A mű eredeti címe:

Das Rosenpalais by Anna Jonas

Copyright © 2019 Piper Verlag GmbH, München

Fordította: Benkő Gitta

ISBN 978-963-624-032-5

Magyar kiadás © 2023 Lettem Kiadó, Budapest

Nyomdai előkészítés és tördelés: Formula Stúdió

A magyar kiadás borítója a Piper Verlag engedélyével készült
Boritóterv: Bárdosi Gábor

Készült az Alföldi Nyomda Zrt.-ben

Printed in Hungary
 SZEREPLŐK
A Dorn család
Felix Dorn, Eric és Ella apja, elhunyt
Eric Dorn, a Dorn Édességgyár örököse
Eleonora (Ella) Dorn, Eric húga és a családi vállalat tényleges vezetője
Heinrich Dorn, Felix Dorn testvére
Isolde Dorn, a felesége
Conrad Dorn, a legidősebb fia
Frank Dorn, a kisebbik fia
Georg Dorn, Felix Dorn testvére
Dorothea Dorn, Georg felesége Hans Dorn, a legidősebb fia Helene
Dorn, a lánya
Elisabeth Senger, Felix Dorn nővére
Richard Senger, a fia

A Lombard család
Sebastian Lombard, Helene vőlegénye
Magda Lombard, Sebastian édesanyja
Werner Lombard, Sebastian édesapja
Ava Faikoven, Sebastian húga Paul Faikoven, Ava férje

Mások
Louise Dalberg, Ella legjobb barátnője
Curt Dalberg, Louise apja, cukrász
Clara Landauer, zongorista, később a csokoládészalon alkalmazottja
Alma Kloeckner, színésznő és Sebastian szeretője Herbert Mayer, a
Dorn Édességgyár helyettes vezetője Arvid von Oedinghof, szállodai
örökös
Veit Landberg, Clara egykori udvarlója
Doris, szobalány
Frau Hanke, szakácsnő
Hanne, dadus Ava Falkovennél
1. rész
 .

1924. október

Ella a szülei Rajna- parti villájának erkélyén állt, és a szélben fodrozódó

vizet nézte, az ég szürke tükörképét. Egy őszi napsugár áttört a felhőkön, és
ez volt az a pillanat, amikor eldöntötte, hogy az élete nem mehet így
tovább. Bár borzongott, még kint álldogált egy kis ideig, és úgy érezte,
muszáj némán belemondania a szavakat a hideg szélbe: Ez így nem mehet
tovább.
- Ez így nem mehet tovább - mondta aztán ki hangosan is, amikor
belépett a szalonba, ahol a bátyja ült csendes melankóliával.
Eric szerette hó alatti csendként jellemezni a saját állapotát. Ugyanolyan
volt ez is, mint amit a háborúból visszatérve állandóan felidézett: „Az a
csend, Ella, olyan nagy volt a csend a hó alatt.” Ezt hozta haza magával, ez
töltötte el, ez dübörgött állandóan a fülében.
Ella energikus bejelentésére a bátyja némán nézett rá, nem kérdezte, mit
határozott el. Vagy mert nem érdekelte, vagy mert tudta, hogy a húga el
fogja árulni neki.
- Ott ülnek, és leskelődnek - tette hozzá Ella -, Elisabeth néni, Georg
bácsi, Heinrich bácsi. Akárcsak a pókok a hálóban. És azonnal lecsapnak,
ha a testvérek végérvényesen belegabalyodnának.
- Milyen szép kép, Ella - felelt Eric kissé szórakozottan.
 Ella sosem szerette, ha a bátyja gúnyolódott vele. Régebben azonban
mindig azzal a lovagias tapintattal tette, amit az idősebb testvérek csak a
kishúgok számára tartottak fenn. De aztán jött a háború, s a gúnyos
mosolyú, rámenős Ericből merengő férfi lett, akinek a szemében cinizmussá
hűlt a korábbi humor. Valaha ékesszóló hírében állt, ám ha most megszólalt,
az többnyire csak arra szolgált, hogy a világ nyomorúságát mindig más és
más köntösben láttassa. Már ha egyáltalán rászánta magát, hogy Ellán kívül
mással is szóba álljon.
- Holnap bemegyek a gyárba - mondta a lány.
- Megtudhatom, hogy mit szándékozol ott csinálni?
- Azt, amit apa halála óta neked kellett volna tenned. Felvállalom a
felelősséget. Így most én fogok foglalkozni vele.
Eric ajka amúgy ritkán látható mosolyra húzódott, de ez a mosoly hideg
és vészjósló volt, mint egy farkasé.
- Te?
Csak egy szó, de benne volt az egész élettörténetük. Ella, a ház
elkényeztetett lánya. Ella, aki jól tudott társalkodói, csevegni. Ella, aki
kiválóan tudott táncolni. Ella, aki tudta, hogyan kell flörtölni. Ella, aki
ezeken kívül semmi másra nem volt alkalmas. Ella, akinek a könyvek csak
szórakoztatást jelenthettek, a matematika pedig számokat, amelyekkel az új
ruhatár árát kiegyenlítették.
Egy év telt el az apjuk halála óta. Balesetet szenvedett az autójával,
lehajtott a part menti útról. Az édesanyjukat néhány évvel korábban a
spanyolnátha vitte el. Amikor még élt, az apjuk bizonyos értelemben
horgony volt Eric számára, de most minden Ella vállára nehezült. A bátyja
pedig egyetlen szóval intézte el. Te?
- Igen - csak ennyit válaszolt neki. - Én.
 Erőfeszítései, hogy új életet leheljen ebbe a szóba, nem találtak kellő
fogadtatásra a férfi szemében, tekintete cinikusan szórakozott maradt.
- És mit fogsz ott csinálni?
- Először is körülnézek.
Eric farkasmosolya gúnyos nevetéssé változott.
- Tényleg?
A leereszkedő hang feldühítette a lányt.
- Ha van jobb javaslatod, akkor mondd csak.
Ahogy az várható volt, a fiú hallgatott. Aztán amikor Ella éppen
elfordult, és távozni készült, hozzátette:
- El kellene adnom a Dorn Édességgyárat.
- Lehet, hogy én nem értek annyira a kereskedelemhez, mint te, de azt
még én is tudom, hogy nem kapunk sokat egy olyan édességgyárért, amely
alig termel nyereséget.
- Talán valaki újra életre keltené.
- Persze. Ezt én is ugyanolyan jól meg tudnám tenni, mint bárki más.
Eric arcán újra megjelent a fagyos, szórakozott mosoly. Ella nem szólt
többet, elfordult, és elhagyta a szalont.
Apja dolgozószobájának régibőr-, fafüst- és méhviaszillata volt. Bár a
szobát már egy éve nem használták, az ismerős szagok még mindig úgy
lengték körül, mintha bármelyik pillanatban beléphetne az ajtón az apja.
Egyetlen jele, hogy ez nem történhet meg, a szoba dermesztő hidege volt.
Máskor naponta befűtöttek itt, de most nem volt rá szükség.
Ella leült a székre, amelynek támláját és karfáját lószőrrel bélelt bőrrel
borították. Az apja hosszú estéket töltött itt, a pipájából áradó, fűszeres
illatú dohányfelhő lengte körül. Mindig úgy látszott, keményen dolgozik, és
valószínűleg valóban dolgozott is. Igyekezett megszépíteni a hatalmas
összegeket, amelyeket elpazarolt, hiszen olyan ajándékokat adott a
feleségének, amelyeket nem engedhetett meg magának, remélve, hogy az
asszony így vele marad. Miközben az egész világ gyanította, hogy a nő
gazdagabb férfiak ágyában alszik. Ella korábban nem sejtett semmit, de
mostanra tudta, miről szóltak a homályos célzások.
Ella a fejét ingatta, mintha azzal minden nemkívánatos gondot egyszerre
lerázhatna magáról. Szívesebben emlékezett vissza a szép időkre, a háború
előtti korszakra, amikor még minden olyan tökéletesnek tűnt. A
karácsonyestékre, amikor a lány örömteli várakozással állt a folyosón,
miközben Eric - aki idősebb és tapasztaltabb volt - elnézően mosolygott. A
téli délutánokra, amikor itt, a kandalló előtt kuporgott egy könyvvel,
miközben az apja az iratokba mélyedt.
Ella óvatosan kihúzta az asztallap alatti fiókot, kissé céltalanul, de
valahol el kellett kezdenie. A fiókban egy köteg levelet talált, amelyekről
felületes átnézés után látta, hogy kizárólag magánjellegűek: a bátyjától
származó, gondosan elrakott levelek voltak, vagy jó barátoktól és közeli
rokonoktól kapottak. Ella becsúsztatta a fiókot, és az íróasztalon lévő
tárgyakat nézegette. Előtte, az írófelületre egy bőrlap volt erősítve, amelyet
itt-ott kisebb tintafoltok díszítettek. Jobbra egy töltőtoll állt tartóban egy
üvegcse mellett, amelyben a fekete tinta beszáradt maradványai voltak. Bal
oldalon mindenféle dokumentumok felhalmozva, azokon dolgozott utoljára
az apja, az utolsó megválaszolt levelek a tálcán, Ella jobb oldalán.
Végiglapozta az irathalmot, átvizsgálta a mérlegeket, hosszú
számoszlopokat böngészett rövidítésekkel, amelyeknek a jelentését nem
értette pontosan. Átolvasta az első néhány oldalt, összeráncolt homlokkal
lapozgatott tovább, majd visszatette a dokumentumokat anélkül, hogy
bármit is megértett volna abból, amit olvasott.
Ella elhatározta, hogy másnap körülnéz a Dorn Édességgyárban. A
papírmunkára végtére is megvoltak az alkalmazottaik, hadd foglalkozzanak
ezzel majd ők. Valakinek ezt időközben is el kellett intéznie, elvégre a
gyárban nem volt leállás. Ella közelebb húzta magához a súlyos üveg
hamutartót, kivett egy cigarettát az ezüsttokból, a szájába dugta, és némi
keresgélés után megtalálta a gyufát. Félig nyitott ajakkal füstkarikákat fújt a
levegőbe: ez volt jelenlétének első tétova jelzése a szobában.

- Menni fog. Hiszen Verdunt is túlélted.

A nővére, Ava szűkszavú biztatásán Sebastian Lombard most sem
nevetett. Soha nem szerette az efféle vicceket. Ilyet csak az mondhatott, aki
nem volt ott jelen, még akkor is, ha a nővére váltig hangoztatta, milyen
szörnyű volt számára otthon minden. Annyira rossz azért mégsem lehetett,
ha képes a verduni háborús pokollal összehasonlítani egy táncos
rendezvényt, ahová neki ráadásul semmi kedve elmenni. Sebastian megállt
az előcsarnok magas tükre előtt, megigazította a nyakkendőjét, és úgy
döntött, hogy nem kommentálja a nővére megjegyzését, nehogy újabb
heves vitába kezdjen, mielőtt elindulnak.
- Hálás lennék - szólalt meg helyette a sógora, Paul Falkoven -, ha
mellőznéd a helytelen hasonlatokat.
Ava elvörösödött.
- Vicc volt. Sebastian tökéletesen értette. Úgyhogy neked nem kell itt
felhúznod magad.
Sebastian megértő pillantást váltott a sógorával, aki nem szólt többet,
csak vállat vont. Nem arról volt szó, hogy Sebastian nem szeretett volna
kimozdulni, épp ellenkezőleg. De az efféle estélyeket, ahol az ember a
vagyonát - és Sebastian esetében frissen eljegyzett menyasszonyát -
fitogtatja, borzalmasnak tartotta. És még a Helenével való találkozás
lehetősége sem tudta megbékíteni.
Mielőtt a szülei megjelentek, Ava még egyszer felsietett a lépcsőn, hogy
megnézze a gyerekeket, mintha attól félne, hogy a távollétében valaki
ellopja őket. Ava mindig nagy hűhót csapott az anyaság körül, és kitartott
amellett, hogy a gyerekeknek legalább két napra van szükségük a
beilleszkedéshez, holott minden látogatáskor felszabadultan tomboltak a
házban, akár egy ősemberhorda, és semmi jelét nem mutatták annak, hogy
rettegnének az idegenektől.
Így sokáig vártak Avára az előszobában. Az anyja többször is rápillantott
a nagy állóórára, amely már öt perce elütötte az egészet. Az esti
rendezvényekre sosem érkeztek teljesen pontosan, elvégre nem akarták,
hogy az emberek azt higgyék, nincs semmi más programjuk. Viszont annyit
sem szabad késni, ami már- már a tapintatlanság határát súrolja. Pedig
jelenleg éppen ez tűnt valószínűnek.
- Hol van már? - kérdezte bosszúsan Sebastian anyja.
Paul éppen indulni akart a feleségéért, amikor Ava sietve leért.
- Sajnálom, de az volt az érzésem, hogy a kicsi lázas.
A kicsi egy kétéves, vadóc kislány volt, aki valószínűleg csak felhevült,
mert ugrált az ágyban.
- És? - kérdezte Paul. - Lázas?
- Nem tudom, Hanne rajta tartja a szemét.
- Ezért kapja a fizetését - válaszolta Paul.
Sebastian remélte, hogy nem ez az élet vár rá a házasságkötés után. Ava
egyébként mindig is fárasztó volt, ellentétben a másik két lánytestvérével.
Az idősebbik Münchenbe, a fiatalabbik Insterburgba ment férjhez, és
Sebastian könnyebben elviselte volna őket havonta, mint Avát, aki sajnos
csak ide, Bonnba költözött a házasságkötése után.
Lombardék autóját sofőr vezette, míg Ava férje maga ült a volán mögé.
Paul Falkoven szenvedélyes autóversenyző volt, és a magánéletében is
leginkább a sportkocsijában szeretett ülni. Az, hogy most át kellett szállnia
egy átlagos autóba, egyáltalán nem csökkentette versenyzői szenvedélyét,
így ő és Ava rég elszáguldottak a sarkon túl, amikor Sebastian még az
anyját segítette be a kocsiba.
- Egyszer még kitöri a nyakát - jósolta az apja. - Remélhetőleg Ava nem
lesz a kocsiban.
Tizenöt perccel később, amikor begördültek a Georg Dorn család
fényesen kivilágított házának felhajtójára, Paul autója már ott állt a többi
vendég autója mellett.
Georg Dorn és a felesége, Dorothea az előszobában köszöntötték őket,
leendő anyósa pedig üdvözlésképpen megszorította Sebastian kezét.
- Helene már a szalonban van.
Ezt az összeesküvők, beavatottak hangján mondta, amelyet az idősebb
emberek - Sebastian számára ismeretlen okokból - a fiatalabbakkal szemben
használnak, ha szerelmi ügyekről van szó. Mintha Sebastian teljesen
tapasztalatlanul viszonyulna a dologhoz, és lázas izgalomban várná, hogy
végre láthassa a menyasszonyát.
De belement a játékba, mosolygott, aztán átment a szalonba, ahol Helene
néhány barátjával beszélgetett. A beszélgetés témáját elárulta, hogy a lány
kinyújtotta a bal kezét, a többi fiatal nő pedig érdeklődve hajolt föléje. A
gyűrű egy kisebb vagyonba került, de ha volt valami, ami miatt
Sebastiannak soha nem kellett aggódnia, az éppen a pénz volt.
Az egyik fiatal nő észrevette őt, és óvatosan meglökte a szomszédját.
Rögtön mindannyian feléje fordultak, Helene arcán pedig felvillant a
birtokló diadalmas mosolya. A férfi odalépett hozzá, gálánsán kezet csókolt
neki, és a barátnők kuncogása közepette elvezette onnan. Meglepő, hogy
milyen kevés kell ahhoz, hogy fiatal nők újra bakfisként viselkedjenek.
Helene valójában nem is az ő választása volt, hanem az anyjáé, ő csak
lusta volt tiltakozni. Mint ahogy feltehetően őt sem Helene választotta ki
magának. A szülei gondoskodtak a pénzzel és még annál is több pénzzel
összefüggő bonyolult megállapodásokról. A fűszer- kereskedelemből
meggazdagodott Lombard család beházasodik a Dorn családba, amelyet egy
virágzó hajózási vállalat tett még gazdagabbá. Minden szempontból illettek
egymáshoz. S mivel Helene karamellbarna hajfürtjeivel és kék szemével
igencsak szép jelenség is volt, Sebastian úgy érezhette, igazán jól járt ezzel
az ügylettel. Ugyanígy volt ezzel Helene is, hiszen Sebastian sem
panaszkodhatott a nők figyelmének hiányára.
Minden szépség ellenére azonban nemigen lehetett eltussolni a tényt,
hogy fárasztóan kevés közös témájuk akadt, és miközben Sebastian
elmerült a társasági csevegésben, mindvégig azon gondolkodott, miként
tudna idejekorán búcsút mondani, hogy ne legyen udvariatlan a
vendéglátókkal. Úgy tűnt, ma este már nem lesz annál izgalmasabb, mint a
zongoristalány, akiről leendő anyósa az év új felfedezettjeként áradozott.
Sebastian szinte megkönnyebbülést érzett, amikor Helene kimentette
magát, mert észrevette egyik barátnőjét, így ő maga is csatlakozhatott a
barátaihoz, akik szintén idekeveredtek aznap este.
- Szóval egy Dorn lány? - kérdezte egyikük.
- Jó fogás, minden szempontból.
- Akkor most emiatt ejted azt a kislányt a színházból?
A „kislány a színházból” tehetséges fiatal színésznő volt, Sebastian
legújabb hódítása. Ám ez nem az a téma, amit a leendő apósa estélyén akart
volna megbeszélni, ezért beérte egy sokatmondó pillantással, amire a
barátai némileg cinkos vigyorral válaszoltak. Értették egymást. Sebastian az
órájára nézett. Ha sikerül legkésőbb két óra múlva lelépnie, akkor elmehet a
lányért az utolsó előadás végére, és sokkal kellemesebben érhet véget az
este, mint ahogyan itt ígérkezik.

Ella korán lefeküdt, forgolódott egy ideig, végül nyugtalan álomba

merült. Azt álmodta, hogy egy hajón van, amely a vadul hullámzó tengeren
hánykolódik. Körös-körül sehol szárazföld, a víz toronymagas hullámai újra
és újra felcsaptak a fedélzetre. Kinyitotta a szemét, és még mindig hallotta
maga körül a sikoltozást. Ekkor jött rá, hogy a sikolyok nem az álmából,
hanem a bátyja szobájából hallatszottak.
Vadul dobogó szívvel ült fel. A szobában hűvös volt, ennek ellenére
úszott a verítékben. Félredobta a takarót, gyorsan kiugrott az ágyból, és
átrohant Eric szobájába. Látta, hogy a bátyja tágra nyílt szemmel ül az
ágyában, egy pontra meredve nézett valamit, amit rajta kívül senki más nem
láthatott. Az ágya mellett égett a lámpa: mióta hazajött, nem bírt lámpafény
nélkül aludni.
- Eric!
Odalépett hozzá, megrázta a vállát, mire a férfi megfordult, eszelős
tekintetet vetett rá, majd megragadta, és olyan hevesen ellökte, hogy Ella
feje nekiütődött az ágyrácsnak.
A fájdalom könnyeket csalt a szemébe, és próbált elhúzódni a bátyjától,
de ő kemény kézzel szorította a karját.
- Eric! Eric, én vagyok az! - kiáltotta, miközben a férfi lenyomta az
ágyra.
Egy kétségbeesett pillanatig azt hitte, hogy meg akarja fojtani. Ekkor
azonban Eric tekintete hirtelen megváltozott, a szorítása lazult, és levegőt
kapkodva felzokogott.
Ella kissé kábultan felült, a fejét dörzsölgette, ahol az ágyba ütötte, és
már érezte is a duzzanatot.
- Mit tettem, Ella?
- Semmi baj. - Elrendezte a takaróját, leült a bátyja mellé, és átölelte a
vállát. - Semmi baj.
- Mit tettem? Az istenért, mit tettem? - Eric újra felzokogott.
 - Nem fáj - hazudta Ella, hogy megnyugtassa a férfit, aki csak most
pillantott rá ingerülten, csodálkozva.
- Miről beszélsz?
- A... - A lány elhallgatott. - Te miről beszélsz?
Eric tekintetébe újra kiült a kétségbeesés.
- A sötétség, Ella. Ha egyszer leereszkedik, soha többé nem lesz fény.
Ella felállt, nem tudta, mit tegyen.
- Most aludj - mondta, mivel nem tudott jobbat kitalálni.
- Ha elalszom, visszajönnek.
- Akkor mondd meg nekik, hogy takarodjanak el.
Hirtelen felvillant valami Eric szemében, valami, ami a régi bátyja volt,
az ő igazi bátyja, aki gyerekkorukban mindig vidám gúnnyal űzte el a
félelmet. Ellának gyerekként rémálmai voltak a nagyanyja történeteitől,
rettegett a lidérctől, az éjszakai kísértetektől, akik elviszik a rossz
embereket, de főleg a szófogadatlan gyerekeket szeretik. Eric ezekre azt
felelte, a kísértetek egy éjszaka után, már másnap önként vissza is hozzák a
gonoszokat és a rakoncátlan kölyköket. Különben is, ha gonosz embereket
visznek el, mit keres még mindig itt a nagymama?
Ella jó éjszakát kívánt a testvérének, ami a körülményekhez képest szinte
gúnynak hangzott, de nem tudta, mi mást mondhatna. Eric harmincéves
volt, ő pedig most töltötte be a huszonegyet. Eric dolga lenne átvenni az
irányítást, megvédeni őt, megtartani maguknak a házat, megmenteni a Dorn
Édességgyárat a csődtől. És bár Ella tudta, hogy nem Eric hibájából
alakultak úgy a dolgok, ahogy alakultak, most mégis elöntötte a düh. Úgy
érezte, képtelen visszafeküdni az ágyába.
Lassan, óvatosan lement a lépcsőn, és belépett a szalonba, ahol még
mindig érezhető volt a szép múlt emléke, azé a múlté, amelyből bátorságot
merítve szembe lehet nézni a jövővel. De ma este még itt is kísértetek
ólálkodtak, és már nem a szép emlékek népesítették be a szobát, hanem
mindazok a borzalmak, amelyek ott lapultak mögöttük, s a gyengeség
pillanatát kihasználva törtek elő.
Eszébe jutott a háború előtti utolsó karácsony, amikor ragyogó arccal állt
a fa előtt, miközben az apja drága ékszert ajándékozott az anyjának, amit az
asszony mosolyogva távolba tévedő tekintettel vett fel. Mintha a szoba most
arra akart volna figyelmeztetni, hogy már akkor is minden összeomlófélben
volt, hogy azokban az utólag oly boldognak tűnő időkben is minden
repedésből és résből szívósan áradt a reménytelenség.
Ella a veranda ajtajához lépett, és kinyitotta. Hideg levegő áramlott be a
szobába. Lehunyt szemhéja mögött előbukkant a nyár, melegen sugárzott a
kert fölött, a napmeleg fű várakozását érezte mezítlábas lába alatt.
Tíz évvel ezelőtti augusztus.
Mögötte lépések, majd Eric várakozásteli hangja: Hős leszek, Ella!
Kinyitotta a szemét, és hirtelen megfordult.
Borzongatóan hideg volt, mögötte a szoba üresen állt. Ella nagyot
sóhajtott, és önkéntelenül a Georg bácsitól kapott meghívóra gondolt. Ma
este pezsgő élet lesz a bácsikájuk házában. Egy év telt el Ella apjának halála
óta, ideje félretenni a gyászt, írta Georg Dorn. Talán mégis el kellene
mennie.

A Dorn Édességgyár épülete a Mosel partján állt. Gyermekkorában Ella

olykor elkísérte az apját, ami mindig nagy élmény volt számára, és persze
finomságokkal teli zacskókkal tért haza: mindenféle színű nyalókákkal,
ragacsosan édesekkel, meg cseresznye-, alma- vagy citromízű cukorkákkal
- Ella egy pillanatig újra érezte a cukros- illatos ízt, és látta magát, amint a
gyerekszobában a szőnyegen ül a maga elé szórt kincsekkel. S mivel ezután
egész éjszaka erős hasfájás kínozta, az anyja véget vetett a
mértéktelenségnek: megtiltotta az apjának, hogy magával vigye a kislányt a
gyárba.
Virágzott az édességgyár, Félix Dorn családja pedig igencsak fényűző
életet élt. Ella akkoriban túl kicsi volt még a partikhoz és az estélyekhez, de
azt így is megtapasztalhatta, hogy a mindennapokból semmi sem hiányzik.
A kívánságokat csak ki kell mondani, és máris teljesülnek. Saját dajka,
születésnapi partik rengeteg gyerekkel a villa kertjében, piknik a Rajna
partján, a barátnőkkel ott alvós bulik, amelyekre az apja mindig
meglepetéssel készült, és fehér lepedőbe burkolózva nem szégyellte
eljátszani a ház szellemét. Mielőtt azonban Ella megkaphatta volna a régen
vágyott pónit, hirtelen vége szakadt a gondtalan életnek. Egyszerre olyan
szavakat lehetett hallani, mint a „spórolás”, aztán elbocsátották a dadát, és
végül Eric elment, hogy hőssé váljon.
A háború alatt egyre szűkösebben éltek, de az apja a megváltozott
körülményeket okolta. A szülők hangosan veszekedtek, s Ella fülét teljesen
új, addig ismeretlen szavak ütötték meg, miközben a lépcsőn kuporogva
fülelt: „felszarvazott”, „balek”, „kurva”, és még számtalan másik, amelyek
jelentését csak később értette meg. Aztán rövid, súlyos betegségben
meghalt az anyja, tombolt az egész országban a spanyolnátha. Eric
visszatért a háborúból, de mintha mégsem ő lett volna, úgy tűnt, egy idegen
lény lakik velük. Az apja halálos balesete után azt beszélték, hogy
szándékosan menekült a halálba. A felesége halott, a fia megváltozott, a
vagyon elherdálva. Igaz, volt egy lánya is, de csak őérte nyilvánvalóan nem
tartotta érdemesnek tovább élnie.
Amikor Ella hosszú idő után először lépett be az öntöttvas kapun, és
végighaladt a magas téglaépület előtti tágas udvaron, megrohanták az
emlékek. Újra érezte a nyelvén az édes- ragacsos ízeket, orrában az
illatokat. Régebben nagy volt itt a nyüzsgés, most azonban kihalt udvar
fogadta. A macskakövek rései között és a Dorn Édességgyárat körülzáró fal
mentén burjánzott a gyom. Ella egy pillanatig attól tartott, hogy senki nincs
itt, de aztán észrevette, hogy az épületben ég egy lámpa, úgyhogy elindult a
bejárat felé.
Egy férfi ült az előcsarnok portásfülkéjében, és gyanakodva pillantott a
lányra.
- Segíthetek?
- Eleonora Dorn vagyok - mutatkozott be hivatalos hangon Ella. -
Szeretnék körülnézni a gyárban.
A férfi önkéntelenül is kihúzta magát.
- Fräulein Dorn, micsoda öröm, hogy itt üdvözölhetem. Engedje meg,
hogy még egyszer személyesen fejezzem ki szívből jövő részvétemet az
édesapja elvesztése miatt.
Az üzem dolgozói részvétkártyát küldtek a Dorn gyerekeknek, a
temetésen pedig meglepően sok alkalmazott és munkás jelent meg, hogy
elbúcsúztassák a munkaadójukat.
- Nagyon köszönöm - válaszolta Ella.
- Bejelenthetem valakinél?
- Nem, ne fáradjon, csak szeretnék körülnézni.
- Kérem, nagyságos kisasszony.
Ella lassan végigsétált az előcsarnokon. Még mindig pontosan
emlékezett, hogyan juthat el az irodai szobákhoz. A tágas gyárcsarnokban
nem ismerte ki magát, de erre az első napon valószínűleg nem is volt
szükség. Ahogy feljutott a lépcsőn, újra meglepte a zavarba ejtően csendes
hely. Valamiképpen azonban még mindig nyereségesnek kellett lennie,
különben lehetetlen volna kifizetni a működési költségeket és a béreket, ezt
még ő is ki tudta számolni. Végül is Eric és ő még mindig ebből éltek, igaz,
komoly megszorításokkal. Ella előre rettegett a következő téltől, amikor
megint nem lesz elég fűtőanyag.
A folyosót, ahonnan az irodák nyíltak, kopott szőnyeg borította. Minden
jóval elhanyagoltabb volt, mint amire emlékezett. Néhány iroda ajtaja
nyitva állt, az elárvult íróasztalokat az őszi nap hideg fénnyel burkolta be.
Ella lassan elsétált apja egykori tágas dolgozószobájához, amelynek magas
ablakai a Moselre néztek.
Kinyitotta az ajtót, és meglepetten megtorpant, hiszen várakozásával
ellentétben a szoba nem volt üres: a nagy, sötét fából készült íróasztalnál ott
ült Herbert Mayer. Apja egykori helyettese legalább annyira meglepődött,
mint Ella. A keze, amely az imént még a papíron siklott, most tétlenül
pihent, miközben tekintete Ellára szegeződött.
- Vigyázzon, a tinta! - szólalt meg Ella, és abban a pillanatban egy
hatalmas csepp el is szabadult a tollból, nagy foltként terülve szét az íráson.
- Ó, jesszus, a fenébe - bukott ki a férfiból, de a következő pillanatban
visszazökkent az udvarias hangnembe. - Bocsásson meg, Fráulein Dorn.
Herbert Mayer felállt, és odalépett Ellához.
- Minek köszönhetem a megtisztelő látogatást?
- Szeretnék alaposan körülnézni.
Ella kijelentése látható megdöbbenést váltott ki.
- Valóban? Nem kapta meg a bátyja az üzleti jelentéseimet?
- Azt nem tudom.
- Természetesen örülök a látogatásának, de miért nem Herr Dorn jött el?
Netán akadályoztatva van?
- Pontosan. Én veszem át a Dorn Édességgyár irányítását.
Herbert Mayer rábámult, majd prüszkölve kitört belőle a nevetés.
- Tényleg, kislány? Én önt már akkor ismertem, amikor még ilyen kicsi
volt - tartotta ki a karját a padló fölött derékmagasságban. - És mindig
adtam nyalókát önnek, emlékszik?
- Igen, de fogalmam sincs, mi köze ehhez a dologhoz.
- Úgy értem, jobb, ha megmarad annál, amihez ért: élvezze a
termékeinket. A hétköznapi munkára itt vagyunk mi, férfiak, ne terhelje
ilyesmivel a csinos kis fejét.
Fölemelte a kezét, és úgy tűnt, mintha joviális mozdulattal meg akarná
veregetni Ella vállát, amikor hirtelen észbe kapott, hogy Ella már túllépett
azon a koron, amikor még megtehette vele.
- Szerencsére én magam tudom a legjobban, mihez értek és mihez nem.
Apám már egy éve nincs velünk, és azt még az én csinos fejecském is képes
elképzelni, hogy az édességgyár nem sokáig működik tulajdonos nélkül.
- Ez igaz, ezért reméltük, hogy Eric Dorn majd átveszi a vezetést.
- A bátyám beteg.
Dermesztő csend vágta el az addig vidám élcelődést.
- Erről nem tudtam. Mi van vele?
A búskomorság egy férfi esetében korántsem számított betegségnek,
ilyesmi csak a nőknek volt megengedett.
- Privát ügy, nem szeretné megosztani.
Herbert Mayer tekintete hirtelen megváltozott, Ella nem tudta, mire vélje.
- Néhány hete láttam őt, és teljesen egészségesnek tűnt.
Ella azon tűnődött, miként magyarázza el: attól, hogy a bátyja olykor
elhagyja a házat, még nincs jól.
- Biztosan jobban lesz hamarosan. - Ella körülnézett az irodában. - Most
pedig, ha kérhetném, adna egy gyors körképet?
- Tessék?
- Az édességgyárral kapcsolatban - emlékeztette Ella. - Ha dolgozni
kezdek itt, tudnom kell, hogy állunk és mi a tennivaló.
A férfi újra felnevetett.
 - Kedves gyermekem, azt sem tudná, hol kezdje. Általános iskolai
számtannal nem lehet üzletet vezetni. Táncolni pedig csak a karácsonyi
bálon lehet.
- Azért próbálja meg. Kezdjük azzal, hogy végigvezet az üzemen.
Herbert Mayer tekintetében továbbra is derűs hitetlenség csillogott, de
fejet hajtott, és az ajtó felé intett.
- Örömmel.

Eric Dorn egy ideig úgy próbálta elfedni a benne tátongó sötétséget, hogy
belevetette magát az éjszakai életbe. Amikor ez nem segített, hosszú
szerelmes éjszakákban kereste a gyógyírt, és a boldog feledés általában egy
nő karjaiban várt rá. Hosszú távon azonban ez sem segített.
Múlt éjjel visszatértek az álmok, azok a képek, amelyek éjszaka rohanták
meg, amikor védtelen volt, és nem volt lehetősége egyszerűen lerázni őket.
Az első dolog, amire feleszmélt, a húga rémülettől sápadt arca volt, majd
meglátta a saját kezét veszélyesen közel a lány karcsú nyakához. Ha nem
sikerül felébresztenie, vajon ujjai a válláról továbbcsúszva megfojtották
volna Ellát? Nem, gondolta Eric. Nem. Üldözött, zaklatott ember volt, de
nem örült.
Ennek ellenére aznap reggel nem akart találkozni Ellával. Nem vett részt
a reggelin, és a szobájából egyenesén a könyvtárba ment. Valami vidám
könyvet keresett, de aztán képtelen volt egyetlen viccet is elolvasni anélkül,
hogy közben belül cinikusan ne kommentálná.
Így nem vette észre, hogy Ella elhagyta a házat, de azt igen, amikor
hazatért. Mivel a lány bejelentette, hogy elmegy a Dorn Édességgyárba,
voltaképp kíváncsi volt, hogyan alakul ez a látogatás, és a tény, hogy a lány
nem világosította fel a történtekről, tulajdonképpen elég válasz volt
számára. Am amikor látta, hogy Ella kimegy a kertbe, és a rózsákkal
borított, lugasszerű házikóba igyekszik, úgy döntött, mégiscsak beszél vele.
A villájuk kertjét rózsákkal ültették be, amelyek nyáron minden színben
pompázva virágoztak, és e színkavalkád közepén állt a fehérmárvánnyal és
fekete öntöttvassal díszített kis lak. Sok- sok évvel ezelőtt az édesanyja
egyszer partit adott, amelynek meghívóján az állt: Báli est a
Rózsapalotában. A kerti házról azóta lekopott ez a név.
A Rózsapalota.
Eric ott élte át élete első szerelmes éjszakáját egy folyton vihogó
szobalánnyal.
Ella a lugasszerű tornácon ült egy kecses széken, és bonbont evett egy
Lindt feliratú dobozból. Felpillantott, amikor a bátyja belépett, aztán
visszafordult a csokoládéhoz, újabb csokoládét dugott a szájába, és sötéten
bámult maga elé.
- Hogy ment? - kérdezte Eric, bár eléggé nyilvánvaló volt.
Eltartott egy ideig, amíg Ella válaszolt, és közben eltűnt három újabb
bonbon.
- Hol vannak a jelentések, amelyeket Herr Mayer rendszeresen küld
neked?
- Azt hiszem, az íróasztalomban.
- El is olvastad őket?
- Nos... átfutottam.
- Értem. - Ella az üres dobozt bámulta, mintha azon tűnődne, hová tűnt a
tartalma. - Úgy bántak velem, mint egy gyerekkel, aki együtt akar játszani a
felnőttekkel.
Eric számított erre, és bár a gondolat, hogy Ella lesz a Dorn Édességgyár
vezetője, őt is igencsak szórakoztatta, a kishúga látványa, ahogy ott ül
csalódottan és értetlenül, minden volt, csak nem vidám. Letelepedett a vele
szemben lévő székre.
- Már mondtam, adjunk el mindent - közölte.
 Ella felnézett, a szemében düh lángolt.
- És aztán? Eladjuk a házat is, ha elfogy a pénz? Hol fogunk akkor élni?
Lakást bérelünk, amíg futja a pénzünkből, amíg a ház után kapott bevétel
elfogy? És mi lesz a következő lépés? Magamat adjam el?
Eric érezte, hogy a vér az arcába szökik.
- Ne beszélj ostobaságokat!
A lány az ajkába harapott, és hallgatott, elfordította a tekintetét, kifelé
nézett, a kertre. Eric érezte, hogy a gyomra összerándul a bűntudattól, és
émelyegni kezdett. Az ő korában a húgának szórakozni és táncolni kellene,
szíveket meghódítani és szerelemről tanulni. Ehelyett ott ül, és
bosszankodik, mert a férfiak világában nem vették komolyan.
- Agyatlan játék babát látsz bennem te is - mondta ki hangosan a
gondolatait. - A gyárban is minden férfi jól szórakozott, olyan volt, mintha
valakinek a viccét csak én nem értettem volna. Ráadásul Herr Mayer
tájékoztatott a vállalat pénzügyeiről, amiből egy kukkot sem értettem.
- Úgy is megfogalmazhatta volna, hogy értsd, persze ha ő maga is értene
valamit ahhoz, amit csinál.
Ella szemében remény csillant fel.
- Ugye? Nem azt akarta, hogy megértsem, hanem meg akarta mutatni a
határaimat.
Eric feladata lett volna megvédeni őt, gondoskodni róla, de hát ő még az
emlékeitől sem volt képes megvédeni saját magát. Ám azt mégsem akarta
tétlenül végignézni, hogy a húga kudarcot vall, ezért előrehajolt, és ránézett.
- Akkor viszont neked kellene megmutatnod, hogy a határaid nem is
olyan szűkre szabottak, mint gondolja.
- És hogyan csináljam?
- Újra átnézem a dossziékat, és elmagyarázom neked, hogy mindent
megérts.
 Ellában remény ébredt. Ez ráadásul felrázhatná a bátyját is áldatlan
letargiájából.
- Nem akartam hinni a fülemnek! - Heinrich Dorn csípőre tett kézzel,
pulykavörös arccal állt. - Figyelsz te rám 1 egyáltalán, Eleonóra?
Ella tekintete az ablakon túlra vándorolt, gondolataiba merülve bámulta a
szélben hajladozó fa lombtalan ágait. Bár még meleg volt az idő,
menthetetlenül közelített az ősz. Lassan a nagybátyja felé fordult, és úgy
állt előtte, akár egy megszidott gyerek.
- Igen, Heinrich bácsi, hallgatlak.
- Bent voltam Georg hajózási vállalatánál, és hallom, ahogy nevetgélve
mesélik az emberek egymásnak, hogy az unokahúgom megjelent az apja
lepusztult üzemében, és át akarja venni az irányítást a Dorn
Édességgyárban.
El tudod képzelni, milyen kínos ez nekünk? - Heinrich bácsi hangja
minden egyes szóval hangosabb lett, a végére kiabálássá erősödött.
Ella sejtette, hogy a férfi valójában nem vár választ a kérdésére, ezért
hallgatott.
- Örülhetsz, hogy én állok itt, és nem Georg bácsikád, ő ugyanis
majdnem felrobbant mérgében. Mindezt épp akkor, amikor az ő Helenéje jó
partit csinált. Az utolsó, amire most szüksége van, hogy egy kuzinja
nyilvánosan gúnyt űzzön a Dorn névből. Az is elég baj, hogy hozzánk tapad
a szüleid híre, sőt az édességszörnyeteg ősbűneit is cipelnünk kell. S mintha
ez nem lenne elég, most még gúnyt is űzöl belőlünk.
- Valakinek foglalkoznia kell vele.
- Valakinek foglalkoznia kell vele - utánozta Ellát a nagybácsi. - Hol a
fenében van Eric? Még mindig nem képes felemelni a hátsóját, és
munkához látni?
- Tudod, hogy nincs jól.
 - Ó, persze, nincs jól. A fiaim is harcoltak a háborúban. Georg legidősebb
fia látta elesni az öccsét, Elisabeth három gyermeke közül pedig csak egy
tért vissza. Talán ők is egész nap csak ülnek és búslakodnak? Ők mind
olyan férfiak, akik újra kezükbe veszik az életüket, és gondoskodnak a
családról. Eközben Eric otthon ücsörög, mint egy mama kedvence, és
hagyja, hogy a húga nyilvánosan bolondot csináljon magából. - Nagyot
fújtatott, mintha kimerítették volna a szavak, de aztán minden átmenet
nélkül megenyhült az arckifejezése. - Add fel ezt a hiábavalóságot, kislány.
A szezon elején bált rendezünk, gyere el, ismerkedj meg új emberekkel,
érezd jól magad, és maradj távol olyasmiktől, amikről fogalmad sincs.
Keresünk neked egy férfit, valami jó partit, elvégre csinosnak elég csinos
vagy.
Ella nem akarta feladni a Dorn Édességgyárral kapcsolatos terveit, de
nem volt ereje folytatni a kilátástalan vitát.
- Igen, Heinrich bácsi, szívesen elmegyek.
Nem is volt ez hazugság, elvégre imádott táncolni. Ami meg a többit
illeti, majd rájönnek, hogy ő nem adja meg magát ilyen könnyen.
- Szólok Elisabethnek, hogy nézzen itt kicsit utána a dolgoknak. Nem
való ez egy ilyen anyátlan fiatalnak.
Ella engedelmesen bólintott. Jól tudta, hogy nem akadályozhatja meg a
nagynénje megjelenését.
- Aztán jövőre meglátjuk, mit lehet csinálni - folytatta Heinrich Dorn,
akit, úgy tűnt, egy pillanatig sem zavart meg a hirtelen jött engedelmesség,
és akinek széles kézmozdulata nem tette egyértelművé, hogy a szobára, a
házra vagy a benne lakókra gondol- e.
- Igen, Heinrich bácsi.
Az öreg jóindulatúan biccentett, szemében nyoma sem volt annak, hogy
gyanakodna a túlságosan is könnyen í szerzett győzelem miatt.
 - Természetesen nem hagyunk magatokra ebben a helyzetben. Hiszen így
a ház, a cég, minden ebek harmincadjára jut.
Ella erre nem válaszolt, de úgy tűnt, nem is várta el tőle, mert a
nagybátyja hosszú monológba kezdett. Leginkább a múltról mesélt,
különösen az apja kudarcát emlegette. Ella futó pillantást vetett az órájára,
és elfojtott egy f sóhajt. Ha a nagybátyja úgy érzi, nem kellő komolysággal
hallgatja őt, akkor még vehemensebben folytatná a kioktatást, és így aznap
biztosan nem szabadul meg tőle.
- Hol a bátyád? - zárta le hirtelen a litániát. Ella futólag az ajtóra
sandított.
- Lefeküdt.
- Lefeküdt? Öregasszony ez vagy mi?
- Megint fejfájás kínozza. Nem bírja a fényt.
Úgy tűnt, Heinrich Dorn nyomban felrobban a felháborodástól.
- Úgy fekszik ott a lesötétített szobában, akár egy búskomor, migrénes
asszonyság. Nem is csoda, hogy efféle csacsiságokat forgatsz a fejedben, ha
egyszer a ház ura ilyen példával jár elöl. Georg bácsikád is meg van
győződve, hogy alapvetően nem te vagy a hibás. Talán túl kemény voltam
veled. Inkább a bátyádat kellene felelősségre vonni.
Azzal Heinrich, aki mindig is inkább a tettek, mint a szavak emberének
tartotta magát - bár az utóbbiakat szerette igazán szaporítani -, az ajtó felé
indult.
- Mire készülsz? - kérdezte Ella, valójában fölöslegesen.
- Arra, amit apádnak már évekkel ezelőtt meg kellett volna tennie:
móresre tanítani azt az elnőiesedett kölyköt.
- Heinrich bácsi! - Ella utánasietett, de a bácsikája már elhagyta a szalont,
és áthaladt a folyosón. - Heinrich bácsi!
 A férfi sietős léptekkel ment fel a lépcsőn, Ella követte, de nem sikerült
utolérnie, mielőtt a bácsikája betaszította volna Eric szobájának ajtaját.
- Heinrich bácsi, ne!
Épp az ajtóhoz ért, amikor a férfi szétrántotta a behúzott függönyt.
Eric nyöszörgött, arcát a párnába temette. Amikor rátört a fájdalom, a
fény millió tűszúrásként fúródott a szemén keresztül egyenesen a fejébe -
Így magyarázta egyszer a lánynak.
- Részeg vagy? Vagy mi van veled?
Heinrich Dorn felkapta a kisasztalról a kancsót, kiment a szomszédos
fürdőszobába, és mialatt Ella a függönyhöz sietett, hogy behúzza, újra
megjelent, kezében a kancsóval, amelyből kiloccsant a víz.
Egy pillanatba telt, mire Ella megértette, mire készül. Odarohant hozzá,
hogy kikapja a kezéből a kancsót, de a bácsikája már rá is locsolta azt Eric
sötét hajfürtjeire. A nyöszörgés üvöltésbe csapott át.
- Kifelé! - kiáltott fel Eric üveges szemmel, amely ijesztően vörös
fényben égett. - Ella, intézkedj, hogy tűnjön el... - a mondat zokogásba
fulladt.
Eric szorosra zárt szemmel hátrafésülte a haját, miközben a víz a vállára
csöpögött, és patakokban folyt végig a mellkasán.
- Jobb lesz, ha most elmész, bácsikám - jelentette ki határozott hangon
Ella, és újra teljesen behúzta a függönyt.
Heinrich Dorn az ágyra meredt, majd az unokahúgára nézett, mielőtt a
tekintete ismét az ágyra siklott.
- Micsoda körülmények vannak itt, jóságos ég. Rosszabb, mint amire
számítottam.
Kilépett a szobából, és intett Ellának, hogy kövesse.
- A bátyád nem beteg, hanem részeges. Életemben nem láttam még ennél
szánalmasabb látványt. Örülök, hogy apádnak nem kell végignéznie.
Minden hibája ellenére tisztességes ember volt. Beszélek Georggal,
valamelyikünk eljön érte, és beszél majd a fejével.
- Ő nem iszik!
A nagybátyja szánakozva nézett rá, megveregette a vállát, és elfordulva a
lépcső felé indult. Ella követte, kevésbé udvariasságból, mint inkább azért,
mert meg akart győződni róla, hogy tényleg elhagyja-e a házat. A lépcső
alján kinyitotta az ajtót.
- Hányán maradtak a személyzetből?
- Egy szakács és a szobalány. Hetente egyszer jön egy bejárónő.
A nagybácsi bólintott, körülnézett.
- Ez ám a nagy fényűzés. Tiszta nyomorúság.
Azzal kinyitotta az ajtót, és végre elhagyta a házat.
 .

1924. december

- Hogy tetszik? - Ella körbefordult, hogy a bátyja minden oldalról

megcsodálhassa a csillogó estélyi ruhát.
Az elefántcsontszínű selyem a testéhez tapadt, miközben az ugyanolyan
színű, hosszan lengedező tollak, amelyeket gyöngyökkel díszített hajcsat
tartott a helyén, izgalmas kontrasztot alkottak sötét, állig érő hajával.
- Tényleg részt akarsz venni ebben a spektákulumban? - kérdezte Eric.
- Alkalmazkodnom kell egy kicsit hozzájuk, ha azt akarom, hogy végre
békén hagyjanak minket.
- Nem azért csinálod, mert szeretsz táncolni?
- Ugyan, az csak a kellemes plusz.
Eric, aki pohárral a kezében, lazán keresztbe vetett lábbal ült a kanapén,
egy ideig szótlanul nézte a húgát.
- Imádnivalóan nézel ki. De hát ezt te is tudod.
- Azért mindig szeretem újra és újra hallani. - A nagynénje, Elisabeth
adta neki a ruhát, hogy legyen megfelelő és modern a báli estére. - Tényleg
nem jössz velem?
- Ó, egészen biztosan nem. Elég nekem az a nem is kevés alkalom,
amikor ezeket az embereket el kell viselnem magam körül.
Elisabeth néni beváltotta fenyegetését, és valóban rendszeresen
meglátogatta őket, hogy „vigyázzon a dolgokra”. Mintha Ella és Eric
gyerekek lennének, akiknek a szülei éppen elutaztak valahová. Igaz,
ritkábban jött, mint tartottak tőle, mert - ahogy mindig hangsúlyozta -
meglehetősen lefoglalták a saját tennivalói.
- Mit csinálsz ma este? - kérdezte Ella.
- Meglátom. Olvasok, esetleg sétálok egyet. Te hogy jutsz onnan haza?
- Heinrich bácsi értem küldi az egyik autóját.
- Roppant előkelő - gúnyolódott Eric, és zöldesbarna szeme vidáman
csillogott, ami olyan ritkán fordult elő, hogy Ella szerette volna örökre itt
tartani ezt a pillanatot, hogy bármikor újra elővehesse, amikor Eric
visszasüllyed a rémisztő sötétségbe.
Miközben együtt átnézték a Dorn Édességgyár dokumentumait, mintha
száműzték volna a napfogyatkozást egy időre, és újra az az Eric bukkant
elő, akit régen ismert.
Az édességgyár.
Ella nem igazán akart rágondolni, mert a tudata mélyén lappangó
szorongás már előkúszott, és apró tüskékkel kapaszkodott belé. A hat héttel
ezelőtti látogatása óta nem ment oda újra. Ehelyett próbálta megérteni a
vállalati jelentéseket, de mivel nem rendelkezett pontos ismeretekkel,
nehezen haladt velük. Eric legalább türelmes volt, és részletesen
elmagyarázott mindent.
Ella most határozottan eltolta magától az üzem gondját. Aznap este jól
akarta érezni magát. Túl régen volt már ilyen alkalom. Most ismét
megpördült a tükör előtt, és futólag észlelte Eric mosolyának felvillanását,
amely a következő pillanatban ismét elhalványult.
Ella sötét szemére fekete tuskihúzót használt, szempillaspirált a
szempilláira és sötétvörös rúzst a szájára, ami szinte drámai hatást keltett.
- Elisabeth néni el fog ájulni - jósolta Eric.
Ella színlelt túlzással rebegtette a szempilláit.
 - Megdöbbentő és lenyűgöző, pontosan ilyen kell hogy legyen.
Aztán elnevette magát, és rákacsintott a lányra.
- Ne vidd túlzásba, különben mindennap itt lesz lábhoz állított fegyverrel.
- Isten ments!
Megszólalt a csengő, és nem sokkal később belépett a szobalány, hogy
bejelentse Heinrich Dorn sofőrjének érkezését. Ella csókot dobott a
bátyjának, és kilépett az ajtón. Az előtérben olyan hideg volt, hogy Ella
karja libabőrös lett, amint kilépett a szalonból. A szobalány felsegítette a
kabátját, a nyaka köré sálat terített, és átadta a kesztyűjét.
- Köszönöm, Doris.
Ella kilépett a hidegbe. Reggel havazott, de a hó egy része már elolvadt,
és szürke latyakként gyűlt össze a járdán. Ella dideregve lépegetett le az
udvarra, ahol a kocsi várt rá. A sofőr mellette állt, és kinyitotta neki az ajtót.
- Jó estét. Albert Thomasen, szolgálatára, asszonyom.
Fiatal ember volt, nemrégiben kerülhetett a nagybátyja házába.
Ella viszonozta a köszönést, és beszállt. A kocsiban alig volt melegebb,
mint odakint, de legalább védve volt a széltől. Ennek ellenére teljesen
átfázott, mire végre meg- 'j álltak Heinrich Dorn háza előtt.
Hideg szél fújt az udvaron is, és sűrű, súlyos cseppekben hulló hózáport
hozott magával. Mielőtt kiszállt volna, Ella a hajára húzta a sálját, s az
udvarból a tetővel fedett bejárathoz sietett. A többi vendég, aki vele egy
időben érkezett, ugyanígy tett, mindenki igyekezett hátat fordítani a
kellemetlen időjárásnak. Az érkező autók fénycsóvái keveredtek az udvari
lámpák halvány fényével, miközben a macskaköves udvaron csúszós
sárfoltokká változott a havas eső.
A félkör alakú előcsarnokba hosszúkás, lapos lépcsőfokok vezettek. Egy
idős hölgy megcsúszott, és Ella megragadta a könyökét, épphogy
megakadályozva az esést.
 - Ó, nagyon köszönöm, gyermekem.
A hölgy gyorsan visszanyerte az egyensúlyát, rámosolygott, majd
folytatta útját, ezúttal lassabban lépkedve.
Az előcsarnok melege először kellemes volt, a következő pillanatban
azonban kipirulva bizsergett az arca. Ella lecsúsztatta a sálat a fejéről,
kabátját egy libériás szolga azonnal el is vette tőle. Lehúzta a könyöke fölé
érő kesztyűt, majd lassan végigsétált a termen.
Heinrich bácsi a feleségével, Isoldéval állt a nagy lépcső lábánál, és
minden vendéget személyesen üdvözölt. Joviálisán mosolygott Ellára.
- Milyen kedves, hogy eljöttél, drágám.
A felesége szóról szóra megismételte Heinrich bácsi köszöntését, és egy
puszit nyomott a lány arcára.
- Hol van Eric? - kérdezte Heinrich Dorn.
- Nem érezte jól magát.
A nagybátyja válaszul csak a fejét ingatta.
- Akkor legalább te szórakozz.
- Egészen biztosan azt teszem.
Ella lassan besétált a nagy szalonba, ahol már komoly vendégsereg gyűlt
össze, csupa ismert nevű és magas rangú, igen fontos személyiség.
A legtöbben ismerték Ellát, így az első fél órát azzal töltötte, hogy
válaszolgatott a hogylétére vonatkozó kérdésekre és meghallgatta a bátyjára
tett célzásokat. Elisabeth nagynénje kissé morcosán reagált Ella nem éppen
diszkrét megjelenésére. Nyilvánvalóan nagyobb visszafogottságot várt
volna el. A Georg nagybátyjával és a feleségével való találkozás azonban
még kevésbé sikeredett kellemesre: a nagybátyja bosszankodott, mert nem
helyeselte a lány önhitt próbálkozását, hogy bekerüljön a férfiak világába,
és aggódott, hogy a lány kitart a célja mellett.
 Amikor ez a fárasztó találkozás is véget ért, Ella a szalonban bolyongott,
hallgatta a teremből kiszűrődő tánczenét, és élvezte azokat a perceket,
amikor nem kellett barátságosan társalognia senkivel. Egy pillanatra
megállt, és élvezettel nézte a sötét kertet, amelynek csak egy részét
világította meg a verandáról kiáradó fény. Még egy pillanatig itt marad,
aztán addig táncol, amíg bele nem szédül.
- Nahát! Ella! - Helene igyekezett csodálkozást színlelni, de a hangja
meglehetősen hamisan csengett.
Ella azért udvarias mosolyt öltve fordult feléje a magas ablakoktól. Az
unokatestvére két csókot lehelt a levegőbe az arca mellé, majd a mellette
álló férfi felé fordult.
- Sebastian, ő itt az unokatestvérem, Ella Dóm. Ella, ő a vőlegényem,
Sebastian Lombard.
Ella biccentett a fejével.
- Örvendek.
- Részemről a szerencse.
A férfi kissé gúnyosan, de mosolyogva nézett rá, és Ella önkéntelenül
azon kezdett tűnődni, vajon mit mondhatott neki róla Helene.
A kuzinja pillantása megerősítette a sejtését, mi is lehetett a gúnyos
fölényeskedés oka. Itt volt az ideje, hogy kieresszék a karmaikat, és
tisztázzák, ki hol áll a hierarchiában.
Ella Helene vőlegényét nézte. Magas volt, és meglehetősen jóképű, a
szeme zöldeskék, a haja mézszínű. Csinos párt alkottak, még akkor is, ha
arrogánsán és lekezelően néztek rá. Ella elmosolyodott. Sebastian Lombard
arcán az önelégült kifejezés futó pillanatra ingerültségnek adta át a helyét,
aztán, mint aki átlát a játékon, viszonozta a mosolyt, mintha csak azt akarná
világossá tenni, hogy tökéletesen érti a játékot, amit a lány próbál játszani.
 Mindez néhány szempillantásig tartott, de Helene figyelmes tekintetét
természetesen nem kerülte el.
- Hallom, megpróbáltad átvenni apád üzletének vezetését - szólt
fölényesen.
Ella vállat vont.
- Azért mentem be, hogy megnézzem, mi folyik a gyárban.
Sebastian Lombard arcán ismét leplezetlen gúny villant fel. Egész
biztosan alaposan kitárgyalták, és jókat derültek rajta.
- Őszintén remélem, hogy végre újra pénzhez juttok - vont vállat Helene
-, bár természetesen szívesen adom neked a levetett ruháimat. Ez egyébként
remekül áll rajtad, csodálatos sikert arattam vele a múlt szezonban.
Ella érezte, hogy a vér az arcába szökik, és csak rendkívüli erőfeszítéssel
sikerült megakadályoznia, hogy a mosoly leolvadjon az arcáról. Az
unokatestvére kurta fejbiccentéssel köszönt el tőle, és a vőlegényével együtt
elindult a széles szárnyas ajtó felé, amely a táncterembe vezetett, ahol
éppen keringőt játszottak.
Ella tétován az ablakra pillantott. Látta sápadt, visszatükröződő alakját.
Nem tudta megállni, hogy az elefántcsontszínű ruhát, amelyben olyan
elegánsnak és kifinomultnak érezte magát, és amely remekül kiemelte
karcsú alakját, a haja és a szeme színét, most ne képzelje el He- lenén. Azon
tűnődött, vajon hányán ismerik fel a ruhát a vendégek közül az előző
szezonból. És még ha nem is emlékeznek, a körülöttük állók nyilván
hallották Helene szavait, és biztosan gondoskodnak majd róla, hogy
szétterjedjen a hír. Ella a legszívesebben letépte volna a ruháját, hogy
szembenézzen a döbbent ábrázatokkal, ha ezt itt, mindenki szeme láttára
teszi meg.
Megfordult, és a tekintete összetalálkozott annak az idős hölgynek a
tekintetével, akit az előbb felsegített a lépcsőn. Az asszony figyelmesen
nézte. Valószínűleg ő is hallotta Helene szavait.
Ella Dorn, a szegény rokon, aki üzletet akar vezetni, de még egy ruhát sem
engedhet meg magának, és az unokatest- véréét viseli.
Ella hirtelen elfordította az asszonyról a tekintetét, és az ajtó felé
pillantott. Lehetetlen most táncolnia, nem képes ellazulva és boldogan
szórakozni.
Ügyet sem vetve a bámészkodókra, dacosan fölemelte az állát, és a
szalonon keresztül az előcsarnokba vezető boltívhez igyekezett. Heinrich
bácsi és Isolde néni időközben elvegyült a vendégek között, ez éppen jól
jött neki. Semmiképpen sem akart nekik magyarázkodni. A szolga átadta
neki a kabátot és a sálat, kinyitotta előtte a bejárati ajtót, és szívélyes
hangon jó estét kívánt. Ha meg is lepődött a lány korai távozásán,
gyakorlott személyzetként nem mutatta ki.
- Szóljon, kérem, a kegyelmes úr sofőrjének, hogy vigyen haza.
- Ahogy kívánja, nagyságos kisasszony.
Fellélegezve lépett ki a szabadba, és megkönnyebbülve szívta be a friss
levegőt. Aztán lement az udvarra, és várt. A sofőr hamarosan megjelent,
maga elé fütyörészve egy dalt, amit azonnal abbahagyott, amikor észrevette
Ellát.
- Hová menjünk, nagyságos kisasszony?
- Haza, kérem.
- Természetesen, ahogy kívánja.
A sapkájához emelte a kezét, belépett a kocsiszínbe, ahol a család autói
parkoltak. Nem sokkal később odahajtott, kiszállt, kinyitotta Ella előtt az
ajtót, majd ismét becsukta mögötte. A kocsiban, az emberek szeme elől
eltűnve, Ella mély lélegzetet vett, és hátrahajtotta a fejét.
Amikor megérkezett a szülei villájához, felsietett a lépcsőn, becsengetett.
Eric nyitott ajtót.
 - Hát ez rövid mulatozás volt.
Ella leengedte a kabátot a válláról, szótlanul átadta a sállal együtt a
bátyjának, és a lépcső felé indult.
- Rondán viselkedtek veled?
Ella megtorpant, majd röviden bólintott, és folytatta útját. Bevágta maga
mögött a szoba ajtaját, és heves mozdulatokkal rángatta az apró gombokat,
amelyek hátul összetartották a ruháját. Egy gomb levált, és végiggurult a
sötét padlódeszkán, miközben Ella egyre türelmetlenebbül próbálta
kigombolni a ruhát. Lecsúsztatta a válláról, hagyta, hogy a padlóra hulljon,
majd felvette, de a legszívesebben ollóval szétvágta és a kandallóba
hajította volna, aztán egyszerre csak megállt. Figyelmesen megvizsgálta a
ruhát. Ebben akart újra társasági életet élni és jól érezni magát. Bement az
öltözőjébe, kinyitotta a szekrényt, kivette az egyik szaténnal bevont vállfát,
rácsúsztatta a ruhát, és visszaakasztotta a szekrénybe.

Sebastian lehajtott fejjel állt, ami az avatatlan szemlélő számára úgy

tűnhetett, mintha kényes titkot osztana meg éppen a menyasszonyával.
Láthatólag Helene is titokra várt, legalábbis erre utalt a mosoly, amellyel a
szavakat viszonozta.
- Ha olyan jövőt remélsz, amelyben a feleségemként egy anyagilag
kifizetődő kapcsolatnál többet vársz - közölte Sebastian nagyon nyugodt és
visszafogott hangon -, akkor soha többé nem rendezel ilyen kínos jelenetet.
Hogy nem tetszett neki a dorgálás, azt csak a Helene arcára kiülő pír
mutatta, egyébként megőrizte a nyugalmát.
- Hiszen te magad is kinevetted a kuzinomat, aki nem győzte
üzemigazgatónak feltüntetni magát.
Ez önmagában valóban mulatságos volt, de Sebastiant nem ez érdekelte.
- Tökéletesen mindegy, hogy egymás között miken nevetünk, ő mégis
rokon, és nem illik nyilvánosan leleplezni. Ez rossz neveltetésre vall, és
egyáltalán nem előkelő dolog.
Helene arca egyre pirosabbá vált.
- Ne már, tényleg?
- Ő a rokonod, és a családot nem becsmérelheted nyilvánosan - ismételte
meg a férfi olyan hangon, mintha Helene nem értené a szavait. - Mindenki
jól hallhatta. Nem tűröm az ilyen viselkedést a leendő feleségemtől.
Megértetted?
Bár feldúlta a szidás, a lány alig észrevehetően bólintott, majd dacosan
felszegte az állát, sőt el is mosolyodott, hogy senki ne jusson arra a
következtetésre, hogy ez itt valami más, mint bizalmas beszélgetés a
jegyesek között. Sebastian szája sarka is enyhe mosolyra húzódott.
Amikor Helene elmesélte neki az unokatestvére megjelenését a Dorn
Édességgyárban, Sebastian valamiféle öntelt, férfias nőt képzelt maga elé,
aminek egyáltalán nem felelt meg Ella Dorn törékeny, kecses alakja és
izgató kisugárzása. Ám azt senki sem tagadhatja, hogy Helene jobb
választás volt - legalábbis egy tisztességére valamit is adó férfi
szempontjából.
Nem volt kedve táncolni, ezért Sebastian visszament a szalonba, ahol
rögtön kiszúrt néhány barátot a tömegben. Megkérte Helenét, hogy mentse
ki, amit a lány néma bólintással nyugtázott, láthatóan még mindig
bosszankodva a dorgálás miatt.
Amikor belépett a szalonba, észrevette, hogy a kuzin magányosan áll a
tömegben, és egész testtartása azt fejezi ki, hogy önként választotta a
magányt. A férfi érdeklődve figyelte, ahogy Ella felemeli az állát, és az
előcsarnok felé indul. Néhány vendég utánanézett - különösen a fiatal
férfiak -, de a lány senkire sem figyelt. Elhagyta a szalont, és amíg
Sebastian a barátaihoz csatlakozva bekapcsolódott a könnyed társalgásba,
mindvégig nem tért vissza.
 - Elment az eszed, hogy azt híresztelted a gyárban, hogy elkaptam a
vérbajt?
- Tessék? - Ella fölemelte a tekintetét a könyvből, amit olvasott, és
ingerülten nézett a bátyjára.
Két napja volt, hogy a Dorn Édességgyárban járt, s most valami izgalmas
olvasmánnyal igyekezett elterelni a figyelmét erről az újabb
megaláztatásról. Annyira biztos volt benne, hogy mindent megértett, amit
Eric elmagyarázott neki, ám ismételten azt éreztették vele, hogy fogalma
sincs semmiről, nem értett meg semmit.
- Azt mondtad, hogy francia betegségem van. Honnan a fenéből vettél
ilyen abszurd ötletet?
- Sok mindenről beszélgettem ott a férfiakkal, de erről egészen biztosan
nem. - Ella becsukta a könyvet. - Kitől hallottad ezt?
- Ma Reinhard Beckkel találkoztam, tudod, az egyik könyvelővel.
- És azt állította, hogy tőlem hallotta?
- Gyógyulást kívánt, és nagyon furcsákat mondott. A sanda célzásaiból
ezt vettem ki.
Ella összeráncolta a szemöldökét.
- Én azt mondtam, hogy betegen jöttél haza a háborúból, és hogy nem
szeretsz beszélni róla.
- O, egek - nyögött fel Eric. - Hát persze hogy ilyesmire gondolt.
- Sajnálom, de nem hiszem, hogy ez az én hibám lenne. - Ilyesmi
álmában sem jutott volna eszébe Ellának. - És erre mit feleltél neki?
- Hogy van egy mély háborús sebem.
Ella nem válaszolt, csak felállt, és az asztalra tette a könyvet. Hideg volt
a kis szalonban, mert spóroltak fűtésen. A nagybátyja, Heinrich már a bál
másnapján itt járt, és megkérdezte, mégis mit képzelt, hogy csak úgy, búcsú
nélkül eltűnt.
 - Helene bocsánatot fog kérni tőled. Mindazonáltal ez semmiképpen sem
lehet ok az ilyen durvaságra.
Ella arra gondolt, vajon mit szólhatott a nagybácsi, amikor megtudta,
hogy ismét elment a gyárba? Valószínűleg csak a végső kudarcra vár, hogy
átvegye a gyeplőt tőle, és a maga javára fordítsa a dolgokat. Szövetségeket
kell kötni, kapcsolatokat teremteni, de ő is és Eric is egyedülállóak voltak.
- Mész valahova? - kérdezte Eric.
- Igen, látni akarom Louiset.
Eric meglepettnek tűnt.
- Evek óta nem jártál nála.
- Annál több ok, hogy újra meglátogassam.
Eric egy karosszékbe huppant, és a letett könyvért nyúlt, maga felé
fordította, hogy elolvashassa a címét, aztán unottan félretolta.
- Ne gyere túl későn haza.
Ella, aki éppen elhagyni készült a szalont, erre megfordult:
- Mi volt ez?
- Ne gyere túl későn haza. Már nincs autónk, és nem akarom, hogy
egyedül járkálj a városban a sötétben.
- Ugyan! Tényleg így beszélsz? Eljátszod a nagy testvért?
- Tényleg én vagyok a bátyád.
- Hát akkor gyere értem.
Meg sem várva, hogy Eric válaszolhasson, Ella elhagyta a szalont.

Louise Dalberg gyerekkoruk óta Ella legközelebbi barátnője volt, bár az

elmúlt évben kissé szem elől tévesztették egymást. Miután édesanyja halála
után nem sokkal az apja is meghalt, Ella visszahúzódó életet élt. Az anyja
halála is nagyon megviselte, de arra legalább fel tudott készülni, hiszen
egyértelmű volt, hogy a spanyolnátha súlyos lefolyása már nem engedi a
gyógyulást. Az apja halála viszont teljesen váratlanul érte, az meg, hogy
ráadásul mindenki arra gyanakodott, ő maga idézte elő a balesetet, csak
rontott a helyzeten.
Ella kilépett a házból, és úgy döntött, gyalog megy. A Mainzer Straβén
álló villájuktól nem volt messze a Löhrstraβe, a forgalmas bevásárlóutca,
ahol Curt Dalberg cukrászdája működött. Bár közel laktak egymáshoz - alig
húsz perc sétára -, Ella és Louise ritkán keresztezték egymás útját. Ella
tisztában volt vele, hogy ez részben az ő hibája, mert a barátnője többször is
felajánlotta a támogatását, de Ellát túlságosan magával ragadta a gyász és a
védtelenség érzése ahhoz, hogy bárkire is rábízhatta volna magát. Most
azonban úgy érezte, hogy sürgősen látnia kell a barátnőjét, és remélte, hogy
nem neheztel rá.
Kis csengő szólalt meg, amikor Ella belépett a Dalberg cukrászdába.
Azonnal körbevette a vajas sütemények és a csokoládé csábító illata, amely
olyan hirtelen repítette át a kényelem és a jólét pillanataiba, hogy csak
megtorpanva, kis ideig ácsorogva tudta újra összeszedni magát.
Szóval itt voltak azok az elveszettnek hitt gyönyörű emlékek, amelyek
nem helyhez, hanem illatokhoz kötődtek - gondolta magában. Egy
pillanatra lehunyta a szemét, és szerette volna magába zárni az érzést, hogy
otthon újra felidézhesse.
- Nézzenek oda - hallatszott egy férfihang -, csak nem a mi rég elveszett
Ella Dómunk?
Ella odafordította a fejét, és meglátta a szomszéd szobából kilépő Curt
Dalberget, egy magas, sovány férfit, aki úgy dolgozott a sok finomság
között, akár egy fegyelmezett művész. Elmosolyodott.
- Remélem, nem alkalmatlankodom.
- Alkalmatlankodni? Most viccelsz, kislány? Épp tegnap említettem,
hogy túl régen láttuk már a mi Eleonóránkat. - Odalépett a jobb oldali
ajtóhoz, kinyitotta, és kikiabált lépcsőházba: - Louise! Nem fogod elhinni,
ki van itt! - Csend. - Louise!
Lépések hallatszottak.
- Mi az, apa?
Ella szíve hevesebben kezdett verni, amikor meghallotta a jól ismert
hangot, s amikor a következő pillanatban belépett a barátnője az eladótérbe,
még a látása is elhomályosult.
- Te jóisten!
Louise egy pillanatig tétovázott, és úgy vizsgálgatta Ellát, mintha azt
ellenőrizné, hogy még mindig ugyanolyan-e, mint amikor a Dorn-villa
kertjében elhatározták, hogy a legjobb barátnők lesznek. Aztán odalépett
hozzá, és a nyakába borult.
- Ó, Ella.
Curt Dalberg egy darabig csak állt, és csendben figyelte a jelenetet, majd
elszántan összecsapta a kezét.
- Na, elég az érzelgős jelenetből. Louise, terítsd meg az asztalt és főzz
kávét. Én addig megnézem, milyen finomságokat tudunk felszolgálni.
És sok minden volt a pultban, volt miből válogatnia.
Ella felment a barátnőjével a cukrászda fölötti lakásba. Semmi sem
változott, mint ahogy az eladótérben is minden változatlan volt. Sőt Louise
és az apja is ugyanolyanok maradtak. Louise megőrizte hosszú, szőke haját,
de most hátrafésülve és lazán göndörítve viselte. Elöl egy keskeny csat
gondoskodott arról, hogy ne hulljon az arcába. Megállt a lakás ajtajában,
Ellához fordult, és fölnevetett.
- Alig tudom elhinni, hogy itt vagy. Annyira hiányoztál.
- Te is. De én nem tudtam... Túl sok volt, és én... - a hangja itt cserben
hagyta.
- Semmi baj, nem kell magyarázkodnod.
 Louise belépett a konyhába, és előkészítette a vízforralót, mielőtt feltette
volna a tűzhelyre.
Jó volt újra itt lenni, ebben az ismerős környezetben, és látni Louiset a
megszokott tevékenysége közben.
Eltartott egy darabig, amíg a víz felforrt, ezalatt Louise elmesélte, miként
telt számára az elmúlt egy év.
- A cukrászda a háború óta nem volt nyereséges, de még soha nem ment
annyira rosszul, mint most. Valószínűleg be kell zárnunk.
Hogy vannak gondjaik, azt tudta Ella, de sosem szűnt meg a remény,
hogy majd túllesznek ezen is. Köztudott volt, hogy a háború alatt még az
édességgyártók is komoly veszteségeket szenvedtek el. Eleinte nem tűnt
annyira rossznak a helyzet, mert a hadsereg tömegesen vásárolt csokoládét
a katonák számára, így a termelés valójában még nőtt is. De a háború
sokkal tovább tartott a tervezettnél, a nyers kakaó kifogyott a raktárakból, a
semleges országokból is alig maradt utánpótlás. Régebben előfordult, hogy
Curt Dalberg csokoládét vásárolt Ella apjától a pralinékhoz és a
süteményekhez, de mivel a háború utolsó éveiben a Dorn Édességgyárban
teljesen leállt a termelés, üzleti kapcsolatuk is erre a sorsra jutott.
Louise kitöltötte a kávét, a porcelánedényeket a kávéskannával együtt
tálcára tette, és átvitte a szomszédos ebédlőbe. Együtt láttak neki
megteríteni, és nem sokkal később megjelent Curt Dalberg is egy
süteményeket és csokoládét tartalmazó dobozzal.
- Mindjárt lemegyek, aztán magatokra maradhattok. Csak egy kávét
szeretnék meginni veletek.
- Tarts velünk, apa - Louise töltött neki, és átnyújtotta a csészét.
- Hallottam, hogy megpróbáltad átvenni a Dorn Édességgyár irányítását -
mondta Curt Dalberg Ella felé fordulva.
 Ella félt a szokásos gúnytól, amivel eddig mindannyiszor szembesülnie
kellett, valahányszor szóba került a téma, de a férfi szeméből csak őszinte
érdeklődés áradt.
- Igen - válaszolta -, mindannyian jól szórakoztak rajtam.
. Curt bólintott.
- Igen, el tudom képzelni. Ericet valószínűleg nagyobb tisztelettel
kezelték volna, nem?
- Valószínűleg.
- Mi van vele?
- Beteg, de valójában nem értem pontosan, mi baja. Curt Dalberg ismét
bólintott.
- Rosszakat álmodik és mély melankólia uralkodik el rajta?
- Igen, pontosan.
- Ez történt a nővérem fiával, Alfreddal is.
- És hogyan jutott túl rajta?
- Öngyilkos lett.
Ella szeme tágra nyílt rémületében. Curt Dalberg nyugtatóan emelte föl a
kezét.
- Semmi baj, ez nem jelenti azt, hogy Eric is így jár.
- Éjszakánként felébred és kiabál.
- Mindannyian ezt tennénk, ha azt láttuk volna, amit neki végig kellett
néznie.
- Heinrich bácsi szerint gyenge ember.
Curt Dalberg csak egy fej rázással kommentálta.
- És Ericnek azóta nem sikerül elmennie dolgozni?
- Nem.
A kávé jó volt, aromás és erős. Ella később megkérdezte, honnan
szerezték a keveréket, hogy elmondhassa otthon a szakácsnőnek.
 - Másképp kell nekikezdened - folytatta Curt Dalberg -, ha azt akarod,
hogy komolyan vegyenek az üzemben. Közöld velük, hogy most te vagy a
bátyád szóvivője. Bármit is teszel ott, az ő akaratából teszed, ezt az ott
dolgozóknak meg kell érteniük. És ne hagyj senkiben kétséget afelől, hogy
ha továbbra sem mutat tiszteletet irántad, akkor azonnal az utcára kerül.
A legutóbbi látogatásakor megélt megaláztatás miatti dühében Ella már
azon volt, hogy az egész személyzetet elbocsátja.
- És hogy állnak a pénzügyek? - kérdezte Curt Dalberg.
- A lehetőségeinket meghaladóan élünk, de fogalmam sincs, hol
spórolhatnánk.
- Személyzet?
- Csak a szakácsnő és a szobalány maradt. A férfiszemélyzetünk nem tért
vissza a háború után, és a házvezetőnőt sem pótoltam, miután meghalt, mert
nem tudtuk volna megfizetni.
- Nagyon helyesen tetted. Senkinek sincs ma akkora személyzetre
szüksége, azok az idők elmúltak. És a Dorn Édességgyár?
- A jelenlegi termeléssel nem lehet megmenteni, ezt még én is
megértettem az iskolai matematikatudásommal.
Ekkor csilingelni kezdett egy kis csengő, mire Curt Dalberg felállt.
- Hölgyeim, búcsúzom. Vár egy vendég.
Ella egy csokoládéért nyúlt, beleharapott, és élvezettel ízlelte a nyelvén
elolvadt bonbont. Mindig is megbízható vigasz volt számára ez az íz,
mindig segített neki újra rátalálni az élet barátságos oldalára.
- Emlékszel, amikor reménytelenül szerelmes voltam Peter
Vanderbrockba, és megettem egy egész doboznyit ebből a csokoládéból
nálunk, a Rózsapalotában?
- Te jó ég, igen. Apám boltjából loptam el, és este pokolian nagy balhé
lett belőle - nevetett fel Louise.
 Újabb csokoládé olvadt szét Ella szájában, s ő eltűnődött, miközben az
apró, kidolgozott formákat nézte.
- Azt hiszem - szólalt meg végül -, támadt egy ötletem.

