hogy az arzént még évek vagy évtizedek
ELSÜLLYEDT VILÁG
T iszazu g 1929
M eggyilkolt
férjek és apák
1929. július végén kezdett értesülni a köz­
vélemény arról a gyilkosságsorozatról, ami
a „tiszazugi gyilkosságok” néven vonult be
a magyar bűnügyi krónikába. A szolnoki
ügyészség ekkor adott hírt először néhány
asszony letartóztatásáról, s az első exhumá­
lásokról. A csendőrség naponta vett őrizet­
be újabb és újabb személyeket, majd nem­
sokára megkezdődtek a perek a szolnoki
törvényszéken, s azt követően a királyi táb­
lán, hiszen többnyire halálos ítéleteket ho­
zott a bíróság.
A ma élő generációk emlékezetében a ti­
szazugi eset valamiképpen a házasságtörés
fogalmával keveredik, meg talán még a tu­
lajdonért - konkrétan a földtulajdonért -
vívott küzdelemmel, hogy ti. azok örököl­
hessék a földet, akik természetes halálozás
esetén örökösként valószínűleg nem jöhet­
tek volna számításba.
Nem volt nehéz az ügynek ilyen színeze­
tet adni. Nagyrév, Tiszakürt s a többi tisza­
zugi falu lakosságából számos egyént, első­
sorban asszonyokat vettek őrizetbe. Csu­
pán a megfelelő válogatáson múlt, milyen
sorrendben, hogyan kerülnek a vádlottak a
bíróság elé. S a sorrend, a megfelelő tálalás
- a korabeli sajtóviszony okát ismerve - ele­
ve eldöntötte az aspektust. Olyan asszony,
aki nálánál fiatalabb szeretőt tartott, majd
hogy a szeretőjéhez mehessen, „eltette láb
alól” a férjét, nem is egy akadt a perbe
fogottak között. A sikeres kezdet azután
meghozta a végső eredményt is: a tiszazugi
perek mint a kikapós parasztasszonyok ese­
te került be a köznapi tudatba. Ha valaki
szörnyülködött az eseten, azért tette, mert
ezek az asszonyok nem elváltak a férjeiktől,
hanem megölték őket.
■4 Q ^ Q áprilisában a szolnoki ügyész-
X >7 jlL ség névtelen levelet kapott,
amely azzal vádolt bizonyos személyeket,
hogy légypapírból kiáztatott arzénnal meg­
mérgezték hozzátartozóikat. A mérget az
egyik bábaasszony készítette, s az egész
környéket ellátta vele. A csendőrség, amely
már korábban is gyanította, hogy valami
nincs rendben a környéken, a névtelen levél
alapján hozzálátott a nyomozáshoz. Nem
volt nehéz dolguk, a tettesek szinte kivétel
nélkül vallomást tettek az első felszólításra,
legalábbis az ügy vizsgálati szakaszában.
Sem a bábaasszonyoknak, sem a többi érin­
tett személynek nem volt tudomása arról,
A módszer az egész országban elterjedt,
múltán sem nehéz kimutatni. Az érintett
személyek többsége - ezt megtudva - azon­
nal vallomást tett a csendőrségen. Csupán
néhányan tagadtak körömszakadtukig.
A vizsgálatot nem folytatták le követke­
zetesen. Olyan jelentős számú gyilkosságra
derült fény, hogy a hatóságok minden jel
szerint megrettentek a következményektől.
Csupán Nagyrév és Tiszakürt temetőiben
a vizsgálat hosszú hónapjai során 162 olyan
egyén tetemét exhumálták, akik minden
valószínűség szerint gyilkosságnak estek ál­
dozatul. A többi tiszazugi községben végül
nem került sor exhumálásokra, a hatóságok
igyekeztek lezárni a kellemetlen ügyet.
Pedig számos egyéb jel is utalt arra, hogy
igen kiterjedt ügyről, ha úgy tetszik, szo­
kásról volt szó, és alaposabb vizsgálat ese­
tén az áldozatok száma tehát minden ne­
hézség nélkül nagyságrendekkel lett volna
növelhető.
Valójában a parasztság olyan gyakorlatá­
ról, életének, mindennapjainak olyan as­
pektusáról volt szó, amelyet korábban ti­
tokként őrzött a faluközösségek zárt, az
„úri” társadalom előtt soha fel nem tárul­
kozó világa, s amelyre most azért derülhe­
tett fény, mert a parasztság módszert vál­
toztatott.
A módszer megváltoztatását a légypapír
(eredeti nevén légyölő papír) tette lehetővé.
