Professional Documents
Culture Documents
FizikaOsszesZHVizsga Mondatok
FizikaOsszesZHVizsga Mondatok
Összes
Pót-pót zárthelyi dolgozat, 2018. dec. 13.
NÉV:
Neptun kód:
Előadó: Márkus
/ Sarkadi
1. — Egy versenyautó álló helyzetből rajtol, és egyenletesen gyorsulva végighalad egy kör alakú versenypályán. A
pálya sugara R, a versenyautó ? idő alatt visszaér a rajtvonalra.
a) Mekkora az autó érintő irányú gyorsulása? (1)
a
E L áé
a-t TR 9
57
1 ae
b) Mekkora az autó centripetális gyorsulása abban a pillanatban, amikor egy kör megtétele után áthalad a
rajtvonalon? (1)
e MEg: KR
íy TT tt Th
9
App RT ER Te
c) Mekkora szöget zár be az autó eredő gyorsulásvektora a körpálya sugarával abban a pillanatban, amikor
egy kör megtétele után áthalad a rajtvonalon? (1)
Az ábrán látható m tömegű hasábot F nagyságú erővel vontatjuk
vízszintes talajon úgy, hogy az erő vektora a szöget zár be a
vízszintessel. A talaj és a hasáb között a tapadási és a csúszási
súrlódási együttható egyaránt 4.
b) Mekkora a hasáb gyorsulása? Tételezzük fel, hogy az a) feladatban szereplő feltételek teljesülnek. (1)
c) Legyen 0—45", továbbá F és m adott. Maximálisan mekkora lehet a súrlódási együttható értéke, ha azt
szeretnénk, hogy a test mozogjon? (1)
94 a?
Fepa - mleget
eF Hal
gaizcatagb(2
F 41
MAF
94 Te. mg tt
4
ml
gk
(2 7PF
3. — Súrlódásmentes A magasságú lejtőn kezdősebesség €)
nélkül indítunk el egy m tömegű pontszerű testet. A
lejtő függőleges síkú, R sugarú súrlódásmentes
körpályában folytatódik az ábra szerint.
h 7 R
malut0 s mg 1Retz mt
j — LA
vtezgh-hgz 19 (LR)
b) Legalább milyen A magasságból kell indítani a testet, ha azt szeretnénk, hogy a test eljűsson a körpálya
legfelső pontjába? (1)
sz
v Sf:-ma ae 8 z 19(64-12n
Doo ol temlf-g])
a) Milyen A magasságból indítsuk el a testet, ha azt szeretnénk, hogy a körpálya legfelső pontjában éppen mg
nyomóerőt fejtsen ki a test a hurok felületére? (1)
ee e Na Te jéé Tr
29 e vT vi íz 29
m á, 1 Ta
Dee Ya
b) A kísérletet megismételjük az egyenlítőn is. Mekkora a rugó x; megnyúlása, ha tudjuk, hogy a Föld w
szögsebességgel forog? (1)
11 s Mi ma Re
a sal e
987
b
ul KI rmattoztoctái tednulen,
IC undnh
VAn ETT ag
ura Utv a tot ,
1. F erővel gyorsítunk egy m tömegű testet álló helyzetből / ideig. Fejezze ki a test gyorsulását, és a megtett utat!
(1) Határozza meg az erő munkáját a mechanikai munka definíciójából kiindulva! (1) Mutassa meg, hogy az
erő testen végzett munkája megegyezik a test végállapotbeli mozgási energiájával! (1)
b ( 1
W- 2 melet) z zu
kasat
Írja fel a Hooke-törvénynek engedelmeskedő, k rugóállandójú rugó által kifejtett erőt az x megnyúlás
függvényében, ábrázolja az Fr(x) függvényt! (1) Fogalmazza meg egy mondatban, hogyan olvasható le a fent
ábrázolt diagramról az x mértékben megnyújtott rugóban tárolt rugalmas energia! (1) A fent megfogalmazott
elvekből kiindulva vezesse le a rugóban tárolt energiát megadó ismert összefüggést! (1)
Lx
§
Kiegészítendő mondatok
/ , "9.
4. A Föld felszínén az aze, vagy... olelz dorelten., elhelyezett, nyugalomban levő
testekre nem hat centrifugális erő.
6. Egy elütött jégkorong lassulásának nagysága 0,5 m/s7. A jég és a korong közti csúszási súrlódási
-— z ma A
együttható értéke közelítőleg: ...
. . . 9,0 Keen 7 ma eegjea mw a ra me
7. A Föld déli féltekén északi irányban közlekedő vonatokra BEM AN ves .. mutató Coriolis-
erő hat. . mk
8. Lefelé gyorsuló liftben a lifthez képest nyugvó test súlya . keneler JRRGRGYRNNI , mint a testre ható
gravitációs erő.
11. Egy sportoló A magasságba emel egy m tömegű súlyzót, majd visszateszi oda, ahonnan elvette. A
sportoló nehézségi erőtér ellenében végzett munkája marha kileeeeeeeeésee
12. Egy körmozgás sugarát és szögsebességét is megduplázzuk. A körmozgást végző test centripetális
gyorsulása ............ § kizeeeeeseeee -szorosára/-szeresére nő.
Feladatok
3. Egy R sugarú, m tömegű korongot vízszintes tengelyre rögzítünk úgy, hogy a tengely
merőleges a korong síkjára. A korong tömegközéppontja R/2 távolságra van a tengelytől. Az
így kapott fizikai ingát lengésbe hozzuk.
1. Egy test 2 m utat tesz meg 1 m/s sebességgel, további 2 m utat pedig 2 m/s sebességgel. A test
átlagsebessége …4/3 m/s…
6. Adott hajlásszögű lejtőn magára hagyott, tisztán gördülő golyó gyorsulása ……nagyobb….. mint
egy ugyanakkora tömegű hengeré.
7. Ha egy fizikai ingát a tömegközéppontjához igen közel függesztünk fel, a lengésidő határértékben
tart ……végtelenhez………
9. Egy test mozgását az "m*a+b*v+k*x = F(t)" egyenlet írja le, ahol F(t) egy szinuszosan változó
külső erő. A test ekkor ……gerjesztett harmonikus rezgést……. végez.
10. A Föld felszínéről indított test szökési sebességét a(z) ……mechanikai energia megmaradás …
tétele segítségével számolhatjuk ki.
12. Ha a kifeszített húron szembe haladó két azonos frekvenciájú hullám állóhullámot hoz létre, akkor
a zérus kitérésű helyeket ………csomópontoknak……… nevezzük.
14. Ha egy folyamat során a rendszer entrópiája növekszik, akkor biztos, hogy a folyamat …
irreverzibilis……...
16. Az Adiabatikus folyamatok során a P*V^k szorzat állandó. A térfogat kitevőjében szereplő k
konstans az …izobár és az izochor mólhő ……. hányadosa
Fizika 1 – mondatok (2021.01.06.)
NÉV:
Neptun kód:
1. Egy GPS alkalmazás képes arra, hogy megméri a bekapcsolása óta megtett összes utat, valamint a
bekapcsolás óta eltelt időt. Az átlagsebességet definíció szerint kiszámítja, és pillanatról pillanatra kijelzi
annak aktuális értékét.
a) A felhasználó a 10—0 időpillanatban bekapcsolja az alkalmazást, miközben lakott területen autózik
egyenletes va sebességgel. A zt, időpillanatban kiér a lakóövezetből, és elhanyagolható idő alatt
felgyorsít 2vo sebességre. Ezt követően egyenletes sebességgel halad tovább. Vázlatosan ábrázolja a
pillanatnyi sebességet az idő függvényében! (1)
c) Határozzon meg matematikai összefüggést, mely az átlagsebesség idő függését adja meg fF-t;
esetben! (1)
tem t
hin " Ut, t24, (t-t) z (ut -€, )
. t-t,) MTENYEN
tem t t c
5
d) Melyik 12 időpontban jeleza GPS "/, va értékű átlagsebességet? (1)
ful)
2 e
o tff-eti
3
2 lézzt
RA
(e.nass
—
n ] za VmzT
Ze
b) Legalább mekkora legyen az F erő nagysága, ha meg szeretnénk mozdítani a csatornafedelet? (1)
0LM 2 OC Á(Friet-
hg )
2 Finton 3 72 eg
pöEE GENE
M-ObB 2 pó
3 (Frnat-mgy) /5(FETÜJ
pr LA LL ék]
2
d) Feltételezzük, hogy az F erőnek sem a nagyságát, sem a
vízszintessel bezárt a szögét, sem pedig a támadáspontját nem
változtatjuk meg a felnyitás során. Mekkora B szögben tudjuk a
csatornafedelet egyensúlyban tartani? (1,5)
8 IMO 5 z7I7
3. Elkészítünk egy 7 hosszúságú matematikai ingát, melyet va [//d/
kezdősebességgel indítunk egyensúlyi helyzetéből. Az ingatest pályájára
merőlegesen merev falakat helyezünk el az inga egyensúlyi helyzetétől d
távolságra az ábra szerint. Az ingatest a falakról tökéletesen rugalmasan
képes visszapattanni. Feltételezzük, hogy /53d
a) Adja meg a rezgés w körfrekvenciáját, valamint A amplitúdóját, ha
NEM LENNÉNEK OTT A FALAK! (1) I
Tears vi]
Ulnax Z
e az z ez v, [E
Va Vo Cox "ÁL - Az o 9g . Vo cz
Tessen O—
7-A FK ZITTTESZ
d) Az egyensúlyi helyzetből történő indítástól számítva mennyi idő múlva ütközik az ingatest a
falnak? (vo-t a c feladatban kiszámított értéknél nagyobbnak választjuk) (1)
T-4t-alz esel) 4 s (8 XN ht
PEAPES
4. Egy a x b oldalú téglalap alapterületű, Ah magasságú házban 7, a hőmérséklet, kint a szabadban 7;
(T:2T?)) A ház oldalfalai d vastagságúak, a falak A hővezetési tényezőjű téglából épültek. A tető, valamint
a talaj felé elhanyagolható a hőáramlás.
a) Összesen mekkora felületen áramlik ki a hő a házból? (1)
b) A meglévő fűtőrendszer mellett üzembe helyeznek egy P" teljesítményű hősugárzót. Mennyivel
emelkedik meg a lakás hőmérséklete? (1)
c) A tulajdonos úgy dönt, fűtőrendszerét lecseréli egy hőszivattyúra. A hőszivattyú egy olyan Carnot-
gép, melynek hideg hőtartálya a külső levegő, meleg hőtartálya a lakás levegője. A gépen az
elektromos hálózat végez munkát, minek hatására az hőt szivattyúz a külső hideg levegőből a belső
térbe. Mekkora teljesítményt vesz fel a hőszivattyú az elektromos hálózatról? (2)
We T-T T-t
1, G T, —z c
ht Kom s 1 s,
4áG
at
UL
ft
Kifejtendő kérdések
Tömör, lényegre törő, vázlatszerű, fizikailag és matematikailag pontos válaszokat várunk.
Ha szükséges, rajzoljon magyarázó ábrákat!
1. Matematikai összefüggés, valamint ábra segítségével definiálja egy tömegpontra ható erő O pontra
vonatkoztatott forgatónyomatékát! (1) Centrális erőtérben mozgó tömegpont esetén hogyan alakul a
forgatónyomaték? (0,5) Milyen megmaradási tételt mondhatunk ki a tömegpont mozgására ebben az
esetben? (0,5) Írja le egy mondatban Kepler azon törvényét, mely a fenti megmaradási törvénnyel
ekvivalens állítást fogalmaz meg! (1)
hel kockas
P V-alludó
—
és.
iz
a]
mi
Sy
Kiegészítendő mondatok
3. Az olyan .. noeT fenn torte . A: CAVuttó 7... ahol igaz a tehetetlenség törvénye,
inerciarendszereknek nevezzük.
4. Egyenletes körmozgás esetén a sebességvektor .... MAT joy. TT zezes esése nem változik.
5. Tömegpontrendszer . AR PLAY... megmarad, , ha a
tömegpontrendszerre ható külső erők eredője nulla.
6. AZ impulzusmomentum-ttétel matematikai alakja a következő:
... AzM 1... M A ÉÉbe z kiss. , ahol M pontrendszerre ható külső erők forgatónyomatéka,
N pedig a pontrendszer impulzusmomentuma.
7. Kepler I törvénye értelmében a bolygók
esse Al pndaps gel ...Battegyrntbe gek. fent hos... 12.544.
8. Egy fizikai inga tömegközéppontja igen közel esik a felfüggesztési tengelyhez. Ebben az
esetben az inga lengésideje igen ...... see lölleleeeeeke ee ee ee ee ére é íze ee ee ee ee
9. A munkatétel értelmében a testre ható erők munkája egyenlő a test
Kiegészítendő mondatok
5 J
Lejtőre helyezett testre ható tartóerő a lejtő hajlásszögének CIAKADYÁUSÁ 4...
arányos
Az F.; tapadási súrlódási erő és a felületeket összenyomó /F, erő között az alábbi
összefüggés áll fenn: E kE8 d FEK Te Aa EEEN ahol Ho a
! / , NY
tegpedevar,, ma bedelar.. 97jjés Alott
Egy elütött jégkorong lassulásának nagysága 0,5 m/s?. A jég és a korong közti csúszási
súrlódási együttható értéke közelítőleg: . .. . 0.95 .......
A Föld déli féltekén északi irányban közlekedő vonatokra
ef LAS setssé mutató Coriolis-erő hat.
Lefelé gyorsuló liítben a lifthez képest nyugvó testre ható gravitációs erő
.. AG genere. . . ., mint egy nyugvó liftben elhelyezett testre ható gravitációs erő.
10.
12. Konzervatív erőtérben mozgó test . Maka alan, ÉREN 7 a fe szed megmarad.
villamosmérnök alapszak 1 F1/F2]F31F4] MfMELJE2TE3][ E4[ E5 [ Összesen [ Bónusz
Fizikai
1. vizsga, 2017. dec. 20.
NÉV:
Neptun kód:
1. Egy autó a t-0 időpillanattól kezdve álló helyzetből egyenletesen gyorsul a gyorsulással. A kérdésekre
adott válaszokban szereplő vektorokat koordinátás alakban adja meg! a
a) Adja meg a kerék o(f) szögelfordulását az idő függvényében! A kerék sugara Y mm"
R , mindvégig tisztán gördül. (1) 0 P
XA
eten ke E mud
Bs
Teszek
10 Ca slet
h zip etalon epesfjge szt
o keg
Vg Ut 8 V-A t
b) Írja fel a golyóra a forgómozgás alapegyenletét, és határozza meg a golyó szögsebességét az idő
függvényében! A gömb tehetetlenségi nyomatéka O- "/; mR" (2)
ír
c) Mennyi idő múlva és mekkora út megtétele után kezd el a pályán csúszó golyó tisztán gördülni?
(1)
tink. sodahs felh tul KC 7 Vg te k
d
gy kr 99 E
3. Vízszintes, súrlódásmentes felületen csúszik egy n; tömegű test va sebességgel. Nekiütközik egy álló
m; tömegű testnek, amely egy k rugóállandójú nyújtatlan rugóval falhoz van erősítve. A két test az
ütközést követően összetapad. Vo
a) Mekkora lesz a közös sebességük az ütközést követő pillanatban? (1) kemist
onppulans ata ártslóis fu.
Ma) Ú (mt) Te
st -
d) Írja fel a mozgás sebesség-idő függvényét! (1)
s : c s e t 4 c o
We
Up Au
e) A két test egymással összeragadt felületeit maximálisan mekkora nagyságú erő próbálja
szétszakítani a rezgőmozgás során? (1)
CumeX
, CA zovk Fé A és
Tu 488
ma Us zfz
ez sz
WA, ; f 7 Mi WX z map AJ
Mo tk 1
metsz e
ezi
4. Adott egy tartály, melyben Py nyomású, V; térfogatú, 7o hőmérsékletű
egyatomos ideális gáz van. Izochor mólhője c,—/2R (ahol R az univerzális
gázállandó). A gázon az ábra szerinti körfolyamatot hajtjuk végre.
a) Hány mól gáz van a tartályban? (0,5)
p.V.emkT,
his? VB DA 79]
RtK 2
§ 16 Z ——— 6 et
Wo2 j Fk Végső de V " Ü . Vo
Va
Ala S. 8 mage 5t 7
Az
Wa 04 11 Ua T 1 ge 10 0 E
2, feb
7 G "o S 4.
vi Ve
ha Ede sr e
a ESÉSI
CO
vi Sv CEE
3 le;
py TiBV6-9
ht fe ( gyárt égy AT
/ ? x / allas
5 — 4
eg na kötn es
a térfv
enszzgeg 8 E3 sú
6
! ÉT
Lo 1
tát ve 4 A ) jott fú
, aha NESKÉSE
j o NÉT J 3
E
a 3 vi
Le
a 4 Ra. tart
3bt g 6 El ; íz 1
Kiegészítendő mondatok
6. Szadai Elzett erőtérben mozgó tömegpontra ható erő mindig párhuzamos egy
adott vonatkoztatási pontból a tömegponthoz húzott sugárral.
8. Hőtágulás következtében egy forgó test minden mérete arányosan megnő y-szorosára. A
ús 5 sz § ú
tehetetlenségi nyomatéka ekkor ............... 9 ZSZ Ö SHUT szorosára nő.
9. A munkatétel értelmében a testre ható erők munkája egyenlő a test
10. A mindkét végén nyitott síp alapharmonikusának, mint állóhullámnak a csomópontja a síp
e ÖBLE els található.
TS Mechanikus hullámokat terjesztő közeg minden egyes pontja
SECSSLKYSÁGÉ FNKNLOAOS TT 01s AE. ZA ZZÁMOZRÁSÉVÉGEE
TD stee [ac hary dzasátáelelajázatatál sós százátőts folyamatokban a gáz nyomása egyenesen arányos a
hőmérséklettel. /
k h a 0forshos
13. Izochor folyamat esetén a gy holas. osztag ajfotvebk tat Ma megegyezik a gázzal
z p ,[/ ha
14. A Baron fos. £. ta af tuk jé sa értelmében nem konstruálható olyan
hőerőgép, mely a befektetett hőt teljes egészében mechanikai munkává tudná alakítani.
TSA szk kte KSE zas ve dán milésettái állapotjellemzők kölcsönhatás során kiegyenlítődnek.
Kifejtendő kérdések
Tömör, lényegre törő, vázlatszerű, fizikailag és matematikailag pontos válaszokat várunk.
Ha szükséges, rajzoljon magyarázó ábrákat!
