Egészséges személyiség személyiséglélektani alapjai

I.
A korai fejlődési szakasz jelentősége az egészséges
személyiség kialakulásában

A kötődési típusok hatása a későbbi személyiségfejlődésre

A kötődés fogalma

„John Bowlby meghatározása szerint az embergyerek kötődési viselkedése veleszületett,

elsődleges szükséglet, amelynek célja, hogy veszély észlelésekor fokozza a közelséget az
anyához/elsődleges gondozóhoz, és kiváltsa az anya megnyugtatásra irányuló viselkedését
(Bowlby, 1958. in.: Adrek, 2019, 52.o.).

Az, hogy melyik gyermeknél milyen kötődési minta alakul ki, több faktor és ezek
kölcsönhatásai határozzák meg, így elsődleges fontossággal bír a szülői viselkedés/a gondozói
magatartás, az anyai szenzitivitás (ha a szülő érzékenyen reagál a csecsemő jelzéseire, gyors
és megfelelő az anya válaszkészsége, akkor nagyobb valószínűséggel alakul ki biztonságos
kötődés, ha ennek az ellenkezője valósul meg, akkor nagyobb az esély a bizonytalan
kötődésre), emellett a gyermek jellemzői (pl.: temperamentuma, speciális szükségletei, hogy
mennyire fogékony a csecsemő az anyai gondoskodására), valamint a családi
körülményeknek (a stressz és a feszültség, vagy a megfelelő társas támasz) és a kulturális
környezetnek is van szerepe.

A kötődés magyarázatai – kötődési elméletek

A tanuláselméleti megközelítés szerint az embergyerek számára az elsődleges megerősítő a

táplálék, és mivel az éhséget az anya a szoptatással vagy más táplálással csökkenti, így az
anya személye másodlagos megerősítővé válik.
Sigmund Freud érdekszeretet-elmélete szerint a csecsemők kötődésének magyarázata a
gyermek és az őt gondozó közötti interakció minősége, mely meghatározza a gyermek
személyiségfejlődését és a későbbi társas kapcsolatait (az anya és csecsemő közötti kapcsolat
a felnőttkorban kialakuló interperszonális kapcsolatok legfőbb modellje lesz). Freud szerint az
orális fázisban az örömszerzés elsődleges színtere a száj, a szeretet elsődleges tárgya az
anyamell. Ennek megfelelően az éhség szükségletének kielégítése (primer drive-redukció,
vagy az éhség drive-redukciója) hozza létre az egyensúlyi állapotot.
A Budapesti Iskola képviselője, Hermann szerint az anya közelségének keresése, a
megkapaszkodás ösztöne hozza létre a biztonság élményét (lásd: Harlow rhesus majmokkal
végzett kísérletei). A kötődésben nem a táplálásnak van elsődleges szerepe. Lorenz szerint
létezik egy szenzitív periódus, ami alatt a kötődésnek létre kell jönnie, ellenkező esetben
károsodás, torzulás keletkezik a személyiségben. Korai deprivációs kutatások bizonyítják,
hogy az anya hiánya nagyfokú fizikai-érzelmi-szociális fejlődésbeli lemaradásokkal jár
együtt.
Ferenczi, Bálint Mihály és Bálint Alice a csecsemő aktív szerepét emelik ki és bevezetik az
elsődleges tárgyszeretet fogalmát.
Erik Erikson elmélete szerint (a személyiségfejlődést 8 szakaszra osztja, melyben minden
szakaszhoz tartozik egy sajátos megoldásra váró konfliktus, melyek megoldása új készségek
elsajátítása nyomán történik) a kulcskérdés a kötődés kialakulásában a biztonság (a
gyermekek ahhoz kötődnek, akiben megbízhatnak), a fejlődés első szakaszában a gyermek
legfontosabb tapasztalása az anyai gondoskodás, feladata a bizalom és bizalmatlanság közötti
egyensúly.
Bowlby-t sokan a kötődéselmélet atyjának tartják, akire nagy hatással voltak a fenti
állatkísérletek. Bowlby a korai szeparáció hatásait vizsgálva (a második világháború után)
jutott arra a következtetésre, hogy a csecsemők azokhoz kötődnek, akik a világ felderítéséhez
biztonságos hátteret nyújtanak számukra. Megfigyelte, hogy amikor a gyermek először válik
el az anyjától, kezdetben erős félelmet mutat (sírás, dühroham), majd elkeseredik és
depressziós tüneteket mutat, és végül, ha nem alakul ki kötődés egy másik személy irányába,
akkor a gyerek közömbössé válhat, megtörténik a leválás. Bowlby elmélete szerint a gyermek
ösztönösen törekszik a közelség megteremtésére a gondozójával (bioszociális ösztön), olyan
ragaszkodó magatartásformákkal, illetve reakciókészletekkel, melyek által a gyermek
kapcsolatba léphet az elsődleges gondozójával (pl. megkapaszkodás, követés) vagy magára
vonhatja az anya figyelmét és megtarthatja azt (pl. sír, mosolyog, gőgicsél), ezek a szociális
jelzések serkentik a gondozói magatartást. Ezek egy kötődési viselkedési rendszerbe
szerveződnek. A kötődés tehát egy olyan ösztönalapú adaptatív viselkedés, amelynek a
funkciója a védelem biztosítása és a túlélés feltétele az újszülött számára. Bowlby a kötődési
rendszert egy folyamatosan aktív homeosztatikus rendszerként/kontroll rendszerként képzeli
el, mely fenntartja az egyensúlyát az anyával való kapcsolatban a közelség és távolság
megfelelő aránya révén. Tehát létezik egy optimális közelség, melyet a gyermek igyekszik
fenntartani azáltal, hogy ha az anyjától való távolság túlságosan megnő, és a homeosztázis
felborul, akkor a kötődési rendszer aktiválódik (kötődési viselkedéseket alkalmaz, mely révén
a gondozója ismét biztonságos közelségbe kerül). Az optimális távolságra külső (idegen hely,
idege személy) és belső tényezők (betegség, negatív érzelmi állapotok) egyaránt befolyást
gyakorolhatnak.
Bowlby bevezeti a kötődés, mint belső munkamodell fogalmát (1969), mely automatikusan és
tudattalanul befolyásolja az egyén érzéseit, gondolatait viselkedését, úgy, hogy az egyén
szelektíven észlel és emlékszik vissza eseményekre, illetve a modellnek megfelelően
viszonyul másokhoz. A belső modell úgy irányítja a figyelmet, emlékezetet és az
interperszonális tapasztalatok szerveződését, hogy azok összhangban legyenek az egyén
előzetes elvárásaival, korábbi tapasztalataival (sémák jönnek létre). A belső munkamodell
ellenáll a változásoknak, jelentős események hatására azonban mégis létrejöhet változás. A
gyermek korai tapasztalatai alapján képet alkot önmagáról (saját értékességéről, szerethető
mivoltáról), a kötődési személyekről és az emberi kapcsolat természetéről, így alakulnak ki az
un. mentális reprezentációk, melyek alakítják a későbbiekben elvárásait, irányítják
viselkedését.

