Professional Documents
Culture Documents
Penny Jordan - Erre Építhetsz - Júlia KSZ 2004 03 2
Penny Jordan - Erre Építhetsz - Júlia KSZ 2004 03 2
Penny Jordan - Erre Építhetsz - Júlia KSZ 2004 03 2
FEJEZET
Faith sokáig nem tudott elaludni, mert nagyon feszültnek érezte magát, és
az agyában összevissza kavarogtak a gondolatok. Amikor pedig végre
elszenderedett, egy vadászkutya kezdte ugatni a holdat. Talán nem is baj, mert
álmában olyan valóságos látomások kínozták, hogy amikor fölriadt, hirtelen
azt hitte, még mindig csak tizenöt éves. Körbepillantva meg is könnyebbült,
hogy Hatton House-ban van, és nem a gyermekotthonban.
A gyermekotthon!
Faith fölült, és átkulcsolta a térdét. Mereven kinézett az ablakon. Hogy
mennyire utálta azt a helyet! Mennyi rossz emléke fűződött hozzá!
Anyja sokkal lassabban épült föl, mint az orvosok gondolták, és amikor
szeptemberben megkezdődött az új tanév, Faithnek vissza kellett költöznie az
otthonba, hogy a többi lánnyal együtt iskolába járjon. Mindennap busszal
vitték őket oda-vissza.
Faith csakhamar rájött, hogy az intézeti gyerekeket minden tanár eleve
előítélettel kezeli. Amikor aztán észrevették, hogy Faith valóban tanul és
igyekszik, végre dicsérni kezdték a teljesítményét. Ennek viszont az lett a
következménye, hogy a „balhés” lánytársulat még ellenségesebben viselkedett
vele.
Annál inkább meglepte, amikor a banda egyik lány tagja hirtelen
barátságosan megszólította, és meghívta szombatra egy bevásárlókörútra.
Mivel Faith nagyon szeretett volna békében élni a többiekkel, lelkesen
beleegyezett. Venni ugyan nem vett semmit, mert nem volt pénze, de szívesen
elvállalta, hogy kifizeti egy másik lány holmiját a pénztárnál.
Csak amikor már kiértek az utcára, jött rá, miért is hívták meg. A lányok
nevetve, gúnyolódva az arcába vágták, hogy amíg ő elterelte az eladók
figyelmét, a többiek szép nyugodtan ellopták, ami megtetszett nekik. Faith
rettenetesen megrémült. Kérte őket, hogy vigyék vissza az elcsent dolgokat a
boltba, ezzel azonban csak rontott a helyzeten.
– Miért fizetnénk érte, ha egyszer ingyen is megkaphatjuk? – csúfolódott
az egyikük.
Amikor Faith nyugtalanul végignézett rajtuk, hirtelen észrevette, hogy a
banda feje összevont szemmel bámulja őt. Ez a lány kicsivel idősebb volt a
többieknél, és a szóbeszéd szerint bűnöző családból származott.
Most odalépett hozzá, meghúzta Faith haját, és gonoszul így szólt:
– Eszedbe ne jusson, hogy kifecsegj valamit, Előkelő kisasszony! Mert
különben… – Azzal sokatmondóan elhallgatott.
Faith összeszorította a fogát a fájdalomtól. Szeme ugyan könnybe lábadt,
de azért eltökélte, hogy nem mutatja ki a gyengeségét.
– Ha megteszed – folytatta a lány, és még jobban meghúzta Faith haját
akkor rád fogjuk az egészet, hogy a te ötleted volt. Az a vén pasi abban a
hatalmas palotában biztos dúsgazdag, ugye? Fogadjunk, hogy tele van drága
cuccokkal! Hány tévéje lehet?
Faith a fejét rázta.
– Fogalmam sincs – felelte őszintén. Philip nemigen nézett tévét, inkább
olvasni szeretett.
– De rengeteg pénzt tart magánál, ugye? – faggatta tovább a bandavezér.
