Gilbert le Mouël

Isten a metrón

1
 Az eredeti mű címe:
Gilbert le Mouël: DIEU DANS LE MÉTRO
© Les Éditions ouvrières, Paris, 1973.
Magyar kiadás: Agapé Ferences Nyoma és Könyvkiadó Kft
6725 SZEGED, Mátyás tér 26.

Fordította:
RENCSÉNYI TIBOR

2
A könyv is,
egy kicsit olyan,
mint a horgászás:
néha a végére
tartogatja
a meglepetést.
Valahogy úgy,
mint amikor
a metróban utazunk.

3
 Bevezetés
Amikor Isten Fogott hát egy papírlapot,
a jól értesült hírnökeitől és üzenetet firkantott rá
megkapta hűséges Péterének,
a heti jelentést, aki már annyiszor bebizonyította,
csodálkozva vette hogy mindig és mindenben
tudomásul, számíthat rá:
hogy a metróban „Ne aggódjatok,
azon a héten volt: csak víkendre mentem,
egy műszaki hiba, találd fel magad távollétemben,
két szerencsétlenség, ahogy tudod!”
három öngyilkossági
és négy gyilkossági kísérlet, Aztán útrakelt,
öt kihágás a közerkölcs ellen, s mikor megérkezett,
hat gyermekrablás, ismeretlenül elvegyült a tömegben,
hét verekedés, mint ahogyan azt máskor is tette.
nyolc szívroham, Péter pedig,
kilenc idegösszeroppanás, elolvasván az üzenetet,
tíz házassági ígéret, rábólintott
tizenkét megtérés, mert tudta, hogy Istennek
és elhangzott sok a furcsa ötlete,
száz meg száz köszönetmondás, és gyakran szokatlan
ezer meg ezer szitok és átok, okok miatt indul útnak.
egymillió fáradt - Csak baj ne érje odalent –
és kishitű sóhaj; villant át agyán a gondolat. –
úgy vélte, most már igazán Mihez kezdenénk itt nélküle?
kezd komollyá válni a helyzet,
s elhatározta, lenéz egy kicsit És hozzálátott,
a földre, hogy átvegye
hogy személyesen győződjön meg a dolgok ideiglenes
a dolgok állásáról. irányítását.

4
 Első állomás
Isten megérkezett a peronra, a munkára igyekeznek.
ahol már tolongott *
a szerelvényre várakozó tömeg. Isten másodosztályra szállt,
Ahogy végigfutott mert következetes akart lenni,
tekintete az embereken, és még jól emlékezett arra,
arra gondolt, hogy ő maga mondta,
ő előnyben van a többiekkel szemben, miként lesznek utolsók
akik azon a pénteken azok,
munkára igyekeztek, akik az első helyeket választják.
hisz neki nem volt Egy fiatal elárusítólány
se munkaideje, se főnöke, és egy banktisztviselő közé
aki mulasztásait a szemére vethetné, szorult.
és egyórás munkabért
vonna le fizetéséből Az egyik a Kettesben folyóiratot
a tízpercnyi késésért. lapozgatta,
Az emberek a másik a Nagystílű rablók
nem figyeltek fel rá, című ponyvaregényt
nem ismerték őt fel, olvasta izgatottan.
mert ahhoz, A szerelvény,
hogy valaki Istent felismerje, zsúfolásig telve, elindult,
nem elég a kintrekedtek pedig,
csupán látni. akik lemaradtak,
Így hát, feltűnés nélkül türelmetlen szitkokat
beleolvadt a tömegbe. szórtak utána.
Jegyet nem vett,
mert arra gondolt, *
hogy végső soron Mintha gőzfürdőben lettek volna:
miért nem utazhatna ingyen, verejtékszag keveredett
hisz ő az Isten, a kölnivíz illatával,
s tulajdonképpen amit még Isten is
mindenütt – még a metróban is – nehezen tudott elviselni,
otthon van. pedig neki aztán
Egyébként is, igazán jó gyomra van.
már jó előre megmondta, *
hogy úgy jön majd el, Az Indulás
mint a tolvaj. olyan hirtelen és váratlan volt,
* hogy a fiatal elárusítónő
Zötyögve érkezett szemtől szemben találta magát
a szerelvény, A Nagystílű rablókkal,
egy régi, lassacskán divatjamúlt a banktisztviselő pedig
rozoga vonat, a Kettesben tizennyolcadik oldalával.
s fékjeinek minden
erejét latba vetve Mozdulni természetesen
csikorogva állt meg nem lehetett,
az állomáson. s Isten önkéntelenül
S megindult a tömeg, a dobozos szardíniákra gondolt.
mint minden reggel, *
amikor az emberek

5
Belepillantott halk, szomorú sóhajjal.
a Nagystílű rablókba, Nagyon meghatotta a cikk,
de hiába tartották őt amelyet olvasott,
ősidők óta a legokosabb lénynek de nemcsak őt, hanem Istent is,
az emberek, aki észrevétlenül
nem sokat értett belőle, együtt olvasott vele.
talán azért, A lány még nem is sejtette,
mert nem volt eléggé jártas hogy a valóság nemsokára szebb lesz,
a jassznyelvben. mint az álom.
Jobban szerette Egyedül Isten tudta,
a költészetet és a zenét; és örült neki,
végtére is, hogy Jean-Marc még aznap este
mindenkinek megvan azt fogja mondani:
a maga ízlése. „Szeretlek, kedvesem,
s ha te is így érzel,
*
házasodjunk össze,
A banktisztviselő
menjünk együtt
annyira belemerült a könyvbe,
az örökkévalóság felé vezető úton.”
hogy bizonyára elfelejtett volna
kiszállni, *
ha Isten – mint ahogyan azt Ahogy múltak a percek,
nap nap után teszi a bajba kerültekkel és a szerelvény közeledett
– nem figyelmezteti őt az utolsó állomás felé,
egy alig észrevehető úgy gyérült a tömeg.
apró jellel. Nemsokára már szabad ülőhelyek
A férfi felpillantott, is akadtak,
majd kelletlenül becsukta a könyvét, s Isten leült.
és készülődni kezdett, Jobbjára egy terebélyes asszonyság
hogy a következő állomáson került,
leszálljon. aki mindkét ülésből
Negyedóra múlva elég sok helyet elfoglalt,
már számoszlopok fölé fog görnyedni, Isten azonban
s így múlik majd el az egész napja. nem neheztelt rá,
Csak a lélegzetvételnyi szünetekben hiszen, gondolta magában,
válik majd az ember nem maga választja a testét,
hol koldussá, hanem olyannal él,
hol rendőrré, amilyen jut neki.
hol legyőzhetetlen ügynökké, Nem változtatgathatja,
mint a ponyva főhőse, ahogy éppen akarja,
amelyről munkára menet olvasott. akármennyire is hirdetik ezt
Álmodozni a munka szünetében a sarlatánok és a reklámszakértők.
azért mégiscsak jobb, *
mint egyáltalán nem álmodozni, Az asszony kisírt szeme,
gondolta Isten, fekete ruhája
mert jól ismerte az életet, fájdalomról és gyászról árulkodtak.
és ő maga is szeretett álmokat szőni. Éppen temetésre ment,
* s Isten jól tudta,
A következő állomáson hogy a temetés
az elárusítólány sose lehet fájdalommentes azoknak,
hajtotta össze újságját, akik evilági szemszögből

6
szemlélik az életet. a sötét éjszaka végén.
Megmutatta hát az asszonynak *
a túlvilági szemszöget is, Isten látta a metrótérképen,
s odasúgta neki, hogy a következő állomáson
hogy a fia, jó kapcsolatai lesznek
kedves gyermeke, a többi vonallal,
akit az északi országúton s elhatározta,
ítélt halálra átszáll egy másik szerelvényre.
egy felelőtlen motoros Mindig is kedvelte a kapcsolatokat,
esztelen hiúsága, különösen azokat,
hogy a fia, tehát, amelyeket az emberek
nem ment el tőle mindörökre. szívük mélyén kötnek vele.
Szívébe súgta,
hogy él, A metróban sokan
és gondját viselik, rosszkedvűek,
és egy napon majd ha átszállás alkalmával
ők ketten újra találkoznak, lekésik a csatlakozást.
mert a szeretet erősebb a halálnál. Isten azonban soha nem késik,
* ő mindig pontos,
Még két állomás, mindig időben jelen van
s az asszony leszállt. az élet minden útkereszteződésénél;
Úgy tűnt, már nem olyan szomorú: elég, ha egy kicsit magunkba mélyedünk,
mintha a metróban erőt merített volna, vagy odafigyelünk másokra,
erkölcsileg, s máris találkoztunk vele,
lelkileg. s együtt folytatjuk utunkat
Ki fogja bírni, gondolta Isten, Emmausz felé.
mert látta, hogy az asszony
megsejtette a világosságot

7
 Második állomás
Kilenc óra volt, és megint ránézett
a reggeli csúcsforgalom véget ért, a mellette ülő idegenre,
és már csak néhány ember hogy meggyőződjön arról,
lézengett az állomáson. jól látta-e, amit az imént látott.
Isten leült egy padra, Aztán hálás,
hogy egy kicsit kifújja magát. alázatos és beismerő mosollyal
Kíváncsi tekintettel rámosolygott Istenre,
vizsgálta a padot, majd felállt,
mert valamikor ácsként működött, s szívében új éneket dúdolgatva
és kitűnően ismerte távozott.
a famegmunkálás titkait. *
Ujjaival végigsimította a támlát, Egy másik fiatalasszony
s elismerően bólintott: telepedett a padra,
Aki készítette, gondolta magában, vele volt gyermeke is,
szintén jó szakember lehetett. s mint általában a kisfiúk
* nyugtalanul fészkelődve
Egyszerre csak, aprópénzért nyaggatta anyját,
odaült a padra hogy cukorkát vegyen az automatából.
egy elegáns, Az anyja nemet mondott
de túlságosan kicicomázott először,
fiatal nő. nemet másodszor
Hely volt bőven, és harmadszor is,
mégis közvetlenül Isten de végül a gyerek kezébe
mellett helyezkedett el, adta a pénzérmét.
Istennek azonban Isten nem lepődött meg,
a szeme sem rebbent, hisz régtől fogva tudta,
nem először találkozott ilyenekkel, hogy aki kér, az kap,
sőt, még a mennyországban is aki keres, talál,
van belőlük elég, és ajtót nyitnak annak,
és általában – rossz hírük ellenére aki kitartóan kopogtat,
és a többiek nagy megdöbbenésére – de újra és újra csodálta
szinte mindannyian a gyermeki bölcsességet,
a jóféle helyeket foglalják el. amelyet olyan kibírhatatlannak
és elviselhetetlennek találtak
*
annak idején az apostolok.
A nő, arca púderozása közben,
Emlékezett az egykori kicsinyekre,
a tükrében
milyen csökönyös kitartással kérték
vette észre
hol a fügét,
szomszédja tekintetét,
hol pedig a fürt szőlőt
amely behatolt a szívébe,
annak a kis csoportnak a tagjaitól,
és belelátott
amely faluról falura járva
legrejtettebb gondolatai közé.
hirdette az embereknek
És elcsodálkozott,
az Örömhírt.
mert ebben a tekintetben
a megvetésnek
A gyerek visszajött az automatától,
még egy szikrája
egy marék cukorkával,
sem volt.
odaállt Isten elé,
* s a zavar legkisebb jele nélkül
Visszahelyezte táskájába a tükröt, belenézett a szemébe:

