Prológus

"Mikrofon?"

Megfordulok, amikor meghallom, hogy hívják a nevemet, és egy gyönyörű szőkével

találkozom. Haja hullámokban omlik, amelyek a válláig érnek, a feje tetejét egy élénkrózsaszín
téli sapka alá rejti. Krémes, sápadt bőre miatt csak még nagyobbnak látszik a világoskék szeme.

"Mikrofon?" – ismétli az arcomat fürkészve, miközben az arca rózsaszínűvé válik.

Emlékszem a nőkre, akikkel együtt voltam, és nem tűnik ismerősnek. Szemeim az
arcáról lefelé haladnak a testén. Alacsony, feje az államig ér. A fekete, termikus ing
és mellény telt melleit mutatja, amelyek kis derékhoz és széles csípőhöz vezetnek.
Még rövid magassága ellenére is hosszúnak tűnnek a lábai, és egy kék farmerbe
burkolózva, amely kiszélesedik, és egy pár magas sarkú csizmát mutat be. Ha
véletlenül nem emlékeznék arra az arcra, biztosan emlékeznék arra a testre.

„Talán tévedek. Elnézést – motyogja, lehajtja a fejét, és elmegy.

– Mike vagyok – válaszolok neki, miközben a szemem automatikusan a fenekére

esik. Igen, biztosan emlékeznék rá.

Szembe fordul velem, és nézem a mellkasát, ahogy levegőt vesz.

– Ó – mondja körülnézve.

"Ismerlek?" – kérdezem, és nézem, ahogy az arca még jobban elsötétül, miközben

körülnéz a vasboltban. Aranyos, gondolom, miközben nézem, ahogy menekülést
keres.

„Kat. Nos, Kathleen Mullings. A lány vállat von.

Hát a francba. Újra ránézek, de ezúttal a szemére koncentrálok – ugyanazokra a

szemekre, amelyekbe akkor néztem volna, amikor állítólag tanulnom kellett volna.
Ehelyett azon töprengtem, mit tenne Kat, ha valaha is megcsókolnám. Soha nem
lógtunk ugyanabban a tömegben, de középiskolás korunkban kifogásokat kerestem,
hogy együtt lógjak vele. Az érettségi után ő elment iskolába, én pedig Tennessee-
ben maradtam.

– Mindannyian felnőttek – mondom, és nézem, ahogy mosoly terül szét az ajkán.

– Ez harmincegy év után megtörténik. Nevet.

"Igaz." Felkuncogok és megrázom a fejem. – Szóval mi visz a városba?

„Jó helyre volt szükségem a fiam felneveléséhez, ezért rájöttem, mi lenne jobb hely,
mint ahol felnőttem.”

"Van egy fiad?" – kérdezem, és nézem, ahogy az arca felragyog.

"Igen. Most töltötte be a tizenhatot.”

"Jézus. Tényleg felnőttél, nem? – mondom, leplezve azt az enyhe csalódottságot,

amelyet akkor érzek, amikor arra gondolok, hogy férje van.

– Anya, jössz, vagy mi?

Kat válla fölött elnézek, ahogy egy magas fiú sétál felénk a folyosón, a fejére
felhúzott kapucnis pulcsiban, egy buggyos farmerben és csizmában. Szemei rám
merednek, és összeszűkülnek, mielőtt újra az anyjára nézne.

– Drágám, ő itt Mike. Együtt jártunk iskolába. Mike, ő a fiam, Brandon.

"Örvendek." Kinyújtom a kezem, ő pedig egy pillanatig nézi, mielőtt megrázná.

"Készen állsz az indulásra?" – ismétli, amint leejti a kezem.

Kat leveszi a táskáját a válláról, és előveszi a pénztárcáját, mielőtt átadna neki egy
húszast és egy kulcskészletet. – Menj, fizesd ki a cuccot. Találkozunk a kocsinál –
mondja neki.

Újra rám néz, majd megrázza a fejét, mielőtt elindulna.

"Sajnálom az esetet. Mióta ketten ideköltöztünk, ilyen – mondja halkan, és nézi,

ahogy elmegy. Aztán a szeme visszatér rám, amikor beszélek.

"Nincs mit." Mosolygok egy igazi mosolyt, aztán szamárnak érzem magam, amiért
örülök, hogy az apja nincs a képen.

– Mennem kell, de igyunk valamikor, és utolérjük.

– Kihívsz? kötekedek.
– Nem – mondja, és a szemei elkerekednek, amikor rájön, mit mondott.

"Add ide a telefonod." kinyújtom a kezem.

Előveszi a telefonját a zsebéből, és átnyújtja nekem. Gyorsan bedugom a számomat

a telefonjába, mielőtt megnyomom a hívás gombot. Amikor meghallom, hogy csörög
a telefonom, leteszem, majd előveszem a telefonom és elmentem a számát.

"Majd hívlak."

"Rendben." Imádnivalóan döbbenten néz ki, és a késztetés, hogy magamhoz

húzzam, és a számat az övéhez szorítsa, olyan erősen megüt a mellkasomban, hogy
egy lépést hátra kell tennem.

– Viszlát, édesem – mondom, mire ő pislog, majd megrázza a fejét. Jobban érzem
magam, ha tudom, hogy ő is érzi.

– Ah… találkozunk. Megfordul.

Nézem, ahogy elmegy. Ahogy a folyosó végéhez ér, a válla fölött rám néz, és
mosolyogva int, mielőtt ismét elfordulna.

"Ki az?"

Gyorsan megforgatom a fejem, és Asher szemébe nézek. „Egy régi barát…”

végighúzom a kezem a fejemen, majd körülnézek, és próbálok emlékezni arra, hogy
mi a fenéért jöttem ide először.

– Te nézted őt – mondja.

Újra ránézek, és összehúzom a szemem. – Miért vagy itt, és miért nem otthon a
lányommal és a nagybabáimmal?

– A lányod haja folyton eltömi az átkozott lefolyót – mondja, és feltart egy üveg
Drano-t. „Szóval én, a csodálatos férj vagyok, azt mondtam neki, hogy elmegyek a
vasboltba, aztán megállok Annie-nál és fánkot veszek neki, mert az a kedvence.
Most pedig mondd el, miért nézted azt a hölgyet.
– Nem látszott – tagadom, és újra körülnézek.

– Ó, volt egy pillantás – mondja, mire a tekintetem visszafordul rá, és elmosolyodik.

– Ne mondj semmit Novembernek – könyörgöm azonnal.

"Biztos." Vállat von.

„Két hónappal ezelőtt regisztrált egy társkereső webhelyre. Nincs szükségem

segítségre randevúzásra – emlékeztetem, mire nevetni kezd.

– Vicces volt az a szar.

"Vicces?" Megrázom a fejem és megborzongok. Néhány válasz, amit kaptam,

kifejezetten ijesztő volt.

– Csak azt akarja, hogy boldog legyél.

– Tudom – mondom halkan.

1. fejezet

KAT

Lehajolok, megkeresem a farmeremet, és gyorsan felhúzom. Megkeresem a

tankomat, és felhúzom a fejemre, mielőtt leülnék és pu

a csizmámon. Utálom ezt a részt; engem nagyon zavar az egész távozás.

Piszkosnak érzem magam, mintha valamit rosszul csináltam volna. Hogyan lehet
rossz valami, ami annyira helyesnek tűnik?
Majdnem egy éve, amikor annyi év után először láttam Mike-ot, nem tudtam, mit
gondoljak. A fiú, akit a tanulásban segítettem, csodálatos férfivá változott. Mindig jó
külsejű volt, de néhány év elteltével minden benne volt a történetben, a szeme körüli
apró mosolyráncoktól a bőrkeményedésig a kezén.

Kétlem, hogy bárki, aki találkozott vele, azt gondolná, hogy közel járt a negyvenhét
évéhez, de jól megöregedett. A ponton mért hat láb magassága valószínűleg nem
lenne magas a legtöbbnek, de öt kettőnél hátra kell döntenem a fejem, hogy
elkapjam a tekintetét. Sötét haja, amely mindig rakoncátlan volt, még mindig
ugyanúgy néz ki – elég hosszú ahhoz, hogy ha véletlenül mellette állsz, a kezed
viszketni kezd, hogy áthúzza rajta az ujjaidat. Természetes barna bőre, amely egy
hosszú nyár után aranyszínűvé válik, mogyoróbarna szemeit mindig smaragdosabbá
varázsolja. A tetoválások, amelyek most a karját és a mellkasát takarják,
újdonságnak számítanak, de saját történetüket is elmesélik, és klasszikus
megjelenését valami masszívabbra változtatják.

A középiskolában szerelmes voltam belé, és az évek nem csökkentették az

érzéseimet. Ha valami, akkor úgy tűnik, a szerelmem kéjsé változott, és most a
szerelem is belekeveredett.

A zúzás, amivel meg tudtam küzdeni. Ez csak egy ártatlan érzelem volt, amelyet
könnyen ki tudtam zárni. Vágy? Ez valami egészen más. Testem az érintésére
vágyik; A közelében akarok lenni, és azt akarom, hogy ő is akarjon engem. És most,
hogy éreztem a szerelmi bogarat, már nem csak a testem akarja őt. Hallani akarom,
ahogy nevet vagy beszél. Szeretném megosztani vele a napomat. De az első randink
óta megegyeztünk abban, hogy soha nem leszünk többek, mint amilyenek vagyunk,
ami alapvetően a haverok.

Negyvenhárom évesen nem akartam, hogy ez legyen az életem. A fiam egy hét
múlva lesz tizennyolc éves, és az év végén egyetemre megy. Nem leszek fiatalabb,
és szeretnék valakit, akivel megoszthatom az életem.

A csukott fürdőszobaajtóra nézek, ahol Mike pillanatokkal ezelőtt eltűnt, és

felsóhajtok. Tudom, mit kell tennem, de ez nem jelenti azt, hogy meg akarom tenni.

Miután felvettem a csizmámat, felállok, és ujjaimmal a hajamba túrok, és próbálom

megszelídíteni. Az ágyra nézek, és felfordul a gyomrom. A szex köztünk
fenomenális. Pontosan tudja, hogyan érintsen meg, de én többre vágyom. Nem,
többet érdemlek.

Hallom, hogy kinyílik a fürdőszoba ajtaja, és majdnem kihátrálok a tennivalómból.

Mike látványa egy törülközőn kívül semmiben nem segít. Még mindig fogalmam
sincs, hogy lehet ennyi izma az ő korában, de van. Lehunyom a szemem, levegőt
veszek, és a hangja hallatán kinyitom a szemem.

"Elmész?" A szeme zavartan összeakad.

Tudom, mire gondol – nem azt, hogy nem megyek el szex után, csak azt, hogy
általában az egész napot együtt töltjük. De az utolsó kör után, amikor a szerelem
szót annyira a számhoz préselték, hogy sírni akartam, akkor tudtam, hogy véget kell
vetnem a dolgoknak köztünk.
– Nem tudom ezt tovább csinálni. Oké. Elfogytak a szavak. újra kapok levegőt.

– Hogy érted azt, hogy ezt már nem tudod megtenni? Szemei összeszűkülnek, és a
kezemre esnek, ahogy felkapom a táskámat.

– Ez a dolog köztünk… nem tudom tovább csinálni. Megrázom a fejem, felemelem a

táskámat és a vállamra emelem.

"Ez a dolog?" A szavak felmordulnak, és szemei végigsöpörnek a szobában.

Egy pillanatig átgondolom, mit kell mondanom, mielőtt újra kinyitom a számat.
"Őszinte voltál hozzám, és azt mondtad, hogy nem keresel kapcsolatot." Nagy
levegőt veszek, érzem, hogy felgyorsul a szívem. „Kilenc hónappal ezelőtt még
rendben voltam ezzel, mert én is így éreztem.” Mosolygok, de érzem, hogy inog.
„Már nem érzem így. Többet akarok."

Kezét a hajába simítja, és látom, hogy fájdalom villan a szemében. Keményen megüt
a vágy, hogy megvigasztaljam.

– Megmondtam – suttogja.

Igaza van. Elmondta, mit tett vele a lánya anyja, de ez évekkel ezelőtt volt. Nem
akarok szívtelen kurvának tűnni, de az embereket nap mint nap kiborítják. Néha túl
kell lépned a szart. A volt férjem elhagyott, és bármennyire is szörnyű, tudom, hogy
nem minden férfi egyforma, és valahol van egy férfi, aki úgy fog szeretni, ahogyan
szükségem van arra, hogy szeressenek. Még akkor is, ha a férfi, akit szeretni
akartam, nem.

– Elmondtad, de nem ragadhatok veled a múltban, Mike. Nem akarom életem

hátralévő részét egyedül tölteni.”

– Nem vagy egyedül – mondja, és összevonja a szemöldökét. Nevetni akarok azon,

hogy mennyire feledékeny.

– Mike, hetente néhányszor találkozunk néhány órára. Szexelünk. Aztán

hazamegyek. Nem vacsorázunk, és nem beszélünk az életünkről, szóval igen,
egyedül vagyok, és öt év múlva, Mike, nem akarok egyedül lenni.

Várom, hogy mond-e valamit, bármit, ami megváltoztatja a mostani érzéseimet. Ha

megpróbál meggyőzni, hogy maradjak. De ő csak áll és néz rám. Csalódottan
megrázom a fejem, és az ajtó felé fordulok.
"Várjon. Vacsorázhatunk – mondja.

Olyan fájdalmas nevetés, hogy a szívemre kell tennem a kezem, és kibuggyan a

számból, mielőtt megállíthatnám. Még csak meg sem fordulok, hogy ránézzek,
amikor válaszolok.

– Mike, a vacsora nem fogja megváltoztatni az érzéseimet. Biztos vagyok benne,

hogy a vacsora csak még bonyolultabbá tenné ezt az egészet, és nem kell
bonyolultabbnak lennie.

– Legyen szíves abbahagyni? Keze a könyököm köré fonódik, amikor elkezdem

kinyitni a bejárati ajtót. A fejem leesik, és szembefordulok vele. "Adj egy kis időt."

A torkom eltömődik és könnyek szúrják az orrom a fájdalomtól, amit a hangjában

hallok.

„Nem tudok. Sajnálom." Megint megrázom a fejem, kihúzom a könyökömet a

markából, mielőtt elindulok az autómhoz. Nem akarom, hogy a dolgok így
végződjenek, de nem tudom folytatni a dolgok menetét.

Gyorsan bekötöm és beindítom az autómat. Utoljára felnézek a házra. Amikor Mike-

ot a verandán állva látom, megkérdőjelezem a döntésemet. Aztán átgondolom az
életemet, és azt, hogy mit szeretnék magamnak, és hátramenetbe állítom az
autómat, lerántom róla a tekintetem, és kihátrálok a felhajtójáról.
*

A velem szemben lévő srácra nézek, és beleharapok az arcomba. Három hete

regisztráltam online randevúzásra, és eddig két randevúra mentem el. Ez a fickó
jobban néz ki, mint az előző, de úgy értem, hogy jobban néz ki, nem pedig.

– Mindjárt visszajövök – mondom Steve-nek.

Bólint, és le sem veszi a tekintetét a kezében tartott telefonról. Megforgatom a

szemem és felállok, felkapom a táskámat. Amint elérem a mellékhelyiséget, fellépek
a mosdó elé, és felengedem a hűvös vizet, az arcomra fröccsenve, mielőtt a tükörbe
néznék. Mondtam Mike-nak, hogy nem akarok egyedül lenni öt év múlva, és
randevúznom kell, hogy ez megtörténjen, szóval ezt csinálom.

Mike hívott néhányszor, és amikor megkeres, nem tudom nem felvenni a telefonom.
Hívj gyengének, ha akarod, de szeretem. Soha nem mond semmit arról, hogy újra
összejön. Csak azt kérdezi, hogy megy a munka, és hogy Brandon jól van-e.
Igyekszem rövidre zárni a beszélgetéseket. A szívem csak ennyit bír el.

Miután kiráztam a fejemből Mike gondolatait, és kihúztam pár papírtörlőt az

adagolóból, megtöröm az arcomat, emlékeztetve magam arra, hogy túl kell élnem a
vacsorát. Aztán hazamehetek, megiszok egy pohár bort, és bekucorodok az ágyba
valami huszonéves dögös sráccal, akinek tetoválásai vannak a Kindle-emen.
Megérintem a szájfényemet, kilépek a fürdőszobából, és egyenesen egy tömör falba
futok.

– Elnézést – motyogom, miközben meleg kezek a vállam köré fonódnak, és

megerősítenek. Ismerős illat vesz körül, ahogy a tekintetem felfelé utazik, és
találkozik egy meleg, mogyoróbarna szempárral.

– Kat. A nevem hangja elhagyja a száját, a bőrömön libabőrök törnek ki, a

gyomromban pedig a szorongás.

"Mikrofon." Megpróbálok hátrálni egy lépést, de a kezei egy kicsit szorosabban

tartanak, miközben szemei végighaladnak a testemen, befogva a ruhámat és a
sarkamat.

„Gyönyörűen nézel ki” – mondja, miközben kezei lecsúsznak a karomon, hüvelykujjai

pedig a csupasz bőrömön futnak. A gyomrom

megfordítja a tekintetét.

"Kösz." Megint megpróbálok hátrálni egy lépést, de odahajol, orra végigfut a

nyakamon.

– Neked is jó az illatod.

Remegő lélegzetet veszek, és lehunyom a szemem, miközben az orra a nyakamon a

fülem felé fut.

"Mit csinálsz itt?" – kérdezi, és ajkai a lebenyemet súrolják.

A kezeim felemelkednek, hogy megmarkolják az ingét, nehogy az arcomra essek.

– Kathleen, jól vagy? Steve hangja megszólal.

Azonnal elengedem Mike-ot, és eltávolodtam tőle egy lépést. – Jól vagyok, Steve –
mondom, és hátrálok még egy lépést, és megpróbálom visszaszerezni a testemet.

– Épp most érkezett a vacsora az asztalhoz, és nem tudok enni, amíg oda nem érsz
– mondja kissé bosszúsan.

Mike-ra nézek, és levegőt veszek, amikor meglátom Mike arckifejezését. – Most

jövök – mondom Steve-nek, aki motyog valamit, mielőtt összefonja a karját a
mellkasán, és figyel minket.

Elindulok felé a folyosón, amikor megköszörüli a torkát. Ha nem járna át rajtam a

bűntudat amiatt, ami az imént történt, megmondanám Steve-nek, hova tolja. Amikor
a folyosó végébe érek, úgy érzem, hogy a szemek a hátamba fúródnak. Elfordítom a
fejem, hogy a vállam fölött nézzek Mike-ra.

– Jó volt látni – mondom Mike-nak.

Nem mond semmit. Csak felemeli az állát felém, mielőtt a fejem fölé néz, és dühös
pillantást vet. Visszafordulok, és kimegyek az ebédlőbe, követve Steve mögé. Amikor
az asztalnál ülünk, az ételét nézi, és az orra alatt morog a hőmérséklet miatt, mielőtt
elkezdené enni. Mi a fenéért kellett itt lennem ahhoz, hogy enni tudjon, még mindig
összezavar, ahogy elkezdem feldarabolni a rendelt raviolit.

Hirtelen újra szemet érzek magamon, ezért felemelem a fejem. Szemem Mike-on
akad meg az étterem túloldaláról, amint egy sráccal ül a bárban, akiről tudom, hogy a
testvére. A sört tartó keze felém jön, mire lesütöttem a szemem, hogy folytassam az
evést.

Ez a randevú életem második legrosszabb randevúja lesz, és ez a második az egy

héttel ezelőtti időponthoz képest, amikor egy számítógépes programozóval azt hitte,
hogy Isten ajándéka a nőknek. Sajnálatos módon a Men In Black földönkívülieire
emlékeztetett – az óriási, felemelt testűekre és apró fejűekre. Igen, ez nem volt jó
idő.
– Nem hiszem el, hogy összeszólalkoztál valakivel, miközben randevúzunk – mondja
Steve, miközben váratlanul elkap, és kizökkent a gondolataimból.

Bűntudattól felfordul a gyomrom a szavaitól. A volt férjem megcsalt. Két éve volt
viszonya, és én nem is tudtam meg, amíg összepakolta a cuccait, hogy elköltözzön.
Könyörögtem neki, hogy oldja meg, de végül az új barátnőjét és a gyerekeit
választotta a fiam és én helyett. Utálom a csalókat, és bár nem vagyok elkötelezett
Steve iránt, mégis bűntudatom van amiatt, ami Mike-kal történt.
– Nem csináltam ki vele – mondom védekezően.

– Rajtad volt a szája. Oké, szóval ez igaz volt. – Nagyra értékelném, ha nem érintene
meg más férfiakat, amikor együtt vagyunk.
Ez nem lenne túl nehéz, mert azt hiszem, ez lesz az utolsó alkalom, amikor valaha is
látom Steve-et.