A kötődés szakaszai

A kötődés kialakulása akkor veheti kezdetét Bowlby szerint, amikor a csecsemő már
képes felismerni anyját, és az első életév vége felé fejeződik be. Ez a folyamat több szakaszon
keresztül megy végbe (Bowlby, 1969).
1. A kötődés előtti szakasz (születéstől a 6. hétig) – differenciálatlan szociabilitás, az
újszülött még nem képes különbséget tenni a gondozók között, de már preferálja az
emberi arcokat, reagál a szociális ingerekre
2. A kötődés keletkezésének szakasza (6. héttől 6-8 hónapos korig) – differenciált
szociabilitás, meg tudja különböztetni az ismerőst az ismeretlen személytől, egyre
inkább az anya jelenlétét preferálja, kötődési viselkedésekkel tartja a közelében (pl.
mosoly).
3. A tiszta kötődési szakasz (6-8. hónaptól 18-24 hónaposig) – a valódi kötődés
szakaszában aktív kötődési viselkedések jellemzik (pl. követés megkapaszkodás), az
anya közelségét keresi, jellemzővé válik az idegenektől való félelem, 6-8 hónapos
korban megjelenik a szeparációs szorongás jelensége (a gyermek tiltakozik az anyától
való eltávolodástól, ha ez mégis megtörténik, nyugtalanná, zaklatottá válik)
4. A kölcsönösségi szakasz (18-24 hónapos) – partnerség szakasza, egyre több időt képes
anyjától távolabb tölteni, kialakul a tárgyállandósága, fejlődik az énképe, képes
megérteni mások szempontjait, érzéseit.

