Géger Melinda: Belső világok

Csermann Sándor és Szabó Roland kiállítása a kaposvári könyvtárban

Kiállításoknak egy különleges válfaja, amikor tanár és tanítványa mutatkozik be közös tárlaton. Két ember kreatív
együttműködése, egymásra hatása különleges jelenség. Így van ez Csermann Sándor és Szabó Roland érdekes
történetében is, személyükben egy művésztanárt és egy pályakezdő, egészen fiatal művészt ismerünk meg.
Hagyományosan a tanítás egy sajátos alkotó tevékenység, aminek lényege az alakítás. Ennek során az alkotó és a
médium kölcsönös együtthatásban van egymással, a tanár és a diák állandó interakciója mindkét aktív résztvevőt alakítja,
formálja. Hogy mi a tanítás? Mindaz, ami a tanulóban új képzeteket támaszt, a meglévőket más szempontból világítja
meg, ítéletek és következtetések alkotását idézi elő. Ebben a folyamatban a pedagógus kicsit kertészként, esetleg
túravezetőként vagy szobrászként vesz részt. Nem egyhangú feladat. A pedagógus elülteti a magot, megfogalmaz olyan
vizuális problémát, amin a tanítvány elgondolkodik, ott motoszkál a fejében, majd kipattan a magból a hajtás, az ihlet. A
tanár mint kulturális, esztétikai túravezető irányítgatja a tanítványt végig ezen a folyamaton. Csermann Sándor
rajzpedagógusként kiváló teljesítményt nyújtott, ennek eredménye, hogy sok tehetséges tanítványt indított útnak, és
még nagybajomi tartózkodása idején köztük Szabó Rolandot is. Roland 7. osztályos volt, amikor rajztanára felmérte a
tehetségét és alakította, képezte, sőt terelte abba az irányba, hogy a rajzolással foglalkozzon tovább. Idővel komoly
barátság alakult ki köztük, és ennek az eredménye a mai kiállítás. Egyébként nem először állítanak ki közösen, korábban
például a Kaposvári Klebelsberg Középiskolai Kollégium földszinti aulájában is bemutatták ezt az anyagot..
E kapcsolatban az idősebb fél, a pedagógus Csermann Sándor. 1966-ban született Kaposváron, és alapfokú iskoláját
Nagybajomban, a középiskolát pedig Kaposváron végezte. Ezekben az években – mint minden fiatal -, nyitott, érdeklődő
diák, akinek sokat adott az irodalom és a színjátszás: fiatalkori eszmélése egybeesett a kaposvári színház aranykorával. A
színházi élmények és filmélmények nyomot hagytak a lelkében és későbbi művészi gondolkodásán.
Az érettségi után tanítói diplomáját szerzett a kaposvári Tanítóképző Főiskolán: Sörös József, Takács Zoltán, Farkas
Károly és Leitner Sándor voltak a tanárai. Nekik köszönheti, hogy komolyabban kezdett foglalkozni a képzőművészettel.
A főiskolán hittek benne, inspirációt és komoly bíztatást is kapott. 1989 óta tanít, közben továbbképezve magát 1992-
ben a szombathelyi Tanárképző Főiskolán elvégezte a tanári szakot is. A pályát Kadarkúton kezdte, majd Nagybajomban
folytatta. Itt találkozott Tibol Lászlóval, aki szárnyai alá vette. Tibol László a település kulturális életének egyik
meghatározó alakja volt ebben az időben. Csermann Sándor vallja, hogy tőle kapta a legtöbbet. Kiváló főnök és a barát,
illetve művészi szempontból mester volt, nagy hatást gyakorolt emberi habitusával is rá. Tibol László nem csak Csermann
Sándornak, hanem Szabó Rolandnak is egyfajta művészi kiindulópont, lírai természetszemlélete, szelíd egyénisége mély
hatást gyakorolt mindkettőjükre. Nagybajom tehát egy fontos tényező mindkettőjük életében: a helyszín, a találkozások,
a közös építkezés és a barátságok élményét kínálta.
Közben életének alakulásába személyes gondok, tragédiák is közbeszóltak: hét évre kénytelen volt a pedagógusi munkát
megszakítani, de az újrakezdés lehetősége megadatott számára. Kaposmérőre került, ahol választott hivatásának, a
tanításnak élhet egy kiváló iskolában, egy igazi befogadó közegben, nagyszerű kollégák között.
Közkeletű a vélemény, hogy könnyű összeegyeztetni a pedagógusi pályát és a művészi tevékenységet, pedig nem így
van. Kétféle belső indíttatásnak egyidejűleg eleget tenni nehéz, ráadásul a pedagógus pálya nagyon sok belső erőt köt le.
