11. AZ ÖNSZABÁLYOZÁS, AZ ÖNKONTROLL ALAPJAI.

AZ ERKÖLCSI FEJLŐDÉS

Mérei-Binét: Gyermeklélektan

A CSELEKVÉS AKADÁLYBA ÜTKÖZIK

Az énélmény és a frusztráció

Ha egy szükséglet kielégítése akadályba ütközik, ha a szándék ellenállásra talál, s ezért nem jut el a célig, ha egy vágy
külső akadály folytán nem teljesül, akkor az élőlényben bizonyos feszültség keletkezik, amit frusztrációnak (47.)
neveznek. A feszültség kínosságát az elakadás, a tehetetlenség, az akadály tudata adja meg.

Ez a feszültség a fejlődés jellegzetes konfliktusa, szükségszerű velejárója.

Lewin és munkatársai végeztek olyan kísérletet, melyben a frusztrációs feszültség keletkezését és természetét
vizsgálták óvodás gyermekeken.
A kísérlet alapkérdése az volt, hogy a frusztrációs helyzetben milyen mértékben változott a gyerek tevékenységi
színvonala az eredeti, kötetlen játékhelyzethez viszonyítva.
Az eredmény: a frusztrációs helyzetben jelentékenyen csökkent a gyerekek tevékenységi színvonala (az 5 éves,
normális körülmények között életkorának megfelelő színvonalon játszó gyerek frusztrált helyzetben úgy játszott, mint
egy 3 éves).

frusztráció feszültség regresszió, színvonalcsökkenés

Más megfigyelések ahhoz a következtetéshez vezettek, hogy a frusztrációval kiváltott regressziónak (viselkedési
visszacsúszásnak) majdnem mindig agresszív színezete van.

Az agresszió frusztrációs feszültségből táplálkozik.

Az agresszió veleszületettségének elmélete helyett valószínűvé vált, hogy az agresszió helyzeti eredetű, a
mindennapos akadályoztatások feszültsége váltja ki.

A frusztráció – regresszió - agresszió viselkedésegység különösen kritikus a 3. életév második felétől az 5. év végéig.
Ez a kor ugyanis az énélmény megjelenésének és az én első érvényesítésének időszaka.

Az én gyakorlásának maga a valóság állít akadályokat. A környezet nehezen viseli el azt a magatartást, amely minden
történést az „én csinálom” mintájához akar illeszteni. Akaratosnak tekinti a gyereket, pedig az csak az énélményt
gyakorolja. Így ez a funkciógyakorlás frusztrációk sorozatához vezet. Ennek a feszültsége nyilvánul meg
regresszióban és agresszióban.

A 3-5 éves korra jellemző dacreakció, renitencia tehát az énélmény funkciógyakorlásával együtt járó frusztrációs
feszültségből fakad.

A BELSŐ SZABÁLYOZÓRENDSZER KIALAKULÁSA

Az azonosítás

A kisgyermek az utánzás segítségével jobban megérti a világot. Így szerzi meg jelentős részét azoknak az értelmes
benyomásoknak, amelyek révén a világ emléknyomok formájában megkettőződik.
A 3. életév kezdetétől fogva túlnyomórészt viselkedésmódokat vesz át; mimikát, hanghordozást, szavakat,
mozdulatokat utánoz.

Az utánzással a gyerek hasonul az utánzotthoz.

Ezeknek az indulatvezérelt hasonulásoknak 2 funkciója van:
 Feszültségoldó funkció
Csillapítják a szeretett személy távollétének hiányérzését, oldják a félelmet, enyhítik a szorongást.
 Interiorizálás

Azonosítás (Freud)
Ismételten elhangzik egy tilalom, egy parancs, egy szabály; a gyerek ezt utánozza, játékot csinál belőle, így
csökkenti az akadályoztatással (frusztrációval) felidézett indulatokat. S addig játssza, addig utánozza a
szabályt, amíg teljesen a magáévá nem teszi. Közben belső mintává alakítja, úgy éli át, mintha nem is külső
eredetű lenne, hanem mindig tudta, anélkül, hogy tanulta volna.
Az egész életet átszövő azonosítással (utánzással, hasonulással) tanuljuk meg, mit kell tenni, és mi az, ami
tilos.

Az azonosítási folyamat igazi interiorizálás: a külső belsővé válik. A tilalom véleménnyé, a szabály meggyőződéssé.

Azonosítási (fejlődési) zavarokhoz vezet, ha

 a gyerekben nem alakul ki az „olyan szeretnék lenni, mint ő” vágyát felkeltő érzelmi kapcsolat
 a gyerek életében fontos szerepet játszó személyek gyakran cserélődnek (pl. intézetben nevelkedők esetén)
 a gyerekek olyan személyekkel azonosítják magukat, akik társadalomellenes, deviáns mintákat közvetítenek
(iszákos szülők, bűnöző környezet)

Antiszociális, a követelményekkel, a konvenciókkal és a normákkal szembeszegülő magatartáshoz vezetnek.

A VÁGYAK KERÜLŐ ÚTJAI

Az elhárítás

A kínos feszültségek csökkentésére, az azonnaliság megkerülésére irányuló belső folyamat az elhárítás (83.).

3 iránya van:
 az indulattanítás közömbösíti az emlék kínos színezetét
 elfelejtéssel kiszorítjuk tudatunkból a konfliktust okozó tartalmat
 megszelídítjük, átalakítjuk az érzelmet vagy emléket, ezzel elviselhetőbbé téve azt

Az indulattanítás, elfelejtés, átalakítás ökonómiáját Freud ismerte fel és írta le dinamikai rendszerében.

Tudatos érzés, élmény

A lelki tartalmak (emlékképek, indulatok, szándékok…) olyan minősége, hogy jelen vannak, vagy bármely
pillanatban eszünkbe juthatnak.

Tudattalan élmény
A lelki tartalmak olyan minősége, hogy lesüllyedhetnek, elfelejthetjük őket úgy, hogy csak különleges
lelkiállapotokban idézhetők fel.

„Én” fogalma
A dinamikus lélektan ebben a fogalomban foglalja össze többek között azokat a mechanizmusokat, amelyek
az élményeket átalakítják, közömbösítik, vagy tudatos voltuktól megfosztják, s így szabályozzák lelki
életünket.
Az elhárítás változatai (Anna Freud)

 Regresszió
A gyerek visszacsúszik fejlődésének egy már túlhaladott szintjére; a viselkedése változik meg.

 Projekció (87.)
Az indulatok kivetítése. A gyerek saját, tilalomba ütköző vágyait, gondolatait egy másik személynek
tulajdonítja, elidegeníti magától, s ezzel csökkenti a kínos feszültséget.

Kiegészítő projekció
A gyerek fél valakitől, és az az élménye támad, hogy az haragszik rá. Így a saját élményének
indítékát vetíti rá a másik személyre. Ezzel a félelem érthetőbbé és elviselhetőbbé válik.

 Reakcióképződés
A tiltott vágy elhárítása azzal, hogy éppen a fordítottját csinálja a gyerek. Pl. akit sokszor szidtak
piszkossága miatt, reakcióként túlzottan ügyel a tisztaságra.

