SZIMBIÓZIS

KÖTETEK

Hollós Marida
(Brown University, Providence, USA)

BEVEZETÉS r r
A KULTURÁLIS ANTROPOLÓGIÁBA
3. javított kiadás

Szerkesztette: Boglár Lajos

(1995)2000
 Főszerkesztő
BOGLÁR Lajos TARTALOM
I. fejezet
Szerkesztőbizottság
AZ ANTROPOLÓGIAI MEGKÖZELÍTÉS
HOFER Tamás, PRÓNAI Csaba
Az antropológia, mint a tudás egy részterülete /l
Az antropológia részterületei l\
Technikai szerkesztő Az antropológia megkülönböztetőjegyei 12
Hajnal Virág
Az antropológiai megértés módjai: elmélet, értelmezés és tudomány /3
A terepmunka /4
A kulturális antropológia szemléletmódjai 14
A holisztikus szemléletmód 15
Az összehasonlító szemléletmód 15
A relativizmus 15

II. fejezet
AZ ANTROPOLÓGIAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE

A 19. századi gyökerek II

Az egyvonalú evolúció elmélete 19
Készült a SZIMBIÓZIS ALAPÍTVÁNY és az ELTE-BTKJegyzetbizottsága A diffúzionizmus (1990-1930) /10
támogatásával A történeti partikularizmus /l 1
a GYOMAI KNER Nyomda Rt.-ben A funkcionalizmus (1920-1950) /13
A biopszichológiai funkcionalizmus 114
A strukturalista funkcionalizmus l\A
A későbbi evolúciós elméletek (1940-1960-as évek) /15
Szerkesztőség Az általános evolúció elmélete /16
ELTE-BTK A specifikus evolúció elmélete /16
Kulturális Antropológia Szakcsoport A modern materialista megközelítések /17
1053 Budapest A történelmi materializmus l\l
Kecskeméti utca 10-12. A kulturális materializmus /18
Tel/fax:+36/1/3178521 A modern idealista megközelítések /19
Materializmus vs. idealizmus /19
A strukturalizmus /19
Felelős kiadó Az interpretív antropológia 120
BOGLÁR Lajos

500 pld
 III. fejezet
Szókészlet /41
AZ ETNOGRÁFIAI KUTATÁS A nyelv és a kultúra /41
A kommunikáeió etnográfiája /44
A terepmunka elemei /21
A terepmunka előkészítése /22
A terepmunka módszerei /23 VI. fejezet
A résztvevő megfigyelés /23 GAZDASÁGI RENDSZEREK
A kérdésekfeltevése /24
A terepmunka végzése /24 A gazdasági viselkedés /46
Egy szélesebb világkép kialakítása/25 A gazdasági rendszerek /48
A terepmunkát végző társadalmi felelőssége /IS Az adatptáció módjai /48
A zsákmányolók /49
Korok és nemek közötti munkamegosztás 150
IV. fejezet
Évszakok szerinti mobilitás 150
A KULTÚRA FOGALMA A horda 150
Az eredeti "jóléti" társadalom? 152
Mi a kultúra? 126 Háziasítás 153
A kultúra mint életmódV26 A háziasítás előnyei 153
A kultúra fogalomalkotó felfogása /27 A növénytermesztés /54
A kultúra jellemzői/21 Az ültetvényes gazdálkodás 155
1. A kultúra közös /TI Az intenzív földművelés 151
2. A kultúra tanult / 28 Az intenzív földművelés és a társadalmi-kulturális rendszerek 151
3. A kultúra szimbólumokon alapszik/29 Az állattartók /58
4. A kultúra integrált/29 Csere a gazdasági rendszerekben 160
A biológia szerepe /29 Reciprocitás /61
A társadalmi-kulturális rendszerek és a genetikai Általánosított reciprocitás /61
különbségek / 30 Kiegyenlített reciprocitás /61
A társadalmi-kulturális rendszerek és az emberek közös biológiai Negatív reciprocitás 162
öröksége /32 Újraelosztás /62
Piaci csere /62
V. fejezet
NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ VII. fejezet
CSALÁDI CSOPORTOK: HÁZASSÁG, CSALÁD, LAKÓHELY
Az emberi nyelv /36
Önkényesség /36 A házasság definíciói és funkciói 163
Produktivitás /3 6 Incestus tilalmak 165
Időbeli és térbeli eltolódás 131 A házasság összehasonlító nézőpontból 165
A nyelv szerkezeti variáeiói /38 Házasodási szabályok 165
Fonológia /38 Hány házastársa lehet valakinek? 166
Nyelvtan: morfológia és szintaxis 139 Házassági szövetségek 166
Generatív grammatika /40 Csereformák a házasságkötéskor 161
 Házasság utáni lakóhelyek /68
Család és háztartásformák 169 X. fejezet
A NEM ROKONI ALAPON SZERVEZŐDŐ CSOPORTOK

VIII. fejezet Az életkoron alapuló csoportok /87

A ROKONSÁG \ Nemi alapon szerveződő csoportosulások /89
Etnikai alapon szerveződő csoportosulások /91
A vér szerinti és a házasságkötéssel kialakuló kapcsolatok /71 Urbanizáció és csoportformálódás /94
A leszármazás szabályai és a leszármazási csoportok 112 Önkéntes társulások 19A
Az egyágú leszármazás 112 Informális társadalmi hálózatok 194
A patrilineáris leszármazás 112
A matrilineáris leszármazás 113
A kettős leszármazás 113 XI. fejezet
Az egyágú leszármazási csoportok típusai /73 A TÁRSADALMI RANGSOR ÉS A RÉTEGZŐDÉS
A patrilineáris leszármazási csoportok IIA
A matrilineáris leszármazási csoportok IIA Egalitárius társadalmak 195
A nem egyágú leszármazás 115 Rangsorra épülő társadalmak 196
Az ambilineáris leszármazás 116 A rétegzett társadalmak 191
A bilaterális leszármazás 116 Hatalom, vagyon és tekintély /98
A nem egyágú leszármazási csoportok 116 A társadalmi osztály /99
Az ambilineáris leszármazási csoportok 116 Társadalmi osztályok az USA-ban /100
A bilaterális leszármazási csoportok és hálózatok 116 A kaszt/l 00
A rokonok csoportosítása 111 A társadalmi rétegződés tanulmányozásának fő irányai A 01
A rokonok csoportosításának alapelvei 111 Funkcionalizmus /l 01
A rokonsági terminológiai típusok /78 Konfliktus-elmélet /102

IX. fejezet XII. fejezet

A NEMEK VIZSGÁLATA ÖSSZEHASONLÍTÓ PERSPEKTÍVÁBAN A POLITIKAI RENDSZEREK ÉS A TÁRSADALMI ELLENŐRZÉS

A nemek szerinti munkamegosztás /81 A politikai rendszerek formái /l03

Minták és feltevések /82 Hordák 1103
Az intenzív földművelés és a női munka /84 Törzsek 1105
A nők státusza /84 Főnökségek /l 07
Egyetemes alávetettség? /85 Államszervezetek /l 08
A nők státuszát befolyásoló tényezők /86 Társadalmi rétegződés /109
Milyen a modern nő státusza? /86 A központosító állam 1109
 XIII. fejezet
A TERMÉSZETFELETTI Technológia, gazdaság és változás /134
Turizmus és változás /136
A politikai modernizáció és változás /138
A vallás meghatározásai /l 11
Urbanizáció és változások 113%
Természetfeletti hatalmak: lények és erők / l l l
Mítoszok IM2
Rítusok l\ 12
Cselekvések és rítusok /l 13 XVI. fejezet
AZ ANTROPOLÓGIA FELADATAI
Ima és áldozat /l 13
Mágia /l 13
Varázslás IMA Az antropológusok mint közvetítők /141
Boszorkányság /l 14 Részvétel a közösség mindennapjaiban /141
Miért szükséges a vallás? /l 14 A szakértelem bizonyítása /142
A vallás szervezetei /l 15 A kulturális túlélés /143
Egyéni kultuszok l\ 15 Fejlődés antropológia: tervezett változás a paraszti közösségben /144
Sámánisztikus kultuszok /l 16 Lehetséges konfliktusok a tervezett változásban /145
Közösségi kultuszok /l 16 Orvosi antropológia: az alkalmazott antropológia egy előretörő
Egyházi kultuszok IMI területe /146
Megújulási mozgalmak /l 17 Az egészségügyi ellátás /147
A mentáihigiéniás ellátás /148
Az antropológia alkalmazása és az antropológus etikája /149
XIV. fejezet
A MŰVÉSZETEK
SZÓGYŰJTEMÉNY /153
A művészetek antropológiai nézőpontból /l 19
^4 művészet szimbolikus természete 1120 IRODALOM/l 59
A művészet integráló szerepe /121
A művészeek a kultúra kontextusában 1122
A festészet és szobrászat /123
Stílus és társadalom /124
A zene/l 25
A zene fogalmi alapja 1125
Változatok a kulturális területeken 1126
A zene és az emberi alkalmazkodás /128
A tánc /128

XV. fejezet
VÁLTOZÁS A MAI VILÁGBAN

Kulturális érintkezés és kulturális változás /130

Modernizálódás, "fejlődés'5 és változás /132
 I. fejezet

AZ ANTROPOLÓGIAI MEGKÖZELÍTÉS

Valamikor azt tartották, hogy az antropológia a "primitív" népeket tanulmá­

nyozza. Ma már nem jellemző, hogy kizárólag vagy elsődlegesen ilyen társadalmak­
kal foglalkoznának az antropológusok. Tanulmányoznak falusi parasztokat (beleért­
ve az európaiakat is), városlakókat, a saját társadalmukat vagy a harmadik világot,
multinacionális nagyvállatokat és bíróságokat, csakúgy, mint törzsi családfákat. 50
évvel ezelőtt, amikor M. Mead, R. Benedict és B. Malinowski klasszikus munkái a
távoli egzotikus társadalmak antropológiájára felhívták a figyelmet, könnyebb volt
meghatározni, hogy melyek az antropológia megkülönböztető jegyei, mitől más,
mint a szociológia vagy más társadalomtudományok. Ráadásul az antropológia belül­
ről nézve is sokoldalú: széles spektrumon helyezkedik el, amelynek egyik vége az
emberi biológia és evolúció szakterülete, a másik pedig a ma élő városi és vidéki né­
pek, emberek társadalmi életének tanulmányozása.

Az antropológia mint a tudás egy területe

Az "antropológia" jelentébe: az ember tanulmányozása. Az azonban nyilván­

való, hogy nem csak az antropológusok fo^áTkom^^imíeri lényekkel; vannak
Beethoven, Euripidész specialisták vagy olyanok, akik a búr háborúval foglalkoznak.
Sőt, az antropológusok sem csak emberi lényekkel foglalkoznak, néhányuk például
az afrikai főemlősök tanulmányozásával tölti az idejét.