1. Szövegesen fogalmazza meg (0,5p) és matematikai alakban (0,5p) írja le a kölcsönhatási axiómát!
Írja fel egy tömegpontrendszer im; tömegpontjának mozgásegyenletetét! (1p) Ezt követően —
alkalmazva a kölcsönhatási axiómát— milyen fontos állítás fogalmazható meg a tömegpontrendszer
mozgására vonatkozóan? (1) KAL fasgpeni klesöolafte jenai [dpi szel kaggjeéra Úsz
8 fun sú
3. Írja fel a gerjesztett rezgés mozgásegyenletét! (Nevezze meg a fizikai mennyiségeket!) (1p) A
tranziensek lecsillapodása után milyen a kitérés időbeli változása egy rögzített gerjesztő frekvencia
mellett? (1p) Vázolja a rezonanciagörbét! (1p) A Aerpb tú ol:
Mazreta Ce
9 XstupxtUX KS E Min ut)
f /
kis B: ell puflo teny
Xg B Maot)
Villamosmérnök alapszak I F1]F2]F31FAJMJEIJEZ[E3] E4 E5 Í Összesen [ Bónusz
Fizikai
2. vizsga, 2019. jan. 09.
NÉV:
Néptürködssugszáse
sás szám rá
Cfema 5 [tere
b) Tüntesse fel az ábrán a rendszerre ható összes függőleges
irányú külső erőt! Mit állíthatunk az első, illetve hátsó keréknél
ébredő Fwz és Fwy támaszerők összegéről? (1)
cgpsa höstvereg
c) Írja fel a rendszerre ható külső erők tömegközéppontra vonatkoztatott eredő forgatónyomatékát! (1)
Határozza meg az első keréknél ébredő támaszerő Fwe nagyságát a feladat kitűzésében megadott
CH ft es
e 7eleje teker (Enver
adatokkal! (1)
d) Tegyük fel, hogy a talaj és a kerék közötti tapadási súrlódási együttható értéke 4. Maximálisan
mekkora gyorsulással mozoghat a roller? (1)
Ti c Te jAs
mak (70-)
2. Egy ajtót megdobunk egy kosárlabdával. Az m tömegű, vo sebességű labdával a d szélességű ajtószárny
közepét találjuk el, az ajtószárny síkjára merőlegesen. A labda az ajtóról rugalmasan visszapattan
ismeretlen v sebességgel, míg a kezdetben nyugvó, könnyen nyíló ajtószárny rögzített tengelye körül
forgásba jön. Az ajtó tekinthető homogén tömegeloszlásúnak,
tehetetlenségi nyomatéka a labda tömegével kifejezve 9-md
M-T 2 erré] ; Vg
d 1, d
VX Ses md: W-mVT
u, 72d9-V 9
c) Írja fel a mechanikai energia megmaradás tételét a feladatban megadott adatokkal! (1,5)
Lun
1.
u
s zLOU élei a
t 2ÉV
et 1
Li
pe ége szólt 00 tev
1 L au ú
vad wW FU a
0 2 vs 4 -2dow
ú[
E
da vzdr rt ( v2404)
Vizargdt UV pe -hdw Ur
Ve TALEJE
s
95 Sdo-hAoV,
hU z §Aw
3. Egy m tömegű, k rugóállandójú rugóra akasztott test alulcsillapított rezgést végez A csillapítási
tényezővel. Mivel § lényegesen kisebb, mint a rezgő rendszer o sajátfrekvenciája, ezért a kitérés-idő
függvényt közelítőleg megadhatjuk az alábbi összefüggéssel: x(7) — A(t) cos(wot) ahol az amplitúdó
időfüggése: A()— 4e"
a) Fejezze ki a rendszer cv, Sajátfrekvenciáját a megadott adatokkal (0,5)
c) Mennyi idő múlva csökken le a rezgés amplitúdója a kezdeti érték felére? (1)
7
(
fe At,
fg
s s z Ae alá
JE va A Ve bet
7;78
Tsiés
6 2: p t t- 4
1-0 X5:4.-
V-O
Ea zEatörs
a zt.
tagtatoz HO
az2k a
e) Írja fel a rendszerben tárolt mechanikai energia E(t) mennyiségét az idő függvényében! (1,5)
;
e jú
te ee peta
0
c
,
1
,
Va ; aVs V
b) Mekkora térfogat mellett a legnagyobb a gáz hőmérséklete? (0,5) Mekkora ez a hőmérséklet? (0,5)
Mennyivel nőtt a gáz belső energiája? (0,5)
Bgzcn(T)-
aaz etet,
BEZETESE
v vaE, -
RG e 1
BE 7 ; RV J
c) Mennyi tágulási munkát végez a gáz, amíg eléri a legnagyobb hőmérsékletű állapotot? (1)
HW ÉV
d) Mennyi hőt vett fel a gáz a legnagyobb hőmérsékletű állapot eléréséig? (1)
s E,
G-4 t Aa
7
zzp
£ elete
7 PV
fe-e
10
KK: k
—2 EE
Kiegészítendő mondatok
8. A Föld Naphoz viszonyított sebessége télen nagyobb, mint nyáron. A Kepler II. törvénye
értelmében tehát a Nap-Föld távolság télen 5 3/e szüz ász ia , mint nyáron.
9. ss gerjesztett rezgés TSZGHaBele HSENEHCTA mérhető amplitúdója annál nagyobb, minél
1. Vízszintes talajhoz rögzített vonatkoztatási rendszerben egy általános [xo; yo] koordinátájú pontból,
általános [vow vary] kezdősebességgel elhajítunk egy tömegpontot. A nehézségi gyorsulás vektora:
[0; -g] Ábrázolja a test pályáját (0,5), valamint írja fel a pont sebesség-idő és hely-idő függvényeit
koordinátás alakban! (1) Az ábrán tüntesse fel azt a pontot, ahol a sebességvektor nagysága
ugyanakkora, mint a kezdősebességé. (0,5) Írja fel azt a két kiindulási egyenletet, amely alapján
meghatározható:
-mikor ér a test a pálya tetőpontjára (0,5)
-mikor ér földet a test (0,5)
Ve gjő 09 Xg XV
Ua Up gb gb" f ett st
me : Ty ag DIX A v)
Gurtaifegelis
a.
Cvolis- we eles
3. Írja fel matematikai alakban, valamint fogalmazza meg egy mondatban a merev testek forgó
mozgásának alapegyenletét! (1) Adja meg az egyenletben szereplő fizikai mennyiségek SI
mértékegységét! (1) Rajzoljon le egy lejtőn legördülő hengert, tüntesse fel a hengerre ható erőket, és
nevezze meg, melyik erőnek van forgatónyomatéka a henger tengelyére vonatkoztatva! (1)
I
A a E ű dtd
an1a a 79 tasha f, Azhyo ee
A b,
Te DAL f seA
LIVUUID
AzL Nő hez.
TOL DLA
2
TdyL 4 ge
et jé [
Atelelvenevi
Az 4,
an
lem [i
Av
Villamosmérnök alapszak 1] F1] F2]F3]F4] MfMJELJEZJEZ[JES [ES Összesen Í Bónusz
Fizika1
3. vizsga, 2019. jan. 16.
NÉV:
Neptun kód:
Előadó: Márkus LI / Sarkadi LI / Vizsgakurzus [I
7 v
T af-dV
2 e tk W—
p s fe27 bez mm úg
d) Legalább mekkora teljesítményű motort kell a repülőgépbe építeni, hogy a gép képes legyen
s mats
ot gyr
felszállni? (1)
Fefv2 x( fp
geralrjet esett
igy ú.
b) Tegyük fel, hogy a síelő kezdősebesség nélkül indult, a lejtő súrlódásmentes. Mekkora v,
sebességgel érkezik meg a [0, b] koordinátájú pontba? (1) 2
Kida. utni. maadov5 : mageto e megb tj
2 gegek e [ge 1]
c) A [0, b] pontban a síelő v, sebességgel elhagyja a sáncot. Mennyi ideig tartózkodik a levegőben? (1)
- y-t Faldotúis petlanits
ben : se úg ti
ae AE esett b 5 s
jz 2C V . Le xliga La
j g Ni ú - LCX f
geg
ety) 58Beep
[7 k ae
54ex B [4.geséa
hc XA
e) Milyen messzire ugrott a síelő? Határozza meg az ugrás során bekövetkezett elmozdulás nagyságát!
1) 1 Út tönszíts
97 1CX a dezgapt b-t X/a -[[7-Ac XX a
Ax z Xg
(0,5)
LA
d) Az elektromágnes bekapcsolását követően mennyi idő múlva szólal meg a csengő? (1)
l 49 md
ír ]j4 3F
4. Egy A területű mezőt d vastagságú 7T,-0"7C-os hótakaró borít. Az égboltot 7,-107C€-os felhőréteg
takarja el. A z időtartamú éjszaka alatt számottevően csak hősugárzás útján valósul meg termikus
kölcsönhatás a felhők és a hómező között. A hősugárzás ebben az esetben is jól modellezhető a Stefan-
Boltzmann törvénnyel, azonban, -mivel a hó fehér- mind a sugárzás elnyelődésének, mind pedig
kibocsátásának mértéke egy 0-£C-1 konstans szorzó erejéig eltér az ideális fekete test sugárzásától.
a) Mennyi hőt nyel el a hó az éjszaka folyamán? (1,5)
kt p.kcgT B -AcET
fé Te ze
fog É G-(R,-R, Je zAcE( Tt
1. Az egységnyi idő alatt bekövetkező ... ARAT rldenost, ZÉTA gyorsulásnak nevezzük.
2. Ferdén elhajított test pályájának ........ 5 Feppont ja TS Set ÉT, a sebesség
vektora merőleges a gyorsulásvektorra.
3. A vízszintes talajról ferdén elhajított test kezdősebességét megduplázzuk. A levegőben töltött
idő ... Re fVABEME E...
4. Függőleges tengely körül forgó edényben a folyadék felszíne
. fogsapaalkeok....ssssás alakú
5. Egy rugót 1 J munka árán tudjuk nyújtatlan állapotához képest 1 cm-el megnyújtani. Ha
frekvencia.
A s Lt 1 ses e j
10. Allóhullám két ugyanolyan frekvenciájú, .. ehhem LA, NA enha szssásses terjedő
hullám interferenciájaként alakul ki.
1I. Egyik végén zárt, másik végén nyitott síp alapharmonikusának hullámhossza
,
re Magy létezés a síp hosszának.
12. Az ideális gázok kinetikus elmélete szerint a gázrészecskék átlagos
. 2"
2. Vázlatosan ábrázolja egy egyenletes körmozgást végző tömegpont helyvektorát egy adott /
időpillanatban, valamint egy kicsivel későbbi 1--4Az időpillanatban is! Tüntesse fel a tömegpont
pillanatnyi sebességvektorát mindkét időpontban! (1) Készítsen vektorábrát, mely szemlélteti a sebesség
megváltozását! (0,5) A Fentiek alapján vezesse le a körmozgás centripetális gyorsulásának
meghatározása vonatkozó ismert összefüggést! (1,5)
KT te b
4 HDf. Mű
J Vu) MEZYIOS v
KES se EGET sg
szt 7 ok 56
Has A Age kie : (őrf-lvj4Y
149 em
tf bas Egye
fa ve
entaélnev tja 77 vüsbaöntiétima
tek
! ] ),
aartayíz a 2 fexzeag
4. Írja fel egy csillapítással rendelkező rezgő rendszer alapegyenletét, és nevezze meg az egyenletben szereplő
fizikai mennyiségeket! (1,5) Vázlatosan ábrázolja egy alulcsillapított, egy túlcsillapított, valamint egy
aperiodikus határesetben levő rendszer kitérés-idő függvényét, ha a kezdeti kitérés értéke A, a kezdeti
sebesség nagysága zérus! (1) Mi a feltétele a három alapeset megvalósulásának? Írjon fel összefüggést a
rezgő rendszer megfelelő paraméterei között! (0.5)
4. 6. 4
§ , Hal s
b 4 ositlapubauni try 09, E veje l fe
eo-totA
Al4korept5A
kh
Tu vsovautoA E
ve ? 2 (9,
Villamosmérnök alapszak Fizikai / F1] F2] F3]F4] MMJELJEZJEZTJES [ES Összesen [ Bónusz
4. vizsga, 2018. jan. 17.
NÉV:
Neptun kód:
6 244 s.
ITSASAÓB sz
pe Ú Ati At2
c) Tételezzük fel, hogy minden egyes visszapattanás alkalmával ugyanúgy X-szorosára változik a labda
mechanikai energiája. Ha így van, mekkorának méri a készülék a 3. és 4. koppanás közt eltelt Az;
időtartamot? (1) 46 ;
S Ez ási 225 tan ber 7
MÜ iz Sz b BE,
FE Z
- K s z 2 SEA ke ee ző s
d) Hogyan határozhatná meg a készülék 1 BAGY milyen A, magasságból ejtettük le a labdát? (1)
2 Bi ű fd s SAS a
ea tel zs magba? 5 e SZ je 1 4 6)
ével
vi
Csillagközi űrutazásokra olyan gyűrű alakú űrhajót építenek,
1
e Ig
z w: VIV
74
EZÉ EKE a zs
VEN:
) OS
t e Sat
az Med
SZEMET
b) Aladár (A) és Blöki (B) meglátják egymást az űrhajó , folyosóján", és elkezdenek szaladni egymás
felé. Sebességük nagysága egyaránt v az űrhajó padlójához képest. Egyikük könnyebbnek, másikuk
nehezebbnek érzi magát futás közben ahhoz képest, amikor még nem futottak. Milyen erő okozza a
súlyváltozást? (0,5) Melyikük súlya csökkent, melyiküké növekedett? (1)
— (rriohis- 2 Fas-am(0x0)
LI9 e Be ő J at ?
VES )
j7 :össz al
DEM dread
z as ; A
c) Mekkora sebességgel kell futniuk, hogy a súlycsökkenést tapasztaló utas teljesen súlytalanná váljon?
Vt ja Fnge nöt men on : -
Zf-ma - ST ítt -p 8 ye 2
B ag et ef 9
z
7 sed ; 2 2
Esett Lw(2V 1 TF. mig Skiz
97 VeLwonrr tö e (V -w) o [8 OV
d) Mekkora súlyú ekkor a súlytalan utassal szemben futó egyén? (1)
3 SE a
—
7
e ; keg
; y
Sv
t elhazalássi
5 T zi.s 9 kesett
5
t ) bb Éz
FSZ
dimwitme e.
f- mon
Tejet
77
CV ÉS - pzVW ( P2T
28)
k És
Ty T-m(wvr2w
3. Az előző feladatban szereplő, r sugarú, m tömegű, w UJ
szögsebességgel forgó űrhajó megérkezik úti céljához. égy M
tömegű, R sugarú, gömb alakú kisbolygóhoz, mely € SZE BE sz fals
szögsebességgel forog. A landolást az északi sarkon kezdik meg az
ábra szerint.
a) Mekkora az űrhajó tehetetlenségi nyomatéka? (A tengely és a
küllők tömege elhanyagolható) (0,5) 2
ús £
Sz mv E
u
iz gznzsénm
2 Mela
e
L 6 :
c) Mekkora lesz az űrhajó-bolygó rendszer közös wx szögsebessége a landolást követően? (1)
kapufa
? v
ee. Fo
9.0 Et
gén
(0
zt
9) Ük.
nemerdang: BE;
15878 94) 1991 [ my OO 1 MEL
zj
NiNsNe kojez; 9. ra, E
ma mez HA
d) Mennyi kinetikus energia disszipálódik a landolás során a földetérés pillanatától a közös szögsebesség
kialakulásáig? (1,5)
zi a 4 ál ÉSÜZ
etés Sz epa rég AGA 07700
ot 94 SL
3 1Ó; ol - [drog 188
esete 9 d 7 ha új rad T . (001849)
8-1 0
(9; ktg 919,
ha
e) Mennyi mechanikai energia disszipálódna, ha az űrhajó a déli sarkon szállna le, azaz az űrhajó és a
kisbolygó impulzusmomentum-vektora kezdetben ellentétes 1050 mutatna? (1)
1 7. (Sz 0) ;
A; (3 IOKSÚSS
90.195 ESÉSE
áz 1 51— 9; UJ jú
a KE ÉTa ela SE
2. 9; 19
1 2.
Tr
(To s HK ez)
! műdeg ML 7 ET
mez 17. mais sSAR
Y-t f M Re
JE: z p mV TEHRT
tük
4. Egy hagyományos villanykörte F/, térfogatú burája alatt P, nyomású, 7, hőmérsékletű argongáz van
a) Határozza meg a gáz anyagmennyiségét! (0,5)
b) Az izzószálat bekapcsoljuk, amely 7, hőmérsékletűre melegíti a gázt. Mekkora lett a gáz P, nyomása?
(0,5) Mennyi hőt közölt az izzószál a gázzal? (A gáz izochor mólhője c,—/ R ) (1)
c) Az izzó üvegburája elpattan, kicsiny repedés jelenik meg rajta, amelyen keresztül a gáz egy része
kiszivárog a külső térbe. A bura alatt a hőmérséklet nem változik, a nyomás viszont kiegyenlítődik a
z a 8 we ala ké
d) A lámpát lekapcsolják, a gáz újra kihűl 7, hőmérsékletűre. A gáz összehúzódik, így a repedésen
keresztül annyi levegő áramlik be, hogy a nyomás a bura alatt újra a külső nyomással egyezzen meg
A bura alatti gáz anyagmennyiségének hány százaléka arB0n a folyamat végén? (1)
PP, megat hiven teámat)EA SEB EZT EESZÉ e
sz sk (a 3zá] se
W45
Viz V
e) Hányszor kell a lámpát fel-le kapcsolni ahhoz, hogy a bura alatt 5090 alá csökkenjen az argon
koncentrációja? (Feltételezzük, hogy a gáz fűtésekor távozó gáz argon/levegő aránya megegyezik a
bura alatt levő gáz aktuális argon-levegő arányával, hűléskor viszont mindig tiszta levegő áramlik be a
repedésen.)
a ETegz V 22?
Tea Ka Ike
a ta a ha u sé
hogy AA
feásadagy K, Ar mage
—m watt eke eaz B poor
k(. sak
[sem
Szen
7 ÉSA
eret e zése lak Ke
sal gaa etet
Aú t4 si
4
hg 16
Ke
5 sz)
1 Kifejtendő kérdések
Tömör, lényegre törő, vázlatszerű, fizikailag és matematikailag pontos válaszokat várunk.
Ha szükséges, rajzoljon magyarázó ábrákat!
1. Milyen körülmények közt ébred a csúszási, és milyen körülmények között a tapadási súrlódási erő?
(0,5) Nagyságukat matematikai összefüggéssel adja meg, nevezze meg a bevezetett fizikai
mennyiségeket!) (1) Irjon konkrét hétköznapi példát arra, amikor a súrlódási erő egy test mozgását
nem hátráltatja, hanem sebességének nagyságát növeli! Választott példa vázlatos rajzán szemléltesse
a testre ható erőket! (1.5)
1, tá val vé 1 0490
SL badar male em (04 feleea enlella 6 Use
we) BE
1 L Bv És
vá ( e EL
é u ma UL síratrr) A
kj Emez Ész) s! Vjt
5 Alja vet VT Te ír
1, tá val vé 1 0490
SL badar male em (04 feleea enlella 6 Use
we) BE
1 L Bv És
vá ( e EL
é u ma UL síratrr) A
kj Emez Ész) s! Vjt
5 Alja vet VT Te ír
IZLES E
its c 9 Z új;
fi 2 fuz "V
(szal gat e GAZ
Bedő isz "4 L S Egti
ye
sz vagd; fals VE 9: 7
fz 28 e
7. mgod ,
Villamosmérnök alapszak Fizika1 1-2. [edz jeg zel! Ez Mondat ! JÖSSzes
Nagy zárthelyi dolgozat, 2018. nov. 9.
