CSALÁDÉLET életrajzi töredékek 2nd

Edition Szabó László

Visit to download the full and correct content document:
https://ebookstep.com/product/csaladelet-eletrajzi-toredekek-2nd-edition-szabo-laszlo
/
More products digital (pdf, epub, mobi) instant
download maybe you interests ...

T aimer à l infini 1st Edition Jill Mansell

https://ebookstep.com/product/t-aimer-a-l-infini-1st-edition-
jill-mansell/

Babil Yarat■l■■ Destan■ Enuma Eli■ 2nd Edition Selim T

Adal■ Çev Ali T Görgü Çev

https://ebookstep.com/product/babil-yaratilis-destani-enuma-
elis-2nd-edition-selim-t-adali-cev-ali-t-gorgu-cev/

ed Dürrü l Mensûr fi t Tefsîr bi l Me sûr 2 1st Edition

Celâleddîn Es Suyûtî

https://ebookstep.com/product/ed-durru-l-mensur-fi-t-tefsir-bi-l-
me-sur-2-1st-edition-celaleddin-es-suyuti/

ed Dürrü l Mensûr fi t Tefsîr bi l Me sûr 1 1st Edition

Celâleddîn Es Suyûtî

https://ebookstep.com/product/ed-durru-l-mensur-fi-t-tefsir-bi-l-
me-sur-1-1st-edition-celaleddin-es-suyuti/
Umweltpsychologie 2te 2nd Edition Elisabeth Kals Isabel
T Strubel Jürgen Hellbrück

https://ebookstep.com/product/umweltpsychologie-2te-2nd-edition-
elisabeth-kals-isabel-t-strubel-jurgen-hellbruck/

L Influenceur 2nd Edition Patrick Bauwen

https://ebookstep.com/product/l-influenceur-2nd-edition-patrick-
bauwen/

Teknologi Pengelasan Mulyadi S T M T Iswanto S T M T

https://ebookstep.com/product/teknologi-pengelasan-mulyadi-s-t-m-
t-iswanto-s-t-m-t/

L amour papillon va t elle se brûler les ailes 1st

Edition Emma Hermosa

https://ebookstep.com/product/l-amour-papillon-va-t-elle-se-
bruler-les-ailes-1st-edition-emma-hermosa/

L ascension d une reine Le royaume d Aseron 2 1st

Edition Virginie T

https://ebookstep.com/product/l-ascension-d-une-reine-le-royaume-
d-aseron-2-1st-edition-virginie-t/
 SZABÓ LÁSZLÓ

CSALÁDÉLET
(életrajzi töredékek)

MAGÁNKIADÁS
SZOLNOK 2011

1
2
 FÉRFI SZABÓSÁG,
AVAGY A SZABÓ-CSALÁD TÖRTÉNETE
GYARMATTÓL SZOLNOKIG

Itt ülök egyedül.

Mégsem teljes magánosságban, hiszen feleségemet, ÉVÁt holnap
viszik Budakeszire, hogy műtétre előkészítsék és két sógornőm –
mindkettő MARI – segítettek a holmik összepakolásában. Közben
diadalittasan megjött fiam a kosár kupameccsről, amit a MOL nyert
meg, s pezsgőt is bontottunk (felét levitte magával).
Minden összejött.
Ez a mai számla összege. Beszámítva az előző hetek választási
történéseit, szomorú hangulatba leledzem. Hazánk, Magyarország
jövőjét történészként nézve, nem tapsikolok.
Itthon vagyok. Nem megy a munka sem. Mégis, ha egyedül
maradok, van egy pont, van egy rugaszkodási lehetőség – bár ilyen
alkattal s ilyen korban rugaszkodásról, azt követő ugrásról, nem is
beszélve a talajfogásról beszélni hasztalan, nem illő, legfeljebb
komikus: ha hasra esek, gurulok. Ez a rugaszkodási pont TESTA
hatvanéves fennállásának alkalma, amire szeretnék valamit írni,
összeállítani. S el is kezdem összeírni az emlékfoszlányokat
Fehérgyarmatról, úgy ahogyan az bennem egy negyedik elemista
(mert akkor így mondták) korú gyerekben bennem él, illetve későbbi


Ezt a visszaemlékezést TESTA öcsém 60. születésnapjára kezdtem
írni. Időnként gyarapítgattam s remélem, hogy még fogom is! Mivel
elég sok betegség környékezi a családot, úgy vélem, hogy ami
megvan, elküldöm. Bővítésre, kiegészítésre, javításra. Senkit sem
akarok megbántani, ezért előre bocsánatot kérek!

3
vissza-visszatérések, családi emlékezések során még kissé tágult vagy
megerősödött, gazdagodott. Ezek az emlékfoszlányok családunk,
azon belül is TESTA körül rendeződnek el. Ő a kristályosodási pont,
illetve, s mert én írom, jómagam.

GYARMAT

Hol is kezdjem el?

Kezdem ott, hogy szüleink nem oda valók, mármint
Fehérgyarmatra. Édesanyám Beregszászon született 1916-
ban, de tanító apja állandóan vándorolt a jobb megélhetés
reményében. Úgy került Gyarmatra, hogy ESZTI néni
Polgári Vendéglőjében – ahol más KÁVÁSSY lányok is
megfordultak – segített, s ezért eltartatott. ESZTI néni
minden pártfogoltját férjhez adta, méghozzá akkor jó
partinak tekintett fiatalemberhez. MARIKA nénit dr. OLÁH
PISTÁhoz (orvos volt), LULÓ nénit DUCHNOVSZKY
PISTÁhoz, aki kereskedőként Gyarmat egyik
legvagyonosabb emberének számított, édesanyánkat
SZABÓ LÁSZLÓhoz, aki közgazdasági egyetemen
végezvén a helybeli, maga szervezte bankban volt. A
KÁVÁSSY lányoknak a szegénységükön kívül nem volt
egyebük, csak a szépségük, jóságuk és ügyességük, illetve
ESZTI nénijük, aki pártfogolta őket, s gyalogsátánkodott.
ESZTI néni egyedül fia nagyari kinősítésében vallott
kudarcot, amikor az Amerikából hazatért DÁM BAKÓ
lányát vetette el vele, aki azt híresztelte, hogy van egy
ládája, ami tele van dollárokkal, de csak halála után
bontható fel. Fel is bontották, de nem volt benne semmi.
ZSIGA bácsi, a megbukott orvos, akit Nagyarban doktor
úrnak tituláltak, csak röhögött, ESZTI nénit pedig majd
megütötte a guta. Hogy a környékről és a gutáról szóljak,

4
azt tartják, hogy Kömörő végén ül a guta. Ez Nagyarral
szomszédos község, s meglehet ESZTI néninél ő tett rövid
látogatást.
Édesapánk 1904-ben Szamosszegen született egy
hétgyermekes református tanító családban. Nagyszüleink
40 évig tanítottak ott, aztán Debrecenbe költöztek. Minden
gyermeküket taníttatták, pedig nem voltak jómódúak.
Édesapánk indexében TELEKI PÁL, FODOR FERENC, talán
GYÖRFFY ISTVÁN kézjegye is szerepel. Végezvén, a
Tanítók Házából, ahol Pesten lakott, Fehérgyarmatra
költözött, s ott elhelyezkedett egy kis bankban, ami a
gazdasági válság idején megbukott, de ő, bejárván az
egész vidéket, új bankot hozott létre, részvényeseket
gyűjtött, a szimpatikus fiatalembernek DUKNÓ PISTA bácsi
(keresztapád) kivételével mindenki hitt, s megalakulhatott
az új bank, ami jól is működött.
ESZTI néni papát nem tartotta olyan jó partinak, mert
úgymond „bukott bankban dolgozott”. Többre tartotta
DÁM BAKÓ „kincses ládáját”. Ám esténként a város
értelmiségi rétege ESZTI néninél gyülekezett: dominó,
kártya, nagy beszélgetések. Ide a környékről bejártak
tanítók, jegyzők, orvosok. (Zárójelben itt jegyzem meg,
hogy NEMES GERZSON, mint fiatal vízimérnök szintén oda
járt, de ezt nagyon későn tudtam meg, s azt is, hogy papát
ismerte.) Mama is itt volt ezidőtt fiatal és szép lány, s
papával megkedvelték egymást. De ESZTI néni nem nézte
jó szemmel a nem jónak tartott parti miatt kialakuló
kapcsolatukat. Ám mama igent mondott, s azért, hogy ne
kelljen a lánykérésbe bevonni, megszöktette mamát: igen,
megszöktette, s úgy esküdtek meg. (Sohasem láttam
falunkon esküvői képet.) ESZTI néni mit tehetett,

5
belenyugodott, s belenyugodott a KÁVÁSSY és a SZABÓ
család is. Kalandos történet.
Először az Ipar utcán laktak. A posta mellett megy le
egy köz, a Matolcsi út torkolatától kiindulva a Tömösvár
utcával párhuzamos. Papa legénylakása itt volt, s a
házigazda a néprajzos MORVAY JUDIT apja. Most
gondolom csak el, hogy én azért születhettem
Mátészalkán, mert ez a lakás alkalmatlan lett volna
szülésre. Amikor TESTA született, már a temetőhöz közeli
Károly utcán egy szép, bérelt házban laktunk. Sokat
gondolkodtam az utca nevén (majd KÁLNÁSI könyvéből
ellenőrizni lehet), de eszembe jutott. Az utca bal oldalán
nyírott cserjesor volt. Ennek a levelét ha papa leszedte,
tenyerében összedörzsölte, s az arcomra vagy kezemre
kente, szúrós bizsergést éreztem, ezt hívtuk mi károlyutca
levélnek.
Az ottani házra, a benne folyó életre csak
foszlányokban emlékezem. A méretek, persze gyermeki
szemmel nézve nagyok voltak, több szoba volt s egy olyan
melléképület, ahol emlékszem disznót vágtunk, ott
dolgozták fel. Azért emlékezetes ez, mert egy nagy késbe
belecsaptam és elvágtam eléggé jól vérzően az ujjamat.
Nem véletlen, hogy a középkorban vagy tíz suhanc
gyereket kivittek egy határdombra, s megbotozták, hogy
öreg korában is emlékezzék arra, hogy itt a falu határa.
Ezt, mint tanúságot is elfogadták. Nekem ez volt az alsó
épület és a disznóvágás. Emlékszem az udvarra, annak
színes virágú, kör alakú gruppjára, amelyet kívülről
sarkantyúvirág vett körül. S emlékszem a karácsonyra, a
sarokban álló díszes fára, s a legfőbb ajándékra, egy
nálamnál kétszer nagyobb barna kitömött emberalakra,
Henrikre, amit én Hemriknek mondtam. LIEBNER bácsi

6
játékaira (német játékgyártó cég), ami átlyuggatott
fémlemezekből állt és csavarral, kis villáskulccsal lehetett
összeerősíteni, s belőle bármit csinálni, mint a legóból. Ott
ültünk a földön és papa nagy igyekezettel szerelgette. S
arra is emlékszem, hogy már TESTUKA is ott ült és figyelte.
Nem tudom, hányban volt, de már tudott járni. S a
karácsonyfa alatt együtt játszottunk.
Itt megszakad az emlékezet fonala.
Nem tudom, hogy innen átköltöztünk-e a templom
mellé, vagy nem?
Innen mentünk-e Szatmárnémetibe egyenesen, vagy
nem?
Valószínűleg igen, mert a menekülésünkkor már a
Kossuth tér 4. alól indultunk.
Tény, hogy egyszerre Szatmáron találom magunkat a
Vágóhíd utcában (ez külváros a Szamos partján). Szép
szárazbejáratú házban laktunk, aminek külső vakolása
barna volt, s a vakolatban csillámpala darabok voltak.
Belső udvarán szalonnát is többször sütöttünk. Papa
cégvezetővé lett, pályázat útján. Minősíti ez korábbi
teljesítményének elismerését. Akár autót is vehetett volna
fizetéséből (szóból emlékszem arra, hogy korábban volt
egy piros motorbiciklije, mikor szervezte a bankot).
Itt tűnik fel emlékezetemben BÖZSI, a cselédünk, aki
gyarmati volt, s kire azelőttről nem emlékezem. Volt egy
fekete, négykerekű zsúrkocsink, aminek táblái legalábbis
majd Debrecenig eljutottak, s amit rajztáblaként
használtunk. Ám ekkor BÖZSI ágyba hozta rajta a reggelit
nekem, TESTÁnak és mamának, mert papa már
felkeltünkkor nem volt otthon. Ott is a korábbi
pontossággal végezte munkáját. Mama Nagyságos
asszony volt.