8
- Tudom, ki vagy – szólt –
láttalak a hittankönyvemben is,
de a képen nem nézel ki ilyen prímán
mint a valóságban.
Kérsz egy cukorkát?
Isten elvett egy karamellát,
a fiú meg – köszönetet sem várva –
visszatért anyjához,
a pad másik végére.
9
A gyerekek, töprengett Isten,
mindig rögtön felismernek,
adnak és nem várnak viszonzást.
Ezért is mondtam annak idején,
hogy aki nem olyan,
mint egy gyermek,
nem juthat be az én országomba.
 Harmadik állomás
Isten fölállt, teremtett Ádámnak társul,
elindult a hosszú, meg a bőrruha,
végtelennek tűnő folyosón, amelyet ő maga készített neki
amelynek végén az a bizonyos almaeset után.
barátságtalan önműködő ajtó Menyétbőrből készült a ruha,
fogadta a türelmetlen utasokat. de ezt Istenen kívül senki sem tudta,
Mint ahogyan az lenni szokott, mert a Biblia
éppen Isten orra előtt csapódott be, ebben a tekintetben
s most várnia kellett, nem tér ki a részletekre,
míg elmúlik a három hosszú perc. mint ahogyan arról sem szól semmit,
hogy Évának
Már arra gondolt, igen jó alakja volt.
átmászik az ajtó felett, *
vagy átbújik alatta, Isten elmosolyodott a gondolaton,
de idejekorán hogy tulajdonképpen
eszébe jutott, ő volt az első divattervező;
hogy a metróban van lehet ugyan,
az emberek között, hogy túl rövidre sikerült
ahol a furcsa szabályok megsértőit az a menyétbőrruha,
büntetés várja. de első divatkreációnak megfelelt,
* és egyébként Ádámnak is tetszett.
Odakint a peronon Az állomás egyik divatszalonja előtt
hatalmas és színes reklámképek Isten,
hirdették a legújabb minden kisebbségi érzet nélkül
női kozmetikai szereket. szemlélte
A nők nem törődtek, Dior, Fath, Coco Chanel
vagy legalábbis úgy tettek, és a többi népszerű divattervező
mintha nem törődnének mesterkélt kreációit.
a hirdetésekkel, Nem egyéb konfekciónál,
csak a férfiak bámulták meg azokat, gondolta Isten,
menet közben, csak konfekció és imitáció.
zavaros, *
tompa, Tíz óra volt,
nyugtalan amikor Isten mellé odaült
vagy éppenséggel közömbös egy férfi,
tekintettel. egy fiatal szakember,
* aki előléptetésről álmodozva
Isten feltűnés nélkül, informatikai szakkönyvet lapozgatott.
hogy véletlenül se botránkoztasson, Isten belesandított a könyvbe,
szemlélte az egyik reklámfotón de nemigen tudta volna megmondani,
a fűzőt, mit jelent
amely a mellékelt szöveg szerint a metaszemiotika vagy a konkatenáció.
csodás alakot kölcsönöz Eszébe jutott,
minden nőnek, mennyit kínlódott annak idején
s eszébe jutott Éva, a latinnal is.
a gyönyörű Éva, Pedig hát, gondolta,
akit a világ hajnalán mennyivel egyszerűbb lett volna,

10
ha továbbra is és mosolyogva intett az idegennek,
mindenki a saját anyanyelvén mondja, hogy kövesse.
hogy „Szeretlek”, *
„Köszönöm”, A férfi megkönnyebbült,
vagy „Bocsáss meg”. hogy végre akadt valaki,
Csak nehogy a végén akit érdekel a sorsa,
számítógépbe táplálják aki nem ment el mellette
az imákat meg a liturgiát, közömbös arccal,
mert akkor ugyancsak mint a többiek.
neki kellene gyürkőznöm Arra gondolt, talán maga a gondviselés
a basicnek, küldte neki a segítséget.
meg a gépi nyelvnek. Isten pedig,
No, de ez már tényleg, miközben a bőröndöket cipelte,
mindennek a teteje lenne… arra a maihoz is hasonló
* régi péntekre gondolt,
Amikor az Operánál amikor Cirenei Simon segített neki
kiszállt a szerelvényből, vinni azt a másik terhet,
egy tanácstalanul a súlyos gerendákból készített
ide-oda tekintgető, hatalmas fakeresztet,
súlyos bőröndjei terhe alatt roskadozó, amelynek semmi köze
idegenből érkezett kivándorlót az emberek nyakában függő
pillantott meg a peronon. ezüst- és aranykeresztekhez.
Isten tudta, hogy a férfi *
a vonat folyosóján töltötte az éjszakát, Elkísérte az idegent
hogy csak két órával ezelőtt az északi külvárosba,
érkezett meg egészen a metró utolsó állomásáig,
az Austerlitz pályaudvarra, s ott megmutatta neki az utcát,
s azóta elveszetten bolyong amely a papírra firkantott
a számára ismeretlen Babilon lakáscímhez vezet.
metróállomása folyosóinak Tudta, most már nem fog eltévedni,
végeláthatatlan labirintusában. mert akinek ő mutatja az utat,
* az nem tévedhet el.
Egyik kezében Az idegen hálás volt,
gyűrött papírlapot szorongatott, meghatódva invitálta Istent,
amelyre valamelyik rokona nézzen be egy este hozzá,
vagy ismerőse ha majd elhelyezkedik a lakásban,
ákombákom betűkkel hogy elbeszélgessenek egymással
egy lakáscímet firkantott. a munkáról, az életről.
Isten meg is ígérte:
*
okvetlenül meg fogja látogatni,
Isten odalépett hozzá,
s aki ismeri őt, az tudja,
elolvasta a lakáscímet,
hogy ígéreteit mindig betartja.
majd szó nélkül
fogta a bőröndöt,

11
 Negyedik állomás
Mielőtt visszatért volna a metróba, egy másik tekintettel,
Isten úgy határozott, amely a fügefára felkapaszkodott Zakeust,
ezúttal ő is jegyet vesz, meg a római századost
mint a többiek. juttatta eszébe.
Beállt hát a sorba, A Lilas metróállomás elárusítónője,
de csak akkor vette észre, kezében továbbra is a jegyet tartva,
hogy egy lyukas garasa sincs, így szólt hozzá csendesen:
amikor az elárusítónő – Fogja és menjen,
már a jegyet nyújtotta feléje. mindig segíteni szoktam
Zavartan kutatott zsebeiben, a bajbajutottakon!
az emberek pedig mögötte Isten „köszönöm”-öt dünnyögött
most már hangosan is kimondták, s odébbállt
amit az imént az özvegyasszonyra gondolva,
még csak magukban gondoltak: aki összes pénzét,
- Nyomorult egy alak, két fillérét adományozta
még a metrójegyre sincs pénze; oda a templomban,
az ilyenek csak lopják a drága időt meg a gazdagokra és a hatalmasokra,
a dolgukra siető akik akkor is, azóta is
tisztes polgároktól! magukról dicshimnuszokat költve
Isten érezte, hirdetik adományaik
hogy arcát szégyenpír önti el, eget verő összegét.
s nem tudta, mitévő legyen. *
Ha Palesztinában lett volna, Belefirkantotta jegyzetfüzetébe
megismételhette volna az elárusítónő nevét;
azt a nevezetes hal-jelenetet, és eldöntötte,
amely lehetővé tette számára százszorosan fizeti majd vissza neki,
a templomadó kifizetését. amit kapott tőle.
Az embereknek akkor A pénznek azonban,
a döbbenettől amellyel Isten fizetni szokott
tátva maradt a szájuk, a jó szívvel odanyújtott jegyekért,
de most nem Palesztinában volt, nem arany-,
hanem a metróban, hanem szeretetfedezete van,
ahol nincsenek halak, mégpedig korlátlan mennyiségben.
és ahol zavarában nem tudja,
mihez kezdjen. Így hát az elárusítónő
* nyugodt lehetett,
Mintha csapdába esett volna, mert ingyen utazhat majd
a fogyasztói társadalom egy egész örökkévalóságon át,
könyörtelen kelepcéjébe, és az Istentől kapott bankjegyek
ahol semmit, még a csókot sem többet fognak érni számára
adják ingyen, a világ összes bankjának
s mindenért, minden folyószámlájánál.
még a metrójegyért is A mennyországban majd
fizetni kell. nem kell aggódnia
a holnapok miatt,
*
mert ott a holnapok
Ebben a pillanatban
csodálatosak lesznek.
tekintete találkozott

