Biodiverzitás.

A biodiverzitás, magyarul biológiai sokféleség az élőlények és együtteseik minden

öröklött változatossága nemcsak az egyed feletti, de az egyed alatti szinteken is;
az élő természet létezésének eredendő formája.
A fogalmat Walter G. Rosen, az Amerikai Tudományos Akadémia tagja alkotta
meg 1985-ben, amikor fórumot szervezett biológiai sokféleségről (az eseményt
1986 szeptemberében rendezték meg Washingtonban).
Az egyes fajok genetikai variációkészlete a genetikai sokféleség. Nemcsak az
egyedek különböznek egymástól, de ezek populációi is — a populációk és a faj
alatti taxonok határvonala elmosódott.
A sokféleség következő szintje ökoszisztémáké, amelyek közül a legjobban leírtak
a különféle állat- és növénytársulások, valamint az ezeket egyesítő biomok. A
társulások együttesei az ún. társuláskomplexumok — mindezeket az ökológia
tanulmányozza. Az egyes társulások keletkezése, átalakulása, pusztulása (egyes
taxonok eltűnése, mások felemelkedése) a bioszféra létezésének, fejlődésének
alapvető jellemzője; ez a jelenség a biodiverzitás dinamikája.
Az egyes fajok közepes élettartamát, ún. fajöltőjét 1–10 millió év közé becslik;
ennek megfelelően a Földről valaha leírt fajok > 95 %-a mára kihalt. Az új fajok
keletkezése a speciáció, amelynek három fontos mozzanatát különböztetik meg:
valamilyen létező fajból indul;
genetikai változások (mutációk) eredménye és erősen befolyásolják az ökológiai
tényezők.
A fajok (és egyéb taxonok) keletkezésének és kipusztulásának üteme egyaránt
rendkívül változatos; gyors környezeti hatásokra felgyorsul, a földtörténet
nyugodtabb időszakaiban lassabb.
Jellemzése
Leírására következő jellemzők használatosak:
a taxonok és közösségeik száma;
az egyenletességgel, azaz a taxonok előfordulási aránya;
a taxonok közötti különbségek mértéke;
a térbeli mintázatok (például különböző fajok egyedeinek keveredése);
az időbeli mintázatok (például a diverzitás évszakos változása).
A biodiverzitást a sokféleség meghatározható paraméterei alapján esetenként
számszerűsítve is kifejezik. Általános tapasztalat, hogy minél kisebb egy ökológiai
rendszerben a biodiverzitás, annál sérülékenyebb a rendszer; annál
rugalmatlanabbul reagál a változásokra. Több kontinensre kiterjedő vizsgálatok
igazolják, hogy különösen sérülékenyek a monokultúrás ültetvények — ráadásul
ezek több káros anyagot bocsátanak ki.[1] Ezért sokan a biodiverzitás védelmét
tekintik a környezetvédelem legfontosabb céljának.
Globális adatok
A Földön eddig kb. 1,7 millió állat-, növény- és gombafajt azonosítottak. A
taxonómusok egyöntetű véleménye szerint ez a teljes mennyiségnek csak kis
töredéke, bár a még azonosítatlan fajok zöme parány és legtöbbjük kevéssé
befolyásolja a globális anyagforgalmat. A fajok teljes számát 8-10 millió közé
becslik — ezek közül 2,2 millió lehet tengeri.
Az ismert fajok legalább 95 százaléka gerinctelen. Földünkön legalább egymillió
rovarfaj ismert; egyes kutatások szerint mintegy 5,5 millió létezhet.[3] Egyedül a
holyvafélék (Staphylinidae) családjába kb. 63 000 fajt sorolnak, ez csaknem annyi,
mint a gerincesek fajainak száma.
A biomassza és vele a biodiverzitás az Egyenlítőhöz közeli trópusi esőerdőkben a
legnagyobb (ezekben él az összes ismert faj kétharmada), és a besugárzással a
sarkok felé csökken.Szélsőséges példái
Egységnyi területen a legtöbb fafajt a malajziai Lambir Hills Nemzeti Parkban
dokumentálták — ebben van egy olyan, fél négyzetkilométeres folt, amelyről
1175 fafajt írtak le.
Az egy fán élő rovarfajok száma a Délkelet-Ázsiában növő dipterokarpusz-féléken
a legnagyobb: több mint ezer.
A biológiai és az ökológiai diszperzió általában jelöli az összes folyamatokat,
amelyben az élőlények , elválasztódnak (vagy el van választódnak) földrajzilag
populációs szinten, Megtelepedni (vagy recolonize) szétterjedni egy új terülen.
Megfelel az egyedek mozgásának időben és térben, és módosítja a gének
áramlását a populációk között (a populációt ugyanazon fajba tartozó egyedek
halmazaként definiálják, amelyek kölcsönhatásban állnak egymással, egy adott
helyen és egy bizonyos ponton. Tehát szorosan korrelál a reprodukcióval ,