– Le merném fogadni! Csak azt ne akard bemesélni nekem, hogy még soha
eszedbe sem jutott meglovasítani egy-két cuccot, te kis stréber! – gúnyolta.
– Hagyjatok már békén! – könyörgött Faith, és megkönnyebbülten vette
észre, hogy jön már értük a busz.
– El ne felejtsd! – sziszegte még oda a lány. – Ha megpróbálsz beköpni
minket, kegyetlenül megbánod!
Faith még szorosabban kulcsolta át a térdét. Immár teljesen felébredt, de
szinte álomszerűen elmerült az emlékezésben.
A szombati kirándulás után iszonyú bűntudat gyötörte, de egyetlen
gondozónak sem merte bevallani, mi történt. Nem is attól félt, amivel a lányok
megfenyegették, hanem attól, hogy megsértené az otthonban élő gyerekek
becsületkódexét. Csak egyetlen pillanat akadt, amikor majdnem kiöntötte a
lelkét valakinek.
Behunyta a szemét, és lassan kifújta a levegőt.
A következő hétvégén Philip újra meghívta őt Hattonba. Nash jött érte.
– Mi a baj, kislány? – kérdezte csipkelődve. Mindig ezt a tréfás hangot
használta vele szemben.
– Hát… – kezdte Faith habozva. De amíg a szavakat keresgélte, észrevette,
hogy Nash egy csinos barna lányt bámul, aki épp átment az utca túloldalára.
A fiatalember megállt, leengedte az ablakot, és hangosan köszönt az
elragadó hölgynek. A nő mosolya megerősítette Faith véleményét, miszerint
valóban Nash a legtökéletesebb férfi a földön. Most oda is lépett hozzájuk,
barátságosan társalogni kezdett Nashsel, Faith pedig egészen apróra
összegömbölyödött, szinte semmivé vált az ülésen. Úgy érezte magát, mint
egy potyautas, akit nem szeret senki.
Ahogy továbbhajtottak azonban, rájött, hogy a férfi tulajdonképpen
elengedte a füle mellett a fiatal nő célzásait, és nem beszélt meg vele találkát.
Ettől aztán annyira megkönnyebbült, hogy el is felejtette, miről akart mesélni.
Az elmúlt tíz év alatt sokszor eltöprengett rajta, másként alakult volna-e az
élete, ha akkor a bizalmába avatja Nasht. Megint könnyek szöktek a szemébe,
de minden erejét összeszedve visszatartotta őket. Már régen felhagyott azzal a
szokásával, hogy Nash Connaught miatt telesírja a párnáját… vagy mégsem?
4. FEJEZET
Nash idegesen nézett az órájára. Faithnek nincs saját kulcsa. Hát arra nem
is gondol, hogy így neki meg kell őt várnia? Csak még dühösebb lett, amikor
eszébe jutott, milyen reményteljes, vágyakozó arccal mesélte el neki Robert,
hogy vacsorázni viszi a lányt.
– Egy-két dolgot úgyis meg kell beszélnünk. És mivel ennie mindenkinek
kell, akár össze is köthetjük a kettőt.
Nash természetesen jobban ismerte férfitársait annál, minthogy ezt
elhiggye Robertnek. És a ruházata alapján Faithnek sem igazán az üzlet
járhatott a fejében. Drága, fekete holmiban hagyta el a házat, vállán
selyemsállal, amelynél már csak a bőre csillogott selymesebben… a fülében
pedig gyémántok ragyogtak.
Keserű, szinte gyötrődő érzés költözött a férfi szívébe, amikor eszébe jutott
az a fülbevaló. Faith alaposan megdöbbent volna, ha tudja az okát.
A dolgozószobából nagyszerű kilátás nyílt az alkonyba borult kertre.
Meglepődött rajta, hogy Robert szóba hozza a szabadtéri szobrokat. Azt
állította, hogy Faith aggódik miattuk, hátha ellopják őket, vagy véletlenül
megrongálják az ide költöző családok.