12
 * *
Istennek szerencséje volt, Isten csak állt,
hogy megkapta a jegyet, nézte a tömeget,
mert éppen ellenőrizték a szerelvényt, s alig hitt a fülének és a szemének,
amellyel utazott. hisz ezek az emberek is
Le is füleltek ugyanúgy átkozódtak és szitkozódtak,
egy algériai arabot, mint azok,
és kitessékelték a Chatelet állomáson, akik az emberiség minden bűnét
ugyanott, ahol Isten is kiszállt. az ő vállára zúdítva
Nézte a tömeget a halálát követelték
a szegény arab körül, Pilátustól és Kaifástól.
nézte az ellenőrt, *
aki kihívatta a rendőrséget, Az ellenőrnek
mert a potyautasnak nem volt pénze mint annak idején Pilátusnak,
a büntetésre, nyugodt volt a lelkiismerete,
s nézte az arabot, hiszen nem tett mást,
aki kézzel-lábbal magyarázkodott, csupán a kötelességét teljesítette,
könyörgött, értsék meg, az emberek pedig, az arab körül,
de szavai készek voltak mindenre:
csak süket fülekre találtak. akár még meg is esküdtek volna,
* hogy a potyautas igenis bűnös,
Az ellenőr fölényes volt és büntetést érdemel,
és kérlelhetetlen: ha másért nem,
ő csak a kötelességét teljesítette, hát a bőre színe miatt.
ellenőrzött, Isten a rokonszenv
mert azért fizetik, hogy ellenőrizzen. vagy a szánalom érzése
Nem volt vak, után kutatott a tömegben,
mégis vakon ragaszkodott az előírásokhoz: de hiába volt kifinomult érzéke
– Itt, kérem, nincs bocsánat, az érzelmek minden árnyalatához,
ha valaki jegy nélkül utazik, nem talált semmit,
viselje is a következményeket, mintha a mellkasokban
fizesse a büntetést. nem is dobogtak volna szívek.
*
Az arab pedig Megérkezett a rendőrség.
valahogy magára Istenre hasonlított: Az egyenruhás emberek
a társadalom peremére szorítva az arab ellenvetéseire
veszélyeztetetten érezte magát a metróban most már nemcsak szitkozódással,
az illemtudó, hanem ütlegeléssel
tisztes polgárok között, válaszoltak.
akik most megvető tekintettel Semmi sem változott,
dühös átkokat szórtak a szemébe. gondolta Isten,
Minden tekintetben mindig vannak ártatlanok,
igazat adtak az ellenőrnek, akiket igazságtalanul
„Mert ezek az idegenek bántalmaznak,
azt hiszik, mindent szabad nekik”, mert a csőcseléknek
meg hogy, szüksége van bűnbakra,
„Jobban tennék, valakire,
ha nem ennék itt a kenyerünket, aki valamiért megfizet.
hanem visszatérnének
oda, ahonnan jöttek.” *

13
Isten szomorú volt,
nagyon szomorú
amiatt, amit a Chatelet peronján
látott és hallott,
és amiatt,
ami a szerencsétlen idegennel
ezután történni fog.
Mert tudta,
a rendőrautóban jól megverik,
aztán a rendőrállomáson
meghányják-vetik,
hogyan szabadulhatnak meg tőle,
s a sok sértés hatására
az arab össze fog roskadni
először, másodszor,
majd harmadszor is.
Az éjszakát a börtönben tölti,
és holnap
vagy holnapután
a kihágási bíró elé állítják,
aki nem fog embert látni benne,
kiszabja számára a büntetést,
neki azonban nem lesz pénze,
hogy a bírságot kifizesse,
ezért visszakerül a börtönbe,
az illetékesek pedig
pecsétet ütnek az útlevelébe,
hogy „nem kívánatos”,
és száműzik az országból,
visszakergetik hazájába,
ahonnan a jobb élet reményében
menekült el.
*
14
A tisztes polgárok pedig,
az ellenőr,
a tanúk,
a vádlók,
a kihágási bíró
és a többi közömbös ember,
akik nap nap után
mossák kezüket
és hangoztatják,
hogy ez őket nem érdekli,
meg hogy ehhez nekik semmi közük,
akiknek mindig üde a leheletük,
de langyos a szívük,
tiszta a kezük, de beteg a lelkük,
továbbra is nyugodtan alhatnak
fehér, tiszta párnáikon.
Hála nekik
és tisztes erőfeszítéseiknek,
továbbra is fennáll a rend
a társadalomban,
és csak kevesen veszik észre
az igazságtalanság
fojtogató jelenlétét.
*
Isten azonban
érezte a bűzt,
felfordult a gyomra,
hányingere lett tőle,
és igencsak szomorú volt
amiatt, amit látott és hallott
azon a pénteken
a Chatelet állomáson.
 Ötödik állomás
Dél körül járt az idő, ahol Isten kiszállt a szerelvényből.
amikor Isten Éppen indulni akart
ismét belépett egy szerelvénybe. a folyosók labirintusa felé,
Hátul, a kocsi végében amikor váratlanul egy férfi
szerelmespár csókolózott, - úgy negyvenéves lehetett -
s mint a szerelmesek általában, hangtalanul összeomlott
úgy érezték, a közelében a peronon.
mintha egyes-egyedül
*
lennének
Férfiak és nők
az egész világon.
siettek el mellette
* a kijárat felé,
Isten előre tudta, csak kevesen álltak meg
hogy a fiú meg a lány egy pillanatra,
újra megfeledkeznek majd az állomásról, de őket sem az elalélt személy
ahol le kellene szállniuk, érdekelte,
de nem figyelmeztette őket, hanem az esemény,
hadd maradjanak még egy ideig amelyről majd mesélhetnek a hivatalban,
földi mennyországukban. ahol sohasem történik semmi,
Boldogok voltak a fészekben, és szinte
amelyet a sokaság ölén bele lehet halni az unalomba.
raktak maguknak,
*
megszűnt számukra az idő,
Egy asszony tört magának utat
és nem gondoltak semmire,
a tömegben,
csak egymásra.
lehajolt a szerencsétlenhez,
Isten pedig elmosolyodott,
egy orvos határozottságával
mert kedvelte a szerelmeseket.
tapogatta ki pulzusát,
* majd fölegyenesedett,
Az esküvőn majd, és odaszólt egy jól öltözött férfihoz,
amikor ezek ketten egybekelnek, hogy ne tátsa itt a száját,
ő is ott lesz, inkább menjen, s hívja a mentőket.
hisz mindig ott van,
*
ahol az emberek szeretik egymást,
Isten alázatosan
mindig jelen van,
fölajánlotta segítségét,
amikor a szerelem ünnepét ülik.
az asszony azonban
csak a fejét rázta:
Mosolyogva gondolt vissza
- Késő - mondta csendesen -,
a kánai menyegzőre,
itt már nincs szükség
ahol borrá változtatta
a segítségre.
a vizet,
és elhatározta, *
ha e szerelmespár esküvőjén Persze, Isten
is elfogyna a bor, maga is tudta,
gondoskodik majd arról, hogy a peronon fekvő férfi
hogy megismétlődjön szíve felmondta a szolgálatot.
az egykori csoda. Fölemelték és a padra fektették
az elalélt testet,
*
s miközben találkozott
Étoile volt az állomás neve,

15
a tekintetük, majd így szólt:
Isten döbbenten vette észre, - Isten, aki szeret téged,
mennyire hasonlít az orvosnő adja meg neked az ő békéjét
Máriára, és az örök élet dicsőségét!
a názáreti Máriára: - Amen - mondta erre Isten
ugyanaz a szem, az egész közösség nevében.
ugyanaz a tettrekészség
*
és ugyanaz a gyengédség
A pap csak egy futó pillantást
sugárzott belőle.
vetett a mellette álló személyre,
* s arra gondolt,
Visszaemlékezett ez biztos keresztény,
a Golgota felé vezető útra, mégpedig jó keresztény,
a kereszt terhére hisz ismeri az egyház imáit.
és a keresztre feszítésre, Aztán szó nélkül felállt,
maga előtt látta Mária hogy folytassa útját
anyai, aggódó, de egyben megértő Gennevilliers felé,
tekintetét, ahol a gyárcsarnokban
szinte ismét hallotta osztja majd meg az emberekkel
vigasztaló szavait. szenvedéseiket és örömeiket.
Igen, Mária is anya volt,
*
asszony,
Egyedül Isten tudta,
s mint minden nő
hogy a halottnak vélt férfi
ösztönszerűen gyűlölte
éppen akkor ébredt fel odafent,
az erőszakot.
s mint minden üdvözült,
Ugyanazt a tekintetet
az első szorongás eltűnése után
fedezte fel most
ő is a hitetlen Tamás
az orvosnő szemében,
csodálkozó tekintetével
amelyet a Golgotán látott
lépte át a küszöböt,
Mária szemében.
nézte a világosságot,
* amely megvilágítja az éjszaka végét
Egy férfi tört magának utat és jelzi,
a tömegben, hogy a szeretet nem múlik el,
úgy harmincéves lehetett sőt, csak az örökkévalóságban
és pap volt, bontakozik ki igazán.
ezt azonban csak Isten tudta, S mint az apostolok húsvét után,
mert újabban a papok közül ez a férfi is csak most kezdte megérteni,
sokan olyanok lettek, mint ő maga: hogy a vakok valóban látnak,
inkognitóban éltek a süketek hallanak,
és dolgoztak a sánták járnak
az emberek között. és a szegények meg a kiközösítettek
* ott vannak a lakomán, és élnek,
A pap sietett, tényleg élnek,
mert Gennevilliers mert készek voltak
egyik gyárcsarnokában dolgozott, lemondani életükről.
s munkahelyéről nem késhetett. *
Mivel azonban pap volt, A halottat elvitték.
letérdelt az elhunyt mellé, Isten tekintetével
kezével keresztet rajzolt a levegőbe, az orvosnőt kereste,
csendben imádkozott, aki annyira emlékeztette őt Máriára,

16
a názáreti Máriára, akikre nap nap után
de az asszony, - anélkül, hogy tudta volna -
mint ahogy jött, azzal a csendes jósággal mosolygott,
észrevétlenül távozott. amely valóságos
Valahol, valamelyik kórházban csodákat visz véghez
betegek vártak rá, a szívek mélyén.
akiket gyógyítani,
ápolni,
vigasztalni akart;

17
 Hatodik állomás
Isten gyomra a táskából
korogni kezdett. egy üveg finom vörösbor,
Amióta ugyanis kenyér
-a valóságos Isten létére - és szalámi
elhatározta, hogy magára veszi került elő.
emberi természetünket, *
dél körül minden áldott nap, A csavargó dörmögve kutatott
a többi emberhez hasonlóan, mély zsebeiben,
ő is éhséget érzett. aztán megkönnyebbült mosollyal
* húzta elő kését,
Fölszállt az Étoile-t a Nationnal amellyel ügyesen felnyitotta
összekötő vonalon közlekedő az üveget,
szerelvényre, vágott magának egy szelet kenyeret
amely egy darabon s hozzá szalámit.
nem a sötét metróalagútban,
hanem a föld felszínén Már falatozott,
robogott. amikor tekintete
Isten friss levegőt találkozott
lélegzett be, a mellette ülő ismeretlen
és kihasználta az alkalmat, tekintetével.
hogy Párizsban gyönyörködjön. Ez is csavargó lehet,
Tekintetével a Szajnát kísérte, gondolta magában,
rábólintott az Eiffel-toronyra, ugyanolyan, mint én,
majd, a Bir-Hakeim állomásra érkezve csak nyilván még kezdő,
újra a peronra lépett. máskülönben nem lenne
ennyire elveszett.
*
Egy reklámképekkel körülvett *
padra telepedett, - Vágj magadnak, testvér - mondta
és ahogy nézte a szalámira meg a kenyérre mutatva,
a színes fotókat a falon és Isten nem kérette magát.
a pad fölött, meg a pad mellett,
amelyek hatalmas, - A nevem Mimile -
ilyen meg olyan szólt megint a csavargó.
szendvicseket ábrázoltak, - Téged hogy hívnak?
és a szenfet hirdették, Isten tele szájjal válaszolt:
majd kicsordult a nyála, - Az én nevem Isten - mondta,
olyan gyötrő éhséget érzett. Mimile pedig
* csodálkozás nélkül rábólintott,
Ekkor hisz csavargó ismerősei között
kopott ruhájú csavargó volt Mohamed,
ült a padra Isten mellé, és Buddha is,
ölébe helyezett táskája hát akkor miért ne lehetne
öreg volt és ráncos, Isten is?
mint ő maga. - És a keresztneved? -
érdeklődött tovább
* egykedvűen Mimile,
Isten sóvár tekintete előtt mert azt hitte, hogy az „Isten”