- Csokoládé? - kérdezte Eric, amikor a húga reggeli közben elmesélte neki a

tervét. - És a többi termék?
- Azokat most abbahagyjuk. Specializálódunk.
Ella alaposan tájékozódott, előző nap beszélt erről Curt Dalberggel,
kíváncsi volt a véleményére. A német csokoládégyártás teljes lendületet
vett, a gyártók száma a háború előtti százötvenről mostanra háromszáz fölé
emelkedett. Gyorsan kellett cselekedni, nehogy lemaradjanak erről a
lehetőségről.
- Semmit sem tudsz a csokoládéról.
- Erre vannak az alkalmazottaink. Csokoládét eddig is készítettünk, a
gépek megvannak. Az összes többit leállítjuk.
Eric nem tűnt meggyőzöttnek.
- Van pénzünk ilyesmire?
- Nincs - vallotta be Ella. - És jelenleg nem éppen sikeresként elkönyvelt
céget képviselünk. Már régóta gondolkodom ezen. - Most, hogy lett célja,
talált egy irányt, amerre haladhatott, egészen új izgatottság kerítette
hatalmába Ellát. - Mutatkoznunk kell a nyilvánosság előtt, sajnos neked is,
ezt nem lehet elkerülni.
Eric arca azonnal elborult, nem mutatott semmilyen reakciót, sem
jóváhagyást, sem rosszallást.
- Nem kell gyakran, csak néha-néha, hogy világos legyen, ki tartja a
gyeplőt a kezében - mosolygott biztatóan a bátyjára. - Gyakorlatilag a
meghosszabbított karod leszek, de a háttérben te mozgatod a szálakat.
Legalábbis így adjuk be nekik. Ehhez időnként fel kell ott tűnnöd.
Gondoskodom róla, hogy megfelelő öltözetben jelenhessünk meg, s ne
szegény rokonokat lássanak bennünk, hanem Félix Dorn, az
édességmilliomos két gyermekét.
Eric most először mosolyodott el.
- Komolyan beszélek, Eric. Elsőként eladom a ház berendezésének egy
részét.
A mosoly eltűnt, Eric felhúzta a szemöldökét.
- Milyen hihetetlenül közönséges...
- A régiségeket apa útjairól - folytatta Ella, nem törődve Eric
közbevetésével. - A képeket, bármit, ami pénzzé tehető. Beszélek az
ügyvédünkkel, biztos vagyok benne, hogy tudja, hogyan kell ezt diszkréten
intézni.
Eric hátradőlt a székében, és keresztbe fonta a karját.
- És mit fogunk csinálni azzal a rengeteg pénzzel?
- Estélyi ruhát veszünk és szórakozni járunk.
- Ne már.
- Nem láthatják rajtunk, hogy gyakorlatilag nyakig ülünk a pácban.
- Nem kellene akkor mégis bölcsebben befektetni azt a pénzt?
Ella egy szelet pirítós után nyúlt, és vékonyan megkente vajjal és
lekvárral.
- Kedvesem, lehet, hogy te értesz a közgazdaságtanhoz és a számokhoz,
de én ismerem a társasági szokásokat. Semmi sem számít többet a
látszatnál. Ha sikeresek akarunk lenni, nem szabad többé szegénynek
látszanunk. Mindenki minket figyel, és arra gondol közben, hogy apánk
mindent eltékozolt. Most majd ránk néznek, és arra gondolnak, hogy talán
tévedtek, ha mégis rendelkezünk némi vagyonnal.
Eric nem úgy tűnt, mint akit meggyőztek, ám nem is ellenkezett.
 - Megeszed azt a főtt tojást?
Ella sóhajtva tolta át a férfi felé.
- Tessék.
- Semmit sem tudsz a csokoládéról.
- Én nem, de Curt Dalberg igen.
- Louise apja? Ő ültette a bogarat a füledbe?
- Egyedül az én ötletem volt, csak kikértem a véleményét.
- Értem.
Ella a kávéskannáért nyúlt, óvatosan megdöntötte, fölemelte a fedelét, és
megállapította, hogy üres. Kiitta ez a széltoló az utolsó korty kávét?
Gyorsan maga felé húzta a férfi csészéjét, amit Eric kissé összeszűkült
szemmel nyugtázott. A lány rezzenéstelenül az ajkához emelte a csészét, és
beleivott.
- Az évforduló után bemegyek a gyárba, és közlöm, hogy változtatunk a
termelésen, mostantól kizárólag csokoládét fogunk gyártani.
A szíve hirtelen gyorsabban kezdett verni a gondolatra, és bár nem akarta
bevallani magának, szorongás fogta el, hogy most sem fogják komolyan
venni.
- Veled megyek - döntött Eric. - Csak most az egyszer. Így majd elhiszik,
hogy én irányítalak.
A húga ránézett, miközben a megkönnyebbüléstől szinte megszédült.
- Így működni fog a dolog - bólintott a kétség legkisebb jele nélkül.
- Reméljük. Hogy fogod ezt valójában megvalósítani? Eddig nem
gyártottunk csokoládét, és mindig többet kínáltunk egyetlen terméknél.
Ella elmosolyodott.
- Hagyd, hogy ezt én intézzem.
A fiatalember hetente egyszer jött, Louise pedig arra eszmélt, egyre
jobban várja, hogy újra lássa, ezért ügyelt arra, hogy mindig ott legyen az
eladótérben, amikor a férfi süteményt vásárol.
Ezen a szerda délutánon a férfi még rá is kacsintott.
- Kávézás lesz a szüleimnél - szabadkozott, mintha magyarázkodnia
kellene a megjelenése miatt.
Ez volt az első alkalom, hogy a köszönésen túl is mondott még valamit,
Louise szíve pedig hirtelen nagyot dobbant. Rámosolygott, és azt kívánta,
bár tudna olyan választ adni, amely elindíthatna egy kis beszélgetést.
- Milyen kedves - hallotta a saját hangját, még mindig mosollyal az
ajkán.
A férfi elvette tőle a dobozt, fizetett, majd szép napot kívánt neki. Az
ajtón lévő kis csengő csilingelt, amikor kilépett. Louise sóhajtott, és arra
gondolt, hogy Ella mindig tudta, mit kell mondani az ilyen helyzetekben. A
barátnőjére gondolva ismét felderült, és igyekezett elhessegetni a
gondolataiból a fiatalembert. Jövő héten újra eljön, és akkor talán megint
váltanak majd néhány szót.
A polcok között középen egy keskeny ajtó vezetett az eladótér mögötti
kis irodába. Louise apja ott görnyedt a könyvelés fölött, a homlokát
ráncolva.
- Mi a helyzet? - kérdezte Louise, miközben háttal nekitámaszkodott az
ajtónak.
Curt Dalberg fölegyenesedett, levette a szemüvegét, és megdörzsölte az
orra tövét.
- Nem jó. Jelenleg már a működési költségeket sem tudjuk fedezni, a
nyereségről nem is beszélve. Nem tudom, meddig bírjuk még.
- És aztán mi lesz?
- Ha tudnám, én is jobban erezném magam.
Louise letelepedett egy székre, amely a falnak támasztott asztalka mellett
állt.
 - Mit gondolsz Ella ötletéről, hogy változtasson a termelésen?
- Ella okos lány. Nem ért az üzlethez, de van érzéke a piachoz. Tudja,
hogy mit szeretnek a saját köreiben, és azt akarja gyártani.
Nehéz volt elképzelni, amint Ella a férfiak előtt áll a gyárban, és
utasításokat oszt. Viszont mindig is makacs teremtés volt, ha valamit a
fejébe vett, általában nem adta fel könnyen. Most majd kiderül, hogy
megadják-e neki a kellő tiszteletet, még úgy is, hogy azt állítja, Eric
nevében beszél.
- Dolgozhatnék valahol házvezetőnőként - mondta hirtelen Louise. -
Akkor csak magadról kellene gondoskodnod.
Az apja elmosolyodott.
- Azért reméljük, hogy még megfordíthatom a dolgokat. Nem nézném
szívesen, hogy padlót súrolsz valahol.
Louise lepillantott a kezére, amellyel mindenféle finomságokat készített
édes tésztából és csokoládéból.
- Esetleg konyhai munkát is vállalhatnék.
- Várjunk, és meglátjuk. Ez még nem a vég.
Louise felállt, és visszament a boltba. A széles kirakaton keresztül a
forgalmas bevásárlóutcát nézte, figyelte az arra sétáló embereket, akik
időnként rápillantottak a kirakatra, majd megállás nélkül továbbmentek.
 .

1925. január

Nem lehetett elkerülni, hogy a karácsonyt a családdal töltsék - a szentestét

Elisabeth nénivel, karácsony első napját Heinrich bácsival, karácsony
másodnapját pedig Georg bácsival. Ez utóbbi különösen kellemetlen volt,
mert Helene vőlegényének családja is megjelent. Leereszkedő modoruk
túlságosan kifinomult volt ahhoz, hogy kézzelfogható legyen, de Ellának
éles érzéke volt az árnyalatokhoz. Ezekben a napokban azonban többnyire
békén hagyták őt, inkább Eric volt az állandó viták és dorgálások tárgya.
- A szilvesztert itthon töltjük - közölte Eric, amikor karácsony
másodnapján este hazaértek.
Heinrich Dorn táncmulatságra invitálta őket, de lemondták, és korán
lefeküdtek. Ella nagyon szeretett volna táncolni, ám nem akarta újra
kiszolgáltatni magát, nem akart megint kritikus tekintetek kereszttüzébe
kerülni. Így aztán egészen szerényen, minden felhajtás nélkül csúsztak át az
1925-ös évbe. Újév napján Eric kijelentette, hogy meglátogatják a Dorn
Édességgyárat.
- Jó nap a mai - mondta reggeli közben. - Nem számítanak rád, rám pedig
végképp nem. Lepjük meg őket.
Ella azonnal beleegyezett, így aztán sietve befejezték a reggelit, és
elhagyták a házat, villamosra szálltak az állomásig, onnan tovább a
Moselweiß pályaudvarra, és a fürdőhelyhez kompon keltek át. Miközben az
üzem épületéhez közeledtek, Ella arra gondolt, hogy tényleg szükségük
lenne egy autóra. Ilyen költségről persze most szó sem lehetett, így nem
volt más választásuk, mint vagy a villamos, amit a lány nem szeretett
használni, vagy a gyaloglás.
A portás hirtelen kihúzta magát, amikor észrevette Ericet.
- Herr Dorn! Isten hozta!
Eric köszönt, váltott vele néhány barátságos szót, majd továbbindult. Jó
lett volna, ha Ella pontosan elmagyarázza neki, ki fogadta lekezelően, a
portás ebben a tekintetben biztosan nem volt vétkes. Kevésbé barátságosan
üdvözölte Herbert Mayert, az apja helyettesét, aki meglepetten nézett fel a
lány belépésekor, majd felpattant, és szinte kutyaalázattal sietett feléje.
- Nagy öröm és megtiszteltetés, hogy itt üdvözölhetem az apja
íróasztalánál, Herr Dorn. Fräulein Dorn, milyen jó újra látni önt.
Ella hallgatott, míg Eric csak kurtán bólintott.
- Hívjon össze mindenkit az előcsarnokba, bejelentést szeretnék tenni.
- Természetesen, Herr Dorn, máris.
A férfi kisietett, Eric pedig körülnézett.
- Szinte azt hinnéd, hogy apa bármelyik pillanatban besétálhat az ajtón,
nem igaz? - kérdezte, miközben megállt egy festmény előtt, amely a Mosel
partját ábrázolta.
Ella nézte a bátyját, aki sötét öltönyében elegáns üzletembernek hatott.
Most jól el tudta képzelni őt itt, az íróasztal mögött ülve. De ebből nem lesz
semmi, ezt Eric világossá tette. Segít neki a háttérben, de nem érezte magát
képesnek arra, hogy az egész cégért felelősséget vállaljon.
Az ajtó kinyílt, és belépett Herbert Mayer.
- Értesítettem mindenkit, mindannyian odalent gyülekeznek. Nagy az
izgalom, mindenki örül, hogy újra itt van, és átveszi a kormányt.
Elképesztő, milyen talpnyaló alázatosságot képes mímelni ez a férfi.
 Eric ismét szótlanul bólintott. Bár soha nem nézett le másokat, igenis
képes volt a rangjára jellemző blazírt arroganciára.
- Menjünk - azzal gálánsán nyújtotta a karját Ellának.
Végighaladtak a folyosón, és lementek a lépcsőn a galériára, amely az
üzem előterére nézett. A hall már szinte teljesen megtelt, egyre több férfi
érkezett, sőt néhány fiatal nő is, feltehetően könyvelők. A levegőt zsongás
töltötte be, Eric pedig némán, várakozva állt. Amikor már nem jött senki, és
egyre több tekintet irányult felfelé, beszélni kezdett.
- Csodálatos jó reggelt és boldog új évet kívánok mindannyiuknak.
Azoknak, akik még nem ismernek: Eric Dorn vagyok, a Dorn Édességgyár
örököse. Apám halála óta Herr Mayer folyamatosan tájékoztat a vállalat
fejlődéséről, így elég jól informált vagyok. Sajnos egy súlyos háborús
sérülés miatt eddig nem tudtam annyit foglalkozni a cég ügyeivel, amennyit
kellett volna. - Egy pillanatra szünetet tartott. - A testvérem volt itt
helyettem, hogy informálódjon. Sajnos igencsak udvariatlan fogadtatásban
részesült.
- Herr Dorn - szólt közbe most Herbert Mayer -, ha szabad egy
megjegyzést tennem...
- Mindenekelőtt nem szakíthat félbe engem. - Eric gyors pillantást vetett
a férfira, mielőtt visszafordult volna az alkalmazottakhoz. - Mivel úgy
érzem, hogy az egészségi állapotom miatt nem tudok naponta megjelenni,
otthonról fogom irányítani a céget, miközben a húgom itt a szóvivőm és
meghosszabbított karom lesz majd. Önök ezért adják meg neki a
megérdemelt tiszteletet. A Dorn Édességgyár termelésén is változtatni
fogunk, a részleteket megbeszélem Herr Mayerrel, aki tájékoztatni fogja
önöket. Köszönöm szépen. Most visszamehetnek dolgozni.
Elfordult, és intett Ellának, hogy hagyja el vele a galériát. A beszéd
moraja lassan elült, ahogy a személyzet szétszéledt.
 - Herr Dorn! - Herbert Mayer gyors léptekkel követte őket. -
Természetesen soha nem állt szándékomban tiszteletlenül bánni Fräulein
Dornnal. Ha ezt a benyomást keltettem volna - nézett Ellára -, azt
mélységesen sajnálom.
Ella csak egy gúnyos félmosollyal válaszolt.
- Folytassuk a beszélgetést az irodában - javasolta Eric.
Odaérve magától értetődően helyet foglalt az íróasztal mögött, utasította
Ellát, hogy álljon mellé, míg Herbert Mayernek rámutatott az egyik
látogatói székre. - Átalakítjuk az egész termelést. Addig gyártjuk a jelenlegi
termékeket, amíg az alapanyagkészletek kifogynak, többet nem veszünk
semmit. Ezután pedig csokoládéra váltunk.
- Tessék? Új irányra váltunk?
- Így van.
Herbert Mayer feszültnek látszott.
- Kérem, bocsásson meg, ha úgy tűnik, mintha megkérdőjelezném a
döntését, de nem tartom jó ötletnek.
- Megtudhatnám, miért nem?
- Mert nincs meg a pénzügyi kapacitásunk ahhoz, hogy olyan
mennyiségben gyártsunk csokoládét, hogy nyereséges legyen. Jó minőségű
nyersanyagokra van szükségünk, és mindez sok pénzbe kerül.
- Ezzel tisztában vagyok. Először is: a személyzet egy részét elbocsátjuk.
Csak azokat tartjuk meg, akik szükségesek a raktározáshoz és a
csokoládégyártáshoz. A hivatalnokok felét szintén elküldjük.
Herbert Mayer elsápadt.
- Nem dobhatjuk ki őket csak úgy az utcára.
- Nem tudjuk őket tovább fizetni, ők pedig nem fognak ingyen dolgozni
nekünk.
Herbert Mayer egy pillanatra elgondolkodott.
 - Megszabadulhatnánk a női irodai dolgozóktól, s azzal
megspórolhatnánk az alkalmazottak felét.
- Miért a nőket? - szólt közbe Ella.
- Mert a férfiaknak el kell tartaniuk a családjukat - magyarázta türelmes
hangon Herbert Mayer. - Nem biztos, hogy jót tesz a munkahelyi légkörnek,
ha megtartjuk a nőket, és a férfiaknak kell elmenniük.
Ella szeme haragosan megvillant.
- O, tényleg?
Eric feléje fordította a fejét, és ránézett.
- Jól van, Ella. - Majd Herbert Mayer felé fordult. - A nők fele és a
férfiak fele. A nők úgyis kevesebb bért kapnak, így megéri anyagi
szempontból, és senki sem fogja úgy érezni, hogy becsapták.
A férfinak láthatóan nem tetszett ez a megoldás, de bólintott.
- A nevünket is megváltoztatjuk. A jövőben nem Dorn Édességgyár lesz
a nevünk, hanem Dorn Csokoládégyár.
Újabb bólintás.
- Rendben. Ezenkívül ön visszaköltözik a korábbi irodájába, én pedig
átveszem ezt a húgommal.
Herbert Mayer Ellára pillantott, aki gúnyos mosollyal nézte. Nyilván
rájött, hogy szakmai jövőjének kártyáit épp most keverték újra.
- Látnod kellett volna.
Ella a kertjükben, a Rózsapalotában ült Louisevel, édességet majszoltak,
mindketten vastag kabátba burkolózva.
Gyerekkorukban Ella és Eric időnként télen is piknikeztek a kerti tónál,
amit a szüleik rendszerint elnéző fej- rázással nyugtáztak, mint holmi
extravagáns szokást.
Louise beleharapott egy pralinéba.
- Szívesen ott lettem volna. Mi a következő lépés?
 - Először is Eric utasításait végrehajtják a gyárban. Másodszor a
következő napokban eladok több értéket a házunkból, csak azt tartom meg,
ami szükséges.
Louise felvonta a szemöldökét.
- Minden értékeset? Az ékszereket is?
- A nagymamámtól kapott örökséget egyelőre nem, de az édesanyám
ékszereit eladom, valamint az apám utazásaiból származó régiségeket,
tudod, az efféléket.
- És utána?
- Utána Eric és én megfelelő öltözékben jelenünk meg a társaságban, és
mindenkinek tudtára adjuk, hogy a Félix Dorn cég csődjéről szóló pletyka
üres szóbeszéd.
Egy percig némán bámulták a hófödte kertet. Ella szerette ezt a téli idillt,
órákig képes volt itt ülni, még akkor is, ha a lehelete látszott a dermesztő
hidegben. Hosszú beszélgetéseket folytatott Curt Dalberggel, és átnézte más
csokoládégyártók katalógusait. Nemcsak a csokoládétáblák iránt volt nagy a
kereslet, hanem az öntött figurák iránt is. Régebben is árultak ilyesmiket
húsvétkor, így még a formák is megmaradtak a gyár raktárában. De
természetesen többre volt szükségük, erről Ella fog gondoskodni, ami azt
jelentette, hogy utasította az illetékes munkatársakat a beszerzésekre.
- Egyébként hogy vagytok mostanában? - kérdezte Ella. - Az apádtól nem
kaptam túl világos választ.
- Nem jól. Apa nem akarja beismerni, de nem fogjuk tudni megtartani a
cukrászdát. Alig akad vásárló, és amit eladunk, jó esetben az
alapanyagköltséget fedezi.
Ella tudta: Curt Dalberg eredetileg úgy tervezte, hogy a cukrászda
egyszer majd egyetlen lányáé lesz, amikor Louise férjhez megy. Ő is az
apjától örökölte, aki cukrászként szerény jólétet teremtett a család számára.
Curt Dalberggel lényegében ugyanaz történt, mint a cukrászüzemmel. A
lehetőségek megvoltak, de hiányzott az ötlet. Ella azt remélte, hogy a
csokoládéra való szakosodással most új alapokat teremtett. Tisztában volt
vele: a család egyetlen férfi tagja sem gondolta, hogy képes lenne
bármilyen üzleti tevékenységre, de azt egyikük sem vette észre, hogy Ella
időközben felnőtt, méghozzá egy olyan világban, amelyben a cukor mindig
is létfontosságú szerepet játszott. Lehet, hogy ő maga nem rendelkezett
kereskedelmi ismeretekkel, viszont járatos a társasági életben, és jól ismeri
az édességek, különösen a csokoládé csábító világát.
- Mi történik, ha be kell zárnotok a cukrászdát? - kérdezte Ella.
- Akkor apám majd lakást keres, és én is munkát vállalok valahol.
Valószínűleg megoldódik majd, csak nem ezt tervezte kettőnknek és saját
magának a nyugdíjas éveire.
- Odáig biztosan nem fajul a dolog - vélte Ella, nem túl meggyőzően.
Tisztában volt vele, hogy nem fogják azonnal megrohanni őket a
vásárlók, akármilyen remek csokoládét szállít is majd a cukrászdába.
Ennek ellenére Louise mosolyogva fogadta a vigaszt, amiben még egy
csipetnyi óvatos remény is rejtőzött. Amíg nem fogy el minden remény,
addig biztosan nem törődik bele abba, hogy feladják.
- Láttad azóta azt a fiatalembert? - váltott témát Ella, hogy ne maradjon
túl borongós a beszélgetés.
Louise arca kipirult.
- Megint nálunk járt süteményt venni.
- Kezdeményezz vele beszélgetést, ha azt akarod, hogy komolyabbra
forduljon a dolog.
- Ez az ő dolga lenne, nem?
- Talán azért nem kezdeményez ő, mert úgy gondolja, hogy túl nagy
merészség lenne.
 - Ha meg én lépek elsőként, a végén még azt hiszi, hogy holmi ledér
nőszemély vagyok.
Ella elnevette magát.
- Ugyan, már nem a múlt században élünk. Nem kell rögtön a nyakába
borulnod. Jövő szerdán legyek ott, hogy segítsek a társalgásban?
- Akkor viszont megeshet, hogy azonnal fülig beléd szerelmesedik.
Minden férfi így jár.
- Ez egyáltalán nem igaz. Különben is, ha mégis megtörténne, akkor meg
nem is éri meg, és nem is kár érte.
Louise határozatlannak tűnt.
- Szóval ha jövő szerdán nem kezdeményezel, akkor utána majd én.
Ella egy utolsó darab pralinéval kínálta a barátnőjét, aki egy fej rázással
elutasította. Közel sem volt annyira oda a csokoládéért, mint Ella.
- Adj még egy kis időt, rendben?
- Ebben nincs már semmi - Ella határozott mozdulattal becsukta a dobozt.
- Ki tudja, talán egy nemesember, aki magányosan ül a nagy villájában,
és kétségbeesetten próbálja megmagyarázni a szüleinek, hogy beleszeretett
egy cukrászlányba. Lehet, hogy ezért vásárol mindig tőled. Úgy tartja a
mondás, hogy a szívhez a gyomron át vezet az út.
Louise nevetett, és felállt.
- Miket nem mondasz. De most már nekem is mennem kell, különben apa
egész nap egyedül lesz a boltban.
Eric a Rózsapalota felé igyekezett a kertben, miközben rámosolygott
Louisere, amitől Louise még jobban elpirult, s ez Ellát némi aggodalommal
töltötte el. Szerette a bátyját, de ismerte a nőkre gyakorolt vonzerejét, tudott
a megtört szívekről is, ezért azonnal résen volt. Nem akart kockáztatni, és
úgy döntött, habozás nélkül kifogja a szelet a vitorlából.
- Louise szerelmes - közölte.
 - Ella!
Eric Louisere pillantott, és felvonta a szemöldökét.
- Ki a szerencsés fickó?
- Ugyan - hárította el Louise kipirult arccal -, csak valaki, akivel időről
időre találkozom.
Eric csatlakozott Ellához, érdeklődve figyelve Louiset.
- Valóban?
- Nem gondolod, hogy Louisenek meg kellene szólítania, amíg a férfinak
nincs hozzá elég bátorsága? - kérdezte Ella. - Gyere, magyarázd el nekünk a
dolgokat férfi szemszögből.
Eric erre kissé elkomolyodott.
- Mindenképpen meg kellene tenned. De meg kell tartanod az egyensúlyt,
mert ha csak túl félénk, akkor nem akarnád elijeszteni a kíváncsiságoddal,
ugye?
- Nálunk szokott süteményeket vásárolni - válaszolta Louise. - Nem sok
lehetőség van arra, hogy elfogulatlan beszélgetést kezdjünk.
- Ha rendszeresen nálatok vásárol, akkor vagy nagyon szereti az árutokat,
vagy miattad jön. Mondd meg neki, hogy a hűséges vásárlót időnként
meghívjátok egy csésze kávéra, és utána már tudtok is beszélgetni.
Ella lehajtotta a fejét.
- Látod, megmondtam.
Louise arcán tétova mosoly jelent meg.
- Nos, majd meglátjuk. - Határozott mozdulattal átvetette kis táskája
pántját a vállán. - Most már tényleg mennem kell. Találkozunk még a
napokban?
- Majd meglátogatlak, és beszámolok arról, mi újság.
Ella kikísérte a kertkapuhoz a barátnőjét, és gyors öleléssel elbúcsúzott
tőle, mielőtt Louise kilépett az utcára. Aztán visszament a bátyjához, aki
időközben leült, és az üres csokoládédobozt forgatta a kezében. Ella
letelepedett vele szemben a székre, ahol korábban Louise ült, és borzongva
szorosabbra húzta a sálját a nyaka körül.
- Láttam, hogy elővetted anya szinte összes ékszerét - jegyezte meg Eric.
- El akarod adni mind?
Ella a legutóbbi karácsonyokra és születésnapokra gondolt, amikor az
apja kétségbeesetten igyekezett exkluzív ajándékokkal megtartani a
feleségét. És az ékszerekre, amelyeket az anyja egyszerre viselni kezdett, és
amelyeknek az eredetét senki sem ismerte.
- Csak azokat, amelyekhez nem fűződnek kedves emlékek - válaszolta a
lány.

Sebastian időnként eltűnődött azon, vajon képes lesz-e valaha is úgy

végigmenni az utcákon, hogy ne a háború kezdetének képeit, az induló vagy
hazatérő katonák képét lássa maga előtt. A Nagy Háború kezdetén Koblenz
fontos közlekedési csomópont volt, onnan telepítették nyugatra a
csapatokat. A vasút hadsereget, lőszert és élelmiszert szállított
Franciaországba. Sebastian még emlékezett arra, amint az utcán ácsorogva
figyelte, ahogy a hazatérő katonákat megcsonkítva és súlyosan
megsebesülve hozzák Koblenz kórházaiba. Ő maga tizennyolc éves volt a
háború kitörésekor, tehát túl fiatal ahhoz, hogy besorozzák.
Egymásnak ellentmondó érzések kavarogtak benne. Egyrészt
kétségbeesetten szeretett volna hősként harcolni a hazájáért, másrészt
viszont rettegett attól, hogy nyomorékként tér vissza. O, az egykori elegáns
lovas, aki fél lábbal, mankóval járkál majd a sajnálkozó tekintetek előtt, és
képtelen lesz valaha is laza kecsességgel átvezetni újra egy nőt a
táncparketten.
A háború rendületlenül haladt előre, ahogy Sebastian kora is, és így végül
valóban eljött a behívóparancs.
 Verdunbe.
A mészárszékre.
Amikor két és fél évvel a behívása után kihirdették, hogy vége a
háborúnak, Sebastian térdre rogyott, és imádkozott. Még ma is arról
álmodik, hogy a jéghideg sárban fekszik, miközben eső és hózápor hullik
rá, golyók és gránátok csapódnak be körülötte. Amikor karácsonykor Ella
Dómnál és a bátyjával találkozott, és végig kellett hallgatnia, ahogy leendő
apósa és Helene bátyja, Hans állandóan Eric Dornt ugratja, összeszorult a
gyomra, mert túlságosan is jól értette a férfit. Ha még egy évvel tovább tart
a háború, ő maga is biztosan belebolondul. Többször is próbált témát
váltani, végül pedig durván rászólt Hansra, és közölte vele, hogy
karácsonykor illendőbb volna talán építőbb témát találni.
Ezután a beszélgetés társadalmi kérdésekre terelődött, valamint Ella Dorn
megkérdőjelezhető ambícióira. Igen, valóban mulatságos volt elképzelni ezt
a kis játék babát a Dorn Édességgyár üzemében, de az ég szerelmére,
muszáj állandóan fröcsögni? Sebastian még csak nem is igyekezett leplezni,
milyen mérhetetlenül unja ezt.
Ella Dorn előkelőbb volt, mint Helene, aki tartózkodott attól, hogy
gúnyos kis nyilakat lőjön rá - nyilvánvalóan eszébe jutottak Sebastian
szavai a partin -, de azért leereszkedően bánt az unokatestvérével. Sebastian
anyja is aktívan csatlakozott hozzá. Úgy tűnt, mindez nem hatja meg Ellát,
aki mindvégig kiegyensúlyozott és szilárdan nyugodt maradt. Egyedül a
tekintete árulta el a benne tomboló vihart. Helene ártatlan mosollyal mesélte
el Sebastiannak, hogy Ella Dorn a bátyjával együtt visszautasította a
szilveszteri meghívást, így meglehetősen nyilvánvaló volt, hogy a tüskék
mégiscsak célba találtak.
Kora estére járt az idő, amikor Sebastian találkozott néhány barátjával a
városban egy kis szórakozásra. Úgy tervezte, később meglátogatja a
szeretőjét, és másnap reggelig ott marad. A nővére, Ava ismét látogatóban
volt náluk a gyerekeivel, így nem sietett haza.
Beléptek egy bárba. A fagyos hideg után szinte kellemetlenül hatott a
váratlan meleg, és Sebastian már belépéskor azonnal kigombolta a kabátját.
Egy zenekar dzsesszzenét játszott, és olyan sok táncospár gyűlt össze a
parketten, hogy alig maradt hely. Sebastiannak úgy tűnt, hogy amióta véget
ért a háború, a társaság semmi másra nem vágyott jobban, mint táncra és
szórakozásra, mintha mindennap arról akarnák magukat meggyőzni, hogy
még élnek, és ezt teljes mértékben ki kell élvezniük.
Sebastian átadta a kabátját, sálját, kesztyűjét az odasiető pincérnek.
Tekintete végigsiklott a tágas helyiségen, itt-ott látott máris néhány
ismerőst, akiknek köszönésképpen bólintott, mielőtt letelepedett az
asztalhoz.
- Alma is jön később? - kérdezte Ferdinand Reisinger, a legjobb barátja.
Alma Kloeckner volt a szeretője, akire még hónapok múltán sem unt rá.
- Nem, ma este fellépése van.
Négyen voltak jóbarátok iskoláskoruk óta. Valaha nyolcán voltak, de
hárman közülük nem tértek vissza a háborúból, Heinrich pedig, a csapat
ötödik tagja, ritkán hagyta el az otthonát, mert egy tüzérségi lövedék
szilánkja a combcsontjába fúródott, és télen gyakorta fájdalmat okozott
neki.
- Mikor kattan a bilincs? - kérdezte Peter von Lasinsky.
- Jövő tavasszal.
Sebastian már egyeztetett Helenével a meghívókártyákról - szerinte túl
korán -, vastag, krémszínű papíron filigrán, aranyszínű betűkkel készül,
dombornyomással a széleken. Csak a kártyákra egy kisebb vagyont
kőkénének, nem is beszélve magának az esküvőnek a költségeiről.
 - Szerencsés ember vagy - vélekedett Peter. - Gustav Görres fülig
szerelmes volt Helene Dómba, sőt valószínűleg még most is az.
- Tényleg? - kérdezte Leo Steinberg, kis csapatuk negyedik tagja. - Azt
hittem, az unokatestvérét jobban kedveli.
- Eleonóra Dornt? Mit hozhat ő egy házasságba?
- Talán pikáns élvezetek kilátását - válaszolta Leo, miközben
sokatmondóan kacsintott.
Sebastian kénytelen volt közbelépni.
- A jövendőbeli feleségem unokatestvéréről beszélünk.
- Igaza van - bólogatott Ferdihand. - Mellesleg Eleonórát valószínűleg a
nagybátyja fogja stafírunggal ellátni.
- Nem érdekes - legyintett Peter elutasítóan.
Ügy tűnt, még valamit hozzá akar tenni, amikor hirtelen megdermedt, és
a bejáratra bámult.
Sebastian megfordult, mire a többiek követték a tekintetét. Egy csapat
francia katona lépett be a bárba, ketten közülük fiatal nőkkel karonfogva.
Sebastian tudta, hogy Peter határozottan ellenezte a Rajna- vidék
megszállását, és ő maga is kritikusan állt hozzá. De különösen sokakat
felháborított a környezetében a tény, hogy az európai háború idején fekete
afrikai katonákat vezényeltek Franciaországba, amit sértésnek tekintettek.
- A fehér faj elárulása - háborogtak sokan, mint Petet is, és sokan
sértetten figyelték, amint lassan csaknem természetesnek számít, hogy itt
sétálgatnak a városban.
- Mit keres itt ez a néger? - adott hangot a nemtetszésének Petet, bár
halkan.
- Hagyd békén - szólalt meg Ferdinand.
- Pedig így van. Itt szaladgálnak, meghágják a német nőinket, és
degenerált fattyúkat hagynak maguk után.
 Ha szóba került ez a téma, Peter mindig gyorsan dühbe gurult.
- Elég volt - szólt közbe Sebastian.
Valójában ez volt az utolsó dolog, amiről beszélni szeretett volna.
Peter még egy dühös pillantást vetett a férfira, végül aztán szerencsére
csendben maradt. Ehelyett felállt, és a táncparkettre indult, miután szinte
követelőzőén kért fel egy nőt, aki kissé elképedve követte. Leo is kiszúrt
egy fiatal lányt, akinek már egy ideje udvarolt, és szintén elhagyta az
asztalt.
Ferdinand hátradőlt, és intett a pincérnek, aki odasietett az asztalhoz.
Közben Sebastian végigpásztázta a táncparkettet, hogy van-e itt valaki,
akire érdemes lenne jobban odafigyelni. Fél füllel hallgatta, ahogy
Ferdinand leadja a rendelést, bólintott a kérdésre, hogy ugyanazt akarja-e,
mint ő, és észrevette, hogy Peter néhányszor túl közel került a francia
katonához, mintha összeütközést akart volna kiprovokálni a táncparketten.
- Szépen odateszi magát, mi? - kérdezte Ferdinand, aki szintén figyelte a
jelenetet.
- Úgy néz ki.
És mintha csak a feltételezést akarná bizonyítani, Péternek sikerült úgy
megfordulnia tánc közben, hogy a katona mozdulat közben hevesen
meglökte. A katona megragadta a karját, hogy megakadályozza az elesését,
Peter azonban heves mozdulattal szabadította ki magát.
- Ne érj hozzám, nigger!
Most már a többi katona is felfigyelt a jelenetre, ahogy mindketten
leálltak a táncparketten.
- Te jóisten.
Sebastian éppen akkor állt fel, amikor Peter egy újabb megvető
megjegyzés után elfordult. Ám a katona ekkor megragadta a vállánál fogva,
nyilvánvalóan azzal a szándékkal, hogy nem engedi el bocsánatkérés
nélkül, Peter pedig megfordult, és megütötte. A következő pillanatban
felfordulás tört ki a táncparketten, és Sebastian, aki odasietett
megakadályozni, hogy a barátja további hülyeséget csináljon, a kavarodás
kellős közepébe csöppent.

Helene végigsimított az arcán egy púderpamaccsal, megnézte magát a

tükörben, egyenletes arcbőrét, gondosan feltűzött haját. Fáradtnak tűnt, túl
sok táncmulatságban vett részt az elmúlt néhány éjszakán. De a szülei nagy
hangsúlyt fektettek arra, hogy az évszakot megfelelően ünnepeljék, és
különben is, be akarták mutatni Helenét a jövendőbelijével együtt a
társaságnak. De bármennyire is szeretett Helene táncolni és mutatkozni,
mostanra kimondhatatlanul fárasztónak találta.
Anyja szerint a szépsége volt a legnagyobb értéké, és ezt gondosan őrizni
kellett. Sebastiant aznap délután kávéra várták, így most ügyesen el kellett
rejtenie a kimerültség jeleit az arcán. Egy utolsó pillantást vetett a tükörbe,
és felállt.
Az eljegyzést Sebastiannal a szülei intézték, és Helene örült, hogy
amellett, ami oly fontos volt számukra - a vagyon és a presztízs -, jóképű
volt, és igencsak kellemes jellemű is. Akkor is hozzá kellett volna mennie,
ha úgy nézett volna ki, mint egy béka. De egy kicsit veszített a bájából,
amikor aznap este Heinrich bácsikája házában olyan durván viselkedett
vele. Hiszen mit tett ő azon kívül, hogy finoman figyelmeztette az
unokatestvérét, átlépte azt a bizonyos határt? Helene visszagondolt a
gyerekkorukra. Sokat játszottak együtt Ellával, és még kamaszként is szép
délutánokat töltöttek el, amikor egy-egy családi összejövetelen
összetalálkoztak. Az apja soha nem jött ki jól Félix bácsival, ám mivel
testvérek voltak, végül mindig kiegyeztek egymással. Egy cukrász - ez
elfogadható volt mindaddig, amíg elég gazdag volt. De aztán pletykák
keringtek a feleségéről, és ő maga is úgy szórta a pénzt, hogy azt már- már
közönségesnek lehetett nevezni.
Aztán vége lett a háborúnak, és Helene bemutatására készültek a
társaságban. Az időközben elhunyt Félix Dorn feleségének csapodársága
ugyanakkor népszerű pletykatéma lett, ami árnyékot vetett a családra. Félix
Dorn mindig szórta a pénzt, a fia, Eric pedig különféle szerelmi
kalandokkal szerzett magának hírnevet, már ha egyáltalán megjelent
valahol.
Helene hátborzongatónak találta Eric farkasmosolyát, ami nemigen illett
a kisugárzásához, ráadásul mindig úgy viselkedett társaságban, mintha
gondolatban egész másutt járna. Ugyanígy Ellával sem tudott mit kezdeni.
Hűvös volt, és tartózkodó, nyilvánvalóan többre tartotta magát a társaság
többi tagjánál. Ráadásul Helenét egyfolytában körüludvarolta a család többi
tagja, kivéve Ellát. Elisabeth néninek és Heinrich bácsinak csupán fiai
voltak, és jóval később született a nagyobb családban két lány: Ella és
Helene. Helene mindig is úgy érezte, mintha egy egész csapatnyi idősebb
testvére lett volna. Ellával viszont távolságtartó volt a kapcsolatuk.
Egy pillantás az órára jelezte Helenének, hogy ideje megjelenni a
szalonban. Kilépett a folyosóra, és akaratlanul is megborzongott. A ház
nagy volt, és impozáns, de alig lehetett kifűteni, és ő mindig fázott. Eric és
Ella villájában az apjuk annak idején modern fűtési rendszert szereltetett be,
amely csöveken keresztül juttatta a meleg levegőt a szobákba. Így nem volt
igazán hideg a házban sehol - már ha került pénz a fűtésre.
Lassan lesétált a lépcsőn, és hallotta, amint megszólal az ajtó csengője. A
szobalány kisietett az előtérbe, és ajtót nyitott.
- Jó napot, Herr Lombard.
Apró mosoly suhant át Helene ajkán, de amint kilépett az előcsarnokba,
döbbenten megállt.
 - Mi történt veled? - kérdezte, és a férfi önkéntelenül fölemelte a kezét,
megérintette az arccsontját, amely fölött egy kék- lila zúzódás húzódott a
szeméig.
- Egy barátom tegnap este összeverekedett egy katonával a bárban.
Helene felvonta a szemöldökét.
- Katonákkal keveredtél verekedésbe?
- Dehogy, csak meg akartam menteni a barátomat attól, hogy valami
hülyeséget csináljon, sajnos túl későn. Ennek köszönhetem, hogy háttal
lefejelte az arcomat - érintette meg ismét az arccsontját. - Persze teljesen
akaratlanul. Elég nagy tumultus volt a táncparketten.
- Értem. - Helene rezzenéstelen arccal tekintett rá. - És ki kezdte a
verekedést? Biztosan nem a katona.
- Nem, sajnálatomra az én barátom volt az.
- Akkor miért nem mentél el, ahelyett hogy bajba keveredsz?
Sebastian arcán harag villant.
- Ez itt most kihallgatás?
- Nem, csak érdekel.
- Ó, ugyan! Azért nem mentem el, mert a barátom, és nem akartam, hogy
bajba kerüljön.
- És arra vajon nem gondoltál, hogy én nem akarom, hogy a
vőlegényemről azt beszéljék, katonákkal verekszik a kocsmában?
- Nem, valóban nem.
- Mi jó hírű család vagyunk, ezt te is tudod.
Sebastian mély levegőt vett, majd lassan kifújta.
- Tudod, mit? A mai beszélgetési szükségletem veled máris kielégült.
Tolmácsold a szüleidnek, hogy nem érzem jól magam.
Helene döbbenten bámult rá.
- Te most viccelsz?
 - Nem, de utálom a jeleneteket. Jobb, ha máris hozzászoksz ehhez. -
Biccentett. - Ajánlom magamat.
- Nem mehetsz el csak úgy.
- De igen, kedvesem, már hogyne mehetnék el csak úgy.
Azzal megfordult, az ajtóhoz sietett, kinyitotta, és már ki is lépett.
Helene mozdulatlanul állt, zavarodottság és düh viaskodott benne. Egy
pillanatra feltámadt benne a késztetés, hogy az ajtóhoz rohanjon, feltépje, és
visszahívja a férfit, de ez a pillanat gyorsan elmúlt. Ehelyett belépett a
szalonba, ahol a szülei már várták.
- Sebastian csak azért volt itt, hogy személyesen kérjen elnézést, amiért
ma nem csatlakozik hozzánk.
Az anyja a homlokát ráncolta.
- És nem volt benne annyi tisztesség, hogy legalább személyesen
üdvözöljön minket?
- Monoklit visel, mert a barátja verekedésbe keveredett, és valaki őt is
megütötte, amikor próbálta megakadályozni, hogy a barátja valami
hülyeséget csináljon. Biztosan kellemetlenül érezte magát emiatt.
Az apja elnézően mosolygott.
- Nos, úgy tűnik, merész, rámenős ember a leendő férjed.
Az anyja arckifejezése azonban továbbra is kérlelhetetlen maradt.
- Mindennek ellenére ez nem megfelelő viselkedés.
Mivel a kávézásra természetesen így is sor került, Helene a szüleivel a
terített asztalhoz telepedett, az édesanyja pedig csengetett a szobalánynak.
 .

1925. március

Amióta Ella Eric szóvivőjeként működött, a gyárban tisztelettel bántak vele.

Igaz, ezt annak is köszönhette, hogy az ő kezében volt az elbocsátások
végrehajtása. Ella sajnálta, hogy ennyi embert kellett az utcára tenniük, de
egyszerűen nem tudták őket tovább fizetni. Némiképp reménykedett, hogy
Eric a látogatás során meggondolja magát, és mégis átveszi a gyeplőt. Ez
nem vált valóra, azonban segített neki a formaságokban, elmagyarázta neki
az üzleti jelentéseket, legalábbis többnyire. Aztán akadtak napok, amikor
csak annyit mondott neki, hogy hagyja őt békén ezekkel a dolgokkal,
különösen olyankor, ha előző este megint rémálmok gyötörték.
Az első perctől voltak viszont megrendelőik a csokoládéra, és Ella arra
gondolt, ez is valami, mert azt jelentette, hogy a terve nem fog azonnal
semmivé foszlani.
A csokoládéjuk kétségtelenül jó minőségű volt, mindazonáltal - és ezt
nehezen vallotta be magának - semmivel sem volt jobb vagy különlegesebb,
mint a többi gyártóé. Hiányzott belőle valami krémesség, az az egyedi
aroma, ami különlegessé tenné, s ami indokolná, hogy több pénzt kérjenek
érte.
Ezt egy csésze kávé mellett elpanaszolta Curt Dalberg- nek, ám úgy tűnt,
a férfi gondolatban valahol másutt jár. Később Louise elmagyarázta
Ellának, hogy az apja úgy döntött, feladja az üzletét. A dolgok egyszerűen
nem mehettek így tovább. Ella tapintatlannak érezte a panaszkodását, s
hogy a gondjaival terhelte, nem is sejtve, milyen rossz hangulatban van
Curt Dalberg. Szívesen alkalmazta volna a férfit, de félt, hogy ezzel
megbántja, és megsérti a büszkeségét. Mintha alamizsnát kínálna neki.
Különben is, a vezető pozíciókat már mind betöltötték, ezért ki kellett volna
rúgnia valakit, aki szintúgy nem tudná, hogyan tartsa el a családját. Az
viszont teljesen lehetetlennek tűnt számára, hogy felajánlja Louise apjának,
dolgozzon nála egyszerű gyári munkásként.
Hogy elterelje a gondolatait, Ella sétálni indult a Raj- na- parti sétányon.
A szülei halála után gyakran tett nagyobb sétákat. Eleinte azért, mert úgy
érezte, egyszerűen elmenekülhet a veszteség okozta fájdalom elől, később
pedig azért, mert ez valóban segítette, hogy könnyebben elviselje az
eseményeket.
Fél órával később Ella eljutott a Német Sarokig,* amelyet már messziről
fel lehetett ismerni a monumentális szoborról: I. Vilmos császár magasan ül
lóháton - ez a Német Birodalom megalapításának emlékműve. A földnyelv
a turisták által kedvelt, forgalmas hely, egy fotós éppen felállította a
fényképezőgép állványát, és egy gyönyörű, hermelinbundás nőt fotózott.
Ella a korláthoz lépett, és átnézett a Rajna túlsó partjára, élvezve a friss,
hűvös szelet. Eric egyik barátja egyszer jéghercegnőnek nevezte őt, amivel
az ő feltételezett hideg érzelmeiig) te utalt. A név mégis találó volt, még ha
nem is úgy, mert Ella bizony a tél gyermeke volt, szerette a hideget, a
havat, p Most azonban a csendes elmélkedés sem hozott megloldást a
legégetőbb problémákra. Pénzre volt szüksége, ha í meg akarta tartani a
céget. Ella utánajárt a trendeknek, , elolvasta a gazdasági jelentéseket, és
tudta, hogy a csokoládékereskedelem jelenleg virágzik. Ami egyfelől nagy
lehetőségeket kínált, másfelől a számos konkurencia miatt bukás is lehet a
vége, ha megmaradnak középszerűnek.
 Lehunyta a szemét, és gondolatban megvizsgálta az összes lehetőséget,
ami szóba jöhetett. Az ékszereket jó áron adta el, de az a pénz nem a cégbe
folyt, ahhoz kevés lett volna. Az elment a partikon való megjelenéshez. Ella
tudta, hogy az emberek a külsőségek alapján ítélnek, és ezért mennyire
fontos a megfelelő öltözék.
Alapvetően az sem sokat számított, hogy a Dorn cégnév korábban is
ismert volt, mert ha a csokoládé elveszik
a tömegben, hamar elfelejtik még a legpatinásabb nevet is. Egyelőre csak
a termékek mennyisége változott, és ugyan már ezzel is többet keresett, de
nem eleget. Húsvétkor bizonyosan több lesz az eladás, ha a megfelelő
figurákat csokoládéformába öntik, és ennek megfelelően csomagolják és
kínálják őket.
Curt Dalberg szerint a csokinál minden az összetevőkön, a tökéletes
keveréken múlik. A jó hozzávalók pedig igen drágák voltak, ezt Ella maga
is jól tudta. Beszélnie kellett a gyártásvezetővel, és remélte, hogy van
néhány hasznos ötlete a csokoládé különlegesebbé tételéhez. Aztán mindent
kiszámítanak, és meglátják, mit tehetnek.
Hirtelen úgy érezte, hogy valaki figyeli. Körülnézett, és meglátta Helene
vőlegényét tőle jobbra. Ahogy a férfi kíváncsi, szórakozott arckifejezéssel
figyelte őt, Ella erős késztetést érzett arra, hogy valami durvát mondjon
neki. De türtőztette magát, mert Georg Dómnak valószínűleg a fülébe jutna,
és akkor megint egy olyan prédikáció következne, amitől Ella rettegett. Sőt
talán Elisabeth néni is gyakrabban jönne ismét, hogy azzal, amit ő anyai
gondoskodásnak nevezett, megóvja Ellát.
- Senki nem mondta még önnek, hogy bámulni udvariatlanság? - szólt rá
visszafogottan a férfira.
- Dehogynem, nagyon is. Elnézést kérek.
 Ella kegyes biccentéssel fogadta a bocsánatkérést. Mivel nem volt miről
beszélniük, és semmit sem utált jobban, mint kínos csendben ácsorogni,
kezét a szőrme-muffijába csúsztatta, és a férfi felé biccentett.
- Legyen szép napja.
- Én is ezt kívánom önnek.
Ella elsétált mellette, hogy visszatérjen a Rajna partjára. Úgy tervezte,
másnap ruhákat vásárol, aztán megpróbálja rávenni Ericet, hogy legalább
egy partira elkísérje. Egyszer neki is rá kell jönnie, hogy a társadalmi
elszigeteltség nem olyan állapot, amely huzamosabb ideig fenntartható.

Zúgott a vér Eric fülében, elnyomva mindent, még az alatta vonagló nő

nyögéseit is, aki a feledés boldog pillanatait adta neki, amelyekben még az
előző éjszaka rémálmai is feloldódtak. Igyekezett halogatni a pillanatot, de
végül mégsem bírta tovább, és egész testét megrázta a kéj borzongása.
Aztán heves szívdobogással a párnára zuhant, és hallgatta a szeretője
szapora lélegzését.
Késő délután volt. Az ablakon át látta, amint egy kíváncsi napsugár utat
tapogat magának a sötét felhők között, mielőtt újra elnyelte volna a
szürkeség. Illúzió. Amiként a feledés is csupán illúzió.
- Olyan volt előbb, mint ez a napsugár - szólalt meg.
A fiatal nő elmosolyodott, nyilvánvalóan a saját érdemének tekintette a
szavakat. Felült, és megcsókolta a férfit, amit az viszonzott, bár valójában
azt szerette volna, ha most békén hagyják.
- Itt maradsz éjszakára? - kérdezte a nő.
- Nem.
Mindig így volt. Eric soha nem aludt nőnél, nem akarta, hogy
bármelyikük is szemtanúja legyen a rémálmainak. Az alvás pillanataiban
nem volt ura a tetteinek, és nem akarta kiszolgáltatni magát egyetlen nőnek
sem.
 Lehunyta a szemét, és remélte, hogy a nő megérti a célzást, a nő azonban
a mellkasához simult, egyoldalú meghittséget teremtve, miközben a feje a
férfi szívén pihent. Eric valójában tudta, hogy gazemberként viselkedik,
mégsem tett úgy, mintha nem az volna. Hogy minden nő azt hitte, ő az,
akivel majd komolyra fordul a dolog, az már nem az ő hibája.
A másik ok, amiért otthon akart lenni este, Ella volt. Legalább éjszaka
mellette akart lenni, ha már az élet minden más területén magára hagyta. Ha
kitudódna, hogy a csinos húga egész éjjel egyedül van abban a nagy
házban, ki tudja, milyen ötletei támadnának egyik- másik gazembernek?
Nem akart arra gondolni, hogy hamarosan újra el kell kísérnie Ellát
mindenféle fogadásokra, és nehezére esett mindvégig összeszedettnek
tűnni, úgy tenni, mintha jól érezné magát annyi ember között, hogy közben
ne csengjenek a fülében a sikolyok, a tüzérségi lövedékek dörgése. A
legrosszabb talán a golyók hangja volt, a halk, sziszegő süvöltés, amit a
legtöbbször csak akkor hallott meg, amikor már késő volt lebukni.
Körülötte hullottak az emberek, akár a legyek, gyakran el- elokádták
magukat, ahogy haladtak előre.
Ott voltak újra előtte, megjelentek a képek. Eric kinyitotta a szemét, és
érezte, hogy a szeretője keze kutatva mozog a takaró alatt. Elfordította a
fejét, megcsókolta, mire a lány magához húzta.. Szerencsére nem akart
hosszas hancúrozást, csak megnyitotta előtte a testét, és a férfi elméjében
hamarosan még a legmakacsabb horrorjelenetek is szétfoszlottak.
Egy órával később már az utcán állt, megborzongva a hidegtől. Fáradtnak
és kimerültnek érezte magát. Rövid ideig azon tűnődött, hogy taxit fog, de
nem akarta semmiségekre költeni a pénzt, különösen mert Ella mindig
mindenhová gyalog járt. Vele ellentétben azonban ő ki nem állhatta a
hideget, és igyekezett elhessegetni maga elől a rémképeket, amelyeket az
esőt sejtető hideg szél idézett fel benne. Dideregve meggyorsította a lépteit.
 Az utcákon még sokan jártak, hazafelé tartottak a munkából, vagy
elintéznivalókat intéztek.
A körülötte hömpölygő tömeg mindig megnyugtatóan hatott Ericre.
Valami olyasmi volt számára, mint egy lüktető ütőér, mint egy patak,
amelyben zavartalanul együtt úszhatott a többiekkel.
Belépett a Rajna partján álló parkba. Csak ekkor vette körül végre a
csend, igaz, az a fajta csend, amelyet nem lehet megnyugtatónak nevezni.
Az a fajta csend, amelyből Eric minél gyorsabban ki akart szabadulni.
Először azt hitte, hogy a hang, ami megütötte a fülét, macskanyávogás,
hosszan elnyújtott nyüszítés. De aztán zihálás, nyögés hallatszott, és Eric
megdermedt. Egy férfihang sziszegett valamit, majd a nyüszítés
folytatódott. Eric továbbsétált, próbálta kideríteni, honnan jönnek a hangok.
Halk zizegés hallatszott, aztán kaparászás, és ismét zihálás és nyöszörgés.
Ekkor meglátta a fűben az egymással birkózó két alakot. Alig látszott több a
sziluettjüknél. A szél átjárta a bokrokat, zizegett a leveleken, a fák ágain.
Eric hirtelen újra Franciaországban volt, hallotta a szél zúgását, hallotta a
nyöszörgést, a nyögést, látta, amint az egyik baj társa nyögdécselve
erőszakol egy nőt.
Odarohant az összegabalyodott alakokhoz, megragadta a férfit, aki
meglepve kiáltott fel, míg a nő halk sikolyt hallatott. A nő szoknyája
felgyűrődött, a férfi pedig, akinek a nadrágja a bokája köré tekeredett,
hanyatt esett, miközben próbált menekülni. Eric a szeme sarkából látta,
ahogy a nő felállt, mire a férfi után indult. Körülötte hevesen tombolt a
harc, az öldöklés, és most ő maga is benne volt a kellős közepében.
Megütötte a férfit, aztán csak ütötte és ütötte, recsegő hangokat hallott,
gurgulázó hangok törtek a fülébe, amikor hirtelen valaki megragadta a
karját.
- Elég - kiáltotta a lány -, elég volt!
 Eric megállt. A férfit nézte, aki nem mozdult, majd a saját véres
ujjperceit. A szíve fájdalmasan kalapált a bordái között. Vajon megölte?
Nem tudta rávenni magát, hogy megtapogassa a pulzusát, és engedje, hogy
a gyanúja valósággá váljon. A nő a férfi mellé térdelt, megtapogatta a
nyakát, és a másik kezének ujjaival megragadta a csuklóját. A következő
pillanatban a férfi ziháló hangot hallatott, a nő pedig hátrébb húzódott. A
férfi felállt, felhúzta a nadrágját, köpött egyet, ingujjával megtörölte a
száját, és szipogva-sípolva szívta be a levegőt.
- Ezért megfizetsz - zihálta. - Hívom a rendőrséget.
- Csak rajta - felelte halkan a nő, és úgy nézett rá, mintha követelné, hogy
váltsa tettekre a szavait.
A férfi ismét köpött, ezúttal pont a lány lába elé.
- Kurva - sziszegte, és hirtelen elfordult.
A nő a mellkasára szorította a kezét, és kissé megingott, most már nem
volt olyan magabiztos, mint egy pillanattal korábban.
- Köszönöm - szólt halkan.
- Szóra sem érdemes. - Eric megtapogatta az ujjperceit, fájt a keze, amint
összezárta és szétnyitotta az ujjait. Mindazonáltal meglepte, mire volt képes
dühében. Lehet, hogy lassan, de biztosan elvesztette az eszét? - Ismerte ezt
a férfit? - kérdezte a nőt.
- Nem, úgy értem, feltűnt, hogy olyan áthatóan bámul rám, de nem
ismerem. Nyilván követett.
Eric szótlanul bólintott.
- Hová megy?
- A pályaudvarra.
- Elkísérem, ha akarja.
- Nem, kérem, ne fáradjon, biztosan nem történik meg velem kétszer
ugyanaz.
 - De hiszen nem is tudja, hová tűnt a fickó.
- Határozottan az ellenkező irányba.
Eric nem erősködött. Fázott, és a jobb keze annyira fájt, hogy alig bírta
mozgatni az ujjait. Semmi másra nem vágyott, mint hazamenni és
lefeküdni. A fiatal nő még egyszer megköszönte, felvette a földön heverő
bundasapkáját, és elsietett. Eric addig nézett utána, amíg a nő jobbra nem
fordult, a Markenbildchenweg felé, amely egyenesen a pályaudvar felé
vezetett. Megvárta, amíg a nő eltűnik a látóteréből, csak akkor indult tovább
ő maga is.

Ella végigsétált a Dorn Édességgyár üzemén, ahol most mindenki szinte

haptákban állt előtte, aggódva, nehogy rosszat meséljen valakiről a
bátyjának. Habár Ericet ez akkoriban nem is érdekelhette volna kevésbé.
Néhány nappal azelőtt sérült meg, lehorzsolt és zúzódásokkal teli kézzel tért
haza. Ella rettenetesen megijedt, amikor meglátta a kezén és az ingujján a
rászáradt vért. Mire Eric megnyugtatta azzal, hogy meg kellett védenie egy
bajba jutott nőt.
- Túlélte az ellenfeled a lovagias gesztust? - kérdezte Ella.
- Nagyon is élőnek tűnt, amikor elkullogott. Az orra azonban már nem
állt egyenesen az arcán - hangzott Eric lakonikus válasza, és csak a
hangjából kiérződő enyhe remegés árulta el, hogy nem annyira nyugodt,
mint amilyennek mutatni szerette volna magát.
Ella másnap és harmadnap is izgatottan várta, hogy a rendőrség kiszáll
hozzájuk. Olvasta az újságot, de abban nem volt szó olyan férfiról, akit
halálra verve találtak. Úgy tűnt, az eset valóban nagyobb baj nélkül ért
véget.
 Ella felsóhajtott, és figyelmét ismét az előtte lévő szövegre fordította,
amely a csokoládé készítéséről szólt. Már többször is elolvasta, és
technikailag már tudta, hogyan kell csinálni, de a jó csokoládé titkát nem
sikerült belőle kiderítenie. Átfutotta az üzleti jelentéseket, csak a beszállítói
költségek csökkentésére fordított nagyobb figyelmet. Szüksége van
valakire, aki segít neki, és nem lehet senki a gyárból, mert az annak nyílt
beismerése lenne, hogy fogalma sincs, mit csinál. Egyúttal azt is beismerte
volna vele, hogy Eric nincs is annyira jelen a háttérben, mint ahogyan azt
elhitetni szerették volna.
Az órára pillantva felállt. Szerda volt, az a nap, amikor a titokzatos férfi
meg szokta látogatni Louiseék cukrászdáját. Most, hogy be kellett zárniuk a
boltot, Louisenek valószínűleg aligha lesz alkalma újra látnia álmai férfiját,
és Ella szeretett volna segíteni rajta. Összeszedte a papírokat, fölvette a
kabátját, és átvetette a vállán a táskája pántját. Ahogy átsétált az üzemen a
főbejárathoz, észrevette - mint az utóbbi napokban oly gyakran -, hogy
megváltozott a hangulat. Nem volt állandó pusmogás, ami arra utalt, hogy
az emberek tartanak attól: ez mindössze kétségbeesett próbálkozás egy
süllyedő hajó irányban tartására, miközben senki sem tudja igazán, merre
tart az út.
A Dorn Édességgyárból egyórányi sétával juthatott el a cukrászdába, de a
séta most éppen kapóra jött. Törte a fejét, mi lenne a módja, hogy
ismertebbé tegye a cég nevét, ráadásul a kiváló minőség kapcsolódjon
hozzá. Arcát a szélnek fordította, érezte az esőcseppeket, s egy óvatlan
pillanatban a nyelvével le is törölte őket az ajkáról.
Amikor megérkezett a Löhrstraβéra, és meglátta a gondosan berendezett
kirakatot, egy pillanatra mély szomorúság tört fel benne. Mindez hamarosan
valaki másé lesz, és ki tudja, mit fognak vele kezdeni. Az ajtóhoz lépett,
amely halk csilingeléssel nyílt ki.
 Louise az eladópult mögött állt, és mosolygott, amikor megpillantotta
Ellát.
- Micsoda kellemes meglepetés.
- Már járt itt? - kérdezte Ella, és odalépett a barátnőjéhez, hogy
megpuszilja.
- Nem.
- Pompás. - Ella letette a kabátját a szomszéd szobában, és odaállt a
barátnője mellé. - Hol van az apád?
- A bankban.
Louise hangja csüggedt volt, mintha az utolsó csepp remény is
szétfoszlott volna belőle.
- Eladjátok vagy bérbe adjátok?
- Apám ki akarja adni, de eddig nem talált senkit, aki érdeklődne. Járt itt
valaki, aki megvette volna, de az egész házat akarta, azt pedig apa nem
szeretné. Aggódik, hogy nem találunk magunknak semmit, amit meg is
engedhetnénk magunknak.
- A pénz azonban biztosan elég lenne egy lakásra, nem?
- Lehetséges, de apa a bérleti díj bevételében is reménykedett. Kiváló itt
ez a hely, nem akarja kevesebbért odaadni, mint amennyit valóban ér.
Ez érthető volt.
Ella körülnézett, és próbálta elképzelni, hogy fog kinézni a hely a
jövőben. A tekintete végigvándorolt a finom csokoládékon, az
aprósüteményeken, a saját gyártású, gondosan mártott bonbonokon. Felvett
egy csokoládét, beleharapott, élvezettel figyelte, ahogy szétolvad a nyelvén,
és igyekezett összehasonlítani azokkal a drága csokikkal, amelyeket jó
néhány évvel ezelőtt kóstolt. Itt is éppen olyan finomak voltak az
édességek, mint másutt, de a csokoládé másoknál sokkal finomabb volt.
 - Ugye most nem azon töröd a fejed, hogy kifizetnéd a csokoládét? -
kérdezte Louise, miközben Ella elővette a táskáját.
- Persze hogy kifizetem.
- Ne merészeld! Ha megteszed, nagyon megharagszom.
Ella épp válaszolni akart, de nem maradt rá lehetősége, mert abban a
pillanatban nyílt az ajtó, és egy fiatalember lépett be. Louise testtartásából
sejteni lehetett, hogy vágyai tárgya áll előttük. Ella kritikus tekintettel
méregette a férfit. Nos, nem nézett ki rosszul, szőke haja és barna szeme
érdekes kontrasztot alkotott. Az ő ízlésének azonban egy kissé alacsony
volt.
A férfi leadta a rendelését, Louise pedig sietve süteményeket pakolt egy
dobozba. Ella elnyomott egy mély sóhajt, és sugárzó mosolyt öltött magára.
- Meghívhatjuk önt egy kávéra?
A férfi, akinek a tekintete eddig kizárólag Louisere szegeződött, úgy
nézett rá, mintha csak most venné észre a jelenlétét.
- Tessék?
- Egy kávéra. Hűséges ügyfeleinket megkínáljuk egy csésze kávéval.
- O, igen? - nyilvánvalóan nem volt különösebben ékesszóló.
Ella úgy döntött, hogy nem fecseg tovább, hanem egyszerűen kész tények
elé állítja.
- Tejszínnel és cukorral?
A férfi tétovázott, Louisere nézett, mintha tőle várna segítséget, de a lány
csak egy aprócska, remegő mosollyal válaszolt. Talán ez zökkentette vissza,
mert most már nem tűnt olyan tétovának, ahogy visszafordult Ellához.
- Csak tejszínt, köszönöm szépen.
Louisenek azonban hoznia kellett a kávét, mert Ella nem ismerte ki
magát Dalbergék konyhájában. Az viszont szörnyen kellemetlen volna, ha
Curt Dalberg épp akkor térne haza váratlanul. Louise elhagyta az eladóteret,
egy pillanatra talán még meg is könnyebbült, mert túlságosan is
nyilvánvalóan dobogott a szíve a torkában.
- Kérem, foglaljon helyet... - nézett rá kérdőn Ella.
- Schlüter, Max Schlüter.
Nos, ez egyáltalán nem hangzott rosszul.
- Eleonóra Dorn, a Dalberg- ház barátja vagyok.
Az üzletben csak egy kis dohányzóasztal állt két székkel, inkább
dekorációként, mint valódi használatra. Max Schlüter éppen hátrahúzta
volna a széket, hogy leüljön rá, amikor megtorpant.
- Dorn? Mint Dorn hajózási vállalat?
- Ő a nagybátyám.
- Én nála dolgozom hivatalnokként - magyarázta a férfi, miután
elhelyezkedett a székben.
Mivel nyugodtan társalgóit, nem tűnt úgy, mintha sietne vagy szorítaná
az idő, így Ella nem tartotta valószínűtlennek, hogy valóban csak azért jön
el szerdánként, hogy Louiset láthassa. De hogy akkor miért nem nyitotta ki
a száját, azt Ella nem értette.
Körülnézett, és eltűnődött, vajon Curt Dalberg miért nem rakott ide több
asztalt, miért nem használta ki a szabad helyet kávézóként. És miért nem
csokoládéra specializálódott. Ő a maga részéről azt tenné. S ahogy a
tekintete végigsiklott a helyiségen, hirtelen felvillant benne a várva várt
ötlet. Amikor Louise visszatért a kávés tálcával, ő az eladópult mögé lépett,
hogy ne támadjon kínos helyzet, ha valaki odakint meglátja, hogy Louise itt
ül, és egyedül kávézik ezzel a férfival.
Mindenesetre mind a ketten annyira elfogódottan ültek ott, hogy fesztelen
beszélgetés nem is alakulhatott ki. Ella többször is bosszúsan a mennyezetre
emelte a szemét, majd átment a szomszéd helyiségbe, ahol épp csokoládét
és süteményt készítettek, így kettesben, de mégsem kompromittáló
helyzetben hagyta őket. Emellett szüksége volt egy kis időre saját maga
számára is, hogy alaposan átgondolja és növeszteni kezdje magában a
csírázó ötletet, hogy érezze, amint gyökeret ver benne, elágazik, és egykor
majd gyümölcsözővé is válik.
Az eladótérből halk hangok szűrődtek ki, úgy tűnt, végre elkezdődik a
beszélgetés. Ella végignézett a szépen lesikált munkafelületeken, a
szerszámokon, a formákon, az apró spatulákon és mindenféle más
eszközökön, amelyeknek még a rendeltetését sem bírta mind kitalálni.
Finom praliné - gondolta -, saját gyártású, kiváló minőségű csokoládéból
készült praliné.
De a legjobb terv sem jó, ha nincs pénze. A nagybátyáitól kölcsönt kérni
szóba sem jöhetett, mert azon kívül, hogy az őrültségére, ahogy ők
nevezték, nem adtak volna kölcsönt, nem is akart az adósuk lenni. Heinrich
bácsi valószínűleg megint azt javasolná neki, hogy menjen férjhez, mert így
végre megszabadulna a pénzgondoktól. Újra érezte azt a kis borzongást,
ami egy új gondolattal szokott jelentkezni, ha hirtelen rájött valaminek a
megoldására.
Félre akarta tolni magától, kíméletlenül el akarta vetni mint teljesen
haszontalan gondolatot, de hiába: minél határozottabban próbálta elűzni,
annál inkább nyomult gondolatai előterébe.

A támadás jobban megviselte Clara Landauert, mint ahogy azt a

megmentőjének bevallotta. Ha a férfi néhány perccel később ér oda, a
dolgok teljesen másképp alakultak volna. És ellentétben azzal, amit a
fiatalembernek állított, nem idegen volt, aki követte, és próbálta
megerőszakolni.
Elég viharos románcba bonyolódott Veit Landberggel, és talán hagyta is
volna magát elcsábítani, ha bizonyos események nem mutatják meg
egyértelműen, hogy hiba volt tisztességes embernek gondolnia a férfit.
Apránként eltűnt belőle az úriember, és Clara egy idő után már nem szerette
a férfi kezét a testén, nem bírta tovább elviselni a csókjait. Amikor véget
vetett a kapcsolatuknak, a férfi vadul átkozódni kezdett, újra és újra
megjelent, amikor egyedül volt. Azon az estén is követte és üldözte Clarát,
hogy aztán kihasználva a lány pillanatnyi figyelmetlenségét, elkapja, és
elvegye azt, amiről úgy gondolta, hogy megilleti őt.
Valószínűleg újra megpróbálná, és még dühös is lenne rá, amiért
megsérült. A törött orr biztosan nem teszi vonzóbbá. De a megmenekülésért
érzett hálája ellenére Clara megrémült attól a féktelen erőtől, amellyel az
ismeretlen férfi lesújtott Veitre. Mintha nem is lett volna egészen önmaga,
úgy nézett rá, mint aki álomból ébredt. A lány megborzongott.
Nem megy el a rendőrségre, mert azok soha nem hinnék el, hogy a
bántalmazás az ő akarata ellenére történt. Veitet és őt gyakran látták együtt
a barátok és a szomszédok. Hamar találnának tanúkat, akik azt vallják, hogy
Clara kifejezetten bátorította a férfit, és ezért aligha lehet nemi erőszakról
beszélni.
A jövőben valószínűleg ügyelnie kell majd arra, hogy egyedül ne
merészkedjen ki sétálni. Ez borzalmas volt olyasvalakinek, mint ő, aki
szerette a nyugalmat és a csendet. De hogy megerőszakolják, azt még
rosszabb volt elképzelnie.
Mióta a szülei spanyolnáthában meghaltak, Clara egyedül maradt, és
gazdag családok elkényeztetett lányait tanította, akik túl lusták vagy túl
ostobák voltak ahhoz, hogy megfeleljenek az iskolában szüleik magas
elvárásainak.
Nem akarta egész életében ezt csinálni. Szeretett volna elmenni
Stolzenfelsből, bármennyire is szép volt a környék, de a koblenzi élet
sokkal vonzóbbnak tűnt számára. Be akart házasodni a gazdag felsőbb
osztályba, anyagi gondoktól mentes életet akart élni. Távol a gondosan
őrzött múltjától.
Veit azonban még ide is követte. Eddig csak Stolzenfelsben keresztezte
az útját, de a jelek szerint nem volt rest nagyobb távolságokra is
utánamenni. Clara még mindig nem talált megoldást erre a problémára, és
nem bírt elképzelni annál rosszabbat, mint amikor sikerrel jár az
ambícióival, és hirtelen szemtől szemben találja magát ezzel a fickóval, aki
miatt csorbát szenvedhet a hírneve.
Clara szüleinek volt lakása, így nem kellett lakbért fizetnie. Nagyon
takarékosan élt, délelőtt kisgyerekekre vigyázott családoknál, délután az
elkényeztetett lányoknak szentelte az idejét. Ebből azonban csak a
megélhetésre futotta, jobb ruhákra már nem. Kiválóan zongorázott, és
valójában ebből szeretett volna megélni, de ez szinte lehetetlennek tűnt
számára. A zongorázás azonban neves házak ajtaját nyitotta meg előtte, így
olyan ünnepségekre is eljutott, amelyekre egyébként soha nem kapott volna
meghívást. Éppen most jött egy levél, amelyben Dorothea Dorn arra kérte,
hogy ismét tisztelje meg őt a látogatásával, amikor májusban a lánya
születésnapját ünnepük. Tavaly nagy sikert aratott egy eljegyzés alkalmából
rendezett ünnepségen. Clara természetesen elvállalta. Akkor döntötte el,
merre alakítja majd a sorsát.

Eric megdöbbentően csekély lelkesedéssel reagált Ella ötleteire.

- Tudod te egyáltalán, mibe keveredsz bele? - kérdezte. - Eddig az
üzemről volt szó, nem arról, hogy újabb vállalkozásba kezdünk.
- Azért segítesz nekem?
- Milyen pénzből?
Ella nem válaszolt, mert még a gyakran kétes erkölcsű bátyja is
határozottan elutasította volna az ötletét. Talán szemmel is tartaná, nehogy
túlzottan elragadják a tervei. Ella azonban pontosan tudta, hogy mit akar, és
azt is, hogy mindent megtenne érte. Nem voltak skrupulusai, mert a
családja sem riadt vissza attól, hogy állandóan lekezelően bánjon vele, nem
is beszélve arról, ahogyan Ériekéi viselkedtek. Hadd lássák, mire képes ő
valójában. Ott sürögtek körülötte, és vártak, készen arra, hogy átvegyék tőle
a gyeplőt. Ericet talán elküldik szanatóriumba, Ellát pedig Előbb-utóbb
házasságra kényszerítik - persze olyanra, amely megfelel a családnak. Talán
keresnek neki egy tisztet, hogy megerősítse a család katonai kötődéseit.
Vagy olyasvalakit, akivel Georg Dorn intenzívebb üzleti kapcsolatokat
tervezett kialakítani.
Ella ruhákat vásárolt, az ékszerekből származó bevételt szinte teljes
egészében erre költötte, amit Eric egyenesen őrültségnek nevezett.
- Bízd csak rám - hangzott a lány válasz, és mivel nem volt energiája
hosszú vitákra, Eric ráhagyta.
Aznap délután Ella Louiset készült meglátogatni, meg akarta beszélni a
barátnője apjával a terveit. Persze fennállt a veszélye, hogy a férfi
határozottan elutasítja, de az biztos, hogy legalább meghallgatja őt.
Mindezek ellenére a torkában dobogott a szíve, amikor ebéd után
elhagyta a házat. Voltak bizonyos dolgok, amiket a férfiak valahogy tudtak
egymásról, bármilyen csatornákon keresztül is szerezték az információt. Így
Ella is megtudta Eriétől alapos kérdezősködés után, hogy Sebastian
Lombard korántsem hűséges vőlegény, mivel szeretőt tart, egy színésznőt.
Helene bizonyára nem tudott erről, mert féltékenyen vigyázott a
vőlegényére, ami nagyon is nyilvánvalóan látszott. Ella azon tűnődött,
vajon Georg Dorn tud-e a leendő veje kalandjairól. Könnyen megeshet,
hogy nem érdekli, amíg diszkréten műveli. A férfiak e tekintetben
megalkották a saját erkölcsüket, Helenéről pedig biztosan nem feltételeztek
volna ilyesmit.
 Ella elhaladt a Café Pickel előtt a Löhrstraβé és a Fischelstraβe sarkán,
megállt egy pillanatra, és megnézte a kirakatokat. Ide járt néha az anyja,
amikor még normális életmóddal próbálkozott. Ella gyakran hallotta, hogy
olyan, mint az anyja, és ez általában nem bókként hangzott, pedig az anyja
gyönyörű és melegszívű nő volt. Ella nem tudta, igazak-e a róla szóló
pletykák, csak azt, hogy az apja nagyon szerette őt, és soha nem tudta
feldolgozni a halálát.
Ella folytatta az útját, most már gyorsabban lépkedett, mert attól félt,
hogy elhagyja a bátorsága. Belépett a cukrászdába, ahol ezúttal Curt
Dalberg állt az eladótérben. A férfi elmosolyodott a lány láttán.
- Louise nincs itthon.
- Ma valójában önhöz jöttem.
Ella érezte a szívdobogást a torkában, és igyekezett a lehető legnagyobb
nyugalmat erőltetni a hangjára.
- Hozzám? - Curt Dalberg csodálkozva vonta fel a szemöldökét. - Milyen
ügyben?
- Üzleti ügyben.
A férfi nem nevette el magát és nem is mosolygott lekezelően, amit Ella
máris kisebb győzelemnek könyvelhetett el. Talán csak azért nem tette, mert
kedvelte őt, de ebben a pillanatban ez nem számított. Remegve nagy
lélegzetet vett, és azon kapta magát, hogy idegesen húzogatja a kabátja
ujját, amit azonban rögtön abbahagyott.
- Szeretnék tovább terjeszkedni a manufaktúrán túl, kiváló minőségű
csokoládét szeretnék gyártani, és nem akarok csupán kiskereskedők
ellátására szorítkozni.
Curt Dalberg komolyan nézett rá, és biccentéssel jelezte, hogy folytassa.
- Szeretném bérbe venni a cukrászdát, és felkérném, hogy segítsen
nekem.
 Végre kimondta, és lélegzet- visszafojtva várta a választ.
- Gyakorlatilag azt szeretnéd, hogy neked dolgozzam a korábbi
üzletemben?
Ella elvörösödött.
- Tisztában vagyok vele, hogy ez mennyire elbizakodottan hangzik.
Természetesen jól tudom, hogy ön milyen tapasztalt, és soha nem tenném...
szóval természetesen nem a beosztottamként, vagy ilyesmi, de én olyan
keveset tudok ezekről a finomságokról, és a Dorn Édességgyárban senki
nincs, aki segíthetne nekem. Különben is, szeretnék jobban jelen lenni a
városban, a cukrászdát pedig ön amúgy is bérbe akarja adni.
- Ezt nem szemrehányásként szántam, Ella - válaszolta a férfi. -
Mindössze szeretném tudni, hogyan képzeled el ezt az egészet.
_ Úgy gondoltam, hogy csokoládékra fogok szakosodni, csakis
csokoládékra, mindenféle formában és ízben. A cukrászat és a
csokoládéműhely egyaránt az ön irányítása alatt állna, én csak Dorn néven
vezetném, és mindent finanszírozok. Aztán majd megnézzük, hogyan
javíthatjuk a csokoládé minőségét, hogy közvetlenül a Dorn
Csokoládégyárból kapja a csokoládét, és itt dolgozza fel.
- Honnan szerzed hozzá a pénzt? Amiket eddig hallottam, és amit most
előadtál, nálatok is korlátozottak az anyagi lehetőségek.
Ella ismét elpirult.
- Van erre is ötletem.
- Értem.
- Még finomítani kell a részleteket, ki kell találnom az egészet, de
mindenekelőtt tudni akartam, mit gondol róla, és segít-e nekem.
- Tiszta szívemből segítek, kedvesem, de mivel van egy lányom, akire
vigyáznom kell, nyilván nem tudom fizetés nélkül csinálni.
 - Ó, fizetek én, kifizetem a bérleti díjat, és fizetést is adok. Lehet, hogy
eleinte nem lesz olyan sok, de ha feljebb jutok a társadalmi ranglétrán,
magammal viszem.
Ella attól tartott, hogy most mégiscsak kineveti a férfi, és szánalmasnak
tartja a terveit.
Curt Dalberg azonban hallgatott, egy darabig úgy tűnt, töri a fejét a
hallottakon. Aztán kezet nyújtott a lánynak.
- All az alku.
- Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy színházjegyért kidobod az ablakon
azt a kevéske pénzünket - morogta Eric, miközben taxiban ülve
száguldottak az esti utcákon. - És akkor még ezek az extravagáns dolgok.
- Mégsem gyalogolhatunk el estélyi ruhában a színházba. Villamossal
sem mehetünk.
Eric motyogott valamit maga elé, amit Ella nem értett, de így sem
hangzott túl hízelgőnek. A lány nem törődött vele, kinézett az ablakon.
Régen járt utoljára színházban, habár ezúttal nem annyira a darab vonzotta,
mint inkább egy szinte őrült terv első lépése. Alig várta, hogy ott legyenek.
Az autó megállt a színház előtt. Ella kifizette a sofőrt, aki kiszállt, és
kinyitotta előttük az ajtót.
Ella nagy gondot fordított a megjelenésére, mert jól tudta, hogy az
emberek megbámulják. Ha szerencséje van, hamarosan híre megy, hogy a
Dorn testvéreket elegáns öltözékben látták a színházban. Mosolyogva
köszönt egy ismerősnek, majd Eric mellett lépegetett a színház köríves
bejárata felé. A földszintet és a fölötte lévő félemeletet impozáns oszlopok,
pilaszterek kötötték össze, amelyeket előugró párkány keretezett körül. E
fölött volt egy mellvéd, amelyen a Musis Moribus Et Publicae Laetitiae
Erectum MDCCLXXXVII felirat volt olvasható.
 - Egy kicsit több lelkesedést mutathatnál - sziszegte Ella a bátyjának,
amikor beléptek a színházba.
Eric nem válaszolt, de legalább erőt vett magán, és fogadta egy pár
köszönését, amelyik láthatóan ismerte. Ella ugyan nem emlékezett rájuk, de
széles mosollyal viszonozta ő is a köszönést. Ahogy az előcsarnokban
álltak, nézték a körülöttük nyüzsgő tömeget: elegáns ruhás hölgyek,
szmokingos urak, fiatal lányok, akik igyekeztek úgy kinézni, mintha nem az
ellenkező nemre gyakorolt hatásukat próbálgatnák, fiatal férfiak ténferegtek
körös-körül. Ella azonban egyvalakit keresett. Persze ez puszta megérzés
volt, könnyen megeshet, hogy tévedett. De aznap premier volt, és bizonyára
eljön, akire számít.
Amíg Eric a bárpulthoz ment, Ella végigsétált az előcsarnokon, itt-ott
köszönt, váltott néhány udvarias szót, és már majdnem feladta a reményt,
amikor megpillantotta a férfit. Akaratlanul is vadul megdobbant a szíve, és
ellenállt a késztetésnek, hogy a mellkasára tegye a kezét. A férfi
tekintetéből most hiányzott az a gőg, amit a családja jelenlétében mutatott,
sőt volt benne valami lágyság, mintha épp most folytatott volna derűs
beszélgetést valakivel. Talán éppen a szeretőjétől jött ki, sok sikert kívánt,
esetleg virágot is adott neki.
Ella mintegy véletlenül a férfi felé sétált, és meglepődést színlelt, amikor
a tekintetük keresztezte egymást. Ugyanazt a rejtélyes mosolyt küldte felé,
amely már a nagybátyja házában tartott partin is hatásos volt, és amely
annyira feldühítette Helenét. A férfi ezúttal is reagált, viszonozta a mosolyt,
bár kissé gúnyosan, mintha olyan játékot sejtett volna, amihez ő
kétségtelenül jobban értett, mint a lány. Nos, annál jobb, gondolta Ella, és
egy pillanattal tovább nézett a férfi szemébe, mint illett volna, majd
megfordult, és elindult vissza a bátyjához.
 A Curt Dalberggel folytatott beszélgetés után Ella beavatta a barátnőjét a
terveibe. Ami a csokoládészalont illeti, Louise elképesztően lelkes volt, alig
tudta leplezni az izgalmát, hogy együtt fognak dolgozni. Ella kénytelen volt
kissé lefékezni a barátnője lelkesedését azzal, hogy egyelőre csak a terv
biztos, semmit sem tud ugyanis a csokoládékészítés fortélyairól, ám ez
Louise viharos rajongását nem befolyásolta. A cukrászda megmenekült,
nem kell házvezetőnőként dolgoznia, és az apjának sem kell egy gyárban
robotolnia. Csak ez számított. Amikor azonban a beszélgetés arra terelődött,
hogy Ella miként tervezi mindezt finanszírozni, Louise hitetlenkedve vonta
föl a szemöldökét.
- Remélem, csak viccelsz.
- Egyáltalán nem.
- Olyan sok férfi van, gazdag férfiak. Miért pont ő?
Miért pont ő? Gazdag volt, jóképű, és hajlandó volt kapcsolatot létesíteni
a Dorn családdal. Különben is, a család leereszkedő viselkedése végtelenül
bántotta Ellát, különösen Georgé, a feleségéé és a gyerekeié. Helene aligha
hagyott ki alkalmat, hogy apró tőrdöféseket ne ejtsen rajta. Itt volt az ideje,
hogy érvényt szerezzen magának, hogy megmutassa, nem hajlandó eltűrni
ezt a bánásmódot. Könnyen segíthettek volna rajta és Ericen, elég gazdagok
voltak. Ők viszont csak tétlenül ültek, és várták, hogy elbukjon. Ha Ella
hajlandó lett volna, valószínűleg boldogan férjhez adták volna, de akkor
vége a magasröptű álmainak, hogy továbbvigye a Dorn Édességgyárat,
hogy csokoládégyárrá alakítsa vagy hogy csokoládészalont és - műhelyt
nyisson. Az apja munkájából nem maradna semmi, csak emlék. Ráadásul a
leendő férjet természetesen olyan szempontok szerint választanák ki,
amelyek a nagybátyái számára lennének elsősorban előnyösek.
Persze Sebastian Lombard is megtilthatja majd neki, hogy dolgozzon,
bezárhatja az otthonába. De Ella kiszimatolta a gyengeségeit, és tudta,
képes lenne alkut kötni vele. Nem lesz hűséges férj, biztosan nem.
Ahogy a férfi a lány néma ígéretet sugárzó tekintetét viszonozta, az arra
utalt, hogy bár habozott a kalandot megkockáztatni - elvégre Helene
unokatestvére volt -, nem idegenkedett tőle teljesen. Egy ilyen embert abba
az irányba lehet terelni, amerre akarja. Ajánlhatott neki egy üzletet. És ha
nem megy bele, akkor Ella nem megy hozzá, még akkor sem, ha addigra
valószínűleg helyrehozhatatlanul kockára teszi a hírnevét. Vállalnia kell
azonban a kockázatot.