– Őszintén szólva eszembe sem jutott, milyen értékes és pótolhatatlan
darabok vannak közöttük – magyarázta sajnálkozva Robert. – Faithnek
teljesen igaza van. Ha a szobrok itt maradnak, ki kell találnunk valamit,
hogyan vigyázzunk rájuk. Először is részletesen leltárba vesszük őket,
azután…
– Az már megtörtént – vetette közbe Nash mogorván. – A biztosító
ragaszkodott hozzá.
Csak nem tévedett Faith megítélésében? – tűnődött el magában. A tekintete
hirtelen elkomorult. Miért keres már megint enyhítő körülményeket,
kifogásokat?
Fáradtan lehunyta a szemét. Másnak nem lehet fogalma arról, min ment
keresztül, amikor hirtelen elhatározásból korábban jött vissza Londonból, és
meglátta keresztapját a dolgozószobában, a padlón fekve. Faith ott térdelt
mellette, kezében Philip tárcájával, és az arcáról csak úgy sütött a bűntudat
meg a harag. Nash gyorsan odébbtuszkolta a körülötte álló lányokat, majd
odarohant hozzá.
Mintegy két óra múlva jutott el a feljelentésig, mert mindegyik lány
– kiskorú lévén – csak a gondviselője jelenlétében tehetett vallomást. Amíg az
őrszobán várakozott, az együtt érző őrmester nyugtatgatni próbálta.
– Ezek a fiatal tolvajpalánták úgy néznek ki, mint akik a légynek se
tudnának ártani! No hiszen! Mi aztán ismerjük őket! Ugyanolyan erőszakosak,
mint a fiúk, vagy még annál is rosszabbak!
– Hiszen a keresztapám szereti Faitht! – tiltakozott Nash, mert még mindig
nem volt képes megemészteni a történteket. – Nem fér a fejembe, hogy tehette
ezt vele!
Magában pedig azt gondolta, ő is szereti Faitht, és egyszerűen
elképzelhetetlen számára, hogy a lány ilyen rútul megcsalja, holott ő már a
közös jövőjükről ábrándozott.
– Talán meglepi, amit mondok – felelte komoran a rendőr – , de a többiek
tanúvallomása alapján ő a bandavezér. Ő adta az ötletet a többieknek. Azt
mondják, Hattonban töltötte a nyarat.
– Igen, ez igaz – bólintott fásultan Nash. – Az intézeti gyerekek
megtekinthették a házat, és a keresztapám meghívta Faitht, hogy maradjon ott.
Nagyon sajnálta a kislányt. Az édesanyja…
Az őrmester felszisszent, majd szomorúan megcsóválta a fejét.
– Annak az intézetnek igazán rossz híre van, uram. Már többen is
panaszkodtak, hogy a lányok lopkodnak a környékbeli boltokban. Mindig
csoportosan járnak… – Elhallgatott, amikor az otthon igazgatónője meg a
gyerekeket kihallgató rendőrnő kijött a váróba.
Nash felugrott, és odaszaladt hozzájuk.
– Faith…! Mi van…? Csak nem…? – kezdte kétségbeesetten.
– Továbbra is tagadja, hogy bármi köze lenne az ügyhöz – felelte
elcsigázottan az igazgatónő. – Őszintén szólva én sem hittem volna… De
persze Faith rendkívül értelmes kislány, és gyakran éppen az ilyenekkel van a
legtöbb baj. Azt sem tudják, mihez kezdjenek a tehetségükkel. Amikor a
keresztapjánál lakott, nyilván felmérte, mekkora lehetőségeket rejt az a ház.
Talán túl nagy volt a kísértés, főképp az ő helyzetében. Az édesanyja régóta
beteg, anyagilag sem állnak valami jól… Az ilyen körülmények között élő
gyerekek gyakran haragszanak az egész világra. – Az igazgatónő lesütötte a
szemét. – Látni szeretné magát – folytatta feszengve. – Azt mondta… azt
mondta, a többi lány megfenyegette, ő pedig csak védeni próbálta a ház
tulajdonosát. A többiek viszont egyhangúan azt állítják, hogy ő tervelte ki az
egészet, és be kell vallanom, ez tűnik valószínűbbnek.