18
vezetéknév. majd fölállt,
- Az nincs - mondta Isten, gondolatban megköszönte
s a másik megint csak bólintott. az ebédet,
- Szóval nem kereszteltek meg? és fölszállt
- Nem - hangzotta válasz -, az első beérkező szerelvényre.
engem nem kereszteltek meg, *
de azért sok keresztelésen Egy óra múlva
jelen voltam. Mimile
Mimile erre abbahagyta dideregve ébredt a padon,
a kérdezősködést. felült, és táskájában kotorászni kezdett,
Végső soron, gondolta magában, hogy a maradék borral
mindenki azt a hitet vallja, egy kicsit felmelegítse magát.
amelyiket akarja,
a vallásról vitatkozni *
úgysem érdemes. Meg is találta az üveget,
de amikor előhúzta,
* nem hitt a szemének:
Falatozás után Mimile egy órával ezelőtt
a szegény emberek majdnem teljesen üresen
szokásához híven tette vissza a táskába,
gondosan összeszedte táskájába most pedig ismét színültig volt
az ételmaradékokat, finom vörösborral.
majd megkérte Istent, Újra benyúlt a táskába,
húzódjon egy kicsit s nagy darab, frissen sült,
a pad végébe, ropogós kenyeret
mert elérkezett a delelés ideje, húzott ki onnan,
és az ebéd utáni pihenés olyant, amilyent sohasem szokott
számára szent dolog. vásárolni,
Isten készségesen félrehúzódott, mert túl drága volt
hogy Mimile kinyújtózkodhasson, az ő zsebének.
hiszen,
ami az ember számára szent, *
azt ő is annak tekinti. Értetlenül meredt
a csodálatosan megszaporodott
* és átváltozott kenyérvégre,
Még öt perc sem múlt el, ami az ismeretlennel megosztott
Mimile már hortyogva aludt. ebédből maradt neki.
Az álom gondtalan mosolyt Éh hirtelen eszébe jutott
csalt ajkára, az idegen,
mintha csak angyalok aki halálos komolysággal
társaságában lett volna. állította,
hogy Istennek hívják,
Isten is elmosolyodott: meg a beszélgetés,
Azért idelent amelyet falatozás közben
a metróban is vannak jó emberek, folytattak egymással
akik még az idegenekkel is ő meg Isten,
minden köntörfalazás s miközben a szavak
nélkül készek megosztani ott visszhangzottak tudatában,
kevéske élelmüket. bensője megmagyarázhatatlan módon
Beleírta Mimile nevét a jegyzetfüzetébe, átmelegedett.
nehogy véletlenül megfeledkezzen róla,

19
 * íróasztalán papírlapokat rakosgatva
Az ismeretlen tehát hallgatta végig
valóban Isten volt; Mimile furcsa történetét,
és Isten nem vetette meg és azt mondta neki,
az ő szegényes ebédjét. biztos csak álmodott ott a metrópadon,
vagy a kelleténél többet ivott.
Mimile elmosolyodott Azt hiszi, döbbent rá Mimile,
a gondolatra, hogy hiányzik egy kerekem,
hogy az ember néha s megrettent,
tényleg nem mindennapi személyekkel nehogy még valami alkoholelvonó kúrára
találkozik küldje
itt a metróban. ez az iratokkal elfoglalt fiatal pap.
*
Most már értette,
Fogta a táskáját,
könnyebb Istent megvendégelni
majd elindult
a metróban,
a Grenelle utca felé,
mint a hitet megosztani,
ahol Buddhával és Mohameddel
még ha az a másik
szokott találkozni.
történetesen pap is.
Elhatározta,
tanácsot kér tőlük. *
Buddha szokásához híven Mimile nem tanult teológiát,
szótlanul de azért buta sem volt.
hallgatta végig Mimile-t, Ismerte az Evangéliumot,
Mohamed pedig hallott Kánáról
ezúttal is meg a csodálatos kenyérszaporításról,
csak azt ismételgette: s meg tudta különböztetni
„Hatalmas az Isten”, az igazságot a hazugságtól,
de magyarázattal de mindenekfölött jól tudta,
egyikük sem tudott szolgálni. hogy vannak jelek,
amelyek nem tévesztik meg az embert.
*
Aztán eszébe jutott *
a Saint-Eustache templom öreg papja, Elbúcsúzott hát a káplántól,
aki mát több ízben akiben egy kicsit csalódott ugyan,
kihúzta őt a csávából. de nem bánta,
Elbúcsúzott hát mert világos volt számára,
Buddhától és Mohamedtől, hogy útja ezek után sohasem lesz olyan,
s elindult a Saint-Eustache felé. amilyen volt,
mert az ismeretlen Ismerős
Az öreg papot azonban meghódította őt,
nem találta otthon, és szüntelenül
a fiatal káplán pedig ott haladt mellette.
szórakozottan,

20
 Hetedik állomás
Isten a Tőzsdénél szállt ki a bankjegyek
ismét a szerelvényből. nem a boldogságot,
Komoly és méltóságteljes emberek hanem a megvesztegethetőséget
érkeztek ide és az igazságtalanságot
csapatostul a metróval, juttatták az eszébe.
kezükben meg zsebeikben
tömött pénztárcákkal Az ő országában ezért
és részvénykötegekkel. nem is voltak bankjegyek,
Az egyik gondterhelt, helyettük
a másik vidám arccal mosollyal,
lépkedett a peronon ibolyacsokorral,
a Tőzsde bejárata felé, mezei virágokkal
siettek, nehogy lekéssék fizettek egymásnak az emberek.
a hamarosan kezdődő szertartást De még ezektől
odafent is nagyobb értéke volt odafent
a pénz és a tranzakciók a simogató szellőnek,
szentélyében. a madárcsicsergésnek
és az őszinte derűs
*
gyermektekintetnek.
Siettek,
mert az idő *
pénz volt számukra, Isten nem ment fel a Tőzsdébe,
elveszített, ehelyett ismét beült
vagy jól kamatozó pénz. egy érkező szerelvénybe,
Az agyuk tele volt s miközben a metró robogni kezdett,
számokkal és árfolyamokkal, továbbra is a gyermektekintetekre gondolt.
a részvények áraival. A gyerekek itt, a földön
A szívük helyén tudnak adni – még ha semmijük sincs –,
mintha bankbetétkönyv lett volna, aminek felbecsülhetetlen az értéke,
a tekintetükben pedig amikor azonban felnőnek,
furcsa csillogás, csak a feleslegükből adnak kelletlenül,
az arany fénye villant, mintegy devalválva mindent,
amely mindenre kész amivel rendelkeznek.
elszántságot kölcsönzött nekik. *
* Két ötven év körüli férfi
Isten hallgatta, mint beszélnek, ült istennel szemben.
s bár nemigen volt előtt világos Üzletemberek voltak,
a szakkifejezések jelentése, de még a Tőzsdéről is
annyit mégis megértett, metróval utaztak haza,
hogy ezeknek az embereknek mert féltek a forgalmi dugóktól.
egészen más az értékrendjük mint neki, Az egyik azt magyarázta a másiknak,
hisz állandóan devalválódó hogy neki a tőke az istene,
és a megsemmisülés enyészete a másik pedig helyeslően bólogatott,
felé tartó értékeket becsülik és ércesen csengő,
legjobban. szaggatott nevetéssel hozzátette:
Ő maga nem sokat értett – Én csak gazdagoknak kölcsönzök,
a pénzügyekhez meg a pénzegységekhez, hogy százszázalékosan
s oly sok emberrel ellentétben biztos legyek a haszonban.

