Madách Imre (1823-1864)

1823. január 21-én született a ma Szlovákia területén lévő Alsó-Sztregován. Középnemesi

családból származott, édesanyja, Majtényi Anna egyedül nevelte őt és vezette a családi
birtokot. A váci piarista gimnázium magántanulója volt, majd a pesti egyetem filozófiai
tanfolyamára, 1838-tól a jogi karra került. 1839-ben megjelent első verse és első drámája
(Commodus). Ügyvédi vizsgát tett, majd Balassagyarmaton vállalt másodjegyzői állást. A
szabadelvű ellenzék szónokaként vált ismertté a közéletben. Újságírással, szépirodalommal is
foglalkozott. Lírai alkotásokkal kezdte (Bajza hatása), de ezek nem voltak túl jelentősek.
Drámáiban a kisszerű környezetben, szűk lehetőségek között élő, európai műveltségű, európai
kérdésekkel foglalkozó ember a központi alak (Csák végnapjai, Mária királynő). 1845-ben
feleségül vette Fráter Erzsébetet (felesége és édesanyja alakjából gyúrta össze Éva alakját). A
szabadságharcban megyei főbiztosként vett részt. A bukást tragédiaként élte meg: amiért
eddig küzdött, az elveszett, személyes borzalmakat is átélt (nővérét és családját felkoncolták,
a holttesteket a disznók elé vetették – ezt látta). Bebörtönözték, ezalatt felesége megcsalta,
elhidegültek egymástól, majd el is váltak. ’61-ben visszatért a megyei közéletbe, képviselő
lett, az országgyűlésen a Határozati Pártot támogatta, amely nem ismerte el Ferenc József
legitimitását. 1862-ben – Az ember tragédiája sikerét követően – beválasztották a Kisfaludy
Társaságba, egy év múlva pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett. 1864-
ben, súlyosbodó szívbaja következtében halt meg Alsó-Sztregován.
Az ember tragédiája
Keletkezéstörténete
1859 februárja és 1860 márciusa között írta Az ember tragédiáját. A kéziratot elküldte Arany
Jánosnak, aki eleinte silány Faust-utánzatnak minősítette. Később elismerte a művet,
felajánlotta segítségét Madáchnak. Így 1862 januárjában került kiadásra már a javított
változatban.’63-ban újra átdolgozva megint kiadták. Az ember tragédiája világirodalmi szintű
mű, sok nyelvre lefordították.
A Tragédia létrejöttének okai
A ’48-as szabadságharcok egész Európában elbuktak. Madách ezt tragikumként éli meg,
művében világméretűvé növeszti ezt. Emellett családi élete is megromlott. Felesége elhagyta,
nővérét és családját megölték. A korabeli tudomány is borús képet festett a jövőről: a Nap
kihűlésével és a civilizáció elpusztulásával fenyegetett.
Műfaji előzmények
Madách eredetileg nem színpadra szánta a művet, csak később, 1883-ban mutatták be a
Nemzeti Színházban. Általános emberi problémákról beszél. Az ember tragédiája drámai
költemény, párbeszédes formában megírt, filozófiai tartalmú verses mű. A romantikus
világdrámák vagy emberiségköltemények sorába illeszkedő alkotás. Többek között Goethe
Faustjával, Byron Káinjával, Shelley A megszabadított Prométheusz című alkotásával,
valamint Vörösmarty Csongor és Tündéjével tart szoros rokonságot. A mű egyes jelenetei
csak lazán függenek össze, sem időben, sem térben nem kapcsolódnak közvetlenül,
folyamatosan egymáshoz. Az egységet a központi helyzetbe állított drámai hős teremti meg.
Jellemző még rá a líraiság és a filozofikusság. A lét egyetemes, nagy kérdéseire keresi a
választ: mi a célja az embernek, mit kell tennünk, hogy kibontakoztassuk egyéniségünket.
Madách olvasmányélményei
· Tájékozott volt a frenológiában (koponyatanban) - ez az emberi fej formájából való
következtetésekről szólt az ember ész és jellembeli tulajdonságait illetően. Mára
bebizonyosodott, hogy áltudomány.
