3.4.3.5.

1 „Adottságtól a tehetségig”

1. Személyiség és egyéniség

Személyiség fogalma: Az ember egyedi tulajdonságainak összessége.

Egyéniség személyiség különbség. A személyiség folyton változik, illetve legtöbbször

szerepet játszik, míg az egyéniség az Én egyértelmű kifejeződése. A személyiség lehet
introvertált, vagy extrovertált, de az egyéniség csak magában foglalja ezek lehetőségét, de
nem korlátozható egyikre sem.

A személyiség az egyén viszonylag állandó testi és lelki tulajdonságainak jellegzetesen

szerveződött összessége. A személyiségben szoros egymástól el nem választható kapcsolatban
vannak a testi és lelki működések, amelynek következtében a személyiség állandó mozgásban
és változásban van. A testi és lelki tulajdonságok jellegzetes szerveződésével magyarázható,
hogy – annak ellenére, hogy minden személyiség azonos anatómiai felépítéssel, élettani
szabályozással rendelkezik – mindenki eltér egymástól, mindenki külön egyéniség.

"A személyiséget - az egyén személyes stílusát meghatározó és a környezettel való

interakcióit befolyásoló egyedülálló és jellegzetes gondolkodási, érzelmi és viselkedési
mintáit - alkotják."

A személyiség értelmezésekor a hétköznapi szóhasználatban gyakran használják a következő

fogalmakat:

Az egyén az emberi nem egy tagját, egyedi képviselőjét jelöli, vagyis rendelkezik azokkal az
általános jellemzőkkel, amelyek minden emberre jellemzőek.

Az egyéniség azokat az egyéni vonásokat tartalmazza, amelyek az egyik embert a másiktól

megkülönbözteti. Minden embernek van egyénisége, és vannak olyanok, akiknél ez jobban
megmutatkozik.

A jellem vagy karakter olyan személyiségvonások együttese, amelyek viszonylag tartósak,

állandóak, és amelyek az emberek cselekedeteiben, tetteiben, életstílusában is
megmutatkoznak. A jellemes viselkedést általában, mint erkölcsi minősítést alkalmazzák.

2. Személyiségfejlődést befolyásoló hatások

A személyiség kialakulása, fejlődése két nagy hatásrendszer függvénye. Az elsőbe tartoznak

az egyénnel veleszületett genetikai jellemzők az öröklés. A második hatásrendszert a
környezeti tényezők alkotják. A genetikai és a környezeti hatások a születéstől kezdődően
összefonódnak a személyiség alakulásában. A személyiségjegyek, így az egész személyiség is
állandóan változik az életkörülmények és a nevelés során. A változás a leggyorsabban a
gyermekkorban figyelhető meg. Egyes életkori szakaszokban a személyiség újabb
sajátosságai nyilvánulnak meg, vagy a meglévő sajátosságok lényeges fejlődést mutatnak,
tehát a személyiség fejlődése nem egyenletes, bizonyos időszakokban gyorsabb, máskor
lassúbb.

A személyiség fejlődését befolyásoló tényezők

 Öröklés

1
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

o Biológiai öröklődés
o A minta öröklődése
o Szociokulturális öröklődés
 Környezet
 Nevelés

Biológiai öröklődés
Kromoszóma = sejttani egység, mely az öröklődésért felelős anyagot tartalmazza
Gén = az öröklődés funkcionális egysége, a DNS molekula egy meghatározott szakasza
Mutáció = a gének sorrendjében bekövetkező módosulás, kimaradás
Genotípus = a szülőktől öröklött gének összessége
Fenotípus = a genotípusnak az a része, amelynek megfelelő tulajdonságok megjelennek az
utódokban
Az öröklődés az a folyamat, amelynek során az utódokban megjelennek a szülőktől öröklött
gének, ill. azokkombinációi.

A „minta” öröklődése
Imprinting = az élet korai szakaszában igen gyorsan végbemenő, nem tudatos bevésődési
folyamat.

Szociokulturális öröklődés
A család által közvetített, korábban felhalmozott értékek. Ebben a folyamatban lehetőség
nyílik arra, hogy az ember átvegye a különböző történelmi korok, társadalmak által
felhalmozott értékeket, amelyet családja közvetít. A család, mint elsődleges közvetítő, illetve
szűrő jelenik meg ebben a folyamatban.
Nyelvi kód:
 kidolgozott
 kódkorlátozott kód
Az öröklött nyelvi kód hatása az iskolaiteljesítményre

Környezet

Környezet = az embert körülvevő természeti és társadalmi tényezők összessége

Hatása a személyiség fejlődésére:
- hely, ahol él (szűkebb, közvetlen környezet)
- település
- a terület kultúrája
Az intellektuálisan stimuláló környezet szerepe a személyiségfejlődésben

2
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

3. Velünk született adottságaink

Adottság: A sikeres életet segítő tulajdonság vagy képesség. Egy személy természetéből
adódó, őt az életben segítő tulajdonsága vagy képessége, amit nem képzéssel, tanulással,
gyakorlással szerzett meg, hanem veleszületett hajlamaiból fakad. Az adottságok olyan testi,
pszichikai jellemzők, genetikusan meghatározott tulajdonságok, amelyekkel az ember
születik.

