rossz szagú
füveket és könyveket találtak a lakásán.
7. Egy libanoni muzulmán polgárral kapcsolatos eset csak azért lett
világszerte közismert, mert a libanoni kormány mindent elkövetett
a szabadon bocsátásáért, és a története az újságokba is belekerült. Az
Ali Huszein Szibat nevű férfi a Rejtélyek című híres libanoni műsor
házigazdája volt. A műsor tulajdonképpen az élő telefonos közé
tartozott, melyben Szibat úr tanácsokat adott a közönségnek, és időnként
bűvigéket mondott. A műsorra felfigyelt a szaúdi egyházi rendőrség,
mert amikor Szibat úr zarándoklatra Szaúd-Arábiába érkezett,
boszorkányság vádjával letartóztatták. Bár nem volt szaúdi
állampolgár, és a „bűneit” egy másik országban követte el, ez nem

236
 tartotta vissza a boszorkányellenes egységet. Nemcsak Szaúd-
Arábiában, hanem az egész világon a hit védelmezőinek képzelik
magukat, ezért bíróság elé állították, bűnösnek nyilváníttatták, és
fejvesztésre ítélték a férfit. Az időpontot az évek során többször
megváltoztatták, mert a libanoni kormánynak a végrehajtás közeledtével
mindig sikerült leállítani a kivégzést. Úgy vélik, Szibat urat nem
fejezték le, de a szaúdi hatóságok nem hajlandók megmondani, hogy
szabadon engedték, börtönben van, vagy hazajutott Libanonba. Ha
szabadon engedték, kerüli a nyilvánosságot, bár biztos vagyok benne,
hogy bizalmas körökben élesen nyilatkozik hazám barbarizmusáról.
Karím megígérte, hogy kideríti, mi történt vele, és amint megtudom,
nyilvánosságra hozom.
8. Egy eritreai férfit letartóztattak és börtönbe vetettek, miután elkobozták
tőle bőrbe kötött telefonkönyvét, majd „talizmánként” mutatták be
a bíróságon. A vallási rendőrség ugyanis nem tudta elolvasni a férfi
idegen kézírását, azt hitte, a könyvecske varázsigéket tartalmaz, amitől
a férfiak elhagyják a feleségüket, és a feleségek elhagyják a férjüket.
A szegény ember biztosan borzasztó zavarban volt, rettegett, mert nem
kapott ügyvédet, és az egész eljárás olyan nyelven zajlott, amelyből egy
szót sem értett. A telefonkönyve miatt bebörtönözték, és száz
korbácsütésre ítélték.
9. A szudáni Abdul-Hamid bin Huszein Musztafa al-Fakkit a bizottság
egyik beépített ügynöke azzal a kérdéssel csalta csapdába, hogy ismer-
e olyan varázsigét, amelytől az apja elhagyja a második feleségét.
A beépített ügynök esküvel vallotta, hogy al-Fakki igent mondott, és
1500 dollárt kért érte. Azt természetesen senki sem tudja, hogy tényleg
így történt-e, mert az egyházi hatóságok rendkívüli módon szeretik
letartóztatni, megkorbácsolni, sőt lefejezni az embereket. Ki bízna meg
a szavukban?
10. Végül egy női beépített ügynök azzal a kérdéssel ejtett csapdába egy
szegény asszonyt, hogy engedelmes férfivá tudná-e változtatni a férjét.

237
 Az asszony állítólag igent mondott, mire azonnal letartóztatták, majd
halálra ítélték.

Faria és Sáda – két ártatlan lány, mindketten barbár szertartások és babonák

áldozatai, amelyek örökre megmérgezik az életüket. Hónapokig nem tudtam
őket kiverni a fejemből. Nadiától tudom, hogy miután a szülei megjelentek
a kórházban, és erővel magukkal vitték a lányukat, Faria elsüllyedt
szélsőségesen konzervatív törzsének mocsarában. Nadia azt mondta,
keservesen sírt, amikor elhagyta a szobát.
Rémálmaim voltak. Elképzeltem, hogy szegény Fariát akarata ellenére
hozzákényszerítik egy brutális férfihoz, aki nincs tekintettel megcsonkított
állapotára, újra meg újra felszakítja a sebeit, fájdalmat és gyötrelmet okoz
a fiatal nőnek.
És Sáda? Hogy bírja szegény Sáda a rijádi börtönt? Hogyan tud lelkileg
felkészülni az iszonyú sorsra, ami rá vár? Fejét veszik, mert megcsodálta
egy nő szépségét?
Annyi éjszakát töltöttem azzal, hogy átéltem, ami elképzelésem szerint
Fariával és Sádával történhet, hogy már-már az őrület határára jutottam.
Hónapokba telt, amíg végül eldőlt a sorsuk.
Láttam, hogy a férjem is szenved. Arca nyúzott volt, és új ráncokat
fedeztem fel rajta; egykor fekete haja szürkülni kezdett. Tudtam, hogy
a férjem hatalom nélküli hercegnek érzi magát, amibe egy büszke és értékes
férfi nagyon nehezen törődik bele.
Egyszer Karím egész éjjel fel-alá járkált a lakosztályunkban, majd leült az
íróasztala mellé, tollat fogott, és leírta, ami a szívéből kicsordult. A férjem
költő, úgy ragadja meg a fájdalmat és az örömet, ahogy én soha. Másnap
reggel Karím már kiosont a lakosztályunkból, hogy kávét szerezzen, én meg
leültem a székébe, és elolvastam költeménye szomorú szavait:

Amikor megszülettem, a szülőföldemet láttam.

A rijádi homok fodrai és ívei a szandálomra vártak.

238
 Táif hegyei pompás árnyékot kínáltak.
A Vörös-tenger kék vize hűtötte a testem.
De ma mások szemével nézem a szülőföldemet, és amit látok, tönkreteszi
az álmom.
Az égő homok átégeti a szandálomat.
A hegyről lezúduló ár elmossa az árnyat adó fákat.
A Vörös-tenger vize megfojt, nem kapok levegőt.
Vigyétek innen a haragos férfiakat, akik azt állítják, hogy Allahhal
beszélnek! Még a nyelvét sem ismerik.
Idegen hangon zagyválnak, és elpusztítják a szülőföldemet.
És én tehetetlenül ülök, nem menthetem meg szeretett földemet.

Még sohasem szerettem Karímot annyira, mint abban a pillanatban.

239
 12.
FEJEZET

Sírok tovább

A sikereim mellett, sajnos, sokszor kudarcot vallok, és nem sikerül

megmentenem a védtelen szaúdi nőket. Miután szegény Fariát erőszakkal
elvitték a kórházból, néhány hónapon belül másodszor is visszakerült. Nadia
rendkívül izgatott volt, és azzal a nyugtalanító hírrel hívta fel Amanit, hogy
Fariát valóban belekényszerítették egy olyan házasságba, amit nem akart.
Faria sosem nyerte vissza teljesen az erejét a sebek és a fertőzés után,
amit a nemiszerv-csonkítás következtében kellett elviselnie. A férje sajnos
egy vadállat volt, akit csak a saját szexuális öröme érdekelt, és dühítette,
hogy Faria nem volt odaadó partner. Elbújt előle, amikor ágyba parancsolta.
Második kórházi tartózkodása alatt gyorsan felgyógyult, és visszatért
a férjéhez. Csakhogy a szegény fiatalasszony borzasztóan boldogtalan volt,
sírt, könyörgött, hogy valaki segítsen neki megszabadulni a férjétől, akitől
undorodott.
Nadia ahogy tudta, tartotta Fariával a kapcsolatot, és amikor utoljára
beszélt vele telefonon, a fiatal nő bevallotta, hogy a férje verni kezdte annak
ellenére, hogy terhes. Faria rettegett a gyerekszülés szörnyű fájdalmaitól,
amit a folyamatos sérülések és a körülmetélés következtében visszamaradt
hegek okoznak. De egyszer csak megszakadt köztük a kapcsolat. Mintha
elnyelte volna a föld. Faria soha többé nem válaszolt Nadia hívásaira, és
nem jelent meg a kórházban. Valószínűtlen, ám elképzelhető, hogy
elköltözött a családja, de már sosem tudjuk meg, mi történt szegény lánnyal,
és mindnyájan a legrosszabbtól tartunk.
Szegény Amani a bánat könnyeit ontja, valahányszor Fariáról beszél, de
kisebbik lányom végre-valahára rájött, hogy Szaúd-Arábiában egyes nők

240
sorsa milyen kegyetlen és brutális lehet. Amani szenvedélyesen végzi
a munkánkat, és már tudom, hogy lányom szeme kinyílt világunk valóságára.
Ami Sádát, a fiatal, ártatlan lányt illeti, akit szigorúan megbüntettek és
boszorkánysággal vádoltak, amiért naivan megbámult egy nőt – az
ő története már jobban végződött. A férjem ugyanis olyat tett, mint még soha.
Miután a Sádát képviselő ügyvéd azt mondta, a bíróságot felügyelő
egyháziak sosem adnak kegyelmet egy boszorkánysággal megvádolt nőnek,
Karím nagy összeggel lefizetett három, Sáda ügyével megbízott papot. Nem
büszke rá, hogy ehhez a megoldáshoz folyamodott, de én még soha nem
voltam büszkébb Karímra; kivételes jellemet igényel, hogy valaki
a meggyőződése ellenére cselekedjen, ráadásul nem a saját, hanem valaki
más javára. Karím úgy érvelt, kisebb bűn megvesztegetni valakit, mint
hagyni, hogy egy Sádához hasonló ártatlan fiatal nőt kivégezzenek
a naivitása miatt.
Így történt, hogy vereséget szenvedtünk, és diadalt arattunk. De nem sok
örömünk származott a győzelemből, mert Faria elvesztését gyászoltuk.
Azért imádkozom, és abban reménykedem, hogy eljön a nap, amikor
egyetlen nőnek sem kell elszenvednie a körülmetélés kínjait – vagy azt
a kínt, hogy hozzákényszerítik egy férfihoz, aki lehet öreg vagy fiatal, de
idegen a számukra.

Már biztosan tudják, hogy szenvedélyes nő vagyok – aki teljes szívéből

szeret. Erős érzelmeim azt diktálják, hogy védjem meg a szeretteimet.
Fiatalkoromban, védelmezési ösztönöm negatív mellékhatásaként, irányítani
is akartam őket. Egy ilyen ösztönnek nemkívánatos következményei vannak
mindenkire: arra, aki szeret, és arra, akit szeretnek.
Ahogy cseperedtem, rájöttem, hogy a szaúdi férfiak szaúdi nők iránti
szeretete lényegében az irányításról szól. Hányszor hallottam szaúdi
férfiaktól, hogy a szeretetük védelmet jelent, ugyanakkor tagadták, hogy
lényegében parancsolni, korlátozni és irányítani akarnak.
Ezért vigyázok az érzéseimre, gyengéden és odafigyelve szeretek,

241
megpróbálok nem irányítani.
Lány vagyok, aki születése pillanatától mélységesen szereti az anyját.
Iránta érzett szeretetem évről évre nő, és nem múlik el, amíg dobog
a szívem. Bárcsak ugyanezt mondhatnám az apámról! Gyerekkoromban
a félelem legyőzte a vágyat, hogy ugyanúgy tudjam szeretni az apámat, mint
az anyámat. Hihetetlen és szomorú, de nagyon sokáig azt hittem, akkor sem
leszek képes őszinte szeretetet érezni az apám iránt, amikor rám borítják
a szemfödelet, és leengednek sivatagi síromba. Soha nem bocsátom meg
neki, hogy a bátyámat jobban szerette, mint a nővéreimet és engem, ezért
máig meglévő, nyílt ellenérzés alakult ki a bátyám és énközöttem. De mióta
egy bizonyos kort betöltöttem, feltámadt bennem a szeretet a gyarló férfi
iránt, aki életet adott nekem. Életemben először kimondhatom, olyan lány
vagyok, aki szereti az apját.
Nővér vagyok, aki szereti kilenc nőtestvérét, noha Szara nővéremet
szeretem a legerősebben. Nem mondhatom el ugyanezt Aliról, a bátyámról.
Régen még voltak olyan pillanatok, amikor éreztem némi érzelmet iránta, de
minden egyes, feleségei, gyermekei, testvérei, unokahúgai és unokaöccsei
ellen elkövetett kegyetlenségével fogyott a szeretetem. Ha Alira gondolok,
már csak bánatot érzek.
Feleség vagyok, aki szereti a férjét. Mint annyi nőnek Szaúd-Arábiában,
nekem is elrendezték a házasságomat. Még tizenéves voltam, amikor
megtudtam, hogy férjhez megyek, de azok közé a szerencsés szaúdi lányok
közé tartoztam, akiknek megengedték, hogy felügyelet mellett találkozzon és
telefonon beszélhessen a vőlegényével az esküvő előtt. A találkozások és
a telefonhívások meggyőztek róla, hogy Karím jó ember. Csinos arca már az
első találkozásunk alkalmával boldoggá tett. Szerelmes lettem belé, amikor
először egymás szemébe néztünk. Azóta csak egyetlenegyszer ingott meg ez
a szeretet. Akkor történt, amikor elmondta, hogy második feleséget szeretne.
Nem számított viszont heves reakciómra: elmenekültem előle, és elszöktem
az országból, ezzel sikerült megakadályoznom pokoli tervét. Allah
kegyelméből már csak múló pillanat az a borzalmas időszak. Teljes jogú

242
partner vagyok ebben a házasságban, tudom, hogy Karím és én
a legboldogabb házaspárok egyike vagyunk Szaúd-Arábiában. Férjem
naponta elmondja, mennyire szeret, milyen boldog, hogy ilyen
a kapcsolatunk, és viszonzom az érzéseit.
A mások iránti szeretet nagy kincs. De semmi sem fontosabb a gyerekeim
iránti szeretetemnél.
Nagyanya vagyok, mélységesen szeretem az unokáimat. Fiatalon mentem
férjhez, fiatalon adtam életet a gyerekeimnek, tehát most fiatal nagymama
vagyok. Annyira szeretem az unokáimat, ahogy csak ember szeretni képes.
Habozás nélkül életemet adnám kicsi Szultána hercegnőért, Háled hercegért
és Fejszál hercegért.
Anya vagyok, kimondhatatlan szenvedéllyel szeretem a gyermekeimet.
Lázadozó gyermek voltam, és sok gondot okoztam a családunknak, de mióta
fiatalon anya lettem, egyetlen törekvésem az volt, hogy gondozzam és
védelmezzem a gyermekeimet. Emellett azonban elszántan törekedtem arra,
hogy erős és önálló gyerekeket neveljek, akikből magabiztos felnőttek
lesznek – olyan emberek, akik megmondják, amit gondolnak, és kiállnak
azért, amiben hisznek.
Minden gyermekem születésére úgy emlékszem, mintha ma történt volna.
Abdullah születésekor bátran viseltem a szülési fájdalmakat, mert tudtam,
ha Isten is úgy akarja, nemsokára csecsemőt tarthatok a karomban. Bár
szaúdi gyermekkorom megtanított arra, hogy egy fiúgyermeknek Szaúd-
Arábiában könnyebb élete lenne, rajongtam a lánygyerekekért, és kislányt
várt a szívem. Szara nővéremet kivéve az egész környezetem fiút akart, mert
a szaúdi emberek örvendeznek, ha fiuk születik, és gyászolnak, ha lányuk.
Már a gondolat is feldühített. Gyűlöltem ennek a kulturális hagyománynak az
igazságtalanságát, és az összehúzódások fájdalmától elgyötörten is lobogott
bennem a lázadás lángja, erőnek erejével lánynak akartam életet adni.
De Allah úgy döntött, hogy az elsőszülöttem fiú legyen; ez volt a sorsom
és a fiam sorsa.
Felkészültem rá, hogy elszomorít a fiúgyermek látványa, és

243
megdöbbentem, amikor gyengéd érzések fogtak el a gyönyörű kis újszülött
láttán. Így emlékeztem meg Abdullah fiam születéséről A fátyol mögött
című, az életemről szóló első könyvemben:

Amikor a karomba helyezték visító fiam, arra gondoltam, majd jön később
kislány is. De ezt a fiúgyereket másképp kell tanítani, jobban, mint az
előző generációkat. Éreztem, szándékaim ereje meghatározhatja a jövőjét.
Ő nem lesz maradi gondolkodású, tisztelni, becsülni fogja húgait, ismerni
és szeretni fogja társát az esküvő előtt. Csillagként ragyogott, mennyi
lehetőség vár rá, és mi mindent tehet, érhet el. Hányszor fordult elő
a történelemben, hogy egyetlen ember milliók életét befolyásolta!
Dagadtam a büszkeségtől, ahogy elképzeltem, milyen hasznára válhat az
emberiségnek a karomban tartott pici test. Nem kétséges, hogy új korszak
kezdődik Arábia asszonyai számára az én véremmel.

Gyönyörűséges dolog az emlékezet prizmáján keresztül szemlélni gyönyörű

kisfiamat és a valósággal összehasonlítani az életéről szőtt álmaimat.
Döbbenetes, milyen találóak voltak a gondolataim és a vágyaim, mert
Abdullah valóban makulátlan jellemű, lenyűgöző személyiségű férfivá
cseperedett. Fiam felvilágosodott férfi módjára becsüli és tiszteli a húgait,
szereti és becsüli a feleségét és a lányát. Tökéletes fia anyjának és apjának.
Abdullah nagyon intelligens ember, a férjem szerint csodákat művel az üzleti
életben. Emellett emberbarát, számtalanszor bizonyította a jó iránti
elkötelezettségét, mindig segít a rászorulóknak, akik kevésbé szerencsések
nála.
Ha varázspálcám egyetlen intésével megváltoztathatnék mindent, akkor
sem változtatnék a külsején, a személyiségén, a jellemén.
Akárcsak Abdullah születésére, idősebb lányom születésének minden
egyes percére is emlékszem. Maha idő előtt érkezett meg hozzánk. Karím és
én még nem készültünk fel, azt hittük, jó néhány hetünk van, mielőtt második
gyermekünk csatlakozik a családhoz. De Maha türelmetlen gyermek,

244
váratlanul reagál az élet dolgaira. Az érkezése sem volt kivétel ez alól.
Emlékszem, nyugodt estére vágytam a férjemmel rijádi palotánkban, de
Karím a kérésem ellenére feltétlenül Aszaddal kívánta tölteni az estét, amire
azért volt szükség, mert egy fontos multinacionális társaság üzletet akart
kötni a királyságban. Jól tudta, engem nem érdekelnek az efféle üzleti
tárgyalások, ezért nem beszélek bele, és azt is határozottan kijelentette, hogy
nem akar otthon hagyni egyedül. Azt mondta, amíg üzleti dolgokról tárgyal
a fivérével, addig majd elszórakoztatjuk egymást Szarával. Úgy volt, hogy
ők jönnek hozzánk, de Szara egyik lánya állott halat evett, és nem érzi jól
magát. Semmi sem betegíti meg jobban az embert, mint a tenger gyümölcse,
ha romlott. Szara természetesen nem akarta magára hagyni beteg lányát, ami
nem meglepő, mert a nővérem odaadó anyja valamennyi gyermekének.
Tehát beleegyeztem, hogy elkísérem a férjemet, noha pocsék hangulatban
voltam a makacssága miatt, úgy éreztem, egy előrehaladott állapotban lévő
asszony igazán megérdemli, hogy minden kívánsága teljesüljön.
Nővérem palotájáig eseménytelenül telt az út, csak akkor váltott át
komédiába, rosszul végződő bohózatba az egész, amikor odaértünk. Úgy
tűnt, az egész család evett a romlott halból, mert Aszad éppen akkor lett
rosszul, amikor Karímot és engem üdvözölt. Szájára szorított kézzel egy
fürdőszobába rohant, ahol kedvére kihányhatja magát. Amikor Szara
beinvitált bennünket a nappaliba, beteg kislánya támolygott a szobába az
anyja után. A gyermek nagyon bájosan meg akart csókolni, mire azt
mondtam:
– Nem kellenek a csókok, édes gyermekem. Menj, pihenj, hogy gyógyulj!
Szara lánya bátran mosolygott, majd elsápadt, és megint hányni kezdett –
ezúttal egyenesen rám!
Szara megfogta szégyenkező kislánya vállát, és gyengéden eltolta
mellőlem.
– Semmi baj, drágám. Menj vissza az ágyadba! Én majd ellátom
Szultánát.
Elkábultam, képtelen voltam mozogni. Éreztem a hányás szörnyű szagát.