– Nem akarok találkozni vele – jelentette ki azonnal a férfi. Tudta, hogy
soha nem fogja elfelejteni azt a pillanatot, amikor belépett Philip
dolgozószobájába, és megpillantotta őt. A telefon zsinórját átvágták, de
szerencsére már akkor is volt mobilja. Azért vette, mert nem tartott fönn
állandó irodát.
Miután bezárta a lányokat a dolgozószobába, kihívta a mentőket. Az egyik
bakfis kést rántott, ő azonban elvette tőle. Míg az összes fruska káromkodott
és fenyegetéseket kiabált, Faith konokul hallgatott. Csak akkor nyitotta ki a
száját, amikor Philipet elvitte a mentő, és megérkezett a rendőrség. Akkor
persze hamuszürke arccal könyörgött neki, hogy hallgassa meg, és higgye el,
semmi köze nem volt az ügyhöz.
– Philip tárcáját tartottad a kezedben! – rivallt rá Nash.
– Hiszen csak segíteni akartam! – tiltakozott a lány.
– El ne higgye neki! – süvöltötte az egyik cinkosa. – Idecsalt minket, hogy
mennyi itt a szajré. Ráadásul azt hazudta, hogy a vén szivar egyedül lesz a
házban.
Nash némán figyelte Faitht. Bár minden ellene szólt, szívesen hitte volna,
hogy mégis ártatlan, a lány szeméből azonban csak úgy sütött a bűntudat.
Hátat fordított hát neki, nem hallgatott a könyörgésére, hanem követte a
mentőt. Faitht és a barátnőit elvezették a rendőrök.
A kórházban megtudta, hogy a keresztapja szélütést kapott – valószínűleg a
megrázkódtatástól, mondták az orvosok. Megnyugtatták, hogy Philip túl fogja
élni, azt viszont nem tudták megjósolni, miféle maradandó károsodásokkal
kell majd számolniuk.
Ha Faithen egy kicsit is látszott volna, hogy megbánta… vagy legalább
valami elfogadható magyarázattal szolgált volna! Akkor talán beleegyezik,
hogy beszél a lánnyal négyszemközt. De ez a szemtelen hazudozás!
– Mi lesz most vele? – kérdezte az egyik rendőrt.
– Vizsgálati fogságba kerül, a fiatalkorúak börtönébe. A bíróság dönt róla,
milyen büntetést kapnak a lányok. Lehet, hogy felfüggesztett lesz belőle.
Nash behunyta a szemét. Ellentétes érzelmek vívtak ádáz harcot a lelkében.
Itt kellett volna lennie a keresztapja mellett, hogy megvédje. Ha itt lett
volna… Leverten sarkon fordult, menni készült. Továbbra sem fért a fejébe,
hogy művelhetett ilyet a lány. Ő maga soha nem hitte volna el, ha nem a saját
szemével látja. A keresztapja megbízott Faithben, szerette őt… Nash pedig…
Keserű ízt érzett a szájában, miközben lassan odasétált a kocsijához.
Faith tizenöt éves volt. Azt hitte róla, tapasztalatlan, ártatlan teremtés, akit
meg kell védenie a saját érzéseitől. Hogy lehetett ilyen ostoba? A lány
valószínűleg az első perctől fogva kihasználta. Testileg a korán érők típusába
tartozott, és talán már arra is rájött, milyen hatással van a férfiakra.
Pedig hogy élvezte az esti vitákat, mennyire mulattatta az a töretlen
lelkesedés, amellyel Faith hozzálátott az új dolgokhoz! Már előre várta a
napot, amikor végre megmutathatja neki, mennyire kívánja, és nem kell többé
figyelmen kívül hagynia a lány ártatlan, de érzéki jelzéseit.
Nem csupán a testét kívánta azonban. Szerelmes volt Faithbe, emlékezett
vissza Nash komoran. És az a tény, hogy a lány visszaélt a bizalmával, teljesen
kikészítette.