21

A „haszon” szó Istennek
egészen mást juttatott eszébe,
és ahogy tekintetét
végigfuttatta a férfin,
megállapította, hogy komoly
„fogyókúrára” lenne szüksége,
ha azon, a most már
egyre jobban közeledő
nevezetes napon
át szeretne jutni
a tű fokán.
* kinek az arcképét ábrázolja.
Délután három óra körül
Isten már a Saint-Lazare
folyosóin ténfergett,
ahol amolyan hippi kinézésű,
szakállas, bozontos fiatalember
verte az akkordokat
kopott gitárján.
*
Isten is leült a kövezetre
törökülésben, mint a másik,
aki, a kiejtéséből ítélve,
angol vagy amerikai lehetett,
és figyelmesen hallgatta
az éneket:
„Jézus nélkül elvesztél,
az egész világ elveszett,
csak az Evangéliumban van,
az élet és szabadság,
dilis, aki
ezt nem látja”.
* részesülnek,
Istennek tetszett az ének.
Ajkán önfeledt mosollyal
tapsolta a ritmust,
mint valami gyermek.
A járókelők meg-megálltak,
nézték őket,
hallgatták az éneket.
Volt, aki aprópénzt dobott
Isten elé,
és egyfrankosokat
az angol vagy amerikai lábához.
* s rágyújtott.
Isten megszámolta a pénzt,
majd nagy nehezen átszámította,
22
hogy a jelenlegi árfolyam szerint
mintegy harminc
valamikori ezüstpénzt kapott,
ami azt jelentette,
hogy ára
évszázadok óta sem emelkedett,
hisz már Jeruzsálemben is
harminc ezüstpénzt adtak érte.
*
Figyelmesen megvizsgálta
az egyik pénzérmét,
mert kíváncsi volt,
Nem a császár volt rajta,
nem is az elnök,
hanem a Köztársaság,
és Isten megint elcsodálkozott,
vajon miért ábrázolják
a hatalmat nő képében.
Hisz a legutóbbi újságok
szerint alig-alig találhatók asszonyok
a kormányok élén
vagy az országgyűlési képviselők között.
Talán ez is csak a képmutatás
egyik formája,
gondolta Isten,
és összeszorult a szíve,
mert a képmutatás minden formájától
iszonyodott.
És hiába mutatott mindig rá,
a képmutatás állandóan jelen volt
a világban,
Íme, most is,
az asszonyok nyilvános megtiszteltetésben
a Köztársaságot azonban
továbbra is férfiak irányítják,
mintha a világ nem lenne képes
a változások befogadására.
*
Isten eszmefuttatását
a hippi szakította meg,
aki megállapította,
hogy eleget gyűjtött aznapra.
Félretette a gitárt,
majd a zsebéből hasist vett elő
Istent is megkérdezte,
kér-e egy cigarettát,
Isten azonban
udvariasan visszautasította,
mert mint mondta,
az ő kábítószere a szeretet,
a soha meg nem szűnő,
örökké tartó
és őrületesen boldogító szeretet.
A másik erre magában leszögezte,
hogy a „testvér” aznap már biztos
megkapta a maga adagját,
akár szeretetből,
akár valami másból,
ezért nem is erőltette a dolgot,
23
vállára vette a gitárját
és távozott.
Isten szintén fölállt,
hogy folytassa útját,
s közben magában
dúdolgatta a dallamot:
„Jézus nélkül elvesztél,
az egész világ elveszett,
dilis, aki
ezt nem látja.”
 Nyolcadik állomás
Délután öt órakor Harmadszor is feltárcsázta hát
érkezett Isten a Trinité metróállomásra. ugyanazt a számot,
A peronon telefonfülkét s most egy másik, hivatalos hang
pillantott meg, jelentkezett:
fogta a kagylót, bedobta a pénzérmét, „A vonalak túlterheltsége miatt
és föltárcsázta a számot, nem tudunk kapcsolni,
amelyet csak ő ismert. szíveskedjék egy kicsit
Nem először történt meg vele, később újra hívni.”
hogy lejött az emberek közé, Az ám, jutott eszébe Istennek,
s ilyenkor mindig ezt a számot hívta, péntek délután van,
ha külön vonalon s ráadásul nagypéntek,
kapcsolatba akart kerülni megkezdődött
az otthonmaradottakkal. az ünnep és a hétvége,
s ilyenkor bizony,
*
sok munkájuk van a föntieknek.
Néhány másodperc múlva
Általában ugyanis
monoton hang
a hétvégeken – a nagy ünnepekről,
kezdte ismételgetni a kagylóban:
a húsvétról, a pünkösdről,
„Nincs előfizető a számon,
meg a karácsonyról
amelyet tárcsázott.
ne is beszéljünk –,
Szíveskedjék meggyőződni róla
történnek
a telefonkönyvben.”
a nagy átköltözések,
Biztos téves számot hívtam,
amelyek nem egy esetben
gondolta Isten,
megkövetelik
majd még egyszer tárcsázott,
a mennyei fogadtatási szolgálat
a válasz azonban nem változott:
százszoros kibővítését.
“Nincs előfizető a számon,
Mert ezekben a napokban
amelyet tárcsázott…”
nem csupán
* az öregek meg a betegek
Furcsa, csodálkozott Isten, érkeznek,
ilyesmi még hanem azok is, akik
nem fordult elő velem. elbóbiskoltak a kormány mellett,
Talán csak nem szőttek összeesküvést s hétvégi kiruccanásukat
távollétemben odafent? a mennyországban kell befejezniük;
Talán csak nem hajtottak végre meg olyan családok is,
államcsínyt ellenem, amelyek az országúti kalózok
mint ahogyan azt jóvoltából kerülnek egy csapásra oda,
az itteniek szokták csinálni, ahova még nem terveztek menni.
ha az államfő Néha a fogadtatási szolgálatot
más országba látogat? annyira túlterhelik ezek az esetek,
De maga is megmosolyogta hogy egyszerűen nincs más kiút,
a gondolatot, mint beindítani
hiszen a mennyországban az „élethosszabbítási” akciót,
mindenki mindenkit s ilyenkor szinte az egész
mérhetetlenül szeret. mennyország megmozdul,
A telefonnal mert jóakaratban ott sosem volt hiány,
mégsem volt valami rendben. mindenki a földre akar menni,
* hogy segítsen

24
a bajba jutott embertestvéren. *
Le kellene ilyenkor filmezni Isten kicsit zavartan
Assisi Ferencet, pislogott,
Pálos Vincét, amiért középre került,
a kis Terézt mintha ő képviselné
és a többieket, a mérsékelteket,
akik számára az élethosszabbítás pedig hát igazán
nem jelent különösebb nehézséget. sohasem volt szándékában
politikai állásfoglalást vállalni,
*
hiszen jól tudta,
Isten visszaakasztotta a kagylót,
az igazság hol itt,
nem akarta magának kisajátítani
hol ott bukkan fel,
a vonalat,
s ő mindig ott akart lenni,
hisz valakinek esetleg
ahol az igazság van.
nagyobb szüksége lehet rá.
Jól ismerte az embert, *
és mérhetetlenül értékelte Már-már arra gondolt
a teremtmény életét. megkérdezi a jobbján ülő püspököt,
önmagát áldozta egyszer, mi a vélemény erről,
egy pénteki napon hisz püspök létére
azért, biztos alapos ismeretei vannak
hogy az ember élete Istenről meg a vallásról,
örökkévalóságba torkolhasson. de elhessegette a gondolatot,
mert a helyzet nyilvánvalóan
*
nem volt alkalmas
Belépett egy
egy egyházi méltósággal való vitára.
éppen akkor érkezett szerelvény
Most megint a balján ülő
ajtaján,
értelmiségire sandított,
s néhány másodperc múlva
aki tíz év múlva már
már a Pigalle felé robogott.
bizony mérsékelt,
balján egy férfi,
húsz év múlva pedig
valami értelmiségi típus ült,
a jobboldal lelkes szószólója lesz,
kezében
ha igaz, amit a statisztikusok írnak
a Keresztény baloldal című könyvvel,
a fiatal baloldali értelmiségiek
jobbján pedig
ideológiai fejlődéséről.
egy püspök helyezkedett el,
De hát, gondolta Isten,
s az Isten jobbja címet viselő könyvet
mindez igazán,
böngészte.
de igazán nem tartozik rám,
Mintha olvasás közben
hanem kizárólag rájuk.
mindketten azon töprengtek volna,
Ő csak azt szerette volna,
mi jobb a keresztény számára:
ha az ember
az, ha Isten jobbján ül,
– bárki legyen is az –,
vagy ha Krisztus baloldalán
nyitott és őszinte szívvel
foglal helyet.
készüljön a nagy Találkozásra.

25
 Kilencedik állomás
Este fél hatkor mire végre hazaérsz;
Isten már a Porte de la Chapelle nem csoda, hogy egyesek
peronján állt. becsavarodnak.
Itt ismét irányt kellett változtatnia, Isten megértően bólintott:
de hála a hippi énekének, – Hát – mondta –
és az ott kapott aprópénznek, az biztos, hogy itt nem olyan,
ezúttal minden bonyodalom nélkül mint a mennyországban.
meg tudta váltani
az új jegyet. – Hogy a mennyországban milyen,
azt nem tudom – szólt az ember –,
*
de ez itt,
Megint tolongás volt:
ez egy valóságos pokol.
dolgozók,
Isten nem válaszolt,
szakemberek,
csendben fontolgatta a hallottakat,
bérmunkások
s bár nem volt erős oldala
hatalmas tömege
a teológia,
szorongott az önműködő ajtók előtt.
úgy találta, a másiknak
Csak az imént nyitották ki előttük
bizonyos szempontból igaza lehet.
a gyárkapukat,
El is határozta,
s most igyekeznek minél előbb
majd megbeszéli a dolgot
bejutni a metróba
Aquinói Tamással,
ahol – útban lakásuk felé –
a teológia kitűnő szakértőjével.
új megterhelés fogja betetézni
amúgy is fáradságos munkanapjukat. *
A következő állomáson
*
szerzetesnővér
– Húzd össze magad egy kicsit, öregem,
furakodott be a kocsiba.
ahol egy elfér,
Úgy öltözködött, mint bárki más,
ott kettőnek is van hely! –
ezért csak Isten tudta,
szólt egy férfi Istenhez,
hogy kicsoda,
miközben nagy nehezen
mert ő – a ruhától függetlenül –
begyömöszölte magát
mindig felismeri övéit.
a zsúfolásig telt metrókocsi ajtaján.
A nővér vaskos könyvet húzott elő
Isten készségesen összehúzta magát,
műanyag táskájából,
és egy pillantást vetett a férfira,
valami teológiai fejtegetést,
aki rosszkedve ellenére
amely épp akkoriban
szemmel láthatóan elégedett volt,
jelent meg a könyvesboltokban.
bizonyára azért,
Isten is belekukkantott a műbe,
mert másnap szombat volt,
de csakhamar megunta,
s ő szombatonként nem dolgozott.
mert egyrészt a kocsi rázkódása miatt
összeolvadtak szeme előtt a betűk,
– Végre itt a hétvége! –
másrészt mert szótárra
mondta sóhajtva az ismeretlen Istennek. –
lett volna szüksége,
Ha nem lennének a szombatok
hogy megértse
meg vasárnapok,
a teológiai szakkifejezések
nem tudom, hogy bírnám ki ezt a robotot:
egész áradatát.
reggeltől estig a gyárban
nyomod az ipart, *
aztán egy óra kínszenvedés a metróban, A szerzetesnővér viszont

