6.

tétel

Az oktatás szervezési módjai és munkaformái

A frontális munka értelmezése:

A frontális munka – hagyományos értelmezésben, a zárt oktatás koncepciójának

érvényesülése esetén – az a szervezési mód, amelyben az együtt tanuló/tanított gyerekek,
ifjak tanulási tevékenysége párhuzamosan, egy időben, gyakran azonos ütemben folyik az
egyforma oktatási célok érdekében. A frontális munka a nyílt oktatás elemeit érvényesítő
oktatás során olyan tanulóismeretre épül, amelyben természetes az egységességben
realitásként és célként megjelenő különbözőség.

A frontális munka jelenleg is az oktatás gyakori szervezési módja:

A frontális munka arra az alaphelyzetre jött létre, amikor a pedagógust a tudás legfontosabb
forrásának, elosztójának, szükség esetén a külső fegyelem biztosítójának tekintették, s amikor
a gyerekek aktivitása a közvetített ismeretek befogadására, külső szabályok betartására, az
engedelmességre irányult.

A frontális munka hatása a résztvevőkre:

A melléktevékenységek okairól nyilatkozó tanulók véleményéből kitűnik, hogy azokat több

körülmény is előidézheti a frontális munkában: unalom, nehézség a tananyaggal, a
melléktevékenység végzésében talált öröm, a tanár iránti ellenszenv kifejezése, a kielégítetlen
alapszükségletek, „valamivel el kell verni az időt”
A frontális munka tehát egyáltalán nem „kényelmes” a pedagógus számára, ha szakmailag
igényes. A félreértés abból adódik, hogy a hagyományos frontális munkaszervezés „bírja el” a
legtöbb szakszerűtlenséget, a legtöbb pót- és látszattevékenységet, s minden, kétszáz év alatt
történt változás ellenére ennek a szervezési módnak a hagyományos megoldása alkalmas a
leginkább arra, hogy a felelősséget a tanulókra, a körülményekre hárítsuk, akár indokolt ez,
akár nem.
A frontális munka helye, szerepe a pedagógiai folyamatban:

A frontális munka hagyományos változatával kapcsolatos fenntartások itthon már az 1960-as

évektől kezdve egyre erőteljesebben megfogalmazódtak
Miközben egyre inkább kiemelték a differenciálás jelentőségét, a kutatások eredményeként
felismerték azt is: a frontális munkának sajátossága (nem hiányossága), hogy nem alkalmas a
differenciálásra.
Azok a pedagógusok, akik valódi tanulóismeret alapján művelik a frontális munkát, általában
lelkesedéssel beszélnek erről a szervezési módról.
A frontális munka jelentőségének visszaszorulása napjainkra természetes. Már alig vitatott az
az igény, hogy a differenciálás-öndifferenciálás lehetőségének a biztosítása erőteljesen legyen
jelen az oktatásban. És ahogy fentebb már volt róla szó, a frontális munka nem alkalmas
differenciált fejlesztésre.
Az integrált osztályok ilyen szempontból különös figyelmet érdemelnek. A sajátos nevelési
igényű (SNI) és a beilleszkedési, tanulási, magatartási nehézséget mutató (BTMN) tanulók,
valamint körükben a frontális munkával próbálkozó pedagógusok számára valódi
megpróbáltatás lehet a hagyományos frontális munka (a gyerekek nem értik, esetleg nehezen
viselik már magát a helyzetet is stb.). Ezek a szituációk, folyamatok érthetően növelik az
integrált gyerekek oktatást zavaró megnyilvánulásait, ami sokszor a pedagógusok
tehetetlenségérzését, a tanulótársak ellenérzését váltja ki, az integráció ellen fordítja őket. S az
így kialakuló ördögi kör az integrált gyerekek amúgy is nehéz helyzetét súlyosbítja.

Az egyéni munka lényege és változatai:

Az egyéni munka során az egyes gyerekek önállóan, egyénileg megoldandó feladatokat

kapnak vagy vállalnak. Az egyéni munkának több változata van:

 egyedül végzett munka,

 rétegmunka,
 részben egyénre szabott munka,
 teljesen egyénre szabott munka,
 vállalt egyéni munka.

Az egyéni munka első négy változata a zárt oktatásban, utolsónak említett változata a nyílt
oktatás jegyeit mutató oktatásban alkalmazható inkább.
Az egyéni munka gyakori változata az úgynevezett egyedül végzett munka vagy frontálisan
irányított egyéni munka. Ebben az esetben az egyéni munka tartalmát, tehát az önállóan
elvégzendő feladatot úgy határozzuk meg, hogy nem vagyunk tekintettel a tanulók
feladatmegoldáshoz szükséges megalapozó tudására, az önálló feladatmegoldáshoz szükséges
tanulási sajátosságok szintjére;
Az egyedül végzett munka hatékonysága fokozható, ha az egyéni munka időszakában a
nehézségekkel küzdő tanulók számára vagy legalább egy részüknek sikerül egyénre szabott
segítséget nyújtani.
Az egyéni munka személyre szóló változata különösen jelentős lehet integrált osztályokban.
A feladat meghatározása SNI-, BTMN-gyerekek esetében együttműködést igényelhet a
pedagógus és a gyógypedagógus, a pedagógus és a fejlesztőpedagógus között.