Az antropológia részterületei
Egy nagy antropológiai szakon nem tűnik különösnek, ha találunk olyan bio­
lógust, aki őskori emberi csontleletekkel foglalkozik; régészt, aki őstársadalmakat tár
fel a Közel-Keleten; nyelvészt, aki a nyugat-afrikai nyelvek szerkezetét vizsgálja;
folkloristát, aki az eszkimó mitológiát tanulmányozza, olyan kutatót, aki járatos az
új-guineai rokonsági és házassági szokásokban és egy más valakit, aki az amerikai
munkások körülményeinek szakértője. Valószínűleg ezeknek mind van doktori foko­
zata antropológiából.
Mi hát a közös az antropológia különféle ágaiban? Mi különbözteti meg az
antropológust a szociológusoktól, nyelvészektől és történészektől?
Egyáltalán nem könnyű meghatározni, hogy mi az antropológia, mit csinál­
nak az antropológusok és hogyan. Részben a tudománytörténet egy különös fordula­
tának tekinthető az, hogy az antropológiában vannak a humánbiológiának, az evolú­
ciónak, a fajoknak, a főemlősök viselkedésének specialistái ugyanúgy, mint a kultúra
és a társadalom különböző arculatainak szakértői. A fizikai antropológusok már évti­
zedekkel ezelőtt eltávolodtak a kulturális viselkedést vizsgáló kollégáiktól. Manap-
 2 3
ság azonban a fizikai antropológia és a kulturális antropológia közötti szakadékot
már sok helyen áthidalták.
A következőkben elsősorban a kulturális antropológia alterületeire összpon­
tosítunk. Az osztályozás céljából jellemezzük őket külön-külön, illetve bemutatjuk
azt a közös alapot, amely egyesíti őket. Az egyik legfőbb részterület az^srégésze^ A
klasszikus régészettel szemben az ősrégészet az írásos emlékek nélküliliépeket ta­
nulmányozza. Az ősrégészeket az ősi életmódok rekonstruálására irányuló kísérleteik
inkább szemétdombokhoz, mint templomokhoz V e z e t t é k ő k e t . K j x t ^ ^ A ^ m á r
összekapcsolják - az elméletet és a gyakorlatot illetően - az élő népek antropológiai
tanulmányozásával^ ~~ ~~ ~
A pyelvészeti Mtopológ^Jfókuszába^ a "nem nyugati" népek nyelvei áll­
nak. Ezáltal tesztelik a nyelvészeti elméleteket, amelyek elsősorban európai nyelve­
ken alapulnak. A nyelvészeti antropológia a nyelveket társadalmi és kulturális keret-
^ ^ ^ y S ? ^ Á modern amerikai antropológia két atyja, Franz Boai és
Edwarrf Sapír jártasak voltak az amerikai indiánok nyelveiben, és kultúráiban
Ahogy ezt később látni fogjuk, a nyelv és a kultúra egymáshoz való viszonya az
amerikai antropológia egyik fő témája.
A "kulturális antropológia" meghatározást gyakran egy szűkebb terület jelö­
lésére használják, amely az emberi szotó^ társadal­
mak összehasonlítótudománya. A 19. és a korai 20. századi antropológia az európai
expanzió arcvonalában felfedezett népek összehasonlításával foglalkozott, de egé­
szen más céllal, mint a modern tudományok. Ezek az összehasonlítások arra szolgál­
tak, hogy spekulatívan történeti kapcsolatokat építsenek fel a népek között a távoli
múltban, illetve arra, hogy a legprimitívebb kezdetektől rekonstruálják azokat az ál­
lomásokat, amelyeken keresztül az emberi kultúrák kialakultak. 1920 óta a szűkebb
értelemben vett; kulturális a n ^ központi problémájának egyre inkábbliz: em­
ber társadalmi viselkedésére és lcultúrákra vonatkozó általánosításokat és elméleteket
tekintik. Mivel ez az antropológia központi területe, a szociálantropológiai kifejezés
sokkal helyénvalóbb és elterjedtebb.
A szociális antropológia számos specializálódott szakterületre bomlott, bár
pontos számuk és megnevezésük vita tárgya lenne a terület szakértői között. Ezeket
egyrészt a kutatás tárgya szerint határozzuk meg. Eszerint létezik jogi antropológia
gazdasági antropológia és politikai antropológia. Másrészt pedig az elméleti irányult­
ság fajtája szerint határozhatók meg. Ide tartozik a pszichológiai antropológia a
szimbolikus antropológia vagy kognitív antropológia és az ökológiai antropológia.'
Az antropológia megkülönböztetőjegyei
Amint már megjegyeztük az antropológusokat korábban meg lehetett külön­
böztetni a szociológusoktól és a politikatudománnyal foglalkozóktól a tudományos
munkamegosztásban rájuk osztott sajátos szerepük miatt: miszerint a primitív népe­
ket tanulmányozzák. Ma azonban az antropológusok egyformán dolgoznak parasztok
és városlakók között, nyugati környezetben és a harmadik világban. A szociológu-
sok, politikatudománnyal foglalkozók és más társadalomtudósok figyelmüket egyre
inkább a nem nyugati kultúrák felé fordítják. Azonban az antropológiai megközelítés
és szemléletmód még mindig egyedi maradt. Az antropológusok speciális tudása
nemcsak a törzsi népekről felhalmozott bizonyítékokból áll. Mivel hogy a kis közös-
\ ségekben folytatott munkának hagyománya van és az antropológusok az emberek
mindennapi életében vesznek részt, ezért van egy bizonyos érdeklődésük, kutatási
stílusuk és módszereik, amelyek megkülönböztetik őket más társadalomtudósoktól.
Ez a mélyen humánus antropológiai orientáció - amely nagyobb figyelmet fordít a
jelentésekre, mint a méretekre, egy közösség mindennapi életének szerkezete jobban
érdekli, mint a formai absztrakciók - értékes és méginkább szükséges marad, egy
olyan világban, amelyben egyre inkább a technokrácia dominál.
Ha az antropológiai kutatás hagyománya nézőpontját a helyi közösségekre
szűkítené le, az antropológusoktól megkívánt magasfokú képzettség akkor is felha­
talmazná őket a generalisták hatalmával, akiknek a tudása hidat képez a társadalom­
tudományok és a biológia között. Bár a szociálantropológusok nem biztos, hogy em­
lékeznek az összes részletre, amit az őskori fogazatokról tanultak, többségük sokat
tud az emberi biológiáról, az emberi evolúcióról és a főemlősök viselkedéséről. Az
afrikai nyelv szakértője bizonyosan képes társalogni az új-guineai házassági rendsze­
rekről. A képzésnek ez a nyitott látókörűsége a különféle területeken ugyanúgy, mint
a kultúrák széles skálájában, jelenben és múltban, felkészíti az antropológusokat a
tudományos világban arra, hogy általánosításokat tegyenek az ember helyzetét illető­
en. A nézőpont ezen széleslátókörűsége, amellyel az antropológusok rendelkeznek,
segíthet abban, hogy helyesebben ítéljük meg az emberi természetet, mint ahogy azt
más társadalomtudósok teszik. Az antropológiai megértés módjai: elmélet, interpre­
táció és tudomány.
Az antropológiai megértés módjai: elmélet, értelmezés és tudomány
Ha az antropológiát a társadalomtudományok közé soroljuk; felvetődik a
kérdés: hogy mi is a tudomány. Nehéz megszabadulni azoktól a sztereotípiáktól,
amelyek szerint a tudomány kapcsolatban van a fehér köpenyekkel, laboratóriumok­
kal, és azokkal a gondolatokkal, amelyek a precízséget, az előrejelzéseket és a "tudo­
mányos módszert" juttatják eszünkbe. A társadalomtudományokról korábban azt
képzelték, hogy az elmélethez vezető szisztematikus tudás elérhető, ha fáradalmas
kísérletezési szándékkal teszteljük az elméleteket, statisztikailag laboratóriumi viszo­
nyok között; vagy felméréseket készítünk és adatokat gyűjtünk. Ez a megközelítés al­
kalmazható néhány problémára, de az általános következtetés eltorzítja a tanulmá­
nyozott jelenségek természetét, melyek összetettek és egymással összefüggenek. Ha
a helyzetet olyannyira leegyszerűsítjük, hogy egyszerre csak egy változót különítünk
el és mérünk, akkor nagyon gyakran akaratlanul is, durván megváltoztatjuk a vizsgált
viselkedés kontextusát és így a természetét is.
 4
Az antropológusokat kevésbé jellemzi az ilyen jellegű tudományos gondol­
kodás, mint számos kollégájukat a pszichológia, a szociológia vagy a politológia te­
rületén és ez minden bizonnyal áldás számunkra. Az antropológusoknak mindig is
meg kellett küzdeniük a kommunikációs problémákkal, minthogy nagy kulturális kü­
lönbségek közepette dolgoznak. Mivel a tesztek, kérdőívek, közvéleménykutatások
és ehhez hasonló módszerek gyakran nem alkalmazhatók az emberi közösségekben,
ahol ők vendégek voltak és ahol az "objektivitás" nyugati eszközei nem megfelelőek.
A?LÍSÍÍS^lógus^g^akran foglalkoznak olyan jelenségekkel, amelyeknél a klasszi­
kus tudományos módszerek teljesen használhatatlanok. Megpróbálni megérteni egy
mítosz vagy egy rítus jelentését és szimbolikáját nem ugyanaz mint megjósolni azt,
hogy ki fog győzni a választásokon. Nincs mit számolni, mérni vagy jósolni. A jelen-
té^^^„J^eső„ antropológia egyértelműen interpretív, ezért a Jegtöbb esetben
közelebb áll a humán tudományokhoz, mint a természettudományokhoz. Az antropo­
lógia, mint ahogy a történettudomány is, rendelkezik azon módszerekkel, melyekkel
fell^és értejmez ^ Az anfropológusok általáno­
sítanak és elméleti következtetéseket vonnak le olyan módon, ahogy ezt a társada­
lomtudományok teszik. Az antropológia esetében ezeket a módszereket direkt módon
alakítja ki azoknak a találkozásoknak a természete, amelyeken keresztül antropoló­
gusok megfigyelnek és tanulnak.
A terepmunka
A legtöbb antropológus számára a megértés és az adatgyűjtés legelső problé­
mája abból adódik, ami terepmunkaként vált ismertté: bizalmas részvétel a közösség­
ben, a viselkedési módoknak és a társadalmi élet szervezeteinek megfigyelése. (Más
népek életmódjának leírása az etnográfia.) A terepmunka jellege részben attól is
függ, hogy az antropológusok hová mennek tanulmányútra, de helytől függetlenül az
antropológiai kutatások módszerei sok tekintetben ugyanazok. Ahelyett, hogy egy
mintát tanulmányozna, az antropológus amilyen mélyen csak lehetséges részt vesz a
tanulmányozott közösség, szomszédság vagy csoport mindennapi életében. Ezek az
emberek az egész egy-egy mikrokozmoszát képviselik. Van, aki megtanulja nyelvü­
ket és megpróbálja elsajátítani az életvitelüket. Van aki résztvevő megfigyelőként ta­
nul, tehát az együttélés folyamán figyel meg életmódokat. Sikeres terepmunka ritkán
végezhető el egy évnél rövidebb idő alatt, különösen ott, ahol a nyelvet is el kell sa­
játítani. A kitartó és elmélyült kutatás, ami bepillantást ad a kultúrába, a folyamatos­
ság és a változás folyamataiba, nemigen képzelhető el más módon.
A kulturális antropológia szemléletmódjai
Az ilyen fajta kutatás egy sajátos megközelítésmódot követel. Ez a megköze­
lítés magában foglalja, hogy az; e m t e holisztikusán, ö s ^ e h a ^ j ^ ó
módon és r e l a t ^ Az antropológiai szemlélet ezen három eleme
adja az antropológia egyediségét. Nézzük meg ezeket részletesebben is!
5
A holisztikus szemléletmód
A kulturális antropológusok azt vallják, hogy bármit is vizsgálnak valamely
populációban, az csak egy kis része a szokások, értékek, a hit és az attitűdök teljes
rendszerének. Rájöttek, hogy a rendszer bármelyik kiragadott aspektusa a többitől el­
különítve nem érthető meg. Ez a holisztikus nézőpont annyit takar, hogy a populáció
életvitelének egyetlen aspektusa sem jelent semmit önmagában, hanem csak más fel­
tárt aspektusokhoz való viszonyában értelmezhető. A holisztikus szemléletmód pél­
dául megköveteli, hogy haL valakiegy populációvallásos képzeteit és rítusait vizsgál­
ja, akkor azt is meg kell vizsgálnia hogy a vallást hogyan befolyásolja a családi élet,
a gazdaság, a politikai vezetés mintája, a nemek közötti kapcsolat és egy sereg más
tény. Miért vették át a kulturális antropológusok a holisztikus szemléletet, amikor a
társadalmat tanulmányozzák? Először is azért, mert a? emberek életmódjának külön­
féle aspektusai hatással vannak egymásra. Másodszor pedig, nem tételezhető fel,
hogy egy teljesen más társadalom különféle aspektusai - család, vallás, gazdaság, stb
- nehézség nélkül összeilleszthetőek. Végül, némely egzotikus szokás, kiragadottan
vizsgálva, idegennek és zavarónak tűnik, de általában értelmezhetőek, ha megértjük
a kontextusukat, vagy ha tisztázzuk egy nagyobb rendszerben betöltött funkciójukat.
Az összehasonlító szemléletmód
Létezésének korai évtizedeiben a kulturális antropológia főleg a nyugati vi­
lágon kívül élő népekkel foglalkozott, amelyek gyakran másként viselkedtek, mint a
civilizált népek képviselői. Az antropológusok rövid idő alatt felismerték, hogy a sa-
ját társadalmukban alkalmazott elvek és koncepciók máshol gyakran nem használha­
tóak. Eltökélteívallöttak, hogy egy több népre érvényes elméletet az összehasonlító
szemlélet segítségével kell meghatározni és kipróbálni. Különbözőidőben és helye-
ken az emberi lények annyira különböznek egymástól, hogy egyetlen elméletet sem
alkalmazhatunk rájuk, csak ha már kipróbálnák az emberi populációk széles skálá­
ján. Mivel az antropológusok valószínűleg tisztában vannak az emberi társadalmak
sokféleségével, nem valószínű, hogy a saját társadalmukban található viselkedésfor­
mákat általánosnak fogadják el az egész emberi nemre vonatkozólag. Tudják, hogy a
tények igazolását és az elméletek tesztelését az összehasonlító módszerrel kell elvé­
gezni.
A relativizmus
AJkulturális relativizmus koncepciója nagyon fontos az antropológusok szá­
mára. Ennek két jelentése van. Minden életmód egyedi, ezért a saját termmusain be­
lül kell elemezni.Más népek viselKeaSséTnema saját társadalmi-kulturális rendsze­
rünk normái szerint kell megítélni. Ez azt jelenti, hogy a cselekvés, gondolkodás és
érzékelés más módjait ugyanolyan érvényesnek tartjuk, mint a mi kulturális hagyo­
mányunkba tartozókat. A re&rödz^
dot nem tekintjük alacsonyabbrendűnek, azaz nem viszonyulnunk etnocentríkus
 6 7
szemlelettelmajkulturáüsha^om^^ Az etnocentrizmus olyan nézet amelv
szermt az adoít ember kultúrájának morális noímái, értékei, s z o k á ^ e S s e f m
dasa magasabbrendű, mint más emberek kultúrájának ezen megfelelői
A Wivizmus toleranciára tanítja a különböző kulturális tradíciók képvise-
közelftÍe F T " ^ d < ; m á n y O S ! e í r ó s n a k é s ^lönböző életmódoknak is e ^ m e g .
közelítése Ez a megközelítés megköveteli, hogy az antropológus a zavarosnak tűnő
cselekedetek és képzetek mögött a mintát és az értelmet keresd A kXréHTanTo
pologia nagy része más emberek viselkedését és mentalitását tanulma^yoS g e t £
sokates képzeteket ,s, olyanokat, amelyek első pillantásra képtelennek é ^ r á d o t ó
hsnak tűnnek. Éhes emberek miért mondanak le arról, hogy o U l l g o L ^ v e n e t
meg, amelyekről tudják, hogy azok ehetőek? Miért szkás WzoZs S l m S n
hogy tehetősebb családok lemondanak a vagyonukról? Az e h ^ z C n l ó £ S 5 £
módok es képzetek magyarázatának relativisztikus megközelítése J s l l l ^ h.
ferdítésnek, hanem ésszerűek és érthetők ha eléggé megismerjük okaüLÍ ésI haSsai-
n. fejezet
AZ ANTROPOLÓGIAI GONDOLKODÁS TÖRTÉNETE
A19. századi gyökerek
Az antropológia, mint a tudomány egy önálló területe a 19. században ala­
kult ki. A század elején Anglia és Franciaország különböző területein baltához ha­
sonló kőeszközöket találtak, amiket kihalt emlősökkel hoztak kapcsolatba. A zsidó­
keresztény világnézet hatására sokan azt állították, hogy a sátán temette aföldbeeze­
ket a köveket, hogy zavart és kételkedést okozzon. Mások azonban arra a helyes kö­
vetkeztetésre jutottak, hogy Európa korai lakói valaha kőeszközöket használtak és
ugyanabban az időben éltek, mint azok a bizonyos kihalt állatok.
Közben néhanyj;^ a más tá­
jakon élő emberek különös életmódjairól. Az 1500-as évek elején az európaiak egyre
gyakrabban kerültek kapcsolatba olyan emberekkel, akik megjelenésükben, nyelvük­
ben, hitükben és szokásaikban különbözőek voltak. Európai papok, felfedezők, tudó­
sok és más utazók számoltak be a szokásokról és hiedelmekről, amelyeket más konti­
nensek lakói között ismertek meg. Kik voltak ezek az emberek? Hogy hihettek ilyen
fantasztikus dolgokban és hogyan kötelezhették el magukat ilyen barbár gyakorlatok­
nak? Egyébként milyen viszonyban álltak ezek egymással?
Az ilyen kérdésekre adott válaszok eltértek egymástól, de a legtöbb a Biblia
által adott magyarázatok skáláján belül volt. Néhány gondolkodó arra a következte­
tésre jutott, hogy ezek a népek azért különböztek annyira az európaiaktól, mert az Is-
ten valószínűleg a civilizált emberektől függetlenül teremtette őket egy olyan terem­
tési folyamatban, amiről a Teremtéstörténet nem szól és más kontinensre helyezte
őket. Mások amellett érveltek, hogy a bennszülöttek ugyanazon őstől származnak,
mint mi. Ebben az esetben nehéz volt megmagyarázni, hogy hogyan lettek elkülönít­
ve tőlünk és hogyan alakultak ki olyan romlott szokásaik és téves hiedelmeik. Talán s
Izrael egyes elveszett törzseinek mai maradványai ezek a népek?
Az^ 1800-as éy^elejéig.az egzotikus népek létét^legcl^b úgy értelmeztéjc, c
mint korábbi magas civilizációk lesüllyedt maradváynyait. Ugy élnek, hogy nem tud­
nak a Teremtőről és nem tudják, hogy valójában a sátán hatása alatt állnak. (Ez az el­
képzelés az ún. degenerációs elmélet, amely szerint a mai primitívek valaha maga­
sabb fokon élő n^ékTiszSiiazottai lennének, de elfelejtették az istenről szóló taní­
tásokat és elestek a kegyelemtől.)
Azaz más népek szokásait és hiedelmeit az emberi történelem bibliai kategó­
riái szerint értelmezték. Az elmélet két összetevője elvesztette hitelét a legtöbb tu­
dósnál a 19. században. Az egyik a Föld korára vonatkozott, amit általában csak né­
hány ezer évesnek tekintettek. A mai geológiai teóriák megdöntötték ezt a becslést és
kijelentették, hogy a Föld több millió éve létezik. A másik elképzelés szerint az iste-
 8
ni teremtéssel magyarázható az élet a Földön. Egy új biológiai elmélet megmutattad
hogy az élet története és sokfélesége természeti és nem természetfeletti erőknek k&J
szönhető. Mindkét változás, ahogyan a tudósok értelmezték a világot, hozzájárult sem
antropológia kialakulásához és fejlődéséhez.
1795-ben James Hutton felvetette, hogy a világ fizikai jellemzői folyamatos I
fejlődés során alakultak ki, úgy mint például a szikla erózióját szelek és hullámok 1
okozzák, továbbá az üledék lassú lerakódása az ősi tengerek és tavak alján. Ezek a 1
természeti folyamatok olyan lassan mentek végbe, hogy nem vehetők észre egy em-i
beröltő alatt, de sok ezer év alatt hatásaik nyilvánvalóvá váltak. Hutton bizonyítéko-1
kat halmozott fel, hogy a Föld formálásában döntő szerepet játszó folyamatok egyen-1
letes és fokozatos ütemben zajlottak le. Ha ezt elfogadjuk, akkor az azt jelenti, hogy 1
a Föld hihetetlenül öreg.
Ezek az elképzelések a Föld történetéről befolyásolták a biológus Darwinnak I
az élet történetéről alkotott elképzeléseit. Darwin elképzelései az élet történetéről ha- I
tással voltak és továbbra is hatással vannak az antropológusoknak az emberiségről 1
alkotott elképzeléseire.
Darwin főműve, A fajok eredete 1859-ben jelent meg. Ebben bizonyította, I
hogy a természeti fajok hosszú időszakon keresztül változtak, alakultak ki. Amellett 1
is érvelt, hogy az élet radikálisan új formái fejlődtek ki létező fajtákból. Felvázolt 1
egy mechanizmust a változások lefolyásáról. Észrevette, hogy az élőlények verse- I
nyeznek egymással helyért, társért, élelemért és más dolgokért, amelyek szükségesek I
a fennmaradáshoz és szaporodáshoz. Azoknak az egyedeknek, akik a legsikereseb- I
bek ebben a versenyben, van a legnagyobb esélyük a szaporodásra. A nagyobb sikert I
biztosító tulajdonságok átöröklődnek az utódokra is. Minden generációban az élőié- I
nyék közül az adott természeti feltételek kiválasztják azokat az egyedeket, amelyek a I
legsikeresebbek a versenyben, elkerülik, hogy megegyék őket, ellenállnak a betegsé- I
geknek és az élősködőknek, továbbá képesek társakat szerezni. Darwin ezt a folya- I
matot "természetes kiválasztódásnak" nevezte. Felismerte, hogy ez azoknak az orga- 1
nizmusoknak a túlélését és szaporodását fogja elősegíteni, amelyek a legjobban al- I
kalmazkodtak környezetük feltételeihez.
A természetes kiválasztódás miatt minden generáció egy kicsit különbözik 1
az előzőtől. Száz vagy ezer generáción át egy adott életforma egy vagy több másik I
formává alakul át. A jelen élet sokfélesége részben azzal a ténnyel magyarázható, I
hogy a környezet változik időről időre és helyről helyre.
Darwin elmélete nagy hatást gyakorolt az emberiséggel foglalkozó tudomá­
nyokra. Először is ez egy olyan elmélet volt, amely a fajták sokféleségét egy tiszta
természeti folyamat eredményeként könyveli el. Mint a Hold mozgása, az élet törté­
nete is a természet törvényeinek van alárendelve. Semmiféle isteni teremtés vagy ter­
mészetfeletti beavatkozás nem szükséges ahhoz, hogy megmagyarázzuk a fajok ere­
detét.
Ezenkívül Darwin elképzelései sokak számára azt is sugallták, hogy az élgt
történetében van egy mindenre kiterjedő fejlődés. E fejlődés főleg a verseny eredmé- j
9
nVe volt. Az életben maradásért folytatott küzdelemből származott, amelyből a ma­
gasabb, összetettebb formák kerültek ki győztesen. Az őskori leleteken látható volt,
I hogy a bonyolultabb formák az egyszerűbb formákból fejlődtek ki. Meg lehetett fi­
gyelni és észre lehetett venni az evolúció állomásait, amelyen keresztül a mai élőlé­
nyek felvették modern formájukat.
Az antropológiai gondolkodást tekintve a legfontosabb az, hogy az evolúció
egyolyankoncepcióval szolgált, amely mejgmag£^^
kosai milyen kapc^latt^^jUJt^^eg^^^ magával a nyugati civilizációval és az-
zal a korai európai lakossággal, amely kőeszközöket hagyott maga után. A válasz azt
sugallta, hogy az az európai lakosság, amely kőeszközöket készített nem érte el az
I un. civilizált népek technológiai, társadalmi és erkölcsi fejlettségét, hanem még min­
dig az evolúció korai szakaszaiban élt. Milyenek voltak ezek a szakaszok? Milyenek
voltak a szokásaik és vallási képzeteik ezeknek a ma már nem létező népeknek? Túl
sokat nem lehetett megtudni róluk aföldbetemetett eszközeik alapján.
1 De volt egy lehetőség arra, hogy az akkori tudósok többet megtudjanak az
ősember életéről. Ez pedig az, ha tanulmányozzák azoknak a furcsa embereknek a
szokásait és vallási képzeteit, akik valahol máshol élnek és megtartották az emberi
fejlődés korai szakaszának sok jellegzetes jegyét. Az elképzelés a következő volt:
felhasználhatjuk az ezekről az emberekről szóló tudósításokat arra, hogy rekonstruál­
juk azokat a lépcsőfokokat, amelyeken saját civilizációnk is keresztül ment, amíg el
nem ért az emberi fejlődés csúcsára, a 19. századi Nyugati civilizációba. Azok az
emberek nem elfajzottak, hanem inkább nem elég fejlettek, agyuk nem érte el a világ
tudományos megértésének szintjét. De mi felhasználjuk őket, hog>^reko^tmáljuk a
s^át^civilizációnk lépcsőfokait. Ezzel az antropológia egy olyan tudománnyá vált,
amely leírja és értelmezi azon szakaszok láncolatát, amelyen keresztül az emberiség
megtette hosszú útját és eljutott a civilizációig.
Az egyvonalú evolúció elmélete
I Azt az elképzelést, amit a 19. századi antropológusok felállítottak a szocio-
kulturális fejlődés megmagyarázására egyvonalú evolúciós elméletnek nevezzük. Az
egyvonalú evolúció mellett érvelők úgy gondolták, hogy minden emberi életmódnak
a szakaszok hasonló láncolatán kell végighaladnia kialakulása során. Ezek a lépcső­
I fokok megmagyarázták, hogy az emberek világszerte miért különböznek életmódjuk­
ban: a különböző emberek^különböző fejlődési foto A fejlődési fo­
kok azt is megmagyarázzák, hogy néhány szokás és vallási képzet miért szóródott
szét szerte a világon olyan emberek között, akiknek nem lehetett semmilyen kapcso­
latuk egymással: tekintet nélkül a térbeli elhelyezkedésükre, két-három nép hasonló
életmóddal ugyanaddig a fejlődési fokig jutott el.
Az egyvonalú evolucionisták között különböző elképzelés élt arra nézve,
hogy mi a fejlődési fokok definíciójához szükséges kritérium. Az egyik hatásos sé­
mát L. H. Morgan állította fel, aki ügyvédként dolgozott New York államban. Az ősi
társadalom című könyvében Morgan az alábbi hét fokozatot különböztette meg:
 10
I. alsó vadság
II. középső vadság
ül. felső vadság
IV. alsó barbárság
V. középső barbárság
VI. felső barbárság
VII. civilizáció
Morgan ezeket a f q j l ő d é s ^
tmialta (ilyenek: íj és nyíl, fazekasság, az áíík^liSásíBBas^) ~ ~
Altalánosságban az egyvonalú evolucionisták szakaszaikat a relatív össze­
tettség alapján határozták meg. Aho^ az életformák evolúciója szabályosan az egy-
jerutol a bonyolult felé haladt, u^anúgy fejlődtek a társadalmi-lmlturális formák
i™* f ^gyyonalú evolucionisták azt hitték, hogy felfedezték azokat a szakaszo­
kat, amelyeken keresztül a szocio-kulturális rendszerek kialakultak. Felfedezésükhöz
a primitív népekrőlI szóló tudósítások összehasonlítása révén jutottak el, amelyeket
Zíi í A f , T ^ á r Í U S ° k ' f e I f e d e z ő k é s m ^s képesítetlen és elfogult
megfigyelők készítettek. Összehasonlítva ezeket a beszámolókat, kérdés tárgyává tét­
ek hogy vajon egy adott nép szokásai és vallási képzetei egyszerűbbek vagy bonyo­
lultabbak voltak-e, mmt más népekéi és így A nép fejlettebb szakaszban van-e, mint
B nep. A későbbi tudósok joggal tiltakoztak a módszer etnocentrizmusa ellen Az
egyvonalúj evolucionisták azonban felismerték, hogy az emberi életmódokat össze
kell hasonlítani, ha bármilyen törvényszerűséget vagy fejlődést akarnak felfedezni
Mai perspektívából nézve az egyvonalú evolucionisták igeitmerev^lláspon-
tot
.képviseltek, sok dologban tévedtek, ugyanakkor sok időtálló h o z z á j á r u S is
volt az antropológiai gondolkodás számára. Segítettd^ mtropolóJ két fontos
^ ^ i ^ g s u l y ^ s t ó a n . Nagyon bíztak abban, hó©, a tudományos módsze­
rek alkalmazása es az erveles elvezetheti őket azokhoz a természeti törvényekhez
amelyek az emberiség fejlődését irányítják. Sok későbbi antropológus kételkedett a
kultúrat törvényszerűségeinek létében, de a társadalmi-kulturális rendszerek általános
okainak es a változás törvényszerű szabályosságainak keresése fontos tényező ma­
radt sok modern antropológiai kutatásban.
A diffuzionizmus (1900-1930)
Az egyvonalú evolucionizmus hívei a világ egymástól távoli pontjaira szét-
^t*Zu T10 T°náfát J e g y e Z t é k l e ' P é l d á u l ^lönböző kontinensek népei­
ről tudtak, hogy azok gyakorolják a Napimádatot. Mi lehet ennek magyarázata?
Az egyik válasz szerint ez a szokás a népek közötti kapcsolaton keresztül ter­
jedt egyik helyről a másikra.. Néhány társadalmi-kulturális elem szélesköriLmeaosz-
lasanak magyarázata lehet a vándorlás vagy a diffúzió. A másik válasz szerüTakü-
11
lönféle népek egymástól fuggetl^
felfedezés azért lehetséges, mert az emberiség pszichikailag egységes. Ha azt
vesszük, hogy az emberi gondolkodás mindenhol egyformán működik, a különféle
népek gyakran hasonló körülményekkel és problémákkal kerülnek szembe, ezért ter­
mészetesen ugyanazokat a szokásokat és megoldásokat találhatjuk meg azoknál a
legkülönfélébb népeknél, akik soha nem kerültek kapcsolatba egymással. Az egyvo­
nalú evolucionisták általában azt mondanák, hogy ezek a hasonló szokások az evolú­
ció ugyanazon a fokán álló népek független felfedezéseinek tulajdoníthatóak.
A századforduló táján sok ember kételkedett abban, hogy a primitívek elég
újítóak-e ahhoz, hőg/ önállóan alakítsák ki a szokásaikat. Ehelyett amellett érveltek,
hogy a legtöbb társadalmi-kulturális jellegzetesség néhány társadalomból származik,
ahonnan eljutott a kevésbé újító szellemű népekhez. Például, ha meg akarjuk magya­
rázni, hogy a cfo~w (várJű)Indiánok miért élnek klánokban, akkor át kell gondolnunk
más indiánokkal való kapcsolataik történetét. Ez azt is jelentette, hogy a népek kö­
zötti legtöbb hasonlóság diffúzió eredménye, sokkal inkább, mint fuggetienleTIede-
zéseké. Ezeket a tudósokat nevezzük diffuzionistáknak.
A dii^^ A
jriémet diffuzionisták úgy gondoltál^ hogy a legkülönfélébb népek jellegzetességei­
nek többsége a világ csak néhány részéről eredeztethető, majd azok ezen földrajzi
centrumokból terjedtek el diffúzió és vándorlás révén. Angliában a 20. század elején
W.R. Rivers és Ellíot Smith úgy gondolták, hogy az emberi élet haladóbb és fejlet-
tebb elemei az ősi Egyiptomban alakultak ki.
A diffuzSönísfák hangsúlyozták, hogy a társadalmi-kulturális elemek egyik
helyről a másikra adódtak át, azonban számos kérdést megválaszolatlanul hagytak.
Először is vannak olyan példák miszerint évtizedeken vagy akár évszázadokon ke­
resztül egymássarkápcsolatban áííó nep^^^
életmódjukat.
Másodszor a diffuzionisták nem igazán tartották fontosnak megmagyarázni,
hogy miért az első helyen alakultak kLazok a bizonyos jellegzetességek. Ha azt is fi­
gyelembe vesszük, hogy a jellegzetességek jelenlegi geográfiai megoszlása megma­
gyarázható a diffúzióval, akkor is meg kell magyaráznunk az eredetüket egy adott
népnél egy adott időben.
Harmadszor még mindig vanje^ajt^iJtoális előítélet vagy akár rassziz­
mus is abban a diffuzionista feltételezésben, miszerint vannak népek, amelyek szoká­
saik egy részét fejlettebb népektől kölcsönözték.
A történeti partikularizmus (1900-1940)
A 20. sz. .el^iéDJU^JSA-bm kialakult egy másik megközelítés is. Történeti
partikularizmusként vált ismertté, s az 1800-as évek végéhez köthető egyvonalú evo­
lucionista szemléletre adott válaszként született meg. A történeti partikularizmus az
feltételezi, hogy a különböző életmódok azoknak a dolgoknak az eredményeképpen
 12
jönnek létre, amelyek azt befolyásolták a múltban. Minden népnek megvan ugyanis i
saját története, minden életmód és kultúra egyedülálló.
A népek közti különbségek ilyen fokú hangsúlyozásának két következmény
van. Először is a társadalmi-kulturális rendszereket megmagyarázó általános tör­
vényszerűségek kutatása és ezek változásainak a magyarázata nagyon fontos. Másod­
szor, mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy megszabaduljunk saját kultú­
ránk erkölcsi elvárásaitól és az előítéleteinktől, amikor más életmódokat tanulmá­
nyozunk. Ez azért szükséges, mert ezek a feltételezések és erkölcsi normák saját
egyedülálló történelmünkből származnak és ezért nem alkalmazhatók sehol máshol a
világban. Ezért minden életmódot bírnak saját fogalmai szerint kell tanulmányoz­
nunk, ahelyett, hogy saját kultúránk megítélését erőltetnénk rájuk/Egyfajta relatív
perspektívát kell magunkévá tennünk, amikor más életmódokat vizsgálunk.
Legkifejezőbben az amerikai Franz Boas fogalmazta meg ezt a megközelí­
tést. A századforduló körül Boas arra a következtetésre jutott, hogy az egyvonalú
evolucionisták fejlődési lánca etnocentrikus, spekulatív és nem bizonyított feltétele­
zéseken alapszik.
Ahogy láthattuk az egyvonalú evolucionisták a relatív összetettségre alapoz­
va határozták meg a fejlődési fokokat. De mit jelent az, hogy összetett? Az eszközö­
ket tekintve ez könnyen definiálható. De mi legyen a vallási képzetekkel? Milyen ér­
telemben^ Esjmra hglyzet a házaso­
dási és családformákkal?
Ha nincs objektív módszer, amely szerint megállapíthatnánk az intézmények
relatív összetettségét, akkor hogyan állapították meg az evolucionisták a fejlődési fo­
kokat? Boas úgy gondolta, hogy ezen fejlődési fokokat etnocentrikus feltételezések
szeríirtji^^
Boas azzal érvelt, hogy ha ezek a fokok csak kitaláltak és nincs realitás mö­
göttük, ezért az az elképzelés sem helytálló, miszerint minden kultúra ezeken a foko­
kon megy keresztül. A társadalmi-kulturális fejlődés tehát nem egyvonalú. Az élet­
módok olyanok, mint sok kis, szűk ösvény és nem ^ továbbá az
életmód változásának az iránya saját jellegzetességeitől és az őt befolyásoló külső
batásoktől fligg.
Boas úgy gondolta, hogy az antropológusoknak a fejlődés mindenfajta spe­
kulatív sémájától meg kell szabadulniuk, mert csak így szabadulhatnak meg az előí­
téletektől és a feltételezésektől. Megvetette a szobatudósokat s úgy gondolta, hogy
ha meg akarunk érteni más életmódokat, akkor azt jól kell ismernünk, ami pedig ki­
zárólag személyes tapasztalatokon keresztül történhet. Hangsúlyozta, hogy az antro­
pológusoknak el kell hagyniuk a dolgozószobáikat és el kell merülniük más társadal­
mak közvetlen megfigyelésében. Terepmunkát kell az emberek között végezniük,
hogy azok viselkedését megtapasztalják és megértsék képzeteiket az ő saját néző­
pontjukból, mielőtt meddő spekulációba kezdenének arról, hogy hogyan fejlődnek a
kultúrák.
13
Két előnye volt és van a más kultúrákból hozott első kézből származó ta­
pasztalatoknak. Először az antropológusok elkezdték lejegyezni az ún. "letűnő" élet­
módokat. Másodszor, Boas idejében a gyerekcipőben járó antropológia legfontosabb
szükséglete volt a minél több adat. Boas úgy vélte, hogy tényeket prekoncepciók
nélkül kell összegyűjteni. Az antropológusoknak a tények megmagyarázására akkor
kell elméleteket felépíteniük, ha az információk valóban objektívak. Boas vezette be
az antropológiában a kulturális relativizmus doktrínáját, amelyről úgy gondolta,
hogy nélkülözhetetlen a pártatlanság és objektivitás kialakításában.
Boasnak óriási hatása volt. A 20. század híres antropológusai közül nála ta­
nult Margaret Mead, Ruth Benedict, Alfréd Kroeber, Róbert Lowie. Boas másik ma­
radandó hozzájárulása volt az antropológiához, hogy bebizonyította: az emberi popu­
lációk közötti társadalmi-kulturális különbségeket biológiai különbségekkel nem le­
het megmagyarázni. A történeti partikularizmus szinte teljesen kizárta, hogy biológi­
ai különbségekkel magyarázzuk a kulturális eltéréseket. Az bizonyítható, hogy két
életmód nem azonos, természetes az is, hogy minden társadalom saját egyedi múlttal
rendelkezik. De vannak hasonlóságok abban, ahogy az emberek a dolgokat csinálják.
A történeti partikularisták nem mindig figyeltek a hasonlóságokra és elhanyagolták
azon tények tanulmányozását, amelyek ezeket magyarázzák. Az amerikai antropoló­
gusok a negyvenes évektől kezdtek ismét érdeklődni a hasonlóságok iránt. Ezalatt
egy másik elméleti iskola született Nagy-Britanniában.
A funkcionalizmus (1920-1950)
Körülbelül akkor, amikor a történeti partikularizmus elmélete uralkodott az
amerikai antropológiában, Angliában egy másik megközelítés volt népszerű. Az
alapgondolata az volt, hogy egy nép társadalmi-kulturális jelenségeit olyan hasznos
funkciókkal kell megmagyarázni, amelyek az individuumok és a társadalom, mint
egészjólétét szolgálják.
A funkcionalisták igen kritikusak voltak az amerikai történeti partikulariz-
mussal szemben. Az egyik ilyen kritika azt a nézetet érintette, hogy egy nép élet­
módja annak egyedülálló történelmével magyarázható, tehát egy nép múltját kell
megvizsgálnunk ahhoz, hogy megértsük a jelenét. A funkcionalisták egy része úgy
gondolta, hogy értelmetlen a preindusztriális népek történelmével foglalkozni. Azzal
érveltek, hogy írásos emlékek nélküla, múlt .rekonstruálása spekulatív, ezért nincs tu­
dományos értéke. A társadalmi-kulturális rendszerek történelmi gyökerei figyelmen
kívül hagyhatók, egyszerűen azt kell tanulmányozni, miként működnek, s a különbö­
ző elemeiknek mi a funkciójuk.
_A 20,sz^ első évtizedeiben Angliában két ága jött létre a funkcionalizmus­
nak: a biopszichológiai funkcionalizmus és a strukturalista funkcionalizmus.
 14
A biopszichológiai funkcionalizmus
Afimkcionalizmusnakez az ága leginkább Bronislaw Malinowskival hozha­
tó kapcsolatba. Ő úgy gondolta, hogy társadalmi-kulturális jellegzetességek azért lé­
teznek, hogy kielégítsenek bizonyos biológiai és pszichológiai emberi szükséglete­
ket. Ezek a szükségletek vagy alapvető imperatívuszok a következők: táplálkozás,
fajfenntartás, védelem és egészség. Minden társadalom és kultúra elsődleges funkci­
ója, hogy ezeknek az alapvető követelményeknek eleget tegyen a túlélés és a jólét ér­
dekében. Az alapvető imperatívuszok lényegüket tekintve állandóak minden populá­
cióban, de az a helytől és az időtől függ miként működnek egy nép társadalmi-kultu­
rális mechanizmusai.
Az embereknek azonban nem csak egymástól függetlenül vannak szükségle­
teik. Csoportokba szerveződve működnek együtt, hogy alapvető szükségleteiket
könnyebben elégítsék ki. Intézményeket hoznak létre, hogy a szükségleteiket kielégí­
tő tevékenységet rendezetté és tervszerűvé tegyék. Azjej^jereknek tehátcsoportokat
és intézményeket kell fenntartaniuk, amelyek biopszichológiai szükségleteiket kielé­
gítik: a csoporttagok viselkedésének szabályozottnak kell lenni, státuszokat kell osz­
tani az egyénekre, a természetes erőforrásokat is hozzáférhetővé kell tenni és így to­
vább. Malinowski ezeket a szerzett szükségleteknek nevezte. Lényegében, ezek sze­
rintc^atiokat és intézményeketkell fenntartani és átörökíteni őket az időn keresz­
tül. Végül azzal érvelt, hogy egy nép csak akkor fog csoportjai és intézményei elvá­
rásaihoz igazodni, ha azok elkötelezik magukat viselkedést irányító normák és stan­
dardok mellett. Áz elkötelezettség elérhető, ha létrehoznak egyfajta érzelmi kapcso­
lódást az egész életvitelhez. Ez a kapcsolat kialakítható az egytóek a kultúrához va­
ló azonosulásával: életmódjukat annak megfelelően alakítsák, hogy legyenek olyan
szimbolikus cselekedeteik és tárgyaik, amelyek jelentést és célt adnak az emberi élet­
nek, így a társadalmi-kulturális rendszer más elemeit: mint pl. a kulturális értékeket
és a vallást aszerint értelmezhetjük, hogy milyen viszonyban állnak az egész társa-
dalmi-kulturális rendszerrel.
Az antropológiai gondolkodásban ez az elmélet azért fontos, mert az egyént
tekinti kiindulópontnak. Minden ^sadalmi-kulturális elem funkciója, hogyTaelégít-
se áz egyén biopszichológiai szükségleteit. A legfőbb kérdés egy ilyen megközelítés­
ben az, hogy önmagukban az egyéni szükségletek nem adnak magyarázatot arra, mi­
ért különböznek a társadalmi-kulturális rendszerek abban, ahogyan az alapvető impe­
ratívuszoknak megfeleljenek. Miért van az, hogy a különböző népek különböző mó­
don elégítik ki szükségleteiket? Az ember biológiai és pszichológiai szükségletei re­
latíve állandóak a különböző társadalmakban, ezért önmagukban nem magyarázzák
meg a társadalmi-kulturális különbségeket.
A strukturalista funkcionalizmus
A funkcionalizmus másik, Angliában napvilágot látott változata középpont­
jába a társadalmi szükségletek kerültek. Követői mint strukturális funkcionalisták
15
lettek ismertek, mert úgy tartották, hogy az adott társadalmi-kulturális elemek funk­
ciója a társadalmi struktúrák folytonosságának biztosítása.
RadcHffe-Brovm szerint a társadalmi-kulturális rendszer különböző részei­
nek funkciói párhuzamba állíthatók a test különböző szerveinek funkcióival, neveze­
tesen ők is fenntartják az egész "társadalom testét". A részeknek helyesen kell ellát­
niuk a funkcióikat, akár a valódi szervezeteknél. Ha bizonyos kapcsolatok konflik­
tust okoznak, akkor e konfliktust valamilyen módon ki kell küszöbölni. Ha az egyes
részek nem működnek rendesen az egész nevében, kompenzáló mechanizmusoknak
kell kijavítaniuk a hibát.
A strukturalista-fimkcionalisták azt tartották, hogy az emberi társadalomra
normálisan az egyensúlyi helyzet a jellemző, ami egyén és közösség szabályozott
kapcsolatában is jelentkezik. Zavarok után a társadalmak általában visszatérnek az
egyensúlyi állapotba: sok meglepő "szokás" funkciója a kiigazítás.
A strukturalista-fimkcionalisták talán minden korábbi megközelítésnél job­
ban hozzájárultak ahhoz az elképzeléshez, hogy egynép különböző cselekvései és
képzetei integrált rendszert alkotnak. Az intézmények és a kulturális normák nem
~er9ietők meg, ha elválasztják őket egymástól vagy az egész rendszertől, mert mind­
egyiknek megvan a Tiatározott kapcsolata a többivel és mindegyiknek megvan a
funkciója amit a társadalmi "test" nevében játszik. így erősítették meg a strukturalis­
ta-funkcionális^ az antropológiában.
Az újítások ellenére a struktűralista-fiiiScionalizmus nem tudott kielégítő
választ adni sok kérdésre: először is azért, mert gj^áltoratían állapotot hangsúlyoz­
ták, nem hoztak létre egy megfelelő elméletet arról, hogy miért változnak a társadal­
mi-kulturális rendszerek.
Másodszor, mivel nem bíztak a történeti kutatásokban, nem fordítottak fi­
gyelmet a társadalmi-kulturális jelenségek eredetére. Fontos feltenni azt a kérdést,
miként működnek a társadalmi-kulturális rendszerek, de azt is tudni kellene, hogy
miként jutottak a jellemző vonásaik birtokába.
Harmadszor, a legtöbb kutató a konfliktust abnormális állapotnak tekintette.
Az antropológusok jelentős része ma úgy gondolja, hogy a konfliktus hozzátartozhat
minden társadalom normális állapotához.
A későbbi evolúciós elméletek (1940-60-as évek)
Az Egyesült Államokban a történeti partikularisták támadása az egyvonalú
evolucionisták ellen ahhoz vezetett, hogy azok lényegében feladták a társadalmi-kul­
turális evolúcióra vonatkozó kutatásaikat. A partikularisták ugyan lerombolták azt az
elképzelést, miszerint minden nép a társadalmi-kulturális evolúció egyetlen láncola­
tán ment keresztül, azonban nem kell a fejlődés egyvonalú nézetét vallanunk, ahhoz,
hogy az evolúció nézőpontjából tekintsünk a társadalmi-kulturális rendszerekre.
Az 1940-es években két új evolucionista megközelítésmód jelent meg, s
mindkettő, ha valamelyest módosulva is, tovább él a jelenkori antropológiában.
 16
Az általános evolúció elmélete
E felfogás első képviselője L§slieWhite volt, aki 1940 és 1960 között írta
legfontosabb műveit. White osztotta a 19. századi evolucionisták azon véleményét,
miszerint létezik egy általános irány a társadalmi-kulturális változás felé. Azzal ér­
velt, hogy az emberi életmódok átalakulását erőteljesen felgyorsította a technológiai
fejlődés. White szerint amikor haladásról beszélünk, a fogalmat pusztán technológiai
alapon keíl meghatároznunk. Azt állította, hogy a technika fo célja egy nép környe­
zetében található energiák hasznosítása. Ezért javasolta White azt, hogy az evolúciós
szinteket az energia megszerzés és fölhasználás alapján határozzuk meg: azok a
rendszerek fejlettebbek, amelyeknél az évente egy főre jutó energia kiaknázásának és
hasznosításának aránya magasabb. White ennél is tovább ment. Ahogy a technoló­
gia fejlődik és ahogyegyre„több. energia válik elérhetővé egy nép számára, úgy lép­
nek fel életmódjában szükségszerűen egyéb változások is. Családformáik, gazdasági
szervezetük és politikai struktúrájuk aszerint változik, hogy lehetővé tegye az embe­
reknek az új technológia hatékony alkalmazását. Végül, hogy megerősítse és megszi­
lárdítsa azokat az új társadalmi viszonyokat, csoportokat és a szervezőelveket, ame­
lyeket a technológiai fejlődés hív életre. Végül az eszmék és képzetek is megváltoz­
nak. Kifejlődnek a természeti és a társadalmi világ, a viselkedési normák, az értékek,
a világnézetek, a szimbólumrendszerek új osztályozási szempontjai. Ebben az elmé­
letben a technológia a változás fő mozgatórugója és az emberi lét egyéb dimenziói­
nak fő meghatározója. White úgy vélte, hogy a történeti partikularisták annyira bele­
mélyedtek az egyes kultúrák kusza részleteibe, hogy nem tudták fölismerni a válto­
zás ezen általános menetét. White evolúciós elméletét azért hívják "álteláriosnak",
mert nem vesz tudomást a társadalmi-kulturális rendszerek sajátos változatairól. Né­
hány tudós szerint ebben rejlik legsebezhetőbb pontja.
A specifikus evolúció elmélete
Ebből a bírálatból kiindulva fejlesztett ki Julián H. Steward, White kortársa, egy
másik evolúciós szemléletet. Megállapította, hogy White elmélete az egyes népekről vaj­
mi keveset árul el. Abban egyetértett White-tal, hogy a technológia jelentős befolyással
van az emberi népesség életére általánosságban, de úgy vélte, hogy White nem fordított
kellő figyelmet arra a hatásra, amelyet a helyi környezet gyakorol az egyes populációk
életmódjára. Ha meg akarjuk magyarázni, miért él úgy egy nép, ahogyan egy bizonyos
Jhelyen és időben, meg kell értenünk, hogyaahat egymásra technológia és környezet ho­
gyan befolyásolják a társadalmi-kulturális rendszert.
A 30-as és 40-es években dolgozta ki Steward azt a teóriáját, amely specifi­
kus vagy többvonalú evolúció néven vált ismertté. Szemlélete két kulcsfogalmon
alapszik. Az első az alkalmazkodás, vagyis a viszony emberek és a természeti kör­
nyezetük között. Általában maga a környezet és a technológia, amelyet a környezet
kiaknázására fejlesztettek Jki, határozza meg a népesség alkalmazkodásának módját.
A kettőjük közti különbség ellenére White és Steward abban egyetértettek,
17
hogy a társadalmi-kulturális rendszerek sok tekintetben összefüggnek minden népes­
ségnek a természet kiaknázására irányuló szükségletével. Úgy vélték, hogy egy nép
eleiem, víz, hajlék, tüzelő és más anyagi javak iránti szükséglete megelőzte - és bi­
zonyos mértékben meghatározta - életmódjának egyéb vonatkozásait.
Különbség volt kettőjük szemlélete között abban, hogy a technológia vagy a
helyi környezet hatásának tulajdonítottak-e viszonylag nagyobb jelentőséget. Míg
White azzal érvelt, hogy a technológiai fejlesztések voltak a mozgatórugói évszáza­
dokon keresztül a társadalmi-kulturális változásoknak, Steward azt állította, hogy a
helyi környezet szintén óriási befolyással volt az egyes életmódokra adott helyeken
és időben. A két megközelítést egymás kiegészítőjének tekinthetjük.
Az eddig tárgyált iskolák szellemi örökösei a modern antropológiai gondol­
kodásban is jelen vannak. A jelenkori elméletalkotás rendkívül sokféle. Túlságosan
is sokféle ahhoz, hogy összegezzük. Azonban nagyon sok antropológus besorolható a
két általános elméleti irányzat egyikébe, amelyeket materializmusnak és idealizmus­
nak fogunk nevezni.
A modern materialista megközelítések
A modern antropológia a materializmus számos változatát foglalja magába.
Jóllehet ezek sokban különböznek, van egy közös tárgyuk: az a mód, ahogyan egy
emberi populáció a létéhez szükséges anyagokat és energiát megszerzi, befolyásolja
leginkább az életmód egyéb aspektusait.
A materializmus két befolyásos modern változata a történelmi materializmus
és a kulturális materializmus. A történelmi materializmus Kari Marx műveihez kötő­
dik. A kulturális materializmus, amely szintén sokat köszönhet Marxnak, rokonítható
az általános és a specifikus evolúció elméleteivel.
A történelmi materializmus
Marx olyan elméletet javasolt, amely szerint a népek történelmét az a törek­
vés magyarázza, hogy kielégítsék anyagi szükségleteiket és igényeiket. Ezen elmélet
alaptételei a következőképpen összegezhetők. Marx úgy hitte, két fontos erő határoz­
za meg az emberi életmódot, sőt, valójában az egész emberiség történetét. Az első a
termelési mód, amely magában foglalja egy népesség "termelőerőit", "termelési vi­
szonyait" és "termelőeszközeit". A teimeloerők jelentik lényegében a termelési fo­
lyamatban alkalmazott teclmolójgiát. Á termelőerők hasznosítása végett az emberek
termelési viszonyokat alakítanak ki egymással. Például az olyan társadalmakban,
ahol a termelőerők viszonylag fejletlenek, a feladatokat kor és nem szerint osztják el,
így az egyének olyan munkát végeznek, amelyet a legjobban tudnak ellátni. A föld és
egyéb erőforrások a csoport közös tulajdonát képezik és a közösség a szükségletek
alapján osztja el termékeit tagjai között. A nézeteltérés minimális, a hangsúly a
kooperatív munkán és a termékek elosztásán van. Azonban az emberek mindenhol
uralkodni akarnak a természeten és néhány helyen ez a törekvés a termelőerők fejlő-
 18
dését eredményezi. Ezek az erők még termelékenyebbé teszik a munkát és terméke­
nyebbé a földet, de ennek a termelésnek a hasznát nem egyenlő arányban osztják el.
Amennyiben a termelőerők fejlettségi szintje lehetővé teszi a munkások szá­
mára, hogy szükségleteikhez képest felesleget termeljenek, néhány embernek sikerül
a termelőeszközök tulajdonosává válnia: azaz a föld, az erőforrások, a szerszámok és
egyebek birtokosává. Ekkor a társadalom két osztályra tagolódik: azokra, akik a ter­
melőeszközöket birtokolják és azokra, akik a tulajdonosoknak kénytelenek dolgozni.
A két osztály érdekei ellentétesek.
Az ellentétes érdekek összeütközéshez vezethetnek. Az osztályharc a második
legfontosabb erő az emberi történelemben, amely forradalmakhoz vezet. A forradalmak
új termelési viszonyokat és új osztályokat hoznak létre, amelyek a kizsákmányolás és az
elkerülhetetlen viszályok új formáit teremtik meg és amelyek új forradalmakat érlelnek. A
termelőeszközök fölötti ellenőrzésért és az ellenőrzésből származó ellenszolgáltatásokért
folyó küzdelem így vezet változáshoz az emberiség történetében.
Marx a 19. században élt és mi sokat megtudtunk az emberiségről az ő ideje
óta. Kevés antropológus fogadja el az elméletét teljes egészében. Azonban, mint
Marx, a modern marxisták is hajlanak arra, hogy úgy véljék, az emberiség életmód­
beli változásainak fő mozgatórugója az osztályharc.
A modern marxisták általában szintén egyetértenek abban, hogy a termelő­
eszközök fölötti ellenőrzésnek óriási hatása van a társadalom jogi és politikai rend­
szerére és a társadalom ideológiájára.
A kulturális materializmus
A materializmus egy másik modern változata a kulturális materializmus. A
kulturális materialisták nézete szerint ji népek szocio-kulturális rendszerénekJegfonr
tosabb vonása az a mód, ahogyan saját eszközei és technikai tudása révén a termé­
szetet kihasználj ^ egyetértenek White-tal és Stewarddal; a kul­
turális materialisták szerint azonban az emberi életformát nemcsak a teclmológjaés a
környezeti tényezők összessége befolyásolja. Egy adott terület népsűrűsége nagy­
mértékben hatást gyakorol arra, hogy miképpen tudja egy nép az erőforrásait haszno­
sítani. Az a tény, hogy jelen van-e más emberi közösség, amellyel kereskedik, Hábo­
rúzik vagy amelyhez más kapcsolat fűzi, szintén befolyásolja az életmódot. A szom­
széd néppel való háborúzás azt jelenti, hogy az embereknek állandóan alkalmazkod­
niuk kell a katonai fenyegetettséghez, ami befolyásolja saját területük kihasználásá­
nak módjait.
A kulturális materialisták visszacsatolható kapcsolatot vélnek Jelfedezni a
társadalom és a környezet között. E feltevés szerint az ember és a természet kölcsö­
nösen hat egymásra, az ember megváltoztatja a természetet és ez a bekövetkező vál­
tozás visszahat az emberre.
Ezt az érvelést követve Marvin Harris, jelentős kulturális materialista, aki
felveti, hogy a sok fontos változás az] éléffiodban egy folyamat eredménye, melyet
intensificationnek neveznek.
19
A modern idealista megközelítések
A modern kulturális antropológusok közül sokan nem fogadják el a materia­
lista magyarázat egyetlen változatát sem. Úgy vélik, hogy a materializmus nem fordít
elegendő>jigyelmet az ok-okozati befolyásolási tényezőkre, amelyek egyedülállóan
jellemzőek az emberi természetre: a gondolkodásra és az értelemre.
Materializmus vs. idealizmus
A materialisták az emberi élet objektív feltételeit hangsúlyozzák. Azt vall­
ják, hogy a természet kihasználásának szükségessége olyan rideg tény, amelytől
egyik nép sem tudja magát függetleníteni.
Többen kétségbe vonják, hogy ez a vastörvény valóban ilyen fontos szerepet ját­
szana egy adott nép sajátos életformájának a meghatározásában. Úgy vélik, hogy egyaránt
fontos az anyagi körülmények realitása, valamint az a mód, ahogyan az emberek szutjek-
tíve érzékelik az anyagi körülmények rideg tényeit Ezt a megközelítést gyakran nevezik
idealizmusnak. Az idealista szemlélet azt vallja, hogy egy nép eszméi nemcsak az erőfor­
rások megszerzésének és az osztályok egymás által való kizsákmányolásának módozatait
tükrözik és igazolják. A valóság kulturális érzékelése és osztályozása már önmagában is
létezik. Hatnak az anyagi erőkre és azok is hatnak rájuk.
A mai antropológiában az idealista gondolkodás két fő változatát különböz­
tetjük meg, a strukturalizmust és az interpretív antropológiát. Az interpretív antropo­
lógia szerint minden társadalmi viselkedésnek szimbolikus komponense van abban
az értelemben, hogy résztvevőinek folyamatosan úgy kell viselkedniük, hogy mások
megértsék. Ennélfogva minden társadalmi interakció szimbolikus és közérthető.
A strukturalizmus
A strukturalizmus Franciaországból, Lévi-Strauss írásaiból származik, azon­
ban az angol nyelvet beszélő antropológusok között ts népszerű. A Lévi-Strauss által
használt "struktúra" kifejezés az emberi értelem szerkezetére utal. Célja megmutatni,
hogyan rendezi öntudatlanul újra rendszerbe az értelem az érvényes gondolatokat,
motívumokat, szimbólumokat és tárgyakat, ily módon létrehozva magát a kultúrát.
Lévi-Strauss úgy véli, hogy gondolkodásunk szerkezete duálisan is ellenté­
tes, az értelmet "bináris oppozíciók" működtetik. Ha az ember gondol valamire, ön­
tudatlanul is olyasvalamivel állítja szembe, amelytől az bizonyos vonatkozásban kü­
lönbözik. A gondolkodás a logikai rendszert a természeti és a társadalmi jelenségek
fölé helyezi olyanformán, hogy bizonyos tulajdonságokat más tulajdonságokkal állít
szembe. Az ilyen bináris oppozíciók a valóságnak nem igazi vagy objektív tulajdon­
ságai; a tényleges tárgyak és tulajdonságok a valóságban fokozatosan egymásba
mennek át. Azonban mert az elme duális ellentétekben gondolkozik, a valóságot el­
fogadhatatlanná teszi azáltal, hogy ellentétpárokra osztja, azután újrarendszerezi
őket. A jjondqlkodás struktúrája,amely az egész emberiség közös vonása, a kultúra
alapját képezi; a kultúra ugyanis a gondolkodás tudatalatti működéséből származik.
/
20
Amennyiben a strukturalisták feltevése helyes, a látszólagos életmódbeli kü­
lönbségek nem számottevőek, hiszen minden különbség alapját néhány egyszerű té­
nyező képezi, amelyek egymással összekapcsolódva, majd újrarendeződve eltérő kö­
rülmények között eltérő életformát hoznak létre.
Vitatható, hogy ezek az alapot képező tényezők valójában az emberi gondol­
kodás tényezői-e. Az elképzelés azonban, amely szerint a társadalmi-kulturális kü­
lönbségek megmagyarázhatóak néhány közös, egymáshoz kapcsolódó és egymásra
ható tényezővel, a modern antropológiában elismerést vívott ki magának.
Az interpretív antropológia
Az antropológusok ismertek arról, hogy kimutatják az emberek között feltárt
szocio-kulturális eltéréseket. A különbségekre fektetett ilyen nagy hangsúly a törté­
neti partikularizmusig vezethető vissza.
Abban az esetben, ha egy teoretikus megközelítés az emberek közötti kü­
lönbségeket emeli ki, nehéz általánosítani a szocio-kulturális rendszerek határain kí­
vül. Amennyiben úgy tekintünk minden életformára, mint amelyek kWönböznek
egymástól, akkor minden egyes, egyedülálló és sajátos vonásokkalucgndelkező
szocio-kulturális rendszer megértéséhez külön utat kell keresnünk.
Az egyes életmódok sajátosságára helyezett hangsúly az összehasonlítást is
megnehezíti, részben azért, mert a hasonlónak tűnő tényezők gyakran teljesenJdilön-
Jböznek. A hasonlónak tűnő tényezőknek egészen eltérő jelentésük lehet, amelyek el­
torzulnak, ha kiragadjuk az összetevőket az eredeti környezetükből.
Az interpretív antropológia céljának tekinti a. szokáson alapuló viselkedés és
gondolkodás jelentésének magyarázatát. Az értelmező antropológusok számára min­
den szociális viselkedésnek van szimbolikus összetevője abban az értelemben, hogy
a résztvevőknek adott módon kell viselkedniük, hogy a többiek megértsék őket Min­
den társadalmi interakció tehát szimbolikus és értelemmel bíró. A jelentések kizáró­
lag a kölcsönhatás résztvevőinek megegyezése alapján léteznek. Egyik résztvevő
sem tudná megmondani a megfigyelőnek, hogy honnét tudja, mit ért a másik résztve­
vő egy bizonyos viselkedésén. Ugyanakkor a résztvevők következetesen a másik ál­
tal érthető módon viselkednek és következetesen helyesen értelmezik a másik visel­
kedését. Cljfford Geertz szavaival élve, a magyarázók arra törekszenek, hogy^az ős­
lakos szemléletét" ragadják meg.
Sok interpretív antropológus szerint hiábavaló általános magyarázatot keres­
ni az emberi életformákra. Oly sok tényező játszott közre egy társadalmi-kuíturáBs
rendszer kialakulásában és ezek a tényezők olyan összetett és előre nem láthatóRmo­
don hatottak egymásra, hogy figyelmünket jobb az egyes életformák sajátos összete­
vőinek megértésére irányítanunk. Ebből a szempontból az interpretív antropológusok
a történeti partikularisták feltevéseit osztják.
21
ül. fejezet
AZ ETNOGRÁFIAI KUTATÁS
A terepmunka elemei
Hogyan juthatunk megfelelő információk birtokába, amelyekkel igazolhatók
vagy megcáfolhatok az antropológiai elméletek? Egy adott kultúra képviselői által
végzett információgyűjtést egy másik kultúra képviselőiről és életmódjairól akadá­
lyozza az a tény, hogy ezek az emberek nehezen értik meg egymást.
Ez a nehézség kezdettől fogva nyilvánvaló volt, amikor az európaiak kapcso­
latba kerültek olyan népekkel, akiknek az életvitele nagyon eltérő volt az övéktől. Az
antropológia nagyrészt abból az erőfeszítésből született, hogy az európaiak megért­
sék a látszólag egzotikus népeket és uralkodjanak felettük. Azonban a 19. sz. elején
született néprajzi leírások és információk, amelyek alapján általánosítottak és megfo­
galmazták az irányelveiket, gyakran nem voltak helytállóak.
Ahogy ezt már korábban megvitattuk, az első antropológiai elméletek azokra
az adatokra épültek, amelyeket hivatalnokok, hittérítők és utazók gyűjtöttek, akiknek
a beszámolóit arra használták fel, hogy kialakítsanak valamilyen képet az ismeretlen
emberek életéről és szokásairól.
Kezdetben néprajzi módszert alkalmaztak, amelynek célkitűzése a őshonos
kultúrák korábbi életmódjainak rekonstruálása. Ez főleg az amerikai antropológiára
volt jellemző, ahol a kutatók az amerikai őslakosok akkori életének tanulmányozása
helyett azt vizsgálták és készítettek róla feljegyzéseket, hogy milyen volt az életmód­
juk a rezervátumokba való elkülönítés, a betegségek, a háborúk és az eredeti gazda­
ság alapjainak lerombolása előtt. A rekonstruálás egyének emlékezetén alapult, ami
azt jelentette, hogy szorgalmasan készítettek interjúkat. Az 1920-as évekre^a kutatási
módszerek és az antropológusok érdeklődési területe gyorsan váltözotF és egyre
gyakrabban alkalmazták a kutatás intenzívebb módszereit a terepmunkában. Az
1920-as években B. Malinowski népszerűsítette azt az elképzelést, hogy egy nép tár­
sadalmi-kulturális rendszerének vizsgálata résztvevő megfigyeléssel is végezhető. A
résztvevő megfigyelés alapvetően nem arra irányul, hogy felelevenítse a néprajzot. A
résztvevő megfigyelés és az etnográfiai rekonstrukció céljai különböznek. Az antro­
pológusok, ahogy a mai életmódokat kutatták, rájöttek, hogy ezen keresztül megért-
Eetík egy társadalmi-kulturális rendszer működését, egymáshoz illeszkedésének
módját, és így tanulmányozták ezek dinamikáját. Ennek a módszernek a használata
azt jelenti, hogy a kutató együtt él egy néppel. Megfigyeli mindennapi tevékenysége­
iket, megismeri, hogyan látják a világot és szemtanúként tapasztalja, hogyan visel­
kednek. Ez az elmélyedés egy másik kultúrában lehetővé teszi, hogy a mieinktől elté­
rő csoportokra ne úgy tekintsünk, mint szociológiai absztrakciókra, hanem egy
összetett egységre, amelyben igazi emberek élnek.
 22
Ahhoz, hogy az antropológus belülről értsen meg egy népet, néhány napnál
vagy hétnél hosszabb időt kell eltölteni egy embercsoportnál. Egy antropológus még
egy éves szisztematikus kutatás után is - ha közöttük él, a saját nyelvükön kommuni­
kál velük és amennyire lehet résztvesz az életükben - még mindig csak a kezdetén
van annak, hogy értékelje és megértse az életmódjukat. Csak így érthetjük meg, hogy
miről szól egy kultúra, és léphetünk át azon, hogy statikusan és közhelyszerűen gon­
dolkodjunk emberekről.
Az antropológiában is, mint a társadalomtudományok minden ágában, az el­
mélet és a módszertan szorosan kötődnek egymáshoz. Az antropológia kutatási mód­
szereinek fejlődése szoros összefüggésben van a növekvő elméleti kifinomultsággal
és fordítva, a kifinomultabb módszerek tették lehetővé és egyengették az utat az el­
méletileg érdekesebb kérdések felé.
A következőkben röviden felvázoljuk a terepmunka elemeit az előkészíté­
sektől, a témaválasztástól kezdve a kutatási módszerekig, a terepmunka levezetésé­
től, az antropológus felelősségének kérdéséig.
A terepmunka előkészítése
Az előkészítés magába foglalja a kutatási téma megválasztásának teljes anyagát
és fókuszának leszűkítését. Az antropológusok eltérő okokból választják meg kutatási té­
máikat. Ennek lehet valami kapcsolata saját élményeikkel, mint pl. hallgatnak egy előa­
dássorozatot az egyetemen, vagy ha utazásaik alkalmával találkoznak más kultúrák képvi­
selőivel. A témaválasztást indukálhatja az is, hogy mi az, ami hiányzik az etnográfiai iro­
dalomból. Kicsi, elszigetelt társadalmak is vonzzák az antropológusokat, akik rögzíteni
akarják azok életmódját és azon dolgoznak, hogy megértessék a nyugattal ezeket a cso­
portokat. A parasztok tanulmányozása az 1960-as években vált népszerűvé, mivel ez kap­
csolatban volt a gazdasági fejlődés aktuális témáival és a politikai konfliktusokkal úgy,
mint a vietnami Háborúval vagy a latin-amerikai forradalmi mozgalmakkal. Ha az antro­
pológus kiválasztja a témát, ami általánosságban érdekli, akkor a következő lépésben le
kell szűkítenie annak fókuszát. Az antropd^^ célja, hogy képes legyeű
megmagyarázni, az emberek miért cselezzenek és gondolkodnaFu^, afiő^^cé! érde­
kében az antropológusok állandóan új elméleteket állítanak fel, ezeket kipróbálják és
gyakran újrafogalmazzák.
Az antropológus megfigyelheti pl. azt, ahogy az emberek falusi környezet­
ből a városba költöznek. Egy lehetséges magyarázat lehet az, hogy egy fő tényező
okozza ezt a változást: a gazdálkodás gépesítésének köszönhetően vidéken egyre ke­
vesebb a munkalehetőség, míg a városokban a szolgáltató iparban dolgozók és az
ipari munkások iránti növekvő kereslet új munkalehetőségeket kínál.
Az antropológus ahhoz, hogy megvizsgálja ezt a feltevést, etnográfiai adato­
kat gyűjt és elemez. Az adatok alapján egy kutató elveti vagy elfogadja a hipotézis
érvényességét vagy felismeri a módosítás szükségességét. Ha egy antropológus a vi­
dékről városba özönlésre keres magyarázatot valószínűleg találni fog más tényezőket
is, mint pl. a fejlettebb közlekedés, a magasabb szintű oktatás iránti igény stb., ame-
23
lyeknek szerepük van ebben a folyamatban. A kutató valószínűleg meg akarja találni
a gazdálkodás gépesítésének és a város iparosodásának az okait is. A hipotézis felál­
lításának, kipróbálásának és módosításának a folyamata adja az antropológiai kutatás
keretét és ugyanakkor a tudomány elméleti perspektíváját is tovább csiszolja. Az em­
bereket a kutató a népesség formájában tanulmányozza. Egy népességet sokfélekép­
pen határozhatunk meg. Ezek között lehet az egyik, hogy milyen témakörben foglal­
kozunk velük. Ha pl. egy antropológust a városba áramlás érdekli, akkor ki fog vá­
lasztani olyan személyeket, akik már beköltöztek a városba, vagy olyanokat, akik
még nem, vagy mindkettőt. A kutatási téma szűkítése érdekében a népességet egy
vagy több más kritérium alapján is meghatározhatjuk: a lakás elhelyezkedése vagy a
városban tartózkodás ideje, származási hely, népcsoporthoz való tartozás, társadalmi
osztály, vallási hovatartozás vagy foglalkozás alapján. A kutatás jellegétől függően,
a kutató kiválaszthatja megfelelő népességnek egy falu lakosságát, a völgyben lakó­
kat vagy egy rokonsági csoportot, mert adott kontextusban, ezek mind lehetnek egy
kutatás releváns egységei.
Egy népesség kiválasztásának alapja lehet, az emberek helyi osztályozásának
módja. Például, ahol fontos az etnikai hovatartozás, ott ez egy olyan tényező lehet,
amitfigyelembekell venni.
Tehát a "népességről" alkotott elképzelésünknek rugalmasnak kell lennie és
függenie kell a kutatás kérdéseitől és a kultúra helyi kategóriáitól, amelyek szintén
lehetnek fontosak.
A terepmunka módszerei
Az, hogy az antropológus pontosan hogyan végzi munkáját, számos tényező­
től függ. Az egyik a terepmunka helyszíne. A városi kutatás egészen más problémá­
kat vet fel, mint amilyenekkel a Csendes-óceáni szigeteken találkozhatunk. Egy má­
sik tényező a kutató személyes hozzáállása és elméleti elkötelezettsége. Azok a kuta­
tók, akiknek van pszichológiai vagy kognitív érdeklődésük, valószínűleg másképpen
végeznék a kutatásukat, mint azok, akik a hangsúlyt a társadalmi viselkedésre teszik.
Egy harmadik tényező maga a tanulmányozott probléma. Mindazonáltal van néhány
általános jellemvonás, amely az antropológiai kutatások többségében megtalálható.
A résztvevő megfigyelés
Tudatosan vagy tudattalanul, az adatközlő valószínűleg szelektíven és torzí­
tott formában közvetíti az eseményekét.TEgy kultúra megismerésében nagy figyelmet
Igényel mindaz, hogy az emberek hogyan fogják föl a világot, mind pedig az, hogy
hogyan viselkednek benne. Azonban az emberek állításai saját tevékenységükről
jaem mindig magyarázzák meg pontosan és kielégítőén a viselkedésüket. Tudatosan
vagy tudat alatt, ahogy az adatközlő közvetíti az eseményeket, az valószínűleg sze­
lektív és torzított; ha van rá lehetőség, akkor a kutatónak közvetlenül kell megfigyel­
ni az emberek viselkedését. Ha a közvetlen megfigyelés nem biztosítja a tárgyszerű­
séget, ez azt jelenti, hogy az antropológus elfogult.
 24
Hogy kellőképpen érzékelje egy kultúra összetettségét, az etnográfusnak
rögzítenie kell a körülményeket és az eseményeket, amilyen részletesen csak leheti
az adatok kiválogatására és rendszerezésére később keriUhetjor. Nagyon hasznos
megtanulni azt, hogyan lehet az információkat gyorsan, de nem tolakodóan begyűjte­
ni. Az antropológus gyakran használ fényképezőgépet és magnetofont. Az ilyen se­
gítség technikai problémákat vet fel. Például nem könnyű működésre bírni egy mag­
nót a trópusi őserdőben. Felmerülhet az a nehézség is, hogy az emberek nem szere­
tik, ha fényképezik őket, vagy ha megnyilatkozásaikat magnóra veszik. Meg kell ta­
nulnia az antropológusnak, hogy az adott helyzetben mindig a legmegfelelőbb mó­
don rögzítse az emberek cselekedeteit és nyilatkozatait.
Mindenkinek lehetnek megkötései arról, ki láthatja, hogy mit csinálnak és az
antropológusnak megértést kell tanúsítania azoknak az embereknek a magánéletével
és kívánságaival szemben, akiket tanulmányoz. Noha sok szabály nem vonatkozhat
az antropológusra, gondosan ügyelnie kell arra, hogy elsajátítsa a kulturális szabá­
lyokat, amelyek befolyásolhatják a kutatómunkát.
A kérdések feltevése
A résztvevőkkel való beszélgetés nélkül nehéz megérteni a megfigyelt visel­
kedést. Következésképpen sok antropológiai kutatás abból áll, hogy az embereket ki-
kérdezzük a cselekedeteikről. A kérdezés szintje az antropológusnak az adott kultú­
ráról való előzetes ismereteitől függ. Egy ismeretlen kultúrában az antropológus
mindenekelőtt olyan alapvető kérdéseket fog feltenni, amelyek a lakóhelyet vagy a
rokonok közötti viselkedést érintik. Ha a kutató már eléggé otthon érzi magát az
adott kultúrában, fokozatosan áttér a bonyolultabb, nehezebben megfogható fogal­
makra. Ezek a kérdések már arra irányulnak, hogy bizonyos dolgok miért történnek
egy adott módon a társadalomban.
Kétféle kérdést különböztetünk meg: formálisát és informálisát. Annak elle­
nére, hogy a kényes témákat célszerűbb fesztelen beszélgetés keretében megtárgyal­
ni, néhány kérdéssel lehet módszeresen is foglalkozni. Az antropológusok megszer­
kesztett kérdőíveket használnak, hogy a települési vagy földbirtoklási mintákról fel­
mérő adatokat szerezzenek. A legtöbb információt azonban a kevésbé formális mó­
don szerezzük és sok ismeret a véletlen eredménye is lehet.
A terepmunka végzése
Az antropológiai kutatás megkívánja az antropológustól, hogy az adott nép
kultúrájának a legmélyére hatoljon. Ebből következően a kutatónak jó kapcsolatot
kell kialakítania kutatásának alanyaival. Sikeres terepmunka elképzelhetetlen az em­
berek támogatása nélkül. Az antropológusnak meg kellők§t^győznie airóL h o g y j i ^
jelent veszélyt a jólétükre nézve és kutatásának céljáról a lehető legőszintébben kell
nyilatkoznia. Sokszor nem könnyű meggyőzni az embereket arröl, hogy semmiféle
baj nem fogja őket érni, hiszen sokan gyanakvóak a kívülállókkal szemben és félnek
attól, hogy a kormánnyal vagy ügynökeikkel legyen valami dolguk. Sokuk csak kor-
25
látozott számú csoportba tudja a kívülállókat besorolni: vagy kormánytisztviselők,
vagy misszionáriusok, vagy útonállók. Ezek a csöppet sem hízelgő kategóriák a köl­
csönös együttműködést gyakran felszínes kapcsolattartásra korlátozzák.
A kedvezőtlen megítélés elkerülése érdekében a terepmunkát végzőnek túl
kell lépnie szerepein és a helyi közösséghez közelebb kell kerülnie. A teljes beolva­
dás lehetetlen és nem is kívánatos az objektivitás megőrzésének szempontjából.
Azonban az antropológus képes lehet arra, hogy a kívülálló és az őslakos között fog­
laljon el valamilyen helyet.
Egy szélesebb világkép kialakítása
A 20. század korai szakaszában Franz Boas és Bronislaw Malinowski hatása
alatt a terepmunka a becsvágyó antropológusok szemében mint az "átmeneti rítus"
honosodott meg. Az újoncot a hivatását gyakorló, önálló emberré formálta át. Amint
az antropológiát tanuló diák a könyvekből elsajátított, az egyetemen kívüli világban
tette próbára és alapozta meg. Sok antropológus érzi úgy, hogy munkája nem puszta
foglalkozás, hanem a "zenével és a matematikával együtt, egyike a kevés igazi hiva­
tásnak" (Lévi-Strauss 1966 : 58). Ebbe a hivatásba a belépést az etnográfiai terep­
munka biztosítja.
A szakmai jelleg előmozdításán és néprajzi adatok gyűjtésén kívül, a
terepmunkának az öntudat nevelésében is nagy szerepe lehet. Optimális esetben a
résztvevő megfigyelés arra sarkallja a terepmunkát végzőt, hogy a világról alkotott
Teítevéseíf alaposánMülvízsgáija.
A terepmunkát végző társadalmi felelőssége
Mindent összevéve, az antropológusok azt remélik, hogy az általuk össze­
gyűjtött adatok az emberiség hasznára fognak válni. Általában azt is kötelességüknek
érzik, hogy segítsenek azoknak az embereknek, akik között éltek és tanultak, akik se­
gítettek nekik és barátságukkal ajándékozták meg őket. Azonban nem könnyű meg­
mondani, hogy az antropológusok tettei valóban mindig üdvösek-e, hiszen a hosszú
ideig ható következményeiket nehéz előre megjósolni.
Az antropológusnak figyelnie kell munkája lehetséges kedvezőtlen hatásaira.
Informátorként működhet kormánytisztviselők vagy részvénytársasági alkalmazottak
kérésére, akik országuk elszigetelt régióival kapcsolatban kívánnak felvilágosításhoz
jutni. íly módon az antropológus a vele együtt dolgozó emberek hasznára válhat az­
által, hogy helyreigazítja a téves értesüléseket vagy az ő nevükben szóvivőként lép
fel. Azonban akaratlanul olyan ismerettel is szolgálhat, amely könnyen a népesség
ellen fordítható.
A terepmunka eredményeinek nyilvánosságra hozatala tapintatot is igényel.
Az antropológiai publikációk többsége nem járt káros következménnyel az emberek­
re nézve, ez azonban nem mindig történik így. Az antropológusoknak a támogatóikra
is figyelemmel kell lenniük.
 26
IV. fejezet
A KULTÚRA FOGALMA
Ha megkérdeznénk vagy száz kulturális antropológust, mi leginkább kutatá­
suk tárgya, többségük azt felelné: a kultúra. Ha találnánk még száz másikat és őket is
megkérdeznénk, mi az a vonás, ami az embert az állattól megkülönbözteti, valószínű­
leg azt válaszolnák: a kultúrára való képesség. A következőkben ezt a fogalmat
igyekszünk meghatározni.
Mi a kultúra?
A kultúra mint "életmód"
A^jntroj^ológiában a kultúra terminus ^Italában azjegyes embercsoportok
életmódjára utal. így beszélhetünk kínai kultúráról, amin a vallásukat, házas és csalá­
di életüket, értékrendjüket, államszervezetüket és hasonlókat értünk. A kultúra sző
egy nép szokásainak és elképzeléseinek egyedi vagy megkülönböztető aspektusait
hangsúlyozza.
1R71 -hen JLB/Tylor a kultúrát úgy definiálta, hogy az egy adott nép egész
életmódját felöleli. Szerinte w.„a^ kultúraaza komplex egész, amely magába foglalja
a ludast, ^ hitet, a^művészetet, az erkölcsöt,a törvényt, a szokások^ yalmík^h^
más képességeket és sajátosságokat, amelyekre az ember mint a társadalom tagja
tesz szert". Ezt a meghatározást még most is sokan idézik, úgy mint a kultúra egy
^használható meghatározását. A lényeg, amit észre kell vennünk, az, hogy Tylor úgy
• rtVHgfjfííAlpi..a kiiltnra^ rpfotjárni magába foglal minden emberrel kapcsolatos ^dolgot.
* f így gondolatainkat a világról, elképzeléseinket arról, hogyan IcelTéne élnünk, cseleke­
deteinket és minden egyéb képességünket és egyéni szokásainkat, melyekre egy
adott társadalomban való felnövekedésünk során teszünk szert.
Tylor óta számos antropológus próbálta csiszolgatni ennek a kulcs-koncepci­
ónak a definícióját (saját tudományterületén). RalphXinton 1914-ben úgy határozta
meg a kultúrát, mint azon ismeretek, attitűdök és egyéni viselkedésminták megszo­
kott összességét, amelyek közösek és öröklődnek az adott társadalomban. A fogalom
értelmezésének ez a módja a kultúra két fő jellemvonására hívja fel a figyelmet: egy
adott embercsoport osztozik a kultúrában és az generációról generációra adódik át.
Linton definíciója is meglehetősen tág. Láthatjuk, hogy a ismereteket, az attitűdöt és
az egyéni megszokott viselkedésmintákat mind beleérti*
A tudás és az attitűd olyan dolgok, amelyeket a fejünkben hordozunk - ezek
mentális jelenségek. Nem tudjuk ezeket közvetlenül megfigyelni. Megkérdezhetjük
az embereket, mit gondolnak vagy mit éreznek, valakiről vagy valamilyen esemény­
ről, s így következtethetünk tudásukra és hozzáállásukra. Nincs módunk azonban
közvetlen megfigyelés által megtudni, mi van a fejükben.
27
A viselkedés viszont közvetlenül megfigyelhető. Természetesen a viselke­
dést a tudás, a hozzáállás és az ember fejében felhalmozott dolgok erősen befolyásol­
ják. Az információ (beleértve a tudást és a hozzáállást) alátámasztja a viselkedést,
ami azt jelenti, hogy következtethetünk arra, mit gondol vagy mit érez az ember, oly
módon, hogy megnézzük, mit csinál bizonyos helyzetekben.
SzéleseW^éHélemben a kultúrát úgy definiáljuk, mint az ember teljes élet­
módja. Ez az emberek agyában felhalmozott, a közösség minden tagja által osztott
információkból és viselkedésükből tevődik össze. E definíció szerint a kultúra magá­
ban foglalja mind a mentális mind a viselkedésbeli jelenségeket.
A kultúra fogalomalkotó felfogása
Nemrégiben olyan befolyásos antropológusok, mint Roger Keesing, Ward
Goodenough és Clifford Geertz a kultúrának egy szűkebb és kevésbé átfogó megha­
tározását javasolták. Ezért bizonyos szempontból hasznos különbséget tenni a min­
denki által közösen birtokolt információk (gondolatok) - amelyeket az emberek a fe­
jükben tartanak - és aközött, ahogyan valójában viselkednek. Az előbb láthattunk
egy okot, miért hasznos ez a megkülönböztetés. Az információ, ami valakinek az
agyában van elraktározva nem figyelhető meg közvetlenül, de a viselkedés igen. Egy
másik ok az, hogy az embereknek mindenhol a világban van elképzelésük arról, ho­
gyan kellene viselkedniük, de a valóságos viselkedésük nem mindig tükrözi a közös­
ség minden tagja által osztott elképzeléseket. Az emberek alapjában egyetértenek ab­
ban, hogy bizonyos dolgokat hogyan kellene csinálni, mégis sok ember nem marad
hű ezekhez a megegyezésekhez. Végül is, minél tágabban határozunk meg egy fogal­
mat, annál több zavart okozhat használata. Harúgy definiáljuk a kultúrát, mint egy
teljes életmódot, akkor a szellemi és viselkedési jelenségek egybetapadnak és zava­
rossá válnak, ezért bizonyos szempontból hasznos megkülönböztetni őket.
Ha a kultúrát úgy értelmezzük, hogy az csak a szellemi jelenségeket foglalja
magában, akkor ez a fogalomalkotó definíciója a kultúrának. így a kultúra nem cseleke­
detekből áll^ hanem mindenki által osztott és tatiult gondolatok összességéből. Termé­
szetesen a^mindenki által osztott^ gondolatok mélyen befolyásolják a viselkedést.
A kultúra jellemzői
A kultúrát sokféleképpen definiálják, de van néhány jellemvonás, amelyben
minden kultúra osztozik.Ezek a következők:
1. a kultúra közös
2. a kultúra tanult
3. a kultúra szimbólumokon alapszik
4. a kultúra integrált
1. A kultúra közös (a közösség minden tagja osztozik benne).
A kultúra a megértésnek egy közös talaját hozza létre, különböző közös elkép­
zeléseket arról, hogyan van a világ elrendezve, s hogyan kellene az embereknek ideális
w
28
esetben viselkedniük. Például kérdés nélkül tudjuk, hogy egy ismerős üdvözlésének he­
lyes módja az, hogy rámosolygunk és üdvözöljük, vagy kezet rázunk vele, nem pedig
az, hogy megveregetjük a fejét vagy a vállát, vagy szeretettel megsimogatjuk, vagy
megvakarjuk a tenyerét. Ezek a gesztusok mind helyénvalóak más társadalmakban. Ha­
sonlóképpen azt is megkérdezés nélkül tudjuk, hogy szomszédaink többsége a menny­
dörgést vagy vihart meteorológiai jelenségnek fogja tulajdonítani, nem pedig istenek
közötti harcnak, dühös ősöknek, vagy egy múlt éjjel bemutatott esőszertartásnak. A
kölcsönös megértés az emberi kapcsolatokat rendezi és egy bizonyos fokig kiszámítha­
tóvá teszi. Általánosságban azt mondhatjuk, hogy tudjuk, hogyan fognak az emberek
viselkedni egy adott helyzetben és azt is, mit várunk el tőlük.
Természetesen létezik egyfajta kulturális változatosság közösségeken belül
és között egyaránt, ami pontosabban azt jelenti, hogy a kultúra minden embercsopor­
ton belül, másképpen megosztott. A különböző etnikai-, foglalkozási-, és korcsopor­
tokba való betagolódás egy bizonyos életbeállítódást is jelent. Ez nem azt jelenti,
hogy a keresztények és a zsidók, az építőmunkások és az orvosok, a tizenévesek és a
negyven fölöttiek különálló és eltérő "törzseket" alkotnának. De számos szituáció
jelzi, hogyha a különböző osztályokba sorolható emberek érintkeznek és együttmű­
ködnek, akkor képesek arra, hogy információkat, stratégiákat a helytállásra, de még
öltözködést és beszédstílusokat is cseréljenek egymás között. Ezért bizonyos fokig a
világot sajátos, az adott csoportra jellemző módon látják.
2. A kultúra tanult
Semmilyen más élőlény nem függ annyira a tanulástól, mint az ember. Ha­
bár minden állat tud tanulni és a tanulás fontos a legtöbb faj egyedeinek a túlélésé­
hez. Az emberi viselkedés sokkal nagyobb mértékben alapszik tanuláson, mint az
ösztönökön. Bizonyos értelemben az emberi lények befejezetlenül születnek. Több
éves gyakorlásra és több éven át tartó megfelelő gondozásra van szükségünk ahhoz,
hogy elérjük az érettséget. Hogy ki az, aki nevel minket és hogyan teszi azt, döntő
befolyással van arra, ki lesz belőlünk. Ha egy amerikai gyerek kiskorában átkerül
egy kínai családba, úgy fog felnőni, úgy fog gondolkodni és cselekedni, mint egy
született kínai, ellenben ha egy kiskutya macskák közt nő fel, ugatni fog és csóválja
majd a farkát, nem pedig nyávog és d o r o m b o l j kultúrára való képességet biológiai­
lag ör^öljükjés minden n^cjoportnak egyetí^ fejlődés­
re. Nem öröklünk azonban olyan géneket, hogy beszéljünk angolul, napontaTHaröm-
szor együnk, hogy egy adott vallásnak vagy adott politikai ideológiának kötelezzük
el magunkat, vagy hogy elhiggyük, egy embernek egyszerre csak egy házastársa le­
het. Erre a fajta jártasságra, ezekre a szokásokra és attitűdre felnövésünk ideje alatt
teszünk szert.
A szocializáció fogalma azt a folyamatot jelöli, amelynek során a^kulturáli­
san megfelelő viselkedésmintákat elsajátítjuk a felnőttekkel és a velünk egykorúak-
kal való kapcsolatokon keresztül. Olyan folyamat ez, amelyen keresztül a kultúrát az
egyik generáció a következőnek adja át.
29
3 A kultúra szimbólumokon alapszik
Számos antropológus szerint minden emberi viselkedés szimbólumok hasz­
nálatára épül. A kultúra legfontosabb szimbolikus aspektusa a nyelv, a tárgyak szá­
n k k a l való helyettesítése. A nyelv segítségével jöhet létre az, hogy az emberek ké­
pesek a kultúrájukat nemzedékről nemzedékre átadni. Ez a képesség egyike azoknak
a vonásoknak, ametyek megkülönböztetik az embert más fajoktól. Természetesen az
állatok is kommunikálnak egymássál különféle kiáltásokkal, madárfüttyel, mozdula­
tokkal és kémiai anyagok kibocsátásával. Mikor azonban egy madár veszélyt kiált,
reflexszerűen válaszol az azonnali szituációra egy genetikailag előre meghatározott
hanggal. A hang jelentése meghatározott, használata korlátozott.
Az állatok nem kombinálják a madárfüttyöt újfajta módokon, összetettebb
adatok, új közlések vagy absztrakt ideák továbbítása érdekében, mint ahogy azt az
ember teszi. Ez azért van, mert az emberi nyelv szimbolikus, nem úgy, mint az állati
kommunikáció formái. A szavak mesterséges reprezentációi a gondolatoknak, a dol­
goknak és a tetteknek. Mivel ezek kitalált szimbólumok, nagyon rugalmasak. Ezen a
szimbolizálási képességen keresztül fejlesztettük ki állandó problémáink szokásos
megoldásainak módját, gazdasági-, politikai- és társadalmi rendszereket hoztunk lét­
re, vagyis "kulturális állattá" váltunk.
4. A kultúra integrált
Összehasonlítás és elemzés céljából az antropológusok a kultúrát feldarabol­
ják sok különálló elemre, de az ilyen felosztások önkényesek. Áz az antropológus,
aki egy kultúra egy aspektusát vizsgálja, mindig talál más aspektusokat is amelyek­
kel foglalkoznia kell. Ezt a tendenciát - amely szerint a kultúra összes eleme együtt, I
mint egy kölcsönösen összefüggő egész, működik - integrációnak nevezzük.
Például a gazdasági rendszer általában szinkronban van a házasodási gyakor­
lattal, a munkamegosztással és a letelepedés szabályaival. Ez olyan, mint egy gépe­
zet. A részeket egymáshoz kell illeszteni, máskülönben az nem működik. Ez kisebb
vágy nagyobb mértékben minden kultúrára igaz. A kultúra egyik részében történő
változás befolyásolni fogja a többi összetevőt is különböző mértékben. A mezőgaz­
dasági technológiák váltása például a letelepedési, öröklődési vagy házasodási szo­
kások megváltoztatását vonhatja maga után.
Ugyanakkor fel kell ismernünk, hogy egy bizonyos fokú harmónia szükséges
bármilyen kultúra működéséhez. Nem kell feltételeznünk, hogy teljes harmóniára
van szükség. Amiről szó van, az egy igény az összhangra, amely minden kultúra mű­
ködésének feltétele.
A biológia szerepe
Hogyan érthetjük meg az ember biológiai szükségleteinek, mozgatórugóinak
és a társadalmi-kulturális rendszereknek a kapcsolatát?
 30
Két témát kell megvitatnunk. Az első azt veti fel, vajon az emberi életformák
/ sokfélesége magyarázható-e részben az emberi populációk közötti biológiai (azaz ge­
netikai) különbségekkel? Vannak-e az emberi populációk között olyan biológiai kü­
lönbségek, amelyeket köyeiKezetesen aközöttük levő társadalmi-kulturális különbsé-
gekförma^árá^nk. A második kérdéskör azzárfoglalkozik^ kö­
zös biológiai öröksége milyen mértékig befolyásolja a létező életformákat. Vannak-e
olyan örökölt, minden emberben megtalálható és megegyező biológiai ösztönök,
mozgatórugók, amelyek mindenhol, minden társadalmi-kulturális rendszerben kifeje­
ződnek?
Ezek egymástól eléggé különböző kérdések. Alapvető fontosságú, hogy ne
keverjük őket. Az első azt kérdezi, ka£Csolatba állíthatók-e a társadajtai-kujtoális
küjönbsigek az emberi populációk közötti biológiai különbségeid, illetve ezek a
biológiai különbségek lehetnek-e részben okai a társadalmi-kulturális különbségek-
nek.
A második kérdés: a minden emberben megtalálható, egyforma biológiai tu-
lajdonságok általánosságban hogyan hatnak az emberi életformákra? A kulturális
antropológusok általában megegyeznek abban, hogy mi az első kérdésre adott válasz,
de eltérő válaszokat adnak a második kérdésre.
A társadalmi-kulturális rendszerek és a genetikai különbségek
A válasz az első kérdésremem genetikai különbségek okozzák a társadalmi­
kulturális különbségeket. Bár a válaszlnem volt mindig nemleges. A 20 szá^d előtt
sok^udóTazt^feitételezte, hogy az emberek közötti gondolkodásbeli, viselkedésbeli
különbségeket veleszületett biológiai különbségek okozzák. Egy adott társadalmon
belül is, egyesek például nagyobb veleszületett intelligenciával vagy szorgalommal
rendelkeznek, mint mások. Jobb képességeik miatt a biológiailag felsőbbrendű em­
berek elkerülhetetlenül nagyobb eséllyel jutnak fel a társadalmi ranglétra csúcsára,
így a társadalmi osztályok közötti különbségeket a veleszületett rátermettség, szorga­
lom, stb. eltérő mértékével magyarázták.
Ami igaznak bizonyult egy adott társadalom különféle tagjaival és csoportja­
ival kapcsolatban, azt alkalmazták más társadalmak egyedeire is. Elképzelésük sze­
rint túlélésért folytatott küzdelemben a felsőbbrendű emberek elkerülhetetlenül le­
győzik a többit, akik kevésbé intelligensek és uralkodnak felettük. Továbblépve, mi­
ért van az, hogy azok az emberek, akik fizikailag oly feltűnő különbségeket mutat­
nak, gyakran gondolataikban, tetteikben is különböznek? Sokak számára a válasz
magától értetődött. Azt mondják, a faj okozza a szokások, gondolkodásmódok és kü­
lönösen az intelligencia különbségeit.
> Ezek az ún. szociál-darwinizmus elképzelései. Mint elmélet, arra keres ma­
gyarázatot, hogy a különféle embercsoportok miért különböznek gondolataikban és
viselkedésükben, ami önmagában egy nagyon csábító gondolat. Ezt az elméletet
nemcsak könnyű megérteni, de meg is nyugtatja azokat, akik a társadalmi, gazdasági
ranglétra csúcsának közelében élnek. Ez egy ésszerű magyarázata az ún. alacsonyabb
31
rendű fajok ellen irányuló tetteknek, pl. a rabszolgatartásnak. Ez is igazolja a gyar­
matosítást: ha pedig a szociál-darwinizmus etnocentrizmussal társul, akkor
méginkább igaz.
A szociál-darwinizmus elméletét napjainkban a legtöbben elvetik. Még ha
van is az egyének, fajok közötti biológiai különbségeknek valamilyen hatása a társa­
dalmi siker eltéréseinek lehetőségére, más olyan tényezők, mint például az elnyo­
más, a frusztráció, a lehetőségek hiánya, sokkal fontosabbnak tűnnek.
Ennek ellenére nem kizárt, hogy a társadalmi-kulturális rendszerekben, a
csoportok, a fajok gondolkodásának, tetteinek jelentős különbségei részben a geneti­
kailag öröklött különbségekkel magyarázhatók. Ezt az elképzelést "biológiai deter­
minizmusnak" nevezzük. Eszerint bizonyos csoportok és fajok veleszületett fogé­
konysággal rendelkeznek bizonyos gondolatok, viselkedésformák befogadására és
inasok elutasítására. Ez azt jelenti, hogy egyes embercsoportok a génjeiknek megfe­
lelően nagyobb valószínűséggel hisznek bizonyos dolgokban, és cselekszenek bizo­
nyos módon, mint mások.
Ha arra akarunk választ adni, hogy az emberi populációk miért küipnbömek
társadalmi-kulturális rendszereikben, a biológiai determinizmus elmélete majdnem
biztos, hogy nem használható. A korai antropológusok, mint pl. E^j/Tylor és Franz
J3oas által elért legjelentősebb eredmények egyike, hogy feltártak olyan etnográfiai
bizonyítékokat, amelyekkel bizonyítható a biológiai determinizmus elméletének tart­
hatatlansága. Ezeket a bizonyítékokat érdemes röviden áttekinteni.
Először meg kell jegyeznünk, hogy az embercsoportok közötti legjelentősebb
fizikai különbségeket általában rasszbeli különbségetek n e v e i k . Ha a biológiai
TJroklődés akár csak egy kicsit is felelne egy társadalom vagy egy etnikai csoport társa­
dalmi-kulturális rendszerének típusáért, akkor elvárhatnánk, hogy legyen valamiféle
kölcsönös viszony egy rassz és egy társadalmi-kulturális rendszer között. Valóban el­
várhatjuk ezt? A néprajztudomány, a régésjgtji^ területén tett há­
romjelentős felfedezés mutatja, hogy nem találhatunk ilyen kölcsönös viszonyt.
4 Először is bármely rassz tagjai egyenlően képesek bármilyen kulturális ha­
gyományt megtanulni.
Másodszor, egy adott rassz képviselői között is a legkülönbözőbb társadal­
mi-kulturális variációk jelentek meg a múltban és jelennek meg ma is.
Harmadszor, ugyanazon rasszon belül, sőt ugyanazon biológiai populáción
belül az idők során politikai (gazdasági, vallási és egyéb) rendszerek követik
egymást.
Röviden azt állapíthatjuk meg, hogy azonos társadalmi-kulturális rendszere­
ket bármely rasszbeli kategóriába tartozó emberek el tudnak sajátítani és el is sajátí­
tanak. Fordítva azt is megállapíthatjuk, hogy ugyanabba a rasszbeli kategóriába tar­
tozó emberek között társadalmi-kulturális rendszerek különböző variációi léteznek.
Végül pedig: ugyanazon a biológiai populáción belül meglehetősen nagy társadalmi-^
kulturális változások mennek végbe egy vagy néhány emberöltő alatt és ez túl gyors
változás ahhoz, hogy a genetikai evolúciónak txilajdonítlmssuk.
 32
Mindebből arra következtethetünk, hogy biológiai/genetikai tényezők nem
prediszponálnak egy emberi populációt sem arra, hogy egy bizonyos társadalmi-kul­
turális rendszert részesítsenek előnyben egy másikkal szemben. A kulturális antropo­
lógiára nézve ennek fontos következménye van: mivel szinte minden kulturális ant­
ropológus egyetért ebben a kérdésben, általában nem biológiai vagy genetikai ma­
gyarázatokat keresünk az embercsoportok különbségeire, már ami a gondolkodást és
cselekvésmódokat illeti. A társadalmi-kulturális különbségekés változások a termé­
szeti környezet, a technológia és a történelem véletlen eseményj^mek hatásával msh
gyarázhatók. Magán a társadalmi-kulturális rendszeren belül is létezhetnek olyan
összetevők, amelyek a különbségekre magyarázatot adnak. De a szokások és elkép­
zelések sokféleségére, a viselkedésformák és gondolatok változására nagyon nem ad­
nak magyarázatot a biológiai-genetikai különbségek és változások.
A társadalmi-kulturális rendszerek és az emberiség közös biológiai öröksége
Ami a második kérdésre adott választ illeti, ott egyáltalán nincs összhang.
Hogyanjhat ránk az emberiség^fgyetemes biológiai természete? Fontos, hogy ne ke­
verjük össze ezt a kérdést az imént megvitatott kérdéssel.
Most a kérdés a következő: vajon a biológiai indíttatású mozgatórugók és
hajlamok, amelyekkel minden ember rendelkezik, megszabjákrfiLkultúiáiik és visel­
kedésünk fejlődésének útját és irányát; ha igen, hogyan? Például azért háborúznak a
mai emberek, mert őseik kifejlesztettek magukban az agresszió ösztönét?
Meg kell jegyeznünk, hogy az ilyen kérdésekre adott igenlő válaszoknak is
fontos következményeik vannak. Ha az agresszióra való hajlam evolúciós múltunk­
ból biológiailag öröklődött, akkor ez ma is az "emberi természet" része és így kikü­
szöbölése nehéznek tűnhet számunkra. Meg kell elégednünk azzal, hogy csak meg­
próbáljuk ellenőrzésünk alá vonni és megfelelő mederbe terelni.
Milyen állást kell foglalnia az antropológusoknak azzal kapcsolatban, hogy
miként befolyásolja az emberiség közös biológiája gondolatainkat és cselekedetein­
ket?
Az 1960-as években szinte dogma volt az antropológiában az a nézet, misze­
rint minden emberi újszülött agya a születéskor tabula rasának tekinthető. Ez azt je­
lenti, hogy az emberekben csak a legáltalánosabb ösztönök mozgatórugói és a geneti­
kai hajlamok veleszületettek. Tudtuk, hogy ennünk kell, de nem tudtukTTöit, mikor
és hogyan. A fontos az, hogy az emberek biológiailag örökölték azt a képességet,
hogy megtanulják a környezetükben lévő emberek hogyan csinálnak bizonyos dolgo­
kat. Az alapvető szükségletek - evés, alvás, szexuális élet stb. - széles határain belül
a kultúra bármit felírhat elménk üres táblájára, amit csak akar.
A hatvanas évek végén és a hetvenes évek elején egyes antropológusok meg­
kérdőjelezték annak a nézetnek a helyességét, a r ^
nyomja a biológiát/ösztönt. Az állati viselkedés két jól ismert specialistája, Konrád
Lorenz és Desmond Morris, népszerű könyveikben bemutatták, hogyan befolyásolja
az ember állati természete mai viselkedésünket. Az African Genesis című könyvben
33
a drámaíró Róbert Andrey síkraszállt amellett a nézet mellett, amely szerint az embe­
rek azért agresszívak ma, mert a múltban az őseiknek területi követeléseik voltak. Ő
és más írók azzal érveltek, hogy az ember egy bizonyos fajta főemlős, és főemlősi
természete hajlamossá teszi arra, hogy egyes dolgokat könnyebben sajátítson el, mint
mások.
1975-ben jelent meg E.O.Wilsonnak, egy kiváló biológusnak a könyve a
Sociobiology: the New Synthesis címmel. Ez a könyv jónéhány adatot és hipotézist
foglal össze kiválasztott állatok szociális viselkedésének genetikai alapjairól. Wilson
szerint, mint az összes többi állat viselkedését, az emberi viselkedést is a génekre ha­
tó természetes kiválasztódás alakította, s ez adja az emberi viselkedés biológiai alap­
ját.
Sok antropológus elfogadhatónak tartotta ezt a nézetet. Ennek ellenére a leg­
többen biológiai determistának bélyegezték Wilsont és antropológus követőit. Az az
elképzelés, hogy az emberi életformák sokféleségét a közös emberi természettel le­
hetne magyarázni, sokak számára nevetségesnek tűnt. Azzal érveltek, hogy az ember
társadalmi-kulturális rendszerei óriási eltéréseket mutatnak és minden ember rendel­
kezik egy közös biológiai örökséggel, tehát hogyan magyarázható valami, ami eltéré­
seket mutat olyasvalamivel, ami mindenhol megegyezik. Ez az ellenvetések egyike.
Egy másik ellenvetés egyszerűen visszatér ahhoz a régi állásponthoz, amely
szerint az emberi természetet a nevelés alakítja: bánmlyen biológiai adottságokkal
rendelkezünk is, a kulturális nevelés sokkal fontosabb.
A vita afölött, hogy az ember nem közös biológiai természete hogyan szab
határt a társadalmi-kulturális rendszereknek, még korántsem tekinthető lezártnak.
Pillanatnyilag egy kompromisszumos megoldás van érvényben. Beláthatjuk annak a
lehetőségét, hogy egyes viselkedéseknek genetikai alapjuk van, ugyanakkor azt is el­
ismerhetjük, hogy a kulturális hagyományok különböző mértékig fejleszthetik ezeket
a viselkedéseket. Még a merev szociobiológusok is azt mondják, hogy a genetikailag
meghatározott mozgatórugók csak bizonyos körülmények között bontakozhatnak ki.
Még a szociobiológiát kritizálok is elismerik, hogy valamiféle veleszületettnek kell
lennie: máskülönben egy szociobiológus megjegyzése szerint, a patkány gének
ugyanolyan jól működnének egy emberi személyiség kialakulásában, mint az emberi
gének.
A megoldás kulcsa a társadalmi-kulturális univerzáliáj^/létezésében rejlik.
Ezek olyan elemek, amelyek minden emberi társadalomban megtalálhatók. Ezek se­
gítségével megvizsgálható, hogyan hatnak az ember nem közös biológiai adottságai
az életformákra. Egyes univerzáliák maguktól értetődőek, mivel ezek alapvető köve­
telményei a hosszú távú túlélésnek és a társas életnek egy olyan faj esetében, amely a
technológiára támaszkodik. Ezek magukba foglalják az eszközöket, a kommunikáció
módjait, a kooperáció szervezett mintáit, amelyek élelemszerzésben és más alapvető
erőforrások kiaknázásában használhatók, továbbá a szexuális szokásokat, a gyermek­
gondozást, a gyermeknevelés módjait stb.
r
34
Léteznek olyan társadalmi-kulturális univerzáliák, amelyek nem tűnnek fel­
tétlenül szükségesnek az egyéni vagy csoportos túléléshez, de mégis jelen vlöürak
minden ismert életformában. Többek között ilyenek: a nemek közötiijnunkamegosz-
tás* az; incestus tabu, az árucsere szervezett„formái, a^természetfeletti^hatalmakban
való hit és a rítusok, amelyek a természetfeletti hatalmakkal való kommunikációra és
e hatalmak befolyásolására szolgálnak, a közvetlen családon kívül eső rokonok felé
való kötelezettségek elismerése, a rokoni kategóriákba való osztályozás képessége,
az átmeneti rítusok, amelyek szertartásosan megemlékeznek az egyén különböző
életstádiumokba való belépéséről.
Azjlyen és más nem maguktól értetődő társadalmi-kulturális univerzálisé
tényleges létezése arra mutat, hogy a biológiai felépítésünk nagy hatással van aira,
milyen életformákat vagyunk képesek kialakítani és elfogadni. Legalábbis genetikai
adottságaink bizonyos társadalmi-kulturális rendszerek kialakítását nagyon megne­
hezítenék számunkra.
Ennek ellenére génjeink nem hozzák létre bennünk ezeknek az egyetemes
elemeknek egy bizonyos változatát. Minden társadalomban megtalálható a nemek
közötti munkamegosztás, de a nők és a férfiak meghatározott, kiszabott feladatai már
különböznek. Ugyanígy minden társadalomban van vallás, de a szellemi hatalmakról
alkotott elképzelések már különböznek. Az általános elv - bár ellentmondásként
hangzik - az, hogy az univerzáliák különböznek, s ez azt jelenti, hogy a uspek olyaiy
társadalmi-kulturális elemekkel rendelkeznek, amelyek észrevehetően "ugyanazok",
de egyedi formáikban különböznek.
Ezek után hogyan befolyásolja az ember közös biológiai öröksége a társadal­
mi-kulturális rendszereket? Manapság valószínűtlennek tűnik, hogy az újszülöttek el­
méje olyan tabula rasa, amelyre a kultúra bármilyen viselkedésre vonatkozó utasítást
felírhat. Legalábbis génjeink olyan hajlamokkal ruháznak fel bennünket^ amelyek
egyes viselkedések megtanüMsat Mim mint más viselkedé­
sekét. Bár a legtöbb kulturális antropológus azon a véleményen van, 5&nöl^f l©-~"
gyen is az ember genetikai programja, még mindig nem eléggékidolgomUjihhoz^
hogy lehetővé tegye a túlélést és a szaporodást társadalmi tanulás néMl. Cíífíbrd
jQBfiá^j»;JL960-as években rámutatott, hogy azok az emberek, akik nem sajátítanak
el egy kultúrát, nem teljes emberek, nem képesek kommunikálni, együttaiuEöaífilnaá-
„sokkal és talán még összefüggő gondolkodásra sem képesek. Ha ez az^Iütasiielyésp
akkor egy bizonyos kulturális tudásrendszer elsajátítása szükséges ahhoz, hogy teljé­
i n kifejlődött biológiai lényekké váljunk. A kultúra nélkül csak külsőnk lenne em-
Jseri, társadalmilag, szellemileg és a viselkedés szempontjából befejezetlenek marad­
nánk.
Összefoglalva:jelenleg nem tudjuk pontosan megállapítani, hxigyan befolyá­
solja az emberiség közös biológiai öröksége az életformákat. Abban azonban egyet­
érthetünk, hogy az emberi Jképzeteket és viselkedésformákat^ kétféle forrásból szár-
mazó információk határozzák meg.
35
Az első az a genetikai Jnformáció, amelyet két biológiai szülőig ad át ne­
künk. A gének bi^osítjff testi fejlődését irányít­
ja. Abban még nincs egységes álláspont, melyik gének azok, amelyek az agyunkat és
viselkedésformáinkat töltik fel tartalommal.
A második forrás az a csoport, amelybe beleszülettünk és amelynek más '
képviselői mutatják nekünk a kultúrát. A kultúra ismerete minden bizonnyal befolyá­
solja az egyének gondolkodását, érzelmeit, tetteit. Hqgyja kulturálisan elsajátítottJú­
dás a genetikailag örökölt információval hogyan működik együtt az egyedi személyi­
ség kialakításában, az még nagyrészt ismeretlenedé valószínűleg nagyon összetett fo­
lyamat.
A két forrás elkülönítése persze nem jelenti azt, hogy a gének és a kultúra
nem hatnak egymásra. Ez csak azt jelenti, hogy a gének és a kultúra átadása generá­
cióról generációra különböző mechanizmusokon keresztül történik. A géneket bíoló-
giai reprodukció útján, a kultúrát pedig a társadalmi tanulás folyamatán keresztül
icápjuk meg. Mivel az átadás csatornái különbözőek, két genetikailag hasonló egyén
^nagymértékben különböző kultúrákat sajátíthat el és fordítva, két genetikailag a leg­
nagyobb mértékig különböző ember elsajátíthat azonos kultúrákat is. A kultúra.át­
adása társadalmi és nem genetikai úton történik; elsajátítása társadalmi tanulás és
nem genetikai örökség eredménye. Ezért amikor jaz embercsoportok k^J^jt^sadal-
Wrkulturális különbségekre keresünk magyarázatot, akkor a genetikai különbségeket
"B^elmen'Id^Jiagylmyiik. A társadalmi-kulturális univerzáliák megléte aira enged
következtetni, hogy a minden emberben meglévő közös genetikai adottságok határt
szabnak az emberi populációk által elsajátítható társadalmi-kulturális rendszerek faj­
táinak, de abban még nincs egyetértés, hogy milyen szélesek, ill. szűkek ezek a hatá­
rok.
 36
V. fejezet
NYELV ÉS KOMMUNIKÁCIÓ
Az a képesség, hogy az embereknek fel kell építeniük helyi, kulturális ha­
gyományaikat, meg kell alkotniuk a valóság szimbolikusan létrehozott koncepcióit és
átadni ezeket generációkon át, főképpen a nyelvtől függ. A nyelv emberi mivoltunk
lényege.
Az emberi nyelv
Az emberi nyelv egy egyedülálló rendszere a kommunikációnak. Három
szempontból különbözik minden más állati kommunikációs rendszertől.
Önkényesség. . t
Az emberi nyelvben korlátozott számú hang található, szinte egyik nyelv
sem használ 50-nél többet, amelyek variációi dolgok és fogalmak ezreit jelenthetik.
A kapcsolat a jelentéssel bíró hangsor és aközött, amire az utal tisztán konvencioná­
lis az emberi nyelvben. A "kutya" szó, függetlenül attól, hogy minden nyelvben mas
hangsornak felel meg, még ugyanazt a kutyát jelenti (chien, perro, kutta). A szavak
dolgokat jelentenek és a szimbólum (a szó) nem kötődik a dologhoz, amitjelent. bz
a képesség, hogy a hangokéra összekapcsolása révén új jelentés^tJcaEunk9 teszi
az emberi nyelvet olyan hatékony és hatásos kommunikációs rendszerre. Ha minden
egyes jelentésegységre különböző hangokat kellene használnunk, akkor vagy egy na­
gyon kis szótárkészlettel kellene beszélnünk, vagy nagyon sok hangra lenne szüksé­
günk.
Produktivitás
Az emberi nyelv nem csupán hatékony, hanem végtelenül termékeny is - az
emberek össze tudnak kapcsolni szavakat és hangokat, amivel olyan jelentéssel bíró
kifejezéseket hozhatnak létre, amelyeket korábban még nem hallottak. Az alábbi ma­
gyar mondat olyan kombinációját alkalmazza a szavaknak, amelyeket valószínűleg
egyikünk sem hallott korábban, mégis bármely magyarul beszélő ember ezt könnyen
megértheti és létrehozhatja: " Én nem ismerem azt az embert, aki elvitte azt a kana­
lat, amit Horace hagyott azon az asztalon, amely fejjel lefelé állt az emeleten, a fo­
lyosón az előcsarnokban, abban az épületben, amelyik a múlt éjszaka leégett .Bár­
melyik emberi nyelv beszélői képesek, hogy közel végtelen számú hasonló mondatot
létrehozzanak. Az emberi nyelveket ez a produktív képesség teszi a kommunikáció
hallatlanul rugalmas eszközévé és így képes arra, hogy bármilyen új információt köz­
vetítsen.
37
Időbeli és térbeli eltolódás
A harmadik megkülönböztető jellegzetessége az emberi nyelvnek az a ké­
pessége, hogy információt közvetítsen valamiről, ami nincs a közvetlen környezet­
ben. Elmesélhetünk olyan dolgokat, amik a múltban történtek vagy a jövőben történ­
ni fognak (vagy történhetnek), olyanokat, amelyek csak a tudatunkban léteznek vagy
csak feltételezzük őket. Ez az időbeli és térbeli eltolódás - ami jellemző az emberi
nyelvre - teszi Jehetőyé„ az elvont gondolkodást. Az állatok közti kommunikáció
mindig a jelenre és a konkrétra vonatkozik: például egy adott fenyegető tárgy közele­
désére való figyelmeztetésre egy adott helyen, egy adott időben. Az emberi nyelv ál­
talánosít, kategorizál, tárgyakat és eseményeket határoz meg, aszerint hogy azok ha­
sonlítanak egymáshoz vagy különbözőek. Az emberek képesek arra, hogy bizonyos
fáról beszéljenek (a fa, amely a házam előtt áll), de beszélhetnek a fákról általános­
ságban is (a fák olyan álló emberek, melyeknek joguk van a földhöz). A nyelv lehe­
tővé teszi, hogy megkülönböztessük a fákat a bokroktól, a bokrokat a virágoktól és a
virágokat a fűtől.
Többszázezer természeti és az ember által készített tárgynak van jelentősége
az emberek számára. Eligazodni ebben a hihetetlenül komplex világban, annyit je­
lent, mint a tárgyakat és az eseményeket egy bizonyos szempontból osztályozni. Erre
a feladatra az emberi nyelv a leghatékonyabb eszköz. Az emberi nyelveknek ezek a
jellemzői - önkényesség, produktivitás, időbeli és térbeli eltolódás - teszik lehetővé
szamunkra, hogy tervekét készítsünk, hogy megértsük és kijavítsuk a hibákat, koor­
dináljuk tevékenységünket. Ezek a minőségek adnak fajunknak egy megkülönböztető
előnyt az állatokkal szemben.
Az ismeretek átültetésével a nyelvbe az emberek felépítették a tudás tárhá­
zát, amit a csoport új tagjainak is át tudnak adni. Noha az emberek által tanított dol­
gok között vannak olyanok is, melyekhez nem szükséges a nyelv, de a nyelven ke­
resztül történő tanítás hatékonyabb és alkalmazhatóbb, mint amilyen az állatok által
használt lassú és gyakran nehézkes imitáció. Azonkívül néhány emberi viselkedés­
minta mint pl. vallás, törvény, tudomány lehetetlen lenne az emberi nyelv szimbo-
lizációs képessége nélkül. Ez azon a képességen keresztül valósul meg, hogy az em­
ber tapas^Latokat halmoz fel és továbbadja azokat úgy, hogy megtanítja másoknak
abban a társadalmi csoportban, amely az emberi kultúrát kialakította.
Jóllehet, volt egy időszak, amikor még sok antropológus és nyelvész azt hit­
te, hogy a ma élő emberi nyelveket "primitív" és "civilizált", összetett és kevésbé
összetett, magasabb vagy alacsonyabb rendű kategóriákba lehet sorolni; ma már tud­
juk, hogy ez nem így van. Noha néhány nyelvész hajlamos volt azt hinni, hogy az
írástudó emberek szókincse gazdagabb és összetettebb, mint az írástudatlan embere­
ké, minden emberi nyelv hasonló abban, hogy rendelkezik jól meghatározható hang­
rendszerrel, amely véges számú és ezeket kombinálja, hogy szavakat, kifejezéseket
és mondatokat képezzen adott szabályoknak megfelelően.
 38
^áynindenjnyelvnek a szókincse tükrözi, hogy mi a fontos egy bizonyosji-
zikai és társadalmi-kulturális környezetben. Minden nyelvnek megvan a környezettel
foglalkozó megfelelő szókincse. Minden emberi nyelv képes arra, hogy osztályozza a
természeti környezet jelenségeit; az absztrakt gondolkodásra való képesség az embe­
ri nyelv értéke. Egyetlen nyelv sem korlátozza információit konkrét vagy egyes je­
lenségekre, így egyik nyelv - mint kommunikációs rendszer - sem tekinthető kevés­
bé fejlettnek, mint egy másik. Egyik nyelv sem tükröz korlátozott értelmi képessége­
ket a beszélői részről. A n y e l v e osztá­
lyozzák és ezek a különbségek hatással vannak az érzékelésre és a gondolkodásra.
A nyelv szerkezeti variációi
Minden nyelvnek megvan a maga^ st^jktúrája - belső logika^és^gjátos kap-
csolat a részei között. Minden nyelv szerkezete három alrendszerből áll: hangtan, a
h a n ^ l ^ ^ z e r e [ m o n d a t t a n ? alakok és az alakokát összekötő szabályok kapcsolata;
A leíró nyelvészet a nyelvészetnek egy alterülete, amely az adott nyelv szer­
kezetét tanulmányozza egy adott időben. A leíró antropológiai nyelvészet egyik ér­
deklődési területe az összes lehetséges nyelv struktúrájának feltérképezése. Az első
dolog, amit egy leíró nyelvész megtesz egy nyelv tanulmányozása esetén, hogy fel­
jegyzi a hangokat és a hangok szabályos kombinációit az adott nyelvben a Nemzet­
közi Fonetikai ABC szerint (IPHA). Nézzük meg részletesebben a nyelv ezen alrend­
szereit!
Fonológia
A hangzó egy hang. Minden nyelv meghatározott számú hangot használ a
hmigQjLsoráb61r amelyeket m emberi haíi^épző apparátus^ ^ e z n i tud. Egy bizo­
nyos nyelvben használt hangok hiányozhatnak egy másik nyelvből. Az angol például
nem használja ajlél-afrikai kung nyelv csettintő hangját vagy a kínai tonális hangjait.
Továbbá a hangok kombinációit a különböző nyelvekben eltérő módwi használják.
Például egjTangpí könnyen kiejtheti az "ng" hangot a "thing" szó végén7 de nem az
elején. Ugyanezen hang az afrikai swazi nyelvben kezdőhang.
Egy nyelvben használatos hangok között van olyan, amelyiknek nincs jelen­
tése. Egy nyelv legkisebb, jelentést hordozó egységét fonémának nevezzük. A leg­
több nyelv kb. 30 fonémát használ. Egy tudatalatti folyamat során egy anyanyelvi be­
szélő nemcsak azt tanulja meg, hogy hogyan képezze a nyelvben használt hangokat,
de azt is, hogy hogyan lehet különbséget tenni a fontos hangok (fonémák) és a kevés­
bé fontosak között. Egy átlagos ember nem tudatosan gondolkodik nyelve hangzói­
nak képleteiről. Csak ha egy másik nyelvet próbál megtanulni vagy egy külföldit hall
saját nyelvén beszélni, akkor tudatosítja, hogy vannak hang és fonéma variációk.
39
Nyelvtan: morfológia és szintaxis
A morféma a nyelv legkisebb jelentéssel bíró egysége. Az angolban az "-s"
(például a kutyák - dogs szóban) a többesszámot jelenti. Az Hun-" tagadó jelentéssel
bír, mint az "undo" szóban (visszacsinál). Az -s és az un- önmagukban nem fordul­
nak elő, csak a jelentés más egységeivel együtt, ezért ezeket kötött morfémáknak ne­
vezzük. Egy olyan morfémát mint pl. a zsiráf, s^abadjmo^máknak nevezzük, mert
önmagában is megállja a helyét.
A szó a mondat legkisebbrésze, amely önmagában is kimondható, úgy, hogy
még mindig van jelentése. Néhány szó csak egy morfémából áll. A zsiráf pl. egy
morfémából álló szó. A kutyák két morfémából áll: kutya és -k.
A nyelvek különböznek attól függően, hogy milyen arányban találhatók meg
bennük az egy vagy a több morfémákból felépülő szavak. A kínaiban legtöbb szó egy
morfémából áll. Az angolban hasonlóan a kínaihoz sok az egy morfémából álló szó
(kutya, ház, macska), de vannak több morfémából állók is. Még olyat is találunk,
amely négy morfémából áll.
A morfémák összekapcsolódnak_ m^jmori^n^ikkalL így összetett szavakat,
kifejezéseket és mondatokat alkotnak. Bármely nyelvben a morfémák összekapcsoló­
dását szabályok irányítják. Az angol nyelvtan egyik ilyen szabálya, hogy a
többesszám morfémája az -s a szó után következik. Azonban a dolgok nem ilyen
egyszerűek. A child (gyermek) többesszámát nem az -s hozzáadásával képezik. A
nyelvtan éppen ezért nemcsak a.morfémák kapcsolódásának általános szabályait adja
meg, hanem a szabályok kivételeit is és a kivételek különböző osztályainak szabálya­
it is.
A szintaxis (mondattan), a nyelvtan része, amely a szavaknak kifejezésekké
és mondatokká történő formálódását szabályozza. A nyelvek különböznek mondatta­
ni struktúrájukban. Az angolban a szavak sorrendje fontos, mert meghatározza a je­
lentést. Az angol nyelv mondattana két különböző jelentéssel látja el a következő
mondatokat: "The dog bit the man" és "The man bit the dog" (a kutya megharapta az
embert: az ember megharapta a kutyát.) A németben egy mondat alanyát és tárgyát
inkább a szóvégződések fejezik ki és nem a szavak sorrendje.
A leíró nyelvészek ahhoz, hogy megértsék egy nyelv mondattani szerkezetét,
meghatározzák az adott nyelv különböző formáinak osztályait vagy meghatározzák a
beszéd részeit. Minden nyelvben vannak főnevek, amelyek osztályt alkotnak, de kü­
lönböző nyelvekben a főneveknek különböző alosztályaik vannak. Az újlatin nyel­
vekben,mint másokba és semleges neműekre vSnak feloszt­
va. E nembeli meghatározottság vonatkozik az igékre, a határozott és határozatlan
névelőkre és a melléknevekre - mindegyiknek meg kell egyeznie a főnév nemével.
Más nyelvek olyan megkülönböztetéseket használnak, amelyeket mi az angolban
nem. Pl. a papago (amerikai indián nyelv) a világ dolgait felosztja élőkre és növeke­
dőkre. Az élők a lélekkel rendelkező tárgyak, mint amilyen az ember és az állat; a
növekedő dolgok élettelen (lelketlen) tárgyakra utalnak, mint a növények és a kövek.
Minden nyelvész egyetért abban, hogy egy nyelv grammatikai kategóriái
 40
nem alkalmazhatók egy másik nyelv leírására. A nyelvek különböznek a nyelvtani
kategóriák számában és fajtájában és abban, hogy ezek a kategóriák hogy vannak je­
lölve. Kínában az ige idejét nem szükséges jelölni, ami pedig kötelező az angolban,
de ha az igével időhatározót használunk, mint pl. "most" vagy "tegnap", ugyanazt fe­
jezhetjük ki. A kínaiban ahhoz, hogy kifejezzék "A kutya megharapta az embert" a
beszélőnek olyan morfémákat kell használnia, amelyek kifejezik az következőket:
egyes szám - nőnem - alany - kutya - egyes szám - hímnem - tárgy - férfi - egyes
szám - nőnem - alany - egyes szám - egyes szám - hímnem - tárgy - harap - pilla­
natnyi múlt. A különböző nyelvek nyelvtani szabályai különböző információkat tar­
tanak szükségesnek egy adott mondathoz, de abban is különböznek, ahogyan ezt te­
szik. Bár a nyelvtani szabályok jelentést hordoznak, egy mondat nyelvtana megérthe­
tő a jelentéstől függetlenül.
Generatív grammatika
A hagyományos leíró nyelvtanok úgy határozzák meg egy nyelv szabályait,
hogy a mondatot alkotórészeire bontják és elemzik, milyen a viszonyuk egymással és
a mondat egészével.
A nyelv megértésének egy új megközelítését generatív grammatikának ne­
vezzük. Az 1950-es évekbei^N^^^ ki- Ahelyett, hogy egy
mondatban a beszéd egyes részeirefigyelneés ezek kapcsolatára, a transzformációs
nyelvtan a nyelv szerkezetének szintjei között fennálló kapcsolatra összpontosít.
A generatív grammatika szerint a nyelveknek két szintje van: mélyszerkezet ésfel­
színi szüzet. Egy nyelv mélystruktúrája alapmondatokban tárul fel. Ezek az alapmonda­
tok egyszerű kijelentő, állító és aktív (nem passzív) mondatok. Mint pl. az hogy, János sze­
reti Marit. Különböző szabályok segítségével ez transzformálható különböző felszíni
struktúrákba. Pl. a pozitív értelmű mondat negatívvá való transzformálásának szabálya a kö­
vetkező felszíni struktúrát adja: János nem szereti Marit. A kijelentőt kérdővé tevő
transzformációs szabály hatására pedig az keletkezik: Szereti János Marit? stb.
Nem minden látszólag hasonló felszíni struktúrával rendelkező mondatnak
azonos a mélystruktúrája is. A következő mondatnak legalább két jelentése van:
"Flying plans can be dangerous" (a repülő dolgok lehetnek veszélyesek).
A generatív grammatika által kivívott érdeklődés jobban megérthető, ha is­
merjük a nyelvészeti elméletek céljainak kontextusát. A nyelvtan az alkalmasságról
való számadás, azaz egy nyelv beszélőjének az implicit tudása. Egy nyelvészettel
foglalkozónak az a feladata, hogy felfedje és explicitté tegye a szabályok rendszerét,
amit egy beszélő-hallgató csak implicit módon tud. A nyelvészeti elmélet célja, hogy^
megértse a gondolkodás folyamatának természetét, azokat a módokat, ahogyan a
mondatok felépülnek és értelmessé^váliíák, továbbá azt,hogy ebbe a folyamatba ho­
gyan szól bele a nyelvészeti kompetencia. A generatív grammatika nagy sikerrel ma­
gyarázza a nyelvészeti kompetenciát és ezzel a nyelvészet új távlatait nyitotta meg és
az emberi agy működésének megértésében is nagy szerepe van.
41
Szókészlet
A szókészlet a szavak teljes tára az adott nyelvben. A kultúra és a nyelv kö­
zötti kapcsolat a legtisztábban a szókészletben fedezhető fel. Egy ipari társadalom­
ban a szókészlet olyan szavakat tartalmaz, amelyek a technológiai komplexitást és
specializációt mutatják. Egy technológiailag egyszerűbb társadalomban a szókészlet
különbözik az előbbitől. Minden kultúra szókészlete aszerint alakul ki, hogy mi fon­
tos abban az adott kultúrában. A Fülöp-szigeti szubanum csoport 132 szót ismer a
betegség leírására. Ugyanez a társadalom 1000 szót ismer a növényi környezet leírá­
sára. Az inuitoknak rengeteg szavuk van a hóra. Az inuit szótárnak ez a sajátossága
világosan utal arra, hogy milyen fontosak az időjárási feltételek a túlélés miatt. Mi­
vel a szókészlet visszaadja a ^ hogyan ér­
zékelik környezetüket. Az antropológusok a szókészleten keresztül képet kaphatnak
arról, hogy az őslakosok hogyan látják a világot. íjyjegy.olyanviláglátást kap az ant­
ropológus, amelyet nem befolyásolt saját osztályozási rendszere.
Ezt az elgondolást már régóta használják:"arokonsági viszonyok szókészleté­
nek tanulmányozásánál. Az angolban pl. a brother-in-law (sógor) kifejezés összevon­
ja a my sister's husband (nővérem férje), my husband's brother (a férjem testvére) és
a husbandfs of all my husband's sisters (a férjem lánytestvéreinek férjei) kifejezése­
ket. A hindi nyelvben külön terminus jelöli ezeket az embereket. A rokonsági szó­
készlet jól rávilágít a legfontosabb családi kapcsolatok természetére a kultúránkéiul.
A brother-in-law (sógor) egyetlen kifejezése az angolban arra utal, hogy az asszony
hasonlóan viselkedik minden férfival szemben, akik ezen különböző rokonsági stá­
tuszt töltik be. A kifejezések sokfélesége a hindi nyelvben arra a tényre mutat rá,
hogy a nő ezeket az embereket más és más módon kezeli. Az antropológusok azzal is
kísérleteznek, hogy felfedjék azt a szempontot, amellyel a társadalmi vagy fizikai
környezet egy aspektusa adott módon értelmezve van. Mindezt azért teszik, hogy
megértsék, hogy a jelentés egy kulturálisan specifikus területe hogyan oszlik részeire
és a részei hogyan viszonyulnak egymáshoz.
Ilyen viszonyulás lehet pl. a kizárás vagy az ellentét. Visszatérve a rokonsági
példánkra, az angol terminológia ellentétbe állítja a brother-in-law-t (sógor) a sister-in-
law-val (sógornő) a nemi kritérium szerint A brother (fiútestvér) ellentétben áll a
brother-in-law-val (sógor) a vérségi ül. a házassági kapcsolódás kritériuma miatt. De
mind a brother, mind a brother-in-law rokonként tételeződik, ami egy általánosabb ka­
tegória, s mind a vérségi, mind a házassági viszonyulást magába foglalja. A rokonok
kategóriája szemben áll a közeli, nem rokonok kategóriájával, pl. barátokkal és ez a ka­
tegória pedig az ismeretlen emberek, az idegenek ellenében fogalmazódik meg.
Nyelv és a kultúra
Láthattuk, hogy a nyelv - leginkább szókészletében - hogyan tükrözi vissza
a kulturális hangsúlyokat, azt a módot, ahogyan a kultúrák osztályozzák a fizikai és
társadalmi környezetüket. De a nyelv nemcsak visszatükrözi a kultúrát: azt a módot
 42
is jelenti, ahogyan az egyén megismerkedik a fizikai és társadalmi környezettel. Te­
hát a iiyelv nagy hatással van arra, ahogyan az individuum érzékeli és felfogja a vilá­
got. Ezek fontosságát és a nyelv speciális szerepét Edward Sapir^tette.vüágossírákt^
a következőket írta. "Az ember nem egyedül él, az objektív világban... de ki van
szolgáltatva az adott nyelvnek, amely a kifejezés médiuma az adott társadalomban...
Tény, hogy a 'valóságos világ* a csoport nyelvi megnyilvánulásaiban tudattalanul
épül fel. Nincs két nyelv, amely eléggé hasonló lenne ahhoz, hogy azonos társadalmi
valóságot reprezentáljon. A világok, amelyekben különböző társadalmak élnek, kü­
lönböző világok, nem pedig ugyanaz a világ, amelyhez csak különböző címkék van­
nak csatolva" (1949:162).
Ha egy nyelv csak egy terminussal rendelkezik: "brother-in-law" (sógor), az
a lánytestvérem férjére, a férjem fiútestvéreire és a férjem lánytestvéreinek férjeire
vonatkoztatható. A nyelv így azt sugallja, hogy ezeket a rokonokat hasonlóképpen
osztályozom. A szótár, ami egy címszó alá csoportosít illetve különböző címkékkel
lát el dolgokat - egyik módja annak, ahogyan alakítja érzékelésünket a világról.
Az antropológusokat régóta érdekli, hogyan befolyásolják a nyelvtani kate­
góriák a valóságérzékelésünket. Sapir és egy tanítványa, Benjámin Whorf tanulmá-
nyoztákjhogyan látják a különböző népek a világmindenséget nyelvükön keresztüL
ÁlSapir-^^^ ahogyan a későbbiekben elnevezték, a következő két kér­
dést teszi fel: az idő, a tér és az anyag koncepciója a tapasztaláson keresztül lényegé­
ben véve ugyanabban a formában adottak minden ember számára, vagy pedig a kü­
lönböző nyelvek szerkezete által befolyásolt formában adottak-e?
Van-é vak nyelvészeti mintáik, a kulturális és viselkedé­
si normák között? Á legtöbb antropológus valószínűleg határozott igenneíválaszolna
mindkét kérdésre, bár a kutatások kétértelmű eredményt hoztak.
Ezzel a hipotézissel más kutatók is foglalkoznak, közülük kiemelkedik
Dorothy Lee. A kaliforniai wintu indián nyelv adatainak segítségével megkülönböz­
tette a "lineáris" és "nem lineáris" valóság-kódolásokat ül. a világkép már nyelvésze­
tileg strukturált szembenállásait.
A whorfi hipotézist a változó intellektuális divatok és a nyelvészeti teóriák
hullámzásai mosták el és nem az empirikus ellenvetés. A whorfi hipotézis is
könnyed kifejezése annak a meggyőződésnek, amely szerint mostanában mind az
antropológusok, mind a nyelvészek inkább azzal foglalkoznak, hogrinenítyire ha­
sonlóak a nyelvek és a kultúrák. Az univerzalitások és hasonlóságok kutatása az
alapmintákban és az ezek alapjául szolgáló struktúra lett a késő 60-as és 70-es évek
divatos és elméletileg indokolt kutatási területe. A generatív grammatika úgy érvel­
ne, hogy Whorf a nyelvek különbözőségét illusztráló nyelvészeti jellemzői csak a
felszíni struktúra különbözőségeit mutatják meg. Szerintük a különbségek nem a
gondolatban vannak, hanem abban a tényben, hogy ugyanazt a gondolatot többféle­
képpen is ki lehet fejezni. Az elmélet aláaknázását tovább folytatta az a bizonyíték és
erősödő meggyőződés, hogy végső soron a gondolkodás egy adott nyelven történik
és a nyelvhasználat nem ugyanaz.
43
Mindazonáltal nem tehetjük félre Whorf elképzeléseit véglegesen, hiszen az
izgalmas részigazságok is tudatára ébreszthetnek bennünket a változatosság egy
olyan szintjének, amire sokan nem is számítanánk.
A nem nyugati nyelveket tanulmányozó antropológusok felhasználták Whorf
hipotézisét és kifejlesztették egy kifinomultabb világnak a megközelítését annak fel­
tárására, hogy milyen más népek fogalmi struktúrája. Fontos haladást jelent az
kognitív antropológiában a modern amerikai antropológia egyik témája: a népi
taxonómiák elemzése. A népi taxonómia egy fogalmi rendszer, amely hierarchikusan
épül fel (a monterey fenyő egy fenyőfajta, a fenyő pedig egy fa). Kiválasztva egy né­
pi taxonómiát, a kutató eszközöket keres arra, hogy meghatározza az olyan szavak
közötti ellentéteket (monterey fenyő vs. más fenyőfajták), amelyek a hierarchia
ugyanazon fokán állnak. A legelterjedtebb módszer a komponensek analízise. E
módszer a megkülönböztető jellegzetességeket keresi, amelyek kombinációkban
egyedülállóan definiálnak minden terminust, az ellentétes terminusok halmazán be­
lül. Pl.: szék, zsámoly és pad háromféle dimenzióból definiálható: ülőhely, kitömött-
ség és háttámla.
Sajnos a dimenziók megválasztása néha elég önkényes, tehát több tucat lehet­
séges megoldás van. Más kultúrák tanulmányozásánál kevés biztosíték van arra, hogy a
megkülönböztető jegyek elemzése jelent-e egyáltalán valamit azon emberek számára,
akiket tanulmányoznak. Egyre több bizonyíték utal arra, hogy a dolgokat aszerint osz­
tályozzuk, hogy mik és nem egyszerűen kategóriák külső határai szerint. Lehetetlen ta­
lálni egy olyan intuitívan meggyőző, a megkülönböztető jegyekre irányuló definíciót,
amely összehozza a gyomot, a kutyát és a széket más dolgokkal szembeállítva. Azonnal
megértjük a kapcsolatot sok jellegzetesség között, ha koherens és felismerhető mintát
formálunk. így megérthetjük a "kutyaság" mintáját, legyen az nagy, kicsi, fekete vagy
fehér kutya, ugasson vagy ne, csóválja a farkát vagy ne.
A mai antropológiában a kognitív antropológia optimizmusa vagy a 60-as
évek új etnográfiája háttérbe szorult. Azt tudjuk, hogy egy nyelv és kultúra használa­
ta rendkívül gazdag, komplex és kényes. A korai megközelítések, amelyek a gazdag­
ságot 3 diagrammba és algebrai formákba redukálták, ma triviálisnak és naivnak tűn­
nek. E korai megközelítések más népek gondolatvilágának túlzott eltérését is
hangsúlyozták, eltérítettek minket attól, hogy a lényegi mozzanatokat és mintákat
lássuk.
A környező világra vonatkozó emberi fogalomalkotás megalapozott kutatása
folyamatban van és egyre több gyümölcsöt hoz. De azok a remények, amelyek sze­
rint egy ilyen elemzés megragadná egy nép megkülönböztető fogalmi univerzumát és
az antropológiai megértés új útjait mutatná, elenyészőek. A jelentésrendszer össze­
hasonlító tanulmányozása jelentékenyen hozzájárul mind a nyelvészeti, mind az ant­
ropológiai elméletekhez. Ez persze nem jelenti azt, hogy lerövidíthetnénk az utat a
kultúra és a gondolkodás megértése felé.
 44
45