Csermann Sándor számára mindkettő, a pedagógusi munka és a művészet is egyfajta terápia, életmentő tevékenység. A
főiskolán kezdett foglalkozni az egyedi grafikával, és ebben a magyar rajzművészet legnagyobb mesterei voltak
irányadók számára: ő maga Kass Jánost, Würtz Ádámot, Reich Károlyt, Szalai Lajost, Gyulai Líviuszt vagy éppen Szász
Endrét említi, akiknek a rajzművészetéből, szürreális képi világából sokat tanult. Szellemiségét tekintve mégis az
állapítható meg, hogy legközelebb talán Reich Károly és Szász Endre áll hozzá. Csermann Sándor kifejezetten grafikával
foglalkozik: legfontosabb eszköze a tus és a toll. Tusrajzait fehér alapon vékony, fekete vonalhálóval hozza létre, és
esetenként színezi is. Egy vizionárius belső világot alakított ki maga számára, ami nagyon mélyről, belülről jön. A
kiállításon bemutatott rajzok különböző korszakokból származnak és szinte az egész életét dokumentálják. A
legkorábbiak közül való a Napfivér, holdnővér c. rajz, ebben már megjelennek azok a jellegzetességek, amik a stílusát
jellemzik. Kifejezetten figurális kompozíciókat készít, alakjait szürreális asszociációkban gyakran kapcsolja természeti
képzetekhez, és azokat idéző organikus formákhoz. Legfontosabb témája a női alak és az akt. Szinte minden esetben
egyfajta ideálképet vázol fel, alakjai egyéni vonásokat, sajátos karaktert nem hordoznak. A tónusokkal ábrázolt
modelleket egyöntetű fénnyel világítja meg, de nem a festőiség oldaláról közelíti meg a témát, hanem a vonal
érvényesül. Rajzosan, grafikai felfogásban, szinte idolszerűen bontakoznak ki a tavaszi hangulatot sugárzó istennői a
kompozíció középpontjában. Csermann Sándor úgy fogalmazza meg a legfőbb célját, hogy általuk a szépség kultuszát és
az örök értékeket kívánja közvetíteni. Jellegzetes megoldása, hogy a női aktot valamilyen szürreális térbe, bizonyos
architektonikus viszonylatok közé állítja. Bizonyos szimbolikus utalásokat is felfedezhetünk a központi figura és az őt
körülvevő, töredékesen megjelenített tárgyi világ kapcsán. Egy-egy hangulatot, költői asszociációt, szétfoszló ábrándot
idéznek.
Esetenként ugyanakkor mélyebben beleérző, társadalomkritikai gondolatokat is megfogalmaz: ilyen sötét emléket idéz
két, a pszichiátrián készült két diópáca. Ezekben drámaibb a hangvétel, súlyosabb a mondanivaló. Sőt kiemelném, hogy
Csermann Sándor ábrázolásmódjától a groteszk elem sincs távol. Ebből a vonalból kiemelném a pl. a Munkaügyi Központ
c. rajzot, ami kiállítás legkiválóbb darabja, de szintén ide sorolhatók az utóbbi évek néhány darabja, a Filozófusok.
A kiállítás másik művésze egy pályakezdő fiatal, Szabó Roland. 1979-ben született Kaposváron. Gyermekkora óta szeret
rajzolni. Rajztanára - Csermann Sándor javaslatára felvételizett egy rajz szakos gimnáziumba, majd a kaposvári Zichy
Mihály Iparművészeti Szakközépiskolát végezte el. Kaposváron találkozott Szabados János festőművésszel, aki a
műtermében beavatta a festészeti technikákba. A középiskola után a Képzőművészeti Egyetem következett. Itt Klimó
Károly és Kéri Ádám voltak a mesterei. Budapesten számos művészeti élményben volt része: a kiállításokon élőben
találkozhatott olyan olyan festményekkel, amelyeket középiskolás korában addig csak reprodukción láthatott, köztük
Csernus Tibor, Lakner László vagy Sándorfi István alkotásaival, melyek alakították látásmódját. Az egyetemi éveiben
Szabó Roland sokat foglalkozott digitális képalkotással: többek között egy Erasmus pályázat keretében Torinóban is járt.
Sajátos megoldást talált akkor, amikor festői kísérleteiben a digitális fotót olaj technikára dolgozta át. Ennek egyik
eredménye a kiállításon szereplő nagy méretű mű, ami egyébként a diplomamunkája is volt, illetve egy portré is,
aminek előzményeit a hiperrealizmus nagy mestereinél, pl. Chuck Close alkotásaiban is láthattuk korábban.
