Szegedi Tudományegyetem

Juhász Gyula Pedagógusképző Kar

Művészeti Intézet

Antonio Vivaldi munkássága

Kurzus: Zenetörténet – zeneirodalom – hangszerismeret 2.

Hallgató: Kovácsné Kaczur Andrea
Oktató: Papes–Valach Fanni Neptun-kód: WW7ZLN
Képzés: ének-zene tanári (tanítóknak)
4. félév

Szeged, 2024. április

Antonio Vivaldi életének főbb állomásai
1678-ban született Velencében, ahol szülei egyházzenei pályára nevelték. Egészségi állapota
születésétől kezdve nagyon gyenge volt, ezért édesapja kezdte el hegedülni tanítani otthon,
viszont arról a kutatóknak csak feltételezései vannak, hogy a zeneelméleti és zeneszerzői
ismereteit ki segített neki elsajátítani. Egyes kutatók szerint Giovanni Legrenzi, Velence akkor
leghíresebb zeneszerzője lehetett talán a tanára, aki abban az időben a Szent Márk
székesegyház zenekarának vezetője is volt egyben. Legrenzi halálakor mindössze 12 éves volt
Vivaldi, elvileg ilyen fiatal tanulókat nem fogadott a mester, hacsak nem kivételes tehetséggel
áldották meg azt. Sajnos nem maradt fenn erre vonatkozólag semmilyen dokumentum.
Giovanni Battista Vivaldi, az édesapja viszont különösen nagy érdeklődést mutatott a kor
legmodernebb, legkeresettebb szerzőinek kottakiadványai iránt, így a kis Vivaldinak alkalma
adódott autodidakta módon is képeznie magát a zeneszerzők kompozícióinak tanulmányozása
által.
Szinte egész életében Velencéhez kötődött a munkássága. A Szent Márk székesegyház -
ahol édesapja is alkalmazásban állt, mint hegedűs - ismertette meg az egyházzenei- és
koncertélettel, így szinte egyenes volt az út számára a papi hivatás felé. 1703-ban avatták
áldozópappá, de egészségi állapota miatt sohasem dolgozhatott ebben a minőségében.
Helyette a pedagóguspályát választotta a Pio Ospedale della Pietá nevű árvaházban. Kisebb
megszakításokkal szinte élete végéig dolgozott az intézmény falai között, ahol tehetséges
énekesek és hangszeresek álltak rendelkezésére.
1713-ban már a színház és az opera világa csábítja a zeneszerzőt, mely tevékenységét az is
segíti, hogy a San Angelo színház zeneszerzője és impresszáriója lett. Mindenért ő felelt, igazi
üzletemberré vált, operái fő bemutató helyszínévé tette az intézményt.
A kottakiadásnak fontos szerepe volt Vivaldi hírnevének és zeneműveinek európaszerte
való elterjedésében, így Velence mellett Amszterdamban Estienne Roger és családja
jóvoltából, majd később Párizsban is megjelentek nyomtatásban gyűjteményei.
Az arisztokratákkal és uralkodókkal is jó kapcsolatot tartott fenn, az 1710-es évek végén
Mantovába szerződött Fülöp hessen-darmstadti herceg szolgálatába. Jó viszonyt ápolt IV.
Frigyessel, Dánia és Norvégia királyával, neki adományozta néhány concertojának kéziratát,
és neki ajánlotta az op. 2-es szám alatt megjelent 12 hegedűszonátát tartalmazó gyűjteményét
is. Baráti kapcsolatot alakított ki Guido Bentivoglio márkival, akinek támogatásával
Ferraraban is színpadra vitték pár operáját. Az 1730-as években Vivaldit egyre kevésbé
becsülik, míg 1740-ben megszűntetik a Pietában betöltött állását is. Ekkor VI. Károly császár
pártfogása miatt Bécsbe utazik, de végül annak halála miatt elszegényedve, munka nélkül
1741-ben itt hal meg.