– Ne aggódj. Többé nem fog megtörténni – mondom neki, és nagyon szeretném

megszúrni.

Még néhány percig ott ülök, nem eszem, miközben érzem, hogy lyukakat fúrnak
belém a szoba túloldaláról. Minden bennem van, hogy ne nézzek Mike-ra. A testem
tudja, hogy közel van. Esküszöm, érzem, ahogy a vérsejtjeim az ő irányába húznak.

– Visszajövök – mondom Steve-nek.

Szemei összeszűkülnek, de bólint, mintha szükségem lenne az átkozott

engedélyére. Fogom a táskámat, és elindulok a mellékhelyiségek felé, de ahelyett,
hogy végigmennék a folyosón, balra fordulok, és a háziasszony felé indulok.

"Minden rendben?" – kérdezi a háziasszony, amint az étterem elé értem.

„Valójában el kell mennem. Vészhelyzetem van." Előveszek egy százdollárost, és

átnyújtom neki. – Átadná ezt a pincérnőnknek, és üzenetet adna a randevúmnak,
hogy elmentem?

„Persze” – válaszolja, és mindentudóan mosolyog. Harminc perce ültetett le Steve-

vel, szóval biztos vagyok benne, hogy megérti, miért akarok elmenni innen.

Elmosolyodom, felemelem a táskámat a vállamra, és elindulok az étterem elé. A

parkolóba érve megtalálom a kulcsaimat, gyorsan beülök az autómba, és felszállok,
mint a pokol kutyái a sarkamon.

Amikor a házamhoz érek, csörögni kezd a cellám a táskámból. Kihúzom, és

végigcsúsztatom az ujjam a képernyőn, amikor látom, hogy Mike hív.

– Ez nem tartott sokáig – mondja szinte játékos hangon.

De a szavaiban valami feldühít. Tudom, mit akarok az élettől, és tudom, hogy

megérdemlem, hogy egy férfi legyen mellettem. Régóta egyedülálló vagyok, de
hiányzik, hogy legyen kire felébredjek, vagy akit felhívhatok, amikor csak ki kell
szellőznöm.

– Kicsit béna volt, bébi.

"Komolyan?" – sziszegem. Összeszorul a gyomrom, és felemészt a késztetés, hogy

átdobjam a telefonomat a szobán. – Te egy bunkó vagy! – mondom, és leteszem.

Amikor a telefonom újra világít, megnyomom a bekapcsoló gombot. Csavarja be.

2. fejezet

MIKROFON

Ránézek a kávémra, és megdörzsölöm a szemeim közötti teret. Fel kell öltöznöm, de

mióta Kat-tel minden elromlott, nincs kedvem szart csinálni. Hallom, ahogy kinyílik a
bejárati ajtó, és becsapódik, majd a Szörnyeteg cédulák csilingelő hangját hallom,
mielőtt meglátnám a novembert a sarkon.

"Hé apa!" – mondja a lányom, és bemegy a házba.

Nézem, ahogy átdobja a táskáját a szobán és a kanapén, mielőtt leülne a mellettem

lévő szigetre. Szemei egy pillanatig az arcomat keresik, mielőtt elfordulok tőle.

– Hé, kislányom – motyogom, és iszom egyet a kávémból, és lekönyökölöm a pultra.

– Oké, öntsd ki – mondja, és felvonja a szemöldökét.

– Mit öntsön ki?

"Ó, Uram. Ne játszd a hülyét. Már egy ideje mocorogsz, és elegem van belőle.

– Nem mocskolok.

„Ha nem mondod el, mi folyik itt, fel fogom hívni a nagyit” – áll, és körbemegy a
szigeten a konyhába. Aztán elővesz egy kávéscsészét a szekrényből, mielőtt töltene
magának egy csésze kávét.

– Meg tudod inni most? Én kérdezem.

Összeráncolt szemöldökkel néz rám a kávéscsészéje tetején, amitől elmosolyodok.
„Ha, ha. Nagyon vicces. Most komolyan. Mondd, mi folyik itt?"

Felsóhajtok, majd megvitatom, mit fogok neki mondani. Tudom, hogy nem kislány, de
egyáltalán nem vonzó az ötlet, hogy elmagyarázzam neki, hogyan engedem át az
ujjaim között azt a nőt, akit szeretek, mert buta vagyok.

– Apa, beszélj velem – mondja halkan.

Ránézek a pult túloldalán, és lehajtom a fejem. „Elbasztam. Úgy értem, nagyon

elbaszott, és nem tudom, meg tudom-e javítani.

– Még mindig lélegzik? – kérdezi halkan, mire felemelem a fejem.

"Bocsánat?"

– Még mindig lélegzik? – ismétli az arcomat kutatva.

– Igen – mondom neki, és összeráncolom a szemöldökömet, amikor látom, hogy

felvillan a szeme.

"Szereted őt?"

– Igen – suttogom.

A nő bólint. – Tudod, ez az ember egyszer azt mondta nekem, hogy amíg lélegzel,
bármi lehetséges. Iszik egy pohár kávét, és újra az arcomat kutatja. Megrázza a
fejét, és látom, hogy könnyek töltik meg a szemét. – Lemondhattál volna rólam –
suttogja, és a szívem összeszorul. – Csak azt mondhattad volna, hogy csavard el, és
feladod, de nem tetted – soha nem tetted. Te olyan ember vagy, aki azért küzd, amit
akarsz. Szóval, ha szereted ezt a nőt, akkor valószínűleg elképesztő, és érdemes
érte küzdeni.”
– Ő az – mondom, és az állkapcsom összeszorul.

– Akkor harcolj, apa. Azt akarom, hogy boldog légy. Megérdemled hogy boldog légy."

– Mikor lettél ilyen átkozottul okos?

"Nem tudom." Megvonja a vállát, és kivesz még egy italt a csészéjéből.

– Szeretlek, kislányom.

– Én is szeretlek, apa. Elmosolyodik, majd könyökével a pultra dől. – Most pedig

mesélj róla.

"Mit?"

"Ki ő?" kérdezi.

Nagy levegőt veszek, és felülök a székre. – A neve Kathleen. Még az iskolában

ismertük egymást, mielőtt elköltözött – mondom.

Bólint, mielőtt újabb italt ivott, majd leengedte a csészéjét a pulthoz. – Mióta látjátok
egymást?

A francba, azt hiszem, és összehúzza a szemét.

– Mióta látod, apa? – ismétli a lány.

– Kilenc hónap – motyogom lenézve a pultra.

"Kilenc hónap? Kilenc hónapja találkozik vele, és én csak most hallok róla?
Megrázza a fejét, és teljes magasságában feláll, mielőtt elfordulna tőlem, és kétszer
megkerülné a konyhát. Aztán megáll előttem, kinyitja és becsukja a száját, és még
egy kört tesz. – Nem hiszem el, hogy nem szóltál nekem erről – mondja, amitől
azonnal rosszabbul érzem magam.

– Van egy fia.

– Van egy fia? – ismétli, és megkerüli a pultot, hogy ismét leüljön mellém a
zsámolyra. "Milyen idős?"

– Most töltötte be a tizennyolcat.

– Hú – leheli a lány.

– Igen – mondom, és a hajamba túrom az ujjaimat.

– Srácok, hogy kijönnek egymással?

– Nem ismerem őt.

– Kilenc hónapja látja ezt a hölgyet, szerelmes belé, és nem ismeri a fiát?

„Mondtam, hogy elbasztam” – mondom neki, és ismét a pult felé hajtom a fejem.

– Nem hazudtál – motyogja az orra alatt, én pedig felé fordítom a fejem, és

összehúzom a szemem. – Rendben van – mondja, és feltartja a kezét. "Nincs túl
későn." Karját a hátam köré fonta, fejét a vállamra fekteti. – Nagyon könnyű téged
szeretni, apa, és egy dolgot biztosan tudok, hogy minden rendben lesz.

– Igazad van, kislányom. Átfonom a karomat, hozzáhajolok, és megcsókolom a feje

búbját. És imádkozz, hogy megtaláljam, hogy visszakapjam a nőmet.

3. fejezet

KAT
– Biztos vagy benne, hogy ez jó ötlet? – kérdezem Connert, miközben egy nagy
gerendaház elé állunk.

– Drágám, mondtam már korábban. Minden rendben van. Nem maradunk

hosszú – csak egy sör. Aztán mehetünk moziba, vagy ha akarod, visszamehetünk
hozzám – mondja kissé megváltozott hangon, amitől pánikba esik.

Ó Istenem. Nem voltam erre készen. Conner nagyon kedves ember. Jó

megjelenésű, figyelmes és kedves. Ő is sikeres, de a gondolattól, hogy bármi mást
csináljak, mint hogy arcon csókoljam, émelyeg.

Rosszul érzem magam, hogy nincs vele szikra. Mindent megtett azért, hogy jól
érezzem magam, de valami folyamatosan visszatart. Csak szikrák nincsenek.
Folyton azt kérdezem magamtól: Ki a fenének kell a szikra? De az agyam nem figyel.

Néhányszor elmentem Connerrel. Akkor találkoztam vele, amikor mindketten sorban

álltunk a bankban. Kedves fickónak tűnt, és továbbra is ragaszkodom ahhoz, hogy
túllépjek Mike-on, és találjak valakit, akivel valami maradandót építhetek. Igen,
tudom, hogy megszegem a független nő létére vonatkozó szabályokat, de tudom, mit
akarok. És mivel a férfi, akit akarok, egy idióta, máshol kell keresnem.
- Mehetünk moziba – mondom neki azonnal, és látom, hogy csalódottság villan a
szemében, mire leveszi rólam a tekintetét, és az előttünk lévő házra néz.

– Menjünk be – mondja, kinyitja az ajtaját, és kimászik a teherautójából.

Kinyitom az ajtót és a ház előtt találkozom vele. Megfogja a kezemet, és küzdök a

késztetéssel, hogy elengedjem, miközben felmegyünk a lépcsőn az elülső
verandához. Amikor az ajtóhoz érünk, nem kopogtat; csak besétál. A második
pillanatban, amikor átlépjük a küszöböt, bombáznak a nevető és jól szórakozó
emberek hangjai.

Conner átvezet minket a tömegen, útközben megáll, hogy köszönjön az

ismerőseinek. Amikor kiérünk a konyhába, egy fiatal, nagyon jó kinézetű, leborotvált
hajú srác jön oda hozzánk, aki egykaros ölelésre húzza Connert. Amikor elhúzódnak,
a srác rám néz, majd Connerre. Megint megcsillan valami a szemében, de nem
vagyok elég gyors ahhoz, hogy megértsem, mi az.

– Asher, ő Kathleen. Kathleen, ő Asher.

"Örvendek." Elmosolyodom, és megfogom a kezét, amikor kinyújtja egy rázásra.

– Ismerősnek tűnsz – mondja, én pedig megrázom a fejem. – Ismeri a feleségemet,

Novembert? kérdezi.

Leesik a gyomrom. Semmiképpen. A sors nem lehet ilyen kegyetlen. De annak az

esélye, hogy egy másik november nevű nő él ebben a városban, nagyjából olyan
valószínű, mintha villámcsapás érné. Még soha nem találkoztam Novemberrel, de
Mike gyakran beszélt róla, az unokáival együtt – néhányszor még a vejét is
felnevelte, de én sosem tettem össze kettőt és kettőt.

Egy idióta vagyok.

"Kisbaba!" Asher kiabál a szoba túloldalán.

Elfordítom a fejemet abba az irányba, amerre a szeme néz, és látom, hogy egy
gyönyörű nő mosolyog és felénk sétál egy kislányt tartva a karjában.

"Hívtál?" – kérdezi szemeit forgatva.

– Ismered Connert, bébi, és ő Kathleen – mondja neki.

Amikor az oldalához ér, a karja átfogja a derekát, és a tekintete rám néz. – Kathleen
– motyogja. A tekintete elgondolkodtat, vajon Mike beszélt-e valaha rólam.

– Örülök, hogy találkoztunk – mondom neki, meg akarva szakítani a kínos pillanatot.

Conner keze a hátamhoz nyúlik, a testem pedig megmerevedik az érintkezéstől.

November szeme Conner és köztem néz, és mosoly terül szét az ajkán.

– Én is örülök, hogy megismerhetlek – mondja, majd lenéz a karjában tartott lányra.

– Június van – mondja, és feljebb emeli a kislányt a csípőjén, mielőtt kilép a férje
szorításából.
November félkaros ölelésre húz, közénk kényszerítve a karjaiban lévő kislányt.
Amikor elkezd elhúzódni, a kislány megragadja az ingem elejét. Lenézek rá és
mosolygok.

– Imádnivaló – mondom, és felnézek novemberre.

June nem hagyja magát. Ehelyett úgy tűnik, hogy erősebben ragaszkodik hozzám,
ahogy az anyja elkezdi elhúzni.

"Tudok?" Én kérdezem.

November bólint, én pedig teljesen elveszem tőle a lányt, beszívom egy tüdőnyi
babaszagát.

– Az apád a közelben? Hallom Conner kérdését, miközben végighúzom az ujjaimat

June pufók arcán.

"Igen. Ő vezeti a grillt – mondja neki Asher.

– Visszajövök – mondja Conner, és megszorítja az oldalam, mielőtt elindul.

Érzek egy csipet a bőrömön, és elfordítom a fejem, és körülnézek az emberekkel teli

szobában, mielőtt Mike-ra szegezném. Még a köztünk lévő távolságból is látom,
hogy csikorog az állkapcsa.

– Szóval te vagy az, aki az apámat összezavarta? – kérdi november.

Lehúzom a tekintetem Mike-ról, és ránézek. "Sajnálom?"

– Apám – mondja mögém nézve. – Egy ideje mocorog. Körülbelül egy héttel ezelőtt
beszélt rólad, amikor megfenyegettem, hogy ráveszek a nagymamára, ha nem
mondja el, mi folyik itt.

– Sajnálom – suttogom. Nem ezt akartam.

– Ne légy – súgja vissza, és mosolya megragad.

Egy kezet érzek a hátamnál, és még csak el sem kell fordítanom a fejem, hogy
tudjam, Mike az.

– Itt vagy Connerrel? – morogják a fülem mellett, miközben Asher odanyúl, kiszakítja
a karjaimból June-t, és lágyan mosolyog, majd átkarolja November derekát, és
elvezeti.

„Örülök, hogy találkoztunk, Kathleen” – kiáltja a válla fölött November, mielőtt az

apjára néz, és megrázza a fejét.

– Mike, én… – kezdem elmondani neki, hogy sajnálom, amikor félbeszakít.

"Nem. Tulajdonképpen… – rázza a fejét. – Basszus nem. Egy percet sem adtál, hogy
kidolgozzam a szart a fejemben – mondja halk hangon, és a kezem remegni kezd.

– Ne csináld ezt itt – suttogom.

– Nem kellene itt csinálnom ezt a szart, de látva, hogy nem veszi vissza a
hívásaimat, nincs más választásom.

"Mikrofon."

– Ne bánts velem, kicsim. Most rohadtul mérges vagyok."

– Nincs jogod dühösnek lenni. összeráncolom a homlokomat.

"Nem?" Tetőtől talpig rám néz, megrázza a fejét. – A szám és a kezem minden
centimétereden volt. És megjelensz egy bulin a gyerekem házában randevúzással."
Megint megrázza a fejét.
„Ne légy vulgáris. És fogalmam sem volt, hogy ez a lányod háza – mondom neki, és
érzem, hogy zavartan felforrósodik az arcom.

– Lehet, hogy nem tudtad, de Conner tudta, hogy ez a lányom háza. Ami azt illeti,
hogy vulgáris – mondja, arca még közelebb hajlik az enyémhez, hangja pedig leesik.
„A tested ismer engem, vágyik rám.”

– Már nem – harapok ki, és dühös leszek.

– Az enyém vagy, mióta visszatértél az életembe.

– Megmondod…

Elvágja, lehajtja a fejét, hogy szemtől szemben legyen velem. – Tudom, mit
mondtam, bébi. Azt hittem, ügyes vagy azzal, ahogy vagyunk. Azt mondtad, hogy a
fiad miatt szeretnéd egyszerűvé tenni a dolgokat. Fogalmam sem volt, hogy úgy
érzed, nem vagy fontos nekem. A keze felemelkedik, ujjai a tarkóm köré fonódnak.

– Nem akadályoztál meg abban, hogy elmenjek – mondom halkan, és ettől még
mindig fáj.

„Véletlenül elkaptak. Azt hittem, van időm. Aztán megláttalak egy randin, és mérges
voltam, de boldog voltam, hogy a srác vesztes volt. Elmosolyodik, én pedig
összehúzom a szemem. „Akkor felhívtalak. Nevetni akartam rajtad, de nem ez
történt.”

– Nem – egyetértek. „Nagyon mérges voltam rád. Nagyon mérges vagyok rád."
– Azt hiszi, hetek óta tartó néma kezelés ezt nem mutatta meg nekem?

A szívem kezd könnyedebb lenni, majd elkezd elhatalmasodni a bűntudat. – Itt

vagyok Connerrel.

– Itt voltál Connerrel. Most itt vagy velem."

– Mike – suttogom a nevét.

– Kicsim, beszélek Connerrel.

Megrázom a fejem. – Nem beszélsz Connerrel.

– Tudtad, hogy Conner tudta, hogy látlak?

"Mit?"

– A városban minden férfi tudta, hogy találkozunk. Mindannyian tudták, hogy tilos
vagy.”

"Mit?" – ismétlem döbbenten.

– Soha nem gondolkoztál azon, hogy miért nem ütött meg soha senki? – kérdezi, és
a hüvelykujja lecsúszik a torkomon.

r /> „Nem” – válaszolom, és lenyelem a szemei heves tekintetét.

„Tudták, hogy tilos vagy. Csak azért, mert a kapcsolatunk nem volt nyilvános, még
nem jelenti azt, hogy eltitkoltam ezt a szart.

– Ó, istenem – lélegzem.

„Éppen ezért fogunk beszélni Connerrel” – mondja, és szorongás tölti el a

mellkasomat.

– Még mindig mérges vagyok rád.

– Nem számít. Még mindig beszélek vele.”

"Mikrofon."

– Kat.

– Ne légy bunkó – sziszegem, és megpróbálok kiszabadulni a szorításából.

Keze a derekam köré fonódik, a nyakamnál lévő keze pedig mélyebben

visszacsúszik a hajamba, fogva tartva, miközben szája az enyémre esik, és kiszívja
a levegőt a tüdőmből. Meglepetten zihálok, ő pedig megragadja az alkalmat, hogy
ajkaim közé csúsztassa a nyelvét. Ismerős íze megtölti a számat, és testem, amely
teljesen az ő tulajdonában van, addig hajol, amíg a mellkasom erősen az övéhez
nem nyomódik. Amikor felnyög, és érzem az izgatottságát a gyomromnál,
nyöszörgés szökik ki a szájába.
"Komolyan?" ugatást hallok.

Szemeim összeszorulnak. Aztán Mike homloka egy pillanatra megérinti az enyémet,

mielőtt elhúzódik.

– Te, én, kint – mondja Connernek, és a bejárati ajtó felé rántja a fejét.

A kezem eltakarja a számat, és körbenézek a szobában az összes emberre, aki

megállt, hogy nézze, mi történik. Nem hiszem el, hogy megcsókoltam Mike-ot
mindezen emberek előtt; Tényleg nem hiszem el, hogy megtettem, amikor Connerrel
vagyok.

"A francba. Ennek jónak kell lennie.”

Balra nézek egy fiatal srácra. A feje borotvált. Úgy néz ki, mint Asher, és kíváncsi
vagyok, testvérek-e.

Tekintete felém fordul, és mosoly terül szét az ajkán. – Trevor vagyok.

– Kathleen – mondom, majd kiabálást hallok, és elindulok a ház eleje felé.

– Ne hidd, hogy Mike azt akarná, hogy kint jöjjön, baba – mondja egy tetoválásokkal
borított srác, és elém lép.

– Meg kell állítanom őket.

– Sajnálom – mondja, és megpróbálok megkerülni őt, de ismét elállja az utamat.

"Mozog." Ránézek, mire ő elmosolyodik, és megrázza a fejét.

Körülnézek, és egy tolóüveg ajtót látok nem messze attól, ahol állok. Éppen futni
készülök, amikor Mike visszaviharzik a házba a táskámmal, amit Conner
teherautójában hagytam.

– Menjünk – mondja Mike, és az előttem álló tetováló srác elmosolyodik, mielőtt

félreállna az útból. Amikor Mike az oldalamhoz ér, a keze a derekam köré csúszik, és
szeme a tetováló srácra szegeződik. – Köszönöm, Nico, és mondd meg
Novembernek, hogy felhívom – mondja, mielőtt kivezet a házból.
"Mit csinálsz?" – kérdezem, amikor végre megtalálom a hangomat.
– A házamhoz megyünk, hogy beszélgessünk – mondja, kinyitja az utas oldali ajtaját
a kocsijához, és belökött, mielőtt becsukná az ajtót.