Ilyen adottság a testmagasság, a testfelépítés, de az is, ha valakinek abszolút hallása van. E

tulajdonságok a képességek velünk született alapjai. Ahhoz, hogy az adottságból képesség
legyen, szükség van megfelelő környezetre és elegendő gyakorlásra. Ha megfelelően
fejleszted az adottságaidat, tehetséggé válnak. Lehetnek olyan adottságaid is, amelyekről úgy
érzed, hogy korlátoznak. Bár az adottságaid genetikusan meghatározottak, az már rajtad
múlik, hogy ezeken alapulva milyen képességeid fejlődnek ki. Ha valaki abszolút hallással
születik, lehet belőle zongorahangoló, de karmester is.

Az ember adottságait - mivel azok a fogamzás pillanatában eldőlnek - befolyásolni csak

külsőhatásokkal lehet. A befolyásoló tényezők között a legjelentősebb a nevelés
személyiségformáló hatása. Az öröklött adottságokból a nevelés, tanulás, gyakorlás által
képességek fejlődhetnek. A képesség alkalmassá teszi az egyént bizonyos tevékenységek
sikeres elvégzésére. A környezet biztosítja azokat a feltételeket, amelyek révén az adottságból
képesség, tehetség fejlődhet. A nevelés, oktatás megvalósítja az adottságban rejlő
lehetőségeket.

4. Mire vagyok képes, miben vagyok ügyes? (Képességekből készségek és jártasságok)

Adottság – a képesség természetes, az emberrel vele született alapja. Lehetőség, amely a

természetes érés, fejlődés, nevelés, tanulás, gyakorlás hatására válik képességgé. Olyan
pszichikus tulajdonságok rendszere, amelyek öröklöttek, azaz veleszületettek, anatómiai,
fiziológiai és pszichikai meghatározottságúak, amelyek a fejlődés, fejlesztés alapját képezik
(Lásd: testalkat balettra alkalmasság stb.) /diszpozíció/.

Az adottságokra alapozottan fejleszthetők a készségek jártasságok és a képességek, a

személyiséget jellemző tulajdonságok. Szoros összefüggésben van az adottság a

3
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

rátermettséggel és a hajlammal, az adottság a kiinduló pont, erre építhető a rátermettség és a

fejlődési/fejlesztési folyamat eredményeként a hajlam.

Képesség – az egyén azon öröklött, veleszületett erőforrása (kapacitás), amely fejleszthető, s

az erre épülő tevékenység gyakorlással készséggé alakítható.

A képességek fejlődésének szakaszai adott életkorhoz köthetők, s az életkori jellemzőt az

életkori átlag értelmében használva az átlaghoz tartozó standard eltérés (szórás) határozza
meg a fejlettségi tartományt. A képességek egymásra épülnek, s a sokféle képesség
együttesen (képességegyüttes) teszi lehetővé a tudás (ismeretek, összefüggések, készségek) és
alkalmazásának (kompetenciák) kialakítását. A képességek teljesítményben nyilvánulnak
meg, de nincs közöttük teljes átfedés.

A tanulási zavarral küzdő (diszlexia, diszkalkulia) és az alulteljesítő tehetséges tanulóknál

nagy különbség van a tesztekkel mérhető képességek és a tanulási teljesítmény között. A
képességek fejlődése és fejleszthetősége függ az agyi érési folyamattól, az egyén
motivációjától és a fejlődést meghatározó társas feltételrendszertől (családi, iskolai, média),
illetve egyéb környezeti hatásoktól. Ezek együttese befolyásolja a képességek fejlesztésének
eredményességét.

5. Mi fán terem a kompetencia?

A mai köznyelvben a kompetencia szónak kettős jelentése van: 1) illetékesség, hatáskör,

jogosultság; 2) szakértelem, hozzáértés, alkalmasság.

Az inkompetencia a következőket jelenti: 1) illetéktelenség, hatáskör nélküliség,

jogosulatlanság (az illetékesség, a hatáskör, a jogosultság hiánya); 2) szakszerűtlenség,
alkalmatlanság (szakmai hozzá nem értés).

A kompetencia fogalom egyes emberre vonatkoztatott minősége, minősítése a kompetens,

inkompetens szavakban nyer értelmet.

A kompetens szó jelentése: 1) illetékes, jogosult, feljogosított; 2) szakmailag hozzáértő,

alkalmas.

Az inkompetens szó jelentése: 1) illetéktelen, jogosulatlan; 2) szakmailag nem hozzáértő,

járatlan.

6. Többféleképpen lehetek intelligens? (Az intelligencia fogalma, területei)

Fogalma:

Az intelligencia meghatározására több elméletalkotó is vállalkozott. Elsőként Sir Francis

Galton fogalmazta meg, miszerint az intelligencia kivételes, öröklődő érzékelési és észlelési
képesség, azaz minél érzékenyebb az észlelési rendszerünk, annál intelligensebbek
vagyunk. Alfred Binet szerint azonban az intelligenciát nem az érzékelés és az észlelés
oldaláról szükséges megközelíteni, hanem inkább a gondolkodási és problémamegoldási
képességek összességeként kell tekintenünk (Atkinson és Hilgard, 2005). David Wechsler
szerint az intelligencia az egyén olyan összetett, globális képessége, ami lehetővé teszi,
4
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

hogy célszerűen cselekedjen, racionálisan gondolkodjon és eredményesen bánjon a

környezetével (Réthy, 2004). Egy nagyon részletes, operacionalizált fogalma a következő:
„Az intelligencia egy általános mentális képesség, amely magába foglalja a
következtetést, a tervezést, a problémamegoldást, absztrakt gondolkodást, komplex
gondolatok megértését, a gyors tanulást és a tapasztalatokból tanulás képességét.”