26
érdeklődő arckifejezéssel
lapozgatta a könyvet,
láthatóan otthonosan mozgott
a teológiában,
és kedvét lelte
az ilyen olvasmányokban.
Biztos intelligens lány,
töprengett magában Isten,
lehet, hogy valamelyik
teológiai egyetemre jár;
de remélem, azért
az Evangéliumot is ismeri,
annak ellenére,
hogy a példabeszédek megértéséhez
nem teológiai képzettségre
meg átlagon felüli intelligenciára,
hanem csak egyszerűen
nyitott, készséges,
őszinte szívre
van szükség.
* Még a végén azt hinnék,
Isten a Rue du Bac állomáson
szállt ki a szerelvényből,
amely azonnal tovarobogott
az új teológia titkait
boncolgató szerzetesnővérrel.
*
Keresett magának egy üres helyet
a peron padjain,
hogy kifújja magát.
Mikor leült,
csodálkozva vette észre jobbján
a negyven év körüli férfit,
aki a Találkozásom Istennel
című könyvet olvasta,
szemmel látható lelkesedéssel,
és a balján ülő fiatal nőt figyelte,
aki az Isten halálával
foglalkozó cikket tanulmányozta
egy színes magazinban.
Lám, mosolyodott el Isten,
mennyire érdeklődnek irántam,
27
mennyire foglalkoznak velem
az emberek,
csak az a kár,
hogy igen eltérőek
a rólam alkotott vélemények.
*
Hogy kimeresztenék ezek ketten is
a szemüket,
ha megtudnák,
ki ül velük együtt a padon!
Isten azonban nem akarta
megzavarni gondolataikat,
egyébként is,
ugyan, mi értelme lett volna
azt mondani:
„Engedjék meg, hogy bemutatkozzam,
Isten vagyok,
ha van valami kérdésük,
amire csak én tudom a választ,
szívesen a rendelkezésükre állok!”
elmebeteggel van dolguk,
mint ahogy annak idején
Galileában
sokan mások – még az apostolok is –
ilyen gondolatokkal vívódtak.
Isten jól emlékezett
a kétkedést és gyanakvást
tükröző tekintetekre,
amelyek az Atya szeretetéről
és a mennyek országáról
szóló beszédeit kísérték végig,
mintha csak azt mondták volna:
„Szegénynek hiányzik egy kereke,
kikapcsolódásra lenne szüksége,
talán akkor összeszedné magát.”
*
Így hát, inkább fölállt,
hogy belépjen
a Montparnasse felé tartó
szerelvény egyik kocsijába.
 Tizedik állomás
A Montparnasse-on is, tüzet raktak a parton,
mint általában ebben az időpontban ittak és nevettek,
az összes többi megtörték a kenyeret,
pályaudvarral összekötött történeteket meséltek egymásnak,
metróállomáson, majd a csónakok mellett
egymást lökdösve leheveredtek a földre,
tolongtak az emberek, és zavartalan álomba merültek.
hogy elérjék a nagy külvárosok felé *
induló vonatokat. Itt, a Montparnasse állomáson azonban
* Isten nem fürödhetett másban,
Az imént még azért tolakodtak, csak a saját verejtékében.
hogy bejussanak a szerelvénybe, *
most pedig A falakon hatalmas
minél előbb ki kell jutniuk színes plakátok
a peronra, s onnan a pályaudvarra, hirdettek egy új gépkocsimárkát,
mert a vonat, amely,
amely a fáradságos munkanap után legalábbis a reklámszövegek szerint,
végre hazaszállítja őket, valóságos kisistenné változtatja
egy pillanatig sem vár rájuk. tulajdonosát.
Isten is fáradt volt, Isten ugyan nem értett jobban
szívesen zuhanyozott volna a mechanikához,
egy külvárosi lakásban, mint a teológiához,
vagy fürdött volna annyit mégis tudott,
egy friss vizű tóban, hogy odafent a sugárutakon
mint annak idején ezek a szuperautók is
Tibériás tavában. a városi forgalom rabjai,
Milyen csodás volt a víz, a kormány mögött ülő
milyen élvezet volt „kisistenek” pedig
halászat után idegesen rágják körmeiket
az apostolokkal együtt a villanyrendőrök vörös fényeinél,
megmártózni s dühtől remegő hangon
a tó kristálytiszta hullámaiban! szitkozódnak,
Más idők voltak azok akkor: amikor a gyalogátjárónál
nem léteztek ugyan strandok, valaki fékezésre készteti őket.
mégis mindenkinek
bőven jutott hely a parton, *
nem léteztek ugyan A metróban is nagy a forgalom,
turista irodák, gondolta Isten,
mégsem volt oka senkinek sem az emberek itt is sietnének.
panaszra, Tolakodnak,
nem kellett hónapokkal előbb szitkozódnak,
szobát foglalni a szállodában, de itt legalább mindannyian
mégis mindenkinek egyenrangúak,
volt hol megaludnia. hisz mindenki gyalog jár,
még az sem jelentett gondot, a szuperautók csak a falakra ragasztott
ha a szabad ég alatt kellett reklámképeken láthatók.
álomra hajtani a fejüket, De ki tudja,
mert hát egyszerűen fűzte magában tovább a gondolatot,

28
milyen meglepetés fogad majd,
ha legközelebb újra lejövök
a földre?
Hisz mindig újat és újat találnak ki,
akár szükséges,
akár nem,
akár jó, akár rossz,
mindig valami újra törekszenek,
a végén még a metróalagutakban is
gépkocsik fognak közlekedni.
* hogyan növekedett ez a bábeli torony
Este nyolc óra volt már,
és Isten
megint megéhezett.
Szétnézett, nincs-e
valami falatozó a közelben,
de mivel semmi ilyesmit
nem látott, elhatározta,
kimegy egy kicsit
levegőzni az utcára.
*
Amikor a mozgólépcsőről
a járdára lépett,
bábeli tornyot,
felhők felé kúszó
épülőfélben lévő
óriási lépcsőházat
pillantott meg maga előtt.
* mert egyik társuk,
Mivel konyított egy kicsit
az építészethez,
közelebb ment a felhőkarcolóhoz,
egészen a meszelt deszkából készült
munkásbarakkok mellé,
onnan vizsgálta
a méretek megbízhatóságát,
az épületanyag szilárdságát.
Egyszerre csak egy ember,
úgy harminc év körüli,
fáradt, de mosolygós arcú férfi
lépett ki
a barakképület ajtaján.
– Szép munka, ugye? –
bökött a felhőkarcoló felé,
s hangjában Isten
portugál akcentust fedezett fel.
– Túl nagy – dünnyögte Isten,
mert éppen azon gondolkodott,
mennyi tervrajzra, tanulmányra,
29
vég nélküli számításokra
s miegymásra volt szükség,
mire a betonemeletek
növekedni kezdtek az ég felé.
– én legfelül dolgozom –
mondta a portugál építőmunkás,
hangjában nem leplezett
büszkeséggel.
*
Aztán elmesélte Istennek,
nap nap után,
lassan-lassan, mint a fa:
először a gyökereit
ültették bele, mélyen a földbe,
csak utána kezdtek hozzá
a törzs építéséhez.
Elmondta,
hogy a különböző országokból
érkezett vendégmunkások
egész serege dolgozott vele együtt
az építőtelepen,
s hiába voltak,
a buldózerek,
emelők
meg a többi modern gép,
az ő munkájuk akkor is
nehéz fizikai munka maradt,
sőt, életveszélyes munka,
minden biztonsági intézkedés ellenére
életét vesztette,
s őt magát is megsebesítette egyszer
egy váratlanul forduló vasrúd.
Látszott rajta, hogy örül,
amiért elbeszélgethet valakivel
munkájáról, hivatásáról.
Isten pedig szívesen hallgatta
a történeteket,
észre sem vette,
hogy lassan leszállt a sötétség,
és a torony már csak
sötét árnyként emelkedett a magasba.
*
— A nevem Ruis — mutatkozott be a férfi,
és meghívtí Istent a barakkba,
ahol nyugodtabban beszélgethetnek.
Az belülről is olyan volt,
mint bármelyik építőtelep
munkásszállója: vett elő a szekrényből.
három ágy, asztal, székek, tűzhely, Megsütötte a tojást,
néhány bőrönd az ágyak alatt, és közösen,
a falak mellett. jókedvűen,
mintha csak két,
*
egymástól távol került testvér
Ruis elmondta,
találkozása alkalmából
hogy az ebédet a kantinban
rendezett lakoma lett volna,
szokta elkölteni,
elfogyasztották a vacsorát.
a vacsorát azonban
Aztán Ruis
társaival együtt maga készíti.
bort tett az asztalra:
— Ők most nincsenek itt — mondta —,
– Hazai, portugál bor – mondta –,
a húsvéti szabadnapokat
mindig őrzök belőle
szüleiknél töltik Aubervilliersben.
néhány üveggel a barátaimnak.
*
*
— Vacsorázzunk együtt! — javasolta,
Vacsora után
majd rövid szünet után
tovább beszélgettek.
hozzáfűzte:
Ruis megmutatta Istennek
— Mindenem van,
otthon maradt felesége
ami a vacsorához kell,
és gyermekei fényképét,
de nem szeretek egyedül enni,
Isten pedig
mert ha egyedül vacsorázol,
a napról meg a csillagokról,
az olyan,
a madárcsicsergésről,
mintha nem is vacsoráztál volna.
kék színű lepkékről,
Isten örömmel elfogadta
a gyerekek álmodozó tekintetéről,
a meghívást,
a forró napok után következő
annál is inkább,
üde alkonyokról
mert az olyan vendéglátást kedvelte,
mesélt barátjának.
amikor nemcsak azt osztják meg,
Aztán,
ami az asztalon van,
amikor már nem volt mit
hanem azt is,
mondaniuk egymásnak,
ami a szívek mélyén lakozik.
hallgattak,
* mert nem volt már szükségük
A portugál a szavakra
paprikát, paradicsomot, hagymát ahhoz, hogy megértsék egymást.
és néhány friss tojást