Az előadóművész
Már 10 évesen a velencei Szent Márk Székesegyház zenekarában játszhatott, később velencei
operaházak alkalmilag összeállított zenekaraiban. 1710-től a Pio Ospedale della Pietá
vezetősége úgy módosítja szerződését, hogy minden nagyobb ünnepen orgonán is kellett
játszania, és a zenekar karmesteri feladatait is el kellett látnia. 1712-ben kerít sort világi
hegedűművészként való bemutatkozására is. 1718-ban Mantovában Fülöp hessen-darmstadti
herceg szolgálatában udvari karmesterként dolgozik. Uralkodók sora hallhatta és láthatta
előadóművészként, fellépett többek között a francia királyné előtt a tiszteletére komponált Te
Deum bemutatóján, IV. Frigyes dán és norvég király, Ferdinánd Mária Ince herceg, Frigyes
Keresztély szász választófejedelem előtt. 1738-ban Amszterdamban kap megbízást színházi
előadások vezetésére és szervezésére, ahol többségében más szerzők műveit dirigálta.

A zenepedagógus
Vivaldi 1703-ban kerül a Pio Ospedale della Pietá elnevezésű leányárvaházba mint maestro di
violino, hegedűtanár. Ebben az intézményben kiváló zenei nevelést kaptak a növendékek,
éneklésre, zeneelméletre és hangszerjátékra tanították őket, kiváló kórus és zenekar állt
rendelkezésre és a rendszeresen tartott hangversenyek bevételeiből finanszírozták az
intézmény működését.
Vivaldi itt a hegedűjátékon túl oboán és viola all’inglesén, angolbrácsán is tanította
növendékeit játszani. Különösen sikeres oktatói munkájára utal, hogy viszonylag hamar ki
sikerült nevelnie olyan tehetségeket a lányok közül, akik tovább tudták adni a tőle szerzett
tudásukat fiatalabb és képzetlenebb társaiknak. Annak ellenére, hogy Vivaldi 1740-ig, szinte
haláláig a Pietá szolgálatában állt, megesett, hogy rövid időre nem hosszabbították meg
szerződését, a fúvóstanári állás is sokáig betöltetlen maradt, és a zeneszerző életében nem volt
szükség más hegedűtanár alkalmazására. Az ő feladata volt az intézményen belül a jó
hangszerellátottság biztosítása, a meglévő hangszerek karbantartása és új hangszerek
beszerzése is. 1710-től már a zenészek és énekesek munkájának felügyeletével,
koordinálásával, vezetésével is kibővül feladatköre. 1725-ben Rómában tartózkodott éppen
operáinak bemutatása céljából, ám IX. Kelemen pápa szent évet hirdetett, ezért a színházak
nem nyithatták ki kapuikat. Ezért ebben az évben többek között tanítványokat is fogadott.
Növendékei közül kiemelkedett Anna Giró, akit színházi játékra és éneklésre tanított a
mester a Pietában, és aki 1726-tól Vivaldi minden operájában elénekelhette a címszerepet.
Anna Giró tartotta Vivaldi halála után legtovább repertoárjában a szerző műveit.

Az impresszárió
1709-ben Velencében mutatták be Handel Agrippina című operáját, melyet valószínűleg
Vivaldi is látott, és ennek hatására indul el operaszerzői és impresszáriós munkássága. 1713-
ban a velencei San Angelo színház élére kerül. Színházi emberként megcsillogtathatta kiváló
üzleti érzékét is, melynek köszönhetően sokszor nagy haszonra sikerült szert tennie. Olykor
saját költségén vitt színpadra egy-egy operát. 1717 és 1721 között túlnyomó részt a színházi
életnek szentelte magát, melynek köszönhetően a velencei Teatro San Moise színházban is
fel-felcsendült egy-egy Vivaldi által írt opera, majd az egyre nagyobb hírnévnek köszönhetően
Firenzében, Mantovában, Milánóban, Rómában, Ferrarában, Veronában is közönség elé vitték
egy-egy művét. Operáit európai színházak is szívesen játszották, így Münchenbe, Hamburgba
és Prágába is eljutott egy-egy zenés színdarabja.

