Kutya

A kutya vagy eb (Canis lupus familiaris) ujjon járó emlős ragadozó állat, a szürke farkas (Canis lupus)
egy már kihalt alfajának háziasított formája. Valószínűleg a legrégebben háziasított állatfaj. Az egyetlen
olyan emlős állatfaj, amely tudományos nevében megkapta a familiaris, azaz a családhoz tartozó jelzőt. A
kutyákat szokás a társállatok sorában emlegetni.
Ezenkívül tágabb értelemben kutyának neveznek a kutyafélék (Canidae) családján belül a valódi
kutyaformák (Canini) nemzetségéhez tartozó több más fajt is: ilyenek például a kisfülű kutya (Atelocynus
microtis), az ázsiai vadkutya (Cuon alpinus), a nyestkutya (Nyctereutes procyonoides), az afrikai vadkutya
vagy hiénakutya (Lycaon pictus) és az őserdei kutya (Speothos venaticus). A háziasított kutyát
mindezektől a házikutya elnevezéssel különböztetik meg. Szócikkünkben „kutya” alatt a házikutya
értendő.
A kutyák munkatársként vagy munkaeszközként (például: őrkutyák, vadászkutyák, szánhúzókutyák,
vakvezetőkutyák), terápiás állatként, házi kedvencként egyaránt szolgálják az embereket. Kelet-Ázsiában
(vagy éhínség idején a világ többi részén is) emberi táplálék is lehet belőlük, ilyen célra tenyésztett fajta
például a csau csau.[1][2]
Elnevezései és használatuk[szerkesztés]
A kutya szavunk eredetére több feltételezés van. A finnugristák szerint hangutánzó eredetű állathívogató
szóból ered. Erre mutat sok alakváltozata: kucsa, kucsu, kucsó, kucó. A magyartól függetlenül kialakult,
hasonló kutyahívogató szavak például a szerb és horvát kuci, az ukrán kucsu kucsu, az oszmán-török
kuçukuçu,[3] a vend kujsi, kujsek és a szlovén kuža.
A szó protoindoeurópai rekonstrukciója *kwōn.[4] Az indoeurópai nyelvek közül például a hindi kutta, a
török nyelvekből az ótörök kuça[5] és kançık[6] közös indoeurópai-török eredetre utalnak.
Az eb szó ismét finnugrista álláspont szerint ugor kori örökségünk. A másik két ugor nyelvben (manysi és
hanti) a kutya neve emp. Az eb szó ma már csak hivatalos és szaknyelvi szóként („ebadó”, „ebtenyésztő”),
illetve egyes kifejezések, szólások és közmondások elemeként használatos („ebadta”, „ebihal”, „ebugatta”,
„eben gubát cserél”, „ebek harmincadjára vet”, „ebül szerzett jószág ebül vész”, „eb ura fakó” stb.). [3]
Ugyanakkor gyakorlatilag az összes török nyelvben ut, et vagy it a kutya.[7]
A kutya háziasításának története[szerkesztés]
Bővebben: A kutya háziasításának története
A kutya a farkas egy mára már kihalt alfajának[8] háziasításával (domesztikációjával) jött létre, amint azt
mitokondriális DNS-adatok is bizonyítják.[9] A háziasítás kezdetének időpontját tudományos viták övezik,
de általában 10 000–100 000 évvel ezelőttre teszik, vagyis a kutya a középső kőkorszak vagy az
újkőkorszak óta társa az embernek. A háziasítás kezdeteiről semmilyen dokumentum sem maradt fent,
ezért főképp feltételezésekre, illetve régészeti leletekre hagyatkozhatunk. [10] A németországi Oberkassel
környékén feltártak egy hozzávetőleg 33 ezeréves kutya-állkapcsot, amely a legkorábbi ismert háziasított
állat maradványa lehet, illetve Szibériában egy koponyát. A két lelet azt a feltételezést támasztja alá, hogy
a domesztikáció egyszerre több helyen párhuzamosan ment végbe.[11]
Mivel a kutya és az ember több tízezer éve együtt él, emiatt gyakran közös genetikai nyomásnak voltak
kitéve, ezért több hasonló genetikai változást lehet felfedezni a két faj fejlődésében. [12]
A kutya háziasításával kapcsolatos kísérletek[szerkesztés]
Beljajev-kísérlet[szerkesztés]
A Beljajev-kísérlet során kutyák háziasításával kapcsolatban rókákkal végeztek kísérleteket. Kiválasztottak
néhány hím és nőstény rókát, és az emberrel barátságosabbakat tenyésztették tovább (ez volt az egyetlen
szelekciós szempont). Néhány generáció után egyre több kutyára jellemző viselkedési és külső jegy jelent
meg a populációban.[13]
Az ELTE kísérlete[szerkesztés]
Ez a szakasz egyelőre üres vagy erősen hiányos. Segíts te is a kibővítésében!