Ez az arzénsókkal telített, preparált papi­
ros, amelyet vízzel öntöttek le és megcuk­
roztak, hogy a rászálló legyeket elpusztítsa,
az 1880-as évektől terjedt el az országban.
A felismerés kézenfekvő volt: ha a legyek
elpusztulnak a papiroson található méreg­
től, nyilván más élőlényekre nézve is halá­
los lehet ez a méreg. Valószínűleg városi
eredetű a felismerés, amely csak lassan hó­
dított teret falun. A tiszazugi perek kapcsán
tudunk arról, hogy több asszony is előzőleg
macskán próbálta ki a légypapírról leol­
vasztott méreg hatékonyságát.
nemcsak a Tiszazugban volt mindennapos.
Erre utalnak azok a perek, amelyek a tisza­
zugi esettel egy időben, vagy közel egy idő­
ben zajlottak pl. Békés megyében, Vésztőn,
Gyulán és másutt, valamint Zala megyé­
ben Kertanémetfalván, vagy Szegváron,
Csongrád megyében. Ezekre az esetekre
minden nehézség nélkül ugyanazokban az
újságokban bukkantunk, amelyek a tiszazu­
gi ügyeket ismertették. S ha a kortársak
nem is élezték ki a dolgot, s nem is általáno­
sítottak - amiben minden valószínűség sze­
rint nagy szerepet játszott a Trianon utáni
általános hangulat, amelyben egy olyan
ügy, mint a tiszazugi, korántsem erősítette
azt a vonzerőt, amelyet a „magyar kultúrfö-
lénynek” a politikai vezető erők tulajdoní­
tottak -, számomra teljesen egyértelmű a
következtetés: egy, az egész országban elő­
forduló, lépten-nyomon űzött szokásról
van szó. Ha pedig ez a helyzet, az ügy meg­
érdemli, hogy társadalomtörténeti szem­
szögből tegyük vizsgálat tárgyává.
indenekelőtt azt kell szemügyre ven­
M ni, kik voltak az áldozatok, a parasz­
ti társadalom milyen rétegei, milyen nemű
és korú egyedei váltak a mérgezések áldoza­
taivá. Nos, közöttük valóban megtalálhat­
juk azokat a tehetősebb gazdákat, akik ma­
guknál jóval fiatalabb lányt vettek feleségül,
de korántsem ez volt a többség. Az áldoza­
tok többségét a következő kategóriákba so­
rolhatjuk:
1. Csecsemők, néhány napostól néhány
hetes korig. Nem az egyke érdekében meg­
valósuló gyakorlatról volt szó, hiszen az
áldozatok (külön is kiemelem, fiú- és leány-
gyermekek egyformán) rendszerint olyan
családba születtek, ahol már több, legalább
3-4 gyermek is volt. Itt tehát nyilvánvalóan
a születésszabályozás egy sajátos „módsze­
réről” volt szó.
2. Nyomorék gyerekek, olyanok, akiknek
a felépülésében már nem bíztak. Nem egy
Folytatás a 34. oldalon.
25
Folytatás a 25. oldalról.
esetben elolurdult, hogy maga az anya adta
be a mérget gyermekének, aki reménytelen
beteg volt, s akinek ápolása, gondozása igen
nagy terhet jelentett még egy tehetősebb
paraszti család számára is. (A lányok pl. egy­
általán nem, vagy csak nagyon nehezen
tudtak férjhez menni az ilyen családból.)
3. Beteg, magatehetetlen, ápolásra szoruló
felnőttek. Nem egy esetben ilyen emberek­
ről volt szó, amikor a sajtó szerelmi ügyeket
tételezett fel háttérként, hiszen a beteg, le­
gyengült ember felesége olykor valóban
szerelmi kapcsolatot létesített egészséges fi­
atal emberrel, akihez a beteg halála után
férjhez is ment.
4. Külön tényezőként említem, bár lé­
nyegileg az előző csoportba sorolandóak
lennének az első világháború rokkantjai,
azok a férjek, apák vagy fiúk, akik vakon, fél
lábbal vagy még súlyosabban megrokkanva
kerültek haza a frontról, s akiknek eltartása,
ápolása rendkívüli módon megterhelte a
paraszti családokat.
5. Beteg, magatehetetlen, elaggott embe­
rek, szülők, nagyszülők. Minden esetben a
javakorabeli gyerek az, aki beadja a mérget
a szüleinek, vagy legalábbis ő rendeli meg.