Területei:

Mindenki tehetséges valamiben, intelligens a maga egyedi módján. Sajnos legtöbbször az

intelligenciára úgy gondolunk, mintha csakis egy dolgot jelentene – legtöbben értelmi, logikai
képességeket tulajdonítunk az intelligens embereknek. Arra gondolunk, hogy a tudósok, a
kutatók, az akadémikusok nagyon eszesek, „intelligensek”. De ha esetleg beültetnénk őket
például egy vevőszolgálati pultba, ahol emberekkel kellene folyamatosan kommunikálniuk,
meglepődve tapasztalnánk, hogy sokszor keresgélik a szavakat – és nem az az első
gondolatunk ilyenkor, hogy mennyire intelligens emberek…
Az intelligenciáról alkotott fogalmaink sok esetben nagyon egyoldalúak. És amennyiben csak
erre az egyoldalú tudásra alapozunk, és csak azokat a képességeinket próbáljuk fejleszteni,
akár erőszakkal is, amit a „társadalmi boldogulás” érdekében hasznosnak vélünk, rossz úton
járunk.
Sok esetben téves elképzeléseinket az intelligenciáról az oktatási intézmények is erősítik,
hiszen gondoljunk csak bele: az összes iskolai képességfelmérő teszt és az összes intelligencia
teszt 2-3 fajta tudást, adottságot mér – a nyelvi, matematikai, esetleg a képi-térbeli
képességeket (mint pl. a legismertebb és talán leggyakoribb IQ-teszt, a Stanford–Binet-féle
IQ-vizsgálat).
De akármennyire is igyekszünk, nem lehetünk elégedettek és sikeresek, ha nem olyasmivel
foglalkozunk, ha nem azt fejlesztjük, amiben eredendően jók vagyunk. Az erősségeinkre, az
eredendően bennünk lévő intelligenciára építve azonban könnyedén el tudjuk érni azt a fajta
belső elégedettséget, ami elvezet bennünket a külső sikerhez is.
Fontos tehát tisztában lennünk azzal, hogy melyik az az intelligenciafajta, amivel eredendően
rendelkezünk! És szülőként felelősségünk is, hogy észrevegyük gyermekeink erősségeit,
támogassuk őket azok kibontakoztatásában, ahelyett, hogy valami olyasmit erőltetnénk rájuk,
ami később csak kudarcokhoz és ellenálláshoz vezet.

Tudomány és intelligencia típusok

A 8 intelligencia típus Howard Gardner szerint

5
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

Howard Gardner, a Harvard Egyetem pszichológusa alkotta meg a többszörös intelligencia

elméletet. Gardner elmélete szerint az intelligencia nem egységes értelmi képesség.
Meghatározása szerint az intelligencia:
– „annak képessége, hogy az ember hasznos dolgot hozzon létre, vagy saját kultúrájában
értékesnek számító feladatot végezzen”,
– „olyan képesség együttes, amelynek segítségével az ember az életben felmerülő
problémákat megoldja”,
– „új megoldásokat talál, és új tudást szerez”.

Gardner több – jelenlegi kutatásai szerint nyolc –, egymástól függetlenül is létező

intelligenciát azonosított: nyelvi, logikai-matematikai, térbeli, zenei, testi-mozgásos,
személyes, társas, és természeti intelligenciát. Habár mára sokan – sokféleképpen
boncolgatták a témát, legtöbbször 7-8 intelligenciafajtára osztva a képességeket, az alapot
mindenképpen Gardner művei jelentik, nagyszerű lehetőséget adva a kezünkbe, hogy egyéni
képességeinket minél inkább feltérképezzük és erősítsük.

A 8 intelligencia típus

1. Nyelvi (verbális) intelligencia

Kiváló beszédkészség, nagy és választékos szókincs, árnyalt kifejezésmód jellemzi a verbális
embert. Akinél ez a terület erős, az könnyen beszél, gondolatait világosan ki tudja fejezni,
elemzései, leírásai pontosak, érthetőek, vitái tartalmasak, érdekesek. A nyelvi intelligenciával
rendelkező az összetett eszméket és gondolatokat is úgy tudja előadni, hogy az mindenki
számára érthetővé és izgalmassá válik.
Imád olvasni, jegyzeteket készíteni, erőfeszítés nélkül megy neki a nyelvtanulás, könnyedén
képes rímfaragásra és nyelvi feladványok megfejtésére.
Ezen intelligencia dominanciája jellemző többnyire az írókra, költőkre, színészekre,
politikusokra, marketing szakemberekre, idegenvezetőkre.

2. Logikai (matematikai) intelligencia

Kiválóan átlát bonyolult összefüggéseket, képes rendszerben gondolkodni. Felismeri a logikai
és numerikus mintázatokat, szeret elemezni, de elemzései mindig erőteljes logikán alapulnak.
A matematikai intelligenciával rendelkező kedveli a logikai feladványokat és a fejtörőket.
Kiemelkedően jó mindenfajta számolásban és az absztrakt gondolkodásban. Általában kiváló
az időbeosztásban és a pénzügyekben is.
Ezen intelligencia dominanciája jellemző többnyire a mérnökökre, tudósokra,
matematikusokra, könyvelőkre, gazdasági elemzőkre, építészekre, nyomozókra.