245
Karím levegő után kapkodott, és törülközőért szalasztotta a szolgákat. Az
ájulás kerülgetett, és egy-két öklendezés után én is lehánytam nővérem egyik
felbecsülhetetlen értékű szőnyegét. Kész rémálom lett az egész!
Karím pánikba esett, nagyon aggódott értem. Felkapott, forogni kezdett,
mint egy búgócsiga, miközben azt kiabálta:
– Hová tegyem, hová tegyem?
A pörgéstől még betegebb lettem. Szédültem, éreztem, hogy megint hányni
fogok. Születendő lányom ekkorra nyilvánvalóan megérezte az izgalmakat –
azt mondják, a magzat mindent hall, és átveszi az anyja érzéseit.

Maha a szülési fájdalmak jelentkezésével egy időben kezdett rugdosni. Már

magzat korában is rendkívül erős baba volt, rugdalózó lába és a kezdődő
fájdalom miatt olyan éleset sikítottam, hogy a rémült Karím lazított
a szorításán, kicsúsztam a kezéből, és leestem a földre, bár szerencsére ülő
helyzetbe.
Nem lett semmi bajom, de ezt Karím nem tudta, ezért megint nagyon
izgatott lett, azt hitte, kárt tett állapotos feleségében. Kerekes szék után
kiabált, és amikor nem jöttek azonnal, elrohant mellettem, de megcsúszott
a nedves padlón, és elterült a földön.
A fájások miatt nem kaptam levegőt, ezért nem tehettem egyebet, ültem, és
segítségért kiabáltam, mivel a fájások sűrűbben jöttek, mint kellett volna. Az
első szülésemből megtanultam, minél gyorsabban jönnek az összehúzódások,
annál közelebb van a szülés. Aszad ekkorra befejezte a hányást, és
a sikolyaimat hallva beszaladt a szobába. Összezavarodott, amikor meglátta
a földön a bátyját és a sógornőjét. Mondanom sem kell, hogy a még mindig
fejvesztett Karím csak tetézte a zavart, amikor azt hajtogatta, megsérültem,
amikor leejtett.
Végre szóhoz jutottam, és azt mondtam nekik:
– Nem, sértetlen vagyok, de biztosan érzem, hogy mindjárt itt
a gyermekünk. Kórházba kell mennem.
Totális rémület ült ki Karím arcára, mivel tudta, hogy a babát csak egy

246
hónap múlva vártuk, és félt, hogy kárt tett bennem és születendő
gyermekünkben. Aszad meg sem tudott mozdulni, de Karím már állt.
Megrázta a fivérét, és azt mondta:
– Mennünk kell!
Szara és két szobalánya, akik törülközőkkel érkeztek vissza a szobába,
meghökkentek a jelenettől és egyre hevesebbé váló nyögéseimtől. Karím
kikapott néhány törülközőt Szara kezéből, és azt mondta:
– Szultána szül.
– Szultána! – sikoltott Szara, de a sokktól mozdulni sem bírt.
A férjem letakarított, amennyire tudott, utána néhány gyors mozdulattal
a saját ruháját is megtisztogatta, majd lehajolt, és újra a karjába kapott.
Aszad ragaszkodott hozzá, hogy ő vigyen minket a kórházba. Az utolsó
képem Szaráról, amint a kocsifelhajtójukon áll, az otthonukban lejátszódott
események sorozatától döbbenten és zavarodottan.
Míg élek, nem felejtem azt a vad száguldást; Aszad úgy izgult, hogy nem
emlékezett pontosan az útvonalra. Az sem segített, hogy a férjem ordítozott
ideges fivérével; egyszer még a másik ülésre is áthajolt, és enyhén
meglegyintette Aszad fejét, amikor szegény öccse másodszor is elvétette
a kanyart.
– Figyelj, Aszad! – üvöltötte. – Azt akarod, hogy a kocsiban szülessen
meg a baba?
Végre megérkeztünk. Ott voltunk, ahol lennünk kellett, gyorsan
besegítettek a szülőszobába. A nővérek hamar kiderítették, hogy
a kisbabámnak nagyon sietős, hogy meglássa a napvilágot. Arra gondolni se
merek, mi történt volna, ha Aszad végül nem találja meg az utat.
Mahával keveset szenvedtem, de olyan eszeveszett este volt, hogy három
gyermekem érkezése közül talán az övé a legemlékezetesebb!
Elég bizonytalannak éreztem magam a megrázkódtatások után, de
megkönnyebbülten hallottam, hogy a lányunk egészséges. Lassan
lecsillapodtam. Karomba vettem drága kislányomat, és tökéletességét
csodálva hálát adtam Allahnak, hogy kislány született, aki sok családi órát

247
édesít majd meg a kedvességével. Ma már mindnyájan tudjuk, hogy Maha jó
és értékes személyiség, sok emberen segít, de korántsem olyan simulékony
természetű, mint Abdullah bátyja. Lányunk több feszültséget okozott
a családjának, mint képzeltük, amikor gyönyörű, pici újszülöttként
megérkezett az életünkbe. Mégsem cserélném el a lányomat senkiért, annak
és úgy szeretem, ahogy van.
Családunkat néhány év múlva egy másik kislánnyal, Amanival áldotta meg
a sors. Amikor hét hónapos terhes lettem harmadik gyermekünkkel, a Maha
születése körüli felfordulás és zűrzavar után férjem kijelentette, a palotánk
közelében maradunk, és nem járunk társas összejövetelekre. Nem
ellenkeztem vele. Amikor szükségét éreztem, hogy találkozzam
a családommal, ők jöttek hozzánk, bár a harmadik babámmal majdnem egész
végig álmosnak, sőt elgyötörtnek éreztem magam. Alig csináltam valamit,
időm java részében könyvvel a kezemben heverésztem, vagy társasjátékot
játszottam Karímmal és közeli rokonaimmal.
Amikor egy hét volt hátra Amani érkezéséig, feszüléseket éreztem
a testemben, és megijedtem. Az ideges Karím ragaszkodott hozzá, hogy
vonuljak be a kórház királyi szülészeti osztályára, és maradjak is ott, amíg
a gyermekünk megszületik. Nem örültem túlságosan a dolgok ilyetén
alakulásának, de engedtem neki, mert megnyúlt arccal állandóan ezzel
nyaggatott. A nővéreim felváltva őriztek a kórházban. Szívesen láttam
legidősebb nővéremet, Núrát, és Szarát, akivel nagyon szoros és
szeretetteljes a kapcsolatunk, de a többi testvérem fárasztott. Folyton
frenetikusnak tartott, de csak mérsékelten szórakoztató családi történeteket
adtak elő. A véget nem érő hangos kacagás nagyon kimerítő, hihetetlenül
unalmas és bosszantó lehet, ha semmi mást nem hall az ember.
Így történt, hogy a gyermek, aki a legtöbb nehézséget és megpróbáltatást
okozta a családban, majdhogynem könnyedén jött a világra. Repestem az
örömtől, hogy megint lányom lett, mert tévesen azt képzeltem, a két kislány
elválaszthatatlan lesz egymástól, de Karím rokonsága vigasztalhatatlan volt,
állandóan a fiúgyerekek fontosságát emlegették. Miután már-már dühösre

248
bánkódtam magam, Karím rendreutasította az idegesítő rokonokat, és nem is
szóltak aztán semmit – csupán Amani szokatlanul apró méreteit kritizálták;
alig volt nagyobb egy, az orvostudomány által koraszülöttnek tartott
csecsemőnél. Mert a méreteivel is bajuk volt, hiszen a szaúdiak a robusztus
nőket kedvelik, azt képzelik, egy megtermett nő nagyobb és erősebb fiúkat
szül. A szaúdi társadalomban minden a férfiak jólléte körül forog.
Sosem foglalkoztatott, hány gyerekünk lesz Karímmal, de az én
társadalmamban a nők többsége addig szül, amíg fizikailag képes rá. A mi
országunkban, a mi kultúránkban a nagy családon van a hangsúly, a kis
családokon szánakoznak. Ennek ellenére, miután mellrákot diagnosztizáltak
nálam, lezárultak várandósságom évei, és kis családunk nem nőtt tovább. Ez
volt életem legsötétebb időszaka, attól féltem, meghalok, mielőtt
felnevelhetném gyermekeimet, és ahogy az anyám engem, én is anya nélkül
hagyom őket. Három felnőtt gyermekem mellett már nincsenek rémálmaim.
És teljes a boldogságom. Olyan határtalan szeretetet érzek három
gyermekem és három unokám láttán, hogy egyetlen mosolyuktól eláll
a lélegzetem. Mivel végtelenül szeretem őket, és ismerem az ártatlan
gyermeki lét édességét, hitetlenkedem és gyötrődöm, ha azt hallom, milyen
kegyetlenek egyes szaúdiak a saját húsukkal és vérükkel. És ezt a bűnt egy
második tetézi, amikor az ilyen történetek felkutatására és a kétségbeesettek
védelmére létrehozott állami intézmények szemet hunynak a bántalmazás
fölött.
Amikor az életemről szóló negyedik kötetbe válogattam ezeket
a történeteket, a szaúdi gyerekekkel elkövetett kegyetlenkedésektől
elfacsarodott a szívem. Tudtam, hogy nem szabad elfelejtkeznem róluk, meg
kell ismertetnem a sorsukat. Annyira rettegtem ettől a pillanattól, hogy csak
a negyedik könyv utolsó fejezetében bírtam rávenni magam, hogy újra
átéljem az ártatlan gyermekeket sújtó borzalmakat.
Nem halogathatom tovább az elkerülhetetlent. Csak néhány megkínzott és
bántalmazott kisgyerekről fogok mesélni, mert a gyerekek bántalmazásánál
és halálánál semmi nem lehet borzalmasabb. Egyetlen vágyam, hogy az

249
egész világ fogjon össze, és tegye korunk legfontosabb kérdésévé a felnőttek
gyerekek elleni kegyetlenkedéseinek az ügyét. Szaúd-Arábiától kezdve
minden országon, minden létező társadalmon, az egész világon
végigsöpörhetne egy hatalmas mozgalom, és elérhetné, hogy egyetlen
ártatlan gyermek testének és lelkének se kelljen megismernie a kínzást és
a bántalmazást.
Arra kérem olvasóimat, tartsanak velem ezen az érző szív számára
iszonyú utazáson. Olyan megkínzott, esetenként meggyilkolt gyerekeknek
a sorsát tárom fel önök előtt, akiket éppen azok gyötörtek meg, akiknek
védelmezniük kellett volna őket.

A legeslegszomorúbb történet

Szaúd-Arábia tengerparti városa, Dzsidda, egzotikus szépségű hely. Az

örökifjú város a meleg, kék vizű Vörös-tenger partján épült, sétányain
nyüzsögnek az emberek. Dzsidda ódon belvárosában hidzsázi stílusban
épített régi házak magasodnak, a fantasztikus fafaragásokkal díszített
ablaktáblák beengedik a hűvös szellőt, de óvják a lányok és az asszonyok
magánéletét, mert nem láthatják meg őket az utcán járkáló férfiak.
Amikor Dzsiddába látogatok, mindig megkérem a sofőrömet, vigyen el
a város legrégibb részébe, néha megállunk, hogy megbámulhassam az
ablaktáblákat, és felidézzem az anyámtól és az idősebb nénikéimtől
hallottakat, miszerint egyes Dzsiddában született nők sohasem léptek ki
azokból a régi házakból. Anyám szerint voltak, akik ifjú menyasszonyként
mentek be, és szemfedővel letakarva jöttek ki a családi ágyból a temetőbe.
Ilyenkor boldog vagyok, hogy annyi minden változott az országomban, és
ami ennél is fontosabb, mindössze néhány generáció alatt. De mielőtt
hagynám, hogy túláradjon bennem az öröm, felidézem azoknak az
asszonyoknak a sorsát, akik a világ előtt láthatatlanul, bántalmazóikkal
szemben tehetetlenül, egész életükben ott éltek a falak mögött.

250
 Összeszorul a szívem, amikor beismerem, hogy országomban ugyan főként
a nőket bántalmazzák, de egyes esetekben a fiúkat is iszonyatos atrocitások
érik.
A következő történet egy dzsiddai kisfiúról szól, akit bezártak,
bántalmaztak és elfelejtettek saját otthonában. Azért kell elmesélnem
a történetét, mert megmutatja, milyen borzalmas abúzus áldozatai lehetnek az
ártatlan gyerekek az egész világon. Nem fordíthatunk hátat a kíméletlen
valóságnak. Az ártatlan gyermekek érdekében tudnunk kell, milyen
iszonyatos bűntényeket követnek el körülöttünk, és meg kell mozgatnunk
eget-földet, hogy megakadályozhassuk őket.
Egy Dzsiddában lakó hercegi unokatestvérem jóvoltából figyeltem fel
a történetre. Nagyon felizgatta, amikor beszámolt egy éveken át kínzott
kilencéves szaúdi kisfiúról. Jöjjön a története királyi unokatestvérem és egy
dzsiddai szociális munkás szavaival, aki hozzáfért a gyerek orvosi
kartotékjához, és felolvasta a gyerek vallomását a kuzinomnak:
„Három bátyám és egy nővérem van. A szüleim örültek a fivéreimnek és
a nővéreimnek, de engem valamiért nem akartak, és ezt meg is mondták.
Tulajdonképpen azt gondolták, az lenne a legjobb, ha meghalnék. Ha halott
lennék, nem kellene foglalkozniuk velem. Nem tudom, miért nem szerettek.
Én szerettem őket. Azt akartam, hogy ők is szeressenek engem.
Azt hiszem, attól kezdve nem szerettek, mióta éjszakánként bepisiltem.
Anyám őrjöngött, sikítozott, a puszta kezével ütött, ha bepisiltem. Apám
meghallotta a sikítozást, és rúgásokkal tetézte a nyomorúságomat. Féltem,
amikor vertek, mert még csak kisfiú vagyok. Annyira izgultam, hogy már
minden éjjel bepisiltem.
A szüleim annyira megharagudtak, hogy élelem nélkül bezártak egy kicsi
hálószobába. Olyan éhes voltam, hogy szédültem, és tántorogtam járás
közben. A szomjúságtól egészen feldagadt a nyelvem. Úgy éreztem,
megfulladok. Felrepedt a szám. Azt hittem, meghalok. Volt ott egy vécé, de
elzárták a vizet. Azt nem tudták, hogy maradt benne valami víz. A vécé vizét
ittam, ez mentette meg az életemet.

251
 Egyszer rátapasztottam a fülemet az ajtóra, mert tudni akartam, mi történik
odakint. Apró neszt hallottam, ebből rájöttem, hogy az anyám a másik
oldalon hallgatózik. Csendben maradtam, mert nagyon megijedtem. Amikor
nem hallott semmi zajt, azt mondta apámnak, alighanem meghaltam, és
amikor leszáll az éjszaka, elvihetnének a medinai útra, és eltemethetnének
a sivatagban. Senki nem tudna róla, senkinek sem hiányoznék. Azt hiszem,
már elfelejtettek. De nem voltam hajlandó meghalni, pedig nagyon rosszul
bántak velem, és féltem a sötétben. Állandóan sírtam, és könyörögtem, hogy
engedjenek ki a szobából. Hallottam, ahogy a fivéreim játszanak és vidáman
vannak, de nem engedték, hogy beszéljenek velem.
Iskolába akartam járni, mert a fivéreim is iskolások voltak, és tudtam,
hogy jól érzik magukat a barátaikkal. A szüleim megengedték, hogy
a fivéreim iskolába járjanak, de nekem azt mondták, buta vagyok
a tanuláshoz.
Egyszer nagyon megbetegedtem, olyan forró voltam, hogy az anyám azt
mondta, magas lázam van. A szüleim hangosan nevettek, emlékszem, apám
kijelentette, ebbe bele is halhatok. Amikor nem voltam hajlandó meghalni,
még jobban megharagudtak rám. Vizet forraltak egy nagy edényben. Apám
lefogott, és anyám a testemre öntötte a forrásban lévő vizet. Csak sikítottam
és sikítottam, mert nagyon fájt. Azért is sikítottam, mert igazán azt hittem,
meghalok, és nem akartam meghalni. Élni akartam. Később megtudtam, hogy
egy jó szomszéd meghallotta a sikítozást, és abból tudta, itt bántanak egy
gyereket. Felhívta a rendőrséget, és bejelentette, hogy a szomszédjai
gyereket ölnek. A bejelentő nagyon izgatott volt, és segítséget követelt.
Ekkor kedves emberek jöttek értem. Megdöbbentek a testem láttán.
Hatalmas szemeket meresztettek, azt mondták, nagyon sovány vagyok és
megégtem.
Nem tudom, mi fog történni velem, de félek. Nem tudom, mi lesz
a szüleimmel. Nagyon szomorú vagyok. Ha szerettek volna és akartak volna,
jobb lettem volna. A földön aludtam volna, hogy ne áztassam el az ágyamat.
Ha nem pisiltem volna be, otthon lehetnék a fivéreimmel és a nővéremmel.”

252
 Sok álmatlan éjszakát okozott nekem ez a súlyosan bántalmazott gyermek.
Dicsőség Istennek, hogy egy szomszéd meghallotta a sikolyait, és
intézkedett. Egy ilyen szomszédot Szaúd-Arábiában hősként kellene
ünnepelni. Sajnos kevesen hajlandók beavatkozni a családok magánéletébe
még akkor is, ha sikolyokat és sírást hallanak. A legtöbb szaúd-arábiai úgy
gondolja, a család magánélete az emberi életnél is drágább és fontosabb.
A szaúdi nők és gyermekek védelmére létrehozott kormánybizottságnak
dolgozó jó emberek szintén hősök. Tragikus, hogy a legtöbb állami szervezet
elfordítja a fejét, amikor egy férfi bántalmazza a feleségét, vagy egy apa
bántalmazza a gyermekét. A szakemberek a kisfiú esetében bátrak voltak,
szembe mertek szállni a rendszerrel, amelyik megvédi a szaúdi férfiakat
attól, hogy büntetést kapjanak a nőkön és gyermekeken elkövetett iszonyatos
bűnökért.

Azt hallom, országomban egyre általánosabbak ezek a rettenetes esetek.

