Pákozdi Gabriella: Óvodás- kor

Először az óvodában És ha forró nyári napon

szomorfelhő voltam: lábam toporzékolt,
sírtam-ríttam s nem értettem, dörögtem és villámlottam,
napfény-anyám hol van. mint a dühös égbolt.

Ahogy teltek-múltak napok, Holdéletű óvodás-kor

fürge szellő lettem, elfogyott, úgy bánom!
kergetőztem jókedvemben Emlékeim csillagszőttes
ringó-zsongó kertben. éjbatyuba zárom.

Aztán, mikor eljött a tél, Minden este az ágyamból

hópehellyé váltam, felnézek az égre,
minden bágyadt délutánon ott kacsingat aranysárgán
álomköddel szálltam. a múlt ezer képe:

Mesetündér, örömkönnyet Óvónénik és dadusok,

ha ejtett ölemben, mackók, csodalények,
varázsától szivárvánnyá bűvös udvar, dalok, versek –
nőtt csupaszín lelkem. bennem örök éltek.

ISTEN ÁLDJON ÉS VÉDJEN

ATYAI JÓKEDVÉBEN.

HA ÉVBŐL- ÉVBE MÉSZ,

MINDENKI SZÁMÁRA

SZERETET SUGÁRA,

ISTEN ÁLDÁSA LÉGY!