Zeneszerzői munkássága
Vivaldi zeneszerzői munkásságának fő területe a concerto műfaja volt, zenetörténeti
jelentőségét is e műfaj formai tökéletesítésének köszönheti. Vivaldi nagyságának titka a
rendszerezés volt, amivel a régi és ismert formaelemekből kialakította a versenymű szabályos
szerkezeti felépítését, ritmus-, dallam- és harmóniavilágát.
Zeneszerzőként hatalmas mennyiségű megbízást kellett hónapról hónapra teljesítenie, így
nem meglepő, hogy nagyon sokszor kölcsönzött saját magától zenei anyagot. Nagyon sok
olyan hangszeres tétellel lehet találkozni nála, melyet nemcsak ugyanazon műfajon belül
használ fel újra és újra, hanem más műfajokba is átülteti azokat.
Első zeneszerzői korszaka 1704 és 1712 közé tehető. Ekkor íródtak az első szonátái és
versenyművei, melyeken érződik korabeli zeneszerzők, mint Corelli, Torelli és Albinoni
hatása. 1704-ben adják ki Velencében az op. 1-es gyűjteményét, mely 12 triószonátát
tartalmaz. Ez a műfaj kiválóan megfelelt egy-egy új zeneszerző bemutatkozására, de későbbi
munkássága során nem sokszor nyúlt Vivaldi ehhez a műfajhoz. Ebben az időszakban
keletkezett az op. 2-es 12 hegedűszonátát tartalmazó gyűjteménye is, melyek continuo-
kíséretes szonáták. Ez időszak alatt született az első már hasznot is hozó gyűjteménye, az
Amszterdamban is kiadásra kerülő op. 3-as „L’estro armonico” címet viselő hegedű- és
vonószenekari koncertsorozat. 1719-ig ez az amszterdami kiadócég még 3
koncertsorozatgyűjteményét (op. 4., 6. és 7.) és egy szonátagyűjteményét (op. 5.) adja közre a
nagyközönség számára.
1713-ban a Pietá kinevezi őt hivatalosan is házi zeneszerzővé, de már az 1710-ben hozott
határozatban is kötelezik Vivaldit zeneszerzői feladatok ellátására is. Évi 2 misét, 2 vecsernyét
a nagy ünnepekre, havonta 2 motettát, később 2 concertot kellett írnia az intézmény számára,
melyeket egy kottáskönyvben vezetett, ezzel az előadási jogokat is megszerezve maguknak.
Ekkorra már Vivaldi az operaszerzés gondolatával is játszott, ennek köszönhetően 1713-ban
Vicenzában bemutatásra került az „Ottone in villa” címet viselő első operája. Az
operakomponálásnak köszönhetően Vivaldi elsajátíthatta a nagyobb zenei műfajok kifejezési
eszközeit is, így valószínűleg nem véletlen, hogy 1714-ben a Pietában bemutatásra került már
az első oratóriuma is, melynek sajnos csak a szövegkönyve maradt fenn.
1717 és 1726 között főként az operaszerzésnek szentelte magát Vivaldi, emellett
versenyműveket és kantátákat komponált még. 1725 és 1729 között újabb 5 concerto-
gyűjteményt adatott ki (op. 8-12.), köztük a már korában is legkeresettebb op. 8-ast „Il
Cimento dell’ Armonia e dell” Inventione” (Harmónia és a találékonyság erőpróbája) című
kiadványt, melyben az első 4 concerto „A négy évszak” címet viseli. Amszterdamon kívül ez
később Párizsban is kiadásra került.
Az 1730-as években Vivaldi népszerűsége hanyatlásnak indult, majd 1740-ben a Pietá
végleg megszakítja a szerződését, miután Bécsbe utazik a zeneszerző VI. Károly császár
pártfogását keresve, de annak halála miatt sajnos nem sikerül a zenei életbe bekapcsolódnia itt
és 1741-ben betegségben hal meg ebben a városban.