3. Térbeli (vizuális) intelligencia

A vizuális típus elsősorban képekben, látványban gondolkodik, képes évekre visszamenőleg
felidézni régi helyeket, embereket, sőt akár azt is, hogy ki-milyen színű ruhát viselt egy 10
évvel ezelőtti esküvőn. Jól tájékozódik, kiválóan olvas térképet, remekül tud navigálni.
Nagyszerűen lát térben, mentális képalkotása erős, képzelete nagyon aktív. Jól kiigazodik
műszaki rajzokon, szabásmintákon és bútor-összeszerelési útmutatókon.
Ezen intelligencia dominanciája jellemző többnyire a festőkre, szobrászokra, divattervezőkre,
iparművészekre, műszaki rajzolókra, építészekre, kertépítőkre.

4. Mozgásos (testi) intelligencia

A testi intelligencia jellemzője a harmonikus mozgás, az a képesség, amikor valaki képes a
testét hatékonyan és ügyesen irányítani a különböző fizikai képességeit használva. Hatalmas

6
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

jelentősége van ennél az intelligenciafajtánál a szem – kéz koordinációnak és a megfelelő

időzítésnek. A mozgásos intelligenciájú emberre jellemző, hogy kiváló a kézügyessége,
könnyen épít dolgokat, és nagyon sokféle sporthoz, tánchoz van érzéke.
Gyerekként és felnőttként egyaránt szívesen játszik “építős” játékokat, mint például a lego
vagy a homokvárépítés. Jellemző, hogy szeretnek sütni-főzni, díszíteni, kreatív kézműves
dolgokat létrehozni, szerelni, kisgyerekként mindenhová felmászni. Fontos életükben a
mozgás, több fajta sportágat is kipróbálhatnak, és szinte minden mozgásos tevékenységükre
jellemző a könnyedség és tehetség.
Ezen intelligencia dominanciája jellemző többnyire a sportolókra, edzőkre, táncművészekre,
szerelőkre, szakácsokra, fodrászokra, autóversenyzőkre, pilótákra.

3. Térbeli (vizuális) intelligencia

A vizuális típus elsősorban képekben, látványban gondolkodik, képes évekre visszamenőleg
felidézni régi helyeket, embereket, sőt akár azt is, hogy ki-milyen színű ruhát viselt egy 10
évvel ezelőtti esküvőn. Jól tájékozódik, kiválóan olvas térképet, remekül tud navigálni.
Nagyszerűen lát térben, mentális képalkotása erős, képzelete nagyon aktív. Jól kiigazodik
műszaki rajzokon, szabásmintákon és bútor-összeszerelési útmutatókon.
Ezen intelligencia dominanciája jellemző többnyire a festőkre, szobrászokra, divattervezőkre,
iparművészekre, műszaki rajzolókra, építészekre, kertépítőkre.

4. Mozgásos (testi) intelligencia

A testi intelligencia jellemzője a harmonikus mozgás, az a képesség, amikor valaki képes a
testét hatékonyan és ügyesen irányítani a különböző fizikai képességeit használva. Hatalmas
jelentősége van ennél az intelligenciafajtánál a szem – kéz koordinációnak és a megfelelő
időzítésnek. A mozgásos intelligenciájú emberre jellemző, hogy kiváló a kézügyessége,
könnyen épít dolgokat, és nagyon sokféle sporthoz, tánchoz van érzéke.
Gyerekként és felnőttként egyaránt szívesen játszik “építős” játékokat, mint például a lego
vagy a homokvárépítés. Jellemző, hogy szeretnek sütni-főzni, díszíteni, kreatív kézműves
dolgokat létrehozni, szerelni, kisgyerekként mindenhová felmászni. Fontos életükben a
mozgás, több fajta sportágat is kipróbálhatnak, és szinte minden mozgásos tevékenységükre
jellemző a könnyedség és tehetség.
Ezen intelligencia dominanciája jellemző többnyire a sportolókra, edzőkre, táncművészekre,
szerelőkre, szakácsokra, fodrászokra, autóversenyzőkre, pilótákra.

7. Társas (interperszonális) intelligencia

Az interperszonális intelligenciájú embert magas empátiás képesség jellemzi, gyorsan
felismeri és megérti mások érzelmeit, vágyait, motivációit. Ezzel a képességgel könnyen
képes az együttműködésre, jól tud motiválni és hatékonyan vezetni másokat. Gyorsan kiépíti a
bizalmat, hatékonyan kommunikál, átlátja az emberi kapcsolatok útvesztőit is.
Ezen intelligencia dominanciája jellemző többnyire a tanárokra, óvónőkre, cégvezetőkre,
üzletkötőkre, tanácsadókra, pszichiáterekre, gondozókra, szociális munkásokra.

8. Személyes (intraperszonális) intelligencia

A személyes intelligenciájú ember jól ismeri önmagát, erősségeit- és gyenge pontjait egyaránt,
felismeri és kézben tartja saját érzelmeit. Összhangban van saját gondolataival, és elsődleges
számára, hogy belsőleg motivált legyen, nincs szüksége külső megerősítésre. Képes célokat
kitűzni és tanulni saját kudarcaiból. Szívesen dolgozik egyedül, saját ritmusában, saját maga
által kialakított körülmények között. Sokat gondolkodik a világ és a dolgok értelmén, saját
helyén a világban, küldetésén.

7
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

Ezen intelligencia dominanciája jellemző többnyire a pszichológusokra, tanácsadókra, írókra,

költőkre, filozófusokra, képzőművészekre.