7
 Bizonyára jól éltünk és szükséget semmiben sem
láttunk, ő pedig foglalkozott velünk. Mentünk fürödni a
benti strandra. Ott láttam először gyűrűhintát. Jobban
megragadt az emlékezetemben a Hótt-Szamos partja, ahol
beugráltak valami stégről a vízbe az úszni tudók. Ez
házunkhoz igen közel volt. Télen, ismét az emlékezetet
serkentő határjel itatta belém a töltésdomb táját: szánkóval
többször lecsúsztam, majd követeltem, hogy Testával az
ölemben is lemehessek. Többször szánkóval lecsúsztunk,
ám egyszer túl gyorsan és messze, s mikor felborultam, az
ék alakban vágott tengeriszár felhasította a számat.
TESTÁnak nem lett baja, mama azonban rohanva,
sopánkodva jött utánunk, s hazamentünk.
Ezután jött a tragédia. Elért bennünket a háború.
Légiriadó, légiriadó, légiriadó! Bombáztak. Mama,
kettejünkkel, rohanva rohant az éjszakai Hótt-Szamos
partra. Világító fények: sztálingyertyák. Beleégtek az
emlékezetembe. Rengeteg ember rettegett a fák alatt, nem
tudom, TESTA, te emlékezel-e ebből valamire? De a
rémület, a bombák robbanása bennünk volt. Papa úgy látta
jónak, hogy a család innen menjen el, mert egy várost
mindez jobban érint. S jól gondolta: a házat találat érte.
Szekereken elköltöztünk Nagyarba ZSIGA bácsiékhoz,
akik nem tudom hol, miért, de Szatmárban is ott laktak, s
ők bennünket, mi pedig őket meg-meglátogattuk. Ők
fogadtak be bennünket egy időre. De innen is mennünk
kellett a front elől.
Ekhós szekerekkel elindultunk nyugatra. A szekerek
egy részét – gondolom – a papa hivatala biztosította, mert
nekünk nem volt. Mi két szekérrel (kocsival?) mentünk.
Egyiken élelmiszert, pár fontos tárgyat vittünk
magunkkal, másik meg volt vetve, mint egy ágy: a

8
szalmán dunyha, felül dunyha, párnák, s mi TESTÁval és
mamával, olykor MARIKÁval itt aludtunk. A karaván többi
tagjának elhelyezkedésére nem emlékszem, de velünk
voltak: HAJDÚ GÉZA bácsiék (keresztapám), aki jegyző
volt, BERNÁTék, aki papa hivatalában dolgozott (férj-
feleség). A mi első szekerünkön a kocsis ÖCSI és GYURIKA
úr voltak, a SZABÓ és KÁVÁSSY család legfiatalabb tagjai.
Kocsisok és lócsiszárok. Mások kihullanak
emlékezetemből, pedig még több szekér is volt.
Gyarmaton nagy búcsúzkodás közben elindult a menet.
Ekkor ez járta nótaként: Elindult a menet, hosszú magyar
menet, elindultak Kolozsvárra.
Utunk a Felvidéken át vezetett, a lehető legrosszabb
helyen, ahol a front éppen megállt hosszú hetekre az Ipoly
és Garam között. Persze ezt utólag tudtam meg.
Emlékszem, hogy Gulácson egy jól látható helyen krétával
BERNÁT bácsi kiírta, hogy erre haladtunk, így hagytunk
üzenetet (előtte egy posvány volt libákkal, kacsákkal). Ezt
útközben még sokszor megtették. Arra is emlékszem,
hogy Ipolytölgyesen az iskolában aludtunk az olajos
padlóra szórt szalmán. Később kerestem néprajzi gyűjtés
során ezt az iskolát, de nem leltem. Több helyen adtak
krumplit, lisztet, gyümölcsöt a menekülőknek. A
dohánnyal azonban baj volt: BERNÁT bácsi és GYUSZI
elmentek egy helyre egy dohányos pajtába dohányt lopni
este, de megugrasztották őket.
Nagy veszélybe kerültünk a Medvei-hídnál.
Légitámadás volt a híd ellen. ÖCSI és GYUSZI a szekér alá
feküdt, minket kiráncigáltak a jó meleg ágyból és a még le
nem tört kukoricásban húzódtunk meg. Az átfagyáson
kívül bajunk nem lett, de ugyancsak bombázták a hidat, s
ropogtak a gépfegyverek, vagy ahogyan ÁRPÁD bácsi, a

9
házmesterünk férje részegen énekelte: Csattogtak a
masingeverek! Ekkor már igen hideg volt, jeges az út, s a
lovak patkójába éles vasat tettek. Így sikanyóztunk át a
hídon, mert azt nem érte találat.
Észak Komáromban kötöttünk ki, mert úti célunk ez
volt. Valószínűleg papával itt beszéltünk meg találkozót?
Hivatalát ide helyezhették át. Hogy a karaván más tagjai
hol laktak, nem tudom, de mi egy kétszobás házban
kaptunk szállást. Papa a városházán dolgozott vagy
dolgozhatott, mert egyszer elvitt TESTÁval bennünket oda.
Monarchia-korabeli kétlépcsős feljáratú városháza volt
(onnan tudom, hogy egyik oldalon felmentünk, másikon
lejöttünk, mint Szolnokon, Szegeden, Déván és másutt), s
mindkét oldalon fülkék, posztamensek voltak, amelyeken
bronz szobrok álltak. Én nem tudtam, hogy azok szobrok,
mert papa mindenik előtt megemelte kalapját, s köszönt
nekik: Adjon Isten, jó napot kívánok! Jövet:
Viszontlátásra! Elképedtem, hogy milyen apám van, akit
itt is mindenki ismer. Ugyanakkor féltem. Mély szorongás
hatott át, s nyílván azért emlékezem rá még ma is élénken.
Nem a látvány, az érzés a fontos. Mikor már verseket
írogattam, ezt meg is örökítettem:
FÉLELEM

Apám egyszer – emlékezem,

Mikor csak térdéig értem,
Elvitt egy nagy épületbe;

Minden olyan furcsa volt ott,

Sötét félhomály pislogott
Az oszlopok tetején.

A barna csönd, mint kicsi leány,

Félős szemmel reszketett rám,

10
 S oda simított a falhoz.

Apám nagyot köszönt egyszer.

Én riasztott tekintettel
Sikoltottam kabátjához.

Óriási ember alak,

Sötét színű, mint a falak
Takaródzott a sötétben.

Bennem a félsz ágaskodott,

Szívem fázósan dobogott.
Az állt szoborrá dermedve.

Óh, ha meg talál indulni…?!

Elszaladni… Elszaladni!
Jaj, az óriás rám tipor!

Apám kabátján reszkettem,

Fázós-hidegen és kéken…
Később tudtam meg, hogy szobor.

Itt ért bennünket a karácsony. Szép karácsonyfáról

gondoskodtak, s a legfőbb ajándék egy olasz gyurmajáték
volt számomra, amit Bimbázó formella vagy formaletta
néven ÖCSI, épp a neve után választott ki (persze ezt utólag
tőle tudom). Mikor kitettük a karácsonyfát, s ÖCSI fát
aprított az udvaron, még találtam rajta egy szaloncukrot,
amit harci üvöltéssel megettem. Ezek komáromi
emlékeim. Ja, még egy! Papával jöttünk haza valahonnan,
s két katona egy nagy gerendafélét vitt a vállán, lehetett
legalább öt méteres. Papa kérdezte, hogy mi ez? Ez a
csodafegyver – válaszolták.
Komáromból télvíz idején tovább kellett mennünk,
indult a karaván. Nagybarátiban kötöttünk ki, ahol
tavaszig laktunk egy – úgy emlékszem – eléggé jó házban.

11
Gondolom, papa készítette elő. Az ablakon való
jégvirágba rajzoláson, szánkózáson kívül nincs élményem.
De a nyugodtságra emlékezem.
Innen mentünk Lébénybe. Az egész karaván. Ott
megint házanként nyertünk befogadást és helyet, de együtt
maradtunk. Még annyit, hogy minden indulás előtt, s
megérkezésünk után zsoltárokat énekeltünk, s
imádkoztunk. Az Úr sohasem volt talán ennyire
megterhelt a könyörgésekkel általunk.
Lébényben mi egy nagy szőnyegkereskedő házába
kerültünk, aki elmenekült. A pince tele volt perzsa
szőnyegekkel. Mikor már nem lakhattunk fent a házban,
hanem az óvóhelyre mentünk, ezek nyújtottak kellemes
fekhelyet. Nekünk ebből egy elhozott kis darab maradt, de
a velünk egy karavánban levők hatalmasakat is elvittek.
Papa nem engedte. Ez a szőnyeg emlék. Emlék a
menekülésből, mert SANCI itt született, ezért engedte meg,
hogy egyet elhozzunk.
Mit mondhatok erről az egyébként rövid időszakról?
Két vagy három hónap, vagy még annyi sem.
Gyermeki korom nem időben gondolkodik. Arra
emlékezem, hogy a lébényi román templomban bent
voltam, mert papa bevitt, körbejártuk, de nekem a szentély
külső „kitüremkedése”, s az ott lévő bozót ragadta meg a
figyelmemet, a nedves bozót. TESTA óvodába is járt, s
anyák napján a következő verset tanulta meg és mondta el
otthon egy kivágott piros szív átadásával:
Piros szívet vettem a győri vásárban,
Ajándékba adom az édesanyámnak.
Ezt a piros szívet tegye el emlékbe,
Valahányszor ránéz, jussak az eszébe.

12
Nagyon szép volt, de mi átköltöttük:
Valahányszor ránéz, fussak az eszébe!

Ez mamának nagyon tetszett.

Mama ekkor már SANCIt ringatta. Az ő születése nem
akármi.
Ezt mi akkor nem értettük, de utólag és másoktól való
beszédeket sorra lehet mondani. A rendelet szerint kinek-
kinek udvara végében óvópincét kellett ásnia. Ez L alakú
volt, a keskenyebb rész lejárata szélesebb és tágasabb az
emberek számára. Nem tudom, milyen mélyre tervezték,
de olyanra, hogy egy felnőtt benne szabadon
közlekedhetett. Nálunk is ilyen volt, mama ebben a
nagyobb belső térben szülte meg SANCIt. Én csak arra
emlékezem, hogy kívülre bezártak, mert légiriadó volt, de
az előtérből tovább nem engedtek, mert anyánk akkor
vajúdott. Ezeket utólag értem fel ésszel. Arra sem
emlékszem, hogy valaki is mondta volna, hogy íme,
kistestvérünk van. Az efféle dolog a tanács nagyjaira
tartozott, s nem ránk. Csak a körülmények nyomása
ivódott belém. Nem tudom, TESTA mit fogott be ebből
belülről?
Mire is emlékszem Lébényből, az említett óvodás
versen kívül?
Az udvarunkban svábok laktak még. Azok nem hordtak
bugyit. Legnagyobb meglepetésemre csak terpeszbe állt az
öregasszony és szoknyája alól kihúgyozott, el sem ment a
budiig. Aztán arra, hogy TESTÁnak volt egy barátja,
rendszerint a kerítésen át beszélgettek, de néha átjöttek
hozzánk, vagy ő oda, s egyszer a következő történettel jött
haza:

13
 GYURKÁnak volt egy repülős gombja, a jegyző fia
elkérte tőle. Azt mondja a jegyző fia: nincs még? Azt
mondja GYURKA: nincs. Azt mondja a jegyző fia: Óh jajj!
Ekkor ugyanis a katonagombokat gyűjtötték, ami
gyermeki körökben értéket képviselt, cserélgették. TESTA
ezt olyan teleszájjal és komótosan mondta el és mindig
ezekkel a szavakkal, az Óh jajj!-t meg olyan finomkodóan,
kényesen, és a fejét mindig féloldalasan megemelte
közben. Ez nagyon tetszett nekem, meg mindenkinek,
ezért sokszor elmondattuk vele, jól szórakoztunk.
Aztán bejöttek az oroszok.
Mi lent a pincében, a szőnyegeken voltunk.
Megijedhettünk? Nem tudom. Csak arra emlékezem, hogy
az egyik ruszki katona szájához emelte a tejeslábost, s
fenékig kiürítette. Mi sírtunk, mert ez a mienk volt. Aztán
elmentek. Ezután felmentünk a felső házba, ahol mama is
biztonságban volt SANCI miatt. Csupán annyi történt, hogy
mama fekete számlapos óráját az éjjeli szekrényről
elvitték (az óra egy korábbi családi képen még látható a
kezén). Komikus dolgok is voltak. Akkor nagyokat
röhögtünk azon, hogy BERNÁT bácsi felesége, mint
modern nő – gondolom – nadrágban járt. BERNÁT bácsi
félelmében, hogy az oroszok – vélekszem utólag – tán
kurvának nézik, állandóan mondta neki: „Bözsikém,
életem, vedd le a nadrágot!”
De ő nem vetette le. Egyszer aztán rátámadt: „Bözsi, az
istenedet, vedd le a nadrágot, vagy itt lerángatom rólad!”
Ez hatott, s ettől kezdve szoknyában járt. Mi ezt nagyon
élveztük.
Aztán jött papa kálváriája, amit akkor csak a félelem
itatott belénk, de utóbb, később papa elmesélte többször.
A ruszkik kivitték kényszermunkára, ahol is hidat

14
építtettek velük, s neki nyakig kellett állni a jéghideg
márciusi-áprilisi vízben, s cölöpöket kellett levernie. De
minden este hazajött. Gondolom, akkor még nem szedtek
foglyokat, mert előre nyomultak. Baj volt az is, hogy
szőke haja miatt papát kivetkezett germán katonának
nézték, s jó hogy el nem vitték, mert a parancsnokkal, aki
óránktól megszabadított, papa németül próbált beszélni.
Szerencsére az is tudott valamit germánul, így tisztázódtak
a dolgok, hogy nem kivetkőzött német katona.
Ezután merült fel, hogy menjünk-e tovább Nyugatra.
Ám nem volt sem értelme, sem semmi, semmi. Az egész
társaság a mama szobájában, ahol a kisded volt, körbeállt
és elénekelte a Szózatot:
A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze,
Itt élned, halnod kell.

Nagyon megragadt bennem ez a jelenet, tudom, hogy

mi tartott itt-hon bennünket.