Vokális művei: kantáták, operák és egyházi művek

Nagyjából 40 kantáta született a zeneszerző tollából élete során, főként szoprán és alt
szólóhangra írva. Ezek a művek többségükben a Scarlatti-féle típust követik, tehát egy
hangszeres bevezető után két vagy több recitativokkal bevezetett da capo ária követi egymást.
Vivaldi egy levelében 94 megírt operát említ, de nagyjából 50 opera keletkezését, eltűnését
tudják dokumentálni ma a kutatók, ebből mindössze 21 maradt fenn egészében vagy
részleteiben. Operáira nem jellemző az az újító szándék, mint például a hangszeres
muzsikájára. A korabeli dramaturgiai sablonokat és zenei megoldásokat alkalmazta ő is,
ugyanakkor meg-megcsillantja olykor kiváló jellemábrázoló képességét is. A kornak
megfelelően áriái legtöbbje da capo típusú, gyakran alkalmazza zenei eszköztárából a
szövegfestést, így az áriák hangulata mindig nagyon jól illeszkedik az aktuális jelenethez.
Egyéb szerzői feladatai mellett olykor évi 3 operát is komponált, így előfordult, hogy régebbi
művét elővéve, azt átdolgozva állíttatta újra színpadra, de szívesen vett át más szerzők
operáiból is részleteket, olykor viszont a teljes operát más szerzők operáiból ollózta össze.
Vivaldinak ma körülbelül 60 egyházi művet tulajdonítanak, ezek jórészt motetták,
misetételek és kórust, szólistákat és nagyzenekart foglalkoztató nagyszabású művek. Az
utóbbiak közül a Pietá részére komponált 9 tételes Magnificat és 11 tételes Gloria tartozik ma
a legismertebbek közé. Mindkét műben nagy szerepet kap a kórus, a Magnificatban 7, a
Gloriában pedig 8 tétel kórustétel, emellett a szólótételekbe is bekapcsolódik olykor a kórus.
A szólók nagy énektechnikát és virtuozitást igényelnek az énekesektől. A tételekben a
homofon és polifon szerkesztési formák a szövegrész tartalmához igazodnak. 1716-ban kerül
bemutatásra második oratóriuma, a Juditha Triumphans (A diadalmas Judit). Az előző két
művel szemben ebben az áriákon van a hangsúly, hiszen a 30 vokális tételből 25 ária. Ebben a
műben is szívesen él a szófestés eszközével a szereplők gondos jellemzése okán, ugyanakkor
a kórus és a szólisták mellett gazdag összeállítású zenekari apparátust használ, a vonósok, fa-
és rézfúvósok, üstdobok, orgona és csembaló mellett a mandolin is része a zenekarnak.
Hangszeres zenéje: szonáták és versenyművek
A zeneszerző több, mint 80 szonátát írt élete során, nagy részüket vonóshangszerekre, főképp
hegedűre komponálva. Ezek a szonáták continuo-kíséretes szólószonáták és triószonáták.
Formailag a Corelli-féle hagyományokat követik ezek a művek vagy azt értelmezi kicsit
szabadabban. A Corelli-féle szonáták minimum 4 tételes felépítésűek, az első tétel egy lassú,
homofon szerkesztésű tétel, a második egy gyors polifon tétel. A két utolsó tétel táncjellegű, a
harmadik egy lassú homofon sarabande jellegű ¾-es lüktetésű tétel, míg az utolsó negyedik
tétel egy gyors polifon tétel, gyakran egy gigue. Vivaldi nagyságát mutatja, hogy az új zenei
kifejezésmódokat tökéletesen tudta ötvözni a régi zenei formanyelvvel. Így szólószonátái jó