Az intelligenciafajták ezen osztályozása remek eszköz, hogy feltérképezzük saját- és

gyermekeink erősségeit, de azt ne feledjük el, hogy az intelligenciák soha nem működnek
elszigetelten, ilyen kategorikus szétválasztásukra a mindennapi életben nincsen lehetőség!
Hiszen még egy olyan hétköznapi tevékenység, mint az autóvezetés során is egyszerre
többféle intelligenciát használunk: mozgásos (mozdulatok összehangolása), társas (figyelünk
a többi autósra, gyalogosokra is), térbeli (ismeretlen környéken is el kell igazodnunk)
intelligenciát.
Viszont amellett, hogy mindegyik fajta intelligenciára szükségünk van, jó tudni, hogy melyik
az a 2-3 terület, amiben igazán erősek vagyunk. Mert nem az a fontos, hogy mi éppen a
divatos, a „menő”, hogy mit vár el az éppen aktuális oktatási rendszer vagy a társadalom,
hogy éppen kit kiáltanak ki okosnak és a legjobban fizető szakmának. A fontos az, hogy
megtaláljuk a magunk erősségeit, azokat fejlesszük leginkább, hiszen csak így építhetjük ki
azt a belső biztonságot és önbizalmat, ami minden siker és boldogulás forrása.

7. Másként látom és csinálom, mint mások? (A kreativitás jellemzői és fejlesztése)

A kreativitás tárgykörével többek között a pszichológia is foglalkozik. A kezdetekben úgy

vélték, hogy a kreativitás velünk született készség, egyfajta kiváltság.
A témát csak az 1950-es években Guilford, amerikai pszichológus - aki sokat foglalkozott a
kreatív egyének személyiségtulajdonságaival - kezdte el vizsgálni. Az ő nevéhez kötődik az
első komolyabb definíció is: „ A kreativitás alkotóképességet, teremtőképességet jelent,
amely során a különféle képességek szerveződése lehetővé teszi az elszigetelt
tapasztalatok összekapcsolását, újszerű értelmezését és új formában történő
megjelenését.”
A kreativitás gyakran együtt jár az intelligencia fogalmával, azonban Guilford felhívja a
figyelmünket arra a fontos különbségre, hogy a kreativitás divergens, azaz széttartó
gondolkodásban nyilvánul meg, amely lehetővé teszi egy probléma több oldalról való
megközelítését annak megoldása során, illetve az általunk egymástól függetlennek, vagy
össze nem illőnek titulált elemek összeillesztését is. Ezzel szemben az intelligencia
konvergens (azaz csak egyetlen helyes megoldás lehetséges), és éppen ezért az intelligencia
teszteket korlátoltnak ítélte meg.
A kreativitást számos tényező határozza meg, ezek közül a legjelentősebbek a fluencia
(könnyedség), a flexibilitás (rugalmasság), az originalitás (eredetiség), a szenzibilitás
(érzékenység), az elaboráció (kidolgozottság) és a redefiníció (újrafogalmazás).

A kreatív személyre általában jellemző az intellektuális hatékonyság, a független gondolkodás

és viselkedés, a non-konformitás, az önmegvalósítási/önkifejezési indíték, a pozitív énkép, a
magabiztosság, a pszichés kiegyensúlyozottság és az újító szándék.

A pszichológusok szerint a kreativitás fejleszthető, amelynek egyik leghatásosabb módja a

rajzoláson keresztül történő önfejlesztés. A legismertebb ilyen technikák a negatív terek
figyelése (pl. a fák lombjai közötti rések szemlélése) és lerajzolása, a csukott szemmel történő
rajzolás, a rajzon a vonalvastagság megrajzolására való odafigyelés (árnyékos oldalon
vastagabb, világoson vékonyabb), vagy bármilyen, általunk választott formának az L-betűből
történő rajzolása. A csoportos fejlesztő gyakorlatok közül az egyik legkedveltebb az, amikor
egy papírlapra mindenki lerajzol valamit, majd a mellette ülőnek adja, aki hozzárajzol a

8
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

kézhez kapott ábrához, és ez így folytatódik, míg a lap vissza nem kerül az eredeti
tulajdonosához.

8. Mindenki jó valamiben, na de miben?! (A tehetség felismerése)

A tehetséges tanulók felismerése talán az egyik legkritikusabb pontja a tehetséggondozó

munkának. Érdemes ugyanakkor azt is meghatározni, hogy milyen céllal történik a
tehetségdiagnosztika. Három különböző célt említ az irodalom, a tehetségazonosítást, a
beválogatást és a hatásvizsgálatot.
Amikor a tehetségazonosítás kérdésével foglalkoznak a szakemberek, akkor arra keresik a
választ, hogy tehetséges-e valamiben a vizsgált személy. Általában azokat a tehetségjegyeket
keresik, amelyek a különböző tehetségmodellek a személyi sajátosságként írnak le.
(kiemelkedő képességek, kreativitás, motiváció, lásd: Czeizel modell). A tehetségazonosítás
ugyanakkor nem egy egyszeri mérést jelent, hanem alapvetően egy (akár éveken át tartó)
folyamatot, amelyet eseti méréses, becsléses jellegű identifikációs mozzanatok tagolhatnak.

A tehetségazonosítás során pedagógiai és pszichológiai módszereket egyaránt alkalmaznak. A

tehetség felismerésében a következő módszerek együttes használata biztosíthatja a tanuló
komplex, széles körű megismerését:
 tanári jellemzés,
 tesztek és felmérések, kérdőívek - általános és tantárgyak szerinti,
 iskolapszichológusok véleménye,
 szülői jellemzés,
 tanulótársak jellemzése,
 pedagógiai és pszichológiai módszerek komplex, a célnak megfelelő alkalmazása.

Az utóbbi időben változott szemlélet az irányban is, hogy a teszt-eredmények mindent eldöntő
figyelembevétele helyett a tehetséggondozásba ágyazott azonosítást tartják a
legszakszerűbbnek.

