Anesztézia

Anesztézia: altatás
Az anesztézia görög eredetű szó, érzéstelenséget, érzésnélküliséget jelent.

Több fajtája van, például az általános érzéstelenítés (altatás), és a helyi

érzéstelenítés.

Az altatást az érzéstelenség mellett öntudatlanság, csökkent vagy hiányzó

fájdalomérzés, az emlékezés hiánya, izomelernyedés és egyes reflexek hiánya is
jellemzi. Altatásban végezhetők sebészi beavatkozások, műtétek, bizonyos
vizsgálatok, amelyek a diagnózis felállítását szolgálják.

Miért van szükség anesztéziára?

A felnőttek szemfenék-vizsgálata altatás nélkül történik, kisgyermekeknél viszont
szükség van az altatásra, hogy ne mozogjanak, sírjanak, és az orvos a szemfenék
alapos vizsgálatára koncentrálhasson. A beavatkozás fajtájától függ, hogy milyen
hosszú ideig tart az altatás: rövid vizsgálatok, pl. retinoblasztómás gyerekek
szemfenék-vizsgálata során rövidebb ideig tart az altatás, és ez az alvás nem olyan
mély, mint műtétek során. Éppen ezért az altatásnak ezt a típusát bódításnak is
hívják. Ez előnyös, mert gyorsabb ébredés követi a vizsgálatot.

Hogyan zajlik az altatás?

Kisgyermekek altatására inhalációs altatószereket alkalmaznak, ezeket maszkon
vagy tubuson keresztül juttatják be a szervezetbe.

A tubus egy műanyagból készült, hajlékony cső, amelyet a szájon vagy az orron
keresztül vezetnek le a hangrésen, gégén át a légcsőbe (ez a folyamat az intubáció).
A tubus biztosítja az átjárható légutakat, és így a biztonságos altatást.

A tubus kivételét hívják extubációnak. A kisgyermekek altatására használt

szereknek alig van mellékhatása, néha hányást okozhatnak az ébredést követően.
Az altatás előkészítése során szükség lehet branül szúrására, mert egyes
gyógyszereket, például izomlazítókat az altatás során vénába kell beadni.
A retinoblasztómás gyerekek a csecsemőkori sűrű kontrolok szükségessége miatt
rengeteg altatáson esnek át. E számos altatás hosszútávú pszichés hatásairól eddig
nem tudtunk semmi tudományos eredményt felkutatni, azt azonban biztosan
kimondhatjuk: ez az alvás nem természetes álom.

Amin tudatosan átesik gyermekünk, az sem kellemes számára: kezdődik az étlen-

szomjan várakozással (az orvosok mindig pontosan megmondják, ennek szükséges
időtartamát), általában hat óra étel-, és négy óra ivás nélkül. Idegen környezetben
elveszik szüleitől, valami büdöset lélegeztetnek be vele, majd fölébresztik (ez
hozzátartozik a folyamathoz).

Az ébredés
Ébredéskor sok gyerek émelyeg, esetleg hány; máskor a szülő azt tapasztalja, hogy
amúgy nyugodt, kiegyensúlyozott gyermeke altatás utáni ébredéskor agresszív,
hosszú ideig szinte semmivel sem megnyugtatható, sír, kiabál, verekszik.

Nem ismert semmi módszer, amivel ezek a „következmények” elkerülhetőek vagy

csökkenthetőek lehetnének. Személyes tapasztalatom szerint, ha fáradtan kerül
valamiért a műtőbe (nem aludta ki magát, vagy a vizsgálat miatt felborult a
biológiai ritmusa), gyakoribb az agresszió. A hányingert okozhatja nátha, vagy
egyéb gyulladások miatt gyomorban, torokban felgyülemlett váladék is.

Fontos, akármilyen állapotot is tapasztalunk, legyünk türelmesek, próbáljuk

megnyugtatni; bár úgy tűnik, se hall, se lát, később emlékszik, mi történt vele, mit
mondtunk.

Minél idősebb gyermekünk, annál nehezebb: legtöbben magától az altatástól

„félnek” legjobban. Sokat számít a személy(zet), aki végzi a műveletet. Segíthet, ha
előtte megismerkedik az orvossal, vagy például, ha az orvos megengedi, hogy saját
magának tartsa a maszkot. Az intubálás után előfordul, hogy kicsit érzékenyebb
gyermekünk torka, esetleg fájlalja. Altatás utáni éjszaka hozhat nyugtalanabb
alvást, másoknál több alvást igényel a szervezet, mint átlagos napokon.