A kommunikáció etnográfiája (amely jellemzi a New York-i kiejtésmódot) változik társadalmi - gazdasági osztá­
lyonként, etnikumhoz tartozástól és a beszélő korától függően. A beszéd változatai­
Az antropológiai nyelvészet a nyelveket olyan tudásrendszerként vizsgálja,
nak foka összefügg a társadalmi osztállyal. Az alacsonyabb osztályba tartozó embe­
amely független az emberek aktuális beszédmódjától. A szociolingvisztika viszony­
rek nem változtatnak beszédükön hétköznapi és gondosabb beszéd esetén sem. A fel­
lag új területe a beszéd előadásával foglalkozik. Azokra az aktuális találkozásokra,
sőközéposztályhoz tartozók kiejtése a szélsőségesen helyes forma és a megbélyegzett
amelyek verbális (és az azt kísérő nem verbális) emberi lények közötti kommunikáci­
forma közötti skála közepére esik, vagyis kis változást mutat. A legszélsőségesebb
ót jelentik. Míg a hagyományos antropológiai nyelvészet homogén közösségi beszé­
változatokat az alsóközép-osztálybeliek beszélik, akik a megbélyegzettformát hasz­
det feltételezett, a szociolingvisztika a nyelvhasználat változatai iránt érdeklődik,
nálják a mindennapi beszédben, de a helyes formát a figyelmes beszédben.
ahogyan ezt az etnográfus megfigyeli. Végül, míg az antropológiai nyelvészet rend­
Ez a tanulmány annak az állításnak a bizonyításaként értelmezhető, amely­
szerint egy adatközlővel dolgozik és az ideális nyelvi mintát próbálja felderíteni, a
nek az az alapja, hogy az alacsonyabb osztályba tartozó emberek azért nem használ­
szociolingvisztika a különböző egyének és csoportok nyelvi viselkedését figyeli meg
nak kiejtésbeli változatokat, mert kevés reményük van a társadalmi felemelkedésre.
a társadalomban.
A felső középosztálybelieknél pedig azért csekély a kiejtés változatossága, mert vi­
A szociolingvisztika megpróbálja beazonosítani, leírni és megérteni a külön­
szonylag biztonságban érzik magukat magas társadalmi helyzetükben. A harmadik
böző beszédesemények kulturális mintáit egy beszédközösségen belül (társadalom
csoport pedig azért használ különböző kiejtésbeli változatokat, mert ők a "társadalmi
vagy résztársadalom). Például a politikai beszédnek más a célja és különböző nor­
törtetők", a lépcsőmászók és figyelnek arra, hogy a helyes módon viselkedjenek.
mák szabályozzák, ezért különbözik egy barátok közötti politikai vitától. A politikai
Mindenesetre Labov tanulmánya világossá teszi számunkra azt, amit sokan tudunk,
beszédekre vonatkozó normák kultúránként különbözőek: ki vehet részt beszélőként
de nem szívesen ismerünk el: az emberek társadalmi helyzetét igenis beszédmódjuk
és hallgatóként, melyek egy ilyen beszéd megfelelő témái, milyen jellegű kulturális
alapján ítéljük meg. A beszéd funkciója nemcsak arra korlátozódik, hogy informáci­
témák használhatóak, hol van helye a hasonló beszédeknek, ebben az összefüggés­
ókat közöljünk és hogy hogyan közöljük azokat, hanem egy módja annak is, hogy
ben milyen kapcsolat van a beszélő és a hallgató között, többnyelvű közösségekben a
társadalmi hovatartozásunkat tudtul adjuk - vagy talán azt, amit el szeretnénk érni.
politikai beszédekben használt nyelv és így tovább.
A^gd^^AsitíksL azt is vizsgálja, hogyan függj^beszéd az egyénnek a
társadalomban elfoglalthelyétől éstórsadalmikapcsolatig. Egyes kultúrákban kü­
lönböző nyelvi formákat használnak attól függően, hogy a beszélő és aMllgató bi­
zalmas barátok-e, azonos vagy különböző társadalmi helyzetűek-e stb. Á francia, né­
met, spanyol és sok más nyelvben előírt (szabályozott) és kötetlen megszólítási mó­
dok vannak, amelyek hiányoznak az angol nyelvből. Ezekben a kultúrákban a szülők
a közvetlen megszólítást alkalmazzák a gyermekeikkel szemben, de a gyermekek j z
előírt módon szólítják meg a szüleiket. A hinduknál a férjnek sokkal nagyobb a
presztízse, mint a feleségnek. A feleség soha nem szólíthatja nevén a férjét, körülíró
kifejezést kell használnia, ami angolul kb. így szól: "I am speaking to you, Sir"
("Önhöz beszélek, uram." )
Az is világos, hogy az osztálytársadalomban a beszéd normái társadalmi ^>sz-
tályonkéntjkülönbözöek. Az eííFé^doIgozó osztályok nemcsak szókincsükben, ha-
n^lT^^^lá^tósénék módjában is különböznek egymástól. Ahol a kiejtésbeli
változatok léteznek, egyik formát helyesnek, a "presztízsre" utalónak tartják, a mási­
kat egy alacsonyabb társadalmi - gazdasági helyzettel hozzák összefüggésbe. Az
egyének ismerhetik mindkét formát és különböző helyzetekben változtathatják kiej­
tésüket. Egyes emberek, akik az "alacsonyabb" formát használják a mindennapi be­
szédben, áttérhetnek a "tekintélyesebb" formára, ha ebben akarnak fogalmazni. Pél­
dául WiU^mX^bov bizonyos magánhangzók kiejtését tanulmányozta New Yorkban
a mindennapi beszédben. Azt állapította meg, hogy ezen magánhangzók kiejtése
 46
VI. fejezet
GAZDASÁGI RENDSZEREK
Minden emberi társadalom rendelkezik gazdaságijrejadszerekkel, melyeken
belül javakat ésjzolgáltatásokatJ^nne^ Ezeknek a
gazdasági rendszereknek része a gazdasági yise^edés: a motivációk és választások a
javak és szolgáltatások termeléseben, elosztásában és fogyasztásában. A gazdasági
rendszerek a kultúra részei és különböző gazdasági rendszerek különböző gazdasági
viselkedést eredményeznek.
A gazdasági viselkedés
A "formális közgazdaságtannak" nevezett diszciplína az emberi viselkedést
úgy tekinti, mint ami a nyugati ipari piacgazdaság körülményei között fejlődött ki. E
tudományág alaptétele szerint az emberek anyagi szükségletei korlátlanok, ezek elő­
állítását szolgáló eszközök viszont nem. Emiatt mindenkinek döntenie kell arról,
hogy hogyan osztja be idejét, energiáját és tőkéjét úgy, hogy elérje a kívántjcélo^at.
A formális közgazdaságtan másik feltevése szerint az emberek J^arékos:
kodnak, azaz racionálisan választanak a különböző alternatív cselekvési folyamatok
közül. Itt a racionális azt jelenti, hogy úgy választanak, hogy az az egyén anyagi jól&
tét és profitját maximálisan biztosítsák.
A takarékoskodás a kulcsa annak, hogy megértsük az árutermelést és fo­
gyasztást. Vajon egy cég csökkentse, vagy növelje-e termelését, vásároljon-e új gé­
peket, vagy alkalmazzon-e több munkást? Hova telepítse gépparkját? Cipőket, vagy
inkább kesztyűket gyártson? Minden ilyen döntést racionálisnak feltételeznek, azaz
olyannak, amelynek az a s ^ ^ k j u j ü a g l ^ hogy maximalizálja a profitot. Az indivi­
duumokról szintén azt feltételezik, hogy racionálisan cselekszenek, a szűkös erőfor­
rásokat úgy osztják be, hogy az növelje az egyén anyagi jólétét. Mire fordítja valaki
korlátozott jövedelmét, amikor vágyai korlátlanok? Azért spóroljon-e, hogy új kocsit
vegyen, vagy azért, hogy gyerekei továbbtanulhassanak, vagy megjavítsa a
háztetőjét, vagy azért, hogy elmenjen nyaralni? Vagy egyáltalán spóroljon-e?
A közgazdaságtan azon definíciójának, miszerint az a gazdaságosság tanul­
mányozása, csak olyan társadalmakban van értelme amelyekben formális gazdaság
alakult ki. Vajon a formális közgazdaságtan elmélete ugyanígy alkalmazható-e a
nemkapitalista, kisebb vagy paraszti társadalmakban is? Mennyire lehet az ilyen tár­
sadalmakban a viselkedést megérteni, az egyéni anyagi jólét maximalizálásának szű­
rőjén keresztül?
Ha azt elfogadjuk, hogy az egyén saját anyagi jólétének maximalizálására tö­
rekszik, akkor mennyire lehet megérteni a viselkedést ezekben a társadalmakban?
Az antropológiai adatok azt mutatják, hogy bár az emberek valójában min-
47
den társadalomban racionális célok és eszközök szerint választanak, anyagi jólétüket
szemük előtt tartva, mégis vannak olyan választásaik, melyek alapját más értékek ké­
pezik. Míg nálunk, ahogy azt néhány antropológus felveti, a féktelen individualiz­
mus a bőségből származik, ezzel szemben egy olyan társadalomban, mint amilyen pl.
az ik, az éhezést megközelítő körülményekből. így, bár a külső körülmények külön­
böznek, az ik társadalomnak lehet mindannyiunk számára üzenete.
Mégis minden működő társadalomban, beleértve a miénket is (USA) aj^cio-
nális költség-haszon mérlegelés soha nem a viselkedés egyedüli motivációja. Ez óva­
tosságra kell, hogy intsen bennünket, amikor olyan más kultúrákban próbálunk visel­
kedéseket elemezni, amelyek gazdaságinak tűnnek, (tehát jellemző rájuk az áruter­
melés, elosztás és fogyasztás) de a nyugatiak szemében irracionálisnak tűnhetnek,
azaz n e n y e l ^
'{ Marshall Sahlin^)például megkérdőjelezi, hogy a hiányelméletet, a formális köz­
gazdaságtan alapvető koncepcióját lehet-e alkalmazni a vadászó és gyűjtögető társadal­
makra. SMjm^Ly^^^^t és gyűjtögetőket "ősi jóléte t&sad&lmaknak" nevezi nem
azért, mert (valójában) gazdagok, hanem azért, mert igényeik korlátozottak és techriolőgi-
ájuk több mint elég, hogy kielégítse szükségleteiket. Sahlins szerint az a feltevés, hogy az
emberi szükségletek korlátlanok és az erőforrások szűkösek alapvetően igaz a kapitaliz­
musban, ahol a termelési egységeket a profit motiválja, de ez semmi esetre sem minden
emberi társadalom jellemzője; a gazdaságosság nem egyetemes emberi érték.
Az élvezetekre s ^ ^ z a b a d i d ő egyike azoknak a céloknak, amelyre az em­
beri erőfeszítés irányulhat. Á másik a társadalmi státusz, vagy az elismerés növelése.
A mi társadalmunkban (USA) a presztízs eisödregéseh az egyén által birtokolt javak­
kal és a felmutatott szolgáltatásokkal van szoros kapcsolatban. Más társadalmakban
a presztízsJtó^ megajándékozásával fonódhat
össze. Azokat, akiknek több van, mint másoknak, kapzsinak tarthatják és inkább el­
vesztik presztízsüket, mintsem megerősítik azt.
Az erőforrások bizonyos társadalmakban a viselkedésnek csak kevés aspek­
tusát jellemzi a gazdaságosság. A legtöbb gazdasági tevékenységnek ezekben a társa­
dalmakban az emberek szociális, ceremoniális, vagy morális célokat tulajdonítanak^
A gazdaság antopjológiai tanulmányozásának, amelyet szubsz|^tí\Jcözgazdaságtan-
nak hívnak, így fel kell ölelnie az eszközök és célok kapcsolatának megértését,
amely túlmegy az individuális anyagi érdek maximalizálásán. Noha az egyéneknek
mindenhol vannak racionális választásaik a saját érdekeik szerint "gazdaságosan" vi­
selkednek, mégis a kultúra és társadalom, az értékek és a társadalmi struktúrák szol­
gáltatják azt a keretet, melyen belül ezek a választások megtörténnek. Az antropoló­
gia jelentősen hozzájárul az emberi viselkedés tanulmányozásához azzal, hogy be­
mutatja, a racionalitásnak eltérő jelentései vannak a különböző társadalmakban.
Mindezek megértésének igazi gyakorlati értéke van, mivel a nem ipari társadalmak
modernizációs és gazdasági fejlődést szolgáló programokba kezdenek. Azok az em­
berek, akik eddig még nem éltek piacgazdaságban, nem feltétlenül fogják ugyanúgy
látni annak értékeit, mint ahogy azt a nyugatiak teszik.
 48
A gazdasági rendszerek
amel a avak
Egy gazdasági rendszer aífosadjta y J
és szolgáltatások termelésével, elosztásával, fo^msztásáyalfoglalkpzik egy adott tár­
sadalmon belül. A közgazdaságtant részben azok az eszközök érdeklik, amelyekkel a
javakat előállították, továbbá maguk a javak. Ennél azonban fontosabb, hogy a tár­
gyak és emberek, továbbá az emberek egymáshoz való viszonyával foglalkozik, a
termelési, elosztási, fogyasztási folyamatokon keresztül.
Az antropológusokat a gazdasági élet és a kultúra ^
latok érdeklik. Ennek egyik jellemzője, hogy a kultúra meghatározza és formálja
azokat a célokat, melyeket az egyének keresnek és azokat az eszközöket is, amelyek­
kel elérhetik azokat. A társadalmi és a gazdasági rendszer Micsönösen függ
egymástól. Más szempontokból is a termelés megszervezésének módjai kihatnak a
család intézményére és a politikai rendszerre és ez fordítva is igaz, a különböző típu­
sú politikai szerveződéseknek szintén vannak következményei a javak megtermelésé­
nek és elosztásának módjaiban. Hogyan befolyásolja a technológiai komplexitásnak
egy adott szintje a munka megszervezését? Hogyan függ össze a termelés, az elosz­
tás, a fogyasztás folyamata a társadalmi osztályok formálódásával, illetve a társadal­
mi differenciálódás hiányával? Milyen jelentőséggel bírnak a különböző gazdasági
rendszerek a gazdasági növekedésre és a társadalmi változásokra?
A preindusztriális társadalmakban és a parasztok között gyakran nehéz elvá­
lasztani a gazdasági rendszert a kultúra többi részétől. A gazdaság beágyazódott az
egész társadalmi folyamatba és kulturális formába. Csak néhány csoport szerveződött
kizárólagosan a termelés céljáért. A termelést olyan csoportokban bonyolítják le in­
kább, mint amilyenek a családok, a nagyobb rokonsági csoportok, vagy a helyi közösé­
gek. A termelő egységeknek tradicionális társadalmakban sok céljuk van: a gazdasági
tevékenység csak egy aspektusa a foglalkozásuknak. A javak elosztása, vagy cseréje
szintén olyan viszonyokba ágyazódott be, amelyeknek elsődlegesen társadalmi és poli­
tikai céljaik vannak. Ilyen feltételek mellett, ha az antropológus egy adott társadalom
gazdaságát akarja tanulmányozni, sok, abban a kultúrában nemcsak gazdaságinak
mondható tevékenységből kell felépíteni egy adott rendszer adott modelljét.
Az adaptáció módjai
Azt a folyamatot, amely által egy organizmus olyan fiziológiai és viselkedés­
beli tulajdonságokat alakít ki, amelyek lehetővé teszik számára, hogy életben marad­
jon és utódokat hozzon létre adaptációnak nevezzük. A környezet olyan problémák
elé állítja az élőlényeket, amelyeket muszáj megoldaniuk ahhoz, hogy életben ma­
radhassanak és szaporodhassanak. Az adaptáció ugyanis ezekkel a problémákkal
küzd. Mivel a környezet folyamatosan változik, az organizmusok állandóan alkal­
mazkodnak; az adaptáció tehát egy előremutató folyamat és nem egy állandó állapot.
A természetes kiválasztódás az a legfontosabb mechanizmus, amelyen keresztül
49
az élőlények alkalmazkodnak. A természetes kiválasztódás azoknak az egyedi organizmu­
soknak a túlélését és reprodukcióját részesíti előnyben, amelyek olyan jellemzőket örö­
költek, amik lehetővé teszik számukra, hogy a leghatékonyabban birkózzanak meg kör­
nyezetük viszontagságaival. Az emberi populációk is hasonlóképpen alkalmazkodnak a
környezethez, genetikai-biológiai változásokon keresztül. Például a betegségek megkímé­
lik a legellenállóbbakat és így sok generáció múlva azok a populációk, amelyek valami­
lyen betegségben szenvednek sokkal ellenállóbbakká válnak vele szemben.
Azonban az emberiség egy nagyon fontos vonásban különbözik az állatok­
tól: mi a környezeti viszonyokhoz főként tecta viselkedésCmSk
tákkal és kulturális tudással alkaíma^odunk ésjiem csak anatómiánk vagy fiziológi­
ánk módosulásaival. Hogyha lehűl a klíma, vagy egy nép hidegebb területre vándo­
rol, akkor a megváltozott viszonyokkal főként tűzgyújtással, hajléképítéssel, ruház­
kodással és nem fiziológiai adaptációval küzd meg. A technológiai és a társadalmi
szervezet lehetővé teszi számunkra, hogy genetikai adottságaink lényegesebb meg­
változása nélkül alkalmazkodjunk környezetünk változatosságaihoz.
Bármely emberi populációnak háromféle erőhöz kell alkalmazkodnia kör­
nyezetében. Az első a nem élő vagy abiotikus-környezet. Ez jelenti a hőmérsékletet, '
a csapadékot, a terepet, a vizet, stb. A második az élő vagy biotikus-környezet, ide
tartoznak azoknak a növényeknek és állatoknak a fajtái, megoszlásuk és hiányuk,
melyeket az emberek fogyasztanak, vagy máshogyan hatnak rájuk. A harmadik a po­
puláció jelenléte, amellyel versenyben vannak, harcolnak, kereskednek, vagy valami-r/
íyen más kapcsolatban állnak. Az emberek társadalmi-kulturális rendszerüket (szán­
dékosan vagy nem szándékosan) az eíőbb felsorolt külső erők némelyikéhez vagy
mindegyikéhez^azítják. Ugyanakkor kölcsönhatásban állnak környezetükkel, saját
igényeikhez és vágyaikhoz alakítják azt.
A zsákmányolók
A zsákmányolók olyan népcsoportok, akik kevés, vagy semmi erőfeszítést
nem tesznek azért, hogy ellenőrizzék azokat a természeti erőforrásokat, amelyek lét­
fenntartásukat biztosítják. Többnyire vadnövények gyűjtögetéséből élnek, melyek
környezetükben fordulnak elő.
Eddig még nem találtak 10.000 évnél régebbi bizonyítékokat aföldművelésreill.
állatok háziasítására. Az emberiség tehát teljes történelmének csak kis hányadában ter­
melt élelmet és tartott háziasított állatokat; egyébként zsákmányolásból élt. Mindabból
amit az etnográfusok megtudtakjEb20. századot megért vadászó-gyűjtögető népekről, kö­
vetkeztethetünk arra, hogy hogyan éltek őseink a^yrelustoi^
tanulmányozása arra is lehetőséget nyújt, hogy megvI^ápk^zxS&ák az embereknek az
életmódját, akik a természet közvetlen közelében élnek. Mostanában terepmunkák során
további meglepő tényeket fedtek fel a zsákmányolókról. Arról, hogy mennyire kielégítően
táplálkoznak, milyen hosszan és nehezen dolgoznak stb.
 50
JŰIlOQ^wfL^ emberi P°P U ^^ vadászatból és gyűjtögetésből élt
Ahogy a növénytermesztés és azáíl^ífSsszámos területen fejlődött, úgy kezdtek el a földmű­
veléssel és pásztorkodással foglalkozó népek számban gyarapodni ésföldrajzilagelterjedni.
Egy ezredév múlva, ez a növekedés és expanzió a zsákmányolókat olyan területekre kényszerí­
tette, amelyeket aföldművelőkés pásztorok nem találtak elég jól hasznosíthatónak, vagy nem
voltak képesek azokat eredményesen kiaknázni. Ez az oka annak, hogy amikor az európaiak
először találkoztak nem-nyugati népekkel a 16. és 17. század során, a legtöbb zsákmányoló
olyan környezetben élt, amely túl hideg, vagy túl száraz volt ahhoz, hogy preindusztriális tech­
nológiával megművelhető legyen. A 20. századra zsákmányolókat r ^
esőerdőben, sivatagban, száraz szavannán, vagy tundrán tatóljjp^
Hogyan befolyásolta adaptációjuk a vadászó-gyűjtögető életmód más eleme­
it? Pontosabban hogyan szervezik meg a termelést és ez hogyan hat a zsákmányolók
társadalmi-kulturális rendszerére?
Mivel a világ különböző részein élő zsá^ányolók között óriásikülönbség^
vannak, vigyáznunk kell arra, hogy ne általánosítsunk Az általánosítás veszélye elle­
nére mégis sajátosságokat, jellemzőket kell megállapítanunk, amelyek a zsákmányo­
ló populációkban széleskörben elterjedtek, de semmi esetre sem univerzálisak. Ezek
közül sok arra vonatkozik, hogy a vadászó-gyűjtögetők hogyan szervezik meg4aké-^
környezetük hatékony hasznosítását.
Korok és nemek szerinti munkamegosztás
A zsákmányolóknál a kor és nem szerinti munkamegosztás dominál, bár a
szaktudás és a különleges képességek is alapot jelentenek a feladatok kijelölésénél.
A férfiak elsőrendű feladata a vadászat, a nőké pedig a növények gyűjtögetése.
Évszakok szerinti mobilitás
A legtöbb zsákmányoló évszakonként vándorol. A Föld egyetlen természetes
területe sem kínál az egész év során azonos fajtájú és mennyiségű forrásokat. A csa­
padék mennyisége évszakonként változik, a trópusokon kívül pedig a hőmérséklet is.
A vadászható állatok is évszakonként más-más helyen fordulnak elő, és a gyűjtöge­
tett növények és gyümölcsök is csak az év bizonyos időszakaiban állnak rendelkezés­
re. A zsákmányolók általában olyan területekre vándorolnak, ahol a legbőségesebb
az élelem és a víz, vagy a legkönnyebb azt megszerezni az év adott szakaszában.
A legtöbb zsákmányoló csoportnál az évszakok szerinti mobilitás a közösség
gek koncenfraciőjaval és szétszóródásával párosul. Az emberek nem csak mozognak,
hanem néha viszonylag nagy szálláshelyeken csoportosulnak, majd az év más részére
megint szétválnak. Ez az összegyűlés és szétszóródás rendszerint az állati és növényi
táplálék hozzáférhetősége szerint alakul.
A horda
A zsákmányolók másik közös vonása a csoportok kis létszáma. A legtöbb ilyen
csoport 50 főnél kevesebbet számlál. Az antropológusok hordáknak nevezik ezeket:
51
jellemzőjük) hogyjagléts^muk az olyan nélkülözhetetlen erőforrások, mint az élelem
és a víz évszakonkénti eloszlása és mennyisége függvényébenjtigadozik.A hordák kis
méretét főleg a^ zsáloriányoláshoz; yaló szervezeti adaptációnak tekinthetjük. Egy bizo­
nyos időszak alatt (foként a környezettől és annak erőforrásaitól függően) a hordák ki­
merítik az adott területet és 14 környezetbe kell költözniük. Minél nagyobb egy horda,
annál gyorsabban használja el egy hely vadnövényeit és irtja ki állatait,és így annál sű­
rűbben kell helyet változtatnia. A hordák kis méretének egyik oka így az is, hogy a ki­
sebb csoportoknak nem kell olyan sűrűn felkerekedniük, mint a nagyobbaknak.
Tehát a legtöbb vadászó és gyűjtögető horda kicsi, bár számuk jellemzően
évszakonként változik az erőforrások hozzáférhetőségének függvényében. A hordák
összetétele is flexibilis - azaz egyének és a családok nem maradandóan csatlakoznak
egy hordához, vagy egy területhez, hanem számos választási lehetőségük van, hogy
hol és kivel éljenek.
> Ennek a társadalmi mintának, mint adaptációnak van értelme. Annak a terü­
letnek, amelyet én másokkal együtt birtoklok, lehetnek gazdag erőforrásai ebben az
évben, de a csapadék évről évre és területről területre annyit változik, hogy a jövő­
ben rákényszerülhetek, hogy ideiglenesen elhagyjam. Azzal, hogy az idén befoga­
dom rokonaimat biztosítom, hogy később egy lehetséges nehéz időszakban ők is be­
fogadjanak engem. A települések összetételének jte^ribilitása lehetővé teszi egy bizo­
nyos területen élő populáció számára, hogy méretét bármelyik évben az ott hozzáfér­
hető forrásokhoz igazítsa.
Összefoglalva: a zsákmányoló népek egyik alapvető vonása, hogy megszer­
vezik lakókörnyezetük hasznosítását (pl. a mobilitás évszakonként; összegyűlés és
szétszóródás legalább évszakonként; szállásterületek, kis, változó méretű és flexibilis
összetételű hordákból).
Mint korábban említettük, a zsákmányoló adaptáció különféle lehet. Nem
minden vadászó - gyűjtögető illik a most bemutatott általános leírásba, mivel nem
volt mindegyik nagyon mozgékony és élt kis, változó méretű hordákban. A Föld né­
hány részén a környezet eléggé gazdag és állandó forrásokkal rendelkezett ahhoz,
hogy a zsákmányolók nagy, különálló falvakban lakján^
ha ismerték a táplálék-konzerválás technikáját. Táplálékbőség idején konzervált és
elraktározott táplálék segítségével a lakosság kiküszöbölheti a források bőségének
természetes ingadozását és ez néha lehetővé teszi számukra, hogy adaptálódjanak a
letelepedett létformához.
Észak-Amerika északnyugati partjának indiánjai ilyen forrásokban gazdag
területen éltek. Többnyire partközeli szigeteken és folyó^ pl. a
kwakiutl, tlingit, haida törzsek, akik a vad, de viszonylag megbízható állati és növé­
nyi táplálék széles skáláját fogyasztották. Az előbbiek között kiemelkedő fontosságú
a hal. Éves őszi ívásokkal járó vándorlásuk a folyók torkolatain lefelé és felfelé, az
indiánoknak az élelem bőséges forrását jelentette. Ezek a csoportok minden ősszel
halcsapdákkal, hálókkal és más módon fogtak halat, amit füstöltek* szárítottak és el­
tették az év hátralevő részére.
 52
Ebből következően az északnyugati törzsek képesek voltak viszonylag körül­
határolható területeken megtelepedni, melyeket megvédtek a betolakodókkal szem­
ben, akik megkísérelték megsérteni a javakhoz való kizárólagos hozzájutásukat.
Gondosan díszítették faházaikat, amelyeket hosszú távra építettek. Nem úgy, mint a
keleti zsákmányolóknál, az északnyugatiaknál jelentős különbségek alakultak ki a
társadalmi rangok között. A rangkülönbségeket bizonyítja a híres potlach-intézmé-
nye, ami tiFáíSlCnagy rézlemezek, csónakok, faragott fadobozok, más vagyontár­
gyak rokoni csoportok közti nagyarányú kompetitív cseréje. Itt jellemző egy bizo­
nyos mesterségbeli specializáció is - találhatunk ugyanott művészeket, kézművese­
ket, és takácsokat is.
Az eredeti "jóléti" társadalom?
Az utóbbi évszázadokban, de különösen az utóbbi 2-300 évben a nyugati né­
pek és életmódjuk terjeszkedése óta, a zsákmányolók egyre inkább kiszorultak azok­
ról a területekről, melyeket a növénytermesztő és pásztorkodó, iparosodott népek
könnyen kiaknázhatónak találtak. Néhány esetben tervszerűen irtottákJúJ>ket. Más
esetekben a közéjük vitt betegségek annyira megtizedelték a ^aKmányolókat, hogy
az a kevés, ami megmaradt mostanra már más életmódhoz asszimilálódott. Ezekből a
tényekből ne következtessünk arra, hogy a zsákmányoló életforma az adaptáció
alacsonyabbrendű módja - jóllehet nem tűnik képesnek arra, hogy olyan hatékonya
katonarerőrtartson fenn, mint más népek. Valójában szerszámaik, technikájuk és
azok a hatékony módszerek, ahogyan a táplálékot megszerezték és a környezetükben
lévő más forrásokat kihasználták, megfelelőek voltak mindaddig, amíg nem kellett^
katonailag versenyezniük más adaptációs rendszerekkel. A 60-as évek óta a kevés
túlélő zsákmányolóról szóló etnográfiai munkák^álteláb^a^ sugallják, hogy életük
könnyebb, mint azt az iparosodott népeEgondohiák.
Azt gondolhatnánk, hogy a zsákmányoló életforma nehéz. Végül is a zsák­
mányolók olyan természeti erőknek vannak kitéve, amelyek fölött nincs
ellenőrzésük. Mivel a létfenntartáshoz szükséges források elosztása és bősége felett
az embernek nincs hatalma, a legtöbb zsákmányoló nem tud egy helyen maradni,
nagy településeken élni vagyont felhalmozni, közvetlen szükségleteiken felül többle-
H tet létrehozni. Nincs elég szabadidejük, hogy a művészetnek hódoljanak, de amint
azt néhány őskori géniusz felfedezte, a növények magból nőnek, amit el lehet ültetni,
és akkor néhány hónap alatt termést hoznak; a természet embert korlátozó erői pedig
elvesztették jelentőségüket. Amikor rájöttek, hogy a vadállatokat háziasítani lehet, az
emberek már nem voltak kiszolgáltatva a "hús-ellátmányuk" vagy a vadállatállo-
mány-mennyiség természetes ingadozásának. Először lett a növényi és állati táplá­
lékellátás befolyásolható, megbízhatóbb és kevésbé munkaigényes a betakarítás. E
forradalmi változás után a népcsoportok letelepedhettek nagy, állandó falvakban, el­
kezdhettek vagyont felhalmozni, többletet termelhettek, ami lehetővé tette a speciali­
zálódást és végül a kultúra fejlesztéséhez szükséges szabadidőt.
53
Ma már bizonyítható, hogy ez a történet csak mese. A még ma is élő zsákmá­
nyolókról írt etnográfiai tanulmányok jelzik, hogy sok tekintetben életük általános
minősége legalább egyenlő azokéval, akik törzsi csoportokban^ élne¥rSaJnálatos,
hogy erről csak olyan kevés tanulmány szól. Messze a legjobb bizonyítékot a kung
szánokról készített multidiszciplináris tanulmányok adják. Meglehetősen részletes
tudással rendelkezünk a kungok munkaidejéről, táplálkozásáról, szaporodásáról,
egészségéről és hosszú életéről.
Vegyük először a munkaidőt! Richárd Lee becslései szerint minden kung
felnőtt átlagosan egy héten 2.4 napot tölt vadászattal vagy gyűjtögetéssel. A nőknél
ez kb. 13 órát jelent, a férfiak esetében ez kb. 22 órát. Az idősek gyakorlatilag nem
végeznek létfenntartó munkát. Nyilvánvaló tehát, hogy a kungok nem töltik minden
idejüket élelemszerzéssel.
Lee tanulmányozta a más gazdasági tevékenységekre fordított időt is, mint pl.
kunyhóépítés, eszköz- és ruhakészítés, stb. Azt találta, hogy egy átlagosJam& teljes
munkahete kb. 42 óra* ami kb. 6 ó r á y e s ^ ^ A maradék ide[ükben a kungok
más táborokatjátosata^ meg, vendégeket hívnak és tóncmulateággkatjcendeznek.
De milyen produktív a kungok létfenntartó munkája? Talán a túlélés és az
éhezés határán élnek? Lee becslései szerint a kungok személyenként átlagosan 2355
kalóriát, 96 g fehérjét esznek naponta és étrendjük megfelelően ellátja őket vitami­
nokkal és ásványi anyagokkal. A számok meghaladják a súlyukhoz és az aktivitási
szinthez viszonyított becsült szükségleteiket.
Ha ez igaz, akkor rákérdezhetünk, hogy ezek a népek vajon miért tértek át a
zsákmányoló életmódról a háziasított növények termesztésére. A válasz valószínűleg
az, hogy a növénytermesztésnek vannak bizonyos előnyei a vadászattal és gyűjtöge­
téssel szemben.
Háziasítás
A háziasítás előnyei
Több tízezer éven keresztül a zsákmányoló életmód elegendő táplálékkal lát­
ta el az emberiséget ahhoz, hogy fajunk a szárazföldek legnagyobb részén elterjed­
hessen. Annak ellenére, hogy a gyűjtögető-vadászó életmód a Homo sapiensre nézve
egy evolúciós siker, van egy nagy hátránya más adaptációkhoz képest: viszonylag
kevés emtertada^^
jii. Csak ritkán emelkedik a népsűrűség a zsákmányolók közt 1 vagy 2 fő föl^négy-
zetmérföldenként, sok helyen több négyzetmérföldnyi kizsákmányolható földre van
szükség egy személy ellátásához.
A zsákmányolás csak alacsony népsűrűséget tud eltartani: a növények és az ál­
latok, amiket a zsákmányolók felhasználnak ugyanis nem fordulnak elő mindig olyan
mennyiségben, hogy az elegendő legyen és nem mindig találhatók meg akkor és ott,
ahol éppen szükség lenne rájuk. Addig, amíg az emberek nem tudtak hatást gyakorolni
táplálékuk eloszlására és előfordulására, az egy terület által eltartható személyek száma
 54
nem emelkedhetett egy meghatározott korlát fölé. Ha egy terület lakossága ezen hosszú
távú eltartóképesség fölé „emelkedett vagy a környezet szenvedte meg, mert a természe­
ti élelemforrások felhasználása és megújuló képessége nem volt arányban, vagy a la^
kosság egy része hagyta el a területet. Tulajdonképpen ez a szaporodás és helyi népes-
ségnyomásának^köszönhető szétszóródás lehetett az emberiség az egész bolygón való
(földrajzi) szétterjedésének elsőrendű oka az őskorban.
Termények ültetésének és háziasított állatok tartásának egy nagy előnye van
a zsákmányolással szemben: sokkal több embert tud egy adott földterüleljeltolam.
Valóban, a növénytermesztés (és kisebb mértékben az állattartás) megnöveli a ren­
delkezésre álló terület eltartóképességét, nagyobb népsűrűséget tart el.
Az óvilágban a növények háziasítását több, csordában élő állatfaj, köztük a
juh, a kecske, a ló, és a szarvasmarha megszelídítése kísérte. Ezeket az állatokat a
bőrükért, gyapjújukért, húsukért és tejükért tartották, csakúgy, mint nagy teherbíró
képességükért.
Az állatok háziasítása lecsökkentette és végül néhány területen majdnemiel-
jesen kiszorította a vadászatra fordítható időt. Az eke elé befogott szarvasmarhák, a
lovak, vízi bivalyok az emberi munkát is megkönnyítették a gazdálkodásban.
A domesztikáció a prehistorikus időkből származó eredetének ismertetése
több időt venne igénybe. Elég, ha annyit elmondunk róla, hogy az Óvilágban, Közel-
Keleten a háziasítás kb. 10000 évvel ezelőtt, Dél-Kelet Ázsiában kb. 9000 évvel ez­
előtt történt. A következő néhány ezer évben elterjedt Ázsia, Afrika, és Európa leg­
nagyobb részén, amelyek igen alkalmasak voltak erre.
Az Újvilágban r^éjn^d^eltérő fajtáit h á z i a s ^ évvel,
Észak-Peruban 4000 évvel ezelőtt. Nem úgy, mint az Óvilágban, az Amerikai konti­
nensen kevesebb háziasítható állat volt,csak lámákat, alpakát^ tengerimalacot, kutyá­
kat és pulykát tartottak a kontinens európai gyarmatosításáig.
A háziasítás az őstörténeti időkben a világ különböző részein egymástól füg­
getlenül következett be.
A következőkben elemezzük a háziasítás ma megtalálható különféle formáit
és a háziasítás fontos hatásait az emberi életmódokra. Ennek ismertetését két részre
osztottuk: 1. a főleg háziasított növényeken, földművelésen alapuló-jad^táció 2. a
háziasított állatokon, pásztorkodáson alapuló adaptáció.
A növénytermesztés
A növénytermesztők növényi táplálékukra olyan mesterséges növényi társu­
lások létrehozatala és fenntartása segítségével tesznek szert, melyeket szándékosan
válogattak össze az ember számára való hasznosíthatóságuk alapján. A növényfajták
háziasítása során az emberek a számukra megfelelő növény-egyedeket válogatták ki.
Azokat termesztették (elültették, gondozták, learatták), amelyek a legnagyobb hasz­
not hozták és a kevésbé használható fajták termesztését abbahagyták. A mai növény­
termesztők így élvezik az előző generációk erőfeszítéseinek gyümölcsét, akiktől örö­
költék a használható genetikai minőségű kultúrnövényeket.
55
Mint korábban említettük, a növénytermesztés fő előnye a zsákmányolással
szemben az, hogy az előbbi több embert tud ellátni földegységenként. Hogy hozzá­
juthassanak ehhez a nyereséghez, az embereknek valamit be is kell fektetniük. A nö­
vénytermesztők földjeiken mesterséges növénytársulásokat hoznak létre és tartanak
fenn. A létrehozatal és fenntartás munkát, időt, energiát kíván meg. Először is a terü­
letet elő kell készíteni az ültetéshez. Néhány termesztési módnál az adott természeti
körülményeket is meg kell változtatni. Másodszor a magot el kell ültetni, ami még
több munkát igényel. Harmadszor, a természetes folyamatok a mesterséges növény­
társulás és a terep elpusztítása irányában hatnak: gyomok törnek be és versenyeznek
a fényért és a talaj tápanyagaiért, állati kártevők jelennek meg és nagy esőzés vagy
áradás moshatja el a fizikai fejlődést. A termesztőknek ezért, rendszeresen eltávolít­
va a gyomokat, védekezve a kártevők ellen, vissza kell szorítaniuk a természetet. Ne­
gyedszer, maga a művelés csökkenti a terület alkalmasságát a jövőbeli aratásoknál,
ha másképp nem is, de legalább a talaj termékenységének csökkentésével. A követ­
kező években a termesztőknek valahogy újra használható állapotba kell hozniuk
földjeiket, vagy különben elvész a nyereségük. Mindezen szükségletek munkát és
más fajta energiabefektetést igényelnek.
A növénytermesztésnek számos típusa létezik, melyek a környezeti feltéte­
lektől, a termény típusától és a megművelendő földön használt technológiától függ­
nek. Ezeket a különbségeket használhatjuk a három alapvető termesztési típus meg­
határozásához. —~~——
Az ültetvényes gazdálkodás: a technológia és az energiaforrások főleg em­
beri izomerővel működtetett kézi eszközöket jelentenek. A földhasználat extenzív,
azaz a területeket 3 vagy 5 évig művelik, azután több évre ugaron hagyják, hogy
azok újra termékennyé válhassanak.
Az intenzív földművelés: az emberek félévente, évente, két évente ültetik el
és aratják le terményeiket, így a föld használata intenzív. Az Óvilág intenzív mező­
gazdálkodói állatokkal húzott ekét használtak a termőföld meglazítására a vetés előtt.
Nem megfelelő vagy évszakonként változó csapadékú területeken a víz biztosítására
öntözőberendezéseket építettek. Amerikában mivel nem volt megfelelő háziasított ál­
lat az igavonásra, az európaiak letelepedéséig nem volt eke. Más módszereket is át­
vettek az Újvilág intenzív földművelői, hogyföldjeikettöbb évig művelhessék.
A gépesített mezőgazdaság: a földművelők szintén intenzíven használják a
földet. Ezt a művelési típust komplex szerkezetek, öntözőberendezések, műtrágyák,
és a modern mezőgazdaság más kellékei által szolgáltatott energia és anyagok tették
lehetővé. A mezőgazdasági csúcstechnológia az ökológiai feltételek feletti
magasfokú ellenőrzést teszi lehetővé aföldekenés ezért nagyon produktív.
Az ültetvényes gazdálkodás
Az ültetvényes gazdálkodást folytató népek a föld meglazításához csak kézi
eszközöket, pl. kapákat, ásókat és ásóbotokat használnak. A földet a vetéshez olyan
egyszerű eszközökkel tisztítják meg, mint a bozótvágó kések, sarlók és fejszék, jólle-
 56
het tüzet is gyakran használnak a nem kívánt fák és füvek eltávolítására. Általában
nem trágyázzák aföldet,és öntözőberendezéseket sem készítenek a vízellátás szabá­
lyozására. Jóllehet, az ültetvényes gazdálkodást rendszerint a legegyszerűbb termesz­
tési módnak tartják, mégis ez már valódi növénytermesztés. Azaz a termények telje-
sen háziasítottak és az embereknek több időt és energiát kell az általuk nevelt mes­
terséges növénytársulás létrehozatalára és fenntartására fordítaniuk.
Az ültetvényes gazdálkodás többféle környezetben is elképzelhető. A legál­
talánosabb a mérsékelt és trópusi erdőkben, pusztákon és szavannákon, de vannáT
olyanok is, akik sivatagokban és hegyekben folytatnak ültetvényes gazdálkodást. Két
tényező korlátozza a ültetvényes gazdálkodás általános elterjedését: az alacsony át­
laghőmérséklet és a csapadékmennyiség.
Az ültetvényes gazdálkodást folytató népek életmódja több szempontból el­
tér a zsákmányolókétól. Elsőként a kis területen növekvő ehető növények társulásá­
nak sűrűsége és az ültetvényes települések mérete nő. Általában néhány lOOJelket
számláló falvakba szerveződnek és nem 20-50 fos hordjO^
Másodszor a t e j ^ ü t é s ^ mint a zsákmányoló hordákéi, aJBd-
vak hosszabb ideig megmaradnak ugyanazon a helyen, nem úgy, mint a zsákmányo­
lók, akik csak hetekig vagy hónapokig táboroznak egy helyen. Az ültetvényes gaz­
dálkodást folytató falu tagjai rendszerint jelentős munkát fektetnek be ültetvényeik
elrendezésébe, e munka egy része kárba veszne, ha még azelőtt elköltöznének, hogy
learatták volna aföldet,vagy annak teljes lehetőségeit ki nem használták.
Amikor a vadászó - gyűjtögető népeket jellemeztük, megjegyeztük, hogy a
természet kihasználása nemcsak azokat a technikákat és munkát jelenti, amikkel a
nyersanyagot termékké alakítják; hanem megköveteli azt is, hogy az emberek szerve­
zeteket hozzanak létre, melyek lehetővé teszik a táplálék megtermelését. A populáció
ezen szervezeti jellemzői jelentik a munka felosztását, az együttműködés mintáit a
termelésben és a jogok biztosítását a forrásokhoz való hozzájutáshoz. A kérdés az,
hogy vajon az ültetvényes gazdálkodást folytató népeket ugyanúgy jellemzik-e is a
széles körben elterjedt szervezeti minták, mint a zsákmányolókat, vannak-e közös
társadalmi-kulturális jellemvonásaik?
Ezen társadalmak többségére jellemző a következő: az ültetvényes gazdál­
kodásban a családok vagy más rokoni csoportok munkájukat egy adott és viszonylag
jól körülhatárolt terület fejlesztésébe fektetik. Minden rokoni csoport igényt tart egy
bizonyosföldterületre,annak megtisztítása, bevetése által, tehát mert munkát fektet
abba. Joguk ^földművelésre az elvégzett munkából szánnazák, azért mert megnövel­
ték annak hasznosságát saját maguk számára. Mindenki, aki rendelkezik egy bizo­
nyos parcellával, jogát az utódainak adja át. így bármelyik generációban, bármelyik
adott egyén vagy családi társulás rendelkezik egy adott terület birtokjogával. Ezen a
területen vannak természetesen a megművelt ültetvények. Ellentétben a zsákmányod-
lókkal, a birtokjog a földre szól. A zsákmányolók számára ez rendszerint a terület
vadállományát jelenti.
57
A preindusztriális világban számos altípusát gyakorolják az ültetvényes gaz­
dálkodásnak. A legjobban elterjedt a kontinentális ültetvényes gazdálkodás és a vál­
tógazdálkodás. J/
A kontinentális ültetvényes gazdálkodásra alacsony, egyenetlen, kiszámíthat
tatlan eső jellemző. Nem használnak ekét, csak emberi erővel működtetett szerszá­
mokat - kapát, ásókat stb. Kontinentális ültetvényes gazdálkodással találkozhatunk
Amerika délnyugati részén, Mexikó egyes részein, Közép-Amerikában, Közel-Kelet
bizonyos tájain és Afrika Szahara övezetének nagy részén.
A váltó gazdálkodás egyrészt egy adottföldterületirtását és égetését foglalja
magába a terület természetes növényzetének kiirtása céljából, másrészt annak növé­
nyekkel való beültetését 1-3 éven keresztül - majd pedig egy új terület irtását, felégeté­
sét és beültetését, egy új ültetvény létrehozása céljából. A régi ültetvényt elhagyják,
hogy a természetes növényzet regenerálódhasson. Miután a parlagon hagyott terület új­
ra benő, talajának termékenysége részben vagy egészében helyreáll, a gyomok a vissza­
növő fák árnyékában kipusztulnak és a rovarkártevők elköltöznek. Ugyanezt a földpar­
cellát azután újra megtisztíthatják és felégethetik egy új ültetvény számára. A váltógaz­
dálkodás aföldhasználatextenzív módja. Ez a módszer, mely mint írtásos-égetéses
földművelés is ismert, foként a sűrű erdővel borított területeken gyakori.
Az intenzív földművelés
Az intenzívföldművelésszámos dologban különbözik az ültetvényes gazdál­
kodástól. Ami a legfontosabb az az, hogy aföld^UottbM„„kihasználiák.Az éves idő­
szakok során az intenzív földművelést folytatók gyakrabban ültetnek és takarítanak
be az adottföldterületeken.Sokan ugyanazt aföldterületettöbb évig használják és
csak egy vagy két évig hagyják meg ugarnak. A föld ilyenfajta intenzívebb használa­
tát főként a trágyázás ésLyi^nylagj^
Az mtei^^ a mesterséges öntö-
jzés valamely fönaáfát, mivel ahol élnek, ott évszakonként eltérő a csapadékmennyi­
ség, vagy mivel a terméshozamot korlátozná az alacsony vagy megbízhatatlan eső­
zés. A földön az öntözési módszerek számos változatát alkalmazzák. Az intenzív
földművelés sokkal több embert tud eltartani egy adottföldterületen,mint az ültetvé­
nyes gazdálkodás. Lényegében az intenzív mezőgazdaság tovább emeli a lakóterület
Jeherbíró képességét. Néhány tudós úgy véli, hogy ez az intenzív módszerek fő, vagy
éppenséggel egyetlen előnye az ültetvényes gazdálkodással szemben.
Az intenzív földművelés és a társadalmi-kulturális rendszerek
Az intenzív földművelési módszerek kifejlődésének mélyreható társadalmi­
kulturális következményei voltak. Néhány ezek közül az öntözővízzel való ellátás
szükségletéből fakadt, mely új társadalmi szervezetek keletkezését eredményezte.
Más következmények abból fakadnak, hogy az intenzívföldművelésnagyobb haté­
konyságú, mint a zsákmányoló életforma, vagy akár az ültetvényes gazdálkodás. 4?L
Jntenzív gazdálkodás élelemfelesleg termelésére is képes.
 58
Mi történik ezzel a felesleggel? Ahhoz, hogy ezt a kérdést meg tudjuk vála­
szolni, meg kell állapítanunk, hogy az intenzív gazdálkodást folytató népek általában
nagyobb politikai egységek részei. A felesleget olyan emberek dlátására használják,
akik maguk nem végeznek földművelő munkát, úgy mint az uralkodók, nemesek,
papok, katonák, kereskedők és kézművesek.
Az intenzív földművelés összefonódása egy nagyobb politikai szervezettel
régről való. A történelem előtti időkben az intenzív gazdálkodást folytató népek az
Óvilág négy nagy archaikus civilizációjába tartoztak. A világ e tájain az intenzív
földművelés kialakulása után néhány évszázadon vagy évezreden belül megjelent a
társadalmilag és politikailag komplex szervezet, melyet civilizációnak ("városias
életnek") nevezünk. Ezen ókori civilizációk mindegyikét az intenzív földművelés tar­
totta fenn és mindegyik esetében megtalálhatók a fejlett öntözési rendszerek és a víz­
szabályozás.
Az ipari társadalmak többségében ma az intenzív mezőgazdaságot felváltotta
a gépesített mezőgazdaság, mely inkább az elektromosságból és az ásványi energia­
hordozókból nyert energián alapul, mintsem az emberi vagy állati erőn. Ma főként
Dél- és Délkelet-Ázsia, Latin-Amerika és Afrika kevésbé fejlett országaiban folytat­
nak intenzív mezőgazdaságot.
Aparasztok olyan vidéki emberek, akik politikailag és gazdaságilag integrá­
lódnak egy nagyobb társadalomba és majdnem minden esetben e nagyobb egység
társadalmi és gazdasági piramisának az alján helyezkednek el. A társadalom legsze­
gényebbjei között vannak, mivel uralkodnak felettük vagy kizsákmányolják őket.
Figyelembe véve ezt az információt, feltehetjük a kérdést, ho^^Jnjtenzíy
mezőgazdaság átok volt-e vagyáldás..JKJ^bOTség_SB5S^JzffiSa. Kétségtelen,
hogy áldást jelentett mindazoknak, akik megkapták azt a felesleget, melyet az inten­
zív módszerek tettek lehetővé. Továbbá a tudósok nagy többsége egyetért abban,
hogy az intenzív mezőgazdaság hatékonysága tette lehetővé a specializált munka­
megosztást, mely az írás, a fémművesség, a monumentális építészeti alkotások, a vá­
rosok valamint a nagy vallási és művészeti hagyományok kialakulásához vezetett,
mindahhoz, amit mi a civilizációval azonosítunk. De mi van a parasztokkal, akik va­
lójában megtermelték az élelmiszert, mely a"haladást" lehetővé tette? A történeti
időkben az egész világon megtagadtak tőlük sok olyan előnyt, amely ebből a fejlő­
désből származott.
Az állattartók
Eltekintve néhány újvilágbeli néptől, a gyarmatosítást megelőző időkben a
földművelők általában tartottak háziállatokat. Ők azonban nem függnek olyan mér­
tékben háziasított állataiktól, mint a pásztorkodóként vagy legeitetőként ismert né­
pek. A pásztorkodók élelmük nagy részét háziállataik révén szerzik be. Az általuk
tartott állktok rendszerint csordákban élnek; a marha, teve, birka, kecske, láma, al­
pakka, rénszarvas és a ló a legelterjedtebbek a föld különböző részein. v
1 ?
: * t >/,i r r ;""• ' -1 ' • '• * .' <- ' - ,.,
59
A háziasított állatoktól való függés foka önmagában nem minden, ami a
pásztorkodókat megkülönbözteti a földművelőktől, mivel a pásztorkodók jelentős ré­
sze földet is művel. Fontosabb, hogy ha egy népet pásztornépként jellemzünk, ez
alatt azt értjük, hogy állataiknak a természetben előforduló élelem és víz iránti szük­
ségletei alapvetően befolyásolják életük évszakok szerinti ritmusát. Nyájaik a termé­
szetben található takarmányon élnek, emiatt pedig oda kell őket vinni, ahol az élelem
előfordul. Ez azt jelenti, hogy néhányan vagy akár mindannyian elkísérik állataikat,
amint azok követik a fű vagy más takarmány évszakos megoszlását és bőségét. Ez a
nagy fokú mobilitás, a nomadizmus jellemzi a pásztorkodók többségét. Legáltaláno­
sabban megfogalmazva a pásztorkodók évszakosán nomádok - nem vándorolnak cél
nélkül. Vándorlásuk gyakorta vertikális irányú, ami azt jelenti, hogy az állatokat ma­
gasabban fekvő területekre viszik legelni az év legforróbb időszaka alatt.
Kevés pásztorkodó él kizárólag az állatai adta termékekből; az állati termé­
keket csaknem mindig kiegészítik a saját maguk megtermelte élelemmel, melyet
megtermelnek vagy csere útján beszereznek.
A pásztorkodók elszórtan helyezkednek el a földgolyón, de nem véletlensze­
rű az elhelyezkedésük. Az adaptáció pásztorkodó formája nagyrészt sivatagokban,
füves területeken és hegyvidékeken fordul elő. Ezekben a területekben van valami
közös: a földművelés lehetetlen, rendkívül nehézkes vagy nagyon kockázatos az ala­
csony éves csapadékszint, az eső mennyiségének évről évre történő nagy ingadozása
miatt, vagy túl rövid az évszak, mely rendelkezésre áll a termés beéréséhez. Az álta­
lánosság alól vannak kivételek, de a pásztorkodók rendszerint olyan vidékeken talál­
hatók, melyek nem alkalmasak a preindusztriális technológiával való megművelésre.
A száraz vagy hideg környezetben a háziasított állatok tenyésztése és kihasz­
nálása számos előnyt jelent a háziasított növények ültetésével és betakarításával
szemben. Elsősorban a füves területek, száraz szavannák és tundrák növényzetének
nagy része emberi fogyasztásra alkalmatlan. Az ember által tartott állatok viszont ké­
pesek megenni ezt a növényzetet és tejjé, vérré, zsírrá és izommá alakítani. Ezért né­
hány területen az állatai teszik az ember számára lehetővé, hogy olyan természeti
erőforrásokat használjon ki közvetett módon, melyek számára közvetlenül nem elér­
hetők.
A pásztorkodás másik előnyeként felhozható, hogy csökkenti a fennmaradás
kockázatait. Preindusztriális körülmények között, olyan területeken, ahol kis mennyi­
ségű a csapadék és az is megbízhatatlan időközönként esik, a termés gyakran meg­
semmisül a szárazság miatt. Az állattartás biztosítékot nyújt az időszakos, előre nem
látható szárazságok és az ezeket kísérő alacsony terméshozam ellen. Nemcsak tárol­
ják a húst, hanem be is cserélik élelem ellenében.
Végül pedig az állattartás nagy előnye, hogy nem helyhez kötött. A nyájakat
el lehet vinni a legfrissebb és legdúsabb legelőkre, vízforrásokhoz, el lehet vinni a
már túlságosan agresszívvá váló szomszédok közeléből, sőt a kormányok és adók ha­
tásköre alól is.
 60
Ilyen előnyök mellett, jogos a kérdés, hogy a pásztorkodás miért nem terjedt
el szélesebb körben a preindusztriális világban. Ennek egyrészt az az oka, hogy a
környezeti feltételek ezt nem mindig segítik elő. Az állatbetegségek is behatárolják a
pásztorkodás elterjedését. Azonban talán a legfontosabb korlátozó tényező az, hogy
a pásztorkodás nem a leghatékonyabb módja aföldkihasználásnakolyan területeken,
amelyeken biztonsággal folytatható a földművelés. Ha a helyi feltételek megengedik,
több összenergia nyerhető ki egy adott környezetből földműveléssel, mivel a ter­
mesztett növények több energiát nyújtanak, mint a háziasított állatok.
Ha egy népesség táplálékának és szükségleteinek nagy részét állattartásból
fedezi, ez az adaptáció elkerülhetetlenül befolyásolja életmódjának más aspektusait
is. Mivel a hely ahol az állatok a vizet és a legjobb takarmányt megtalálhatják év­
szakról évszakra tipikusan változik, a nyájaknak - és velük együtt legalább a pászto­
rok egy részének is - évszakonként változtatnia kell a helyét. A nyájat gondozni is
kell, amihez egy településen bármely adott időpontban szükség van egy minimális
számú megfelelő korú és nemű ember jelenlétére. Végül pedig a pásztorkodóknál
szükség van a döntéshozatal valamiféle módjára, hogy meghatározható legyen, hogy
kinek az állatai melyik legelőterületet kapják, azaz olyan jogokra, melyek az állatok
legelőhöz való hozzájutását szabályozzák. Ezeket a tényezőket a különböző pásztor­
kodó csoportok különbözőképpen kezelik ugyan, de mindenütt megvannak a legelte­
tő egységek, melyek rendszerint családi kötelékeken alapulnak és van egy hierarchi­
kus társadalmi szervezet, melynek élén a főnök áll, mint az egész csoport feje. A tár­
sadalmi szervezet azon egységeinek, melyek a családok és az egész törzs között he­
lyezkednek el, rendszerint meghatározott területekre van legeltetési joga.
Csere a gazdasági rendszerekben
Az élelemtermelés az emberek lakóterületükhöz való alkalmazkodásának ré­
sze, mivel a termelés által lehetséges, hogy az ember megszerezze a természeti kör­
nyezetben rejlő energiát és anyagokat. A termelés azonban csak az első lépés a javak
végső felhasználása (a fogyasztás) felé. Miután előállítanák, sok áru gazdát cserél a
fogyasztás előtt, azaz, akik létrehozták a javakat átengedik azokat másoknak, amíg
végül a fogyasztásra kerül a sor. A javaknak egyének vagy csoportok között történő
átadása a csere. Különböző népcsoportok különféle módokon szervezik meg a javak
cseréjét. Az antropológusok általában a csere három fajtáját vagy módját határozzák
meg:
Kölcsönösség, melyben két egyén vagy csoport oda és vissza adja a javakat,
a következő célokból kifolyólag:
1. hogy segítsenek valakin, aki valamiben szükséget szenved, azáltal, hogy
megosztják vele a javakat.
2. hogy létrehozzanak, fenntartsanak és megerősítsenek bizonyos társadalmi
kapcsolatokat.
3. hogy megtartsanak bizonyos javakat önmaguk számára.
61
ják az árukat vagy a pénzt egy közös készletbe, egy alapba; rendszerint egy központi
hatóság jogosult és felelős döntéseket hozni arról, hogy az árukat vagy a pénzt ké­
sőbb hogyan osztják ki újra a csoport egészében.
Piac, melyben a javakat pénzért adják el, amelyet aztán felhasználnak más
javak megvételére, azzal a végső céllal, hogy több pénzre tegyenek szert és több árut
halmozzanak fel.
Jóllehet a kapitalista, indusztriális gazdaságokban a legtöbb áru piaci formá­
ban cserél gazdát, hatalmas mennyiségű áru kerül forgalomba a kölcsönösség és az
újraelosztás révén is. Az előbbire példa az ajándék, az utóbbira az adók.
Reciprocitás
A reciprocitás a tárgyak pénz vagy más csereközvetítő eszköz használata
nélküli adásvételre vonatkozik. Formái lehetnek az osztozkodás, vendéglátás, ajándé­
kozás, árucsere, vagy lopás. E különbségek miatt az antropológusok általában a köl­
csönösséget háromféleképp csoportosítják:
Általánosított reciprocitás
Meghatározó vonása, hogy azok akik adják az árukat, nem várják el a fogadó
féltől, hogy bármikor is visszatérítse azokat. Az általánosított reciprocitás olyan
egyének között megy végbe, akiknek érzelmileg közük van egymáshoz és ezért köte­
lességük, hogy segítsék egymást a relatív szükség alapján.
Ez a fajta csere bármely embercsoportnál végbemehet, de néhány nép eseté­
ben, ez a csere meghatározó módja. Például a legtöbb zsákmányoló elvárja hordatár­
saitól, hogy megosszák vele élelmüket és legyenek nagyvonalúak tulajdonukkal.
Kiegyenlített reciprocitás
A csere ezen formájának esetén ha az áru átkerül valaki másnak a birtokába,
az adományozó egy az adott áru értékével nagyjából megegyező értékű árut vár vi­
szonzásként. A viszonzás azonnal megtörténhet, vagy bármikor, amikor az adomá­
nyozó kéri, esetleg a távoli jövőben is.
Jóllehet az ügyletben részt vevő javak kulturális értékét legalább nagyjából
egyenlőnek tételezhetjük fel, a kiegyenlített reciprocitást a felek közti alku hiánya
jellemzi. Néhány csoportban az áruk olyan cseréjét, melyben nem tárgyalnak minden
egyes üzlet esetén, és gyakran két egyén közt létrejövő kapcsolat útján rendezik,
mely mint kereskedelmi társulás ismert.
Az ajándékok a jó kapcsolatok szimbólumai; fenntartják a szolidaritásra és a
kölcsönös segítségre irányuló kapcsolatokat az egyének és csoportok között. Továb­
bá felhasználhatók társadalmi kötelékek létrehozására, amelyek hasznosak a meg­
ajándékozott számára és még arra is jók, hogy az ajándékozó lekötelezhesse mind­
azokat, akiktől akar valamit.
 62
Negatív reciprocitás
A reciprocitás e harmadik formájának megkülönböztető jegye, hogy mindkét fél
úgy igyekszik minél többet nyerni a csere során, hogy közben saját maga a lehető legke­
vesebbet adja. Általában gazdaságosságra törekszik, ez alatt azt értve, hogy erősen áthatja
az a vágy, hogy az anyagi javakhoz minimális befektetéssel lehessen hozzájutni.
Ebben a vonásában a piaci cserére hasonlít, melytől főleg az különbözteti
meg, hogy itt a résztvevők között pénz nem cserél gazdát. A pénz nélküli gazdasá­
gokban a negatív reciprocitás fontos lehetőség az egyéneknek és csoportoknak arra,
hogy olyan árukat is megszerezzenek, melyet saját maguk nem termelnek. A negatív
reciprocitás a preindusztriális világban gyakran árucsere formájában jelenik meg.
Újraelosztás
A reciprocitás és az újraelosztás közötti fő különbség a javak átadásának mód­
jában van. A reciprocitás esetében a javak oda-vissza áramlanak a két résztvevő között,
nincsen egy harmadik fél, mely a közvetítő szerepét játszaná. Az újraelosztás esetén az
egyénektől és csoportoktól begyűjtött javakat és pénzt egy központi helyen gyűjtik
össze, vagy egy közös készletbe illetve alapba helyezik el. Adott központi hatóságok
később ebből a készletből vagy alapból viszonzásként leveszik azokat a közjavakat és
szolgáltatásokat, melyek állítólagosán a csoport egészének javát szolgálják.
A modern társadalmakban a redisztribúció a bérekre, a haszonra, a tulajdon­
ra és más bevételekre vagy vagyontárgyakra kivetett adó formájában nyilvánul meg.
A preindusztriális világban a redisztribúció általános formája a sarc. A főnök
vagy az alattvalói összeadnak javakat egy közös készletbe. A felhalmozott termékek
egy részét a köztisztviselők és egyéb szakemberek fogyasztják el, egy részét pedig
újra kiosztják a teljes népesség körében.
A piaci csere
Ha az áruk a "piacon" cserélnek gazdát, az azt jelenti, hogy pénzben kifeje­
zett áron történt az adásvétel. A piaci cseréhez eszerint szükség van:
1. valamilyen tárgyra, mint csereközvetítő eszközre (általános csereérték)
2. egy arányra, mely meghatározza a javak pénzre cserélhetőségét, azaz az árra
3. paritásokra a cserékben, - melyeknek alternatív vevői és eladói vannak, s me­
lyekbe mindenki olyan jó "üzletet" csinál, amilyet csak tud, - azaz olyan árakra,
melyeket a kereslet és a kínálat határoz meg.
A harmadik pontból következően a piac magába foglalja a fizikai kényszer hiá­
nyát: ha az árak alapja a kereslet és a kínálat, az ügylet egyik résztvevője sem kénysze­
ríthető arra, hogy eladjon, vagy hogy vásároljon a másik résztvevőtől. Ez az, amit "sza­
bad" piacnak nevezünk; nincs egy olyan harmadik fél, aki meghatározná az árakat,
vagy bárkit arra kényszerítene, hogy vásároljon vagy eladjon és nincs egy olyan, bizo­
nyos áru tekintetében monopolhelyzetben lévő szállító, aki eléggé ellenőrizhetné a pia­
cot ahhoz, hogy kényszeríthesse az embereket arra, hogy tőle vásároljanak.
63
VII. fejezet
CSALÁDI CSOPORTOK: HÁZASSÁG, CSALÁD ÉS LAKÓHELY
A házasság definíciói és funkciói
Bár az antropológusok a házasság számtalan definícióját fogalmazták már
meg, még nem tudtak megegyezni abban, hogy melyik a "legjobb", vagy "legátfo­
góbb". Ennek ellenére a legtöbb antropológus egyetért abban, hogy a házasság fogal­
ma általában a következőket foglalja magában:
- valamely kulturálisan meghatározott speciális kapcsolat különböző csalá­
dokból származó férfi és nő között, amely szabályozza a szexuális érintkezést és biz­
tosítja a szaporodást
- olyan jogokat biztosít, amelyeket a férj, a feleség és családjaik gyakorol­
hatnak egymással szemben, valamint a házaspár gyerekei felett - biztosítja a társa­
dalmi-kulturális rendszer háztartási szférájában gyakorolt munkamegosztást.
Ennek a megfogalmazásnak az az előnye, hogy a házasságot az arra legjel­
lemzőbb és a más kapcsolatoktól leginkább megkülönböztető vonásaival határozza
meg. Bár kétségtelen, hogy vannak olyan embercsoportok, amelynek házasság fogal­
mára nem vonatkoztathatóak ezek a jellegzetességek.
Fontos itt megemlíteni, hogy a legtöbb szocio-kulturális rendszerben a há­
zasság az a kapcsolat, amely a társadalmi szokásoknak megfelelően teszi lehetővé új,
nukleáris családok létrejöttét. A szociológusok gyakran különbséget tesznek az
egyén "eredeti" (family of orientation) és új, szaporodó (family of procreation) csa­
ládja között. Az eredeti család az, amelybe az egyén beleszületik, az újrateremtő az,
amelyet házasságával hoz létre. Vagyis a házasság az a kapcsolat általában, amely­
nek révén új újrateremtő családok jönnek létre egy populációban.
Ez a meghatározás a házasság lényeges, egyetemes funkcióira és a következő
társadalmi előnyökre mutat rá:
- a házasság csökkenti a szexuális feszültségékből adódó problémákat,
- létrehozza a társadalmi kötöttségek egy olyan együttesét, amely biztosítja
az anyagi szükségleteket, a társadalom támogatását és a gyerekek adott kultúrához
való szoktatását
- valamilyen kapcsolatot határoz meg az összeházasulók családjai és egyéb
rokoni csoportjai között
- gondoskodik a háztartási szolgáltatások cseréjéről a nemek között
- új, szaporodó családokat hoz létre a népcsoportban
Bizonyos fajta kapcsolatoknak - például a házassági kapcsolatoknak - az emberiség
különféle egyetemes sajátosságai miatt, el kell látniuk ezeket a funkciókat egy társa­
dalomban.
 64
Ezek a jellegzetességek a következőket foglalják magukba:
1. a nők képességét arra, hogy szexuális partnereiket folyamatosan, peteérési
ciklusra való tekintet nélkül fogadják
2. az emberi utódok hosszú csecsemőkora és gyermekkori függősége
3. nemek szerinti munkamegosztás, amelynek aránya a két nem között min­
den társadalmi-kulturális rendszerben változik
4. a szűkebb családi körben való szexuális érintkezés vérfertőzésként való
megbélyegzése
Tekintsük át ezeket röviden:
1. A nők a többi főemlősöktől eltérően szexuálisan folyamatosan fogéko­
nyak, valamint a legtöbb férfi figyelmen kívül hagyva a teherbeejtés esélyeit képes
és kíván a nővel szexuális életet élni. A házasság egy olyan speciális viszonyt teremt,
amely a legtöbb ember szexuális kapcsolatát bizonyos egyénekre korlátozza.
2. Az emberi utódoknak is megvannak a maguk sajátos követelményei. 10
éves vagy még idősebb korukig teljesen vagy igen nagy mértékben fiiggnek a felnőt­
tektől, hogy élelemhez, hajlékhoz, védelemhez jussanak és egyéb testi szükségleteik
kielégüljenek. Ugyanennyire fontos az is, hogy szükségük van a felnőttek jelenlétére
szocializálódásukhoz, ami pedig döntő fontosságú a pszichológiai és kulturális fejlő­
désük szempontjából.
3. Az emberiség abban is különbözik más emlős állatoktól, hogy a gazdasági
feladatokat különbözőképpen osztja meg a nemek között. A nemek szerinti munka­
megosztás mindenhol létezik: bizonyos fajta tevékenységeket férfiak, másokat nők
végeznek. A nemek tevékenységi köre sokszor fedi egymást, de vannak különbségek
is. A nők által létrehozott javak és szolgáltatások a férfiak számára is elérhetőek kell
hogy legyenek és ez fordítva is igaz. A házasság általában olyan családi viszonyt ha­
tároz meg férfiak és nők között, amely biztosítja a megtermelt javak és szolgáltatá­
sok cseréjét mindkét irányban.
4. Végezetül pedig, vannak olyan embercsoportok, ahol a nukleáris családok
önállóan is képesek a túlélésre, de egyetlen ismert kultúrában sem reprodukálódnak
nukleáris családok anélkül, hogy más családokkal kapcsolatba ne lépnének. A nukle­
áris családon belüli párkapcsolat mindenhol kulturálisan tiltott dolognak számít. Az­
zal a kérdéssel később foglalkozunk, hogy a vérfertőzés tilalmának van-e az ember
születésétől meglévő biológiai gyökere. Mindenesetre az embereknek társukat más
családokból kell kiválasztaniuk.
Az emberiség felsorolt egyetemes jellegzetességei a házasságnak nevezett
kapcsolatot és a családként jelölt csoportot egyetemessé teszik. Azonban a házasság
vagy a család egy formáját sem nevezik egyetemesnek: nem írnak elő meghatározott
házasság vagy család formát az emberek számára. Az emberi populáció különféle
megoldásokat talált ezekre a problémákra, ezekkel a fejezet hátralévő részében fog­
lalkozunk.
65
Incestus tilalmak
A 19. században voltak olyan antropológusok, akik úgy gondolták, hogy az
emberiség az ősi feltételek között egy családon belüli házasodási mintát követett, va­
gyis fiú és leány testvérek házasodtak össze. A 20. századi etnográfusok fontos felfe­
dezése az a tény, hogy egyetlen olyan népcsoport sem ismert, amelynek ne volnának
vérfertőzési tilalmai, a biológiai rokonok bizonyos kategóriái között.
Vérfertőzési tilalomnak azokat a szabályokat hívják, amelyek a rokonok kö­
zötti közösülést tiltják. Gyakorlatilag az összes ismert népcsoport tiltja a nukleáris
családon belüli párválasztást. Összesen három olyan lejegyzett esetet ismerünk, ahol
a nukleáris családon belül engedélyezett volt a szexuális kapcsolat: a hawaii őslakók,
az ősi inkák és az ókori egyiptomiak esetét. A hawaiiak és az inkák esetében a vér­
fertőzés csak a királyi család tagjai számára volt megengedett, azért, hogy a királyi
vér "szellemi tisztaságát" megőrizzék.
A vérfertőzési tilalmak természetesen nem csak a fivérek és nővérek, szülők
és gyermekeik közötti szexuális kapcsolatot tiltja, hanem más erotikus kapcsolatokat
is. A legtöbb kultúrában a tilalom a nukleáris családon túlra is kiterjed. Az, hogy ez
mely rokonokra terjed ki, az kultúránként változik.
A nukleáris családon belüli vérfertőzés tilalmának sokféle oka van, de ezek
két átfogó hipotézisből erednek:
Az első szerint az emberek szexuális vágyat éreznek rokonaik iránt, de ezek­
nek a vágyaknak a teljesülése valahogyan káros volna a csoport többi tagjára nézve,
így a vérfertőzési tilalom ellenőrzés alatt tartja vágyaikat.
A másik hipotézis azt feltételezi, hogy az emberek kevés vágyat éreznek kö­
zeli rokonaikkal kapcsolatban és a vérfertőzési tilalom valójában csak kifejezi és in­
tézményesíti ennek a vágynak a hiányát.
A házasság összehasonlító nézőpontból
A nukleáris családon belüli szexuális kapcsolat egyetemes tiltása azt jelenti,
hogy az emberek "eredeti" családjukat elhagyják, hogy új "szaporodó" családokat
alapítanak. Ekkor a másik nem egy vagy több tagjával lépnek kapcsolatba - ezt a
kapcsolatot hívják házasságnak. Ennek a kapcsolatnak a természete kultúránként kü­
lönböző. Először is a legtöbb preindusztriális országban elfogadott, hogy valakinek
több házastársa legyen. Másrészt a "házastársi viszony" természete - a lakóhely elő­
készítése, a férj és a feleség elvárásai egymással szemben; ki dönti el, hogy ki kivel
házasodjon, tekintélyminták, a házaspár rokonsága hogyan viszonyul egymáshoz stb.
- népről népre különbözik.
Házasodási szabályok
A párválasztást mindenütt kulturális normák irányítják, amelyek szerint bi­
zonyos társadalmi csoportok, vagy kategóriák tagjai házastársak lehetnek, más cso­
portok, kategóriák képviselői viszont nem.
 66
A szabályoknak egy ilyen csoportját exogámiának hívjuk. Az exogámia sza­
bálya tiltja, hogy az egyén saját családján, rokonain, faluján, vagy településén belül
házasodjék.
Egy másik fajta házassági szabály az endogámia. Ez azt jelenti, hogy az
egyénnek a saját társadalmi csoportjából kell házastársat választania. Gyakran az en­
dogámia a társadalmilag különböző helyzetű csoportok közti gátak fenntartását szol­
gálja.
Hány házastársa lehet valakinek?
A különböző társadalmi-kulturális rendszerek jól elkülöníthetőek annak
alapján, hogy egyidejűleg hány házastársa lehet egy egyénnek.
Négy logikus lehetőség van:
- monogámia, amely szerint minden egyénnek egy házastársa lehet
- poligünia, amely szerint a férjnek több felesége lehet
- poliandria, amelyben a feleségnek több férje lehet
- csoportházasság, amelyben egyidejűleg több férfi és több nő lép házasságra
Az utolsó három lehetőséget magában foglalja a poligünia, ami lehetővé te­
szi, hogy egy egyén több feleséget vagy férjet választhasson. Meg kell jegyezni,
hogy a poligámia három fajtája főként arra utal, hogy hány házastársa lehet valaki­
nek, nem szükségszerűen arra, hogy mennyi kell, hogy legyen.
A világ népeinek többsége engedélyezi a poligámiát. A leggyakoribb forma
a poligámia, ami a világ társadalmainak kb. 75%-ában engedélyezett. Ezzel szemben
a poliandria nagyon ritka. Valójában kevesebb, mint egy tucat ilyen társadalomból
van bizonyítható adatunk. A csoportházasság pedig, legalábbis ismereteink szerint,
sosem volt egy egész emberi társadalom jellemző házasodási formája.
Házassági szövetségek
Néhány társadalmi-kulturális rendszerben a házasságra lépés és a házasság­
ban élés inkább mindennapi jellegű. A délnyugat-amerikai navahók között a házas­
ság általában egyszerű együttélést jelent és a házastársak továbbra is maguk rendel­
keznek tulajdonaik felett.
A legtöbb embercsoport azonban sokkal komolyabb ügynek tekinti a házaso­
dási, valójában olyan komolynak, ami csak a házasulandók szabad választására bíz­
ható. A házasság gyakran nemcsak a házastársak között hoz létre köteléket, hanem
rokonaik között is. A rokoni csoportok közötti kötelék (ami úgy jön létre, hogy egy
vagy több tagjuk házasságot kötött egymással) sokszor nemcsak társadalmi, hanem
gazdasági, politikai vagy rituális szempontból is fontosak. A házasság szövetséget
hoz létre két rokoni csoport tagjai között és a házassági szövetség néha kritikus fon­
tosságú a családok jólétének, vagy akár túlélésének szempontjából is. Ilyennek tűnik
az ókori izraeliták esete, mivel Mózes így ír a Genezisben:
"És mi a lányainkat hozzátok adjuk és a ti lányaitokat magunkhoz vesszük és
veletek fogunk lakni és egy néppé fogunk válni".
67
Sok, preindusztriális társadalomról fontos igazságot állapít meg E. B. Tylor
hipotézise, amely szerint "a primitív embereknek szembe kellett nézniük azzal a
ténnyel, hogy vagy megházasítják vagy megölik".
A szövetségek létrehozásának egyik formája az a nővér-csere, ami pl. a
janomami indiánok körében létezik. Két másik igen elterjedt szokás, amely a házas­
ságok által létrejött rokoni csoportok közti kapcsolat jelentőségét mutatja: a levirátus
és a szororátus. A levirátus azt jelenti, hogy ha a nő férje meghal, annak egy közeli
rokonához (általában fiútestvéréhez) kell férjhez mennie. Túlságosan értékes egy
ilyen házasság által létrejött kapcsolat ahhoz, hogy a feleséget visszaküldjék "eredeti
családjába", hiszen akkor férjhez mehet egy másik rokoni csoport tagjához. Az előb­
bi szokás ellentéte, a szororátus szintén megerősíti a rokoni csoportok közti köteléket
a házastárs halála után is. Ebben az esetben, ha a nő meghal, rokonsága köteles egy
másik feleséget küldeni a férjnek, minden további menyasszonypénz nélkül.
Csereformák a házasságkötéskor
A legtöbb társadalmi-kulturális rendszerben a férfi és a nő házasságkötésé­
hez bizonyos árucikkek, vagy szolgáltatások cseréje kapcsolódik. Ezeket házassági
cseréknek hívjuk. Különböző formáik léteznek:
A menyasszonypénz.
Úgy is ismert, mint a menyasszony ára. Rendkívül elterjedt szokás, amely
szerint a vőlegény és rokonai különböző javakat adományoznak a menyasszony ro­
konainak. Ez a házassági csere a világ társadalmi-kulturális rendszerének több mint a
felében megtalálható, tehát a leggyakoribb. Általában azokat az árucikkeket adják a
menyasszony családjának, amelyek az adott helyi kultúrában a jólét szimbólumai.
A férfiak és rokonaik egyik legelterjedtebb joga, hogy a menyasszonypénz
átadása után rendelkezzenek a feleség gyermekei felett. Fordítva, a feleség egyik leg­
fontosabb kötelezettsége a férjével szemben, hogy gyermekeket szüljön.
A menyasszonyszolgálat.
Jelentését a kifejezés is magában foglalja: szokás szerint a férj egy bizonyos
ideig a feleség családjának kell, hogy dolgozzon. A házassági cseréknek ez a máso­
dik leggyakoribb formája, a világ népeinek 1/8-nál ilyen módon kárpótolják a meny­
asszony családját. Ez a szokás azonban, sokszor a cserék más formájával együtt je­
lentkezik, ilyenkor természetesen csökken a menyasszonypénz összege.
Az ajándékcsere.
Ez egy ritkább szokás mint a menyasszonypénz vagy a menyasszonyszolgá­
lat. Eszerint a menyasszony és a vőlegény rokonai kb. hasonló értékű ajándékot ad­
nak egymásnak.
Bár az ajándékok egy részét a házaspár kapja, a legtöbbjüket újra szétosztják
a közreműködők között. Ezeknek az ajándékcseréknek nem az a célja, hogy az ifjú
házaspárt megfelelő mennyiségű árukészlettel lássa el, hanem, hogy az új rokonok
közötti kapcsolatot anyagi szimbólumokkal pecsételje meg. Ez a kiegyensúlyozott
 68
reciprocitás kezdő aktusa, ami a menyasszony és a vőlegény rokonai között a kölcsö­
nös segítség életre szóló kapcsolatát kezdi el.
A hozomány.
Akkor beszélünk hozományról, amikor a lányt férjhez adó család vagyonának
vagy tulajdonának egy részét megkapja az ifjú házaspár. A hozományadás lényege,
hogy ez nem egyszerűen a menyasszonypénz fordítottja, vagyis nem vőlegénypénz.
Sokkal inkább a nő örökségének része, amit új családjába vihet annak ellenére, hogy
még élnek a szülei. A nő és családja nem szereznek a férj felett házasodási jogot azzal,
hogy hozományt adnak. Ez inkább azt jelenti, hogy a menyasszony és a vőlegény nem
a szülők halálakor, hanem a házasságkötésük alkalmával kapnak tulajdont.
A hozomány szokása főként Európában és Dél-Ázsiában jellemző. Kevés ki­
vételtől eltekintve, azoknál a népeknél, ahol ez egy elterjedt forma, az intenzív mező­
gazdaság az uralkodó termelési forma és az emberek anyagi jóléte között jelentős kü­
lönbségek vannak. Ez a fajta csere elég ritka, a népek mindössze 5%-ában fordul elő.
Házasság utáni lakóhelyek
Az összeházasodott férfi és nő új, szaporodó családot alapítanak. A modern
euro-amerikai társadalmakban, ezzel együtt új háztartást is alapítanak. A különböző
népcsoportokban azonban a házaspárok nem mindig hoznak létre új háztartást, ha­
nem egy már működő háztartásba - a férjébe vagy a feleségébe - költöznek be. Egy
adott társadalomban, ahol az új párok többsége új lakóhelyet alapít, ezt tekinthetjük
a házasság utáni lakóhely általános mintájának. A kultúrák összehasonlító kutatása
azt mutatja, hogy ez a minta nem túl gyakori, mindössze a világ társadalmi-kulturális
rendszereinek 5%-ában található meg.
Néhány egyéb forma:
- patrilokális: a házaspár a férj szüleivel vagy azok közelében él
- matrilokális: a házaspár a feleség szüleivel vagy azok közelében él
- bilokális: mindkét lehetőség adott, a házaspárok kb. 50-50%-a választja az
egyiket vagy a másikat
- neolokális: a házaspár mindkét fél szüleitől távol él, új, különálló lakóhe­
lyet és független háztartást alapít
- avunkulokális: a házaspár a férj anyai nagybácsijával él együtt
Az emberi társadalmak kb. 70%-ában a patrilokális lakóhely a leggyakoribb.
A matrilokális lakóhely aránya 13%. Ez a kettő a leggyakoribb, a világ társadalmai­
nak kb. 83%-át fogja át. A népek 8%-a bilokális, 5%-a neolokális, 4%-a pedig
avunkulokális mintát követ a házasság utáni lakóhely kiválasztásában.
Mi befolyásolja a házasság utáni lakóhelyválasztást? Mi dönti el, hogy a frissen
összeházasodott pár önálló életet kezd, vagy valamely rokonához költözik? Nincs rá egyér­
telmű válasz, de a tulajdonjog és az öröklési formák erősen befolyásolják a lakóhelyválasz­
tást. Azokban a társadalmakban, ahol a legfontosabb termeléshez szükséges javakat a férfiak
birtokolják és az örökség apáról fiúra száll, afiútestvérekaz apa háztartásához kapcsolják új
69
családjukat Ennek az a célja, hogy együttműködjenek, megvédjék érdekeiket afölddel,álla­
tállománnyal és egyebekkel kapcsolatban. Ahol a megélhetés fontos forrásait a nők tartják a
kezükben és az élelmezésben kiemelkedő fontosságú a nők munkája, ott a lánytestvérek fog­
nak együttélni és dolgozni.
A neolokális és bilokális formák azokban a társadalmakban találhatóak, ahol
az életfenntartáshoz szükséges források mindkét ágon öröklődnek, vagy ahol a forrá­
sokhoz való hozzájutás joga nem pontosan meghatározott, vagy ahol az emberek
többsége munkabérből él. Talán ez az oka annak, hogy a zsákmányolók és a modern
ipari társadalmakban a neolokalitás és a bilokalitás a jellemző minta.
Fontos megjegyezni, hogy nincs egyetlen olyan tényező, ami mindenhol de­
terminálná az új lakóhelyet. Az örökösödési és a javakhoz való hozzájutás mintái
nagy mértékben befolyásolják, de még nagyon sok tényező közrejátszik az új lakó­
hely kiválasztásában.
Család és háztartásformák
A házasság utáni lakóhelyről írottak talán triviálisnak tűnnek, de valójában
ez nagyon fontos: az új lakóhely az új szaporodó családot térben összekapcsolja a
rokonok egy bizonyos körével és elzárja másoktól. Ez a térbeli kapcsolat befolyásol­
ja azt, hogy az új házaspár mely rokonokkal működik együtt. Ha például a házasság
utáni minta patrilokális, akkor a férj saját rokonaival dolgozik együtt, a feleség pedig
az új rokonok háztartásába kapcsolódik be. A házasság utáni lakóhely meghatározza,
hogy a gyerekek érzelmileg melyik rokonokhoz fognak erősebben kötődni. A lakó­
hely szerint dől el, hogy kinek van fő tekintélye a házaspár és gyerekeik előtt. így a
lakóhelyminták hatással vannak a rokonsági kapcsolatokra a társadalomban.
A legfontosabb az, hogy a lakóhely kiválasztásának módja hatással van arra,
hogy milyen lesz a háztartás és a családi egység. A bilokális forma pl. azt hangsú­
lyozza, hogy mennyire fontos a nukleáris családok függetlensége, mennyire jelentős
a szerepük a társadalomban és a gazdaságban. Az anyák és apák - és nem a távolabbi
rokonok - lesznek a gyermekek fő tanítói és a háztartás "kenyérkeresői".
Más fajta háztartási formák és családtípusok is léteznek a világon. Ezek az
egységek a nagycsaládok, amelyek általában egymással rokonságban álló nukleáris
családokból épülnek fel. Sok antropológus szerint egy társadalomban az uralkodó
családforma a házasságkötés utáni letelepedési mintától függ. Például a patrilokális
letelepedés esetén a háztartást patrilokális nagycsaládnak nevezzük: a fiútestvérek
egy háztartásban élnek saját nukleáris családjukkal és szüleikkel. Ha a falu, város
vagy település minden családja ezt a mintát követi, akkor a település patrilokális
nagycsaládokból áll. Fontos felfigyelni arra, hogy ebben az esetben minden háztartás
tagjai férfiágon keresztül vannak rokonságban egymással. A közösség férjes asszo­
nyai szétszórtan élnek férjeik háztartásában.
A matrilokális letelepedésnél pont a fordítottja történik. Itt a leánygyerme­
kek hozzák férjeiket szüleik háztartásába. Azt a háztartási formát, ahol a leánygyer-
 70
mekek leánytestvéreikkel és szüleikkel élnek együtt, matrilokális nagycsaládnak ne­
vezzük.
A többi letelepedési mintánál a letelepedés és a szétszórt háztartási formák
között ugyanilyen a kapcsolat. Bilokális letelepedésnél nem lehet kikövetkeztetni,
hogy a háztartás tagjai férfi- vagy nőági rokonságban vannak-e: egyes párok a férj
családjánál laknak, mások a feleségénél. Ilyenkor bilokális nagycsaládról beszélünk.
Az avunkulokális letelepedési minta a nukleáris családot a férj anyjának fi­
vérével hozza kapcsolatba: ha a közösség minden tagja ezt a gyakorlatot követi, ak­
kor a közösség háztartásai öregebb férfiakból és azok lánytestvérei fiainak családjai­
ból állnak. Ez az avunkulokális nagycsalád.
Most már láthatjuk, miért fontos a házasság utáni letelepedési minta: ezáltal
sokféle háztartási- és családtípus alakul ki. Egy emberi közösségben az uralkodó
háztartási típusok a házasság utáni letelepedési minták kikristályosodását jelentik.
Nyilvánvalóan fontos a háztartási típus, azaz, hogy ki kivel lakik, hiszen a háztartá­
sok gyakran rendelkeznek tulajdonnal, a termelésben és egyéb gazdasági tevékenysé­
gekben közösen vesznek részt, a gyermekeket közösen nevelik és néha még ugyan­
azoknak az ösi szellemeknek is áldoznak.
71
Vffl. fejezet
ROKONSÁG
A vérszerinti és a házasságkötéssel kialakuló kapcsolatok
A rokonság magában foglalja a vérszerinti kapcsolatokat és a házasságkötéssel
kialakuló kapcsolatokat. Minden társadalomban a csoportok kialakítása és a viselkedés
szabályozása bizonyos mértékig függ a társadalmilag elismert rokonsági kötelékektől.
A rokonsági rendszer olyan kapcsolatok egészére utal, amelyek vérségi köteléken vagy
házassági kapcsolaton alapulnak és az egyéneket jogok és kötelességek hálójába fogják
össze. Utal továbbá a társadalomban a rokonság alapján szerveződő csoportfajtákra és
arra a terminusrendszerre, amelyet a különböző rokonok megjelölésére használnak. Ez
maga a rokonsági terminológia. Ez azért van, mert a rokonsági csoportok kialakulása a
rokonsági ideológia fejlődése a különböző rokonok egymással szembeni viselkedése és
a rokonsági terminológia között kölcsönhatás van.
Az a mód, ahogy egy társadalom a rokonokat osztályozza, az a kulturális és a
biológiai kötelékek tudományosan pontos felbecsülésén alapul vagy nem. Az apa kife­
jezés például vonatkozhat a gyermek valódi, biológiai apjára (nemzőjére), vagy arra a
férfira, aki felelős a gyermek felneveléséért, vagy a társadalmilag elismert apára (atya).
Mivel a rokonsági rendszer kulturális találmány, mind a vérszerinti, mind az affínális
rokonok osztályozásának számtalan módja van a különböző társadalmakban. Ezenkívül
különbség van a rokonság alapján kialakított különböző társadalmi csoportok és azon
módok között, ahogy a rokonoknak viselkedniük kell egymással szemben.
A kulturálisan meghatározott rokoni kötelékeknek két alapvető funkciója
van, amelyek szükségesek a társadalom folytonosságához. Először is a rokonság biz­
tosítja a generációk közötti folytonosságot. Minden társadalomban úgy kell nevelni
és tanítani a gyermekeket, hogy a társadalom hasznos tagjai legyenek. Eltekintve
olyan kivételektől, mint a kibbutz vagy más mai kísérletekre, alapvetően a rokoni
egység felelős a szocializációért. Továbbá egy társadalomnak biztosítania kell a tu­
lajdon és a társadalmi pozíciók szabályszerű átadását egyik generációról a másikra.
A legtöbb társadalom az öröklés (tulajdon átruházása és az utódlás, a társadalmi po­
zíciók átadása) rokonsági csoportokon belül történik.
Másodszor, a rokonság kijelöli azoknak a körét, akikhez az egyén segítségért
fordulhat. A kölcsönös segítségnyújtásban a legkisebb fontos csoport az anya, a
gyermekei és egy felnőtt férfi által alkotott családi csoport. A legtöbb társadalomban
azonban az ennél több rokont tartalmazó rokoni csoportok fontosak. Kétségtelen,
hogy a nukleáris családnál nagyobb társadalmi csoportok alkalmazkodó képességé­
nek köszönhető, hogy olyan sok társadalomban találhatók kiterjedt rokonsági csopor­
tok.
 72
A leszármazás szabályai és a leszármazási csoportok
Az antropológiai terminológiában a leszármazás kulturálisan kialakított kö­
tődéstjelent egyik, vagy mindkét szülőhöz. Sok társadalomban a leszármazás a társa­
dalmi csoportformálódás fontos alapja. Egy bizonyos értelemben, természetesen a
nukleáris család is leszármazási csoport, de mi itt a leszármazási csoporton olyan,
vérrokonokból álló csoportot értünk, amely több mint két generáción túl terjed és
egy közös ős egyenesági leszármazottjainak vallja magát. A leszármazási csoportok
fontos feladata a családi élet megszervezése, a gyermek szocializációja, a tulajdon, a
politikai és rituális tisztségek ellátásáról való gondoskodás, stb..
A leszármazási szabálynak két alapvető típusa működik a társadalomban. Egy
egyágú leszármazási rendszerben a leszármazási csoport tagság anyai vagy apai ágon
érvényesül, de nem mindkettőn. Az egyágú leszármazási szabály két típusa a
matrilineáris és a patrilineáris leszármazás. A patrilineáris leszármazású társadalmak­
ban az egyén a saját apjának leszármazási csoportjába tartozik. A matrilineáris leszár­
mazású társadalmakban az egyén saját anyjának leszármazási csoportjába tartozik.
Van néhány kivétel, például az olyan társadalmak, amelyekben kettős leszár­
mazás van, de ezekről később esik szó. Az olyan társadalmakban, ahol a bilaterális
leszármazás jellemző mind az anyai, mind az apai ág lehet az alapja a leszármazás és
a rokonsági jogok és kötelességek megállapításának. A bilaterális rokonság viszony­
lag kevés társadalomban található meg a világon, bár ez jellemző Nyugat-Európa és
az USA kultúrájára is.
Az egyágú leszármazás
Az egyágú leszármazás gyakorisága a világ kultúráiban két fő előnynek kö­
szönhető:
1. Az egyágú leszármazáson keresztül olyan leszármazási csoportok jönnek
létre, amelyek az időn keresztül átörökítik magukat, annak ellenére, hogy tagjai cse­
rélődnek. A leszármazási csoportok állandó egységei és fennállása független azoktól
az egyedektől, akik egy adott időpontban a tagjai. A régi tagok meghalnak, újak ke­
rülnek be a csoportba születés útján, de a csoport integritása megmarad.Az ilyen cso­
portnak (pl. felmenő ágak) lehet tulajdona és gazdálkodhat erőforrásokkal.
2. Ezek a szabályok egyértelmű csoporttagságot jelentenek a társadalom
minden képviselője számára. Röviden, ahol a leszármazást csak egy ágon keresztül
tartják számon, ott a csoporttagság egyszerűen és világosan meghatározott. Ha az
egyén tisztában van vele, hogy melyik leszármazási csoporthoz tartozik és tud a töb­
bi leszármazási csoportról is, akkor biztos lehet a tulajdonjogait, társadalmi köteles­
ségeit és szerepét illetően. Könnyen el tudja magát helyezni a társadalom általa is­
mert és nem ismert tagjaihoz képest.
A patrilineáris leszármazás
Ebben a formában az egyén elsődleges rokonsági kapcsolatát saját apjának
ősei és élő rokonai jelentik. A patrilineáris leszármazási rendszerben az egyén apjának
73
családja az elsődlegesen fontos és az egyén valószínűleg apjától, nagyapjától, apjának
fivérétől és más, vele az apai ágon rokonságban lévő emberektől fog örökölni.
A matrilineáris leszármazás
Ennél a formánál az egyén legfontosabb rokoni kapcsolatait saját anyjának
ősei vagy élő rokonai jelentik. A matrilineáris leszármazási rendszernél az egyén
anyja és rokonai a legfontosabbak és az egyén nagy valószínűséggel az anyjától vagy
az anyjának valamilyen férfi rokonától fog örökölni; általában az anya fivérétől.
A kettős leszármazás
Ennél a formánál az egyén két, egymástól különböző rokoni csoportba tarto­
zik: az anyjáéba és az apjáéba. Minkét csoportban tagnak lenni nem ellentmondásos,
hiszen a csoportok a társadalom nagyon különböző fokain működnek. A tulajdon bi­
zonyos kategóriái a patrilineáris csoportok birtokában vannak és ezeket az egyén sa­
ját apjától, vagy apjának apjától fogja örökölni. A tulajdon más kategóriái a
matrilineáris csoport tulajdonát képezik, ezeket az egyén anyai ágon örökli.
Annak ellenére, hogy az egyágú leszármazás bizonyos alaphasonlóságokat
mutat az egész világon, nem működik teljesen egyformán minden társadalomban,
nem felel meg teljesen a rokonsági ideológia által meghatározott szabályoknak. A ro­
konsági és leszármazási rendszerek alapvetően olyan eszközök, amelyeken keresztül
egy társadalom viszonyul a környezetéhez és a körülményeihez. Ahogy a helyzetek
és a feltételek változnak, a rokonság szabályai, mint más normák, úgy alakulnak,
hogy a csoport eredményes legyen a környezetében. A társadalomban meglévő nor­
máktól való elfogadott eltérés az egyágú rendszernek olyan rugalmasságot biztosít,
amelyet máskülönben nélkülözne és ami az emberi adaptációhoz szükséges. Most az
egyágú leszármazási csoportok különböző típusait vizsgáljuk meg.
Az egyágú leszármazási csoportok típusai
A felmenő ágazat olyan rokonok csoportja, akik egy közös őstől származnak
és bizonyítani tudják a közöttük lévő geneológiai kapcsolatokat. A férfiági leszárma­
zás útján kialakuló felmenő ágazatokat férfiági felmenő ágazatoknak nevezzük. Ha a
felmenő ágazat nőági leszármazás során alakul ki, akkor nőági felmenő ágazatról be­
szélünk. A felmenő ágazatok nagysága változó: van olyan, amelyik egy férfiből vagy
egy nőből, az ő gyerekeikből és azok gyerekeiből áll, de találunk olyat is, amely több
mint három generációt ölel fel. Ha a felmenő ágazat közösen birtokolja a földet és a
tagok felelősek egymás viselkedéséért, akkor a felmenő ágazat testületi csoportként
tartjuk számon. Néhány társadalomban a felmenő ágazat így működik, máshol nem.
A klán (nemzetség) általában egy olyan egyágú leszármazási csoportot jelöl,
aminek tagjai közös őstől származtatják ugyan magukat, de ezt a rokonságot
geneológiailag nem tudják bizonyítani. Néha a feltételezett közös ős lehet mitológiai
alak, máskor az a bizonyos ős vagy nem ismert, vagy meg nem nevezett.
 74
A frátria olyan, néhány klánból álló egyágú leszármazási csoport, ahol a klá­
nok magukat közeli rokonoknak érzik. A klánoknak gyakran nevük van és lehet
totemjük is, ami a természeti környezet néhány olyan jellemzője, amivel azonosul­
nak és amivel szemben a klán tagjainak meghatározott módon kell viselkedniük.
A klánoknak és a felmenő ágazatoknak különböző funkcióik vannak az
egyes társadalmakban. A felmenő ágazatok gyakran helyi együttlakó vagy családi
csoportok. A felmenő ágazatnak fontos szerepe van a házasság szabályozásában is; a
legtöbb társadalomban az egyénnek a saját vagy bármelyik szülőjének felmenő ága­
zatán kívül kell házasodnia. A klánok általában nem lakóhelyen alapuló egységek, de
több falura is kiterjedhetnek. A klánoknak ezért vannak inkább politikai és vallási,
mint elsődlegesen háztartási funkcióik.
A klán egyik legfontosabb feladata a házasság szabályozása. A legtöbb társa­
dalomban a klánok tagjai exogám módon, a nemzetségen kívül házasodnak. Ha egy
személy a klánon belül házasodik, akkor gyermekeiknek nehéz élesen elkülöníteni az
apai és anyai rokonokat. A klánok exogámiája a társadalmon belüli békés társadalmi
kapcsolatok hálózatát terjeszti ki, mivel a különböző klánok a házasságokon keresz­
tül szövetséget kötnek.
A patrilineáris leszármazási csoportok
A patrilineáris leszármazási csoportokból álló társadalmakban az egyén füg­
getlenül attól, hogy férfi vagy nő, az apa, vagy az apa apjának stb. leszármazási cso­
portjához tartozik. így egy férfi, fivérei és nővérei, fivéreinek gyermekei, (de nem a
nővéreinek gyermekei), saját gyermekei, valamint fiának gyermekei mind ugyanah­
hoz a csoporthoz tartoznak.
Társadalmanként változó, hogy a nő milyen mértékben tartozik bele a férj
apai felmenő ágazatába. Néhány esetben a nő megőrizheti az apai felmenő ágazatá­
nak öröklési jogait. Általában azonban a patrilineáris rendszerben a férjnek bizonyos
mértékben hatalma van a felesége és a gyermekei felett. A patrilineáris társadalom­
ban gondosan ügyelnek arra, hogy biztosítsák a férj jogait és hatalmát a felesége és a
gyermekei felett, mert a leszármazási csoport folytonosságának feltétele, hogy a fele­
ség és a gyerekek a férjhez legyenek kötve.
A patrilineáris társadalmakban a leggyakoribb a patrilokális letelepedés, a
szabályok szerint tehát a feleség 'idegenek1 között találhatja magát és ez gyengíti a
nőkkel szembeni szolidaritást és támogatást. Mivelhogy a patrilineáris rendszerekben
a házasságot szigorú szankciók védik és szilárdabb, mint a matrilineáris rendszerek­
ben, az antropológusok hajlamosak arra, hogy figyelmen kívül hagyják a szétszaka­
dás lehetőségét, ami a nők elégedetlenségéből fakad ezekben a társadalmakban.
A matrilineáris leszármazási csoportok
Minden társadalom elismer két alapvető kötődési formát: az anya-gyermek
és a testvérek közötti kapcsolatot. Általában a férfiak felelősek az anya-gyermek egy­
ség védelméért és eltartásáért és hatalmuk van a nők és azok gyermekei felett. A
75
patrilineáris társadalmakban ez a hatalom azé a férfié, akit a társadalom a gyermek
apjának ismer el. A matrilineáris társadalmakban azonban a fő védő, eltartó, hata­
lomgyakorló és ellenőrző funkció inkább a feleség fivéréé, mint a férjé. A férfi sze­
xuális és gazdasági jogokat szerez a nő felett a házassággal, de nem szerez jogokat a
gyermekei felett. A gyermekek az anya csoportjába, nem pedig az apáéba tartoznak,
így a matrilineáris leszármazású csoport tagsága: a nő, fivérei és nővérei, nővéreinek
a gyermekei, (a bátyjaié nem) saját gyermekei és lányainak a gyermekei.
A matrilineáris rendszerekre általában matrilokális letelepedési szabályok
jellemzőek: a férj a házasság után a feleség rokonságánál vagy azok közelében él. Ez
azt jelenti, hogy itt a férfi él idegenek között, míg a feleséget saját rokonsága veszi
körül. A férfi befogadása a háztartásba kevésbé fontos a matrilineáris rendszerekben,
mint a patrilineárisban, és a matrilineáris rendszerekben kötött házasságok általában
kevésbé szilárdak, mint a többi rendszerben kötött házasságok.
A matrilineáris alapon szerveződő csoportok esetében elképzelhető, hogy
nem vesznek tudomást a férjek és az apák jelenlétéről, amíg vannak fivérek, akik
vállalják a gyermeknevelés felelősségét. Fontos megjegyezni, hogy bár a nők általá­
ban magasabb társadalmi fokon állnak azokban a társadalmakban, ahol a
matrilineáris leszármazás számít, a matrilinearitás nem azonos a matriarchátussal,
ami egy olyan társadalom, ahol a legfőbb hatalmi pozíciókat nők töltik be. Általában
a férfiak rendelkeznek a legmagasabb politikai tisztségek és legfontosabb erőforrá­
sok felett, bár a matrilineáris társadalomban a legfőbb hatalommal bíró férfi nem a
férj, hanem a fivér. Az anya fivérének fontos szerep jut még a patrilineáris társadal­
makban is, de ez a matrilineáris társadalmakban különösen fontos. Az anya fivére
tiszteletet és tekintélyt parancsoló személy és inkább nővérének a gyermekei lesznek
az örökösei és utódai, mint a saját gyermekei.
A matrilineáris társadalomban az apa és a fia közti kapcsolat gyengéd, szere­
tő, mentes azoktól a tekintélyi és hatalmi problémáktól, amelyek az apa és fia közötti
kapcsolatot jellemzik a patrilineáris társadalomban. A férfi érzelmileg közel állhat a
fiához, de a matrilineáris rokonsági ideológia szerint vagyonát, tudását és hivatalát,
stb. nővére fiainak kell átadnia. Ezekkel a fiúkkal talán kevésbé baráti a kapcsolata,
mivel hatalma van felettük. Ezért a matrilineáris rendszerben az apai szeretet meg­
oszlik a saját és nővére fiai között.
A nem egyágú leszármazás
A világ társadalmainak kb. 40%-ára a nem egyágú leszármazási rendszerjel­
lemző. Ezek a rendszerek figyelmen kívül hagyják a rokonokat egymással kapcsolat­
ba hozó nemeket a rokonsági kapcsolatok meghatározásában. A nem egyágú rokon­
ság két típusa a bilaterális, az ambilineáris és a kettős leszármazás.
 76
Az ambilineáris leszármazás
Ennél a formánál az egyén maga választja bármely szülőjének rokonságát,
de ha a döntés megszületett, a másik szülő rokonaival való kapcsolata fokozatosan
elhal. Az egyén örökségének nagy részét azoktól a rokonoktól kapja, akikkel szoros
kapcsolatban áll és csak keveset vagy semmit nem kap a család másik ágától.
A bilaterális leszármazás
Itt az anyai és apai ágú rokonok egyformán közeli kapcsolatban állnak az
egyénnel. A bilaterális rendszerekben mindkét szülő rokonsága egyaránt fontos az
egyén számára és mindkét szülőtől, illetve azok családjától örökölhet. A bilaterális
rendszerekben a rokonok közötti kapcsolat mértéke az egyéneket elválasztó generá­
ciós távolságtól függ, ahogy ezt a saját bilaterális rendszerünkből is tudjuk.
A nem egyágű leszármazási csoportok
Mint az egyágú leszármazásnál, a nem egyági leszármazási szabályok is ki­
alakíthatnak rokonokból álló csoportokat, akik azonosulnak egymással és közösen
végzik tevékenységeiket.
Az ambilineáris leszármazási csoportok
Az ambilineáris elvek alapján kialakított csoportok inkább az egyágú leszár­
mazási csoportokhoz hasonlítanak, attól eltekintve, hogy a tagok nem kizárólag egy
nemen keresztül állnak rokonságban. Általában az egyének maguk döntik el, hogy az
apa vagy az anya csoportjába akarnak-e tartozni. Néhány rendszerben a választást
később lehet módosítani. Máshol a döntésen már nehéz változtatni. Mint a felmenő
ágak és klánok, az ambilineáris leszármazási csoportok is rendelkeznek közös tulaj­
donnal, vagy lehetnek jogaik politikai tisztségek betöltéséhez.
A bilaterális leszármazási csoportok és hálózatok
Az egyágú leszármazáson keresztül az egyén csak az egyik szülőjének csoportjába
nyer tagságot. Ambilineáris leszármazással, bár nincs az egyik szülőhöz való tartozásnak
sem bevett formája, az egyének csak egy csoportnak lehetnek hatékony tagjai.
A bilaterális leszármazási rendszereknél, ahol az egyén egyformán tartozik
mindkét ágú rokonságához, nincsenek az egyágú rendszereknél leírt módon kialakuló
tiszta leszármazási csoportok. A bilaterális leszármazással kialakuló rokonsági háló­
zatot Tdndred'-nek nevezzük. A fivérek és nővérek kivételével minden egyén
kindred-e különbözik minden más egyénétől. A Ttindred'-ek valójában egymást átfe­
dő rokonsági kategóriák (ezért használatos a Rokonsági hálózat1 kifejezés a 'csoport1
helyett), ezek tehát nem lehetnek testületi csoportok formálásának alapjai. Ez a fo
funkcionális gyengesége a Tdndred'-nek, az együttműködő rokoni alapú közösségnek.
Mivel ez nem egy csoport, hanem egy én-központú hálózat, nem birtokolnak földet
és nem folytatólagosak az időn keresztül. De a bilaterális rendszerek nagyon rugal-
77
masak. Az egyén számos rokonát mozgósítja mind anyai, mind apai ágon, attól füg­
gően, milyen vállalkozásba kezd. Azok a társadalmak, amelyekben fontos a függet­
lenség és a mobilitás, különösen fogékonyak a bilaterális rendszerekre. Ezek a vadá­
szó, gyűjtögető és a fejtett ipari társadalmakban dominálnak.
A rokonok csoportosítása
Minden társadalomban a rokonoknak sajátos elnevezéseik léteznek. A ro­
konsági terminusok teljes rendszere és az ezek használatára vonatkozó szabályok al­
kotják a rokonság osztályozási rendszerét. E rendszerek megértése több mint egy ér­
dekes antropológiai játék; a rokonok meghatározásának módja összefügg azzal a sze­
reppel, amit azok a társadalomban betöltenek. Ha például az egyén ugyanazt a kifeje­
zést alkalmazza az apjának és az apja fivéreinek megnevezésénél, akkor a szerepe
ezekkel az emberekkel való kapcsolatában általában hasonló.
Ugyanilyen alapon, ha az egyén apját és apjának fivérét más néven hívjuk,
akkor valószínűleg ezek a férfiak valamilyen más kapcsolatban állnak az egyénnel.
Ez túl sok terminus megjegyzését tenné szükségessé. Ezért minden rokonsá­
gi terminológiában vannak bizonyos rokonok akik egy osztályt képeznek, azaz
ugyanazzal a rokonsági terminussal illetjük őket. A rokonsági csoportosítási rendsze­
rek nemcsak a társadalmi univerzum felfogását strukturálják, hanem a viselkedést is
szabályozzák. Ugyanúgy mint a többi kulturális normának, a rokonságnak is van egy
elméleti és egy gyakorlati összetevője. Nem minden egyén cselekszik a kulturális
normáknak megfelelően és a sajátos körülmények, ugyanúgy mint az egyének szemé­
lyiségbeli különbségei módosítják az egyének kapcsolatát rokonaikkal.
Nincs olyan rokonsági csoportosítási rendszer, amely a rokonsági rendszer
minden összetevőjét más kifejezéssel nevezné meg. Ez túl sok terminus megjegyzé­
sét igényelné. Minden rokonsági terminológiában ezért néhány rokon együtt alkot
csoportot, vagyis ugyanaz a rokonsági terminus alkalmazható rájuk. A mi terminoló­
giánkban a nagynéni szót használjuk mind az apánk, mind az anyánk nővéreivel kap­
csolatban, valamint az anyánk és az apánk fivérének feleségével kapcsolatban is.
Más társadalmakban ezekre a nőkre más, különböző kifejezések használatosak. A mi
terminológiánk összevonja ezeket a kategóriákat, mert az egyénhez fűződő kapcsola­
tukban ezek a szereplők általában hasonló szerepet töltenek be. Azokban a társadal­
makban, ahol az anya nővérének és az apa nővérének különböző jogai és kötelessé­
gei vannak az egyénnel szemben, őket megkülönbözteti a rokonsági terminológia.
A rokonok csoportosításának alapelvei
A különböző társadalmak különböző rokonsági kategóriákat különböztetnek
meg és a rokonok csoportosításának alapelvei sem ugyanazok. A néhány legfonto­
sabb alapelv a rokonok különválasztására és összekapcsolására a következők:
1. a generáció
2. a relatív kor
 78
3. az egyenes vs. oldalágú rokonság. Az egyenes ágú rokon egy ágon van a
rokonságban pl. nagyapa-apa-fia. Az oldalágú rokonságnál szerepel egy összekötő
rokon, pl. oldalágú rokonság van az egyén és az apjának fivére között.
4. a nem
5. a vérrokonság vs. házasságkötés során kialakuló rokonság
6. az összekötő rokon neme
7. a családi ág. A csoportosításnak ez az alapja, amit elágazódásnak neve­
zünk azt jelenti, hogy más rokonsági terminológiákat alkalmazunk az anyai ágra és
mást az apaira.
A rokonsági terminológiai típusok
Hawaii.
Ez a legegyszerűbb rendszer, mert ez használ a legkevesebb terminust. Néha
generációs rendszernek is nevezik. A generációk közötti különbségeket hangsúlyoz­
za és a család anyai és apai ágának relatív egyenlőségét mutatja az egyénhez fűződő
kapcsolatban. Az egy generációból származó és azonos nemű összes rokonra - pél­
dául az apa, apa fivére, anya fivére - ugyanazt a rokonsági terminust használja. Az
egyén generációjában lévő férfi és női rokonok meg vannak különböztetve a termi­
nológiában, de a fivérre és nővérre ugyanazt a szót használja, mint az egyén szülei­
nek testvéreinek gyermekeire.
Ez a rendszer ambilinearitással és az ebből kiinduló letelepedési formával van
kapcsolatban. Azzal, hogy ugyanazt a terminus alkalmazzuk a szülőkre és azok testvé­
reire, a felmenő generáció számos rokona között szoros kapcsolatot létesítünk, mely az
egyénnek széles választékot biztosít, hogy eldöntse, melyik csoportba akar tartozni.
Eszkimó.
Az eszkimó terminológia a bilaterális leszármazással van összefüggésben.
Főleg vadászó és gyűjtögető népeknél található, ugyanúgy, mint a saját társadal­
munkban. Az eszkimó rendszer a nukleáris család egységét hangsúlyozza, azzal,
hogy a nukleáris család tagjainak megjelölésére olyan terminológiát használ, melyet
semmilyen más rokonra nem. A nukleáris családon kívül sokféle rokont, akiket más
rendszerekben megkülönböztetnek, itt egy kalap alá vesznek (nagynéni és nagybá­
csi). Hasonlóan, a szülők generációjának összes gyerekét unokatestvérnek hívja, füg­
getlenül azok nemétől és attól, hogy ki az összekötő rokon. Az eszkimó rendszer el­
különíti a biológailag legszorosabb kapcsolatban állók csoportját (nukleáris család)
a távolabbi rokonokat pedig többé-kevésbé egyformán kezeli.
Irokéz.
Ez a rendszer matrilineáris vagy a kettős leszármazással jár együtt és hang­
súlyozza az egyágú leszármazási csoportok fontosságát. Ebben a rendszerben az
anyának és az anya nővérének ugyanaz az elnevezése, ugyanígy az apát és az apa fi­
vérét is közös szóval jelöli. A párhuzamos unokatestvérekre ugyanazt a kifejezést
használja, mint a fiú és lánytestvérekre. Az apa lánytestvérét és az anya fiútestvérét
79
megkülönbözteti más rokonoktól, csakúgy, mint az apa lánytestvérének és anya fiú­
testvérének gyermekeit.
Omaha.
Az omaha rendszer olyan népek körében található, amelyek a patrilineáris
ágon tartják számon a rokonaikat. Ez a rendszer ugyanazt a szót használja az apára,
az apa fiútestvéreire és az anyára, valamint az anya lánytestvéreire. A párhuzamos
unokatestvérek megegyeznek a testvérekkel, de a kereszt-unokatestvéreket máshogy
nevezik. Egy férfi ugyanúgy hívja a fiútestvérének gyermekeit, mint sajátjait, de
lánytestvérének gyermekeit már máshogy nevezi. Ezeket a terminusokat kiterjesztik
mindazokra a rokonokra, akik az egyén fiú és lánytestvéreinek számítanak. Ebben a
rendszerben az anya ágán egybeolvadnak a generációk. Minden férfi, aki az egyén
anyjának az apai felmenő ágába tartozik, mint az anya fiútestvére lesz megnevezve
függetlenül a korától vagy az egyénhez fűződő generációs kapcsolatától. Tehát az
anya fiútestvérét ugyanúgy hívják, mint az anya fiútestvérének a fiát. A generációs
összeolvadás nem jelentkezik apai ágon. Bár az apa és fiútestvéreinek elnevezése
azonos, ez nem terjed ki a felmenő generációkra. Az apa patrilineáris és az anya
patrilineáris csoportjára vonatkozó terminológiai különbségek az egyénnek ezekhez
a rokonokhoz fűződő eltérő kapcsolatát jelzik. Apai ágon fontosak a generációs kü­
lönbségek. Az anya apai felmenő ága ebben a rendszerben viszonylag lényegtelen az
egyén számára, ezt mutatja az is, hogy azokat a rokonait egy kalap alá veszi.
Crow.
A crow rendszer az omaha matrilineáris megfelelője. Ez azt jelenti, hogy az
apai ág rokonait veszik egy kalap alá, míg az anya anyai felmenő ágában fontosak a
generációs különbségek. Mindkét rendszerben (Crow, Omaha) az egyágú leszárma­
zás fontossága a rokoni besorolás más alapelveinek elrendezéséhez vezet (pl. generá­
ció vagy relatív kor).
Szudáni.
A legérzékletesebb terminológiai rendszert gyakran hívják szudáni rendszer­
nek az afrikai csoportok után, akik ezt használják. Az itt meglévő terminológiai típu­
sok szinte minden rokonra más terminust alkalmaznak. Bár a legtöbb csoport inkább
patrilineáris, azért előfordul "ambilinearitás" is.
A rokonsági terminusok változatossága felhívja a figyelmet arra a tényre,
hogy a rokonsági rendszerek társadalmi kapcsolatokat tükröznek és nem pusztán az
emberek biológiai kapcsolatain alapszanak. A rokonok osztályozásának rendszere ré­
sze a rokonsági rendszer egészének. Minden itt tárgyalt osztályozási típus annak a
társadalomnak a legfontosabb csoportosulásait és kapcsolatait hangsúlyozza, ahol
azok találhatók.
így az eszkimó a nukleáris család fontosságát helyezi előtérbe, elválasztva
azt a távolabbi rokonoktól mindkét ágon. Az irokéz, az omaha és a crow rendszerek,
melyek egyágú társadalmakban találhatók, a felmenő ágak és klánok fontosságát
hangsúlyozzák. A hawaii rendszerben a terminológia egyszerűsége miatt az egyén
előtt nyitva áll az út a leszármazási csoport megválasztásához. A másik véglet a szu-
 80
81