* A Deutsches Eck a németországi Koblenzben található hegyfok neve, ahol a Mosel folyó
csatlakozik a Rajnához. Népszerű turisztikai látványosság. A Német Lovagrend helyi
parancsnokságáról nevezték el, és I. Vilmos német császár monumentális lovas szobra miatt vált
ismertté.
* A múzsák, az erkölcs és a közönség örömére emelték 1787- ben.
 .

1925. május

Eric mély csodálatot táplált minden katonai dolog iránt. Hogyan is lehetett
volna ez másképp, ha az ember egy olyan városban nőtt fel, ahol
évszázadokon át fontos szerepet játszott a katonaság jelenléte? Amikor a
város több mint száz évvel ezelőtt az Alsó-rajnai Nagyhercegség porosz
tartományának fővárosa lett, elrendelték Koblenz és Ehrenbreitstein
újraerődítését. Koblenz Európa egyik legkiterjedtebb erődrendszerévé vált,
városfalakkal és a hegyvonulatokon húzódó, masszív erődítményekkel, csak
Gibraltár és Köln erődje vehette fel vele a versenyt.
1920-ban, a versailles-i békeszerződés értelmében Koblenz demilitarizált
övezet lett, lebontották vagy használhatatlanná tették a kőfalakat. Egyedül
az Ehrenbreitstein erődöt hagyták meg, történelmi jelentősége miatt. E
rendelkezés betartását a Szövetséges Katonai Ellenőrző Bizottság, a győztes
hatalmak egyik ellenőrző szerve felügyelte.
Ericnek mindez már nem számított - ami tizenkét évvel ezelőtt
elképzelhetetlen lett volna. Lelkesedéssel vetette bele magát a háború
sűrűjébe, meg volt győződve arról, hogy hősként tér majd haza. Már előtte
is sikereket aratott a fiatal lányoknál, amihez hozzá akarta adni a háborús
hős csillogását. Miközben apja örököseként az ő útja is ki volt jelölve,
irigykedve nézte unokatestvéreit, akik porosz tisztként tündököltek
egyenruhájukban. A háború még azelőtt kitört, hogy ő katonai szolgálatot
teljesíthetett volna, ezért önkéntesként vonult be, de később altiszti rangig
emelkedett. Ekkorra viszont már elege lett a háborúból. Azonban a keserű
végig ki kellett tartania.
Éppen időben tért haza, amikor édesanyjánál megjelentek a spanyolnátha
első tünetei. Utolsó leheletéig mellette maradt, a betegség pedig néhány
napon belül elvitte az asszonyt. Ella különösen nehezen viselte a szülei
elvesztését, Eric pedig mélységesen sajnálta, hogy nem tudott olyan
támasza lenni a lánynak, amilyenre annak szüksége lett volna. Alapvetően
szánalmas volt, hogy a húga kénytelen dolgozni, de bármennyire is
igyekezett Eric felülkerekedni az állandó depresszióján, egyszerűen nem
volt rá képes. Mintha teljesen összetört volna. Bár remélte, hogy ez
megváltozik, úgy érezte, mintha a lelke darabkáit soha nem lehetne újra
összerakni.
Most, hogy úton voltak Georg nagybátyjához, hogy megünnepeljék
Helene születésnapját, különös rosszérzéssel gondolt arra, hogy az
állandóan nyomasztó súly mindenhová elkíséri. Nagyot sóhajtott.
- Nem érzed jól magad? - kérdezte Ella hirtelen.
- Jól vagyok - erőltetett az ajkára mosolyt.
Nem akarta elrontani az estét, amelyet a lány oly gondosan előkészített.
Ella egy rendkívüli, fekete-ezüstszín ruhát viselt, amely minden
mozdulatra megcsillant. A haját a legújabb divatot követve még rövidebbre
vágatta, és fekete bársonyszalaggal kötötte körül, amelyet oldalt egy fekete
tollakkal díszített hajcsat tartott. A hajcsatról apró gyöngyök lógtak le, a
nyakát gyöngysor díszítette. Ericnek fogalma sem volt, hogy beválik-e Ella
terve, de az bizonyos, hogy lenyűgözően festett.
Georg értük küldte a sofőrjét, mert szerinte szóba sem jöhetett, hogy az
unokahúga és az unokaöccse taxival hajtson fel a ház elé. Így aztán
igencsak előkelő módon érkeztek meg az ünnepi fényben úszó villa elé,
amelynek nyitott kapuja felé özönlöttek a vendégek. A sofőr kinyitotta
nekik az ajtókat, és Eric, ahogy illik, kisegítette Ellát a kocsiból. Aztán
nyújtotta a karját, és ünnepélyesen végigvonult vele az udvaron. Középen
díszes szökőkút állt, amely körül az érkező autók elegáns kerülőt tettek.
- Milyen kedves, hogy eljöttetek - mondta Georg udvariasan, miközben a
tekintete végigvándorolt Ericen, és Ellán is elidőzött.
A szeme szinte észrevétlenül tágra nyílt. Helene mellette állt, és jól nevelt
mosollyal fogadta a gratulációkat. Az előszobában egy asztalt állítottak fel,
amelyen már nagy halomban álltak az ajándékok. Ella is hozzátette a
magáét, egy ezüst nyakláncot és hozzá illő csepp alakú fülbevalót.
Túlságosan fényűző ajándék, túl drága, gondolta Eric.
- Elvárják tőlem, hogy olyasmit ajándékozzak neki, ami jól mutatja
szűkös anyagi lehetőségeinket. Most az fog nekik fejtörést okozni, hogy
van-e valahol titkos pénzünk, amiről nem tudnak.
Bár Ericnek nem tetszett ez a költekezés, különösen annak fényében,
hogy a nyaklánc és a fülbevaló csupán újabb jelentéktelen darabot jelent
Helene ékszerdobozában, most nem tiltakozott. Milyen jogon is
tiltakozhatott volna, hisz neki magának sem volt jobb terve a húgáénál, így
hát hagyta, hogy tegyen kedve szerint, még ha rejtély volt is a számára,
miként fogják eltartani magukat, ha egyszer elfogy az ékszerekből és
régiségekből származó bevétel - ami, úgy tűnt, nem lehetett már olyan
messze.
Végigsétált a halion, röviden üdvözölte az ismerősöket és az egykori
barátokat, itt-ott váltott néhány szót, és elvett egy poharat az egyik tálcáról,
amellyel a libériás szolgák a nagy szalonban sétáltak fel- alá. Már éppen
továbbindult volna, amikor tekintete a nagy koncertzongorához ért. Egy
fiatal nő ült ott, és lágy háttérzenét játszott, olyan dallamot, amely úgy
szólt, mint a tavaszi eső.
 Eric megállt, figyelte a nőt, próbált rájönni, honnan tűnik olyan
ismerősnek. Aliig érő, hamvasszőke haj, karcsú testalkat, egyszerű, gazdag
aranybarna árnyalatú ruha. Úgy tűnt, észrevette, hogy a férfi őt figyeli, mert
fölemelte a tekintetét, ránézett, és a szeme tágra nyílt, amit egy hamis hang
követett, ahogy elvétette a billentyűt.
És akkor Eric rájött, honnan ismeri a nőt.

Ella elégedetten nyugtázta a feléje irányuló pillantásokat. Heinrich bácsi

zavartnak tűnt, és úgy látszott, Elisabeth néninek is égett egy-két kérdés a
nyelvén. Tudta, hogy a bácsikái feldühödtek, amikor a bátyja
gyárlátogatásáról értesültek.
- Hát hol van ilyen a világon? - kiabált neki Georg bácsi a legutóbbi
látogatásakor. - Nem fogom megengedni - mutatott rá a mutatóujjával -,
hogy nevetségessé tegyél az egész társaság előtt. Mindenki rólad beszél, és
hamarosan alig marad valaki, aki feleségül akarna venni, mert úgy
viselkedsz, mint egy nadrágos nő.
Ella sztoikus nyugalommal tűrte mindezt, beleértve Heinrich bácsi
dühkitörését és Elisabeth néni állandó szemrehányásait. Hogyan fognak
reagálni, ha megtudják a csokoládéval kapcsolatos terveit? De mielőtt odáig
fajulnak a dolgok, ha közben Ella tervei beválnak, úgyis mindegy lenne.
Figyelte Helenét, aki most lépett a szalonba, és azonnal a barátai
gyűrűjében találta magát. Ella tekintete Sebastian Lombardot kereste. Meg
is pillantotta: ott állt kissé távolabb, és kedvetlenül, szinte unottan
nézelődött.
Mintha csak véletlenül sétált volna a férfi irányába, Ella hosszú szipkájú
cigarettára gyújtott, és mélyen belélegezte a füstöt. Nem dohányzott
rendszeresen, de szerette a hatását, ezért néha-néha megtette. Szóval az illat
volt az, ami miatt Sebastian Lombard megfordult, és a mozdulata, a
tekintete egyaránt azt sugallta, hogy határozottan kedvező benyomást keltett
benne. Ella félig nyitott ajkai között fújta ki a füstöt, és rámosolygott a
férfira.
- Nem szeretne csatlakozni hozzájuk? - kérdezte, és intett a cigarettájával
Helene és a barátai felé.
- Nem akarom zavarni, biztos vagyok benne, hogy élvezi a barátnői
figyelmét.
- Gondolom, úgy érti, hogy nincs kedve egy csapat gágogó libához, akik
jelentőségteljesen vihogva csinálnak önnek helyet, amint hozzájuk
közeledik.
A férfi gúnyos mosolyra húzta a száját, de nem szólt.
- Végül is, ha Helene nincs a közelükben, nyilvánvalóan nem is olyan
elviselhetetlenek.
A férfi értetlenül vonta fel a szemöldökét.
- Ugyan.
Ella vállat vont, újra elmosolyodott, és beleszívott a cigarettájába.
- Halálra untatják az efféle ünnepségek? - kérdezte.
- Pontosan fogalmazott - ismerte el a férfi.
- Szerencsére még mindig megvan a lehetősége arra, hogy máshol terelje
el a figyelmét - mondta Ella, remélve, hogy a mosoly, amivel a szavait
kísérte, elég egyértelmű célzás volt.
Anélkül, hogy figyelte volna a férfi reakcióját a szavaira - hiszen mégsem
akart túlságosan rámenősnek tűnni -, elfordult, és az unokatestvérét figyelte.
Majd kiderül, hogy a férfi úgy reagál-e, ahogy ő szeretné vagy sem.
Helene nekikezdett az ajándékok kicsomagolásának, amit örömkiáltások
kísértek. A barátnői egymással versengve fejezték ki hangos
elragadtatásukat.
„Ó, milyen csodás”, „milyen borzasztóan bájos”, „milyen imádnivaló”.
 - Milyen unalmas - motyogta Ella maga elé, és hallotta, hogy Sebastian
Lombard halkan fölnevet mellette. Fölemelte a tekintetét, és ránézett a
férfira. - Most pedig, ha megbocsát.
- Nem szeretné tovább csodálni az ajándékok kicsomagolását?
- Majd később elmesélheti, hogy milyen volt.
- Hová megy?
- Egy kicsit elterelem a figyelmem.
- Nem fél a botránytól?
- Észre sem fogják venni, hogy eltűntem. Attól tartok, szembe kell néznie
a kegyetlen igazsággal, hogy a maga távolléte sem tűnne fel senkinek.
A férfi őszinte, derűs nevetéssel válaszolt.
Ella elfordult.
És valóban úgy tűnt, senki sem vette észre, hogy odament a
verandaajtóhoz, kinyitotta, és kilépett az esti kertbe. Mivel az estélyt a
szalonban tartották, nem akasztottak ki lámpásokat a szabadba, így csak a
verandát világította meg a szalonból kiáradó fény, míg a kert nagy része
mély sötétségbe burkolózott.
Ella szíve hevesen dobogott, és belül egyáltalán nem volt olyan hűvös és
nyugodt, mint ahogy azt Sebastian Lombard előtt eljátszotta. Szinte azt
kívánta, bár ne fogadná el a férfi a néma meghívást. Félt - attól is, amit
tenni készül, és attól is, ami utána következik. Idegességében új cigarettát
helyezett a szipkába, és rá akart gyújtani, de remegő ujjai alatt a gyufa nem
akart meggyulladni. Annyira belemerült ebbe a tevékenységbe, hogy
valósággal összerezzent, amikor hirtelen zörgés hallatszott mellette, és egy
kis fény gyulladt fel, amit az égő gyufa kénszaga kísért. Nem hallotta,
ahogy Sebastian Lombard melléje lépett, miközben odaérintette a tüzet a
cigarettájához. Aztán megrázta a gyufaszálat, hogy elaludjon, és hanyagul
egy vödörbe dobta.
 - Köszönöm - mondta Ella, és reménykedett, hogy sikerült határozott
hangot kipréselnie magából.
Sebastian is rágyújtott egy cigarettára, csak hogy egymás mellett
álldogálhassanak csendben anélkül, hogy kellemetlenné válna a hallgatás.
Nyilvánvalóan azt akarta kitapogatni, meddig mehet el, és hogy jól
értelmezte-e a lány szándékait. Elvégre joggal tartott attól, hogy nagy bajba
keveredik, ha Ella hangos kiabálásba kezd, mert túlságosan rámenős volt
vele. Vajon ugyanezeket a megjegyzéseket ugyanígy értelmezte volna egy
olyan nő esetében is, mint Helene? Vagy a róla szóló történetek alapján arra
gondol a férfi, hogy ő könnyű eset? Hát csak gondoljon, amit akar.
Miután elszívta a cigarettát, Ella elnyomta a csikket, és ugyanabba a
vödörbe dobta, amelyben a gyufa landolt korábban. Sebastian Lombard
ugyanígy tett.
Ella némán, de vadul dobogó szívvel várakozva emelte rá a tekintetét. Mi
lenne, ha ő kezdeményezne: lábujjhegyre emelkedne, és megcsókolná? Mi
van, ha a férfi, nem viszonozza a csókot, csak gúnyos mosollyal felel?
Tekintete a veranda ajtajára siklott, a Helene körül tolongó emberekre.
- Senki sem láthat minket - szólalt meg ekkor Sebastian Lombard, mintha
Ella emiatt aggódott volna.
Azzal közelebb lépett hozzá, két tenyerébe fogta a lány arcát, és
megcsókolta, óvatosan, készen arra, hogy azonnal abbahagyja, ha ijedten
reagálna. Ella azonban visszacsókolta, remegve nyitotta ki az ajkát, a férfi
pedig magához húzta, és addig csókolta, amíg el nem fogyott a lélegzete.
, - Efféle elterelésre gondoltál? - kérdezte.
Ella igyekezett titokzatos mosollyal felelni, ami nem is olyan könnyű, ha
az ember szíve vadul lüktet és kapkodva szedi a levegőt az izgatottságtól.
- Valami kalandosabbra gondoltam.
- Tényleg?
 - Persze nem olyasmire, ami aztán lehetetlenné teszi számomra a
házasságot.
- Azt hiszem, ez megoldható.
Mivel a szalon fényének háttal állt, Ella a férfi arcának csak a körvonalait
tudta kivenni, de sejtette, hogy mosolyog. Sebastian kézen fogta, kivezette a
kert sötétjébe, a lány pedig a legkisebb vonakodás nélkül követte.
Clara nemcsak megdöbbent, hanem meg is ijedt. És amikor észrevette,
hogy a férfi kérdő homlokráncolásából villanásnyi felismerés lett, elfogta a
rettegés, hogy esetleg elmeséli a szalonban, hol találkozott vele. De vajon
meg; védte volna-e akkor, ott a parkban, a Rajna partján, ha utána ilyen
szégyenletesen viselkedik vele?
A férfi rövid ideig ott állt, és nézte, aztán hamarosan i, elfordult, és újra
elvegyült a tömegben.
Miközben Helene kicsomagolta az ajándékokat, Clara rövid szünetet
tartott, hogy az ujjait kinyújtóztassa és megpihentesse. A férfi kihasználta a
pillanatot, és mintegy mellékesen odalépett hozzá, kezében pohárral, ajkán
közömbös mosollyal. Jóképű volt, de valahogy úgy, mint egy ragadozó.
Clara szerette, ha a férfiak kissé vakmerőek - eredetileg ez vonzotta Veithez
is -, de ami a legfontosabb volt számára, az a jellemük. És a nyers erő,
amellyel ez a férfi Veitet megverte, ijesztő volt Clarának. Nem mintha Veit
nem érdemelte volna meg a verést, ő aztán nem kelne a védelmére, és nem
is sajnálta. Viszont ha nem lép közbe, talán túl sem élte volna. És most ez a
férfi itt áll előtte, egy számára oly fontos partin, és éppen ő az egyik olyan
név, amelyen keresztül kapcsolatokat remélt építeni, miközben nem bírt
megfeledkezni attól a képtől, ahogy a parkban fekszik egy férfi alatt, a
szoknyája felgyűrődve. Előbb-utóbb talán mégiscsak ennyi marad az egész
történetből. Clara mélyet lélegzett, és nyugodt tekintettel igyekezett
viszonozni a férfi pillantását.
 - Sajnos nem volt alkalmam bemutatkozni a legutóbbi találkozásunkkor -
szólalt meg a férfi. - Elnézést kérek a mulasztásért. Eric Dorn.
Clara hangos sóhajtással fújta ki a levegőt. Még ez is.
- Clara Landauer.
A férfi bólintott, halkan megismételte a nevet, mintha a nyelvén kellene
ízlelgetnie.
- Remélem, sértetlenül hazajutott.
- Szerencsére igen.
A férfi ismét bólintott.
- Örülök.
- Ön a család egyik fia? - merészkedett elő a kérdéssel, remélve, hogy
nem tűnik túlságosan tolakodónak.
A férfi leszegte a fejét, mint aki egy titkot árul el éppen, de még habozik,
hogy szabad-e nyilvánosságra hoznia.
- Én vagyok a nem kedvelt unokaöcs.
A lány erre nem tudott mit válaszolni.
- Akkor most inkább magára hagyom, még mielőtt szóbeszéd kerekedne
rólunk. - A férfi szinte észrevétlenül intett az áliával a vendégek felé. -
További szép estét kívánok.
- Köszönöm szépen, én is ezt kívánom önnek.
Clara figyelte a férfit, próbálta összeegyeztetni a nyugodt, barátságos
hangot, a visszafogottságot a férfi erős kisugárzásával. Veszélyes alak,
gondolta. Ezt bizonyította már maga a tény is, hogy itt ül, és rajta töri a
fejét, de nem a megmentőnek kijáró hálával, hanem nagyon is különös,
ambivalens érzésekkel.
- És? Milyen volt?
Louise Ellával ült a Rózsapalotában, és azzal az izgalommal nézett rá,
amely pikáns események leleplezését szokta megelőzni.
 - Megcsókolt.
- Ugye tudod, hogy egy férfi csókja nem jelenti azt, hogy lemond egy
valóban értékes kapcsolatról?
- Persze hogy tudom, ez csak egy lépés abba az irányba, amerre én
szeretném, hogy alakuljon. Nem fogja egykönnyen felbontani az
eljegyzését Helenével.
Louise tétovázott, mintha azon gondolkodna, hogyan fogalmazza meg a
lehető legártatlanabbul, amit mondani akar.
- Még ha, khm, meg is becstelenít, valószínűleg nem fog elvenni
feleségül. Nem te lennél az első, aki e tekintetben hamis elvárásokat
támaszt. A férfiak számára nem olyan jelentős dolog ez, mint nekünk, nekik
jóval kevesebb vesztenivalójuk van.
- Ezt én is tudom, ne aggódj. Persze hogy nem fogok lefeküdni vele, nem
ment el az eszem.
Louise tekintetét egy pillanatra megkönnyebbülés lágyította el.
- Ennek örülök. És jó volt megcsókolni őt?
- Hmmm, hát nem volt rossz.
Ella nem árult el mindent Louisenek, nem mesélte el, hogy Sebastian
simogatása jó néhány csók után és a kert sötét magányában igencsak merész
lett. Még az emléktől is megborzongott. Csak akkor állította meg a férfit,
amikor az megpróbálta kigombolni a ruháját. Ennek a váratlan érzékiségnek
az emléke azonban egész éjszaka elkísérte.
- De most térjünk rá a legfontosabbra - váltott témát Ella. - A csokoládé-
remekművekre. Sokat gondolkodtam ezen.
- Halljam.
- Célpontjaink a nők lesznek. Műremekek nőknek, boldog
szerelmeseknek, boldogtalan szerelmeseknek, csábítóknak és
elcsábítottaknak, férfiaknak, akik apró figyelmességet keresnek a
menyasszonyuk, a feleségük vagy a szeretőjük számára - halkította itt le a
hangját. - Szóval mindenféle érzéki örömökhöz tervezünk.
Louise elpirult.
- Hogy érted ezt pontosan?
Ella előhúzott egy könyvet, amelyet a könyvtárban fedezett fel, és
amelyet kezdetben érdektelennek talált, mivel a csokoládé nem az orvosi
értelemben érdekelte. Aztán mégis magával vitte, miután gyorsan átlapozta.
- A csokoládé afrodiziákum, legalábbis így tartják, ám még nem volt
alkalmam kideríteni az igazságot.
- O, te jó ég! Az apám biztosan nem túr meg ilyen elvetemült dolgokat a
cukrászdájában.
- Jézusom, Louise! Elvetemült? Te a holdról pottyantál ide, vagy mi?
Louise mindig is elragadó látványt nyújtott, amikor elpirult.
Gyerekkorában emiatt gyakran nevezték „almaképűnek”, mert ha valami
rosszat tett, az arcszíne már az előtt elárulta, hogy a vétségére fény derült
volna.
- Egészen ártatlanul kezdjük: ízletes és illatozó pralinékkal, amelyeket
szerelmi bánatra való vigaszként hirdetünk majd. És a cukrászdában lévő
szabad teret is kihasználjuk, összekötjük egy kis kávézóval, amit úgy
alakítunk ki, hogy anyák és lányaik, barátnők, sőt szerelmesek is
találkozhassanak benne. Ennek azonban nem Dorn Csokoládé lesz a neve,
hanem Rózsapalota Csokoládészalon.
Az ötlet az éjszaka folyamán született meg benne, amikor amúgy sem bírt
aludni, mert még mindig érezte Sebastian simogatását és azokat a kis
lángocskákat, amelyek utána fel- felpislákoltak benne. A cukrászda
elnevezése a kertben álló Rózsapalota után az anyjának is tetszett volna.
- A reklámjainkban a férfiakat is megszólítjuk, valahogy így: Egyetlen nő
sem tud ellenállni annak a férfinak, aki megfelelő csokoládéval köszönti.
 - De ez egyáltalán nem igaz. Peter Waldmann például egy kamionnyi
csokoládét is adhat nekem, és mindig képes lennék ellenállni neki.
- Kedvesem, megfelelő csokoládét mondtam. Az a férfi, aki erre képes,
érzékeny, és ízig- vérig ismeri a kedvesét. Valószínűleg már nagyon is
bizalmas a viszonyuk.
Louise nem tűnt meggyőzöttnek.
- Akkor ezt hagyjuk egyelőre. - Ella kortyolt a teából. - Először is pontos
költségszámításra van szükségünk. Szeretném, ha minél hamarabb
elkezdenénk a tervezést.
- Ami a csokoládé minőségét illeti, én is azt tudom mondani, amit apa,
hogy mi azzal a probléma. Rosszak a beszállítóitok. Egyes
csokoládéfajtáknak nagyon gyenge az aromájuk, viszont nagy tételben
vásárolják őket, mert olcsók. Valószínűleg nálatok is ez a helyzet. Ezen
változtatnod kell. Adok neked egy listát a jó beszállítókról, akik valóban
jók, sokkal jobbak, mint a mi korábbi beszállítóink. Ha tényleg a terveid
szerint akarsz indulni, akkor jobbnak kell lenned az eddigieknél, ami azt
jelenti, hogy még nálunk is jobbnak kell lenned. Olyan kiemelkedően jó
csokoládét kell kínálnod, hogy az emberek beszéljenek róla.
- Csökkenthetném a termelést, és helyette drágább nyers csokoládét
vásárolhatnék.
- Akkor viszont a végtermék árát is emelni kell, különben nem térülnek
meg a költségek. Ehhez pedig új arculattal kell előállni, különben senki nem
fogja tudni, hogy a régi köntösben valami új rejtőzik, és nem fogják érteni,
miért kell hirtelen többet fizetni egy jól ismert termékért.
Ez persze nyilvánvaló volt. Eddig nem számított szenzációnak egy tábla
csokoládé, úgyhogy éppen ideje ezen változtatni.
- Talán egy kis aranyfelirat bordó háttérben? - Ella ezt javasolta, Louise
elgondolkodva rábólintott.
 - Legalábbis feltűnő lenne.
Mindenképpen a kezdet lehetne, egy jel arra, hogy valami változik.
Ráadásul az arany és a bordó királyi pompát idéző színkombináció, az
embereket valószínűleg nem a régebbi csokoládéra emlékeztetné. A felirat
is megváltozna, elegánsabb lenne, esetleg egy kis lógóval fölötte, a térség
valamelyik jellegzetességével, például egy erődítmény stilizált
körvonalával. Beszélnie kell majd a Dorn Édességgyár értékesítési
vezetőjével, még akkor is, ha eddig nemigen tűnt neki sok fantáziával
megáldott tervezőnek.
- Az értékesítésben fogsz dolgozni - mondta Ella. - A papád a
termelésben tevékenykedik majd, mindent ő irányít, és törődik a számokkal.
Ezt mind az ő kezébe adom. Az értékesítésben azonban nők dolgozzanak.
Meglátod, nagy sikerünk lesz. Mindenekelőtt pedig a te Maxodnak továbbra
is lesz oka eljönni.
Sajnos a dolgok nagyon lassan alakultak a férfival. Úgy tűnt, érdeklődik
Louise iránt, de csak tétova próbálkozásokat mutatott, nem mert közeledni a
lányhoz. Ezzel Ella később tervezett foglalkozni, most előbb a saját
szerelmi életével kell törődnie. Elvégre ez lett volna az előfeltétele a tervek
működésének.

- Honnan van hirtelen ennyi pénzük?

Helene kimondhatatlanul fárasztónak találta, hogy az anyja nem képes
abbahagyni ezt a témát. Kit érdekel, hogy honnan szerzett pénzt Ella és
Eric? Neki is szöget ütött a fejébe az ajándék, és voltaképpen elég szépnek
találta. De alapvetően nem érdekelte, miből fizették ki.
- Remélem, nem tisztességtelen módszerekkel szerezték - folytatta az
anyja, mire az apja felnézett az ebédtől.
- Mit értesz tisztességtelen alatt? Gondolod, hogy rablást követtek el?
 - Nos, sosem lehet tudni, ahogy mostanában viselkednek. De nem
rablásra gondolok, inkább szerencsejátékra.
Az apja ezt éppenséggel nem tartotta túlzásnak.
- Majd meglátjuk - nyugtázta. - Ha ez igaz, a győzelmi sorozat nem tart
sokáig. Akkor vagy csalni fog, vagy zálogba tesz mindent, amije van. Ha
rajtakapom, hogy szerencsejátékot játszik, megpróbálom leállítani.
- És hogyan akadályozod meg? Felnőtt férfi.
Helene elmondhatatlanul unta már, és az asztal túloldalára vetett
pillantásból kiderült, hogy a bátyja is hasonlóképpen érez. Kit érdekelt Ella
és Eric? Helene sokkal szívesebben beszélt volna most a parti vendégeiről,
az ajándékokról, arról, hogy hányán jöttek el, a jövőjéről a Lombard-
házban. Sebastian szülei igen nagyra tartották őt, a férfi anyja többször is
hangsúlyozta, mennyire várja már, hogy a fia feleségeként üdvözölhesse.
 .

1925. június

Az, hogy Ella nem hozhatta össze a találkát túl nyilvánvalóan, kissé
megnehezítette a dolgát, hisz végül is nem gondolhatja azt a férfi, hogy ő
zaklatni akarja, vagy akár csak reményeket fűz hozzá. Ezért aztán nem lehet
mást tenni, mint türelmesen kivárni a következő estélyt. Ráadásul minél
hamarabb nyélbe kellene ütnie az ügyet, elvégre mégsem várhatja, hogy a
férfi sokáig várakozzon: valószínűleg hamar ráun, ha csak csókolózást
remélhet, elvégre nyilván rég hozzászokott a különlegesebb élvezetekhez.
A következő estélyt Heinrich felesége, Isolde adta a házában. Meghívta
azt az ígéretes, fiatal zongoristát, aki már Helene születésnapján is játszott,
és akit Dorothea néni mindig a saját felfedezettjeként dicsért. Ella
legnagyobb meglepetésére Eric is csatlakozni kívánt hozzá.
- Te magad mondtad, hogy gyakrabban kellene eljárnom itthonról -
magyarázta a húga leplezetlen csodálkozására.
Ella repertoárjában még mindig csupán három estélyi ruha szerepelt,
köztük az, amit aznap este viselni fog. Amint túl rövid időn belül kétszer is
ugyanabban a ruhában látják, máris mindenki számára világossá válik, hogy
a jólét puszta látszat. Helene születésnapján már elejtett egy-két célzást
arról, hogy jó minőségű csokoládéba fognak befektetni, sőt hamarosan egy
csokoládészalont is nyitnak.
 Amikor aznap este megérkezett a nagybátyja házába, elefántcsontselyem
estélyi ruhát viselt, hajában gyöngyszalagot, nyakában pedig hosszú
gyöngysort. Természetesen nem hiányozhatott a hosszú kesztyű sem, amely
minden estélyi ruhát pompásan kiegészít. Ahogy belépett a szalonba, rögtön
tisztában volt vele, milyen pillantásokat vonz magára és Ericre. Szinte
azonnal észrevette Sebastiant, de először láthatólag nem figyelt rá, bár azt is
látta, hogy a férfi időnként át- átpillant hozzájuk.
Odament a büféhez, ahol ezüsttányérokon csokoládés édességek voltak
elrendezve. Elvett egy csokoládét, és beleharapott. Istenem, de finom volt!
Ella egy pillanatra lehunyta a szemét, és élvezte, ahogy a csokoládé és a
krémes töltelék elolvad a szájában. Amikor kinyitotta a szemét, tekintete
Sebastian vidám pillantásával találkozott össze.
- Ennyire finom? - kérdezte.
- Majdnem olyan jó, mint az én alkotásaim.
A férfi kérdőn vonta fel a szemöldökét.
- Látogass majd meg, amikor megnyitom az üzletet.
Udvarias távolságot tartott a többiek előtt. Igaz, Helene férjeként
mégiscsak családtag lesz, ami személyesebb viszonyt is lehetővé tenne, de
végtére is nem voltak még házasok - és Ella reménye szerint soha nem is
lesznek úgyhogy jobb volt elkerülni a szóbeszédet.
- Feltétlenül.
Az a tény, hogy itt állt, és beszélgetett vele, legalábbis azt jelezte, hogy
nem szándékozik megmaradni csak a múltkori kerti csókoknál. Ella
úgyszólván kilátásba helyezte számára, hogy legközelebb biztosan tovább
mehet. Természetesen nem mondta ki, de olyan módon mutatta ki a
visszafogottságát, hogy a férfi reménykedhetett abban, hogy legközelebb
sikeresebb lesz. Elvégre tudatában volt a saját csáberejének, és
meglehetősen tapasztalt férfi volt. Így hát érthető, ha úgy gondolta, ő tartja
a gyeplőt.
Ella egy pillanatra lesütötte a tekintetét, majd újra felpillantott, aztán
körülnézett.
- Hogy tetszik az estély? - kérdezte.
- Rettenetesen merev ünnepség.
- De a zongorista nagyon jó.
Sebastian a zongoránál ülő fiatal nőre pillantott, és vállat vont.
- Eléggé jó, igen.
- Nem fog nagyon megharagudni a kuzinom, ha itt állsz, és velem
beszélgetsz, ahelyett hogy neki szentelnéd a drága időt?
- Az idő valóban drága kincs, és nekem igen kevés van belőle, amit
elajándékozhatnék, vagyis ez inkább azt jelenti, hogy minden másodpercét
ki kell élveznem.
- Értem - Ella úgy mosolygott rá, mintha a férfinak értenie kellene, mire
gondol.
És ő azonnal kapott is az alkalmon.
- Sajnos ez a fajta társasági élet nem kedvez az észrevétlen
visszavonulásnak.
Nem kellett zavart színlelnie, mert bármennyire is ravasznak és
tapasztaltnak tettette magát Ella, a rámenőssége nagyon is elméleti maradt.
Olyan repertoárt adott elő éppen, amit csak mások megfigyeléséből és az
olvasmányaiból ismert.
- Nem vagyok benne biztos, hogy bölcs dolog máskor is blöffölni.
Elég bizonytalanság volt a hangjában ahhoz, hogy a férfi úgy érezze, fel
kell vidítania őt.
Sebastian elmosolyodott, de nem mondott ellent, amitől Ella aggódni
kezdett, hogy talán titokban egyetért vele. Veszélybe kerülhet az egész
gyönyörű terve. De nem tűnhet el vele az estélyről, az teljesen kizárt.
Sebastian soha nem vállalna ilyen nyilvánvaló kockázatot. Biztos, hogy
mindenképpen meg akarja találni a számítását. Egy tartós affér nem, de egy
kis szórakozás talán belefér.
Sebastianon jól látszott, hogy unatkozik, de tökéletesen eljátszotta a
figyelmes vőlegény szerepét. Miközben a háttérből a zongorista játéka
hallatszott, a vendégek csevegése egyenletes zümmögéssé vált, amibe
olykor egy-egy hangosabb szó vagy nevetés hasított.
Helene ismét Sebastian karjába kapaszkodott, és hagyta, hogy a férfi
körbevezesse a teremben. Ha valaki látta volna Ellát és Sebastiant, és
különös közeledést gyanítana közöttük, a nagybátyái biztosan szigorúan
számon kérnék rajta, és akkor már nem követhetné tovább a tervét.
Szemmel tartanák őt, és figyelmeztetnék Sebastian szüleit, hogy tegyék
ugyanezt a fiukkal. Egy lopott csók semmiképpen sem lenne elegendő ok az
eljegyzés felbontására, csupán kellemetlenséget okozna, és biztosítaná,
hogy a család még jobban beleszóljon az életükbe.
- Eleonóra - hallotta Elisabeth nagynénje hangját, aki a fiával, Richarddal
jelent meg, aki elegáns tiszti egyenruhát viselt, és élvezte a nők kitüntető
figyelmét.
Bár ő és a többi unokatestvér gyerekkorában gyakran játszott Helenével,
Ellához sosem álltak különösebben közel. Így aztán csak hűvösen
köszöntek egymásnak, de nem ez volt az oka annak, hogy Elisabeth most
olyan mozdulattal ragadta meg a karját, amellyel bizalmasságot akart
színlelni.
- Kedves gyermekem, tudom, milyen nehéz lehet neked itt állni,
miközben minden Helene körül forog, a boldogságod pedig egyre
távolodik. - Mielőtt Ella meglepődhetett volna, a nagynénje tovább beszélt.
- Neki könnyű volt, neked viszont nagyon nehéz. Édesanyád halála, majd az
apádé, az én drága bátyámé. Aztán az, ahogyan Eric elhanyagolta a veled
szembeni kötelességeit. Természetes, hogy ez téged méltatlan tettekre
késztet.
- Én...
Elisabethnek azonban eszébe sem jutott abbahagyni a beszédáradatot.
- Mi meg csak állunk, és szemrehányásokat teszünk neked. Mondtam is
Heinrichnek és Georgnak, hogy hagyják abba a zaklatásodat, inkább értsék
meg, miért viselkedsz úgy, ahogyan. Családra, férjre van szükséged, aki
gondoskodik rólad, gyerekekre, akik újra örömmel töltik el a szívedet.
A, gondolta Ella, szóval erre megy ki a játék. Találtak egy ígéretes
jelöltet.
Hagyta, hogy a nagynénje bevezesse őt a szomszédos szalonba, ahol
karnyújtásnyira maga elé tolta.
- Arvid von Oedinghof az unokatestvéred, Hans barátja, tartalékos tiszt,
aki az apja cégénél dolgozik. Bizonyára hallottál a Hotel Oedinghofról.
Ella persze hallott róla, ahogy a szállodatulajdonost is ismerte futólag a
nagybátyjánál történt találkozásokból és az újságokból. A fiát azonban nem
tudta hová tenni. Ám ha Hans barátja volt, nem lehetett kellemes ember. És
amúgy is mindegy volt, most nem volt arra ideje, hogy kiderítse.
- Egy napon ő örökli ezt a nagyszerű szállodát, és szüksége van egy olyan
feleségre, aki kellőképpen reprezentatív, gyermekeket, lehetőleg fiúkat szül,
és támogatja őt mindenben, ami a szállodával kapcsolatos. Modern ember,
aki nem rója fel neked a szegény apád üzemében tett kis látogatásaidat,
Isten nyugosztalja őt.
Nos, ez tiszta beszéd volt, gondolta Ella. Ez a férfi szóba sem jöhet
férjként számára. Gondoskodna róla, és végső soron ez volna a lényeg -
vagyis az, hogy ne végezze az utcán. De hát ezt ő maga sem akarta így.
Mert akkor minden elveszne, a Dorn Édességgyár és Eric is. Mi lenne vele
teljesen egyedül a nagy házban, miközben a nagybátyái végignézik, amint
csődbe viszi a céget? Ráadásul azt sem akarta, hogy az apja öröksége így
vesszen el; az apja emléke nem lehet egy kudarc emléke. Annak idején alig
volt bárkinek is egy jó szava a szüleiről, ahogy most se szól egy jó szót sem
senki Ericről, és mindazt, amit Ella addig tervezett és elért, „kis
kiruccanásnak”, ostoba ballépésnek minősítették, amit azzal tehet jóvá,
hogy a valódi rendeltetése felé fordul: hogy feleség és anya legyen. A
házasság minden bizonnyal előnyt jelent a család számára, különben nem
kezdeményezték volna. Ella azonban nem akart egy szállodatulajdonos
felesége lenni. Maga a gondolat, hogy állandóan idegenek sokasága vegye
körül, és még a leggorombább vendéggel is barátságosan kelljen bánnia,
elborzasztotta.
- Itt van ma? - kérdezte.
- Nem. Két hét múlva nagy kerti partit rendezek, ő is ott lesz, és akkor
hivatalosan is bemutatunk egymásnak.
- Nem tudom, hogy beleillek-e én egy szállodába.
- Csodálatos leszel.
- De én...
- Nem, Ella, nincs de. - Nagynénje arcán megfagyott az előbbi barátságos
kifejezés. - Elegem van abból, hogy rólad beszél az egész város, hogy
állandóan azt kell hallanom, hogy anyai kötelességeim vannak veled
szemben, pedig Ericnek kellene téged kordában tartania. Georgnak is elege
van abból, hogy mindenütt rólad beszélnek, mert Helene jó hírét félti.
Heinrich pedig belefáradt, hogy újra és újra hiába igyekszik téged a helyes
útra terelni.
- Nem te mondtad, hogy...
- Ne szakíts félbe! Eljössz a kerti partimra, találkozol ezzel a férfival, és a
lehető legjobban viselkedsz. Ha nem, akkor majd meglátod a
következményeket, amelyekről inkább ne is akarj tudni.
Ella hallgatott.
- Ne becsülj le minket. Elég régóta figyeljük, mit művelsz. Eljössz, és
kész. Megértetted?
- Igen.
- Jó. Akkor most már mehetsz. Szórakozz jól.
Ella hirtelen elfordult, és visszatért a szalonba, ahol meglátta Ericet a
vendégsereg szélén ácsorogni, amint a zongoristát figyelte. Ez volt az a
fajta figyelem, ami miatt féltette a jó hírét. Észrevette, hogy Heinrich
mindkét fia őt méregeti, feltehetőleg már megbeszélték családi körben a
tervezett házasságot, s most örülnek, hogy rátaláltak a megoldásra, amely
visszavezeti a renitens rokont a helyes útra. Ellában forrt a düh. Nem akart
hozzámenni ahhoz a férfihoz, semmilyen körülmények között sem, és
szerencsére rég elmúltak azok az idők, amikor az ilyesmit ki lehetett
kényszeríteni. Ugyanakkor fárasztó harcnak nézett elébe.
- Elmegyek - szólt oda Ericnek. - Velem jössz, vagy maradsz még, és
bámulod ezt a lányt, mint egy szerelmes kamasz?
Eric feléje fordult, kérdőn felhúzva a szemöldökét.
- Szóval? Mi lesz?
- Veled megyek.
Vetett még egy utolsó pillantást a fiatal nőre, és kikísérte Ellát az
előcsarnokba.
- Megint Heinrich bácsi kocsijával megyünk?
- Nem, gyalog megyünk. Nem érdekel egyikük sem, nem akarok tőlük
semmit.
Eric ismét felvonta a szemöldökét.
- Ismét felbosszantottak?
Ella cseppet sem elegánsan horkant fel.
 - Férjhez akarnak adni.
- Valóban? - Eric tekintete a szalonba siklott, majd vissza Ellára. - Ki
mondja?
- Gyere, beszélgessünk odakint. Itt nem kapok levegőt. - Ella karon
ragadta Ericet, és az ajtó felé húzta, amelyet a libériás inas kötelességtudóan
nyitott ki előttük. - Elisabeth néni most közölte.
- És ki a szerencsés?
- Arvid von Oedinghof.
- Hotel Oedinghof?
- Igen. Ismered?
- Hans barátja, néha találkoztam vele a városban. Itt volt ma?
- Nem, két hét múlva jön Elisabeth néni kerti partijára. És a néni nagyon
határozottan megfenyegetett, hogy következményei lesznek, ha nem jelenek
meg a partin.
Eric hallgatott. Az a tény, hogy az egész család ilyesmikről dönt
helyettük, anélkül hogy egy szót is szólna nekik, elég világosan mutatja,
hogy nem tartják rátermettnek, nem akarják, hogy beleszólása legyen
bármibe. Előbb Ellát akarják nyereségesen férjhez adni, róla pedig majd
később gondoskodnak, ha a húga már kikerült a házból.
- Természetesen nem megyek hozzá.
- Természetesen nem - ez volt Eric egyetlen válasza.
Az út hátralévő részén némán haladtak egymás mellett.

Ella a délelőttöt a cukrászdában töltötte. Curt Dalberggel átnézték a

kakaóbab-szállítók listáit. Később Louise is csatlakozott hozzá, hogy
átöltözzenek a kerti partira.
- Tényleg azt hiszed, hogy nem bánják, ha veled tartok? - kérdezte Louise
immáron ötödször.
 - Biztosan nem bánják. Örülnek, hogy egyáltalán elmegyek. Különben is,
szükségem van a segítségedre, hogy sikerüljön a tervem.
- A te őrült terved. Nem is tudom, hogy kívánjam-e egyáltalán, hogy
sikerüljön.
- Ha nem sikerül, akkor vége a Dorn Édességgyárnak és a
cukrászdátoknak is.
- A te cukrászdádnak.
Ella kurta kézlegyintéssel hárította el a vitát.
- Te is ugyanolyan jól tudod a szíved mélyén, mint én, hogy mindig is a
tiéd lesz. A hozzáértésetek nélkül teljesen tanácstalan vagyok. Csakúgy,
mint Eric magyarázatai nélkül, ami a számokat illeti. Nekem
tulajdonképpen mindössze ötleteim vannak, és hozzájárulok majd a
pénzzel.
- Ne kicsinyeid le folyton azt, amit csinálsz. - Louise fölvett egy
halványzöld ruhát, és megfordult, hogy Ella felhúzza a cipzárját. - De azért
szeretném, ha más utat választanál.
- Akkor mondd meg, melyiket. A rokonaimra számítsak? Rengeteg
lehetőségük lett volna segíteni, de csak szidják a szüléimét és a bátyámat,
most pedig azon vannak, hogy hozzáadjanak ahhoz a
szállodatulajdonoshoz.
A gondolatra Ella gyomra megint összeszorult, mint az utóbbi időben oly
sokszor. Félt attól is, amit tervezett, és attól is, amire a rokonai
vetemedhetnek. Mi van, ha kudarcba fullad a terve, és a családja -
bármilyen módon - kényszeríti, hogy hozzámenjen ehhez a férfihoz?
- Az, hogy mindezt Eric háta mögött tervezik, szégyenletes dolog -
vélekedett Louise. - Végül is ő az, akinek a beleegyezését kell adnia.
- Fogalmam sincs, mire készülnek.
 Ella letelepedett az öltözőtükör elé, és hajsütővel megformázta a haját.
Kék ruhát fog viselni, a hajában rövid, kék és ezüst színű tollakkal díszített
hajcsatot. Nagy gondot fordít a megjelenésére, és Elisabeth néni örülhet
majd, mert biztosan azt feltételezi, hogy a fiú kedvéért öltözött fel olyan
elegánsan.

Elisabeth értük küldte a kocsit a sofőrrel, és egy órával később már ott
állt az előcsarnokban a mogorva Ériekéi. Ella tervezett bemutatása leendő
vőlegényének és a tény, hogy úgy mentek el mellette, mintha nem is
létezne, miközben a lányt házasságra kényszerítik, nyilvánvalóan
megviselte az elmúlt két hétben. Az, hogy egyáltalán eljött aznap, noha
egyértelmű volt, hogy a meghívása pusztán udvariasságból történt, szintén
azt mutatta, hogy fontos számára ez az ügy. Ella gyanította, hogy Elisabeth
néni igencsak jó néven veszi, és a saját sikerének is tulajdonítja, hogy a
barátnőjét is magával hozta, mert a leendő férjet bemutatni a barátnőnek
tipikusan nőies dolog, és nyilvánvalóan annak a jele, hogy a számítás
bevált.
Doris ajtót nyitott, és üdvözölte őket, gyönyörű estét kívánt nekik.
Odakint már várta őket a sofőr a fekete limuzin mellett, amely Elisabeth
néni büszkesége és öröme volt. Eric besegítette a húgát és Louiset a
kocsiba, ő maga is beszállt, és némán nézett ki az ablakon, amíg az autó
elindult. Csodálatos nyári este volt, és más körülmények között Ella talán
már alig várta volna a nagynénjénél tartandó partit. Ám most tervet
szövögetett, ami állandó émelygést okozott neki, és úgy érezte, ha még
sokáig rázkódik az úton az autó, menten rosszul lesz.
A vendégsereg ezúttal sokkal népesebb volt, mint a legutóbbi estélyen, és
Elisabeth máris társasági sikerként könyvelhette el a partiját.
Elisabeth odalépett hozzá, és úgy kulcsolta össze a kezét, mintha valóban
örülne, hogy látja. Aztán Louisehez fordult, és Ella, aki nem számított rá,
hogy a nagynénje emlékszik a barátnőjére, bemutatta őket egymásnak.
- Milyen kedves - bólintott Elisabeth. - Örülök, hogy te is itt vagy -
fordult oda Eriéhez.
- Nos, az a legkevesebb, hogy megjelenjek itt ma, mert személyesen
akarok találkozni azzal a férfival, akit a tudtom nélkül választottál a
kishúgomnak.
Elisabeth hirtelen elpirult, a kert felé biccentve válaszolt.
- Már itt van a családjával. Minden formalitás nélkül is
megismerkedhettek egymással.
Persze, teljesen kötetlenül, gondolta Ella. Nem akart újabb vitára okot
adni, ezért barátságosan elmosolyodott, és Louisehez csatlakozott, amint
Elizabeth oldalán elhagyták a szalont, és kimentek a kertbe.
Arvid von Oedinghof egyáltalán nem volt csúnya férfi, bár nem éppen
Ella típusa. Sötét haja, kék szeme és nyílt, ragyogó mosolya volt. Legalább
nem bizonyult olyan undormánynak, mint amilyenre Hans barátjaként és a
családja választottjaként számított. Sőt egyáltalán nem tűnt úrhatnám,
előkelősködő leendő családfőnek, akinek csak arra kell egy nő, egy feleség,
hogy vele gyerekeket, örökösöket nemzzen. De persze a látszat csalhat, és
Ella nem óhajtott kockázatot vállalni.
Mivel egyelőre kötetlen ismerkedésről volt szó, szerencsére nem kellett
hosszas társalgásba bocsátkozni; a lány úgysem tudta volna, mit meséljen,
és a szállodai történetek nemigen érdekelték. Louiset sokkal inkább
lenyűgözte a férfi. Neki legyen mondva.
Sebastian aznap a családja nélkül jelent meg, és Helene oldalán sétált a
kertben, de nem tűnt úgy, mintha élénken beszélgetnének. A tekintetük csak
röviden találkozott össze, és Ella arca olyan mosolyt öltött, amiről csakis ő
tudhatta, kinek szól. Aztán a férfi újra eltűnt a lány elől, miközben
körülvették a barátai.
 Csak késő este sikerült Ellának egy pillanatnyi zavartalan magányt
teremtenie, amikor visszavonult a télikertbe. Nem az volt a célja, hogy
kettesben maradjon Sebastiannal, mindössze távol akart lenni egy kicsit a
rokonai vizsla tekintetétől. Amikor lépéseket hallott, a szívverése
felgyorsult, és megfordult. Sebastian követte őt, de valószínűleg
ugyanolyan jól tudta, mint ő, hogy csak rövid találkára futja. Ennek ellenére
nem tudott ellenállni. A férfi odalépett hozzá, magához húzta, és
megcsókolta. Ella hozzásimult, hagyta, hogy a karja a teste köré fonódjon,
és olyan szorosan átölelje, hogy nem tudott szabadulni a férfi
vágyakozásától, miközben a másik keze merészen kószált Ella felhevült
testén.
- Ne! - Ella elszakította magát tőle. - Ne, azonnal hagyd abba - mondta
kifulladva. - Ha valaki meglát minket...
- Az a hír járja, hogy a jövendőbelid is itt van...
Ella vonakodva fordult el a férfitól.
- Hagyd ezt!
- Nem tetszik neked?
- Nos, meg sem kérdeztek.
- Tulajdonképpen engem sem kérdeztek, de olykor meg kell hajolnod a
körülmények előtt.
- Akkor csak hajolj meg előttük - mormolta maga elé Ella, és
megdörzsölte a karját, megborzongva a nyárias meleg ellenére.
- Egy kis kalandozást ígértél nekem a múltkor a kertben, emlékszel?
Azzal mi a helyzet?
A férfi tekintete a fölöttük álló, nyitott ablakra vándorolt, de a vendégeket
innen nem lehetett látni.
- Nem hinném, hogy ez volna a megfelelő hely erre.
- Nem, de mi lenne, ha én tudnék egy megfelelő helyet?
 - Ebben az esetben talán kísértésbe esnék. Persze nem akarlak
megakadályozni abban, hogy jól érezd magad a nagynéném ünnepségén.
- Nem hiszem, hogy ma este bármilyen szórakozás felülmúlhatná azt,
amit te tartogatsz nekem.
- Könnyen lehet, hogy utána hozzá kell mennem a szállodatulajdonoshoz.
- Valójában ez nagyon is valószínű.
- Észre fogja venni, ha nem ő az első.
Sebastian elmosolyodott.
- Vannak trükkök, hogy ne vegye észre, de természetesen nem kell
vállalnod a kockázatot. Ne aggódj, sokféle érzéki öröm létezik, amelyek
nem fosztanak meg az ártatlanságodtól.
Ella arca lángolni kezdett. Bármennyire is szeretett volna
magabiztosabbnak látszani, ebben a pillanatban nem tehetett semmit, hogy
megakadályozza a férfi őszintesége miatti zavarát.
- Biztos, hogy ezt akarod? - kérdezte Sebastian.
Ella teste megfeszült.
- Biztos. Semmi sem vonz a leendő férjemben, ezért előtte szeretnék
magamnak némi élvezetet.
- Megkapod.
Ella szíve hevesen dobogott.
- Ha kimész az üvegházból, és balra fordulsz a folyosón, a végén találod
a könyvtárat. Ma biztosan nem jár arra senki.
- Akkor ott várlak.
Ella bólintott, megvárta, amíg a férfi elmegy, és odasietett Louisehez.
Hideg volt a keze, és a teste remegésén sem tudott uralkodni. Úgy érezte,
újra rátör az émelygés.
- Itt az idő. Körülbelül tizenöt perc múlva kezdhetsz finoman utalásokat
tenni a pletykafészkeknek, hogy attól félsz, bajba kerültem, mert láttál
bemenni a könyvtárba egy férfival. De én nem hallgattam rád. Aztán
odamész Heinrich bácsihoz, és ugyanezt elmondod neki is. Figyelj arra,
hogy kellőképpen aggódónak lássanak.
- Ehhez nem kell túlságosan megerőltetnem majd magam.
- De csak Heinrich bácsinak szólj, semmiképpen sem Georgnak, jó?
Nem akart belegondolni, mi történne, ha Georg bácsi kapná el.
- Nem muszáj ezt tenned.
- Már túl késő.
Ella elfordult, és sikerült észrevétlenül visszatérnie a szalonba. A
könyvtárba sietett, ahol Sebastian már várta. Fontos volt, hogy a helyzet
annyira egyértelmű legyen, hogy ne legyen menekvés számára. Egy kis
kacérkodást vagy akár egy csókot megbocsátanak, ezért most komolyabb
dologra volt szükség. És több embernek is látnia kell, mert ha csak a család
veszi észre, az ügyet gyorsan és diszkréten a szőnyeg alá söpörhetik.
Mindenkinek tudnia kell, hogy Sebastian Lombard kikezdett Helene eddig
feddhetetlen kuzinjával.
Sebastian nem vesztegette az idejét hosszú beszélgetésre, azonnal
magához húzta a lányt, és megcsókolta. Hamarosan a keze is utat talált Ella
ruhájának cipzárjához. A lány ezúttal nem tiltakozott. A férfi lehúzta a
kandalló előtti vastag szőnyegre, lecsúsztatta a válláról a ruháját, és
miközben továbbra is csókolgatta, kezdte kibontani a fűzőjét. Ellában
ellentmondásos érzések tomboltak. Egyfelől bizsergető érzés árasztotta el,
vágy, hogy Sebastian ne hagyja abba, másfelől azonban beléhasított a
félelem, amely minden érzékiséget azonnal meggátolt, mert fél füllel
folyamatosan az ajtóra figyelt. Lecsúsztatta Sebastian válláról a zakót,
kigombolta az ingét, és végigsimította a mellkasát, érezve, ahogy az izmok
megfeszülnek az ujjai alatt.
 Sebastian szétnyitotta a fűzőt, és Ellának nagy önuralomra volt szüksége,
hogy ne takarja el magát a karjával. Zavarában lehunyta a szemét, amikor a
férfi ujjai gyengéden simogatni kezdték, majd nem sokkal később a szája is
követte a keze nyomát. Zihálva és lélegzet- visszafojtva vonaglott Sebastian
simogatásai alatt, ujjait a férfi sűrű hajába fúrta. A következő pillanatban
hangos kiáltás szakította ki az eksztázisból, mire ő is és Sebastian is riadtan
ocsúdott fel.
Az ajtó előtt négy nő állt, köztük Elisabeth néni, és úgy bámultak rájuk,
mint akik kísértetet látnak. Mielőtt egy szó is elhagyhatta volna az ajkát,
amely némán többször is kinyílt és becsukódott, Heinrich nyomult be a
terembe.
- Az isten szerelmére - mennydörögte. - Mit tettél?
Nehéz volt úgy összehúzni a fűzőt, hogy az kellőképpen eltakarja, ezért
Ella átkarolta magát. Az ijedtséget nem is kellett színlelnie, amikor
remegve talpra állt. Mellette Sebastian sietve gombolta be az ingét.
- Te! - bökött felé Heinrich a mutatóujjával, de mielőtt belekezdhetett
volna a dörgedelmes szidásba, Georg lépett be a könyvtárba, egy
pillantással felfogva, mi történt, azzal nekirontott Ellának, és olyan erővel
ütötte pofon, hogy a feje oldalra nyeklett.
- Georg - Heinrich békítőén fölemelte a kezét.
Sebastian épp nyitotta a száját, úgy tűnt, mondani akar valamit, de Georg
karon ragadta Ellát, és újra lesújtott, ezúttal olyan erővel, hogy a lány úgy
érezte, a fájdalomtól szétrobban a feje. Elsötétült előtte a világ, a földre
zuhant. Pislogva látta, hogy a nagybátyja újra megpróbál feléje nyúlni,
tompán mintha hallotta volna Heinrich kiáltozását, látta, ahogy Sebastian a
nagybátyjához lép, közéjük áll, miközben Heinrich két kézzel lefogja a
férfit, és hirtelen ott termett Eric is, anélkül, hogy Ella képes lett volna
rájönni, honnan került elő ilyen hirtelen.
 A fülzúgás lassan alábbhagyott, de továbbra is homályosan látott, majd
rövid időre kitisztult, ha pislogott, aztán ismét elmosódott minden. A fűző
kicsúszott az ujjai közül, újra szétnyílt, mire a karját újra a felsőteste köré
fonta, a következő pillanatban viszont egy kabát melegét érezte a válla
körül, szorosan a mellkasa elé húzva. Eric féltérdre ereszkedett mellé, és
védelmezőn átkarolta. Georg eközben megpróbálta kiszabadítani magát, de
Sebastian Heinrich segítségére sietett. Az ajtóban Elisabeth néni
hisztérikusan sírt, miközben Sebastian mindvégig azt bizonygatta, hogy az
egész az ő hibája.
Eric felnézett.
- És még te nevezed magadat nemes embernek - mondta Georgnak
ridegen, a hangjában haraggal. - Ököllel esel az unokahúgodnak.
- Ez a kurva a lányom vőlegényét csábította el!
- Akkor verjétek meg őt, ő szegte meg a fogadalmát, nem a húgom.
- Eressz el.
Georg visszanyerte az önuralmát, megigazította az öltönyét, igyekezvén
visszanyerni tekintélyt parancsoló megjelenését is. Ella már gyerekkorában
is félelemmel vegyes tiszteletet érzett iránta. De kezet még soha nem emelt
rá.
Heinrich a nőkhöz fordult.
- Magunkra hagynának minket, kérem?
A nők megfordultak, csak Elisabeth állt mozdulatlanul, és Ellát nézte.
- Milyen becstelen, hálátlan teremtés vagy.
- Most már elég - szólt rá Heinrich. - Ez nem vezet sehová. Sebastian, ha
újra felöltöztél, fogd a kocsidat, és menj haza. Azt hiszem, most nem csak
engem zavar a jelenléted. Találj ki valami kifogást a szüleid számára.
Sebastian Ellára nézett, tétovázott.
- Egyedül az én hibám volt - ismételte meg.
 - Ezt senki sem vitatja - válaszolta Heinrich. - Majd meglátjuk, hogyan
tovább.
Sebastian bólintott, és elfordult. Úgy tűnt, mintha mondani akart volna
még valamit Georgnak, de végül úgy döntött, mégsem lenne jó ötlet.
Távozása után Heinrich Ella felé fordult, kezét a csípőjére támasztva.
- Szóval, mihez kezdjünk mi most veled?
- Sok düh gyűlhetett fel benne, hogy így neked esett - jegyezte meg Eric,
és átnyújtott Ellának egy újabb hűtőpárnát.
A szerencsétlen eset után azonnal hazamentek, ez volt a legjobb
mindenkinek. Most a kis szalonban ültek, és Doris hozott valami
harapnivalót, de egyikük sem nyúlt hozzá.
Ella arca baloldalt felduzzadt és kékes árnyalatot öltött. A tükörbe
pillantva meggyőződhetett róla, hogy szörnyen fest, de nem is számított
másra. Csoda, hogy minden foga a szájában maradt, és hogy az arccsontja
nem tört el. A fejfájása egyre erősödött, lüktetett, miközben úgy érezte,
mintha valaki kanalat nyomna a bal szeméhez belülről.
Útközben hazafelé kitették Louiset, aki Ella láttán könnyekben tört ki a
sokktól. Amikor Ella rákérdezett, hogyan jött rá Georg, a lány azt felelte,
hogy meghallotta, amint Heinrichhel beszélget, de ő túl későn vette észre.
Utána persze Erichez rohant, mert Georg nyilvánvaló dühe megrémítette.
- Te is dühös vagy rám? - kérdezte Ella a bátyját.
- Igen, a fenébe is! Mit gondoltál, hogy éppen ezzel a fickóval kezdesz
ki? Az összes jelen lévő férfi közül miért pont vele?
- Hozzá akarok menni feleségül - Ella tompa, fojtott hangja saját magát is
meglepte.
Eric döbbenten bámult a húgára, akinek nyilvánvalóan elment az esze.
- Te szándékosan csináltad ezt?
 - Igen, de igazából csak néhány pletykafészeknek kellett volna
megtudnia. És Heinrichnek.
- Az isten szerelméért, miért? Szerelmes vagy belé?
- Nem. Gazdag.
- A szálloda örököse is gazdag.
- Ő szóba sem jöhet.
- Miért nem?
- Mert csak egy reprezentatív feleséget akar magának, aki gyerekeket szül
neki.
Eric egyetlen hosszú fújtatással préselte ki magából a levegőt.
- És most mi lesz?
- Sebastian pénze lesz a mi megváltásunk, érted már?
- O, Ella... - Eric elfordult, egy pillanatra elhallgatott, mielőtt újra a
lányra nézett. - Akkor hozzámehettél volna ahhoz a szállodatulajdonoshoz
is. Eladtam volna a Dorn Édességgyárat, és...
- Nem, és ne hidd, hogy nem gondoltam ezerszer végig mindent. De nem
akarok olyan asszony lenni, aki csak díszként tündököl egy férfi oldalán.
Eleinte ez az egész egyszerű megoldásnak tűnt, hogy újra pénzhez jussunk.
Azt hittem, ha elmegyek a gyárba, és alaposan megnézek mindent, akkor
valahogy megint működni fog, mint annak idején. De az idők megváltoztak,
és az a hajó elment. Megoldásokon törtem a fejem, és minél tovább
gondolkodtam, minél több ötletem volt, annál több lehetőséget fedeztem
fel... Ez az, amit csinálni akarok, Eric, érted? És ha ez az egyetlen módja
annak, hogy pénzt szerezzek, hát legyen.
- Azzal, hogy eladod magad?
- Nem adom el magam, hanem gazdag emberhez megyek feleségül,
elvégre úgyis ez lett volna a vége.
 Ella lehunyta a szemét, és arra koncentrált, hogy a fejében érzett fájdalom
elmúljon. Miért nem hat az a tabletta?
- Mi van, ha nem hajlandó elvenni? - kérdezte Eric. - Nincs rá eszközöm,
hogy rákényszerítsem.
- Neked nincs, de Heinrich bácsi meglehetősen befolyásos ember, sőt
még Georg bácsi is inkább veszítené el a lánya vőlegényét, mint hogy ilyen
rossz hírű unokahúgnak legyen a rokona. Ő majd gondoskodik arról, hogy
Lombardék engedelmeskedjenek.

Louise mindent elbeszélt az apjának, beleértve a saját részvételét is az

egész történetben, mert az apját nem lehetett könnyen becsapni. Amint a
fülébe jutott volna, hogy Louise volt az, aki Heinrich Dorn tudomására
hozta az ügyet, egyszeriben minden világos lett volna számára.
- Ezért akarta, hogy ott legyél, ugye? A mindenit - motyogta többször is
maga elé.
- Igyekeztem erről lebeszélni, de annyira elszánt volt.
- Nem kellett volna belemenned az ő kis játékába. Te jó ég, miért nem
szóltál nekem erről előbb?
- Mert a barátnőm.
- És mint ilyen, éppen hogy meg kellett volna védened őt az efféle
ostobaságoktól.
- Úgyis megtette volna, ha nem az én segítségemmel, akkor a nélkül.
Az apja fel- alá járkált az immár bezárt eladótérben, a fejét rázva, a
homlokát ráncolva.
- És most? Hozzá fog menni ehhez a fickóhoz, vagy mi?
- Erre fiit ki a dolog, ha jól értettem.
- Az unokatestvére vőlegénye. Ráadásul segítesz neki ebben.
Szégyenletes.
- Helene talál majd egy másik férfit, olyat, aki nem csalja meg.
 Az apja megvetően elhúzta a száját.
- Lehet, hogy így van, de nem a ti dolgotok ezt eldönteni helyette. S most
Ella nyakán marad az a csapodár férfi.
- Ezzel tisztában volt, nem voltak illúziói.
- Gyerekek! Nektek fogalmatok sincs az életről.
Louise hevesen tiltakozni akart, aztán mégis elhallgatott, mert tudta, hogy
úgysem sikerül meggyőznie az apját az ellenkezőjéről.
- Elutasíthatnám, hogy aláírom Ella bérleti szerződését - közölte az apja.
- Megtehetnéd, de üzletemberként nem szegheted meg a szavad. Mégis
milyen jogon tagadnád meg tőle a közös üzletet? Nem te vagy az apja.
- Nem, de a tiéd igen. És ha te valaha is...
- Ennél jobban ismerhetnél engem - felelte a lány éles hangon.
Az apja elhallgatott, majd megállt, és körülnézett az eladótérben.
- Az ötletei - szólalt meg végül - elképesztően jók, van érzéke hozzá.
Bárcsak más utat választott volna. Miért nem vett fel kölcsönt a banktól?
- Mert nem kapna semmit biztosíték nélkül. Feltehet- te volna a házat
vagy a gyárat, de nem akarta ezt a kockázatot vállalni. Különben is, Ericnek
kellett volna kölcsönért folyamodnia, ő pedig valószínűleg inkább eladott
volna mindent, mint hogy adósságba verje magát.
Az apja nagyot sóhajtott.
- Nos, majd meglátjuk, mi lesz.

Egy délután ment el hozzá, éppen akkor, amikor Ella letelepedett a

szalonban egy csésze teára. Az arca még mindig fel volt dagadva, a szeme
pedig mostanra sötétlilára színeződött. Ella nem bírt tükörbe nézni, és azt is
kerülte, hogy elhagyja a házat. Így aztán igencsak meglepődött, amikor
Doris bejelentette Sebastian Lombardot. Persze számított rá, hogy Előbb-
utóbb meglátogatja, de nem várhatott volna addig, amíg újra szalonképes
lesz? Legalább az a szörnyű fejfájása enyhült. Aludni viszont csak a jobb
oldalán vagy a hátán volt képes.
- Hívd be, Doris, és hozz még egy terítéket.
- Rendben, nagyságos kisasszony.
Szóval itt az idő, hogy szembenézzen az elkerülhetetlennel. Ella mély
lélegzetet vett, aztán lassan kifújta, igyekezvén lelassítani a szíve heves
dobogását. Végül belépett a férfi, olyan életerősen, hogy Ella még
elesettebbnek érezte magát mellette.
- Kérlek, maradj ülve - szólt Sebastian.
- Akkor foglalj helyet, elég kimerítő felnézni rád.
Sebastian nem bírta leplezni, hogy sokkolja a lány látványa.
Elhelyezkedett a vele szemben lévő karosszékben, miközben Doris
megjelent a második terítékkel.
- Köszönöm, elmehetsz - bólintott Ella, és éppen a kannáért nyúlt volna,
de Sebastian megelőzte.
- Ne fáradj. - Töltött magának egy csésze teát, de nem nyúlt hozzá,
helyette a kisasztal túloldalán vízsgálgatta Ellát. - Beszélt veled a
nagybátyád?
- Heinrich bácsi tegnap itt járt.
És ő sem volt kevésbé megdöbbenve a lány látványától, mint Sebastian.
- Akkor tudnod kell, hogy leplezetlenül pisztolyt fogtak a fejemhez, ha
így, meggyalázva akarnálak hagyni. Erre egyébként nem volt szükség.
Elküldhetted volna a bátyádat hozzám, mindenféle fenyegetés nélkül is
elintézhettük volna, hiszen nem vagyok olyan gazember, aki nyilvánosan
kompromittál egy fiatal nőt, majd feleségül veszi annak unokatestvérét,
mintha mi sem történt volna. Persze a szüleim egy kicsit másképp látják a
helyzetet, de nekik is be kellett látniuk, hogy nem volt más választásom.
Ami anyámat illeti, egyébként meglehetősen kellemetlen jövő vár rád, de
ezt csak úgy mellékesen említem – azzal a csészéért nyúlt, nagyot kortyolt
belőle, majd visszatette a tálcára.
 Ella hunyorgott.
- A nagybátyáim döntöttek, nekem nem volt beleszó
lásom.
- Tudod, mi bosszant? - folytatta a férfi anélkül, hogy reagált volna a lány
közbevetésére. - Hogy a legjobb barátnőd értesítette a nagybátyádat és a
bátyádat. Még sohasem láttam őt semmilyen társasági eseményen, most
meg elhozod, mire ő kompromittál téged? Netán még mindig barátnők
vagytok, vagy ez így működik? Habár így sincs rendben, hiszen te fogod
átvenni a cukrászdáját, ha jól értem. Szóval nem tudok nem arra
gyanakodni, hogy ezt az egészet te tervelted ki. De miért?
Ella tétovázott, végül úgy gondolta, nincs értelme tovább köntörfalazni,
ezért őszintén kibökte:
- Pénzre van szükségem.
Sebastian felvonta a szemöldökét.
- A szállodásnak is lett volna pénze. Azt pedig, hogy szerelmes vagy
belém, nemigen hiszem el.
- Nem engedte volna, hogy tovább dolgozzam.
- Ó, és azt hiszed, hogy én engedem? Kedvesem, ha úgy akarom,
bezárlak, és minden évben szülhetsz egy gyereket.
Ellának egy pillanatra összeszorult a gyomra, de azonnal visszanyerte az
önuralmát.
- Nos, a helyzet a következő: a házasságunk elől nem menekülhetsz,
akárhogy is ficánkolsz. Visszautasíthatod, de a szüleid valószínűleg nem
egyeznének bele, mert az ügynek nemcsak gazdasági, hanem társadalmi
vonatkozásai is vannak. És melyik apa akarná hozzád adni a lányát a
történtek után? Még férfiként is vannak bizonyos határok, igaz, kevésbé
szűkre szabottak. - Megnedvesítette az ajkát, próbálta leplezni az
idegességét, miközben jóval keményebbnek mutatta magát, mint amilyen
valójában volt. - Te fogod finanszírozni a csokoládészalonomat és a
csokoládéműhelyemet. Cserébe annyi szabadságot kapsz, amennyit csak
akarsz. Nem érdekel, hogy tartasz-e szeretőt vagy sem.
- És ez szerinted engedmény? Ennyi járna nekem akkor is, ha Helenét
veszem el feleségül.
- De nagy botrányt csapna minden esetben, én viszont nem fogok.
- Ez minden? Csupán ennyi, amit felkínálsz?
- Te akartál kapcsolatot a Dorn családdal, hát most megkapod.
- Igen, a sikeres hajózási vállalat tulajdonosával, nem egy vesztessel és
egy kurvával.
Ella arcába vér szökött.
- A bátyám beteg, és nem vesztes.
- Ó, ez zavar téged? Nem is a kurva?
- Ez a vádaskodás már több mint nevetséges egy olyan férfitól, aki úgy
csalja meg a menyasszonyát, hogy még az unokatestvérénél sem áll meg.
De ez nem a bátyám hibája, szóval őt hagyjuk ki ebből.
- Kedvesem, ha azt hiszed, hogy győztél, ki kell hogy ábrándítsalak.
Elveszlek feleségül, de egy fillért sem adok a vállalkozásodba.
Ella összeszűkült szemmel fürkészte a férfit, amit az kissé gúnyos
mosollyal nyugtázott.
- Ha finanszírozod a csokoládészalonomat és a csokoládéműhelyemet,
cserébe felajánlom neked a bizonyosságot, hogy minden gyermekem, aki
végül is a te neved fogja viselni, a tiéd.
Sebastian kikerekedett szemmel bámult rá, és láthatóan elakadt a szava.
Figyelmes tekintete azonban pontosan észlelte, hogy a lány keze remegett,
miközben újabb csésze teát töltött magának, és ebből talán levonta a saját
következtetéseit. A lány nem fogja megcsalni - nem az ő kedvéért, hanem a
születendő gyermekei miatt, akiket nem akart kitenni az apjuk haragjának
és gyanakvásának. Inkább nem is ment volna hozzá, mindegy, mi lett volna
a következménye.
- És továbbra is itt akarok élni - folytatta a lány. - Elkísérlek minden
hivatalos eseményre, és kifogástalanul melletted állok, bármilyen kalandot
is engedsz meg magadnak.
A férfi hallgatott. Végül hirtelen felállt.
- Rendben.
Mindössze ennyit felelt, aztán minden további szó nélkül távozott.

A legnehezebb az volt, hogy Helenét folyton arra kérték, viselkedjen

higgadtan.
- Csak szánalmat ne kelts - figyelmeztette az édesanyja.
Ezt persze sokkal könnyebb volt mondani, mint megtenni, amikor a
vőlegénye éppen Ellával csalta meg.
Sebastian maga is nevetve hallgatta, amikor Helene elmesélte, hogy Ella
úgy viselkedik, mint egy gyárigazgató, és akkor ezek után ilyen
megtörténhet?
- Ne hidd, hogy azért tette, mert szereti őt, vagy mert fontosabb neki,
mint te - magyarázta az édesanyja. - Épp ellenkezőleg. Semmit sem jelent a
számára, pontosan ezért tette vele azt, amit tett. Mert úgy gondolta, hogy ő
is csak egy olyan nőcske, akit nem szoktak elvenni feleségül.
- De most mégis feleségül veszi.
- Mert rajtakapták. Az egészben legalább annyi jó van, hogy a
házasságkötés előtt történt, nem pedig utána.
Mindez mégsem jelentett vigaszt, Helenét váltakozva düh, szomorúság,
emésztő féltékenység és ádáz bosszúvágy töltötte el. Az apja Heinrichhel
együtt felkereste Lombardékat, hogy rábeszélje Sebastiant, vegye feleségül
Ellát. Helene árulásnak tekintette a látogatást, még akkor is, ha az apja
váltig állította, hogy nem volt más választása.
 Nem volt kétsége afelől, hogy mindenki róla beszél. Talán még ki is
nevetik, amiért a vőlegénye Ella után áhítozott. Hogy volt képes Sebastian
így megalázni őt? Hiszen tudta, mit gondol Elláról, hallotta, hogyan
beszélnek róla. Mégis őt választotta, őt ölelgette.
Miközben Helene a szalonban ült, és borús színekben képzelte maga elé a
jövőjét, a szobalány egy selyempapírba csomagolt dobozt hozott be.
- Ezt épp most hozták önnek, nagyságos kisasszony.
Helene bosszúsan vette át az ajándékot, kibontotta ( a masnit és a
selyempapírt. Alatta a doboz halvány rózsaszínű volt, rajta apró,
dombornyomott rózsákkal. Helene fölemelte a fedelet, és elámulva nézte a
tartalmát.
Hat bonbon volt benne, matt fényű étcsokoládé, amit aranylevél
díszítéssel láttak el. A csokoládék tetejére kis kártyát helyeztek, amelyen
finom betűkkel ez állt:

Vigasztalás szerelmi bánatra.

Ella

A düh forró hullámként árasztotta el, és Helene teljes erőből a falhoz

vágta a dobozt.
2. rész
 .