NÉV:
Neptun kód:
ala e migtll et
TE e eggelíta kbonéy CT tena])
Lt teljes előzeslan hd bacgass télo té
ugy 54 elők Ms t c) És
Ua HI Szenaha jdva
Egy cirkuszi mutatvány során m tömegű motorosok száguldoznak
az R sugarú , halálgömbben". Az A pontban a motorkerékpár
sebessége v,, a kerekek és a gömb közötti tapadási súrlódási
együttható értéke 4, a motorosok minden pillanatban szükséges
mennyiségű , gázt adnak". A motorokat tekintsük pontszerűnek.
a) Mekkora nyomóerőt fejt ki a gömb a motorosra az A pontban?
(0,5) Maximálisan mekkora lehet a motor a; érintő irányú,
gyorsulása azA pontban? (1)
47 ge EK
ft
[a
LAP
Eger
ae
gs R. 3 e JAH mvörp
3 2-1
gp E) ar$ Rh el
b) Mekkora a motoros eredő gyorsulása az 4 pontban? (0,5)
c) Legalább mekkora v; sebességgel kell haladnia a motornak a B pontban, hogy a gömb felületén maradjon?
(1)
vad 3 ÉT errörgy
(4 § [op Targem
8
R. hg
u
W2Rg
3. — Egy repülőgép egyenletes v sebességgel repül a déli sark felé. A
repülőgépen m tömegű csomag függ egy kötélen az 1. ábra szerint.
A csomagra F, nagyságú közegellenállási erő hat a haladási
iránnyal ellentétes irányban.
a) Határozza meg a közegellenállási erő hatására kitérülő kötél
függőlegessel bezárt szögét, melyet az 1. ábrán feltüntetett Oo
szöggel tüntettünk fel! (1)
Tan) B
—
)
; )
[26
a) Határozza meg a B szöget (0,5) és számítsa ki a kötelet feszítő erő nagyságát! (1)
a) A vízszintes szakaszon melyik erő gyorsítja a szánkó-t-ember alkotta rendszert? Az erő vektorát rajzolja fel
az ábrára! (1)
tappsolsai mal ag
talpanal elebe
Vu uunhay
16 pi c. nudin,
e se
c) A fennsík szélén az ember óvatosan felugrik a szánkóra (a felugrás nem módosítja közös sebességüket) és
kezdetét veszi a lesiklás. Mekkora sebességgel érkezik meg a szánkó a h magasságú lejtő aljára1)
E tÉstsEu Eset
kerület ulogy ,
Wki kögsebenzr
évi ,
wv mM 6 perteas atfencb
E gt a xy:TVn altera ktolrelje
1. Egy autó álló helyzetből egyenletes a gyorsulással indul. R sugarú kereke tisztán gördül. Kiszemeljük a
kerék azon pontját, mely az indulás pillanatában a talajjal érintkezik.
a) Mennyi idő múlva lesz a kiszemelt pont először a pályája legmagasabb pontján? (0,5)
DO Fe ete gzetéta te
.- ügyelet gyetrbo KA
§ béat[5 7
b) Mekkora a kiszemelt pont pillanatnyi sebessége a pálya legmagasabb pontján? (1)
( Baz: z Úz j I 2R zy
psz
V 1 dm -z(éMe]
ka
c) Mekkora nagyságú, és milyen irányú a kiszemelt pont gyorsulása a pálya legmagasabb pontján? (1,5)
u a
147 lepren A "go 78 sz sz z B e 2 ec
R
2a
a, e[zaj (zaj z
9 — gp a. 4.
ira 084
az sm a!
——
am ..——..Ő
a, Za [4 Tt
2. Egy a hajlásszögű lejtőn legurítunk egy könnyen gördülő kiskocsit az ábra szerint.
LL T.smPkx
im grnet a mW
b) A kiskocsi fedélzetén található egy kilövő szerkezet, mely a kocsi fedélzetére merőleges irányban
képes egy m tömegű golyót kilőni. Írjuk fel a repülő golyóra ható erők eredőjének nagyságát és irányát a
KISKOCSIHOZ RÖGZÍTETT x y" vonatkoztatási rendszerben! (1,5)
Tasmania EF [eget
1,
Mu éf Ily a mun 3 xy
ggg bj
a 9 y sZ
ÉTESIEs
[ Ti L;, £ Fs may tó
I ee 7 hivol, mási o
ten
A Mage ;
l To co z hw u
meg R.
z R cagx
gepe
rerzátnttt
V- 1—
Nat
8 ?
b) Mekkora a tömegpont keringési ideje? (0,5)
3. Vízszintesje fölött hMENAKZSSESBES úgy kívánunk SET HE egy testet adott v kezdősebességgel,
4. ú szabadon eső test sebesség-idő grafikonja egy... AN Aa/4é Bev isa. függvény. Az
elejtett testek v(t) grafikonja a gyakorlatban mindig az ideális görbe ... . . akhatA killlleeee elése
helyezkedik el a közegellenállás miatt.
5. Az dan oan hane kilvsss egymáshoz képest nyugalomban vannak, vagy egyenes
vonalú egyenletes mozgást végeznek.
6. Az erők egy csoportját úgy definiáljuk, hogy hatásukra a tömegpont mozgása kielégítsen
J
HF At
8. A munkatétel erve a tömegpontra ható erő fok Ala 04... ETTE ÁD
M a... [89 nez hintó Te eevtnjaósj98 a het Zak
9. Egy test . . . MEG Sza. . RAY vajev NE. a test kinetikus és
/
10. Egy tömegpont ee idő szerinti deriváltja egyenlő a . Tteegg E oda. Ld 6
ey láteve,
) - j/ "
1I. . Tömegpontrendszerek impulzusa állandó, ha a pontrendszerre . hate .. Ahh... 488
evva. AORAEfet MARK MA sssseeeeee
ee eeeees
12. Pontszerű test gravitációs terében a potenciális energia ... . fék fe. VESMary
MATszejevetátetetetete te teeee elesett
arányos a centrumtól mért távolsággal.
Kifejtendő kérdések
1. Értelmezze a csúszási súrlódási erő fogalmát egy mondatban, (0,5) rajz segítségével, (0,5) valamint
erőtörvény megadásával. (0,5) Nevezze meg az erőtörvényben bevezetett fizikai mennyiségeket! (1)
Szabaderő, vagy kényszererő-e a csúszási súrlódási erő? Válaszát indokolja! (0,5)
1.z RI-IK]] T
TF zlk b 4
el zel
ET To: a Mb Ütreregoret en
Mm epuhaár malodan €2-5. egyi hodfo
ofő
Jinladee, md vvofőrvenyel/ dAfrialbóto.
2. Definiálja a Coriolis-erő fogalmát egy mondatban. (1) Adjon meg összefüggést a Coriolis-erő
meghatározására, nevezze meg az összefüggésben szereplő mennyiségeket. (1) Milyen esetben nem hat
Coriolis-erő egy forgó rendszerben mozgó testre? (0,5) Hol, és milyen irányban kell mozognia egy testnek
a Föld felszínén, hogy a Coriolis-erő függőlegesen felfelé mutasson? (0,5)
egy fő KN adnal
A (Grvoli5- me
ertelmet tektetbunbuttgyi a 5. Ola feslőhae tetvek,
mb a [og unum tiszt Un menetek.
mt s— em sm"
V : haz
haza y 5 WemAg B use
c) Maximálisan mekkora lehet az autó v2 sebessége, ha a külső íven kívánja bevenni a kanyart
ago 2 ec eti
megcsúszás nélkül? (0,5)
€ vt
c) Melyik íven lehet gyorsabban bevenni a kanyart, és mekkora 4t időt nyerhet a versenyző, ha a két ív
közül a kedvezőbbet választja? (1)
bp VT .L [7 Da e 8 MT Ga
1 vő ra hg Y Tt -—v Él [ogú
tett-e (rra
5 17
2. Az R sugarú, M tömegű Föld felszíne felett R/2 magasságban körpályára állítunk egy űrhajót.
vesz MY R. 9R
z vktzrT ft yM
, M ve U e Ve (KH erzi
A ) 9 tr y 3k
. 2
véna , 2yM
1 vel an
b) Mennyi az űrhajó keringési ideje? (0,5)
c) Az űrhajó fedélzetén egy asztronauta elhajít egy csavarhúzót az űrhajó hossztengelyével párhuzamos
irányban, az űrhajóhoz képest vo kezdősebességgel. Rajzolja be az ábrán a csavarhúzóra ható erőket az
ŰRHAJÓHOZ RÖGZÍTETT VONATKOZTATÁSI RENDSZERBEN (0,5), határozza meg az erők
nagyságát (0,5), és vázlatosan rajzolja meg a csavarhúzó által befutott pályát! (0,5)
1a felek.
cut W0:
y Éz gy Hi
IR Er ei
estjyto eu:
T .-mÖx(öxy)
7 gyM 9 R.
fg] eV E age 2
Iz 22 e
Z
ho a. gYH 1
KT AZA:
ga a am ARISE BIS 0
3. Ingát készítünk egy r hosszúságú, elhanyagolható tömegű fonálból, valamint egy m tömegű pontszerű
testből. Az ingát a szögben kitérítjük, majd kezdősebesség nélkül indítjuk az ábra szerint. Az inga
függőleges helyzetében nekicsapódik egy X direkciós állandójú rugónak.
hey
b er
XZ
fa
b) Melyik pillanatban a legnagyobb az ingatest gyorsulása? (0,5) Mekkora ez a gyorsulás? (0,5)
, e 7 , ..
V "p
b) Mekkora gyorsulással mozog az autó a pálya emelkedő szakaszán? (1)
— a cF:-ma 73 CT 5 majzo Teng oNzB Fezmg cos
c) Mennyi idő alatt ér el az autó a pálya kezdőpontjából az emelkedő szakasz végére? (1)
0 hata: A) bator t
szan2
a Vy aa (2 2
go
ezt hw ten
. mg ! —z [A
mg /
5 az
Kiegészítendő mondatok
3. Egy ferdén elhajított test helyvektorának függőleges komponense az idő ./5.2. sok Jan .
hatványával arányosan változik.
4. Egy ferdén elhajított test sebességvektorának vízszintessel bezárt szöge idővel felére csökken. A
sebességvektor vízszintes komponense ezalatt ....... MÁN een változott.
7. Egy adott hajlásszögű súrlódásmentes lejtőn lecsúszó test gyorsulása a. A lejtő hajlásszögét felére
csökkentjük. A lecsúszó test gyorsulása MÉG 9 ir kés , mint a/2.
)
8. A .... ég uZ a fi. CS eeeekeeséeeetses értelmében egy tömegpont kinetikus energiájának
megváltozása egyenlő a tömegpontra ható erők munkájával.
/
9. Egy test mechanikai energiája a test .... , he mt Janis, vizesen és ... Hő oten ca L3 kivezesse
energiáinak összege.
10. Kalapáccsal szöget verünk a falba. A halapse kéveveeeeeees a. JIS IAL 0.2...
pozitív előjelű munkát végez. ( hg N (a feka)
11. Egy tömegpont gravitációs terében a potenciális energia a tömegponttól mért távolság
killeleeeeessei TT zsssssss sss. NAtványával arányos.
12. Egy tömegpont gravitációs terében a potenciális energia annál ... A5§. olrk szello jelenletet elete 5
minél távolabb vagyunk a tömegponttól.
Kifejtendő kérdések
1. Definiálja egy-egy mondatban a pálya (0,5) út (0,5) és elmozdulás (0,5) fogalmakat! Ábrázolja egy
függőlegesen felfelé elhajított test hely-idő (0,5), sebesség-idő (0,5), valamint gyorsulás-idő (0,5)
függvényeit!
cut pill
I £9 a té nt
Lal. 7 . 44
.
pélegülee harm
LE a
C te végpontja maudat
vakeimnelub a motga3 Asxcló pont fato
r1
Túg
air De Na b. tt
2. Definiálja egy-egy mondatban a homogén erőtér (0,5), a konzervatív erőtér (0,5) és a statikus erőtér (0,5)
fogalmát! Létezik-e olyan erőtér, amely egyszerre homogén, statikus és konzervatív? Ha igen írjon rá példát
(0,5), és definiáljon benne potenciális energia függvényt! (0,5) Létezik-e olyan homogén, statikus erőtér,
amely nem konzervatív? Ha igen, írjon rá példát! (0,5)
E: § fán, aumos
Aarmogá , ha am os a ta szúnelen por
j mtv
egre vegy tealuk kafa
dava tév fnumzít) ha an nőt
A vápefehek hülyül tet HD
uak a kand
a mangadd
statika an 418 kam Fjg an tAstol
"41 note
c) Mekkora maximális Cmax hajlásszögű emelkedőn képes egyenletes sebességgel felfelé haladni a
szerelvény anélkül, hogy a mozdony kerekei megcsúsznának? (1)
Masoa ZS s T - fa col Zo) Tz z Mi
Mondova have Dogyyyleda: Z f-
IL 2 T ze Fe Hgy Mat Tk
E. £ je 2 bett]gbd Hgenoyas 3
d) A mozdony motorjának teljesítménye P. Mekkora sebességgel halad a vonat az a hajlásszögű
emelkedőn felfelé? (1)
Halas leljen a
2. A Föld középpontjától 5R távolságra m
tömegű, v, sebességű meteort észlelnek. A
meteor pályája az ábra szerint metszi a Föld
felszínét, tehát a meteor idővel becsapódik a
Földbe. (A légkör hatásait hanyagoljuk el)
vadi
[Cowtenurú ezta: Eg. t po st
Ess EEt pod
tá ee ket a (ga ÉN
7 jeks é fRz
!
(s U- Én j S 1) s
N-TXI er7o
TLT (RemIÍ9 J
d) Mekkora a meteor sebességének Föld felszínével párhuzamos komponense a becsapódás előtti
Sze je Az ka Tt úi i
Ka
pillanatban? (1)
Beböta ett NeNÉ NET KTS Mg
Fő Cs GR 2 Rege
(7
anünte
e) Legalább mekkorának kell lennie a meteor kezdeti v, sebességének ahhoz, hogy a becsapódás ne
következzen be? (1) l ih een elizlac JESS f; 44felhut fe pú 5
Vila vázbe 7 S KM
FESS A d) a 97
sz [4 Tt 3 264: St em
el
. Az ábra szerinti toronydaru függőleges tengelye
ÚJ
E see
b) Adja meg a teherre ható Coriolis-erő vektorát KOORDINÁTÁS ALAKBAN az ábrán feltüntetett,
daruhoz rögzített [x y 2] forgóege sszseszlatási rendszerben! (1)
ig SE
6 gi
6) Határozza meg a teherre ható tehetetlenségi erők eredőjének nagyságát! (1)
17 Ip) ESETET e]
;
Mmuls HA Ú(f eg [doctátta geasásta ő
Ca
ly. 7]
2 7 ia CÖYLr at tut
te
98
d) Határozza meg a terhet tartó kötél függőlegessel bezárt szögét! (1)
! iVNz T;
tte
éz
t
öt
b
sz VÉTÉ fg
sz
] pv 69 NT
ve. HE 1 sóEE 140
HAT (arra
Saly Ű
FIN
e) Határozza meg a kötélerőt! (1) SAZEZSTREE
SEX —-—1 és í ue
AY3 (er 10) 71A
; ev
T út
El
4. Adott az ábra szerinti R sugarú henger, melyben a dugattyú
egy 7 hosszúságú, nyújthatatlan fonállal a henger zárt [/2
alapjához van kötve. A kezdeti, 1-es állapotban a fonál laza,
hiszen a dugattyú //2 távolságra van a henger zárt végétől. A RÍ
bezárt gáz nyomása P,, hőmérséklete 77.
a) A gázt melegíteni kezdjük, a dugattyú könnyedén csúszik a E E
hengerben. A 2-es állapotban a fonál éppen megfeszül. A ivet
megadott paraméterekkel fejezzük ki V-et, V-t és 75-t. (1)
men sz
z]
L
V-wvate
zar ks
24
15 7 Pp,
c) A fonal elszakadását követően a gáz adiabatikusan tágul, amíg a nyomás a kezdeti állapottal
megegyező értékre csökken, tehát sit P;. Határozza meg V.-et és 77-et. (Használja ki, hogy
adiabatikus állapotváltozás esetén PV"-állandó, k adott.) (1) [zs
fzess NM 7
e lar 1 c
KATE VB 2 VeAgi Ves je - "ezÚsz 7
] TT
ÜSSEva NM OS
Ahh Als mbe
Jós . Va
5
E T Te Tisz 17
fett
s
TS Ra RV 185 Fa)
d) Vázlatosan ábrázolja a folyamatot P-V diagramon. (1)
V V V V/
€) Mekkora a gáz belső energiájának megváltozása a teljes folyamat során? A gáz izochor mólhője c,. (1)
pv ki TF ; [
4E 7 / fu Gt í7 hig
si a] UR e I SKZ 6)
V-B par 1
p,V,
ius vELEE
ZSSÉ
fv
HSZ
TŰii
Be AR A pt
Kiegészítendő mondatok
1
USZAGy ss Dhertelyy. ESR ZTA egységnyi idő alatt bekövetkezett megváltozását
gyorsulásnak nevezzük.
10. Mindkét végén rögzített húr alaphangja ...... 5577) ama gye ELŐ t eze vito skules
frekvenciájú, mint egy ugyanolyan hosszú, mindkét végén nyitott síp alaphangja.
11. Rezonancia esetén a gerjesztett rendszer rezgése, valamint a gerjesztő rezgés közötti
fáziskülönbség ........: JL. Ma KÉS SE d ezaszkelhata át sŐk azét
12. Hőerőgépekben lezajló körfolyamatok P-V diagramon ábrázolva olyan zárt görbéket
alkotnak, melyek körüljárási iránya az óramutató járásával . műgeg GAÁL irányú.
esmenteádő €2..............
Kelvin fokhoz tart.
14. Izo... Came tslgzdsaámttáe bázis ezélbes állapotváltozás során a gáz belső energiája nem
változik.
1. A /-0 időpontban pontszerű testet lövünk ki [vw.v.o] kezdősebességgel az [xv] pontból homogén
[0.-g] nehézségi erőtérben. Írja fel az x(). y(0), valamint a v.(1), v,() függvényeket! (2) Írjon fel
egyenletet, amely alapján meghatározható az az időpont, amikor a test pályája tetőpontján van! (0.5)
Milyen feltételt kell szabnunk a kilövés kezdeti paramétereire, hogy a fenti egyenlet fizikailag helyes
megoldást adjon? (Azaz a pályának valóban legyen tetőpontja) (0.5)
szasz
E ÉT a 2 eget a
31út Vo
St jo
ekgt
v : Vo A
80- em
—
ÉT
a 4
4
f. 7
8 sÉGg Sh
8
tömvegpedt fg?
