VÖRÖSMARTY MIHÁLY – ’50ES ÉVEK LÍRÁJA

Vörösmarty Mihály (1800-1855):

 19.sz.első fele
 magyar romantika európai színvonalú képviselője
 mindhárom műnemben alkotott
 egyénre, nemzetre, egyetemes emberi létezésre vonatkozó kérdésfeltételek
 ügyvédi pálya, Perczel család nevelője
 sikerét eposza, a Zalán futása hozta meg
 romantikus triász tagja(Toldy Ferenc, Bajza József)
 pol.-i életbe aktív
- MTA tagja
- Kisfaludy társaság tagja
- szh. idején – ogy. képviselő
 1849 után alkotóként szinte teljesen elnémul – beleőrül a szh. bukásába

Alkotói korszakok:

1. 20as évek – 30as évek első fele

- főleg epikus művek pl. Zalán futása
- drámai alkotása: Csongor és Tünde
2. 30as évek második fele – 40es évek
- főleg líra művek
- reformkorra jellemző bizakodó hangnem (de: kétely is)
- Szózat, A merengőhöz, Gondolatok a könyvtárban, Az emberek
3. Szh. bukása utáni évek (1849-50)
- beleőrül – elnémul
- nem alkot már annyit mint eddig
- Előszó, A vén cigány

1850-es évek lírái:

 korszakban mindössze 15 vers

 legismertebb versek: Előszó, A vén cigány
 jellemző a haza és az emberiség sorsának egybekapcsolása
 elveszett szabadságharc után, a habs. neoabszolutizmus hatására – a magyar líra jellegzetes iránya tragikus
veszteségérzet, helyreállíthatatlanság gondolata
 irodalmi alkotások sokszor allegorikus tartalmakat hordoznak
 Előszó és A vén cigány az allegorikus tartalom ellenére történelmi kontextusból kiragadva is olvasható –
nemzeti értelmezési hiány + lét-és történelemfilozófiai gondolati költeményként is lehet értelmezni

Előszó:

 pontos keletkezését nem tudjuk

 verskezdő 1. tagmondat értelmezése bizonytalan: ,,Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég” (1849 előtti állapotokra
utal)
 világosi fegyverletétel, katasztrófa után – kozmikus tragédia víziója
 műfaja: rapszódia – lírai műf., jellemző az érzelmi szélsőségek közötti csapongás, szerkezete szabálytalan,
szaggatottság jellemzi
 időmértékes verselésű
 idő-és értékszembesítő vers
 hangnem: szenvedélyes
 hangulat: zaklatott
 téma: világosi fegyverletételt dolgozza fel – politikai és társadalmi üzenet van benne
 időkeret: 1 esztendő( hatalmassá növesztett, kozmikus méretű) boldog tavasztól-hazug áltavaszig
  középpontban: szabadságvágy – aggódik a haza sorsa miatt
 szerkezete
- 1. egység (1-10. sor) TAVASZ
- reformkor ünnepi tavasza
- lelkes hangulat, munkaláz, ész és szív összefogása
- ,,Lángolt a gondos ész, a szív remélt”
- 2. egység (11-18. sor) NYÁR
- ,,szent szózat”-ra való várakozás (isteni hang)
- rejtő tavasz nyárrá égett – nyári délibáb
- isteni szózat elhangzik – hatás: eddig pezsgő világban csend, mozdulatlanság
- 3. egység (19-33. sor) ŐSZ
- apokaliptikus látomás
- küzdelem és pusztulás – véres harc, kegyetlen pusztítás
- értékgazdag világ tragikusan megsemmisül (,,tiszta ég” – ,, elsötétült ég”)
- 4. egység (34-41. sor) TÉL
- jelen
- tél dermedtsége, némasága
- halál motívum – ,, Most tél van és csend és hó és halál”
- 5. egység (42-49. sor) TAVASZ
- hamis újjászületés képe
- szétválik egymástól a természet és a társadalom párhuzama
- végén megállapítás: a történelem körforgásszerű, nincs benne fejlődés
 úgymond keretes szerkezet – tavasszal kezdődik és azzal végződik
 évszaktoposzok

A vén cigány (1854)

 műfaj: rapszódia
 sokféleképpen értelmezett mű
 nehéz megérteni: merész képek laza összekapcsolódása, logikai összefüggéseket mellőző egymásra
hangolása – olvasónak pótolnia kell
 nemzeti tragédia feldolgozása – világosi fegyverletétel
 cím: ,,vén cigány” – öreg költő metaforája (zenész, aki muzsikájával elfeledteti a gondokat)
 bordal-keretet ad: 1. strófa és a visszatérő refrén
 önmegszólító vers: költő önmagát szólítja fel a ,,muzsikálásra” azaz az alkotásra (,,Húzd rá cigány”)
 DE hosszú hallgatás után nehéz újra alkotni – szorító kötelesség az írás – értelmetlen semmittevés nem
használ, nem jó semmire
 lírai én:
- emberi történelem körforgásos menetéből bíztatást csihol
- szenvedés mélypontja után már csak jobb lehet
- ,,Mindig így volt e-világi élet, Egyszer fázott, másszor lánggal égett.”
 refrén: közelgő halál éreztetésével fokozza a buzdítás erejét – cigány az utolsó erőfeszítésre próbálja rávenni
magát – bánaton felül kell emelkedni a bor és a zene hatásával
 kérdés önmagának: milyen legyen az utolsó nagy alkotás?
 szerkezete:
- 2-3. strófa
- minden szellemi és fizikai erőre szüksége van
- lazán összefüggő merész képsor adja meg a választ a kérdésre
- téboly képek megjelenése: ,,vér forrása”, agyvelő megrendülése, égő szem
- 4. strófa
- auditív hatások találhatók
- erőteljes hangok
- iszonyatos hangok: elfojtott sóhajtás, üvöltés, sírás
 - nemzeti és emberi tragédiákról adnak hírt
- ezek követelik ki az utsó alkotást
- 5. strófa
- saját kora rettenetét párhuzamba állítja az emberiség történelem előtti, biblikus és mitológiai
tragédiával
- 6. strófa
- történelem előtti múltba távozást térbeli távolodás váltja fel
- bizakodás jelei: kozmikus távlatban látni lehet egy emberibb jövő jeleit
- 7. strófa
- örök béke próféciája
- remény megjelenik – ,,Lesz még1x ünnep a világon”
- érdemes lesz újra felvenni a vonót
- megszületik a nagy mű
- refrén megváltozik!!!
- kényszerítő bíztatás lett azzá az alkotásból, ami a buzdítás célja
ELŐSZÓ

