Deviáns Alkohológia

You might also like

Download as pdf or txt
Download as pdf or txt
You are on page 1of 61

SZIKSZAY PETRONELLA

TÓTH MIKLÓS
‘D E V I Á N S a l k o h o l ó g i a

{A MINNESOTA MODELL ELSŐ 10 ÉVB)

W'X

1999
ELŐSZÓ

Khdja: Régóta gondoljuk úgy, hogy hiányzik egy könyv, a magyar


Á Szőlotő Alapítvány ■zíkkönyvkínálatból, amely közérthetően közöl szakmai ismere-
Györköny ’■tfckrt az alkoholbctegségról és szemléletformáló ezen a terüle-
Felelős kiadó. Hidasi György tcu.
jgj®£’;„$% .első pillantásra szokatlannak tűnő dm pontosan ezt kí-
ván|S hangsúlyozni, hogy. ez a könyv stílusában és tartalmában
ki cltér az eddig megszokottól.
.öEgyformin tudjuk ajánlani szakembereknek (orvosok, pszi­
chológusok, szociális munkások, nővérek, gondozónők, család-
Lektorálta: segítő szakemberek, pedagógusok, stb.) valamint érintetteknek,
Dr, Buda Béla hozzátartozóiknak és érdeklődőknek. Megérthető belőle szám-
Шtálán jelenség, melynek oka rejtetten az alkohol, e jelenségek
felismerése és megértése az első lépés a tisztánlátáshoz. A tisz­
tánlátás fontos ahhoz, hogy ki-ki -saját szerepét is felismerje eb­
ben a bonyolult folyamatban, mély az alkoholbetegség kialaku-
|ШШа, és ugyanakkor ez a könyv hozzásegít ahhoz, hogy hatéko­
nyan tudjunk beavatkozni, cselekedni, ki-ki a saját területén.
й : Ne gondoljuk azt, hogy tehetetlenek vagyunk, ez csak látszó-
: tagos. Ha megtesszük a saját területünkön azt, amit tennünk kell
(a probléma konkrét kimondása, mindannyiszor, ahányszor az
ISBN $63 550 951 0 szükséges, ál Szemérem nélkül, az „alkoholprobléma” betegség­
ként való elfogadása és elfogadtatása, tartós, intézed, rehabilitá­
ló kezelés szükségességének elfogadása, melynek célja a tartós
és végleges józanság) akkor realitássá válhat egy józan élet lehe­
Szedés/Borító: Schubert Grafikai Stúdió tősége.
Nyomdai munkák; Reprofle.x Kft. Pécs Különösen sokat tehet a család, a barátok és a munkahely: a
józanság tiszteletben tartásával, értékként való elismerésével, a
szociális ívás betartásával.

5
Konkrétan úgy segíthetünk, hogy semmiképpen ne legyünk BEVEZETÉS
megengedők a ritkánál - gyakoribb a kevésnél - több, a hétköz­
napi alkoholfogyasztással és a magányos ivással.
Ez a könyv az a Lkoholbelégségről szil.
Ha lappangva már kialakult a betegség, akkor az egyetlen te­
l-rís^p/ a 25 éves belgyógyászati, pszichiátriai, addiktológiai tapaszta­
endője a környezetnek, a beteg JÜtaorttSsa” á szakembernél va­
la. maga a gyakorlat N m egy száraz, tudományos mű, hivatkozásokkal,
ló, személyes jelentkezésre. 'y '
szerzői ncvtkkrl jz igorú kutatási számokkal és eredményekkel A tudomá­
Elfogadhatatlanok a halogatások a kezelés megkezdésére, az
n ya tények és a napi tapasztalat összegzése, tgy általános vélekedés, közért-
ígérgetések (p l hogy „majd egyedül”) és semmilyen ok néha el­
k ai stílusban, mely a gyakorlatban helytálló és működik, Egyszerű, világos,
fogadható az ivásra, amikor az már problémát okozott.
letisztult hangvétele helyenként személyes és az élethez szükséges derűt sem
A gyógyítás az addik tológus. feladata, a hozzátartozóké az,
hogy a befog együttműködjék a szakemberrel, rendszeresen tart­ nélkülözi, bár mondanivalónk komoly.
sa a kapttolatöt veié és сеЩе meg á szükséges változtatásokat ,. .fok egyéni megállapítást tartalmaz, olvassák úgy a könyvet, hogy. - mi
személyei életében, melyhez jó segítség az Al-Anon családi cső- Így gondoljuk.
Igen. ez betegség és ráadásul gyógyíthatatlan, - de tünetmentesen tartha­
P°ft- _ ' . . .
tó Értnek, megfelelő tm uk uel é alázattal közelíthetjük meg. Minden létező
Há áz alkoholbetegség kialakult, az azt jelenti, hogy véglege­
sen elveszett a mértékletes alkoholfogyasztás képessége és lehe­ sfgltségrtjtű hég van.
Mag'amrszJgon ma a hivatalos statisztikák szerint 1.200.000 alkohol-
tősége. Egyedül a teljes és végleges absztinencia teheti tühbt-
1 Щ ми. és ennél több azoknak a szánta, akik közel állnak hozzá. M in­
mentessé a betegei. Bz az absztinencia csak úgy tehetséges, ha
denütt jelen vannak az egészségügyben, de mm találják a helyréket. Az or­
élétmódváltozással és göndolkotiásváltozással Jár együtt, mely
rotok gyakran vélekednek úgy, hogy ez p a n betegség, vagy hogy gyógyíthatat­
egy mindennapos, folyamatos lelki munkát"feltételez.
lan. Máskor egyszerre gondolják mindkettőt. Az orvosoknak ezen ellentmon­
Ez történik a Névtelen Alkoholisták Önsegítő csoportjain
(A. A.). dó. küonytalankodó vélekedése ártalmas, Annál inkább különös jelenség ez,
mivel a Betegségek Nemzetközi Osztályozásában és más о п т szakköny vek­
Ez á szemlélet - mellyél sokan nem értenek egyet - az alko­
holbetegek gyógyításában hatékonyan íhűködik, ezt saját tapasz­ ben ir egyértelműen betegségként szerepel
talataink igazolják. Érthető ir ez a sokféle, személytől függi! vélekedés, hiszem az orvosi egyete-
Mikén addik/ofógiai képzés jelenleg turns. A különböző tantárgyak oktató­
mkor szó kerül róla, a szövődmények kapcsán, de a betegség lényegéről, fo r ­
A ‘szerzik máiról, hatékony kezeléséről alig esik szó. Ugyanúgy, mint az egészségügyben,
ahol minden osztályon kezelnek alkoholbeteget, de csak a betegég szöeődmé-
щ/Ш, és a lényegről általában nem esik szó, A szakma jelenleg is prominens
képviselője néhány évvel ezelőtt írta le állásfoglalását melyben kifejtette, hogy

6 7
az hás eohgkfpfm magánügy. nem httigvg. n/na belye az egészségügyben, A Z ALKOH O LLAL VALÓ KAPCSO LATRÓ L
az. egészségügyre. üok a szövődmények kezelése tartozik.
Ennek az állásfoglalásnak szerepe Polt abban, bogy az ezt követő évek­
ben el is kezdődőit az albbológiai ágyak, részlegek bezárása, csökkentése, Az eredeti kérdés: ki az alkoholistát Ki zz alkoholbeteg? Ah-
Aztán a dolog bumerángként működött tovább, mart a pszichiátriai ágyak .Ьо/, hogy válaszolni tudjunk, gondoljunk végig néhány dolgot.
is részlegek csökkentésévéfajult. ( _ Az tény. hogy emberré válásunkhoz nem volt szükség alko­
~Ffa tini: tudunk valamit megoldani bál megszülhetjük. Ez a „problé- holra. Az örömteli, önmegvalósító emberi élethez nincs szükség ak
mamgoidát* ismerős inár, jellegzetesnek it mondható Magyarcrszjgon. Éi i re. Az emberi élet alkohol nélkül teljes. Nem fogyasztani al­
tár. öngyilkosság, I la nem. tudom megoldani a problémát, megszüntetem - koholt - nem veszteség. A boldog élethez nincs rá szükség. Az
magám. Magyarországon irta 1.200.000 alkoholista van, &„megszűnteié- életünk nem arról szól, bogy iszunk-c alkoholt, vagy sem. Ez a
síik ” a magunk megszüntetése. Mintha testünkből amputálnánk beteg része­ |i 'ttis.ág szabadsága. Szabad nem inni, szabad józannak marad­
ket. A vegén mi maradi Ez a könyv egy marik megoldásról szül, arról, bogy ni, józannak lenni. Ez jó kiindulási alap, innen el lehet indulni.
hogyan lehet idejében felismerni a betegségit és megtartva, .sajátunk iitík&öz- Ezen a ponton az iváshoz ragaszkodók {elcsattannak: de te is
betefkn részekéntfáismerve együtt élni véfe. Konkrétan drm , hogy a gondol­ v Atltlod, hogy mindenki fogyaszt alkoholt, hogy szoktunk inni,
kodás megváltazJatásáfai bogban lehet a józanságot elérni is megtartani azt, ! Vagy - tudományosabban érvelve - az ívás a kultúra része!
hogy aztán teljes értékű тЬеф'М, másságát megőrizve tudjon együtt élni'sz’ (Mennyivel jobban hangzik Így!)
egúzrégesekkel ' f-'A 'fé Az ivás a kultúra része. Lássuk csak: a' kultúra az., ahogyan
Ajelen ér az eddigi tendenciák, katasztrofálisak, haladéktalanul változ­ élünk, viselkedünk, cselekszünk, viszonyulunk, gondolkodunk.
tatnunk kel! a ívdshöz való viszonyunkon fit). Az új látámMböz, mely ed Az ivás cselekvés, életmód. Úgy is mondjuk később: italozó élet-
a változást szolgálja, segít buzid svitulékunk szerint ez a könyvecske, tmdy mód.
ba gondÓlfaddsvdltotöt eredményez, akkor az eddigi tendencia níégfbrdh- Hogyan élünk? Hogyan lehet élni? Hogy ió élni? Mit szabad
batóvd tfdftk. tenni? Úgy gondoljuk, hogy olyan módon érdemes élni, hogy
Elvesztett, spirituális értékiinket, identiubunkat megtalálva, együtt Képe­ legalábbis, ne ártsunk másoknak. Vagyis addig terjed a szabadsá­
sek, vagyunk erre a változásra, és visszaszerezlsetjük a műkéi megillető helyet gunk, sünig a cselekedeteink - vagy a passzivitásunk - nem árt
személyes éktünkbii'n és a nemzetek közűt! is. ' mujokvak, és nem árt magunknak.
(A szerzők} Az k és crdektds. Annyit szabad inni, amennyi nem árt ma­
gunknak és másoknak. Az ivás önártó cselekedet? Az ivás önár­
tó cselekedet, ha nem tartjuk be a kídttírdlt ivás szabályait. Nem­
sokára pontosan leírjuk ezeket, előbb azonban az önártásról.
Ö nArtas-öngyilkossao.
At „alkoholizmus lass/l öngyilkosság" - igaz. Az alkoholbetegek

8 9
20 évvel korábban hálnak meg, mint ameddig élnének. Sokan Áriái nem teszi lehetővé. Az díSdkptsprobléma тара az ivót'. ElSször
meghalnak ennél jóval korábbáh is ittas vagy másnapos balese­ rf ¥ ítU megoldani. Amíg azt nem oldjuk meg, egyetlen problémát
teik, karamboljaik miatt, vagy az alkoboíbctcgségben gyakran ki­ m Audunk megoldani. Sorozatosan kudarcosak leszünk, és
alakuló epilepszia betegség, vagy epilepsziás rosszullét követ­ ■f!ffyw inkább erősödik a meggyőződés,' hogy nem értenek meg
keztében, Heveny hásny álmirigy-gyűli ad ásh&n, szívinfarktusban dtynkrt, egyedül vagyunk, nem sikerülnek a dolgaink. Ez egy
vagy agyvérzésben."tankor a halál okaként a testi betegséget ni i;.i( ív gondolkodás.
M j j A z irVÁS МЕОЧ'ЛСТО/ГГАТГл ( megváltoztatta ) A GONDOLKODÁST.
jelölik meg - „ meghalt Infarktusban" és van ennek a mofldát-
nálmgy elhallgatott másik Fele: alkoholista (alkoholbeteg) volt. 1. Mindenütt azt lehet hallani, hogy az alkohol a hangulatot, az
Vagyis a szívinfarktusa: hátterében az ajkshol okozta szíviköm- íflflíScket változtatja meg. Pedig amit valójában megváltoztat, az
bántalom és.érbántalom mcgtaiáflkitój Őlyaü is van persfcc. hogy л gondolkodás. Az alkoholistái másképp gondolkodnak, mint
ivás nettül hal meg- m ember önpusztító, 6n(fel)emésztő élet­ W! egészségesek, a normálisak. Emiatt a megváltozott gondolko­
módja miatt szívinfarktusban; Erről az öngyilkos életmódról, a dás miatt tartozik a pszichiátria, azon belül - és kívül - az
munkarnáhiáról és a leiki béke fontosságáról lesz még szó. «hliktológja kompetenciájába. Erről a megváltozott gondolko­
Az óSiGYiutössÁG. Á szenvedélybetegek (alkoholbetegek, dóról leltet felismerni akkor is, ha nincs az emberben egy csepp
gyógyszeresek, drogosok, stb.) közül sokan halnak meg Öngyil­ alkohol Sem (és ezért felesleges az alkoholszonda a bájmegálk-
kosság következtében. Öngyilkossági veszélyhelyzet akkor all .jé- pitit,ihoz) cs akkor is, ha már évek óta nem fogyasztja a szert
elő, ha az ember szembe kényszerül nézni egy problémával, ugyan, de a gondolkodást ácm Változott. Ez utóbbit nevezik
mély mindennél fontosabbá válik számára és azt sem megolda­ S&wJráz" állapotnak. Ebben az esetben az ember maga, a gondol­
ni,-sem elkerülni nem tudja. Az alkoholbetegek közül Sokan éle­ kodása, viselkedése, életmódja nem változott, csak nem fo­
tük során többször is öngyilkosságot kísérelnek meg, és így is gyasztja a szert. S mivel a viselkedésit &gondolkodás formálja,
halnák meg, befejezett öngyllkosáágkövetkeztében. Valami nem amíg az nem változik, az életmódban sincs igazi változás. Az
megy. Valami? Az élet nem megy. És a probléma mfegoldása he­ УIn nem változott.
lyett megszüntetjük a problémát, inágunkat Ha megöljük ma­ Az alkohol, mint tudjuk, egy idegméreg. Ezért használjuk ol-
gunkat, nem lesz több probléma. dós-ierkérn zsíroldásra is. Fogyasztása mérgeződést jelent az
Amikor bájban vagyunk, amikor valami nem megy az egész­ ember számára, ez is az orvost neve: heveny alkoholos mérge­
ségesek számára, kézenfekvőnek tűnik segítségét kérni. Az alko­ ié i , Öívosi kifejezéssel: „acut alcöholos intoxicatio” - annak az
holistáknak nagyon kevés százaléka kér segítséget ivásával kap­ állapotnak, ha sok alkoholt fogyasztunk.
csolatban (mély az életüket veszélyezteti). Ha segítséget kérnek, Lássuk, milyen változások történnek a szervezetükben alkohol
altkor problémáik megoldásában kérik azt. Pedig amíg isznak, hatására.
nem tudják megoldani a problémáikat- Az alkoholos gondolko-

10 11
AZ. ALKO H O L ÁLTALÁNOS HATÁSAI knlftélbc. Az alkohol azonnal oldódik vízben, ezért a vérbe
L.'tlilvr tóönnál closzlik a szervezetben, mégpedig a különböző
U*rrfek<td*tartalrnával arányosan. A véralkoholszintet ezrelék­
Amikqr alkoholról beszélünk, azon. általában az alkoholok- be; <szokták kifejezni.
íiak az ciiiberi fogyasztásra alkalmas (tífem túl alkalmas!) részét, Az alkohol kiürülése a vérbe kerülést követően azonnal meg­
(úgynevezett etilalkoholt értjük, ^tftüi.ik mis alkoholok is, legiSr dőlik.
mertébb a mctilalkohöl, vagy faszesz, amely sokkal mérgezőbb, Kb, 00-98%-bati a májban bomlik le az alkohol, ez a máinak
fogyasztása azonnal súlyos, végleges károsodásokat okoz, vaksá­ a -dciMVUtáló funkciója és ennek a sebességét jelenleg nem tud­
got vagy akár halált is. juk njOESftarvi. A máj óránként As 10 kg testsúlyonként kb, 1 g
Az alkohol egy kis molekulájú, ffiyhé szcrycs oldószer, mély idtóhoít tud lebontani. Ez azt jelenti, hogy egy 80 kg-os ember
pontosan e tulajdonságai miatt az emberi szervezet minden hár­ mái* óránként 8 g alkoholt képes lebontani és a lebontott
tyáján hamar áthatol és a vér ffizyethősével.^minden sejtben rhéámyiség független a véralkoholszinttől. Tehát például 3 üveg
megjelenik. Ezért minden szervünkre feiássaí van különböző ’bú BlteihokarcaImának (5%) lebontásához kb. 9 órára van szük-
módokon és mértekben. Azt neftj tehet előre megjósolni, hogy . f la ж ivás vacsorakor kezdődik, ép máj mellett reggelre le-
kinél melyik szervet fogja hamarabb megbetegíteni a rendszeres homitk á* alkohol. Ha éjfél körül isszuk a 2-3 Üveg sört, hiába
alkoholfogyasztás, ebben nagy egyéni különbségek vannak. ЩЩУмк úgy. hogy kialudmk magunkat, reggel 7-kor még bizto-
A kis molekula és a szerves oldószer-jelleg magyarázza, hogy ifwjj; és kimutathatóan bennünk van az alkohol. Ha a máj károso­
az alkohol 20%-ban már a gyomorból felszívódik és bekerül a dd; к ,ln égbe téged ik; Sfc a mennyiség természetesen csökken a ká-
vérkeringésbe. Ez más táplálék esetében lehetetlen. Valószínű, ■ШгЕОйifs mértékétől függően.. Ilyen módon, ismerve a különbö­
hogy ha egyéb oldószereket is fogyasztanánk - rendszeresen ph ző italok alkoholtartalmát, és az elfogyasztott mennyiséget, kb.
benzint, vagy acctonr, ezekkel is ugyanez lenne a helyzet, de er­ Hiehet számítani, hogy mennyi idő alatt ürül ki a szervezetből,
re vonatkozó kísérletekről nem tudok. így válik érthetővé iz al­ fiz я lebontási sebesség kb. óránként 0,15%o-es véralkoholszint-
kohol. igen gyors hatása, percekkel az elfogyasztást követően
fsükkenést eredményez.
már erezhető a hangulati, idegrendszeri változás, A szénsavas Az alkohol a lebomlási folyamat során első lépésben egy acet-
italoknál (pl. pezsgő) a gyomorban fokozott értáguiat miatt ez a
idehüi nevű anyagra bomlik, mely sokkal mérgezőbb magánál
hatás még gyorsabb a fokozott felszívódásnak megfelelően. A ;4№alkoholnál. Ez az anyag, melyről meg lesz szó, felelős rész­
máradék 80% a vékonybélből szívódik fel, és jut a vérbe kb. ben a másnapossági kellemetlen tünetekért, illetve nagyon sok
60-90 perc alatt. Üres gyomorral gyorsul a felszívódás, tele gyo­ ■izet-ví károsodásén. Amíg alkohol van a vérben, addig acetalde-
mor lassítja, zsíros ételek elhúzódóvá teszik a felszívódást. Aki­ hUÍ is van és a kettő együtt fejti ki káros hatásait.
nek operált gyomra van, melyből egy részt eltávolítónak, annál
A véraikohol-mennyiség egy csekély része változatlan formá-
a felszívódás gyorsabb, mert az alkohol hamarabb kerül a vé-

12 13

F
ban. örül ki*, a verejtékkei (Ö.5-d%), a kilégzett levegővel, (A -/mü! i wijWiyiíségben a szervezetből (kálium, magnézium, kaid-
kilcgzctt és verejtékkel kiizzadt alkohólszag együttese sem cu­ útuj, mely ц. görcskészséget növeli (lábikragörcs), és a szívrit-
korka szopogatással, sem fekete kávéval, sem rágógumival stb. Rtti* ivarokban szerepe van,
nem leplezhető.) Ezen alapul az alkoholszonda működése, A i'. rhességben átjut a méhlepényen és a magzatot károsítja.
vesén keresztül is folyamatosan űtűl ez alkohol változatlan álla- PöütOs szerepe lehet az alkoholnak kezdetben a hízásban, a
pöffein, kb, 1-2%-bítn, ezért a vizelet alkóholkoncentxáciöja í kalóriák tévén. Az alkohol elégetése során a cukrokéval
30%-kal magasabb, mint a véralkoholszint:1Ezért vizeletből na­ ?*rl .izonos kálónamennyiség szabadul fel, ami amíg a szerve-
gyon jól és. pontosan határozható meg az alkohol koncentráció­ агл» у1ng egészséges, hízáshoz vezethet.
ja és pontosan lehet visszakövetkeztetni az elfogyasztótt alkohol ■ Még a csontok anyagcseréjében is szerepet játszik. Ismert
mennyiségére és a véralkoholszintté. s*ku >í ybtnbfejelhalásnak az alkoholizmus. Az alkohol dirckt
A nyál alkoholtartalma azonos a véralkoholszinttél. lé . ./fí.ő (toxikus) hatásán kívül fontosak a másodlagos káros
. Fontos tudni azt, hogy különböző gyógyszerek mirtt a nyug­ hfirí'.ok. Itt elsősorban az acetaldehid toxikus hatása és a vita-
tatok, altatók, fájdalomcsillapítók, vagy a különböző kábítósze­ tftHmfAny által okozott károsodások említendők meg. Kimurat-
rek egyidejű használata jelentőséi! fokozza az alkohol idegrend­ bogy alkohol és acetaldehid hatásárá a szervezetben foko­
szeri hatását és hosszabb távön felgyorsítja a szervi károsodáso­ som -.mennyiségben keletkeznek úgynevezett szabad gyökök,
kat. melyeknek nagy szerepe van a rákos sejtek létrejöttében. Bz a
■ Az alkohol hatásai: folyam.te az immunrendszer alkohol okozta gyengítésével együtt
A sejtekből vizet von el, dehidrálja adókat. A fehérjéket ki- “tuígyon kedvez a rákbetegség létrejöttének, mely bizonyítottan
csápja, E két folyamaton alapul a tömény alkohol baktériumölő, jm-al tolgasabb az alkoholisták között.
fertőtlenítő hatása. Helyileg hűsít, fájdalmat csillapít, tömény ol­ Oraffifoglalva; az alkoholnak és a származékának rendkívül
datban bőrpírt okoz (crtágulat). A. nyálkahártyákat íngcrli, Irri­ bonyolult és sokrétű kóros hatása van, mely minden szervrend-
tálja, fokozza á savtermelést, tartósan használva gyulladást okoz r» érint, - ezekről részletesebben, a későbbiekben lesz szó.
(gyömorhurut). Növeli a koleszterinszíntét, a triglíccridek (zsir- Az alkohol csak néhány ezer éve ismeretes és használatos az
netftö anyagok) és a hugysav vérszíntjét. Ezért az érelmesze- ember számára, és ez a néhány ezer év, a törzsfejlődés során
sedéííhen(t) és a köszvényes rohamokban is szerepe van. Az ér­ Jtoiyi. mint néhány másodperc az emberéletben. Ahogy néhány
zékszem működéseket károsítja (látás, hallás), A szexuális funk­ másodpere nem elég az ember számára semmiféle változáshoz,
ciókat rontja, potenciazavarokat, az orgazmuskészség csökkené­ cf. Anéhány ezer év sem volt elégséges ahhoz, hogy az em-
sét vonja maga után. Bár a vágyat növeli (ez a gátlások oldódá­ jWi i szervezet a z .evolúció során hozzászokhasson az alkohol­
sának a következménye) kudarcot vall a megvalósításnál. hoz olyan módon, hogy ne károsítsa az. Ha ez egyáltalán lehet­
Vizelcthajtó hatása van, emiatt sok fontos elem ürül ki foko- séges, bonyolult anyagcsere-változásokra lenne szükség és addig

14 15

L tt.
Í5; arnig ez esetleg bekövetkezik (több százezer év), jobb ha tisz­ Itvmosfo (Heveny aikoholmérgezés - лсит aicoholos
teljük az albbolt &Jetünk 1e!e. és m k d gy fogyasztjuk, ahogy az n m káro­ 1МП W C A T IO )
sító-. ritkán, ünnepekkor, társaságban és kis mennyiséget,
Ez is csak egészséges emberre vónatköírik. Az alkoholbeteg­ ----- r

Mint minden mérgező anyagnak az alkoholnak is vannak he­


nél csak á teljes életre szóló ábtötinenda lehet a megoldás. Az
veny ffiérgezéses tünetei. Ha egyéb anyaggal történne ilyen tö­
áíköhöibetegségnek éppen az a lényege^ hogy a beteg nem ké*
meges mérgezés, mint alkohollal naponta, rögtön kiszállna az
pés a mértékletes, szociális ivásra,- csak árrá képes, bogy ne
ANTS/ és országos botrány lenne. Az ai koholmérgezés ilyen
igyék. Sajnos néha úgy tűnik, bogs- hazánkban egy hatalmas em-
.-veimen mégsem téma.
boi-Hscrtet folyik, miszerint tartós, tcnds»err,es és nugymennylsé-
Mint minden, méregnek, az alkoholnak is van halálos adagja',
gfi alkoholfogyasztás mellett ki kálik alkoholistává és ki nem,
M^cly » részegségen keresztül végül halálhoz vezet.
jtí-A testi szövődmények és betegségek, nem csak в mór kiala­
* Részegséghez eleinte az alkohol hatásának a nem ismerete,
kult alkoholbctegség velejárói, A tartós, rendszeres alkoholfo­
bb,;>bb a kontrollvesztés jelensége (ha elkezd inni, nem tudja
gyasztás önmagában elég a testi betegségek megjelenéséhez,
hagyni), vagy a különböző fogadásból elfogyasztott hirtelen
még az alkoholfüggőség megjelenése előtt is. Ilyenkor az orvos
hagy mennyiségű alkohol vezet.
komoly jelzésére, a beteg aránylag könnyen abbahagyhatja az al­
koholfogyasztást. Ennek a könyvnek ez is a célja, hogy aki be- A tüérgezéses tüneték egymás után jelentkeznek, a folyamat
<$IAteh.riadó és gyakran valóban halál a vége, ba a beteg nem ke-
legvégéiben ráismer a fefteakra és az alkoholos okra, még az al-
, fül idejében orvoshoz.
kohoífuggés kialakulása előtt leálljon az tvássa! és ily módon
megelőzzön egy súlyos vagy halálhoz vezető állapotot, mely éle­ Л folyamat 4 stádiumban zajlik, adott egyénnél a klinikai kép
» véralkoholszint függvénye. Ezt az alkat, áz alapstetnélytség, az
tét tönkreteszi és megrövidíti. A statisztikai adatok szerint áz al­
afcntálls testi-lelki állapot és a külsőiig hatásai befolyásolják.
koholista 20-25 évvel él kevesebbet alkoholt nem fogyasztó
A item alkoholbeteg (egészséges) embernél a fokozatok a kö-
korrársainil.
.%é>rlkrzők
--Egy hivatalos- becslés szerint m é Magyarországon az ; ■- '
I. sttolUM AZ IZGALMI FÁZIS.
ÖSSzkörházi ágyak kb. 60%-án fekszenek olyan betegek, akiknek
I'.i 0,5-t,5%o-es véralkoholszint között jelentkezik (1-2 üveg
betegségét vagy az alkohol okozta direfct módon, vagy az alko­
' •H és enyhe alkoholos befolyásoltságnak is nevezhető. Jeíieg-
holfogyasztás súlyosbította alapbetegségüket.
/ n ititj'J i izgalmi tünetek. Á beteg „feldobott", hangulata emel-
A következőkben egy áttekinthető, egyszerű bemutatása kö­
Vrdrtt, eufórikus. Minden gondot, problémát kicsinek, könnyen
vetkezik a különböző szervek és szervrendszerek alkoholos ká-
megoldhatónak, vagy elhanyagolhatónak lát. Megszűnik я fe-
f csodásainak.
‘ */wt»ég, a félelem, a rossz közérzet. A bőr kipirul, a szemek
i üHoptutk, fokozott a verejtékezés és a melegérzés. Élénk a mi-