(
faw ehj
éa)
tő
6
[
st a fieslbe Cu a
gyes Ek [7 -£. E w -v
My My 5 maz 7
o - Ő vu. z 7 mm, RO
A N
3. Mikor nevezünk egy erőteret konzervatívnak? (1) Definiáljon potenciálfüggvényt homogén nehézségi
erőtérben, valamint pontszerű test gravitációs erőterében! Nevezze meg a felírt összefüggésekben előforduló
fizikai mennyiségeket! (1) Vázlatosan ábrázolja diagramon a felírt potenciálfüggvényeket! (1)
hazug" Mesa te,
S oten faagkorTÜT , ÜT ae Ae
gs öllyesetívadsontb elet
a.L ös MalNagev3 Tezzle
vegyuk Mantis Szo
tl fogg .
[ocsogdu ; UGYÉn Tem anjkok mel
si ay
- am E pot N Resta a
gy E És 4 4 5 4. [ddocon a hoenele
h my: Fötvegy : Ééje
Ea telet
0 tömegbe
Ep4 jós A salts yi faval ssp
4. Írja fel egy csillapított harmonikus rezgő rendszer alapegyenletét, nevezze meg a felírt egyenletben szereplő
mennyiségeket! (1) Milyen reláció áll fenn a fenti alapegyenlet paraméterei között, ha a rezgő rendszer a)
csillapítatlan, b) alulcsillapított, c) túlcsillapított, d) aperiodikus határesetben van? Vázlatosan ábrázolja a
négy alapeset kitérés-idő függvényét! (2)
La .. 5 ni (0 X, z0
Xey sekezzab fe.
. elfo . 9"
XT LP (2 ; egy 7 jéésik,
94472 benyéta
6 a huPern Vau vk 5 Ű
c alapbol E) 6 tö
A ) apavsok an Pe tarsok
e) bel oztlapdotb
At) pas XE
Villamosmérnök alapszak Fizika1 ] F1] F2]F3]F4] MIELJE2[E3] E4 [ E5 [ Összesen [ Bónusz
3. vizsga, 2018. jan. 10.
NÉV:
Neptun kód:
szallzee
1
tint göetiú ri ag s tv LT KV
c) Legalább mekkora tapadási súrlódási együttható szükséges az utas cipőtalpa és a hoverboard felülete
között, hogy az utas ne csússzon le a járműről a kanyarban? (1,5)
e Fu Utas 2 FA 456 £ za Sze a FE - e
c r Ű
E 1
. a ÚT EINEM ER Fez em Pop"
li
€.ta I hő F.§
TS TEA S d maja 2 5
d) Az utasnak mekkora a. szögben kell Fáó gal az O pont felé, hogy egyensúlyát biztosan
megőrizze a járművön? (1)
€
JE ] e B az áj RK Zmv ki
z ]
Tip ep d Tf Tri
Si
SZ
T,2 ző
ter 2
zs UT EÁADZ ZT [ei UV
Vg ! ! T EE
MM
ÜSS
VX
Mt (
SZE
] No [/ 1 EST ) R.
2. A cirkuszi porondon álló trambulinról egy artista (A) ferdén LLELL
elrugaszkodik, és pályája tetőpontján elkapja egy nyugvó TS
trapézon lógó bohóc (B) kezét. A trapézon ketten együtt Else
lendülnek tovább. ME AB
a) Mennyi ideig tartózkodik az artista a levegőben, és 0 at ÉRv
kezdősebességének mekkora függőleges komponenssel kell k B gk
rendelkeznie, ha tudjuk, hogy a bohóc h magasságban van? vi
(15) h
te Té
g 1
hz Vag tan ae i Ua ei
a zL ás 1 29
b) Mekkora az artista vízszintes irányú kezdősebessége, ha tudjuk, hogy az artista és a bohóc porondra
vetített távolsága d? (1)
d: Vo Ésa
c) Mekkora közös sebességgel mozog az artista és a bohóc közvetlenül azután, hogy megfogták egymás
kezét? Az artista tömege m4, a bohóc tömege me. Tekintsük őket pontszerűnek! (1)
; ie ;, - j/
a Va § 9 600 si [op: taszgreselok rev Vox 9 7 (v t vgy )His Ve.
We WV mgtuevy wa
A
z irj ;
Úsz
JR
Ax 7 ye
L E VS ST z ay1
UV. jam 77 HESEET Ta )
; si Sd. raatwyy he
Eg
e) Maximálisan mekkora a. szögben lendül ki az / hosszúságú trapéz? (0,5)
41
Fe
3. Egy vízszintesen elhelyezett hangszóró membránjára kicsiny,
m tömegű gyöngyöt helyezünk. A gyöngy alati területen a
hangszórómembrán x(t)—A sin(wi) kitérés-idő függvénnyel
jellemezhető mozgást végez.
U A b tes SZÉ he
a) Írja fel a membrán gyorsulás-idő függvényét! (1)
sé ZGÉs ;
b) Az ábrán rajzolja fel a gyöngyre ható erőket, (0,5) valamint határozza meg a gyöngy által a membránra
kifejtett súlyerőt az idő függvényében! (1)
f- f7mlg49); 4-Áw e)
(9-tr o]
36 ezak A fe sszébabtánl
4 0 -4or
e) Egy A -w diagramon ábrázolja azon pontok halmazát, melyekhez olyan amplitúdó és körfrekvencia
értékek tartoznak, amelyek mellett a gyöngy mindvégig érintkezésben marad a membránnal! (1)
Mi szilajb. ara 4 LL
ta
4. Egy belsőégésű motor A keresztmetszetű
hengerrel rendelkezik, melyben dugattyú
mozog. A dugattyú csuklós rúddal csatlakozik
egy r sugarú hajtókarhoz, mely az O pont körül
forog. A dugattyú a legkülső helyzetében L
távolságra van a henger zárt végétől.
a Határozza meg a dugattyú legkülső helyzetéhez
e
weL4 W:(L-2v)A
b) A dugattyú kezdetben a legkülső helyzetben van, Po légköri nyomású, 7, hőmérsékletű levegő és kis
mennyiségű metángáz keverékével van töltve. Az elegyet tekintsük ideális gáznak. Fejezze ki a gáz n
anyagmennyiségét! (0,5)
Pp.
PV-wAT 9 wz
RT
d) A gyújtógyertya hirtelen felrobbantja a gázelegyet, és a kémiai reakció 0 hőt közöl a gázzal, mielőtt a
dugattyú számottevően megmozdulhatott volna. Fejezze ki P, , V, , T, segítségével a hengerben lévő
gáz T; hőmérsékletét és P; nyomását a robbanás utáni pillanatban! A gáz c, izochor fajhője adott. (1)
e) A robbanást követően a dugattyú újra kifelé mozog, a gáz pedig adiabatikusan tágul. Fejezze ki P; , V.
, T; segítségével a kipufogó gáz P; nyomását és 7; hőmérsékletét a dugattyú legkülső pontjában. (1)
Va,
1 Kifejtendő kérdések
Tömör, lényegre törő, vázlatszerű, fizikailag és matematikailag pontos válaszokat várunk.
Ha szükséges, rajzoljon magyarázó ábrákat!
1. Fogalmazza meg egy-egy mondatban Newton I., II. és III. törvényét! (3)
f,-R
íz 24 a is 2 —n
2. Definiálja egy tömegpontra ható erő adott O pontra vonatkoztatott forgatónyomatékát matematikai
összefüggés, valamint szemléltető ábra segítségével. A bevezetett fizikai mennyiségeket nevezze meg.
Definiálja a tömegpont O pontra vonatkoztatott impulzusmomentumát matematikai összefüggés,
valamint szemléltető ábra segítségével! A bevezetett fizikai mennyiségeket nevezze meg! (1)
Matematikai összefüggés felírásával adja meg, milyen kapcsolat van a fent definiált forgatónyomaték,
valamint impulzusmomentum között! Az összefüggést fogalmazza meg egy mondatban! (1)
he . . 8
1xF fa £ Tengeren
Mz
s
tatott Üeeejoalotatáztteas tos éS tunne
3. Fogalmazza meg egy mondatban Kepler III. törvényét, és írja fel matematikai összefüggés alakjában is! (1)
Newton törvényeiből kiindulva számítsa ki az M tömegű nap körül körpályán keringő m tömegű bolygó
kerületi sebességét a pályasugár függvényében! (1) A fenti eredmény felhasználásával igazolja (vezesse le)
Kepler III. törvényét körpályán keringő bolygók EE (1)
TT. hi
ÉS s. je Fesz Mae
KO E nö
f
Lm
Ny
) Zen 1
zt. E H
S 7 Ages z HG 5 E TŰ
Taj TS zs je 3 kal
mv 1 c a
DES li eMM TP gz 4
U 7 vTmM YM SRE
A N
s
T
s
4. Írja fel egy tx irányban terjedő egydimenziós hullám y.(x,t) kitérésének hely- és időfüggését! A bevezetett
fizikai mennyiségeket nevezze meg! (1) Írja fel egy —x irányban terjedő hullám y2(x,t) kitérésének hely- és
E a —
időfüggését! — (0,5) A sin(g JA sin(8 J- 2sin[ 222) col 2 £ trigonometrikus azonosság
alkalmazásával vezesse le egy egydimenziós állóhullám y(x,t) kitérésének hely- és időfüggvényét! (1,5)
? €
SZIN 2 s tÁg
fajt töle
404) - A kn (Ax-at)
0. e. ! gex: Jay tgk
sA0sa eh kapun
dja en rökrg fők
(
BL Naamerk s
ua B loara
ces gen Kevaljzelbohyi f£ Öpt
E d ajtos
k pars hefpoz sa
de rokas vé fed megh
(
tonatsodt .
halasz elbpe val
ds eszeboéténeke baszaa hetetek
( wnobl kzt 7. hr BI a
ténertoa
sjlő Há al vett a agizeeelülhapeete
)
Julener
Villamosmérnök alapszak ] F1 ] F2 Fa F4 ELT E2.§ ES: ES FES Összesen Bónusz
Fizika1
4. vizsga, 2019. jan. 21.
NÉV:
Neptun kód:
vu sze sz E ké
ay ax z RO tax WA m Raw
MIX w XT mX.t10-M
Tsa VJT Ear TT z
TE Ér 2 utM
d) A motor erőteljesen rázza a felfüggesztését, hiszen tömegközéppontja mozog. A mérnökök úgy
döntenek, elhelyeznek egy m" tömeget a D pontban annak érdekében, hogy az x7xp(t) függvény
konstans legyen. Mekkorának kell választani m -t?
b
R. Knut ) — me ! Le Mygt) )
€ z
ő atz le tte ls A ze )
—) [mz2zm
mt Máry
e) Hogyan alakul a módosított motor tömegközéppontjának y koordinátáját megadó vrxp(t) függvény?
s ) s
Öwui e
2m.9 -Rm cost)— Mo
ce
ep ém 2 wiMtmw
hd
2. Egy m tömegű, L magasságú műugró áll az ugródeszka szélén. Kezdősebesség
nélkül dőlni kezd úgy. hogy testének alakját nem változtatja. A deszkán a lába
nem csúszik meg. A műugrót dinamikai szempontból modellezhetjük 2 ő
hosszúságú homogén merev rúddal, melynek végén átmenő tengelyre Éj
ezés : 2 z V.
vonatkoztatott tehetetlenségi nyomatéka 0-/ mk? a új ;
bar
;
bg
függvényében! 0155 j
ú la dosz 790
á sza ésére
te
99 ( 1-eo) s (e
b) Határozza meg, mekkora a szög mellett válik el a műugró a deszkától! (1.5)
ae§
§ 24
d) Mennyi ideig kell tartania az esésnek, hogy függőlegesen, fejjel lefelé érkezzen a vízbe? (1)
a
2 Az M tömegű Föld körül m tömegű űrhajó
kering R sugarú körpályán.
a) Mekkora az űrhajó v keringési sebessége?
Az A pontban
b) Az űrhajó a Föld középpontjától 2R távolságra elhelyezkedő 8 pontba kíván eljutni.
éggel vág neki
begyújtja rakétáit, és igen rövid idő alatt felgyorsul va sebességre. Ezzel a kezdősebess
az utazásnak szaggatott vonallal jelölt pályán. Mire a B pontba ér, sebessége v; lesz.
Fejezze ki a v, / va arányt a pálya geometriai paramétereinek segítségével! (1)
knpulavsndraztuny BAK AYSEBE fűnvevae 4
za 14 sz
Ua
1—- iz VA 6
.
E ÉRE szd s A ye z XM
as ER LÉ TU s
Eeze
ÉGE dt Ym KK L DYR
LED BA Re the ue et
Ge 4) $M/ 1
o zi
JAS ZSúg TE eai L Ji AR.
úh
az
d) Mennyi munkát kellett végeznie a hajtóműnek az A pontban, hogy a körpályáról áttérhessen
űrhajó az ellipszis pályára? (1.5)
Munk atól:
Med
SAE eze
sszekeáe téolkan
2
vtatra
Tass
atáis
tn BR
okát (8
—
Lyme
kb £R.
Környezet
4. Adott egy hűtőszekrény, mely jól modellezhető egy hőszivattyúként
A gép hideg hőtartálya a hűtőszekrény 7;
működő Carnot-géppel.
. A
hőmérsékletű belső tere, meleg hőtartálya a 7: hőmérsékletű környezet
a gép
hűtőgépen az elektromos hálózat végez W munkát, minek hatására
— Elektromos
O; hőt von el a hideg hőtartálytól, valamint 05 hőt ad le a környezetének.
hálózat
a
a) Fejezze ki a gép jósági tényezőjét, vagyis a 0./W hányadost
hőtartályok hőmérsékletének függvényében! (1)
br b ő Ted
Age (y Hűtött tér
wz
aa
hő? (1)
b) Hogyan aránylik egymáshoz a gép által leadott, valamint felvett
JT mm Z (2
ZOEA
Si sz S s. 8
Tf .Ta
AZ
W aeW-
w: Ja
eg
9 y 28. er
aW Ta SS
4t T-T
kget
"Th
27
és 091
05
T-T, at
AG 8 S mk
zt 1 R
Bo "TT Pn wW TT (M-T
bt 4 TT 4 TT üt
teljesítménye, ha az ajtó nyitogatása
d) Mekkora a hűtőszekrény elektromos hálózatból felvett átlagos P.
is fenn kívánjuk tartani a hideg hőtartály 77 hőmérsékletét? (1)
ellenére
(1)
e) Mekkora teljesítménnyel fűti a hűtőszekrény a környezetét?
mek
át "
AG. A
SÓ
At
s———Ű
ő —
Me
§ kt REA ALT ih B
Kiegészítendő mondatok
ús
NT
B:
tés
s:
C0s
a.
[eni
tg
ek
ele
s
177)
ta
v
--
an
721
d
en
-—
z
[72
o7
mm
a
o
si
§
o
se
a
ga
o
s
e
e
2
w
o
o
2
gs
jó
5
9
. Ferdén elhajított test pályájának alakja ..... panelek ESR EEE ése
102
e"
4. Egy asztalon nyugvó testre ható tartóerő ellenereje a ..... . 4 elyet MNSZ KSZK EÉNNDÉÁ
. Föld felszínéhez közel. körpályán keringő műhold centripetális gyorsulása megegyezik a
un
én fá
Öz 2, zza pökén. . halekb Ta tat esel ösazesáető megadja, mekkora kezdősebességgel kell
egy tömegpontot indítani egy adott bolygó felszínéről, hogy az képes legyen a bolygótól
végtelen messzire távolodni.
15. Ha egy adott tömegű anyagdarab adott mértékben történő felmelegítéséhez sok hő kell, az azt
sag ee
jelenti, hogy anyag East here ÜLSZ ES LSE nagy.
Kifejtendő kérdések
tt Té
fg grata rt
sé őat GéJEt
2. Definiálja matematikai összefüggéssel egy pontrendszer teljes impulzusát! (1) Matematikai alakban írja
fel, valamint fogalmazza meg egy mondatban a tömegpontrendszerekre vonatkozó impulzustételt! (1)
Milyen feltétel mellett marad meg egy pontrendszer impulzusa? (1)
tie z 9 V
at 919) ha
üngovelhusdsb ülsaggságoa kba
font nun rev
hoza ky redbjavek -
a, perFusolname Lt
ugyi
8 Hömaetb : Az milsényb.
Ú Űe TT TE —e :
N
;
i,
TE
L 1. ; .
6t
v v e R § t
BE! a játrót
ki 6 E 246;
A z2zaátül u0
(ae, zi 2
at T 446 [2
c) Úti célunk az A és a B megálló között helyezkedik el a s
villamosvonal mentén, az A megállótól x távolságra. Ha x y
kicsi, mindenképp érdemes leszállni A-ban, és előrefelé 893 ő 2 -9—
sétálni a C úti célunkig x távolságot. Mekkora x/s arány A C B
mellett érdemesebb inkább villamossal utazni B-ig, majd visszafelé sétálni, ha a lehető leghamarább el
szeretnénk jutni C-be? Egy ember átlagosan v,/10 sebességgel képes sétálni. (2)
ott —x
t 2 2. 22 te-/t kes
s habos
1 Us Vo 10 .
4o
. 19Xx
t -24át ÖL
o
; - 2 etswat 7 [3
Hatalakyat" Sti 3" Gt TE
X 9 ,
—- :248t- y" vö hus D-eg ils u , ts Ua —
, AA ve 70000
Xzmz 6 at s téuxtnx, he
ha 352
2. Egy m tömegű autó véletlenül lesodródik a padkára úgy, hogy a jobb oldali
kerek a kavicsos padkán, a bal oldali kerekek viszont még az aszfalton
vannak. Az óvatlan sofőr megijed, hirtelen fékezni kezd. Az intenzív fékezés
hatására mind a négy kerék csúszni kezd. Az aszfalt és a gumi között a
csúszási súrlódási együttható 4, a padka és a gumi között azonban csak 42
csúszási súrlódási együttható mérhető ( 42 42 ). Az autó főbb geometriai b/2
méretei az ábrán fel vannak tüntetve.
a) Határozza meg az egyes keréknél ébredő súrlódási erők nagyságát! (1) Az b/2
ábrán jelölje be a súrlódási erő vektorokat! (0,5) Lzzsissztem
szi Tz TETT A wf
— dé ag
. a ami
TEJE Ay TA ták új c Tr 4
maz zmszttte
THFlsu
TAT, AuKvzm,t Ae ZÜ F
ie Po EJT €7
S
zH : a. a ALMA
Mets tes
za
mat: -Ezs-
d
7 mm alja
)
-
Wa (x
E (24-za)-ep fe get te
ZHz-ep a
d) Kis 4t idő múlva mekkora szöget zár be az autó hosszanti tengelye az eredeti haladási iránnyal?