Midőn ezt írtam, tiszta volt az ég.

Zöld ág virított a föld ormain.
Munkában élt az ember mint a hangya:
Küzdött a kéz, a szellem működött,
Lángolt a gondos ész, a szív remélt,
S a béke izzadt homlokát törölvén
Meghozni készült a legszebb jutalmat,
Az emberüdvöt, melyért fáradott.
Ünnepre fordúlt a természet, ami
Szép és jeles volt benne, megjelent.

Öröm - s reménytől reszketett a lég,

Megszülni vágyván a szent szózatot,
Mely által a világot mint egy új, egy
Dicsőbb teremtés hangján üdvözölje.
Hallottuk a szót. Mélység és magasság
Viszhangozák azt. S a nagy egyetem
Megszünt forogni egy pillantatig.
Mély csend lön, mint szokott a vész előtt.
A vész kitört. Vérfagylaló keze
Emberfejekkel lapdázott az égre,
Emberszivekben dúltak lábai.
Lélekzetétől meghervadt az élet,
A szellemek világa kialutt,
S az elsötétült égnek arcain
Vad fénnyel a villámok rajzolák le
Az ellenséges istenek haragját.
És folyton-folyvást ordított a vész,
Mint egy veszetté bőszült szörnyeteg.
Amerre járt, irtóztató nyomában
Szétszaggatott népeknek átkai
Sohajtanak fel csonthalmok közől;
És a nyomor gyámoltalan fejét
Elhamvadt várasokra fekteti.
Most tél van és csend és hó és halál.
A föld megőszült;
Nem hajszálanként, mint a boldog ember,
Egyszerre őszült az meg, mint az isten,
Ki megteremtvén a világot, embert,
E félig istent, félig állatot,
Elborzadott a zordon mű felett
És bánatában ősz lett és öreg.

Majd eljön a hajfodrász, a tavasz,

S az agg föld tán vendéghajat veszen,
Virágok bársonyába öltözik.
Üvegszemén a fagy fölengedend,
S illattal elkendőzött arcain
Jókedvet és ifjuságot hazud:
Kérdjétek akkor ezt a vén kacért,
Hová tevé boldogtalan fiait?
A VÉN CIGÁNY

Húzd rá cigány, megittad az árát,

Ne lógasd a lábadat hiába;
Mit ér a gond kenyéren és vizen,
Tölts hozzá bort a rideg kupába.
Mindig igy volt e világi élet,
Egyszer fázott, másszor lánggal égett;
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Véred forrjon mint az örvény árja,

Rendüljön meg a velő agyadban,
Szemed égjen mint az üstökös láng,
Húrod zengjen vésznél szilajabban,
És keményen mint a jég verése,
Odalett az emberek vetése.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Tanulj dalt a zengő zivatartól,

Mint nyög, ordít, jajgat, sír és bömböl,
Fákat tép ki és hajókat tördel,
Életet fojt, vadat és embert öl;
Háború van most a nagy világban,
Isten sírja reszket a szent honban.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Kié volt ez elfojtott sohajtás,

Mi üvölt, sír e vad rohanatban,
Ki dörömböl az ég boltozatján,
Mi zokog mint malom a pokolban,
Hulló angyal, tört szív, őrült lélek,
Vert hadak vagy vakmerő remények?
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot,
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Mintha ujra hallanók a pusztán

A lázadt ember vad keserveit,
Gyilkos testvér botja zuhanását,
S az első árvák sirbeszédeit,
A keselynek szárnya csattogását,
Prometheusz halhatatlan kínját.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.
A vak csillag, ez a nyomoru föld
Hadd forogjon keserű levében,
S annyi bűn, szenny s ábrándok dühétől
Tisztuljon meg a vihar hevében,
És hadd jöjjön el Noé bárkája,
Mely egy uj világot zár magába.
Húzd, ki tudja meddig húzhatod,
Mikor lesz a nyűtt vonóbul bot:
Sziv és pohár tele búval, borral,
Húzd rá cigány, ne gondolj a gonddal.

Húzd, de mégse, - hagyj békét a húrnak,

Lesz még egyszer ünnep a világon,
Majd ha elfárad a vész haragja,
S a viszály elvérzik a csatákon,
Akkor húzd meg ujra lelkesedve,
Isteneknek teljék benne kedve.
Akkor vedd fel ujra a vonót,
És derüljön zordon homlokod,
Szűd teljék meg az öröm borával,
Húzd, s ne gondolj a világ gondjával.