16
mika, széles ge&zrikuiáció, fokozott beszéd- és cselekvéskészség, (i$ liras vezetésről, mely ebben az állapotban gyakori és a „nem
nagyobb hangerő, felgyorsuhság jellemzi az embert. Csökken vi­ vagyok én részeg”, „csak hazáig megyek a mellékutcákon’', vagy
szont a figyelem, a memória, nz ítélőképesség és az önkontroll, áWiiicm úgysem állítanak meg, minden rendőrt ismerek", stb.
ezért a fokozott cselekvéskésztecés, gyakran meggondolatlan, mondatok kíséretében kezdődik. Gyakori a szőlőből való autós
veszélyes vagy büntetendő cselekményekbe sodorja az ittas em­ ■bwaiérés ebben az állapotban. A feltételes reflexek gádódnak,
bert, melynek sérülések, baleset, vagy börtön lehet a vége. Hnntik a szemmérték, a távolság és a sebesség becslése, könnyel-
Ilyenkor jelentkezhet a társult játékszenvedély is, mely hatalmas ínftwg. gondatlanság, merészség jelentkezik, ezért fokozott a
összegek eljátszásához vezet („félkarú rabló”, kártya, stb.) belcftCtvcszély. A csökkent felelősségérzet és az eukai következ­
Előnytelen üzletek kötése, jóval áron aluli ingadan- vagy autó­ mények elhalványulása miatt a gázolásos baleseteknél gyakori a
eladások is gyakoriak ebben az állapotban. Ide kívánkozik az a fícfrbeiilugyás. Ebben közrejátszik az ittas vezetés kiderülése
gondolat, hogy vajon mién ebben a kritikádan, kissé gátlástalan, miatti telelem, a jogosítvány féltése, stb.
könnyelmű állapotban szeretünk üzleteket, megállapodásokat 1998-bnn 100 közúti balesetből 13 kimutathatóan az ittas­
kötni - „a fehér asztal mellett”? Mennyivel józanabb gondolko­ sáKg«I függött össze és ez 21%-os növekedést jelentett az előző
dásra vallott az a régi hagyomány, hogy előbb megkötötték jó­ évhez képest. Ebben a stádiumban személyiségtől függően meg­
zan fejjel, mindkettőjük megelégedésére, átgondoltan az üzle­ jelenhet az agresszivitás, sokszor kriminális cselekedetekkel
tet, és csak ezután következett az áldomás'. Vitgy a jó hangulatú éneklés, népdaiozás.
A gátlások csökkenése - gátlástalansághoz vezet, mely az er­ Az alkohol hatására jellemző, hogy egy idő után minden az
kölcsi érzék csökkenésében nyilvánulhat meg, ez szexuális téren 'ellenkezőjébe fordul át, pozitívból negatívba. Itt is ez történik,
is megjelenhet, merr a szexuális késztetés is nő. Ilyen módon, mert a következő stádium az eddigi ellentéte.
bár a potencia és az orgazmuskészség csökken, mégis válogatás
nélküli, alkalmi kapcsolatokhoz vezer, annak minden következ­ H, rÁzis - V, auj Székonysági, cátlódási (depresszív) stádium.
ményével (nemi betegségek, válások, másnapi szégyenkezés, Вй 1,5-2.5%5-es véralkoholszint között jelentkezik (kb. 3
mások megsértése, stb.), Üveg Sör) és közepes fokú részegségnek is nevezhető. Itt a dep-
*A kritlkádanság a beszédben is megnyilvánul a fokozott be­ .if.'/ iv jelenségek kerülnek előtérbe. A beteg lelassul, fáradt, be-
szédkészséggel együtt. A beszéd sokszor kíabálós, trágár, A ré­ ÍPg ember benyomását kelti. Hangulata nyomottá válik, közérze­
szeg úgymond „megmondja az igazat", de ez аг tgaiság sokszor te lomlik, sírás, önvádlás, önsajnálat, önbecsmérlés jelentkezhet.
csak az ő vélt igaza, vélt sérelme, a „megmondás” - kötekedés, А Ы fogás gyengül, a beszéd elhalkul, akadozó, dadogó, elkent
veszekedés - és semmi másra nem jó, minthogy-fönkretggye a lesz., értelmetlenné válhat. A mozgás, a járás bizonytalan, rende­
sokszor egyébként sem túl jó emberi kapcsolatait. se den, tántorgó. A botladozás miau gyakoriak az elesések. A be­
Társadalmi veszélyessége és elterjedtsége miatt fontos szólni it g abir.zékonnyá válik, de ébreszthető. Néha váratlan, agresszív

18 19
kitörések jelentkezhetnek, durva kriminális cselekedetekkel, A húrom utolsó fázisban a beteg sokféle veszélynek van ki-
vagy öncsonkítás. öngyilkossági kísérleték, ; bdVé Esések, sérülések, koponyasérülések - vérzésekkel (me­
, 111. N a r r o t iic u s v a g y m é l y ALVÁS STÁDIUMA. lyek bénulást vagy halált okozhatnak). Bűncselekmények, vere-
A véralkoholszint 2,5-3,5%» kő2Ött Van, és súlyos alkohol- kffvíésrk, áldozatául eshetnek - kirabolják, megölik őket. Meg­
mérgezésnek is lehet nevezni, Á beteg itt mélyen alszik, nebes- lé tü k A tüdőgyulladást kaphatnak, kihűlnek, megfagynak. Sok
■SÉütköÖhető, és azonnal visszaalszik. -Csak igen erőteljes, inge­ "fifeoholista (gy végzi - halva találják valahol a szabadban, vagy
rekre reagál, gyakorlatilag eszméletlen - kémás.Á bőr sápadt, a egy lakásban.
pulzus-szapora, a légzés felületes, elégtelen, ézeít a bőr néha ké-
kes4ilás színű, A hőszabályozás rossz, ezért a beteg könnyen ki­ Van egy ritka forma at úgynevezett patológiás - vagy.kim - rémség.
hűl vagy „megfagy". Az izo mz at ele t луe d,-(,, hül lár észeg”), gyalc- £zgy*k,Mn kis mennyiségűalkoholfogyasztását köttetSetijelentkezik. Is-
.,ran a záróizmok is, Így a vizelet, a,széklet szabad utat nyer. A tnénxi: súlyos izgatottság nyugtalanság fudathomlds, a környezetfélre-
beteg ebben az állapotban már nem tud többét inni,, de az elő­ innerése és szokatlan, az igyérm egyáltalán nem jellemző, személyiségé-
zőleg elfogyasztott nagy menfiyisélff alkohol tovább szívódik fel ■á l idegen cselekedetek Ezek gyakran súlyos agresszh cselekedetek, mély
kebelekből és következik az utolsó- stádium, a alvással végződnek á teljes entlékezetkstséseljárnak- Igazságügyijelen-
ÉV. LfczÉSBÉNULÁS STÁDIUM. tősége van ennek a résgegyégformának men az egyén beszámítható ké­
. Általában 3,5%o véralkótiolszint fölött következik be, és igen pessége kizárt. Az Milyen-részegségtől kezdve az egyénnek teljes mérték­
súlyos alkohol mérgezést jelent. A beteg kómában yan, nem rea­
t 4- ben tartózkodnia kell az cdkoholtól. mert ismééit alkoholfogyasztás ese­
gál külső ingerekre. tén hasonló helyzetbe kerül -
Keringési elégtelfcnség. majd sokk, hőszabályozás! bénulás,
végül légzésbénulás jellemzi ezt az állapotot. A légzést automa­ A leírt részegség! fázisok egészséges emberre vonatkoznak.
tikusan működtető kisagyí központ beszünteti működését és a Л rendszeres alkoholfogyasztást követően kialakult fokozott ztL-
beteg „elfelejt lélegezni”. A beteg ebben az.állapotban hányhat V<ihöhörő képesség (tolerancianövekedés) miatt ezek a hatások
i.% á hányadék a légutakba keÉülhet és igy is bekövetkezhet ful- nagyfokban megváltoznak. Enyhe irtass ágúnak látszhat 6 8 üveg
ki, ladisos halál. Arra is vök példa, h'ögy a fulladás az orrvérzésnek •öf él fogyasztása is ilyen esetben, vagy 1 liter tömény ital elfo-
■költ я következménye, vagy egy néhány centiméteres pocsolya- gym ö sa után a beteg még autót volt képes vezetni. Az ekkor
bort,- afcfA esve fulladt meg a beteg. ■ ív-'5' »n**rr véralkoholszint 3,5%» volt. Ilyen módon a klinikai tünetek­
A két utolsó fázist, ha a betegnek szerencséje van, kórházban re, ,#ém lehet hagyatkozni, mert ezek félrevezetők! („Nem lát-
kezelik detox.i.kádó formájában, vagy a IY stádiumban intenzív • Wot- semmi rajta”, stb.)
osztályon - néha gépi lélegeztetéssel. ■jMMiirt később látni fogjuk, az alkoholbetegség folyamata meg-
Atfcérli nagy léptékben az egyszeri Icrészegedés folyamatát: az

20 21

•4


izgalmi Fázisnak megfelel az első 5-8 év, amikor rs csak az ivás ífBlafi. Mégis már reggel olyan részegek vagyunk, hogy nem
pozitív, hátasait érzékeljük, ezt követően vált, át negatívba - felüljük el a disznót.
veszteségek, károk, betegségek, munkahelyi, családi konfliktu­ £v;-V'' A mérték3 Az a mérték, ami nem válrozik. Az a kevés, ami az
sok következnek: törvényszerűen. A részegség'Ш.-IV. stádiumá­ Üóllal Való kezdeti találkozáskor éppen kiváltja a kellemes
nak megfelelően az alkoholbetegség tésoüszakaszában is csak luüist. Ennyi. Ennyit szabad, ennyit lehet, ennyi jó lehet. Ebből
külső segítséggel kerülhető el a halálos kmSenctel. yi hizrosan nem lesz baj,
Ha ezt nem veszed komolyan, és az ünnepeknél gyakrabban
Mennyit lehet inni? Mi a sok? Мейсу it lehet inni ebből az ■fettírsit- inni, akkor egy fontos változás történik 2-3 év múlva:
idcgméregből, amire nincs is szükségünk Annyit, amennyi nem j-tálmzik a tűrőképesség, azaz egyre többel tudunk meginni, egy-
árt nekünk és másoknak. Ez a szabadság, .ennyit szabad. % jobban bírjuk. Ezt a minőségi változást nevezik wiernnuaválto-
Ezt a mennyiséget,egészen pontosan még lehet határozni. Többet, és egyre gyakrabban fogyasztunk alkoholt Az al­
Ezt nevezik mtá/rlh húsnak, kulturált Ivánnak, ahogy lehet inni, kohollal való egyre szorosabb kapcsolatban ez a szakasz a kom
я г egészségeseknek. Társasági ívásnak is. hívják, mert kifejezi az iM( szakasza. Ez tehát már kóros, árt. A fokozódó gyakoriságú
egyik fontos jellegzetességet, hiszen egyedül inni biztosan kóros és mennyiségű alkoholfogyasztás azonban a külső szemlélő szá-
(zugivás). Kövedcezmények nélkül inni: tsak rhidrl, ünnepkor, tu.Wijnetn észlelhető (csak az egyén észleli, ha figyel magára és
itymknr ú keyset lehel, nem e m é^ tőd é^ . Részegségre az ünnep sem tőiŐdlk magával), hiszen egyrészt mert senki nem látja egész
lehet ok, Ünnepekkor? Mit is nevezünk ünnepnek? Tip folyamatosan, másrészt a növekvő alkoholtűrő képesség mi­
Ünnepik ritkán vannak. Az ünnep rituálék összessége, az ün­ au inát kétszeres, háromszoros mennyiséget tud meginni anél­
nep maga is rituálé. Határ, Valaminek vége, valahai kezdődik. kül hogy ez látszaná rajra. Ez egy előrehaladó folyamat, mely
Így pergetjük életünket. Érettségi, kezdődik az érett; fel nőt:, kor. te ltig észrevétlen marad. A gondolkodás változásra a kóros al­
Házassági ceremónia, vége afc égyédÖllétnek, ezentúl mindörök­ koholfogyasztás (kóros ivás) időszaka alatt kerül sor. Ez általi­
ké együtt. Gyermekszületés, keresztelő, új élet. Temetés, egy am 12-15 évig tart, addig, amíg az albholfüggöség (brmJszokás) ki-
élet végén. Vannak évfórdulókVnaprárí évben, együtt töltött év­ iikihtl
bén. Egy évben egyszér, Ezeken a- napokon nem dolgozunk, A kóros teásnak a gyakorlatban két formája különböztethető
mást te&sür.k, mint hétköznap vagy pihenőnap, másképp öltö­ fpkp az egyik forma az általunk „tv-imsnstk" nevezett forma.
zünk, együtt vagyunk másokkal, egy közösséggel, ahová што- Akétt hívjuk így, mert ez az egyik gyakori módja a mindenna­
zunk. Ünnepkor lehet egy keveset inni - nem kötelező, csak le­ pi* Ivasnak: munka után hazaérve otthon, tévézés közben el/o-
het Ha nem akarod, nem kell, nem szükséges. 'fyasztunk 2-3 üveg sört, vagy néhány fröccsöt Másképp is meg­
Az, hogy délután megyünk hazafelé a munkából - az nem nyilvánulhat, például munka, urán a munkatársakkal megiszunk
ünnep. Sajnos ma már a disznóölés sem ünnep, hanem munka, Uífiány sört és ez szokássá válik, majd mindennapossá, néha cs-

22 23
tig húzódik. Gyakori ilyenkor a magyarázat: munka után „kell bú. Mik, szándékosak), céljuk az, hogy az ember lelki egyensúlyát
egy kis lazítás”, „ennyi jár” és különben is, mi a probléma?" biztosítsák. Minden emberben működnek, akkor látható műkö­
, Hit az a probléma, hogy éppen ez sz egyre fokozódó gyako­ désük, ha az embert p l kritika éri, valami negatív hatás. Példá­
riság ú'és mértékű ivás túd alkoholfúggőséghez vezetni, fia nem u l, ha figyelmeztetik, hogy valamit elmulasztott, vagy nem vert
ébredünk rá a veszélyére.; cs nem liafyjnli a b b i: Részre, és ennek negatív következményei lettek, az énvédő rae-
A másik formája a kóros ivásnAitz úgynevezettprobléma más. thAolkmusok működésbe lépnek, és „önkéntelenül" kímagya-
Ilyenkor vélt, vagy valós problémára hivatkozva történik a több­ magunkat, vagy másokat vádolunk - vagy elmagyaráz­
nyin; hagy mértékű fvás, és az ivás magyarázáíárá /elhozott űrü­ zuk, hogy nem is történt hiba. Az egészséges ember egv kis idő
gyek olyan valószerűek, hitelesnek tflönck, sáfttálátot vagy múlva belátja, hogy hibázott, elfogadja a valós helyzetet, a reali­
együttérzést keltenek, ami azzal végződik, hogy mások is elfo­ tást. Hibáival együtt elfogadja magát, a hibát ezután igyekszik el­
gadják, mégértik, hogy „ezért. ivotVkfTulajdonképpen ez a tu­ kerülni.
dattalan célja a betegnek, és részé:van a többiek részéről meg­ Az alkoholbetegeknél a valósággal való szembenézés helyett
értésben, elfogadásban is-.) jflljroftftétv az érzelmek eltúlzott volta miatt elviselhetetlen lenne) a
Ilvén okok lehetnek: „az asszony?”, családi és munkahelyi ™|1еЩ egyensúlyt az énvédő mechanizmusok állítják helyre.
konfliktusok, fen ok, munkanélküliség. Valójában ni indenki ke­
rül élete Során többször nehéz helyzetbe dé áz egészségesek Sokáig észrevétlen ez a folyamat- Az!hiszed, bogy „minden rendben'',
nem ivássai óldják ezt meg. Aki ilyen hivafjtozfiárikka! iszik, an­ őzéin azt kezded kimii, bog)' „nincs semmi probléma" - meglelem a nega-
nak már alkohoíproblémája vám és biztosra vehető, hogy élete íh kód. A szemek szépen tükrözik, a gondolkodásmód nállozsísát: minden
jó periódusaiban is ivott, csak akkor „ünnepelt”. SUmáben helyett Hems semmi probléma. Pozitívból átléptél negatívba. Az al-
Mindez hivatkozás, magyarázkodás; melyre a szégyén miatt >'■’/4)los gondolkodásra ez a gpndűlkjodásváltozát a jellemző.
van szükség: hisz nehéz azt félvállaim. «Érni az igazság azért A probléma tagadása a jellemző, vagy ha az! végképp nem lehet, akkor
iszom, mert jólesik, szükségem.- t ie ,tft, Szeretem a hatását. Itt á piciim ig dühöd ten másra hárítása, magyarázkodás ágy van, más­
kezd cl kialakulni az álkoítolbetegscgrc. oly igen jellemző, l é ­ képp van!". Az alkoholos gondolkodás irreális, nem a valóságban élnek, ás
gyen érzése, amely з betegség1előrehaladásával egyre fokozódik, a lt az, irrealitást hiszik valóságnak, miszerint terveznek és cselekednek de a
hogy végül az önértékelés, önbecsülés nagymértékű elvesztésé­ yphiléság erősebb. Ezért vallanak kudarca újból és újból még rá nem jönnek
vel járjon és az önmaga ellen ferdített agresszióval fejeződjön arra a kétségbeejtő valóságra, hogy nem mindenkivel van baj, bánért egye­
bé (befejezett öngyilkosság). dül velük. Ez annyim képtelen és megboUmdíió gondolat (megoldás), bogy
A szégyen miatt „van szükség1” я lelki én védő, elhárító me­ ennyire kövesen kérnek segítséget (rájőve, hogy velők van a haj). Amit tenni
chanizmusokra, melyek az önértékelést állítják helyre. Hidunk eddig a pontig mindössze ennyi, segíteni abban, hogy Мала, hogy
Az cnvéclő mechanizmusok tudattalanok (nem akaradago- vele, az ‘másánál van a probléma. Ét éppen a rádőbbené, belátás megsemmi-

24 25
síié tényt (krízis) miatt ezt együtt kM'termi a remény adásával, hogy ran se- - TESTI TÜNETEK, BETEGSÉGEK
gittig, ki lehet -lábalni és ő képes rá, . ... :-r£
A ..van segítség” aztjelenti, hogy van égy'gyógyító program, ahol segítenek,
\M .\f ÉS AZ ALKOHOL
neki kivezetik ebből az irreális világból, ahol megíoffljdk a valós világ ma-
Ый'шге. hr,gy el tudjon igazodmbttint, hagpdud)>w £Шbenne, hogy boldog Л májat ú g y tekinthetjük, mint a szervezet központi kémiai
tudjon lenni Kevesebb nem dig. Néni elég .áetn hm i Wm-elég egy darabig J.ilniuiórlümát, ahol a szervezetünk számára szükséges legtöbb
" 'ííhyng liépződik, a vékonybélből felszívódott cs a vér által ide-
mm inni ■ .. '
Hogy megtanuljon élni a válás világban az alks>htt}heUgl%MszÓr meg kdl i/ál!iiott Alapanyagokból, A máj választja ki az epét, mely az
itnn átdme vele. Kisza kell térnie g. mlSíágba. nbonnanteltúlzoit érzései is SjiSpeí Mdjyoákon keresztül a patkóbélbe folyik és a zsírok emész­
téves gondolkodása régen elrepített^,-л fájdalmas érzi WátypMig az elhárító tés1ben van szerepe,
mechanizmusok beburkolják, körbeveszik. A visszaütjdfthbuas, reáli s érzé­ А/ alkohollal kapcsolatban talán a legfontosabb a máj méreg-
seihez az elhárító mtxbanizmusokon kérésziül vetet, - jm r t<*|rniiö. vagy detoxíkáló szerepe, amely mint tudjuk 90-98%-
' hitn fii, bomlik le. Egyéb mérgező anyagok is a májban borola-
Ezek a lelki változások történnek' -it kóros iv& 10-15 éve alatt tuik -kv tid. gombaméreg, permetezőszerek, belélegzett szerves
Ezeii évek alatt alakulnak ki a testi- szövődmények is. fridAiZerck (szipuj, stb, A májkárosító hatás sokszor több mér-
. fi.tyő anyag együtthatásakor lényegesen felerősödik.
Í A tní] regenerációs képessége igen nagy, ha nem bombázzák
kozbeh állandóan mérgező anyagokkal. Strapabíró egy szerv,
<h‘ az alkohol rendszeres, nagymértékű használata tönkre tudja
«enni!
Az alkoholos májkárosodás egymást követő 3 stádiumban kö-
vnfkezifc be, melyeknél az átmenet folyamatos és évek alatt zaj­
lm - lik. A,ís utolsó stádiumból, mely a májzsugorodás vagy cirrhosis,
Йr.zakkönyvek szerint nincs visszaút, halálhoz vezet. A májzsu-
rOjodást annyira jellemzőnek találta az alkoholbctegségre egy
-iméríkai orvos; Jellinek, hogy kidolgozott a májzsugorodásban
í fd%Kaltak számának ismeretében egy képletet, mely sta­
tisztikailag helytálló megközelítésben megadja az adott terülő-
; Mjvélő alkoholbetegek számát. A jellineki képlet alapján m.a ha­
zánkban kb. 1.200.000 alkoholista él. Ennél több azok száma,
У öMk kórosan sok alkoholt fogyasztanak, de még nem alakult ki
m
a füg gőség. Ezek szerint vidéktől függően afélnŐtrlafeosság 25- Н л Ш Ж Щ , - AZ A tttO H O I OS M ÁjG YU LlA D Á S ( a LXOHOZOS ИГТАП-

30%-a érintett az alkoholos szervi károsodásoktól. mely 10-1,5 év ivás után alakul ki (férfiaknál). Ebben a stá-
Saját szűrővizsgálataink Szefiüt a 40 60 év közötti felnőtt la­ »Untubán m elxsírosodás mellett a májsejtek pusztulása és a máj-
kosság 40%-a volt alkoholos érihtetiségu, A nők sérülékériyeb- tó&yfl gyulladásos beszűrődése a jellemző kóros folyamat Az
befe, genetikái és hormonális bkók mtift. Harmadannyi alkohol, Hpm/mh és nem. regenerálódott májsejtek helyét fokozatosan
félannyi idő alatt képes a nőknél ugyanazokat í z elváltozásokat Üfej'.öygt foglalja el, Kezdetben az elpusztult májsejtek helyé­
létrehozni, mint a férfiaknál. Ж be н ój sejt kcictkezífca regenerációs folyamat során, majd a Jtnér-
I. STÁDIUM: ALKOHOLÖ5 ZSÍR^jf!f STEATOSIS JJBPATIS) ay elhalt ás új sejtek között felbillen az elhaltak javára. Több
A máj szövet zsírtartalma normálisan kh. 5% Ez a rerídszeres si'ji hí) él, mint amennvi keletkezik és fokozatosan fogy a mű­
ivást követőén 5-10 év alatt (férfiaknál) megnövekedik fokoza­ ködő májsejtek száma, igy fokozatosan romlik a máj teljeSÍtóké-
tosan, és a súlyos esetekben 50% fölé És emelkedhet tz a májel- р е ^ щ р п п den szempontból, mely a szervezet egészére kihat.
zsírosodás, Nagyon sokszor a beteg tünet-, panaszmentes. Gyak­ щ máj itt is nagyobb, de tomöttebb tapintató és megjelenik
ran csak véletiettül derül ki, más vizsgálatok kapcsán métíékle- giöbb esetben a sárgaság (icterus), mely azt jelzi, hogy az epe
letként a máj károsodása. Panasz lehet a reggeli hányinger, há­ |jpem a pntkóbélbe jut, hanem az elpusztult májsejtekből a vérbe
nyás (tz is inkább az alkoholos'gyomorhurut tünete), a puffa­ pty az épe zöld színe felhígítva adja á Jellegzetes sárga színét a
dás, teltségérzés és gyakran nőknél a zsíros ételek elfogyasztását betegnek. Ez eleinte a szemfehérjén tűnik fel, majd a bőrön is
követően előforduló hasi panaszok,- llh^-uibkezd. Az erősen növekedett GOT, GPT és gamma-GT
Az orvosi vizsgálat során aLborda!vet 1-2 ’’hárántujjny ívál ufcilétt ezért megjelenik mint kóros laboratóriumi leiét a magas
meghaladó nagy, puha, enyhén nyömásérzékeny máj lehet az .1 ‘érumbilimbin-szmt (mely a mlajdoftképpftftl epefeáték). Ilyenkor
egyetlen jel, amely a hasi ultrahangos vizsgálattal }s láthatóvá te­ л májban az idült gyulladás mellett, alkalminként hirtelen nagy
hető, A máj az elváltozás rníatt a?, uhrah angoé job ban visszaveri p^tlkdiolterhelés hatására, nagyon súlyos-heveny tömeges sejt-
és. így alakul ki a képernyőn a „riagv, fényes máj”. A laboratóri­ pusztulások következhetnek be (akut alkoholos hepatitis). Ez le-
umi vizsgálatok során jellegzetes &GOT cs öPTény’he, valamint !:.-•{ iömyira súlyos, hogy- a hatalmasí*sjtpu$zmlás halálos máj-
a gennma-GT jelentősebb emelkedése. Sokszor á t>5rójvértestek ná- 'dégiekaséghez vezet. Ilyen heveny forma a három stádium kö-
gyobb átmérőjűik a normálisnál és а ШгагклММШ if káros görbét mű- Щ1-Мгmel у ikb en előfordulhat, sőt-ritkán ivóknál és egyszeri na­
:I
hit, mely a kezdődő cukorbetegségre jellemző elváltozás. Pontos gyobb alkoholfogyasztás kapcsán is!
tudni, hogy ha ebben a stádiumban a bpfttg abbahagyja végleg Ha az alkoholfogyasztást a betegebben a stádiumban végleg
az ivást, mája néhány hónap álMÜ tökéletesen regenerálódik, abbahagyja, a regeneráció hatására a máj állapota sokat javul, a
rendbe jön, meggyógyul. Ha az Ш folytatódik (akát csökkent kői os folyamat leáll és a máj gyakorlatilag el fogja látni funkci­
mértékben is!) fokozatosan kialakul я óit. Ha a beteg néhány év józanság után ismér inni kezdene, a

28 29
■щ ■
’ ЕЭу.;
IS В
а»
máj mintha emlékezné" a régi károsod ásta, nem kell már éve­ LÍ$ő:*nyagok (pl. ammónia) a máj detoxikáló fűnkéi ójának hiányá
kig inni'ismét, nagyon hamar eljutsz ivás abbahagyása előtti stá- ; tufáit annyira felszaporodnak-, hogy a. vuígtsbiiirabhuzmttd együtt;
diumba. színtér) kóros, Ш agy működését olyan mértékben kírosít-
">v Sok csttben azonban; főleg nőknél .ebben a szakaszban kiala­ la, hogy az előbb zavartsághoz, majd öntudatlan állaporhoz (kó­
kul:.! krónikus alkoholos mdigptUrjrfás. melyben kóros immunológi­ rok) és vépv.l halálhoz vezet
ai folyamatok -indulnak he: Az iiraüttftrébfcer a megváltozott gji A hasi visszeres keringésben a nyomás növekedése és az_ér-
tnáiseitek dlcn ellenanyagot tető # & azokmt ép májsejteket is < : kiLik vékonyodása következtében a vér folyékony alkotóeleme
elkezdik pusztítani. így egy- önfenntartó, önpusztító folyamat ■ pűd lépni az érből és a hasban gyűl össze - így alakul ki a has-
Indul be. áltól nemcsak az alkohol direkt..tűüÖkue itatásával, ha­ Ví/kór (ascites)/Ez 8-10-12 liter folyadék is lehet, mdy feszí-
nem az immunrendszer májsejipusztitó is számolni kellemetlen fájdalommal jár és légzési nehézséggé]. Az ilyen
kdL Ilyen módon a folyamat.még: az alkoholfogyasztás abbaha­ beteg jellegzetesen néz ki, a diagnózis látszik rajta. A végtagok
gyása után is tovább haladhat a. következő stádium fdé, mely a .'tiák, vékonyak (tzomsoc vadás miatt), kivéve ha a lábak da­
i l l . ALKOHOLOS MÁJZSUGORODÁS (M Á jC tlU u löS Is) STÁDIUMA.
gadtak. A felsőtest is vézna többnyire és ehhez egy nagy előre-
Ez egy végstádium, melyhez kb. 20 éven keresztül kell egy' •iKlmhorodó has járul, mdy élénk ellentétben van a test többi re-
férfinak rendszeresen inni, tahfcpéldául jba egy fiú 17 évesen yíévcl. A bor többnyire Sárgás. A beteg fizikai teljtsitóképéssé-
elkezd inni, 37 évesen meghalhat májzsugorbtm. Nőiméi ez je­ ’^-mmimálig. A fehérjehiány miatt pusztul, sorvad az izomzat,
lentősen hamarabb következik he, lényegesen kisfebb alkohol- mgadhat a láb. Előfordulhat az is, hogy a cirrhosis évekig tünet­
menny is ég hatására. A stádium jellemzői az egyre fokozódó sejt­ mentes lehet és csak egy nyelőosővérzék követő vérhányás viszi
pusztulás, az egyre csökkenő regeneráció és a kötoszövet-fdsza- beteget orvoshoz, Az első nvdőcsővéfzések fele halálos, m or-
porodás. Ilyen diódon végöl is a raájszövét annyira átépül, meg­ ,tfHi kezelés ellenére is. Az esetek kb. 5%-ában ezen a beteg ma­
változik, hogy nem tud megfelelni a szükségleteknek. A műkö­ li *n rákos daganat alakul ki, mely jelentősen felgyorsítja a hálái­
dő májsejtek vészes csökkenése májfejégtélenségbez- vezet. A hoz vezető urat;'
májszövet árépülcse a niájon:kéresztölfoly6 vér út(át akadályoz- Az alkoholos májzsügorodás magyar viszonylatban leginkább
2a, ezért a vér kerülő cfötkat tя1fkmagának, mindenkinél meglé­ it szőlősgazdák betegsége, akiknek saját boruk van és naponta
vő, májat megkerülő kis ereket; melyek-ezért kitágulnak, faluk „megisszák a magukét". A májkárosodás ebben az esetben az al­
elvékonyodik. Ilyen erek vannak a űyélőáő alsó harmadában, a kohol és csekély mértékben a permetezőszerek együttes hatásá­
gyömorfalban, stb., és ha ezek-megrepednek-, hatalmas „vérhá- ; ra gyorsabban alakul ki,
nyásokat”, sokszor halálos űru „gyomorvérzéseket" okoznak, fiz A szakirodalöm szerint a cirrhosis végállapot, gyógyulás
a májzsugorodásos haláloknak egyik oka, A másik a májelégte­ hüKS, az ivás abbahagyása után is tovább megy a folyamat vala-
lenség okozta ún. „májköma". A szervezetben képződő mérge- fIlivel lassabban a halál fele. A belvzct az, hogy о szakirodalom

