Géger Melinda: Bernáth Aurél megnyitó a Marcali Bernáth Galériában

Minden település felelős vezetői arra törekszenek, hogy valamilyen módon arculatteremtő értékekkel
gazdagítsák azt a földrajzi helységet, várost, amelyben élnek, amelyet irányítanak. Egy-egy település imázsának
nem csak a gazdaság lehet forrása, hanem kiemelkedően nagy hangsúlyt képez a szellemi érték, amivel a hely
hozzájárul az egyetemes kultúrához, ismert képzőművészeti, irodalmi és építészeti alkotásai, művészei, tudósai,
akár sportolói, konyhaművészete, vagy épp turisztikai úti céljai révén.
Ma egy ilyen identitásformáló eseményt ünneplünk Marcaliban a megújult Bernáth Aurél Galériában: Bernáth
Aurél festőművész új állandó kiállításának megnyitását. Egy állandó kiállítás létrehozása mindig különleges
esemény a magyar kultúra és múzeumügy számára. Számba vesz, elemez, értékeket emel ki és figyelmet kelt.
Ahogyan Kaposvárnak Rippl-Rónai, úgy Marcalinak Bernáth Aurél a legjelentősebb művészeti értéke. Évekkel
ezelőtt a marcaliak Vidák Tünde múzeumigazgató vezetésével elindítottak egy tudományos kutatási programot
„Marcali öröksége” címmel, amelyben felkutatták a Bernáth család történetét, illetve a galériaként működő villa
építtetőinek életútját is. Ennek a kutatásnak az eredményével találkozunk most.
A ma nyíló kiállítás lényegében az 1984-es Bernáth Aurél tárlat felújított változata, amely a Magyar Géniusz
Program keretében, a Nemzeti Kulturális Alap támogatásával valósult meg. Megújult a kiállításnak helyet adó
épület is, amely elegáns Bauhaus stílusú Schusztek-ház. Marcali város polgármesteri hivatala nagy erőforrásokat
felhasználva felújíttatta az épületet, amely maga is számottevő kultúrtörténeti, építészeti érték.

Egykor a századelőn e villa telkén állt a festőművész szülőháza. Miután a család eladta, elbontása után a telket a
mellette lévő parcellával egyesítették az 1920-30-as években, és a közös telekre építette fel dr. Schustek Jenő orvos
és felesége a modern villát, ami e kiállításnak helyet ad.
Az épület teljes körű felújítása mellett a villa másik értéke az művészeti tartalom, amely méltón mutatja be egy
nagy művész munkásságát. Bernáth Aurél meghatározó művésze a 20. századi magyar képzőművészetnek. 1895.
november 13-án született itt Marcaliban, tehát születésének 128. évfordulóján néhány héttel vagyunk túl. Mivel
életműve lezárult, az utókor kötelezettsége emlékének méltó módon való megőrzése. Öröm látni, hogy Marcali ezt
a feladatot magára vállalta.
A megnyíló kiállítás koncepciójának lényege, hogy a marcali város tulajdonában lévő festménygyűjteményt
bemutassa. A kollekció magját azok a képek alkotják, amelyeket a festőművész egy, az unokája javára létesített
alapítvány keretében adományozott - először Kaposvárnak, majd Kaposvártól az értékes anyagot átvette Marcali
városa. Ez a műtárgyanyag 26 képből és néhány személyes relikviából áll. Keresztmetszetét tekintve a legkorábbi
műtárgyak a 30-as években keletkeztek, míg a legkésőbbiek a 70-es évtizedben, és több, művészettörténeti
szempontból jelentős alkotást tartalmaznak. A művek java része a festőművész kései periódusából származik,
amely kibővült a kaposvári Rippl-Rónai Múzeum tulajdonában lévő alkotásokkal. Különlegességei a kiállított
anyagnak a nagyméretű freskóvázlatok. Ezeknek fő darabja az Erkel Színházban kivitelezett mozaik pasztell
változata, a Szentivánéji álom gyönyörű erdővíziója, amely mérete miatt jelenleg a marcali Művelődési Házban
tekinthető meg. A Bernáth Aurél Galéria a művész munkásságát kívül az épületről szóló helytörténeti kiállítással
is kibővült.