 Meg nem történtté tevés

Ebben a mechanizmusban egy cselekvést egy másik cselekvés érvénytelenít. A gyerek ilyenkor oksági
kapcsolatot létesít két egymástól független esemény között (pl. torkoskodást hunyorítással „tesz
jóvá”). Mágikus cselekvés, mert végrehajtóik csodaszerűen vélik átalakítani a világot.

 Izolációs elhárítás
Ugyanaz a mágikus mozzanat jellemzi, mint az előző mechanizmust. A gyerekben vissza-visszajár
egy fantázia, amelyhez félelmek, szégyenérzések fűződnek. Hogy ne gondoljon erre a lelkiismeret-
furdalást okozó képre, értelmetlen, üresjáratú tevékenységet végez (pl. csak bámul ki az ablakon,
számolja a kocsikat). Ez megvédi attól, hogy a tiltottra gondoljon. Nehéz elhárítás ez, ára a tudat
kiürítése.

 Elfojtás (84.)
Elfelejtünk gondolatokat, szavakat, emlékképeket azért, hogy a hozzájuk tapadó kínos feszültségektől
megszabaduljunk. Az ilyen elfelejtéskor az emlékkép hirtelen, gyorsan lesüllyed, mintha soha nem is
tudtunk volna róla.
Az elfojtásnak jellemzője, hogy tovább terjed. Nemcsak magát a kínos élményt kell elfelejteni, hanem
azokat a szavakat, gondolatokat, sőt tárgyakat is, amelyekről eszünkbe juthatna.

 Azonosítás
Ennek során az utánzó beleélés csökkenti a feszültséget, s a cselekvési minták és ítéletek
elsajátításával gazdagítja a személyiséget. Tehát ez a fajta elhárító mechanizmus már nemcsak a
feszültséget csökkenti, hanem társadalmilag értékes tulajdonságokat is megalapozhat.

Az elhárítás soha sem teljes, soha sem végleges. A megszelídített konfliktusok feszültségei, a száműzött élmények, a
tiltott vágyak kerülő úton visszajárnak:

 A gyerek játékai át vannak szőve olyan élményekkel, vágyakkal, amelyek az elhárítás révén kiszorultak a
tudatból, s rejtett formában, csökkentett feszültséggel térnek vissza.

 Ilyen kerülő út még az álom is. Az álom (Freud szerint), ahogy ébredés után emlékszünk rá, jelképekbe
foglalt, átdolgozott anyag.

Álommunka = az éber tudatunk ellenőrzése alól nagyrészt kiszabadult tevékenység az alvásnak azokban a
szakaszaiban, amelyekben álmodunk.

Dramatizálás
Egy elvont érzet, érzés filmszerűen, jelenet, cselekvés formájában jelenik meg álmunkban.

Sűrítés
Egyetlen álomkép életünk több különböző epizódját sűríti, közös indulati színezetük alapján.
 Eltolás
Az álommunka egy viszonylag közömbös személyt vagy helyzetet ruház fel olyan indulattal,
amely eredetileg a feszültséget keltő élménynek volt a kísérője.

Az álom anyaga legtöbbször kielégítetlen vágyak beteljesedése. Az álmodás a dinamikus lélektan magyarázata
szerint őrzője, biztosítója az alvásnak.

 A fantázia is egyfajta kerülőút.

A nappali ábrándképek leágazások ugyan a képzetáramlásban, de az éber tudat ellenőrzése alatt állnak.

AZ INDULATOK FELDOLGOZÁSA GAZDAGÍTJA AZ ÉRDEKLŐDÉST,

ÉS EMELI A TELJESÍTMÉNY SZÍNVONALÁT

Az elaboráció (feldolgozás, átdolgozás)

A feszültség-elhárításnak azon formái, amelyek elősegítik a helyzet megoldását, emelik a teljesítményt, és a lelki élet
feszültségét az alkalmazkodás szempontjából pozitív megnyilvánulásokká alakítják át.
Charcot nevéhez fűződik. Ő jelölte így elsőnek a helyettesítéseknek, az áttételeknek azt a láncát, amelyben az
indulatból megnyilvánulás lesz.

Igazi elaborációról csak akkor beszélhetünk, ha egy tartalmat (gondolatot, szándékot, tevékenységet) elvont szinten
egészítünk ki olyan elemmel, amely áttétele a tartalmát kísérő indulatnak.

A kisiskolások kíváncsiságának is van elaborációs aspektusa. Az érzelmi feszültség itt olyan áttétellel csökken, amely
az ismeretek gyarapodásában mutatkozik meg.

Szimbolikus séma
A feladatmegoldáshoz vezető belső szemléleti képsor (Flach elnevezése). Globális hasonlóságon alapszik, a
témának egy lényeges, elvont vonását eleveníti meg. Az ilyen sémák verbálisan nehezen megfogalmazható
viszonyulást tartalmaznak.
Gyerekeknél nehezebb megragadni a szimbolikus sémák jelenlétét, mert feltárásukhoz önmegfigyelés
szükséges. Gyermekrajzokban és játékterápia folyamatában azonban kimutathatóak.

A feszültségek pozitív feldolgozásának körébe tartozik az érdeklődés is.

Az érdeklődés ráirányul a tevékenységeknek és a hozzájuk fűződő tudattartalmaknak egy bizonyos körére. A
ráirányulás sokféle feszültségforrásból táplálkozhat. Amennyiben ez a ráirányulás valamennyire is tartós, már a korai
elaborációnak a terméke.
Ezt követik az azonosítással felkeltett érdeklődések.

Az indulatok elaborációjának legfejlettebb változata, a személyiség alakításának leghatékonyabb mechanizmusa a

Freud által leírt szublimáció. A feszültséget elvezető áttételek lánca túlmegy az érdeklődésen és a tevékenységen, és
készség formájában állandósul. Ez úgy történik, hogy a képi és ráirányulási áttételekhez kacsolódó gesztusok,
cselekvések funkcionális egységgé kapcsolódnak egybe, és egész készségcsoportokkal gazdagíthatják a
személyiséget.
Cole-Cole: Fejlődéslélektan
Társas kapcsolatok iskoláskorban

A JÁTÉKOK ÉS A CSOPORT SZABÁLYOZÁSA

Az iskoláskor egyik központi kérdése, hogy a 6-12 éves gyerekek hogyan tanulják meg társas viszonyaikat önmaguk
szabályozni. E fejlődés fontos terepe a szabályjáték.

Játékok és szabályok

A kisgyermekek szerepjátékokat játszanak, de az iskolában előtérbe kerül egy új játékforma: a szabályokon alapuló
játék. Ez kultúránként változó.

A szerepjátékokban is jelen vannak szabályok, de ezek csak implicit szociális szabályok (pl. a tanár utasíthatja őket,
de ők nem utasíthatják a tanárt).
Kb. 7-8 éves korra azonban a szabályok válnak a játék lényegévé.