A kötődés típusai, mintázatai

Aszerint, hogy a gondozó és utódja között milyen minőségű kapcsolat alakul ki,
különböző kötődési mintázatok/típusok azonosíthatóak. Ennek a megállapítására született
meg Mary Ainsworth és munkatársai ismert, ún. Idegen Helyzet vizsgálata (1978). Az alábbi
kötődési típusokat határozták meg:

1. Biztonságosan kötődő (B-típus)

Az Idegen Helyzetben, amíg az anya a szobában van nyugodtan játszik, bátran felfedezi a
környezetét, az idegenre pozitívan reagál (az anya az exploráció biztos bázisa). Az anya
távozásakor nyugtalan lesz, sír, az idegen nem tudja megnyugtatni (szeparáció hatására
hiányolja a anyját). Az anya visszatérésekor gyorsan megnyugszik, közeledik az anyához,
kimutatja örömét, majd visszatér a játékhoz. A gyerekek 60-65 % tartozik ide (az észak-
amerikai populációban mérve). Az anya fogékony a gyerek jelzéseire, szükségleteit gyorsan
és megfelelően elégíti ki, empatikus és gyengéd. A gyermek későbbi fejlődése: jó társas
kapcsolatokra tesz szert, aktivitás, kitartás és önállóság jellemzi.
2. Bizonytalan/Szorongó-elkerülő (A-típus)
Amíg az anya benn van, vele szemben közömbös, belemerül a játékba (bátran explorál,
miközben nem mutatja jelét, hogy az anyját használná bázisként). Az anya távozásakor
minimális reakció, a szeparációra szinte nem is reagál. Az anya visszatértekor nem közeledik
az anyához (ismét a játékba merül), ha az anya közeledik, ellenáll. A gyermek azzal tartja
fenn az anyjával az optimális közelséget, hogy nem mutatja a szorongás jeleit, miközben
erősen szorong és ez belső nyugtalanságot okoz. A gyerekek kb. 20% tartozik ide. Az anya
hideg, elutasító, kerüli a testi kontaktust, merev. A gyermek későbbi fejlődése: visszahúzódás
a társas helyzetektől, érzelmi elszigeteltség, ellenségesség, kitartás hiánya, gyengébb nyelvi
képességek jellemzik.

3. Bizonytalan/Ambivalens (C-típus)
Amíg az anya benn van, mellette is szorong, keveset játszik, az anyja jelenlétében sem
explorál. Az anya távozásakor feldúlt, nyugtalan, nem lehet megvigasztalni, a szeparáció ellen
erősen tiltakozik. Az anya visszatértekor nem nyugszik meg, erőteljes düh és ambivalens
viselkedés jellemzi (vagy túl passzív vagy túl aktívan próbál kontaktust teremteni), képtelenek
újra belemerülni a játékba. A gyerekek kb. 10-15 % -a tartozik ide. Az anya következetlen,
kiszámíthatatlan, nem a gyerek jelzései, hanem saját hangulata alapján reagál. A gyermek
későbbi fejlődése: társas helyzetekben feszült, nem tud kezdeményezni, könnyen dühbe gurul,
bizalmatlan.

4. Zavarodott-dezorientált (D-típus) a negyedik típust évekkel később Main és Solomon

(1990) írta le és tette hozzá Ainsworth kötődési típusaihoz.
A gyermeknek gyakran nem koherens a viselkedése, az anyához közelít, de nem néz rá, az
anyához megy, aztán elkerüli, dezorientált, érzelemmentes, viselkedésmentes periódusai is
lehetnek (megdermed), gyakran egyidejűleg ellentétes viselkedésmintázatok jellemzik (a
közeledés vágya és félelem a közeledéstől). Dezorientált kötődésű kb. a 10% - a gyerekeknek
(gyakran tartoznak ide az intézetben nevelkedett gyerekek). A szülő gyakran bántalmazó,
elhanyagoló vagy pszichiátriai beteg, és a gyermeknek nincs koherens kötődési stratégiája. A
gyermek későbbi fejlődés: társas helyzetekben bomlasztó, figyelemkereső, nyugtalan,
szociális beilleszkedési zavarok gyakoriak.

A kötődés generációs átvitele

Kutatási eredmények támasztják alá, hogy gyermekkori kötődésmintázatunk felnőttkori