Hogy hogyan jutottunk haza, arról semmi emlékem nincs.

De egyszerre otthon voltunk. A Kossuth tér 4. szám alatti
lakásunkban, ahonnan elindultunk. A zokogó rokonokra
visszaemlékezem, ahogy behajtottunk a kapun Gilberttel s
a másik pej lóval. Azt sem tudom, hogy papa velünk jött-
e. Hitem szerint nem, mert felszerelt lakás várt bennünket.
Nyilván ő mozgósította a fogadó rokonokat is.
Ez a ház a Közjóléti Szövetkezeté volt. Papa ekkor már
itt dolgozott, s nem a bankban. Innen is indult
anabázisunk, s ide tértünk vissza. A ház
tőszomszédságban volt a református templommal,

15
amelynek alapjait még a XIII. században rakták le. Négy
fiatornyos, zsindelytetős sudár tornya számomra ma is a
templom igazi formája. Belső terében faragott fejű
oszlopok voltak, ugyanilyen padsorok, s a karzatot – elől-
hátul – szintén faragott oszlopok tartották.
A család megérkezte után közösen ment el a
templomba, ahol SZABÓ nagytiszteletű úr külön is
megemlékezett rólunk, a szerencsésen visszatértekről.
De térjünk vissza a lakásunkhoz, s a hozzá tartozó
telekre. Az utcai fronton ketten laktuk. A templomhoz
közelebb eső két nagy és egy kis szoba a miénk volt, a
másik belső rész KUBLIK bácsiéké, aki a kosárfonó
részleget vezette a szövetkezetben. Fél szemét egykor
kicsapta a vessző. Felesége nagyon kedves volt, nevét nem
tudom, mert csak KUBLIK néninek szólítottuk. Ő gyakran
megvendégelt bennünket (nekik nem volt gyermekük), s
mamának mindig mondtam: a szilvalekváros kenyeret
azért szeretjük KUBLIK néninél, mert ő úgy keni meg, hogy
a széle sem látszik, azaz az egész felületet. Az épület előtt
egy hosszú folyosó húzódott, amit deszka mellvéd
határolt. Esős időben itt játszottunk. Erre három vagy négy
lépcsőn át kellett felmenni, tehát emelt volt, és sokat
játszottunk a lépcsőn is. A ház előtt kis virágoskert volt,
ahol nagyfejű ibolyák voltak, mama büszkeségei.
Olyannyira szép volt, hogy az akkor még létező JÉKEY
kastély kertésze, s személyesen JÉKEYNÉ kért töveket
belőle.
Az udvart zöldre festett magas rácsos kapu zárta le, de
ez állandóan nyitva volt, mert ki-bejártak a fogatok, árut
vivén és hozván a szövetkezet számára. A kapu mellett, a
templom felől orgonafasor állt, amire mint gyerekek
gyakran felmásztunk, s ott játszottunk. A közel álló

16
orgonafák tetején egyikről a másikra át tudtunk ugrani.
Úgy mentünk át a fél udvar hosszában, hogy a földre le
sem léptünk. Az orgonának más haszna is volt. A ház előtti
piactéren ruszki tankok álltak. Virágot vittünk nekik, mert
kitapasztaltuk, hogy nemhogy nem bántanak, sőt szeretik
a gyerekeket. A virágért cukrot adtak. Félig kész, barna
kristálycukrot egy zacskóval. Ez jobb volt, mint a melasz,
amivel édesítettünk, mert az eljárásban a melasz egy
korábbi fázisa a cukorkészítésnek. A belső udvaron a ház
folyosója mögött egy hatalmas kétfelé ágazó hársfa állt
(sajnos ma már nincs meg), ami rendes tanyánk volt.
Mindenkinek (beleértve baráti körünket) megvolt a maga
fészke. Az udvar belső részét egy ívelt bokorsor vette
körül, amit KUBLIK bácsi nyírt, s amelyen hólyagszerű
fehér termés mutatkozott a virágzás után. Hogy mi, ezt ne
kérdezd, járj utána!
TESTA nagyon szelíd kisfiú volt, így mesélték. Amikor
aztán begurult valamiért – ezt a tulajdonságát később is
megőrizte –, ütött-vágott. Mikor már beszélni is tudott,
ilyenkor dühében toporzékolt, ökölbe szorította a kezét és
csapkodott, közben ezt kiabálta: „Bakecse gumicse!
Bakecse gumicse!” – jól megnyomva a b és a cs hangokat.
Mivel ezt később is mindenki emlegette, nem tudnám
megmondani, hogy valós emlékem-e. Nem tudok ilyen
jelenetet felidézni.
SANCI csecsemő koráráról is vannak némi emlékeim.
Minthogy kosárfonó műhely volt az udvarunkban nem
szenvedtünk hiányt különböző méretű és rendeltetésű
kosarakban. Egy szép fehér főzött vesszőből készült
ruháskosár volt SANCI bölcsője. Mama, MARGIT, ILONKA
és a mama „tanfolyamán” suskát fonni tanuló hasonló
korú leányok, illetve EMMA, aki cselédünk volt, ebben

17
ringatták SANCIt, aki sírós gyerek lehetett, mert állandóan
énekelni kellett neki, hogy megnyugodjon, elaludjon.
Kedvenc altató dala az oroszok bejövetelét követő akkor
divatos nagy sláger volt: „Messze távoli hómezőn…” Ezt
énekelgették vég nélkül. Mi is tudtuk. Valamennyire
emlékezem rá:
Messze távoli hó mezőn, hol a szél muzsikál,
Fenn a vártán a hegy tetőn két muzsik diskurál.
Szól az egyik a másikhoz, ne búsulj tovaris…

Több sora is a fejemben van, de nem áll össze.1 A

dallamát viszont maradéktalanul tudom. Remélem,
TESTA, hogy majd kiegészítjük!
Ha már a háborús slágereknél tatunk és az oroszoknál,
ide kell kapcsolni egy csodálatos verset is, amelyet
mamával heccből tanultunk meg egyik kalendáriumból.
Akkor még nem sejtettük, hogy ez milyen irodalmi irány
kezdete, hanem ahogyan mama hősi pózban előadta,
nagyon nevettünk rajta és mindig megtapsoltuk. A verset
oroszból fordították. Ennyire emlékszem:
Mélyre taszít minket ma még
Ínségben, fagyban sok csapás.

1
[„Messze távoli hómezőn, / hol a szél muzsikál, / fenn a vártán, a
hegytetőn / két orosz diskurál. / Nincsen már velük senki sem, / csak a
vágy, ami űz, / meg az Isten az égben fenn / és a tábori tűz. // Szól az
egyik, hol én lakom, / süt a nap, jön a nyár. / Vár reám a
menyasszonyom, / egy kicsiny, barna lány. / Alig várja a jöttömet, /
míg a nap heve tűz, / azután elhagy csendesen, / mire megjön az ősz.
// Szól a másik is csendesen: / Ne búsulj, tovaris! / Minden lány elhagy
csendesen, / mindent elvisz a víz... / Az enyém mindig hű marad, / ami
egymáshoz fűz, / kicsi lányom, a gyévuska, / meg a tábori tűz.”
<http://www.zeneszoveg.hu/dalszoveg/77622/katonadalok/messze-
tavoli-homezon-gyevuska-zeneszoveg.html>– A Szerk.]

18
 A föld felett már nem hiába ég
A sarló és kalapács!

Új világot a munka épít,

Megtörik rajta minden támadás,
Fogj minket sarló egy kévébe
És verj együtt minket kalapács!

Különösen tetszett mindenkinek a két utolsó sor.

Méltán zúgott fel a tapsvihar utána.
Legtöbbet a gangon játszogattunk. Emlékszem, hogy
mikor karácsonyra egy kis boltot kaptunk eladó pulttal
(mama BÁNYAI asztalossal csináltatta), U-alakú
fiókrendszerrel, állandóan boltost játszottunk. Az árut
magunk állítottuk elő: malterból törtük a sót, téglából a
paprikát, sárból kenyeret, kiflit, élesztőt. Ezek különböző
színűek voltak. A sárga homok volt a „ruszki cukor”. Kis
mérlegen mértük. De volt igazi ehető áru is: szilva, alma,
papsajt, forgó mag (a napraforgót Szatmárban forgónak
mondják), a szilke szélére rászáradt kemény
szilvalekvárból különböző alakú cukorkákat csináltunk,
papírba vagy falevélbe csavartuk… Szóval minden volt.
Mikor vagy 8-10 éve a kalotaszegi Kiskapuson
gyűjtöttem, ott a gyerekek a kapu előtti padot (fedeles
kiskapu padja) rendezték be hasonlóan boltnak, és hasonló
„árukészletük” volt. Ők árjegyzéket is raktak minden
árura. Mi is beálltunk a vevők közé és alkudtunk. Egészen
meghatódtam, több fotót is csináltam róluk. Egy
alkalommal a folyosó lépcsőjén TESTÁval sót és paprikát
törtünk. SANCI is ott forgolódott, állandóan segíteni akart.
Munka közben ott kaparászott, és véletlenül jót húztam az
ujjára, vérzett is és fájt neki, hangosan üvöltött. Mama
elzavart bennünket. Bekötötte az ujját. De nagyon hasznos

19
találat volt, mert azt az ujját szopta, amit eltaláltam. Mire
meggyógyult a keze, leszokott az ujjszopásról.
Egyszer esős időben egy rongylabdával focizgattunk a
folyosón TESTÁval. SANCI meg ott lábatlankodott és
állandóan kiabált, hogy „Henc! Henc!” Hallja ezt KUBLIK
bácsi, a foci nagy barátja és megkérdezte: „Sancikám!
Tudod, hogy mi az a henc?” SANCI rávágta: „Hogyne! Egy
ilyen kis pici piros báldog.” – mutatta a tenyerén. KUBLIK
bácsi fél szeméből potyogott a könny, annyira nevetett. Az
lehetett, hogy pár nappal előbb egy cipőpasztás dobozt
rugdostunk labda helyett. Mégpedig Bison boxos dobozt,
mert annak volt vöröses színe. Bár lehet, hogy mélyebb
értelme volt?
SANCI még kicsi volt, talán három éves. Mama egyszer
egy hatalmas, szépen kitömött kövér libát pucolt meg.
Szép sárga volt. Ott hagyta az asztalon, és bement ILUS
nénihez beszélgetni. SANCI felmászott a székre, s azon
térdelve az ezüst kés nyelével, amely kúpalakúan hegyben
végződött, a szép libát elkezdte püfölni. Olyan kráter-féle
lyukak maradtak egy-egy csapás után. Közben hangosan
mondogatta minden ütésnél: „Meg-rocs-ká-zom! Meg-
rocs-ká-zom!” Mikor mama meglátta az összelyukasztott
libát, irtó dühös lett és jó nagy pofont adott neki, de közben
annyira nevetett, hogy SANCI sem sírt. Hogy mi lenne az a
megrocskázás és honnan vette SANCI, nem tudni. Nyilván
a költő jelentkezett benne. Az ezüst kés egyike még
Debrecenben is megvolt. Ez egy ezüst családi készlet volt:
villák, kanalak (kicsi és nagy) és próba is volt benne.
Mama többször vitte be a zálogházba papa ezüst cigaretta
tálcájával együtt.
Ha már ezt említjük, egy másik jelenet is eszembe jut.
TESTÁnak volt osztálytársa MÜLLER KURTI (vagy nekem?

20
erre már nem emlékezem). KURTInak német volt az anyja.
Egy elesett német katona özvegye volt és BODNÁR
fényképész vette feleségül. KURTIval – vereses hajú,
vékony, hosszú szeplős gyerek volt – jó barátságban
voltunk. Járt is hozzánk. Az anyja meg ILUS nénihez és
ilyenkor hozta magával ISTVÁNKÁt, egy gyönyörű,
babaszerű, göndörhajú szőke kisfiút, aki SANCInál kisebb
volt. Mindenki a kedvében járt. ILUS néni épp a konyhában
volt és a nemrég kikelt kiscsirkéknek vágott csalánt. A
kiscsirkék egy fekete pokrócban voltak és az egyik felét
ILUS néni rájuk borította. Megjött ISTVÁNKA. Erre ILUS
néni odahívta: „Nézd csak ISTVÁNKA, most keltek ki a kis
csirkék!” – levette a takarót róluk, azok ott csipogtak
sárgán a fekete takarón. Volt közöttük egy kis fekete csirke
is. ISTVÁNKA odament, megragadta a feketét és azt
mondta: „JUJ DE JÓ FEKETE!” Olyan mély hangja volt, mint
egy öregembernek. Megszorította és puff, a földhöz vágta.
A kis jószág azon nyomban kiszenvedett. Az anyjától egy
nagy pofont kapott érte… Azon meg rettentően nevettünk
– mama mesélte –, hogy KURTInak az anyja (nem tudott
még jól magyarul) mit mondott. ILUS néni magyarázott
neki valamit a bakkecskéről. De ezt a szót nem értette.
Mikor nagy nehezen felfogta, mi lenne, a homlokára
csapott és azt mondta: „Ja! A kecskének a férje.”
TESTA abban a kivételes helyzetben volt, hogy óvodába
is járt. Én már iskolás voltam, soha nem jártam ovodába
(így, rövid o-val mondják, jó hangsúlyosan). A jeles
intézmény a házunkkal majdnem átellenben volt, a siket
BÁNYAI asztalos házának a végében. OVÓ ERZSInek hívta
egész Gyarmat az óvónőt. Sokszor megfordult nálunk,
mert ILUS néni barátnője volt. TESTÁt nagyon szerette, a
combjába, fenekébe nagyokat csípett és azt mondta:

21
húsom! Testának ez nem nagyon tetszett és egyszer azt
mondta neki: „Bélistára teszlek!” Ez nagyon tetszett néki.
Még évekig említette, sőt – mert Mátészalkán MARIKA
néniék Zöldfa utcai házában lakott idős korában (alig
tudták kitenni onnan), mikor megtudta, hogy ki vagyok,
megkérdezte még akkor is, hogy „hogy van Testa, aki
bélistázni akart?” Egy alkalommal szükségünk volt
TESTÁra valami játékunkhoz. De ő óvodában volt, ezért a
„banda” megszervezte TESTA elrablását. A kertek alól
négykézláb kúsztunk fel a hátsó drótkerítésig és ott
lapultunk a szemétdomb tetején a hatalmas töklevelek
között. Még most is az orromban van a fülledt szemét és
tökleveleknek a szaga, ha ez eszembe ötlik. Mikor kijöttek
az udvarra, nagy pisszegve a kerítéshez csalogattuk
TESTÁt, majd TÓTH KARI barátommal betörtünk az
udvarra, a TESTA száját kendővel bekötöttük és a földre
nyomva magunkkal vittük. Még vagy két cimboránk
„fedezett” bennünket. Ezután a szilvásban nyomtalanul
eltűntünk. Csuda büszkék voltunk. Hogy keresték-e
TESTÁt vagy nem, azt nem tudjuk. De napokig beszéltünk
a veszélyes akcióról. Igazi indián cselnek tartottuk. Azt
hiszem, TESTA is büszke volt arra, hogy elrabolták. Csak
hetek múlva árultuk el papának, hogy milyen hadi tettet
hajtottunk végre. Mamát ő „tudósította” róla.
Heteken át óriási izgalomban volt egész Gyarmat.
Zsindelyezték, illetve a zsindelyt javították a református
templom tornyán, megigazították a toronygombot is,
átfestették az óra számlapját. Mindezt két ember végezte,
akik hintaszerű deszkán ülve kötélen lelógva végezték a
munkájukat. Híre ment, hogy amikor a toronygombot
felteszik (le sem vették különben), akkor a mester tótágast
fog állni, mert úgy szokta. Mi a szobaablakból

22
kikönyökölve is végigélvezhettük a nagy produkciót, de a
tótágas, az elmaradt mindenki nagy csalódására.
KUBLIK bácsi nagy focirajongó volt. Minden második
vasárnap meccs volt a Levente-pályán. Ez a Penyigei út
végében volt. Gyakran mentem ki vele a meccsre, ahol a
pálya szélén állva bíztattuk a csapatot. Azért is szerettem
vele menni, mert mindig vett cukrot. Ha a csapat jól
játszott, adott több szemet is. Volt egy rekedt hangú
ember, BREZILESnek hívták. Ez egy nyakába akasztott
felnyitott dobozból árulta a portékáját. Rekedt hangon
kiabálta „Brezil a brezil! Megjött a brezil! Itt van a brezil!
Brezil a brezil!” Ez lehetett a cukorka neve. Ugyanezt a
moziban is árusította a sorok között végig furakodva és
szünetekben a híradó után, vagy ha filmszakadás volt.
Akkor ez igen gyakori volt. Amikor győzött a csapat, a
csapatot kísérő drukkerek (nem szurkolókat mondtak)
egy-egy játékost körbe fogva a kaszinóig kísérték a
mezben, stopnis cipőben páváskodó focistákat, és nagyban
tárgyalták a meccset. Énekelték, hogy „Nem lehet az
eftécével kikukoricázni”. Mármint a Fehérgyarmattal, így
FTC. Emlékezem, hogy a kapus neve BRIÓS volt, a
jobbszélső SZEDLACSEK, aki villanyszerelő mester volt, és
volt még két barnabőrű, vágott szemű alacsony gyerek,
akik ikrek voltak. Ezek voltak a menők. Mikor a TITÁSZ
történetét írtam és a kész kötetet kézbe vettem, jólesően
nyugtáztam, hogy benne van a FARKAS JÓSKA írta
szatmári részben SZEDLACSEK villanyszerelő
sportigazolványbeli képe.
Ne feledkezzünk azért meg a magasabb kultúráról sem.
Gyarmat jól el volt látva mindennel, mert volt mozi a
Kaszinóban, ugyanott színpad is, ugyanúgy, mint a
debreceni Víg moziban, ahová társulatok is jártak, de

23
egyéb látványosságok is, mint a Csodapók, Fann a
csodálatos. Előttünk volt a piactér, ahol gyakran felléptek
kíntornászok. Egyre emlékszem: MAYA, a csontnélküli,
kis vékonypénzű rózsaszínű trikóban fellépő 14-16 éves
lánykára, aki egy kigurított rongyszőnyegen bukfencezett
és a nagy szám a végén az volt, hogy saját lába között
áthajolva felvett egy szál vörös szekfűt a fogával, majd
mikor az apja azt mondta: Hepp!, egy szaltóval zárta a
produkcióját. A Csodapókról és Fannról nem írok itt, mert
úgy tűnik, már valahol leírtam…? Annál inkább a
ringlispilről,2 amire két cső tengeriért vagy tojásért lehetett
felszállni, vagy azért, ha toltuk. Tíz tolás után egyszer
felülhettünk. Azért, hogy tolhassuk, verekedtünk is. A
nagyobbak félrelökték a kicsiket. Küzdeni kellett a
helyért. Sokat esett a szememben a ringlispiles, amikor
megtudtam, hogy Kisar egyik Gyarmat felé eső legszélső
házában lakik. Láttam is az ott álló alkotmányt, meg a
cirkuszos kocsit az udvaron, azaz a ház körül, mert
kerítésük nem volt. Az ember indított trombitaszóval és az
asszony dobolt egy nagydobon. Először valami lassúbb
számot, amire nem emlékezem, később már gyorsabbat:
„Fakanál, favilla, fatányér…”. A végén „Ég a kunyhó,
ropog a nád…!” Ezt egyre gyorsabb ütemben. A végén
már szaladtunk. Amikor leütötte az asszony a cintányérral
a zenét, azonnal ugrottunk fel a rúdra, amit magunk előtt
toltunk és vagy kétszer fordultunk vele, míg meg nem állt.
Volt céllövöldéje is, de azt mi kicsik csak messziről lestük.
Voltak cirkuszok is. Ezek az Újiskola melletti üres
telken vertek sátrat. Volt egészen egyszerű is: körben
karókat vertek le és azt ponyvával borították be úgy jó két,
két és fél méter magasan. Teteje nem volt. A nézők állak
2
[A kéziratban következetesen ʼringispilʼ-ként írtan. – A Szerk.]

24
vagy a földön kucorogtak. Ha szerencsénk volt, akkor
bebújtunk a ponyva alatt és hátul meghúztuk magunkat. Itt
egyszerűbb számok voltak, bohócjelenetek, artista és ugró
számok, bűvészek, zsonglőrök, egy-két lovas produkció,
idomított kutyák. Igen szerény ruhák. De élő zene volt,
dob és trombita vagy más fúvós hangszerek. Két-négy
ember. De jól szórakoztunk. Például egyik jelenet az volt,
hogy behoztak egy asztalt, három széket mellé,
tányérokat, evőeszközöket. Amíg felállították, felborult
egy párszor, vagy lapjával rakták le az asztalt. A haját
emelgető kockás kabátos, piros orrú bohóc mindig
félreértette a meszelt képűt, meg a pödrött bajszú
istállómestert. Na, mikor elkészültek, az istállómester
hozta az ételt a tányéron. Ez újabb ügyetlenkedésekre
adott lehetőséget, olyan félzsonglőr jelenetekre a
tányérokkal, villákkal. Az istállómester szóval tartotta a
piros orrút, annak meg a villára tűzött, késre szúrt falatjait,
amíg figyelt, a meszelt képű mindig lelopta, vagy kikapta
a tányérjából a feldarabolt húst, és rezzenéstelen arccal
sunyin megette. A pohár vízzel, kannával is eljátszottak.
Sokáig. Majd megszakadtunk a röhögéstől. Bekiabálások,
kiszólások voltak, Remekül szórakozott mindenki. Egy
másik társulatban a fehér bohóc neve Sámuel volt, és csak
arra emlékszem, hogy a pirosorrú mindig csodálva az
okosságát, ezt mondta: „Sámuuell! Én téged bámúúell!”.
Volt nagy röhögés. A legjobb az volt, amikor szintén enni
készültek, és az okos bohóc találós kérdés formájában
szedte elő a terítéket. Hátra tette a kezét és kérdezte:
Kanáld ki mi fan a kesszembe? A pirosorrú sohasem találta
el. A kanál helyett kést mondott, a villa helyett tányért, és
így tovább. Villámgyorsan mont meg nekem mi fan a
kesszembe? Késedelem nélkül mont meg… A legjobb ez

25
volt: Tány-értekelne mi fan a kesszembe? A jelentet azzal
végződött, hogy azt mondja a pirosorrú: Attyál mészet!
Erre a fehér képű megiszik egy pohár vizet és a szemibe
fújja: Pfű! Mindenki a hasát fogta. Voltak énekszámok is,
gitárral kísérve. Egyik idomár egy szerencsétlen lovat
vezetgetett, ami nagy sokára letérdelt, lefeküdt, ő meg
végig dobta magát az élő kanapén. Az elegánsabb
cirkuszok nem előttünk, hanem a Járásbíróság előtt
tanyáztak. Itt tető is volt és légtornászok is felléptek.
Láttam párat ilyet is, de ez drága volt és hosszú volt.
Mármint egy gyereknek. Inkább a vadállatok érdekeltek
bennünket, de azt megleshettük a ketrecben is.
Ugyanitt vert tanyát két hétre a HALÁLKATLAN.
Óriási esemény volt. Nagy plakátokat ragasztottak ki a
faluban több helyre is. Egy henger alakú, belül sima falú,
fából készült építmény volt. Magasságát nem tudom
megítélni. Nagyon mélynek tűnt. Később Debrecenben
mikor ilyet láttam, már sokkal kisebbnek. Vagy nagyobb
volt tényleg, vagy pedig én nőttem meg, és más lett a
perspektíva. Felül körben hajoltak be a nézők. A porond
aljára homok vagy fűrészpor volt szórva, nem tudom már.
A produkció az volt, hogy egy kis hozzátámasztott
deszkán a motor felfutott egy magasságig, majd egyre
fokozódó sebességgel körbe-körbe száguldott, spirálisan
le-fel. Az egész építmény rengett. Az alattunk száguldó
motor szele megcsapott bennünket. Aztán lassult, és újra
visszament a motor a földre, nagyot farolva állt meg. Egy
nő is felült hátulra, aztán menet közben egy fekete kendőt
kötött a motoros fejére, és így köröztek. Talán 5-6, de
lehet, hogy 10 perces produkció volt. Aztán mások jöttek
be. A nagy német márkájú motorok szemlére voltak
kitéve, mindenki azt bámulta. Volt egy gépész-lakatos

26
Gyarmaton, ABRONCSOS JÁNOS. TESTÁval járt a fia egy
osztályba. Szegény meghalt. Isten büntetésének tartották
ezt, ugyanis ABRONCSOS JANCSI nagyapja 19-ben fő
kommunista lett volna. Haláláig nem heverte ki, amit a
románoktól kapott: szétverték gumibottal a talpát. Ezért a
fia, a gépész-lakatos ABRONCSOS, mikor a ruszkik
bejöttek, olyan kommunista lett, mint a „vörös posztó”. A
fiát sem engedte vallásórára járni, meg még nem tudom,
hogy mit csinált. Ezért vette el Isten a kisfiát. Nem tudom,
mi volt, de annyit mondhatok, hogy határozottan
emlékezem, hogy ABRONCSOS bácsi szocdem volt: a
kalapácsos ember volt a kabátja hajtókáján. Többször is
láttam. Ennek a műhelye DUKNÓ PISTA bácsiék után a
templom felé a harmadik vagy negyedik ház udvarán volt.
Neki volt egy segéde, aki a halálkatlanosoknak segített a
motorok rendbetartásában addig, amíg Gyarmaton voltak.
Ismertük is, mert jártunk ABRONCSOSékhoz, ahol a
kimustrált traktorokon játszogattunk. Ő kegyeibe fogadott
bennünket és magyarázott, megmutogatta a motorokat,
miegymás. De aztán úgy feszített, mint egy cső tengeri a
zsákban. Híres ember lett a Halálkatlan miatt. A páratlan
látványosság elvonulta után már keringtek is a rémhírek:
Naményban vagy Tarpán lezuhant a motoros, mert egy
haragosa tejet csurgatott a halálkatlan falára és az
megcsúszott, lezuhant, szörnyethaltak…
Jártunk moziba is. Amire emlékezem: Mágnás Miska,
Díszmagyar, Dankó Pista, Tűz magyar filmek, Kővirág,
Aranykulcsocska, ezek orosz mesefilmek voltak, láttam
valami cowboy filmet is, de háborús ruszki filmek is
mentek már ekkor, párat ezekből is láttam, aztán Sztrogoff
Mihály is ment, nem tudom, hogy milyen film volt. Ezt
kétszer is láttam, mert Matolcson is vetítették keskeny