Philip a szélütés után alig bírt beszélni, és nagyon felidegesítette magát, ha
az ügyről kérdezték. Faith… Faith, motyogta ekkor. Semmi többet nem
lehetett kihúzni belőle.
Nash pedig, aki látta rajta, milyen kínokat áll ki, ragaszkodott hozzá, hogy
békén hagyják a keresztapját, nehogy még egyszer megüsse a guta.
A hatóságoktól megtudta, hogy Faitht nem ítélték börtönre, egyrészt azért,
mert büntetlen előéletű volt, másrészt, mert maga Nash is enyhítésért
folyamodott.
Még ma is szégyellte magát emiatt a gyengesége miatt, de egyszerűen nem
bírta elviselni a gondolatot, hogy Faith zárkába kerüljön, és minden
keserűsége ellenére is megkönyörült a lányon. Philip is így akarná,
ismételgette magában, hogy megnyugtassa a lelkiismeretét. Amikor az öregúr
kissé jobban lett, kiderült, hogy ő nem hisz abban, hogy Faith bármiben is
bűnös lenne. Azt állította, a többi lány vette rá, kihasználták és
kényszerítették…
Nash a szíve szerint hitt is volna neki, de sajnos többet tudott nála. Hiszen
látta a lány szégyenkező tekintetét, és hallotta, amint a többiek szidják őt az
ügyetlensége miatt.
Nem lepte meg, hogy az első szélütést hamarosan egy másik is követte, és
Philip röviddel azután meghalt. Biztosra vette, hogy az a bizonyos első
megrázkódtatás okozta a halálát. És miért? Pár rongyos fontért! Mert a
híresztelésekkel ellentétben Philip nem volt gazdag ember. Hatton House
ugyan az ő tulajdonában állt, ám a legtöbb pénzét elvesztette a tőzsdén, miután
nyugdíjba vonult. Így élete utolsó éveiben Nash tartotta el, ahogy később…
A férfi hirtelen mozdulatlanná dermedt, mert Robert kocsija épp ebben a
pillanatban kanyarodott be a felhajtóra.
Délután öt óra volt. Faith már csaknem két napja nem látta Nasht – egészen
pontosan aznap este óta, amikor az elhagyta a szobáját. A lányt furcsamód
egyre jobban nyomasztotta, hogy egyedül kell lennie a hatalmas házban. Csak
nem azért érzi magát így, mert hiányzik neki a férfi?
Az után a bizonyos éjszaka után, reggel egy cédulát talált a konyhában.
Nash azt üzente neki, hogy üzleti ügyben néhány napig távol lesz. Ettől Faith
először kifejezetten megkönnyebbült. Legszívesebben el is felejtette volna, mi
történt közöttük.
Szórakozottan firkálgatott a noteszába, és amikor ismét föleszmélt,
rémülten látta, hogy két egymásba érő szívet sikerült rajzolnia. Mi a baja?
Nem szereti Nasht, a férfi pedig aztán holtbiztos, hogy nem érez semmit
iránta. Pedig…
A lány arca lángra gyúlt. Felállt, és odalépett a dolgozószoba ablakához.
Mindez csak azért eshetett meg vele, mert ide jött Hatton House-ba, és Nasht
is itt találta. Most azonban, hogy a férfi nincs a közelében, foglalkozhatna
nyugodtan a munkájával…
Vajon tényleg az üzleti ügyeit intézi, vagy csak azért ment el, hogy
megteremtse a szükséges távolságot? Vagy esetleg meg akarja mutatni neki,
mennyire nem valók egymáshoz?
Faith megdermedt, és a szíve hevesebben kezdett el verni, amikor nyílt a
helyiség ajtaja, de csak Mrs. Jenson jött be.
– Indulok haza – jelentette be a házvezetőnő.
Faith mosolyt erőltetett az arcára, és közben újfent megállapította, hogy ez
az asszony valami érthetetlen oknál fogva gyűlöli őt. Már az első pillanatban
csak úgy sugárzott belőle az ellenszenv, és most, hogy Nash távol
tartózkodott, Mrs. Jenson még inkább éreztette vele, mennyire nemkívánatos a
jelenléte.
