A kereszténység kialakulása, tanításai, államvallássá válása

Az emberek életében változások következtek be, ennek köszönhető az új vallás kialakulása. a Földközi
tenger térségében kisárutermelők tömegesen mentek tönkre és nagyüzemek jöttek létre (Kr.e. 4-3). A
kisebb vagyonnal rendelkezők elvesztették politikai biztonságérzetüket, kiszámíthatatlannak látták
jövőjüket. Rómában gazdasági válság lépett fel a Kr.e. 2. században.
A rómaiak sok idegen kultusszal ismerkedtek meg, többek között a kereszténység is megjelent
Rómában. Az egyistenhívő zsidóság körében már régóta várták a megváltót. A felfokozott messiás-
váró légkörben született meg a kereszténység.
A Biblia szerint Betlehemben Szűz Mária fiaként született meg Jézus Krisztus. A megváltást és az
örök élet lehetőségét hirdette. Jézus és tanítványai (az apostolok) járták Júdea városait és hirdették az
igét. Jézus követői egyre csak gyarapodtak. Alig egy év alatt ezek a tanítások új alapokra helyezték a
zsidó hitet. Legnagyobb ellenségei a farizeusok voltak, akik ugyan keresztre feszíttettek, tanai viszont
megmaradtak és ezek tovább éltek az emberekben. A hívek első központja Jeruzsálem volt. Az új
vallás elterjedése Pál apostol (Saul) nevéhez fűződik. Saul farizeusi nevelést kapott, és üldözte a
keresztényeket, de megtért. Ezt nevezik Pál-fordulásnak.
A római közigazgatás, a nyelv és a közlekedés egysége elősegítette a kereszténység elterjedését. Első
közösségek: Palesztina, Kis-Ázsia – Görögország, Itália, Gallia, Észak-Afrika, Egyiptom, Hispánia,
Germánia. A 3. századra a kereszténység méltó vetélytársa lett a többi vallásnak. Az általa képviselt
értékek: felebaráti szeretet, testvériség, alázat a népességre vonzólag hatottak. Ebben a vallásban
mindenki egyenlőnek számított.
A 2-3. században már a módosabb, műveltebb emberek is csatlakoztak. Az új vallás hívei
gyanúsítgatásoknak, rágalmaknak voltak kitéve. Összeütközések az állammal a császár-kultusz
kérdésében. Minél súlyosabbá vált a birodalom helyzete, annál inkább megkövetelték a
keresztényektől a római istenhitet, a császár istenítését. Akik nem voltak erre hajlandóak, kivégezték.
Ennek ellenére sokan kitartottak a vallás mellett és felvállalták.
A keresztényüldözések nem érték el céljukat – a birodalom lakosságának 10%-át kitevő
keresztényeket már nem lehetett kiirtani. A keresztény egyház ekkora már teljesen beilleszkedett a
késő római társadalomba. Csupán a császár-kultuszt utasította el. Ekkor már nem volt messze az az
idő, amikor a császári hatalom csak a kereszténység jegyében győzhetett.