Az egyéni munka a gyakorlatban:

Az egyéni munkával kapcsolatos kulcsproblémák:

 az egyéni munkára alkalmas feladatok, tevékenységformák meghatározása;

 az egyéni munka során szükségessé váló segítség biztosítása;
 az egyéni munka értékelése

Az egyéni munka feladatainak meghatározása aránylag kevés gonddal jár, ha mindenki

ugyanazt csinálja, vagy ha a feladatok meghatározása rétegekhez szóló. A tanulási folyamat
eredményessége azonban – mint azt már a fentiekben jeleztük – mindkét esetben több mint
kétséges.
Az egyéni sajátosságokra tekintettel levő feladatok meghatározása, a feladatmegoldás
érdekében a segítségnyújtás különböző változatainak biztosítása valószínűvé teszi, hogy a
tanulók a feladatok megoldásában jó eredményt fognak elérni.

Az egyéni munka hatása a résztvevőkre:

Az egyéni munka „egységes vagy tömegváltozata”, tehát az .egyedül végzett munka, valamint
a rétegmunka a gyerekek számára ismételt szembesülést jelenthet saját mindenkori
szintjükkel. A fejlesztő hatás, a konkrét feladatokhoz, ezen keresztül akár a tárgyhoz, a
tanuláshoz való pozitív viszony csak akkor jelenik meg, ha a feladat megoldásához megfelelő

előzetes tudással, tanulási stratégiákkal rendelkezik a diák.

.A csoportmunka lényege és változatai:

A csoportmunkában 3–6 fő közös munkában, kooperatívan old meg kapott vagy vállalt
feladatot. Oktatásban való alkalmazása főleg azoknak a gyerekeknek, ifjaknak a körében
javasolható, akik a közös munkában tudnak és akarnak az együttműködés normáihoz
igazodni. Az együttműködés tanulására – mintegy az oktatásban folyó csoportmunka, a
gondolatcsere előzményeként – jó alkalom lehet a csoportos játék, sport vagy egyéb
tevékenység és természetesen a páros munka is.

A csoportmunka a gyakorlatban:

A csoportmunka gyakorlatában az alapkérdések azok, amelyek mentén el lehet dönteni, hogy

a konkrét csoportmunka inkább a zárt oktatás vagy inkább a nyílt oktatás ismérveit hordozza.
Ezek az alapkérdések: a csoportok létrehozása vagy létrejötte; legyen-e a csoportnak vezetője;
legyenek-e a csoportban állandó vagy változó felelősök (például jegyző, szószóló, tapsvezér
stb.); állandó vagy változó összetételű legyen-e a csoport; a csoport feladatokat
meghatározza-e a pedagógus, vagy a feladat meghatározásánál van-e mozgástere a csoportnak
(is); hogyan történjék a csoportmunka értékelése; milyen új típusú feladatai/lehetőségei
vannak a pedagógusnak a csoportmunka során.

A csoportmunka hatása a résztvevőkre:

A jól szervezett, megfelelően működő csoportmunka mind az egyes tanulókra, mind az

osztályra pozitív hatással van.
A gyerekek, ifjak megtanulnak figyelni, hallgatni egymásra, vitatkozni egymással;
gyakorlatot szereznek a kooperációban, a munkamegosztásban, az idővel való
gazdálkodásban; tapasztalatot szereznek az önálló tanulás mások által alkalmazott eljárásairól;
élményeket szerezhetnek – olykor a tanár segítő beavatkozásának eredményeként – a
konfliktusok kortárscsoportokban való megoldásának módjairól; a tanulási folyamatban új
oldalról ismerik meg társaikat, s fontos tapasztalatokat szereznek önmagukról („korrektív
szociális élmény”) stb.

A csoportmunka helye, szerepe a pedagógiai folyamatban:

A csoportmunka, akár az irányított, akár az önszabályzó változatra kerül sor, minden tanuló
számára felkínálja a tanulás lehetőségét, és nemcsak az oktatás tartalmára vonatkozóan,
hanem társas tekintetben is. Hogy a lehetőségből feltétel lesz-e, az attól függ, a konkrét
csoportos körülmények között zajló egyéni tanulási folyamatban megtalálja-e a gyermek, az
ifjú a saját helyét. Nem minden gyereknek megfelelő a csoportban való tanulás,
tevékenykedés. És itt nemcsak arra érdemes gondolni, hogy egy konkrét tanuló pillanatnyi
fejlődési stádiumában képes-e a kölcsönös függési, felelősségi és ellenőrzési viszonyok
bonyolult hálózatában működni, hanem annak is szerepe lehet, hogy a tanuló személyiségének
mennyire felel meg ez a szervezési mód. Az integrált osztályokban, a tanulási, beilleszkedési
zavarokkal küzdő gyerekek esetében ez a kérdés még hangsúlyosabb.