27
filmes moziban. A földön ültünk, a felnőttek meg lócákon.
Rengeteg bolha volt. Jöttek vándor színi társulatok is és
ilyenkor „szerep” volt, így mondtuk. Láttam a János vitézt,
a Mária főhadnagyot, A megfagyott gyermeket, de lehet,
hogy többet is. A megfagyott gyermekben a mennybe jutott
kisfiú hintalovon, huszár ruhában száguldott a hóesésben.
Papirokat vagy vattát szórtak és azt énekelte, hogy
„Hopple hej! Hopple hó! / Vágtassál, szép hinataló!/
Hoppla hó! Hoppla hej! Piroskához menjünk el!” Papa azt
mondta, hogy a János vitézben neves debreceni színészek
játszottak: RAJZ JÁNOS és SELMECZI MIHÁLY. SELMECZI
MISI bácsit még Miska pincérként Debrecenben láttam a
Csárdáskirálynőben.
Emlékezetes maradt a számomra az Égig érő fa
előadása Gyarmaton. Ezt a mozi színpadán a katolikus
iskolások játszották. Ennek a szövegét írta JUHÁSZ GÉZA
és a zenéjét szerezte SZABÓ EMIL. Népdalok fűzére volt.
Debrecenben a Csokonai Színházban is diákok adták elő
és tudom, hogy Cickom, a gonosz manó BALOGH TAMÁS
volt. Gyarmaton pedig nem kisebb művész, mint PITYU.
Mikor zenedébe jártunk, akkor derült ki, hogy a benne
lévő számokat mind ismertem, csak a JUHÁSZ GÉZA
szövegével (átírt népdalszövegek) – például „Csikós
vagyok az Alföldön nem gulyás”, „Cickom, Cickom
bakarasznyi ember”, a „Kis kece lányom” pedig így
végződött: „Ma menyasszony, holnap asszony, hős a párja
/ Sandri bojtár Feketevár új királya…” JUHÁSZ GÉZA
csuda büszke volt erre a művére és később, már
néprajzosként tudom, hogy nagyon sok iskolában előadták
a Tiszántúlon. Persze, a vén huncut megfeledkezett arról,
hogy van benne egy félnótás kocsis, aki tót ember és töri a
magyart, és abból hülyét csinált. Nem tudom, a pártnál

28
hogy számolt el ezzel…? Más ilyen amatőr előadás is volt,
felsőtagozatosok adták elő az iskolában, a jelenetek közül
csak arra emlékszem, amikor a juhásztól az aranyszőrű
bárányt kicsalja a királyné és a juhásznak nem szabad
hazudni, mert Mátyás király fogadott a német császárral,
hogy mindig igazat mond. Nyílván MÓRA FERENC
Aranyszőrű bárányának szövegét tanulhatták meg. Az, aki
a juhászt alakította és a botra tűzött kalapnak próbált meg
hazudni (Mátyás helyett), volt a legjobb bige-játékos a
környéken. A legények ugyanis az iskola melletti üres
telken, ahol a cirkusz is tanyázott, minden este bigéztek,
míg be nem sötétedett. A telek szélén volt egy öreg, jó erős
bodzafa. Mi azon lógtunk, és beláttuk az egész terepet.
Nem zavartuk a játékot, és biztonságban voltunk. A bige
ugyanis veszélyes játék. Egyik osztálytársamnak –
Szigetinek hívták – a fél szemét a bige verte ki. Nagyon
ronda volt a szeme, szinte féltünk tőle. Mi is bigéztünk, de
csak előttünk, a piac-téren. Az Újiskola mellé csak a
nagyobbak mehettek, és ugyancsak ők fociztak itt, vagy
gomboztak. Majd ezeknek a játékoknak a szabályait
leírom, de hitelesen, mert később, mikor Szatmárban
gyűjtöttem a húsvéti szokásokat, pontosan kikérdeztem,
csakúgy, mint a kriccezést, azaz a sánta iskolát. Ez a
gyűjtés le is van gépelve, de a gyűjtőfüzetek
mindenképpen megvannak.
A látványosságok közé tartoztak az állandó
felvonulások, népünnepélyek, gyűlések. Ugye a koalíciós
időket éltük. Minden pártnak voltak rendezvényei.
Ekkorra esett a centenárium is: 1848. Ezzel kapcsolatban
is voltak előadások, szerepek, kivonulás. A nagy szám a
hermánszegi fúvós zenekar volt. Kora reggel indultak az
állomástól és gyalog jöttek el – állandóan muzsikálva – a

29
református templomig. Mi mellettük szaladgáltunk,
kísértük őket, nagyon élveztük. Az ekkor épülő parkban, a
katolikus plébánia előtt volt felállítva a színpad és később
ide építették a ma is meglévő állandó, terméskő falú, négy
bástyás színpadot, ahonnan szónokoltak az itt megfordult
politikusok. Ekkor volt a VIT is. Jöttek vágott szemű és
néger emberek is, akik érthetetlen nyelven szónokoltak, de
táncot, miegymást is bemutattak. Ezek ingyen voltak, és
mi állandóan ott lógtunk. A legjobban a tűzijátékra
emlékszem vissza. Ma igen röhögtető dolog felidézni:
óriási tüzet raktak szalmából. Egy jókora kazlat gyújtottak
meg. Ezt a tüzet a nagy lányok, legények körültáncolták.
Mikor kihunyt, néhány markos legény lapátokkal odament
és a parázsló, kihunyó hamut a levegőbe hajigálta. Az
parázslott, és mi el voltunk ragadtatva. Közben szólt a
zene, daloltak, táncoltak. Igaz, durrogás nem volt, de nem
is került annyiba, mint egy mai. Falura ez is megfelelt.
Volt a Levente pályán (így hívták a Penyigei út végén
lévő focipályát) többször majális is. Az egész azzal
kezdődött, hogy valamilyen banda muzsikált, a Kaszinótól
indulva a nép kiment gyalog a pályára. Biztos volt beszéd
is – ezek már akkor is mindig voltak -, de ezt nem
figyeltük. Ott tolongtunk a beszappanozott oszlop körül.
Egy magas szál fenyő szépen le volt gyalulva és jól be volt
szappanozva. A tetején egy virágkoszorú és azon egy
palack bor volt. A jelentkezőknek meztéláb, félmeztelen
ide kellett felmászni és leszedni, lehozni a koszorút és az
üveget. Akinek sikerült, az volt a győztes, és a többiek azt
etették-itatták egész nap. Olyan, hogy ne hozta volna le
valaki, sohasem fordult elő, de olyan sem, hogy egyből
leszedték volna. Legalább 8-10 ember vallott szégyent,
míg került egy győztes. Volt olyan, aki már három-négy

30
fogás után visszacsúszott, de az volt a legizgalmasabb,
amikor már a leghegyiben volt és a koszorút is fogta, de
leemelni nem tudta, és nagy sebességgel huppant a földre.
A jónép, ahogyan mondtuk, hangosan bíztatta, tanácsokat
adtak, sőt fogadtak is egy-egy emberre. A zsákbafutás, a
hátrafelé futás: curikkolás, a féllábas futóverseny és az
elmaradhatatlan kövérek-soványak meccse is nagy
izgalmakat keltett. Úgy látszik, ez országszerte a
majálisok rendes része lehetett, mert Tiszavárkonyban a
hatvanas években valamennyi ilyet még élőben láthattam.
Két dolgot azonban pár szóval ismertetek külön is.
Egyik a mezítlábas kufferhordó verseny (Debrecenben is
volt ilyen háztömb körüli mezítlábas kufferhordó
bajnokság néven), ami nagyon jó szórakozás volt. A
lényeg az volt, hogy a focipályán, körül (Gyarmaton salak
nem volt) a partvonal mentén, különböző nagyságú
bőröndöket raktak le. Egyik üres volt, a másikat telerakták,
némelyiket félig, harmadáig rakták téglával. Egymás
mellett két bőröndöt helyeztek el és két versenyző rajtolt.
A rajtnál felkapta a bőröndöt és rohant ész nélkül a
következő bőröndig. Ott letette és felkapta a következőt és
így tovább. Volt olyan nehéz közöttük, hogy majd
megszakadt, a másikkal könnyedén futott. De nem tudta,
mi következik. Már-már úgy tűnt, hogy megnyeri a
versenyt, de olyan súlyú jött, hogy alig tudott vánszorogni,
és a másik egy üres vagy könnyebb súlyú bőrönddel
megelőzte. Senki sem tudta, hogy mi következik. A
bőröndöket a következő menetben átcserélgették úgy,
hogy a benevezettek nem láthatták. Mindig a győztes jutott
tovább. Hasonlóan ment ez Debrecenben is, ahol a
Vöröstemplomtól a Kistemplomig futottak. Bíztatásban,
röhögésben nem volt hiány.

31
 A másik nagy szám a lepényevő verseny volt. Volt egy
pódium és a versenyzők azon álltak. Jókora szilvalekváros
lepények lógtak le egy kifeszített drótról mindenkinek a
feje fölé. Két vagy három lepény jutott egynek. A
testmagassághoz mérték a lelógó lepényt, azaz a feje
búbjától mindenkinek egyforma távolságra volt akasztva.
A versenyzők kezét hátra kötötték és a lelógó lepényt,
amelyet egy dróton időnként megráztak, himbáltak, szájjal
be kellett falni. Egyik-másik lepénybe 5 Ft volt belesütve.
Aki ráharapott, azé volt. Ezen kívül azt nézték, hogy a jó
kéttenyérnyi lepény kinek fogyott el először. Az nyert.
Több menetet is indítottak. A legröhejesebb az volt,
amikor egy ember egy szakajtó liszttel időnként végig
ment és a versenyzőknek, mikor már jó mocskos volt a
pofájuk, bele kellett fújni. Átmeszelődött a képük, mint a
bohócoknak. Közben a jónép kiabált, drukkolt,
szórakoztatta magát is. A végén mehettek a pálya melletti
kubikgödörhöz mosakodni. Jobban szórakoztunk, mintha
tízezer rakétát lőttek volna fel vagy az Omega-együttes
játszott volna. Volt még lacikonyha, kirakodó vásár,
ringlispil, céllövölde, miegymás. De ott fizetni kellett, ez
meg ingyen volt. A kubikgödörről jut eszembe, hogy oda
jártunk fürödni. Nem volt mély, de néhol igen sáros az
alja. Olyanok voltunk, mint a disznók. Mikor
kihancúroztuk magunkat, tovább mentünk Penyige felé és
a Kisszenkében mostuk le magunkat. Egyszer, mert
pucéron fürödtünk, TÓTH KARI barátomnak a pöcsibe
ragadt egy nadály, azaz pióca. Ordított, mint a fábaszorult
féreg, de nem tudta letépni. Az egyik kunyhóból – mert a
gödör partján cigánytelep volt – kiszaladt egy cigány
ember. Látta, hogy mi van, és a cigarettáját hozzányomta

32
a piócához. Az egyből lefordult. Alig bírt magával,
annyira röhögött…
Hát ilyen volt a magas kultúra kínálata. Mi szüleinknek
köszönhetően ebből sok mindent láttunk. Persze TESTA
még nem hiszem, hogy eljutott ezekre, mert ő kicsi volt,
SANCIról nem is beszélve…
Ha már népünnepélyekről, fúvós zenekarról szóltunk,
meg kell említenem azt is, hogy volt egy fiatal és nagyon
kedves papunk, BARKASZI SÁNDOR tiszteletes úr. Ő
tanította a vallást is, reggelenként pedig a templomban ő
tartotta az istentiszteletet. Vele Madarak és fák napján
minden évben kimentünk valahová a szabadba. Több
osztály is együtt az ő vezérlete alatt, de velünk jöttek
tanítóink is. Itt elmagyarázta a tiszteletes úr, miért fontos
nap ez, aztán mesélt az állatokról, madarakról,
növényekről. Arra, hogy vigyáznunk kell a fára, az
állatokra. A legemlékezetesebb ilyen kirándulás a Kisgaz
nevű erdőrészen volt. Ez a legelő és a Túr között terült el,
valóban – még gyermeki fogalmak szerint is – nem volt
nagy. A Birhó a Túr partján már nagyobb erdő volt,
számunkra beláthatatlan. Itt féltünk a kígyótól, pedig csak
csúszók fordultak elő. Azért összeszorított foggal mentünk
be veresgyűrű fát keresni vagy mogyorót, mert ebből
lehetett a köztudat szerint a legjobb nyilat (íjat) készíteni.
A beszélgetést a csomagok kinyitása követte, majd vég
nélkül bújócskáztunk a fák között. A Kisgazra kísérő
nélkül a barátokkal, a bandával is kimentünk varjú tojást
szedni, meg puccos varjút. Nem sok foganatja volt a
tanításnak a madarak védelmében. Mindig elszavalt valaki

33
egy-két verset. Az ide való vers így kezdődött: „Ne bántsd
a fát, hisz ő is érez…”. Tovább nem tudom.3
Nekem elsőben és másodikban OZSVÁTHNÉ,
harmadikban BIRKEI GIZELLA, negyedikben CSATHÓ
ZOLTÁN volt a tanítóm. Elsőben és másodikban az
emeletes iskolában földszinti teremben tanultunk,
harmadikban az Ócska iskolában – ennek kis tornya is volt
– koptattam a padot, mígnem negyedikben átkerültünk
Tömösvárba a katolikus iskolába, mert ekkor már
államosították az iskolát. Itt nem is éreztem jól magamat.
Úgyhogy kevéssé rázott meg a Debrecenbe való költözés
és ott az új iskolába kerülés. Ugyanis osztálytársaimat már
negyedik elejére elhagytam nagyobbrészt. Az
államosításkor ugyanis összekeverték szándékosan a
katolikusokat és reformátusokat, és az egymástól jól
messze lakókat rakták egy helyre.
Nagy megrázkódtatásként ért bennünket a
centenáriumi ünnepségek előkészületeként elkezdődött
parkosítás. A református templomtól felfelé, majd a SPITZ-
patikáig GACSÁLYI, a falu vezéregyénisége, a polgári

3
[„Ne bántsd a fát, hisz ő is érez, / Szép gyöngén nyúlj a leveléhez. /
Ágát ne törd, lombját ne tépjed, / Hadd annak, ami, épnek, szépnek. /
Szeresd a fát! // Édes gyümölcsét várva-várod, / S te mégis letörnéd a
virágot? / Szegény virág gyorsan elszárad, / S te bánkódnál majd, késő
bánat. / Ne bántsd a fát! // Fa lombja közt viharban, vészben / Lám
meg se ring madárka fészke, / Fáradt ha vagy, leülsz alája, / S
elszenderít madár danája. / Szeresd a fát! // Anya ő is, minden levélke
/ Egy-egy gyermek, gonddal nevelve. / És gyermek minden ágacskája,
/ Szeretettel tekints fel rája. / Ne bántsd a fát! // Mindaz, kik fákat
ültetének, / Sírjukra szálljon hálaének, / Ásóval is költők valának, /
Szép lombos fákról álmodának. / Szeresd a fát!” Benedek Elek Ne
bántsd a fát
<http://www.korosikultura.hu/content/gyermekkonyvtar/verstar/bene
dek_elek> – A Szerk.]