1925. november

A levegőben csokoládé illata terjengett, súlyos és aromás, mellette némi

fahéj és marcipán. Ella a csokoládékészítő műhelyben állt, az orrlyuka kissé
kitágult, ahogy a csoki illatát csukott szemmel beszívta. Sosem unt rá.
Lehet, hogy a botrány miatt, vagy talán tényleg működött az
elképzelésük, de a Rózsapalota Csokoládészalon a megnyitó pillanatától
kezdve sok látogatót vonzott. A kávézót szépen berendezték, díszes
öntöttvas asztalokat és székeket helyeztek el benne. A falakat antik
árnyalatú halvány rózsaszínre festették. Ella a régi és meglehetősen elavult
lámpa helyére elegáns csillárt akasztatott, amelynek meleg fénye hangulatos
légkört teremtett, különösen így télen. Az eladópultot felújították és
modernizálták, akárcsak a polcokat, amelyek mind diófából készültek.
Meglehetősen drága mulatság volt, ám nem sajnálták rá a pénzt, és ha
továbbra is jól mennek a dolgok, az üzlet hamarosan önfenntartó lesz.
- Mindenki a csokoládémmal foglalkozik - viccelődött Ella időnként,
egyúttal utalva a botrányra is, ami az esküvő után is állandó beszédtéma
maradt, és természetesen mindig egy kalap alá vették a Dorn
Csokoládégyárral.
Az esküvőt és a házaséletét illetően azonban nemigen volt min nevetnie.
Sebastian szülei megvetették őt, amiből nem is csináltak titkot. Az a tény,
hogy ő és Sebastian a nászút után külön házba költöztek, természetesen
tovább szította a pletykákat, és Magda Lombard, Sebastian édesanyja dühös
volt emiatt, habár titokban valószínűleg örült, hogy utálatos menye nem
lakik az ő házában.
Az esküvőre augusztusban került sor, és Ella családja igazán kitett
magáért. Mindannyian megjelentek az esküvőn és az utána tartott
ünnepségen a szülei házában. Eric kísérte őt az oltárhoz, és látszólag
minden kifogástalannak tűnt. Csak belül forrongtak az indulatok. Ella
azonban nem vett erről tudomást, és gyakran azt érezte, mintha úgy állna
szemben a körülötte tomboló viharral, hogy az meg sem érinti. Helene már
nem beszélt vele, de ami azt illeti, nem is hiányzott neki.
Hogy fenntartsák a látszatot, ő és Sebastian nászúira mentek Velencébe.
Ella még soha nem járt ott, és talán még élvezte is volna, ha Sebastian akár
csak egy napig mellette marad. De a férfi már az első este magára hagyta,
és valójában csak átöltözni tért vissza a szállodába.
- Nővel vagy? - kérdezte végül Ella, nem minden bosszúság nélkül, két
nap után.
- Nem adtál nekem szabadságot e tekintetben?
- Nos, nem vagy különösebben válogatós. Alighogy megérkeztünk,
mindjárt összejöttél az elsővel, aki a rakpart falainál álldogált?
A férfi fölnevetett.
- Kedvesem, veled ellentétben én nem először vagyok itt.
Ella két hétig teljesen magára maradt. Vásárolt egy útikönyvet, amivel
bejárta a várost, gondolán végigbarangolta a csatornákat, majd pompásakat
vacsorázott. Magányos kalandozásait azonban nemigen élvezte,
bármennyire is gyönyörű volt a város. Nem volt szórakoztató, mert nem
volt senki, akivel megoszthatta volna a sok újdonságot, így rettenetesen
hosszúnak tűnt az a két hét. Többnyire nem is találkozott Sebastiannal, csak
a szobalánynak kifüggesztett ruhákból vette észre, hogy a férfi a szállodai
szobájukban járt, és átöltözött. Néhány nap után Ella észrevette a
személyzet szánakozó pillantásait, ám dacosan felvetette az állát, és nem
törődött velük.
Nem azt mondta Sebastian, hogy örököst kell szülnie? Hogy képzelte?
Nem mintha Ella különösebben vágyott volna arra, hogy megossza az
ágyát, de az elutasítást mégis megalázónak érezte. Igaz, csapdába csalta a
férfit, de végül is nem önként sétált bele? Ha valóban hűséges és
gondoskodó vőlegény lett volna, a lány nem tehette volna ezt vele. Végül is
nem kényszerítette őt fegyverrel. És, a fenébe is, persze hogy szívesen
lefeküdt volna vele, elvégre nem kőből faragták őt sem, és ami a kert és a
könyvtár magányában kettejük között történt, az igencsak kedvére való volt.
A hazaindulás napján Sebastian kora reggel érkezett haza, amikor Ella
már ott állt a szobában a bepakolt bőröndökkel. Együtt reggeliztek - ami
nagyon csendesre sikeredett -, aztán elindultak. Ella egész úton visszafelé
az ablakon bámult kifelé, főként azért, hogy a férfi ne vegye észre, milyen
közel áll a síráshoz, később pedig azért, mert annyira dühös volt rá.
Az autó mindkettőjüket fölvette a pályaudvaron. Sebastian utasította a
sofőrt, hogy először Frau Lombardot vigye a Mainzer Straβe-i Dorn-villába.
Miután ott kitette, Ella nem is hallott felőle egészen egy héttel későbbig,
amikor a férfi felhívta, és közölte vele, hogy el kell kísérnie őt egy partira a
nővére házába. És ez így ment egész idő alatt.
Ella azonban nem akart állandóan a katasztrofális házasságára gondolni,
amíg itt volt, a csokoládéi között. Ez volt az ő felségterülete, a szenvedélye,
és Sebastiannak csak annyiban volt köze hozzá, hogy mindent ő
finanszírozott. Este elmegy vele, így elég, ha majd csak akkor foglalkozik
vele, amikor eljön az átöltözés ideje - az egyik olyan ruhába, amelyet
szintén ő fizetett.
 Belépett az összekötő ajtón át az eladótérbe, onnan pedig a kávézóba,
ahol minden asztal foglalt volt. Louise körbejárt, és felvette a rendeléseket,
de az eladópultot ez idő alatt felügyelet nélkül kellett hagynia. Eddig a nagy
látogatottság ellenére sem volt akkora tömeg, hogy ez gondot okozhatott
volna, de ha így folytatódik tovább, fel kell venniük még valakit.
Curt Dalberg egész nap a gyártósor mellett volt. Tanácsokat adott a
manufaktúrában történő termeléssel kapcsolatban, és mostanra ecuadori és
madagaszkári kakaóbabot használtak. Az eredmény egy páratlanul aromás,
semmihez sem hasonlítható csokoládé lett. A gyártási folyamatokon is
finomítottak. Mivel az új csokoládétáblák drágábbak voltak, az értékesítés
lassan indult be, ám az elegáns csomagolás gondoskodott arról, hogy a
vevők ne a régi termékre asszociáljanak. A megjelenés valószínűleg
fontosabb volt, mint a név, de Ella remélte, hogy hamarosan a szó legjobb
értelmében elválaszthatatlan lesz a kettő.
Körbejárta a termet, köszönt, megkérdezte, minden rendben van-e, és
szép napot kívánt a vendégeknek. A polcokon a kis dobozokban
előrecsomagolt pralinék , mellett különleges kávékat és teákat is kínáltak.
Csak né- hányat és kis kiszerelésben, mivel Ella számára fontos volt,
hogy az exkluzivitásra helyezze a hangsúlyt. Természetesen volt
étcsokoládéjuk is, piros és aranyszínű dobozokban, különböző
méretekben. A másik népszerű termékük egy nagy csepp formájú
csokoládé volt pálcikára tűzve, amelyet a gyerekek nyalókaként
fogyaszthattak, vagy forró tejjel keverve krémes kakaót készíthettek
belőle.
Mindenféle formájú és fajtájú csokoládé kapható volt; matt csokoládé,
amelybe beleharapva lágyan recsegett, felfedve a finom belsejét. Voltak
szárított rózsaszirmokkal díszített rózsás trüffelek, pisztáciás-marcipános
bonbonok, diós és marcipános csokoládék, gyümölcsös-mandulás lágy
csokoládé, kávés trüffelek, ibolyás bonbonok, vajas-csokoládés
mandulalevelek, fahéjas trüffelek és még sok egyéb. Ellának különösen
ízlett a barackos- karamelles praliné. Nehezére esett, hogy ne nassoljon
folyamatosan, amíg az eladótérben állt.
Louise örömére Max Schlüter is újra eljött a múlt hónap egyik
szerdáján, hogy csokoládét vegyen. Elmondta, hogy mindig visz az
édesanyjának egy kis finomságot a teázásra a szülői házba, mivel itt már
nem tudott süteményt vásárolni. Ella számára ez azt jelentette, hogy a férfi
tényleg csak Louise miatt jött, hiszen mindig maradt még egy rövid
pillanatra, hogy megkérdezze, hogy van, és megdicsérje a kávézó új
berendezését.
- Hová mentek ma este? - kérdezte Louise, miközben Ella mellett állt az
eladópult mögött.
- O, Sebastian egyik ismerőséhez, már megint elfelejtettem a nevét.
Nyolcra jön értem.
- Akkor most rögtön indulnod kell, nem?
Ella az órájára pillantott, és bólintott. Nem igazán volt kedve hozzá.
Louise volt az egyetlen, akinek bevallotta, hogy a házasság valójában nem
teljesült be, és ő csak nézett rá tágra nyílt szemmel. Eric valószínűleg
sejtette, mert sem ő nem töltött éjszakát Sebastiannál, sem a férje nála.
Viszont azt nem mesélte el a bátyjának, hogyan telt a nászút. Nem azért,
mert meg akarta volna védeni Sebastiant, hanem mert túlságosan megalázó
volt számára.
Amikor öt óra körül hazaindult, minden egyes lépéssel, amit a kávézótól
távolodva tett, egyre borúsabb lett a hangulata. Azt kívánta, bár magával
vihetné a kávézó melegét és kényelmét, és ez a kívánság még erősebbé vált,
amikor félúton hazafelé hideg záporeső zúdult rá. Az utcai lámpák fénye
piszkosan keveredett a ködös sötétséggel, zsíros sárga tócsákat festve a
nedves, fényes aszfaltra. Ella dideregve felhúzta a vállát, és továbbsietett,
amikor egy mellette haladó autó hirtelen lelassított. Először nem vett róla
tudomást, és zavartalanul ment tovább, de aztán kinyílt az utasajtó, és
meghallotta Sebastian hangját.
- Szállj be.
Ella tétovázott, büszkén vissza akarta utasítani, de tudta, inkább magának
árt vele, mint a férfinak, hiszen nem ő volt az, aki úgy bolyong a városban,
mint egy kóbor kutya, vacogva és bőrig ázva. Így hát belesüppedt a
kényelmes bőrülésbe, és gyorsan becsukta az ajtót. Sebastian általában
maga vezetett, mert úgy vélte, népes személyzetet tartani divatjamúlt.
Ella osztotta ezt a nézetet, a szülei viszont nem.
- Köszönöm - mondta, amikor a férfi elindította az autót.
- Nem ezért tettem.
Sebességbe tette a kocsit, és továbbhajtott. Az eső szétmaszatolódott az
ablakokon, és a kézzel, kurblival működtetett ablaktörlők csak egy
szemhunyorgás erejéig biztosítottak tiszta kilátást. Ella az utat nézte, ölében
összekulcsolt kézzel, szótlanul. Az autóval megtett út nem tartott sokáig,
így néhány perc múlva már otthon is volt.
- Fűszerekre van szükségem - szólalt meg hirtelen. - A karácsonyi
csokoládékhoz. A hónap végén kezdjük el készíteni. Kaphatok tőletek? Curt
Dalberget bíznám meg vele, csak az árakat kell átküldenetek nekem.
A férfi a ház előtt parkolt le.
- Szólok az értékesítési vezetőnknek.
- Rendben van, köszönöm. - Ella a kilincs után tapogatózott. - Nyolcra itt
leszel?
- Ahogy megbeszéltük.
- Akkor később találkozunk.
- Később találkozunk.
Ella kiszállt, és kinyitotta a kaput. Hallotta, hogy Sebastian elhajt.
Megállt, körülnézett, próbálta az egészet egy kívülálló szemével látni, az
egykor pompás udvar elhanyagoltságát, a feljáró közepén álló, márványból
készült, mostanra mohával borított szökőkutat.
A kőlapok között burjánzott a gyom, a sövényeket sürgősen meg kellene
nyírni. Csak a ház tűnt gondozottnak, hála a cselédnek és a bejárónőnek.
Ella a bejárati ajtóhoz ment, elővette a kulcsát. Túlságosan kényelmetlen
volt számára, hogy minden egyes alkalommal megvárja, amíg Doris
megjelenik, hiszen ennyi idő alatt háromszor is be tudott jutni a házba. Az
előtér sötét volt, és Ella a szobájába sietett, ahol gyorsan lerázta a nedves
kabátját, levette a kalapját, és végigsimított nedves haján. Leült az
öltözőasztala elé, és megnézte magát a tükörben. Előtte hevert minden
eszköz, amire szüksége volt ahhoz, hogy aznap este ismét felvehesse az
elégedett feleség álarcát.

- Pont úgy néz ki, mint amit elad - mondta egyszer Ferdinand Elláról.
Azóta Sebastian mindig a krémesen olvadó csokoládéra gondolt, ha
meglátta Ella sötétbarna haját és barna szemét. Nem árulta el senkinek,
hogy mindeddig hozzá sem ért a feleségéhez, mert nem akarta leleplezni
magukat. Ferdinand így is kitalálta.
- Nem inkább magadat bünteted, mint őt?
Nem büntetésről volt szó, egyszerűen csak nem akart lefeküdni vele.
Habár ez sem volt igaz, viszont még mindig túlságosan dühös volt rá, és
tudta, hogy biztosan nem lenne vele kíméletes. Ezért inkább egyelőre
annyiban hagyta a dolgot.
- Gyönyörű nő, nem igaz?
Ella valóban rendkívül szép volt, ezt ő sem tagadta.
- Alma is gyönyörű - ez volt rá a válasza.
- Hogy lehet, hogy a feleséged minden szerelmi ügyedet elnézi?
- Ebben állapodtunk meg. Cserébe finanszírozom a kedvenc időtöltését.
- Kicsit irigyellek, így legalább nem unalmas az életed. Nos, attól függ.
 Az apja néhány nappal ezelőtt jól megmondta neki a magáét.
- Ugye tisztában vagy vele, hogy csak a törvényes feleségedtől származó
örököst fogom elismerni? - dorgálta. - Úgyhogy eszedbe ne jusson, hogy
egy fattyával állítasz be nekem. Nem értettem és nem is értek egyet azzal,
hogy Eleonóra a feleséged, de most már ő az egyetlen, aki törvényes
gyermekkel ajándékozhat meg.
Sebastian is tudta ezt, de nem sietett annyira a gyerekkel. Egyelőre
tetszett neki a megállapodás. Nős volt, vagyonos, és közben azt tehette,
amit akart. Amikor hivatalos alkalmakra került sor, mint például ezen az
estén, egy csinos feleség állt mellette, akinek volt stílusa, és tudta, hogyan
kell kifogástalanul viselkedni a társaságban. A Dorn családdal azonban
kellemetlenül alakult a kapcsolata, mert Georg Dorn még mindig
nehezményezte a lánya megalázását. Ám ha Sebastian eszébe jutott, hogyan
támadt rá Ellára az öklével, nos, akkor egyáltalán nem érdekelte, mit gondol
róla Helene apja. A családja viszont üzleti kapcsolatban állt vele, és az sem
alakult túl jól.
Időnként összetalálkozott Helenével, és bár a lány igyekezett azt a
benyomást kelteni, hogy teljesen hidegen hagyja, nyilvánvaló volt, hogy
mélyen megbántotta őt. Sebastian ezt őszintén sajnálta, és ha rajta múlt
volna, feleségül vette volna, mert még az Ellával való lehetséges érzéki
örömök sem ellensúlyozták azt a kellemetlen helyzetet, amibe most került.
A szülei dühösek voltak, amikor tudomásukra jutott az egész történet, és az
anyja jobban dühöngött, mint az apja. Az apja mindenekelőtt az üzleti és
anyagi veszteségeket látta, az. anyja azonban Ella személye miatt is
haragudott. Helenét kedvelte, ezért elborzasztotta a kilátás, hogy Ella lesz a
menye, és úgy viselkedett vele, akár egy fúria, kiabált, szemrehányásokat
tett neki. Egyszer még Sebastian apja is megelégelte, aki pedig szintén nem
kímélte a környezetét a saját dühkitöréseitől.
 Akit Sebastian az egész családból valójában kedvelt, az Eric volt. Eric
azonban nem viseltetett jóindulattal Sebastian iránt, amiért nem is
hibáztathatta. Úgy tűnt, még a testvére, Ava is neheztel rá, ami viszont
szinte áldást jelentett, mert így ritkán jött el. Sebastian nem igazán hiányolta
a nővére goromba szitkozódásait, és titokban kicsit aggódott is amiatt, hogy
Ava hamarosan véget vet a „büntetésnek”, ha rájön, hogy az nem vezet a
kívánt bűnbánathoz.
Aznap estére egy barátjuk hívta meg őket, aki éppen az eljegyzését
készült bejelenteni, és szerencsére nem állt fenn a veszélye annak, hogy a
Dorn család más tagjával is összefutnak, így az esemény igen
szórakoztatónak ígérkezett. Sebastian eljárta Ellával a kötelező táncot, s a
barátaival beszélgetve töltötte el az időt. Legalább a táncot élvezze,
gondolta Sebastian, mert tudta, mennyire szeret táncolni a lány, és valóban
gyönyörű látvány volt nézni, ahogy a charlestont ropja.
- Hallottad? - kérdezte váratlanul a barátja, Ferdinand. - Petet öccse egy
igencsak kétes hírű osztaggal átvonult Bonn városán, hogy, miként ő
fogalmazott, rendet teremtsen.
- És hogy végződött?
- A szülei beszéltek a fejével, és Peter hallgatott rájuk. Valami fekete
szégyenről hadováit, hisz jól tudod, milyen.
A régi idők kedvéért Sebastian eddig kitartott e barátság mellett, de ha ez
így folytatódik, elgondolkodik azon, hogy érdemes-e. Nem szerette a
társasági estéit azzal tölteni, hogy megkérdőjelezhető beszédeket és üres
szólamokat hallgasson a németség megőrzéséről, amit Peter nyilvánvalóan
veszélyeztetve látott a megszállóktól.
Mindezek mögött Peter szerint a zsidók álltak, akik a német nép
elpusztítására készülnek. Szerinte ezért hozták be a fekete katonákat az
országba, hogy a német nőket teherbe ejtsék, azok félvéreket szüljenek, és
így gyakorlatilag megbecstelenítsék a német fajt. Megdöbbentő volt, hogy
Peter tényleg elhitte ezt a badarságot, és ezzel nem volt egyedül.
Sebastian átment a kis szalonba, és rágyújtott egy cigarettára. Mélyen
leszívta az első slukkot, amikor Ella is belépett. Rámosolygott, és odament
hozzá.
- Kimerített a tánc? - kérdezte.
- Nem, egyáltalán nem.
Ella a hosszú szipka végét az ajkai közé vette, kissé oldalra döntötte a
fejét, mire a férfi tüzet adott neki.
- Van még olyan férfi, akivel nem táncoltál?
Ella ráemelte a tekintetét.
- Féltékeny vagy?
- Természetesen nem.
Ella lassan körülnézett, mintha csakugyan elkezdte volna összeszámolni a
jelenlévőket.
- Ha nem vesztegetek sok időt pihenésre, biztos vagyok benne, hogy a
felét megtáncoltatom.
Azon tűnődött, vajon Ella szándékosan fogalmaz-e kétértelműen.
_ Vagy úgy is dönthetek, hogy mára elég volt, és hazaküldelek.
- Szóval mégiscsak féltékeny vagy?
- Nem, talán csak kedvem támadt elrontani a szórakozásodat.
- Találkoztál ma újra Helenével?
- Mi köze neki ehhez?
- Ha vele vagy valakivel a családjából találkozol, utána mindig
kiállhatatlan vagy. - Hosszan fújta ki a füstöt. - Még a szokásosnál is
kiállhatatlanabb.
- Most panaszkodsz?
 Ella tekintetében különös beletörődés bujkált a közömbösség fátyla
mögött.
- Hogyan is tehetném?
Elnyomta a cigarettáját, és elhagyta a szalont.

Clara kétszer látta újra Eric Dornt a partikon, ahova zongorázni hívták.
Mostanra kiderült számára a társasági pletykákból, hogy a férfi erősen
megváltozott a háború óta, komor és zárkózott lett, a család kellemetlen
kívülállója. Clarának sajnos végzetes gyengéje volt, hogy szerette a
kellemetlen kívülállókat. Ráadásul a tény, hogy Eric húga botrányt okozott,
ellopta az unokatestvére vőlegényét, majd hozzáment a pénzéért, Clara
számára még érdekesebbé tette a családnak ezt az ágát. Vegyes érzelmei
voltak a történtekkel kapcsolatban. Egyfelől ilyesmit egyszerűen nem illik
csinálni, másfelől viszont a vőlegény végül is mondhatott volna nemet. Az
unokatestvér helyében ő örült volna, hogy megszabadult tőle. És most már
felesége volt, aki legalább tudta, hol a helye.
Veszélyessé az egész akkor vált Clara számára, amikor rájött, hogy Eric
Dorn igencsak érdeklődik iránta. Nem nyíltan tette ezt, inkább csak a
tekintete árulta el. Azzal, hogy visszafogottan viselkedett, még érdekesebbé
vált. Clara igyekezett felidézni a Veit elleni erőszakos támadást, de még ez
sem csökkentette azt a vonzerőt, amit ez a férfi - akit egyáltalán nem ismert
- gyakorolt rá.
Mint minden hétvégén, Clara most is bement Kobienz belvárosába
sétálni. Ilyenkor elhaladt Ella Dorn Rózsapalotája mellett. Rendszerint csak
rövid időre állt meg a kirakat előtt, de ezen a napon valami befelé vonzotta.
Valószínűleg hasonló késztetésből sétált végig mindig azon a parkon, a
Kaiserin-Augusta-parkon is - az eddig be nem vallott vágy hajtotta, hogy
hivatalos alkalmakon kívül újra láthassa Eric Dornt. Bár nem tudta, mit
tenne, ha összetalálkoznának, de talán Eric lenne az, aki elsőként reagálna.
Belökte a csokoládészalon ajtaját, hallotta a halk csengőcsilingelést. A
következő pillanatban finom, fanyar, jellegzetes illat vette körül, a
csokoládé összetéveszthetetlen aromája. Egyenesen előtte volt az eladópult
az üveg kínálópultokkal, jobbra a kávézó hat asztala. A helyiséget egy
oszlop osztotta ketté, amelyet művészien rózsamotívumokkal festettek tele,
antik hangulatot idéző repedésekkel átszőve, mintha az oszlop porcelánból
készült volna.
Selyempapírból hajtogatott apró rózsák díszítették a polcokat az áruk
között, míg az eladópulton egy kis csokor igazi rózsa állt. Egy
csokoládépralinéval megrakott kis állvány, az etazser is magára vonzotta az
érkezők tekintetét. A polcokon körös-körül csinos bonbonos dobozok
sorakoztak, mellettük kis táblás csokoládék és teával vagy kávéval töltött
ezüstszelencék álltak. Clara tétován közeledett, amikor egy szőke hajú,
fiatal nő, aki éppen egy vendéggel beszélgetett, mosolyogva hozzá fordult.
- Jó napot! - A hangja frissen, melegen csengett. - Mit tehetek önért?
Clara bizonytalanul pillantott az asztalok felé, nem igazán tudta, mit is
akar itt. A dobozos csokoládé minden bizonnyal túl drága volt az ő szűkös
anyagi lehetőségeihez.
- Én... egy forró csokoládét szeretnék.
- Örömmel. Kérem, foglaljon helyet. - A fiatal nő az ablak melletti
asztalra mutatott. - Máris ott leszek.
Clara leült, a fiatal nő pedig kinyitotta a szomszédos ajtót, beszélt
valakivel, majd visszament a pulthoz. Újra felnézett, mert ekkor egy
idősebb hölgy lépett be egy kamasz lánnyal. Mivel nem akarta tiszteletlenül
megbámulni őket, Clara elfordult, és kinézett az ablakon. A kávézó
hangulata most még meghittebbnek tűnt, mert odakint ködös volt az idő, és
viharos szél fújt. Járókelők siettek el az ablak előtt, férfiak felhajtott
kabátgallérral, a nők állig felhúzott sállal. Egy fiatal nő a kutyáját sétáltatta,
bár inkább úgy tűnt, őt sétáltatja a kedvence.
- Tessék a forró csokoládé.
Clara felriadt, és odafordult:
- Ó, köszönöm.
A fiatal nő egy kis ezüsttálcát tett elé, rajta egy gőzölgő csészével és egy
kis tányéron egy szem pralinéval.
- A specialitásunk, rózsás trüffel. Hozhatok még valamit?
Clara köszönettel elhárította, mire a fiatal nő visszavonult. Clara fogta a
pralinét, és beleharapott. Csodálatos aromát érzett, nem volt túl
hangsúlyosan rózsaillatú, csak épp annyira, hogy kiválóan keveredjen az
étcsokoládé ízévei. Clara a szájába dugta a maradékot, és hagyta, hogy
lassan elolvadjon a nyelvén. Szívesen evett volna többet is, valószínűleg ez
is volt a kis figyelmesség lényege.
Clara kanalazott egy kis tejszínt a forró csokoládé tetejéről, mielőtt
belekeverte volna, és az ajkához emelte a csészét. A kinti hideg után jólesett
neki a forró ital, és elvezette, apró kortyokban ivott. Bár nagyon
valószínűtlen volt, hogy éppen ezen a napon vezetne az útja a
csokoládészalonba, a lány szeme folyton Eric Dorn megjelenését fürkészte.
Néhány napja látta Veitet, teljesen véletlenül, és különös, zavaros félelem
támadt benne. A férfi csak köszönt neki, és már ment is tovább. Ennek
ellenére Clara továbbra is résen volt, bár úgy tűnt, a férfi végre észhez tért.
Egy elegáns alak hosszú, szürke kabátban és a fejéhez szorosan
illeszkedő kalapban sietett el az ablak mellett a bejárat felé. Az ajtó kinyílt,
és a betóduló friss léghuzattal együtt belépett Ella Dorn.
- Te jó ég, milyen kellemetlen idő van odakint! - jegyezte meg Ella,
miután becsukta maga mögött az ajtót. A tekintete körbejárt a kávézón,
majd visszafordult Louise- hez. - Sajnálom, hogy csak most értem ide,
dolgom volt.
Igazság szerint veszekedett Sebastiannal, és még mindig forrongott a
dühtől. Felakasztotta a kabátját, a sálját és a kalapját, a finom bőrkesztyűt
pedig hanyagul beledobta az erre a célra felállított kosárba.
Hogy elterelje a figyelmét a bosszúságáról, egyből a csokoládéműhelybe
ment, ahol üdvözölte Curt Dalberget.
- Van egy új ötletem - mondta.
- Ki vele.
A férfi épp teát főzött, és Ella, aki a csontjaiban érezte a hideget, töltött
magának is egy csészével. Bármennyire is szerette a telet, a nedvességet és
a hideget nehezen viselte.
- Rózsás marcipánnal készült pralinéra gondoltam. És egy különleges
csemege: szarvasgombás mousse rózsás csokoládéban. Meg tudja csinálni?
- Meg akarsz sérteni?
- O, persze hogy nem.
Curt Dalberg műhelye pont olyan volt, amilyennek Ella gyerekkorában
elképzelte. Itt minden szükséges hozzávalót és eszközt szépen felcímkéztek,
volt egy nagy polc különböző fűszerekkel, fehér és barna cukorral,
marcipánnal, nugáttal és persze csokoládéval, amely naponta érkezett a
gyárból.
- Holnap nekikezdek a receptek kidolgozásának - ígérte a férfi.
Ella letelepedett egy székre, és megitta a teáját.
- Sajnos a karácsonyi csokoládékhoz való fahéj még nem érkezett meg,
és azt sem tudom, mikor kapom meg.
Ella ezt akkor tudta meg, amikor felhívta a Lombard fűszerkereskedés
tulajdonosát. Ott azt közölték vele, hogy nem tudnak semmiféle rendelésről.
Ezután személyesen ment oda, meglátogatta Sebastiant az irodájában, aki
szerint nyilvánvalóan tévedés történt. A férfi ismét azt állította, hogy ő
maga adta át a megrendelést, ami valahol az iroda és az illetékes
alkalmazott között, úgy tűnik, nyomtalanul elveszett. Ella erre kérte, hogy
hozzanak neki fahéjat a raktárból, de azt a választ kapta, hogy ami volt, azt
már mind kiküldték a kereskedőkhöz, és meg kell várnia a következő
szállítmányt.
- Sajnos nem tudok most csak úgy egyszerűen lecsípni a szállítmányból -
magyarázkodott Sebastian. - Előbb fel kell töltenünk a készleteket, a
fahéjra ilyenkor nagy a kereslet.
- O, mit nem mondasz. Éppen ezért lett volna rá szükségem.
Ella arra gyanakodott, hogy Sebastian apja egyszerűen nem továbbította a
megrendelést, elvégre bizonyos, hogy átment a keze között. Sebastian
viszont tiltakozott. Ella
dühös lett, és elviharzott az irodából.
- Rendeld meg máshonnan - javasolta Curt Dalberg. - Van egy
beszállítóm Kölnben, majd felhívom.
Ella bólintott.
- Az jó lenne.
A férfi figyelmesen nézte, a lány pedig úgy meresztette a szemét a teára,
mintha rejtett igazságokat olvashatna ki belőle.
- Megbántad? - kérdezte.
Ella fölnézett, tétovázott, majd megrázta a fejét.
- Nem, nélküle ez nem lenne - mutatott körbe lendületes mozdulattal. - És
egyébként sem éppen fukar, régóta nem volt ennyi ruhám.
- Hát persze hogy kifizeti azokat is, már csak azért is, mert azt akarja,
hogy csinos legyél mellette.
- Nem érdekel, miért csinálja. A lényeg az, hogy csinálja. - Letette a
csészét, és felállt. - Megnézem, tudok-e segíteni valamit Louisenek - azzal
kilépett az ajtón, és bement az eladótérbe.
 Az ablak melletti asztalnál ülő nő ismerősnek tűnt, bár elsőre nem tudta
hová tenni. Egy pillanatra ránézett, aztán elfordította a tekintetét, hogy ne
tűnjön udvariatlannak, majd újra ránézett, és tűnődve összeráncolta a
szemöldökét. Végül eszébe jutott. A zongorista, akiről Isolde néni és
Dorothea néni áradozott.
- Hogy vagy? - szakította ki Louise a gondolataiból.
- Jól - válaszolta Ella gyorsan.
Louise csak bólintott. Tudta, hogy nem ez a megfelelő hely egy mélyebb
beszélgetésre. Megérintette a csupasz nyakát, ahogy azt időnként tette,
mióta levágatta a haját.
- Nem tudom, hogy tetszik-e valójában - jelentette ki, amikor visszajött a
fodrásztól.
- Pedig elragadó. És észreveszed majd, mennyivel könnyebb reggelente
megcsinálni a frizurádat. Ha egy hosszú hajjal készült frizura nem áll jól,
máris régimódinak tűnik. De mi fiatalok és modernek vagyunk.
Louise nevetett, de úgy tűnt, nem érzi magát túl jól az új frizurával.
- Voltál ma a gyárban? - kérdezte.
- Nem, majd reggel megyek oda.
Ella megnézte a kirakatot, benne a téglalap alakú diós- rozmaringos
mandulakrokanttal és a kerek narancsos pralinéval. Az étcsokoládén
aranyszínű díszítés fénylett. Nagyon exkluzív és drága volt a sáfrányos
praliné, amelyet finom sáfrányszálakkal díszítettek. Volt még mentás
praliné, kávés marcipán, pisztáciás nugát, ropogós nugátos praliné, mézes
marcipánnal töltött praliné, narancsos marcipánba rejtett mogyoró
étcsokoládéval bevonva. Az etazseren lévő édességeket mind meg lehetett
kóstolni, mielőtt választott volna a vendég.
Ella sokat fáradozott azon, hogy nyáron és télen egyaránt hívogató
légkört teremtsen. A rózsák mindig hangsúlyosan, mégsem tolakodóan
voltak jelen. Emellett mindig új, rózsavizet vagy rózsaolajat tartalmazó
különlegességeket próbált ki. Rózsateát is kínált, amit az asztaloknál is el
lehetett fogyasztani, de elvitelre is árulták.
Ella tekintete új fent az asztalra siklott, ahol a fiatal zongoristalány ült.
Ezúttal egyszerre néztek egymásra, és Ella barátságos mosolyt küldött felé,
amit a nő tétován viszonzott. Az előtte álló csésze mostanra kiürült, így Ella
odalépett hozzá.
- Szeretne még valamit?
- Nem, köszönöm.
A nő bizonytalannak tűnt, és Ella azon tűnődött, vajon csak azért jött-e
ide, mert forró italra vágyott, vagy titokban azt remélte, találkozik Ériekéi,
akinek az iránta való érdeklődése - akármilyen finoman célozgatott is rá -
nem kerülte el Ella figyelmét. Talán kölcsönös volt a szimpátia.
- Ha van még valami, amit szeretne, kérem, nyugodtan szóljon - Ella még
egyszer rámosolygott, és visszament Louisehez.
Tekintete az ajtóra szegeződött, amely abban a pillanatban kinyílt.
Max Schlüter lépett be, arca vöröslött a hidegtől, és picit zavarban volt.
Bár Ella ízlésének kissé jellegtelennek tűnt, kétségtelenül megbízható volt,
nem úgy, mint Sebastian. Ismét fellángolt benne a düh, amit igyekezett
elnyomni magában. Ahelyett, hogy kötelességét felejtő férjére gondolt
volna, inkább arra a románcra akart gondolni, ami itt kialakulni látszott.
 .

1925. december

A háború óta Ericet nemigen érdekelte a hó. Nem érzett benne semmi
ünnepit, semmit, ami meghitt karácsonyra emlékeztetett volna. Hideg volt,
nedves, és ha alacsony sövényekre és bokrokra hullt, a csatamezők
hullahegyeit juttatta eszébe. Eric egyszerűen nem bírta a fagyoskodást,
bármennyire is fűtöttek - és az egyetlen ok, amiért megtehette, Ella
szerencsétlen házasságkötésének volt köszönhető. A Dorn Csokoládégyár
viszonylag jól beindult, bár a bevétel valószínűleg éppen csak fedezte a
kiadásokat.
Ella egész házassága furcsának tűnt számára. Csendben tértek haza a
nászútról, és Sebastian úgy rakta ki a húgát otthon a bőröndjeivel együtt,
mint egy nem szívesen látott vendéget, akit boldogan szállítanak haza. Nem
tudta, hogy Sebastian hozzáért-e ez idő alatt, azt viszont igen, hogy utána
biztosan nem. Ez alapvetően nem nagyon érdekelte Ericet, de Ella számára
megalázó helyzet lehetett, még ha igyekezett is nem mutatni. Sebastian érte
jött, ha olyan eseményekre kellett menniük, ahová el kellett kísérnie, és
utána hazavitte.
Georg nagybátyja a maga részéről nem hagyott ki egyetlen alkalmat sem,
hogy világossá tegye, mit gondol a testvérekről. Hogy idáig jutottak, az
egyedül Eric hibája volt, amit nem is rejtett véka alá.
 A bár, ahová aznap este készült, szinte zsúfolásig megtelt. Mostanában
nagyon népszerű, kissé frivol slágerek szóltak, és a vendégek nagy
lelkesedéssel vetették bele magukat a táncba. Eric valaha nagyon szeretett
táncolni, de most már nem okozott számára örömet, túlságosan félt az
önkontroll elvesztésétől. Csak a testi szerelemben engedte ezt meg
magának.
Néhány régebbi barátjával találkozott, mert időnként kirángatták á
magára kényszerített elszigeteltségből, hogy társaságba menjen. Ez
lehetőséget nyújtott arra is, hogy egy éjszakára nőt találjon magának. Ella
csak úgy mellékesen elmesélte, hogy a zongoristalány, Clara Landauer a
kávézóban járt, de Eric látta, hogy a húga figyelmesen fürkészi közben,
hogy reagál. Tetszett neki a lány, ez nyilván nem kerülte el a húga figyelmét
sem, bár ő maga sem volt egészen biztos benne, hová vezetne a dolog.
- A, Dorn, hát itt vagy - szólította meg a négy férfi egyike az asztalnál,
amely felé tartott.
Constantin Frank iskolás koruk óta egyike volt azoknak a laza
barátoknak, akikkel az ember szeret néha csak úgy összefutni, hogy
felületes beszélgetéseket folytassanak, de semmi több. A másik három
Alexander Weilburg, Fritz Grün és Andreas van Pelt voltak. Kerten közülük
kubai szivart szívtak, amelynek súlyos illata belengte a bár levegőjét.
- Mostanában megint ritkán látunk - dorgálta Alexander.
- Az üzlet - viccelődött Fritz, jól tudva, hogy az inkább Ella
felségterülete.
Eric leült, és elvette a felkínált szivart.
- Igyekszem olykor, hogy a személyzetet visszatereljem a helyes útra.
- És? Használ valamit?
- Szeretném azt hinni, hogy igen, legalább újra tudják, hol a helyük.
 - Meglep, hogy Sebastian Lombard továbbra is engedi, hogy a húgod az
üzletnek szentelje magát. Elvégre a Lombardok igencsak konzervatívak
ebben a tekintetben.
- Azt hiszem, mindennek ellenére jól csinálja - tűnődött hangosan Fritz,
ami önelégült, kissé célzatos vigyorokat váltott ki a férfiakból, kivéve
Ericet.
- Tulajdonképpen a tiéd vagy az övé a Dorn Csokoládégyár és a
csokoládészalon? - kérdezte Alexander.
- Az enyém - válaszolta Eric. - Szerintem egyébként Elláé is lehetne, de
ez öröklés kérdése. A családi vagyon olyan bizalmi dolog, amelyet
nemzedékről nemzedékre hagyományoznak az utókor számára. Ha Elláé
lenne, akkor viszont a Lombard-örökösök kapnák meg. Nekik aztán tényleg
nincs szükségük több pénzre és Ella munkájának gyümölcsére.
- Most Lombardékkal lakik? - tudakozódott Alexander.
- Nem - hangzott Eric rövid válasza, és remélte, hogy ezzel vége a
faggatózásnak.
- Egyébként Constantin megnősül - jegyezte meg erre Fritz.
- Álmomban sem jut eszembe - válaszolta Constantin.
- Úgy tűnik, apád nem így látja.
- Ki a szerencsés? - kérdezte Eric.
- Egy bonni iparos lánya - válaszolt Constantin helyett Maximilian.
- Úgy néz ki, mint egy ló.
Constantin kelletlen képet vágott.
- Akkor jó lesz meglovagolni - viccelődött Fritz, mire Eric unottan az
égnek emelte a tekintetét, Fritz pedig elvörösödve folytatta. - Nincs valami
nagy kedved a dologhoz?
- Persze hogy nincs. Nem is veszem el - ismételte el Constantin még
egyszer, mintha számítana.
 Ericet azonban nem érdekelte, hogy a barátja esküvőn gondolkodik-e. Az
egyetlen házasság, ami érdekelte, azé a férfié volt, aki az imént lépett be a
bárba egy nővel a karján.
- Hé, az ott nem a sógorod? - kérdezte Fritz.
- Ő az, valóban - állt fel Eric.

Sebastian könnyedén Alma csípőjére tette a kezét, amikor a tánctérre

léptek. Erezte a lány mozdulatait, és máris igen konkrét elképzelései voltak
arról, miként folytatódik majd az este.
- Gerda von Lobéval állok közvetlen versenyben - magyarázta Alma. - Ő
persze nem igazi von, de azt hiszi, ezt senki sem veszi észre. Viszont olyan
pocsékul beszél franciául, hogy nyilvánvalóan nem valami elegáns
leányiskolában tanulta, hanem a szeretőitől.
- Nem tudtam, hogy beszélsz franciául.
- Sok mindent nem tudsz rólam, drágám. De nem számít, annál többet
fogsz majd felfedezni.
Visszamentek az asztalukhoz, és Sebastian éppen kihúzta a széket
Almának, amikor Eric hirtelen előtte termett.
- Ó, jó estét - Sebastian még arra sem vette a fáradságot, hogy mosolyt
erőltessen az arcára.
- Jó estét. - Eric elnézett mellette, egyenesen Almára, aki érdeklődve
tekintett fel rá. - Hölgyem.
Sebastiannal ellentétben Almának nem esett nehezére, hogy barátságosan
rámosolyogjon Ericre.
- Uram.
- Eric Dorn - mutatta be Sebastian. - A sógorom.
- O! - Alma sima homlokán szinte észrevétlenül jelentek meg a redők.
- Alma Kloeckner - mutatta be Sebastian.
- Tudom, hogy ki ő.
 Alma most felfigyelt.
- Látott engem színpadon?
- Többször is.
Eric az arcára erőltetett még egy mosolyt, olyat, ami a nőkből általában
figyelmes érdeklődést vált ki, mint ami most Almán is látszott.
- Akartál valami konkrét dolgot, vagy csupán barátságos jó estét kívánni
jöttél ide? - tudakolta Sebastian.
- Emlékeztetni akartalak arra, hogy házas vagy.
- Köszönöm szépen, de mivel a húgod épp ma nyújtotta át nekem az új
ruhái számláját, nehezen tudnám ezt a tényt elfelejteni.
A komor mosoly újra megjelent Eric ajkán.
- És hogy lehetséges, hogy ő otthon ül, míg te nővel vagy itt, hogy elüsd
az időt?
- Tartom magam a megállapodásunkhoz, és a húgod kifejezetten
engedélyezte számomra az effajta időtöltést.
Eric szemében lángolt a düh, a tekintete megkeményedett, és egy
pillanatra Sebastian attól tartott, hogy megüti, pedig ez egyáltalán nem illett
volna Eric látszólag kulturált lényéhez.
- Te voltaképpen becsületes embernek tartod magad? - kérdezte mintegy
mellékesen. Sebastian felvonta a szemöldökét.
- Mert szerinted nem vagyok az?
- Tartozol nekem a bizonyítékkal.
Most Sebastianon volt a sor, hogy fenyegetőn összehúzza a szemét.
- Tényleg itt és most akarod megkérdőjelezni a becsületemet?
- Tőlem harcolhattok, fiúk - hallották Alma hangját -, de előbb adjatok
annyi időt, hogy eltűnhessek innen. Ártana a hírnevemnek.
Sebastian ránézett, hosszan, hangosan fújta ki a levegőt, mire Eric is
ellazulva elmosolyodott.
 - Természetesen nem teszünk semmi ilyesmit, hölgyem. A sógorom
minden bizonnyal becsületes ember, és továbbra is akként fog viselkedni a
feleségével szemben. Mert minden neheztelése ellenére jól tudja, hogy egy
egyszerű nem az ő részéről elegendő lett volna, hogy ne kerüljön abba a
lehetetlen helyzetbe, amely végül a házasságához vezetett.
- Nos - nyugtázta Alma -, valójában igaza van.
Sebastian lehajtotta a fejét, mereven rászegezte a tekintetét a sógorára.
- Ezzel tisztában vagyok. És ha a húgodnak, khm, oka volt panaszra,
nagyon sajnálom.
- Nem szokott panaszkodni. Esténként otthon ül, míg te a szeretőddel
szórakozol. Ennél többet nem kell tudnom, nem igaz?
Sebastian hallgatott.
- Hát jó. - Eric bólintott, majd Almához fordult. - Elnézését kérem,
hölgyem. Természetesen személy szerint nincs önnel semmi bajom, és nem
arról van szó, hogy ne érteném teljességgel, ha valaki rajong önért.
Alma elragadtatva felnevetett.
- Mit nem mond! - Félig megfordulva nézte, ahogy Eric visszamegy a
barátaihoz. - Milyen vonzó férfi.
- Hmmm - morgott Sebastian. - Nyújtogatod a csápjaidat?
- És ha igen? Házas ember létedre milyen jogod van kisajátítani?
Hosszú sóhaj hagyta el Sebastian mellkasát. Pedig olyan szépen
kezdődött az este.
Ericre nézett, aki időközben újra bekapcsolódott a barátaival való
beszélgetésbe. Ez volt az első alkalom, hogy három szónál többet váltott a
sógorával.
- Most akkor? - kérdezte.
Alma nem felelt, csak röviden Ericre nézett, aki pontosan ebben a
pillanatban nézett feléje, és rákacsintott. Aztán visszafordult Sebastianhoz,
és mosolyogva válaszolt:
- Legalábbis ezen az éjszakán a tiéd vagyok.

Ella sejtette, hogy a karácsony szörnyen kellemetlenül fog telni Sebastian

családjával, habár az a lehetőség, hogy a szentestét a saját családjával töltse,
szintén nem hangzott csábítóan. Eric lemondta az összes karácsonyesti
meghívást, és Ella bűntudatot érzett, amiért magára hagyja. Ezt azonban
Eric egy jelentőségteljes pillantással eloszlatta:
- Ki mondta, hogy egyedül leszek?
Ella jó időben szólt Sebastiannak, hogy szerezze be ő az ajándékokat a
családjának, mert semmiképpen nem szeretne szégyent vallani, ha olyasmit
adna a férfi anyjának, amit az eltartott kisujjal csomagol ki, és megvetően
félreteszi,
- Anyám jól tudja, mi az illendő - felelte Sebastian.
- Anyád eddig három szónál többet nem volt hajlandó váltani velem.
Sebastian ezt nemigen tudta cáfolni, és maga gondoskodott az
ajándékokról. Este személyesen jött el Elláért, nem a sofőrt küldte érte. Ella
nagy gonddal készítette elő a ruháját és a sminkjét - járt is némi sikerrel,
ahogy azt az egyébként távolságtartó férje tekintetéből észrevette. Sötétzöld
selyemruhája minden mozdulatra fényesen csillant, a dekoltázsát és a
szegélyeket krémszínű csipke díszítette. Az összeállítást gyöngyökkel és
egy zöld tollas csattal egészítette ki.
A Lombard-villában jeges fogadtatásban volt része, Sebastian szülei nem
titkolták, hogy nem szeretik. Jó kezdet, gondolta Ella, miközben üdvözölte
Sebastian nővérét, Avát és a férjét, Pault, akik jóval barátságosabban
fogadták, mint a szülők. Ava figyelmét máris elvonta, hogy legkisebb
gyereke felborított egy vázát.
 - Ha továbbra is úgy rohangáltok a fa körül, mint a vadak - fenyegette
meg őket Paul Falkoven -, akkor az ajándékokat csak holnap kapjátok meg.
Erre legalább visszatért a nyugalom, és asztalhoz ülhettek. Ava
nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a gyerekeket éppen karácsonyeste
kellene kitiltani a családi körből.
- Kedvesem, csak vacsora közben, mert ugye nem akarjuk, hogy a pulyka
céltáblává váljon? - mondta az anyja. - Szó sincs száműzetésről, a
gyerekszobában pompás terített asztal várja őket.
Ella Paul mellett ült, a másik oldalon, az asztalfőn Sebastian apja, Avával
szemben. Ellát Paul vezette a helyére, megigazította a székét, és egyébként
is kifogástalanul viselkedett vele.
Első fogásként levest szolgáltak fel, és Ella úgy érezte, mintha még a
személyzet is lekezelően bánna vele. Amikor megkérte az inast, hogy
töltsön neki, kétszer kellett megismételnie a kérést, mire az odament hozzá.
A második fogás felszolgálása közben a húsos tányért majdnem az ölébe
borította. Ella általában nem könnyen bosszantotta fel magát, de az,
ahogyan semmibe vették, ugyanakkor mindenki egyfolytában őt leste,
felborzolta az idegeit. Amikor a villája kicsúszott a kezéből, és hangosan
csattanva zuhant a csiszolt parkettára, érezte, hogy elvörösödik. Az inas
megint úgy tett, mint aki nem hallott semmit, és amikor Ella megismételte
új villa iránti igényét, olyan sokára vitte oda, hogy Ella azon tűnődött, vajon
a szomszéd ház konyhájából hozta-e. Mikor a szolga hanyag mozdulattal
letette elé a villát, Ava az asztalra csapott.
- Franz, ha nem érzi magát elég erősnek ahhoz, hogy megfelelően
szolgáljon ki az asztalnál, szívesen elnézzük, ha visszavonul, és Hannéra
bízza a kiszolgálást.
Magda Lombard felpillantott.
 - Ava, kedvesem, nem hiszem, hogy ez a hangnem helyénvaló. Az
asztalnál ülünk, és karácsonyeste van.
Ava olyan erősen bökte oldalba Sebastiant, hogy az összerezzent.
- Nem akarsz te is hozzáfűzni valamit?
- Határozottan észrevettem a helytelen viselkedést, de úgy gondoltam,
Ella talán nem szeretné, ha ez lenne az asztali beszélgetés középpontja, jobb
lenne inkább később diszkréten tisztázni.
Gazember. Ella arcába szökött a vér, de Sebastian kérdő pillantására
csupán bosszúsan vállat vont.
- Franz - fordult Sebastian most a háziszolgához -, ha továbbra is
tiszteletlenül bánik a Lombard-ház leendő örökösének anyjával, nyugodtan
keressen magának új állást.
A szolga elsápadt, és bocsánatkérést dadogott. A szervírozókocsi mellett
álló szobalány lopva Ellára pillantott. Barátokat biztosan nem szerzett
magának a szolgálók között.
Vacsora után a szalonba mentek, s nem sokkal később a gyerekeket is
bevezették, akik izgatottan és csillogó szemmel szaladtak. Hogy ne üres
kézzel érkezzen, Ella csokoládét hozott, egy nagy dobozzal a legdrágább
bonbonokból a háziasszony számára, valamivel kisebbet a sógornőjének, a
gyerekeknek pedig csokoládényalókákat, amelyeket Curt Dalberg
formázott. A kicsik egy pillanatra el is feledkeztek az ajándékokról, amíg
kicsomagolták az édességeket, és engedélyt kaptak, hogy azonnal el is
fogyasszák őket. Ava barátságos mosollyal köszönte meg Ellának a
csokoládét, és azonnal kibontotta a masnit, hogy kinyissa a dobozt, míg
Magda hűvösen bólintott Ellának, és félretette a pralinékat.
Papírzörgés hallatszott, ahogy a gyerekek nekiláttak kibontani az
ajándékokat, miközben Ava utánuk sietett, és megtörölte csokoládétól
maszatos szájukat és kezüket. Ella Sebastiannak színházjegyet
ajándékozott, finom célzásként, aminek nem bírt ellenállni. Különben is,
minden drágább ajándéknál úgyis nyilvánvaló lenne, hogy Sebastian fizette
ki. Ő egy nyakláncot kapott a férfitól, ami elég fantáziátlan ajándék volt; A
szüleitől hozzá illő fülbevalót, a nővérétől pedig egy könyvet a csokoládé
történetéről.
- Remélem, nem találod érdektelennek - mondta Ava.
- Nem, egyáltalán nem.
Valójában ez volt az egyetlen ajándék, aminek örült.
Az apósa, aki a köszönésen kívül egy szót sem szólt hozzá, úgy tűnt,
kitart az elhatározása mellett, és hamarosan élénk beszélgetésbe elegyedett
Sebastiannal és Paullal, míg az anyja Avával beszélgetett, akit a gyerekek
folyton megzavartak. Különösen a legkisebb volt nagyon fárasztó.
A középső kislány épp most kapott dührohamot, mert a babája haja
összekócolódott, és nem tudta kifésülni. Az apja rászólt, hogy most kapott
új babát, játsszon azzal, de a kislány ragaszkodott a régihez. Ezt követte a
fenyegetés, hogy ágyba küldi, ami viszont Ava ellenkezését váltotta ki. Ella,
aki amúgy sem tudott mit kezdeni magával, letérdelt a gyerek mellé, és
segített kibontani a baba haját. Egy hajszalag csomósodott bele, és sok
türelem kellett hozzá, hogy kiszedje belőle.
Amikor eljött az idő, hogy misére induljanak, Sebastian volt olyan
kedves, hogy felsegítette, sőt a kabátját is tartotta, hogy belebújhasson.
Nyilvánvalóan úgy döntött, hogy megőrzi a látszatot, valószínűleg Ava
bokarúgása miatt, amit Ella a földön ülve remekül észlelt.
A Miasszonyunk- templomban nagyon szép volt a mise, ami egy kicsit
enyhítette Ella bosszúságát az este miatt. Arra számított, hogy Sebastian
rögtön utána hazaviszi, ezért annál jobban meglepődött, amikor a férfi a
családi szalonban elfogyasztott ital után megfogta a kezét és jó éjszakát
kívánt a család tagjainak. Ella ingerülten hagyta, hogy a férfi felvezesse a
lépcsőn, a csendes folyosón keresztül egy ajtóhoz, amelyet kinyitott előtte.
Ella most lépett be először Sebastian szobájába. Nem igazán tudta, mire
számíthat, de erre a régi faburkolatos, meleg tónusú szobára biztosan nem.
A deszkák sötét mézszínben, fényesre polírozva ragyogtak. A magas
ablakok előtt elhúzták a függönyöket, de Ella, aki mindig kíváncsi volt a
szobákból nyíló kilátásra, odament, és óvatosan félrehúzta az egyiket. A
sötét homály először csak a saját tükörképét adta vissza az ablak üvegén, de
közelebb lépve, a sötétségbe kilesve a fák körvonalait is ki tudta venni.
- Ez a kert? - kérdezte anélkül, hogy megfordult volna.
- Igen.
Az ajtó halk kattanása kísérte a szót.
Ella megfordult, a szíve a torkában dobogott.
- És most mihez kezdünk, hm?
- Te mit szeretnél?
Ella nem válaszolt.
- Haragszol rám - jelentette ki a férfi.
- Úgy gondolod?
A torkában lévő lüktetés mintha összecsomósodott volna, és hirtelen
nehezére esett nyelni. Biztosan nem akart itt és most, a férfi előtt sírásban
kitörni, ezért gyorsan elfordult tőle, és visszabámult a sötétségbe.
Sebastian Ella mögé lépett, és ujjával gyengéden végigsimított a tarkóján,
lágy bizsergést okozva neki. Ella felhúzta a vállát, és azt akarta, hogy a férfi
hagyja abba.
- Miért akarod, hogy itt maradjak? Hogy továbbra is megjátsszam
magam? Korábban kellett volna szólnod, hogy legalább másik ruhát is
hozzak. Még hálóingem sincs.
 - Nincs rá szükséged, a férjed vagyok, nem kell szemérmesnek lenned
előttem.
Ella torkán rövid nevetés bukott ki.
- Tessék? Mégis mikor lett volna alkalmam ehhez hozzászokni?
- Elkezdhetnénk például ma.
- És ha éppen ma nincs kedvem, akkor mi lesz?
- Feküdj le nyugodtan, nem érek hozzád, ha nem akarod.
Ella tétovázott, aztán szétnyitotta a ruháját, letolta a vállán. Hallotta a
finom selyem zizegését, ahogy a földre hullott, hagyta, hogy az alsóruha is
kövesse, és már éppen a fűzőt akarta kinyitni, amikor Sebastian keze
megállította.
- Ne siess annyira. A vetkőzés a szórakozás része.
Derű hallatszott ki a hangjából, aztán lehajtotta a fejét, és megcsókolta
Ellát.
- Majdnem annyira haragszom rád, mint a szüléidre - jelentette ki Ella,
amikor a férfi abbahagyta a csókot. - De nem akarok többé szűz feleség
lenni.
- Értem.
- A legszívesebben megütnélek.
- Akkor irányítsuk ezt a szenvedélyes dühöt más csatornákba -
indítványozta a férfi, és ismét nevetés fészkelődött a szája sarkában.
Sebastian fölemelte, száját a szájára tapasztotta, miközben az ágyhoz
vitte.
Nem telt sok időbe, és Ella fűzője egy kupacban hevert Sebastian
ruháival az ágy lábánál. Ella teste valósággal szétolvadt Sebastian keze és
szája nyomán. Átfordult vele együtt, hogy a hátára feküdjön, megcsókolta,
és nekilátott, hogy felfedezze a férfi testét, ahogyan ő is felfedezte az övét,
és kielégítse a kíváncsiságát minden újdonság iránt. A behatolás nem volt
annyira fájdalmas, mint amire számított, egy múló pillanat, mielőtt
rátaláltak volna a harmonikus ritmusra. A végén melegséget érzett, mélyen,
és megkönnyebbülés árasztotta el. Ella érzékelte, hogy Sebastian
megborzong a karjaiban. Lehajtotta a fejét, hogy megcsókolja, olyan
csókkal, amely immár erőtlen és jóllakott volt. Ezután Sebastian a párnára
hanyatlott, a mellkasára húzta őt, és a takarót mindkettőjükre ráborította.
- Csodálatos karácsonyi ajándék volt - lehelte Ella, amikor végre
alábbhagyott a zihálása.
Sebastian elmosolyodott, Ella szerint talán túlságosan is önelégülten.
- Ó, nem a szüzességem elvesztésére gondoltam, az inkább neked volt
ajándék. De ma feltártál néhány rejtett igazságot magamról, és ezt nagyra
értékelem.
- Nem mondhatnád egyszerűen azt, hogy jó volt?
Nem felelt, de magában elmosolyodott, ahogy érezte a férfi szívverését a
keze alatt. A szemhéja elnehezült, kellemes álmosság kerítette hatalmába.
Végül elaludhatott, mert csak akkor ébredt fel, amikor Sebastian gyengéden
a párnára csúsztatta, és a hátára fordította, hogy megcsókolja.
Egy pillanatba telt, mire Ella kikeveredett az álom nehézkességéből, és
viszonozni tudta a csókot. Amikor Sebastian elvette a szájáról a száját,
hátrahajtotta a fejét, felajánlotta neki a nyakát, élvezve a borzongást, amit a
férfi csókjai váltottak ki benne.
Felébredve kellett Ellának egy pillanat, hogy felidézze, hol van, miért
fekszik meztelenül egy ágyban, gyűrött takarók és lepedők között. Aztán
előjött az emlék, és belehunyorgott a sötétségbe, próbálta megállapítani,
hogy reggel van-e, vagy még sötét éjszaka. Kimászott az ágyból, és
csendben a függönyhöz botorkált, félretolta, és figyelte, milyen ólomszürke
színt ölt az égbolt a horizonton.
 Ki kellett mennie a mosdóba, viszont nem volt mit felvennie, és lepedőbe
burkolózva mégsem léphetett ki a folyosóra. Épp azon tűnődött, hogy
visszaveszi az estélyi ruháját, amikor észrevette, hogy Sebastian inge a
földön hever. Magára húzta. Az ing majdnem a térdéig ért. Ez ugyan
nagyon illetlen viselet egy nőtől, de biztosan nem most lép ki egyik férfi
sem a folyosóra, amikor ő éppen átsuhan rajta.
Ellának sikerült eljutnia a fürdőszobába észrevétlenül, és amikor bezárta
az ajtót, megkönnyebbülten felsóhajtott. Miután kezet mosott, és megnézte
magát a tükörben, tűnődve bámulta zilált haját, a szokásosnál is pirosabb és
teltebb ajkát. Sebesre csókolta, gondolta Ella. Megérintette az ujjhegyeivel,
és mosolyognia kellett. Csodálatos volt, és a jövőben biztosan nem akarja
nélkülözni. Elvégre a házastársi kötelességek rá is vonatkoztak.
Ella még mindig mosolyogva hagyta el a fürdőszobát, és majdnem
összeütközött az anyósával. Az asszony tágra nyílt szemmel, döbbenten
meredt rá.
- Talán itt nem olyan, mint amit otthon megszoktál, de mi betartunk némi
illemet - közölte az asszony jéghidegen. - Szeretném, ha most azonnal
felvennél valami megfelelő öltözetet.
Az anyósa iránti harag még mindig lobogott benne, ráadásul Ella
semmiképpen nem akarta eltűrni a szüleivel szembeni burkolt célozgatást.
- Arra gondoltam, Sebastiannak így kevesebb ruhát kell levennie rólam -
válaszolta bűbájos mosollyal.
Magda Lombard arca bíborvörösre váltott, kinyitotta a száját, mintha
mondani akarna valamit, de Ella már sarkon fordult, és visszasietett
Sebastian szobájába.
- Hol voltál? - kérdezte a férfi álmosan nyújtózkodva, mielőtt elismerő
pillantást vetett az öltözékére.
- A fürdőszobában. Anyád majdnem elájult.
 Sebastian felnevetett.
- Ez most komoly?
- Épp akkor ment át a folyosón, amikor visszaindultam hozzád.
- És kioktatott az illendőségről?
- Pontosan ez történt.
- Te pedig jó kislány módjára szépen végighallgattad?
- Igen. De utána közöltem vele, hogy így kevesebbet kell majd rólam
lehámoznod.
Most Sebastianon volt a sor, hogy döbbenten bámuljon.
- Viccelsz?
- Döntsd el te.
- Te jó ég, Ella. - A hangja nevetés és hitetlenkedés között ingadozott. -
Nos, biztosan lesz mit mesélnie az apámnak. - Felállt, és bement a
gardróbszobába, ahonnan köntösben jött ki. - Behozatom a reggelit a
szobába. Azt hiszem, jobb lesz így. Semmit sem utálok jobban, mint
vitatkozni a reggelinél.
- Kiváló ötlet.
A maga részéről Ella sem szeretett volna aznap Sebastian szüleivel egy
asztalnál reggelizni.
A férfi rákacsintott, és elhagyta a szobát, ő pedig visszabújt az ágyba.
Most, hogy ott feküdt, ismét kellemes álmosság szállta meg, és úgy döntött,
egy pillanatra lehunyja a szemét. A hirtelen világosság és a kávé illata,
valamint Sebastian vidám szavai - „Üzletasszony létedre tényleg későn kelő
vagy” - ébresztették fel. Megfordult, és nyögve eltakarta a szemét a
karjával, tétován pislogott a fénybe, majd fölegyenesedett, a feje fölé
kinyújtotta a karját, miközben Sebastian már a tálalókocsinál szedett
magának reggelit.
 - Anyám tudatta velem, hogy a jelenlétednek köszönhetően rothadnak itt
az erkölcsök. A karácsony napját az ágyban tölteni a család helyett, hát hol
élünk? - utánozta az anyja hangját, miközben átnyújtott Ellának egy csésze
kávét.
- O, ez jó - mondta Ella az első korty után: aromás és erős, pont olyan,
amilyennek a kávét szerette.
Vajat kent egy szelet pirítósra, és beleharapott.
- Khm - kezdte Sebastian -, jobb, ha tőlem tudod meg, mint mástól:
anyám szétosztotta a csokoládédat a személyzet között.
Ella hallgatott, majd alig észrevehetően bólintott.
- Tudod, ez olyan, mint amikor gyerekek voltunk. Az unokatestvéremnek
finom cukorkái voltak, összevesztünk rajtuk, és végül az egészet a
csatornába dobta, csak hogy engem büntessen. Az én csokoládéim legalább
nem a csatornában végzik. Valaki mégiscsak élvezni fogja őket, talán
megörvendezteti a szerelmét vagy meglepi a szeretőjét, talán megédesít egy
lánykérést vagy egy szerelmi vallomást. - Kiitta a kávét, töltött magának
még egy csészével. - Egyetlen ember van, aki nem élvezhet ilyen válogatott
csemegét, az anyád.
Sebastian odafordult hozzá, szótlanul nézte egy ideig, mielőtt megszólalt.
- Lehet, hogy igazad van. De te is ugyanolyan jól tudod, mint én, hogy
nem ez a lényeg. Meg akart alázni, és nem számít, hogy valójában mi az
igazság. Akár el akartalak venni feleségül, akár nem, végül is megtettem.
Ha
nem tisztel téged, hogyan válhatna bármelyik gyermeked valaha is
tiszteletre méltóvá? Egy fiút talán elviselne, de egy lányban állandóan téged
keresne, minden vétkében, minden tettében. Ezt nem fogom eltűrni.
- Remélem.
 A gyermekvállalás gondolata hirtelen megrémítette, a bizonytalanság,
amelynek kitenné ezt a gyermeket. Hogyan tehetne ilyet jó lelkiismerettel?
De van-e választása? Nem ez az ő hozzájárulása a házassághoz? Sebastian
pénze az ő üzletéért, cserébe egy örökösért?
- Min gondolkodsz? - kérdezte a férfi.
Csak megrázta a fejét, és letette a csészét. Aztán átkarolta a férfi nyakát,
magához húzta, és megcsókolta, kezét a férfi köntöse alá csúsztatta,
miközben az nekilátott, hogy kigombolja az ing gombjait, és lecsúsztassa a
testéről. Hamarosan feledésbe merült a reggeli, sőt a családi viszály is, és
Ella most nem tudott és nem is akart másra gondolni, mint a hirtelen
fellángoló kéjre, amely elborította.
Később, amikor a szívverése újra lecsillapodott, megivott még egy csésze
kávét, miközben Sebastian továbbra is hanyatt feküdt, és sokkal
kimerültebbnek tűnt, mint ő.
- Látszik, hogy idősebb vagy nálam... - mondta kacéran, mire a férfi
kinyitotta az egyik szemét.
- Még nem vagyok harmincéves!
- Nem, de nem sok hiányzik belőle.
- Máris megismételhetjük, csak adj egy percet.
- Hoppá, valakinek megsértettem a férfiúi büszkeségét?
Ella kikerülte a férfi feléje nyúló kezét, és felállt. A legszívesebben
lezuhanyozott volna, aztán nyugodtan megivott volna egy csésze forró
csokoládét, de semmiképpen nem ebben a házban. Sebastian tekintete előtt
öltözködni kezdett, meglepően kevéssé érezve zavarban magát. Nem sokkal
később már készen állt, hogy kilépjen a szobából.
- Tudod, hogy ma estére Bonnba vagyunk hivatalosak Avához és a férje
családjához? - kérdezte Sebastian.
Ella felnyögött.
 - O, jaj, teljesen elfeledkeztem róla!
Sebastian kissé gunyoros mosollyal állt fel.
- Várj egy pillanatot, felöltözöm, és hazaviszlek.
Miután a férfi elhagyta a szobát, Ella újabb csésze kávét öntött magának,
habár az előző már egyértelműen éreztette hatását. Alig várta, hogy
hazaérjen, a saját fürdőszobájába, ahol nem ólálkodik a folyosón az anyósa,
hogy közölje vele, mit tart felőle. Remélhetőleg Eric nem aggódott miatta,
és nem gondolta, hogy a húgát elrabolták.
Sebastian hamarosan megjelent nedves hajjal, frissen borotváltan,
teljesen felöltözve.
- Ha kész vagy, felőlem indulhatunk. Ma délután négykor újra érted
megyek.
- Rendben.
Az előcsarnokban összetalálkoztak Avával, aki szintén indulni készült, és
épp maga köré gyűjtötte a gyerekcsapatot. Jó reggelt kívánt nekik, először
Ellára, majd Sebastianra nézett.
- A feleségednek még gardróbja sincs? - Mielőtt Sebastian válaszolhatott
volna, a nő Ellához fordult. – Itt mindig szívesen látunk, kedvesem. Hidd el,
a nővéreink is nagyon kedvesek. Ami az arroganciát, a sznobizmust és a
beképzeltséget illeti, egyedül Sebastian örökölte.
A férfi csak egy gyors pillantást vetett rá, de nem szólt egy szót sem.
Ella azonban elmosolyodott.
- Köszönöm, nagyra értékelem.
- Kész csoda, hogy egyáltalán lett belőle valami, amilyen gyakran kellett
a tanárának vonalzóval elnáspángolnia vagy apámnak a sétapálcával a
fenekét...
- Jól van, elég volt - szólt közbe most Sebastian. - Mehetünk?
 Ella még egyszer rámosolygott Avára, aztán hagyta, hogy Sebastian
fölsegítse a kabátját, és elhagyták a házat.
Nem óhajtott elbúcsúzni a szülőktől, éppen elég volt, hogy aznap este
újra találkoznia kellett velük. Sebastian gyanította ezt, és nem emlegette a
mulasztást.
- Pontosan négy órakor itt leszek érted - mondta Sebastian, miközben
behajtott a villa kocsifelhajtójára.
Ella nem hívta be, és nem is búcsúzott tőle csókkal, mert a férfi sem tett
erre semmi utalást. Úgy látszik, az ágyán kívül nem akart intimitást, de Ella
úgy érezte, ezzel együtt tud élni.
- Talán tényleg át kellene hoznod egy komplett gardróbot a házunkba.
Minden eshetőségre.
Ami valószínűleg azt jelentette, hogy nem akar ennél az egy alkalomnál
megmaradni.
- Úgy lesz. - Ella kiszállt, és behajolt az ablakon. - Később találkozunk.
A kocsi elhajtott, és Ella lassan felsétált a felhajtón. Mivel nem volt nála
kulcs, megnyomta a csengőt.
- A nagyságos úr még alszik - jelentette Doris, amikor Ella belépett.
- Megint fáj a feje?
- Nem, későn ért haza.
Ella bólintott, és felment a lépcsőn. Először a saját fürdőszobája felé
indult, de aztán megállt, és a bátyja szobájához közeledett. Félhomály volt,
csak egy kis lámpa világított, és nagyon hideg volt bent.
- Eric?
Eric megfordult az ágyban, nagyot sóhajtott, és aludt tovább. Legalább
nem kínozta fejfájás, ahhoz túl nyugodtnak tűnt az alvása. Ella
megkönnyebbülve sóhajtott, és kiment a szobából. Bűntudata volt, amiért
aznap este megint magára hagyja a bátyját, de a férfi kijelentette, hogy
kötelezettséget vállalt, és nem fogadhat úgy el pénzt Sebastiantól, hogy
pont karácsonykor mondja le a közös vacsorát.
A szobájában Ella kihámozta magát a ruhájából, tiszta alsóneműt vett elő,
leakasztott egy nappali ruhát a vállfáról, és a fürdőszobába ment. Állt egy
darabig a magas tükör előtt, és nézte magát, némán fürkészve, vajon látszik-
e rajta, hogy megváltozott a külseje, a mozgása. Netán észrevehető az a
macskaszerű rugalmasság, amelyet a szeretkezés után a végtagjaiban érzett?
De nem látott magán semmi változást, bárhogy kutatott is.
Bekapcsolta a bojlert, hogy a víz fölmelegedjen. Aztán leült a kád
szélére, és hagyta, hogy az egész előző nap leperegjen előtte. Vajon ez azt
jelentette, hogy a házasságuk végre normalizálódik? Hogy Sebastian
megbékélt azzal, hogy őt vette el feleségül, és nem Helenét? Ella
reménykedett ebben, mert nem szerette a viszályt, és gyűlölte a haragot,
ami Sebastianban láthatólag állandóan ott parázslóit. Igaz, ő nem Helene,
nem rendelkezett ugyanazokkal az anyagi előnyökkel, ami viszont nem
jelentette azt, hogy cserébe nem hozott semmit a házasságba. Egyszer majd
a manufaktúra és a csokoládészalon olyan sikeres lesz, hogy nem lesz
semmivel sem alacsonyabb rangú a család többi tagjánál.
 .

1926. február

- Be kell vallanom, nem kedvelem a fickót.

