Alapjogi tanok II.

(HVG-ORAC, 192 A/4 oldal,

2021)
Alapjogi esetek

Kiadással kapcsolatos információk

MÁSODIK KIADÁS
© SOMODY BERNADETTE, 2021
© SZABÓ MÁTÉ DÁNIEL, 2021
© VISSY BEATRIX, 2021
© DOJCSÁK DALMA, 2021
Lektorálta: Kukorelli István
Második kiadás
A kézirat lezárásának dátuma:
2021. november 30.
A kiadó számára minden jog fenntartva.
Jelen könyvet, illetve annak részleteit tilos a kiadó engedélye nélkül közölni.
ISBN 978 963 258 550 5
Budapest, 2021
A HVG-ORAC Lap- és Könyvkiadó Kft. kiadása
Felelős kiadó: dr. Frank Ádám, a kft. ügyvezetője
Internet: www.hvgorac.hu
E-mail: info@hvgorac.hu
Felelős szerkesztő: dr. Bulyovszky Csilla
 Tipográfia és műszaki szerkesztés: Harkai Éva

FELHASZNÁLÓI ÚTMUTATÓ
Az Alapjogi tanok II. - Alapjogi esetek több egyszerű szöveggyűjteménynél. Szerves egységet alkot az Alapjogi
tanok első kötetével, a kettő együtt olvasva lesz teljes értékű tankönyv.
E kötet bemutatja az első kötetben felvonultatott alapjogi fogalmak és tételek forrásait, illetve tipikus vagy
éppen valamiért különleges esetekkel illusztrálja ezek alkalmazását. Tanulságos döntéseket idézünk az
Alkotmánybíróság, az Emberi Jogok Európai Bírósága, a rendesbíróságok és más alapjogvédő szervek
esetjogából. A szemelvények a terjedelmi korlátok miatt sokszor csak az érvelés leglényegesebb bekezdéseit
tartalmazzák.
A kötet célja, hogy az alapjogi jogalkalmazás gyakorlati kihívásaira készítse fel az olvasóját. Meggyőződésünk,
hogy a jogalkalmazáshoz szükséges készségek fejleszthetők. Ennek egyik, tankönyvvel támogatható eszköze a
jogvédő szervek által már eldöntött alapjogi ügyek, az ügyekben hozott döntések feldolgozása, amelynek révén
a hallgatók elemezhetik a jogalkalmazók alapjogokkal kapcsolatos gondolkodását. A szemelvények mellé
rendelt kérdések és feladatok az alapjogi érvelések felfejtésében, értékelésében és továbbgondolásában
vezetik a hallgatót.
Az Alkotmányos tanok és az Alapjogi tanok tankönyvek egységesek abban, hogy a tananyagot két kötetbe
szerkesztve ismertetik meg a hallgatókkal. Az Alapjogi tanok újdonsága, hogy a hallgató oldaláról több rutint,
nagyobb önállóságot feltételez. Jelen kötetben a normaszöveggel nem, hanem csak annak alkalmazásával
találkozik az olvasó, a jogszabályszövegek fellelése már saját feladat. A hallgatót kommentár helyett kérdések
és feladatok vezetik végig az egyes alapjogi problémák feldolgozásán, amelyekre önállóan kell strukturált,
érvekkel, jogszabályi és esetjogi hivatkozásokkal megtámogatott választ adnia.
Az index praktikusan is összekapcsolja a két kötetet. A feladatok megoldása sok esetben feltételezi az első
kötet forgatását. Az egyes szemelvényekhez tartozó kérdések megválaszolásához akár az első kötet több
fejezetét is használni kellhet, ha a kérdések általános alapjogi dogmatikát, az alapjogvédelemmel kapcsolatos
ismereteket és az egyes alapjogokra vonatkozó specifikus tudást is érintenek. A mások oldalról pedig az első
kötet egyes részeinek megértése a hozzájuk rendelt szemelvények és kérdések feldolgozásán keresztül
teljesedhet csak ki.

Hogyan kell használni ezt a kötetet? - Gyakorlati tanácsok

hallgatóknak
■ A kötet 47 témakört dolgoz fel. Az egyes témakörök felépítése egységes szerkezetet követ.
■ Minden témakör elején ↑ jelöli azokat az első kötetbeli margószámokat, amelyekhez az adott feladat a
leginkább kapcsolódik. Ezeknél a margószámoknál kell felütni az első kötetet a feladatmegoldást segítő
információkért.
■ A § mellett azokat a jogszabályokat neveztük meg, amelyeket a feladat megoldása során alkalmazni kell.
Mivel a jogszabály szövegét nem tartalmazza a kötet, a hallgatóra hárul az a feladat, hogy azt a jogtárból
előkeresse.
■ A feladatok rövid bevezetővel kezdődnek. Ezek kontextusba helyezik a szemelvényeket, illetve ismertetik az
ügyek tényállását, főbb körülményeit.
■ Ezt követik a megválaszolandó kérdések, megoldandó feladatok, amelyeket ÿ jelöl. A kérdések feldolgozása
során érdemes sorban haladni, hiszen a korábbi kérdések megválaszolása során szerzett ismeret gyakran
szükséges a későbbi feladatok megoldásához.
■ Gyakori, hogy egy témában több szemelvényt is tartalmaz a könyv. Előfordul, hogy ilyenkor az összes
szemelvényre vonatkozó általános kérdésekkel indulnak a feladatok, de jellemző az is, hogy ezeken túl az egyes
szemelvényekre vonatkozó további kérdések is szerepelnek az adott szövegrész előtt.
- 7/8 -
I. AZ ALAPJOGOK FOGALMA, AZ ALAPJOGI
KÖVETELMÉNYEK
I.1. Az alapjogok fogalmi összetevői
1. Az alapjogok rendszere
↑ [10]-[15], [17]-[18], [83-91]
Az Alaptörvény alapjogi katalógusa nem rendszerezi az alapjogokat. A magyar alkotmánybírósági
gyakorlatnak ugyanakkor szerves része az alapjogok generációk szerinti osztályozása. Az alább idézett
határozatában az Alkotmánybíróság a környezethez való jog alapjogi jellege meghatározásának
megalapozásaként rendszerezte az akkor hatályos Alkotmány alapjogi katalógusában található jogokat.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen alapjogi kategóriákba sorolhatók az alapjogok keletkezéstörténetük, illetve jogi
kikényszeríthetőségük alapján?
2. Milyen alapjogi kategóriákba sorolta az alapjogokat az Alkotmánybíróság az idézett határozatában?
3. Tekintse át az Alaptörvény alapjogi katalógusát, és osztályozza az alapjogokat keletkezéstörténetük és
jogi jellegük alapján!
4. Tekintse át az Alapjogi Chartát! Milyen alapjogi csoportokat tartalmaz az Alapjogi Charta? Milyen
szempont szerint csoportosítja az alapjogokat e dokumentum?

A környezethez való jog alapjogi minősége [28/1994. (V. 20.) AB határozat]

1. Az Alkotmány 18. §-a szerint a Magyar Köztársaság elismeri és érvényesíti mindenki jogát az egészséges
környezethez. A 70/D. § (2) bekezdése értelmében a "lehető legmagasabb szintű testi és lelki egészséghez" való
emberi jogot [70/D. § (1) bekezdés] a Magyar Köztársaság - többek közt - az épített és a természetes környezet
védelmével valósítja meg. [...]
2. A környezethez való jogot az alanyi jogokhoz való sajátos viszonya, valamint sajátos tárgya különbözteti
meg mind a többi alapjogtól, mind az alkotmányban kitűzött feladatoktól.
a) A környezethez való jog jelenlegi formájában nem alanyi alapjog, de nem is pusztán alkotmányos feladat
vagy államcél, amelynek megvalósítási eszközeit az állam szabadon választhatja meg.
A környezethez való jog köztudottan nem sorolható a klasszikus, védelmi jellegű alapjogok közé, hanem
úgynevezett harmadik generációs alkotmányos jog, amelynek jellege még vitatott, s amelyet még csak kevés
kortárs alkotmány tartalmaz. Ez a jog ugyanakkor nem is pusztán alkotmányban kitűzött feladat vagy államcél.
A környezethez való jogot az Alkotmány "jog"-nak nevezi, s az állam e minőségében "ismeri el" és "érvényesíti",
éppen úgy, mint a 8. § (1) bekezdése szerint az ember sérthetetlen és elidegeníthetetlen alapvető jogait; míg az
államcélokat és feladatokat a Magyar Köztársaság - az Alkotmány szóhasználata szerint - "védi", "elismeri",
"támogatja", "tiszteletben tartja", anélkül hogy jognak minősítené őket. Az ún. alkotmányi feladatok vagy
államcélok elsősorban az Alkotmányban meghatározott egyes alapjogok érvényesítése és állami védelme útján
valósulnak meg. A környezethez való jog államcélkénti felfogása esetén nem lehetne azt más alapjogokkal
ahhoz hasonlóan kitölteni, ahogy például a piacgazdaság mint államcél tartalmát számos alapjog alkotja. [...]
b) A környezethez való jog nem hasonlítható a szociális jogokhoz sem. Noha ezekből elsősorban az állam
kötelessége folyik a megfelelő - szociálpolitikai, munkahelyteremtő, kulturális és oktatási intézményeket
létrehozó stb. - intézkedésekre, eme állami kötelességek és az alanyi jogok között szoros és kiterjedt kapcsolat
van. A szociális jogok megvalósítása a megfelelő intézmények létrehozása mellett az igénybevételükkel
kapcsolatos alanyi jogok révén történik, amelyeket a törvényhozásnak kell meghatároznia. Kivételesen
maguknak az alkotmányba felvett egyes szociális jogoknak is van közvetlenül alanyi jogi oldala.
- 9/10 -
c) Mindebből következik, hogy bár a szociális jogok "mindenkit" vagy legalábbis minden állampolgárt
megilletnek, megvalósításuk során az érvényesítésüket szolgáló alanyi jogok konkrét jogosultjai
meghatározhatók. Még az Alkotmányban meghatározott komplex intézmények (például "piacgazdaság")
megvalósítására kötelező államcélok esetében is így van ez. Itt az államcélt megvalósító alanyi alapjogoknak
vannak jogosultjai. Mind az alanyi alapjogok, mind pedig a másodlagosan megadott alanyi jogok az állam
alkotmányos kötelezettsége alapján létrehozott szociális, kulturális stb. intézmények igénybevételére, az adott
alkotmányi feladat, illetőleg szociális jog megvalósításának szükségszerű eszközei; az állami
intézménygaranciák és az alanyi jogok egymás hasonló súlyú kiegészítői.

I.2. Alapjogi jogforrások

2. Törvényi szabályozási szint
↑ [29]-[30], [122]
A magyar alkotmányos előírások megkövetelik, hogy az alapjogokra vonatkozó szabályokat törvény
állapítsa meg. Az alábbi ügyben az Alkotmánybíróság - az alapvető jogok biztosának indítványára - a
felsőoktatásban a hallgatói szerződés megkötésére kötelezettek körét, a szerződés tartalmát, a felek jogait
és kötelezettségeit szabályozó kormányrendelet érvényességéről döntött. A testületnek arról kellett állást
foglalnia, hogy ilyen tartalmú szabályozás alkotmányosan megengedhető-e törvénynél alacsonyabb
jogforrási szinten.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Hol található az Alaptörvényben az alapjogok törvényi szabályozási szintjének követelménye?
2. Mi az alkotmányos indoka a törvényi szabályozási szint megkövetelésének?
3. Milyen módon húzható határvonal a törvényi szintű szabályozást igénylő és a rendeleti szinten
szabályozható alapjogi kérdések közé? Az alapjogokkal kapcsolatban milyen jellegű kérdések
szabályozhatók rendeleti szinten? Eleget tett ennek a jogalkotó a bemutatott ügyben?

Az Alkotmánybíróság határozata a hallgatói szerződéseket szabályozó

kormányrendeletről [32/2012. (VII. 4.) AB határozat]
[58] [...] Az Alaptörvény T) cikke alapján a kormányrendelet jogszabály, amelyet az Alaptörvény 15. § (3)
bekezdésének megfelelően a Kormány, feladatkörében eljárva, törvényben nem szabályozott tárgykörben,
illetve törvényben kapott felhatalmazás alapján alkot meg. A Kormány - ez utóbbi körben - a törvények
végrehajtását biztosítja, és ehhez - hatáskörében eljárva - rendeletet bocsáthat ki. Fontos azonban, hogy
végrehajtási rendelet törvényhozási tárgyat nem szabályozhat, a törvények végrehajtására vonatkozó
rendeletalkotási eljárás ugyanis nem helyettesítheti a törvényalkotást. A nyilvános parlamenti deliberációt és az
alkotmányos előírásokat tiszteletben tartó törvényalkotási eljárás ugyanis olyan formalizált eljárás, amelyben a
mindenkori parlamenti kisebbséget védő szabályoknak is érvényesülniük kell. Csak egy ilyen, többlépcsős és
részletekbe menő nyilvános vita során dönthet a törvényhozó hatalom alapvető jogok alkotmányos
korlátozásáról. [...] Ezért követeli meg az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése, hogy az alapvető jogokra és
kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítsa meg. Ehhez képest speciális előírás az Alaptörvény
XI. cikk (2) bekezdésének utolsó fordulata, amely az oktatásban részesülők anyagi támogatására vonatkozó
szabályok számára is törvényi szintet követel. Természetesen ez nem jelenti azt, hogy az oktatásban részesülők
anyagi támogatására vonatkozó minden egyes részletszabályt törvényben kellene rögzíteni. Az Alaptörvény XI.
cikk (2) bekezdése által az a kötelezettség hárul a törvényhozóra, hogy a felsőoktatás állami támogatásának
alapelemeit, az alapvető, intézményes kereteket törvényben határozza meg. Ennek a kötelezettségnek a
törvényhozó az Nftv. megalkotásakor nem tett eleget. Az Nftv. ugyanis csak a hallgatói szerződés megkötésére
vonatkozó kötelezettségre [39. § (3) bekezdés], az állami költségviselés formáira (ösztöndíjas, részösztöndíjas,
önköltséges képzés) [46. §], valamint az állam által támogatott tanulmányok időtartamára utal [47. §]. Az Nftv.
nem rendelkezik arról, hogy a legalább részösztöndíjban részesülő hallgató milyen - alapjoggyakorlást érintő -
feltételekkel vehet részt az államilag támogatott képzésben.
- 10/11 -
A Korm. rendelet rögzíti a szerződés lényeges tartalmát: az Nftv.-ben nem, csak a Korm. rendeletben jelenik
meg az a kötelezettség, hogy a (rész)ösztöndíjas hallgató az oklevél megszerzését követő húsz éven belül
meghatározott időtartamban hazai munkaviszonyt köteles létesíteni.
 [59] A most vizsgált Korm. rendelet - tartalmát tekintve - tehát nem az Nftv. végrehajtási rendelete, mert nem
az Nftv. által már szabályozott hallgatói szerződés részletszabályait sorolja fel, hanem a hallgatói szerződés
lényeges elemeit (a hallgatói szerződés megkötésére kötelezettek tényleges körét, a szerződés tartalmát, a
felek jogait és kötelezettségeit) valamint a nem teljesítés jogkövetkezményeit szabályozza. Ezek a tárgykörök
viszont - az Alaptörvény Szabadság és Felelősség fejezetében foglalt alapjogokra, különösen a XI. cikk (2)
bekezdésére és a XII. cikk (1) bekezdésére tekintettel, az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglaltaknak
megfelelően - kizárólag törvényben rendezhetők. Közvetlen módon és érdemben hatnak ugyanis az érintett
hallgatók művelődéshez és a foglalkozás szabad megválasztásához fűződő alapjogának (ideértve a
munkavállalók szabad mozgásához való jogának) gyakorolhatóságára, és mert a felsőoktatás állami
támogatásának alapelemeit alkotják. Az Nftv. 110. § (1) bekezdés 23. pontja tehát Alaptörvénybe ütköző módon
törvényhozási tárgykörbe tartozó szabályozásra adott felhatalmazást a Kormánynak.

I.3. Alapjogi norma

3. Alapjogi követelmény az érvelésben
↑ [47]-[51], [71]
Az alapjogi követelmény kifejezést olyan, sokszor nem kodifikált, jogszabályban nem szereplő szabályokra
használjuk, amelyek az alapjogok fogalmából, mibenlétéből következnek. A bíróságoknak alapjogokat is
érintő ügyekben a konkrét jogi problémákat gyakran rendkívül absztrakt módon megfogalmazott alapjogi
előírások alkalmazásával kell megoldaniuk. A helyes döntéshez eljutni általában több érvelési lépés
megtételével lehet. E komplex érvelési folyamatban kapnak szerepet az alapjogi követelmények.
Egy gazdasági társaság jó hírneve védelmében fordult a bírósághoz, mert egy miniszter az
Európai Bizottság főigazgatójának és az Európai Bizottság elnöke kabinetfőnökének írt levelében a céget a
szervezett bűnözéssel hozta összefüggésbe, majd a leveleket a Kormány honlapján nyilvánosságra is
hozták. Az elsőfokú bíróság alapvetően helyt adott a felperes keresetének.
Az alperesek (a Miniszterelnökség és az annak élén álló miniszter) a döntés ellen fellebbeztek. A
fellebbezésben - egyebek mellett - arra hivatkoztak, hogy a közlésüket a véleménynyilvánítás szabadsága
védi.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Az alperesek a véleménynyilvánítás szabadságára hivatkoztak. Keresse meg a véleménynyilvánítás
szabadságáról szóló azon kodifikált szabályokat, amelyeket az ügyben felhívtak!
2. Fogalmazza meg a konkrét jogi problémát, amellyel összefüggésben felmerült az említett,
véleményszabadságról szóló szabályok alkalmazása!
3. Milyen egyéb, a jogalanyisággal kapcsolatos szabályt alkalmazott a bíróság az érvelési láncolatban,
amellyel konkretizálta az absztrakt alaptörvényi szabályt az alapjog jogosultja tekintetében? Ez
jogszabályban kodifikált szabály? Ha nem, akkor a bíróság hogyan alapozta meg, miből vezette le ezt a
szabályt?

A Fővárosi Ítélőtábla ítélete polgári perben (Fővárosi Ítélőtábla Pf.

20.300/2017/4.)
Az elsőfokú bíróság a [m]egállapította, hogy az [...] alperes valótlanul híresztelte [...] az Európai Bizottság
elnökéhez [...] eljuttatott levelében, melyet a kormányzati honlapon is nyilvánosságra hozott [...],
sajtóértesülésekre utalással, hogy a felperesi társaság, az [...] Zrt. több szálon is összekapcsolódott a magyar
olajmaffia legsikeresebb és legveszedelmesebb szervezett bűnözői csoportjával, ezzel üzleti jóhírét
megsértette.[...]
- 11/12 -
Állásfoglalása szerint egy felelős miniszter a Miniszterelnökség nevében, egy európai uniós tisztviselő előtt,
nem ellenőrzött forrásokból származó sajtómegjelenések alapján, egy magyarországi cégnek nem keltheti
rossz hírét, nem csorbíthatja üzleti hírét. [...]
Az elsőfokú ítélet ellen az alperesek terjesztettek elő fellebbezést. [...]
 Álláspontjuk szerint, az elsőfokú bíróság ítéletében elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy a felperes által
kifogásolt közlést olyan közéleti vitában elhangzott kijelentésnek tekinti-e, amely megalapozza a Ptk. 2:44. §
figyelembevételét, noha a felperes közszereplő, a levél pedig kiemelkedő közügyben készült, hiszen a felperes
szerepe az uniós projektekkel kapcsolatosan élénk társadalmi vitát váltott ki. Ebbe a körbe illeszkedik a perbeli
levél, melyben a Miniszterelnökség fejtette ki a véleményét a felperes legújabb, európai uniós forrásból
finanszírozott munkájával kapcsolatosan. Hivatkozott a 7/2014. (III. 7.) AB határozatban foglaltakra.
[...] [A]rra a következtetésre jutottak, hogy a perbeli közlés legfeljebb értékítélettel terhelt tényállításnak
tekinthető, amely az EJEB gyakorlatában a véleményszabadság magasabb védelmét élvezi. [...]
A II. rendű alperesnek az ügy érdemére vonatkozó fellebbezése nem alapos. A másodfokú bíróság az
elsőfokú bíróság döntésével, annak indokaival is egyetértett, ezért azokat nem ismétli meg.
A másodfokú bíróság a fellebbezésben és az ellenkérelemben kifejtett érvekre tekintettel azt emeli ki, hogy a
PK 12. számú állásfoglalásban is rögzített szempontok szerint értelmezve a perbeli levelet, szembetűnő, hogy
annak tartalma lényegében megegyezik a másik, ugyancsak egy uniós tisztviselő részére küldött levél
tartalmával. Mindenféle látható vagy következtethető ok nélkül szerepel azonban a Kabinetfőnök részére
küldött változatban a felperes által sérelmezett közlés. Ez már önmagában ellentmond azon alperesi
védekezésnek, hogy a felperes uniós megbízatásával kapcsolatos véleményét közölte volna mindkét levélben.
Ez esetben ugyanis mindkettőben szerepelnie kellett volna a sérelmezett állításnak olyan konkrétumként, ami
az alperesi véleményt alátámasztja.
Egyetértett a másodfokú bíróság abban a kérdésben is az elsőfokú bírósággal, hogy a kereset tárgyává tett
közlés tényállítás, melynek bizonyítása az alperest terhelte. Az a körülmény, hogy sajtómegjelenésekre
hivatkozott az alperes, nem jelenti azt, hogy a bizonyítási teher csak arra vonatkozott, miszerint a sajtóban
jelentek meg olyan közlések, amelyre utalt. A személyiségi jogi perekben is alkalmazandó PK 14. számú
állásfoglalás szerint ugyanis az olyan közlemény valóságát is általában a sajtószerv köteles bizonyítani, amely
híven közli más személy tényállítását, nyilatkozatát, vagy átveszi más szerv (sajtószerv) közleményét. Vonatkozik
ez arra is, aki sajtóközleményből származó híreket vesz át és közöl másokkal. Ezen túlmenően helytállóan tett
az elsőfokú bíróság olyan megállapítást, hogy egy állami szerv csak sajtóértesülésekre hivatkozva megalapozott
állítást nem tehet, ha az állítás valóságtartalmára nézve kézzelfogható bizonyítékkal nem rendelkezik. A jelen
ügyben vita tárgyát képező információk tekintetében a hivatkozott sajtóközlések sem sorakoztattak fel érdemi
tényeket.
Ebből pedig az is következik, hogy az alperes azt volt köteles bizonyítani, hogy a felperes több szálon is
összekapcsolódott, egy bűnözői csoporttal. Ez a közlés egyértelműen bizonyítható, az semmilyen - sem
nyelvtani, sem egyéb - értelmezés útján sem tekinthető véleménynek vagy következtetésnek. Hangsúlyozza a
másodfokú bíróság, hogy az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdése által védett véleményszabadságnak állami szerv
alanya csak rendkívül kivetélés esetben lehet. Amikor a II. rendű alperes hivatalos magyarországi álláspontot
közöl egy külföldi szervezettel, a véleménynyilvánítás Alaptörvénybe foglalt - az egyént vagy az állammal
szemben az egyén szerveződéseit megillető - alapjogára nem hivatkozhat.
Alapvető alkotmányos tétel, hogy az állami szervek nem nyernek alapjogi védelmet, mert az alapjogok az
állammal szemben nyújtanak védelmet. A közhatalmi szerveknek nincsenek alapjogaik, mivel alapjogi
jogalanyiságuk nincsen [3307/2012. (XI. 12.) AB végzés].
Az alapjogi jogalanyiság nem esik egybe a polgári jogi jogalanyisággal [64/1991. (XII. 17.) AB határozat].
A II. rendű alperes nyilatkozata ennek alapján nem volt olyan módon értékelhető, mint amely a
véleménynyilvánítás alapjogának alkotmányos oltalmát élvezte.
[...] Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg a felperes Ptk. 2:45. § (2) bekezdése szerinti jóhírnevének
megsértését, és alkalmazta a Ptk. 2:51. § (1) bekezdése b), c) pontok szerinti jogkövetkezményeket.

I.4. Alapjogi jogviszony: jogosultak és kötelezettek

4. Alapjoggyakorlási képesség
↑ [61]-[62]
Az alapjogok minden embert megkülönböztetés nélkül megilletnek, ettől ugyanakkor el kell határolni az
alapjoggyakorlási képesség fogalmát.
- 12/13 -
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Határolja el egymástól a jogképesség és a joggyakorlási képesség fogalmát az alapjogok terén! Miben
nyilvánul meg az alapjoggyakorlási képesség, illetve annak hiánya az egyes ügyekben? Miben korlátozza az
érintetteket az egyes ügyekben, ha hiányzik ez a képességük?
2. Miben tér el egymástól az alapjoggyakorlási képesség és a polgári jogi cselekvőképesség? Mi indokolja a
két kategória elhatárolását?
3. Mi teszi alkotmányossági szempontból megengedhetővé az alapjoggyakorlási képesség korlátozását?
4. Mennyire differenciált az alapjoggyakorlási képesség, vannak-e fokozatai? Ha igen, mi szerint
differenciálódik?
5. Ki és milyen formában korlátozhatja az alapjoggyakorlási képességet? Milyen szerepet kaphat e
képesség korlátozásában a jogalkotó, a bíróság, illetve a szülő?

A) Gyermekek tagsága egyesületben [21/1996. (V. 17.) AB határozat]

1994-ben a melegeket sújtó diszkrimináció elleni fellépésre jogvédő egyesület alakult Szivárvány Társulás
néven. A Fővárosi Bíróság megtagadta az egyesület nyilvántartásba vételét, többek között azzal az
indokkal, hogy alapszabálya nem kötötte korhatárhoz a csatlakozást. Az ügy a Legfelsőbb Bíróság
elnökének alkotmányértelmezésre irányuló indítványa alapján az Alkotmánybírósághoz került. A
testületnek abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy hogyan érvényesül a gyermekek védelemhez és
gondoskodáshoz való joga, illetve az egyesülési szabadsága, ha melegek jogainak védelmére létrejött
egyesületben való tagság kérdése merül fel.
1. Az Alkotmány szerint az emberi jogok "mindenkit" megilletnek, az állampolgári jogok értelemszerűen a
magyar állampolgárokat, egyes jogoknál az Alkotmány maga határozza meg a sajátos jogosulti kört
(menedékjog, választójog). Az Alkotmány nem él következetesen az alapjogi jogképesség és az alapjog
gyakorlásához való jog megkülönböztetésével. (A választójog elvileg az utóbbi körbe tartozó korlátait [...] a
választójogból való kizárásként, vagyis a jogképesség hiányaként határozza meg.) Az alapjoggyakorlás feltételeit
azonban törvények egyes személyi körökre nézve megállapíthatják.
A gyermeket megilletik az alapjogok. Az Alkotmány kifejezetten csak a választójogból zárja ki a gyermekeket.
A gyermek az alapjogokat - mint mindenki más is - azokkal a feltételekkel gyakorolhatja, amelyeket az egyes
jogterületek számára előírnak. Az ilyen korlátozások viszont alkotmányossági vizsgálat tárgyai lehetnek.
Ahol a törvények nem szabályozzák a kis- és fiatalkorúak joggyakorlását, az Alkotmány alapján esetről esetre
kell meghatározni, hogy a gyermek mely alapjogot, milyen vonatkozásban gyakorolhat maga, illetve hogy ki
gyakorolja nevében és érdekében, illetve hogy gyermek voltára és a [gyermekek jogaira] tekintettel az alapjog
gyakorlásának egyes területeiről nem zárható-e ki teljesen. A gyermek alapjoggyakorlásának - s ezen belül a
személyes joggyakorlásnak - lehetősége a joggyakorlás következményeit átfogó döntési képesség
kibontakozásával együtt, a növekvő korral egyre szélesebb lesz.
Az Alkotmánybíróság eddig két vonatkozásan érintette ezt a kérdést. Egyrészt alkotmányellenesnek ítélte,
hogy a gyermek vérségi származása kiderítéséhez való jogát a törvényes képviselő korlátlan perindítási
jogosultsága révén végérvényesen el lehetett vonni [...]; másrészt kimondta, hogy a szülőknek az a joga, hogy
gyermekük a lelkiismereti választásuk szerinti, de legalábbis a meggyőződésükkel nem ellentétes irányultságú
iskolába járhasson, "a szülői vezetés korlátain belül" a gyermeket is megilleti [...]. Ez is megerősíti, hogy a
személyes, illetve a gyermek érdekében más által végzett joggyakorlás az érintett alapjogtól függ. Sőt, még ezen
belül is további megkülönböztetésekre van szükség. Az egyesülési jog gyakorlása például általában megilleti a
gyermeket is. Az azonban, hogy mikor dönthet róla a szülő, mikor a gyermek, s mikor lehet korlátozni vagy
kizárni az egyesülési jogot, függ egyrészt az életkortól, másrészt az egyesület céljától és a részvétel hatásától a
gyermek - az Alkotmány védelme alatt álló - testi, szellemi és erkölcsi fejlődésére.
2. A gyermek alapjoggyakorlása korlátozásának indokoltsága két tényező együttes mérlegelésétől függ: elég
érett-e a gyermek általában az önálló döntésre; illetve a döntés tárgyától: az adott esetben mihez kell az
érettség. A résztvevők "érettségét" általában az érintett társadalmi intézmények működőképességének
védelme, azaz a közérdek követeli meg. A jogkorlátozáshoz azonban elégséges érv lehet a gyermek védelme
saját maga ellen - azaz döntése következményeitől - is. A közérdekű és a saját érdekből való jogkorlátozás
legtöbbször átfedi egymást.
- 13/14 -
 A polgári jogi cselekvőképtelenség és korlátozott cselekvőképesség például elsősorban az ügyleti forgalom
biztonságát védi; de a kiskorút (vagyonát) is óvja a meggondolatlan veszteségektől és általában a kockázattól.
Ez utóbbi szempontból a védelem preventív: a gyermek jövője érdekében korlátozza jogait a gyermekkor alatt.
A választójog, párttagság, egyes hivatalok viselésének nagykorúsághoz vagy magasabb korhatárhoz kötése
szintén az egyes intézmények optimális működése érdekében történik. A házasság korhoz (és az alatt
engedélyhez) kötése az intézmény komolyságát és tartósságát védi, egyben a meggondolatlan státusváltozás
következményeitől is óvja a gyermeket. A felsorolt esetekben a korhatár alatti tilalom önmagukban pozitív
tevékenységekre vonatkozik. A gyermek joggyakorlásának korlátozása szempontjából azonban a tiltott
tevékenységnek nem az ilyen minősítése a döntő.
Az alapjoggyakorlás korlátozása nem hordoz értékítéletet arról, amiben a gyermeket akadályozza, illetőleg
amitől visszatartja. A döntés súlya az, ami a gyermek joggyakorlásának korlátozását indokolja mindaddig, amíg
felelős döntésre nem képes. A döntést azok a következmények, illetve kockázatok tehetik súlyossá, amelyeket a
döntéssel a gyermek vállal.
Az Alkotmány [gyermekek jogait biztosító] §-a, amely az állam kötelességévé teszi, hogy a gyermek
személyiségfejlődéséhez szükséges védelmet és gondoskodást nyújtson, egyrészt vonatkozik az egyértelműen
káros hatások távol tartására, másrészt magában foglalja azt is, hogy az állam a személyiségét, s így az egész
jövendő életét meghatározó súlyos kockázatvállalást is elhárítsa a gyermektől.
Önmagának mindenki árthat, s vállalhat kockázatot, ha képes a szabad, tájékozott és felelős döntésre. A
nagykorúaknak a jog be nem avatkozása széles lehetőséget ad erre, s az általános személyiségi jogból folyó jog
az önmeghatározásra és cselekvési szabadságra [...] garantálja ezt a lehetőséget. Az állam korlátozó
gyámkodása csak a határesetekben alkotmányossági viták tárgya (a kábítószer élvezésének büntetésétől az
eutanáziáig). A gyermekek esetében azonban maga az Alkotmány és nemzetközi egyezmények teszik állami
kötelességgé a gyermek fejlődési útjának megóvását a veszélyektől és kockázatoktól, éppen annak érdekében,
hogy felkészülhessen a felelős és tájékozott döntésekre, mihelyt életkorával vélelmezett érettsége erre képessé
teszi.
3. Az államnak az Alkotmány [gyermekek jogait biztosító] §-ából folyó kötelességei a gyermek fejlődésének
védelmére, de alkotmányos lehetőségei is, elsősorban a nyilvánosság szférájában jelenhetnek meg; egyrészt a
gyermek nyilvánosság előtti tevékenységét szabályozhatják, másrészt általános szabályokkal nyújthatnak
intézményes védelmet. A magánszférában a gondoskodás és védelem joga és kötelessége elsősorban a
szülőket illeti. Így például jogszabály - általános megelőző céllal - tilthatja, hogy gyermeknek nyilvános
vendéglátó helyen alkoholt szolgáljanak fel, hogy iskola közelében pornográf sajtótermékeket áruljanak, vagy
szexboltot nyissanak. Törvény a gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre. A szülő felelőssége viszont,
hogy otthon a gyermek számára hozzáférhetővé teszi-e az alkoholt vagy a pornográfiát. Az állam csak a
gyermek fejlődésének súlyos és konkrét sérelme vagy veszélyeztetése esetén avatkozik be - például a szülői
felügyelet megszüntetése révén.
4. Az államnak a gyermeket az olyan kockázatvállalásoktól is meg kell óvnia, amelyekkel kapcsolatban
életkoránál (az ettől függően feltételezett testi, szellemi, erkölcsi és társadalmi érettségénél) fogva nem képes
megismerni és értékelni sem a választható lehetőségeket, sem pedig választása következményeit saját
személyiségére, illetve későbbi életére és társadalmi beilleszkedésére nézve. E kockázatelhárítás részeként az
állam köteles arra is, hogy legalább a nyilvánosság szférájában ne engedje meg, hogy a gyermek olyan
tevékenységet folytasson, vagy olyan ügyekben állást foglaljon, amelyekben a felelős álláspont kialakítására a
fentiek szerint a gyermek nem érett, noha a nyilvános állásfoglalás a gyermek testi, szellemi és erkölcsi
fejlődésére, s későbbi sorsára meghatározó hatással lehet. Különösen megnöveli a kockázatot, ha olyan
kérdésekben való nyilvános elköteleződésről van szó, amelyek megítélése a társadalomban kifejezetten
ellentmondásos abban az értelemben, hogy széles körben negatív megítélés alá esik.
A gyermek joggyakorlásának az Alkotmány [gyermekek jogait biztosító] §-án alapuló korlátozásakor az
alábbiakat figyelembe kell venni:
Valamely szabadságjogot nem általában, hanem kizárólag gyakorlásának abban a vonatkozásában lehet csak
korlátozni, amelyet a gyermek védelme, illetve mások jogainak védelme szükségessé tesz.
A szabadságjog korlátozásához a gyermek védelme érdekében sem elég a testi, szellemi vagy erkölcsi fejlődés
elvont veszélyeztetése. Azt kell bizonyítani, hogy valamely tevékenységet azért korlátoz vagy tilt a jog, mert az
az érintett korosztályra konkrét veszélyekkel jár; e konkrét veszély nagysága dönti el a jogkorlátozás
arányosságát is.
 Ahol az állam a túlzott kockázatvállalást hárítja el beavatkozásával, a kockázat nagyságának minősítésénél
mérlegelni kell azt a pozitív, nevelő hatást is, amelyet a vitában való részvétel a személyiségre gyakorolhat,
hiszen a nézetek vállalása és ütköztetése a demokrácia része. A konkrét körülményektől függ tehát, hogy "vitás"
kérdésekben mennyire korlátozható a gyermek tájékozódási szabadsága és a véleménynyilvánítása. Szembe
kell néznie a gyermeknek is azzal, hogy vannak kellemetlen, provokatív, ellenkezést kiváltó, sőt potenciálisan
károsan befolyásoló jelenségek, meg kell tanulnia ezekhez viszonyulni, saját véleményt formálni, vitázni,
meggyőződését vállalni akár a többséggel szemben stb. A hozzáférhetőség függhet például attól,
- 14/15 -
hogy van-e lehetőség az ilyen hatásokat összefüggésekbe illeszteni, más véleménnyel is ütköztetni - mint
például az iskolai oktatás keretében.
Ugyanakkor egy-egy rizikó felbecsülése nem szorítkozhat pusztán valamely szaktudomány saját területére
korlátozott értékelésére, hanem azt kell mérlegelni, hogy az az adott társadalmi körülmények között az érintett
gyermekcsoport fejlődésére és jövőjére milyen hatással lehet. Művészetkritikus adhat a műalkotásról
egyértelműen pozitív esztétikai ítéletet, ez még nem zárja ki a hozzáférés korlátozását, hiszen lehet, hogy a
gyerek nem képes (kizárólag) esztétikai értékelésre, és a mű tényleges hatása veszélyes lehet.
5. Nem lehetne alkotmányosan indokolni a gyermek egyesülési jogának általános korlátozását.
Meghatározott fajta egyesület alapításának vagy abban való részvételnek további feltételekhez kötéséről vagy
tiltásáról lehet csak szó.
Ebben a határozatban nincs szükség annak vizsgálatára, hogy polgári jogi cselekvőképesség szabályai,
különösen a szülő (törvényes képviselő) beleegyezése vagy utólagos jóváhagyása a gyermek tagságot
keletkeztető jognyilatkozatának érvényességéhez, az egyesüléshez való alapjog gyakorlására is vonatkoznak-e.
Ha ugyanis valamely egyesületben való tagság olyan súlyos kockázatot jelent a gyermek számára, hogy
tagságát az Alkotmánybíróság e határozatban foglalt értelmezése alapján jogszabály vagy bíróság általában
kizárhatja, akkor a beleegyezés tárgytalanná válik.
Az arra vonatkozó alkotmányossági kérdés tehát, hogy a gyermek hány éves koráig gyakorolhatja az
egyesüléshez való jogot a szülő az ő nevében, s mikor érett a gyermek arra, hogy maga döntsön eme
alapjogának gyakorlásáról; továbbá, hogy milyen esetekben írnak elő szülői beleegyezést az adott tagsággal
járó kockázat nagysága miatt, s mikor ítéli ezt a kockázatot olyan nagynak a jog, hogy teljesen elvonja a döntést
a gyermek és szülője rendelkezési köréből, csakis egyes kockázattípusokra külön-külön dönthető el.

B) Családtervezési célú művi meddővé tételre való jogosultság [43/2005. (XI.

14.) AB határozat]
A családtervezési célú művi meddővé tétel jogi szabályai szerint (az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV.
törvény - a továbbiakban: Eütv. - 187. §) ilyen beavatkozás csak a 35. életévét betöltött, vagy három vér
szerinti gyermekkel rendelkező személynél volt elvégezhető. E rendelkezés alkotmányossági vizsgálatát
kezdeményezték, arra való hivatkozással, hogy az az életkor és a gyermekek száma szerinti indokolatlan
korlátozást tartalmaz, ez pedig az emberi méltósághoz való jog sérelmét eredményezi. Az
Alkotmánybíróság az említett feltételeket alkotmányellenesnek találta és megsemmisítette; később
azonban a jogalkotó - még magasabb életkori határ alkalmazásával - ismét beiktatta e korlátozásokat az
egészségügyi törvénybe.
3.2. A magyar jog szabályai szerint a 18. életévet betöltött személyekről feltételezhető, hogy cselekedeteik jogi
következményeit fel tudják fogni [a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.)
12. §]. Vannak azonban olyan személyek is, akik mentális állapotuk miatt annak ellenére nem képesek felfogni
cselekedeteik jogi következményeit, hogy 18 évesnél idősebbek. Ők - hasonlóan a 18 évesnél fiatalabbakhoz -
nem tehetnek meg önállóan minden jognyilatkozatot, hanem (attól függően, hogy milyen következményekől
van szó) vagy egyáltalán nem, vagy csak korlátok körött végezhetnek jogcselekményt, tehetnek nyilatkozatot. Az
egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása tekintetében megvalósuló korlátozásokat a Ptk. és az Eütv.
indítvánnyal nem érintett rendelkezései tartalmazzák, ezért azokat az Alkotmánybíróság nem vizsgálta.
Az Eütv. támadott rendelkezése a magyar jog szerint egyébként cselekvőképesnek tekintett személyek egy
csoportját is elzárja az önrendelkezési jog gyakorlásától. Ha nem népesedéspolitikai közcélok, hanem az állam
intézményes alapjogvédelmi kötelezettsége szolgál az alapjog-korlátozás indokául, akkor egyfelől az lehet a
kiinduló feltételezés, hogy a korlátozással érintett személyek nem rendelkeznek a művi meddővé tételre
vonatkozó döntéshozatali képességgel, mivel nem képesek felmérni döntésük rendkívüli következményeit.
Másfelől szóba jöhet, hogy az állam egészségvédelmi és ifjúságvédelmi feladatai indokolják a tiltást.
Az Alkotmánybíróság a 36/2000. (X. 27.) AB határozatban kifejtette, hogy a Ptk. szerinti cselekvőképesség és
az egészségügyi ellátásokra vonatkozó döntésképesség fogalmai nem feltétlenül esnek egybe. "A nemzetközi
tendenciák alapján megállapítható, hogy az egészségügyi ellátás során az önrendelkezési jog
érvényesíthetősége kiemelt hangsúlyt kap, a »beleegyezési képesség« vagy a »döntéshozatali képesség«
fogalmai önálló tartalommal bírnak. Az Eütv. vizsgált szabályai a Ptk. fogalmaihoz igazodnak, [...]. Nem
hagyható azonban figyelmen kívül, hogy a Ptk.-ban szereplő cselekvőképesség fogalmát 'az ügyei viteléhez
szükséges belátási képesség' meghatározását eredendően és elsősorban a vagyonjogi nyilatkozatok
érvényességi feltételeként alkották meg. E fogalomrendszer más jogágakba történő átvétele az adott terület
sajátosságainak feltétlen figyelembevételével történhet." [...] Tehát az egészségügy terén nem a vagyoni
vonatkozású szerződéseknél megkövetelt, az ügyek viteléhez szükséges belátási képességről, hanem az
egészséget, testi épséget, életet befolyásoló események megértéséről van szó.
- 15/16 -
Az egészségügyi beavatkozásokra vonatkozó döntésképesség magában foglalja, hogy az érintett képes
megérteni a döntéshez szükséges információkat; képes megérteni döntése minden lehetséges
következményét; továbbá képes közölni döntését az orvossal. A Ptk. szerint nem teljesen cselekvőképes
személy is lehet döntésképes egyes egészségügyi vizsgálatok, beavatkozások tekintetében. [Például a Ptk. 14. §
(6) bekezdés 8. pontja alapján a cselekvőképesség korlátozottságáról döntő bíró kifejezett rendelkezése
hiányában az egészségügyi ellátással összefüggő jogok gyakorlása nem korlátozott.] Tekintettel ugyanakkor
arra, hogy egyes egészségügyi beavatkozások különleges megfontolást igényelnek, speciális garanciákra van
szükség ahhoz, hogy a cselekvőképes személyeket az adott egészségügyi beavatkozás tekintetében
döntésképesnek lehessen tekinteni. Az önrendelkezés intézményes biztosítékait megkövetelő 54. § (1)
bekezdése, valamint az ifjúság védelméről rendelkező 16. § és 67. § (3) bekezdése szükségessé teszi, hogy a
művi meddővé tételre vonatkozó szabályozás korlátokat, feltételeket tartalmazzon.
Az Eütv. több olyan garanciális rendelkezést foglal magában, amelynek célja, hogy a kérelmező megfelelő
információk birtokában, megfontoltan és szabadon dönthessen a művi meddővé tétellel kapcsolatos
beavatkozásokról. Az Eütv. 187. § (5) bekezdése kimondja: "A beavatkozás megkezdését megelőzően a
beavatkozást végző egészségügyi szolgáltató kijelölt orvosa a kérelmezőt - házasságban, illetve élettársi
kapcsolatban élő kérelmező esetén a házastársat (élettársat) is - tájékoztatja a fogamzásgátlás egyéb
lehetőségeiről, valamint a beavatkozás jellegéről, lehetséges kockázatairól és következményeiről." Az Eütv. 187.
§ (4) bekezdése szerint - különleges egészségügyi indok hiányában - a "művi meddővé tétel elvégzésére a
kérelem benyújtását követő 3 hónap elteltével kerülhet sor". A művi meddővé tétel engedélyezésének menetét
az [erről szóló rendelet] határozza meg, s 2. § (2) bekezdése garanciális elemként rögzíti, hogy a "kérelem a
műtét elvégzése előtt - szóban is - visszavonható". Az Eütv.-nek a tájékoztatásra és beleegyezésre vonatkozó
általános rendelkezései, valamint a művi meddővé tételhez megkövetelt különleges biztosítékok: az
engedélyezési eljárás, a bővített tájékoztatás, valamint a kötelező várakozási idő elősegítik a kérelmező
megfelelő tájékoztatáson alapuló és megfontolt döntését. [...]
4.1. A döntésképesség biztosítása és az ifjúság védelme szükségessé teheti speciális korlátozó rendelkezések
megfogalmazását akár életkori határok formájában is. Elsősorban a törvényalkotónak kell mérlegelnie, hogy a
művi meddővé tétel feltételeinek meghatározásakor indokolt-e eltérni a cselekvőképesség általános életkori
határától, és ha igen, akkor milyen mértékben. A 35. év meghatározásával a törvényhozó egyfelől az ifjúság
védelmét helyezte előtérbe. Másfelől azt a - korábbi évtizedekben uralkodó - felfogást juttatta kifejezésre, hogy
a 35. év alatti szülés jár kevesebb kockázattal a magzat (újszülött) és az anya számára. Az Eütv. ugyanakkor nem
zár ki minden 35. év alatti személyt a művi meddővé tételből: akinek három vér szerinti gyermeke van, az a 35.
év felettiekkel azonos feltételek mellett jogosult a beavatkozásra. Ezért a családtervezési célú művi meddővé
tétel jelenlegi szabályozási konstrukciójának alkotmányossága az életkori határhoz kapcsolódó alapjog-
korlátozó feltétel alkotmányossági megítélésétől függ.

5. A közhatalmi szervek alapjogi státusza

↑ [67]-[74]
A jogviták kimenetelét alapvetően meghatározza az, hogy a bíróság hogyan ítéli meg az ügyben érintettek
alapjogi jogalanyiságát, így például a Kormány alapjogi státuszát.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Mely közhatalmi szerv volt érintett az egyes ügyekben? Milyen perbeli pozícióban (felperes, alperes,
érdekelt) szerepelt az ügyben?
2. A közhatalmi szerv mely tevékenysége volt az egyes ügyek tárgya? Ez a tevékenységfajta - eltekintve a
tevékenység gyakorlójának kilététől - élvezhet alapjogi védelmet? Ha igen, akkor melyik alapjogét?
3. A döntések alapján élvez-e alapjogi védelmet az érintett közhatalmi szervek tevékenysége? Hogyan
indokolta döntését a bíróság? Ha nem élvez alapjogi védelmet, akkor mi a közhatalmi szerv
tevékenységének jogalapja?
4. Hogyan alakulhatott volna a bíróság döntése az egyes ügyekben, ha ellentétesen foglalt volna állást
arról, hogy az érintett közhatalmi szerv tevékenysége alapjogi védelmet élvez-e?
5. Az alábbi határozatok eltérnek a tekintetben, hogy az érintett közhatalmi szerv tevékenysége élvez-e
alapjogi védelmet. Miben áll ez az eltérés? Milyen indokok alapján jut a bíróság eltérő következtetésre? Ön
szerint indokolt, illetve elfogadható az eltérés?
- 16/17 -
6. Befolyásolja-e, és ha igen, akkor hogyan befolyásolja a fentiek megítélését az Alkotmánybíróságról szóló
2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 2019-ben beiktatott 27. § (3) bekezdése?

A) A Kormány nemzeti konzultációs kérdőívének tartalma (Fővárosi Ítélőtábla

32.Pkf.26.829/2017/4.)
A Magyar Helsinki Bizottság jóhírnév megsértése miatt pert indított a Miniszterelnöki Kabinetirodával
szemben egy minden magyar háztartásba eljuttatott ún. nemzeti konzultációs kérdőív tartalma miatt, és a
keresetben indítványozta, hogy a bíróság ideiglenes intézkedésként, a jogerős határozat meghozataláig
tiltsa el az alperest a sérelmezett kiadvány terjesztésétől, elérhetővé tételétől. A bíróságnak az ideiglenes
intézkedést elrendelő döntésében vizsgálnia kellett, hogy fennáll-e az ilyen intézkedést megalapozó
különös méltánylást érdemlő jogvédelmi helyzet.
A felperes jóhírnév megsértése miatt előterjesztett keresetében kérte megállapítani, hogy az alperes valós
tényeket hamis színben tüntetett fel, és ezáltal megsértette a felperes jóhírnévhez fűződő jogát azzal, hogy a
Nemzeti konzultáció a Soros-tervről című kiadványában az alábbiakat szerepeltette: "Soros György azt is el
akarja érni, hogy a migránsok enyhébb büntetést kapjanak az általuk elkövetett bűncselekményekért. Soros
György jelentős összegekkel támogat olyan szervezeteket, amelyek segítik a bevándorlást, és védik a
törvénytelenségeket elkövető bevándorlókat. Ilyen például a Helsinki Bizottság, amely a határzár tiltott átlépése
kapcsán azzal érvelt, hogy aggályosnak tekinthető a jogellenes belépéssel kapcsolatos súlyos
jogkövetkezmények alkalmazása." [...]
Vizsgálni kellett azokat a körülményeket is, amelyek a különös méltánylást érdemlő jogvédelmi helyzet
körében is értékelhetőek voltak. Figyelembe kellett venni, hogy a kijelentés témája közügyekre vonatkozik, és a
felperes mint közéleti szereplő szélesebb körű lehetőséggel bír az őt ért negatív tartalmú kijelentések
megválaszolására, cáfolatára, ezáltal a sérelmei részben orvosolhatóak. Az alperes mint a kiadvány kiadója, a
központi államigazgatási szervekről, valamint a Kormány tagjai és az államtitkárok jogállásáról szóló 2010. évi
XLIII. törvény alapján, miniszter által vezetett központi államigazgatási szerv, és mint ilyen, az államhatalom
részeként járt el. Az Alaptörvény I. Cikk (1) bekezdése az alapvető jogok védelmét az állam kötelezettségévé
teszi. Az Alaptörvényben biztosított alapjogok, így a véleménynyilvánítás szabadsága gyakorlásának lehetősége
a közhatalom számára nem biztosított. Éppen ellenkezőleg: a közhatalmat a személyiségi jogok tiszteletben
tartása, a közérdekű adatok, információk terén pontos tájékoztatás terheli, és nem hivatkozhat szervei által tett
nyilatkozatok esetén arra, hogy azok az Alkotmánybíróság határozataiban [pl. 7/2014. (III. 7.) AB határozat]
kidolgozott közügyekkel összefüggő véleménynyilvánítási szabadság, szólásszabadság tágabb védelme alatt
állnak. Figyelembe kellett venni továbbá azt az elsőfokú bíróság által megalapozatlanul mellőzött, és a felperes
által nyomatékosan hivatkozott körülményt, hogy a sérelmezett nyilatkozat - a korábbi nemzeti
konzultációkhoz hasonlóan - valamennyi háztartásba, az internet nyilvánosságához képest szélesebb körben,
közvetlenebbül, hatékonyabban, postai úton eljut az internetes elérhetőség mellett. Ráadásul a közlés úgy
jelenik meg, mint egy állami szervnek az államhatalom kiemelkedően jelentős szervezeti képviselőjének, a
miniszterelnöknek a kísérőlevelével megtámogatott közlése. Az államhatalommal szemben az Alaptörvény által
is elismert alapvető jogok alanyai sérülékenyebbek, az Alaptörvény I. Cikk (4) bekezdése alapján a társadalmi
szervezet részére is biztosított a jóhírnév, melynek fokozottabb alapjogi és jogági védelme is indokolt. A közlés
ezen különleges, nagyobb sérülékenységet eredményező körülményei és módja, a közlés sérelmes tartalmának
valószínűsítése és az ilyen széles körű terjesztés lehetősége a másodfokú bíróság megítélése szerint
megalapozta az ilyen közlésben érintett felperes tekintetében a különös méltánylást érdemlő jogvédelmi
helyzet fennállását.

B) A választási kampány során folytatott kormányzati kommunikáció

megengedhetősége (Kúria Kvk.III.37.421/2018/8.)
A 2018. évi országgyűlési választási kampány idején - amelynek egyik központi kérdése a bevándorlás volt -
a Kormány egy STOP táblát és tömött sorokban menetelő, sötétebb bőrű embereket ábrázoló plakátokat
jelentetett meg országszerte. A plakátok miatt kifogást nyújtottak be a Nemzeti Választási Bizottsághoz
(NVB), mert azok a kormánypártok választási kampányának legfőbb üzentét támogatták, és így sértették az
esélyegyenlőséget. A kifogást elutasító döntését az NVB azzal indokolta, hogy a Kormánynak nemcsak joga,
hanem kötelessége is a tevékeny-
- 17/18 -
ségéről szóló tájékoztatás, ami a szólás- és véleményszabadság keretében tud érvényesülni. Az NVB
álláspontja szerint a kifogást tevő értelmezésének elfogadása olyan módon korlátozná a Kormánynak a
szólás- és véleményszabadság keretei között megjelenő tájékoztatási tevékenységét, ami nem állna
arányban a választási versenybe való be nem avatkozási kötelezettségével. Az NVB határozatát a
kifogástevő megtámadta a Kúrián.
[16] A Kúria az ügy érdemében elsőként azt rögzíti, hogy - szemben az NVB határozatban és a Kormány
nyilatkozatában megjelenő állásponttal - Magyarország Alaptörvényéből nem következik, hogy a Kormány mint
az állam egyik közhatalmi szerve, rendelkezik a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának Alaptörvény IX.
cikke által garantált alapjogával. A véleménynyilvánítás szabadsága mint első generációs kommunikációs
alapjog az egyén számára biztosítja - elsősorban éppen az állami beavatkozással szemben -, hogy
megalapozottan részt tudjon venni a társadalmi és politikai folyamatokban [30/1992. (V. 26.) AB határozat,
50/2003. (XI. 5.) AB határozat, 29/2014. (IX. 30.) AB határozat]. A Kormány ezzel szemben az államhatalom egyik
megtestesítője, ekként a kormányzati kommunikáció korlátozása kapcsán nem alkalmazhatóak az alapjogok
korlátozására kialakított alkotmányos elvek. A Kormányt ugyanakkor - az Alaptörvényben meghatározott
feladatköréből adódóan - megilleti a tájékoztatás joga és lehetősége. Választási kampányidőszakban azonban
ezt a Ve. keretei között kell gyakorolnia.
[17] Az NVB által is hivatkozott kúriai gyakorlat alapján a kampányidőszak alatt a jelöltek és a jelölő
szervezetek a Ve. 2. § (1) bekezdés c) pontjába foglalt esélyegyenlőségének érvényesítése érdekében az állami,
illetve az önkormányzati szerveknek tartózkodniuk kell attól, hogy a pártok szabad versengésébe
beavatkozzanak [...] A Ve. e szabálya lényegében a pártok esélyegyenlőségének a követelményét rögzíti a
választási eljárás során. A parlamenti demokrácia alapja a politikai pártok választópolgári támogatottságért
való versengése. A demokrácia egészséges működése nem képzelhető el politikai pluralizmus és a pártok
politikai küzdelemben való esélyegyenlősége nélkül. Az azonos feltételeket tartalmazó jogi keret garantálja az
állam semlegességét a politikai pártok küzdelmében [...]. [...]
[19] A hivatkozott kúriai ügyekben a pártok esélyegyenlőségének sérelme abból a szempontból merült fel,
hogy az állami vagy önkormányzati szervek által közzétett plakátok, illetve politikai reklámok hasonlóságuk,
összetéveszthetőségük okán felerősítő módon hatottak a jelölt, jelölőszervezet esélyeire, szemben más
jelöltekkel, jelölőszervezetekkel [...] Jelen ügyben a kifogás tárgyává tett kormányzati kommunikáció annyiban
eltérő a [...] ügyben vizsgált politikai reklámtól, hogy a vizsgálat tárgya nem érinti a kormányzati és
kormánypárti kommunikáció grafikai, vizuális kivitelezésének az egyezőségét, mert azok egymástól jól
elkülöníthetőek. Ugyanakkor az elvi kérdés mindkét ügyben azonos. A fent hivatkozott kúriai döntés az elvi
kérdést már eldöntötte akként, hogy jelen ügyre irányadóan az vizsgálandó, a kormányzati plakátkampány
üzenetén keresztül felerősíti-e a kormánypártok kampányában megjelenő üzenetet (kommunikációt), ekként
megbontva a jelöltek és jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőséget. [...]
 [21] A kifogásában és a bírósági felülvizsgálati kérelmében hivatkozott bizonyítékok alapján megállapítható
volt, hogy a kormánypártok kampányának lényegi eleme, központi kampányüzenete az illegális migráció
megfékezése, összekapcsolva azzal az állítással, hogy az ellenzéki pártok támogatják a bevándorlást. A Kúria
hangsúlyozza, hogy önmagában az a körülmény, hogy a kormánypártok a kormányzati kommunikációban is
megjelenő üzeneteket használnak kampányuk során, nem jogsértő, sőt természetesnek tekinthető, hiszen a
választási kampány során a kormánypárti jelölőszervezetek képviselik a kormányzat álláspontját, ösztönözve a
szavazókat a kormányzó párt újraválasztására. A kampányidőszakban ekként elsődlegesen éppen a
kormánypártok feladata a kormányzati kommunikáció közvetítése, hiszen ez biztosítja, hogy a jelölőszervezetek
esélyegyenlősége mellett jelenik meg a kampányüzenet.
[22] Hasonlóan - a korábbi kúriai gyakorlattal összhangban - a Kormány sincs elzárva attól, hogy a
kampányidőszak alatt tájékoztató tevékenységet folytasson, az NVB helyesen mutatott rá arra, hogy ilyen
abszolút tilalom a Ve.-ből nem vezethető le. A kampányidőszak alatt azonban alkalmas a jelölőszervezetek
közötti esélyegyenlőség megbontására az a kormányzati kommunikációs tevékenység, amely formai és/vagy
tartalmi egyezősége okán felerősíti az egyik jelölőszervezet üzenetét, ilyen esetben ugyanis a támogatott
jelölőszervezet kampányüzenete a kampányköltési limitet meghaladó költségráfordításokkal arányosan, több
választóhoz képes eljutni.
[23] A Kúria nem vitatja, hogy a kormányzati kommunikáció törekedett a korábbi kúriai eseti döntéseknek
való megfelelésre, amennyiben megjelenésében (színeiben, jelmondatban, külső hasonlóságban) - ha nem is
időzítésében és tartalmában - a kormánypártok általánosan jellemző választási plakátjaitól eltérő megjelenítést
használt.
[24] Ugyanakkor a kifogásolt kormányzati plakátkampány időzítése és tartalma alapján alkalmas volt arra,
hogy ráerősítsen a kormánypártok központi kampányüzenetére azáltal, hogy vizuális megjelenítésében
kormányzati tájékoztatást, illetve többletinformációt nem tartalmazott, noha képiségében összekapcsolódott a
FIDESZ-MPSZ és KDNP jelölőszervezetek azon kampányüzenetével, hogy míg az ellenzéki pártok a bevándorlást
támogatják, addig a kormánypárt a bevándorlás megfékezésére törekszik.
- 18/19 -
[25] A "STOP" plakát kizárólag képi üzenetet közvetít, a plakáton szereplő egyetlen feliratból mindössze az
állapítható meg, hogy a plakát a Kormány információs kampányának része. Az a körülmény, hogy a "STOP"
plakátkampány része-e a "Magyarország dönt, nem az ENSZ" kormányzati tájékoztató kampánynak e körben
nem releváns, mivel az ENSZ-kampány mint kormányzati tájékoztatás kormányzópártok üzenetét erősítő
hatásának kérdése nem volt tárgya. Ugyanakkor a Kormány érveire reagálva szükséges megjegyezni, hogy a
"STOP" plakátkampány, ha azonos tárgyköre folytán távoli összefüggésbe hozható is a korábbi kormányzati
tájékoztató kampányokkal, az nem zárja ki, hogy egyben valamely jelölőszervezetet, kézenfekvő módon a
kormányzópártok egyik fő választási üzenetét is népszerűsítse, vagy annak hatását erősítse.
[26] A Kúria megítélése szerint a kormányzati tájékoztató tevékenységnek konkrét információtartalommal kell
rendelkeznie, amelynek szükségszerű eleme az információ aktuális jellege. Ez tehát nem szabályozási kérdés,
hanem a tájékoztatási tevékenység fogalmi eleme. Jól prezentálja ezt, hogy a Kormány jelen eljárásban
benyújtott nyilatkozatában részletesen bemutatott 2015 óta folytatott migráció témája köré csoportosuló
tájékoztatási kampányaiban közölni kívánt információk is időről időre az aktuális helyzet szerint változtak. Csak
egy eklatáns példaként utal arra a Kúria, hogy a kvótanépszavazással kapcsolatos tájékoztatási kampány a
népszavazási kampány jogszerű része volt, és a népszavazási kampány adta az aktualitását. Ugyanígy az ENSZ
kampány is a Kormány által nyilatkozatában kifejtett módon valamely aktuális kormányzati tevékenységhez
kapcsolódott.
[27] Jelen esetben az ENSZ kampánnyal való összefüggésre semmilyen módon nem utaló, a korábbi
kampányokhoz képest új információt nem tartalmazó "STOP" kampány választási kampánytól független,
objektív, közérdekű és aktuális információközlés, tájékoztatás tényének megállapításához szükséges lett volna
a Kormány részéről annak bemutatása, hogy mi volt az tény vagy körülmény, amely miatt elkerülhetetlenül
szükségessé vált az évek óta ismert és folyamatosan végzett kormányzati tevékenységéről épp a választási
kampány véghajrájában tájékoztatást adni, mégpedig konkrét információt nem tartalmazó - csak az
alapüzenetet közvetítő - plakátkampány formájában.
[28] A Kúria álláspontja szerint bár a Kormány tájékoztatási tevékenységet folytathat a választási időszakban
is, sőt adott esetben kötelessége is lehet, hiszen a kormányzati munka a választások alatt is folyamatos,
azonban - ahogy azt az Alkotmánybíróság már idézett döntésében kifejtette - az erre vonatkozó szabályokat
(törvényeket) úgy kell alkalmaznia, hogy az egyenlő bánásmódot biztosítsa a választási eljárásban. A "STOP
plakátkampány" objektív szükségességét a Kormány nyilatkozata nem igazolta, és az a plakátkampányból nem
tűnik ki nyilvánvalóan. A Kormány nyilatkozatában arra hivatkozott, hogy ez széles körű szakpolitikai elemzést
igényelne, melyre nincs módja jelen eljárásban biztosított rövid határidők között. A Kúria ezt az érvet azért nem
tudta elfogadni, mert amennyiben a fenti követelményeknek megfelelően, a semlegességre törekedve, mégis
kénytelen volt e plakátkampányt a választási időszakban elindítani a Kormány, akkor az erre vezető tények és
körülmények, indokok eleve rendelkezésre kellett hogy álljanak, hiszen csak ezek megállapításából
következtethetett volna a Kormány a plakátkampány szükségességére. Összefoglalva ez azt jelenti, hogy a
Kúria számára nem azt kellett bemutatni, hogy utólag milyen szakpolitikai indokokkal lehetne megalapozni az
érintett tájékoztatási tevékenységet, hanem csak a plakátkampány melletti kormányzati döntést megalapozó
iratok vagy azok tartalmának összefoglalására lett volna szükség. Ezek bemutatása nélkül a rendelkezésre álló
iratok alapján csak azt lehetett megállapítani, hogy a plakátkampánynak nem volt konkrét, szükséges és
célszerű - a választási kampánytól független - tájékoztatási funkciója.
[29] Mindezért a kérelmező helyesen hivatkozott arra, hogy a "STOP" plakátkampány a tájékoztatási elem -
azaz a konkrét és újszerű információ - hiányára tekintettel nem volt egyértelműen elkülöníthető a
kormánypártok mint jelölőszervezetek fő üzenetétől, és ezen keresztül alkalmas volt a kormánypártok
választási üzenetének felerősítésére, és ekként a jelölőszervezetek közötti esélyegyenlőség Ve. 2. § (1) bekezdés
c) pontja szerinti alapelvének megsértésére.
[30] Végül szükséges kiemelni az NVB határozatának indokolására is tekintettel, hogy a Kúria döntése nem
jelenti azt, hogy a választási kampány időszakában a Kormány tájékoztatási tevékenysége ne érinthetne jelölő
szervezetek által képviselt üzeneteket, amennyiben a tájékoztatásnak van a választási kampánytól független,
attól eltérő, önálló (aktuális) és objektív indoka, és a kormányzati munka megfelelő ellátása, kormányzati
feladat kielégítő elvégzése más - a választási versengést nem érintő - módon nem valósítható meg.