(0) ,
§
gé
3. Az M tömegű, R sugarú Föld felszíne felett R magasságban kering egy űrállomás.
a) Mekkora az űrállomás keringési ideje? (1)
Z ferg fi út
§
u
B
zt
í8
at
A
0
3
i od
o
vm
s
5-1
kt
4 Men
n
ma.
0
S
p
8]
0
b) Az űrállomásról egy űrsikló indul vissza a Földre. Az űrsikló sebességét hajtóművek segítségével
rövid idő alatt va értékűre állítják be úgy, hogy a va sebességvektor az űrállomás sebességvektorával
párhuzamos. A hajtóműveket ezután kikapcsolják. Ennek következtében az űrsikló egy olyan
ellipszispályára áll, mely érinti a Föld felszínét. A leszállási pontban a földfelszínnek és az
ellipszispályának közös érintője van, tehát az űrsikló simán, közelítőleg vízszintesen landol.
Vázlatosan rajzolja le a Földet, az űrállomás és az űrsikló pályáját! (1)
Va
2 miVyjz
Ua) RV E 4 W- :y Ae:
Ely
tab ! 7 yM
Mu. unja. mmuganodhno A m
AG e e 1 uty yhH
eze nee KVÉz3
d) Mekkora sebességgel ér földet az űrsikló? A légkör közegellenállásától tekintsünk el! (1)
v
4
2]
§sej
6
n
he.
3
4. Egy a x b alapterületű, h magasságú üzemcsarnok falai és teteje egyaránt d vastagságú, A hővezetési
tényezőjű lemezből készültek. A csarnokban 74 hőmérsékletet kívánnak fenntartani, miközben odakint
nyáron Tu hőmérséklet van. ( TuSZ4 ) A talaj irányában nem történik hőcsere.
a) Mennyi hőt kell időegységenként kiszivattyúznia a klímaberendezésnek (hőszivattyúnak) a
-2(a469-h tet
csarnokból? (1,5)
He
a
TM a 5 - the
P, Fi PAR:
Rk DÍ ah ló , Lt1167TA
dal Un
c) A csarnokban üzembe helyeznek egy P teljesítményű ipari berendezést. Mennyivel nő meg a
klímaberendezés elektromos fogyasztása, ha továbbra is fenn kívánjuk tartani a hőmérsékleti
viszonyokat? (1)
! Po (Tw7
E
b) Elromlik a klíma. Kis At idő múlva mennyivel nő meg a csarnok légterének hőmérséklete? A levegő
sűrűsége , fajhője c (1,5)
W Íge Gxlöxv)
flreete
ay "4 foly elk fndv ennie ta
Vé : Ty mien festés Het hugyaze
3 a bis Ve, te
VON Cuétáugabo e vedje.
ns offon.
3. Adjon meg matematikai összefüggést, mellyel egy tetszőleges kiterjedt test tehetetlenségi nyomatéka
meghatározható. (0,5) Ábra segítségével értelmezze a bevezetett fizikai mennyiségeket! (0,5) Mi ai
összefüggés rögzítet tengely körül forgó merev test impulzusmomentuma, valamint szögsebessége között;
(0,5) Írja fel általános alakban a pontrendszerekre vonatkozó impulzusmomentum tételt (0,5) és vezesse le :i
merev testek forgó mozgásának alapegyenleteként ismert M-OB összefüggést! (1) §
zN M-et
at39 4€
TAT
beer Ot E
Mz a Ez , 22 0ke Se TOP !
4.
P
Írja fel a gerjesztett harmonikus rezgés alapegyenletét, (0,5) és nevezze meg az egyenletben szereplő fiz
mennyiségeket! (0,5) Vázlatosan ábrázolja a gerjesztett rezgés amplitúdóját a gerjesztő rezé :
frekvenciájának függvényében két eltérő csillapítású rezgő rendszer esetén! (1) Hogyan változik 2
amplitúdó-rezonancia frekvenciája, ha a csillapítás nő? (0,5) Mekkora a fáziskülönbség a gerjesztés és 4
gerjesztett rendszer rezgése között, ha a gerjesztés frekvenciája nagyságrendekkel alacsonyabb, mint ; A
rendszer sajátfrekvenciája? (0,5) ;
S pe jatek magos abopeggeket
pc hu
.Maggeltt citbpébs dt me engtetül
A LOVANOV a afeczoretk [/docAuh a fee
talédtitaa sat feat
d vamane fehvsittéstl Kép slvoseet
gajvnte felenel vuln a gojirás tré
Nun Loratenaltható
atyjps ezkge [dot at. dja sgénelem meets
eljon aAdSaDe meuköob a
Aa malunZola ahakfje. ; pl
parallelogramma területével. h
2. Függőlegesen elhajított test esetén a földetérésig eltelt idő a kezdősebesség .....é5ő. Cs
hatványával arányos.
3. Videofelvételt készítünk egy szabadon eső testről. A felvételt feleakkora sebességgel, lassítva játsszuk
le. A filmen úgy tűnik, mintha a g nehézségi gyorsulás az eredeti érték [A KN -szerese
lenne.
4. Egy repülőgép függőleges síkú körpályán mozog, annak éppen a legalsó pontján tartózkodik. A
centripetális gyorsulás, valamint a nehézségi erő vektora .... £etdat] tan kileleeee e ee ee ee ree é éteres
irányba mutat.
5. A gravitációs tömegvonzás törvényében szereplő y gravitációs állandó SI mértékegysége:
Na
kéveeeeeeő IREKSKKKETi
igát n . ke 3 a
§ 6. Az egyenlítőn vese MARY... felé haladó járműre ható Coriolis-erő déli irányú. b
1
7. Pontrendszer tömegközéppontjának mozgásállapotát csak ....... a. LŐ Ó leeeee esése erők
változtathatják meg.
8. Tökéletesen rugalmas ütközéskor a mechanikai energia megmarad, mert az ütközéskor fellépő
rugalmas erők her tnztúrak
9. Egy rugóból és tömegből álló rezgő rendszer rugóját középen kettévágjuk, és a fél rugóra akasztjuk
vissza a tömeget. A rendszer sajátfrekvenciája ... kevesen ME eeleeeeeeeeee
nes -szeresére változott.
10. Egyik végén nyitott, másik végén zárt síp alaphangjának és első felharmonikusának frekvencia-
aránya: ........ A: 2 kélleleeeeeeeteses
11. Egy gáz ...... Her aneN ÖS llzlleesseresétes az edény falának ütköző részecskék impulzusváltozásából
származik.
12. Egy ideális gáz Kara MANN 10 hz.. A AJhov EGY mólhőjének különbsége
az univerzális gázállandót adja.
13. A P-V diagramon ábrázolt állapotváltozás ..g0be. sz alatti . ti lv kiézkezeeereeerees a gáz
által végzett munkát adja meg.
14. ........ etel alreoty huje szerete életerejét d varna állapotváltozás során a gáz és környezete között nincs
hőcsere.
15. Egy Carnot-gép hatásfoka 5090 A hideg hőtartály abszolút hőmérsékletét megfelezzük. A gép
hatásfoka: ....... . 4. BI sss.
Villamosmérnök alapszák Fizika1 TE 2 PESZE Ete EZEeMorndate [ősszes
Pót nagy zárthelyi dolgozat, 2018. nov. 20.
NÉV:
Neptun kód:
a) Maximálisan mekkora lehet v,, hogy a labda ne ütközzön a tornaterem h magasságban található plafonjába?
(1)
b) Minimálisan milyen hosszú terem szükséges ahhoz, hogy az a) feladatnak megfelelően elhajított labda ne
ütközzön a terem falába a földetérés előtt? (1) 2,
c) A labdát az a) feladatban meghatározott sebesség kétszeresével hajítjuk el. A terem plafonjáról a labda úgy
verődik vissza, hogy sebességének vízszintes irányú sebességkomponense nem változik, a függőleges
sebességkomponens viszont ellentettjére fordul. Az elhajítás pillanatától számítva mennyi idő múlva ér
P telaiő JET
földet a labda? (1)
et § 7
rét
GES
a
205, pet
T ie KI Ef
heat t-2 ZS
Fő
s eat z(4B85
e, Szá ER-2
ala tEK9t
[ny
ETzat
TE
x 42
7
c
£.-2E ett), E Mk mmtgetotés főítosi tonfálhma
2 Az ábrán látható háromtengelyű csuklós busz első E LL
illetve hátsó fele egyaránt m tömegű. A busz álló ] ] Í ] bessáli
helyzetből indul a buszmegállóból. s út megtétele után l Il l a
sebessége v.
otet rat 5 te
v
E azt 72
£ me
se Tag Te jyaus mg
s
Aú
b) A busz középső tengelyét hajtja a motor. Az ábrán rajzolja be a buszt gyorsító erőt! (0,5) Legalább
mekkora tapadási súrlódási együttható szükséges az aszfalt és a kerekek között ahhoz, hogy a busz az a)
feladatban kiszámított gyorsulással mozoghasson? Feltételezzük, hogy a busz teljes súlya a három tengelyt
egyenlő arányban terheli. (1)
2 ü ng.
TREE ELÉ
be. 5 u?
3 AZ Mg aa
c) Mekkora a busz motorjának pillanatnyi teljesítménye a gyorsuló mozgás utolsó pillanatában? (0.5)
F4z05
Pz TE VÉT s Vat V zÉe gy
3;
de Egy hajó a folyásiránnyal megegyező irányban halad a Dunán. Az K No K
Erzsébet híd alatt átérve elkezd fordulni. A Duna áramló vizéhez Duna-part
rögzített X" koordinátarendszerben a hajó R sugarú körpályán nezet,
mozog v" kerületi sebességgel. A parthoz rögzített X rendszerhez 98 5
képest a Duna vize mindenütt egyenletes v, sebességgel áramlik. A
Feltételezzük, hogy v vo. Ét
4
a) A fordulás megkezdése után mennyi idő elteltével lesz a hajó gő
Dunához rögzített X " rendszerben mért v? sebességvektora merőleges aa
a Duna-partra? (1) : Duna-part
b) A fordulás megkezdése után mennyi idő elteltével lesz a hajó parthoz rögzített X rendszerben mért
sebességvektora merőleges a Duna-partra? (1) 8
SZER VO sub
ezés s [szál sz mesa tér
VS VcoW ut cet - J
2 Ut U! cow70
a) A fordulás során mekkora lesz a hajó Erzsébet hídtól mért legnagyobb távolsága? (1)
Vet és6JTÉt
xx Vt tem
4. — Egy függőleges helyzetű, D rugóállandójú rugó alsó vége a talajhoz van rögzítve, másik végét a nyújtatlan
állapothoz képest x mértékben lenyomjuk, majd ráhelyezünk egy mi tömegű testet. A rugót ezután elengedjük, a
test felfelé kezd mozogni.
a) Maximálisan mekkorának választhatjuk x-et, ha azt akarjuk, hogy a test ne hagyja el a rugót a , kilövés"
során? (1)
2) B,
Ete Vo SE! 1EtE
Ta
ZTE es ee
K Gr1
keV
-máxtÉDXt 9 zOtOTB
sz
mgxzzDX3 x- §-ú
79 7 TITI
0 2
b) A rugót az a) feladatban kiszámított mértékben nyomjuk össze, rátesszük a testet, majd elengedjük a rugót.
Mekkora a test kezdeti gyorsulása?
EF-ra 5 h gén
v
al 1 ÉV Dx a Wwx
Biga ÜS En ge
mg HESEszg
E síávey te
YT a d
c) Mekkora
KK a testsi sebessége
sSegG abban a pillanatban, Bé amikor a test x/2 utat 1:tett meg?5
abban apia (1
SE k EI
o 0)
ESETE SE ETEL
a
O194O z maz tp Eg üt
2
bé
3) 4) Cég átak TT 147
Kifejtendő kérdések
1. Nevezze meg, milyen körülmények között definiáljuk a transzlációs, (0,5) a centrifugális, valamint a
Coriolis-erőket! (0,5) Definiálja a három tehetetlenségi erőt matematikai összefüggés segítségével, nevezze
meg az összefüggésekben szereplő mennyiségeket! (1) Előfordulhat-e, hogy a Földhöz rögzített
vonatkoztatási rendszerben nem hat centrifugális erő egy testre? Hogyan? (0.5) Előfordulhat-e, hogy a
Földhöz rögzített vonatkoztatási rendszerben nem hat Coriolis-erő egy testre? Hogyan? (0,5)
Te-m(örlör)) T.y2-em(éxub
c fondotdttaj 0 CHAÁs b lk
hez az Gül úWw Í pertsw
vttév
tol - és vűgjovetfelsak kalyttétt fogg, Mer ee
Jzsétsztrotts
önetme
ezet : s B (7 SAS
ax rölTolz he 3
önt Musa Ket a. mandala
artlaszlba
— 4 kamion vmölek banyegeljük UL: PC: fiz
Villamosmérnök alapszak Fizika1 1. [ 2. Í 3. ] 4. I E1. [ E2. Í Mondat ! Összes
Pót nagy zárthelyi dolgozat, 2017. nov. 23.
NÉV:
Neptun kód:
1. Egy lehorgonyzott kereskedőhajó felé kalózhajó közelít v, sebességgel. Abban a pillanatban, amikor a két hajó
távolsága I, a kereskedőhajóról a szög alatt va kezdősebességű ágyúgolyót lőnek ki.
a) Az a szög függvényében határozza meg, mennyi időt tölt az ágyúgolyó a levegőben, (0,5)
továbbá fejezze ki az ágyúgolyó becsapódási helyének kereskedőhajótól mért távolságát is az a szög
függvényében! (0,5)
gp" Uh: k-4t
0 - Uée) 7 réme ap 7
O-utat-At 2
xezh
A) sál
RÉSÉTT A
2.U Var HÖsL
7 97
2 fia 4 EL
DET Tég aE
E gy
AXZZÉSk jok z
c) Határozza meg, milyen a szög alatt kell kilőni az ágyúgolyót, hogy az eltalálja a kalózhajót abban a
speciális esetben, ha a kalózhajó áll, vagyis v,—0 ! (1)
daxzo Uo
zek , d. e
2 Egy oroszlánvadász az egyenlítőn függőlegesen felfelé elsüti a puskáját. Az m tömegű golyó a fegyverből vo
sebességgel lép ki.
a) Írjuk fel a golyó sebességének függőleges összetevőjét az idő függvényében! A nehézségi erőteret tekintsük
homogénnek! (1)
j
Úgy Ug- ű t
i
Ésa
b) Adja meg a lövedékre ható Coriolis-erő vektorának időfüggését koordinátás alakban egy olyan
vonatkoztatási rendszerben, melynek x tengelye kelet felé, y tengelye észak felé, z tengelye pedig
függőlegesen felfelé mutat! (A Föld szögsebessége w. A Coriolis-erő kiszámításakor a lövedék mindenkori
sebességvektorát tekinthetjük függőlegesnek.) (1)
új F,.-ee(öxv) b
töltse
Ez £ry
-Lmolvo-gt]); 9;9
c) Adja meg a lövedék helyvektorát koordinátás alakban, kicsiny At idővel a kilövés pillanata után! (1)
ÉR fi 2 wW(v.-gt) 724 Vo
áz FŐ S g 4 o
-g bes
MA
3. Egy ! hosszúságú fonálra m tömegű testet függesztünk. Az így kapott ingát függőleges helyzetéből 45"-os
szögben kitérítjük, majd va kezdősebességgel elindítjuk az ábra szerint.
iz. / e
sát. 3 moh 3—mU d oO
(-L zf-ceatl 98 E
c) Mekkora erő feszíti a kötelet, amikor az inga újra 459-os szögben tér ki? (1)
7 F-rz
TF — mg com éje7
ket -F dő
a
1. 1 2. T 3. T 4. E1. [ E2. Mondat [ Összes
Villamosmérnök alapszak Fizika1
Pót nagy zárthelyi dolgozat, 2017. nov. 23.
ahol a vonat
4. Egy M tömegű elszabadult vasúti szerelvény robog vo sebességgel a sín végződéhez,
megfékezése céljából két darab m tömegű betontömböt helyeztek el az ábra szerint.
M Elegsőlta s E
2 se ZENEKARA
pözbbéns )
Vir, rodb s (meata B gs get 8
e) üt öv MU TOTI mM) 2 7 ges Mezey
E zostH
akadály? (1)
b) A vonat eredeti mozgási energiájának hányad részét nyeli el az első, illetve a második
-L mu2—1 n lme (mr) Susa Lu Z
Ea BETÉTET E nttsz
AE Et aéttis JÉ (Mt) U, fz a zt I wz ? B Mt
KEÉTTTS
AB mv
bas Se rege
0,99Mm HLORIM 71
099m zz (17993)
u
ez AD ja
bad] z
1(
se
Villamosmérnök alapszak Fizika1 1. Í 2. ] 3. Í 4. ] E1. [ E2. Mondat Í Összes
Pót nagy zárthelyi dolgozat, 2017. nov. 23.
Kifejtendő kérdések
1. Definiálja a centrifugális erő fogalmát egy mondatban. (Milyen körülmények között értelmezhető, és milyen
típusú erő a centrifugális erő) (1) Vektorábrán szemléltesse a centrifugális erőteret! (0,5) Adjon meg
matematikai összefüggést egy tömegpontra ható centrifugális erő meghatározására, és nevezze meg az
összefüggésben szereplő fizikai PZŐSZSSÉSÉSS (1) Miért tekinthetjük a centrifugális erőt erőtérnek? (0,5)
A Ara takfe A 04g frő. a ése le ndAhan Sus at tolnak
012 e nagyo ek givémannen
hadtoladégy we , pala sasági
MV matsTá
F ] szk Téveezy íz
tanagport haha E FE
£50 cask a
2. — Fogalmazza meg a munkatételt! (1) Írja fel matematikai összefüggés formájában is! (0,5) Egy m tömegű testet
egy h, magasságú pontból lefelé irányuló v; kezdősebességgel eldobunk homogén g nehézségi erőtérben. A
test sebessége A2 magasságban v? nagyságú. A mechanikai munka definícióját felhasználva határozza meg a
nehézségi erőtér testen végzett munkáját! (0,5) A munkatételből kiindulva mutassa meg a fenti példán
keresztül, hogy homogén nehézségi erőtérben a kinetikus, valamint az Epor—megh formában definiált potenciális
——
nergia összege állandó! (1)
Manu 188 s a 97 tö a fatal el versztát ágögyeüt a tat
NÉV:
Neptun kód:
1. — Egy léghajó va sebességgel emelkedik. A léghajóból kiejtett homokzsák idő alatt ér földet.
a) Milyen magasan volt a léghajó a homokzsák kiejtésekor? (1)
pi el hoz A att
s, betgsááttagj
oczgyeketkbe tt
v . 9 Ü
Úp" U79 E
tet
V- V-gg ] feggege ephi tnevraaló 1 [-[v-9 4
Ú bef
Sipene isa
4) etet
Vo
079 he mú ky
§
gok tutte
h-2 "40 " BV
a
S lat Vg
fekete 1 t Éz
2. Az ábra szerinti sípálya A magasságú pontjából álló helyzetből indul egy m tömegű síelő. A pálya és a sílécek
közt ébredő súrlódási erőtől tekintsünk el.