Nekem ezzel szemben az a véleményem, hogy nem a bántalmazások száma
növekszik, hanem egyre több esetről szerzünk tudomást. Gyakrabban
kiderül, mi zajlik egyes szaúdi otthonokban. Nemrégiben még minden
bántalmazást eltitkoltak. Csak mostanában fordul elő, hogy egyes esetek már
nyilvánosságra kerülnek – és ennek örülök.
A gyerekeket az egész országban bántalmazzák. Még olyan helyeken is,
mint Abha, pedig azt gondolnánk, ott nyugodtan és jól élnek az emberek.
Ha elhagyjuk Dzsiddát, és dél felé tartunk, Abhába érünk. A város
ritkaság ebben a sivatagi királyságban. Ezen a csodaszép helyen körülbelül
félmillió ember él. Termékeny hegyek veszik körül, az éghajlata enyhe, és
mivel a szaúdi átlagnál több itt a csapadék, sok kertje, parkja, patakja van,
ezért a szaúdiak kedvenc kirándulóhelye lett. Bármerre nézünk, ökológiai
csodát látunk, de a vidék fizikai szépsége sajnos nem tükröződik az itt élő
emberek jellemében.
Van egy abhai otthon, amelyre a gonosz árnyéka vetült. Három kislányt
olyan iszonyatosan megkínoztak a falain belül, hogy egyikük, a tizenhárom

253
éves Dalal belehalt. A szülők válása után az apa kényére-kedvére hagyták
a három nővért.
Dalal esete felveti a gyermekelhelyezés kérdését. A saría törvényeit
követő Szaúd-Arábiában válás esetén az apák kapják meg a gyermekeket.
A gyerekek sorsa a válás alatt a szülők viszonyától és az apa jellemétől
függ. Egy elfogulatlan ember megérti, hogy az anyát nem szabad elválasztani
a gyermekétől, ám a válási eljárás közben az anya mégsem szólhat bele
a gyerekei sorsába. A válást követően a saría megengedi az anyának
a kislányok gondozását a pubertásig (ami az adott muszlim országtól függően
hét vagy kilenc év), a fiúkét hétéves korukig. Így szól a törvény, ám ha az
apának ez nem tetszik, és magának követeli a fennhatóságot, az anya nem is
láthatja a gyermekeit; ritka az a bíróság, amelyik a feleségnek ad igazat
ebben a férfiközpontú országban.
Dalal és két húga esetében az apa teljesen eltiltotta az anyát a gyerekeitől.
A három kislány ki volt szolgáltatva az apjának, és a férfi szíve tele volt
gonoszsággal.
Dalal apja már a válás kezdetén kivette három lányát az iskolából, és
erővel elzárta őket a házban. Amikor az iskolából felhívták az apát, hogy
küldje a gyerekeket iskolába, nemet mondott. Úgy gondolta, nem válik
javukra a tanulás.
Hónapokig senki sem látta a lányokat. Nem jártak iskolába, nem mentek ki
a család kertjébe, nem kukucskáltak ki az ablakon.
Azért nem látta őket senki, mert meg voltak láncolva.
Dalal halála után kiderült, hogy amikor az apa munkába ment, vagy
a dolga után járt, láncra verte és kikötötte őket a házban, mint az állatokat.
Kettőt az ablakhoz, Dalalt az ajtóhoz. A lányok karján és nyakán láncok
lógtak, amíg az apjuk méltóztatott hazamenni. Rabságuk alatt nem kaptak
enni, nem mehettek ki a fürdőszobába, nem tudtak leülni. És egy nap az apa
megharagudott Dalalra, ezért úgy tette fel rá a láncot, hogy lassan megfojtsa.
Amikor az apa este hazaért, a tizenhárom éves Dalal még mindig állt, de már
halott volt.

254
 A gonosz szaúdi apa először hazudozott, azt mondta, Dalal hintázott, és
a kötél megfojtotta, de hamarosan beismerte, hogy ő ölte meg a lányát.
Büszkélkedett a tettével. Nem volt félnivalója a kormánytól, mert a szaúd-
arábiai férfiak megölhetik a feleségüket és a lányaikat, mégsem kapnak
súlyos büntetést. Vagy kell vérdíjat adniuk az anyának, vagy nem. Vagy
kapnak néhány hónap letöltendő börtönbüntetést, vagy nem. Csupán annyit
kell mondaniuk, hogy a lány szégyent hozott a család nevére, és nem ítélik
el. Úgy gondolják, az apáknak joguk van megvédeni a család becsületét, míg
egy olyan lánygyereknek, mint Dalal, semmi értéke nincs.

Az „Ana Amal – Amal vagyok” kifejezés jelmondattá vált a családunkban.

Egy kislányra, a gyerekeket fenyegető veszélyekre és azokra a nehézségekre
emlékeztet minket, hogy milyen nehéz igazságot szolgáltatni a női
áldozatoknak.
Szaúd-Arábiában minden tragikus eset közül a kis Amalé
a legirtózatosabb. A gondtalan lelkű ötéves kislánynak, aki a többi
gyerekhez hasonlóan imádott játszani, nagyon szerette az anyját és az apját,
kínzás és bántalmazás lett a sorsa.
Amal tragikus története azt bizonyítja, hogy egy ötéves kislány
mindenkinél sérülékenyebb. Az anya válás esetén legtöbbször nem lehet
a gyerekeivel. Az elvált szülők gyermekei hosszú időt töltenek az apjuk
mellett. A szaúdi apák többsége szereti és védelmezi a gyermekeit, de
szadista, kegyetlen férfiak is léteznek, amilyen Amal apja. Egy ilyen férfival
szemben egy kisgyermek képtelen megvédeni magát.
Amal anyja a szaúdi Fahimhoz ment feleségül, aki drogfüggő volt élete
nagy részében. Megtermett férfi volt, erőszakos és kegyetlen természetű,
ezért Amal anyja válókeresetet adott be ellene Dammám városában, a keleti
tartományban. Amal anyja megkapta a válási engedélyt, ami önmagában is
csoda az én országomban. Amal apja a szaúdi szokásoknak megfelelően
gyámságot és jogi felügyeletet kapott a lánya felett, de megengedték, hogy
hetedik születésnapjáig az anyja gondoskodjon róla.

255
 A törvény értelmében a lányoknak hétéves korukig az anyjuknál kell
maradniuk, ennek ellenére gyakran előfordul, hogy az apa még a csecsemők
felügyeletéről sem hajlandó lemondani, és a bíróság általában nem
szolgáltat igazságot az anyának és a gyermekének.
Amal apja kéthetes láthatási időszakokat kapott, amíg Amal hétéves nem
lesz, amikor az apa átveszi a teljes felügyeletét. De a kis Amal sajnos nem
élte meg a hetedik születésnapját.
Fahim egy idő múlva rábeszélte Amal anyját, hogy újra menjen hozzá. Azt
ígérte, felhagy a drogozással, megváltozik, és új ember lesz, de ez csak csel
volt a részéről. Amal anyja ismét beadta a válókeresetet, ismét megkapta
a kislány gondozását, míg az apjáé lett a gyámság és a jogi felügyelet.
Röviddel ezután Fahim azzal tűnt fel a muszlim televíziós csatornákon,
hogy iszlám egyházi embernek mondta magát, meghatóan ecsetelte, miként
szokott le a drogozásról, és mennyire megjavult. Sok elkötelezett híve lett,
akik azt gondolták, hogy Fahim hiteles, megbízható, csodálatra méltó férfi.
Nem nagyon törte magát a lánya után, de Amal anyja törvénytisztelő
asszony volt, megszervezte, hogy gyermeke a láthatás idején találkozzon az
apjával és új feleségével, Amal mostohaanyjával. Három látogatás gond
nélkül zajlott le. Amal anyja azt mondta, a kislány biztonságban érezte magát
új családjánál, és örömmel várta, hogy velük lehessen.
Miután az apja Rijádba utazott, egy időre megszakadt köztük a kapcsolat.
Amikor elérkezett a láthatás ideje, anyja a bírósági végzés értelmében
Rijádba vitte a kislányt az apjához.
De valami borzalmasan félresiklott a rijádi látogatáson. Lehet, hogy
Fahim újra drogozni kezdett, de az is lehet, hogy egyszerűen felülkerekedett
gonosz természete. Amikor két hét múlva Amal anyja felhívta az apát, hogy
mikor jöhet a lányáért, Fahim azt mondta, nem kapja vissza a gyermekét. Azt
mondta, gondoskodik róla, hogy Amal elfelejtse az anyját. A kis Amal
odajött a telefonhoz, és édes kis hangján azt mondta az anyjának: „Szeretlek,
anyu. Szeretlek, és mindig imádkozni fogok érted.”
Amal anyja nem tudta, hogy exférjét veszedelmes paranoia kerítette

256
hatalmába – többek között azt képzelte, hogy ötéves lánya elvesztette
a szüzességét! Egy szaúdi apa nem ismer ennél nagyobb gyalázatot, ezért
Fahim kötelességének érezte, hogy megbüntesse Amalt a bűnéért. Tehát
kínozni kezdte a kislányt. Minden testnyílásán megerőszakolta. Lánccal
verte. Bezúzta a koponyáját. Eltörte a bordáit. A karját. Egy erőszakos
közösülés alkalmával szétszakította a végbélnyílását, és hogy elállítsa
a vérzést, megpróbálta megégetni a végbél szöveteit, hogy összezáruljon
a seb.
Amikor újra és újra megerőszakolta a pici Amalt, eltörte a gerincét. És
Amal még mindig élt.
És hol volt a bűntények alatt Amal mostohaanyja? Végignézte? Segített
Fahimnak megkínozni a kislányt? Miért nem hívta ki a rendőrséget, miért
nem mentette meg a gyermeket? Ezek megválaszolatlan kérdések.

A kínzás addig folytatódott, amíg egyértelmű lett, hogy Amal haldoklik.

Apja elvitte egy rijádi kórházba, ahol az orvosok és ápolók elborzadtak
a szörnyűség láttán, de ő a megbánás vagy a szégyen legkisebb jelét sem
mutatta. Tudta, nincs az a bíróság Szaúd-Arábiában, amelyik elítélné, mert
ő volt a lány apja, és az ilyen bűntényekben hozott ítéletek a szaúdi
törvényeken alapulnak, amelyek kimondják: sem az apa nem végezhető ki
a gyermeke, sem a férj nem végezhető ki a felesége megöléséért.
Amal nem érték – csak egy kislány a szaúdi bírák szemében.
A kis Amal hónapokat töltött kómában, mielőtt iszonyú, emberi nyelven
leírhatatlan szenvedés után végleg kilehelte a lelkét.
A bíróságon csűrték-csavarták a törvényt. A förtelmes ügy felháborította
a szaúdi közvéleményt, az emberek gyalázatosnak tartották a gyermek
megkínzását, halálát, és ami még beszédesebb, a bíróság magatartását az apa
perében és végül az ítéletet.
Fahimot rövid, néhány hónapos börtönbüntetés után arra kötelezték,
fizessen vérdíjat az anyának. A bíró úgy ítélkezett, hogy a vérdíj kellő
büntetés, és a börtönben eltöltött hónapok elegendő büntetést jelentenek

257
Fahimnak, amiért megerőszakolta és megölte a lányát. A bíró vérlázító
kijelentése, miszerint az a véleménye, hogy Fahim nem akarta megölni
a lányát, lényegében azt jelenti, hogy az igazságszolgáltatás szemében nem
bűn, ha valaki brutálisan, sorozatosan megerőszakolja és megveri
a gyermekét!
A királyságban nagy volt a felháborodás, sokan arra következtettek, az
enyhe ítélet majd más apákat is arra ösztönöz, hogy bántalmazzák
a gyermeküket. Ha nincs megfelelő törvény a családon belüli erőszak
megakadályozására, akkor feltehetően fokozódni fog.
Fahimot a közvélemény nyomására ismét perbe fogták, ezúttal egy másik
bíróságon; itt komolyabban vették az ügyet. A bíró a kihallgatás után úgy
ítélkezett, hogy a korábbi büntetés túlságosan enyhe volt, Fahim nyolc év
börtönt és 800 korbácsütést kapott lánya halálra kínzásáért. Amal
mostohaanyja tíz hónap letöltendő börtönbüntetést és 150 korbácsütést
kapott, amiért nem jelentette a kis Amal megerőszakolását és megkínzását.
Az ítélet hallatán Amal anyja elfogadta a vérdíjat. Erre a bíróság úgy
döntött, a pénz és a börtönben töltött négy hónap elég büntetés volt Fahim
számára.
A szaúdi közvélemény újabb felzúdulására megint elővették az ügyet.
Még nem tudjuk, mi lesz az ítélet, bár sokan úgy gondolják, az apát szép
csendben kiengedik a börtönből, és folytathatja eddigi életét, anélkül hogy
megbűnhődne iszonyatos tettéért. Ha így lesz, tudni fogjuk, hogy a szaúdi
nőkkel és lányokkal szembeni igazságtalanság kőbe van vésve, hiába
szeretnének változtatni rajta Szaúd-Arábia lakói.
Sok szaúdi nőhöz hasonlóan sosem felejtem el sem a kis Amalt, sem
a visszaéléseket, amelyek az országomban élő nőkkel szemben történnek.
Van egy egyiptomi közmondás: „Ha kimondod a halottak nevét, újra élnek.”
Életem minden egyes napján belenézek a tükrömbe, és az édes kis Amalra,
majd a csodálatos nőre gondolok, aki lehetett volna belőle, és azt mondom:
Ana Amal – Amal vagyok.
Kérem, tegyenek így önök is!

258
 Minden nap Amalt szólítom, a szívemben és a lelkemben él, amíg élek.
Nem csoda, ha a nők és gyermekek ellen elkövetett – és társadalmunkban
megtorlatlanul maradt – bűnök láttán sokszor elfog a kétségbeesés.
Bármennyire igyekszem, néha nagyon erőtlennek és jelentéktelennek látom
a megsegítésükre irányuló erőfeszítéseimet. Mint mondtam, annyiszor vallok
kudarcot, ahány sikerem van.
Nagy szükségünk van rá, ezért mindig örömmel fogadjuk a középkori
szokásokat megváltoztató törvényeket – még akkor is, ha ezek a változások
többnyire alig hoznak eredményt, és nyomasztóan lassan zajlanak. Így aztán
nem adom fel az igazságért és az egyenlőségért folytatott harcot.
Annyi még a tennivalóm – és ezért sírok tovább, kedves olvasó.

Jean Sasson emlékezik

Először 1978-ban léptem be a szaúdi nők zárt világába, amikor állást

kaptam a szaúdi fővárosban működő Feiszal Király Szakkórház és
Kutatóközpontban, Rijádban. A kórház maga volt a megvalósult álom.
Szaúd-Arábia harmadik királya, Feiszal alapította, akit 1975-ben tragikus
körülmények között, a hivatalos megnyitás előtt meggyilkolt egyik
unokaöccse. Odaérkezésem idején még csak három éve működött a kórház,
ahol abban a szerencsében volt részem, hogy a kórház vezetője, dr. Nizar
Feteih mellett az orvosi ügyek koordinátoraként dolgozhattam. Az állásom
révén betekinthettem a szaúdi királyi család legbefolyásosabb tagjai –
Háled király, Fahd koronaherceg, valamint a feleségeik és gyermekeik
bizalmas irataiba.
A szerződésem ugyan két évre szólt, és 1980-ban elhagyhattam volna
a királyságot, mégis úgy döntöttem, hogy még négy évet maradok. A kórházi
munka befejezése után további nyolc évig, 1990-ig éltem Szaúd-Arábiában.
Amikor 1978-ban megérkeztem a királyságba, legelőször az tűnt fel, hogy
a nők másodosztályú állampolgárnak számítanak. Amerikai állampolgárként

259
több személyes szabadságot élveztem, mint az itt élő nők többsége, és
a munkám során mindenféle társadalmi rétegből származó nővel kapcsolatba
kerültem. Ismertem beduin nőket, értelmiségi és a királyi családból
származó nőket. És bármerre fordultam, égbekiáltó diszkriminációval
találkoztam. A nőket fátyol takarta. A nők némán követték a férfiakat.
A nőknek tilos volt autót vezetni és kerékpározni. Minden házasságot
a szülők rendeztek el. Ráadásul remélni sem lehetett, hogy változás áll be
a nők életében. Sőt még a szaúdi nők sorsát is tilos volt felemlegetni.
Mégis, már a kezdeti időkben szinte tapinthatóvá vált az izgalom, mert
Szaúd-Arábia királyi kormánya az olajból származó milliárdokat költött
a királyság infrastruktúrájára és fejlődésére. Az érkezésem idején
kifejezetten elmaradott Szaúd-Arábia gyorsan fejlődött; a nagy sivatagi
városokból tíz év alatt grandiózus világvárosok lettek. Több ezer külföldi
állampolgár élt és dolgozott Szaúd-Arábiában azokban az években, és
a szaúdiak többsége szemmel láthatóan örömmel fogadta a hozzájuk érkező
külföldi munkásokat. Csakhogy a szaúdiak modernizációs törekvései nem
azonosak a „nyugatosodással”. A szaúdi nők a hatalmas és gyors haladás
ellenére továbbra is purdahban, fátyol mögé rejtve, a férfi családfő
vitathatatlan uralma alatt élnek.
A királyságba érkezésem után öt évvel, 1983-ban ismerkedtem meg
Szultána ál-Szaúd hercegnővel. Fiatal volt, gyönyörű és vakmerő, eltökélte,
hogy megváltoztatja honfitársnői életét. Az olasz nagykövetség vacsoráján
találkoztunk. Férjemmel, a brit Peter Sassonnal érkeztem, ő is a férje, Karím
ál-Szaúd, a királyi család egyik hercegének a társaságában volt, bár
Szultána saját jogán is hercegnőnek született.
Azonnal megkedveltük egymást, fokozatosan mélyült a barátságunk.
Idővel bizalmas barátnők lettünk. Nemsokára részt vettem az otthonában
tartott női vendégségeken, elkísértem Dél-Franciaországba és más érdekes
helyekre.

260
Az országba érkezésem óta sok szaúdi nő tragédiájáról hallottam, de
Szultána hercegnő útmutatása mellett a maga mélységében feltárult előttem
az igazság. Azt például elképzelni sem tudtam, hogy még a királyi hercegnők
élete is hihetetlenül sivár lehet, és ők is meg vannak fosztva a személyes
szabadságtól.
Meglepődtem, amikor Szultána hercegnő arra kért, írjam meg az
élettörténetét. Nem értettem, miért tesz mindent kockára egy ilyen
kiváltságos személyiség azért, hogy felfedje az országában élő nők nehéz
életét. Elvégre magas rangú hercegnő, az első király, Abdel-Azíz bin Abder-
Rahmán ál-Szaúd egyik fiának a lánya, és elrendezett házasság révén egy ál-
Szaúd herceg felesége.
Szultána királyi származása és felfoghatatlan gazdagsága ellenére
sohasem ismerte az igazi szabadságot. Mindig lázadozó természet volt,
szembeszegült az ősi kultúrával, amely valóságos rabszolgaságot parancsolt
a nőkre – minden nőre –, még a királyi családban is.
Elégedett voltam kiváltságos életemmel a királyságban, ezért a távozásom
percéig ellenálltam, hogy meghallgassam a hercegnő vallomását. Tudtam, ha
leleplező könyvet írok egy szaúdi hercegnőről, nem maradhatok tovább,
börtönbe zárhatnak, sőt még rosszabb is történhet velem.
Szultána csalódott volt ugyan a visszautasítás miatt, de a barátságunk
fennmaradt, és továbbra is élvezhettem a társaságát. Szerencsémre
többszörös be- és kilépésre jogosító vízumot kaptam a királyi család egyik
tagjától, így 1991-ben és 1992-ben is visszatérhettem. Szaúd-Arábiában
kizárólag családja nőtagjainál vendégeskedtem, ám Európában többször
találkoztam a férfiakkal is.
A Rape of Kuwait (Kuvait megbecstelenítése) című könyvem 1990-es
megjelenése után, melyben részletesen beszámoltam az ország lerohanása
utáni atrocitásokról, a hercegnő még jobban sürgette, hogy írjam meg
a történetét. Így is lett.
A fátyol mögött című kötet sokkoló volt; nemcsak az angolul beszélő
olvasók, hanem valamennyi földrészen élő emberek is elkapkodták.