C) A Kormány véleménynyilvánítási szabadsága a népszavazási kampányban

(Kúria Knk.I.37.723/2016/3.)
2016-ban a Kormány kezdeményezése alapján, az "Akarja-e, hogy az Európai Unió az Országgyűlés
hozzájárulása nélkül is előírhassa nem magyar állampolgárok Magyarországra történő kötelező
betelepítését?" kérdésben országos népszavazást tartottak. Az ezt megelőző kampányban a Kormány
"Tudta? Brüsszel egy városnyi illegális bevándorlót akar Magyarországra tele-
- 19/20 -
píteni." szövegű plakátokat tett közzé országszerte, amellyel szemben kifogást nyújtottak be a Nemzeti
Választási Bizottsághoz (NVB). A kifogástevő szerint a kampányban a Kormány nem vehetne részt, vagy ha
igen, akkor legfeljebb semleges pozíciót foglalhatna el, továbbá a Kormány a betelepítésről valótlanságokat
állít, illetve nem egyértelmű megállapításokat tesz, lényeges fogalmakat mos össze manipulatív
szándékkal. A kifogást az NVB elutasította. A döntés indokolása szerint a népszavazási kampány alkalmával
közzétett plakátok és azok közlései egyértelműen a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét élvezik,
a közügyek szabad vitatásának fogalmi körébe tartoznak. A kifogásolt közlés a Kormánynak az általa
kezdeményezett népszavazás tárgyával összefüggő politikai véleményét tartalmazza, amit a politikai
véleménynyilvánítás szabadsága véd. Az NVB határozatát a kifogástevő megtámadta a Kúrián.
[28] Lényegesnek tekintette a Kúria azt is, hogy míg az 5/2015. (II. 25.) AB és a 9/2015. (IV. 23.) AB határozatok
a közszereplők egymás közötti kontextusában rögzítették a véleménynyilvánítás szabadságának preferenciáját,
a határozatokban irányadónak tekintett 7/2014. (III. 7.) AB határozat a politikai véleménynyilvánítás fokozott
védelmét a közügyek egészére nézve mondta ki (indokolás [50] pontja). A Kúria ezen elv miatt is tekintette
népszavazási ügyben irányadónak a véleménynyilvánítás szabadságának az AB által a Ve. kapcsán kidolgozott
tartalmát.
[29] A Kúria összegző értékelése szerint tehát az 53/2016. számú határozat meghozatala során az Nsztv. és a
Ve. rendszerében helytállóan járt el a kérelmezett [Nemzeti Választási Bizottság] akkor, amikor a
véleménynyilvánítás szabadsága, illetve annak korlátai vonatkozásában a korábbi, választási eljárások során
kimunkált, egymással versengő jelöltekre nézve kidolgozott elvekből indult ki.
 [30] A kifogásolt tartalom kapcsán a véleménynyilvánítás/tényállítás elhatárolhatóságának kérdésében a
fentiek alapján a Kúria sem tekinthet el az Alkotmánybíróság kérelmezett által is idézett határozataitól.
Irányadónak kell tekintenie, hogy az Alkotmánybíróság gyakorlatában fokozott alkotmányos védelmet élveznek
az olyan értékítéletek, amelyek a közügyekre vonatkozó vélemények ütközésében kapnak hangot, és a
véleménynyilvánítás szabadsága csak az öncélú, a közügyek vitatásának körén kívül eső megnyilvánulásokkal
szemben nem nyújt védelmet (9/2015. (IV. 23.) AB határozat [37], [38]).
[31] Az Alkotmánybíróságnak az értékítélet, illetve tényállítás közötti különbségtétel alkotmányossági
relevanciáját megfogalmazó tételét a kérelmezett pontosan idézte: "A véleménynyilvánítás szabadsága az
értékítéletet kifejező, az egyén személyes meggyőződését közlő megszólalásokra attól függetlenül kiterjed,
hogy a vélemény értékes vagy értéktelen, helyes vagy helytelen, tiszteletre méltó vagy elvetendő. A tényállítást
tartalmazó megnyilvánulások szintén részei a szólásszabadságnak. Egyrészt valamely tény közlése is kifejezhet
személyes véleményt, másrészt tényközlések nélkül a véleményformálás is ellehetetlenülne." (36/1994. (VI. 24.)
AB határozat, ABH 1994, 219, 230., 7/2014. (III. 7.) AB határozat [49] pont, 5/2015. (II. 25.) AB határozat [27]
pont). A véleménynyilvánítási szabadságnak a választási eljárásban az Alkotmánybíróság általi értelmezése
azzal a következménnyel jár, hogy amennyiben a választási eljárás során az értékítélet a közügyek vitatásának
körén belül marad, tartalmára nézve nem végezhető el a kérelmező által hivatkozott bizonyíthatósági teszt (az
a közlés, amelynek valósága vagy valótlansága bizonyítható, az tény, amelynek valóságtartalma nem
bizonyítható, az vélemény), nem kerülhet sor tényállítás helyes vagy helytelen voltának vizsgálatára.
[32] Az AB határozatok alapján a választási eljárások - ideértve a népszavazási eljárást is - offenzív
véleményeivel/értékítéleteivel szemben a választókat kizárólag a választási ellenfelek defenzív véleményei
védhetik meg. A választási eljárásokban megjelenő, a közügyek vitatásának körén belül maradó vélemények
minősítése kapcsán az Alkotmánybíróság határozatai értelmében a Kúriának nincsenek az Nszt.-ből és a Ve.-ből
származó eszközei.
[33] Az általa kezdeményezett országos népszavazás kapcsán a Kormányt megillető véleménynyilvánítási
szabadságról a kérelmezett a szabályoknak megfelelően, helytállóan fejtette ki álláspontját. Ezt követően
azonban szükségtelenül és megtévesztően rögzítette határozatában, hogy "A Kormány a közzétett plakátokkal
közvetlenül a választópolgárokat szólítja meg, hogy azok tartalmával informálja őket, hogy döntésüket
elősegítse." A népszavazási ügyben a véleményszabadság igazolása a kampányoló szervezet/egyén
önkifejezésére, autonóm cselekvésének fontosságára alapoz, a közügyek megvitatásának lényegi része.
Választási kampány nélkül a választópolgárok nem, vagy csak komoly nehézségek árán tudnának dönteni
[5/2015. (II. 25.) AB határozat]. A jelen országos népszavazási ügyben a Kormány kampány kijelentéseinek
direkt tartalmával szemben az AB határozatok nyomán támasztott alapjogi elvárások nem azonosak az objektív
tényeken alapuló információkkal, ismeretekkel, adatokkal szemben támasztott köznapi követelményekkel.
Ennek következtében a Kormány választási kampányának részeként elhangzó kijelentései legfeljebb
orientálnak, de nem informálnak, így a "városnyi", az "illegális", a "menekült/migráns" kifejezések helyes vagy
helytelen voltára vonatkozó elemzés sem lett volna elvégezhető. A Kormány politikai véleménye kapcsán az AB
határozatok alapján a Kúria sem vizsgálhatta érdemben, hogy kifogásolt közlés egészében vagy részben
tényállításnak minősül-e, amennyiben igen, megalapozott tényállítás-e.
- 20/21 -
I.5. Alanyi jogok és állami kötelezettségek
6. Az alapjogi igény teljesítésének mérlegelhetősége
↑ [102]-[105]
Az alapügyben az indítványozó egy önkormányzati tulajdonú cég átvilágításáról szóló vizsgálati jelentés
kiadását igényelte az érintett cégtől, de az adatigénylését elutasították arra hivatkozva, hogy a vizsgálati
jelentésben foglaltak ügyvédi és üzleti titkok. Az indítványozó ezt követően pert indított a közérdekű adat
kiadása iránt, de a pert az elsőfokú, a másodfokú bíróság és a Kúria előtt is elvesztette azon az alapon,
hogy a vizsgálati jelentés döntés-előkészítő iratnak minősül, illetve hogy a döntési eljárás még nem
fejeződött be. Ezután az indítványozó valódi alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz, és a
Kúria közérdekű adat kiadása iránti perben hozott ítéletének megsemmisítését kezdeményezte. A
határozat az alanyi jogok kikényszeríthetőségéről és a bírósági felülvizsgálat terjedelméről szól.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Azonosítsa a döntésben érintett alapjogot! Jellemezze az alapjogot keletkezése (az alapjogok generációi),
illetve jogi kikényszeríthetősége szempontjából!
2. Ebben az ügyben egy azóta már hatályon kívül helyezett törvényt (a személyes adatok védelméről és a
közérdekű adatok nyilvánosságáról szóló 1992. évi LXIII. törvényt, a határozatban: Avtv.) kellett alkalmazni;
jelenleg ezt a tárgykört az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi
CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) szabályozza. Azonosítsa az Infotv.-ben az ügy tárgyát képező
adatigénylés hatályos jogalapját! Melyek az alapjog gyakorlásának az adatigénylés szempontjából releváns
normatív feltételei és korlátai, amelyek között a jogosult érvényesítheti a jogát?
3. Ki volt az ügyben az alapjog kötelezettje? Miről kell a kötelezettnek adatigénylés alapján döntést hoznia?
Milyen mozgástere van e döntés meghozatalakor: mit köteles a döntéshozatal során mérlegelni, és miért
kizárt a diszkrecionális döntéshozatal?
4. Az Alkotmánybíróság az idézett határozat rendelkező részében alkotmányos követelményként mondta
ki, hogy a bíróságnak az alapjogi kötelezett döntését teljeskörűen felül kell vizsgálnia. Magyarázza el, hogy
a bíróság felülvizsgálati jogkörének terjedelme hogyan függ össze a diszkrecionális döntéshozatal
kizártságával!

A döntéselőkészítő adat kiadása megtagadásának bírósági felülvizsgálata

[5/2014. (II. 14.) AB határozat]
2. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése és I. cikk (3) bekezdése alapján alkotmányos
követelményként megállapítja, hogy a közérdekű adat kiadása iránt indított ügyben eljáró bíróságnak az adat
döntés-előkészítő jellegére történő hivatkozáson alapuló nyilvánosságkorlátozását annak formai és tartalmi
szempontú indokoltságára kiterjedően, a döntéshozatali folyamat lezárására tekintet nélkül, minden esetben
felül kell vizsgálnia. [...]
[24] 1. Az Alaptörvény indítvánnyal érintett VI. cikk (2) bekezdése szerint mindenkinek joga van a közérdekű
adatok megismeréséhez és terjesztéséhez. [...]
[32] Az Alkotmánybíróság [...] hangsúlyozta, hogy a közérdekű adatokra főszabály szerint a nyilvánosság-elv
vonatkozik. Ennek érvényesüléséhez szükséges, hogy az adatkezelő a közérdekű adatok megismerését -
proaktív módon, illetve adatigénylés alapján - biztosítsa. Az alapjog céljára figyelemmel általában az állami vagy
helyi önkormányzati feladatot, valamint egyéb közfeladatot ellátó szervek és személyek tekinthetők az alapjog
kötelezettjeinek. Figyelembe véve azonban azt, hogy az Alaptörvény 39. cikk (2) bekezdése szerint a
nyilvánosság előtti elszámolásra a "közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet" köteles, az általuk kezelt
közérdekű adatokhoz való hozzáférést - különösen erre irányuló igény esetén - a közfeladatot ellátó szerveken
kívüli szervezetnek is biztosítania kell. [...]
 [35] Az [AB] az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése vonatkozásában azt is leszögezte, hogy a közérdekű adatok
megismeréséhez és terjesztéséhez való jog alanya bárki lehet. Az Alaptörvény értelmében tehát az
információszerzéshez kötődő érdekeltség igazolása nem szükséges. Ennélfogva a közérdekű adat kiadására
kötelezett szervnek vagy személynek kell indokolnia az igényelt információ esetleges megtagadását. A
közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog korlátozását érintően tehát a korábbi gya-
- 21/22 -
korlat alapján levezethető, hogy az olyan szabályok, amelyek diszkrecionális jogkört adnak az adatkezelő
szervnek a közérdekű adatokhoz való hozzáférés megtagadására, önmagukban alapjogsértők [...]
[36] 3. Az Alkotmánybíróság az információszabadság korlátozhatóságának általános feltételeit követően a
döntés-előkészítő adatok nyilvánosságkorlátozásának Alaptörvényből eredő kritériumait vizsgálta.
[37] A közérdekű adatok nyilvánosságához való jog általános alapjog-korlátozási kritériumain túl az
Alkotmánybíróság további követelményeket támasztott. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság a döntés
megalapozását szolgáló adatok körében kimondta, hogy "garanciális intézménye a köztisztviselői munka
színvonalának és hatékonyságának, hogy a köztisztviselők döntés-előkészítése szabadon, informálisan és a
nyilvánosság nyomásától mentesen folyik. Ezért az aktanyilvánosság a közbülső munkaanyagokra nem, hanem
csak a végeredményre vonatkozik." [...]
[38] Mivel a döntés-előkészítő adatok korlátozott hozzáférhetősége a közérdekű adatok nyilvánosságához
fűződő alapjog korlátozását jelenti, így annak meg kell felelnie az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglalt
alapjog-korlátozással szemben támasztott alkotmányos követelményrendszernek.
[39] Kiemelendő, hogy ahogy önmagában az igényelt adat döntés-előkészítő jellege még nem vonja maga
után kötelező erővel a közérdekű adat nyilvánosságtól való elzárását, úgy hasonlóan a szóban forgó döntés
meghozatala sem jelenti kényszerítően a döntés-előkészítő jelleg megszűnését és az igényelt közérdekű adat
kiadásának kötelezettségét. Az adatigénylés idején, valamint a jelenleg hatályos szabályozás alapján egyaránt
az adatkezelő szerv vezetőjének mérlegelést igénylő döntésétől függ, hogy a döntés megalapozását szolgáló
adat megismerésére irányuló igényt - a törvényben meghatározott tízéves időtartamon belül - elutasítja vagy
sem. Amennyiben az adatkezelő szerv vezetője a közérdekű adat kiadásának megtagadása mellett dönt, azt az
Alaptörvényből levezethető, valamint a törvényben meghatározott szempontoknak megfelelően indokolni
köteles.
[40] A közigazgatás hatékonyságának mint az információszabadság korlátozási alapjának konkrét esetben
történő megítélésénél a korlátozással érvényesítendő alapjog vagy védeni kívánt érték fennállását is vizsgálni
kell. Ezzel összhangban az Alkotmánybíróság eddig sem tekintette a közérdekű adatok megismeréséhez és
terjesztéséhez való jog korlátozása alkotmányos indokának a pusztán adminisztratív jellegű megfontolásokat,
és kimondta, hogy "[a] közfeladatot ellátó szervek és személyek kényelmi szempontjai nem élvezhetnek
elsőbbséget egy alapvető joggal szemben." [...]
[41] Az Alaptörvény hatálya alatt e tárgyban született döntésében az Alkotmánybíróság követte a korábbi
gyakorlatot. Az [AB korábban] alkotmányos követelményként állapította meg, hogy "a közérdekű adat kiadása
iránt indított ügyben eljáró bíróságnak az adatszolgáltatás-megtagadás jogcímét és tartalmi indokoltságát
egyaránt vizsgálnia kell. A vizsgálatnak ki kell terjednie arra, hogy csak a feltétlenül szükséges mértékben
került-e sor a közérdekű adatszolgáltatás megtagadására. E körben az eljáró bíróságnak vizsgálnia kell azt is,
hogy az adatkezelő szerv nem korlátozta-e indokolatlanul a közérdekű adatokhoz való hozzáférést arra
hivatkozva, hogy az igényelt adatokat az igénylő által meg nem ismerhető adatokkal együtt kezelik, miközben
az utóbbiak felismerhetetlenné tételének nem lett volna akadálya." [...] Az indokolásnak tehát ki kell terjednie
arra, hogy pontosan milyen folyamatban lévő eljárásban meghozandó döntés megalapozását szolgálja a kiadni
kívánt közérdekű adat, másrészt arra is, hogy a közérdekű adat kiadása mennyiben befolyásolja a szóban forgó
döntés meghozatalát, vagyis hogy az meghiúsítaná-e a döntés hatékony végrehajtását vagy ellehetetlenítené-e
az illetéktelen befolyástól mentes, független, hatékony köztisztviselői munkát [...].
[42] A döntés-előkészítő adatok nyilvánossága tehát korlátozható ugyan, de nem diszkrecionális jelleggel,
hanem kizárólag a fenti szigorú követelmények figyelembevételével. Az [AB korábban] megállapította, hogy "a
közérdekű adatok nyilvánossága különösképp hangsúlyosan jelenik meg a nyilvánosságkorlátozásnak abban az
esetében, amikor az az adatkezelő szerv mérlegelésének függvénye. E mérlegelésnek figyelembe kell vennie a
fenti követelmények érvényesülését, s azt is, hogy e szempontokat adott esetben a bírósági eljárás során a
bíróság felülvizsgálhatja. A közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog érvényesülése
érdekében nem tekinthető az Alaptörvénnyel összhangban állónak az olyan korlátozás, amely egy adatot vagy
egy egész dokumentumot végérvényesen elvon a nyilvánosság elől, illetve amely egy dokumentumot annak
tartalmától függetlenül, teljes egészében nyilvánosságkorlátozás alá helyez. A fentiek alapján tehát a
dokumentum egésze - a tartalmától függetlenül - nem minősíthető döntést megalapozó adatnak." [...]
[43] A közérdekű adatok megismeréséhez való jog súlyos sérelmét eredményezi tehát, ha az adatkezelő a
nyilvánosság korlátozásakor pusztán arra hivatkozik, hogy az adat döntést megalapozó adat, de ennek
igazolását mellőzi; ezzel ugyanis kiüresíthetővé válik a közérdekű adatok nyilvánosságához való jog.
[44] 4. Az Alaptörvény VI. cikk (3) bekezdése alapján az információszabadság érvényesülését sarkalatos
törvény, jelenleg az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII.
törvény (a továbbiakban: Infotv.) biztosítja. Az alkotmányjogi panasz tárgyát képező eljárás adatigénylés útján
történő megindításakor az alapjog érvényesüléséhez szükséges alapvető törvényi szabályokat az Avtv.
tartalmazta.
[45] Az Avtv. 2. § 4. pontja szerint közérdekű adatnak minősült a közfeladatot ellátó szerv kezelésében lévő, a
személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy ismeret,
- 22/23 -
függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől. Ennek megfelelően az Avtv.
rendelkezései kötelezték a közfeladatot ellátó adatkezelő szervet, hogy biztosítsa a közérdekű adatok
megismerését, szükség szerint a nem megismerhető adatok anonimizálásával. Az alapügyben az indítványozó
2010. március 23-án fordult dr. Páva Zsolthoz, Pécs Megyei Jogú Város polgármesteréhez a Jelentés kiadása
érdekében. A Jelentés közfeladatot ellátó szerv tevékenységére vonatkozó adatként közérdekű adatnak
tekintendő, melyet a Kúria döntése is megerősített.
[46] Az Avtv. 19. § (1) és (3) bekezdése alapján a közfeladatot ellátó szerv köteles biztosítani azt, hogy a
kezelésében lévő közérdekű adatot bárki megismerhesse. Az Avtv. 19/A. § (1) bekezdése definiálja a döntés
megalapozását szolgáló adat fogalmát, rendelkezik az adatkezelő szerv vezetőjének mérlegelést igénylő
döntéséről, valamint rögzíti, hogy az a keletkezéstől számított tíz évig nem nyilvános. Emellett a 19/A. § (2)
bekezdése a döntés meghozatalát követően rendezi az ilyen adatok megismerése iránti igényekről való
döntésben mérlegelendő szempontokat. A mérlegelés során az Avtv. 19. § (1) bekezdésében szereplő
"közvélemény pontos és gyors tájékoztatása" mellett a 19/A. § (2) bekezdésében említett, illetve a vonatkozó
alkotmánybírósági gyakorlatban kifejtett, idézett szempontok is alkalmazandók. Eszerint a megismerésre
vonatkozó igény akkor utasítható el, ha az a szerv törvényes működési rendjét vagy feladat- és hatáskörének
illetéktelen és külső befolyástól mentes ellátását, így különösen az adatot kezelő álláspontjának a döntések
előkészítése során történő szabad kifejtését veszélyeztetné.
[47] Az Avtv. irányadó rendelkezései értelmében tehát döntés megalapozását szolgáló adat csak az adott
szerv (feladat- és hatáskörébe tartozó) döntése meghozatalára irányuló eljárás során készített vagy rögzített
adat lehetett. Az Avtv. 19/A. §-ának egészéből azonban nem következik kényszerítően az abban definiált
döntés-előkészítő adat nyilvánosságtól való elzárása; épp ellenkezőleg, a 19. §-t és a 19/A. §-t együtt olvasva a
tízéves időtartamon belül a közfeladatot ellátó szerv vezetőjének mérlegelését igényli, hogy a konkrét esetben
a közérdekű adat megismeréséhez és az információszabadsághoz, vagy a döntés hatékony végrehajtásához,
valamint az illetéktelen befolyástól mentes, független, hatékony köztisztviselői munkához fűződik-e nagyobb
érdek.
[48] A Kúria támadott ítélete mindezek alapján azt állapította meg, hogy a kiadni kért Jelentés bár közérdekű
adat, de az annak alapján megindult reprivatizációs eljárás és azzal összefüggő egyéb eljárások folyamatban
léte miatt mégis döntés megalapozását szolgáló adatnak tekintendő, vagyis nem nyilvános.
[49] A Kúria ítélete a nyilvánosságkorlátozás fenntartását a jövőben meghozandó döntések szükségességén
túl a döntés-előkészítő adatokkal kapcsolatos felülvizsgálat korlátolt lehetőségei miatt tartotta indokoltnak. E
körben a Kúria ítéletében kimondta, hogy "[a]z adott esetben azonban a reprivatizációs eljárásban a döntési
folyamatot lezáró és a felek közötti jogviszonyrendszert felszámoló (végső) döntés meghozatalának hiányában
az Avtv. 19/A. § (2) bekezdésének alkalmazására, az adatmegismerési igény elutasítása indokoltságának
vizsgálatára nem kerülhet sor. Az Avtv. 19/A. § (2) bekezdésének rendelkezéséből azonban az is következik,
hogy a döntés meghozatalát megelőzően, az Avtv. 19/A. § (1) bekezdése alapján az adatot kezelő szerv vezetője
által az adatmegismerési igény megtagadásáról hozott döntés indokoltságát és a szükségesség-arányosság
követelményének érvényesülését - a jogszabályban meghatározott tartalmi feltételek hiányában - a bíróság
nem vizsgálhatja felül. A döntés meghozatalát megelőzően az adatot kezelő szerv vezetőjének diszkrecionális
jogkörébe tartozik az ún. automatikus nyilvánosságkorlátozás alá eső, döntés megalapozását szolgáló adat
kiadásáról a döntés annak mérlegelésével, hogy az adatkiadási igénnyel érintett közérdekű adat tekintetében a
nyilvánosság kizárása az Avtv. 19. § (1) bekezdésében foglaltak figyelembevételével indokolt-e." A Kúria
támadott ítéletében tehát arra tekintettel, hogy a "végső" döntés még nem született meg, nem tekinti
alkalmazandónak a közérdekű adatok nyilvánosságához való alapjog korlátozására irányadó tesztet, és ezzel
egyidejűleg a Jelentés kiadását az adatkezelő diszkrecionális jogkörébe utalja, amelyet a bíróság - tartalmi
szempontok hiányában - nem vizsgálhat felül. [...]
[53] A Kúria ítéletében formai szempontból igazolta a döntés-előkészítő adatként való minősítést, amikor az
adatkezelő erre való hivatkozását a becsatolt iratok alapján megállapította és elfogadta. Nem került sor
azonban az adatszolgáltatás-megtagadás tartalmi indokoltságának vizsgálatára azon az alapon, hogy a végső
döntést megelőzően tartalmi szempontok híján az adatkezelő diszkrecionális döntési jogkörébe tartozik a
döntés-előkészítő adatként történő minősítés és így a nyilvánosság korlátozása.
[54] Az Alkotmánybíróság idézett határozatai éppen annak érdekében rendelkeztek a döntés-előkészítésre
történő hivatkozás garanciáiról, hogy az ne váljon egy olyan, pusztán formális, bármikor felhívható korlátozási
alappá, amely a nyilvánosságkorlátozást automatikusan igazolttá teheti. Ezért a korlátozási alapként
hivatkozott döntés-előkészítő jelleg esetén a döntés meghozatalát megelőzően is vizsgálandó, hogy az
adatkezelő alkotmányosan igazolható indokok alapján és csak a feltétlenül szükséges mértékben tagadta-e
meg a közérdekű adatszolgáltatást. E körben minden esetben tartalmi vizsgálati szempontot képez, hogy a
közérdekű adat kiadása mennyiben befolyásolja a szóban forgó döntés meghozatalát, vagyis hogy az
meghiúsítaná-e a döntés hatékony végrehajtását vagy ellehetetlenítené-e az illetéktelen befolyástól mentes,
független, hatékony köztisztviselői munkát. A Kúria ítéletében azonban ennek vizsgálatát az Alaptörvény VI. cikk
(2) bekezdésében foglaltakkal ellentétesen kizártnak tartotta, amely e vonatkozásban a közérdekű adatok
nyilvánosságához való alapjog sérelmét eredményezte.
- 23/24 -

I.6. Alapjogi tesztek

7. Az általános alapjogi teszt alkalmazása
↑ [114]-[130]
Az európai jogvédő fórumok jellemzően a több, egymásra épülő vizsgálati lépcsőből álló arányossági teszt
alkalmazásával foglalnak állást az alapjog-korlátozás megengedhetőségéről.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Az egyes ügyekben mely bíróság, milyen jogforrás alapján, milyen aktus felülvizsgálata során alkalmazta
az alapjogi tesztet?
2. Azonosítsa az alapjogi teszt egyes lépéseit a bírósági döntésekben! Az egyes döntések mely bekezdései
szólnak (i) a legitim célról, (ii) az alkalmasságról, (iii) a szükségességről, illetve (iv) az arányosságról?
3. Egyértelműen elkülönülnek egymástól a teszt szerkezeti elemei? Mi a jelentősége annak, hogy
azonosíthatók-e, jól követhetők-e a teszt lépései a bírósági döntések indokolásában?
4. Előfordulnak olyan esetek, amelyekben vitatható lehet, hogy a vizsgált alapjog-korlátozás valamely
jellemzőjét az alapjogi teszt mely altesztje körében kell értékelni, például, hogy szükségességi vagy
arányossági kérdésnek tekintendő-e. Található ilyen szempontból bírálható érvelés a bírósági
határozatokban?
5. Azonosítsa a döntésekben elfogadott legitim jogkorlátozási célokat! Minek minősülnek az egyes
jogkorlátozási célok: alanyi alapjognak, intézményvédelmi kötelezettségnek, közérdeknek stb.?
6. Foglalja össze egy-egy mondatban, hogy miért minősítette a bíróság az adott jogkorlátozást alkalmasnak,
illetve szükségesnek!
7. Gyűjtse össze az arányossági mérlegelés körében figyelembe vett pró és kontra érveket, szempontokat!
8. Az alapjogi teszt mely altesztje körében vettek figyelembe a bíróságok a jogtudományon kívüli
tudományos eredményeket? Milyen tudományok, szakterületek eredményeit használták a bíróságok
döntéseik meghozatalakor? Hogyan alapozták meg ezeknek az eredményeknek a felhasználását? Mi a
jelentősége e jogtudományon kívüli tudományos eredmények figyelembevételének?
A) Az Alkotmánybíróság határozata a kötelező védőoltásról [39/2007. (VI. 20.)
AB határozat]
Szülők fordultak az Alkotmánybírósághoz, mivel a Tisztiorvosi Szolgálat gyermekeik hiányzó védőoltásainak
beadatására kötelezte őket. A szülők indítványa alapján az Alkotmánybíróság az egészségügyi törvény,
illetve végrehajtási rendelete egyes rendelkezéseinek alkotmányosságát vizsgálta, ennek során alkalmazta
a szükségességi-arányossági tesztet is.
1. [...] Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint az alapjogot korlátozó szabályozás akkor alkotmányos,
ha alkalmas valamely legitim jogalkotói cél elérésére, továbbá megfelel a szükségesség és arányosság
követelményeinek. Az emberek egyes alapvető jogainak korlátozásához legitim cél lehet mások alapvető
jogainak védelme [...], továbbá az állam intézményes (objektív) alapjog-biztosítási kötelezettsége [...], valamint
egyes alkotmányos közcélok érvényesítése [...].
Az állam csak abban az esetben korlátozhatja az alapjogokat, ha a legitim célok védelme más módon nem
érhető el. "Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához tehát szükséges, hogy a korlátozás megfeleljen az
arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél fontossága és az ennek érdekében okozott alapjogsérelem
súlya megfelelő arányban legyenek egymással. A törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére
alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni." [...]
3. Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy alkotmányosan elfogadható jogalkotói cél elérésére alkalmas és
ahhoz szükséges beavatkozásnak minősülnek-e az [...] támadott rendelkezéseivel intézményesített,
gyermekkorúak számára kötelező védőoltások.
3.1. Az indítványozók - természettudományos álláspontokra hivatkozó - véleménye szerint a gyermekeknek
- 24/25 -
adott védőoltások nem védik hatékonyan az egyént és a társadalmat, ugyanakkor valós veszélyt jelentenek a
beoltott személy egészségére, bizonyos esetekben halált is okozhatnak. Kétségtelen, hogy a tudományos
életben is vannak képviselői annak a nézetnek, hogy nem a kórokozók okozzák a betegségeket, ezért a
védőoltások szükségtelenek, sőt károsak.
Az Alkotmánybíróság a kérdés megítélésével kapcsolatban két megállapítást emel ki a gyakorlatából. [...] a
"tudományos igazságok kérdésében állást foglalni csak maga a tudomány lehet kompetens". [...] A gyermekek
jogait és szabadságát veszélyeztető külső hatások általános megítélésére is vonatkoztatható az
Alkotmánybíróság [korábban] megfogalmazott állítása: "egy-egy rizikó felbecsülése nem szorítkozhat pusztán
valamely szaktudomány saját területére korlátozott értékelésére, hanem azt kell mérlegelni, hogy az az adott
társadalmi körülmények között az érintett gyermekcsoport fejlődésére és jövőjére milyen hatással lehet." [...]
Mindebből az Alkotmánybíróság azt a következtetést vonja le, hogy a természettudományos igazságok
eldöntésére a tudomány képviselői hivatottak. Ugyanakkor a természettudományos ismeretekkel összefüggő
alkotmányossági problémák megoldásához a szaktudományos álláspontoknál szélesebb vizsgálódás lehet
szükséges.
3.2. Az Alkotmánybíróság kiemeli, hogy nem az alkotmánybírósági eljárás a tudományos igazságok és a
versengő tudományos nézetek közötti választás döntőfóruma. A tudomány kompetenciája és autonómiája az
Alkotmánybíróság számára is meghatározó. Demokratikus társadalomban elsősorban a megfelelően
szabályozott, ésszerű és nyilvános jogalkotási eljárások során kell figyelembe venni a tudomány megállapításait
és a tudomány képviselőinek javaslatait.
Jelen esetben az Alkotmánybíróság tekintettel volt arra, hogy az Egészségügyi Világszervezeten belül
létrehozott Department of Immunization, Vaccines and Biologicals rendszeresen fogalmaz meg ajánlásokat és
közöl felméréseket a védőoltások alkalmazásáról. Az indítványok benyújtásakor az Immunization policy, Global
programme for Vaccines and Immunization (1996), majd a Vaccines, Immunization and Biologicals (2002-2005
Strategy) című dokumentum fogalmazta meg, hogy az államoknak milyen lépéseket indokolt tenniük a
gyermekek és a társadalom többi tagja fertőző betegségekkel szembeni védettségének erősítése érdekében. A
legújabb felmérések eredményeit pedig a WHO vaccine-preventable diseases: monitoring System 2006 global
summary című dokumentum tartalmazza (http://www.who.int/vaccines-documents/).
3.3. Az Alkotmánybíróság tényként fogadta el, hogy a ma meghatározó tudományos világkép alapján az
Egészségügyi Világszervezet globális kampányt folytat a gyermekek immunizálásáért, és ezen keretek között
helyezkedik el a magyarországi jogalkotás is. Az Egészségügyi Világszervezet stratégiai célja, hogy a lakosság
immunizáltsága világszerte elérje a 95%-ot. A magyarországi statisztikák ennél kedvezőbbek, a hazai oltási
intézményrendszer nemzetközileg elismert eredményeket mutat fel. Mindezeket figyelembe véve az
alkotmánybírósági eljárás során nem kérdőjelezhető meg, hogy a védőoltások (köztük az életkorhoz kötött
védőoltások) az emberi szervezet fertőző betegségekkel szembeni ellenálló képességének fokozását és a
fertőző megbetegedések elterjedésének megelőzését szolgálják. Tehát egyfelől az egyént (a gyermeket) védik a
fertőzéstől, másfelől az egész társadalmat a járványok megjelenésétől.
Köztudott, hogy a kórokozók terjedésével létrejövő járványok gyakran okoznak egészségkárosodással és
halállal járó szenvedéseket az emberiségnek. Az orvostudomány a XVIII. század végén ismerte fel, hogy a
védőoltások az emberi szervezetet antitestek, azaz olyan fehérjék termelésére ösztönzik, amelyek megvédik a
szervezetet a kórokozók elszaporodásától. A járványok elleni védekezés hagyományos modelljét az iparosodott
országokban megjelenő tömeges fertőződések leküzdése érdekében dolgozták ki a XIX. század végén. Ennek
része, hogy a veszélyeztetett csoportok tagjait védőoltásban kell részesíteni.
Mára számos - egykor óriási károkat okozó - fertőző betegség visszaszorult, a nyugati társadalmakban a
járványok elleni védekezés igen hatékony rendszerei működnek. Mindebben jelentős szerepe volt annak, hogy
védőoltásokat fejlesztettek ki, és immunizálták a társadalmak tagjait. Számos betegség előfordulásának
csökkenéséhez természetesen az is hozzájárult, hogy javultak a higiénés viszonyok, valamint a táplálkozási
feltételek és szokások.
3.4. A fentiek alapján az Alkotmánybíróság [a támadott jogszabályokban] előírt, életkorhoz kötött védőoltások
alkalmasságának és szükségességének megállapításához egyfelől a gyermekek megfelelő testi, szellemi és
erkölcsi fejlődésének biztosítását, másfelől az egész társadalom fertőző betegségekkel, járványokkal szembeni
védelmét tekintette irányadónak.
3.4.1. Az Alkotmány [...] kimondja, hogy minden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom
részéről arra a védelemre és gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez
szükséges. Ebből következően a gyermekek alapvető jogainak a védelmére garanciális jellegű szabályokat kell
kialakítani. Az Alkotmánybíróság korábban kifejtette, hogy a gyermekek következmények felmérésére való
képességének hiányára tekintettel a védelmükre megalkotott jogszabályok alapjog korlátozásával is járhatnak
[...]
3.4.2. Az Alkotmánybíróság a kötelező tüdőszűrés alkotmányosságát vizsgáló [...] határozatban járványügyi
közérdekkel indokolta az alapjog-korlátozást. "Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a jelen ügyben a
korlátozás oka a járványügyi közérdek; a fertőző betegség minél korábbi felismerése, forrásainak felkutatá-
- 25/26 -
sa, illetve a fertőzés veszélyének elhárítása. Az indítványozó álláspontjával ellentétben tehát nem arról van
szó, hogy a [...] szabályozás megsérti a tüdőszűrésre kötelezettek egészséghez való jogát, hanem arról, hogy
önrendelkezési jogukat korlátozza a fenti alkotmányos cél érdekében." [...] az államnak az [egészséghez való
jogból] következő egészségvédelmi kötelessége kivételes esetekben még a döntésképes egyén választásával
szemben is elsőbbséget élvezhet. [...]
Az életkorhoz kötött védőoltások esetében a gyermek jogainak védelme és a járványügyi közérdek nem
különíthető el teljesen, mivel az oltások jelentős részben a közösségben élő gyermekek egészségének védelmét
szolgálják. Az óvodai, iskolai és más csoportokban együttlévő gyermekek hatással vannak egymás egészségi
állapotára, a fertőző betegségek gyakran terjednek szét a gyermekközösségekben. Ezért az államnak a
gyermekek jogainak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettségét [...] és az egészségvédelmi
kötelezettség részét képező járványügyi feladatait [...] egymással összefüggésben kell figyelembe venni.
3.5. Az Alkotmánybíróság az életkorhoz kötött védőoltások alkalmasságának és szükségességének
megállapításakor figyelembe vette, hogy az Egészségügyi Világszervezet ajánlásaiból nem következik, hogy
bírósági úton kikényszeríthető, kötelező védőoltási rendszert indokolt intézményesíteni. Az [indítványhoz]
mellékelt dokumentumok tényszerűen igazolják, hogy több demokratikus állam nem a védőoltások kötelezővé
tételével igyekszik elérni a társadalom minél nagyobb részének immunizálását.
Az Egészségügyi Világszervezet azt az elmúlt évtizedekben elterjedt bioetikai felfogást közvetíti, hogy a
járványok, amelyek soha nem maradnak az országhatárokon belül, elsősorban nem az alapvető jogok
korlátozásával fékezhetők meg. Tapasztalatok bizonyították, hogy a kizárólag kényszeren és kötelezésen
alapuló eljárásokban az emberek nem mindenben tettek eleget a hatóságok előírásainak, titokban vagy nyíltan
megszegték a rendelkezéseket, ezért a járványok elleni védekezés nem volt hatékony. Az eredményes
közegészségügyi fellépés alapja, hogy a hatóságok együttműködjenek az emberekkel, tudatosítsák a fertőző
betegségekkel kapcsolatos információkat, és megfelelő bizalomra tegyenek szert az érintettek köreiben. A
szükséges anyagi források diszkrimináció-mentes biztosítása, a hatósági személyek helyett a háziorvosok
bevonása és a kölcsönös tájékoztatás hozzájárulhat ahhoz, hogy az érintettek ne személyük elleni
támadásként, hanem a javukat szolgáló ellátásként fogják fel a közegészségügyi beavatkozásokat. Kötelező és
kényszerítő jogi eszközök igénybevétele általában csak a végső eszköz lehet a közegészségügyi célok elérése
érdekében.
Mindazonáltal az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, a gyermekek egészségének védelme és a fertőző
betegségek elleni védekezés alkotmányosan elfogadható indok az alapjog-korlátozásra. A fertőző betegségek
elleni védőoltások immunizálják a beoltott gyermekeket. A gyermekközösségek és általában a társadalom
úgynevezett kollektív immunitásához azonban szükséges az, hogy az egyes betegségek elleni védőoltásokat az
érintettek túlnyomó többsége megkapja. A fertőző betegségek terjedése és a járványok megjelenése - egyéb
feltételek mellett - akkor előzhető meg, ha a gyermekközösségek, illetve a társadalom immunizált tagjainak
száma nem csökken egy kritikus pont alá. Megjegyzendő továbbá, hogy az oltás elmaradása elfogadhatatlan
mentességet jelentene azok számára, akik nem egészségügyi vagy lelkiismereti okból, hanem azért nem
oltatják be magukat (gyermeküket), mert bíznak abban, hogy mások megkapják az oltást, és így nem lesz
járvány, ezért ők sem fertőződnek meg.
3.6. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy általában véve az - [...] intézményesített -
életkorhoz kötött védőoltások nem minősíthetők szükségtelen alapjog-korlátozásnak. Tekintettel a
természettudományos előfeltevésekre, az [...] előírt, életkorhoz kötött védőoltások alkalmas és szükséges
eszköznek minősülnek egyfelől a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosításához,
másfelől az egész társadalom fertőző betegségekkel, járványokkal szembeni védelméhez. A gyermekek testi-
lelki integritásához való jogának és a szülők gyermekeik gondozásához fűződő alapjogának korlátozását
szükségessé teszi egyrészt az államnak [a gyermekek jogaiból] következő intézményes (objektív) alapjog-
biztosítási kötelezettsége, másrészt [az egészséghez való joghoz] kapcsolódó közegészségügyi, járványügyi
közérdek mint alkotmányos cél. [...]
4.1. Az alapjog-korlátozás arányossága az alkotmányos cél és a jogkorlátozó eszköz összevetésével állapítható
meg. A jogalkotó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni. A
21/1996. (V. 17.) AB határozatban az Alkotmánybíróság az arányossági vizsgálat keretében értékelte, hogy a
korlátozó szabályozás konkrét, fenyegető veszélytől óvja-e meg a gyermekeket, és megállapította, hogy a
kockázatok mérlegelésénél a konkrét körülményeket kell figyelembe venni. [...]
A kötelező tüdőszűrésről hozott [...] AB határozat a járványügyi közérdeket, valamint az egészségügyi
beavatkozás nagyságát és a jogszabályi garanciákat vetette egybe. "A vizsgálat a járványügyi közérdekre
hivatkozással - minimális sugárterhelés mellett - egy nem invazív vizsgálatot, egy nagyon enyhe beavatkozást
tesz lehetővé. Az R. kifogásolt rendelkezései továbbá csak olyan esetekben teszik kötelezővé a szűrővizsgálat
elvégzését, amikor a gümőkóros megbetegedés előfordulásának veszélye egy adott közösségben fokozott.
Ugyanakkor a felesleges sugárterhelés elkerülésének érdekében [...] a vizsgálattól el lehet tekinteni, ha valakin
egy éven belül végeztek mellkas-átvilágítást, és nála gümőkóros elváltozást nem észleltek.
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az R. kifogásolt rendelkezései járványügyi közérdekből az egyén
önrendelkezési jogának, illetve testi integritáshoz fűződő jogának szükséges és arányos korlátozását jelentik."
[...]
A 43/2005. (XI. 14.) AB határozat arányosságra vonatkozó megállapítása szerint "a beavatkozás megen-
- 26/27 -
gedhetőségének vizsgálatakor mindig mérlegelni kell a személyiségvédelmi célokat és az igényelt
egészségügyi eszközöket, módszereket". [...]
4.2. Az életkorhoz kötött védőoltások mint alapjog-korlátozó beavatkozások arányosságát a járványügyi célok
és indokok, valamint a szabályozásban megjelenő korlátozások és garanciák összevetése határozza meg. Az
Alkotmánybíróság a jelen ügyben az alkotmányjogi panasz alapján az Eütv1. 15. § (1) bekezdésének általános
rendelkezését és az azt végrehajtó R1. 4. §-ában foglalt szabályokat vonhatja be az arányossági vizsgálatba.
4.2.1. A védőoltások elmaradása veszélyeztetheti az egyént és a közösséget. Ugyanakkor nincsenek
veszélytelen védőoltások. A kockázatok - elvileg - az enyhe oltási reakcióktól (allergiás tünetek, hőemelkedés,
fejfájás stb.) a maradandó fogyatékosságon át a beoltott személy haláláig terjednek. Amikor az állam
kötelezővé tesz egyes védőoltásokat, a kockázatok viseléséről dönt. Az állam Alkotmányból fakadó kötelessége,
hogy kizárólag olyan betegségek megelőzésére írjon elő oltási kötelezettséget, amelyek esetében az feltétlenül
indokolt, és a gyermekek csak olyan védőoltásokat kapjanak, amelyek a lehető legkisebb egészségügyi
kockázattal járnak. Az állam köteles gondoskodni arról, hogy a gyermekek megfelelő életkorban kapják meg az
oltásokat. A kockázatok szempontjából alapvető jelentőségű, hogy az oltóanyagok minőségéről,
megbízhatóságáról, folyamatos ellenőrzéséről is végső soron az államnak kell gondoskodnia. Mindezt a
gyermekeknek a [...] személyi integritáshoz való joga követeli meg, valamit ez következik az államnak az [...]
élet- és egészségvédelmi kötelességéből is.
Az Eütv1. 15. § (1) bekezdése alapján az R1. 4. § (1) bekezdése határozta meg az egyes betegségek elleni
kötelező gyermekkori védőoltások körét. A (3) bekezdés arról rendelkezett, hogy a védőoltások egyik részében
a 7. életévig, másik részében a 14. életévig áll fenn a védőoltás beadására vonatkozó kötelezettség.
Az indítványozók nem egyes védőoltásokat vagy konkrét életkori határokat kifogásoltak, hanem az oltási
rendszert. Az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy ezek a rendelkezések olyan természettudományos
előfeltevéseken alapulnak, amelyeket a jogalkotónak kötelessége volt figyelembe venni, továbbá az ezekben a
rendelkezésekben körvonalazódó oltási rendszer (a betegségek köre és a beoltási korhatár) összhangban volt
az Egészségügyi Világszervezet ajánlásaival. Az Alkotmánybíróság elfogadta a jogalkotónak azt a tudományos
ismeretekre támaszkodó előfeltevését, hogy az intézményesített védőoltások egyént és társadalmat érintő
előnyei messze meghaladják azokat a lehetséges károkat, amelyek mellékhatásként jelentkezhetnek a beoltott
gyermekeknél. A védőoltások elmaradása általában véve sokkal nagyobb kockázatot jelent a gyermekek
egészségére, mint a védőoltások.
A természettudományos ismeretek, felmérések és előrejelzések alapján - az Alkotmányból következő
hatáskörében - az egészségügyi miniszternek, a Kormánynak és az Országgyűlésnek kell meghatároznia az
egyes fertőző betegségek elleni konkrét védekezés leghatékonyabb eszközeit. Az Alkotmánybíróság jelen
ügyben az alkotmányjogi panasz alapján nem látott indokot az R1. 4. § (1) és (3) bekezdése
alkotmányellenességének megállapításához vezető beavatkozásra.
4.2.2. Amennyiben a jogalkotó egyes fertőző betegségek megelőzése érdekében gyermekek védőoltására
vonatkozó kötelezettséget állapít meg, akkor a gyermekek személyi integritáshoz való joga és a szülők -
világnézetüknek és lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelő - gondoskodáshoz való joga számos jogszabályi
biztosítékot követel meg. Ezek egy része pusztán azért szükséges, hogy az érintettek megismerjék a
kötelezettségeket, és azoknak megfelelő magatartást tanúsíthassanak. A jogszabályoknak emellett széles
körűen biztosítaniuk kell azokat a jogosultságokat, amelyeket maga a védőoltási kötelezettség tesz
elengedhetetlenné. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az életkorhoz kötött védőoltási kötelezettség nem
szükségtelen alapjog-korlátozás. Ugyanakkor az alapjog-korlátozás arányossága függ a konkrét jogszabályi
rendelkezések tartalmától.
Azok a demokratikus államok, amelyek kötelezővé tettek egyes védőoltásokat, jogszabályi garanciákkal előzik
meg az alapvető jogok túlzott mértékű korlátozását. A szlovén Alkotmánybíróság a védőoltások
alkotmányosságáról hozott átfogó határozatában lényeges jogosultságnak nevezte - egyebek mellett - az
oltásra kötelezettek (gyermekek esetében a szülők vagy a gyám) megfelelő tájékoztatását, egészségügyi indok
esetén az oltás alóli ideiglenes vagy végleges mentesítést, valamint a megfelelő mentesítési eljárást. [...] Az
olasz Alkotmánybíróság azt fogalmazta meg, hogy a jogalkotónak kártalanítást kell biztosítania a védőoltás
esetleges káros következményeiért. [...]

B) A Fővárosi Törvényszék ítélete véleménynyilvánítással elkövetett

garázdaság vádjáról (Fővárosi Törvényszék 20.Bf.6646/2016/7.)
Garázdaság miatt emelt vádat az ügyészség egy közszereplővel szemben, amiért az egy tüntetésen
felállított, majd jelképesen ledöntött miniszterelnök-szobor letört fejébe belerúgott. A vádlottat az elsőfokú
bíróság bűncselekmény hiányában felmentette, de az ügyész fellebbezett a vádlott bűnösségének
megállapítása és büntetés kiszabása végett. Az alábbi szemelvény a fellebbezést elbíráló másodfokú
ítéletből származik.
- 27/28 -
 A védő perbeszédében helytállóan hivatkozott arra, hogy az ügyészség a cselekmény megítélésekor, így
többek közt annak kihívóan közösségellenésségének vizsgálatakor kizárólag a garázdaság bűncselekmény
fentebb hivatkozott ítélkezési gyakorlatát vette alapul, azonban a cselekmény jellegére tekintettel elmulasztotta
e kérdéskört a véleménynyilvánítás szabadságával - mint az Alaptörvényben biztosított joggal - összevetve,
azzal egységesen megvizsgálni, amely értékelési szempontot az elsőfokú bíróság is figyelmen kívül hagyott,
azért azt a másodfokú bíróság jelen helyen pótolja.
Az Alaptörvény VIII. cikkének (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van a békés gyülekezéshez, továbbá a
gyülekezési jogról szóló [...] törvény [...] kimondja, hogy a gyülekezési jog gyakorlása keretében békés
összejövetelek, felvonulások és tüntetések tarthatók, amelyeken a résztvevők véleményüket szabadon
kinyilváníthatják. Ez utóbbi törvényi rendelkezés összhangban áll az Alaptörvény IX. cikkének (1) bekezdésével,
melynek értelmében mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához. A másodfokú bíróság e
körben utal még az Egyesült Nemzetek Közgyűlése által 1966. december 16-án elfogadott és Magyarországon
az 1976. évi 8. törvényerejű rendelettel kihirdetett Polgári és Politikai Jogok Egyezségokmánya 19. Cikkének 2.
pontjára is, mely ugyancsak kimondja, hogy mindenkinek joga van a szabad véleménynyilvánításra, továbbá
hivatkozik Az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt és
Magyarországon az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett Egyezmény 10. Cikkének 1. pontjára, amely szerint
mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
Az Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata szerint a véleménynyilvánítás
szabadságának kitüntetett szerepe azzal jár, hogy egyrészt csak kivételes jelleggel kell engednie a korlátozásra
felhozott más jogokkal, illetve alkotmányos értékekkel szemben, másrészt a szabad véleménynyilvánítást
korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni. "A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő
korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére
szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely intézmény közvetítésével véd, és legkisebb, ha
csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (például a köznyugalom)" (7/2014. (III. 7.) AB határozat
IV/1.2. pontja).
A vád tárgyává tett garázdaság büntette köznyugalom elleni bűncselekmény, ezért jelen esetben azt kellett
megvizsgálni, hogy indokolt-e a vádlott szabad véleménynyilvánításhoz való jogának korlátozása a
köznyugalom érdekében.
Az irányadó tényállás szerint a vádlott a vád tárgyává tett magatartását a hatóságok által tudomásul vett,
békés keretek között lezajlott és rendőri intézkedést nélkülöző olyan politikai demonstráción valósította meg,
amelynek a szervezők szerinti célja az "Orbán-rendszer" elleni tiltakozás volt. A tüntetés szimbolikus aktusaként
került sor a szobor ledöntésére, majd a vádlott ugyancsak a politikai véleményének hangot adva rúgott bele a
szobor leszakadt és elgurult fejébe. Ez utóbbi ténnyel kapcsolatban a másodfokú bíróság kiemeli, hogy az
Alkotmánybíróság a 7/2014. (III. 7.) AB határozatának III/2.1. pontjában arra is rámutatott, hogy az Emberi Jogok
Európai Bírósága gazdag gyakorlattal rendelkezik azoknak a sajátos mércéknek a kidolgozásában, amelyek a
közügyek vitatása során elhangzott véleménynyilvánítások korlátozhatóságára vonatkoznak, amely sajátos
mércék a szólásszabadság értelmezésének azt az általánosan meghatározó elvét bontják ki a közügyek vitatása
körében, mely szerint ez a szabadság a demokratikus társadalom alappilléreinek egyikeként mind a társadalmi
haladásnak, mind az egyén kibontakozásának alapvető feltétele, amely a sértő, meghökkentő vagy aggodalmat
keltő véleményeket is védelmezi. Ugyanebben a határozatában az Alkotmánybíróság azt is kifejtette a IV/1.4.
pont alatt korábbi gyakorlatára visszautalva, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága az értékítéletet kifejező, az
egyén személyes meggyőződését közlő megszólalásokra attól függetlenül kiterjed, hogy a vélemény értékes
vagy értéktelen, helyes vagy helytelen, tiszteletre méltó vagy elvetendő, amely megállapítás nyilvánvalóan
alkalmazandó a véleményként értékelhető szimbolikus cselekedetekre is.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az Alkotmánybíróság által kidolgozott szempontokra, továbbá a Kúria
Bfv.III.573/2016/5. számú végzésében írtakra is figyelemmel megállapítható, hogy a vádlott cselekménye nem
lépte túl a szabad véleménynyilvánítás határát, így e jogának korlátozása nem indokolt a köznyugalom
érdekében. Az Alaptörvény által védett jogok gyakorlása, így az alkotmányos keretek között végrehajtott
véleménynyilvánítás nem lehet kihívóan közösségellenes, az ilyen magatartás tehát nem tényállásszerű.
A törvényi tényállási elemek megvalósulásának vizsgálódását a másodfokú bíróság jelen ponton be is
fejezhetné, mivel bármely tényállási elem hiányakor a bűncselekmény már nem állapítható meg, azonban az
elsőfokú ítélet indokolásában, továbbá az ügyészi és védői perbeszédekben elhangzottak miatt kitér az
erőszakos magatartás - mint törvényi tényállási elem - vizsgálatára is.
 A garázdaság elkövetési tárgya - jelen esetben az irányadó tényállás alapján a passzív alany vizsgálata
szükségtelen e bűncselekmény vonatkozásában - az a dolog, amely ellen az erőszakos magatartás irányul.
A Kúria a már hivatkozott Bfv.III.573/2016/5. számú határozatában rámutatott arra, hogy az erőszakos
magatartás a cselekmény jellegére utal, az állagsérelem tényétől független, így a kihívó közösségellenes
magatartás jellemzője, ugyanakkor nem erőszakos az állagsérelmet okozó magatartás sem, ha az nem függ
össze kihívó közösségellenességgel. Mindebből következően az alkotmányos gyakorlatba nem ütköző
véleménynyilvánítás körében kifejtett dolog elleni erőszak a garázdaság szempontjából nem lehet erőszakos
- 28/29 -
magatartás. A véleménynyilvánítás alkotmányos keretek közötti, jelképes kifejezése tehát akkor sem
erőszakos magatartás, ha dolog elleni erőszakkal valósul meg.
Az eddig kifejtetteket összefoglalva megállapítható, hogy a vádlott cselekményének ízlésessége ugyan
megkérdőjelezhető, az a korábban kifejtettek szerint alkalmas volt megbotránkozás és riadalom keltésére,
azonban a cselekmény a véleménynyilvánítás szabadságával kapcsolatban leírtak okán a kihívó
közösségellenesség és ezzel összefüggésben az erőszakos jelleg hiánya miatt nem valósít meg bűncselekményt,
nem igényli az állam büntetőjogi beavatkozását.
Mindezekre tekintettel a megalapozott tényállásból okszerűen vont következtetést az elsőfokú bíróság arra,
hogy két törvényi tényállási elem hiánya miatt a vádlott terhére nem állapítható meg a garázdaság
bűncselekmény elkövetése [...].

C) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete az Uj kontra Magyarország

ügyben (Uj v. Hungary, no. 23954/10, 19 July 2011)
A magyar bíróságok egyhangúan bűnösnek mondták ki azt az újságírót, aki egy napilapban publikált
glosszában az állami tulajdonú Tokaji Kereskedőház olcsó borairól úgy nyilatkozott, hogy azok szarok ("de
hát ez szar!", "magyarok százezrei isszák büszkén, sőt áhítattal a szart"). Az Emberi Jogok Európai Bírósága
a véleménynyilvánítási szabadság büntetőjogi szankcionálását az arányossági teszt alapján bírálta el.
15. A Bíróság megjegyzi: a Kormány nem vitatta, hogy beavatkozás történt a kérelmező véleménynyilvánítás
szabadságához fűződő jogába. A Bíróság megismétli: a 10. cikk 1. bekezdése alapján a kérelmező számára
biztosított jogokba történt beavatkozás sérti az Egyezményt, ha nem felel meg a 10. cikk 2. bekezdésében
foglalt követelményeknek. Ezért azt kell eldönteni, hogy a beavatkozás "törvényben előírt" volt-e, a
bekezdésben foglalt törvényes célt vagy célokat szolgált-e, és "egy demokratikus társadalomban szükséges"
volt-e azon célok eléréséhez.
16. A Bíróság észrevételezi, hogy a panaszolt intézkedés törvényes volta a Büntető törvénykönyv 180. § (1)
bekezdésén alapult. Ilyen módon a Bíróság meggyőződött arról, hogy az intézkedés "törvényben előírt" volt, és
ezt a felek nem vitatták. A Bíróság továbbá elfogadja, hogy a beavatkozás törvényes célt szolgált, nevezetesen
mások jó hírnevének vagy jogainak védelmét, amit a felek szintén nem vitattak. Azt kell még eldönteni, hogy a
beavatkozás "egy demokratikus társadalomban szükséges" volt-e.
17. A demokratikus társadalomban szükségesség tesztje annak eldöntését kívánja meg a Bíróságtól, hogy a
panaszolt beavatkozás "nyomós társadalmi szükséglet"-nek felelt-e meg. A Szerződő Államok bizonyos
terjedelmű mérlegelési jogkörrel rendelkeznek annak megítélésében, hogy fennáll-e ilyen szükséglet, e jogkör
azonban európai ellenőrzéssel jár együtt, amely mind a jogszabályokra, mind az azokat alkalmazó
határozatokra - beleértve a független bíróságok határozatait is - kiterjed. Ilyen módon a Bíróság jogosult
végleges döntést hozni abban a kérdésben, hogy valamely "korlátozás" összeegyeztethető-e a 10. cikk alapján
védelemben részesített véleménynyilvánítás szabadságával [...]. Bár a véleménynyilvánítás szabadsága
kivételek alá eshet, e kivételeket szorosan kell értelmezni, és a korlátozás szükségességét meggyőző módon
kell megállapítani [...].
19. A Bíróságnak különösen azt kell eldöntenie, hogy a nemzeti hatóságok által a beavatkozás igazolására
felhozott indokok "relevánsak és elégségesek" voltak-e, és a megtett intézkedés "arányos volt-e az elérni kívánt
törvényes céllal" [...] . Ennek során a Bíróságnak meg kell győződnie arról, hogy a nemzeti hatóságok - a
releváns tények elfogadható értékelésére alapozva - a 10. cikkben megtestesült elvekkel összhangban álló
standardokat alkalmaztak [...]
 20. A Bíróság megjegyzi, hogy a sértés a véleménynyilvánítási szabadság által biztosított védelem körén kívül
eshet, ha indokolatlan és rosszhiszemű hírnévrontásnak minősül, például ha a sértő nyilatkozat kizárólagos
célja a sértés [...]; a vulgáris kifejezések használata azonban önmagában nem perdöntő valamely sértő kifejezés
megítélésekor, mivel az pusztán stilisztikai célokat is szolgálhat. A Bíróság számára a stílus - a kifejezés
formájaként - a kommunikáció részét képezi, s ilyenként a kifejezés tartalmával együtt védelemben részesül.
21. A Bíróság továbbá hangsúlyozza azt az alapvető fontosságú szerepet, amit a sajtó egy demokratikus
társadalomban játszik. Bár bizonyos határokat - különösen mások jó hírnevét és jogait illetően - nem léphet át,
feladata mindazonáltal minden közérdekű üggyel kapcsolatosan az információk és eszmék olyan módon
történő közlése, amely összhangban áll kötelezettségeivel és felelősségével [...]. Az újságírói szabadság
bizonyos fokú túlzás, vagy akár provokáció lehetséges használatára is kiterjed [...].
22. A jelen ügyben a Bíróság észrevételezi, hogy a kifogásolt büntetőjogi vádakat egy olyan gazdasági társaság
emelte, amelynek vitathatatlanul joga van arra, hogy rágalmazó állításokkal szemben megvédelmezze magát.
Ebben az összefüggésben a Bíróság elfogadja, hogy az üzleti gyakorlatokkal kapcsolatos nyílt vitához fűződő
közérdek mellett fennáll egy, a gazdasági társaságok kereskedelmi sikerének és életké-
- 29/30 -
pességének védelméhez fűződő, a részvényesek, a munkavállalók és a szélesebb gazdaság javát is szolgáló,
versengő érdek. Ezért az Állam mérlegelési jogkörrel rendelkezik azon eszközöket illetően, amelyeket hazai
jogában annak érdekében biztosít, hogy a gazdasági társaságok számára lehetővé tegye az olyan állítások igaz
voltának megtámadását - és az okozott kár mérséklését -, amelyek jó hírnevét kockáztatják [...]. Különbség van
azonban egy gazdasági társaság kereskedelmi jó hírnévhez fűződő érdeke, valamint az egyén - társadalmi
státuszt érintő - jó hírneve között. Míg ez utóbbi hatással lehet a méltóságra, a Bíróság számára a kereskedelmi
jó hírnévhez fűződő érdek nélkülözi ezt az erkölcsi dimenziót. A jelen kérelemben a kockán forgó, jó hírnévvel
kapcsolatos érdek egy állami tulajdonban álló gazdasági társaság érdeke; ilyen módon ez kereskedelmi érdek,
melynek az erkölcsi karakter szempontjából nincs relevanciája.
23. A Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmező által használt kifejezés sértő. Az ügy tárgya azonban nem
becsületsértő tényállítás, hanem - amint azt a hazai bíróságok megállapították - értékítélet vagy vélemény. A
szóban forgó publikáció a kormányzati gazdaságpolitikák és a fogyasztói attitűdök összefüggésében a
gazdasági társaság szatirikus denunciálását valósította meg (ld. fenti 6. bekezdés). A fenti tényeket figyelembe
véve a Bíróság úgy találja, hogy a kérelmező elsődleges célja az állami tulajdonlás hátrányaira történő
figyelemfelhívás volt, nem pedig az, hogy a gazdasági társaság által előállított termékek minőségének rossz
hírét keltse az olvasók tudatában. A vélemény kifejezésére a nemzeti értékek védelmével, valamint a
magánvállalkozásokkal és a külföldi befektetésekkel kapcsolatos kormányzati politikákra hivatkozással került
sor. Ilyen módon közérdekű üggyel volt kapcsolatos.
24. A Bíróság úgy véli: a hazai bíróságok nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a sajtótól elvárható a
közérdekű ügyekkel kapcsolatos információk és eszmék közlése, és ennek során akár bizonyos fokú túlzás vagy
akár provokáció használatához, vagy - más szóval -, némileg mértéktelen nyilatkozatok megtételéhez is
folyamodhat [...]. A Bíróság számára a kérelmező által alkalmazott megfogalmazás túlzott volt, de megtételére
közügyekkel összefüggésben került sor; a használt kifejezés - sajnálatos módon - általánosan használt az
alacsony minőségű borokra, így vulgaritása a kifejezési forma erőteljes részét képezte.
25. A Bíróság úgy találja, hogy a fenti megfontolások az Egyezmény 10. cikkébe történt, büntetőjogi alapú
beavatkozás arányosságának megítéléséhez fontosak, a hazai bíróságok azonban nem vizsgálták meg azokat. A
Bíróság úgy találja, hogy a jelen ügyben domináns fenti faktorok megfontolása nélkül a hazai hatóságok nem
állapíthatták meg a korlátozás arányos voltát.
26. Arra a tényre figyelemmel, hogy a hazai hatóságok nem állapították meg meggyőző módon a beavatkozás
szükségességét, a Bíróság kénytelen azt a következtetést levonni, hogy az Egyezmény 10. cikkét megsértették.