A szabályjátékok céljaikban is különböznek a fantáziajátékoktól. Az utóbbiban a játék a lényeg, míg az előbbiben a

cél a győzelem a szabályok által irányított versengésben.

A kisgyermekkor fantáziajátékához képest a szabályjáték mind az együtt játszani képes gyerekek számát, mind
együttes tevékenységük időtartamát (2-3 főről akár 20 főre, és kb. 10 percről akár órákra) megnöveli.

A játék növekvő időtartama és komplexitása azt bizonyítja, hogy az iskoláskort elérő gyermekek, legalábbis bizonyos
körülmények közt, képesek saját viselkedésüket kölcsönösen társas szabályoknak megfelelően irányítani.

A játékok és az élet

A szabályjátékok az életre történő felkészülést szolgálják.

Piaget
 a szabályjátékokban való részvétel képességét a konkrét műveletek társas szférában való megjelenésének
tekintette, ami megfelel az egocentrizmus csökkenésének, valamint azt gondolta, hogy
 ezek a játékok társadalmi modellként működnek, amelyben a gyerekek gyakorolhatják saját vágyaik
szembesítését a társadalmi szabályokkal.

A szabályjáték társadalmi modell, mert

 társas intézmények az ilyen játékok, amennyiben ugyanazok maradnak, miközben az egyik nemzedékről a
másikra szállnak, valamint mert
 minden társas intézmény csak akkor létezik, ha az emberek megegyeznek létezésükben.

SZOCIÁLIS SZABÁLYOK, GONDOKODÁS ÉS VISELKEDÉS

Játékszabályok és az autoritás forrásai – Piaget elmélete

Piaget felvázolt egy fejlődési folyamatot arra vonatkozóan, hogyan értik meg a gyerekek a társas szabályokat.
Eleinte azt hiszik, hogy a szabályokat olyan tekintélyek fektették le, mint az idősebb gyermekek, a felnőttek vagy akár
az isten, következésképp azok megváltoztathatatlanok.
Később rájönnek, hogy a játékszabályok kölcsönös egyetértésből eredő társas konvenciók.
Piaget azt is megfigyelte, hogy a fiúk és lányok nem csupán különböző játékokat játszanak, hanem különbözőképpen
is játsszák azokat. A szabályok eltérő mértékben játszanak szerepet a különböző neműek játékában.

Piaget szociális fejlődési elméletének alternatívái

Kohlberg a Piaget által javasolt 2 erkölcsi gondolkodási szakasz (heteronóm és autonóm erkölcs) helyett 6-ot ajánlott,
amelyek a gyerekkortól a felnőttkorig tartanak, és 3 hierarchikus szinten helyezkednek el.
(Mindkét elmélet részletesen is szerepel a tételben, kicsit később!)

Eisenberg megalkotta a proszociális erkölcsi gondolkodás fogalmát, amely arra a dilemmára utal, amikor el kell
döntenünk, hogy az aktuális önérdek vagy mások érdeke a fontosabb (pl. segítsünk-e másoknak annak ellenére, hogy
az veszteséggel jár ránk nézve). Az ilyenfajta erkölcsi gondolkodás is szakaszszerű változásokon megy keresztül,
ahogy idősödik a gyermek. A kisebbek érvelése énközpontú, az életkor növekedésével azonban több empátiát
mutatnak a bajban lévők iránt, és hajlamosabbak figyelembe venni a társadalmi normákat.

Damon – a pozitív erkölcsi gondolkodás szakaszai

 0/A szakasz (4 éves korig)

A döntések valamely cselekedet megtételének kívánságából erednek. Az indok egyszerűen maga a
kívánság, nem pedig az igazolás. („Azért kell megkapnom, mert meg akarom kapni.”)

 0/B szakasz (4-5 éves kor)

A választások még a vágyakat tükrözik, de már külső, megfigyelhető ismérvek (magasság, nem…)
igazolják azokat. („Nekünk kell a legtöbbet kapnunk, mert lányok vagyunk.”)

 1/A szakasz (5-7 év)

A döntések a cselekedetek szigorú egyenlőségének fogalmából erednek. („Mindenkinek mindig
ugyanannyit kell kapnia.”)

 1/B szakasz (6-9 év)

A döntések a cselekvés viszonosságából erednek, itt bukkan fel az érdem és a kiérdemlés fogalma is.

 2/A szakasz (8-10 év)

Erkölcsi relativitás annak a belátásnak az alapján, hogy a különböző emberek egymástól eltérő,
ugyanakkor egyformán érvényes módon formálnak jogos igényt az igazságosságra. A döntések az
egymással versengő igények összebékítésére tett kísérletek.

 2/B szakasz (10 éves kortól)

Az egyenlőség és a viszonosság összehangolódása úgy, hogy a döntések több személy igényeit és az
adott helyzet sajátos követelményeit is figyelembe veszik.

Ranschburg J.: Szeretet, erkölcs, autonómia

III. Erkölcsi szocializáció 101-187. oldal

A gyermek, amikor megszületik, nem ismeri a szabályait, normáit annak a társadalomnak, amelybe beleszületett.

Hogyan válnak az adott társadalom legfontosabb normái, szabályai az egyén saját normáivá, szabályaivá?

 Pszichoanalízis koncepciója szerint

Az egyén moralitásának hordozója a felettes én (szuperego), és a mechanizmus, melynek segítségével
az emberben a felettes én kialakul, az azonosulás (identifikáció).
  Viselkedés-lélektan
Megerősítés, kondicionálás felől közelíti meg a kérdést. Az új iskolák átvették a pszichoanalízis egyik
gondolatát, az internalizációt (az erkölcsi magatartás a külső, társadalmi értékek belső, szubjektív
értékké válásának folyamata).
 Szociális tanuláselmélet (Bandura)
Elutasítja az azonosulás fogalmát, helyette az utánzást részesíti előnyben.
 Klasszikus tanuláselmélet
A büntetés időzítésére alapítja elméletét.
 Kognitív iskola
A gyermeki gondolkodás fejlődésében keresi az erkölcsi szocializáció nyitját.

AZ ÖSZTÖN-ÉN (ID), AZ ÉN (EGO) ÉS A FELETTES ÉN (SZUPEREGO) – FREUD

Az id a személyiség egyetlen veleszületett alkotóeleme, vagyis az újszülött a személyiség 3 alkotóeleme közül

egyedül az iddel és az id energiájával (a libidóval) rendelkezik.
Tehát az id biológiai eredetű és tudattalan.

Az id speciális funkciója a törekvés bármilyen feszültség közvetlen, azonnali redukciójára, a következményekre való
tekintet nélkül. Az id az örömelv alapján működik (a fájdalmat lehetőleg kerülni, az örömet pedig keresni kell).
Az újszülött azonban saját tevékenységével képtelen a feszültségredukciót megvalósítani, ehhez közvetítő személyre
van szüksége – az anyára.
Az id-impulzus tulajdonképpen vágy, és a folyamat, melynek során emlékezeti vagy fantáziaképet produkál a
feszültség redukálása érdekében, a vágytejesítés.

Az id-tartalmak irracionálisak, aszociálisak és általában tudattalanok.

