2024. 04. 17.

17:15 Az atlanti rabszolga-kereskedelem

Rovatok Cikkek Lapszámok ELŐFIZETÉS

Az atlanti rabszolga-kereskedelem

4 perc olvasás

Az atlanti rabszolga-kereskedelem felvirágzása előtt a rabszolgaság Afrikában nem volt elterjedtebb, mint más
kontinenseken. Nem voltak olyan erős államalakulatok, amelyek jelentősebb rabszolgapiacokat működtettek volna
és nagyszámú embert tarthattak volna tartósan rabszolgaságban. Az egyetlen kivételt ez alól Szudán és Afrika
szarva jelentette, ahonnan hagyományosan rabszolgákat exportáltak a Közel-Keletre, évente akár tízezret is – főleg
nőket. E korai periódus jellemzően muszlim rabszolga-kereskedelem, amelynek hatása Afrika társadalmaira
korlátozódott. Európába jóval később indult meg az afrikai rabszolgák behozatala – Portugáliában 1444-ből van
erre utaló forrás –, ez azonban jelentéktelen maradt. Amerika felfedezésével indult meg az atlanti kereskedelem,
amelynek volumene a 17. század közepén érte utol a keleti kereskedelemét, s attól kezdve a 19. század közepéig
meghatározó jelentőségű maradt. Az atlanti kereskedelem a kezdetektől eltekintve kizárólag Afrikából biztosította
a rabszolga-utánpótlást.

A rabszolga-kereskedelem először a Benini-öböl mentén indult virágzásnak, majd ezután vált az Aranypart és a többi nyugat-afrikai
partvidéki terület a legfontosabb rabszolgaszállítóvá. Hagyományosan az európai rabszolga-kereskedőket egyben rabszolgavadászoknak is
tekintették, mára azonban egyértelművé vált, hogy a rabszolgákat túlnyomórészt afrikaiak adták el, olyanok, akik az értük szerzett
lőfegyverekkel és egyéb javakkal a kontinens belső területeire is ki tudták terjeszteni befolyásukat, ahová európaiak nem merészkedtek. A
főleg a férfi rabszolgákért fizetett magas árak az afrikai társadalmak újabb és újabb részeit vonták be a kereskedelembe, például a
portugálok Brazíliába eleinte inkább Angolából szállítottak rabszolgákat, majd Mozambikra, főként a Zambézi völgyére is kiterjesztették a
kereskedést. A 19. század elejére az atlanti rabszolga-kereskedelem a legszerényebb becslések szerint is elérte az évi 130 ezres létszámot, s
az olyan európai kikötők, mint Liverpool, Nantes vagy Amszterdam, hatalmas vagyonokat kerestek ezen az üzleten.

A történeti statisztika sokáig nem szolgált megbízható adatokkal Afrika rabszolga-kereskedelem miatt elszenvedett emberveszteségéről, 20
és 100 millió között ingadoztak a becslések. Az utóbbi évtizedekben azonban aprólékos munkával sikerült pontosabb képet kapni. Így ma
már tudható, hogy 1500 és 1865 között mintegy 35 ezer hajó szállított rabszolgát Afrikából az Újvilágba, s nagyjából egyetértés mutatkozik
abban is, hogy a behajózottak száma 12 és fél millió körül volt, akik közül 10 és fél millió főnél alig többen érték el Amerika partjait. A
halálozás a zsúfolt hajókon roppant magas volt, ám ugyanez igaz a 19. század közepe előtt Európából kivándorlókat szállító hajókra is. (A
kivándorlók előre fizettek, így a hajótulajdonosokat nem érte kár a halálukkal.) A rabszolgák közel felét Brazíliába vitték, szintén majdnem
felét a karibi cukorszigetekre, míg az USA mai területére mindössze 3,5-4 százalékuk került.

Ma már az az érvelés is túlhaladott, amely a rabszolga-kereskedelemből vezeti le Afrika jelenkori elmaradottságát, vagy éppenséggel
demográfiai katasztrófát emleget, de a hatás így is roppant negatív volt. Egy rendkívül gyéren lakott kontinensen, ahol a népesség 1700 és
1900 között csak elhanyagolható mértékben gyarapodott, minden munkáskéz hiányzott. Az emberveszteség mellett felbecsülhetetlen az a
romboló hatás, amit a rabszolga-kereskedelem az afrikai társadalmakra gyakorolt. Felbomlottak hagyományos közösségi társadalmak,
nyelvek haltak ki, tradíciók, hitvilágok deformálódtak vagy szűntek meg. Asanti, ahonnan a 18. századig Afrika teljes rabszolgakivitelénél
nagyobb értékű aranyat exportáltak, 1750 után importálni volt kénytelen a sárga fémet, mert az aranybányákban dolgozókat is eladták
rabszolgának a partvidéki portugál, holland, francia, angol vagy dán rabszolga-kereskedőknek.