D) Az Európai Unió Bíróságának ítélete az Unió adatmegőrzési irányelvének

érvénytelenségéről (Digital Rights Ireland és Seitlinger és társai, C-293/12.
számú ügy)
Az Európai Unió Bírósága előzetes döntéshozatali eljárásban, alapjogi teszt alkalmazásával nyilvánította
érvénytelenné az Európai Unió azon irányelvét, amely a hírközlő hálózatok használatával keletkező
bizonyos személyes adatok, az úgynevezett forgalmi adatok kötelező megőrzését írta elő. Az
érvénytelennek nyilvánított irányelv szerint az EU tagállamai olyan jogszabályokat voltak kötelesek
elfogadni, amelyek alapján a hírközlési szolgáltatók legalább hat hónapig, legfeljebb két évig kötelesek
megőrizni azokat az adatokat, amelyekből kiderül, hogy a polgárok kinek és honnan telefonáltak, meddig
tartott a beszélgetés, kinek küldtek e-mailt vagy SMS-t, milyen internetes oldalakat látogattak meg stb.
38. A Charta 52. cikke (1) bekezdésének megfelelően a Chartában elismert jogok és szabadságok gyakorlása
csak a törvény által, e jogok lényeges tartalmának tiszteletben tartásával és az arányosság elvére figyelemmel
korlátozható, e jogok és szabadságok korlátozására csak akkor és annyiban kerülhet sor, ha az elengedhetetlen
és ténylegesen az Unió által elismert általános érdekű célkitűzéseket vagy mások jogainak és szabadságainak
védelmét szolgálja. [...]
41. Azon kérdést illetően, hogy az említett beavatkozás közérdekű célt szolgál-e, rá kell mutatni, hogy noha a
2006/24 irányelv a szolgáltatóknak az egyes általuk előállított vagy kezelt adatok megőrzésére vonatkozó
kötelezettségeit szabályozó tagállami rendelkezések harmonizálására irányul, ezen irányelv anyagi jogi célja -
ahogyan az 1. cikkének (1) bekezdéséből is következik - ezen adatok hozzáférhetőségének biztosítása az egyes
tagállamok nemzeti joga által meghatározott súlyos bűncselekmények kivizsgálása, felderítése és üldözése
céljából. Ezen irányelv anyagi jogi célja tehát a súlyos bűncselekmények elleni küzdelemhez, és ily módon végső
soron a közbiztonsághoz való hozzájárulás. [...]
44. Meg kell tehát állapítani, hogy a 2006/24 irányelv által előírt adatmegőrzés annak lehetővé tétele céljából,
hogy azokhoz az illetékes nemzeti hatóságok adott esetben hozzáféréssel rendelkezzenek, ténylegesen
közérdekű célt szolgál.
45. E körülmények között meg kell vizsgálni a megállapított beavatkozás arányosságát.
- 30/31 -
46. E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy az arányosság elve - a Bíróság állandó ítélkezési gyakorlata
értelmében - megköveteli, hogy az uniós intézmények aktusai alkalmasak legyenek a szóban forgó szabályozás
által kitűzött jogszerű célok elérésére, és ne haladják meg az e célok eléréséhez szükséges mértéket [...].
47. E feltételek tiszteletben tartásának bírósági felülvizsgálata tekintetében elmondható, hogy amennyiben
alapvető jogokba való beavatkozásról van szó, az uniós jogalkotó mérlegelési jogkörének terjedelme
korlátozott lehet bizonyos körülményektől függően, amelyek között szerepel többek között az érintett terület, a
szóban forgó, Charta által biztosított jog jellege, a beavatkozás jellege és súlyossága, valamint annak célja [...].
48. A jelen ügyben, figyelembe véve egyrészről azt a fontos szerepet, amelyet a személyes adatok védelme
tölt be a magánélet tiszteletben tartásához való alapvető jog tekintetében, másrészről pedig az e jogot érintő, a
2006/24 irányelv által megvalósított beavatkozás mértékét és súlyosságát, az uniós jogalkotó mérlegelési
jogköre korlátozott, és ezért azt szigorú felülvizsgálatnak kell alávetni.
49. Azon kérdést illetően, hogy az adatmegőrzés alkalmas-e a 2006/24 irányelv által követett cél
megvalósítására, meg kell állapítani, hogy az elektronikus hírközlési eszközök növekvő jelentőségére tekintettel
az említett irányelv alkalmazásából eredően megőrzendő adatok lehetővé teszik a bűnüldözés területén
illetékes nemzeti hatóságok számára, hogy a súlyos bűncselekmények tisztázása érdekében további
lehetőségekkel rendelkezzenek, e tekintetben tehát a bűnügyi nyomozás hasznos eszközeit alkotják. Az ilyen
adatok megőrzése tehát alkalmasnak tekinthető az említett irányelv által követett cél megvalósítására. [...]
51. A 2006/24 irányelv által előírt adatmegőrzés szükségességét illetően meg kell állapítani, hogy a súlyos
bűncselekmények, és különösen a szervezett bűnözés és a terrorizmus elleni küzdelem kétségkívül elsőrendű
jelentőségű a közbiztonság garantálása érdekében, és annak hatékonysága nagymértékben függhet a modern
nyomozási technikák használatától. Az ilyen közérdekű cél azonban, bármilyen alapvető is, önmagában nem
igazolhatja, hogy az olyan megőrzési intézkedést, amelyet a 2006/24 irányelv bevezetett, az említett küzdelem
céljából szükségesnek tekintsék. [...]
54. A szóban forgó uniós szabályozásnak tehát egyértelmű és pontos szabályokat kell tartalmaznia a szóban
forgó intézkedés hatálya és alkalmazása vonatkozásában, és minimális követelményeket kell előírnia annak
érdekében, hogy azon személyek, akiknek az adatait megőrizték, elegendő olyan biztosítékkal rendelkezzenek,
amely lehetővé teszi személyes adataiknak a visszaélések veszélyeivel, valamint az ezen adatokat érintő
minden jogellenes hozzáféréssel és felhasználással szembeni hatékony védelmét [...].
55. Az ilyen biztosítékokkal való rendelkezés szükségessége még fontosabb abban az esetben, ha - ahogyan
arról a 2006/24 irányelv rendelkezik - a személyes adatokat automatikusan kezelik és jelentős veszélye áll fenn
az említett adatokhoz való jogellenes hozzáférésnek [...].
 56. Azon kérdést illetően, hogy a 2006/24 irányelv által megvalósított beavatkozás a feltétlenül szükséges
mértékre korlátozódik-e, rá kell mutatni, hogy az említett irányelv - az 5. cikkének (1) bekezdésével együttesen
értelmezett 3. cikkének megfelelően - előírja a helyhez kötött hálózatos telefonálásra, a mobiltelefonálásra, az
internet-hozzáférésre, az internetes elektronikus levélre, valamint az internetes telefonálásra vonatkozó
adatforgalommal kapcsolatos valamennyi adat megőrzését. Valamennyi olyan elektronikus hírközlési eszközt
érint tehát, amelynek a használata mindenki mindennapi élete során igen elterjedt és egyre növekvő
jelentőségű. Ezenkívül az említett irányelv 3. cikkének megfelelően annak hatálya valamennyi előfizetőre és
nyilvántartott felhasználóra kiterjed. Ily módon szinte a teljes európai lakosság alapvető jogaiba való
beavatkozást valósít meg.
57. Ennek kapcsán először is meg kell állapítani, hogy a 2006/24 irányelv általános jelleggel vonatkozik
valamennyi személyre és valamennyi elektronikus hírközlési eszközre, valamint az adatforgalommal
kapcsolatos adatok összességére, anélkül hogy a súlyos bűncselekmények elleni küzdelem célja alapján
bármilyen megkülönböztetést, korlátozást vagy kivételt alkalmazna.
58. Egyrészről ugyanis a 2006/24 irányelv átfogóan valamennyi olyan személyre vonatkozik, aki elektronikus
hírközlési szolgáltatásokat vesz igénybe, anélkül azonban, hogy azon személyek, akiknek az adatait megőrzik,
akár közvetett módon is olyan helyzetben lennének, amely büntetőeljárásra adhat okot. Olyan személyekre is
alkalmazandó tehát, akik tekintetében semmilyen jel nem utal arra, hogy magatartásuk súlyos
bűncseleményekkel akár közvetett, akár távoli kapcsolatban állhat. Ezenkívül nem rendelkezik kivételekről, így
olyan személyekre is alkalmazandó, akiknek a közlései a nemzeti jog szabályai alapján szakmai titoktartás
körébe tartoznak.
59. Másrészről, noha az említett irányelv célja a súlyos bűncselekmények elleni küzdelemhez való
hozzájárulás, nem követeli meg, hogy kapcsolat álljon fenn a megőrizendő adatok és a közbiztonság elleni
fenyegetés között, és különösen nem korlátozódik olyan meghatározott időszakkal és/vagy földrajzi területtel
és/vagy adott személyi körrel kapcsolatos adatok megőrzésére, amelyek valamilyen módon valamely súlyos
bűncselekménnyel hozhatók kapcsolatba, vagy olyan személyekre, akik egyéb okokból - adataik megőrzése
révén - hozzájárulhatnak a súlyos bűncselekmények megelőzéséhez, felderítéséhez és üldözéséhez.
60. Másodszor a korlátozások ezen általános hiányához hozzáadódik azon körülmény, hogy a 2006/24
irányelv egyáltalán nem tartalmaz olyan objektív szempontot, amely lehetővé tenné az illetékes nemzeti
hatóságok adatokhoz való hozzáférésének és az adatok olyan bűncselekményekhez kapcsolódó, megelőzési,
felderítési és bűnüldözési célú, e hatóságok által történő későbbi felhasználásának körülhatárolását,
- 31/32 -
amelyek a Charta 7. és 8. cikkében szereplő alapvető jogokba való beavatkozás terjedelmét és súlyosságát
figyelembe véve kellően súlyosnak tekinthetők ahhoz, hogy e beavatkozást igazolják. Ellenkezőleg, a 2006/24
irányelv 1. cikkének (1) bekezdésében csupán általánosságban utal azon súlyos bűncselekményekre, amelyeket
az egyes tagállamok belső jogukban meghatároznak.
61. Ezenkívül az illetékes nemzeti hatóságoknak az adatokhoz való hozzáférését és azok későbbi
felhasználását illetően a 2006/24 irányelv nem tartalmaz erre vonatkozó anyagi jogi és eljárásjogi feltételeket.
Az említett irányelv 4. cikke, amely e hatóságoknak a megőrzött adatokhoz való hozzáférését szabályozza, nem
rendelkezik kifejezetten arról, hogy e hozzáférésnek és a szóban forgó adatok későbbi felhasználásának
szigorúan egyes pontosan körülhatárolt súlyos bűncselekmények megelőzése és felderítése vagy ezekkel
kapcsolatos büntetőeljárások céljára kell korlátozódnia, hanem annak kimondására szorítkozik, hogy
valamennyi tagállam maga határozza meg a szükségnek és az arányossági követelményeknek megfelelően
történő hozzáférés érdekében követendő eljárást és a teljesítendő feltételeket.
62. Konkrétan a 2006/24 irányelv egyáltalán nem tartalmaz olyan objektív szempontot, amely lehetővé tenné
a megőrzött adatokhoz való hozzáférésre és azok későbbi felhasználására engedéllyel rendelkező személyek
számának a követett célra tekintettel a feltétlenül szükséges mértékre történő korlátozását. Különösen az
említett illetékes nemzeti hatóságok által megőrzött adatokhoz való hozzáférés nem tárgya olyan előzetes
felülvizsgálatnak, amelyet olyan bíróság vagy független közigazgatási szerv végez, amely határozatának célja az
adatokhoz való hozzáférésnek és az adatok felhasználásának a követett cél eléréséhez feltétlenül szükséges
mértékre történő korlátozása, és amely a megelőzési, felderítési vagy bűnüldözési eljárások keretében e
hatóságok által előterjesztett indokolt kérelem alapján jár el. Az irányelv a tagállamok ilyen korlátozások
bevezetésére vonatkozó pontos kötelezettségéről sem rendelkezik.
 63. Harmadszor az adatmegőrzési időszakokat illetően a 2006/24 irányelv a 6. cikkében előírja, hogy azokat
legalább hat hónapig kell megőrizni, anélkül hogy bármilyen különbséget tenne az említett irányelv 5. cikkében
szereplő adatkategóriák között azoknak a követett cél szempontjából való esetleges hasznossága alapján vagy
az érintett személyek szerint.
64. Ezenkívül az említett időszak legalább hat hónap, legfeljebb pedig huszonnégy hónap közötti
időtartamnak felel meg, annak pontosítása nélkül, hogy a megőrzési időszak meghatározását objektív
szempontokra kell alapítani annak biztosítása érdekében, hogy az a feltétlenül szükséges mértékre
korlátozódjon.
65. A fentiekből következik, hogy a 2006/24 irányelv nem tartalmaz a Charta 7. és 8. cikkében foglalt alapvető
jogokba való beavatkozás terjedelmét szabályozó egyértelmű és pontos szabályokat. Meg kell tehát állapítani,
hogy ezen irányelv az uniós jogrendben széles körben és különösen súlyosan beavatkozik ezen alapvető
jogokba, anélkül hogy e beavatkozást pontosan körülhatárolnák olyan rendelkezések, amelyek lehetővé teszik,
hogy az ténylegesen a feltétlenül szükséges mértékre korlátozódjon. [...]
69. A fenti megállapítások összességére tekintettel meg kell állapítani, hogy a 2006/24 irányelv elfogadásával
az uniós jogalkotó meghaladta azokat a korlátokat, amelyeket az arányosság elvének tiszteletben tartása a
Charta 7. és 8. cikkének, valamint 52. cikkének (1) bekezdésére tekintettel megkövetel.
- 32/33 -

II. ALAPJOGVÉDELEM: ALAPJOGI ÜGYEK,

ALAPJOGVÉDELMI MECHANIZMUSOK
II.1. Az egyéni bírói alapjogvédelem
8. Alapjogi igény érvényesítésére irányuló ügyek
↑ [156]-[158]
§ az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény, az
egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény
Egyes ügyekben az arra jogosult kifejezetten azért fordul bírósághoz, hogy valamely alapjogot, illetve abból
fakadó részjogosultságot érvényre juttasson.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Mely alapjog, illetve alapjogi részjogosultság érvényesítése érdekében fordult bírósághoz az arra jogosult
az egyes ügyekben? Mit sérelmezett? Keresse meg az érintett alapjog, illetve alapjogi részjogosultság
normatív (alaptörvényi, törvényi) alapját!
2. Mi volt az egyes ügyekben a bírósághoz fordulás jogalapja? Keresse meg az alapjogi igényérvényesítés
eljárásjogi jogalapját! Minden esetben az alapjogsérelmet szenvedett személy fordult bírósághoz? Ha nem,
mi alapozza meg a nem közvetlenül érintett személy keresetindítási jogát?
3. Az egyes ügyekben melyik bíróság milyen ügyszakban, hányad fokon járt el? Milyen eljárásrend szerint
járt el a bíróság?
4. Azonosítsa az eljárásokban a feleket és eljárási pozíciójukat (felperes, alperes stb.)!
5. Egyes alapjogi törvények eljárásjogi garanciákkal segítik az alapjogi igények kikényszeríthetőségét.
Érvényesültek ilyen garanciák az ítéleteket megalapozó perekben?
6. Milyen jogkövetkezmények alkalmazását kérték az egyes keresetek? Milyen jogkövetkezményeket
állapított meg a bíróság az egyes ügyekben? Keresse meg az egyes jogkövetkezmények törvényi jogalapját!
Milyen módon orvosolták a megállapított jogkövetkezmények az alapjogsérelmet?

A) Helyi önkormányzat szervezetével kapcsolatos adatok kiadása iránti per

(Győri Törvényszék 2.Pf.20.041/2018/5.)
Egy polgár közérdekű adatigényléssel fordult saját települési önkormányzatához, amelyben az
önkormányzat mellett működő tanácsadó testülettel (ún. Bölcsek Tanácsa) kapcsolatos adatokat kívánt
megismerni. Az önkormányzat megtagadta az adatok kiadását, ezért az adatigénylő bírósághoz fordult.
A Győri Törvényszék ... ügyvéd által képviselt ... felperesnek ... ügyvéd által képviselt Fertőszéplak Község
Önkormányzata ... alperes ellen közérdekű adat kiadása iránt a Győri Járásbíróság előtt folyamatba tett
perében Győrött, 2017. évi december hó 20. napján P.20.842/2017/12. sorszám alatt meghozott ítélet ellen
felperes részéről 13. sorszám alatt benyújtott fellebbezés folytán meghozta a következő
ítéletet:
A törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatja.
- 33/34 -
Kötelezi alperest, hogy 15 napon belül adja ki e-mailben [...] felperesnek a következő adatokat:
- A Fertőszéplaki Bölcsek Tanácsa tíz tagjának neve;
- A Bölcsek Tanácsa tagjainak összehívására hány alkalommal, milyen témában és mikor került sor.
[...] Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.
Indokolás:
A járásbíróság ítéletével a keresetet elutasította, kötelezte felperest 63 500 Ft perköltség megfizetésére azzal,
hogy ezt meghaladóan felek költségeiket maguk viselik. [...]
Az ítélet ellen felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben az ítélet hatályon kívül helyezését, alperes
közérdekű adatok kiadására kötelezését kérte, másodlagosan új eljárás lefolytatására tett indítványt a hatályon
kívül helyezés kapcsán. Kérte továbbá az elsőfokú perköltség mértékének mérséklését. [...] Hivatkozott arra,
hogy a közfeladat fogalmát indokolatlanul szűkítően értelmezni nem lehet. Az adatokból látható, hogy a
Bölcsek Tanácsa tanácsadó testület, melyről az önkormányzati törvény nem rendelkezik, szabályozást nem
tartalmaz, azonban ha feladatát nézzük, az önkormányzat feladatai, döntései előkészítése, a döntésekben
tanácsadás szerepe feladatai körében, így mindenképpen önkormányzati feladattal összefüggő tevékenységről
beszélünk. Ilyen formában közfeladat ellátásával közvetlenül összefügg, amit az Info tv. 3. § 5. pontja fogalmaz
meg. Az sem mérvadó, hogy ezért fizetés nem jár, s nem közhatalmi tevékenység. [...]
Alperes fellebbezési ellenkérelmében az ítélet helybenhagyását kérte. Fenntartva korábbi hivatkozásait
kiemelte, hogy a Bölcsek Tanácsa a médiában megfogalmazott, megjelentett fantázia név, lényegében politikai
kommunikáció, a lakosság és az önkormányzat közötti kapcsolattartás módja, lakossági fórum, tehát semmiféle
közérdekű adatot ne kezel az önkormányzat, ami az Info tv. hatálya alá tartozik. A jogesetek nem relevánsak.
A fellebbezés alapos.
[...] A törvényszék teljes mértékben osztotta felperes fellebbezési érvelését. [...]
A peradatok alapján a Bölcsek Tanácsa tekintetében megállapítható volt - szemben alperes érvelésével -,
hogy a Bölcsek Tanácsa nem kizárólag fantázia név, hanem egy tanácsadó, véleményező testület. Alperes
polgármesterének a "Nyugat Tükör" lapban tett nyilatkozata ezt egyértelműen igazolja (7. irat melléklete). [...]
[...A] Bölcsek Tanácsa alperes által is állítottan mintegy tanácsnok funkciót lát el alperes mellett, tanácsadási,
véleményezési tevékenységet végez alperes részére, ezáltal részt vesz alperes döntéseinek kialakításában
(véleményét alperes elismerten figyelembe veszi). Mindebből következően befolyással van az önkormányzat
döntéseire, alperes épp azon okból hozta létre, hogy segítséget nyújtson, tolmácsolja a lakosság véleményét.
[... ]
A 34/1994. (VI. 24.) AB határozat is azt tartalmazza, hogy az információkhoz való hozzáférhetőség, az
információk szabad áramlása különösen a közhatalom és az állam szervei tevékenységének átláthatósága
körében alapvető jelentőségű. A közérdekű információkhoz való szabad hozzáférés a közhatalmat gyakorló
szervek tevékenysége ellenőrizhetőségének alkotmányos biztosítéka a nyilvánosság, a közhatalom
demokratikus működésének a próbája. [...]
Miután a Bölcsek Tanácsa a fentiek szerint részt vesz a közhatalmi döntésalkotásban, a tanács működésével
kapcsolatos adatok (összehívások száma, ideje, annak témája) közérdekű adatnak minősül, ekként felperes
alappal kérhette azok kiadását az Info tv. 26. § alapján e körben irreleváns, hogy a tanács tanács tagjai
részesülnek bármilyen juttatásban, illetve hogy hivatalosan a szervezet részesei-e, továbbá az is irreleváns,
hogy "intézményi szinten" a tanács nem működik. [...]
 Az Infotv. 26. § (2) bekezdése szerint, közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat- és
hatáskörében eljáró személy neve, feladatköre, munkaköre, vezetői megbízása, a közfeladat ellátásával
összefüggő egyéb személyes adata, valamint azok a személyes adatai, melyek megismerhetőségét törvény
előírja. A személyes adat tehát közérdekből nyilvános adatként megismerhető, ha azt a törvény elrendeli, e
körben az Infotv. fent idézett szakasza tartalmaz szabályozást.
Miután a Bölcsek Tanácsa tagjai felvállalták alperes részére a véleményezést, tanácsadást, mellyel alperes
döntéseinek kialakításában részt vesznek, magánszférájuk egy részét is "feladták", nevük ezáltal közérdekből
nyilvános adatnak minősül, az megismerhető. Felperes tehát a tanács tagjainak nevét is alappal kérhette az
Info tv. 26. § (2) bekezdése alapján.
A fentiekre figyelemmel a törvényszék a járásbíróság ítéletének megfellebbezett rendelkezését a Pp. 253. § (2)
bekezdés alapján megváltoztatta, alperest a Bölcsek Tanácsa kapcsán kért adatok kiadására kötelezte. [...]
- 34/35 -

B) Roma lakosok zaklatása miatti per (Kúria Pfv.21.274/2016/4.)

Szélsőjobboldali szervezetek hónapokig "járőröztek" Gyöngyöspatán, tevékenységük célpontjaként a helyi
roma lakosokat, illetve a nekik tulajdonított bűncselekmények megakadályozását megjelölve. A rendőrség
nem lépett fel a szélsőségesekkel szemben, ezzel pedig egy jogvédő szervezet megítélése szerint
megsértette az egyenlő bánásmód követelményét. A jogvédők bírósághoz fordultak.
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság
ítélete:
[...] A felperes: Társaság a Szabadságjogokért
A felperes képviselője: ... ügyvéd
Az alperes: Heves Megyei Rendőr-főkapitányság
Az alperes képviselője: ... jogtanácsos
A per tárgya: személyiségi jogsértés megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása [...]
Rendelkező rész
A Kúria a jogerős ítéletet részben - a perköltségre vonatkozó rendelkezésre is kiterjedően - hatályon kívül
helyezi, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és az elsőfokú bíróság ítéletében írtak helyett
megállapítja, hogy az alperes a 2011. március 1. és 2011. május 1. közötti időszakban a Gyöngyöspatán
tartózkodó Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a Véderő és a Betyársereg tagjaival szembeni intézkedések
elmulasztásával zaklatást valósított meg a gyöngyöspatai roma közösség tagjaival szemben, amivel megsértette
az egyenlő bánásmódhoz fűződő jogukat.
Az alperest a további hasonló jogsértéstől eltiltja.
Az elsőfokú bíróság ítéletének az alperest elégtétel adására kötelező rendelkezését helybenhagyja.
Egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartja. [...]
Indokolás
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] 2011. március 1. és március 18. között a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület (a továbbiakban: egyesület)
tagjai Gyöngyöspatán az állításuk szerint a helyi roma lakosság által növekvő számban elkövetett vagyon elleni
és erőszakos bűncselekmények jövőbeni megakadályozása céljából folyamatos járőrözési tevékenységet
végeztek. A településen megjelentek a Véderő és a Betyársereg elnevezésű szervezetek tagjai is. 2011. március
6-án az egyesület és a Jobbik Magyarországért Mozgalom párt az alperes által irányított rendőrkapitányság által
tudomásul vett fáklyás felvonulást tartott "a helyi cigány lakosság bűnözésből élő rétege által terrorizált
gyöngyöspatai lakosok érdekében". 2011. április 26-án tömeges verekedés történt, amely miatt rendőri
intézkedésekre is sor került. 2011. március 1. és november 30. között a rendőrség a korábbiaknál nagyobb
számban igazoltatott és kezdeményezett szabálysértési eljárást a településen.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[2] A felperes keresetében az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi
CXXV. törvény(a továbbiakban: Ebktv.) 10. §-a alapján annak megállapítását kérte, hogy az alperes a 2011.
március 1. és május 1. közötti időszakban megsértette a gyöngyöspatai roma közösség tagjainak egyenlő
bánásmódhoz való jogát azzal, hogy közbiztonsági tevékenysége során elmulasztott intézkedéseivel
zaklatásban részesítette őket. [...]
[4] Kérte az alperes további jogsértéstől való eltiltását, valamint arra kötelezését, hogy az ítélet jogerőre
emelkedésétől számított hat hónapon belül dolgozzon ki stratégiát a szélsőséges szervezetek cigányellenes
megmozdulásainak rendőrszakmai kezelésére és azt eligazításon ismertesse az alárendeltségébe tartozó
rendőrkapitányságok és rendőrőrsök vezetőivel, továbbá a stratégia szükség esetén történő alkalmazása
vonatkozásában dolgozzon ki ellenőrzési mechanizmust, valamint a stratégiát és az ellenőrzési
dokumentumokat küldje meg a felperesnek azok vezetői jóváhagyásától számított 15 napon belül, egyben
kötelezze az alperest arra is, hogy a stratégiát és annak szükség esetén történő alkalmazására vonatkozó
ellenőrzés megállapításait tartalmazó jelentéseit belső intranet rendszerén tegye megismerhetővé az állomány
számára.
- 35/36 -
A felperes keresetében arra is kérte kötelezni az alperest, hogy az ítélet jogerőre emelkedésétől számított 15
napon belül eligazításon hívja fel az alárendeltségébe tartozó rendőrkapitányságok és rendőrőrsök vezetőinek
figyelmét a szabálysértési eljárási gyakorlata kapcsán az egyenlő bánásmód megtartásának követelményére, az
etnikai profilalkotás alapjogsértő mivoltára, továbbá kötelezze az alperest arra is, hogy az ítélet jogerőre
emelkedésétől számított hat hónapon belül dolgozzon ki ellenőrzési mechanizmust arra vonatkozóan, hogy az
alárendelt rendőrkapitányságok, illetve rendőrőrsök állományának szabálysértési, bírságolási, illetve
feljelentési gyakorlata során betartásra kerül-e az egyenlő bánásmód követelménye etnikai szempontból és
évente végezzen ennek alapján ellenőrzést, továbbá ennek megfelelően az ellenőrzés megállapításairól szóló
jelentését évente tegye megismerhetővé az állomány számára belső intranet rendszerén és azokat hozza is
nyilvánosságra a honlapján.
[5] Mindezeken túlmenően kérte, hogy kötelezze a bíróság az alperest a Gyöngyöspatán szolgálatot teljesítő
állomány tagjai számára az ítélet jogerőre emelkedésétől számított egy éven belül két napig az Egyenlő
Bánásmód Hatóság által biztosított szakemberek által tartott érzékenyítő és antidiszkriminációs előadásokon
való részvétel előírására.
[6] A felperes arra is kérte kötelezni az alperest, hogy saját honlapján tegye közzé az ítéletnek a jogsértést
megállapító és a jogsértéstől eltiltó, valamint a további objektív szankciókat tartalmazó rendelkezését, valamint,
hogy az ítélet rendelkezéseit 15 napon belül közölje a Magyar Távirati Irodával is.
[7] Az alperes ellenkérelmében a felperes kereseti kérelmeinek elutasítását kérte.
Az első- és másodfokú ítélet
[8] Az elsőfokú bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a 2011. március hó 1. napja és 2011. május
hó 1. napja közötti időszakban Gyöngyöspatán tartózkodó, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület, a Véderő és a
Betyársereg tagjaival szembeni közbiztonság-védelmi tevékenysége során elmulasztott intézkedéseivel
zaklatást valósított meg a gyöngyöspatai roma közösség tagjaival szemben, amivel megsértette az egyenlő
bánásmódhoz való jogukat. [...]
Kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül saját honlapján tegye közzé jelen ítélet rendelkező részét és
ugyancsak 15 napon belül a Magyar Távirati Irodával is közölje azt. A felperes keresetét ezt meghaladóan
elutasította. [...]
[13] A peres felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben
megváltoztatta és a felperes keresetét egészében elutasította.
[14] Az ítélőtábla az általánostól eltérő, az Ebktv. 19. § (1) és (2) bekezdésében meghatározott bizonyítási
kötelezettség alapján rámutatott: az alperesre hárult a kimentési bizonyítás. Ennek során figyelembe kellett
venni, hogy nem az alperes tevékenysége, hanem a bíróság által bejegyzett, törvényesen működő szervezetek
magatartása idézte elő azt a helyzetet, amelynek következtében a településen élő roma lakosokban félelem
alakult ki. Az ítélőtábla utalt arra, hogy az alperes a közhatalom gyakorlása során a hatályos jogszabályi
rendelkezések által biztosított eszközöket veheti igénybe. Emellett a helyi roma lakosság védelme alapvető
jogosultságok, egyesülési jog, gyülekezési jog gyakorlásával kapcsolatban merült fel, amelyeket a közhatalmi
szervek csak meghatározott célból, törvényes eszközökkel, a szükséges és arányos mértékben korlátozhatnak.
Az ítélőtábla egyetértett az alperessel abban, hogy a félelmet elsődlegesen a korábban feloszlatott Magyar
Gárda tevékenységével, tagjaival való azonosság vélekedése okozta. Az adott időszakban hatályos jogszabályi
rendelkezések a bejegyzett polgárőr egyesület, a rendőrséggel nem összhangban végzett, a védett csoportban
riadalmat keltő közrendvédelmi célúnak hivatkozott tevékenysége vonatkozásában kifejezett tilalmat nem
határoztak meg. [...]
A Kúria döntése és jogi indoka
[34] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos. [...]
[36] A Kúria elsőként azt rögzíti, hogy a perben a felperes civil szervezetként a gyöngyöspatai roma közösség
tagjainak egyenlő bánásmódhoz való joga megsértése miatt terjesztett elő közérdekű keresetet a perben. Az
Ebktv. 20. § (1) bekezdés c) pontja alapján adott esetben a felperest nem vitásan megillette a közérdekű
igényérvényesítés joga.
[37] A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes 2011. március 1. és május 1. között a
rendőri intézkedések elmulasztásával [...] zaklatást, [...] valósított meg.
A jogvita elbírálásánál a következő jogszabályi rendelkezéseket kellett alapul venni.
[...] Az egyenlő bánásmód követelménye megsértésének konkrét feltételeit, az ezzel kapcsolatos bizonyítás és
a jogsértés alóli mentesülés szabályait az Ebktv. határozza meg. Az Ebktv. 7. § (1) bekezdése taxatív módon
felsorolja, hogy mely magatartások sértik az egyenlő bánásmód követelményét. E rendelkezés értelmében a
közvetlen hátrányos megkülönböztetés, a közvetett hátrányos megkülönböztetés, a zaklatás, a jogellenes
elkülönítés, a megtorlás, valamint az ezekre adott utasítás valósítja meg az egyenlő bánásmód megsértését. A
(2) bekezdése tartalmazza a kimentési okokat. Eszerint - eltérő törvényi rendelkezés
- 36/37 -
hiányában - egyrészt nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét az a magatartás, intézkedés, feltétel,
mulasztás, utasítás vagy gyakorlat, amely a hátrányt szenvedő fél alapvető jogát másik alapvető jog
érvényesülése érdekében, elkerülhetetlen esetben korlátozza, feltéve, hogy a korlátozás a cél elérésére
alkalmas és azzal arányos (a) pont), másrészt amelynek az a) pont hatálya alá nem tartozó esetekben
tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű indoka van (b) pont). A
kimentési okokat megalapozó, vagy azt kizáró körülményekkel kapcsolatos bizonyítási kötelezettséget az Ebktv.
19. §-a tartalmazza. Ennek (1) bekezdése értelmében a jogsérelmet szenvedett félnek vagy a közérdekű
igényérvényesítésre jogosultnak kell valószínűsítenie, hogy a jogsérelmet szenvedő személyt vagy csoportot
hátrány érte vagy - közérdekű igényérvényesítés esetén - ennek közvetlen veszélye fenyeget és a jogsértéskor
ténylegesen vagy a jogsértő feltételezése szerint rendelkezett a 8. §-ban meghatározott valamely védett
tulajdonsággal. Az Ebktv. 19. § (2) bekezdése értelmében az (1) bekezdésben foglaltak valószínűsítése esetén a
másik felet terheli annak bizonyítása, hogy megtartotta az egyenlő bánásmód követelményét, illetőleg hogy
arra az adott jogviszonyban nem volt köteles.
A felperes álláspontja szerint a 2011. március 1. és május 1. közötti időszak alatt az alperes elmulasztotta
teljesíteni közbiztonság-védelmi intézkedéseit, ezzel zaklatást valósított meg. Ennek megítéléséhez elsőként a
zaklatás Ebktv.-beli fogalmát kellett értelmezni. Az Ebktv. 10. § (1) bekezdésének meghatározása szerint
zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb természetű magatartás, amely az
érintett személynek a 8. §-ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és célja vagy hatása valamely
személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. A
zaklatás ezen definíciója megfelel a faji irányelv 2. Cikk (3) bekezdésében, valamint a foglalkoztatás és a
munkavégzés során alkalmazott egyenlő bánásmód általános kereteinek létrehozásáról szóló 2000/78/EK
irányelv 2. Cikk (3) bekezdésében meghatározott fogalomnak. A fentiek szerint a zaklatás egyik fogalmi eleme a
zaklatott személy (vagy személyek) védett tulajdonságán alapuló, emberi méltóságot sértő magatartás. Az
emberi méltóság megsértése akkor valósul meg, ha a személyt nem önbecsülésének, nem az emberi
érintkezési formák követelményeinek megfelelő elbánásban részesítik, különösen ha emberi mivoltában
megalázzák. A magatartás az a mód, ahogy valaki a környezetével, az élet, a társadalom jelenségeivel szemben
állást foglal, másokkal szemben viselkedik, mások felé megnyilvánul (Magyar Értelmező Kéziszótár). A
magatartás szó jelentése magában foglalja egy adott kötelezettség elmulasztását is. Ebből következően a
zaklatás mulasztással is megvalósítható.
A zaklatás másik eleme, hogy az emberi méltóságot sértő magatartás célja vagy hatása a megfélemlítő,
ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy támadó környezet kialakítása. Ez egyrészről azt jelenti, hogy a
zaklatás megvalósulásának nem feltétele az ilyen környezet tényleges kialakulása, elegendő, ha ez az adott
magatartás célja. Másrészről a megállapításhoz nem szükséges a szándékos magatartás, mivel a magatartás
hatásaként is kialakulhat az Ebktv. szerinti környezet.
Ennek alapján kellett a Kúriának abban a kérdésben állást foglalnia, hogy az alperes zaklatást követett-e el az
intézkedések elmulasztásával. [...]
A felperes e körben az Ebktv. 19. § (1) bekezdése a) és b) pontjában előírt valószínűsítési kötelezettségének
nem vitásan eleget tett, mind az etnikai kisebbséghez tartozás, mind a roma közösség tagjait ért hátrány
vonatkozásában, ezt az alperes is elismerte. Erre tekintettel az alperesnek a kimentésre irányuló bizonyítás
keretei között azt kellett bizonyítania, hogy megtartotta az egyenlő bánásmód követelményét, vagy az adott
esetben nem kellett azt megtartania. Az elsőfokú bíróság helyes mérlegeléssel ítélte meg, hogy az alperes a
kimentési kötelezettségének e körben nem tett eleget. [...]
Összefoglalva tehát, az alperes tudomásul vette a 2011. március 1-től folytatott járőrözést, a településen
megjelent szervezetek fekete egyenruhás tagjainak menetelését, március 6-án eltűrte a késői időpontban,
sötétben, a romák által lakott településrészen, katonai jellegű egyenruhában történő fáklyás felvonulást, a
Gytv.-ben meghatározott törvényi ok fennállása ellenére nem oszlatta fel a március 6-i rendezvényt, majd
bekövetkezett az április 26-i összetűzés. Ezen események összességében, azok kumulatív hatásában történő
értékelésével megállapítható, hogy az alperes magatartásával, mulasztásával közrehatott a perben sérelmezett
helyzet kialakulásában, illetve annak fenntartásában. Mindezek alapján az ítélőtábla tévesen utasította el az
első időszakra vonatkozóan az intézkedések elmulasztása miatt előterjesztett, zaklatás megállapítása iránti
keresetet. E körben az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg az Ebktv. 10. §-a szerinti jogsértést, a Kúria
csupán pontosította annak megszövegezését. [...]
[42] A felperes felülvizsgálati kérelmében alappal sérelmezte az eltiltás mint objektív jogkövetkezmény
alkalmazásának mellőzését. A Ptk. 84. § (1) bekezdés b) pont alapján, akit személyhez fűződő jogában
megsértenek az eset körülményeihez képest követelheti, hogy a bíróság kötelezze az alperest a jogsértés
abbahagyására és a további jogsértéstől való eltiltásra. Ez a szankció a személyiségi jogsértés objektív
jogkövetkezménye, amit - az eset körülményeihez képest - a személyhez fűződő jogában megsértett fél alanyi
jogon követelhet. Amint arra a Legfelsőbb Bíróság Pfv. IV.21.778/2007/5., Pfv. IV.21.237/2008/4. számú
döntésében már rámutatott, a további jogsértéstől eltiltás kizárólag akkor mellőzhető, ha az eset körülményei,
illetve a jogsértés jellege folytán objektíve kizárt az újabb jogsértés elkövetésének még az elvi
- 37/38 -
lehetősége is. Mivel ez nem kizárt adott esetben, ezért a Kúria a fentiek szerint megállapított jogsértéssel
összefüggésben eltiltotta az alperest a további jogsértéstől.
[43] Az elsőfokú bíróság a Ptk. 84. § (1) bekezdés c) pontja szerint helytállóan kötelezte az alperest a jogsértés
megállapításának közlésével elégtételadásra, ezért a Kúria ezt az ítéleti rendelkezést helybenhagyta.
[44] Ugyanakkor a Ptk. 84. § (1) bekezdés d) pontja alapján a kereseti kérelem csak a jogsértő helyzet
megszüntetésének a megállapított jogsértéssel összefüggő és a személyiségi jogi perben érvényesíthető - a
polgári perben eljáró bíróság hatáskörét meg nem haladó - módjára irányulhat. A Ptk. 84. § (1) bekezdés a)-d)
pontjaiban meghatározott objektív szankciók az eset körülményeihez képest és annak korlátai között
alkalmazhatók. Amint azt a Legfelsőbb Bíróság a hasonló ügyekben hozott határozataiban már kifejtette, a Ptk.
84. § (1) bekezdés d) pontja alapján a jogsértő helyzet felszámolására a megszüntetés konkrét módját
egyértelműen meghatározó, reális és teljesíthető - a személyiségi jogi per keretein belül érvényesíthető -
kereset alapján hozható csak marasztalásra irányuló és végrehajtható ítéleti rendelkezés (Pfv.
IV.21.568/2010/5., Pfv. IV.20.037/2011/4.). Ennek megfelelően a személy polgári jogi védelmét szolgáló polgári
jogi jogvitában a felperes által kért, a stratégia és az ellenőrzési mechanizmus kidolgozására, ezzel kapcsolatos
jelentés közzétételére, antidiszkriminációs előadásokon való részvételre kötelező rendelkezés nyilvánvalóan
nem hozható. [...]

9. Alapjogi relevanciájú szakjogági ügyek

↑ [159]-[165]
Bizonyos esetekben a szakjogági (büntető-, polgári, közigazgatási stb. jogi) ügyben született bírósági ítélet -
amellett, hogy eldönti a szakjogági jogvitát - valaki alanyi alapjogának korlátairól is dönt.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen szakjogági jogalapon indult az eljárás az alábbi ügyekben? Azonosítsa a perindítás anyagi jogi
jogalapját!
2. Kinek mely alapjogát érinti a bírósági ítélet? Azonosítsa a per alapjául szolgáló tényállásban azokat a
tényeket, körülményeket, amelyek megalapozzák az ügy alapjogi relevanciáját!
3. Tekintettel volt a bíróság az ügy alapjogi relevanciájára? Azonosítson az ítéletekben olyan
megállapításokat, jogforrási hivatkozásokat, amelyek arra engednek következtetni, hogy a bíróság az
alapjogi érintettségre figyelemmel döntötte el a szakjogági jogvitát!
4. Korlátozta-e az ítéletben kimondott szakjogági jogkövetkezmény az ügyben érintett alapjogot? Ha igen,
milyen módon hatott ki az alkalmazott jogkövetkezmény az alapjoggyakorlás lehetőségére?
5. Fordulhat-e az eljárás valamely résztvevője alkotmányjogi panasszal az Alkotmánybírósághoz az ítélettel
szemben? Teljesülnek-e a panasz benyújtásának feltételei?

A) A köztársasági elnöki tisztséget betöltő személy múltját befeketítő

Facebook-poszt miatt indult per (Kúria Pfv.IV.20.903/2016/7.)
Közéleti vita keretében egy állampolgár saját oldalán bejegyzést tett közzé a Facebookon.
A bejegyzés szerzője felidézte, hogy együtt töltötte kötelező katonai szolgálatát a köztársasági elnökkel, aki
emlékei szerint részeg lövöldözés miatt került fogdára. A köztársasági elnök tagadta a bejegyzésben állítottakat,
és pert indított a bejegyzés szerzője, valamint a bejegyzést terjesztő internetes újság ellen.
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság
ítélete
[...] A felperes: Dr. Áder János
[...] Az alperesek: I. rendű, II. rendű
[...] A per tárgya: személyhez fűződő jog megsértése
- 38/39 -
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: I-II. rendű alperes
[...]
Rendelkező rész
A Kúria a jogerős ítéletnek az alperesekkel szemben jogsértést megállapító, az alpereseket a további
jogsértéstől eltiltó, az alpereseket elégtétel adására kötelező rendelkezését hatályában fenntartja, a sérelemdíj
tekintetében hatályon kívül helyezi, az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja és kötelezi a II. rendű
alperest is, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 50.000 (ötvenezer) forint és ennek 2014. december
1. napjától a kifizetésig a késedelemmel érintett naptári félév első napján érvényes jegybanki alapkamattal
megegyező mértékű kamatát.
Egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.
[...] Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
Indokolás
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] [...A] Facebookon kedveshírtv hashtaggel kampány indult, amelyben a szervezők azt kérték, hogy a
felhasználók a saját múltjukból önként osszanak meg hasonló súlyú cselekményeket. Ennek keretében a II.
rendű alperes 2014. november végén kedveshírtv-hashtaggel a következő posztot tette közzé a Facebook
oldalán ismerősei részére: "Elzárás (fogda) büntetést szenvedtem a Magyar Néphadseregben »elöljáróval
szemben tanúsított szemtelen magatartás« miatt. A vád megalapozott - sajnos ezt a személyiségvonásomat az
idő múltával is csak mérsékelni tudtam -, a büntetés (5 nap) eltúlzott volt. Fogdatársam volt a jelenlegi
köztársasági elnök is, ő részeg lövöldözés miatt kapott 30 napot, de szerintem már az is elévült". A közzététel
időpontjában a II. rendű alperesnek hozzávetőlegesen 2500 ismerőse volt a Facebookon.
[2] 2014. december 1-jén az I. rendű alperes által üzemeltetett ... internetes oldalon cikk jelent meg "Mi egy
börtönkapcsolat vagyunk Áder Jánossal" címmel. A cikk kiemelt bevezető része szerint sorkatonaként ittasan
lövöldözött és fogdába került évtizedekkel ezelőtt a jelenlegi köztársasági elnök, legalábbis így emlékszik a II.
rendű alperes. Azután a cikk beszámol a ... kapcsolódó tevékenységéről és az ennek nyomán indított
kampányról. Ezután arról írnak, hogy ebben a körben a legérdekesebb bejegyzés a II. rendű alperestől érkezett,
aki elmesélte, hogy sorkatonai szolgálata során szemtelen magatartás miatt fogdába került, fogdatársa pedig
nem volt más, mint a felperes. A cikkben bemásolták a II. rendű alperes kérdéses Facebook posztját. Ezt
követően a cikk rövid interjút közöl a II. rendű alperessel. Ebben a II. rendű alperes elmeséli, hogy ő maga a
leszerelésének utolsó napján milyen indokból került fogdába, elmondja, hogy vele együtt volt fogdán a
felperes. Őt azért vitték be, mert ittasan lövöldözött. A II. rendű alperes közli: nem pontosan emlékszik, lehet,
hogy keveri, de mintha épp az 1978-as argentínai futball világbajnokság tartott volna. A felperesek többen egy
külső fegyverraktár őrségét otthagyva elmentek egy közeli kocsmába megnézni az Argentína-Hollandia
világbajnoki döntőt, mintha ehhez kapcsolódott volna az eset. Azt is közli, hogy a felperesről az terjedt el, hogy
ittas volt és mintha lövöldözött is volna. A cikk utolsó bekezdésében az I. rendű alperes újságírója úgy foglalja
össze a cikk tartalmát, hogy a II. rendű alperes maga is említi, nem biztos benne, hogy a felperes tényleg
lövöldözött. Erről azt írja, hogy ez olyan katonai bűncselekmény, amit nem lehet pár nap fogdával megúszni, az
eset, vagyis legalábbis ez a része szinte bizonyosan legenda. A cikk azzal zárul, hogy az ügy miatt az újság
megkereste a .. is, és amint válaszolnak, a cikket frissítik. A cikket követően frissítés vagy másik cikkre mutató
link nem található. Ezen cikket más sajtószervek is átvették és a különböző helyeken megjelent híreket
kommentelni is lehetett, ezek egy része sérelmes megjegyzéseket tartalmazott a felperesre nézve.
A cikk megjelenése után a felperes hivatala útján reagált a cikk tartalmára. A reakciót az I. rendű alperes [...]
külön cikkben, még aznap 2014. december 1-jén közzétette, miként más sajtótermékek is. A közleményben a
felperes rögzítette, hogy sorkatonai szolgálata alatt két alkalommal is volt fogdán. Egy alkalommal 1978-ban,
amikor ügyeletesként a többieket rövid nadrágban és atléta trikóban nem vezényelte ki egy hideg reggelen
tornára, a másik eset pedig az argentínai labdarúgó világbajnoksághoz kötődik. Akkor a meccseket magyar idő
szerint éjjel rendezték, azokat ők titokban nézték, és az egyik mecset követve őrszolgálatra rendelték, ahol
hajnalban az őrhelyén elaludt. Ezért nem csupán 30 nap fogdát kapott, hanem le is fokozták. A közlemény azzal
zárult, hogy "Se őrhelyelhagyás, se ittas lövöldözés, se börtön". A közlemény rögzítette, hogy a II. rendű és az I.
rendű alperes a valóságot durván meghamisító állításaikért jogi elégtétellel tartoznak. [...]
A kereseti kérelem és az alperesek védekezése
[3] A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy az I. rendű alperes megsértette a jóhírnév
védelméhez fűződő személyiségi jogát [...]. Kérte az I. rendű alperes elégtétel adására és 1 000 000 forint
- 39/40 -
sérelemdíj megfizetésére való kötelezését, továbbá kérte annak megállapítását, hogy a II. rendű alperes is
megsértette a jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát [...]. A felperes kérte a II. rendű alperes elégtétel
adására kötelezését, valamint 1 000 000 forint sérelemdíj és kamatai megfizetésére való kötelezését. Kérte
továbbá, hogy a bíróság az I-II. rendű alpereseket tiltsa el a további jogsértéstől. [...]
[5] Az I. rendű alperes ellenkérelmében a kereset teljes elutasítását kérte. [...]
[6] A II. rendű alperes ellenkérelmében ugyancsak a kereset teljes elutasítását kérte. [...]
Az első- és másodfokú ítélet
[7] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetének részben adott helyt. Megállapította, hogy a II. rendű alperes
azzal, hogy [valótlanságot állított] megsértette a felperes jóhírnév védelméhez fűződő személyiségi jogát. Az
elsőfokú bíróság a II. rendű alperest eltiltotta a további jogsértéstől. Kötelezte őt arra, hogy 15 napon belül 30
napra tegye közzé a nyilvánosság számára elérhető módon az ítélet rendelkező részének jogsértést megállapító
részét. Kötelezte továbbá a II. rendű alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 50 000
forintot és ennek 2014. december 1. napjától járó törvényes mértékű késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan (az
I. rendű alperes vonatkozásában teljes egészében) a felperes keresetét elutasította. [...]
[10] A felperes és a II. rendű alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét
részben megváltoztatta és megállapította, hogy az I. rendű alperes [...] a II. rendű alperessel közölt interjúban
valótlanul [híresztelt]. [...] A jogerős ítélet az I. rendű alperest is elégtétel adására kötelezte, továbbá kötelezte
őt 600 000 forint sérelemdíj megfizetésére, egyidejűleg pedig a II. rendű alperest terhelő sérelemdíj összegét is
600 000 forint és késedelmi kamataira felemelte, egyebekben a per fő tárgya tekintetében az elsőfokú bíróság
ítéletét helybenhagyta. [...]
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[13] A jogerős ítélet ellen az I. és II. rendű alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Az I. rendű alperes
kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet helybenhagyását. [...]
[14] A II. rendű alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet megváltoztatását és vele szemben a
kereset elutasítását. Másodlagosan kérte a megállapított sérelemdíj mértékének mérséklését. [...]
 [15] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte, annak
helyes indokaira való utalással. [...]
A Kúria döntése és jogi indokai
[...] [18] A jelen esetben a Kúria egyetértett a jogerős ítélettel abban, hogy a II. rendű alperes azon közlése,
hogy a felperes sorkatonaként őrhelyét elhagyva, részegen lövöldözött, valótlan és sértő tényállításnak
minősül. Abban is egyetértett a Kúria a jogerős ítélet megállapításaival, hogy ennek közlése nem minősül
közéleti vitának, hiszen itt nem a felperes közéleti magatartásáról, teljesítményéről volt szó, hanem egy
múltbéli eseményre vonatkozó állításról, amelynek valóságtartalmát az alperesek nem tudták bizonyítani és
erre kísérletet sem tettek. Valóban nem volt elfogadható az az alperesi álláspont, hogy itt csupán lényegtelen
pontatlanságról van szó ahhoz képest, hogy a felperes által is elismerten két esetben sorkatonai szolgálata alatt
fogdabüntetést szenvedett el. A konkrét esetben a II. rendű alperes katonai bűncselekmény elkövetését rótta a
felperes terhére, az I. rendű alperes pedig ezen állítást híresztelte. A következetes bírói gyakorlat szerint nincs
érdemi jelentősége annak, hogy utóbb az újságcikkben a leírt események megtörténtét részben
megkérdőjelezték, illetve a II. rendű alperes részben mint már nem teljesen bizonyos tényállításként említette
meg az eseményeket. Ez a körülmény ugyanis a jogsértést magát nem teszi meg nem történtté.
[19] Külön kérdésként kellett vizsgálni az I. rendű alperesi sajtószerv felelősségét. Az elsőfokú bíróság szerint
az I. rendű alperes a tőle elvárható gondossággal járt el, amikor az eset összes összefüggését ismertette,
megkereste a kérdésben a felperes hivatalát, illetve kételyét fejezte ki arra nézve, hogy a II. rendű alperes
nyilatkozatában szereplő katonai bűncselekményt valójában elkövette-e a felperes vagy sem. A jogerős ítélet
ettől eltérő jogi álláspontot fogalmazott meg, álláspontja szerint az I. rendű alperes nem várta be a felperes
hivatalának válaszát, azt nem csatolta az eredeti közleményhez, illetve a nyilvánossághoz továbbította
(híresztelte) a sérelmezett közleményt. Miután az Kúria álláspontja az volt, hogy nem egy közéleti vita
bemutatására került sor, hiszen nem a felperes közéleti teljesítményéről, magatartásáról bontakozott ki vita,
továbbá, ha valótlan és becsület sértésére alkalmas tényállítások szabad híresztelésére, a szabad
véleménynyilvánítás tágabban értelmezett alkotmányos alapjoga sem terjed ki [36/1994. (VI. 24.) AB számú
határozat], valótlan és sértő tényállítás híreszteléséért a Kúria szerint is objektív felelősség terheli az I. rendű
alperest, hiszen az I. rendű alperes volt az, aki viszonylag korlátozottabb nyilvánosságot jelentő Facebook
bejegyzést a széles nyilvánosság felé közvetítette. Az I. rendű alperes részéről a felperes hivatalának válaszát
ténylegesen nem várták be, noha nem olyan közleményről volt szó, amelynek haladéktalan közléséhez kiemelt
érdek fűződött volna. Az objektív felelősség fennállására figyelemmel az
- 40/41 -
esetleges felróhatóságnak, a jó- vagy rosszhiszemű magatartásnak a sérelemdíj mértéke megállapításánál
lehet érdemben jelentősége. Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletnek a személyiségi jogsértés
megállapítására vonatkozó rendelkezését, valamint az alpereseket a jogsértéstől eltiltó és elégtétel adására
kötelező rendelkezéseit hatályában fenntartotta.
[20] Nem értett ugyanakkor egyet a Kúria a jogerős ítélet által meghatározott sérelemdíj mértékével. [...]
[21] A sérelemdíj összegének meghatározásánál fokozott figyelemmel kell lenni az eset összes körülményeire.
[...] Mivel a felperest ténylegesen súlyos hátrány nem érte, személyének megítélése a perbeli közlésekkel
szoros okozati összefüggésben érdemben nem változott, a Kúria a sérelemdíj nagyságát illetően úgy
határozott, hogy az I-II. rendű alperesek egyaránt 50 000-50 000 forintot és annak késedelmi kamatát kötelesek
a felperes részére megfizetni. [...]
[22] Mindezekre figyelemmel a Kúria a Pp. 275. § (3) és (4) bekezdésének alkalmazásával a rendelkező rész
szerint határozott.

B) Sajtótudósításban terjesztett információk miatt indított per (Pesti Központi

Kerületi Bíróság 10.B.XIII.20.754/2014/5.)
Egy internetes újság beszámolót közölt egy korrupcióval foglalkozó tudományos konferenciáról. A cikkben
idézték a konferencia egyik előadóját, aki egy volt ügyészségi szóvivőt név szerint jelölt meg mint
korrupcióban érintett személyt. A lap főszerkesztőjének később bíróság elé kellett állnia a cikk miatt.
A Pesti Központi Kerületi Bíróság Budapesten, a 2014. június 18. és október 14. napján tartott nyilvános,
folytatólagos tárgyalás alapján meghozta a következő
ítéletet:
 A bíróság … vádlottat … az ellene rágalmazás vétsége (1978. évi IV. törvény (Btk.) 179. § (1) bekezdés és (2)
bekezdés b) és c) pont) miatt emelt vád alól felmenti.
Indokolás
[Magánvádló Neve] magánvádló 2013. május 8. napján feljelentést tett az 1978. évi IV. törvény (Btk.) 179. § (1)
bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés a) és b) pontja szerint minősülő rágalmazás vétsége miatt ismeretlen
tettes ellen.
Az Index.hu Informatikai Zrt. által működtetett Index.hu honlapon 2013. április 18. napján megjelent "A
törvények is korruptak Magyarországon" című cikkben rá nézve a becsületének csorbítására alkalmas
következő kijelentések jelentek meg, amelyeket magára nézve sérelmesnek tartott:
"Talányos testület [...]"
"Alacsonyabb szinten pedig a rendszerváltás óta jelen van az a jelenség, ami legutóbb a V. László-ügyben
derült ki (ezen a szinten tehát mégiscsak működik a táskáspénz-ejfektus): a maffia havi apanázst fizet a
megfelelő beosztású rendőröknek, nyomozóknak, hogy háborítatlanul folytathassa tevékenységét. Az
ügyészség alacsonyabb szintjeiről példaként [Magánvádló Neve], a Fővárosi Főügyészség volt szóvivőjének
esetét hozza fel, akit az ügyészség kapcsolatba hozott az utóbbi évek legnagyobb korrupciós ügyletével, a
moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítésével. Befolyással való üzérkedés miatt ítéltek el egy másik
ügyészségi szóvivőt is."
A vád tárgyát arra a mondatra nézve tartotta fenn, melyben neve szerepelt.
[A] vádlott [...] jelenleg újságíróként dolgozik. Az Index.hu főszerkesztője [...]. Több eljárás folyik ellene
hasonló bűncselekmények miatt.
2013. április 17. napján konferenciát rendezett a Joint Venture Szövetség, melyen [Tanú1 Neve] előadást
tartott "Korrupciós hálózatok Magyarországon 2010-ben" címmel. A konferenciáról tudósított az Index
újságírója, majd másnap, 2013. április 18. napján az Index.hu honlapon [...] - "A törvények is korruptak
Magyarországon" címmel cikk jelent meg a konferencián elhangzottakról.
Ebben "Talányos testület" cím alatt említették [Magánvádló Neve] magánvádlót a következők szerint: "Az
ügyészség alacsonyabb szintjeiről példaként [Magánvádló Neve], a Fővárosi Főügyészség volt szóvivőjének
esetét hozta fel, akit az ügyészség kapcsolatba hozott az utóbbi évek legnagyobb korrupciós ügyletével, a
moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítésével."
- 41/42 -
A magánvádlóval szemben a Központi Nyomozó Főügyészség 1.Nyom.734/2009. számon vádat emelt a
Budapest Környéki Törvényszék előtt bűnpártolás vétsége és folytatólagosan elkövetett magánokirat-hamisítás
vétsége miatt. A vádiratban írt tényállás a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítésével kapcsolatos.
A bíróság a tényállást a vádlott vallomása, valamint ...magánvádló, [Tanú1 Neve] és [Tanú2 neve] tanúk
vallomása és az ismertetett okirati bizonyítékok alapján állapította meg.
[A] vádlott a bűncselekmény elkövetését mindvégig tagadta. Érdemi védekezése szerint a cikk nem volt más,
mint egy konferenciáról történő tudósítás, ahol az újságíró az ott elhangzottakat foglalta össze.
A cikket a belpolitikai rovat egyik újságírója írta, és a heti ügyeletes belpolitikai szerkesztő szerkesztette, aki
ahhoz nem tett hozzá semmit. Ő, mint főszerkesztő vállalta a cikkért a felelősséget. A konferencia nyilvánosság
előtt zajlott, az ott elhangzottak szerkesztett tudósítása jelent meg a cikkben. Az újságíró feladata a hallottak
tömör összefoglalása és nem annak szó szerinti idézése. Tudomása szerint [Magánvádló Neve] ellen a cikk
megjelenésekor nyomozás volt folyamatban, ezzel kapcsolatban több cikk is megjelent a Magyar Nemzet című
sajtóorgánumban. [Tanú1 Neve] helyreigazítást kért a szerkesztőségtől a cikk megjelenése után, de ezt nem
tartották indokoltnak. A helyreigazítási kérelem arra irányult, hogy a szövegben ne jelenjen meg, hogy
[Magánvádló Neve] gyanúsított volt.
[M]agánvádló elmondta, hogy egy ismerősétől szerzett tudomást a cikkről, ami után jogi képviselője
megkereste [Tanú1-t] az általa elmondottakkal kapcsolatban. [Tanú1 Neve] tagadta, hogy ő ezt mondta volna a
konferencián, és emiatt sajtó-helyreigazítást kért az Indextől, de az eredményre nem vezetett. Ezért tették meg
a feljelentést az Index újságírója ellen. Elismerte, hogy eljárás folyik ellene a Budapest Környéki Törvényszéken,
amelynek tárgya a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítése, de abban nem korrupciós
bűncselekménnyel vádolják. A Magyar Nemzetben is írtak az ügyről, de abban a neve sehol nem jelent meg.
 [Tanú1 Neve] megerősítette, hogy a konferencián elhangzottakkal kapcsolatban a magánvádló jogi
képviselője kereste meg. A konferencia nyilvános volt, azon szakértők vettek részt, majd ezt követően az
Index.hu újságírójának interjút is adott. Előadásában két bekezdést szó szerint olvasott fel, ezt utóbb el is rakta,
így pontosan emlékezett az általa [magánvádlóval] kapcsolatban mondottakra. Mivel a cikkben megjelentek
azzal nem voltak azonosak, ezért kért sajtóhelyreigazítást. Az Index ezt utóbb elutasította. Az interjú szövegét a
megjelenés előtt neki megküldték, azt jóváhagyta, azzal kapcsolatban kifogás nem merült fel.
[Tanú2 Neve] tanú megerősítette, hogy a konferenciáról szóló tudósítás az ő tollából született. [Tanú1 Neve]
az előadásában úgy említette a magánvádlót, mint aki korrupciós ügyben érintett, ő ezt írta le a cikkében. A
konferencián elhangzottakat nem küldte meg jóváhagyásra, hiszen az nyilvánosan hangzott el, az ügyészséggel
kapcsolatos ügyeket az interneten ellenőrizte. Utóbb [Tanú1 Neve] helyreigazítást kért, amit ő elutasított, mert
véleménye szerint az előadó nem fogalmazott túl óvatosan a magánvádlóval kapcsolatban. Az előadás után
készített interjúban a [Magánvádló Neve]-ügy már nem szerepelt. A cikket a rovatvezető vagy ügyeletes
szerkesztő ellenőrizte, abban csak stilisztikai javításokat végeztek.
Az egybehangzó bizonyítékok alapján megállapítható volt, hogy a cikk egy konferenciáról szóló tudósítás volt.
Ebben az újságíró nem szó szerint, hanem tartalmilag foglalta össze a [Tanú1 Neve] előadó által elmondottakat.
A cikkben több területtel kapcsolatban is hozott példát a korrupció eseteire. Az ügyészséggel összefüggésben
[Magánvádlót], a Fővárosi Főügyészség volt szóvivőjét említette.
A Btk. 179. § (1) bekezdése értelmében a rágalmazás vétségét az követi el, aki valakiről más előtt a becsület
csorbítására alkalmas tényt állít, vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ.
A bűncselekmény minősítő körülménye a (2) bekezdés b) és c) pontja értelmében a nagy nyilvánosság előtti
elkövetés, illetve a különös érdeksérelem okozása.
[A vádlott] büntetőjogi felelőssége azért merült fel, mert a cikk tényleges írójának vagy szerkesztőjének nevét
az internetes újság nem adta ki. Erre figyelemmel úgy kellett tekinteni, mintha a cikk szerzője maga a
főszerkesztő lett volna.
A cikkből megállapítható, hogy a magánvádlót mint az ügyészség korábbi szóvivőjét hozták fel példaként a
korrupcióval érintett esetekre. A sérelmezett mondatból azonban nem következik az a magánvádló által tett
kijelentés, hogy a cikk tartalma úgy értelmezendő, hogy ezt a cselekményt ő az ügyészségi munkájával
összefüggésben követte volna el. A sérelmezett kijelentés egyértelműen utal arra, hogy [Magánvádló Neve] már
nem volt az ügyészség szóvivője akkor.
A bíróság által beszerzett vádirat alapján az is bizonyítást nyert, hogy [Magánvádló Neve] V. r. vádlottként
szerepel a moszkvai kereskedelmi képviselet értékesítése miatt indult büntetőügyben. A vádiratban őt
bűnpártolással és magánokirat-hamisítással vádolták, az I. r. vádlott terhére azonban hűtlen kezelés gyanúját
állapították meg. Ez a köztudatban úgy jelent meg, mint korrupciós ügy, a vádemelésre is az ingatlan
értékesítése miatti törvényszegések miatt került sor. Ezekre figyelemmel a feljelentésben sérelmezett cikkben
szereplő állítás valós tényt tartalmazott.
A rágalmazás vétsége elkövethető valós tény állításával is, azonban annak alkalmasnak kell lenni más ember
becsületének csorbítására.
Az Alkotmánybíróság a 13/2004. AB határozatában kifejtette, hogy a szólásszabadság és a
véleménynyilvánítás alapjog, annak korlátja kizárólag más emberi méltóságának sérelme. A sajtó feladata a
tájékoztatás,
- 42/43 -
amit nyilvánvalóan kizárólag az Alkotmánybíróság által kijelölt keretek közt végezhet. Az állami vagyont érintő
bűncselekmények az állami tevékenység érintettsége miatt közérdeklődésre tartanak számot, így arról a
sajtónak joga van tudósítani. Ebben az érintettek neve is elhangozhat, nem úgy, mint közszereplők, hanem
mint az állami vagyonnal összefüggésbe kerülő személyek. A cikk erre utalt, amikor [Magánvádlót] a moszkvai
kereskedelmi képviselet értékesítésével kapcsolatos üggyel összefüggésbe hozta.
A konferencián elhangzottak nyilvánosak voltak, azokat az újságíró egy szerkesztett cikkben jelentette meg.
Tartalmilag a cikkben szereplő mondat azonos volt a konferencián elhangzottakkal, bár azt az újságíró nem szó
szerint idézte, de annak lényegét foglalta össze.
Az újságíró e magatartása bűncselekményt - jogellenesség hiányában - nem valósított meg. Ez ellentétes
volna a sajtó tájékoztatási feladatával és a sajtószabadság alkotmányos alapelvével is.
 Mindezek alapján a bíróság a vádlottat az ellene felhozott vád alól a Be. 331. § (1) bekezdése alapján - mivel a
cselekmény nem bűncselekmény - felmentette.

10. A konkrét (egyedi) normakontroll indítványozásának

feltételrendszere
↑ [167]
§ az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény
Az egyedi ügyben eljáró bíró, ha az ügy eldöntése során azzal szembesül, hogy abban alapjogsértő normát
kell alkalmazni, köteles az Alkotmánybírósághoz fordulni. A bírói indítványok érdemi elbírálásának
azonban összetett feltételrendszere van.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Mely jogszabályi rendelkezések teremtik meg a bíró számára az alkotmánybírósági eljárás
kezdeményezésének jogát? E jogszabályi rendelkezések alapján milyen esetben indítványozhatja a bíró az
alkotmánybíróság normakontroll-eljárását? Eltekinthet-e a bíró az alkotmánybírósági eljárás
kezdeményezésétől, ha az indítványozás jogszabályi feltételei fennállnak?
2. Mely alaptörvényi rendelkezésekkel összefüggésben kezdeményezheti a bíró az Alkotmánybíróság
normakontroll-eljárását? Milyen normák képezhetik konkrét normakontroll-eljárás tárgyát?
3. Melyek a konkrét normakontroll-indítvány kötelező tartalmi elemei? Milyen tartalmi kritériumok
teljesülése esetén felel meg a bíró indítványa a határozottság követelményének?
4. Hogyan kerülheti el a bíró azt, hogy indítványát az Alkotmánybíróság absztrakt normakontrollra irányuló
indítványként értékelje, és ezért mellőzze annak érdemi elbírálását?
5. Milyen jogkövetkezmények megállapítását kérheti a bíró a normakontroll-indítványban?
6. Mit kifogásolt az Alkotmánybíróság a határozat alapjául szolgáló ügyben előterjesztett bírói
indítványban?

Az Alkotmánybíróság végzése bírói indítvány visszautasításáról [3058/2015. (III.