Az ELTE munkatársai (Virányi Zsófia, Kubinyi Enikő, Miklósi Ádám) 2001 és 2003 között 13 farkas- és
11 kutyakölyköt neveltek fel családi körülmények között. A kísérletet Horkai Zoltán szelídített farkasai
ihlették (bár korábban már A kőszívű ember fiai című film forgatásához is szelídítettek farkaskölyköket).
A farkaskölyköket az önként vállalkozók saját otthonukban nevelték, 5 napos koruktól kezdve napi 20-22
órát töltve együtt (ide értve az együttalvást is). A program folyamán a kölykök részt vettek a nevelőik
összes napi programjában.[14]
A Wolf Science Centerben zajló kísérlet[szerkesztés]
A Bécsi Egyetem és a bécsi Állatorvosi Egyetem Virányi Zsófia vezetésével a Wolf Science Centerben
2008-óta tart 14 farkast és 13 kutyát, a farkaséhoz hasonló falkakörülmények között. A kutatás célja a
farkasok és kutyák közösségi viselkedésének összehasonlítása, amikor az ember nem veszi át a vezető
szerepét.[15][16]
A domesztikáció szakaszai[szerkesztés]
 kb. 15 000 éve: általánosan, farkasfajtától különböző módon az ember közelében élő állatokban
csökken az ember iránti agresszió.
 kb. 14-15 000 éve: az ember letelepedett életmódot alakít ki, ezzel párhuzamosan elkezdődik a
farkasfélék irtása, így nő a falkák szaporodási izolációja, kialakulnak helyi változatok.
 Kr. u. 1. század: Columella olyan kutyák tenyésztését javasolja, melyek megjelenési formája eltér a
farkasétól (pl. a pásztorkutya legyen fehér, a juhászkutya legyen fekete)
 19. század vége: a tudatos, fajta szerint szelektált kutyatenyésztés kezdete (1873: az első ebtenyésztő
egyesület Nagy-Britanniában) különböző, de hasonló karakterű egyedek).
Összehasonlítás a farkassal[szerkesztés]

