Sikó-Barabási Eszter

Interview

1. A sepsiszentgyörgyi Waldorf Iskola egyik tanítónőjénél vagyunk,

Sikó- Barabási Eszternél. Kedves Eszter, miket érdemes tudni
önről, hogyan írná le magát pár szóval?
- Néggyermekes anyaként napi sok órában elkötelezett pedagógus és
meseíró vagyok, szabadidőmben rendezvényeket szervezek és
próbálom folyamatosan képezni magam. A mesemondás/ a mesék
hihetetlenül fontosak az életemben, amelyeket előadásszerűen
próbálok átadni a gyerekeknek. Nem véletlen, hisz régen
színésznőnek készültem, csak sajnos egy baleset miatt fel kellett
ezzel hagynom. Viszont úgy érzem, a mesemondással ki tudok adni
magamból mindent, amikre régen annyira vágytam.

2. Mikor és miért kezdett el meséket írni? És miért pont mesét?

- Talán sablonosan hangzik, de nem én választottam, hanem a mese
engem. Az első mesét egy pályázatra írtam, de nem küldtem be.
Azután írtam még hozzá tizenkettőt, és ebből lett az első
mesekönyvem. Olyan érzés öntött el, mintha tudnám, hogy ezt
próba nélkül is képes vagyok elvégezni. Ez a fényes bizonyosság
öntött el, hogy tudok mesét írni.

3. A családjában mennyire volt fontos a mese és gyerekkorában

milyen mesékkel találkozott?
 - Mindkét nagymamám óvónő volt, és a mesékkel egy csodavilágot
tudtak számunkra teremteni. Népmesékkel, műmesékkel, verses
mesékkel varázsolták szebbé gyerekkorunkat.

4. Mi jellemzi az írásait?
- A meséim egyszerre szólnak gyerekekhez és felnőttekhez.
Próbálom minél humorosabban és játékosabban felépíteni a
megjelenítő mesevilágot. Ezek a mesék a gyerekek mágikus
szemléletét tükrözi, ugyanis a saját gyerekeim látásmódját is
beleviszem. Egy másik sajátosság a rímpárok használata, amelyek
közös felfedezésre hívját a gyereket és szülőt.

5. Hogyan tud időt szakítani az írásra, mikor tud vele foglalkozni?

-

6. Honnan merít ihletet?

-

7. Aki már próbálkozott fejből mesét mondani, tudhatja, milyen

nehéz műfaj ez. Mennyire kell ismernie egy meseírónak a
gyerekek életkori sajátosságait, lelkivilágukat?
- Nem biztos, hogy fontos ezt túlelemezni. Saját gyerekeimnek
minden este mondok mesét, szerre választanak, és általában
sötétben mesélek. Vegyünk egy népmesét. A legnagyobbat a hős
kalandozásai kötik le, nagylányomnak a királylány szépségét és
tisztaságát kell hosszasan ecsetelni, a kisebbik lányunk szereti a
vicces részeket a mesében, a kisbabánk meg belealszik a hangom
búgásába…

8. Mennyire fontosak a képek a mesékben? Hogyan választ

könyvillusztrátort?
 - Az a fontos, hogy a képek és a szöveg kiegészítsék egymást. Az
első könyvemhez a kiadó talált rajzolót, a másodikhoz már magam
kerestem, és nagyon izgalmas képi világot teremtett a meséim
köré. A harmadik kötetem illusztrátorát a játszótéren ismertem
meg, és két homokvár közt kiderült, hogy ő rajzol, én meg írok, és
hogy ő szöveget keres, én pedig képeket a meséimhez. Zenkővel
nagyszerűen tudtunk a kiadás ideje alatt is kommunikálni, ezért is
lett olyan a könyv, amilyen. A képek nem elnyomják a szöveget,
nem is díszletként szerepelnek a könyvben, hanem szebbé teszik a
meséket.

9. Szorgolótű, tünemünök, fenkőhal, talángyőző… Mi a célja

ezekkel a szójátékokkal?
- Egyetlen céljuk a gyönyörködtetés, szórakoztatás, s minden egyes
sikerült szó főhajtás a magyar nyelv előtt. Persze, ezek „fabrikált”
szavak, de nyelvünkben millió lehetőség adja magát az ilyen tréfás
kifejezés születéséhez. Én pedig, mint hálás hallgató, hegyezem a
fülemet, és lejegyzem, ha valamit kihallok.

10. Ön szerint mit tanítanak önnek a gyerekek?

- A gyerekek számomra nagyon sok mindent nyújtanak. Inspirálnak,
minden nap megdöbbentenek, meglepetéseket okoznak. A
gyermekek számomra az élet igazságait és őszinteségeit hordozzák
magukban. Csodálatosnak tartom, hogy a kicsik szemléletmódjait
elcsenve világokat próbálnak alkotni a felnőttek. Mindig is
kérdésként fog bennem maradni, hogy vajon ez mennyire
lehetséges.

11. Végsősoron az érdekelne, hogy mi vonzotta Önt a Waldorf

Iskola irányába?
- Fiatal koromba színésznő szerettem volna lenni. Sajnos ezt a
vágyamat egy betegség miatt nem tudtam megélni. Mindkét
nagymamám óvónő volt és reményeimben az élt, hogy az oktatást
lehet örökölni. Szerencsémre mindezt megtapasztalhatom, tényleg
könnyű számomra az oktatás, illetve a színészi hajlam is
belecsempészhető a pedagógiai hívatásba.