Hát nincs még elég bajom, ezzel is foglalkoznom kell? – gondolta a lány.
A házvezetőnő határozott léptekkel kimasírozott a szobából, ő pedig
sóhajtva újra belemélyedt a munkájába. Megpróbálta elképzelni, milyen
látványt nyújt majd Hatton House az átalakítások után, de legnagyobb
bosszúságára nem sikerült. Az egyetlen dolog, ami a házról eszébe jutott, az
Nash volt.
Ijedten meredt a tervrajzokra. De miért? Elvégre nincs abban semmi rossz,
ha elképzeli a férfit, amint itt lakik a családjával. Talán nincs. De akkor mit
keres az ábrándképei között az a két kislány meg kisfiú, gyanúsan topázszínű
szemmel és mézszőke hajjal?
Csak a képzeletem játszik velem, szögezte le magában határozottan.
Régebben csakugyan gyakran jártak ilyen butaságok a fejemben, most
azonban már mindennek semmi jelentősége. Most már semminek sincs
jelentősége…
Az arca elsötétült, mert hirtelen erőt vett rajta a félelem. Mi lesz, ha tényleg
nem múlik el nyomtalanul a Nashsel töltött éjszaka? Végtére is eddig nem
szeretkezett férfiakkal, így hát nem is jutott eszébe, milyen
következményekkel járhat az ilyesmi.
Nem, nem lehetek terhes, próbálta megnyugtatni magát. Vagy mégis? Egy
nő az ő korában már nem szokott megfontolatlanul teherbe esni. Felnőtt
ember, aki egymaga felel az életéért – és azért az új életért is, amelyet adott
esetben Nashsel közösen nemzettek.
Megcsörrent a mobilja, és ez hirtelen felriasztotta töprengéséből. Amikor
fölvette, Robert hangját hallotta meg. Nyugtalanul gondolt arra, mit szólna a
férfi a kis kalandjához Nashsel.
– Csak meg akartam kérdezni, hogy haladnak a dolgok – kezdte a főnöke.
Ó, éppen most intéztem el az alapítványnak, hogy megkapja Hatton House-
t, gondolta szokatlan keserűséggel a lány. Azután gyorsan elmesélte
Robertnek, mit végzett eddig. Vajon Nash távollétének köze van az épület
tulajdonjogának átadásához? Nem merte Roberttől megkérdezni. Amúgy is
elég nyugtalanul csengett a hangja.
– Mi a helyzet a Smethwick-szerződéssel? – érdeklődött inkább.
– Nem túl rózsás a helyzet – felelte a férfi. – Holnap a többi vezetőségi
taggal ebédelek. Valószínűleg megbíznak majd, intézzem el, hogy ne
halogassák tovább az ügyet. Nash nem utalt véletlenül valamire Hattonnal
kapcsolatban? – árulta el a következő pillanatban, hogy ő sem tud újabb
fejleményről.
– No, akkor én megyek is. Fönt már készen vagyok. Szerdán mindig fönt
takarítok. Persze ma többet kellett dolgoznom, mert két ágyat húztam át.
Faith a homlokát ráncolta, de igyekezett úgy tenni, mintha nem vette volna
észre a gúnyos élt a házvezetőnő megjegyzésében. De hát Mrs. Jenson joggal
furcsállhatja, hogy egy frissen házasodott pár nemhogy külön ágyban, de
külön szobában alszik.
Faith elfintorodott, amikor eszébe jutott, mi volt az első szava Nashhez,
miután hazaértek az esküvőről.
– Lehet, hogy ezentúl közös az életünk, de az ágyon semmiképp sem
fogunk osztozni!
– Akkor örülhetsz, mert nem is állt szándékomban megosztani veled az
ágyamat – felelte a férfi.
– Persze, hiszen már megkaptad, amit akartál! – kiáltott föl a lány, mert
hirtelen erőt vett rajta a kétségbeesés meg a fájdalom.