- És miért nem?
A kora reggeli órákban Louise az apjával állt a csokoládéműhellyel
szomszédos kis konyhában. Mivel a műhelyben mindig hűvösnek kellett
lennie, elkülönítették tőle a cukrászatot, ahol a süteményeket készítették. Itt
már csak a kávézó kis csokoládétortáit sütötték, más süteményeket nem. A
csokoládétorták azonban igen népszerűek voltak, és mivel csak a kávézóba
beülve lehetett hozzájuk jutni, mágnesként vonzották a vendégeket.
- Túlságosan simulékonynak tűnik - mondta az apja.
- Inkább félénk és tartózkodó.
- Ha te mondod. Ella nagybátyjának dolgozik, ugye? Louise bólintott.
- Akkor biztosan nem fog róla kiderülni, hogy erkölcstelen gazember.
- Na de apa!
Az apja lehajolt a sütőhöz, és kihúzott egy sütőlapot, amin a
csokoládétortácskák sorakoztak. Az illatuk teljesen betöltötte a parányi
konyhát. Louise gyorsan lekapta az egyiket a tepsiről, és majdnem elejtette.
- Gyermekkorod óta tudod, hogy a sütőből kivett sütemény nagyon forró,
mégis folyton azonnal érte nyúlsz - dorgálta meg az apja.
 Amikor a torta eléggé kihűlt ahhoz, hogy hozzá lehessen érni, Louise tört
belőle. Az állaga remek volt, a közepén a csokoládé szinte folyós, pont
ahogy a legjobban szerette. A kis csokoládétorták egy része dióval vagy
mogyoróval, más része fahéjjal volt ízesítve.
- Jó reggelt - hallatszott Ella vidám hangja. - Látom, nagy munkában
vagytok - tette hozzá nevetve, Louisere pillantva.
- Előkóstolás - válaszolta Louise teli szájjal -, hátha apa kifelejtett belőle
egy fontos hozzávalót.
- Ezt meg sem hallottam - jegyezte meg az apja.
Ella frissnek és kipihentnek tűnt, a korai óra ellenére.
- Villamossal jöttél? - kérdezte Louise, mert Ella nem úgy nézett ki, mint
aki most sétált át a hóesésben.
- Sebastian kitett - Ella arcán halvány pír jelent meg -, úgyis korán be
kellett mennie az irodába.
Curt Dalberg rápillantott, majd figyelme a következő tepsi süteményre
terelődött. Hogy mit gondolt erről a házasságról és a férjről, nem volt titok,
és valószínűleg az sem változtatott ezen, hogy Sebastian Lombard az utóbbi
időben udvariasabb oldalát mutatta. Ella elárulta Louisenek, hogy
karácsonyeste lefeküdt Sebastiannal, ahogy az azt követő éjszakákon is,
hiszen szilveszterig minden éjjelre együtt hívták meg őket valahová, és ő
utána is nála maradt. Szilveszter után ritkábban látták egymást, de tegnap
este ezek szerint ismét együtt voltak.
- Milyen volt? - kérdezte Louise, miután Ella beszámolt neki a késői
nászéjszakáról.
- Leírhatatlan.
Louise már- már irigykedni kezdett, mert titokban ő is nagyon várt erre
az élményre, és olykor nagyon érzéki álmai voltak, amelyekben fontos
szerepe volt Max Schlüter- nek, és amelyekre nem is tudott pirulás nélkül
gondolni.
A tegnap este is nyilvánvalóan leírhatatlan volt, ha Ella csillogó szemét
és mosolyát jól értelmezi. Louise levette a kötényét, és bement az
eladótérbe, hogy mindent előkészítsen a mai napra. Ellával úgy döntöttek,
felvesznek még egy eladólányt. Ella előző nap írta meg a hirdetést, Louise
pedig már kora reggel kifüggesztette a kirakatba.
Max Schlüter rendszeresen jött, és mindig elbeszélgetett vele, amit az
apja szó nélkül tűrt, de láthatóan nem örült neki.
- Senki sem elég jó neki - ez volt Ella véleménye.
Valószínűleg tényleg erről volt szó, és Louise remélte, hogy az apja végül
jobb belátásra tér Maxszal kapcsolatban. Annyira szerelmes volt belé, és
szerette volna, ha az apja az áldását adja rájuk. Elvégre mindig is
tisztességes férfit szánt neki, és most, hogy nem volt cukrászda, amit
örökölhetett volna, bizonyára az is fontos szempont lett, hogy a férfinak jó
jövedelme legyen, ami Max esetében meg is állta a helyét.
Odalépett az ajtóhoz, kinyitotta, és felakasztotta a Nyitva feliratú táblát.
Már kora reggel előkészítették a kirakatokat, valamint a polcokat az új
csokoládémintákkal. Louise elfoglalta a helyét az eladópult mögött, és a
tekintete újra meg újra az ajtóra vándorolt, bár tudta, hogy Max Schlüter
ilyenkor még nem jöhet.
- Az előbb a Kastorstraβénál jártam, és segítettem Mülleréknek, hogy a
lakásukat lehetőség szerint megmentsék - mondta az édesapja.
December második hetében kezdődött az olvadás, aminek következtében
magasan megduzzadt a Rajna és a Mosel. A víz januárban átszakította a
gátakat, és mindkét folyó partjainak, egy része víz alá került. A
Kastorstraβén deszkákat fektettek le, hogy az emberek át tudjanak kelni az
utcán, a Kornpfortstraβén keresztül pedig csónakok közlekedtek.
 - Később én is odamegyek, hátha tudok segíteni - felelte.
A tekintete újra az ajtóra siklott, mintha a puszta akaraterejével siettetni
tudná az időt.
Clara kis védencei, akikre délelőttönként vigyázott, betegek voltak, és
aznap délután nem volt tanítás se, így a lány élvezte a szabadnapot. Igaz, ez
azt jelentette, hogy nem keresett pénzt, mivel munkaidő szerint fizették, de
miután ezen a körülményen nem lehetett változtatni, hát értékelte a szabad
időt.
Útja ismét Koblenz központjába vezetett, és bár a félelme, hogy Veit
újabb támadásra készül, nem igazolódott be, folyton hátrapillantgatott a
válla fölött. Karácsonykor és szilveszterkor nagyon magányosan teltek a
napjai, ilyenkor fájdalmasan tudatosult benne, hogy nincs senkije. Az előző
évben Veit meglátogatta karácsonykor, és egy kosárnyi finomságot vitt neki.
Gyertyát gyújtottak, és szinte ünnepélyes volt a hangulat - ígéretnek tűnt a
jövőre. Valószínűleg ez volt az oka annak, amiért nem szakított vele
korábban, mert reménykedett egy teljesen másfajta, új életben. Egy
bizonyos ponton azonban megértette, hogy Veitnek csak arra kell, hogy a
szeretője legyen. És a férfi családja soha nem fogadta volna el őt. Veit nem
akarta elengedni a lányt, csak azt akarta, ami a sok, nem elhanyagolható
anyagi figyelemért cserébe szerinte járt neki.
Clara leszállt a vonatról, és elindult a Löhrstraβe felé. Már ezen a korai
órán is nagy volt a forgalom az utcán: kerékpárosok és autósok robogtak a
céljuk felé, árut szállítottak teherbicikliken, gyalogosok siettek, mások
sétáltak, és figyelték a nyüzsgést. Amikor Clara megérkezett a
Rózsapalotához, éppen a rézkilincs után nyúlt volna, hogy belépjen, amikor
észrevette a bejárat melletti táblát.
A kávézó újabb alkalmazottat keresett a felszolgáláshoz. Clara gyorsan
végiggondolta, milyen lehetőségeket jelentene ez neki. Vajon ez közelebb
segítené őt ahhoz a társasághoz, amelyhez tartozni vágyott? Zongoristaként
eddig alig volt lehetősége arra, hogy a társaság férfi tagjaival szóba
elegyedjen, mert azok legfeljebb művészként ismerték el, aki - a
színésznőkhöz hasonlóan - vagy csupán kis kalandokra, vagy a vendégek
szórakoztatására volt alkalmas. Ha gazdag család állt volna mögötte,
valószínűleg másképp nézne ki a helyzet.
De vajon más-e egy kávézó alkalmazottja? Clara ebben nem volt biztos,
másrészt viszont Sebastian Lombard feleségével és a barátnőjével szívesen
szolgálta volna ki a vendégeket. Talán módot adhatna arra, hogy
összebarátkozzon a két nővel, és bejusson végre az áhított körökbe. Attól
még zongorázhatna. És talán több pénzt is keresne itt, mint korábban.
Mindenekelőtt felnőttekkel foglalkozna, és nem kizárólag gyerekekkel - bár
a kicsiket nagyon szerette, a szülők számára azonban alig jelentett többet,
mint egy jobb cseléd. Ehhez képest ez jókora előrelépést jelenthetne.
Tétovázott, keze a kilincsen, miközben a szíve hevesen vert. Aztán
döntött, és gyorsan belépett, mielőtt még meggondolhatta volna magát.
Mivel már ismerték őt, Fráulein Dalberg meleg mosollyal üdvözölte.
- Ma ilyen korán? - kérdezte.
- Igen, mert szabadnapos vagyok. - Clara egy pillanatig tétovázott, aztán
meghallotta a saját hangját: - Alkalmazottat keresnek?
- Igen, Frau Lombard nem mindig tud itt lenni, és egyedül már nem
győzöm.
- Képzett cukrásznak kell ehhez lenni?
Fráulein Dalberg fölnevetett.
- Dehogy, az apámat akkor soha nem lehetne rábeszélni az új
alkalmazottra.
Clara szíve gyorsabban kezdett verni.
- Én éppen új munkát keresek, a mostani kissé bizonytalan.
 A fiatal nő arcára üzletasszonyi komolyság ült ki.
- Frau Lombard a csokoládéműhelyben van, gyorsan érte megyek.
Clara szíve hevesen dübörgött, a fülében érezte a dobogását. Vajon
helyesen cselekedett? A következő pillanatban Fráulein Dalberg lépett be a
szomszéd szobából Ella Lombarddal együtt, aki meglepődve nézett rá.
- Fräulein Landauer?
- En... - Clara sosem volt bátortalan, ha meg kellett szólalni, de hirtelen
szörnyen ostobának érezte a jelentkezését. Két állást feladni, hogy
elvállaljon egyet, amiről nem is tudja, jó-e, csak azért, hogy közelebb
legyen Ella Lombardhoz, és ezáltal közelebb a bátyjához... Biztos volt
benne, hogy a fiatal nő leolvashatta az arcáról a gondolatait, és érezte, hogy
újra elvörösödik. - Új állást keresek, és olvastam a hirdetést.
Legalább a hangjába visszatért a határozottság, és most már a kabátját is
kigombolta. Így talán olyan benyomást kelt, hogy a hidegből belépve a
benti melegtől vörösödött el.
- Ez hamarabb sikerült, mint gondoltam - válaszolta Ella Lombard, félig a
barátnőjének címezve. Aztán Clara felé fordult. - Ön zongoraművész, igaz?
- Valóban, de meglehetősen ritkán adódik lehetőség, hogy
rendezvényeken játsszak.
Rég eltemette a reményt, hogy valaha is nagy koncerteket adhat.
- Van tapasztalata az értékesítésben?
- Nincs, de gyorsan tanulok.
Ella Lombard elmosolyodott.
- Mi mindent csinált idáig?
- Délelőttönként kisgyerekekre vigyázok, délutánonként pedig
nagyobbakat tanítok.
Ella Lombard elgondolkodva fürkészte az arcát.
- Tudna mutatni nekünk referenciákat?
 - Igen, persze. Csak néhány napra van szükségem, hogy a munkaadóim
kiállítsák.
- Majd konzultálunk, és értesítjük.
Ez biztató volt, elvégre Clara nem is számított arra, hogy egyik pillanatról
a másikra felveszik. Habár lehet, hogy Ella Lombard így utasította el
udvariasan. Clara az “egyik szabad asztalhoz ment, a kedvenc helyére,
közvetlenül az ablak mellé. A következő pillanatban Fräulein Dalberg állt
előtte.
- Egy forró csokoládét?
- Igen, nagyon köszönöm.
Clara szívesen rendelt volna hozzá egy szelet tortát is, de nem volt rá elég
pénze. Éppen csak a forró csokoládét
engedhette meg magának, amit olykor itt megivott, azt is csak úgy, hogy
más dolgokról lemondott. Állát a kezére támasztotta, és az utcát bámulta.
Nem volt sok kedve elhagyni a hangulatos kávézót a borongós idő láttán.
Valaki közeledett a bejárathoz, fejét a szélbe tartva, kezével szorosan
fogva a kalapját, így akadályozva meg, nehogy lerepüljön. Megszólalt a
csengő, és a férfi belépett a kávézóba.
- Nahát - szólalt meg Ella Lombard. - Téged meg mi szél hozott ide?
- Hivatalosan mégiscsak az enyém a kávézó, gondoltam, megnézem
magamnak.
- O, hát persze.
- Különben is, látni akartam, hogy vagy, miután sem tegnap, sem ma
reggel nem jöttél haza.
- Tudtad, hogy Sebastiannál vagyok.
- Nem bízom abban a gazemberben egy pillanatig sem, mint ismert.
Azután hirtelen rádöbbentek, hogy nincsenek egyedül, és a tekintetük
egyszerre szegeződött Clarára, aki mélyen elpirult, mint akit hallgatózáson
kaptak. Eric Dorn szája sarka azonnal mosolyra görbült, és odalépett hozzá,
amitől Clara szíve heves dübörgésbe kezdett.
- Jó reggelt, Fräulein Landauer - köszönt Eric.
- Fräulein Landauer ide jelentkezett - mondta Ella, és nem lehetett
eldönteni, hogy ezt puszta információnak szánta-e, vagy a mondat
valójában csendes figyelmeztetés volt.
A bátyja arcán felvillanó ragadozómosolyból ítélve minden bizonnyal az
utóbbi lehetett, apró célzás, hogy ne játsszon a leendő alkalmazott
hírnevével. Az ő alkalmazottjával, mert szigorúan véve - márpedig ő
szigorúan és komolyan vette - neki dolgozott.
- Megengedi? - kérdezte a férfi, és a vele szemben lévő székre mutatott.
Clara csak bólintani tudott. A tudata mintha elnyomta volna a brutalitás
emlékét, ahogy a férfi összeverte Veitet, és elnyomta azt is, mennyire
megrémítette akkor. Visszatekintve egyre hősiesebbnek tűnt. A férfi, akinek
az ereje megrémítette, távolságtartó kívülállóvá vált, aki udvariasan
hallgatott a vele történtektől. Eleganciájával, mosolyával és tekintetével
egyszerűen ellenállhatatlan volt.
Ella Lombard sokatmondóan forgatta a szemét, és magukra hagyta őket.
Ebben a pillanatban megszólalt a kis csengő, és két idős hölgy lépett be a
kávézóba, akiket név szerint üdvözölt, olyan szívélyesen, hogy szinte meg
is lepődtek a fogadtatástól.
- Miben maradtak a húgommal? - kérdezte Eric Dorn.
- Bemutatom a referencialeveleimet, és majd konzultál Fräulein
Dalberggel.
A férfi lassan bólintott, anélkül hogy levette volna a szemét a lányról.
Clara önkéntelenül fölemelte a kezét, megérintette a haját, ellenőrizni
akarta, hogy még mindig a helyén van-e. Eric Dorn ajka körül elmélyült a
mosoly. Tudta, milyen hatást gyakorol a lányra, és határozottan élvezte.
Remélhetőleg a Clara iránti érdeklődése nem rontja el a lány itteni
munkalehetőségeit.
- Jelenleg máshol dolgozik?
A lány ugyanazt a választ adta neki, mint korábban a húgának.
- Hogyan lehet a kisgyermekek gondozásától odáig jutni, hogy
kávézóban akar dolgozni?
Clarának már a nyelve hegyén volt, hogy ma reggel
spontán határozta el, miközben a hirdetést olvasta, de félt, hogy a férfi
esetleg szeszélyesnek fogja tartani.
- Inkább valami tartósabb munkát végeznék.
Eric nem kérdezett többet, csak bólintott, majd fölemelte a kezét.
- Ella, drágám, hoznál nekem egy kávét?
A húga felvonta a szemöldökét, és valószínűleg csak a három vendég
jelenlétének köszönhette, hogy nem szólt rá, szolgálja ki saját magát. Így
mindössze biccentett, a pulthoz lépett, és bekapcsolta a kávéfőzőt. Nem
sokkal később őrlő hang hallatszott, és a pörkölt kávé illata betöltötte a
helyiséget. A bár melletti asztalnál Louise Dalberg csokoládétortát tálalt, és
a csábító illattól Clara gyomra hangosan megkordult.
- Louise - kiáltotta Eric Dorn -, hozzon Fráulein Landauernek is egy
szelet tortát, kérem. - Ránézett a lányra. - Természetesen a ház vendége.
Louise Dalberg ránézett, ahogy a két idősebb hölgy is, és Clara ismét
elpirult.
- Máris hozom - felelte Louise.
Clara zavartan belekeverte a maradék tejszínt a csokoládéjába, majd a
csészét az ajkához emelte.
Ella Lombard letette a bátyja elé a kávét, és szótlanul visszasétált az
eladópulthoz, ahol halkan beszélgetett Louisevel. Clara az ajkába harapott,
remélve, hogy nem róla folyik a szó, és arról, miért ül mellette Eric Dorn.
Ugyanakkor annyira szerette volna, ha a férfi marad még egy pillanatra, ha
beszélget vele, és azt kívánta, bár eszébe jutna valami szellemes gondolat.
Társadalmilag azonban nemigen voltak érintkezési pontjaik.
Louise Dalberg bement a szomszédos szobába, röviddel később visszatért
egy szelet tortával, és letette Clara elé.
- Köszönöm szépen - mondta Clara Eric Dómnak, amikor a fiatal nő
távozott.
- Szívesen. - Megitta a kávéját, majd halk csörrenéssel letette a csészét a
csészealjra. - Eljönne velem vacsorázni? - kérdezte hirtelen.
Clara torkán megakadt a torta, és köhögni kezdett, mígnem a könnye is
eleredt.
- Én... - krákogott, és köszörülte a torkát - a húgának szeretnék dolgozni.
- Nos, ha szigorúan vesszük, nekem dolgozik majd.
- Akkor egy okkal több, miért nem mehetek el önnel vacsorázni.
- Nem értem, miért ne tehetné. Ez semmiképpen sem befolyásolja a
húgom döntését.
Clara érezte, hogy elpirul.
- Mégis inkább megvárnám, hogyan dönt. Nem mintha azt gondolná,
hogy én... - itt elhallgatott.
Eric Dorn elmosolyodott, felállt, és leakasztotta a kabátját a mögötte álló
fogasról.
- Akkor izgatottan várjuk a döntést. Addig is, Fráulein...
Clara égő arccal búcsúzott el tőle, és figyelte, ahogy a férfi elköszön a két
nőtől, az ajtóhoz megy, és kívül letépi a hirdetményt. Ella Lombard egy
pillanatig csak bámult, aztán utánaszaladt.
- Megkérdezhetem, hogy mit jelentsen ez? - tudakolta Ella a bátyjától,
amikor utolérte az utcán.
- Azt hittem, azt szeretnéd, ha foglalkoznék végre a cég ügyeivel.
 - Ez alatt a vállalkozás vezetését értettem, nem azt, hogy azért veszel fel
egy nőt, mert azt reméled, ő lesz a következő ágyasod.
- Ehhez nem kellett volna alkalmaznom őt. Egyébként Sebastian
elmesélte neked, hogy lefekszem a szeretőjével?
Ella egy pillanatra lehunyta a szemét, mert a homloka mögött megint
jelentkezett a tompa fejfájás.
- Miért gondolod, hogy tudnom kell erről?
Eric kurta vállrándítással felelt.
- Nem érdekel, hogy te kivel fekszel le, és az sem érdekel, hogy
Sebastian kit szedett fel éppen, de meglehetősen különösnek találom, hogy
a férjem és a bátyám ugyanazon a nőn osztozkodjon.
- Így kimondva tényleg furcsán hangzik. Habár gyanítom, hogy Sebastian
szakított vele. Ahhoz képest, hogy a felesége mellett tart fenn szerelmi
viszonyt, meglepően birtoklóan viselkedik a nőkkel.
- Mindannyian ilyenek vagytok. Bizonyára veled sem lenne ez másként.
Ismét csak egy vállrándítást kapott feleletül.
- Még nem tudom, hogy felveszem-e a zongoristalányt. Minél tovább
gondolkodom rajta, annál kevesebb kedvem van hozzá.
- Tedd meg, jó? A kedvemért.
Ella a bátyja szemébe nézett, gúnyt keresve, de ismét csak a mélységes
sötétséget találta benne.
- Eric, nem hagyhatom, hogy elvidd és felfald. Szerintem nagyon
tisztességes lány, gyerekeket tanít és zongorázik. Különben sem az
ártatlanokat szoktad választani.
Ella dideregve dörzsölte meg a karját. Fel kellett volna vennie a kabátját,
de annyira sietett a bátyja után.
Eric szótlanul, lehajtott fejjel állt előtte. Ella mélyet sóhajtva
engedékenységet mutatott.
 - Majd átgondolom, rendben? Nagyon kedves teremtésnek tűnik, de
legalább meg kellene néznünk, ki jelentkezik még. Elvégre a csapat a
legfontosabb.
- Igen, természetesen.
Eric hangja távolinak hangzott, mintha gondolatban már rég másutt járna.
Ella gyűlölte ezeket a pillanatokat, amikor úgy érezte, a férfi kicsúszik a
kezei közül. A bátyja biccentett neki, elnézett mellette a távolba, és folytatta
útját. Ella átfagyva sietett vissza a kávézóba, ahol Clara Landauer éppen
fizetett.
- Mit mondott? - kérdezte Louise, miután Clara elhagyta a kávézót.
- Azt akarja, hogy nekünk dolgozzon a lány.
- Érdeklődik iránta?
- Azt hiszem.
- Nahát - jegyezte meg Louise elgondolkodva. - És mit gondolsz erről?
- Még nem tudom biztosan.
Ella ivott még egy csésze kávét, egy kicsit beszélgetett Curt Dalberggel,
majd elindult a Dorn Csokoládégyár felé. Már két hete nem járt ott, és
bizonyára jót tett, ha néha-néha megjelent. Már nem mertek leereszkedően
beszélni vele, de azért még nem akarta túlságosan elengedni a gyeplőt.
Sebastian azt mondta neki, bármikor használhatja a család autóját és
sofőrjét, de Ella inkább gyalogolt, semhogy odamenjen Sebastian szüleinek
házához, és elkérje tőlük a kocsit. Az utcán leintett egy taxit, hogy elvigye a
gyárba, és amikor kiszállt, úgy érezte, a hely most még unalmasabb és
szürkébb lett.
Köszönt a portásnak, amikor elhaladt mellette, és belépett az
előcsarnokba. A cipője hangosan kopogott a márványpadlón. Biccentett a
recepciósnak, mielőtt az üzem fölötti hídra vezető lépcsőhöz lépett.
Alapvetően nem volt szükséges ide belépnie, de úgy érezte, hogy
jelzésértékű az alkalmazottaknak, ha megmutatja, hogy nem csupán a felső
emeleteken közlekedik, hanem mindegyikük iránt érdeklődik.
A kakaóbabot légáteresztő jutazsákokban szállították, és a helyszínen
válogatták, ami azt jelentette, hogy a gallyakat és a szennyeződéseket
eltávolították belőle. A kakaóbabot ezután megpörkölték, megszabadították
a héjától, lehűtötték, összetörték, és sűrített levegővel megtisztították, ami
eltávolította a héj utolsó finom maradványait is. A tiszta kakaóbabot
megőrölték és finomították, hogy a súrlódási hő hatására sűrű kakaómassza
keletkezzen. Az elkészítendő csokoládé típusától függően ezután cukrot,
kakaóvajat és tejet adtak hozzá. A csokoládét több napon át sűrítették,
ezalatt folyamatosan keverték és levegőztették. Minél tovább tartott a
konsolás, vagyis a melegítés és a keverés, annál jobb lett a csokoládé íze.
Végül a csokoládét nagy tartályokba öntötték, hogy megszilárduljon és
érlelődjön, hogy az íze intenzívebbé váljon. Érlelés után a csokoládé egy
részét a Dorn Csokoládégyárban dolgozták fel, de a nagy részét itt
temperálták, formázták és csomagolták, hogy a kereskedőkhöz szállítsák.
Mivel a gyártás ilyen bonyolult és hosszadalmas folyamat volt, nem csak
a felmerülő költségeket kellett fedezni, hanem a nyereség érdekében jó áron
is kellett eladniuk. Az új beszállítók sokba kerültek, akárcsak a jól képzett
dolgozók, így Ellának le kellett cserélnie néhányukat, akik nem vették elég
komolyan az édességek előkészítését. Közben már nyereséget is termeltek,
jóllehet egyelőre nem olyan mértékben, hogy jövedelmező üzletnek
számítson, de mégis kezdett tekintélyes lenni. A csokoládészalon külön
számlán futott, így ott jóval hamarabb termeltek nyereséget, mivel a kávézó
forgalma állandóan magas volt.
Ella végigjárta a gyárat, beszélt pár szót néhány dolgozóval, érdeklődött a
családról és hogy hogy vannak, gratulált egyiküknek a fia megszületéséhez,
és megkérdezte, hogy átvette-e már a kis ajándékkosarat a recepción. Curt
Dalbergtől érkezett a javaslat, hogy egy kosár csokoládéval és virággal
kedveskedjenek az édesanyának. Különleges dobozt készíttettek erre az
alkalomra, egy csomagot tartó gólya képével, halványzöld színben, arany
dombornyomással. A dobozt később apró emléktárgyak számára is
használni lehetett. Ezen kívül mellékeltek egy levelet, amellyel a szülők
bizonyos összeg erejéig vásárolhattak az áruházban az újszülöttjük számára,
és azt Ella nevére írhatták. A személyzet körében nagy tetszést aratott ez a
gesztus. Ella szeretett volna valami hasonlót felajánlani a női
alkalmazottaknak is, de ők általában azonnal otthagyták a céget, amint
férjhez mentek.
Néhány nap múlva készült az első estélyét megtartani, ezért az irodában
újra átnézte a meghívottak listáját abbéli aggodalmában, hogy esetleg
kifelejtett valakit. A meghívókat ő maga írta, és az új recepciós - egy
negyvenes éveiben járó, határozott modorú özvegyasszony - elvitte a
postára. Ötven meghívót állítottak ki, negyvenketten elfogadták a
meghívást. Végül is nem volt rossz arány. Sebastian szülei nem jönnek el,
de Ella nem is számított másra; őket úgyis csak udvariasságból hívta meg
őket. Ava először igent mondott, de aztán lemondó levelet küldött, mert a
dadus megbetegedett, és Ava a gyerekekkel akart maradni.
Ella kinyitotta az aktuális éves jelentést, átfutotta a számokat. Még
mindig nem sokat értett a pénzügyi dolgokból, de Eric segítségének
köszönhetően egyre jobban haladt vele. Ez aztán elvezette Clara
Landauerhez és ahhoz a kérdéshez, hogyan is határozzon. Majd Louise- vel
konzultálva dönt, elvégre neki kell a legtöbb időt az új alkalmazottal
töltenie. Ericnek azonban alá kell írnia a munkaszerződést, ami azt
jelentette, hogy nem volt olyan szabad keze a választásban, mint szerette
volna.
 - Meddig akarod még fenntartani ezt az abszurd élethelyzetet? - kérdezte
Werner Lombard a fiához fordulva, ő azonban csak megvonta a vállát.
- Eddig nem az volt a benyomásom, hogy érdekelne téged Ella itteni
jelenléte.
- Nem ez a lényeg - csatlakozott hozzá Sebastian anyja. - Az illemhez
van köze. Ez a nő mindenáron feleségül akart menni hozzád, és most nem
hajlandó elfoglalni a helyét melletted.
Sebastian azonban nagyon örült ennek a megállapodásnak, mert így a
felesége olyan volt, akár egy szerető, akihez bármikor elmehetett, aki ott
volt vele, ha arra volt szüksége, és akire nem kellett folyton vigyáznia,
nehogy teherbe ejtse. Ez ugyan jóval többe került, mint amennyit általában
hajlandó volt egy szeretőre költeni, de összességében nem kötött rossz
üzletet. És ezt a kényelmet kellett volna feladnia annak árán, hogy állandó
vitákat kelljen elviselnie a felesége és a szülei között?
- Honnan tudhatod majd biztosan, hogy a gyerekei a tieid? - kérdezte
most az anyja.
- Arra kérlek, anyám, ne légy ízléstelen - válaszolta, és arra a zsarolásra
gondolt, amellyel Ella megfenyegette, hogy megfizettesse vele az
életmódját.
A nőnek azonban nem volt oka hűtlenkedni, elvégre eleget tett a
kérésének, és a szavát adta, hogy nem kell aggódnia e tekintetben. Ráadásul
még szűz volt, amikor Sebastian karácsonykor először lefeküdt vele.
Micsoda hihetetlen élvezet volt az! Visszatekintve átkozta magát, milyen
bolond volt, amiért oly sokáig megtagadta ezt magától. A haragja nem
lehetett erősebb, mint a vágy, amit a lány teste váltott ki belőle.
- Mindenféle dolgot művelhet ott anélkül, hogy tudnál róla.
- Lehet, hogy meglep, anyám, de vannak olyan férjes asszonyok, akik
házastársi közösségben élnek a férjükkel, mégis felszarvazzák őket egy
óvatlan pillanatban. Különben is, nem tudom elképzelni, hogy Eric Dorn
ilyesmit eltűrne a házában.
- Eric Dorn - bukott ki apja megvető megjegyzése.
Alma, az ifjú színésznő a karácsonyt Ella bátyjával töltötte, ami a lány
korábbi célzásait figyelembe véve nem lepte meg Sebastiant. Egy kicsit
mégis sajnálta, mert valójában nagyon kedvelte Almát. De mivel nem
követelhette csak magának a lányt, kénytelen volt elengedni.
- Miért nem itt tartja az estélyét, ahogyan azt az illendőség kívánja? - az
anyja egyszerűen nem tudott belenyugodni.
Sebastian, aki amúgy sem volt éppen beszédes kedvében reggelente,
másképp képzelte el ezt a frissítő reggelit.
- Majd kérdezd meg őt te magad - válaszolta, és azon gondolkodott, hogy
nem lenne-e jobb, ha a második csésze kávéját az irodában inná meg, a
napja azonban mindig két csészével kezdődött, és nem látta értelmét, hogy
lemondjon róla csak azért, mert a szüleinek aznap eszébe jutott, hogy nem
tetszik nekik a felesége jelenlegi élethelyzete.
- Úgy hallottam, hogy kizárólag a kölni konkurenciától vesz fűszereket -
panaszkodott most az apja. - Nyilvánvalóan nemigen törődik azzal, hogy
mit szólnak az emberek.
- Tényleg meglep, hogy ezt csinálja? - Sebastian máris megbánta, hogy
épp most töltötte ki magának a második csészét. A szülei láthatólag nem
bírtak véget vetni a témának. - Azok után, hogy karácsonykor úgy cserben
hagytuk?
- Tévedés történt.
Sebastian felvonta a szemöldökét, de nem válaszolt. Az apja ugyanolyan
jól tudta, mint ő, hogy nem volt az, arra azonban nem számított, hogy Ella
utólag bosszút áll.
 - Mindegy. - Egy kortyra lehajtotta a kávét, és felállt az asztaltól. - Ma
este rövid ideig leszek itthon, csak amíg átöltözöm. Ha mégis
meggondoljátok magatokat, hogy részt vennétek a feleségem estélyén,
szívesen látunk, elkísérhettek engem. Addig is - biccentett a szüleinek, és
kilépett az ebédlőből.
- Georg ezt határozottan elutasítja!
Nem volt szükség arra, hogy a nagynénje azt annyira hangsúlyosan
mondja, mert Ella egészen helyesen értelmezte a nagybátyja hallgatását.
Meghívót küldött a rokonának, elvégre lassan újra szóba kellene állniuk
egymással. De Georg Dorn nem reagált rá, nem fogadta el és nem is
utasította vissza, ami alapvetően csak egyetlen következtetést engedett meg.
Ella nem törődött vele, főleg nem azután, hogy majdnem eltörte az állát,
amikor ököllel megütötte. Igazán méltányolhatta volna, hogy az unokahúga
a történtek ellenére is megkereste, és meghívta az estélyre. De a
megaláztatás nyilvánvalóan túl mély volt, és nemcsak ő, hanem Dorothea
néni, Hans és Helene is mindent elkövetett, hogy elkerülje őt. Helene
esetében Ella meg is értette, hiszen talán tényleg szerelmes volt
Sebastianba. Fogalma sincs, mitől mentette meg Ella.
- Nyilvánvalóan nincs mit felelned erre, ugye? - folytatta Elizabeth néni.
Ella felsóhajtott, és felhúzta hosszú kesztyűjét, miközben az
öltözőszobájában álló tükörben nézte magát.
- Nem kényszeríthetem arra, hogy elfogadja a meghívásomat, nem igaz?
- 0 a nagybátyád, jobban kellene igyekezned kibékülni vele azok után,
amit a családdal műveltél.
- Mit műveltem én a családdal? Megkíméltem Helenét egy hűtlen férjtől?
- Biztosan nem jutott volna idáig, ha nem csábítod el - jelentette ki
szigorúan a nénikéje.
 Ella megfordult a tükör előtt, és minden oldalról megvizsgálta a
frizuráját. Fehér ruha volt rajta, rózsaszínes árnyalattal, amelynek színe a
hajában viselt keskeny selyempántban köszönt vissza.
- Nem kényszerítettem rá. Annyira vágyott utánam, hogy egy apró célzás
is elegendő volt tőlem.
- Gondolnod kellett volna az unokatestvéredre.
- Például úgy, ahogy Helene gondolt rám, amikor megalázott a vendégek
előtt vagy gúnyt űzött belőlem Sebastian szülei előtt?
- Szóval csak pitiáner bosszú volt?
- Szükségem volt egy pénzes férfira, és Sebastian éppen elérhető volt. De
talán több lelkiismeret- furdalásom lett volna, ha Helene nem viselkedik
velem olyan undokul.
- Találtunk neked egy gazdag férfit, aki hajlandó lett volna feleségül
venni téged - közölte Elisabeth.
- Milyen kegyes tőle, nem igaz?
- Hálátlan teremtés vagy.
- Na igen, állandóan ezt hallom tőled. - Ella elégedett volt a
megjelenésével, és végre a nagynénjéhez fordult. - Még Ericet sem vontad
be a döntésedbe, pedig mint a bátyámnak az övé lett volna a végső szó,
ezzel tisztában kellett lenned.
- Eric! Még ahhoz sem elég férfi, hogy gondoskodjon magáról!
Ella rettenetesen unta az efféle vitákat, ezért megkímélte magát a
választól. Úgyis ideje volt lemenni a szalonba, ahol Heinrich bácsikája, a
felesége és a fiai magukra maradtak Ériekéi. Szerencsére Elisabeth néni fia,
Richard nem jött el, aki a legarrogánsabb volt a család összes arrogáns tagja
közül, és soha nem mulasztotta el, hogy gyengének nevezzen minden
háborús hazatérőt, aki nem kezeli mindezt olyan férfias erővel, mint ő
maga. Ella észrevette, hogy ennek ellenére ő sem tért haza olyan sértetlenül,
mint ahogyan azt mindig állította. Megfigyelte, hogy önkéntelenül
összerezzen, ha füttyszó hallatszik. De Richard inkább belehalt volna, mint
hogy beismerje, hogy ő is az egyike volt az általa oly megvetett háborús
reszketőknek.
Ella szótlanul elhagyta a szobáját, de Elisabethnek láthatóan nem állt
szándékában békén hagyni őt, kiabálva követte.
- Egyébként meg jó sok kárt kell majd rendbe hozni Arvid von
Oedinghof családjával. Egy pillantás után levetkőzöl Sebastian
Lombardnak. Mi meg csak álltunk ott bámulva!
Ella mindennek ellenére önkéntelenül elvigyorodott.
- Ez szerintem egyáltalán nem vicces!
Ella ismét hallgatott, és szó nélkül lement a lépcsőn.
A csillár ragyogó fénnyel árasztotta el az előteret, az íves lépcső a
galériával és a művészien megmunkált korláttal rögtön lenyűgözte a
belépőt. Georg és Heinrich mindig is irigyelte legfiatalabb öccsüket, Ella
apját ezért a házért, amely, jóllehet kisebb volt, mint az ő villájuk, stílusos
eleganciával volt berendezve. Mivel újra volt pénz, a fűtés egész télen
működött, így otthonos és meleg lett a ház.
Eric a szalonban ült Heinrich és a két fia társaságában, és az
arckifejezésén látszott, hogy a beszélgetés nem túl kellemes számára. Első
pillantásra nyugodtnak lehetett volna nevezni a testtartását, ha nem tartja
olyan mereven a vállát, és nem jelenik meg az apró ránc a szemöldöke
között.
Ella belépett, mire a férfiak felálltak a helyükről.
- Hogyan magyarázod majd meg a vendégeidnek, hogy itt fogadod őket,
és nem a férjed házában? - kérdezte Heinrich.
- A házigazda a Dorn-ház, én csupán a bátyámnak segítek.
 Az unokatestvére, Frank leplezetlen gúnnyal vigyorgott rá, míg a bátyja,
Conrad először Ericre, majd a lányra pillantott.
- Gyengélkedik a feleséged? - kérdezte Ella Conradtól.
- A körülmények megviselik, korán aludni tért.
A körülmények a harmadik terhességet jelentették két vetélés után. Mivel
Conrad volt a legidősebb fiú, tőle várták el, hogy örököst nemzzen, így
súlyos felelősség nyomta a felesége vállát. Ez Ellát az őrá háruló feladatra
emlékeztette, hiszen a Lombard-ház is tőle várta az örököst. Most azonban
nem akart ezzel foglalkozni.
- Nem gondolod, hogy a férjed valójában nem akarja, hogy együtt élj
vele? - kérdezte Frank, aki sosem tudta visszafogni a csípős kis poénjait.
Ez a megjegyzés viszont inkább arról szólt, hogy nagyon kedvelte
Helenét, és neheztelt Ellára, amiért elvette a vőlegényét.
- Együtt jutottunk erre a megállapodásra - válaszolta Ella. - Különben is,
nem hiszem, hogy ez bárki másra tartozik rajtunk kívül.
- De bizony, hogy tartozik - közölte Heinrich Dorn -, ha az emberek
nyilvánosan arról beszélnek, hogy az unokahúgom miért nem él együtt a
férjével, miközben ő éjszakánként más nőket kényeztet.
- Heinrich! - Elisabeth néni elpirult.
- Elnézést - szabadkozott gyorsan a férje.
Ella végtelenül nevetségesnek találta a nagynénje viselkedését.
Háromgyermekes anya volt, így joggal feltételezhette, hogy tisztában van a
folyamattal. Sebastianra azonban bosszús volt. Így képzeli a diszkréciót?
Heinrich éppen mély lélegzetet vett, és bele akart kezdeni a
prédikációjába, amikor megszólalt a csengő.
- Bocsássatok meg - mondta Ella -, ez bizonyára Sebastian lesz.
- A férjednek nincs kulcsa? - háborodott fel Elisabeth.
- Isten ments - válaszolt neki Eric.
 Ella gyorsan elfordult, és nagy sóhajjal elhagyta a szalont. Dorisszal egy
időben érkezett az előtérbe.
- Köszönöm - szólt oda neki -, majd én.
- Rendben, asszonyom.
Ella az ajtóhoz lépett, és kinyitotta. Louise volt, de Sebastian is éppen
kiszállt a kocsijából, ezért Ella üdvözölte a barátnőjét, és beküldte a
szalonba, míg ő az ajtóban várakozott. Sebastian távolságtartóan köszönt,
minden hűhó nélkül, és nem üdvözölték egymást csókkal, ahogy a
szerelmespárok. Mintha két életet éltek volna, egy hivatalosat, ahol nem is
kedvelték egymást igazán, és egy éjszakait, ahol viszont szorosan
összeölelkezve, önfeledten és kiszolgáltatottan szerették egymást. Ella
messze jobban szerette az éjszakai változatot, könnyebb volt kezelni, a
csendben eltöltött szüneteket el lehetett csókolni, mielőtt kellemetlenné
váltak volna, sőt még egy vita is szenvedélybe csaphatott át, ami sokkal
felszabadítóbb volt, mint a kiabálás.
- Elkéstem? - kérdezte Sebastian.
- Nem, gyere be. A családom korán érkezett.
- Georg?
- Hál’istennek ő nem jött.
Elvette a kabátját, a kalapot és a sálat, a ruhatárba vitte, majd a férfi
felkínált karjára tette a kezét, és hagyta, hogy a szalonba vezesse.
- Nem is tudtam, hogy meghívtad Max Schlütert - suttogta Louise
izgatottan, amikor meglátta titkos rajongásának tárgyát belépni az ajtón az
ünnepélyesen feldíszített, tágas szalonba.
- Úgy vélem, eljött az ideje egy kötetlen találkozónak - válaszolta Ella, és
megérintette a barátnője karját. - Gyere - azzal odasétált Max Schlüterhez,
aki kissé zavartnak tűnt, és meleg mosollyal üdvözölte.
- Nagyon örülök, hogy elfogadta a meghívásomat.
 - Részemről az öröm. - A férfi arca enyhén vörösre váltott. - Minek
köszönhetem a megtiszteltetést?
- Úgy gondoltam, nagyon jó lenne, ha a vendégeim között üdvözölhetném
a törzsvásárlókat.
Ella Louisere bízta a továbbiakat, és visszavonult, mielőtt a barátnője
megszólalhatott volna. Itt volt az ideje, hogy egy kis lendületet adjon az
ügynek.
Egy ideig fontolgatta, meghívja-e Clara Landauert, hogy felrázza a
bátyját a letargiából, de előbb meg akart bizonyosodni afelől, hogy
egyáltalán ki tud-e jönni vele. Mivel nem volt igazán választása, hogy
felvegye-e őt vagy sem, hiszen engedett Eric kívánságának, noha volt egy
másik jelentkezőjük is, aki rendkívül ígéretesnek tűnt, nagyon bosszantotta
a helyzet. Ha mégse jönnének ki, akkor is megoldódhat, mert amint Eric -
Így vagy úgy - végez a lánnyal, ők megválhatnak tőle. Mivel a bátyja
nyilvánvalóan nem házasságra gondolt, Clara valószínűleg magától is
búcsút int a kávézónak, ha Eric megunja, és rájön, hogy csak arra kellett,
hogy az ártatlanságát neki adja.
Ella igényesen válogatott büfét állított össze, és különösen a desszertek
voltak nagyon népszerűek. Természetesen rengeteg csokoládé, különböző
pralinék, aprósütemények, csokoládécseppekkel díszített kekszek,
csokoládémázas, szív alakú ostyák és falatnyi csokoládék halma csábította a
vendégeket. Forró csokit is kínáltak, amelyet egy csokiszökőkútból lehetett
meríteni.
Ella új reklámkártyákat is nyomtatott, amelyeken az alkotásait
reklámozta, és néhányat azokból a büfében is elhelyezett. Abból, hogy jól
fogyatkoztak, egyértelmű volt, hogy határozottan ízlett a vendégeinek.
Mosolyogva folytatta útját a szalonban, itt-ott köszönt, olykor megállt, és
váltott néhány barátságos szót némelyikükkel. A vendégek jól érezték
magukat, élénk beszélgetésbe merültek, élvezték az ételeket. Minden a
legnagyobb rendben volt.
- Elégedett vagy? - kérdezte Sebastian.
- Igen, remekül alakul minden.
Kissé távolabb álltak a vendégektől, Ella pedig rágyújtott egy cigarettára.
A szipka végét az ajkához illesztette, és mély levegőt vett, mielőtt lassan
kifújta a füstöt. Sebastian az ajkához emelte a poharát, belekortyolt, és a
pereme fölött Ellára nézett.
- Az anyám elvárja, hogy a következő estélyt nálunk tartsd.
Ella érezte, hogy görcsbe rándul a teste, és megmozgatta a vállát, hogy
oldja a merevséget.
- Miért?
- Mert a feleségem vagy, és mint ilyen, a család házában kell estélyeket
tartanod.
- A, igen, szóval ezt kell tennem?
- Most akarod ezt velem megbeszélni? Mert te húznád a rövidebbet,
kedvesem.
Ella figyelte a társaságot, ahogy Eric a két barátjával álldogál, tekintete a
távolba mered, miközben a többiek beszélgetnek. Legközelebb meghívja
azt a nőt, lássuk, hogy változik-e akkor valami.
- Nem kell a szigorú férjet játszanod, nem fogok veled vitatkozni, a
következő partit nálad tartom. Megígértem, teljesítem a veled szembeni
kötelességeimet, és betartom a megállapodásomat, amíg te is betartod a
tiédet.
A férfi végigmérte, majd némán bólintott.
- Mondd csak, Ella - lépett közelebb az egyik unokabátyja, Frank -,
tényleg meghívtad Georg bácsi egyik alkalmazottját?
Ella feléje fordult.
 - Igen. Ismered?
- Nem, legalábbis addig nem ismertem, amíg kérdezés nélkül el nem
árulta, hogy mivel foglalkozik.
Ella tekintete körülvándorolt a szalonban, és észrevette Maxot, aki kissé
esetlenül állt egy csapat fiatal mellett, mellette Louisevel, aki az egyik
nővel beszélgetett.
- Louisenek udvarol.
- Igen, ez nyilvánvaló. Nos, innen nézve mindenképpen nyilvánvaló.
Sebastian hallhatóan kifújta a levegőt. Az ízléstelenséget mindig is utálta.
- A rendi társadalom egyre inkább a múlté. Frank - jegyezte meg -,
különben te is csak egy gyalogos katona lennél, és pucolhatnád valamelyik
tiszt csizmáját.
Felháborodásában Frank nagyon hasonlított az apjára, Heinrich Dómra,
az arca vörös lett, és úgy nézett ki, mint egy felfújt tarajú kakas. Ella
elmosolyodott, szívott egy slukkot a cigarettájából, és mintegy véletlenül
Frank arcába fújta a füstöt. Frank összeszűkült szemmel meredt rá, aztán
elfordult, és visszament a barátaihoz.
- A rokonok sajnos ugyanazok maradtak - jegyezte meg Sebastian.
- Te sem kedveled? - kérdezte Ella, mire Sebastian csak egy
jelentőségteljes pillantással válaszolt. - Korábban nem volt velem ilyen
undok, habár sosem kedvelt igazán. Ériekéi viszont valamennyire kijött, de
ez a háború óta nagyon megváltozott.
- A bátyád továbbra is rosszakat gondol rólam, ugye?
- Miért nem maradsz itt éjszakára, és reggelizel velünk holnap? Ezzel
talán megtörhetjük a jeget.
- Szívesen tenném, de sajnos az estély után még van egy másik
találkozóm.
 A férfi nyilvánvalóan nem azért utasította vissza az ajánlatát, hogy a
barátaival találkozzon, és Ella érezte, hogy a féltékenység hulláma teljesen
váratlanul borította el. Lehunyta a szemét, remélve, hogy a szemében
fellobbanó villám elkerülte a férfi figyelmét, de ez nem tűnt valószínűnek,
mert Sebastian éber tekintettel méregette.
- Rendben - Ella ezzel az egy szóval válaszolt, mert attól félt, különben
elcsuklik a hangja.
- Azt hiszem, a békülési kísérletet egy másik alkalommal kell
megejtenünk.
- Biztosan sort kerítünk rá. - Kivette a férfi kezéből a poharat, egy
hajtásra kiitta a maradékot, majd az arra járó pincér tálcájára tette. Négy
pincért bérelt fel az estére. - Meddig maradsz?
- A hivatalos estély végéig. Tudom, mi a helyes viselkedés.
Ella viszont azt tudta, hogy nincs joga jelenetet rendezni, még akkor sem,
ha a legszívesebben most megtette volna, hiszen nyilvánvalóan
visszautasították egy másik nő kedvéért. A legszívesebben szabadjára
engedte volna a dühét, szeretett volna rákiabálni a férjére, aztán kibékülni
vele az ágyban, és közben Sebastian esküdjön, hogy hűséges lesz hozzá. De
ahogy a dolgok álltak, csak olyan engedelmességgel tudott behódolni a férfi
esti tervének, ami saját maga számára is visszataszítónak tűnt.

Helene továbbra is nehezen viselte azokat a partikat, amelyeken a kuzinja is

megjelent. Szerencsére ritkán adódtak ilyen alkalmak. A családja
természetesen visszautasította, amikor Ellának volt képe meghívni őket az
estélyére. Az édesanyja azt hajtogatta, hogy mutasson higgadtságot, míg az
apja legalább némi megértést tanúsított, amiért a lány mélyen megalázva
érezte magát, és sem Sebastiannal, sem a családjával nem óhajtott
találkozni. Mivel azonban a koblenzi felsőbb társaság nem volt túl nagy, ezt
nemigen lehetett elkerülni.
Mindig szerette a téli időszakot, az ünnepségeket, a bálokat. Most folyton
úgy érezte, hogy mindenki őt méregeti, azt találgatja, miért választja egy
férfi az unokatestvérét, amikor őt, Helenét is megkaphatta volna.
Valószínűleg sokaknak megfordult a fejében, hogy azért, mert ő kevésbé
vonzó és kívánatos, mint Ella. Hiszen ő volt az a nő, akit a pénzéért vettek
volna feleségül, míg Ella vonzotta a férfiakat.
Séta közben találkozott Arvid von Oedinghoffal. Mivel Arvid a fivére,
Hans jóbarátja volt, gyakran összefutottak egy-egy partin is. Helene
gyakran ment sétálni a Kai- serin- Augusta- parkba, de a Hattyúk taváig
sosem ment el, mert ott volt Ella és Eric villája. Az a tény, hogy Ella nem
élt együtt Sebastiannal, és az a hír járta, hogy a férfi korántsem hűséges
hozzá, mindig kellemes elégedettséggel töltötte el. Úgy látszik, a férfi szülei
sem voltak oda azért, hogy a menyük egy fedél alatt lakjon velük. Azon
ritka alkalmak egyikén, amikor Helene találkozott Sebastian édesanyjával,
az asszony hangsúlyozta, mennyire szomorú, amiért nem sikerült Helenét a
családba fogadniuk.
Arvid von Oedinghof oldalra biccentette a fejét, és elmosolyodott, amikor
észrevette a lányt.
- Egy kis reménysugár egy túlságosan borús napon.
Egy széllökés meglengette az ágakat, és Helene selyem- sálját az arcába
fújta.
- A borongás éppen megfelel, bármi más most nagyon is alkalmatlannak
tűnne - válaszolta.
- Nem akarok tanácsot adni, de tényleg senki sem érdemli meg ezt a
bánatot.
- Nincs bennem bánat, inkább haragot érzek.
 Ez nem volt teljesen igaz, de Helene az anyja tanácsát követve nem
mutatta ki valódi érzelmeit. Dühösnek lenni nem annyira megalázó, mint
szomorkodni.
- Az unokatestvére, Ella azután ragadtatta magát arra a kétségbeesettnek
tűnő cselekedetre, hogy bemutattak neki.
- Kétségbeesett? - Helene felvonta a szemöldökét. - Hideg és számító
cselekedet volt, nyoma sem volt benne kétségbeesésnek.
- Mi másért tette volna ezt? Hiszen nyilvánvalóan nem voltak
szerelmesek egymásba.
- Sebastian fizeti a csokoládéboltját, szóval mindent gondosan, hideg
fejjel kitervelt. Maga biztosan nem hagyta volna, hogy ilyen csúnyán
kihasználja, nem igaz?
- Nem, azt hiszem, nem.
- Fogalmam sincs, hogyan vette rá erre Sebastiant, most azonban minden
szabadságot megad neki, amit csak akar, szóval valószínűleg épp ez volt
benne a vonzó. - Helene vállat vont. - Hát most már teljesen mindegy, nem?
Noha még csak kora délután volt, máris komor felhők gyülekeztek az
égbolton, teljesen elnyelve a napot.
- Haza kell mennem - jegyezte meg Helene. - Hamarosan nagyon
kellemetlen lesz az idő.
- Megengedi, hogy elkísérjem?
Helen nyelvén már ott volt az udvarias elutasítás, aztán mégis bólintott.
Az emberek megláthatják, de alapvetően úgyis mindegy volt, mit tesz. Ha
egyedül volt, azt feltételezték, hogy Sebastiant gyászolja, vagy nem akar
többé senkit, mert nyilván különös oka van annak, amiért a férfi Ellát
választotta helyette. Ha a bátyja barátja mellett sétált, azt feltételezhették,
hogy szánalomból kíséri el. Bármit is választott, mindig rosszul járt,
úgyhogy végül is azt tehette, amihez éppen kedve volt.
 .

1926. április

Ella az éjjeliszekrényen lévő tálba nyúlt, kivett belőle egy újabb pralinét,
leharapta a felét, Sebastian fölé hajolt, és a szájába tolta, miközben
megcsókolta, majd ugyanezt tette a csokoládé másik felével is. Az olvadó
csokoládé szétáradt a nyelvén, és kiélvezte a csókot, aztán elszakította
magát a férfi szájától. Sebastian fölegyenesedett, a párnához szorította, újra
megcsókolta, intenzívebben és hevesebben, mint az előbb. Ella magára
húzta, lábát a férfi csípője köré kulcsolta, anélkül, hogy a csókot
abbahagyta volna, és érezte, ahogy a férfi megmozdul benne.
- Épp most próbáltam ki rajtad a legújabb csokoládékreációm
afrodiziákumhatását - vallotta be, miközben levegőt vett. - És úgy látom,
bevált.
Sebastian csak résnyire nyitotta ki a szemét.
- Biztosíthatlak, hogy egészen másfajta ingerek játszottak itt szerepet.
- Minden egyes falat csokoládéval egyre izgatottabb lettél.
- Kedvesem, meztelenül fekszel velem az ágyban. Egy répát is dughattál
volna a számba a nyelveddel, a hatás ugyanaz lett volna.
Ella fölegyenesedett.
- A konyhában biztosan van hónapos retek.
Önkéntelenül is a köntöséért nyúlt, és Sebastian felnyögött.
- Ez most komoly, Ella?
 Felállt, és a dereka köré tekerte az övét, ügyesen kikerülve a férfi kezét,
de aztán hagyta, hogy visszahúzza az ágyra.
- Gondoljunk csak a marketingre. Azzal reklámozhatnám, hogy én
magam is kipróbáltam a csokoládé hatását egy nagyon is készséges
tesztalanyon.
- Ne merészeld.
- Attól félsz, hogy majd azt hiszik rólad, anélkül már nem megy?
Ez nyilvánvalóan válaszra méltatlan feltételezés volt.
- Első alkalommal tovább tartott, mire beindultál - cukkolta tovább Ella.
- Mert akkor türelmes voltam - pontosított Sebastian -, másodszorra pedig
nagyon felgyorsítottad. Na jó, az is segített, ahogy megetetted velem a
csokoládét.
- Ha így gondolod...
Ella sikert aratott ezekkel a pikáns kis keverékekkel, amelyeket Az
érzékek iskolája sorozatban árult - nem hangzott túl pimasznak, mégis
mindenki tudta, mit takar.
Kinyújtózott, és a melléhez húzta a takarót.
- A bátyád is ott lesz holnap a reggelinél?
- Este biztosan hazajön, soha nem marad távol másnap reggelig.
Ez volt az első alkalom, hogy Sebastian nála aludt. Általában Ella ment a
lakására, de az is ritkábban fordult elő az utóbbi hetekben. A
karneválszezon úgyszólván észrevétlenül ment el mellette, amelyet a szülei
halála óta kihagyott. Gyerek- és kamaszkorában imádta a farsangot, de most
már ódzkodott a vele kapcsolatos emlékektől, és örült, hogy Sebastian
beérte a barátaival azokon a napokon. Jövőre valószínűleg ő maga is
csatlakozni fog, egyszer talán ismét eljön az ideje.
- Egyébként hamarosan újabb estélyt készülök adni - mondta Ella
tétován.
 - Emlékszel, hogy megegyeztünk, az a mi házunkban fog zajlani?
- Igen, és tartom a szavam.
Bár Ellának nem támadt ettől jó érzése, hát legyen. Behunyta a szemét, és
elképzelte, amint a legújabb kreációját reklámozza: krémes málnás
trüffeleket étcsokoládéban. A szája mosolyra húzódott, és ezzel a
gondolattal aludt el.
Amikor újra kinyitotta a szemét, a nap már besütött a függöny résein
keresztül. Ásított és nyújtózkodott. Sebastian mellette feküdt, és még aludt.
Csendesen, hogy ne ébressze fel, fölkelt, bement a fürdőszobába,
lezuhanyozott, végül törülközőbe burkolózva, nedves hajjal kijött, és eltűnt
a gardróbszobában. A szeme sarkából látta, hogy Sebastian is megmozdult,
és amikor felöltözve visszatért a szobába, a férfi az egyik könyökére
támaszkodva figyelte, ahogy leül a fésülködőasztalhoz a tükör elé. Puha
törülközővel áttörölgette a haját, hogy éppen csak kicsit maradjon nedves,
és könnyen formázható legyen. Vizes hullámot formázott, kisimított néhány
rakoncátlan fürtöt, és oldalra fésülte.
- Tudod, hol van az étkezőnk? - kérdezte, miközben Sebastian
megcélozta a fürdőszobát.
- Igen, azt hiszem, meg fogom találni.
- Egyébként csengess Dorisnak, ő majd megmutatja. Ericet felkészítem,
hogy ma veled reggelizik.
- Erre fel kell készülnie?
Ella arcán kaján vigyor jelent meg.
- Majd kiderül.
Tudta, hogy Sebastian szereti a békés reggelit, semmit sem utál jobban,
mint a kora reggeli vitákat.
Miután elégedett volt a frizurájával, sminkelt, és éppen befejezte, amikor
Sebastian kilépett a fürdőszobából, egy szál törülközővel a csípője körül. A
lány ránézett a tükörben, eltúlozva megrebegtette a szempilláit, majd a férfi
felé fordult, adott neki egy csókot, és közölte vele, hogy lent várja.
Az ebédlőben már meg volt terítve az asztal. Eric a tálalószekrény előtt
állt, és kávét töltött magának. Felnézett, és alaposan szemügyre vette a
húgát, mielőtt a szájához emelte a kávéscsészét.
- Itt van Sebastian - szólalt meg.
- Tudom, nem lehetett nem hallani benneteket.
Ella érezte, hogy a vér az arcába szökik.
- O, nem kell zavarba jönnöd, jó, ha férjként legalább egyvalamiben nem
vall kudarcot.
Ez jól kezdődik.
- Nos, egy perc múlva itt lesz reggelizni.
- Gondoltam. Vajon van még időm egy kávéra, mielőtt elmenekülnék?
Ella türelmetlenül kifújta a levegőt.
- Megtennéd, hogy itt maradsz? Jó lenne, ha abbahagynátok a neheztelést
egymásra.
- Valóban? - A férfi csodálkozva nézett rá. - Te tényleg azt hiszed, hogy
csak úgy képes vagyok itt ülni, és társalogni vele? Még azokkal sem vagyok
képes erre, akiket kedvelek.
- Kérlek, maradj mégis, jó? Én is felvettem a kedvedért Clarát. - Ella is
kitöltött egy csésze kávét, és nekidőlt a tálalónak. - Szóval megtennéd a
kedvemért?
- Rendben - húzott ki Eric egy széket az asztaltól, és leült.
Ella feszülten állt a tálaló mellett, és a kávéját kortyolgatva lépésekre
figyelt. Végül meghallotta, hogy Sebastian közeledik, és az ajtó felé fordult.
- Jó reggelt - köszönt a férfi, amikor belépett az étkezőbe.
- Jó reggelt - felelte Eric hátradőlve a székén, karját a mellkasa előtt
összefonva, mintha várna valamire.
 Ella átnyújtott Sebastiannak egy csésze kávét, aztán helyet foglalt Eric
balján, míg Sebastian vele szemben ült le. Általában az asztal másik végén
volt az ő széke, a háziasszony helyén, de ma reggel ez nem tűnt annyira
helyénvalónak. Eric hallgatott, egy szelet friss fehér kenyérre vékonyra
szeletelt sonkát helyezett, míg Sebastian a maga részéről csak kávét ivott,
ahogy mindig is tette.
Kezdetben feszülten várakozó volt a csend, készen arra, hogy szavakkal
töltsék meg. Most azonban egyre súlyosabban nehezedett az étkező
levegőjére, tele volt ellenségeskedéssel, teljesíthetetlen elvárásokkal. Ella
elviselhetetlennek találta, és úgy döntött, hogy ledobja a bombát ebbe a
csendbe, remélve, hogy a felszín megtörik, és termékeny talaj szabadul fel,
amelyben talán el lehet ültetni a családi kötelék magvait.
- Sebastian, te is ott voltál Verdunben, ugye?
Eric arca megmerevedett, az ajka vékony vonallá változott. A csésze
megremegett a kezében, ezért gyorsan letette, de így is megcsörrent a
csészealjon. Sebastian szeme viszont felizzott, ami Ellát Eric sötét
pillanataira emlékeztette, akár valami kemény és mogorva üzenet.
- Milyen szép téma a reggelihez, Eleonora - jegyezte meg hidegen, s a
hangjában jégcsapok csilingeltek.
Eric tekintetéből szintén hiányzott minden melegség, inkább úgy nézett
rá, mint aki letépte a kötést egy sebről, és védtelenül kitette a fájdalomnak.
- Fogalmam sincs, miért gondolta a húgom, hogy ez a megfelelő téma a
reggeli beszélgetés indításának - válaszolta Sebastian felé fordulva.
Ella figyelmesen nézte a két férfit az asztalnál.
- Sajnálom, hibáztam - ismerte el bűnbánó hangon. - Csak arra
gondoltam, hogy talán szeretnétek beszélgetni a közös élményekről.
- És éppen Verdunt választottad? Meghitt reggeli témának?
Úgy tűnt, Sebastian mindjárt ráborítja az asztalt.
 - Milyen közös élményeket kellene megbeszélnünk? - kérdezte most Eric.
- A repülő csontszilánkokat? A tüzérségi lövedékek fütyülését? Hogy
milyen érzés volt, amikor felszakadt melletted a föld, és a baj társaid
maradványait egy kráterben találtad meg a véres massza közepén?
- Vagy hogy meg kellett tagadnod a megváltó lövést valakitől, aki alig
volt több egy torzónál, és aki sírva könyörgött neked érte? Hogy miért nem
ölted meg a saját embereidet? - sápadt el Sebastian.
Ella felállt.
- Sajnálom. Nem akartam... Bocsássatok meg! - azzal elfordult, és sietve
elhagyta az étkezőt.
Becsukta maga mögött az ajtót, remélve, hogy egyikük sem lesz olyan
lovagias, hogy utána siessen. De mivel csak a brutális emlékek kötötték
össze őket, valószínűleg abban is egyetértenek majd, hogy hagyják őt
szenvedni. Lassan kifújta a levegőt, amit eddig visszatartott, figyelt,
hallotta, ahogy beszélgetni kezdenek egymással, anélkül, hogy értette
volna, miről. Legalább nem kiabáltak vagy nem zuhantak vissza a tompa
csendbe. Ella felkapott egy könnyű kabátot, és kilépett a szokatlanul napos
áprilisi reggelbe. Megkérte Dorist, hogy vigyen neki egy forró csokoládét a
kertben álló rózsalugasba.

Louise alig tudta elhinni, hogy ő és Max aznap délután valóban

randevúznak. Az apja nem volt túl lelkes, továbbra sem bízott a férfiban.
- Rendes ember - nyugtatta meg Louise most is, mint oly gyakran.
- Van benne valami furcsa, mintha szerepet játszana.
- O, te állandóan kísérteteket látsz - jelentette ki Louise, de legalább nem
tiltotta meg neki, hogy találkozzon Maxszel.
Így aztán délután a városban sétáltak a ragyogó napsütésben. A férfi
udvarias távolságot tartott, amikor azonban szembejövőkkel találkoztak,
közelebb léptek egymáshoz, és olyankor a karjuk, a válluk, néha a kezük is
összeért, amitől Louise teste kellemesen végigbizsergett. Szerinte igazán
lehetne kicsit merészebb. Túlságosan is szerette volna megcsókolni, és
irigyelte Ellát az érzéki tapasztalatokért. Ha már egy olyan férfival is
gyönyörűséges élmény, akit egy nő nem szeret, milyen lehet átélni egy
olyannal, akibe szerelmes?
Egyelőre mindenesetre illemtudóan sétáltak egymás mellett, végig a
Löhrstraβén, és megálltak a Hohenfelder-ház előtt, ahol Cári Bernd
belsőépítészeti és lakberendezési munkákkal foglalkozó műhelye állt
előkelő lakószobákkal, polgári bútorokkal és számos műalkotással.
Louisenek tetszett az üzlet, gyakran elképzelte, hogyan rendezné be a saját
lakását. A gondolatra, hogy ezt talán Maxszel együtt teheti meg, újra
feltámadt benne a kellemes bizsergés.
Séta közben a csokoládészalonról beszélgettek. A formális távolságtartást
szép lassan elengedték, és immár a keresztnevükön szólították egymást. Ez
talán az első lépés a megfelelő irányba, gondolta Louise, majd elmesélte
Maxnak, hogy Ella mentette meg őt és az apját a csődtől.
- Ez nagyon nemes gesztus volt a részéről - felelte a férfi -, habár
természetesen nem tartom helyesnek, hogy ezt az unokatestvére
boldogságának rovására tette.
- Én sem tartottam ezt helyesnek, és ezt Ella is jól tudja. De végül is ez az
ő döntésük volt, nem az enyém.
- Te legalább mindent megtettél, hogy megakadályozd őket, bár attól
tartok, a nagybátyjának szóló figyelmeztetésed túl későn érkezett.
Louise érezte, hogy elpirul. Úgy látszik, még mindig akadtak olyanok,
akik elhitték, hogy ő valóban menteni akarta a helyzetet.
- Nagyon kellemetlen volt az a néhány nap a hajózási vállalatnál -
vallotta be Max. - Herr Dorn rosszkedvű volt, amit persze mindannyian
megértettünk, de... Nos, nagyon- nagyon mogorva volt mindenkivel.
 - Bajba kerülhetsz, ha megtudja, hogy találkozunk? - kérdezte Louise
riadtan.
- Én az alkalmazottja vagyok, nem a jobbágya. Ha ez zavarja, és ezért
elbocsát, keresek új munkát. Jó vagyok abban, amit csinálok, bármikor
találok mást.
- Akkor is, ha igazolás nélkül bocsát el?
- Ez egy kisváros, és Ella Dorn, vagyis Ella Lombard ügyéről rég
elterjedt a hír. Ha megtudják, hogy azért rúgtak ki, mert udvarolok a
barátnőjének, a hiányzó bizonyítvány valószínűleg senkit nem fog
érdekelni.
Louise szívből remélte, hogy így van, de még mindig erősen aggódott, és
nem tudta elnyomni. Ugyanakkor meghatotta a férfi iránta nyíltan kifejezett
vonzalma.
- Szóval udvarolsz nekem? - kérdezett vissza, és igyekezett a kérdést
viccesen kötekedő hangon feltenni.
- Ez nyilvánvaló, vagy nem?
Louise megpróbálkozott azzal a mosollyal, amelyet Ellától lesett el, és
amellyel a barátnője mindig elbűvölte a férfiakat. Nem tudta, hogy sikerült-
e jól utánoznia, de látta, hogy Maxnál sikere van. Befordultak a
Löhrrondellán, ahol a Szent Szív-templom állt. Itt máris ők voltak az
egyedüli járókelők, és Max végre meg merte fogni a lány kezét. Louise
felnézett rá, remélve, hogy megérti a csók utáni heves vágyát. A férfi a
templom árnyékába vezette, magához húzta, a másik kezével pedig
gyengéden végigsimított az arcán. Aztán lehajtotta a fejét, és megcsókolta.
A következő pillanatban torokköszörülés ütötte meg a fülüket. Szétugrottak,
és amikor Louise felnézett, egy papot látott, aki ott állt, és szigorú
tekintettel nézte őket. A vér az arcába szökött, de Max látszólag nem jött
zavarba, sőt pimaszul a papra kacsintott, aztán szó nélkül kézen fogta a
lányt, és magával húzta.

A férfi olyan váratlanul termett mögötte, hogy Clara a meglepetéstől

felkiáltott.
- Veit!
- Már el is felejtettél engem, ugye?
Természetesen nem, bár szívesen száműzte volna a férfit a gondolataiból
és az emlékeiből.
- Mit akarsz?
- Azt hiszed, hogy ez - mutatott az arcára, görbe orrára - elfelejtődött?
- Talán végig kellene gondolnod, mi volt az előzménye.
El akart fordulni, besietni a házba, még mielőtt meglátják vele az utcán.
Vigyázni akart a hírnevére. A férfi azonban hevesen megragadta a karját.
- Egész idő alatt flörtöltél velem, aztán amikor arra került a sor, hogy
megkapjam, amit addig visszatartottál tőlem, akkor előálltál ezzel a „szűz
vagyok, ne érj hozzám” játékkal.
- Szerelmes voltam beléd, és azt hittem, te is komolyan gondolod. De
számodra a kezdetektől fogva nem voltam más, mint játékszer.
- Lehetett volna belőle komolyabb dolog is.
- Persze. Különösen a koblenzi támadásod után.
- Még mindig nem tudom, ki volt az a fickó, aki akkor megvert.
- Jó szórakozást a kiderítéséhez.
Clara határozott mozdulattal kiszabadította a karját a férfi szorításából, és
gyorsan a házhoz sietett, kinyitotta az ajtót, és belépett a félhomályban
sötétlő előtérbe.
A fény a bejárati rész egyetlen ablakán jutott be, ahol a napsugár utat tört
magának a megsárgult csipkefüggönyökön keresztül. Szép, régi ház volt,
barátságos, többnyire idős lakók lakták. Ez egyrészt nagyon kellemes volt,
mert így Clara sosem volt igazán egyedül. Másrészt azonban folyton
vizslató tekintettel követték minden lépését, és kihallgatták, hogy amit
csinál, az megfelel-e az illemnek. Elvégre egyedülálló fiatal nő volt, és ki
tudja, mi minden történhet a mai világban.
Clara léptei tompán hallatszottak a falépcsőn, és arra gondolt, hogy
hamarosan le kell cserélnie a súlyos téli csizmát könnyebb tavaszi cipőre. A
tavalyi azonban annyira elhasználódott, hogy már nem lehetett viselni, újra
pedig jelenleg nem volt pénze. Talán ez is megváltozik most, hogy jobban
fizető állása lett. Eddig három szép ruhája volt, de ezeket csak esténként
viselte, amikor fellépésre ment. Mivel zongoristaként amúgy is csak
háttérkísérőként szerepelt, nem tűnt fel senkinek, hogy ugyanazokat a
ruhákat váltogatja, és hogy mindegyik kiment már kissé a divatból. A
tanítványok szülei nem fizettek túl jól.
Tetszett neki az új munka a csokoládészalonban, és jól kijött a két fiatal
nővel is. Sajnálatára azonban azóta nem látta viszont Eric Dornt. Fogalma
sem volt, hogyan találkozhatna vele, amúgy is mindig elfogult volt a
jelenlétében. Ráadásul folyton attól félt, hogy a férfi egyszer megtudja,
milyen érzelmek fűzték Veithez. Vajon az mindent megváltoztatna? Akár
azt is gondolhatja, hogy az ő hibája volt, és az égvilágon semmi oka nem
lett volna megverni azt az embert? Clara nem akart erre gondolni, és
remélte, hogy Veit végre békén hagyja, elengedi a sértett büszkeségét,
amiért ki merte adni az útját.
Clara bement a kis konyhába, hogy kávét főzzön. Az, hogy nem kellett
lakbért fizetnie, igazi áldás volt, és magában újra meg újra megköszönte az
apjának, amiért gondoskodott róla, és vett egy lakást, amelyet még a halála
előtt kifizetett. Gyönyörű gyermekkora volt, és bár az apja F fizetéséből a
hónap végére gyakorlatilag semmi sem maradt, nem kellett éhezniük.
Vakációra nem volt pénzük, de Clarának az nem is hiányzott olyan nagyon.
Amikor szép idő volt, sétáltak a Mosel partján. Olykor az apja vett
maguknak vonatjegyet, olyankor egyszerűen csak elvonatoztak valahova,
majd vissza. Ez minden alkalommal izgalmas volt, mert Clara sosem tudta
előre, hol fognak leszállni. És mégis, a múlt Damoklész kardjaként lógott a
feje felett, és tudta, ha valaha is kiderül az igazság, az való, színűleg
tönkretenné minden ambícióját, hogy feljebb ; lépjen a társadalmi
ranglétrán. Még a felső középosztály is húzná az orrát, és hátat fordítana
neki, és valószínűleg zongoristaként sem léphetne többé fel a köreikben, sőt
a csokoládészalonban sem dolgozhatna. De szerencsére ; minderről rajta
kívül senki sem tudott, és nem valószínű, hogy ez valaha is megváltozik,
így tulajdonképpen fölöslegesen nyugtalankodott.

Az este teljes sikernek ígérkezett, de a kellemetlen érzés, amely már a

Lombard-házba belépve is ott motoszkált Ella gondolataiban, a vendéglistát
látva még inkább megerősödött. A meghívókat az anyósa szerette volna
megírni, amit Ella eleinte visszautasított, de mivel Sebastian megkérte,
hogy bízza rá, végül beadta a derekát.
- Egy kis munkamegosztás biztosan jót tesz a kapcsolatotoknak.
Mindenekelőtt azonban a körülményeknek volt jó, hogy Magda Lombard
maga döntötte el, ki jöhet és ki nem.
- Az én házam, az én szabályaim - mondta, amikor Ella ingerülten
szembesítette vele.
- Az én estélyem, az én vendégeim - válaszolta Ella.
Anyósa azonban csak halvány mosollyal felelt erre a kifogásra, és mivel
Ella tudta, hogy most, két órával az első vendégek érkezése előtt nincs
értelme vitába szállni vele, fogcsikorgatva elhallgatott. Felment Sebastian
szobájába, hogy átöltözzön. Dühösen lépett be, de rájött, hogy egy gyors
menet a férjével az ágyban remek módja annak, hogy levezesse a
frusztrációját, és utána megnyugodva, derűsen léphet a vendégek elé. Ez
azonban azt jelentette, hogy a tervezettnél több időt veszített, ezért sietnie
kellett, hogy időben, felöltözve, rendezett frizurával álljon a hallban.
Sebastian, aki jóval korábban elkészült, mint ő, igen ügyesen
helyettesítette a szobalányt, egymás után adta a kezébe a fűzőt és a ruhát, ez
utóbbit segített is felvenni, majd a kesztyűjét ment megkeresni. Ella még
egyszer megfésülte a haját, feltűzte egy csattal, amelyben hosszú, sötétzöld
tollak voltak tűzve, és tökéletesen illett az azonos színű ruhához, aztán a
helyére igazított néhány fürtöt. Végül Sebastian visszatért a kesztyűvel.
- Miért nem veszel még egy párat?
- Elfelejtettem elhozni az újat, a másikon, ami viszont itt van, van egy
folt, amit nem lehet eltávolítani.
- A mosónőnk nagyon ügyes, odaadhatom neki.
- Ha lojális az anyádhoz, akkor valószínűleg kivágja a foltot anyagostul.
- Túlzói.
Ella sóhajtva megkímélte magát a válaszadástól, és felhúzta a kesztyűjét.
- Akkor csatára fel!
Sebastian a karját nyújtotta, és együtt hagyták el a szobát. Ahogy
végigsétáltak a hosszú folyosón, Ella észlelte, ahogy a feszültség benne
lassan átadja a helyét a csendes, örömteli várakozásnak, és amikor a
lépcsőhöz értek, még az anyósával szemben is békülékeny hangulat fogta
el. Ez azonban azonnal elszállt, amikor észrevette, hogy az asszony már ott
áll a hallban a férjével, mintha az ő fogadásuk lenne. Mielőtt Sebastian
reagálhatott volna, Ella elvette a kezét a karjáról, és felgyorsított léptekkel
sietett le a lépcsőn.
- Köszönjük, hogy itt vártatok ránk, de most már magunk gondoskodunk
a vendégek fogadásáról.
Magda Lombard összeszorította az ajkát, ahogy mindig is tette, ha
valamivel elégedetlen volt. Ella úgy érezte, a legszívesebben megütné.
 - Az én házamban én fogadom a vendégeket, ez mindig is így volt, és így
is marad.
Ella dühöngött, amit Sebastian nyilvánvalóan észrevett, mert megragadta
a kezét, és megszorította olyan mozdulattal, amelynek nyugtató hatással
kellett volna rá lennie. Ellát azonban ez csak még agresszívabbá tette, és
durván visszahúzta a kezét.
- Tudtad, hogy így tervezte?
- Nem - válaszolta Sebastian.
- Háboroghatsz, ameddig csak akarsz - közölte Magda Lombard -, de
tekintve, hogy nem is itt laksz, nincs itt semmiféle jogod.
- Az egyetlen fiad felesége vagyok, ha esetleg kiment volna a fejedből.
- Ezt rendkívül nehéz lenne elfelejtenem, hiszen a látványod kellemetlen
módon emlékeztet erre a tényre.
- Anya - intette le Sebastian.
Ella Sebastian apjára pillantott, aki csendben állt ott, de nem úgy tűnt,
mint aki kész lenne a felesége mellé állni az asszony védelmében. Viszont
hidegen nézett szembe Ellával is. Ez a férfi olyan mély ellenszenvvel
viseltetett iránta, hogy a feleségéé ehhez képest ártalmatlannak tűnt. Mivel
Ella nem tehetett semmit, nem volt más választása, mint beletörődni az
elkerülhetetlenbe, és Sebastiannal együtt elfoglalták a helyüket a szülők
mellett.
Megérkeztek az első vendégek, nyilvánvalóan Lombardék barátai, akiket
Ella nem ismert. Üdvözölték a szülőket, és megköszönték a meghívást, még
mielőtt azok Ellára és Sebastianra mutattak volna. „A fiam. Ugye ismered a
menyemet?” - hangzott el a vendégek beléptekor.
Ez így ment mindvégig, és Ella végül megsejtette, hogy nemcsak a
vendéglistát változtatták meg, de a meghívókat sem az ő nevére állították
ki. Mivel azonban üzletasszonyként tudott ilyen körülmények között is
viselkedni, igyekezett megőrizni a mosolyt az arcán, amely egyszer sem
csúszott félre, miközben a vendégek elhaladtak mellette.
Amikor végre eljött az idő, hogy ők is elvegyüljenek a szalonban, Ella a
büféhez ment, hogy megnézze, legalább azt a kívánságai szerint állították-e
össze. Először úgy tűnt, hogy igen, követték az utasításait - egészen addig,
amíg rá nem akadt az édességekkel teli tálakra. Az anyósa felé fordult, aki
követte őt, láthatóan azért, hogy minél hamarabb túlessen a várható
kirohanáson.
- Hol vannak a csokoládék, a sütemények és a krémes trüffelek? -
kérdezte Ella.
- Azokat a személyzetnek adtam. Az édességeket mindig a Steinmann
cukrászdától rendeljük, a süteményeket pedig a szakácsunk készíti. Ez
eddig is így volt, és egyáltalán nem láttam szükségét, miért kellene ezen
változtatnunk.
Ella egy pillanatig szótlanul meredt rá, aztán azt sziszegte:
- Tudod, mennyit ér az a rengeteg csokoládé, amit ideszállíttattam?
- Az én fiam fizet mindent, ha jól sejtem, nem igaz?
Magda Lombard arra számított, hogy mindjárt kitör a botrány, de Ella
nem tette meg neki ezt a szívességet. Csendben maradt, a fejével aprót
biccentett, mielőtt hirtelen elfordult volna. Lehetetlen volt most könnyedén
elvegyülni és társasági pletykákba bocsátkozni. Ella önuralmának is
megvolt a határa, ezért lassan, nyugalmat parancsolva magára végigsétált a
szalonon, itt-ott mosolyogva, és nem hagyta, hogy látszódjon rajta,
mennyire uralkodnia kell az érzésein. Remélte, hogy senki sem szólítja
meg, mert nem bízott a hangjában, és fogalma se volt, milyen erővel törne
ki belőle, miközben szinte égette a torkát a visszafojtott düh. Alapvetően
semmi kifogása nem lett volna az ellen, hogy a személyzet csokoládét
kapjon tőle, de a mostani eset világosan megmutatta, hogy itt az ő termékeit
semmibe veszik, értéktelen vacaknak tekintik, nem olyasminek, amivel
gondosan kellene bánni, hanem olcsó árunak, amit a pórnépnek lehet
odavetni. Ella számára, aki nagy hangsúlyt fektetett az exkluzivitásra, ez
valóságos sértés volt, és az anyósa pontosan ezt akarta elérni.
Ella óvatosan bánt az áruval, a kávézóban csokoládét kínált a tea, a forró
csokoládé vagy a kávé mellé, de drágán árulta. Előkelő ajándéknak
számított, és aki meglátta a Rózsapalota Csokoládészalon selyemmel bélelt
dobozát, annak tudnia kellett, hogy válogatott és előkelő, drága dolgot kap.
És most a bonbonok és a sütemények, amelyeket ráadásul nem is árultak
önmagukban, hanem csak a kávézóban kínáltak, lent hevernek valahol a
konyhában vagy a cselédszobában. Mi lesz azzal a rengeteg édességgel,
amelyet ő egy egész vendégseregnek szánt? Még ha adnak is belőle a
felfogadott pincéreknek, akkor is meglehetősen sok marad, senki nem bír
annyit megenni anélkül, hogy ne kapna gyomorrontást. Nyilvánvalóan a
szemétben végzik. A sütemény kiszárad, a praliné fehéres bevonatot kap, ha
nem tárolják megfelelően. Ella elborzadt már a gondolatára is.
Egy darabig csak állt a szalon szélén, nézte az embereket, akik az ő
vendégei lehettek volna. A tekintete Sebastianra esett, aki néhány barátjával
beszélgetett, olykor elmosolyodott, egyszer mondott valamit, amire a
többiek hangosan fölnevettek. Ella az alsó ajkába harapott, majd miután
megbizonyosodott arról, hogy senki nem veszi észre, elhagyta a helyiséget.
Nem akarta megadni az anyósának és az apósának azt az elégtételt, hogy
barátságosan viselkedjen Magda Lombard partiján. És azt az elégtételt sem
adja meg nekik, hogy jelenetet rendez. Valószínűleg mindkettő nagyon is
kapóra jönne nekik.
Ella végigment a folyosón, elkérte a kabátját, majd kilépett a ködös
áprilisi estébe. Belélegezte a friss, hűvös levegőt. Haza is sétálhatna, a séta
most jót tenne neki. Még egyszer a ház felé fordult, nézte a fényesen
kivilágított termek ablakain át a vendégeket, aztán elhagyta az udvart.
- Az isten szerelmére, hol van a feleséged?
Közeledett az éjfél, és Sebastiannak is feltűnt, hogy régóta nem látta
Ellát. Eddig azonban a vendégekkel beszélgetett, és nem is nagyon figyelt
rá. Inkább megkönnyebbült, amiért Ella nem rendezett jelenetet, amire
számított - és félt is tőle - azok után, ahogyan a partit végül is az anyja
tervezte és bonyolította le.
Most fürkészve nézett körül, mintha Ella a közelben állna, és csupán az
anyja nem találja sehol.
- Talán csak felfrissül kint valahol?
- Akkor már elég régóta csinálja. Utoljára több mint három órája láttam,
amikor a büféasztalomra panaszkodott.
- Tényleg? Mi oka lett volna panaszra?
- Másképp képzelte el az édességes részt.
Sebastian a büfére nézett. A pillantása az édességekre, süteményekre,
desszertekre és csokoládékra esett.
- Miket raktatok ki? Talán úgy érezte, hogy a csokoládéja nem kapott
megfelelően megbecsült helyet?
- A csokoládéja? - Az anyja összeráncolta a szemöldökét. - O, azokra a
pralinékra gondolsz, ott a halomban? Azok nem tőle vannak, a tortával
együtt a Steinmann cukrászdából rendeltem őket, mint mindig.
- Azt hittem, Ella hozatta az édességet.
- Ez igaz, de itt nem volt rá szükség.
Sebastian kissé aggasztónak találta, hogy Ella erről egy szót sem szólt
neki, jóllehet megkönnyebbült, amiért nem rendezett jelenetet.
- Akkor valószínűleg nagyon dühös lett, ugye?
 - Honnan tudjam? Mindenesetre az emberek észre sem vették a
különbséget, egy nő még meg is dicsérte a csokoládét, mondván, a menyem
ért hozzá. Ő azonban nincs itt, hogy megköszönje a dicséretet, inkább
titokban eltűnik a saját estélyéről a vendégei elől.
Sebastian felvonta a szemöldökét.
- Szóval ezek az ő vendégei?
- Hiszen ő akart itt estélyt rendezni, nem?
- Anyám, tégy meg egy szívességet, és fejezd be ezt a komédiát, jó?
Sebastian ismét körülnézett, tekintetével végigkutatva a termet.
- Ha megsértődve elrohant, akkor is csodálkozom, hogy még csak nem is
szólt neked. Ami annyit jelent, hogy nem akarta, hogy észrevedd a
távozását.
- Valószínűleg azért, mert tudta, hogy visszatartom.
- Vagy azért, mert rejteget előled valamit.
Sebastian körülnézett, ki hallhatja őket. Az utolsó dolog, amire most
szüksége volt, a pletyka, hogy az anyja nem bízik a feleségében.
- Gondolod, hogy titokban kirámolja a széfünket?
Az anyja sanda pillantást vetett rá.
- Ha egy nő kísértésbe esik, hogy ilyen titokzatos legyen, az azért lehet,
mert diszkréten próbál valamit eltitkolni a férje elől.
Sebastian egy pillanatig összehúzott szemmel vizsgálgatta az anyja arcát,
majd megrázta a fejét.
- Szeretnélek megkérni, hogy tartózkodj az efféle célzásoktól.
Nem hitte, hogy Ellának szeretője volna, de még ha lenne is, biztosan
nem annyira ostoba, hogy a saját partijáról osonjon el vele találkozni.
Rengeteg más lehetősége is adódna rá anélkül, hogy Sebastian valaha is
tudomást szerezne róla.
- Hová mész? - kérdezte most az anyja.
 - Megkeresem.
A férfi esélyt se adott arra, hogy az anyja válaszolhasson.
Olyan könnyű volt kideríteni, hogy Ella elment, hogy Sebastian azon
tűnődött, vajon tényleg nem jutott-e eszébe az anyjának, hogy ő maga
kérdezze meg az inast. Ella elhozatta a kabátját, és távozott, méghozzá elég
korán, mint most megtudta. Sóhajtva fölvette a kabátját, és kilépett az
éjszakába. A kora tavasz ellenére hideg volt. Sebastian dideregve felhajtotta
a gallért, és rövid ideig azt fontolgatta, hogy kocsiba száll, de mivel abban
aligha lehetett melegebb, mint odakint, nekieredt gyalog.
A Dorn-ház csendes volt, és sötét, és Sebastian azon tűnődött, vajon
tényleg mindannyian alszanak-e. Eric valószínűleg nem volt otthon, nyilván
Almával hempereg éppen. Ezt a gondolatot Sebastian gyorsan elhessegette.
Nem volt féltékeny, de azért egy kicsit fájt neki, hogy lecserélték. Ő és Eric
viszonylag jól kijöttek egymással, részben Ella múltkori tapintatlanságának
köszönhetően.
Sebastian tétovázott egy pillanatig, aztán meghúzta a csengőzsinórt, majd
még egyszer csengetett, amikor elsőre nem történt semmi. Éppen távozni
készült, amikor kinyílt az ajtó, és egy szobalány jelent meg álmos szemmel,
köntösét összefogva, haja éjszakára befonva.
- Herr Lombard? Történt valami? - kérdezte ijedten.
- Nem, csak meg akartam kérdezni, itt van-e a feleségem.
Tisztában volt vele, hogy ez különösen hangzott, de ezzel most nem
foglalkozott.
- Nem, sem a nagyságos úr, sem a nagyságos asszony nincs itt, legalábbis
én nem tudok róla. Nézzek be asszonyom szobájába?
- Ez nagyon kedves lenne öntől.
Doris bólintott, becsukta az ajtót, Sebastian pedig várt. Nem számolt
azzal a lehetőséggel, hogy Ella nincs otthon. Nem sokkal később újra
kinyílt az ajtó, és Doris ránézett, most már kissé nyugtalannak tűnt.
- Nincs itt, uram. Történt valami?
- Nem, csak korábban elment az estélyről, és azt hittem, hazajött.
Valószínűleg a barátnőjéhez ment.
- Minden bizonnyal - Doris elnyomott egy ásítást.
Sebastian barátságosan biccentett neki, és elfordult. Nem aggódott, de
egy kicsit bosszankodott. Ella végül is szólhatott volna neki, hová megy,
ahelyett, hogy csak úgy eltűnik. Nem számított rá, hogy keresni fogja őt?
Hazament az autójáért, mert nem volt kedve további hosszú sétához, főleg
ha figyelembe vette, hogy a lány talán nem is ott van, ahol keresi.