Az ego funkcióját Freud koncepciójában externális (külvilág felé irányuló) és internális (belső) feladatokra oszthatjuk.
A realitáselvnek megfelelően működik, feladata az alkalmazkodás, melyet az ego-apparátusok (pl. értelem)
segítségével valósít meg.

Externális feladata a feszültség csökkentése akkor, ha az id ezt primitív eszközeivel nem tudja megvalósítani.
Legfontosabb internális feladata a béke megteremtése az id és a szuperego között. Ha ugyanis valamilyen id-tartalom
kielégüléshez jut, a szuperego megbünteti az egót. Az ego ezt mindenáron el akarja kerülni, tehát egyrészt a
szuperegót igyekszik rábírni arra, hogy megértőbb legyen, másrészt az id-impulzusokat igyekszik elfogadhatóbbá
formálni a szuperego számára. Ez az ego összehangoló, szintetizáló funkciója, melynek végső célja, hogy az ego mind
az idet, mind a szuperegót beépítse önmagába. Ez lényegében az egyénnek azt a törekvését jelenti, hogy magas
erkölcsi szinten valamennyi vágyát megvalósítsa.

Az ego és a szuperego energiáját az idtől nyeri. Az ego és az id közötti konfliktusok eldöntése tehát lényegében az
energia megoszlási arányától függ.

A szuperego (82.) a személyiség morális összetevője, amely az egyén vágyait, kielégülési törekvéseit szorítja szigorú
korlátok közé. Az azonosulás eredményeként a szülői autoritás külső tilalmait, szabályait belső tilalmakká és
viselkedési szabályokká teszi.
A gyerek a szülői szuperegóval azonosul, és így az adott kultúra legfontosabb normáit, szabályait teszi magáévá.

Ha a szuperego egyáltalán nem épül be a személyiségbe, ez a lelkiismeret teljes hiányát jelenti; az ilyen embert csak
külső autoritás (pl. rendőrség) képes visszatartani az antiszociális cselekvésektől.

Az éretlen, viszonylag gyengén internalizált felettes énnek meghatározott jelei vannak a viselkedésben:
 szociális szorongás
 függőség (dependencia)
 csábításnak való ellenállás problémája
A szülői tilalmak, előírások beépülésével tehát létrejönnek az egyén moralitásának keretei. Ezeket a kereteket azonban
nem kizárólag a szülői normák töltik be, hanem olyanok is formálják, akik a szülők helyébe lépnek (például
pedagógusok).

AZ AZONOSULÁS (46.)

Tolman 3 értelemben használja az identifikációt:

 folyamat, melynek során az egyén megpróbálja lemásolni az idősebbet, akire felnéz, vagy akit irigyel
 az egyén ragaszkodása a csoporthoz
 egy oknak, érvnek az elfogadása

Klasszikus (analitikus) azonosuláselmélet – Freud

Elsődleges, vagy anaklitikus identifikáció

A gyermek azonosulása anyjával a gyermek nemétől függetlenül, az élet igen korai időszakában. Az id
energiájával „megszállja” az anyát (tárgymegszállás), ami a két személy teljes egységét,
duálunióját (26.) eredményezi. Ez az egység hamar megbomlik, mert a szocializáció folyamatában a gyermek
fokozatosan felismeri, hogy anyja és önmaga két külön személy.
Ez a szakítás készteti a gyermeket arra, hogy anyját önmagában teremtse meg, vagyis arra, hogy azonosuljon
vele.

Másodlagos identifikáció (identifikáció az agresszorral)

A szocializáció szempontjából fontosabb az előzőnél. A fallikus periódus alatt (3-6. év) zajlik le a
gyermekben.
Fallikus fázis (42.): ez az időszak a gyermek szexuális érdeklődésének fallosz-orientált periódusa, azaz a
mások és önmaga értékelésében a gyermek a hím nemi szervnek döntő jelentőséget tulajdonít.

Fiúknál az azonosulás alaphelyzete az ödipális komplexum (43.), melynek lényege: a gyerek anyja felé
irányuló vonzalmában apjával rivalizál, és a riválistól való félelme (kasztrációs félelem 44.) egyre erősödik.
Félelme elhárítására azt a megoldást választja, hogy azonosul apjával (agresszorral), mert úgy véli, hogy
akivel azonos, az nem bánthatja őt.

Lányok esetében az ún. Élektra-komplexum kb. 6 éves korban kezdődik, amikor a fiúk Ödipusz-komplexusa
megoldódik. Ebben az életkorban a kislány azonosulni igyekszik apjával, a folyamat azonban
befejezetlen marad. Ez az oka annak, hogy a felettes én jellegzetesen maszkulin kategória, a fiú
azonosulásának eredménye apjával.

Freud megállapítása szerint az identifikáció egy másik személyhez való emocionális kötődés legkorábbi kifejezése.
Az identifikáció tehát az embernek azt a különleges képességét jelöli, hogy tudatos vagy nem tudatos formában
mintegy magába szívja a modell bonyolult, sok apró cselekvésegységből álló, sokszor eltérő körülmények között és
eltérő módon megjelenő mintáit.

Az azonosulás modern elméletei

Elutasítják az identifikáció megvalósulásának freudi mechanizmusait (Ödipusz-komplexum, felettes én maszkulin

jellege), és keresik az identifikáció létrejöttének valódi szociális hátterét.

 Mowrer fejlődési és defenzív (védekező) identifikációt különböztet meg.

Fejlődési identifikáció
Az élet korai időszakában valósul meg, és létrejöttének oka a szeretett személy elvesztésétől való félelem. A
gyermek, amikor anyja nincs jelen, önmagában próbálja meg a hiányzó szülőt jelen lévővé tenni.

Ez igencsak hasonlít az analitikus elsődleges (anaklitikus) identifikációra.

 A kettő közti különbség a megvalósulás módjában van: míg Freudnál az id libidinális energiája és a
tárgymegszállás az elsődleges identifikáció létrejöttének legfontosabb eszközei, addig Mowrernél az
utánzásos tanulás, amely a tanuláselmélet által leírt másodlagos megerősítésen alapul.
A folyamat lényege, hogy a szülő, aki rendszeresen kielégíti gyermeke elsődleges szükségleteit (eteti…),
maga is másodlagos szükségletté válik a gyermek számára, akit, ha nem lát, utánozni kezd, vagyis
szimbolikusan saját testével megjelenít. Így a jutalmazó felnőtt, valamint saját, felnőttére hasonlító
viselkedése a gyermek számára másodlagos jutalommá válik.
A folytonos együttlét nem segíti elő a fejlődési identifikáció megvalósulását.

Defenzív identifikáció
Lényegében a freudi másodlagos identifikációval (identifikáció az agresszorral) azonos. Míg a fejlődési
identifikáció a szülő hiányában, a defenzív identifikáció a szülő jelenlétében, mégpedig büntető jelenlétében
valósul meg.
Lényege, hogy a gyerek elővételezi (anticipálja) a büntetést, és elkerülése érdekében a büntető felnőttel
azonosul, azaz elfogadja a viselkedésre vonatkozó normáit.