dáni rendszer, ennek a gazdag terminológiának talán ugyanaz a funkciója. Hogy a ro­
konságot értelmezni tudják, az antropológusok megpróbálják megérteni a terminoló­ IX. fejezet
giák közti kapcsolatokat, a leszármazás szabályait, a rokonságon alapuló csoportok
formálását és azokat a sajátos etnológiai, gazdasági és politikai feltételeket, melyek
mellett a különböző rokonsági rendszerek kialakultak. A NEMEK VIZSGÁLATA ÖSSZEHASONLÍTÓ PERSPEKTÍVÁBAN

Az előző részben azt néztük meg, hogy a rokonok közötti biológiai kapcsola­
tok hogyan szolgálnak alapul az egyének közötti társadalmi kapcsolatok meghatáro­
zására és az emberek rokoni csoportokhoz történő kapcsolására, ami sokféle funkciót
tölt be. A biológiai rokonság mindenhol szerepek összekapcsolásának és szervezett
csoportok kialakításának az alapja. A különböző népek azonban sokféle módon hasz­
nálják fel a rokonsági szálakat. Ugyanez az általánosítás vonatkozik a nemekre is: a
férfi és nő közötti biológiai eltérések minden társadalomban szerepet játszanak, de
másképpen és eltérő mértékben.

