Professional Documents
Culture Documents
Download ebook pdf of 新编日语教程 2 新世界图书事业部 full chapter
Download ebook pdf of 新编日语教程 2 新世界图书事业部 full chapter
Download ebook pdf of 新编日语教程 2 新世界图书事业部 full chapter
https://ebookstep.com/product/as-95-teses-nos-devocionais-
diarias-nas-95-teses-de-martinho-lutero-sample-andre-bispo/
https://ebookstep.com/product/notos-sayi-95-1st-edition-kolektif/
https://ebookstep.com/product/sunan-ad-darimi-jilid-2-imam-ad-
darimi/
https://ebookstep.com/product/martin-luthers-95-thesen-nebst-dem-
sermon-von-ablass-und-gnade-1517-1st-edition-martin-luther-kurt-
aland/
Martin Luthers 95 Thesen nebst dem Sermon von Ablaß und
Gnade 1517 Sonderdruck aus der Lutherausgabe von O
Clemen 3rd Edition Claus Steinle
https://ebookstep.com/product/martin-luthers-95-thesen-nebst-dem-
sermon-von-ablas-und-gnade-1517-sonderdruck-aus-der-
lutherausgabe-von-o-clemen-3rd-edition-claus-steinle/
https://ebookstep.com/product/95-strategi-mengajar-multiple-
intelligences-mengajar-sesuai-kerja-otak-dan-gaya-belajar-siswa-
alamsyah-said-s-pd-m-si-andi-budimanjaya-s-pd/
https://ebookstep.com/product/notos-sayi-97-1st-edition-kolektif/
https://ebookstep.com/product/orgia-dos-loucos-1st-edition-
ungulani-ba-ka-khosa/
https://ebookstep.com/product/be-her-defender-lizuka-myori/
Another random document with
no related content on Scribd:
– Igazságos, óh, Istenem! – ismételgette újra meg újra. –
Igazságos dolog. Engem sujtson s enyéimet a bűnhödés.
Vétkeztünk, célt tévesztettünk. Szegénység volt, szomorúság volt
mindenütt; a szegényeket a porba tiporták és én békességben
tudtam élni. Jóleső ostobaságot prédikáltam, – Istenem, milyen
ostobaságot! – mikor föl kellett volna állanom, ha meg is haltam
volna s rájuk kellett volna kiáltanom: tartsatok bűnbánatot! –
bűnbánatot!… Ti elnyomói a szegényeknek és nyomorultaknak…
Majd hirtelen átcsapott az eleségre, amelytől eltiltottam. Kért,
könyörgött, sírt és végül fenyegetőzött. Elkezdett hangosabban
beszélni; kértem, ne tegye. Észrevette, hogy ezzel hat reám;
fenyegetőzni kezdett hát, hogy kiabálni fog és ránkszabadítja a
Marsbelieket. Eleinte megijedtem ettől; de a legkisebb engedmény
hihetetlenül csökkentette volna a menekülés reménységét. Nem
engedtem hát neki, bár nem voltam bizonyos benne, nem teszi-e
meg, amivel fenyegetett. De aznap, annyi bizonyos, nem tette meg.
Csaknem az egész nyolcadik és kilencedik napon keresztül folyton
emelkedő hangon fenyegetőzött, könyörgött; közbe-közbe megeredt
félig értelmetlen s mindig vizenyős bűnbánatának csatornája, azért,
hogy az Urat renyhén, tettetve szolgálta. Valósággal szánalomra
gerjesztett. Majd egy darabig aludt és azután újult erővel kezdte, oly
hangosan, hogy kénytelen voltam megakasztani.
– Legyen csendben! – könyörögtem.
Térdére emelkedett, mert eddig a rézedények mellett ült a
sötétségben.
– Nagyon is sokáig voltam csendben, – szólt oly hangon,
amelynek okvetlenül el kellett hallatszania az üregig, – és most
sajátmagam ellen kell tanuskodnom. Jaj e hitetlen városnak! Jaj! jaj!
jaj! jaj! jaj! jaj! a föld lakóinak!
– Elhallgasson! – szóltam, talpra ugorva s rettegve, hogy a
Marsbeliek meg találnak hallani bennünket. – Az Isten szerelmeért…
– Nem! – kiáltotta a tiszteletes torkaszakadtából, szintén felállva
s karjait kiterjesztve. – Beszélek! Az Úr szava nehezedett rám.
Három lépéssel a konyhaajtóhoz ugrott.
– Magam ellen kell tanuskodnom. Megyek. Már nagyon is sokáig
késlekedtem.
Kinyujtottam kezemet és levettem a falon függő nagy
konyhakést. Egy pillanat mulva utána ugrottam. Félelmemben
kegyetlen lettem. A konyha közepe táján utólértem. Az
emberszeretet végső fellobbanásában megfordítottam a kés
pengéjét s vastag nyelével sujtottam le rá. Arccal előre bukott,
hosszában a földre. Megbotlottam benne s lihegve megálltam.
Csendesen feküdt.