 Kagan koncepciójában az identifikáció alapja az irigység.

Ha a gyerek azt látja, hogy a szülő olyan eszközökkel, tárgyakkal, tulajdonságokkal rendelkezik, amelyeket ő is
kívánna, de neki nincs, akkor olyan szeretne lenni, mint a szülő.
Az életkor előrehaladtával az identifikáció fokozatosan csökken. Az identifikáció azzal a szülővel erősebb, aki a
gyerekkel többet van közvetlen kontextusban.

Az identifikáció két fázisban zajlik le:

 A gyerek megirigyli a modell tárgyait, céljait, tulajdonságait. Ilyenkor a hasonlóság felfogásának,
észlelésének döntő jelentősége van.
 A gyerek már hiszi, hogy a szülő és saját tulajdonságai azonosak. Ekkor már nincs szükség a gyakori
együttlétre. A gyerek már behelyettesít, azaz a szülő érzéseit, reakcióit saját viselkedésében éli át.

 Whiting státusirigység-elmélete

Lényegében Kagan koncepciójával azonos. A felnőttszerep elsajátításában döntő tényező a jutalmak és büntetések
közvetítése.

 A szociális hatalom elmélete (Parsonsnál jelenik meg, Mussen és Distler dolgozzák ki részletesen)

Az identifikáció alapja a szociális hatalom.

Az identifikáció a családtagok közötti viszonyrendszerek sémáinak internalizálása, és ebben a folyamatban a szülői
szociális hatalomnak természetszerűen megkülönböztetett jelentősége van.

A státusirigység és a szociális hatalom koncepciója között egyetlen lényegi különbség van: az első esetben a
gyerek a szülő szerepkörét irigyli meg, mert a szülő a szociális előnyök élvezője, míg a második esetben azért,
mert ezeknek a szociális előnyöknek birtokosa, elosztója.

 Bronson elmélete

Infantilis identifikáció
Az autoriter szülő letöri gyereke akaratát, és igyekszik engedelmessé, szófogadóvá nevelni. Az ilyen gyermek
maximális infantilis identifikációt mutat, vagyis lehetőleg mindenben a szülő előírásainak megfelelően
viselkedik. A gyerek magatartását azonban nem valódi identifikáció, hanem félelem szabályozza. Ez a
serdülőkori ego-identifikáció idején derül ki.

Ego-identifikáció
A serdülés időszakában a fiatal tudatosan értékeli szüleihez fűződő kapcsolatát, és az autoriter szülő gyereke
ilyenkor valószínűleg szakít a szülővel; apja és anyja negatív modellé válnak számára.
 Sanford – primitív identifikáció

Sok szempontból hasonlóságot mutat Bronson elméletével.

Sanford felfigyelt arra, hogy kritikus helyzetekben, énválság esetén a gyerek mintegy saját szülőjévé változik
át. Ez nem más, mint kétségbeesett kísérlet az énválság leküzdésére.

A primitív identifikáció jellegzetes tulajdonsága, hogy átmeneti természete van, a hatás néhány pillanat alatt
elmúlik, és a gyerek visszazökken önmagába. Tehát nem karakteralakító, csupán védekező mechanizmus.

A SZOCIÁLIS TANULÁSELMÉLET

Bandura és iskolája szerint a megerősítők visszavonása (a kioltás) hatékonyabb a büntetésnél, de véleményük szerint a
mindennapi életben nem valósítható meg.

Bandura az identifikációt az utánzással helyettesíti.

Empatikus vagy vikariáló (behelyettesítő) utánzás

Lényege, hogy a modell pozitívan megerősített viselkedése szolgál az utánzás aktusának alapjául. A gyerek a
látott cselekvést azért ismétli meg, mert felfogja, átéli, a modell örömét – amit a jutalom váltott ki belőle –, és
ez hasonló viselkedésre készteti.

A modell megfigyelésén és utánzásán kívül a közvetlen megerősítésnek, vagyis a motivációnak is fontos

szerepe van.

Utánzásos aktus
Két közvetítő folyamat játszik benne szerepet:
 Képi közvetítő rendszer
Alapja az érzékszervi kondicionálás. Az obszervátor fejében megjelenik a modell
cselekvésének képe, annak ellenére, hogy a modell nincs jelen.
 Szóbeli, verbális rendszer
A megfigyelt jelenségek verbális kódolását értjük ez alatt, vagyis a modell viselkedésének
szavakban történő rögzítését. Gyorsabb, pontosabb és tartósabb tanulást tesz lehetővé.

Bizonyos mellékfolyamatok is befolyásolják a fent leírt obszervációs tanulás fokát és tartalmát:

 Figyelem
Szerepe nyilvánvaló. A figyelem készség kérdése, de nagyban függ a diszkriminációs feltételek
megteremtésétől is.

 Motiváció
Ha az obszervációs tanulás eredményeként létrejött viselkedést megjutalmazzuk, ez motiválni fogja a
gyereket az elsajátított viselkedés megismétlésére. Ha az imitatív viselkedés bizonyos fajtáit
következetesen jutalmazzuk, létrejöhet az utánzás generalizált szokása.

Minél nagyobb a gyerek diszkriminációs képessége és lehetősége, annál nagyobb a való-

színűsége annak, hogy az utánzás útján elsajátított cselekvések közül a jutalmazottakat megőrzi,
a büntetetteket pedig kiiktatja viselkedésrepertoárjából. Ez pl. a dohányzás esetén nem
mindig működik így. Ha az apa bünteti gyermekét, mert az dohányzik, de a kortárscsoport
néhány fontos tagja viszont jutalmazza, akkor diszkriminációs zavar alakul ki.

 A megőrzés folyamata
Amikor csak módja van rá, a gyerek nyíltan is gyakorolja a felnőttől eltanult viselkedéseket. Különös
jelentősége van azonban a rejtett gyakorlásnak. Szükséges a szülő és gyermek reciprok (kölcsönösen
 megfordítható) viselkedése. Az interakciók során mindkét fél megtanulja, kellő alkalommal
elővételezi és önmagában ismétli a másik reakcióit – ez a behelyettesítő szerepismétlés.

A modell a következő hatásokat válthatja ki az obszervátorból:

 Gátlásfeloldó hatás
A modell olyan viselkedést szabadít fel, amely már része a gyerek viselkedésrepertoárjának, de
bizonyos okoknál fogva gátlás alatt van. A gyerek meg van győződve arról, hogy a modell
viselkedésének kellemetlen következményei lesznek. Amikor azonban látja, hogy ez nem következik
be, sőt a modell viselkedése valamilyen előnnyel járt, a gátlás feloldódik, és ő is megpróbálja
megcsinálni.

 Kiváltó hatás
Lényegében azonos az előzővel, azzal a különbséggel, hogy a gyerek a modell teljesen új, számára
eddig ismeretlen viselkedését utánozza.

 Gátló hatás
Akkor következik be, ha a modell viselkedését valamilyen büntetés vagy kudarc követi.