"Mi történt?" – suttogom magamban, miközben nézem, ahogy Mike a volán mögé
csúszik.

– Biztonsági öv, bébi – mondja, miközben döbbenten ülök. A karja rám ér,
végighúzza az övet a testemen, mielőtt a helyére zárná.

"Mikrofon."

– Hamarosan beszélünk – mondja, beindítja az autót, és hátramenetbe állítja.

"Mikrofon."

– Csak egy perc, bébi – motyogja, és előveszi a telefonját, és megnyom néhány

gombot, mielőtt a füléhez tenné. „Ma este nem leszek a klubban. Tudod kezelni?" –
kérdezi a telefonba, miközben az autójával a főútra fordul. "Jó. Köszönöm –
motyogja, mielőtt kihúzza a telefont a füléből, és berakja közénk a pohártartóba.

– Haza tudnál vinni? – kérdezem halkan.

A keze az enyémhez ér az ölemben. Ujjait összefonja az enyémmel, majd a szájához

húzza a kezemet, és az ujjaimhoz suttogja: „Nem”.

„Csak akkor csókoltalak meg, amikor valaki mással voltam randevúzni” – mondom
neki.

– Tudom – válaszolja, és a combjához húzza a kezemet.

– Nagyon borzasztóan érzem magam emiatt, Mike.

– Ezt én is tudom.

– Bocsánatot kell kérnem Connertől.

– Nem, nem – mondja határozottan.

– Mike, tudsz a múltamról, az exemről és arról, hogy mit tett velem. Nem bánom,
hogy ezt tettem valaki mással.”

– Lefeküdtél vele? – kérdezi morogva.

"Mit?"

– Lefeküdtél Connerrel? – ismétli még dühösebben.

– Nem – suttogom.

"Szereted őt?"

– Kedves volt.

"Szép?" – mondja, arcán undorral.

"Igen. Szép."

– Látnád magad vele öt év múlva? – kérdezi, mire elfordítom a fejem, hogy ránézzek,
és észreveszem, hogy az állkapcsa összeszorul.
– Nem – mondom halkan.

– Akkor nem kell felhívnod.

Az út hátralévő részét csendben hajtjuk a házáig. Az agyam folyton azt ismételgeti,

ami az imént történt, és fogalmam sincs, miért nem harcolok ellene, vagy miért nincs
nagyobb bajom azzal, hogy azt mondja, nem hívhatom Connert. Folyton csak arra
gondolok, hogy valahányszor megérint vagy megcsókol, jó érzés.

Amikor felértünk a házához, leállítja a kocsit és azonnal kiszáll, megkerüli az

oldalam, kinyitja az ajtót, áthajol rajtam, lecsatolja az övemet, és kiránt magával.

– Hm – motyogom, és nem tudom, mit fogok mondani, miközben becsukja

mögöttünk az ajtót.

Megfogja a kezem, magával rángat a konyhába. – Ülj ide – mondja, miközben kezei
a derekamhoz nyúlnak, és felemelnek a pultra. Aztán szájon csókol, mielőtt a
hűtőhöz megy, és ivott két sört.
Nézem őt, szótlanul, miközben felüti mindkét sör tetejét, mielőtt elém állna, széttolja
a lábaimat, majd közéjük áll.

– Most pedig beszéljünk – mondja, és a csípőmre teszi a sörét. Kezei körbesimulnak,

közelebb húzva magához. „Először is elbasztam, de ennek így kell lennie. Állítólag
van egy mi.”

Érzem, ahogy kinyílik és becsukódik a szám, de nem jönnek ki a szavak.

Szemei az arcomat kutatják, a hangja leesik, kezei pedig az arcomhoz simulnak,

gyengéden tartva. "Szeretlek. Szeretsz engem."

Duplán pislogok, és érzem, hogy elolvad a bensőm.

"Elszúrtam."

Mi a fene folyik?

Körülnézek a konyhában, és megbizonyosodok róla, hogy nem kapok Punk-ot. A

férfiak nem csinálják ezt – legalábbis az általam ismert férfiak nem. Mike viszont
soha nem volt normális – ezért nem tudtam túltenni magát rajta.

"Megbocsájtasz?" – kérdi halkan, könyörgő szemekkel.

Mély levegőt veszek, visszatartva. Még mindig nem tudok szavakat formálni, ahogy a
szemébe nézek. Tudom, hogy még sokat kell dolgoznunk, de szeretnék vele lenni.
Így hát leveszem a kezeimet a pultról, a vállára teszem, és odahajolok, a számat az
övéhez szorítom. Kezei erősebben tartják az arcomat, miközben átveszi a csók
irányítását azáltal, hogy messzebbre billenti a fejemet, hogy mélyebbre tudjon jutni.
Nyelve összegabalyodik az enyémmel, és a keze tapintása az oldalamon, hogy
simán átfusson a mellemen, arra késztet, hogy felemeljem a csípőmet, és a lábaimat
a dereka köré vonjam. Aztán elhúzza a száját, és csukott szemmel a homlokát az
enyémnek támasztja.

– Sokat kell dolgoznunk – mondom halkan.

Bólint, kezei körém csúsztatnak.

"Ha ezt meg akarjuk tenni, akkor mindent akarok, nem csak a szexet." Mélyen
legbelül tudom, hogy én is ugyanolyan bűnös vagyok, mint ő, amiért korábban történt
közöttünk. Hamarabb el kellett volna mondanom neki, hogy többet akarok, mielőtt
felborulok és kiugrik a hajó.

– Megfogtál, Kat.

Kutatom az arcát, és látom az igazságot és a szeretetet a szemében.

– Te is szeretsz engem, igaz? – kérdezi aggódó hangon. – Nem értettem félre, igaz?
– Szeretlek – suttogom. Nem gondoltam volna, hogy ez megtörténik közöttünk.

– Szóval a többit ki lehet dolgozni.

– A többit meg lehet dolgozni – ismétlem, miközben a karjai körém fonódnak, és a

mellkasába húz.

– Na, itt az ideje a sminkszexnek? – kérdezi vigyorogva, mire hátradöntöm a fejem,

és felnevetem a reményteli arckifejezést.
Amikor uralkodni tudok a nevetésem felett, az arcát kutatom. A szemei pillantása
megállásra késztet. Még mindig mosolyog, de sebezhetőnek tűnik. Nem szokott
hozzá ahhoz, amit érez, és tudom, hogy ha jól akarjuk csinálni, akkor
mindkettőnknek lassan kell vennünk.

„Mit érzel, ha filmet nézel, és szórakozol velem?” – kérdezem mosolyogva.

– Megtehetjük – mondja halkan, lesegít a pultról, és felkapja a sörünket, mielőtt a

nappaliba vezet.

Épp elkényelmesedünk, amikor a konyhában csörög a telefonom a táskámból. A

hangnemből tudom, hogy Brandon. Felkelek a kanapéról és a táskámhoz megyek,
előveszem a telefonomat.

– Szia, édesem – válaszolom, és a fülemhez teszem a telefont.

"Merre vagy?"

"Elnézést?" – kérdezem, hallva a haragot a hangjában.

– Úgy hallottam, hogy Mike-kal voltál.

– Mike-kal vagyok.

– Anya, mi a fasz?

– Brandon, te vagy a gyerek. Én vagyok a szülő – emlékeztetem. Mióta egyedül

vagyunk az apja nélkül, egyre többször lépi át a határait.

– Mindegy – mondja, mielőtt leteszi a telefont.

Elhúzom a telefont a fülemtől, és a képernyőre nézek.

"Minden rendben?" – kérdezi Mike, amitől megugrok.

Sóhajtok és megfordulok, hogy ránézzek. Bármennyire is szeretnék lógni, haza kell

mennem, és beszélnem kell a fiammal.

– Haza kell mennem – mondom neki a fejemet csóválva.

– Brandon jól van? – kérdezi aggódva.

"Igen. Csak haza kell mennem, és beszélnem kell vele.

– Elviszlek.

– Köszönöm – suttogom, felkapva a táskámat, és követem őt a teherautójához.

4. fejezet

KAT

Felveszem a telefont, remeg a hangom

ng. "Helló."

– Mi a baj, kicsim? – kérdezi Mike, és a hangja enyhül, ahogy a testem visszazuhan

az ágyra.
– Beteg vagyok – mondom neki, és magamra húzom a takarót.

– Hol van Brandon?

– Ma éjjel egy barátjánál marad – motyogom, és mélyebben a párnámba bújok.

Fejfájásra ébredtem, és a nap folyamán lassan egyre rosszabb lett. Elkezdett folyni
az orrom, majd hidegrázás is eleredt. – Bevettem egy kis gyógyszert – mondom
szórakozottan.
– Egy óra múlva itt leszek. Az aggodalma a telefon mellett ér fel bennem, mint egy
nyugtató simogatás.

– Nem kell jönnöd – mondom azonnal, nem akarom, hogy megbetegedjen. Otthonról
dolgozva meg tudom alakítani a saját időbeosztásomat, de tudom, hogy nincs
lehetősége betegnek lenni. A klubja nagyon fontos neki és testvérének.

– Szereted a csirke tésztalevest? – kérdezi, figyelmen kívül hagyva engem és a

tiltakozásomat.

– Nem akarom, hogy beteg legyél.

"Jól leszek. Most válaszolj a kérdésemre."

Elmosolyodom a főnökségén, és a párnámba biccentek, miközben azt mondom neki:

„Igen”.

– Hamarosan találkozunk, kicsim – mondja, és lágyan megdagad a szívem. Mióta

újra összejöttünk, mindenben benne van, és a kapcsolatunk nem is lehetne jobb.

– Kay – suttogom elaludva.

„Kat, ébredj, bébi” – hallom, majd hideg rongyot érzek a homlokomon.

Lassan kinyitom a szemem. Olyan nehéznek érzik magukat.

– Hé – mondja Mike, és ujját végighúzza az állkapcsom alján. – Fel kell ülnöd, és

vegyél be valami gyógyszert.

Pislogok, és a segítségével lassan felülök. „Köszönöm” – mondom neki, kiveszem a

tablettákat a kezéből, és a számba teszem, mielőtt elveszem tőle a csészét és
lenyelem.

– Van hőmérőd?

– A fürdőszobában – suttogom.

Feláll és elmegy, néhány másodperc múlva visszajön, kezében tartva. – Nyisd ki,
bébi – mondja az ágy szélén, a csípőm közelében ülve.

Kinyitom a számat, mielőtt becsuknám az ajkaimat. Amikor meghallom, hogy

elalszik, kinyitom a szemem, és észre sem vettem, hogy becsukták.

Kiveszi a számból, és megrázza a fejét. „Egy-ó-kettő” – mondja, és aggódva néz

rám.

"Rendben leszek." A fejtámlának támasztom a fejem, és felhúzom a huzatokat a

derekamig.

A keze felemelkedik, ujjai végigfutnak a hajvonalamon. – Jobban érezném magam,

ha nem lenne hőm.

Mosolygok. – Nem irányíthatsz mindent.

„Nem szeretem, ha beteg vagy. Mit szólnál, ha lezuhanyoznál, amíg én főzök neked
levest?

– Oké – sóhajtok fel. Arcáról látom, hogy addig nem adja fel, amíg le nem csökken a
hőmérsékletem. Felülök teljesen, ő pedig besegít a fürdőszobába, elindítja helyettem
a zuhanyozást, mielőtt segít levenni a ruháimat. Nincs ebben semmi szexuális, és az
arcán lévő koncentrációból megállapítom, hogy csak arra koncentrál, hogy
gondoskodjon rólam, és segítsen jobban lenni.

– Rendben leszel, vagy azt akarod, hogy itt maradjak? – kérdezi, és besegít a
zuhany alá.

"Rendben leszek." Bólintok, fejemet hátradöntöm a víz alá.

A rajtam folyó meleg víz érzése megkönnyebbülten sóhajt fel. Kinyitom a szemem,
amikor nem hallom, hogy mást mond. Kezei a feje fölött vannak, a zuhanyrúdba
kapaszkodva, az ártalmak izmai meghajlanak. Az arckifejezése miatt nagyot nyelek.
„Jó voltam, amíg ki nem adtad ezt a hangot” – mondja, és hangja felemeli a
szőrszálakat a karomon.

– Milyen hang? Én kérdezem. Annak ellenére, hogy beteg vagyok, érzem, hogy a
testem reagál a tekintetére.

„Ez a zaj, amit akkor adsz, amikor beléd csúszok. Olyan régen nem hallottam.
Amikor a hang elhagyta a szádat, a fiam felébredt – mondja, és a fejét az ágyéka felé
billenti.

Lesütöm a szemem, és meglátom az erekció nagy körvonalát a farmerján keresztül.

Mióta újra összejöttünk, nem szexeltünk. Brandon, munka és Mike klubbeli
napirendje között nem tudtunk néhány óránál többet együtt tölteni. Most, miután
olyan sokáig nem volt nálam, a testem újra felébred. Soha nem kellett sok hozzá,
hogy elérjen hozzám. Esküszöm, érzem, hogy elázok, ha csak rá gondolok.
– Megyek, megfőzöm a levest – morogja.

Bólintok, megnyalom az ajkaimat, szemeim a mozdulatait követik. Ki akarok hajolni a

zuhany alól, és köréje csavarom magam.

„Anyás anyám” – motyogja, mielőtt megfordul, és otthagy a zuhany alatt.

Hallom, ahogy lemegy a lépcsőn, és hallgatom, ahogy kinyílnak és becsukódnak a

szekrények. nem tehetek róla; az ajkamon szétterülő mosoly annál nagyobb lesz,
minél hangosabb lesz lent. El tudom képzelni, amint az orra alatt motyog, miközben
csapkodja a szekrényeket.

Befejeztem a mosogatást, aztán kiszállok. Törülközőbe csavarom a hajam, mielőtt

beburkolóznék kedvenc köntösömbe, és visszamásznék az ágyba. Bekapcsolom a
tévét, amikor Mike bemegy a szobába egy tálcával, amiről nem is tudtam, hogy a
tulajdonom van.

– Hol találtad ezt? – kérdezem tőle, miközben megkerüli az ágyat, és az ölembe teszi
a tálcát.

– Magammal hozta. Mosolyog. – Anya nálam volt, amikor hívtalak. Elmondta, mire
lesz szüksége.”

A szívem megremeg. Soha senki nem vigyázott rám, amikor beteg voltam – még a
volt férjem sem. Mindig túl elfoglalt volt. Persze később megtudtam, hogy nehéz volt
hozzám házasodnia, miközben a barátnőjével és a gyerekeivel folytatta a
kapcsolatot.

– Köszönöm – suttogom, és lenézek a tálcára. Nemcsak levest hozott nekem, hanem

kekszet és gyömbérsört is. A kanalat belemártom a levesbe, feljön a húsleves és
apró csillagok. Nagyot mosolygok, miközben lenyelek egy kanalat.

– Jobban érzed magad a zuhanyozás után?

– Tulajdonképpen igen. Bólintok, és nézem, ahogy leveszi a csizmáját és lehúzza a

fejére az ingét. Nem hiszem, hogy valaha is túlteszem magam a látványán.

Soha semmi gondom nem volt a súlyommal. Egész életemben egyforma voltam.
Még amikor terhes voltam a fiammal, nem híztam többet húsz kilónál. De Mike teste
egészen más. Az izmai meghatározottak. Már csak ránézésre is megállapíthatja,
hogy vigyáz magára.

Miután leereszkedett a boxereire, és a ruháit szépen elhelyezték a szobám sarkában

lévő nagy, túlméretezett széken, bemászik mellém az ágyba, vigyázva, hogy ne
öntse ki a levesem, miközben a vállam köré fonja a karját.

– Megvan a távirányító? kérdezi.

Gondolkodás nélkül átadom neki. Aztán elindít egy focimeccset, és megcsókolja a

fejem oldalát. Az egész szürreálisnak tűnik. Olyan érzés, mintha ezt milliószor
megtettük volna.

– Hány órakor kell dolgozni? Megkérdezem. Nem akarom, hogy elmenjen, de

éjszaka dolgozik, és az, hogy egy sztriptízklub tulajdonosa, nem jár normális
időbeosztással.

– Joe-nak ma este ez a gond – mondja szórakozottan, szeme a játékra szegeződött.

A belsőm folyékony lesz. A testvére veszi át az irányítást, hogy velem lehessen.

– Rendben leszek, ha dolgozni kell – mondom neki, és kikanalazom még egy kanál
levest.

– Megvan, bébi – mondja, és rám néz. „A klub nem megy sehova. Valószínűleg
mindenesetre lassú lesz az éjszaka, és Joe kibírja.
– Oké – suttogom.

– Egyél – mondja gyengéd hangon.

Bólintok és befejezem az evést. Amikor végeztem, leviszi a tálcát, hogy aztán

visszajöjjön egy műanyag bevásárlótáskával. Amikor visszaül az ágyba, kidobja a
táskát, én pedig nevetni kezdek. Mindenféle gyógyszer létezik, ami csak eszébe jut,
a megfázás elleni szerektől, az időszakos fájdalomcsillapítóktól a gázok és puffadás
elleni szerekig.

"Nem akartam, hogy el kelljen mennem, miután ideértem, így mindenből kaptam egy
kicsit."
"Azt látom." Elmosolyodom, majd elkezdem visszarakni a cuccokat. – Nincs
szükségem erre – mondom neki, és átnyújtom neki a táskát.

Elveszi és a földre teszi. Felveszem a Nyquilt, ő pedig elveszi tőlem, kinyitja és

beleönti a kis csészébe, mielőtt átadja a cu-t.

p nekem. Közvetlenül kiveszem, mielőtt visszaadnám neki az üres poharat. A cuccot

lefekvés előtt maga mellé teszi az asztalra, engem is magával rántva.

– Köszönöm, hogy eljöttél, és vigyáztál rám.

Kezei szorosabban fonódnak körül, ajkai pedig a fejem búbját érintik. – Az én

dolgom, hogy vigyázzak rád – mondja nekem, és hallom a hangnemében a
komolyságot.

– És nekem kell gondoskodnom rólad.

A teste leáll, és mély levegőt vesz. – Azt szeretném – mondja halkan.

Ismerem a randevúzási történetét, és tudom, hogy soha többé nem akart senkihez
közel kerülni. Ugyanakkor azt is tudom, hogy még ha azt mondta is magának, hogy
az összes korábbi ágypartnere hosszú távú volt, és talán nem is kereste a szerelmet,
akkor sem feküdt le minden este más nővel. Szeretett volna kapcsolatba lépni
valakivel, de valahogy soha nem tette meg.

Mélyebbre fúrom az oldalát, és a tévé felé fordítom az arcom.

– Éjszaka – mondja Mike, és ajkait röviden a homlokomon pihenteti, mielőtt
elhúzódik.

– Éjszaka – suttogom vissza. A szemem teljesen lecsukódik, és csak az a

gondolatom, hogy ez az, amit keresek.

– Mi a fenét keresel itt? Hallom, ahogy Brandon mondja.

Gyorsan felülök, és a szobám nyitott ajtaját nézem. A tekintetem találkozik a fiam

dühösével. Aztán visszamegy Mike-hoz, aki most szintén felül, és átkarol engem.

– Brandon Tim, vigyázz a szádra – mondom neki, és a hajamba túrok.

– Komolyan, anya, ez egy baromság.

– Vigyázz az anyukádra – mondja Mike olyan hangnemben, amit még soha nem
hallottam tőle.

Brandon Mike-ra pillant, majd rám néz. – Elviszem a kocsit – mondja összeszorító
állal.

Bólogatni kezdek, amikor Mike közbevág. – Kérdezd.

"Mit?" – kérdezi Brandon zavartan.

Utálom beismerni, de amióta a férjem elment, hagytam, hogy Brandon végezze a

saját dolgát. Tudom, hogy hülyeség, de utálok vele veszekedni. Annyira bűntudatom
van, hogy már nincs az életében az apja, és néha egyszerűbb az áramlattal haladni,
mint fej-fej mellett menni egy tizennyolc éves férfi-gyerekkel.

– Kérdezd meg, használhatod-e anyukád autóját. Ne mondd neki, hogy elviszi –

mondja Mike, és le sem veszi a tekintetét Brandonról.
Brandon állkapcsa csikorogni kezd, és a szeme rám vág. – Használhatom az autót?
kidarálja.

– Igen – mondom.

Brandon azonnal lerohan a lépcsőn, becsapja maga mögött a bejárati ajtót, én pedig
visszadőlök az ágyra, és eltakarom az arcom.
"Kisbaba."
Csak megrázom a fejem.

– Tudja, hogy együtt vagyunk – mondja Mike, és én is tudom, hogy ő is tudja, de egy
dolog tudni, és más, ha anyukádat egy férfival ágyban találod.