31.) AB végzés]
[1] 1. A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az előtte 8.K.30.441/2014/7. szám alatt folyamatban
lévő per tárgyalását felfüggesztette és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban:
Abtv.) 25. §-a alapján bírói kezdeményezéssel fordult az Alkotmánybírósághoz. Az indítványozó bíró a villamos
energia és a földgáz egyetemes szolgáltató által alkalmazható számlaképről szóló 4/2013. (II. 4.) NFM rendelet
(a továbbiakban: Rendelet) 5. § (1) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítását, valamint a
folyamatban lévő ügyben a Rendelet alkalmazási tilalmának kimondását kérte az Alkotmánybíróságtól. [...]
[16] Az Abtv. 25. §-ának (1) bekezdése értelmében a bíró akkor fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az
előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása során olyan jogszabályt kell alkalmaznia, amelynek alaptörvény-
ellenességét észleli, vagy amelynek alaptörvény-ellenességét az Alkotmánybíróság már megállapította. A
fentiek értelmében az Alkotmánybíróságnak az Alaptörvény és az Abtv. rendelkezéseit együttes és összefüggő
feltételrendszerként kell értelmeznie, amikor mindenekelőtt arról dönt, hogy a bírói indítvány érdemben
elbírálható-e [...]. Az Alaptörvényből közvetlenül eredő általános eljárási feltételeken túl azonban az Abtv.
rendelkezései alapján az indítványnak az alábbi, különös feltételeknek kell eleget tennie.
- 43/44 -
[17] Az Alaptörvény 24. cikke (2) bekezdésének b) pontja és azzal egybehangzóan az Abtv. 25. §-ának (1)
bekezdése értelmében egyedi normakontroll eljárást csak bíró kezdeményezhet, az Abtv. 51. §-ának (1)
bekezdése értelmében pedig az Alkotmánybíróság az Alaptörvény, valamint az Abtv. szerint arra jogosult
indítványa alapján jár el. Ezeket a feltételeket az 52. § (4)-(6) bekezdései azzal egészítik ki, hogy az eljárás
feltételeinek fennállását az indítványozónak kell igazolnia, ennek megfelelően az indítványban meg kell jelölni
az indítványozót azonosító adatokat, illetve az indítvány mellékleteként meg kell küldeni az Alkotmánybíróság
részére azokat a dokumentumokat is, amelyek az indítványban foglaltakat igazolják. E feltételek teljesítéséhez
nem elegendő önmagában az, hogy az indítványt a bíró aláírja, hanem az indítványnak tartalmi szempontból is
teljes egészében az indítványozása jogosult bírótól kell származnia (conditio specialis ratione personae).
 [18] Az Alkotmánybíróság korábban más összefüggésben, a támadható jogszabály vonatkozásában kifejtette,
hogy az "Abtv. nem teszi lehetővé a bíró számára, hogy utólagos absztrakt normakontrollt kezdeményezzen, a
bírói kezdeményezés nem actio popularis" [...], a megállapítás azonban az indítvány tartalmára is vonatkozik.
Az egyedi normakontroll eljárás nem keveredhet az Abtv. 26. §-ának (2) bekezdésében szabályozott közvetlen
alkotmányjogi panaszra induló eljárással. Az indítványozó jogosultsága ezért nem ruházható át a felekre vagy
más személyre, illetve nem osztható meg velük az általuk készített irat indítványhoz csatolása által, hanem a
bírónak magának kell megjelölnie az indítványozási jogosultságát alátámasztó körülményeket, illetve
teljesítenie az indítvánnyal szemben az Alaptörvény és az Abtv. által támasztott összes követelményt (conditio
specialis claritatis).
[19] 2.3. Az Alkotmánybíróság több határozatában értelmezte az indítványok további formai és tartalmi
feltételeit (conditiones speciales ratione materiae). A kérelem az Abtv. 52. §-ának (1) bekezdésében megkövetelt
határozottságnak (applicatio certa) akkor felel meg, ha az (1b) bekezdésben felsorolt feltételeknek eleget tesz,
így pontosan és egyértelműen megjelöli az indítvány indokait, az indítvány által támadott jogszabályt vagy
jogszabályi rendelkezést, az Alaptörvény vagy nemzetközi szerződés megsértett rendelkezését. Az indítványnak
indokolnia kell továbbá, hogy a sérelmezett jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés miért ellentétes az
Alaptörvény megjelölt rendelkezésével vagy a nemzetközi szerződéssel, továbbá kifejezett kérelmet kell
tartalmaznia a támadott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítására
és alkalmazása tilalmának kimondására. Nem alkalmas az indítvány az érdemi elbírálásra, ha félreérthetően
jelöli meg az Alaptörvénynek azt a rendelkezését, amelyet sérülni vél [...], vagy pusztán megjelöli azt, de nem
indokolja meg - nem tartalmaz részletes érvelést arra vonatkozóan -, hogy az Alaptörvény megjelölt
rendelkezésével miért ellentétes a támadott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés [...]. Az elégtelen indokolás
miatt akadálya az érdemi elbírálásnak az is, ha a támadott jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés és az
Alaptörvény megjelölt rendelkezése között nem állapítható meg összefüggés [...].
[20] Nem alkalmas az indítvány érdemi elbírálásra akkor sem, ha nem tartalmaz világos kérelmet (petitum) az
alkalmazandó jogkövetkezményre [...], vagy olyan jogkövetkezmény alkalmazását kéri - mulasztással előidézett
alaptörvényesség fennállásának megállapítása - amelynek kezdeményezésére nem jogosult, mivel a mulasztás
megállapítása az Alkotmánybíróság mérlegelésén alapuló lehetséges jogkövetkezmény [...].
[21] Hangsúlyozza az Alkotmánybíróság, hogy a határozottság követelményének minden támadott jogszabály
vagy jogszabályi rendelkezés és az Alaptörvény minden felhívott rendelkezése vonatkozásában külön-külön
teljesülnie kell, mivel az Abtv. 52. §-ának (2) bekezdése értelmében "az Alkotmánybíróság által lefolytatott
vizsgálat - a törvényben taxatíve felsorolt kivételekkel - kizárólag a megjelölt alkotmányossági kérelemre
korlátozódik" [...].
[22] Az Abtv. 25. §-ának (1) bekezdése értelmében az egyedi normakontroll eljárásnak további két feltétele,
hogy a bírói kezdeményezés ténybeli alapja a bíró előtt folyamatban lévő egyedi ügy legyen, a
kezdeményezésnek pedig az ebben az ügyben alkalmazandó jogszabály vizsgálatára kell irányulnia [...]. Az
Alkotmánybíróság rámutatott, hogy az "eljáró bíró tehát csak azon jogszabály, illetve jogszabályi rendelkezés
alaptörvény-ellenességének megállapítására tehet indítványt, melyet a konkrét ügy elbírálása során
kifejezetten alkalmaznia kell(ene). Ebből következően alapvető feltétel a támadott norma és a folyamatban lévő
egyedi ügy közötti közvetlen összefüggés. Amennyiben a bírói kezdeményezés olyan jogszabályt vagy
jogszabályi rendelkezést támad meg az Alkotmánybíróság előtt, mely az előtte folyamatban lévő (az
Alkotmánybírósághoz fordulás miatt felfüggesztésre került) üggyel nem áll összefüggésben, annak elbírálása
során nyilvánvalóan nem kerül alkalmazásra, akkor érdemi alkotmányossági vizsgálatnak nincs helye [...] A bírói
kezdeményezés mint normakontroll »egyedi vagy konkrét« jellege az absztrakt utólagos normakontrollhoz
képest annyiban szűkebb, hogy az indítványozó bíró csak az ügyben alkalmazott jogszabályt támadhatja meg és
részletesen meg kell indokolnia, hogy valóban kell azt az adott ügyben alkalmaznia. Csak ezzel biztosítható
ugyanis a kezdeményezés egyedi - konkrét - normakontroll jellege" [...].
[23] 2.4. Az egyedi normakontroll eljárás - szemben az alkotmányjogi panasz folytán indult eljárásokkal -
nemcsak Alaptörvényben biztosított jog, hanem az Alaptörvény más rendelkezésének sérelmére is alapítható.
Az ügy egyediségéből következő feltétel azonban, hogy a bírói indítványának nemcsak absztrakt jogi érvelést
kell tartalmaznia, hanem a bíró által az előtte folyamatban lévő ügyben megállapított tényállást is, amelyben az
Alaptörvény vagy nemzetközi szerződés sérelme megvalósult. Az Alkotmánybíróságnak
- 44/45 -
 ugyanis - az Abtv. 52. §-ának (6) bekezdése következtében - nincs lehetősége bizonyítási eljárás lefolytatása,
hanem az indítványra és mellékleteire kell alapoznia vizsgálatát és döntését. Olyan megállapított tényállás
hiányában, amelyhez az indítványozó bíró kötve van, az eljárás elveszítené egyedi alapját, és absztrakt
normakontrollá válna. Ebből következően az indítványozó bíró a saját eljárása megfelelő szakaszában,
rendszerint bizonyítási eljárás eredményeként megállapított tényállás alapján dönthet arról, hogy
kezdeményezi az Alkotmánybíróság eljárását (conditio specialis ratione temporis).
[24] 2.5. Az érdemi elbírálás hiányzó általános vagy különös feltételeinek biztosítását az Alkotmánybíróság
megkísérelheti hiánypótlás útján. A hiánypótlási felhívás teljesítésének elmulasztása az érdemi elbírálás
akadálya [...]. Ebben az esetben, miként akkor is, ha az eljárási feltételek hiánya nem orvosolható hiánypótlás
útján, az Alkotmánybíróság az indítványt az Abtv. 55. §-a alapján érdemi tárgyalás nélkül, vagy ha az eljárási
akadályt az indítvány érdemi vizsgálata során állapítja meg, az Abtv. 64. §-a alapján végzéssel visszautasítja.
Szintén visszautasításnak van helye, ha az indítvány tárgyára vonatkozóan az Alkotmánybíróság már hozott
döntést és a körülmények nem változtak meg alapvetően [...], vagy ha az eljárás okafogyottá vált, mert a
támadott jogszabály hatályát veszítette és alkalmazási tilalom kimondásának sincs helye [...]. Utóbbi esetben az
Abtv. 59. §-a alapján az Alkotmánybíróság a visszautasítás helyett az eljárását végzéssel megszüntetheti.
[25] 3. Jelen ügyben a bíró pusztán arra hivatkozással kezdeményezte az Alkotmánybíróság eljárását, hogy a
testület hatáskörébe tartozik a Rendelethez való alkalmazkodáshoz szükséges felkészülési idő elégséges
voltára irányuló "előkérdésnek" az eldöntése.
[26] Az indítványozó megnevezte ugyan az Alaptörvény megsértett rendelkezését [B) cikk (1) bekezdés], de
nem indokolta meg, hogy a támadott rendelkezés miért ellentétes a jogállamiság elvéből levezetett kellő
felkészülési idő követelményével. A bíró az indítvány mellékleteként megküldte az Alkotmánybíróság részére a
felperes által a kifogásolt rendelkezés alaptörvény-ellenességének alátámasztására készített előkészítő iratot,
de az nem képezi az indítvány részét, mivel nem a bírónak az általa alkalmazott jogszabály alaptörvény-
ellenességéről kialakított álláspontját rögzíti.
[27] Az alaptörvény-ellenességet alátámasztó indokolás hiányának jelentőségét fokozza, hogy a bírói
kezdeményezés nem tartalmazza a bíró előtt folyamatban lévő ügyben megállapított tényállást sem, ami
hiánypótlás útján sem volt orvosolható, ugyanis ennek a felfüggesztett eljárás akadályát képezi.
[28] Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy a bírói kezdeményezés nem felel meg az
Abtv. 52. § (1) bekezdés (1b) bekezdés b) és e) pontjaiban foglalt feltételeknek, ezért az Abtv. 64. § d) pontja
alapján visszautasította.

11. A konkrét (egyedi) normakontroll jogkövetkezményei

↑ [167]
§ az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény
Az egyedi normakontroll-eljárás akkor képezheti tényleges garanciáját az egyéni jogok érvényesülésének,
ha az Alkotmánybíróság alaptörvény-ellenességet megállapító döntése visszahat arra az ügyre, amelyben a
bíró a normakontrollt kezdeményezte.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Mit kért a normakontroll-eljárást kezdeményező bíró az Alkotmánybíróságtól indítványában? Mit kérhet
a bíró az Alkotmánybíróságtól a törvény szerint?
2. Az Alkotmánybíróság határozatainak törvényben rögzített jogkövetkezményeit (Abtv. 39-46. §) alapul
véve, szükséges-e indítványoznia a bírónak az alkalmazási tilalom kimondását ahhoz, hogy a támadott
normát - annak megsemmisítése esetén - ne kelljen alkalmaznia abban az ügyben, amelyben az
Alkotmánybíróság eljárását kezdeményezte?
3. Az alábbi határozat alapjául szolgáló indítvány - az érkeztetési pecsét alapján - 2013. június 12-én
érkezett be az Alkotmánybírósághoz. Mennyi idő állt az Alkotmánybíróság rendelkezésére a bíró
indítványának elbírálására? Tartotta ezt a határidőt az Alkotmánybíróság? Mi indokolja, hogy a bírói
indítványok elbírálását a jogalkotó határidőhöz kösse?
- 45/46 -
Az Alkotmánybíróság határozata egyedi ügyben alkalmazandó önkormányzati
rendelet alkotmányossága kérdésében [3229/2013. (XII. 21.) AB határozat]
Az Alkotmánybíróság teljes ülése folyamatban lévő ügyben alkalmazandó jogszabály alaptörvény-
ellenességének megállapítására irányuló bírói kezdeményezés alapján meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy Putnok Város Önkormányzata Képviselő-testületének az egyes tiltott,
kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló 13/2012. (V. 23.) számú önkormányzati rendeletének 2012.
november 30-ig hatályos 2. § (1) bekezdés b) pontja, (3) bekezdés b)-c) pontja, valamint (8) bekezdés b)-c) pontja
alaptörvény-ellenes volt, így azok a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt ... szám alatt folyamatban
lévő ügyben nem alkalmazhatók.
Indokolás
I.
[1] Az indítványozó Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság az előtte … szám alatt folyamatban lévő per
tárgyalását felfüggesztette és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 25. §-
a alapján bírói kezdeményezéssel fordult az Alkotmánybírósághoz. A bíróság Putnok Város Önkormányzata
Képviselő-testületének az egyes tiltott, kirívóan közösségellenes magatartásokról szóló 13/2012. (V. 23.) számú
önkormányzati rendelete (a továbbiakban: Ör.) 2012. november 30-ig hatályos 2. § (1) bekezdés b) pontja, (3)
bekezdés b)-c) pontja, valamint (8) bekezdés b)-c) pontja alaptörvény-ellenességének megállapítását, valamint a
Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság előtt ... számú ügyben való alkalmazásának a kizárását kérte az
Alkotmánybíróságtól.
Az indítvány alapjául szolgáló közigazgatási ügy lényegét a bíróság az alábbiak szerint összegezte. A
felperesek keresetet terjesztettek elő Putnok Város Önkormányzat Jegyzője alperes azon határozatainak
felülvizsgálata iránt, amelyekben őket Putnok Város Önkormányzata Képviselő-testületének a lakcímbejelentés
helyi szabályairól szóló 35/2009. (XII. 19.) számú önkormányzati rendeletében, valamint az Ör.-ben foglaltak
megsértése miatt közigazgatási bírság megfizetésére kötelezte. A bírság alapját a felperesek
lakcímbejelentésének elmulasztása, az ingatlan udvarának rendezetlensége, a rágcsálóktól és kártevőktől
történő mentesítésének elmulasztása, valamint az állattartás szabályainak megszegése képezte. Ezen
magatartásokkal összefüggésben a bírság kiszabásának feltételeit és mértékét az Ör. tartalmazta. Az alperesi
önkormányzat az Ör.-t Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény (a továbbiakban:
Mötv.) 51. § (4) bekezdése és 143. § (4) bekezdés e) pontja alapján kapott felhatalmazás alapján alkotta meg. Az
Alkotmánybíróság időközben a közterületen életvitelszerű lakhatás tilalmának megszegését szankcionáló
szabálysértési tényállás és más törvényi rendelkezések megsemmisítéséről szóló 38/2012. (XI. 14.) AB
határozatában (a továbbiakban: Abh.) megállapította, hogy a Mötv. fenti rendelkezéseiben az önkormányzatok
számára adott rendeletalkotási felhatalmazás az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésébe ütközik, ezért
alaptörvény-ellenes. Az Alkotmánybíróság döntését követően az alperesi önkormányzat [...] az Ör.-t 2012.
november 30-ával hatályon kívül helyezte. [...]
[2] [...] Az Abtv. 41. §-ának (3) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság a hatályon kívül helyezett jogszabály
alaptörvény-ellenességét akkor is megállapíthatja, ha a jogszabályt a konkrét esetben még alkalmazni kellene.
A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnak az előtte ... számon folyamatban lévő perben az Ör. már
nem hatályos rendelkezéseit kellene alkalmaznia, az indítvány tárgya ezen rendelkezések alaptörvény-
ellenességének megállapítása, erre tekintettel az Alkotmánybíróság az Ör. már nem hatályos rendelkezései
tekintetében folytatta le eljárását. [...]
[5] Az indítvány az alábbiak szerint megalapozott. [...]
[7] [...] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Ör. preambuluma szerint az Ör. megalkotására a Mötv.
143. § (4) bekezdés e) pontja adott felhatalmazást. A Mötv. 51. § (4) bekezdése arra hatalmazta fel a helyi
önkormányzat képviselő-testületét, hogy önkormányzati rendeletben tiltott, közösségellenes magatartásokat
megtiltson, és e magatartás elkövetőjével szemben ötvenezer forintig terjedő helyszíni bírság, illetve
százötvenezer forintig terjedő közigazgatási bírság kiszabását rendelje el. A 143. § (4) bekezdés e) pontjában
pedig némiképp eltérő szövegezéssel arra ad felhatalmazást a helyi önkormányzat képviselő-testületének, hogy
rendeletben határozza meg a kirívóan közösségellenes magatartásokat, valamint a magatartás elkövetőjével
szembeni pénzbírság kiszabásának szabályait. [...] Az Alkotmánybíróság az Abh.-ban megállapította a Mötv.
fenti rendelkezéseinek alaptörvény-ellenességét és azt 2012. november 14. napjával megsemmisítette, mert
ellentétes volt az Alaptörvény B) cikkének (1) bekezdéséből levezethető jogbiztonság követelményével. Az
Alkotmánybíróság döntésében kifejtette, hogy "a helyi önkormányzatok anélkül kaptak felhatalmazást, hogy a
jogalkotó hatáskör terjedelmét, annak kereteit a törvény szabályozná. A «közösségellenes magatartás«, a
»kirívóan közösségellenes magatartás« olyan határozatlan jogfogalom, amely
- 46/47 -
rendkívül széles, diszkrecionális jogkört biztosít a helyi önkormányzatok számára, annak eldöntésére, hogy
mely magatartásokat ítél a helyi közösség együttélési szabályait figyelembe véve tiltottnak, s bírsággal
sújthatónak. [...] A törvényi szabályozás nem tartalmazza azokat a keretrendelkezéseket sem, amelyek anyagi
jogi garanciákat nyújthatnának az önkormányzati rendeletben foglalt tilalmak megszegői számára. [...] Az ilyen
jogalkotás csak a törvényben előírt anyagi jogi garanciák és egyértelmű felhatalmazás mellett áll összhangban
az Alaptörvény B) cikkének (1) bekezdéséből folyó jogállami követelményekkel." [...]
[8] A továbbiakban tehát az Alkotmánybíróságnak az indítvány alapján abban a kérdésben kellett döntenie,
hogy a felhatalmazó rendelkezések megsemmisítése érinti-e az Ör. érvényességét.
[9] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy "önmagában a felhatalmazó rendelkezések hatályon kívül
helyezése nem teszi kétségessé a »felhatalmazott« jogalkotó felhatalmazásának alkotmányosságát: a
felhatalmazó rendelkezés megalkotásakor a »felhatalmazó« jogalkotó közhatalma teljességének birtokában jár
el. Amennyiben azonban e jogalkotói hatáskör csorbát szenved, úgy annak delegálására sem kerülhet sor
alkotmányosan." [...]
[10] Tekintettel arra, hogy az Ör. preambuluma kifejezetten hivatkozik a Mötv. 143. § (4) bekezdés e) pontjára,
mint felhatalmazó rendelkezésre, valamint arra, hogy az Ör. az egyes tiltott, kirívóan közösségellenes
magatartások szabályait rögzíti, az Alkotmánybíróság az Abh.-ban kifejtettek alapján megállapította, hogy az Ör.
is delegált jogalkotási hatáskörben született. A felhatalmazó rendelkezések alaptörvény-ellenessége így kihat a
felhatalmazáson alapuló jogszabály alkotmányosságára is. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság megállapította,
hogy a Mötv. felhatalmazó rendelkezéseinek alaptörvény-ellenessége okán az Ör. már megalkotásakor sem
rendelkezett az Alaptörvénynek megfelelő törvényi felhatalmazással, így az maga is alaptörvény-ellenes.
[11] [...] A következőkben az Alkotmánybíróság az alkalmazási tilalom kimondásának lehetőségét vizsgálta. Az
Abtv. lehetővé teszi, hogy az Alkotmánybíróság bírói kezdeményezés alapján, egyedi ügyben a jogszabály
alkalmazhatatlanságát mondja ki. Az Abtv. 25. §-a szerint a bírónak lehetősége van az Alkotmánybíróságnál
kezdeményezni a jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés alaptörvény-ellenességének megállapítását, illetve az
alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazásának kizárását, ha az előtte folyamatban levő egyedi ügy elbírálása
során olyan jogszabályt kell alkalmazni, amelynek alaptörvény-ellenességét észleli, vagy alaptörvény-
ellenességét az Alkotmánybíróság már megállapította. Az Abtv. 41. § (3) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság
hatályon kívül helyezett jogszabály alaptörvény-ellenességét akkor állapíthatja meg, ha a jogszabályt a konkrét
esetben még alkalmazni kellene. Mivel nem hatályos normáról van szó, az alaptörvény-ellenesség folytán - élve
az Abtv. 41. § (3) bekezdésében foglalt felhatalmazással, és figyelemmel a jogbiztonság követelményére - az
Alkotmánybíróság a bírói kezdeményezésnek az alkalmazási tilalom tekintetében is helyt adott, és kizárta az Ör.
2012. november 30-ig hatályos 2. § (1) bekezdés b) pontjának, (3) bekezdés b)-c) pontjának, valamint (8)
bekezdés b)-c) pontjának alkalmazhatóságát a rendelkező részben megjelölt peres eljárásban.
12. Az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata és
feltételrendszere
↑ [168]-[178]
§ az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény
Az Alkotmánybíróság érdemben csak akkor dönthet az alkotmányjogi panasz megalapozottságáról, ha az
indítvány megfelel a befogadhatósággal szemben támasztott összetett követelményrendszernek. Ennek
megfelelően az indítvány benyújtását egy, az érdemi elbírálástól elkülönülő befogadási eljárás követi,
amelynek keretében az Alkotmánybíróság kizárólag azt vizsgálja, hogy a panasz megfelel-e a panasszal
szemben támasztott normatív feltételeknek. Bár a befogadhatósággal kapcsolatos döntések eljárásjogi
értelemben nem tekinthetők "érdemi" döntésnek, az Alkotmánybíróság ezeken a döntéseken keresztül
jelöli ki az alkotmányjogi panasz útján elérhető jogvédelem terjedelmét, így az egyének jogérvényesítési
lehetősége szempontjából komoly jelentőséggel bírnak.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Hogyan zajlik a befogadhatósági vizsgálat? Mely jogforrások szabályozzák ezt az eljárást?
- 47/48 -
2. Vegye számba az Alkotmánybíróság által vizsgált befogadhatósági feltételeket! Vesse össze ezeket a
feltételeket az alkotmánybírósági törvényben rögzített feltételrendszerrel! Hol szerepelnek ezek a
feltételek az alkotmánybírósági törvényben? Van olyan feltétel, amelyet az Alkotmánybíróság - a határozat
alapján - elmulasztott vizsgálni?
3. Tekintse át az egyes feltételek teljesülésével kapcsolatos indokolást! Mennyire kimerítőek ezek az
indokolások? Köteles az Alkotmánybíróság indokolni a befogadhatóság kérdésében meghozott döntését?
4. Befogadhatónak bizonyultak az indítványok az alábbi ügyekben?
5. A szemelvények bírói döntés felülvizsgálatára irányuló, ún. valódi alkotmányjogipanasz-eljárásban
született határozatokból származnak. Különbözik-e ettől, és ha igen, akkor miben, a befogadhatóság
feltételrendszere az ún. kvázi, valamint a közvetlen alkotmányjogipanasz-eljárás esetén?

A) Az Alkotmánybíróság határozata bírói döntés megsemmisítéséről

[3353/2017. (XII. 22.) AB határozat]
Az indítványozó cég szennyvízelvezetés céljából vízi létesítményt üzemeltet. Egy ellenőrzés eredménye azt
mutatta, hogy bizonyos komponensek meghaladják a vízjogi engedélyben megállapított küszöbértéket. A
céget csatornabírság megfizetésére kötelezték, amit ugyanakkor a hatóság a bírság kiszabására irányadó
határidő után állapított meg. Az ügy a Kúriáig jutott, a Kúria döntését a cég a tisztességes eljáráshoz való
jogra hivatkozással támadta meg az Alkotmánybíróság előtt.
[12] [...] Az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt arról kellett döntenie, hogy az alkotmányjogi panasz
befogadható-e. Ennek során vizsgálnia kellett a befogadhatóság mind formai, mind tartalmi feltételeinek
érvényesülését. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság a következő megállapításokra jutott.
[13] Az Abtv. 27. §-a szerinti alkotmányjogi panaszt a sérelmezett bírói döntést követő 60 napon belül
nyújtották be [Abtv. 30. § (1) bekezdés]. Az indítvány tartalmazza azt a törvényi rendelkezést, amely
megállapítja az Alkotmánybíróság hatáskörét az indítvány elbírálására, továbbá amely az indítványozó
jogosultságát megalapozza [Abtv. 52. § (1b) bekezdés a) pont]. Az indítvány tartalmazza az Alaptörvényben
biztosított jog sérelmének lényegét [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) pont]. Az indítvány tartalmazza az
Alkotmánybíróság által az indítványozó szerint vizsgálandó bírói döntést [Abtv. 52. § (1b) bekezdés c) pont]. Az
indítvány tartalmazza az Alaptörvény megsértett rendelkezését [Abtv. 52. § (1b) bekezdés d) pont]. Az indítvány
tartalmaz indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt
rendelkezésével [Abtv. 52. § (1b) bekezdés e) pont]. Az indítvány tartalmaz kifejezett kérelmet a bírói döntés
megsemmisítésére [Abtv. 52. § (1b) bekezdés f) pont].
 [14] Az indítvány megfelel annak a tartalmi feltételnek, mely szerint - az indítványozó állítása alapján - az
indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következett be [Abtv. 27. § a) pont]. Az indítvány
megfelel annak a tartalmi feltételnek, mely szerint az indítványozó a jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette,
vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva [Abtv. 27. § b) pont]. Az indítványozó jogosultnak
tekinthető [Abtv. 51. § (1) bekezdés]. Az indítványozó érintettnek tekinthető [Abtv. 27. §]. Az indítvány felveti
annak lehetőségét, hogy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség esete áll fenn, illetve
hogy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdésről van szó [Abtv. 29. §].
[15] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt érdemben bírálta el. [...]

B) Az Alkotmánybíróság határozata bírói döntés megsemmisítéséről [13/2014.

(IV. 18.) AB határozat]
Az indítványozó kritikus hangvételű cikket közölt a polgármester politikai munkásságáról, kapzsiságáról,
korrupciógyanús ügyeiről. Becsületsértés miatt eljárás indult vele szemben, végül rágalmazás miatt
jogerősen elítélték. Az indítványozó a bírói döntés megsemmisítését kérte az Alkotmánybíróságtól a
véleménynyilvánítás szabadságának megsértésére hivatkozással.
[10] [...] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1) bekezdésében foglaltak alapján mindenekelőtt azt vizsgálta,
hogy az alkotmányjogi panasz befogadható-e, vagyis megfelel-e az Abtv.-ben foglalt, a panaszok
befogadhatóságára vonatkozó kritériumoknak.
- 48/49 -
[11] [...] A befogadhatóság formai feltételeit vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbi következtetésekre jutott:
[12] Az Abtv. 30. § (1) bekezdésében és az Abtv. 27. § b) pontjában előírtak szerint az alkotmányjogi panaszt a
kifogásolt bírói döntés kézbesítésétől számított hatvan napon belül lehet írásban benyújtani. Az indítványozó a
törvényszék végzését 2013. november 7. napján vette kézhez, míg az alkotmányjogi panaszt a törvényben előírt
határidőt megtartva, 2014. január 6. napján terjesztette elő az első fokon eljáró járásbíróságnál.
[13] Az indítvány megfelel az Abtv. 52. § (1) bekezdésében foglalt feltételeknek is. Az alkotmányjogi panasz
tartalmazza az Alkotmánybíróság Abtv. 27. § szerinti hatáskörére vonatkozó indokolt hivatkozást. Az
indítványozó kifejezetten megjelöli az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében elismert szabad
véleménynyilvánításhoz fűződő jogot és egyúttal előadja az Alaptörvényben garantált jog sérelmének okait.
[14] Az Abtv. 52. § (1) bekezdés f) pontja szerint az indítvány - többek között - akkor minősül határozottnak, ha
kifejezett kérelmet tartalmaz a jogszabály, jogszabályi rendelkezés vagy a bírói döntés megsemmisítésére. Az
alkotmányjogi panasz határozott kérelmet tartalmaz, mert az indítványozó a büntetőügyben hozott
törvényszéki döntés alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését indítványozza.
[15] 3. A befogadhatóság tartalmi feltételeit illetően az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörében vizsgálja az
Abtv. 27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint az Abtv. 29-31. §§ szerinti tartalmi
követelményeket. Ezeket a feltételeket vizsgálva az Alkotmánybíróság az alábbiakat állapította meg:
[16] 3.1. Az indítványozó az Abtv. 27. §-a és az Abtv. 51. § (1) bekezdése szerinti jogosultnak tekinthető és
nyilvánvalóan érintett, hiszen a jelen alkotmánybírósági eljárás alapjául szolgáló büntetőügyben az
indítványozó terheltként szerepel.
[17] Az Abtv. 27. §-a szerint alkotmányjogi panasz az ügy érdemében hozott bírósági döntés, vagy a bírósági
eljárást befejező egyéb döntéssel szemben terjeszthető elő, feltéve, hogy az indítványozó a jogorvoslati
lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Jelen ügyben az
indítványozó a büntetőeljárási törvény szerint rendelkezésre álló fellebbezési lehetőségének kimerítését
követően terjesztett elő alkotmányjogi panaszt, így a panasz eleget tesz az Abtv. 27. §-ban foglalt e
követelménynek.
[18] 3.2. Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben
befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. A
befogadhatóság e két követelménye vagylagos jellegű, így az Alkotmánybíróság külön-külön vizsgálta e
feltételek kimerülését.
[19] Az indítványozó álláspontja szerint sérti az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében elismert
véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapvető jogát a büntetőbíróság azon jogértelmezése, amely a helyi
közéletet bíráló kritikát, értékítéletet tényállításnak minősítette és ennek alapján állapította meg bűnösségét
rágalmazás bűncselekményében. Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló büntetőügyben eljáró bíróságok
azért mondták ki az indítványozó bűnösségét, mert értékelésük szerint az inkriminált bírálat tényállítás,
amelynek igazságtartalma a büntetőeljárás során nem nyert bizonyítást. Erre figyelemmel az Alkotmánybíróság
megítélése szerint az alkotmányjogi panaszban állított kifogás a bírói döntést érdemben befolyásolhatta, ami
felveti a bírói döntés alaptörvény-ellenességének kételyét [...].
[20] Emellett az Alkotmánybíróság észlelte, hogy az indítványozó által előadott alkotmányjogi probléma
vizsgálata az egyedi ügyön túlmutató jelentőségű. Az Alkotmánybíróság a közügyek vitatását érintő
véleményszabadsággal összefüggő alkotmányossági mércét ez idáig ugyanis kizárólag normakontroll típusú
eljárásokban dolgozhatta ki [...]. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság eddig nem jelölhette ki azt az
alkotmányos mércét, amely a jogalkalmazóknak segítséget nyújthat a közügyek vitatását érintő tényállítások és
értékítéletek megkülönböztetéséhez. Az új közjogi rendszer azonban a bírói döntések alaptörvény-
ellenességének vizsgálatára is hatáskört nyitott az Alkotmánybíróságnak, amelyen keresztül az
Alkotmánybíróság a véleményszabadság érvényesülésének jogalkalmazói gyakorlatát is hatékonyan
ellenőrizheti [...]. Így a konkrét üggyel összefüggésben az Alkotmánybíróság érdemi határozata a jövőre nézve
általánosan is megfogalmazhatja azokat a szempontokat, amelyekre figyelemmel a közszereplők bírálatával
összefüggő véleménynyilvánítási ügyeket megítélő bíróságok az Alaptörvényből fakadó követelményekkel
összhangban foglalhatnak állást a közéleti vitákban elhangzó tényállítások és értékítéletek
megkülönböztetéséről [...]. Az Alkotmánybíróság ezért az érdemi eljárás során megválaszolandó alapvető
alkotmányjogi jelentőségű kérdésnek elsősorban azt tekinti, hogy az Alaptörvényben elismert
véleménynyilvánítás szabadságából mely olyan főbb követelmények fakadnak, amelyeket kötelező
szempontként szükséges érvényesíteni a közéleti vitát érintő tényállítás és értékítélet elhatárolásakor.
[21] Jelen alkotmányjogi panasz az Abtv. 29. §-ában foglalt mindkét, alternatív jellegű feltételnek megfelel. Így
e szempontok alapján az Alkotmánybíróság az Ügyrend 31. § (6) bekezdésével összhangban döntött az
alkotmányjogi panasz befogadásáról és az érdemi alkotmányossági vizsgálatról. A járásbíróság tájékoztatása
szerint a büntetőügyben nincs folyamatban rendkívüli jogorvoslati eljárás.
- 49/50 -

13. Az Alaptörvényben biztosított jog sérelme mint az

alkotmányjogi panasz befogadásának feltétele
↑ [168]-[178]
§ az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény
Alkotmányjogi panaszt nem lehet bármely alaptörvényi rendelkezésre alapozni. Ez a jogintézmény
kizárólag az Alaptörvényben meghatározott egyéni jogosultságok kikényszerítésére szolgál. Az
Alkotmánybíróságnak ezért a panasz befogadhatósága kapcsán mindenekelőtt arról kell döntenie, hogy az
indítványozó által támadott jogi aktus érint-e olyan jogosultságot, amely alkotmányjogi panasz útján
kikényszeríthető.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen aktust támadott az indítványozó az alábbi ügyekben? Az Alaptörvény mely rendelkezésére
alapította az indítványozó alkotmányjogi panaszát? Az Abtv., illetve annak alkotmánybírósági értelmezése
szerint lehet-e az adott alaptörvényi rendelkezésre alkotmányjogi panaszt alapítani?
2. A magyar szabályozás az alkotmányjogi panasz útján érvényesíthető jogok körét - nemzetközi
viszonylatban egyedülálló módon - nem korlátozza az alapjogokra. A panasz jogalapját az
alkotmánybírósági törvény "az Alaptörvényben biztosított jog" sérelmében állapítja meg. Ez az
alapjogoknál szélesebben értelmezhető, és az Alkotmánybíróság által szélesebben is értelmezett kategória.
Az alábbi szemelvények alapján azonosítsa azokat az alaptörvényi rendelkezéseket, amelyekből alapjog
nem vezethető le, de amelyek megsértésére hivatkozással az Alkotmánybíróság szerint alkotmányjogi
panasszal lehet élni!

A) Az Alkotmánybíróság végzése alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Alaptörvényben biztosított jog sérelmének hiánya miatt [3181/2015. (IX. 23.)
AB végzés]
A Kúria polgári jogegységi határozatot, majd az Országgyűlés törvényt fogadott el a fogyasztói
kölcsönszerződésekkel összefüggésben (a továbbiakban: "Normák"). Ezek az indítványozó pénzügyi
intézményt is érintették azáltal, hogy meghatározták, hogy a kölcsönszerződésekre vonatkozó általános
szerződési feltételek (ÁSZF) mikor minősülnek tisztességesnek, ezáltal érvényesnek. Az indítványozó vitatta
a Normák alkotmányosságát, ezért pert indított az ÁSZF érvényességének megállapítása iránt. A perben
kérte az eljáró bírót, hogy kezdeményezzen egyedi normakontrollt a Normákkal szemben, mert azok sértik
a jogbiztonság követelményét, de kérelmének sem az elsőfokú, sem a fellebbviteli eljárásban nem adtak
helyt, és hiába fordult a Kúriához is. Ezt követően élt alkotmányjogi panasszal a Normákkal szemben az
Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján.
[14] Az indítványozó alkotmányjogi panaszát az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmére alapította,
mivel szerinte a támadott rendelkezések súlyos, alaptörvény-ellenes jogbizonytalanságot okoznak.
[15] Az Alkotmánybíróság többek között a 3215/2013. (XII. 2.) AB határozat, Indokolás [18] pontjában elvi éllel
mondta ki, hogy "[a]z Alaptörvény Alapvetés címet viselő része az államra vonatkozó alapvető rendelkezéseket,
alapértékeket, államcélokat, alkotmányos alapelveket, valamint az Alaptörvényre és egyéb jogszabályokra
vonatkozó alapvető rendelkezéseket tartalmaz. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése a jogállamiságot
alapértékként, alapelvként deklaráló rendelkezés, nem minősül az Alaptörvényben biztosított jognak. Az
Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint a B) cikk sérelmére csak kivételesen, a visszaható hatályú
jogalkotás és a felkészülési idő hiánya miatt lehet alkotmányjogi panaszt alapítani (például 3324/2012. (XI. 12.)
AB végzés, Indokolás [9]; 3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [86], [137])".
[16] Az Abtv. 26. § (1) bekezdés b) pontja szerint az alkotmányjogi panasz benyújtásának feltétele, hogy az
indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának sérelme következzen be. Az "Alaptörvényben biztosított jog"
megfogalmazás az Alaptörvény Szabadság és Felelősség részében felsorolt alapjogi katalógusra utal. Az
Alkotmánybíróság következetes gyakorlatát figyelembe véve tehát alkotmányjogi panaszt csak kivételes
esetekben lehet nem alapjog, hanem valamely más alkotmányos rendelkezés sérelmére alapítani. Ilyen eset
- 50/51 -
lehet az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésével összefüggésben a visszaható hatályú jogalkotás és a felkészülési
idő hiánya miatti jogsérelem orvoslása. Az indítványozó kérelmét azonban tisztán a jogbiztonság sérelmére
alapította, amellyel összefüggésben azonban - figyelemmel az előbbiekben kifejtettekre - alkotmányjogi panasz
benyújtására nincs lehetősége.

B) Az Alkotmánybíróság bírói döntést megsemmisítő határozata a bírói

függetlenséghez való jog megsértése miatt [4/2014. (I. 30.) AB határozat]
Az indítványozó hivatásos bíró, akit a munkáltató mentesített munkavégzési kötelezettsége alól, de
otthondolgozás keretében különféle feladatokkal bízott meg. Két hónappal később viszont az indítványozó
előzetes letartóztatásba került. E tényre tekintettel őt a szolgálati bíróság felfüggesztette bírói tisztségéből,
és rendelkezett a bírói illetmény folyósításának visszatartásáról is, annak ellenére, hogy a törvény
értelmében a bírónak a felfüggesztés ideje alatt jár az illetmény. Ezt követően indult hosszas munkaügyi
jogvita az illetmény megvonásának jogszerűségéről, amit a Kúria ítélete zárt. A Kúria végül jogszerűnek
találta az illetmény visszatartását. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz, mivel úgy
ítélte meg, hogy a döntés sérti jogát a bírói tisztséghez méltó javadalmazáshoz, amely részét képezi az
Alaptörvényben rögzített bírói függetlenség követelményének.
[40] 1. Az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálat kezdetén azt vizsgálta meg, hogy az Alaptörvény 26. cikk (1)
bekezdése, amely a bírák függetlenségét deklarálja, alapját képezheti-e alkotmányjogi panasz tárgyában
lefolytatott eljárásnak.
[41] Az Abtv. mind a 26. §-ban, mind a 27. §-ban szabályozott az alkotmányjogi panaszok esetében azt a
feltételt írja elő, hogy az indítványozónak az Alaptörvényben biztosított jogának sérelmére kell hivatkoznia.
[42] Az Abtv. szövege szándékosan használja ezt a tágabb értelmű megfogalmazást, lehetővé téve ezáltal,
hogy az alkotmányjogi panaszt benyújtók az Alaptörvény Szabadság és Felelősség című részében található
alapjogokon túl hatályos alkotmányunk olyan rendelkezéseire is alapíthassák beadványaikat, amelyek
számukra valamilyen egyéb jogot biztosítanak. A jogalkotó ezen szándékát erősíti az Abtv. javaslatához fűzött
indokolás azon része is, amely szerint "[f]ontos, hogy a panaszt továbbra se csak »alapjogsérelem« esetén
lehessen benyújtani, de egyéni jogvédelmi intézmény mivoltából kifolyólag bármely alaptörvényi rendelkezésre
alapozva sem, hanem az »Alaptörvényben biztosított jogok« sérelme esetén lehessen az AB-hoz fordulni."
[43] A bírói függetlenség az igazságszolgáltatás függetlenségének legfontosabb garanciája. A független
igazságszolgáltatás pedig a jogállami működés egyik fundamentuma. A bírói függetlenség nem alapjog, nem is
a bíró kiváltsága, hanem a jogkeresők érdekét szolgálja. Ugyanakkor nemcsak igazságszolgáltatási vagy
szervezési-igazgatási alapelv, hanem egyes elemeiben a bírói tisztséget viselő személy Alaptörvényben
biztosított joga és kötelezettsége is.
[44] Azzal, hogy az Alaptörvény 26. cikk (1) bekezdése a bírák szakmai és személyi függetlenségét is
garantálja, jogot biztosít a bírák mint a bírói szolgálatot ellátó természetes személyek részére a
függetlenséghez.
[45] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy alkotmányjogi panaszban hivatkozni lehet a
bírói függetlenségre, vagyis az Alaptörvény azon rendelkezésére, amely személy szerint a bírák számára biztosít
egyes jogokat. [...],

14. Az érintettség mint az alkotmányjogi panasz befogadásának

feltétele
↑ [168]-[178]
§ az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény
Alkotmányjogi panaszt az terjeszthet elő, akinek alapjogát a támadott jogi aktus - norma vagy bírói döntés -
érinti. Az érintettség fennállása a bírósági eljárásokhoz kapcsolódó - vagyis a kvázi és a valódi -
alkotmányjogipanasz-eljárásokban többnyire egyértelmű. Ennek a követelménynek a teljesülése
alapvetően a jogszabályt közvetlenül támadó alkotmányjogipanasz-eljárásban kíván körültekintő
vizsgálatot az Alkotmánybíróság részéről - hiszen ez a követelmény különbözteti meg az alkotmányjogi
panaszon alapuló indítványozást az actio popularis jellegű kezdeményezéstől.
- 51/52 -
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Az Alkotmánybíróság az érintettség fennállásának megállapításához egy hármas (három elemből álló)
kritériumrendszer teljesülését vizsgálja. Azonosítsa az érintettségnek ezt a három elemét! Mit jelentenek
az egyes kritériumok?
2. Milyen érvekre alapozta az érintettség fennállására, illetve annak hiányára vonatkozó megállapítását az
Alkotmánybíróság?

A) Az Alkotmánybíróság határozata az életvégi döntést korlátozó szabályozás

alkotmányosságának kérdéséről [24/2014. (VII. 22.) AB határozat]
Egy orvos közvetlen alkotmányjogi panasz útján kezdeményezte az Alkotmánybíróságnál az életmentő és
életfenntartó beavatkozás visszautasítására vonatkozó hazai szabályozás felülvizsgálatát, mert az
aránytalanul korlátozza a betegek döntési szabadságát saját életük felett. Ennek keretében az indítványozó
támadta az ún. "élő végrendelkezés" feltételrendszerét is. Az indítványozó ugyanakkor a panasz
benyújtásakor nem volt olyan súlyos beteg, hogy életmentő vagy életfenntartó beavatkozást kívántak
volna végezni. Így nem volt magától értetődő az sem, hogy tekinthető-e olyan személynek, akinek alapjogát
a támadott szabályozás érinti.
[58] Az Alkotmánybíróság a befogadási eljárás során vizsgálta az indítványozó érintettségét, és a következő
megállapításokat tette.
[59] Az Eütv. szerint a beteg két módon utasíthatja vissza az életfenntartó, illetve életmentő beavatkozást: az
Eütv. 22. § alapján tett ún. élő végrendeletben, vagy az Eütv. 20. § (3)-(8) bekezdése szerinti eljárásban. A kettő
között szembeötlő különbség, hogy az elsőt a beteg a bizonytalan jövőre nézve egészségesen, de legalábbis
nem a törvényben leírt súlyos beteg állapotban, míg a 20. § szerinti nyilatkozatot már betegsége idején, saját
aktuális állapota ismeretében, eleve életveszélyben, és a törvény követelménye szerint gyógyíthatatlan
betegségben szenvedő emberként teszi.
 [60] Ennek megfelelően az indítványozó személyes és közvetlen érintettsége is kétféle lehet. Az egyik
általános: minden ember halandó lévén bármikor kerülhet, akár váratlanul is (egyik pillanatról a másikra), abba
a helyzetbe, hogy döntenie kelljen életmentő vagy életfenntartó beavatkozás visszautasításáról (ha egyáltalán
képes erre). Az ilyen helyzet előreláthatatlansága és az ember halandó mivolta együttesen megalapozzák
minden ember érintettségét. Ez az érintettség közvetlenné válik, ha valaki, mint az indítványozó, élő
végrendeletet kíván tenni, tehát jó előre kinyilvánítja akaratát.
[61] Az indítványozó - előadása szerint - élő végrendeletet kívánt volna tenni, de a nyilatkozat megtételének
számára elfogadhatatlan anyagi és eljárási korlátai miatt végül nem tett. Ennek okait, melyeket alkotmányos
jogait korlátozónak tart, indítványában részletesen kifejtette.
[62] Az érintettség harmadik eleme, hogy az indítványozót a jelenben kell érintenie a támadott
szabályozásnak. A kezelés visszautasítása esetében a fentebb vázolt okokból ez a jelen idő többféleképpen
értelmezhető. Az egyik lehetséges értelmezés szerint az Eütv. 20. §-a csak akkor érinti a jelenben és közvetlenül
az indítványozót, ha súlyos, életveszéllyel járó gyógyíthatatlan betegségben szenved, tehát amikor éppen
abban a helyzetben van, hogy dönthet az életmentő vagy -fenntartó kezelés visszautasításáról. Mivel ennek
lehetősége minden ember számára minden pillanatban fennáll, érintettségnek elfogadható, hogy senki nem
tudhatja előre, mikor éri betegség vagy baleset, amelynek következtében gyakorolhatná az Eütv.-ben biztosított
kezelés-visszautasítási jogát.
[63] A fentebb vázolt értelmezés elvetése kizárná, hogy az érintett egyáltalán alkotmányjogi panaszt nyújtson
be, még inkább azt, hogy tényleges jogvédelmet kapjon. A jogértelmezés, amely eleve lehetetlenné teszi a jogi
norma érvényesülését ésszerűtlen és ezért elfogadhatatlan lenne ("effet utile").
[64] Egyszerűbb a jelenidejűség igazolása annál, aki (mint az indítványozó) élő végrendeletet kíván tenni, vagy
éppen tett is. Az élő végrendelet megtétele vagy ennek szándéka - az indítványozó állítása szerint a
nyilatkozattétel alaptörvény-ellenes feltételei miatt nem tehetett nyilatkozatot - elegendő alap a jelenbeli
érintettség megállapítására.
[65] Aki élő végrendeletet kíván tenni, számol azzal, hogy olyan betegség, melynél a kezelések elfogadásáról
vagy visszautasításáról kell dönteni, életében valamikor, egy előre nem látható - esetleg előre látott, vagy
valószínűnek tartott - időpontban bekövetkezhet. Ezt az eseményt anticipálva, előre kíván élni a törvényben
biztosított önrendelkezési jogával. Mivel élő végrendelet megtételére bármikor van lehetőség, az indítványozó
érintettnek tekinthető annak ellenére, hogy végül nem tett élő végrendeletet. [...]
[75] [...] Alaptörvény-ellenesnek tartja az indítványozó az Eütv. 21. § (3) bekezdését is; úgy véli, a gyógyítás
nem történhet rendőri erőszak alkalmazásával. Elfogadhatatlannak tartja, hogy (életkora okán) korlátozottan
cselekvőképes beteg esetén a visszautasított életmentő vagy életfenntartó ellátást rendőrséggel kellene
- 52/53 -
kikényszeríteni; szerinte ez ellentétes a jogállamisággal és az emberi méltósággal. Ellentmondásosnak is tartja
a szabályozást, hiszen az Eütv. nem határozza meg, hogyan történik a rendőri közreműködés, ilyen esetben ki
hajtja végre az orvosi beavatkozásokat.
[76] Az Alkotmánybíróság e rendelkezés vizsgálata során megállapította, hogy az indítványozó érintettnek
nem tekinthető: az Abtv. 26. § (2) bekezdése alapján alkotmányjogi panasszal az élhet, akinek Alaptörvényben
biztosított jogát az egyedi ügyben alkalmazott, illetőleg hatályosuló jogszabályi rendelkezés sérti, és az
alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói
döntés nélkül következett be a jogsérelem, valamint nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati
eljárás, vagy a jogorvoslati lehetőségeit az indítványozó már kimerítette. A kérelem elbírálhatóságának feltétele
az érintettség, nevezetesen, hogy a panaszos által alaptörvény-ellenesnek ítélt jogszabály a panaszos
személyét, konkrét jogviszonyát közvetlenül és ténylegesen érintő rendelkezést állapít meg, s ennek
következtében a panaszos alapjogai sérülnek [...].
[77] Az indítványozó az Eütv. 21. § (3) bekezdését kifogásolja, azonban nem igazolja, hogy akár korlátozottan
cselekvőképes, vagy cselekvőképtelen betegként, vagy ezek törvényes képviselőjeként, vagy akár
kezelőorvosként lépne fel. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az indítványt ebben a részében az Abtv. 64. § d)
pontja alapján visszautasította.

B) Az Alkotmánybíróság határozata a bírói engedély nélküli titkos megfigyelés

alkotmányosságáról [32/2013. (XI. 22.) AB határozat]
Két indítványozó közvetlen alkotmányjogi panaszban támadta a rendőrségi törvény azon szakaszait,
amelyek szerint a Terrorelhárítási Központ bírói engedély nélkül, pusztán a miniszter engedélye alapján
jogosult a polgárok rejtett megfigyelésére. A panaszosok a magánszférához való joguk sérelmét állították.
Arról viszont az indítványozóknak nem volt, a megfigyelés titkos jellege folytán nem is lehetett tudomása,
hogy valóban megfigyelés célpontjává váltak-e. Ebből adódóan az érintettség feltételének teljesülése is
kérdéses volt.
[3] Az indítványozók az állított alaptörvény-ellenesség indokolását megelőzően indítványozói jogosultságukat
támasztották alá. Kijelentették, hogy a kifogásolt rendelkezés őket személyesen, ténylegesen és közvetlenül
érinti, ugyanakkor kifejtették, hogy a megfigyelés titkos jellegéből kifolyólag valójában csak a megfigyelés
lehetősége biztos, de ez a lehetőség önmagában, további egyedi döntés közbejötte nélkül az alapvető jogaik
sérelmét okozza. A titkos megfigyelés ugyanis aszimmetrikus információs helyzetre épülő hatalmi viszonyt hoz
létre, amely konformitásra ösztönzi az érintetteket. Az érintettségre vonatkozó érvelésüket a német Szövetségi
Alkotmánybíróság és az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlatából vett példákkal támasztották alá. [...] Az
indítványozók szerint abban az esetben, ha az Alkotmánybíróság nem tekinti a potenciálisan megfigyelteket az
alkotmányjogi panasz tekintetében érintettnek, egyáltalán nem lesz a titkos megfigyelések vonatkozásában
jogvédelem. [...]
[18] Az indítványozó az Abtv. 26. § (2) bekezdés szerinti hatáskörben kérte az Alkotmánybíróság eljárását. Az
Abtv. 26. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság eljárása kivételesen akkor is kezdeményezhető, ha az
alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán közvetlenül, bírói
döntés nélkül következett be a jogsérelem, és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló jogorvoslati eljárás. A
kivételes panasz esetében, mivel az közvetlenül a norma ellen irányul, különös jelentősége van az érintettség
vizsgálatának, hiszen a panaszos alapjogában való személyes, közvetlen és aktuális (jelenvaló) sérelme
különbözteti meg a kivételes panaszt az actio popularis-tól.
[19] 2.1. Az indítványozók személyes érintettségüket elsősorban arra alapozták, hogy titkos megfigyelés
esetén mindenki "potenciális áldozat".
[20] Az Alkotmánybíróság a potenciális érintettség vizsgálata során áttekintette a nemzetközi gyakorlatot. A
strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: Bíróság) több olyan ügyben is hozott már döntést,
amelyben potenciális megfigyeltek fordultak a Bírósághoz az Emberi Jogok Európai Egyezménye (a
továbbiakban: Egyezmény) 6., 8. és 13. cikkének sérelmére hivatkozva [...].
[21] A Klass és társai kontra Németország ügyben [...a] Bizottság megállapította: "[...] csak az [a
magánszemély] nyújthat be panaszt, aki azt állítja, hogy jogsérelmet szenvedett. A panaszosok azonban csupán
azt állították, hogy lehetséges, hogy titokban megfigyelik vagy megfigyelték őket, például olyan ügyfelek jogi
képviselőjeként, akiket szintén megfigyelnek, a titkos megfigyelés alatt álló személyeket azonban nem minden
esetben tájékoztatják utólag a foganatosított intézkedésről. Az eset sajátosságaira tekintettel a panaszosokat a
25. cikk [új 34. cikk] értelmében panaszosoknak kell tekinteni." A Bizottság álláspontját - a megfigyelés
titkosságában rejlő sajátosságán túlmenően - azzal támasztotta alá, hogy a panaszosok egy része ügyvéd, akik
esetében elméletileg nem zárható ki, hogy az államellenes bűncselekmény gyanúja alatt álló ügyfeleikkel való
kapcsolatra tekintettel ténylegesen megfigyelés alatt álljanak. A Bizottság képviselői
- 53/54 -
a szóbeli meghallgatáson azt is kifejtették: "Ahhoz, hogy egy magánszemély érvényesíteni tudja az Egyezmény
8. cikkének sérelmén alapuló panasz igényét, elegendő, hogy az a személy olyan helyzetben legyen, amely
felveti a titkos megfigyelés komoly veszélyét (risque sérieux/reasonable risk) [...].
[22] A[z Emberi Jogok Európai Bírósága] az ügy különlegességére tekintettel maga is értelmezte a panasz
fogalmát. Kifejtette, hogy az Egyezmény 25. cikke - a 24. cikkel ellentétben, amelynek célja az Egyezmény
betartásához fűződő közös érdek - nem biztosítja a törvények absztrakt megtámadásának (actio popularis)
lehetőségét (33. bekezdés). Ezért alapvetően nem elegendő a törvény puszta léte által okozott jogsérelem
valószínűsítése, a panasz feltétele a törvénynek a panaszos hátrányára történő alkalmazása. Abban az esetben
azonban, ha a panaszos az eszköz titkos jellege miatt nem szerez tudomást a jogsértésről, az Egyezmény
hatékony érvényesülésének elve (l'effet utile) megköveteli az egyén védelmét (34. bekezdés).
[23] A Bíróság megállapította, hogy a kifogásolt rendelkezések alapján foganatosítható megfigyelés
potenciálisan érinti minden embernek a levél, posta, távbeszélő- és távíróforgalmát a Német Szövetségi
Köztársaságban, vagyis minden felhasználó vagy potenciális felhasználó közvetlenül érintett. A Bíróság tehát - a
kormány azon állítása ellenére, hogy a panaszosok nem voltak titkos megfigyelés tárgyai - az eset
sajátosságaira tekintettel panaszosnak (áldozatnak) tekintette az eljárás kezdeményezőit: "bármelyik panaszos
jogosan állíthatja, hogy az Egyezményben biztosított jogában sérelmet szenvedett annak ellenére, hogy egyikük
sincs abban a helyzetben, hogy kijelenthesse, őt ténylegesen megfigyelték" (38. bekezdés). [...]
[25] Az Alkotmánybíróság a nemzetközi gyakorlat áttekintését követően megvizsgálta, hogy az Rtv. kifogásolt
szabálya alapján meghatározható-e a titkos információgyűjtés által érintett személyi kör. [...]
[30] Az Nbtv. 57. § (2) bekezdés a) pontja [...] az előterjesztés tartalmának meghatározása révén lehetővé teszi
a titkos megfigyelés meghatározatlan személyazonosságú érintettekre történő kiterjesztését (bár a csoport
tagjainak a tevékenysége és a terrorizmust elhárító szerv fenti tevékenysége között összefüggésnek kell lennie,
csak a titkos információgyűjtés eredményeképpen állapítható meg, hogy a csoport mely tagjai vonatkozásában
van gyakorlatilag is összefüggés).
[31] Ezen túlmenően az Nbtv. 56. §-ában felsorolt titkos információgyűjtési eszközök és módszerek
lehetőséget biztosítanak az érintett életének teljes körű megfigyelésére, ezért az elkerülhetetlenül érint
kívülálló személyeket is (bárkit, aki a "célszeméllyel" kapcsolatba kerül).
[32] Az Alkotmánybíróság figyelembe vette azt is, hogy az Nbtv. 58. § (6) bekezdése kizárja a megfigyelt
személyek utólagos tájékoztatását, ezért az intézkedés alkalmazásának a bizonyítása az indítványozóktól nem
elvárható.
[33] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság a panaszosokat - a titkos információgyűjtés különleges jellegére
tekintettel - érintetteknek tekinti. [...]

C) Az Alkotmánybíróság határozata a jogellenes bevándorlás elősegítése

büntetőjogi szankcionálásának alkotmányosságáról [3/2019. (III. 7.) AB
határozat]
Az indítványozó a Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény (a továbbiakban: Btk.) azon új
rendelkezését támadta, amely büntetni rendelte a jogellenes bevándorlás elősegítését, illetve támogatását,
mivel álláspontja szerint a menekültek segítését rendelte büntetni, amely tevékenység az indítványozó
jogvédő szervezet célja elérésének immanens része. A civil szervezet az Alkotmánybíróság eljárását úgy
kezdeményezte, hogy a büntetőtörvényi szabályt még egyetlen esetben sem alkalmazták vele vagy
munkatársával szemben. Az Alkotmánybíróságnak ezért foglalkoznia kellett azzal, hogy a panaszos
érintettnek számít-e.
[32] Az Abtv. 26. § (2) bekezdése szerint az Alkotmánybíróság eljárása kivételesen kezdeményezhető, abban
az esetben, ha az alaptörvény-ellenes jogszabály rendelkezésének alkalmazása vagy hatályosulása folytán
közvetlenül, bírói döntés nélkül következett be a jogsérelem, és nincs a jogsérelem orvoslására szolgáló
jogorvoslati eljárás. Az Alkotmánybíróságnak különös figyelmet kell fordítania a kivételesség feltételének
megállapíthatóságára, mert ez a panaszfajta nem válhat popularis actio-vá (a közvetlen érintettséget mellőző,
jogalkalmazás eredményeként bekövetkező jogsérelem nélküli eredményes indítvánnyá). "Az Alaptörvény 24.
cikk (2) bekezdés c) és d) pontja szerinti alkotmányjogi panasz jogintézményének egyaránt elsődleges célja [...]
az egyéni, szubjektív jogvédelem: a ténylegesen jogsérelmet okozó alaptörvény-ellenes jogszabály, illetve
alaptörvényellenes bírói döntés által okozott jogsérelem orvosolása. [...] a panasz befogadhatóságának
feltétele az érintettség, nevezetesen az, hogy a panaszos által alaptörvény-ellenesnek ítélt jogszabály a
panaszos személyét, konkrét jogviszonyát közvetlenül és ténylegesen, aktuálisan érintő rendelkezést állapít
meg, s ennek következtében a panaszos alapjogai sérülnek. [...]
[33] Tehát "[a] kivételes panasz esetében, mivel az közvetlenül a norma ellen irányul, különös jelentősége van
az érintettség vizsgálatának, hiszen a panaszos alapjogában való személyes, közvetlen és aktuális sé-
- 54/55 -
relme különbözteti meg a kivételes panaszt az utólagos normakontroll korábbi, bárki által kezdeményezhető
változatától" [...]. A kivételes alkotmányjogi panasz kapcsán az Alkotmánybíróság töretlen gyakorlata szerint az
érintettségnek személyesnek, közvetlennek és aktuálisnak kell lennie [...].
[34] Nem állapítható meg az indítványozó érintettsége akkor, ha a támadott jogszabályi rendelkezést az
indítványozóval szemben nem alkalmazták, vagy annak hatályosulása őt közvetlenül nem érintette (vagyis a
jogsérelem nem következett be, nem aktuális) [...]. "Ha a jogszabály érvényesüléséhez konstitutív hatályú
végrehajtási aktus szükséges, az indítványozónak először a jogsértést közvetlenül megvalósító államhatalmi
aktust kell megtámadnia, amelyet követően lehetővé válik a norma közvetett vizsgálata is. [...] Az aktuális
érintettség követelménye azt jelenti, hogy az érintettségnek az alkotmányjogi panasz benyújtásakor fenn kell
állnia" [...].
[35] Az általános követelmények részben eltérő módon érvényesülhetnek a büntető anyagi jog szabályainak
vizsgálatakor, fokozottan figyelemmel kell ugyanis lenni arra, hogy a büntetőjog végső eszköz (ultima ratio) a
jogi felelősség rendszerében; a legsúlyosabb jogkövetkezmények a büntetőjogban alkalmazandók. Az Abtv. 26.
§ (2) bekezdésén alapuló panasz természetesen a Btk. vonatkozásában sem fogadható be a kivételesség
vizsgálata nélkül. Akkor merülhet fel a befogadás, ha egy új büntető tényállás olyan magatartást nyilvánít
büntetendővé, amely a hatálybalépése előtt megengedett, törvényes volt. Még inkább indokolt lehet a
befogadás, ha a büntetendővé nyilvánított magatartás közvetlenül valamely alapjog korlátozását jelenti. Mivel
az Alaptörvény R) cikk (2) bekezdése alapján a jogszabályok betartása mindenkire kötelező, ezekben az
esetekben a büntető tényállás hatálybalépése azzal jár, hogy az érintett személyeknek a korábbi, törvényesen
folytatott magatartásukat azonnal abba kell hagyniuk, ellenkező esetben büntetőeljárás indul ellenük. A
büntetőeljárás ultima ratio jellegéből, stigmatizáló, és más jogviszonyokra azonnal kiterjedő hatásából adódóan
nem várható el, hogy egy ilyen tilalom esetén az érintett személy vállalja a büntetés kockázatát.

15. A jogorvoslatok kimerítése mint az alkotmányjogi panasz

befogadásának feltétele
↑ [168]-[178]
§ az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény
Az alkotmányjogi panasz szubszidiárius jellegű jogorvoslat: a személyek előtt csak akkor nyílik meg az út az
Alkotmánybírósághoz, ha az indítványozó a támadott aktussal szemben már valamennyi jogorvoslati
lehetőségét kimerítette, vagy ha eleve nem is állt rendelkezésére jogorvoslat. A törvényszöveg nem ad
ugyanakkor egyértelmű választ arra a kérdésre, hogy a jogorvoslatok kimerítésének kötelezettsége
magában foglalja-e a rendkívüli perorvoslatokat, vagy csak a rendes jogorvoslatokra vonatkozik. A
kérdésben ezért az Alkotmánybíróságnak kellett állást foglalnia. Az alábbi szemelvények olyan ügyekben
született alkotmánybírósági végzésekből származnak, amelyekben az indítványozó párhuzamosan
kezdeményezte a jogerős ítélet kúriai felülvizsgálatát és az alkotmányjogipanasz-eljárást.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Elvárja-e ez Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panasz befogadásához azt, hogy a panaszos kérje a
Kúriától a jogerős bírói döntés felülvizsgálatát?
2. Mi lesz a sorsa a jogerős bírói döntéssel szemben benyújtott alkotmányjogi panasznak, ha az
indítványozó felülvizsgálati kérelmet nyújt be a Kúriához?

A) Az Alkotmánybíróság végzése alkotmányjogi panasz visszautasításáról

[11/2016. (VI. 15.) AB végzés]
Az Alkotmánybíróság az elé került ügyben azt vizsgálta, hogy az Abtv. és saját Ügyrendjének szabályai
alapján elbírálható-e az alkotmányjogi panasz, ha az indítványozó a panasszal támadott bírói döntés
felülvizsgálatát egyidejűleg a Kúriától is kérte.
[12] [...] Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés c) és d) pontjai szerint az Alkotmánybíróság alkotmányjogi
panasz alapján felülvizsgálja az egyedi ügyben alkalmazott jogszabály, illetve a bírói döntés és az Alaptörvény
összhangját. A kétféle eljárás részletes szabályairól az Abtv. 26. § (1) bekezdése és 27. §-a rendelkezik.
- 55/56 -
A két panaszeljárás közös szabálya, hogy akkor lehet az Alkotmánybírósághoz fordulni, ha az indítványozó
jogorvoslati lehetőségeit már kimerítette, vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. A kétféle
eljárást a 28. § azzal köti össze, hogy az Alkotmánybíróság a 27. §-ban meghatározott bírói döntés
felülvizsgálatára irányuló eljárásban a 26. § szerinti, jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját illető
vizsgálatot is lefolytathatja, illetve a 26. § alapján indítványozott eljárásban a bírói döntés alkotmányosságát is
vizsgálhatja. A hivatkozott szabályok alapján az Alkotmánybíróság feladata a rendes bíróságok végleges
döntéseinek felülvizsgálata, az Alkotmánybíróság döntése pedig az Abtv. 39. § (1) bekezdése szerint
mindenkire, így a rendes bíróságokra is kötelező.
 [13] Az Abtv. 56. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság tanácsa - és ez az 50. § (3) bekezdésére
tekintettel nyilvánvalóan irányadó a teljes ülésre is - mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz
befogadhatóságának törvényben előírt feltételeit, így a jogorvoslat kimerítését is. Az Alkotmánybíróság
Ügyrendjének 32. §-ában a fenti jogszabályi rendelkezéseket úgy értelmezte, hogy a jogorvoslati lehetőség
kimerítésének kötelezettsége nem vonatkozik a felülvizsgálatra mint rendkívüli jogorvoslatra. Ha azonban a
bírósági felülvizsgálat kezdeményezésére jogosult indítványozó élt ezen jogorvoslat jogával, az azt a helyzetet
eredményezi, hogy a bírósági felülvizsgálat lezárulásáig az eljárási jogszabályok szerint jogerősnek minősülő és
alkotmányjogi panasz tárgyát képező bírói döntés véglegessége az Alaptörvény 25. cikke szerinti bírósági
rendszerben az alkotmányjogi felülvizsgálat szempontjából kérdésessé válik.
[14] Az Alkotmánybíróság rámutat, hogy az alkotmányjogi felülvizsgálat szempontjából a jogorvoslatoknak az
Abtv. 26. és 27. §-aiban szabályozott kimerítettsége az Alaptörvény fenti szabályaiból következően azt a
követelményt jelenti, hogy az alkotmányjogi felülvizsgálat tárgya a rendes bíróságok által már meg nem
változtatható tartalmú, teljességgel végleges döntés lehessen.
[15] Az Alkotmánybíróság rámutat arra is, hogy az ügyrendi szabályból csak az következik, hogy a
felülvizsgálati kérelem benyújtása nem kötelező, annak hiánya ezért nem, a megindult felülvizsgálati eljárás
viszont már akadálya az alkotmányjogi panasz elbírálásának. A felülvizsgálat kezdeményezése az alkotmányjogi
panasz előterjesztőjének döntésén múlik, ha viszont kezdeményezi, akkor a jogorvoslat kimerítettnek csak a
felülvizsgálati döntés meghozatalát követően tekinthető. [...]
[16] Ez az értelmezés következik az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének c) és d) pontjaiból, valamint az
Abtv. hivatkozott szabályaiból. A Kúria ugyanis a Pp., illetve a Be. szabályai alapján a felülvizsgálati eljárás
eredményeként a jogerős döntést hatályában fenntarthatja, hatályon kívül helyezheti vagy megváltoztathatja.
Hatályon kívül helyezés esetén a jogerős döntés alkotmánybírósági felülvizsgálata okafogyottá válna (ekkor a
megismételt eljárásban hozandó újabb jogerős határozat megtámadása merülhet fel). A Kúria megváltoztató
döntése pedig az alkalmazott jogszabály értelmezése, illetve a bíróság döntése és az Alaptörvény összhangja
tekintetében egyaránt kihathat az alkotmányjogi panasszal támadott jogerős döntés megítélésére. Az
Alkotmánybíróság feladata a rendes bíróságok által hozott végleges, felülvizsgálat esetén tehát a Kúria döntése
elleni alkotmányjogi panasz elbírálása, a folyamatban lévő felülvizsgálat esetén ezért az Alkotmánybíróságnak a
Kúria döntését megelőzően hozott döntése idő előtti lenne.

