Órigenész – Az imádságról c.

könyvéből
részlet
2018-11-30
| Nincs hozzászólás
Órigenész – Az imádságról c. könyvéből részlet

Csak Istenhez imádkozzunk!

XV. 1. Ha már megértettük, hogy mit is jelent az „ima”, soha többé ne imádkozzunk semmiféle
teremtényhez, még Krisztushoz sem, egyedül a mindenség Istenéhez és Atyjához, akihez
Üdvözítőnk maga is imádkozott, mint már kifejtettük, s amire minket is tanított. Amikor
ugyanis kérték, hogy „Taníts meg bennünket imádkozni!” (Lk. 11:11), ő nem saját magához,
hanem az Atyához szóló imát mutatott nekik: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy…” stb. (Mt.
6.9). Mert, mint majd másutt kimutatjuk, személyileg és alanyilag a Fiú nem azonos az Atyával,
ezért aztán vagy a Fiúhoz kellene imádkoznunk és az Atyához nem, vagy mindkettőhöz, vagy
csak az Atyához. Azt mindenki lehetetlenségnek, sőt, értelmetlennek tartaná, hogy a Fiúhoz
imádkozzunk és ne az Atyához, ez nyilvánvalóan minden belátással ellenkezne. Ha
mindkettőhöz esedeznénk, többes számban kellene azt tennünk: „adjátok meg”,
„kegyeskedjetek megtenni”, „teljesítsétek”, „mentsétek meg” és más efféléket mondanánk
imádságunkban. Ebből is látszik, hogy ez nem megfelelő, hiszen az Írásokból sem bizonyítható,
hogy ilyen módon imádkozott volna valaki. Tehát egyedül az marad, hogy Istenhez, a
mindenség Atyjához imádkozzunk, de nem a Főpap nélkül (Saját komment: a főpap ugyanis
felvitte a nép imáit Istenhez, tehát közvetítette, és maga is imádkozott ahhoz, akihez a nép), akit
az Atya esküvel iktatott be, e szavak értelmében: „Megesküdött és nem bánja meg, pap vagy te
mindörökké Melkizedek rendje szerint” (Zsolt. 110:4; Zsid. 2:17 stb.)

2. Amikor a szentek hálát adnak imádságukban Istennek, köszönetüket Krisztus Jézus által
fejezik ki. Aki pontosan tudja, hogyan kell tennie, az nem ahhoz fog imádkozni, aki maga is
imádkozik, hanem csakis ahhoz, akinek az imában való hívását Urunk Jézus tanította nekünk:
tehát az Atyához. Ugyanígy imádságunk szavai sem juthatnak fel őnélküle az Atyához, amint
azt maga is világosan megmondta a következőkben: „Bizony, bizony mondom néktek, bármit
kértek Atyámtól, megadja nektek az én nevemben. Ezidáig nem kértetek semmit az én
nevemben. Kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök teljes legyen!” (Ján. 16,23-24). Mert nem
azt mondta: „Kérjetek tőlem!”, de nem is egyszerűen azt, hogy „Kérjétek az Atyát!”, hanem
hogy „Bármit kértek az Atyától, megadja nektek az én nevemben!” Senki sem kérte az Atyát a
Fiú nevében, míg Jézus ezt nem tanította. Igaz Jézusnak az az állítása, hogy „ez ideig még nem
kértetek semmi az én nevemben”, de igaz az is, hogy „kérjetek és megkapjátok, hogy örömötök
teljes legyen” (Saját megj.: Krisztus kereszthalála előtt, az ószövetség idején csak Istenhez
imádkoztak, mert Krisztus áldozati szerepe még nem lett bevégzett és nyilvános.)

3. Ha pedig valakit megzavar az „imádás” kifejezés, s azt gondolva, hogy Krisztushoz magához
kell imádkozni, idézi nekünk, hogy „Imádja őt Isten minden angyala” (V. Móz. 32:43 vö. Zsid.
1,6), mondván, hogy a Második Törvénykönyvben ezt nyilvánvalóan a Felkentről írják, akkor
ezt feleljük: a Próféta szájával Jeruzsálemnek nevezett egyházat is „imádják” a királyok és
királynők, akik nevelői és dajkái lettek, ahogy olvashatjuk: „Íme, intek kezemmel a
pogányoknak, jelt adok a szigeteknek, erre ölükben hozzák fiaidat, lányaidat meg vállukon
hozzák. És királyok lesznek nevelőid, és királynők dajkáid. Leborulva imádnak téged, és lábad
porát nyalják. Akkor majd megtudod, hogy én vagyok az Úr, és nem szégyenülsz meg” (Ézs.
49.22-23. Lásd még: Jel. 3.9-ben is a proskuneó igét használja).