kapcsolatainkat is meghatározza. Az úgynevezett belső munkamodell, egy bioszociális
homeosztatikus szabályzórendszer, amely korai kötődésünk belső mentális reprezentációit
tartalmazza, segít bejósolni későbbi kapcsolataink kimenetelét és minőségét.
A kötődés kialakulásához elengedhetetlen az érzelmekhez való rugalmas hozzáférés élménye,
a későbbiekben csak ennek mentén alakulhat ki az autonóm szelf élménye (Fónagy, 2003). A
biztonságos kötődés stabil érzelmi kontroll-érzessél párosul, amely megteremti a
mentalizációs képesség kialakulását. Mindemellett, saját kötődésmintázatunkat generációról
generációra hordozzuk, evégből a korai kötődésmintázatok generációs átvitele egy rendkívül
prevalens jelenség.
A felnőttkori kötődés vizsgálatára leginkább alkalmas eszköz a Felnőttkori Kötődés Interjú
(AAI), amely narratív történetek segítségével hívja elő a korai kötődésmintázatok jellemzőit.
(biztonságos/autonóm; bizonytalan\elengedő; bizonytalan/önmarcangoló; megoldatlan)
(George, Kaplan & Main, 1996 in Fónagy, 2003).
A kötődési mintázatok generációs átvitelét tekintve megállapítható, hogy a biztonságosan
kötődő felnőttek gyerekei bizonyítottan nagyobb valószínűséggel lesznek szintén
biztonságosan kötődőek, mi több, a szülő kötődési mintája a gyermek későbbi
temperamentumbeli eltéréseit, környezetéhez, életeseményekhez, vagy a társas támogatáshoz
való viszonyulását, pszichopatológiai jellemzőit is képes előre jelezni. Ennek oka az lehet,
hogy a biztonságosan kötődő szülők valószínűsíthetően érzékenyebbek gyermekeik
szükségleteire, ennek megfelelő érzékenységgel reagálnak, ezáltal megerősítik a csecsemőt
saját homeosztázisuk hatékony helyreállításának lehetőségét illetően, és képesek annak
elősegítésére (Fónagy, 2003).
Továbbá, a kötődés generációs átívelésének kérdése során szintén meghatározó faktor a
mentalizációs képesség vagy más néven a reflektív funkció megléte.
Fónagy és munkatársai (1994) kutatásuk során deprivált (gyermekkori szeparációs élményt
elszenvedők) és nem-deprivált felnőtteket vizsgáltak. Megállapították, hogy ha a deprivált
csoport tagjai magas reflektív funkcióval rendelkeztek, saját gyermeküknél nagyobb
valószínűséggel alakult ki a biztonságos kötődés. Ezzel egyetemben, a reflexivitás skálán
alacsony pontértéket elért, szintén a deprivált csoportba tartozó egyének gyermekei kisebb
arányban lettek biztonságosan kötődők. Ezen eredmények azt sugallják, hogy a korai fejlődés
során megélt hátrányok a reflexivitási vagy mentalizációs képesség későbbi elsajátításával
ideálisan korrigálhatóak (Fonagy et al., 1994, in Fónagy, 2003).
Mindemellett, a biztonságos kötődés önmagában facilitálja a gyermek reflexivitását is.
Összességében tehát maga a reflektív képesség is generációsan öröklött – a gyermek, a szülő
szenzitív érzelmi tükrözése által, és adekvát érzelmi válaszaiban megtalálja és formálja saját
szelfjét. A gondozó reflektív hozzáállásában, „annak tükrében” a gyermek felismeri önnön
intencionális lényét, magát, mint mentalizáló individuumot. Ennek az internalizációs
folyamatnak eredményeképpen alakul ki a gyermek felnőttkorára átívelő mentalizációs
képessége, mely megalapozza szociális környezetével, majd a későbbiekben a saját
gyermekével is kialakuló kötődés formáját.
Ebből kifolyólag, a biztonságos kötődés és a reflektív funkció egymással átfedésben álló
konstruktumok (Fónagy, 2003). A gyermekkori kötődési mintázatok felnőttkorban erős
stabilitást mutatnak. Különböző vizsgálatok erősítették meg a nagymama-gyermek-anya
kötödés generációkon átívelő stabilitását, a kötődésmintázatok generációs átadását. Arra,
hogy mi befolyásolja vagy határozza meg ezen mintázatok stabilitását, avagy változásait,
máig nincs konszenzusos válasz (Andrek, 2019).
Fónagy, Steele & Steele (1991) prospektív vizsgálatukban 100 anya kötődési stílusának
meghatározása, majd a későbbiekben saját gyermekük Idegen Helyzetben való vizsgálata
során megállapították, hogy az esetek 75%-ban az anyák kötődésmintázata sikeresen előre
jelezte gyermekük kötődési stílusát (Fónagy, Steele & Steele, 1991, in Andrek, 2019). Az
anyák saját anyjukkal kialakult kapcsolatának mintázatai számos esetben megismétlődnek,
újraszerveződnek csecsemőjükkel való kapcsolatukban.
Emellett, kötődésmintázatunk szintén erős befolyással bír a szülőktől való leválás
képességére, az erre való felkészülésre is. Napjainkban maga a leválási folyamat, gazdasági és
szociális okok eredményeképpen, nagymértékben kitolódott. Szintén gyakori, hogy a leválás
egybeesik a családalapítással, ennek eredményeképpen pedig számos feszültség tevődhet át a
párkapcsolatra is (Andrek, 2019).
Összességében, a mentalizációs képesség kialakulása tehát a kötődés intergenerációs
átívelésének egyik legfontosabb magyarázata.
 Mentalizáció