A nemek szerinti munkamegosztás

Egy szociokulturális rendszerben a munka nemek szerinti megosztása azokra

a sémákra utal, amelyek szerint a termelő és egyéb gazdasági tevékenységek
megoszlanak a férfi és a nő közt. A nemek szerinti munkamegosztás az egyik legfon­
tosabb eleme a társadalmi szervezeteknek, ami megkülönbözteti az emberiséget a fő­
emlősöktől vagy más emlősállatoktól. Más emlősöknél csak némi rendszeres, egész
éven át tartó eltérés van a hímek és nőstények élelemszerző tevékenysége közt. Az
embereknél viszont a nemek szerinti munkamegosztás univerzális. Szükségszerűen
magában foglalja azt, hogy a férfi és a nő megosztja egymással vagy összeadja mun­
kája eredményét. Mindkét nem hozzájut a másik által termelt javakhoz, tehát a férfi
és a nő feladata bizonyos fokig kiegészíti egymást.
Sok társadalomban a férfi és a nő szerepe élesen elkülönül egymástól és a
nemek szerinti munkamegosztás elég világosan meghatározott. Vannak azonban
olyan társadalmak, ahol ez nem így van.
Az elmúlt száz év etnográfiai terepmunkája minden szükséges információt
megadott a témáról alkotott egyetlen népszerű vélemény lerombolására; ami termé­
szetesnek vette, hogy a férfi a kenyérkereső és a nő a család gondozója. A kenyérke­
resés azonban nem csak kizárólag férfitevékenység. Mint azt látni fogjuk, sok népnél
a férfiak termelik meg az élelem nagy részét; de majdnem ugyanannyi népnél a nők
hozzájárulása a napi létfenntartáshoz megegyezik a férfiakéval vagy még meg is ha­
ladja azt; inkább tekinthető szabálynak, mint kivételnek az, hogy a nők jelentős há­
nyadát termelik meg a tábor, háztartás vagy csoport élelmének.
Az etnográfiai kutatás e felfedezése ellentmond azok véleményének, akik azt
hiszik, hogy a férfiak hatalma a nők felett abból a 'tényből' ered, miszerint a férfiak
munkája fontosabb a fizikai túlélés és az anyagi jólét megteremtése szempontjából,
mint a nőké. Azzal érvelnek e vélemény hangoztatói, hogy a nők mindenhol a férfi­
aktól függnek, így a nők mindenhol alárendelt szerepet kapnak a férfiakkal szemben.
 82
Azonban ahol a nök a férfiak alá vannak rendelve, az nem azért van, mert a férfiak
által végzett tevékenységek fontosabbak a család és a csoport fennmaradása szem­
pontjából, mint azok, melyeket nők végeznek. Ez az etnocentrikus vélemény valószí­
nűleg abból a mintából származik, ahogyan a XX. század közepéig a legtöbb modern
ipari gazdaság működött: nagyrészt a férfi kereste meg a pénzt ahhoz, hogy családja
megvehesse a fennmaradáshoz szükséges cikkeket. Hibás az a következtetés, misze­
rint a feleség ilyen jellegű gazdasági függése férjétől más népekre is jellemző lenne.
Nézzük meg most azokat a mintákat, melyeket az antropológusok fedeztek
fel a nemek szerinti munkamegosztásban és tekintsük át az ezen minták magyaráza­
tára felhozott hipotéziseiket.
Minták és feltevések
Néhány feladatkör, mint a vadászat és a fémolvasztás kizárólag a férfiak te­
vékenységi körébe tartozik azoknál a népeknél, ahol ezek egyáltalán léteznek; olya­
nok is, mint a föld megtisztítása és a nagy állatok felügyelete majdnem mindenütt el­
sősorban férfimunka. Megint mások, mint a vetés, mindkét nem által megközelítőleg
ugyanolyan gyakorisággal végzett tevékenységek, míg megint mások a legtöbb társa­
dalomban a nők feladatkörébe tartoznak.
Megjegyzendő, hogy itt csak olyan tevékenységekről esik szó, melyek vala­
milyen anyagi termék előállítását célozzák. Az egyéb, elsősorban vagy kizárólag fér­
fiak által végzett tevékenységekről - háztartás vezetése, politikai tisztségek viselése,
háborúzás - később esik szó. Nem tárgyaljuk itt az olyan tevékenységeket sem, mint
pl. a gyermekszoptatást, mely a világon mindenhol a nőkre hárul. A másik ilyen, az
egészen kis gyermekek gondozása, ami szintén túlnyomórészt női munka.
Arra szeretnénk választ kapni, hogy miért vannak ilyen általános hasonlósá­
gok az egyes társadalmak közt abban, hogy miként oszlik meg a termelőmunka. Pél­
dául, a vadászat, erdőirtás és favágás nagyrészt a férfiak munkája, míg a vadnövé­
nyek gyűjtése, a táplálék elkészítése mindenütt főként a nők feladata.
Egyes kultúrákban számos tevékenység nemcsak az egyik nemhez kötődik,
hanem az adott társadalomtól függően férfiak és nők is egyaránt végezhetik.
Mi is a magyarázata a hasonlóságoknak? A férfi és nő közötti fizikai kü­
lönbség egy lehetséges ok. Az antropológusok régebben azt mondták, hogy van leg­
alább egy olyan tevékenység, melyet mindenhol a férfiak végeznek: ez pedig a vadá­
szat. Úgy tűnik, hogy a vadászat bizonyos biológiai képességeket igényel, gyorsasá­
got, erőt, kitartást, melyből a férfiaknak több jutott, mint a nőknek. Azt is gondolták,
hogy a vadászat összeegyeztethetetlen a nők által, biológiai okok miatt univerzálisan
viselt kötelezettségekkel: a terhességgel, a szoptatással, és a gyermekgondozással. A
terhes nő nehezen tudná üldözni a vadat, a szoptató anyának pedig naponta többször
abba kellene hagynia a vadászatot, hogy csecsemőinek enni adjon; ez veszélyeztet­
hetné az anya és a gyermek felhőtlen kapcsolatát. A gyűjtögetés ellenben nem kíván
meg olyan nagy erőt és ügyességet, mint a gyors, kitartó futás. így a társadalmak ezt
a tevékenységet általánosan a nők feladatkörébe rendelték.
83
Ezek a magyarázatok valószínűleg megállják a helyüket, de fontos tudni azt
is, hogy a férfi és nő közti biológiai eltérések nem teszik szükségessé, hogy a férfiak
vadászok és a nők gyűjtögetők legyenek a zsákmányoló népeknél. Mégpedig először
is amiatt, hogy nem mindenfajta vadászat követeli meg az erőt, a gyorsaságot és a ki­
tartást. Másodszor pedig kérdés, hogy a férfiak kitartóbbak-e, mint a nők biológiai
okoknál fogva? Végül pedig, nincs szükségszerűen biológiai oka annak, hogy a nők
miért ne tudnák abbahagyni a vadászatot terhességük és a szoptatás idejére és miért
ne tudnák nagyobb gyermekeiket a táborban hagyni.
Valójában nem is igaz, hogy a vadászat mindenhol a világon kizárólag férfi
tevékenység. Afrikában a mbutiknál és a Fülöp-szigeteken az aetáknál a nők a férfi­
akkal együtt vesznek részt a vadászatban. Az ilyen esetek mutatják, hogy a 'vadászó
férfi' képe túlságosan leegyszerűsített.
Alapjában véve azonban ez nem tévedés. Azoknak a népeknek a jó része,
amelyeknél a vadászat az élelemszerzés jelentős forrása, zsákmányoló és ültetvényes
gazdálkodást folytat. Egyértelmű az is, hogy ezeknél a népeknél a nők tevékenysége
a vadnövények begyűjtése, az ültetés, a gyomlálás és az elvetett növény betakarítása,
míg a férfiaké, hogy vadászattal biztosítsák a húst. A vadászó férfi és gyűjtögető nő
mintája nem univerzális, amint ahogyan azt már láttuk, de egyértelműen a legdomi­
nánsabb minta. Ez arra vezet sok antropológust, hogy elhiggyék: kell lennie valami­
féle fizikai különbségnek a férfi és a nő közt, ami közrejátszik a munka ilyen jelleg­
zetes megosztásában.
Vajon a nemek között milyen jellegű különbségek számítanak leginkább? A
legkézenfekvőbb vélemény szerint, melyet erő-hipotézisnek nevezünk, a férfiak általá­
ban erősebbek a nőknél, így a nagy erőt kívánó munka a férfiakra hárul. A férfierőnek
valószínűleg szerepe van abban, hogy bizonyos feladatokat csaknem az egész világon e
nem végez. Viszont férfierő nyilvánvalóan nem szükséges olyan jellemzően férfi fela­
datokhoz, mint a csapdaállítás, a hús feldarabolása vagy a fonás. A nők is végeznek
gyakran olyan munkát - köztük a vízhúzást -, amely nagy erőkifejtést igényel.
A nőknek van egy másik biológiai jellemzőjük, mely magyarázatot adhat ar­
ra, hogy bizonyos tevékenységek miért hárulnak a férfiakra. A mai atlétanőknek gya­
korta kimarad havi menstruációjuk és peteérésük. Ez kétségtelenül a test alacsony
zsírszövet arányának és a komplex hormonális változásoknak köszönhető azoknál a
nőknél, akik hosszabb fizikai megerőltetésnek vannak kitéve. Felmerült az is, hogy a
hasonló erőfeszítést igénylő termelő tevékenységek csökkentik a nők termékenységét
és ez lehet a magyarázata annak, hogy a vadászatot miért végzik főként a férfiak. E
jelenséget termékenység-fenntartó hipotézisnek nevezhetjük. Nehéz meghatározni,
vajon ez a hipotézis tökéletesen indokolja-e azt, hogy a nők miért vadásznak és vesz­
nek részt a harcokban oly ritkán.
A harmadik hipotézis a gyermekgondozással való összeegyeztethetőségre
vonatkozik. Eszerint a nők olyan feladatokat igyekeznek ellátni, melyeket ténylege­
sen össze tudnak egyeztetni a szoptatással és a gyermekgondozással járó egyéb tevé­
kenységekkel, melyeket a világon mindenhol főként ők végeznek. A különféle termé-
 84
nyék összegyűjtése és a táblázatban felsorolt házimunkák jól összeegyeztethetők a
gyermekgondozással. Az ültetvényes gazdálkodást folytató népeknél emellett az ül­
tetvényeken végzendő munkák - ültetés, gyomlálás, növények felügyelete, aratás - is
általában a nők feladata; úgy tűnik, hogy ezek a tevékenységek szintén mind tökéle­
tesen összeférnek a gyermekek ellátásával.
Megjegyzendő, hogy e három feltevés egyike sem adhat választ a különböző
fajta munkamegosztási sémákra. Valójában tehát a nők és a férfiak közti biológiai
különbségek nem támasztják alá az egyes kultúrákban a nemek szerinti munkameg­
osztás terén jelentkező eltéréseket.
Az intenzív földművelés és a női munka
Az antropológusok megkülönböztetett figyelmet szentelnek a nemek munka­
megosztásában több kultúrában tapasztalható változatnak: a nőknek nagyobb a szere­
pe az ültetvényes munkában mint az intenzív földművelőknél.
Az ültetvényes gazdálkodással járó főbb feladatok közül kettőt - a föld
megtisztítását és ültetésre való előkészítést - majdnem mindig férfiak végzik. A töb­
bi tevékenység, mint a vetés, gyomlálás, őrzés és aratás legtöbbször a nők feladata.
Vajon miért veszik ki részüket ily nagy mértékben a nők a munkából az ültet­
vényes gazdaságokban? Nincs rá kielégítő válasz. Egy nézet szerint az ültetvényes tár­
sadalmakban a férfi gyakran távol van, így jobb híján a nő végzi a legtöbb munkát az
ültetvényen. Mások úgy tartják, hogy az ültetvényes gazdálkodást folytató társadalmak­
ban a férfiakat olyannyira lefoglalja a háborúzás és a földek őrzése, hogy kevés idejük
marad magára a művelésre. A háborúzás azonban nem volt olyan gyakori az ültetvé­
nyes gazdálkodóknál, mint az intenzív földművelőknél, miért akadályozta volna akkor
jobban a férfit az élelemtermelésben? Sok intenzív földművelő egy nagyobb államszer­
vezetbe tartozott, mely önálló, állandó hadsereget tartott fenn, ezzel szemben az ültet­
vényes társadalmakban az erős férfiaknak kellett szerepet vállalniuk a háborúkban.
Bármi legyen is az oka, a férfiakéval összehasonlítva a nők munkája azzal
arányban veszít fontosságából, ahogy a gazdálkodási rendszer intenzívebbé válik.
Egy lehetséges válasz az, hogy az intenzív földműveléssel járó munkák több erőt és
kitartást igényelnek, mint az ültetvényes gazdálkodás. Számos antropológus ennél
sokkal összetettebb feltevéssel hozakodott elő. Kimutatták, hogy a földművelés in­
tenzívebbé válásával két változás történt a nők otthon végzendő feladataiban. Elő­
ször is, az intenzív rendszerekben a háztartási feladatok a nőket egyre jelentéke­
nyebb mértékben veszik igénybe és egyre több olyan feladat jelentkezik, amelyet
csak nők végezhetnek el. Ilyenek a mag feldolgozása és tárolása, a gabonafélék étellé
való feldolgozása, és a háziállatok tartásával kapcsolatos terhek is a nőkre hárulnak.
A nők státusza
A nemek közötti kapcsolat antropológiai vizsgálatának másik tématerülete,
hogy miként és miért változik a nők státusza a különböző rendszerekben. Nők státu-
85
sza alatt azt értjük, hogy miként viszonyulnak a nők és a férfiak egymáshoz a közöt­
tük meglévő nemi különbségek alapján. Egy társadalomban a nők általános státuszá­
nak számos összetevője van: a férfiak és nők által betöltött társadalmi pozíciók mi­
lyensége és az általuk játszott szerepek; a nők gazdasági szerepe és annak kulturális
értéke, ahogyan a nők családjukhoz és általánosságban a társadalomhoz való hozzá­
járulásához kapcsolódik; vajon a nők milyen mértékben rendelkezhetnek szabadon
testük felett és dönthetnek a házassági, foglalkozási és más fontos ügyekben; stb.
Mielőtt ezeket tárgyalnánk, szükséges kihangsúlyozni, milyen nehéz megha­
tározni a nők státuszát bármely adott társadalomban. A nehézség onnan ered, hogy a
nemek közötti kapcsolatok összetettek és sok szintjük és aspektusuk van. Mindazon­
által, továbbra is a nők státusza kifejezést fogjuk használni, mert ez hasznos rövidí­
tésként szolgál mindarra, ahogyan a nőket megítélik valamint mindazokra a jogokra,
melyekkel a nők rendelkeznek vagy melyektől meg vannak fosztva, és ezt azt a kér­
dést is magában foglalja, hogy a nők milyen mértékben vannak alávetve a férfiaknak.
Egyetemes alávetettség?
A nemek problémája iránt érdeklődő antropológusok egyik fő kérdése az,
hogy vajon a nők mindenhol alávetettségi viszonyban vannak-e a férfiakkal szem­
ben. Vannak-e olyan közösségek, ahol a nők és a férfiak teljesen egyenlőek? Létez­
nek-e olyan társadalmak, ahol a nők állnak a férfiak felett?
A második kérdésre a válasz: nem léteznek. Etnográfusok soha nem találtak
egyetlen példát sem a nők férfiak feletti uralmára. A matriarchátus nem létezik és -
legjobb tudomásunk szerint - nem is létezett soha.
Azok az antropológusok, akik a férfi dominancia/női alávetettség kérdését
egyetemesnek gondolják, két, meglehetősen jól megalapozott etnográfiai általánosí­
tásra utalnak. Közülük az egyik a politikai intézményrendszerre vonatkozik. A politi­
kai életben majdnem mindenhol fennáll a nemek közötti egyensúlyhiány; egyet­
lenegy társadalomban sem figyelhető meg, hogy nők töltenék be rendszeresen a leg­
fontosabb vezető politikai posztokat és játszanának tekintélyes szerepet; több társa­
dalomban azonban egyetlen nőtől sem tagadják meg a politikai, rokonsági csoport
vezető szerepeit.
A vallás az élet másik olyan területe, ahol a nemek közötti aránytalanság
megmutatkozik. Sok társadalomban a nők ki vannak zárva abból, hogy a vezető val­
lási szerepeket betöltsék és tilos számukra a legtöbb fontos rítusban részt venni.
Ezen elterjedt minták vezettek arra néhány antropológusnőt, hogy általános­
nak vegyék a világot szociokulturálisan meghatározó férfi felsőbbrendűséget. Szerin­
tük a férfiak tevékenységét mindenütt fontosabbnak tekintik, mint a nőkét. A nő,
mint társadalmi kategória, kulturálisan mindenhol alacsonyabb értékű a férfihoz,
mint társadalmi kategóriához mérten.
Más tudósok viszont úgy gondolják, hogy sok olyan etnográfus, akikre eze­
ket a megállapításokat alapozták, elfogult. Ők a férfi-női egyenjogúságú társadalmak
létezése mellett érvelnek és más, sajátos etnográfiai eseteket idéznek, dokumentum-
 86
ként felhozva azokat nézetük igazolására. Például, Észak-Amerika észak-keleti terű.
létén élő matrilineáris népcsoport, az irokézek a leghíresebb etnográfiai példái a fér­
fi-női egyenjogúságnak.
Kinek van akkor igaza? A legjobb mód talán e kérdés eldöntésére az, ha
megnézzük, mi befolyásolja a nők státuszát egy társadalomban.
A nők státuszát befolyásoló tényezők
A nők státuszát olyan sokféle tényező befolyásolja, hogy kielégítően még
senki sem tudta meghatározni a nők státuszát kialakító erőt, amely időtől és helytől
függetlenül általánosságban érvényes. Itt, mi csak néhány feltevést említünk azokra a
tényezőkre, melyek a legelterjedtebbek és legfontosabbak lehetnek:
1. a nők hozzájárulása az anyagi jóléthez
2. a nők ellenőrzése a kulcsfontosságú források felett
3. az öröklött házasság utáni lakóhely
Milyen a modern nő státusza?
Egyes tudósok megpróbálták elemezni a szociokulturális fejlődés folyamán a
nők általános státuszát. Rendszerint úgy gondolták, hogy a nők a zsákmányoló és ül­
tetvényes gazdálkodást folytató társadalmakban viszonylagos egyenjogúságot élvez­
nek a férfiakkal szemben, főként a matrilineáris leszármazású és a matrilokális társa­
dalmakban. A földművelő rendszer intenzívebb fejlődése a nemek közötti munka­
megosztásra is hatással volt és így a női munka a földművelés területeiről a
házimunka területére tevődött át. Ezt egy sor szociokulturális változás követte. Jack
Goody úgy érvel, hogy amint a rétegződés fokozódott, nagyobb esély volt a lefelé
irányuló társadalmi mozgásra, kivéve hogyha a termelőerők feletti ellenőrzés átszállt
egy következő generációra. Ez változást idézett elő az öröklési és a házassági min­
tákban. Mindezek a 'fejlődések1 együttvéve a nők általános státuszának romlásához
vezettek a bonyolultabb társadalmakban: a nőket megfosztották attól, hogy szabadon
választhassák meg házastársukat, a szexuális erkölcs egy kettős mintája vált hangsú­
lyossá és a nők kevésbé jutottak szóhoz az otthon ügyeiben és kevesebb önálló va­
gyonnal rendelkezhettek.
A 20. században ez a fejlődési irány a visszájára fordult néhány országban,
jóllehet, a dolgok is egyre összetettebbek lettek. Talán az az oka ennek a visszafor­
dulásnak, hogy az ipari technológia növekvő mértékben helyettesíti a munka- és
izomerőt, csökkentve ezáltal a biológiai különbségek fontosságát a gazdasági felada­
tok felosztásában.
87
X. fejezet
A NEM ROKONI ALAPON SZERVEZŐDŐ CSOPORTOK
Jóllehet a társadalmi viszonyok szerkezetének kialakításában és a csoport­
formálódás alapjaként a rokoni kapcsolat minden társadalomban nagy jelentőséggel
bír, az összetartozás egyéb formái szintén fontosak. Ebben a fejezetben olyan cso­
portokkal és viszonyokkal foglalkozunk, melyek nem a rokoni, hanem inkább egyéb
társadalmi alapon nyugszanak. Megvizsgáljuk azokat a szerepeket, melyeket az
összetartozásnak ezen formái játszanak a hagyományos és a jelenkori, iparosodott
társadalmakban.
Az életkoron alapuló csoportok
Minden társadalom elismer legalább három, az életkoron alapuló kategóriát:
gyermek, felnőtt, idős. Mindegyiknek megvan a maga szerepe és némely társadalom­
ban az életkoron alapuló csoportok rendkívüli fontosságúak. A társadalmi csoportok
életkoron alapuló rendszere a legkifinomultabb formában néhány afrikai törzsnél ta­
lálható meg.
E társadalmak közül néhány (részben) az életkor fázisaira alapulva szervező­
dik, azaz olyan személyek csoportjaira, akik egy bizonyos, kulturálisan megkülön­
böztetett életkorban vannak.
Azon társadalmakban, amelyekben léteznek korosztályok, az azonos korú és
nemű emberek egy-egy csoportja együtt halad át az élet bizonyos fázisain. A korosz­
tályokba szerveződést leírták néhány, egymástól eltérő afrikai, melanéziai, dél-ame­
rikai, taiwani és az észak-amerikai hidatsa kultúra esetében. A korosztályi szervező­
dés figyelmen kívül hagyja a rokoni kötelékeket és fontos társadalmi kapcsolatok
alapját képezi. E korosztály-alapú csoportok közül jó néhány férfiakból áll és kato­
nai, politikai szerepe van.
Az életkoron alapuló szerveződés egy másik formája, mely szintén megtalál­
ható Afrikában, az ún. korosztály-falu a nyakyusák között figyelhető meg. A
nyakyusa egy patrilineáris és patrilokális marhatartó és földművelő nép, mely a dél­
kelet-afrikai Nyasa-tó északi végében él. Jóllehet az apai felmenő ág, mint csoport
fontos és a marhákon keresztül tagjainak érdekei is közösek, az apai ági rokonok
nem élnek együtt. A nyakyusák falvaiban inkább az azonos korosztályba tartozók él­
nek együtt, feleségeikkel és kisgyermekeikkel.
A korosztályfalu akkor alakul ki, amikor néhány, kb. tíz éves fiú az apák fa­
lujának peremén elkezd közösen kunyhókat építeni. A fiúk ezután új kunyhójukban
élnek, bár étkezni továbbra is anyjuk kunyhójába járnak. A fiúk faluja kezdetben ap­
ró, talán egy tucat lakója van, de egyre nő, ahogy az apák, vagy a környék többi falu­
jának fiai elég idősek lesznek ahhoz, hogy ők is odaköltözzenek. Amikor az alapító
 88
tagok kb. tizenöt évesek, a faluba nem engednek be több tízévest. Ők ezután majd sa­
ját falujukat fogják kialakítani. A korosztályfaluban élő fiúk egész életükben együtt
élnek. Amikor megnősülnek, magukkal hozzák feleségüket a faluba. Amikor fiaik
felnőnek, új falvakat alapítanak. A lányok elköltözhetnek, ha más falubeli fiúhoz
mennek feleségül, de gyakran apjuk egyik korosztály-társa veszi el őket és így abban
a faluban maradnak, amelyben születtek.
Minden generáció életében egyszer van egy nagy rítus, amikor az idősebbek
átadják az irányítási és katonai hatalmat a fiatalabb generációnak. Ekkor az apák falujá­
nakföldjétis hozzácsatolják afiúkfalujához. Afiúkfalujának egyik tagját a visszavo­
nuló korábbi főnök, valamint generációja többi falujának főnökei kinevezik vezetőnek.
A nyakyusák társadalmi rendszere mindig három különböző korosztályból áll: az öre­
gekből, akik visszavonultak a vezetéstől és a katonai feladatok ellátásától; a vezető ge­
nerációból, amely felelős a kormányzásért és a védelem ellátásáért; valamint a fiatal
férfiakból ésfiúkból,akik még nem nőttek fel, de akiket harcba lehet szólítani.
A korosztályfalu az a csoport, mely köré a nyakyusák élete szerveződik. Az
eltérő korú rokonok a fiatalok által az idősebbek iránt mutatandó kötelező tisztelet
miatt nem tudnak könnyen kommunikálni egymással, ezért a korosztályfalu és nem a
rokoni kör a társadalmi kapcsolatok legfontosabb központja. A családi mag sem le­
het a jó élet központja: a nők szexuális objektumok és nem barátkozásra valók.
Ez a szokatlan társadalmi berendezkedés felvet néhány kérdést annak erede­
tével és funkcióival kapcsolatban. A nyakyusák magyarázata szerint a korosztályfalu
megakadályozza a vérfertőzést az após és a menye között. A nyakyusák hite szerint
továbbá a szülők szexuális életét a gyermekek szeme elől el kell rejteni. A
nyakyusák egy számukra ésszerű megoldást találtak e két problémára, bár ez egy rit­
ka esetet képvisel, ha több kultúrát átfogó nézőpontból szemléljük.
A szexuális élet szabályozása valóban szerepet játszhat a nyakyusák társa­
dalmi berendezkedésében. Nincs férfi-beavatási szertartásuk vagy formális elismeré­
se a férfikorba lépésnek. Ezért a serdülőkoron átesett mindenfiatalemberpotenciális
partnert jelent a saját korosztályába tartozó nők számára. Mivel a nyakyusák többne-
jűek, egy felnőtt fiú potenciális szeretőt jelent apja valamelyikfiatalabbfelesége szá­
mára. Továbbá a nyakyusák, akiknél létezik a levirátus, azaz a sógorházasság, meg­
engedik a fiúnak, hogy apja halálakor örökölje annak feleségeit (kivéve biológiai
anyját). Ezek a kulturális képződmények némi alapot adnak annak a féltékeny féle­
lemnek, mellyel e társadalomban az apák viseltetnek fiaik iránt és amely a társada­
lom felbomlásához vezethet. Erre is megoldás a korosztályfalu.
A korosztályok megjelenése némely társadalomtípusban felvetett néhány
kérdést a korosztályok funkcióival kapcsolatban. Egy-egy, több kultúrát szem előtt
tartó tanulmányból úgy tűnhet, hogy a korosztályok azon társadalmakban alakulnak
ki, melyek gyakran harcolnak és nincsenek állandó lokális csoportjaik. A férfiak nem
támaszkodhatnak rokonaikra szövetségesként a háborúban, mert azok esetleg távol
vannak. A korosztályok megbízhatóbb szövetséges-forrást jelentenek.
Jóllehet a mi társadalmunkban az életkor nem olyan fontos szerveződési
89
szempont, mint a fent leírtakban, az életkor az összetartozás egyre fontosabb alapja
lesz itt és nő az egyre magasabb kort megérő, (olyan) idősek száma, akiknek bevéte­
leik megengedik, hogy életkoruknak megfelelő életmódot alakítsanak ki. Való igaz:
még az amerikai bíróságok is elismerték az életkor jelentőségét a társadalmi beren­
dezkedésben, a lakóhely megválasztásában és néhány esetben támogatták az idős
embereknek azon jogát, hogy olyan lakóközösségekbén éljenek, melyek egyeseket
(fiatalabb) életkoruk miatt kirekesztenek.
Nemi alapon szerveződő csoportosulások
A nem nyilvánvaló alapját jelenti a szolidaritásnak. Néhány társadalomban a
nemiség nagyon fontos alapelv, aminek alapján csoportosulások formálódnak. A leg­
több figyelmet a férfi csoportosulásokra fordították, valószínűleg, mert több férfi
csoportosulást ismerünk mint nőit. Az a korhierarchia például főként férfiakra jel­
lemző, amelyekhez a nők házasság útján kapcsolódnak.
Melanéziában, Ausztráliában és néhány dél-amerikai indián csoportnál a fér­
fi csoportosulások és kultuszok fontosak a társadalmi és a vallási életben. A serdülő
fiúkat férfivá avatják és attól kezdve életük legnagyobb részét a férfiak házában töl­
tik, s csak feleségeiket látogatják, akik gyerekeikkel a saját kunyhóikban élnek a fa­
luban. A férfiak kultuszától a nők el vannak zárva és azt nagy titokzatosság veszi kö­
rül. A férfiak háza a legnagyobb tiszteletet parancsoló építmény a faluban, s benne
vagy a közelében tartják a vallási zenei hangszereket és az egyéb kultikus tárgyakat.
Különösen Ausztráliában ezek a kultuszok összekapcsolódnak az újonnan beavatott
fiúk körülmetélési rítusával, amely után afiúkatférfiaknak tekintik és bevezetik őket
a kultusz titkaiba. Ez általában olyan mitológiával is összefonódik, amely arra ad
magyarázatot, hogy ezek a kultuszok hogyan keletkeztek és a nők miért vannak belő­
lük kizárva. Ezek a mítoszok magyarázatot adhatnak arra is, hogy ezekben a társadal­
makban miért a nőket tartják társadalmilag alsóbbrendűnek, s hogy miért van a férfi­
aknak és a nőknek különböző szerepük.
Néhány társadalomtudós pszichológiai magyarázatokat ad ezekre a kultu­
szokra. A kultuszokat úgy értelmezhetjük, mint egy tudattalan védekezést, annak fel­
ismerése miatt, hogy a férfiak sebezhetőek a nőkkel való kapcsolataikban. A férfia­
kat végül is a nők szülik és nevelik, a gyerekszülés csak a nők alkotó hatalma. Na­
gyon sok, a férfiak kultuszaival kapcsolatos rítus olyannak tűnik, mintha a gyermek­
szülés újrajátszása lenne. A nagy titoktartás, amellyel a férfiak kultusza körül van
véve, a fallikus alakú zenei hangszerek és a hozzá kötődő mitológia úgy tűnik, mint­
ha a férfiak nők iránti ambivalens érzéseit érzékeltetnék, akiktől az életet kapták és
akiktől véglegesen el kell szakadniuk, hogy igazán férfiakká válhassanak. A nők szo­
lidaritása ezekben a társadalmakban nem a kultuszokon vagy csoportosulásokon ala­
pul, hanem a családi életben való szerepükben és a női rokonok közötti erős interper­
szonális kötelékeken.
 90
Sok észak-amerikai őshonos társadalomban jelentősek voltak a nemen alapu­
ló csoportosulások. Ezek közül néhány korosztályhoz volt kötve, mások nem. Néme­
lyikük rituális funkciója az volt, hogy ellenőrizze a természetet, gyógyítsa a testet és
a lelket. Ezekben a kultuszokban vannak vallási specialisták, pl. orvosságos embe­
rek, akik a törzs tagjainak fizikai és szellemi jólétéért voltak felelősek. A rítusok
résztvevői olyan személyek voltak, akik ugyanazokról a dolgokról álmodtak: pl. csil­
lagokról, kövekről, állatokról vagy madarakról. Az álom, a vízió felruházta az álmo-
dót természetfeletti hatalommal, amit fel tudott használni a törzs javára a rítusok elő­
adásán és az orvosi gyakorlatokon keresztül.
A másik csoportosulásfajta a síksági törzseknél a harcosoké volt, amelynek
elsődleges funkciója a törzs megvédése és a törzsön belüli rend fenntartása volt. Erre
a fajta társaságra példa a "Fekete Harcosok Társasága" a fekete-láb indiánok között.
Az összes ilyen társaság rendelkezett különleges ékszerekkel és viseletekkel. A Fe­
kete Harcosok Társasága gyakran szolgált tábori őrségként a törzs évenkénti táboro­
zásai idején. A társaság tagjai szigorú szankciókat léptettek érvénybe saját tagjaikkal
szemben, akik nem tettek eleget a kötelezettségeiknek. Például, ha egy tag hiányzott
a szertartásról, a többi tagok elpusztították tipijét és vagyonát. A Fekete Harcosok
tudták, hogy a tábori rend fenntartóiként a legjobb eredményeket akkor érik el, ha
normákat, követelményeket állítanak maguk elé, mert akkor az emberek megértik,
hogy parancsaikat komolyan kell venniük.
Amíg a legtöbb nemen-alapuló társaság az amerikai őslakosok közötti
férficsoportosulás volt, néhány női csoportosulás is létezett és előfordult az is, hogy
a nők csatlakozni tudtak a férfiak társaságaihoz. A nők társaságainak különböző faj­
tái voltak. Közöttük voltak olyan csoportok, amelyeknek női tagsága álmain keresz­
tül irányította a bölényekkel vagy más állatokkal és a termésnövekedéssel kapcsola­
tos rítusokat.
Nyugat-Afrikában a csoportosulásoknak számos fajtáját találhatjuk, ugyan­
csak fontos társadalmi funkcióikkal. Kettőről vannak pontos adataink, a Pororól és a
Sandáról, amelyek a libériai kpelle és a térség más törzsei között levő férfi és női tár­
saságok. Mindkét társaságnak az egyik elsődleges funkciója a fiatalok beavatása.
A Poro férfi társaságnak fontos politikai funkciói voltak a helyi közösségeken
túl, ami még a mai nemzeti politikára is kiterjed. Habár a Sande hatalom behatároltabb
volt, a múltban az egész törzsi Sandét női vezető irányította. Sierra Leonéban, ahol a
Sande szervezet több mint 90 százalékban falusi asszonyokból áll, a férfiak tartózkod­
nak attól, hogy be nem avatott asszonyokat vegyenek feleségül. A szervezet hatalmán
keresztül történik a lányok átváltoztatása házasulandó nőkké. A nők ma a Sande-t, szö­
vetségek létesítésére és a politikai karriejük támogatására használják.
A technológiailag egyszerű társadalmakban az alábbi jellemzettekhez hason­
ló társaságokat azért szervezik, hogy rangokat újrateremtsenek és megkülönböztesse­
nek. Vallási funkciójuk is lehet. Néhány esetben ezek a társaságok gyógyítóak, de
csak azok az egyének válhatnak tagokká, akik valamilyen komoly betegségből gyó­
gyulnak fel, őket kérik fel később, hogy művészetüket másokon is gyakorolják.
91
A törzsi társadalmakban azoknak a társaságoknak fontos politikai funkciójuk
vannak, amelyek túlmutatnak a rokonságon, mint tagságuk szerveződésének alapján.
A síksági indiánok között ők tartják fenn a békét, a közösségi vadászatok alkalmával
és még a szórakoztatásról is gondoskodnak. Más esetekben vitákat oldanak meg, a
tagokat megvédik a természetfeletti és az emberi ártalmakkal szemben és egységbe
rendezik a törzs különböző szegmenseit. A társaságok jelenléte Nyugat-Afrikában,
például összhangban van a korosztályi szervezet hiányával, ahol az egyik hiányzik,
ott egy másik lát el hasonló politikai és társadalmi funkciókat. Ezen társulások közül
sok olyan státuszok alapján szerveződik, mint a nem vagy a kor, de mások önkénte­
sek és megint mások a tagoktól egy bizonyos teljesítményt követelnek meg. A mo­
dernizáció és az urbanizáció bizonyos feltételei mellett az önkéntes csoportosulások
száma gyorsan növekszik és ezek fontos szerepet játszanak a társadalmi változásban.
Etnikai alapon szerveződő csoportosulások
Sokan közülünk úgy azonosítják magukat, mint az egyik vagy másik etnikai
csoporthoz tartozókat, olyan kulturális jelenségekre hivatkozva, mint a nyelv, szoká­
sok, ruházat vagy ételek, amelyek részei egy, a szüléinktől, nagyszüleinktől örökölt
tradíciónak. Általában a társadalomtudományi gondolkodásban az etnikum valóban
úgy van meghatározva, mint egy mindenki által osztott kulturális jellegzetesség és
mint egy nem tükröződő, de érzelmileg elkötelezett közösség- és egyéntudat.
Clifford Geertz például, úgy határozta meg az etnikumot, mint primordiális kötelé­
ket, amely a közös vérből, vallásból, nyelvből és egy helyhez vagy szokáshoz fűződő
ragaszkodásból származik. Geertz és mások számára ezek az etnikai kötelékek -
amelyeket egyik generáció ad át a másiknak és megkülönbözteti a csoporttagokat a
csoporthoz nem tartozóktól - az alapszemélyiség és a csoportidentitás kifejezései.
Az etnikumnak ez a primordialista definíciója úgy tekinti az etnikus kötelékeket,
mint természetieket és szellemieket. Az etnikumot és az etnikai csoportokat úgy te­
kinthetjük, mint az ember társadalmi életének inherens részeit, amelyek egy függet­
len erőt gyakorolnak a viselkedésre és az etnikai csoport politikai és gazdasági érde­
keit tekintve kollektív mozgósításának tartják azt. Az etnikai csoportok erősen érzel­
mi színezete magyarázza, hogy ezek a kötelékek a modernizáció trendjei - urbanizá­
ció, oktatás, tömegkommunikáció - ellenére, amelyek gyengítették volna őket, még
léteznek. Ebből a szempontból az etnikai csoportokat és az etnikai konfliktusokat a
mai társadalmakban úgy értelmezik, mint fa régi lojalitáshoz való kötődés', a harma­
dik világ társadalmainak esetében pedig, mint a 'hagyományos társadalmak példáját',
a 'változással szembeni ellenállást'.
Bár az etnikum nem racionális vagy méginkább irracionális aspektusai az et­
nikai csoport viselkedésének egy tagadhatatlan komponensét látszanak megragadni a
mai világban: a primordialista definíció legfőbb kritikája az, hogy nem veszi megfe­
lelő mértékben számításba sem a történelmet sem a társadalmi rendszert, különösen
nem fektet hangsúlyt az osztálykonfliktusokra. Az hogy az etnikai kötelékeket úgy
 92
tekintjük, mint az ember társadalmi életének lényeges összetevőjét például, ez nem
magyarázza meg, hogy az etnikum miért jelenik meg és miért tűnik el különböző tör­
ténelmi periódusokban, de azt sem, hogy az etnikai kötelékek miért manifesztálód­
nak különbözőképpen változó társadalmi, politikai és gazdasági feltételek mellett.
Ahogy az antropológia távolodik a kultúra holisztikusként való felfogásától és entitá­
sok elkülönítésétől, úgy veszti el jelentőségét annak hangsúlyozása, hogy az etniku­
mok zárt és statikus természetűek.
Az etnikai csoportokról alkotott kidolgozottabb felfogásának bevezetőjében
Frederik Barth hangsúlyozta, hogy túl egyszerű az az antropológiai nézet, amely sze­
rint a földrajzi és társadalmi izoláció az alapvető oka a kulturális különbségek fenn­
tartásának. Barth fő hozzájárulása az etnikai csoportok tanulmányozásához az volt,
hogy kimutatta, az etnikai határok az etnikai csoportok közötti interakció ellenére lé­
teznek és valójában gyakran életbevágóan fontos társadalmi kapcsolatok vannak az
etnikai határok között. Amíg Barth egyetértett azzal, hogy az etnikumnak fontos kul­
turális tartalma van, azt is bemutatta, hogy nem létezik egyszerű egy az egyhez kap­
csolat etnikai egységek között és objektíven meghatározható kulturális különbségek.
Ezzel ellentétben Barth és mások azt hangsúlyozták, hogy az etnikum nagyon is a
társadalmi interakció folyamatából emelkedik ki, amely szerint az etnikum nem telje­
sen inherens a társadalmi környezetben, hanem egyedi formában egyedi körülmé­
nyek között jelenik meg.
Az etnikum etnográfiai megközelítése megmutatta, hogy az etnikai identitá­
sok és etnikai csoportok inkább változékonyak, mint statikusak. Megjelennek, ke­
resztülmennek egy változáson, majd a változó körülményekre adott válaszképpen el­
tűnnek egy gazdasági és társadalmi környezetben. Az etnikum röviden egy történel­
mileg megalkotott társadalmi identitás. Az utóbbi 20 évben az antropológiában egy
dinamikusabb megközelítés elfogadása miatt, az etnikum tanulmányozása beleágya­
zódott csoportokon belüli és közötti, különösen a társadalmi viszonyokat egyenlőt­
lenként jellemző társadalmi kapcsolatok tanulmányozásába. Az etnikai és az osztály­
elemzések arra tesznek kísérletet, hogy megértsék a modern etnikai folyamatok
összetett dinamikáját. Jelenleg az osztály és hatalmi viszonyok tanulmányozását az
etnikum megértéséhez elengedhetetlennek tekintjük; a legkisebb etnikumot is úgy
fogjuk fel, mint a társadalom csoportjai közötti versenyt a politikai vagy gazdasági
érvényesülésért, dominanciáért.
A mai társadalom összetett etnikai erőtanának egy példáját - különös tekin­
tettel az etnikum megjelenésére, mint az élet változó anyagi körülményeire adott vá­
laszra - találhatjuk meg Jay O'Brien (1986) tanulmányában, amit az afrikai Szudán
mezőgazdaságáról írt.
1925-ben az angolok, akik akkor elfoglalták Szudánt, ki akarták terjeszteni a
pamutgyártást Azért, hogy elegendő munkaerő álljon rendelkezésükre a fő mezőgazda­
sági szezonban is, arra ösztönözték a helyi parasztokat és pásztorokat, hogy váljanak
szezonális vándorló fizetett munkaerővé. De ez a helyi munkaerő nem volt elegendő,
ezért az angolok szorgalmazták, hogy a szegény parasztok, akiknek nagy része moha-
93
medán hausza anyanyelvű volt, telepedjenek le Szudánban és stabil, egész évben
igénybe vehető, olcsó munkaerőként szolgáljanak. A nyugat-afrikaiak más csoportjait
is ösztönözték, hogy Szudán más területein telepedjenek le, ahol saját megművelésre
való földeket kaptak, de ugyanakkor a pamutiparban dolgoztak szezonális munkaerő­
ként. Meglehetősen nagy kulturális eltérések voltak a nyugat-afrikaiak között. Még a
mohamedán hausza anyanyelvűek között is különbségek voltak, mint például az etnikai
identitás, a különböző nyelvek használata és a különböző szokások.
Már kezdettől fogva nehezteltek a helyi szudániak a nyugat-afrikaiakra, aki­
ket arra használtak a britek, hogy fegyelmet tartsanak a helyi munkaerő között. A
szudániak közül sokan, akik csak néhány éve váltak földművelőkké, lebecsülték a
mezőgazdasági munkát, ha lehetőség nyílt rá, akkor elkerülték és akkor is nagyon
közönyösen dolgoztak, ha az már elkerülhetetlen volt. A másik oldalról pedig a nyu­
gat-afrikai bevándorlók - akik a kizsákmányoló jellegű körülmények között végzett
fegyelmezett mezőgazdasági munkájának már hosszú történelme volt - sokkal hasz­
nálhatóbbak, munkabíróbbak voltak.
Rövid időn belül a bevándorlókat úgy nevezték el Szudánban, hogy fellata
vagy fulani. Ezt a terminust alkalmazták minden nyugat-afrikai bevándorlóra megkü­
lönböztetés nélkül, ami a nyugat-afrikaiakat szorgalmasként és szolgaiként sztereoti­
pizáló negatív konnotációt nyert. így a nyugat-afrikai viselkedés egy eleme a helyi
emberek számára azok etnikumának domináns elemévé vált, így a bevándorlók kö­
zötti kulturális különbségeket elmosták a helyi arabok.
A nyugat-afrikai bevándorlók a kulturális átszerveződés folyamatával vála­
szoltak az ellenséges bánásmódra és a társadalmi létra legalacsonyabb fokára való
kényszerű elhelyezésre. Míg egyrészt adoptálták a helybeliek néhány szokását - pél­
dául ruházat, háztípus - másrészt pedig kidolgoztak néhány kulcs kulturális szimbó­
lumot, amelyeket pozitív jelentéssel töltöttek fel, hogy megkülönböztessék magukat
az araboktól. A bevándorlók a fundamentalistább iszlám gyakorlataikat hangsúlyoz­
ták, mint például az alkoholtól való tartózkodás, az asszonyaik elzárása és tiltása an­
nak, hogy a földeken dolgozzanak, nem úgy ahogy azt a helyi asszonyok tették. Szin­
tén kiemelték a kemény munka etikáját és mérsékelték a fogyasztást, ami méltóságot
adott a munkájuknak.
A takari terminust folyamatosan felváltotta a fellata terminus. A takari egy
tiszteletteljes terminus, amit általánosan a nyugat-afrikai muszlim zarándokokra alkal­
maztak. A takari címke megjelenésével az alcsoportok differenciálódásának tendenciá­
ja a hausza és a nem hausza között eltűnt és ezeknek a különböző embereknek az etni­
kuma most a takari. Acélból, hogy válaszoljanak a helybeliek ellenségeskedésére és ar­
ra, hogy belső változatosság ellenére egyformának tekintik őket, ezek a kulturálisan el­
térő csoportok a múlt örökségének és a jelennek valamiféle egységét alkották meg, kü­
lönösen a szudáni helyzetben, hogy egy új etnikai identitást hozhassanak létre.
Ahogy ez a tanulmány is illusztrálja, az új etnikai identitások megalkotása -
méginkább az etnikai hierarchiák kialakulása - gyakran játszódik le a kizsákmányolt
munkaerő kialakulásának kontextusában, ami a gyarmati szituációnak a része.
 94
Urbanizáció és csoportformálódás
Önkéntes társulások:
Az urbanizációval számos, önkéntes tagságon alapuló társadalmi csoport ala­
kul ki. Ezeket a csoportokat összefoglalóan önkéntes társulásoknak nevezzük. E cso­
portok segítenek abban, hogy tagjaik egy komplex és változó társadalomban elérjék
céljaikat, főleg azoknak segítenek az átállásban, akik egy hagyományos, vidéki társada­
lomból kerülnek be a modern, városias és iparosodott életformába. Jóllehet az újonnan
városiasodott társadalmakban kialakult önkéntes társulásoknak vannak olyan céljai,
melyek nem közvetlenül gazdasági vagy politikai jellegűek, azonban ezek a társulások
gyakran szolgálnak olyan eszközként, amelyek segítenek az ilyen célok elérésében.
A frissen városiasodott népességben kialakuló önkéntes társulások működ­
hetnek kölcsönös segítségnyújtó társaságokként is, pénzt kölcsönözhetnek a tagok­
nak, ösztöndíjat adhatnak diákoknak, megszervezhetnek egy temetést, vagy házassá­
gi szertartást a városba költözők helyett. E társaságok közül néhány olyan rokoni,
vagy törzsi szálakon fejlődik, melyek a hagyományos kultúrában játszottak szerepet,
míg mások, pl. a szakszervezetek, az új gazdasági környezetből származó viszonyo­
kon alapulnak. Ezeknek a hagyományos vidéki társadalomban nincs megfelelőjük.
Az önkéntes társulások segítenek a városba költözőknek a városi életformá­
hoz való alkalmazkodásban és alapot nyújtanak a politikai szerveződéshez is, melyen
keresztül az újonnan kialakult helyzetben létező különböző csoportok érdekei képvi­
selethez jutnak. Mivel ezek a társulások gyakran inkább a lóodern, mint a hagyomá­
nyos eredményeken alapuló tekintélyt ismerik el, megkönnyítik a hagyományos
identitásból a modernbe való átmenetet.
Az önkéntes társulások ezen túlmenően segíthetnek a tagoknak a beszűkült rokonsá­
gon, falun, kaszton és törzsön alapuló identitásokon túllépni olyan azonosságtudat felé, amely a
modem nemzetállamokban fontosabb, pl. a polgár és a munkás azonosságtudat.
Néhány városi önkéntes társulás hagyományos státuszokon alapul. Ezek kö­
zött ott vannak a nyugat-afrikai törzsi és regionális társulások, az indiai kaszt-társulá­
sok és az indonéziai népek között szokásos rokoni alapú társulások. Ezeknek kettős
céljuk van. Egyfelől folyamatosságot biztosítanak a hagyományos azonosságtudat és
kultúra forrásai számára, másfelől tagjaikat városi módon szocializálják, kapocsként
szolgálva a modern és a hagyományos struktúrák között.
Informális társadalmi hálózatok
A társadalmi hálózat fogalma a hálózat közepén álló egyén és a többi ember
között fennálló közvetlen és közvetett szálak összességét jelenti. A társadalmi cso­
porttól eltérően, mint pl. az önkéntes társulás, a társadalmi hálózat a kívülállók által
meghatározott keret ahhoz, hogy a társadalmi viszonyokat megérthessük. A hálóza­
tok tanulmányozása gyümölcsöző lehet azon városi és összetett társadalmak szociális
szerveződésének tanulmányozásában, ahol a társadalmi szerveződés nem annyira a
zárt; rokoni, közösségi csoportokon, mint inkább az olyan egyéni cselekvők közötti
szálakon alapul, akik életüknek csak egy bizonyos részét osztják meg bizonyos hely­
zetekben más egyénekkel.
95
XI. fejezet
TÁRSADALMI RANGSOR ÉS RÉTEGZŐDÉS
A társadalmak szerveződési módjaiban nagy eltérések mutatkoznak attól
függően, hogy az egyéneknek mennyire van egyenlő esélye a hatalom, a presztízs és
a létfenntartáshoz szükséges eszközök megszerzésére. Nyilvánvaló, hogy nem
mindenki van egyformán megáldva tehetséggel, szépséggel és ügyességgel, nem
minden társadalom ismeri el az egyenlőséget hivatalosan. Három fő társadalmi
formát különböztetnek meg az antropológusok: egalitárius egyének közösségét,
rangsor szerint és rétegződés szerint szerveződő társadalmakat. A társadalmi
szervezet mindhárom formájának saját gazdasági és politikai szervezete van. Az
egalitárius társadalmak gazdaságaiban elsődlegesen a kölcsönösség játszik szerepet,
bár sokan közülük aktív cserekereskedelmet folytatnak és némelyekre egy olyanfajta
újraelosztás jellemző, amelyik a főnökséghez tartozó központi személyen keresztül
történik. A rangsoroló társadalmak gazdaságára az újraelosztás jellemző, a
rétegződött társadalmakra pedig a piacgazdaság.
Az egalitárius társadalomban kevés állandó uralkodó politikai szerepspecializáció
létezik. A rangsoroló társadalmakban a főnök képviseli a vezető hatalmat, a rétegzett
társadalomra pedig egy sajátos - államnak nevezett - politikai szervezet jellemző. Bár
bizonyos célok érdekében a gazdaság, a társadalmi státuszrendszer és a politika
szétválasztható, de valójában szorosan kapcsolódnak egymáshoz.
Egalitárius társadalmak
Az egalitárius társadalmakban sem egyének, sem csoportok nem jutnak több
(anyagi) forráshoz, hatalomhoz vagy tekintélyhez, mint mások. Nem azt jelenti
mindez, hogy az ilyen társadalmakban mindenkinek egyforma lenne a presztízse. A
kor és a nemi különbségeken kívül a különböző feladatok elvégzésénél tanúsított
képességeket mindig értékelik. Néhányan jobb vadászok, mások ügyesebbek
valamilyen kézművességben, megint mások gyógyító képességükkel emelkednek ki.
Vannak, akik arról ismertek, hogy a többieknél bölcsebbek vagy jobb szónokok, mint
mások. Az egalitárius társadalmakban egyetlen egyéntől - függetlenül attól, hogy a
közösség elismert vagy kevésbé elismert tagja - sem tagadják meg a jogokat
életbenmaradásának feltételeitől, mások nem ellenőrzik és nem zsákmányolják ki
őket. Továbbá bármilyen presztízst is szerez valaki egyéni képességei alapján ezt
nem ruházhatja át utódaira és rokonságára. Nincs meghatározott számú pozíció,
amelyek rangsorolva lennének és amelyekért az egyének vetélkednének. Pl. A jó
vadásznak járó presztízs annyi egyénnek járhat, ahány jó vadász van a közösségben.
A vadászó és gyűjtögető társadalmak jellegzetesen egalitárius társadalmak.
A tartós és egyenlőtlen vagyonelosztási lehetetlenné teszi a földtulajdon hiánya. Az
 96
alacsony technológiai szint, lehetetlenné teszi nagy mennyiségű étel elraktározását.
A vándorlás és az ennivaló elosztásának kötelezősége pedig megakadályozza az
anyagi javak felhalmozását. A vadászathoz és a zsákmányoláshoz nem szükséges ál­
landó vezető, az élelemszerzést pedig mindenki maga végzi, olyan csoportokban,
ahol mindenki egyenlőként vesz részt a munkában. Még a vadásztársadalmakban né­
ha előforduló vezetőnek sincs valódi hatalma vagy gazdasági előnye és tisztségét
nem örökölte és nem örökítheti.
Nem mindegyik zsákmányoló nép szerveződik egalitárius alapokon. Néhány
eszkimó csoportban pl. vagyoni különbségek alakultak ki. Az olyan csoportokban, ahol
a bálnavadászat fontos tevékenység volt, egy sikeres vadász, akinek csónakja, szigo­
nyai és kötelei voltak, nagyobb vagyont tudott összegyűjteni, mint a többiek, amit aztán
úgy osztott el, hogy a kevésbé sikeresek fölött maradjon. Az Amerika észak-nyugati
partján élő halászcsoportok egyáltalán nem egalitáriusak, fejlettebb rangsorolási szabá­
lyaik vannak, mint sok ültetvényes gazdálkodást folytató társadalomnak.
Rangsorra épülő társadalmak
A rangsoroló társadalmakban vannak formális presztízskülönbségek, de az
alapforrásokhoz való hozzájutás lehetősége nagyjából egyenlő mindenki számára. Lé­
tezik örökletes főnöki poszt. A főnök tekintélyét az biztosítja, hogy ő osztja el a javakat
versenyünnepségek és vallási szertartások alkalmával. Habár a vezetőknek nagy a
presztízse és a privilégiumai, mégsem halmoznak fel saját részükre élelmet és javakat.
Életszínvonaluk nem igazán különbözik a társadalom többi tagjának életszínvonalától.
A rangsoroló társadalmakban nemcsak a magas presztízsű főnöki pozíció létezik, ha­
nem a rokonsági csoportok és rangsorok is vannak. A főnökhöz - származás szempont­
jából - legközelebb álló rokonsági csoportoknak a legmagasabb a presztízse és néhány
helyen a születési sorrend is fontos a társadalmi státusz meghatározásában.
A rangsor szerint szerveződött társadalmak általábanföldművelőkés pászto­
rok, bár néhány vadászó csoportban is fellelhető egyszerű rangsorolás. A legössze­
tettebb rangsorolási rendszereket Polinéziában és az Amerika észak-nyugati partvi­
dékén élő indiánok között találták. Ezek a társadalmak egyéni pozíciók sorából áll­
nak, amelyek mindegyike rangsorolva van, nincs két tökéletesen egyenlő egyén. A
nootkák között a gazdasági források használatának jogát, úgymint a halászatot, vadá­
szatot, gyűjtögető területeket egyének tartották kezükben, bár a rokonokat nem lehe­
tett ezek használatától eltiltani. Csak a legidősebb fiúk örökölhették ezeket a jogokat.
Ugyanúgy öröklődött a főnöki hivatal.
A vagyonnak csak kis hányadát tették ki gazdasági források, egyébként
szimbolikus volt pl., hogy ők viselhettek bizonyos neveket, végezhettek bizonyos
szertartásokat, szervezték a potlach-eket és hordhattak bizonyos ruhadarabokat és dí­
szeket. Például csak a főnökök viselhettek abalone kagyló ékszereket és tengeri vidra
prémet köpenyükön. A gazdasági készletek feletti rendelkezési jog a szimbolikus
rangsorolási rendszer alátámasztására szolgált. Mint irányítók egy rokoni csoport fö-
97
nökei, rangjuk hivatalos elismeréseképpen különböző előjogokat élveztek, a lazacfo­
gásból származó első adag, az elejtett tengeri emlősök legjobb részei, takarók és pré-
mek illették meg őket. Ebből a készletből tudták szervezni az ajándékozási ünnepsé­
geket (potlach), ahol ezeknek a javaknak a legnagyobb részét el is osztották.
Hasonló rendszer létezett Tahitin is, amelynek társadalma két részre osztha­
tó: az ari-ira, akik a legfontosabb felmenő ágak főnökeinek közvetlen családjait és
azok rokonait jelentik és a manahune-okra, akik az ezeken kívülesőket foglalják ma­
gukba. A társadalmi rangnak Tahitin gazdasági, politikai és vallási aspektusai voltak.
A manának, a szellemi erőnek mindenki birtokában volt, de rangjától függően kisebb
vagy nagyobb mértékben. Az ari-ik rendelkeztek a legtöbb manával, mivel ők voltak
legközelebbi kapcsolatban az ősök isteneivel, akik felől a mana áramlott. A tabuk ki­
dolgozott rendszere választotta el a kevesebb vagy több manával rendelkezőket
egymástól és az egyének egymás közötti társadalmi kapcsolatait három rang szerint
szabályozták. A magasabb rangúak nem ehettek együtt alacsonyabb rangúakkal és
mivel a férfiak magasabb rangban álltak, mint az asszonyok és a gyerekek, ők sem
ehettek együtt. A legrangosabb ari-i olyannyira szent, hogy bármi, amit megérintett,
a rangban alatta levők számára méreggé vált. Ezért néhány polinéz szigeten a főnö­
köt teljesen elkülönítve tartották a többi embertől és olyan szókincset használt, amit
más nem használhatott.
A rangsoroló társadalmak tehát a rokonság alapján szerveződnek. A rang a
rokonsági rendszerben elfoglalt helytől fligg (születési sorrend, a főnökön keresztül
az ősökkel való rokonság). A rokonsági csoport tagsága minden egyedet felruházott
az alapforrásokhoz való hozzájutás jogával. Egyik csoport sincs kizsákmányolva az
uralkodó osztály fenntartása miatt, amely maga nem termel élelmet. Még az olyan
rangsoroló társadalmakban sem, ahol rabszolgaság létezett. A rabszolgák olyan egyé­
nek voltak, akik egy családhoz tartoztak és nem egy kizsákmányolt osztály, aki maga
tartja fenn a társadalmat. így különböznek a rangsoroló társadalmak a társadalmi ré­
tegződésen alapulóktól.
Rétegzett társadalmak
A rétegzett társadalmat formális, állandó társadalmi és gazdasági egyenlőtlen­
ség jellemzi. Néhány egyén és csoport, amelyek nem kor és nem alapján szerveződtek,
nem jut hozzá a túléléshez és a jóléthez szükséges alapvető forrásokhoz. A rétegzett
társadalmakban viszonylag állandó és nagy különbségek vannak egyes csoportok kö­
zött életszínvonal, biztonság, presztízs, politikai hatalom és érvényesülési lehetőség
szempontjából. Az antropológusok ezek összefüggéseit tanulmányozzák egy társadal­
mon belül és a különböző kultúrák rétegződési rendszereit hasonlítják össze.
Az egyik fontos létező különbség, amit meg kell vizsgálni, hogy a társadal­
mak rétegződési rendszerei születésen alapulnak-e vagy az elért eredményeken. Az
olyan rétegződött társadalmakban, ahol az egyén helyzete a születéstől függ, az
egyén státuszát vagy pozícióját a rendszerben a születés határozza meg. A születéssel
 98
járó státuszok, olyan társadalmi pozíciók, amelyekre az egyén születésétől fogva ér­
demesült. A nem, a faj és az etnikai csoportok példák a születéssel járó státuszokra
az Egyesült Államokban. A rokonsági csoport és a kaszt tagság más példái a szüle­
téssel járó státuszoknak.
Egy olyan rétegzett rendszerben, ami az elért eredményeken alapul, az egyén
pozícióját főleg saját erőfeszítései határozzák meg. Ezt az elért státuszt, az egyén
maga választja és vívja ki magának.
Egyszerű társadalmakban a pozíciók nagy része születéstől függ, bár néme­
lyikben nagy szerepet játszik az egyéni igyekezet és van némi lehetőség a társadalmi
felemelkedésre a képességek és a kemény munka együttesével.
Bár a különböző társadalmi rétegződési rendszereket meg lehet határozni,
aszerint, hogy a pozíciók elsődlegesen születéssel járnak-e (zárt rendszer) vagy pedig
megszerezhetők (nyílt rendszer). A legtöbb társadalomban mindkettő megtalálható. Az
antropológusok foglalkoznak a sokféle státusszal, a születésen alapulókkal és megsze­
rezhetőkkel egyaránt és hogy miként választódnak ki a pozíciókra az egyének.
Hatalom, vagyon és tekintély
A hatalom az a lehetőség, hogy akaratunkat érvényre juttassuk más emberek
és helyzetek felett. A hatalom másik meghatározása szerint a hatalom a forrásokhoz
való hozzájutás lehetősége és az azok feletti ellenőrzés; azaz bármi, amit az egyén
akar, vagy szüksége van rá.
A hatalom tehát lehetővé teszi, hogy saját életünket érintő döntéseket hozzunk
és kivitelezzünk, másokat irányítsunk és átalakítsunk tárgyakat vagy erőforrásokat. Azt
a hatalmat, amelyet a társadalom minden tagja elismer, úgy nevezzük, hogy autoritás és
legitimnek tartjuk. A hatalom lehet törvénytelen is, a társadalom jóváhagyása nélkül
gyakorolt. A hatalommal rendelkező egyének vagy csoportok egy társadalomban akkor
képesek a legeredményesebben cselekedni, ha saját érdekeiket képviselik. A rétegzett
társadalmakban ez az eltérő érdekű egyének és csoportok ellenében lehetséges legin­
kább. A hatalomgyakorlási módszer antropológiai szempontból azokra a kérdésekre ke­
res választ, hogy kié a hatalom egy adott társadalomban, milyen csatornákon keresztül
gyakorolja azt és milyen forrásokra támaszkodik. Kultúrák közötti perspektívából
összehasonlíthatjuk egy amerikai elnök hatalmának forrásait és működését, egy bank­
főnökével, vagy az egykori Szovjetunió pártfótitkáráéval.
A vagyon a társadalmi rétegződés szempontjából az anyagi javak felhalmo­
zását, vagy ezeknek az erőforrásoknak az előállításához szükséges eszközökhöz való
hozzájutást jelenti. Sok társadalomtudós úgy véli, hogy a vagyon a társadalmi réteg­
ződés legfontosabb aspektusa és ezen alapul a többi összetevő tényező, mint a hata­
lom és a presztízs. Marx és követői számára a társadalmi szervezet alapelve az a
rendszer, amelyen keresztül a források képződnek és el vannak osztva az alapvető
emberi szükségletek kielégítésére.
99
Marx különbséget tesz két fő társadalmi réteg között: a tőkések, akik a ter­
melőeszközöket birtokolják és a munkások, akiket foglalkoztatnak. Marx szerint a
termelőeszközhöz való viszony határozza meg nemcsak azt, hogy az egyénnek mi­
lyen a presztízse és mennyi hatalma van, de azt is, hogy mennyi esélye van a túlélés­
re. Nem kell marxistának lenni ahhoz, hogy lássuk milyen nyilvánvalóan tud egy va­
gyon hatalommá válni. A gazdagoknak van több esélye pályázni politikai hivatalo­
kért és el is nyerni azokat, így a tőkések befolyásolhatják a kormányt saját érdekeik­
nek megfelelően.
A presztízs, vagy társadalmi elismertség a harmadik dimenziója a társadalmi
rétegződésnek. A bonyolult társadalmakra specializált foglalkoztatásszerkezet, sok
különböző egymáshoz képest rangsorolt pozíció jellemző. A foglalkozásokat minden
társadalom másképpen rangsorolja. Általánosságban az irodai munkának nagyobb a
presztízse, mint a fizikai munkának. Amint a társadalmi-gazdasági feltételek megvál­
toznak, az értékrendszer, amely a presztízs egy bizonyos rendszerét támogatja, szin­
tén meg fog változni. Az egyes foglalkozások veszíthetnek presztízsükből, illetve
mások növelhetik azt.
A foglalkozásoknak tulajdonított tekintély összefügg az ahhoz a foglalkozás­
hoz tartozó hatalommal, azzal, hogy az mennyi jövedelmet biztosít, mennyire fontos
a társadalom szempontjából. Igaz, hogy az amerikai társadalomban a presztízs alapja
a jövedelem, de figyelembe kell vennünk a megszerzés módját és a felhalmozott va­
gyont is. Általánosságban azoknak az embereknek, akik jövedelmüket illegálisan
szerzik, kisebb a presztízsük, mint akik törvényesen szerzik vagyonukat.
Régóta vitatott, hogy vajon presztízs vagy társadalmi osztály hatékonyabb-e
az egyén érdekeinek védelmében. A társadalomtudósok körében két ellentétes véle­
ménnyel találkozhatunk, Marxéval és Max Weberével. Míg Marx az embereket egy
adott, főleg a hasonló gazdasági érdekek alapján szerveződött csoportok tudatos tag­
jainak tartja, Weber úgy gondolja, hogy az emberek a presztízs és státusz szimboli­
kus jelentőségét többre értékelik, mint a pénzt. Weber továbbá azzal érvel, hogy a
politikát az is motiválhatja, hogy a csoport meg akarja védeni a társadalmi pozíció­
ját, ugyanúgy, mint gazdasági érdekeit, vagy pedig az utóbbit az előző rovására. Pél­
dául, a szegény fehérek az amerikai délen nem dolgoztak együtt a szegény feketék­
kel, hogy közösen jobbítsák gazdasági körülményeiket, mert fontosabb volt nekik,
hogy fenntartsák a bőrszínen alapuló státuszkülönbséget.
A társadalmi osztály
A társadalmi rétegződés két alapvető formája az osztály és a kaszt. Az osz­
tályrendszerben a különböző rétegek nem különülnek el élesen egymástól, hanem fo­
lyamatosan következnek egymásból. Van mozgás a társadalmi osztályok között. Az
egyén egy adott társadalmi osztályba születik, különböző eszközök segítségével (ta­
nulás, házasság, szerencse, kemény munka) átkerülhet egy felsőbb osztályba. A tár­
sadalmi mozgás felülről lefelé is lehetséges és leginkább osztályon belül érvényesül.
 100
Társadalmi osztályok az USA-ban
Azt tartják, hogy az USA-nak nyitott osztályrendszere van. Egyes emberek po­
zíciója nagy mértékben az elért státusztól függ, olyanoktól, mint a foglalkozás, iskolá­
zottság és életmód, de sok esély van a felemelkedésre. Ez a nyílt osztályrendszer része
az amerikai mitológiának és az egyenlőség demokratikus alapelvén nyugszik. Sokan
nehezen tudják elfogadni az USA-ban, hogy ez az egyenlőség még nem valósult meg
teljesen és, hogy a társadalmi rendszernek a társadalmi osztály fontos része maradt.
Számtalan tanulmány rávilágított, hogy az egyes osztályok tagjainak viselkedése, hoz­
záállása és életmódja összefügg azzal, hogy melyik osztályba tartoznak. Ez szintén az
osztályok meglétét bizonyítja. Antropológiai kutatások kimutatták, hogy a társadalmi
osztály nem csupán gazdasági jelenség. A társadalmi osztály egy szubkultúra is; tagjai­
nak az élettapasztalatai, foglalkoztatottságuk, értékrendszereik, iskolázottságuk, cso­
port-hovatartozásuk, szabadidős tevékenységeik, politikai nézeteik hasonló jelleget mu­
tatnak. A közös jellemvonások összetartó erején kívül az osztály tagjai inkább egymás
társaságát keresik, mint más osztálybeliekét. A társadalmi rétegződést vizsgáló tanul­
mányok sok társadalomban azt mutatják, hogy a nem formális érintkezési formák, mint
pl. a látogatás, hangsúlyosan azonos osztálybeliek között történik. így vannak kölcsö­
nösen hatással egymásra az életmód és a társadalmi osztályok érintkezési szokásai. A
közös lakóhelyen, iskolán alapuló interakción keresztül az egyén elsajátíthatja társadal­
mi osztályának életmódját. Mivel a barátkozás alapja az azonos életmód, ezért a hason­
ló életmódú emberek keresik egymás társaságát.
A társadalmi osztályt gazdasági és hatalmi viszonyok szerint is értékelhet­
jük. Azt vizsgáljuk ezzel, hogy a különböző társadalmi osztályokban milyen lehető­
ségei vannak az egyénnek. Életlehetőségen azt értjük, hogy az egyén a társadalom­
ban élhet-e a lehetőségeivel vagy nem. Az életlehetőség magában foglalja a létfenn­
tartást, az iskoláztatási lehetőséget, amely segít a szellemi és alkotó képesség
maximalizálásában. Jelenti azt is, hogy az egyén részt vehet-e a szociokulturális élet­
ben és hogy van-e arra lehetősége, hogy kényelemben és biztonságban éljen.
Az egyén életlehetőségei összefüggnek a társadalmi rétegződésben elfoglalt
helyétől. A társadalmi mobilitás szintén egy lehetőség, amely attól függ, hogy pilla­
natnyilag hol van az egyén az osztályrendszerben. A középosztályba születetteknek
lehetősége van arra, hogy még jobb körülmények közé kerüljenek, mint a szegé­
nyebb osztálybelieknek.
Akaszt
Az osztálytársadalommal ellentétben, amely elsődlegesen a szerzett pozíci­
ókra épül, a kasztrendszer alapja a születés. Az egyén abba a kasztba tartozik, ahova
a szülei és nem kerülhet át egyik kasztból a másikba.
Az osztályrendszerben a különböző osztályokból származók összeházasod­
hatnak. A kasztrendszerben csakis a kaszton belüliekkel lehetséges a házasság. Más
101
kifejezéssel a kaszt örökletes és endogám. A kasztok - bár több van belőlük -
egymáshoz viszonyítva rangsorolva vannak és általában egy bizonyos foglalkozással
állnak kapcsolatban. A kasztrendszer tehát rangsorolt, kultúránként meghatározott
számú egymástól függő endogám csoportból áll. Az osztálytársadalomtól eltérően,
ahol nincsenek tiszta határok az osztályok között, a kasztrendszerben élesen elkülön­
ülnek a kasztok egymástól. A társadalmi szabályok nagy része a kasztok közötti tár­
sadalmi távolságot igyekszik fenntartani.
Néhány antropológus szerint kasztok csak Indiában léteznek és mélyen a
hindu vallásban gyökereznek. Mások úgy gondolkodnak, hogy a kaszt egy rétegződé-
si rendszer, amely Indián kívül is megtalálható néhány országban pl. Japánban és Af­
rika egyes részein. A kaszt kultúrák közötti meghatározását alkalmazták az USA-
ban, főleg a délen élő fehérek és feketék viszonyára. Ennek a társadalmi rendszernek
megvannak a kasztrendszerre jellemző vonásai; születésen alapuló osztály, endogá­
mia, kulturális korlátozás, hagyományos foglalkozások, és a rétegződési rend, amely
a fehéreket részesíti előnyben.
A társadalmi rétegződés tanulmányozásának fő irányai
A társadalmi rétegződés a javak és szolgáltatások nem egyenlő elosztásából
következik a társadalomban. Az alapkérdések itt - hogy ki mit kap és miért - a kultu­
rális értékektől, a termelés megszervezésétől és azoktól a lehetőségektől függnek,
amelyekkel a különböző egyének és csoportok rendelkeznek szocietális céljaik el­
éréséhez. A társadalomtudósok két fő elméleti perspektívából közelítik meg a társa­
dalmi rétegződést: az egyik a funkcionalizmus, a másik pedig a konfliktus-elmélet.
Funkcionalizmus
A funkcionalizmus a társadalmi rétegződés integratív funkcióját hangsúlyoz­
za és azt hogy az miként járul hozzá a társadalmi rend fennmaradásához, szilárdságá­
hoz és működőképességéhez. A funkcionalisták azt a nézetet vallják, hogy minden
összetettebb társadalom léte rendszeresen előadódó olyan jellegzetes feladatok meg­
oldásán nyugszik, amelyek különleges kiképzést és intelligenciát igényelnek. A leg­
jobb, a legintelligensebb, legtehetségesebb egyének tudják megoldani ezeket a fela­
datokat; őket egy jutalmazási rendszerrel még inkább lehet motiválni. Ha egy sebész­
nek annyit fizetnének, mint egy egyszerű egészségügyi alkalmazottnak, akkor senki
se lenne sebész, hiszen ahhoz sokáig kell tanulni és hatalmas felelősséggel jár. Úgy
vélik tehát, hogy a társadalmi rétegződés fő funkciója az, hogy létrehozza ezt a jutal­
mazási rendszert - mind anyagi, mind szimbolikus értelemben - és így a társadalom
számára létfontosságú munkák elvégzését biztosítani tudja. Funkcionalista
szempontból a rétegződés a társadalmi rendhez hozzájárul azzal is, hogy integrálja
az azonos gazdasági és politikai érdekeltségű csoportokat, amikor a rokonság már
nem játszik fontos integráló szerepet. A társadalmi rétegződés rendszere elsimítja az
 102
egyének és csoportok társadalmi összeütközéseit; így a társadalmi egyenlőtlenség a
stabilitás ára.
A funkcionalizmust bírálók rámutatnak, hogy a társadalmak nem mindig ju­
talmazzák a leglényegesebb szerepeket betöltőket. Olyan alapvetően fontos foglalko­
zások, mint pl. az ápolónő és a tanár nem kapnak társadalmunkban sem olyan anyagi,
sem olyan szellemi elismerést, mint egy labdarúgó. Tovább folytatva, a rétegződési
rendszer sok intelligens és tehetséges, de alacsony társadalmi presztízsű csoportból
származó ember számára nem teszi lehetővé, hogy azok olyan képzésben részesülje­
nek, amelynek segítségével nagyobb elismertséggel járó foglalkozásokat és pozíció­
kat szerezhetnének a társadalomban.
Konfliktus-elmélet
Ez az elmélet nagymértékben a marxizmuson alapul, de nem azonos annak
osztály és osztályharc elméletével! Azt állítja, hogy a társadalom természetes állapo­
ta nem a béke és a stabilitás, hanem a változás és a konfliktus. Ebből a perspektívá­
ból a társadalmi rétegződés a fellelhető javakért és szolgáltatásokért folytatott állan­
dó harc eredménye, amelyet minden összetett társadalomban megtalálhatunk. A ré­
tegződés azért létezik, mert akik megszerezték a hatalmat, anyagi javakat és presz­
tízst, ezt arra használják fel, hogy mindezt meg is tartsák. Ezt nem pusztán megfé­
lemlítéssel vagy erőszakkal sikerül elérniük, hanem társadalmi értékrendszerrel és
hiedelmekkel, amelyek igazolják az egyenlőtlenség mai rendszerét az alsóbb társa­
dalmi pozícióban lévő emberek tudatában.
A konfliktus-elmélet hívei vitatják, hogy a rétegződés csupán következmé­
nye lenne a társadalmi konfliktusnak, szerintük oka is, mivel a különböző osztályok
érdekei szemben állnak egymással. Arra is hajlamosak, hogy a konfliktust sokkal po­
zitívabban ítéljék meg, mint azt a funkcionalisták gondolják, hiszen az összeütközé­
sekből adódó előrehaladást sokkal előnyösebbnek tartják a társadalom szempontjá­
ból, mint a status quo fenntartását. így ez az elmélet használható arra, hogy felhívja a
figyelmet a változásra és a konfliktusra, mint az emberi élet és a társadalom egyete­
mes aspektusaira.
Az olyan társadalmi jelenségeket, mint pl. az osztály és a kaszt két perspektí­
vából is vizsgálhatjuk:
1. Hogyan segítik elő a társadalmi integrálódást és rendet?
2. Hogyan tükrözik vissza a konfliktusokat és katalizálnak társadalmi válto­
zásokat?
103
XII. fejezet
A POLITIKAI RENDSZEREK ÉS A TÁRSADALMI ELLENŐRZÉS
Minden társadalomban van valamiféle politikai rendszer, azaz olyan intéz­
mények, amelyek szervezik és irányítják az emberek közös tevékenységeit. Kis társa­
dalmakban a politikai vezetés és szervezés lehet informális és ad hoc. Csak akkor ra­
gadja meg a vezető szerepet valaki, ha erre igény támad. Általában minél nagyobb
létszámú egy populáció, annál körvonalazottabb a vezető szerep, és bonyolultabb a
politikai szervezet.
Például minden társadalom megkövetel tagjaitól egy minimális összhangot.
Ezért mindegyik kifejleszt egy társadalmi ellenőrző mechanizmust, amellyel az egyé­
nek viselkedését szabályozzák és elfogadható mederbe kényszerítik. Mindig vannak
elismert és elfogadott viselkedési minták és olyanok, amelyek elítélendőek és elfo­
gadhatatlanok. A társadalmi ellenőrzés eszközeivel egy társadalom megerősíti a be­
vett, helyes viselkedést és elítéli az elfogadhatatlan tetteket, a harmóniát és az
együttműködés fenntartását tartja a megfelelő direktívának. A legkirívóbb eltérések a
normális viselkedéstől, amelyek a csoport összetartását veszélyeztetik, a törvénynek
nevezett társadalmi ellenőrzés hatáskörébe esnek. Fontos megjegyeznünk, hogy a
legkevésbé szervezett társadalmak törvénykezése és politikai szervezete egymástól
függetlenül létezik. Bár amint a politikai szervezet egyre intézményesebb lesz és
szervezettebb, a kormányszervek átveszik a jogi intézményeket addig, míg ezek a po­
litikai rendszer részévé nem válnak.
A politikai rendszerek formái
Négy alapvető fajtája van a politikai rendszereknek. A legegyszerűbbtől a
legbonyolultabb felé haladva: horda, törzs, főnökség és állam (az anyanyelvű szak­
irodalomban: bánd, tribe, chiefdom, state). Ma csak néhány olyan társadalom létezik,
amelyik ne integrálódott volna egy állami szintű politikai rendszerbe. Ezért, hogy
megérthessük a kevésbé szervezett társadalmakat, egy korábbi időpontban kell re­
konstruálnunk a szerkezetüket.
Hordák
Valószínűleg a hordák voltak az ember politikai rendszerének legkorábbi
formái. Ahogy az összetettebb formák kialakultak a horda-szintű társadalmak már
nem voltak versenyképesek az erőforrásokért folytatott harcban. A legismertebb hor­
da-szintű társadalmakat Ausztrália, Afrika sivatagjaiban, szavannáiban, Észak-Ame­
rika és Ázsia tundra részein találták. Éltek még hordák a trópusi erdővidéken is
(Ázsia, Dél-Amerika).
 104
A hordák egy bizonyos számú családból állnak, akik együtt élnek és végez­
nek gazdasági tevékenységet az egész év folyamán. A hordákban leginkább zsákmá­
nyoló életformájú népek élnek, hiszen ez általában kis népsűrűséget és folyamatos
évszakonkénti vándorlást követel. Ennek következtében csak kevés ember tud egész
évben együttmaradni. A hordák népessége 12-től több száz főig terjedhet.
A legkisebb hordák, az egyszerű hordák, általában nem voltak nagyobbak egy
nagycsaládnál és arra hasonlított felépítésük is. A vezetés informális volt, a család leg­
öregebb vagy egyik idősebb férfitagja szolgált vezetőként. A döntést közösen hozták,
minden felnőtt férfi és nő beleszólásával. Az egyszerű hordák tulajdonképpen család­
ként működtek. Mivel a horda minden tagja rokonságban volt egymással házasság vagy
leszármazás folytán, ezért ezek exogám egységek voltak, a horda tagjainak más hordák­
ból kellett társat keresniük. így, bár önálló gazdasági és politikai egységek voltak, min­
den hordának társadalmi szükségszerűségből kapcsolatot kellett tartania a másikkal, az
egymás mellett élő hordák közti házasságok miatt. Az egyszerű hordáknak általában
volt neve, bár a nevek és néha egyszerűen csak valamilyenföldrajzijellemzőre utaltak.
A forrásokhoz való hozzájutás lehetősége határozta meg az ilyen kiscsopor­
tok létrejöttét. Gyakran szerveződtek egyszerű hordák nem vándorló vadak elejtésé­
re, mint például a szarvas, guanaco vagy a kis emlősök, amelyek egy körülhatárolt
területen egész évben fellelhetők. Az egyszerű hordák zsákmányoló tevékenysége ál­
talában nem termelt ki semmilyen jelentős élelemfelesleget, aminek következtében
egész évben vadászniuk kellett. Az ilyen területek vadforrásait legeredményesebben
egy kicsi és nagyon mozgékony csoport tudta kihasználni. Ehhez hozzá kell tenni,
hogy ezek a hordák a vadgyökerek, bogyók és csonthéjasok évszakonkénti gyűjtöge­
téséből és valamennyi halászatból és rákok összeszedéséből is éltek.
Az összetett hordák több családból állnak - néha taglétszámuk a százas
nagyságrendet is elérte. Az egyszerű hordákkal ellentétben az összetett hordák
egymással rokonságban nem álló nagycsaládokból álltak. Az összetettebb hordákban
a vezetőség még mindig nem hivatalos, de már körülhatároltabb volt. Az ilyen veze­
tőket gyakran "nagy embernek" (big-man) hívták. A nagy embernek nem volt hiva­
talos tisztsége, a vezető szerep inkább befolyáson alapult, mint a hordatagok fölött
gyakorolt tekintélyen. A befolyásolás az a képesség, amellyel az embereket meg le­
het győzni arról, hogy úgy cselekedjenek, ahogy tanácsoljuk nekik.
A tekintély az, amikor valakinek joga van megparancsolni másoknak, hogy
azok miként cselekedjenek. így a nagy ember pozíciójából következően nem követel­
hetett és nem róhatott szabályokat a horda tagjaira és döntései nem voltak kötelezőek
másokra nézve. Mivel a nagy ember státusz nem jelentett formális tisztséget, nem is
lehettek megszerzésének előírt szabályai. Ez nem volt egy véglegesített pozíció,
ezért egy ember addig töltötte be, amíg egy másik vezető informálisan fel nem vál­
totta.
Az egyszerű hordákhoz hasonlóan az összetett hordák gyakran kóbor csopor­
tok, amelyeknek taglétszáma elég jól meghatározott határok között mozog. Bár, na­
gyobb méretük miatt az összetett hordák nem olyan összetartóak, mint az egyszerűek
105
és politikailag is ingatagabbak. A családok közötti viták eredményezhetik azt, hogy
egyes tagok egy másik hordához csatlakoznak, de még az is megtörténhet, hogy egy
horda kettő vagy több hordára szakad szét. Az összetett hordák a gazdasági nyomás
következtében alakultak ki, amelyek megkönnyítették vagy szükségessé tették az
együttműködést a nagycsaládnál kiterjedtebb körben is. Mint ahogy ezt az egyszerű
hordáknál láttuk, a legfontosabb vadászható állatok természetének fontos szerepe
volt. Az összetett hordák olyan nagy csordákban élő vándorló állatokra vadásztak
szezonálisan, mint pl. a bölény és a rénszarvas. A csordákban vándorló állatok általá­
ban csak bizonyos időszakonként jelentek meg egy bizonyos horda vadászterületén
belül, akkor amikor a horda téli területéről a nyárira vándorolt. Mivel a bölények és a
rénszarvasok néha több tízezres nagyságú csordában vándorolnak, nem okozott ne­
hézséget a tundrán és a nyílt füves területen megtalálni őket.
A nagy csordában vonuló állatok vadászata megkívánta, hogy az állatokat
olyan területre tereljék, ahol egyszerre sokat lehet leölni belőlük. Az állatokat egy szik­
lára kergették, ahonnan azok a mélybe zuhantak, vagy egy szorosba, ahol könnyebb
volt az elejtésük, de előfordult, hogy folyóba vagy tóba terelték, ahol a vadászok csó­
nakról lelőhettek azokat. A stratégiák az egyszerű hordánál nagyobb vadászcsoport mű­
ködését követelték meg. így összetett hordák jöttek létre, mert nagyon sok vadászra
volt ahhoz szükség, hogy a nagy nyájakban élő állatok mozgását irányítani tudják.
A horda politikai szervezetéről megállapítható, hogy számos független poli­
tikai egységre oszlik, amelyek kizárólag a helyi csoport keretein belül működnek.
Ezeknek a különböző közösségeknek közös kulturális identitásuk volt általában har­
monikus kapcsolatot igyekeztek fenntartani egymással, de nem volt olyan politikai
szerkezetük, amely képes lett volna arra, hogy az összes különálló közösséget a kö­
zös munka érdekében egyetlen egységgé kovácsolja.
A hordák a társadalmi rendet nem intézményesen - hanem pletykák, kicsúfo­
lás, kiközösítés segítségével - tartják fenn. Kirívó esetekben az egyént meg is ölhetik
vagy száműzhetik a közösségből. Habár az együttműködés kényszere minimálisra
csökkenti az egyének közti konfliktusokat, ezek mégis léteznek és el is fajulhatnak.
A horda feltételei között, ahol a valóságos társadalmi egység a mindennap találkozó
egyének kicsiny csoportja, az egyének közti verekedés és nézeteltérés a csoport tag­
jait is befolyásolhatja. Bár kevés formális intézmény létezik a problémák megoldásá­
ra, a társadalmi mechanizmusok azokat a konfliktusokat, amelyek a társadalmi rend
épségét veszélyeztetik, elsimítják. Erre a célra szolgál a csoportból való kiválás, a
horda felbomlása kisebb egységekre és a dalversenyek.
Törzsek
A törzs olyan kulturálisan elkülönült közösség, melynek tagjai úgy tekintik
magukat, mint akik ugyanattól az őstől származnak vagy ugyanazon népekhez tartoz­
nak. Törzseket elsősorban az állattartó és növénytermesztő népek között találunk,
ezeket gazdaságilag a reciprocitás és az újraelosztás elve integrálja. A törzsek is
alapvetően egalitárius társadalmak, a tagok gazdagsága, státusza és hatalma között
 106
nincsenek lényeges különbségek. A hordákhoz hasonlóan a törzsekben sem alakultak
ki tisztán megkülönböztethető politikai szerepek. Ezek általában rokonsági csoportok
szerint szerveződnek. Ezek a csoportok a politikai tevékenység egységei, valamint az
alapvető gazdasági források birtokosai. A nukleáris családnál tágabb helyi rokonsági
csoportok nagyobb közösségekben alakulnak.
Ezekben a közösségekben a valóságos politikai egység mindig változik. A
törzs helyi egységei általában egymástól függetlenül működnek. Csak külső feltéte­
lek hatására gyűlnek egybe - legyen az egy másik csoport támadásának veszélye
vagy egy másik csoport megtámadásának lehetősége. Mint a hordák esetében, a tár­
sadalmi ellenőrzés törzsi politikai szervezete és mechanizmusai olyan intézmények­
be vannak beágyazva, mint a rokonság vagy a vallás. Nincsenek specializált politikai
feladatok és szerepek.
A legfontosabb különbség a horda és a törzs között, az hogy a társadalom
olyan mechanizmusokat működtet, melyek integrálják a társadalom helyi szegmense­
it. Ilyenfajta társulás a korcsoportok intézménye, melynek célja, hogy integrálja a kü­
lönböző helyi szegmenseket. Ezek különösen fontosak voltak több kelet-afrikai
törzsnél. A harcias csoportosulások, mint amilyeneket az egyes síksági indián tör­
zseknél találunk, vagy a nyugat-afrikai titkos társaságok szintén behálózzák és integ­
rálják a törzseket alkotó helyi szegmenseket. A klán egy rokonsági köteléken alapuló
törzsi szervezet, a klánok néha különböző törzsek tagjait is integrálhatják
A törzsi integráció egy másik formája, amely egyaránt támaszkodik a rokon­
ságra és az elhelyezkedésre, az a fajta osztott leszármazási rendszer, melyet a nuerek
körében találtak. A nuereknél kb. 20 klán van, mindegyik fő felmenő ágazatokra osz­
lik. A klán szintje alatt olyan szegmenseket találunk, amelyeket maximális felmenő
ágazatoknak neveznek és amelyek egyre kisebb felmenő ágazatokra oszlanak. A mi­
nimális felmenő ágazatokba 3-5 generáció tartozik és ez az alapvető leszármazási
csoport, amely a napi tevékenységekben funkcionál. Egy minimális felmenő ágazat
tagjai egy faluban élnek és egymást közeli rokonoknak tekintik. A minimális felme­
nő ágazatok politikailag függetlenek és ezen a szinten felül nincs semmilyen formá­
lis vagy központosított vezetés. A magasabb szintű felmenő ágazatok főleg konflik­
tus helyzetekben működnek, tagjaik nem alkotnak csoportot és nem élnek együtt. In­
kább úgy viselkednek mint egy szövetségi hálózat, mely csak akkor lép működésbe,
mikor az alacsonyabb szintű szegmensek konfliktusba kerülnek egymással. Különbö­
ző felmenő ágazatokhoz tartozó egyének összeütközésénél a magasabb szintű felme­
nő ágazatokba tartozó tag a hozzá legközelebb álló rokon oldalára áll. Ezt a fajta po­
litikai rendszert kiegészítő oppozíciónak nevezik.
Ugyanúgy mint a hordáknak, a törzsi társadalmaknak is vannak vezetőik, de
ez nem jelent centralizált vezetést, vagy formális hivatalokat, amelyek a politikai ha­
talom forrásai lehetnének. Sok amerikai őshonos népcsoportnál pl. a különböző tevé­
kenységekhez különféle vezetők tartoznak (harci főnök, a béke idejének főnöke,
szertartásvezetők).
107
Bizonyos ökológiai és társadalmi feltételek között ennél megalapozottabb poli­
tikai vezetés bontakozhat ki a törzsi társadalmakban. Azokon a területeken, ahol az idő­
járás kiszámítható és a források bőségesek erős autoritárius szerepek fejlődnek ki és
megjelennek az igazi főnökök. A dél-iráni basserik egy pásztorkodó nomád törzs, erős
főnöki intézménnyel. Vándorlásaik során a basserik más törzsek területein vonulnak
keresztül. Ha el akarják kerülni, hogy a túl sok legeltetéssel túlzottan kihasználjanak
egy területet, a nyáj éhenhalását, a törzsek közti összecsapásokat, a basseriknek szigo­
rúnak ragaszkodniuk kell a vándorlás meghatározott útvonalához és időpontjához.
Ezért a basseri főnök egyik legfontosabb szerepe a törzs vándorlásának koordinálása.
Egy másik fajta törzsi vezető található a Melanéziában és a Malajziától Új-
Guineáig fellelhető társadalmakban. Ez a nagy ember egy önmagát kinevező vezető,
aki inkább személyes teljesítményének mintsem az általa birtokolt tisztségnek kö­
szönheti hatalmát. A nagy ember helyi szinten gyakorolja a hatalmat, de ez az integ­
ráció meglehetősen törékeny. Mivel ez nem egy állandó tisztség, ezért a nagy ember­
nek folyamatosan bizonyítania kell alkalmasságát.
A törzsek ugyanúgy, mint a hordák a deviáns viselkedést és a konfliktusokat
informális módon szabályozzák, de vannak formálisabb mechanizmusaik is. A
cheyenne indiánok között pl. a törzsi gyűléseken harci társaságok tagjai ügyeltek a
rendre. Ezek a társaságok megbüntették a rendbontókat, majd megpróbálták őket re­
habilitálni azzal, hogy vissza is vezették őket a törzsi rendszerbe.
A törzsi társadalmakban a viselkedés szabályozásának egy másik törzsi mód­
ja a közvetítők használata, mint pl. a nuerek esetében.
A konfliktusok megoldásának formális, komplex és specializált módjai külö­
nösen fejlettek Nyugat-Afrikában. Az ibok között, pl. az öregek tanácsa egy központi
gyűlésen ül össze, hogy a vitás kérdések megoldásában közreműködjön. Sok
melanéziai törzsben a konfliktusok megoldásának erőszakos módjai helyett a sértett
fél kártérítéssel való kárpótlása jellemző.
Az állattartóknál és az ültetvényeseknél előforduló háborúskodás a népesség
és élelemforrások közötti egyensúly egyfajta kiegyenlítési módja. A törzsi integráci­
ót szolgáló erős, békés eszközökön alapuló mechanizmusok hiányára vezethető
vissza és arra, hogy hiányzik az azonnali szükségleteken túlmenő élelmiszertermelés­
re való késztetés. A gazdasági felesleg, amely specializáltabb és központosítottabb
politikai hatalmat is képes fenntartani valójában csak a társadalmi-kulturális integrá­
ció szintjén jelenik meg. Ezeket hívjuk főnökségnek.
Főnökségek
A főnökségeket a törzstől két fő jellegzetesség különbözteti meg. A törzzsel
ellentétben, ahol minden rész szerkezetileg is és funkcionálisan hasonló, a főnökség
olyan részekből áll, melyek szerkezetileg és funkcionálisan is megkülönböztethetők
egymástól. A rangsorolási rendszer azt jelenti, hogy egyes rokonsági ágaknak és a
hozzájuk tartozó egyéneknek magasabb vagy alacsonyabb társadalmi státuszuk van
mint a többieknek. Az uralkodó nemesek és közrendűek főnökhöz fűződő szorosabb
 108
vagy lazább geneológiai kötelékek révén különülnek el egymástól. Ezenkívül létez- ?
hétnek földrajzi egységek is a főnökségen belül, mindegyikben saját főnökkel vagy
tanáccsal.
A második különbség a törzs és a főnökség között az, hogy a főnökségnek
központosított vezetése van, ami egy főnöki tisztségből áll. Egy centralizált irányító
központ kialakulása - vagyis a főnöké és politikai hatalmáé - szoros összefüggésben
van az újraelosztási csere mintáival. A javak a központba (a főnökhöz) vándorolnak
és a főnök nagylelkűségéből kifolyólag osztódnak el újra, ünnepségek szervezésén
keresztül. A szervezet főnökségi szintje által létrehozott gazdasági felesleg az egész
társadalom hasznára válik, ugyanakkor ez elsődlegesen a főnök hatalmát és presztí­
zsét támogatja. Ez a gazdasági felesleg a főnökség tagjainak nagyobb biztonságot
nyújt, mint amennyi a törzsi társadalomban lehetséges. A főnök nemcsak élelmet,
hanem munkaerőt is eloszthat. Ráadásul a központosított hatalom meggátolja a társa­
dalom szegmensei között az erőszak kitörését, ugyanakkor nagyobb katonai hatalmat
biztosít a társadalom egészének a többi társadalommal szemben, mint amennyire a
törzsek képesek. Főnökségeket főleg a pásztorkodó vagy az intenzív mezőgazdaságot
folytató társadalmak között találunk, bár léteznek Amerika Észak-Nyugati partjain és
Polinéziában fellelhető vadászó-halászó népcsoportok körében is.
A főnökségen belül az erőszak korlátozva van, mivel a főnöknek jogában áll
bíráskodni, büntetni a deviáns egyéneket és megoldani a vitás kérdéseket. A
Trobriand-szigeteken a főnök büntető hatalma nagyrészt abból áll, hogy varázslót fo­
gad fel, aki fekete mágia segítségével megöli a rendbontót. A Trobriand-szigeti fő­
nök hatalmának leghatékonyabb biztosítéka az, hogy kezében tartja a mágiát.
A basserik között a főnöknek nagy a hatalma a vitás kérdések rendezésében.
A vitatkozó felek csak akkor kerülnek elé, ha a településen belüli informális módsze­
rek sikertelennek bizonyulnak a vita megoldásában. Ha egy vitás ügy a főnök elé ke­
rül, szabadon dönthet benne. Döntését pedig el kell fogadni!
A társadalmi rendet a főnökségben a félelem tartja fenn egyrészről, másrész­
ről pedig valóságos tisztelet és lojalitás a főnökkel szemben. A főnök tekintélyét a
szimbolikus, természetfeletti, adminisztratív, gazdasági és katonai hatalom kézben
tartása biztosítja. Ez nagyobb stabilitást biztosít a főnökségben, mint a törzsekben,
néha erőszakos verseny folyik a főnöki hivatal megszerzéséért. A főnökök általában
elnyomják versenytársaik lázadási törekvését és fenyegetéseiket, keményen leszá­
molnak azzal, aki hatalmukat megpróbálja elragadni.
Államszervezetek
A legösszetettebb politikai szervezet az állam. Az állam egy hierarchikus,
centralizált politikai szervezet, amelyben egy központi kormány monopóliuma az
erőszak használata. Ezenkívül, az államot társadalmi rétegződés jellemzi. A legtöbb
esetben az állami társadalmak intenzív mezőgazdaságon alapulnak, melynek termelé­
kenysége lehetővé teszi a városok fejlődését, a gazdasági és foglalkozási
specializációt és az extenzív kereskedelmet. Az állam egyik legfontosabb jellemzője,
109
hogy korlátlanul képes bővülni anélkül, hogy feldarabolódna, a politikai egységek és
etnikai csoportok inkorporációin keresztül. Ezért az állam sokkal népesebbé, hetero­
génebbé és erősebbé képes válni, mint bármilyen más típusú társadalom.
Társadalmi rétegződés
Ahogy ezt a főnökségek esetében láttuk, a központi vezető hatalom kialakulása
gazdasági felesleg létrejöttével van kapcsolatban. Az állam-szervezetekben a gazdaság­
ba való beavatkozás révén előállított feleslegnek csak egy része megy vissza közvetle­
nül a néphez, másik része magának az államnak a tevékenységét biztosítja, például az
adminisztratív bürokrácia fenntartását, hadsereg, művészek, iparosok és papok eltartá­
sát. Az államban előállított vagyon egy része arra szolgál, hogy az uralkodó osztály
fényűzését biztosítsa. Csakis az uralkodó osztály fér hozzá korlátlanul az alapvető for­
rásokhoz. Az állam hatalma azt a célt szolgálja, hogy fenntartsa ezt az egyenlőtlen el­
osztást és hogy adóztatás révén élelmiszer-felesleget halmozzon fel.
A főnökségekben a rangsorolás alapja a rokonság. Az államban a rokonság
nem szabályozza a különböző társadalmi osztályok közötti viszonyokat. Ellenkező­
leg minden osztály tagjai egymás között házasodnak, a rokoni szálak nem hálózzák
be az egész társadalmat. Ez hozzájárul az osztályok közti szakadékok elmélyülésé­
hez.
A központosító állam
Az államot mint a politikai szervezet egy formáját magasfokú funkcionális
specializáció jellemzi. A társadalmi rendet a kormány tartja fenn, amely a státuszsze­
repek egy összefüggő csoportja és jól elkülönül a társadalmi szervezet más aspektu­
saitól, például a rokonságtól. Az állam alapegységei többé nem a rokoni csoportok,
hanem másféle kapcsolatok - mint például a területi alapokon szerveződőek - válnak
fontosakká. Az egyén az állampolgárság révén válik a társadalom tagjává, nem pedig
a rokoni hovatartozás alapján és az "egy nép" tudata nem korlátozódik többé azokra,
akik egymás közt vérségi és házassági szálakat tudnak felmutatni. Az állam admi­
nisztratív felosztásának egységeiföldrajziak:városok, kerületek stb. Minden egység­
nek saját kormányzata van, bár ezek nem függetlenek a központi kormánytól.
Az államszervezetekben a kormány tartja mozgásban a társadalmat. Az ál­
lam, pl. beavatkozik a gazdasági folyamat minden részletébe. Az adózással ösztönzi
a háztartások mezőgazdasági termelését. Kézben tartja a munkaerőt is. Az összetett
piaci hálózat segítségével beleszól a javak és szolgáltatások cseréjébe és elosztásába
is.
Az államok többségében olyan városok alakulnak ki, melyek adminisztratív,
vallási és gazdasági központként működnek. Az ilyenfajta központokban azután