34
iskola igazgatója elhatározta, hogy a piactérnek azt a
részét felszántják és ott parkot létesítenek. Gyarmaton
nem volt úgynevezett Hősök ligete sem, hanem egy puskát
lábához tevő kőhonvéd húzta meg magát a nyírott sövény
beszögelésében az Ócska iskola kerítésén kívül, majdnem
a katolikus plébánia kerítésénél. Addig, amíg készült a
park, meg is voltunk vele, de mikor elültették a kis
virgácsnyi facsemetéket, füvesítettek, elkezdték építeni a
ma is meglévő bástyás állandó emelvényt, ráhelyezve a
Kossuth emlékművet, már szabadságunkban korlátozva
éreztük magunkat. Nem lehetett a legrövidebb úton a
bíróság előtti kerekes kúthoz elmenni, mert letapostuk
volna a gyepet, ez kerülőt jelentett egy 7,5 literes
kannával, ami tele volt vízzel. Aztán a focizás terepe is
kisebb lett. Csak az előttünk lévő rész maradt meg, ahol a
vásárkor a földről árultak, s alig volt sátor, míg a
parkosított területen három, négy sorban is voltak sátrak.
Emiatt aztán a kirakodó vásárokat elhelyezték a Levente-
pálya mellé. Persze vele ment minden: ringlispil, cirkusz,
céllövölde. A kertre a gyerekek réme egy hetyke, kis pörge
bajszú, zöld kalapos szőke ember volt. Ő vigyázott, parkőr
volt. Ilyet még nem látott Gyarmat. Szeges bottal szurkálta
fel a papírdarabokat, kezében hosszúnyelű szíjostor volt,
amit nagyon tudott kezelni. Akkor is megugrasztott
minket, ha semmit sem csináltunk. Célszerű volt a járdán
menni miatta, ha az ember a boltba ment. Nem felejtett.
Ha egyszer nem tudott elkapni valakit, legközelebb vette
kezelésbe, amikor ártatlanul, mit sem ártva ment arrafele.
BÁLINTnak hívták, de TESTA és SANCI ejtésében
Bálingnak hangzott. Ezért később mama és papa is így
hívta: „Hát Báling? Nem találkoztatok vele?” –
érdeklődött papa, ha este hazajött. Rá hivatkoztunk akkor

35
is, ha nem volt kedvünk elmenni a boltba BERECZKINÉhez,
vagy a Hangyába esetleg a kútra.
Volt egy csúfos esetünk is. Karácsonyra TESTA meg én
csinos kis gumicsizmát kaptunk. Büszkén grasszáltunk
bent a lakásban, aztán meg kint hóban-sárban. Karácsony
este le sem akartuk húzni a fénylő lábbelit, még aludni is
abban akartunk. Hideg, latyakos idő volt, tavaszodott,
amikor a templom előtti részen régi szokás szerint
keresztül caplattunk az árokhoz vezető kis hídig, illetve
korláttal ellátott pallóig. A téli havas időben bizonyára
kijárt út vezetett a letaposott hóban az új parkon át.
TESTÁval meg még néhány cimborával mentünk. Nekünk
csizmánk lévén a sáros részen is át lehetett vágni. De nem
számoltunk BÁLINGgal, aki lesben állt és megzavart
bennünket. Nyílván úgy terelt maga előtt az ostorral, hogy
belehajtson a minél nagyobb sárba. Ugyanis ütés
távolságba kerültünk és suhogtatta az ostort. Futás közben
TESTA lábáról lejött a csizma és ott maradt a hideg sárban.
Hiába sírt. Lábán fél csizmával szaladt be a konyhába. Én
kint kiabáltam a csizma után. Jött mama és rendet csinált.
Jól leteremthette BÁLINGot, de mi is megkaptuk a
porciónkat, mint rendesen ilyen esetekben.
2005 karácsonya van. Megpróbálom felidézni a
gyarmati karácsonyi emlékeimet. Egészen bizonyos, hogy
ez nem egy konkrét karácsonyeste, hanem több egymást
követő ünnepből összerakott kép. De úgy teszek, mintha
ez egyetlen karácsonyon lett volna. Ami az emlékezetben
összeköti őket, az a helyszín és a személyek azonossága.
Kétségtelen, hogy a debrecenivel nem keverem, sőt a NICS
néninél töltött estétől is el tudom választani.
Karácsonyi szünetre megérkezett hozzánk ÖCSI, azaz
MIKLÓS, a legfiatalabb SZABÓ nagybácsi. Hosszú, vékony,

36
„ezüst keretes” szemüvegű vidám ember volt. Anyjával és
ILONKÁval, MARGITtal, azok oda járó barátnőivel mindig
hülyéskedett. Sok újságot vett, erre szinte szórta a pénzt.
Állítólag készült az egyetemi vizsgáira. Mindig
hangoztatta, hogy ő bölcsész, szabad bölcsész. Papával
hangosan vitatkoztak írókról, költőkről, filozófusokról.
Nagyon csudáltam, hogy mi mindent tudhat. Egyszer le is
rajzoltam egy kitépett füzet lapjára. Ráírtam: „Öcsi a
bölcsész”. A lényeg a szemüveg volt. Nagy, vastag keretes
szemüveget kanyarítottam neki, azt hittem, hogy ettől van
nagy esze, ettől bölcsész. Emlékszem, hogy adott is pénzt
a rajzért cukorra. Ez stollverket jelentett. Kimentek a
nagydobosi szőlőbe és onnan valami hordónyi bort hoztak
be, amit a pincében tartottak. MARGITtal és az akkor
nálunk levő MAGDUSsal jártak le egy-egy kancsó borért a
pincébe. Egyszer jól felöntöttek a garatra és mama és papa
szégyenére a pinceablakon át kiabáltak ki a ritka
járókelőknek szégyellni való csúnya dolgokat. Ez
emlékezetes karácsony lett, mert volt bor is. ÖCSI
karácsony második vagy harmadik napján cigányokat is
hozatott a házhoz és mulattak a felnőttek. Még papa is
énekelgetett. Sem azelőtt, sem azután nem láttam ilyet
tőle. Gazdag karácsonyunk volt. Egy fél disznót is vágtunk
LULÓ néniéknél. De volt libasült is. Én sohasem
emlékezem arra, hogy nálunk pulyka lett volna. Sőt arra
sem, hogy Gyarmaton valakinek lett volna egyáltalán
pulykája. Anya ekkor csinálta a soha fogyni nem akaró
gömböc levest, amit ÖCSI még évek múlva is emlegetett.
Mifelénk nem ismerték a disznósajtot. A gyomorba
véreshurkaszerű tölteléket tettek. Voltak, akik
kukoricakásával keverték, mi burizzsal csináltuk
(árpakása). Nem hiszem, hogy rizs volt a háború utáni

37
időben. A disznóvágás nagy esemény volt. Jól emlékszem
a perzselésre, arra, hogy a füléből kaptam egy pirult
darabot. LULÓ néni nagy tál hagymás vért, máj szeleteket
is tett az asztalra.
Emlékszem arra, hogy a KUBLIK bácsiék oldalában az
öreg téli-körtefa után volt egy nyári konyha. Két
helyiségből állt. Az elsőben volt a kemence (Gyarmaton
nem búbos, hanem lapos kemence volt) és mama ILUS
nénivel ott sütötte mindig a kenyeret, ott is dagasztották.
A dagasztó teknő a bejárati ajtó mellett, az ablak alatt volt.
A kalácsot is ott gyúrták, sütötték, de a kalács fonásához,
a töltelék elkészítéséhez a belső konyharészt használták.
Csak a bevetni valót és a tepsibe tett tésztát vitték ki. Bent
egy csikóspór és egy sarokba állított asztal volt, meg egy
dikóféleség, vagy a Szatmárról elhozott ún. cselédágy,
aminek a teteje asztal is volt. Ez a másik sarokban állt. Itt
esett meg az a szörnyűség, hogy a finom tyúklevesbe
beleesett egy skatulya gyufa. Mama az asztalra tette a
levett fedőt, amíg tett valamit a levesbe, aztán vissza a
fedőt. Csakhogy arra ráragadt egy skatulya gyufa és
beleesett a levesbe. Mikor mama megint levette
elszörnyülködve látta, hogy a szétnyílt skatulyából egy
csomóban kilóg a gyufa és a zsíros lé tetején úszik.
Egyedül én láttam. Lehalászta, kihajította és azt mondta,
ne szóljak róla senkinek, nem lesz semmi bajunk, hiszen a
gyufa mérge (feje) nem ázott le róla. Néhány kanállal
kiöntött belőle, vízzel pótolta. De előtte egy jó
merőkanállal megevett még belőle és leste a hatást. Nem
lett semmi baja. Az ízén nem érzett. Megette mindenki. Én
is zokszó nélkül. Sajnáltam volna kiönteni. Ez már barna
fejű svéd gyufa volt, azt hiszem, nem mérgező. Senki nem
tudott róla, hacsak mama valakinek később el nem

38
mondta. Igaz, ez nem karácsonykor történt, de abban a
konyhában, ahol ünnepeket, így húsvétkor is, sütöttünk,
főztünk. Közös volt KUBLIK néniékkel, de arra nem
emlékszem, hogy ő valaha is csinált volna ott valamit.
Persze volt egy másik konyhánk is fent, ami a gangról
nyílott. Azon egy alul deszkázott, nekem szem
magasságtól felfelé üvegezett egy szál ajtó volt. Ott is
csikóspóron sütött-főzött mama és ILUS néni. A konyha
nagy volt, voltaképpen egy jó nagy szoba, amit mindenre
használtunk, egész nap ott voltunk. A megsütött
kalácsokat, süteményeket, tepsi kolbászokat, hurkákat oda
vittük fel és ott voltak felhalmozva, letakarva. Mikor
mama a szatyor fonásra okította a lányokat, azok is itt
gyűltek össze és itt dolgoztak.
Mikor már kezdett sűrvedni (Gyarmaton így mondják a
szürkületet), vártuk a Jézuskát. Mama ide küldött ki
bennünket és lestünk ki a konyhaajtó üvegén, hogy mikor
nyílik meg az ég, a mennyország, mert azt látni lehet. Ezen
a karácsonyon is ott vártam, törölgettem az ablakot.
Egyszer csak csengettek. Bent a szobában és íme, papa és
mama, ÖCSI és MAGDUS, meg talán még nagyanyó is
vártak bennünket. Papa épp az ablakot csukta be a Jézuska
után. Érezni lehetett a gyertya és a csillagszóró szagot.
Megilletődve álltunk a fa alá és mama vezetésével
elénekeltük a legszebb énekeket. Ismertük ezeket, mert
mama karácsony hetében, de már előbb is munka közben
mindig énekelt, dalolt, és megtanultuk. Karácsonykor
állandóan karácsonyi énekek hangzottak el. „Krisztus
Urunknak áldott születésén…”, „Csillog a szép
karácsonyfa…”, „Pásztorok, pásztorok…”, „Csöndes
éj…”, „Pásztorok, pásztorok, nagy öröm vár rátok…”.
Elimádkoztuk a Miatyánkot, aztán körbe csókolgattuk

39
egymást, nagyon örültünk, s alig vártuk, hogy mit
kaptunk. Nem tudom, hogy hány ajándékunk volt, de a
legnagyobb kétségtelenül a bolt volt, amiről már szóltam,
aztán én kaptam egy igazi korcsolyát. Német korcsolya
volt, egyik felén L, másik felén R jelzéssel, a bal és jobb
láb jelöléseként. Ezzel alapoztam meg halhatatlan német
tudásomat. A korcsolyát le sem akartam venni a lábamról.
Másnap KORMÁNY nénihez ezzel mentem tejért. Mikor
végigcsattogtam a kővel borított gangján, ijedten szalad ki
és sopánkodott: „Azt hittem, a kaptás lú jön!” Mamának is
panaszkodott. Utóbb, amikor ezt DIÓSZEGInek említettem,
felcsillant a szeme. Valami mitologikus lény lehetett?
Nem tudom, nem írt róla, csak akkor feljegyezte. Kaptunk
TESTÁval egy-egy xilofont is, amit éjjel-nappal vertünk
aztán. Könyv is volt: Robinson. Egy szétvetett lábú,
állatbőrbe bújt, kezében hosszú puskát tartó alak volt rajta
kék háttérrel. Lehet, hogy ekkor kaptuk az Erdei iskola
című szép színes könyvet,4 amit kívülről tudtunk és

4
[Adolf Holst Erdei iskola Else Wenz-Vietor képeskönyve {Die
Schule im Walde} ([Budapest:] Athenaeum [1943]) 16. – A Szerk.]