– Ha arra céloznál, hogy én bármit is sejtettem volna a szüzességedről, és
szándékosan… – kezdte álnok nyugalommal a férfi, majd fejcsóválva
hozzátette: – Most már házasok vagyunk, Faith. Ez pedig azt jelenti, hogy
nincs értelme vitatkoznod velem.
– De azért külön szobában alszunk, ugye? – folytatta a kötözködést a lány,
és visszafojtott lélegzettel várta, hogy Nash ellentmondjon neki.
A férfi azonban nem tette, csak egyszerűen vállat vont.
– Ha ez a kívánságod.
Hát persze hogy ez a kívánsága! Vagy talán mégsem? Valószínűleg csak a
büszkesége az oka, hogy Mrs. Jenson megjegyzése után nem érzi magát teljes
értékű nőnek. Annyi viszont bizonyos, sokkal fontosabb gondjai is akadnak,
minthogy azon törje a fejét, mit gondol a házvezetőnő a házasságukról. Sokkal
fontosabbak.
Forró, fülledt nap volt, és Faith legszívesebben az időjárásra fogta volna,
hogy nem halad a munkájával. Legkésőbb egy hét múlva kiderül, lett-e
következménye a Nashsel töltött szenvedélyes éjszakának. Ösztönösen
lenézett a bal kezére. Kissé lötyögtek az ujján az aranykarikák. Szórakozottan
forgatni kezdte a gyémántos „eljegyzési gyűrűt”.
– Ezt meg miért kaptam? – kérdezte a férfitól a templomból hazafelé
menet.
– Csak párosával adták őket – felelte szórakozottan Nash.
Tehát az emberek és a törvény szemében igazi házaspár lettek.
Még a hét elején felhívta Robertet, hogy tudassa vele a hírt. A titkárnője
viszont azt mondta, hogy a főnöke Skóciába utazott az egyik nagybátyjához,
aki váratlanul megbetegedett.
– Arra kért, hogy csak a valóban fontos üzeneteket adjam át – közölte a
titkárnő.
Faith erre elköszönt, majd visszament a dolgozószobába, folytatni a
munkáját. Hiába nézegette azonban a terveket, bármennyire is próbálta tovább
törni a fejét rajtuk, egyszerűen hiányzott belőle a lelkesedés. Minden
alkalommal, amikor lejegyzett valamit, Philip jelent meg a lelki szemei előtt,
amint büszkén körbevezeti a házban.
Hamarosan föladta a kilátástalan küzdelmet. Fölszaladt a hálójába, levette a
pólóját, majd aprócska megkötős felsőt húzott, és kiballagott a kertbe. Mivel
Nash megint üzleti útra ment, nem kellett attól tartania, hogy váratlanul
meglepik, akármit is csinál. Szórakozottan leguggolt, és kitépett néhány
gyomot.
Fél órával később már egész kis kupac tornyosult mellette a kaviccsal
felszórt utacskán. Az ég időközben beborult, még fülledtebb lett a levegő.
Reggel a rádió esőt jósolt.
Nash szitkozódva tépte föl a bejárati ajtót. A vihar most közvetlenül Hatton
fölött tombolt. Hallotta a rádióban, hogy húsz éve nem tapasztaltak ilyen
ítéletidőt. Faith nevét kiáltotta, először a dolgozószobába kukkantott be,
azután a konyhába, végül kettesével véve a fokokat, fölszáguldott a lépcsőn.
Mivel az autója még itt van, a lány sem lehet messze. Valószínűleg
bezárkózott a szobájába.
Az ajtó nyitva állt, a szoba üres volt. Faith ágyát vetetlenül találta, ami azt
jelentette, hogy egy darabig biztosan benne feküdt. De most hol lehet? Nash
bekukkantott a sötét fürdőszobába, és újra a lány nevét kiáltotta. Ilyen
viharban szegényke megőrülhet a félelemtől. Ha viszont elkapta a vakrémület,
elszaladt valahová, és közben akár el is eshetett… Lehet, hogy odakint fekszik
valahol sebesülten. Koromsötét borult a tájra, ráadásul esni is épp akkor
kezdett el.