nagyhatású kulturális, tudományos, művészeti, építészeti és filozófiai eredmények
születnek.
 110
Az erőszak monopóliuma: az állami társadalmak legfontosabb meghatározó
tulajdonsága a kormány monopóliuma az erőszak felett. Lefektetett törvények hatá­
rozzák meg, hogy az állam milyen esetben és milyen módon folyamodhat erőszak­
hoz. Az írott törvényeket erre felhatalmazott törvényhozó testületek hozzák és hiva­
talos jogi intézmények hajtják végre. A bíróságnak és a rendőrségnek pl. jogában áll
a legkülönfélébb büntetéseket kiszabni, mint a börtön, vagyonelkobzás, pénzbírság,
sőt halál.
Az állam mint szociopolitikai szervezet az emberiség kulturális eredményei
között az egyik legfontosabb. Filozófusokat, csakúgy mint az antropológusokat ejtett
gondolkodóba a kérdés, hogy az emberek miért mondanak le szabadságuk egy részé­
ről és vetik alá magukat az államnak. A válasz keresése közben az antropológusok
megvizsgálták a rendelkezésre álló bizonyítékokat a régi és a mai társadalmakban és
különféle elméleteket gyártottak. Ma általánosan elfogadott vélemény, hogy az olyan
elméletek, amelyek az államalakulatok létrejöttét egyetlen ok és hatás láncolatára
fűznék, nem adnak kielégítő magyarázatot. Az állam születését egy újabb megközelí­
tés úgy értelmezi, mint különböző körülmények közötti tények többféle interakcióját.
Az államiság előtti társadalmak különböző helyzetekben az eltérő szelektív nyomás­
ra úgy válaszoltak, hogy megváltoztatják valamelyik belső szerkezeti egységüket, le­
igáznak egy versengő csoportot, megszerzik a vízforrások feletti hatalmat, vagy poli­
tikai erőt vívnak ki maguknak a térségben. Ez a kezdeti változás egy olyan láncreak­
ciót indít el, mely más változások sorozatán keresztül elvezet az állam kialakulásáig.
Megszületik az állam, mint egy kulturális megoldás olyan különböző problémák
megoldására, amelyek megkövetelik az emberiség központosított összhangját és sza­
bályozását.
111
Xffl. fejezet
A TERMÉSZETFELETTI
A vallás meghatározásai
Mi a vallás? Hogyan adhatnánk rá olyan meghatározást, mely magában fog­
lalja az emberiség összes vallását? Mi lenne az a legjobb meghatározás, amely az
emberi faj összes vallására érvényes? Ha "Istenben való hit"-ként határozzuk meg a
vallást, akkor joggal vádolhatnak bennünket etnocentrizmussal. Léteznek társadal­
mak, melyekben nincs semmiféle istenséghit, mégis van vallás. Olyan meghatározás­
ra van szükségünk, mely igaz minden kultúrára.
A vallás legrégebbi antropológiai definíciója E.B. Tylor animizmusa, avagy
a hit a szellemlényekben. A legtöbb modern koncepció követi Tylort, eszerint min­
den vallásnak tartalmaznia kell a hitet valamiféle szellemi vagy természetfeletti erő
létében.
Természetfeletti hatalmak: lények és erők
A "lények" nem az egyedüli szellemi hatalmak, melyekben az emberek hisz­
nek. Sok vallás olyan másféle hatalmak létét posztulálja, melyekre jobban illik az
"erők", mint a "lények" kifejezés. Például az ősi időkben a polinéziai népek a
manában, egy mindenhol jelenlévő, személytelen, anyagtalan erőben hittek. A mana
kölcsönzött természetfeletti képességeket azoknak a dolgoknak, melyek a nem min­
dennapi sikereket megmagyarázták. Az emberekbe és tárgyakba több vagy kevesebb
töltődött a manából.
A manához hasonlatos erőkben való hit általánosnak mondható, ezért hasz­
nos ha külön beszélünk természetfeletti lényekről és erőkről. A szellemi lényeknek
általában oly emberi jellemzőket tulajdonítanak, mint a testforma, az emberek előtti
megjelenés különféle módozatai, a személyiség és az emberek cselekedeteire való
könnyen megjósolható reagálás. A természetfeletti lényeknek tulajdonított emberi
jellemzők rendkívül különbözőek: lehetnek szeszélyesek vagy következetesek, ma­
kacsok vagy ésszerűek, bosszúra vágyók vagy elnézőek. Néhány lény emberi erede­
tű, ilyen a lélek vagy az ősök szelleme, amely sajátos egyéniséggel rendelkezik. Más
fajta lények nem emberi eredetűek, mint a legtöbb isten és démon.
A természetfeletti hatalmak meghatározott tulajdonságokkal bírnak, melyek
népenként különbözőek. Általában az erőknek nincs saját akaratuk, erejük, hogy
visszautasítsák azokat, akik parancsolhatnak nekik, vagy befolyásolhatják őket. így a
szellemek mind gonosz, mind pedig jóindulatú célokra is felhasználhatók. A legtöbb
esetben az emberek hisznek abban, hogy azok a személyek, akik ismerik a helyes rí­
tusokat és mágikus eljárásokat, befolyásolhatják a természetfeletti erőket.
 112
Mítoszok
A természetfeletti hatalmak (lények és erők) létében való hit a vallásnak
csak egy része. A vallásban vannak mítoszok is, amik a természetfeletti hatalmak
múltban történt cselekedeteiről, tetteiről szóló beszélt vagy írott történetek. A míto­
szok legtöbbször kulturális hősök és természetfeletti hatalmak régi cselekedeteiről
szólnak. Néha tartalmazzák a teljes univerzum keletkezésének történetét, elbeszélik,
hogyan és miért teremtődtek az emberek, állatok, égitestek és természeti jelenségek.
A mítoszok megmagyarázzák, hogyan tettek szert az emberek eszközeikre, szokása­
ikra és hogyan kerültek oda, ahol most élnek. Gyakran elmondják, miért nem tehet­
nek meg bizonyos dolgokat az emberek és mi történt azzal, aki a múltban tiltott dol­
gokat cselekedett.
A népek mítoszai többek annál, hogy csak kielégítsék a kíváncsiságot és se­
gítsenek az időt eltölteni. A mítoszok a népek világképének szerves részei, alapvető
elképzelések a természetről és a társadalomról és arról, hogy az embereknek miként
kellene a természethez és a többi emberhez viszonyulnia. így befolyásolják az embe­
rek mindennapi viselkedését.
Rítusok
Az összes vallás esetében megkülönböztethetünk egy harmadik komponenst
is. Bár a természetfeletti lények - istenek, szellemek, ördögök, démonok - túlvilági-
ak, az emberek úgy gondolják, hogy ezek érdekeltek a földi eseményekben. Ha meg­
kérik őket, akkor kedvezően befolyásolhatják a dolgok folyását. Bár a természetfelet­
ti erőknek nincs emberi formájuk, mégis befolyásolhatók, hogy az emberek számára
jó vagy ártalmas cselekedeteket hajtsanak végre. így jutunk el a vallás egy másik
összetevőjéhez: a képzeteken és a mítoszokon kívül a vallások előírnak olyan visel­
kedésformákat, melyek által az emberek kapcsolatot teremthetnek és hatást gyakorol­
hatnak a természetfeletti erőkre. Azokat a megszervezett viselkedési mintákat, me­
lyeket szellemi erők befolyásolása céljából jelenítenek meg - rítusoknak nevezzük.
A rítusok mindig sztereotipek: a beszéd és a mozgás meghatározott mintáján vagy az
események meghatározott sorozatán alapulnak, melyeket nagyrészt ugyanúgy jelení­
tenek meg minden előadáson. Az emberek általában olyan rítusokat hoznak létre,
melyek által elérhetik, hogy a természetfeletti erők az ő érdekükben cselekedjenek:
egészségessé és termékennyé tegyék őket, esőt hozzanak, növeljék a termést, megóv­
ják a leikeiket, áldást nyújtsanak, ellássák vaddal a népet stb. Könyöröghetnek,
imádkozhatnak, áldozatokat mutathatnak be és akkurátusan követhetik a rituális elő­
írásokat, biztosítva ezzel azt, hogy isteneik, szellemeik vagy halott őseik szellemei
kedvezően alakítják az életüket.
A rítusoknak ezenfelül szimbolikus aspektusuk is van. Gyakran olyan helyen
játszódnak le, amely a résztvevőknek szimbolikus jelentőségű. A rítusokhoz tartozik
bizonyos eseményeket szimbolizáló tárgyak használata is.
Az antropológusok a rítusokat gyakran két szempont alapján osztályozzák.
Az első maga a rítus célja, ahogy azt maguk a résztvevők megjelölik. Léteznek pél-
113
dául jósló, gyógyító, ártó, áldozatot bemutató és ördögűző rítusok. A rítusok által
megújul a világ, férfi válik a fiúból, ezáltal szabadítható ki a lélek egy halott ember
testéből Vannak rítusok, melyeket egyes emberek végeznek, másokat rokoni csopor­
tok, egy korosztály tagjai vagy egész közösségek adnak elő.
Az osztályozás alapja lehet az is, hogy a rítusokat mikor tartják; szabályos
időközönként, vagy csupán akkor, ha a csoportnak vagy néhány tagjának éppen szük­
sége van rá. A szabályos időközönként megtartottakat naptári vagy szezonális rítu­
soknak nevezzük. Krízis rítusokat akkor szerveznek és jelenítenek meg, amikor egy
csoportnak vagy néhány személynek arra szüksége van.
Cselekvések és rítusok
A legtöbb rítus a következő gyakorlatok kombinációját használja a termé­
szetfeletti erőkkel való kapcsolatteremtésre és azok ellenőrzésére: imádságok, fel­
ajánlások és áldozatok, tárgyakkal való manipuláció, mítoszok elmondása és elját­
szása, az individuum fiziológiai állapotának megváltoztatása (pl. transzállapot) zene,
tánc és dráma.
Ima és áldozat
Az ima egyfajta beszélgetés, amelyet az emberek istenekkel és szellemekkel
folytatnak. Magában foglalhat kérést illetve bizonyos cselekedetek megmagyarázá­
sát, megnyilvánulhat alkudozás formájában vagy állhat csupán az isten dicsőítéséből.
A természetfeletti lényeknek bemutatott felajánlás és áldozat szintén széles
körben elterjedt vallási gyakorlat. Ezek állhatnak a szüret első gyümölcseiből, más
közösségeken belül pedig embereket vagy állatokat áldoznak fel az isteneknek.
Azokban a kultúrákban, ahol állatokat áldoznak fel, csak bizonyos állatok alkalma­
sak a felajánlásra.
Mágia
A mágia kísérlet a természetfeletti erők mechanisztikus ellenőrzésére, befo­
lyásolására. A mágia gyakorlása során az emberek azt a hitüket fejezik ki, hogy köz­
vetlenül, saját erőfeszítéseik révén tudnak hatni - j ó és rossz értelemben egyaránt - a
természetre és egymásra. A mágia éppen ezért különbözik más vallási gyakorlatok­
tól, például az imától vagy a felajánlásoktól, ez utóbbiakban ugyanis az istenek segít­
ségét kérik valaminek a beteljesüléséhez. A mágia jellegzetes rituális eljárásokat
foglal magába, amelyek - ha a megfelelő módon hajtják őket végre - adott, előre
megjósolható eredményekre vezetnek. Az analógiás mágiában a végrehajtott cselek­
véssor hasonlít a kívánt eredményhez. Az analógiás mágia valószínűleg több ezer
éves múltra tekint vissza: a vérző állatokat ábrázoló barlangfestményekből arra kö­
vetkeztethetünk, hogy azokat a vadászat sikerének biztosítására használták.
Az érintési mágia olyasmit használ, ami kapcsolatban állt vagy kapcsolatban
fog állni azzal, amit vagy akit a vallási specialista befolyásolni akar. Az érintési má-
 114
giában a rész állhat az egész helyett: a varázsló pl. a kiszemelt áldozat haját vagy
körmét használja fel az ellene irányuló mágiában.
A jóslás (divináció) olyan mágikus eljárás, mellyel hasznos információt pró­
bálunk szerezni valamilyen természetfeletti hatalomtól. Nagyon sok társadalomban
megtalálható, a mi kultúránkban pl. egy pénzdarab feldobása lehet a divináció egy
példája. Ez olyan mechanikus cselekvéssor, mellyel kiválasztunk egyet az alternatív
lehetőségek közül, ha a meglevő információ alapján egyik sem tűnik előnyösebbnek
a másiknál. A jóslás megerősíti az emberek hitét választásukban, ha nincs meg az
összes szükséges információjuk, vagy ha több, egyformán jónak tűnő lehetőség
közül kell választaniuk.
Varázslás (sorcery)
A mágiát lehet egy közösség vagy egy egyén javára használni, de ugyanígy
szolgálhat antiszociális célokat is. Varázslásról akkor beszélünk, ha azzal a szándék­
kal gyakoroljuk a mágiát, hogy egy másik embernek bajt okozzunk. A csontszúrás
például a melanéziai vallási specialisták egyik mágikus módszere. A varázslás, csak­
úgy mint a mágia egyéb formái, közvetett módon az egyén érzelmi állapotára hatva
éri el a kívánt eredményt. Eredményessége attól függ, hogy az áldozat mennyire van
tudatában annak, hogy mágikus akciót folytatnak ellene. Ha az áldozat pszichikailag
sebezhető és hisz a varázslat erejében, stressz-reakció állhat be nála, ami a különbö­
ző pszichológiai funkciók szétzilálódásában nyilvánulhat meg. A kiszemelt célpont
kétségbe esik, elveszti étvágyát, s lassan szabályszerűen éhen hal - nem tud felülke­
rekedni a tehetetlenségen, ami erőt vett rajta, amikor rájött arra, hogy áldozat.
Boszorkányság (witchcraft)
Csakúgy, mint a varázslás, ez is egy kísérlet, hogy természetfölötti eszközök
segítségével okozzuk valakinek bajt. Azonban a varázslással ellentétben - amelynél
anyagi természetű dolgokra van szükség - a boszorkányok kizárólag pszichikai esz­
közökkel élnek. A varázslók tudatosan alkalmazzák mindazt, amiről tudják, hogy a
másik ártalmára lesz; a boszorkányok hatalma lehet akaratlan is.
Összegezve: minden vallás három komponensből áll, ezek:
1. hit a természetfeletti erők létezésében és természetében
2. mitológiák, amelyek ezeknek az erőknek történeti tetteiről szólnak,
3. a rítusok ezeket a hatalmakat akarják befolyásolni, abból a célból, hogy
azok kedvezően járjanak el az érdekükben.
Miért szükséges a vallás?
Vajon miért érezték szükségét az emberek annak, hogy az érzékekkel megra­
gadható világot érzékeken túli dolgokkal magyarázzák? A vallások először magya-
115
ráznak, válaszolnak a létezés kérdéseire: hogyan jött létre a világ, hogy viszonyul az
ember a természeti viszonyokhoz, miért halnak meg az emberek?
Másodszor: a vallás érvényesít. A vallások ellenőrizni képesek a világmin­
denség erőit, amelyek fenntartják az emberek erkölcsi és társadalmi rendjét. Az
ősök, szellemek, vagy az istenek megerősítik a szabályokat, érvényességet és értel­
met adnak az emberi tetteknek. A vallások a vitathatatlanság felé emelik a földöntúli
szabályokat és kapcsolatokat, melyeket az emberek alkotnak, azoknak abszolút és
örök jelleget adva.
Harmadszor: a vallások megerősítik az embernek azt a képességét, hogy
szembenézhessen az emberi élet törékenységével - halállal, betegséggel, éhínséggel,
árvízzel és a sikertelenséggel. Az embereket pszichikailag megerősítve, tragédiák,
szorongások és krízisek idején, a vallás biztonságot és értelmet ad egy olyan világ­
ban, amely úgy tűnik, bizonytalansággal teli. A vallás növeli a megosztott közösségi
élmények intenzitását is.
A vallás, más szavakkal, meghatározza, milyen a világ valójában, oly mó­
don, hogy előírja a megfelelő hozzáállást, miként kell érezni, cselekedni és élni eb­
ben a világban. Mind a világ természete, mind pedig az emberi érzelmek és motivá­
ciók kölcsönösen erősítik és támogatják egymást.
A vallás szervezetei
Akár az emberi viselkedés más oldalai, a vallási viselkedés is formába öntött
és megszervezett. A vallási szervezeteket a legeredményesebben úgy vizsgálhatjuk,
ha a vallási specializációt elemezzük. Anthony Wallace a vallási szervezeteknek
négy formáját állapítja meg: egyéni kultusz, a sámánisztikus kultusz, közösségi kul­
tusz és az egyházi kultusz.
Egyéni kultuszok
Az egyéni kultuszokban minden egyes személy vallási specialista lehet, köz­
vetlenül saját tapasztalatainak és fizikai szükségleteinek megfelelő kapcsolatot ke­
resve a természetfelettivel. Az egyéni vallási kultusz egy példája a látomáskeresés,
amely a természetfelettivel való kapcsolatteremtésnek egyik, sok észak-amerikai in­
dián törzsnél megtalálható mintája. Az egyén sajátos viszonyt alakít ki egy bizonyos
szellemmel, aki különleges tudás és hatalom birtokába juttatja. A szellem az egyén
védelmezője. A látomáskereső erős érzelmi hatás alatt áll, és különböző eszközök­
kel, mint böjtölés, egy távoli területre való félrevonulás vagy akár öncsonkítás által
elmélyíti érzelmi állapotát.
Jóllehet a látomás erős személyes tapasztalat, kétségtelen, hogy a kultúra ál­
tal is befolyásolt. A crow indiánok közül többen is utaltak ugyanarra a látomásra és
azt ugyanúgy mesélték el Róbert Lowie antropológusnak. Elmondták, hogy magá­
nyos virrasztásuk alkalmával látták miként suhant el egy vagy több szellem is, az ott
lévő sziklák és fák hogyan változtak át ellenségekké, akik aztán megtámadták a lo-
 116
vast, bár képtelenek voltak sebet ejteni rajta. Ezen azt értették, hogy a szellemek a
"látót" sebezhetetlenné teszik. Ez a motívum a crow mitológia része és öntudatlanul
is beépült a látomást keresők tudatába.
Sámánisztikus kultuszok
A sámánnak társadalmilag elismert különleges természetfölötti hatalma van,
melyet többféleképpen hasznosít a hozzáfordulók érdekében legyen az gyógyítás, jö­
vendölés, varázslat, vagy más egyéb tevékenység. Sok társadalomban a sámán az
egyetlen, aki a vallást gyakorolja, vagyis csak ő végez rítusokat és az átlag embertől
eltérő képességekkel rendelkezik. A sámánokat általában nem tekinthetjük egészidős
specialistáknak. Amikor szükség van rájuk elvégzik feladataikat, általában fizetség
vagy ajándék fejében, de egyébként ugyanolyan életet élnek, mint bárki más.
Kultúráktól függetlenül a sámánokról gyakran azt tartják, hogy többféle ké­
pességgel is rendelkeznek. Ezek közül tipikus, hogy befolyással lehetnek szellemi lé­
nyekre. Az ilyen sámánoknak segítőszellemeiket általában egy megváltozott tudatál­
lapoton keresztül érhetik el. Ezt a megváltozott tudatállapotot (transz) többfélekép­
pen lehet előidézni: kábítószerekkel, rituális énekléssel vagy ritmikus zenélésben va­
ló részvétellel. Az emberek gyakran hiszik, hogy a sámán szellemsegítőinek egyike
fizikailag megszállja a sámán testét. A szellem átveszi a testet és a sámán száján ke­
resztül szól az összegyűlt hallgatósághoz. Ilyenkor a sámán médiummá válik vagy a
szellem szószólójává, hiszen a szellem az, aki ilyenkor szól belőle.
Hogy hogyan válik valakiből sámán, az népenként változik. A sámánokról
általában köztudott, hogy különleges, más emberekre nem jellemző, tudással és hata­
lommal bírnak. Ezeket három fő módon érik el: mint tanoncok egy már gyakorlott
sámán oldalán, különleges képzési időt töltenek le. Gyakori, hogy nehéz nélkülözé­
seket kell kiállniuk, mint például meghosszabbított böjt vagy évekig tartó szexuális
önmegtartóztatás; és végül lehetnek olyan személyek is, akik valamiféle szokatlan
eseményt éltek át, például valami csoda folytán súlyos betegségből vagy sérülésből
épültek fel.
A legtöbb társadalomban a sámán fő feladata a gyógyítás.
Közösségi kultuszok
Hasonlóan a sámánizmushoz a közösségi kultuszoknak sincs egészidős val­
lási specialistájuk. Általában a kultuszhoz tartozó mítoszokat és rítusokat csak az
egyik nem ismeri. Egy közösség által rendezett szertartásnak vannak irányítói, -
gyakran az idősebbek vagy azok, akiknek valami közük van ahhoz, amiért a szertar­
tást rendezik - akik a szimbolikus tárgyakat kezelik és ők szólítják meg a természet­
fölötti erőket is. Ezek az irányítók nem képzett szakemberek, nem abból élnek, hogy
gyakorolják ezeket a vallási szerepeket.
A közösségi szertartások célja általában az, hogy egy bizonyos embercso­
port, mint például egy leszármazási vagy korcsoport, egy falu vagy kaszt érdekében
kapcsolatot teremtsenek természetfölötti erőkkel. Két széles körben elterjedt közös-
117
ségi szertartás létezik, melyek a leszármazási csoportokra jellemzőek: az őskultusz
és a totemizmus.
Egyházi kultuszok
Az egyházi kultusz hivatásos papsággal rendelkezik, amelyet hivatalosan
választanak vagy neveznek ki és akik idejüket teljesen vagy annak legnagyobb részét
egy specializált vallási szerepnek szentelik. Ezeket az embereket papoknak nevezzük
és bizonyos rítusok bemutatásáért felelnek, amelyeket az egyének, a csoportok vagy
az egész közösség nevében tesznek. Az egyének csak ezeken a közvetítőkön keresz­
tül érhetik el a természetfeletti hatalmakat. Ahol ezek az egyházi kultuszok léteznek,
ott a laikus és a papi szerepek élesen elkülönülnek. A világiak sokkal inkább passzív
válaszadók vagy hallgatók.
A papi kultuszokhoz leggyakrabban hatalmas erővel felruházott istenek kép­
zete társul; ezen kultuszok részei lehetnek azoknak a vallásoknak, amelyek számos
ilyen nagy istenséget tisztelnek, mint például az ókori görögök, egyiptomiak és ró­
maiak vallása; vagy csak egyetlen istent, mint a zsidó-keresztény hagyomány vagy az
iszlám.
A papi kultuszok általában politikailag komplex állam-társadalmakban talál­
hatók meg. Ezekben az erősen rétegződött társadalmakban az elit a vallási hatalom
segítségét veheti igénybe az alsóbb társadalmi osztályok ellenőrzése érdekében. A
papság és a vallás nemcsak a viselkedés szabályozásának eszköze, amely funkciót a
vallás minden társadalomban betölt, hanem a társadalmi, gazdasági és politikai
egyenlőtlenségek fenntartásának módja is.
Azokban a társadalmakban, ahol a papi kultusz az államvallás vagy a felső
osztályok vallása, a szegények vagy az alsóbb osztályok vallási gyakorlatai és képze­
tei eltérhetnek az elitétől.
Megújulási mozgalmak
A megújulási mozgalmak célja új szociokulturális rendszer, teljesen új élet­
mód létrehozása, amely a mozgalom tagjai által elviselhetetlennek talált jelenlegi kö­
rülmények helyébe lép.
A megújulási mozgalmak legnagyobb valószínűséggel olyan társadalmakban
fordulnak elő, ahol a következő három körülmény együttesen fennáll:
1. Gyors változás, amelyet gyakran az idegen embereknek, szokásoknak, dol­
goknak való kiszolgáltatottság okoz.
2. Idegen uralom, amely szociokulturális kisebbrendűségi érzéshez vezet. Ez
különösen gyarmati helyzetben gyakori.
3. A viszonylagos kirekesztettség érzése, ami azt jelenti, hogy az emberek a
gazdagság, a hatalom és a megbecsülés hiányát érzik a felettük uralkodókhoz viszo­
nyítva.
 118
Ezek a mozgalmak főleg gyarmati rendszerekben gyakoriak, de a gyarmato­
sítás nem mindig termeli ki őket. A megújulási mozgalmak általában egyetlen sze­
mélytől, egy prófétától erednek, aki azt állítja, hogy álma vagy látomása volt. A pró­
féta néha messiásnak mondja magát, vagy megváltónak, akit a szellemi lények küld­
tek, hogy megmentse a világot a pusztulástól. Egy álomban vagy egy vízióban a pró­
féta egy üzenetet - kinyilatkoztatást kap egy istentől, egy őstől vagy egy más szelle­
mi hatalomtól.
A kinyilatkoztatás tipikusan két fajta, a szellemek által közvetített informáci­
ót tartalmaz. Az első állítás arról szól, hogy miért lett a világ rossz és miért fordult az
emberek sorsa rosszra.
Másodsorban, a próféták kinyilatkoztatásaiban általában van egy vízió az új­
világról és arról, hogy ez hogyan jön el. Az ilyen megújulási mozgalmak két példája
a melanéziai cargo kultusz és néhány őshonos amerikai mozgalom, mint pl. a peyote
vallás.
119
XIV. fejezet
A MŰVÉSZETEK
Az emberek minden társadalomban kifejlesztették az önkifejezésnek azokat
a formáit, amelyek a túlélés szükségletén túl vannak. íly módon minden kultúrának
megvannak a maga jellegzetes formái a kreatív kifejezésmódra, amely személyes él­
vezetet nyújt és kifejezi a kulturális értékeket és attitűdöket. Ennek a kifejező tevé­
kenységnek a formáit gyakran művészetként emlegetik. Ebbe beletartozik a képző-
és iparművészet, mint például a festészet, a szobrászat, a fazekasság és a szövés. A
művészet keretein belül van a hangok rendezett felhasználása is - mint a zenében,
dalban, költészetben és a folklórban - és az emberi test mozgása, mint a táncban,
sportban, játékokban és a színművészetben. Röviden: a művészet - legszélesebb ér­
telmében meghatározva, mint expresszív kultúra - magába foglalja a képzelet, szép­
ség, ügyesség és stílus alkalmazását az anyaghoz, mozdulathoz, vagy hanghoz, olyan
módon, ami túlmegy a pusztán gyakorlati szempontokon. Ebben az értelemben pél­
dául a teaivás egyfajta művészet Japánban, míg a kakasviadal Bálin számít művé­
szetnek, de egyik sem számít művészeti formának az Egyesült Államok lakóinak
többsége szemében. Hasonlóképpen világos az is, hogy a filmforgatás nem egy ha­
gyományos navahó művészeti forma, noha egyike a legnépszerűbb művészeteknek
az USA-ban és más kultúrákban.
A művészetek antropológiai nézőpontból
Minthogy a művészet az emberi tapasztalás univerzális aspektusa, érdemes
az antropológus figyelmére, mint ahogy azokéra is, akik szeretnék fajunkat tökélete­
sebben megismerni. Az emberi művészeti formák hatalmas változatossága ugyancsak
nagyon érdemessé teszi tanulmányozásukat. Mivel a művészi törekvések a kultúra
alapvető témáit és értékeit fejezik ki, segíthetnek abban, hogy betekintést nyerjünk a
különböző társadalmak kulturális mintáiba és a valóság fölfogásának különböző
módjaiba.
A művészet antropológiai vizsgálata eredetileg öt kategóriára oszlik: képző­
művészetek, iparművészetek, zene, tánc, folklór, sportok és játékok. Bizonyos általá­
nos megközelítések alkalmazhatók a kulturális antropológiában mindezeknek a mű­
vészeteknek a tanulmányozására, de ezeknek eltérő természete miatt általában szako­
sodott kutatók foglalkoznak velük. A különféle művészetek tanulmányozására
szolgáló általános megközelítések a következő tényeket veszik figyelembe:
1. tartalom, témák, tárgyak;
2. stílus;
3. a beálló változások;
4 társadalmi és pszichológiai funkciók;
 120
5. kapcsolatok a kultúra és társadalom egyéb területeivel;
6. az alkotó tevékenység és a művészek és közönségük kölcsönhatása.
Mielőtt megvizsgálnánk a művészet különféle formáit, nézzük meg a művé­
szet funkcióját a társadalomban, valamint helyét a kultúrán belül!
A művészet szimbolikus természete
A művészetet lehet abból a szempontból vizsgálni, hogy miként tölti be a
szimbolikus kommunikáció egyik fajtájának szerepét a társadalomban. Elsődlegesen,
a művészetetfölfoghatjukdirekt jelentésközlésként. Pl. bizonyos táncmozdulatok az
állatok mozdulatait próbálják utánozni. Bizonyos festmények lényegét nem abban
látják, hogy bemutatja az ábrázolt tárgyat, hanem hogy azonos azzal: részesül annak
szelleméből. A rítushozfölhasználtmaszkokról gyakran azt tartják, hogy magukhoz
vonzzák az ábrázolt tárgy vagy szellem természetfölötti erejét. Azzal, hogy formát ad
neki - mint a maszk, a festmény vagy a szobor esetében - a szellemet sokkal inkább
befolyásolni és ellenőrizni tudja az ember. Áldozatokat mutatnak be ezeknek és a
szobrok a rituális cselekvés központjai is. E kultúra kifinomultabb gondolkodású
egyedei már tudják, hogy a szobor nem azonos a valóságos szellemmel, szerintük az
a szellem megragadása. A szellem anyagi formába való bebörtönzésének vagy meg­
ragadásának célja az, hogy emberi célokra föl lehessen azt használni.
A művészet szimbolikus szerepe abban is megnyilvánul, hogy bizonyos mű­
vészi elemek bizonyos érzéseket vagy jelentéseket tükröznek. Ebben az esetben a
művészet kulturálisan meghatározott és az embernek ismernie kell a megfelelő kultu­
rális jelentéseket, amelyek a megfelelő művészi elemhez kapcsolódnak. Például a
nyugati zenében a moll-skála használata a szomorúság érzésével kapcsolódik össze,
de további zenei formákat is kapcsolnak hagyományosan meghatározott érzésekhez.
A tradicionális elem fontos az érzésfölébresztéséhez,mert az abban a kultúrában élő
egyedeket megtanították erre a gondolattársításra. A mi kultúránkban a "volt egy­
szer, hol nem volt" kifejezés azt jelenti számunkra, hogy ez nem valóságos esemé­
nyekről és emberekről szóló történet lesz ésfölkészítbennünket arra, hogy érzelmi­
leg egy bizonyos módon reagáljunk.
A művészetek szimbolikus mivoltának harmadik értelme az, hogy a társadal­
mi viselkedés és struktúra bizonyos fajtáit tükrözik. Az észak-nyugati-parti indiánok
totemoszlopai a társadalmi hierarchia fontosságát jelképezik. A hagyományos
táncdrámák történetei a vallással foglalkoznak. A rítusok szervezettsége, ahol táncot
és zenét is fölhasználnak, tükrözi a társadalom különböző rokonsági csoportokra
vagy etnikai közösségekre való fölosztottságát.
A művészetek ennél mélyebb szinten is lehetnek szimbolikusak vagyis az
emberi gondolkodás, szükségletek és érzelmek bizonyos univerzális tényezőit is kép­
viselik. A freudi pszichológia például bizonyos univerzális jelentéseket kapcsol meg­
határozott szimbólumokhoz. A vérfertőzéssel foglalkozó mítoszok széleskörűen el­
terjedt cselekményei például az Ödipusz-komplexus tudatalatti feldolgozását is tük­
rözhetik. A furulya, mint zeneszerszám alakját és a férfikultuszokkal való összekap-
121
csolását sok kultúrában úgy értelmezték, mint fallikus jelentőségű mozzanatot. Bizo­
nyos színeket pedig úgy magyaráztak, mint univerzális pszichológiai folyamatok ki­
fejeződését: piros, mint vér; fehér, mint sperma vagy anyatej.
A művészetek integráló szerepe
A művészetek szimbolikus, kommunikációbeli szerepe összekapcsolódik az­
zal, ami kétségtelenül a legfontosabb szerep: az integrálás. A művészetek segítségé­
vel egy kultúra kifejezheti és közölheti hitelveit, értékeit, etikáját, tudását, érzelmeit,
ideológiáját és világnézetét. Egy társadalom művészeti formái nem pusztán a kultú­
rát és társadalmat tükrözik. A kulturális eseményeken való részvétel erősíti egy társa­
dalom egységét és harmóniáját. Talán a művészetek elsődleges társadalmi szerepe,
hogy ezt a föltételt biztosítsa. Egy társadalom művészi formái kulturális témákat és
személyes érzéseket dolgoznak föl - mint amilyen a halál, a férfiasság, a büszkeség,
a szerencse, a férfi és nő kapcsolata, az agresszió, a társadalmi együttműködés és
olyan módon mutatják be ezeket, hogy alapvető természetüket érthetővé tegyék, még
akkor is, ha ezt nem tudatosan fejezik ki. A művészet a domináns kulturális témákat
láthatóvá és megfoghatóvá, ezáltal valóságosabbá teszi. így a művészet olyan kifeje­
zési eszköz, ami nem csupán a kulturális témákhoz, értékekhez kapcsolódó érzéseket
váltja ki, hanem arra is szolgál, hogy érzelmileg hatásosan mutassa be ezeket.
Sok kultúrában - beleértve a mi sajátunkat is - a játékok és sport érzelmileg
motiválóak és szimbolikusak, mert arra késztetnek bennünket, hogy hagyományos
művészi formákként gondoljunk rájuk - legalábbis funkciójukat tekintve.
Például azt isfölvetették,hogy az amerikai futball népszerűsége az Egyesült
Államokban abból ered, hogy az olyan jellemzőkkel bír, amelyek ebben a társada­
lomban különlegesen fontosak: technológiai összetettség, együttműködés és
specializáció, továbbá az erőszakra való hajlandóság, noha ez az erőszak a csapat­
munka, a specializáció és a gépesítés keretein belül fejeződik ki. Ebből a szemszög­
ből, egyes kutatók szerint a futballcsapat az amerikai nagyvállalat kicsiny modellje.
Miközben futballt nézünk, egy modelljét látjuk annak, hogyan működik a világunk.
Láthatóvá és közvetlenül megérthetővé tesz egy olyan rendszert, ami túl nagy és
összetett ahhoz, hogy egy egyén azt közvetlenül megérthesse.
Ezen túlmenően, a futball a sikerhez vezető hagyományos útnak is modellje
társadalmunkban. Az elszántság, a kemény munka és a másokért való önfeláldozás
olyan közös alapelveknek számítanak, amin a siker alapszik és ezek azok a jellem­
zők, amiket az egyes játékosokban leginkább dicsérnek. A futball egy olyan valósá­
gos esemény, ahol a siker alapelvei látható módon munkálkodnak. A siker-modellt
az is mutatja, ahogy a sportkommentárok és közvetítések foglalkoznak vele. Minden
egyes játékos teljesítményét összehasonlítják a többiével és a rendszer jutalmazási
formái - pénz és elismerés - teljesítményük szerint járnak a játékosoknak. Ahogy a
futball a valóságos élet modellje, a közösség láthatja, amint a szereplőket objektív
kritériumok alapján ítélik meg és teljesítményüknek megfelelően jutalmazzák. Ez az
a folyamat, ami az USA hagyományos kultúrájának ideológiai magvát alkotja és ami
 122
végső soron társadalmunk termelő folyamatával függ össze. A futball egyértelműen
példa arra a kijelentésre, hogy a művészet egy társadalom kulturális témáit érzelmi­
leg is hatásos módon fejezi ki. Ami az integráló szerepét illeti, a tanulmány írásakor
az amerikai háztartások 79%-ában be volt kapcsolva az első Super Bowl-közvetítés a
tévében, ami azt jelzi, hogy ez a szórakozási mód átvág minden megosztó tényezőt,
ami az amerikai társadalmi szerkezetben található: bőrszínt, etnikai kötődést, jöve­
delmet, politikai kötődést és helyi érdekeket.
A művészetek a kultúra kontextusában
A kulturális kontextusából kiragadott művészet tanulmányozása bizonyos mérté­
kig egy olyan etnocentrikus nézőpontot tükröz vissza, amely szerint a művészet önnön
céljából létezik minden kultúrában. A művészet tulajdonképpen a legtöbb társadalomban
nem kizárólag élvezeti célokból művelik. Csak a modern társadalmakra jellemző, hogy a
művészeteket különválasztja más tevékenységektől és a művészi alkotás címmel ellátott
tárgyakat megkülönbözteti. Ez kiteljesedése annak a kisebb mértékű kulturális integráció
felé mutató tendenciának, ami általában a nem ipari társadalmakban található. A modern
társadalmakban, például még a rossz művészetet is megkülönböztetik más kulturális ter­
mékektől. A nem iparosodott társadalmakban a művészet a kultúra egészébe van beágyaz­
va, nincs elkülönített csoportja az anyagi dolgoknak, a szellemieknek, vagy a hangoknak,
amelyek kizárólag az esztétikai érték kifejezésére szolgálnak.
Például az hiúitoknak - akiknek az antropológusok szerint magasan fejlett
művészi képességeik vannak - nincsen külön szavuk a művészetre. Egy kalap alá
vesznek minden mesterségesen készült tárgyat, úgy, mint ami "meg van csinálva", te­
kintet nélkül arra, hogy milyen célból készült a tárgy. Ez nem azt jelenti, hogy az
inuitoknak ne lennének esztétikai értékeik, de inkább szobrászkészségüket használ­
ják tárgyak készítésére - melyeknek elsősorban mint eszköznek van számunkra érté­
ke -, például szerszámok, amulettek vagy fegyverek formájában. Ezen nem kell meg­
lepődnünk, amikor az inuitok, a többi nem ipari társadalomban élő néphez hasonló­
an, nem tesznek különbséget művész és kézműves között. Ehhez hasonlóan, sok fog­
lalkozás (szövés, tánc), ami a mi társadalmunkban mint a viselkedésnek egy sajátos
kategóriája játszik szerepet és művészetnek hívjuk, más társadalmakban olyan szak­
máknak számítanak, amelyeket a legtöbb ember a mindennapi életben gyakorol.
Minden társadalomban vannak olyanok, akik elismerten sokkal alkalmasabbnak bi­
zonyulnak az egyes foglalkozásokra a többieknél, de ez még önmagában nem szük­
ségszerűen magyarázza a művész specializált szerepét.
Éppen azért, mert a művészet olyannyira be van ágyazva a kulturális hagyo­
mányokba, sok antropológus hajlik arra a nézetre, hogy nehéz lenne esztétikai érté­
keket és stílusokat mérlegre tenni egy általános értékrendhez viszonyítva. Ami az
egyik kultúrában a szépet jelenti, nem feltétlenül jelenti ugyanazt egy másikban.
Minden társadalom kifejlesztette saját tartalom és stílus hagyományát, amelyet az
adott kultúra képviselői felhasználnak kreatív képzelőerejűkön és szaktudásukon ke­
resztül. Egy olyan művészet értékeit és formáit megérteni, ami nem a miénk, nehéz
123
feladat, de részben áthidalható azzal, hogy ha megpróbáljuk megérteni a művészet
kulturális kontextusát. Az egyik nehézség az, hogy az USA-ban manapság az eredeti­
ség és az újítás fontos részét képezik a művészeti normáknak. De a művészet, ami
egy alkotó folyamat, nem feltétlenül újító jellegű. A művészek más társadalmakban
lehetnek nagyon konzervatívak és egyes kultúrák művészeti stílusai változatlanok
maradhatnak hosszú időn keresztül.
A kultúrák nem csak abban különbözhetnek, hogy esztétikailag mit részesíte­
nek előnyben, de abban is, hogy a művészet különböző ágai közül minek szentelnek
nagyobb figyelmet. Egyes kultúrákban a festett maszkok a legfontosabb közvetítői az
esztétikai értékeknek és a technikai tudás kifejeződésének. Máshol a verbalitás a fon-
tosabb, kitűnik mítoszainak, népmeséinek és szójátékainak gazdagsága, miközben vi­
szonylag jelentéktelenebb a festészet, szobrászat vagy a fazekasság. Habár minden
kultúrában szerepet játszik a színjátszás, mint vallásaik részei bizonyos kultúrák ezt
a többinél jóval magasabb szintre fejlesztették. Nem ismerünk egyetlen olyan emberi
kultúrát sem - függetlenül attól, hogy mennyire egyszerű vagy bonyolult technológi­
ailag - amelyben ne létezne valamilyen formája a művészetnek. Valójában, ha meg­
figyelünk egy olyan kultúrát, ahol az életkörülmények nehezek és a társadalmi beren­
dezkedés viszonylag egyszerű, mint pl. az inuitoknál és Ausztrália őslakóinál, azt ta­
láljuk, hogy a művészetnek nagyon fontos szerepe van és egyes megnyilvánulásai
magas szintű mesterségbeli tudásról tanúskodnak. Feltételezhetjük tehát, hogy a mű­
vészet alapvető követelmény az emberi társadalomban, mindemellett fontos alkal­
mazkodó fimkciói is vannak.
Festészet és szobrászat
Sok mesterség a festészet és a szobrászat szárnyai alól bontakozik ki: mint
például a festett, faragott és metszett famunkák, az értékes fémek, csont, elefántcsont
és szaru megmunkálása, a fazekasság, a kosárfonás, a szövés és a hímzés, az építé­
szet, a bőrök és más anyagok szabása, varrása, a tetoválás és a test díszítésének más
fajtái. Az antropológia a kisebb társadalmak művészetének vizsgálatában a hangsúlyt
a festészetre és a szobrászatra teszi. Ez annak a ténynek köszönhető, hogy a képző­
művészetben olyan alkotások születnek, amelyekkel önmagukban lehet foglalkozni.
El lehet mozdítani kulturális környezetükből, olyan módon, ahogy ezt egy nem anya­
gi természetű alkotással (zene, tánc) nem lehet megtenni. A képzőművészeti alkotá­
sok gyűjthetők, kiállíthatok múzeumokban és galériákban, illusztrálhatok könyvek­
ben és lefényképezhetek. Ez ad lehetőséget az összehasonlításra, a kronológiai kö­
vetkeztetésekre, a stílus változatainak megkülönböztetésére, vagy az egyes művészek
alkotásainak bemutatására. A képzőművészeti alkotásokra az állandóság jellemző,
ami megkönnyíti a tanulmányozást.
 124
Stílus és társadalom
Ha be akarjuk bizonyítani, hogy a művészet hogyan vezet el minket egy kul­
túra megértéséhez illetve, hogy a kultúra miként hat a művészetre, a jégkorszak mű­
vészete jó például szolgálhat. Amikor Franciaországban és Spanyolországban fölfe­
dezték ezt a művészetet, elég hihetetlennek tűnt, hogy 15-30000 évvel ezelőtt élt em­
beri lények alkotásairól van szó. Az a tény, hogy az alkotók fajunk legkorábbi mo­
dern ősei voltak és hogy művészetük semmiképpen sem nevezhető primitívnek, ki­
emeli azon próbálkozások nehézségét, melyek egy evolúciós perspektívát kívánnak
kimutatni a művészet történetében. Korunk antropológusai ezért más nézőpontból ta­
nulmányozzák a művészetet. Az érdekli őket, hogy a művészet mit árul el azoknak az
embereknek a világnézetéről és életstílusáról, akik azt művelik.
Bár ezt lehetetlen pontosan tudni. Ha a jégkorszaki művészetet összehason­
lítjuk a mai vadászó-gyűjtögető társadalmak művészetével, akkor arra a következte­
tésre jutunk, hogy az előbbinek szoros kapcsolata lehetett a vadászrítusokkal és a va­
dász társadalmakra jellemző világnézettel. Ezekben a társadalmakban az ember és a
természet viszonya szorosabb és bensőségesebb, a természettől való függésre vezet­
hető vissza. Ismerjük a vadászó népek technikáját; a vadászat nehéz és a nagyobb ál­
latok elejtése igen veszélyes. Bár ezek az emberek rendkívül jól ismerik környezetü­
ket, mégis egy váratlan természeti csapás komoly krízist okozhat életükben. Még ha
bőségesen el is vannak látva élelemmel, az állandó bizonytalanság és a vadállatok
okozta fenyegetettség aggodalomra ad okot. Ez a szorongás és bizonytalanság feje­
ződik ki abban az ideológiában, amely cselekvőnek és személyesnek fogja föl a ter­
mészetet. A világmindenség istenekkel és szellemekkel való benépesítése segít a va­
dásztársadalmak embereinek átlátni a helyzetüket. Képzeletükben a természet befo­
lyásolható. Ennek egyik módja, hogy rítusokkal nyújtanak kárpótlást a természetnek
azért, amit tőle elvettek.
Ezek a dolgok a művészettel szemben bizonyos attitűdöket és viselkedési
módokat határoznak meg. A legfőbb elképzelés ebben az összefüggésben, hogy a
művészeti alkotás maga az a dolog, amit képvisel. Ebből az elképzelésből nőtt ki az a
hit, hogy a tárgyaknak manaszerű erejük van. A vadásztársadalmak tárgyai ezért
gyakran rituálisan készülnek, mint ha ez is a természet kielégítésének, vagy a rá való
hatás egy módja lenne. A jégkorszak művészete néhány aspektusból magyarázható
így. Ahol például sok állat alak van egymásra festve feltételezhető, hogy ez egy jóvá­
tételi rítus része lehetett. Amikor egy állatot megöltek, lelkét egy kultikus helyen, ké­
pének rituális ábrázolásával kiengesztelték és adták vissza a természetnek.
Egy másik érdekes kísérlet John Fischer munkája a művészet antropológiai
magyarázatára. Fischer elmélete szerint, a művészi stílus bizonyos aspektusai vala­
mit állítanak a társadalmi-kulturális valóságról és ez a valóság olyan fantáziafajták
formáját ölti, amelyek pszichológiailag biztonságot nyújtanak a művésznek. A ho­
mogén társadalmak kultúráinak összehasonlításával Fischer több olyan hipotézist
próbált ki, amelyek egymáshoz viszonyították a művészi stílus és a társadalmi hierar-
125
chia fejlődését. Először is két fő társadalmi típust különböztetett meg: tekintélyelvűt
és az egalitáriust.
Fischer feltételezte, hogy az autoritárius és egalitárius társadalmak művésze­
ti stílusai is különböznek, különösen a stílus négy aspektusát tekintve, melyek társa­
dalmi különbségeket emelik ki:
1. Azok az ábrázolások, ahol sok egyszerű elem ismétlődik sokszor, az
egalitárius társadalmat jellemzik, viszont ahol különböző elemek szerepelnek, az a
hierarchikusát.
2. Ahol sok az üres tér, az egalitárius társadalomra utal, ahol viszont kevés
az üres felület, az a másikra.
3. A szimmetrikus ábrázolás az egalitárius társadalmakat jellemzi. Az
aszimmetrikus ábrázolás pedig a hierarchikus társadalom velejárója. A szimmetria az
ismétlődés egy speciális esete, az aszimmetria különbözőséget jelöl.
4. A nem körülhatárolt figurák, az egalitárius társadalmakban jellemzőek, a
hierarchikus társadalmakban viszont az erősen körülhatárolt ábrázolások gyakoriak.
Fischer a feltevéseit alátámasztotta, ami arra utal, hogy elképzelései a vizuá­
lis ábrázolás talajából származnak, legalábbis annyiban, hogy a művészeti stílusok
egy szociokulturális módszer "kognitív térképeiként" szemlélhetők.
A zene
A zene fogalmi alapja
Minden kultúrának megvan a maga hagyományos eljárása arra, hogy az em­
beri hangot és hangszereket bizonyos felépítés szerint dalok és zene létrehozására
használja. A zenei rendszerek változatossága nem korlátozódik a dallamfelépítések
különböző módjaira; a különböző zenei felfogások alapozzák meg és alakítják ki a
zenei rendszereket.
Bár a zene hangokból áll, nem minden emberi hang zene. Egy kultúra mé­
lyebb ismerete megkívánja a kultúra fogalmi meghatározásainak ismeretét, mely ré­
sze az ő zenei megnyilvánulásainak is. A kongói basonge nép zenei fogalomtárát
Alám Merrian (1964) írta le. A basonge nép a zenét egyedülállóan emberi sajátság­
nak tartja. Nem tekintik zenének a madarak, az állatok által keltett hangokat, sem az
olyan természetfeletti hangokat, mint amikor a szél fütyül a fák között. De nem min­
den emberi hang zene. A basongék azt mondják: "Amikor elégedett vagy énekelsz;
amikor dühös vagy, zajongsz. Ha valaki kiabál, nem gondolkodik; ha énekel, gondol­
kodik. A dal nyugodt, a zaj nem." Ráadásul a basonge szerint a hangnak a zene érde­
kében megszerkesztettnek kell lennie. így egyetlen ütés a dobon nem tekinthető ze­
nének, de amikor dobosok hagyományos minták alapján együtt játszanak, az már ze­
nélés. Hogy a hang zenének legyen tekinthető, ahhoz időben folyamatosnak kell len­
nie, így az összes dob egyszerre történő megütése nem eredményez zenét.
Figyelmünket egy adott nép zenei fogalom-meghatározására irányítva, eljut­
hatunk annak megértéséhez, hogy miért vált ki akkora ellenérzést néhány avangárd
 126
zenemű, éppen a mi kultúránkban. John Cage zeneszerző Csend (1961) című műve
néhány új értelmezést tartalmaz. Cage a kompozíciókat a "semmi sem történik csak a
hang" gondolattal összhangban dolgozza ki; zenei alkotásaiba bele akarja vinni azo­
kat a hangokat, amelyek éppen történnek a környezetben. Egy zenész, aki tizenkét
egyszerre működő rádió adásából zenei kompozíciót alkot, arra szólít fel minket,
hogy úgy fogalmazzuk meg a zenénket, ahogyan a zenei viselkedés azt más
kultúrákban teszik.
Változatok a kulturális területeken
Bár a zene fogalmi meghatározásainak változatosságát még nem fedezték fel
az antropológusok, de a zenei formák és hangszerek sokfélesége jól dokumentált. Mi
szeretjük azt mondani, hogy a zene egy nemzetközi nyelv, de inkább helyénvaló azt
mondani, hogy a zene egy olyan nyelv, amely számos dialektusból áll. Ezek közül
jónéhány kölcsönösen érthetetlen. A világnak számos zenei kulturális területe külön­
böztethető meg, és bár a kulturális területek jelentős belső különbséget mutatnak a
részletekben és inkább több, mint egy zenei hagyományt tudnak maguknak.
A kelet-ázsiai terület Kínát, Mongóliát, Koreát, és Japánt foglalja magába. En­
nek a területnek a zenéje alapvetően melodikus, semmint harmonikus jellegű. A nyuga­
ti világ felfogásával ellentétben, miszerint minden hangszer egyként szól együtt, itt az
összes hangszer megtartja saját függetlenségét, identitását. A különféle hangszerek idő­
beli eltolódása, hangmagassága, hangképzése, összjátéka erősen stilizált minőségű ze­
nét ad. A délkelet-ázsiai területen az ütőhangszerek (gongok, xylofonok, cimbalmok,
harangok) vannak túlsúlyban. Itt a zenekar nem a zenészek egy csoportja, hanem azon
hangszerek együttese,melyeket fizikai megjelenésük és közös hangolásuk fűz egybe.
Indonéziában például a zenekar olyan hangszerek együttese, melyek sajátos relatív mé­
retük, dekoratív faragásaik jellegzetes témái, motívumai és színezésük összeállítása
rendez egybe. Náluk nincsen egységes hangolás, csak az ugyanabba a zenekarba tarto­
zó vagy egyazon mester által készített hangszerek vannak egymással összehangolva.
Ennek következtében a nyugati gyakorlattal ellentétben nálunk a zenészek nem viszik
magukkal a saját hangszereiket a koncertre. Minden egyes hangszernek megvan a saját
zenekarban ellátott szerepe, egyesek elővezetik a témát, mások továbbviszik azt és
megint mások hangsúlyozzák a zenekart, melyben ugyanaz a hangszer különböző idők­
ben a funkciók közül többet is elláthat.
Dél-Ázsiában (India, Sri Lanka), sok tradíció él együtt: törzsi zene, népzene,
kommersz filmzene és a klasszikus hagyomány, mely a védikus korszak többezer
éves múltra visszatekintő vallásában és filozófiájában gyökerezik. A klasszikus ha­
gyományban a zenét az önmegvalósítás útjának tekintik: a klasszikus énekek szöve­
gei az istenekhez szóló imádságok, az emberi hang az elsődleges hangszer. A vokális
stílus az alapja minden dalnak, legyen az énekhanggal vagy zeneszerszámmal előad­
va. Ha egy együttesben van énekes, akkor szerepe kimagasló. Fontosabb az, hogy
miről szól az ének, minthogy hogyan énekelik el. A zene alapvetően melodikus és az
improvizációnak az előadás során igen nagy a szerepe.
127
Afrikában a zene része a közösségi életnek. A legfontosabb általános jellem­
zői az afrikai zenének, a ritmikus komplexitás, a kérdés-felelet motívum, az olyan
ritmuskeltő módszerek állandó használata, mint a tapsolás és a lábdobogás, improvi­
záció és az olyan érdekes vokális hangképzések mint a fejhang és a különböző hang­
magasságok egyidejű keltése (énekesek vagy hangszeresek által). A hangszerek ké­
szítéséhez változatos anyagokat használtak fel - agyagot, fémeket, tököt, bambuszt,
teknőspáncélt, irhát, bőrt, magokat, köveket, pálmaleveleket. A húros hangszereket
Afrikában találták fel, mégis a dob az, amire minden afrikai zenét tanulmányozó diák
figyelmét felhívják. A dobokat a szellemekkel való társalgásra, az emberek közötti
párbeszédre, a tánc kíséretére használják. A "beszélő dobok"-kal kapcsolatban -
melyről Afrika híres - fontos tényező, hogy olyan dobokat készítettek, melyeknek
hangjai nagyon messzire elhallatszanak. A legtöbb afrikai nyelv tonális, ami azt je­
lenti, hogy egy szó minden egyes szótagjának megvan a tónusra és a hangmagasságra
vonatkozó előírása. A megértés végett a beszélőnek a megfelelő hangmagasságot és
szótagot kell használnia. A változtatható hangmagasságú dobokon ezek a nyelvek le­
játszhatók és megérthetők.
Az észak-amerikai indiánok körében a zene leginkább a vallási rítusokban
játszik szerepet. Ez főleg vokális, a hang kíséretére furulyákat, dobokat és csörgőket
használnak. A vokális stílusoknak széles választéka van. A dél-nyugati puebló indiá­
nok előnyben részesítik a mély férfikórusokat; a síkvidék indiánjainak pedig falzett
hagyományuk van. Dél-Amerikában, ahol komplex civilizáció alakult ki, zenekarok
és zenés színdarabok létezése a spanyol hódítás előttre datálható. Ezek közül a for­
mák közül néhány a városi zene népi változataként terjedt el. Észak-Amerikában,
ahol komplex archaikus civilizáció alakult ki, zenekarok és zenés színdarabok létezé­
se a spanyol hódítás előttre datálható. Ezek közül a formák közül néhány a városi ze­
ne népi változataként terjedt el. Észak-Amerikában a zenekarnak és a kórusnak egé­
szen más a szerepe. A mai városi zene gyakran az őslakók zenéjét is magába olvaszt­
ja mind a dallam, mind a hangszerek terén.
A mai amerikai zenére nagy hatást gyakorolt az afrikai hagyomány, kiváltképp
a ritmus finomodásában, a kérdés-felelet mintában és az improvizáció használatában.
Az afrikai zenei stílusok a brazil és a karibi zenében élnek tovább kis változtatással.
Hispániai stílusokkal való keveredésük a kubai rumbában, kongában és a trinidadiak
zenéjében ismerhető fel. Az Egyesült Államokban a spirituálék, a blues és a jazz, me­
lyekből a rock and roll is származik, szintén az afro-amerikai zenéből erednek.
A polinéziai szigetek zenéje nagy változatosságot mutat, néhány közös sti­
lisztikai jellemzővel. Legnagyobbrészt a hagyományos zene énekszerű recitációra és
viszonylag kevés hang használatára korlátozódik. Az éneklés összetett módszerében,
trillákat, különböző ütemeket, kiáltásokat és váltakozó levegővételt használtak, mely
gyakran nagyobb jelentőséggel bírt mint a hangsúly terjedelem vagy a dallamszerke­
zet. A hagyományos dalok, genealógiákból, mitikus események elbeszéléseiből, há­
borús és szerelmes dalokból álltak. A hangszerek száma viszonylag kevés volt: do­
bok, résgongok és bambuszfurulyák. Hogy a tánc ritmusa hallható legyen, kagylókat
 128
és állati fogakat erősítettek egymáshoz és testükre akasztották azokat. Az európai
kapcsolat előtt a húros hangszerek igen ritkák voltak; ma két húros hangszer - az
ukelele és a gitár - a legnépszerűbbek közé tartoznak egész Óceániában.
A zene és az emberi alkalmazkodás
A zenei stílusok és hangszerek széles skálájának bemutatása az
etnomuzikológia tudományának csak a kezdete. A zene, mint a többi művészet,
mondhatjuk nyugodtan az "emberi lelket", egy nép kulturális identitását képviseli
erősen sűrített emocionális formában. Egy fontos szempontja a zene tanulmányozá­
sának az, hogy azon keresztül kísérletet tehetünk egy adott nép kultúrájának megis­
meréséhez és megértéséhez. Mint más művészeti ágak, a zene fontos közvetítő szere­
pet játszik az emberi alkalmaztatásban, ez pedig elsőrendűen a közösség integrálását
elősegítő szerep.
Ennek bemutatására, Alán Lomax és társai tettek kísérletet (1968). Megfi­
gyelték, hogy az emberek zenével kísérik az élelem, a természeti források beszerzé­
sét és az emberi használatra való előkészítésük folyamatát. Lomax szerint közvetlen
kapcsolat fedezhető fel a nép munkamódszerei és dalainak stílusa között. Az egyéni
éneklés számos munkahelyzettel áll kapcsolatban, mint az önkéntes és időszakos
munkáknál, melyek egyszerű közösségekben fordulnak elő és a családi egységekben
végzett munkáknál, mely pedig aföldműveléstvégző társadalmakra jellemző. Az ül­
tetvényes társadalmakban, ahol a dolgozók csoportja viszonylag állandó, az egyes
korosztályok összetartó csoportjai, a klántestvérek vagy nagycsaládok közösségeiben
a csoporténeklés a meghatározó. így a vadász társadalmakra sok szempontból jellem­
ző individualista hozzáállásnak megvan a kölcsönös viszonya az egyéni énekelőadá­
sokkal. Az ültetvényes gazdálkodást folytató társadalmak társas csoportjainak szoli­
dáris és összetartó jellege éneklésük közösségi és társas voltában is megmutatkozik.
Az ipari társadalmakban, ahol egyének vagy családok egymástól elkülönülve élnek,
újból megnő az individualisztikus előadás jelentősége.
A tánc
A tánc olyan emberi viselkedésforma, mely kulturálisan meghatározott min­
tákból, céltudatos, szándékosan kialakított ritmikus testmozgásból és gesztikuláció-
ból áll, nem része az általános emberi mozdulatoknak, de jelentős esztétikai élményt
nyújt. A tánc minden emberi kultúrában megtalálható és általánosan a társművészeti
ágakkal együtt kombinálva jelenik meg: zenével és énekkel például. Az emberi testet
díszítő viselet és maszkok használatát is megkívánja.
A tánc, mint a többi művészeti ág szintén szimbolikus tartalmú viselkedés­
forma. Az emberi nyelvhez hasonlóan, önkényes és kulturálisan egyedi jelentéseket
hordoz. A táncban, ugyanúgy mint a többi emberi viselkedési formában a közösségi
tanulás nagyon fontos. Az emberi táncot a többi biológiailag beprogramozott állati
rituális tánctól - a méhek táncától vagy a madarak nászmozdulataitól - a tanulás
129
szükségességének ténye különbözteti meg. A tánc az emberi társadalmakban számos
gondolat, érzés közlését is vállalja, de ezek értelmezése nem magától értetődő; a tánc
jelentése elsőrendűen a különböző közösségekben betöltött szerepétől függ.
A tánc fizikai természetéből és erős érzelemkiváltó képességéből következő­
en, gyakran az egyén vagy a közösség számára fontos esemény okozta izgatottság ál­
lapotával kapcsolatban jelenik meg. így a tánc gyakran része azoknak a beavató szer­
tartásoknak, melyek a közösségben bekövetkezett változásokat jelzik. Mivel a fizikai
állapotot magába foglaló ritmikus és energikus tánc képes megváltoztatni az olyan fi­
ziológiai folyamatokat, mint például az adrenalin termelését, fontos eszköze a tudat­
állapot megváltoztatásának. Ezzel kapcsolatban a tánc része lehet olyan rítusoknak,
melyek a transz és más hétköznapi élményeket meghaladó érzelmi szinteket foglal­
nak magukba. Az egyén és a csoport a táncon keresztül a szellemi működés normális
jeleinek megváltozását érzékelheti: az időzavar, a kontrollvesztés, az érzéki csalódá­
sok, a test képeinek megváltozásában, vagy a túlzott befolyásolhatóság formájában.
A tánc tanulmányozása azt mutatja, hogy a tánc az emberi világmindenség
hathatós megváltoztatásának képességében gyökerezik és minden társadalom számá­
ra alkalmazható módszer a világmindenség üzeneteinek továbbítására. A tánc a más
művészeti ágakhoz hasonlóan lehet adaptív, újszerű és játékos viselkedési forma. Az
újszerűség és a játékosság a többi főemlősnél is fontos szempont. A tánc tanítja a va­
dászat, aföldművelésés a háborúzás megkívánta koordinálást és jártasságot. Az étel
beszerzésének álalános mozdulatai is belekerülhetnek a táncba. Sok kultúrában a ze­
nét és a táncot az érzelmek felkavarására használják annak érdekében, hogy környe­
zeti és belső társadalmi problémáikat minél eredményesebben megoldják. A harci
táncok az embereket a felajzottságnak olyan fokára serkentik, hogy így sokkal hatá­
sosabban tudnak a csatában részt venni. A tánc az abban résztvevő emberek számára
olyan védett helyzetet teremt, melyben kiélhetik tombolási vágyukat, melyet a hét­
köznapi élet nem tűr meg. Ezek az alkalmak életben tarthatják a valóságban való tá­
jékozódás képességet, mely bizonyos esetekben próbára teszi a csoport alkalmazko­
dó- és túlélőképességét.
 130
XV. fejezet
VÁLTOZÁS A MAI VILÁGBAN
Az előző fejezetekben általánosan, nem történeti szempontból vizsgáltuk a
szocio-kulturális rendszereket. Más szóval az időre, vagy történeti összefüggéseikre
való tekintet nélkül elemeztük őket. A világ más területeit ugyanígy kezeltük. Ami­
kor a kis indiai gazdálkodó falvakat vesszük szemügyre, az afrikai síkságok maszáj
marhatenyésztőiről beszélünk, hajlamosak vagyunk úgy gondolni ezekre az emberek­
re, mit akik évszázadok, vagy akár évezredek óta mit sem változtak. Tevékenységük­
ben, ruházkodásukban és technológiájukban más népek lehetnek nagyon különböző­
ek tőlünk, így gyakorta azt feltételezzük, hogy még ezután fognak hatni rájuk azok a
változások, melyek ismereteink szerint a világra hatottak. Gyakran kétkedés nélkül
úgy gondolunk rájuk, mint akiknek érintetlen , "tradicionális" szocio-kulturális rend­
szereik vannak.
Világunk sebesen változó világ. Jóllehet a kulturális változás folyamatos
volt az emberiség története során, a változások mai sebessége nagyobb, mint az em­
beri lét bármely korábbi szakaszában. Néhány távoli régió kisebb populációjától elte­
kintve, ma minden társadalomra hatnak más társadalmi csoportok és a világ többi ré­
szén történő fontosabb események. Továbbá a magához a változáshoz való hozzáál­
lás is változik számos hagyományos és paraszti népcsoport körében. Bár a hagyomá­
nyokhoz való ragaszkodás és a kockázatvállalástól való vonakodás mindmáig erős,
néhány, modern és iparosodott népek által bevezetett változást szívesen fogadtak.
De akár szívesen fogadták őket, akár nem, a kezdeti változások majdnem minden
esetben a vártnál sokkal erősebb hatással voltak a hagyományos népekre, mint amire
ők maguk, vagy a változások elindítói számítottak.
Kulturális érintkezés és kulturális változás
Egyetlen kultúra sem statikus; ha a kultúrák fenn akarnak maradni mindig
változniuk kell, a fizikai és társadalmi környezet változásainak megfelelően. A két fő
folyamat, amelyen keresztül minden kultúra változik és alkalmazkodik, az innováció
és a diffúzió.
Az innováció a meglévő kulturális képlet olyan változata, melyet azután a
társadalom többi tagja elfogad, vagy elsajátít. A legtöbb innováció a már létező gon­
dolati és cselekvési szokások enyhe megváltozása. Bár az egyes innovációk önma­
gukban kis mértékűek, összeadódó hatásuk hosszú távon nagy lehet. Egy innováció
lehet szándékos kísérletezés eredménye, vagy létrejöhet véletlenül is.
Az invenció nem más, mint a létező kulturális elemeknek valami teljesen új
dologgá történő összeillesztése. Az invenció nem korlátozódik a kultúrának csupán
131
az anyagi vonatkozásaira. Az új művészeti formák és az új eszmék mind invenciónak
tekinthetők.
Amint azt már korábban láttuk, az antropológusokat mindig is érdekelte az,
hogy vajon a különböző szocio-kulturális rendszerek közötti különbségek független
invenció, vagy diffúzió, azaz a kulturális elemek átvételének eredményei-e? A diffú­
zió azonban nem következik automatikusan a kulturális kapcsolatból. Csak akkor
történik meg, ha az átvett elem valamilyen szempontból hasznosnak bizonyul. Ezen­
kívül, miután elfogadták, ez az átvett elem esetleg számos változáson esik át, amint
beillesztik a meglévő kulturális képletbe. Mivel a diffúzió igen fontos része a kultu­
rális változásnak, a változás mértéke sokkal lassúbb a földrajzilag elszigetelt társa­
dalmak esetében.
Amikor a két társadalom között fennálló kapcsolat hosszan tart, ezáltal egyi­
kük, vagy mind a kettő alapvető változáson megy át. Az ilyenkor lejátszódó folyama­
tot akkulturációnak nevezzük. Az akkulturáció nem a Nyugatról induló felfedezések­
kel és a gyarmatosítással kezdődött, de az ezekkel a nyugati társadalmakkal való ta­
lálkozások hatása sokkal radikálisabb volt, mint bármi, amiről a korábbi időkből tu­
domásunk van. A Nyugatra is hatással volt a más kultúrákkal való találkozás, de ke­
vésbé erőteljesen. Azok a csatornák, melyeken keresztül a kulturális kapcsolat létre­
jön sem mindig egységesek és az akkulturáció folyamata sem mindenhol zajlott egy­
formán. Némely kulturális változást a keresztény misszionáriusok idéztek elő, más­
kor a gazdasági érdek vezette a hagyományos népeket a nemzetközi piacgazdaságban
való részvételhez. Az iparosodás és a városiasodás nagyban felgyorsult a n. világhá­
ború óta; ezenkívül más háborúk katonai tevékenységei is szerepet játszottak a kultu­
rális változásban. A EL világháború óta a turizmust is a kulturális kapcsolattartás fon­
tos formájának nevezhetjük.
Nem minden tradicionális kultúrára volt egyforma hatással ez az érintkezés
és a kulturális reakciók sem voltak azonosak. Némely esetben az őshonos kultúrák a
lebomlás szélére kerültek, más esetekben pedig megindult az újjáéledés.
Néhány törzsi népnek sikerült majdnem érintetlenül megőriznie hagyomá­
nyos kultúráját, vagy képes volt az új elemeket a régibe beépíteni, ezáltal minimális­
ra csökkentette a személyi és kulturális lebomlást. Róbert Tonkinson 1974-ben leje­
gyezte a nyugati kultúrával szembeni sikeres ellenállás egy jó példáját: egy csoport
ausztráliai őslakosról van szó, a nyugat-ausztráliai jigalong csoportról. A jigalongok
ősi életformája a vadászat és gyűjtögetés volt, állatokat, gyökereket és gyümölcsöt
keresve vándoroltak. Ez első misszióstelep megjelenésével a csoport néhány tagja le­
telepedett a közelben és bérért kezdett dolgozni, valamint azért, hogy közel marad­
hasson a gyerekeihez, akiket beíratott a misszióstelep iskolájába. Bár mindez némi
változást hozott a helyi szervezetben és a gazdasági életben, a jigalong csoport nem
hagyott fel hagyományos vallási rítusai gyakorlásával, valamint nem bomlott fel
összetett rokoni rendszerük sem. Kihasználták a lehetőségeket, hogy a misszió által a
lehető legkisebb erőfeszítéssel megélhetésre tegyenek szert; csupán annyit dolgoz­
tak, hogy csekély igényeiket kielégítsék. A misszionáriusok és az őslakosok közötti
 132
kommunikáció korlátozott volt, a misszionáriusok csak az imák alkalmával keresték
fel az őslakosok táborhelyeit, az őslakosok pedig kirekesztették őket saját vallási
szertartásaikból. A kölcsönösen előnytelen sztereotípia, mely mindkét csoportban a
másikról élt, a tartalmas társadalmi érintkezés gátja is volt egyben. Az őslakosok a
fundamentalista keresztény misszionáriusokat a dohányzás, az ital és a nemi örömök
megtagadásával azonosították, míg a misszionáriusok az őslakosokat az ördög gyer­
mekeinek látták, lusta, csalárd és elfajzott népségnek tartották őket.
Van néhány tényező, amely segít megmagyarázni a jingalong csoport sikeres el­
lenállását a kulturális változásoknak. Elszigeteltségük a missziótól hozzájárult csoportszo­
lidaritásuk érzésének fenntartásához és öntudatosan megpróbálták megtartani kulturális
hagyományaikat. Ausztrália vidéki részén, a munkahelyen kívül általában egy laissez-
faire szemlélet él az őslakosok tevékenységeivel kapcsolatban, ami szintén segített kultu­
rális autonómiájuk megőrzésében. Továbbá -földrajzi elszigeteltsége miatt- e csoport nem
volt alanya a fehér ausztrálok faji előítéleteinek, mely kisebbrendűségi érzéshez és az azo­
nosságtudat elvesztéséhez vezetett más őslakos népességek esetében.
E csoport tapasztalatai a kulturális kapcsolat hatása alatt igen tanulságosak,
mivel megmutatják, hogy egy ilyen kapcsolatnak nem minden populációra van azo­
nos hatása. Hozzá kell tennünk, hogy a népességnek nem is minden tagját befolyá­
solja egyformán. Egy népcsoport fizikai elhelyezkedése, a környezetével fennálló ha­
gyományos kapcsolatának természete, az a tény, hogy e hagyományos kultúra szoro­
sabban, vagy lazábban integrálódott-e, a kapcsolatot fenntartó intézmény jellege, va­
lamint a populációk közötti tartalmas kapcsolatot stimuláló, vagy hátráltató mecha­
nizmusok mind olyan tényezők, melyeket figyelembe kell venni, mielőtt
általánosítgatásokba bocsátkoznánk egy kulturális kapcsolat hatásáról. Mivel a ha­
gyományos kultúrák ellen tudnak állni a lebomlásnak és a változásoknak is, számos
tényező hatásával kell számolni.
Modernizálódás, "fejlődés" és változás
A modernizálódás fogalma azokra a folyamatokra utal, amelyeken keresztül
a hagyományos társadalmak az iparosodott nemzetek technológiai és szocio-kulturá-
lis jellemzőit felveszik. A modernizálódás magában foglalja a fejlett gépi technológi­
át, a gyártási folyamat iparosodását, az urbanizációt, a piacgazdaságot, a politikai
irányítás központosított és bürokratikus szerkezetét, a nem rokoni kapcsolatokon ala­
puló társadalmi csoportok szerepének növekedését, valamint az innovációt és a vál­
tozásokat előnyben részesítő szemléletmódot is.
A modernizálódás elmélete, vagy a modernizálódási modellek általában egy
ideális, modern/hagyományos kettősséget vetítenek maguk elé, melyben a társadal­
mak a tradíciók felől a modernség felé haladnak. Ezek az elméletek általában azt fel­
tételezik, hogy a hagyományos társadalmak a nyugat-európai fejlődéshez hasonló
utat fognak bejárni, ami a modernizációs modelleknek némi etnocentrikus beállított­
ságot kölcsönöz. A modernizálódási elméletek megpróbálják meghatározni azokat a
133
- szerkezeti, kulturális és pszichológiai - jellemzőket, melyek a modernizálódáshoz
szükségesek, valamint a hagyományos társadalmaknak azon szerkezeti, kulturális és
pszichológiai vonásait, melyek a "modernizálódás útjában állnak", különösképpen
azért, mert ez a gazdasági fejlődéssel függ össze. Például a technológia modernizálá­
sát úgy tekintik, mint amihez az "egyszerű", hagyományos eljárásokról a tudomá­
nyos ismeretek felhasználására való átállás és egy összetett gépi technológia alkal­
mazása szükséges. Mivel a legtöbb hagyományos társadalom agrárjellegű, a moder­
nizálódási elméletek a változtatásokat a mezőgazdaság területén látják szükségesnek,
főképpen az átállást az önfenntartó kisgazdaságról az ipari méretű farmgazdálkodás­
ra, ami az eladásra történő termeléshez és a bérmunka kialakulásához vezet. Ennek
mintájára pszichológiai téren a modernizálási elméletek a hagyományos népeket fa­
talistának és az újdonságoknak ellenállónak festik le, amelyek vonakodnak az új
módszerek kipróbálásától. Ezen elméletek hirdetői azt tartják, hogy ahhoz, hogy ezek
a hagyományos társadalmak modernné válhassanak, a változások iránti nyitottabb
felfogást kellene magukévá tenniük és azt a teljesítmény-orientációt, mely a nyugati
társadalmak jellemzője.
A modernizálási elméleteket, melyek az ötvenes és hatvanas évek fejlesztési
programjainak alapját jelentették, számos okból megkérdőjelezték azóta. Először is,
annak ellenére, hogy a modernizáció teoretikusainak elképzelése szerint a moderni­
zációval kapcsolatos változások többé kevésbé egyszerre zajlanak le, valójában nem
ez történt. A különböző társadalmak reakciói a modernizációra a fizikai környezet, a
hagyományos szocio-kulturális rendszer és az általuk tapasztalt, adott modernizáló
hatások közötti bonyolult egymásrahatásoktól függnek. Az iparosodás például meg­
történhet nagyarányú városiasodás nélkül, ugyanakkor nagy számú bevándorlót
vonzhat egy város a vidékről anélkül, hogy eléggé iparosodott lenne ahhoz, hogy
munkát is adjon nekik. A nemzetközi piacgazdaságba való belépés is elérhető helyi
iparosodottság nélkül, mint például azon törzsi népek esetében, amelyeket a világpi­
ac igénye bizonyos helyi természeti erőforrások - pl. nyersgumi - iránt arra késztet,
hogy a világpiacra termeljenek, anélkül, hogy ők maguk gyári munkásokká válnának.
Mivel a szocio-kulturális rendszer valamely részében bekövetkezett változás a többi
részben is változást idéz elő, azon specifikus társadalmi változások eredményeinek
nagy része, melyek a hagyományos népeknek a modern világba való belépésével
együtt járnak, előre nem látható, nem vezet általános "modernizálódáshoz" és végül
az érintett nép szempontjából nem minősül pozitívnak, mint ahogyan azt a jelen feje­
zet számos példája mutatni fogja.
A modernizálódási elméleteket ért újabb bírálat egy másik forrásból táplál­
kozik, nevezetesen a függőségi elméletekből, vagy az egyesek által néha az "alulfej-
lettség szociológiájáénak nevezett nézőpontból. Ez a nézőpont - mely az 1960-as
években jelent meg, mintegy válaszként a modernizálódási és fejlődési teoretikusok
fellépésére - azt tartja, hogy a különböző társadalmakban fennálló alulfejlettség a
kapitalista terjeszkedés, valamint a harmadik világ országainak egyetlen, globális
gazdaságba való egyesítésének eredménye. A függőségi elméletben valamely ország
 134
gazdaságára úgy tekintenek, mint amelyiknek fejlődése és terjeszkedése más orszá­
gok gazdaságának fejlődésétől és terjeszkedésétől függ. Amint valamely ország gaz­
dasága fejlődik, a vele a világkereskedelmi rendszerben, függőségi kapcsolatban le­
vő más országok gazdasága csak a domináns ország gazdaságai terjeszkedésének
mintájára növekedhet.
A függőségi elmélet, mely a társadalmakon belüli csoportokra is alkalmazha­
tó (pl. vidék és város), a dominancia és az alárendeltség viszonyait, valamint a cso­
portok közötti egyenlőtlenségeket hangsúlyozza, amelyek során bizonyos csoportok
kihasználják a másik csoportot. Az ebből a felfogásból kiindulva elkészített cselek­
vési program az alárendelt csoportoknak vagy osztályoknak a kizsákmányolási vi­
szony alóli felmentésére helyezik a hangsúlyt. Ez a felfogás a modernizálódási és
"fejlődést hangsúlyozó" teoretikusokra nem jellemző. A függőségi elméletnek a mo­
dernizálási elmélethez hasonlóan megvannak a maga bírálói, melyek az "alulfejtett-
ség" fogalmának más módon történő értelmezéséből kiindulva más cselekvési prog­
ramot javasolnak. Azonban bárhogy magyarázzuk is a változás fogalmát, a jelenkor
világának egyik fontos jellemzője, hogy a paraszti és törzsi társadalmak hagyomá­
nyos gazdasági, társadalmi és kulturális berendezkedése változásban van, ami nem
ritkán drasztikus és visszafordíthatatlan.
Technológia, gazdaság és változás
A modern világ változásának egyik fontos eleme volt a gépi technológia és a
tudományos ismeretek alkalmazása a gyártási folyamatban. A modern technológia
magával hozza a hagyományos munkarend megváltozását is, a foglalkozási speciali­
zálódást, a termelésnek a rokoni viszonyoktól való szétválását, valamint a hagyomá­
nyos cserének a pénzben kapott bér általi felváltását. Mindennek eredményeképpen
gyakran társadalmi különbségek alakulnak ki ott, ahol korábban nem léteztek, vagy
nem voltak fontosak. A társadalmilag rétegződött társadalmakban a technológia ja­
vulása gyakran vezet még szélesebb szakadékokhoz a társadalom rétegei között.
E folyamatra jó példa a lappok esete. Perti Pelto a hómobil hatását vizsgálta
a lappok társadalmi-kulturális rendszerében. A gazdaság a rénszarvastenyésztésen
alapul; a rénszarvasok eredetileg mind a létfenntartás, mind a közlekedés szempont­
jából fontosak voltak. A lapp férfiak mindig is igen büszkék voltak rénszarvas-te­
nyésztői képességükre. A társadalom az egyenlőségen alapult: legtöbb tagja egyenlő
mértékben fért hozzá az alapvető gazdasági forrásokhoz és kevés lehetőség volt arra,
hogy társadalmi és gazdasági különbségek alakuljanak ki. Bár a lappok némely java­
kat - pl. a lisztet, cukrot és különböző fémtárgyakat - külső forrásból szereztek be, a
létük alapját jelentő energiaforrásokhoz helyben jutottak hozzá és lényegében auto­
nóm társadalmat alkottak.
A hómobilok először 1962-ben jelentek meg. Gyorsan tért hódítottak és
1972-re gyakorlatilag minden lapp háztartásban volt belőle legalább egy; szállításra,
vontatásra és a rénszarvasok tereléséhez használták. A rénszarvas-vontatta szánok
teljesen eltűntek. Számos család a szánvontató rénszarvasát azért adta el, hogy árá-
135
ból hómobilt vásároljon. A gépesített rénszarvastenyésztés sikeresnek látszott, a
munka fizikailag könnyebbé, gazdaságilag pedig termelékenyebbé vált azon családok
számára, amelyek elsőként kezdtek élni az új technológiával.
A hómobil jelentős változást hozott a lappok életében: a közlekedés és a
szállítás már külső és kereskedelmi csatornákon keresztül terjesztett energiaforrástól
függ, az erőforrások elosztása új ismereteket kíván, közöttük az írás, az olvasás és a
pénz kezelésének elsajátítását, valamint a hómobilok javításához és karbantartásához
szükséges műszaki tudnivalókat. Mindehhez nem minden lapp család ért egyformán.
Mivel a hómobil megvásárlásához szükséges készpénzt elő kellett teremteni,
azok a családok, amelyek valamelyest tehetősebbek voltak, nagy előnnyel indultak a
gépesített rénszarvastenyésztésre való átállásban. Ez a kezdeti előny a későbbi gaz­
dasági siker kritikus tényezője volt. A felhalmozódott forrásokat más lehetőségek ki­
aknázására is fel lehetett használni, például az idegenvezetés, vagy hogy felnőtt férfi­
ak - munkaerejük felszabadulásával - fizetésért munkát vállalhattak máshol. Nem
minden család volt képes egyenlően lépést tartani a hómobil-forradalommal. Akik
kevésbé tehetségesek, tehetősek és rugalmasak, azok teljesen kirekedtek a rénszar­
vastenyésztésből és a finn kormány szociális segélyétől és átképzési lehetőségeitől
függnek. Bár máig még nem alakult ki erőteljes társadalmi rétegződés, Pelto jóslata
szerint nőni fognak a társadalmi különbségek a sikeres hómobilos szarvastartók és a
szarvastenyésztés szempontjából jelentéktelen szerepet játszó családok között.
Bár a hómobil-forradalom néhány család számára gazdasági előnyt hozott, je­
lentősen megnövelte valamennyi család függőségét, ami pedig kiterjed nemcsak a kö­
zeli városközpontokra, hanem 1000 mérföldekkel távolabb fekvő egyéb telepütésekre
is. A "készpénztermény" előállítása megegyezik vagy esetleg még felül is múlja a hasz­
nálatra szánt termelést. A világpiacon való részvétel, amely nem volt a fennhatóságuk
alatt, egy volt azok közül a tényezők közül, amely például a cargo-kultusz kialakulásá­
hoz vezetett Új-Guinea különböző népei között. Ez azonban csak egy példa arra, hogy
a világgazdaságba való bekapcsolódás hogyan hatott a helyi gazdaságra.
Egy másik példa a szizáltermelés bevezetésének hatása Észak-kelet-Brazíliá­
ban. A parasztok hagyományosan marhatenyésztésből és kisebb mértékben bab- és
kukoricatermesztésből tartották fenn magukat. Az 1930-as években a szizált, amelyet
kötél készítésére használtak "készpénztermékként" vezették be. Mikor a II. világhá­
ború elvágta a Fülöp-szigetekről importált kender útját, a szizál ára gyorsan emelke­
dett a világpiacon. A szizált "zöld arany"-nak hívták és mind a nagy, mind a kisbirto­
kosok a teljes birtokukat szizállal telepítették be. Azonban a szizált csak a negyedik
évben lehet learatni. A szizál világpiaci ára drámaian lecsökkent a háború után és
sok kisbirtokos keserűen tapasztalta, hogy az aratás már nem hoz számára profitot.
Mivel elvesztették aföldterületüket,nem tudták megtermelni a hagyományos táplál­
kozásuk alapját adó terményeket. így sok kisbirtokos arra kényszerült, hogy a nagy­
birtokosoknál vállaljon munkát a szizál feldolgozásában. Ők ugyanis a feldolgozás­
hoz szükséges gépeket meg tudták vásárolni és így profitra tettek szert. A szizál gépi
feldolgozása sok kézi munkát is igényel. Mivel a dolgozókat a termelés alapján fizet-
 136
ték, hosszú órákat dolgoztak, hogy meg tudják vásárolni azt az élelmet, amit maguk
már nem tudtak megtermelni. Élelmet kellett a területre importálni, ahol most csak
szizált termeltek és a jómódú üzlettulajdonosoknak egy új társadalmi osztálya alakult
ki, akiktől a parasztok gazdaságilag függtek. Továbbá, ha egyszer szizállal vetették
be a földet, azt rendívül nehéz kiirtani, a föld viszont tönkremegy, úgyhogy nagy
munkaerő-befektetéssel lehetne más növényt termeszteni ugyanott. Ez pedig a leg­
több paraszt számára nem járható út, mert energiájuk nagy részét az vette el, hogy a
betevő falatra megkeressék a pénzt.
Turizmus és változás
AII. világháború óta nagymértékben megnőtt az európai és amerikai turisták
száma, akik olyan helyekre látogatnak, amelyek ezelőtt a világ eldugott részeinek
számítottak. A jobb megközelíthetőség elsősorban a légiszállítás fejlődésének kö­
szönhető. Az Indiai-óceán közepén levő szigetek, a dél-amerikai sötét dzsungelek, a
sarkvidéki inuit falvak is érzékelhetik a turizmus hatását. Bár a világ turistáinak 90
%-a az Egyesült Államokból és Japánból az európai országokat jön meglátogatni, a
turisták által kiadott pénz azonban gyakran a fejlődő országokban köt ki.
A turizmusnak van kedvező hatása is, mivel pénzt hoz az adott országba,
amivel fedezni lehet a szükséges importot; munkalehetőségeket teremt, adót termel
ki, növeli az aktivitást különösen a gazdaság kereskedelmi és ipari szektorában; elő­
segíti a külföldi és helyi befektetéseket és tőkét hoz létre. A turizmus nem gazdasági
előnye, hogy hozzájárul a nemzetközi megértéshez, békéhez és tiszteletre tanít más
kultúrák iránt.
Negatív oldala, mivel nem tervezik és irányítják, túlzsúfoltsághoz vezet a tu­
ristaterületeken. Következményei közé tartozhat a gyors urbanizáció, a munkalehető­
ség hiánya a nem frekventált területeken, a prostitúció és a túlzott forgalom egyéb
demoralizáló formái, ellenségeskedés a turistákkal szemben stb. A turizmus befolyá­
solja és megnöveli a bűncselekmények számát és az erőszakot. Bár a turizmus támo­
gathatja és újra megerősítheti a kulturális identitást a hagyományos művészi formák
felelevenítésével, ugyanakkor degradálhatja és parodizálhatja is a kulturális különb­
ségeket, továbbá a nyugati javak és a nyugati életstílus megirigyléséhez vezet és fel­
fokozza a kultúrák közötti konfliktusokat. Természetesen a turizmus egyik legkáro-
sabb aspektusa az, hogy az alapvető egyenlőtlenség álláspontját hangsúlyozza, azzal,
hogy akik gazdagok, a fél világot beutazhatják, míg a "nincstelenek" a megélhetésü­
kért küszködnek a gazdagok szeme láttára.
Az antropológusok csak mostanában kezdtek foglalkozni a turizmus tradicio­
nális kultúrákra és gazdagságokra tett hatásaival. Az antropológiai megközelítés a
kulturális változásokat mélységükben és - amennyire lehetséges - a változásokat el­
szenvedők szempontjából vizsgálja; így a turizmus hatásának elemzése során olyan
tényeket ragad meg, amelyeket a profitjukban érdekelt beruházók figyelmen kívül
hagynak. A turizmus gazdasági haszna gyakran nem jut el a helyi lakosokhoz. Má­
sodsorban, bár igaz, hogy a turizmus keményvalutát hoz, de ennek a pénznek a nagy
137
része arra megy el, hogy a turisták szükségleteit kielégítendő, olyan dolgokat hozza­
nak be, amelyek helyben nem kaphatók. Seychelles-ben, ahol a turizmus a fő iparág,
az élelemimport 1400 %-kal emelkedett 15 éven belül. Ezalatt a turisták száma több
mint 500-ról 80 ezerre emelkedett. Mivel a turisták a tengeri ételeket kedvelik, ezért
a parti vizeket lehalászták, így a halimport 1978-1979-ig közel megduplázódott egy
éven belül.
A turizmus csaknem állandó következménye a környezetkárosító hatás, ami
néha visszafordíthatatlan. Báli szigetén például sok korallszigetet tönkretettek, mivel
a korallt utak építésére használták és betont készítettek belőle. A korallszigeteket el­
hordták, a szennyeződés pedig megakadályozza, hogy újak keletkezzenek. Mivel
ezek fogták fel eddig a nagy szeleket, egy súlyos vihar pusztító hatással van a gazda­
sági rendszerre és a közelben élő lakosokra.
Az amerikai délnyugaton a gigantikus hotelek több vizet használnak el egy
hónap alatt, mint korábban a helyi város és környéke egy év alatt (uszoda, gyeplo­
csoló, mosógép, stb.). Ennek az lett az eredménye, hogy a víz eltűnt a mezőgazda­
ságból, vagy olyan drága lett, hogy a kistermelők nem tudják megfizetni és ezért fel
kellett adniuk ezt a megélhetési formát.
A Sinai-sivatagban, amely a kempingezők népszerű turistacélpontja lett, sok
pálmafa elpusztult, mert a tudatlan turisták tüzet raktak a közelükben és felégették a
gyökereiket. Ez kedvezőtlenül befolyásolta a beduin nomádok életstílusát, akik szá­
mára ezek a datolyapálmák a hagyományos gazdaság fontos részét képezik.
Bár igaz az, hogy a turizmus kezdetben munkalehetőségeket teremtett, azon­
ban ezek közül sok alacsony szakképzettséget igényel, a turizmus szektorban. A he­
lyi lakosoktól elvárják, hogy a turisták személyes igényeit kielégítsék hotelszobáik
takarításával, az asztalaik megtérítésével, vagy azzal, hogy egzotikus módon
szórakoztassák őket. így a "beach-boy"-ok egy osztálya fejlődött kis néhány Karib-
tengeri szigeten, hogy ellássa a vendégeket. Bangkokban a turizmus az európaiakat
és japánokat célozza meg, nőket kínál szexuális társaságként masszázsszalonokban,
teaházakban és éjszakai klubokban. Ezek a munkák bőséges jövedelemforrást bizto­
sítanak de nem tesznek eleget a Világ Turista Szövetsége azon követelésének, amely
nem mechanikus és elidegenítő, hanem kölcsönös kapcsolaton alapuló munkalehető­
ségek teremtését ösztönzi és segít integrálni az egyes embereket egy kiegyensúlyo­
zottabb társadalomban. Persze az ilyen interkulturális kapcsolatok nem segítenék elő
a nemzetközi megértést és más kultúrák tiszteletét.
A kultúra nézőpontjából szemlélve a turizmus a fantázia kiárusítása, ugyanis
gyakran az történik, hogy a tradicionális kultúra egy olyan látványosságba fordul át,
amely a turisták érdeklődésére inkább számot tarthat. Gyakran, abból a célból, hogy
növeljék a turizmusból származó bevételeket, művi és nem autentikus "népi kulturá­
lis" bemutatókat találnak ki a turistáknak.
A turizmus következményei az őslakos kultúrára nem mindig negatívak. Bá­
liban például a turisták érdeklődése a kulturális bemutatók iránt emelte néhány tánc
és színházi előadás művészi színvonalát. A turizmusból származó bevételekből bein-
 138
dúló gazdasági fellendülés lehetővé tette, hogy a helyi együttesek új hangszereket és
új kosztümöket vásárolhassanak zenekaraik számára és ez serkentette olyan iskolák
és intézmények megnyitását egész Indonéziában, ahol a hagyományos művészi for­
mákat tanították. Egy indonéziai művészekből álló szakértő csoport szigorú ellenőr­
zést tart fenn a bemutatók felett és tevékenységüknek az a célja, hogy e művészet
megőrizze minőségét. Hasonlóan a grönlandi inuitok között a turizmusból származó
bevételek miatti érdekeltség a már majdnem eltűnő etnikai identitás újraéledéséhez
vezetett, megfogalmazódott az az igény is, hogy az USA-ban és a Kanadában élő
inuitokkal kulturális kapcsolatokat hozzanak létre.
Az antropológiai kutatások azt sugallják, hogy a turizmus hasonló a társadal­
mi változás más formáihoz. Ha azt fokozatosan vezetik be és a helyi lakosok fel­
ügyelik, akkor az az őslakosok érdekeit szolgálhatja és javíthatja az élet néhány as­
pektusát. A tömeges turizmus az élet tartozéka, amellyel a nem nyugati kultúráknak
szembe kell nézniük, ha akarják, ha nem. A saját érdekük, hogy irányítsák a fejlődés
folyamatát, mert így az saját céljaikat szolgálhatja és nem pedig manipulálja őket.
A politikai modernizáció és változás
Politikailag, a modernizáció megfelel a politikai adminisztráció és a törvény
centralizált és bürokratikus szerkezeti növekedésének, amely egészen a helyi szintig
érvényesül. Mindkettő aláássa a társadalmi kontroll helyi és tradicionális mechaniz­
musát és ahol ezek az ellenőrző mechanizmusok gyengültek, ott a társadalmi válto­
zás új folyamataival tölti be a teret. Új politikai ideológiák keletkeznek, amint a
nemzet-állam válik a társadalmi integráció uralkodó formájává. Ezt megelőzően az
autonóm kulturális csoportokat beszervezik a nemzeti hálózatba és (változó sikerrel)
az állam ellenőrzése alá vonják őket. A legelitebb csoportok, akik a hatalmuk alatt
tartják ezeket a nemzet-államokat Ázsiában, Afrikában és Latin-Amerikában, a hala­
dás és fejlődés nyugati mintáját követik és az előre megtervezett változás programja­
in keresztül céltudatosan igyekeznek a vidéki népességet átalakítani.
Ez nagyon sokféleképpen történhet, a már bevált módszerek nem mindig
használhatóak. Ahogyan Clifford Geertz rámutat, a modernizáció nem pontosan azt
jelenti, hogy a tradicionálisát és abszolútat az importálttal és naprakésszel váltják fel.
A világ új nemzeteinek kettős célja van: hagyományos kultúrájuk megőrzése mellett
alkalmazkodni a 20. század követelményeihez.
Az új nemzeti kormányok sikere a modern és stabil társadalmak kiépítésében
szövevényes összefüggésben áll azzal a képességükkel, hogy eredményesen tervez­
zék meg a változásokat a parasztfalvak százaiban és ezreiben, amelyekből a legtöbb
új nemzet áll.
Urbanizáció és változások
Ázsia, Afrika és Latin-Amerika nemzeteiben a parasztok spontán és önkén­
tes beáramlása a városokba egyike a legfontosabb, ha nem a legfontosabb mechaniz­
musa a változásnak. Bár a városoknak fontos kulturális szerepük volt a
139
preindusztriális társadalmakban, manapság a városokba történő bevándorlás gyorsan
nő. A vidékiek a városokbajönnek munkát keresni és mert részesülni akarnak azok­
ban a szociális, anyagi és kulturális előnyökben, amelyek a városi élettel járnak. Az
urbanizáció sokféleképpen befolyásolja a tradicionális társadalmakat. Egy antropoló­
gus hagyományos társadalmak urbanizációihoz való alkalmazkodását egy "három
porondos-cirkusszal" modellálta, utalva a három arénára, amelyben az urbanizáció­
hoz való alkalmazkodás végbemegy, az otthon maradottak között, a városba telepü­
lők között és a betelepülőket fogadó városi közösség körében.
Sok bevándorló csak ideiglenesen hagyja el saját, helyi közösségét. Vissza­
térnek eredeti lakóhelyükre, hogy különböző gazdasági és társadalmi tevékenység­
ben vegyenek részt és fontos kötelékek fűzik azokhoz, akiket maguk mögött hagytak.
Az a fok, amelytől állandónak számítható a bevándorlás részben attól függ, hogy mi­
lyen mértékben vesz részt az elköltöző saját vidéki közösségében; attól, hogy a helyi
közösség milyen mértékben tudja újra befogadni a visszatérő bevándorlókat és attól
is, hogy milyen korlátai vannak a bevándorló csoportok városi környezethez való
asszimilációjának, függetlenül attól, hogy állandó vagy ideiglenes. A tradicionális
társadalmakban a városba áramlás a változás közvetett és közvetlen forrása.
Nemcsak maguk a városba bevándorlók válípznak a városi élethez való al­
kalmazkodás folyamán, hanem az eredeti közösségek is.A legtöbb modern hatás a
városi centrumokon keresztül hat a vidékre, akár a tömegkommunikáción keresztül,
mint a rádió és a mozi, amelyek a falvakban is elérhetőek akár a városba bevándor­
lók és az otthon maradottak közötti kapcsolattartáson keresztül. Nemcsak a modern
fogyasztási javak, hanem új gondolatok, tudás és értékek kerülnek a falvak lakóihoz
a városi bevándorlókon keresztül. Ezek a modern hatások csak lassan itatják át a fal­
vakat. Először az anyagi kultúra szenvedi el a változást, a társadalmi szervezet és az
ideológia csak később kerül sorra.
Például Ruth és Stanley Freed, akik egy Új-Delhihez közeli falut tanulmá­
nyoztak, azt találták, hogy a városban dolgozók nagy aránya ellenére a falu társadal­
mi szerkezete és kultúrája nagyrészt hagyományos maradt. Bár egyes város-orientált
férfiak nem erőltették a nők elkülönítését, a családon belüli szerepek alapvetően nem
változtak és a kaszt-rendszer alapvető vonásai sem módosultak igazán. Két fontos
változás zajlott le, miszerint az alacsonyabb.kasztbeliek fokozottabban vették igény­
be a közszolgáltatásokat és kapcsolatok átalakultak járandóságért végzett szolgáltatá­
sokká. Az érinthetetlenség korlátozása inkább a helyi közigazgatás bevezetett új tör­
vényeinek volt köszönhető, mintsem az urbanizációnak magának, de a rendszer át­
alakulása egyértelműen annak volt a következménye, hogy a földtulajdon nélküli
munkavállalók szívesebben vállaltak készpénzért alternatív és városi munkákat.
Összefoglalva a tendenciákat, amelyeket az urbanizáció hatásának tulajdoní­
tottak ebben az indiai faluban, Freedék a következő tényezőket sorolták fel, amelyek
általánosságban valószínűleg alkalmazhatóak más urbanizálódó közösségekre is,
mégpedig:
1. Az anyagi kultúra növekvő modernizációja.
 140
141