30
a tapasztalat alapján íródik! A tapasztalat az, hogy a cirrhósisos W-resztül itidirekt módon károsítja a hasnyálmirigyet (pancreas).
betegek bem szokták abbahagyni az ivást, vágy ha igen, csak ide- Л hasnyálmirigynek nincs a májhoz hasonló regenerációs kepes-
ig-óráig, Ha el lehetne érni az -életre szóló józanságot, minden tsége.a'/. elpusztult sejtek helyét kötőszövet foglalja el, melyre
alkoholos májzsugorodásos betegnáii-valószínű, hogy ez a кélőbb meszes lerakódások képződhetnek. Az alkoholt rendsze­
100%-os halandóságot mutató statisztika !s mást mutatna. Ilyen r t srn fogyasztók hasnyálmirigy-károsodása Ismert és gyakori.
iránvó biztató jel, hogy fan 6 májzsugorodásos betegünk, akik \ A leggyakoribb» de kevésbé észrevehető, mert lassan, rejtet-
biztosan abez^nensek évek óta és ezalatt sent testi, sein labora­ ■fot alakül ki, az kitilt, vagy krónikus hasnydlmirígy-gyuUadJs (pan-
tóriumi eltérést nem lehet észlelni, tökéletesen gyógyultak. crcBlltis),
Van két tévhit, népi vélekedés, mely. tdedíMinkozik! П/ többnyire 40 év fölött jelentkezik, ami az alkohol kumu-
Az-első. hogy mikor egy ismert^kóholista nagyi vásárt után rfv (a ív évek folyamán összegződő) hatását bizonyítja.
hirtelen meghal, azt mondják, hogy ^kígyóit benne a pálinka”. Speciális vizsgálómódszerekkel az alkoholisták 54%-ában le-
Válószínű, hogy a halál oka ebben az esetben a heveny májelha- herorfa hasnyálmirigy emésztőnedv-termelésének csökkenését
lás (akut alkoholos hepatitis). gytélui|*1jrtdyhez sokszor társul az inzulimermelés csökkenése
A másik, mikor azt mondják, hogy., „kihányea a máját”. Való­ j , következményes cukorbetegséggel.
színű, hogy ebben áz esetben a gyéKSrvérzést. követő véralva- tí% sz úgynevezett 11-utípusúask&rbettgsóg, mely általában 40 é v
dékhányás adja az oköt a tévedésre, mezt az alvadt verdarabok É№ lii 'Szokott megjelenni és igen gyakori a mai magyar közép-
emlékeztetnek a máj színére. - *'=' t-unlak között (10% fölött).
A Husi ultrahangvizsgálattal többnyire csak a meszes lerakó-
A HASNYÁLMIRIGY ÉS AZ ALKOHOL dápkft: lehet kimutatni. Mivel a betegség lassan, fájdalom nél­
kül, ícjfotíen alakul ki, a diagnózis ш к akkor derűi ki, ha a be­
A hasnyálmirigy a hasüregben helyezkedik cl és kétféle sze­ it ^ kerül fogyás miatt, vagy a tüneteket adó és Így
repe van. Egyik szerepe az cmésztőneó^termelés, amely kis jgkitforülö cukorbetegség miatt.
csatornákon keresztül a patkóbélbe ömlik* ék-ótt a 3 fő táplálék Л fogyásnak ebben az esetben az az oka, hogy az. emésztő­
(zsírok, cukrok, fehérjék) lebontását, emésztéséf biztosítja. nedvek hiánya miatt az emésztés elégtelen és az elfogyasztott
Emésztés nélkül ezek a tflplálékokj.ft$M; tudnak felszívódni a táplálékot a szervezet nem tudja felhasználni, az nagy részben
bélből, számunkra nem hasznosulnak, A másik szerepe a hor­ í i'üül a széklettel, változatlan állapotban.
montermelés, melyből a legismertebb az inzulin, aminek a hiá­ «S'I|'lsök.kal drámaibb viszont az úgynevezett kevtrty>, vagy akut bas-
nya a cukorbetegséget okozza. Az inzulin a termelő sejtekből "• .rtgj-gyulladás.
dírekt a vérbe kerül. •/,. . Ebben az esetben a folyamat lényege az, hogy az alkohol
Az alkohol dirckt módon cs bomlástermékén, az atetakiebiden '^'dladásokozó hatására űz itt termelődött emésztőnedvek pat-

32 33
köbéibe való kifolyása akadályozott és egy Idő után ezíek hatásá­ Szinte szabályszerűen megismétlődnek ezek a heveny gyulladá­
ra egy heveny gyulladás és ÖnemésZtődésí folyamat Indul be. Ez sos epizódok, végül a hasnyálmirigy teljes elvesztéséhez vezet­
lehet enyhébb, vagy súlyosabb, amifebr egy ér emésztődése so­ ve, mely attól kezdve egy életen (rövid életen!) át tartó inzulin-
rán erős vérzés súlyosbítja a klinikai képet, az életéi veszélyez­ adagolást tesz szükségessé, az emésztönedvpótlás mellért.
tető állapotot okozva. '■ -
Mindkét fonna részleges hasnyálmirigy-pusztulással jár, a
vérző formában sehészileg kell a vérző készét a mirigynek eltá­ AZ EMÉSZTŐRENDSZER ÉS AZ ALKOHOL
volítani, men ba ez nem történik meg az önemésziűtlést folya­
mat átterjed a szomszéd szervekre, háshánysgyullad.h.r és halált Az emésztőrendszer a szervezet táplálkozását biztosítja. A
okozva. • C,v . . Sfc; táplálékot feldarabolja a fogak segítségével."a gyomorban sósav­
Az elpusztult, vagy eltávolított-rész nem regenerálódik, ezért val é s fehérjebontp.anyaggahejtosvra, majd a patkóbélben a has­
a következményesen kialakult hasnyálmirigy elégi г lenségct, ki- nyálmirigy által'termelt cmé^töakdvek hatására kémiai bomlás
vűlxől betört emcsztőncdvpótlással, illetve néha irmilinpötlással kezdődik. A-lebontott tápanyag á vékonybélben felszívódik, a
kel! ellensúlyozni. - . *pw, haszfioSÍÖtaöttllftíiriyagok továbbmennek a vastagbélbe, majd á
Ritkábban az egész szervet kénytéien a sebész eltávolítani és széklettel naponta egyszer kiürülnek.
azonnal kialakul az inzulinfüggő cukorbetegség. Mínr látjuk, egyszerűsítve t t egy csőrendszer, mely a száj-
A heveny hasnyálmirigy-gyulladás többnyire egy krónikus üregnél kezdődik, a végbélld végződik és két tágult része van,
gyulladás talaján jelenik meg nagyobb evéí-Lvá’.. dohányzás ha­ a. gyomor, illetve a vastagbél, melyek tároló szerepet is töltenek
tására. be. \
A vezető tünet a rendkívül erőSí görcsös hasi í ájdaloru, mély Ebből a rendszerből az kerül bé a szervezetbe, ami a rend­
a köldök körül jelentkezik, balfele, vagy üt hát felé ‘■"i'ár/ikés szer-. fatik keresztül a vérbe jut (felszívódás). Mivel ez az első
nem szűnik a görcsoldók, fájdalomcsillapítók hatását.i Hideg szervrendszer, mellyel az alkohol érintkezésbe kerül, különösen
verejtékezés, sokkos állapot alakulhat ki. A tünetté olv.ui ilrá könnyen'károsodik, elsősorban az alkohol direkt irritáló hatásá­
maiak, hogy mentőbívás és kórházi felvétel a köveik» /й lépés, ra. Nem szabad elfelejteni, hogy amíg a vérben alkohol van, a
A megfejelő kórházi kezelés mdÖ^db-'foly tatódh л» .>yytilladn nyálnak is ugyanannyi az alkoholkoncentrációja és emiatt példá­
sos-önc mésztődéses folyamat, szükségessé téve * sebészi l»ravat­ ul a sZÁjtöreg folyamatos alkoholhatás alatt áll.
kozást. gL Ehhez hozzájárul a vitaminhiány, a gyengébb immunrend­
Gyógyulás urán. mint legfontosabbvajáníás *; jövőre nézve, szer miatt a baktérium- és gombafertőzések, a reggeli savas há­
mindig elhangzik, az orvos részéről f rteljes .i!kntuünb-zimrmia nyások, stb,
szükségessége. Ha a beteg tovább Iszik, mindegy, hogy m-. nnyit. A nyálkahártya gyulladásba kerül, mely a fertőzésekkel

34 35
együtt továbbterjed a fogínyre, a.-fogmedéitfc tűfilyék gyulladá­ sajátos humorral „liftezésének nevezett jelenség jön létre: a
sa és sorvadása, foglazuláshoz vezet, tnsfd föypcszítéshez. A sa­ gyomortartalom, a*gyomor és a szájüreg között többször fel-le
vas hányásók megtámadják a fögfcománcot, megjelenik a fogszu­ mozog. Ez ökozzá-legtöbbször a nyelőesőgyulladást, mely ki-
vasodás fokozott ínértékben és ha ez a szájápolás (fogmosás) el­ sebb-nagyobb kisebesedésekkel, vérzésekkel jár. A beteg égő,
maradásával, illetve a fogorvos elkerülésével társul, nagyra ha­ kellemetlen fájdalmát érezhet gyomorszájban, vagy a szegycsont
mar tönkremegy a fogazat. mögött.
Az alkoholistáknak mindig keveséb'b ép foguk van, mint a Ezen a károsodat! nyálkahártyán könnyen kialakulhat rákos
velük egykorú egészségeseknek. A fogíny könnyen vétsük akár daganat - A- : : . . ■■■:'■ • ■
fogmosásra, akár szívásra, a nyelven különböző szinti és vastag­ Jellegzetes alkoholista betegség a Mallory-'Weíss tünet
ságú lepedék látható. együttes, melynek lényege, hogyha reggeli heves hányinger és
A máj éí a garat nyálkahártyája a krónikus gyulladás miatt na­ öklendezés hátására bereped a nyelőcső és. a gyomor közti átme­
gyon érzékeny, igen enyhe érintésre isheves hányinger-jelent­ net , nyálkahártyája és, igen heves vérzéseket, vérhányásokat
kezik, néha a- fogkefe érintésére („reggeli fogkefe betegség”). okoz. Még.súlyosabh zavm jetez, hátepés hányások jelentkez-
Máskor tnűteeres vizsgálatok (gyomortükrözés, próbareggdi) nck. <•>••!>*£;*-. : ■ . -
váltíak dvégezhctetlenné a beteg heves hányingere és tiltakozá­ А 'tároló szerv is és itt keveredik el a táplálék a gyo-
sa miatt. Gyakoriak a baktérium, vírus és gombák oko2 ta torok­ morsávval, :ámi egy elég tömény sósav. Ez a gyomorfalban lévő
fájás, mandulagyulladás, garathurutok. Több esetben találtunk onirigyekbeihtcrmdődik és a gyomor nyálkahártyáját azért nem
nyelvgyökrákot betegeink között. и mdjabnormális körülmények között megtámadni, merr azt egy
A NTELÓcső egy nagyon kényes, sérülékeny, wyfjkaftápöyájú saválló nyákréteg borítja.
cső, mely a szájürcgből juttatja el á megrágott (ha- van mivel!) Az alkohol szerves oldószer lévén ezt a védő nyákréteget ká­
táplálékot a gyomorba. A gyomortól egy 1&Щ*. alakú záróizom rosítja, é's a saját irritáló batá&in kívül a gyomorsav maró hatása
választja él, mely csak ókkor nyílik, amikor a falat áthalad rajta, Is érvényesülni tud, Amíg aránylag ép a gyomor, az alkohol még
utáni rögtön zár. ■* ■ 'V # í;; fokozza#, ézt a savtermelést, ezért van az elején a fokozott ét­
A nyelőcső károsodása részben az alkohol dlrekt irritáló ha­ vágy. A nagyobb savtermelés és a csökkent nyálkahártya-véde­
tján ak a következménye, de a veszélyesebb a gyomortartalom lem égy-kmnilcus gyulladást - gyomorhurutot - okoz. Ez az oka
visszafogása. A gyomor sósavát rer&el és ha ez a záróizom ak­ a gyomorfájcUlÓínnak, a hányingernek, a hányásoknak. A gyul­
kor nyit, amikor nem kell. ez a savas gyomorraml ümíyisíszáfo- ladás fokozódik idővel, a nyálkahártya kisebesedhetik, ezek a fe­
lyik Anyelőcsőbe és a nyálkahártya félinéródifc, kisebesedik, vér­ lületes vérző kisebb-nagyobb pontok tucatjával láthatók egy tük­
zik. Ez történik a reggeli hányások áUWmdval, de ugyanez a fo­ rözés alkalmával a nyálkahártyán. Sokszor ezek a gyomorvérzés
lyamat tulajdonképpen a hányinger Is* amikor a betegeink által okai. Ha a seb nagyobb és mélyre hatol, az a gyomorfekély és

36 37
súlyos esetben átfúródhat (perforálhat),,* ami sürgős- sebészi be­ A patkósélben: felületes vérző pontok, vérző patkóbéífekély.
avatkozás hiányában hashártyagyulladáshoz é s halálhoz vezet. A vérzés lehet jelentős..amikor a gyomorban összegyűlt vér
Nagyon sok esetben a gyomor- vagy patkóbélfekéfyt-öz aikohalfvgyatzlás hányingert okoz és? vérhányás következik be, de leh et csendes,
tartja jentt. észrevétlen isp áraikor a következményes vérszegénység kivizs­
Ha a krónikus gyomorhurut több éve tt-ke resztül áll.fenn az gálása kapcsán derül.ki a valódi ok.
alkoholhatás miatt, fokozatosan kialakul egy gyömorsorvadás, A vÉKONYBÉtVF.r,’ történik a megemésztett táplálék felszívódá­
mely a savtermelés drasztikus csökkenésével, esetleg megszűné­ sa. Ehhez a folyamathoz idő kell (8-10 óra) és hatalmas nyálka­
sével jár és ez is egy rákelőttes állapot Gyakori halálok: íiz alko­ hártya-felület. Ha a nyálkahártyát mikroszkóppal néznénk, ren­
holistáknál 3 gyomorrák. • geteg apró nyúlványt látnánk, ezek a b'élbolyhok, ezek segítsé­
A gyomor és я patkóból közön, szirifen van egy záróizom, gével biztosíts», a hatalmas felület.
mely ritkán nyit egy-egy falamyi táplálék áthaladásakor .visz- .Az alkoholnakrgyulladist oközÓVhatása itt is érvényesül, a
m felé folyást nem enged. Az alkohöffiatás miatt a vegetatív bdbolvhók- ridfábpak és готШ|Ьек löfeöek, &-yékonybébmоz-
idegrendszer, mely ezt a záróizmot !s működted, károsodik, gása felgyorsulja táplálék gyöÉsári áthalad, rajta - ez л Ьиитепёк
ezért és a hányások hatására visszafogást is enged ~ így jelenik ’ Ilyen roődon a felület is csökken, az Időtartam- ís,.-á felszívódás
meg az cpefolyadék a gyomorban; Az epének itt olyan hatása aak részkga lesz, netn beszelve az elégtelen emésztéstől, mely a
van, mint a mosószernek, és a védő nyákréteget igen jelentősen hasnyálmirigy, csökkent. emésktőá'1dv-tcítneléséből ered. A
károsítja az alkohollal és a gyómorsaVval együtt. csökkentfeftálvódáS a-vitaminokát is ér ind, ezért az alkoholbe­
A különböző, de az alkoholra Visszavezethető károsodások tegeknél mindig tésdeges,, vagy súlyos vitaminhiánnyal kell számolni.
ilyen módon összegződnek és a hatás 'nem marad cft ч Az érddölény: krónib/s kasmenés, fogyás, leromlás és tápanyagban
A patkós él nyálkahártyáján gyakorlatilag ngv.inaznk az elvál­ gazdag vastagbéJtamlom, mely a baktériumok elszaporodásá­
tozások jönnek létre, mint a gyomorban, gyulladás, vérző pon­ nak kedvez és megjelenik a vastagbélbund.
tok, patkóbéb vagy nyorabélfckéfyi A .beteg panaszai: puffadás, görcsös h 2si fájdalmak, napi több
Az eddigiek alapján a „gyoтеrvérzéstkfítk* (melyek nálaak je­ híg széfet^ esetleg fogyás! Gyakori a hasi kivizsgálás ezekben a
lentős százalékban alkoholos eredetűek) a következő okai tehet­ helyzetekben. -Mivel a beteg a kórházban nem jut többnyire al­
nek; 1 ' % ft kohollá öz, mire a kivizsgálások véget érnek é.s negatív ered-
A nyelőcsőben: felületes vérzéséLh gyulladás kapcsáu, máj- méíiyit hoznak, elmúlik a hasmenés, mindenki megnyugszik, a
zsugorodásban a tágult vísszerek ; repedése. Mallory-Wras beteg hazamegy, folytatja az ívást és egy idő után minden kez­
tünetegyüttes, esetleg rákos daganat vérzése. dődik- elölről. A vastagbélnek gyakori a rákos megbetegedése,
A gyomokban: felületes vérzések, vérző gyomorfekély, vérző Tévhit; a fekélyre jó a pálinka.
gyomorrák.. A tömény alkohol helyi érzéstclenítőkcnt hat rövid ideig,

59
ezért a fájdalom átmenetileg szünetelhet, de éntVfel A savterme­ . Ezt érzi a béteg másnaposán a izfoehbagtsérzásben, az djtdósibaj­
lést fokozza, a nyalkáit ár tya védelmét 'OÖkkeml, a betegség sú­ iamban, ezt jelzi a vérnyomás-emelkedés is, stb. Gyakori a mellkasi szo­
lyosbodik, a fájdalmak fokozódnak és a szovAdmcfryek (átfúró- rító érzés, légszomj, szorongás, az emiatti mentőhívás.
dás) veszélye növekedik. A szívizom-károsodásban az acetaldehid és az alkohol direkt
A gyomor és patkóból betegségeiben szigúrmn Hht alkoholt fogyasztani' toxíkos hatása mellett a vitaminhiány, elsősorban a R, vitamin
csökkent mennyisége is szerepet játszik, valamint a szabad gyö­
A SZÍV-ÉRRENDSZER ÉS AZ ALKOHOL kök károsító harisai. \.
■ •' v 2v - - "f'- ■ Jelentő#*Щfehérfehiány, a kálium-; magnéziumhiány (főleg a
A keringési rendszer központi szerve- a szív, ez з 4 ürfcgö, iz­ szívritmus zavarban). A fokozott folyadékbevltel (sörivók,
mos falú szerv, mely a percenként 70-80 ritmusos összehúzódá­ fröccsivókjesáíátén túlterhelik I keringést és a szivet,. Az „én
sával folyamatos keringésben tartja з kb. á, liternyi mennyiségű csak fröccsöt iszom4, gysüteHd ,bagatellizáló kijelentés valójában
vért. Fontos a nagy ütőerek fátóa&k rugalmassága. amely tágulá­ azt jelend, hogyén elsősorban a szívemet károsírom az alkohol­
sával ellensúlyozza a szív- összehúzódásakor kifejteti:nagy vér­ ul- ; '
nyomást, és eredeti méretének visszanyerésével folyamatossá te­ Bizonyos, sörfajták kobaltot tartalmaznak kis mennyiségben,
szi két szivdobhanás között a vét keringését, f.y mely bizonyítottan szívízom-kátosító-featású.
A szívizom két összehúzódás közti eicrnycdcsi szakaszban A kezdeti szívpanaszoknak nincs Szervi oka, az acetaldehid
„pihen”. Ha a pulzusszám emelkedik;:ez az elcrnyedési szakasz hatás, és ámegvonási tünetegyüttes által okozott vegetatív ideg-
rövidül meg, a szívizom pihenése (tégeneráíődásá) károsodik, rendszeri závarok okozzák.
ez hosszú időn keresztül a szívizom kifáradásához, „elégtelensé­ Sok „néürotíkus” szívpanasz mögött rendszeres alkoholfo­
géhez” yczet. •• ; j : gyasztás á ll Ezeket a betegeket rendszeresen „kivizsgálják” a
Ez történik tulajdonképpen a mártfibbször emlegetett-acet- szívpanaszaik miatt, sokszor drága vizsgálatokkal, melyek nega­
aldehid hatására, mély adnetalln; szabadit fel. Ez az anyag a tívak, tőbbszÖT iá, de az alkohol szerepére nem derül fény. A be­
stressz-reakcióban gyorsítja fel a szívet, emeli a vérnyomást, teg érthetően tagadja, alkoholfogyasztását, mert szégyell!, az or­
hogy* rövid ideig nagy fizikai teljesítményt tudjunk nyújtani (pl. vos vagV tapintatból nem szembesíti a beteget a realitással, vagy
menekülés, harc, sportversenyek). nem gondol az alkohol oki szerepére. Az Is lehetséges, hogy az
Amíg a vérben alkohol vae, addig és egy darabig utána is orvos nem rudja ezt megfelelően közölni a beteggel úgy, hogy
acetaldehid is van, mert t t Tfcbömláster rüékc, tehát a szív, az ér­ az célravezető legyen, és ne veszítse el a betegét.. így aztán a ivás
rendszer, az idegrendszer gyakorlatilag stresszben van. folytatódik és az alkoholos szívizom-károsodás fokozatosan megjele­
Aki szintivó, az folyamatosan ebben van, meddig lehet ezt nik, Illetve súlyosbodik.
bírni?

40 41
A szívizomrost megnyúlik, г szív megnagyobbodik, a szív- Okok: fokozott folyadékbevitel (sörivók, íröccsivás), fokozott
kamrák falai elvékonyodnak és a szív pumpafunkctója romlik. adrenalinszlnt, a megvonásos tünetek vegetatív idegrendszeri
Megjelennek a. szívelégtelenség jelei: .fáradékonyság gyengeség zavarai A tánás absztinencia hatására ezeknek a betegeknek a
т р ога szín érés és légszomj csekély terhelésre is, v á a h é végtagok es­ 60-70%-ának ^vérnyomása normálissá vált gyógyszermentesen
tére való megdagadása, mely eleinte reggelre lelohad, később fo­ a mi beteganyagúnkban.
lyamatossá válik, krónikus köhögés, stb, .>*?:•?.-" - Akik továÖfata is hypertóniásak maradtak, a gyógyszerigé­
Ahogy a szívizom állapota fokozatosan romlik, megjelenhet nyük lényegesén csökkent és vérnyomásuk jól beállíthatóvá vált.
a fidladás nyugalomban is, vagy éjszakai nehéfdé^fssfoihamok jelen­ Tehát amellett,’ hogy van.alkohol okozta magasvérnyomás, az
hetnek meg (szívasztma), Ezen tünetek mellett a legváltozato­ igazi magaseérixyimds^btíegéi^t is rontja az alkoboljbgyasztás, ami m iatt
sabb rítmmzavarok jelentkezhetnek ш éxtrarystoléktól, a teljesen ebben a betegségfon is Üfot! ■
össze vissza, szabálytalan ritmusig, mely tovább rántja a szív tel­ A mindennapi, tapasztalat azt .mutatja, hogy a vérnyomás­
jesítményét és ezáltal minden tünetet, beállítás ren dsZerésfal koh оIfogyas ztá s mellett hypertóniában -
A ritmuszavarok egy drámai végec jelentó formája s hirtelen illtízió, mely. állandó. ciégedcdesoSég, firuszttáci.6, csalódás forrása
halál, ami nem infarktus, mint gyaktarygondolják, hanem egy beteg és-oTvoé részéről egyaifet, mely állandó, út és újabb
Ilyen rosszindulatú ritmuszavai, melynek következtében ,i:megáll gyógys2 erek felíiásához vezet é r a beteg egyre több gyógyszert
a szív". . ■• szed, eredmény telerti! 1.
Sok fiatal és középkort! alkoholista nő és férfi-ha) meg igv
Magyarországon, ...
Annak, hogy országunk vezet a -középkorú; fér fiák halandó­ AZIMMUNRENDS2ER ÉS AZ ALKOHOL
ságában, az alkoholos szivizom-elfajpfc; is. az; oka.
Az érrendszer is károsodik az alkohol okozta magasabb ko­ Az immunrendszer a szervezet yédekezőrendszere, mely
leszterin- és trigliceridszint miacti felgyorsult érelmeszesedés fo­ megvéd bennünket a különböző betegségektől. Ha nem lenne
lyamata során. A nagyerek falai az éndmeszesedéses lerakódá­ imrhunrepdszerünk, napok alatt meghalnánk különböző víru­
sok miatt elvesztik rugalmasságukat és a véfnyomás többnyire sok, baktériumok vagy gombák okozta betegségekben. Nemcsak
megemelkedik. Ehhez a leggyakrabfetó &társult dohányzás mi­ ezek ellen a kórokozók ellen védi szervezetünket, hanem bár­
att érszűkület is hozzájárul, tovább nehezítve a szív munkáját és milyen írták, a szervezetbe bejutott idegen anyag ellen is. Szer­
rövidítve az életet! . . •:* ~
,swi - vezetünkben a külső (radioaktív sugárzások), a bevitt (dohány­
Ami a magas vérnyomás: c’s-az alkoholfogyasztás kapcsolatát zás) cs a belső (szabad gyökök) rákkeltő tényezők, hatására na­
illeti, tapasztalatunk szerint nagyon sok beteget kezeltek évekig, ponta képződnek rákos sejtek, melyeknek felismerése és idejé­
ingadozó magas vérnyomással. ben való elpusztítása szintén az immunrendszer feladata. Ez a

42 43
rendszer részben speciális ellenanyagok részben sejtek segítsé­ Az eddig leírtak során világossá vált, hogy az immunrend­
gével működik (fehérvérsejtek). szer szándékos gyengítése csak elhúzódóbb! teheti a gyógyulást.
Számunkra azért fontos ez a téma, mert M .alkohol rendsze­
resen fogyasztva az dJenanyag-termdéSt is és az irammnsejtek i
aktivitását ig rontja. ,íí#i*' A VÉRSZEGÉNYSÉG ÉS AZ ALKOHOL
Ennek mindennapos következménye az, hogy щ alkoholbe­ 4
tegek sokkal gyakrabban betegednek m tg különböző fertőző A vérszegénység lényege, hogy a vérben kevesebb vörösvér­
betegségekben, mint a velük egykorú, elköltőit neffiibgyaszrók. test van, és különböző szervek, elsősorban az agy vérel­
Ezek я legkülönfélébb betegségek lehetnek: =hörghurut, mel- látása és következményes oxigénellátása nagymértékben romlik.
léküreg-gyulladás, tüdőgyulladás, prosztat^yulladás. légúti fer­ A vőrösvértesteka szivácsosesontok belsejében található vö­
tőzések, egyszerű hüléses megbetegedések, lázas állapotok, stb. rös csontvelőben képződitek-- Éhhez szükség van fehérjékre, vi­
Statisztikailag ismert tény, hogy Btszágttnkbzp a tüdőbaj taminokra,' vaapSbA
(mely eredetileg a „marbus hungaricus“ magyar betegség ne­ Az alköholbetegj^akram vérszegény és ez a következő okok­
vet kapta) jelenleg ismét terjedőben van és 95-98%-ban az alko­ ra vezethető.vissza: “ ■ :;.;yOv. ;;
holisták betegsége. Ép immunrendszer mellett ezt nem lehet el­ 1. a vörös йзШмаЙЙ--alfebÉM ófcöztir károsodása,
kapni. ; '..Гг' 2. á gyenge .fáplffkozás és a rossz felszívódás következtében
Most már dterjedését tekintve, nyugodtan ЩШе m alkoholizmust k ia la k ít féhéíjé-, vás-, 'és- vitaminhiány,
„morbtu bangarítusnak" nevezni. 3. fokozott vérveszteség.
Ezek miatt a különböző beteg? alkoholbeteg Ez utóbbinak két oka van. A májkárosodás nyomán a véral­
többször van táppénzen, többször látogatja az orvost (szeren­ vadást előidéző anyagok csökkent mértékben képződnek, foko­
csésebb esetben), hamarabb rokkantosítják; vagy a sok táppénz zott a vérZékenységi hajlam.
miatt munkaadói megválnak tőle, ezért íhunkanélkülívc válik. A második ok, amiről már volt szó, hogy dsósorban az
A drámaibb következményé az immunrendszer gyengülé­ emésztőrendszerben, számtalan vérzésforrás van (nyelÖcsővér-
sének a rákbetegség megjdenéséiTöbbször utaltam rá, hogy a zés; gybmortérzés), amiből észrevehetően, vagy csendesen, rej­
legkülönbözőbb helyeken és szervekén jóval gyakoribb alkohol- tetten véiezget á beteg, addig amíg a vérszegénység tünetei nem
% betegnél a rák kialakulása, ennek .a- helyi irmádón kívül, főleg jéléhtkeznek (szédülés, fejfájás, fáradékonyság, ájulások stb.) és
ЩI az immunrendszer gyengülése az oka,. ezzel fordul orvoshoz.
Ide kívánkozik egy másik'gyakori népi tévhit, hogy a büfése» Következnek a hosszas kivizsgálások, aminek, ha a vér-
betegségekben hasznős, gyógyító a kiadós alkoholfogyasztás, az zésfortásra nem derül fény, vashiányos vérszegénység a végered­
р'
úgynevezett „kalapkúra”. ménye, a betegnek vaskészírényt és vitaminokat írnak fel, és
Ш