IO
E — sZ t ZS "vere
as
V
c) Milyen A magasságból kell indítani a síelőt, hogy súlyának 3-szorosával nyomja a talajt a legalsó pontban?
9 Cin £ fem ez
Te f ask Ta LEK Té 2 sz Ma Ox a
"9,
Ma
SK mg
BZ
Take fekeb, vaj " ax si Gx2z WV
? KAZ
TakT Te 1 főző
a ú
b) Mekkora a testek gyorsulása? (1)
CH E ÉG ZO BT E Li
TG00 AG aa Te sden SHE 3 FA ATR SAtSANS
Ő 4 z TOT se 24eg ca ug T KEST ca 57 É.- c, éz hegy cats
Ax Z2B Ze z Ca Ha45" ve ha -T og éa
8
c) Mekkora súrlódási együttható kell ahhoz, hogy a testek állandó sebességgel mozogjanak a lejtőn? (1)
ne Út 042 cers b Éj
KAY e cg
4. — Vásári körhintán egy R sugarú, függőleges tengelyű korong kerületére lógatnak üléseket / hosszúságú,
elhanyagolható tömegű láncokon.
a) Rajzolja be az ábrára a láncon lógó testre ható erőket a forgó vonatkoztatási rendszerben! (1)
b) Mekkora c szögsebességgel kell a körhintát forgatni, ha azt szeretnénk, hogy a láncok 459-os szöget
zárjanak be a függőlegessel? (1)
y- hix 5
is
V ag ] új
ü 8
b ); Sr SEZe 7 4 Ay mk Rt LAMA o
(2 A mi
c) Mekkora erő feszíti a láncot, ha a hinta és a benne ülő ember együttes tömege m? (1)
Fr § minte : 2§"ro Sz éb
Kifejtendő kérdések
1 A [0.2] pontból [v,,v,] kezdősebességgel elindítunk egy testet homogén [0,-g] nehézségi erőtérben.
Vázlatosan ábrázolja koordináta-rendszerben a test pályáját, (0,5) és írja fel a helykoordináták idő
függvényét! (1) Definiálja az elmozdulás fogalmát, és rajzolja fel az ábrára a fenti konkrét példában
bekövetkezett teljes elmozdulást! (1). Definiálja az út fogalmát! (0,5)
Vat É
MET VÉ WG si
á9 s May 141)
vagntklezs
s ola.
TE Az kk Kos a lahrel,
ES zKE te Jaa magus
A sen lakk
sát anelnewebe 4 heh s hee
Hz Cezée
6Me
ae l Tését [d At
NÉV öooseseressezetusezítsssíss
ezet va estés a ez ŰL ő Neptun kód: .sessestk
fe őveyye se
Előadó: Márkus / Sarkadi
ÉN
BORZ
a) Mekkora utat tett meg a futó? (1) 1
105
inamitjuk a Ugy [9979 ese egye t[s]
-
gabe alat: túltett. 1
b )ő
m2zhte]
783
he €2:47 -
F—
Alapba 8 Ve t ez 2
0 1
VET
—
: t
5 fellritogi gyerrulsa a ft ölyposttan
t - tek mut ab Tr - j
EN tmz2s b] í
2. Egy versenyautó álló helyzetből indul el egy kör alakú, R sugarú versenypályán. Egyenletesen gyorsulva
vi sebességre tesz szert egy teljes kör megtétele után.
c) Mekkora vízszintes irányú erő hat az autóra, amikor átlépi a célvonalat? (1) az
V 1 V/ íG
a seg z
t4RT Pia
3. Az R sugarú, M tömegű Föld felszíne felett 2R magasságban észlelnek egy v; sebességgel mozgó m
tömegű meteort.
b) Milyen messziről érkezett a meteor? Vagyis a Föld középpontjától mérve mekkora távolságban volt
zérus a meteor sebessége? (1)
ma eget L tátej TR
or , Vo
0-KIS
XX j; 5 di U, 4.4
00 gym .L3n
km eTTS Mi
Xz
web
ae n
ol
I
DM 9" j
c) A meteor az a) feladatban kiszámított v2 sebesség 7096 -ával ér földet. Mekkora volt a közegellenállási
erő munkája? (1)
tk l hl
- E he V z
- My (o3-V)
molett WeBÉL
§1 ve zakö 1
mú (0 MEZ
49- kr
a; m ÜL - s02s 5. mV
W5-o2e6 m UV, $ TT
4. Egy vízszintes síkú korong függőleges tengely körül forog w szögsebességgel. A tengelytől r távolságra
a korongon áll egy ember. A korong síkja felett A magasságban elejt egy m tömegű testet.
a) Mekkora és milyen irányú erők hatnak a zuhanó testre? A test mozgását a koronghoz rögzített
vonatkoztatási rendszerben vizsgáljuk! (1) car d
Sa mh Éz /
a [heg [gene]
TT) tiz timoVv
mak
b) Az elejtett test pályája mekkora szöget zár be a korong forgástengelyével? Feltételezzük, hogy a test
közelítőleg egyenes vonalú egyenletesen gyorsuló mozgást végez esés közben. (1)
nb
cl
c) Mekkora távolságra csapódik be a test a korong síkjába attól a ponttól, ahová akkor esne, ha a korong
nem forogna? (1)
--
z
Én
7!
Kiegészítendő mondatok
4. Lejtőre helyezünk egy hasábot, de az nem csúszik le. A hasábra ható tapadási súrlódási erő
nagysága . . AMA har22 0904, . ..., mint a nehézségi erő lejtővel párhuzamos komponense.
5. Ha a rugó által kifejtett erő arányos a rugó megnyúlásával, akkor a rugóra érvényes
s zaztt a ÉN 09/Z2/.................. törvénye.
6 A 11 ul
NAVAÁS. 22... vonatkoztatási rendszerek nem inerciarendszerek.
Hl
7. Zuhanó liftben F—-ma formában definiáljuk a .. ban bene veka een tehetetlenségi
erőt.
. B ti Cd
8. Egy testet F erő gyorsít fel álló helyzetből v sebességre. A test [ásákotsló . KAL RÉ / 0
megegyezik az erő munkájával.
11. Egy tömegpont gravitációs terében a potenciális energia a tömegponttól mért távolság
keleeeeeeeéteres TA... hatványával arányos.
At79
2. Fogalmazza meg a munkatételt! (0,5) Írja fel matematikai alakban is! (0,5) Egy m tömegű testet egy A;
magasságú pontból lefelé irányuló v; kezdősebességgel eldobunk homogén nehézségi erőtérben. A test
sebessége h2 magasságban v2 nagyságú. A mechanikai munka definícióját felhasználva határozza meg a
nehézségi erőtér testen végzett munkáját! (1) A munkatételből kiindulva mutassa meg a fenti példán
keresztül, hogy homogén nehézségi erőtérben a kinetikus, valamint az Epor-megh formában definiált
potenciális energia összege állandó! (1)
IT peng tgk
u W/7 149 . kek (17)
hon]
7 Hunateb: W:AE
Mut attol: ha (ha -Lj-be-e z
A tz Ke leg una (9
Pv Stee tl
n4 a
Mauna 0ta és
tat tisadelio 1az vedok, kevd Ur 5 VI egy
kin
E.
1. Egy m tömegű rakétát lövünk fel az egyenlítőről. Az igen vékonynak tekinthető légkört
elhagyva a rakéta hajtóműveit kikapcsoljuk. A rakéta földfelszínhez viszonyított sebessége
ekkor függőleges irányú. A rakéta pályájának legmagasabb pontja 2R távolságra van a Föld
felszínétől. A Föld tömege M, sugara R, forgásának szögsebessége omega.
2. Egy téglalap alaprajzú ház oldalai a és b hosszúságúak, a ház magassága h, a falak lambda
fajlagos hővezetőképességű anyagból készültek, és d vastagságúak. A tető és a talaj felé
elhanyagolható a hőterjedés.
6. Egy testet függőlegesen elhajítunk a talajról v/2 kezdősebességgel, egy másikat 45 fokos
szög alatt v sebességgel. A …függőlegesen….. elhajított test ér földet hamarabb.
10. Egy mindkét végén nyitott síp alaphangját szólaltatjuk meg. Befogjuk a síp egyik végét.
Az alaphang frekvenciája …1/2….. szeresére változik.
14. Egy fekete test egységnyi felületén ……kisugárzott hőteljesítmény…… arányos a test
hőmérsékletének 4. hatványával.
15. Egy hideg és egy meleg gáztartályt összenyitunk, a gázok összekeverednek. A rendszer
…entrópiája….. növekedett.
. R ( Aj o
Aw wz 2R 2 , 2R l B
b) A kosáron található háló feladata, hogy a kosárba eső labda sebességének vízszintes komponensét
elvegye. A labda függőleges irányú sebesség-komponensét azonban nem változtatja meg a háló.
Mennyi idő alatt ér földet a labda, ha a gyűrű Ah magasságban van, a labda pedig az a) feladatban
megállapított kritikus szögben vo sebességgel érkezik a kosárba? (2) Mekkora sebességgel ér földet a
labda? (I
abda? (1) Vo. 7 Ghinyorz s vét ep vi
ee [ezt -2
ok TöNNNNKű
! tr.t
3 te
ű 1?
; 24 Ni Bt -[
h : azé t7
1) 4 7
; pehey
, or Vo 42
ma
LR
c) A labda a talajról felpattan, és éppen a kosár magasságáig emelkedik. Mozgási energiájának hányad
részét vesztette el a labda a talajjal való ütközése során? (1)
. ( L [ 1 ; 1.1 c
T2IITT777?
zel tag
2. Egy m tömegű, vo sebességű test az m 2m
ábra szerint nekiütközik egy X direkciójú Vo
rugóhoz rögzített, kezdetben nyugalomban mm
lévő, 2m tömegű testnek. Az ütközés
tökéletesen rugalmas és pillanatszerű. A
súrlódási erők mindenütt elhanyagolhatóak.
a) Mekkora a sebessége a 2m tömegű testnek az ütközést követő pillanatban? (2)
ü [szsi d ütázsa ss
wilagry
1
vel war) 2
réGw 0£zat 9702 -egre
V gt sat
[ggal zughotá wyndhab nd ; 7
mu, mus iw AWUZEVT LU
W uzu-lr 7
KdL . Uuwyyie ee madbb :
í 7 ( vb Í a
pr rV- mu kéri A
DD vwsutezut
b) Mekkora lesz a rugó maximális összenyomódása? (1)
EEve
vzz u
táeegTe Hi
amitt 9 5 OtTTÁKa
are
9 Xxz Ve
he Eg Ept BE
m
zo
B - une (E)
vel Xb" 5: [7
El
7-0, muvt X (tegy)
3. Az ábrán egy olyan szemetesvödör sematikus
rajzát — láthatjuk, — amelynek fedele pedál
segítségével nyitható. A főbb geometriai méretek
az ábrán fel vannak tüntetve. A pedálra
függőlegesen lefelé irányuló F erővel hatunk az A
támadáspontban. Az erő elegendően nagy ahhoz,
hogy a fedél elkezdjen felnyílni. F
a) Mekkora erő ébred a D pontban? Feltételezzük,
hogy a rudak tömege elhanyagolható. (1) Ra
r—
A
a [ b c
ae b ellenre : D
b) Határozza meg a vödör fedelének E ponton átmenő tengelyre vonatkoztatott tehetetlenségi
nyomatékát! Feltételezzük, hogy a fedél egy homogén tömegeloszlású, m tömegű, R sugarú
korong, melynek tetszőleges átmérőjére vonatkoztatott tehetetlenségi nyomatéka 09—"/,mR?. (1)
0fezeregetérése
c) Határozza meg a fedélre ható erők E ponton átmenő tengelyre vonatkoztatott
forgatónyomatékainak eredőjét! (1)
— E je neme my (te)
W
d) Mekkora szöggyorsulással kezd nyílni a fedél? (1)
al Fe 46
EM:0b 5 pe nr mlm)
9 [mért (Ra)
e) Legalább mekkora F erővel kell lenyomni a pedált, hogy a fedél megmozduljon? (1)
4. Egy egyatomos ideális gáz kezdetben Po, Vo és 79 P
állapotjellemzőkkel rendelkezik. A gázzal az ábrán látható 2P
ABCA körfolyamatot hajtjuk végre. "
LP. EWR Ta
E ki
Phsw RT
9
Paw:n RT
b) Határozza meg a hőfelvétel (vagy hőleadás) mértékét az AB, a BC illetve a CA folyamatok során!
8)
R.K
ige KEZRT
ARO: Wa ÜT
7 42
T)-ÍRwz2kRri
z k(M,-)
Zn RT,
0E e cywaTz
;
9 Ta iz
A" PE tWazz AM 2 R4- ER],
53 [/
MaC : 4952 4E 7zGywóT zs Rn (2fo-kta )zsRal
k
An zdE E, Tt TAT
jeget]
4 4
(feeSt
Rn e
BE GnaT
k o 2 mm
sz w
Relszzt
z--P ő
Goa" Ua t4E,-RV-ÍRKEZRN,
sz - 5
—-— ,
Kifejtendő kérdések
Tömör, lényegre törő, vázlatszerű, fizikailag és matematikailag pontos válaszokat várunk.
Ha szükséges, rajzoljon magyarázó ábrákat!
1. Ábra, valamint matematikai összefüggés segítségével értelmezze a két tömegpont közt ébredő gravitációs
kölcsönhatást! (1) A felírt törvényből, valamint Newton mozgástörvényetből kiindulva mutassa meg, hogyan
határozható meg a nehézségi gyorsulás értéke a Föld felszínén a Föld sugarának, valamint tömegének
ismeretében! (1) Miért engedhetjük meg magunknak, hogy az eredetileg csak két pontszerű tömeg
gravitációs kölcsönhatására felírt törvényt egy pontszerű test, valamint a kiterjedt Föld kölcsönhatására is
alkalmazhatjuk? (1) TE sumeől Át ge eng mesz ős geg
5. . a At TÉL
r ön
5 10 .
..
je zfeez 2dherű Öz emi te
a
pen Pev Ke
tat
.t haztenjadkt FődA gar ese tat
egy H téme ta mégyunt pets T,
köülöthtjüt
, ma nt a Fö ld é : Era fen inassatri Lsig
css türk
fett 2.
ZT H arer ] mm...
a A em TAN a Ta tg e
füzls v mv te.
És elkeíkdnönd
geven
AI san 3
e
zs sze
LL LL aa e
3. Írja fel egy mondatban, (0,5) valamint matematikai összefüggés segítségével is (0,5) Kepler harmadik
törvényét! Newton törvényeiből kiindulva mutassa meg, hogy kör alakú bolygópályák esetén érvényes
Kepler harmadik törvénye! (2)
4. Írja fel a csillapított harmonikus rezgés alapegyenletét, (0,5) és nevezze meg az egyenletben szereplő fizikai
mennyiségeket! (0,5) Milyen reláció áll fenn az alulcsillapított (0,5), valamint a túlcsillapított (0,5) rezgő
rendszer paraméterei között? Vázlatosan ábrázolja egy alulcsillapított, valamint egy túlcsillapított rendszer a
kitérés-idő függvényét, melyet A kezdeti kitéréssel, nulla kezdősebességgel indítunk el! (1)
a A öm Omen Em a — — aa dá zs
a , ni J Va z kat Mauna - ds ;
[ xayt1p xpt Wa Xyz 5 tj At d fe
7 ferZe TETT
e
We tajat felenuntt
pCwe BI
ett)
?tt)
A Tr: A
NN 7r JN IZSZZ
5. Nevezze meg a hőterjedés három fajtáját! (1,5) Tetszőlegesen válassza ki az egyik hőterjedési
formát, és írjon fel matematikai összefüggést, mely az időegység alatt bekövetkező hőátadás mértékét
megadja! (0,5) Nevezze meg a kifejezésben szereplő fizikai mennyiségeket! (1)
Hítgje2 [E
— Ua
— Hsvuuhos
— Uganeemhas
Hivd Alk
s TT b assa - külöednég
b
48 A A (TT)
At
Net a
a
tanai
aznysgyen [dőlne toy
n ,
0A AU
3 A 25. GATT
Kiegészítendő mondatok
6. Az egyenlítőn észak felé haladó járműre ható Coriolis-erő .... . TÉS err...
7. Centrális erőtérben mozgó tömegpont km pun us hagvgag Uuaőv.. . állandó
V s
8. — Pontrendszer impulzusa állandó, ha a... jom E MY. . hec 1 va a ZETST a 440.
11. Lebegés akkor jön létre, ha két eat. forever pv sefő ei aátaefatatááe vas hullám
találkozik egymással.
12. A .. Ax om sed 1.4 omab kés... egy intenzív állapothatározó.
13. Egy kétatomos gázmolekula szabadsági fokainak száma 1... BI RENYERES , ha a két atomot
összetartó kémiai kötést merev rúdnak tekintjük.
1, S FA e aga
ké ép
b) Ha a dobozt Fax erőnél nagyobb erővel szorítjuk meg, a doboz összeroppan. Maximális szorítóerőt
sm. — feltételezve mekkora függőlegesen felfelé irányuló gyorsulással képes a robot emelni a dobozt? (1).
am (LEN xy
a € KESZ -r
a, - TEAT lg
c) A felfelé mozgó dobozt a robot továbbra is Fmax erővel szorítja. Maximálisan mekkora nagyságú,
függőlegesen lefelé irányuló gyorsulással képes lassítani a robot a dobozt? (1)
.ZÉ-vB ma ELÉ ax kettő
Ta Tevék VTeatmg s Mevev hős
d) ) Minimálisan mennyi idő szükséges ahhoz, hogy a robot egy nyugvó dobozt felemeljen úgy, hogy a Ah
magasság elérésének pillanatában a doboz sebessége újból nulla értékű legyen? (2)
. Vak
2. A Föld RF távolságra van a Naptól. Tudjuk, hogy keringési ideje 7F—/ év. A Mars Naptól mért
távolsága Rw—/2Rr. A t—0 időpillanatban a Nap, a Föld és a Mars ebben a sorrendben egy egyenesre
esnek, amit a bolygók együttállásának nevezünk. Feltételezzük, hogy a bolygók körpályán keringenek.