„A tehetséggondozás alatt azt folyamatot értjük, amelyben a szisztematikusan felderített

tehetségígéreteket fejlesztjük a gazdagítás, gyorsítás, differenciálás eszközrendszerével,
komplex programok keretében.”

A tehetséggondozásban gyakran alkalmaznak komplex tehetségfejlesztő programokat,

amelyekben a képességek mellett a személyiség-tényezők formálása is fontos szerepet kap.

A tehetséggondozó programok tervezésekor figyelni kell:

 a tehetséges gyerek erős oldalának fejlesztésére
a tehetséges gyerek gyenge oldalának fejlesztésére, (Csaknem minden tehetséges gyereknél
van ilyen, s ez akadályozhatja az erős oldal kibontakozását, például alacsony önértékelés,
biztonságérzet

A kreatív személyre általában jellemző az intellektuális hatékonyság, a független gondolkodás

és viselkedés, a non-konformitás, az önmegvalósítási/önkifejezési indíték, a pozitív énkép, a
magabiztosság, a pszichés kiegyensúlyozottság és az újító szándék.

A pszichológusok szerint a kreativitás fejleszthető, amelynek egyik leghatásosabb módja a

rajzoláson keresztül történő önfejlesztés. A legismertebb ilyen technikák a negatív terek
figyelése (pl. a fák lombjai közötti rések szemlélése) és lerajzolása, a csukott szemmel történő

9
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

rajzolás, a rajzon a vonalvastagság megrajzolására való odafigyelés (árnyékos oldalon

vastagabb, világoson vékonyabb), vagy bármilyen, általunk választott formának az L-betűből
történő rajzolása. A csoportos fejlesztő gyakorlatok közül az egyik legkedveltebb az, amikor
egy papírlapra mindenki lerajzol valamit, majd a mellette ülőnek adja, aki hozzárajzol a
kézhez kapott ábrához, és ez így folytatódik, míg a lap vissza nem kerül az eredeti
tulajdonosához.
 iánya, stb.),
 megfelelő „légkör” megteremtésére (kiegyensúlyozott társas kapcsolatok
pedagógusokkal, fejlesztő szakemberekkel és a társakkal),
 szabadidős, lazító programokra, amelyek biztosítják a feltöltődést, pihenést.

A személyiségfejlesztés céljai a tehetséggondozásban: az önismeret fejlesztése, hatékony

kommunikációs és konfliktuskezelési technikák kialakítása, a problémákkal való megküzdés,
cooping stratégiák fejlesztése, a hatékonyabb stressz kezelés és pszichológiai immunrendszer
erősítése.
A tehetséggondozásban három fő módszercsoportot különít el a szakirodalom: az elkülönülő
szervezeti keretekben való foglalkoztatást, a gazdagítást-dúsítást, és a gyorsítást.
A különböző tehetséggondozási formák közül a tanulók jellemzőivel összhangban kell
választani, és a hatékonyság érdekében a tanórai és a tanórán (iskolán) kívüli
tehetséggondozási formákat össze kell kapcsolni, mert csak egységes rendszerben lehet
sikeres a tehetséggondozás.
Tartalmi szempontból az iskolai tehetséggondozás legfőbb alapelve a gazdagítás. Célja
alapvetően az ismeretek és az elsajátítási folyamat kötelező tananyagon túllépő kiszélesítése.
Passow irányelvei támpontul szolgálnak a gyakorlati fejlesztő munkához, s bizonyítják, hogy
a minőségi dúsításra kell a hangsúlyt helyezni.

A mélységben történő gazdagítás során több lehetőséget kínálunk a tehetséges gyerekeknek

tudásuk és képességeik alkalmazására, mint általában a tanulóknak.

A tempóban történő gazdagítás: a tehetséges gyerekek ugyanannyi idő alatt társaiknál

többet képesek megtanulni, így gazdagításuk újszerű tartalmak bevonásával is megoldható.

A tartalmi gazdagítás azt jelenti, hogy a tananyagot a tanulók sajátosságaira való tekintettel
kell megszerkeszteni: ki kell használni a tanulók egyedi természetét és szükségleteit,
érdeklődését, és ezeket is kell fejleszteni.

A feldolgozási képességek gazdagítása elsősorban a kreatív és kritikus gondolkodás

fejlesztését jelenti felfedező, illetve interdiszciplináris tevékenység közben.

Renzulli három típusú programélményt különít el a gazdagítás során.

 Az első típusú gazdagítás általános felfedező élményeket foglal magába, amely „az
ismeretnek a hagyományos tantervben nem szereplő, új és izgalmas témáival,
ötleteivel és területeivel” is merteti meg a diákokat
 A második típusú gazdagításba olyan csoportos képzési gyakorlatok tartoznak,
amelyeket a kognitív és affektív folyamatok fejlesztésére terveztek. A tevékenységeket
minden gyermeknek, nem csupán a tehetségesek számára lehet kínálni.
 A harmadik típusú gazdagítás a valós problémák megoldásában való részvételt jelent,
egyéni és kiscsoportos formában.

10
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

A tehetséggondozó módszerek megválasztása mindig személyre szabott, egyedi. Nincs

általános recept, amely minden tehetséges tanulóval való foglalkozás során alkalmazható
lenne. A pedagógus szakmai felkészültségére és kreativitására van szükség az adekvát
tehetséggondozó módszer megtalálásához.