44 45
%
nem hívják fel a figyelmét arra, hogy betegségét az alkoholfo­ az agyra üköd ést befolyásolja, mint láthattuk a részegség leírásá­
gyasztás okozza. ban.
A rendszeres alkoholfogyasztás olyan változásokat idéz elő
az agyban, hogy az ilyen körülmények között is tudjon működ­
AZ IDEGRENDSZER ÉS AZ ALKOHOL * I ni és egy idő után ^hozzászokik* és már csak így tud működni.
Úgy-ahogy, de működik.
Az idegrendszer teremti meg a kapcsolatot szervezetünk és Hozzássob^%lkohplbetegség) esetén, ha bármilyen ok mi­
a külvilág között. •- att abbamarad hosszabb ideig az alkohoibevite) (1-2-3 nap), na­
Az idegrendszer központja az agy-, mely & legkényesebb szer­ gyon komoly' zavarok jelentkeznek.
vünk és ezért a legnagyobb védelemben részesül a szervezet ré­ Ez az állapota: hiiöytüactt.k állapota, teljes, kifejlett formá­
széről - egy csontdobözb&n - a koponyában helyezkedik el, egy ban, a drlirtítm tremens melynek,megjelenése egyértelműen fizi­
folyadékréteg, az agyvíz védelmében. Ide fúrnak be az érzék­ kai függést, vagy tesd hozzászokást jelent az alkoholhoz. A latin
szervektől a külvilág információi, megfelelö áöeTC^Születik és a kifejezés nmegésesjéboiyt jelent
döntést űz agy végrehajtja az izomreoéfeer segítségével. Ez bio­ Két lényeges jellemzője fehit a betegségnek a remegés és az
áramok keletkezésével és tovaretjedésévsél történik. el me zavar szerű állapot, mciyhez .2 különböző belső szervek ko­
A számítógépnél hasznosították mindazt a tudást,, melyet az moly működési zavara járul (vérnyomás-emelkedés, szív- és lég­
agy működéséről kiderítettek a tudósok. zési elégtelenség, májelégteícnség, cukorháztartás felborulása,
Törzsfejlődésünk során egyre újabb és újabb agyi képződmé­ esetenként magás láz stb.)
nyek fejlődtek ki, míg emberré válásunkat az agykéreg, a szúrkt- Ezek a belső Szervi zavarok teszik a betegséget olyan nagyon
dllomdny megjelenése tette lehetővé. Ez idegséjtek núlliárdja és veszélyessé, ugyanis kb. 15%-ban halálos ez az állapot kórházi
igen bonyolult Idegi-lelki működéseket tesz lehetővé. Ez ж leg­ kömlMftnyek között is, a testi állapottól függően.
újabb réteg tehát, ettől vagyunk emberek és sajnos ez a legké­ A remegés eleinte a kezeken Jelenik meg (reggel, az éjszakai
nyesebb is az alkoholhatásra. i Ш- ' alköholsztat- csökkenést követően), majd erősödik, egész testre
Amikor születünk, egy bizonyos számú idegsejttel jövünk a kiterjedhet és képtelenné teszi a beteget a finomabb mozgások
világra. Az idegsejtek később nem osztódnak, ebből életünk so­ kivirdísgésérc (írás, borotválkozás, pohár, evőeszközök haszná­
rán csak pusztul több-kevesebb mennyiség, betegségeinktől és lata).
életmódunktól függően.: . A zavart viselkedést elsősorban a kóros érzékelés okozza,
Ifi Egy kiadós Urészegtdés kb: hOQOOOŐü g y ijé t pusztít el, ami órák vesz­ mely bármilyen érzékszervre kiterjedhet (látás, hallás, ízlelés,
teség maradi helyzetérzékelés, tapintás).
Az elfogyasztott alkohol leggyorsabban és leglátványosabban Különböző látási, hallási stb. hallucínációk jelentkeznek és a
"

46 47
beteg viselkedése annak megfelelő, tehát nem megfelelő, amit Volt betegünk, aki a- háztetőről esett le és nyomorodott meg
érzékelni vél. A betegen erőt vehet a düh, a páni félelem, szo­ egy életre, de önmagában az összeesés, elvágódénak is súlyos
rongás, agresszívvá válhat, ki1 és beszámíthatatlan lesz, ön- és következményei lehetnek (pl. koponyatörés), vagy ráesik vala­
közveszélyes lehet, megváltozott viselkedése megrémíti a hozzá­ mire, megég, megsérül. Volt akit autóvezetés közben ért a ro­
tartozókat, akiket esetleg nem ismer fel, és akik mentőt hívnak ham, egész családja. 3 kocsiban voít és csak az isteni szerencse
emiatt mentette megfőhet a haláltól.
Kórházban szubintenzív kezelést igényel ez az életveszélyes •Ezzel a tudással-érthetővé válik számtalan „érthetetlen”
állapot ' Щ-, • áutóbaleseti -amíkor a szembejövő kocsival frontálisan ütközik,
Gyógyszeres kezelés mellett néhány nap} 1-2 héten belül le­ vagy az útszéÜ fának itehüft féknyom nélkül egy-egy autós. Elő­
zajlik a folyamat és ha többet nem. iszik a beteg; a delirium töb­ szeretettel fdtételéSÖÉ' ilyenköf, hogy biztosan infarktusa volt,
bet nem fenyeget, de ha folytatja az ívást, elobb-útóhb megis­ vagy elaludt, vagy öngyilkosáén.
métlődik. - ' .v;ÍJÍ- K;,,'" Sajnos sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy mivel in­
Gyakran a delíriumot egy epilepsziás roham vezeti be, esz­ ni nem mert vezetés előtt, ezért?nptégronásos tünetként epilep­
méletvesztéssel, összeesé5sel. esedeg ránjgsfŐzássaL sziás rohama vök, Az alkoholbeteg vagy ittasait vezet, vagy tnegjonám
Az epilepszia betegség lehet veleszületett, vagy szerzett. Az tünetekkel küszkUd® - türelme (lenül, agresszíven, őrük előzések­
alkoholbeteg „szerezheti" Is az epilepszia betegséget a számta­ be belemertve - hogy’-hamarabb hazaérhessen, letehesse a kocsit
lan fejsérülés következtében (esések, balesetek, verekedések), éstítSSáPft,.
melyek agysérüléssel is járhatnak. Ez megmá^fid egy életen ke­ Egyformán été (veszélyes mindkettő, ezért nem lehet jogos! t-
resztül és a rohamok csak folyamatáé gyógyszerszedéssel kerül­ ványá'az alkoholbetegnek. Az utolsó ívásc követően az alkalmi
hetők el, az alkoholabsztinencia mellett. epilepsziás roham veszélye 3 hétig áll fenn.
A delíriumot bevezető epilepsziás.roham az úgynevezett tü­ Ha ezt kővetően őrzi absztinenciáját, a roham veszélye elmú­
neti epilepszia, vagy alkalmi roham, és akkor jelentkezik, amikor lik, és 'gyógyszert sem kell szedni.
csökken a megszokott ülkohoiszint, vagy a beteg valami miatt Az alkoholos ballíjcinfozs hallási hallucináció tiszta tudat mellett,
aznap, vagy néhány napig nem akar Inni, vagy nem jut alkohol­ ittasán vágy akár józanon Is. A beteg beszédet vél hallani, mely
hoz, tehát megvonásos tünet, mint a remegés, vagy maga a de­ őt becsmérlő, vagy fenyegető tartalmú, esetleg agresszív, vagy
lirium. Ezért nehéz a beteggel megértetni, hogy a roham az al­ önpusztító cselekedetre szólítja fel. Öngyilkossággal vagy gyil­
koholtól van, mert akkor, éppen véletlenül, vagy szándékosan kossággal is végződhet ez a drámai állapot.
nem Ivott. A beteg további $orsa attól függ, hogy milyen körül­ Amikor már nagyon sok agysejt elpusztult, kialakul az alkoho­
mények között érte a roham. los demenda, Vagy elbutulds, mely szélsőséges esetben annyira sú­
lyos lehet, hogy a beteg képtelen ellátni magát, vagy elhagyni a

48 49
lakást, mert nem talál vissza, elkóborol. Ilyenkor kerül sor gond­ zudozásnak gondolják. Az alkoholfüggő embernek több jó oka
nokság alá helyezésre és szociális otthoni elhelyezésre. is van arra, hogy ne emlékezzen. Az első, hogy nagyon szórt a fi­
Néhány szót még aá elbutulásről. gyelme és gyakráh, fél, ami romja a teljesítményt. Am.it meg sem
A gyakorlatban, úgy látom, hogy nem érvényesül a Kardos- figyelt alaposam arra nem lesz képes emlékezni. A másik a ré­
féle szabály: 1 hónapi kontrollált, teljes józanságot k&vctően, szegség, amelyben típusosán Is foltos az emlékezés. Bár állítják,
gyógyszermem.es állapotban lehet mérni, véleményt mondani hogy *iga2 , hogy sokát ittam, de nem voltam részeg” ez szerin­
az intellektuális teljesítményről, á veszteség mértékéről, milyen­ tem csak szóÉáefirás. Részegnek lenni szégyen, gyengeség. Ezt
ségéről (IQ, Dl stb.). 1 hónap alatt a javulható, 80%-át elért. Még tagadni kell: „nem-Voltam részeg”. A másik a „filmszakadás* je­

Ж
később is javul egy keveset, persze csak teljes jŐkiSság mellett. lensége, amikor is bár mcőfög és beszél a beteg, látszólag min­
Az első hetek á heveny megvonás okozta, átmbnéti tünet­ den rendben (az,‘alkoholos állapot tényén kívül), azonban ké­
együttes és tipikus teljesítményromlás .időszaka, ilyenkor nem sőbb nemem!é kszík arra,hogy hogyan jutott haza egyedül, vagy
szabad véleményt mondani. A teljes józanságot szécéftiém hang­ nem emlékszik arra, hogy jüíflté.be a lakásba» hogyan vetkőzött
súlyozni. Az ivás mennyiségének - íttp ém tü - Csökkentése, le. Máskor megállapodások esnek ki á fejükből, de valóban, és
vagy az alkalmak ritkítása nem javít a teljesítményen. Vélemé­ 15-20 perces! fölyam atoS-esemdnyekrőhvan' azó^Áz ebben az ál­
nyünk szerint megdöbbentően sok élbutult aíköholístáaák van lapotban elfragyotptírgyak (kulcstól az autóig) sora végtelen.
jogosítványa, és ennek kiszűrése céljából szükségesnek tartánánk Máskor-mem tudják,, /hogy#. Sérülték oda,- ahol vannak, pedig
hosszabbításkor a gamma-GT vizsgálat Mellett az intelligencia saját maguk mentek ődá. (Iszonyú szorongást élnek át, amikor
színt felmérést Megdöbbentőnek és rendkhfiil1károsnak tattjuk, ráébredhet hógv kimaradt egy rész az emlékezetűkből, egy rö-
hogy ittas vezetés miatt a hivatásos gépköÓslVffiBCtőtől elvett gép- vid ideig bizonygatják, hogy ném emlékeznek, aztán dtsende-
járművezetői engedélyénél az úrvezetői* rendszeresen meg­ sülhek.) Az. ismétlődő «Seték azt az érzést erősítik bennük, hogy
hagyják azzal a hamis indoklással, leSz szegénnyel, ha valami nagy baj van velük: „nem vagyok normális”. Gyorsan
még azt is elvesszük”. Ezt a kétféle mércével való mérést sem­ megtanulják, hogy ne beszéljenek erxőL A filmszakadás jelensé­
mivel: sem lehet megindokolni, hiszen. a közlekedésben való ge speeífikusyjele az alkoholbetegségnek.
részvételre vagy alkalmas-Valakij v;my nem. Alkoholbetegeknél gyakori az epilepsziát msszullét, ami szintén
Alkoholfogyasztás mellett, a szellemi teljesítményt javító emlékezefkfeséssel jár. Ha a beteg egyedül volt, nincs aki tájé-
gyógyszerek sem hatnak, a romlás mértékét csökkentik, de a koifössá, hogy mi is történt. Azt is szokták gondolni ilyenkor,
tomlás folyik tovább. hogy leütötték, megverték őket. Máskor azt gondolják, hogy
Г.ц - Külön kérdés és meglehetősen összetett az „emléktzeftavar" csak elaludtak,
kérdése. Az alkoholbetegek nem ritkán állíq'ák, hogy „nem em­
lékeznek rá”, ezt a jelenséget az emberek clbutulásnak. vagy ha-

50 51
Fejsérülés, tigyrttzkoddf, zthddás is emlékézet-kíéséésél jár, és ők Az éjszakai lábszárgörcsöknek is részben ez az oka.
gyakran szenvednek el fejsérüléseket. Ha mozgatóidegeket érint elsősorban, súlyos esetekben rész­
Végül az elhárító mechanizmus ~ a tagadás: .mem ittam,... leges vagy teljes; bétudások is bekövetkezhetnek.
nem tudom.” Az egészségesek számára nyilvánvaló dolgokról ál­ A fenti elváltozások, elsősorban áz érzészavarok, rendkívül
lítják szentül, hogy nem úgy volt, vagy néni volt bénne alkohol gyakoriak a mindennapos orvosi gyakorlatban, ha gondolunk rá
stb. és vizsgáljuk.
Ezek az okok együtt is, és kombinációkban is előfordulhat­ És végül I c ^ ’irikább gondolkodás és viselkedésbeli változás,
nak. • melyet az alkohol vált ki.
A józanságban töltött évek után is még ádfe; esemény van az Az egyik az alkoholos káros féltékenység. Ennek az a lényege,
életükben visszamenőleg, amire nem emlékeznek. Ilyenkor hogy a megválttkpte, kóros gondolkodás és a szexuális zavarok
azonban már tudnák mosolyogni, besíámöíáákra jelenben tör­ miatt s beteg még vári győződve áfról, hogy a házastársa, part­
téntekről és azt mondják: „és most máreEüLéttzém is rá”! nere stb. Őt megcsalja. Minde«S€okvinyos, hétköznapi történést
Az úgynevezett perifériás vagy кЗгЩШ idegrendszernek (az ebből &szemszögből lát és különös jelentőséget tulajdonít neki.
„idegszálak” tömegének) Van egy nagyon gyakori alkoholos ká­ A viselkedésé é j^ e k megfelelően számoa-kérŐ, szemrehányó,
rosodása, ez az alkoholos sokideggyulládós, v a gy polytuurop-abia. ellenséges lesz, sőkízor testi-lelki bántalmazással, ami a kapcso­
Ez az alkoholos gyulladás és a Vitaminhiány, dkősorban Б vi­ lat teljes csődjchéZ. válásHoé vezet étóbb-utöbb. rosszabb eset­
taminhiány következménye. A végtágökon jelentkezik. ben öngyiikoeaághctz, vagy gyilkossághoz.
Reflexkiesések és érzészavarok jellemziít. Az erzészavarok A; második betegsegforma az alkoholos üldöztetést mánia. Ez lé­
zsibbadásban, vagy fájdalmakban nyílyáftüln*k még. Előbb az nyégében hasonló az elsőhöz, és&k itt szinte mindenki ellenség,
ujjakban jelentkezik, májd terjed- fdtfélé a végtagon, mintha az cüene irányúdé nagy összeesküvés résztvevője. Teljes józan­
kesztyűt, vagy zoknit húzna fel a beteg. Többnyire szimmetri­ ság mellett Is csekély a javulás esélye, és ha nem hagyja abba az
kus, mindkét oldalt érífiti. A zsibbadások, érzéketlenség miatt a ivift* i komoly gyógyszerek sem. fognak eredményt hozni.
beteg nem érez a talpával',, lábávSl, elbánja a papucsát például Mindenképpen szót keü ejteni a depresszióról.
és nem veszi észre. Sérülésekéi ítftóvcd és nem veszi észre. A A rendszeres alkoholfogyasztás gyakran tud. depressziós tü­
járás bizonytalanabbá válik; és agyakon botlás miatt.abetég las­ netekét okozni, és az ívás következményei miatt a beteg valóban
sabban jár és jobban emeli a ’lábait, ez egy jól felismerhető, jel­ kerülhet reménytelen helyzetbe (válás; munkanélküliség), mely
legzetes járást eredményez:. ' hangulatát meghatározza. A veszteség (érzés) azonban realitás és
r'•fT1
Ha a fájdalom dominál, annak égő jellege van, éjjel a paplan nem a défáesszió tünete. Mivel a veszteség az ivás következmé­
f melege miatt, (mint minden gyulladásos folyamat a meleg hatá­ nye, ezért az ivást kell abbahagyni. Őket aztán depressziósnak
sára) felerősödik. nyilvánítják, gyógyszeres kézelést kapnak (antidepresszánsok)

T
52 53

fi:
ш.
és „büszkén” viselik ezt a diagnózisé. Valahányszor az orvos az alsó állkapocs rövidsége, gyengén fejlett áll, vékony
megpróbálja szembesíteni ivásávat, mindig t depresszió mögé ajakpír, rövid pisze orr, mélyen ülő fülkagylók.
bújik és így próbálja ivását bagatellizálai, illetve megokolni. 3. Testi fejlődési rendellenességek: kézen és felső végtagon:
Az ilyen betegek esetében a tartós józanság, a depresszió el­ görbe újjak, körömperc, illetve körömhiány. Veleszületett
tűnését vonja maga után, gyógyszerek nélkül, mivel életének szivhibák, húgyúti elváltozások (visszamaradt here, nagy
rendeződése reális közelségbe kerül, reményt kap. penis, .stb.)'
Idegrendszeri és pszichés betegségben tiki a lfo b ét fogyasztani, meri az 4. Értelmi é.y.jjelkí fejlődésbeli elmaradás különböző fokban,
csak. {ronthat a helyzeten), tovább rontja az állapotot- - ezt az inteíligenciateszt bizonyítja. Sok neurotikus tünet je­
lentkezhet; nyugtalanság, fáradékonyság, koncentrációkész­
ség zavara, szoraüglá, fokozott nyugtalanság, éjszakai ágy­
MAGZATI ALKOHOL-SZINDRÓMA . ba vizelési “hadarás, dadogás stb.
Mivel' a magzat. ..méhen beiül htnttászokhar az alkoholhoz,
Régi népi vélekedés az, hogy ha egy érréltrii fogyatékos, vagy megtörténhefohogy szöiés fttán. megjelennek a megvonásos tü­
nyomorék gyereket látnak, azt mondják, biztosan alkoholos álla­ netek: nyugtalanság, sírás,, szopás elutasítása stb. minden látható
potban fogant a.tort, főleg akkor, ha ismerik a szülők ivási szoká­ ok nélkül. Ritkán gondolnak rá!
sait. Ennek a népi viselkedésnek- tudománya? alapja is van, saj­ Az én kérdésem az, hogy аг Цусп gyermek esetén amikor
nos. ■ t У;' ■.I serdülőkorban inni kezd t i hónapok alatt kon troli vesztő módon
Az alkohol és az aeetald&hld átjut a méhlepényen és dirckt iszik; lerészegédik, nem, a visszaesésre emlékeztető jelenségről
módon károsítja a magzatot. A legérzékenyebb időszak a káro­ van-cíízó?
sodás szempontjából a fogamzást kovétALÖ-TS nap, amikor az
anya esetleg még nem is tudja, hogy terhes. ÖsSZEFOGIALAS
Egyesek szerint az alkoholbéteg anyák újszülöttjei 40%-ban Az eddigiekben egy vázlatos összefoglalás történt az alkohol
mutatnak alkoholos magzati károsodásra utaló jeleket, de az ese­ okozta testi-lelki károsodásokról.
tek 90%-át ma sem ismerik feL. - Az magától értetődik, hogy akinek bármelyik betegsége van
Tünetei: ■■■' az eddig említettek közül, tilos alkoholt fogyasztani, ez többnyi­
1. Kis születési súly, és megfelelő táplálkozás esetén sem fej­ re elás hangzik a. szakorvostól. Aki ezek mellett, ennek ellené­
lődik kielégítően, re mégis iszik, az diagnosztikus értékű.
2. Jellegzetes arc kis koponya, kis szemek, a felső szemhéj Fontosabb neki az htds, mint az egészség.
elégtelen emelése és a belső szemzugban szemhéjredő, Hazánkban ez egy fontos és gyakori jelenség: a test, annak
mely a szemet kissé japánossá teszi. Gyakori a kancsalság, megbetegedései nem számítanak a magyar embernek, egy sú­

54 55
lyos léik! mélypont kéíl ahhoz, hagy megszülessen az elhatáro­ 1. Szív-, érrendszeri betegségek kb. 50%
zás: „igen, ez így nem mehet tovább". 2. Daganatos betegségek kb. 25%
Alkoholos testi szövődmények ifilati, nem jelentkeznek osz­ 3. Erőszakos halál, balesetek, öngyilkosság 10-15%.
tályunkon kezelésre betegek. Benne van mindháromban az alkohol hatása? Egyértelműen
Fontos megemlíteni a rokkántosftüst. igen a válasz. -л-
Ha e g y rokkantosított alkoholbeteget megkérdezünk, hogy így talán tírás fényben tűnik fel az a szokásos, koccintáskor
mivel rokkantosították, gyakorisági sorrendben8 alábbi vála­ elhangzó'szó; EGÉSZSÉGEDRE !
szokat kapjuk:
1. a gerincemmel A könyv ek jéaij^ fetü k a kérdést, ki az alkoholista, alkohol­
2. az ízületeimmel beteg? №
3. a szívemmel ■Azóta sók mindentől volt szó, A józanság szabadságáról,
4: az idegeimmel. if * : ЙЫ-Ч: hagy a boldog emberi életben nítíc* szükség alkoholra Volt szó
Az izületi és gerinCbántalmak vaioÁingyakoriak az alkoho­ a szociális húsról, vagyWttúráit ívásróLazaz hogy’, ahhoz, hogy
listáknál, egyrészt azért, mert nem tudják"felmérni a válód! fizi­ ne ártsunk magúnknak, se másoknak - csak: ünnepekkor, rit­
kai terhelhetőségüket, másrészt a gyakori esések, balesetek, kán, és keveset (melynek mértéke az évek múltával sem emel­
csonttörések, valamint izotnsorvádásók 'tíÜÉÍ. Aifcöhólról egyik kedik) lehet inni! Megtanufej^h 'hogyhá nem Így iszunk, hanem
esetben sefn esik szó! az életünkben helyéf kap az alkohol, akkor az egyre gyakoribb
Átnéztem 100 fÖ, 25 év és 48 év közötti férfi rokkantosított fogyasztás, néhány év alatt tol er an cí av ált оZást okoz, vagyis töb­
beteg anyagát diagnózisok szerint. 7044-ük 35 és 45 év közötti bet ШУипк-és fogunk is inni. Ha használjuk is az alkoholt -
volt, a „legszebb férfikorban”. ' . hogy égy kicsit jobban érezzük magunkat, vagy „lazításra” stb„
Az eredmény megdöbbentő vőhl a kóros ívás szakaszába érkezünk. 12-15 év kóros ivás alatt
15%-ban egyértelműen leírt alkoholos betegség á rokkan- azonban Makkal a hozzJszokÁs vagy függőség. Ha egy férfi. 17 éve­
tositás oka. sen elkezd alkoholt fogyasztani, 35 éves korára alkoholbeteg le­
29%-ban, szakember számára alaposan gyanítható, hogy a be­ het. Ezek az évek alatt jönnek létre a belgyógyászati és ideg­
tegségeket alkohol okozta. gyógyászati szövődmények, a lelki változások (.személyiségtor­
E kettő együtt 44%. mely döbbenetesen magas, de ez a rea­ zulás)-. A teád tüneteket a beteg is érzékeli, a hozzátartozó is lát­
litás! ja (gyakran jobban, mint a beteg), és az orvos is felfedezheti. In­
Ha most az eddig megszerzett tudás birtokában szemléljük gadozó vérnyomás, szívpanaszok, étvágytalanság, hasmenés,
hazánk halálozási statisztikáját, az első három halálozási ok я kö­ nyugtalan alvás, majd fokozódó remegés, verejtékezés. A visel­
vetkező: kedésben türelmetlenség, ingerültség, változékony hangulat, ki-

56 57
maradások, egyre érzékelhetőbb sikertelenség, teljesítménycsök­ bevesszük a gyógyszert, vagy adjuk az inzulin-injekciót, akkor a
kenés, amit vádaskodás, sértődöttség követ, hol a meg nem ér­ vércukorszint normális, mint я többi embernél, de a cukorbe­
tés és a maguk Fdmagasztalása mellett. A több évig leplezhető tegség fennáll - normális vércukor mellett is. Tünetmenrcs a be
alkoholfogyasztás itt már megjelenik á környezőt számára látha­ tegség.
tóan, ekkor lépnek színre markánsan az addigra megizmosodott Van betegség, pedig pince tünete, A betegség csak akkor lát­
elhárítások: az ellenségesség, magyarázkodás, tagadás („na és, mi ható, ha valami fiiba történik. Olyan, mint az eperallergia. Csak
közöd hozzá, törődj a magad dolgával, azért iszom, mert,..”). akkor látható, ha az eper megjelenik. Ha nincs jelen eper, olyan
mintha mindé nytökéletesen rendben lenne. Ha megjelenik az
A BETEGSÉGNEK A FÜGGŐSÉGET NEVEZZÜK. eper, megjelenik &beregsteg. Ha nem iszik meg egy korty alko­
- Vi . holt sem, netókarfiató a betegség. A betegség megvan, csak nem
Orvosi szempontból ennek a betegségnek 3 „jellegzetessége látható, ftinCs-tünete. óiról, hogy nem látható, még megvan, at­
van, у; tól, hogy szünetel, még nem gyógyul? meg. Az álkohoíbetcgség
1. Idolt (krónikus). Ez mit jelent?. > gyógyfthatadá»-.#ctcg^%- Csak tünetmentesen -tartható. Sóira
A betegségek két csoportra osztható: heveny és* idillt formá­ nem ihat meg egy kótty alkoholt sem, n e kinálgassuk. Szilvesz­
ra. Lássuk mi a különbség! terkor sem, a lánya esküvőjén sem, A cukorbetegség is fennáll
A heveny betegségek (pl. vakbélgyulíadáá) várattanvd, hirtelen ünnepekkor is azt álfasbolbétégság is fennáll ünnepekkor is. Rgy
kezdődnek, előzmények nélkül,, egyik pillanatról á másikra. életen át, tünetmentesen kell tartani. Egy életen át ez a legfon­
Azonban már az első nap tudható, hogy mennyi idő múlva tosabbika megfeledkezik róla, azt hiszi, hogy már meggyógyult
gyógyult az ember. A heveny vakbélgyulladás-műtét után, ha éstelkeZÜ inni, /csak egy keveset, nem igaz, hogy nem lehet né­
nem szövődményes, 10 nap múlva mánrendbeh vagyunk és el ha meginni egy pohárral” azonnal ott a betegség. 1 2 alkalom­
is felejthetjük az egészet...... mal talán m é g ú gy tűnik, hogy sikerül (megúszni), aztán már
Ezzel szemben az idült betegségek lappangva, észrevétlenül nine* inegáliás, ott folytatódik a legsúlyosabb szinten, ahol ab­
fejlődnek ki, utólag nem is lehet-kiderítem, mikor kezdődött a bahagyta (abbamaradt). A betegség nem gyógyult meg, nem
baj. Az alkoholbetegség esetén irgyákran mcllbevágóan hang­ múlt el. Egy alkoholbetegnek a iegfonrosabb a betegsége, a leg­
zik a megállapítás: „magi alkoholbeteg”. Az ember kapkodja a fontosabb a józansága. Fontosabb kell legyen, mint pl. a család,
fejét. Én? Hogy hogy? Hát; mert néfc? megiszom 1-1 üveg sört? vagy á munka, vagy bármi mis. Hz bármi veszélyezteti a józan­
De miért? Miből gondolja? Jó, hát megiszom a magamét, de al­ ságot, azzal szakítani kell, azzal kénytelen szakítani. Ha valami
koholista nem vagyok, fontosabb tesz, mint a józanság, akkor az alkoholbeteg rövide­
A cukorbetegség esetén sem lehet tudni pontosan, hogy mi­ sen inni fog. Ha a család fontosabb, mint a józanság, annak az
kor kezdődött. És ha diétát tartunk, és rendszeresen, pontosan a vége, hogy elvesz a józanság - és emiatt elvész a család. Ez e g y

58 59
önző program - ez egy ön z ő program? Ezért mondják, hogy ez le. De ha bármikor megiszunk égy pohár alkoholt, a betegség
egy' önző betegség. ott folytatódik, ahol abbamaradt.
Vagy az alkoholbetegség legsötétebb bugyrai, vagy a józan­
ság. Ugye nem nehéz választani? 3. Sok kutatási adat szói amellett, hogy örökletes hajlam is
Ez a két választási lehetőség van. Ugye nem kell sajnálnunk fennáll. N ett teljésen bizonyított, de igencsak úgy tűnik, és a
azt, aki a józanságot választja? gyakorlatban úgy is működik. Vagyis, hogy alkoholbetegek csa­
ládjában többen h küzdenek feontrolive$ztcssel. Alkoholbeteg
I 2. Progresszív (előrehaladó). Ez azt jelenti; hogy kezdés, apák gyermekei és. különösen a -fiúk, veszélyeztetettebbek. 25
tünetmeruesítés nélkül к betegség minden nappal rosszabb lesz. éves tapasz^áánfnk alatt úgy is látjuk, hogy generációról gene­
I A már leírt szövődmények egymás után megjelennek; mindig rációra súlyosbodik-,a -betegség, A nagypapa még jól bírta, fia
újabb jön, egyre romlik. Ha még nem., volt-epilepsziás görcs, már jól láthatóan béíég 45-50 .évesen, az üfia pedig már 30 éve­
majd megjelenik, ha még nem romlik a járás, majd széles alapú, sén mutatja az alkoholbetcgség tüneteit. Az a család, ahol alko­
tántorgó lesz, aztán vizelettartásí problémák,következnek. , Drá­ holbeteg Vams-a Ifcgjöbban feszi, há senki, nem fogyaszt alkoholt.
i ga főorvosnő, eddig is borzasztó volt a férjem iva$ay$e azt még Nem éri meg kísérletezni érmék a bwcgscgflek a megjelenésé­
elviseltem, az utóbbi időben viszont bevtófek ebben segítsen, vel
i hogy ez ne legyen!" Ez a szövődmény sz ívás késői szövődmé­ Betegségnek a függőséget nevezzük.
nye, és csak megelőzni lehetett volna, ha-nem iszogattunk vol­ Kétféle fórmája van; fizikai' és kémiai
щ na éveken át. Most, hogy már kialakult, csak viselni, elviselni le­ A ■pfifrkAi.FÜGööSF-Gdöntően a test reakciója- Hosszú évek ki­
het, változtatni nem. És jön utána a labtfibÜiájáás, majd bénulás tartó tvásával hózziszokratjuk szervezetünket ehhez a kémiai
és a szellemi leépülés. anyaghoz; az, alkoholhoz. A kóros ivás szakaszában 12-15 év
Ezért, mivel ez egy progresszív betegség, nem mindegy, alatt alakul-ki. (1. 23- Oldal.) Onnan vehetjük észre, hogy kiala-
hogy mikor hagyjuk abba az ivásV, mert a szövődmények nagy ktdr,.ha azt vesszük észre, hogy ha nem jutunk alkoholhoz, hi­
része megmarad, keveset javul csalt. ánytünetek lépnek fél. Hiányzik a szervezetnék, ha megvonjuk
Ugyanez az oka annak, hogy ha áhnenetileg nem iszik vala­ tőié- - a megszökött alkoholt. Akinek hiánytünetei vannak, az
ki - akár több évig is - ha újra kezdi-, ott folytatja, ahol abbéhagyta, azt jelend, hogy ö már hozzászokott, a szervezete megszokta.
nem elölről kezdi. (Ez érvényes, természetesen a toleranciára is, Ha nem jut hozzá' —hiányzik.
hiszen az alkoholbetcgség nem múlik el.) A hiánytünetek áz ényhe remegés, verejtékezéstől a kialakult
„A sejtek nem felejtenek” azalatt, míg nem fogyaszt alkoholt, delíriúmig terjednek, melyet már részletesen leírtunk. Azt hang­
nem gyógyul meg. Csak tünetmentes marad, szünetel a beteg­ súlyoznánk inkább, hogy mikor még a remegés, verejtékezés
ség. Hiszen ha nem fogyasztunk alkoholt, nem fészegedhetünk nem kifejezett, gyakran elnézik ezt az állapotot. A beteg ideges,