B) Az Alkotmánybíróság végzése alkotmányjogi panasz visszautasításáról

folyamatban lévő felülvizsgálati eljárás miatt [3255/2016. (XII. 6.) AB végzés]
Az Alkotmánybíróság az elé került ügyben azt vizsgálta, hogy az Abtv. és saját, időközben módosított
Ügyrendjének szabályai alapján elbírálható-e az olyan alkotmányjogi panasz, amelynek alapjául szolgáló
ügyben folyamatban van a felülvizsgálati eljárás a Kúria előtt.
[6] [...] Az Alkotmánybíróság az indítvány vizsgálatakor észlelte, hogy az indítványozók a Kúria előtt
felülvizsgálati kérelemmel támadták meg az ítélőtábla jogerős döntését. A rendkívüli jogorvoslat alapján az
ügyben jelenleg a Kúria Gvf.VII.30.059/2016. számon folytat eljárást. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a
1005/2016. (VI. 22.) AB Tü. határozatával a folyamatban lévő ügyekre is kiterjedően módosította ügyrendjét. Az
Ügyrend 32. § (3) bekezdése értelmében az Abtv. 26. § (1) bekezdése és az Abtv. 27. §-a alapján alkotmányjogi
panasz benyújtásának nincs helye, ha a Kúria a felülvizsgálati kérelmet, illetve indítványt még nem bírálta el.
Ebben az esetben a benyújtott alkotmányjogi panasz soron kívül, az egyéb feltételek vizsgálata nélkül is
visszautasítható [...]. Az Alkotmánybíróság emellett megjegyzi, hogy a Kúria döntését követően - az Abtv.-ben
meghatározott feltételek teljesülése esetén - az alkotmányjogi panasz indítvány előterjesztésének lehetősége
továbbra is nyitva áll [Ügyrend 32. § (4) bekezdés].
[7] Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság az Ügyrend 32. § (3) bekezdése alapján, figyelemmel az Abtv.
56. § (3) bekezdésében előírtakra is, az indítványt visszautasította.
- 56/57 -

16. Mérlegelést engedő befogadási feltételek

↑ [168]-[178]
§ az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény
A fentieken túl a panaszindítvány befogadásához igazolni kell (1) vagy azt, hogy az indítványozó által állított
alaptörvény-ellenesség érdemben befolyásolta a panasz alapjául szolgáló bírói döntést, (2) vagy azt, hogy
az ügy, amelyben az indítványozó az Alkotmánybíróság döntését kéri, alapvető alkotmányjogi jelentőségű
kérdést hordoz. Ezek a szűkszavú, nyitott jelentésű befogadási feltételek széles körű mérlegelési jogot
hagynak az Alkotmánybíróság számára a panasz befogadásával kapcsolatos döntéshozatalban.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen eredményre jutott az Alkotmánybíróság az Abtv. 29. §-a szerinti befogadhatóság kérdésében az
alábbi ügyekben? Hogyan indokolta a testület a befogadhatóságot megállapító, illetve a panaszt
visszautasító döntését? Kell-e indokolnia az Alkotmánybíróságnak a panaszt visszautasító döntését?
2. Melyik alkotmányjogipanasz-fajtához kötődik a "szuperbíróság" fogalma? Hogyan írja le az
Alkotmánybíróság a szuperbíróság szerepkört: mi lenne az Alkotmánybíróság szerepe, ha szuperbíróság
lenne? Miért nem egyeztethető össze ez a szerepkör az alkotmányjogi panasz jogintézményével az
Alkotmánybíróság szerint?
3. Elemezze a két befogadási feltételt az alkotmányjogi panasz szubjektív (egyéni jogsérelmeket orvosló),
illetve az objektív (konkrét ügyön túlmutató) jogvédelmi funkciója szempontjából! Melyik feltétel
mennyiben szolgálja az egyik, illetve a másik alapjogvédelmi funkciót?

A) Az Alkotmánybíróság végzése alkotmányjogi panasz visszautasításáról

[3065/2018. (II. 20.) AB végzés]
Az indítványozó K. Tanya Kft. tulajdonosa egy magánútnak, amely az ingatlan-nyilvántartásban
meghatározott jellege szerint "közforgalom elől el nem zárt". Ezen az úton a panaszos 3,5 t súlykorlátozást
elrendelő közlekedési táblát helyezett el, "Kivéve K. Tanya Kft." kiegészítő felirattal. Az indítványozóval
szemben egy gazdasági társaság pert indított a táblák eltávolítása és egyéb szankciók alkalmazása
érdekében. A per során - szakértők bevonásával - jogerősen megállapítást nyert, hogy nincs olyan indok,
amely alapján az indítványozó megakadályozhatná az úton áthaladó forgalmat. Ezek után fordult az
indítványozó az Alkotmánybírósághoz az Abtv. 27. §-a alapján.
[15] [...] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben
befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. Ez
alternatív feltétel, bármelyik megléte indokot ad a panasz befogadására.
[16] Az indítványozók - az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésének sérelme kapcsán - állítják a bírói döntést
érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, mivel véleményük szerint a támadott ítélettel a vonatkozó
jogszabályok olyan értelmezése "született meg", amely megfosztja őket tulajdonuk védelmétől és tulajdonjoguk
védelmének eszközeitől.
[17] Az Alkotmánybíróság jelen ügy kapcsán is rámutat arra, hogy a testület a bírói ítéleteket kizárólag
alkotmányossági szempontból vizsgálhatja felül, szakjogi, törvényességi, tényállás-megállapítási, bizonyíték-
értékelési, illetve jogértelmezési kérdések megítélésére, felülbírálatára nincsen lehetősége. Gyakorlata
következetes a tekintetben, hogy az erre irányuló indítványok befogadását visszautasítja, a következők miatt: "
[a]z Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (1) bekezdése értelmében az Alaptörvény védelmének legfőbb
szerve. Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdésének d) pontja alapján a
bírói döntéseket az alkotmányosság szempontjából ellenőrizheti, és jogköre a bírói döntést érdemben
befolyásoló alaptörvény-ellenesség vizsgálatára és kiküszöbölésére korlátozódik, ezért a bírói döntés
irányának, a bizonyítékok bírói mérlegelésének és értékelésének, illetve a bírósági eljárás teljes egészének
ismételt felülbírálatára már nem rendelkezik hatáskörrel" [...]. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 27. §-ában
- 57/58 -
szabályozott hatáskörében eljárva a bírói döntés és az Alaptörvény összhangját biztosítja. Ebből következően
a bírói döntés alaptörvény-ellenességének vizsgálata során az Alkotmánybíróság attól is tartózkodik, hogy a
bíróságok felülbírálati jogköréhez tartozó, szakjogi vagy kizárólag törvényértelmezési kérdésekben állást
foglaljon [...]. "[a] jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány
alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben
beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került
sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes
eljárás alapjoga, sem a diszkrimináció tilalma nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági
szervezet feletti »szuperbíróság« szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el" [...].

B) Az Alkotmánybíróság bírói döntést megsemmisítő határozata az ún.

rendőrképmás ügyben [28/2014. (IX. 29.) AB határozat]
Az indítványozó hírportál képekkel illusztrált beszámolót közölt egy politikai rendezvényről. A képek a
rendezvény biztosításában közreműködő rendőrök arcát is mutatták. Két rendőr személyiségi jogi pert
indított a képmáshoz fűződő személyiségi joga megsértése miatt. Az eljáró bíróságok - a Kúriáig bezárólag -
minden szinten helyt adtak a rendőrök keresetének. Az indítványozó kérte az ítéletek megsemmisítését,
mert azok sértik a sajtószabadságot.
[3] 2. Az alkotmányjogi panasz megfelel az Abtv.-ben előírt formai és tartalmi követelményeknek [Abtv. 56. §
(2) bekezdés].
[4] Alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés (Abtv. 29. §) az, hogy az Alaptörvény ama szabálya, amely
szerint Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, továbbá biztosítja a demokratikus
közvélemény kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit, érvényesült-e a konkrét esetben, amikor
egy a rendezvény biztosításában részt vett rendőrökről készített fényképnek a tüntetésről szóló tudósításban
való nyilvánosságra hozatala miatt a hírportálként működő sajtószervet a bíróság elmarasztalta.
[5] A képmáshoz való jog és a sajtó tájékoztatási feladatának viszonya általában polgári jogi kérdés, és
rendszerint a bíróság mérlegelésére tartozik, melyik jogé az elsőbbség. Azonban az Alaptörvény IX. cikk (2)
bekezdése alapján alkotmányjogi kérdés is a demokratikus közvélemény kialakulásához szükséges szabad
tájékoztatás érvényesülése.

C) Az Alkotmánybíróság végzése alkotmányjogi panasz visszautasításáról

[3072/2018. (II. 26.) AB végzés]
Az indítványozó közérdekű adat megismerése iránti igénnyel fordult az Országgyűlés Hivatalához, amit az
elutasított. Az indítványozó pert indított az adatok kiadása iránt, ezt a pert megnyerte, így a hivatal kiadta
a kért adatokat. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybírósághoz tisztességes eljáráshoz való
jogára hivatkozva.
[7] Az Abtv. 29. §-a értelmében alapvető feltétel, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben
befolyásoló alaptörvény-ellenességet tartalmazzon, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést vessen
fel.
[8] Az Alkotmánybíróság egyrészt megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz a bírói döntést érdemben
befolyásoló alaptörvény-ellenességet nem tartalmaz, mert az indítványozó a jogerős döntésnek köszönhetően
megismerhette a közérdekű adatokat, így még ha az eljárás folyamán sérült is volna a tisztességes eljáráshoz
való alapjoga, ezt a sérelmét a számára kedvező jogerős döntés mindenképp orvosolta volna. Az indítványozó
tisztességes eljáráshoz való alapjogának vélt sérelme a bírói döntést érdemben nem befolyásolta, épp
ellenkezőleg, a jogerős bírói döntés tette lehetővé az indítványozó számára a közérdekű adatok megismerését.
[9] Az Alkotmánybíróság másrészt megállapította, hogy az alkotmányjogi panasz nem vet fel alapvető
alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem. Ha a per tárgyát annak eldöntése képezi, hogy az okirat tartalma
közérdekű adatnak minősül-e, és az indítványozó az eljárás során megismerhetné ezen okiratot, az lényegében
kiüresítené a közérdekű adat kiadása iránt indított eljárásokat. A konkrét alkotmányjogi panasz által felvetett
alkotmányjogi kérdést ezért nem lehet alapvető jelentőségűnek tekinteni.
- 58/59 -

17. Az alkotmányjogi panasz rendesbírósági végrehajtása

↑ [168]-[178]
§ az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény
Az Alkotmánybíróság előtt sikerre vitt peres ügyek útja visszakanyarodik a rendesbíróságokhoz. A bírói
döntést megsemmisítő határozatban megállapított egyéni alapjogsérelmet tehát a rendesbíróság hivatott
kiküszöbölni. Az alábbi ügyben az indítványozó adatigénylést nyújtott be a Nemzeti Erőforrás
Minisztériumhoz (NEFMI): kérte a Magyar Állami Operaház teljes körű gazdasági átvilágításáért felelős
miniszteri biztos által az Operaház átvilágításával összefüggő jelentés kiadását. A NEFMI megtagadta a
kérelem teljesítését arra hivatkozva, hogy a jelentés döntés-előkészítő irat, és döntés az Operaházzal
kapcsolatban még nem született. Az indítványozó bírósághoz fordult az adatok kiadásának elrendelése
végett, de a bíróságok elutasították keresetét. A jogerős döntés után fordult az indítványozó az
Alkotmánybírósághoz az Abtv. 27. §-a alapján. Az Alkotmánybíróság megalapozottnak találta a panaszt, és
megsemmisítette az alapjogsértő ítéleteket. Ezt követően az ügy a Kúria elé került.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Alábbi határozatában az Alkotmánybíróság értelmezi saját feladatát az ügy tárgyát képező bírói ítéletek
felülvizsgálata során. Hogyan határolja el az Alkotmánybíróság saját szerepkörét a rendesbíróságokétól?
Mit tekint az Alkotmánybíróság a saját, és mit a rendesbíróságok feladatának?
2. Hogyan rendelkezik a törvény a bírói döntést megsemmisítő alkotmánybírósági határozat
jogkövetkezményéről? Milyen szerepet játszik az Alkotmánybíróság határozata az eljárás folytatásában?
3. Az Alkotmánybíróság a határozatában ún. alkotmányos követelményt állapított meg. Rendelkezik-e az
Alkotmánybíróság törvényi felhatalmazással ilyen követelmény megállapítására? A határozat mely
részében található ez a követelmény? Mi az alábbi ügyben megfogalmazott követelmény tartalma? Mi
célból állapít meg ilyen jellegű követelményeket az Alkotmánybíróság? Van-e jelentősége az alkotmányos
követelmény meghatározásának a határozat tárgyát képező egyedi ügy folytatása szempontjából? Van-e az
alkotmányos követelmény meghatározásának az egyedi ügyön túlmutató jelentősége?
4. Mely jogszabályokban kell keresni az Alkotmánybíróság határozatát követő eljárásra vonatkozó
szabályokat? Keresse meg ezeket a rendelkezéseket!
5. Mely szerv, milyen eljárásban hivatott megállapítani az alkotmányjogi panasz alapján megállapított
jogsérelem orvoslásának eszközét? Mely jogszabályi rendelkezéseken alapul ez a hatáskör? Kinek a
kérelmére jár el ez a szerv? Hogyan rendelkezett ez a szerv a szemelvény szerinti ügyben az alapjogsérelem
orvoslásáról?

A) Az Alkotmánybíróság határozata alapjogsértő bírói döntés

megsemmisítéséről a IV/2881-13/2012. számú ügyben [21/2013. (VII. 19.) AB
határozat]
Az Alkotmánybíróság teljes ülése bírói döntések alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló
alkotmányjogi panasz tárgyában - ... alkotmánybírók különvéleményével - meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Fővárosi Bíróság 8.P.23.480/2011/3. számú, illetve a Fővárosi
Ítélőtábla 2.Pf.22.200/2011/3. számú ítélete alaptörvény-ellenes, ezért azokat megsemmisíti.
2. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése és I. cikk (3) bekezdése alapján alkotmányos
követelményként megállapítja, hogy a közérdekű adat kiadása iránt indított ügyben eljáró bíróságnak az
adatszolgáltatás-megtagadás jogcímét és tartalmi indokoltságát egyaránt vizsgálnia kell. A vizsgálatnak ki kell
terjednie arra, hogy csak a feltétlenül szükséges mértékben került-e sor a közérdekű adatszolgáltatás
megtagadására. E körben az eljáró bíróságnak vizsgálnia kell azt is, hogy az adatkezelő szerv nem korlátozta-e
indokolatlanul a közérdekű adatokhoz való hozzáférést arra hivatkozva, hogy az igényelt adatokat
- 59/60 -
az igénylő által meg nem ismerhető adatokkal együtt kezelik, miközben az utóbbiak felismerhetetlenné
tételének nem lett volna akadálya. [...]
Indokolás
[...] [52] Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben - és általában a közérdekű adatok megismeréséhez való jog
korlátozását érintő ügyekben - a támadott bírói döntést kizárólag alkotmányossági szempontból vizsgálja felül.
Ennek megfelelően a jelen alkotmányossági vizsgálat során az Alkotmánybíróság nem arról dönt, hogy az
alapul fekvő ügyben kiadni kért jelentés mely része minősül nem nyilvános, konkrétan döntés megalapozását
szolgáló adatnak és miért; még csak nem is arról, hogy az eljáró bíróság az adott dokumentum mely részét
minősítse döntés megalapozását szolgáló adatnak és melyiket ne. Ezt már csak azért sem tehetné, mert a
kiadni kért jelentést az Alkotmánybíróság az ügy lényegéből fakadóan nem ismerheti meg. A jelen
alkotmányossági felülvizsgálatban tehát az Alkotmánybíróság nem konkrét iratok, adatok döntés-előkészítő
jellegéről dönt.
[53] A támadott ítéletek felülvizsgálatakor az Alkotmánybíróság a nyilvánosságkorlátozással szemben fennálló
alkotmányossági szempontok érvényesítését követeli meg az Alaptörvény által megállapított mérce alapján. Az
Abtv. 27. §-ában foglalt panaszok természetéhez igazodva a konkrét ügy érdemét érintő alkotmányossági
vetületű kérdésekről az Alkotmánybíróság dönt, de ennek a konkrét ügyre vonatkozó konzekvenciáit már az
eljáró bíróságnak kell levonnia. A panaszos számára ilyenformán biztosítható hatékony jogorvoslat a bírósági
döntésekben megjelenő jogsérelmekkel szemben.
[54] 4. Az indítványozó alapvetően azt állította, hogy a támadott ítéletek indokolatlanul teszik lehetővé a
közérdekű adatok megismeréséhez való jog korlátozását, s ezért kérte az érintett ítéletek alaptörvény-
ellenességének megállapítását.
[55] Eljárása során az Alkotmánybíróság figyelemmel volt az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésére, amelynek
értelmében az alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme
érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges
tartalmának tiszteletben tartásával korlátozható. Az alapjog-korlátozás e szabályát az Alkotmánybíróság [...] a
közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog kapcsán a következőképpen fogalmazta meg: "a
közérdekű adatok nyilvánosságát érintő korlátozásnak csak olyan mértéke tekinthető alkotmányosnak, ami egy
demokratikus társadalomban kétséget kizáróan szükséges, »kényszerítően« indokolt, ugyanakkor a
korlátozással elérni kívánt célhoz képest arányos. A közérdekű adatok nyilvánosságának korlátozását pedig
azonnal meg kell szüntetni, ha a korlátozást ezek a tartalmi követelmények már nem indokolják." [...]
[56] Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése és VI. cikk (2) bekezdése alapján - az Alkotmánybíróság hivatkozott
gyakorlatát is figyelembe véve - levonható tehát az a következtetés, hogy amennyiben a közérdekű adat
megismerése megakadályozható egy nyilvánosságkorlátozási okra való formális hivatkozással úgy, hogy a
korlátozás tartalmi indokoltságának tényleges fennállása kétségtelen módon nem bizonyított, akkor ez a
közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog alaptalan, s így szükségtelen korlátozásának
minősül.
[57] Az Alkotmánybíróság a támadott ítéletek alapján megállapította, hogy az alapügyben eljáró bíróságok az
indítványozó által megismerni kívánt egész jelentést döntés megalapozását szolgáló adatnak minősítették [...].
Megállapítható továbbá, hogy az eljáró bíróságok ennek kapcsán kifejezetten nem jelölték meg az ítéleteikben
azt, hogy a jelentés konkrétan milyen döntés megalapozására szolgált, nem utaltak tehát az adatkezelő
minisztérium konkrét eljárására sem. Nem is kötelezték az adatigénylést elutasító alperest arra, hogy az
adatigényléskor folyamatban lévő eljárás pontos megjelölésével igazolja, hogy a jelentés valóban tartalmaz-e
olyan adatot, amely konkrét döntés megalapozását szolgálja.
[58] Az Alkotmánybíróság a fentieket figyelembe véve megállapította: a közérdekű adatokhoz való hozzáférés
megtagadása az arra való formális hivatkozással, hogy az igényelt közérdekű adatok döntés megalapozását
szolgáló adatok, mellőzve azonban a tényleges tartalmi vizsgálatát (az eljárási szabályok keretei között), hogy
azok milyen döntés meghozatalát, milyen eljárás lefolytatását szolgálják, s valójában érdemi kapcsolatban
állnak-e a közérdekű adatot kezelő szerv feladat- és hatáskörébe tartozó döntéssel, az Alaptörvény VI. cikk (2)
bekezdésében foglalt alapjog I. cikk (3) bekezdésébe ütköző indokolatlan korlátozásának minősül. Az eljáró
bíróságok ítéleteikben így tehát az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdésében foglalt alapjog érvényesülését az I. cikk
(3) bekezdésébe ütköző módon korlátozták akkor, amikor nem vizsgálták, hogy az adatigénylő által kért
jelentés (vagy annak egy része) konkrétan milyen döntés megalapozására szolgált, hanem e nélkül a jelentés
egészét érintően elfogadták, hogy döntés megalapozását szolgáló adatnak minősült. Így tartalmilag sem
vizsgálták, hogy az igényelt közérdekű adatok kiadása valóban befolyásolná-e az adatkezelő döntésének
meghozatalát, meghiúsítaná-e a döntés hatékony végrehajtását vagy ellehetetlenítené-e az illetéktelen
befolyástól mentes, független, hatékony köztisztviselői munkát. Mindezek alapján az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy a Fővárosi Bíróság ... számú, illetve a Fővárosi Ítélőtábla … számú ítélete e vonatkozásban
alaptörvény-ellenes.
- 60/61 -
[59] 5. Az indítványozó sérelmezte a fentieken túlmenően azt is, hogy az eljáró bíróságok a jelentés egész
tartalmát döntés megalapozását szolgáló adatnak minősítették, s ennek révén teljes egészében
nyilvánosságkorlátozásnak vetették alá. [...]
 [60] A fentiekben az Alkotmánybíróság rámutatott arra, hogy az alapjog-korlátozáshoz a korlátozás
indokának tényleges fennállását kétségtelen módon bizonyítani kell; máskülönben a korlátozás nem felel meg
az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében a korlátozással szemben támasztott "feltétlenül szükséges"
követelménynek. Nem [...] tekinthető ugyanis feltétlenül szükségesnek a közérdekű adatok megismeréséhez és
terjesztéséhez való jog korlátozása, ha adott esetben a nyilvánosságkorlátozás okára hivatkozva a közérdekű
adatok tágabb körének a megismerését tiltják meg, mint amit az adott korlátozási indok szükségessé tenne. [...]
[61] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az eljáró bíróságok az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdésében
foglalt alapjogot az I. cikk (3) bekezdésével ellentétesen engedték korlátozni akkor, amikor a jelentés egy részét
érintő nyilvánosságkorlátozás okára hivatkozva egy ennél tágabb adatkör, a jelentésben foglalt összes
közérdekű adat megismerésének korlátozását tették lehetővé.
[62] [...] Az indítványozó végül támadta a jogerős ítéletnek azt a megállapítását, amely szerint: "a teljes és
terjedelmes jelentés kiadására vonatkozó kérelem esetén nem várható el [...] az adatkezelőtől, hogy a teljes
dokumentációt átvizsgálja abból a szempontból, hogy pontosan mi minősül személyes adatnak, közérdekű
adatnak, esetlegesen szintén a megismerés gátját képező üzleti titoknak." [...]
[63] Az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése alapjogként rögzíti a közérdekű adatok megismeréséhez és
terjesztéséhez való jogot. Az Alkotmánybíróság már több határozatában rámutatott arra, hogy az állam
kötelessége az alapvető jogok tiszteletben tartására és védelmére a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban nem
merül ki abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell
az érvényesülésükhöz szükséges feltételekről [...]. Az alapjog védelmére irányuló intézményvédelmi
kötelességük alapján tehát a közérdekű adatokat kezelő szerveknek aktív magatartást kell tanúsítaniuk,
kötelesek a közérdekű adatokhoz való hozzáférést garantálni. [...]
[64] Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján az alapvető jog csak más alapvető jog érvényesülése vagy
valamely alkotmányos érték védelme érdekében, s még akkor is csak a szükségesség-arányosság
követelményének megfelelően korlátozható. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése értelmében tehát a közérdekű
adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog mint alapjog nem korlátozható az adatkezelő szerv
többletfeladatára való hivatkozással. Az adatkezelő szerv nem tagadhatja meg közérdekű adatokhoz való
hozzáférés biztosítását azon az alapon, hogy az az általa kezelt dokumentum átvizsgálását, s a benne található
nyilvános adatoknak a nem nyilvános adatoktól való elkülönítését igényelné. Az adatkezelő szerv az alapjog
biztosítása érdekében éppenséggel tevőleges magatartásra kötelezett, s e kötelességét az alapjog
érvényesülése érdekében szükség esetén az adott dokumentumban található nem nyilvános adatok
lefedésével, az igénylő által meg nem ismerhető személyes adatok anonimizálásával kell teljesítenie. [...]
[66] [...] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján megállapította, hogy a támadott ítéletekben az eljáró
bíróságok a fentiek szerint alaptörvény-ellenesen korlátozták az indítványozó közérdekű adatok
megismeréséhez való jogát. Az információszabadság alaptörvény-ellenes korlátozását képező bírói
jogértelmezés a támadott ítéletek fontos, központi elemét képezte, ezért a tárgybeli bírói döntéseket
érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség megállapítására került sor. Erre figyelemmel az
Alkotmánybíróság a Fővárosi Ítélőtábla [...] számú ítéletét az elsőfokú ítéletre is kiterjedően megsemmisítette.
[67] Az Alkotmánybíróság az Abtv. 46. § (3) bekezdése értelmében a hatáskörei gyakorlása során folytatott
eljárásában határozattal megállapíthatja azokat az Alaptörvény szabályozásából eredő, az Alaptörvény
rendelkezéseit érvényre juttató alkotmányos követelményeket, amelyeknek a vizsgált, illetve a bírósági
eljárásban alkalmazandó jogszabály alkalmazásának meg kell felelnie. Ezen az alapon az Alkotmánybíróság a
rendelkező részben összefoglalóan rögzítette azokat az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdéséből és I. cikk (3)
bekezdéséből származó alkotmányos követelményeket, amiket a jogalkalmazás során az eljáró bíróságnak
figyelembe kell vennie. [...]

B) A Kúria végzése az Alkotmánybíróság 21/2013. (VII. 19.) AB határozatának

végrehajtásáról (Kúria Kpkf. 37.552/2013/2.)
A Kúria a Fővárosi Bíróság ... számú, illetve a Fővárosi Ítélőtábla ... számú ítéletét megsemmisítő IV/2881-
13/2012. AB határozat esetén követendő - hivatalból indított - nemperes eljárás során meghozta az alábbi
végzést:
A Kúria az Alkotmánybíróság IV/2881-13/2012. AB határozata alapján az első fokon eljárt Fővárosi
Törvényszéket új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.
 - 61/62 -
Indokolás
[...] 3. A felperes 2012. április 12-én az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban:
Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panaszt terjesztett elő. A támadott ítéleteket a felperes az Alaptörvény VI.
cikk (2) bekezdésébe foglalt közérdekű adatok megismeréséhez való alapjogot sértőnek tartotta. A felperes az
Alkotmánybíróság előtt kifogásolta, hogy a támadott ítéletek nem jelölik meg pontosan, hogy a jelentés
konkrétan milyen döntés megalapozását szolgálja, hanem csak általánosságban hivatkoznak kormányzati
döntésekre, s így minősítik a jelentést döntés-előkészítő iratnak. Álláspontja szerint a vizsgálati jelentés nem
egy konkrét döntés megalapozására szolgáló irat, vagyis nem egy "közbülső munkaanyag", s ezért nem
nevezhető döntés-előkészítő iratnak, ez már ugyanis maga a végeredmény. A támadott ítéletek tehát
indokolatlanul hivatkoznak a döntés-előkészítő irat minőségre, s az ilyen általános jellegű hivatkozás révén
megalapozatlanul teszik lehetővé a jelentésben foglalt közérdekű adatok megismerésének korlátozását. A
felperes kifogásolta továbbá, hogy az eljáró bíróságok a jelentés egészét döntés-előkészítő adatnak minősítik, s
ezáltal automatikus nyilvánosságkorlátozásnak vetik alá.
4. A felperes indítványára az Alkotmánybíróság [...] megállapította, hogy a Fővárosi Bíróság [...]számú, illetve a
Fővárosi Ítélőtábla [...] számú ítélete Alaptörvény-ellenes, ezért azokat megsemmisítette. Az Alkotmánybíróság
határozata rendelkező része 2. pontjában alkotmányos követelményt is meghatározott. Ennek értelmében az
Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése és I. cikk (3) bekezdése alapján alkotmányos követelmény, hogy a közérdekű
adat kiadása iránt indított ügyben eljáró bíróságnak az adatszolgáltatás-megtagadás jogcímét és tartalmi
indokoltságát egyaránt vizsgálnia kell. A vizsgálatnak ki kell terjednie arra, hogy csak a feltétlenül szükséges
mértékben került-e sor a közérdekű adatszolgáltatás megtagadására. E körben az eljáró bíróságnak vizsgálnia
kell azt is, hogy az adatkezelő szerv nem korlátozta-e indokolatlanul a közérdekű adatokhoz való hozzáférést
arra hivatkozva, hogy az igényelt adatokat az igénylő által meg nem ismerhető adatokkal együtt kezelik,
miközben az utóbbiak felismerhetetlenné tételének nem lett volna akadálya.
5. A Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 360. § b) pontja szerint, ha az
Alkotmánybíróság megállapítja a bírói döntés alaptörvény-ellenességét és a bírósági határozatot megsemmisíti,
az alkotmányjogi panasz orvoslásának eljárási eszközét - az Alkotmánybíróság határozata alapján és a
vonatkozó eljárási szabályok megfelelő alkalmazásával - a Kúria állapítja meg. A Pp. 361. § c) pontja szerint a
Kúria az alkotmányjogi panasz orvoslása érdekében - ha az Alkotmánybíróság a bíróság határozatát
megsemmisítette - az Alkotmánybíróság határozatából következően az első- vagy a másodfokon eljárt
bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja, vagy a felülvizsgálati kérelem tárgyában új határozat
hozatalát rendeli el. A Pp. 362. § (1) bekezdése szerint ebben az esetben az eljárás hivatalból indul.
6. Az Alkotmánybíróság döntésében kiemelte, hogy az Alaptörvény VI. cikk (2) bekezdése szerinti közérdekű
adatokra főszabályként a nyilvánosság-elv vonatkozik. Ennek érvényesüléséhez szükséges, hogy az arra köteles
adatkezelő a közérdekű adatok megismerését - proaktív módon, illetve adatigénylés alapján - biztosítsa. A
közérdekű adatok megismeréséhez és terjesztéséhez való jog alanya bárki lehet. Az Alaptörvény értelmében az
információszerzéshez kötődő érdekeltség igazolása nem szükséges. Ennélfogva éppen a közérdekű adat
kiadására kötelezett szervnek vagy személynek kell indokolnia az igényelt információ esetleges megtagadását.
Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében foglalt az alapjog-korlátozás "feltétlenül szükséges" követelményének
nem felel meg, ha egy adott dokumentumban szereplő összes közérdekű adat megismerését pusztán arra
hivatkozással tagadják meg, hogy a dokumentum egy része nyilvánosságkorlátozás alá esik, a dokumentum egy
részének döntés-előkészítő jellege van.
7. A Kúria a Pp. 361. § c) pontja alapján az Alkotmánybíróság IV/2881-13/2012. AB határozat nyomán az első
fokon eljárt Fővárosi Törvényszéket utasította új eljárásra és új határozat hozatalára, mivel az
Alkotmánybíróság nemcsak a Fővárosi Ítélőtábla másodfokú ítéletét, hanem az elsőfokú bíróság döntését is
megsemmisítette. A Kúria megállapítja, hogy az új eljárás során - az Alkotmánybírósági határozat értelmében -
a bíróságnak köteleznie kell az adatigénylést elutasító alperest (a NEFMI-t) arra, hogy az adatigényléskor
folyamatban lévő eljárás pontos megjelölésével igazolja, hogy a jelentés valóban tartalmaz-e olyan adatot,
amely konkrét döntés megalapozását szolgálja. Abból, hogy az igényelt adat döntés megalapozását szolgálja,
önmagában még nem következik kényszerítően a közérdekű adat nyilvánosságtól történő elzárás. Az
adatkezelő szerv vezetőjének döntésétől függ, hogy az ilyen adat kiadását megtagadja-e vagy sem. Amennyiben
az adatkezelő szerv a közérdekű adat kiadásának megtagadása mellett dönt, ezt a IV/2881-13/2012. AB
határozat rendelkező rész 2. pontjába foglalt alkotmányos követelmények érvényesülése érdekében
megfelelően indokolni köteles. Ennek az indokolásnak egyrészt ki kell terjednie arra, hogy pontosan milyen
folyamatban lévő eljárásban meghozandó döntés megalapozását szolgálja a kiadni kívánt közérdekű adat,
másrészt arra is, hogy a közérdekű adat kiadása mennyiben befolyásolja a szóban forgó döntés meghozatalát,
vagyis, hogy az meghiúsítaná-e a döntés hatékony végrehajtását vagy ellehetetlenítené-e az illetéktelen
befolyástól mentes, független, hatékony köztisztviselői munkát. Fel kell továbbá hívni az adatkezelő alperest,
hogy nem korlátozhatja a közérdekű adatokhoz való hozzáférést arra hivatkozva, hogy az
- 62/63 -
igényelt adatokat az igénylő által meg nem ismerhető adatokkal együtt kezeli, miközben az igénylő által meg
nem ismerhető adatok felismerhetetlenné tételének nincs akadálya. Az alperes fentiek alapján meghozott új
döntésének esetleges bírósági felülvizsgálata során - erre irányuló ismételt kereseti kérelem esetén - a
bíróságnak ezen szempontok betartását is vizsgálnia kell.
A végzés ellen a jogorvoslatot a Pp. 362. § (3) bekezdése zárja ki.

II.2. Az alkotmánybíráskodás egyéni alapjogvédelmen

túlmutató szerepe
18. Az absztrakt normakontroll ombudsmani indítványozása
↑ [179]-[183]
§ az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény, az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI.
törvény
Az absztrakt utólagos normakontroll-eljárás kezdeményezésére jogosultak közül elsősorban az alapvető
jogok biztosától várható, hogy az alapjogok védelme érdekében éljen indítványozási jogával. Az alábbi
szemelvények a hallgatói szerződésekről szóló szabályozással kapcsolatos ombudsmani indítványból,
valamint az annak nyomán született alkotmánybírósági határozatból származnak.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Mely jogszabályi rendelkezések teremtik meg az ombudsman számára az alkotmánybírósági eljárás
kezdeményezésének jogát?
2. Az ombudsmani indítvány érdemi elbírálását az alkotmánybírósági törvény egy speciális - más
eljárásokra nem érvényes - megszorító feltételhez köti. Mi ez a feltétel? Vizsgálja meg az ombudsman
alábbi indítványát, és támassza alá, hogy az indítvány megfelelt ennek a feltételnek!
3. Az ombudsman indítványából kitűnik, hogy a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK)
beadványa nyomán döntött az alkotmánybírósági eljárás megindítása mellett. Mely jogszabályi
rendelkezés hatalmazza fel a HÖOK-t ilyen beadvány benyújtására? Mely jogszabályi rendelkezés alapján és
milyen eljárásban vizsgálja az ombudsman az efféle - normakontroll-kezdeményezést kérő - beadványokat?
4. Az Alaptörvény mely rendelkezéseivel összefüggésben kezdeményezte az ombudsman az
Alkotmánybíróság normakontroll-eljárását az alábbi ügyben? Alapíthatja-e az ombudsman az indítványát
olyan alaptörvényi normára, amely nem az alapjogi katalógusban ("Szabadság és felelősség" című fejezet),
hanem az Alaptörvény valamely másik fejezetében szerepel?
5. Mely jogszabályi rendelkezések alapján, milyen jogkövetkezmények megállapítását kezdeményezte az
ombudsman az alábbi ügyben?

A) Az alapvető jogok biztosának normakontroll-indítványa a hallgatói

szerződésre vonatkozó szabályozás kapcsán (AJB-2834/2012. sz. ügy)
Tisztelt Alkotmánybíróság!
Az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (a továbbiakban: Ajbt.) 2. § (3) bekezdésében
biztosított jogkörömnél fogva
indítványozom,
hogy az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 24. § (2) bekezdése alapján
az Alkotmánybíróság vizsgálja meg és az Abtv. 41. § (1) bekezdésében biztosított jogkörében semmisítse meg
- 63/64 -
 1. a magyar állami ösztöndíjas és magyar állami részösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói
szerződésekről szóló 2/2012. (I. 20.) Korm. rendeletet (a továbbiakban: Kr.), mivel az álláspontom szerint az
ellentétes az
1.1. Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében és XI. cikk (2) bekezdésében foglaltakkal,
1.2. Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében, az Alaptörvény II. cikkében (az emberi méltósághoz való jog), az
Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésében (a munka és foglalkoztatás szabad megválasztásához való jog), valamint
az Alaptörvény XVII. cikk (3) bekezdésében (méltó munkafeltételekhez való jog) foglaltakkal;
2. a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 39. § (3) bekezdése "- a
Kormány által meghatározott feltételekkel -" szövegrészét, valamint az Nftv. 110. § (1) bekezdésének 23.
pontját, mivel az ellentétes az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében és az Alaptörvény XI. cikk (2) bekezdésében
foglaltakkal.
Az Abtv. 61. § (2) bekezdésére hivatkozással kérem továbbá az Alkotmánybíróságot, hogy a már kihirdetett és
2012. augusztus 1-jén hatályba lépő Kr. hatálybalépését az indítvány elbírálásáig függessze fel, mivel az érintett
hallgatók alapvető jogainak védelme és a jogbiztonság követelményének érvényesülése érdekében azonnali
intézkedésre van szükség.
Indokolás
Az Ajbt. 2. § (3) bekezdése alapján az alapvető jogok biztosa kezdeményezheti a jogszabályok Alaptörvénnyel
való összhangjának felülvizsgálatát az Alkotmánybíróságnál. Az Abtv. 24. § (2) bekezdése rögzíti, hogy az
Alkotmánybíróság a jogszabály Alaptörvénnyel való összhangját az alapvető jogok biztosának határozott
kérelmet tartalmazó indítványa alapján akkor vizsgálja, ha az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint a
jogszabály alaptörvény-ellenessége fennáll. [...]
A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (a továbbiakban: beadványozó) azzal a beadvánnyal
fordult hozzám, hogy az Alaptörvényben és az Ajbt.-ben biztosított jogkörömben kezdeményezzem az
Alkotmánybíróságnál a hallgatói szerződésekkel kapcsolatos szabályokat tartalmazó Kr. egészének vizsgálatát
és megsemmisítését. [...]
A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 2012. szeptember 1-jétől hatályos 39. § (1) bekezdése
arról rendelkezik, hogy minden magyar állampolgárnak joga, hogy az e törvényben meghatározott feltételek
szerint felsőoktatási intézményben tanulmányokat folytasson, magyar állami ösztöndíjjal, magyar állami
részösztöndíjjal támogatott vagy önköltséges képzésben. A Nftv. 39. § (3) alapján a hallgatói jogviszony a
felvételről vagy az átvételről szóló döntés alapján, a beiratkozással jön létre. A beiratkozást megelőzően a
hallgatóval - a Kormány által meghatározott feltételekkel - hallgatói szerződést kell kötni. A törvény 2012.
január 1-jétől hatályos 110. § (1) bekezdésének 23. pontja ezzel összhangban felhatalmazza a Kormányt arra,
hogy rendelettel szabályozza a hallgatói szerződés kötelező tartalmi elemeit, a szerződés nem teljesülése
esetén követendő eljárást, a magyar állami ösztöndíjas és részösztöndíjas hallgató által igénybe vett szakos
képzés éves költségét. [...]
Álláspontom szerint a Kr. ismertetett szabályai a végzett hallgatók önrendelkezési, valamint a munka és
foglalkozás szabad megválasztásához való jogának korlátozását jelentik, a támogatás formájának és
feltételeinek előírása intenzív kapcsolatban áll a művelődéshez való jog részeként a felsőoktatásban való
részvételhez való jog érvényesülésével. Meglátásom mind az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében, mind pedig a
XII. cikk (2) bekezdésében foglaltakkal ellentétes, hogy a hallgatói szerződés jogintézményére vonatkozó
alapvető fontosságú szabályokat kormányrendeleti szabályozási szinten rögzítettek. [...]

B) Az ombudsman indítványát elbíráló alkotmánybírósági határozat [32/2012.

(VII. 4.) AB határozat]
Az Alkotmánybíróság teljes ülése jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló
indítvány tárgyában - … alkotmánybíró párhuzamos indokolásával, valamint … alkotmánybírók
különvéleményével - meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 39. § (3)
bekezdésének "- a Kormány által meghatározott feltételekkel -" szövegrésze alkotmányellenes, ezért azt
megsemmisíti, ennek folytán a 39. § (3) bekezdésének "- a Kormány által meghatározott feltételekkel -"
szövegrésze 2012. szeptember elsején nem lép hatályba.
 2. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény 110. §
- 64/65 -
(1) bekezdés 23. pontja és 111. § (6) bekezdésének "- a Kormány által meghatározott tartalmú -" szövegrésze
alkotmányellenes, ezért azt megsemmisíti.
3. Az Alkotmánybíróság megállapítja továbbá, hogy a magyar állami ösztöndíjas és magyar állami
részösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződésekről szóló 2/2012. (I. 20.) Korm. rendelet
alkotmányellenes, azért azt megsemmisíti, ennek folytán a rendelet 2012. augusztus elsején nem lép hatályba.
[...]
Indokolás
[1] [...] Az alapvető jogok biztosa 2012. március 28-án az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény
2. § (3) bekezdése és az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 24. § (2)
bekezdése alapján a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.) 2012.
szeptember elsején hatályba lépő 39. § (3) bekezdés "- a Kormány által meghatározott feltételekkel -"
szövegrésze, a már hatályos 110. § (1) bekezdés 23. pontja, továbbá a 2012. augusztus elsején hatályba lépő, a
magyar állami ösztöndíjas és magyar állami részösztöndíjas hallgatókkal kötendő hallgatói szerződésekről szóló
2/2012. (I. 20.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Korm. rendelet) megsemmisítését kezdeményezte az
Alkotmánybíróságnál. [...]
[3] [...] Az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés e) pontja alapján az Alkotmánybíróság - többek között - az
alapvető jogok biztosa kezdeményezésére felülvizsgálja a jogszabályoknak az Alaptörvénnyel való összhangját.
Ennek megfelelően az Abtv. úgy rendelkezik, hogy az Alkotmánybíróság a jogszabály Alaptörvénnyel való
összhangját az alapvető jogok biztosának határozott kérelmet tartalmazó indítványa alapján akkor vizsgálja, ha
az alapvető jogok biztosának álláspontja szerint a jogszabály alaptörvény-ellenessége fennáll. [...]
[5] Az alapvető jogok biztosa szerint a hallgatói szerződések kormányrendeleti szintű szabályozása formai és
tartalmi szempontból is ellentétes az Alaptörvénnyel.
[6] [...] Az indítvány úgy véli, a kormányrendeleti szabályozás alapvető jogokat korlátoz, az Alaptörvény XII.
cikk (2) bekezdésében biztosított, a munka és a foglalkozás szabad megválasztását, valamint az Alaptörvény XI.
cikkében foglalt felsőoktatásban való részvétel jogát, ezért annak szabályozása törvényi szintet igényel az
Alaptörvény I. cikk (3) bekezdése alapján. [...]
[10] [...] Az alapvető jogok biztosa végül az Abtv. 61. § (2) bekezdésére hivatkozva kezdeményezte, hogy az
Alkotmánybíróság az érdemi döntés meghozataláig függessze fel a már kihirdetett Korm. rendelet 2012.
augusztus elsejei hatályba lépését. A biztos szerint a 2012 szeptemberében egyetemi, főiskolai tanulmányukat
kezdő hallgatók önrendelkezési jogának, munka és foglalkoztatás szabad megválasztásához való jogának és a
felsőoktatáshoz való hozzáférés állami biztosítása sérelmének elkerülése, valamint a jogbiztonság
követelményének védelme érdekében indokolt és szükséges, hogy az Alkotmánybíróság felfüggessze a Korm.
rendelet hatályba lépését. [...]
[61] [...] Az Alkotmánybíróság ezért a törvényhozási tárgykörbe tartozó szabályozás megalkotására irányuló
felhatalmazó rendelkezést és az annak alapján megalkotott Korm. rendeletet alkotmányellenesnek minősítette
és megsemmisítette. [...]

II.3. A bírói alapjogvédelmet kiegészítő mechanizmusok

19. Hasonlóságok és különbségek a különböző típusú
jogvédelmi eljárásokban
↑ [144]-[145], [184]-[198]
§ az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény, az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség
előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény
Alább három, ugyanazon alapjog sérelmével összefüggő, de különböző jellegű alapjogvédelmi eljárásban
elbírált ügy szolgál a hatósági, az ombudsmani és a bírósági típusú alapjogvédelem közötti különbségek
szemléltetésére.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Azonosítsa, hogy az egyes ügyekben kik fordultak az ombudsmanhoz, a hatósághoz, illetve a bírósághoz!
Mi volt a pozíciójuk az eljárásban? Milyen jogszabályi rendelkezések alapján voltak jogosultak az eljárások
kezdeményezésére?
- 65/66 -
2. Azonosítsa azokat a személyeket, akikkel szemben eljárás indult az alábbi ügyekben! Mi volt a pozíciójuk
az eljárásban?
3. Milyen további szereplőket tud azonosítani az egyes eljárásokban?
4. Mindhárom eljárásban részt vett jogvédő szervezet. Mi volt a szerepük az eljárásban? Mely törvényi
rendelkezés tette lehetővé részvételüket az eljárásokban?
5. Azonosítsa azokat a tényállási elemeket és azokat a jogszabályi rendelkezéseket, amelyek megalapozták
a hatóság, az alapvető jogok biztosa, illetve a bíróság hatáskörét!
A jogesetek óta bekövetkezett jogszabályváltozás következtében ma mely szerv járna el az Egyenlő
Bánásmód Hatóság helyett, és milyen jogalapon?
6. Röviden foglalja össze a három ügy tényállását! Azonosítsa, hogy milyen eszközök segítségével tárta fel a
tényállást az ombudsman, a hatóság, illetve a bíróság!
7. Milyen jogkövetkezményeket alkalmazott a hatóság? Mivel indokolta a választott jogkövetkezmények
alkalmazását? Milyen egyéb, az eljárást lezáró lehetőség merült fel az eljárás során? Milyen
jogkövetkezményeket alkalmazott az ombudsman a visszásság orvoslására? Alkalmazhatott volna más
eszközöket az ombudsman? Mennyiben lehet számítani arra, hogy az ombudsman intézkedései célt érnek?
Milyen jogkövetkezményeket alkalmazott a bíróság?
8. Elemezze a három eljárást a szubjektív (egyéni jogsérelmeket orvosló), illetve az objektív (konkrét ügyön
túlmutató) jogvédelmi funkció szempontjából! Melyik döntés mennyiben szolgálta az egyik, illetve a másik
funkciót?
9. Kik, mely szervnél élhetnek jogorvoslattal a hatósági, az ombudsmani, illetve a bírósági döntéssel
szemben?
10. Milyen költségei lehetnek az ombudsmani, a hatósági, illetve a bírósági eljárásnak?
11. Eljárhatott volna az ombudsman abban az ügyben, amelyben a hatóság, illetve amelyben a bíróság
eljárt? Eljárhatott volna a hatóság abban az ügyben, amelyben az ombudsman és a bíróság eljárt?
Eljárhatnak ezek a szervek ugyanabban az ügyben párhuzamosan (egyidejűleg)? Az ombudsmani és
hatósági eljárások viszonyát sajátos szabályok rendezik, mivel 2021 óta az egyenlő bánásmódhoz való jog
érvényesüléséért felelős hatóság feladatait az alapvető jogok biztosa látja el. Mit írnak elő ezek a
rendelkezések?

A) Az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozata egy iskolai felvétel elutasításáról

a szülő szexuális irányultsága miatt (EBH/366/2014.)
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárást folytatott egy iskolával szemben, amely azért nem vett fel egy
diákot, mert őt édesanyja és annak azonos nemű élettársa nevelte. (Az EBH feladatait 2021 óta az alapvető
jogok biztosa látja el.)
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (továbbiakban: hatóság) a kk. kérelmező - akit a hatóság előtti eljárásban a
törvényes képviselője által meghatalmazott egyesület képviselt - kérelme alapján a [...] Óvoda, Általános Iskola,
Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Gimnázium [...] eljárás alá vonttal szemben az egyenlő bánásmód
követelményének megsértése tárgyában előterjesztett kérelme ügyében az alábbi
HATÁROZATOT
hozta:
Az eljárás alá vont megsértette az egyenlő bánásmód követelményét kérelmezővel szemben, amikor 2013.
augusztus 28-án arról tájékoztatta törvényes képviselőjét, hogy nem nyert felvételt az eljárás alá vont
intézménybe az édesanyja szexuális irányultságára és arra tekintettel, hogy azonos nemű élettársával közösen
nevelik kérelmezőt. Az eljárás alá vont ezzel a magatartásával kérelmezővel szemben a törvényes képviselő
szexuális irányultságával okozati összefüggésben közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott.
 Az Egyenlő Bánásmód Hatóság az eljárás alá vontnak megtiltja a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, és
elrendeli jogerős és végrehajtható - az eljárás alá vont adatainak kivételével - anonimizált határozatának az
eljárás alá vont www.[...].hu internetes oldalán és a hatóság www.egyenlobanasmod.hu internetes oldalán
történő nyilvános közzétételét 45 napra.
A hatóság az eljárás alá vontat 50 000 Ft, azaz ötvenezer forint bírság megfizetésében marasztalja [...].
A határozat ellen közigazgatási eljárás keretében fellebbezésnek helye nincs. A határozat felülvizsgálatát a
kézbesítéstől számított 30 napon belül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz címzett, de az
- 66/67 -
Egyenlő Bánásmód Hatóságnál 3 példányban, írásban benyújtott keresettel lehet kérni. [...] Az eljárással
kapcsolatban költség nem merült fel.
INDOKOLÁS
Kérelmező törvényes képviselője kérelmében előadta, hogy kérelmező tanulását a [...] Óvoda, Általános
Iskola, Alapfokú Művészetoktatási Iskola és Gimnázium (továbbiakban: eljárás alá vont) 7. osztályában szerette
volna biztosítani 2013 szeptemberétől, ezért a leendő osztálytanítóval egyeztetett időpontban, 2013. augusztus
28-án személyesen látogatást tett kérelmezővel az eljárás alá vont intézményben. Kérelmező törvényes
képviselője elmondása szerint a beszélgetés során tájékoztatta a tanítót, hogy a gyermek szűk családját rajta
kívül vele azonos nemű élettársa alkotja, majd másnap elektronikus levélben értesítést kapott az
osztálytanítótól, hogy nem tudja vállalni a gyermek kísérését az osztályában a családi állapota miatt. Kérelmező
törvényes képviselője ezt követően az eljárás alá vont Igazgatási Konferenciájához fordult, amelytől 2013.
október 7-én elektronikus levélben azt a tájékoztatást kapta, hogy nem látnak módot az osztálytanító
döntésének megváltoztatására. Kérelmező törvényes képviselője beadványa mellé csatolta az osztálytanító és
az Igazgatási Konferencia által küldött elektronikus levelet. Kérelmező törvényes képviselője beadványában úgy
nyilatkozott, hogy a sérelem idején bejegyzett élettársi kapcsolatban élt azonos nemű élettársával, akivel
gyermekét közösen nevelték.
A hatóság eljárást indított, és az eljárás alá vontat nyilatkozattételre hívta fel arra vonatkozóan, hogy ki és
milyen szempontok alapján dönt az intézménybe történő felvételről. Az eljárás alá vont nyilatkozatában
kifejtette, hogy a magasabb osztályba történő felvétel kizárólag az adott osztálytanító felelősségén és
autonómiáján alapul [...].
Az eljárás alá vont csatolta a Működési Szabályzatát, amelynek 3. oldal utolsó bekezdése tartalmazza, hogy az
ismerkedő beszélgetéseken tapasztaltak, a kérdőívek adatai alapján az iskolaérettségről és a felvételről a
felvételi folyamatot végig vivő pedagógus javaslatára a Pedagógiai Konferencia dönt. Az eljárás alá vont
elektronikus úton megküldte továbbá a hatóság részére a [...] Kerettantervet, amely részletesen kifejti a
felvételi folyamatot.
A hatóság a tényállás teljes körű feltárása érdekében 2014. június 6. napján tárgyalást tartott, ahol a
kérelmező törvényes képviselőjének jogi képviselője kiemelte, hogy az osztálytanító által írt elektronikus
levélben, és az eljárás alá vont nyilatkozatában eltérő indok szerepel a felvétel elutasításának okaként [...].
Az eljárás alá vont képviselője a hatóság felhívására egy lehetséges egyezség vonatkozásában úgy
nyilatkozott, hogy a pedagógiai szempontokat figyelembe véve kérelmezőnek későbbiekben lehetőséget
biztosítanak az intézménybe való jelentkezésre a felső tagozaton, 9. osztályban. A tárgyaláson kérelmező
törvényes képviselője a felajánlott egyezséggel összefüggésben úgy nyilatkozott, hogy azt nem fogadja el,
ugyanis nem kívánja gyermekét a jövőben az eljárás alá vont intézménybe beíratni. [...]
A hatóság 2014. június 26-án tárgyaláson kívül tanúként meghallgatta a felvételt elutasító döntést hozó
osztálytanítót, aki a hatóság előtt elismerte, hogy a kérelmező törvényes képviselője által csatolt elektronikus
levelet ő írta. [...]
A hatóság a tanú meghallgatásáról készült jegyzőkönyvet 2014. augusztus 13-án megküldte az eljárás alá vont
képviselője részére azzal, hogy az abban foglaltakra 5 napon belül észrevételt tehet, azonban arra az eljárás alá
vont nyilatkozatot nem tett.
A hatóság a fenti tényállásban foglaltak alapján megállapította, hogy a kérelem az alábbiak szerint
megalapozott. [...]
A hatóság az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény
(Ebktv.) alapján vizsgálatot folytat annak megállapítására, hogy megsértették-e az egyenlő bánásmód
követelményét. [Ebktv. 14. § (1) bekezdés a) pont] [...]
 Az egyenlő bánásmód követelményét a közoktatási és a felsőoktatási intézmények (a továbbiakban együtt:
oktatási intézmény) jogviszonyaik létesítése során, jogviszonyaikban, eljárásaik és intézkedéseik során
kötelesek megtartani. [Ebktv. 4. § g) pont] [...]
A közvetlen hátrányos megkülönböztetés Ebktv. 8. § szerinti törvényi elemei a védett tulajdonság, az
összehasonlítható helyzetben lévő személyekhez képest elszenvedett hátrány, és a kettő közötti okozati
összefüggés.
Kérelmező törvényes képviselője nyilatkozott az Ebktv. 8. § m) pontjában foglalt (szexuális irányultsága)
védett tulajdonságáról, továbbá a hátrány valószínűsítéséhez - miszerint gyermekének felvételét az eljárás alá
vont intézmény elutasította -, csatolta az osztálytanító és az Igazgatási Konferencia által írt elektronikus levelet.
[...]
A hatóság álláspontja szerint az eljárás során becsatolt elektronikus levélből egyértelműen megállapítható
volt, hogy az osztálytanító a felvételt elutasító döntését a gyermek családi állapotára hivatkozással hozta meg,
és az Igazgatási Konferencia az osztálytanító indokait ismerve, arról tájékoztatta kérelmező törvényes
képviselőjét, hogy nem lát módot az osztálytanító döntésének a megváltoztatására. [...]
A lefolytatott bizonyítás alapján megállapítható, hogy az eljárás alá vont részéről az Ebktv-ben rögzített
- 67/68 -
kimentés nem volt eredményes, az eljárás alá vont olyan ésszerű indokot nem szolgáltatott, amely az
intézkedése jogszerűségét igazolta volna.
A hatóság az eljárás alá vontnak megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, a jogerős
határozatának a közzétételét rendelte el a jövőbeli hasonló esetek elkerülése érdekében és pénzbírság
kiszabásáról rendelkezett. A hatóság a döntés meghozatalakor figyelemmel volt arra, hogy egy oktatási
intézménybe történő felvételt olyan szempontokra alapítani, amely indokolatlanul kirekeszti azokat a
gyermekeket egy közösségből, akik a többségtől eltérő családmodellben élnek, a gyermek mindenekfelett álló
érdekének érvényesülése szempontjából aggályos, és nemcsak a hazai, hanem a nemzetközi normákkal is
ellentétes. A hatóság arra is figyelemmel volt, hogy nem csupán a kiskorú kérelmezőt érte hátrány, hanem
törvényes képviselőjét is, utóbbinál az emberi méltóság megsértése azzal érhető tetten, hogy az eljárás alá vont
intézmény a törvényes képviselő párkapcsolatára hivatkozással döntött a gyermek felvételének
megtagadásáról. A hatóság a különböző szankciók egymás mellett történő alkalmazásával a jogsértés
súlyosságára kívánta felhívni a figyelmet, amelynél figyelembe vette a sérelemmel érintettek számát és egyikük
életkorából adódó korlátozott érdekérvényesítési képességét. [...]
Határozatomat a Ebktv. 14. § (1) bekezdés a) pontjában biztosított hatáskörömben eljárva hoztam meg. A
határozattal szembeni jogorvoslatot a Ket. 109. § (1) bekezdése biztosítja, az Ebktv. 17/B. § figyelembevételével.
A határozat elleni fellebbezést az Ebktv. 17/B. § (1) bekezdése zárja ki.

B) Az alapvető jogok biztosának jelentése egy örökbefogadás szexuális

irányultság miatti meghiúsulása kapcsán (AJB-485/2017.)
Egy gyermeket örökbe fogadni kívánó állampolgár az ombudsmanhoz fordult, mert a gyámhatóság
leállította az általa indított, már előrehaladott örökbefogadási folyamatot azon az alapon, hogy azonos
nemű személlyel élt párkapcsolatban.
Az eljárás megindulása
A [...] Egyesület által képviselt állampolgár egyedi örökbefogadási ügyében fordult Hivatalomhoz, amely
nyomán az alapvető jogok biztosáról szóló 2011. évi CXI. törvény (a továbbiakban: Ajbt.) 18. § (1) bekezdése
alapján átfogó vizsgálatot indítottam. Vizsgálatom során tekintettel voltam az Ajbt. 1. § (2) bekezdés a) és d)
pontjára, amely alapján biztosi tevékenységem során megkülönböztetett figyelmet fordítok a gyermekek, illetve
a különösen védendő csoportok tagjai jogainak védelmére.
Az átfogó ombudsmani vizsgálat során Ajbt. 21. § (1) bekezdés a) pontja és (2) bekezdése alapján
megkerestem a Baranya Megyei Kormányhivatal kormánymegbízottját, a Baranya Megyei Kormányhivatal Pécsi
Járási Hivatalának vezetőjét, a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálat vezetőjét és a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálat az ügyben eljáró gyermekvédelmi gyámját. [...]
A megállapított tényállás
 1. A panaszos arra hívta fel a figyelmemet beadványában, hogy az általa kezdeményezett örökbefogadás
elutasításának fő indoka az volt, hogy az ügyben eljáró gyermekvédelmi gyám a gyermek törvényes
képviselőjeként 2016. április 28-án visszavonta a korábban benyújtott, az örökbefogadás engedélyezése iránti
kérelmét, ami az engedélyezés egyik alapvető feltétele, így a gyám egyoldalú aktusánál fogva a közös kérelem
már nem állt rendelkezésre a már előrehaladott el vonásának okáról nem adtak tájékoztatást, de az ügy
előzményei alapján az volt panaszos meggyőződése, járásban. A gyermekvédelmi gyám kérelme visszahogy
arra a szexuális irányultsága és annak az eljárás során történő nyílt felvállalása miatt került sor. [...]
A panaszos álláspontja és leírása szerint a gyámhatóság munkatársainak informális, szóban elhangzott - így
okirattal nem bizonyítható - tájékoztatása szerint a döntés meghozatalában az játszott meghatározó szerepet,
hogy a gyermeket azonos nemű élettársával tervezte nevelni. A panaszos szerint erre utal az is, hogy miután az
örökbefogadási tanácsadó és a gyámhivatal két másik munkatársa 2016. április közepén tájékoztatta a
"problémák felmerüléséről", telefonon több alkalommal is érdeklődött, hogy tudnak-e ennél több információt
nyújtani, és rákérdezett arra is, hogy köze van-e ehhez a szexuális irányultságának. Erre a megkérdezettek
szóban, óvatosan fogalmazva elismerték, hogy erről van szó: valakinek "fent" kifogása van az ellen, hogy
"leszbikusként" örökbe fogadhasson egy gyermeket, de "mivel ezt így nem lehet kimondani, szakmai hibára
hivatkoznak majd". [...]
- 68/69 -
A vizsgálat megállapításai
I. A hatáskör tekintetében
A feladat- és hatáskörömet, valamint az ezek ellátásához szükséges vizsgálati jogosultságokat az Ajbt.
határozza meg. Az Ajbt. 18. § (4) alapján a biztos a hatóságok tevékenysége során felmerült, az alapvető
jogokkal kapcsolatos visszásság megszüntetése érdekében hivatalból eljárást folytathat. A hivatalból indított
eljárás természetes személyek nagyobb csoportját érintő visszásság kivizsgálására vagy egy alapvető jog
érvényesülésének átfogó vizsgálatára irányulhat.
Az Ajbt. 18. § (2) bekezdésének a) és d) pontja kimondja, hogy az alapvető jogok biztosa - különösen hivatalból
indított eljárások lefolytatásával - megkülönböztetett figyelmet fordít a gyermekek, illetve a különösen védendő
csoportok tagjai jogainak védelmére.
Az Ajbt. 18. § (2) bekezdés a) pontja szerint az állami vagy önkormányzati feladatot ellátó szerv
közszolgáltatást végző szervnek minősül. A Gyvt. 16. § (1) bekezdése szerint a gyermekek védelmét biztosító
hatósági feladat- és hatásköröket a helyi önkormányzat képviselő-testülete, illetve a gyámhatóság gyakorolja. A
Gyár. 1. § (1) bekezdése szerint a gyámhatóság feladat- és hatáskörét a települési önkormányzat jegyzője, a
fővárosi és megyei kormányhivatal gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró járási (fővárosi kerületi)
hivatala, valamint a gyermekvédelmi és gyámügyi feladatkörében eljáró fővárosi és megyei kormányhivatal
gyakorolja. A Gyvt. 95. §-a alapján a területi gyermekvédelmi szakszolgáltatás biztosítása állami feladat.
Mindezek alapján az ügyben érintett hatóságra kiterjed a vizsgálati hatásköröm.
II. Az alapvető jogok és elvek tekintetében
Az alapvető jogok biztosa egy adott társadalmi probléma mögött álló összefüggés-rendszer feltárása során
autonóm, objektív módon, kizárólag alapjogi érvek felsorakoztatásával és összevetésével tesz eleget az
Alaptörvényben kapott mandátumának. Álláspontom szerint ombudsmanként akkor járok el helyesen, ha
következetesen, zsinórmértékként támaszkodom az Alkotmánybíróság alapvető jogállami garanciákkal és az
alapjogok tartalmával kapcsolatos elvi megállapításaira, valamint az egyes alapjogi tesztekre. [...]
III. Az ügy érdeme tekintetében
[...] 1.5 A gyermekvédelmi gyám utólagos kérelem-visszavonása kapcsán az események időrendisége alapján
megállapítható, hogy a panaszoshoz gondozásra történő kihelyezés kérelmezését, 2016. április 13-át követően
az eredetileg zökkenőmentesen zajló örökbeadási eljárást a Gyámhatóság 2016. április 14-én kelt, az országos
listával kapcsolatban tájékoztatást kérő levele, az arra 2016. április 18-án a Szakszolgálat által adott nemleges
válasz, valamint ezt követően, 2016. április 28-án megfogalmazott gyermekvédelmi gyámi kérelem
visszavonása akasztotta meg. 2016. április 14-én megtörtént a gyermeknek a gondozásba történő kihelyezése,
e napon kelt a Szakszolgálat örökbeadói tanácsadói által készített és ellenjegyzett ismételt
környezettanulmány, ami tartalmaz adatot azzal kapcsolatban is, hogy panaszos azonos nemű személlyel él
élettársi kapcsolatban, de tartalmából kiderül, hogy a panaszos szexuális irányultsága a Szakszolgálat számára
már korábban ismert volt.
 A fenti tények alapján nem zárható ki, hogy a Gyámhatóság tájékoztatást kérő levele arra irányult, hogy a
Szakszolgálat inkább házasságban élő örökbefogadókat keressen az országos listán a helyben élő, a gyermek
számára szakmailag is megfelelő, az ismerkedést, előzetes gondozást megkezdő panaszos helyett.
Ombudsmanként nem rendelkezem a hatóságokhoz, illetve a bíróságokhoz hasonló nyomozati hatáskörrel,
így annak kapcsán is csak a rendelkezésemre álló iratok és nyilatkozatok alapján tudok megállapítást tenni,
hogy a panaszost a felvállalt szexuális irányultsága, az azonos nemű személlyel fennálló élettársi kapcsolata
miatt érte-e az ügyben hátrányos elbánás. [...]
A jelenleg vizsgált esetben semmilyen tartalmi-szakmai érv, indok nem hangzott el a hatósági eljárás során
annak kapcsán, hogy a Szakszolgálat által alkalmasnak talált panaszos általi örökbefogadás párkapcsolata,
körülményei vagy "életvitele" a gyermek bármilyen jogát vagy érdekét sértené. Így látszólag érdemben nem
vizsgálható az sem, hogy volt-e bármilyen ésszerű indoka ennek a hátrányos következményekkel járó
megkülönböztetésnek. [...]
Álláspontom szerint a gyámhatósági eljárás és döntés - a Szakszolgálat célzott megkeresése, illetve a jogilag
nem indokolható érvre épített elutasítás - összességében alkalmas volt arra, hogy a panaszos szexuális
irányultságán, mint védett tulajdonságon alapuló hátrányos megkülönböztetés tilalmába ütközzön.
Ezzel összefüggésben szükséges utalnom az intézményes diszkrimináció jelenségére, amely elsőként az angol
antidiszkriminációs szabályozásban jelent meg. [...] Az intézményes diszkrimináció voltaképpen a társadalom
egészében rejlő diszkriminatív attitűdöknek egy adott szervezet működésében való leképeződése. [...]
- 69/70 -
Intézkedéseim
Tekintettel arra, hogy az egyedi ügyben érintett gyermek időközben másik örökbefogadó családra talált, az
egyedi ügyben folytatott eljárás kapcsán - a gyermek családban való nevelkedéshez való jogának, illetve legjobb
érdekének védelmére tekintettel - konkrét kezdeményezést nem teszek.
A jelentésemben feltárt, alapjoggal összefüggő visszásság orvoslása érdekében
1. az Ajbt. 37. §-a alapján felkérem az emberi erőforrások miniszterét, hogy - az igazságügyi miniszterrel
együttműködésben - tekintse át az örökbefogadással kapcsolatos hatályos törvényi preferencia-szabályok
jelentésemben kiemelt ellentmondásait, bizonytalanságait, majd pedig azok megszüntetése érdekében
kezdeményezze a szabályok egyértelművé tételét olyan módon, hogy a belföldiség után másodlagos
preferenciaként lehetőség szerint a helyben lakás szerepeljen,
2. az Ajbt. 31. § (1) bekezdése alapján felkérem az emberi erőforrások miniszterét, hogy
a) tekintse át az örökbefogadással, az örökbefogadási eljárás szakmai-jogi kérdéseivel kapcsolatos jelenleg
rendelkezésre álló szakmai protokollokat, módszertani útmutatókat és más kiadványokat a jelen eset
tapasztalataira, a gyermekvédelmi gyám szerepére és feladatára tekintettel, és fontolja meg azok szükség
szerinti felülvizsgálatát;
b) küldje meg jelentésemet a megyei és fővárosi kormányhivatalok gyermekvédelmi-gyámhatósági területért
felelős vezetői számára, továbbá tegye elérhetővé a területi gyermekvédelmi szakszolgálatok, a
gyermekvédelmi gyámok számára;
3. az Ajbt. 32. §-a alapján felkérem a Pécsi Járási Hivatal hivatalvezetőjét és a Baranya Megyei Kormányhivatal
kormánymegbízottját, hogy az elsőfokú, illetve másodfokú gyámhatósági eljárások során a jövőre nézve az
örökbefogadással kapcsolatban az érintettek tisztességes hatósági eljáráshoz való jogát és a gyermek legjobb
érdekének védelmét szem előtt tartva, a jogszabályok keretei közt járjanak el és ezt az eljárás szereplőitől is
követeljék meg;
4. az Ajbt. 32. §-a alapján javasolom a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Központ és Területi Gyermekvédelmi
Szakszolgálat igazgatójának, hogy fontolja meg a jövőre nézve - akár szakmai civilszervezetek
közreműködésével - a megyében dolgozó gyermekvédelmi gyámok gyermekjogi-alapjogi továbbképzésén való
részvételének lehetőségét.

