Download as docx, pdf, or txt
Download as docx, pdf, or txt
You are on page 1of 4

Kodolányi János Egyetem

Neveléstudományi Tanszék

Tapasztalataim az intézmény látogatásról

Oktató: Dr. Majorosi Anna

Készítette: Kustár Kitti


A közoktatás három különböző
szintje-szakmai gyakorlat

Budapest
2024.05.03.
A mai napi hospitálás a CsupaSzív Kétnyelvű Óvodában zajlott.
Először az óvoda vezetőjével, Lipőkné Wöbling Mártával volt lehetőségünk
beszélgetni, aki egy ppt segítségével jobban bemutatta nekünk az óvodák és az ő óvodájuk
működését. Először az óvodai dokumentumokról és ellenőrzésekről volt szó. Megtudhattuk,
hogy egy óvodában vannak stratégiai és operatív dokumentumok, melyekre az ellenőrzések
során van nagy szükség. Továbbá azt is megtanulhattuk, hogy az ellenőrzéseknek is két fajtája
van, a műdési ellenőrzések és a pedagógiai ellenőrzések. Azt is megtudhattuk, hogy az óvoda
húsvét előtt esett át egy ellenőrzésen, amelyre így nagyon kevés idejük volt felkészülni. Itt
számomra kiderült az is, hogy az óvodákban is van házirend, ezt eddig nem tudtam. A
házirendet minden évben frissítik és a szülők a „tanév” első szülőijén kapnak róla
tájékoztatást.
Utána Márta a munkaköri leírás fontosságáról mesélt nekünk, ami számomra nagyon hasznos
volt, hiszen én még csak most léptem be a munka világába. Megtanultam, hogy a munkaköri
leírásból a munkavégzőnek mindig legyen otthon egy példánya, hogy konfliktus esetén tudjon
rá hivatkozni.
Ezután Márta elmesélte, hogy az Óvoda február 8.-án átesett egy tanfelügyeleti ellenőrzésen,
ahol szinte majdnem mindenre maximális pontot kaptak.
Számomra az is nagyon érdekes volt, hogy az óvoda a Törökbálinti Német Önkormányzat
fennhatósága alá tartozik. Azt is nagyon érdekesnek találtam, hogy az új gyermekek
beszoktatási ideje alatt nincsenek külön óvodai foglalkozások, ilyenkor a hangsúlyt az
ismerkedésre fektetik. De, ami számomra kifejezetten érdekes volt, az a csoport napló, amit
minden csoport vezetőjének ki kell töltenie, ebben tüntetik fel, hogy az adott napon ki
hiányzott a gyermekek közül és hogy milyen foglalkozásokat tartottak aznap.
Mindezek után Márta bemutatta nekünk az óvodát. Megtudhattuk, hogy az óvoda az
első német nemzetiségi óvoda. Az óvodában 3 vegyes csoport található és összesen 68
gyermek jár ide. Az óvoda lift hiányában nem képes mozgás sérült gyermekek fogadására,
viszont SNI-s és pszichés zavarokkal rendelkező gyermekeket képes fogadni, ugyanis az
óvoda rendelkezik fejlesztő pedagógussal és pszichológussal.
Minden csoportban van 2 db dajka, emellett az óvoda rendelkezik pedagógus
asszisztensekkel és óvoda titkárral is.
Az óvoda 6:00-tól várja a gyermekeket, német köszöntéssel és kézfogással. Az
óvodában délelőttős és délutános műszakok vannak, melyek 2 heti váltással történnek. Az
óvodában német és magyar foglalkozások is vannak egyaránt. A foglalkozások nagy része a
csoport szobában történik. Az óvoda nagy hangsúlyt fektet a finom motorika fejlesztésére,
ami több féle módon történik.
Számomra az is nagyon érdekes volt, hogy minden csoportnak van egy napja amikor
testnevelés foglalkozást tarthat, továbbá a gyerekekkel feladatlapokat töltettnek ki ezzel is
felkészítve őket az iskolára.
Nagyon érdekes volt továbbá betekintést nyerni az óvoda egy hetébe is. Az óvodában
két hetes ciklusokban (az egyik héten magyarul, a másik héten németül) kihelyezett
foglalkozások zajlanak.
Az óvoda továbbá számos külön programmal kedveskedik a gyermekeknek és a
szüleiknek, ilyen például a Fuss egy kört az ovidért családi futóverseny vagy a Márton nap,
ahol a gyerekek az általuk készített lámpásokkal vonulnak fel, de ide sorolhatjuk az Adventi
kávézást is, ahol a gyermekek süteménnyel és teával vendégelik meg a szüleiket. Az óvoda
minden nagyobb ünnepet megtart, karácsonyt; farsangot; március 15.-ét; húsvétot; stb.
Emellett számos sváb hagyományt/ünnepet is megtartanak, mint például a Sváb bált, ahol a
nagy csoportosok lépnek fel és táncolnak a szüleikkel vagy ide tartozhat még a kiszebáb
égetése is.
Az óvoda tényleg számos, színes programmal rendelkezik.
Ezt követően egy sváb tánc foglalkozáson vettünk részt. A tánc foglalkozáson a nagy
csoportosok vettek részt. A foglalkozás során a foglalkozást tartó pedagógus különféle színű
tulipánokkal jelezte a gyermekeknek, hogy mit kell csinálniuk. Számomra lenyűgöző volt
látni, hogy a gyermekek, hogyan összpontosítottak., hogy a lehető legjobban teljesítsék a
feladatot. A tánc tanár ezután kis piros és sárga tulipánokat szórt szét a földön, a kis piros
tulipánt át kellett ugorniuk a gyermekeknek míg a kis sárgánál egy lábon kellett szökdelniük.
A gyermekeknek minden feladatot ütemre kellett csinálniuk. A feladatok a gyermekek
ritmusérzékének és finom motorikájának fejlesztésére szolgáltak. Nagyon tetszett, hogy a tánc
tanár különféle módszerekkel próbálta fejleszteni a gyermekeket, így a foglalkozás nem vált
unalmassá. A tánc tanár végig oda figyelt a gyermekekre és akinek nehezebben ment azoknak
kedvesen, hatalmas türelemmel segített. Nagyon tetszett, hogy a foglalkozás végén a tánc
tanár minket is bevont a foglalkozásba és mi is velük táncolhattunk.
Ezután Szokolay Tibor tanárúrral beszélgettünk, aki matematika és fizika szakos tanár
és évekig a Fazekas Mihály oktatási intézmény igazgatója volt. A tanárúr nagyon sok témát
érintett az oktatás kapcsán, de leginkább a pedagógusok fontosságáról beszélt a gyermekek
életében. Továbbá az iskola érettség fontoságáról beszélt, ha a gyermeket túl korán megy
iskolába akkor az az egész tanulmányi életére kihatással lesz. Ezután a tanárúr hangsúlyozta,
hogy a diákok a pedagógusnak tanulnak és nagyon fontos lenne, hogy a szülők támogassák és
ösztönözzék a gyermekeiket.