példák, ahogy a patetikus, templomi stílust beépíti a tánckarakterű tételek sorába. Számtalan
példát találunk, melyben a szólamok egyenrangúságára törekszik a különböző imitációs
technikák alkalmazásával, tehát az alapot adó basszus szólamokban is megjelenhet a
tematikus anyag.
A legtermékenyebb a versenyművek műfajában volt Vivaldi a több, mint 450 megírt
concertoval. Ebből több, mint 300 íródott szóló hangszerre vonószenekarral és continuoval.
Mintegy 230 mű esetén a szólóhangszer a hegedű, de szóló hangszerré emelkedett Vivaldinál
még a fagott, oboa, cselló, fuvola, a viola d’amore, a blockflöte és mandolin mellett például a
trombita és a kürt. A hangszínekkel különleges módon bánt a concerto grossoiban is, hiszen
ezekből a hangszerekből érdekes színkombinációkat alkotott. Zenetörténeti jelentőségét a
versenymű műfajában érte el Vivaldi, ugyanis ő tökéletesítette annak háromtételes formáját.
Vivaldi versenyműveiben a szólóhangszer már végig megtartja a mű során a vezető
szerepét, kiemelkedve a zenekarból is. Az első tételben a zene gyors sodrását követi, a lassú
tételekben a főmotívumokat emeli ki, míg a gyors utolsó tételek zenei anyaga esetén azok
tánclejtését hangsúlyozza a versenyző hangszer vagy hangszercsoport. Vivaldi
elképzeléseinek a Torelli-féle háromtételes rend felelt meg legjobban, egy gyors tételt követ
egy lassú, majd egy gyors tétellel zárja a művet. Néha megtörténik, hogy egy lassú
bevezetővel indítja az első tételt, de vannak a versenyművek között olyanok is, melyekben a
lassú tételek szerepe egyfajta átvezető részre korlátozódik az átkomponált forma
alkalmazásával.
A gyors tételek szonáta-szerűen épülnek fel, melyekben Vivaldi alkalmazta először
rendszeresen a ritornello-formát. A tétel a ritornelloval indul alaphangnemben, mely
szakaszokat a tutti zenekar játsza. Ez a ritornello egy karakteres tematikus anyagot szólaltat
meg, mely majd a későbbiekben még háromszor ismétlődik meg, mindig kicsit másképp. A
ritornello szakaszok közé ékelődnek a szóló szakaszok, melyeket a concertáló hangszer vagy
hangszerek játszanak egy kisebb együttes vagy continuo kíséretében. Ezekben a szóló
szakaszokban történik meg a hangnemi moduláció, a concertáló hangszerek újabb és újabb
motívumokat, tematikus anyagokat szólaltatnak meg, melyek sokszor szekvenciaszerűen
építkeznek és egyben képesek a hangszerjátékos virtuozitását is megmutatni. Az első
ritornello visszatéréskor a kezdő tematikus anyag a domináns hangnemben szólal meg,
maradva az alaphangnem színezeténél (dúr vagy moll). A második visszatéréskor a hangnem
színezete változik meg az alaphangnemhez képest, tehát vagy az alaphangnem párhuzamos
hangnemében szólal meg a kezdő tematikus anyag, vagy dúr alaphangnem esetén a
szubdomináns vagy domináns moll hangnemben. A harmadik visszatéréskor már újra az
alaphangnemben szólal meg a ritornello, mely méltó módon zárja egyben a tételt is.
A középső lassú tétel általában ABA szerkezeti felépítésű tétel, melyet a tutti indít és zár egy
egyszerű zenei anyaggal, olykor ünnepélyes akkordsorozattal.