„A pszichés valóság normál átélése nem veleszületett képessége a tudatnak, sokkal inkább
fejlődésbeli teljesítmény” (Fónagy, 2003, 97. o.).
A pszichés valóság normális átélése autonóm szelf élmény, kiforrott szelf-struktúrát feltételez.
Ha megértjük a szelf-struktúra kialakulásának a folyamatát, akkor választ kaphatunk például
olyan kérdésekre, hogy hol gyökerezhet mások érzelmeinek a megértési nehézsége, mi lehet
az oka a saját érzelmek értésével, feldolgozásával és kontrolljával kapcsolatos problémáknak,
és hogyan alakulhatnak ki a biztonságos kötődéstől eltérő kötődési formák.
Ahhoz talán nem szükséges részletes magyarázatot fűzni, hogy az autonóm szelf élmény
kialakulásának a biztonságos szülő-gyerek kapcsolat az alapja. A szülő-gondozó által nyújtott
érzelmi kontroll segíti hozzá a gyermeket, hogy önmagát intencionális lényként érzékelje. A
viselkedésünk intencionalitása azt jelenti, hogy amit teszünk, azt gondolatainkból,
érzéseinkből és vágyainkból levezethetőnek és értelmezhetőnek tekintünk.
A saját magunk és mások viselkedésének értelmezéséhez, sőt már a viselkedésre való
rátekintéshez is reflektív képességre, a mentalizáció kialakulására van szükség. Ezzel a
képességgel értelmezzük magunk és mások viselkedését, és ezzel vagyunk képesek bejósolni
interakciók és események várható érzelmi hatását, anticipálni a jövőbeli viselkedést.
A mentalizáció fejlődése tehát a viselkedés anticipálásán keresztül vizsgálható
legegyszerűbben. Hihetetlennek tűnik, de már 9 hónapos gyerekeknél is sikerült kimutatni,
hogy különbséget tesznek racionális és nem racionális (hiedelemből, a valóság nem pontos
érzékeléséből, félreértéséből adódó) cselekvések között. A gyerekek hároméves kor előtt
jellemzően még az úgynevezett teleologikus (célelvű) modell alapján magyarázzák az emberi
viselkedést, miszerint a viselkedést a fizikai valóság határozza, azaz a célhoz vezető
legracionálisabb megoldás vezeti az embert. Mindemellett 18 hónapos kortól a gyermekek
különbséget tesznek saját és mások belső mozgatórugói, eltérő vágyai között és kétéves kortól
már meg tudják fogalmazni saját és mások vágyállapotait.
3 éves kor körül aztán megjelenik a mentalizáció képessége, és a teleologikus magyarázatot
felváltja az intencionalitás, a gyermek felismeri, hogy a viselkedést nem az objektív célok,
hanem a tudás, hiedelem és érzelmek által meghatározott belső vélekedések irányítják. Ennek
klasszikus bizonyítását szolgálják a hamis vélekedés felismerésére vonatkozó híres kísérletek,
mint amilyen Maxi feltételezett választása a csoki hollétére. Vajon Maxi az alapján fogja
keresni a csokit, ami az objektív valóság, de amit Maxi nem tud (teleologikus gondolkodás),
vagy az alapján, amit hisz (intencionális gondolkodás)? Hároméves korban tehát kialakul a
reflektív funkció, de stressz állapotban, intim kapcsolatokban későbbi életkorokban sem
mindig sikerül pontosan értelmezni mások és a saját magunk viselkedését.

Hogyan alakul ki a reflektív képesség?