– Tudom, de talán már nem kellene aludnunk – mondom a kezeim között. Érzem,
ahogy az ágy megmozdul. Aztán a kezeim el vannak távolítva az arcomtól.

„Először is átjöttem egy éjjel, amikor egy barátjánál aludt, hogy vigyázhassak rád,
amíg beteg vagy” – mondja halkan, és ellöki a hajamat az arcomtól. – Ennek ellenére
az az érzésem, hogy nem számítana, ha hazajönne az egyetemről, és az ágyadban
találna. Még mindig mérges lenne."

– Tudom – suttogom, és érzem, hogy könnyek töltik el a szememet.

Mike szeme elpuhul, miközben hüvelykujjával letörli a könnyeimet. – Szeret téged,

bébi.

– Tudom – ismétlem zokogva.

Az oldalára gördül és magával húz engem. – Általában hány órakor ér haza? –

kérdezi, én pedig megpróbálom mélyebben a mellkasába temetni az arcom, nem
akarok erre válaszolni. – Kat?

Remegő levegőt veszek, mielőtt hátrahajtom a fejem, és ránézek. – Mondtam neki,

hogy a kijárási tilalma iskolai estéken tíz, hétvégén pedig tizenkettő.

„Titaláljuk. Nem jön haza, amikor kellene?”

"Néha." vállat vonok.

– Kicsim, megértem, hogy megpróbálod enyhíteni a dolgokat, mert az apja elment,

de azt hiszem, jelenleg többet bántasz, mint amennyit segítesz.

– Nem érted. Lehunyom a szemem, megrázom a fejem. A fiam nagyon dühös. Jó

gyerek, és tudom, hogy szeret, de annyi harag van benne, hogy érzem, amikor egy
szobában vagyunk.
"Értem. Tudom, mekkora gondokba keveredhetnek a tizenéves fiúk, ha rájuk bízzák
a saját dolgukat.”

"Mikrofon."

„Ő nem az én gyerekem, és nem tudom megmondani, hogy mit csinálj, vagy hogyan
neveld, de felépítésre és fegyelemre van szüksége. Nem túl öreg ahhoz, hogy
rászállj.”

– Tudom – mondom, mert tudom. – Csak azt hiszem, nem számított arra, hogy itt lát.

– Azt mondtad neki, hogy együtt vagyunk, igaz?

– Igen – mondom azonnal. "Elviharzott, de nem gondoltam semmire, mert mindig

elviharzik, amikor beszélni próbálok vele."

– Majd együtt kitaláljuk – mondja, és a szívem egy kicsit megnyugszik. "Hogy érzed
magad?" – kérdezi pár perc múlva. Keze a homlokomhoz tapad, szemei pedig rám
néznek.

– Sokkal jobban érzem magam.

– Már nincs olyan érzésem, mintha hőm lenne. Az jó dolog."

„Valójában nagyon jól érzem magam. Rég nem aludtam ilyen jól.”

"Én sem." Megcsókol, majd elhúzódik, mielőtt leül az ágy szélére, és a karjait a feje
fölé emeli.
Elbűvölten nézem, ahogy a hátizmai összegyűlnek és kitágulnak.

– Mit szólnál egy zuhanyhoz, majd reggelihez? – kérdezi, és a válla fölött rám néz.

Megnyalom az alsó ajkamat, és bólintok, amikor a szeme kissé elsötétül. Feláll, hogy
odajöjjön az ágyamhoz. Hanyatt fekszem, miközben felsőteste ketrecbe zár. Egyik
keze a hajamhoz nyúl, a másik pedig ökölbe szorítja a fejem melletti ágyat, miközben
arca az enyém felé hajlik.

– Pontosan mennyivel érzed jobban magad? – kérdezi, miközben az orra végigfut az

enyémen.
"Sokkal jobb." Kezeimet a mellkasára tettem. Még fekve is úgy érzem, hogy meg kell
nyugtatnom magam.

„Hmmm” – dörmögi, miközben az ágyban lévő keze alám csúszik, majd lefelé halad
a fenekemen a combom hátsó részéig.

Amikor megérzem a kezét a csupasz bőrömön, megmoccanok. Amikor a keze

feljebb utazik, és megragadja csupasz seggem arcomat, az ajkamba harapok.

– Nincs rajtad semmi a köntösöd alatt?

Megrázom a fejem, és a szeme még sötétebbé válik, ahogy végighaladnak a

testemen, és a köntös nyakkendőjén landolnak.

5. fejezet

MIKROFON

Nem tudom elképzelni, hogy ne legyen ez nálam, ne legyen ő. Szemeim

végigsimítanak a testén a köntös felé, ami köré van kötve.

Tegnap este, amikor Kat a zuhany alatt volt, majdnem megölt, hogy lemenjek a
földszintre, mert tudtam, hogy meztelenül van és átázott néhány méterre tőlem. Még
csak meg sem rándultam, mióta elmondta, hogy többet akar, és döbbenten, még
mindig a törülközőmben hagyott a házamban, miközben néztem, ahogy elhajtott.
Tudtam, hogy szeretem őt, mielőtt összetört, de nem tudtam, milyen mértékben,
vagy hogy mennyire felemésztett.

Azon az éjszakán, amikor megláttam őt az étteremben a randevúján, beszéltem Joe-

val róla, és kidolgoztam vele, hogy mit kell tennem. A dolgokat nem vágták és
szárították. Van egy tizenéves fia. Nem tudtam, hogy ez miért ijeszt meg jobban, mint
bármi más. Szeretem a gyerekeket, de ő nem gyerek. Brandon gyakorlatilag férfi.

Nekem is volt saját poggyászom, olyan dolgokkal, amikkel foglalkoznom kellett.

Feldühít, hogy november anyja mennyire hatott rám, de megtette. Azok a dolgok,
amiket terhes volt, majd amikor felszállt a gyerekemmel, minden nőt
megkérdőjeleztek, akivel kapcsolatba kerültem. Igazságos volt minden nőt a hazug,
cselszövő szukák kategóriájába sorolni? Nem, de ez van. Most van egy nőm, aki az
első nap óta őszinte volt egy hibával szemben, és meg fogom találni a módját,
hogyan kezeljem a bizonytalanságaimat, hogy közös jövőnk legyen.
– Úgy nézel ki, mintha belázasodnál – mondom neki, és leoldom a köntösét.

Addig billeg alattam, amíg a lába fel nem jön, hogy megpihenjen a combom mögött,
hogy közelebb tudjon húzni. Érzem puncijának melegét a boxerem vékony pamutján
keresztül, és felnyögök, közelebb húzva magamhoz, miközben széttárom a köntösét.
Szemeim végighaladnak a testén. Tényleg gyönyörű; minden vonzó bennem.

A fejem lesüllyed, és megcsókolom, alsó ajkát a számba húzva, mielőtt elengedném,

a szám végighalad az állkapcsán, a nyakáig, majd le a melléig. Felnézek rá, a
tekintetünk találkozik, miközben az egyik mellbimbót a számba húzom. Mélyen
szívok, és nyöszörgése betölti a szobát, ahogy elengedem, és megcsókolom a másik
mellét. A számba húzom, és figyelem, ahogy lecsukódik a szeme és a háta ívelt.
Basszus, ő tökéletes.

A lábai erősebben húznak, és tudom, mit akar. Egyik kezemmel lehúzom a

boxereimet, és magam köré fonom a kezem, mielőtt a fejét a bejáratától a
csiklójához vezetem, majd ismét le. Egy utolsó csókot nyomok mindegyik
mellbimbóra, mielőtt hátradőlnék, hogy ránézzek.

"Mikrofon."
A nevem hangja, ami elhagyja a száját, elég ahhoz, hogy a golyóim összeálljanak.
Nézem, ahogy lassan belépek hozzá, és küzdök az ellen, hogy nekicsapjak. Teste
előreemelkedik, kezei a fenekemhez nyúlnak, körmei a bőrömbe mélyednek.

– Bassza meg. Olyan kurva feszes – nyögöm ki, és kihúzom magam, és érzem, hogy
az izmai összeszorulnak, és megpróbálnak visszahúzni. – Ez hiányzott. Teljesen
föléje hajolok. A lábam a padlón van, a lábai most a csípőm köré fonódnak.

– Én is – suttogja, és lehúzza a számat az övéhez.

Nyelvemet a szájába nyomom, miközben az egyik kezem lefelé halad, hogy a

csípője köré fonódjon, hüvelykujjam pedig a csiklójára csúszik. Teste alattam billeg,
ahogy nyögései megtöltik a számat. Tudom, hogy nem bírom tovább. Olyan régen
nem tapasztaltam, és a sima, feszes melege miatt csak sokkal nehezebb
visszatartani.

„Olyan közel” – leheli. Kezei a mellére költöznek, ujjai erősen húzzák a mellbimbóit.

Hátradőlök, feljebb húzom a csípőjét, és keményen nekivágok. Alsó teste levett az

ágyról, csak a válla maradt a matracon. Ha végignézem a testén a farkamat, ami be-
és kicsúszik belőle, és az egyes lökéseknél pattogó melleit, a golyóim szorosabban
húzódnak fel.

„Olyan nedves. Selyemnek érzed magad, olyan simán és forrón a farkam köré
tekerve. Vággyal teli szemei találkoznak az enyémmel, és érzem, ahogy egyre
szorosabbra húzódik körülöttem. – El fogsz jönni, cica.

Bólint, fogai az alsó ajkába harapnak. Felemelem a lábam rá

o az ágyra, és szélesebbre tárja a lábát, erősebben dörömbölve belé. A sírása és a

puncijának görcsössége átküld engem. Mélyre vetem magam és keményen jövök. A
fejem előre esik, a mellkasom gyorsan mozog. Felemelem az elaludt lábamat, és
előrehajolok, kezeimet alá csúsztatom, mielőtt felhúznám, majd a mellkasomra esve
a hátamra zuhanok anélkül, hogy kiesnék belőle.

"Minden rendben?" – kérdezem, miután visszakaptam a levegőt.

A mellkasomnak biccent, nem szól semmit.

– Le kell zuhanyoznunk – motyogom, és végigsimítom a kezeimet a hátán.

Amikor újra bólint, érzem, hogy az arca a mellkasomhoz simul, és tudom, hogy
mosolyog.

– Szótlan vagy?

Megint bólint, én pedig nevetek.

– Cicának hívtál. Kuncog, amitől elmosolyodok.

– Nem tetszik?

– Igen – suttogja, majd felemeli a fejét, hogy rám nézzen. Szemei egy hosszú
pillanatig az arcomat kutatják, mielőtt félrenéz, és a mellkasomra hajtja a fejét.

"Mi volt az?"

„Csak boldog” – mondja szorítva.

Megcsókolom a feje búbját. – Készen állsz a zuhanyozásra?

"Igen." Bólint, és egy puszit nyom a mellkasomra, mielőtt felemeli a csípőjét és kilöki
az ágyról.

Nézem, ahogy a mosdóba sétál, megbabonázva a csípőjétől.

"Jössz?" – kérdezi a válla fölött.

Szemeim végighaladnak a testén az arcáig, és elmosolyodom, miközben felkelek az

ágyról, és követem őt a zuhany alá.

– Le kell jönnöd az állomásra – mondja James, amint felveszem a telefont.

Ránézek az órára, és látom, hogy hajnali kettő után jár. Tudom, hogy Kat otthon van.
Tizenkettőkor beszéltem vele. Egy ügyfél szerkesztésén dolgozott. Aztán lefeküdni
készült.
"Mi történik?" – kérdezem, és előkapom a fiókból a kulcsaimat. Az itt dolgozó lányok
közül páran felhívtak, ha bajba kerültek, így nem ez volt az első alkalom, hogy
elhívtak a munkából, hogy segítsek valakinek.

– Brandont éppen ivás miatt hozták be.

Szar. Nézem a plafont, és türelemért imádkozom.

– Kat ott van? – kérdezem azonnal.

Brandon jó gyerek, sok haraggal, nem tud mit kezdeni, ezért továbbra is úgy
viselkedik, hogy nem gondol a következményekre. Az sem segít, hogy az apja egy
szar, mindent Kat-re kényszerít. A nőm erős, de a nap végén a gyereknek szüksége
van az apjára.

"Nem. Azt mondta, nem akarja felhívni, és mivel már nem kiskorú, meg van kötve a
kezem.

– Bassza meg. Oké. Úton vagyok – mondom neki, mielőtt leteszem. Amikor beérek a
klub elé, a bátyámat a bárban ülve találom a rendelési listát. "Mennem kell."

"Minden rendben?" – kérdezi, és feláll és követ engem a klubból.

– Brandon az állomáson van Jamesszel – mondom neki.

Tekintete kíváncsiból aggódóvá változik. – Mit csinált?

"Részeg volt." Megrázom a fejem, kinyitom az autómat.

– Akarod, hogy felhívjam Kathleent? – kérdezi Joe.

Megállok, és átgondolom, mielőtt válaszolok. "Nem. Majd meglátom, amikor

hazaengedem – mondom neki, miközben beszállok a kocsiba.

– Hívjon, ha szüksége van rám – mondja, és kilép a kocsiból.

– Megteszem – motyogom, és becsapom az ajtót.

Nem akarok a közepébe kerülni, de Kat túl sokáig foglalkozik egyedül a fiával, és a
kölyök lökdöste őt, ürügyül használva az apjával történteket, hogy fájdalmat
okozzanak. szamár. Szóval, ha fel akar hívni, és úgy gondolja, hogy az anyja
embereként enyhítem a csapást, mert a jó oldalán akarok állni, akkor más dolga van.

Mire a körzetre érek, mérges vagyok. Amikor belépek az épületbe, hallom, hogy
valaki hangosan énekli a „Call Me Maybe”-t. Azonnal tudom, hogy Brandon az, és
azonnal kíváncsi vagyok, mennyit ivott, és hogy ittasan vezetett-e. Lesétálok az ólba,
és látom, hogy James egy másik tiszttel beszél.

– Mike – mondja James, amint észrevesz.

– Mi történt pontosan? Kérdem, mert ha ez a gyerek ittasan vezetett, kemény leckét

fog tanulni. A segge legalább reggelig börtönben marad – ha nem tovább.

– Ő és néhány másik fiú iszogattak a gimnázium parkolójában. Átnéz az állomáson,

amikor abbamarad az éneklés, és hallani lehet, hogy valaki rosszul lesz. „Amikor
Braxton felállt, a többi fiú elszaladt. Brandon a helyén maradt és együttműködött.”
Megint megáll, amikor ismét feltámad az ének hangja. – Nem ismerem jól ezt a
gyereket, de az emberek elmondása alapján jó fiú. Karja keresztbe fonja a mellkasát,
csípője pedig az íróasztalának támaszkodik.
„Nem rossz gyerek. Dühös és dühös, de nem rossz gyerek – erősítem meg.

„Braxton azt mondta nekem, hogy egy hete megállította Brandont, mert
meggondolatlanul vezetett.”
– Kathleen tud erről? Kérdezem, soha nem említette nekem, és nem tudtam
elképzelni, hogy legalább futólag ne említse meg.

– Braxton figyelmeztetéssel engedte el. James a fejét rázza. „Brandon azt mondta
neki, hogy csak vacakol. Senki nem ült vele az autóban, és egy kihalt parkolóban
tartózkodott, így senkit sem forgott veszélyben. De amikor ma este felvette, tudta,
hogy be kell vinnie.
– A francba – motyogtam a tarkómat dörzsölve.

– Korábban az apjáról téblábolt.

– Az apja nagy munka. Sóhajtok és leülök az egyik székre, fejemet az ölembe hajtva.

„Azt hiszem, lépned kell. Példaképre van szüksége az életében” – mondja James.

Az övére emelem a tekintetem. „Van egy sztriptíz klubom. Nem igazán vihetem oda
lógni.”

– Melyik tizenéves fiú nem szereti a nőket? – kérdezi James, és mosolyogva néz
rám.

Braxton nevet.

– Nem tudom, jó példakép vagyok-e. Soha nem gondoltam arra, hogy egy
sztriptízklubom milyen hatással lenne a kapcsolataimra. Szerencsére nekem Kat-nak
nincs gondja azzal, amit csinálok, de ez nem jelenti azt, hogy szerintem ez egy
normális elfoglaltság a családosok számára.

"Ott vagy. A klubod tiszta. Nem azt mondom, hogy ott kell lennie. Őszintén szólva azt
hiszem, szüksége van valamire, amire szüksége van egy férfira az életében, akire fel
tud nézni.”

– Nem vagyok benne biztos, hogy a nőm helyeselné, hogy elvigyem a gyerekét a
sztriptízbárba.

– Az anyjával jársz? – kérdezi félrehajtott fejjel James, amitől most először veszem
észre, mennyit vesznek utána a fiai.

"Igen."
– Komolyan gondolod őt?

– Tudod, hogy az vagyok.

- Akkor azt hiszem, ki kell találnod, hogyan legyél az, akire ennek a gyereknek
szüksége van, hogy te is olyan férfi lehess, akire a nődnek szüksége van. Túl
sokszor láttam megtörténni. A fiatalember, akihez nincs kihez fordulni, fellépni kezd,
bajba kerül, amiből nem tud kilábalni. Nem akarom ezt neked vagy Kathleennek.

Hagytam, hogy a szavai elsüllyedjenek, és tudom, hogy tennem kell valamit. Csak
azt kell kitalálnom, hogy pontosan mi lenne a szerepem.

– Majd én kitalálom – mondom neki.

– Gondoltam, hogy így lesz – motyogja James, és leveszi rólam a tekintetét, és

Braxtonra néz. – Ki akarod hozni? kérdezi.

– Igen – mondja Braxton, feláll az íróasztal mögül, és az állomás hátsó része felé
indul.

Egy perccel később Brandon megbotlik a sarkon Braxtonnal, én pedig megrázom a

fejem.

– Mike, Mike, Mike, Mike, Mike, milyen nap van? – mondja Brandon, amint találkozik
a tekintetünk.

– Menjünk – mondom, figyelmen kívül hagyva a karját.

"Hogy lehet ilyen béna valaki, akinek sztriptízklubja van?" – kérdezi, és súlyát nekem
támasztja.

– Akarod, hogy segítsek beültetni a kocsijába? – kérdezi James, miközben kinyitja az

állomás ajtaját.

„Jól vagyunk. Később hívlak. Ki kell találnunk, mikor indulunk horgásztúránk.

„Halászni akarok
utazás – motyogja Brandon, miközben kivezetem a kocsimhoz.

"Te teszed?" – kérdezem meglepetten. Nem is gondoltam arra, hogy elvigyem, mert
soha nem tűnt úgy, hogy ugyanabban a szobában akar lenni, ahol én vagyok,
nemhogy elmenni néhány napra egy kirándulásra.

„Apámnak el kellett volna vinnie egy kirándulásra az érettségire, de azt mondta, nem
mehetünk el, mert az új gyerekének fogszabályzóra van szüksége” – mondja, és a
szemei összefutnak, mintha emlékezni akarna valamire. „Az apám egy szar” –
mondja ki.

– Ebben igazad van – motyogom egyetértően, miközben besegítem a kocsimba.

Amint látom, hogy be van csukva, becsukom az ajtaját, odamegyek a vezetőoldali

ajtóhoz, és kinyitom.

"Lehet, hogy előbb-utóbb meg kell ütemeznünk a horgászatot!" Az autóm teteje fölött
kiabálok Jamesnek, aki az állomás ajtajában áll.

Tekintete rólam a kocsim utas oldalára fordul, és bólint.

Beszállok és becsapom az ajtót. Hallom Brandont az apjáról, és rájövök, mi hiányzott

neki. Van egy jó apám. Még akkor is tudtam, amikor anyámmal szakítottak, tudtam,
hogy számíthatok rá. Nem tudom, milyen fiatal férfinak lenni apa nélkül, akitől
függhet. És feldühít, hogy ez a gyerek kapcsolatot akar létesíteni az apjával, és az
apja túl vak ahhoz, hogy megértse, elég szerencsés ahhoz, hogy megismerje a fiát,
hogy nézze a növekedését, hogy segítsen kialakítani a férfi típusát. 'leszek.

– Anyukám szeret téged – motyogja Brandon, és a fejtámlának forgatja a fejét, hogy

rám nézzen. „Bántottál neki, megöllek” – mondja, miközben kihajtok az autópályára
hazafelé.

Mosoly rándul meg az ajkamon, és bólintok, mielőtt válaszolok. – Én is szeretem őt,

és nem fogom bántani.

„Jó” – motyogja, mielőtt letekerné az ablakot, kidugta a fejét, és rosszul lesz az

autóm oldala.

– Holnap kimosod a kocsimat – mondom neki, és próbálok nem nevetni, miközben

egyre erősebben öklendez.
Ez a forgatókönyv ismerős. Emlékszem, felhívtam anyámat, hogy jöjjön értem,
amikor túl sokat ittam a középiskolában. Másnap ki kellett mosnom anyám autóját
kívül-belül. Azt mondta, hogy ez a büntetés része, és bevált. Gyorsan megtanultam a
határomat.