30
 Tizenegyedik állomás
Ruis meghívta Istent, *
maradjon nála éjszakára, Egy óra körül
aludjon ott, beültek egy snack bárba,
az egyik üres ágyon. hogy megebédeljenek.
Ruis erővel fizetni akart,
*
s Isten ráhagyta,
– Holnap szombat lesz
mert ahhoz, hogy ő maga fizessen,
– mondta lefekvés előtt a portugál –,
hamis pénzt
kicsit tovább fogok aludni,
kellett volna teremtenie,
hogy kihasználjam a szabadnapot.
és nem szeretett semmit,
Isten nem válaszolt,
ami a valódinak csak utánzata.
ő maga is fáradt volt,
Miközben Ruis
aznapi kálváriája után,
átnyújtotta a bankjegyeket
és szívesen
a pénztárosnőnek,
nyújtotta volna bele az alvást
Isten titokban beleírta
a délelőttbe.
jegyzetfüzetébe az összeget,
* hogy majd egyszer, szokása szerint,
Kitűnő kávé százszorosan fizethesse vissza azt.
illatára ébredt,
*
s amikor kinyitotta a szemét
Késő délután tértek vissza
Ruist látta maga előtt,
a barakklakásba;
aki már megmosakodott,
Ruis gitárt vett elő
megborotválkozott,
az ágy alól,
és éppen indult
s mély hangján
kenyeret vásárolni
szomorú portugál népdalokat
a reggelihez.
énekelt.
– Addig te is rendbe szedheted
Isten álmodozva hallgatta
egy kicsit magad –
a zenét meg a dalt,
mondta Istennek –,
s olykor-olykor
van itt minden,
tapsolva verte hozzá a ritmust.
amire szükséged lehet.
Jól érezte magát
Isten bólintott,
újdonsült barátjával
megitta a kávét,
ebben a barakklakásban,
majd Ruis távozása után fölkelt,
a bábeli torony tövében.
megmosdott, megfésülködött,
és rendbe szedte magát. *
Este Ruis félretette a gitárt,
*
s közölte Istennel,
Istennek jó volt a közérzete,
hogy vendéget vár,
olyan nagyszerűen, csodálatosan
néhány barátját az építőtelepről
érezte magát,
és egy papot is közöttük.
mint valamikor réges-régen Galileában
Isten távozni készült,
a fügefa alatt töltött éjszaka után.
hogy ne zavarja a társaságot,
Amikor Ruis megérkezett a kenyérrel,
a másik azonban visszatartotta:
jó étvággyal reggeliztek,
majd a portugál javaslatára - Maradj csak - mondta -,
sétáltak egyet hadd ünnepeljük mindannyian együtt
a környező utcákon. a szentmisét,
hiszen a misén

31
a barátok barátai vett részt a mise ünneplésében,
is barátokká válnak, és oly odaadóan
és annál szebb a keresztény ünnep, szólt a hívek könyörgése
minél több barát van jelen. alkalmával,
Isten egyetértett ezzel, nem akarja magához venni
és ott maradt. az Úr testét.
Bizonyára nemrég tért meg,
*
gondolta magában a pap,
Egymás után érkeztek a vendégek:
s az újakkal mindig
mind a tizenketten jól ismerték
türelmesnek kell lenni,
és örömmel üdvözölték egymást.
időt kell hagyni számukra,
A pap érkezett utoljára.
hogy maguk találják meg az irányt,
Úgy harmincéves lehetett,
az utat,
Andrénak hívták,
amelyen haladni fognak.
durva munkás keze volt,
és jól értett portugálul. *
Isten mégsem maradt ki
*
az Eukarisztia közös ünnepléséből:
Ruis bemutatta Andrénak
szívében
és a többieknek Istent,
mélységes közösségben volt
és meleg kézszorítások után
ezekkel az emberekkel,
baráti, testvéri
akik nagyszombaton
beszélgetésbe kezdtek.
együtt ünnepelték
Tizenhárman szorongtak most
az Ú halálát és feltámadását.
a szűk barakklakásban,
Egy volt velük,
mégis mindenki jól érezte magát.
s az örömük
Nemsokára aztán
közös örömmé vált.
elcsendesedett a társaság,
és kezdetét vette *
a szentmise-ünnepség. Mise után
folytatódott az ünnepség.
*
Testvéri lakoma következett,
Mindannyian
amelyhez mindenki
figyelmesen hallgatták
azzal járult hozzá,
az Igét.
amit a tarsolyában magával hozott.
Húsvét volt,
Ettek, ittak,
az Ige mélyen behatolt a szívekbe,
nevettek, beszélgettek,
mindenki a saját élete
énekeltek,
tükrében élte meg
és teljes volt az öröm.
az Úr szavait és tetteit.
Az utolsó pohár,
Isten pedig ezúttal is
a barátság pohara után
- mint mindig,
váltak el,
amikor az emberek
s mindenki magával vitte
az ő nevében gyűlnek össze -
a szívében
jelen volt a szívekben. az ünnepség és az együttlét
* felemelő emlékét.
Áldoztatás közben *
André csodálkozva Isten is elbúcsúzott Ruistól,
vette észre, aki az elválás miatt
hogy Ruis új barátja, igen szomorú volt,
aki oly buzgalommal mint az apostolok

32
a mennybemenetel alkalmával. S elindult az éjszakába,
- Remélem, még találkozunk! - mondta. húsvét éjszakájába,
Isten pedig amelyet mindenütt a világon
csak bólintott, a Ruishoz és társaihoz hasonló
hiszen ő sohasem emberek
hagyja el barátait. világítottak meg,
- És - szólt utána Ruis -, mintegy összekapcsolva
ha egyszer nem lesz hol megaludnod, az evilágot
ne feledd, az örökkévalósággal.
az én barakkom ajtaja
mindig nyitva áll előtted! Távolodva a Montparnasse-tól
Isten rámosolygott barátjára, tudta,
s csak ennyit mondott: sohasem fogja elfelejteni
- Tudom. azt a barakklakást
a bábeli torony tövében.

33
 Tizenkettedik állomás
Még egyszer visszapillantott ezeken a hasábokon találja meg
a barakk felé, azt, ami őt érdekli.
ahol még mindig Mindegyik újság írt
égett az éjszakát bevilágító fény, az eseményekről, az emberekről
majd továbbindult. és a változásokról.
Boldog volt, Isten mindig figyelemmel kísérte
mint mindig, amikor az eseményeket,
találkozhatott ismerte az embert
olyan emberekkel, és az emberi természetet,
mint Ruis és társai, és a változásokat is tudomásul vette.
akik *
őszinte szívvel barátkoznak, Mégis,
és minden gátlás nélkül újra kinyitotta a L’Express-t,
olyannak tárják fel magukat és elcsodálkozott,
a másik előtt, amilyenek. amikor megállapította,
* hogy az újság felét
A Raspail utcáig gyalogolt, ugyanazok a reklámfotók díszítik,
s ott újra lement a metróba, amelyek a metró falain is láthatók.
hogy felszálljon a Nation felé Aztán az apróhirdetéseket
tartó szerelvényre. kezdte böngészni,
Este tíz óra volt, de semmi olyant nem talált,
és mint ilyenkor általában, ami számára is megfelelő lett volna.
alig utazott valaki Vezérigazgatónak nem mehetett el,
a metróval. hiszen sohasem járt
A kocsiban közgazdasági egyetemre,
Istenen kívül nem volt más s a többi pályázathoz
csak egy rendőr, sem rendelkezett megfelelő feltételekkel.
aki a szolgálati idő elmúltával És egyáltalán,
hazafelé igyekezett. hogyan is jelentkezhetett volna,
amikor minden hirdető
*
rövid önéletrajzot is kért
Isten újságokat vett elő,
az esetleges jelöltekről?
amelyeket aznap délelőtt
Mit írt volna be az önéletrajzba?
az egyik montparnasse-i
Hogy öröktől fogva létezik,
trafikosnál vásárolt,
hogy világot és életet teremtett,
s most szórakozottan
de keresztre feszítették,
átlapozgatta őket.
meghalt és feltámadott?
* Egyébként Istent
A L’Humanité a humanizmusról, sem a pénz, sem a karrier
a Le Monde a világ problémáiról, nem vonzotta,
a Le Point című hetilap jól érezte magát olyannak, amilyen,
helyzetelemzésről és szempontokról nem vágyakozott a változásokra.
beszélt. Egy ideig még eljátszadozott
A L’Express pedig, a gondolattal,
amely mindig a Le Point-nel mi történne,
igyekezett konkurrálni, ha mégis jelentkezne egy pályázatra:
azt állította, biztos megbukna már a teszten,
hogy az olvasó egyedül hisz emberi mértékkel mérve

34
túl tehetséges ahhoz, későn fekvő barátait.
hogy normálisnak tartsák, - Halló, ki az? -
s a grafológusok könyörtelenül hallatszott egy vékonyka hang
eliminálnák a vonal másik végéről,
a jelöltet, s Isten azonnal fölismerte
aki makacsul a kis Pascalout.
görbe vonalakat rajzol oda, - Jó estét, Pascalou - mondta.
ahova egyeneseket kellene húzni, Boldog húsvétot kívánok.
s aki minden probléma megoldását Nos, kitalálod, ki vagyok?
a szeretetben Kacagás hallatszott a telefonkagylóból,
meg az egymás elfogadásában látja. majd Pascalou hangja:
* - Persze, hogy ismerem a hangodat,
A rendőr közben inkább azt mondd meg,
szótlanul figyelte hol vagy,
újságot böngésző útitársát. majd érted küldöm a szüleimet.
biztos újságíró, gondolta, - itt vagyok a Boissy állomáson -
ha ilyen sok újságot vásárol. mondta Isten.
Eszébe jutott - Várj, türelemmel -
az a két másik újságíró is, hangzott a válasz -,
akiket olyan becsületesen mindjárt elmennek érted!
elagyabugyált Most értünk haza az éjféli miséről,
nyolc nappal ezelőtt, klassz volt, képzeld,
a tüntetés alkalmával, gitárral kísérték az énekeket.
mert le akarták őt fényképezni, *
amikor hajánál fogva rángatott Isten mosolyogva
egy húszéves baloldali tüntetőt. akasztotta vissza a kagylót,
Isten fölnézett az újságból, s húsz perc múlva
egyenesen a rendőr szemébe, már barátainál volt,
aki, mintha csak a lelkiismeret-furdalás valahol Val d’Yerres-ben.
késztette volna erre, A lakás semmit sem változott,
a következő állomáson kiszállt. Isten most is ugyanolyan kellemesen
Talán gyónni megy, érezte magát benne,
töprengett Isten, mint mindig,
mert mindig a lehető legjobb amikor barátaihoz látogatott.
szándékokat sugalmazta
az embereknek. *
Csókot lehelt a gyerekek arcára,
* megállapította,
A Nationhoz érkezve hogy növekedtek, okosodtak,
eltette azt újságokat, amióta nem látta őket,
és kiszállt a szerelvényből. különösen a legkisebb,
Egy darabig bolyongott akinek szókincsében
a folyosók meg már szinte a felnőttek
a mozgólépcsők labirintusában, hatása érződött.
mire rábukkant
a gyorsmetró peronjára, *
s félóra múlva Gyönyörű volt az éjszaka,
már Boissy-Saint-Leger-ben volt. mint mindig,
Keresett egy telefonfülkét, amikor Isten jön hozzánk látogatóba.
ahonnan föltárcsázta Mivel szerette a zenét,
s mivel ismertük az ízlését,