261
A Szultána hercegnőről szóló könyvem tulajdonképpen az első mű volt
a maga műfajában, elhallgatott titkokat tárt fel a szaúd-arábiai társadalomról
és kultúráról. Az első kötetet közkívánatra két újabb követte, mindkettő
rendkívül sikeres lett.
Olvasóim évek óta követelik, meséljem el, hogyan alakult Szultána
hercegnő és családja élete. A rajongók negyedik könyvet kértek, és
elszomorodtak, amikor kiderült, hogy nem tervezek folytatást. (A fátyol
mögött húsz éve jelent meg először, azóta tíz másik könyvet írtam,
valamennyi a nők életére összpontosított. Irakban, Kurdisztánban,
Afganisztánban és Kuvaitban játszódnak.)
Azért is ellenálltam a folytatásnak, mert féltem visszamenni a királyságba.
Az első kötet megjelenése után figyelmeztettek, letartóztatnak, ha a saját
nevemen térek vissza. Ha tehetik, a szaúdi hatóságok mindenkit
megbüntetnek, aki az országukat kritizálja.
Ráadásul mindig azt állítottam, addig nem írom meg a negyedik kötetet
Szultána hercegnőről és a szaúdi nőkről, amíg nem áll be sorsukba kedvező
változás. A hercegnő régóta mondogatja, hogy mind az infrastruktúrát, mind
a népet tekintve látványosan változik a királyság; és – bár a nők egy része
még mindig iszonyatos diszkriminációval szembesül, továbbá a változás
tempója még mindig rendkívül vontatott – a legtöbb nő élete lassan jobbra
fordul. Ezért 2013-ban úgy éreztük, ideje elmondani, mi történik ma
a szaúdi nők életében.
Így a hercegnő és én folytatjuk páratlan utunkat. Szultána hercegnő
tökéletes vezetőként kalauzol át a szaúd-arábiai női élet bonyodalmain.
Páratlan jelenségnek számít társadalmában – művelt asszony, aki elszántan
leleplezi az országában általános kegyetlenkedéseket. A nyugati világban
kevés nő vetekedhet Szultána hercegnő szókimondásával, és egyetlen nővel
sem találkoztam Szaúd-Arábiában, aki versenyre kelhet – vagy versenyre
kelne – a bátorságával.
Szultána hercegnő a népes – 2013-ban tizenötezerre becsült – szaúdi
királyi család tagja. Azonban csak néhány ezren mondhatják el magukról,

262
hogy hatalmuk van a királyságban; Szultána hercegnő és családja az
uralkodó ál-Szaúd törzs befolyásos ágához tartozik. Apja az első uralkodó,
Abdel-Azíz király első generációs fiai közé tartozik, nagy hatalmú herceg.
Bátyja és férje tekintélyes második generációs hercegek. Fiának befolyásos
harmadik generációs hercegi pozíciója van a családban. Szultána hercegnő
révén tehát mindenről tájékozódom, ami az uralkodócsaládban történik.
A hercegnő a maga jogán is végtelenül gazdag és befolyásos nő. Ő és
a férje számtalan vállalat tulajdonosa szerte a világban. Mesés palotáik
vannak Szaúd-Arábiában, Egyiptomban, Franciaországban és
Spanyolországban. Szultána hercegnőről mégsem mondható el, hogy
kizárólag a pénz, a ruhák és az ékszerek érdeklik. Inkább a nők sorsának
jobbítására teszi fel az életét. Jótékonykodásával sok lányon és asszonyon
segít számos országban. Több mint hétszáz muszlim családot támogat,
gondoskodik róla, hogy minden gyermek tanulhasson, amennyiben ez
a kívánsága.
Szultána három gyermek – egy fiú és két lány édesanyja. Háromszoros
nagymama – két fiú- és egy lányunokája van. Nagy gonddal nevelte
a gyermekeit, megpróbált kötelességtudatot csepegtetni beléjük, hogy
roppant vagyonukkal másokon segítsenek.
Szultána hercegnő különleges ember, talán ezért lett óriási siker az egész
világon mindhárom, életéről szóló könyv. Több mint negyven országban
jelent meg, több ízben vezette az eladási listákat. A legtöbb helyen
folyamatosan utánnyomják.
Az első kötetnek Szultána hercegnő a főszereplője, a gyermekkorát,
házassága első éveit és az anyaságát beszéli el. Szívbemarkoló történeteket
oszt meg az olvasóval a hercegnőről és az ismerőseiről. A második könyv
Szultána hercegnő három gyermekéről és a szaúdi társadalom anyasággal
kapcsolatos elvárásairól számol be. A harmadik könyv tágabbra nyitotta az
optikáját, hogy a hercegnő életének intim részletei mellett a nővérei, azok
gyerekei, valamint a királyság többi asszonyának, közöttük a nyomorral
küszködő, rosszul fizetett munkásainak életéről meséljen az olvasónak.

263
Minden egyes történet igaz. Némelyek fiatal lányokról szólnak, akiket
háromszor idősebb férfiakhoz kényszerítettek feleségül, mások kegyetlenül
megkínzott, fiatalon meghalt nőkről. A lebilincselő történetek olyan
bensőséges közelségbe hozták a szaúdi nők életét, hogy a világ minden
tájáról kapok leveleket lányoktól és asszonyoktól, akik azt írják, hogy
a könyveim jó irányba befolyásolták az életüket. Sokan Szultána hercegnő
példáját követve az emberjogi mozgalmakban dolgoznak.
A könyveket az én tollam írta, de minden adat a hercegnőtől származik, az
ő meggyőző hangján pereg a történet.
Mint említettem, a hercegnő és én is azt gondoltuk, itt az idő, hogy új
történeteket közöljünk a szaúd-arábiai asszonyokról. Mégpedig azért, mert
a szaúdi népben heves vágy él a változás után. Az ország történetében
először nyílt vita folyik a nők életéről – még a nemzeti lapokban is, ami
elképzelhetetlen lett volna abban az időben, amikor ott éltem.
Főleg a jelenlegi király, Abdullah érdeme, hogy a politikai légkör is
változóban van Szaúd-Arábiában. Abdullahot mélységesen konzervatív
embernek hitték, de trónra kerülése után – mindenki meglepetésére –
változásokat kezdeményezett a nők számára. A hercegnővel együtt azt
gondoljuk, ez a fejlemény két vakmerő és erős nőnek – a lányainak
köszönhető. Arra ösztönözték, használja hatalmas tekintélyét a szaúdi nők
megsegítésére. Amikor például egy fiatal szaúdi nő videót készített magáról
autóvezetés közben, és kitette a YouTube-ra, azonnal letartóztatták. A kisfiát
elvették, őt bebörtönözték, és korbácsolásra ítélték. A múltban a király nem
szólhatott volna bele a bírósági eljárásba, de Abdullah király a családjabeli
nők kérésére közbelépett, kiszabadította az asszonyt, és arra utasította az
egyházi embereket, semmisítsék meg a korbácsolásra vonatkozó ítéletet.
A nőnek ugyan alá kellett írnia egy nyilatkozatot, hogy soha többé nem vezet,
a szaúdiak nagyobbik része mégis megkönnyebbülten lélegzett fel, hogy
megúszta a szigorú büntetést.
Valóban történik pozitív változás a nők életében, ami leginkább annak

264
a ténynek köszönhető, hogy Szaúd-Arábia minden polgára tanulhat, a nőket
is beleértve. Bár még nem minden apa engedi a lányát iskolába járni,
a legtöbb lány és asszony magasabb végzettséget szerezhet. A szaúd-arábiai
nők növekvő magabiztossága és szellemi képessége lassan meggyőzi
a nemzet férfi tagjait, hogy egy szabad, intelligens, művelt nő hasznára válik
a családnak és a társadalomnak.
Ám mielőtt a kétségtelen pozitív változások láttán elbíznánk magunkat,
jusson eszünkbe, hogy Szaúd-Arábia az utolsó helyek egyike a földön, ahol
a nők nem teljesen szabadok. Hiába a változás, ne feledjük, még mindig
léteznek szívbemarkoló esetek. A szaúdi nőket felelősségre vonhatják
a férfiak, akik még akkor is büntetlenek maradnak, ha megölik a feleségüket
vagy a lányukat. Döbbenetesen kevés bíróság védi meg a nőket az
erőszaktól. Ebben a könyvben közreadok néhány tragikus történetet. Ezek
miatt a nők miatt mondta Szultána hercegnő, hogy van még miért sírnia.
Évente többször beszélgetünk a hercegnővel, és hacsak lehet, évente vagy
másfél évente személyesen is találkozunk. Beszélgetéseink középpontjában
természetesen a világ, de leginkább Szaúd-Arábia asszonyainak a sorsa áll.
Régóta várom, hogy a királyságban elindul valami, és most úgy tűnik,
valóban folyamatban van a változás.
Amikor Szultána hercegnővel egy új kötet lehetőségéről beszéltünk, csak
egy pillanatig gondolkozott, majd lelkesen beleegyezett. Hozzájárult, hogy
továbbra is egyes szám első személyben, az ő hangján mondjuk tovább
a történetet. Abban is egyetértett, hogy hétköznapi szaúdi nők kerüljenek
a középpontba, akik valódi sikereket értek el az életben.
Jelen könyvünk Szultána hercegnő mai életének részleteire is kitért – mi
történt a gyermekeivel, az unokáival, a testvéreivel és a többi rokonával. Az
élete és a családja iránt érdeklődő olvasóink örülni fognak a híreknek.
Sok fiatal nő él a világon, aki még nem részesült abban az örömben, hogy
megismerje ezt a rendkívüli asszonyt, aki a legkilátástalanabb helyzetben is
eltökélt bátorságot tanúsít: férfiak ellen harcol, hogy ne tarthassák
szolgasorban a nőket.

265
 Ezt a könyvet nemcsak Szultána hercegnő milliós rajongótáborának
szántam, hanem azoknak az új generációs olvasóknak is, akik meg akarják
érteni a szaúdi nők új nemzedékét.
Személyesen szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki elolvassa
a könyveimet, és támogatja a nőket, akikről írok.
Minden jót kívánok szeretettel
Jean Sasson

266
 S ZEREPLŐK

Az ál-Szaúd királyi család

Abdel-Azíz bin Fahd herceg, Fahd király és Dzsavara hercegnő

legfiatalabb fia, Szultána hercegnő unokatestvére
Abdel-Azíz király Szaúd-Arábia első királya és Szultána hercegnő
nagyapja
Abdullah herceg Karím herceg és Szultána hercegnő legidősebb
gyermeke és egyetlen fia
Ajsa hercegnő Maha hercegnő és Amani hercegnő unokatestvére
Ali herceg Szultána hercegnő bátyja
Amani hercegnő Karím herceg és Szultána hercegnő fiatalabb lánya
Aszad herceg Szara hercegnő férje és Karím herceg fivére
Dunia hercegnő Szultána hercegnő nővére
Dzsavara hercegnő Fahd király kedvenc felesége
Fahd király (néhai) Szaúd-Arábia ötödik királya és Szultána hercegnő
nagybátyja
Hádi herceg néhai Muníra hercegnő férje
Haifa hercegnő Szultána hercegnő nővére
Háled király (néhai) Szaúd-Arábia negyedik királya és Szultána hercegnő
nagybátyja
Karím herceg Szultána hercegnő férje
Kicsi Feiszal herceg Szultána hercegnő második unokája, fiának,
Abdullahnak a fia
Kicsi Háled herceg Szultána hercegnő harmadik unokája (második
fiúunokája), lányának, Amaninak a fia
Kicsi Szultána Szultána hercegnő első unokája, fiának, Abdullahnak
a lánya
267
Maha hercegnő Karím herceg és Szultána hercegnő idősebb lánya
Medina hercegnő Szultána hercegnő unokahúga, Ali herceg lánya
Mohamed herceg Szultána hercegnő unokaöccse, néhai nővére, Ríma
hercegnő fia
Muníra hercegnő Szultána hercegnő unokahúga, Ali herceg lánya
Nasva hercegnő Aszad herceg és Szara hercegnő lánya
Núra Bint hercegnő Szultána hercegnő nagyapjának nővére
Núra hercegnő (néhai) Szultána hercegnő legidősebb nővére
Rána hercegnő Szultána hercegnő unokahúga, Núra hercegnő lánya
Szalman herceg Szultána hercegnő unokaöccse, fivére, Ali herceg fia
Szara hercegnő Szultána hercegnő nővére
Taháni hercegnő Szultána hercegnő nővére
Zain hercegnő Szultána hercegnő menye, Abdullah herceg felesége

Más fontos szereplők

Abdel-Azíz bin Baz sejk (néhai) szaúdi egyházi személyiség, Szaúd-

Arábia egykori főmuftija, Amani hercegnő kedvenc papja
Amal ötéves kislány, megerőszakolta és megölte az apja
Batara Szultána hercegnő indonéz sofőrje
Dalal tizenhárom éves lány, meghalt, miután az apja bántalmazta
Dr. Mína köztiszteletben álló, szegény családból származó szaúdi
orvosnő
Faria fiatal szaúdi nő, női körülmetélés áldozata
Fatima bántalmazott szaúdi felség, ikerlányok anyja
Lajla fiatal szaúdi nő, aki elutasította a korai házasságot, majd a bátyja
segítségével saját szépségszalont nyitott és üzemeltetett, ami rendkívül
nehéz egy nőnek Szaúd-Arábiában
Nadia fiatal szaúdi nő, szociális munkás
Núr beduin nő, családon belüli bántalmazás áldozata

268
Sáda boszorkánysággal vádolt fiatal nő
Szabín Szultána hercegnő indonéz szobalánya

269
 A FÜGGELÉK

Tények Szaúd-Arábiáról

Általános információk
Államfő: őfelsége Abdullah ibn Abdel-Azíz ál-Szaúd király
Hivatalos címe: A két szent mecset őrzője

Fontosabb városok
Rijád – főváros
Dzsidda – kikötőváros
Mekka – az iszlám legszentebb városa, felé fordulva imádkoznak
a muszlimok
Medina – itt van Mohamed próféta sírhelye
Táif – nyári főváros, üdülőváros
Dammám – kikötőváros és kereskedelmi központ
Dahrán – olajipari központ
el-Hubar – kereskedelmi központ
Janbu – földgázelosztó központ
Háil – kereskedelmi központ
Rász-Tannúra – olajfinomító központ
el-Hufúf – az el-Hasza oázis központi városa

Vallás
Iszlám: Szaúd-Arábiában bűnnek számít más vallás gyakorlása

Állami ünnepek
Íd al-fitr – öt nap
Íd al-adha – nyolc nap
270
Rövid történet
Szaúd-Arábia olyan törzsekből álló nemzet, amely törzsek az Arab-
félszigeten fellelhető legkorábbi civilizációkig vezethetik vissza
a származásukat. A mai szaúdiak elődei fontos ősi kereskedelmi útvonalak
mentén éltek, megélhetésüket jórészt rablóportyák révén biztosították.
A különböző területeken élő, független törzsfők által vezetett harcos
törzseket egy vallás, az iszlám egyesítette Mohamed vezetésével a VII.
században. A próféta hatvanhárom éves korában bekövetkezett halála előtt
Arábia jó része muszlim volt.
Szaúd-Arábia jelenlegi uralkodóinak ősei a tizenkilencedik században
már a hatalmuk alá vonták Arábia területének zömét. Miután a törökökkel
szemben elvesztették a szaúdi területek nagyobb részét, és elüldözték őket
Rijádból, Kuvaitban kerestek menedéket. Abdel-Azíz ibn Szaúd király,
a jelenlegi uralkodó apja visszatért Rijádba, és harcot indított, hogy
visszaszerezze az országot. Sikerrel járt, és 1932-ben megalapította a mai
Szaúd-arábiai Királyságot.
1938-ban olajat találtak, és Szaúd-Arábia gyors iramban a világ
leggazdagabb és legbefolyásosabb nemzetei közé emelkedett.

Földrajz
Szaúd-Arábia a maga 2 240 000 négyzetkilométeres területével akkora, mint
az Egyesült Államok egyharmada, és szinte ugyanakkora, mint Nyugat-
Európa. Három kontinens – Afrika, Ázsia és Európa – találkozásánál
fekszik. Az országot nyugaton a Vörös-tenger, keleten a Perzsa-öböl, Katar,
az Arab Emírségek és Bahrein, északon Irak, északkeleten Kuvait,
északnyugaton Jordánia, délkeleten Omán, délen Jemen határolja.
Szaúd-Arábia zord, sivatagi táj, folyója nincs, csak néhány időszakos
vízfolyása, és itt terül el a világ harmadik legnagyobb sivataga, a Rab-el-
Háli („Elhagyott negyed”), a Föld legnagyobb homoksivataga. Legmagasabb
pontja délnyugaton, az Aszír területen található, és több mint háromezer

271
méter fölé emelkedik.

Naptár
Szaúd-Arábiában nem a napéven alapuló Gergely-naptárt, hanem a holdéven
alapuló iszlám naptárt használják. Egy holdhónap az az időegység, amely
két, egymást követő újhold között telik el. Egy holdév tizenkét holdhónapból
áll, de tizenegy nappal rövidebb, mint a napév. Ez az oka annak, hogy a szent
ünnepek fokozatosan eltolódnak egyik évszakból a másikba.
A holdéven alapuló iszlám időszámítás kezdete a 622. év, a hidzsra éve,
amikor a próféta Mekkából Medinába menekült. Az iszlám szent napja
a péntek. Szaúd-Arábiában szombaton kezdődik és csütörtökön fejeződik be
a munkahét.

Gazdaság
A világ ismert kőolajtartalékának több mint egynegyede található Szaúd-
Arábia homokja alatt. A kaliforniai Standard Oil Company 1933-ban
szerezte meg az olajkutatás jogát Szaúd-Arábiában. 1938-ban olajat találtak
a Dammám 7-es számú olajkútnál, amely még ma is termel. Az Arabian–
American Oil Company (ARAMCO) 1944-ben alakult meg, és továbbra is
megtartotta a jogot, hogy újabb olajlelőhelyeket keressen a királyság
területén. 1980-ban a szaúdi kormány átvette az ARAMCO tulajdonjogát.
Az olajgazdagság biztosítja, hogy az ország polgárai olyan fényűző életet
éljenek, amilyen kevés embernek adatik meg a világon. Az oktatás ingyenes,
a kölcsönök kamatmentesek, így a legtöbb szaúdi jól boldogul. Minden
szaúdi polgár, csakúgy, mint a zarándokok, ingyenes orvosi ellátásban
részesül. A szaúd-arábiaiaknak kormányprogramok nyújtanak támogatást
rokkantság vagy halál, illetve nyugdíjba vonulás esetén. Az egész ország
lenyűgöző szociális állam. Szaúd-Arábia gazdaságilag ma már a modern,
technológiailag fejlett nemzetek sorába tartozik.