C) A Fővárosi Törvényszék ítélete gyülekezési jog gyakorlásának szexuális

irányultsággal összefüggő korlátozásáról (Fővárosi Törvényszék
P.26019/2012/10.)
Két civil szervezet bírósági eljárást indított a Budapesti Rendőr-főkapitánysággal szemben, miután az két
egymást követő évben jogszerűtlen indokokkal tiltotta meg a Meleg Méltóság Menetét (Pride).
A Fővárosi Törvényszék a … ügyvéd által képviselt I.rendű felperes neve ... I. r. felperesnek, II.rendű felperes ...
II. r. felperesnek, … főelőadó által képviselt Budapesti Rendőr-főkapitányság alperes ellen személyiségi jog iránt
indított perében meghozta a következő
ítéletet
Megállapítja a bíróság, hogy az alperes azzal a magatartással, hogy a 2012. április 5-én kelt … számú
határozatával, a Szivárvány Misszió Alapítvány által bejelentett rendezvény megtartását megtiltotta;
megsértette a felperesek egyenlő bánásmódhoz fűződő jogait. Velük szemben szexuális orientációjuk miatt
közvetlen hátrányos megkülönböztetést és zaklatást valósított meg. [...]
A további jogsértéstől a bíróság az alperest eltiltja. Kötelezi a bíróság az alperest, hogy a jogsértés miatt
magánlevélben kérjen elnézést a felperesektől.
Ezt meghaladóan a bíróság a felperesek keresetét elutasítja.
Kötelezi a bíróság az alperest, hogy fizessen meg a felpereseknek egyetemlegesen 25 000 Ft + áfa, összesen
31 750 Ft ügyvédi munkadíjat. A le nem rótt 36 000 Ft illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen a kézbesítéstől számított 15 napon belül van helye fellebbezésnek, amelyet ennél a bíróságnál
lehet 3 példányban benyújtani.
A fellebbezési határidő lejárta előtt a peres felek kérhetik, hogy a fellebbezést a másodfokú bíróság
tárgyaláson kívül bírálja el. [...]
Indokolás
A felperes évek óta melegjogi aktivistaként - nyíltan vállalva szexuális irányultságát - vesz részt felvilágosító
programokban. A ..... társadalmi szervezet munkáját segíti. Rendszeresen részt vesz a ... évenként
megrendezésre kerülő ....felvonuláson, annak megszervezésében aktív szerepet vállal.
- 70/71 -
Az alperes 2012. április 5-én … számú határozatával megtiltotta a Szivárvány Misszó Alapítvány által
bejelentett Meleg Méltóság Menetének [...] az LMBTQ közösség vonulásos rendezvényének megtartását. A
megtagadás okaként arra hivatkozott, hogy a közlekedés más úton nem biztosítható, illetve az ellehetetlenítené
a tömegközlekedést és a közúti járműforgalmat.
A felülvizsgálati eljárás során a Fővárosi Törvényszék ... sz. végzésével a kérelemnek helyt adott.
Megállapította, hogy a tiltó határozat nem indokolta meg a jogszabályoknak megfelelően, hogy a közlekedés
más útvonalon miért nem biztosítható. "Minden ténybeli alátámasztás nélküli, feltételezésen alapuló állításokat
[...] valamint [...] nem releváns megállapításokat [...] tartalmaz."
[...A]z alperes 2011 februárjában is megtiltotta a rendezvény megtartását, és bár azt a határozatot is
megváltoztatta a bíróság, az alperes ennek ellenére 2012-ben szinte szó szerint megegyező határozatot hozott.
A felperesek keresetükben kérték, hogy a bíróság állapítsa meg, hogy az alperes megsértette a felperesek
egyenlő bánásmódhoz fűződő jogait, és hátrányos megkülönböztetést valósított meg, amikor közigazgatási
jogkörében eljárva [...] megtiltotta [...a] bejelentett rendezvény megtartását. [...].
Kérték, állapítsa meg, hogy a felperesek sérelmére szexuális orientációval összefüggő zaklatást valósított
meg, amivel megsértette a felperesek egyenlő bánásmódhoz fűződő jogait.
Kérték továbbá, hogy a bíróság az alperest további jogsértéstől tiltsa el. Kötelezze arra, hogy fejezze ki
sajnálkozását saját költségén országos napilapban közzétett közleményben. Az I. r. felperesnek a zaklatás miatt
fizessen 300 000 Ft nem vagyoni kártérítést, ezen összeg után 2012. április 6-tól kamatot. [...]
Hivatkoztak arra, hogy a perbeli vonulásos rendezvény célja a közösséggel szembeni diszkrimináció elleni
tiltakozás a közösséghez tartozás nyilvános vállalásával, a közösség sokszínűségével. Az alperes a rendezvény
megtartását olyan indokokkal tagadta meg, amelyekről a bíróság korábban már megállapította, hogy azok nem
helytálló indokok. Ugyanakkor az alperes lényegében ugyanerre a helyszínre jóval nagyobb létszámú
rendezvények megtartását is tudomásul vette (két Békemenet 2012. január és március, Critical Mass 2012.
április) [...]
Az alperes a kereset elutasítását kérte. [...] A felperesek által a hasonló útvonalra engedélyezett más
rendezvényekkel kapcsolatosan hivatkozott arra, hogy a januári Békemenet és a nyárra tervezett felperesi
rendezvény időpontjában a közlekedési viszonyok eltérőek voltak, ezért a két rendezvény nem hasonlítható
össze. Ugyan ez igaz a Critical Mass rendezvényre is, mert az csak részben volt azonos útvonalon, továbbá az
időpont is más volt, illetve a résztvevők kerékpárral kívántak azon részt venni. A márciusi Békemenet
ugyancsak nem hasonlítható a felperesi rendezvényhez, mert arra nemzeti ünnepen került sor, amikor az
egész város közlekedési rendje másképp alakul az egyéb rendezvények miatt. [...]
A felperesek keresete részben megalapozott. [...]
A felperesek által is hivatkozott Alaptörvény XV. Cikk (2) bekezdése szerint Magyarország az alapvető jogokat
mindenkinek bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, fogyatékosság, nyelv, vallás, politikai vagy
más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti
különbségtétel nélkül biztosítja.
A perbeli esetben a felperesek keresetüket az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról
szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) rendelkezéseire alapították. E törvény rendelkezéseit ugyanis az
alperesnek eljárása során be kell tartani, figyelemmel a 4. § d) pontára, ami szerint az egyenlő bánásmód
követelményét a Magyar Honvédség és a rendvédelmi szervek jogviszonyaik létesítése során, jogviszonyaikban,
eljárásaik és intézkedéseik során (a továbbiakban együtt: jogviszony) kötelesek megtartani.
A 12. § szerint az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti igények az e fejezetben, valamint
külön jogszabályokban meghatározott eljárások során - így különösen személyiségi jogi per, munkaügyi per,
fogyasztóvédelmi, munkaügyi vagy szabálysértési hatóságok eljárása során - érvényesíthetőek. [...]
A II. r. alperes kereshetőségi jogát az alperes nem vitatta, a becsatolt alapszabályból megállapítható
célkitűzések alapján nem volt vitás, hogy az Ebktv-ben meghatározott közérdekű kereset benyújtására jogosult.
[...]
Jelen perben az volt az eldöntendő kérdés, hogy az alperes 2012. április 5-én kelt határozata sértette-e az
egyenlő bánásmód követelményét [...]. [...]
Az a perben nem volt vitatott, hogy az I. r. felperes szexuális irányultsága, nemi identitása folytán a meleg
közösség mint kisebbség tagja, az évente megrendezésre kerülő vonulásos rendezvényen rendszeresen részt
vesz. A II. r. felperes többek között ezen kisebbség jogainak védelmében, érdekében tevékenykedik. Az sem volt
vitás, hogy az alperes olyan határozatot hozott az ún. "meleg felvonulás" megtartásának tárgyában, amelyet a
bíróság nem talált megalapozottnak, a felvonulás megtartásra került.
A bíróságnak azt kellett eldöntenie, hogy az alperes határozata azon túlmenően, hogy nem volt
megalapozott, ezzel egyidejűleg az egyenlő bánásmód követelményét sértette-e, illetve az I. r. felperes emberi
méltóságát csorbította-e.
A bíróság álláspontja szerint a társadalom tagjai alapvetően igazodnak a hatósági döntésekhez a tekintetben,
hogy jogaikat jogszerűen gyakorolják-e. Ezek a döntések határozzák meg a társadalmi életben való részvétel
kereteit az egyének számára olyan esetekben, amikor azonnal nem egyértelmű és természetes a jogok
gyakorlásának módja, vagy hasonlóan védett jogok ütköznek.
- 71/72 -
A perbeli esetben a bíróság a 2011-es felvonulás megtiltásának tárgyában hozott határozatában
egyértelműen rögzítette azokat a szempontokat, amelyek egy alapvető alkotmányos jog (gyülekezési)
gyakorlását behatárolhatják az alperes hatáskörébe tartozó feladat ellátása során. Az alperestől ezért alappal
elvárható, hogy ezeket a szempontokat a döntés meghozatalát követően hasonló helyzetekben figyelembe
vegye, azokhoz igazodjék döntései során. Az alperes ennek a követelménynek eleget is tett, hiszen számos, a
perbelihez hasonló útvonalon tartandó rendezvény lebonyolítását tudomásul vette, azokra az indokokra,
melyeket a bíróság megalapozottnak nem talált, utóbb már nem hivatkozott.
Ezt a következetes gyakorlatot szakította meg az alperes 2012. április 5-én kelt döntése. Ennek megfelelő
indokát sem a közigazgatási, sem jelen eljárásban nem adta az alperes. Önmagában az, hogy a hasonló
körülmények (helyszín, létszám, közlekedési helyzet, időpont) hasonló döntésre vezettek nem indokolták az
ismételt elutasító döntést akkor, amikor valóban azonos útvonalon lényegesen nagyobb létszámú résztvevő
sem eredményezett az alperesnél elutasító döntést. A hibás döntés azonban önmagában még nem elegendő
az egyenlő bánásmód megsértésének megállapításához. A felperesek tartoztak bizonyítani, hogy valamely
védett tulajdonságuk miatt született meg a "rossz" döntés. Azt pedig valószínűsíteni tartoztak, hogy emiatt
hátrányt szenvedtek, vagy ennek a hátránynak a bekövetkezte fenyegette őket.
 A perben a bíróság valamennyi körülmény vizsgálata alapján arra a megállapításra jutott, hogy a tervezett
rendezvény résztvevői szexuális irányultságuk, nemi identitásuk miatt kerültek hátrányosabb helyzetbe. A
felperes által az egyéb összehasonlítható csoportok rendezvényeinek tudomásulvétele tekintetében
hivatkozott indokokat a bíróság alaposnak találta. A januári Békemenet nagyságrendileg nagyobb létszámú
volt, kedvezőtlenebb közlekedési feltételek mellett valósult meg. A márciusi eltérő körülmények között (nemzeti
ünnep, alapvetően más közlekedési viszonyok) valósult meg, ezért azt a bíróság összehasonlításul nem tudta
figyelembe venni. A Critical Mass felvonulás a bíróság álláspontja szerint az eltérő időpont és körülmények
miatt alapvetően összehasonlításra csak annyiban volt alkalmas, hogy annak lebonyolítása az alperes részéről
a felperesi felvonulásnál nagyobb körültekintést, szervezést igénylő volt, hiszen létszámában jóval a felperesit
meghaladó volt. Az igényelt terület nagyobb volt, közlekedési szempontból nehezebben megoldható akadályt
jelentett éppen az igénybe vett közlekedési eszközök miatt, mégis tudomásul vette azt az alperes.
Az egyetlen igazán lényegi különbség az volt, hogy a perbeli rendezvénnyel szemben többnyire megvalósul
"ellentüntetés", míg az összehasonlításként hivatkozott rendezvények esetében nem. Ez azonban alapos
indokkal a rendezvény megtartásának betiltására nem szolgálhat. Éppen az erre való hivatkozás az, ami
alapossá teszi a felperesi keresetet. A perbeli rendezvény jellegénél fogva az ellenreakció is nemi indíttatású.
Márpedig ebben az esetben azért betiltatni a felperesi rendezvényt, mert az egyébként többségben lévők
ellenreakciója nehéz helyzet elé állítja az alperest, olyan közvetlen hátrányos megkülönböztetés, ami a
rendelkező rész szerinti megállapítást megalapozottá teszi. A kisebbség véleménynyilvánítási szabadsága nem
korlátozható önmagában azért, mert azzal szemben ugyancsak véleménynyilvánítás várható.
Megalapozottnak találta a bíróság a zaklatás tényállásának megvalósulását is. E körben helyesen hivatkoztak
a felperesek arra, hogy ehhez nem szükséges, hogy a sérelmezett intézkedés kifejezetten azzal a céllal
szülessen meg, hogy a személlyel vagy csoporttal szembeni megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő
vagy támadó környezetet kialakítsa, elegendő csupán ha szándéktalanul is, de ezt a hatást váltja ki. Nem vitás,
hogy a meleg kisebbség hazai megítélése jelenleg a többség előtt negatív, nem elfogadó. Ebben a környezetben
az alperesi döntés ezt az "ellenséges" környezetet felerősíti. E körben visszautal a bíróság a korábban már
kifejtett azon álláspontjára, hogy a hatósági döntések mintául szolgálnak a társadalom tagjainak a társadalmi
életben való részvétel módja tekintetében is. Amennyiben a felvonulással kifejezni kívánt toleranciával
szemben az ellenvéleményt alkotók úgy vélik, hogy a hatóság sem tartja jogszerűnek a véleménynyilvánítás
ezen formáját, úgy fennáll a veszélye annak, hogy a jogszerűség kereteit túllépve próbálnak meg érvényt
szerezni saját álláspontjuknak. E körben a bíróság a köztudomásúnak tekinthető tényeken túlmenően
figyelemmel volt az I. r. felperes személyes előadására is, aki azt adta elő, hogy több megjegyzést is kapott a
felvonulás betiltását követően, ami arra utalt, hogy az ellenvéleménnyel élők saját igazuk alátámasztását látták
az alperesi döntésben. Emiatt megállapíthatónak találta a bíróság a zaklatás megvalósulását is, mint az egyenlő
bánásmód követelményének megsértése egyik megvalósulási formáját. E körben a 7. § (2) bekezdésben
szabályozott kimentési okok nem álltak fenn, figyelemmel a közigazgatási határozatban kifejtettekre is. Emiatt
az alperesi védekezés a mérlegelés megtörténtére és annak okszerűségére nem foghatott helyt.
Az alperes ezen túlmenően sem hivatkozhatott eredménnyel arra, hogy más rendezvény megtartását sem
vette tudomásul az adott útvonalon. [...]
Ugyancsak nem találta megalapozottnak a bíróság az I. r. felperes nem vagyoni kártérítés iránti igényét [...]
Mindezek alapján a bíróság a felrepesek keresetének jogalapjában túlnyomó részben helyt adott, ezért az
alperest kötelezte a perköltség megfizetésére figyelemmel a Pp. 81. § (2) bekezdésére.
- 72/73 -

II.4. Az európai alapjogvédelmi rezsim

20. Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntésének
jogkövetkezményei, hatása
↑ [205]-[209]
§ az emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában 1950. november 4-én kelt
Egyezmény és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény
Az Emberi Jogok Európai Bírósága az Emberi jogok európai egyezményének rendelkezéseit megsértő
államot direkt módon legfeljebb igazságos elégtétel megfizetésére kötelezheti. A bíróság döntésének
hatása ugyanakkor nem merülhet ki ebben a jogkövetkezményben. Az önként vállalt nemzetközi
kötelezettségek teljesítésének kényszere arra kell hogy sarkallja az Emberi jogok európai egyezményét
sértő államokat, hogy levonják az egyes ítéletek konzekvenciáit, és saját jogrendjüket hozzáigazítsák a
strasbourgi bíróság által kijelölt alapjogvédelmi sztenderdekhez. Az alábbi ügy arra ad példát, hogy
Magyarország milyen lépéseket tett azt követően, hogy az Emberi Jogok Európai Bírósága elmarasztalta
Magyarországot egy a véleménynyilvánítás szabadságát aránytalanul korlátozó büntetőjogi norma
alkalmazásával összefüggésben.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága eljárásának kezdeményezője, Vajnai Attila a Munkáspárt alelnökeként
egy 2003-as budapesti tüntetésen szónokolva öt centiméter átmérőjű ötágú vöröscsillagot viselt kabátján.
A magyar bíróságok az akkor hatályos Btk. (1978. évi IV. törvény) alapján megállapították büntetőjogi
felelősségét tiltott önkényuralmi jelkép használata miatt.
A Btk.-nak ezt a tényállását az Alkotmánybíróság 2000-ben absztrakt normakontroll-eljárásában vizsgálta,
és azt alkotmányosnak találta. Vajnai 2006-ban az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult, mert
álláspontja szerint a bűnösséget megállapító ítélet sérti a szólásszabadságot. Ennek alapján a strasbourgi
bíróság 2008-ban elmarasztalta Magyarországot az egyezmény 10. cikkének megsértése miatt.
Mindeközben hasonló tényállások miatt másik büntetőeljárás is folyt az indítványozó ellen, amelyben
megint elítélték az indítványozót. Ez az ügy Vajnai alkotmányjogi panasza útján az Alkotmánybíróság elé
került.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen jogkövetkezményeket állapíthat meg az Emberi Jogok Európai Bírósága? Ezek közül melyeket
alkalmazta Vajnai ügyében?
2. Az Emberi Jogok Európai Bírósága egy büntetőügyben okozott egyezménysértés miatt marasztalta el
Magyarországot. Milyen perjogi következménye lehet az Emberi Jogok Európai Bírósága döntésének a
konkrét ügyre nézve a büntető eljárásjogi szabályok alapján?
3. Amennyiben az Emberi Jogok Európai Bírósága által megállapított jogsértés a hazai jogszabály hibájából
fakad, milyen eszközökkel, mechanizmusokkal küszöbölhető ki a jogsértő aktus? Végül hogyan került ki a
Vajnai-ügyben jogsérelmet okozó szabály a magyar jogrendszerből?
A) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete az ötágú vöröscsillag
használatáról a Vajnai kontra Magyarország ügyben (Vajnai v. Hungary, no.
33629/06, ECHR 2008)
25. [...] A kérelmező a szóban forgó időszakban egy bejegyzett baloldali párt tisztségviselője volt, s a vitatott
vöröscsillagot a párt egyik jogszerűen tartott tüntetésén viselte. Ilyen körülmények között a Bíróság nem juthat
olyan következtetésre, hogy a vöröscsillag viselése "önkényuralmi csoportokat" szolgáló totalitárius elnyomás
igazolásának vagy népszerűsítésének szándékával történt. A vöröscsillag pusztán törvényes baloldali politikai
mozgalmak jelképeként jelent meg. A [...] jelen ügyben szankcionált megnyilvánulás nem kapcsolódott össze
rasszista propagandával.
- 73/74 -
26. Ebből következően a Bíróság számára a kérelem nem minősül kérelmezési joggal való visszaélésnek az
Egyezmény 17. Cikkének céljaira. Ezért az Egyezmény 35. Cikkének 3. bekezdése szerinti értelemben ratione
materiae nem összeegyeztethetetlen az Egyezmény rendelkezéseivel. A Bíróság továbbá megjegyzi, hogy a
kérelem semmilyen más alapon sem elfogadhatatlan. Ezért elfogadhatóvá kell nyilvánítani. [...]
58. A fenti megfontolások elégségesek a Bíróság számára azon következtetés levonásához, hogy a kérelmező
elítélése pusztán amiatt, hogy vöröscsillagot viselt, nem tekinthető "nyomós társadalmi szükséglet"-re adott
válasznak. Továbbá, a kérelmező magatartását szankcionáló intézkedés ugyan relatíve enyhe volt, de a
legsúlyosabb következményekkel járó büntetőjog szférájába tartozik. A Bíróság nem gondolja, hogy a szankció
arányos volt az elérni kívánt törvényes céllal. Ebből következik, hogy a kérelmező véleménynyilvánítás
szabadságába történt beavatkozás nem igazolható az Egyezmény 10. Cikkének 2. bekezdése alapján.
Ezért az Egyezmény 10. Cikkét megsértették.
II. AZ EGYEZMÉNY 41. CIKKÉNEK ALKALMAZÁSA
59. Az Egyezmény 41. Cikke kimondja: "Ha a Bíróság az Egyezmény vagy az ahhoz kapcsolódó jegyzőkönyvek
megsértését állapítja meg és az érdekelt Magas Szerződő Fél belső joga csak részleges jóvátételt tesz lehetővé,
a Bíróság - szükség esetén - igazságos elégtételt ítél meg a sértett félnek."
A. Károk
60. A kérelmező 10 000 euró nem vagyoni kártérítést követelt amiatt, hogy az ellene hozott ítélet jóhírnevét
csorbította.
61. A Kormány arra az álláspontra helyezkedett, hogy a jogsértés megállapítása önmagában megfelelő
igazságos elégtételt nyújt a kérelmező számára, mivel a hazai jog rendelkezései szerint az ilyen megállapítás
megnyitja az utat a jogerős büntetőjogi ítélet felülvizsgálata előtt.
62. A Bíróság úgy véli, hogy a jogsértés megállapítása önmagában megfelelő igazságos elégtételt nyújt
mindazon nem-vagyoni kárért, amelyet a kérelmező elszenvedhetett.
B. Költségek és kiadások
63. A kérelmező további 2000 eurót és 20% áfát követelt a Bíróság előtt felmerült jogi költségek
megtérítésére. Ez az összeg 200 eurós óradíjjal 10 órányi jogi munkának felel meg, amelyből 3 óra a klienssel
való konzultációra, 2 óra az ügyirat tanulmányozására, 2 óra jogi elemzésre, és 3 óra beadványok készítésére
fordítódott.
64. A Kormány vitatta az igényt.
65. A Bíróság esetjoga szerint a kérelmező csak akkor jogosult költségei és kiadásai megtéríttetésére, hogyha
bizonyítja, hogy e költségek ténylegesen és szükségszerűen felmerültek, s összegüket tekintve ésszerűek. A
jelen ügyben a birtokában lévő információkra és a fenti kritériumokra figyelemmel a Bíróság a teljes kért
összeget megítéli.
C. Késedelmi kamat
66. A Bíróság úgy találja megfelelőnek, hogy a késedelmi kamatnak az Európai Központi Bank marginális
kölcsönkamatán kell alapulnia, amelyhez további három százalékpontot kell hozzáadni.
EZEN INDOKOK ALAPJÁN A BÍRÓSÁG EGYHANGÚLAG
 1. Elfogadhatóvá nyilvánítja a kérelmet;
2. Megállapítja, hogy az Egyezmény 10. Cikkét megsértették;
3. Megállapítja, hogy a jogsértés megállapítása önmagában megfelelő igazságos elégtételt nyújt mindazon
nem-vagyoni kárért, amelyet a kérelmező elszenvedhetett;
4. Megállapítja:
(a) hogy az alperes Államnak attól az időponttól számított három hónapon belül, amikor az ítélet az
Egyezmény 44. Cikkének 2. bekezdése szerint véglegessé válik, a kérelmező számára költségek és kiadások
tekintetében 2000 (kétezer) eurót, továbbá az ezen összeget terhelő adók összegét kell kifizetnie az alperes
Állam nemzeti valutájában, a teljesítéskori átváltási árfolyam alkalmazásával;
(b) hogy a fent említett három hónap lejártát követően a kifizetés időpontjáig a késedelmes időszakra az
Európai Központi Bank marginális kamatlábát három százalékponttal meghaladó mértékű kamatot kell fizetni a
fenti összeg után;
5. A kérelmező igazságos elégtétellel kapcsolatos további igényeit elutasítja.
- 74/75 -

B) Az Alkotmánybíróság határozata a vörös csillag használatáról [4/2013. (II.

21.) AB határozat]
Az Alkotmánybíróság teljes ülése alkotmányjogi panasz tárgyában [...] meghozta az alábbi
határozatot:
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 269/B. §-a
alaptörvény-ellenes, ezért azt 2013. április 30-ával megsemmisíti. [...]
Indokolás
[1] Vajnai Attila jogi képviselője útján alkotmányjogi panasszal fordult az Alkotmánybírósághoz. [...]
[4] Alkotmányjogi panaszában kifejti, hogy a Pesti Központi Kerületi Bíróság 16.B.21/571/2004/5. számú, a
Fővárosi Bíróság 25.Bf.7262/2007/6. számú, valamint a Legfelsőbb Bíróság Bfv.II.37/2011/5. számú
határozatában önkényuralmi jelkép vétsége miatt elmarasztalta. A Legfelsőbb Bíróság határozatában utalt arra
is, hogy a vonatkozó strasbourgi ítélet nem helyezte hatályon kívül a Btk. 269/B. §-át, ezért az továbbra is
irányadó. Az indítványozó ennek alapján hivatkozik arra, hogy az ügyében folytatott bírósági eljárásban
alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében biztosított jogának
sérelme következett be. [...]
[71] [...] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 269/B. § (1) bekezdésében foglalt önkényuralmi
jelképek használata tényállás megfogalmazása nem felel meg a büntetőjog Alaptörvényben foglalt korlátainak,
az alkotmányos büntetőjog követelményeinek. Az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdéséből levezethető
követelmények, a büntető törvény tényállásaival szemben megkövetelt határozottság, pontosság és
egyértelműség szempontjából megítélve megállapítható, hogy az önkényuralmi jelképek használatát
tényállásszerűen megvalósító magatartások esetén a büntetőjogi felelősség eldöntésénél a jogalkalmazónak az
alkotmányosság szempontjából megengedhetetlenül nagyszámú, egymásnak ellentmondó körülményre - a
törvény indokolása, ellentétes eseti döntések, kommentárok - kell figyelemmel lennie.
[72] Az ellentmondást tovább fokozza az EJEB-nek a Btk. 269/B. §-ával kapcsolatos jogértelmezése is. Az EJEB
ítéleteinek a büntetőeljárásban történő direkt alkalmazására, azaz arra, hogy egy hazai ügyben egy, de
ugyanarra az ügyre alapított panasz tárgyában hozott strasbourgi ítéletet, mint egészet alkalmazzák, csak az
eljárás jogerős befejezését követően, a felülvizsgálati eljárásban van lehetőség. Ez azt is jelenti, hogy a
bíróságoknak a hatályos magyar jog alapján kell elbírálniuk a cselekményeket akkor is, ha a strasbourgi ítélettel
elbírált üggyel maradéktalanul megegyező tényállás az ügy tárgya.
[73] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 269/B. § (1) bekezdése sérti az
Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, és ezzel összefüggésben a IX. cikk (1) bekezdését.
[74] [...] Az Alkotmánybíróság által megsemmisített jogszabály vagy jogszabályi rendelkezés főszabály szerint,
az Abtv. 45. § (1) bekezdése értelmében az Alkotmánybíróság megsemmisítésről szóló határozatának a
hivatalos lapban való közzétételét követő napon hatályát veszti, és e naptól nem alkalmazható, a kihirdetett, de
hatályba nem lépett jogszabály pedig nem lép hatályba. Az Alkotmánybíróság ugyanakkor a főszabálytól
eltérően is meghatározhatja az Alaptörvénnyel ellentétes jogszabály hatályon kívül helyezését, illetve a
megsemmisített jogszabály általános vagy egyedi ügyekben történő alkalmazhatatlanságát, ha ezt az
Alaptörvény védelme, a jogbiztonság vagy az eljárást kezdeményező különösen fontos érdeke indokolja [Abtv.
45. § (4) bekezdés].
[75] Az Alkotmánybíróság korábbi határozataiban is hangsúlyozta, hogy a jogbiztonság érdekében adott
esetben, adott szabályozási körben egyáltalában nem tűri el a joghézagot, ezért - a joghézag elkerülése céljából
- a jövőbeni megsemmisítéssel időt hagy a törvényhozónak az új szabályozás megalkotására. [...]
[76] Az Alkotmánybíróság a megsemmisítés időpontjának meghatározásakor figyelemmel volt arra, hogy a
Btk. 269/B. § (1) bekezdésének megsemmisítésével bizonyos, a törvényalkotó által korábban büntetendővé
nyilvánított magatartások szabályozatlanul maradnak.
[77] A büntetendő magatartások és a jogkövetkezményeik meghatározása büntetőpolitikai kérdés, amely
törvényhozói hatáskörbe tartozik, ezért az Alkotmánybíróság a jövőbeli, 2013. április 30-ával történő
megsemmisítésről döntött, időt hagyva a jogalkotónak az Alaptörvénynek megfelelő új szabályozás
kidolgozására. [...]
[79] Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy 2013. július 1-jével hatályba lép a Büntető Törvénykönyvről szóló
2012. évi C. törvény (a továbbiakban: új Btk.), amelynek 335. §-a a hatályos Btk.-hoz hasonlóan szintén a
köznyugalom elleni bűncselekmények között rendelkezik az önkényuralmi jelképek használatának
büntethetőségéről. Ezzel összefüggésben az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy az új Btk. 335. §-a, valamint
a Btk. 269/B. §-a azonos módon fogalmazza meg az önkényuralmi jelkép használata tényállási elemei közül a
védett jogi tárgyat, a szóban forgó jelképeket, az elkövetési magatartásokat. Eltérés a büntetőjogi
jogkövetkezmény tekintetében van, a hatályos szabályozás pénzbüntetéssel, az új Btk. elzárással rendeli
büntetni az önkényuralmi jelképek használatát. Mivel a tényállási elemek lényegileg azonosak, erre tekintettel
az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a Btk. 269/B. §-ával kapcsolatosan felmerült alkotmányossági aggályok
a már kihirdetett, de még nem hatályos új Btk.-ban szereplő tényállásra is vonatkoznak.
- 75/76 -

III. ALAPJOG-SPECIFIKUS DOGMATIKA ÉS SZTENDERDEK

III.1. A személy méltósága
21. Az élet elvétele
↑ [235]-[236]
Az Alkotmánybíróság 2004-ben a rendőri lőfegyverhasználat (vagyis a szándékosan, személyre leadott
lövés) alkotmányosságát több lehetséges esetkör tekintetében vizsgálta. Ezek közül ellentmondásos volt
annak megítélése, hogy a rendőr használhat-e lőfegyvert az emberi élet kioltását szándékosan elkövető
személy elfogására, szökésének megakadályozására. Míg a testület többsége ezt alkotmányosnak
minősítette, addig Holló András és Kukorelli István alkotmánybírák a rendőrségi törvény felülvizsgált
rendelkezését alapjogsértőnek találták.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. A szemelvény alapján határozza meg, mi a tartalma és a következménye az élethez és emberi
méltósághoz való jog korlátozhatatlansága doktrínájának!
2. Hogyan hozható összhangba a jogos védelem a korlátozhatatlansági doktrínával?
3. Az Alkotmánybíróság értelmezésében mi a tartalma az állam életvédelmi kötelezettségének? E
kötelezettség mely aspektusa játszott szerepet a többségi indokolásban a rendőri lőfegyverhasználat
alkotmányosságának indokaként?
4. Mi a szerepe annak, ha egyes alkotmánybírák különvéleményt csatolnak valamely többségi
határozathoz?
5. A különvéleményt jegyző alkotmánybírák a többségi határozat mely elemét vitatták? Hasonlítsa össze a
többségi határozat érvelését a különvélemény érvelésével: mely érvelési elemek azonosak, mely érvelési
elemek térnek el és vezetnek eltérő végkövetkeztetésre?
Az Alkotmánybíróság határozata a rendőri lőfegyverhasználatról [9/2004. (III.
30.) AB határozat]
1. Az Alkotmánybíróság az élethez való jogra és az emberi méltóságra vonatkozó álláspontját korábbi
határozataiban elsősorban a halálbüntetés, a magzatvédelem és az eutanázia kapcsán fejtette ki.
A halálbüntetés alkotmányellenességét megállapító 23/1990. (X. 31.) AB határozatban [...] úgy foglalt állást,
hogy a halálbüntetés az élethez és az emberi méltósághoz való jog lényeges tartalma korlátozásának tilalmába
ütközik. Az élettől a halálbüntetéssel történő megfosztás ugyanis az élethez és az emberi méltósághoz való
alapvető jog lényeges tartalmát nem csupán korlátozza, hanem annak a teljes és helyrehozhatatlan
megsemmisítését engedi meg. A határozat megállapította, hogy az emberi élet és az emberi méltóság
elválaszthatatlan egységet alkot és minden mást megelőző legnagyobb érték. Az emberi élethez és
méltósághoz való jog ugyancsak egységet alkotó olyan oszthatatlan és korlátozhatatlan alapjog, amely számos
egyéb alapjognak forrása és feltétele. Az emberi élethez és méltósághoz mint abszolút értékhez való jog
korlátot jelent az állam büntetőhatalmával szemben. Az élethez való jog korlátozhatatlanságát tehát az
Alkotmánybíróság a halálbüntetés alkotmányellenességének megállapításával, az állam büntetőhatalma
gyakorlásával összefüggésben mondta ki. [...]
A terhességmegszakítás alkotmányosságát vizsgáló 64/1991. (XII. 17.) AB határozatban az Alkotmánybíróság
arra mutatott rá, hogy az emberi élet elvételének állam általi megengedése csak olyan esetekben lehet
alkotmányos, amikor a jog eltűri az emberi életek közötti választást, és ennek megfelelően nem bünteti az
emberi élet kioltását. [...]
Az Alkotmánybíróság ebben, az ún. első abortuszdöntésben fejtette ki az államnak az élethez való jogból
folyó általános védelmi kötelezettségét. A határozatban megállapította: [az élethez és az emberi méltóság-
- 76/77 -
hoz való jog] egyrészt minden ember számára garantálja az élethez való alanyi jogot, másrészt [...] az állam
elsőrendű kötelességévé teszi az emberi élet védelmét. Az állam kötelessége az alapvető jogok tiszteletben
tartására és védelmére a szubjektív alapjogokkal kapcsolatban nem merül ki abban, hogy tartózkodnia kell
megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az érvényesülésükhöz szükséges
feltételekről. Az államnak arra van szüksége garanciális feladata ellátásához, hogy az egyes alanyi alapjogok
biztosítása mellett az azokkal kapcsolatos értékeket és élethelyzeteket önmagukban is, azaz ne csupán az egyes
egyedi igényekhez kapcsolódóan védje, s a többi alapjoggal összefüggésben kezelje. Az állam számára az
alapjogok védelme csupán része az egész alkotmányos rend fenntartásának és működtetésének. Ezért az állam
úgy alakítja ki az egyes alapjogok megvalósításához szükséges jogszabályi és szervezeti feltételeket, hogy mind
a többi alapjoggal kapcsolatos, mind pedig egyéb alkotmányos feladataira is tekintettel legyen; az egyes
jogoknak az egész rend szempontjából legkedvezőbb érvényesülését teszi lehetővé, s mindezzel az alapjogok
összhangját is előmozdítja. Az alapjog jogosultja, illetve az állam különböző szempontjai és feladatai miatt az
alapjog alanyi jogi, illetve objektív oldala nem feltétlenül fedi egymást. Az állam - általános és objektív
szempontjaiból következően - a szubjektív alapjog által védett körön túlmenően is meghatározhatja ugyanazon
alapjog objektív, intézményes védelmi körét.
Az élethez való jog objektív oldalából az államnak nem csupán az a kötelessége következik, hogy az egyes
emberek élethez való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési
intézkedésekkel gondoskodjék, hanem ennél több. Ez a kötelesség nem merül ki az egyes emberek egyedi
életvédelmében, hanem általában az emberi életet és létfeltételeit is védi. Ez utóbbi feladat minőségileg más,
mint az élethez való egyéni alanyi jogok védelmének összeadása; "az emberi élet" általában - következésképp
az emberi élet mint érték - a védelem tárgya. Ezért az állam objektív, intézményes életvédelmi kötelessége
kiterjed a keletkezőben lévő emberi életre is, csakúgy, mint a jövendő generációk életfeltételeinek biztosítására.
Ez a kötelezettség - ellentétben az élethez való alanyi joggal - nem abszolút. Ezért lehetséges, hogy vele
szemben más jogokat mérlegeljenek. [...]
4.1. Az Rtv. 54. § g) pontja szerint a rendőr lőfegyvert használhat az emberi élet kioltását szándékosan
elkövető elfogására, szökésének megakadályozására.
Az Alkotmánybíróságnak mindenekelőtt abban kellett állást foglalnia, hogy alkotmányosan megengedhető-e
az élet kockáztatása akkor, ha ez nem életveszély elhárítását célozza. Önmagában abból a körülményből
ugyanis, hogy valaki korábban emberi életet oltott ki, okszerűen még nem következik, hogy további
emberölésre, vagy legalábbis az életet veszélyeztető cselekmény elkövetésére készül. További fontos
körülményként értékelendő, hogy valóban az a személy követte-e el az emberölést, akivel szemben a rendőr él
a lőfegyver-használati jogával. [...]
Az Rtv. 54. § g) pontja szerinti veszélyeztetettségi helyzetben lévő személy jogi helyzete [...] speciális.
Különleges az összes többi ugyanilyen helyzetben lévőhöz képest annyiban, hogy korábban embert ölt.
Alapvetően az élethez való jogból fakad az a követelmény, hogy az emberi életet kioltó személy jogi
felelősségéről dönteni kell. Ehhez viszont szükség van a jelenlétére, ami adott esetben csak az elfogásával
biztosítható.
Aki más életének kioltásával megsérti az élethez való jogot, nem kerül és nem is helyezhető a jog világán
kívül, de magára vonja azt a kockázatot, hogy - a törvényben meghatározott feltételek beállta esetén - a vele
szemben alkalmazható jogszerű lőfegyverhasználat révén a saját élete kerül veszélybe. Ennek a helyzetnek a
kialakulásához szándékos magatartások egybefüggő zárt láncolata az előfeltétel, melyet a törvény meghatároz.
Az első szándékos magatartás az emberölés. A második, hogy az érintett nem szándékozik alávetni magát a jogi
eljárásnak: nem jelentkezik önként a hatóságnál, nem engedi elfogni magát. A harmadik, hogy a konkrét
rendőri intézkedésnek nem engedelmeskedik, menekül. A negyedik, hogy sem a figyelmeztetés, miszerint
lőfegyverhasználat következik, sem a figyelmeztető lövés nem változtatja meg abbéli szándékát, hogy kivonja
magát az eljárás alól. Az érintett tehát döntési helyzetben van, mert rendelkezésére áll annyi idő, ami elegendő
arra, hogy ő maga akadályozza meg az életét kockáztató helyzet kialakulását. [...]
A lőfegyverhasználattal érintett személy tényleges helyzetét vizsgálva valóban nem zárható ki a tévedés az
emberölés elkövetőjének személye tekintetében. Vagyis: előfordulhat, hogy a rendőr azzal szemben használ
lőfegyvert, aki korábban - a rendőr tudomása ellenére - nem oltott ki emberi életet. [...] ellenben [...] a
lőfegyverhasználat jogszerűsége a konkrét esetekben csak akkor áll meg, ha a rendőr minden kétséget
kizáróan tudja - a körülményekből egyértelműen következik - hogy az a személy, akire rálő, korábban embert
ölt. [...]
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint indokolt a lőfegyverhasználat akkor, ha ez szándékos emberölés
elkövetőjének elfogását biztosítja illetőleg teszi lehetővé. Az indokoltságot nem a bűnüldözés hatékonyságának
fokozása teremti meg, nem is önmagában a büntetőeljárás lefolytathatósága, hanem az élethez való jogból
fakadó követelmény: az élet kioltását elkövető személynek jogi eljárással kell szembesülnie.
Az Alkotmánybíróság a fentiekre tekintettel megállapította, hogy az Rtv. 54. § g) pontja nem sérti az [élethez
és emberi méltósághoz való jogot] s ennek megfelelőn az indítványt elutasította. [...]
- 77/78 -
Holló András és Kukorelli István alkotmánybíró különvéleménye [...]
2. Az Alkotmánybíróság a [23/1990. (X. 31.) AB határozatban] a halálbüntetés törvényi megengedhetőségének
alkotmányosságát az Alkotmány 8. § (2) bekezdése alapján zárta ki, és ezzel egyben kizárta az élethez való
jognak az Alkotmány 54. § (1) bekezdése szerinti nem önkényes korlátozhatóságát is. Eszerint az élet lényeges
tartalmának alkotmányos védelme az élettől való nem önkényes megfosztására is kiterjed. Az
Alkotmánybíróság [...] az állam büntető hatalmával szemben fogalmazta meg az Alkotmányból levezethető
korlátozást, de egyben az élethez való jognak az emberi méltósággal egységben oszthatatlan és
korlátozhatatlan voltát általánosságban, az állam jogalkotó hatalmával szemben is kimondta. Erre utal a
[64/1991. (XII. 17.) AB határozat] is, amely azt fejtegeti, hogy abban az esetben, ha a törvényhozó úgy
rendelkezne, miszerint a magzat jogilag ember, akit megillet az élethez és az emberi méltósághoz való jog, a
terhességmegszakítás (emberi élet kioltása) az emberi életek közötti választásnak a jog általi "eltűréséről" van
szó, ezért nem is büntetendő. [...] E határozatok értelmében az állam alkotmányosan nem rendelkezhet az
emberi élet elvételéről.
A [23/1990. (X. 31.) AB határozathoz] fűzött párhuzamos indokolás foglalkozott először az emberi életek
közötti választás jog általi eltűréséről, az élethez és az emberi méltósághoz való jog egységes szemléletét a
jogos védelem problémájára vetítve: "Az élethez való jog abszolút felfogása következtében a jogos védelem
köre szűkebb lesz. Élet csakis élettel lehet arányos... Ha megtámadott megöli támadóját a »jogos védelem«
biztosította büntethetőséggel a jog nem az élettől való megfosztás jogszerűségét ismeri el, hanem annak a
szituációnak jogon kívüliségét, amelyben a támadás és elhárítás lezajlott. A jogos védelem helyzete csakis akkor
áll fenn, ha az életek közötti választásról van szó... Mert a megtámadott élete a támadó élete árán maradhat
meg." (Sólyom László párhuzamos indokolása [...])
 Ez az értelmezés jelenik meg a [64/1991. (XII. 17.) AB határozatban] és kap megerősítést az Alkotmánybíróság
egy későbbi határozatában: mivel az állam az élet elvételéről nem rendelkezhet, alkotmányosan csak olyan
esetekről lehet szó, "... amikor a jog eltűri az emberi életek közötti választást és ennek megfelelően nem bünteti
az emberi élet kioltását." [...]
Tekintettel arra, hogy az állam alkotmányosan nem rendelkezhet az élet elvételéről, törvényhozás útján sem
hatalmazhat fel az élet kioltására, a fegyverhasználat csak az élet(ek) elleni támadás (életveszély) esetén
igazolható. A rendőr saját és mások életének tényleges veszélyeztetése esetében élhet a fegyverhasználattal.
Az élet közvetlen veszélyeztetése, kioltása fegyverhasználattal alkotmányosan nem megengedhető, de a jognak
el kell tűrnie (ennyiben nem alkotmánysértő) az életek közötti választást és nem büntetni az emberi élet
kioltását. [...]
A kifejtettek alapján önmagában az elkövetett bűncselekmény súlyára (szándékos emberölésre) tekintettel az
elkövető elfogásának, szökésének megakadályozása érdekében a fegyverhasználat biztosítása alkotmányosan
nem indokolható szempont, ezért az Alkotmánybíróságnak az Rtv. 54. § g) pontját is meg kellett volna
semmisítenie.

22. A kínzás és az embertelen, megalázó bánásmód és

büntetés tilalma
↑ [217]
A kínzás, az embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalma - az Emberi jogok európai egyezményével
összhangban - a magyar alkotmányjogban is abszolút tilalom. Az Alaptörvény III. cikk (1) bekezdésének
magyar gyakorlata elenyésző; a tilalom tartalmát a magyar alapjogi gondolkodás számára is elsősorban a
strasbourgi bíróság jogértelmezése határozza meg.

A) A strasbourgi bíróság ítélete rendőri bántalmazás ügyében (Borbála Kiss v.

Hungary, no. 59214/11, 26 June 2012)
A rendőrök egy kis magyar faluban, egy családi ház kertjében tartott keresztelő ünnepségen
csendháborításra hivatkozva felszólították az ünneplő roma családot, hogy halkítsák le a zenét. Ez meg is
történt. Fél óra múlva a rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínre, és gumibottal, könnygázzal oszlatta
szét az ünnepséget annak ellenére, hogy az ünneplők nem álltak ellen a rendőri intézkedésnek, csupán
kétségbe vonták annak jogosságát. Az egyik résztvevőt, Kiss Borbálát több rendőr métereken át húzta a
földön a kapucnijánál fogva, aminek során a hátán sérüléseket szenvedett, és a meztelen felsőteste
mindenki előtt láthatóvá vált. Utána megmotozták, közben pedig nekilökték a rendőrautónak is. Az ügyben
a rendőri intézkedés elszenvedői feljelentést tettek a rendőrök ellen hivatali eljárásban elkövetett
bántalmazás miatt, azonban a fel-
- 78/79 -
jelentésüket elutasították, az újabb feljelentés alapján indult nyomozást minden fokon megszüntették.
Végül Kiss Borbála az aránytalan, brutális rendőri intézkedés és annak nem megfelelő kivizsgálása miatt az
Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. A bíróság ítéletében kimondta, hogy a rendőrök brutális
fellépése az Emberi jogok európai egyezményének 3. cikkével (kínzás stb. tilalma) ellentétes volt, továbbá
megállapította, hogy az ügyben folytatott nyomozás sem felelt meg az egyezményben és a bíróság
joggyakorlatában lefektetett elvárásoknak.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen tényezők alapján állapította meg az Emberi Jogok Európai Bírósága, hogy az ügyben sérült-e a
kínzás és az embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalmát kimondó cikk?
2. Mi a jelentősége a bántalmazás súlyosságának, miért vizsgálta a bíróság?
3. Az államnak tartózkodnia kell a kínzástól és az embertelen, megalázó bánásmódtól és büntetéstől. E
tartózkodási kötelezettségen túl milyen további kötelezettség terheli, amelynek elmulasztásával megsérti
az Emberi jogok európai egyezményének 3. cikkét? Ebben az ügyben mit kellett volna tennie az államnak
annak érdekében, hogy elkerülje a 3. cikk megsértését?
 32. Amint azt a Bíróság már számos alkalommal észrevételezte, az Egyezmény 3. cikke a demokratikus
társadalom egyik alapértékét védi. Az Egyezmény még a legnehezebb körülmények között, így a terrorizmus
vagy a bűnözés elleni harccal összefüggésben is tiltja a kínzást, illetve az embertelen vagy megalázó
bánásmódot vagy büntetést. Az Egyezmény és az ahhoz fűzött jegyzőkönyvek legtöbb, anyagi jogi szabályt
tartalmazó klauzulájától eltérően a 3. cikke nem tesz lehetővé kivételeket, a 15. cikk alapján pedig a 3. cikktől
még a nemzet létét fenyegető szükségállapot esetén sem megengedett az eltérés.
33. A Bíróság emlékeztet arra, hogy a bántalmazásnak a súlyosság egy minimális szintjét el kell érnie ahhoz,
hogy a 3. cikk hatálya alá essen. E minimum megítélése relatív: az ügy összes körülményétől, így a bántalmazás
tartamától, fizikai és/vagy lelki hatásától, valamint - bizonyos esetekben - az áldozat nemétől, korától és
egészségi állapotától is függ. Szabadságától megfosztott személy tekintetében olyan fizikai erő alkalmazása,
amit a személy magatartása nem tett feltétlenül szükségessé, csökkenti az emberi méltóságot, s elvileg a 3.
cikkben lefektetett jog sérelmét jelenti [...].
34. A Bíróság megjegyzi, hogy a vitatott rendőri intézkedés eredményeként a kérelmező nyolc napon belül
gyógyuló horzsolásokat szenvedett a nyakán, és szemirritáció lépett fel nála. Továbbá, a felek nem vitatták,
hogy a kérelmezőt a földön vonszolták, az autónak lökték, és mellei láthatóvá váltak [...].
35. A Bíróság úgy véli, hogy a rendőri művelet megalázó lefolytatása és a kérelmező által elszenvedett
sérülések kellően súlyosak voltak ahhoz, hogy a 3. cikk hatálya alá eső embertelen és megalázó bánásmódnak
minősüljenek [...]. Azt kell még eldönteni, hogy a 3. cikk alapján az államot terheli-e felelősség e sérülések miatt.
36. A Bíróság észrevételezi, hogy a kérelmezőt egy partin kialakult tumultuózus jelenet során vették őrizetbe.
A Bíróság megjegyzi a Kormány azon állítását, hogy a rendőrség által alkalmazott testi kényszert a kérelmező
jogszerű intézkedéssel szembeni állítólagos ellenállása tette szükségessé. A Bíróság álláspontja szerint azonban
a Kormány nem terjesztett elő olyan meggyőző vagy hihető érvet, amely alapján magyarázni vagy igazolni
lehetne az őrizetbe vételi művelet során alkalmazott erő mértékét. Különösen az nem vált világossá, hogy a
kérelmező részéről mely magatartás indokolta azt a manővert, melynek során spray-t kellett a szemébe fújni,
olyan módon kellett a földön vonszolni, hogy mellei láthatóvá váljanak, és az autó oldalához kellett lökni - s
mindezt hat vagy hét férfi rendőr jelenlétében, akik a kérelmezőnél egyértelműen nagyobb fizikai erővel
rendelkeztek. Mivel a Kormány nem bizonyította ennek az ellenkezőjét, a Bíróság nem tehet mást, mint hogy
megállapítsa: még annak feltételezésével is, hogy a helyzet objektíve megkívánta az erőhasználatot, túlzott volt
az a mérték, amiben alkalmazásra került. Az ilyen erőhasználat sérüléseket és szenvedést okozott a
kérelmezőnek, és megalázó bánásmódnak minősült.
37. Az eredetileg az Egyezmény 13. cikke [hatékony jogorvoslathoz való jog] alapján felvetett, a vizsgálat
megfelelő voltával kapcsolatos kérelmezői panaszt illetően a Bíróság észrevételezi, hogy a kérdés a 3. cikk
eljárásjogi ágának hatálya alá tartozik [...]. A Bíróság annak megjegyzésével kezdi, hogy ismeretei szerint a
rendőri intézkedés megfelelő voltával kapcsolatosan nem került sor belső vizsgálatra vagy fegyelmi eljárásra. A
Bíróság továbbá megjegyzi, hogy a kérelmező és más, állítólagosan bántalmazott személy által tett feljelentés
nyomán ismeretlen elkövetők ellen indult büntetőeljárás, amely később újból megnyitásra került. Ebben az
eljárásban azonban sem a kérelmező és társai, sem a gyanúsított rendőrök személyes meghallgatása - és
szembesítése - [...] nem történt meg. Igaz, hogy az eljárás céljaira néhány tanúvallomás jegyzőkönyve
beszerzésre került; e tanúvallomások azonban a kérelmező és társai ellen lefolytatott párhuzamos eljárásban
kerültek megtételre, és nem érintették a rendőri erőhasználat arányosságát. Az eljárás alapvetően az érintettek
által tett tanúvallomások összeegyeztethetetlenségére figyelemmel került
- 79/80 -
megszüntetésre; s ilyen módon egyetlen rendőr egyéni büntetőjogi felelősségét sem lehetett megállapítani.
Ilyen körülmények között a Bíróság úgy véli: nem került sor a kérelmező állításainak olyan megfelelő
kivizsgálására, ami alkalmas lett volna arra, hogy elvezessen az állítólagos elkövetők azonosításához. A Bíróság
számára az ilyen kivizsgálás nem tekinthető olyannak, mint amit a kérelmező és társai elleni párhuzamos
ügyben lefolytatott vizsgálat helyettesített.
38. A fenti megfontolásokra figyelemmel a Bíróság azt a következtetést vonja le, hogy a kérelmezőt megalázó
bánásmód alá vetették, és állításait nem vizsgálták ki megfelelően. Ezért az Egyezmény 3. cikkét megsértették.

B) A strasbourgi bíróság döntése a tényleges életfogytig tartó

szabadságvesztésről [László Magyar v. Hungary, no. 73593/10, 20 May 2014]
A demokratikus államok alkotmányjogi jogfejlődése a halálbüntetés után ma már egy újabb büntetés, a
tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés teljes megszüntetésének irányába mutat. Ez a büntetési
forma nem az élethez való jog, hanem az egyenlő és sérthetetlen emberi méltóság követelményének
sérelmét veti fel. Az Európai Unióban - az Egyesült Királyságot (amely 2020. február 1. óta már nem tagja az
EU-nak) és Magyarországot kivéve - a tagállamok mindegyike szakított már a tényleges életfogytig tartó
szabadságvesztéssel. Tették ezt annak ellenére, hogy kifejezett ilyen irányú kötelezettséget egyetlen
nemzetközi egyezmény sem támasztott. A magyar Alaptörvény 2012-ben ezzel szemben éppen ellentétes
irányba mozdult el, miután szövegében kifejezetten rendelkezik a tényleges életfogytig tartó
szabadságvesztés kiszabhatóságáról. Azóta az Emberi Jogok Európai Bírósága mind az Egyesült Királyságot,
mind Magyarországot elmarasztalta a kínzás, embertelen és megalázó bánásmód tilalmának
megsértéséért, tekintettel arra, hogy egyik jogrendszer sem biztosított olyan mechanizmust, amelyben a
tényleges életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt személyek szabadlábra helyezésének lehetősége
érdemben megfontolásra kerülhet.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Sérti-e az egyezményt a bíróság szerint az, ha egy állam bíróságai kiszabhatnak életfogytig tartó
szabadságvesztés büntetést?
2. Megállapítható-e a 3. cikk megsértése egy olyan szabályozás esetén, amely tartalmazza a büntetési
időtartam csökkentésének tényleges lehetőségét?
3. Megsérti-e az állam az Egyezmény 3. cikkét, ha - a büntetés időtartama csökkentésének tényleges
lehetősége mellett - az elítéltet élete végéig fogva tartja?
4. Mivel indokolta az Emberi Jogok Európai Bírósága azt, hogy megfelelő felülvizsgálati lehetőség hiányában
már a szabadságvesztés megkezdésekor bekövetkezik az egyezmény 3. cikkének megsértése?
46. A Bíróság bevett esetjoga szerint az, hogy egy állam milyen specifikus - az ítéletek felülvizsgálatát és a
szabadságra bocsátással kapcsolatos rendezést is magában foglaló - büntető igazságszolgáltatást választ,
elvileg kívül esik a Bíróság által európai szinten gyakorolt felülvizsgálat hatályán abban az esetben, ha a
rendszer nem sérti az Egyezményben lefektetett elveket [...]. A szerződő államok számára mérlegelési jogkört
kell biztosítani az egyes bűncselekményekre kiszabandó szabadságvesztés büntetések megfelelő hosszának
meghatározása terén. Amint azt a Bíróság megállapította: nem a Bíróság feladata annak eldöntése, hogy az
egyes bűncselekmények tekintetében mi minősül megfelelő szabadságvesztési időtartamnak, vagy hogy
véleményt nyilvánítson azon szabadságvesztés vagy más büntetés megfelelő hosszáról, amit egy hatáskörrel
rendelkező bíróság általi elítélést követően valamely személynek le kell töltenie [...].
47. Ugyanezen okok miatt a szerződő államok szabadon kiszabhatnak életfogytiglani szabadságvesztés
büntetést felnőtt elkövetőkre különösen súlyos bűncselekmények, így gyilkosság elkövetése esetén: ilyen
büntetés felnőtt elkövetőre történő kiszabását nem tiltja a 3. cikk, sem az Egyezmény más cikke, s az ilyen
büntetés kiszabása nem összeférhetetlen a 3. cikkel, sem az Egyezmény más cikkével [...]. Ez különösen így van
olyan esetekben, amikor az ilyen büntetés kiszabása nem kötelező, hanem független bíró által, az adott ügyben
felmerülő összes enyhítő és súlyosbító körülmény figyelembevételével kerül kiszabásra [...].
48. A Kafkaris ügyben azonban a Bíróság azt is megállapította, hogy a felnőtt személyre kiszabott, nem
csökkenthető tartamú életfogytiglani szabadságvesztés büntetés felvethet 3. cikk alá tartozó kérdést [...]. Ezen
elvnek két különböző, de egymással összefüggő aspektusa van, amelyek megerősítését és hangsúlyozását a
Bíróság szükségesnek tartja.
49. Először, az életfogytiglani szabadságvesztés büntetés nem válik nem csökkenthetővé pusztán amiatt,
hogy gyakorlatilag a büntetés teljes tartama letöltésre kerülhet. Ha az életfogytiglani szabadságvesztés de
- 80/81 -
iure és de facto csökkenthető, akkor nem merül fel a 3. cikk alá tartozó kérdés [...]. Ebben a vonatkozásban a
Bíróság hangsúlyozza: nem merülhet fel a 3. cikk alá tartozó kérdés abban az esetben, ha - például - valamely
életfogytiglani szabadságvesztést töltő elítélt számára a hazai jog biztosítja a szabadlábra helyezés
lehetőségének a megvizsgálását, de a szabadlábra helyezés megtagadásra kerül azon az alapon, hogy az elítélt
továbbra is veszélyt jelent a társadalom számára. Ez azért van így, mert az Egyezmény alapján az államok
kötelesek intézkedéseket tenni a társadalom erőszakos bűncselekményekkel szembeni megvédése érdekében,
s az Egyezmény nem tiltja az államok számára, hogy súlyos bűncselekmények miatt elítélt személyeket a
szabadságvesztés fenntartását lehetővé tevő, határozatlan ideig tartó büntetéssel sújtsa, ha az a társadalom
védelme érdekében szükséges [...]. Valójában a bűnözők ismételt bűnelkövetésben való megakadályozása a
szabadságvesztés büntetés egyik "lényegi funkció"-ja [...]. Ez különösen így van olyan elítéltek esetén, akiket
gyilkosság vagy személy elleni más súlyos bűncselekmény miatt ítéltek el. Pusztán az a tény, hogy az ilyen
elítéltek már hosszú ideje szabadságvesztés büntetést töltenek, nem gyengíti az állam társadalom
megvédésére irányuló pozitív kötelezettségét; az államok úgy tehetnek eleget ezen kötelezettségnek, hogy az
ilyen, életfogytiglani szabadságvesztésre ítélt személyeket továbbra is mindaddig fogva tartják, amíg
veszélyesek [...].
50. Másodszor, annak eldöntéséhez, hogy egy konkrét ügyben kiszabott életfogytiglani szabadságvesztés
nem csökkenthetőnek tekinthető-e, a Bíróságnak [... ] arról kell megbizonyosodnia, hogy az életfogytiglani
szabadságvesztésre ítélt személy olyannak tekinthető-e, mint aki rendelkezik a szabadlábra kerülés valamilyen
kilátásával. Ha a nemzeti jog biztosítja az életfogytiglani szabadságvesztés büntetés olyan felülvizsgálatát, ami
lehetővé teszi a büntetés megváltoztatását, mérséklését, megszüntetését, vagy a fogvatartott elítélt feltételes
szabadságra bocsátását, akkor ez elegendő ahhoz, hogy kielégítse a 3. cikket [...]. A 3. cikket úgy kell értelmezni,
mint ami megköveteli a büntetés olyan felülvizsgálat következtében beálló csökkenthetőségét, amely
felülvizsgálat lehetővé teszi a hazai hatóságok számára annak megvizsgálását, hogy az életfogytiglani
szabadságvesztést töltő elítéltben bekövetkezett változás olyan jelentős-e, s a büntetés letöltése során az elítélt
olyan fejlődésen ment-e keresztül a rehabilitáció irányában, ami azt jelenti, hogy a szabadságvesztés
fenntartása törvényes büntetéstani indokok alapján már nem igazolható [...].
51. A Bíróság azonban megismétli, hogy azon mérlegelési jogkörre figyelemmel, amit büntető
igazságszolgáltatással és ítélkezéssel kapcsolatos kérdésekben biztosítani kell a szerződő államok számára (ld.
a fenti 46. bekezdést), a Bíróságnak nem feladata, hogy előírja azon formát (végrehajtó vagy bírói), amiben a
felülvizsgálatnak meg kell valósulnia. Ugyanezen ok miatt annak meghatározása sem a Bíróság feladata, hogy
mikor kerüljön sor az ilyen felülvizsgálatra.
52. Ezen megállapításból következően, ha a hazai jog nem biztosítja egy ilyen felülvizsgálat lehetőségét, akkor
a tényleges életfogytig tartó szabadságvesztés nem tesz eleget az Egyezmény 3. cikke által támasztott
követelményeknek.
53. Bár a megkívánt felülvizsgálat olyan jövőbeli esemény, amelyre szükségképpen a büntetési idő bizonyos
mértékű elteltével kerül sor, a tényleges életfogytiglani szabadságvesztést töltő elítéltnek nem kell
meghatározatlan évig várnia, és meghatározatlan számú évet letöltenie a büntetésből ahhoz, hogy a
büntetéséhez tapadó jogi feltételek 3. cikk által támasztott követelményeknek való meg nem felelését
panaszolhassa ebben a vonatkozásban. Ez ellentétes lenne mind a jogbiztonsággal, mind pedig az Egyezmény
34. cikke szerinti értelemben vett áldozat státuszra alkalmazandó általános elvekkel. Továbbá, olyan esetekben,
amikor a hazai jog alapján a büntetés a kiszabást követően nem csökkenthető, ésszerűen nem várható el a
fogvatartott elítélttől, hogy anélkül dolgozzon saját rehabilitációján, hogy tudná: vajon egy meg nem határozott
jövőbeli időpontban bevezetésre kerül-e egy olyan mechanizmus, amely azon rehabilitáció alapján lehetővé
teszi számára, hogy szabadlábra helyezése megfontolásra kerüljön. A tényleges életfogytiglani
szabadságvesztést töltő elítéltnek már a büntetés megkezdésekor joga van tudni, hogy milyen feltételek mellett
és mit kell tennie ahhoz, hogy szabadlábra helyezése megfontolásra kerüljön, beleértve azt is, hogy a büntetés
felülvizsgálatára mikor kerül sor, s hogy a felülvizsgálat mikor kérhető. Ezért, ha a hazai jog semmilyen
mechanizmust vagy lehetőséget nem biztosít a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetés
felülvizsgálatára, akkor a 3. cikknek való, ezen ok miatti meg nem felelés nem a szabadságvesztés egy későbbi
szakaszában, hanem már a tényleges életfogytiglani szabadságvesztés büntetés kiszabásának pillanatában
bekövetkezik [...].