2. Azoknak a falusiaknak az egyre növekvő száma, akik a megélhetésre való

XVI. fejezet
keresetet modern ipari és kereskedelmi munkával keresték meg a tradicionális mes­
terségek és mezőgazdasági munka helyett.
3. A föld nélküli munkavállalók kisebb mértékű függése a földtulajdonoktól.
AZ ANTROPOLÓGIA FELADATAI
4. Több társadalmi érintkezés a korábban elkülönülő kasztok között.
5. A hinduizmus különböző jellemzőinek hangsúlyozása, amely inkább össz­
Az antropológusokat gyakran kizárólag a távoli kultúrák tanulmányozásával
hangban van a falusi, mint a városi élettel.
azonosítják, amelyeknek első pillantásra úgy tűnik, semmi közük a mai világ problé­
6. A képzettség emelkedő szintje.
máihoz. Valójában, az antropológia, mint a "reformerek tudománya" jött létre. Ha a
7. Szorosabb kapcsolat a nagyvilággal a tömegkommunikációs eszközökön
tudás valóban hatalom, valamennyi antropológiai kutatás javíthatna az emberi körül­
keresztül.
ményeken. Annak hangsúlyozásával, hogy a kultúra tanult emberi viselkedés, az ant­
ropológia kérdésfelvetése leginkább arra irányul, hogyan változhat az emberi visel­
kedés és miként állhat ellen a változásnak. Az utolsó fejezetben fokozottabb össz­
pontosítással keresünk válaszokat arra a kérdésre, hogy milyen tudással járulnak
hozzá az antropológusok a saját ül. más társadalmak problémáinak megoldásához. A
humanisztikus, társadalmi tervezés iránt megnyilvánuló sürgető szükség mai vilá­
gunkban az antropológiai tudás és perspektívák megnövekedett tudatosítását és fel­
használását követeli meg. Egyre több antropológus munkája irányul az emberi prob­
lémák megoldására.

Az antropológusok mint közvetítők

Az antropológiai terepmunka feltételei és az azzal kapcsolatos elvárások a n.

világháború óta jelentős mértékben megváltoztak. A korábban gyarmatosított, har­
madik világbeli nemzetek függetlenségi-, emberjogi- és feminista-mozgalmai nyo­
mán létrejövő elvárások eredményeképpen az antropológusok hagyományos szerepe,
az érték-mentes megfigyelés kivitelezhetősége kérdésessé vált. A hatvanas évek pol­
gári és hivatásos aktivizmust hívott életre a társadalmi és politikai változás területén
és ez sok antropológust aktivista szerep vállalására késztetett.

Részvétel a közösség mindennapjaiban

Az ebbe az irányba mutató változás egy korai példája, Charles és Betty
Valentiné munkája volt (1971), akik egy afro-amerikai városi közösségben végeztek
terepmunkát. Egy emberi közösség precíz leírásán kívül egészen pontosan az USA-
ban lévő szegény, fekete közösségekkel kapcsolatos uralkodó sztereotípiát akarták
korrigálni, miszerint azok a kultúrájukat tekintve mind egyformák. Emellett, elköte­
lezték magukat a vidéki szegény kisebbségek érdekeinek előmozdítása mellett és azt
remélték, hogy amit erről megtudtak és leírtak alapul szolgálhat a humánusabb gya­
korlati politika számára. E célok elérése érdekében, a közösség által szervezett tünte­
téseken való részvétellel az állami bürokrácia figyelmét kívánták felhívni a közösség
problémáira. Pontosan előrejelezték, hogy a hatvanas évek radikális változást köve­
telő kontextusában a kapcsolat és a bizalom megalapozásához többre van szükség,
minthogy verbálisan kifejezzük a közösség aktivistáival való együttérzésünket. Bár
 142
Valentinék a közösségi akciókban nem játszottak vezető szerepet, elmentek a tömeg­
demonstrációkra és más módon is együttműködtek a közösséggel, még akkor is ami­
kor ez rendőrségi szankcióknak és a bürokraták zaklatásának tette ki őket. Szembe­
kerültek azzal a problémával is, hogy a közösségen belül melyik oldalra állnak, mi­
vel a közösség sem volt mindig egységes abban, hogy mit tegyen.
Valentinék terepmunkájának egyik célja az volt, hogy egy olyan etnográfiai
leírást készítsenek, melyek a kívülállók által írott tanulmányokat jellemző torzítások­
tól mentesek. Ennek a törekvésnek a része volt az, hogy Valentinék a közösség ese­
ményeiről a bennfentes szemszögéből írtak és azt pontról pontra összevetették azzal,
ahogyan ezeket az eseményeket a média tolmácsolta. A támogatás szerepe egy, a na­
gyobb kultúrával szemben álló, viszonylag tehetetlen közösségben nem egyszerűen
gyakorlati problémákat jelentett, hanem kihívó kérdéseket vetett fel általánosságban
a társadalomtudományok és különösen az antropológiai elfogulatlan hozzáállásról.
Valentinék következtetése az volt, ha az antropológusok olyan közösségekben végez­
nek terepmunkát, melynek tagjai úgy érzik, hogy az anya-társadalom igazságtalanul
bánik velük, akkor részt kell venniük bizonyos mértékig ezen igazságtalanságok
megszűntetésében.
A szakértelem bizonyítása
Néhány antropológus munkájának központjába a politikai támogatás még di­
rektebb formái kerültek. Ennek egy példája Glen Petersen munkássága, aki
Ponapeben végzett etnográfiai felmérést. Ponape egy sziget Mikronézia amerikai ér­
dekvédelmi területén. Az Egyesült Államok megkísérelte fenntartani fennhatóságát
az érdekvédelmi övezet felett, mivel az stratégiai, katonai szempontból fontos volt.
Az amerikai kormány a terület különböző egységeinek azt a lehetőséget ajánlotta fel,
hogy csatlakozzanak szabad társulás formájában, ami kevesebb, mint a teljes függet­
lenség. Ezt a ponapeiak népszavazáson elutasították. Petersen az amerikai kong­
resszus és az ENSZ előtt bebizonyította, hogy a szabad társulások szerződése korlá­
tozza a területi önrendelkezést és megsérti a fontosabb ponapei kulturális értékeket,
amik áthatják családjaik, közösségük és a politikai életük minden vonatkozását: ez az
autonómia és annak fontossága, hogy az emberek felelősek a saját biztonságukért.
Petersen úgy vélekedik, hogy nincs olyan nagy mennyiségű fejlesztési segély, ami
helyettesítheti az önrendelkezést és hogy ennek csak a teljes politikai függetlenség­
gel együtt van értelme Ponape számára.
A képviseleti munka különböző fajtáiban vesznek részt antropológusok, akik
szemtanú szakértői azoknak a kulturális kisebbségeknek, akik a bíróságokon jogaikat
követelik a kormányhivatalok által elkövetett igazságtalan bánásmód miatt. Mivel az
antropológusok speciális szakértői tudással rendelkeznek a kulturális kisebbségekről,
sokan érdekeltek ilyen esetekben. Egy ilyen eset, melyben az antropológusi bizonyí­
ték döntő volt, a peyote használatával foglalkozott. Az Amerikai Őslakosok Egyhá­
zában, amelynek sok őshonos amerikai a tagja, a peyote használata központi, szakrá­
lis szerepet tölt be. Mivel a peyote nem kábítószer, nem esik a szövetségi narkotikum
143
törvény alá, de néhány állam egészségügyi előírásai törvényen kívül helyezték. Az
Indián Ügyek Hivatala hosszú időn keresztül próbálta megbélyegezni a peyote hasz­
nálatát, azzal érvelve, hogy az indiánok a modem orvosi ellátást helyettesítik vele, a
peyote és más, veszélyesebb drogok használata között kapcsolat van, a fiatalkorúakat
is rászoktatták, szexuális erkölcstelenséghez kapcsolódott, stb.
1951-ben az antropológusok egy csoportja harcba szállt a kormány azon tö­
rekvésével, hogy a peyote-ot illegálisnak nyilvánítsák. A peyote-ot kipróbálva saját
tapasztalatuk alapján azt állították, hogy "az nem izgató, butító hatású, nem okoz
izomsorvadást és rendszeres használata nem fejleszt ki fokozott igényt vagy függősé­
get." Határozottan elutasították a kormány azon vádját, hogy a peyote-ot gyerekek­
nek is adják, fokozza az erkölcstelenséget és, hogy gyógyászati célokra használták
volna.
1962-ben egy navahó csoportot tartóztattak le, mivel egy templomi istentisz­
telet során peyote-ot használtak és ezzel megsértették a kaliforniai egészségügyi tör­
vényt. Az elsőfokú bíróság ítélete után a Kaliforniai Legfelsőbb Bírósághoz felleb­
beztek. Antropológus szakértők a peyote-ról adott tanúvallomásainak bevonásával, a
legfelsőbb bíróság visszavonta a korábbi döntést és megállapította: azzal, hogy az
Amerikai Őslakosok Egyháza tagjaitól megtagadták azt a jogot, hogy rítusaik során
peyote-ot használjanak, az alkotmányos jogaikat sértették meg.
A kulturális túlélés
A támogatás egy másik fajtáját példázza, a Harvard Egyetemen 1972-ben lét­
rehozott "Kulturális túlélés" csoport tevékenysége, mely antropológusokból alakult.
Céljuk az, hogy segítséget nyújtsanak azoknak az őslakos népeknek, akiknek kultúrá­
ja pusztulófélben van és jogaik meg vannak tépázva, mert útjában állnak azon nem­
zetállamok gazdasági fejlődésének vagy politikai prioritásainak, melyekhez területi­
leg tartoznak.
A "Kulturális túlélés" szeretné elősegíteni, hogy a több etnikumot és kultúrát
magába foglaló nemzetállamokon belül növekedjen a törzsek etnikai kisebbségek al­
kalmazkodó képessége. Segítenek az őslakos népeknek, hogy megőrizhessék kulturá­
lis identitásukat, miközben fokozatosan alkalmazkodnak az "elkerülhetetlen" válto­
zásokhoz, amelyek a nemzeti fejlődéssel együtt járnak.
A "Kulturális túlélés" csoport által támogatott fontos tervezetek egyike,
hogy segítsék a kung szán népet. A kung szánok a Kalahári sivatagban élnek, ahol
évezredek óta vadászó-gyűjtögető életmódot folytatnak. Húsz év alatt azonban, azu­
tán, hogy 1960-ban a dél-afrikai kormány ezt a területet adminisztratív ellenőrzés alá
vonta, a kung szánok vadászó és gyűjtögető életmódja összeomlott. Függővé váltak a
kormány által nyújtott munkáktól és szociális támogatástól, amely a korábbi önfenn­
tartás helyébe lépett. Ezt követte a társadalmi széthullás, növekvő alkoholizmus és az
emelkedő gyermekhalandóság. Amikor 1978-ban a dél-afrikai kormány közöttük is
toborozni kezdett a népi felszabadítási mozgalommal szemben viselt háborújához, a
szomszédos Dél-Nyugat-Afrikában sok kungot lenyűgözött a készpénzfizetés, ami
 144
egyenlőtlenséghez vezetett egy hagyományosan egalitárius társadalomban. A kung
szánok földterületét drasztikusan lecsökkentették. A dél-afrikai kormány tervei sze­
rint a megmaradt részeket vadrezervátummá alakítják át, így a kung szán kóbor vadá­
szó és gyűjtögető életmódja jóvátehetetlenül halálra van ítélve.
A kung szánok igényeire alapozva a "Kulturális túlélés" csoport nemzetközi
kampányt indított, hogy segítsen átállítani gazdaságukat állattenyésztésre és a létfenn­
tartáshoz szükséges földművelésre, melyet vadászattal és gyűjtögetéssel egészítenek ki.
Közvetlen segítségként állatállományt bocsájtanak rendelkezésükre és olyan eszközök­
kel látják el őket, melyekkel fejleszthetik a víztározókat. A kung szán csoportok tradici­
onálisan ezek köré települtek és ezek válhatnak az új gazdaság magjaivá.
A "Kulturális túlélés" csoport sok különféle programot támogat, jogi segítsé­
get nyújt ecuadori és kolumbiai indiánoknak a földterület határának megállapí­
tásánál.
Nézőpontjuk szerint a "fejlődés" elkerülhetetlen, de az antropológusoknak
aktívan részt kell venniük a fejlődési folyamatokban, hogy a változásokat oly módon
valósítsák meg, hogy védjék a bennszülöttek érdekeit. Sok antropológus részt vesz a
nemzeti és nemzetközi fejlesztésben, így ez a téma egyre több vitát vált ki a szakmán
belül.
Fejlődés antropológia: tervezett változás a paraszti közösségben
A közösségi fejlesztést célzó mozgalom az USA, nyugat-európai országok és
az ENSZ kísérlete arra, hogy ösztönözze a gazdasági növekedést és a politikai de­
mokrácia nyugati formáinak elterjedését a világon.
Ez a mozgalom az anyagi és nem anyagi életfeltételek javításával próbál se­
gíteni az embereknek úgy, hogy ösztönzi a közösségi autonómiát és az önellátást. A
paraszti közösségek fejlesztésének alapfeltevése az, hogy a paraszti viselkedés, érté­
kek és hitvilág - röviden a paraszti kultúra - ellenáll a változásoknak, és éppen ezek
a paraszti hagyományok azok, amelyek elsődlegesen meghatározzák a változásokat.
A közösségfejlesztési tervek azt célozzák, hogy oly módon változtassanak a közös­
ség tagjainak viselkedésén, hogy bizalmat ébresszenek és alkalmassá tegyék őket ön­
maguk megsegítésére. A fejlesztés segíteni kíván a közösségeknek, hogy megvalósít­
sák céljaikat saját emberi erőforrásaik felhasználásával, felismerve azt, hogy bizo­
nyos külső segítségre - anyagira és technikaira egyaránt - szükség van. A közösségi
fejlesztés módszertanának része, hogy felfedje a helyi lakosság valós szükségleteit és
eredményesen valósítsa meg a fejlesztéseket. Feltételezésük szerint a paraszti közös­
ségek homogének és a fejlesztés az egész közösség hasznára válik.
Ez a mozgalom összhangban van azzal az egykor uralkodó antropológiai né­
zettel, miszerint a paraszti közösség zárt, elszigetelt, funkcionálisan integrált egész.
A közösségi fejlesztési tervek készítői és értékelői, az antropológusok, arra figyel­
meztettek, hogy a "népi" közösségek egységes szemlélete és a helyi kultúra figye­
lembevétele nélkül ezek a tervek kudarcra vannak ítélve.
145
Lehetséges konfliktusok a tervezett változásban
Bár az előbb tárgyalt közösségfejlesztés holisztikus és funkcionális megkö­
zelítései még mindig sok közösségfejlesztési tervezet alapját képezik, a mai antropo­
lógusok hajlanak arra, hogy eltávolodjanak azoktól a feltevésektől és módszerektől,
amelyek meghatározzák ezt a megközelítési módot. Az 1950-es és 1960-as évek kö­
zösségfejlesztési megközelítéseinek lényegi kritikája, hogy a részletes, holisztikus,
helyi kontextus középpontba állítása elvonta a figyelmet a külső erők hatásáról. Úgy
tekintették a közösségi struktúrákat, mintha azok a viselkedésre adott magyarázatok
lennének, holott valójában a közösségi struktúrák és a paraszti viselkedés kényszerei
részben a helyi közösség és fizikai környezet, a nagyobb nemzeti politikai erők és a
világpiac kölcsönhatásából származnak. A fejlődés-antropológia új vonása, hogy
hangsúlyozza a gazdaság és az ökológia összefüggéseit a paraszti döntéshozatalban
és a közösség külső, politikai kapcsolatainak jelentőségét. Ennek az új megközelítés­
nek a középpontjában nem annyira a helyi közösség zárt, összetartozó és kulturálisan
stabil rendszere áll, hanem a paraszti közösség és nagyobb struktúrák közötti kapcso­
latok. A hangsúly a helyi közösségeken belül és az azok közötti változatosságra, va­
lamint a hierarchikus különbségekre és konfliktusokra kerül, a közösségen és a nem­
zeti hatalmi rendszereken belül.
A rendelkezésre álló gazdasági erőforrásoknak és környezeti kényszereknek
tulajdoníthatóan a paraszti döntéseket a gazdasági, a társadalmi és a más területeken
most már nem csupán kulturális és hagyományos, hanem tradicionális és szükségsze­
rű döntéseknek tekintik. Gyakori feltételezés volt például, hogy a fejlődő nemzetek
tradicionális pásztorkodó gazdasága veszteséges; nincs innováció, ezért a fejlődési
szakértők előtt nem tűnt hatékony gazdaságnak. Most már rájöttünk, hogy a pásztor­
társadalmak hosszú időn keresztül kifejlesztettek állattartási mintákat és módszere­
ket, amelyek minimalizálni tudták a túllegeltetés veszélyét a mostoha körülmények
között. Ez pedig egy adaptációs forma. Azok a kísérletek, amelyek az értékesítést
szem előtt tartva növelnék a csorda nagyságát, víztározókat és kutakat építenének,
anélkül, hogy figyelembe vennék a korlátozott legelőterületeken megnövelt állatlét­
szám lehetséges hatását - visszafordíthatatlanul fölborítanák a kényes ökológiai
egyensúlyt, amelyet a hagyományos pásztorkodó kultúrák megvalósítottak.
A földműveseknél racionális, alkalmazkodási és lehetőségekhez igazodó kal­
kulációra került a hangsúly, miszerint a parasztok vállalni fogják a kockázatot és vál­
toztatni fognak, ha jobb gazdasági és politikai lehetőségeket ajánlanak nekik. Bármi­
lyen kísérletnél, amely a parasztság felemelkedését célozza, figyelembe kell venni,
1 hogy a nagyobb politikai és gazdasági rendszerek és folyamatok korlátozzák a pa­
rasztok hozzájutását az ilyen lehetőségekhez.
így az új fejlődés-antropológiai irányzat kiemeli a hatalom és a kényszer vo­
natkozásait és azokat az utakat, amelyeken keresztül ezek a dimenziók a különféle
helyi közösségekre hatást gyakorolnak.
 146
Most vált érthetővé, hogy a fejlődés előtt néha akadályok vannak helyi szin­
ten, amiben nemcsak a motiváció hiánya játszik szerepet, hanem sokszor a nemzeti
erőforrások hiánya és a rossz bürokratikus vezetés is. Az új megközelítés hangsú­
lyozza annak a jelentőségét, hogy a parasztok társadalmi osztályt alkotnak és nem
pedig egy tisztán elszigetelt szubkultúrát. Azzal érvel, hogy a hatalom egy alapvető
tényező a szocio-kulturális változásban és el kell ismerni a parasztság jogát saját éle­
tük felett. Ebből a szempontból a konfliktusnak pozitív hatása volt, mert fel lehetett
használni arra, hogy növeljék a megosztott paraszti osztály tudatosságát. Latin Ame­
rikában az indián fogalma egy kulturálisan megkülönböztető és megbélyegző kifeje­
zés, nyilvánvaló módja annak, hogyan tartja fönn a nemzeti elit az ellenőrzést az in­
diánok fölött. Egy mai fejlődési elmélet szerint az indiánokat és a meszticeket el kel­
lene ismerni gazdasági osztályoknak és etnikai csoportoknak is.
Végül a fejlődés újabb megközelítése a közösségen belüli különbségeket ál­
lítja középpontba, a közösség homogenitásának feltételezése helyett. A kutatás kimu­
tatta, hogy a paraszti közösségekben, az új gazdasági lehetőségekre adott válaszok
függenek az egyén vagyoni helyzetétől és a rétegződési rendszerben elfoglalt helyé­
től. Ettől függ a hajlandóság a gazdasági kockázat vállalására, amelyet a fejlődés igé­
nyel. Például a "zöld forradalom" részeként, az indiai falvakban bevezetett új nagy
terméshozamú búzafajtáról hamar kiderült, hogy ezek csak akkor magasabb hozamú­
ak, ha a területet, ahol elvetik, rendszeresen öntözik és intenzíven kezelik műtrágyá­
val és féregirtóval. így ez főleg azoknak a gazdagabb farmereknek kedvezett, akik a
legjobban öntözött területekkel rendelkeztek és ki tudták fizetni a drága műtrágyát.
Az a kísérlet tehát, hogy ezeket az új búzafajtákat elterjesszék, - amelyeket nyugaton
termeltek csak nyugati vegyszerekkel és a nagy farmok üzemeltetéséhez szükséges
gépekkel lehet kihasználni a bennük rejlő lehetőségeket - azoknak a multinacionális
cégeknek hozott hasznot, akik a vegyszereket és a gépeket előállították a gazdagabb
farmerek és kereskedők részére.
A tervezett változás jövőbeli ellentmondásai megkívánják, hogy a helyi kö­
zösségen túl területi, nemzeti, sőt még nemzetek feletti szinteket is megvizsgáljunk,
kérdéseket feltéve az egyenlőtlenség, véleménykülönbség, konfliktus, hatalom és a
kényszer szerepéről. A "konfliktus modell" jelzi, hogy a változás felülről lefelé halad
és a falu vagy helyi közösség nem lehet a legalkalmasabb a változtatás elkezdésére.
Orvosi antropológia: az alkalmazott antropológia egy előretörő területe
A nem megfelelő egészségügyi ellátás kétségtelenül napjaink egyik jelentős
emberi problémája és fontos területe a kormányzati terveknek és beavatkozásoknak.
A betegség elméletek és a gyógyászati módszerek minden emberi csoport
kultúrájának a részét alkotják, és az egészségügyi rendszerek az embereknek a kó­
rokra és betegségekre adott alkalmazkodási válaszai.
147
Az antropológusok régóta tanulmányozzák a gyógyító rendszereket az olyan társa­
dalmakban, ahol az írásbeliség nem alakult ki, különös tekintettel az egészségügyi
problémák magatartási és orvosi vonatkozásaira.
Az egészségügyi ellátás
Az 1940-es és 50-es évektől kezdtek az antropológusok kutatásokat végezni
az egészségügyi ellátás nemzeti és nemzetközi problémáival kapcsolatban. Az 1970-
es években az egészségügyi ellátás tervezete változáson ment át, amely az egészség
orvosi megközelítéséről áttért a betegség kezelésére. Szélesebb értelemben, a beteg­
ség megelőzésére és az egészségmegőrzésre irányult. Az irányvonal megváltozása
után megnőttek a pénzügyi alapjai az olyan átfogó egészségügyi programoknak,
amelyek elfogadható áron kulturálisan megfelelő gondoskodást nyújtottak. így bizto­
sították a megelőző és gyógyító programokat a lakosság számára, amelynek hagyo­
mányosan kevesebb lehetősége volt, hogy a modern egészségügyi szolgáltatásokhoz
hozzájusson.
Kezdetben az egészségügyi beavatkozás modelljei arra az előfeltevésre ala­
pozódtak, hogy a modern nyugati orvostudomány gyakorlata és intézményei nyilván­
valóan felsőbbrendűek, mint más, az őslakóknál alkalmazott rendszer és ha azt beve­
zetik, az emberek felhagynak a hagyományos gyógyítás gyakorlatával és az újabb
minták felé fordulnak. Fokozatosan világossá vált a tervezők előtt, hogy ez a feltevés
hibás volt; a modern szolgáltatásokat nem vették igénybe szélesebb körben, a hagyo­
mányos eljárások és gyógyító specialisták befolyása erős maradt. Úgy tűnt, hogy az
antropológusok nemcsak a kulturális, társadalmi és pszichikai akadályok azonosítá­
sában - amelyek megakadályozzák, hogy az új egészségügyi intézkedéseket elfogad­
ják - játszhatnak hasznos szerepet, hanem olyan programok megtervezésében is,
amelyek nagyobb összhangban vannak azon fejlődő nemzetek elvárásaival, ahol az
egészségügyi ellátás programjait be akarták vezetni.
A professzionális egészségügyi szolgáltatások használatának vagy elhagyá­
sának indoklásában a kulturális különbözőség fontosságát kell kiemelnünk - ennek
relevanciáját hangsúlyozzák az USA-beli egészségügyi beavatkozásoknál. A felmé­
rés azt mutatta, hogy az egészségügyi szolgáltatások kereslete és kínálata a társadal­
mi osztálynak és az etnikai háttérnek megfelelően változik. Nemcsak alacsonyabb a
szegényeknek nyújtott egészségügyi ellátás színvonala, mint a társadalom fennmara­
dó részének ellátása, hanem ezeknek a lehetőségeknek a felhasználási módja is társa­
dalmi osztályok és etnikai csoportok szerint eltérő.
A különböző etnikai csoportok között, a kulturális értékek és a hagyományos
vallás adhatnak magyarázatot arra, hogy miért nem képes sok jelenlegi egészségügyi
rendszer a szükségleteiket kielégíteni. Margaret Clark tanulmánya egy kaliforniai
mexikói-amerikai közösségről - egy példa a sok közül. Eredménytelenségük
megindoklásában az angolszász egészségügyi alkalmazottak gyakran arra panaszkod­
nak, hogy a mexikói-amerikai betegek nem használják ki azt a szolgáltatást, amit ne­
kik nyújtanak. Az angolszász orvosok azt mondják, hogy ezek a betegek túl sokáig
 148
várnak, mielőtt orvoshoz fordulnának vagy kórházba mennének és nem működnek
együtt, az orvossal abban, hogy gyors döntéseket hozzanak a kezelésre vonatkozóan.
Nyugati szemszögből a mexikói betegek irracionálisnak és felelőtlennek tűnnek. Az
ő saját nézőpontjukból azonban betegségbe esni erkölcsi gyengeség és így a kulturá­
lis sztoicizmus megakadályozza, hogy orvosi kezelésért folyamodjanak. Ezen túlme­
nően, lehetetlennek tartják a gyors döntést, mert egy ilyen döntésbe be kell vonni a
családtagokat és a barátokat, akik átveszik a felelősséget a betegért, amikor az kór­
házba kerül.
A mexikói-amerikaiak bizalmatlanok az angolszász egészségügyi rendszerrel
szemben és vonakodnak azt igénybe venni. Csak a legvégső esetben folyamodnak
ehhez a megoldáshoz. Ennek a magas költségek mellett, más okai is vannak.
Az egyik tényező az, hogy a különböző betegségekkel kapcsolatos "őshonos"
okozati összefüggéseket és gyógymódokat az angolszász orvoslás nem ismeri el. A
szemmel verés elterjedtsége például köztudott ebben az etnikai csoportban. Az an­
golszász orvost, aki ezt a képzetet figyelmen kívül hagyja, nem tartják hitelesnek, és
nem valószínű, hogy elfogadják azok az emberek, akik számára ez tény. Továbbá a
mexikóiak elvárása a tekintetben, hogyan kellene a gyógyítóknak tevékenykedniük,
szöges ellentétben áll a nyugati felfogással. Az etnikai közösségen belül a gyógyítók
ugyanazt a nyelvet beszélik, mint a beteg, előzékenyek és érdeklődőek a beteg sze­
mélyes kapcsolatai iránt, hajlandók sok időt a beteggel tölteni és általában nem szá­
molnak fel nagy díjakat.
Az angolszász egészségügyi alkalmazottak "hatékonyság" orientáltságának,
a nyelvi akadályból származó nehézségeknek és a magas kezelési költségeknek
köszönhetően, nem meglepő, hogy a mexikói-amerikai lakosság nem használja ki az
általános egészségügyi ellátást.
Mint ez a tanulmány is jelzi, az etnikai kisebbségek számára létrehozott
hatásos közösségi egészségügyi központok kihasználásának egyik akadálya az, hogy
a legtöbb nyugati egészségügyi szakember képzettsége és jártassága nem elegendő
ahhoz, hogy a helyi lakossággal kielégítően foglalkozzon. Azoknak ugyanis a kultu­
rális elvárásai és gyakorlatai különböznek az övéktől. Ehhez hozzájárul az olyan
egészségügyi szakemberek hiánya, akik hajlandóak a kis jövedelmű és kisebbségben
élő népesség körében dolgozni. Ez ahhoz vezetett, hogy megnőtt az érdeklődés az ős­
honos gyógyítók iránt. Ez különösen igaz a mentáihigiénia esetében, ahol nemcsak
kulturális, hanem a nyelvi akadályok is nehezítik a pszichiátriai szakemberek sikeres
működését. így az alkalmazott antropológia egyik feladata az egészségügyi ellátás ja­
vításában az, hogy felmérje az őshonos egészségügyi ellátás gyakorlatát és szakem­
bereit, hogyan lehet az egészségügyi szakemberek által kezdeményezett változásokba
belevonni.
A mentáihigiéniás ellátás
Alán Harwood munkája kitűnő példája annak, hogyan alkalmazhatják az ant­
ropológusok a kutatásaikat a mentáihigiéniás ellátás problémáinak megoldására.
149
Harwoodot elméletileg is érdekelte a gyógyítás, gyakorlatban pedig a New York-i
Puerto Rico-iak egészségvédelmi központjában azon munkálkodott, hogy a terület la­
kosságának egészségügyi ellátását fejlessze. Harwood úgy találta, hogy a spiritiz­
mus (espiritismo) gyakorlata fontos összetevő a környék lakosságának egészségügyi
ellátásában. Az espiritismo központjában az a képzet áll, hogy az emberi gyötrelmek­
nek mind spirituális, mind pedig társadalmi okai vannak. Ezeket a panaszokat meg­
szüntethetjük, ha megszabadulunk a káros spirituális befolyástól a közvetítő kommu­
nikáció segítségével. A szellemek meglátogatják a médiumokat rendszeresen vagy
krízis idején. A spiritiszták bizonyos rítusokat tartanak otthonukban, hogy a káros
spirituális hatásoktól megszabaduljanak. Mindamellett, hogy a pszichoterápia egy
formájaként működik, a spiritizmus igen fontos összetevője a társadalmi és pszichi­
kai kiegyensúlyozottságnak, azáltal hogy önkéntesen csoportosulásként, vallásként
és az etnikai identitás fontos forrásaként funkcionál.
Alapvetően azonban ez egy kezelésforma a pszichikai rendellenességek
gyógyítására. A legtöbb ember spiritiszta médiumokhoz fordul a leggyorsabb megol­
dást keresve. A kliensek olyan problémákkal fordulnak spiritisztákhoz, mint házas­
társi, rokonokkal, vagy munkatársakkal megromlott kapcsolatok, egy közeli rokon
halála, az élet átmeneti időszakai, mint a kamaszkor; gyógyíthatatlan betegség; isme­
retlen eredetű izgalmak, testi panaszok, amelyekre nincs kielégítő orvosi kezelés. Ez
a kezelés megjavítja a kliens kapcsolatát annak védő szellemeivel és tanácsokat ad a
kliens társadalmi kapcsolatait illetően. A médium és a kliens érintkezhet négyszem­
közti, családi körben is, vagy egy spiritiszta központban. Az utóbbi mindenkinek a
hasznára válik, mert a médium tanácsait, amelyek a pácienshez szólnak, a hallgató­
ság a saját problémáinak a megoldására is felhasználhatja.
Erre a kutatómunkára alapozva Harwood több javaslattal állt elő közösségi
vezetők és pszichiáterek felé. Azt ajánlotta, hogy a közösségi elmegyógyászati léte­
sítmények teremtsenek informális kapcsolatokat spiritiszta gyógyítókkal, akik nem­
csak jól szolgálják a közösséget mint rövid távú pszichoterapeuták, hanem orvosi ke­
zelést is javasolnak szükség szerint. Azt is javasolta, hogy a pszichiáterek változtas­
sák meg gyógyító stílusukat, hogy megfeleljenek a Puerto Rico-i kulturális elvárá­
soknak pl. azzal, hogy az egész családot bevonják a kezelésbe.
Az antropológia alkalmazása és az antropológus etikája
Világos, hogy az antropológusok olyan problémákkal foglalkoznak, amelyek
egyenes következményekkel járnak a döntéshozatalra, a politikacsinálás sok terüle­
tén. Az is világos, hogy sokszor figyelmen kívül hagyják az antropológiai kutatást,
|
amikor a politika irányvonalát már meghatározták. Az antropológusok a legfőbb sze­
repet valószínűleg a n. világháború idején játszották, amikor 25%-ukat foglalkoztat­
ták kutatói és konzultációs minőségben a háborúval kapcsolatban. Margaret Mead,
aki ezekben a munkálatokban résztvett azt mondta: "Nekünk minden kormányügy­
nökségről voltak megbízóink, akik felhasználták azt, amit mi néhányan, kívülálló-
 150 151