Amikor Ella a csokoládészalon ajtaja elé ért, még égett bent egy lámpa.
Nem a nagy, amely telente délutánonként is meleg fényben fürösztötte a
helyiséget, hanem a kisebb, egy falra erősített kandeláberből, amelyet főleg
akkor kapcsoltak fel, amikor karácsony táján különösen ünnepélyes
hangulatot akartak teremteni.
Ella a kulcsával kinyitotta az ajtót, belépett, majd bezárta maga mögött.
A csokoládéműhelyhez ment, és kopogott, mielőtt belépett volna. Curt
Dalberg felnézett, és meglepetésében tágra nyílt a szeme.
- Ó, azt hittem, Louise az. Mit keresel itt?
Ella kigombolta a kabátját és meglazította a sálját. Válasz helyett csak
megvonta a vállát, majd körülnézett, észrevéve, hogy a férfi éppen új
alkotáson dolgozik.
- Mi lesz ez? - kérdezte.
- Pisztáciás nugát. Szeretném finomítani az ízét.
Ella kíváncsian az egyik pralinéért nyúlt, amelyik nem volt feldíszítve.
Beleharapott, és hagyta, hogy a töltelék elolvadjon a nyelvén.
- A nugát még mindig elnyomja a pisztáciát.
 - Igen, én is így gondolom. Kipróbálom ötven gramm pisztáciával a
kétszáz gramm nugátot. A csokoládébevonatra meg apróra vágott
pisztáciamagot szórok. Meglátjuk, egy kicsit intenzívebb lesz-e az íze.
Ella bólintott, aztán a kabátját a kávézó fogasára akasztotta.
- Louise szomorú volt, hogy nem hívtuk meg? Azt mondta, nem baj, de
úgy tűnt, megbántódott egy kicsit.
- Nem, azt hiszem, megértette.
- Az előérzetem, hogy az egész bál komédiába torkollik majd,
beigazolódott. - Drága estélyi ruhájában Ella letelepedett a férfi mellé, és
figyelte, ahogy az vízfürdőben folyamatosan kevergetve megolvasztja a
nugátkockákat. - Csinálhatom én?
A férfi rápillantott, majd átnyújtotta neki a hosszúkás kanalat.
- Állandóan kavargatni kell, amíg a keverék teljesen sima nem lesz.
Aztán beleforgatod a pisztáciadarabokat.
A lány bólintott, és dolgozni kezdett. Figyelte, ahogy a nugátkockák
lassan elolvadnak, és mélyen beszívta a meleg, csokoládés illatot.
- Louise még ébren van?
- Nem, korán lefeküdt. Kicsit sápadtnak tűnt, remélem, nem lappang
benne semmi.
- Holnap meglátogatom - ígérte Ella. Továbbra is egyenletesen, lassú
mozdulatokkal kavargatta a krémes masszát. - Így jó? - kérdezte.
Curt Dalberg belenézett a tálba, és bólintott.
- Most már mehet a pisztácia. - Megmutatta neki, hogyan kell óvatosan
belekeverni a darabokat. Aztán a keveréket egy téglalap alakú formába
öntötte, és félretette hűlni. - Holnap bevonjuk őket csokoládéval, aztán
meglátjuk, milyenek lettek. - Felállt az ülőkéről. - Szeretnél egy csésze teát,
vagy már túl késő van hozzá?
 - Szívesen, szeretek veled teázni. - Mivel mindennap találkoztak, Ella
átváltott tegezésre. - De nem tartalak fel a munkában?
- Nem állok olyan rosszul, a nagy része már kész.
Dalberg átment a konyhába, Ella pedig felállt, az ablakhoz lépett, és
kinézett a sötétbe. A ház mögött volt egy fallal körülvett udvar, ahol
gyerekkorukban Louise- vel gyakran ültek limonádét iszogatva. Akkoriban
Louise édesanyja még élt, és időnként kiült a napfényre hímezni.
- El akarod mondani, mi történt ma este? - kérdezte Curt, amikor
visszatért egy tálcával.
Letelepedtek az ablak melletti asztalkához.
- Sebastian édesanyja nem találta helyénvalónak, hogy az első estélyemet
a saját otthonomban adtam, és nem a Lombard-villában. Így végül beadtam
a derekam, hogy a ma esti parti az ő házában legyen. Rögtön rá kellett
volna jönnöm, hogy nem fog működni. Minden irányítást átvett, a
vendéglistától kezdve a büféasztalokig, és nemcsak hogy ő fogadta
helyettem a vendégeket, de az összes pralinémat és süteményemet odaadta a
személyzetnek, míg a büféasztalra mástól rendelte meg az édességeket.
Curt kortyolt egyet a teából, és hallgatott, úgy tűnt, mintha
elgondolkodna az elhangzottakon.
- Mire te otthagytad az estélyt?
- Igen.
- Mit szólt ehhez a férjed?
- Nem volt lehetősége bármit is szólni.
- Értem. Nem fog aggódni?
Ella csak vállat vont.
- Lehet, hogy mindezt nehéz elviselni, Ella, de te csábítottad bele a
házasságba, ezt ne feledd.
 - Csak azért, hogy mindannyian túlélhessünk - hirtelen könnyek szöktek a
lány szemébe.
- Túlélted volna a szállodatulajdonos mellett is. Eric talán hagyta volna,
hogy a gyár tönkremenjen, de ez a nagybátyáid gondja lett volna, akik
biztosan nem engedik, hogy az utcára kerüljön, bármit is éreznek iránta.
Elvégre több forog kockán, mint pusztán a bátyád jövője. Én viszont soha
nem kértem volna, hogy ennyire boldogtalan legyél, csak azért, hogy ez itt -
szélesen körbemutatott - folytatódhasson.
Ella megtörölte a szemét a kézfejével.
- Gondolod, hogy boldogabb lettem volna a szállodással? Egy dísz valaki
oldalán, aki a családja folytatódásáért felelős? Itt legalább azt tehetem, ami
boldoggá tesz. Lehet, hogy a szállodás anyósommal se jöttem volna ki, de
nem is lenne olyan munkám, ami örömöt okoz.
Curt félrehajtotta a fejét, de hogy egyetértőleg vagy elgondolkodva, azt
Ella nem tudta eldönteni. Némán kiitta a teáját, és a tekintetét az ablakon
pihentette, figyelve, ahogy a tükörképe tükröződik benne. Hallotta, hogy
Curt hátralöki a székét, és feláll. Ella lassan megfordult, és figyelte, ahogy a
férfi kivesz egy téglalap alakú formát a hűtőszekrényből, meglazítja a
keretét, és óvatosan leemeli.
- Ez mi? - kérdezte.
- Puha cukrozott mandula. A feléből réteges pralinét készítek.
Temperálni kezdte a csokoládét, újra és újra megmérte a hőmérsékletet,
míg végül elégedetten félretette a keveréket. A puha mandulakrém
mandulából, cukorból, tejszínből és vajból állt, kihűlés után rutinos
mozdulatokkal kockákra vágta, és tejcsokoládéval vonta be. Kis
nyomóbélyegeket helyezett el rajta, amelyeket újabb hűtés után kilazított
belőle. A réteges pralinékhoz marcipánt használt, amelyet egyenlő arányban
gyúrt össze nugáttal. Volt valami megnyugtató abban, ahogyan a férfit
figyelte, és mivel Ella nem akart beszélni Sebastianról vagy a sikertelen
estéről, csendben figyelte Louise apját, és próbálta megjegyezni a
folyamatokat.
Éjfélre járt már, amikor az ajtócsengő megszólalt. Ella megijedt, ahogy a
váratlan hang belehasított a csendbe.
- Vársz valakit ilyen későn? - kérdezte.
- Valaki a kávézó ajtaja előtt áll - jelentette ki Curt, és a kezét megtörölte
egy konyharuhába. - Maradj nyugton, megnézem, ki az.
Ella azonban sejtette, és be is igazolódott a gyanúja, amikor meghallotta
Sebastian hangját.
- Jó estét, Curt Dalberg vagyok, Louise apja. Csak az esküvőn volt
szerencsénk röviden találkozni. Gondolom, látni akarja Ellát.
Mielőtt Sebastian válaszolhatott volna, Ella belépett az eladótérbe, két
karját a felsőteste köré fonta, miközben megremegett a nyitott ajtón
beáramló hideg levegőtől.
- Mit akarsz? - kérdezte sokkal nyersebben, mint ahogy szánta.
Sebastian belépett, Curt becsukta mögötte az ajtót.
- Most jobb, ha magatokra hagylak titeket. Ella, gyorsan rendet teszek
hátul, bezárod később az ajtót?
A lány csak bólintott, és Sebastiant nézte, akin látszott, hogy próbál
higgadt maradni.
- Legalább szólhattál volna, hogy elmész, megkíméltél volna attól a kínos
helyzettől, hogy az éjszaka közepén be kelljen vallanom, fogalmam sincs,
hol vagy.
- Az éjszaka közepén? - kérdezte gúnyos hangon Ella. - Szerencse, hogy
egyáltalán észrevetted.
Sebastian szeme megvillant.
- Miért, Ella? Legalább szólhattál volna.
 - Nem engedtél volna el.
- Valószínűleg nem, ez igaz.
Ella dacosan felszegte az állát. Erre nem volt mit válaszolni.
- Egyébként is, mit keresel itt? A barátnőd apjának sírod el a bánatod?
- Nem, miből gondolod ezt?
- A sminked lefolyt egészen a szád sarkáig.
Ella elfordult, belenézett a kávézó egyik falára szerelt tükörbe.
Sebastiannak igaza volt. Mindkét szeméből könnycsepp csörgött végig az
arcán, és elmaszatolódott.
- Ülj le egy pillanatra - kérte a férfit, aztán bement a konyhába, hogy az
apró tükör előtt letörölje az arcát.
Egy zsebkendőt megnedvesített vízzel, és addig dörzsölte az arcát, amíg a
könnyek nyomait eltüntette.
Visszatérve látta, hogy Sebastian a kávézó asztalai között áll, kezét a háta
mögött összekulcsolva nézelődik. Ella ekkor eszmélt rá, hogy a férje még
sosem járt itt. Persze, hiszen ez itt az ő világa, nem a férfié, és házasságuk
kezdete óta szigorúan külön éltek a maguk világában.
- Tetszik? - kérdezte tőle.
Sebastian odafordult hozzá.
- Igen, nagyon szép. Így vetted át?
- Nem, korábban csak az eladópult és néhány polc volt benne, a kávézót
én rendeztem be, és én terveztem az összes dekorációt, beleértve az
oszlopot is. Louise felel a polcokért, ő gondoskodik arról, hogy minél
vonzóbb legyen a csokoládék elrendezése.
Sebastian alaposan megnézte az ajándékdobozokat.
- Drága mulatság - szólalt meg.
- Ez igaz, de a termelési költségek is magasak, és a kezdetektől fogva
hangsúlyozzuk, hogy minőségre és exkluzivitásra törekszünk. - Elővett egy
pici, téglalap alakú dobozt, kivett belőle egy mokkás- diós pralinét, és
Sebastian szájába nyomta, mielőtt az egész dobozt letette volna az asztalra.
- Szereted a forró csokoládét?
A férfi ránézett, felvonta a szemöldökét.
- És ezért kit ugratsz ki az ágyból?
- Mostanra már magam is elég jól meg tudom csinálni - játszott Ella
ajkán egy apró mosoly.
- Akkor természetesen kíváncsian várom.
- Addig ülj le!
Ella bement a kis konyhába, fogott egy fazekat, feltette a tejet forrni, és
belekevert egy kevés mézeskalácsfűszert, amit Curt állított össze. Inkább
karácsonyhoz illett, de amíg ilyen hideg az éjszaka, gondolta Ella, addig
teljesen megfelelő ital. Egy kerek hegyű késsel félédes csokoládét aprított,
amit addig kevert a felforralt tejbe, amíg az el nem érte a kívánt sűrűséget.
Megkóstolta, és megállapította, hogy az íze tökéletes, nem túl édes, kissé
nyers aromával, ami kiemelte a többi fűszer ízét.
Sebastian ránézett, amikor belépett az eladótérbe, és újra az a csendes
mosoly ült ki az ajkára.
- Nagyon házias vagy, Ella - gúnyolódott.
Ella letette a csészét a férfi elé, és leült vele szemben.
- Te nem iszol?
- Teáztam az előbb.
Ella érdeklődő tekintettel figyelte, ahogy Sebastian megissza az első
kortyot, majd rögtön a következőt is.
- Nagyon finom - jegyezte meg a férfi. - Nem igazán rajongok a forró
csokoládéért, nekem általában túl édes, de ez nagyon ízlik.
Ella elmosolyodott.
- Szeretném azt mondani, hogy az én kreációm, de Louiseé.
 - Viszont te is el tudod készíteni.
- Igen, ez is valami, nem igaz? - Ella elgondolkodva jártatta körbe a
tekintetét a csokoládészalonban és a hozzá tartozó kávézóban, és a szíve
megdobbant, hiszen annyi reményt és szép pillanatot rejtett magában. -
Mostanra a gyárban is tisztelettudóbban bánnak velem. Az első
látogatásomkor mindenki gúnyosan viselkedett, és rengeteg
erőfeszítésembe került, hogy visszamenjek, csak hogy ugyanazt
tapasztaljam. Curt tanácsolta, hogy tegyek úgy, mintha a bátyám szócsöve
lennék, valójában viszont ő az, aki a háttérből irányít. Ráadásul az egész az
én ötletem volt, nem akartam, hogy elveszítsük a gyárat.
Sebastian szemében volt valami, amit nem tudott értelmezni. Talán némi
lelkiismeret- furdalás? Mert ő is kinevette őt Helenével együtt? Ella
lesütötte a szemét, és a férfi asztalon heverő kezét nézte. Azon tűnődött, mi
lenne, ha most odanyúlna, és köréje zárná az ujjait. Milyen furcsán intim
lenne, annyira intim, hogy nem is merte - ami már önmagában is bizarr volt,
hiszen a keze ugyanolyan behatóan kutatta a férfi testét, mint ő az övét.
Mégsem tudta rávenni magát erre az apró gesztusra, mert attól félt, hogy
Sebastian elutasítóan reagál, és kínossá válik a helyzet. Ha Sebastian most
azt mondaná neki, hogy ágyba akar bújni vele, könnyedén levetkőzne
előtte, és nem érezné magát annyira kiszolgáltatottnak, mint abban a
pillanatban, amikor megfogja a férfi kezét.
- Mit tervezel még ma estére? - kérdezte Ella. A tea ellenére lassan ólmos
fáradtság telepedett rá, ami nem is volt csoda, hiszen korán kelt, és izgatott
volt a férfi szüleinek házában szervezett mulatság miatt. - Visszamész, és
élvezed tovább az estélyt?
Sebastian grimaszra húzta a száját.
- Hogy az anyám megkérdezze, miért nem jöttél vissza? Nos, attól
megkímélem magam.
 - Aludhatnál velem. - Ella elkapta a férfi tekintetét, hátradőlt, és
keresztbe fonta a karját a melle előtt. - Ami alatt szó szerint alvást értek.
Meglehetősen fáradt vagyok.
- Van rá esély, hogy meggondolod magad?
- Talán holnap reggeli előtt.
- Ez sokkal izgalmasabbnak hangzik, mint ami holnap reggel otthon
várna rám.
- Akkor ne gondolkodj rajta túl sokáig.
Ella felállt, fogta az üres csészét, és bevitte a konyhába. Mire visszatért,
Sebastian már levette a kabátját a fogasról, a levegőben tartotta, hogy ő
belebújhasson, és felvette a sajátját is. Kiléptek a csokoládészalonból. Ella
dideregni j kezdett a hidegben.
- Mondd csak, hogy akartál innen hazamenni? - kérdezte Sebastian. -
Netán gyalog az éjszaka kellős közepén?
- Igen, bár nem hiszem, hogy Curt engedte volna. Vagy elkísért volna,
vagy felajánlotta volna a vendégszobát. Gyerekként néha Louisenél
aludtam, de az már jó régen volt.
Sebastian kinyitotta neki az utasoldali ajtót.
- Veszek neked egy autót - mondta, és becsukta az ajtót, mielőtt Ella
válaszolhatott volna.
 .

1926. június

Louise újabb hibát vétett a címsorban, Coblenzet írt, holott a várost a múlt
hónap óta hivatalosan Koblenznek kellett írni. Így állapította meg Berlinben
május 14- én a porosz államminisztérium. Sóhajtva újra letette a levelet, és
fél füllel hallgatta Clarát, aki éppen egy vendéget szolgált ki. Nagyon ügyes
volt a lány, és úgy tűnt, a vendégek is szeretik. Amúgy is nehéz volt nem
kedvelni Clarát, aki megkönnyítette az ő a dolgát is. Louise eredetileg
olyasvalakit szeretett volna felvenni, akinek már van eladói tapasztalata, de
Clarával jól kijöttek egymással, és amúgy sem volt más választása, mint
hogy meghajoljon Eric kívánsága előtt.
- Ugye ma este megyünk táncolni? - kérdezte Clara, szinte félénken.
Nehezen nyílt meg előttük, ezt már Louise és Ella is észrevette.
- Igen. Biztosan remek mulatság lesz!

Most először mennek el hárman együtt, és Louise nagyon várta már az

estét. Közben a levelet, amit éppen címzett, borítékba tette, és lezárta, hogy
később elvihesse a postára. Régebben mindig az emeleten, a
dolgozószobában írta meg a leveleket, de mivel volt egy szabad asztal, és
szeretett a kávézóban időzni, minden további nélkül áthelyezte ide a
papírmunkát. Ez most a reklámbrosúrák vázlata volt, amelyhez
árajánlatokat kért. Ősszel egy kis katalógust terveztek kiadni a szezonális
pralinékról, és ha sikerrel járnak, tavasszal megismétlik. Felállt, bement a
műhelybe, ahol Ella kötényt maga elé fi kötve éppen csokoládét temperált.
- Hol van az apám?
- El kellett intéznie néhány dolgot.
Louise leült egy hokedlire, és figyelte a barátnőjét.
- Tegnap találkoztam Maxszal.
- Jó volt?
- Igen, nagyon szép a lakása, bár két embernek túl kicsi.
- Elmentél vele az otthonába?
Louise gyorsan körülnézett, mintha az apja hallgatózna az ajtó mögött.
- Ez nem az, amire gondolsz. Csak csókolóztunk, ennyi az egész.
- Általában így kezdődik.
Louise figyelte, ahogy Ella dolgozik.
- Egyes nők előtte, khmm, kipróbálják a házasságnak ezt az aspektusát -
jegyezte meg Louise.
Ella keze hirtelen megállt.
- És úgy gondolod, hogy neked is ezt kellene tenned?
- Nem tudom.
Ella tovább keverte a csokoládét.
- Jobb, ha tudod, hogy a dolognak előtte is vége lehet, tehát nem
feltétlenül vezet házassághoz. Elviselnéd a pletykát?
- Hiszen senkinek sem kell megtudnia, nem?
- És mi van, ha teherbe esel?
Louise hallgatott. Ezt a körülményt valóban figyelembe kellett venni.
- Ne tedd meg - mondta végül Ella. - Lehet, hogy csábító a dolog, de még
nem tudod, hányadán álltok. Beszélt már egyáltalán házasságról?
- Nem...
 - De már hazavitt téged magához.
- Tisztességes ember! Hogy apám állandóan gyanakszik rá, azt
megértem, az ő szemében senki sem elég jó nekem. De te miért akarsz
lebeszélni? Őszintén nem értem.
Ella sóhajtva fordult feléje.
- Nem akarok neked rosszat. Emlékszel, hogy éppen én voltam az, aki
bátorított, hogy végre állj szóba vele? Mindössze nem szeretném, ha
elsietnéd. Én is aggódom, bár természetesen nem úgy, mint az apád, hanem
mint a legjobb barátod. Ha a húgom lennél, akkor is így beszélnék veled.
Louise elmosolyodott:
- Semmi baj, nem akartam így rád förmedni. Óvatos leszek.
Habár gyanította, hogy minden szándéka elillanhat az első rohammal.
Annyira szerelmes volt, és túlságosan csábította a dolog.
Helene bubifrizurát vágatott, amely az áliáig ért. Az anyja megdöbbent,
és úgy bámult rá, mint egy eszelősre.
- Azt hihetnem, hogy egy női ruhás férfi tévedt ide - szidta, amikor
Helene hazaért. - Hányszor kell még elmondanom neked, hogy a külsőd a
legnagyobb értéked, és vigyáznod kell rá?
- Most ez a divat, így hordani a hajat.
Fárasztó volt a vita, ahogy minden más is fárasztó volt számára
mostanában, az örökös siránkozás Sebastianról és Elláról, az anyja
káröröme, amikor meghallotta, hogy Ella nyomtalanul, minden szó nélkül
eltűnt az apósáék partijáról. Ella minden állítólagos hibája és kihágása
állandó téma volt a családban, mindenki élvezettel csámcsogott a híreken.
- Megvan az oka annak, hogy Sebastian nem akar vele élni - ismételgette
az anyja.
Ella így, Ella úgy. Helene nem akart többet hallani róla. Úgy tűnt, az
anyja igencsak tévesen észleli a valóságot, mert Ella a családi rosszindulat
ellenére komoly társadalmi sikereket könyvelt el. Divatosnak és elegánsnak
számított, és a csokoládészalonját meg a kávézóját is sokan látogatták.
Helene újra és újra hallotta a pikánsan kétértelmű mondatot: Ella Lombard
csokoládéját mindenki a szájára veszi. Ez minden bizonnyal igaz volt, mert
nemcsak ették, hanem beszéltek is róla - állandóan. És korántsem olyan
negatívan, ahogyan azt az anyja hinni szeretné.
Helenéről és Sebastianról már senki nem beszélt, túlléptek rajta, rég más
témák kerültek a szakításukról szóló pletykák helyébe. Ha az anyja nem
nyaggatta volna folyton, Helene végre maga mögött hagyhatta volna az
ügyet. E tekintetben az apja sem volt különb, és gondoskodott arról, hogy
Ella továbbra is a Dorn család állandó beszédtémája maradjon. Persze
Helene is neheztelt rá, és továbbra is kerülte az olyan partikat, ahol
találkozhatott volna az unokatestvérével és annak férjével, de ha mégis
szóba kerültek, sikerült unottan vállat vonnia, és egyszerűen nem törődnie
velük. Közben meglehetősen gyakran találkozott Arvid von Oedinghoffal,
akit már korábban is nagyon kellemes embernek talált - ez a benyomás
pedig egyre erősebb lett benne. Arvid jó hallgatóság volt, sok érdekeset
mesélt, és sikerült olyan szemszögből szemlélnie az egészet Ellával és
Sebastiannal, amely nem szégyenítette meg őt, Helenét. Egyszer még
csókolóztak is, és Helene meglepődve tapasztalta, hogy nagyon is kedvére
való a dolog.
Ehhez természetesen az édesanyjának is volt hozzáfűznivalója.
- Azt fogják hinni, hogy megragadod az első embert, aki az utadba kerül,
a bátyád legjobb barátját, aki még Ellának sem kellett.
Helene azonban nem törődött mindezzel, és ezt sikerült végre
megértetnie az anyjával is.
- Üzleti szempontból ez a kapcsolat nem sok hasznot hoz nekünk -
mutatott rá az apja. - Mi a helyzet Peter von Lasinskyval?
 - Sebastian barátjával? - Helene nem akart hinni a fülének.
- Valószínűleg már nem olyan közeli barátok - magyarázta az anyja,
világossá téve, hogy ő maga is eljátszott ezzel a gondolattal. - Peter von
Lasinsky igencsak lelkesedik a nemzeti gondolatért, és elkötelezett
ellensége a megszállásnak. Sebastiannak ez valószínűleg nem tetszik, mint
ahogy Ferdinand Reisingernek sem. Gondold meg, vajon ők hol állnak
ebben a kérdésben.
Helene ismerte a Peter von Lasinskyhoz hasonló férfiak nézeteit, mert az
egyik barátnője hozzáment egy olyan férfihoz, aki hasonló elveket vallott,
és mostanra ő is átvette tőle. Hosszasan beszélt a Rajna- vidék szövetséges
megszállásáról, a fehér nőket megerőszakoló feketékről, a korcsokról,
akiket sterilizálni kellett volna, és arról, hogy ez szégyen egy olyan büszke
város számára, mint Koblenz. Hogy ő ilyen férfihoz menjen feleségül?
Soha!
- Mi baja Arvidnak? - szólt közbe Hans az egyik ilyen beszélgetésbe. -
Evek óta ő az egyik legközelebbi barátom, és őszintén szólva szívesebben
látnám olyan nővel, mint Helene, mint egy olyannal, mint Ella.
Helene mostanra szörnyen belefáradt az egészbe. A fodrásznál tett
látogatás szimbolikus lépés volt számára a lezárás felé, és bármit is mondott
az anyja, amikor Helene megnézte magát a tükörben, úgy gondolta, remekül
áll neki ez a hajviselet. Ha a külseje volt a legnagyobb értéke,, akkor
minden bizonnyal sokat javított rajta. Megigazította az egyik tincsét, aztán
hol az egyik, hol a másik oldalra fordította a fejét. Azon azonban
elgondolkodott, hogy az anyja miért beszél mindig az ő, Helene tőkéjéről.
Amikor a házassági terveire gondolt, azok bizony sokkal inkább a szülei
tervei voltak, mint az övé. Minél tovább forgatta a fejében a „tőke” szót,
annál jobban gyűlölte. Ha valóban a szép arca és a külseje a legnagyobb
értéke, akkor néhány év múlva valószínűleg nagyon keveset fog érni.
 Izgalmas volt újra táncolni menni. Clara néha eljárt táncolni Veittel, de az
már nagyon régen volt. Azóta általában otthon töltötte az estéit, hacsak nem
volt fellépése. Mostanában az is ritkán fordult elő, a jelek szerint kiesett a
Dorn család kegyeiből.
- Nyilván azért, mert nekem dolgozol - magyarázta Ella.
Clarának az volt a benyomása, hogy a hangjában halk óvatosság bujkált,
valószínűleg azt hitte, hogy a lány megbánta a döntést, amiért beállt
dolgozni a csokoládészalonba.
- Nos - válaszolta -, ez igen sajnálatos, de újra megtenném.
Ella erre elmosolyodott, és a tekintete megenyhült, ami szokatlan volt
tőle, hiszen mindig kissé távolságtartó volt Clarával szemben. Amikor
azonban este együtt ültek a táncos bárban, barátságos, oldott hangulatban
beszélgettek, és Ella ugyanúgy szólt hozzá is és nevetett vele, mint
Louisevel.
Egy sötét hajú, sötét szemű, jóképű férfi lépett az asztalukhoz. Már
észrevették korábban, és talán ő is felfigyelt a pillantásaikra. Mivel dara
volt az egyetlen közülük, aki még mindig egyedülálló volt - Louise
legalábbis már stabil kapcsolatban látta magát -, a férfit gondolatban
pillanatok alatt összeboronálták vele, dara ezen csak nevetett, mert bár
pontosan az a fajta férfi volt, aki tetszett neki, de ő Ericet akarta, még ha
vigyázott is, hogy ezt ne mondja ki nyíltan a húga előtt.
A férfi Ellát kérte fel táncolni.
- Elnézést - szólt Ella Clarának és Louisenek, mielőtt a férfi a
táncparkettre kísérte.
Mintha ez lett volna a jel, ugyanis azonnal más férfiak is odaléptek az
asztalukhoz, és felkérték Louiset és Clarát is. Eközben Clara észrevette,
hogy Ella a bárpulthoz lépett a táncpartnerével, aki nyilvánvalóan meghívta
őt, és bizonyára valami mulatságosat is mondott neki, mert Ella felé
fordította a fejét, mosolygott, sőt egyszer még vidáman fel is nevetett.

A tánc után kimerültén és jókedvűen ültek vissza az asztalukhoz, intettek

a pincérnek, hogy újabb rendelést adjanak le, Louise pedig a hódításával
ugratta Ellát.
- Ártatlan flört - válaszolta Ella. - Ennél többet nem is akarhatna, mert
azonnal világossá tettem a számára, hogy férjnél vagyok. Nem akarok
kellemetlenséget. De barátságos és kedves volt, cseppet sem tolakodó -
mosolyodott el kissé álmatagon. Clara látta Louise udvarlóját néhányszor,
és úgy gondolta, hogy nem néz ki rosszul, de egy kicsit túlságosan
vérszegény volt az ő ízlésének. Louise valószínűleg mégis jobban járt ezzel
a visszafogott külsejű férfival, mint ő Eric Dómnál, aki - ha igazak a
pletykák - valószínűleg otthonosan mozgott az érzéki örömök világában. De
sajnos ez a bizonyosság is csak még vonzóbbá tette Ericet a számára. Ez
visszaterelte a gondolatait a mai éjszakára, amelyet Ella házában fog tölteni,
és a szíve hevesen kalapálni kezdett a gondolatra, hogy találkozik majd
Ériekéi.
- Bocsássatok meg egy pillanatra - szólalt meg Ella. - Megyek, és
gyorsan felfrissítem magam.
Clara kiitta az utolsó kortyot a poharából. Elég állottnak érezte, de
legalább lefoglalta a kezét. Louise csak ült, figyelte az embereket. Clara
tekintete kutatón siklott körbe, és azon tűnődött, mi történne, ha Eric
hirtelen felbukkanna. Aztán rendre utasította magát. Már- már a
megszállottjává vált.
Ella gyors léptekkel érkezett a mosdó irányából, az arca kipirult, a szeme
kissé összeszűkült, ami - Clara már jól k tudta - a bosszúsága jele volt.
- Ha nem bánjátok, szeretnék hazamenni.
- Mi történt? - kérdezte Louise.
 - Ez a... ez a férfi, akivel korábban táncoltam, váratlanul elém toppant,
amikor kiléptem a mosdóból, és mielőtt észbe kaptam volna, megcsókolt.
Louise szeme kitágult.
- Ne!
- Ó, a szemtelenségének szép emlékét viseli az arcán. De nem akarok ma
este újra találkozni ezzel a kellemetlen fráterrel. - Gyorsan elfordította a
fejét, majd újra a lányokra nézett. - Ennyit arról, hogy nem rámenős a fickó.
Azt hiszem, cserben hagyott az emberismeretem.
Clara és Louise megértőn bólogattak, amiért a barátnőjük távozni akar,
ezért sietve felöltöztek, és elhagyták a bárt. Ella elegáns új autója - egy
krémszínű Mercedes fekete sárhányóval - egy utcával arrébb parkolt, és
mindhárman folyton a válluk fölött pillantgattak visszafelé, hogy
megbizonyosodjanak róla, senki sem követi őket.
Ella kinyitotta az autó ajtaját, és beszálltak, Clara elölte, Louise hátra. Az
út csendben telt. Clara észrevett egy apró ráncot Ella szemöldöke között és
a keménységet a szája körül. Egyszer végig is simított rajta a kezével,
mintha le akarna törölni valamit.
- Hétfőn találkozunk - szólt Louisenek Ella, amikor megálltak a
Rózsapalota előtt, és kiszállt.
Az emeleti lakásban még égett a villany, úgy látszik, Louise apja nem
akart addig lefeküdni, amíg a lánya haza nem ér. Clarát hirtelen elfogta a
vágy, hogy ő is ilyen otthonba térhessen haza.
Az autó újra elindult, és Clara szeretett volna mondani valamit,
elmondani Ellának, hogy megérti, mi zajlik benne, mert vele is történt
hasonló. De aztán úgy döntött, hogy inkább hallgat, mert esetleg úgy
hangozhatott volna, mintha azt állítaná, hogy egy csók nem is olyan rossz
ahhoz képest, ami vele történt. Már tudhatott is róla, talán = Eric elmesélte
neki.
 Amikor megálltak a Dorn-villa előtt, Clara szíve szaporán kezdett
dobogni, különösen amikor észrevette, hogy ég fent a lámpa. Kiszállt,
becsapta az autó ajtaját, és elindult Ellával a főbejárathoz. Az előtérben Eric
Dornnal találkoztak, és a férfi szeme meglepődve elkerekedett, j amikor
észrevette Clarát.
- Vártál rám? - kérdezte Ella.
- Nem, nem tudtam, hogy Sebastianhoz mész-e ma. Olvastam még egy
kicsit, és meghallottam a kocsidat. - Clarára nézett. - Micsoda kellemes
meglepetés.
- Clara nálunk tölti az éjszakát, mert már túl késő van ahhoz, hogy
egyedül menjen haza. Remélem, Doris rendbe hozta a vendégszobát. Gyere
- szólt Clarához -, megmutatom a szobádat - és figyelmeztető pillantást
vetett a bátyjára.
Clara szintén ránézett, és a szemhéja megrebbent. Valami teljességgel
ismeretlen szemérmesség kerítette hatalmába, amelyhez homályos félelem
párosult, mintha ez az éjszaka még tartogathatna valamit, amiről nem tudta,
hogy vágyik-e rá vagy fél tőle. A szoba, ahová Ella vezette, nagyon
kényelmesen volt berendezve mézszínű bútorokkal, a magas ablakokon
barna bársonyfüggönyökkel, aranybojtokkal. A polírozott padlón meleg
színekben pompázó, keleties mintájú szőnyeg hevert.
- Ha bármire szükséged van, két szobával arrébb vagyok. Holnap reggel
pedig csak húzd meg a csengőzsinórt, és a szobalány a rendelkezésedre áll.
- Nagyon köszönöm.
- Ó, igen, és van egy kis vendégfürdőszobád - mutatott a tapétával bevont
ajtóra.
Clara ismét megköszönte. Hozott magával egy kis táskát, amelyben
hálóing, ruhák másnapra és piperecikkek voltak, és átadta a szobalánynak.
A táska most az ágy lábánál hevert, és miután Ella elment, Clara leguggolt
eléje, kinyitotta, kivette belőle a hálóingét, és az ágyra fektette. Aztán
levette az ékszereket, kibontotta a hajából a szalagot, majd bement a
fürdőszobába, megmosakodott, és fölvette a hálóinget. Éppen helyet foglalt
a fésülködőasztal előtt, amikor halk kopogás hallatszott az ajtón.
Egy pillanatig arra gondolt, hogy talán Ella az, de valószínűleg nem
kopogott volna olyan halkan, hogy rajta kívül senki más ne hallja. A szíve
hevesen vert, miközben magára kapta a köntösét, az ajtóhoz lépett, és
kinyitotta.
- Ha túlságosan merész vagyok - szólalt meg Eric -, küldjön el, kérem, és
felejtse el, hogy valaha is itt jártam.
Miközben Clara szidta magát, hogy bolond, ostoba, javíthatatlan bolond,
hátralépett, és beengedte a férfit. Becsukta az ajtót, egy pillanatig tétován
állt. Eric azonban láthatóan nem akart sok szót váltani, hanem magához
húzta, Clara pedig habozás nélkül átkarolta a nyakát, és belemerült egy
olyan csókba, amelyben óvatosságnak nyoma sem volt.
- Nyomozóval figyeltettétek a feleségemet? - Sebastian nem is igyekezett
leplezni a dühét és az undorát.
- Én nem tudtam erről semmit - védekezett az anyja. - Apád ötlete volt.
De annak fényében, amit megtudtunk, helyes döntés volt, te sem
tagadhatod.
K Sebastian újra megnézte a fényképeket, amelyeket az apja nyújtott át
neki vacsora után. Ella a bárpultnál, mosolyogva egy sötét hajú férfival,
Ella ugyanazzal a férfival táncol, Ella beszélget vele, ezúttal azonban csak
hátulról láthatta a lányt, ami lehetetlenné tette, hogy felismerje az
arckifejezését. Az utolsó fotón azonban minden benne volt: Ella, akit a férfi
átölelt, miközben csókolóztak. Keze a férfi vállán, a feje hátrahajtva, a
szeme félig csukva.
 - Egy ideje gyanítottam, hogy megcsal téged - mondta most az apja, és
megkínálta egy szivarral, amit Sebastian visszautasított. Amíg Werner
Lombard gyufát tartott a szivarja végéhez, és megszívta, miközben a nehéz
illat szétterült a levegőben, nyomasztó csend uralkodott. - Egyedül él, senki
sem tudja, fogad-e ott férfiakat. Sebastian ezt nem is akarta meghallani,
nézte a képeket, keresett rajtuk valamit, ami meghazudtolná az apja szavait.
A tekintete a leghosszabb ideig a csókon időzött, és önkéntelenül is
felderengett előtte a kép, amint pontosan így tartja a karjában Ellát, aki
hátrahajtja a fejét, ő megcsókolja, amit Ella viszonoz, és az ajka szétnyílik
az övé alatt. A gondolatra, hogy mindezt egy idegen élvezi, emésztő
lángként lobbant fel benne a féltékenység. Mert pontosan az volt:
féltékenység. Nem harag, nem düh, hanem egyre hevesebben lángoló
féltékenység. Meggyőzte magát arról, hogy nem szereti különösebben Ellát,
és csak az ágyban jó, másban nem, de lényegében becsapta magát. Mert
nem volt hajlandó beismerni még saját maga előtt sem, hogy nemcsak az
egész történetet bocsátotta meg neki, ahogyan belesodorta ebbe a
házasságba, hanem egyre inkább képes volt meglátni ennek a
körülménynek a jó oldalát is. Ella fantasztikus volt az ágyban, olyan élvezet
volt vele lenni, amiben másként biztosan nem lehetett volna része. Tele volt
odaadással, bármit is csinált, legyen szó a terveiről, a csokoládéról, a
csókolózásról és a szeretkezésről. Ráadásul gyönyörű volt, stílusos és
elegáns. Tetszett neki, ezt most már kénytelen beismerni önmaga előtt is.
Mivel úgy tűnt, az apja válaszra vár, megköszörülte a torkát, és
visszatette az asztalra a fényképeket.
- Beszélek vele. Talán csak valami félreértés.
- Miféle félreértés?
Sebastian hallgatott. A saját, házasságon kívüli kalandjait igazolhatta
azzal, hogy Ella kifejezetten engedélyt adott rá, ő maga pedig megígérte
neki, hogy hűséges lesz hozzá, ha hagyja, hogy megvalósítsa a terveit. Igaz,
hogy nem pontosan így fogalmazott. Azt mondta, hogy biztos lehet benne,
minden gyereke az övé lesz. Mi van, ha nem feküdt le azzal a fickóval,
hanem csak megcsókolta, de nem mentek el a végsőkig? Pont úgy, ahogy
egykor ők is intim helyzetbe kerültek a nagynéni házában. Az a gondolat,
hogy a férfi keze Ella félig vagy teljesen meztelen testén kalandozott,
annyira elviselhetetlen volt, hogy gyorsan el is hessegette. Ki akart rohanni
a házból, szembe akart szállni vele, meg akarta rázni, hogy bevallja,
megcsalta őt. Már épp azon volt, hogy hirtelen megfordul, és elhagyja a
házat, amikor az inas Ella érkezését jelentette be.
Ella még mindig vendégnek érezte magát ebben a házban, ezért szólt az
inasnak, hogy jelentse az érkezését Sebastiannak. Habár meglehetősen
furcsának hatott, elvégre hivatalosan ez lett volna az otthona, de aligha volt
még egy olyan hely ahol ennyire nem érezte magát szívesen látottnak,
Georg bácsi házát leszámítva.
Sebastian olyan mogorva arccal lépett az előtérbe, hogy Ella mosolya
azonnal lehervadt.
- Történt valami?
- Itt nem.
A férfi néma biccentéssel a szalonba vezette, ahol a veranda ajtaja nyitva
állt, és a fű, a virágok és a kora esti napfény illata áradt be. Pompás nap
volt, amely ugyanilyen pompás estével végződhet - tökéletes helyszín
ahhoz, amit Ella mondani akart. De most, Sebastian előtt állva, vadul
dobogó szívvel, nem tudta rávenni magát, hogy egy szót is szóljon a férfi
komor tekintete láttán.
- Mi a baj? - kérdezte, amikor a férfi ránézett.
Sebastian egy kis mappát nyújtott át neki, amit Ella kérdő arckifejezéssel
vett el. Négy fénykép volt benne, amelyek láttán dübörögni kezdett a szíve
és elállt a lélegzete.
- Honnan szerezted ezeket a képeket?
- Ez minden, ami eszedbe jut róluk?
Ellának fogalma se volt, mit feleljen erre. Vadul kavarogtak a fejében a
gondolatok, és azon morfondírozott, vajon miért örökítették meg ezeket a
pillanatokat, hogy aztán Sebastian birtokába kerüljenek.
- Kezdjük azzal, hogy ki ez az ember.
Ella feje a kérdés hallatán kitisztult, de a hirtelen felismeréstől jéghideg
harag fogta el.
- Nem, kezdjük azzal a kérdéssel, hogy miért vannak nálad ezek a fotók.
Sebastian némán meredt rá, mint akinek megbénult a nyelve.
- Figyeltetsz engem? - kérdezte Ella.
- Nem. - Sebastian összeszedte magát. - Az apám volt az. A tudtom
nélkül csinálta, teszem hozzá.
Ella lassan bólintott.
- Nem ismerem ezt az embert. Felkért táncolni, aztán lerohant egy
csókkal. Felpofoztam, és ennyi.
- A fotón nem az látszik, mintha zavarna, hogy megcsókol.
Ella ismét rápillantott a képre, ahogy ott áll, kezét a férfi vállára téve.
Miért nem látszik, hogy a mozdulattal éppenséggel ellökte a férfit magától?
Vagy miért nincs kép arról, hogy megüti? Nem kerülte el a figyelmét, hogy
valaki a bárban fényképezett, gyakran előfordul nyilvános helyeken. De
arra álmában sem gondolt, hogy szándékosan őt követik egy kamerával.
- Pedig ellenkeztem - válaszolta a lány. - Megkérdezheted Louiset és
Clarát.
- A legjobb barátnőd és az alkalmazottad. Hát persze.
- Lerohant.
- Elmondhattad volna.
 - Minek? Mire lett volna az jó? Azon kívül, hogy felbosszantott volna
téged? A helyére tettem, és ezzel vége is volt számomra, többé nem is
láttam.
Sebastian felhorkant, és Ella érezte, hogy könnyek gyűlnek a szemébe.
Ez mostanában könnyen megesett, általában ennél kevesebb is elég volt
ahhoz, hogy sírásban törjön ki. Ez és az állandó fáradtság kezdte
kikészíteni. Erre jön Sebastian ezzel az abszurd gyanúsítással.
- Nézd - mondta Sebastian, mintha észrevette volna a gyengeségre utaló
jelet, és tűpontosan akarta volna megsebezni -, igazából nem számít, mert
nem érdekelsz. Valljuk be, elég könnyű téged meghódítani.
Ella nem felelt. Nem bízott annyira a hangjában, hogy válaszolni tudjon.
- Én viszont biztosan nem fogom vállalni az apaságot egy olyan
gyereknél, akinél akár a leghalványabb kétség is felmerül, hogy nem az
enyém.
Ella csak néhány mély lélegzetvétel után tudott válaszolni. Kettétépte a
fényképeket, és a férfi lába elé dobta, odalépett hozzá, egyik karját a nyaka
köré fonta, a másik kezét pedig a karjára csúsztatta, amit a férfi - teljes
elképedésében - hagyott.
- Amikor meg akarok csókolni egy férfit, magamhoz húzom. És így
teszek akkor - a férje vállára tette a kezét, aztán hirtelen olyan erősen
meglökte, hogy a férfi hátratántorodott -, ha olyan férfi közelít, akit nem
akarok közel engedni magamhoz. Szóval legközelebb nézd meg jobban -
azzal hátat fordított, és gyors léptekkel elhagyta a szalont.
A kocsija a felhajtón parkolt. Egy pillanatig arra gondolt, hogy leteszi a
kulcsot, és otthagyja az autót, de ezzel inkább önmagát büntetné, mint a
férfit, és amíg Sebastian nem bizonyítja be a hűtlenségét és nem akar válni,
addig nem mond le semmiféle kényelemről, amelyet ez a házasság nyújt.
Beszállva a kocsiba megrázta a fejét, hogy elhessegesse a válás gondolatát.
Erre nem kerülhet sor. Ha kell, felfogadja a legjobb ügyvédet, és tanúnak
hívja a bár összes vendégét. Valaki biztosan látta, ahogy a férfi letámadta.
Az estét Sebastiannal akarta tölteni, azt tervezte, hogy reggelig vele
marad, és együtt reggeliznek az ágyban. Micsoda elégtétel lehetett a
szüleinek, hogy a veszekedés után elment, sőt talán örökre megszabadultak
tőle.
Leparkolva a házuk előtt észrevette Heinrich bácsi autóját az udvaron.
Már csak ez hiányzott mára! Rövid ideig fontolgatta, hogy elhajt, de ez
butaság lett volna. Nem volt kedve visszamenni a kávézóba, céltalanul
kocsikázni sem tűnt csábítónak. Sóhajtva kiszállt a kocsiból, becsapta maga
mögött az ajtót, és felment a házba vezető széles lépcsőn.
Doris kinyitotta az ajtót:
- Heinrich Dorn várja önt a szalonban - jelentette teljesen fölöslegesen.
- Visszajött már a bátyám?
Tudta, hogy Eric a vendégszobában töltötte azt a szerencsétlen éjszakát -
emiatt is éppen eléggé fájt a feje.
- Nem, asszonyom.
Ennek örült, mert a bátyját nem tudta becsapni. Eric azonnal észrevette
volna, hogy valami történt. Ha mindent elmesélt volna, akkor valószínűleg
odamegy, és megüti Sebastiant, mielőtt a férfi fényképével körbejárja az
összes bárt, amíg meg nem találja az illetőt, és alaposan őt is megveri.
Mivel ő és Sebastian mostanában egész jól kijöttek, Ella nem akarta
veszélyeztetni ezt a törékeny békét azzal, hogy közli vele a férje vádját. Ha
Sebastian valóban azt a következtetést vonja le a képekből, hogy váljanak
el, még mindig lesz elég alkalma, hogy elmesélje Ericnek.
- Jó estét, Heinrich bácsi. - Ella becsukta maga mögött a szalon ajtaját. -
Ettél már?
 - Nem, de ne fáradj. - A férfi felállt, megvárta, amíg Ella leül, mielőtt ő
maga is újra leült volna. - Hogy vagy? Mostanában egyáltalán nem látlak.
Ella vállat vont. Most, hogy leült, még kimerültebbnek érezte magát.
- Fáradtnak tűnsz - jegyezte meg Heinrich bácsi. - Valószínűleg túl sokat
dolgozol.
- Miért jöttél? Feltételezem, nem csak azért, hogy az állapotom felől
érdeklődj.
- Ez olyan szokatlan? Hetek óta alig lehet téged látni, és Eriéről
sem hallok jóformán semmit. Elisabeth itt járt néhány napja, de egyikőtök
sem tartózkodott itthon.
- Igen, Doris mondta. Sajnálom, hogy hiába utazott ! idáig.
Ella csengetett Dorisért, és megkérte, hogy hozzon ne- ? kik teát. Talán
az majd elűzi a fáradtságát.
_ Aggódom érted, még ha nem is hiszed. A körülményeid, a külön
életetek, a munkád, ez nem való férjes asszonynak. Erictől pedig nemigen
lehet elvárni, hogy törődjön veled. Ha valaha is fölemeli a hátsóját, csak
azért, v hogy könnyű nőcskéket hajkurásszon.
- Heinrich bácsi, kérlek.
Most is fájt a feje, mint mindig, amikor feszült volt, úgy érezte, mindjárt
szétpattan.
- Nagyon rosszul nézel ki. Hozassak neked valamit a gyógyszertárból?
Ella bosszúsan nézett rá, vissza akarta utasítani, de aztán mégsem tette. A
bácsikája tekintetében nem volt más, csak őszinteség, komoly aggodalom,
egyben értetlenség egy olyan élet iránt, amelyet fel nem foghatott. Valóban
jobban aggódott a lányért, mint Ericért, talán abban a tudatban, hogy neki
kell helyettesítenie az apját, miközben neki csak fiai voltak, lánya nem. Sok
mindent nehezen érthetett meg. Ott volt Eric betegsége, amely számára
megfoghatatlan volt. Ella viselkedése, ami nyilván a nevelés hiányának
eredménye. Az anyja meghalt, az apja a vége felé már nem törődött vele,
Ellát Eric gondjaira bízta, pedig tudta, mi a helyzet a fiával. Talán abban
bízott, hogy a testvérei majd gondoskodnak róla. Nos, ők meg is tették, a
maguk módján.
- Ma este korán lefekszem - felelte Ella. - Nincs szükségem gyógyszerre.
A nagybátyja nem tűnt meggyőzőttnek, végül mégis bólintott.
- Itt az ideje, hogy kibékülj Georggal. És Dorotheával meg Helenével is,
természetesen.
- Meghívtam őket, de nem jöttek el.
- Akkor gondoskodom róla, hogy ez megváltozzon. Túl régóta tart már a
viszály, és senki nem ér annyit, hogy szétszakadjon a család.

Bourbon és damaszkuszi rózsák nehéz illata terítette be a napsütötte kertet,

miközben a Russellana - Ella édesanyjának kedvence - dúsan virágzott a
Rózsapalota körül, mély bíborszíntől élénk rózsaszínig terjedő színekben
pompázva.
Tekintete tűnődve barangolt a pompás virágokon, de ezen a napon
semmiféle szépség nem bírta felderíteni. A nyári meleg ellenére jéghideg
volt a keze, a testtartása pedig olyan merev, hogy hiába igyekezett nem
mutatni, aznap reggel sem Ericnek, sem Louisenek nem kerülte el a
figyelmét, hogy valami baj van. Ella azonban elhessegette az aggodalmaikat
azzal, hogy mostanában egyszerűen nem alszik jól.
A szeme sarkából mozgást érzékelt, mire Ella felnézett. Sebastian jött
feléje a kerten keresztül, de az egyik rózsabokor tüskéi beleakadtak a
kabátjába, így meg kellett állnia, és óvatosan kiszabadítania magát. Mintha
a rózsák meg akarnák akadályozni, hogy a férfi elérje őt, gondolta Ella.
 Elfordította a tekintetét, a kezére nézett, majd az asztalra, amelyen egy
üres csokoládés doboz állt.
- Csatlakozhatom hozzád? - kérdezte Sebastian.
A hangja legalábbis nem úgy hangzott, mintha éppen a válást akarná
bejelenteni. Valószínűleg akkor nem ő maga jött volna el, hanem írásban
tudatta volna vele a szándékát.
Ella vállat vont, és a férfi letelepedett mellé.
- Sajnálom - szólalt meg, mielőtt súlyossá vált volna közöttük a csend.
- Öt nap után. Ez is valami...
Sebastian megfogta a kezét, és Ella érezte, ahogy a férfi meleg ujjai az
övéi köré fonódnak.
- Tényleg nem tudtam, hogy apám figyeltet téged.
- Egyáltalán nem hibáztatlak ezért.
Hallotta, ahogy a férfi mély lélegzetet vesz, és hosszú sóhajjal, némán
fújja ki.
- Gyermeket várok - mondta halkan.
Ismét csend.
- Tőled van, csak arra az esetre, ha azon gondolkodnál, hogyan
fogalmazd meg a kérdést.
- Ebben nem kételkedem.
Ella kis hangot hallatott, félig nevetést, félig gúnyos horkantást.
- Ezért jöttél el hozzám akkor este? - kérdezte egy idő után Sebastian. -
Hogy elmondd?
Ella bólintott, és a férfi vádló szavaira, a haragjára gondolt: „Igazából
nem számít, mert nem érdekelsz. Valljuk be, elég könnyű téged meghódítani.
Én viszont biztosan nem fogom vállalni az apaságot egy olyan gyereknél,
akinél akár a leghalványabb kétség is felmerül, hogy nem az enyém.”
 Ella tekintete elhomályosult, és elfordult. Ez az átkozott állandó sírás.
Elhúzta a kezét Sebastian kezéből, fel akart állni, de most már a férfi is
megmozdult, előrehajolt, és megragadta a karját, hogy megakadályozza a
távozását.
- Sajnálom, Ella, tényleg sajnálom.
Szünetet tartott.
- Nincs kedvem lefeküdni veled.
Úgy tűnt, a férfit megdöbbentette.
- Nekem sem ez volt a szándékom.
- Nem azért jöttél, mert azt hitted, hogy bocsánatot kérsz, én pedig
megkönnyebbülten a nyakadba borulok, mielőtt veled tartanék a szobámba,
hogy megünnepelhessük a kibékülést?
Nem várta meg a férfi válaszát, elhúzta a karját, mielőtt megfordult, majd
visszasietett a házba.
3. rész
 .

1926. augusztus

Clara soha nem akart azon nők közé tartozni, akiknek a gondolatai folyton
egyetlen férfi körül forognak. Az volt a célja, hogy sikeres zongoraművész
legyen, aki megveti a lábát a felsőbb társadalmi osztályban, és legjobb
esetben be is házasodik oda. Most már nyugodtan tekinthette ezt a tervét
kudarcnak. Aznap este azonban, amikor visszatértek a lokálból, a kezdet
ígéretesnek tűnt. Eric a fél éjszakát vele töltötte, habár nem lettek egymáséi.
Hevertek az ágyán, csókolóztak, és a férfi nagyon visszafogottan, de meg is
simogatta. Utána csak feküdtek, a férfi a hátán, Clara a mellkasához
simulva, némán, miközben Eric a hátát simogatta. Egyszer kérdezősködni
kezdett az eddigi életéről, amire Clara a begyakorolt válaszokkal felelt.
Miután Clara elaludt, Eric elhagyta a szobáját, és reggel nem ment le
reggelizni. Kettesben ettek Ellával, utána pedig mindössze egyszer látta a
házban a férfit. Clara attól tartott, Eric azt hitte róla, hogy ledér nőszemély,
hiszen olyan egyszerűen beengedte a szobájába, ami egy hölgynek az ő
köreiből soha nem jutott volna eszébe. Másrészt viszont lefeküdt volna vele
akkor is, ha csak futó kalandra vágyik. Vagy talán már nem érdekli őt.
Clara eleinte úgy gondolta, hogy Ella azért beszél vele ilyen kurtán, mert
tud a dologról, de aztán világossá vált számára, hogy Ella mostanában
mindenkivel így viselkedik. Visszahúzódó és magába forduló lett, csak
néha-néha mosolygott a vendégekre. Úgy tűnt, Louisenek sem árulta el, mi
baja van, mert mindent a körülményekre fogott, ahogy a terhességét
nevezte.
- A nők gyakran megváltoznak ilyenkor - magyarázta -, majd elmúlik.
Ellán azonban külsőre még nem lehetett észrevenni semmiféle változást.
Tudta, hogyan rejtse el gömbölyödő hasát.
Clara munka közben is rosszul viselte Ella hűvös, távolságtartó
viselkedését. Talán arról van szó, hogy féltékenyen őrizte a bátyját, és nem
akart olyan nőt mellé, aki nem felelt meg a rangjának. Vagy akinek
egyszerűen nem volt elég pénze. Végül is nyilvánvaló volt, hogy ő maga
miért ment hozzá Sebastian Lombardhoz.
Egy nő lépett be a csokoládészalonba három kisgyermekkel. A
legidősebb, egy lány - úgy tízéves lehetett - nagy, elkerekedett szemmel
nézelődött, de a két kisebbik vitatkozni, majd lökdösődni kezdett, és a
valamivel magasabb fiú meglökte a kisebbiket. Clara száján már- már ott
volt a figyelmeztetés, amikor észrevette, hogy a gyerekek maszatos keze
nyomot hagy az édességpult üvegén.
- Anyu, azt a csokit akarom, aminek arany van a tetején - kiáltotta a fiú.
- Én inkább a kakaósat - a kisebbik lány hangja elnyomta a bátyjáét.
- Szeretnék egy kis rózsatrüffelt - mondta a nő, teljesen figyelmen kívül
hagyva a gyerekek kiabálását.
Clara elővett egy dobozt.
- Hány darabot kér?
- Hatot.
Clara egy hosszú fogóval emelte ki a trüffeleket, óvatosan a dobozba
tette, átnyújtotta a pulton, és elvette a pénzt. Mivel a legnagyobb lány olyan
engedelmesen állt, míg a testvérei annyira zajongtak, hogy a kávézóban már
megfordultak az emberek, Clara úgy gondolta, hogy jutalmat érdemel.
- Szeretnél megkóstolni egy pralinét? - kérdezte tőle,
 A kislány megköszönte, elvett egy vajas trüffelt, és boldogan
beleharapott. A testvérei azonnal lármázni kezdtek, í hogy ők is kérnek.
- Ha szépen és kedvesen kéritek - szólt rájuk az anya -, biztos vagyok
benne, hogy ti is kaptok.
- Én kekszet akarok - kiáltotta a kislány, amikor felfedezte a pult melletti
asztalkát, rajta csokoládés kekszekkel.
- Nem, azt én akarom! - üvöltötte a bátyja.
Mielőtt Clara bármit tehetett volna, mindketten nekirohantak az
asztalnak, és birkózni kezdtek, hogy ki emelje fel az üvegharangot, aminek
következtében a díszes asztal tálcástul, üvegharangostul felborult, és hangos
csörömpöléssel a földre zuhant.
- Te jó ég! - kiáltott fel az anya elpirulva.
Ella, aki az egyik kávézóasztalnál ült, és valamit írt a jegyzetfüzetébe,
felállt, és hozzájuk lépett. Clara örült volna, ha korábban beavatkozik.
- Hagyja csak - mondta, amikor a nő lehajolt, és kezdte összeszedegetni a
nagy üvegszilánkokat.
- De én...
- Majd mi elintézzük - mosolygott rá Ella elragadóan.
A nő kizavarta a két kisebb gyereket, akik igencsak megszeppentek. A
nagyobb lány egy pillanatra megállt az ajtóban, visszanézett, majd követte a
családját.
Clara leguggolt, és összeszedte a szilánkokat, miközben Ella újra
elrendezte az asztalt. Louise kijött a szomszéd szobából, seprűt hozott, és
mindent felsöpört.
- Nem azt mondtad, hogy gyerekekkel dolgoztál? - kérdezte Ella.
- De igen, néhány évig - válaszolta Clara.
- Hát ebből nem sokat lehetett itt észrevenni. Ha mindhármuknak adtál
volna valamit, nem történt volna meg a baleset.
 - Akkor viszont soha nem tanulnak meg viselkedni.
- Ez viszont nem a mi problémánk, ugye? - Ella hűvös tekintettel
végigmérte a lányt, majd elfordult, és visszament az asztalához, miközben
Clara arca vérvörösre vált.
Louise a törött darabokat és a kekszeket egy szemétlapátra söpörte,
Clarára pillantott, és megnyugtatóan elmosolyodott.
- Ne törődj vele - mormolta oda, miközben elment mellette.
Clara új tálcát hozott, elrendezte rajta a kekszeket, és leborította egy
üvegharanggal.
A zárásig hátralévő két óra lassan vánszorgott, és a depressziós hangulat
végig ott maradt közöttük. A kávézó lassan kiürült, a végén már csak
néhány vendég jött csokoládét venni. Egy lány félénken kért néhány
pralinét szerelmi bánat ellen, és az elsőt rögtön be is kapta, még mielőtt
elhagyta volna a csokoládészalont. Lehet, hogy Clarának két dobozzal
kellene vennie belőle, és azzal bevonulni az ágyba.

A csengő hangjára - amire mintegy válaszul Clara szíve is megdobbant -

Eric lépett be az ajtón.
- Jó estét! - A mosolya nyílt és barátságos volt, mintha csak előző nap
látták volna egymást utoljára. - Most már szabad vagy, ugye?
- Igen, mindjárt.
- Van időd velem sétálni?
Clara pillantása akaratlanul is Ellára siklott, aki még mindig lehajtott
fejjel ült, de már nem írt.
- Nagyon szívesen - válaszolta gyorsan Clara. - Tíz perc múlva zárunk.
- Menj csak - szólalt meg Ella. - Louise és én a többit egyedül is el tudjuk
intézni. Nem szeretnénk, ha még valami eltörne.
Clarának könnyek szöktek a szemébe. Eric fürkészve ránézett, majd a
húgára, aki azonban nem viszonozta a pillantását. Miután Clara fölvette a
táskáját és elhagyta a szalont, mély lélegzetet kellett vennie, mielőtt újra
megbízott annyira a hangjában, hogy meg merjen szólalni.
- Mi történt? - kérdezte Eric.
A Rajna- part felé vették az irányt, és Clara elmesélte nekik a
gyerekekkel történt incidenst.
- O, jaj! Ne vedd annyira rossz néven, mostanában velem is nagyon
morcos.
- Azt hiszem - szólalt meg újra Clara, miután néhány pillanatig némán
sétáltak -, sejti, mi történt, amikor nálatok voltam.
Nem nézett a férfira, amikor szóba hozta a témát, ami sokkal inkább
foglalkoztatta, mint Ella kellemetlenkedése.
- Értem.
A nappali hőség kellemes hűvösségnek adta át a helyét, sokan sétáltak az
utcákon, beszélgettek és nevetgéltek.
- Mi volt az az egész? - kérdezte Clara, amikor már túl sokáig tartott a
csend. - Késő esti játék voltam csak?
- Nem, mert különben nem lettem volna olyan visszafogott.
- És azóta miért tűntél el? Megbántad, hogy bejöttél hozzám?
Komor mosoly árnyékolta be Eric szája sarkát.
- Nagyon jólesett megcsókolni téged, és egyáltalán nem bántam meg, de
nem vagyok benne biztos, hogy bölcsen cselekedtem.
- Akkor miért vagy ma itt?
- Mert néha olyan dolgokat teszek, amelyekben nyoma sincs
bölcsességnek, de amelyeket mégis meg kell tennem.
Miért nem tud beleszeretni egy kedves, egyszerű férfiba? - gondolta
magában Clara. Megpróbálhatna jobban összebarátkozni Ellával -
legalábbis amint újra beszélni lehet vele -, és a segítségével aztán
megismerkedhetne más férfiakkal. De tudta, hogy a szíve mindig
visszahúzná Erichez, mert mindenki más túl unalmas lenne. Hiszen mindig
olyan férfiak tetszettek meg neki, akik komplikáltak voltak.
- És most mit csinálunk? - kérdezte a férfit.
- Nos, először is menjünk ki a vasútállomásra.
Tíz perc múlva megérkeztek a Kaiserin-Augusta-park-hoz. Clara
kedvelte az angol stílusú, Rajna menti parkot, amely a választófejedelmi
kastély keleti oldalán, északon kezdődött, és délen, a Hattyúk tavánál
végződött, pontosan ott, ahol a Dorn-villa állt. Clara, aki még soha nem
utazott Koblenz határain túl, gyakran kijárt ide, mert mindig szerette ezt a
helyet, és gyűlölte Veitet, amiért beárnyékolta ezt. Talán soha többé nem
lesz képes sötétedés után félelem nélkül erre sétálni, ami egyedül az ő bűne.
Eric az úton hallgatott, Clara azonban nyugtalanítónak találta ezt a
csendet, azt akarta, hogy beszéljen hozzá, meséljen magáról. De mivel
fogalma se volt, hogyan vehetné rá erre, inkább ő is hallgatott.
Eric megtörtnek tűnt, mintha valami belülről marcangolta volna. Clara
hallott már olyan férfiakról, akik így tértek haza a háborúból. De nem
akarta, hogy Eric csendben kitegye a vasútállomáson, és újra elmenjen,
hogy aztán hetekig ne halljon felőle, ezért összeszedte a bátorságát, és
megfogta a férfi kezét.
Eric meglepettnek tűnt, úgy látszott, mondani akar valamit, de aztán
engedelmesen viszonozta Clara ujjainak érintését.
- Meddig kísérsz el? - kérdezte Clara.
- Ameddig csak akarod.
Clara elégedetten elmosolyodott, és azon tűnődött, vajon a férfi
felismerte-e a kérdés kétértelműségét.

Sebastian arra számított, hogy Ella felhagy a távolságtartással, amint

eltelik egy kis idő. Sajnos tévedett, a felesége megközelíthetetlen maradt.
Habár esténként továbbra is elkísérte őt társaságba, ha ezt kérte tőle, azon
túl azonban minden ugyanolyan volt, mint a házasságuk kezdetén.
Csakhogy akkoriban ő volt az, aki távol tartotta magától Ellát. Hogy
elterelje róla a figyelmét, Sebastian felkereste egy korábbi szeretőjét,
lefeküdt vele, és - életében először - teljességgel kudarcot vallott. Az, hogy
a nő utána vigasztalta, és biztosította, hogy ez nem is olyan szokatlan, csak
még rosszabbá tette az egészet. Elérte a mélypontot, azt, amit alig egy évvel
ezelőtt még teljesen lehetetlennek tartott: képtelen volt mással lefeküdni. A
feleségének viszont hiába udvarolt.
És mindezt azért, mert az apjának az a hihetetlenül ostoba ötlete támadt,
hogy nyomoztasson Ella után. Ettől eltekintve Sebastiant még mindig
bosszantotta, hogy a detektív rögzítette a csókot, de azt már nem, hogy Ella
ellenállt a fickónak. Mintha arra kapott volna megbízást, hogy bebizonyítsa
a nő hűtlenségét. Sebastian számára meglehetősen furcsának tűnt, ezért
aztán megnézte a detektíviroda nevét a fotókon, és fölkereste.
Eltartott egy darabig, mire mindent megtudott a makacs nyomozótól,
amit tudni akart, de némi fenyegetés után végre tiszta vizet öntött a
pohárba. Mindamellett a nyomozó közölte Sebastiannal, hogy mindent
letagad, amennyiben nyilvánosságra akarná hozni az ügyet. És akkor a
nyomozó szerint a felesége még rosszabb helyzetbe kerülne.
A detektív jó híre nem érdekelte, Sebastian megkapta a válaszokat. Szinte
késztetést érzett egyet behúzni a pasasnak, de tekintettel a recepcióspultnál
álló, szekrény nagyságú biztonsági őrre, a saját érdekében tartózkodott
ettől. Ezután már nehezen tudott kellő figyelemmel dolgozni az irodában, és
leküzdenie a dühét. Csak amikor már a családjával vacsorázott este, akkor
hozakodott elő a témával, mindezt pedig olyan nyugalommal, amire aligha
hitte volna, hogy képes.
- Ella gyermeket vár - közölte, miután a levest felszolgálták.
 - Szóval az időzítés, amit a pikáns leleplezésedhez választottál, aligha
lehetett volna alkalmasabb.
Az anyja kezében félúton megállt a kanál.
- Mióta?
- Jó három hónapja.
- Akkor ide kell költöznie - mondta az apja. - A lehetséges Lombard-
örökösnek a Lombard-villában kell megszületnie.
Sebastian érdeklődve nézett rá.
- A lehetséges örökös? Úgy érted, lehet, hogy az a férfi a fotókon az apja
a gyereknek? Elvégre annyira szeretted volna, hogy elváljak tőle.
- Akkor még nem tudtam, hogy gyermeket vár.
- Talán nem tőlem van.
Sebastian az ajkához emelte a poharat, belekortyolt, mintha nem
érdekelné az ügy.
A szülei teljes értetlenséggel faggatták, ebben a helyzetben hogy képes
továbbra is eljárni Ellával, amire ő azt válaszolta, hogy meg akarta őrizni a
látszatot. Egy szót sem szólt arról, mennyire igyekszik visszaszerezni a
feleségét, mivel nem óhajtott semmiféle vitába belebonyolódni.
A szülei elnémultak. Sebastian egy ideig hagyta, hadd kínlódjanak. Végül
az anyja szokás szerint gyorsabban reagált, mint az apja.
- Talán pontosabban meg tudja mondani a fogantatás időpontját. Ha a te
gyereked, magunkhoz vesszük.
Sebastian megvetően elhúzta a száját.
- Azon tűnődöm, milyen jellemről árulkodik, hogy valaki ennyire
elszántan tönkre akarja tenni a saját fia házasságát, és képes kitenni egy nőt
ennek a szégyennek, miközben tudja, hogy semmi rosszat nem követett el.
Nem kedvelitek őt, ami persze senkinek nem kerülhette el a figyelmét, a
személyzetnek sem, és ő ezt méltósággal és kellő eleganciával viselte. Az
estélyét, amelyet a te kérésedre tartott itt a házban, te, anyám, kisajátítottad,
és valószínűleg örömöt szerzett neked, mennyire megbántottad ezzel.
Sebastian újra az ajkához emelte a poharat, időt adva az anyjának, hogy
kifogásokat keressen. Ő azonban nem tette. Némán kanalazta tovább a
levest.
- És miután a detektív néhány hét múlva közölte, hogy semmi gyanúsat
nem talált, nem találkozgat más férfiakkal, ahogy apa titkon remélte, még
fizettetek is azért, hogy mégiscsak előkerüljön egy férfi, és a kompromittáló
helyzetet fotón megörökíthessék.
- Honnan tudod? - nyögött fel az apja, annyira megdöbbenve, hogy nem
is maradt ereje tagadni.
- Ebből bizonyára egy szó sem igaz! - vágott közbe Magda Lombard,
kérdőn fordulva a férjéhez.
Ő viszont hallgatott. Összepréselte az ajkát, sőt úgy nézett ki, mint egy
makacs gyerek, akit rajtakaptak valami csínytevésen, és nem akarja
beismerni.
- Werner? - szólította fel az anyja, mire Sebastian úgy döntött, hogy ebből
most kimarad.
Az anyja hangjából egyértelmű volt, hogy rendkívül kellemetlen este vár
az apjára, sokkal kellemetlenebb, mint amit Sebastian vádjai okozhattak
volna.
- Nem szeretem őt, tényleg nem - ismerte el az anyja. - De ez! Ez
alattomos, és teljesen méltatlan egy olyan emberhez, mint te! Mi lesz az
unokánkkal? Talán az elvált anyjával és annak őrült bátyjával nőjön fel?
Egy olyan anyával, akit már a saját családja is megvet, és valószínűleg most
még inkább nem fog támogatni?
- Annyi jó kapcsolatunk van, amit bevethettünk volna - védekezett
Werner Lombard. - Nem tudtam, hogy terhes, azt hittem, ennyi idő alatt
nem fog összejönni. Ráadásul külön él a férjétől. Melyik tisztességes nő
tesz ilyet?
Sebastian befejezte az evést, és felállt. Ha az apja levonja a hallgatásából
a maga következtetéseit, ő nem szól
többé egy szót sem erről a sajnálatos ügyről, hiszen egyszerűen méltatlan
a családjához. Szégyenletes volt, és teljesen megértette, ha Ella soha nem
hajlandó ideköltözni. , Ha a helyében volna, ő sem tenné. A
dolgozószobájában elővette a fotókat, még kettőbe tépte mindegyiket, aztán
a konyhába ment, kinyitotta a tűzhely ajtaját, és rádobta
az izzó parázsra.

- Ha Eric elveszi Clarát, akkor gyakorlatilag az egész az övé lesz, nem

igaz?
Ella, aki épp cukrot olvasztott egy rézedényben, megállt, és Louisehez
fordult. Valójában eddig nem jutott eszébe ez a lehetőség. De igen,
természetesen igaz volt.
- Kavard tovább folyamatosan - szólt rá Louise -, különben leég az alján
a cukor.
A kanál az edény alját súrolta. Túl késő volt.
- A fenébe - szitkozódott Ella, és levette az edényt a tűzről.
Soha életében nem lesz képes karamellizálni a cukrot, valami mindig
rosszul sül el.
- Gyerünk, próbáljuk meg újra.
- Legközelebb sem lesz jobb.
Louise homlokát ráncolva figyelte.
- Mindent sötéten látsz, ami egyáltalán nem jellemző rád. Nem éppen te
voltál az, aki mindig mindent ki akart próbálni, amíg végül be nem válik?
Ella vállat vont.
 - Talán csak belefáradtam abba, hogy folyton olyasmikkel próbálkozom,
amelyekkel a végén úgyis kudarcot vallók.
A karcoló hang, amely az edény aljáról hallatszott, most elhallgatott, és
Louise, aki a mosogató fölé hajolt, fölegyenesedett.
- Még mindig a cukorról beszélünk?
Ella lassan egy másik rézedényt tett a tűzre, beleszórta a cukrot, és újra
kavargatni kezdte.
- Emlékszel arra a fickóra, aki akkor megcsókolt?
Louise elgondolkodva ráncolta a homlokát.
- Ó, arra gondolsz, aki először olyan elbűvölő volt azon az estén, amikor
együtt elmentünk táncolni?
Az volt az az este, amelyet Eric Clara szobájában töltött.
- Igen, pontosan. Sebastian apja megfigyeltetett, lefényképeztek, és a
csókról készült kép végül Sebastiannál kötött ki.
Louise tekintete megdöbbenést tükrözött.
- Azt hitte, hogy megcsalod?
Ella némán bólintott, miközben tovább kavargatta a karamellt.
- És most?
- Veszekedtünk, aztán néhány nappal később meglátogatott, és bocsánatot
kért.
- De nem tűnik úgy, mintha minden rendbe jött volna.
Nem, nem jött rendbe semmi, bár Ellának fogalma se volt, mit kellene
tennie. Sebastiannak nem maradt más választása, mint hogy bocsánatot
kért. A férje iránt érzett kezdeti neheztelése állandó kimerültséggé változott.
?; Belefáradt a helyzet miatti aggódásba, az állandó látszat fenntartásába,
abba, hogy úgy tegyen, mintha minden rendben lenne. Az a tény, hogy úgy
vágott bele ebbe a kapcsolatba, hogy pontosan tudta, mi lesz a vége, nem
változtatott semmin. Legbelül azonban folyton reménykedett, hogy minden
megoldódik.

Meg kell tartania az apja gyárát! Állandóan ezen járt az esze, zakatoltak a
gondolatai, csak ez számított ebben a pillanatban. Mert hát azt csinálta,
amire vágyott.
Csakhogy ott volt a házassága is, és kénytelen volt tovább játszani a
szerepét, az engedelmes és készséges feleségét, miközben Sebastian nyilván
más nők ágyában tombolta ki magát. Igen, a beleegyezését adta. De a
fenébe is, már nem akarta ezt. Ráadásul most terhes, gyermeket vár tőle.
Amikor a cukor karamellizálódott, Ella hozzákeverte s a vajat, amely
gyorsan megolvadt. Utána levette az edényt a tűzről, és hozzáadta a
szeletelt mandulát is. Louise már porcukorral meghintett egy márványlapot,
Ella pedig ráöntötte a masszát, megszórta porcukorral, és nekilátott a
nyújtásnak.
- Használj több porcukrot, különben ragadni fog a tekercs -
figyelmeztette Louise, és Ella megfogadta a tanácsot.
Miután a masszából vékony tábla lett, téglalapokat vágtak belőle,
amelyeknek egy éjszakán át kellett hűlniük, mielőtt temperált csokoládéval
bevonták őket. Curt majd másnap kora reggel befejezi. Időközben olyan sok
lett a munka, hogy tulajdonképpen még egy embert is felvehetnének.
- Szerinted Clara arra készül - kérdezte Ella hosszú hallgatás után -, hogy
itt a helyemre lépjen?
- Nekem nem tűnik cselszövőnek.
- Ériekéi töltött egy éjszakát.
Louise szeme kitágult.
- Mikor?
- Amikor ott aludt nálam.
- Vajon ők...
 - Nem, azt hiszem, nem. Legalábbis Erié szerint. Mást nem mesélt róla,
és azóta valószínűleg csak egyszer találkozott vele. Talán ezért olyan levert
mostanában.
Louise beharapta az alsó ajkát.
- Nos, csak azért, mert szerelmes belé, még nem jelenti azt, hogy el
akarna téged űzni innen. Eric soha nem engedné, hogy ilyesmi
megtörténjen.
- Ne feledd, végül is Eric vett rá, hogy felvegyem.
- Hm, ez igaz, de ez valami egészen más.
A karamellizált cukor, a vajas marcipán és a meleg csoki illata belengte a
csokoládéműhelyt. Ella egész éjjel képes lett volna itt ülni, ezekbe az
illatokba burkolózva. Most azonban annyira fáradt volt, hogy majdnem
leesett a székről. Úgy tűnt, a jövevény minden erőt kivesz belőle. Ahogy
növekedett, Ella szép fokozatosan esett szét. Gyorsan megrázta a fejét, el
akarta oszlatni a borzalmas képet.
- Holnap találkozunk - bólintott a barátnőjének, és elindult az autójához.
Élvezte a késő esti nyári levegőt, amelyben még érezni lehetett a nap
melegét. Rövid ideig fontolgatta, hogy otthagyja a kocsit, és hazasétál, de
túl fáradt volt hozzá.
Hazaérve nem akart semmi mást, csak lefeküdni, ezért nagyon
kellemetlenül érintette, amikor Doris bejelentette, hogy Sebastian várja őt a
szalonban. Sóhajtva feladta a tervét, hogy egyenesen a szobájába megy,
ehelyett belépett a szalonba, ahol Sebastian a veranda ajtajánál állt,
hátrakulcsolt kézzel, és kibámult az alkonyba. Amikor meghallotta, hogy
Ella belép, megfordult.
- Mostanáig a kávézóban voltál? - kérdezte.
- Nem férfival voltam, ha ezt akarod tudni.
A férfi arcán csipetnyi bosszúság villant fel, de azonnal el is tűnt.
 - Ez fel sem merült bennem.
Ella nem válaszolt, és becsukta maga mögött az ajtót.
- Miért jöttél ilyen késői órán? Talán elmulasztottam egy találkozót? Ha
igen, akkor nélkülem kell menned, túl fáradt vagyok az estélyekhez.
- Nem hagyott nyugodni a dolog, légióként az, hogy miért fotózta le a
nyomozó a kompromittáló helyzetet, és azt, ami utána történt, miért nem.
Ella közömbös arckifejezéssel telepedett le egy karosszékbe. Nem akart
többet tudni, szerette volna lezárni magában.
Sebastian azonban folytatta, és a lány szótlanul hallgatta a leleplezést.
- Az apád műve?
- Igen, sajnos.
Ella fölemelte a kezét, és megérintette az ajkát, mintha még mindig
érezné rajta az idegen csókot. Lehangoló érzés volt, ahogy az idegen
megpróbálta a nyelvét az ő fogai közé csúsztatni, amikor a lány a sokk első
pillanatában megdermedt. A gondolatra is megborzongott.
- Értem.
- Sajnálom, Ella. Szembesítettem őt azzal, amit tett. Anyám nem tudott
semmiről, nagyot veszekedtek emiatt.
Ella újra csak bólintott, aztán felállt.
- Ne haragudj, most szeretnék lefeküdni.
- Nincs semmi hozzáfűznivalód?
- Mit kellene még mondanom? Hogy milyen szánalmas volt? Hogy
undorodtam annak a fickónak a csókjától, és még jobban undorodom attól,
hogy az apád képes volt fizetni ilyesmiért? - Félresöpörte a szemébe hulló
hajszálakat. - Mindezt te magad is tudod, nem?
- Természetesen.
- Hát akkor... - Ella felállt, és elfordult, hogy távozzon. - Gondolom,
nemsokára találkozunk.
 Sebastian utánalépett, és megfogta a karját.
- Kérlek, Ella, légy megint jó hozzám.
A nő némán rábámult. Ki akarta szabadítani a karját, aztán mégsem tette.
- Fáradt vagyok, Sebastian.
- Itt maradhatok veled?
Ella a férfi szemébe nézett, mintha kiolvashatná belőle az érzelmei
mélységét. Vajon a puszta vágy hajtotta erre a kérésre, vagy valóban az ő
közelsége után sóvárgott?
Végül bólintott, leengedte a karját, és megfogta a férfi kezét. Együtt
mentek fel a lépcsőn, szótlanul, csak a lépteiket lehetett hallani.