A legfontosabb a szülő-gondozó szerepe ebben a folyamatban. A csecsemő viselkedése és az
erre adott anyai válaszok kötődési rendszert alkotnak, kialakul egy diádikus struktúra, ami
alapján a csecsemőben létrejön a belső munkamodellnek (Bowlby) nevezett reprezentációs
rendszer.
A reflektív képesség kialakulását három folyamat alkotja: a tükrözés, a reflektív hozzáállás és
a mintha-játék.
A tükrözés mentális állapotok másodszintű reprezentációja, aminek során a gyermek konfúz
érzelmi állapotára adott anyai reakció feldolgozható, koherens érzelmi állapotként
internalizálódik a csecsemőben. Az érzelem rávetül a csecsemő konstitucionális szelf-
állapotára és szimbolikusan reprezentálódik. Lényeges, hogy az anya reprezentációja
valamennyire eltérjen a csecsemő eredeti élményétől, de maradjon azért elég közeli hozzá
ahhoz, hogy összekapcsolódhasson vele, így a csecsemő eredeti élményének az internalizált
élmény egy magasabb szintű reprezentációja lesz, és ez segít a későbbiekben a mások és saját
érzelmeinek felismerésében a saját érzelmek kontrolljában.
A reflektív szülői hozzáállás azt jelenti, hogy a szülő a gyermek viselkedésének
értelmezésével facilitálja a mentális modell létrejöttét. Elősegíti az intencionalitás kialakulását
a viselkedésre adott magyarázataival. A gyermek ennek segítségével saját magát is
mentalizáló lényként ismeri fel.
Lényeges eltérés tapasztalható a különböző módon kötődő gyermekek viszonyulásában a
szülők reflektív hozzáállásához.
A biztonságosan kötődő gyermekeknél ez a folyamat egyértelmű, világos és kiegyensúlyozott.
Az elkerülő vagy ellenálló gyermek saját állapotára erősebben fókuszál, a hiperérzékeny,
aggódó, bizonytalanul kötődő gyermekek azonnal reagálnak minden jelzésre. A dezorganizált
csecsemőknél a folyamat kettős: mivel nem tudják a saját szelfjükbe integrálni a
tapasztalatukat, előfordulhat, hogy jól értelmezik a szülők érzelmeit, de ez nem kötődik össze
a saját érzelmeik értelmezésével, saját érzelmeiket nem ismerik fel helyesen.
Végezetül, a pszichés valóság normál átélésének folyamatában lényeges szerepe van a
valóság és a mintha-valóság együttes megélésének, az úgynevezett mintha-módnak.
Kezdetben a gyermek a külső valóság és a belső állapotot egységben, egymással pontosan és
kölcsönösen megfelelhetőnek éli meg: a belső világ a valóságra vetítődik és a külső világ
kényszerítő erővel hat lelkiállapotra.
A mintha-módban aztán a két valóság élesen elválasztódik egymástól bár egyidejűleg jelen
van: például, a gyermek teljes odaadással játssza, hogy rendőr, miközben érzékeli, hogy a
nappaliba belépett a nagymama. A két működési mód akkor tud integrálódni, ha egy másik
ember a gyermekkel egyidejűleg tudja tartalmazni a külső valóság és a belső pszichés világ
valóságát. A mintha-játék során egyszerre közvetítődik a mintha-élmény és a valóság élmény.
A mentalizációs képesség vizsgálata felnőtteknél arra irányul, hogy a felnőtt mennyire van
tudatában a mentális állapotoknak, mennyire tesz erőfeszítést arra, hogy megfejtse a
viselkedés hátterében húzódó belső okokat és milyen mértékben van tudatában annak, hogy a
gyermek gondolatai és érzései eltérnek a felnőttétől. Nem meglepő, hogy a mentalizációs
képesség nem korrelál lényegesen az IQ-val, hiszen ez a képesség inkább az érzelmi
intelligenciával van összefüggésben. Az is érthető, hogy a szülők magas reflektív képessége
szoros összefüggést mutat a gyermek biztonságos kötődésével.

