Farkas szemiotikája

Életmódja
A vadon élő farkas a kutya őse, életkora elérheti a 10 évet, ragadozó fogazata
van, súlya akár 40 kg is lehet. Képes 5 méter magasra ugrani és akár 40 km/h
sebességgel futni. Nagyon alkalmazkodóképes, Európában, Ázsiában, Észak – és
Dél- Amerikában és Arábiában majdnem minden éghajlati öv megfelelő
életteret biztosít számára.
Erőteljes és izmos állat széles szüggyel, ék alakú arckoponyával, hegyes füllel,
vastag bundával- amely minden lehetséges színben előfordulhat a fehértől a
sárgáson, a szürkén , a szürkésbarnán keresztül a feketéig.
A farkasok kb 15 fős falkában élnek, amit egy hím és egy nőstény vezérfarkas
irányít, ők életük végéig együtt maradnak. Csak a két falkavezér párzik, az
utódokra az egész falka vigyáz. Egy falkán belül nagyszerűen szervezett, szigorú
rangsor alakul ki, amelyet rituális megadási és megalázkodási viselkedéssel
erősítenek meg.
A vadászaton általában az egész falka részt vesz, ezáltal lehetőség nyílik akár
egy náluk jóval nagyobb zsákmány űzésére és elejtésére.
Általában egy falkának nagy területre van szüksége, amelyeket szagjelzésekkel
lát el. A falkák egymás ellen területi harcokat folytathatnak, így soha nem
fordul elő nagy számú farkas egy területen.

Jelképtár
Elsősorban a vadság,a rablásvágy, a falánkság és a szexuális kicsapongás
megtestesítője, de éppen a neki tulajdonított nagy nemi erő miatt lélekvivővé
és totemállattá is válhatott.
Elterjedt hiedelmek az éjszaka is látó és vadászó, a „Holdra üvöltő” farkas
csillagképi alakját, melynek szájában a Nap telente tartózkodik (Piroska és a
farkas), és mint holdállatot, az éjszaka és a napfogyatkozás okozóját (Volkodlak,
Varkolács, Markoláb) – a Nap ellenfeleként ismerik. Ezért, és mint a „nyájak
ura” (fosztogatója) válhatott a görögség tudatában a pásztor napisten, Apollón
ellenfelévé. Zeusznak szintén ismert a farkas alakja, és Aphroditét is tisztelték
így.
Az Ószövetség a gonoszság, kegyetlenség és a mohó kapzsiság jelképeként
tartja számon. Jákob e szavakkal áldja meg legkisebb fiát, Benjámint: „Benjámin
ragadozó: reggel prédát eszik, este zsákmányt osztogat”. E szavak a törzs
majdani irgalmatlanságára és megátalkodottságára utalnak. Izsajás próféta a
messiási békét így illusztrálja: akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal…
Sehol nem ártanak az én szent hegyemen – mondja az Úr.” A kereszténység
felfogásában az ördög egyik alakja,a mely a juhoknak tekintett hívőket akarja
elragadni. Máté evangéliuma szerint Jézus ezt mondta apostolainak: „Nézzétek,
úgy küldelek titeket, minta bárányokat a farkasok közé”. Pál apostol így idézi
jézus szavait: „Tudom, ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok s nem
kímélik a nyájat.”Jézus a hegyi beszédben a hamis prófétákat báránybőrbe bújt
farkasoknak nevezi. Ám Assisi Szent Ferenc egyik attribútuma ugyancsak a
farkas, mert ő volt az, aki az üldözött gubbiói farkast megvédelmezte. A
legendák szerint Vercelli Szent Vilmos egyszer megnyergelt egy farkast,
Augsburgi Szent Simpert pedig egy elrabolt gyereket, míg Szt. Balázs egy
özvegyasszony disznaját adatta vissza a falánk állattal. De a legkülönösebb
legenda Szt Wolfgangé, aki az ördögöt templomépítésre kényszerítette, ám a
felépült templom első látogatója egy farkas volt.
– A farkas ős, szent totemállat voltát jelzi, hogy számos nyelv nem nevezi meg,
csak körülírja – igy a magyar farkat viselő állatként, Írországban pedig a kutya
egyik nevével jelölik. A farkassá változó ember, a farkasember képzete már az
ókor kezdetétől él Európa népeinek hiedelemvilágában. A magyar táltosról
tudni vélték, hogy képes volt farkassá változni s hogy hatalma volt a
farkasokon. A „küldött farkast” nevezték még „ csordás farkasnak”, „szakállas
farkasnak” vagy „fehér farkasnak”. Ezen kívül ismert még a magyar néphitben a
„farkaskoldus” is, aki a sérelmet szenvedett juhászokból lett s farkas alakban,
bárányt rabolva állt bosszút. A magyar népmesékben rendszerint a sötét erők, a
rossz princípium, a balgaság megtestesítője.

Romulus és Remus

Róma városának alapitását Romulus és Remus története beszéli el. Mars, a

háború istene s az elcsábított Vesta szűz a Tiberisbe dobták törvénytelen
fiaikat, ám az ikreket Lupercal barlangjánál partra vetette a víz, ahol egy nagy
nőstény farkas talált rájuk s felnevelte őket. Amikor Romulus és Remus később
megalapította Rómát, farkas mostohaanyjuk nemcsak a város, hanem az egész
birodalom merészségének és ragadozó természetének a jelképévé vált. A
rómaiak a Pánnal kapcsolatba hozott termékenységi ünneppel, a Lupercaliával
tisztelegtek a legendabeli farkas emlékének.