3.

tétel - A középkori városok

I. A városok kialakulása
A Nyugatrómai Birodalom bukása (476) után Nyugat-Európa önellátó nagybirtokokra esett szét. A földeket
talajváltó gazdálkodással kimerülésig (4-6 év) művelték, ez alacsony hozamot eredményezett. A VIII.
századtól kezdődően Nyugaton a termelési módszerek és munkaeszközök tökéletesedni kezdtek. Az
ezredfordulón az újítások elterjedését az éghajlat melegebbé válása (Malthus-ciklus) is segítette, így a
magasabb terméshozam következtében gyorsan nőtt Európa népessége (a XI. században 38 millió, a
XIII. század végén pedig már 75 millió!). A városok kialakulását, azaz jelentős, nem pusztán
mezőgazdaságból élő népesség tömörülését tehát a MEZŐGAZDASÁGI ÁRUTERMELÉS
KIBONTAKOZÁSA, a KERESKEDELEM FELLENDÜLÉSE tette lehetővé. A városok létrejöhettek:
a.) egykori római települések helyén; b.) várak és egyházi centrumok közelében c.) utak találkozásánál,
folyami átkelőknél. A városok a X-XIII. század között Észak-Itáliában, Franciaországban, Angliában,
Flandriában és a Baltikumban jöttek létre nagy számban. Lakosságszámuk 4000-5000 fő, a nagyvárosokban
10 000-15 000 fő is lehetett.

II. Előzmény: a mezőgazdaság fellendülése

A kora középkorban ment végbe a TECHNIKAI ÉS TECHNOLÓGIAI ÚJÍTÁS, azaz a mezőgazdasági
fejlődés. Új technikai eszközök jelentek meg: csoroszlyás nehézeke, szügyhám a nyakhám helyett, borona,
patkó, illetve elterjedtek az új talajmegmunkálási eljárások, ezek a technológiai újítások (nyomáskényszer
→ két, háromnyomásos gazdálkodás). Következményei: megnövekedett terméshozam, népességrobbanás,
ÁRUTERMELÉS, PÉNZGAZDÁLKODÁS kialakulása (egyszerű árutermelés: Á → P → Á1).
Következmény: az ipar primér ágazattá válik, lezajlik az ipari, „technikai forradalom” (vízimalmok
elterjedése, gyorsabban termelő szövőszékek). A távolsági kereskedők telepeihez csatlakoznak az
árutermelés következtében szaporodó kézművesek, így közösségekbe tömörülnek, ezek a kommunák,
amelyekből kialakul majd a városi önkormányzat.

III. A városi önkormányzat

A kommunák kiharcolták pénzzel vagy erővel a földbirtokosokkal szemben az önállóságukat, ez volt a
városi önkormányzat, azaz kiváltságok, amelyek függetlenítették a városlakókat a földesúrtól. A városnak a
feudális államban különleges helyzete volt, kiváltságokkal rendelkezett. A városi kiváltság/jog elemei:

1. önkormányzat joga: általában a városlakók közössége, a kommuna harcolta ki a város birtokosával

szemben az önigazgatás jogát + polgármester választása szabadon
2. bíráskodási jog: szabad bíróválasztás és bíráskodás a város területén és a város lakói felett
3. gazdasági jellegű jogok: vásártartás (heti/havi), adók egyösszegű fizetésének joga, árumegállító
jog
4. birtokjog: a városnak lehettek falvai, jobbágyai
5. kegyúri jog: szabad plébánosválasztás
6. védelmi célból fallal voltak körülvéve

IV. A városi társadalom

A nagyobb városok csak az uralkodótól függtek. A városlakó szabad ember, minden megkötöttség nélkül
rendelkezhetett tulajdonával. „A városi levegő szabaddá tesz.” → a városban eltöltött 1 év 1 nap után a
jobbágy megszabadulhatott kötöttségeitől, ugyanakkor mindenki fizetett adót vagyonának arányában. A
városban lakók kisebbik részének volt polgárjoga. Polgárjogot általában csak ingatlantulajdonos szerezhetett
(→polgárok: iparűző mesterek, kereskedők, háztulajdonosok). A várost a leggazdagabb polgárcsaládok
(patríciusok) irányították, ők alkották a városi vezető testületet (szenátus, városi tanács), közülük került ki
a polgármester. A városlakók nagy része polgárjog nélküli szegény volt (plebs), akik alkalmi munkákból,
földművelésből éltek.

