Katona József Bánk Bán

You might also like

Download as rtf, pdf, or txt
Download as rtf, pdf, or txt
You are on page 1of 2

17.

Tétel: Katona József Bánk bán

1791-ben Kecskeméten született. Pesten tanult, itt végezte el a jogi akadémiát is. Fordított,
színészkedett, rendezett is a Pesti Magyar Színtársulatnál. 1830-ban halt meg.

BÁNK BÁN

Keletkezése

1814-ben az Erdélyi Múzeum drámapályázatot írt ki a Kolozsvári Állandó Színház megnyitására.


Erre küldi el 1815-ben a művét Katona, reakciót azonban nem kap. Ekkor azonban átdolgozza
művét, az átdolgozásban Bárány Boldizsár segít. A másik változat 1819-re készül el, a művet
először 1833-ban adják elő Kassán. A leghíresebb előadás 1848. március 15-én volt.

Téma

Katona a dráma témáját történelmi forrásokból meríti, krónikák sorát dolgozza fel, de elsősorban
a Heltai művekből merít. 1213-ban a források szerint II. András feleségének öccse elcsábítja a
nádor feleségét a királynő segítségével, ezért bosszúból a nádor (Bánk) megöli a királynét.
Felhasználja a forrásokat, de az írói képzeletre is hagyatkozik. Kitalált szereplők: Tiborc,
Biberach, Izidóra.

Szerkezete

Szakaszokból áll. Áll egy előversengésből és 5 szakaszból.

Expozíció (előversengés + 1. szakasz)

Nem jelenik meg a király és közvetlen kísérete. A királyné körútra küldi Bánkot, de Petúr és a
békétlenek hazahívják. Ottó el akarja csábítani Melindát.

Bonyodalom (2. és 3. szakasz)

2. szakasz: Megtudjuk, hogy a békétlenek miért elégedetlenek. Bánk csillapítja őket, nem akarja,
hogy ártatlan vér folyjon.

3. szakasz: Biberach hevítőport ad Melindának és altatóport a királynénak. Bánk megtudja, hogy


mi történt. Megjelenik Tiborc, felelőssé teszi Gertrudist, amiért lopni kényszerült.

Tetőpont (4. szakasz)

Gertrudis és Bánk veszekednek, melynek végén megöli a királynét. A haza és a becsület


parancsára hivatkozik.

Megoldás (5. szakasz)

A király először meg akarja büntetni Bánkot. Bánk lelkileg összeomlik, Melinda halálával az
élete értelmetlenné válik, a büntetés felesleges.

A dráma tér- és időkezelése

Egy-egy szakaszon belül megvalósul a tér és a cselekmény egysége. Az első 4 felvonásban


megvalósul az idő egysége, ugyanakkor az egész műben nem valósul meg a tér egysége, és nem
érvényesül a mértéktartás elve. A mű sok shakespeare-i vonást hordoz.

Szereplők

Bánk és Gertrudis nem jellemezhetők egyetlen tulajdonsággal.

Gertrudis

Megítélése rendkívül változó. Két kérdés merül fel: felelős-e az ország sorsáért, illetve Melinda
elcsábításáért?

Melinda elcsábításáért nem vonható felelősségre, mert Ottónak mindig kétértelműen fogalmaz,
nem lehet eldönteni, hogy lebeszéli vagy rábeszéli az elcsábításra.

Felelős az ország sorsáért, mert igazságtalan, a saját népét részesíti előnyben. A magyar főurakat
kiszorítja, elveszi a javakat, mulatságokat rendez.

Bánk

Ő is egy összetett jellem. Visszafojtott indulat jellemzi az elején, egészen a gyilkosságig, nagy
önfegyelemmel rendelkezik, de kettősségek között őrlődik, egyszerre kell közéleti és magánéleti
világgal szembenéznie. Államférfiként védelmeznie kell a király hitvesét, de az országot is szem
előtt kell tartania, de a kettő nem egyeztethető össze, mert a királyné miatt van válságban az
ország. Nem akar összeesküvést. Tiborc monológja fordítja át Bánkot. Itt következik be a
negyedik szakasz gyilkossága. Először Gertrudis megölését követően úgy érzi, hogy jól döntött.
Meginog Petúr miatt, mert szerintük orvul gyilkolt. Mindenkit elveszít, a büntetés elmarad.

A műben megvalósul az akció ( drámai cselekmény) és a dikció egysége, tehát a nyelvhasználat


is megvalósul.

You might also like