Amint megállunk Kat háza előtt, Brandon kinyitja az ajtaját, és kiesik a kocsiból az
utcára. Kiszállok, megkerülöm az oldalát, és segítek neki kicsavarni a lábát onnan,
ahol az valahogy beragadt a biztonsági övbe, mielőtt felsegíteném.

– Jó srác vagy, Mike – mondja, és megveregeti a mellkasomat, miközben hozzám

hajol.

„Ha nem vagy részeg, leülünk beszélgetni” – mondom neki, a bejárati ajtóhoz lépve,
és kihúzom a kulcsomat.

– A francba, van kulcsod. Ez komoly – mondja, és a teste szinte leránt magával.

Ahogy kinyitom az ajtót, és kinyomom, odahajol, és végighányja a verandát.

Feltartom, és megpróbálom átsegíteni a fűre. Szegény kölyöknek holnap borongós
másnapossága lesz, és a hányás eltakarítása nem fog segíteni.
"Mikrofon? Brandon?”

Enyhén megfordulok, és Kat-re nézek, aki az ajtóban áll, és csak köntöst visel.

"Mi történik? Istenem. Ő részeg?” – kérdezi, és elindul kifelé.

Felé fordulok, egyik kezemet leveszem Brandonról, a gyomrába helyezem, és

visszanyomom. – Megbetegedett itt, bébi – mondom neki, ő pedig bólint, a fiára
nézve.

„Azt hittem, amikor elköltöztünk, nem csinálod többé ezt, Brandon” – mondja.

Látom az aggodalmat a szemében, és megértem, de azt is értem, miért viselkedik

most a fia. Brandon feláll, és testsúlyát teljesen rám támasztja.

– Vigyük ágyba. Holnap mindannyian leülünk beszélgetni – mondom neki.

Egyre aggódóbbnak tűnik. Szinte megfojt a vágy, hogy vigasztaljam, de előbb a

fiával kell foglalkoznom. Akkor beszélhetek vele, és remélhetőleg megérthetem vele,
mi folyik itt, és mire van szüksége ennek a gyereknek. Nem tud továbbra is úgy
viselkedni, mintha normális lenne. Ez nem fair sem a fiával, sem vele szemben.
Anélkül, hogy bármi mást mondanék, követem őt a házba, és fel a lépcsőn Brandon
szobája felé.

– Zuhanyozni akarsz, vagy aludni? – kérdezem Brandont, aki most gyorsabban megy
a szobájába.

Kissé felemeli a fejét és rám néz. – Csak aludni akarok – motyogja, és visszaesik az
ágyába.

Megkeresem a szemeteskukáját, és mellé teszem. Aztán meggyőződöm róla, hogy

az oldalán van, mielőtt lehúzom a cipőjét és betakarom. Kat bejön egy csészével tele
zöld folyadékkal, és a szájához tartja. Kiöblíti a száját, majd lehajol, hogy kiköpje a
szemeteskukát, mielőtt újra hátradől.

– Szeretlek, anya – mondja, és lehunyja a szemét.

Kat leül mellé az ágyra, félretolja a haját a homlokáról, és ott nyom egy csókot, és
halkan azt motyogja: „Tudom, hogy igen”, mielőtt elhúzódik.

– Sajnálom – mondja.

Látom, hogy a teste megereszkedett. Odalépek hozzá, kezemet a hátára teszem.

– Ez nem oké, Brandon. Jobban szeretlek, mint az életet, de ez nem oké." A

hangjában a fájdalom nyilvánvaló, és tudom, hogy közel áll a könnyekhez.

Brandon szeme kinyílik, és az anyjára néz. A tekintete olyan sivár, hogy szeretném
felkutatni az apját, és megölni, amiért ezt tette a fiával és a nővel, akit állítólag
szeretni kellett.

– Sajnálom – ismétli, és nem is tudom, tudja-e, hogy miért kér bocsánatot.

"Holnap beszélünk. Nyitva fogom hagyni az ajtót, hogy halljam, ha szükséged van
rám – mondja neki, újra odahajol, és megcsókolja a homlokát.

Mindketten kimegyünk a szobájából, majd le a lépcsőn. Leveszem a kabátom, és a

nappali egyik székére dobom, mielőtt kimennék a konyhába és bekapok egy sört.
6. fejezet

MIKROFON

"Szóval mi történt?" – kérdezi Kat.

Szembe fordulok vele, és látom, hogy a karjait a dereka köré fonta, és a szeme tele
van aggodalommal. „James felhívott, és elmondta, hogy Brandon megkérte, hogy
hívjon fel, és menjek érte, miután letartóztatták.”

– Miért nem hívott?

– Azt hiszem, abban reménykedett, hogy nem esik baja, ha felhív.

"Mit?" – suttogja.

– Kicsim – mondom halkan, és végighúzom az ujjam az arcán. "Én vagyok a barátod.

Azt hiszem, azt hitte, felkapom, és enyhítem veled az ütést, hogy megpróbáljak a jó
oldalára állni.

„Ezt csinálta, mielőtt elköltöztünk. Ez volt az egyik ok, amiért elköltöztünk. Mindig
rossz tömeggel lógott. Későn jött haza, vagy egyáltalán nem. Néha felbukkant
részegen vagy magasan. Próbáltam beszélni vele, de semmi sem működött. Aztán
úgy döntöttem, hogy ideköltözöm. Szerettem itt felnőni, és úgy gondoltam, hogy ez
egy biztonságos hely a fiam nevelésére.”

Mély lélegzetet vesz, és kezét az oldalára engedi. „Amikor először beköltöztünk a

városba, rendben volt. Jól tanult az iskolában, és nem okozott nekem semmilyen
problémát. Aztán néhány hónappal ezelőtt, közvetlenül a születésnapja után történt
valami, és nem hallgatott. Egyre könnyebben kezdett dühös lenni, és a kapcsolatunk,
amely kezdett rendbe jönni, gyorsan lejtmenetbe került.” Elfordítja a tekintetét,
amikor látom, hogy könnyek szöknek a szemébe. „Nem tudom, mi van vele. Nem
értem, miért olyan dühös. Nem tudom, miért haragszik rám, vagy hogyan segíthetnék
neki.

– Azt hiszem, bármi is történt, az inkább az apjával van kapcsolatban, mint veled –
mondom, és a tekintete visszakerül rám. – Tudtad, hogy az apja azt mondta neki,
hogy nem viheti el érettségire, mert a barátnője gyerekének fogszabályzóra van
szüksége? – kérdezem, miközben mozdulatlan testét és haragtól eltorzult arcát
figyelem.
– Nem, ezt nem tudtam.

"Ő tette."

– Az a fasz.
"Igen." Bólintok, és iszom egyet a sörömből. „Beszéltem Jamesszel, és amit mondott,
valamint amit Brandon mondott, az elgondolkodtatott – mondom, és magamba
húzom a köntöse kötelénél fogva. „Úgy gondolom, hogy Brandonnak szüksége van
egy kis férfi kötődési időre. Minden évben Maysonékkal kimegyünk a tóra néhány
napra, és elviszem Brandont.

"Igazán?" – suttogja hozzám hajolva. Szemei megpuhulnak, én pedig odahajolok, és

az övéhez szorítom a számat.

„Szerintem jót tenne neki és nekem, ha jobban megismernénk egymást. Szerintem is

jót tenne neki, ha lenne kire felnézni. Asher, Trevor, Cash és Nico nem sokkal
idősebbek nála. Tudom, hogy nincs hagyományos munkám, és nem vagyok túl nagy
példakép, de úgy gondolom, hogy a többi srác jó hatással lesz.”

„Tudod, amikor először megtudtam, hogy van egy sztriptízklubja, kissé elriasztam” –
mondja.
Felvonom a szemöldököm, mert egy kis halasztás nagyon alábecsülés.

„Rendben, nagyon el voltam keseredve” – mondja mosolyogva. „De most már tudom
neked. Ez a te dolgod és semmi több. Te is jó hatással lennél rá. Ön szorgalmasan
dolgozik, szereti gyermekét és unokáit, és gondoskodik azokról az emberekről,
akikről gondoskodik. Szerintem mindezek a dolgok a jó ember tulajdonságai.”

Összeszorul a gyomrom, mert nem ezekre gondoltam volna. Tudom, hogy sokan
néznek rám és a klubomra, és azt mondják, hogy kihasználom a nőket, akik nekem
dolgoznak, és csak szextárgynak tekintem a nőket, de az én klubomban a nők
biztonságban vannak. Tisztelettel bánnak velük. Legtöbbjük diák vagy édesanya,
akik csak próbálnak jobb életet teremteni maguknak vagy családjuknak. Ha tudtam
volna, hogy a nálam dolgozó nők találhatnak máshol, ahol ugyanolyan környezetben
dolgoznak, akkor november hazaköltözése után bezártam volna a Teasers kapuit.

– Szerinted felhívjam az apját, és elmondjam neki, hogy a fiának szüksége van rá? –
kérdezi, és visszahoz a pillanatba.

– Nincs szükségem rá – mondja Brandon a konyhába imbolyogva. „Soha nem akart

az életem része lenni – még akkor sem, amikor feleségül mentél hozzá. Nem akart
apám lenni, így nincs szükségem rá, és nem akarom, hogy az életemben legyen.”

"Édesem."

„Nem, anya. Bassza meg – morogja, és kinyitja a hűtő ajtaját.

– Vigyázz a szádra – mondom.

Brandon rám néz a válla fölött. „Te nem vagy az apám” – állapítja meg, és lekapja a
szemem.

Az enyém szűkül rá. "Igazad van. Ha én lennék az apád, a segged a kezedbe

kerülne azért a stresszért, amit anyukádnak okozol. Nem vagyok az apád, de felnőtt
vagyok.

– Mindegy – motyogja.

– Jobban érzed magad? én mint

k őt.

Megvonja a vállát, amitől csak tovább dühít.

– Fenn vagy, és nem tűnik olyan részegnek, mint voltál, szóval vedd a tömlőt, és
menj, és mosd le az autómat.

"Mit?" – kérdezi tőlem az anyjára nézve.

– Menj, öblítsd le a hányást a kocsim oldaláról.

– De éjfél van, vagy ilyesmi.

"És?" Én kérdezem.

– Anya? – mondja, és ismét az anyjára néz.

– Ne nézz rám segítségért. És amikor bejön, beszélnünk kell a büntetéséről.

– Rendben – mondja, és kilép a konyhából, az ajtó csapódásának hangja
visszhangzik a házban.

– Ez jól esett – mondja Kat, majd rám néz és elmosolyodik.

"Miért mosolyogsz?"

„A fiam nem vállalja, hogy olyasmit csináljon, amit nem szeretne. Meg kell értened,
hogy bármennyire is mérges most, annyira tisztel téged, hogy az éjszaka közepén
kimenjen a szabadba, hogy kitakarítsa az autóját, mert te mondtad neki, hogy tegye
meg. Ez óriási.”

– Azt hiszem, túl sokat olvasol ebben, bébi.

Megvonja a vállát, és kiveszi a sört a kezemből, mielőtt a szájához tenné, és inna. –
Ettől függetlenül köszönöm, hogy elhoztad ma este.

– Szívesen – mondom neki, és megcsókolom a fejét.

Körülbelül tizenöt perc múlva a bejárati ajtó kinyílik, majd bezárul, és Brandon bejön
a konyhába.

– Mennyi ideig vagyok lekötve? – kérdezi az anyját, és eszembe jut egy ötlet.

– Nálam fogsz dolgozni – mondom.

Kat és Brandon is azt mondják: „Mit?” ugyanabban az időben.

„November megpróbálta átvinni az összes cuccot az irodámból az otthoni irodájába.

Segítesz neki mindent megszervezni.

– Szóval, egy sztriptízbárban fogok dolgozni? kérdezi.

Kat szája néhányszor kinyílt és becsukódott, de még mindig nem mondott semmit.

Róla Brandonra nézek, és megrázom a fejem. – Nem, nem a sztriptízklubban

dolgozol. Segíteni fogsz novemberben.

– Azt hiszem, beszélnünk kellene erről – mondja Kat.

A tekintetem rá, majd vissza Brandonra. Amikor Brandon szeme visszatér rám,
valami megvillan bennük, mielőtt az anyjára néz.

„Mindenesetre munkát akartam kapni, úgyhogy azt hiszem, ez egy jó lehetőség

lenne számomra” – mondja az anyjának.

Megszorítom Kat derekát, majd Brandonra nézek. Szüksége van valamire, és bár
lehet, hogy nem én vagyok a legjobb ember, aki megadja neki azt, amire szüksége
van, azt akarom, hogy sikeres legyen, és meg akarom gyógyítani a szakadást közte
és az anyja között. Csak remélem, nem rontom tovább a helyzetet.

„Rendben, de még mindig földelt vagy. Használhatja az autót iskolára és munkára,

de nem lehet egy hónapig barátokkal lógni.”

"Egy hónap?" – kérdezi döbbenten. Aztán úgy néz rám, mintha segíteni kellene neki.

„Emlékeztetnem kell, hogy a zsaruk elkapták, mert kiskorú ivott? Ha valaki más lett
volna, az éjszakát börtönben töltötte volna, és reggel a bíró elé kellett volna mennie.
Szerencsés vagy, hogy ez a te büntetésed – mondom neki.

Kat kissé hátradől hozzám. – Egy hónap, Brandon. Ha a hónap során elrontja, egy
újabb hónap lesz hozzáadva” – mondja.

Brandon ránéz, és bólint.

"Szeretlek édes. Tudom, hogy dühös vagy az apádért és amiatt, ami történt, de
szeretlek, és azt akarom, hogy jobb férfi legyél, mint ő, és most aggódom érted –
mondja halkan Kat.

Brandon teste teljesen meglazul. Újra bólint, Kat pedig kilép a szorításomból, és
megöleli.

*
– Kérsz egy sört? – kérdezi Asher.

Brandon arca felragyog, és a keze előremegy, hogy elvegye a sört, amikor Nico
kikapja Ashertől a sört, és kinyitja.

„Sajnálom, kölyök. Szőrt kell húznia a mellkasára. Akkor ihatsz egy sört – mondja
Trevor, és vigyorogva nyújt Brandonnak egy üdítőt.
– Mindegy – morogja Brandon, hátradől a székében, és iszik egy pohár üdítőt,
mielőtt körülnézne a kempingben.
Több mint egy hónapja, hogy felvettem Brandont az állomásról. Azóta rengeteget
változtatott. Gyakrabban van otthon, vagy velem, Joe-val vagy valamelyik Maysonnal
lóg. Az osztályzatai javultak, és Kat és ő kapcsolata egy nyolcvanat teljesített.
Nemcsak novembert segítette, de nagy érdeklődést mutatott a klub és annak
fejlesztése iránt. Semmit sem tudok a közösségi médiáról, de a gyerek egy átkozott
varázsló, és segített az online ügyfélkör kialakításában a Twitteren, a Facebookon és
az Instagramon. Joe-t teljesen lenyűgözte az átkozott gyerek, és azt kell mondanom,
hogy pokolian büszke vagyok rá.

– Szóval, ki az a lány, akivel a minap lógtál? – kérdezi Nico.

Brandonra, majd Nicora nézek, és felvonom a szemöldökömet.

– Senki – motyogja Brandon, és Nicóra mered.

– Nekem senkinek sem tűnt, kölyök. Pofátlanul nézted őt."

Brandon keményebben pillant. – Nem voltam.

– Fogd be, Nico – mondja Cash, és Brandonra mosolyog. – Ez a tanulótársa, igaz? –

kérdezi Cash Brandonra nézve.

Brandon szeme még jobban összeszűkül. – Ő egy barát – morogja.

'Ki ez?" Én kérdezem.

– Ő senki. Csak egy barát az iskolából – mondja Brandon.

– Barátom… Hmmm – mondja Trevor.

Brandon dühös pillantást vet rá. „Ő egy barát” – mondja.

Trevor arcára furcsa mosoly húzódik. „Liz a legjobb barátom” – mondja, amitől
felröhögök.

– Idióta vagy – mondja nevetve Brandon, és a többi srác is nevet.

– Szóval, horgászni megyünk, vagy egész nap pletykálunk? – kérdezi James, és a
csoporthoz lép a horgászbotjával.

– Gyere velem egy pillanatra, haver – mondom Brandonnak.

Követ engem Asher's Jeep hátuljáig, ahol minden holmink el van rakva. Amikor
kinyitom az ajtót, kihúzom a neki kapott ajándékot, és átadom neki. Tekintete rólam a
dobozra fordul, majd vissza.

"Mi az?" kérdezi.

– Nyisd ki – mondom neki.

Lehúzza a papírt, amihez az anyja ragaszkodott, hogy tegnap este csomagoljam be,
és a szeme az új póznáról rám szegeződik.

"Ez egy jó"

Nagyot nyel és bólint.

„Anyád ragaszkodott hozzá, hogy becsomagolja, bár én mondtam neki, hogy ne

tegye” – mondom neki.

Az ajka megrándul, és újra rám néz. – Köszönöm – mondja.

Bólintok, megveregetem a hátát. Már nagyon régen beleszerettem Kat-ba, de az

elmúlt hónapban lassan beleszerettem a fiába.

– Akarod, hogy segítsek beállítani? Megkérdezem.

Ismét bólint, teljesen kihúzza a dobozból. A következő tíz percet azzal töltjük, hogy
használatra készen álljon az új triggerrúd. Ha teljesen fel van állítva, megragadom a
pálcámat és a hordtáskámat, és elindulok a csónakhoz, amelyet a tóhoz érve vízbe
bocsátottunk.

Miután mindannyian beszálltunk a csónakba, kimegyünk a tó közepére, ahol

mélyebb a víz, és a halradar halrajt mutat lent. Mindannyian leszálltunk a vízbe, és
belenyugodtunk a napba.
Apám elhozott engem és a bátyámat ugyanahhoz a tóhoz, amikor felnőttem. A
nyaraink nagy részét a vízen töltöttük. Nagyon sok szép emlékem van itt, és jó érzés
megosztani ezt a helyet Brandonnal. Ettől közelebb érzem magam hozzá.
– Azt hiszem, kaptál valamit, pajtás – mondom Brandonnak, miközben nézem, ahogy
a rúd vége kissé elhajlik.

"Honnan tudod?" – kérdezi a póznáról rám nézve.

– Vigyázz a póznád hegyére – mondom neki, és a tekintete az oszlopra vándorol. A

vége újra mozog.

"Mit tegyek?" – kérdezi halkan.

Körülnézek a hajón, és látom, hogy mindenki Brandonra és rám koncentrál. –

Meghúzod a rúd. Ha valami van rajta, meg kell győződni arról, hogy jól és szorosan
van-e akasztva. Akkor elkezded felforgatni – mondom neki.

Bólint, majd megteszi, amit mondtam, és határozottan megrántja a rudat, mielőtt

feltekerné a zsinórt.

/> „Nehéz” – mondja, teste és karja meggörbülve küzd a hal ellen, amely elszántan
menekül.

„Meg tudod csinálni” – mondom neki, mellette állva, egész idő alatt oktatva – tudatva
vele, hogy mikor kell elengedni, és mikor kell bevinni a vonalat.

Jó fél órába telik, mire a hal feljut a csúcsra, és meglepődve látom, hogy egy óriási
basszus megtöri a víz felszínét.

– A fenébe – mondja Asher a csónak oldala fölé hajolva.

– Ez egy nagy hal! Nico nevet, Brandon pedig mosolyogva néz rám.

– Szerezd meg a netet – mondja Cash Trevornak.

– Jól tetted, kölyök – mondja Trevor Brandonnak, és a vízbe hajol, hogy segítsen
Ashernek kikanalazni a halat.

– Nos, elkaptad a vacsorát – mondja James.

Brandon arcáról a mosoly egy pillanat alatt eltűnik. – Úgy érted, megesszük?

– A pokolba, igen, megesszük! Asher mosolyogva felviszi a halat a csónakra.

„Soha nem egyeztem bele, hogy halat egyek. Nem vittünk hot dogot vagy ilyesmit? –
kérdezi Brandon, amitől megnevettet.

– Ez olyan, mint a vadnyugat, kölyök. Abból élsz, amit elkapsz – mondja Trevor
Brandonnak, és az összes fiú nevet, amikor Brandon megborzong.

– Jól tetted, pajtás – mondom, és felhívom magamra Brandon figyelmét. "Én büszke
vagyok rád."

„Jó volt” – mondja. Aztán visszanéz a halra, majd újra rám. – Biztos vagy benne,
hogy nincs hot dogunk?

– Lehet, hogy van egy csomagom a hűtőben – mondom neki, és megszorítom a

vállát.

– Hála Istennek – motyogja az orra alatt, amitől James és én nevettünk.