V. A városok felépítése
A városokat fallal vették körül. Az utcák szűk utcák (sikátorok) voltak, amelyek nem voltak kikövezve, nem
volt közvilágítás sem. Nem volt csatornázás, a szennyvíz az utcán folyt, a szemét és az ürülék is ott gyűlt fel.
A nagy zsúfoltság és a kedvezőtlen higiéniai viszonyok kedveztek a járványok kialakulásának. A piactér volt általában
a központ, itt állt a városháza és a templom. A házak általában kőből épültek, de északon a faépületek túlsúlya
jellemző, amelyek sokszor váltak a tűz martalékává. A földszintes épülettől a többemeletes lakótoronyig sokféle
háztípus létezett.

VI. Az ipar fellendülése, a céhek működése

Az azonos foglalkozású mesteremberek szakmai, érdekvédelmi, városvédelmi szervezete a céh. A céh tagjai
megegyeznek az árakban, felosztják a piacot, közösen lépnek fel a kontárokkal szemben. Teljes jogú tagjai
az önálló műhellyel rendelkező mesterek. A céhszabályzat korlátozta a termelést, hogy a szűk piacon
minden mester megélhessen. Minőségi előírások biztosították a termékek minőségét, a gyártás
színvonalát, az alapanyag minőségét, a munkaeszközök számát, a munkaidőt, az inasok létszámát, a
termékek mennyiségét, a mesterek képzettségét. A céhen belül nincs munkamegosztás, mindenki felel a
teljes munkafolyamatért! Mesterré válás: 1. évekig inasként szolgál 2. legényként dolgozik egy mester
műhelyében 3. vándorúton gyarapítja tapasztalatait 4. remekmű vagy mestermunka elkészítése 5. önálló
műhely nyitása. Céhen kívüli iparűzők: kontárok – igyekeztek kizárni őket!

VII. Kereskedelmi útvonalak

A városok működésének másik alappillére, feltétele a városi jogok, kiváltságok és az iparűzés mellett a
kereskedelem fellendülése. A kora középkorban (VI-X. század) a távolsági kereskedelem jellemző
(luxusáruval vízi úton):
I. Levantei kereskedelem (a Földközi-tenger keleti partvidéke): Kínából, Iránból selyem,
Indiából gyapot, az Indonéz-szigetvilágból fűszerek érkeztek a szárazföldi karavánutak
célpontjaiba (Bizánc, Antiochia, Alexandria), innen vitték tovább tengeren. Mindezekért cserébe
nemesfémet, nyersanyagokat, később iparcikkeket vittek Ázsiába. A VII. századtól az arab hajók
uralták a levantei térséget, a IX. századtól Bizánc törte meg az arabok tengeri fölényét. A XI.
századtól, főleg a keresztes háborúk idejétől az itáliai kereskedőállamok (Velence, Genova, Pisa)
kezébe került a tengeri szállítás.
II. Hanza (Északi-tenger, Balti-tenger kereskedelme): Keletről heringet, prémet, gabonát, viaszt,
borostyánt és egyéb nyersanyagokat; nyugatról Flandriából iparcikkeket (posztó, fegyverek);
délről beszerzett keleti árukat szállítottak. Vezető városok: Rostock, Lübeck, Hamburg, Bréma
+ flandriai városok: Brügge, Gent. Hajóik: a nagy teherbírású koggék. A nagy befektetést
igénylő kereskedő-társulások elnevezése volt a hanza → 1161, Északi- és Balti-tenger
kereskedőinek társulása. A nagy északi kereskedelmi városszövetség csak a XIV. században
alakult meg, ez a Hanza.
III. Flandria – szárazföldi kereskedelem
Posztóvárosok → kereskedelmi kapcsolat pl. észak-itáliai városokkal (hús, bor, gabona).
IV. Champagne – szárazföldi kereskedelem
48 napi (hosszan tartó) vásárok a grófságban, pénzváltás, hitelszervezet.