35
Mozartot tettük fel neki
a lemezjátszóra.
Átszellemülten hallgatta a felvételt,
mosolygott, s úgy sugárzott az arca,
mint az emberé, aki a boldogságtól
a mennyországban érzi magát.
*
A gyerekek, persze,
nem akartak ágyba bújni,
a legnagyobb fiú,
a szobáját szerette volna megmutatni,
mert ő maga meszelte be a falakat,
Bernadette előző évi
háromhetes angliai nyaralásáról mesélt,
meg az ottani szentmisékről,
amelyek szerinte túl hangosak,
Pascalou
lefekvés előtt
még egy puszit kért Istentől,
a legkisebb pedig,
aki korához képest
túl sokat töprengett,
kérdésekkel ostromolta,
36
azt szerette volna tudni,
szokott-e tekézni,
élvezi-e a horgászást.
A vendég megcsodálta
a frissen meszelt szobát,
megígérte, ellátogat majd Angliába
tanulmányozni az ottani liturgiát,
puszit adott a kis Pascalounak,
a legkisebbet pedig megnyugtatta,
hogy majd holnap
együtt tekéznek a közeli pályán.
*
Isten elvhű személy volt,
amikor látogatóba jött hozzánk,
mindig visszautasította a családi ágyat,
mert, mint mondani szokta,
egyetlen éjszakára sem akarja
szétválasztani azokat,
akiket a házasság szent köteléke
egyesített.
Ezért most is a konyhában aludt
egy felfújható gumimatracon.
 Tizenharmadik állomás
Másnap reggel, mert Isten nem szokta még meg
amikor nyolc óra körül a tekegolyó fogását,
fölébredtem, a másodikban azonban
és gyűrött arccal már ő bizonyult jobbnak,
kikászálódtam a hálószobából, de a harmadik és egyben döntő csatát
észrevettem, hogy a konyhaajtó mégis elveszítette,
tárva-nyitva áll, mert kis vetélytársa szemében
a gumimatrac pedig a bánat fényét vélte felfedezni.
gondosan összehajtogatva Egy kis erőfeszítéssel tehát
a széken fekszik. sikerült elveszítenie a harmadik játszmát,
és a gyerek öröme
Biztos korán kelt, az ő szívét is átjárta.
gondoltam magamban,
és szokásához híven Gratulált a győztesnek,
sétálni ment a közeli erdőbe, majd elmagyarázta neki, hogy, látod,
a patakok, az ezernyi madár ily módon, lassan-lassan,
és az égbolt felé kúszó győzelemtől győzelemig haladva
évszázados fák közé. válik emberré az ember.
A gyerek pedig eszébe véste a szavakat,
*
mert egy jó pedagógus,
Fél óra múlva csöngettek,
egy jó hitoktató szavai
s amikor kinyitottam a bejárati ajtót,
mindig mélyre hatolnak.
Isten mosolygott vissza rám
Boldogságtól sugárzó arccal. *
Délben mindannyian vidáman
*
és jó étvággyal ebédeltünk,
Reggeli sétájáról mesélt,
különösen Isten,
a harmatos levelekről,
akit közben állandóan
a faágakat időnként
kérdésekkel ostromoltak a gyerekek,
meg-megmozgató
de ő türelmesen,
friss reggeli szellőről,
igazi atyai türelemmel
a vörös mókusról,
válaszolgatott.
amellyel beszédbe is elegyedett.
Elmondta, *
hogy a padon ülve Ebéd után a gyerekek
hosszú vékony botot faragott magának, játszani mentek,
erre gyűjtötte a gombát, az egyik összerakható kockákat,
azt a csomó vargányát meg a másik babákat vett elő,
kucsmagombát, a feleségem kávét főzött,
amelyeket most a kezembe nyomott. mi ketten pedig
* - Isten meg én -,
Reggeli után a dolgozószobámba mentünk,
megkérdezte a legkisebbet, ahol meghallgattam,
lesz-e valami abból a tekézésből, mi mindentörtént vele,
majd fölkeltek amióta két napja lejött a metróba.
s a közeli tekepálya felé vonultak, - Gondolom, titokban mindent
hogy ott összemérjék erejüket. magnóra vettél - mondta,
Az első játszmát amikor befejezte az elbeszélését.
a gyerek nyerte, - Igen - ismertem be,

37
mert hát Istentől
úgysem lehet eltitkolni semmit.
- Talán rosszat cselekedtem? -
kérdeztem tőle,
de ő megnyugtatott:
- Nem, nem cselekedtél rosszat,
de azért, ha már minden szavamat
szalagra vetted,
szeretnélek megkérni,
hogy írd is le, amit meséltem,
a mennyei levéltár számára,
mert tudod, mindig nehezemre esik
a jelentések megfogalmazása.
Egyrészt nem rendelkezem
valami jó íráskészséggel,
másrészt az időm is kevés hozzá…
Természetesen megígértem neki,
hogy megírom a jelentést.
Hogyan is utasíthattam volna vissza?
Ki az, aki Isten kérését
vissza tudná utasítani?
* erről megfeledkeztem!
Isten nagyon szerette a kávét,
meg is dicsérte a feleségemet,
hogy csak kevesen
tudnak ilyen jó kávét készíteni,
mint ő,
én pedig megértettem,
négyszemközt is akar vele
beszélgetni,
ezért feltűnés nélkül
távoztam a szobából.
Jól ismertem őket,
tudtam, mindkettőnek van
mondanivalója,
de hogy mi,
azt nem árulhatom el,
mert az Istennel való találkozás
titkainak részleteit
egy harmadik személy
csak sejtheti, de nem ismerheti,
hisz az Istennel való találkozás
olyan, mint a szerelem:
odabent, a szív legmélyén
lobban lángra,
és ha beszélünk róla,
máris banálissá tettük
az élményt.
38
*
Aztán lassan
alkonyodni kezdett,
a nap már a látóhatár
szegélye felé közeledett,
száraz szellő suhant keresztül
az udvaron.
Isten távozni készült,
s a gyerekek hiába követelték,
maradjon velük holnapig.
- Mennem kell! - mondta határozottan.
- De azért máskor is eljössz? -
kérdezte Pascalou.
- Ezt megígérhetem - válaszolta Isten.
- Esküdj meg! -
erőszakoskodott a kislány,
Isten azonban erre kijelentette,
hogy ő sohasem esküszik,
de ígéreteit mindig megtartja.
Pascalou erre bűnbánóan
bocsánatot kért tőle:
- Ne haragudj - mondta -,
*
Isten megcsókolta őket,
és elbúcsúzott tőlünk.
Útban az állomás felé,
még egyszer emlékeztetett,
hogy ne feledkezzem el a jelentésről.
Esküdni én sem akartam,
de megígérni megígértem neki,
hogy nyomban hozzálátok
a munkához.
Brunoy-nál váltunk el egymástól,
itt szállt fel Isten
a Párizs felé tartó vonatra,
a „bádogharmonikára”,
ahogyan mifelénk nevezik,
még integettünk egymásnak,
aztán eltűnt a szemem elől.
*
Otthon a feleségem azzal fogadott,
hogy Isten ott felejtette nálunk
a jegyzetfüzetét a címekkel.
- Hát nem furcsa? - tépelődött. -
Akárhányszor látogatóba jön,
mindig itt felejt valamit.
Én magam is elgondolkodtam az eseten,
hiszen a múltkor a pulóverét,
előtte egy övet, gondoltam magamban,
még korábban pedig egy pipát olyan szórakozott,
meg egy zsebkést felejtett nálunk. mintha csak művész lenne.
Tényleg szórakozott,

39
 Tizennegyedik és utolsó állomás
A Gare de Lyon pályaudvar,
mint általában minden
húsvétvasárnapon,
ezúttal is csendes,
szinte néptelen volt.
Az áradat tegnap
és tegnapelőtt
vitte a távoli partok felé
az asszonyok, férfiak
és gyerekek ezreit,
hogy a szabadnapok alatt
kipihenjék magukat
a metrótól.
Holnap, húsvéthétfőn
fognak visszatérni,
s mind a Gare de Lyon peronjain,
mind a metróban
megint tömeg, tolongás,
szitkozódás
és verejtékszag lesz.
* ahol már mindent előkészítettek
Isten telefonfülkét keresett,
majd föltárcsázta
a titkos számot,
amelyet két nappal ezelőtt
hiába igyekezett megkapni.
A vonal ezúttal szabad volt,
Péter jelentkezett.
Isten megkérdezte,
mit szólna,
ha egy-két nappal meghosszabbítaná
tartózkodását a földön.
Péter hevesen ellenkezett:
- Már ez is sok volt - mondta -,
az újonnan érkezettek
egyre türelmetlenebbek,
találkozni szeretnének veled,
hisz megígérted nekik,
hogy a mennyországban majd
szemtől szembe láthatnak,
de a többiek is,
akik már hónapok,
évek és évszázadok óta
élvezik az örökkévalóságot
jelenlétedben,
most hirtelen,
távolléted röpke három napja
40
után nyugtalankodni kezdtek.
*
Isten arra gondolt,
hogy ami az embernek
legalább időnként lehetséges,
azt ő, Isten létére nem teheti meg:
nem hosszabbíthatja meg
itt-tartózkodását,
időben vissza kell térnie.
S mivel igen fejlett felelősségtudattal
rendelkezett,
meg is nyugtatta hűséges Péterét,
aki már annyi szolgálatot tett neki,
hogy késlekedés nélkül indul,
készülődhetnek odafent
a fogadtatásra.
Ismét a metrót
vette igénybe,
hogy eljusson arra a titkos
állomásra,
a mennybemenetelre,
vagy ahogy újabban Péter
- aki mindig feszült figyelemmel
kíséri az űrhajósok
immár szertartásossá vált
földet érését -,
szokta mondani:
a „mennybelandolásra”.
Ahogy közeledett
az utolsó állomás felé,
Isten azokra a férfiakra,
nőkre és gyerekekre gondolt,
akikkel az elmúlt napokban
idelent találkozott.
Visszaemlékezett
a beszélgetésekre, az élményekre,
mindarra, amit a metróban
látott és hallott.
*
Egyes jelenetek
a közel két évezreddel ezelőtti
kínszenvedés pillanatait idézték.
Most is látott könnyeket,
látott fájdalmat a tekintetekben,
s újabb szenvedéseket sejtett meg
a szívekben.
De itt-ott felfedezte
a csendes öröm
és a szerény boldogság
csíráit is,
amelyek egy napon
színpompás virágcsokorrá
fognak terebélyesedni
az örökkévalóságban.
Csak akkor, azon a napon,
41
az örökkévalóság nagy napján
válik majd mindenki számára
nyilvánvalóvá a titok,
hogy
csak akkor lehetünk
mindannyian együtt boldogok,
ha önmagunkból azt ajándékozzuk,
amire a másiknak szüksége van.