60 61
türelmeden, követelőző, nyugtalan, hangú hta esékeny, öngyil­ gyen benne „egv kevés", mely működéséhez elengedhetetlen. Ö
kossági szándékot is hangoztathat Ha tóég néhány órát nem jut nem részegedik le, talán soha. Nála igaz ez az állítás: „engem
alkoholhoz, vagy gyógyszerhez, akkor kialakul a delirium. Álta­ senki nem látott részegen!" - de józanul s.em!, mindig van ben­
lában azonban nyugtatót, szorongáscsökkentőt kap, és ez elmos­ ne alkohol reggeltől estig, képtelen meglenni nélküle. Idővel az
sa a tünetekét. Az idegességre, rossz hangáitól okokat bőven 5 toleranciája is növekszik, az egész napi, összmennyiség igen
tud mondani, problémái, konfliktusai Is >vannak, rosszul is al­ tetemes is lehet. „Az én nagyapám is megitta a napi 1 liter bo­
szik, könnyen depressziósnak kezelhetik a beteget. rát, és eldolgoztgtott!* szőlőben."
Nőknél 4-5 év, a 18 éves kor előtt kezdetr tvásriál szintén na­ A K.ÉMÍAt!jW^GpsáG л konthollvesztés. Ügy tűnik ez a jelen­
gyon rövid idő (néhány év) - elég a hozzászokáshoz/ Es ma Ma­ ség az, ami.veleszöleíert hajlamon alapszik. Van egy viselkedés,
gyarországon a fiatalok nagy része jóval. 18 évei'kota előtt kez­ pl. ivás, evés, munka, amit az egészségesek képesek mértékkel
di Fogyasztani az alkoholt. Van egy kiífitííafás, amely szerint át­ csinálni, a kontrollyemŐihpéŐfg nem. Ha elkezdi a cselekvést,
lagosan Magyarországon 8 éves korban ismerkednek meg elő­ nem tudja „no rmtíöaaj' csín ál m - nem tud mértékkel inni az­
ször az alkohollal, (Ezért szükséges a megelőzést 6 éves korban, az, sokat .iszik, Icrészegedik. Rövid (1-2 év)-szerhasználat urán
az általános iskola első osztályában kezdetű,) extrém mennyiségeket képesek Megírmbf'tőbb'. liter- bort, vagy
A fizikai függőség központi tünete a megvonási, vagy hiány­ iádaszám a sört, éS; ami jeU cpétegra mérték-is gyorsan nő, ők
tünetek. azok, .akik. egy idő „nem tudnak berúgni" - pedig valóban
Két betegségforma tartozik a fizikai függőséghez. nagy méralyiségct tudna к meginni. Az első kontröllvesztéskor
iít';. mát betegségről van szó. A betegség első időszakában még több
1. A szoKvÁtsiyos, vagy általános álköjtelbeteg, aki az eddig hónap szünet van két kontrollvcsztés között: „higgye el, nem is
leírt módon a kóros iváson át 12-45 év alatt hozzászokik. Ha kívánom az italt" és úgy látszik, hogy valóban nem. Mivel azon­
eddig eljut, már mindennap szükséges számára az alkohol... ban. a betegségnek ez a formája is előrehaladó, így egyre gyak­
A folyamatban természetesen vargák szünetek is, sokszor rabban „kapja el a gépszij*, egyre több napig iszik mértéktele­
megpróbálja mérsékelni, vagy Jegy dirábtg nem iszik". Aztán nül, Ők rövidülnek az alkoholmentes időszakok. Ezekben a na­
folytatódik az ívás, a tolerantly fokozatosan növekszik. Belgyó­ pokban a betegség összes tünete egyszerre jelen van: mértékte­
gyászati, ideggyógyászati szövődmények jelennek meg. Jellem­ len ivás,.ittas vezetés, pénzköltés, munkából való távolmaradás,
zően vannak benne lerészegcdések, sokáig Inkább hétvégenként „eltflriéíek”, kimarádozások, balesetek. Ez a forma gyakran tár­
(aztán hétfőn háziorvos, vagy Szabadnap). sul játékszenvedéllyel.
Igen. elgondolkodtatónak és furcsának tartjuk azt a jelensé­
2. Szintentasto alkoholbeteg. Ö nem tud szünetet tartani, get, melyről sok betegünk számol be, miszerint az ivást a kato­
mert megjelenik a remegés, 6 mindig csak annyit iszik, hogy 1c- naságnál kezdték. It- vált rendszeressé, néha mértéktelenné és

62 63
leszerelés után már csak folytatódik- Hogyan lehetséges ez, és elkezdeni. Legjobb egy, az egyén számára új, pozitív rimáiét
miért vagyunk megértők я jelenséggel? tenni á helyére juj szokások felvétele).
Jelűnek ezt a formáját a betegségnek nevezte dipsomdniánah 4. Elsődlegessé válik. Az évek alatt fokozatosan a legfonto­
sabbá az ivás válik. Meghatározó a pénz beosztásánál; (először
A kémiai függés 6 jellemzője: italra, adóság yitóZüfizetése, és ami marad, abból eszünk, az a
családé), Tehát, ha autóvezetés miatt nem lehetne inni, akkor is
1, K órosan fokozott vágy я szer megszerzésére és elfogyasz­ Iszik és vagy néínVézet, vagy ittasan, vezet A család is az Ital kö­
tására: „elindul a vezérhangya", ^-beiéin, bújt a. kisördög” . Az ré szerveződik: .jKotijgíá után első a család”. Az elsődlegesség
alkoholistát nem lehet megakadályozni az ivásban, ha inni akar, abból is játszi к íHógy ha a-munkahelyen szólnak az ivásért, gya­
meg fogja találni a módját, korta ilyenkor felmond ás olyan munkahelyet keres, ahol lehet
2, Tudatos a szerfogyasztás, A beté)* tudja?, hogy a szer „árt a inni. Ha elválik tői* a fiSteség, akkor a válásra hivatkozva iszik,
májnak", „tudom, hogy nem kellene inai, mdom, hogy abba ké­ (ekkor tulajdonképpen mcgköonyébbedik, hogy nyugodtan ihat
né hagyni” - mondják, és ezzel együtt fogyasztják,! szert. Ezért végre, bár az ismerősöknek до iváaáért, e válásra hivatkozik). Ez
felesleges milliókat költeni arra, hogy‘afotúteött alkoholfogyasz­ történik rokkaorosítás éáetért is.
tás árt", hiszen azt ő ts jói tudja. Amit nem tqd, az az, hogy ez 5. G enetikái hAjiAM. Valószínűi- ezt az ikervizsgálatok bizo­
cgу betegség, teljesen és véglegesen szükséges abbahagyni a nyítják- ■ v.- j
szer-fogyasztást és hogy ezt hogyan feflrcsinilol, Ez utóbbi mi­ 6., Kizárólag tf tr é í, íNtézeTi kezeléstől várható javulás,
att kell segítséget kérni a szakembertől, vagy józan alkoholbete­ melyben azőhségiréa-is fontos szerepet kap. Ez gyakorlatitag azt
gektől. (A. A.) a4AA ifip- jelfchti, hogy,ez a foféhája a betegségnek ambulantcr kezelhetet­
Teljesen feleslegesen m o n d j u k , i g y ö n kevesebbet, len, legfeljebb egy alkatommal lehet próbálkozni vele. Ha való­
hiszen ezt nem képes megcsinálni, hiszen éppen ez a képes­ ban nem megy - fhindegy, hogy mire hivatkoznak a kudarcért,
sége veszett el, és ne higgyük eh hogy majd ő egyedül meg­ okokat hem Szabad elfogadni - intézeti kezelésre van szükség!
oldja ezt Segítséget kell kérni szakembertől és el is kell fo­ Mivel a kezelés tartós személyiségváltozást eredményez, hosszú
gadni azt. .y ideig is tart.
3, RnvÁus: a S2crfogya-sztó viselkedés körül „szertartás" ala­ Mind a fizikai, mind a kémiai függésre és a betegség mindhá­
kul ki. Ugyanon szerzi be r „szokásosat", azonosak i körülmé­ rom formájára jellemző lelki elhárító mechanizmusok alakulnak ki.
nyek, ugyanaz a társaság, a „törzshely*. Egyesek ezt „szórakozás­
nak, lazításnak, srressz-oldásnak* nevezik. („Elmentünk egy ki­ Elhárító mechanizmusok
csit szórakozni’; értsd: berúgtunk.) A rituálék nagy erővel bír­
nak, nehéz leállítani őket. ha elkezdődnek, ezért nem szabad A betegség mindhárom, formájára jellemző összefoglalóan a

64 65
I lii
ЩЩ
tagadás mechanizmusa, mely mechanizmusok azok alatt az évek fontos megbeszélése vaft, intéznivalók várják, „nélküle nem
alatt alakulnak ki, amíg a beteg elfut a függőségig. A realitás ta­ mennek a dolgok”, részvételére feltétlenül szükség van, nagy
gadása.

I IW
veszteségek érik, ha azonnal nem megy oda stb. Ponrossága
щ Beszédben felismerhető a tagadószó jelenlétéről; nem, sem, romlik, késik, és.akadályoztatásáért mást vádol. Számonkéréskor

I H
se, ne, nincs. - ?- is tipikus a mások vádolása, illetve a körülményes magyarázkodás.
щ Néhéz a tagadás áttörése, és ha nem megfelelően történik, а Ettől fü ggeú ep Jtáá e homályosan, zavarosan, általánosságokban be­

U
betegből ellenségességet, „sértődést", elutasítást válthat k i szél, konkrét kimondás helyért utalásokkal, célzásokkal kommu­

-
я A következőkben leírjuk azt a- néhány típiköá, mondatot, nikál: sók a befejezetlen mondat („tudja hogy van ez", „gyakran
melyből a tagadás cs a betegség .fennállás» felismerhető. vannak ilyéMk", „ezek a dolgok így szokfak lenni”, „nekem eb­

■■■
Tagadás: „nincs semmi problémám az ívássál", „nem vagyok ből elegem vaa"j Gyakran hivatkozik családi problémákra, ki­
alkoholista", „engem még nem láttak részegen", „nem szoktam merülésre) depresszióra, arra, hogy „megszűnt a munkahelye és

, 11 1 ^
berúgni”: „én sem iszom többet: mint mások”. H;; a feleségé kisémmiztó" (valójában a válás az ivás miatt történt).
A problémák jelentőségének csökkentésért! szolgál a tagadás Pia a beteg -magasan !épzett';- tudömárvyófl nyelven, *sok ide­

1
másik formája a bagateUixálás: Beszédből felismerhető a csak genkifejezéssel tfizdéífe beszél. Bonyolult fejtegetésbe kezdhet,
(egy kicsit) szórót. Az alkoholista nem tucí „egy kicsit" inni (mát amikor ivásétÖl és annak "következményeiről van szó. Ebből a
csak sokat tud), mint ahogy nem lehet egy kicsit meghalni, egy „filözofálgátásból” kitűnik műveltsége, tájékozottsága a témá-
т kicsit terhesnek lenni. Az alkoholistá is vagy íájsik (sokat), vagy bánr olvasottsága - aMÍAZt a bényöfhJst kdtí f partherbcn., hogy
nem iszik (semennyit). Nem is „én cstűt^tírán iszom",.„csak ke­ aki ennyit1fod e rrfíli pröBíémáról az nem is lehet alkoholista
veset”, „csak étkezés, után egy-ket fröccsöt”, „én csak fröccsöt A közhtedeíeirí'lli hofey a magas társadalmi pozícióban lévő, si­
iszom", „csak leugrom újságért”, „csak egy órára". ,, keres karriert befutó ember nem lehet alkoholista, hiszen olyan
Az íváshoz pénz kelj, alkalmat kell: teremteni és sz idő el- ötösül -Válójában ez is csak egy elhárítás és irtízUtkmaüzádó a ne­
vesztegetésével is jár. Ennek bmosításááiö* egyre nagyobb talá­ ve.
lékonyság* ügyesség kell. A jmegtaagyacazás, magyarázkodás, hi­
hető, logikus és megcáfolhatatlannak tűnik. Ha a környezet-ezt
(a meséi) nem fogadja el, ingerültség, agresszivitás, fenyegető­
zés következik, illetve sértődött elvonulás (amit ivás követ)
mindez nagyon jellemző az alkoholbetegre. Főbb hivatkozások;
kevés a fizetés (mert már jelentős mennyiség megy italra, vagy
másoknak is fizet, vagy elveszítette, vagy nem tudja hová tette -
feledékenység!), Az időhiánynál: nagyon elfoglalt, nem ér rá.

66
O R V O SO K SZÁM ÁR A Ilyenkor a beteg rendszeres és veszélyes, nagyfokú alkoholi­
zálására a családi heteroanamnézísből derülhet fény, ez olyan le­
hetőség az orvos: kezében, mellyel élnünk kell.
A felnőtt lakosság 30-35%-át érintő, új „fflöíbm húngaricus- Az alkoholfüggő beteg eleinte talán túlságosan is választéko­
v ..
ról” van szó. sán öltözködik, ad külsejére, az arcbőre kissé erythaemás, verej­
0rk% Az orvosnál megjelenő minden 4-5. betegnél várható, vagy tékezhetik, néha enyhén obes. A viselkedése jellegzetesebb: tü­
gyanítható valamilyen, alkohollal kapcsolatos egészségkárosodás. relmetlen, nem tud várni, ha többen vannak előtte inkább el­
Ette számítanunk kell, ennek szemléletváltoztatő jelentősé­ megy, „rengeteg a dolga”. Ingerlékeny, ellenséges, ha nem fog­
ge van és ha figyelünk rá, több «primer” betegségnek megtalál­ lalkoznak azonnal vele, vagy nem kívánsága szerint történnek a
juk az okozóját az alkoholban. dolgok, hangösafolfitísál, elégedetlenkedik, kritíkátknná vál­
Sok alkoholbeteget küldenek többször is „kórházi kivizsgá­ hat, bepanaszolással,. feljelentéssel fenyegetőzhet. Néha bizal­
lásra”, főleg szívbetegség gyanújával és bár rengeteg negatív le­ maskodik, manipulál. Kerülheti a szemkontaktust, vagy a túlsá­
i let birtokosa már, állapotában nincs javulás, az ügyeletet rend­
szeresen foglalkoztatja.
gos közelséget (alkohölösilefiéktét leplezendő). Ha a beteg lát­
hatóan potsstoros küllemű, a diagnózis egyértelmű.
Másoknak tucatnyi zárójelentése van, lÍstááyi„komoíy beteg­ Az a tapasztalatunk, hogy legtöbb orvovÖnhibáján kívül nem
séggel”, melyekkel már régen rokkantosították őket, sokféle ismeri fel időben a beteg aíköhőlíuggőségét, vagy alkoholprob-
gyógyszert szednek éveken keresztül és miután absztinensekké lémájfe A beteg már régen tudja, hogy alkoholföggő, de ezt pa-
váltak tartósan, érdekes módon szükségtelenné válnak a gyógy­ lástólrií próbálja és a/, orvost sikeresen félrevezeti - elsősorban
szerek, a beteg panaszmentes, tökéletesen munkaképes, nyu­ azért, mert az orvos nem gondol rá.
godt és derűs. ■ . Az alkoholbetegség testi szövődményeit előrehaladott álla­
A magyarországi ivási szokások mellett, állandóan szem előtt potban természetesen felismeri, és ha a betegnek potatoros köl­
kell tartanunk az alkohol lehetséges hatását a különböző pana­ tenie van, akkor végképp nem probléma a diagnózis, de ezek
szok és betegségek mögött, először ezt‘a lehetőséget kell kizár­ már a hatékony terápia szempontjából javarészt túlhaladott ese­
Щ ni, illetve megszüntetni- - tek.
V
A beteg nem tartja fontosnak megemlíteni alkoholfogyasztá­ Az időben történő felismerést és beavatkozást segítendő ösz-
sát, néha természetesnek tartja, hiszen „mindenki iszik", néha szegyfljtöttük 10 éves beteganyagunkkal kapcsolatos orvosi do­
negálja kategorikusan (ha érzi, hogy gondja щ az ivással), vagy kumentációt - Illetve a beteg elmondása alapján azokat a beteg­
bagatellizálja azt. ségeket, szindrómákat - jeleket, melyek alapján gyanítható az al­
Ha a beteg kémiai függő, (kontrollvcsztő ivó) még kórházba kohol oki szerepe.
kerülése esetén sem válik egyértelművé ivása, hiszen nincs lát­
ható megvonásos tünet, remegés, stb.

68 69
N éhány jellegzetes elhárítást is leírunk a beteg szavaival, 8. Ha „ingadozó”, „béállíthátatlan” hipertóniája van a be­
tegnek. Alkoholfogyasztás mellett a jó gyógyszeres beál­
1. Ha a betegbén alkohol van* amikor orvoshoz jón. Amíg lítás -reménytelen (acetaldéhld-hatás, volumenterheiés,
a beteg kontrollálni tudja ivását, addig igyekszik józanon autonóm idegrendszeri károsodások, vegetatív labilitás,
menni az örvöshöz. Ha a kontroll mte;: elveszett, akkor eomplians-biány, stb.). Végleges absztinenciát követően a
kerül sör arra, hogy az orsmriál is irtásán jelentkezik. betegeit egy része nofriiotóniássá válik gyógyszermente­
2. Ha a béteg remeg (és - vagy verejtékezik). Ha rákérde­ sen is, ha nem, csökken a gyógyszerigény és jól beáilít-
zünk remegésére, azt fogja mondani, hogy „ideges; fá­ hatóvá válik a tenzió. Amikor ismételten kudarcos a
radt; nem aludt az éjjel”; felesége vagy főnöke fdbosz- hypertónia beállítása,; amikor már többször váltottunk
szántötta; mmdig remeg, ha orvosnál van, mert izgul; gyógyszert, (mindig a legújabbat!?) vagy módosítottuk a
vagy mér fiatal iorában is remegett. dózist, és még sincs eredmény, keressük m alkoholfo­
3. Ha állandó vendége'» rendfeíSnek, vágy;jgyák»n hívja ki gyasztás, vagy a -nyugtátokhoz való hozzászokás oki sze­
az. ügyelétet „vegetatív neurózis* miatt (Szívdobogás, repét.
mellkasi:szúrás, vagy szorítás, fulladás, éjszakai verej­ 9. Ha alvászavarai vannak, A tipikus az, hogy hamar elalszik,
tékezés, •nyugtalanság, szorongás, halálfélelem), Ilyenkor majd vagy többször felébred éjjel, nyugtalanul alszik, vagy
alkoholszint-csökkenésre (acetaldehíd hatás!), vagy; meg­ hajnalban 3-4 óra kötni -ébred és nem tud visszaaludni.
vonást tünet együttesére is kell gondolni, külötiösen ha (Ilyenkor gyakran az dvással oldja meg ^-zavart)
az allarmirozó tüneteket követő kivizsgálások során 10. Amikor a kornak nem fflegfeleíőcn jélentős’ foghiányt,
nincs szervi elváltozás. elhanyagolt fogazatot találunk (vitaminhiány, reggeli sa­
4. „Pánikrohamok" esetén, amikor a fenti1tünetek jelent­ vas hányásokítfogzománe-kirösitása, elhanyagolt szájapo-
keznek. Sok beteget huzamosan kezelnek nyagtatókfcál, lásyparadontopathiá, ittfeleasj fogorvost kerülő maga-
szorohglsöldókkaí „pánikbetegség” miatt, mely „meg- í tartás). • v-'
: gyógyul” a tartós józanság hatástót. 11. Nagyon 1jelfegzetes a bevont,1lepedékes nyelv! Szinte
5. Ha többször volt szívével kivizsgálva, öem találtak organikus minden betegnél megtalálható. A lepedék többféle szí­
elváltozást, és a szívpanaszok továbbra is fennállnak. nű, vastagságú lehet.
6. Ha ismeretlen eredetű a dllatatív cardiomyopathíája (al­ 12. Reggeli hányingerek, hányások, ez esetleg fogmosáskor
koholos cardiomyöp átJaia). jelentkezik („fogkefebetegség” - a betegeink elnevezésé­
7. Sok ritmuszavar (pl. kamrai extrasystolék) hátterében al­ ben). Rá kell kérdezni, mert ritkán mondják el spomá-
koholos cardiomyopathía áll. A paroxizmális pkvarftbfíl- .iml, A tipikus védekezés az, hogy ez a dohányzás és a
ládók 40%-ában alkoholos szWzomkárosodás az ok. következményes reggeli köhögés miatt van.

70 71
щ 13. Gaströ-oesophagealis reflux betegség. Okai a gasztro- ány, okkult vérzésekből és felszívódási zavarokból adódó
oesophagealis sphincter mmatmeada*: a hányások és há­ vashiány),
nyingerek liftezés"), 26. Gyakori tüdőgyulladások, vagy egyéb fertőzések, esetleg
14. „Gyomárférzések" az- aRámnéMsbe».-. ;i tbc (immundcprlvádó).
15. Ha a betegnek makacsul fennálló gyomorMvagy duode­ 27. Gyakori «ejgmapos betegségek”, főleg hétfős! A beteg a
n al» fekélye таи, mely nem reagál a mostani:modem másnaposság, vagy m ittasság miatt nem tud, vagy nem
gyógyszerekre sem. akar hemenni a munkahelyére és valami banális panasz-
ló. Ha a betegnek gysmorrezekdója volt .Mósztott az előb­ Szrt jtíéftAezík az orvosnál (köhög, lázas volt az éjjel, a
biek miatt Mellett műteni, vagy perforáció miatt. derefcá fáj, stb.)
17. Krónikus gasmtísek, duodenitisek, esetleg firosiv gastri­ 28. Mindenféle rákos megbetegedés gyakoribb alkoholistá­
tis, duodenitis esetén más ok hiányában (nem steroid kon. 5
■gyuiladáSgltlók. steroidok, stb.) - de néha azokkal 29. Krónikus lábfájdalmak, zsibbadások,. A beteg szó szerint
együtt Is Jelentkezik, mert összegződik az alköhöl ~ és a így: foondja;:»fájaák a lábaim". Régi töréseket, ficamokat,
helyi gyógyszerhatás. ■■ c. « ; .különböző traumatológiai műtéteket okolnak ezért, eset-
18. Ha &gastmseopiá kapcsán bffiatfe refluxot, te a k le (an- ; : Íeg: a',,reöttátA Nem'érszökületre kell gondolni, hanem
tiperísztaltikas mozgások). v alkohol os polyneuropathiára!
19. Ha a gastroscopía nem volt kmhetAir beteg heves tilta­ .30. Kéz- és karzsibbadások, többnyire szimmetrikusak és
kozása miatt (fokozott hársymgerkéfeség, személyiség­ distalísak, A beteg a spondvlosisát okolja ezért.
változás), - ;. é ■ 31. Nehezen gyógyuló lábszárfekélyek, postthrombotüus
20. Mállety-Wetis szindróma (a gastro-oesophagealis junc- - szindrómi, ;■vagy - érszűkület hiányában (polyneuropa
tíóffl kialakult nyálkriiáriya-htfepédés, vérzéssel,- a heves ,thia);---0.,-;.v :; i . ’ ■ .
reggeli hány ingerek, -öklftádezések következtében). ■- 32. Ha TÖ5 műtét után nincs javulás, esetleg fokozódnak a
21. Akut pancréatitisek, krónikus pancreatttisek és ennek panaszok (polyiieutopaAia).
megfelelően a ű-es tiflM -díahctesek egy része. 33. Porfiria cutanea tarda.
22. Enyhe hepatomegalia gamma-GT emelkedéssel. 34. Epilepsziás roham - negatív EEG-veL A hozzátartozók
23. Gyakori aktit, vagy krónikus hasmenések. azt mondják, hogy „rosszul tea”, nem eszméletvesztést
24. Fogyás (máíffiitritiö, malabsorptio, a chr, alkoholos mondanak! Ez megvonásos tünetként jelentkező epilep­
¥ éftteropathia miatt), sziás roham (epilepsia symptomatica),
25. Anaemia -(csoatvelő-toxléitás, vitaminhiány, fehérjehi­ ,35. A «depress»"«к egy részének kizárólagos okozója az al­
$
kohol.
$

72 73
Щ
36. Fóbiák, szorongások, pánikbetegségek hátterében gyak­ akar iiffiti hogy a következményektől mentesüljön, ehhez kel­
ran az ivás. á l, melyek abstinenda Itatásira megszűnnek. lőnk wS, is, orvosok. Rajtunk múlik, hogy ebben a játszmában
37. Ismétlődő öngyilkossági kísérletek (p l gyógyszer ■+ilko- vállaljuk-e a rank osztott balek szerepét!
hol).
38. Gyakori „megmagyarázható” balesetek. M it tböveW1т вт т ш orvos?
39. És végül sok esetben á hozzátartozó jelentkezik pszicho­
szomatikus tünet/dpzéssel és rejteni' ptébÜjS a családtag Világos* m im n á p meg a betegnek: a konkrét tünet (alvászavar,
ivásat. Ha körültekintően kérdezőnk, rájöhetünk az iga­ hasi panasz, hasmenés, szívpanaszok) mögött, véleménye szerint az
zi okra. dhfibdfo^MsrMs'Afe-
Ezért az az ттШшШк, ;hogy ne: fogyasszon (egyáltalán) al­
Ha ily módon gondolunk az alkoholfogyasztás szerepére, - koholt, mert a'ipatiiszötat az alkohol okozta (vagy súlyosbítot­
célzott kérdéseket tegyünk fel és az árrá adott feleletekből, re­ ta) és háresély csekély ménhyisigtől tovább romlik az egészségi
akciókból bizonyosságot szerezhetünk. állapota. '
Ha az alkoholdepeödentía vagy abümuá gyanúja felmerül, ke­ Ha a léteg ezen a ponton ezt megérti és képes megcsinálni,
ressük aktíván- egyéb jelek flfepatopatoffieplit, polyneuropa akkor S tanétfeH^yértélmŰett- javtihai: fognak}
thia, macrocytozis, gamma-GT eittelkeéés)hSgy szociális követ­ Ilyenkor v i m kell jelezni, hogy az d k é é i é l « á f a tünet, ennek
kezménye (válás, munkanélkülivé válás, stb.) - vonjuk be a hoz­ teljes elhagyásától javult, de a tünet ismét jelentkezni fog, ha útból
zátartozót a heteroaimmnézisbe, illetve nyerjünk hiteles adato­ kezdődik asdvás,
kat az italfogyasztást szokásairól. Ha éz я :gyanú bebizonyoso­ H." a beteg nem tartja-a teljes absztinenciát, újból jelentkez­
dott, akkor csak a télje» és végleges ábsítínencla jelenthet meg­ őié kell a tünetéi: miatt az orvosnál} m újból kotifrotttálődni kell
oldást. Me mondja a betegnek, hogy Igyon kevesebbet, mert azt ivása következményével.
úgysem tudja bétámat,- löszén efcrtaegségef Néhány alkalom után fel lehet tenni a kérdést- mm teája ab­
Ezeket a szempontokat érdemes figyelembe venni járműve­ bahagyni az ivást, vagy n m akartai
zetést alkalmassági vizsgálat során isi Elengedhetetlennek tar- Ha nem akarja, akkor nem az orvosé a felelősségi fel kell vi~
tom ilyenkor a gamffla-GT 'mtimzerfl megkérését a laborvizsgá­ lágóátani a várható Ш е(ктпёщеШ ! {штпЬткт$, epilepszia, el-
latok között. Ugyanis m alkoholista vagy ittasan vezet, vagy bumlás, gyomorvérzés, válás, munkanélküliség, stb.) és nincs
megvonási tünetekkel küszködve - egyformán katasztrofális több aktív teendőnk vele. Az írásáért, és annak- következmé­
mindkettő! nyéiért ő a felelőst Ne mondja azt,- hogy az ivás abbahagyása
Nem szabad elfogadni az ivás Igazolására felhozott „okokat”, csak akaraterő kérdése, mert ezzel az érveléssel csak azt ismétli
melyek legtöbbször hihetőnek tűnnek. Az alkoholbeteg úgy meg. ami az átlagos laikus vélekedés, - és teljesen téves.