Louise nem tagadhatta le, hogy bűntudata volt, miközben Max ágyán
feküdt, a ruhája nyitva, félig lecsúszva a vállán, és szorosan odabújva
simult ehhez a, férfihoz, aki alig egy órája még az apjával beszélgetett, és
azt mondta neki, hogy táncolni mennek. Tudta, hogy meg kellene állítania a
férfit, de az érintései, a csókjai túlságosan ellenállhatatlanok voltak.
- Te jó ég - hörögte Max, amint levegőhöz jutott két csók közben. -
Csodálatos vagy, tudod?
Egyik karját a lány dereka köré fonta, hogy közelebb húzza, így a csípője
az övéhez nyomódott. Az iránta érzett vágyát ilyen egyértelműen érezni
Louiset megrémítette és lenyűgözte egyszerre.
A férfi szája végigvándorolt a lány nyakán, Louise pedig csak a vér zúgó
lüktetését hallotta a saját fülében. Mindazonáltal a tudata mélyén maradt
még némi józanság, így sikerült elszabadítania magát Maxtól.
- Ne - mondta lélegzet- visszafojtva -, hagyd abba.
A férfi szünetet tartott.
- Nem tetszik?
- De igen, túlságosan is. - Remegő ujjakkal visszahúzta a ruhát a vállára.
- Nem szabadna ezt tennünk, te is tudod.
 - De hisz szeretjük egymást, és ezt komolyan gondolom. Miért várnánk?
Louise begombolta a ruháját.
- Mert rossz a lelkiismeretem az apámmal szemben. Legalább menjünk
egy órát táncolni, hogy ne kelljen teljesen hazudnom.
Egy pillanatig azt hitte, hogy a férfi mérges lesz, de Max odahajolt hozzá,
megcsókolta, és elmosolyodott.
- Gyönyörű vagy. Rendben, menjünk táncolni.
Miután Louise megigazította a haját, hogy ne tűnjön túlságosan ziláltnak,
föltette a kalapját. Max türelmesen megvárta, és odanyújtotta a karját,
amikor a lány elkészült. Lábujjhegyen osontak ki a lakásból, hogy senki ne
vegye észre, hogy Maxnak hölgylátogatója volt. Louisenek vissza kellett
fognia magát, hogy ne kuncogja el magát. .
A fülledtség estére sem enyhült, ami még Louise számára is nyomasztó
volt, pedig ő szerette a nyarat. Mivel a vágy, amit Max az előbb ébresztett
benne, még mindig ott lüktetett az ereiben, arra kérte, menjenek előbb
sétálni. Szüksége volt egy kis nyugalomra, hogy rendezze a gondolatait,
szüksége volt a férfi közelségére, és ebbe a hangulatba nem illett sem zene,
sem más ember.
Max lakása egy Mosel-parti házban volt, így végigsétáltak a
Moselstraβén, a vámház mellett, egészen a Királyi Állami Levéltárig,
ahonnan a Rajna partján folytatták sétájukat. Csendben haladtak egymás
mellett, és Louise élvezte a néma együttlétet. Remélte, hogy Max is így
érez, nem találja őt unalmasnak.
A Pfaffendorfer hídnál jobbra fordultak, és a kazamaták mögött sétáltak
tovább, a városi hangversenyterem mellett, amely mögött egy nyíl alakban
elkeskenyedő kert volt. A kiszűrődő zene hallatán Louise azon kapta magát,
hogy dúdolni kezdett. A Kaiser- Wilhelm- Ring után jobbra fordultak, a
Löhrstraβéra, a rondella és a Jézus Szíve-templom mellett.
 Louise éppen meg akarta kérdezni, merre induljanak tovább, amikor egy
részeg férfiakból álló csoport haladt el mellettük. Úgy tűnt, mintha
verekedésre készülnének. Az öltözékük alapján dokkmunkásoknak tűntek,
és az egyik kacsintva rávigyorgott. A többiek valószínűleg egyszerűen
elsétáltak volna mellettük, ha a vigyorgó nem böki meg Maxot hevesen a
vállával. Max meglökte Louiset, aki ettől az úttestre esett, mire egy
közeledő autó csikorgó fékkel állt meg.
A sofőr kipattant, és felsegítette a lányt, mialatt Max a vállát dörzsölte, és
komoran nézett a lökdösődőre.
- Vigyázz, merre mész legközelebb - nevetett pimaszul a kötözködő férfi.
- Egyébként a kedvesed az utcán fekszik - tette hozzá segítőkészen az
egyik társa.
Időközben azonban Louise újra felállt, mialatt a sofőr többször is
megkérdezte, nem sérült-e meg.
- Jól vagyok - válaszolta -, csak szörnyen megijedtem.
- Hát még én - tette hozzá Max, és aggodalmaskodva fogta meg a lány
kezét.
Bár Louise bosszús volt, amiért Max nem figyelt rá, és csak a saját
vállával volt elfoglalva, miközben őt majdnem elgázolták, a férfi érintésére
az érzés nyomtalanul elillant Louiseből.
A sofőr még egyszer megbizonyosodott, hogy minden rendben van-e
vele, majd visszaült a kocsijába.
- Még mindig szeretnél táncolni menni? - kérdezte Max.
- Igen, nincs semmi bajom.
Max apró körözésekkel mozgatta a vállát, és Louise azon tűnődött, vajon
tényleg ilyen komoly ütést kapott- e.
- Nagyon fáj? - kérdezte.
 - Nem, minden rendben. - Max újra mosolyt öltött az arcára, ujjai
szorosabbra zárultak a lány keze körül. - Gyere, menjünk táncolni.

Ericet csak komoly rábeszélés után sikerült rávenni, hogy kísérje el Ellát
Heinrich bácsihoz.
- Hetek óta tervez egy közös vacsorát, és ma végre mindenki ráér -
magyarázta Ella.
- Alig tudom visszafogni az örömömet.
- Nekem sincs nagy kedvem hozzá, de valamikor vissza kell térnünk a
normális kerékvágásba.
- Vissza a normális kerékvágásba - ismételte Eric gúnyosan, mire a lány
oldalba bökte a férfit.
- Mindegy, csak legyen másképp, mint most.
Azt remélték, Elisabeth néni és Georg bácsi is megjelenik a családjával,
és ezzel véget vetnek az állandó fárasztó vitáknak.
- Hallottad, hogy Helene Arvid von Oedinghoffal jár? - kérdezte Eric.
- Nem, de örülök neki, így legalább egyszer hálásak lesznek a
történtekért.
Ella valójában túl fáradt volt ahhoz, hogy kimozduljon. Előző este
engedett a kísértésnek, hogy kibéküljön Sebastiannal, miután a férfi néhány
éjszakán át mellette aludt, és nem csinált mást, mint átölelte, pedig
nyilvánvaló volt, hogy többre vágyik. Sebastian általában nagyon
követelőző volt a szerelemben, de tegnap este rendkívül gyengéd volt,
valószínűleg Ella terhessége miatt. Az együttlét azonban Ellának még így is
olyan intenzív és kimerítő volt, hogy elaludt, amint szétváltak. Az alvás
azonban nem volt elegendő, reggel ólmos végtagokkal ébredt, és egész nap
csak vonszolta magát.
Mielőtt Heinrich bácsikájukhoz hajtottak, megivott egy csésze
feketekávét, hogy ne aludjon el az asztalnál. Ella hagyta, hogy Eric
vezessen. A levegő nehéz volt, nyirkosán tapadt a bőréhez. Ella ezen a
nyáron nagyon nehezen viselte a hőséget, és minden alkalommal komoly
erőfeszítésébe került, hogy elhagyja a hűvös házat.
- Elmondod nekik, hogy gyermeket vársz? - kérdezte Eric.
- Igen, elmondom. Talán Georg bácsi akkor kíméletesebb lesz.
Eric hitetlenkedő grimaszt vágott.
- Mi van veled és Clarával? - kérdezte Ella mintegy mellékesen.
- Ő nem vár gyermeket.
Ella bosszúsan felhorkant:
- Pontosan tudod, mire gondolok. A szeretőd?
- Nem.
Ez kissé nyugtalanító volt. Kezdetben Ella azért aggódott, hogy Clara túl
könnyen elveszíti az ártatlanságát Eric miatt. Azt a tényt azonban, hogy a
férfi nyilvánvalóan komolyan gondolja a lánnyal a dolgot, most még
aggasztóbbnak találta.
- El akarod venni feleségül?
- Még nem tudom, mit akarok.
- Talán erre spekulál? Hogy feleségül menjen hozzád, és átvegye a
helyem a munkában.
Eric összeráncolta a homlokát. Neki nyilvánvalóan eszébe sem jutott
eddig ez a gondolat.
- Szerintem ez képtelenség.
- Valóban?
- Tényleg aggaszt?
- Persze, miután annyi mindent megtettem azért, hogy megtarthassuk apa
vállalkozását.
- Senki sem fog téged innen elűzni, amíg én élek - válaszolta a bátyja. -
Ha valaha is lesznek gyermekeim, ők öröklik majd, de te leszel a
vagyonkezelő, amíg nagykorúak nem lesznek.
Ella hátrahajtotta a fejét, és lehunyta a szemét. Az autó behajtott a
Heinrich Dorn villája előtti udvarra, Eric leparkolt két másik autó mellé.
Mélyet sóhajtva leállította a motort, és kiszállt. Ella már azelőtt kinyitotta
az ajtót, hogy a bátyja megkerülte volna a kocsit. Kicsit megszédült, és
megragadta Eric karját.
- Menjünk inkább haza? - kérdezte a férfi, és a hangjában bujkáló
reménykedés megnevettette a lányt.
- Nem, sajnálom.
Az inas ajtót nyitott nekik.
- A hölgyek és az urak már a szalonban vannak.
- Köszönöm, Friedrich - felelte Eric.
Elisabeth néni és Georg bácsi is megérkezett a családjával, és együtt
beszélgettek Heinrich Dornékkal. Az a pillanat, amikor Georg és a felesége
arcáról leolvadt a mosoly Ella láttán, más körülmények között egyenesen
komikus lett volna. Ám Ella most idegesen nézett rájuk, mert a harag,
amellyel a nagybátyja végigmérte, nem volt mulatságos.
- Mi akar ez lenni? - kérdezte Georg bácsi Heinrich felé fordulva,
miközben ujjával Ellára mutatott. - Talán vicc?
- Azt hiszem, ez az este remek alkalom a kibékülésre - hangzott a válasz.
- Előre kellett volna szólnod, akkor nem jöttünk volna.
- Tudom, ezért nem mondtam semmit.
Georg zihálva intett Helenének és a fiának, Hansnak.
- Gyerünk, indulunk.
Hans döbbenten nézett.
- Még csak most érkeztünk.
- Nem érdekel, egy percet sem töltök- azzal a személlyel egy asztalnál
vagy akár egy szobában.
 - Ő az elhunyt testvérünk lánya - jegyezte meg Heinrich Dorn.
- Ha taníttatta volna, vagy legalább olyan nőt vett volna feleségül, aki
nem viselkedik úgy, mint egy kurva, azt hiszem, sok mindentől megkímélt
volna mindannyiunkat.
- Kurvának nevezed az anyámat? - csattant fel Eric.
Georg csupán egy kézmozdulatot tett, mintha az ellenvetés szóra sem
lenne érdemes.
Ella lefogta a bátyja karját, amely megfeszült a szorítása alatt. Amikor
Georg Dorn elsétált mellette, és fölemelte a kezét, hogy ismét türelmetlenül
maga felé intse a gyerekeit, a lány ösztönösen összerezzent. A nagybátyja
észrevette ezt, de csak megvetően ránézett, és elfordult.
- Gyertek már!
Hans bocsánatkérőn felvonta a vállát, Helene pedig a szemét forgatta.
Kerülte Ella tekintetét, de a viselkedése nem volt annyira ellenséges, mint
az apjáé. Dorothea Dorn követte a férjét, annak arckifejezését utánozva, ami
ilyen gerinctelenség láttán csak megvetést váltott ki Ellából.
- Nos, ennyit a közös esténkről - nyugtázta Eric, és úgy tűnt, mintha nem
lenne boldogtalan emiatt.
- Együtt fogunk enni, és kész. - Heinrich elvörösödött, ami világosan
mutatta, mennyire bosszús a bátyjára. - Micsoda hihetetlenül goromba
viselkedés.
- Úgy érted, hogy gyerekes - javította ki Eric., - Nevezzük a dolgokat
nevén.
Elisabeth fia, Richard ajkán vigyor jelent meg.
- Hogy van a feleséged? - kérdezte Ella az unokatestvéréhez, Conradhoz
fordulva.
- Már nincs sok ideje hátra, de feküdnie kell, ezért bocsánatot kér.
 Ella remélte, nem valami hasonlóra számíthat, mert az ágyban töltött
hetek próbára tennék a türelmét.
- Nos, akkor ne hagyjuk kihűlni az ételt! - kiáltotta Isolde néni, aki
vidámnak mutatta magát, noha mindenféle udvariatlan magaviselet
rémületet keltett benne.
Helyet foglaltak az ebédlőben, ahol az ülés sorrendjét meg kellett
változtatni, mert Georg Dorn és családjának helye Ella mellett üres lett
volna, így Elisabeth néni a fia, Richard mellé ült le, míg Heinrich bácsi
egyik fia, Frank Ella mellé, a másik fia, Conrad pedig vele szemben foglalt
helyet. A maradék terítéket levették az asztalról.
Az első fogás zöldségleves volt tojással, amit Ella amúgy szeretett, de
most nem bírt tojást enni, mert az ízétől felfordult a gyomra. Észrevette,
hogy Heinrich bácsi felesége, Isolde figyeli őt, miközben csak kavargatta a
levest, és kihalászott néhány zöldséget.
- Nem ízlik, kedvesem?
Ella habozott, de aztán úgy döntött, hogy ez a pillanat éppen olyan
megfelelő, mint bármelyik másik.
- Várandós vagyok.
Isolde összecsapta a kezét, és felragyogott az arca.
- O, milyen csodás hír!
Elisabeth néni viszont megdöbbenve nézett rá.
- Ezt eddig miért nem árultad el nekem?
- Hiszen éppen ezt teszem.
- Akkor miért nem élsz végre a férjeddel? - kérdezte Frank. - Most már
igazán az lenne az illendő, nem igaz?
- Egyet kell értenem vele - szólalt meg Heinrich bácsi. - Egy gyermeknek
rendes családban a helye, nem pedig egy olyan anya otthonában, aki úgy él,
mintha egyedülálló lenne.
 - Ugye mostantól abbahagyod a munkát is? - kérdezte Elisabeth néni. -
Az sem igazán illendő.
- Én legalábbis nem engedném, hogy a feleségem dolgozzon - szólalt
meg Conrad is. - De valószínűleg neki eszébe sem jutna.
Ella lassan kifújta a levegőt.
- Minden marad a régiben.
Minden oldalról értetlenség és felháborodás fogadta, de eszében se volt
minden kérdésre külön- külön válaszolni, némán várt. Eric a mellkasa előtt
összefont karral ült, és csendes derűvel figyelt. Nos, hamarosan őt is
kibillentették a nyugalmából.
Ella megvárta, amíg a moraj elült, és mindenki várakozón elhallgatott. Ez
lehetőséget adott arra, hogy közölje, minden rendben van, és valóban tudja,
mi a kötelessége feleségként és anyaként. Aztán hozzáfűzte:
- Sebastian apja egy nyomozóval figyeltetett. És amikor nem talált semmi
használhatót, fizetett egy férfinak, hogy csókoljon meg akaratom ellenére,
amit lefényképeztetett, majd megmutatta a fotókat Sebastiannak, hogy
szakítson velem.
Hagyta, hogy a szavak belehasítsanak a csendbe, és megdermessze őket.
- Erről én miért nem tudok? - szólalt meg elsőként Eric, hideg és nyugodt
hangon.
- Mert igazából nem akartam erről senkinek sem beszélni.
- Ezért voltál olyan levert az elmúlt hetekben?
Ella csak bólintott.
- És Sebastian?
- Végül elhitte nekem, hogy nem történt semmi.
- Kár, hogy Georg elment - vélte Richard Dorn. - Szerettem volna látni az
arcát, ha meghallja ezt a leleplezést.
 - Werner Lombard valószínűleg nem tette volna ugyanezt Helenével -
válaszolta Frank. - Elvégre ő volt a választottja.
- Ez egyáltalán nem számít - vetette közbe Heinrich Dorn. - Talán így
viselkedik egy becsületes ember?
- Nem, természetesen nem - válaszolta Frank. - De nem is ez volt a
kérdés, ugye?
- Mindenesetre nem bánhat így a családunkkal - jelentette ki Conrad.
- Eddig mintha nem érdekelt volna - ellenkezett most Eric.
- Ha azt kérdezed tőlem, hogy Helene vagy Ella oldalán állok-e inkább
ebben az ügyben, nem kell kétszer meggondolnom a választ. Az egész
dolog szégyenletes volt. De ha Werner Lombard így nekitámad Ellának,
akkor természetesen kiállók az unokatestvérem mellett, bármit is gondolok
róla.
- Ez családi Úgy - erősítette meg Frank. - A vér sűrűbb, mint a víz. Én
még akkor is kiállnék melletted, ha a család szégyene vagy.
Eric ajka megrándult, de mielőtt válaszolhatott volna, Heinrich az
asztalra csapott az öklével.
- Elég legyen! A vacsorának a megbékélést kellett volna elősegítenie,
ehelyett sértegetitek egymást.
- Nem sértettem meg senkit - tisztázta Eric.
- Igaza van - mondta Richard.
Ella egy pillanatra lehunyta a szemét, és szinte láthatatlanul megrázta a
fejét. Amikor újra felnézett, meglepően megértő pillantás érkezett feléje
Isoldetól.
- Itt az ideje a következő fogásnak - jelentette ki. - És kíméljük meg
magunkat minden további viszálytól, Ella kedvéért, akinek most nagyon
kell magára vigyáznia.
 A férfiak szó nélkül bólintottak, Heinrich Dorn pedig még egy szigorú
pillantást vetett körbe, miközben Isolde jelezte a felszolgáló inasnak, hogy
szedjék le a levest, és tálalják fel a főételt.
Aznap estére legalább lekerült a napirendről Ella beköltözése a Lombard-
házba.
 .

1926. november

- Még mindig ragaszkodik hozzá - mondta Sebastian, miközben sétálni vitte

Ellát a városban.
Ella szerette a novembert, mert egyre közeledett a tél, és a hideg csípőssé
és tisztává tette a levegőt.
- Hagyd csak, nem fogom meggondolni magam - válaszolta Ella.
Néhány nappal korábban az anyósa meglátogatta - bejelentés nélkül, amit
Ella egyáltalán nem szeretett. Anélkül, hogy bocsánatot kért volna a férje
lehetetlen viselkedése miatt - valószínűleg azt feltételezte, hogy Sebastian
már megtette -, a gyerekszoba berendezéséről kezdett érdeklődni.
Természetesen biztosította Ellát, hogy szabad kezet ad neki, csak segíteni
szeretne.
Ella azt felelte, hogy szívesen ráhagyja ezt a feladatot, mert a gyereke
csak akkor tölti az éjszakát a Lombard-villában, ha véletlenül úgy adódik.
- Hogy érted ezt? - kérdezte felháborodottan az anyósa. - Továbbra is
külön akarsz élni a fiamtól a gyerekkel?

Ez volt az oka, amiért a férjem egyáltalán kényszerítve érezte magát,

hogy megfigyeltessen.
Igen, persze, lehet így is csűrni- csavarni a dolgot.
- Sebastian remekül megbékélt ezzel a megállapodással.
 Legalább könnyedén bemászhatott mások ágyába. Ellának a nyelve
hegyén volt a válasz, de visszafogta magát, nehogy vég nélküli
veszekedéssé fajuljon a vita.
- Te mit gondolsz? - kérdezte most Sebastian-tól. - Úgy értem, nem
költözöm a házatokba, de azért érdekel a véleményed.
A férfi felnevetett.
- Nos, hosszú távon tényleg nem fog működni ez a különélés, Ella.
Egyelőre azonban maradhat így is, nemigen akarok mostanában beszélni az
apámmal.
Az egyelőre tág fogalom volt, és Ella nem is gondolt arra, hogy az
elkövetkező években az anyósáékhoz költözne.
- Egyébként hová szándékozol menni? - kérdezte Sebastian, mert
pillanatnyilag meglehetősen céltalanul sétáltak a környéken. .
- O, nem igazán tudom. Csak egy kis friss levegőt akartam szívni.
A gyerek februárban érkezik, ami azt jelentette, hogy Ella nem
ünnepelheti majd meg a farsangot, amit nagyon bosszantónak talált. Bulizni
és táncolni akart volna, és már most hiányzott neki. Alig kezdte újra élvezni
az életet, amikor rögtön teherbe esett. Azt azonban nem tagadhatta, hogy
ugyanakkor nagyon várta a gyermeket. Ellentmondásos érzelmeihez
ráadásul zavaros félelem is társult.
Sebastian felhúzta a vállát, megborzongott. - Nem gondolod, hogy elég
friss levegőt szívtunk már?
Ella mosolyogva a nap felé tartotta az arcát.
- Ha még egy kicsit kitartasz, gondoskodom róla, hogy otthon gyorsan
felmelegedj.
- Ez a beszéd.
Bár a terhessége miatt egyre ügyetlenebb lett, mégis fékezhetetlenül
vágyott Sebastianra. Szinte szégyentelennek érezte magát. Már a gondolat,
hogy mit fog vele művelni odahaza, arra késztette, hogy lehetőleg gyorsan
befejezze a sétát.
Eric nem volt otthon, így egyenesen Ella szobájába mehettek, ahol a
ragyogó kora délutáni napfényben szeretkeztek. Ez az éhség ugyanolyan
emésztő volt Ellában, mint az étel utáni sóvárgása, amely időről időre
eluralkodott rajta. Néhány nappal ezelőtt karaj volt vacsorára, és Ella olyan
jóízűen falt, hogy még Eric is mosolyogva nézte. Az sem kerülte el a
figyelmét, hogy Sebastian szinte minden estét náluk töltött.
- Legalább nem mászik be más nők ágyába - mondta a bátyja egy este
Ellának.
'Miközben Ella az ágyban feküdt, és hevesen kapkodta a levegőt,
Sebastian megsimogatta a hasát, és elmosolyodott, amikor a pici az
érintésére megmozdult.
- Örülni fogok, ha majd újra karcsú leszek - sóhajtott Ella. - Úgy érzem
magam, mint egy bálna.
- Nem olyan rossz ez. Különben is, vannak jó oldalai is - jegyezte meg
Sebastian a mellére pillantva.
Azt, hogy a nő teltebb lett, félreérthetetlen elismeréssel vette tudomásul.
- Korábban nem tetszettem neked?
- Ha így lett volna, nem lennél ebben az állapotban.
- De úgy gondolod, hogy jobb így?
Ella maga sem tudta, miért keresi hirtelen a veszekedést, és Sebastian
tekintetéből észrevette, hogy alaposan mérlegeli a választ, noha tudja, hogy
az most csakis rossz lehet.
- Gyönyörű vagy - jelentette ki végül a férfi diplomatikusan.
- Szebb, mint azelőtt?
- Nem.
- De hát erre utaltál.
 Sebastian egy pillanatra lehunyta a szemét, és sóhajtva kifújta a levegőt.
- Akkor is ilyen színpadiasán bosszankodsz, ha a szeretőd mond valamit?
Sebastian nem válaszolt, és a tekintetét Ella hasán tartotta, amelyen most
a keze pihent. Ella rögtön megbánta, amiért így ráförmedt. Semmiképpen
sem akarta, hogy a férfi elmenjen.
- Sajnálom.
- Rendben van.
- Nem, nincs rendben.
- Igen, tudom.
- És miért mondod ezt ilyen furcsa hangon?
Sebastian fölegyenesedett.
- Azt hiszem, jobb, ha elmegyek. Holnap valószínűleg jobb kedved lesz.
- Más ágyába, ugye? Egy olyanéba, akinek a természete is jobb?
- Jelenleg csak te vagy, ha ez megnyugtat. És nem, még ha lenne is
szeretőm, nem mennék el hozzá. A női társaság iránti igényemet mára
kielégítettem.
- Nos, a vacsora a szüléiddé! határozottan jobb választás.
- Ferdinandhoz megyek, nála vacsorázom.
Sebastian felkelt és felöltözött.
Ella nem akarta, hogy elmenjen, de arra sem akarta kérni, hogy maradjon.
Tudta, hogy az ő hibája, ami még jobban felszította a férfi iránt érzett
irracionális haragját. A párnára borulva bosszankodva figyelte, ahogy
felöltözött.
- Találkozunk holnap? - kérdezte a férfi.
Ella csak vállat vont, lehunyta a szemét, és hallotta, ahogy Sebastian
elhagyja a szobát.
Kapellen-Stolzenfels település a Lahn torkolatánál feküdt, Koblenztől
délre. A falu fölött állt a Stolzenfels-kastély. Gyönyörű sétautak vezettek
oda, Clara régen gyakran kirándult erre a szüleivel. Ériekéi kéz a kézben
sétálva most egyszerre érezte ismerősnek és idegennek, mintha
gyermekkora világába vitte volna vissza a férfit. Ugyanakkor azt is tudta,
hogy Eric nem szereti a hideget, zárkózottá és hallgataggá teszi.
Clara végül elvezette a házhoz, ahol a lakása volt, megállt előtte, és a
férfira bízta, hogy be akar-e menni vele, vagy inkább elmegy.
- Bajba kerülsz, ha bekísérlek? - kérdezte Eric.
- A lakás az enyém, apám vette annak idején. A szomszédok talán
pletykálni fognak, de csak akkor, ha észre- vesznek.
- Szóval nagyon csendben kellene beosonnunk.
- Ez biztosan csökkentené a felfedezés kockázatát.
Mosoly suhant át a férfi arcán.
- Milyen izgalmas.
Clara kinyitotta a kaput, szó nélkül a lépcsőhöz mentek, egyszerre lépve,
hogy senki ne leskelődjön kíváncsian, amikor meghallja, hogy a könnyű
lépteket nehezebbek is kísérik. Két lépcsőfok nyikorgóit. Clara igyekezett
még az í egyforma lélegzetvételekre is ügyelni, ráadásul állandóan £ el
kellett fojtania a kuncogását.

Miután becsukta maga mögött az ajtót, magához húzta Eric fejét, és

gyengéden szájon csókolta. Amióta együtt töltötték az éjszakát, időnként
elmentek sétálni, és csókolóztak is, de nem olyan intenzitással, mint
korábban. Clara elengedte a férfit, levette a kabátját, elvette Ericét is, és
mindkettőt beakasztotta a gardróbba.
Eric körülnézett.
- Nagyon szép - mondta. - Szóval itt nőttél fel?
Tekintettel a körülményekre, Clara elgondolkodott azon, vajon csak
udvarias akart-e lenni.
- Igen - felelte szűkszavúan, és kezével a nappali felé intett.
 A férfi lassan belépett a szobába, körbetekintett.
- Itt tényleg nagyon otthonos.
Ez a szűkösség körülírása akart lenni?
Odament az ajtótól balra álló zongorához, felcsapta a fedelét, és leütött
néhány billentyűt.
- Megengeded?
Clara meglepetése bizonyára nyilvánvaló volt, amikor egyetértőén
bólintott.
Eric játékán látszott, hogy kissé kiesett a gyakorlatból, de valószínűleg
valamikor jól zongorázott. Clara lenyűgözve hallgatta, aztán letelepedett
mellé a széles zsámolyra, és négykezest próbált játszani vele, ami inkább
rosszul sikerült, mint jól. A kezük a billentyűkön megállt, szorosan egymás
mellett, aztán Eric a lány felé fordult, átkarolta a derekát, és megcsókolta.
Clara tulajdonképpen gondosan megtervezte az estét, egy közös séta után
együtt akart vacsorázni vele, átgondolta, mit fog készíteni, és utána talán
még el is ment volna vele valahová. Most azonban semmi mást nem akart,
csak azt, hogy a csók örökké tartson. Szorosan ölelték egymást, felálltak,
Clara pedig a szobája felé irányította magukat, ahová betántorogtak, és az
ágyra zuhantak. Eric addig csókolgatta, amíg a lány el nem szédült. Ujjaival
kigombolta a blúza felső gombjait, ő pedig magához húzta a férfi fejét, mert
nem akarta, hogy abbahagyja a csókot.
Eric nem szeretkezett vele, csak simogatták egymást, és úgy tűnt, a
férfinak ez egyelőre elég volt.
Ennek azt kell jelentenie, hogy komolyan gondolja, tűnődött Clara. Vagy
talán nem akarta elkötelezni magát mellette, nem akarta kockáztatni a
terhességet. Akkor viszont felmerül a kérdés, hogy miért van itt egyáltalán.
Clara nem hihette, hogy más nőkkel, akikkel ágyba bújt, ennyire
visszafogott lett volna. Vagy talán - hallott már ilyen esetekről - nem tudott
vele lefeküdni, mert a háború elvette tőle ezt a lehetőséget. Viszont érezte
őt, amikor csókolózás közben magához szorította, és bár kevés tapasztalata
volt az ilyesmiben, tudta, milyen érzés egy férfi vágya, mert Veit mindig
egyértelműen hagyta, hogy megérezze.
Eric hallgatott, simogatta a lány hátát, végigcsúsztatta a kezét a csípőjén,
minden további érezhető szándék nélkül.
- Mostanában megint jobban kijössz a húgommal? - kérdezte végül.
Clara megrándította a vállát.
- Hm, igen, bizonyos mértékig. De nem hinném, hogy különösebben
kedvel engem.
- Ezt miből gondolod?
- Olyan távolságtartó és hűvös. Néhány hónapja, amikor együtt voltunk
valahol, még más volt, de azóta... - habozott.
Nem akarta azt a benyomást kelteni, hogy a bátyjának panaszkodik
Ellára. Elvégre tudta, milyen közel állnak egymáshoz. De Eric kérdezte, ő
pedig nem akart hazudni.
- Mostanában a szokásosnál is ingerlékenyebb mindannyiunkkal.
Clara ismét vállat vont. Ella másképp bánt Louisevel, mint vele, de
persze régóta a legjobb barátnője, és a csokoládészalonban is nagyon
hasznos munkaerő.
- Mostanában sok minden nyomja a vállát - tett újabb kísérletet Eric,
hogy megvédje a húgát. - A Dorn Csokoládégyár, a csokoládészalon, a
kissé bonyolult házassága és most még a gyerek is. Talán azt hiszi, hogy ki
akarod túrni a kávézóból, hogy elüldözd őt.
- Nem várhatja el, hogy örökké magányosan élj, hogy ne álljon fenn ilyen
veszély.
Eric elmosolyodott.
 - Biztosan nem várja el, de talán jobban örülne egy olyan feleségnek, akit
az köt le, hogy otthon üljön, és velem tart az estélyekre és partikra, mint egy
olyan, aki dolgozni akar.
- Eddig mindig szükségből dolgoztam. Ella sosem kérdezte meg, hogy
egyáltalán akarom-e tovább csinálni, ha férjhez megyek.
- Ez a kérdés, ugye?
Clara nem volt biztos benne, hogy arra célzott-e ezzel, hogy hozzámegy-
e a férfihoz, vagy hogy ott marad-e az üzletben. Eddig nem sok minden
történt a csókokon és néhány visszafogott simogatáson kívül, Eric nem
beszélt házasságról, és Clara ismét azon tűnődött, hogy valójában mit akar.
Clara Eric mellkasához simulva feküdt, szemét lehunyva, a férfi
szívdobogásának hangjával a fülében. Elaludhatott, mert amikor újra
kinyitotta a szemét, egy pillanatra zavarba jött. Besötétedett, de nem
kapcsoltak villanyt, így Clara nem tudta megmondani, mennyi lehet az idő.
Hallotta Eric szapora lélegzetvételét, mintha futna, közben zihált, a teste
rángatózott. Clara rémülten, remegő ujjakkal tapogatózott az ágya melletti
kis lámpa kapcsolója után.
Eric hánykolódott, kiabált, nyöszörgött, úgy tűnt, továbbra is alszik. Clara
riadtan megérintette a vállát, aztán kissé megrázta, amikor a férfi nem
reagált. Akkor felpattant, valósággal ellökte magától Clarát, aki majdnem
leesett az ágyról. A következő pillanatban Eric szeme tágra nyílt, és úgy
bámult rá, mintha ott se lenne. Látszott, hogy a tekintete csak lassan talál
vissza a valóságba, és ahogy a lányra összpontosított, egész testében
remegett.
- Azok a képek... - zokogott fel. - Nem bírom kiverni azokat a képeket a
fejemből. A koponyám néha szinte szétrobban a fájdalomtól, olyankor még
a fényt sem bírom elviselni, a sötéttől viszont megrémülök - öklét a
homlokára szorította, mintha ezzel kipréselhetné onnan a mögötte rejlő
borzalmakat.
Clara tétován kinyújtotta a kezét, megsimogatta a férfi haját, megérintette
a vállát, magához húzta, érezte, ahogy Eric átkarolja, arcát a vállához
nyomja. A férfi nehezen és szaggatottan lélegzett, és sokáig tartott, mire a
szorítása meglazult, és végül elhúzódott tőle.
- Bocsáss meg. Azt hiszem, jobb, ha most elmegyek.
Clara a karja után nyúlt.
- Ne, maradj. Miért akarsz elmenni?
- Nem tudok itt maradni és itt aludni. Alvás közben nem tudok uralkodni
magamon, védtelen vagyok a képekkel szemben, és nem tudom, mire
vagyok olyankor képes.
Úgy értette, fél, hogy fájdalmat okoz neki? Clara arra a lökésre gondolt,
amellyel a férfi álmában majdnem letaszította az ágyról.
- És aztán? Soha többé nem látlak majd? így képzeled?
- Nem, természetesen nem.
- De nem akarod az éjszakát mellettem tölteni?
Eric hallgatott.
- Nem - mondta végül.
- Én bízom benned.
- De én magamban nem.
- Mi... - kereste a helyes megfogalmazást. - Mi a helyzet velünk? Ha már
kategorikusan kizárod, hogy valaha is velem töltsd az éjszakát...
A férfi sóhajtott egyet, megdörzsölte a halántékát, kimerültnek tűnt.
- Nem beszélhetnénk erről máskor?
Clara bólintott.
- Kérlek szépen, maradj velem. Kérlek.
Látta, Eric mennyire vonakodik ezt megtenni a kedvéért.
 - Hát jó. Ezt az egy éjszakát.
- Állód a szavad, ugye? Nem fogok holnap úgy ébredni, hogy te már nem
leszel itt?
- Nem, ne aggódj.
Clara le akarta oltani a lámpát, de Eric lefogta a karját.
- Ne.
A sötéttől viszont megrémülök.
- Megértem. Természetesen égve hagyom a villanyt.
Clara nehezen tudott elaludni, ha égett a villany, de Eric a mellkasához
húzta. Lehunyta a szemét, és bár sokáig tartott, de végül sikerült elaludnia.

- Nem láttad a kulcsaimat? - kérdezte Louise.

- Nem - felelte Ella, a háta mögé téve a kezét, így a hasa igencsak
előredudorodott.
A barátnőjét elnézve Louise úgy érezte, hogy nem fogja elsietni a
gyermekvállalást. Egyszer biztosan eljön az ideje, de remélhetőleg
valamikor a távolabbi jövőben. Szerette volna még egy kicsit élvezni az
életet Maxszal, mielőtt kövér és formátlan lesz. Ráadásul Ellával
ellentétben ő valószínűleg nem engedheti meg magának, hogy dadát vegyen
fel, ami azt jelenti, hogy igencsak beszűkül majd az élete, és vagy nem tud
tovább dolgozni, vagy mindig ott lóg rajta a gyerek.
- Meglásd, előkerül - mondta.
- Ki kerül elő? - tudakolta az apja, aki ebben a pillanatban lépett be az
eladótérbe.
- A kulcsom - válaszolta Louise -, jobban mondva a kulcscsomóm.
- Mikor tűnt el?
- Ma reggel vettem észre, amikor nyitni akartam.
 - Nos, akkor próbáld megkeresni.
- Egész nap ezt csináltam.
Talán hazafelé menet vesztette el? Maxnál felejtette? Mikor tartotta
utoljára a kezében? Előző nap az apja nyitott ki reggel. Kora este Maxnál
járt, és amikor visszatért, Ella még mindig a kávézóban ügyködött, így nem
volt szüksége a kulcsra. Louiset kiverte a verejték a gondolatra, hogy talán
már több mint egy napja nincs nála a kulcs. O, ez nem lehet igaz! Mégis hol
keresse?
- Milyen volt tegnap? - kérdezte Ella elmélázva, miután az apja átment a
műhelybe.
- Hm?
- Maxszal.
- O, csak vacsoráztunk.
A lakásában, az ágyában, tette hozzá gondolatban.
- Semmi más?
Lehetséges, hogy látni rajta? Louise habozott.
- Nem, semmi különös.
Ella figyelmesen szemlélte a barátnőjét. Tulajdonképpen semmi oka nem
volt rá Louisenek, hogy ne mondja el neki, és ő maga sem igazán tudta,
miért nem teszi meg. Tényleg nem kellett attól tartania, hogy a barátnője
elítéli. De valami visszatartotta, talán az, hogy Ella az utóbbi hetekben
türelmeden és nagyon ingerlékeny volt. Lehet, hogy ebben a hangulatban
kíméletlenül ítélkezne Max felett.
Louise felhagyott a kulcs keresésével, és az Ella által kinyomtatott
szórólapokat nézegette. A hónap csokoládéját ismertették kiemelten, hozzá
meg egy rózsafajtát. A rózsa motívumként rendszeresen megjelent a
reklámanyagokban is mint a szerelem, az érzékiség szimbóluma. Az elmúlt
korokban a rózsa jelképezte az összetört szívet is, és ezzel állították
párhuzamba az Ella által kreált pralinét, amely erre gyógyír. A fiatalos
lendület és az öröm is hangsúlyosan megjelent a reklámjaikban. Lehet-e
annál nagyobb gyönyörűség, mint a megfelelő csokoládé a megfelelő
pillanatban? Ella megalkotta a Hajnali pír nevű bonbont, fölelevenítve az
ókori legendát, amelyben a rózsát a hajnal fényének őrzőjeként írták le.
A lehetőségek éppúgy kimeríthetetlenek voltak, mint Ella ötletei. Louise
apjában rokon lélekre talált, és ők kerten órákon át tudtak beszélgetni.
Louise kicsit irigyelte is őt ezért, ő maga ugyanis sosem volt ennyire
kreatív. De a kereskedéshez értett, ami legalább olyan fontos. Remek ötletei
voltak az áruk elrendezésével és elhelyezésével kapcsolatban, így Ella ezt
teljesen ráhagyta.
A csokoládészalonban mindig nagy volt a forgalom, és a kávézó is igen
népszerű lett, így előfordult, hogy néhány vásárló állva itta a forró
csokoládét, miközben arra várt, hogy felszabaduljon egy asztal. A kávézóba
szinte kivétel nélkül nők jártak, olykor férfi kísérővel, de férfiak egyedül
szinte soha. A remek ötlet Ellától származott, aki a reklámmal elsősorban a
nőket célozta meg. Különösen most, amikor nyakukon volt a karácsonyi
bevásárlás, és a roham még inkább megsokszorozódott, mint nyáron.
Bejött egy vásárló, és fahéjas trüffeleket kért, amelyeket Clara egy
csipesszel óvatosan kivett a vitrinből, és dobozba helyezett. Ezeket Louise
készítette előző nap, a töltelékét tejcsokoládéból, tejszínből, fahéjból és
vajból keverte ki, aztán étcsokoládéba mártotta és kakaóporba hempergette.
Kísérletezett azzal is, hogy csipetnyi sót kevert a kakaóporba, és az
eredményt fölöttébb érdekesnek találta, mintha az enyhén sós íz még inkább
kiemelné a trüffel belsejében található töltelék ízét. A kísérleti példányokat
azonban nem merte volna eladni a vásárlóinak. Szintén nagy keresletnek
örvendett a diós-rozmaringos mandulakrokant és a sáfrányos praliné,
valamint a diós nugát.
 Louise éppen a csokoládéműhelybe készült, hogy feltöltse az etazsereket,
amikor egy vásárló felkiáltott:
- Te jó ég! Ez szörnyű!

Clara néhány napja nem látta Ericet, pontosabban az óta a nap óta, hogy
nála töltötte az éjszakát. Reggel egyedül ébredt az ágyban, fejfájással és
olyan érzéssel, mintha nem is aludt volna. A csalódottság, hogy a férfi
egyszerűen elment az éjszaka folyamán, pedig a szavát adta, úgy terítette le,
mintha gyomorszájon vágták volna. De aztán észrevette Ericet a kanapén,
hátrahajtott fejjel, lehunyt szemmel. Mintha észlelte volna, hogy a lány
figyeli, kinyitotta a szemét, és ránézett. Amikor Clara megkérdezte, hogy az
egész éjszakát ott töltötte-e, a férfi igennel válaszolt.
Most, hogy az eladótérben állt, Louise a kulcsát kereste, Ella pedig még
mindig furcsán távolságtartónak tűnt, Clara azon tűnődött, vajon akarja-e
ezt. Egy olyan férfit, aki teljesen összetört, aki tartott attól, mire lehet képes.
Aki nem akart a jelenlétében aludni, mert féltette őt.
Éppen fahéjas trüffeleket tett dobozba egy vásárlónak, hozzá dobozban
kakaót, amikor egy nő felkiáltott a kávézóban:
- Te jó ég! Ez szörnyű!
Louise gyorsabban reagált, mint Clara, akinek még vissza kellett adnia az
aprót. A vásárló láthatóan nem akart távozni, inkább kíváncsian bámulta a
nőt, aki mély undorral csapta le a süteményesvillát.
- Valami baj van a tortával? - kérdezte Louise.
- Hogy van-e valami baj vele? Kóstolták maguk egyáltalán?
- Többször is - válaszolta Louise, és elvette előle a tányért, úgy
méregetve a süteményt, mintha az elárulná neki a titkot, hogy mi a baja.
- Nos, akkor csak rajta - mondta a nő lekezelően.
Louise a válla fölött Clarára pillantott.
- Hoznál nekem egy süteményesvillát, kérlek?
 Clara bólintott, és besietett a műhelybe, ahol Ella elhallgatott a mondat
közepén, és kérdőn nézett rá.
- Szükségem van egy villára.
- Értem. És mi ez a nagy sietség?
- Valami baj lehet a tortával - és Ella válaszát meg sem várva elhagyta a
szobát.
Louise fogta a villát, és megkóstolt egy darabot a tortából. Azonnal
eltorzult az arca, és a másodperc törtrészéig láthatóan azt fontolgatta, hogy
kiköpi a falatot a tányérra. Végül nyelt egyet, és kissé megrázkódott.
- Elnézést, nem tudom, mi történt. Természetesen máris hozok egy
másikat.
- Nos, nagyon köszönöm, nekem ennyi elég is volt - horkantott fel a nő,
és felállt.
- Kér esetleg egy forró csokoládét? - ajánlotta fel Louise. - Természetesen
a ház vendége.
- Ez után az élmény után nem akarom tudni, milyen íze lehet - azzal a nő
fogta a táskáját, felkapta a fogasról a kabátját, és felszegett fejjel távozott a
kávézóból.
Clara elvette Louisetől a tányért, hogy a vendégekkel foglalkozhasson.
Inkább ráhagyta, hogy elsimítsa a hullámokat, elvégre ebben neki volt több
tapasztalata. A műhely ajtajában Ella és Curt Dalberg is csak bámult.
- Én is megkóstoltam a tortát - szólalt meg Ella. - Rettenetesen sós, és
van valami mellékíze.
Louise vörös arccal lépett be a csokoládéműhelybe.
- Tegnap kísérleteztem egy kicsit a sóval. Lehet, hogy valamit
elügyetlenkedtem?
Az apja ránézett.
- Nem, az kizárt.
 Odalépett a kristálycukrot tartalmazó agyagedényhez, megkóstolta egy
kanállal, az arca eltorzult.
- Só!
Ella összeráncolta a szemöldökét.
- Ez hogy lehet?
- Talán figyelmetlen voltam, amikor tegnap töltöttem belőle - találgatott
Louise.
Ella riadtan ugrott talpra.
- A pralinék!
Clara átment az eladótérbe, és bekapott egy fahéjas trüffelt. Szétolvadt a
szájában, és csodálatos íze volt. Megkóstolt még néhány másikat is, de
egyikben sem volt semmi kivetnivaló.
- Az nem lehet - hitetlenkedett Louise halkan, miközben csatlakozott
hozzá. - Tegnap este még minden rendben volt. - Beleharapott az alsó
ajkába. - Valami történt tegnap este. Egyszerűen nem értem.
. - Maradt még cukor?
- Igen, és a sütemények, amelyeket apa barna cukorból készített, ehetőek,
így nem kell mindent kidobnunk.
Egész délelőtt ott lebegett a fejük fölött az aggodalom, hogy újabb
kellemetlen meglepetés érheti őket, de úgy tűnt, minden rendben volt,
kivéve a rosszul sikerült süteményeket.
- Remélem, az a nő nem híreszteli el mindenkinek - jegyezte meg Louise.
- Biztosan nem. De ha mégis, ez olyasféle baleset, ami bárkivel
megeshet.
- Az apámmal még soha nem történt ilyen ennyi év alatt, hogy
összekeverje a cukrot a sóval. Teljesen magánkívül van. De honnan tudhatta
volna? A sütemények nagy mennyiségben készülnek, mindennapos
rutinfeladat, és nem számíthatott arra, hogy a cukortartóba váratlanul só
kerül.
Miután délig nem történt több incidens, érezhetően mindenki
megnyugodott, és még Ella is felszabadultnak tűnt.
- Ilyesmi soha többé nem fordulhat elő - közölte eltökélten. - Kizárt, hogy
még egyszer ekkora szégyen érjen bennünket.
Curt és Louise felmentek az emeletre ebédelni, Ella pedig bezárta a
csokoládészalon ajtaját. Az épületet az oldalajtón keresztül hagyták el,
amelyhez a lépcsőházon keresztül lehetett bejutni. Minden délben bezártak
egy egyórás ebédszünetre.
- Eric ma is érted jön? - kérdezte Ella, és Clara mintha egy kis élt vélt
volna felfedezni a hangjában.
- Nem - válaszolta kurtán.
Amióta a férfi nála töltötte az éjszakát, nem jelentkezett, amit
tulajdonképpen nem nehezményezett, mert ő maga is el akart gondolkodni
azon, hogy mi legyen a következő lépés.
- Akkor minden rendben.
Clara elkeseredésében nagyot fújtatott.
- Mi bajod van velem, Ella?
A nő csodálkozva pillantott rá.
- Semmi, miből gondolod ezt?
- Mert folyton úgy viselkedsz, mintha elvennék tőled valamit. Nincs
tulajdonjogod a bátyád fölött.
Ella röviden felnevetett, hitetlenkedés és gúny keveredett a hangjában.
- Azt hiszed, ennyi az egész? Hogy féltékenyen vigyázok rá? Fogalmam
sincs, hány nő ágyába mászott be, és igazából nem is érdekel.
- De én nem feküdtem le vele, habár két éjszaka is megosztotta velem az
ágyat. Még csak nem is próbálkozott. Talán éppen ez az, ami aggaszt? Hogy
nem csak egy vagyok a sok közül?
Ella hallgatott, és zsebre vágta a kulcsát.
- Nálad töltötte az éjszakát?
- Igen, néhány nappal ezelőtt.
Ella erre csak bólintott elgondolkodva.
- Beszélt arról, hogy feleségül akar venni?
- Nem, eddig nem. Legalábbis nem közvetlenül, de utalt arra, hogy több
is lehet belőle. Másrészt... - Clara tétován elhallgatott.
- Igen? Másrészt?
Clara határozottan megrázta a fejét.
- Semmi. Felejtsd el - kisétált az eladótéren keresztül a lépcsőházba
vezető ajtóig.
Ella gyors léptekkel követte, már amennyire a hasa engedte.
- Ebédelünk együtt?
Clara ingerülten összeráncolta a homlokát.
- Nem voltam valami kedves veled, tudom - folytatta Ella. - De talán
tudnánk... hm... beszélgetni?
Clara vállat vont.
- Persze, miért is ne?
Beszállt az autóba Ella mellé, és vadul verni kezdett a szíve, amikor
rájött, hogy a Dorn-villába mennek.
Ella otthon ebédelt, nem egy vendéglőben.
- Eric otthon van? - kérdezte végül Clara, összeszedve a bátorságát.
- Nem, nem hiszem. Amennyire én tudom, ma találkozója van valakivel,
de nála sosem lehet előre tudni, hogy elmegy-e, ez mindig a lelkiállapotától
függ.
Clara bólintott, és igyekezett kiolvasni Ella szavaiból, hogy van-e bennük
rejtett üzenet, amely arra figyelmeztetné őt, tartson távolságot Ella öccsétől.
 - Rémálmoktól szenved, igaz? - kérdezte hirtelen.
- Meglep, hogy a jelenlétedben aludt - felelte rövid szünet után Ella. -
Soha nem marad éjszakára egy nővel. Alvás közben védtelennek érzi
magát, és ezt nem akarja közszemlére tenni.
Clara az alsó ajkába harapott, és a rövid út hátralévő részében hallgatott.
- Ha komolyak a szándékaid - fűzte hozzá Ella, mielőtt kiszállt volna az
autóból -, akkor előzetesen tisztázd magaddal, hogy akarod-e ezt. Tudom,
nagy hatással van a nőkre, de más őt szeretőként vagy egy kis kokettálás
alkalmával ismerni, mint vele együtt élni.
Clara maga sem tudta, mit gondol erről. Képes lenne együtt élni egy ilyen
megtört emberrel?
- Ezért vagy ennyire ellenséges velem? Attól félsz, hogy bántani fogom?
- Nem. Felnőtt ember, aki maga hozza a döntéseit. Soha nem hagyná,
hogy megmondjam neki, mit tegyen.
- Hát akkor mi a baj? Mert van valami a háttérben. Talán azt hiszed, hogy
könnyelmű vagyok?
- Nem. De még ha így is lenne, nekem nem számít, amíg nem csorbul a
csokoládészalonom hírneve.
Clarának eszébe jutott Veit, arra gondolt, hogy mit rejt a múltja, és egy
pillanatra lehunyta a szemét. Hallotta, ahogy Ella kinyitja a kocsi ajtaját,
aztán ő is kiszállt. Szerencsére Eric nem volt otthon, mert nehéz lett volna
Ella kritikus pillantásai közepette vele együtt enni. Ugyanakkor beszélni
sem akart róla, amíg nem biztos az érzéseiben. Nem akarta, hogy Ella
bármit is félreértsen, és elmondja a férfinak.
Eközben úgy tűnt, Ella egyelőre nem boncolgatja tovább a kapcsolatukat.
- Az a dolog a sóval a cukortartóban - hozta elő a témát, amikor a levest
tálalták. - Mit gondolsz róla?
 Louise hibázott, de ezt dara nem akarta hangosan kimondani. Így aztán
feleletként megmaradt egy kurta vállvonogatásnál, és remélte, hogy a
kérdés nem azzal a szándékkal hangzott el, hogy őt csapdába ejtse. Egy
pillanatig még arra is gondolt, hogy Ella műve, csakis azért, hogy
megszabaduljon tőle, darától. Viszont soha nem ártott volna a saját
üzletének, ebben dara biztos volt. Fölemelte a fejét, Ellára nézett, de a nő
tekintete kifürkészhetetlen volt.

Eric a barátaival, Constantin Frankkal és Andreas van Pelttel vacsorázott,

miközben Constantin egész idő alatt a házaséletről siránkozott. Fellengzős
nyilatkozatai ellenére végül is kénytelen volt meghajolni apja akarata előtt,
és nemrégiben megnősült. Máskülönben elveszítette volna az örökösödési
jogát a fiatalabbik öccse javára. Eric a maga részéről inkább lemondott
volna az örökségről, mint hogy egy életre olyan feleséghez kösse magát,
akit nem szeret.
Az este nem alakult túl kellemesen, Eric hamar megbánta, hogy engedett
a meghívásnak. Otthon legalább nyugalom és csend lett volna. De végül is
pontosan erről szólt a dolog, hogy feladja az önmagára kényszerített
elszigeteltséget. A Claránál töltött éjszaka még mindig kísértette, és tudta,
ez így nem mehet tovább. Valószínűleg soha nem lesz képes egy másik
ember jelenlétében aludni. Soha nem lesz képes elűzni a fejéből a képeket
és leküzdeni a depresszióját, ami, úgy tűnt, egyes napokon még a
szokásosnál is erősebben támad rá, mély gödörbe szippantva. De
megpróbálhat megbékélni vele, megpróbálhat mindezek ellenére félig-
meddig normális életet élni.
Ezért aznap úgy döntött, hogy meglátogatja a csokoládégyárat. Ebéd után
indult, elsétált a vasútállomásra, és vonatra szállt. Mielőtt rászánta volna
magát, hogy belép a gyárba, elgyalogolt a Moselweiβ állomás közelében
lévő templomhoz a Koblenzer Straβén, és beült egy padba. A kinti nyüzsgés
után egy pillanatra béke és nyugalom szállta meg. Beszívta a gyertyaviasz
és a tömjén illatát, behunyta a szemét, és a legszívesebben csak ült volna,
megfeledkezve mindenről. A templomban azonban nagyon hideg volt, így
végül dideregve felállt, és kilépett az utcára.
Eric felhúzott vállal odasétált a Dorn Csokoládégyár épületéhez, egy
pillanatra megállt, aztán elszánta magát, és határozottan megcélozta a
bejáratot.
- Jó napot, Herr Dorn - hallatszott a portás meglepett hangja. ,
Eric visszaköszönt, és belépett az épületbe. Kellemes meleg fogadta az
előcsarnokban, ő pedig ellazultan üdvözölte a recepcióst, majd elindult az
ívelt lépcső felé, amely az irodai szárnyba vezetett. A folyosóüresen
nyújtózott előtte, az ajtók zárva voltak, csak az írógépek halk kattogása
tanúskodott nyüzsgő tevékenységről. Egyenletesen folytak itt a
mindennapok, ahol az emberek azon dolgoztak, hogy tovább gyarapítsák a
Dornok vagyonát.
Eric alapvetően nem gondolt házasságra, még akkor sem, amikor már
szerette volna alaposabban megismerni Clarát. Egy kis élvezet, olyasmi,
ami viszont legalább a lány szüzességét megőrzi, és majd útjára engedi. De
miután az első éjszakát vele töltötte, rájött, hogy nem kizárólag ennyit akar
tőle. Nemcsak gazembernek érezte volna magát, ha ezt teszi vele, de
számára sem lett volna elég ez a rövid élvezet, a kielégülés. De elengedni
sem tudta a lányt, valami rabul ejtette benne.
- Herr Dorn - hallotta a háta mögül a kiáltást, amelyben csodálkozás és
döbbenet keveredett.
Megfordult:
- Jó napot, Herr Mayer.
- Szeretne kicsit körülnézni?
- Igen. Azt hiszem, itt az ideje, hogy ismét éreztessük a jelenlétünket.
 - Volt a kedves húgának valami oka panaszra?
- Nem. Muszáj panaszkodnia ahhoz, hogy idejöjjek?
A férfi elvörösödött:
- Nem, természetesen nem.
Eric bólintott. Olvasta az elmúlt hetek üzleti jelentéseit, és tisztában volt
a helyzettel. A dolgok mostanában igencsak jól mentek, ami megerősítette
abbéli elhatározásában, hogy lassan ideje átvennie az irányítást. Nem
hagyhatja, hogy helyette a várandós húga dolgozzon. És azt sem akarta,
hogy ha egy nap megnősül, ő mindennap otthon ücsörög, míg a felesége a
húga boltjában robotol.
Feleség.
Nos, gondolta, ez már elég konkrét gondolat.
Szűkszavú biccentéssel engedte a dolgára a helyettesét.
- Hívja össze a vezetői stábot, mindenről részletes tájékoztatást kérek.
- Természetesen, Herr Dorn.
- Fél óra múlva az irodámban.
- Ahogy kívánja.
Eric tovább indult, és bement a tágas irodába. Egy középkorú hölgy ült az
előtérben, aki riadtan felállt. Most látta őt először.
- Nem sétálhat be csak úgy oda - szólt rá a nő.
- Tényleg?
- Frau Lombard nincs itt. Az ő távollétében mindent Herr Mayer intéz.
Kérem, vegye fel vele a kapcsolatot. Vagy kérjen időpontot Frau
Lombardhoz az irodámban.
Eric elmosolyodott.
- Majd kérek, ha ma este találkozom vele. A bátyja vagyok, Eric Dorn.
A nő elpirult.
- Ó, istenem, én... nagyon sajnálom.
 - Már el is felejtettem. Úgy tűnik, a húgomnak jó érzéke van az
alkalmazottak kiválasztásához.
- Ha tudtam volna... - kezdte újra, de a férfi leintette:
- Mint mondtam, már elfelejtettem. Nagyra értékelem az olyan
alkalmazottakat, akik komolyan veszik a kötelességüket, és az ön esetében
is ez történt, nem igaz?
A nő bólintott, még mindig vörös arccal.
- Lenne olyan kedves, és főzne nekem egy kávét? - kérdezte Eric
kedvesen.
- Természetesen, Herr Dorn, máris hozom.
Eric megköszönte, és belépett az irodába. A fa, a viasz és a bőr ismerős
illata keserédes emlékeket idézett fel fiatalkorából, amikor az apját kísérte
el ide. Az egykorvolt ifjúkori könnyedség rég elhomályosult érzése villant
át rajta egy pillanatra, a következő pillanatban viszont újra rátört a remegés.
Sípolni kezdett egy hang a fülében, és a reszketése felerősödött.
Ne itt és ne most, gondolta, az ablakhoz lépett, kinézett, próbálta elterelni
a figyelmét a forgalmas utcák látványával, hogy kitörölje a fejében
formálódó képeket. A sípolás egyre erősödött, mire ökölbe szorította a
kezét, igyekezett nyugodtan lélegezni.
A kopogástól megrezzent. A titkárnő egy tálcával lépett be, és döbbenten
meredt rá.
- Valami baj van, Herr Dorn?
Lihegve kapkodta a levegőt, mielőtt megszólalt.
- Mélyen gyökerező sérülés. Állandóan leterít az erős fájdalom.
- Hozzak valamit a gyógyszertárból? - kérdezte tanácstalan
arckifejezéssel a nő.
Eric megrázta a fejét.
- Semmi sem segíthet rajtam.
 A nő arckifejezése együttérzésről árulkodott, majd kissé bizonytalanul
letette a tálcát az asztalra.
- Tehetek még valamit önért?
- Nem, köszönöm - felelte Eric, és ismét elfordult.
A remegés alábbhagyott, de a fülében még hallotta a sípolást, és bár
tudta, hogy ez lehetetlen, úgy érezte, bármelyik pillanatban becsapódhat
mögötte a gránát. Megfordult, majd ismét kinézett az ablakon, amikor az
első esőcseppek halk kopogással csapódtak az ablaküvegnek.
 .

1926. december

Louise kinyitotta a fiókot, amelyben a kulcsait tartotta. Amióta többnapos

kétségbeesett keresgélés után végre visszakapta, mindig ugyanott tartotta,
nehogy újra elveszítse. Egy kisgyerek találta meg, aki a gardrób melletti
komód alatt fedezte fel játék közben.
- Ez nem a takarítónőnk mellett szól - jegyezte meg Ella szárazon.
Louise épp visszatért az ebédelésből, amikor az apja behívta a
csokiműhelybe.
- Hol van a fahéj? - kérdezte.
Louise összeráncolta a homlokát.
- Nem tudom.
- Tegnap használtál belőle, ugye?
- Csak a fahéjrudakat használtam, a .süteményeket díszítettem vele, de
maradt belőle bőven.
Louise belenézett az üvegbe, üres volt.
- Nem fahéjrúd kell nekem, hanem fahéjpor.
- Azt sem tudok adni, mind elfogyott.
Az apja felnézett, és összevont szemöldökkel nézett rá.
- Mindet elhasználtad?
 - Nem, már mondtam az előbb.
- Mi a baj? - kérdezte Ella, aki abban a pillanatban lépett be a műhelybe.
A hasa még nagyobbra nőtt, és a járása is elnehezült.
- Eltűnt a fahéj.
- Hogy érted, hogy eltűnt? Nem tűnhet csak úgy el a semmibe.
- Mindenesetre sehol nem találjuk.
- És a pralinék?
- Abból még maradt - magyarázta Louise -, viszont utánpótlást nem
tudunk készíteni.
- Felhívom Sebastiant, és megkérem, hogy küldjön fahéjat. Remélhetőleg
nincsenek megint szűkében, mint tavaly karácsony előtt.
A fűszereket továbbra is a kölni fűszerkereskedőtől vásárolták, mivel Ella
nem akart üzleti kapcsolatba kerülni az apósával. De most nem maradt más
választása, mert Kölnből képtelenség ilyen rövid időn belül fahéjat szerezni.
Louise leült az ablak melletti zsámolyra, és kinézett az udvarra. Vajon
betörtek hozzájuk? De hát ezt biztosan észrevették volna. És ki lopná el a
fahéjat, viszont itt hagyna minden mást? Anélkül, hogy akarta volna, a
gondolatai Clarára terelődtek. Mi van, ha ő volt? Mi van, ha eladta a
fahéjat, hogy némi bevételre tegyen szert? A jó fahéj drága és keresett
termék, ő pedig könnyen bejut a csokoládészalonba, ahol szabadon
mozoghat. Louise szerette volna elhessegetni a gondolatot, de úgy tűnt, nem
túl nagy sikerrel. Egyelőre nem szól a gyanújáról, előbb inkább megfigyeli
Clarát.
Az elrontott sütemény ügye már szinte el is felejtődött, de most megint
visszatért a nyugtalanság a boltba. Őrjítő volt, hogy nem értették, hogy
került só a cukortartóba és hová tűnt a fahéj. Lehet, hogy valaki tényleg
hibázott a cukorral. Ami pedig a fahéjat illeti, Louise diszkréten akarta
kivizsgálni az ügyet.
 Sebastian Lombard küldetett egy futárt fahéjjal, hogy ne álljon le a
gyártás. Mivel késésben voltak, Louise egyedül hagyta Clarát a kávézóban,
és segített az apjának a csokoládéműhelyben. Vízfürdőben megolvasztotta a
csokoládét, és úgy temperálta, hogy egy részét egy márványlapra öntötte,
spatulával szétterítette, majd újra összehajtogatta. Fontos volt, hogy a
csokoládé mozgásban maradjon, amíg be nem sűrűsödik. Ezek után az
apjára hagyta a továbbiakat.
Louise a délutánt kis csokoládétáblák készítésével töltötte, azokat később
Ella becsomagolta és karácsonyi címkékkel díszítette fel, amelyekre
üzeneteket lehetett írni. A csokoládé a tökéletes temperálásnak
köszönhetően fényes felületet kapott, és a nagyon sötét, majdnem fekete
csokoládétól a meleg barna árnyalatig minden színben pompázott. Előző
nap Louise mandula- és dióforgácsos csokoládétáblákat készített,
amelyekből aznap már jó néhányat el is adtak.
Amikor Louise végre befejezte a munkát, már majdnem ideje volt bezárni
a csokoládészalont. Bement az eladótérbe, ahol Clara éppen egy hátai párt
szolgált ki. Két idősebb hölgy ült beszélgetve egy asztalnál, üres
kakaóscsészékkel az asztalon maguk előtt.
- Szeretnének még valamit? - kérdezte Louise.
A hölgyek nemmel válaszoltak, és folytatták a beszélgetést.
Futó pillantást vetett az órára, majd csatlakozott Clarához az eladópult
mögött. Ella zárta aznap a kasszát, mivel Louisenek este randevúja volt -
ezt a körülményt az apja nehezen tudta megemészteni.
- Nem bízom abban a gazemberben - jelentette ki újra néhány napja.
- Nem bízol te egyetlen férfiban sem, aki Louisehez közeledik - felelte
erre Ella.
Louise épp levette a kötényét, amikor megszólalt a csengő, és Max lépett
be a boltba. Az arca kipirult a hidegtől, és kisfiúsán rámosolygott Louisere.
 - Egy perc, és kész vagyok - szólt a lány. - A kabátom az emeleten van.
Max követte őt a lépcsőházba, és alighogy becsukódott mögöttük az
eladótér ajtaja, magához húzta Louiset, és megcsókolta. A ruhája hidegen
ért hozzá, ahogy a férfi ajkát is hidegnek érezte az övén. Bár Louise
megborzongott, sokáig csókolóztak, aztán szétváltak, de még egyszer
megcsókolta Maxot, mielőtt hátralépett.
- Mindjárt jövök.
- Én addig jól nevelten üdvözlöm az apádat.
Louise felsietett a lakásba, fölkapta a kabátját, sapkát vett, sálat kötött a
nyakába, végül a muffjáért nyúlt. Azzal lerohant a lépcsőn.
A két idősebb hölgy valószínűleg mostanra már maga is észrevette, hogy
milyen késő van, és fizetett. Éppen távoztak a kávézóból, amikor Louise
belépett. Max a csokoládéműhely nyitott ajtajában állt, és az apjával
beszélgetett.
- Ugye most nem azért ülünk itt - hallotta Ella határozott hangját -, hogy
az indulást minél tovább késleltessük?
Louise apja félszegen felnevetett.
- Ne gyere későn haza - szólt oda a lányának.
- Persze.
Belekarolt Maxba, és kiléptek a Rózsapalotából.
- És kitartok amellett, hogy azt fogják suttogni a hátad mögött, te csupán
a második választása vagy.
Helene úgy érezte, mindjárt sikításban tör ki, de büszke volt magára,
amiért sikerült nyugodtnak maradnia. Vajon hányszor kell még ezt
végighallgatnia?
- Nem érdekel - válaszolta. - Az emberek valószínűleg azt is suttogják
majd, hogy ő meg az én második választásom. Na és akkor mi van?
 - Ella ellopta a vőlegényedet, és most olyan férfival flörtölsz, aki neki
nem kellett.
Ella. Már megint Ella. Helene nem bírta tovább hallgatni.
- Nem vagyok szerelmes Sebastianba, soha nem is voltam. Ő a te
választásod volt, anya. Vonzónak találtam, de semmi több. Amit Ella tett, az
megalázó volt, de semmiképpen sem ok arra, hogy eltaszítsak magamtól
valakit, aki komolyan gondolja, és akibe igenis szerelmes vagyok.
Mert valóban az volt. Nem vad tűzijáték szikrái voltak az Arvid iránti
érzései, hanem állandó melegség, amely mindig fellángolt, amikor vele
volt? és vágyakozva parázslott benne, amikor távol volt tőle.
- Azt mondják, Ella továbbra is a bátyja villájában lakik. Sebastian
valószínűleg már otthagyta, hiszen olyan kövér. Bizonyára rájött, hogy a
szépsége sem tartós.
Helene azon tűnődött, vajon az anyja maga is elhiszi-e, amit mond. Ella
gyönyörű volt, még a nagy pocakjával együtt is. A terhesség rózsákat
színezett az arcára, hiszen régebben meglehetősen sápadt volt, a szeme
pedig új fényben ragyogott.
Richard elmesélte Helenének, milyen csúnyán elbánt az apósa Ellával.
Ezt hallva Helene még örült is, hogy nem került be a családba, jóllehet vele
biztosan nem bántak volna így. Habár ki tudja, nem váltotta volna-e ki a
nemtetszésüket valamivel? Helenének elege volt a rosszindulatból és a
kárörömből, és amúgy sem akart többet hallani Elláról, így nem mesélte el
ezt az egészet a szüleinek. Az a látványos kivonulás Heinrich bácsi
vacsorájáról amúgy is meglehetősen kínosra sikeredett. Hans is bosszús
volt.
- Már nem vagyunk gyerekek - zsörtölődött később Helenének.
Arvid este a lányért jött, és mivel mindkettőjüknek sétálni támadt kedve,
átsétáltak a hófödte városon. Helene kesztyűs kezével a férfiba karolt, és
boldogan sétált mellette, miközben Arvid újabb és újabb anekdotákkal
hozakodott elő a szállodai életéből, amelyek hangos nevetésre késztették.
Elképzelte, milyen csodás lehet olyan helyen élni, ahová gyakorlatilag az
egész világ ellátogat, miközben néhány történet, amelyet Arvid osztott meg
vele, annyira bizarr volt, hogy alig hitte el.
- Szeretnék beszélni a szüléiddel - mondta a férfi. - De annyira
tartózkodóak velem szemben, mióta találkozgatni kezdtünk.
- A szüleim szerint Ella után én csak a második választásod vagyok, és
mivel a kuzinom vörös posztó a szemükben, nem fogják hagyni, hogy
nyilatkozz az érzéseidről.
- Nem is ismertem Ellát. Azért egyeztem bele a házasságba, mert illett
volna hozzám.
- Nem azért, mert szép? - cukkolta Helene.
- Bevallom, ez határozottan sokat nyomott a latban. Mostanra azonban
nagyon is kételkedem abban, hogy jól kijöttünk volna egymással.
- Ella valószínűleg ezt előbb felismerte, ezért kereste máshol a
boldogságát.
- Pontosan ezt mondtam akkor én is. Kétségbe volt esve, így
gyakorlatilag rákényszerült, hogy elfogadjon engem a férjének.
- Utólag visszatekintve örülök annak, hogy így alakult. A megaláztatásról
persze szívesen lemondtam volna, de továbbra sem szeretnék Sebastian
felesége lenni.
- Nos, remélem is.
Helene fölnevetett.
- Ráadásul jóval régebb óta ismerlek, mint őt. Furcsa, hogy sosem
gondoltunk arra, lehetne több is köztünk.
- Akkor még hálásak is lehetünk az unokatestvérednek, amiért
úgyszólván belekényszerített minket.
 Helene finoman megszorította a férfi karját.
- Nem érdekel, mit szólnak hozzá a szüleim. Megtiltani nem fogják, és
végül is nekem kell boldognak lennem veled, nem nekik.
A Mainzer Straße mentén elsétáltak a kastély rondellájához. Elhaladtak a
Casino Coblenz mellett, ahol megálltak egy pillanatra. A kaszinó rendkívül
népszerű volt a megszállók körében, és a szövetségesek katonai kaszinójává
vált. Az impozáns épületet Helene szívesen megnézte volna belülről, de
nem volt rá lehetősége.
- Mit gondolsz, tényleg kivonulnak egy nap? - ezzel Arvid a franciákra
célzott, akik közül néhányan a kaszinó előtt álldogáltak és beszélgettek.
- Nem tudom.
Igazából Helenét ez nem is érdekelte. Huszonkét éves volt, és mivel
nagyon fiatalon élte át a háborút, ráadásul tizenhat éves korától kezdve
megszállt városban élt, nem ismert mást.
- Nahát, odanézz - szólalt meg Arvid, mire Helene elfordult a kaszinótól,
és abba az irányba nézett, amerre a férfi.
Ella jött feléjük, kézen fogva Sebastiannal. A járása nehézkessé vált, ami
nem is volt csoda, tekintve, hogy a hasa rendkívül megnőtt. Helene
gyönyörűnek látta, ami minden bizonnyal annak volt köszönhető, hogy ő
maga is nagyon vágyott már az anyaságra. Erezte, ahogy Arvid megszorítja
a kezét, és édes vágyakozás támadt benne.

Ella ostobaságnak vélte, ha most tétovázva megtorpan vagy akár átkel az

utca túloldalára. A legutóbbi találkozásukkor tapasztalt ellenségeskedés
nem Helenétől származott, ez egyértelmű volt Ella számára is. Különben is,
úgy tűnt, komoly a dolog a szállodatulajdonossal, mi oka lenne rá tovább
neheztelni? Sebastian pedig biztosan nem akarta őt visszakapni.
Nem álltak meg beszélgetni, csak odabiccentettek és köszöntek
egymásnak, ami mindenképpen több volt, mint ahogyan egy évvel ezelőtt
köszöntötték volna egymást az utcán.
- Úgy tűnik, lassú javulás tapasztalható - jegyezte meg Sebastian.
- De a szüleivel biztosan nem. Már meséltem neked arról az estéről,
amikor otthagyták a vacsorát, aminek pedig a kibékülést kellett volna
szolgálnia.
- Bizonyára ez is meg fog változni.
Ella vállat vont.
- Mit tervezel a farsangra?
- Nagyon jól tudod, hogy ez idén nem fog menni.
- És ha a gyerek késik?
- Aztán minek öltözzünk az én állapotomban? - kérdezte Ella. - Legyünk
Caesar és Kleopátra?
- Én inkább Ahab kapitányra és a fehér bálnára gondoltam - felelte
Sebastian ártatlan arckifejezéssel, mire Ella vigyorogva oldalba bökte a
könyökével.
- Tekintve, hogy ezt az állapotot neked köszönhetem, elég szemtelen
vagy.
A férfi erre pimaszul elmosolyodott, amiért máris megkapta a következő
bökést.
- Miért volt szükséged fahéjra ilyen hirtelen? - váltott témát Sebastian. -
Elszámoltad magad a mennyiséggel?
- Nem, elég furcsa dolog történt. - Ella erre elmesélte, és megemlítette az
elsózott süteményeket is. - Persze megeshet, hogy simán csak pech, ami
Louisevel történt.
- Vajon ő cserélte el a sót és a cukrot?
- Szerinte nem, de mégsem zárja ki teljesen, hogy megtörténhetett vele.
Talán álmodozott közben. Talán elfogyott a cukor, és utána akart tölteni. Ha
az ember elfoglalt, olykor hibázik, és Louise este egyedül dolgozott.
 - És a fahéj?
- A fahéjrudakat használta utoljára, de a fahéjpor is elfogyott.
- Ez furcsa. Nem törtek be hozzád?
- Nem. Ki törne be pusztán a fahéjért?
Erre Sebastian sem tudott válaszolni.
Ella eldöntötte, hogy később azért beszél majd Ériekéi is erről, és
meghallgatja, mi az ő véleménye. Alig tudta elhinni, hogy a bátyja a
csokoládégyárban járt, és kíváncsi volt, mi lehetett az oka ennek a
változásnak. Persze örült, hogy Eric végre törődik az üzleti dolgokkal,
mégis az volt az érzése, hogy a látogatás nem tett jót neki, mert a nap
hátralévő részében még a szokásosnál is zárkózottabb lett. Az iratokkal
mindazonáltal visszavonult az apja dolgozószobájába, így valószínűleg nem
akart megmaradni annál az egyetlen látogatásnál.
- Megbízható a munkatársad? - szakította félbe Sebastian a gondolatait,
és Ella egy pillanatig úgy értette, a férje Ericre gondol, de aztán észbe
kapott, hogy még mindig a fahéjról beszél.
- Jó kérdés.

