Egy kispóni kalandjai/Olvasás

III./9./8. olvasósarok

www.pedagogusvilag.hu

A va-rázs-mag
Szel-lő, a kis-pó-ni rég-ó-ta ő-riz-ge-tett a paj-tá-ban egy ti-tok-za-tos kin-cset. A ron-gyok-ba
bu-gyo-lált cso-ma-got a já-szol a-latt tar-tot-ta. A tár-sa-i sze-ret-ték vol-na meg-néz-ni, de Szel-lő
so-ha-sem en-ged-te. Egy-szer a pó-nit a gaz-da a sze-kér e-lé kö-töt-te, és el-ment ve-le a vá-ros-ba.
A kot-nye-les Kot-lós Klo-tild ek-kor így szólt a töb-bi-ek-hez:
– Gyer-tek, néz-zük meg, mit rej-te-get Szel-lő!
A töb-bi-ek kez-det-ben vo-na-kod-tak.
– Ez nem szép do-log! – fi-gyel-mez-tet-te ő-ket Áb-ra-hám, a sza-már is.
Ám a kí-ván-csi-ság még-is min-den-kit be-csa-lo-ga-tott a paj-tá-ba. Klo-tild e-lő-vet-te a cso-
ma-got, és bon-to-gat-ni kezd-te. De nem ment ve-le sok-ra, mert kis-sé ü-gyet-len volt.
– Nem így kell azt! – ug-rott oda hoz-zá Dö-fi, a kecs-ke.
Az egy-ik ál-lat a cső-ré-vel húz-ta, a má-sik a szar-vá-val bo-goz-ta. Vé-gül si-ker-rel jár-tak.
A ken-dő a-zon-ban ü-res volt.
– Szel-lő csak a bo-lond-ját já-rat-ta ve-lünk! – ál-la-pí-tot-ták meg csa-ló-dot-tan az ál-la-tok.
A-mi-kor a kis-pó-ni ha-za-tért, rög-tön ész-re-vet-te, hogy el-tűnt a kin-cse. Nem szólt ró-la
sen-ki-nek, csak ma-gá-ban bús-la-ko-dott. Telt-múlt az i-dő, min-den-ki meg-fe-led-ke-zett a do-
log-ról. De ta-vasz-szal a paj-ta ab-la-ka e-lőtt egy kis haj-tás dug-ta ki a fe-jét a föld-ből. Nap-ról
nap-ra na-gyobb lett, és te-re-bé-lyes in-dá-vá nőtt. Az-tán ter-mést is ho-zott. E-lőbb csak ak-ko-
rát, mint egy gyöngy-szem. Ké-sőbb al-ma nagy-sá-gú-vá vált. Vé-gül szép, ke-rek gö-rög-diny-nyé-
vé é-rett.
– A va-rázs-ma-gom! – ki-ál-tott bol-do-gan Szel-lő.
A töb-bi-ek nem ér-tet-ték a dol-got.
– Egy va-rázs-mag volt a ken-dőm-ben – ma-gya-ráz-ta a lo-vacs-ka. – Úgy tű-nik, az ab-lak a-lá
poty-tyan-ha-tott, a-mi-kor ki-cso-ma-gol-tá-tok. Most pe-dig egy ha-tal-mas, é-des diny-nye lett
be-lő-le!
Szel-lő a pa-tá-já-val ó-va-to-san rá-dob-ban-tott, a-mi-től az rög-tön da-ra-bok-ra ha-sadt.
Mind-any-nyi-an jót lak-má-roz-tak be-lő-le. A kis-pó-ni már nem volt szo-mo-rú, és nem ha-ra-
gu-dott a ba-rá-ta-i-ra sem. Ha ők nem let-tek vol-na any-nyi-ra kí-ván-csi-ak, a mag-ból so-sem
lett vol-na pi-ros hú-sú, fi-nom cse-me-ge.

© Graph-Art Kft.