– Szóval melyik főiskolára jársz? – kérdezi Cash Brandont. Épp befejeztük a

vacsorát, és most mindannyian a máglya körül ülünk.

"Nem vagyok benne biztos. Lehet, hogy helyben maradok, és csak üzleti órákat
tartok – mondja neki Brandon, majd rám néz. – Joe azt mondta, ha keményen
dolgoznék, és mindkettőtöknek bizonyítanám, beszélni fog neked arról, hogy én
irányítom a Teasers-t.

– Ő volt? Mondom. Nem lep meg, hogy a bátyám ilyesmit mond. Tudom, hogy ő is
azon gondolkodott, hogy visszalép a klubtól, ahogy én is.
– Nos, azt mondta, hogy ti öregek vagytok – mondja mosolyogva Brandon, és
belemosolyog a sörbe, amit az imént a számhoz hoztam.

– Nem múltál el tizennyolc éves? – kérdezi Cash, mire Brandon bólint. – Azt hiszed,
tudsz sztriptízklubot vezetni?
„Nem hiszem, hogy képes lennék rá. Tudom, hogy képes vagyok rá – mondja
Brandon, és büszkeség tölti el a mellkasomat.

– Gyerek vagy – mondja Nico.

– Ez nem jelent semmit.

„Igen, ha meztelen nők vannak a közelben” – mondja Trevor.

– Szóval azt akarod mondani, hogy Mike a klubban dolgozó nőkkel alszik? – kérdezi
Brandon. – Vagy azt Joe teszi?

– Nem én mondtam – mondja Trevor, és rám néz.

– Nos, akkor miért gondolod, hogy én ezt tenném?

– Most töltötted be a tizennyolcat – ismétli Cash.

"És?"

– Azt hiszem, képes lenne rá – mondom.

Minden szem rám száll.

„Nézd így. Joe-val huszonéves korunkban nyitottunk kedvcsinálót. Soha nem

feküdtem le és nem is érintettem az egyik nővel, aki nekem dolgozik, és nem is
akarok. Ez egy munka és semmi több. Azt hiszem, ha iskolába járna, üzleti vagy
menedzseri tanfolyamokat venne az övébe, jót tudna tenni a klubnak és a lányoknak.
Tudom, hogy fiatal, de ha folytatja azt az utat, amelyen most halad, egy napon
csodálatos dolgokat fog tenni – mondom, és Brandonra nézek. „Ha bebizonyítod
nekem és Joe-nak, hogy egy napon valóban vezetni akarod a klubot, megtiszteltetés
lenne, ha átadhatnám a gyeplőt.”

Nézem, ahogy a szemei elpuhulnak, és egy pillantás jelenik meg az arcán, amit
gyakran látok az anyjától, mielőtt félrenéz. Most már tudom, hogy minden tőlem
telhetőt megteszek annak érdekében, hogy sikerrel járjon, amit az életében választ,
és teljesen megérti, amit anyám mondott nekem, amikor elmondtam neki, hogy
szeretnék egy sztriptízklubot.

„Csak azt akartam, hogy boldog légy, fiam. Tehát ha ez az, ami boldoggá tesz, és ez
ok arra, hogy minden nap felkelj az ágyból, akkor ki vagyok én?
Ettől a pillanattól kezdve anyám volt a legnagyobb szövetségesem, és tudom, hogy
az leszek Brandon számára.

– Köszönöm – mondja csendesen Brandon.

– Mit gondol, mit érezne Brandon azzal kapcsolatban, hogy velem éltek? – kérdezem
Kat.

Néhány hónapja erősek vagyunk. A legtöbb reggel, amikor kiszállok a munkából,

egyenesen Kat's-ba jövök. Még ha csak aludni fogok is, szeretem tudni, hogy Kat a
szomszéd szobában van. Nem bírom távol lenni tőle. A gondolat, hogy hozzám
költözik, már egy ideje ott lebeg a fejemben. Az ő háza szép, de az én házam szebb.
nekem is több helyem van. Brandon nem érezné úgy, hogy rajta élünk, mint most.
Emlékszem, milyen tinédzser fiúnak lenni, és semmi esetre sem szeretném, ha
anyám szobája az enyém mellett lenne.

– Akarod, hogy hozzád költözzünk? – kérdezi Kat, és az amúgy is nagy szeme egyre
nagyobb lesz.

„Most alapvetően együtt élünk. Csak arra jutottam, hogy hivatalossá kell tennünk.”
Vállat vonok, mintha nem lenne nagy baj, pedig csavarodik a bélrendszerem és
felgyorsult a pulzusom.

– Biztos, hogy ezt akarod?

– Igen – mondom azonnal.

Ez a következő lépés számunkra. Ezen a ponton csak halogatjuk az elkerülhetetlent.

Minden szabadidőnket együtt töltjük, és soha többé nem megyek haza a helyemre,
ha kimegyek a munkából, hacsak nincs valami, amit el kell intéznem.

– Én… – Elhallgat, körülnéz a helyén. „Nem érezném jól magam, ha elköltöztetném

Brandont. Nem most, a tanév közepén.”

Szar. erre nem is gondoltam. – Rendben, akkor várunk, és beköltözöm ide, amíg a
tanév véget nem ér.

– Te ezt tennéd?
– Veled élni nem nehéz. Elmosolyodom, és a konyhapulthoz szorítom. – Melletted
alszik. Elharapom a nyakát. – Veled ébredek. megcsókolom ajkait.

– Akkor azt hiszem, le kell ülnünk és meg kell beszélnünk Brandonnal a dolgot? –
suttogja az ajkamhoz.

– Azt akarod, hogy mindketten beszéljünk vele, vagy egyedül akarod csinálni?

– Azt hiszem, először beszélnem kellene vele – motyogja, és lenéz az ujjaira,

amelyek most az ingem gombjaival játszanak.

"Aggódsz?" – kérdezem, és hátrahajtom a fejét, hogy lássam a szemeit.

"Nem. Úgy értem… nem tudom.” A lány vállat von. – Annyira jó volt mostanában,
hogy ideges vagyok, ha elrontom.

"Nézd, ha a dolgokat úgy kell tartanunk, ahogy most vannak, akkor én ezt jól tudom."

Bólint, én pedig szájon csókolom, amikor kinyílik a bejárati ajtó.

– Anya, Mike, itthon vagyok! – kiáltja Brandon.

„Haza megyek, és felhívsz, ha befejezted a beszélgetést” – mondom neki, és még

egyszer megcsókolom.

– Hé – mondja Brandon, amikor bemegy a konyhába. Tekintete az anyjáról rám

vándorol, majd vissza.

"Milyen volt az iskola?" – kérdezi Kat, miközben kinyitja a hűtő ajtaját.

– Iskola – motyogja, és felhúzza a nadrágját.

Nem is értem, miért van rajta öv, amikor a nadrágja úgyis lelóg a fenekéről. Kat-re
nézek, aki hosszan kifújja a levegőt, és a fiát nézi.

– Kimegyek – mondom.

Kat leveszi a szemét Brandon hátáról, mielőtt rám néz. – Elkísérlek az ajtóig.
– Hamarosan találkozunk – mondom Brandonnak. Tudom, hogy néhány órán belül
találkoznia kell velem a klubban. Joe-nak van néhány kérdése hozzá, és szeretne
leülni.

– Csak veszek egy kis kaját, aztán átöltözöm. Egy kis idő múlva találkozunk –
motyogja, és nem veszi ki a fejét a hűtőből.

Kat megszorítja a kezem, én pedig követem őt a konyhából a bejárati ajtóig.

– Hívjon, ha szüksége van rám. Odahajolok és megcsókolom a homlokát, majd

ajkait.

Bólint, amikor elhúzom, és tudom, hogy aggódik amiatt, hogy rólunk beszél vele.

– Nézze, ha nem jó neki, hogy összeköltözünk, akkor én ezt jól tudom.

– Ki költözik be? – mondja Brandon a hátunk mögül.

Kat az orra alatt suttogja: „A francba”, mielőtt elfordítja a fejét, hogy a válla fölött
nézzen.

– Ha Mike beköltözik, akkor én a házába akarok költözni.

"Mit?" – kérdezi Kat ránézve.

– Nagyobb a helye. Vállat von. – Megkaphatom a földszinti lakást? – kérdezi, és iszik

egy italt a kólájából, és rám néz.

– Ez az anyukádon múlik – mondom Kat-re nézve.

– Én… Nos… azt hiszem, erről kell majd beszélnünk – mondja Kat döbbenten.

– Oké – motyogja, mielőtt felmegy a lépcsőn. „El kell indulnom, hogy találkozzam
Asherrel, mielőtt a klubba megyek. Nem baj, ha használom az autót?” – kérdezi a
lépcső tetejéről.

„Persze, drágám” – mondja neki Kat, majd rám néz, amikor nincs látótávolságon. –
Oké, szóval ez furcsa volt.
Átkaroltam a derekát, és közelebb húztam magamhoz. – Úgy tűnik, beköltözöl –
mondom neki.

Onnan néz, ahonnan Brandon az imént eltűnt számomra. "Mi vagyunk." Mosolyog.

7. fejezet

KAT

– Szóval milyen napod van? – kérdezi Mike, és bebújik mellém az ágyba.

Becsukom a számítógépem, majd ránézek. "Megyek zuhanyozni. Be kell mennem az

iskolába, hogy találkozzam Brandon tanáraival. Aztán kettőre van orvosi időpontom –
mondom neki mosolyogva, amikor közelebb húz magához.

– Miért kell orvoshoz menned?

– Csak egy ellenőrzés. Vállat vonok, mintha nem lenne nagy baj.

Nem akarom elmondani neki, hogy menopauzán megyek keresztül. Utálok öregedni
vagy megöregedni. Nem akarod bevallani, hogy megtörténik, amikor megtörténik, de
már nem tehetek úgy, mintha nem mennék keresztül a változáson.

"Biztos vagy?" kérdezi.

– Igen, biztos vagyok benne – mondom, és a mellkasára hajtom a fejem, hogy ne

tudjon olvasni az arcomról, és rájöjjön, hogy hazudok.

– Mi van Brandonnal? – kérdezi pár másodperc múlva.

– A tanácsadója szeretne találkozni az egyetemről.

/>

Bólint, majd hátradől, és felnéz a cellára.

Folytatom. „Tudom, hogy határozottan ragaszkodik ahhoz, hogy nem akar elmenni
az egyetemre, de nagyon szeretném, ha minden döntést hallana, mielőtt döntést
hozna.
– Akarod, hogy veled menjek? hátradönti az arcom, hogy rám nézzen.

"Nem." Megrázom a fejem, miközben mosolyogva küzdök. Nagyon szeretem őt, és

ha tudom, hogy törődik a fiammal, ez a szerelem csak még mélyebbé válik.

„Ha meggondolja magát, szóljon nekem. Megyek aludni, amíg te zuhanyzol – mondja
álmosan.

Bármennyire is szeretnék vele feküdni, tudom, hogy ha maradok, nem fog aludni.
Mióta összeköltöztünk, egyre nehezebben megy neki esténként a klubba, és amikor
reggel hazaér, nehezen tudom egyedül hagyni az ágyban.

– Pihenj egy kicsit, és találkozunk, ha hazaérek. Megcsókolom az állkapcsát, majd

kigurulok az ágyból, és a fürdőbe sietek anélkül, hogy ránéznék. Tudom, hogy ha
meglátom az ágyban, nem fogok tudni visszamászni vele.

*
– Terhes, Miss Mullings – mondja az orvos, és visszalép a szobába.

Ránézek, majd megrázom a fejem. – Valami hiba kell, hogy legyen – mondom, és
próbálom látni a kezében lévő papírokat. – Menopauzán megyek – mondom, és
újabb hőhullámot érzek, amint kimondom a szót.

"Te nem. Túl fiatal vagy. A nők általában az ötvenes éveik elején mennek át a
menopauzán.”

– Túl öreg vagyok ahhoz, hogy terhes legyek.

„Egészséges vagy. Nem vagy túlsúlyos. Nem dohányzol. A vérnyomásod és az
életfunkcióid mind tökéletesek. Nincs miért aggódnod." Mosolyog. Nyilván fogalma
sincs, miről beszél, mert Mike ki fog akadni. – Körülbelül tizenegy hetes vagy.
Alaposabban kell figyelnünk téged, de remélem, hogy a dolgok jól fognak menni.
Csinálunk egy belső ultrahangot, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy minden
rendben van, de a hormonszintje alapján úgy gondolom, hogy minden rendben van.

– Oké – motyogom. Fogalmam sincs, mit mondjak még. Az agyam leállt.

Az eljárás ellenére csendben maradok. Még ha hallom is a szívverést, és látom a

kisbabát a képernyőn, akkor sem érzem igazinak. Amikor minden megtörtént, és
megbeszéltem az orvossal, hogy mire számítsak, még mindig kábultan vagyok.
Aztán megvárom, amíg kitölti a szülés előtti vitaminokra felírt receptemet, mielőtt
követném a recepcióra, ahol újabb időpontot egyeztetek.

A Brandon iskolájában való találkozásom után csak egy nagy pohár borra vágytam –
most az egész üvegre vágytam.

Megrázom a fejem és elindulok a kocsimhoz. Fogalmam sincs, hogyan fogom

elmondani Mike-nak ezt a hírt. Nálunk most rendeződtek a dolgok. Jó helyen
vagyunk a kapcsolatunkban. Tudom, hogy nem akart kapcsolatot azután, ami
november anyjával történt, de nem tudtam, gondolt-e valaha több gyerekre.

Millió gondolat kavarog az agyamon, és érzem, hogy a gyomrom felbugyog a

szorongástól, amikor felállok a ház elé, és meglátom Mike autóját, valamint az anyját.
Néhány percig csendben ülök, és összeszedem a bátorságomat, hogy bemenjek.
Amikor végre elérek a bejárati ajtóhoz, a másik oldalról egy kislány kacagását
hallom, és veszek egy mély levegőt, mielőtt belépek.

– Hé, bébi – mondja Mike, amikor meglát, hogy az előszobában állok, és őt figyelem.
A nappaliban ül a földön, a sok póló egyikét viseli egy farmernadrággal. June széttárt
lábai között áll, és az ujjaiba kapaszkodik. "Hogy ment?" kérdezi.

June édes arcáról Mike arcára nézek, és veszek egy mély levegőt. – Jó volt –
mondom neki.

A szeme összehúzódik. "Mi történt?"

– Semmi – mondom mosolyogva, amikor az anyja bemegy a szobába.

– Hé, kislányom – mondja Emma, Mike anyja, és átmegy hozzám a szobán.

Középen találkozom vele, és megölelem. A szüleim mindketten Oklahomában élnek,

így az, hogy Mike anyja itt van a városban, Maysonékkal együtt sokkal könnyebbé
tette a családtól való távollétet.

– Hol van a fiam? – kérdezi, amikor kinyílik a bejárati ajtó, és Brandon belép.

– Nagyi – mondja Brandon, és megöleli. Aztán a tekintete a padlóra téved, ahol June
van.

Abban a pillanatban, amikor June meglátja, gurgulázni és ugrálni kezd. Ő és July

egyaránt szeretik Brandont, ő pedig mindkét lányt.
– Júniusi bogár – mondja, letérdel, és kinyújtja a kezét.

June néhány hete próbál járni tanulni. A legmesszebb jutott, amikor a közelben
voltam, két lépés azelőtt, hogy feladná és kúszott volna.

– Gyere ide – mondja Brandon, és kinyújtja a kezét, June pedig azonnal elengedi
Mike ujjait, és négy lépést tesz Brandonhoz, mielőtt a karjaiba esne. – Annyira jóba
kezdesz – mondja, és a karjában áll.

Nevet, az arcába néz.

– Biztos vagy benne, hogy jól vagy, kicsim? – kérdezi Mike, és odajön mellém.

Bólintok, és az oldalába hajolok, az anyukája pedig ránk mosolyog, majd Brandonra

néz June-nal. Felnevet, amikor June megragadja Brandon haját, és közelebb húzza
az arcát, hogy megrághassa az állát.

„Nagyon jó a gyerekekkel” – mondja Mike anyja. Aztán rám néz és elmosolyodik. –

Szóval, akarsz velem vásárolni ezen a hétvégén?

Azonnal megrázom a fejem, hogy nem, és azon kezdek gondolkodni, hogy mit kell
tennem ezen a hétvégén. Emmával vásárolni olyan, mint fogat húzni. Nem is tudom,
miért hívja ezt vásárlásnak, amikor soha nem vagyunk a boltban néhány percnél
tovább. Azt hiszem, mindenkinél boldogabb volt a világon, amikor feltalálták az online
vásárlást.

– Azt hiszem, Susannak szüksége van a segítségemre ezen a hétvégén, hogy

felkészüljön a Halloween-partira, amit a belvárosban rendeznek – válaszolom.

"Jó. Felhívom, és megnézem, nem akar-e ő és November velünk jönni, hogy

Nashville-ben vegyenek fel cuccokat. Aztán átmegyünk a helyi raktári boltba, és
átvehetjük a cuccot a Halloween-partihoz.”

– Oké, jó lenne – mondom neki, és érzem, ahogy Mike teste remeg a hátam mögött.

Tudja, hogy a lánya és én mindketten utálunk az anyjával vásárolni. Valójában

november volt az, amelyik figyelmeztetett a nagymamával való vásárlásra.

– Hazaviszem June-t, mielőtt túl késő lesz – mondja Emma.

June a nevének hallatán felénk fordítja a fejét, és amikor meglát, hatalmas mosolyt
csal az arcára, és felém nyújtja a kezét. Ellépek Mike-tól, és elveszem Brandontól, ő
pedig azonnal a mellkasomba simul.

– Szia, June Bug – mondom, és megdörzsölöm az arcomat a feje fölött.

Az ő illata és a karjaimban érezhető érzése könnyekre késztet. Teljesen őrültség arra

gondolni, hogy néhány hónap múlva Mike-ot és a gyermekemet fogva tartom ezt az
érzést. Felemelem a szemem, és Mike-ra nézek – a szemei össze vannak húzva,
mintha próbálna kitalálni valamit. Elmosolyodom, ő pedig visszamosolyog, de még
mindig látom az aggodalmat a szemében.

– Visszajössz vacsorázni? – kérdezem Emmát.

Nem rázza a fejét, kezét June feje tetejére húzza. „Ma este el kell mennem, hogy
segítsek Novemberben a lányokkal, mert Ashernek van valami munkája, amin
dolgozik, és csak későn ér haza, november pedig ismét terhes, így Asher azon van,
hogy magára hagyja.”

"Mit?" – suttogom döbbenten.

"Ó basszus. Megint megyek, kiengedem a macskát a zsákból – mondja Mike és
közém nézve.

Megmondom őszintén, hogy nem is csodálkozom azon, hogy Asher és November

ismét terhesek. Tudom, hogy mindketten fiatalon akarták a gyerekeiket, és Asher
tényleg fiút akar.

– Ne mondj semmit, amíg be nem jelentik – motyogja Emma, és odamegy a

kanapéhoz, ahol felkapja a pelenkázótáskát és June pulóverét.

– Jézusom – hallom Mike motyogását.

Brandon nevet. Csak állok ott némán, és nézem, ahogy Emma összegyűjti June
összes holmiját, miközben próbálom megérteni, mit érzek. Ugyanabban az időben
leszek terhes, amikor a barátom lánya terhes. Egyáltalán, hogy a világon történik ez?
Milyen kínos volt, amikor mindketten sóztunk

egyszerre van hely?

– Jól vagy, anya? – kérdezi Brandon.

A fiamra nézek, és megteszem az egyetlen dolgot, amit ebben a pillanatban tudok –
hamis mosolyt csalok az arcomra. "Szuper. Szóval mit csinálsz ma este?”
Megkérdezem.

Összehúzza a szemét, de mégis válaszol. "Segítek egy barátomnak tanulni egy

teszthez, amely a történelemben készül."

– Milyen barát ez? – kérdezem, mert mostanában nem lógott egyik régi barátjával
sem. Ha nem dolgozik, akkor az iskolában vagy otthon.

„Csak egy lány az osztályból” – mondja.

Mike köhög a hátam mögött, ezért megfordítom a fejem, hogy ránézzek, mielőtt
visszanézek Brandonra.

"Egy barátnő?"

– Egy lány, aki a barátom, igen. Mosolyog.

– Aggódnom kellene?

Rám forgatja a szemeit. – Nem, anya. Felsóhajt.

– Otthon leszel vacsorázni?

"Nem. Azt hiszem, kapok valamit az étkezőből – mondja, és kissé felderül az arca,
amitől elgondolkodom, ki ez a lány. „Mennem kell átöltözni. Legkésőbb tízre otthon
leszek.” Megcsókolja az oldalsó June fejét, majd az enyémet, majd eltűnik lent a
szobájában.

– Tudod, ki ő? – kérdezem Mike-tól néhány pillanat múlva.