· Newton deista istenfelfogása (világ teremtése, majd önálló működése)
mechanika törvényei
· Faraday – mágneses erővonal elmélet
· Darwin – evolúcióelmélet (erős fajok maradnak fenn a létért folyó küzdelemben)
Madáchnál szociáldarwinizmus – kapitalizmusban az ember küzd a létért
· Entrópia-elmélet: a Nap ki fog hűlni, és a Földön mindent jég fog borítani.
A műben megtalálható filozófiai irányzatok
· Hegeli filozófia: A világ állandó fejlődésben, változásban van, ez Hegelnél spirális
fejlődés, vagyis romantikus történelem-felfogás, melyben az eszméket nagy embereket
valósítják meg. Madách szakít ezzel a nézettel, szerinte a történelem az ember felett áll, nem
fogadja el a fejlődést, éppen ezért nincs mindig szintézis. A triászos fejlődés nem mindig
valósul meg. Ádám hálás Istennek, feltétlenül hisz benne, de Lucifer elcsábítja, azt mondja,
hogy nem biztos, hogy így van. Megmutatja, milyen Isten nélkül, de Ádám a végén visszatér
hozzá. Ez már egy magasabb szintű hit, mivel tudatosan választja Istent.
· Pesszimista bölcselet A 19. században jellemző volt a pesszimista világnézet. Nem
tételez föl fejlődést. Lucifer képviseli ezt a nézetet.
· Utópista szocializmus A falanszter jelenetben jelenik meg. Ez egy magántulajdon
nélküli utópikus társadalom. A falanszterek olyan egységek, amelyekben mindent a
célszerűség és a hasznosság vezérel. Veszélyezteti az egyéniséget, a családot, a nemzetet, a
hazát.
A Tragédia szerkezete
Az ember tragédiája 15 színből áll. Az első három és az utolsó a cselekmény keretéül
szolgálnak (keretszínek), a középső színek az ún. történeti színek, álomszínek. Az első három
színben a cselekmény expozícióját kapjuk. A nagy mű készen, Lucifer azonban osztályrészét
követeli a teremtésből. Az Úr nekiajándékozza a Paradicsomban a tudás és a halhatatlanság
fáját. Ádám és Éva esznek a tiltott gyümölcsből, az Úr kiűzi őket a Paradicsomból. Tudni
szeretnék, érdemes-e vállalni a küzdelmet, ezért Lucifer álmot bocsát rájuk, hogy az emberfaj
sorsát megismerhessék.
Az eszmék útja a történelemben
Ádám 11 színben álmodja végig az emberiség történelmét. A 4-6. szín az ókort, a 7-11. szín a
középkort, a 11-14. szín pedig Madách korát, valamint az elképzelt jövőt mutatja be.
Madách szerint az emberi történelmet a nagy eszmék irányítják. Szerinte egy-egy eszme
megfogamzik, kibontakozik és eltorzultan megvalósul, ebből az ellentmondásból egy új
eszme születik. Ezt a folyamatot mutatják be a történelmi színek. Ezek a költemény jelenéhez
képest a jövőt ábrázolják. Ádámban előbb kialakul egy nagy eszme, később csalódottan
elfordul az eszme megvalósulásától, de csalódása is egy-egy új eszme kiindulópontjává válik.
Az ókor az egyiptomi színnel (eszme: nagyság) kezdődik. Ádám korlátlan hatalommal
rendelkező fáraó, aki rabszolgákkal piramist építtet. Mégsem boldog: sem az uralkodás, sem a
hedonizmus nem elégíti ki, mert ezekért a dolgokért nem ő maga küzdött meg. Lelkében
“mondhatatlan űrt” érez, de nem is boldogságra vágyik, hanem nagyobb, és erősebb akar
lenni, mint Isten. („Erősebb lett az ember, mint az Isten.”) Éva elmondja a nép nyomorát,
ennek hatására szabadságot ad a népnek. Itt jelenik meg először a szabadság eszméje. Ádám a
nép boldogságát tűzi ki célul.
Elképzelése az athéni színben (eszme: közösség) valósul meg. Hadvezérként (Milthiadész)
siet haza, ám a nép nem méltó a szabadságra, elveszejti a hőst, aki érte harcolt. („Eljöttem,
hogy küldőimnek kezébe, A felséges nép kezébe téve hatalmamat, beszámoljak neki.”) Ebben
a színben jelenik meg először a nagy ember és az ingatag tömeg ellentéte. Ádám megtagad
minden eszmét.