Összegezve úgy érzem, hogy a mai nap nagyon hasznos volt. Rengeteget tanultam az
óvodák működéséről. Számomra a napnak ez a része érdekesebb volt, mert engem a
pedagógián belül az óvodapedagógia érdekel jobban. Úgy gondolom, hogy az itt megszerzett
tudást a későbbiekben is fogom tudni hasznosítani. A mai nap során megtanultam, hogy a
gyermekek nevelése/formálása már óvodás korban elkezdődik és hogy az
óvodapedagógusoknak jóval nagyobb szerepe van, mint azt valaha is gondoltam volna.
Rengeteg új módszert tanultam a gyermekek finom motorikás fejlesztésére, amit a
későbbiekben mindenképpen szeretnék majd hasznosítani. Számomra nagyon jó élmény volt a
mai nap, mert sosem láttam még német nemzetiségű óvodát. Nagyon érdekes volt látni, hogy
a pedagógusok a magyar és a német nyelvet egyaránt használjak a foglalkozások során, ezzel
is fejlesztve a gyermekek nyelvikészségét. De, ami nekem a leginkább tetszett az az, hogy
mekkora hangsúlyt fektet az óvoda a sváb kultúra és hagyományok megtanítására/átadására.
Szerintem nagyon fontos, hogy a gyerekek megismerjék a gyökereiket és a kultúrájukat és ez
az óvoda ebben határozottan segít nekik. Szokolay Tibor tanárúr előadásából is sok mindent
tanultam, leginkább azt, hogy mennyire fontos az iskola érettség.
Úgy érzem, hogy a mai nap folyamán bővült a tudásom és, hogy képes leszek a tapasztalatot
amit itt megszereztem a jövőben is kamatoztatni.

You might also like