9. Könnyű neked, ha intelligens, kreatív és tehetséges vagy?! (A tehetség

kibontakoztatása)

Ma már egyetlen szakember sem fogadja el azt, hogy a tehetség kibontakozása bizonyos
tesztekben elért pontszám alapján megjósolható. A tesztpontszámok ugyanis csak a mérés
során talált állapotot tükrözik. Természetesen a tesztpontszámok is fontosak, hiszen
adalékként szolgálnak a tehetség azonosításához, de témánk szempontjából fontosabb, hogy a
képességek idővel fejlődhetnek. Pedagógusok a megmondhatói annak, hogy egyes tanulók az
iskolai évek alatt szokatlanul jó képességekről tesznek tanúbizonyságot például a zene,
matematika, természettudomány, számítástechnika, írás vagy éppen valamilyen sportág
területén. Sokan – észrevéve az e területeken megnyilvánuló tehetséget – úgy vélik, hogy a
specifikus tehetség veleszületett jellemző, vagyis adottság, ennél fogva magától ki fog
bontakozni. A kutatások azonban arra mutatnak rá, hogy a tehetség kibontakozásában jóval
nagyobb szerepe van a gyakorlásnak, mint ahogy azt sokan vélik.

Amint az ábra tetején látható, az iskolai tanterv a tanulótól új és új tevékenységeket követel,

például meg kell tanulni a szépírást, az írásbeli szövegalkotást, a számítógéppel való munkát

11
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

és így tovább. Aki egy adott területen tehetséges, legtöbbször a többieknél hamarabb eljut egy
olyan szintre, amire a tantervi követelményekhez viszonyítva azt lehet mondani, hogy „több
mint elegendő”. Ezután a teljesítménye rutinszerűvé válik, további javulást alig mutat, vagyis
a tanulónak az adott területen való tehetsége megreked. Például a tanuló azt gondolja, hogy az
írásának külalakja tetszetős, minek fektessen több energiát abba, hogy még szebben írjon. Az
események ilyen módon való alakulását az ábra szaggatott vonallal jelzi. Olykor azonban a
tanuló úgy is dönthet, hogy ezzel nem elégszik meg, tovább akarja fejleszteni az adott
területen mutatott képességét. Az ábra bal oldalán látható keretben három olyan ösztönzőt
láthatunk, ami a tehetsége kibontakoztatására készteti a tanulót: (1) kedvét leli abban, amit
csinál, (2) értékes dolognak tartja az addig kedvtelésből kialakított készségének
továbbfejlesztését, (3) külső támogatás. A kedvtelésből végzett tevékenység akkor állandósul,
amikor egy feladat végrehajtása optimális élményt nyújt a számára, például el tud játszani egy
nehezebb zongoraművet, és ez örömmel tölti el. A belső értékké válást az jelzi, amikor a
tanuló azért akarja például a fogalmazási készségét tökéletesíteni, hogy jobban tudjon írni,
nem pedig azért, hogy jobb érdemjegyet kapjon. A külső támogatás a források hozzáférésének
biztosítását, valamint a társas támogatást, mint például a tanár részéről való biztatást jelenti.

A célirányos gyakorlás szerepe

A tökéletesítés iránti vágy felébredése természetesen önmagában nem elég, e vágy
realizálásához sok-sok órás célirányos gyakorlás szükséges. A célirányos gyakorlás olyan
tevékenység, aminek a fő célja, hogy a tanuló egyre magasabb szintre fejlessze az adott
területen meglévő képességét. Nem célirányos a gyakorlás akkor, ha valaki például többet
zongorázik. Célirányos gyakorlásról akkor beszélünk, ha a tanuló a megtanulandó
zongoradarab egy-egy elemét kigyakorolja, például készségszinten megtanulja az adott
elemnél alkalmazandó ujjrendet. Az ábra alján lévő négy szövegdoboz azt mutatja, hogy mit
csinál a tanuló a célirányos gyakorlás során. Rengeteg órát tölt azzal, hogy finomítsa a
készségét. Ezen órák alatt a tanuló minden erejét arra összpontosítja, hogy a feladat azon
elemeit, amiket még nem tud tökéletesen végrehajtani, a tökéletességig csiszolja. Sok órát kell
fordítani az önmagára reflektálásra is. Ezen „gondolkodási idő” alatt a tanuló mentálisan
szimulálja, hogy mit tehetne a technikája tökéletesítése érdekében. Mentálisan összehasonlítja
az aktuális teljesítményét az ideális előadásmóddal, és megpróbálja kitalálni, hogyan
hidalhatná át a kettő közötti különbséget. A célirányos gyakorlásra fordított órák egy további
részét a tanítás és a visszajelzés adja. Ahhoz ugyanis, hogy valaki megtanulja, hogyan
kivitelezze azt, amit jelenleg nem tud, egy hozzáértő személy útmutatása és visszajelzése
szükséges. Végül sok óra fordítódik arra, hogy a tanuló megfigyeli a jól felkészült előadók
teljesítményét. Ezen obszervációs tanulás ideje alatt a tanulónak alkalma nyílik a művészi
szintű előadás közvetlen megfigyelésére, s az így szerzett új információ útmutatást jelent a
számára, hogy a gyakorlás során mire összpontosítson. A fentieket Ericsson, Krampe és
Tesch-Romer (1993) kutatási eredményeivel illusztráljuk. A szerzők amatőr és profi szinten
zongorázókat hasonlítottak össze. Azt találták, hogy az amatőrök 16 éves korukig heti 3 órát
gyakoroltak, míg a profi szinten zongorázók 8 éves korukig heti 5 órát, 14 éves korukig heti
12 órát, 18 éves korukig heti 23 órát gyakoroltak. Joggal feltételezhető, hogy a gyakorlásra
fordított rengeteg óra volt az, ami a tehetség kibontakozását elősegítette.