40
énekeltünk is mamával az „Este van már késő este, Pásztor
tüzek égnek messze…” dallamára. Karácsonyra kaptam a
lombfűrész készletet is, de lehet, hogy máskor. Fekete
Péter kártya is volt, azzal késő estig játszottunk mamával,
papával. A karácsonyfa vízkeresztig bent volt és minden
este meggyújtottuk, míg ki nem került. Nyílván ruhaneműt
is kaptunk, de csak ezekre emlékezem, a kis gumicsizmát
leszámítva.
Karácsony este jöttek a betlehemesek is. Egyik csapat
felnőttekből állt. Pásztorok lehettek, mert jól ismertem a
kanászt, aki közöttük volt. Volt egy cigány csapat is. Erre
azért emlékszem, mert mama szerint két rúd bejglit
elemeltek a konyhából. Csak másnap vettük észre. És volt

41
egy gyerekcsapat is. Jól emlékszem ezekre. Persze az
lehet, hogy nem egy karácsonyon jelent meg mind. Jöttek
kántálók is, de őket nem engedtük a szobába, mama kivitt
nekik egy kis ajándékot. Másnap este mentünk kántálni mi
is LULÓ néniékhez családostól. Egyszer egy nagy-nagy
hóesésre emlékszem, amint éppen oda igyekeztünk.
Megálltunk a SPITZ-patika körül és ott gyönyörködtünk a
havazásban. Ott ugyanis három villanykaró is volt és az
csodálatosan megvilágította a zuhogó nagypelyhű havat.
Én néhány osztálytársammal két évben is elmentem pár
helyre kántálni karácsony első napján délután, amikor még
nem volt sötét. Néhány ének után behívtak, megkínáltak.
Olyan is volt, hogy elzavartak. Osztálytársakhoz, a
tanítóhoz vagy rokonokhoz mentünk, például
ILONKÁékhoz, vagy MÓZES PISTA bácsiékhoz, ILONKA
férjének rokonságához, a KORPONAIakhoz. Az ének utáni
bekérezkedő szavak ezek voltak: „A tarisznyám szája
igen-igen kajács / Beleférne egy pár darab túrós kalács!”
TÓTH KARI, ERDEI LACI, SOMOGYI PISTI, MISKI GUSZTI,
KAJDI ZSIGI – rájuk emlékezem, mint akikkel jártunk
kántálni is.
Ekkor lehetett az, talán ÖCSIék sikeres és zajos
borfejtésekor, hogy behajítottak a pince ablakán egy
zsemleszínű tarka kis kutyát. Mikor magához engedett
bennünket, nem engedtük elzavarni. Ő volt egyetlen
kutyánk. A keresztségben a Fuszekli nevet kapta, mert
nagyanyó állandóan kötött öt tűvel harisnyákat, zoknikat,
és ezt fuszeklinek nevezte. „Mit tetszik kötni, Nagyanyó?
– ordítottuk, mert nagyot hallott. „Fuszeklit, kicsim,
fuszeklit.” Mi majd megszakadtunk a furcsa szón. A
kutyára szeretetből ragasztottuk.

42
 Nekünk mindig volt karácsonyfánk. Ezen az estén, amit
emlegetek, hosszú tüskéjű fenyőfánk volt.
Felejthetetlen karácsonyok voltak ezek. Az emlékük
ma is megmelegíti a szívet.5

DEBRECEN

Fehérgyarmatról Debrecenbe költöztünk. Debrecen

szívében, a Nagytemplom mellett szereztünk egy két
szobás lakást, nagy konyhával, fürdőszobával, s egy kis
kamrának használt likhóffal (amúgy göregáborosan). Első
és hátsó lépcsővel, mely a cselédlépcső nevet viselte. A
hajdani építtető – NAGY PÁL mész- és fakereskedő –
ugyanis eredetileg az egész épület második emeletét
belakta, alatta irodái és a személyzet foglalta el az első
emeletet. A nagy lakást megosztották és az utcai rész a
SCHWARZ házaspáré, a mienk az udvar felőli rész volt. Az
eléggé elöregedett állapotú hajópadló avíttságát az sem
tüntette el, hogy édesanyánk időnként felsúrolta, majd
sárga Silvia padlófestéket kent rá egy libaszárny
segítségével, majd padlóviasszal beeresztette. Közeiből a
sűrű seprés, mosás és beeresztés ellenére is gejzírként tört
fel a finom por. Később barna padlófestékkel kente át
TESTA és mama, mígnem egy KIK által végrehajtott
fejújítás során harmadik osztályú parkettát fektettek rá.

5
A történet folytatódik. Ha eszembe jut valami, akkor bele- vagy
hozzáírok valamit, módosítok rajta. Kérem a családom tagjait, hogy
írjon maga is bele, pontosítsa, gyarapítsa, emlékeztessen dolgokra.
Legyen ez közös vállalkozás ettől kezdve. Fényképeket,
dokumentumokat, rajzokat, vázlatokat, kiszólásokat, stb. is küldjön
ki-ki a címemre!

43
Szőnyegeink még a régi szép időkből, Gyarmatról
származtak, itt-ott szakadozott széllel, kisebb
folytonossági hiányokkal borították a padlót. Mama
előszeretettel mondta igazi gyarmatárunak. Különben a
lakás beosztása nem maradt mindig ugyanolyan. Mama és
TESTA nagy lakberendező volt. Olykor nem tudta az
ember, mire megy haza, mert átrendezték a lakást. A
konyhából újabb szobát csináltak, a fürdőszobából
konyhát, a hátsó kamrából fürdőszobát. Átalakultak
kezükön a régi bútorok is. Volt például egy két részből álló
konyhai bútorunk, amit még Gyarmaton a siket BÁNYAI, a
zöldkötényes asztalos készített belső polccal két
tolóajtóval. Ebből asztalt, íróasztalt fabrikáltak, stelázsit
alkottak belőle, két belső polcát – két szép fenyődeszka
szál – a padlásfeljáróhoz támasztva őrizgettük. BURLÓNÉ,
MARGIT néni, a házmesterünk szemet is vetett rá és mamát
nyaggatta vele, hogy „Kié az a két szép szál deszka?”
Mindenesetre nem lett az övé. Polcként fejezte be
pályafutását a fürdőszobából lett konyhában.
A lakás bemutatásakor hátra hagytam a két
legértékesebb területet: az erkélyt és a padlást. Mikor
beköltöztünk az erkély (deszkapadlós hosszú
függőfolyosó a lakásunk hosszában) egy harmadik
szobával ért fel. Gyakorlatilag jó időben ott éltünk. Ajtaja
a konyhából nyílt, de az egyszerűség mi az ablakot
használtuk kijáratnak. Két ablakunk nyílt az erkélyre. Ott
pucolta mama a krumplit, zöldséget, ott játszottunk, ott
gyakoroltunk, mikor már zenedébe jártunk. Így ha otthon
is voltunk, az év nagy részét szabadban töltöttük. Egy
ajtón át – amely az erkélyt a lépcsőház felé lezáró
vasrácson volt – a lakáson kívülről is be lehetett menni.
Később ezt megszüntették, csak a rács maradt.

44
Legnagyobb kárunkra azonban, amikor a KIK átalakította
a lakást, életveszélyesnek minősítették az erkélyt és
lebontották. Nagy csapás volt ez ránk nézve. Csak az
enyhítette a dolgot, hogy ekkor már az egész nyarat a
strandon töltöttük, és nem hiányzott annyira. Mama
mindent elkövetett, hogy megmentse az erkélyt, de
könyörtelenek voltak. TESTA a művezetőt, aki felmérte a
lakást, meg akarta verni. Hiába volt minden. SANCI
másként oldotta meg a dolgot. Szerint a SCHWARZék keze
volt benne, hogy az irigyelt erkélyünket lebontsák, s ezért
– mint nagy irodalmi műveltségű ember – mikor elment
ajtajuk elé, mindig odaköpött egy nagy turhát. Mondván,
hogy GORKIJ írja le a bosszúállás eme módját az Anya
című regényében.
Másik nagy térségünk a hátsó lépcsőház padlásra
vezető két fordulója és maga a padlás volt. Mama itt libát
hizlalt, nyulat tartottunk ketrecben. Számukra az erdőben
szedtünk füvet, akácfa levelet. Legrosszabb volt a nyulak
levágása. Mamával ketten hajtottuk végre a műveletet:
mama a vágásra megérett nyulat fülön fogta, két hátsó
lábát másik kezével összeszorította, én pedig a simogató
fával a kisagyára húztam, mama meg, amint elszédült,
elvágta a nyakát. Ott fent nyúztuk meg. Nemszeretem
művelet volt. De jóízűt ettünk belőle. A padláson titkos
bandagyűléseket tartottunk ÁRPIval, TURUCZcal,
PELLESsel, BUCZKÓval. Ám nekik volt a pincében is egy
sarkuk, ahová csak én mehettem be. Ott néhány tégla
kiemelése után elővették a rejtekhelyről a fekete álarcokat
(viaszos vászonból), fából faragott tőröket, kardokat, U-
szeges csúzlikat, s egy nagy Z betűt, ami „Z a fekete lovas”
jelölése volt. TESTA ekkor még „éretlen” volt, hogy ilyen
komoly és titkos társaság befogadja.