A BŰNTUDAT ÉS A SZÉGYEN

A pszichológia keresi azokat a közös jellemzőket, amelyek minden morális cselekedet hátterében megtalálhatók.
Ilyenek a bűntudat és a csábításnak való ellenállás.

A gondolatban vagy nyílt cselekvésben elkövetett Azt jelzi, hogy mennyire vagyunk képesek külső
vétek következményeként éljük át. ellenőrzés hiányában elállni egy olyan cselekedettől,
amelyet szívesen megtennénk ugyan, de morálisan
tiltott.

A pszichoanalitikusok szerint a bűntudat az ego és a szuperego között meghúzódó feszültség terméke,

melynek lényege az ego félelme a felettes éntől. A bűntudat tehát a szorongás egyik fajtája, mely a csökkent
önértékelésben mutatkozik meg. A jelenség hátterében az a folyamat húzódik meg, melynek során a szülő túl
magas igényeket támaszt gyermekével szemben, aki ezekkel a normákkal azonosul, és így rendszeresen
önmaga hiányosságait, saját elvárásával szembeni alkalmatlanságát éli át.

A bűntudat keletkezésének 3 kritériuma (Ausubel):

 A gyereknek a szülői normákat sajátjaként kell elfogadnia.
 Kötelességként kell elfogadnia, hogy viselkedését ezek a normák fogják szabályozni, és felelősséget kell
éreznie azért, hogy ez megvalósuljon.
 Fel kell ismernie az eltérést az elfogadott normák és saját viselkedése között.

Az első két feltétel megvalósulhat tudatosan és nem tudatosan is, a harmadik azonban tudatos ego-funkcióhoz kötött.

A szégyenérzet keletkezését Freud a genitáliákkal hozza összefüggésbe, egyrészt az autoerotikus tevékenység

(ha a szülő leleplezi), másrészt az ágyba vizelés kapcsán a szobatisztaságra nevelés időszakában.

Piers és Singel koncepciója szerint a bűntudat az ego és a szuperego, a szégyen pedig az ego és az énideál közötti
feszültség következménye. (A modern pszichológiában sokan különválasztják a szuperegót és az énideált.) A bűntudat
tehát a tilalom megszegésekor keletkezik, szégyent viszont akkor érzünk, ha egy cél elérésében vallunk kudarcot, ha
egy velünk szemben támasztott pozitív igénynek, elvárásnak nem tudunk megfelelni.

Jacobson szerint akkor érzünk szégyent, ha valamilyen kudarc, vagy az önkontroll elvesztése mások előtt ér minket.
Freud: szégyent akkor érzünk, ha a kudarc vagy a kellemetlenség mások előtt ér bennünket, illetve úgy véljük, mások
is tudomást szerezhetnek róla.

A szégyen, szemben a bűntudattal nem erkölcsi érzés, hanem a csökkentértékűség élménye. Ebből az következik,
hogy a szocializáció folyamán soha sem szabad a szabály megszegését szégyenérzet felébresztésével büntetni.

ELLENÁLLÁS A CSÁBÍTÁSNAK

Azt jelzi, hogy mennyire vagyunk képesek külső ellenőrzés hiányában elállni egy olyan cselekedettől, amelyet
szívesen megtennénk ugyan, de morálisan tiltott.

A pszichoanalízis a csábításnak való ellenállás képességét a szuperego internalizációjának függvényeként kezeli.

A viselkedés-lélektan szélsőséges képviselői azt vallják, hogy a csábításnak való ellenállás lényege a kondicionált
anticipációs szorongás, vagyis az a félelem, amit az egyén múltbeli tapasztalatai alapján cselekedetének
következményeihez hozzákapcsol. Az erkölcsi magatartás lényege tehát – szerintük – a félelem.

A fejlődéslélektani vizsgálatok azt mutatják, hogy a gyerek kezdetben „hedonista”: viselkedését elsősorban a büntetés
elkerülésének, ill. a jutalom elnyerésének vágya szabályozza. A szabályok viszont csak a szülő jelenlétében
érvényesek, ha a szülő kimegy a szobából, magával viszi a viselkedési szabályt is. A normák, értékek még nem
internalizálódtak, csak külső ellenőrzés mellett hatnak.

A pszichoanalízis álláspontja szerint a gyerek 6 éves kora táján válik képessé arra, hogy ellen tudjon állni a tiltott
viselkedés csábításának, ha nincs jelen a szülő. A fejlődéslélektani vizsgálatok némiképp kitolják ezt az időt, ezek
szerint 8-9 éves korra alakul ki.

AZ IDŐZÍTETT BÜNTETÉS

Vannak emberek, akik alig-alig tudnak ellenállni az általuk tilosnak elismert cselekvés csábításának, és éppen
ezért rendszeresen bűntudatosak, míg mások keményen ellenállnak, de ha úgy adódik, hogy a normát mégis
megszegik, vállalják a felelősséget és alig éreznek bűntudatot.
Solomon kísérlete alapján a csábításnak ellenálló, illetve bűntudatos karakter a büntetés időzítésének
függvényében alakul.

Aronfreed is hasonló eredményekre jutott: azok a gyerekek, akik a kísérlet folyamán nem érhettek hozzá a kiválasztott
játékszerhez, ellenállóbbnak mutatkoztak a csábítással szemben, mint azok, akik néhány másodpercig a kezükben
tarthatták a játékot.

A vétek elkövetése előtti büntetés, mint nevelési módszer a gyakorlatban legfeljebb esetenként valósítható meg,
tartósan és rendszeresen nem.

A múltban már többször megbüntetett vétek ismételt elkövetése anticipációs szorongást ébreszt a gyerekben, amely
tulajdonképpen nem más, mint az elkerülhetetlenül bekövetkező büntetés kellemetlen, néha gyötrelmes előérzete. E
szorongással egy időben felébred megszüntetésének, redukciójának vágya is.

A bűntudatos típusú, konfesszív (gyónó) gyerek azt a megoldást választja, hogy elköveti a vétket, és aztán feladja
magát, büntetést keres.

A gyereknek a fejlődés során el kell jutnia arra a fokra, amikor a tiltott cselekedet elkövetése után felébredő
anticipációs szorongás megszüntetéséhez nincs már szüksége külső személyre. Szorongása csökkentése érdekében
meg kell büntetnie önmagát a szó segítségével. Ez már a morális magatartás teljesen internalizált formája.
AZ ERKÖLCSI SZOCIALIZÁCIÓ KOGNITÍV ELMÉLETEI

Piaget tanítása az erkölcsi fejlődésről

Az erkölcsi fogalmak kialakulása és fejlődése szakaszokon keresztül valósul meg. A szakaszok tartalma egyénenként,
kultúránként változhat, törvényszerű csupán annyi, hogy egy-egy szakaszt kihagyni, átugrani a fejlődés folyamatában
lehetetlen.