https://rubicon.hu/cikkek/az-atlanti-rabszolga-kereskedelem 1/4
2024. 04. 17. 17:15 Az atlanti rabszolga-kereskedelem

Rovatok Cikkek Lapszámok ELŐFIZETÉS

Mivel a rabszolgákért általában Európából, főleg Angliából származó iparcikkeket adtak, az afrikai kézműipar elsorvadt vagy ki sem fejlődött.
1790 után a rabszolgák ára a főbb afrikai piacokon jelentősen csökkenni kezdett, mert a francia forradalom, majd a napóleoni korszak
korlátozta a kereskedelem biztonságát. A változásokhoz az is hozzájárult, hogy 1800 után Anglia, Franciaország és a többi iparosodó európai
ország a Karibi-szigetek helyett egyre inkább az Egyesült Államokból vásárolta a gyapotot, a nádcukortermelés hanyatlása utáni korszak
legfontosabb nyersanyagát. Az USA-ban pedig nem újabb rabszolgák behozatalával, hanem a meglévők egy részének nyugatabbra
költöztetésével oldották meg a gyapotültetvények munkaerő-utánpótlásának kérdését.

A rabszolga-kereskedelem betiltását követelő mozgalom, amely a 18–19. század fordulóján kezdődött, nem a gazdasági racionalitás talaján
serkent, hanem idealista filantrópok tevékenysége nyomán. 1807-ben a londoni parlament törvényt hozott a rabszolga-kereskedelem
betiltásáról. Egy évvel később az Egyesült Államok is megtiltotta a csillagos-sávos lobogó alatti rabszolga-kereskedelmet. Dánia már jóval
korábban hasonló rendelkezést léptetett életbe. Fontos állomás volt az 1815-ös bécsi kongresszus, ahol a rabszolga-kereskedelmet a
delegátusok formálisan is elítélték. Franciaország még ugyanabban az évben, Spanyolország és Portugália 1820-ban tiltotta be a rabszolga-
kereskedelmet.

A törvények persze nem eredményezték e tevékenység azonnali megszűnését. A brit flotta csak 1820-tól tudta hatékonyan ellenőrzése alá
vonni az Egyenlítőtől északra fekvő afrikai partokat. 1807 és 1860 között az angolok 70 ezer rabszolgát szabadítottak ki a gyakran spanyol
és portugál zászlók alatt hajózó csempészszállítmányokból, és letelepítették őket Sierra Leonéban, ahol angol emberbarátok 1787-ben
Freetown néven telepet hoztak létre a felszabadított rabszolgáknak. Az amerikaiak ugyanerre a célra Monroviát alapították. A franciák az
általuk kiszabadított rabszolgák számára Gabonban alapítottak telepet Libreville néven.

A Benini-öbölben Lagos 1861-es brit megszállásáig, Angolában 1878-ig folyt a félig-meddig legális rabszolga-kereskedelem. Az árak a 19.
században Afrikában mindvégig alacsonyak maradtak, a hasznot az illegális kereskedelem nagyobb kockázata miatt a szállítók fölözték le. A
tiltással a kereskedelem jellege is megváltozott, s minden még sokkal brutálisabbá vált, a hajókat nem napok, hanem órák alatt kellett
megrakodni, s ha feltűntek a járőröző angol, francia vagy amerikai hajók, előfordult, hogy az egész rakományt a tengerbe vetették. 1888
után – azáltal, hogy utolsóként Brazíliában is felszámolták a rabszolgaságot – az atlanti kereskedelem végleg megszűnt. Az már az ekkorra
Afrikában jelentős pozíciókkal bíró európai gyarmati hatalmak és a helyi vezetőréteg közötti viszonytól függött, hogy az Ázsiába irányuló
kereskedelmet milyen gyorsasággal számolták fel.

A rabszolga-kereskedelem törvényen kívül helyezésével a rabszolgaság intézménye még távolról sem szűnt meg Afrikában, sőt, a korábban
exportált rabszolgák Afrikában maradása azt eredményezte, hogy 1850-re az afrikai rabszolgák száma meghaladta az újvilágiakét. A
rabszolgaság intézményével szemben az európaiak jóval toleránsabbak voltak, mint a kereskedelemmel. A Brit Birodalomban csak 1833-ban
szabadították fel a 800 ezer főre tehető rabszolgasereget, a francia gyarmatokon ez 1848-ban történt meg. A rabszolgaság rejtett formái
jóval Afrika gyarmatosítása után is fennmaradtak, Abesszínia pedig csak az Olaszország elleni népszövetségi szankciók reményében számolta
fel hivatalosan – a kontinensen utolsóként – a rabszolgaságot 1935-ben.

A rabszolgaság Afrikában a dekolonizációt is túlélte, s ma is létező jelenség, sőt a nemzetközi kereskedelem is folyik tovább, gyakran
családegyesítésnek, örökbefogadásnak álcázva.

https://rubicon.hu/cikkek/az-atlanti-rabszolga-kereskedelem 2/4