Mi volt Bernáth Aurél szerepe a magyar művészet történetében? Kiemelkedő festőművész és egyben
nagyszerű egyéniség volt, aki egy meghasonlott korban élt, és ennek tapasztalatát magába feldolgozva, a 20. század
nagy stílusváltozásai közepette vívta a küzdelmét egy örökkön érvényes, klasszikus művészi világkép
megteremtése érdekében. Megismerkedett a legmodernebb festészeti irányzatokkal, kapcsolatba lépett Kassák
Lajossal és az aktivistákkal. Majd 1921-ben Bécsbe költözött, és itt jelent meg Graphik c. expresszív szimbolista
albuma. 1923-1926 között Berlinben élt, majd pedig 1923-24-ben kiállított a kor egyik leghíresebb szellemi
műhelye, az expresszionista Der Sturm folyóirat helyiségében. A fiatal Bernáth Aurél a kor divatos nyelvét
beszélte, kuboexpresszionista stílusban dolgozta fel korának zaklatott, drámai konfliktusait - közben feltette a
legfontosabb kérdéseket: mik vagyunk, hová megyünk, mi az ember helye, szerepe a szellemi áramlatok
káoszában vergődő, egyre inkább széttöredező világban. A kérdéseket feltette, de a választ másban és másutt
találta meg. A 20-as évek közepén Németországban egy fiatal festőnemzeték indult, és olyan új stílust keresett,
amelynek kulcsa a tradíció. A németeknél a Neue Sachlichkeit volt ez az új szellemi mozgalom, ami Bernáth
Aurélban is az új értékélvű hagyományok keresésének igényét támasztotta fel. Természetesen nem a német
középkori művészek, hanem a magyar hagyományokban találta meg saját gyökereit. Hazatérve Berlinből egyike
volt azoknak a mestereknek, akik megteremtették a kontinuitást a 20. századi magyar festészetet megalapozó
nagybányai művészet és saját koruk között. A vizionáló expresszionizmusból és a Nagybányán Réti Istvántól,
Thorma Jánostól tanult panteisztikus természetábrázolásból bravúros ötvözet jött létre.
A budapesti Gresham kávéházban találkozó művészek csoportjához tartozott, akik továbbfejleszthető
hagyományként fogadták el a nagybányai eszméket. A csoport tagjait jellemző számos közös vonás közül a
legfontosabb a látott valóságból való kiindulás. A látvány festői eszközökkel történő újraalkotása során vált a
kép a személyes érzelmi világ hű tükrévé. Bernáth Aurél festményeinek elsődleges célja a gondolat, érzelem,
hangulat kifejezése. Határozott szerkezetű, a formák mesterien megalkotott téri rendjére épülő festményein
mindig ünnepélyes hangot üt meg, de egyúttal tartózkodó líra is árad belőlük. Olajképein és pasztellkrétarajzain a
valóságélmények erőteljes hangulati töltéssel, szinte költői látomásokként jelennek meg. Domináns színei, a
sárgák, dohánybarnák és különösen a kékek leheletfinom játéka légiességet, finom líraiságot és melankolikus
távolságtartást kölcsönöznek képeinek. Ezért jó választásnak tartom e kiállítás összefoglaló címét: a mesteri
kékek-et.
Bernáth Aurél minden értelemben hagyományőrző volt. Az avantgard művészetek tagolt látásmódját – a világot
ezerféle fénytörésben láttató izmusait - elvetette és helyette a természet és a benne élő ember érzelmi-formai
kapcsolatának festői megragadására törekedett. Mintha mély álomból ébredne - új életérzések és az új látásmód,
az új formai lelemények, az újra megtalált látványelvűség birtokában felnyílt a szeme a környező tájra, az asztali
csendéletre, a finom emberi gesztusokra. Egyre inkább úgy érezte: a művészet nem tagadhatja meg azt, hogy
megörökítse a múló pillanat derűjét vagy melankóliáját, a finom sóhajokat, a repülő madár rebbenő
árnyékát. Sőt, abban a feszült atmoszférában, amely a 20. századot beárnyékolta, talán a korábbinál is inkább
szükségünk van az érzékekre, máskülönben kiszolgáltatott alanyai leszünk valamely gonosz társadalmi gépezetnek.
Nem vesszük észre sem az élet mindennapjaiban rejlő szépséget, sem az olyan komor felhőket, amelyek fölöttünk
gyülekeznek. Bernáth legfőképpen az emberi magatartás fontosságára tanít. Amikor egyszerű, köznapi témát
választ, akkor sem a látvány ábrázolása foglalkoztatja - akármilyen sokan használják is ezzel a
posztimpresszionista festésmóddal kapcsolatban ezt a kifejezést. Nem csendéleteket és tájakat festett, hanem
személyes vallomásokat tett. A hétköznapi látványnál mélyebb értelmű, szimbolikus tartalom rejlik a tájra
nyitott vagy éppen bezáruló ablakszárnyakban, az asztalra kihelyezett csendéletek tárgyi együttesében.