Pénznem

272
Szaúd-Arábia pénzneme a szaúdi rijál. Egy rijál 100 halala, és különböző
címletű bankjegyek, illetve érmék vannak forgalomban.

Jog és kormányzat
Szaúd-Arábia iszlám állam, jogrendje a saríán, az iszlám törvényein alapul,
melyek forrása a Korán és a szunna, vagyis a Mohamed próféta tanításaihoz
kapcsolódó hagyomány. A Korán az ország alkotmánya, és útmutatóként
szolgál a különféle jogi döntések meghozatalánál.
A végrehajtói és törvényhozói hatalmat a király és a minisztertanács
gyakorolja. Döntéseiket a saría törvényei alapján hozzák. Minden miniszter
és kormánytisztviselő a királynak tartozik felelősséggel.

Vallás
Szaúd-Arábia az iszlám, a három monoteista vallás egyikének a szülőföldje.
A muszlimok egyetlen istenben hisznek – és abban, hogy Mohamed az
ő prófétája. Az iszlám hazájaként Szaúd-Arábia különleges helyet foglal el
a muszlim világban. Minden évben muszlim zarándokok milliói utaznak
a szaúd-arábiai Mekkába, hogy Istennek hódoljanak. Szaúd-Arábia az egyik
leginkább hagyománytisztelő iszlám ország, lakói ragaszkodnak a Korán
szigorú értelmezéséhez.
Egy muszlimnak öt kötelessége van, amit az iszlám öt pillérének
neveznek. Ezek a kötelességek a következők:
1. A hitvallás: „Nincs Isten Allahon kívül; Mohamed Allah küldötte.”
2. Egy muszlimnak napjában ötször kell imádkoznia, arccal Mekka városa
felé fordulva.
3. A muszlim köteles jövedelmének meghatározott részét, a zakátot
a szegényeknek adni.
4. Az iszlám naptár kilencedik hónapjában a muszlimnak böjtölnie kell.
Ez az időszak a ramadán, amikor az igazhitűeknek napkeltétől
napnyugtáig tartózkodniuk kell ételtől-italtól.

273
5. Háddzs, vagyis zarándoklat Mekkába, amelyet minden muszlimnak
életében legalább egyszer végre kell hajtania (amennyiben anyagilag
megengedheti magának).

274
 B FÜGGELÉK

Szójegyzék

ABAJA A szaúdi nők földig érő, fekete külső viselete.

ÁL-SZAÚD Szaúd-Arábia uralkodócsaládja.
BEDUIN Nomád sivatagi nép, az eredeti arabok.
CSECSEMŐGYILKOSSÁG A csecsemők megölésének szokása. Az iszlám
előtti Arábiában általános gyakorlatnak számított, így szabadult meg
a család a nem kívánt lánygyermekektől.
ERKÖLCSI VAGY VALLÁSI RENDŐRSÉG, HIVATALOS NEVÉN AZ
ERÉNY ELŐMOZDÍTÁSÁNAK ÉS A BŰN MEGELŐZÉSÉNEK
BIZOTTSÁGA Vallási hatóság Szaúd-Arábiában, melynek hatalmában áll
letartóztatni bárkit, akiről úgy gondolja, hogy bűnt követett el az erkölcs
vagy az iszlám ellen, vagy ellenzi az iszlám tanait.
HÁDDZS A muszlimok éves mekkai zarándoklata.
HÁDZSI Mekkai zarándoklaton részt vevő személy (megtisztelő címként
használják).
HIDZSRA Mohamed próféta Mekkából Medinába való menekülése,
a muszlim időszámítás kezdete (622).
IBN Jelentése „fia” (pl. Háled ibn Feiszal, Feiszal fia Háled).
IHRÁM Rendkívüli időszak a háddzs alatt, melynek során a muszlimok
tartózkodnak a hétköznapi élet tevékenységeitől, és kizárólag vallási
kérdésekkel foglalkoznak.
IMÁM Vallási elöljáró, ő vezeti a közös imákat, és/vagy ő mondja a pénteki
prédikációt.
ISZLÁM A muszlimok vallása, melynek Mohamed a prófétája. A három
nagy monoteista vallás közül az iszlám jelent meg utoljára.

275
KÁBA Az iszlám legszentebb kegyhelye, megszentelt szentély minden
muszlim számára. A Kába csaknem kocka alakú építmény a mekkai
Nagymecset belsejében, ez rejti a muszlimok legszentebb kegytárgyát,
a Fekete Követ.
KOHL Fekete por, a szaúd-arábiai nők szemfestéknek használják.
KORÁN A muszlimok szent könyve, Isten Mohamednek mondott szavait
tartalmazza.
MAHRAM Férfi, akihez a nő nem mehet feleségül, úgymint az apja,
a bátyja, a nagybátyja – de a kísérője lehet utazásai során. Közeli
rokonnak kell lennie.
MAZZA A muszlimok számára engedélyezett időszakos házasság.
MEDINA Az iszlám második legszentebb városa, Mohamed próféta
temetkezési helye.
MEGTISZTULÁS Muszlim rituális tisztálkodás az Istennek ajánlott ima
előtt.
MEKKA Az iszlám legszentebb városa. A muszlimok milliói keresik fel
minden évben, hogy elvégezzék az évenkénti zarándoklatot.
MONOTEIZMUS Egyistenhit.
MUSZLIM A Mohamed próféta által 610-ben alapított vallás híve.
MUTAVA Vallási, más nevén erkölcsi rendőrség. Férfiak, akik megkeresik,
letartóztatják és megbüntetik az embereket, ha nem tartják magukat
a szaúdi vallási törvényekhez.
MÜEZZIN Az imára hívó, naponta ötször szólítja imára a híveket.
NEDZSD Arábia középső részének régi neve. A vidék lakói közismerten
ragaszkodnak a hagyományokhoz. Szaúd-Arábia uralkodócsaládja is
innen származik.
NŐSZOBA Helyiség a férfi házában, ahová az olyan nőket zárják, akik
szembeszálltak férjük, apjuk vagy bátyjuk akaratával. A büntetés lehet
rövid, de tarthat életfogytiglan is.
POLIGÁMIA Többnejűség. A hívő muszlim férfinak törvényesen négy
felesége lehet egyszerre.

276
PURDAH A nők elzárása otthonukban. A nők teljes elszigetelése még
mindig előfordul bizonyos muszlim országokban.
RIJÁL Szaúd-arábiai pénznem.
SÍITA Az iszlám egyik ága, amely Mohamed próféta örökösének kérdése
miatt vált ki a szunnita többségből. A két fő irányzat egyike.
SZEKULÁRIS Nem egyházi, világi.
SZUNNA A muszlim hit tanítása Mohamed próféta nyomán.
SZUNNITA Az iszlám többségi, ortodox ága. Szaúd-Arábia népességének
95 százaléka szunnita. A szó jelentése: a hagyományokhoz ragaszkodó.
A két fő irányzat egyike.
TOBE Szaúdi férfiviselet, hosszú, ingszerű ruhadarab. Többnyire fehér
pamutból készül, de a téli hónapokra vastagabb, sötétebb színű anyagból
is lehet.
UMRA Rövid zarándoklat (Mekkába) muszlimok számára, az év során
bármikor megtehetik.
ZAKÁT Az iszlám harmadik pillére, a kötelező alamizsna, amelyet minden
muszlimnak meg kell fizetnie.

277
 C FÜGGELÉK

Szaúd-Arábia történeti áttekintése

570. január 19. Mekkában megszületik az iszlám megalapítója, Mohamed

próféta.

632. június 8. Mohamed próféta Medinában meghal. Halála után társai

a szunnában összegyűjtik a tanításait és a tetteit, ez lesz az iszlám
törvénykönyve. A legfontosabb az iszlám öt oszlopa, úgymint 1. hitvallás,
2. napi ima, 3. jótékonyság, 4. rituális böjt a ramadán idején, 5. háddzs,
vagyis a mekkai zarándoklat.

1440-es évek Rijád közelében létrejön a Szaúd-dinasztia.

1703 Megszületik Muhammad ibn Abdal-Vahháb iszlám teológus,

a vahhábizmus alapítója (meghal 1792-ben).

1710 Megszületik Mohamed ibn ál-Szaúd.

1742–65 Mohamed ibn Ál-Szaúd csatlakozik a vahhábitákhoz.

1744 Mohamed ibn ál-Szaúd politikai és családi szövetséget kovácsol

a muszlim tudóssal és reformerrel, Muhammad ibn Abdal-Vahhábbal. Ibn
Szaúd fia feleségül veszi Muhammad imám lányát.

1804 A vahhábiták elfoglalják Medinát.

278
1811 Az egyiptomi uralkodó, Mohamed Ali legyőzi a vahhábitákat, és
visszaállítja Arábiában a török hatalmat.

1813 A vahhábitákat kiűzik Mekkából.

1824 Az ál-Szaúd-család új fővárost létesít Rijádban.

1860–90 Az ál-Szaúd-család kuvaiti száműzetésbe vonul, amikor az Oszmán

Birodalom elfoglalja a területüket Arábiában.

1876 Megszületik a királyság alapítója, Abdel-Azíz ibn Szaúd, Szultána

nagyapja.

1883. május 20. Mekkában megszületik Feiszal ibn Huszein. Később ő lesz
Szíria és Irak első királya (1920).

1901 Mohamed bin Rasíd elfoglalja Rijádot, és elűzi a területről a Szaúd-

családot. Abdel-Azíz Kuvaitot elhagyva Arábiába érkezik a családjával
és a barátaival. Azt tervezi, hogy megtámadja Rijádot.

1902. január Abdel-Azíz megtámadja a Mismaak erődöt, és visszafoglalja

Rijádot. Megszületik ibn Szaúd fia, Szaúd ibn Abdel-Azíz. Apja halála
után ő lesz Szaúd-Arábia uralkodója 1953–1964 között.

1904 Megszületik Feiszal ibn Abdel-Azíz, Szaúd-Arábia majdani

uralkodója.

1906 Abdel-Azíz ál-Szaúd visszanyeri teljes hatalmát a Nedzsd régió felett.

1906–26 Abdel-Azíz ál-Szaúd és csapatai hatalmas területeket foglalnak el,

ezzel sikerül egyesíteni Arábia nagy részét.

279
1916 A nagy nemzeti felkelés alatt az arabok beveszik a török kézen lévő
Mekkát. T. E. Lawrence brit katonatiszt megismerkedik Feiszal Huszein
arab herceggel, és barátság szövődik kettőjük között. T. E. Lawrence-t
Feiszal Huszein brit összekötőjévé nevezik ki.

1917. július 6. Az arab erők T. E. Lawrence és Abu Taji vezetésével

elfoglalják a törököktől Akaba kikötőjét.

1918. október 1. Feiszal herceg az arab erők élén bevonul Damaszkuszba,

és elfoglalja Szíriát. Arábiai Lawrence felrobbantja a hidzsázi
vasútvonalat Szaúd-Arábiában.

1920 A kairói konferencián Nagy-Britannia és Franciaország felosztja

Arábiát, létrehozza Jordániát és Irakot, és a két testvért, Feiszalt és
Abdullahot teszi meg királynak. Franciaország a mai Szíria és Libanon
területét ellenőrzi.

1923 Rijádban megszületik Abdel-Azíz fia, Fahd. Egyszer Szaúd-Arábia

királya lesz belőle.

1924 Ibn Szaúd, a Nedzsd királya, elfoglalja Hidzsázt, Huszein birodalmát.

Később beveszi Mekkát és Medinát, és ő lesz Szaúd-Arábia uralkodója.

1926. január Abdel-Azízt kikiáltják Hidzsáz királyának és Nedzsd

szultánjának.

1927 Szaúd-Arábia aláírja a dzsiddai egyezményt, ezzel függetlenné válik

Nagy-Britanniától.

280
1927–28 Abdel-Azíz döntő csapást mér a közép-arábiai fanatikus iszlám
törzsekre.

1931 Mohamed bin Laden (Oszama bin Laden apja) Jemenből Szaúd-
Arábiába emigrál. Keményen dolgozik üzleti vállalkozásán, később
szoros kapcsolatot hoz létre Abdel-Azíz királlyal és Feiszal királlyal.

1932 Abdel-Azíz ibn Szaúd király egyesíti Nedzsd és Hidzsáz királyságát,

ezzel létrehozza Szaúd-Arábiát. A királyságot Ibn Szaúd királyról,
a szaúdi dinasztia megalapítójáról, negyvennégy fiú apjáról nevezték el,
aki tovább vezeti az olajban gazdag birodalmat.

1933 Szaúd-Arábia kizárólagos jogot ad a California Standard Oil számára,

hogy olajat keressen a sivatagban.

1938 A California Standard Oil olajat talál a dammámi 8-as kútnál.

1945. február 14. Abdel-Azíz szaúdi király és Franklin D. Roosevelt

amerikai elnök találkozik a Szuezi-csatornán, egy hadihajó fedélzetén,
ahol egyezséget kötnek, miszerint az Egyesült Államok a szaúdi olajért
cserébe védelmet nyújt a szaúdi királyi családnak.
március 22. Kairó, Egyiptom: megalakul az Arab Liga. Szaúd-Arábia az
ENSZ és az Arab Liga alapító tagja lesz.

1953 Abdel-Azíz király, Szultána nagyapja, hetvenhét éves korában meghal.

Fia, Szaúd követi a trónon.

1953–64 Szaúd király uralkodása.

1957. február 15. péntek Szaúd-Arábiában, Rijád városában, a kora reggeli

órákban megszületik Oszama bin Laden. Szülei a jemeni születésű

281
 Mohamed Avad bin Laden és a szíriai Alia Ghanem.

1962 Szaúd-Arábia eltörli a rabszolgaságot.

1964. november 2. Feiszal ibn Abdel-Azíz ál-Szaúd követi bátyját, Szaúd

bin Abdel-Azízt a trónon, ő lesz Szaúd-Arábia királya.

1964–75 Feiszal király uralkodása.

1965 Feiszal király az iszlám ellenállás dacára engedélyezi a televízióadást

és valamivel később a nők oktatását. A kormány fokozatosan meggyőzi
a klerikusokat, hogy a televíziót a hit erősítésére is fel lehet használni.

1967. június 6. Az arab–izraeli hatnapos háború kezdetén bevezetik az arab

olajembargót.
szeptember 3. Oszama bin Laden dúsgazdag édesapja, Mohamed bin
Laden repülőgép-szerencsétlenség következtében meghal, ezzel
gyermekei sorsa Feiszal királyra marad.

1973 Olajembargót léptetnek életbe a nyugati államok ellen, amely 1974-ig

tart. Az olaj gallononkénti ára 25 centről egy amerikai dollárra ugrik.
A New York-i tőzsdén esni kezdenek a részvények.

1975. március 25. Unokaöccse megöli Feiszal királyt. Háled koronaherceg

követi a trónon.

1975. június 18. Feiszal ibn Muszaid szaúdi herceget lefejezik nagybátyja,
Feiszal király megölése miatt. Bejelentik Háled koronaherceg királlyá
választását.
november Felfegyverzett férfiak és nők elfoglalják a mekkai
Nagymecsetet. Elítélik az Ál-Szaúd uralkodókat, követelik, vessenek

282
 véget az újításoknak. A radikálisok vezetője egy szaúdi prédikátor,
Juhajman el-Utajbi. Az ostromnak a francia különleges erők Mekkába
érkezése vet véget. A szélsőségeseket agyonlövik vagy letartóztatják, és
később lefejezik.

1980 Oszama bin Laden háborút indít Afganisztánban a szovjetek ellen.

Később itt fogja létrehozni az al-Kaida hálózatot.
Szaúd-Arábia kivégzi a Nagymecset elfoglalásában érintett utolsó
radikálisokat is: az ország különböző városaiban fejezik le őket.

1982. június 13. Háled király meghal. Utódja féltestvére, Fahd

koronaherceg lesz.

1983–2005 Bandar bin Szultán ál-Szaúd herceg, Fahd király kedvenc

unokaöccseinek egyike lesz Szaúd-Arábia washingtoni nagykövete.

1985 Nagy-Britannia 80 milliárd dolláros szerződést köt Szaúd-Arábiával,

miszerint húsz év alatt 120 harci repülőgépet és más hadászati
felszereléseket szállít az ország számára.

1987. július 31. Mekka szent városában iráni zarándokok csapnak össze
a rohamrendőrökkel. Az irániakat hibáztatják négyszázkét ember haláláért.

1988 A szaúdi származású Oszama bin Laden al-Kaida (a „bázis”) névvel

szunnita fundamentalista csoportot alapít, hogy iszlám kalifátust hozzon
létre a világon.

1990. július A modern Szaúd-Arábia legszörnyűbb tragédiája játszódik le

a mekkai háddzs alatt. Fejvesztett menekülés közben ezernégyszázkét
muszlim zarándok hal meg egy gyalogosalagútban.

283
 november 6. Szaúdi nők egy csoportja a kormány tilalma ellenére autót
vezet Rijádban. Ez súlyos következményekkel jár az illető nők számára:
letartóztatják, elbocsátják a munkahelyükről, eltiltják az utazástól és
prostituáltnak nyilvánítják őket. Az esemény hatására hivatalosan is
megtiltják a nőknek az autóvezetést.
Szaúd-Arábia és Kuvait egymillió jemeni munkást utasít ki az országból,
mert Jemen Szaddám Huszein oldalára áll az első Öböl-háborúban.

1991. január Kuvaitban az Egyesült Államok irányításával megtámadják az

iraki csapatokat. Megkezdődik a háború Irak és a szövetségesek között.
Az iraki erőket kiűzik Kuvaitból, többé már nem jelentenek veszélyt
Szaúd-Arábiára.

1992 Fahd király alkotmányos rendszert vázol fel az ország számára.

Törvényt hoznak, melyben a király megnevezheti, melyik fivére vagy
unokaöccse követi a trónon, és tetszése szerint váltogathatja az utódait.

1994. május 23. Kétszázhetven zarándokot tapos agyon a tömeg Mekkában,

az „ördög megkövezésének” rituális szertartása alatt.
Szaúdi családja kiközösíti és megfosztja szaúdi állampolgárságától
Oszama bin Ladent. Vagyonát 250 millió amerikai dollárra becsülik.

1995 Szaúd-Arábiában ebben az évben minden eddigi rekordot megdöntve

százkilencvenkét embert fejeznek le.

1996 Miután a Clinton-adminisztráció nyomást gyakorol a szudáni

kormányra, felkérik Oszama bin Ladent, hagyja el Szudánt. Oszama a fia,
Omar társaságában visszatér Afganisztánba. Családja és közeli bajtársai
hamarosan követik.
Fahd király egyik unokaöccse hamisan boszorkánysággal vádolja egyik
alkalmazottját, akit kivégeznek.

284
 A betegeskedő Fahd király féltestvérére, Abdullah koronahercegre
ruházza át a hatalmat.

1997 Mekka szent városa mellett tűz üt ki, háromszáznegyvenhárom muszlim

zarándok meghal, ezernél többen megsebesülnek.

1998 Az „ördög megkövezésének” szertartásán kitörő pánik következtében

százötven zarándok hal meg az éves zarándoklat utolsó napján Mekkában.