"Te Út Rm]
b) Mennyi idő múlva lesz ye a t—-0
vtsz, hasonló együttállás? (1)
A kádóss
idő atát a FL gyk töllaröv Auzse mig a kapol, enint
a Mo: Ty z2Tt a3 rést
id. eh 7 Tztt19er
a az( TT" 1 24
c) Mikor lesz legközelebb merőleges egymásra a két bolygó sebességvektora? (0,5) Mekkora távolságra
van ekkor egymástól a két bolygó? (1) Mekkora ekkor a Mars Földhöz viszonyított sebességének
nagysága? (1) T
gyes fm uytezrat
Vga
ves Ar r TT elok
NN AJ bond. am
j
.
aron) 1 a(1 E) gene
1 1 9
d:jRetky -kel2 z
— 1 Le L. a zL u
Ún V -[V7 tu 7 EE TR ja
a A 7
; valkeuér Reg A
VzfRyw.a (EE tet
9 Tr
3. Egy autó m tömegű motorházfedelét az ábrán látható zárszerkezet rögzíti. Zárt állapotban a k/ rugó x
mértékben össze van nyomva. Ha a reteszt a P pontban a nyíl irányában meghúzzák, a motorházfedél
felpattan, kissé megemelkedik az O tengely körül elfordulva. A zár minden mérete elhanyagolható R-
hez képest. ; R b
a) Legalább mekkorának kell választanunk ak, [/ A
Eve A z Motorházfedél
rugóállandót, ha azt szeretnénk, hogy a tf OO
motorháztető megemelkedjen a retesz kioldása
után? Feltételezzük, hogy a motorháztető egy
ZET
homogén tömegeloszlású, téglalap alakú
ki v
lemez. (1)
ae]
R. K/ 1
T, — a ÍM 29
a 98 k.
s
57e
4 LX
b) A motorházfedelet úgy szokták bezárni, hogy a vízszinteshez képest a, szögben megemelik, majd
kezdősebesség nélkül elengedik. A lecsapódó motorháztető bezárul. Mekkora a szögsebessége a
motorházfedélnek, mikor az már közel vízszintes helyzetű, de még nem lépett
kölcsönhatásba a zárszerkezettel? A fedél tehetetlenségi nyomatéka 0—/smR?
015) kelek — mm
tevés metán selala, usage:
el o
Epart Ekémi" Epett Egy Boter LO0ta
megett egen
S E
a bg Hasek
h$...ARN ss
9 Ws al meet
R
R.
kh:7 MA
c) Milyen a szöggel jellemezhető helyzetből kell indítanunk a fedelet, hogy a zárszerkezet képes legyen
bezáródni? Feltételezzük, hogy a k, rugóállandó nagyobb, mint az a) feladatban meghatározott érték, és
k2£ £ki, a súrlódások pedig elhanyagolhatóak. (1,5)
Kula varo meet melés fv. orat Hal 2 zero
D E sg J
[vs 2 Le R
d) Sokan nema b) feladatban leírt módon zárják be a motorházfedelet, hanem inkább óvatosan lehajtják,
majd a zárszerkezet felett függőleges irányú nyomóerőt fejtenek ki a fedélre. Mekkora erőt kell
kifejtenünk, hogy a zár rögzítse a fedelet? (1)
[s Nr 09 éM e Exk- fwh-mat
4
Tf; E
( EZT T )
4 - - múzi
4. Az ábrán n mól egyatomos ideális gáz körfolyamatát
ábrázoltunk P-T diagramon. A nyomás és hőmérséklet A 8
értékek az ábráról leolvashatóak. P2-f----- tr
a) Vázlatosan ábrázoljuk a körfolyamatot P-V diagramon!
DD az ,
f Pi1-f--------- CG
Di !
P1 3! I! 5,hal
I !
Ti T2 T
pyenk
Ja T
5 / P,
- ERTI
puperRt 5 he Why Tr
zL
wzAL [2 RW ze yet
Fia b
V
c) Mennyi munkát végez a gáz a BC folyamat során? Matematikából tudjuk, hogy az f. függvény
görbe alatti területe az x; és x2 határok között: a " In (1)
1
" 6 vena y .wR-Ta
Me j BR Er
v
PT 8 a RTOZ I 9 WzuRTha V7
a 19
d) Mennyi hőt vesz fel a gáz a BC folyamat során? (1)
Fele) wRTet
8527" . w Rh
ML
Kiegészítendő mondatok
3. Egy ismeretlen bolygó felszínén a nehézségi gyorsulás értéke fele a földi értéknek. A bolygón adott
magasságból elejtett test földetérési ideje .... . (2m....... —szerese a Földön mért földetérési időnek.
4. Egyenletesen gyorsuló körmozgást végző test eredő gyorsulásvektora és sebességvektora által bezárt
szög ..... fzsklr mint 909
6. Egy homogén tömegeloszlású, gömb alakú bolygó felszínén a nehézségi gyorsulás értéke g. Egy kétszer
akkora, ugyanilyen anyagú bolygó felszínén a nehézségi gyorsulás értéke: ..2. (A
7. A Napból "a hozták húzott . sugár . képzetek...
KENE 4 reétzal S A TTTEETTETETÉB
eredője nulla. l
9. A csillapítási tényező SI mértékegysége: ... ...
. . . . /8 kizeeeeeeeee see erre ee rétes
10. A mindkét végén nyitott síp alaphangjának és első felharmonikusának frekvencia-aránya:
MNNNNNNNNTT ASZ...
11. Az ekvipartíció tételének értelmében a részecskék egy szabadsági fokára jutó energia átlagos értéke:
1. . Ismertessen matematikai módszert, mellyel egy tömegpont sebesség-idő függvényéből származtatható a hely-
idő függvény (0,5) valamint a gyorsulás-idő függvény! (0,5) Adja meg egy harmonikusan rezgő tömegpont
hely-idő, sebesség-idő, valamint gyorsulás-idő függvényét! (1,5) Nevezze meg a benne szereplő fizikai
mennyiségeket! (0,5)
.t fh töle AA un ei tet a Hdutpay - tele fogan 1
2. Hogyan határozható meg két vektor vektoriális szorzatának abszolútértéke a vektorok nagyságának és
közbezárt szögének ismeretében? (0,5) Adjon meg matematikai összefüggést a forgó koordináta-rendszerekben
értelmezett Coriolis-erő vektorának kiszámítására! (0,5) Milyen esetben nem hat Coriolis-erő egy forgó
vonatkoztatási rendszerben mozgó testre? (0,5) Magyarországon milyen irányban kell mozognunk, hogy a ránk
ható Coriolis-erő vízszintes legyen? (0,5) Fejtse ki egy mondatban, mit nevezünk Foucault-ingának! (1)
kijllzesztsazt alma szőni zeke
7
— — — ——
HP
I
/
r [/D0
Év fortune Ún pouÁnyass -
, ) ! Ha
meg 1 Nade ge
asztat karzat lolőagypégulsenlt
; , . un"
—
, allow
-
No
—-
ver? ma ef? menu
e Hon ÚMLzO
; ,
len vilfock.
4 )
uzumerotudívan a [d.Ág / la a Lt
. Rutan kanon
Írja fel egy Hx irányban terjedő hullám y(x.t) kitérés-idő függvényét! (0,5) Nevezze meg a bevezetett fizikai
mennyiségeket! (1) Hogyan módosul a fenti összefüggés, ha a hullám —x irányban terjed? (0,5) Mennyi a
hullámhossz és a periódusidő hányadosa? (0,5) Milyen távol van egymástól a hullámtér két legközelebbi
pontja, melyek x fáziskülönbséggel rezegnek? (0,5) gy
MENNE
dog
A kult ot) hos
Az cmapditri Azhallatán 691 An fehenáso
—
g064) "A2 AMkost)t) § LOS,
5. Egy lombikot félig megtöltünk vízzel, majd a nyitott lombikban felforraljuk a vizet. Miután a gőz
kiszorította a levegőt a folyadék fölül, a lombikot levesszük a tűzről, és a száját bedugjuk. A lombik külső
felületére hideg vizet csorgatunk. Mit tapasztalunk? (1) Mivel magyarázható a jelenség? (1) Milyen erő hat a
dugóra a kísérlet végeztével? (1)
vőn aa ue ov
hesegosokba, nat
rgeee TT fás
EJT A acs erzo
[e
a onalloan olavczstigelk e
. kél végem
mit a hnbtm húst, úgy a Lao
mens
fela.
[ee lilulree A olgétt emezt lgem ST j
Villamosmérnök alapszak Fizika1 12 e2aesőzalsátere elvalt Edes E2 dE3l BA ESEGB Összes
4. vizsga dolgozat, 2020. jan. 29.
2
NÉV: Neptun kód:
ezta Tt CÍ
Ez [a
e SZ —
tsz
A . 22
5
b) Ha az autó mozog az akadály felé, az autó elmozdulása miatt a visszavert hullámnak rövidebb utat
kell megtennie, mint odafelé, így azt a , radar" hamarabb érzékeli. A visszatérő jel érzékelésének
pillanatában mekkora az akadály autótól mért távolsága, ha a v sebességgel mozgó autó a kibocsájtást
követően / idő múlva érzékeli a jelet? (2)
to neészs:ct
I Új
s 9 )2 2 1
c) Hogyan módosul a , radar" hatótávolsága mozgó autó esetén? (0,5)
d) Tudjuk, hogy az autó maximum a gyorsulással képes lassítani. Maximálisan mekkora sebességgel
haladhat az autó, hogy a radar hatótávolságának határán észrevett akadály előtt éppen meg tudjon
állni? (1,5)
,hezalt Tr
az TT
et Esin
RztgiNNA
f
allashe nil el;
J caTiláT4hacT
a. íz z
Szét ee 9 a vyarr-ac] so (2 A
2. Az ábrán látható merevlemez-meghajtó olvasófeje éppen a
lemez legkülső területén található adatokat olvassa. Az m tömegű,
L hosszúságú olvasófejet elektromágnesek mozgatják, melyek F
(vagy -F) erővel hatnak az A támadáspontban mindig úgy, hogy az
erő hatásvonala merőleges legyen az olvasófej hossztengelyére.
a) Mekkora szöggyorsulással képes elfordulni a fej az O tengely
körül? Az olvasófejet tekintsük a súlypontján felfüggesztett
homogén háromszög alapú hasábnak, tehetetlenségi nyomatéka:
9—/emL 1)
M-EL-F
m ár [eg
MOLY [sg Tee
ao
—-
b) Mekkora a lemez 7 adatelérési ideje? Vagyis mennyi idő alatt képes a fej egyik szélső helyzetéből a
másikba mozogni úgy, hogy a/2 szögelfordulást gyorsítva, a/2 szögelfordulást pedig lassítva tesz
meg? (1)
e Lé A te Tezéez g
22
gen gzése éti ak 4
vwl
TT €F
. d) A fejlesztőknek sikerült a merevlemez meghajtót miniatürizálni. Minden lineáris méret a felére, az
alkatrészek tömege pedig 1/8-ára csökkent. (10//, L ; m/s m) Hogyan változott az adatelérési idő?
1)
3. Az ábrán látható mérleghinta egy középpontján
felfüggesztett L hosszúságú, m tömegű rúdból áll, melynek
végei k rugóállandójú rugókhoz vannak rögzítve. A rugók a
hinta vízszintes helyzetében nyújtatlanok. ;
a) Határozza meg a rugók x megnyúlásának mértékét, ha a mérleghintát kicsiny a szögben kitérítjük
vízszintes helyzetéből! (1) A megfelelő trigonometrikus függvényeket közelítse aegumentumukkal!
L/a L
Mz: 05 3 -AlaeembP
-
XZ- 64
u
4. Egy kazán T5—100 C"-os gőzt fejleszt normál, P, légköri nyomáson . A gőzt egy s hosszúságú, R
sugarú és d falvastagságú cső továbbítja. A cső elején a gőz áramlási sebessége v.
a) Mekkora tömegű gőz áramlik be a csőbe másodpercenként? A víz moláris tömege M.. (1,5)
b) A csövön kívül 7x környezeti hőmérséklet uralkodik. A cső falának hővezetési tényezője 4. Mennyi
71]
hő áramlik ki a cső falán másodpercenként? Feltételezzük, hogy d6XR (1,5)
emma
teje)
Í (g
c) A betáplált gőz hányad része csapódik le a cső belső falára? A víz forráshője L (1)
Bt " h.é
I 46 a ERTS (T-Tp) I a9T 5 (Ti)
Aw. LL At -
v
mmeg,
v)
sssatatji
AT
Ám
Á
RB vz d
z V
—
öm 4 m
4t 46
se Be s u z
í 4t
V2 Ewa t- ve 7
Kiegészítendő mondatok
1. — Vázlatosan ábrázolja egy egyenletes körmozgást végző tömegpont helyvektorát egy adott / időpillanatban,
valamint egy kicsivel később, a 7-At időpillanatban is! Tüntesse fel a tömegpont pillanatnyi
sebességvektorát mindkét időpontban! (1) Készítsen vektorábrát, mely szemlélteti a sebesség megváltozását!
(0,5) A fentiek alapját vezesse le a körmozgás centripetális gyorsulásának meghatározására vonatkozó
ismert összefüggést! (1,5) sz. — e A MT
Nr AT) (Ve , 7 Vtt4w ) -U e S
pt,
REG fa Ha AG hier: T 41 key
5 ; eg
; V) lav] xs v4f
Ab , 7
8
190] VAY , 4f Vay
4t30 at Ta
At30 ge hr
(17 han GET [ !
4)
sz T VzW: v
v
2. Definiálja egy mondatban a súlyerő fogalmát! (1) Fogalmazza meg egy mondatban, miért van súlytalanság
egy Föld körül keringő űrállomás fedélzetén! (1) Egy A magasságú torony liftjében mennyi ideig lehet
súlytalanságot előidézni? (1)
pezi j fg A Me; 69 s v.
tt 8 Z , hude
b Éhs; VI z VAigúr
L
gi ea rem
üepelisaseszetbáe 1) sen
Rugalmas ütközések fizikai leírásakor a mechanikai energia, valamint az impulzus megmaradás törvényét
szoktuk alkalmazni. Fejtse ki egy-egy mondatban, miért alkalmazhatjuk ezt a két megmaradási törvényt? (2)
Lehet-e tökéletesen rugalmas egy hanghatással járó rugalmas ütközés? Válaszát indokolja! (1)
ösi n fear ;
5. Az egyatomos ideális gázok kinetikus elmélete szerint mi az összefüggés a gázrészecskék átlagos
mozgási energiája, valamint a gáz hőmérséklete között? Írjon fel matematikai összefüggést, és nevezze meg a
bevezetett fizikai mennyiségeket! (1) Értelmezze a szabadsági fok fogalmát! (1) Mit állíthatunk a gázrészecskék
egy szabadsági fokára jutó átlagos energiáról? Nevezze meg, és írja le az ide vonatkozó tételt! (1)
valt . 1 - - - ay?
;PC eT
; 0 RÉS TD Alneti Lara
1. — Pontszerű testet lövünk ki adott va kezdősebességgel a vízszintes talajról. A vo vektor a szöget zár be a
vízszintessel. Az alábbi számításokat paraméteresen végezzük el.
a) Az a szög függvényében határozza meg, mennyi időt tölt a test a levegőben, (0,5)
továbbá fejezze ki a földetérés kilövés helyétől mért távolságát is az a függvényében! (0.5)
catütt ét
$
tettre ra -id a E
c) Határozza meg, milyen a szög alatt kell kilőni a testet, hogy a pálya tetőpontjának magassága megegyezzen
a földetérés kilövés helyétől mért távolságával! (1)
xy M ese ee get
kai
2 GozoE tek
8
sink ah
cak
Villamosmérnök alapszak Fizika1 1. ] 2. ] 3. ] 4. ] E1. J E2. ] Mondat ] Összes
Nagy zárthelyi dolgozat, 2017. nov. 9.
Az ábrán látható M tömegű terepjáró feladata, hogy egy csigán átvetett kötél segítségével lassan, egyenletes
sebességgel húzza ki az árokból az m tömegű személyautót. A terepjáró kerekei és a talaj közötti a tapadási
súrlódási együttható értéke 4.
S1ar-2 j 9 3 MaTVEJOEN
7 JN USrpAtuMe: érezni
azo ezi 2Tf- 9
észtek
fest selő
ET Fi fbi
ELT 2 KEAN
Villamosmérnök alapszak Fizika1 1. ] 2. ] 3. [ 4. [ E1. [ E2. [ Mondat [ Összes
Nagy zárthelyi dolgozat, 2017. nov. 9.
3. — Egy autós cirkuszban függőleges tengelyű, R sugarú hengerpalást belső felületén autóznak az ábra szerint úgy,
hogy a kocsi mindvégig vízszintes síkú körpályán mozog egyenletes v kerületi sebességgel. A kocsi kerekeinek
gördülési ellenállása elhanyagolható, a hengerpalást és az autó kerekei közti tapadási súrlódási együttható 44.
a) Rajzolja be az ábrán az autóra ható erőket a hengerpalásthoz rögzített inerciarendszerben! (1)
f., Sk fe
c) Tegyük fel, hogy az autó a b) feladatban kiszámított kritikus sebességgel mozog. Mekkora szöget zár be az
autóban elhelyezett folyadék felszíne (pl: a benzin felszíne a benzintartályban) az autó pályájának síkjával?
(1) 8
Villamosmérnök alapszak Fizika1 1. ] 2. ] 3. ] 4. ] E1. ] E2. ! Mondat Í Összes
Nagy zárthelyi dolgozat, 2017. nov. 9.
4. — Nyugvó, ! hosszúságú kötélen függő hintában M tömegű gyerek ül, aki elkap egy vízszintes irányban --vo
sebességgel feléje repülő m tömegű labdát.
a) Mekkora lesz a gyerek sebessége a labda elkapása utáni pillanatban? (1)
M l b vk GZ veka
B mu 10 - ant
c) Mekkora a maximális kitérülés, ha a gyerek a labda elkapása utáni pillanatban azonnal vissza is dobja a
labdát vízszintesen, a talajhoz viszonyítva —vo sebességgel? (1)
j
JAN
e aprfLuns megment
MEN
pe 40 MS Stee see
e
1. 6)
NM l k. vs TEKERI
aio
Villamosmérnök alapszak Fizika1 1. (2. [3.1] 4. ELT EZSfeMondats[ "Összes
Nagy zárthelyi dolgozat, 2017. nov. 9.
Kifejtendő kérdések
1. — Mely két elemi mozgásforma szuperpozíciójaként értelmezhető egy kerék egyenes talajon való gördülése?
(0,5) Rajzolja fel egy R sugarú kerék középpontjának, valamit kerületi pontjainak sebességvektorait a két elemi
mozgásforma esetén külön-külön. (1) Adja meg egy R sugarú kerék egyenes talajon való tiszta gördülésének
kinematikai feltételét! (0,5) Rajzolja fel egy vízszintes talajon tisztán gördülő kerék tengelyének, talajjal
érintkező pontjának, legfelső pontjának és legelső pontjának sebességvektorát! (1)
) § 2. A 7 /
ő. urnak Fog ) ENSZ) 9 sas dl a 27
Hz
Ua
Tt 7 pol: (s fétetede i
UV 5UyZ 0 Rk.
2. — Fogalmazza meg egy mondatban, mikor tekinthetünk egy erőteret konzervatívnak! (1) Adja meg egy Hooke-
törvénynek engedelmeskedő rugó által kifejtett erő helyfüggését, nevezze meg a kifejezésben szereplő
mennyiségeket! (0,5) Összefüggés felírásával definiáljon potenciális energiát a rugó erőterében! (0,5) Írja fel a
mechanikai-energia megmaradás törvényét, és nevezze meg a benne szereplő fizikai mennyiségeket! (0.5) A
felírt törvény segítségével mutassa meg, hogyan határozható meg egy adott mértékben összenyomott vízszintes
tengelyű rugó segítségével kilőtt test végsebessége! (0,5)
alat a Üss vegül
Té SA TR GÉs
ota Ize
GIRL
made figytlem a tat pékgagfelasbee ml
ok ege
a mungik kadő ds vég pense kel zat
5 ; x - 4 2
E --hx Ezgagéégebek
MTE s
MINT
ZT
BAR
F.