Epigenetikai kutatások
Epigenetika (EG): közvetlen magyarázó mechanizmus a transzgenerációs átvitelre.
Megfigyelhető változás a fenotípusban vagy a génkifejeződésben anélkül, hogy a DNS
alapszerkezete megváltozna. (epi=feletti, elkülönülő, genetikailag eltérő mechanizmus) A
DNS bázissorrendjének módosítása nélkül befolyásolja az organizmus fejlődését. Az egyedet
érő környezeti hatások következtében beállt változások hogyan vihetők át az utódnemzedékre
anélkül, hogy a DNS alapszerkezete megváltozna. „Lecsendesíthetnek” vagy „aktiválhatnak”
bizonyos géneket. Az epigenetikai változások adaptív jelentősége: az alkalmazkodás egyik
rugalmas eszköze. Potenciálisan reverzibilisek.
Transzgenerációs trauma: holokauszt-túlélők gyermekeinél, akik nem voltak közvetlen
áldozatai a traumának Háborús veteránoknál, természeti katasztrófák, tömegmészárlások
túlélőinél, szexuális abúzust elszenvedők családjában is. Másodlagos vagy vikariáló
traumatizáció: olyanoknál, akik traumát elszenvedett áldozatokkal foglalkoznak.
Ma inkább transzgenerációs hatásokról beszélünk.
Az eukarióta szervezetekben a két legfontosabb epigenetikai örökítő mechanizmus: kromatin-
újrarendeződés és DNS-metiláció
kromatin-újrarendeződés: acetiláció: a hisztonok úgy módosítják a DNS feltekeredését, hogy
az átírhatóvá válik. Dezacetiláció: olyan szoros lesz a kromatinszerkezet, hogy a DNS adott
szakaszának átírása lehetetlenné válik
DNS-metiláció: egy metilcsoport (CH3-) kapcsolódik a DNS-hez, ez befolyásolja a
génkifejeződést, lecsendesítheti az adott gént, szerkezeti módosulás nélkül ott van, de nem
írható át
Multigenerációs hatás: ha egy adott hatás egyszerre több generációt érint. Igazi
transzgenerációs hatásról csak az F3 és az azt követő generációknál beszélhetünk, a többi
rejtett, de közvetlen hatás. F0 a kiinduló generáció.
Transzgenerációs jelenségekre példa: prenatális időszakban etanolnak kitett patkányok utódai
30-40 %-ban szemdefektusokat mutattak.
A transzgenerációs perzisztencia (fennmaradás) mögötti mechanizmus nem teljesen feltárt,
más hatások is felelhetnek a bekövetkeztéért és fenntartásáért. Humán adatokat etikai okokból
nehéz nyerni: a generációváltás lassúbb, visszamenőleg nincsenek adatok. Bizonyos
kórformák és betegségek mögött nehéz kimutatni a transzgenerációs hatásokat. (Överkalix
svéd városka: az ősök életkorában megtapasztalt környezeti hatás (táplálék) meghatározó a
következő generációknak. Szenzitív periódus: ősök életének bizonyos időszaka számít. Férfi
vonalon: unokáknál négyszeres a diabéteszben való halál, ha a nagypapa gyermekkorában
bőséggel volt ennivaló. Ha éhezni voltak kénytelenek, az unokák kevésbé betegedtek meg
kardiovaszkuláris betegségekben. Női ágon: az éhezésnek kitett nagyanyák unokái rövidebb
ideig éltek. Az adatokat óvatosan kell értelmezni, akár szociális hatásokkal is magyarázható.)
A változást kiváltó hatások szerényebb léptékűek. A táplálkozás, a környezeti feltételek
(hőmérséklet, folyadékellátottság, toxinok jelenléte), a társas körülmények (egyedsűrűség,
szülői gondoskodás), előidézhetnek epigenetikus változást. A megfelelő korlátok között
mozgó, lassan bekövetkező környezeti stressznek van ilyen hatása. A gyors és extrém
változások inkább kipusztuláshoz vezetnek.

Társas hatásra épülő epigenetikai változások: a környezeti hatást a társak, jellemzően az

anya viselkedése jelenti.
Patkány- vagy egérkísérletek: hLG (high licking and grooming=jól gondoskodó) anyák utódai
maguk is hLG-anyák lesznek, míg az lLG (low...) anyák utódai kevésbé gondoskodók

Az anyai gondoskodás és a felnőttkori párkapcsolat neurobiológiailag összefügg, ezért a korai

életkorban megtapasztalt anyai gondoskodás a felnőtté vált állat szaporodási készségére is
kihat: lLG anyák utódai: fokozott szexuális receptivitás. Korábban és aktívabban jelenik meg
a szexuális fogadókészség náluk. Adaptív stratégia a "mennyiségi" irányba történő
elmozdulás=több utód, nő az esély a kedvezőtlen körülmények között a túlélésre

A hLG és lLG anyák közti eltérés finom neurokémiai háttere: anyai viselkedés beindításában
a centrális oxitocin (cOT) rendszer kulcsfontosságú. Szüléskor leesik a progeszteronszint,
megnő az ösztrogénszint. Az OT célpontja a mezolimbikus dopamin-rendszer kiindulópontja.
A dopaminszint emelkedése miatt az anyai viselkedés jutalmazó értékű - a szeretet
neurobiológiájának központi eleme a dopamin. A hLG és lLG anyák közti különbség az OT
rendszerre vezethető vissza. A hLG anyák ösztrogén-OT-DA rendszere "felhangoltan"
működik.

Az OT és a DA fontos jutalmazó rendszereket kormányoz, csökkenti a szorongást és az anyai

teendők ellátásával járó gyönyör átélésében is szerepet játszik. Az anyai viselkedés
beindulásához megfelelő ösztrogénszint és cOT szint kell.

Az anyai gondoskodás minősége meghatározza az utód stresszreaktivitását is. Az lLG anyák

kölykeinél megnövekedett HPA (hipotalamusz-hipofízis-mellékvese) tengelyaktivitás
(hiányzik a rendszer lecsendesítését végző mechanizmus)

Szoros az összefüggés az életkezdet időszakában megtapasztalt anyai gondoskodás minősége

és a felnőttkori stresszaktivitás között. Az anyai gondoskodás minősége az unokákig elhat. A
hLG anyák unokáinál is megfelelően csillapított stresszválasz figyelhető meg viselkedéses és
fiziológiai szinten egyaránt.