– Nem, és ha megtenném, akkor sem mondanám el.

– Nem tennéd? – kérdezem, és érzem, hogy a szemem összeszűkül.

"Dehogy. Haver kód, bébi. Nem pletykálunk nőkkel a nőkről.”

"Nem nőkkel pletykálsz a nőkről, de a nőkről pletykálsz a férfiaknak?"

– A férfiak nem pletykálnak.

– Akkor minek nevezed?

"Értékes információk cseréje."

– Szóval… pletyka – mondom.

"Dehogy." Elmosolyodik, odahajol, és egyszer megcsókol.

– Rendben, June Bug. Gyere a dédnagymamához, hogy a nagymama és a

nagypapa egyedül maradhasson” – mondja Emma.

Majdnem kibököm: "Szent isten!" mert soha nem gondoltam, hogy nagymama
vagyok, és soha nem gondoltam, hogy terhes nagymama leszek. Egy nagymama
várandós nagypapától. Lehetne nevetségesebb az életem?
– Segítek anyának beültetni a kocsiba – mondja Mike, ezért még egyszer
megcsókolom June-t, mielőtt átadom a nagyapjának.

– Felhívom, és elmondom, hogy November és Susan mit mond a bevásárlásunkról –

mondja Emma, és követi Mike-ot az ajtón.

– Csak szóljon – motyogom, remélve, hogy november gyorsan talpra áll.

– Gyere vissza egy pillanat múlva – mondja Mike.

Nézem, ahogy June-t a kocsihoz viszi, és beülteti az autóülésbe, majd megcsókolja
az anyja arcát, és visszajön hozzám a lépcsőn, ahol mindketten nézzük, ahogy az
anyja elhajt.

– Most megmondanád, mi a baj? – kérdezi Mike, amint becsukják a bejárati ajtót.

Megfordulok, hogy ránézzek. Szeretném elmondani neki, hogy terhes vagyok, de a

szavak a torkomban akadnak.

– Semmi – motyogom, és a konyha felé indulok, ahol kihúzom a csirkemellet, amit

ma reggel hagytam pácolni olívaolajban, és egy ranch öntetcsomagot.

– Nem úgy tűnik, semmi bajod – mondja, és engem figyel.

„Jól vagyok” – ismétlem, miközben beindítom a sütőt, és egy tepsire helyezem a
csirkét, mielőtt bemegyek a kamrába, és meghámozok néhány krumplit.

Odajön, ahol a mosogatónál állok, és kiveszi a kezemből a krumplihámozót. Aztán

lerakja a pultra a mosogató mellé, mielőtt megfordítana, hogy szembe nézzen vele.

– Mi történt az iskolában? kérdezi.

Egy másodpercbe telik, amíg a kérdés regisztrál, mielőtt válaszolok. "Semmi.

Brandon megemelte az érettségijét, és a pályaorientációs tanácsadó úgy gondolja,
hogy szinte bármilyen iskolába bekerülhet, ahová csak akar – mondom neki.

– Oké, ha nem Brandonról van szó, akkor mi történt a találkozód alkalmával?

– Semmi – mondom, majd felsóhajtok, mire a szeme összeszűkül. – Oké, ígérd meg,
hogy nem fogsz megijedni.

– Kat.

– Csak ígérd meg.

– Mondd – mondja.

„Terhes vagyok” – mondom, amikor rájövök, hogy nem fogja feladni, és nem ígéri
meg, hogy nem fog kiborulni.

A teste megmozdul, és az arca azonnal elsötétül. "Mit?" – suttogja olyan halkan,

hogy inkább olvasok az ajkán, mint hallom a szavakat.

– Terhes vagyok – ismétlem. Teljesen ledöbbentem, hogy kijönnek a számon a

szavak.

Ismerek néhány nőt, akik életük későbbi részéig vártak a gyermekvállalással. Soha
nem gondoltam volna, hogy lesz még gyerekem. Biztos voltam benne, hogy nem is
vagyok képes rá. Amikor a férjemmel voltam, soha nem használtunk semmit a
terhesség megelőzésére. Egyszerűen soha nem történt meg. Ráadásul mellrák is
előfordul a családomban, és az orvosom nem tanácsolta a tablettát.

"Hogyan történt?" – motyogja Mike.

Lehunyom a szemem és lehajtom a fejem. – Védelem nélküli szex és hülyeség –
válaszolom, kinyitom a szemem, és ránézek.

Tekintete végigkalandozik rajtam, majd a gyomromon landol. "Biztos vagy benne?"

Nem is mondok semmit – csak a táskámhoz sétálok, kihúzom a belső ultrahangos

képeket, és átadom neki.

– Terhes vagy – mondja a képre nézve.

"Én vagyok."

– Milyen messze vagy?

– Tizenegy hétre gondol – mondom halkan, az arcát figyelve.

– Ugye… – megáll, hogy rám nézzen, és látom, hogy az ádámcsutkája nyel. – Meg
akarod tartani?

Szar. Mindezek során eszembe sem jutott, hogy ne tartsam meg. Bólintok, majd az
ajkamba harapok, hogy ne sírjak.

– Jézusom, nem is tudom, mit mondjak erre – mondja, és visszanéz a képekre.

– Én sem tudom.

– Rendben leszel? – kérdezi, és újra rám néz.

„Az orvos biztosított arról, hogy a baba és én jól vagyunk.”

"Biztos vagy benne?"

"Az én koromban vannak kockázatok, de azt mondja, ezek minimálisak ahhoz

képest, hogy milyen egészséges vagyok."

A teste ellazul, kezei pedig közelebb húznak, miközben arcát a nyakamba nyomja.
„Halálra vagyok rémülve, de pokolian boldog” – mondja a nyakamban.

– Én is – mondom, és beletúrok a hajába.

– Azt hiszem, beletelik néhány napba, amíg ez elsüllyed.

Elmosolyodom, ahogy megcsókolja a nyakam, mielőtt elhúzódik, és az arcom két

oldalára teszi a kezét.

– Terhes vagy – mondja, én pedig bólintok. "A babámmal."

Elmosolyodom, és azt suttogom: – Igen.

"Azta." Az arcomat az övéihez húzza.

Amikor elég közel vagyok, az ajka az enyémhez tapad. Nyelve végigfut az alsó
ajkamon, a szám pedig ösztönösen kinyílik az övé alatt. Kezeim az inge elejébe
szorulnak, hogy tovább állhassak, ahogy az íze és a hajamba gabalyodó kezei miatt
elgyengül a lábam.

„Srácok, van egy egész házatok. Muszáj ezt a konyha közepén csinálni? – mondja
Brandon, megtörve a pillanatot.

Mike elhúzza a száját az enyémről, majd elmosolyodik, és Brandonra néz. „Biztosan

azt hittem, hogy egy év múlva egyedül leszünk. Úgy tűnik, sok utat kell megtennünk,
amíg nem lesz üres házunk – mondja Mike halkan.

"Mit?" – kérdezi Brandon, és teljesen bemegy a konyhába. Észrevettem, hogy egy

szép, édesebb és egy sötét farmerbe öltözött, ami valóban jól áll neki.

– Hogy érzed, hogy feleségül veszem anyukádat? – kérdezi Mike, mire összeszorul a
gyomrom.

"Mit?" – suttogom.

– Jól vagyok vele – mondja Brandon vállat vonva.

– Tégy meg nekem egy szívességet, és rohanj az autómhoz. Van egy doboz a
kesztyűtartóban. El tudod hozni nekem?" – kérdezi Mike.

Brandon rám néz, majd Mike, és a bejárati ajtó felé indul. Döbbenten állok ott,
miközben Mike felém fordul.
– Adj egy percet, kicsim.

nem mondok semmit. Nem veszek levegőt, és nem is pislogok, ahogy arrafelé tart,
ahonnan Brandon éppen elindult. Egy örökkévalóságnak érzi, hogy visszatérjenek.
Amikor visszajönnek a sarkon, Mike egy kis dobozt tart a kezében, Brandon pedig
széles mosollyal az arcán van mögötte.

– Mit érzel, hogy hozzám jössz feleségül? – kérdezi Mike, maga felé húzva a
kezemet, és az ujjamra csúsztatja a tökéletesen egyszerű gyémántgyűrűt.

– Fogalmam sem volt – dadogtam, és az ujjamon lévő gyűrűt néztem. Nevetésétől

felemelkedik a fejem, és a tekintetem találkozik az övével.

– Azt hiszem, ez a lényeg, cica – mondja halkan, miközben kezei felemelkednek,

hogy megfogják az arcom.

– Akarsz férjhez menni? Megkérdezem.

"Igen. Úgy terveztem, hogy ezen a hétvégén megkérdezem, de ez a tökéletes

alkalom számomra” – mondja. Aztán Brandonra néz, mielőtt visszanézne rám.
"Szóval mit mondasz? Te és Brandon felveszed a vezetéknevemet?

"Mit?"

– Te és Brandon az enyémek vagytok, és szeretném, ha mindannyian Rougeré

lennénk.

– Igent mondok – mondja Brandon, és átkarolja a vállam.

– Ó, istenem – suttogom, és érzem, ahogy egy könnycsepp végigcsordul az

arcomon.

"Mit mondasz?" – kérdezi újra.

Hátra hajtom a fejem, hogy Brandonra nézzek, aki rám néz és bólint, megcsókolja a
fejem oldalát. – Igen – mondom könnyeim között, amikor ismét Mike-é találkozik a
tekintetem.

Amint a szó elhagyja a számat, Mike kezei a hajamba fonódnak, és a szája az

enyémre csapódik.
– Tudtok uralkodni magatokon legalább addig, amíg nem kell látnom? Hallom, ahogy
Brandon mondja. Hangszínéből látom, hogy mosolyog.

Még egyszer megcsókolom Mike-ot, majd az ajkára súgom: „Szeretlek”, majd

hátradőlök.

– Komolyan gondoltad, hogy mindkettőnknek megvan a vezetékneve? – kérdezi

Brandon egy perc múlva.

– Igen – válaszol Mike, és magához húz, hogy a hóna alá bújjak. – Megtisztelne, ha
a vezetéknevem lenne.
Brandon nyel egyet, majd rám néz. Annyi érzelem van a szemében, és mint az
anyja, tudom, hogy az arckifejezése megkönnyebbülés a vágytól és elfogadástól.
Brandon szó nélkül átfonja az egyik karját, majd a másikat Mike köré. Ahogy a két
pasim közé állok, sírva fakadtam.

– Jesszus, anya. Pihenjen.” Brandon kuncog

s, és érzem Mike nevetését az oldalamon.

"Jól vagyok. Csak… csak boldogan.” Sírok, és még egyszer megszorítom Brandont,
mielőtt hátralépek.
– Tudom, hogy segíteni kell a barátodnak, de haza tudsz jönni vacsorázni? –
kérdezem, és érzem, ahogy Mike ujjai az oldalamba szorulnak. Tudom, hogy csak
most tudtuk meg a hírt, de nagyon szeretném, ha a fiam tudná, mi folyik itt.

"Mi a baj?" – kérdezi Brandon.

"Semmi. Gyere csak haza vacsorázni – sóhajtok. Úgy tűnik, a férfiak az életemben
nem tudják, hogyan kell feladni.

– Arról van szó, hogy apa látogatóba jön? – kérdezi összevont szemekkel.

"Mit?" – kérdezi Mike.

duplán pislogok. Több mint egy hónapja nem hallottam semmit az exemről. Küldött
nekem egy e-mailt, miután szembesítettem vele, hogy lemondtam Brandonnal a
hálaadás napjára kiírt időpontját. Amikor megtudtam, hogy azt mondta Brandonnak,
hogy négy napig nem tud kijönni, mert a barátnője szülei a városban vannak, és
egyszerűen nincs hely, kifordultam. Belefáradtam abba, hogy cserbenhagyta a fiát,
és nem törődött azzal, hogy csalódást okozzon gyermekének.

– Hogy érted, hogy apád idejön? – kérdezem zavartan.

Brandon vállat von. "Nem tudom. Küldött nekem egy SMS-t, amelyben azt mondta,
hogy a jövő héten itt lesz, miután közöltem vele, hogy nem jövök ki a tervezett
látogatásomra.”

– Remek – suttogom.

– Gondolom, nem ezért akartad, hogy otthon legyek.

"Ez nem." Megrázom a fejem.

„Csak gyere haza a tanulmányi dátum után, haver, és akkor beszélünk” – mondja
Mike.

Brandon bólint, és magához húz egy újabb ölelésre. – Szeretlek, anya – mondja
halkan.

Remegő levegőt veszek, mielőtt elmondanám neki, hogy én is szeretem, és nézem,

ahogy elmegy. Amikor Mike felé fordulok, a szeme olyan lágy, hogy elakad a
lélegzetem.

„Fogalmad sincs, mennyit tettél nemcsak értem, hanem Brandonért” – mondom neki,
és lehunyom a szemem, mielőtt lassan kinyitnám. Tudom, hogy Brandonnal végül
minden rendben lett volna, de kétlem, hogy a kapcsolatunk úgy gyógyult volna, mint
nélküle.

– Nem csináltam semmit, cica.

"Neked van. Segítettél visszahozni hozzám a fiamat. Adtál neki valamit, amit kicsi
kora óta nem kapott az apjától, és ezt akkor adtad neki, amikor a legnagyobb
szüksége van rá. Szóval igen, sokat tettél.”

„Nem nehéz őt szeretni. Jó gyerek. És te csodálatos anya vagy, és az exed… Nos, ő

egy szar.” Mosolyog, felém sétál. – Azt hiszem, van pár óránk, mire hazajön. Mit
szólsz ahhoz, hogy felmegyünk az emeletre és megünnepeljük az eljegyzésünket?
mondja.
Lenézek a kezemre és az ujjamon ülő gyűrűre, mielőtt újra felemelném a
tekintetemet, hogy találkozzak az övével. – Azt hiszem, tetszik az ötlet – mondom
neki, és nevetni kezdek, amikor gyorsan lehúzza a fejéről az ingét. Megállok,
megnézem a testét, mielőtt a fejemre húznám az ingem, és a lépcső felé fordulnék.
Hallom a lépteit a hátam mögött, és a pulzusom felgyorsul, ahogy a nedvesség elönti
a lábam között.

– Óvatosan – mondja a fülemnek, miközben a keze a derekam köré csúszik.

Hiába tudom, mi következik, még mindig vannak pillangók a gyomromban. A

pulzusom megcsúszik, ahogy a keze a puncimhoz simul, ujjai pedig a farmerom
varrásához nyomulnak.

– Ó – sziszegem, miközben a fejem visszaesik a vállára.

Felmordul valamit, de nem tudom kivenni, ahogy az ujjai a farmerom gombjához

mozdulnak, a másik keze pedig felcsúszik, hogy a melltartómra simítsa a mellemet.
Amikor kibontja a farmerem cipzárját, és az ujjai a redőim közé csúsztatnak,
felnyögök, és a fejem fölé emelem a kezeimet, hogy belemarkoljak a hajába.

– Olyan sima – mondja a nyakamnak, és ujjai felcsúsznak a csiklóm köré.

– Szükségem van rád – sziszegem, és érzem, hogy összehúzódik a puncim.

Elveszi a kezét, és ujjait a szájába helyezi, majd maga felé húzza az államat, és egy
mély csókra veszi a számat. A száján érezhető ízem arra késztetett, hogy
megragadjam, meghúzzam az öve csatját. Amikor már majdnem kibontottam, a keze
eltakarja az enyémet.

– Ágy – követeli, mire a tekintetem az övére szegeződik.

A térdem szinte meggörnyed az éhségtől, amit a szemében látok. Bólintok, és

minden szó nélkül felrohanok a lépcsőn a hálószobába, hallgatva, ahogy a léptei
követnek felfelé a lépcsőn. Megfordulok, és az ajtó felé nézek. Amint elérem az
ágyat, a kezeim a hátam mögé kerülnek, és az ujjaim gyorsan lecsatolják a
melltartómat. Miután kioldotta, előrehajolok, és hagyom, hogy leessen a vállamról a
padlóra. Amikor a tekintetem találkozik az övével, és elmosolyodik, lenyomja a
nadrágját a csípőjére. Megnyalom az ajkaimat, miközben nézem, ahogy farka a
hasához ugrál. Aztán levetkőzöm a farmeremről és a bugyimról, gyorsan oldalba
rúgom őket, miközben nézem, ahogy simogatja magát.
– Mássz fel az ágyra, és dőlj hátra, széttárva a lábaid, cica – követeli.

Hallgatom, felkelek az ágyra és hátradőlök. Felülök a könyökömre, és figyelem,

amint felém sétál, szemeit a lábaim közé zárva. Elkezdek hátrálni, arra számítva,
hogy felmászik az ágyra, de a bokám körüli keze megállít. Visszahúz az ágy széle
felé, mielőtt leengedi az arcát, és mélyen a szájába szívja a belső combom bőrét,
amitől nyöszörögni kezdek, a hátam pedig felemelkedett az ágyról.

- Hmmm – leheli, és felnyalja a lábam ráncát, a puncim szélén.

Megmozgatom a csípőmet, és egyik kezemmel a hajába markolok. Érzem mosolyát

a bőrömön, és nyöszörög, ahogy egyik punci ajkát a szájába húzza, Aztán érzem,
hogy nyelve széle a bejáratomhoz közel csúszik, ahogy ujjai a combomba vájnak.
Távolabbra tárja a lábaimat, mielőtt ajkai eltakarják a csiklómat, és a szájába húzza.
Érzem az orgazmusomat, ahogy az ujjai betöltenek, lassan mozog, ahogy elengedi a
csiklómat, és felfelé halad a testemen. Az egyik kar a hátam alatt tart, miközben
felemel az ágy közepére. Lehúzom az arcát az enyémhez, megcsókolom, ízlelgetem
magam a száján. Felemelem a csípőmet, és egyik lábammal a csípője köré fonom,
miközben az ujjai kicsúsznak, és ő belép belém.
Miután megkerültem az oldalát, hogy kisegítsem, megfogom a kezét, és felsegítem a
lépcsőn a házba.

– Tényleg, kinek képzeli magát? – kérdezi, mielőtt tovább kószál, miközben lehúzza
a sapkáját, és kibontja a nyakába kötött sálat.

Egyenesen a konyhába sétálok, kinyitom a hűtőszekrény feletti szekrényt, és

lehúzom a whiskymet, mielőtt lehúzom a kupakot, és az ajkamhoz teszem az üveget,
hogy kortyoljak egyet.

– Ez tényleg nem fair – állapítja meg Kat, miközben leteszem az üveget a pultra.
– Elnézést, cica – mondom, és visszateszem a fedelet az üvegre. – Gyere ide –
mondom neki, és érzem, hogy az alkohol folyékony melege csökkenti a dühömet.

Néhány másodpercig rám néz, mielőtt odamegy, ahol állok. Amikor elég közel van,
átölelem a karjaimat.

"Hogy érzed magad?" – kérdezem a hátát dörzsölve.

"Részeg."
– Megvan, cica. Hogy van a fiunk?"

– Jól van – mondja, és azonnal belém olvad.

A hét elején megtudtuk, hogy még egy fiúval bővül a családunk. Mindenki roppant
boldog volt. Nos, mindenki, kivéve Ashert, aki egy héttel azelőtt tudta meg, hogy ő és
a kislányom egy másik lánnyal bővül a csapatukban. Amikor mindenkinek elmondtuk,
hogy várjuk, mindannyian nagyon izgatottak voltak a hírtől, november pedig több
mint izgatott volt, hogy nagytestvér lesz – még akkor is, ha már Brandont a
testvérének tekintette.

– Szerinted Brandon jól lesz?

"Jól van." Megint visszadörzsölöm. „Azt mondta, hogy beszélni fog az apjával, és
akkor otthon lesz” – emlékeztetem.

Brandon is ideges volt az apjára, de megpróbálta semlegesíteni a helyzetet, és

beleegyezett, hogy elmegyek beszélgetni az apjával, amíg hazaviszem Kat-et.
Büszke voltam rá.

– Nem hiszem el, hogy megütötted. Elhallgat, majd felnéz rám és elmosolyodik.
"Kétszer."

– A keze és a szája rajtad volt – morogom, és a haragom visszatér az emlékbe.

"Szerencse, hogy el tudott menni, és Trevor ott volt, hogy visszatartson, miután az
első két találatot bevittem."

Soha nem gondoltam volna, hogy az én koromban egy középiskolai rendezvényen

fogok harcolni. De amikor láttam, hogy ez a fasz megérintette a nőmet – azt a nőt,
aki a gyermekemet hordta – felforrt a vérem.

Hallom Kat ásítását, és lenézek rá, és rájövök, hogy egész nap megy. A
terhességgel együtt járó stressz miatt kimerült.

– Fel a fejjel, és készülj lefeküdni, bébi. Üzenetet fogok küldeni Brandonnak, hogy
győződjön meg róla, hogy jól van, mielőtt bezárom.”