1999 A szaúd-arábiai kormány bejelenti, hogy a turizmus fellendítésére

turistavízumot vezet be az országban.
augusztus 21. A királyi család tagjai megrendüléssel veszik tudomásul,
hogy Feiszal király legidősebb fia, Feiszal bin Fahd herceg ötvennégy
éves korában szívinfarktusban meghal. Az Arab Sport Konföderáció
vezetőjeként éppen akkor tért vissza a Jordániában megtartott Arab
Játékokról.
november 17. Rijádban egy autóba szerelt bomba megöli Christopher
Rodway brit szakértőt. 2001-ben három nyugatit vádolnak
a robbantással.

2001. január 26. Egy ENSZ-munkacsoport magára haragítja a szaúdi

kormányt és a szaúdi lakosságot, amikor a nőkkel szemben tanúsított
megkülönböztetés, a kiskorúak zaklatása, a korbácsolás és a megkövezés
büntetése miatt bírálja Szaúd-Arábiát.
március 5. Harmincöt muszlim fullad meg az „ördög megkövezése”
szertartáson, az éves mekkai háddzs alatt.
március A Szaúd-arábiai Tudományos Kutatás és Iszlám Törvényhozás
Nagytanácsa kijelenti, hogy a Pokémon játékok és kártyák
„megszállták” a szaúdi gyerekek lelkét.
szeptember A szeptemberi terrorcselekmények után hat, szaúdi
állampolgárokat szállító chartergép hagyja el az Egyesült Államokat.

285
 Néhány nappal ezután újabb charterjárat hagyja el az Egyesült
Államokat, a bin Laden család huszonhat tagjával a fedélzetén.

2002. február 17. Abdullah szaúdi koronaherceg közel-keleti béketervet

ismertet a New York Times rovatvezetőjével, Thomas Friedmannel.
A tervben az arabok elismerik Izraelt, amennyiben kivonul az egykor
Jordániához tartozó területekről, úgymint Kelet-Jeruzsálemből és
a nyugati partról.
március Tűz üt ki egy mekkai leányiskolában, de a rendőrség
megakadályozza, hogy a lányok elmeneküljenek az épületből, mivel
nincs rajtuk fátyol. Egész Szaúd-Arábia felzúdul, amikor tizenöt diák
meghal a tűzben.
április 13. Egy szaúdi napilap, az Al-Hajat lehozza egy szaúd-arábiai
költő, Gázi el-Goszaibi brit nagykövet palesztin öngyilkos merénylőket
dicsőítő, Mártírok című versét.

2002. április 25. George W. Bush amerikai elnök találkozik Abdullah

koronaherceggel, aki azt javasolja az elnöknek, vizsgálja felül Izrael
feltétlen támogatását. Abdullah nyolcpontos közel-keleti békejavaslatot
nyújt át Bushnak.
április A szaúdi kormány bezárat több, női fátylat és abaját gyártó
üzemet, mert állítólag megszegik az egyházi törvényeket. A köpenyek
egy részét túlságosan fényűzőnek találták, mivel féldrágakövekkel
díszítették a vállukat.
május Szaúdi diplomaták és az ENSZ Kínzás Elleni Bizottságának tagjai
azon vitatkoznak, hogy a korbácsolás és a végtagok levágása megszegi-
e az 1987-es kínzás elleni konvenciót.
december Szaúdi disszidensek új rádióállomás indításáról számolnak be.
A Sawt al-Islah (A reform hangja) Európából sugározza adását, és
azért jött létre, hogy reformokat kényszerítsen ki Szaúd-Arábiában.

286
2003. február A szaúd-arábiai Mínában tizennégy muszlim zarándokot
halálra taposnak az éves zarándoklat alatt, miután egy hívő megbotlik.
április 29. Az Egyesült Államok kormánya bejelenti, hogy teljesen
kivonja fegyveres erőit Szaúd-Arábiából.
május 12. Sokszoros, szimultán öngyilkos autós merényletet hajtanak
végre három külföldi lakóközösség ellen Rijádban, Szaúd-Arábiában.
Huszonhat ember, köztük kilenc amerikai állampolgár meghal.
szeptember 14. Daher bin Tamer ál-Simry szaúdi marihuána-kereskedőt
lefejezik; szeptemberig negyvenegy embert fejeznek le.
október 14. Szaúd-arábiaiak százai vonulnak az utcára, és reformokat
követelnek. Ez az első nagyarányú tiltakozás az országban, mivel
a tüntetés illegális.
Szaúdi munkaadója azzal vádolja indonéziai szobalányát, Ati Bt Abeh
Inant, hogy igézetet bocsátott rá és a családjára. A lányt halálra ítélik.
Tízévi börtön után kegyelmet kap, és hazaküldik Nyugat-Jávára.
Felfedezik, hogy Líbia titkos tervet készített Abdullah koronaherceg
megölésére.

2004. február 1. Kétszázötven muszlim hal meg a tömegben kitört pánik

miatt a háddzs alatt.
április 10. A közkedvelt szaúd-arábiai műsorvezetőt, Rania ál-Bazt olyan
súlyosan bántalmazza a férje, hogy majdnem belehal. Túléli, de olyan
súlyos arccsonttörést szenvedett, hogy tizenkét műtétre volt szüksége.
Engedélyezi, hogy közzétegyék a fényképeit, ami vitát robbant ki a nők
ellen elkövetett erőszakos cselekedetekről Szaúd-Arábiában. Később
Franciaországba utazik, ahol megírja a történetét. Azt mondják, a könyv
megjelenése után megfosztották a gyermekei felügyeletétől.
május A szaúd-arábiai Janbuban feltételezett milicisták gépfegyvertüzet
nyitnak egy houstoni székhelyű olajszolgáltató, az ABB Ltd. Irodáira.
Hatan meghalnak, sokan megsebesülnek. Egy autós üldözést követő

287
 lövöldözésben a rendőrök megölnek négy fivért, akik kocsijuk mögött
vonszolják egyik áldozatuk meztelen testét.
június 6. Simon Chambers (36), a BBC ír származású riportere egy rijádi
lövöldözés során meghal. A BBC egyik tudósítója megsebesül.
június 8. Az ENSZ egyik békefenntartóját lelövik Rijádban.
június 12. Rijádban elrabolnak egy amerikait. Az al-Kaida kiteszi a férfi
képét egy iszlám honlapra. A férfi nem más, mint a Lockheed Martin
munkatársa, Paul M. Johnson Jr. Iszlám milicisták saját garázsában,
Rijádban lelövik és megölik az amerikai Kenneth Scroggsot.

2004. június 13. Medinában háromnapos „nemzeti párbeszédet” rendeznek

a nők életkörülményeinek javításáról, azután Abdullah koronahercegnek
továbbítják az ajánlásokat.
június 15. Az al-Kaida azzal fenyegetőzik, hogy hetvenkét órán belül
kivégzi Paul M. Johnson Jr.-t, ha nem engedik szabadon a szaúdi
börtönökből dzsihádista bajtársaikat.
június 18. Az al-Kaida bejelenti, hogy kivégezte amerikai foglyát, Paul
M. Johnson Jr.-t. Az interneten fényképeket tesz közzé a testéről és
a levágott fejéről.
június A szaúdi parlament törvényben vonja vissza azoknak a lányoknak
és nőknek a büntetését, akik testnevelésórára járnak vagy sportolnak.
Az Oktatási Minisztérium ez év augusztusában bejelenti, hogy nem
fogja tiszteletben tartani a törvényt.
július 20. Egy házkutatás során megtalálják a meggyilkolt amerikai fogoly,
Paul M. Johnson Jr. fejét.
július 30. Az Egyesült Államok egyik virginiai bírósága bűnösnek találja
Abdurahman Alamoudit, amiért pénzt utalt Líbiából az Abdullah szaúdi
herceg meggyilkolására szervezett összeesküvés támogatására.
szeptember 28. Szaúd-Arábia legfőbb vallási hatósága betiltja a beépített
kamerával ellátott mobiltelefonok használatát. A hatóság szerint
a telefonok „szemérmetlenséget terjesztenek” Szaúd-Arábiában.

288
 december 6. Az Egyesült Államok dzsiddai konzulátusán kilenc ember
meghal, amikor iszlám milicisták felrobbantják a szigorúan őrzött
épület kapuját. Behatolnak az épületbe, és tüzet nyitnak az emberekre.
2005. január 13. Szaúdi igazságügyi tisztségviselők bejelentik, hogy
a bíróság egyenként 250 korbácsütésre és hat hónapig terjedő
börtönbüntetésre ítélt tizenöt szaúdit, köztük egy nőt, akik részt vettek egy
monarchiaellenes tüntetésen.
február 10. Míg a nők továbbra sem szavazhatnak, Rijádban a férfiak
gyülekeznek a szavazóhelyeken, hogy részt vegyenek a városi
választásokon. Az ország történetében először fordul elő, hogy
a szaúdiak a nemzetközi előírásoknak megfelelő választáson
szavazhatnak.
március 3. Szaúd-Arábia keleti és déli részén férfi szavazók ezrei
tódulnak a helyhatósági választásokra. Ez az első alkalom, hogy
beleszólhatnak a szaúdi abszolút monarchia döntéseibe.
április 1. Az északi el-Zsauf városában nyilvánosan lefejeznek három
férfit, akik 2003-ban megöltek egy kormányzóhelyettest, egy vallási
bírósági bírót és egy rendőr hadnagyot.
május 8. Lefejeznek egy pakisztáni férfit, aki heroint próbált
becsempészni a királyságba.
május 15. Hattól kilenc évig terjedő börtönbüntetésre ítélnek három
reformert. Az emberi jogi aktivisták „bohózatnak” nevezik a tárgyalást.
május 15. Szakadár nézetekért, törvényszegésért és zendülésért kilenc év
börtönre ítélik Ali el-Dimíni írót és költőt. Szürke felhő című, 1998-as
regényének főhőse egy más elveket valló szakadár, akit több, politikai
nézetéért elítélt emberrel együtt évekre becsuknak az ország egyik
sivatagi börtönébe.
május 27. A huszonhárom éve uralkodó Fahd király ismeretlen okokból
kórházba kerül.
augusztus 1. Rijádban, a Feiszal Király Szakkórházban meghal Fahd
király. Kijelölt utódja féltestvére, Abdullah koronaherceg.

289
2005. augusztus 8. Abdullah, Szaúd-Arábia új királya, kegyelmet ad négy
vezető aktivistának, akiket azért zártak börtönbe, mert bírálták az ország
szigorú vallásos szellemét és a demokratikus reform lassú ütemét, ezzel
feltámad a remény.
szeptember 15. A szaúdi kormány elrendeli, hogy az egyik dzsiddai
kereskedelmi kamara állítson női jelölteket, és engedje szavazni őket.
szeptember 21. Rijádban lefejezik azt a két férfit, akit bűnösnek találtak
egy nő elrablásában és megerőszakolásában.
november 17. Egy szaúdi gimnáziumi tanárt, aki a vallásról beszélgetett
a tanítványaival, 750 korbácsütésre és negyven hónap börtönbüntetésre
ítélnek istenkáromlásért a november 12-i bírósági tárgyalása után.
november 27. A szaúdi nők nagy örömére két nőt beválasztanak egy
dzsiddai kereskedelmi kamarába. Ez az első alkalom, hogy nő ilyen
pozícióba kerül az országban, mivel a nők többnyire el vannak tiltva
a politikai élettől.
december 8. Az ötven muszlim ország vezetője ígéretet tesz, hogy
harcolni fog a szélsőséges ideológia ellen. A vezetők kilátásba
helyezik, hogy megreformálják a tankönyveket, korlátozzák az egyházi
rendeleteket, és letörik a terrorcselekmények finanszírozását.
Szaúd-Arábia érvényteleníti azt a törvényt, amelyik megtiltja az állami
alkalmazottaknak, hogy nyilvánosan bírálják a hivatalos irányvonalat.

2006. január 12. A háddzs alkalmával háromszázhatvanhárom embert nyom

agyon a tömeg, amikor muszlim zarándokok megbotlanak
a csomagjaikban.
január 26. Szaúd-Arábia visszahívja dániai nagykövetét, így tiltakozik
azok ellen a Mohamed prófétát ábrázoló karikatúrák ellen, amelyek
a dán Jyllands-Posten című lapban jelentek meg. A muszlim világban
hetekig tartó felzúdulás támad, ami több tucat emberéletet követel.

290
 február 19. A próféta tizenkét karikatúrájának közlése után a Jyllands-
Posten egész oldalas bocsánatkérést tesz közzé egy szaúdi tulajdonú
újságban.
április 6. A sértő karikatúrákat kirobbantó országos bojkottot követően
a dán Arla sajt és vaj visszatér a szaúd-arábiai szupermarketek
polcaira.
április A szaúd-arábiai kormány elektromos kerítés telepítésének terveit
fontolgatja 560 mérföldes iraki határa mentén.
május 16. A szaúd-arábiai újságok közlése szerint Abdullah király
utasította a lapszerkesztőket, ne közöljenek nőkről készült képeket.
A király azt állítja, hogy az ilyen fényképek elveszik a fiatal szaúdi
férfiak eszét.
augusztus 18. Nagy-Britannia sok milliárd dollár értékű védelmi
szerződést kötött Szaúd-Arábiával, közli a Financial Times cikkírója.
Ennek értelmében hetvenkét Eurofighter Typhoon harci gépet ad el
a királyságnak.
október 20. A belső hatalmi harcok elfojtására Abdullah király új
hatáskört teremt fivérei és unokaöccsei számára. A jövőben egy
harminc hercegből álló tanács jelöli ki a koronaherceget.
A királyság 2005-ben nyolcvanhárom, 2004-ben harmincöt embert
fejeztetett le.

2007. február 4. Egy szaúd-arábiai bíróság korbácsolásra és

börtönbüntetésre ítél húsz külföldit, akik vegyes partin vettek részt, ahol
alkoholt szolgáltak fel, és a férfiak nőkkel táncoltak.

2007. február 17. Az Egyesült Államok egyik emberjogi csoportja arról

számol be, hogy a szaúdi kormány ezreket tart börtönben ítélet nélkül,
gyerekeket ítél halálra, és elnyomja a nőket.
február 19. Egy szaúdi bíróság rendeletére egy köztéren közszemlére
teszik négy Srí Lanka-i férfi holttestét, akiket fegyveres rablásért

291
 fejeztek le.
február 20. A Medina szent városába vezető sivatagi út mentén egy, csak
muszlimoknak fenntartott körzetben fegyveresek lelőnek négy francia
férfit.
február Tíz szaúdi értelmiségit letartóztatnak, amiért egy udvarias hangú
petícióban arra kérik a királyságot, vegye fontolóra az alkotmányos
monarchiára való áttérést.
április 27. A terrorista sejtek felszámolása során százhetvenkét iszlám
milicistát tartóztatott le a rendőrség – közli a szaúd-arábiai
belügyminisztérium. A fegyvereseket külföldön pilótának képezték ki,
hogy megismételjék a szeptember 11-i eseményeket, és a szaúd-arábiai
olajmezők ellen vezessék a repülőgépeket.
május 5. Hosszan tartó betegség után, hatvanöt éves korában meghal
Abdel-Mazsid bin Abdel-Azíz herceg, Mekka kormányzója.
május 9. Lefejeznek egy etióp nőt, miután bűnösnek találták egy férfi
halálában, akit veszekedés közben megölt. Ebben az évben Kadizsa bint
Ibrahim Musza a második nő, akit kivégeznek. Az ítéletet karddal,
köztéren hajtják végre.
Távollétében kokaincsempészetben való részvételért tíz év
börtönbüntetésre ítélik a Franciaországban élő szaúdi herceget, Nazsef
el-Sálant.
június 23. Egy szaúdi bíróság elnapolja három vallási bírósági tag
tárgyalását egy férfi halálában való érintettségük ügyében. A férfit azért
tartóztatták le, mert olyan nő társaságában látták, aki nem volt a rokona.
november 9. A szaúdi hatóságok Rijádban letartóztatják és lefejezik
a szaúdi Hálef el-Anzit, aki elrabolt és megerőszakolt egy tinédzsert.
A szaúdi hatóságok lefejeznek egy droggal kereskedő pakisztáni
állampolgárt. Ezzel a kivégzéssel 131-re nőtt a királyságban 2007-ben
lefejezett emberek száma.
november 14. Egy szaúdi bíróság hathavi börtönre és kétszáz
korbácsütésre ítél egy csoportos erőszak áldozatául esett kilencéves

292
 kislányt. A bíróság megtiltotta az ügyvédjének a lány védelmét, elvette
az engedélyét, és fegyelmi bizottság elé rendelte.
december 17. Az eset páratlan felzúdulást kelt az Egyesült Államokban,
ezért a szaúdi király kegyelmet ad egy csoportos erőszakot elszenvedett
nőnek, akit hathavi börtönre és további kétszáz korbácsütésre ítéltek,
mert kettesben volt egy férfival, aki nem a rokona.

2008. január 21. Az Al-Vatan újság tudósítása szerint a belügyminisztérium

körlevelet küldött a szállodáknak, melyben arra kérte őket, fogadják be
a magányos nőket, majd küldjék meg az adataikat a helyi rendőrségnek.
február 14. Egy ismert emberi jogi csoport Szaúd-Arábia királyához,
Abdullahhoz folyamodik, arra kéri, állítsa le egy boszorkánysággal és
természetfeletti tevékenységgel vádolt nő lefejezését.
május 19. A rijádi Szaúd Király Egyetemen letartóztatják Matruk el-Faleh
tanárt, aki nyilvánosan bírálta a viszonyokat egy börtönben, ahol két
másik emberi jogi aktivista tölti a büntetését.
május 24. A szaúdi hatóságok lefejeznek egy helybelit, akit fegyveres
rablással és egy nő megerőszakolásával vádolnak. Ezzel ötvenötre
emelkedik a 2008-ban lefejezettek száma.

2008. június 20. A vallási rendőrség huszonegy, állításuk szerint

homoszexuális férfit tartóztat le, és hatalmas mennyiségű alkoholt koboz
el egy katifi üdülőházban, egy fiatal férfiak számára tartott népes mulatság
alkalmával.
július 8. Egy emberi jogi csoport állítása szerint gyakori eset, hogy
a szaúdi háztartási alkalmazottak már-már rabszolgaságra emlékeztető
visszaéléseket, szexuális támadásokat szenvednek el, és olyan
mondvacsinált okok miatt korbácsolják meg őket, mint a lopás gyanúja
vagy a boszorkányság.
július 30. A vallási rendőrség megtiltja a kutyák és macskák házi
kedvencként való árusítását. Azt is megtiltja, hogy a tulajdonosok

293
 nyilvános helyen sétáltassák a kedvenceiket, mert a férfiak kikezdenek
a nőkkel a macskák és a kutyák ürügyén.
szeptember 11. Szaúd-Arábia legfőbb bírája, Száleh el-Lihedan sejk
dekrétumot bocsát ki, miszerint szabad megölni azoknak a műholdas
tévéhálózatoknak a tulajdonosait, melyek erkölcstelen tartalmakat
sugároznak. Később helyesbít, és azt mondja, az erkölcstelen tartalmat
sugárzó csatornák tulajdonosait bíróság elé kell állítani, és halálra kell
ítélni, amennyiben más büntetés nem rettenti el őket.
november Egy Egyesült Államokból származó diplomáciai értesülés
szerint a pakisztáni radikális iszlám iskolák évente körülbelül 100
millió amerikai dollárt kapnak Szaúd-Arábiából és az Arab
Emírségekből a militarizmus támogatására.
december 10. Az Európai Bizottság egy szaúdi jótékonysági szervezetnek,
az elvált és hátrányos helyzetű nőket segítő Al-Nahda Emberbaráti
Társaság a Nőkért csoportnak ítéli az első Chaillot-díjat.