Mivel egyértelmű volt, hogy Sebastian családjával kell ünnepelnie a

karácsonyt, Ellának nem maradt más választása, mint hogy lenyeli a békát,
és egy asztalhoz ül az apósával. A fotós incidens óta minden találkozást
került vele, s ezen még a férfi bocsánatkérése sem változtatott, amit
Sebastianon keresztül üzent meg.
Még ahhoz sem elég férfi, hogy személyesen kövessen meg, gondolta Ella.
Az ajándékokat ismét Sebastianra bízta, ő csak pralinét hozott a
Rózsapalotából Avának és a gyerekeknek, Sebastian anyjának pedig egy
doboz desszertet az áruházból. A furcsa tekintetből, amellyel azasszony
átvette az ajándékot, és röviden végigsimította az Avának szánt dobozt, Ella
jól láthatta, hogy anyósa figyelmét nem kerülte el a fricska. Ava láthatóan
örült, és a gyerekek is ugráltak körülötte. Hogy ne rombolják le teljesen a
családi békét, Avának csak annyit meséltek, hogy heves vita alakult ki Ella
és az apósa között.
- Miért vagy ilyen kövér, Ella néni? - kérdezte Ava legkisebb lánya.
- Mert hamarosan lesz egy kis unokatestvéred - felelte Ava.
A kislány a hasára tette a kezét.
- Van ott bent egy baba?
- Pontosan - válaszolta Ella.
- És hogy került oda?
Sebastian elvigyorodott, miközben Ava élénkvörösre pirult, a nagyszülők
pedig megköszörülték a torkukat.
- Ezt majd a szüleid elmagyarázzák neked - húzta ki magát ügyesen Ella.
- A gólya hozta - magyarázta Ava.
- És aztán Ella néni megette a gólyát?
- Elég a kérdésekből - vágott közbe Magda Lom- bard. - A vacsorát
bármelyik pillanatban tálalják.
Paul Falkoven és Sebastian gyors pillantást váltott egymással, majd a
sógora Ellát vezette be az ebédlőbe, míg Sebastian az anyjának nyújtotta a
karját, Werner Lombard pedig Avának. A gyerekekre a dadájuk, Hanne
vigyázott.
Az egyik kicsi kifelé menet megkérdezte, hogy Ella miért nem veszi ki a
hasából a gyereket.
- Miért kell nekem a kicsikkel együtt ennem? - morogta Ava legidősebb
fia, Maximilian. - Én már tízéves vagyok.
Amíg ettek, Ella hallgatott, és a többiekre bízta a beszélgetést. A lehető
legkevesebbet óhajtott az apósához szólni.
- Igazán szép lett a gyerekszoba - jegyezte meg Ava -, remek választás.
Ella felnézett.
 - Édesanyád érdeme, én még be sem tettem oda a lábam.
Ava szeme elkerekedett.
- Tényleg? Meglepetést akartál?
- Ugyan, dehogy. A gyerek olyan ritkán fog benne aludni, hogy
egyszerűen nem érdekel, hogy néz ki a szoba.
Most Paul tekintete is rá szegeződött.
- O, beviszed a maga szobájába?
- Nem, én egyáltalán nem lakom itt.
- Muszáj ezt az asztalnál megbeszélnünk? - kérdezte Sebastian, aki már
nyilvánvalóan rosszat sejtett.
- A sógornőd - magyarázta Werner Lombard - szívesebben él egyedülálló
anyaként, mint férjezett asszonyként.
Ellában belül parázslóit az indulat, de nyugodt maradt, és nem reagált.
- Legalább a gyermek érdekében feladhatnád a makacsságodat - jelentette
ki Sebastian anyja, aki nyilván úgy érezte, most, hogy a lánya és a veje
erősítésként ülnek az asztalnál, végre rákényszerítheti Ellát a döntése meg-
másítására.
Ella úgy tett, mintha meg se hallotta volna.
Paulon viszont látszott, hogy eldöntötte, az Úgy nem tartozik rá, mert egy
szót sem szólt.
- Egyet kell értenem anyával - állt Ava az anyja pártjára. - Egy gyereknek
az apja házában a helye, és mindkét szülőjére szüksége van.
- Sebastian szabadon hozzám költözhet, ha szeretne.
- Nos... - Werner Lombard elvörösödött -, hát létezik ilyen a világon?
Beházasodtál egy gazdag házba, sőt kikényszerítetted ezt a házasságot, és
most Sebastian költözzön hozzád, mert túl jónak tartod magad hozzánk?
Azért a pénzünk kellett, nem igaz?
 - Karácsonyeste van - mondta Sebastian -, és hálás lennék, ha ezt máskor
beszélhetnénk meg.
- Egyáltalán nem beszélnénk ilyesmiről - vágott közbe az anyja izgatottan
-, ha a feleséged nem kezdi el.
- Én egyszerűen csak annyit feleltem, hogy nem érdekel, hogy néz ki a
gyerekszoba.
- A gyermeked lesz a Lombard-örökös - közölte Sebastian apja. - És a
rendkívül kétes hírű nagybátyja házában fog felnőni, aki nem képes másra,
mint könnyűvérű nőkkel szórakozni, mert a szifilisz valószínűleg
megfosztotta az utolsó csepp józan eszétől is. Egész nap otthon fekszik, és
hagyja, hogy a húga dolgozzon helyette. Ott kell felnőnie az én
unokámnak?
Ella az asztalra csapta a szalvétáját.
- A bátyám hadirokkant.
Werner Lombard gúnyosan felnevetett.
- Hát persze, a sebesülését nyilván ő is ott szerezte, ahol a katonák
szokták: a bordélyházban.
Ella szemébe könny szökött.
- Micsoda visszataszító ember vagy!
- Ella! - kiáltotta Ava elborzadva.
Sebastian kinyitotta a száját, hogy valami megnyugtatót mondjon, de Ella
nem várta meg. Hevesen megrázta a fejét, és az apósára nézett.
- Veled ellentétben a bátyám nemes ember. Soha nem jutna eszébe, hogy
fizessen egy férfinak azért, hogy molesztálja a menyét, csókot erőltessen rá,
majd lefényképezze, és ezzel kényszerítse a fiát válásra.
Ava előbb rá, majd az apjára bámult, de Ella nem várta meg, hogy hallja,
mit szól mindehhez a sógornője. Hirtelen felállt, sarkon fordult, és elhagyta
az ebédlőt.
 - Ella! - kiáltott utána Sebastian, és a nő hallotta, amint megcsikordul a
széke.
Úgy látszik, a férfi követi. Nem állt meg még annyira sem, hogy fölvegye
a kabátját, hanem sietve elhagyta a házat.
Nagy pocakjával természetesen jóval lassabban haladt Sebastiannál. A
férfi időt szakított arra, hogy fölvegye a kabátját, elhozza az övét is, és még
azelőtt utolérte, hogy befordult volna a következő utcasarokra. Megragadta
a karját, mire Ella megállt. Nem nézett rá, merev vállal várta a férfi
dühkitörését. Sebastian azonban csak némán ráterítette a kabátját, majd szó
nélkül hazakísérte.
Doris csodálkozva nyitott ajtót.
- Rosszul van, asszonyom?
- Nem, de azt hiszem, lefekszem.
- Maradjak itt holnap?
- Nem, abban állapodtunk meg, hogy szabadnapot kapsz, és
természetesen így is lesz.
Tekintve hogy tudták, karácsonykor nem lesz itthon egyikük sem - Ericet
első nap Heinrich hívta meg, a második nap pedig Elisabeth -, az ünnepekre
szabadnapot adtak a személyzetnek.
Ella a lépcsőhöz ment, Sebastian némán követte. Az első lépcsőfokon
odafordult felé.
- Kérlek, ne tegyél szemrehányást holnap reggelig.
- Nem azért vagyok itt, hogy szemrehányást tegyek.
- Jó - felelt a vállát megvonva, és továbbindult.
Ügy tűnt, a gyerek megérezte, mennyire izgatott, mert nagyon
felélénkült, mozgolódott, rugdosott. Ella a hasára tette a kezét, hogy a
gyermek megnyugodhasson. Továbbindult a szobája felé, Sebastianra
hagyva, hogy becsukja az ajtót mögötte. Levette a kabátját, és azonnal
dideregni kezdett, mert a szobát nem fűtötték be. Ahhoz képest, hogy az
apja annyi fölösleges dologra kidobta a pénzt az ablakon, a modern fűtési
rendszer végre értelmes befektetés volt, mert így nem kellett Dorist felhívni
a fűtéshez, hanem Ella maga állíthatta be a szobájában a fűtésszabályzót.
Sebastianhoz fordult, aki némán állt, még mindig kabátban.
- Nem muszáj itt maradnod - mondta Ella -, menj vissza nyugodtan a
családodhoz.
- Ilyen kezdet után? Az kizárt. - Sebastian kigombolta a kabátját. - Még
elképzelni is rossz azt a rémes jelenetet, ami ott most lejátszódhat.
- Az apád nagyon csúnya dolgokat mondott Eriéről. A viselkedésemet
neki rója föl, pedig nem "a bátyám hibája, ő sem helyeselte. Az egyetlen
bűne az, hogy harcolt a hazájáért. Ami tönkretette és amibe belerokkant.
- Tudom - bólintott Sebastian.'- Nekem nem kell magyaráznod, én is ott
voltam. Es ha tovább kellett volna szolgálnom, talán ugyanolyan állapotban
tértem volna haza, mint a bátyád. Az én szerencsém az, hogy fiatalabb
vagyok, és később kellett a frontra vonulnom.
Ella odalépett hozzá, a kezét az arcára tette, majd megcsókolta.
Gyengéden meglazította a nyakkendőjét, kigombolta az ingét, és az ágyhoz
kormányozta.
- Amikor Velencében voltunk - vallotta be neki, miközben levette a férfi
ingét -, minden este sírva feküdtem az ágyban, mert nem bírtam elviselni a
gondolatot, hogy más nőkkel hancúrozol, miközben én egyedül vagyok.
A férfi csodálkozva nézett rá.
- Mindig úgy tűnt, mintha nem érdekelne.
- Azt akartam, hogy ezt hidd.
- És most mi a különbség?
A lány újra megcsókolta, letérdelt az ágyra, és magával húzta a férfit.
- Mondd meg te.
 Sebastian gyengéden a párnára fektette, föléje hajolt, és kisimította a
haját az arcából.
- Éppen ma egy éve...
- Igen. Ma egy éve.
Ella átkarolta a nyakát, és lehajtotta a fejét, hogy újra megcsókolja.
Az ajtó felőli kopogásra mindketten megrezzentek.
- Asszonyom! - hallatszott Doris hangja.
Ella sóhajtva feltápászkodott, menet közben megigazítva a ruháját:
- Jövök már.
Kinyitotta az ajtót, de csak résnyire, hogy Doris ne láthassa a félig
felöltözött Sebastiant az ágyában.
- Frau Lombard keresi telefonon.
- Mondd meg neki, hogy nem érzem jól magam.
- Sír.
Ella épp válaszolni készült, hogy akkor sem beszél vele, amikor
Sebastian közbeszólt:
- Mondja meg neki, hogy azonnal visszahívom - szólt ki az ágyról.
Mire Ella becsukta az ajtót, a férfi már az ingét gombolta.
- Visszajössz hozzám, vagy hazamész?
Sebastian odahajolt, és megcsókolta.
- Ott folytatjuk, ahol abbahagytuk - azzal elhagyta a szobát, és Ella
hallotta, amint a léptei távolodnak.
Lassan visszament az ágyhoz, kigombolta a ruháját, lecsúsztatta magáról,
és hagyta, hogy az alsónemű is kövesse. Aztán lefeküdt az ágyba.
Lúdbőrzött a teste a még mindig hűvös lepedőtől. Tekintetével követte a
csendesen ketyegő óra mutatóját, figyelte, ahogy percről percre arrébb
mozdul. Egyszer csak léptek hallatszottak, és kinyílt az ajtó. Sebastian
ránézett, aztán a földön heverő ruhákra, majd vissza rá, és halvány mosoly
suhant át az arcán.
- Megpróbált rávenni, hogy menj vissza?
- Igen. Egyébként apa összeveszett Paullal is, akit nagyon feldühített.
Kizárólag a gyerekek miatt nem hagyták őket ott Avával.
Sebastian leült az ágy szélére.
- Elmegyünk a misére?
- Hmmm. - Ella magához húzta a férfit, és megcsókolta. - Majd az
éjszakaira, addig még rengeteg időnk van. És nem ugyanabba a templomba,
- ahová a szüleid.
- Nekem most semmi karácsonyi ajándékom nincs a számodra, otthon
maradt.
- Az enyém is ott van a szalonotokban. - Végigsimított az ujjával a férfi
ajkán. - Valami mást kell kitalálnunk.
A férfi elvigyorodott, miközben újra odahajolt hozzá, és megcsókolta.
- Minden karácsonykor egyedül vagy? - kérdezte Eric.
- Nem kell ilyen szánakozva mondanod - válaszolta Clara. - Már
megszoktam.
Eric meglátogatta Stolzenfelsben a lányt, és együtt vacsoráztak. Utána
úgy tervezték, hogy együtt töltik az éjszakát a koblenzi villában, mert ott
nem kellett állandóan arra ügyelniük, hogy senki ne vegye észre őket.
Vacsora után sétálni indultak az óvárosba, keresztülvágva a hófödte Kastor
Platzon, amelynek közepén szökőkút állt. Az utcák karácsonyi díszben
pompáztak, a házak ablakai ünnepi fényben ragyogtak, az üzletek kirakatát
üveggömbök, fenyőágak és aranyszínűre festett diók díszítették.
- Egyáltalán nincsenek rokonaid? - kérdezte Eric.
- Nincsenek. Anyám egyetlen gyermekként nőtt fel, apámnak pedig csak
egy nővére volt, aki valahol Dél- Német- országban élt, és még apámnál is
korábban meghalt. Amúgy nem tartották a kapcsolatot, így fogalmam sincs,
vannak-e unokatestvéreim vagy más rokonaim arról az ágról.
- Ha van kedved, nálam töltheted a karácsonyt. Ugyan mindkét nap meg
kell látogatnom a rokonaimat, amit nem mondhatok le parázs vita nélkül, de
utána újra itthon leszek. Amennyiben elmegyek hozzájuk vacsorára, már
teljesítettem a kötelességemet. Rajtam kívül nem lesz a villában senki, mert
Ella a karácsony mindkét napját Sebastiannal tölti, a személyzet pedig
szabadnapos.
Clara elmosolyodott.
- Ez csodásán hangzik.
A Rajna mentén sétáltak, és Clara megcsodálta a mesés házakat, a
kivilágított ablakokat, a karácsonyi díszben pompázó előkerteket. Végül
megérkeztek a Dorn-villához, és Clara nem tudta nem észrevenni a díszítés
hiányát.
- Van karácsonyfátok? - kérdezte.
- Nincs. Hiszen nem terveztük, hogy bárki is a házban lesz.
- Pedig ez hozzátartozik az ünnephez.
Eric végignézett a ház homlokzatán, régi emlékek után kutatva.
- Igen - ismerte el végül alig hallhatóan. - Azt hiszem, igazad van.
Kinyitotta az ajtót, beléptek az előtérbe.
- Van itt még valaki? - kérdezte Clara, mert egy kis fényt vett észre a
folyosón.
- Igen, Doris és Frau Hanke, a szakácsnőnk. Mindketten holnap reggel
mennek a családjukhoz.
A karácsonyi díszítés hiánya ellenére a meleg lámpafénnyel valahogy
mégis ünnepi volt a villa hangulata, amit csak fokozott az a tény, hogy kint
sötét és hideg volt. Valóban lenyűgözően szép ház volt, és a gondolat, hogy
egy nap talán ez lehet az otthona, és olyan magától értetődő lesz a számára,
mint Ericnek és Ellának, szinte felfoghatatlannak tűnt. Lélegzet-
visszafojtva nézett körül, és parányi borzongás futott végig rajta.
Eric magához húzta, és megcsókolta?
- Szeretnél enni valamit? Akkor szólok a konyhában Dorisnak.
- Hmm, talán később.
Bementek a társalgóba, ahol kellemes meleg volt. Eric odalépett a
tálalókocsihoz, levette az egyik üveg dugóját, és éppen pohárért nyúlt,
amikor lépéseket hallottak. Egy férfihang mondott valamit, és egy nő -
félreérthetetlenül Ella - fölnevetett.
A szalon ajtaja kinyílt.
- Eric - mondta Ella -, te vagy... - Elhallgatott, amikor észrevette Clarát. -
O, jó estét - tette hozzá, mint aki most kap észbe.
Eric átnyújtotta Clarának a kezében lévő poharat.
- Mit keresel itt?
- Sebastian apja és én összevesztünk.
- Értem. És annyira rossz volt, hogy nem bírtál ott maradni?
- Így van. - Ella Clarára nézett. - Megzavartam az esti terveidet? -
kérdezte, és nem volt egészen világos, hogy melyiküket kérdi.
- Mivel nem egy szobában éjszakázunk mindannyian, csekély a veszélye
- válaszolta Eric.
Ella fanyar pillantást vetett rá, majd Clarára nézett.
- Szóval itt maradsz éjszakára?
- A vendégszobában - felelte helyette Eric.
- Persze. Hol máshol?
Clara észrevette, hogy Sebastian Lombard őt nézi, és érezte, hogy a vér
az arcába szökik.
- Elmehetek, ha inkább magatokra akarnátok maradni - mondta Ericnek.
 - Igen, talán az lenne a legjobb - válaszolta Eric, és Ellához fordult: -
Neked itt a férjed, én viszont egyedül maradok, pont úgy, ahogy az életemet
eltervezted, ugye?
Most Ellán volt a sor, hogy elpiruljon.
- Ez egyáltalán nem igaz.
- Én ugyan csak vendég vagyok itt - vágott közbe Sebastian -, de mivel
jelenleg nem mehetünk a házamba, azt javasolnám, kerüljük el az újabb
vitát. Ha a Fräulein. .. - nézett kérdőn Clarára.
- Landauer - felelte Clara tétován.
- Szóval ha Fräulein Landauer itt marad Eric vendégeként, akkor talán
ennek megfelelően kellene megterveznünk az elkövetkező napokat, hogy
némiképpen családias legyen.
Ella alig észrevehetően bólintott.
- Nem akarom, hogy egyedül maradj - fordult oda Erichez, mert fontos
volt számára, hogy a bátyja ezt tudja.
- Akkor ezek szerint csak Clarával van bajod.
- Ugyan dehogy - felelte Ella, habár ez még neki magának sem hangzott
hihetően.
- Nem veszek el tőled semmit, Ella.
- Ha Eric feleségül vesz, nemcsak a Dorn Csokoládégyár és a
Rózsapalota Csokoládészalon tulajdonosának a felesége leszel, hanem a ház
úrnője is. És akkor nekem mi marad, ha nem lesz se csokoládéműhelyem,
se otthonom? - a következő pillanatban Ella a nyelvébe harapott, mintha
megbánta volna a kirohanását.
- Köszönöm, hogy helyettem is megragadtad az alkalmat - jegyezte meg
Eric szárazon. - Valójában másképp képzeltem el.
Ellának könny szökött a szemébe, Clara pedig nagyot sóhajtott:
 - Nem veszek el tőled semmit - ismételte meg -, nem veszíted el a
csokoládészalont vagy az otthonodat. Fogalmam sincs az üzletről, és
biztosan nem akarok egész életemben csokoládét árulni. Ha tehetném,
akkor csakis zongoráznék.
Sebastian letette üres poharát a tálalókocsira.
- Azt hiszem, ha időben oda akarunk érni a misére, most kellene
indulnunk. Minden mást megbeszélhetünk később is, bár karácsonyeste
kellemesebb témákat is el tudok elképzelni.
- Igazad van - nézett Clarára Eric, és felé nyújtotta a karját.
Úgy döntöttek, hogy elsétálnak a templomhoz. Eric hagyta, hogy
Sebastian és Ella menjenek elöl, miközben ő néhány lépéssel lemaradva
követte őket Clarával.
- Sajnálom - mondta halkan. - Ha tudtam volna, hogyan alakul az este,
mégiscsak nálad maradtunk volna.
- Talán jobb is, hogy néhány dolgot végre kibeszéltünk.
Clara belekarolt a férfiba, és Ella szavai jártak a fejében. Azon tűnődött,
hogyan is fogalmazza meg, aztán úgy döntött, egyenesen rákérdez:
- Igaz, hogy meg akartad kérni a kezem?
Eric nem válaszolt azonnal.
- Igen.
- Megvárjam a megfelelő pillanatot a válasszal?
A férfi feléje fordította a fejét, és ránézett a lányra, akinek mosoly játszott
a szája sarkában, miközben a szíve vadul verdesett. Talán Clara szeméből
kiolvasta a választ, mert végre Eric is elmosolyodott, lehajtotta a fejét, és
megcsókolta.
Az esti mise gyönyörű volt, bár Ella képtelen volt rendesen követni.
Gondolatai egyvégtében Eric és Clara körül keringtek. Csak azért nem
forszírozta tovább a beszélgetést, mert nem akarta elrontani Eric
karácsonyestéjét, illetve a szentestét ilyen témákkal.
- Szerinted tényleg külön szobában alszanak? - kérdezte, amikor már az
ágyban feküdt Sebastiannal.
A háta a férfi mellkasához simult, miközben a férfi átkarolta és simogatta
a hasát.
- Hivatalosan biztosan - válaszolta a férfi.
- Szerinted éjjel átmegy hozzá?
- Én a helyében megtenném.
- Milyen szemtelen vagy.
- A bátyád sem éppen az erény mintaképe.
Ella lehunyta a szemét, közelebb bújt a férfihoz.
- Hozzá fog menni feleségül, ideköltözik, és ő lesz a ház úrnője.
- Igen, ez nagyon valószínű. A kérdés csak az, hogy kizárólag vele van-e
probléma, vagy minden nővel, akit a bátyád idehoz.
Ella maga sem tudott erre válaszolni.
- Nagyon kedves teremtés, nem?
- Hm, igen, az. De mit tegyek? Nem élhetek a szüléiddel, de ha itt
maradok, és Eric megnősül, Clara veszi át az irányítást, és elég jól ismerem
magam ahhoz, hogy tudjam, nem lesz az jó senkinek. Gyakorlatilag
hajléktalan leszek - a gondolat könnyeket csalt a szemébe.
- Viszek neked meleg takarót a híd alá - felelte Sebastian komoly arccal,
mire Ella hirtelen szembefordult vele.
- Szerinted ez vicces, ugye?
- Mondhatnám, hogy önsajnálatban fetrengsz és ostobaságokat beszélsz.
De mivel gyanítom, hogy ez az állapotodnak köszönhető, tartózkodom az
efféle megjegyzésektől.
Ella elhúzódott tőle, és magával rántotta a takarót.
 - Hé! - kiáltotta Sebastian, és határozott mozdulattal visszarángatta a
maga felére.
- Áthatsz Eric ágyában - ajánlotta a felesége. - Ma este úgyis üres.
Sebastian ezt válaszra sem méltatta, és határozottan visszahúzta magára a
takarót.
- Ezt most még néhányszor eljátszhatjuk, bár már most közlöm, hogy
erősebb vagyok nálad, és nem fogom harc nélkül feladni a takarót. De abba
is hagyhatod a duzzogást, és közelebb jöhetsz.
Ella odabújt hozzá.
- Csak azért, mert túl fáradt vagyok ahhoz, hogy vitatkozzam.
- Na igen.
Egy darabig csendben feküdtek, és amikor Ella már azt hitte, hogy
Sebastian elaludt, a férfi váratlanul megszólalt:
- Veszek magunknak egy házat.
Ella rábámult a sötétben.
- Tessék?
- Ez az egyetlen megoldás, nem igaz? Te nem akarsz a szüléimhez
költözni, amit mélyen megértek, de nem akarsz tovább itt élni, ha a bátyád
megnősül, és ezt is megértem. Tehát megteremtjük a magunk otthonát a
gyerekkel.
- Mit szólnak majd a szüleid?
- Mit szólhatnának? Talán még meg is könnyebbülnek, mert így senkinek
a tekintélyén nem esik csorba, és továbbra is egy család maradunk.
Ella a két kezébe fogta a férfi fejét, és megcsókolta.
- Nem osztozom többé rajtad senki mással - mondta két csók között. -
Különben irtóztató jeleneteket fogok rendezni.
- Már nem félsz attól, hogy elapad a pénzforrás?
 - Nem, a Dorn Csokoládégyár mostanra tisztességes nyereséget termel, és
a Rózsapalotám is busás hasznot hoz.
Sebastian halkan fölnevetett.
- A Rózsapalotád - mormolta, miközben a nő nyakát csókolgatta, akinek
ettől végigbizsergett a teste.
- Hmmm - nyögött fel Ella lustán. - Az mindig az enyém marad, akkor is,
ha Eric feleségeként Clara lesz a főnök.
A férfi szorosabbra fűzte a karját a nő teste körül, aki erre megnyugodva
sóhajtott fel. Ahogy lassan belecsúszott az ébrenlét és az alvás közti
állapotba, még hallotta a férje hangját:
- Már régóta nincs senki más, csak te.
 .

1927. február

Mivel Louise nem volt otthon, Clara egyedül állt az eladópultnál. Ella az
előrehaladott terhessége miatt már nem bírt sokáig állni, így most a
kávésarokban ült egy kis asztalnál, amelyet íróasztallá alakítottak át. Volt
ott egy cserépkályha is, ami télen kellemes meleget árasztott. Clara nem
értette, miért jár még be Ella egyáltalán dolgozni, miért nem enged meg
magának egy kis pihenést.
Az egész helyzet továbbra is nagyon valószerűtlennek tűnt Clara
számára, az Erichez fűződő kapcsolata, a férfi vágya, hogy feleségül vegye,
és a lehetőség, hogy a villa úrnője lesz. Az egyetlen lehangoló tényező Ella
távolságtartó viselkedése volt, de ezen nem tudott változtatni. Amint
sógornők lesznek, és Clara bebizonyítja neki, hogy nem áll szándékában a
helyébe lépni, a dolgok nyilván jobbra fordulnak majd.
A karácsonyi ünnepeket négyesben töltötték, és Ellával ellentétben
Sebastian igazán barátságos és figyelmes volt. Szilveszterkor Eric és Clara
együtt sétáltak a Rajna partján. Szívből jövő csókkal köszöntötték az új
évet, majd a Dorn-villába hajtottak, ahol Eric az éjszaka egy részét vele
töltötte. Még mindig nem feküdtek le egymással, meg akarták várni, amíg
összeházasodnak. De nem sok hiányzott hozzá, mert most, hogy látszólag
rendeződtek a dolgok, Eric egy kicsit merészebb lett, mint korábban, és
félretette a visszafogottságát.
Nem sokkal az ebédszünet előtt Ella belépett az eladótérbe, kezét a háta
mögött összekulcsolva, előretolva hatalmas hasát.
- Nem hiszem, hogy jót tesz nekem ilyen sokáig egy helyben ülni.
Megyek, lefekszem otthon, Louise úgyis hamarosan visszajön.
- Egy ideig egyedül is boldogulok.
Ella ránézett, szó nélkül bólintott. Tétovázott, mintha mondani akarna
még valamit, de nem tudja, hogyan fogjon hozzá. Körbejártatta a tekintetét
a kávézón, mintha meg akarna győződni arról, hogy nem hallgatózik senki.
- Rendben, nincs értelme kerülgetni a témát - kezdett bele végül. - Mivel
a bátyám túlságosan szerelmes ahhoz, hogy a részletekkel foglalkozzon, én
vettem át az irányítást, és felbéreltem egy nyomozót az év elején, aki
utánanézett az életednek.
Clara szótlanul meredt rá.
- Meg kell értened, Clara, elvégre az én családomba házasodsz be, a Dorn
Csokoládégyár és a csokoládészalon tulajdonosának a felesége leszel.
Tudnunk kell, kivel van dolgunk, és attól eltekintve, hogy a szüleid állítólag
tanárok voltak, nem meséltél magadról Semmit.
- Az apám tanár volt - felelte Clara kurtán.
- Igen, az apád. De az édesanyád? És az a fickó, aki a szeretőd volt, vagy
legalábbis a kedvesed? Talán ugyanaz a fickó, akit Eric akkor megvert.
Egyáltalán együtt terveztétek ezt a... ezt a támadást, hogy ő közbelépjen, és
így megismerkedhess vele?
- Természetesen nem!
Clara annyira felháborodott, hogy a legszívesebben pofon vágta volna
Ellát, de a gondolat megrémítette, hiszen nem volt hajlamos az erőszakra.
 - Ezt én sem hiszem, de Ericnek tűnhet így, ha véletlenül rájön. Talán
még azt is megérti, hogy titkolod előle a családi hátteredet. Senki sem
mesélné el önszántából, hogy az anyja egy bordélyházban dolgozott, és a
futtatója váltságdíjat kért érte.
Clara az alsó ajkába harapott, és kényszerítette magát az önuralomra,
nehogy az Ella iránt érzett vad dühe elszabaduljon.
- Te viszont nagyon okosnak hiszed magad, ugye?
- Eric a testvérem, és azt akarom, hogy boldog legyen. Ha feleségül mész
hozzá, biztosnak kell lennem abban, hogy tisztességes vagy, és jót akarsz
neki. Borzasztóan megviselte a háború, és egyedül a te kedvedért megy
vissza dolgozni, még ha ez nagyon nehezére is esik.
- Elmondod neki?
- Nem, te fogod.
Clara lassan bólintott.
- Ezt tényleg csodálatosan kitervelted. Így valószínűleg gyorsan
megszabadulsz tőlem.
- Te tényleg nem ismered a bátyámat, igaz? Ha komolyak a szándékai,
nem fog elhagyni, de ha a házasságkötésetek után tudja meg, le fogja vonni
a saját következtetéseit, és az jobban fájhat majd neki.
Clarát elöntötte a keserűség. Bezárta a pénztárgépet, az ajtóhoz lépett,
hogy kitegye az ebédszünet táblát, aztán a kabátjáért indult.
- Akkor valószínűleg új munkatársat kell keresned, mert ha Eric szakít
velem, én nem akarok többé veled dolgozni. De ez valószínűleg amúgy is
megfelel neked.
- Nem ártani akarok neked, még ha nem is hiszed el.
- Attól félsz, hogy átveszem a helyedet a villában, és ezt nem engedheted
meg sem nekem, sem másnak.
 - Elköltözöm, amint Sebastian és én találunk egy házat, függetlenül attól,
hogy Eric megnősül-e vagy sem. Még jobb is lenne, ha valaki vele marad,
és nem kell egyedül élnie. De azt akarom, hogy mindent tudjon rólad,
ahogyan te is tudsz róla mindent.
Clara úgy sejtette, hogy a férfi szakítani fog vele, és Ella megnyugtató
szavai csak tovább szították a haragját. Milyen jogon avatkozott bele
egyáltalán? Eric idősebb volt nála, felnőtt férfi. Nincs szüksége az ő
áldására ahhoz, hogy megnősülhessen.
- Beszélek vele - mondta.
Ella elmosolyodott, és Clara már csak ezért is a legszívesebben
megpofozta volna.
- Rendben.

Bár nagyon sűrűn volt beépítve, é? bizonyára nem tartozott a város

legszebb részei közé, Louisenek tetszett a Kastorstraβe. Régi házak
sorakoztak itt, és napközben nagy volt a nyüzsgés. A Kornpfortstráβe és a
Kotorgassa sarkán állt a Német Császárhoz címzett vendégfogadó, a
Kastorhofhoz vezető utcán pedig a Ponty Hotel és étterem. Volt itt egy
gyarmatárubolt, amely szivarokat, cigarettát és dohányt árult, valamint más
kis üzletek is. A Hospital-platzon játszottak a gyerekek, mivel nem volt
játszótér, amit már régóta terveztek, de még nem építették meg.
Louise egy kosárnyi ajándékot vitt egy baráti családnak, hogy gratuláljon
nekik negyedik gyermekük születéséhez. Az ajándékokkal a család napi
szükségleteit akarta kisegíteni, amire nem volt pénzük. Beletette az egyik
gyerekkori jelmezét is, hogy a legkisebb beöltözhessen a farsangi
mulatságon. Ezt a szokást az amerikai csapatok és a családjaik lelkesen
átvették, és Louise minden évben alig várta.
Amikor egy kar a dereka köré simult, a lány ijedten fel- sikoltva
megfordult, készen arra, hogy felpofozza a szemtelen fickót, amikor
felismerte Maxot.
- Hát ezt most épp csak megúsztad! - kiáltott fel a lány, és hagyta, hogy a
férfi magához húzza, és megcsókolja.
Aztán gyorsan elszakította magát tőle, és körülnézett, nem figyeli-e őket
valaki. De Max ügyesen időzítette a pillanatot, a ház sarkánál nem lehetett
látni őket.
- Nem dolgozol?
- Nem, ma szabadnapos vagyok, és hazafelé jövet megláttalak az utcán.
- Vannak terveid mára? - kérdezte Louise.
- Hmm, eddig nem voltak, de most, hogy látlak, kezdenek
körvonalazódni - vigyorgott rámenősen.
Egy órával később szorosan egymás mellett feküdtek a férfi ágyában, a
takarót magukra húzva, hogy megvédje őket a hidegtől, mivel a fűtés
nehezen indult be a szobában. Louise valójában várni akart, amíg
összeházasodnak, de Max újra és újra könyörgött neki, megcsókolta,
elcsábította, elvégre amúgy is össze akarnak házasodni, nincs miért várni.
Így végül beadta a derekát. Az első alkalommal borzasztóan fájt, és némán
fohászkodott, hogy legyen hamar vége. Nem létezik, hogy Ella erről
áradozott úgy, ami hihetetlen. Másodszorra már jobb volt, és mostanra
végül is tetszett neki, még ha nem is volt az az érzelmi tűzijáték, mint amire
számított, inkább egyfajta jóleső melegség.
- Hamarosan haza kell mennem - sóhajtotta. - Clara egyedül van a
kávézóban.
- Ella nincs ott?
- De igen, csak már nem bírja sokáig, és általában a könyvelés fölött ül
vagy segít apámnak. Különben is, a gyerek most már bármikor
megérkezhet.
 - De egy kicsit még maradhatsz, nem igaz? - Max keze kutakodva
csúszott a takaró alá, és gyengéd simogatással erősítette meg a kérdést.
- Hmmm, egy kicsit... - Louise hangja elhalt egy sóhajban, és lehunyta a
szemét.

Késő este volt, mire Eric hazaért. Ella felhúzott lábbal ült a nappaliban,
és olvasott, de nem igazán talált kényelmes ülőhelyzetet. Legfőbb ideje,
hogy végre kibújjon ez a gyerek, és véget vessen ennek a kellemetlen
állapotnak. Amikor Eric belépett, Ella felpillantott, de a férfi mogorva
tekintete láttán elhalt a köszönés az ajkán.
- Mi a fenét műveltél? Hogy merészelsz így beleavatkozni az életembe?
Ella bosszúsan nézett á férfira.
- Miről beszélsz?
Eric olyan hangon szólalt meg, amely valahol a megvetés és az
értetlenség között ingadozott.
- Hogy én miről beszélek? Komolyan kérdezed?
Néhány másodpercig csak bámult a férfira.
- Mondott Clara valamit rólam?
- Mármint a vallomástól eltekintve, amelyre rákényszerítetted?
- Csak azt mondtam, hogy legyen őszinte...
- O, valóban? Kémkedtél utána. Egy vadidegen kutakodott az életében, és
olyan dolgokat ásott elő róla, amelyeket jó okkal rejtegetett. Ott állt
előttem, sírva és kétségbeesve, mert azt hitte, hogy elhagyom őt a titkai
miatt. - A hangja remegett a dühtől. - Képes voltál arra célozni, hogy csak
megjátszotta a nemi erőszakot azzal a fickóval. Elment az eszed?
Minden egyes szóval egyre hangosabban beszélt.
- Én csak...
- És ha ez nem lett volna elég, az anyjáról is mesélnie kellett, meg kellett
gyaláznia az emlékét, és elbeszélni az összes borzasztó részletet. - Eric
odalépett Ella székéhez, előrehajolt, karját kétoldalt a szék támlájára
támasztotta a lány feje mellett. - Tekintettel arra, hogy hagytad, Sebastian
gyakorlatilag mindenki előtt levetkőztessen azért, hogy feleségül vegyen és
pénzhez jussál, nem te vagy az erkölcsösség mintaképe, nem gondolod?
- Én...
Nem hagyta szóhoz jutni.
- Na igen, te... Mindig rólad van szó. Hogy te mit akarsz, te mit gondolsz.
Ella hallgatott, válaszolni akart, de a torkában növekvő gombóc
megfosztotta a hangjától.
- Talán elvitte a cica a nyelvedet? - gúnyolódott Eric, és újra
fölegyenesedett. - Jó lett volna, ha ez már szenteste megtörténik, akkor
valóban három szép napunk lehetett volna.
Eddig bírta, de most már elég volt. Könnyek gyűltek a szemébe, és
elfordította a fejét, nem akarta, hogy a férfi lássa.
- Kár a fáradságért, Ella, nem érdekel, ha sírsz. Feleségül veszem Clarát,
és mindegy, hogy az a férfi korábban a szeretője volt-e vagy hogy ki volt az
anyja.
- Nem akartam... - kezdte újra Ella.
- A pokolba veled és azzal, mit akartál.
- Hová mész? - kiáltott utána Ella, amikor a bátyja elfordult.
Eric nem válaszolt, és durván bevágta maga mögött az ajtót.
Ella egy darabig tompán bámult maga elé, miközben a könyv, amelyről
meg is feledkezett, kicsúszott a kezéből, és a padlóra esett. Aztán
nehézkesen felállt, és elhagyta a szalont. Átvágott a folyosón, és felment a
lépcsőn. A korlát sima és hűvös volt a keze alatt, és önkéntelenül
felidéződött az emlék, ahogy gyerekkorában lecsúszott rajta, és Eric elkapta
az alján. Beszél vele, elvégre a testvére sosem haragudott rá sokáig, és rájön
majd, hogy csak jót akart. Megkönnyebbülten látta, hogy fény szűrődik ki
az ajtórés alól. Finoman kopogott, majd kicsit erősebben, amikor nem jött
válasz. Végül lenyomta a kilincset. Zárva volt.
- Eric?
Újabb kopogás, várt, és végül feladta.
- Na igen. - Louise félretette az étcsokoládéból öntött üreges formákat, és
komoly tekintettel nézett Ellára. - Én megértem Ericet.
A férfi öt napja nem beszélt a húgával, ha egyáltalán otthon volt, ami
ritkán fordult elő. Végül Ella elmesélte Louisenek, mi történt, miközben
Clara az eladótérben állt. Ella nem szólt hozzá, noha tudta, nem a fiatal nő a
hibás az ügyben. Ő azt tette, amit Ella kért tőle.
- Pedig amit tettem, Eriéért tettem.
Louise felsóhajtott:
- O, tényleg, Ella? Akkor is, ha most az egyszer teljesen őszinte vagy
magadhoz?
Persze hogy Eriéért történt mindez, Ella ebben egészen biztos volt, de
mostanra már felvetődött benne, nem hazudik-e saját magának. Azt, hogy
Clara továbbra is kedves volt vele és egyáltalán nem neheztelt rá, majdnem
olyan nehezen lehetett elviselni, mint Eric távolságtartását, mert csak
tovább mélyítette Ella rossz lelkiismeretét.
- Most mit kellene tennem?
- Kértél bocsánatot Clarától?
- Igen, már másnap, de valószínűleg nem mondta el Ericnek.
Louise felvonta a szemöldökét.
- Látod, már megint ezt csinálod.
- Mit?
- Rosszat feltételezel róla.
- Te is azt hitted, hogy fahéjat lopott, hogy kipótolja a háztartáspénzt.
 - Nem kellett volna elmondanom. Most már tudom, hogy nevetséges volt,
de akkor még nem sejthettem, hogy komoly a dolog Eric és közte.
- Ó, és ha nem így lenne, akkor is megbíznál benne? Talán én nem voltam
vele valami barátságos, de legalább nem feltételeztem róla, hogy tolvaj.
- Minden olyan titokzatosnak tűnik. - Louise beleharapott egy pralinéba,
kritikusan összeráncolta a homlokát, és elvett még egyet. - Mondd csak,
nem gondolod, hogy furcsa az íze?
Ella is elvett egyet, és bekapta. Volt valami mellékíze.
- Lehet, hogy már nem volt jó a tejszínhab?
- Nos, remélem, hogy nem.
Louise elvett egy másik fajtát, míg Ella a rózsás marcipánnal készült
pralinéért nyúlt. Egymás után kóstolta meg az újdonságokat az eladótér
pultjából.
- A tejszínes trüffeleknek furcsa ízük van, minden más normális.
- Nos, a sáfrányos bonbonok sem olyanok, mint amilyennek lenniük
kellene.
Ella megkóstolt egyet.
- Hát nem. Feltehetően tényleg a tejszín a hibás. Csak a biztonság
kedvéért vegyük ki a pultból.
- A kávés trüffelt is furcsának érzem.
- Én nem éreztem,
Ella megkóstolt még egyet, feszült arckifejezéssel figyelte, amint elolvad
a nyelvén, és megrázta a fejét.
- Nos, talán egy kicsit.
- Akkor azokat is kiveszem. Ez nem lehet igaz.
Louise kiment a műhelyből míg Ella a hűtőhöz lépett, és kivette a kancsó
tejszínt, hogy beleszagoljon. Nem volt savanyú szaga, az állott valószínűleg
elfogyott. Majd beszél Curttal, ha visszaért a beszerzésről.
 Louise két tálcával tért vissza.
- A sáfrányos pralinéból szinte semmi nem maradt.
Sóhajtva kidobta a maradékot, és folytatta a munkát.
Ez az egész nagyon bosszantó, gondolta Ella. Hogy követhetett el Curt
ilyen hibát?
Fél óra elteltével Louise a hasára tette a kezét.
- Kezdem érezni azt a sok csokoládét.
- Igen, én is. - Ella gyomra nagyot morgott, ami a terhesség alatt amúgy
is gyakrabban előfordult, és rendkívül idegesítette. Egy darabig nem
törődött vele, de a korgás egyre rosszabb lett. - Azt hiszem, jobb, ha
hazamegyek, kissé rosszul érzem magam.
- Én is. Nyilván a mértéktelenség miatt.
Ella távoztában odaköszönt darának, elhagyta a Rózsapalotát, és a
kocsijához sietett. Érezte, hogy a gyomra felfordul, és hazafelé már annyira
émelygett, hogy összegyűlt a nyál a szájában. Félreérthetetlen jel volt ez,
úgyhogy úrinőhöz méltatlan módon rohant fel a lépcsőn a villa bejáratához,
és éppen csak eljutott a fürdőszobáig, ahol hányni kezdett.
Nehezen lélegezve térdelt a hűvös padlón, és hallgatta a gyomra mérges
korgását. Éppen csak ki tudott bújni a kabátjából, mielőtt a következő
pillanatban újra rátört a hányás. Amikor már csak epe távozott belőle,
öklendezve, szédelegve felült. A szeme könnyezett, és tompa fájdalmat
érzett a hasában. Remegve talpra állt, és a mosdóhoz lépett, hogy kiöblítse a
száját, de meg kellett kapaszkodnia a peremében, mert elsötétült előtte a
világ. Megvárta, amíg elmúlik a szédülés, aztán betámolygott a szobájába,
és leült az ágyra. Újra érezte a tompa fájdalmat, mire lehajolt, zihált, és
megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor kissé alábbhagyott.
Louise is ilyen nyomorultul lehet? Vajon a romlott tejszín az oka? Ella
most már nyugodtabban lélegzett, bár még mindig nagyon rosszul volt.
Levette a csizmáját, és lefeküdt. Fájt a hasa, és újra epét érzett a szájában.
De szerencsére nem tört rá a hányinger, viszont a fájdalom újra kezdődött,
erősebben, mint az előbb, fokozódott, majd alábbhagyott. A kezét a hasára
tette, nyomogatta, hogy a gyerek megmozduljon. Jött is egy lökés, Ella
megnyugodott. De tényleg rettenetesen rosszul érezte magát, pedig reggel
még olyan jól volt. Csukott szemmel feküdt, és várta, hogy lassan
helyrerázódjon, miközben elképzelte, hogyan hánynak a nők az ő
csokoládépralinéja elfogyasztása után. Bízott benne, hogy azt gondolják,
csak egy kis gyomorrontás. Egyszerűen nem vallott Curtra, hogy romlott
tejszínt használjon, és Ella nem tudta elképzelni, hogy ez önmagában ilyen
hatást váltana ki. Remélhetőleg nem mérgezték meg a pralinékat.
A fájdalom olyan erővel tört rá, hogy elállt a lélegzete, és a hasa
megkeményedett. Felnyögött, ujjaival a párnát markolászta. Aztán elmúlt,
és fölült. A személyzet délután szabadnapos volt, így rajta kívül senki sem
volt a házban. Ella felállt, és az ajtóhoz ment, hogy felhívja Sebastiant. A
telefon a szalonban volt, és odafelé menet annyira didergett, hogy hangosan
kocogott a foga, pedig a házban fűtöttek.
Sebastian valami találkozóra ment, és csak késő délutánra várták vissza,
ezért Ella Ericet próbálta hívni. Azt mondták, hogy megbeszélésen van, de
majd szólnak neki, hogy kereste. Éppen a kezében tartotta a telefont,
amikor a fájdalom újra leterítette. Zokogva megvárta, amíg elmúlik, aztán
éppen Louiset akarta hívni, amikor megszólalt a csengő. Sebastian. Felállt,
kiment az előtérbe, és kinyitotta az ajtót, miközben zihálva vonaglott a
következő rohamtól.
- Az isten szerelmére! - hallotta Heinrich Dorn hangját.
- Heinrich bácsi - préselte ki magából Ella a szavakat. - Mi...
- Egyedül vagy, gyermekem? - a férfi átkarolta a lány derekát, és
támogatta, miközben a lány vonaglott a fájdalomtól.
 - Igen, nem érzem jól magam, azt hiszem, orvosra van szükségem.
- Nem orvosra van most szükséged, hanem bábára - azzal fölkapta Ellát,
mielőtt az tiltakozhatott volna, és felvitte a szobájába, ahol lefektette az
ágyára.
- Miért van itt ilyen furcsa szag?
- Rosszul éreztem magam, azt hiszem, elrontottam a gyomrom.
- Te jó ég, még ez is. Felhívom Isoldét, ő jobban tudja, mit kell most
tenni.
Egy bába. Hát persze. Ella annyira a hányingerre és a gyomorpanaszokra
koncentrált, hogy eszébe sem jutott, egészen más okai is lehetnek a
fájdalomnak
Isolde néni még a bába előtt megérkezett, és besietett a szobába.
- Gyermekem, még mindig utcai ruhában vagy. Gyorsan, segítek neked.
A nagynénje segítségével Ella levetkőzött. Isolde odaadta a hálóinget, és
a lány lába közé térdelt.
- Valaki siet, már látszik a feje! - kiáltotta lelkesen.
Soha többé, gondolta Ella, miközben a fájdalom vadul tombolt benne, és
úgy érezte, mindjárt kettészakad a teste, soha többé nem hagyja, hogy
Sebastian gyermeket nemzzen neki. Kizártnak tartotta, hogy még egyszer
átélje ezt a fájdalmat. És ha a nagynénje még egyszer azt mondja neki,
milyen nagyszerű lány, lerúgja az ágyról.
A bába épp abban a pillanatban lépett be, amikor a gyermek első,
erőteljes sírása felhangzott.
- Mondtam, hogy siet! - kiáltotta Isolde elragadtatással.
- O, micsoda imádni való! Egy gyönyörű kisfiú.
- Add ide, kérlek - szólt Ella, miközben a nagynénje egy kendőbe
csavarta a gyermeket.
 - Hol vannak a pici holmijai? - kérdezte Isolde, miközben Ellához lépett,
karján a babával.
A szülésznő viszont Ella lába közé térdelt, és utasította, hogy nyomjon
újra. Ella engedelmeskedett, és érezte, hogy valami meleg csúszik ki belőle,
ami kevésbé volt fájdalmas, mint a baba. Remegett a lába, és egész testében
reszketett, ahogy a karjába vette a kis teremtményt, és nézte a vörös
arcocskát.
Az én gyermekem, gondolta furcsa, valószerűtlen érzéssel.
Isolde ismét elvette tőle a picit, majd a bába segített neki levenni a
csatakos hálóinget és felvenni egy újat. És hirtelen ott termett Doris is, aki
áthúzta az ágyneműt, és könnyes hangon megerősítette, milyen gyönyörű a
gyermek.
Amikor Ella végre tiszta ágyban feküdt, vastag lepedővel a lába között,
és az éles fájdalom végül tompa lüktetéssé vált, a mellette fekvő baba pedig
a kisujját szopta, érezte, hogy kellemes álmosság szállja meg. Bágyadtan
mosolyogva nézett a gyermekre. Az ajtóból hallotta Heinrichet, akinek a
felesége éppen azt mondta, hogy hagyja egy kicsit pihenni.
Félix, gondolta, a szerencsés.
- Remélhetőleg boldogabb leszel, mint a nagyapád - suttogta.

Amikor Ella újra kinyitotta a szemét, egy pillanatra összezavarodott,

aztán a tekintete a mellette lévő üres helyre tévedt, és hirtelen megrémült.
- Félix?
Sebastian az ágy melletti széken ült, a gyermekkel a karjában.
- Félix?
Ella félresimította a haját az arcából, kicsit közelebb csúszott az ágy
széléhez, és kinyújtotta a kezét, hogy az ujjával megsimogassa a gyermek
puha arcocskáját.
- Arra gondoltam, hogy az apám után nevezhetnénk el.
 - Soha nem beszéltünk nevekről.
- Nos, én tudtam, mi lesz a neve, ha fiú lesz. És sejtettem, hogy a szülés
után annyira örülni fogsz a gyereknek, hogy nem fogsz ellentmondani
nekem.
Mosolyra húzódott a férfi szája széle.
- Hmm, Félix Lombard, ez jól hangzik, nem igaz? - próbálgatta az apja is.
Ella viszonozta a mosolyt, és visszasüppedt a párnára.
- Igen, akár az én ötletem is lehetett volna - nyugtázta elégedetten
Sebastian, és fölnevetett, mire a kicsi felébredt, kinyitotta a szemét, és
nyöszörgött.
Ella feszülést érzett a mellében, miközben nézte, ahogy Sebastian álomba
ringatja a fiát.
- Nagyon rossz volt? - kérdezte.
- Képzeld el a legnagyobb fájdalmat, és ez csak az igazság fele.
- Sajnálom, hogy nem voltam itthon. Amikor visszahívtalak, a
nagybátyád vette fel, és azonnal jöttem. Hihetetlen, hogy egyedül voltál.
- Olyan gyorsan történt minden. Igazából még mindig a Rózsapalotában
lennék, de aztán rosszul lettem a csokoládétól.
- Olyan sokat ettél?
- Nem, azt hiszem, valami nem stimmelt vele.
Ella elmesélte a furcsa ízt, és hogy Louise gyomra is émelygett tőle.
- Ez elég különösen hangzik.
- Igen, először a cukor elcserélése a sóval, majd az eltűnt fahéj, és azok
után most ez.
Sebastian bólintott, és a karjában alvó gyermekre nézett.
- Ne aggódj most ezek miatt. Majd én foglalkozom a dologgal.
Ella épp válaszolni akart, amikor nyílt az ajtó, és Eric lépett be krétafehér
arccal. Ránézett a babára, majd vissza Ellára. Aztán odament hozzá,
letelepedett az ágy szélére, és megfogta a kezét.
- Sajnálom, Ella. Nem tudtam...
- Semmi baj.
- Nem, ez nem igaz. Mondták, hogy hívtál, de én... - Elhallgatott. -
Fogalmam sincs, mi lett volna, ha Heinrich bácsi nem jön ide.
- Akkor egyedül is megbirkóztam volna vele - jelentette ki Ella. - A
végén mindig kibújnak.
Nem akarta, hogy a bátyja ezért is saját magát hibáztassa, mert akkor
megint szenved a bűntudattól.
Eric hallgatott, de továbbra is gondterheltnek tűnt. Aztán a gyerekre
nézett, és mosoly jelent meg az arcán. A kicsi fölé hajolt, aki fölébredt. Eric
mutatóujját összeszorította a parányi ököl, és az apró ujjak összezárultak
körülötte.
- Nos, kicsim. Isten hozott.
 .

1927. április

- Attól tartok - mondta Louise, miközben kiemelte Felixet a babakocsiból -,

Maxnak hozzá kell szoknia, hogy van még egy férfi az életemben. -
Magához ölelte a gyereket, és végigsétált vele a polcok mentén. - Most még
nem értékeled, de biztos vagyok benne, hogy később odaleszel érte.
- Vagy ráun a csokoládéra - vélte Clara, aki csatlakozott hozzájuk -, ha
állandóan ez veszi körül.
- Nem, soha nem lehet ráunni - válaszolta nevetve Ella. - Hidd el ezt egy
édességgyáros lányának.
- Legalább nem panaszkodhat a női figyelem hiányára - jegyezte meg
Clara, mert a kávézó vendégei mindannyian el voltak ragadtatva a
gyerektől, olyan szavak hangzottak mindenfelé, mint „szívtipró” és
„bűbájos”.
- Hasonlít rád, Ella - jegyezte- meg Clara, átvette Louise karjából.
- Nos, azt hiszem, ennyi nehézség- és fájdalom után ez igazán rendes
tőle.
Ella alaposan megnézte a kirakatot. Egyelőre csak séta közben járt erre,
de újra érezte azt a vibráló nyugtalanságot, ami akkor kerítette hatalmába,
ha túl sokáig tétlenkedett. Felixnek volt egy dadája, így volt, aki vigyázzon
rá, ha majd újra dolgozni fog, és mindig gyorsan haza tud menni, ha túl
nagy lesz a vágyakozása utána.
- Az anyósod és az apósod azóta meglátogatott? - kérdezte Louise halkan,
odalépve hozzá.
- Igen, Sebastian találkozott velük a szalonban. De én nem akartam őket
látni. Ava is eljött, annak örültem.
- Hogy halad a házkeresés?
- Egészen jól, kettő is tetszik, az egyik a Kaiser-Friedrich-Straβén, a
másik a Bismarckstráfién.
Amikor Félix nyöszörögni kezdett, Clara gyorsan visszaadta Ellának a
gyermeket, a kávézóban ülő idősebb hölgyek elnéző nevetésétől kísérve.
Clara valóban elpirult, ami szokatlan volt tőle.
- Gyakorolhatsz, amíg nem lesz sajátod - cukkolta Ella.
Clara arca még pirosabbra vált. Ériekéi nyáron akartak összeházasodni,
és mostanra Ella jól kijött Clarával, aki szerencsére már nem neheztelt rá.
Ella nem tudta eldönteni, hogy a helyében ő is ilyen elnéző lett volna-e,
habár valószínűleg nem. Egyértelmű tény volt, hogy Clara tudott bánni
Ériekéi, és ez volt a legfontosabb. Soha nem lesz már a régi, de többet ment
emberek közé, és sikerült újra bejárnia - ha nem is naponta - a Dorn
Csokoládégyárba, ahol átvette a vezetést. Azokon a napokon, amikor
fejfájás gyötörte és pihenésre volt szüksége, Clara gyakran vele maradt, ami
elviselhetőbbé tette a sötétséget. Clara saját szobát kapott: már ki is
választották és berendezték neki az egyik korábbi vendégszobát. Eric
ugyanis hajthatatlan volt, hogy nem alszik más jelenlétében, és ez ellen a
leendő felesége sem emelt kifogást. Az a tény, hogy dara jól tudta kezelni,
Ella véleménye szerint újabb jó pont volt.
Belépett a csokoládéműhelybe, és átnézett Curt válla fölött.
- Mit készítesz?
 - Pisztáciatrüffelt. Később csokoládéformákat is szeretnék önteni
húsvétra. Louisenek az az ötlete támadt, hogy kis ajándékként adhatnánk
annak, aki itt vásárol. - Ránézett a csecsemőre, akit Ella még mindig a
karjában tartott. - Nos, Félix, már a leendő munkahelyedet nézegeted, vagy
apád a fűszerkereskedésbe küld majd?
- Csokoládékészítő lesz - döntött Ella.
- Mindenekelőtt azonban ő lesz a Lombardok legfőbb örököse.
- Olyan kicsi, és máris mennyi felelősség nehezedik a vállára. - Ella
megölelte és magához szorította. - Sebastian már viccelődött is azzal, hogy
valószínűleg dolgoznunk kell még azon, ha mindkét területen örökösre lesz
szükségünk, de ha rajtam múlik, egyelőre nem lesz itt semmiféle újabb
örökös - jelentette ki Ella. - Különben is, Eric fia örökli a csokoládészalont,
az enyém legfeljebb mellette fog dolgozni.
Nem bírta ki, hogy ne tegyen megjegyzést. De igyekezett elhessegetni
magától a gondolatot.
- Rosszabb vagy, mint egy anyós - szidta meg Louise.
- Szeretnél egy kicsit átnézni Curt bácsi válla fölött? - kérdezte Ella a
fiától.
- Amíg nem nyálazza össze a hozzávalókat, addig barátok vagyunk -
viccelődött Curt. - Őszintén szólva alig várom, hogy itt mászkáljanak az
unokáim.
- Egyszerre több is?
- Optimista vagyok. És mivel Louise nyilvánvalóan meghozta a döntését,
bizonyára én is optimista lehetek - vigyorodott el.
- Max előhozakodott már a szándékával?
- Hivatalosan még nem, de mivel ilyen nyíltan udvarol, és igazán nagy a
harmónia közöttük, talán feltételezhetjük, mi a szándéka. Nem őt
választottam volna, ha rajtam múlik, de a lányomat kell boldoggá tennie.
 - Hozott vissza bárki a vásárlók közül romlott csokoládét?
- Nem, úgy tűnik, senki sem vette észre az összefüggést. Vagy a
sáfrányos praliné mégiscsak hibátlan volt. A többiből alig néhányat adtak
el, mert gyorsan leszedtük a pultról. De az is lehet, hogy te és Louise
tényleg elrontottátok a gyomrotokat a sok kóstolással.
- Nem hiszem, szörnyen rosszul voltam. Mintha valaki hashajtót tett
volna bele.
- Igen, nekünk is az volt a feltételezésünk. Nos, majd meglátjuk.
- Ma este megint itt vársz?
- Igen.
Louise apja már majdnem két hónapja őrködött éjszakánként, és
mostanra Ella kételkedett abban, hogy ez bármit is eredményezne.
- Tényleg ennyire le akarod magad alacsonyítani? - kérdezte Helene
édesanyja.
- Erről szó sincs, ez így tisztességes. Ellának gyereke született, és a
legkevesebb, amit tehetek, hogy gratulálok neki.
- Gyermeket szült a vőlegényedtől.
Helene már- már azon volt, hogy menten összetör valamit dühében.
- Már nem a vőlegényem, és rövidebb ideig volt az, mint amióta Arvid
udvarol nekem. Akiről pontosan tudom, hogy ő az a férfi, akit akarok,
ellentétben Sebastiannal.
- Igen, de mindezek ellenére Ella mégiscsak megalázta a családunkat.
- Még évekig hallgathatom ezt a lemezt, vagy lehetek végre nagyvonalú,
és elmehetek hozzá? Akárhogy is, belefáradtam. Heinrich bácsi ott járt
náluk a családjával, Elisabeth Richarddal, még Hans is gratulált Ericnek,
amikor találkozott vele. Tudtad te egyáltalán, hogy eljegyezték egymást
Clarával?
- Hans? - kérdezte az anyja zavartan.
 Helene a mennyezetre emelte a tekintetét.
- Dehogyis, Eric. Richard mesélte. Tudod, azzal a zongoristalánnyal.
- Ó, vele? Ő nem Ellának dolgozik?
- De igen.
Bár Helenének soha nem jutott volna eszébe, hogy dolgozni menjen,
most valahogy mégis vonzónak találta az ötletet, hogy három barátnő együtt
vezet egy kávézót és egy csokoládészalont, sőt egy kis irigység is feltámadt
benne.
- Szóval tényleg el akarsz menni hozzá? - kérdezte újra az anyja.
Helene lehunyta a szemét, és magában elszámolt tízig.
- Igen - felelte végül nyugodt hangon.
- Arviddal?
- Nem, neki erre nincs ideje. És ehhez nincs is szükségem kíséretre.
- Mi van, ha Sebastian is ott lesz?
Helene tudta, hogy ha most nem fordul sarkon, akkor vagy valami
megbocsáthatatlan dolog csúszik ki a száján, vagy lesöpri a polcról a
csecsebecséket.
- Később találkozunk, anya.

A Dorn-villában Doris kissé meglepett arccal közölte, hogy Frau

Lombard a Rózsapalotába ment a kicsivel. Helene még nem járt ott, így arra
gondolt, hogy talán vihetne egy doboz csokoládét az édesanyjának.
Rövid ideig fontolgatta, hogy elhozza otthonról a kocsiját, de aztán úgy
döntött, hogy gyalog teszi meg a tizenöt perces sétát. Felhős volt az idő, de
nem állt esőre, sőt időnként még a nap is előbukkant. Az elmúlt napokban
gyakran esett, az utcák nedvesek voltak az előző esti záportól. Helene
majdnem megcsúszott egy darab sáros papíron, de végül sikerült
megtartania az egyensúlyát. Szerette az áprilist, tetszett neki az időjárás
változékonysága.
 Egy pillanatra megállt a csokoládészalon előtt, aztán kihúzta magát, és
kinyitotta az ajtót. A szépen berendezett kávézóba lépve a csokoládé
semmihez sem fogható illata fogadta. Az utcáról futólag már korábban
megbámulta a Rózsapalota kirakatát, de nem gondolta volna, hogy belülről
is ilyen szép. Rózsák és csokoládék uralták a megjelenést, a polcokon
különböző méretű és színű díszdobozok, körülöttük selyemrózsák. A
kirakat tele volt bonbonokkal, ahogy a pult is, egy asztalon pedig
csokoládés kekszek álltak egy üvegharang alatt.
- Jó napot - köszöntötte barátságosan a pult mögött álló fiatal nő.
Habár Helene futólag látta csak korábban, rögtön felismerte. A
zongoristalány. Ő tehát Eric leendő felesége.
- Jó napot! - Helene tekintete az etazserre esett, és azon tűnődött,
szemtelenség volna-e, ha egyszerűen csak elvenne onnan egy pralinét. -
Ella Lombardhoz jöttem.
- A szomszéd szobában van, szólok neki. Kit jelenthetek?
- Helene Dorn vagyok.
A nő arcán először zavar, majd kíváncsiság látszott.
- Kérem, foglaljon helyet - azzal a kávézó felé mutatott, és átment a
szomszédos helyiségbe.
Helene leült egy szabad asztalhoz az ablak mellé, és kezdett ideges lenni.
Nagy levegőt vett, és lassan, hosszan fújta ki. Ella belépve a kávézóba
ránézett, és ugyanolyan zavartnak tűnt, mint a másik nő az előbb.
- Helene? Történt valami?
- Nem, igazából csak gratulálni szerettem volna a gyermeked
születéséhez, de nem találtalak otthon. Doris mondta, hogy itt vagy.
Ella csodálkozva nézett rá.
- Ó, ez nagyon kedves tőled. Szeretnél valamit inni?
- Ha már itt vagyok, megkóstolnám a forró csokoládét.
 - Rendben, máris szólok, és idehozom Felixet.
Helene már hallotta, hogy Ella a kisfiút az apjáról nevezte el. Amikor
Ella nem sokkal később visszatért vele, Helenéből kitört az elragadtatottság
hangja. Mindig szerette a gyerekeket, és a kicsi nagyon édes volt.
- Megfoghatom?
Ella átnyújtotta neki, és Helene halkan fölnevetett, amikor a pici ránézett
a zöldeskék szemével.
- Pont úgy néz ki, mint te.
- Hát nem? Csak a szeme hasonlít az apjáéra. De lehet, hogy majd
bebarnul, ez később kiderül.
- Hogy boldogul Sebastian apaként? - próbált Helene elfogulatlan lenni.
- Elég jól. - Ella letelepedett vele szemben. - Helene, én... én soha nem
kértem bocsánatot tőled.
- O, kérlek, Ella - szakította félbe Helene. - Ne rontsd el ezt a pillanatot,
jó? Ha visszaforgathatnád az időt, másképp döntenél?
- Nem - vallotta be Ella.
- Na látod. Maradjunk ennyiben. Különben meg én is csúnyán
viselkedtem veled. Nem érdemeltem meg, hogy ellopják tőlem a
vőlegényemet, de mégis. Viszont Arvid- dal most boldogabb vagyok, mint
amilyen boldog valaha is lehettem volna Sebastiannal, úgyhogy minden úgy
jó, ahogy van.
Ella csak bólintott.
Louise közeledett feléjük egy tálcával, amelyen egy csésze forró
csokoládé volt tejszínnel és tányéron sütemény. Ellának kávét hozott. Egy
kistányéron volt egy szem praliné is.
- Rózsás marcipán - tolta Helene elé Ella.
Helene beleharapott, és élvezettel felsóhajtott.
- O, ez mennyei.
 - Később csomagolok neked, ha szeretnéd.
- Nagyon köszönöm.
Helene berakta Felixet a gyerekkocsiba, amit Ella az ablak mellé állított,
aztán a csészéért nyúlt, és belekortyolt a forró csokoládéba.
- Anyám szörnyen ellenezte, hogy eljöjjek hozzád.
- Pedig azt hittem volna, apád lesz az, aki továbbra is engesztelhetetlen
marad, az anyád pedig mindig azt teszi, amit a férje mond.
- Sajnos. - Helene lekanalazta a tejszínhabot a csokoládéról, majd
belekeverte a maradékot. - Mikor lesz a keresztelő?
- Nyáron. Szeretnél eljönni?
- Ha szabad.
- Természetesen - mosolyodott el Ella.
Helene visszagondolt a gyerekkorukra, arra, hogyan játszottak annak
idején egymással, még mielőtt a két apa szép lassan eltávolodott egymástól.
Barátnők egyhamar nem lesznek újra, ezt a pillanatnyi harmónia sem
feledtette el, de talán elég jól kijönnek ahhoz, hogy olykor- olykor együtt
kávézzanak, és meghívják egymást magukhoz.
- Mire gondolsz? - kérdezte Ella.
Helene a babakocsira pillantott.
- Minél hamarabb férjhez kell mennem, hogy a kicsinek legyen
játszótársa.
Ella döbbenten rápillantott, aztán fölnevetett.
- Szerintem ez félelmetes - jegyezte meg Louise, miközben a koromsötét
csokoládéműhelyben ültek.
- És még egyedül akartad csinálni - válaszolta Eric.
- Valóban, de nem kell minden alkalommal a fejemhez vágni.
- Te is mindig megjegyzed, hogy félelmetes.
- Egyáltalán nem igaz.
 Sebastian bosszúsan felsóhajtott.
- Már az elején megmondtam, hogy hülye ötlet, fel kellett volna
fogadnunk egy nyomozót.
- És ugyanazt tette volna, amit mi most - vágott vissza Eric -, csakhogy
busásan megkérte volna az árát.
- Nekem megérte volna, akkor legalább az elmúlt hat hetet ágyban
tölthettem volna.
- Én is itt ülök - felelte Eric -, és hallod, hogy panaszkodom?
- Csakhogy téged nem is vár otthon senki.
- Szerintem téged sem. Lefogadom, hogy Ella még mindig nem
engedélyezi, hogy megközelítsd. Eléggé megviselte a szülés.
- Hadd emlékeztesselek benneteket, hogy nem vagytok egyedül! - Louise
örült, hogy elvörösödött arcát nem láthatják a sötétben. - Szóval kíméljetek
meg a durvaságotoktól.
- Elnézést - felelte Eric.
Sebastian is elhallgatott.
- Mi van, ha az illető nem is jön többé? Ha feladta? - kérdezte Louise.
- Egyébként sem értem, mi értelme volna ennek az egésznek - válaszolta
Sebastian.
- Én is folyton ezen töröm a fejem - tette hozzá Louise.
- Ártani akar neked - szólt közbe Eric. - A kérdés csak az, hogy miért.
- Eric - kezdte Louise -, remélem, nem haragszol meg rám a kérdésemért,
de nem lehet, hogy Clara visszautasított szeretője az?
Egy ideig nem érkezett válasz.
- Miért tenne ilyet? - kérdezett vissza végül Eric.
- Mert valami körmönfont módon ez elégtételt adhatna neki.
Louise sóhajtott egy nagyot. A várakozás kezdett az idegeire menni.
Tudta, hogy nem kellene itt ülnie, a férfiak nélküle is megtennék, de az ő
ötlete volt, hogy érjék tetten az elkövetőt, ezért feltétlenül jelen akart lenni.
Amikor azt javasolta, hogy majd itt várja az illetőt egyedül, természetesen a
férfiak ezt nem hagyhatták. Szóval most nem hátrálhatott ki csak azért, mert
unatkozott. De arra sem számított, hogy ilyen sokáig fog tartani. Az
incidensek között mindig eltelt valamennyi idő. Az elkövető valószínűleg
meg akarta várni, amíg a figyelmük lankad, és újra biztonságban érzik
magukat.
A hashajtó egyébként hihetetlen ötlet volt, és bármenynyire is
bosszantotta őket, jó, hogy Ella és Louise megkóstolta, különben nem derült
volna ki, és nem vették volna ki a pralinékat a kirakatból.
Szívesen elmondta volna Maxnak, hogy mire készülnek, de a férfi dühös
lett, amikor a legutóbbi incidensről mesélt. Ráadásul Sebastian már az
elején világossá tette, hogy senki más nem tudhatja meg, hogy lesben állnak
éjszakánként.
- Ez butaság – ellenkezett Louise, de Eric is egyetértett Sebastiannal.
Minél többen tudnak róla, annál nagyobb volt a valószínűsége, hogy az
elkövető tudomást szerez a tervezett akcióról.
- Minden bizonnyal olyasvalaki, aki időről időre ide betér, talán egy
vásárló, aki ártani akar nektek. A kockázatot a lehető legalacsonyabbra kell
csökkenteni.
- Akkor Clara sem tudhatná - jelentette ki Louise.
Eric szeretett volna ellentmondani, de nyilvánvalóan nem tudott.
Louise gondolatban már bevallotta magának, hogy a várakozás megint
hiábavaló volt, amikor kaparászó hangot hallottak. Valaki járt az udvaron.
Sejtették, hogy az elkövető ezt az utat választja, hogy észrevétlenül
bejusson a házba, és ezt sem a főbejáraton, sem az oldalajtón keresztül nem
tehette volna meg, mert akkor az utcáról megláthatják.
 Lélegzet- visszafojtott csend támadt, ami Louise számára bizonyította,
hogy a két férfi is hallotta. A kulcs elfordult a zárban, kinyílt az ajtó, és
besurrant egy alak. Holdfény kúszott be a műhelybe, rövid ideig
megvilágítva azt, majd az ajtó csendesen becsukódott. Csörgő hang
hallatszott, majd egy gyufa felpislákolt, és a következő pillanatban egy kis
lámpás meleg fénye árasztotta el a műhelyt. Az alak megfordult, észrevette
hármójukat, és ijedt kiáltással meghátrált. De nemcsak a férfi ijedt meg,
Louise is megdermedt.
Lassan felállt, és odasétált a férfihoz.
- Max?
Fény gyúlt, amikor a két férfi egyike elérte a lámpa kapcsolóját.
- Én...
Louise megtorpant, azon tűnődve, vajon nem történt-e valami végzetes
félreértés.
Eric és Sebastian felé fordult, remélve, hogy valamelyikük elmagyarázza
neki, mi folyik itt. Talán ezt a remek tréfát eszeltek ki, és Max mindjárt
nevetni kezd, hogy ebben a furcsa helyzetben álljon elő a lánykéréssel? A
két férfi azonban csak döbbenten állt.
- Meg tudom magyarázni - szólalt meg Max, kezét a nadrágjához
dörzsölve, mintha izzadna.
Volt nála egy kis táska, és Louise azon tűnődött, ezúttal mit tervezett.
- Akkor magyarázd meg.
Ahogy az várható volt, Max hallgatott, mintha most találná ki a
magyarázatot.
- Én nem vagyok olyan türelmes, mint Louise - közölte Eric. - Szóval
hallhatjuk végre a magyarázatot?
- Rendben. Mi értelme tovább tagadni? A Dorn hajózási vállalatnál
dolgozom, és Herr Dorn megtudta, hogy Louisenek udvarolok. Megkért,
hogy a lánya és a családja érdekében szabotáljam a kávézót, amelyet a férje
pénzéből akart létrehozni. Mivel tudtam, milyen rosszul bánt Frau Lombard
Georg Dómnál, beleegyeztem. Végül is nem nagy ügy, senkinek sem esett
bántódása.
- Senkinek sem esett bántódása? - ismételte meg Louise. - Egy órán
keresztül majdnem kihánytam a belemet. Ella pedig terhesen volt egyedül
otthon, képzeld el, mi lett volna, ha elájul? Ezt hogy tudtad volna
összeegyeztetni a lelkiismereteddel?
- Nem úgy terveztem, hogy közvetlenül titeket érintsen. De a szer
ártalmatlan volt, nem mérgeztem meg semmit.
- Olyan sokat köszönhetünk Ellának. Elvégre ő mutatott be minket
egymásnak.
- Semmi bajom vele, de évek óta Georg Dómnak dolgozom, hűséggel
tartozom neki.
- És velem mi lesz? Nekem mivel tartozol?
A férfi értetlenül nézett rá.
- Ennek semmi köze hozzád. Az érzéseim irántad valódiak.
Louise gúnyosan fölnevetett.
- Ó, tényleg?
- Ha összeházasodunk, gondoskodom rólad, nem kell itt dolgoznod.
- Komolyan azt hiszed, hogy ezek után feleségül megyek hozzád?
Ez szíven ütötte a férfit, nem tudta elrejteni. Nem számított arra, hogy
visszautasítják, ami nyilvánvalóan kihozta belőle a kevésbé jó
tulajdonságait.
- Hát ha nem, akkor elég könnyelműnek fognak tartani. Mégis hogyan
magyarázod meg a következő férfinak, hogy már nem vagy ártatlan?
Louise érezte, hogy arcába szökik a vér, és védekezőn átkarolta magát, de
nem nézett egyik férfira sem. Még akkor is lesütött szemmel állt, amikor
Eric elsétált mellette, és Maxhoz lépett.
- Nem egészen világos számomra - ragadta meg a gallérjánál Maxot -,
honnan venné ezt egy másik férfi. Netán házalni akarsz vele?
Max vergődött a szorítás alatt, igyekezett kiszabadulni, de Eric
egyértelműen erősebb volt, mint ő.
- Nos? - kérdezte Eric szelíden.
- Nem mondok senkinek semmit - préselte ki magából Max.
- Ha mégis megtennéd, gondoskodom arról, hogy a jövőben ne legyen
lehetőséged tisztességes nőt meggyalázni az esküvő előtt. Megértetted?
- Igen - jött az alig hallható válasz.
- Most pedig kérj tőle bocsánatot, mondd meg neki, hogy szánalmas fickó
vagy, és nem érdemled meg őt.
Eric a lábával térdre kényszerítette, anélkül hogy elengedte volna.
Louise pislogott, nem akart Maxra nézni, aki - Eric szorításától
kényszerítve - felnézett rá.
- Nem hallok semmit - szólalt meg most Sebastian.
- Bocsánat - bukott ki Maxból.
- És a többi? - ragadta meg Eric a másik kezével Max csuklóját, és a
mozdulata láthatóan rendkívül fájdalmas lehetett, mert Max felordított.
Louise, aki nem bírta egyik pillanatról a másikra kikapcsolni az iránta
érzett érzéseit, felzokogott.
- Szánalmas fickó vagyok, és nem érdemellek meg téged - zihálta Max,
mire Eric újra talpra rántotta.
- Honnan szerezted meg a kulcsot?
- Louise kulcscsomójáról másoltattam. Amikor velem volt, elvettem a
táskájából, és később ledobtam itt a padlóra, hogy azt higgye, elvesztette.
- Add ide.
 Max kotorászott a kabátja zsebében, és Eric kinyújtott kezébe nyomta a
kulcsot. Eric egy lökéssel kitaszajtotta a férfit az ajtón, és becsapta mögötte.
Aztán Louisehez lépett, testvéri mozdulattal átkarolta a vállát, és könnyedén
magához szorította. Közben Sebastian fogta a táskát, és belenézett.
- Ez egy üres edény. Nyilvánvalóan lopni akart.
- Esetleg kicserélni a cukrot és a sót - mondta Eric.
- Miután a hashajtó úgy meggyötörte Ellát és Louiset, azt hiszem,
óvatosabb lett.
Louise hallgatott, miközben küszködött a könnyeivel. Semmiképpen nem
akart a két férfi előtt sírni, mert a vigasztalást most semmiképpen sem bírta
volna elviselni. Óvatosan kivonta magát Eric öleléséből, szó nélkül
elfordult, mert nem bízott a hangjában, és kisietett a szobából.

- Nem tudunk segíteni? - kérdezte Clara, miközben Ellával álltak a

kávézóban.
- Attól tartok, ezzel egyedül kell megbirkóznia.
Louise az apjával volt hátul, a csokoládéműhelyben, és nem volt hajlandó
a kávézóban kiszolgálni, mert nem akarta, hogy bárki is lássa kisírt, vörös
szemét.
- Micsoda visszataszító fickó - ingatta a fejét Clara. - Pedig olyan
kedvesnek tűnt.
- Szeretném azt mondani, hogy már az elejétől fogva sejtettem, de
valójában csak unalmasnak találtam. Nem gondoltam, hogy képes lenne
ilyesmire.
- Beszéltél már a nagybátyáddal?
- Én nem, de Eric igen, és nem lehetett kellemes találkozás. Heinrich
bácsi jelen volt, szerencsére.
 - Egymásnak is estek?
- Nem, csak kiabáltak. De lehet, hogy tettlegességre is sor került volna,
ha Heinrich nem avatkozik közbe jóindulatúan, ki tudja.
A gyermek születése óta Heinrich bácsi gyakrabban járt hozzájuk, és nem
győzte elégszer hangsúlyozni, menynyire örül, hogy a megfelelő
pillanatban utána akart járni a dolgoknak.
- Még jó, hogy olyan ritkán jelentkeztünk náluk - viccelődött Ella.
Heinrich teljesen beleszeretett Felixbe, azt állította, hogy néhai öccsét
ismeri fel benne. A menye újszülöttje sajnos halva született, a tengerpartra
küldték lábadozni. Nyáron Conrad követi őt, és ott tölti majd a vakációt.
- Még mindig úgy van, hogy elkíséred Ericet ma este? - kérdezte Ella.
Clara kényelmetlenül érezte magát, de bólintott.
- Annyira szeretné, hogy nem utasíthatom vissza. De nem repesek tőle.
Elisabeth néni a születésnapját ünnepelte, és mivel Eric hivatalosan is
eljegyezte Clarát, Elisabeth ragaszkodott ahhoz, hogy vigye magával -
minden bizonnyal azért, hogy közelebbről is szemügyre vehesse a lányt. Az
érzés tehát határozottan indokolt volt.
- Nincs megfelelő ruhám.
- Már mondtam neked, hogy ezen nem múlhat. Szolgáld ki magad a
szekrényemből - ajánlotta Ella.
Clara tétován bólintott.
Ella egy vásárlóhoz fordult, aki éppen akkor lépett be a
csokoládészalonba, és megkérdezte, mit óhajt. Olyan csodálatos volt újra itt
lenni, végre nem nagy pocakkal és billegő járással, hanem megint abban a
testben, ami az övé volt, egyedül az övé, és amiben már nem érezte magát
furcsán. Otthon Félix várta, este pedig Sebastian is csatlakozott hozzájuk.
Az egyetlen lehangoló tényező mostani boldogságában Louise sorsa volt.
Annyira sajnálta, hogy a barátnőjével így alakult minden, és szeretett volna
valami vigasztalót mondani neki, de tudta, hogy Louise ezt akarja a
legkevésbé hallani.
Ella nem tudta, hogy Louise lefeküdt Maxszal. Csak néhány napja
mondta el neki, feltételezve, hogy már hallott róla Eriétől vagy Sebastiantól.
Ők azonban hallgattak, és Louisere bízták, kinek mit mond el. Ella haragja
nem ismert határokat, nagyon szerette volna megbüntetni Maxot. Erié
követelte, hogy tegyék utcára, de Georg Dorn ezt hevesen elutasította.
- Nem fogok elbocsátani egy alkalmazottat, aki ennyire hűséges hozzám!
Ella a szomszédos műhelybe ment, de üresen találta, majd a
kávésarokhoz ment, ahol a sütő is volt. Louise épp lehajolt, kipirult arccal
kivett egy süteményekkel teli tepsit, és maga elé helyezte, azután levette a
vastag sütőkesztyűt, és félrerakta.
- Segítsek? - kérdezte Ella.
A barátnője némán nemet intett, és a kézfejével végigsimított a szemén.
Ella odalépett hozzá, magához húzta, és átölelte. Louise egy pillanatig
hagyta, de aztán kiszabadította magát, és elfordult.
- Tudja már az apád, mi történt? - kérdezte Ella, miután körülnézett a
csokoládéműhelyben.
Louise megrázta a fejét.
- Neki nem szabad megtudnia, összetörné a szívét. Az egyetlen lánya
züllött nőszemély, és...
- Nem te vagy züllött, hanem Max.
- Szerencsére legalább nem vagyok terhes. El sem tudnám képzelni... -
hallgatott el.
Ella sóhajtva nekidőlt a polcnak.
- Lenne kedved velünk tartani este?
- Hová? A nagynénédhez? Nem ismerek ott senkit, és nem hiszem, hogy
örülnének nekem.
 - A nénikémet biztosan nem zavarja, ha a legjobb barátnőmmel megyek.
- Meglehet. Nem kétséges, hogy szép emlékei vannak arról, amikor első
és egyetlen alkalommal a házában jártam.
- Számára te voltál az aggódó barátnő.
- Nos, te immár férjes asszony vagy, én viszont bukott lány. - Louise
megrázta a fejét. - Kedves tőled, hogy felajánlottad, de azt hiszem, inkább
otthon maradok.
Aztán mintha csak azt akarta volna megakadályozni, hogy Ella tovább
kérlelje, elfordult, a mosogatóhoz lépett, hogy kezet mosson, mielőtt
felkapott egy kést, és óvatosan levágta a sütemény széleit a tepsiben.
- Rossz érzés ünnepelni menni, miközben Louise olyan boldogtalan -
jegyezte meg Ella, miközben átöltözött.
Sebastian, aki már befejezte az öltözködést, az ablak melletti
karosszékben ült, és őt figyelte.
- Ha szívesebben lennél inkább vele, mondd le a nénikéd születésnapját.
Biztos vagyok benne, hogy meg fogja érteni.
- Nem, az kizárt, hogy megértené. De megtenném, ha Louise ezt szeretné.
Ő viszont most egyedül akar lenni, ezt már többször világossá tette.
Valószínűleg én sem viselkednék másként. - Levette a ruháját a vállfáról, és
elgondolkodva nézte, mielőtt felvette volna. - Bekapcsolnád, kérlek? ?* '
Sebastian felállt, és Ella mögé lépett, hogy begombolja a ruháját. Aztán a
felesége vállára tette a kezét, lehajtotta a fejét, és megcsókolta a nyakát.
Ella lehunyt szemmel hagyta, hogy a férfi kényeztesse, majd óvatosan
elhúzódott tőle, és megfordult.
- Emlékszel erre a ruhára?
A férfi hátralépett, szemügyre vette, és bizonytalanul válaszolt:
- Kellene rá emlékeznem?
Ella elmosolyodott.
 - Ezt viseltem, amikor először találkoztunk.
Sebastian összevont szemöldökkel nézett rá:
- Helene egyik levetett ruhája volt rajtad.
- Be akartam vágni a kandallóba, de nem tettem, mert éreztem, hogy
egyszer még eljön a megfelelő pillanat.
Ella átalakíttatta, hogy megfeleljen a legújabb divatnak, és kicsit ki
kellett bővíteni, mert az alakja még nem nyerte vissza a szülés előtti
karcsúságát.
- Jól áll neked, ahogy akkor is jól állt.
- Az volt hosszú idő elteltével az első estélyem, és királynőnek éreztem
magam benne. Azt hittem, a nagynéném vette nekem. - Elgondolkodva
simított végig a ruha anyagán. - Egyébként Helene is ott lesz ma este a
leendő férjével és a szüleivel együtt.
- A nagybátyád általában kerüli az olyan partikat, ahol találkozhat veled.
- Ez igaz, de még ő sem merné lemondani Elisabeth néni születésnapját.
Ráadásul nem túl hízelgő a család véleménye róla a Maxszal történtek
miatt.
Ella föltette a nyakláncát és a fülbevalóját, ellenőrizte, hogy jól áll-e a
hajában a hajcsat, majd a hosszú kesztyűjéért nyúlt.
- Ami engem illet, mehetünk.
- Egy pillanat. - Sebastian egy kis dobozért nyúlt. - Van valamim a
számodra.
- Ugye nem felejtetted el, hogy a születésnapom egy kicsit odébb van?
- Nem merném. Ajándék Félix születése alkalmából.
- Már adtál egy rubin nyakláncot.
A férfi nevetett.
- Nyisd már ki.
 Engedelmesen kioldotta a masnit, és leemelte a doboz fedelét. Egy
aranyláncra fűzött aranykulcs volt benne. A kezébe fogta, és kérdőn nézett
Sebastianra.
- Ez egy jelképes ajándék.
- Kulcs a szívedhez?
- Ó, milyen bosszantó, hogy erre nem is gondoltam. - Sóhajtott, majd
ismét fölnevetett. - Nem, annál prózaibb. Megvettem neked a Rózsapalotát.
Eltartott egy pillanatig, mire Ella felfogta, miről beszél.
- A csokoládészalonra gondolsz?
- Nos, nem is a kerti házikódra.
Ella a kulcsra bámult, majd felsikoltott, és Sebastian nyakába repült,
szinte kipréselte belőle a szuszt, majd elengedte, de csak hogy két kezébe
fogja az arcát, és hosszan megcsókolja.
- Káprázatos vagy, alig tudom elhinni.
- Pedig elhiheted. A papírokat már aláírtuk, holnap mindent megkapsz az
irodában.
Ella még egyszer megcsókolta a férfit, amikor kopogtak az ajtón.
- Ella? Itt az idő.
Eric volt. Ella odarohant az ajtóhoz, kinyitotta, és a bátyja nyakába
borult.
- Ó, ezek szerint elmondta neked?
Clara mosolyogva állt mellette.
- Egész idő alatt féltem, hogy elszólom magam.
'4 Mind a négyen Sebastian kocsijához mentek. Tíz perccel később
behajtottak Elisabeth néni házának udvarára, és Sebastian leparkolta a
kocsit a többi autó közé. Kiszálltak, és a fényesen kivilágított bejárat felé
sétáltak. Elisabeth a fiával, Richarddal az előszobában állt, és üdvözölte
őket. Eric és Ella letették az ajándékokat a szalon bejára- tánál lévő
ajándékasztalra, és amíg Eric belépett Clarával, Ella az ajtóban maradt
Sebastian mellett.
Felállt, körülnézett, a tekintete találkozott a nagybátyja tekintetével.
Kihívóan nézett Georg Dómra, egyik kezét a csípőjére téve, vajon felismeri-
e a ruhát.
Csodálatos sikert arattam vele a múlt szezonban.
Erezte Sebastian kezét a hátán, és vele együtt belépett a szalonba.
Elvegyült a vendégek között, hallgatta a csevegéseket és a nevetéseket. Eric
Clara mellett állt, beszélgettek, és már a nő sem tűnt idegennek a
társaságban. ; Ella elmosolyodott, és a kertre nyíló széles ajtó felé nézett. A
sötétben visszatükröződött a terem, és először fordult elő, hogy nem
démonok néztek vissza rá.