74 75
Ezzel csak azt éri el, hogy a beteg rájön, hogy az orvos nem egyedüli megoldást jelenteni, mert ekkor látja be, hogy tehetet­
ért hozzá, és elfordul tőle, mert úgy érzi, hogy ennek az elemi, len az alkohollal, vett helyzetben van, egyedül nem képes talp­
embertől elvárható kívánalomnak sem tud megfelelni, tehát tel­ ra állni.
jesen elégtelennek érzi magát 4V :- ум? •
Csak ez várható attól, ha:az akaraterőre hivatkozik! Betegeink szavaival:
Ugyanez a hatása annak is, ha családjára, gyerekeire hivatkoz­ ❖ Д а к тШшя-. ilyenkor ennyire magam alatt, de olyankor előbb-utőbb
nak (hogy rájuk való tékíntettel hagyja abba az M st), hiszen mindigiemáaliaz söfktgyém. jöttek a kredit tamiSkSfilmmyek, kifogtok
tenné ő, ha képes lenne rá! magyarázatok, hmdmikérái stratégiák... Most azonban semmi sem jött,
Állapítsuk meg, és mondjuk meg neki, hogy a többszörös si­ csak а т ф ф гт е!у ттогтгщ mm volt már erőm, sem kedvem mente-
kertelen abbahagyás! kísérlet azt bizonyítja, hogy egyedül nem '^еежЩфгЫЛ: : i p j : f f .
képes abbahagyni, de ez teljesen érhető is, hiszen ez egy betegség ❖ érezíemi-Mrohk ttfofialtam volna. Akkor nem kellene szenvednem
és a betegség gyógyításában szakemberre van szükség, aki segít magamtól, mindattól, amit tettem, amivé váltam. Majdnem teljesen szét­
Mivel neki egyedül nem megy, el kell hogy fogadja a segítséget romboltam a családomat, a szeretteimet. Borzalmasan fájdalmas és elkese­
Ez a fordulópontja az orvos-beteg kapcsolatnak, ettől kezd­ rítő."
ve kitartóan ezt kell erősíteni: bebizonyosodott, hogy nem megy ❖ „Teljesenfeladtam mindent, elérkeztem odáig hogy elég volt. befejeztem, meg­
egyedül, fogadja el a segítséget Addig ismételjük ezt, amíg a be­ ölöm magamJ s me$tttmmm, mert nagyon kömlyan gondolta» ., ilyen
teg ellenáll, leggyakrabban olyas mondatokkal! paoSt. aztán iga­ m m k a méfyfeM, mn&hjfoéb
zán komolyan megpróbálom", „kérek még egy lehetőséget", már csak akktr kbefim vökét, ká valóban ksagrók é a tetem » feküdtem
„megígérem magának.,.”, „most tényleg megvan bennem az el­ : volna."
határozás...”, „most tényleg komolyan gondolom”, **" -közölte velem, begy megindítja az eljárást az elme-sxöríális otthoni elhe­
Ezen a ponton kizárólag 1 alkalommal segíthetünk Andaxin- lyezőim ügyéin. Ezt a kijelentáé addig soha nem érzett fo tó gyűlölettel,
nal (maximum 3 hétig tartó, csökífeflé dózisú adagolással) a tel­ féklemmelfogadtam, hiszem a tét ekkor már az életem mit &én látszattam
jes és végleges józanság, elérésében. vesztesnek."
Ha újból kezdődik az ivás - mondjuk ki végleg, hogy nem ❖ „Forgattam, Ízlelgettem a szét a számban: albfolirta, Valahogy égy éreztem
megy egyedül és íifflfe/fe/rryragászkodjiiBk az intézeti kezeléshez. magam, mint aki megsemmisült, és már csak a lelke utazik egy nyugodt fé­
Az idő- minket fog igazolni. nyes, békés ШуШ"
Az intézeti kezdés elfogadására többnyire akkor fog sor ke­
rülni, - tapasztaíattmfc: szerint - amikor olyan lélektani helyzet­ Ez az a kritikus lélektani állapot, amely alkalmassá teszi a be­
be kerül a beteg (KRÍZIS), amikor az „egyetlen megoldásaként teget, hogy immár fenntartás nélkül elfogadja az addig oly sok­
az általunk sokszor hangoztatott „elfogadni a kezelést" fogja az szor visszautasított intézeti kezelést. Ha ezt mondatokkal ki le-

76 77
her fejezni, talán így hangzana: „ez így nem mehet tovább", - 3. Nem szükséges formai beutaló: „Kérem a beteg intézeti
melyben egyformán benne rejlik a változás lehetősége és az ön- kezelését*. (Ha orvos küldte a beteget, akkor azt várjuk
gyilkosság is. Ezért kell mindvégig á megédás és égy új,jéza.n Ш re­ tőle, hogy az addigi kórelőzményi adatokat, ambuláns
ális lehetőségéről beszélni, hogy ezen a ponton ne az öngyilkos­ próbálkozásokat, és saját véleményét írja le - ezt jól tud­
ságot válassza. juk htózioilíani)
Csak ezen a ponton keli a! intézettel a kapcsolatot felvenni, Eddig tartanák a háziorvos vagy kezelőorvos teendői, de ezt
és támogatni a beteget Amíg eddig eljut, addig teéo lim k vek, - úgy látjuk, hogy meg kell termi! Azok a betegek, akikkel ez így
érte. Lélektanilag szükségesnek tártjuk, hogy m intézetbe telefo­ történt, megérkeznek hozzánk és :h %y valószínűséggel sikeres
non főttéi» jelentkezést a beteg személyesen tegye meg. Rész­ lesz a kezelésük, mely együttes munkánk eredménye.
ben, mert az ő élete, és más helyette: m m intézheti, részben, Tapasztalatunk szerint a „sürgősen vegyék fel, mert most
hogy megtegye az első lépést magáért, a gyógyulásért. Ez az ő végre hajlandó* (de holnap már nem htófos) felkliltÉssál induló
része a dologban, a motivációt mutatja, az énerőt ft, és ez nél­ próbálkozásokkal nem szabad foglalkozni, Isiszen az új élet ki­
külözhetetlen. E nélkül bármennyire is kérnék, akarnák, szeret­ tartó, következetes felépítése nem g pillanat hevében született
nék mások, lehetetlen, nem működik a dolog. elhatározás eredménye. '
E ddigi tapasztalataink szerint ■
Sasok* betegek, akiket mások Nem a J фг& ш t m é á & , v mv a háziorvosnak kel! erősköd-
juttatnák be a kórházba (háziorvosi-hozzátartozók, stb.) nem nie &itté g felvételéért az osztályra, hanem a betegnek szüksé­
csifiihák végig: a terápiát. A beteg aktivitására van ugyanis szük­ ges kérnie azt!
ség a kezelés során is. Az erőfeszítést a beteg irányába mozgósítsuk, hogy elérjük,
hogy segítségét kérjén, A módszert az Ál-Árion családi csopor­
Hatékony kezelés csak motivált beteggel lehetséges! t tá sajátíthatjuk el, -

Hogyan lehet jelentkezni felvételre osztályunkra Szigetvá­


ron? (rehabilitációs alkohológtái kezelés)
1. A beteg telefonon, szömálfésejfükeresse meg a:kezelő in­
tézetei ahol szakvízsgil«a, Személyes találkozásra kap,
beszél meg időpontot. (Tel,: 06-73-311-011/241 m. - 11
órától 14 éráig)
2, Szakvizsgálatra- támogató- hozzátartozókkal, friss laborle­
letekkel és az eddigi mindenféle intézeti kezelések zSro-
jeiestéseivel jöjjön.

78 79
A GYÓGYSZERES KEZELÉSRŐL 1992-1996 kötött, 1216 betegünkre kiterjedő msgálatmk során azt ta­
pasztaltuk, hogy 1066 f ő esetében Andexsn adásdml nwmterápiában
(májiámogatdsé parentemlis B-vitamimk melle»}. a megvonást tünetek
Мящреп kezelhetők voltak. A mepbrobamat adagét fokozatosan csökken­
Osztályunkon at elmúlt 10 évben 2473 beteget kezeltünk. tettük, majd teljem elhagytuk {3-5 báj.MmzŐmkdsmm alakult ki, be­
Egy részüknek ez volt az első intézeti kezelése, másokat több­ tegeink aliaiáfnm igényeltek Koros májfunkciót 72%-han észleltünk, mely
szőr kezeltek már alkoholos eredetű delíríummal ideg-, vagy maximum 8 hét alatt nomalM lidm, m esetek S u l i többségében 4 héen
pszichiátriai osztályon és voltak, akiket pszichiátriai osztályon Béül Ezt a májfuftkctö-remlmdét nagydózúú Andaxin adagolása mellett
kezeltek átmeneti elmezavar, súlyos fokú hangulatzavar, szemé­ is észleltük Azokban az esetekben, amikor az Andaxin mmotempiában
lyiségzavar diagnózisokkal. BM fomfgtdt: elégs^snek, vagy M mtnminre tértünk át, vagy Carba-
A programunkba jelentkező betegek magukat mint alkohol- mafopinnel egéstmtük kJ,
problémás vagy alkoholbeteg személyeket Határozzák meg, Így
jelentkeznek telefonon felvételre. Az ezt követő szakvizsgálat Alapgvógyszereiéinnк tehát az Andaxin, májtámogatás és B-
során mi is fizikai-kémiai (vagy mindkettő) függőséget diag­ vitamin komplex injekcióban.
nosztizáltunk. Az a tapasztalatunk, hogy azok a betegek, akik­ Az ffiapot javulásáért felerészt ш Д коМ ! élltagyása a fele­
nek kettős diagnózisuk van - pszichiátriai betegség és alkohol­ lős, a gyógyszerek a másik felét, teszik iüKtfc Javítják ezt asr ál­
betegség - nem jelentkeznek nálunk, hanem a pszichiátriai be­ lapotot кв ásváttyl; anyagok, vitaminok, Nootröfli mely a szelle­
tegségüket kezelő osztályon jelentkeznek. Ezekben az esetek­ mi Aukciókat jayitjíb javul a felfogás, emlékezet és tenóeatrádő
ben is a teljes és végleges szerrhentesség szükséges, mert csak képessége. Ezek á javuló funkciók összességében a helyes gon­
így kezelhető eredményesen a pszichiátriai betegség, így érhető dolkodást segítik elő.
el együttműködés a beteggel, így állíthatók be a pszichiátriai be­ Az Andaxint legalább 3-5 hétig, a B-vítaminokat 1-2 hóna­
tegségre ható gyógyszerek megfelelő adagjai. pig, a májtámogatást a laboratóriumi eredmények normalizáló­
Nem tartjuk helyesnek, ha ezekben az esetekben a kezelő­
dásáig adjuk. Ritkán van szükség a szívtámogatásra, vagy vér­
orvos megengedő m alkoholfogyasztással szemben („szorongás­
nyomáscsökkentő adására. Magasabb vérnyomást a megvonási
oldásra használja”), hiszen így a betegség gyorsan kezelhetetlen­ tünetek részeként gyakran észlelünk, mely azonban a fenti
né válik. gyógyszeres terápiám rendeződik, vérnyomáscsökkentő nélkül
A jelentkezők közül az alkoholproblémára belátó, változás­
Altatót 10 éve nem szükséges adnunk, betegeink e nélkül is
ra motivált, 50 évesnél nem idősebb betegek kerülnek felvétel­ jól alszanak, nincs alvászavaruk, a kontrollált 6 hónap alatt.
re, és ezt kővetően kezdődik az alkohol teljes elhagyása. Elsőd­
A kezelés utolsó 3-4 hónapjában ritka kivételtől eltekintve,
leges célunk ekkor, hogy a fizikai függőknél várható megvonási mindén vonatkozásban: gyógyszermentesek.
tünetek, delíriüm kialakulását megelőzzük.

80 81
Sokhelyütt lehet olvasni: és sokan mondlákj íllítfák- hogy az ki. A z ; alköholleboatás folyamatát: egy köztes, még mérgező
alkoholbetegek között sok a depressziós. .Beteganyagunkban. mi szákban álltja lé,, az: acemldéhid flzisában és önmérgeződés tö t-
ezt-nem tapasztaljuk. íéMko A- X:A:" . - i;.,. ••• ,, j
A zt GONDOijtm, h ogy ж к feiípölési p&oökam miatt van . Tünetei pár perc múlva jelentkeznek: vérnyomás-emelkedés
Sokan úgy gon d olják, h o g y az alk o h ö lisíáfe aic csak az я ba­ (gyakran 200 Hgmm. vagy efölött), szapora szívműködés, kipi­
ju k , hogy tö b b e t isznak, m int am en n yit szabad na é s h a n e m in ­ rulás, fulladásérzés, halálfélelem. A reakció második szakaszá­
nának (annyit), m in d e n rendbe le n n e velü k , E z n em így van. ban a vérnyomás lezuhan, általában 100 Hgmm alá. Az első sza­
Egyrészt nem tudnák kevesebbet in n i. Másrészt nem csak ez a kaszban. к1р1пйщ. a mftfoilkbm sápadtság, verejtékezés látható.
bajöL N em tudják kezelni áz. ő r lé s e ik e t és a tiiáraáe •“ m áskor A veszélyé! szövőditíéüyek az extrém magas vémyemás-
bénító, érzések akadályozzák ókét az é le tte l e g y ia jáió p ro b lé ­ emelkedés, szapora szívmiködés, majd vérnyomáscsökkenés-
mák m egoldásának megtanulásában. Sokát kell tá m íln iu k m ost, nek a szív- és értendezerrs gyakorolt hatásából következnek,
feln ő ttk o rb an . Hogy mit nem tan u ltak meg, az egyéni. Ez a fe l­ Amikot 1975-80:; között a Mohácsi Kórház Meg-elmeosztályán
ép ü lési program . naponta több-ilyen reakciót ís kiváltottunk („ráhatás*, hányta-
A felép ü lési p rog ram m egtan ít b é k éb en éln i ön m ag u n kkal tás), intenzív megfigyelés, életmentő gyógyszerek, infúzió mel­
és m ásokkal, segít elérni és m eg ő rizn i a lelk i békét. E lfogad n i lért törtém zíjpeei» tölt gyerekjáték és ráadása! nem sok értel­
azokat a h elyzetek et, állapoté kát, melyeket nem lehet megváü me volt. Az öEvös-hetegJkapesotet nem hiszem, hogy -Javult tő­
toztami, megbékélni а вйШпшкШ, és niegtan ít az élettel együtt le. A® áottdttikj hogy -így a beteg megtapasztalja orvosi véde­
járó feladatok megoldására. A fcléjpülés egy életen It tart, együtt lembe»; hogy mi várható, ha otthon ráiszik a szerré, Á betegek
a több iekkel. ,. ebből megtanulták, hogy ezt a szert ezután nem-fogják szedni,
Ily m ó d o n v á lik szü kségtclettoé az im íídcpreSszánsok (h an ­ mert nem akarnak ilyen rosszuliétet. A betegek megtanulták
gu latjavítók), szorongM csőkkem ők, a lta tó k szedése - v é le m é ­ belőle, hogy a gyógyszert semmiképpen sem szabad szedni, ha
n yü n k s z e rin t к y=\ó'íy ■ ■■.. ■ : • font. akarnak és megtanulták kivédeni a reakciót, ha kénytele­
nek voltak szedni á: gyógyszert A reakeiókivédésí módszereket
AN TAÍTH YL, ШШМШ mi is a betegektől tanultuk (meg), Elenyészően kevés beteg
volt, aki a gyógyszert szedni akarta „a halálfélelem visszatartot­
ta attól hogy ráigyék’*. Ő.k лещ ak# «ai:-Innl és nem volt más
Ügy tudjuk, sok helyütt raég adják. módszer,: erő, mely az.teás vágya ellen bevethető volt. Ebben az
1 9 ? 5 - 1 9 9 ö - i g m i ís alkalm aztuk. esetben a halálfélelem (halált megvető bátorság) tartotta vissza
A z A n th a é ty l hatása; ren d szeres szedés, m eg fe le lő v é rsz in t az teástól; amíg visszatartotta, és addig is egy halálos fenyegetés
esetén az alkoh olfogyasztás éle tveszélyes ro ssz u llé te t vált(b át) árnyékában é lt Ezekben az esetekben a beteg saját döntése, vál-

82 85
Mása volt á gyógyszer szedése, á: következményekkel tisztában : Áz Bsperal Implantációs tabletta (dísulflram) hatása a beül­
volt és vállalta, Ezek képezik a gyógyszer felírásának, szedésé­ tetett tabletták folyamatos felszívódásának következménye, 1
nek feltételéit, a negatív májfunkció és rendszeres ellenérzés vagy 2 évig mondják hatásosnak.
mellett ve-
Ha a beteg beleegyezése n é llil írják fél; vagy adják Á bmsm idtig fen nhúírttdő hatás miatt a szmőimények elkerülése céljából
(csempészik bele), akkor ez a tevékenység szán iiko s közre­ legalább 6 hónapi szájon át történi Ánéaeiyl szedéssel célszerű tesztelni
működés életveszélyes (halálos) álláp©#: iiv ilfisib a ö é r ie m hogy működik-e, azttz птш~£ртФ&ккшгшШтт}у,Ьа,ууя« -ш11штка
űz orvos, sem a ftozzátartozö részéről aéro Aőlégítségről és tnájfunksiók. ЛаШ-еяс nem hsás mga.. M m a gyógyszer csak я mm ivds-
szerétéiről szói. bmsogjhhet, a pzan gm dkbddi ШшШШмЬап ítm. Bzt а&ЖарЬм т-
vtdkyszárak’sdgttÁ
Néha Я MgsSkMségheésh é шЬешкпщ tml0a éi, Me így sem megengedhető.
Mint т ж щ к , akt lánya aikflhéézmusábdn mondta: 'üBm már mindem Az implamáttife ennyi ideig bent van a szervezetben, ennyi
'éegpfékSktm,, mérget ё Натт ьф,” M ib e тщщШя№0 егШ, mtg- időre Szól az elhatározás. Hogy utána mi lesz»-- ш kérdés - az
kérdeztm éfr:~ l r aztán mi történtf „Tejet hantom vek. т ф т р в т » . ivás prpMémája megmandt, újra m életet fenyegeti, 'Átmeneti
■Moh pedig Шvagyunk”, Anya, Bizáíhéz 'Éket, ШШпУЩМпет ekeik. A megoldás, Időnyerés, lélegzetvétel. Ha ezt tudva, ezt az Időt a
hozzátartozó érzései alkoholista családtagjával szemben. terápiára fordítjuk, van esély a tattés speittilyiségviltozái eléré­
sére, A gyakorlatban inkább azonban azt látják, hogy beültetés
Vannak a gyógyszernek mellékhatásai is: pszichotíkus álla­ máit a beteg eltűnik, hogy legjobb esetben 2 év múlva kerüljön
potot (elmezavart) válthat ki, magam is több ilyet láttam betege­ elő tájból; Ájabb beültetést kérve (ez á módszer is a probléma
im között. A gyógyszert azonnal cl kell hagyni, a psziehötikus megszüntetése, a megoldása helyett). Ha azonban nyomás hatá­
állapotnak megfelelő gyógyszereket alkalmazni és sok vitamint sál*: ragaszkodott a beültetéshez (csalid, egzisztencia- megtartá­
ádnií 'Reverzibilis állapot. Mellékhatása még a potytteutepatbia si) és az ivás vágy# változatlan, ezekben az esetekben gyakorta
(Idegi károsodás, melyet az allöfiol is'kivált) és a májműkődést „begyullad, elgermyed” a beültetés (nem nehéz ilyet előidézni)
is ronthatja (az alkoholistáknak eléVe károsodott a májfflfikddé- és kilökődnek a tabletták. Ezekre az esetekre mondta dr. Nyárá-
sük). - Щ М >r-h - - ■:; ,1 v >- dí Éva főorvos- ami jól van indikálva, az nem gennyed él (utal­
va a gyulladás okára) «Indication 1st Wissensehaft, Operádon 1st
Szigefímm 19Ш тфшя Ш Wdt fdiisíát („hdtiymtás*). А hánytatárni Technik”,
mondta egy bmgitík iM bdwpatéid akartak mdmtí kámktami m Írni- Van- persze az a lehetőség Is, ho,gy nem „elgeanyed", haiiem
ril a mhéfa. Miket ШШ/Шшкм reggel Mkndntem, МщуШтфопШт a beteg ráiszik a beültetett tablettára. Ezt az ivást mindig szül­
tudtam, bogy aim tóőlvan, és íz mm tartott Шш az кШрШя&ЫШ." eid ekvivalensként (öngyilkossági kísérlet) kell kezelni Ismer-

85
tem olyan szuicidiológiában jártas szakembert, aki alkoholbeteg­ lálfélelem elveszt , a fedvet m ivástól - így . csökkenti az ivási
nek Espeíait ültetett be, aztán betege szuiddált - (hisz) „nem kedvet
ihatott”. A jártasság lehet hogy megvolt szuicidiológiában, de hi­ Élet vagy halál. Milyen így* m élet? Ha csak ennyi történik,
ányzott az addikrológíában. hogy nem iszik, és nem változik a gondolkodás, a viselkedés, m
A beültetés mdikálása tehát az orvos felelőssége, és ez egy életmód - ez egy kétségbeesett erőfeszítés marad. Dühödt, elé­
aktív beavatkozás, amit 6 megtehet, vagy tartózkodhat tőle. Ha gedetlen érzések - hiszen elvették azt, ami jó volt és most egy
úgy döntött,; högy javasolja^ akkor az ő javaslatára a sebész elvég­ állandó hiánnyal kell élni, míg a gondolatok körötte forognak,
zi a beültetést. Tehát a beültetés nem a beteg kérésére, történik, egy helyben topog Még kell változtatni a gondolkodást és az
hanem az orvos .javaslatóra, (Az term észeti, hegy a. beteg kéré­ életmódot - segítségre van szükség. Csak külső segítséggel lehet
se nélkül ez nem történhet meg). A beültetésad cliktológu s szak­ kijutni ebből a helyzetből. Belátni, bog)' egyedül tehetetlenek
orvos kompetenciájába tartozik, ő a felelős áriedíkáció felállí­ vagyunk és elfogadni a segítséget.
tásáért, Á sebész kizárólag a technikai beavatkozásért felelős. így kezdődik a felépülés.
A teiketésnek előre látható következményei vannak a beteg
lelki működésében, ezt szükséges mértegelma szakembernek, ■
‘ki
és ezt követően javasolja a beültetést, vagy nem. y,\
A rosszul indikált (nem gondosan mérlegelt) beültetésnek
van olyan kimenetele is, hogy a beteg ráiszík a beültetésre (mert
addigra már találkozott: olyan betegekkel, akik: siintén ráittak, és
ez bátorítást adott ivásí szándékához, lo g y iném lesz baj, iá le­
het inni”, technikai „jő tanácsot" ít kap) hogpn csinálja). Ily mó­
don a ráivás következmények nélkül marad (hat). Bz a .kimene­
tel nem sokkal jobb az előzőeknél. Csalódás az orvosokban, az
implantációban, (saját magában; erősödik a meggyőződés; hogy
mindent ki lehet játszani - é s n e » Jégíi'semmi, ez sem segített
- íme itt a iagaddel-K özelebb lé iü l a beteg ahhoz, hogy helyze­
tét reménytelennek érezze,
Összefogialva: az Ánthafcíyl és az implantációs tabletta-úgy
működik, hogy fenntart egygyégyszervérszmtet, melyre ha rá-
mrm a beteg, életveszélyes fogszullétet vált ki, Bz a
(halál)féieíem tartja vissza á beteget az ivástól. Ez a hatás. A ha­

86 87
MINNESOTA MODELL (M . M.) píg sem lábalt ki). Sok munkatárs távozott a rendszerbe} ekkor
és kritikusan kevesen maradtunk я 4 pszichiátriai osztály mű­
ködtetésére, Á helyzet „megoldásaként" egy megyei és országos
A Minnesota Modell az 1940-cs évek végén indult egy kis­ szakemberekből állő megbeszélésben olyan döntés született,
városi kórházban Észak-Ámerikában, Mmhesötáb». hogy a pszichiátriai osztályok működjenek - és mivel külső se­
Ez nem egy amerikai program. Ez az alkoholisták, gyógysze­ gítség nem volt ~ az Alkohológiai Osztály „szüneteljen”. Nyil­
resek, kábítószeresek programja, amely hatékonyan, működik, vánvaló volt, hogy a „szüneteltetés” végleges lesz, hiszen így
eredményessége s több évtizedes hatékonyságvizsgálatok szerint szűnt meg 1988-ban a Gyermek- és Ifjúságpszichiátriaí Osztály
70%. is Szigetváron -■ átmeneti szüneteltetés után végleg, miután
Hogyan került sor osztályunkon a. Minnesota Modell ma­ 1983-1988-íg működött, magas szakmai színvonalon. A már is­
gyarországi megvalósítására? Az Í98Ö-as évek második felében mert „magyaros megoldás”: a megszüntetés.
voltunk nchányan szakemberek (pedagógusok^ pszichológusok, A szándékok ellenére a: szüneteltetés termékeny volt, kiraj­
nővérek, szociális munkások), akik beisípertük, hogy nem tu­ zolódott az áj program megvalósításának menete és 3 hónap
dunk hatékonyan segíteni szenvedélybetegéiíiknek, Hittünk ab­ szüneteltetést kővetőé*} az .osztályt már az új programmal indí-v
ban, hogy léteznek valóban segítő programok és létrehoztunk tettük. ■
egy Társaságot, amelynek célja az volt, hogy találjunk egy jó! Elkezdtünk dolgozni a Minnesota Modellben. Magunk épí­
működő gyógyító programot, mely ötvözi a pszichoterápiás tettük föl, magyarországi minta nem volt Rendelkezésünkre állt
módszereket az önsegítés módszerével. I a modell, és hatékonyságvizsgálata részletes leírása, valamint
A Társaságnak dr. Kelemen Gábor volt az elnöke, 1990-ben azok a részletes beszámolók, melyet az Áddiktiátrlai Társaság
alakult meg, miután már évek óta működött (Addiktiitrisai Tár­ tagjai ebben a programban tapasztaltak külföldi tanulmányútja­
saság), Továbbképző konferenciákat szerveztünk, külföldi szak­ ik során.
embereket hívtunk meg. A megismert gyógyító programok kö­ Én személyesen különösen fontosnak tartom a program stí­
zül a M. M,-et választottuk megvalósításra, ® eít pszichoterápiás lusát és nyelvezetét. Röviden, egyszerűen, konkrétan beszél és
módszereket alkalmazott, mélyben jártasságunk volt, és magas ez győgyítőan hat az alkoholistára, aki maga hosszadalmas, ku­
volt a hatékonysága. Ez a modell elfogadja az A. A, felfogását, sza. Az első találkozástól elszántan őszinte és következetes, Ma­
együttműködik vele. Lényeges volt még, hogy a megismert A. A gában hordozza a fejlődést. Nincsenek hosszadalmas magyará­
tagok (józan alkoholisták) hitelességükkel, elkötelezettségükkel zatok, gyakran kínál világos, választást az alkoholistának, dönté­
és több évtizedes józanságokkal meggyőztek minket, hogy „mű­ séért a felelősséget az alkoholista vállára teszi. „Ha riem vagy
ködik a dolog”. A programot 1990-ben indítottuk el. gondnokság alatt, felelős vagy a szavaidért és a cselekedeteidért
Az előzményekhez még hozzátartozik, hogy a szigetvári és természetesen azok következményeiért."
Pszichiátriai Részleg akkoriban krízisét élte (melyből a mai na-

88
Ügy segít az alkoholistának, hogy a találkozás első pillanatá­ te, felelős az ő felépülési programjának vezetéséért. A kontroll
tól felnőttként, felelős személyként kezeli „Felelős yag}' a csele­ a segítőnél van, k terápia a születéstől az önállóságig tart, amíg
kedetedért, felelős vagy az ivásodért, felelős vagy a józanságo­ az adaptációs szabadságokon gyakorolja önállóan, egyedi, józan
dért, a döntéseidért, magadért*. Az ígéretek itt valóra válnak. életét,
.Amit mondasz, itt komolyan vészlk, •- A terápia egyik kulcseleme az a hit, mely a segítőt jellemzi:
A program a spirituális értékek mentén működik, melyet a az alkoholisták és más szenvedélybetegek képesek arra, hogy ab­
személyzet közvetít és i működés során élhető át. Egyszerre bahagyják az ivart (szerfogyasztást) és képesek, a szermentes,
történik meg a kognitív fejlődés - megtanítok mi a betegség, ■ örömteli, étiéÍMes emberi életre, Amikor egy szenvedélybeteg
hogyan alakul ki, milyen formái vannak, hogyan lehet felismer­ segítséget kér, gyakran erősen kételkedik abban, hogy képes er­
ni a visszaeséshez veszető' tüneteket és e lté rő ü l klókat, milyen re. Ezt a hitet a segítő képviseli azáltal, hogy bizik saját segíte­
hatásai vannak szervezetünkre az alkotóinak *-'és a (kemény) ni ti!.dásábtó-éistrendlíke55ésére:ldtt- egy módszer, mely működik.
szeretet és önzetlen segítségnyújtás átélése. Arra a kérdésre, hogy l i tszakember (addiktológus) nekünk
A fenti tematikájú edukáció intenzív csoportíérápia kerete­ á következő.a váfas|tmte-,:
in belül történik, ahol a csoportterápia hatótényezői érvényesül­ 1. aki felismeri az alkoholbeteget (akkor lg, ha nincs benne
nek: egy korty alkohol sem) természetesen a lelki működésé­
- információadás (edukáció) ről elsősorban, és ami ehhez, hozzátartozik, testi tünetek
- remcnysogalmazás (segítő + felépülök) és labörleletekből is „5sáícálIMszámára, akkor is, ha a be­
- egyetemlegesség teg .tágadja az ivástj: -
- altruizmus 2. behatóan ismer eg}' hatékony gyógyító programot,
- szocializáló technikák 3. hatékonyan gyógyít á módszered, ahbán dolgozik,
- csoportkohézió Á program tehát eg y sz erre jelent kognitív és érzelmi felnö­
- katarzis, vekedést A fejlődést végigkísérik, segítik a könyvek és filmek,
melyeket kiegészít az önsegítő csoportokban (AA) való rendsze-. amelyek a fejlődés megfelelő' szintjeihér. csatlakoznak. (Spiritu­
rés részvétéi élménye. ális ■értékek, tehetetlenség beismerése, elfogadni a segítséget,
Az osztályos felvétel, bekerülés lelkiállapota a tehetetlenség szembenézni önmagunkkal, eldönteni mit keli megváltoztat­
élménye: beismerni, hogy vért helyzetben vagyunk, képtelenek nunk, és hogyan; a lelki béke* alázat, hála; segíteni másoknak.)
vagyunk kézben tartani: ivástmkat és életünk irányitfcátatktmá A csoportokon megtanulnak, beszélni magukról, érzéseikről,
vak. Az újszülött íeketetlett; és hiszen a program egy újjászüle­ problémáikról, egyre javul ÖnképVíseletük, önérvényesítésük.
tés. Az újszülött elfogadja, amit á gondoskodó szülő nyújt, a fel­ Folyamatosan írásban rögzítik feladataikat, a könyvek, filmek
nőtt újszülött nem ágál, rábízza magát segítőjére, aki felelős ér­ értékelésre kerülnek. Mindez megmarad, ellenőrizhető, előve-