ú3 Vet Ba beeölyé s ss
, a st
ezett perhez s
asőt AV [er EE] s
[ER szét
l ,E ESA 4. nolJ
a [erok E aZ Izpot t Bjiss
i tájrave ta
Wa
Kanduti e [p3
8
E SEB Egg
elete
sz 9 sét ej
ga zha
u et I hat
199
Mondatkiegészítések – megoldások
2014. július 2.
6. Ha egy egyenes vonalúan mozgó pont x(t) helykoordinátája az idő Atn függvényével
adható meg (A konstans), akkor sebessége az időnek Antn−1 függvénye.
1
9. Körmozgás esetén a gyorsulás vektora két nevezetes komponensre bontható fel. Ezek a
centripetális és tangenciális gyorsulások.
12. Gyorsuló körmozgás esetében az eredő gyorsulás biztosan nem a kör közepe felé mutat.
14. A kerületi sebesség mindig az Rω kifejezéssel adható meg, függetlenül attól, hogy a kör-
mozgás gyorsuló vagy nem.
15. Görbe vonalú mozgás során a tömegpont mozgása a görbe egy adott pontjában úgy te-
kinthető, mintha a tömegpont körpályán (simulókörön) mozogna.
16. Egy test egyenes vonalú mozgását sebesség-idő grafikonon ábrázoljuk. A test elmodulását
a görbe alatti terület adja.
17. Minden test megőrzi egyenesvonalú egyenletes mozgását, amíg más testekkel kölcsönha-
tásba nem lép. Az itt megfogalmazott állítást Newton I. axiómájának / a tehetetlenségi
axiómának nevezik.
23. Newton III. axiómája szerint a kölcsönható erők erő-ellenerő párban lépnek fel.
24. Van az erőknek egy csoportja, amelyeknek nincs ellenereje. Ez azért van, mert ezek nem
kölcsönhatásból származnak. Ezek az erők az ún. gyorsuló vonatkoztatási renszerekben
lépnek fel, és tehetetlenségi erőknek nevezzük őket.
r
25. A gravitációs kölcsönhatás erőtörvénye: F = −γ mMr2 r
; e törvényt az általános tömegvon-
zás törvényének is nevezik. A vonzó kölcsönhatás tulajdonságot a képletbeli negatív előjel
fejezi ki.
2
26. A homogén erőtér fogalma azt jelenti, hogy a tér minden pontjában ugyanolyan nagyságú
és irányú erő lép fel.
27. A homogén nehézségi erőtér alakja: F = mg; a törvénybeli tömeget súlyos tömegnek
nevezik.
29. A tömegpontra ható kényszerő a felület, görbe mint kényszer normálisa irányába mutat.
31. Az asztalon csúszó testre ható súrlódási erő mindig a pillanatnyi sebességgel ellentétes
irányú.
34. A falra merőlegesen pattanó m tömegű, v sebességű labda rugalmasan visszapattan. Ek-
kor a labda imulzusváltozása 2mv.
35. Tömegpontrendszer esetén a belső erők a rendszer teljes impulzusát nem változtatják
meg.
∑
m r
36. Tömegpontrendszer tömegközéppontjának definíciója: r = ∑i i i .
i mi
37. A tömegközéppont úgy mozog, mintha az összes külső erő e pontban hatna.
38. Két tömegpont közül az egyik keletre, a másik északra mozog ugyanolyan v0 sebességgel.
√
Egymással tökéletesen rugalmatlanul ütköznek, amely után v = 22 v0 nagyságú sebesség-
gel mozognak.
41. Egy szerkezet mozgatásához az F(x) = kx3 erő alkalmazása szükséges (k konstans).
Mekkora a munkavégzés az x = 0 pontból az x koordinátájú pontba való elmozdítás
során? Válasz: W = 14 kx4 .
42. A testen végzett munka a test kinetikus / kinetikai / mozgási energiáját változtatja meg.
Tételszerűen ezt fogalmazza meg a munkatétel / kinetikai energia tétele, amelynek mate-
matikai alakja: 12 mv22 − 12 mv21 = W.
3
43. Konzervatívnak nevezzük azt az erőteret, amely matematikai alakja előállítható mint
d
egy csak helytől függő skalár tér (1D-ben) − dx deriváltja, vagy (3D-ben) −grad negatív
gradiense.
44. Ha a konzervatív erőtér potenciálja U(y) = mgy, akkor a ható erő: F = −mg.
47. Konzervatív erőtérben a végzett munka független az úttól, azaz csak a kezdő- és végpon-
toktól függ. Ha egy test a kezdőpontjára jut vissza, akkor a végzett munka zérus.
49. Ínyenceknek: Ha egy vektortér örvénymentes, azaz rotF = 0, akkor a tér biztosan előál-
lítható, mint egy skalártér negatív gradiense: F = −gradU.
51. A súrlódás, közegellenállás során fellépő munkavégzés mindig csökkenti a mechanikai ener-
giát. A teljes energia azonban a mozgás során megmarad. A súrlódás során disszipálódott
energia pl. hővé alakul, növelve a test belső energiáját. Ez utóbbi fogalom megjelenése
azonban kivezet a mechanika fogalomtárából. :(
52. Míg a mechanikai energia megmaradása csak konzervatív erőterek esetében teljesül, addig
az energia megmaradás általános érvényű.
53. Két test ütközése pillanatában az energián kívül az impulzus biztosan megmarad.
54. A mechanikai energia csak akkor megmaradó mennyiség két test ütközése esetén, ha az
ütközés tökéletesen rugalmas.
58. Centrális erőtér az az erőtér, amelyben az erővektorok hatásvonalai egy ponton mennek
át.
4
59. A rugalmas erő a gravitációs erő, a kötélerő egyaránt centrális erő.
60. A homogén nehézségi erő, a közegellenállási erő egyaránt nem centrális erő.
62. A merev test definíciója kimondja, hogy a test mozgása során bármely két pontjának
távolsága állandó.
63. A merev test transzlációs (haladó) és rotációs (forgó) mozgást tud végezni.
66. A merev test perdületének matematikai alakja: L = Iω. /Az irodalomban több helyen:
N = Θω/.
∑ 2
∫ 2
67. A tehetetlenségi nyomaték definíciója: Θ = i m i r i vagy Θ = r dm.
^
70. Ínyenceknek: A merev test perdülete: N = Θω. ^ az ún. tehetetlenségi tenzor. Az
Itt a Θ
N impulzusmomentum vektora nem feltétlenül (nem minden esetben) párhuzamos az ω
szögsebesség vektorral!
72. Két erőrendszert ekvivalensnek nevezünk akkor, ha mind az erők mind a forgatónyoma-
tékok eredője megegyezik. Ekkor a két erőrendszer azonos haladó (transzlációs) és forgó
(rotációs) mozgást hoz létre.
76. A tehetetlenségi erők bevezetésére azért van szükség, hogy Newton II. axiómájának érvé-
nyességét gyorsuló vonatkoztatási rendszerekre is kiterjeszthessük.
5
78. A transzlációs tehetetlenségi erő matematikai alakja: Ftr = −ma.
Vegyes feladatok
86. Egy tömegpont nyugalomból indulva, lineárisan növekvő gyorsulással mozog. Ekkor a
pont sebessége az idő(ben)vel négyzetesen változik.
90. Egy (nyugalmi állapotához képest) 10 cm-rel megnyújtott rugó 500 Joule energiát tárol.
Ekkor a rugót 10000 N erővel kell tartani.
∫t2
91. Egy tömegpontra ható erő t1
Fdt integrálja megadja a pont impulzusváltozását.
92. Egy mozgó golyó állónak ütközik. Az ütközés utáni sebességük egymásra merőleges.
Ebből következik, hogy (tökéletesen rugalmas ütközés esetén) a két golyó azonos tömegű.
93. Egy egyenletes sebességgel gördülő, 1 méter sugarú karika legfelső pontjának a sebessége
a talajhoz képest 1 m/s. Ekkor a pont gyorsulásának a nagysága 0,25 m/s2 .
94. Egy tömegpontrendszer perdületét a centrális belső erők nem változtatják meg.
6
96. Egy magasugró elhagyta a talajt, így a további mozgása során (a földre éréséig) a sportoló
perdülete nem változik meg.
97. Az északi féltekén a folyók jobb partjukat mossák jobban a Coriolis-erő fellépte miatt.
98. Az asztalon m tömegű golyó pattog. Ekkor a golyó mg átlagos erővel nyomja az asztalt.
99. A szabadon eső ejtőernyős kezében lévő test zérus erővel nyomja az ejtőernyős kezét.
100. A súlytalanság állapota azt jelenti, hogy a test nem nyomja az alátámasztást; a szabadon
leeső testre mg erő hat.
101. Ha egy test 1s ideig 1m/s sebességgel, majd 2 s ideig 2m/s sebességgel mozog, akkor az
átlagsebessége 5/3 m/s.
102. Ha egy tömegpontot v0 kezdősebességgel 60◦ -os szöggel elhajítunk, akkor a pálya csúcsán
v2
a görbületi sugár 4g0 .
103. Egy r sugarú körpályán mozgó tömegpont sebessége és gyorsulása tompaszöget zárnak be
egymással. Ekkor a tömegpont sebességének nagysága csökken a mozgás során.
104. Tömegpontrendszer esetén a belső erők nem változtatják meg a rendszer impulzusát.
106. Egy lejtő tetején meglöktünk egy testet, amelyik a lejtő alján éppen megállt. Induláskor
a kinetikus energia éppen megegyezett a (lejtő aljától számolt) potenciális energiával, ami
100 J. A súrlódási erő munkája a test mozgása során -200 J volt.
107. A Föld körül mozgó űrhajó távolsága a Föld középpontjától r(t). Az űrhajó potenciális
1
energiája arányos a(z) r(t) -vel.
108. Egy mozgó tömegpont esetén a mechanikai energia megmaradás tétele csak akkor teljesül,
ha az erőtér konzervatív.
109. A korcsolyája hegyén forgó jégtáncos forgási sebessége megváltozik (súrlódástól eltekin-
tünk). Ekkor a korcsolyázó perdülete állandó.
110. Ha egy testet a tömegközéppontján átmenő tengely helyett egy vele párhuzamos tengelyen
forgatunk meg, akkor a tehetetlenségi nyomatéka: Θ0 + md2 .
111. Az egyenlítőn keleti irányban indított rakétára ható Coriolis-erő radiálisan kifelé (irányba)
mutat.
112. Két, azonos tömegű, egyforma v0 sebességű, lágy agyag golyó egymásra merőlegesen mo-
√
zogva találkozik. Az összetapadt anyag 22 v0 nagyságú sebességgel halad tovább.
7
113. Egy forgó koordinátarendszerben lévő tömegpontra csak akkor hat a Coriolis erő, ha a v
sebesség nem párhuzamos a tengellyel.
116. Sík mezőn egy vadász elsüti vízszintes csövű puskáját és az elsütés pillanatában elejti a
távcsövét. Ekkor a távcső ugyanannyi idő alatt éri el a talajt, mint a kilőtt lövedék.
∫t2
117. Egy tömegpontra ható erő t1
Fdt integrálja megadja a tömegpont impulzusváltozását.
118. Tekintsünk egy görbe vonalú pályán állandó kinetikus energiával mozgó tömegpontot.
Ekkor a pont gyorsulása ott a legnagyobb, ahol leg-kisebb a(z) görbületi sugár.
119. Ha egy F erőnek tetszőleges zárt görbe mentén végzett munkája zérus, akkor ezt az erőt
konzervatív erőnek nevezzük.
122. Egy r sugarú körpályán mozgó tömegpont sebessége és gyorsulása tompaszöget zárnak be
egymással. Ekkor a tömegpont sebességének nagysága csökken a mozgás során.
124. Forgó csillag saját gravitációs terében összeroskad (sugara csökken). Ekkor megváltozik
a szögsebesség.
125. Egyenletesen gyorsuló körmozgás esetén a centripetális gyorsulás a t idő második hatvá-
nyával növekszik.
126. Egy kövér és egy sovány ember nagyon csúszós jégen áll (µ=0). Egy kötél két végét
fogják, és kölcsönösen elkezdik egymást húzni, addig, amíg nem találkoznak. Bármi-
lyen módon húzzák a kötelet, a találkozás helye mindig ugyanaz a pont, melynek neve:
tömegközéppont.
127. Egy gépkocsi kerekére ható tapadó súrlódási erő gyorsítja a kocsit és a munkavégzésének
matematikai kifejezése: W = Ft s = µt mgs.
128. A tehetetlenségi erőknek azért nincs ellenerejük, mert nem kölcsönhatásból származnak.
8
129. A merev testek mozgása transzlációra és rotációra bontható fel.
130. Ha az erők hatásvonalai egy ponton haladnak át, akkor centrális erőtérről beszélünk.
131. Egy sportoló toronyugrás közben behajlítja térdét és térdein összefonja a karját ("össze-
zsugorodik"). Ezen manőver során a forgása felgyorsul, perdülete állandó.
132. Egy alulcsillapított oszcillátor frekvenciája ωcs . Ha ezt ω frekvenciával gerjesztjük, akkor
a rezonancia frekvencia kisebb, mint ωcs .
133. Ha egy megpörgetett bicikli kereket a tengelye egyik végén felfüggesztünk, akkor pre-
cessziós mozgás jön létre.
134. Ha két azonos frekvenciájú és egyforma amplitúdójú hullám szembe haladva találkozik,
akkor állóhullám alakul ki.
135. Ha a rendszer hőmérséklete nem változik, ugyanakkor látens hőközlés van, fázisátalakulás
történik.
138. A termodinamika első főtétele szerint a rendszer belső energiája hőközléssel (-val/vel) és
munkavégzéssel (-val/vel) változtatható meg.
140. Egy egyenes vonalú mozgást végző pontnak a pillanatnyi "a(t)" gyorsulása a pillanatnyi
"v(t)" sebesség négyzetével arányos. Ekkor a "v(t)" sebesség a "t" idő 1t függvénye
szerint változik.
141. Egy tömegpont egy spirál alakú pályán álladó v0 nagyságú sebességgel mozog. Ekkor a
pont gyorsulása sehol sem nulla.
142. Egy tisztán gördülő kerék teljes mozgási energiája a 12 mv2 + 12 θω2 összefüggéssel adható
meg.
143. A(z) konzervatív erőtérben a testen végzett munka független a pálya alakjától.
144. Brazíliában egy messzehordó ágyúval déli irányba lövünk. Ekkor a Coriolis erő a lövedéket
keleti irányba téríti el.
9
145. Egy szirénázó mentő és egy gépkocsi egyenes úton egy irányban halad. A gépkocsi vezetője
a sziréna hangját alacsonyabbnak hallja. Ebbol következik, hogy gépkocsi és a mentő
távolodik egymástól.
2
146. Az impulzusmomentum mértékegysége: kg ms .
147. Homogén nehézségi erőtérben eldobunk egy babzsákot. Ekkor a rendszer tömegközép-
pontja parabola pályán mozog.
√
θ
148. A fizikai inga lengésideje: T = 2π mgl .
149. Csillapított oszcillátort tetszőleges frekvenciával gerjesztve soha nem tapasztalunk rezo-
nancia jelenséget. Megállapíthatjuk, hogy ez egy túlcsillapított oszcillátor.
150. Adiabatikus állapotváltozás esetén az entrópia-változás zérus, mert a(z) környezettel cse-
rélt hő zérus.
151. A(z) speciális relativitás elve szerint az egymáshoz képest egyenes vonalú egyenletesen
mozgó rendszerek egyenértékűek a természeti törvények leírása szempontjából.
155. Egy tömegpont v0 állandó nagyságú sebességgel görbe vonalú pályán mozog. Ekkor a
gyorsulásának az iránya a pályához rajzolható simuló kör középpontja felé mutat.
156. Egy v sebességgel haladó gépkocsi motorja P teljesítményt fejt ki. Ekkor a közegellenállás
és a súrlódás együttes értéke: Pv .
157. Konzervatívnak nevezzük azt a teret, amelyben az erő a(z) potenciális energia negatív
gradiense (helykoordináta szerinti deriváltja).
158. Egy rögzített tengely körül forgó test mozgásállapotát a(z) forgatónyomaték változtatja
meg.
10
161. Két egyforma tömegű gépkocsi azonos EK kinetikus energiával, egymásra merőlegesen
mozogva rugalmatlanul összeütközik. Az összetapadt roncsok a talajon való csúszás után
megállnak. A súrlódó erő munkája legfeljebb EK értékű volt.
162. A vasútállomáson álló megfigyelő akkor hallja a közeledő vonat sípjának igazi frekvenci-
áját, amikor a vonat megáll.
163. A lebegés jelensége akkor következik be, ha a két szuperponálódó hullám frekvenciája
közel azonos.
167. Adiabatikus állapotváltozás közben a rendszer entrópiája nem változik, mert a környe-
zettel reverzibilisen cserélt hő zérus.
168. Az ikerparadoxon szerint az elutazó iker azt tapasztalja, hogy a Földön maradt testvére
jobban öregszik, mint ő.
169. A v sebességgel mozgó vonaton utazó utas lámpával világít. Ekkor a pálya mellett álló
megfigyelő a fény sebességét c-nek méri.
170. Egy homogén, kör alakú korong a tömegközéppontján átmenő fix tengely körül forog. A
tengelyek csapágyain erőhatást észlelünk. Ebből következik, hogy a forgástengely nem
esik egybe a szimmetria tengellyel.
173. Azonos hosszúságú, mindkét végén befogott vastag és vékony húrt egyforma erővel meg-
feszítünk, majd a húrokat enyhén megpendítjük. Ekkor a magasabb hangú rezgés hul-
lámhossza kisebb, mint a mélyebb hangúé.
175. A tehetetlenségi erőknek azért nincs ellenerejük, mert nem kölcsönhatásból származnak.
11
177. Túlcsillapított oszcillátor maximális kitéréseinek száma: 1.
178. Sík asztallapon pattog egy m tömegű labda, az ütközés tökéletesen rugalmas. Ekkor
elegendően hosszú időt tekintve a labda mg átlagos erővel nyomja a talajt.
179. Egy kísérletben meghatározták a teljesítmény időfüggését (P(t)). A kísérlet során a teljes
∫t2
munka a következő módon határozható meg: t1
P(t)dt.
√
180. A matematikai inga lengésideje: 2π gl .
181. Az abszolút hőmérsékleti skála fogalma azért nagyon fontos, mert anyag független.
182. Egy megfigyelő egy nyugvó L0 hosszúságú rúdra merőlegesen mozog. Ekkor ő a rudat L0
hosszúnak méri.
12