Área
Valamely élőlény elterjedési területe (area, área) az a terület, amelyen az illető
élőlényt (fajt, családot, osztályt, törzset stb.) megtalálhatjuk; ahol annak egyedei
élnek. Más szavakkal, ez az adott taxon valamennyi populációjának és egyedének
valamennyi előfordulási helye.Néhány egyed is elég, diffúz gyors. Ha ennél több
egyed, generációs terjedés. Ha még több új faj keletkezés, teve>vikunya.
Mérete
Az elterjedési terület mérete a törzsfejlődés során állandóan változik.
Kiterjedését, illetve beszűkülését az adott élőlénycsoport alapvetően a tényezők
két csoportja határozza meg: a taxon alkalmazkodóképessége,
konkurenciaképessége és ezzel elterjedési esélyei a taxon számára megfelelő
élőhelyek előfordulása.
Ennek eredményeként még a terjedő (expanzív) taxonok tényleges elterjedési
területe (aktuális áreája) is sokkal kisebb, mint a számukra alkalmas terület
(potenciális área), mivel a vándorlás és a tartós megtelepülés lassú, ráadásul a
vándorlást gyakran terjedési korlátok (tengerek, hegységek, sivatagok)
akadályozzák. Korunkban számos faj robbanásszerű elterjedése éppen annak
köszönhető, hogy ezek (szándékos vagy akaratlan) emberi segítséggel átlépték
elterjedési korlátaikat.
Típusai
Az elterjedési terület mérete szerint
lokális (endemikus)
egy kontinensre kiterjedő,
kozmopolita, azaz többé-kevésbé az egész Földre kiterjedő.
Kontinou.
Diskontinous.(megszakított)
A megszakított elterjedési terület két altípusa a diszjunkt és a diszperz area.
A diszjunkt area kevéssé megszakított: többnyire egy összefüggő (kontinuus)
részből és az ettől elszakadt, szigetszerű foltokból áll. Általában valamely
összefüggő elterjedési területből alakul ki olyankor, amikor azon a körülmények az
adott élőlény számára fokozatosan egyre kedvezőtlenebbé válnak. Az optimálistól
távolodó viszonyok közt az adott élőlény egyre többfelé pusztul ki, így areája
megszakad.
A diszperz area erősen megszakított. Nincs benne összefüggő rész, csak
szigetszerű foltok. A diszperz area rendszerint a diszjunktból jön létre úgy, hogy az
élőlény egyre újabb és újabb részterületekről szorul ki.
A megszakított elterjedési területek szigetszerű foltjain fennmaradt élőlények az
úgynevezett reliktum fajok.
A terjedési útvonal
- az a földrajzi útvonal, amelyen keresztül egy faj elhagyja a múltbeli vagy jelenlegi
természetes elterjedési területét;
- a bekerülés folyosója (pl. út, csatorna, alagút, vagyis fizikai útvonalak);
- az olyan emberi tevékenység, amely a szándékos betelepítést vagy véletlen
behurcolást eredményezi (vagyis terjedési mechanizmusok, szűrő, szerncsejáték
út.
Szél által , víz által, ember által, biochor (exozooikus, endozooikus, exofiletikus,
endofiletikus).
Az elterjedési területet meghatározó tényezők. Szűk és tág tűrés.
1. ökológiai igény (makroklíma, víz, alapkőzet, tápanyagellátás (fizikai, kémiai)
2. versengés (kompetíció),
3. filogénia (fajok keletkezése, terjeszkedése, visszahúzódása),
4. migrációs képesség,
5. földrajzi akadályok (tengerek, magashegységek, sivatagok, medencék stb).
6. hőmérsékleti (Szürke légykapó -4 celsius fokig)
7. fotoszintézis fajtája C3 C4 CAM, 45 szélességi fok.
Kompetíció csökkentés:
Más napüszak. (bagoly-egyéb ragadozó)
Afrikai szavanna legelési szukcessió. Topi, bivaly, zebra, gnu.
Magassági eloszlás.
Változás: fajösszetétel , szezonalitás, migráció mintázatot változtat