6. Egyebek. Ebbe a csoportba sorolom a
szerelmi gyilkosságokat, amennyiben azok
tisztán ilyeneknek bizonyulnak, de ide so­
rolhatóak azok az esetek is, amikor pl. a föld
iránti vágy idézi elő a gyilkosságokat, mint
pl. amikor valaki elvállalja idős emberek
gondozását (erre rendszerint a rokonságból
kerül sor) azok kis földje vagy házrésze fejé­
ben, majd „elteszi láb alól” az idős embere­
ket egy-két éven belül.
an még néhány feltűnő körülmény,
V amelyekről szólni kell. Az egyik kö­
zülük a bábák* központi szerepe. A bába
korábban, a megelőző évszázadokban is
fontos szerepet töltött be a falusi társada­
lomban, s nyilvánvalóan volt szerepe a szü­
letésszabályozásban és esetlegesen a gyil­
kosságokban is. A boszorkányok között
szinte minden esetben bábákat találunk,
legalábbis a Komáromy Andor és Schram
Ferenc által közzétett boszorkányperek ta­
núsága szerint. A tiszazugi perek is néhány
bába kiemelkedő szerepét mutatják. Mér­
get szolgáltattak azoknak, akik kértek belő­
le, sőt egyikük-másikuk egyenesen buzdí­
tott a magzatelhajtásra, a „túlszaporulat”
megállítására, a könnyebb élet lehetőségé­
re. Magzatelhajtás vádja, olykor kisgyer­
mekek megölésének a vádja bábák ellen a
boszorkányperekben is felmerült, magzat-
elhajtási perekben a bábák vádlottakként
később is szerepeltek.
Hasonlóan feltűnő az asszonyok központi
szerepe mindabban, ami történt. Ők tár­
gyaltak a bábával, ők adták be a mérget az
áldozatoknak, csecsemőik esetében olykor
nyilvánvalóan férjük tudta nélkül, a legtöbb
* Vő. Gyáni Gábor: A bábától az orvosnőig. Histó­
ria, 1984/1. sz.
34
egyéb esetben azonban egyértelműen a férj
hallgatólagos tudtával. Vitathatatlan azon­
ban a kezdeményező szerepük, akár gyer­
mekeik, oldalági rokonaik vagy szüleik
(esetleg férjük szülei) megöléséről is van
szó. Feltűnő az is, hogy feleség megölése a
férj részéröl nem fordul elő, a perekben férfi­
ak csak tanúként, olykor passzív tettestárs­
ként fordulnak elő. Tudnak tehát a történ­
tekről, de aktív szerepük nincs benne. Ez is
adalék az asszonyok megnövekedett szerepé­
ről a családon belül, amiről a néprajzi iroda­
lom (olykor az egyke kapcsán) szól, s ami­
nek közelebbi és részletesebb elemzése
valószínűleg új kérdéseket vetne fel a nép­
rajzi irodalom számára.
Feltűnő az is, hogy a falusi közösségek
milyen egyértelmű módon tudnak minder­
ről. S a közösségekbe többnyire az áldoza­
tokat is bele kell érteni. A tanúkihallgatások
során kiderült, volt olyan férj, aki évekkel,
olykor több mint egy évtizeddel korábban
azért hagyta el a feleségét, mert észrevette,
hogy az „meg akarta étetni”. Ennél többet
azonban nem tett, természetesnek vette
mindezt. Sokszor alighanem az áldozatok is
tudtak arról, ami velük történik. Idős em­
berek a tanúk emlékezete szerint elmond­
ták, hogy lányuk mérget etetett velük, még
azt is tudták, hogy milyen ételben vagy
italban adták be nekik a mérget, mégsem
tettek ellene semmit. Az arzénmérgezést
rendszerint négy-hat alkalommal hajtották
végre, nem egyszerre (kivéve a csecsemő­
ket). A méreg ízetlen, akkor tehát, amikor
a szervezetbe kerül, nem lehet észrevenni,
így ha az áldozatok sokszor maguk is tud­
nak minderről, sőt arról is, mikor s milyen
formában kapták a mérget, az aligha fordul­
hat elő anélkül, hogy magát a társadalmi
gyakorlatot ne ismernék, vagy korábban
maguk is ne űzték volna a mérgezés gyakor­
latát. De egyetlen olyan esetről sem tu­
dunk, amikor az áldozatok kívülálló előtt
panaszkodtak volna erről, még akkor sem,
ha közben orvosi látogatás is történt náluk.
Ezek után már nem is olyan érthetetlen,
hogyan maradhatott mindez titokban.