Környezetét megidézve adott számot nem csupán a maga, hanem a kor értelmiségének hangulatáról, s véle
magáról a világról. Talán ezért tűnik úgy, mintha legtöbb festménye valami mozdulatlan, kitágított pillanatot
őrizne. Legszebb műveit ilyen módon a lírai megközelítés és sajátos színvilág mellett meditatív, filozofikus
szemléletmód jellemzi. A mű az emberi létezés titkos, meghatározhatatlan ereje, még ha tartózkodó
szomorúságba oltották is. Egyfajta szigorú szépség, amely a katarzis felemelő, fejedelmi erejével él a kitágított,
moccanatlan időben.
Hivatkoztam Bernáth Aurél hagyományokat életben tartó és továbbépítő szándékára. Iskolateremtő
szellemisége erejével sikeresen fellépett az 1950-es évek politikája által sulykolt szovjet szocreállal szemben, de
ennek számos jele van a festői munkásságán túlmutatóan is.
1951-ben Kaposváron egy Rippl-Rónai konferenciát rendeztek, ahol Bernáth Aurél egy hosszú beszédet mondott
Rippl-Rónai védelmében, és javaslatokkal élt, hogy mit kellene tenni Kaposvárnak a kialakítandó Rippl-Rónai
kultusz jegyében. A legvadabb időkben, az 50-es években a Rippl-Rónai hagyomány mellett elsőként ő állt ki és
hívta fel a figyelmet a Róma villa megőrzésének fontosságára. De elintézte, hogy a földbirtokos arisztokrataként
nyilvántartott Kunffy Lajosnak kiállítása legyen az Ernst Múzeumban és kiállítást szervezett a fiatalon meghalt
Balázs Jánosnak.
1948-49-ben szerkesztésében jelem meg a Magyar Művészet c. folyóirat. A kiváló írói adottságokkal is
rendelkező festőművész különlegesen magas színvonalú irodalmi tevékenységet is folytatott. 1937-től kezdve
publikálta művészeti esszéit, amelyeket később három kötetben jelentetett meg (Irások a művészetről; A Múzsa
körül; A múzsa udvarában). A kiváló, esszéit többkötetes visszaemlékezései követték. Önéletrajzi vallomásait hat
kötetben publikálta. A sorozat első kötetében (Így éltünk Pannóniában, 1956) saját családját, és apján keresztül
Marcali világát, a gyermekkor és az ifjúkor emlékeit, hangulatait idézi fel. A marcali gyermekkorra
visszaemlékezve egyfajta "paradicsomi" állapot közvetít. A festőt dicséri, ahogy egy látványt vagy tájat leír,
színeket és kontrasztokat, arányokat és formákat érzékeltet, de ahogy emögött rátalál a metafizikai
mondanivalóra, ahogyan a kimondhatatlannal viaskodik, az már igazi írói teljesítmény. Miként írásaiban, úgy
később az idő sodrában is jelét adta szülővárosához visszatérő, kapcsolattartó szándéknak.
1976-ban a Marcali Múzeum képtára kiállítást rendezett a művésznek – ez volt akkor a szimbolikus képtárnyitó
kiállítás, és ebből az alkalomból a Felvonulók és a Balatoni táj c. képét ajándékozta a városnak. Ez a két mű most
része a kiállítás anyagának.
A ma nyíló kiállítás minden szempontból teljes értékű, a mai múzeumi igényeknek mindenben megfelelő
igényességgel készült. A teljes kiállítási anyag bemutatására szolgáló vitrinrendszer nem csak a műtárgyvédelmet
szolgálja, hanem a múzeumpedagógia foglalkozások igényét is: az új kiállítás egyben foglalkoztatóként is
működik, ahol nem csak csoportos, hanem egyéni aktivitásra, rajzolásra, színezésre is van lehetőség. Az eleven
múzeumi miliő kialakítása, az információk átadása mellett, lehetőség nyílik a kollekció segítségével a múltról és a
művészetről történő együtt gondolkodásra, kreatív kommunikációra és az alkotó tevékenység élményének
megtapasztalására is. Ezt szolgálja a gyönyörű többnyelvű kiállításvezető album. Komplex élménnyel leszünk
gazdagabbak, amiben sok ember munkája adódott össze.