23. Fogva tartás

↑ [218], [227]-[233]
§ az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 188-194. §, 196. §, 199-201/B. §
A személyi szabadságtól való állami megfosztást a jog nemcsak bűnelkövetőkkel szemben engedi meg. A
pszichiátriai betegek kötelező intézeti gyógykezelése is a személyi szabadsághoz való jogot korlátozó fogva
tartás egyik esete.
- 81/82 -
A) Az Alkotmánybíróság határozata a pszichiátriai betegek személyes
szabadságát korlátozó intézkedésekről [36/2000. (X. 27.) AB határozat]
A pszichiátriai betegek személyes szabadságának korlátozására okot adó esetköröket és a korlátozás
elrendelésének eljárását az egészségügyi törvény szabályozza. Az Alkotmánybíróság határozatában a 2000-
ben hatályos (azóta a határozat nyomán módosított) törvényi rendelkezéseket vizsgálta, hogy vajon ez a
szabályozás eleget tesz-e a személyi szabadság korlátozásával szemben támasztott alkotmányos
követelményeknek.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Hogyan jelöli ki az Alkotmánybíróság a személyi szabadsághoz való jog hatókörét az alábbi
szemelvényben, vagyis mely ügyekben lehet hivatkozni a személyi szabadsághoz való jogra az
Alkotmánybíróság szerint?
2. Milyen alkotmányos követelményt támaszt az Alkotmánybíróság a személyes szabadság korlátozásával
szemben? Van-e a szabadságkorlátozásnak abszolút határa?
3. Milyen alkotmányos elvárás érvényesül a szabadságtól való megfosztás okaira nézve: milyen
jogforrásban, milyen módon szabályozhatók ezek az okok? E tekintetben hogyan ítélte meg az
Alkotmánybíróság az egészségügyi törvény szabályait?
4. A szabadságkorlátozás okainak törvényi meghatározásán túl milyen alkotmányos elvárást fogalmazott
még meg az Alkotmánybíróság? Teljesítette-e ezt az elvárást az egészségügyi törvény?
2.2. Az Emberi Jogok Európai Egyezményéből, illetve a Bíróság (esetjogi) gyakorlatából, valamint a [...]
nemzetközi dokumentumokból megállapítható, hogy az elmebetegek tekintetében az ön- és közveszélyesség
oka lehet a személyi szabadság korlátozásának, a kötelező pszichiátriai gyógykezelésnek. A nemzetközi
dokumentumok és a Bíróság gyakorlata is a hangsúlyt főképpen az eljárási garanciákra helyezi, azaz, hogy az
elmebetegség miatt történő szabadságkorlátozás ne lehessen önkényes, csak a szükséges mértékű legyen, és
csak a szükséges ideig tartson.
Lényegében az Eütv. is az ön- és közveszélyességet teszi meg (a veszélyeztető és közvetlen veszélyeztető
magatartás fogalmainak meghatározása által) a különböző korlátozó intézkedések indokoltságának alapjául.
[...]
Az Eütv. a gyógykezelési formák tekintetében különbséget tesz: a sürgősségi gyógykezeléshez a "közvetlenül
veszélyeztető", a kötelező gyógykezeléshez pedig a "veszélyeztető" magatartás fogalmait kapcsolja; a
veszélyeztető és a közvetlenül veszélyeztető magatartást előidéző körülményeket "a pszichés állapot zavara,
illetve "a pszichés állapot akut zavara" szerint különbözteti meg, valamint a veszély foka szerint is differenciál
("jelentős veszélyt jelenthet", "közvetlen és súlyos veszélyt jelent").
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint alkotmányossági szempontból elfogadható, hogy az [Eütv.-ben
definiált] "magatartások" mintegy a különböző gyógykezelések, intézkedések absztrakt szükségességi okaiként
szerepelnek a törvény X. fejezetében. [...]
2.3. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint azonban a fentiek alapján nem lehet eldöntöttnek tekinteni [...]
azt a kérdést, hogy [a személyi szabadsághoz való jog] szempontjából a szabályozás eleget tesz-e a pszichiátriai
gyógykezelés során az elérendő célok és alkalmazott eszközök közötti arányossági kritériumnak. [...]
Az Eütv. 190. § c) pontja a korlátozó és a kényszerítő intézkedések feltételeit érinti, a 192. § (1) bekezdés pedig
ennek másik oldalát a személyes szabadság korlátozását és garanciáit szabályozza. Az Alkotmánybíróság
álláspontja szerint az elmebetegek személyes szabadságának korlátozásával kapcsolatos jogszabályi
rendelkezések alkotmányossága [...] a korlátozás okai, a korlátozás módja (annak arányossága), továbbá a
közbeiktatott eljárási garanciák együttes figyelembevételével ítélhető meg. (A "veszélyeztető" és a "közvetlen
veszélyeztető" magatartás e "szabályösszesség" egyik eleme.)
Az Eütv. 190. § c) pontja szerint minden pszichiátriai beteg jogosult arra, hogy pszichiátriai gyógykezelése
során korlátozó vagy kényszerítő intézkedés alkalmazására, valamint korlátozó feltételek közötti elhelyezésére
csak feltétlenül indokolt esetben, önmaga vagy mások veszélyeztetése esetén kerüljön sor.
Az Eütv. 192. § (1) bekezdése értelmében személyes szabadságában bármely módon csak a veszélyeztető
vagy közvetlen veszélyeztető magatartású beteg korlátozható. A korlátozás csak a veszély elhárításáig tarthat,
illetőleg olyan mértékű és jellegű lehet, amely az elhárításhoz feltétlenül szükséges. A (2) bekezdés értelmében
a korlátozás elrendelésére és módjára a 10. § (4)-(5) bekezdése az irányadó. A korlátozásról az orvost
haladéktalanul értesíteni kell, akinek 2 órán belül azt jóvá kell hagynia. Ennek hiányában a korlátozást
haladéktalanul meg kell szüntetni.
Az Eütv. 10. § (4) bekezdése a beteg személyes szabadságának "fizikai, kémiai, biológiai vagy pszichikai
módszerekkel vagy eljárásokkal" való korlátozásáról szól, a tilalmak tekintetében tulajdonképpen csak a
- 82/83 -
"végső" határt szabja meg: a beteg korlátozása nem lehet büntető jellegű. Nem ad viszont a törvény választ
arra, hogy melyek azok a főbb módszerek, amelyek a személyes szabadság - beleértve ebbe a
mozgásszabadságot is - korlátozása tekintetében a pszichiátriai betegeknél igénybe vehetők, és hogy melyek
azok az okok, amelyek a különböző - a szabadságkorlátozás mértékét is érintő - módszerek alkalmazásának
differenciált indokát adják. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az Eütv. 192. § (1) bekezdésébe foglalt azon
absztrakt kitétel, hogy a korlátozás csak addig tarthat, illetőleg olyan mértékű és jellegű lehet, amely a veszély
elhárításához feltétlenül szükséges, vagy a 10. § (4) bekezdésének az a szabálya, hogy a korlátozás csak addig
tarthat, amíg az elrendelés oka fennáll - figyelembe véve az Eütv. más rendelkezéseit is - nem elégségesek a
[személyi szabadsághoz való] alapjog korlátozásához. Az Alkotmánybíróság a fentiekben a veszélyeztető és a
közvetlenül veszélyeztető magatartásokhoz rendelt Eütv.-beli fogalmakat elfogadta a korlátozás absztrakt
szükségességi okaiként. Ugyanakkor alkotmányossági szempontból különös jelentősége van annak, hogy a
szabályozás ne tartalmazzon további elvont megfogalmazásokat a korlátozás arányosságának eldöntésére
irányadóan.
Bár a törvény - a fentiek szerint - elvont módon megfogalmazza az arányosság követelményét is, de emellett
a korlátozás módozatai tekintetében további szabályokat nem tartalmaz. Így a személyi szabadság korlátozását
érintő rendelkezések nem zárják ki - a normatív szabályozással elérhető módon - az önkényes jogalkalmazás
lehetőségét.
2.4. A személyi szabadság alapjogát az Alkotmánybíróság ez idáig jellemzően csak a büntetőeljárási, illetve az
ezzel összefüggő állami, hatósági kényszer alkalmazása tekintetében értelmezte [...]. Ugyanakkor nyilvánvaló,
hogy a személyi szabadsághoz való jog ennél tágabb, e jog érvényesülése vizsgálható valamennyi - a személyi
szabadságot valóban érintő - állami intézkedés alkotmányossági megítélésekor. [...]
Az Alkotmánybíróság megítélése szerint [...] a személyes szabadsághoz való jog érdemben felhívható
valamennyi, a mozgás és a helyváltoztatást is korlátozó jogszabály alkotmányossági megítéléséhez. [...] Ezen
jogok korlátozásának alkotmányossága, a minden alapjog korlátozására irányadó [...] követelmények
figyelembevételével dönthető el.
Az Eütv. pszichiátriai betegekre vonatkozó rendelkezései nyilvánvalóan érintik a [...] személyes szabadsághoz
való jog érvényesülését. A törvényben a "kényszerítő intézkedés alkalmazása", a "korlátozó feltételek közötti
elhelyezés" [Eütv. 190. § c) pont] fogalomhasználat mellett, szövegszerűen is megjelenik a személyes szabadság
korlátozásának törvényi lehetősége a "veszélyeztető vagy közvetlen veszélyeztető magatartású beteg"
vonatkozásában [Eütv. 192. § (1) bekezdés]. [...]
A jelen ügyben vizsgált alkotmányossági probléma tekintetében [...] pontosan leírható a személyes szabadság
korlátozásával szemben fennálló alkotmányos követelmény:
Egyrészt a korlátozás nem sértheti e jog "érinthetetlen lényegét", nem ütközhet a kínzás, kegyetlen,
embertelen, megalázó bánásmód tilalmába. [...]
Másrészt a személyes szabadság korlátozásával szemben támasztott - ezen túlmenő - elvárás, hogy a
korlátozás feleljen meg a szükségesség/arányosság kritériumának. [A] törvény az Alkotmánybíróság által
alkalmazott absztrakt mércét lényegében megismétli, a szükségességi ok tekintetében az "feltétlenül indokolt
esetben, önmaga vagy mások veszélyeztetését" (Eütv. 190. § c) pont), "veszélyeztető vagy közvetlenül
veszélyeztető magatartást" [Eütv. 192. § (1) bekezdés] jelöli meg, az arányosság vonatkozásában pedig
kimondja, hogy a korlátozás csak a veszély elhárításáig tarthat, illetőleg olyan mértékű és jellegű lehet, amely az
elhárításhoz feltétlenül szükséges" [Eütv. 192. § (1) bekezdés], "a korlátozás csak addig tarthat amíg az
elrendelés oka fennáll" [Eütv. 10. § (4) bekezdés]. Amellett, hogy az Alkotmánybíróság a személyes szabadság
korlátozásának Eütv.-ben meghatározott szükségességi okok alkotmányosságát elfogadta (az okként szolgáló
magatartásokat a törvény definiálja), az arányosság kritériumának érvényesüléséhez elengedhetetlen
garanciák tekintetében azonban nem talált az Eütv.-ben kellő biztosítékot arra, hogy a korlátozás arányossága -
nem érintve a végső határt, [a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalmát] - az
[alapjogkorlátozás alkotmányi] keretei között maradjon.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint ha a törvényi szabályozás csupán az elvont alkotmányossági mércét
ismétli meg, ez önmagában nem felel meg a szabadságkorlátozást lehetővé tevő törvénnyel szemben
támasztott alkotmányossági kritériumoknak. Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Eütv. 190. § c)
pontjában, és 192. § (1) bekezdés utolsó mondatában foglalt rendelkezések - a szabadságkorlátozást lehetővé
tevő törvénnyel szembeni alkotmányos elvárások szempontjából - csak akkor elégségesek, ha a törvény más
rendelkezései iránymutatást adnak arra nézve, hogy milyen típusú kényszerítő intézkedéseket lehet igénybe
venni, ehhez kapcsolódva melyek az időszakos ellenőrzés és gondoskodás szabályai, az elrendelés maximális
időtartama. Ennek hiányában kiüresedik magának a "mértéknek", a korlátozás nagysága figyelembevételének -
egyébként kötelező - törvényi előírása. Az alapjogkorlátozásnak az elérendő cél és az alkalmazott eszköz
viszonyában határozott törvényi rendelkezésen kell alapulnia. A korlátozó módszerek és eljárások tekintetében
azok az előírások, amelyek szerint azt csak a kezelőorvos rendelheti el, illetve jóvá kell hagynia [Eütv. 192. § (2)
bekezdés], illetve, hogy az egészségügyi dokumentációban meg kell jelölni a korlátozásokat, azok indítékait,
alkalmazásuk időtartamát, valamint az, hogy a korlátozó módszerek és eljárások alkalmazása esetén a beteg
állapotát és testi szükségleteit rendszeresen ellenőrizni kell [Eütv.
- 83/84 -
10. § (5) bekezdés], nem pótolja a hiányzó törvényi garanciát, nevezetesen a szabadságjogot súlyosan
korlátozó eszközök törvényi szabályozását, [a kínzás, embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalmába]
ütköző módszerek kategorikus tiltását.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint nemcsak az jelent "önkényes" szabadságkorlátozást, amikor azt
feltételek hiányában foganatosítják, hanem "önkényességhez" vezethet az is, amikor a szabadságkorlátozás
módozatainak megválasztása tekintetében a jogalkalmazót semmilyen konkrét előírás nem köti.

B) A Kúria határozata a személyi szabadságot korlátozó sürgősségi

gyógykezelés elrendelése eljárási szabályainak garanciális jelentőségéről (EBH
2012.P1.)
Egy öngyilkosságot megkísérelt személyt pszichiátriai intézetbe szállítottak. Az intézet vezetője - az
egészségügyi törvény alapján - a bíróságon kezdeményezte a beszállítás indokoltságának megállapítását és
a kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelését.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. A személyi szabadsághoz való jog alapján mi a szerepe a bíróságnak a fogva tartással kapcsolatban (az
elrendeléskor, illetve később)? Hogyan valósulnak meg ezek a követelmények az egészségügyi törvény
szerint a pszichiátriai betegek szabadságának korlátozásával kapcsolatban?
2. Mit kell vizsgálnia a bíróságnak annak érdekében, hogy megalapozott döntést hozhasson egy beteg
sürgősségi gyógykezelésének elrendeléséről? A Kúria megítélése szerint a konkrét ügyben eleget tettek az
eljáró bíróságok e feladatuknak?
A pszichés állapot akut zavara következtében az ún. sürgősségi gyógykezelés elrendelésére mint a személyi
szabadságot és önrendelkezési jogot jelentősen korlátozó intézkedésre csak a garanciális szabályok
betartásával lefolytatott eljárásban, a közvetlen veszélyeztető magatartás bizonyítottsága esetén kerülhet sor
[Alaptörvény 4. Cikk (2) bek., 1997. évi CLIV. tv. 2., 188., 196. és 199. §].
A jogerős végzés alapjául szolgáló tényállás szerint a kérelmezett pszichiátriai intézetbe történő beszállítására
sürgős szükséggel rendőri kísérettel került sor az Országos Mentőszolgálat által, mert önmagára súlyosan
veszélyeztető magatartást tanúsított azzal, hogy suicid céllal felmetszette a csuklóját.
A fenti okból a kérelmező kérte a kérelmezett kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelését.
Az eljárás során a kérelmezett személyesen előadta, hogy akarata ellenére tartják benn a pszichiátriai
intézetben. Tény, hogy felvágta az ereit, azonban nem öngyilkossági szándékkal. Ez tiltakozó akció volt a
jogállam intézményeinek csődje ellen, amit józan tudattal tett meg. Tagadta, hogy pszichiátriai problémája
lenne.
 A pszichiátriai osztályon készült igazságügyi elmeorvosszakértői vélemény értelmében a kérelmezett
paranoid üldöztetéses téveszméit hangoztatja, bűncselekmények sorát "fedezte fel", melyek politikai
összefüggésűek. Logikailag hozzáférhetetlen, kóros elmeállapota miatt pszichiátriai fekvőbeteg osztályon
történő gyógykezelése indokolt.
Az elsőfokú bíróság végzésével elrendelte a kérelmezett kötelező pszichiátriai intézeti gyógykezelését, mert
álláspontja szerint annak az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (a továbbiakban: Eütv.) 199. §-a (5)
bekezdésében megkívánt feltételei fennállnak, mivel a beteg veszélyeztető magatartást tanúsít.
Az elsőfokú végzés ellen a kérelmezett és kirendelt ügygondnoka egyaránt fellebbezést nyújtott be, mivel
álláspontjuk szerint a kötelező pszichiátriai gyógykezelés indokoltsága jelen esetben nem áll fenn.
A másodfokú bíróság végzésével az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.
Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló adatok alapján helytállóan döntött.
A jogerős végzés ellen a kérelmezett és ügygondnoka nyújtott be felülvizsgálati kérelmet.
A kérelmezett ügygondnoka a jogerős határozat hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra
és új határozat hozatalára történő utasítását kérte.
A kérelmezett személyesen benyújtott felülvizsgálati kérelmében az elsőfokú végzés megváltoztatásával a
jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát kérte.
Előadta, hogy 2011. május 31-én vágta fel a csuklóját a munkahelye előtt, demonstratív célból. A kiérkező
mentősök beszállították a J. Kórház Traumatológiájára, ahol a sérüléseit teljes körűen ellátták, majd az
öngyilkossági kísérletre tekintettel - amit a kérelmezett tagadott - pszichiátriai konzíliumot kértek. A
kérelmezett órákig várakozott a folyosón felügyelet nélkül, majd ismerőseivel távozott a kórházból.
Hat nappal később, 2011. június 6-án 22 órakor a rendőrség az édesanyja lakásán kereste fel mint "szökött
elmebeteget", állítólagos öngyilkossága miatt. Azonban amennyiben valóban öngyilkossági késztetése lett
volna, nyilvánvalóan ismételten megkísérli azt a május 31-e és június 6. közötti időszakban.
A pszichiátriai osztályra történő beszállítását követő reggelen került sor az ún. bírói szemlére, azonban az
ezzel összefüggő jogairól nem tájékoztatták és kirendelt ügygondnoka sem kereste fel a meghallga-
- 84/85 -
tást megelőzően. A bírói szemlén tiltakozott a behozatala ellen, azonban vizsgálat nélküli igazságügyi
elmeorvosszakértői vélemény alapján elrendelték kötelező gyógykezelését.
A kérelmező felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A felülvizsgálati kérelem érdemi elbírálásához szükséges adatok jelen esetben nem álltak a Kúria
rendelkezésére.
Az [Emberi jogok európai egyezménye] 5. cikkének 1. pontjával összhangban Magyarország Alaptörvénye IV.
cikkének (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy senkit nem lehet szabadságától másként, mint törvényben
meghatározott okokból és törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani. [...]
A fentiekre tekintettel az Eütv. az alapelvek között rögzíti, hogy a beteg személyes szabadsága és
önrendelkezési joga kizárólag az egészségi állapota által indokolt, e törvényben meghatározott esetekben és
módon korlátozható [Eütv. 2. § (1) bek.]. Ilyen eset, ha a beteg - pszichés állapotának akut zavara következtében
- saját vagy más életére, testi épségére, egészségére közvetlen és súlyos veszélyt jelent [Eütv. 188. § c) pont].
Ekkor, tehát azonnali intézeti gyógykezelést szükségessé tevő közvetlen veszélyeztető magatartás esetén az azt
észlelő orvos intézkedése alapján a beteg intézeti gyógykezelésbe vételére kerülhet sor [Eütv. 196. § b) pont].
A fenti, ún. sürgősségi gyógykezelés részletes szabályait az Eütv. 199. §-a határozza meg. A sürgősségi
gyógykezelésre vonatkozó rendelkezések alkalmazására csak számos, a beteg érdekeit védő garanciális
rendelkezés betartása esetén kerülhet sor, így a beteg felvételét követően a pszichiátriai intézet vezetője 24
órán belül a bíróság értesítésével kezdeményezi a beszállítás indokoltságának a megállapítását és a kötelező
pszichiátriai intézeti gyógykezelés elrendelését, a bíróság pedig az értesítés kézhezvételétől számított 72 órán
belül határoz. A kötelező gyógykezelés elrendeléséhez a beteg gyógykezelésében részt nem vevő igazságügyi
elmeorvos-szakértő véleményének beszerzése szükséges. A bíróság a gyógykezelés szükségességét 30
naponként felülvizsgálja. A fentiek betartása esetén nem sérül az egyébként cselekvőképes személy
önrendelkezési joga, figyelemmel a vonatkozó bírósági eljárással kapcsolatos szigorú határidőkre, illetve
garanciális szabályokra [...].
 Noha a kötelező gyógykezelés elrendelésével kapcsolatos eljárásban az Eütv. 201. §-ának megfelelően a
bíróság a kérelmezett számára ügygondnokot rendelt ki, valamint igazságügyi elmeorvos-szakértői vélemény is
készült (a vizsgálatot végző orvosszakértő személye az iratokból nem volt megállapítható), és a kérelmezett
személyes meghallgatására is sor került, azonban ezen garanciális előírások formális betartása önmagában
nem volt elengedő annak eldöntéséhez, hogy a kérelmezett olyan közvetlen veszélyeztető magatartást
tanúsított-e, amely indokolttá, illetve szükségessé tette a pszichiátriai intézetbe történő szállítását, majd
kötelező gyógykezelésének elrendelését.
Nem állnak rendelkezésre adatok arra vonatkozóan, hogy a kérelmezett a csuklóját a pszichiátriai intézetbe
történő beszállításának napján, tehát 2011. június 6-án metszette-e fel, vagy - ahogyan azt a kérelmezett
állította - 6 nappal korábban, május 31-én. Amennyiben a korábbi időpont a valós, vizsgálni kellett volna a
köztes időszak eseményeit, tehát, hogy sor került-e újabb öngyilkossági kísérletre, vagy a kérelmezett letett az
általa hivatkozott "demonstratív csuklófelmetszéstől". A csatolt elmeorvos-szakértői véleményből nem
állapítható meg, hogy az orvosszakértő által diagnosztizált paranoia miért tette szükségessé a kérelmezett
sürgősségi gyógykezelését a kérelmezett által vitatott öngyilkossági kísérleten túlmenően.
A kifejtettekre tekintettel a felülvizsgálati eljárásban nem áll rendelkezésre elegendő adat annak
eldöntéséhez, hogy a kérelmezett olyan, közvetlenül veszélyeztető magatartást tanúsított-e, amely indokolttá
tette pszichiátriai intézetbe szállítását, illetve sürgősségi gyógykezelésének elrendelését. A hiányos tényállás
ellenére az eljárt bíróságok a kérelmezett önrendelkezési jogát korlátozó döntést hoztak, noha a bizonyítékok
nem álltak teljeskörűen rendelkezésre, így sérült a 105/1952. (XII. 28.) MT rendelet 13. §-ának (3) bekezdésére
tekintettel irányadó Pp. 206. § (1) bekezdése, mivel nem kerülhetett sor a bizonyítékok teljes körének
egybevetésében, összességében való értékelésére.
A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján a jogerős végzést hatályon kívül
helyezte és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

24. Titkos megfigyelés

↑ [219], [227]-[233]
A titkosszolgálati megfigyelés a magánélethez való jog egyik legsúlyosabb korlátozása, ezért csak szigorú
garanciák érvényesülése mellett elfogadható. Két polgár szerint a magyar törvények a magánszférához
való jogukat sértették, mert az úgynevezett nemzetbiztonsági célú titkos információszerzést elnagyoltan
szabályozták és kizárólag az igazságügyi miniszter engedélyétől tették függővé. A kellő garanciákat
nélkülöző megfigyelés lehetőségét biztosító törvényt először alkotmányjogi panasszal támadták meg, de az
Alkotmánybíróság elutasította az indítványukat [32/2013. (XI. 22.) AB határozat]. Ezt követően fordultak az
Emberi Jogok Európai Bíróságához
- 85/86 -
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. A strasbourgi bíróság jelen ítéletét két olyan polgár beadványa alapján hozta, akik nem állították, hogy a
Terrorelhárítási Központ ténylegesen megfigyeli őket. Hogyan magyarázható, hogy már önmagában a
megfigyelés törvényi lehetősége érinti a magánélethez való jogot, és ehhez nem szükséges tényleges
megfigyelés?
2. A megfigyelés esetköreinek meghatározásán túl milyen további garanciális rendelkezéseket vár el az
Emberi Jogok Európai Bírósága a megfigyelésről szóló szabályozástól? Vegye számba ezeket a garanciákat!
3. Az Emberi Jogok Európai Bírósága szerint a bírósági felügyelet hiánya a titkos információgyűjtésre
vonatkozó magyar szabályozás központi problémája. Miért tekinthető a bírói kontroll kulcskérdésnek a
magánszférához való jog érvényesülése szempontjából?
4. A megfigyelés folyamata során mely pontokon szükséges biztosítani a megfigyelés feletti bírói kontrollt?
Engedélyezheti a végrehajtó hatalom szerve a titkos megfigyelést olyan rendkívül sürgős esetekben,
amelyekben nincs idő beszerezni a bírói engedélyt? Milyen elvárásokat támaszt az Emberi Jogok Európai
Bírósága a megfigyelést engedélyező szervvel szemben?
5. Az alapjog érvényesüléséhez miért elengedhetetlen, hogy az érintett a titkos megfigyelésről utólagosan
kapjon értesítést?
A strasbourgi bíróság ítélete a titkos megfigyelés feltételeiről (Szabó and Vissy
v. Hungary, no. 37138/14, 12 January 2016)
52. Azt egyik fél sem vitatja, hogy a TEK Nbtv. 56. §-a szerinti intézkedési jogkörét [...] - vagyis hogy a
kérelmezők otthonait titokban átkutassa és megfigyelés alatt tartsa, postai leveleiket és küldeményeiket
felbontsák, elektronikus kommunikációjukat és számítástechnikai eszközük adatforgalmát ellenőrizzék,
valamint az így szerzett adatokat rögzítsék - lehet vizsgálni a "magán- és családi élet", "lakás" és "levelezés"
fogalmak szempontjából, melyhez fűződő jogok tiszteletben tartását az Egyezmény 8. cikke garantálja. A
Bíróság sem látja okát, hogy más álláspontra helyezkedjen [...].
53. A jogszabály puszta léte magában hordozza a megfigyelés veszélyét minden olyan személyre nézve, akire
a jogszabály vonatkozhat. Ez a veszély szükségszerűen érinti a postai és hírközlési szolgáltatások felhasználói
közötti kommunikációs szabadságot is, ezért úgy kell tekinteni, hogy az "az állami hatóság beavatkozása" a
kérelmezők magán- és családi életének, valamint levelezésének tiszteletben tartásához fűződő jogának szabad
gyakorlásába [...]
56. A titkos megfigyelési intézkedésekre vonatkozó esetjogában a Bíróság a következő minimális garanciákat
dolgozta ki, amelyeket a hatalommal való visszaélés megelőzésére a törvénybe kell építeni: a beavatkozást
elrendelő végzés alapjául szolgáló bűncselekmények jellege telefonbeszélgetések lehallgatásával érintett
személyek kategóriáinak meghatározása; a lehallgatás időtartamára vonatkozó korlát; a megszerzett adatok
vizsgálatára, felhasználására és tárolására vonatkozó eljárás; az adatok másokkal való közlése esetén
alkalmazandó óvintézkedések; valamint milyen körülmények között kell a rögzített adatokat törölni vagy
megsemmisíteni [...].
57. [...] Figyelemmel arra, hogy a nemzetbiztonság védelme érdekében felállított titkos megfigyelési rendszer
a demokrácia oltalmazásának leple alatt alááshatja vagy akár le is rombolhatja azt, a Bíróságot meg kell győzni
arról, hogy megfelelő és hatékony garanciák állnak rendelkezésre a visszaélések megelőzésére. A vizsgálat függ
az ügy valamennyi körülményétől, így a lehetséges intézkedés jellegétől, körétől és időtartamától, az
elrendelésükhöz szükséges jogalaptól, az engedélyező, végrehajtó és felügyelő hatóságok körétől, valamint a
nemzeti jog által biztosított jogorvoslat fajtájától. A Bíróságnak meg kell állapítania, hogy a korlátozó
intézkedések elrendelését és végrehajtását felügyelő eljárások képesek-e biztosítani, hogy a "beavatkozás"
olyan legyen, ami egy "demokratikus társadalomban szükséges" [...].
58. A Bíróság a 8. cikk. 1. bekezdés szerinti jogok gyakorlásába történt beavatkozást a kérelmezőknek a
[rendőrségről szóló törvény] 7/E. § (3) bekezdése szerinti megfigyelésre vonatkozó általános panasza alapján
állapította meg, nem pedig bármilyen ténylegesen megvalósult megfigyelési tevékenység alapján. Ennek
megfelelően a Bíróság a 8. cikk 2. bekezdés szerinti beavatkozás indokoltságának vizsgálatakor magát a
jogszabályt és a megfigyelést lehetővé tévő rendszerbe épülő jogi garanciákat köteles megvizsgálni, nem pedig
a kérelmezőkkel szemben hozott konkrét intézkedések arányosságát. [...]
64. [...] Ahhoz nem fér kétség, hogy a titkos megfigyelés terén, ahol az előreláthatóság különösen aggályos,
mind a terrorcselekmények veszélye, mind pedig a mentési műveletek szükségessége világos fogalom a
törvényesség követelményének való megfelelőség szempontjából. A Bíróság számára a jogszabály
"előreláthatóságának" követelménye nem értelmezhető olyan tágan, hogy az államok kötelesek lennének a
- 86/87 -
jogszabályban a titkos megfigyelés megindításához szükséges döntést kiváltó valamennyi helyzetet
részletesen felsorolni. A terrorizmus veszélyére vagy mentési műveletre való hivatkozás elvben úgy tekinthető,
hogy feltüntették az állampolgárok számára az okokat [...].
65. Ugyanakkor az alapvető emberi jogokat érintő ügyekben a jogállamisággal, vagyis egy demokratikus
társadalomnak az Egyezményben foglalt egyik alapelvével ellentétes lenne, ha a végrehajtó hatalomnak a
nemzetbiztonság területén adott mérlegelési jogkörét a korlátlan hatalom vonatkozásában fejeznék ki. Ennek
megfelelően, a törvénynek kellő világossággal rögzítenie kell az illetékes hatóságok ilyen mérlegelési
jogkörének hatályát és gyakorlásának módját - figyelemmel a kérdéses intézkedés törvényes céljára is -, hogy
az egyént megfelelően védjék az önkényes beavatkozással szemben [...].
 66. A Bíróság megjegyzi, hogy a [rendőrségről szóló törvény] 7/E. § (3) bekezdése szerinti megfigyelés
keretében gyakorlatilag bárkit meg lehet figyelni titkos eszközökkel Magyarországon. A jogszabály nem írja le
azon személyek körét, akik kommunikációját a gyakorlatban megfigyelhetik. E tekintetben a Bíróság
megállapítja, hogy átfedés van a személyek körének meghatározására, valamint a jogalapot adó helyzetek
világos körülírására vonatkozó feltételek között. A megfigyelésre okot adó, fentebb kifejtett helyzetek irányt
mutatnak abban is, hogy milyen személyek számíthatnak arra a gyakorlatban, hogy a kommunikációjukat
megfigyelik. A vonatkozó magyar jog értelmében az illetékes miniszterhez benyújtott javaslatban meg kell
határozni vagy név szerint vagy személyek egy körére hivatkozva a megfigyelés alanyát vagy alanyait, és/vagy az
azonosításukra vonatkozó minden egyéb információt, valamint azt a helyszínt, amelynek vonatkozásában az
engedélyt kérik [...].
67. Súlyos aggodalomra ad okot ugyanakkor, hogy az "érintett vagy érintettek ... köre" fogalmába valóban
bárki beletartozhat, így az állampolgárok tömeges és korlátlan megfigyeléséhez vezető út kikövezéseként is
értelmezhető. A Bíróság megjegyzi, hogy nincs a hazai jogban arra vonatkozóan világos rendelkezés, hogy
hogyan kell ezt a fogalmat a gyakorlatban alkalmazni [...]. A Bíróság szerint a kategória túlságosan tág, mivel a
hatóságokat semmi sem kötelezi arra, hogy bizonyítsák az "érintett" személy vagy személyek közötti tényleges
vagy feltételezett kapcsolatot és a terrorcselekmény megelőzését - különösen nem úgy, hogy az lehetővé tenné
az engedélyező számára szigorú szükségesség elvének elemzését [...] a célok és az eszközök vonatkozásában -,
bár ilyen elemzés előírására utalhat az Nbtv. 53. § (2) bekezdése, miszerint "a titkos információgyűjtés csak
akkor alkalmazható, ha a szükséges információ más módon nem szerezhető be." [...]
69. [...] A jelen ügyben [...] a Bíróság úgy véli, hogy [...] nem zárható ki, hogy az Nbtv. széles jogkört biztosító
rendelkezései lehetővé teszik az úgynevezett stratégiai, kiterjedt információgyűjtést, ami komoly aggodalomra
ad okot. [...]
71. Ezenkívül az 57. § (2) bekezdés b) pontja értelmében a miniszteri engedélyeztetésre irányuló
előterjesztésben a főigazgatónak indokolnia kell a titkos információgyűjtés szükségességét [...]. A vonatkozó
rendelkezéseket együtt olvasva azonban a Bíróság nincs meggyőzve arról, hogy a nemzetbiztonsági feladatok
megvalósítása során elérni kívánt célok és felhasznált eszközök megfelelő elemzése lehetséges vagy garantált.
Ami azt illeti, pusztán az a kötelezettség, hogy a hatóságoknak meg kell indokolniuk a kérelmükben a titkos
megfigyelés szükségességét, nem minősül a szigorú értelemben vett szükségesség elemzésének [...]. Nincs
olyan jogi garancia, amely arra kötelezné a TEK-et, hogy szolgáltasson alátámasztó anyagokat vagy még inkább
kielégítő tényszerű alapot a titkos információgyűjtés engedélyezésére irányuló kérelméhez, amelyek alapján
már meg lehetne vizsgálni a javasolt intézkedés szükségességét, ráadásul a célszemélyre vonatkozó egyéni
gyanú alapján [...]. A Bíróság szerint csak ilyen információ birtokában lenne képes az engedélyező hatóság
megfelelően ellenőrizni az arányosság követelményét. [...]
73. [...] Egy titkos megfigyelési intézkedés csak akkor lehet összhangban az Egyezménnyel, ha az - általános
megfontolásként - szigorúan szükséges a demokratikus intézmények védelméhez, valamint - konkrét
megfontolásként - szigorúan szükséges kulcsfontosságú információk megszerzéséhez egy adott műveletben. A
Bíróság szerint minden olyan titkos megfigyelési intézkedés, amely nem felel meg ezeknek a
követelményeknek, lehetőséget kínál a félelmetes technológiákhoz hozzáférő hatóságoknak a visszaélésére.
[...] Ezenkívül, különösen a jelen összefüggésben, a Bíróság megjegyzi, hogy hiányzik az előzetes bírósági
engedélyeztetés is, amelynek fontosságát később, a 75. és azt követő bekezdésekben részletezi. Ez a garancia
szolgálna arra, hogy korlátozza a rendfenntartó hatóságok mérlegelési jogkörét az "érintett vagy érintettek ...
köre" tág fogalmának értelmezésekor, így ugyanis a fogalomnak egy bevett bírósági értelmezéséhez
igazodhatnának, vagy egy kiforrott gyakorlatot követhetnének annak megállapítására, hogy egy adott ügyben
megfelelően indokolt-e egy konkrét egyén kommunikációját megfigyelni [...]. Csak így lehet biztosítani azoknak
a garanciáknak az érvényesülését, hogy a vészintézkedéseket csak kivételesen és kellően igazolt esetekben
alkalmazzák [...].
74. Ezenkívül a megfigyelések időtartamára vonatkozóan a Nemzetbiztonsági szolgálatokról szóló törvény
először a megfigyelésre vonatkozó engedély lejáratáról (vagyis [...] legfeljebb 90 napról), majd pedig
meghosszabbítás feltételeiről rendelkezik. Az engedélyeket újabb 90 nappal lehet meghosszabbítani, és az
illetékes miniszter köteles is a meghosszabbítást engedélyezni az érintett szolgálat indoklással ellátott
előterjesztésére [...]. A 60. § előírja, hogy az engedélyt meg kell szüntetni, ha már nincs rá szükség, ha a
megfigyelés folytatásától nem várható eredmény, ha a határideje lejárt, vagy ha kiderül, hogy az bármilyen
- 87/88 -
 okból törvénysértő. A Bíróság azonban nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a törvény szövegezéséből -
különösen bírósági értelmezés hiányában - nem derül ki világosan, hogy a megfigyelésre adott engedélyt csak
egyszer vagy akár többször is meg lehet hosszabbítani, ami újabb visszaélésekre adhat lehetőséget.
75. A megfigyelés engedélyeztetési és alkalmazási szakaszának is központi problémája a bírósági felügyelet
hiánya. Az intézkedést az igazságügyért felelős miniszter engedélyezi az illetékes nemzetbiztonsági szolgálatok,
vagyis a TEK vezetőinek javaslatára, amely a rendőrségen belül taktikai feladatokat lát el, szervezetileg a
Belügyminisztérium alá tartozik, és a terrorellenes küzdelemben kiterjedt különleges jogosítványokkal
rendelkezik arra, hogy kényszert alkalmazzon [...]. A Bíróság szerint ez a felügyelet - amely kimagaslóan politikai
jellegű [...], bár a TEK-től és a Belügyminisztériumtól formálisan független igazságügyi miniszter látja el -
lényegénél fogva nem képes biztosítani, hogy a visszaélésnek kitett célok és eszközök szempontjából értékeljék
a szigorú szükségesség követelményét. Különösen figyelemre méltó e tekintetben, hogy bár a biztonsági
szolgálatok a miniszternek küldött előterjesztésben kötelesek ismertetni a titkos információgyűjtés
szükségességét, ez az eljárás nem biztosítja a szigorú szükségesség követelményének vizsgálatát, különösen
nem az érintett személyek és helyszínek körét illetően [...].
76. A Bíróság megjegyzi, hogy a Kormány által előadottak szerint a miniszter alkalmasabb a bíróknál arra,
hogy engedélyezze vagy felügyelje a titkos megfigyelésre irányuló intézkedéseket. Bár ez az érv működési
szempontból védhető lehet, a Bíróság szerint ugyanez már nem mondható el, ha a célok és eszközök szigorú
szükségesség szempontjából történő elemezését nézzük. Mindenesetre a felek beadványaiból kiderül, hogy a
terrorellenes megfigyelő intézkedések Magyarországon sosem voltak bírósági kontroll alá rendelve, így nem
lehet megítélni azok előnyeit vagy hátrányait sem. [...].
77. Ami a megfigyelés engedélyezésére illetékes hatóságot illeti, nem feltétlenül sérti az Egyezményt, ha nem
bírói hatóság engedélyezi a telefonlehallgatást [...], de ebben az esetben a hatóságnak kellően függetlennek kell
lennie a végrehajtó hatalomtól [...] Az engedélyezés és felügyelet politikai jellege miatt azonban nagyobb a
kockázata annak, hogy az intézkedésekkel visszaéljenek. A Bíróság felidézi, hogy a jogállamiság fogalmából
többek között az is következik, hogy az egyén jogaiba a végrehajtó hatalom csak hatékony kontroll mellett
avatkozhat be, amelyet rendszerint - legalább utolsó fórumként - a bíróság lát el, mint a függetlenség,
pártatlanság és megfelelő eljárás legjobb garanciáit biztosító intézmény. Egy olyan területen, ahol az egyes
esetekben olyan könnyen megtörténhet a visszaélés, de a káros következmények már a demokratikus
társadalom egészét érintik, elvi megfontolásból kívánatos, hogy a felügyeletet a bírói hatalom lássa el [...]. [...]
[V]agy független testületnek kell engedélyeznie a megfigyelést, vagy az engedélyező testület tevékenységét kell
a bíróságnak vagy független testületnek ellenőriznie. Ennek megfelelően ezen a téren főszabály szerint az
ellenőrzést a független bíróság - rendszerint valamely speciális szaktudással rendelkező bíró - végzi, az egyéb
megoldások pedig a kivételt képezik, amelyeket alaposan meg kell vizsgálni [...]. Az ilyen intézkedések előzetes
engedélyezése önmagában nem abszolút követelmény, mivel ahol kiterjedt utólagos bírósági felügyelet
működik, ott ez is ellensúlyozhatja a rendszer hiányosságait [...]. A Bíróság ugyanakkor bizonyos tekintetben és
bizonyos körülmények között valóban úgy találta, hogy előzetes (kvázi-) bírósági engedélyeztetésre van szükség
például a médiára irányuló titkos megfigyelések esetében. E tekintetben a Bíróság úgy ítélte meg, hogy az
utólagos vizsgálat nem képes helyreállítani az újságírói forrásokba vetett bizalmat, miután azt lerombolták [...].
A Bíróság szerint a végrehajtó hatalom politikai felelősséget viselő tagja, így pl. az igazságügyi miniszter, nem
nyújt megfelelő garanciát. [...]
80. A Bíróság elismeri, hogy a napjainkban leselkedő terrorveszély jellege miatt lehetnek olyan vészhelyzetek,
ahol kivitelezhetetlen, a speciális ismeretek hiánya miatt célszerűtlen vagy egyszerűen időpazarló lenne a
bírósági engedélyeztetés kötelező alkalmazása. [...]
81. A jogszabály ezenkívül rendkívül sürgős esetekben azt is lehetővé teszi, hogy a nemzetbiztonsági
szolgálatok főigazgatói a titkos információgyűjtés folytatását legfeljebb 72 órára engedélyezzék [...]. A Bíróság
szerint ez a különleges jogkör kellően kiterjed minden olyan esetre, ahol a külső, bírósági ellenőrzés
alkalmazásával a hatóságok értékes időt veszítenének el. Ezeket az intézkedéseket azonban utólagos
felülvizsgálathoz kell kötni, amely főszabály szerint mindig szükséges, ha a megfigyelést előzetesen nem
bírósági szerv engedélyezte.
82. [...] A Bíróság [...] nem talált olyan rendelkezést a magyar jogszabályokban, amely a titkos megfigyelés
alkalmazása során jogorvoslatot biztosítana azok számára, akiket a titkos megfigyelés érintett, de erről - mivel
azt a szükség úgy kívánta - nem értesültek. [...].
 83. [A]z Nbtv. 11. § (5) bekezdésében rögzített panasztételi eljárás is csekély jelentőséggel bír, hiszen a titkos
megfigyeléssel érintett állampolgárok nem értesülnek a velük szemben alkalmazott intézkedésekről. [...]
85. A Bíróság mindenestre felidézi, hogy a Klass és társai ügyben elfogadhatónak talált egy olyan egyesített
felügyeleti mechanizmust, amelyben nem volt formális bírósági kontroll, de "az ellenőrzés első körét bírói
hivatal betöltésére képesítéssel rendelkező tisztviselő végezte" [...]. A magyar engedélyezési folyamatban
azonban nem vesz részt ilyen tisztviselő. [...]
86. A Bíróság ezenkívül megállapította, hogy a titkos megfigyelésről való utólagos értesítés kérdése
elválaszthatatlanul kapcsolódik a megfigyelési jogokkal való visszaéléssel szembeni jogorvoslatok
hatékonyságához, és így a hatékony garanciák meglétéhez is, mivel elvben az érintett egyénnek nem sok
lehetősége
- 88/89 -
van a jogorvoslatra, hacsak nem értesítik a vele szemben a tudta nélkül tett intézkedésekről, és így biztosítják,
hogy utólagosan vitassa azok indokoltságát. Amint az értesítés a megfigyelést követően a korlátozás céljának
veszélyeztetése nélkül kiküldhető, azt meg is kell küldeni az érintetteknek [...]. A magyar jog szerint azonban az
intézkedésekről semmilyen jellegű értesítést nem kell küldeni. Ez a tény a visszaélésekkel szemben elérhető
formális jogorvoslat hiányával együtt azt mutatja, hogy a jogi szabályozásból hiányoznak a megfelelő garanciák.
[...]
89. Összességében a Bíróságnak kétségei maradtak afelől, hogy a 7/E. § (3) bekezdése szerinti megfigyelést
szabályozó magyar jogszabály megfelelően pontos, hatékony és átfogó jogi garanciákat biztosítana a
megfigyelő intézkedések elrendelésével, végrehajtásával és a vonatkozó jogorvoslati lehetőségekkel
kapcsolatban. Mivel az intézkedések köre gyakorlatilag bárkire kiterjedhet, mivel az intézkedések elrendelése
teljes egészében a végrehajtó hatalom hatáskörében történik, mégpedig a szigorú szükségesség elvének
mérlegelése nélkül, mivel a legújabb technológiák révén a Kormány akár az intézkedés eredeti hatályán kívül
eső személyekről is könnyedén és tömegesen szerezhet adatokat, és mivel nemhogy bírósági, de semmilyen
egyéb hatékony jogorvoslati lehetőség nem biztosított, a Bíróság arra a következtetésre jutott, hogy
megsértették az Egyezmény 8. cikkét.

25. Adatvédelem
↑ [220]
§ az Európai Parlament és a Tanács (EU) 2016/679 rendelete a természetes személyeknek a személyes
adatok kezelése tekintetében történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról (GDPR), az
információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
Az informatikai fejlődés következtében a személyiség védelmének egyik legfontosabb biztosítékává vált a
személlyel kapcsolatba hozható adatok kezelése elé korlátokat állító adatvédelem. A személyes adatok
védelméhez való jog az egyik legkidolgozottabb normaanyaggal rendelkező magánszférajog. Az
Alkotmánybíróság működése legelején részletesen kifejtette, hogy mi e jog tartalma és melyek a
legfontosabb garanciái. Nem sokkal később ezeket a garanciákat az Országgyűlés az adatvédelmi
törvényben tette a tételes jog részévé. 2018 májusa óta a személyes adatok védelmét már Magyarországon
is elsődlegesen az Európai Unió által megalkotott adatvédelmi rendelet szabályozza, amelyet - a hatósági
felügyelet, a jogérvényesítés, valamint egyes szektorális adatkezelések (így a bűnüldözéssel, a
honvédelemmel, a nemzetbiztonsággal összefüggő adatkezelések) tárgykörében - az információs
önrendelkezési jogról szóló törvény szabályai egészítenek ki. A személyes adatok védelméhez fűződő jog
érvényesülése felett - az EU minden tagállamában - egy független jogállással rendelkező hatóságnak kell
őrködnie.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Mi a személyes adatok védelméhez való jog tartalma az Alkotmánybíróság értelmezésében? Hányadik
generációs jog a személyes adatok védelméhez való jog? Azonosítsa azokat a jellemzőit, amelyek alapján e
jog szabadságjognak minősül!
2. Értelmezze az adatkezelő definícióját a GDPR, illetve az Infotv. alapján! E meghatározás alapján milyen
sajátosságot lehet megállapítani a személyes adatok védelméhez való jog kötelezettjeinek körével
kapcsolatban más alapjogok kötelezettjeinek köréhez képest?
3. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) alábbi határozatának tárgyát képező
tényállásra is figyelemmel vizsgálja meg a GDPR hatályát! A tényállás mely elemei alapján állítható, hogy a
vizsgált ügyre a GDPR alkalmazandó? Azonosítson olyan adatvédelmi ügyeket, amelyekre nem terjed ki a
GDPR hatálya! A GDPR hatálya alá nem tartozó adatvédelmi ügyekben milyen szabályoknak kell
megfelelnie az adatkezelésnek?
4. A NAIH alábbi határozata, valamint a GDPR, illetve az Infotv. alapján definiálja a személyes adat
fogalmát! A NAIH által vizsgált ügyben kinek, mely személyes adatai voltak érintettek? Milyen speciális
fajtái vannak a személyes adatoknak a GDPR és az Infotv. szerint? Miért fontos ezeknek a speciális
adatfajtáknak a megkülönböztetése a többi személyes adattól?
- 89/90 -
5. Milyen tartalmi követelményeket állít az adatkezeléshez való hozzájárulással szemben a GDPR, illetve az
Infotv.? Az alábbi NAIH-határozatban elbírált ügyben hozzájárulás képezte az adatkezelés jogalapját?
6. Mit jelent a célhoz kötöttség követelménye az Alkotmánybíróság és a NAIH határozata alapján? Hogyan
szabályozza a jogszerű adatkezelés e feltételét a GDPR, illetve az Infotv.? Mi a készletre történő
adatkezelés, és miért nem felel meg a célhoz kötöttség elvének? A NAIH alábbi határozata szerint az
adatkezelés miért nem felelt meg a célhoz kötöttség követelményének?
7. Az Alkotmánybíróság határozata alapján érveljen amellett, hogy az adatok továbbítása és nyilvánosságra
hozatala az egyént kiszolgáltatottá teszi! Miért jelent veszélyt az egyén szabadságára az egyazon személyre
vonatkozó, de különböző adatok összekapcsolásával létrejövő személyiségprofil? A NAIH határozata
alapján érveljen amellett, hogy a személyes adatok nyilvánosságra hozatala kockázatokat hordoz az
egyénre!
8. Milyen eszközei vannak az érintettnek arra, hogy ellenőrzést gyakoroljon személyes adatai kezelése
felett? Keresse meg a GDPR szabályaiban, illetve az Infotv.-ben az érintett jogait! Mi a jelentősége e
tekintetben az érintettek előzetes tájékoztatásának?
9. Az Infotv. alkalmazásával állapítsa meg, hogy milyen jogérvényesítési lehetőségek állnak azon érintett
rendelkezésére, aki úgy véli, személyes adatok védelméhez való jogát megsértették! Milyen specialitások
érvényesülnek az adatvédelmi perben? Milyen eljárások kezdeményezhetők a NAIH-nál? Az alábbi NAIH
által elbírált ügy megindításának mi volt a jogalapja?
10. Milyen jogkövetkezményeket alkalmazott a NAIH a jogsértő adatkezelővel szemben az alábbi ügyben?
Alkalmazhatott-e volna más jogkövetkezményeket is? Milyen jogkövetkezményeket alkalmazhatna a
bíróság, ha az ügyet az érintett bírói útra terelte volna? Keresse meg ezek jogalapját a GDPR-ban és az
Infotv.-ben!
11. Miután az adatkezelés jogszerűségét a NAIH megvizsgálta, az ügy az érintettől függetlenül is a bíróság
elé kerülhet. Hogyan, milyen eljárásban történhet ez meg?

A) Az Alkotmánybíróság határozata az információs önrendelkezési jog

tartalmáról és legfontosabb garanciáiról [15/1991. (IV. 13.) AB határozat]
Az Alkotmánybíróság a korlátozás nélkül használható, általános és egységes személyazonosító szám
alkotmányellenességét kimondó határozatában fejtette ki a legbővebben, hogy hogyan értelmezendő és
milyen garanciákkal védendő a személyes adatok védelméhez való jog. Az 1990-es évek elején
megfogalmazott dogmatikai alapok az azóta bekövetkezett informatikai fejlődés ellenére is az információs
önrendelkezési jog stabil talapzatát képezik.
Az Alkotmánybíróság [...] a személyes adatok védelméhez való jogot nem hagyományos védelmi jogként
értelmezi, hanem annak aktív oldalát is figyelembe véve, információs önrendelkezési jogként.
A [...] személyes adatok védelméhez való jognak eszerint az a tartalma, hogy mindenki maga rendelkezik
személyes adatainak feltárásáról és felhasználásáról. Személyes adatot felvenni és felhasználni tehát általában
csakis az érintett beleegyezésével szabad; mindenki számára követhetővé és ellenőrizhetővé kell tenni az
[adatkezelés] egész útját, vagyis mindenkinek joga van tudni, ki, hol, mikor, milyen célra használja fel az ő
személyes adatát. Kivételesen törvény elrendelheti személyes adat kötelező kiszolgáltatását, és előírhatja a
felhasználás módját is. Az ilyen törvény korlátozza az információs önrendelkezés alapvető jogát [...].
 Bármilyen jogszabály, amely - az alkalmazott eljárásra tekintet nélkül - személyes adat felvételéről,
gyűjtéséről, tárolásáról, rendezéséről, továbbításáról, nyilvánosságra hozásáról, megváltoztatásáról, a további
felhasználás megakadályozásáról, az adatból új információ előállításáról, vagy akármilyen más módon történő
felhasználásáról [...] rendelkezik, csak akkor felel meg [a személyes adatok védelméhez való jogot biztosító
alkotmányi rendelkezésnek], ha garanciákat tartalmaz arra nézve, hogy az érintett személy az adat útját [az
adatkezelés] során követni, és jogait érvényesíteni tudja. Az erre szolgáló jogintézményeknek tehát
biztosítaniuk kell az érintett beleegyezését [az adatkezelésbe], illetve pontos garanciákat kell tartalmazniuk
azokra a kivételes esetekre nézve, amikor az [adatkezelés] az érintett beleegyezése (esetleg tudta) nélkül
történhet. E garanciális jogintézményeknek tehát - az ellenőrizhetőség érdekében is - objektív korlátok közé kell
szorítaniuk az adat útját.
Az információs önrendelkezési jog gyakorlásának feltétele és egyben legfontosabb garanciája a
célhozkötöttség. Ez azt jelenti, hogy személyes adatot [kezelni] csak pontosan meghatározott és jogszerű
- 90/91 -
célra szabad. Az [adatkezelésnek] minden szakaszában meg kell felelnie a bejelentett és közhitelűen rögzített
célnak. Az [adatkezelés] célját úgy kell az érintettel közölni, hogy az megítélhesse az [adatkezelés] hatását
jogaira, és megalapozottan dönthessen az adat kiadásáról; továbbá, hogy a céltól eltérő felhasználás esetén
élhessen jogaival. Ugyanezért az [adatkezelés] céljának megváltozásáról is értesíteni kell az érintettet. Az
érintett beleegyezése nélkül az új célú [kezelés] csak akkor jogszerű, ha azt meghatározott adatra és
[adatkezelőre] nézve törvény kifejezetten megengedi. A célhozkötöttségből következik, hogy a meghatározott
cél nélküli, "készletre", előre nem meghatározott jövőbeni felhasználásra való adatgyűjtés és -tárolás
alkotmányellenes.
A másik alapvető garancia az adattovábbítás és az adatok nyilvánosságra hozásának korlátozása.
Az adattovábbítás szűkebb értelme az, hogy az adatot az [adatkezelő] meghatározott harmadik személy
számára hozzáférhetővé teszi. Az adat nyilvánosságra hozása azt jelenti, hogy az adatot bármely harmadik
személy megismerheti. Aki az [adatkezelő] számára annak megbízásából - rendszerint hivatás- vagy
üzletszerűen - végzi az [adatkezelés] szorosan vett fizikai vagy számítástechnikai teendőit, nem számít
[adatkezelőnek]", s az adatok számára hozzáférhetővé tétele nem "adattovábbítás". Az ilyen megbízott
felelőssége külön szabályozandó, érintetlenül hagyva az [adatkezelő] teljes felelősségét mind a saját maga által
végzett, mind a mással elvégeztetett [adatkezelésért].
Személyes adatot az érintetten és az eredeti [adatkezelőn] kívüli harmadik személy számára hozzáférhetővé
tenni - s eszerint [adatkezelési] rendszereket egymással összekapcsolni - csak akkor szabad, ha minden egyes
adat vonatkozásában az adattovábbítást megengedő összes feltétel teljesült. Ez tehát azt is jelenti, hogy az
adattovábbítás címzettjének (az adatkérőnek) vagy konkrét törvényi felhatalmazással kell rendelkeznie ahhoz,
hogy a továbbított adatokat [kezelhesse], vagy az érintett beleegyezését kell bírnia. A célhozkötöttség
természetesen a továbbítás legfőbb akadálya. A célhozkötöttség követelménye, továbbá a cél
megváltoztatásának, valamint az adattovábbításnak fent meghatározott feltételei az államigazgatási szervek
közötti, vagy azokon belüli adattovábbításnak is gátat szabnak. [...]
A határozott cél nélküli, s definiált célok hiányában a különböző felhasználási célok szerint nem osztható,
bármely adatot előre meg nem határozható felhasználói körök számára rendelkezésre bocsátó, "készletre" való
[adatkezelés] önmagában alkotmányellenes. A célhozkötöttség hiányát nem pótolhatja az adattovábbítás
feltételeinek garanciális szabályozása. Az adattovábbítás feltételekhez kötése és a célhozkötöttség ugyanis az
információs önrendelkezési jognak nem vagylagos, hanem együttes garanciái; a célhozkötöttségnek az adat
felvételétől kezdve az adat törléséig érvényesülnie kell. Nem konstruálható meg tehát alkotmányosan olyan
megoldás, hogy egy meghatározott cél nélküli, központi integrált adatbankra nézve az adatvédelemhez való
alkotmányos jog egyik konstitutív elemét, a célhozkötöttséget csakis a lekérdezőkre tartsuk érvényesnek. Az ún.
törvényes adatminőségnek ugyanis a feldolgozás minden fázisában fenn kell állnia. Nem elégséges, ha egyes
[adatkezelési] szakaszokban egyes garanciák teljesülnek, s ez az állapot nem orvosolja más fázisok
alkotmányellenességét. [...]
Az adattovábbítás önmagában vett alkotmányosságától függetlenül a pontosan meg nem határozott
gyűjtőkörű [adatkezelő] számára természetszerűen adódik, hogy az egyes személyekre vonatkozó adatokat
összességükben és összefüggésükben megismeri. Ez teljesen kiszolgáltatja neki az adatalanyokat,
átvilágíthatóvá teszi magánszférájukat is, továbbá egyenlőtlen kommunikációs helyzetet eredményez,
amelyben az érintett nem tudja, hogy az [adatkezelő] mit tud róla. Az eredeti összefüggésekből szükségképpen
kiragadott adatokból összeállító ún. "személyiségprofil", amely a személyiségi jogokat különösen sérti, s
amelynek elkerülése az egyes [adatkezelések] jogszerűsége megítélésénél alapvető szempont, a széles, de
határozatlan gyűjtőkörű [adatkezelés] velejárója. Mindezekért az ilyen [adatkezelés] az emberi méltóságot sérti.