"Oké." Megint ásít, én pedig megcsókolom a homlokát és megpaskolom a fenekét. –

Találkozunk az ágyban – mondja, és elmegy.
Amikor meghallom, hogy felcsillan a víz az emeleten, üzenetet küldök Brandonnak,
hogy jól van-e. Gyorsan kapok egy választ, amiben tudatták velem, hogy most ült be
az autójába, és hazafelé tart. Feltakarítom a konyhát, és megvárom, míg meghallom,
hogy Brandon kiáll kint. Aztán kinyitom a bejárati ajtót, és találkozom vele a
verandán.

Amikor meglátom, látom, hogy stresszes. Bármennyire is érett az elmúlt

hónapokban, még mindig fiatal gyerek, és néha nehéz erre emlékezni.

"Minden rendben?" – kérdezem tőle, beengedve.

"Igen. Holnap indul haza. Azt hiszem, az egyetlen ok, amiért el akart jönni, az volt,
hogy megnézze, van-e esélye visszatérni anyuhoz” – mondja.

Be akarok ülni az autómba, elindulni a fuckwad szállodájába, és ki akarok verni a

szart, amiért megint bántotta a gyerekét.

– Elnézést, haver – mondom neki, és megszorítom a vállát.

– Már semmi sem lep meg vele.

– Akarsz róla beszélni?

"Nem. Le akarok feküdni. Meg tudod mondani anyának, hogy jó éjszakát mondtam?

„Persze” – mondom neki, és figyelem, ahogy lefelé tart az alagsori lépcsőn.

Befejeztem a bezárkózást, és beállítom a riasztót, mielőtt elindulok felfelé. Amikor a

hálószobába érek, Kat már alszik, így gyorsan összedolgozom a ruháimat, mielőtt
bebújok mögötte és magamba húzom.

– Brandon itthon van? – kérdezi álmosan, amikor megcsókolom a tarkóját.

– Igen – mondom neki, és kezemmel végigsimítom kissé gömbölyű hasát.

– Mennem kellene, hogy megbizonyosodjak róla, hogy minden rendben van.

– Lefeküdt, és azt mondta, hogy jó éjt kívánok. – suttogom.

– Utálom, hogy ezen keresztül kell mennie.

– Én is, cica. Sóhajtok, és közelebb húzom magamhoz.

Bárcsak tehetnék valamit érte és Brandonért is, de tudom, hogy ez a helyzet kívül
esik rajtam. Kat, az exe és Brandon életük végéig össze lesznek kötve, akár tetszik,
akár nem. Az egyetlen dolog, amit tehetek, hogy itt leszek mindkettőjüknek, amikor
szükségük van rám.

Várom és hallgatom, hogy kiegyenlüljön Kat lélegzete, mielőtt lehunyom a szemem,

és elaludnám.

Bemegyek a konyhába, és megállok, amikor a tekintetem Katon és Brandonon

landol. A pultra dőlnek, összedugva a fejüket, valami receptkönyvet nézegetnek.
Nézem, ahogy Kat mond valamit, megnevetteti, majd csípőjével megütögeti,
mosolyogva rá. Szeretem tudni, hogy a fiunknak ez lesz, hogy olyan emberekkel fog
felnőni körülötte, akik akarják és szeretik őt, és soha nem fogja úgy érezni, ahogy
novemberben felnőtt.
– Menjünk, válasszunk ki egy karácsonyfát – mondom, miután még néhány
másodpercig figyeltem őket.

Ő és Brandon feje egyszerre emelkedik fel, és Kats szemei zavartan

összehúzódnak.

– Ez nem is hálaadás – mondja felállva. Elmosolyodom, amikor meglátom a kis

dudort, ami kezd kialakulni a hasán.

– Tudom, de ez egy hagyomány, amit akkor kezdtem, amikor november

hazaköltözött. Mindig kapok neki egy fát. És most, hogy egy család vagyunk,
szeretnék nekünk is szerezni egyet, hogy beindíthassuk a saját hagyományainkat –
mondom először Brandonra, majd Kat gyomrára nézve.

Annyi mindenről lemaradtam novembervel; Nem vagyok hajlandó lemaradni most

semmiről.

Még mindig nem hittem el, hogy apa leszek, és fiam lesz. Már régen feladtam a
reményt, hogy nagyobb családom lesz. Álmomban sem gondoltam volna, hogy
férjhez megyek, gyereket szülök, vagy feleségül veszek egy nőt, akinek már van
gyereke, és a sajátomként fogadom. Az életnek van egy módja annak, hogy mindent
megadjon neked, amiről nem is tudtad, hogy szükséged van rá, és Kat, Brandon és
most az új kicsink is ezt bizonyítja.

– Kell vásárolnunk karácsonyi díszeket? – kérdezi Kat.

Brandon felnyög a háta mögött. Kat szeret vásárolni, és órákat tud eltölteni egy
üzletben csak sétálni.

– Máskor is megtehetjük – mondom.

Brandon az orra alatt motyog: „Hála Istennek”, amitől megnevettet, és Kat a szemét
forgatja.

Amikor a fafarmhoz érünk, a szükségesnél jóval több időt töltünk a fák

nézegetésével. Amikor egyedül voltam, idejöttem, és kiválasztottam azt a fát, amely
a legközelebb volt a farm bejáratához. Ám ahogyan vásárlás közben teszi, Katnak is
meg kell néznie és összehasonlítania kell az egyes fákat, mielőtt ráállna egyre.
Esküszöm, azért csinálja, hogy fájdalmat okozzon. Két fát szeretett, amikor a farmra
értünk, de ragaszkodott ahhoz, hogy körülnézzen, hogy végül visszatérjen az első
kettőhöz.

– Nem volt olyan rossz – mondja Kat mosolyogva, és belekortyol a forró csokijába.

„Anya, több mint egy órán keresztül sétáltattál minket, hogy visszatérjünk az első
fához, amit megláttál” – mondja Brandon.

„Győződni akartam róla, hogy jókat kaptunk” – mondja, majd rám néz.

Nem tudok nem nevetni az ártatlan arckifejezésén. – Kössük le ezeket, haver –

mondom Brandonnak, amikor látom, hogy valami mást fog mondani.

Üzenetet küldök Ashernek, hogy megbizonyosodjon arról, hogy ő és November

otthon vannak, mielőtt visszaülnék a teherautóba Kat az oldalamra szorítva, Brandon
pedig az ajtó mellett ülve. Amint beállunk November háza elé, július és June ott van
a verandán, fel-alá ugrálnak, november pedig mosolyogva áll mögöttük. Kiszállok, és
segítek Kat-nak, felkísérem a lépcsőn, ahol ő és November ölelkeznek és nevetni
kezdenek, amikor a lányok azt kiabálják: „Brando bácsi

n”, és megtámadja őt, mielőtt az összes lépést megtenné. Miután felvette mindkét
lányt, egyet-egyet maga mellett, megteszi a többi lépést, a lányok pedig arról
beszélnek, hogy Isten tudja miről.
„Szia, apu” – mosolyog rám November.

– Hé, kislány – mondom, és magamhoz húzom egy ölelésre, mielőtt elengedem, és

átkarolom Kat vállát.

– Már a fák ideje? – kérdezi Asher mosolyogva.

– Igen – mondom neki.

Bólint, majd megcsókolja November fejét, mielőtt elindulna a lépcsőn a teherautóhoz.

Megcsókolom Kat-et, Brandon pedig lerakja a lányokat, mielőtt mi Asher mögé
követnénk, és azon dolgoznánk, hogy bejusson a fa.

9. fejezet

KAT

– Már karácsony van? – kérdezi július, és rám néz, majd az anyjára.

"Nem bébi." November nevet. „A nagypapa mindig hoz nekem egy fát a
születésnapom és a hálaadásom előtt” – magyarázza.

– Ó. Júliusi duzzog. – Mikor kapunk ajándékot a Mikulástól? – kérdezi, engem

megnevetve.

– Karácsonykor, de jónak kell lenned.

"Jó vagyok. A június nem mindig jó – mondja, és felemeli az állát.

November az ajkába harap, és rám néz, majd vissza júliusra, aki nézi, ahogy a
férfiak felállítják a fát. – Jó dolog a fecsegés? – kérdezi júliustól.

– Nem vacogtam – mondja tágra nyílt szemekkel.

"Csak megbizonyosodom róla." November nevet.

Július leugrik az öléből, és az ajkát kibújva apjához rohan. Nem hallom pontosan, mit
mond, de az arckifejezéséből azt látom, hogy ez biztosan jobbá teszi.
– Apa olyan boldog – mondja november csendesen.

Ránézek, majd Mike-ra, aki elfordítja a fejét és kacsint, amikor szemei találkoznak az
enyémmel.

„Azt akartam, hogy találjon valakit. Felállítottam egy online társkereső weboldalra, és
rábeszéltem, hogy randevúzzon, de soha nem volt benne igazán. Azt hittem, élete
hátralévő részét egyedül fogja leélni. Soha nem gondoltam volna, hogy megnősül és
gyereket fog szülni. És hogy nem csak egy, hanem két testvérem is lesz.”
Elmosolyodik, és halk nevetést hallat.

– Én sem számítottam erre az egészre – mondom halkan, és a hasamra teszem a

kezem.
„Nos, izgatott vagyok. Még akkor is, ha Asher féltékeny, hogy fiúgyermeked lesz –
mondja, én pedig nevetek. "Esküszik rá, hogy lányokkal átkozták, mert kurva volt."
Lesüti a szemét, én pedig jobban nevetek.

"Miről beszéltek?" – kérdezi Asher.

Azonnal abbahagyom a nevetést, novemberre nézek, és érzem, hogy elkerekednek

a szemeim.

– Ó, semmi – mondja neki November, és hátradől a székében, hogy

mosolyoghasson rá.

- Hmmm – morogja, majd lehajol és megcsókol. – Felmegyek a padlásra, és hozom

a karácsonyi díszeket. A lányok ma este díszíteni akarnak” – mondja.

November sóhajt. – Drágám, késő van. Meg kell fürödniük."

„Kicsim…” csak ennyit mond, és a nő megrázza a fejét.

– Oké, édesem – motyogja. Amikor elmegy, azt mondja: "Amikor a lányaink

megöregednek, annyira el van cseszve."

"Fáradt?" – kérdezi Mike.

Megfordulok, hogy ránézzek. „Igen, de nagyon jól éreztem magam” – mondom neki,
és a hasa köré fonom a karomat. „Júniusban és júliusban az apukájuk a kisujjuk köré
csavarja.” Mosolygok.
– Igen – ért egyet, és levegőt vesz. „Nem is kívánhatnék többet a lányomért vagy a
nagybabáimért. Mindegyiket feltétel nélkül szereti, és bármit megtenne értük.”

– Imádom ezt nekik – mondom, és megcsókolom a mellkasát.

"Csak gondolkozz. Jövőre mi leszünk és a mi kis emberünk – mondja, mire

elmosolyodom.

– Alig várom, hogy több ezer emléket szerezhessek veled – mondom neki halkan.

– Én is, bébi – mondja, és megcsókolja a homlokom.

Miután láttam Mike-ot az unokáival és Brandonnal, tudom, hogy az emlékeink,

amelyeket családként ébresztünk, különlegesek lesznek.

Epilógus

MIKROFON

Néhány évvel később

– Szóval, megengeded, hogy én irányítsam a klubot? – kérdezi Brandon.

bólintok. Soha nem gondoltam arra, hogy az én koromban nyugdíjba menjek, de

tetszik az ötlet, hogy otthon lehetek Kat-tel. Brandon magára vállalta, hogy
menedzseri tanfolyamokat szerezzen, és nem egyszer bizonyította, hogy elég érett
ahhoz, hogy nélkülem irányítsa a klubot. Tudtam, hogy komolyan veszi a munkát, és
mindig tisztelettel bánik a lányokkal a klubban. Joe-val is jól együttműködik, és ez
sokat elárul. A bátyám nehéz, és nem bízik sok emberben, de úgy szereti Brandont,
mint a saját gyerekét.

"Igen. Átadom neked a gyeplőt. De ha szükséged van rám, ott leszek – mondom
neki, miközben figyelem, hogyan változik az arca.

Elfordítja a tekintetét rólam, és végigsimítja a kezét az arcán, mielőtt lehajtja a fejét,

és a vállai leesnek. – Tudom, hogy nem vagy az apám – mondja, és hallom a feszült
hangot.

– Nem vagyok – mondom neki, miközben figyelem, ahogy lassan felemeli a fejét.
– Nem vagy az apám, de te vagy az a férfi, akire felnézek. Az a férfi, aki megmutatta,
hogyan legyek férfi, és ezért mindig hálás leszek, és megtisztelnék, ha megengedné,
hogy apának szólítsalak.

Hátradőlök a székemben és az előttem álló férfira nézek. Az a gyerek, aki korábban

túlságosan bő farmert hordott, most napi rendszerességgel visel öltönyt. Bozontos
haja most ápolt, és olyan stílusra van vágva, amely azt mondja, hogy törődik a
megjelenésével. A nők és a férfiak felfigyelnek rá, amikor belép egy szobába. Ahol
korábban gyorsan dühöngött, most óvatosan reagál. Nem én neveltem fel, de már
nem az a fiú, akit valaha ismertem. Most már férfi, és szeretném azt hinni, hogy
közöm van ehhez.

„Büszke lennék, ha fiamnak nevezhetnélek” – mondom neki.

Nézem, ahogy a szeme megtelik könnyel. Aztán levegőt vesz, és mosolyogva

megrázza a fejét.

– Nem fogok sírni ettől a szartól. Megint megrázza a fejét, mielőtt feláll. "Dolgom van.
Meg tudod mondani anyának, hogy találkozunk vele a hétvégén karácsonyi
vacsorán?

„Természetesen” – motyogom, és a mellkasom még mindig összeszorult a történtek

hatalmas súlyától. – Randit hozol? – kérdezem, amikor az ajtóhoz ér.

– Nem, apa, és elmondhatod anyának, hogy ezt mondtam – mondja, mielőtt kimegy
az ajtón, és becsukja maga mögött.

Mély levegőt veszek, lassan fújom ki. Aztán felveszem a telefont, felhívom Kat-et, és
mondom neki, hogy otthon leszek vacsorára.

ASHER

"Kicsim, ébredj fel. Karácsony van – suttogom Novembernek, aki morogva elgurul
tőlem. Nem sokat változott mióta összejöttünk. – Kicsim, fel kell kelnünk. Hamarosan
mindenki itt lesz."

– Menj el – motyogja, és a párna alá dugja a fejét.

– Kicsim, reggelit kell készítenünk – emlékeztetem őt.

„Asher, esküszöm, hogy ezeken a napokon megöllek” – kiáltja, mire felröhögök.

A hátára kényszerítem, mielőtt a számat az övére teszem egy mély csókban. Aztán
felemelem az ágyból és lábra teszem.

– Most pedig menj és készülj fel, hogy segíts nekem reggelit készíteni – mondom,
mielőtt megütögetném a fenekét, és kimennék a szobából.

TREVOR

– Maradj így – nyögök bele Liz fülébe, és golyókat ültetek magam a szűk punciba.
Esküszöm, soha nem fogok betelni vele.

– Ne hagyd abba. Kérem. Olyan közel vagyok – suttogja, mire mosolyogva

visszacsúszok.

– Nem fogom abbahagyni, bébi. Csak maradj nyugodtan – mondom neki újra, és
megforgatom a csípőmet.

– Igen – sziszegi.

– Dada, frownd! Hallom a fiam sírását.

Megállok és lenézek Lizre, aki összehúzza a szemét.

– Karácsony van! – kiabálja a lányom a babafigyelőn keresztül a fiam szobájában.

Aztán a fiam nevetni kezd.

Liz hátára hajtom a fejem, és sírni akarok – a gyerekeim teljesen kakasblokkolók.

– Tíz orgazmussal tartozol nekem – mondja Liz, és hasra esik. „És órákig tartó
szóbeli” – teszi hozzá, és a párna alá hajtja a fejét.

"Sajnálom bébi. Boldog karácsonyt – mondom neki, és gyorsan megcsókolom, majd

megnyugszom

kikelek az ágyból, hogy elmenjek a gyerekeimért.

KÉSZPÉNZ

"Mi a fene?" Kinyújtom a kezem, hogy megkeressem Lillyt, és előállok egy kis,
ruhával borított lábammal. Felemelem a fejem, átnézek a kaliforniai királyágyunkon,
és látom, hogy Jax és Ashlyn is velünk feküdt, és keresztben fekszenek az ágyban
Lilly és köztem. Felülök és kiegyenesítem először Jaxet, majd Ashlynt, mielőtt
átmegyek Lillyhez. A háta mentén fekve, átölelve a karomat, beszívom az illatát.

– Karácsony van – suttogja.

A nyakára mosolygok. "Ez. Kéred az ajándékodat?" – kérdezem, és hozzádörzsölöm

magam.

– Szép próbálkozás, uram. Tudom, hogy a gyerekek velünk vannak az ágyban –

nyögi.

"Ők. Azt hiszem, később meg kell szereznie az ajándékomat – mondom neki, és
megcsókolom a nyakát, és megnevetem.

– Apa, karácsony van! – hallom a hátam mögül.

A hátamra gurulok, épp időben, hogy Ashlyn a zsigeremre szálljon, amitől

felmordulok.

– Megnyithatjuk most az adótartozást? – kérdezi Jax.

Lillyre nézek, miközben Ashlyn rámászik, Jax pedig a mellkasomra feküdt.

„Először is fogat kell mosnod. Aztán láthatod, mit hozott neked a Mikulás – mondja
Lilly.

Ekkor mindkét gyerek felkel az ágyból, és kiszáll a szobából.

– Végre egyedül – mondja Lilly, ujjaival a hajamba túrva, miközben az övéhez hajtom
a számat.

– Megjött a Mikulás! – kiáltják a gyerekek.

Felnyögök, lehunyom a szemem. – Szükségünk van még egy „meztelen ház” napra
– mondom neki, és elmosolyodik.

– Nos, akkor azt hiszem, a tökéletes ajándékot kaptam – mondja, miközben felkel az
ágyból.
Nézem, ahogy elmegy, mielőtt hátradől, felnéz a plafonra, és mosolyog.

NICO

– Nem férek bele semmibe! Sophie sírva feküdt vissza az ágyra. Nagy, terhes
gyomra felfordul, ahogy a lányaink mozognak. Meztelen mellei felemelkednek és
süllyednek, és a puncija enyhén látszik a rajta lévő vékony, fehér anyagon keresztül.
– Jól néztél ki abban, amit viseltél – mondom neki, és a lábai közé térdelve, a
kezeimet a hasára téve.

Felemelkedik a feje, és rám néz, kipirosodott arccal és összeszűkült szemmel. – Úgy

nézek ki, mint egy bálna – mondja, és lehajtja a fejét. – Egy óriási, kitömött bálna.

„Gyönyörűen nézel ki, baromi szexi” – mondom neki, és lehúzom a bugyiját, és

magam mögött dobom. – Elég jól nézel ki ahhoz, hogy egyél. Fellélegzem a punciját,
ami rózsaszín és a terhességtől duzzadt.

– Nico – nyöszörög, és felemeli a csípőjét.

Az én gyönyörű lányom olyan érzékeny; a legkisebb érintés is elég ahhoz, hogy az

utóbbi időben elinduljon. Szeretem terhesen. Olyan érett a teste. Az íze kurvára
addiktív.

– Lélegezz, bébi – mondom neki nemi ajkának, mielőtt szétnyitom azokat a

hüvelykujjammal, és a nyelvemmel megpötyögnék rajta. Abban a pillanatban, amikor
az íze megtölti a számat, rámegyek, és az arcomat a puncijába temetem.

"Legjobb. Karácsony. Ajándék. Soha – suttogja.

Nem tudtam jobban egyetérteni.

MIKROFON

Körülnézek az asztalnál mindenkire. James átkarolja Susant. Asher november

hasára teszi a kezét, miközben ő és May a négy hónapos terhes gyomrával
beszélgetnek. Trevor Lizt és fiát az ölében tartja. Cash és Lilly a saját privát
pillanatukban vannak, miközben Nico valamit suttog Sophie-nak, amitől
elmosolyodik.
Egy kezet érzek a combomon, és amikor jobbra nézek, a tekintetem találkozik Kat
lágy pillantásával. Odahajolok és egy csókot nyomok az ajkaira. Amikor a fiam
kiabál, nézem, ahogy kinyújtja a pulykacombot, amit evett, és nevet, amikor Beast
megnyalja. Veszek egy teljes levegőt, majd Brandonra nézek, aki rám néz, és
mosolyog, mielőtt nevetne valamin, amit a gyerekek csinálnak.

Mindig hálás vagyok azért, amim van, de idén hálás vagyok a második esélyért,
amiről nem is tudtam, hogy lehet.