2009. január 14. Szaúd-Arábia legidősebb papja kijelenteti, hogy tízéves

lányok is férjhez adhatók. Hozzáteszi, aki szerint a tízéves lányok túl
fiatalok a házasságra, az igazságtalanságot követ el velük szemben.
február 14. Abdullah király felmenti Száleh el-Lihedan sejket, egyben
Nora el-Fajezt kinevezi női oktatási miniszterhelyettesnek. Szaúd-
Arábia történetében ő az első nő, aki miniszteriális pozíciót tölt be.
március 3. Egy hetvenöt éves özvegyet, Khamisza Szavadit negyven
korbácsütésre és négyhavi börtönre ítélnek, mert szóba állt két fiatal
férfival, aki nem volt a rokona.
március 22. Szaúdi klerikálisok egy csoportja azt javasolja a királyság új
informatikai miniszterének, tiltsa ki a nőket a televízió képernyőjéről,
az újságok és a magazinok lapjairól.
március 27. Abdullah király kinevezi féltestvérét, Nájef herceget második
miniszterelnök-helyettesének.

294
április 30. Egy nyolcéves kislány elválik középkorú férjétől, akihez 13
000 dollár fejében hozzákényszerítette az apja. Szaúd-Arábia
engedélyezi a gyermekházasságot.
május 29. Lefejeznek és keresztre feszítenek egy férfit, aki lemészárolt
egy tizenegy éves fiút és az apját.
június 6. Harminc évvel a filmszínházak bezáratása után bemutatják
a Menahi című szaúdi filmet. Nők nem mehetnek be, csak férfiak és
gyerekek, közöttük tíz éven aluli lányok.
július 15. A szaúdi Mazen Abdel-Dzsavadot meghívják a libanoni LBC
műholdas tévéállomás Bold Red Line című műsorába, aki azzal
sokkolja a szaúdiakat, hogy nyilvánosan beszél a szexuális
kizsákmányolásról. Abdel-Dzsavad ellen, akit „szexuális
hetvenkedőnek” nevez a média, több mint kétszáz szaúdi ad be jogi
keresetet, és sok szaúdinak az a véleménye, hogy súlyos büntetést
érdemel. Egy szaúdi bíróság 2009 októberében öt év börtönre és ezer
korbácsütésre ítéli Abdel-Dzsavadot.
augusztus 9. Olasz hírügynökségek jelentik, hogy egy szaúdi hercegnő
szállodai szobájából 11 millió euró értékű ékszert loptak el a betörők
Szardínián, aminek diplomáciai ügy lesz a következménye.
augusztus 27. Egy öngyilkos merénylő Mohamed bin Nájef herceg,
belügyminiszter-helyettes életére törve akkor robbantja fel magát,
amikor az a jókívánságokat fogadja Dzsiddában a ramadán,
a muszlimok szent hónapja alkalmával. Nájef herceg csak könnyebben
sérül meg.
szeptember 27. Dollármilliárdokból épült új, koedukált egyetem nyílik
Dzsidda városa mellett. Az Abdullah Király Tudomány- és Műegyetem
büszkesége az ultramodern laboratóriumok sora, a világ tizennegyedik
leggyorsabb komputere és legnagyobb nemzetközi dotációja. Jelenleg
a világ 61 országából 817 beiratkozott hallgatója van, akik közül 2009
szeptemberében 314 az elsőéves.

295
 október 24. Rozanna el-Jamit (22) bíróság elé állítják és elítélik, mert
szerepelt a Mazen Abdel-Dzsavadot bemutató Bold Red Line műsorán.
Hatvan korbácsütésre ítélik, úgy gondolják, ő az első szaúdi
újságírónő, akire ilyen büntetést szabtak. Abdullah király eláll
a korbácsolástól, az utóbbi években másodszor ad kegyelmet egy
közfigyelmet keltő esetben. El-Jami ügyét egy minisztériumi
vizsgálóbizottság hatáskörébe utalja.
október A bin Laden család reflektorfénybe kerül Jean Sasson Élet a bin
Laden házban: Igaz történet arról, milyen az élet a hírhedt terrorista
otthonában című könyve nyomán. A könyv az írónő Omar bin Ladennel
és anyjával, Najva bin Ladennel készített interjúin alapul.
november 9. Boszorkányságért halálra ítélnek egy Ali Sibat nevű libanoni
látót, aki bejrúti otthonából jósolt egy műholdas televíziós csatornán.
Amikor 2008 májusában zarándoklatra indult Medinába, letartóztatták,
és lefejezéssel fenyegették. A következő évben egy három bíróból álló
testület kimondja, nincs bizonyíték, hogy Sibat tevékenysége ártott
volna valakinek. Elrendelik, hogy egy medinai bíróság tárgyalja újra az
ügyet, és azt javasolják, mentsék fel, és toloncolják ki az országból
Sibatot.

2010. január 19. Egy tizenhárom éves lányt kilencven korbácsütésre és

kéthavi börtönbüntetésre ítélnek, mert rátámadt a tanárára, aki
megpróbálta elvenni a mobiltelefonját.
február 11. A vallási rendőrség országos megtorló intézkedéseket vezet
be minden, piros holmit áruló bolt ellen, mondván, hogy a szín
a betiltott Valentin-napi ünneplésre utal.
március 6. A Szaúdi Polgári és Politikai Jogok Egyesülete bejelenti, hogy
a rijádi nemzetközi könyvvásáron a rendőrség megrohant egy könyves
standot, és Abdullah ál-Hamid minden könyvét elkobozta. A szerző
közismert reformer, gyakran bírálja a királyi családot.

296
április 20. Amikor Ahmed bin Kaszin ál-Ghamidi azt javasolja, hogy
a férfiak és a nők szabadon találkozhassanak egymással, a nagy hatalmú
vallási rendőrség vezetője kiteteti az állásából.
június 10. Egy szaúdi férfi megcsókol egy nőt egy bevásárlóközpontban,
ezért letartóztatják, elítélik, négyhavi börtönnel és kilencven
korbácsütéssel büntetik.
június 22. Négy nőt és tizenegy férfit letartóztatnak, bíróság elé állítanak
és elítélnek, mert együtt voltak egy ünnepségen. Börtönnel és
korbácsolással büntetik őket.
augusztus 15. Hosszú betegség után meghal Gázi el-Goszaibi szaúdi
költő és államférfi. El-Goszaibi közel állt a királyi családhoz, noha
szinte egész életében feketelistán voltak a művei. A szaúdi kulturális
minisztérium a halála előtti hónapban törölte el az írásait sújtó tilalmat,
és nemzeti kincsnek nevezte.
augusztus 26. Egy kórház sebészeti osztályára felvesznek egy Szaúd-
Arábiában dolgozó Srí Lanka-i szobalányt, és huszonnégy szöget
távolítanak el a testéből. Szaúdi munkaadója azzal büntette, hogy
szögeket vert a testébe.
november 17. Abdullah király leköszön az Országos Nemzeti Gárda
vezetőjének tisztéről. Fia lép a helyébe.
november 20. Egy huszonéves nő megszegi az országos tilalmat, autóba
ül, és felborul a kocsijával. Három női utasával együtt meghal.
november 22. Abdullah király orvosi kezelésre New Yorkba utazik, és
átmenetileg féltestvére, Szultán koronaherceg kezébe helyezi
a hatalmat.
november 23. A szaúdi média közlése szerint börtönbe zárnak egy
indonéz szobalánya kínzásával vádolt szaúdi nőt, míg a szobalány,
bizonyos Szumiati Binti Szalan Musztapa égési sérülésekkel és törött
csontokkal kórházba kerül.
A 24,6 milliós országban több mint négymillió húsz éven felüli szaúdi nő
él egyedül. Azt mondják, egyes férfi gondviselők nem engedik férjhez

297
 menni őket, a gyakorlatnak adhl a neve. Vazseha el-Huvaider szaúdi
feminista „a rabszolgaság egyik fajtájának” nevezi a férfigondviselés
intézményét.

2011. január 16. Szaúdi aktivisták egy csoportja útjára indítja az

„Országom” kampányt. Céljuk, hogy a királyságban nők is indulhassanak
a 2011-es tavaszi helyhatósági választásokon.
január 24. A New York-i székhelyű Emberi Jogi Figyelő 2011-es
jelentése arról számol be, hogy a szaúd-arábiai kormány zaklatja és
többnyire bírósági tárgyalás nélkül zárja börtönbe az aktivistákat, akik
a vallási tolerancia kiterjesztését követelik, továbbá egyre szigorodnak
a királyságban az elektronikus kommunikációs csatornákat sújtó új
korlátozások.
február 9. Mérsékelt szaúdi tudósok arra kérik a királyt, ismerje el
a királyság első politikai pártját, az Uma Iszlám Pártot.

2011. február 15. Az Oktatási Minisztérium bejelenti, hogy a királyság

kivonja az iskolai könyvtárakból a terrorizmusra ösztönző és a vallást
sértő műveket.
február 24. Befolyásos értelmiségiek nyilatkozatban kérik az arab
uralkodókat, tanuljanak a tuniszi, egyiptomi és líbiai felkelésekből, és
hallgassanak a kiábrándult fiatalok szavára.
március 5. Szaúd-Arábia belügyminisztériuma bejelenti, nem tűri
a tüntetéseket, és a biztonsági erők minden tüntető ellen fellépnek.
március 11. A fővárosban több száz rendőrt vezényelnek ki
a demokratikus reformokat követelő tiltakozás megakadályozására, amit
az arab világon átvonuló elégedetlenségi hullám váltott ki.
március 18. Abdullah király több milliárd dolláros reformcsomagot ígér
a szaúdi polgároknak, pénzzel, kölcsönökkel és lakásokkal. Ez az arab
világ legdrágább kísérlete, hogy lecsillapítsa polgárai
elégedetlenségét, amely két vezetőt is elsöpört a régióban.

298
május 2. Az al-Kaida alapítóját és vezetőjét, Oszama bin Ladent
valamivel hajnali egy óra után Pakisztánban megölik az Amerikai
Haditengerészet különleges alakulatának kommandósai.
május 22. A szaúdi hatóságok ismét letartóztatják a nők autóvezetési
tilalmát megszegő Manal el-Sarifot. Órákon át tartja őrizetben a városi
vallási rendőrség, és csak azután engedik szabadon, amikor aláír egy
nyilatkozatot, melyben megfogadja, hogy nem vezet többet. Szaúd-
Arábia az egyetlen ország a világon, ahol a szaúdi és a külföldi nőknek
egyaránt tilos autót vezetni.
június 18. Lefejezik Rujati binti Szatubi indonéz nagymamát, mert
megölte az őt állítólag bántalmazó szaúdi munkaadóját.
június 28. A szaúdi rendőrség őrizetbe vesz egy nőt Dzsiddában, aki autót
vezetett a Vörös-tenger partján. Hamarosan további négy, autót vezető
nőt is őrizetbe vesznek a városban.
szeptember 25. Abdullah király bejelenti, hogy nők is szavazhatnak, és
jelöltethetik magukat a 2015-ös helyi választásokon, ami nagy
előrelépés a női jogok terén a mélységesen konzervatív muszlim
királyságban.
szeptember 27. Egy Saima Zsasztaina nevű szaúdi nőt tíz korbácsütésre
ítélnek, mert megsértette a királyság női vezetésre vonatkozó tilalmát.
Abdullah király gyorsan megsemmisíti a bíróság ítéletét.
szeptember 29. A szaúd-arábiai férfiak titkosan szavaznak a helyi tanácsi
választásokon, az olajban gazdag királyság második országos
szavazásán. A nőket nem engedik szavazni. A tanácsok az ország kevés
választott testülete közé tartoznak, valódi hatalmuk nincs, csupán
tanácsadói szerepet töltenek be a tartományi hatóságok mellett.
Manssor Arbabsiar iráni útlevéllel utazó amerikai állampolgárt
érkezésekor letartóztatják a New York-i Kennedy nemzetközi
repülőtéren. Mexikó az amerikai hatóságokkal szorosan együttműködve
egy állítólag 1,5 millió dolláros összeesküvést készít elő a washingtoni
szaúdi nagykövet meggyilkolására. Arbabsiart október 11-én azzal

299
 vádolja az Egyesült Államok New York körzeti bírósága, hogy részt
vett Adel al-Zsubeir szaúdi diplomata megölésére szervezett
összeesküvésben.
október 22. Az Egyesült Államokban meghal a szaúdi trón örököse,
Szultán bin Abdel-Azíz koronaherceg. A 2009-ben diagnosztizált
végbélrákkal kezelték.
október 27. A szaúdi állami televízióban beolvasott királyi nyilatkozat
Szaúd-Arábia nagy hatalmú belügyminiszterét, Nájef bin Abdel-Azíz
herceget nevezi meg a trón új örökösének.

2011. november 30. Az Amnesty International új jelentése azzal vádolja

Szaúd-Arábiát, hogy az arab tavasz kitörése óta elnyomó hadjáratot
folytat a tiltakozók és a reformerek ellen.
december 6. Szaúd-Arábia istenkáromlásért egy év börtönre és ötszáz
korbácsütésre ítél egy ausztrál állampolgárt. Mansor Almaribe-t
november 14-én, a háddzs zarándoklata alatt veszik őrizetbe, és azzal
vádolják, hogy sértegette Mohamed próféta társait.
december 10. Egy szaúd-arábiai, Okaz című újság beszámolója szerint
egy lányát megerőszakoló férfit tizenhárom éves börtönbüntetésének
ideje alatt 2080 korbácsütésre ítéltek. Egy mekkai bíróság hétéves
börtönbüntetésre ítél egy másik férfit, aki drogos állapotban
megerőszakolta tizenéves lányát.
december 12. A szaúdi hatóságok kivégeznek egy mágiával és
varázslással vádolt nőt. A tárgyalási jegyzőkönyv szerint rászedte az
embereket, elhitette velük, hogy meggyógyítja őket, és 800 dollárt kért
egy kezelésért.
december 15. A rendőrség megrohamoz egy magán imacsoportot, és
letartóztat harmincöt etióp keresztényt, köztük huszonkilenc nőt. Később
„törvénytelen keveredés” miatt kitoloncolják őket.
Hetvenhat halálraítéltet végeznek ki 2011-ben Szaúd-Arábiában.

300
 Halálra ítélik Satinah Binti Jumad Ahmad indonéz szobalányt, mert pénzt
lopott, és megölte munkaadója feleségét. Az indonéz kormány 2014-
ben 1,8 amerikai dollárt fizet a szabadon bocsátásáért.

2012. január 2. Szaúd-Arábia bejelenti, hogy a december 5-től életbe lépő

törvény értelmében kizárólag a női fehérnemű- és ruhaboltokban szabad
női munkásokat alkalmazni.
február 12. A malajziai hatóságok kitoloncolják a Mohamed prófétáról
közzétett Twitter-megjegyzése miatt hazájában körözött fiatal szaúdi
újságírót, Hamza Kasgarit, bár több emberi jogi csoport szerint
kivégzés fenyegeti. Twitter-bejegyzése így szól: „Vannak dolgok,
amiket szeretek benned, vannak dolgok, amiket gyűlölök benned, és
rengeteg minden van, amit nem értek benned.”
február Egy királyi rendelet előírja, hogy az autót vezető nőket nem
szabad bíróság elé állítani.
március 22. Szaúd-arábiai médiaértesülések szerint az egyedülálló
fiatalemberek már a csúcsforgalomban is bemehetnek
a bevásárlóközpontokba, mert enyhítik a nők zaklatása miatt elrendelt
korlátozást.
április 4. Egy szaúdi hivatalos forrás megerősíti, hogy Szaúd-Arábia
kizárólag férfi sportolókat indít a londoni olimpiai játékokon. Naval
bin Feiszal herceg mindazonáltal kijelenti, nem ellenzik, hogy saját
jogon nők is elinduljanak, de a királyság olimpiai bizottsága „csak
abban segédkezik, hogy a részvételük ne sértse az iszlám saría
törvényeket”.
Egy szaúdi férfit bűnösnek találnak és lefejeznek, mert agyonlőtt egy
másik szaúdit. Ezzel tizenkettőre emelkedik a 2012-ben kivégzettek
száma.
május 23. A vallási rendőrség kiparancsol egy üzletközpontból egy
szókimondó és bátor szaúdi nőt, mert ki van lakkozva a körme. A nő

301
 a kamerájával rögzíti az eseményeket. A videója vírusként terjed, öt
nap alatt több mint egymillióan látják.
június 16. Meghal Abdullah király féltestvére, Nájef bin Abdel-Azíz.
Nájef a második koronaherceg, aki Abdullah király uralkodása alatt hal
meg.
június 18. Szaúd-Arábia védelmi miniszterét, a király féltestvérét,
Szalman bin Abdel-Azíz herceget nevezik ki koronahercegnek.
június 24. Szaúd-Arábiában egy férfi súlyos tüdőgyulladásban és
veseelégtelenségben meghal. Tizenegy nappal előbb vették fel egy
rijádi kórházba súlyos, SARS influenzára jellemző tünetekkel.
Szeptemberben egy egyiptomi virológus megállapítja, hogy egy új
koronavírusról van szó. Néhány hónap múlva MERS-nek (közel-keleti
légzőszervi tünetegyüttes) nevezik el a betegséget.
június Iszlám egyházi személyek gúnyolásáért bebörtönzik Raif Badavi
blogszerzőt.
július 30. Szaúd-Arábia megtiltja a dohányzást a kormányhivatalokban,
a kávéházakban és a bevásárlóközpontokban.

2013. január 9. A szaúdi hatóságok egy gondjaira bízott szaúdi csecsemő

megöléséért lefejeznek egy Srí Lanka-i háztartási alkalmazottat. Rizana
Nafeek csak tizenhét éves volt a kisbaba halálának idején, és ártatlannak
vallotta magát, tagadta, hogy megfojtotta volna a négy hónapos kisfiút.
Sok nemzetközi ügynökség és magánember kért kegyelmet a fiú
családjától és a szaúdi kormánytól.
január 11. Abdullah király két királyi dekrétumot bocsát ki, amely
kimondja, hogy a 150 tagú Súra Tanácsban 30 nő foglalhat helyet.
A tanács felülvizsgálhatja a törvényeket, és kikérdezheti
a minisztereket, de törvényhozói hatalma nincsen.