A főiskola elvégzése után visszatért a gyermekkorának helyszínére: jelenleg a Csányi Alapítvány Nagybajomi Közösségi
Házának egyik mentoraként dolgozik. Fiatalokkal foglalkozik, van egy kisgyerekekből álló, ötödik osztályos csoportja,
foglalkozásokat tart nekik, lényegében tehát a művészi alkotómunka mellett ő is pedagógusként dolgozik. Tematikus
táborokat szervez a gyerekeknek külföldre, Angliába, Ausztriába, Erdélybe, Szerbiába vagy a felvidékre. A táborainak
állandó vendége volt egy a Maldív szigetekről származó mentor, Chathura Chamupathi, aki önkéntesként dolgozott a
Csányi Alapítványnál. Buddhista vallásával, világlátásával nagy hatást gyakorolt Szabó Rolandra. Közös utazásaik és
kirándulásaik visszahatottak a művészi alkotómunkájára. Az utakon rengeteget fényképezett, képekké átdolgozva
lényegében emléket állított Chathurának (Chakee-nak) az utazónak. Ezek az utazási élmények jelennek meg a jelenlegi
kaposvári kiállításon, méghozzá kisméretű akvarellfestmények formájában. Vajon miért tért át a hosszadalmas és
aprólékos olajfestésről az akvarellre? Ebben nagy szerepe volt magának a könnyed technikának: az akvarell gyors,
spontán, lazább és vázlatszerű megörökítését teszi lehetővé a látványélménynek. Nagybajomi tartózkodása során
minden bizonnyal nagy hatással volt rá Tibol László is, aki szintén az akvarellképek mestere volt. Az ő közvetlen
benyomásokon alapuló, természetközeli látásmódja érvényesül Szabó Roland látásmódjában és egyáltalán viszonyában
az alkotáshoz, amikor az utazásai során megélt élmények visszaadására törekszik.
Akárcsak Tibol László Szabó Roland is a festészet egyik tradicionális válfaját műveli, a tájképfestészetet. Motívumai közt
találunk a városrészleteket is, de ezek soha nem olyan hangsúlyos, beazonosítható topografikus elemek. A konkrétumok
mindössze egy-egy épület sziluettjében, kapuzatban, a távoli harangtoronyban jelennek meg. Szabó Roland ugyan a
látványszerű formából indul ki, de a kiinduló motívumot átalakítja, vibráló, könnyed atmoszférává és derűs hangulatú
élménnyé oldja fel, amit abban a pillanatban élhetett meg, amikor ott járt. A város már nem is egy, bejárt és megélt
konkrét helyszín, hanem egy szubjektív élményekkel, emlékekkel összekapcsolt képi világ, ahol az épület, a táji és az
ember párhuzamosan, egymás mellé rendelve jelenik meg. Az emberek kicsi, szinte hangyaszerű, mozgó alakok, egy-egy
ecsetnyalintás-szerű sziluettjük grafikai elem, teljesen alárendeltek a képi hangulatnak felszívja őket a szikrázó fény.
Mint festői téma, igazából a természeti jelenségek, a víz, a levegő, köd, pára és fény Szabó Roland munkásságának
legfontosabb motívumai. Az akvarell finom, omlékony tónusokban, harmóniába rendeződve foszlik szét lapjain. A festő
nagyszerűen érti, hogyan lehet a különféle atmoszférikus közegeket – a ködöt, párát, a derengő félhomályt vagy éppen
hideg szikrázású napfényes levegőt frissen, érzelemdúsan, de kellő lényeglátással, összefogottan ábrázolni. Az anyag
minden tulajdonságát jól ismeri: tud ropogósan, kontrasztos festői felületekkel operálni ugyanúgy, mint a lágy
színösszeolvadásokkal. Munkásságának legérdekesebb darabjait azok a képek alkotják, ahol a táj sajátos
átértelmezésben jelenik meg. Munkái a természet szépségéről és nélkülözhetetlenségéről szólnak, arról az
aggodalomról, hogy a21. századi ember eltávolodik a környezetétől, nincs kapcsolata vele. Ezért szentel kiemelt
figyelmet a természetnek, aminek alárendelt részei vagyunk.
Szabó Roland és Csermann Sándor munkásságát ez a belső értékekre figyelő, hűséges ragaszkodás jellemzi, amelyet a
személyes életükben, a pedagógusi munkájukban és a festői tevékenységükben egyaránt képviselnek.