45
Another random document with
no related content on Scribd:
1229 Spangler A 45 May
E 20
111 May
1281 Swineheart J W
B 22
89 May
1404 Seyman Aaron
D 27
June
1672 Sprague W L Cav 6K
6
22 June
1773 Simmons Jno Bat
- 9
35 June
2220 Shannon E
A 20
45 June
2230 Stanett J
C 20
93 June
2376 Stiver J
C 23
11 June
2524 Smith G W
K 26
89 June
2575 Sampson C
D 27
45 June
2638 Stults P
F 29
31 July
2783 Shiver L
B 2
July
2792 Smith N H 1H
2
21 July
3116 Smith G, S’t
I 10
100 May
42 Sabine Alonzo
A 11
July
3252 Short Jas, S’t Cav 4A
13
July
3288 Smith D 7H
13
3361 Saffle J 2E July
 15
33 July
3536 Steward C S
K 18
111 July
3602 Stevenson D
B 19
49 July
3298 Squires Thos
C 20
July
3744 Snyder Thos 9G
21
July
3770 Smith D, Cor 2 I
22
July
3794 Sever H H 2C
22
Shephard J H, July
4249 2E
Cor 29
July
4275 Smith J B, S’t 1B
29
July
4294 Steward J, S’t 2K
30
72 Aug
4745 Steiner J M
F 5
93 Aug
5018 Smock A
D 8
93 Aug
5054 Smarz A
E 8
Aug
5066 Shipple John Cav 6G
8
Aug
5133 Scott S E 4 I
9
Stevenson 111 Aug
5287
John B 11
14 Aug
5330 Spegle F
D 11
101 Aug
5373 Schem J 64
K 11
5455 Stevens G W 101 Aug
K 12
78 Aug
5896 Sullivan W
D 16
89 Aug
6010 Staley G
A 17
Aug
6032 Smith Wm Cav 9G
18
32 Aug
6178 Simpson W J
F 19
Aug
6199 Sheddy G 2K
19
105 Aug
6214 Shaw Geo W
A 20
24 Aug
6253 Shoulder E
F 20
72 Aug
6779 Soper P
G 25
89 Aug
6870 Scarberry O
D 26
Aug
7034 Sutton J 4A
27
Shoemaker J, 47 Aug
7065
S’t E 28
Stinchear F E, 101 Sept
7436
S’t A 1
Sept
7475 Shafer J 9G
1
125 Sept
7540 Sell Adam
E 2
19 Sept
7788 Stewart John S
B 4
Sept
7897 Smith H H Cav 2A
5
7986 Selb Jacob 28 Sept
 - 6
45 Sept
8014 Shriver Geo
K 6
Sept
8015 Snider Jas 4C
6
72 Sept
8156 Sturtevant W
A 8
Sept
8197 Shrouds J Bat 6 -
8
Sept
8200 Stroufe A 7E
8
15 Sept
8229 Shaw W
I 9
121 Sept
8300 Smith N
H 9
49 Sept
8319 Sheldon W
E 10
135 Sept
8422 Sullivan Jno
F 11
18 Sept
8728 Sisson P B
H 14
51 Sept
8752 Sickles J
I 14
Sept
8914 Simmonds S P 1A
16
15 Sept
8931 Stull G
G 16
63 Sept
9009 Sharp F S
K 17
12 Sept
9244 Schmall J D
E 19
158 Sept
9386 Smith L
H 20
33 Sept
9645 Scott J H
H 24
9649 Skiver J 114 Sept
H 24
81 Oct
10250 Sheets W
A 3
Spencer S M, 89 Oct
10312
Cor E 4
Oct
10434 Shingle D Cav 2L
6
Stanford P W, Oct
10437 Cav 2A
S’t 6
51 Oct
10576 Stonchecks J D
F 9
101 Oct
10618 Schafer P
I 10
Oct
10703 Stout Samson 2F
11
34 Oct
10833 Sheppard Jno
D 13
72 Oct
11139 Shark H
F 17
45 Oct
11146 Smith G A, Cor
F 19
76 Oct
11249 Sullivan F
C 21
124 Oct
11433 Swaney E
A 24
69 Oct
11579 Smith P
I 28
20 Oct
11595 Sapp W N, S’t
E 28
122 Nov
11711 Spiker J
- 1
72 Nov
11797 Shaler F, Cor
E 4
12105 Sly F 89 Nov
 G 20
Dec
12281 Singer J 6G
13
49 Dec
12305 Sweet M, S’t
F 18
Jan
12441 Shoemaker C 8F 65
12
Jan
12538 Stewart A F 2D
27
71 Jan
12562 Sponcerlar Geo
B 31
89 Feb
12668 Shorter W
K 17
123 Mar
12769 Sloan L
D 13
50 Mar
12789 Stroup S
B 17
132 Mar
12793 Seeley N
D 18
75 Mar
12810 Scott R
G 24
April
730 Tweedy R Cav 1A 64
25
Trescott April
743 2C
Samuel 26
40 May
999 Trimmer Wm
H 10
May
1196 Turney U S Cav 2G 64
18
10 May
1496 Thomas Wm Cav
M 30
Aug
4784 Thompson J 2E
5
13 Aug
4951 Toroman W R
E 7
5356 Tierney W Art 1L Aug
11
90 Aug
5552 Tinsley M
B 13
12 Aug
5668 Terilliger N
C 14
32 Aug
6330 Tanner A, S’t
G 21
26 Aug
7224 Thompson V B
C 29
45 Aug
7246 Turner S B
B 30
44 Sept
7640 Thomas Jas
C 2
135 Sept
8850 Talbert R
F 15
103 Sept
9774 Thomas N
B 26
26 Sept
9945 Townsend J
C 28
153 Oct
10471 Tattman B
C 7
93 Oct
10800 Tinway R
- 12
Townsley E M, 89 Nov
11820
S’t B 5
Feb
12577 Tensdale T H Cav 2E 65
3
12 Dec
12251 Uchre S 64
E 9
45 June
2194 Vining W H H
G 19
123 July
3902 Valentine C
H 24
4450 Vaugh B 125 Aug
 F 1
103 Aug
4497 Vangrider H
H 1
Aug
5263 Vatier J F Cav 6 -
10
17 Aug
6170 Vail Jno L, S’t
C 19
21 Aug
6859 Vanaman M
E 26
Aug
6985 Vanderveer A 6H
27
Sept
7756 Victor H Art 1D
4
34 Sept
9576 Volis J
H 23
12 Oct
10252 Vail N
K 3
Oct
10389 Vail G M 7D
5
14 Oct
10472 Van Fleet H
I 7
135 Oct
11095 Van Kirk G
B 18
89 Oct
11097 Van Malley J M
G 18
Jan
12554 Vanhorn S Cav 9C 65
30
82 Mch
7 Wiley Samuel 64
A 5
111 Mch
185 Wickman Wm
B 27
45 April
779 Wooley Jno
B 28
45 April
807 Werts Louis
D 30
1085 Wood Wm 89 May
A 14
Wentling 100 May
1449
Joseph K 29
15 June
1604 Wood Joseph
B 4
Wilkinson W, 89 June
1836
Cor D 11
93 June
1913 Wilson Jas
I 13
44 June
2020 Way Jno
I 15
15 June
2041 Windgrove S R
- 15
45 June
2172 Webb E
A 19
June
2358 Walters F 9E
23
June
2536 Wing Cav 2M
26
89 July
2815 Willis A
A 3
89 July
2840 Wroten L
H 3
90 July
3188 Williams D
A 12
April
34 Wright Wm 7H
24
15 July
3310 White H
A 15
75 July
3325 Whitten G
K 14
89 July
4214 West J B
B 29
4681 Witt Jno T 93 Aug
 G 4
111 Aug
4688 Won J, Cor
B 4
33 Aug
4695 Wile A, Cor
D 4
70 Aug
5121 Winder I
D 9
Aug
5211 Wood N L Cav 4L
10
145 Aug
5726 Winters Geo
K 15
89 Aug
6314 Wainwright S G
G 20
35 Aug
6318 Wisser F J
A 20
Aug
6362 Wistman N 9G
21
Aug
6397 Wilson E 4A
21
21 Aug
6700 Watson G
A 24
123 Aug
6761 Wood S 64
A 22
59 Aug
7056 Wood W H
E 28
90 Aug
7373 Wyatt J
B 31
72 Sept
7582 Wentworth L
A 1
89 Sept
8298 Wright J S
E 9
14 Sept
8396 Warner T
C 10
73 Sept
8907 Wyckmann D
G 16
9384 Worte J 116 Sept
- 20
135 Sept
9527 Woodruff J M
F 22
93 Sept
9691 Wagner J
F 24
21 Sept
10007 Whitney E
K 29
Oct
10230 Williams Orland C 7K
2
72 Oct
10309 Weaver M
H 4
21 Oct
10402 Ward Francis
H 6
33 Oct
10464 Whitehead A B
E 7
26 Oct
10528 Wiley A
I 8
73 Oct
10733 White I
E 11
Westbrook R L, 135 Oct
10844
Cor F 13
65 Oct
11013 Walker C
I 16
14 Oct
11034 Waldron H
A 16
60 Oct
11417 Williams S M
F 24
122 Nov
11770 Worthen D
B 3
35 Nov
11874 Weason J
F 6
14 Nov
12042 Wickham J
H 16
12073 White R M 15 Nov
 D 18
35 Nov
12158 Warner B F
E 25
72 Feb
12584 Whitaker E 65
A 4
57 Mch
12722 Wella E
A 3
Mch McL’s
12759 Winklet T Cav - -
12 Sqn
102 Mch
12786 Warner M
G 16
Webricks Josh Aug
4833 9G 64
H 6
45 April
638 Yuterler W A
E 20
80 Aug
5477 Younker S
F 13
Aug
6068 Young Jno 7E
18
Sept
7816 Yeager Jno Cav 7B
4
Sept
7876 Young J 9F
5
Oct
10583 Young W 6G
10
15 Feb
12659 Young W 65
A 16
100 July
3225 Zubers J M 64
B 12
72 Oct
11253 Zink A J
E 21
Total
1031.
 PENNSYLVANIA.
Mch
224 Attwood Abr’m C 18 I 64
29
Mch
250 Armidster M Cav 4A
30
April
468 Ackerman C 8B
9
April
758 Arb Simon Cav 4C
27
May
846 Allbeck G B, S’t 52 F
3
May
975 Algert H K 54 F
9
May
1282 Arble Thos Cav 13 A
26
June
1837 Ait M 21 K
11
June
2348 Akers Geo 90 H
23
June
2398 Allison E 55 K
24
103 June
2547 Anderson D, S’t
K 27
June
2648 Able J 54 F
20
103 July
2956 Amagart Eli, S’t
F 6
July
3018 Ackley G B Art 3B
7
July
3917 Alexander M Cav 1F
14
July
3967 Ardray J F, S’t 13 F
25
4055 Anderson J, Cor 79 I July
 27
July
4143 Aches T J 7H
28
145 July
4149 Alcorn Geo W
F 28
July
4495 Archart H 51 C
29
Aug
4673 Allen C Cav 8K
4
Aug
4973 Andertin J Cav 4L
7
103 Aug
5286 Aler B
D 11
101 Aug
5511 Ault J L
C 13
Armstrong Cas, Aug
5862 Cav 4C 64
S’t 16
Aug
6029 Anersen Jno 91 C
18
184 Aug
7163 Arnold Daniel
C 29
Sept
7887 Angstedt Geo W 1F
5
101 Sept
8185 Allen J L
I 8
Sept
8232 Ambler C Cav 13 D
9
Sept
8388 Alexander W Res 2 I
10
Sept
8653 Armstrong A 7K
13
Sept
8655 Arnold L 73 A
13
Sept
8765 Altimus Wm 7E
14
1743 Ainley Wm Cav 3E June
8
Sept
9150 Alcorn J W “ 18 D
18
Sept
9896 Allison D B 55 K
27
135 Oct
10487 Anderson A
F 7
126 Oct
10570 Allen D
A 9
Oct
10823 Allin S Cav 7H
13
149 Oct
11419 Applebay T M
K 24
Oct
11607 Antill J 61 I
28
118 Nov
11710 Auger W
- 1
Nov
11852 Affleck T 2F
6
184 Nov
11860 Amandt J
D 6
142 Jan
12520 Atchinson W P 65
F 25
Mar
228 Bull Frank Cav 4H 64
29
Mar
249 Burton Lafayette C 18 D
30
April
332 Briggs Andrew C 13 H
2
April
427 Begler A 27 C
8
April
543 Breel Jacob, Cor 27 H
14
569 Black Jas A Cav 14 D April
 15
April
661 Bradley Alex “ 3F
21
April
671 Burns Sam 73 K
22
April
673 Barra J 54 F
22
145 May
822 Bayne Wm
I 1
May
874 Bradley M Art 3A
4
May
897 Brown Henry 90 H
5
May
938 Brown D 4C
7
May
974 Batting Isaac, Cor Cav 8H
9
May
1046 Baker J D 57 F
12
May
1188 Butler Wm 90 B
18
May
1300 Boyd Thomas 9D
23
May
1309 Bryson J Cav 2D
23
May
1327 Brining J “ 13 B
24
13 May
1375 Burney J “
G 26
May
1393 Brown J B “ 4K
26
June
1576 Boman Sam’l Art 3B
3
103 June
1601 Berfert R
B 4
1654 Brumley Geo Cav 4 I June
5
June
1790 Butler J D 76 B
10
73 June
1859 Berkhawn H
G 12
June
1872 Brooks D S 79 -
12
183 June
1923 Brian Chas
F 14
June
1999 Bixter R 73 C
15
June
2026 Burns Owen Cav 13 C
15
June
2046 Bigler M “ 4 -
15
June
2127 Brown C “ 3B
17
June
2134 Buckhannan W Art 3B
18
June
2180 Ball L 26 K
19
June
2236 Barr J T Cav 4K
20
June
2323 Baker Henry “ 18 I
22
June
2483 Bisel Jno, S’t “ 18 K
25
June
2539 Balsley Wm “ 20 F
26
June
2610 Brown M “ 14 C
28
July
2727 Brenn J 73 K
1
2733 Bolt J H, S’t Cav 18 E July
 1
July
2741 Beam Jno 76 E
1
July
2816 Burns Jno Cav 13 A
3
108 July
2913 Bish J
F 5
115 July
2918 Belford Jno
F 5
July
3005 Bryan P Art 3A 64
7
103 July
3019 Barr S
G 7
July
3027 Braney J 48 E
7
101 July
3051 Barnes W, Cor
H 8
118 July
3097 Butler L J
E 10
110 July
3109 Brunt A
G 10
101 July
3216 Beraine A A
B 12
103 July
3294 Burns Jas
F 14
157 July
3442 Brinton J
D 17
103 July
3477 Baker Wm
F 17
July
3535 Burnside J, S’t 57 H
18
103 July
3600 Black W O
G 19
July
3693 Billig J L Cav 3H
21
3716 Brenlinger W R, “ 4D July
S’t 21
148 July
3808 Butter C P
A 22
July
3821 Batchell D 55 D
23
July
3917 Bright E 90 I
23
July
3988 Bradford L 10 I
26
July
4002 Berkley M 50 I
26
116 July
4084 Backner Adam
G 27
July
4330 Barrett J 6K
30
53 July
4360 Brown J
G 31
53 July
4402 Butler D
G 31
Aug
4494 Barton Jas Cav 4B
1
Aug
4500 Burke J 90 A
1
Aug
4610 Baker E, Cor 4K
3
Aug
4667 Behreas A 7E
4
Aug
4752 Bennett Geo 55 D
5
Aug
4989 Bowers J Art 2 I
7
Aug
5040 Bammratta —— 73 D
8
5071 Barber C 6D Aug
 8
Aug
5084 Buck B F Cav 2K
8
Aug
5113 Brown M 50 D
9
141 Aug
5324 Burlingame A J
K 11
Aug
5391 Bear Jno 79 D
12
101 Aug
5416 Bruce Jno
C 12
Aug
5526 Bower Benj Cav 6L
13
143 Aug
5587 Burnham H
F 14
Aug
5592 Broadbuck A Cav 11 A
14
Aug
5662 Buck B F “ 2K
14
103 Aug
5877 Browning Thos
A 16
115 Aug
5948 Bohnaberger A
G 17
Aug
5969 Boyer F 43 E
17
101 Aug
6061 Baker Jas
C 18
103 Aug
6074 Bower G W
K 18
Aug
6099 Baily J F 18 D
18
103 Aug
6127 Benhand J A
D 19
55 Aug
6229 Bear Sam’l
G 20