91
hctő, megbeszélhető. A program intenzív, naponta rendszere­ A legjobb dolog odáig фат, fa ff tie megállni kelljen m kést, hanem ért
sen olvasnak, napi több csoport van, írásos feladatok készülnek. nem akarok inni, mert így vágtok faideg így énem jó l magam.
Beszédük, viselkedésük folyamatosan változik, a csoportokon és BanümMkmmp ez az osztály, ez a terápia. Nagy lehetőség a szó m m ir-
Ш| azonkívül is állandó visszajelzéseket kapnak és adnak. Mások leimébm életmentő.
*«ЬТсЯ- szemében nagyon jól látják a szálkát, ez most sokat: segít. „Aki Nagyon p i éreztem itt magam, meffémltam értékelni és m m n i az embe­
megsértődik, annak nincs igaza," Folyamatosán tanulják a be­ rekét é f magamat к
csületességet, őszinteségét, alázatot, vigyázni ragukra és mások­ Úgy érzem a terápia minden részejé, minden hasznos, minden értem ran
ra, És őszintének lenni, elsősorban magukkal, felismerni érzése­ Azt hiszem, nem változtatnék rajta semmit.
iket, vállalni hibáikat, múltjukat, felelőséget vállalni változásu­ Midiit bekerültem attól is tartottam, fagy fognak kezelni a nővérek, az or­
■ kért. vosok. Nagyon tílemes mtídós sok, fagy mindenki kedves, megértő, úgy
A felvételi interjú a rendszerszemléletű családterápia szem­ kezelnek, mmtáff m am áim embert.
léleti keretében, &változás, az újjászületés az egyéni és intenzív Az egész terápia alatt mindennél, és mindenkivel tökéletesen meg voltam elé-
csoportterápía mátrixában, a pszichológiai fejlődés fázisaival f f ive, n m mii soha senksvdszámításom, még csak tornyán sem tiétek rám.
adekvát interakciókkal történik. Véleményem szeriM, ha miaki itt elégedetlen, vagy ba abbahagyja a terápi­
át, az még mm akar változni, annak még mines itt az idejm. Akt elém a
Azt, hogy Betegetek hogyan élik át ezt a felépülési folyama­ saját máypmfát és bármit megtenne, hogy m tkeBjem innia (aim én),
tot, hogy nekik isit jelent a „Minnesota Modell", azt a terápia annak m a -terápia iff ahogy van, tökéletes, ésjggk » teljesfelépültben.
végén készített összegzéssel szeretnénk megmutatni. Sző szerint Én csak km ömttd tartozom mindenkinek mindenért.”
köziünk betegeink egyetértésével két ilyen összefoglalót és har­
madikként egy levelet,-melyet betegünk a terápia végén irt ak­ Gondolatok a szigetvári ,E‘ osztályon dtSltöti időről,
tívan, alkoholizáló öccséhez.
„Amikor 1994, május 26-án a kórház osztályára kerültem, akkor cseppet
, „Nagyonféltem jönni ide azmztafyre, Konkrété» я м tudtam róla semmit, sem bíztam abban, fa ff kifogom bírni alkohol nélkül ilyen sokáig.
mégis teli Hátamjfflekmml Attólfüggetlen»!, hogy valahol tudtam mt-gam- Az ebe napokban magamban dúlum-fóiie», amikór azt a bizonyos »Kék
rS> fagy éh it az mgyok mindig lenéztem é elítéltem az álfaMistdkal, ‘Шщчт a kezembe adták, fa ff ezt bizony kőtelező tbkomi. Először яа-
mindigfehnétikttmé magam, fa ff köléab vagyok. Égért inkább a társaság, ■gyón tibbéza tdgkm át magam rajta, ét nem is sokat értettem bdfík. Talán
# mint a terápia midit tolták aggályaim, csak annyi tegzük bennem, fagy na én aztán m d a csodálatos módszerrel
Mmi mar biztos tagpk kimet bog? ez volt életem legjobb döntése. Egyedül ágyán ttimfogm abbahagyni a pidlást. Na mindezek után kh 2 bét mái­
.msem sikerült volna teljesen rendbejönnöm, msem tudtam mine ilympza- ba közölték mim, fagy a Kék Könyvei különféle szempontok szerintfel kell
ntd látni értékelni dolffzúom.

92 93
Akkor már va lam m m re ismertem a többieket is, ás mikor mondtam, hogy de даm isre én nagyok nyeregben, és am i a f i dolog bogy boldog aránylag
ez m k m magas fák is így kezdték}, meg aki ezt kitalálta, menjen oda, aho­ kmggmályetMí emberke vált belőlem.
va in gondok a, Mégis m t képzelnek esek, begy ilyen módszerrel akarják Nagyon, j é itthon, A gyerekek visszaadták az а яуаш т рт т és a barátom
elérni nálam azt, begy ne igyák. Csapkodtam a Kék Kortyért, de aztán Лу­ mői mivoitomotp 6 a többiek, akik itthon bíztak bennem (kivéve anyámat)
га nekiálltam é MvitsUm. Kezdtem kapiskálm, begy m in i van sxá Biz- az önbecsülésemet,
m a n az is Im zájártdi ebhez, begy okkor már nem szedtem az Aadaxittf, ЩМ, d e mm. aiobősorbae, szeretném megköszönni az osztály minden dol­
W a (m m tiszta mit. Mintegy a Kék K önyv az értelmemre hatott, ЕЬШ gozójának ezt a nem éppen népszerű, de nekünk, akik. „meggyőgyukuttk " se­
tudtam meg végtől azt, begy beteg nagyók, ét ez » betegségem, életem régéig meg gítőkész, fáradságos és talán szép mankót.
fo g maradni. Azt hímem, nem b á l mondanom, hogy ez jzámomm hihetet­ M m dm k m k nagyon sok erőt és egészséget kém m é,"
len m it
Aztán jeliek sorba az m a n előadások, amikre vágyén odafigyeltem is egy­ „Végre rászántam m aga», begy írjak Neked, M ár tekfi/mn is щ еп hozd-
re többet tudtam meg érről az étkszatt betegségről t&iik, é megmímdffm Smnim,
Nagymt sokat segítettek társaim, akik .bíztak bennem. M ég most sem bim m klkiísmeret-fmbtaiásom рая, m en aggódom Érted,
el, hogy Emese {periig nem a legjobb viszonyban volsmk} azt mondta; „.„ha Nagyon jéím fo m , mit érzel, begy érned magad. Nehéz, helyzetben vagyok,
széki másba, de benned biztos vagyok, bogy, nem iszol/" Nem tudom miért meri adom , idegmkedtn olvasod m ajd a levelei, Én is ezt tettem v e im an­
érezte ezt így, de igen jólesett. nak idején. Nem is adok mart bárrá Neked, mint azt, milyen jó l én em ma­
Aztán az is, amikor jöttek az, tíjak és tanácsot késtek tőlem. Nagyon szere- gam, Nem akarlak győzködni masszáim semmire, légy szíves, olvasd el ezt
sen mitam a „makk 7-esbm l Az máknak is azt tanácsoltam, bogy minél a nagy fisa m , ez egemen rövid levonat, váza annak, amit itt e z m Jályon
többet legyenek ott, bim m így tadtmk egymásnak segíteni Sok a j és igaz ba­ 3-4-5 hónap alatt Jansdank ”. Azért tettem idézőjelbe, mert sem teljesen fh~
rátot szereztem az itt eltöltött idő alatt. di a valóságat a tanulunk,. M it sít egy nagy változáson megyeink keresztül -
A lépések és a, visszaesés megoldása is m ini- mind egy olyan feladat m it ahol persze nem mindenki Mígéáltorák a gondolkodásunk, viselkedésűnk, de
csak én voltam és a megoldsmdé, rám vá ri munka. még a beszédünk is. És tudod mi az érdekes? Au, hogy mindez m m külső
halasra történik, hanem magadban, benned Kicsit furcsán hangyák, mert
Hogy miért éreztem és érzem még most-is munkának? külső hatások is vonnak, meghatározóak a körülmények, de a lényeg Ben­
Azért, mert ahhoz, begy im á ién ébeesülefex n h am m a feladatokat meg­ ned van. úgy érzem, Téged ismerve legalább olyas szsiksigid van erre a te­
oldani, bizony sokat kellett dolgoznom önmagomon ahhoz, hogy ilyen legyek rápiára, m im nekem volt. Hidd é .a n s ty m jő most, olyan jó l érzem magam ,
amilyen most vagyok. mint m égsosem i Tiszta a fejem, tudok gm dék adnh nem felejtem el, mi tör­
Én ágy érzem, bogy ez, a program, ha valaki olyan becsületest n mgigcsitml- ■ téni tegnap, vagy égi félém}a.
ja ahogyan in azt tettem, akkor mindenkinek győztes esélye lesz az alkohol­ Szembe merek és indok nézni az emberekkel, nem osonok a fa l mellett, nyu­
lal szemben, Igaz, hogy msem hangoztattam, és most sem, bogy soha főbbel, godt vagyok, megfontolt és derm. J ó l vagyok' M egzahadultm miamitól.

m
ami bórzaszti rossz mit, ami olyan inéyssghe taszított, hogy az-dképzelhe- A régi, hagyományos három - néha négy-generációs család­
tetkn. Annak aki n m élt Üyméht, nem it lehet elmondani. Arról azon­ modell, mely azóta többnyire eltűnt, főleg falusi környezetben,
ban meg vagyok gyémődve, hogy Veled b hmnU dolgok történtek és - saj­ egyben termelőegység is volt. Közösen.művelték a földet, dol­
nos még mindig - történnek, mint velem,■Tadod'jól, hogy Hagyott egyfimák goztak, életkorból adódó szerepekre specializálódtak a tagok,
vagyunk ezért merem ezt kijelenteni. Mart még nagyon m m Neked, de ét így a családtagok gyakorlatilag munka közben is, a kevés szabad­
tiszta szívből kívánom, hogy megtapasztalt! azt a csodálatos érzést, amit én. időben is, ünnepekkor is együtt voltak. Egy komoly és állandó
Nem volt - é most sem könnyű, sőt, voltak kifejezetten nehéz időszakok is kontroll lehetősége biztosított volt A birtokviszonyokból és
ebben a 6 hónapban, de megérte. Minden egészen már lett, világos, derűs, korból következő hierarchia egyben anyagi kiszolgáltatottságot
érthető. Most végre olyan vagyok, amilyen szerettem volna ként mindig is. és így további kontrollt biztosított
És olyan jó így! öcsi! Annyim szeretném, ba Te sem lennél már olyan, ami­ A családfő határozta meg a teendőket és fogalmazta meg az
lyen mari vagy. Én csak magamról tudok beszélni, :mk azt mondhatom el, elvárásokat a fiatalabb, vagy alárendelt tagokkal szemben.
én mit érzek és nagyon j é lenne, ha étőszéban h&zMbetnénk. М щ а héten A családi kontrolihoz hozzáadódott a kis közösségekre jel­
itt leszek Szigetváron, próbálj m g lejönni hozzám. De, ha mm, é m d el f i ­ lemző társadalmiiontroli ís. mely vallási előírásokban, illemsza­
gyelmesen a fiaetet, .van telefomzám is, és ba úgy gondolod beszélj a Féhr- bályokban, szokásokban nyilvánult meg.
vosnővel, vagy a Dokival Mind a kitten nagyon rendesek igazi orvosok. Az anyagi gyarapodás elsőrendű célja volt a családoknak,
Teljesen megértenek minket, és maximálisak segítenek hogy lábra álljunk- ezért a megszerzett pénzt szinte „bűn“-számba ment italra köl­
Kérlek szépen, írjál, bkját, mgу látogassál ■meg!” teni.
A szocializmus szándékosan hagyománypusztító változtatá­
sai szétverték a régi hagyományos faluközösségeket, vallási és
egyéb addigi civil közösségeket, és ezzel párhuzamosan meg­
c sa líjd é s alkohol szűnt fokozatosan az együtt élő, többgenerációs, sokgyermekes
családmodell, a családi kapcsolatok fellazultak.
A család a társadalom legkisebb működőképes egysége. Ez Az iparosítás következtében a munka és a szabadidő nagy
az egység a civilizációs fejlődés során egyre kisebb lett és elju­ részének eltöltése is a családon kívül történt, annak lehetséges
tott a mai úgynevezett nukleáris családig, ami a szülőpár és a kontrollja, fékező ereje nélkül, A nők munkába állása döntő csa­
gyermek együttesét jelenti, rosszabb esetben egy csonka, vagy pást mért a családok életére, mert a gyermekek bőven 3 éves ko­
egyszülős családot ruk előtt intézménybe (bölcsőde, óvoda) kerültek.
A család ilyen irányú változásainak komoly és nem kívánt A régi Isten - Haza - Család, mint fő értékek helyett új, ké­
következményei voltak a devianciák és az alkoholizmus hihetet­ tes jelszavak jelennek meg és az emberek elvesztik addigi ka-
len elterjedésében.

96 97
paszkodóíkat, bizonytalanná válnak mindenféle' szempontból gednek be idegent,- nincsenek barátok, nem mennek együtt se­
értékválságot étnek át, hova.
A nemzeti, vallási éá családi hagyományok egyidejű és módszeres A probléma tagadása jellemzői „nálunk minden rendben
pusztítása a nemzeti tartat drámai csökkenését és így identitásvál­ van”, „nincs semmi probléma”, stb,
ságot okozott. A belső határok m alrendszerek között gyakran fellazulnak,
Ezekké! a változásokkal mutat szoros összefüggést az: utób­ a szerepek hMonyfátánni válnak Gyakori jelenség, hogy az al­
bi évek Magyarországának lelki egészségét jellemző jdénségek koholista szülő gyakorlati hiánya miatt, a másik szülő a legidő­
robbanásszerű elterjedésére, mint a válás, öngyilkosság és alko­ sebb: gyereket felnőttként kezdi kezelni, bevonja a döntésekbe,
holizmus, minden gondját megosztja vele, ami lelkileg hihetetlenül meg­
A a d ó d ф rendszer, melynek sajátos erőforrásai é& пшШ вя terheli -á gyermeket és káros. A hierarchia is zavart - szenvedi
vas. nem lehet tudni, hogy M kinek parancsol, ki miért felel.- A kom­
Hog? egg család jó-e, vagy töm,- azt nem annyira a szerke­ munikáció is zaVifössí válik, sok a kimondatlan parancs, példá­
zete (egyszülős család is működhet jól!}, mint á működése hatá­ ul; „ne beszél}!-, „ne bízz!", „ne értaás!"
rozza meg. A családnak a gyermekek számára bméimgot, védelmet, A család minden tagjáfisk a leikében mélyen a legjellem­
stabilitást, úílandóságoi kell adnia, zőbb érzés: a: stiffen,, ÍÖJfelé a tagadás, belül a szegyen.
A gyermeknek a családban m tg kelt tamilfiia’.áz érzelmi kM- Jellemző még áVáítoíitátási képtdéeségi inkább a biztos, is­
dést, az elköteleződést egy életforma, egy esemény iránt, lennie M l merős rossz, isim a bkonyttlatt váköztatls!
ennek érdekében, és hinnie kell abban, hogy tanult viselkedése si­ Jó esetben a házasságot két pszichológiailag érett, eredeti
keressé teszi majd az életben, elérheti kitűzött célját, elkötelező­ családjától levált - önálló ember köti, felelősségteljes döntést
désének megfelelően. követően. -
A családi rendszer többet és mást jelent tagjainak összegé­ Az alkoholista nagyon sok esetben már serdülőkorában, kezd
n él Vannak külső és belső határai,-van hierarchiája, vannak el rendszeresen tani, ami folytatódik a fiatal felnőttkorban és ez
meghatározott szerepek beimé. Egy tagnak a. változása visszahat megállítja a pszichológiai fejlődést, érést, a felelősségteljes dön­
mindenkire. tés, mérlegelés képességét,
Alkoholista esalád esetében az egész rendszer, az -«§& család be­ Ez az éretlenség többnyire a nem Ívó.házastársra is jellem­
iig. Ha a rendszer egészséges lenne, kivetné magából az alkoho­ ző, aki látja, hogy társa rendszeresen iszik, gyakran részeg, még­
listát, vagy változtam! kényszerítené. is vállalja vele á házasságot.
Ilyen formán kialakul egy dm fynk m m lu, nem megfelelően így sokszor már induláskor sok á zavar a rendszerben és. a -
működő család, melynek megvarrnak a jellegzetességei. keletkező feszültségeket az ivó fél mindig ivássál fedi d , ahe­
A külső batáták zártak, a családok elszigetelődnek, nem en- lyett, hogy megoldaná azokat. Valószínűleg nem is tanult* mtg

98
otthontól megoldani ezeket, mert lehet, hogy § is egy dísz- nincs ott a nevelésben, a közös játékban, és az otthoni tenniva­
íimkciönális családból származott, ahol a feszültségek „megoldá­ lókat sem végzi el.
sa” szintén az alkohol volt. Csendesen kivonja magát a családból, tennivalóit mások vál­
így lassan a két ember eredendő szoros érzelmi kapcsolatit lalják át, többnyire a házastárs, vagy a nagyobb gyerekek.
lassan, a hozzászokás folyamán felváltja az alkoholista és az al­ Jöhetnek válások, újabb felelőtlen házasságok, felelőtlen
kohol szoros kapcsolata, a házastárs távolabbra kerül, égy jelleg­ gyerekvállalások, terhesség alatti ivások, gyermekek állami gon­
zetes háromszög akkui ki, dozásba adása, stb. Idővel á korai rokkantosítás, munkahely el­
Ebbe születhetnek bele a gyermekek, de lehet, hogy rájuk vesztése, munkanélküliség és az anyagi, szociális ellehetetlenü­
már nincs energia, érzelmi kapacitás. lés miatt teljesen szétzüUik a család, ha a beteg időben nem vál­
Az alkohol oldja a gátlásokat, az idő teltével sok beteg egy­ lalja a kezelést és nemtyillk józanná,
re agresszívebbé válik, bántalmazza házastársit, elüldözi ötthíra- Feltűnő az, hogy a házastárs ezekben az esetekben, a csalá-
rőL kizárja a családot, stb. Sajnos nem: ritka a gyermékbántalma- dokban, mennyi minden-megaláztatást és fájdalmat eltűr, anél­
zás - lelki, testi és szexuális értelemben sem. Gyakori az inger­ kül, hogy változtatná.’
lékenység, Összeférhetetlenség, veszekedések, verekedések, stb. Az is feltűnő, hogy sokszor ennek a házastársnak több vált­
A beteges féitékeftység, az üldiztetéScs téves eszmék, a de- sa is vak, mindig alkoholistától vált el, és egy újabb alkoholistát;
líritmtok és egyéb hallncíöáciék hatására akár gyilkosságig me­ választott Ha; rákérdezünk erre, sok esetben az a válasz: „azt
het az agresszió, máskor öngyilkosságot követ el a beteg, vagy a gondoltam, mellettem megváltozik, abbahagyja az ivást” („meg­
hozzátartozó. mentő szerep", „balek szerep”).
Rendkívül sokkoló a közvélemény számára a kiterjesztett Ez A KOOÍPEMDENCIA VAGY TÁRSFÜGGÖSÉG JELENSÉGE.
öngyilkosság, ámikor a család kiirtását kővetően a beteg önma­ Itt érkeztünk el a MzastárspaiffíégMjáhoi, aki viselkedésével le­
gával is végez. hetővé teszi az alkoholista ivasát Gyakran a tárafiiggő is disz-
A nem ivó házastirs részéről kimerülése* állapotok, szoron­ fimkciosális csilládból származott, valamelyik szülő ivott, stb.
gásos nenrózisok, depressziós periódusok lehetnek jellemzőek. Megtörténik, hogy amikor megismeri a leendő választottját
Ha mindketten isznak, a helyzet még drámaibb, még zava­ - az éppen absztínens - házasságkötés után kezd el inni újra,
rosabb, reménytelenebb. A működéséről „ismeri fel”. Az tetszik meg benne, hogy:
Van egy másik lehetőség is, a békés alkoholbeteg, aki ha it­ „olyan gyámoltalan, szeretette méltó, gondoskodást igénylőnek
tas, elvonul, lefekszik, akivel nem lehet beszélni, mert kiüti ma­ látszik”, könnyén irányítható.
gát, vagy eltűnik otthonról, , - , . . . A meghatározás szerint: „az a társalkoholista, akinek élete
Ennek Aviselkedésnek a hiány a jellemzője. Van egy házas­ egy alkoholistával való elkötelezett kapcsolat, együttélés követ­
társ, egy szülő, aki m ég sincs. Nincs otthon, amikor dönteni kell, keztében vált irányíthatatlanná".

Í0Ö
Olyan ember, aki engedékenyen tűri, hogy-egy-másik ember 3. Ejjbjtámk. Fél magát megismerni, ezért nem foglakozik magával.
viselkedése befolyásolja őt, miközben elszánt erőfeszítéssel tö­ 4. Kényszeres viselkedés - aggodalmaskodás. Apró dolgok is soká­
rekszik a másik viselkedésének szabályozására. ig izgatják, állandóan másokat ellenőriz, hibát szeretne
A gyermekkorra visszavezethető elutasítástól, elhagyástól, bennük találni, kényszeresen dolgozik, gyógyszereket szed,
sérüléstől, megszégyenítéstől való félelméből adódóan - képte­ 5. Kontrollálás. Nem engedi á spontaneitást maga körül: , J
len felnőttkori érzelmi igényeit, $ érdekeit megfelelően képvi­ jobbán tudja”. Eszközei a kontrollálásban a bm tadaheliSár,
selni -» másfelől kényszeresen törekszik olyan dolgok, esemé­ kényszerítés, fenyegetiff, tanácsadás, manipulálás, dominancia.
nyek és személyek, kontrollálására, melyek nem kontrollálhatók 6. Tagadás. Ügy tesz, mintha nem vénné észre a problémá­
a számára, kat, bagatellizál,„hisz” a hazugságokban, becsapja magát.
A „megmentő” szerepben - a kodependens túlzottan védő, 7. Függőség egy másik személytől (az alkoholistától). Fél az
gyámkodó magatartásával, megmentő akcióival szolgáltat űrügyet elutasítástól, elhagyástól, ezért mindent eltilt. Nem ké­
és lehetőségei a vele együtt élő számára az ivás folytatásához, pes önszeretetre, s ágy érzi, senki sem szereti őt. Nem
A társfüggő tünetegy üttest a márna történő segítés kényszerít szák- hiszi, hogy képes lenne egyedül is megállni a helyét.
$ёфге, e Szükséglet tagadása és alacsony f o t í önértékelés jellemzi. 8. Kmmmikdtiás zavar. Nem azt mondja, amit gondol, nem
Aki egy alkoholistával él tartósan együtt, cfőbb-utóbh kode- azt gondolja, ámít mond. Nehezen tér a tárgyra, nehezen
pendenssé válik maga is, még akkor is, ha ő is egy alkoholista. Mond leim et Néha hazudik, hogy társát mentse.
Ennyit arról, amikor a , szakvizsgálat Során a hozzátartozó 9. ВШ тЪШ у magiban, másokban. Azokban akar bízni,
kissé ellenségesen azt mondja; „ném értem, miért kellett idejön­ akik méltatlanok a bizalmára.
nöm nekem is, nem én vagyok a beteg, nekem .semmi bajom, ez I. 0. Earág ~ gyakran érzi, de az elhagyástól való félelmében
a ő dolga, 6 a beteg!", vagy „csak az a baj, hogy Iszik, ha nem elfojtja, szégyell! haragját.
inna, nem volna a családban semmi problémai”, stb, II. Szexuális problémák. A szexben is „gondviselő”, neheséré
esik kifejezni saját igényeit. Élénk, másokra vonatkozó
A KOBE№NDmClA VÁGY TÁRSf.VGGOSÍÖ TÜNETEI: fantáziái vannak, miközben partnere távozását, vagy ha­
1. Gondoskodás, gondviselőbeállítódás. Vonzódik a szorult hely­ lálát kívánja.
zetben levőkhöz, az életé üres. ha nem. tud segíteni, má­ 12. Lojalitást problémák. Diszfunkcionális (ambivalens) család­
sokért vállal felelősséget. ból származik, amelyhez ellentétes érzelmek kötik. Szé­
2. Alacsony önértékelés. Bűntudatot érez, hibáztatja magát, de gyell ía z ebből, származó probl émákat, de nem kefék se­
felháborodik, ha más hibáztatja, A dicséretet elhárítja, de gítséget.
létörtté válik, ha nem dicsérik. Hiányzik belőle a spon­ Vb. Progresszivitás. Idő teltével az állapota romlik, cl fásul, el­
taneitás és a humor. szigetelődik, depressziós lesz, reménytelennek látja hclv-

: 102 103
zctct, öngyilkossági gondolatok foglalkoztatják, -vágy riti hatalmiba, ö az többnyire, akit a nem ívó szülő maga
erőszakossá válik, alkoholista, vagy gyógyszerfüggő lesz. mellé emelt és egyenrangóként kezelt, bevonta a problé­
máiba (parenrifikáh). Pszichoszomatikus, vagy stresSzbé*
Az alkoholbeteg kezelése során a M épemknááM l Ufoglalbsz- tegségekbea szenvedhet felnőttkorában.
m ML mert enélkül illúzió a békés, boldog kapcsolat, 2. Elveszett.gyermek. Többnyire a Hős után következik* akire,
senki sem figyel. Eltűnik, dmagányosodlk, végzi a dolgát,
És m VAN A GYEREKEKKEL? észrevétlenül, csöndes, néha próbálja elsimítani a konflik­
Egy diszftmkdoűális, alkoholista család ftcni adja meg a tusokat. Á lehetséges betegségei; depresszió, öngyilkos-,
gyermeknek azt &biztonságot, stabilitást, állandóságot, amelyre ság, bulimia - anorexia {farkasétvágy).
lelki fejlődéséhez szüksége van.- 3. Bűnbak, vagy im ü m . Ő a-fekete, bárány a csalidban, az
Há megkérdeznék tőié, hogy akar-e változtatni, többnyire újabb függő. Csavarog, lop az iskolában, dohányzik,- iszik,
azt felelné, hogy nem, mert nem ismert mást és ez az ismert drogoztk, fiatalkorú bűnöző, stb. ú az, aki felhívja a fi­
rossz, nagyobb biztonságot ad neki, mint a bizonytalan. Ismeret­ gyelmet arra, hogy baj van a családban, foglalkozzanak ve­
len. le! A drogozásnak lehet egy olyan szerepe ís, hogy &vál­
Á gyermekek mindig szélivednek, akkor is, ha kicsik és úgy* ni -készülő szülők a drogos gyermek gyógyítása érdekében
mond nem tudják,, nem, értik meg, hogy mi történik. Esetleg ismét összefognak, lemondanak a válásról
nem értik, de pontosan érzik. Érzik a feszültségeket és többnyi­ 4. Bűim. Íöbböyírc a legkisebb gyermek. Bohóckodásával,
re azt is tudják, hogy’ ez az ivással kapcsolatos. holondozisával felvidítani próbálja a szőlőket, a figyel­
Ami náluk is jellemző - Icgbélfil - a szégyen, a. zavarodott­ met maga felé fordítva, a kettejük közötti konfliktust
ság. csökkentve. Pszichiátriai lehetséges betegségük felnőtt*
Gyakori ezekben a családokban, -hogy- bizonyos sorrendben korban; az éretlenség - ínfantilizmm, vagy a mániás de­
- jellegzetes viselkedési típusok alakulnak ki, - ezek jól felis­ pressziós betegség.
merhetőek.
1. Hm. Többnyire a legnagyobb gyermek, aki a szégyen mi­ A gyerek mindig lojális a szülőkhöz, öntudatlanul azonosul
att meg akarja mntáml, hogy nincs baj a eSsiádbán, 6 ki­ velük, így adódnak tovább a káros viselkedési minták, így tanul­
köszörüli a csorbát. Kitűnöm tanul, sportol, mindenben ható az alkoholista, vagy kodependem viselkedési séma is.
jó, karriert csinál, sokszor segítő szakmában, orvos, pap, Ritkábban tudatos dlenazonosulás van. tudatos absztinencia.
stb. Eílenazonosolás miatt sokszor egész életében absztí- Amikor a súlyosan negatív viselkedés erős ellentétben van
nens marad, Mivel-ááját érzéseit háttérbe szorítjá, elmagá- az azonosulási vággyal - úgynevezett - lojalitás konfliktus alakul
nyosodhat, munkamániássá válhat, vagy más függőség ke- ki, mely megbetegítő hatású.