Rómában eszme hiánya (öncélú élvhajhászás, hedonizmus) miatt a közösség lezüllött:
kéjencek és kéjnők durva orgiájának lehetünk tanúi. Ádám is részt vesz benne, de a bor és a
kéj mámorában nem leli örömét. („Miért is vonz az a kéj Tantalusként”). A római színben
Péter apostol szavaiban új eszme tűnik fel: a szeretet és a testvériség.
A középkor első színe Konstantinápolyban (eszme: hit és szeretet) játszódik. Eltorzult a
testvériség eszméje is, a hittételek dogmákká merevültek. Az erkölcsöt az embertelen aszkéta
életmód túlzása váltotta fel, Ádám (=Tankréd) elől elzárja szerelmét a kolostor fala. Az
eszmék elsilányulása megtöri Ádám lendületét. Ezentúl nem akar hősként fellépni, cselekvés
helyett a szemlélő szerepére tér át. („Ne lelkesítsen többé semmi, mozogjon a világ, amint
akar, kerekeit többé nem igazítom, egykedvűen nézvén botlásait.”)
Ezután Ádám Prágában történelmi hősből csak szemlélő lesz. Kepler, a csillagász alakját ölti
fel (eszme: tudomány). Azonban korának nincs szüksége valódi tudományokra, a tudás nem
jelent igazi rangot. Felesége Borbála, hiú, aki csak pénzért gyötri őt. Madách ebben a színben
valószínűleg a saját házassága alapján ábrázolja a nőt és a férfi-nő közötti viszonyt. („Oh, jő-e
kor, mely e rideg közönyt leolvasztandja, s mely új tetterővel szemébe néz az elavult
lomoknak, bíróul lép fel, büntet és emel, nem retten vissza a nagy eszközöktől…”). Kepler
álmot lát. Párizs (eszme: szabadság, testvériség, egyenlőség), a francia forradalom, a
jakobinus diktatúra tárulnak elé. Ez a szín álom az álomban. Egyszer már csalódott a
szabadság és a testvériség eszméiben, most azonban együttesen porondra kerültek ezek az
eszmék. Danton alakjában itt is cselekvő hős, és mint Athénban, itt is buknia kell. Madách
szemléletének gyötrő ellentmondásai szólalnak meg. Éva itt két különböző alakban szerepel: a
büszke márkinő a női finomsága miatt tetszik Ádámnak, a felgerjedt pórnő képében megjelent
Évától viszont elfordul. Ebben a színben ismét megjelenik a nagy egyéniség és a tömeg
ellentéte. Az erőszak, a vér riasztja ugyan, mégis ez az egyetlen szín, amelyből Ádám
lelkesülten ébred, ezért tekinthető a mű csúcspontjának.
Magához térve ismét Prágában van. Ádám nem adja fel, még bízik abban, hogy eszméi
érvényesülnek. („S fejlődni látom szent eszméimet”). Az ébredés második része a tanítvány-
jelenet, amikor Kepler felvilágosítja legjobb tanítványát a középkori tudományok
értéktelenségéről, szellemi önállóságra buzdítja őt, félredobatja vele a művészet szabályait, s
ezután egy újult erővel indul el egy új világba.
A londoni színtől (eszme: szabad verseny) kezdve Ádám már nem aktív hős, ismét átalakul
szerep nélküli, szemlélővé. Azt tapasztalja, hogy az új társadalom is csak magasból szép.
Nincsenek rabszolgák, szabad versenytér nyílt, ugyanakkor eltűnt a költészet, a szépség, a
szerelmet is pénzért vásárolják. A kapitalizmus törvényei érvényesülnek: az erősebb eltiporja
a gyengét, a munkás kiszolgáltatottsága kegyetlenebb, mint a rabszolgaság. A londoni színnek
nincs története: egymással szorosan össze nem függő jelenetek sora. Éva változatlanul a kor
asszonya. A szín a haláltánc jelenetével zárul (mint: Arany János – Hídavatás). A szereplők
egy sírt táncolnak körül, majd életük csődjét említve beleugranak. Egyedül Éva alakja
magasodik ki közülük.
