Papagáj

A papagájfélék (Psittacidae) a madarak (Aves) osztályának papagájalakúak (Psittaciformes) rendjének

egyik családja.[1]
A család mérete nem minden rendszertani felfogás szerint azonos, egyesek alcsaládként ide sorolják a
lórikat és a kakadukat is, mások ezeket külön családoknak tekintik.
A papagájok az állatvilág legintelligensebbjei közé tartoznak. 2008-ban például egy tokiói arapapagáj tett
szert hírnévre azzal, hogy fél perc alatt szétszed egy ördöglakatot.[2] Jól fejlett hangképző képességüknek
köszönhetően rendkívül sokféle hangot képesek utánozni, így az emberi beszédet is. Beszédtevékenységük
azonban messze túlmutat a puszta ismétlésen: a fogékonyabb példányok több száz szót jegyeznek meg,
melyek segítségével összetett kérdések megválaszolására is képesek, valamint szóbeli kéréseket,
parancsokat teljesítenek, illetve fogalmaznak meg.[3] Díszállatként minden fajból szívesen tartják őket,
kétségkívül az egyik legnépszerűbb és legismertebb madárcsalád a világon. Ez színes tollazatuknak,
intelligenciájuknak, játékosságuknak és az ember felé tanúsított barátságosságuknak köszönhető.
A papagáj név[szerkesztés]
A "papagáj" név az arab babbagá szóból származik, annak őse pedig egy afrikai nyelv, valószínűleg a
Sierra Leonéban beszélt temne (timneh) nyelv pampakaj szava, ami „fecsegőt” jelent, és az ott honos
jákópapagáj neve.[4] Az arab kereskedők közvetítésével kerülhetett a madárral együtt neve is számos
európai nyelvbe, így az olaszba (papagallo), görögbe (papagasz), németbe (Papagei), oroszba (попугай)
és a magyarba is.[5] Franciául a papagáj neve perroquet (a Pierre személynév becézett formája, tehát
„Peti”), ami talán egy hajdani híres példány neve után terjedt el. Innen származik a madár angol parrot
neve is.
Származásuk, elterjedésük[szerkesztés]
Megtalálhatók a legtöbb kontinensen, kivéve:
 az antarktiszi faunabirodalmat és
 az óvilági faunabirodalomban pedig:
o a holarktikus faunaterületet és
o az afrotropikus faunaterület dél-afrikai faunatartományát.
A legtöbb faj a trópusokon él, de egyesek felmerészkednek a magashegységekbe, a hóhatár közelébe is.
Régebben a holarktikus faunaterületen is jelen voltak, de valamennyi itt élt fajuk kipusztult.
Megjelenésük, felépítésük[szerkesztés]
Számos fajuk feltűnő, élénk színekben pompázó tollruhájáról ismert, de vannak szerény megjelenésűek is.
Bár tollazatukban bármilyen szín előfordulhat, messze a legjellemzőbb színük a zöld.
Nyakuk rövid és a lábuk is meglehetősen rövid. Külső lábujjaik hátrafelé nyúlnak, és sok fajnál (az
egészen fiatal fiókák kivételével) vetélhetőek is. A legtöbb papagáj nemcsak arra képes, hogy egyik
lábával megragadja táplálékát, de azt lábával a csőréhez is tudja (és szokta) emelni, ami más madaraknál
nagy ritkaság. Csőrkampójuk belső oldalán kemény reszelőlécek futnak, alsó csőrkávájuk durva, tompa.
Nyelvük húsos. A nagyobb testű fajok csőre annyira erős, hogy még a dióéhoz hasonlóan csonthéjas
termések héját is fel tudják törni. Az ennyire erős izmoknak azonban nagyobb csontokra kell tapadniuk,
ezért a papagájok feje testükhöz viszonyítva meglehetősen nagy.
Testhosszuk fajonként igen különböző: a legkisebb mintegy 9 cm, a legnagyobb 1 m körüli.
Életmódjuk, élőhelyük[szerkesztés]
Kizárólagosan növényevők. Főleg gyümölcsön és magvakon élnek. Közismert alakú, erős csőrükkel
feltörik, szétzúzzák és szétforgácsolják a magvakat, így készítve elő azokat az emésztésre. Ennek
érdekében az alsó csőrkávára kampósan ráboruló felső kávát az orrnyílások mögött található ízülettel
képesek koponyájuk irányába is mozgatni. Alsó csőrkávájukkal és nyelvükkel a felső káva reszelőléceire
tolják, szorítják a szétzúzni kívánt magvakat.
Többségük a fák lombkoronájában élnek, de más madaraktól eltérően az ágakon nem ugrálnak, hanem
kúsznak-másznak, nagyobb távolságokra repülnek. Ennek érdekében mászás közben sok faj nemcsak a
lábaival, de a csőrével is kapaszkodik – általánosságban elmondható, hogy a papagájok csőrüket és lábukat
nemcsak ügyesen, de összehangoltan használják.
Az óvilági faunabirodalomban egyes szavannalakó fajok megtanultak a föld felszínéről táplálkozni és a
talajon futni, sőt, a földön is fészkelnek, de szinte valamennyi ilyen faj termeszdombokban, sziklák vagy
lejtők odvaiban és gödreiben költ; igazi fészket nem rak – az általános szokástól eltérően egy fajuk, a
barátpapagáj nagy, társas fészkeket épít.
Fehér tojásaikból a fészeklakó fiókák többnyire csupaszon bújnak ki, és amíg fel nem cseperednek, a két
szülő közösen gondozza őket.
Sok faj nagy, lármás csapatokban él, ami igen feltűnővé teszi őket. Ennek ellenére kevés ragadozó
zsákmányolja őket, mert rendkívül éberek.