104
Ez történik akkor is, amikor a gyereknek a szülök között kell di im egöd m p M m , ahova az alkoholbeteggé! együtt S§\hszzi-
választani (pl, válás). A gyermek nem tud választani, csak súlyos tartozókat, várják. Itt lehet megtanulni a hozzátártdaőkoál,
lelki konfliktusok árán, nett mindkét szülő fontos és lehetőleg hogy mi is az Aoholbetegség, -és hogyan teher az alkoholbefog,
nem kell kitenni ennek a helyzetűek. hozzátartozót hasznos és megfelelő módon segíteni.
Erie Beme, svájci pszichiáter írta le először az úgynevezett Itt leherelsajátítani a ködependens viselkedési fomák Meg­
„alkoholista játszmát”. változtatását és egy folyamatos lelki változást is biztosít, mely
Ez ötszereplős, szinté előre megírt forgatókönyvszerűén akkor is segít, ha a beteg tovább.-iszik, de ha józanná válik, ak­
pörgő Játszma; kor lehetővé tesz egy mély megértésen alapuló harmonikus kap­
Főszereplő az а1к»МШ, csolatot
Második szereplő az ü M m aki többnyire t ködependens há­ A terápia része lehet a szakember által végzett pár- m g f mt~
zastára, A „megment* az, aki újból és újbél bizalmat szavaz a be­ ládlcrépta, -.mely sok esetben szükséges a józanság utáni konflik­
tegnek, segít és azt reméli, hogy ettől abbahagyja iz ivást, Lehet tusok,- problémák megoldásához*, és, amire szintén lehetőség van
„megmentő” az orvos, a pap, a házastárs, A aki hagyja osztályunkon is.
magát átverni, aki elhiszi minden hazugságát, fogadkozását a be­ Erre pontosan azért lehet szükség, mert az eg ész családi
tegnek és- pénzzel segíti, amit persze nem- ívásra ad, de tapasz­ rendszer érintett a betegségtől, és ezért egyszerre kell foglalkoz­
talhatta már, hogy alkoholra megy el. ni az egész rendszerrel, minden tagjának az érdekét képviselve,
Ilyen szerepben tehernek az alkohölísrt szülei például, akik melyre nem alkalmas a külóo-kölön egyéni - terápia (még ha
a házastársat hibáztatják gyermekük.írásáért.'. mindenki járna is érre!),
Végül az alkoholista1számára a legfontosabb szereplő az Jsz -
т Ш Р , akitől űz ital származik (koésmáros, szomszéd, stb,), A M it tehet a csaláö vagy a házastám az alkoholista változá­
házastárs, helyzettől függően péléátli lehet megmentő, üldöző, sa ÉRDEKEBENI
és hiszékeny balek is, rosszabb esetben összekötő, amikor úgy Először is egy megelőző stratégia a házasság elején, ;vagy­
akarja kontrollálni az alkoholfogyasztást, hogy 6 hozza haza az amig még nincs függés; ne tűrjük a rendszeres ivást a családban!
általa szükségesnek, vagy megengedhetőnek tartott italmennyi­ Ez gyakorlatilag azt jelent!, hogy legfeljebb a szociális Ívásra jel­
séget. lemző módon fogyasszunk alkoholt a családban.
Amíg a szereplők játsszák az elvárt szerepet, addig az alko­ Ha már kialakult a betegség.
holista nyugodtan ihat! Járni az Al-Anm önsegítő csoportba. Le kell bontani a taga­
A helyzet akkor változhat, ha a szereplők kilépnek a játék­ dás falát. Meg kell tanulni beszélni érzéseinkről, problémáink­
ból és a játszma egyedül lehetetlenné válik. tól, a családban is, barátoknak is, hivatalos helyeken íy-altefeA-
Ennek hogyanját lehet megtanulni például az AI-Amn csalá­ orvosoknak, vagy más szakorvosoknak is!
Hagyni keli, hogy kásának minden következményével hölfiggőség jelenhet meg. Ügy érzi ilyenkor, hogy ő netö fon­
szembesüljön a beteg, vállalja azért a felelősséget. Nem kell se­ tos, a beteg alkoholista társai fontosabbak nála, a csaiidjánil, és
gédkezni abban, hogy órásának következményéi aló! kibújhas­ önzőnek fogja tartani a beteget, - mint aki csak magival törő­
son, ha törvényes felelősségre vonás Is az! dik.
Ne vállaljon helyette semmit, ami az 6 dolga! Az általa órás­ Boldog családi életet csak együtt fejlődve lehet elérni!
ra felvett kölcsönöket fizesse 6 vissza, egyedül
Beszéljen nyíltan, érthetően, konkrétan!'
jelezze mindig a helytelen viselkedést és következményeit,
ÉS de mindezt te g y e szeretettel, nem lekezelően, vagy megszégye­
nítően. Amit megígért, tartsa ;meg, Másképp hasonlóvá vilik az
щ alkoholistához, aki mindig ígérget és soha nem cselekszik.
Keressen szövetségeseket (barát, családtag, Munkatárs, stb.).
Á hivatalos segítők fogjanak össze egymással, csak ettől vár­
щ - ható eredmény '(pedagógus, gyámügy, orvos, pap, polgármesteri
hivatal, ideggondozó, stb.), kölcsönösen tájékoztassák egymás*!.
A hozzátartozó kérje mindannyiszor hogy kezeltesse magát
If a beteg, mert szeretik és jó lenne együtt maradni, így van re­
mény arra, hogy kialakul a motiváció és segítséget kér a beteg.
Sikeres terápia csak motivált beteg esetén lehetséges, hozzuk
lépéskényszerbe, hogy neki magának kelljen cselekedni; segítsé­
■ф
get kérni, telefonon felhívni az intézetet Ha nem hívja fel ebben
a helyzetben, biztos, hogy mm kéri i segítséget. Ha felhívja, akkor
Innen már el lehet indulni, * ítakcmbef belekerült a képbe. Et­
től kezdve a szakember irányításával elindul a segítő folyamat
Ha a beteg kezelteti magát, kijózanodik és felépül, a hozzá­
tartozó járjon továbbra Is Ш Al-Ármnba, mert ott mája megvál­
toztatni hibás beállítódásán, ami a kodependendáhól adódik,
Szükséges az együtt változás - gazdagodás. : ■ .
Ennek hiányában üresnek fogja érezni magát, tivolinak tár­
4 sát, a kapcsolat romlik, depresszió - majd gyógyszer-, vagy alko­

ш tód
betegség egyik .fontos jellegzetessége, hogy az orvoshati egy ide-
' Az A. A,“íó t {M cöImjIIcs Апсш^шош)
gemégérzést vált ki, hogy* „ez valami más, mint a normális, az
egészséges". (Azzal a nem kimondott evidenciával, hogy az or­
Az Á. A.-t józan alkoholisták - Bob és Bili - találták ki, vos csak az lehet), Mos, 25 év után ízt mondhatom, hogy az al­
1935-ben, ő k tudták, mire van szükségük. koholisták pontosan ugyanígy kiváltják ezt a másságérzést - ha
Az Á, A. látszólag egyszerű, néha naivnak tűnik. Szervezett­ hagyjuk - ha őszinték vagyunk és belátjuk, hogy nem értjük
sége példás, híerardhiamentessége megfelel az alkoholisták lelki őket. Amíg erőltetni akarjuk rájuk, a mi normális működésün­
igényeinek. Anonimitás és titoktartás van, működésűk nem hír­ ket, addig néni is fog működni a dolog, és kudarcosak leszünk.
verésen, hanem vonzerőn alapszik. Az alkoholisták .mások, és másképp is működnek, mim az ügyi-
Ha megkérdeznél egy A. Á, tagot, hogyan is működik az A, nevezett egészségesek. Éppen erről a jellegzetes m űködéstől#
Á„ azt a választ adná: jól. Ha valóban érdekel és meg szeretnéd mérhetők-fel.
tapasztatni elkerülhetetlen, hogy? közéjik menj, és egy nyitott H atehát rájuk akarjuk erőltetni, iéityszeríteni a mi gondol­
gyűlésen személyesen éld át a szavakkal nehezen kifejezhető kodásunkat, működésmódunkat, könnyen eljuthatunk odligj
hatóerőt. hogy „reménytelen: velük; foglalkozni". Ez inkább téves követ­
Amikor áz A,A~ra gondolok, vagy beszélek róla, szeretet, keztetés, mint a valóság. A hagyományos orvosi és/vagy pszichi­
tisztelet és humor keveredik bennem. Attól tartok tökéletes, így átriai megközelítés ezért, tehetetlen és kudarcos az alkoholisták­
ahogy van „működik a dolog” —az alkoholisták számára. Sem kal és veti is ki magiból őket. A hagyományos egészségügy»
kritizálni sem változtatni- nem szükséges. Ezt az egészségesek autoriter, feudális - és ezért más területeken jól Is.működhet,
és az aktív alkoholisták próbálják tenni vele, néha egészen el­ ahol erre van szükség (Intenzív, sebészet). Az alkoholí etikai! ez
szántan és kitartóan. Az előbbiek nem értik, az utóbbiak nem nem működik. Mi ügy látjuk, hogy*» először készek vagyunk
akarják érteni. megérteni az alkoholisták működését, és ennek megfelelően
Az egészségeseknek nem kellene erőltetniük a dolgot. Van (megfelelően) közelítünk, akkor működik a dolog.
benne számukra egy idegen rész, az alkoholbetegség élménye, „Az Á. A. (Méntelén Alkoholisták) olyan férfiak és nők kö­
ami egy egészséges ember számira idegen - érthetetlen Is ma­ zössége, akik megosztják egymással tapasztalataikat, erejüket és
rad. Természetesen. Az egészségeseknek ezt a részt kell tiszte­ azon reményüket, hogy megoldhatják közös problémájukat, vb-
letben tartania. lammt segíthetnék másoknak az alkoholizmusból a józanság út­
Elfogadni azt szükséges, hogy az alkoholistáknak szükségük jára lépni. A közösségbe* való tartozásnak egyetlen feltéreíe az
van rá. Hagyják, engedjék, hogy létezhessen, működjön. Ez egy ivássaí való felhagy Is vágya.
őngyőgyitő folyamat, szükség van rá. Az A. A. tagság nem jár illetékkel, vagy díjjal, mi önellátók
Amikor 25 évvel ezelőtt pszichiátriát kezdtem a gyakorlat­ vagyunk a saját hozzájárulásainkból.
ban tanulni, azt olvastam, hogy az egyik klasszikus pszichiátriai

110 111
Az A. A. nem szövetkezik semmiféle szektával, felekezetid, napokban ezt gyakorolni; segíteni a többieknek a józanság eléré­
szervezettel, vagy intézménnyel, nem kíván semmiféle,vitába sében és Megtartásában.
bonyolódni, nem hagy jóvá és nem ellenez semmi külső állás- Felnöveszt anélkül, hogy Utasítana, vagy kritizálna. Azono­
foglalást. sulás! mintát és számtalan katartikus élményt nyújt folyamát®*
Elsődleges célunk józannak maradni és más alkoholistákat a san az egyéni élettörténetekben.-
józanság útjára segíteni.” A-józanságot értékelik, ünnepük (születésnapok), mélyek ab
A szakember szemével úgy látom, hogy Ш A, A. egy. ja ányá, kalibából újra átélik, hogy: „együtt képesek vagyunk rá”, ffleg-
mert elfogad úgy, hogy vagy? elég a.z ivással való felhagyás szán­ őriztíf a józanságot és boldogan, hasznosan élni.
déka és az alkoholista identitás elfogadása, hogy magába fogad­ Óriási előnyé'á némknség étimkíarids, mely védelmet nyújt, és
jon és meleg, támogató szeretettel vegyen körül. ilyen módon egymás között megszűnik a szégyen, mely mindenütt
Ahol teljes mértékben megvalósult az A. A. működése, ott-a másutt, az örvös-beteg.kapcsolatban is-jelen van.
nap minden órájában elérhető az A. A. gyűlés, hogy segítséget A szégyen belülről jön, és csak m azonos helyzetben lévők
kapjon, bármikor, ha szüksége van rá. Mint I jó anya, aki csecse­ közti kölcsönös kitárulkozás hatására $2tmík meg.
mője jelzésére reagálva, mellére teszi, megszoptatja őt, Addig Hatékonyságához hozzájárul a két alapvető emberi igény
részesíti ebben a szeretettáplálásban, ameddig csak igényli. A% harmonikus kielégítése: identitás és autonómia
alkoholista itt bepótolhatja az elmaradt pszichológiai fejlődést, M A. A.-ba való tartozás egy felismert, megtalált, határozott
betöltheti a hiányokat, saját tempójának megfelelően. Ezért még identitást jelent, mely a beteg közösséghez való tartozás.igényét
a súlyos személyiségzavarokat is elviseli, ha &beteg arra képes, (dependemia) szolgálja oly módon, hogy ugyanakkor megörizhe-
hogy eljár oda. tő teljes választási és döntési szabadsága. Ez a döntési szabadság
Az А. А,- azt mondja érről: Mindenkinek segít; akt képes az a vállalt felelősséggel együtt elégíti ki az autonómiai igényt is egy
őszinteségre. Az őszinteség itt az érzéseinktö, hibáinkkal múl­ időben.
tunkkal és jelenünkkel való szembenézést jelenti. Egy felépülé­ Az A. A. egyetemes, az alkoholbeteg bárhol a világon elmehet
si programot: ajánl, amelyben minden élethelyzetre és problé­ és ugyanaz a szeretet várja még akkor is, ha nem is ismeri a nyel­
mára több megoldást is kínál: „vedd ki belőle, ami neked jó" (is­ vet. Egy erős összetartozás jellemzi a sorstársak közötti érzést.
mét a személyiségjtóv&f szintjeinek megfelelően): Számtalan rituálét hordoz, mely közé szerveződik az élete és
A felépülési program hordozza a felépülést, gyógyulást, mely bőségesen helyettesíti az ivási rituálékat (a gyűlésre készü­
mely &spirituális értékek ittenién történik. Ennek a programnak lődés izgalma, az együttlét öröme, a katartikus élettörténetek,
a lépései: beismerni a tehetetlenséget a betegséggel szemben; el­ az egymás előtt való megnyílás, kitárulkozás öröme, a szégyen­
fogadni á segítséget; megosztáhi a többiekkel „hibáinak igaz ter­ től való megszabadulás öröme, a gyűlés utáni, szinte eufórikus
mészetét*’; jóvátételt nyújtani,.ahol csak lehetséges; a minden- érzés mind-mind hatótényezők).

112 J 15
Vf*.—-/2/

„Segíteni másoknak” - ez mzeíimSi történik, mely a z :élet IRO D ALO M -.
más, fontos területein,, már meg nem tapasztalható élmény!
Ehhez t á r s u l t a ' v á l a s z t o t t ( « k i egy azonos nemű, De, Bayer István: 1989, A kábítószer. Gondolat Kiadó» Budapest,
idősebb józan) való Mélyen meghitt beszélgetések sorozata. A Berne Eric: 1984 Emberi játszmák. (Budapest, Gondolát Ki­
szponzor bármikor a rendelkezésére áll, akár az éjszakai órák­ adó.) Budapest, 4, kiadás Háttér Kiadó.
ban is, íly módon csökkentve tovább a visszaesés lehetőségét,
British J ournal of A ddiction 1988. 83. (A Minnesota m o d e l)
Áz A. Á. gyűléseken a csopomerápla hatótényezői működ­
nek, a szponzor a személyes fejlődését segíti, és habár nem szak­ Dickson, Anne 1989, A teljes jogú no (avagy; a természetes vi­
ember, de kellő számú „sajátálmény ажур” van, sikeresen telje­ selkedés kézikönyve). Park Kiadó Kft, Kaposvár,
sítette azt, és tartja a józanságát, azonosulási mintát is szolgáltat­ Dotal Am i, Locien: 1986. Miért oly hossza az éj? Szent István
va. Ez a kölcsönös elfogadáson alapuló im etíen kapcsolat ható­ Társulat, Budapest.
tényező. Eijutottunk a hitre (AA irodalom).
Az A. A. így működik és jól működik. A segítőknek meg kell
tanulniuk, hogy erre a területre nincs bepíDafttásuk, hatásuk; Ha Ehrákdt Ute 1997. A jókislányoknak nem terem babér. Magyar
kontrollálni akarják az Á, A,-t, az személyes problémájút Könyvklub
El kell azt fogadni, hogy az A, A. nem a segítők elvárásai­ F orward, S usan és D onna, F razier: 1998, Érzelmi zsarolás (a
nak megfelelően Működik, hanem hajjyominysl -szériát és a se­ félelem, a kötclességérzet és a bűntudat szorításában). Édesvíz
gítők nélkül - ezért is - kiemelkedően hatékony. Kiadó, Budapest
A legfontosabb hatótényezőnek mégis az A, A.-ban tapasztal­ Gondolkozz egyszerűen (a Soros Alapítvány támogatásival).
ható szeretetélményt tartjuk: „szefomiÁ/Téged egy különös mó­
don”, mely szeretet csak a sorstársak között létezik. Ügy gondo­ Grant, Wendt: 1998. Ki az űr a háznál? (Kézikönyv azoknak,
lom, ennek a szeretetnek a-mélyén az az élmény van, hogy » ha­ akik saját kezükbe akarják venni az életük irányítását) Édesvíz
Kiadó, Budapest.
lál kapujában álltak és az A. A.-ban, ebben az őszinte, elfogadó,
nem kritizáló, de mindig segítő közösségben újjászülettek. H arsch, H e lm u t : 1990. Alkoholizmus, 4 , átdolgozott kiadás
Prugg Verlag, lisenstadt
Hazelben meditációk (Félúton Alapítvány, 1996.)
J ózan elet (AA irodalom) Álkoholics Anonymus World Service
Ds, Kelemen Gábor-Gál Bélái 1990. A kontrollvcsztő alkoho­
lizmus - kettős leírása. / Országos Alkohológiai Intézet, Buda­
pest

114
Щ:

Ds. K elemen G i t e 1994.- Az áddlkcíók széles spektruma. / Or­ Schneider,. R ale : 1998. Szenvedély? .Betegségi-Információk Ш
szágos Alköhöiógíaí Intézet, Budapest alkohol- és gyógyszerfüggőségről érintettek, hozzátartozók és
D e . K ezdi Balázs; 1998. Iskola mentálhigiéné. (Tanulmányok) I érdeklődők számára, Magyar K&ritász. Szénvedélyhete^-seghő
Szolgálat.
Pro Pannónia Kiadó Alapítvátty.'
Kősnyet -E.“KASSAi-FasEAS Á; Az aílöholbetcgség és aeitto- Servais, Ernst: 1991. A drogproblémák átfogó mégeÍ6zésci(gya-
pszichlátriai szövődménye. Medicina, 1977. korlati kézikönyv, tanárok, nevelők és szülők részére). M iw orid
Alapítvány, Budapest.
Levendel László; 1987. Alkoholbetegek gyógykezelése és gon­
Dr. Vabrix László; 1989. A bódulat csapdájában, Tankönyv­
dozása. Akadémiai Kiadó. Budapest.
kiadó, Budapest
1992. A kábítószerek és Bűnözés. Közgazda­
D e, L évái M iklós:
ság: és jogi Könyvkiadó. Budapest,
Mastinne, Catherine 1992. Kati vágyók, alkoholistái... Szerző
kiadása, Budapest
MÁcz I stván; 1993, Kísértés a jóra (etikai olvasókönyv). Szent
István Társulat, Budapest
M o » KáisznNAí 1998, Terror actófádMö (a feleség bántalma­
zása és a jog) Kossuth Könyvkiadó; Budapest.
Dr, N agy G ábÖé-L ovass P ál: 1985, A k á b ító sz e re k v ilá g a M e d i­
cina Könyvkiadó, Budapest,
N évtelen A l k o h ö m s t á s (A ,A irodalbitt) 1994,- 2. átdolgozott k i­
adás. Aikoholics Anonymus World Service, 1995.
Oaxwood, A lexander; 1994, Mikítf mondjutik nemet és hogyan?
(avagy: űt az önbecsüléshez). Bagolyvár Könyvkiadó, Budapest.
Pozsgai A nna ; 1993, Szabadulásom az alkoholtól. Egészséges If­
júságért Alapítvány, Vác.
]., R obert: 1977. Milliókat érő szokások. Bagolyvár
R in g er
Könyvkiadó, Budapest

116 117
шВ!
■■í- Щ
ÁStoléto Alapítványról dődőtt a munka, mely eleinte abból állt, hogy alkoliolist*.öáIá-
dokat kerestek fel, feleségével- együtt, beszélgettek velük, re­
ményt adtak, a kezelésre próbálták rábeszélni a betegeket
Ennek a könyvnek a megjelenésé­ Saját példájával b iztatta ezeket &'betegeket, és tóítíiftülö
r e 'a z é « kerülhetett: sor, mert a idő „engem igazolt, hogy meglehet lenni alkohol nélkül" 1 9 8 7 - b e n új­
gföAÖhyi Szőlőtő Alapítvány fel­ ra megesküdött feleségével, ak itő l 1 9 8 2 - b e n elvált az ivás mi­
ismerte. egy közérthető, de szak­ att. de aki kitartott m e lle tte a válást k ö v e tő e n is, segítve őt eb
mailag helytálló felvilágosító,' és a ben az á ld o z a to s m un kában . E zt k ö v e tő e n m ég két g y e rm e k ü k
megelőzést is jól szolgáló írás sz ü le te tt.
„Én m a szenemben érném , hagy ezt olyan ember csinálhatja csak. aki
SZŐLŐ I О megjdéfilsének szükségesséfét
A megtisztelő felkérésen tál, ők érintett benne, és aki ш szivén viseli ezeknek az embereknek a sorsát, ”
ALAPÍTVÁNY biztosították a megjelenéshez Szükségesnek látta ehhez a; munkához a gazdasági hittetek-
szükséges feltételeket is. Ehhez adott lehetőséget égy alapítvány létrehozása, mely 1990-
A Szőlőtó Alapítvány egy példamutató civil kezdeményezés, ben már megvalósíthatóvá vált.
mely elsősorban munkaterápiává!, mühfahdytefemtéssel szol­ Az alapítvány létrehozásához szükséges minimális anyagi
gálja a józan alkoholbetegek rehabilitációját. forrás sem állt rendelkezésére, ezért keresnie kellett támogató­
Hidasi Györggyel, az Alapítvány Kuratóriumáíiak elnökével kat, illetve alapítókat. Akik ezt biztosították: Csepregi Andris1
beszélgettünk az Alapítvány létrejöttének körülményeiről, evangélikus lelkész és Buják Emil vállalkozói így jött létre 1991-
terveiről ben a Szőlőtő Alapítvány.
Több helyen szó szerint idézzük a vele készített interjúban Tisztán felismerte, hogy adományokból hosszabb távon n em
elhangzottakat lehet fennmaradni, mivel szegényedik a társadalom, és ezért fs
Árra a kérdésre, hogy hogyan is kezdődött, kié volt a gondo­ szükség vas egy stabil gazdasági háttérre, melynek; segítségével
lat, elmondta, hogy ő maga is alkoholbeteg volt, 18 éve józan, önfenntartóvá válhatnak. Mezőgazdasági tevékenység, gyü­
1984-ben egy reggel „annyim kétségbe Шит esve. égy «regiem, ezt nem mölcstermesztés mellett döntött, hogy ez a munkaterápiát is
lehet Í0 tovább csinálni, az éleiben sebei áMet nem fogok inni*. Előtte szolgálja.
évekig gyógyszerrel biztosította józanságát, ettől a naptól fo g va A helyi tsz támogatásaként „0 H-áf" bérbe adtak egy 1 hek­
Isten segítségével elhagyta, és ez „egy nagy öröm mé párosuk, meg- táros parlag területet, melyre almást szándékozotttelepitől-A
kőnnyebbüiésrel já rt”, „Amikor megszabadult ettől a borzasztó nagy teher­ köroyékbeli szegény és alkoholista családokkal közösen.tísztítot-
től, „akkor határoztam d hogy minden energiámat a családommal együtt, ták meg a területet, fizetségül & kiirtott tűzifát kapták; melyre
a még szenvedő betegpdtsek segítésére fordítom. * És így 1984-ben eikez- oagy szükségük volt Előzőleg évekig készült, tanulta a gyű-

118
mölcstermefztés módját, A telepítendő intenzív almáshoz szük­ mely a betakarításkor nagy segítség és jelentősen hozzájárul,
séges iÖQÚO csemetéhez állami kölcsönöket kapott és vett fel. hogy a tárolás, szállítás és értékesítés zökkenőmentes legyen,
Ez utóbbi, fedezetéül á házát kellett biztosítékul ajánlania. Ez A tavalyi évben kb, 3 millió Ft volt a bevétel, 1-2 év múlva
túlságosan kockázatos lépés volt, és bár ő bizonyos volt benne, 4-5 millióra számolnak, és ha teljesen termőre fordul minden
hogy menni fog, ennek lelki terhétől félve, azt feleségének sem gyümölcsfa, előreláthatólag 10 millió forint körüli évi bevételre
■mondtad, számíthatnak.
Közben pályázatokat írtak, melyeket rendre elutasítottak. Az A foglalkoztatottak józan alkoholbetegek, jelenleg tízen van­
ismétek kudarcok sem tántorították ;e! céljától, mert ^nikünk ez a nak, ez hivatalos munkaviszonyt jelent, havi 20 000 Ft fizetést
minden r d f. A visszautasított pályázati anyagokat egy diplomata­ + napi egyszeri meleg ételt. A másfél éves rehabilitációs prog­
táskába téve személyesen ment ei a Munkaügyi Minisztériumba, ram során elméleti és gyakorlati képzést kapnak és a végén szak­
ahonnan addig nem jött el, amíg az illetékessel közösen ki nem munkásvizsgát tehetnek,
javították azt á néhány formai hibát,-amely й támogatásnak ad­ Eddig 11 ember vizsgázott le sikeresen és kapta meg a gyü­
dig akadályát képezte. mölcstermesztői szakmunkás bizonyítványt Ezt követően kiköz­
így kapták meg az első pályázati összeget;: 2,5 millió forintot. vetítik őket más munkahelyre, vagy ha ott szeremének maradni,
Támogatták őket a helyi és környéki polgármesteri hivatalok, az - terveik közt szerepel - a saját házuk megvásárlásában segíte­
Evangélikus Egyház, a Tolna Megyét'Munkaügyi Központ (akii nek oly módon, hogy az OTP-kőlcsönre kezességet vállalnak.
szakmai támogatáson kívül, pályázatok megírásában is segítséget Jelenleg ó helyük van bentlakók számára és négyen járnak be
nyújtottak), A legtöbb és leghathatosáhb támogatást űz Országos mindennap. A szállás a saját házának egy része, melyet az OFA
Foglalkoztatási Közalapítványtól (OFAJ kapták, melyei azóta is segítségével újítottak fel és így lett iroda is. Működésükre jel­
folyamatosan jó kapcsolatban vannak, munkahelyteremtő és lemző az is, hogy minden kapott forintot a további fejlesztés
munkabér-támogatást -kapnak-;:' ■- szolgálatába állítanak, így alakítottak ki egy teljes saját mezőgaz­
Közben a tsz részben feloszlott, sokan visszakapták földjüket, dasági gépparkot. Személyautójuk ma sincs, egy egyháztól aján­
és a területet növelendő rtagásszefnéiycktől bérelték - szintén dékba kapott, 2500 cmd-es Peugeot kisteherautójuk van.
,,ö F t-érf - a további területéket. Ily módon jelenleg van egy A betakarítás idejére &környék lakói közül felvesznek kb. 20
4 hektár intenzív almás, 10Ö0Ö fával, 3 hektát meggy, 3 hektát napszámost, akiknek munkájukért gyümölccsel fizetnek.
kajszibarack és 2 hektát tegyek1gyümölcsös. Ай intenzív almaöl- Hidasi György az utóbbi 6 évben folyamatosan tanulta a gyü­
tetvény a szokottól eltérően 80. cm-es távolságra vtó ültetve és mölcstermesztés technológiáját, saját költségén utazott külföld­
csepegtetéses öntözéssel biztosítják -a szükséges nedvességet re, hogy a pontos módszert megismerhesse.
Szokásosan egy ilyen fa 8-10 kg almát terem, 15 fajta almafájuk Tervek a jövőn: 12 beteg folyamatos foglalkoztatása és a szálló
van és úgy válogatták meg, hogy az érést idő lépcsőzetes legyen, kibővítése, hogy mindannyian bentlakók lehessenek.

120
Alma; egy 24 férőhelyes titögöndbzó, melyhez-támogatókat
TARTALOMJEGYZÉK
keresnek. Á területet már kinézte egy nagyon szép helyes, egy
fenyves szomszédságában.
Ária a kérdésre, hogyan tóit mindez lehetséges, ml volt
szükséges hozzá leginkább; „ktíat&b fHeibárM szeretet kötetesig az
embereken segíteni ki-ki a maga ЫЫтта szerint. K i a üuimámí, ki а ki- Bevezetés . ____ .V ,.................... .......7
tsn á m vd ”, Ó maga nem hagyja félbe az élképzeléseip és ügy ér­ Az alkohollal való kapcsolatról .......9
zi, hogy egy „kjapaábttatkM forrása van *’ ü g y gondolja, hogy „aki
Az alkohol általános hatásai . . . . . . . . . . .12
józan 6’akm az ttíinkáf is talál’
„Az embernek a heM ériék apnm s^ m zéém dm B k ek тшШ Шйпк festi tünetek, betegségek . . . . . . . . . . . . .2?
ámennek. A Ukj támogatás a fontos, mellyel пщ М ш к a Uh/katt ” Orvosok számára ................... . . . . . .68
Számunkra ez a beszélgetés elsősörbift hité;, mély dkőfelmfisé-
A gyógyszeres kezdést® . . . . . . . . ______ __ . 8(1
get, áfőtíM gsf, kitartást és eáStstlaim optimizmust sugárzott
Ántaethyl, Esperal . . . . . . . . . . . . ......82
Minnesota modell . .... .88
Család és alkohol . . . . . . . . . . . . . ........... 96
Az Á, A.-rői (Alcoholics Anonymous) . . . . .110
Irodalom ., . . .£»■ A
Á Szőlőtó Alapítványról . . . . . . . . . . . . . , .68 .
Tartalomjegyzék . . . . . . . . . . . . . . . . .. .123

1.22

You might also like