Egyes kutyák, például ez a tamaskán erősen hasonlítanak a farkasra

Az ugyanakkora termetű farkasokkal szemben a kutyák koponyája 20%-kal, agya 30%-kal kisebb.[17] A
többi kutyaféléhez képest viszonylag kicsik a fogai. A kutyának kevesebb élelemre van szüksége az
életben maradáshoz, mint az ugyanakkora farkasnak. Egyes szakértők szerint a kutya petyhüdt füle az
állkapocs kisebb és gyengébb izmainak köszönhető. A kutya bőre vastagabb, mint a farkasé, így egyes
inuit törzsek inkább a kutya bőrét részesítik előnyben, ami emellett nehezebben gyűrődik és tovább bírja a
zord időjárást.[18]
A kutyák gyengébben teljesítenek a megfigyeléses tanulásban, viszont jobbak az instrumentális
kondicionálásban. A visszavadult kutyák társas viselkedése egyszerűbb, mint a farkasoké. A falkavezérek
nem kényszerítik várakozásra étkezéskor a többi falkatagot. Nem segítik egymást abban, hogy megtalálják
a táplálékot. A falkán belül nagyobb a versengés, mint a farkasok között.[18]
A visszavadult kutyák nem vadásznak jól a patásokra, ezért inkább dögevők. A Galápagos-szigeteken
szerzett tapasztalatok szerint azonban a hüllőket könnyen elkapják.[19] A szabadban tartott kutyák is
hajlamosabbak vadászni.
A kutya többnyire monogám.[20] A visszavadult falkában többnyire a domináns pár szaporodik, de néha
alárendelt tagoknak is lehetnek utódaik.[21] A hímek nem segítenek a kölykök felnevelésében, és nem ölik
meg a más apától született kölyköket.[19] Ez egyedülálló a kutyafélék között. Egyes források szerint abban
is különböznek vad rokonaiktól, hogy nem öklendeznek vissza táplálékot a kölykök számára.[18]
Ezt azonban nem minden esetben figyelték meg. Vannak adatok arra, hogy a nőstények visszaöklendeztek
táplálékot a kölyköknek, és arra is, hogy a hímek részt vettek a kölykök gondozásában. Mindezeket
megfigyelték háznál élő kutyáknál, dingóknál, félig vad és visszavadult kutyáknál. A szabadban élő
háziasított kutyák hímjei is visszaöklendezték az ételt a kölyköknek. Az egy hímmel való párzást és a
nőstény kölyköknek visszaöklendezett táplálékát is megfigyelték a félvad kutyák falkáiban. [20][22]
A kutyák jobban kezelhetők, mint a szelídített farkasok, és általában jobban tanulnak a viselkedést követő
büntetésekre és megerősítésekre, jutalmakra, mint a farkasok.[23] A szelídített farkasokkal ellentétben a
kutyák inkább a hangokra, mit a kézjelekre reagálnak.[24]
Kutyafajták[szerkesztés]

A világ legkisebb (törpecsivava: 33 cm), és a világ egyik legnagyobb

(német dog: 124 cm) kutyája. Az ősi hunok kutyája, a hotoso

A kutyák nagyon sok módon segítik az embert. Minden feladathoz más a kutya optimális testfelépítése,
illetve viselkedése,[25] ezért a különböző feladatokra kitenyésztett kutyafajták testfelépítése nagymértékben
eltér. A világon az FCI mintegy 430 kutyafajtát tart nyilván, és a mai napig folyik új fajták kitenyésztése.
Ezek közül egyre kevesebbet használnak arra a célra, amire kitenyésztették őket, így egyre több fajta válik
ketté kiállítási és munka vérvonalra (például a német juhász és a labrador retriver). [26] Az eredeti feladatok
eltűnésével a tenyésztési szempontokból is eltűnik az eredeti tenyésztési cél. Például napjainkban egyre
több pásztorkutya fajta a nyájak őrzése és terelése helyett őrző-védő szerepkörben szerepel. [27] A kutyáknál
megkülönböztetik a két vagy több fajta kereszteződéséből származó a keverékeket és a fajtatiszta
egyedeket. Utóbbiakat törzskönyvi nyilvántartásba veszik. Az azonos fajtájú egyedeket közös külső és
belső jellemzők (úgynevezett vézenjegyek) kötik össze a közös származáson kívül. Ezeket a fajtastandard
tartalmazza. A fajtajegyek némelyike negatívan hathat a kutya egészségére, ilyen rizikófaktor például a
spánielek hosszú füle. Más külső jellemzők egyenesen genetikai rendellenességként foghatók fel, például a
meztelenkutyák kevés szőrzete. A két fajtatiszta kutya szándékos keresztezéséből született kutyákat
gyakran fajtakeresztezettnek nevezik.