Hirtelen zajt hallottam kívülről, leváló vakolat zuhanását s a
háromszögletű nyílás a falban elsötétedett. Felnéztem s láttam, hogy
az egyik munkagép alsó felülete közeledik lassan a lyukhoz. Egyik
megragadásra szolgáló karja a romok közt mozgott ide-oda; egy
másik karja pedig az utat tapogatta a lehullott gerendák fölött. Kővé
meredve bámultam rá. Egy üveglemezfélén keresztül, a test
széléhez közel, egy Marsbeli arcát és szúrós, nagy, fekete szemeit
láttam, majd egy tapogató-szerv hosszú érckígyója nyúlt be, lassan
tapogatózva, a lyukon keresztül.
Erőlködve megfordultam, keresztülbotorkáltam a tiszteletesen és
megálltam a mosogatókonyha ajtajában. A tapogató-szerv körülbelül
két yardnyi hosszúságban bent volt már a szobában, ahol furcsa,
hirtelen mozdulatokkal ide-oda tekergett. Egy darabig lebűvölve
álltam e lassú, rángatózó mozgás láttára. Majd halk, rekedt kiáltással
keresztültörtettem a mosogatókonyhán. Minden tagom remegett; alig
tudtam megállni lábamon. Kinyitottam a fáskamra ajtaját s megállva
a sötétségben, a gyöngén megvilágított ajtón át a konyhába
bámultam s hallgatóztam. Vajjon meglátott-e a Marsbeli? Mit
csinálhatott most?
Valami nagyon nyugodtan ide-oda mozgott a konyhában: újra
meg újra nekiütődött a falnak s mozgás közben gyönge érczörgést
hallatott, mint mikor a karikára fűzött kulcsokat megrázzák. Majd
hallottam, amint valami súlyos test – sajnos, nagyon is jól tudtam, mi
– vonszolódott a konyha padlóján keresztül a nyílás felé.
Ellenállhatatlanul vonzott valami, hogy az ajtóhoz kússzak, ahonnan
kileskelődtem a konyhába. Láttam, amint a százkarú munkagépben
ülő Marsbeli a külső nap fényében ragyogó háromszögű nyílásban a
tiszteletes fejét vizsgálta. Egyszerre arra gondoltam, hogy annak az
ütésnek a nyomáról, amelyet én mértem rá, rá fog jönni az én
jelenlétemre.
Visszamásztam a fáskamrába, magamra csuktam az ajtaját s
amily zajtalanul csak lehetett, elkezdtem a sötétségben, amennyire
csak tudtam, elrejtőzködni a fadarabok és a szén között. Közbe-
közbe mereven hallgatóztam, nem dugta-e keresztül a Marsbeli
tapogatóját újra a nyiláson.
Nemsokára újra hallatszott a gyönge érccsörgés. Szinte láttam,
amint lassan tapogatózik a konyhában. Csakhamar közelebbről
hallottam a mosogatókonyhából, amint megítélhettem. Azt
gondoltam, nem lesz elég hosszú ahhoz, hogy hozzám elérjen. Nem
fogytam ki az imádságból. Mellém ért, gyöngén kaparászva a
fáskamra ajtaja körül. Csaknem elviselhetetlen, végtelennek látszó
várakozás következett; majd hallottam, amint a kilincset tapogatta.
Megtalálta az ajtót! A Marsbeli ismerte az ajtót!
Talán egy percig kínlódhatott a zárral s azután kinyílt az ajtó.
A sötétségben éppen hogy kivehettem, amint a tapogató-szerv –
legjobban elefántormányhoz hasonlítva – felém tekergett,
megérintve s megvizsgálva a falat, a szenet, a fát és a kamra tetejét.
Mintha valami fekete féreg mozgatta volna ide-oda vak fejét.
Egyszer még a csizmám sarkát is megérintette. Hajszál híja volt,
hogy fel nem sikoltottam; beleharaptam a kezembe. Egy ideig
elcsendesedett. Azt képzelhettem, hogy visszahúzódott. Egyszer
csak hirtelen koppanással megkapott valamit – már azt hittem, hogy
engemet! – s úgy látszott, távozik a kamrából. Az első pillanatban
nem voltam bizonyos benne, mi történt. Bizonyára elvitt egy
széndarabot, hogy megvizsgálja.
Éltem az alkalommal s kissé megváltoztattam helyzetemet, mert
már szinte görcs fogott el; azután hallgatóztam. Szenvedélyes
imákat suttogtam biztonságomért.
Csakhamar hallottam, hogy a lassú, óvatos zaj újra felém
közeledik. Lassacskán nyomult közelebb, közelebb, kaparászva a
falakon és tapogatva a bútorokat.
Miközben bizonytalanul várakoztam, a tapogató-szerv élesen
odaütődött a kamra ajtajához és bezárta. Hallottam, hogy bemegy az
éléskamrába. A kétszersült dobozok megzörrentek, egy palack
összetört és azután erős ütés érte a fáskamra ajtaját. Erre csend
következett, amely végtelennek tetsző várakozásba olvadt bele.
Eltávozott?
Végre föl kellett tennem, hogy el.
Nem jött be többé a mosogatókonyhába, de én az egész tizedik
napon ott hevertem a szűk sötétségben, szén és fa közé temetve s
nem volt bátorságom még arra sem, hogy kimásszak vizet inni, bár
rettenetesen szomjaztam. Bekövetkezett a tizenegyedik nap, mielőtt
ennyire kimerészkedtem biztos helyemről.
V.
A csend.
VI.
Két hét műve.
A Putney-dombi férfi.