Az erőfeszítés haszna
Miképpen megy végbe az, hogy a célirányos gyakorlás következtében olyan jelentős
különbség jön létre adott tanuló és mások között, hogy a pedagógusok számára minden
kétséget kizáróvá válik a tanuló tehetsége? A célirányos gyakorlás megváltoztatja a tanuló
kognitív képességeit és testi működését. Például egy kezdő sakkozó felméri a figurák állását,
mérlegeli öt-hat lehetséges lépés előnyeit, aztán kiválasztja a legjobbnak tűnőt, és lép. Egy

12
3.4.3.5.1 „Adottságtól a tehetségig”

gyakorlott sakkozó viszont temérdek lejátszott sakkparti sémáját tartja fejben – köszönhetően
a sok-sok órás célirányos gyakorlásnak. Így amikor ránéz a táblára, igen gyorsan felfedez 40–
50 lehetőséget, értékelni tudja mindegyik következményét, kiválaszt 5-6 igazán jónak tűnő
lépést, majd ezeket újra értékeli, és a legjobbat lépi. Lényegében ugyanezen a történéssoron
megy keresztül egy kezdő és egy tapasztalt tanár, amikor arról kell dönteni, hogy a tanórán
egy adott szituációban mi legyen a következő lépés. A célirányos gyakorlás megváltoztatja a
test működését is: a zongorázó egyén sajátos izomműködési mintázatokat fejleszt ki, mint
például ujjmenet előre és vissza, a futamok végrehajtásához szükséges gyors izommozgások,
a billentyűk leütésének ereje vagy éppen puhasága, a lábizmok működésének átszervezése és
így tovább. Ezen kognitív és testi eszközök kidolgozása révén válik a tehetség kiválósággá.

Korai tehetség és kibontakozott tehetség

Mint korábban említettük, az iskolába bekerülő diákok különböző területeken eléggé eltérő
képességeket mutathatnak. Kinek a matematikához van jobb érzéke, kinek a zenéhez, kinek a
fogalmazáshoz, kinek valamilyen sportághoz és így tovább. Még mielőtt hozzákezdenének a
célirányos gyakorláshoz, a természetes tehetségük alapján már valószínűsíthető, hogy adott
területen igen magas teljesítményre lehetnek képesek. Ahogy azonban a célirányos
gyakorlásra fordított órák száma növekszik, ez a tényező teszi egyre inkább bejósolhatóvá a
jövőbeni teljesítményt, a veleszületett érzék predikciós szerepe pedig csökken. Világos, hogy
a veleszületett érzék önmagában csak az alapot adja, a tehetség kibontakozásához a célirányos
gyakorláson keresztül vezet az út, ennek híján a tehetség nem lesz más, mint nem realizálódó
ígéret. A tehetség kibontakozása végeredményben három fázison megy keresztül. Az első
fázisban a jó képességűnek született tanuló csak a szárnyait próbálgatja. Különösebb
erőfeszítés nélkül is jól teljesít, olykor messze jobban, mint a többiek. Az adott területen való
jó teljesítményt játéknak fogja fel, különösebb biztatásra, motiválásra nincs szüksége. Van, aki
verseket ír, mert ez szórakoztatja, mást örömmel tölt el, hogy mindenkinél távolabbra tud
ugrani és így tovább. A második fázisba a tanuló akkor lép be, amikor azt a képességét,
amiben jó, tökéletesíteni akarja, és ehhez felvállalja a célirányos gyakorlást. A célirányos
gyakorlás intenzív koncentrálást, komoly erőfeszítést, motivációt, és számos dologról való
lemondást igényel, ami probléma lehet. Cserébe viszont a tanuló folyamatosan tapasztalja,
hogy a képessége mind erőteljesebben fejlődik. A harmadik fázisba az egyén akkor lép át,
amikor úgy dönt, hogy lehorgonyoz az adott területnél, elkötelezi magát mellette. A célirányos
gyakorlás folytatódik, de ezt már az elköteleződés vezérli. E fázisokon keresztül válik a
tehetséget mutató gyermekből olyan felnőtt, aki kiváló mestere az általa művelt területnek. Az
előbbiekben felvázolt fejlődésmenet egyúttal a pedagógusok szerepére is rávilágít. Az első
fázisban nem igazán fejlesztő munkára van szükség, mint inkább a tehetségre való
felfigyelésre, a tehetség azonosítására, iránymutatásra, s arra biztatásra, hogy a tanuló ne
elégedjen meg azzal, amire játszva képes, hanem kezdjen intenzív gyakorlásba. Az igazi
fejlesztés a második fázisban veszi kezdetét, hiszen a célirányos gyakorláshoz extra és
folyamatos oktatásra, visszajelzésre, motiválásra, kitartásra buzdításra, versenyekre való
felkészítésre, eszközök biztosítására, továbbá a szülők partnerségének megnyerésére van
szükség, hogy a tanuló mindenféle vonatkozásban megkapja mindazt, ami a tehetsége
kifutásához szükséges. Összességében az mondható, hogy a tehetség realizálása nem csupán
veleszületett hajlam, érzék kérdése, sokkal inkább azon múlik, hogy ez a jellemző mennyire
párosul kitartó célirányos gyakorlással, a képesség tökéletesítésére való motiváltsággal és
bátorítással.

13