Vivaldi és a „programzene”
Az olasz opera nagyban hozzájárult, hogy létrejöjjön az események ábrázolására egy
zeneszerzői „szótár”. Vivaldi évente több operát írt, így annyira kézenfekvővé vált számára a
zenei ábrázolás, hogy hangszeres műveiben is fontos helyet kapott a zenei ábrázolás igénye,
mely igénye a hangszeres művek programcímeiben is megmutatkozik. Összesen 28
koncertnek adott valamilyen programcímet a zeneszerző. Ezek a címek lehetnek leíró
jellegűek, utalhatnak az eredeti előadókra, zeneszerzőre is, megnevezhetik az alkalmat, mely
során felhangzott az adott mű, különleges technikai megoldásokat vagy hangulatokat, melyek
jellemzik a teljes művet. Ilyen versenymű címek például: Szerelmes, Nyugtalanság, Tengeri
vihar, Nyugtalanság.
A zeneszerző méltán legnépszerűbb művét nevezhetjük a 19. századi programzene
előfutárának, legkorábbi szép példájának. „A négy évszak” valójában négy háromtételes
versenymű, melyeket egy egyedi szöveg köt össze, ezzel adva programot a zenei anyagnak.
Különlegessége, hogy a vers szövegét sorról sorra jeleníti meg a zenében Vivaldi, tehát
valójában A négy évszak egy tisztán hangszeresen megzenésített versnek tekinthető. A szonett
keletkezéséről pontos adatot nem tudunk, mert a Vivaldi nem jelezte mellette annak nevét, így
felmerülhet az a lehetőség is, hogy Vivaldi személyében tisztelhetjük a szonett szerzőjét is.
A következő jelenségek ábrázolását valósítja meg a zeneszerző:
Tavasz:
I. tétel: a tavasz ébredése madárhangokkal, távoli mennydörgés
II. tétel: az alvó ember (szólóhegedű dallama), susogó lombokat (zenekar hegedűinek
ritmikája), kutyaugatás (brácsák kéthangos motívumai)
III. tétel: a pásztorok tánca a nimfákkal
Nyár:
I. tétel: a tikkasztó kánikula; a szólóhegedűnek köszönhetően madárhangok,
kakukkszó; innen-onnan feltámadó szelek; a pásztor panasza.
II. tétel: zenekar hegedűi a legyek és dongók zümmögése és mennydörgés jelenetek;
szólóhegedű a jövendő vihartól rettegő ember;
III. tétel: jellegzetes viharzene
Ősz:
I. tétel: Szüreti mulatság a parasztok táncával és dalával, a zenekar népies dallamot
játszik, megjelenik a dülöngélő részeg figurája, aki később elalszik.
II. tétel: A részeg álma
III. tétel: A vadászat megjelenítése, a zenekar a lovaglás és vadászkürtök
megszólalásával a vadászokat imitálja, a szóló hegedű pedig a riadt vadat, amint
menekül, az elejtett állat haláltusáját
Tél:
I. tétel: a dermesztő hideg mozdulatlansága, viharos téli szelek
II. tétel: a meleg szoba, melynek ablakán esőcseppek koppannak
III. tétel: a tél örömeinek lefestése, csúszkálás a jégen, a földre huppanó ember, a
korcsolya alatt megroppanó jég.
A mű 1725-ben jelent meg Amszterdamban a 8-as opus számot viselő „’A harmónia és a
találékonyság erőpróbája” címet viselő sorozatban. Sikerült bizonyítania vele egyedi
kompozíciós képességeit, melyben követőre majd csak a 19. században Liszt Ferenc
személyében talál leghamarabb.
Irodalomjegyzék
Kelemen, I. (1998). A zene története 1750-ig. Budapest: Nemzeti Tankönyvkiadó.
Nádor, T. (1973). Antonio Vivaldi életének krónikája. Budapest: Zeneműkiadó.
Talbot, M. (1990). Antonio Vivaldi. In M. Talbot, D. J. Grout, & J. Sheveloff, Grove
monográfiák - Olasz barokk mesterek (old.: 89-113.). Budapest: Editio Musica
Budapest.
Talbot, M., Knapp, R. L., & Porter, W. V. (2024. április 7). Antonio Vivaldi. Letöltés dátuma:
2024. április 13, forrás: Britannica: https://www.britannica.com/biography/Antonio-
Vivaldi
Várnai, P. (1974). Velence. Budapest: Zeneműkiadó. Letöltés dátuma: 2024.. április 2., forrás:
https://mek.oszk.hu/06400/06479/06479.pdf
Zeneóra. (2018. 05 20). Vivaldi: A négy évszak. Letöltés dátuma: 2024.. április 20, forrás:
Zeneóra: https://www.zeneora.hu/cikkek/muelemzesek/vivaldi--a-negy-evszak.html