Az erkölcsi fejlődés 2 szakasza

 heteronómia (63.)
 születéstől kb. a 10-11. életévig tart
 a gyerek készen veszi át környezetétől az erkölcsi szabályokat
 megváltoztathatatlannak véli ezeket
 autonóm erkölcs (64.)
 a szabályokat kortárskapcsolataiban alkotja meg
 a szabályok érvényességének elismerése a kölcsönös egyetértésen alapul, nem pedig a felnőtt autoritás
kényszere révén jön létre

Szabályok alkalmazásának szakaszai

 Motoros viselkedés szakasza

 kb. 0-3 év
 napi események rituális ismétlődése
 alapvető szokások alakulnak ki ekkor

 Szabályok egocentrikus alkalmazásának szakasza

 kb. 3-7 év
 az én és a külvilág viszonyának az az időszaka, amelyben az énhatárok még elmosódottak, még nem
tud biztosan különbséget tenni önmaga és mások megnyilvánulásai között
 nézőpontját nem tudja az énből a tér más pontjára helyezni
 erősödő érdeklődést mutat idősebb társai szabályjátékai iránt, mindenáron játszani akar ő is, de a
szabályokat és azok funkcióját még nem érti meg

 Közös szabályok elfogadása az együttműködés belső szükségletéből adódóan

 kb. 7-10 év
 ekkor már komoly szociális érzékkel rendelkezik a gyerek

 Negyedik szakasz
 kb. 10. évtől
 örömet találnak a szabályokkal kapcsolatos elvi vitákban

A szabálytudat fejlődése

 Motoros szabályok időszaka

 kb. 0-4 év
 a gyerek nem tudatosan felfogja ugyan a szabályokat, de azok kényszerítő erejét még nem értheti
meg

 Második szakasz
 kb. 4-5 – 9-10 év
 a gyerek a legmélyebb tiszteletet érzi a szabály iránt, mely számára adott és szent
 kényszer és egocentrizmus összekapcsolódása ebben az időszakban

 Autonóm erkölcs időszaka

 kb. 10 éves kortól
 a szabályok már nem szentek, hanem a kortársakkal való interakció termékei
 autonómia és kooperáció elválaszthatatlanul kapcsolódnak itt össze
Szabályok 3 típusa

 Motoros szabály (65.)

 aszociális
 a szokások kialakulását eredményezi
 az ismétlődés felfogásából származik

 Kényszerszabály (65.)
 alapja a felnőttek iránt megnyilvánuló egyoldalú tisztelet
 egocentrizmus jellemzi, vagyis az én és a szociális környezet határai összemosódnak

 Racionális szabály (65.)

 alapja a kortársak közötti szabad interakció és kölcsönösség
 autonómia jellemzi, vagyis határozott különbségtételt igényel az egyén és környezete között

Erkölcsi realizmus

A realizmus a 3 – 8-9 éves gyermek sajátos gondolkodásmódja, amelynek lényege, hogy nem tud különbséget tenni az
objektív és a szubjektív valóság között, mert számára csak az objektív valóság létezik.

A gyermek realizmusa a moralitás terén elsősorban az objektív felelősség (66.) formájában jelentkezik, ami azt jelenti,
hogy a gyerek a morális eseményt elsősorban kézzel fogható, látható, megragadható oldala alapján ítéli meg, és
véleményének megalkotásában a szubjektív szempont (szándék, a körülmények…) alig-alig befolyásolja. 10 éves kor
körül az objektív felelősség gyakorlatilag már nem jelenik meg az ítéletekben. Az objektív felelősség mértéke
nagyban függ a szülői magatartástól.

Az igazságosság, a törvény eszméje

Retributív igazságosság (67.)

6-7 éves korig a gyerekek úgy vélik, hogy a törvény lényege a fölé-alá rendelt viszony tisztázása; azért van,
hogy mindenkit érdeme szerint büntessen, illetve jutalmazzon.

Disztributív igazságosság (68.)

7-10 éves kor között a retributív igazságosságot a disztributív váltja fel. Ebben az életkorban a gyerek úgy
véli, hogy a törvény legfontosabb funkciója az, hogy az egyenlő elosztásról gondoskodjék. Az egyenlőséget
azonban teljesen objektívan értelmezi, motívumokat, indítékokat, módosító tényezőket nem vesz figyelembe.

Ekvitás (69.)
Az egyenlő elosztás eszméjének árnyaltabb formája, amely a motívumokat, szociális viszonyokat, érzelmeket is
tekintetbe veszi. Csak 10 éves kor után jelentkezik, ha egyáltalán jelentkezik.

Immanens igazságosság
A gyerekeknek az a hite, hogy a környező világ tárgyai, jelenségei automatikus büntető erővel rendelkeznek.

Kohlberg vizsgálatai az erkölcsi tudat fejlődéséről

Kohlberg nem egyszerűen ellenőrizte Piaget megállapításainak hitelességét, hanem továbbfejlesztette az erkölcs
fejlődésének kognitív megközelítését.

Az erkölcsi fejlődés 3 szintjét írja le, amelyeknek mindegyik 2 szakaszra oszlik:

 Premorális szint (70.)

Legfontosabb jellemzője a gyermek hedonisztikus szemléletmódja.
 1. szakasz (3-7 év)
A morális viselkedés mozgatórugója a büntetés elkerülése.
  2. szakasz (7-10 év)
Naivan egoisztikus orientáció jellemzi: a gyermek az olyan viselkedést ítéli helyesnek, ami az
én szükségletét kielégíti. Ezzel párhuzamosan a feltétel nélküli egyenlőség és a viszonosság
híve.
Instrumentális erkölcs = a gyerekek mások saját céljaira való kihasználását tökéletesen
elfogadhatónak tartják.

 Konvencionális szerepegyeztetés szintje (71.)

A gyerek legfontosabb morális törekvése ezen a szinten, hogy megfeleljen a család, a társak, a
felnőttkörnyezet igényeinek.
 3. szakasz (10-11 éves korban jelenik meg)
A „jógyerek-orientáció” jellemzi. A szándékot már figyelembe veszi ítéleteinél, és erkölcsi
nézeteit a másokon való segíteni akarás irányítja.
 4. szakasz
A gyerek az autoritás tisztelete, a tekintélyelv alapján áll. A szabályokat betű szerint
értelmezi.

 Az elismert erkölcsi elvek szintje (72.)

A legfontosabb erkölcsi elveket, állásfoglalásokat már az autoritástól függetlenül alkotja meg a gyermek.
 5. szakasz
Már tisztában van a szabály alkotott és szerződés jellegével. A kötelesség kölcsönös jellegét,
az erőszak elkerülését és a többség akaratát, jogait hangsúlyozza.
 6. szakasz
A legmagasabbra értékelt erkölcsi állásfoglalások szakasza. A lelkiismereten alapuló
igazságosság, a bizalom és a kölcsönös tisztelet alapján dönt.

Vizsgálataik különbsége
Kohlberg Piaget

Naiv hedonizmus, melynek lényege MORALITÁS KEZDETE A szabályok és a szabályoknak

a büntetés elkerülése vagy a jutalom érvényességet szerző autoritás tiszte-
megszerzése. lete (heteronóm erkölcs).

Jóval korábbi életszakaszban (3-4 év) VIZSGÁLTAK ÉLETKORA A szakaszok elérése mereven kötődik
kezdi vizsgálatait, és későbbi életkorban meghatározott életkorokhoz, nem
fejezi be (16-17 év körül), mint P. úgy, mint K-nél.