Ez a szín a jelent, Madách korának kapitalizmusát mutatta be. Legfőbb jellemzője az
eszménytelenség, a dezillúzió. A múlt és a jelen színei után Ádám most a jövő felé fordul.
Utolsó lehetőségként a tudománytól várja az értelmes emberi rend megvalósítását.
A Falanszter-színben az ésszerű szervezettség, a célszerűség uralkodik. („Mi eszme az, mely a
széles világot eggyé olvasztja”). A falanszter Fourier termelőegység-elmélete, ahol mindenki
egyenlő, egyenruhát hordanak, és a különböző – munka és oktatási – közösségek életkor
szerint vannak beosztva. Itt Madách az kora összes tudományos ismeretét felhasználta.
Azonban ez a világ nem tűri el az egyéniség érvényesülését, veszélyezteti a családot. Ezt a
rendet a természet végzete teszi embertelenné. Éva nem akarja a gyermekét a közös nevelésbe
adni, Ádám szerelmes lesz Évába. Ezekért a “bűnökért” mindkettőjüket kórházba akarják
vitetni. Ekkor Lucifer ismét megmenti Ádámot. Ádám újra csalódik, és el szeretne menni a
földről.
Ádám a természeti végzet elől az Űrbe repül (eszme: Ádám tulajdon szellemi lényege –
anyagtalan lélek), de a Föld szelleme még időben visszatéríti a megsemmisülés kapujából. Ez
a menekülés kísérlete, a természetadta lehetőségek közül akarja kitépni magát, már nem lát
távolabbi célt. („A cél voltaképp mi is? A cél, megszűnte dicső csatának, a cél a halál, az élet
küzdelem, s az ember célja e küzdés maga.”)
Az, Eszkimó-szín (eszme: Sok az ember, kevés a fóka = cél a túlélés bármi áron) keserű
bizonyság, az emberiség végét mutatja be. Itt éppen az egyenlőség ellentéte jelenik meg, mert
az itt élő eszkimók felsőbbrendűnek gondolják Ádámot és Lucifert. Szinte állatként élnek,
vegetatív állapotban, eszme nélkül. Kiábrándul az emberiségből. („Szörnyű világ! – csupán
meghalni jó.”) Ezzel véget ér Ádám álma is.
Befejezés
Eszméinek bukása elkeserítik Ádámot. Elhatározza, hogy öngyilkos lesz, ezzel
megakadályozná a végzetet. Ekkor megjelenik Éva, és bejelenti: „Anyának érzem, oh Ádám,
magam.” Ádámnak vállalnia kell a harcot. Az Úr szerint Lucifer is fontos, mert a rossz nélkül
nem lehet értékelni a jót, ezért neki is kiemelten fontos szerepe van a történelemben.
Végezetül az Úr biztató szavai csendülnek fel: „Mondottam ember, küzdj és bízva bízzál!”
Szereplők
Ádám Bibliai név ( = az ember). Feladatának a világ jobbátevését tartja, teremteni, alkotni
akar. Amikor nem sikerül, kísérletet tesz arra, hogy kivonuljon a világból (kéjbe vonul à
Róma, tudományba à Prága, az Űrbe). Rájön, hogy ez sem megoldás, a lét értelme maga a
küzdés.
Éva Ádám társa, nélküle nincs értelme Ádámnak. Éva, mint egy tükör van jelen, kevésbé
cselekvő. Az érzelmet képviseli.
Lucifer Tudja, milyen az ember, ezért képes bűnre csábítani, megtéveszteni. Előre ismeri az
emberi vágyakat, a cselekvés, az érzés eredményét, hibáit, néha el is mondja Ádámnak a
következményeket, hogy ezzel siettesse a kiábrándulást. Nem valósíthatta meg tervét, az
ember legyőzését.
A mű mondanivalója
A Tragédia fő kérdése erkölcsi természetű. Ádám a bűnbeesés után megtapasztalja a világot,
az emberi társadalmat, majd pedig következtetéseket von le belőle, amely szerint az egyetlen
lehetséges magatartás a szakadatlan küzdés. Ez az egyetlen etikus létforma, mégsem minden
esetben társul hozzá a boldogság.