Az anya és utód stresszrendszere szorosan összefügg:

Vemhesség során a stresszhatásoktól bizonyos határokon belül mentesül az utód. A placenta

enzimjei inaktiválják a glukokorikoidokat. Az anyát ért stressz módosíthatja az anya
gondoskodó viselkedését: hLG anyáknál stressz hatására csökken az anyai gondoskodás

Nem pusztán a stressz, hanem annak jellege a meghatározó. Nem a táplálék szintje, hanem
annak bejósolhatósága döntő. (állandó kevés jobb, mint rendszertelenül változó) ilyen
helyzetbe került makákó anyák kevésbé gondoskodók, kölykeik csökkent explorációt,
félénkséget, csökkent szeparációs készséget mutatnak. Az akut stressz növeli az anyai
gondoskodást: predátor szagának kitett anyák gondoskodóbbak

A környezeti hatásokat az anyai gondoskodás közvetíti: "lefordítja" az adott környezeti

feltételeket, így befolyásolja az új generáció fejlődését. védekező stratégiáit, anyagcserét,
reproduktív stratégiáit. A természet felkészült arra, hogy gyorsan reagáljon. hLG és lLg anyák
kölykeit kicserélve: nem az utód genetikai készlete, hanem a környezeti gondoskodás
minősége a meghatározó.
túlvédő, érzelemmentes, kontrolláló anya kockázati tényező az utód depressziójára,
antiszociális személyiségszerkezetére, szorongásos zavaraira, droghasználatára, kényszeres és
figyelmi zavaraira
elhanyagoló anyai gondoskodásban részesülő személyek saját gyerekeikkel hanyagul bánnak.
Ha abúzusnak tették ki őket, ők is így tesznek
a bizonytalan kötődési stílusú anyánál transzgenerációs lehet az evészavarok egyes formája
biztonságos attachment-tel jellemezhetők: önállóbbak, magabiztosabbak, jobb önértékeléssel
rendelkeznek. A kötődési stílus generációkon át mérhető stabilitást mutat. Az egyén utódjával
kapcsolatos kötődési stílusának legjobb mutatója, hogy ő maga milyen kötődési élményt
szerzett gyerekkorában
a kötődés stílusa szabja meg az utód fejlődő agyának szerkezetét és működésmódját. Az
embernél a szülő mentalizációs képessége a döntő, állatoknál a nyalogatás és ápolás. A
gyermek agyának fejlesztésével olyan képességeket erősítenek meg, amelyek
kulcsfontosságúak a kognitív fejlődésben (intelligencia, figyelem) és a társas együttélésben.
A terhesség során mért pOT szint összefüggést mutat a gyerekkel való kötődéssel. Akiknél a
terhesség hónapjai alatt nőtt a pOT szint, azoknál alakult ki a gyerekekkel kapcsolatos
erősebb kötődés. A perinatális időszak zavartalanságán belül annak megfelelő hormonális
egyensúlya kulcsfontosságú. A hormonális imprinting (a fejlődő receptor időben találkozzon a
hormonnal) egy életre megszabja az adott hormont kötő receptor működését. Magyar kutatók
a hormonális imprinting három generáción átívelő transzgenerációs átvitelét mutatták ki
patkánykísérletben. A hatás öt generáció múlva tűnt el.
Az OT-rendszer rendkívül érzékeny a perinatális hatásokra, befolyásolva a szociális, érzelmi
és agresszív válaszok küszöbét. Az EDA visszaveti a cOT és a pOT rendszert egyaránt. EDA
mellett szült anyáknál magasabb a szorongás, izomfeszültség, indirekt agresszió, irritabilitás,
6 hónappal a szülés után is. Ugyanilyen hatású a peptidek perinatális alkalmazása (pl.
koraszülés elkerülése érdekében OT-antagonisták, vagy a szülés gyorsítására szintetikus OT).
A születés időszakában behangolt OT-rendszer később kulcsszerepet kap a társas affiliációban
(befogadás, csatlakozás adott közösséghez), így a felnőttkori kapcsolatokban is.
Források

Andrek, A. (2019). A szülő-magzat kötődést befolyásoló tényezők vizsgálata párkapcsolati és

integrációs kapcsolati jellemzők figyelembevételével. Ph.D. disszertáció.

Cole, Cole. (2006). Fejlődéslélektan. Osiris Kiadó, Budapest. 248-259.

Fónagy, P. (2003). A kötődés generációs átvitele: egy új elmélet. Thalassa, 83-106.

Varga, K. (2011). A transzgenerációs hatások az epigenetikai kutatások tükrében. Magyar

Pszichológiai Szemle, 66(3), 507-532.