4. Az Úr szavaink sem mond ez ellent, hiszen ő így szólt: „Miért mondasz engem jónak? Senki
sem jó, csak az Isten, az Atya” (Mk 10:18; Lk. 18:19; Mát. 19:17). Mondhatta volna ezt is
„Miért hozzám imádkozol? Csak az Atyához kell imádkozni, ahogy én is teszem, amit a szent
Írásokból tanultátok! Nem a Főpaphoz, akit értetek iktatott be, nem is a Közbenjáróhoz, aki
létét az Atyának köszönheti (Ján. 7:29), hanem a Főpap és Közbenjáró által, aki képes együtt
szenvedni gyengeségeinkkel. Hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, de az Atya
ajándéka révén „bűn nélkül” álltam meg a próbát (vö. Zsid. 4:15). Tudjátok meg, mily nagy
ajándékot kaptatok Atyámtól, amikor a bennem való újjászületés által megkaptátok a fiúság
szellemét, hogy Isten fiainak és az én testvéreimnek nevezzenek benneteket (vö. 1Pét. 1:3;
Róm. 8:14; Gal. 4,5-6)! Olvassátok a szavakat, amelyekkel Dávidon keresztül az Atyához
fordultam értetek: „Nevedet hirdetni fogom testvéreim előtt, és a közösségben dicsőítelek
téged” (Zsolt. 22:23; LXX: 21:23; lásd még Zsid. 2:11-12). Nem helyes, hogy testvérükhöz
imádkozzanak azok, akik ugyanazon Atya fiaivá lettek. Imáitokat egyedül az Atyához
intézzétek velem és általam!”

XVI. 1. Hallgassunk tehát Jézusra, és imádkozzunk őáltala egységben Istenhez, és ne oszoljunk

meg egymás között az ima módját illetőleg! Avagy nem vagyunk-e megosztva, ha közülünk
egyesek az Atyához, mások meg a Fiúhoz imádkoznak? Végtelen együgyűségüknek
megfelelően az oktalanság bűnét követik el, ha elhagyva a szükséges bizonyítást és vizsgálatot,
tévesen a Fiúhoz imádkoznak, akár az Atyával együtt, akár nélküle. Őhozzá imádkozzunk tehát
mint Istenünkhöz, nála járjunk közben mint Atyánknál, hozzá könyörögjünk mint
Uralkodónkhoz, neki adjunk hálát mint Istennek, Atyának és Úrnak, persze semmiképpen sem
úgy, mint szolgák urának. Mert az Atya joggal tekinthető a Fiú Urának, azután azokénak is,
akik a Fiú által lettek fiaivá. Ahogyan „Isten nem a halottaknak Istene, hanem az élőké” (Mát.
22:23), úgy nem is nemtelen szolgák Ura, hanem azoké, akiket kezdetben gyermekkori
félelmük nemesített meg, később azonban a cselédek félelemteli szolgálatából boldogabb
feladatot láthatnak el a szeretetben. A szellemben ugyanis megvannak Isten szolgáinak, illetve
fiainak ismertetőjegyei, ezeket azonban csakis az képes felismerni, aki a szíveket vizsgálja.

– Forrás: Vanyó László: Órigenész – Az imádságról és vértanúságról 79-83. o.; Saját

megjegyzésekkel ellátva

Saját megjegyzés:

Szentháromságos szempontból Órigénésznek ebben a könyvében lévő tanítását a későbbi

„zsinatok” elítélték, mint eretnekséget, a Vanyó könyv római katolikus kommentátora is fél
oldalon magyarázkodik, hogy hogy lehet, hogy Órigenész Krisztust teremtménynek mondja,
akihez nem szabad imádkozni, csakis Istenéhez és Atyjához. (Jusztiánusz császárt is felhozza,
aki ezt a tanítását Órigenésznek elítélte, azt a Jusztiánusz „keresztény” császárt, aki 35000
embert irtott ki egy „sportrendezvényen”) Persze nem tudják, hogy valójában ők, a későbbiek
el a korai egyház tanításától, hogy éppen ez egyezik a tiszta az apostoli tanítással, ahogy
Órigenésznek ezen a helyen mondott bibliai érvei is teljesen megállják a helyüket (pl.: hogy
Krisztus testvérünknek van mondva az írásban, aki maga is az Atyát dicsőíti köztünk), itt nem
a saját filozófiai elgondolásait, hanem az apostolok tudományát (amit neki is tanítottak), saját
gyakorlatának alapját ismétli meg, helyesen. Nyilvánvaló, hogy maga Órigenész sem
imádkozott Krisztushoz, mint az egyedüli Istenhez, az Atyához, hanem helyesen Főpapnak,
Közbenjárónak tartotta, akit éppen az Atya rendelt erre, és akinek nevében járulunk az örökké
Létező elé. Ha a helyes életmódot élte, akkor maga körül sem látott mást, és ha mégis találkozott
ilyen jelenséggel, azt gyakorlati szempontból is (mint összevisszaságot és az ostobaságot)
elítélte.