A paraszti társadalom azonban mégis meg­
közelíthetetlen maradt az „úri” társadalom
képviselői számára, s ez az oka annak is,
hogy még a néprajzi irodalom sem figyelt
fel erre a gyakorlatra.
iként értelmezhető végül is mindez?
M Ha országos gyakorlatról van szó -
s mint az idézett esetek mutatják, nyilván
arról kell beszélni -, akkor aligha kerülhető
meg a társadalomtörténeti értékelés. A je­
lenségnek egyértelműen az az alapja, hogy
a magyarországi agrárfejlődés zsákutcába
jutott. A 19. századi iparosodás, de a 20.
század ipari fejlődése sem volt olyan mérté­
kű, hogy képes lett volna felszívni a mező-
gazdaságban feleslegessé vált munkaerőt.
Ha a kivándorlás vagy az 1860-70-es évek
nagyarányú földmunkái ideig-óráig meg is
fékezhették ezt a folyamatot, a népesség
növekedése elsősorban a falun gyorsabb
ütemű volt, mint az iparosodás. Ennek kö­
vetkeztében a parasztság számára mind ne­
hezebbé váltak az életfeltételek, hiszen azo­
nos nagyságú földön kellett volna mind
több embernek megélnie. Nyugat-Európá-
ban az iparosodás olyan gyors ütemű volt,
hogy ott felszívhatta a mezőgazdaságban
feleslegessé váló munkaerőt, sőt hozzájá­
rulhatott ahhoz, hogy ne csak a paraszti
népességnek az egész népességen belüli
aránya csökkenjen, hanem e népesség ab­
szolút száma is. A csökkenő számú paraszt­
ság azután a technikai fejlődésnek megfele­
lően növelhette családi üzemének nagysá­
gát. A Magyarországon oly sokak által min­
tának tekintett gazdag dániai parasztság pl.
nem képzelhető el másképp, csak ebben az
összefüggésben. Csak a csökkenő számú
parasztság számára tett lehetővé a városi
fejlődés, az iparosodás kiteljesedett paraszti
életet. Kelet-Európábán, de Magyarorszá­
gon mindez nem következett be. Ellenkező­
leg, a járványok megfékezése, a védőoltások
elterjedése jelentősen hozzájárult a paraszti
lakosság számának növekedéséhez. Ugyan­
akkor az iparosodás nem tette lehetővé a
felesleges paraszti népesség elvándorlását a
faluról. így az egyensúlyt valamiképpen
helyre kellett állítani. Ha meggondoljuk,
mindig azok váltak e mérgezések áldozatai­
vá, akiket el kellett tartani, akik nem voltak
munkaerejük teljében. S a perek során az
indokok között olyan tényezők szerepeltek,
mint hogy szerettek volna már egyszer húst
is enni, vagy a beteg ápolása egy ember
egész munkaerejét lekötötte, vagy hogy már
volt elég gyerek, esetleg az, hogy a beteg
részegessé is vált, s anyagi romlásba dön­
tötte családját.
Hozzájárult mindehhez egy olyan ténye­
ző is, amiről általában nem szoktak beszél­
ni. A magyarországi öröklési rendszer alapja
(némi kivételtől eltekintve) az utódok
egyenlő örökösödése, ami meggyorsította a
föld amúgy is elkerülhetetlen szétaprózó­
dását. Ugyanakkor az öregekről való gon­
doskodás rendszere kialakulatlan, itt nem
volt olyan gyakorlat, mint sok helyütt, ahol
a gazda egyik gyermekének adta át a telket,
s vele szabályos eltartási szerződést kötött
(a törzsöröklés rendszere Skandináviában,
Németországban stb.). Ez a rendezetlenség
jelentős mértékben hozzájárult a túlnépese­
dés kérdésének ilyen módon történő „meg­
oldásához”. (Erre utal az is, hogy ott is
kiterjedt volt e gyakorlat, ahol a nagybirto­
kok közvetlen jelenléte nem nyomoritotta a
paraszti társadalmat.) Ma még nem lehet
megmondani, mikortól veszi kezdetét ez a
gyakorlat. Az egész kérdés ősi, némileg kul­
tikus jellegére utal azonban az a körülmény
is, hogy sok esetben a megöltek feje alá
tették a maradék mérget tartalmazó üveget.
Távoli múlt és közelmúlt tehát keveredik,
s mindez olyan kérdéseket vet fel, amelyek­
re a társadalomtörténeti, demográfiai és
nem utolsósorban a néprajzi kutatásoknak
együttesen kell majd választ adniok.
GUNST PÉTER