ként létrehoztunk". Felmerül a kérdés, hogy az alkalmazott antropológiai kutatásnak lelősséggel azoknak tartozik, akiket tanulmányoz, ezért mindent el kell követnie,
miért nincs nagyobb hatása a jelenleginél. A válasz részben azzal magyarázható, hogy védje a testi, szociális, lelki jólétüket és tiszteletben tartsa méltóságukat és ma­
hogy az irányelvek meghatározásában a politikát és nemcsak a rendelkezésre álló tu­ gánéletüket. Ez a határozat azt a kötelezettséget is magába foglalja, hogy az adatköz­
dományos bizonyítékokat vonják be. Ha az antropológusok publikálják kutatásuk lő anonim maradhasson, ha úgy akarja, és az antropológus nem használhatja ki őket
eredményeit, a közpolitika még nem változik meg. Az antropológusoknak be kell személyes érdekből. Úgyszintén bennefoglaltatik az a kötelezettség is, hogy a kutató­
kapcsolódniuk a politikai folyamatba, ha azt akarják, hogy az általuk elért eredmé­ munka eredményét az egyénnek vagy csoportnak és a nyilvánosságnak is be kell mu­
nyeket felhasználják. tatnia. Ehhez a kötelezettséghez kapcsolódik, hogy meg kell mondania az antropoló­
Noha az alkalmazott és akció antropológusok száma egyre növekszik, még gusnak, milyen hatással lehet munkája arra a közösségre, amelyet tanulmányozott.
mindig sok akadálya van annak, hogy nagyobb részt vállalhassanak az irányelvek így tehát az antropológusoknak tudniuk kell, hogy a kormányok irányelveket
megfogalmazásában. Az egyik ilyen akadály az, hogy a kulturális relativitás és a ho­ alapozhatnak az ő kutatási eredményeikre és ezek milyen módon befolyásolhatják a
lisztikus szemléletmód antropológiai értékei szemben állnak azzal a pártossággal, társadalom különböző csoportjait. A nyilvánosság felé való kötelezettségükhöz hoz­
ami elkerülhetetlen velejárója egy kormányügynökség megbízásából végzett munká­ zátartozik, hogy kimondjanak dolgokat, mind egyénileg, mind pedig csoportosan,
nak. Egy másik konfliktusforrás, hogy az antropológusok tudósokként abban jelölik azért, hogy a "valóság pontos leírásához" hozzájáruljanak, ami a közpolitika és a
ki feladatukat, hogy megvilágítsák a valóság összetett voltát, míg a kormányalkalma­ közvélemény alapját képezheti. Ahogy a kultúrák változnak, úgy változik az antropo­
zottak arra kényszerülnek, hogy döntéseket hozzanak akkor is, ha nincs ehhez megfe­ lógia is, szem előtt tartva a tudományág alapítóinak kihívását, akik szerint az antro­
lelő információjuk. A harmadik pedig az, hogy az antropológusok érzik a tudomány pológia célja, hogy a világot jobb állapotban hagyja, mint ahogy találta.
racionális etikája és gyakorlati megoldások - melyek központiak a politikusok szá­
mára - közötti ellentmondásokat. Az irányelvek megfogalmazása politikai nyomás­
nak van kitéve. Ez ellentétben áll a tudós etikájával, amely tényekre alapuló végkö­
vetkeztetéseket von le - bárhova is vezetnek ezek és bármennyire is helyesek politi­
kai szempontból. Most, hogy egyre több antropológus foglalkozik probléma-orientált
és alkalmazott kutatómunkával, a szakma komolyabban kezdi vizsgálni, hogy miként
küzdhetné le annak az akadályát, hogy adatait konstruktívan felhasználják a politika­
csinálásban és annak alkalmazásában.
Most, hogy a világ egyre gyorsabban változik és a terepmunka helyzetek is
mind összetettebbek lesznek, az antropológusok folyamatosan tudatosítják azt az eti­
kai dilemmát, amely egymással szembehelyezi őket, mint csoportot és mint egyéne­
ket. Világos, hogy az itt elhangzottak afelé mutatnak, hogy a figyelmünket a hatalom
struktúrájának vizsgálatára kell fordítanunk. Ezt az utat az antropológusok még nem
látják, de már elindultak rajta. Az antropológiai perspektíva és módszertan, amely
oly fontosnak bizonyult kisebb társadalmak tanulmányozásában, kétségtelenül
ugyanolyan jelentősnek és leleplezőnek fog bizonyulni, ha az elitre, a kormányhiva­
talokra és a nagyvállalatokra fog irányulni.
A gyorsan változó világban és az egyre bonyolultabb terepmunka helyzetek­
ben dolgozó antropológusok egyre inkább tudatában vannak az etikai dilemmáknak,
amelyek szembeállítják őket, mint egyének és mint csoportok. Az antropológusok
munkája kiterjed a saját szakmájukra, egyénekre és csoportokra akikkel dolgoznak a
terepen, kormányokra és az emberi jóléttel kapcsolatos kérdésekre. Ezek a bonyolult
kapcsolatok választásra kényszerítik őket a szembenálló értékek között, és ezáltal eti­
kai dilemmát jelentenek számukra. Némely esetben ezek a dilemmák olyan komo­
lyak, hogy a kutatómunka berekesztéséhez vezetnek. Az Amerikai Antropológia Tár­
saság Tanácsa 197l-es határozata megfogalmazta, hogy az antropológus legfőbb fe-
 153

SZÓGYŰJTEMÉNY

adaptáció: Az a folyamat, amelyen keresztül az organizmusok olyan fizikai

(adaptation) és viselkedésbeli jellemzőket fejlesztenek ki, amelyek lehetővé
teszik számukra, hogy fennmaradjanak lakókörnyezetükben és
szaporodjanak.

adatközlő: A közösség egy olyan tagja, aki információkat ad a terepmunkát

(consultant/informant) végzőknek általában formális interjúk vagy felmérések keretében.

affinális rokonok: A férj vagy a feleség családja vagyis egymással házasságon

(afflnes) keresztül rokoni kapcsolatba kerülő egyének.

akkulturáció: Társadalmi-kulturális változások, amelyek akkor történnek,

(acculturation) amikor két kulturális hagyomány képviselői kapcsolatba lépnek
egymással.

animizmus: A természetfeletti lényekben való hit.

(animism)

asszimiláció: Egy adott társadalmi-kulturális rendszer képviselői beleolvadnak

(assimilation) egy másikba és ezenközben feladják korábbi szokásaikat és
képzeteiket.

bilokális letelepedés: Házasság utáni letelepedésforma, amelynél a házaspár eldöntheti,

(bilocal residence) hogy a férj vagy a feleség szüleihez akar-e költözni.

biológiai determiniz­ Az az elképzelés, amely szerint a biológiailag örökölt különbségek

mus: egyedek és népcsoportok között kapcsolatban vannak a viselkedés­
(biological es gondolkodásbeli különbségekkel.
determinism)

biopszichológiai funk­ A funkcionalizmus egy fajtája, amely szerint a társadalmi-kulturális

cionalizmus: elemeknek az a funkciója, hogy az egyedek anyagi és pszichológiai
(biopsychological szükségleteit kielégítse.
functionalism)

diffúzió: Társadalmi-kulturális elemek átadása vagy elterjedése.

(diffusion)

diffuzionizmus: Egy elmélet, amely a századfordulón volt népszerű és a

(diffusionism) társadalmi-kulturális jellegzetességek szétterjedését
tanulmányozza az egyik régióról a másikra; azt feltéte­
lezve, hogy a legtöbb társadalmi-kulturális jellegzetes-
 154 155

ség inkább kölcsönzött, mint független felfedezés ered­ fizikai antropológia: Egy alterület, amely az emberiség biológiai aspektusait
ménye. (physical tanulmányozza.
anthropology)
egalitárius társadalom: Egy olyan társadalmi forma, amelyben minimális az egyen­
(egalitarian society) lőtlenség a kulturálisan nagyra tartott javakhoz funkcionalizmus: Elméleti megközelítés, amely a társadalmi-kuturális elemeket
való hozzájutásban. (functionalism) annak tükrében vizsgálja, hogy azoknak milyen hasznos hatásaik
vannak az egész társadalmi-kulturális rendszerre nézve.
égetéses-írtásos föld­ Az ültetvényes gazdálkodás egy formája, a trópusokban a
művelés, váltógazdál­ legnépszerűbb, amelyben a föld egy rövid ideig tartó művelését egy háziasítás: Az a folyamat, amelyen keresztül felügyelik bizonyos növények és
kodás hosszú parlagon hagyás követi. (domestication) állatok megoszlását, bőségét és biológiai tulajdonságait abból a cél­
(shifting cultivation) ból, hogy növeljék azok hasznosságát az ember számára.
(slash & bum and
swidden) holisztikus szemlélet Annak feltételezése, hogy a kultúra egyes aspektusai integrálódnak
(holistic perspective) más aspektusokkal, ezért egy aspektust nem
egyszerű hordák: Autonóm és független politikai egységek, amelynek taglétszáma érthetünk meg kiragadottan, a többitől elszigetelve.
(simple bands) alig nagyobb, mint egy nagycsaládé. Az informális vezetést az idő­
sebb családtagok egyike látja el. horda: Kis taglétszámú zsákmányoló embercsoport rugalmas összetétellel.
(bánd)
egyvonalú evolúció: 19. századi elméleti megközelítés, amely szerint minden emberi
(unilineal evolution) életmód az állomásoknak ugyanazon sorrendjén megy keresztül integráció: Egy társadalmi-kulturális rendszer különféle elemei egymáshoz
fejlődésük folyamán. (integration) illeszkednek és egy rendszert alkotnak.

endogám szabályok: Házasodási szabályok, amelyek előírják az egyén számára, kaszt: Rétegződési rendszer, amelyben az egy adott réteghez való tartozás
(endogamous rules) hogy saját társadalmi csoportjából vagy kategóriájából (caste) elméletben örökletes. A rétegek endogámok. A különböző rétegek
származó egyénnel házasodjék. képviselői közötti kapcsolatokat és viszonyt explicit törvények,
normák és tiltások szabályozzák.
enkulturáció: A kulturális tudás átadása a következő generációnak (tár­
(enculturation) sadalmi "belenevelés" eszközeivel). kiegyensúlyozott re­ Olyan áruk cseréje, amelyeknek körülbelül egyenlő az ér­
ciprocitás: téke; általában társadalmi célok motiválják ezt a cse­
etnikai csoport: Emberek egy megnevezett társadalmi csoportja, amely a közös (balanced reciprocity) reformát.
(ethnic group) eredeten, társadalmi-kulturális hagyományokon és közös
történelmen alapul; ezek a jellegzetességek különböztetik kognitív antropológia: A kulturális antropológia egy ága, amely azokat az elvek vizsgálja,
meg a csoportokat egymástól. (cognitive anthropo- amelyeken keresztül az emberek a társadalmi és természeti világot
logy/ethnoscience) osztályozzák.
etnocentrizmus: Egy olyan hozzáállás vagy vélemény, amely szerint a saját
életmódunk erkölcsei, értékei, szokásai magasabb rendű­ kultusz: Olyan szervezett cselekvések és képzetek, amelyek segítségével
(ethnocentrism)
ek, mint más népekéi. (cult) kapcsolatba lehet lépni és ellenőrzés alatt lehet tartani a
természetfeletti hatalmakat.
etnohistória: A múlt rekonstruálása az írásos dokumentumok tanulmányo­
(ethnohistory) zásán keresztül. levirátus: Egy szokás, amely szerint a nők elhunyt férjük egy rokonához
(levirate) (rendszerint a bátyjához) mennek újra férjhez.
etnológia: A társadalmi-kulturális rendszerek összehasonlító vizs­
(ethnology) gálata. matrilineáris leszár­ Egy leszármazási forma, amelyben az egyének elsődleges rokoni
mazás: kapcsolatataikat az anyjukon keresztül vezetik le.
exogám szabályok: Házasodási szabályok, amelyek megtiltják az egyénnek, hogy sa­ (matrilineal descent)
(exogamous rules) ját társadalmi csoportjában vagy kategóriáján belül házasodjék.
 156 157

matrilokális letele­ A házaspár a feleség szüleivel vagy azok közelében él. résztvevő megfigyelés: A legfőbb technika, amelyet az etnográfiai terepmunka végzésénél
pedés (participant használunk. Azt jelenti, hogy a vizsgált nép körében élünk és
(matrilocal residence) observation) résztveszünk a társadalmi-kulturális rendszerükben.

megújulási moz­ Vallási mozgalmak, amelyek új életmódot akarnak alapítani egy rítus: Szervezett és sztereotip szimbolikus viselkedésforma, amely a
galmak: társadalom vagy egy csoport számára. (ritual) természetfeletti hatalmak befolyásolását szolgálja.
(revitalization
movements) rokonsági terminológia: Az a mód, ahogy az emberek osztályozzák rokonaikat "címkével"
(kinship terminology) ellátott kategóriákba vagy "bizonyos fajta rokonok" kategóriájába.
menyasszonypénz: Szokás, amely szerint a leendő vőlegénynek és rokonainak
(bridewealth) javakat kell adományoznia a menyasszony rokonainak, hogy szororátus: Szokás, amely szerint egy férfi elhunyt felesége egy női rokonát
a házasság érvényes legyen. (sororate) veszi feleségül.

menyasszonyszolgálat: Szokás, amely szerint a férfi feleségének a családjánál totemizmus: A közösségi kultuszoknak egy formája, amelyekben egy rokonsági
(bride service) dolgozik egy meghatározott ideig. (totemism) csoport minden tagja valamilyen misztikus kapcsolatban áll egy
vagy több természeti tárggyal, amelytől - képzeteik szerint - szár­
nagy ember: Olyan politikai vezetők, akiknek nincs hivatalos tiszt­ maznak.
(big mart) ségük és akiknek a vezető pozíciója befolyásoláson és nem
tekintélyen alapul. zsákmányolók: vada- Olyan népcsoportok, amelyek nem termelnek élelmiszert, és vad
szók és gyűjtögetők: (nem háziasított) növényeket és állatokat fogyasztanak.
nemek közötti munka­ A termelő tevékenység egy fajtája, amelyet vagy férfiak vagy nők (foragers: hunters and
megosztás: végeznek társadalmi megegyezés szerint. gatherers)
(sexual division of
labor)

neolokális letelepedés: A házaspár saját, különálló háztartást alapít, távol mind a férj, mind
(neolocal residence) a feleség szüleitől.

orvosságos ember: Részidős vallási specialista (sámán), aki kapcsolatban áll a

(medicine man) természetfölötti lényekkel, hogy meggyógyítsa csoportja embereit,
és távoltartsa más csoportok károkozó embereit.

ősök kultusza: A közösségi kultusznak egy olyan fajtája, amely a rokonsági csoport
(ancestral cults) őseinek befolyásolása céljából előadott rítusok köré szerveződik.

patrilineáris leszár­ Egy leszármazási forma, amelyben az egyének legfontosabb rokoni

mazás: kapcsolataikat az apjukon keresztül tartják.
(patrilineal descent)

patrilokális letele­ A házaspár a férj szüleivel vagy azok közelében él.

pedés:
(patrilocal residence)

poligámia: Egy egyénnek egyidőben több házastársa is van.

(polygamy)
 159

IRODALOM

Aceves, J.B.
1974 Identity, survíval and change: Exploring social/cultural anthropology.
Morristown - New Jersey: General Learning Press

Agár, Michael
1980 The Professional Stranger: An Informál Introduction to Ethnography.
New York: Academic
1982 Toward an ethnographic language. American Anthropologist 84: 779-795.

Anderson, Richárd
1979 Art inprimitive societies. Englewood Cliffs: Prentice Hall

Aries, Phillippe
1987 A család képei. In: A., P.: Gyermek, család, halál: 210-246. Budapest: Gondolat

Ash, Timothy - John Marshall - Péter Spier

1973 Ethnographic film: structure and function. Annual Review ofAnthropology 2: 179-
187.

Balikci, Asen
1970 The Netsilik Eskimo. Garden City, N.Y.: Natural History Press

Banton, M., szerk.

1966 Anthropological approaches to the study ofreligion. London: Tavistock

Barash, Dávid
1979 The Whisperings Within: Evolution and the Origin ofHumán Nature.
New York: Penguin

Barclay, Harold B.
1986 Culture: The Humán Way. Calgary: Western Publishers

Bari Károly
1990 Az erdő anyja. Budapest: Gondolat

Barnouw, Victor
1985 Culture andPersonality (4th ed.). Homewood, III: Dorsey

Barret, Richárd A.
1984 Culture and Conduct. Belmont, Calif.: Wadsworth

i
 160
161

Barth, Fredrik
Bodrogi Tibor
1959 Political Leadership among Swat Pathans. London: Athlone
1957 A néprajzi terminológia kérdéséhez. Társadalomszervezet: vérségi kapcsolatok.
1961 Nomads of South Persia. New York: Humanities Press
Ethnographia 68(1): 1-55.
1961 A magyar rokonsági terminológia vizsgálatának néhány kérdése.
Beattie, J.H.M.
Műveltség és hagyomány 3: 129-147.
1964 Other cultures. London
1961 Mesterségek születése. Budapest: Gondolat
1966 Ritual and social change. MÁN1: 60-74.
1962 Társadalmak születése. Budapest: Gondolat
1970 Társadalmi struktúra és strukturalizmus. Népi kultúra - népi társadalom 4: 307-322.
Belshaw, Cyril S.
1977 A magyar és az "uráli rokonsági rendszer" viszonyának kérdéséhez.
1965 Traditional Exchange and Modern Markets. Englewood Cliffs, N. J.: Prentice-Hall Népi kultúra - népi társadalom 10: 9-30.
1985 Magyar matriarchátus? Tények és problémák. Ethnographia 96(4): 461-492.
Bendix, Reinhard - Seymour M. Lipset (eds.)
1966 Class, Status, and Power: Social Stratiflcation in Comparative Perspective (2nd ed.).
Bodrogi Tibor (szerk.)
New York: The Free Press 1978 Messzi népek magyar kutatói MI. Budapest: Gondolat
1981 Törzsi művészet l-II. Budapest: Corvina
Berlin, Brent - Paul Kay
1969 Basic Color Terms - Their University and Evolution.
Boglár Lajos
Berkeley, Calif.: University of California Press
1971 Chieftainship and the religious leader — a Venezuelán example.
Acta Ethnographica 20: 331-337. Budapest: MTA Akadémiai Kiadó
Bemard, Russel (and others)
1973 Vizuális antropológia. Filmkultúra 6: 56-59. Budapest
1986 The construction of primary data in cultural anthropology. 1975 Indiánok és neokolonializmus: egy venezuelai eset.
Current Anthropology 27: 382-396. Magyar Filozófiai Szemle 19(3-4): 464-470. Budapest
1978 Wahari. Az őserdei kultúra. Budapest: Gondolat
Bernardi, Bernanrdo 1983 Fejezetek a hagyományos amerikai kultúra történetéből Tanulmányok
1985 Age Class Systems, Social Institutions and Policies Based on Age. Budapest: ELTE-BTK
New York: Cambridge University Press 1992 Steináxte und Identitöt - Anpassung und Selbstbehauptung bei den Guarani.
In: Die Neue Welt (szerk.: Baer, G. - S. Hammacher - A. Seiler - Baldinger): 114-
Berreman, Gerald D. - Kathleen M. Zaretsky 118. Basel-Boston-Berlin: Birkhauser
1981 Social Inequality: Comparative and Development Approaches. 1995 Vallás és antropológia - bevezetés. Budapest: Szimbiózis
New York: Academic Press 1996 Mítosz és kultúra - két eset. Budapest: Szimbiózis

Bicchieri, M. G., ed. Boglár Lajos (szerk.)

1972 Hunters and Gatherers Today. New York: Holt, Reinhart and Winston 1985 Kultúrák sorsa a fejlődő világban... Történelem és kultúra 1.
Budapest: MTA Orientalisztikai Munkaközösség
Blesdoe, Caroline
1980 Women andMarriage in Kpelle Society. Stanford: Stanford University Press Boglár Lajos - Holló Imola Dalma
2000 Vallásantológia, (kézirat)
Boas, Franz
1975 Népek, nyelvek, kultúrák. Budapest: Gondolat Boglár Lajos - Papp Richárd
2000 A tükör két oldala, (kiadás alatt)
Bock, Philip K.
1969 Modern cultural anthropology: An introduction. New York Bohannan, Paul - George Dalton (eds.)
1962 Markets in Africa. Evanston, 111.: Northwestern University Press
Bodley, John H.
1976 Anthropology and Contemporary Humán Problems. Menlo Park, Calif.: Cummings Bohannan, Paul - John Middleton (eds.)
1982 Victims ofProgress. ( 2nd ed.). Palo Alto: Mayfield Publishing 1968 Marriage, Family and Residence. New York: Natural History Press
 162 163

Bohannan, Paul - Mark Glazer Chagnon, Napóleon A.

1997 Mérföldkövek a kulturális antropológiában. Budapest 1983 Yanomamö: The Fierce People (3rd ed.). New York: Holt, Rinehart and Winston

Borsányi László Chalfant, H. Paul - Róbert E. Beckley - C. Eddie Palmer

1987 "E nép nem olly rettentő s kegyetlen, mint sokan leírják..." - a hagyományos európai 1984 Religion in Contemporary Society. Palo Alto, Calif.: Mayfield
és magyar indián-képmás alakulása. Történelem és kultúra 3: 22-35.
Budapest: MTA Orientalisztikai Munkaközösség Clifford, James
1988 A megfigyelési technikák az etnológiai terepmunkában. 1983 De r autorité en ethnographie. L' ethnographie 90-91: 87-10.
Ethnographia 99(1): 53-82. Budapest
1990a A sioux naptánc: identitásválság vagy identitástudat. Clifton, James A.
Történelem és kultúra 5: 136-139. 1968 Introduction to cultural anthropology 131-159. USA
Budapest: MTA Orientalisztikai Munkaközösség
1990b Szinkretizmus a keleti pueblo indián közösségekben. Cocchiara, Giuseppe
Történelem és kultúra 6: 222-231. 1965 Az örök vadember, Budapest: Gondolat
Budapest: MTA Orientalisztikai Munkaközösség
Cohen, Percy
Borsányi László - Ecsedy Csaba (szerk.) 1980 Psychoanalysis and cultural symbolization.
1990 Etnológiai tanulmányok. Történelem és kultúra 5. In: Symbol as sense - New Approaches to the Analysis ofMeaning (eds.: M. Foster
Budapest: MTA Orientalisztikai Munkaközösség - S. Brandes) London: Academic Press: 45-68.

Boserup, E. Cohen, R. - Elman Service, eds.

1970 Women's Role in Economic Development. London: Allén and Unwin 1978 Origins ofthe State: The Anthropology ofPolitical Evolution.
Philadelphia: Institute for the Study of Humán Issues
Bourdieu, Pierre
1979 La distinction. Paris Cohen, Yehudi
1974 Man in Adaptation: The Cultural Present. Chicago: Aldine
Boyer, Dave - Stephen Nissenbaum
1974 Salem Possessed. Cambridge, Mass.: Harvard University Press Colby, Benjámin - James Fernandez - Dávid Kronenfeld
1981 Toward a convergence of cognitive and symbolic anthropology.
Briggs, Jean American Ethnologist 8: 422-450.
1970 Never in Anger: Portrait ofan Eskimo Family.
Cambridge, Mass.: Harvard University Press Colson, Elizabeth
1962 The Plateau Tonga ofNothern Rhodesia. Manchester: University of Manchester
Bruner, Jerome - Jaqueline J. Goodnow - Geroge A. Austin
1987 Categories and cognition. In: Culture andcognition. Rules, maps andplans (ed.: Crick, Malcolm
James Spradley): 168-190. Prospect Heights: Waveland 1982 Anthropology of knowledge. Annual Review ofAnthropogy 11: 287-313.
1983 Anthropological field research, meaning creation and knowledge construction.
Buckley, Thomas - Alma Gottlieb (eds.) In: Semantic anthropology (ed.: Dávid Parkin): 15-37. New York: Academic Press
1988 Blood Magic: The Anthropology of Menstruation.
Berkeley and Los Angeles: University of California Press Crosby, Alfréd W.
1972 The Columbián Exchange. Westport, Conn.: Greenwood
Bücher, Kari
1984 Munkaegyesítés és munkaközösség. Szociológiai füzetek 35: 20-31. D' Andrade Roy
1987 A folk model ofthe mind. In: Cultural models in language and thought
Carmack, Róbert (ed.) (eds.: Naomi Quinn - Dorothy Holland): 112-146.
1988 Harvest of Violence. Norman: University of Oklahoma Press Cambridge: Cambridge University Press
 164 165

Dahlberg, F. (ed.) Eliade, Mircea

1981 Woman the Gatherer. New Haven: Yale University Press 1994 Vallási hiedelmek és eszmék története I Budapest: Osiris
1995 Vallási hiedelmek és eszmék története II. Budapest: Osiris
Dalton, George
1996 Vallási hiedelmek és eszmék története III. Budapest: Osiris
1967 Tribal and Peasant Economies. Garden City, N. Y.: Natural History Press
Elias, Norbert
Davis, William G.
1987 A civilizáció folyamata. Budapest: Gondolat
1973 Social relations in a Philippine Markét Berkeley, Calif.: University of California
Press Elkin, A.
1984 Az ausztráliai őslakók. Budapest: Gondolat
De Vos, George - Lola Romanusci-Ross, ed.
1975 Ethnic Identity: Cultural Continuities and Change. Palo Alto: Mayfield Publishing Ember, Carol R.
1983 The relatíve decline in women's contribution to agriculture with intensification.
Derrida, Jacques In: American Anthropologist 85: 285-304.
1967 L'Écriture et la différence. Paris
Escholz, Paul - Alfréd Rosa - Virginia Clark (eds.)
Diószegi Vilmos 1982 Language Awareness. New York: St. Martin's Press
1962 Sámánizmus. Budapest: Gondolat
Evans-Pritchard, E.E.
Domhoff, G. William
1940 TheNuer. Oxford: Clarendon Press
1983 Who Rules America Now? Englewodd Cliffs, N. J.: Prentice-Hall
1976 Witchcrqft, Oracles, andMagic among theAzande. (Abridged ed.) Oxford: Clarendon
Douglas, Mary
Ewers, John
1966 Purity andDanger Baltimore: Penguin
1955 The Horse in Blackfoot Indián Culture. Smithsonian Institution, BAE Bull No. 159.
1975 Implicit meanings. Essays in anthropology London: Routledge & Kegan Paul
Washington: U. S. Government Printing Office
Douglas, Mary - Báron Isherwood Fagan, Brian M.
1979 The World ofGoods. New York: W. W. Norton
1989 People ofthe Earth: An Introduction to World Prehistory (6th ed.).
Glenview, 111.: Scott, Foresman
Durkheim, Emilé
1964 The elementary forms ofthe religious life. New York: Free Press
Farb, Péter
1974 WordPlay: What Happens When People Talk New York: Knopf
Dye, Thomas R.
1986 Who 's running America? The Conservative Years (401 ed.)
Fejős Zoltán
Englewood Cliffs, N. J.: Prentice-Hall
1979 Az átmeneti rítusok. Arnold van Gennep elméletének vázlata.
Ethnographia 90(3): 406-414.
Eco, Umberto
Dalia periféria deli imperio. Milano Fernea, Elizabeth
1969 A Street in Marrakech. New York: Doubleday/Anchor
Eder, James
1987 On the Road to Tribal Extinction: Depopulation, Deculturation, andAdaptive Wéll Firth, Raymond
Being Among the Batak ofthe Philippines. Berkeley: University of California Press 1936 We, The Tikopia. Boston: Beacon
1973 Symbols. Public and priváté. London: Allén & Unwin
Eggan, Fred
1950 Social Organization ofthe Western Pueblos. Chicago: University of Chicago Press
Fortes, M. - E. E. Evans-Pritchard (eds.)
1940 African Political Systems. London: Oxford University Press
 166 167

Foster, Charles (ed.) Friedl, E.

1980 Nations Without States. New York: Praeger 1975 Women andMen: An Anthropologist's View. New York: Holt, Rinehart and Winston

Foster, George M. Friedlander, Judith

1973 Traditional Societies and Technological Change (2nd ed.). 1975 Being Indián in Hueyapan. New York: St Martin
New York: Harper and Row
Fromkin, Victoria - Róbert Rodman
Foucault, Michel 1988 An Introduction to Language (4ht. ed.). New York: CBS College Publishing
1976 Histoire de la sexualité. I. La volonté de savoir. Paris
Gamst, Frederick - Edward Norbeck
Fox, Robin 1976 Ideas ofCulture: Sources and uses. New York: Holt, Rinehart and Winston
1968 Kinship and Marriage: An Anthropological Perspective. Baltimore: Penguin
Garfinkel, H.
Földes László 1967 Studies in ethnometodology. Englewood Cliffs, New Jersey, Prentice Hall
1973 Tradicionális gazdálkodás. A tulajdonviszonyok vizsgálata.
Világosság 1973/12: 720-728. Geertz, Clifford
1974/a Hagyományos gazdálkodás és ésszerűség. Világosság 1974/1: 1-9. 1960 The Religion ofJava. Glencoe, 111.: The Free Press
1974/b Csereformák a hagyományos társadalmakban. Világosság 1974/8: 483-493. 1963 Agricultural Involution. Berkeley, Calif.: University of California Press
1974/c Árucsere és piac a hagyományos társadalmakban. Világosság 1974-6: 343-351. 1973 The Interpretation ofCultures. New York: Basic Books
1994 Az értelmezés hatalma. Budapest: Századvég
Frake, Charles
1987 The ethnographic study of cognitive systems. In: Cognitive anthropology (ed.: Gehlen, A.
Stephen Tyler): 28-41. Prospect Heights: Waveland Press 1976 Az ember. Budapest: Gondolat

Frank, Francine - Frank Anshen Géczy Barnabás

1983 Language and the Sexes. Albany, N.Y.: SUNY Press 1979 Az eltűnt élet nyomában. Budapest: Gondolat

Franké, Richárd W. - Barbara H. Chasin Genovese, Eugene

1965 The Political Economy ofSlavery. New York: Pantheon
1980 Seeds ofFamine: Ecological Destruction and the Development Dilemma in the West
African Sáhel. Montclair, N. J.: Allanheld, Osmun
Gluckman, Max
Frazer, James George 1965 The Ideas in Barotse Jurisprudence. Manchester: Manchester University Press
1973 The Judicial Process among the Barotse. Manchester: Manchester University Press
1965 Az aranyág. Budapest: Gondolat

Freeman, Derek Godelier, Maurice

1983 Margaret Mead and Samoa: The Making and Unmaking ofan Anthropological 1981 A gazdasági antropológia tárgya és módszerei. In: Documenta Ethnographica 8: 9-
Myth. 99.
Cambridge: Harvard University Press
Golde,Peggy (ed.)
Freilich, Morris (ed.) 1970 Women in the Field: Anthropological Experiences. Chicago: Aldine
1970 Marginal Natives: Anthropologist at Work. New York: Harper and Row
Goldman, Irving
Fried, Morton 1970 Ancient Polynesian Society. Chicago: University of Chicago Press
1967 The Evolution ofPolitical Society. New York: Random House
Gombrich, E.H.
1972 Művészet és illúzió. Budapest: Gondolat
 168 169

Goodale, Jane C.
Harner, Michael J.
1971 Thvi Wives: A Study ofthe Women ofMelville Island, North Australia. 1972 The Jívaro: People ofthe Sacred Waterfall. New York: Natural History Press
Seattle: University of Washington Press
Harris, Marvin
Goodenough, Ward H.
1969 The Rise ofAnthropological Theory. London-Henley: Routledge and Kegan Paul
1981 Culture, Language, andSociety. Menlo Park, Calif.: Cummings 1977 Cannibals and Kings. New York: Random
1979 Cultural Materialism: The Strugglefor a Science of Culture. New York: Vintage
Goody, Jack- S. J. Tambiah (eds.)
1973 Bridgewealth andDowry. Cambridge: Cambridge University Press
Hart, C. W. M. - Arnold R. Pilling
1979 The Tiwi ofNorth Australia. New York: Holt, Rinehart and Winston
Gould, Steven Jay
1981 The Mismeasure ofMan. New York: W. W. Norton
Hatch, Elvin
1973 Theories ofMan and Culture. New York: Columbia
Grobsmith, Elizabeth
1981 Lakota ofthe Rosebud. New York: Holt, Rinehart and Winston
Haviland, William A.
1975 Cultural anthropology. Vermont: Holt, Rinehart and Winston, Inc.
Gudeman, Stephen - Mischa Penn
1983 Models, meanings and reflexivity.
Heller, C. (ed.)
In: Semantic anthropology (ed.: Dávid Parkin): 89-106.
1969 Structured Social Inequality. New York: Macmillan
Gumperz, J.J. - D. Hymes (eds.)
Hickerson, Nancy Parrot
1972 The ethnography of communication.
1980 Linguistic Anthropology. New York: Holt, Rinehart and Winston
New York-Chicago-San Francisco: Holt-Rinehart-Winston

Gupte, Pranay Hoebel, E. Adamson

1940 The Political Organization and Law- Ways ofthe Comanche Indián.
1984 The Crowded Earth: People and the Politics ofPopulation. New York: Norton
American Anthropological Association, Memoir 54
1964 The Law ofPrimitive Man. Cambridge, Mass.: Harvard University Press
Gurevics, AJ.
1978 The Cheyenne. New York: Holt, Reinhart and Winston
1974 A középkori ember világképe. Budapest: Kossuth
1987 A középkori népi kultúra. Budapest: Gondolat
Hofer Tamás
Hall, E.T. Proper peasents.
1980 Rejtett dimenziók. Budapest: Gondolat
Holmberg, Allan R.
Hammond, Dorothy 1969 Nomads ofthe Long Bow. Garden City, N.Y.: American Museum of Natural History
1972 Associations. Reading, Mass.: Addison-Wesley Modular Publications
Honigman, John J.
Hammond, Péter B. 1976 The Development ofAnthropological Ideas. Homewood, 111.: Dorsey Press
1971 Introduction to cultural and social anthropology. New York

Handler, Richárd Hoppal Mihály - Niedermüller Péter (szerk.)

1983 Jelképek-kommunikáció-társadalmi gyakorlat. Válogatott tanulmányok a szimboli­
1988 Nationalism and the Politics of Culture in Québec.
kus antropológia köréből. Budapest: Tömegkommunikációs Kutatóközpont
Madison: University of Wisconsin Press

Hanks, Lucien M. Horowitz, Donald

1985 Ethnic Groups in Conflict. Berkeley: University of California Press
1972 Rice and Man: Agricultural Ecology in Southeast Asia. Chicago: Aldine
 170 171

Hymes,Dell (ed.) Kelly, Raymond

1964 Language in Culture andSociety: A Reader in Linguistics and Anthropology. 1985 The Nuer Conquest Ann Arbor: University of Michigan Press
New York: Harper & Row
Klien, Martin A. (ed.)
International Bank for Reconstruction and Development 1980 Peasants in Africa: Historical and Contemporary Perspectives. Sage Series on
1990 World Develpment Report 1990. New York: Oxford African Modernization and Development, vol. 4. Beverly Hills, Calif.: Sage

International Work Group for Indigenous Affairs Kluckhohn, Clyde

1986 The Naga Nation and Its Struggle against Genocide. 1967 Navaho Witchcraft Boston: Beacon
Copenhagen: International Work Group for Indigenous Affairs, No. 56.
Kluckhohn, C. - H. Murray (ed.)
Jarvie, Ian Charles 1948 Personality in natúre, society and culture. New York: Knopf
1964 The revolution in anthropology. London: Routledge & Kegan Paul
Krebs, Ch. J.
Jencks, Christopher (et. al.) 1972 Ecology. New York
1979 Who Gets Ahead? The Determinants ofEconomic Success in America.
New York: Basic Krech, Shepard III.
1984 The Subarctic Fur Trade: Native Social and Economic Adaptions.
Jenness, Diamond Vancouver: University of British Columbia
1959 The People ofthe Twilight Chicago: University of Chicago Press
Kultgen, John
Jochim, Michael A. 1975 Phenomenology and structuralism. Annual Review of Anthropology 4: 371-387.
1981 Strategies for Survival. New York: Academic Press
Kunt E. -Szarvas Zs. (szerk.)
Jopling, Carol F. (ed.) 1993 A komplex kultúrakutatás dilemmái a mai Magyarországon.
1971 Art and aesthetics in primitive societies. New York: Dutton Miskolc: KVAT füzetek 1.

Jorgensen, Joseph Kuper, Adam

1972 The Sun Dance: Power for the Powerless. Chicago: University of Chicago Press 1983 Anthropology and anthropologist. The modern british school.
London: Routledge & Kegan Paul
Józsa Péter
1980 Lévi-Strauss, strukturalizmus, szemiotika. Budapest: Akadémiai Kiadó Kuper, Hilda
1986 The Swazi: A South African Kingdom (2nd ed.).
Jurmain, Róbert - Harry Nelson - William A. Turnbaugh New York: Holt, Rinehart and Winston
1990 Understanding Physical Anthropology and Archeology (4ht ed.).
St. Paul, Minn.: West Kurzeil, Edith
1980 The Age ofStructuralism: Lévi-Strauss to Foucault.
Kapitány Á. - Kapitány G. (szerk.) New York: Columbia University Press
1995 "Jelbeszéd az életünk." A szimbolizáció története és kutatásának módszerei.
Budapest: Osiris-Századvég La Barre, Weston
1969 The Peyote Cult. New York: Schocken
Keesing, Roger M.
1971 Kin Groups and Social Structure. New York: Holt, Rinehart and Winston Lappé, Frances Moore - Joseph Collins
1982 Kwaio Religion. New York: Columbia University Press 1977 Food First: Beyond the Myth ofScarcity. New York: Ballantine
 172 173

Laveleye, Émile Lessa, William & Evőn Vogt (eds.)

1898 A tulajdon és kezdetleges alakjai. Budapest 1979 Reader in comparative religion. New York: Harper & Row
Layton, Róbert Lévi-Strauss, Claude
1981 The anthropology ofart London-Toronto-Sydney-New York: Granada 1963a Totemism. Boston: Beacon
1963b Structural Anthropology. New York: Doubleday
Le Vine, Róbert 1966 The Savage Mind. Chicago: University of Chicago Press (1. kiadás: 1962 La pensée
1973 Culture, Behavior and Personality. Chicago: Aldine sauvage. Paris: Plon)
Le Vine, Róbert (ed.) 1999 Faj és történelem. Budapest: Napvilág
1974 Culture and Personality. Chicago: Aldine
Lewontin, R. C. - Steven Rose - León J. Kamin
Leach, Edmund 1984 Not in Our Genes: Biology, Ideology and Humán Natúre. New York: Pantheon
1965 Political Systems ofHighland Burma. Boston: Beacon
1976 Culture and communication. The logic by which symbols are connected. Liebman, Róbert C. - Róbert Wuthnow (eds.)
Cambridge: University Press 1983 The New Christian Right: Mobilization and Legitimation. New York: Aldine
1998 Szociálantropológia. Budapest: Osiris-Századvég
Lindstrom, Lamont
Leach, Gerald 1981 "Cult and Culture: American Dreams in Vanuatu." Pacific Studies 4: 101-123.
1976 Energy and Food Production. Guilford, Surrey: IPC Science and Technology Press
Linton, Ralph
Leacock, Elanor 1936 The study ofmen. New York
1954 The Montagnais "Hunting Territory" and the Fur Trade.
American Anthropological Association Memoir No. 78. Little, Michael A. - George E. B. Morren, Jr.
1976 Ecology, Energetics and Humán Variability. Dubuque, Iowa: William C. Brown
Leacock, Elanor - Nancy Lurie (eds.)
1971 North American Indians in Historical Perspective. New York: Random House Llewellyn, Kari - E. Adamson Hoebel
1941 The Cheyenne Way. Norman, Okla.: University of Oklahoma Press
Leclair, Edward E., Jr. - Harold Schneider
1968 Economic Anthropology: Readings in Theory andAnalysis. Lowie, Róbert
New York: Holt, Rinehart and Winston 1948 Primitive Religion. New York: Liveright

Lee, Richárd Mair, Lucy

1984 The Dobé IKung: Foragers in a Changing World. 1966 Primitive Government. Baltimore: Penguin
New York: Holt, Rinehart and Winston 1969 Witchcrqfi. New York: McGraw-Hill

Lee, Richárd B. - Irven DeVore (eds.) Malinowski, Bronislaw

1968 Man the Hunter. Chicago: Aldine 1929 The Sexual Life ofSavages. New York: Harcourt, Brace, Jovanovich
1935 Coral Gardens and Their Magic. New York: American Book Company
Lehman, Arthur C. - James E. Myers (eds.) 1972 Baloma. Válogatott írások Budapest: Gondolat
1989 Magic, Witchcrqfi, andReligion (2nd ed.). Palo Alto, Calif.: Mayfield
Maretzki, Thomas - Hatsumi
Leiderman, P. Herbert - Steven R. Tulkin - Anne Rosenfeld (eds.) 1966 Taira: An Okinawan Village. Six Cultures Series, vol. 7. New York: Wiley
1977 Culture andlnfancy: Variations in the Humán Experience. New York: Academic
Margolis, M.
Lenski, G. 1984 Mothers andSuch: American Views ofWomen andHow They Changed.
1966 Power and Privilege. New York: McGraw-Hill Berkeley, Calif.: University of Califoraia Press
 174 175

Marsella, Anthony J. - George De Vos - Francis L. K. Hsu (eds.) Neale, Walter C.

1985 Culture andSelf: Asian and Western Perspectives. New York: Tavistock 1976 Monies in Societies. San Francisco: Chandler and Sharp

Martin, Brian Needham, Rodney (ed.)

1987 Anthropological theories ofreligion. Cambridge: Cambridge University Press 1971 Rethinking Kinship and Marriage. London: Tavistock

Martin, M. K. - B. Voorhies Negara: The Theatre State in Nineteenth-Century Ball

1975 Female ofthe Species. New York: Columbia University Press 1980 Princeton: Princeton University Press

Maybury-Lewis, Dávid Neihardt, John G.

1968 The Savage and the Innocent. Boston: Beacon 1961 Black Elk Speaks (2nd ed.). Lincoln: University of Nebraska Press

Mead, Margaret Népi kultúra - népi társadalom IV.

1928 Corning ofAge in Samoa. New York: Morrow 1970 Budapest: Akadémiai
1963 Sex and Temperament in Three Primitxve Societies. New York: William Morrow
Népi kultúra - népi társadalom V-VI.
Meggit, Mervyn J. 1971 Budapest: Akadémiai
1977 Blood Is Their Argument: Warfare among the Mae Enga Tribesmen ofthe New
Guinea Highlands. Palo Alto, Calif.: Mayfield Netting, Róbert
1977 CulturalEcology. Menlo Park, Calif.: Cummings
Mills, C. Wright
1956 The Power Elité. New York: Oxford University Press Newman, Katherine S.
1983 Law and Economic Organization: A Comparative Study ofPre-Industrial Societies.
Minturn, Leigh - William W. Lambert Cambridge: Cambridge University Press
1966 The Rajputs ofKhalapur, India. Six Cultures Series, vol. 3. New York: Wiley
Nyekljudov, Sz. Ju. ( szerk.)
Mintz, Sidney W. 1982 A művészet ősi formái. Budapest: Gondolat
1986 Sweetness and Power. New York: Penguin
Ortner, Sherry B. - Harriet Whitehead (eds.)
Morgan, Lewis H. 1981 Sexual Meanings: The Cultural Construction ofGender and Sexuality.
1961 Az ősi társadalom. Budapest Cambridge: Cambridge University Press

Murdock, George P. Papp Richárd

1965 Social Structure. New York: The Free Press 1996 A szerb néplélek és Ratzel. MTA Politikatudományok Intézete Etnoregionális
Kutatóközpont Munkafüzetek (5): 77-83. Budapest
Myerhoff, Barbara 1997 Szakadékok és hidak. A magyar-román egymásmelleit élés lehetőségei és stratégiái
1976 Peyote Hunt: The Sacred Journey ofthe Huichol Indians. Ithaca, N. Y.: Cornell Hargita megyében. MTA PTI Etnoregionális Kutatóközpont
University Press 1999 Közép-Európa antropológiája. Esettanulmányok régiónk világából. Budapest
(kézirat)
Naroll,R.-F.Naroll (eds.)
1973 Main currents in cultural anthropology. Participant Observation
Englewood Cliffs, New Yersey: Prentice Hall 1980 New York: Holt, Rinehart and Winston

Nash, Manning Pasternak, Burton

1966 Primitive and Peasant Economic Systems. San Francisco: Chandler 1976 Introduction to Kinship and Social Organization.
Englewood Cliffs, N. J.: Prentice-Hall
 176
177

Pelto, Perti J. - H. Gretal

Riesman, Dávid
1978 Anthropological Research: The Structure oflnquiry.
1968 A magányos tömeg. Budapest: KJK
Cambridge: Cambridge University Press
Rochford, E. Bürke, Jr.
Pianka, E.R.
1985 Hare Krishna in America. New Brunswick, N. J.: Rutgers University Press
1974 Evolutionary ecology. New York
Rosaldo, M, Z. - Louise Lamphere (eds.)
Pimentel, Dávid - Marcia Pimentel
1974 Women, Culture, andSociety. Stanford: Stanford University Press
1979 Food, Energy andSociety. New York: Wiley
Rosaldo, Renato
Polányi Károly
1980 Hongot Headhunting, 1883-1974: A Study in Society and History.
1972 Dahomey és a rabszolgakereskedelem. Budapest
Stanford: Stanford University Press
1976 Az archaikus társadalom és az archaikus szemlélet. Budapest: Gondolat
Rubel, Paula G. - Ábrahám Rosman
Potter, Jack M. - May N. Dias - George M. Foster (eds.)
1978 Your Own Pigs You May Not Eat. Chicago: University of Chicago Press
1967 Peasant Society, AReader. Boston: Little, Brown
Rubin, William (ed.)
Powdermaker, Hortense
1984 "Primitivism" in 20th century art. Affinity ofthe tribal and the modern.
1966 Stranger andFriend: The Way of an Anthropologist. New York: Norton
New York: The Museum of Modern Art
Price, Sally
Sahlins, Marshall D.
1989 Primitive art in civilizedplaces. Chicago-London: The University of Chicago Press
1974 Stone Age Economics (2nd. ed.). London
1976 Culture and Practical Reason. Chicago: University of Chicago Press
Prónai Csaba
1976 The Use andAbuse ofBiology: An Anthropological Critique ofSociobiology.
1995 Cigánykutatás és kulturális antropológia. Budapest-Kaposvár
Ann Arbor: Michigan
1985 Islands ofHistory. Chicago: University of Chicago Press
Prónai Csaba (szerk.)
2000 Cigányok Európában I. Nyugat-európai cigányok. Budapest: Mandátum
Salamoné, Frank
1979 Epistemological implications offieldworkand their consequences.
Rabinow, Paul
American Anthropologist 81: 46-60.
1977 Reflections on Fieldwork in Morocco. Berkeley: University of California Press
Sanday, Peggy R.
Radcliffe-Brown, A. R.
1981 Female Power and Male Dominance. Cambridge: Cambridge University Press
1952 Structure andFunction in Primitive Society. Glencoe: The Free Press
Sapir, E.
Radcliffe-Brown, A. R. - Daryll Fordé (eds.)
1971 Az ember és a nyelv. Budapest: Gondolat
1950 African Systems ofKinship andMarriage. London: Oxford University Press
Sárkány Mihály
Rappaport, Roy
1970 Az okiotok csereviszonyainak elemzése. Ethnographia LXXXI: 565-577.
1968 Pigsfor the Ancestor: Ritual in the Ecology ofa New Guinea People.
1973 Parasztság és termelési viszonyok. Népi kultúra-Népi társadalom XIII: 21-37.
New Haven: Yale University Press
1978 A közösségek közötti csere. Északkelet-Arnhem föld lakói.
Dissortationes Ethnographica I: 27-55.
Redfield, Róbert - Alfonso Villa Rojas 1978 A csere a törzsi gazdaságban. A kutatástörténet vázlata.
1962 Chan Kom: A Maya Village. Chicago: University of Chicago Press
Ethnographia LXXXDC: 197-216.
1998 A közösségek közötti csere. Budapest: MTA Néprajzi Kutatóintézet
2000 Kalandozások a 20. Századi kulturális antropológiában. Budapest: V Harmattan
 178 179

Schlegel,A. (ed.) Stavrianos, L. S.

1977 Sexual Stratification: A Cross-Cultural View. New York: Columbia University Press 1982 The World since 1500: A Global History (4th ed.).
Englewood Cliffs, N. J.: Prentice-Hall
Schusky, Ernest L.
1972 Manuál for Kinship Analysis (2nd ed.). New York: Holt, Rinehart and Winston Steward, Julián H.
193 8 Basin-Plateau Aboriginal Sociopolitical Groups. Smithsonian Institution, BAE,
Schneider, Dávid M. Bull. No. 120. Washington: U.S. Government Printing Office
1980 American Kinship: A Cultural Account (2nd ed.).
Chicago: University of Chicago Press Sturtevant, William
1964 Studies in ethnoscience. American Anthropologist 66: 99-131.
Schneider, Dávid M. - Kathleen Gough (eds.)
1961 Matrilineal Kinship. Berkeley, Calif.: University of California Press Szemjonov, Ju.I.
1982 A gazdasági antropológia elméleti problémái. In Néprajzi Szöveggyűjtemény I.: 251-
Schneider, Harold 295.
1974 Economic Man. New York: The Free Press Budapest

Schrire, Carmel (ed.) Swanson, Guy

1984 Pást and Present in Hunter-Gatherer Studies. Orlando, Fia.: Academic Press 1960 The Birth ofthe Gods. Ann Arbor: University of Michigan Press

Seignobos, Ch. Thomas, Elizabeth Marshall

Az emberi élet fejlődése. Budapest: Athenenum 1959 The Harmless People. New York: Vintage

Service, Elman R. Tiffany, Sharon W.

1966 Primitvve Social Organization: An Evolutionary Perspective. 1982 Women, Work, andMotherhood. Engelwood Cliffs, N. J.: Prentice-Hall
New York: Random House
1975 Origins ofthe State and Civilization. New York: W. W. Norton Turnbull, Colin M.
1979 The Hunters (2nd ed.). Englewood Cliffs, N.J.: Prentice-Hall 1962 The Forest People. New York: Simon and Schuster
1972 The Mountain People. New York: Simon and Schuster
Service, E. R. - M. D. Sahlins - E. Wolf 1983 The Humán Cycle. New York: Simon and Schuster
1973 Vadászok, törzsek parasztok Budapest: Gondolat
Turner, Victor
Spradley, James P. 1967 The for est ofsymbols. Ithaca: Cornell University Press
1979 The Ethnographic Interview. New York: Holt, Rinehart and Winston 1969 The ritualprocess. Structure and anti-structure. Bungay: Penguin Books

Spradley, James P. - Dávid W. McCurdy Trudgill, Péter

1980 Anthropology: The cultural perspective. New York: John Wiley and Son 1983 Sociolinguistics: An Introduction to Language and Society.
1990 Conformity and Conflict: Readings in Cultural Anthropology (7th ed.). Middlesex, England: Penguin
Glenview, 111.: Scott, Foresman
Tyler, Stephen
Stack, Carol B. 1987 Introduction. In: Cognitive anthropology (ed.: Stephen Tyler)
1974 Ali Our Kin: Strategies for Survival in a Black Community. Prospect Heights: Waveland Press
New York: Harper and Row
Valentiné, C. A. - B. Valentiné
Stark, Rodney - Williams Sims Bainbridge 1971 Anthropologicál interpretations ofBlack culture.
1985 The Future ofReligion. Berkeley: University of California Press Reading: Addilson-Wesley Modules in Anthropology
 180
181

Van Stone, James

White, Richárd
1974 Athapaskan Adaptations: Hunters and Fishermen ofthe Subarctic Forest.
1983 The Roots ofDependency: Subsistence, Environment, andSocial Change among the
Chicago: Aldine
Choctaws, Pawnees, andNavajos. Lincoln: University of Nebraska Press
Vargyas Gábor
Whiting, Beatrice B. - John Whiting
1990 Az emberélet megújításának rítusa a bruknál. In: Etnológiai tanulmányok (szerk.
1974 Children ofSix Cultures: A Psycho-Cultural Analysis.
Borsányi L. - Ecsedy Cs.) Történelem és kultúra 5: 140-150. Budapest: MTA
Cambridge, Mass.: Harvard University Press
Orientalisztikai Munkaközösség
Whitten, Norman E., Jr. (ed.)
Vári Attila (szerk.)
1981 Cultural Transformations and Ethnicity in Modern Ecuador.
1988 Misszionáriusok a csónakban. Budapest: Akadémiai Kiadó
Urbana: University of Illinois Press
Verdery, Katherine
Whitten, Phillip - Dávid E. K. Hunter
1938 Transylvania Villagers: Three Centuries ofPolitical, Economic, andEthnic Change.
1987 Anthropology: Contemporary Pespectives. Boston: Little Brown
Berkeley: University of California Press
Whyte, M. K.
Voget, Fred
1978 The Status of Women in Preindustrial Societies.
1975 AHistoryofEthnology. New York: Holt, Rinehart and Winston
Princeton, N. J.: Princeton University Press
Wagley, Charles Wilson, E. O.
1977 Welcome ofTears: The Tapirapé Indians of Central Brazil. New York: Oxford
1978 On Humán Nature. Cambridge: Harvard University Press
Wallace, Anthony F. C. Wilson, M.
1966 Religion: an anthropological view. New York: Random House
1963 GoodCompany: A Study ofNyakyusa Age-Villages. Boston: Beacon
1969 The Death and Rebirth ofthe Seneca. New York: Vintage
Wolf, Eric
Weber, Max
1959 Sons ofthe Shaking Earth. Chicago: University of Chicago Press
1982 A protestáns etika és a kapitalizmus szelleme. Budapest: Gondolat
1966 Peasants. Englewood Cliffs, N.J.: Prentice-Hall
1982 Europe and the People without History. Berkeley: University of California Press
Wenke, Róbert J.
1989 Patterns in Prehistory: Mankind's First Three Millión Years. New York: Oxford Wolf, Margery
1968 The House ofLim. Englewood Cliffs, N. J.: Prentice-Hall
Werner, Oswald - Joann Fenton
1970 Method and theory in ethnoscience or ethnoepistemology. World Hunger: Twelve Myths.
A handbook of method in cultural anthropology (eds.: Raoul Naroll - Ronald 1986 New York: Grove
Cohen): 537-578. Garden City: Natural History Press
Worsley, Péter
Werner, Oswald - G. Mark Schoepfle 1968 The Trumpet Shall Sound: A Study of "Cargo " Cults in Melanesia.
1987 Systematicfieldwork. Newbury Park: Sage New York: Schocken
White, Leslie Wrigley, E. A.
1949 The science ofculture: a study ofman and civilization. New York: Farrar, Straus 1969 Population and History. New York: McGraw-Hill
1972 A kultúra fejlődése. Szociológiai füzetek 5. Budapest: Művelődési Minisztérium
Wrong, Dennis
1977 Population and Society. New York: Random House
 V
182

Zolnay Vilmos
1983 A művészetek eredete. Budapest: Magvető

Zsigmond Gábor (szerk.)

1977 Az ősi társadalom magyar kutatói Budapest