– Faith! – ordította újra a férfi, de nem kapott választ.
Csak nem hagyta el tényleg a házat? Kint az autóban van a zseblámpája.
Először viszont föl kell vennie valamit, ha ki akar menni az esőbe.
Amikor odaért a szobájához, és észrevette, hogy az az ajtó is nyitva van,
hevesebben kezdett el verni a szíve. Tíz évvel ezelőtt is átéltek egy heves
vihart, és Faith akkor is az ő szobájában talált menedéket. Akkor azonban
egészen más volt a helyzet. Most az ő szobája lenne az utolsó hely, ahol a lány
meghúzná magát. Vagy tévedne?
Nash megtorpant, akaratlanul is visszafojtotta a lélegzetét. Azután lassan
kifújta, amikor megpillantotta a lányt az ágyában. Úgy összegömbölyödött a
paplan alatt, hogy nem látszott nagyobbnak egy gyereknél. Amint a szeme
hozzászokott a sötéthez, már a párnát is látta. A párnát, amelyet Faith
görcsösen a fejére szorított.
A vihar közben elérte a tetőpontját. Vakítóan csapkodtak a villámok, és
olyan hangosan dörgött az ég, hogy még Nash is megijedt. Látta, hogy Faith
egész testében reszket. Hirtelen szánalmat érzett iránta, meg még valamit,
amit nem akart megnevezni. Leült az ágyra, és kinyújtotta feléje a kezét.
A lány először azt hitte, álmodik, vagy hogy belehalt a mennydörgésbe, és
most már azon a helyen van, ahol az embernek minden álma valóra válik.
Különben miként volna lehetséges, hogy Nash tartja a karjában? A férfi
gondosan betakarta a paplannal, megnyugtatta, hogy nem történhet semmi
baja, nem kell aggódnia, mindjárt elvonul a vihar.
– Ne, ne nézz oda! – szólt rá Nash, amikor egy különösen fényes villám az
ablakra vonta a figyelmét.
A férfi óvatosan a vállára fektette a lány fejét, és magához ölelte. Olyan
gyengéd volt hozzá, hogy Faith tényleg egészen elfelejtette a zivatart.
– Nemsokára továbbvonul – suttogta Nash, majd még jobban magához
szorította a nőt, amikor a következő villámlásnál megint összerezzent.
Tíz perccel később már alig hallatszott a dörgés a zuhogó esőtől, és Faith
lassan belátta, hogy Nashnek ismét igaza lett.
Csak nem aggódott érte? Őmiatta jött volna ilyen korán haza?
A férfi illata körülvette, és olyan vigasztaló hatással volt rá, mintha valami
puha, biztonságos fészekben rejtőzködne. Amikor elképzelte, hogy vissza kell
mennie a szobájába, s egész éjszaka egyedül feküdnie az ágyában, megint
reszketni kezdett.
Annak idején, amikor elvonult a vihar, Nash egyszerűen felnyalábolta, és
visszavitte a saját hálójába, mint valami kisgyereket. Most megint úgy érezte,
hogy a férfi ki akar bontakozni az öleléséből.
– Ne! – kapaszkodott bele a karjába. – Nem akarok elmenni innen! – nézett
rá könyörgően. – Mi van, ha visszajön a vihar?
– Inkább itt maradnál?
A sötétben nem láthatta jól a férfi arcát, azt viszont érezte, hogy a hangja
hirtelen elkomolyodott. Más körülmények között túl büszke lett volna hozzá,
hogy a védelmét kérje. A vihar azonban számára rendkívüli eseménynek
számított.
– Igen, maradni szeretnék – vallotta be, majd mély lélegzetet véve
hozzátette: – Veled akarok maradni, Nash. Amíg el nem múlik a vihar
– suttogta. – Csak ma éjszaka.
A férfi nagyot fújt.
– Nos, jó – jelentette ki. – Most az egyszer.
9. FEJEZET
Faith