2013. január 15. Több tucat konzervatív egyházi személy gyűlik össze
a királyi bíróság körül, hogy elítélje a Súra Tanácsba akkreditált 30 nő

302
kinevezését.
április 1. Egy szaúdi újság beszámolója szerint a királyság vallási
rendőrsége már megengedi, hogy a nők motorkerékpározzanak és
biciklizzenek, de csak bizonyos üdülőövezetekben. Emellett egy férfi
rokon kíséretében kell lenniük, és a teljes abaját kell viselniük.
május 16. Egy rijádi zöldségkereskedő, Muhammad Hariszi felgyújtja
magát, miután a rendőrség elkobozta az áruját, amiért engedély nélkül
tartózkodott a helyén. Másnapra belehal a sérüléseibe.
július 29. A Szabad Szaúdi Liberális Honlap szerkesztőjét, Raif Badavit
hét év börtönre és hatszáz korbácsütésre ítélik, mert az általa
létrehozott internet sérti az iszlám értékeket, és népszerűsíti a liberális
gondolatokat. Badavit 2012 óta tartják fogva cyber-bűntény és apjával
szembeni engedetlenség miatt.
szeptember 20. Az amerikai ügyészség ejti a vádat Misael Alajban szaúdi
hercegnő ellen, akit azzal gyanúsítottak, hogy rabszolgasorban,
megalázó körülmények között dolgoztatja kenyai szobalányát, és
visszatartja az útlevelét. A szaúdi királyi hercegnő ügyvédei azzal
érveltek, hogy a harmincéves kenyai nő, akit nem neveztek meg,
hazudik, így akar vízumhoz jutni, hogy az Egyesült Államokban
maradhasson.
október 8. Egy szaúdi bíróság nyolc év börtönre és 800 korbácsütésre ítél
egy közismert szaúdi egyházi férfit, aki megerőszakolta és halálra
kínozta ötéves kislányát. A bíróság emellett arra kötelezte a férfit,
fizessen egymillió rijál (270 000 amerikai dollár) „vérdíjat” elvált
feleségének, a kislány anyjának. Második feleségét, akit
bűnrészességgel vádoltak, tíz év börtönbüntetésre és 150 korbácsütésre
ítélték.
október 18. A szíriai háború befejezésére és más közel-keleti ügyek
megoldására létrehozott nemzetközi bizottság sikertelenségén haragra
gerjedt Szaúd-Arábia kijelenti, hogy nem foglalja el a helyét az ENSZ
Biztonsági Tanácsában.

303
 október 22. A szaúd-arábiai hírszerzés feje meg nem nevezett forrás
szerint kijelentette, hogy a királyság „döntő fordulatot” hajt végre az
Egyesült Államokkal kapcsolatban, ezzel tiltakozik az amerikaiak
érzékelhetően inaktív magatartása ellen a szír háború és az ország iraki
közeledése terén.
október 24. A szaúdi nőket figyelmeztetik, hogy a kormány lépésekre
készül bizonyos aktivisták ellen, ha tovább folytatják a nők vezetését
tiltó rendelkezés elleni hétvégi kampány szervezését a konzervatív
muszlim királyságban.
október 26. Szaúdi aktivisták szerint több mint hatvan nő jelentkezett
a felhívásukra, hogy a volán mögé ül a páratlan engedetlenségi
akcióban, ezzel tiltakozik a nők autóvezetését tiltó rendelet ellen.
Legalább hatvan szaúdi nőnek kellett bírságot fizetnie, amiért
megszegte a női autóvezetés tilalmát.
október 27. A rendőrség őrizetbe veszi a jegyzetíró Tarik al-Mubarakot,
mert támogatta, hogy Szaúd-Arábia törölje el a női autóvezetési
tilalmat.
november 3. Egy kuvaiti újság azt írja, hogy Szaúd-Arábiában
letartóztattak egy kuvaiti nőt, aki megpróbálta kórházba vinni az apját.
december 12. Szaúd-Arábia főmuftija, az iszlám szülőhelyének
legmagasabb egyházi méltósága szokatlanul erős hangnemben ítéli el az
öngyilkos robbantókat, és halálos bűnnek nevezi tettüket.

2013. december 20. Szaúd-Arábiában lefejeznek egy drogkereskedőt. 2013-

ban ő a hetvenhetedik ily módon kivégzett ember egy AFP-jelentés
szerint.
december 22. Szaúd-Arábia hivatalos hírügynöksége közli, hogy
Abdullah király a fiát, Misál herceget nevezte ki Mekka új
kormányzójának.

304
2014. február 20. Emberi jogi csoportok azzal bírálják az Indonézia és
Szaúd-Arábia közötti, a királyságban dolgozó indonéz szobalányok
biztonságát fokozó megegyezést, hogy még „távolról sem igazságos”.
március 16. A helyi Okaz napilap tudósítása szerint a rijádi nemzetközi
könyvvásár szervezői „420 mű több mint 10 000 példányát kobozták
el” a március 4-én megnyílt kiállítás alatt. A szervezők az esemény
előtt bejelentették, hogy minden „iszlámellenes” és a királyság
„biztonságát aláaknázó” könyvet elkoboznak.
április 8. A Szaúd-arábiai Súra Tanács azt javasolja, hogy az állami
leányiskolákra vonatkozó sportolási tilalmat, melyet a magániskolákban
2013-ban már enyhítettek, teljes mértékben szüntessék meg.

2015. január 23. Meghal Abdullah bin Abdel-Azíz, Szaúd-Arábia királya.

Utóda Szalman bin Abdel-Azíz.

305
 A SZERZŐRŐL

Jean Sasson beutazta a Közel-Keletet, és több mint tizenkét évig élt Szaúd-
Arábiában. Író és előadó, bátor közel-keleti nők élettörténetét osztja meg az
olvasókkal. A fátyol mögött. Igaz történetek egy szaúd-arábiai királyi
család életéből című műve klasszikus, nemzetközi bestseller, ennek
folytatásaként születtek a sorozat lenyűgöző történetei. A Sírj tovább,
hercegnő Jean Sasson tizenkettedik könyve. Jelenleg Georgia államban,
Atlantában él.

Ha szeretne többet megtudni a szerzőről és műveiről, látogassa meg az alábbi oldalakat:

http://www.JeanSasson.com

Blog: http://jeansasson.wordpress.com

Facebook: http://www.facebook.com/AuthorJean Sasson

Twitter: http://twitter.com/jeansasson

ASK: http://ask.fm/jeansasson

306
 A H ERCEGNŐ - SOROZAT

Jean Sasson nemzetközi bestsellerei, Szultána ál-Szaúd hercegnőről szóló

könyvei színesen ábrázolják a fekete fátyol mögötti élet kíméletlen
valóságát. Szultána hercegnő Sasson segítségével mesél a világnak azokról
az asszonyokról, akik egy olyan társadalomban élnek, ahol a nőknek szinte
nincsenek jogaik, nincs beleszólásuk az életükről és testükről hozott
döntésekbe, és kénytelenek elviselni az ellenük elkövetett atrocitásokat. Az
évek múlásával sem az arab tavasz, sem a férfiakra és nőkre beköszöntő új
szabadság nem hozott túl sok változást a szaúd-arábiai nők életébe.

„Végtelenül lebilincselő és mélységesen szomorú…”

People magazin

„Kötelező olvasmány mindenkinek, aki az emberi jogokkal foglalkozik.”

USA Today

„Hátborzongató történet… egy légkondicionált rémálom eleven

ábrázolása…”
Entertainment Weekly

„Döbbenetes… elfogulatlan… szomorú, kijózanító és együtt érző…”

San Francisco Chronicle

307
 A GABO KIADÓ
E - KÖNYVEIRŐL

A könyv lehet fűzött, ragasztott, kemény borítós, vagy puha fedelű. A

legfontosabb mégis az, ami benne található. Az e-könyv új köntösbe öltözteti
az olvasmányokat, hogy azok se maradjanak le az olvasás élményéről, akik
lapozgatás helyett klikkelve keresik a legfrissebb tartalmakat.
Fontosnak tartjuk, hogy bárhol, bármilyen készüléken olvashassa
könyveinket, ezért a kemény másolásvédelem helyett a felhasználást nem
akadályozó vízjelezést választottuk. Példányát szabadon átmásolhatja
számítógépére, e-könyv olvasójára vagy telefonjára. A Dibook rendszerében
(www.dibook.hu) vásárolt könyveinkből mindig a legfrissebb verziószámú,
javított másolatot érheti el.
Kiadónk arra törekszik, hogy olyan könyveket adjon az olvasók kezébe,
amelyek kifogástalanok, ám hibák sajnos mindig előfordulhatnak. Kérjük, ha
bármilyen szerkesztési hiányosságot vagy tévedést észlel e-könyveinkben,
azt jelezze az info@gabo.hu e-mail címen.

További könyvek és érdekességek a kiadó oldalán: www.gabo.hu

E-könyveinket itt érheti el: www.dibook.hu

Kövessen minket Facebookon is: www.facebook.com/GABOKIADO

308
 H A TETSZETT A KÖNYV , OLVASSA EL
EZT IS

Stephen Hawking
Az én rövid történetem

A teljes e-könyv megvásárolható a www.dibook.hu oldalon

GYERMEKKOR

Apám, Frank ősei haszonbérlő földműves gazdák voltak az angliai

Yorkshire-ben. Nagyapja – az én dédapám, John Hawking – jómódú gazda
volt, de túl sok földet vásárolt, ezért a XX. század elején a mezőgazdasági
válság éveiben csődbe ment. Fia, Robert – az én nagyapám – megpróbált
segíteni az apján, de ő is tönkrement. Szerencsére Robert feleségének volt
egy háza Boroughbridge-ben, amelyben iskolát működtetett. Ez némi
jövedelemhez juttatta a családot. Ennek köszönhetően Oxfordba küldhették
a fiukat, aki ott orvosnak tanult.
Apám egy sor díjat és ösztöndíjat nyert el, így a szüleinek is tudott pénzt
hazaküldeni. Később a trópusi betegségek kutatásával kezdett foglalkozni,
kutatásai keretében 1937-ben Kelet-Afrikába utazott. A háború kitörésekor
keresztülutazta Afrikát, lehajózott a Kongó folyón és annak torkolatánál elért
egy hajót Angliába, ahol önkéntesként katonai szolgálatra jelentkezett. Ott
azonban azt mondták neki, hogy többet ér, ha orvosi kutatásokkal
foglalkozik.

309
 Édesanyám a skóciai Dunfermline-ban született egy háziorvos nyolc
gyermeke közül harmadikként. Legidősebb testvére egy Down-kóros lány
volt, aki a családtól elkülönítve, egy gondozóval élt, de 13 éves korában
meghalt. Amikor édesanyám 12 éves volt, a család délre, Devonba
költözött. Apám családjához hasonlóan ők sem voltak különösebben
jómódúak. Ennek ellenére ők is megengedhették maguknak, hogy Oxfordban
taníttassák a lányukat, aki miután végzett, különböző állásokat vállalt, még
adóellenőr is volt, amit azonban nem szívesen csinált. Ott is hagyta, és
titkárnő lett, ennek köszönhetően találkozott apámmal a háború első éveiben.

Jómagam 1942. január 8-án születtem, napra pontosan 300 évvel Galilei
halála után. Becslésem szerint azon a napon további kétszázezer újszülött
jött a világra. Nincs tudomásom róla, hogy bármelyikük is érdeklődne
a csillagászat iránt.
Oxfordban születtem, jóllehet szüleim Londonban éltek. Azért alakult így
a helyzet, mert a II. világháborúban a nácik megállapodtak az angolokkal,
hogy Oxfordot és Cambridge-et nem bombázzák, cserében az angolok
megkímélték Heidelberget és Göttingent. Kár, hogy ezt a kulturált
megállapodást nem lehetett kiterjeszteni további városokra.
A London északi részén fekvő Highgate-ben éltünk. Húgom, Mary
tizennyolc hónappal utánam született, és mint mesélték, nem különösebben
örültem az érkezésének. Gyerekkorunkban a kis korkülönbségből adódóan
mindvégig volt bizonyos feszültség köztünk. Felnőttkorunkra azonban ez
a feszültség eltűnt, mert életutunk eltérő irányokba vezetett. Ő apám nagy
örömére orvos lett.
Philippa húgom akkor született, amikor már majdnem ötéves voltam, és
jobban megértettem, mi történik. Emlékszem, mennyire vártam, hogy világra
jöjjön, és hármasban játszhassunk. Nagyon komoly és figyelmes gyerek volt,
én pedig mindig hallgattam a véleményére és megfogadtam a tanácsait.
Edward öcsémet sokkal később, tizennégy éves koromban fogadták örökbe

310
a szüleim, amikor én már kinőttem a gyermekkorból. Ő nagyon más volt,
mint három testvére, a legkevésbé sem volt elméleti beállítottságú, sem
intellektuális érdeklődésű, ami valószínűleg előnyünkre szolgált. Elég
nehezen kezelhető gyerek volt, de nem lehetett őt nem szeretni. 2004-
ben meghalt, halála körülményeit soha nem sikerült megnyugtatóan tisztázni.
A legvalószínűbb magyarázat szerint a lakása felújításához használt ragasztó
gőze mérgezte meg.
Legelső emlékem az, hogy a highgate-i Byron House Iskola óvodájában
állok és keservesen sírok. Körülöttem a gyerekek mindenféle, számomra
csodálatosnak tűnő játékokkal játszottak. Szerettem volna csatlakozni
hozzájuk. Én azonban még csak két és fél éves voltam, akkor először hagytak
magamra ismeretlen emberek társaságában, ami megrémített. Azt hiszem,
szüleimet eléggé meglepte a reakcióm, mert első gyermekük lévén
a gyermeknevelési kézikönyvek tanácsaira hagyatkoztak, amelyek azt
állították, hogy a gyerekek kétéves korukra készen állnak társadalmi
kapcsolatok létesítésére. Azon a szörnyű reggelen azonban hazavittek, és
másfél évig nem is küldtek vissza a Byron House-ba.
Abban az időben, a háborúban és közvetlenül utána Highgate-ben sok
tudós és más diplomás lakott. (Más országokban értelmiségieknek nevezték
volna őket, de az angolok soha nem ismerték be, hogy értelmiségiek
élnek közöttük.) Ezek a szülők mind az abban az időben felettébb haladó
szellemű Byron House Iskolába járatták a gyerekeiket.
Emlékszem, amint arra panaszkodtam a szüleimnek, hogy az iskolában
semmit sem tanítanak nekem. A Byron House tanárai ugyanis nem tették
magukévá az akkoriban széles körben elfogadott módszert, miszerint a tudást
bele kell verni a diákok fejébe. Feltételezték inkább, hogy a gyerekek úgy
tanulnak meg olvasni, hogy közben észre sem veszik, hogy tanítják őket.
Végül azért csak megtanultam olvasni, de addigra már voltam vagy
nyolcéves. Philippa húgomat hagyományos módszerrel tanították, így ő már
négyéves korára tudott olvasni. Úgyhogy nyilvánvalóan élesebb eszű volt,
mint én.

311
 Egy magas, keskeny, Viktória-korabeli házban laktunk, amelyet a háború
alatt a szüleim nagyon olcsón tudtak megvenni, amikor mindenki úgy
gondolta, hogy Londont porig fogják bombázni. Valóban, az egyik V-2rakéta
néhány háznyira tőlünk csapódott be. Édesanyámmal és a húgommal akkor
éppen nem voltunk otthon, apám azonban a házban tartózkodott. Szerencsére
nem sebesült meg, és a házban sem keletkeztek súlyos károk. Éveken
keresztül megmaradt azonban az utcában a hatalmas bombatölcsér, ahol
gyakran játszottunk a másik irányban három házzal arrébb lakó barátommal,
Howarddal. Howard meglepő felismerés volt számomra, mert az általam
ismert összes többi gyerekkel ellentétben az ő szülei nem értelmiségiek
voltak. A városi iskolába járt, nem a Byron House-ba, tájékozott volt a foci
és a boksz világában, amelyek eseményei iránt szüleimnek álmukban sem
jutott volna érdeklődni.
Másik gyermekkori emlékem, amikor megkaptam az első játékvonatomat.
A háború alatt nem gyártottak játékokat, legalábbis a hazai piacra nem. Én
azonban szenvedélyesen érdeklődtem a vasútmodellek iránt. Apám
megpróbált fából faragni egy vonatot, ez azonban nem tetszett nekem, mert
olyat akartam, amelyik magától megy. Ezért aztán megvett egy használt,
felhúzható vonatot, megforrasztotta, és ezt kaptam karácsonyra, amikor még
hároméves se voltam. A vonat nem túl jól működött. Apám azonban
közvetlenül a háború vége után Amerikába utazott, ahonnan a Queen
Maryvel hajózott vissza. Anyámnak nejlonholmikat hozott, amit abban az
időben Nagy-Britanniában egyáltalán nem lehetett kapni, Mary húgomnak
pedig alvóbabát, amelyik behunyta a szemét, amikor lefektette. Én egy
amerikai vonatot kaptam, bölényhárítóval és nyolcas alakú pályával. Még
ma is emlékszem, milyen izgalommal bontottam ki a dobozt.
A felhúzható, rugóra járó vonatok nagyon jók voltak, de a szívem vágya
mégis egy villanyvonat volt. Néha órákig bámultam a Highgate közelében
fekvő Crouch End vasútmodellklubjának terepasztalát. Villanyvonatokról
álmodtam. Egyszer aztán, amikor szüleim mindketten elutaztak valahová,
kihasználtam az alkalmat, és kivettem a Postabankból az összes

312
megtakarított pénzemet, amely szerény összeget a különleges alkalmakra,
például a keresztelőmre kapott ajándékokból tettem félre. A megtakarított
pénzemért megvettem az áhított villanyvonatot, de csalódottan tapasztaltam,
hogy az sem működött igazán jól. Vissza kellett volna vinnem a boltba, hogy
a kereskedővel vagy a gyártóval kicseréltessem, akkoriban azonban
kiváltságnak számított, hogy valaki egyáltalán vásárolhatott valamit. Ha az
áru hibásnak bizonyult, az a vevő balszerencséje volt. Így hát kénytelen
voltam megjavíttatni a villanymotort, de az később sem működött
kifogástalanul.
Később, tizenéves koromban repülőgép- és hajómodelleket építettem.
Soha nem volt különösebben jó a kézügyességem, de együtt dolgoztam egy
John McClenahan nevű iskolatársammal és barátommal, aki sokkal
ügyesebb volt nálam, apjának pedig otthon műhelye volt. Mindig az volt
a vágyam, hogy olyan működő modelleket építsek, amelyeket irányítani
tudok. Nem törődtem azzal, hogy néznek ki. Azt hiszem, ugyanez a vágy
hajtott akkor is, amikor egy másik iskolai barátommal, Roger Ferneyhough-
val egy sor rendkívül bonyolult játékot eszeltünk ki. Kitaláltunk egy ipari
termelési játékot, egész gyárakkal, amelyekben különböző színű tárgyakat
állítottak elő, az üzemeket utak és vasútvonalak kötötték össze, a terméket
pedig tőzsdén lehetett eladni. Volt egy háborús játékunk is, amelyet négyezer
négyzetre bontott táblán kellett játszani. Kiagyaltunk még egy hűbéres játékot
is, amelyben minden játékos egy egész dinasztiát képviselt, a megfelelő
családfával. Azt hiszem, mindezek a játékok, akárcsak a vonatok, a hajók és
a repülők, azért vonzottak, mert mindenáron tudni szerettem volna, hogyan
működnek a rendszerek, és irányítani akartam azokat. Attól kezdve, hogy
hozzáfogtam a doktori értekezésem elkészítéséhez, ezt az igényemet
a kozmológiai kutatás elégítette ki. Ha megértem, miként működik
a Világegyetem, akkor bizonyos értelemben irányítom is.

313
Ha érdekli a folytatás, vásárolja meg a teljes e-könyvet a www.dibook.hu
oldalon.
Kiadónk összes könyve a www.gabo.hu oldalon nézhető meg.

314