16-17 éves korra bontakozik ki. VÉGLEGES MORÁLIS 10 éves korban már közel járnak a
SZINT gyerekek a morális gondolkodás
legmagasabb szintjéhez.

Az életkorban előrehaladva a moralitás alakulása mindig előremutat.

AZ ERKÖLCSI NEVELÉS

Erkölcsi nevelésen tulajdonképpen mindenki a viselkedés módosítását érti. Lényegében tehát az erkölcsi nevelés arra
korlátozódik, hogy a gyerek tartsa be a viselkedési szabályokat. pedig az erkölcsi elvek nem azonosak a viselkedési
szabályokkal!

A tudomány így fogalmaz: a nem kívánt magatartás kioltása és a kívánt magatartás megerősítése.
Az erkölcsi viselkedés nevelése

Hoffman 2 alapvető formáját különíti el:

 Hatalomérvényesítő nevelés
 a nyomozástól és büntetéstől való félelmen alapul
 fegyelmezési technikák: fizikai büntetés, tárgymegvonás

 Hatalmat nem érvényesítő (pszichológiai, v. közvetett, v. szeretetorientált) nevelés

 külső szankcióktól való függetlenség és erős bűntudat jellemzi
 fegyelmezési technikák: szeretetmegvonás, indukciós technika

Az indukciós technika lényege a vétek verbális értelmezése. Amikor a gyerek a vétket elköveti, a szülő világosan és
pontosan elmagyarázza, miért volt a cselekedet helytelen, és mi az, amit az adott helyzetben tennie kellett volna.

A pszichológia a következőképpen magyarázza az ilyen büntetés hatékonyságát: amikor a gyerek legközelebb hasonló
morális konfliktushelyzetbe kerül, a szándék felébredésekor azonnal megjelenik az anticipációs szorongás (a
büntetéstől való félelem), és ezzel párhuzamosan a szorongás csökkentésének vágya is. A büntetéstől való félelmet
maga a büntetés redukálja legjobban; a gyerek tehát a szülői magyarázathoz folyamodik (a fejében végigszalad
mindaz, amit legutóbb a szülő mondott), és miközben így megbünteti magát, megszünteti szorongását, és elkerüli a
tiltott cselekedetet.

A fenti 2 nevelési módszer a gyakorlatban a lehető legritkábban különül el ilyen élesen.

Az erkölcsi tudat nevelése

A morált nem egyszerűen viselkedési szabályok megerősítésével kell tanítani, hanem azzal is, hogy beszélünk,
beszéltetünk, gondolkodtatunk róla.
Az erkölcsi gondolkodás, ítéletalkotás fejlődése visszahat az egyén morális viselkedésére is, azaz az erkölcsi nevelés
fontos eszköze.

Popper Péter: Felnőttnek lenni…

81-91. oldal

AZ ERKÖLCS KIALAKULÁSÁNAK ÉRZELMI ALAPJAI

Bármiféle erkölcsi-viselkedési szabálynak csak akkor van értelme valaki számára, ha rendelkezik a másik ember
helyzetébe való beleélés és az érzelmi reagálás képességével, vagyis empátiával.
Egy újszülött semmilyen kimutatható empátiás érzékkel nem rendelkezik. Állapotát az egocentrikus
alaphelyzet elnevezéssel illetjük.

Egocentrizmus (48.): egy sajátos élmény-feldolgozási mód. Azt jelenti, hogy az ember a világ összes dolgát
kizárólag a saját szempontjából, saját magára vonatkoztatva képes megélni. Piaget falumakett-kísérlete is
bizonyíték erre a fajta „látásmódra”.

Egoizmus (48.): önzést jelent. Az a karaktervonás, amelyik arra indítja az embert, hogy saját érdekét a
tudatosság különböző fokán érvényesítse másokéval szemben.

A teljes egocentrikus alappozícióba semmiféle erkölcsi nem fér bele. A fejlődés folyamán fokozatosan leépül a
totális egocentrizmus, s így „hely csinálódik” az empátia számára.
Minél fiatalabb vagy éretlenebb valaki, annál erősebb az egocentrizmusa, azaz társadalmi megítélés szerint
annál erkölcstelenebb.

Az egocentrizmus teljesen soha sem tűnik el, jelentős részét megőrzi az ember. Ki többet, ki kevesebbet, s ettől
függ az egyén erkölcsi színvonala.

Az egocentrizmus leépülése azért indul meg, mert erkölcsi-magatartási normával bombáz minden gyereket a
környezete.

A normák jellemzői:
 követelnek vagy tiltanak valamit
 mindig totálisak
 kellemetlenek, mert korlátozzák az ösztönös, spontán cselekvéseket
 lassan beépülnek a személyiségbe, belsővé válnak (interiorizáció)

A szociális érés szempontjából kedvező normák

 határozottak,
 egyértelműek,
 különböző életkorú nemzedékek egyaránt elfogadják, tiszteletben tartják őket.
Az ilyen normákhoz relatíve könnyű alkalmazkodni.

A normák típusai

 Határozottan meghirdetett norma, a normasértés súlyos jogi és erkölcsi következményeivel

pl. az emberölés tilalma

 Határozottan meghirdetett norma, olyan kialakult társadalmi konszenzus mellett, ami szerint tűrt és elnézett a
diszkrét normasértés, csak a súlyos és látványos normasértést követi társadalmi-jogi reagálás
pl. a szexuál-etikai normák

 Határozottan meghirdetett norma, amelyik fordítottan (inverz módon) működik: az részesül retorzióban, aki a
normát komolyan veszi és betartja. Ezek már elvesztették norma-jellegüket, inkább intelligencia-próbává
változtak
pl. őszinteség, elvhűség normája

A normák interiorizációs folyamat nem függ a normák tartalmától, viszont függ attól, hogy milyen viszonyban van
egymással a norma-adó és a norma-felvevő.
Az interiorizáció szempontjából a kettős kötöttség ideális: a szeretet és a félelem együttes jelenléte a kapcsolatban. Az
ilyen kettősen motivált kapcsolat a respektábilis kapcsolat, a norma-adó a respektábilis személy.

Az erkölcsi fejődés elakadásának vagy torzulásának alap-okai:

 az egyén életében nem alakultak ki respektábilis kapcsolatok, mert hiányzott a szeretet vagy a félelem
motívuma (követelmények nélküli túlszeretés, egyoldalúan rideg környezet)
 kialakult respektábilis kapcsolat, de a respektábilis személyek nem a társadalom által elfogadott normákat
közvetítették (züllött környezet, antiszociális szekták)

Összefoglalva

 Az erkölcsi fejlődés csak másodlagos, az érzelmi fejlődés az elsődleges.

 Egészséges erkölcsi fejlődés csak egészséges érzelmi fejlődés talaján alakulhat ki.
 Az erkölcsi fejlődés elmaradásának, zavarainak a korrekciója csak az érzelmi állapot rendezése után
valósulhat meg.