B) A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság határozata

kiskorú egészségügyi adatainak jogellenes nyilvánosságra hozataláról a
médiában (NAIH/2020/6450)
Az információs önrendelkezési jog érvényesülésének biztosítékait jelentő szabályok betartását
Magyarországon a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) ellenőrzi.
A NAIH - egyebek mellett - adatvédelmi hatósági eljárást folytathat le, amelynek végén a NAIH az adatkezelőt
kötelező döntéseket hozhat. Ez történt az alábbi esetben.
A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (a továbbiakban: Hatóság) kérelmező (...) törvényes
képviselője ……. (a továbbiakban: Képviselő) által benyújtott kérelmére a ……..-vel (a továbbiakban: Kérelmezett)
szemben adatainak jogellenes nyilvánosságra hozatala tárgyában a …….. c. műsor 2020. ……...-án sugárzott
műsorában elhangzott információkkal kapcsolatban indult adatvédelmi hatósági eljárásban az alábbi
döntéseket hozza:
I. A Kérelmező kérelmének helyt ad és megállapítja, hogy a Kérelmezett megfelelő jogalap hiányában hozta
nyilvánosságra a Kérelmező személyes és a személyes adatok különleges kategóriájába tartozó egész-
- 91/92 -
ségügyi adatait, ezzel megsértette a természetes személyeknek a személyes adatok kezelése tekintetében
történő védelméről és az ilyen adatok szabad áramlásáról, valamint a 95/46/EK irányelv hatályon kívül
helyezéséről szóló (EU) 2016/679 rendelet (a továbbiakban: GDPR vagy általános adatvédelmi rendelet) 5. cikk
(1) bekezdés a), b), c) pontját, a 6. cikk (1) bekezdését, a 9. cikk (1)-(2) bekezdését, valamint a 21. cikk (1)
bekezdését.
II. Utasítja a Kérelmezettet, hogy jelen határozat véglegessé válásától számított 15 (tizenöt) napon belül
törölje a Kérelmezőről kezelt adatokat.
III. A jogellenes adatkezelés miatt a Kötelezettet a jelen határozat véglegessé válásától számított 30 napon
belül 5 000 000 Ft, azaz ötmillió forint adatvédelmi bírság megfizetésére kötelezi. [...]
A jelen határozattal szemben közigazgatási úton jogorvoslatnak nincs helye, de az a közléstől számított 30
napon belül a Fővárosi Törvényszékhez címzett keresetlevéllel közigazgatási perben megtámadható. [...]
INDOKOLÁS
I. Az eljárás menete és a tényállás tisztázása
A Kérelmező törvényes képviselője útján 2020. ...........-án kérelmet nyújtott be a Hatósághoz, amelyben
előadta, hogy a ...........c. műsorának 2020. ...........-i adásában "........" címmel sugárzott műsorban elhangzott az
az információ, hogy a Kérelmező rossz .............használata következtében égési sérülést szenvedett, ami
testének 40%-át érintette, valamint, hogy kórházban több napig altatták, válságos állapotban volt, intenzív
osztályon kezelték, lélegeztetőgépen volt és gyomorszondán keresztül táplálták. A riportban elhangzik, hogy az
eset [település megnevezése] .......... történt, videofelvétel, illetve képfelvétel jelent meg az utcáról, illetve a
társasházról, ahol laknak, valamint bemutatásra került egy szomszéddal készített interjú is. A riport végén
elhangzik a gyermek keresztneve.
A kérelem szerint a Kérelmezett a Kérelmező családját is megkereste az esettel kapcsolatban, de a Kérelmező
családja kifejezetten közölte, hogy az interjútól elzárkózik, és nem kívánják, hogy bármilyen információ
megosztásra kerüljön a családjukról. A műsorban is elhangzik az a tény, hogy a Kérelmező családja nem kívánt
nyilatkozni. A baleset során a Képviselő az ismerőseinek a privát facebook profilján beszámolt arról, hogy
milyen a Kérelmező állapota és mik történtek vele a kórházban, így a Kérelmezett feltehetően onnan szerzett
tudomást az esetről. Külön felháborodását fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a privát oldalon megjelent
információkat elferdítve és a nagyobb szenzációkeltés reményében kiszínezve adták tovább a riportban. A
Kérelmező kérte a Hatóságtól, hogy állapítsa meg a jogsértést, és kötelezze a Kérelmezettet, hogy a
Kérelmezőről általa kezelt összes személyes adatot törölje. [...]
 A kérelem hiányainak pótlása után a Hatóság az ügyben az az információs önrendelkezési jogról és az
információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Infotv.) 60. § (1) bekezdése alapján a
személyes adatok védelméhez való jog érvényesülése érdekében az érintett erre irányuló kérelmére
adatvédelmi hatósági eljárást indított. A Hatóság az adatvédelmi hatósági eljárás megindításáról értesítette a
Kérelmezettet, egyidejűleg a tényállás tisztázása érdekében tájékoztatást kért a Kérelmezettől az adatkezelés
körülményeiről, így arról, hogy milyen forrásból álltak rendelkezésére a műsorban elhangzott információk a
Kérelmezővel kapcsolatban, kitérve a kórházi kezelésre vonatkozó adatokra is; mi volt a személyes és a
személyes adatok különös kategóriájának minősülő adatok nyilvános közlésének jogalapja, különös tekintettel
arra, hogy a riportban elhangzik az az információ, hogy a Kérelmező nem kíván az üggyel kapcsolatban
nyilatkozni, illetve "messenger" üzenetben előzetesen tiltakoztak az információk nyilvános megjelenése ellen;
mi volt az adatok nyilvánosságra hozatalának célja; a riport elkészítése és nyilvános közlése milyen okból és
mennyiben egyeztethető össze a Kérelmező személyes adatainak védelméhez fűződő jogával, amellyel a
Kérelmező egyértelműen élni kívánt, amikor elzárkózott az interjú készítésétől; illetve hogyan látják
biztosítottnak a személyes adatok védelméhez fűződő jogot, ha a Kérelmezőről közölt részinformációk alapján
a Kérelmező azonosítható. [...]
A Kérelmezett által az ügy érdemében adott tájékoztatás szerint tájékoztatásuk az Országos Mentőszolgálat
(a továbbiakban: OMSZ) szóvivőjének hivatalos tájékoztatásán és a ………....Önkéntes Tűzoltó Egyesület (a
továbbiakban: Tűzoltó Egyesület) hivatalos közösségi oldalán 2020. …….. napján megjelent bejegyzésen alapult.
[...]
A balesettel kapcsolatos információkat az OMSZ és a Tűzoltó Egyesület hozta nyilvánosságra, a híradással az
Alaptörvényben és az Smtv-ben rögzített tájékoztatási kötelezettségüknek tettek eleget. A tájékoztatás alkalmas
volt arra, hogy a ……… balesetveszélyességére felhívja a figyelmet, ezáltal, megakadályozza, hogy több ilyen
baleset történjen. Álláspontjuk szerint a híradás nem sértette a Kérelmező személyes adatainak védelméhez
fűződő jogát, mivel a Kérelmező nem volt felismerhető, a Kérelmező keresztneve alapján legfeljebb az őt
ismerő személyek ismerhetik fel, akik a Kérelmező adatait egyébként is ismerik. Nyilatkozatuk szerint vitatják,
hogy a Kérelmező egyértelműen elzárkózott volna az interjú készítésétől, a Kérelmezőtől nem kaptak
tiltakozását kifejező üzenetet, a Kérelmező sajnálatos módon olyan súlyosan megsérült a balesetben, hogy
nyilatkozni vélhetően nem is tudott volna.[...]
A fenti nyilatkozat alapján a Hatóság az OMSZ-t és a Tűzoltó Egyesületet ügyfélként bevonta, és nyilatko-
- 92/93 -
zatukat várta azon kérdésekben, hogy pontosan milyen tartalmú bejegyzést tettek közzé az esettel
kapcsolatban, vagy hoztak a ........tudomására, illetve milyen tartalmú információkat tettek közzé a Kérelmező
egészségügyi intézményben történt kórházi kezelésével kapcsolatban. [...]
A Kérelmezett előadta továbbá, hogy tekintettel arra, hogy a médiaszolgáltató Alaptörvényben is rögzített
joga és kötelezettsége a tájékoztatás, a közérdeklődésre számot tartó, vagy a közvélemény számára fontos
tájékoztatás esetén a sajtó nem köteles valamennyi érintett hozzájárulását kérni ahhoz, hogy az adott
kérdéshez, történéshez kapcsolódó tájékoztatási kötelezettségét teljesítse. A sajtószabadság és a
tájékoztatáshoz való jog ellehetetlenülését jelentené, ha a sajtóterméket csak valamennyi érintett
hozzájárulása esetén - pl. egy bűncselekmény sorozat feltárásánál - lehetne közzétenni, amely a
magánszemélyek tájékozódásához való jogát is sértené. [...]
III. A Hatóság döntése során figyelembe vett bizonyítékok és azok értékelése:
A Hatóság eljárása annak eldöntésére irányult, hogy a Kérelmezett jogszerűen hozta-e nyilvánosságra a
balesetben érintett kiskorú Kérelmező személyes és személyes adatok különleges kategóriájának minősülő
egészségügyi adatait. A tudósításban foglalt személyes adatoknak a sajtónyilvánosság útján való közlése a
GDPR fogalom-meghatározása alapján adatkezelésnek minősül. Adatkezelő aki az adatokat nyilvános
műsorsugárzás útján nyilvánosságra hozza, jelen esetben a Kérelmezett. [...]
A GDPR 2. cikk (1) bekezdése alapján jelen adatkezelésre a GDPR-t kell alkalmazni.[...]
A tényállás szerint történt egy baleset, amelyről elsőként a Tűzoltó Egyesület számolt be a facebook
posztjában. Képet közölt a házról és környékéről, megjelölve a települést nevét, az utcát, az érintettre pedig
mint "fiatal fiú"-ra utal. A sérültekről közelebbi, azonosításra alkalmas információt nem közölt. A Tűzoltó
Egyesület által a közösségi oldalon közöltek esetében a helyszín megjelölése egyértelmű, az érintett
magánszemélyekről elhangzik, hogy "két fiatal fiú", azonban ezen felül egyéb adat nem olvasható, így az
érintettek lehetséges körét nem szűkíti le olyan mértékben, hogy abból az azonosítás egyértelműen lehetséges
legyen (pl. valaki vendégként, rokonként is tartózkodhatott volna a helyszínen). A bejegyzés alapján az
azonosítás lehetősége azok szűk körében állhat fenn a környéken lakók vonatkozásában, akik az esetről egyéb
információval rendelkeztek, ami alapján a bejegyzéshez tudták kötni a baleset alanyát. A műsorban az OMSZ
által adott információk sem a baleset helyszínére, sem a sérültekre vonatkozóan nem tartalmaztak
azonosításra alkalmas adatokat, az OMSZ áltat tett nyilatkozat önmagában nem alkalmas az érintett
azonosítására. [...]
Nem helytálló tehát a Kérelmezett azon kijelentése, amely szerint az adatokat nem a Kérelmezett, hanem az
OMSZ hozta nyilvánosságra, amikor a balesetről beszámolt. [...]
Egy korábban megjelent tartalom nem mentesíti az utánközlést megvalósító adatkezelőt attól, hogy saját
adatkezelését jogszerűen végezze. A tartalomszolgáltató a tudósítás részleteinek a saját médiatartalmán
keresztüli nyilvánosságra hozatala során önálló adatkezelőnek minősül és az adatkezelésének jogszerűségét
minden más adatkezelőtől függetlenül kell megítélni, így a Kérelmezettét is.
A GDPR 4. cikk 1. pont szerint "azonosítható az a természetes személy, aki közvetlen vagy közvetett módon,
különösen valamely azonosító, például név, szám, helymeghatározó adat, online azonosító vagy a természetes
személy testi, fiziológiai, genetikai, szellemi, gazdasági, kulturális vagy szociális azonosságára vonatkozó egy
vagy több tényező alapján azonosítható". A Kérelmezett vitatta, hogy a kérelmező azonosítható módon került
megjelenítésre, majd elismerte, hogy a szűkebb környezete számára a híradás alapján felismerhető. Elmondása
szerint "a Kérelmező keresztneve alapján legfeljebb az őt ismerő személyek ismerhetik fel, akik a Kérelmező
adatait egyébként is ismerik." A GDPR az azonosíthatóság körében minden objektív tényező együttes
vizsgálatát követeli meg, azokat is, amelyek akár közvetve alkalmasak az érintett azonosítására. A GDPR szerint
valamely természetes személy azonosíthatóságának meghatározásakor minden olyan módszert figyelembe kell
venni, amelyről észszerűen feltételezhető, hogy az adatkezelő vagy más személy a természetes személy
közvetlen vagy közvetett azonosítására felhasználhatja. [...]
A Hatóság álláspontja szerint a riport az összes elhangzott információval együttesen és összességében
alkalmas volt arra, hogy azt végig nézve egyes nézők számára az érintett azonosítható legyen. A lakóház és
környezete bemutatásával együtt a gyermek keresztnevének és a fiatal korosztályba tartozásának közlése,
majd az az információ, hogy "a család nem kívánt nyilatkozni", együttesen egyértelművé tették, hogy a híradás
alanya az adott házban élő család. [megnevezett településen] a bemutatott házhoz és családhoz kapcsolható
[keresztnév] nevű fiatal, mint információk összessége egyértelműen azonosítja az őt ismerők előtt. [...] Az
azonosításra képesek köre azonban nem releváns, ha az adatkezelőnek sem ismerete, sem ráhatása nincs arra,
hogy biztosan csak olyan személyek számára közöljön adatokat - jelen esetben nyilvános közlés útján -, akik
azzal már eleve jogszerűen rendelkeznek. Megállapítást nyert tehát, hogy azonosítható érintettről szólt a
híradás, és az ő egészségi állapotára vonatkozó számos egészségügyi adat került közlésre. Azonosítható
érintett adatainak kezelésére, nyilvánosságra hozatalára pedig megfelelő adatkezelési céllal és jogalappal kell
rendelkezni.
A Kérelmezett az adatkezelés céljaként a közvélemény tájékoztatását, mint közérdekű feladat végrehajtását
jelölte meg, hivatkozva az Alaptörvényre - amely a személyes adatok védelméhez való jog mellett a
sajtószabadságot és a sajtó sokszínűségét is védi - és az Smtv. 13. §-ára. Magyarország Alaptörvénye a
személyes adatok védelméhez való jogot, a sajtószabadságot és a véleménynyilvánítás szabadságát is az alap-
- 93/94 -
vető jogok között nevesíti, így a sajtószabadság és a véleménynyilvánítás szabadsága, mint alkotmányos
alapjog érvényesítésének a személyes adatok védelméhez fűződő alkotmányos alapjog védelmével együtt kell
megvalósulnia. [...] Tehát az általános elvárás a sajtó részéről feladata teljesítése során a tájékoztatási
kötelezettség biztosításával egyidejűleg a magánélet és a személyiségi jogok védelmét szem előtt tartó
egyensúly fenntartása. A Hatóság álláspontja szerint ezen elvekhez illeszkedik, és annak érvényesülését
biztosítja a célhoz kötött adatkezelés alapelvi rendelkezése. A GDPR (39) preambulumbekezdése szerint
személyes adatok csak abban az esetben kezelhetők, ha az adatkezelés célját egyéb eszközzel észszerű módon
nem lehetséges elérni.
Ebből kifolyólag az adatkezelőknek elsősorban azt kell mérlegelniük, hogy az általuk elérni kívánt célok
megvalósításához szükség van-e személyes adatok kezelésére. Amennyiben a cél csak személyes adatok
kezelésével érhető el, annak folyamatát az adattakarékosság elvére figyelemmel úgy kell kialakítani, hogy a
lehető legkevesebb személyes adat kezelésére kerüljön sor, a lehető legrövidebb ideig. [...] Az
elszámoltathatóság elvéből [5. cikk (2) bekezdés] fakadóan az adatkezelő felelős az adatvédelmi alapelveknek
való megfelelésért, amellett képesnek kell lennie e megfelelés igazolására is. [...] A Hatóság álláspontja az, hogy
az Alaptörvénnyel és az Mvtv-vel összhangban a sajtónak az adatkezelési tevékenysége körében minden
esetben vizsgálnia kell azt, hogy a megjelenített, nyilvánosságra hozott személyes adat feltétlenül szükséges-e a
cél eléréséhez - jelen esetben az eseményről történő tájékoztatáshoz - vagy a tájékoztatás eléri a célját az
adatok nyilvánosságra hozatala nélkül. [...]
A Hatóság ugyanakkor osztja a kérelemben kifejtetteket, miszerint a híradás nem volt teljes mértékben
alkalmas a megjelölt közérdekű feladat betöltésére sem, nem tartalmazott semmilyen érdemi információt a
hasonló balesetek elkerülése érdekében, nem minősült figyelemfelhívásnak a balesetet okozó szer
alkalmazásának veszélyeivel kapcsolatban. [...] Fentiek alapján a Hatóság megállapítja, hogy a Kérelmezett
adatkezelése megsértette a GDPR 5. cikk (1) bekezdés b) és c) pontjában foglalt célhoz kötöttség és
adattakarékosság alapelvi rendelkezéseit.
Ha az előzőekben kifejtett szempontok alapján mérlegelve az adatkezelő arra a megállapításra jut, hogy az
adatkezelés célja, a közvélemény tájékoztatása nem érhető el személyes adatok nyilvánosságra hozatala nélkül,
az adatkezelőnek az általános adatvédelmi rendelet 6. cikkével összhangban álló jogalappal kell rendelkeznie az
adatkezelésre. Ennek érdekében tudnia kell igazolnia, hogy az érintett hozzájárulása alapján, vagy mely
jogszabályi rendelkezés szerint kezeli/kezelte a személyes adatokat, vagy, hogy az adatkezelés szükséges az
adatkezelő vagy egy harmadik fél jogos érdekeinek érvényesítéséhez, és az adatkezelés arányosan korlátozza
az érintett személyes adatok védelméhez fűződő jogát.
A Kérelmezett konkrét, GDPR-nak megfelelő jogalapot nem jelölt meg a nyilatkozatában, hanem általában
hivatkozott a sajtónak az Smtv-ben lefektetett tájékoztatási kötelezettségére. A Hatóság álláspontja szerint az
újságírásra, mint közérdekű tevékenységre való hivatkozás általánosságban nem fogadható el az adatkezelés
jogalapjaként. Ennek oka, hogy az általános adatvédelmi rendelet 6. cikk (1) bekezdés e) pontja szerinti jogalap
valamilyen jogszabály által ilyennek minősített közfeladathoz kapcsolódó adatkezelési tevékenységhez
fűződhet. Az újságírás ugyan közérdekű tevékenység, de nem közfeladat (az általános adatvédelmi rendelet
szóhasználatában közérdekű feladat). [...] Mindebből az következik, hogy általában az újságírással kapcsolatos
valamennyi adatkezelés - ami nem hozzájáruláson alapul - az általános adatvédelmi rendelet 6. cikk (1)
bekezdés f) pontja szerinti jogos érdek jogalapon történhet meg. [...]
Az általános adatvédelmi rendelet (47) preambulum-bekezdése alapján, ha az adatkezelés jogalapja a jogos
érdek, akkor előzetesen érdekmérlegelést kell elvégezni, melynek keretében többek között meg kell határozni a
jogos érdeket, az érintettre gyakorolt hatást, továbbá azt, hogy az adatkezelés szükséges, illetve arányos-e,
valamint mérlegelni kell, hogy a jogos érdek vagy pedig az érintetti jog-e a magasabb rendű. [...] Az
érdekmérlegelési teszt egy három lépcsős folyamat, melynek során azonosítani kell az adatkezelő jogos
érdekét, valamint a súlyozás ellenpontját képező adatalanyi érdeket és az érintett alapjogot, végül a súlyozás
elvégzése alapján meg kell állapítani, hogy kezelhető-e a személyes adat.
A Kérelmezett hivatkozott arra, hogy az érintett hozzájárulásának beszerzése sok esetben - például
bűncselekményekről való tudósítás során - ellehetetlenítené a feladat elvégzését. Erre a fent kifejtettek
érvényesek, tehát nem minden esetben kell, hogy hozzájáruláson alapuljon a tudósítás, azonban az érdekek
mérlegelése elkerülhetetlen. [...]
Kérelmezett a vizsgált adatkezelés során érdekmérlegelést nem igazolt, illetve érdekmérlegelésre nem
hivatkozott. A Kérelmezett adataira vonatkozó egyedi érdekmérlegelést nem végzett, nem mérlegelte,
mennyiben szolgálja az adatkezelő érdekeit a súlyos egészségi állapotban lévő érintettről híradás közlése az
érintett érdekeivel szemben, különös tekintettel arra, hogy az érintett kiskorú.
Jelen vizsgált esteben ugyanakkor a megfelelő joglap általános követelményén felüli lényeges szempont, hogy
egészségügyi adat kezelése, nyilvánosságra hozatala esetében az adatkezelésnek a 6. cikk szerinti, megfelelő
jogalap mellett a 9. cikk szerinti kivételnek is meg kell felelnie. Így még megfelelően mérlegelt jogos érdek
szerinti jogalap mellett is figyelembe kell venni a 9. cikk rendelkezéseit.
A 9. cikk (2) bekezdés b), h), i) pontja alapján jogszabályban előírt adatkezelések, és az f) pontja szerinti jogi
igények előterjesztése és bírósági adatkezelések nem relevánsak, ezek melletti egyéb jogalapok tekin-
- 94/95 -
 tetében a 9. cikk (2) bekezdés g) pontjában foglaltaknak a fent kifejtettek alapján nem felelne meg az Smtv.
szerinti általános kötelezettségre történő hivatkozás, mivel a hazai jog nem rendelkezik az adatkezelés konkrét
részleteiről és garanciáiról, az nem ír elő az érintett alapvető jogainak és érdekeinek biztosítására megfelelő és
konkrét intézkedéseket. A 9. cikk (2) bekezdés c) pontjára való hivatkozás amiatt kizárt, mert a Kérelmező
egészségügyi adatainak nyilvánosságra hozatalához történő hozzájárulást jogszerűen megtehető Képviselő
nem volt sem jogilag, sem fizikailag cselekvőképtelen. A 9. cikk (1) bekezdés e) pontja szerinti, az érintett által
kifejezetten nyilvánosságra hozott adatokra való hivatkozás pedig jelen esetben nem hivatkozható, mert az
érintett nem hozta kifejezetten a nagy nyilvánosság számára elérhetővé az egészségügyi adatait. [...]
A Kérelmezett tehát a Kérelmező személyes és különleges adatai nyilvános közlésére megfelelő jogalappal
nem rendelkezett, ezzel megsértette a GDPR 6. cikk (1) bekezdését és a 9. cikk (1)-(2) bekezdését.
A híradás a nem közszereplő magánszemély személyi körülményeire, illetve egészségi állapotára vonatkozó
adatokat közölt indokolt cél és jogalap nélkül, amely a Hatóság szerint az érintett magánszférájának sérelmét
okozta.
A magánélet védelme nem csupán az uniós és a hazai jogalkotás fényében, hanem Magyarország egyéb
nemzetközi kötelezettségvállalásai alapján is vizsgálandó. Az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban:
EJEB) több döntésében is állást foglalt a véleménynyilvánítás szabadsága és a magánélet védelme közötti jogok
viszonyában. [...]

26. A személyiség integritása

↑ [221]
Az egyén számára a jog olyan kötelezettségeket is előír, amelyeket az egyén önszántából nem tenne meg. A
személyiségét meghatározó valamely lényeges meggyőződésével összeegyeztethetetlen, őt meghasonlásra
kényszerítő kötelezettségekkel szemben az egyént alapjogi védelem illeti meg. A személyiség
integritásának ezt a védelmét elsősorban a lelkiismereti és vallásszabadság biztosítja.

A) Az Alkotmánybíróság határozata az egyházi iskolákról [4/1993. (II. 12.) AB

határozat]
A lelkiismereti és vallásszabadság értelmezésének alapjait az Alkotmánybíróság az itt idézett
határozatában fektette le. A határozat foglalkozik egyebek mellett a lelkiismereti és vallásszabadság
tartalmával, más alapjogokhoz való viszonyával, az állam semlegességének követelményével és az
egyházak státuszával is. A lelkiismereti és vallásszabadság szorosan kapcsolódik az oktatáshoz való joghoz,
amelynek elsődleges garanciája a világnézetileg semleges oktatás hozzáférhetősége. A határozat ennek
alkotmányos kereteit is kimunkálta.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Az Alaptörvény és az alkotmánybírósági határozat alapján azonosítsa a lelkiismereti és vallásszabadság
körébe tartozó részjogosultságokat! Mit jelent a negatív vallásszabadság fogalma?
2. Hogyan határozta meg az Alkotmánybíróság a lelkiismereti és vallásszabadság és az emberi méltósághoz
való jog kapcsolatát? Mit jelent a személyiség integritásához való jog?
3. Az Alkotmánybíróság szerint milyen kapcsolatban állnak egymással a vallásszabadság és a
kommunikációs jogok? Mi következik ebből a vallásszabadság korlátozhatóságára nézve?
4. Mi következik az állam és egyház elválasztásának elvéből?
5. Milyen állami magatartás következik a vallásszabadság intézményvédelmi oldalából?
6. Az államnak milyen kötelezettségei vannak az egyházi (elkötelezett) iskolák működésével kapcsolatban?
7. Milyen kötelezettsége van az államnak a közoktatás terén azok irányába, akik nem akarják világnézetileg
elkötelezett iskolába járatni gyermeküket? Milyen áldozatvállalás várható el attól, aki lelkiismereti
meggyőződésének megfelelően akar cselekedni?
- 95/96 -
Az indítványozók szerint az Etv. sérti az Alkotmány 60. §-át, mert nem tartalmaz garanciát arra nézve, hogy
minden településen legyen világnézetileg semleges iskola.
 1. Az Alkotmány [...] deklarálja, hogy a Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a gondolat, a
lelkiismeret és a vallás szabadságára. A [...] "lelkiismereti meggyőződésre" is kiterjesztve állapítja meg a
vallásszabadság hagyományos tartalmát: a hit (meggyőződés) szabadságát; a vallásgyakorlás szabadságát,
beleértve a negatív vallásszabadságot, vagyis a meggyőződés kinyilvánítása mellőzéséhez való jogot; s
tartalmazza végül - noha nem külön szabályként, hanem az "együttesen" és "nyilvánosan" történő
vallásgyakorlás szabadsága révén - a vallási gyülekezési és egyesülési szabadságot is.
A három elem közül a vallásgyakorlás joga (a hagyományos kultusz-szabadság) a legfontosabb; ez áll a
legközelebb a többi szabadságjoghoz is, sőt e tekintetben a vallásszabadság a kommunikációs alapjogok közé
illeszkedik. Ezt tudja a jog a legteljesebben biztosítani; sőt a vallásszabadság más összetevőit kifejező
részjogoknak is ez szolgál közös nevezőjéül. Pl. magát a hit (gondolat, meggyőződés) szabadságát is a
kommunikáción keresztül ragadja meg az Alkotmány, mikor a vallásszabadság tartalmát a vallás szabad
megválasztásával vagy elfogadásával határozza meg. Másfelől viszont az Alkotmány szerint a vallás
gyakorlásának szabadsága a vallás kultikus cselekményekkel való kinyilvánításán és tanításán túlra is kiterjed
("egyéb módon ... gyakorolhassa"). A vallásszabadságnak azt az elemét, hogy bárki meggyőződése szerint
élhessen, nyilvánvalóan másként kell jogilag kezelni, mint a klasszikus, a véleménynyilvánítás szabadságával
rokon, "vallásos cselekmények, szertartások végzése útján" való vallásgyakorlást. De a lelkiismereti
meggyőződés megvalósítása a társadalmi életben egyben szimbolikus kommunikáció is, amire a
kommunikációs szabadságjogok jellemzői megfelelően alkalmazhatók.
A vallásszabadság tartalmának tisztázása érdekében meg kell vizsgálni viszonyát más alapjogokhoz, különös
tekintettel az alanyi jogok korlátaira, illetve az objektív intézményvédelemre.
[...] A határozat a továbbiakban [...] a vallásszabadságról szól; megállapításai azonban a lelkiismereti
meggyőződésre is vonatkoznak, hacsak a különbségekre nem utal kifejezetten.
a) A vallásszabadság és az emberi méltósághoz való jog
Az emberi méltósághoz való jognak az Alkotmánybíróság két aspektusát fejtette ki. Egyrészt az emberi
méltósághoz való jogot - az élethez és a jogképességhez való joggal együtt - az ember jogállását meghatározó
jognak tekinti. [...] Másrészt az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata [...] az emberi méltósághoz való jogot, mint
"általános személyiségi jogot" fogja fel, amely magában foglalja a személyiség szabad kibontakoztatásához való
jogot. Az Alkotmánybíróság továbbá a lelkiismereti szabadság jogát [...] a személyiség integritásához való
jogként értelmezte. (Az állam nem kényszeríthet senkit olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné
önmagával, azaz amely összeegyeztethetetlen a személyiségét meghatározó valamely lényeges
meggyőződésével.) A lelkiismereti szabadság és a vallásszabadság külön is nevesített joga azt ismeri el, hogy a
lelkiismereti meggyőződés, s ezen belül, adott esetben a vallás az emberi minőség része, szabadságuk a
személyiség szabad kibontakozásához való jog érvényesülésének feltétele.
Maga az emberi személyiség a jog számára érinthetetlen (ezt fejezi ki az emberi élethez és méltósághoz való
jog korlátozhatatlan volta), a jog csakis a külső feltételek biztosításával segítheti az autonómiát. Ezért a
gondolat, a lelkiismeret és a vallásos hit (meggyőződés) szabadságához való jogból önmagában - ha ti. a vallás
gyakorlásához való jogot most nem vesszük figyelembe - az államnak az a kötelessége következik, hogy az
állam nem ítélkezhet vallásos hit vagy lelkiismereti meggyőződés igazságtartalmáról. [...]
A vallásszabadság szoros összefüggését az emberi méltóság jogával akkor is figyelembe kell venni, amikor a
vallásszabadság másik két összetevőjéről, a vallásgyakorlásról, illetve a meggyőződés szerinti cselekvésről van
szó. Az általános személyiségi jogból folyó cselekvési szabadságnak különös súlyt ad, ha a személyiség lényegét
érintő lelkiismereti vagy vallási meggyőződésből fakad a cselekedet. (Ezt ismeri el pl. a fegyveres szolgálat
megtagadásához való jog.)
b) A vallásszabadság és a véleménynyilvánítás szabadságához való jog
A vallásszabadság kiemelt védelme a fentieken túl abból is következik, hogy a vallásgyakorlás joga és a
véleménynyilvánítás szabadsága szorosan összefügg. A 30/1992. (V. 26.) AB határozat a gondolat- és
vallásszabadságot is a kommunikációs alapjogokhoz sorolta. E jogok "anyajoga", a véleménynyilvánítási
szabadság az alapjogok hierarchiájában az Alkotmánybíróság szerint megkülönböztetett helyet foglal el. Az
idézett határozat kimondta, hogy "a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell
értelmezni". Értelemszerűen vonatkozik ez a vallásszabadságot korlátozó törvényekre is.
 A gondolat- és vallásszabadságra a jog akkor képes hatást gyakorolni, ha a gondolat vagy a belső
meggyőződés megnyilvánul. Ez a megnyilvánulás a vallás gyakorlása. Még a "vallás vagy más lelkiismereti
meggyőződés szabad megválasztását vagy elfogadását" [...] is csak azon keresztül tudja védeni az állam, hogy
az eszmék szabad áramlását biztosítja. Egyrészt a gondolat-, a lelkiismereti és a vallásszabadsághoz való jog
természete, másrészt a jog lehetőségei folytán is, az állam kompetenciája csakis a meggyőződést alakító, illetve
kifejező kommunikációs folyamatra korlátozódhat. Az állam e helyzetéből is következik semlegessége.
A 30/1992. (V. 26.) AB határozat szerint a szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt, annak
- 96/97 -
érték- és igazságtartalmára tekintet nélkül védi. Az Alkotmány a szabad kommunikációt - az egyéni
magatartást és a társadalmi folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad
véleménynyilvánítás alapjoga. Mindez érvényes a vallásszabadságra is. A vallásszabadságnak szintén csak
"külső korlátai" lehetnek.
c) Az egyház elválasztása az államtól [...]
Az elválasztás elvéből az következik, hogy az állam sem az egyházakkal, sem valamelyik egyházzal nem
kapcsolódhat össze intézményesen; hogy az állam nem azonosítja magát egyetlen egyház tanításával sem;
továbbá, hogy az állam nem avatkozik be az egyházak belső ügyeibe, és különösen nem foglalhat állást hitbéli
igazságok kérdésében. Mindebből következik - ami másrészről [a diszkrimináció tilalmából] is folyik -, hogy az
államnak az egyházakat egyenlőkként kell kezelnie. Mivel az állam éppen azokban a tartalmi kérdésekben nem
foglalhat állást, amelyek a vallást vallássá teszik, a vallásról és egyházról csak elvont, minden vallásra vagy
egyházra egyaránt alkalmazható keretszabályokat alkothat, amelyek révén ezek a semleges jogrendbe
illeszkednek, s tartalmi kérdésekben a vallások és egyházak önértelmezésére kell hagyatkoznia. Ezért a
vallásszabadságnak csakis nem-vallási, s így nem specifikus, hanem mindenkire, illetve bármely más
késztetésből fakadó, de hasonló cselekvésre is érvényes korlátai lehetnek.
Éppen a semleges és általános jogszabályi keretek révén az állam és egyház szétválasztása a lehető
legteljesebb vallásszabadságot biztosítja.
Az egyház elválasztása az államtól másrészt semmilyen befolyással nincs az államnak arra a kötelességére,
hogy [...] a pozitív és a negatív vallásszabadságot megkülönböztetés nélkül kell biztosítania. A pozitív és a
negatív vallásszabadság egyenrangú: az állam egyiket sem tekintheti alapesetnek, amelyhez képest a másik
kivétel. Abból, hogy az állam maga semleges, nem a negatív vallásszabadság, s még kevésbé a vallási
közömbösség támogatása következik. Az állam megszegi a vallásszabadság jogából rá háramló kötelezettségét,
ha nem azon munkálkodik, hogy mindenki számára a tudatos választás legyen lehetséges.
Az állam és egyház elválasztása egymástól nem jelenti azt sem, hogy a vallás és az egyház sajátosságait az
államnak a törvényhozás során figyelmen kívül kell hagynia. [...]
Az állam és az egyház elválasztásának módja, következetessége, szigorúsága minden országos sajátos
történelmi körülményei szerint alakul. [...] Általános jelenség, hogy számos, egykor egyházi feladat - pl. iskolai
oktatás, betegápolás, szegények segítése - az állam kötelességévé vált, az egyházak viszont szintén
fenntartották e tevékenységüket. Ezeken a területeken az elválasztás nem ellentétes az együttműködéssel,
mégha ez rigorózus garanciák között is folyik. Az egyházak egyenlőkként való kezelése szintén nem zárja ki az
egyes egyházak tényleges társadalmi szerepének figyelembevételét.
d) Az állam kötelessége az alapvető jogok "tiszteletben tartására és védelmére" [...] a vallásszabadsággal
kapcsolatban sem merül ki abban, hogy tartózkodik az egyéni jogok megsértésétől, hanem gondoskodnia kell a
vallásszabadság érvényesüléséhez szükséges feltételekről, azaz a vallásszabadsággal kapcsolatos értékek és
élethelyzetek védelméről az egyéni igényektől függetlenül is. [...]
Az állam semlegessége a vallásszabadsághoz való joggal kapcsolatban nem tétlenséget jelent. Az államnak
kötelessége, hogy a vallásos meggyőződés kinyilvánítása, tanítása és az életvitelben való követése, az egyházak
működése, s ugyanígy a vallás elutasítása, továbbá a vallási meggyőződésről való hallgatás számára olyan teret
biztosítson, amelyben a különböző felfogások szabadon képződhetnek és fejlődhetnek, s ezen keresztül
lehetővé teszik az egyéni meggyőződés szabad kialakítását. [...]
2. A vallásszabadság érvényesülése a kötelező iskolai oktatás területén
[...] Az "állami" és az "egyházi" iskola közötti különbség az, hogy bár mindkettő köteles az ismeretek objektív,
toleráns és a tanulók lelkiismereti szabadságát tiszteletben tartó közvetítésére, az egyházi iskola valamely vallás
tanaival azonosul, míg az állami iskola ezt nem teheti meg, vallási tanítások igazságáról nem foglalhat állást,
azaz vallási kérdésekben semlegesnek kell lennie. [...] A határozatban az "egyházi" iskoláról kifejtettek
értelemszerűen vonatkoznak minden olyan iskolára, amelyben valamely világnézetnek elkötelezett nevelés
folyik. A határozat az ilyen iskolákat az egyháziakkal együtt "elkötelezett iskolának" is nevezi, megkülönböztetve
őket a "semleges" állami iskolától.
Az államnak vallási kérdésekben semlegesnek kell lennie. Ezért az állami iskolának szintén semlegesnek kell
lennie. Az állam ugyanis ezekkel a mindenki számára nyitva álló iskolákkal valósítja meg a művelődéshez való
jogot, és biztosítja az iskolakötelezettség feltételét. A semlegesség azt követeli meg, hogy iskolái tantervét,
szervezetét és felügyeletét az állam úgy alakítsa ki, hogy a tanulóknak a vallási, illetve világnézeti információkat
és ismereteket "tárgyilagosan, kritikusan és pluralista módon közvetítsék". Az állami iskola nem folytathat olyan
oktatást, amely a szülők (és a gyermek) meggyőződése figyelmen kívül hagyásának minősülhetne. [...] A
semleges állami iskolával azonban az állam még nem merítette ki kötelességét, hogy "gondoskodjék a
vallásszabadság érvényesüléséhez szükséges feltételekről". A szülőknek joguk van arra, hogy gyermekük
választásuk szerinti egyházi iskolába járjon; s joguk van arra is, hogy ne kelljen vallási vagy
- 97/98 -
lelkiismereti meggyőződésétől eltérő irányultságú iskolába járnia. Erre - a szülői vezetés korlátain belül - a
gyermeknek is joga van.
A szülő választási jogának az állam intézményvédelmi kötelezettsége felel meg. Az állam nem tagadhatja meg
a jogi lehetőségét annak, hogy akár vallásos, akár ateista elkötelezettségű iskolák jöjjenek létre; az ehhez
szükséges jogszabályokat meg kell alkotnia. Az állam azonban nem köteles nem-semleges iskolákat felállítani.
Ha viszont az egyház vagy a szülők elkötelezett iskolát alapítottak és működtetnek, az állam támogatni köteles
őket olyan arányban, amennyiben ezek az intézmények állami feladatot vállaltak át; illetve nem tagadhatja meg
az állam a támogatást akkor sem, ha más, összehasonlítható, világnézetileg elkötelezett intézményt már
támogat, s a megkülönböztetésnek nincs alkotmányos indoka.
Ha nincs is joga a szülőnek arra, hogy az állam a szülő kívánsága szerinti világnézetű iskolát nyisson, az a
védelmi joga megvan, hogy ne legyen köteles vallási vagy világnézeti meggyőződésével ellentétes iskolába
járatni a gyerekét. Hasonlóképpen ahhoz, ahogy azt az Alkotmánybíróság a lelkiismereti szabadsággal
kapcsolatban kifejtette, az államnak nemcsak az ilyen kényszertől kell tartózkodnia, hanem ésszerű keretek
között az alternatív magatartást is lehetővé kell tennie. Nem alkotmányellenes, ha ez utóbbi érdekében az, aki
lelkiismerete szerint kíván cselekedni, olyan áldozatra kényszerül, amely nem aránytalan. [...]
Mindenfajta elkötelezett iskolának a lelkiismereti szabadságot kielégítő alternatívája a semleges állami iskola.
Bármely meggyőződéssel is semleges iskolába járni sokkal kisebb lelkiismereti terhet jelent (ha teher
egyáltalán), mint eltérő, sőt ellentétes elkötelezettségűbe. Azok számára tehát, akik nem kívánnak egy adott
elkötelezettségű iskolába járni, az államnak nem csupán a jogi lehetőséget kell megadnia a lelkiismeret szerinti
magatartásra, hanem ténylegesen lehetővé kell tennie semleges állami iskola igénybevételét. [...]
Az államnak a fentiek értelmében ott is, ahol az eddigi iskola épületét (vagy az iskolák nagyobb részét)
egyházi tulajdonba adja, azok számára, akik nem kívánnak egyházi iskolába járni
- tényleges alternatívát kell biztosítania azzal, hogy semleges iskola látogatását lehetővé teszi,
- e semleges iskola igénybevétele nem jelenthet számukra aránytalan terhet.

B) Az Alkotmánybíróság határozata a kötelező védőoltásról [39/2007. (VI. 20.)

AB határozat]
Szülőket az egészségügyi hatóság arra kötelezett, hogy pótolják gyermekeik kötelező védőoltásait,
amelyeket korábban vallási, világnézeti meggyőződésük miatt nem adattak be a gyerekeknek. Az
életkorhoz kötött kötelező védőoltásokra vonatkozó szabályozás a szülők alkotmányjogi panasza nyomán
végül az Alkotmánybíróság elé került. A testület több szempontból is vizsgálta a kérdést, köztük a szülők
azon alkotmányos joga szempontjából, hogy gyermeküket lelkiismereti meggyőződésük szerint neveljék.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen alapjogi határai vannak a szülők nevelési jogának a gyermekek védelmének, illetve jogaik
gyakorlásának biztosítása érdekében? Keresse meg az Alaptörvényben a nevelési jogról, illetve a
gyermekek védelméről szóló rendelkezéseket!
2. Hogyan foglalt állást az Alkotmánybíróság a szükségességi-arányossági teszt alkalmazása során az egyes
alapjog-korlátozási kritériumok teljesüléséről? Mi a kötelező védőoltások előírásának legitim célja? Miért
tekintette a testület alkalmasnak, illetve szükségesnek a védőoltást a kívánt cél elérésére? Milyen
tényezőkön múlik az alapjog-korlátozás arányossága?
3. Hol jut szerephez az úgynevezett összehasonlító teherpróba a szükségességi-arányossági teszt
alkalmazása során? Mit jelent az összehasonlító teherpróba? Hogyan alakul az alkalmazása a kötelező
védőoltások tekintetében? Gyűjtsön példákat a kötelező védőoltások ügyén túl olyan esetekre, amelyek
szintén az összehasonlító teherpróba alapján ítélendők meg!
[...] A konkrét ügy kapcsán az [...] alkotmánybeli rendelkezések sérelme úgy merülhet fel, hogy a támadott
szabályozás elvonta a szülők jogát, hogy lelkiismeretük szerint neveljék gyermekeiket.
A [lelkiismereti és vallásszabadság] jelen ügy szempontjából lényeges aspektusát a 64/1991. (XII. 17.) AB
határozat fogalmazta meg először: "A lelkiismereti szabadság jogának [...] az az értelme emelendő ki, hogy az
állam senkit nem kényszeríthet olyan helyzetbe, amely meghasonlásba vinné önmagával, azaz amely
összeegyeztethetetlen a személyiségét meghatározó valamely lényeges meggyőződésével. Az államnak
nemcsak az a kötelessége, hogy ilyen kényszertől tartózkodjék, hanem az is, hogy lehetővé tegye - ésszerű
keretek között - az alternatív magatartást." [...]
- 98/99 -
A szülők gyermekeik neveléséhez fűződő jogáról [szóló] alkotmánybeli szabálynak az értelmezésénél az
Alkotmánybíróság irányadónak tekinti a 21/1996. (V. 17.) AB határozat következő megállapításait: "A
magánszférában a gondoskodás és védelem joga és kötelessége elsősorban a szülőket illeti. Így például
jogszabály - általános megelőző céllal - tilthatja, hogy gyermeknek nyilvános vendéglátó helyen alkoholt
szolgáljanak fel, hogy iskola közelében pornográf sajtótermékeket áruljanak, vagy szexboltot nyissanak.
Törvény a gyermek belépését is megtilthatja ilyen helyekre. A szülő felelőssége viszont, hogy otthon a gyermek
számára hozzáférhetővé teszi-e az alkoholt vagy a pornográfiát. Az állam csak a gyermek fejlődésének súlyos és
konkrét sérelme vagy veszélyeztetése esetén avatkozik be - például a szülői felügyelet megszüntetése révén."
[...]
Elsősorban a szülők (gondviselők) jogosultak arra, hogy döntsenek a gyermekeik testi és szellemi fejlődésével
kapcsolatos kérdésekben. A szülők választhatnak egészségügyi szolgáltatót, oktatási intézményt, ők dönthetnek
arról, hogy milyen világnézeti nevelésben részesüljenek gyermekeik. Az egyes egészségügyi ellátások, a
lehetséges alternatívák között is a szülők döntenek.
Mindemellett figyelembe kell venni, hogy a gyermekek értelmi képességei a növekvő életkorral
párhuzamosan fejlődnek, egyre szélesebben bontakozik ki döntési képességük. Ezért egyre több kérdésben
lesznek jogosultak a szülői tájékoztatásra, majd egyre gyakrabban igényelhetnek érdemi beleszólást saját
életük alakításába. Értelemszerű, hogy a csecsemők még nem gyakorolhatnak jogokat, de az óvodáskorúak
már több mindent képesek megérteni az egyes orvosi vizsgálatok és beavatkozások céljáról, lezajlásáról és
várható következményeiről, a 14. életév felettiek pedig már maguk dönthetnek a mindennapos egészségügyi
kérdésekben (orvoshoz fordulnak-e, szednek-e gyógyszert, alternatív gyógymódot választanak-e stb.).
A gyermekek joggyakorlásának kibontakozására meghatározó hatással van az, hogy milyen a szülők és
gyermekeik közötti konkrét viszony, milyen szülői felfogás alapján nevelkednek a gyermekek. Vagyis a
gyermekek életét a szülők és a gyermekek jogainak sajátos kölcsönhatása is alakítja. Ezek a jogok jelentik az
állami beavatkozás leglényegesebb korlátait.
Következésképpen az életkorhoz kötött védőoltások támadott szabályozása korlátozza a szülők [fenti] jogait.
[...]
Az Alkotmánybíróság a szülők [...] alanyi jogának tekinti, hogy gyermekeikről saját világnézetüknek és
lelkiismereti meggyőződésüknek megfelelően gondoskodjanak. Ezért úgy ítélte meg, hogy az állam ezt a jogot is
csak az általános alapjog-korlátozási feltételeket tiszteletben tartva korlátozhatja. [...]
Az Alkotmánybíróság megvizsgálta, hogy alkotmányosan elfogadható jogalkotói cél elérésére alkalmas és
ahhoz szükséges beavatkozásnak minősülnek-e [a támadott jogszabályi rendelkezésekkel] intézményesített,
gyermekkorúak számára kötelező védőoltások. [...]
[...A]z Alkotmánybíróság az [...] életkorhoz kötött védőoltások alkalmasságának és szükségességének
megállapításához egyfelől a gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosítását, másfelől
az egész társadalom fertőző betegségekkel, járványokkal szembeni védelmét tekintette irányadónak.
 [...M]inden gyermeknek joga van a családja, az állam és a társadalom részéről arra a védelemre és
gondoskodásra, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges. Ebből következően a
gyermekek alapvető jogainak a védelmére garanciális jellegű szabályokat kell kialakítani. Az Alkotmánybíróság
korábban kifejtette, hogy a gyermekek következmények felmérésére való képességének hiányára tekintettel a
védelmükre megalkotott jogszabályok alapjog korlátozásával is járhatnak [...].
Az életkorhoz kötött védőoltások esetében a gyermek jogainak védelme és a járványügyi közérdek nem
különíthető el teljesen, mivel az oltások jelentős részben a közösségben élő gyermekek egészségének védelmét
szolgálják. Az óvodai, iskolai és más csoportokban együttlévő gyermekek hatással vannak egymás egészségi
állapotára, a fertőző betegségek gyakran terjednek szét a gyermekközösségekben. Ezért az államnak a
gyermekek jogainak védelmére vonatkozó alkotmányos kötelezettségét [...] és az egészségvédelmi
kötelezettség részét képező járványügyi feladatait [...] egymással összefüggésben kell figyelembe venni.
Az Alkotmánybíróság az életkorhoz kötött védőoltások alkalmasságának és szükségességének
megállapításakor figyelembe vette, hogy az Egészségügyi Világszervezet ajánlásaiból nem következik, hogy
bírósági úton kikényszeríthető, kötelező védőoltási rendszert indokolt intézményesíteni. [...] Az eredményes
közegészségügyi fellépés alapja, hogy a hatóságok együttműködjenek az emberekkel, tudatosítsák a fertőző
betegségekkel kapcsolatos információkat, és megfelelő bizalomra tegyenek szert az érintettek köreiben. [...]
Kötelező és kényszerítő jogi eszközök igénybevétele általában csak a végső eszköz lehet a közegészségügyi
célok elérése érdekében.
Mindazonáltal az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, a gyermekek egészségének védelme és a fertőző
betegségek elleni védekezés alkotmányosan elfogadható indok az alapjog-korlátozásra. [...] A fertőző
betegségek terjedése és a járványok megjelenése - egyéb feltételek mellett - akkor előzhető meg, ha a
gyermekközösségek, illetve a társadalom immunizált tagjainak száma nem csökken egy kritikus pont alá. [...]
Mindezek alapján az Alkotmánybíróság úgy ítélte meg, hogy általában véve az [...] életkorhoz kötött
védőoltások nem minősíthetők szükségtelen alapjog-korlátozásnak. Tekintettel a természettudományos
előfeltevésekre, az [...] életkorhoz kötött védőoltások alkalmas és szükséges eszköznek minősülnek egyfelől a
gyermekek megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésének biztosításához, másfelől az egész társadalom
fertőző betegségekkel, járványokkal szembeni védelméhez. [...]
- 99/100 -
Az életkorhoz kötött védőoltások mint alapjog-korlátozó beavatkozások arányosságát a járványügyi célok és
indokok, valamint a szabályozásban megjelenő korlátozások és garanciák összevetése határozza meg. [...]
A védőoltások elmaradása veszélyeztetheti az egyént és a közösséget. Ugyanakkor nincsenek veszélytelen
védőoltások. A kockázatok - elvileg - az enyhe oltási reakcióktól (allergiás tünetek, hőemelkedés, fejfájás stb.) a
maradandó fogyatékosságon át a beoltott személy haláláig terjednek. Amikor az állam kötelezővé tesz egyes
védőoltásokat, a kockázatok viseléséről dönt. Az állam Alkotmányból fakadó kötelessége, hogy kizárólag olyan
betegségek megelőzésére írjon elő oltási kötelezettséget, amelyek esetében az feltétlenül indokolt, és a
gyermekek csak olyan védőoltásokat kapjanak, amelyek a lehető legkisebb egészségügyi kockázattal járnak. Az
állam köteles gondoskodni arról, hogy a gyermekek megfelelő életkorban kapják meg az oltásokat. A
kockázatok szempontjából alapvető jelentőségű, hogy az oltóanyagok minőségéről, megbízhatóságáról,
folyamatos ellenőrzéséről is végső soron az államnak kell gondoskodnia. [...]
Amennyiben a jogalkotó egyes fertőző betegségek megelőzése érdekében gyermekek védőoltására
vonatkozó kötelezettséget állapít meg, akkor [az érintett alapjogok] számos jogszabályi biztosítékot
követel[nek] meg. Ezek egy része pusztán azért szükséges, hogy az érintettek megismerjék a kötelezettségeket,
és azoknak megfelelő magatartást tanúsíthassanak. A jogszabályoknak emellett széles körűen biztosítaniuk kell
azokat a jogosultságokat, amelyeket maga a védőoltási kötelezettség tesz elengedhetetlenné. Az
Alkotmánybíróság álláspontja szerint az életkorhoz kötött védőoltási kötelezettség nem szükségtelen alapjog-
korlátozás. Ugyanakkor az alapjog-korlátozás arányossága függ a konkrét jogszabályi rendelkezések
tartalmától. [...]
Az arányossági vizsgálat körében végezetül az Alkotmánybíróság külön kitért az alkotmányjogi panasz
előterjesztőinek arra a [...] lényeges alkotmányossági felvetésére, hogy szülőként - lelkiismereti, vallási
meggyőződésük miatt - [a lelkiismereti és vallásszabadságon] alapuló joguk van mentesülni gyermekeik
beoltatása alól. Az [egészségügyi törvény] általánosságban tette kötelezővé a védőoltásokat, a törvény nem
rendelkezett a mentesítésről. A [végrehajtási rendelet] pedig kizárólag egészségügyi indokból tette lehetővé a
mentesítést: "A kötelező védőoltás alól mentesíteni kell azokat a személyeket, akiknek testi állapotát vagy
meglevő betegségét a védőoltás károsan befolyásolná."
Kétségtelen, hogy a gyermekek számára kötelező védőoltások [...] szabályozása másoknál jelentősebb
sérelmet okozott azoknak a szülőknek, akiknek határozott lelkiismereti, illetve vallási meggyőződésével
ellentétes a védőoltás. Az alkotmányos demokráciákban vissza-visszatérő kérdés, hogy az állampolgárok
mentesülhetnek-e lelkiismereti, illetve vallási nézeteikre hivatkozva olyan törvények alól, amelyek általános
kötelezettségeket fogalmaznak meg. (Vallási szertartáshoz használhatnak-e bódító hatású szereket;
viselhetnek-e a vallás által megkívánt öltözéket a hadseregben; eltérhetnek-e a házassági és családi
kapcsolatokra vonatkozó szabályoktól, például a monogámiától? stb.) Az ilyen szabályozásban megjelenő
alapjog-korlátozás arányosságának mérlegelésekor az úgynevezett "összehasonlító teherpróba" eltér azok
esetében, akiknek - többletként - a lelkiismereti és vallásszabadságát is korlátozzák a rendelkezések.
Egyfelől tekintetbe kell venni azt a jogállami alapelvet, hogy mindenki ugyannak a jogrendnek jogosultja és
kötelezettje, vagyis a jogszabályok mindenkire vonatkoznak, mégpedig úgy, hogy a jognak mindenkit
egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie. Másfelől szem előtt kell tartani, hogy az
alkotmányos demokrácia egyik értéke a politikai közösségen belüli sokszínűség, az egyének és közösségeik
szabadsága és autonómiája. Ezért általánosságban nem mondható ki sem az, hogy a lelkiismereti, illetve a
kultuszszabadság miatt mindig kivételt kell tenni az általános törvények alól, sem az, hogy a törvények uralma
teljesen kiterjed a vallási közösség belső életére.
A különböző, egymással olykor versengő alkotmányossági szempontok miatt mindig csak a konkrét ügyben
felmerülő alkotmányjogi kérdés kapcsán állapítható meg, hogy a kultuszszabadságra tekintettel indokolt-e
kivételt tenni az általános törvények alól. A döntésnél meghatározó jelentősége van - egyebek mellett - annak,
hogy az igényelt kivétel szorosan kapcsolódik-e hittételhez, vallási szertartáshoz; a kivételes szabályozás nem
járhat-e mások, így a vallási közösségen kívüli személyek jogainak sérelmével. Vagyis a konkrét körülmények
vizsgálata alapján állapítható meg annak indokoltsága, hogy az érintettek mentesüljenek az általános
kötelezettségek alól, illetve, hogy az állam "lehetővé tegye - ésszerű keretek között - az alternatív magatartást."
[...]
Az Alkotmánybíróság a támadott szabályozás alkotmányosságának megítélésekor különös jelentőséget
tulajdonít annak, hogy jelen ügyben nem az a kérdés, hogy döntésképes felnőttek visszautasíthatják-e a saját és
mások egészségét védő oltásokat, hanem az, hogy megtehetik-e ezt gyermekeik nevében. A különbség azért
alapvető, mert [...] nemcsak a családnak, hanem az államnak is biztosítania kell a gyermekek számára azt a
védelmet és gondoskodást, amely a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődésükhöz szükséges. Ezért az
államnak akár a szülőkkel szemben is védelmeznie kell a gyermekek önálló érdekeit. Mivel a védőoltások az
érintett egyén és a társadalom többi tagjának egészségét védik, a gyermekeknek érdekük fűződik ahhoz, hogy
megkapják az életkorhoz kötött védőoltásokat. Továbbá a gyermekközösségek tagjainak érdekük fűződik
ahhoz, hogy a közösség tagjai minél nagyobb számban legyenek immunizáltak.
A jelen ügyben vizsgált szabályozás további sajátossága, hogy bár következményeit tekintve hátrányosan
érinti azokat, akiket lelkiismereti, illetve vallási meggyőződésükkel ellentétes cselekvésre kényszerít, de
- 100/101 -
a szabályozás igazolása megfelel az állam [...] semlegességére vonatkozó követelménynek. Ugyanis [az
egészségügyi törvény és végrehajtási rendelete] rendelkezései nem világnézetek vagy hittételek
igazságtartalmának elfogadásán alapulnak, vagyis nem egy hittételt részesítenek előnyben egy másik hittétellel
szemben, hanem természettudományos alapokon álló indokok alapján - világnézetre tekintet nélkül -
mindenkire egyformán kötelező szabályokat tartalmaznak.
Mindezek mellett jelentősége van annak is, hogy a védőoltási kötelezettség nemcsak bizonyos világnézeti
meggyőződést valló személyek, hanem minden kötelezett számára fizikai és lelki tehertételt jelenthet. Ez az
általános kötelezettség akkor ér célt, ha a társadalom immunizált tagjainak száma nem csökken egy kritikus
pont alá. Ezért a jogalkotó - tudományos felmérések és előrejelzések alapján - mérlegelheti, hogy nem
jelentene-e jelentős veszélyt a járványügyi célokra az olyan szabályozás, amely vallási, világnézeti alapon
kivételt enged.
Végezetül az Alkotmánybíróság tekintetbe vette azt is, hogy a kötelező védőoltásokat lelkiismereti, illetve
vallási okból elutasítók egy része nem általában a védőoltások beadását ellenzi, hanem meghatározott
összetételű oltóanyagokat kifogásol. (Hasonlóan az emberi vér transzfúziójának elutasításához.) Ha többféle
oltóanyag áll rendelkezésre, akkor lehetőség van az "ésszerű keretek közötti alternatív magatartásra" más
összetételű oltóanyagok használatával.
A fenti szempontokat figyelembe véve az Alkotmánybíróság úgy foglalt állást, hogy nem ellentétes a
[lelkiismereti és vallásszabadsággal és a szülők nevelési jogával], hogy [...] a szülők lelkiismereti, illetve
világnézeti okból nem tagadhatták meg gyermekeik védőoltását.

27. Abortusz
↑ [252]-[255]
§ a magzati élet védelméről szóló 1992. évi LXXIX. törvény
Az Alkotmánybíróság először 1991-ben foglalkozott a terhességmegszakítás alkotmányosságával. Az első
abortuszhatározatban [64/1991. (XII. 17.) AB határozat] alkotmányellenesnek minősítette a
terhességmegszakítás rendeleti szintű szabályozását, és megsemmisítette azokat. A testület emellett ki is
jelölte az abortusz szabályozásának alkotmányos kereteit. Az Országgyűlésnek erre figyelemmel kellett
megalkotnia a magzatvédelmi törvényt. Az 1992-es törvény később ugyancsak az Alkotmánybíróság elé
került alkotmányossági felülvizsgálatra.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Vázolja fel, hogy az abortusz esetén milyen jogok és értékek versengenek egymással!
2. Mi az alkotmányos indoka annak, hogy a terhességmegszakításról kizárólag törvényben lehet
rendelkezni?
3. Milyen érvelési lépések mentén állapította meg az Alkotmánybíróság, hogy a magyar jogrendszer a
magzatot nem tekinti alapjogi jogalanynak?
4. A magzatvédelmi törvény hogyan differenciál a terhesség szakaszai között? Mely szakaszban milyen
okból engedi meg a törvény a terhesség megszakítását? Mely okokban jut kifejezésre a terhes nő
önrendelkezési joga?
5. Mit jelent a súlyos válsághelyzet fogalma? Hogyan definiálja a magzatvédelmi törvény? Az
Alkotmánybíróság szerint elvileg ki dönthet a súlyos válsághelyzet fennállásáról?
A törvényi szabályok értelmében a hatályos jog szerint ki dönt a súlyos válsághelyzet fennállásáról?
6. Mit jelent az állam objektív életvédelmi kötelezettségének fogalma? Mit jelent, hogy az életvédelmi
kötelezettség nem abszolút jellegű? A magzatvédelmi törvény mely szabályaiban jut érvényre jelenleg az
állam objektív életvédelmi kötelezettsége? Mely szabályok azok, amelyek kifejezetten a súlyos
válsághelyzetre hivatkozással szemben védik a magzati életet?

Az Alkotmánybíróság második abortuszhatározata [48/1998. (XI. 23.) AB

határozat]
Az Alkotmánybíróság az [első abortuszhatározatban] formai okból, a szabályozás rendeleti szintje miatt
alkotmányellenesnek minősítette és megsemmisítette a terhességmegszakításról szóló [rendeleteket és a
rendeletalkotásra vonatkozó törvényi felhatalmazásokat]. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az
- 101/102 -
abortuszt minden esetben törvényben kell szabályozni. A terhességmegszakítás szabályozásával ugyanis a
törvényhozó egyszersmind a magzat jogalanyiságáról is dönt, ez pedig csak törvényben történhet. [...]
[N]em minden, az alapjogokkal való összefüggés követeli meg a törvényi szintű szabályozást. Valamely
alapjog tartalmának meghatározása és lényeges garanciáinak megállapítása csakis törvényben történhet,
törvény kell továbbá az alapjog közvetlen és jelentős korlátozásához is. Az alapjogokkal való közvetett és távoli
összefüggések esetén azonban elegendő a rendeleti szintű szabályozás is. Természetesen igen közelről érinti
az abortusz szabályozása az anya önrendelkezési jogát, és érintheti más jogait is, például az élethez és
egészséghez való jogát. Az abortusszal kapcsolatban azonban alapvetően az követeli meg a törvényi szintű
szabályozást, hogy ezzel minden esetben a magzat alapjogi státuszáról is állást kell foglalni. Az anya
önrendelkezéshez és egészséghez való jogáról való rendelkezés is emiatt igényel minden esetben törvényi
formát [...]
 Az Alkotmánybíróság az [első aboruszhatározatban] részletesen kifejtette, hogy a terhességmegszakítás
szabályozása során a törvényhozónak (esetleg az alkotmányozónak) abban az előkérdésben kell döntenie, hogy
a magzat ember-e, rendelkezik-e jogalanyisággal, azaz kiterjedjen-e az ember jogi fogalma a születés előttre,
egészen a fogantatásig. Az Alkotmánybíróság megállapította: az Alkotmány rendelkezései nem adnak kifejezett
eligazítást a tekintetben, hogy a magzat jogalany-e, és a kérdés az Alkotmány értelmezésével sem dönthető el.
Az Alkotmányból nem következik, hogy a magzat jogalanyiságát el kellene ismerni, de az sem, hogy ne lehetne
a magzatot jogilag embernek tekinteni. [...]
Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy noha a Magzatvédelmi törvény nem rendelkezik kifejezetten a
magzat jogalanyiságáról, a terhességmegszakítás e törvényben foglalt szabályozásával az Országgyűlés
implicite azt juttatta kifejezésre, hogy szerinte a magzat jogilag nem ember. Az Alkotmánybíróság ugyanis az
[első abortuszhatározatban] részletesen kimutatta, hogy a művi terhességmegszakítás bármely szabályozása
magában foglalja a magzat jogalanyiságáról, és ebből folyóan a magzat élethez való alanyi jogáról való döntést
[...]. Minden olyan szabályozásnak, amely a terhesség megszakítását az olyan eseteken túl is megengedi,
amelyekre nézve a jog eltűri az emberi életek közötti választást, szükségképpen azon kell alapulnia, hogy a
magzat jogilag nem ember, nem jogalany [...]. A magzat továbbra sem jogalany az Alkotmány [...] értelmében.
Életét és méltóságát nem illeti meg ezért az az abszolút védelem, ami [...] a már megszületett embert megilleti.
A magzat jogalanyiságának el nem ismerése azonban nem jelenti azt, hogy a magzati élet nem élvez
alkotmányos védelmet. [...E]bben az esetben is megilleti a magzatot az a - nem abszolút - védelem, amelyet az
élethez való jogból [...] következően az állam a megfogant, keletkezőben lévő emberi életnek is nyújtani köteles.
[...]
Az Alkotmánybíróság már [az első abortuszhatározatában] kimondta: ha az alkotmányozó vagy a
törvényhozó úgy dönt, hogy a magzat jogilag nem ember, vagyis nem jogalany az Alkotmány [...] értelmében, és
ezért nem illeti meg az élethez és a méltósághoz való alanyi jog, akkor az Alkotmánnyal összhangban nemcsak
lehetséges, de mellőzhetetlen is a magzati élet védelmére vonatkozó állami kötelesség, valamint az
Alkotmányban meghatározott és védett más értékek meghatározása és mérlegelése az anya önrendelkezési
jogával és egyéb alapjogaival szemben.
Az Alkotmánybíróság megerősíti, hogy az Alkotmány [...] "az állam elsőrendű kötelességévé" teszi az emberi
élet védelmét. Az állam kötelessége az alapvető jogok "tiszteletben tartására és védelmére" nem merül ki
abban, hogy tartózkodnia kell megsértésüktől, hanem magában foglalja azt is, hogy gondoskodnia kell az
érvényesülésükhöz szükséges feltételekről. Az államnak az egyes alanyi alapjogok biztosítása mellett az azokkal
kapcsolatos értékeket és élethelyzeteket önmagukban is, azaz nem csupán az egyedi igényekhez kapcsolódóan
védenie kell, mégpedig úgy, hogy azokat a többi alapjoggal összefüggésben értékeli. Az állam ezért az
alapjogból folyó alanyi jog által védett körön túlmenően is meghatározhatja ugyanazon alapjog objektív,
intézményes védelmi körét.
[...A]z élethez való alanyi joggal közvetlenül összekapcsolódó, annak tényleges előfeltételét képező magzati
élet védelmére az állam védelmi kötelessége külön nevesítés nélkül kiterjed. Az élethez való jog alanyi és
intézményvédelmi oldala közötti kapcsolat éppen a terhességmegszakítás (és szabályozása) vonatkozásában a
legközvetlenebb: itt ugyanis - biológiailag és etikailag - mindig egyedi életről van szó.
Az egyes emberek élethez való alanyi joga saját életük biztosítására szolgál. Az élethez való jogból az
államnak nem csupán az a kötelessége keletkezik, hogy az egyes emberek élethez való alanyi jogát ne sértse
meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel gondoskodjék, hanem általában az
emberi életet és létfeltételeit is védenie kell. Az emberi élet védelme pedig nem korlátozható a jogalanyisággal
felruházott, megszületett ember életére. Az egyedi emberi élet ugyanis a fogantatástól kezdve folyamatos.
Ugyanazon individuális emberi életről van szó, amelynek egyes szakaszait a hatályos jog, elsősorban a
jogalanyiság szempontjából - alkotmányosan nem kényszerítően, de megengedetten - eltérően minősíti. Az
állam életvédelmi feladata minőségileg más, mint az élethez való egyéni alanyi jogok védelmének összeadása;
"az emberi élet" általában - s következésképpen az emberi élet mint érték - a védelem tárgya. Ezért az állam
objektív, intézményes életvédelmi kötelessége kiterjed a keletkezőben lévő emberi életre is. Ez a kötelesség -
ellentétben az élethez való alanyi joggal - nem abszolút. Ezért
- 102/103 -
lehetséges, hogy vele szemben más jogokat - így az anya egészséghez való, vagy önrendelkezési jogát -
mérlegelje a törvényhozó.
 [...] Ha tehát a törvényhozó nem ismeri el a magzat jogalanyiságát, a terhességmegszakítás feltételeinek
megállapításakor nem hagyhatja figyelmen kívül a szabályozás tartalmának meghatározásánál irányadó -
esetenként egymással szembenálló - jogokat és kötelességeket: így mérlegelnie kell az anya önrendelkezéshez,
élethez és testi épséghez való jogát éppúgy, mint az élethez való jogból folyó, a magzatra is kiterjedő állami
életvédelmi kötelességet.
Nem lenne ezért alkotmányos a teljes abortusztilalom. Hasonlóképpen nem lenne alkotmányos, ha a
szabályozás kizárólag az anya önrendelkezési jogát venné tekintetbe. A magzat életének védelme annak
megfoganásától kezdve állami kötelesség, tehát a terhesség kezdeti szakaszában sem lehet egyedül az anya
önrendelkezési joga irányadó. Az államnak az élet védelmére vonatkozó objektív kötelességéből következik,
hogy az állam alkotmányosan nem engedheti meg a megfelelő indok nélküli abortuszt. Különösen szükséges az
indokoltság azért, mert az abortusz esetében az állam életvédelmi kötelessége nem névtelen statisztikai
kockázat elhárítását vagy elosztását szolgálja, hanem keletkezőben lévő egyedi emberi élet szándékos
megsemmisítéséről van szó [...]. Ez az individualitás akkor is fennáll, ha óvatosságból "potenciális emberi
életről" beszélünk. [...] Ezzel válik egyáltalán lehetővé a magzati élettel szemben az anya önrendelkezési
jogának mérlegelése; de e mérlegelés során az állam objektív és nem abszolút életvédelmi kötelessége által
alkotmányosan védett értékek súlya egy pillanatra sem téveszthető szem elől. [...]
Az indítványok azt állítják, hogy az Országgyűlés az Abh.-ban meghatározott és fent összefoglalt mérlegelést
nem az Alkotmánynak megfelelően végezte el akkor, amikor a Magzatvédelmi törvényben [...] lehetővé tette a
terhesség megszakítását az állapotos nő súlyos válsághelyzete esetén, és [...] e súlyos válsághelyzetet más által
ellenőrizhetetlenül, kizárólag a terhes nő nyilatkozata alapján fennállónak tekinti. [...]
A terhes nő "súlyos válsághelyzete" az abortusz szabályozásában több ország jogrendjében is használatos
ismérv, jelentése és funkciója azonban más-más lehet. Általában megállapítható, hogy a súlyos válsághelyzet
voltaképpen az arányosság kritériumának az abortusz sajátos tényállására alkalmazott konkretizálása. Ha
valamely jog - mint az európai jogok általában - a magzati élet védelmére fennálló állami kötelességből vagy -
kivételesen - a magzat élethez való saját jogából indul ki, amelyet azonban az anya önrendelkezési joga
korlátozhat, akkor a magzat életvédelmének korlátozását az anya joga által az teszi arányossá, hogy a
terhesség kihordása, vagyis a magzat védelmének (másutt: jogának) érvényesítése olyan megterhelést
jelentene a várandós nő számára, amely lényegesen nagyobb annál, mint ami normális esetben a terhességgel
együtt jár, úgy hogy a terhesség folytatása a nőtől nem várható el. Tágabb értelemben valamennyi klasszikusan
elismert indikáció "súlyos válsághelyzet": az anyát illetően az orvosi és az etikai, a magzat vonatkozásában a
genetikai-teratológiai indikáció. Szűkebb értelemben azonban - az újabb keletű és nem vita nélküli - szociális
indikációt fedi a válsághelyzet elnevezés. Hogy az anya élethelyzete megnehezülésének a három másik
terhességmegszakítási ok súlyával fel kell-e érnie, hogy a társadalmi ellehetetlenülés állítását a jog mennyire
köti objektív tényállásokhoz és teszi ellenőrizhetővé, országonként változhat, s mint arra az Alkotmánybíróság a
válsághelyzet ellenőrizhetősége kapcsán alább vissza fog térni - lényeges átalakuláson megy is keresztül. A
lényeg azonban változatlan: a terhes nő állapotáról van szó, az ő jogának érvényesülését igazolja a "súlyos
válsághelyzet" a magzat "jogával" vagy alkotmányosan védett jogi helyzetével való konfliktusban. [...]
A Magzatvédelmi törvény 12. § (6) bekezdésének második mondata szerint a súlyos válsághelyzet fennállását
az állapotos nő a kérőlap aláírásával igazolja. A Vhr. 9. § (3) bekezdése szerint pedig e nyilatkozat tartalmával
vagy valódiságával kapcsolatban a Családvédelmi Szolgálat munkatársának - aki a terhességmegszakítás
törvényi feltételeit megállapítja - mérlegelési joga nincs.
Az idézett rendelkezések alapján tehát a súlyos válsághelyzetre alapított abortusz kizárólag az állapotos nő
állítása alapján, az okok megnevezése és ellenőrzése nélkül elvégzendő. A Magzatvédelmi törvénynek ez a
megoldása összhangban van az abortuszjog változásának egyik fontos kortársi irányzatával, amely önmagában
nézve kétségkívül a terhes nő jogait erősíti a magzatvédelem kárára. Az azonban csakis az abortusz
szabályozásának egészét tekintve ítélhető meg, hogy az ilyen indikáció elismerése az ütköző alkotmányos
jogok, állami kötelességek és alkotmányos értékek közötti egyensúlyra milyen hatással van. [...]
[A] magyar Alkotmányból az Alkotmánybíróság felfogása szerint - abban az esetben, ha a magzat
jogalanyiságát a jog nem ismeri el - eleve az következik, hogy a nő méltósághoz és magánélethez való joga a
magzati élet védelmére fennálló állami kötelességgel szembesítve kerüljön mérlegelésre. A nő jogaival
szemben a mérleg másik serpenyőjében mindig az állam életvédelmi kötelessége van, amelynek ez esetben
egyedi magzati élet szándékos megsemmisítése ellen kell védelmet nyújtania. A kettő konfliktusa során a nő
magánszférához és méltóságához való jogának nem aránytalan korlátozása, ha a törvény a súlyos
válsághelyzet mibenlétének feltárására kötelezi. [...] Ha a jog a magzati élet védelmében a nő súlyos
válsághelyzetét értékeli, a nő emberi méltósághoz való jogának védelméről, s különösen a potenciális sérelem
enyhítéséről számos részletszabállyal gondoskodni lehet az indikációk és a terhességmegszakítás
engedélyezésére szolgáló eljárás törvényi kialakításában.
A súlyos válsághelyzet indikációján belül ugyanis sok olyan tipikus tényállást fogalmazhat meg a törvény,
- 103/104 -
amelyekre hivatkozni nem "megalázó". Ezek esetében az abortusz feltételeit vizsgáló szervnek nem kell a
válsághelyzetet megítélnie (azt már elvégezte a törvényhozó), hanem csupán a tények - legtöbbször formális -
ellenőrzésére szorítkozik. [...]
Az általános válság-indikáció és az elbírálásáról való lemondás hatása önmagában a határidős megoldás, azaz
az első 12 hétben a terhes nő kívánságára minden további feltétel vagy mérlegelés nélkül elvégzendő abortusz
bevezetésével ér fel. [...] Azt az Alkotmánybíróság már az [első abortuszhatározatban] levezette az
Alkotmányból, hogy a terhesség megszakítására nincs és nem lehet az anyának alkotmányos joga abban az
értelemben, hogy a terhesség akár korai szakában is feltétel nélkül rendelkezne a magzat élete felett. Ezért a
terhességmegszakításról szóló törvénynek világosan kifejezésre kell juttatnia: a terhességmegszakítás az
államnak a magzati élet védelmére irányuló alkotmányos kötelességével ütközik, csupán kivételesen,
aránytalan sérelmük esetében érvényesülhetnek vele szemben az anya jogai (az élethez, egészséghez való jog,
illetve az anya személyiségi joga). Ennek az elvi álláspontnak a kifejezésére szolgál a súlyos válsághelyzet
indikációja.
Ha a válsághelyzet ellenőrizhetőségét a jog feladja, az ezzel kieső védelmet másutt pótolnia kell. [...]
Az Alkotmánybíróság kifejtette, hogy a súlyos válsághelyzetnek a Magzatvédelmi törvény szerinti
szabályozása az anya önrendelkezési jogával és a magánszférához való jogával éppúgy összeegyeztethető, mint
ahogy az ellenőrizhető indikációk sem állnak ezekkel ellentétben. A magzati élet védelmére irányuló állami
kötelességgel azonban nem fér össze, hogy a súlyos válsághelyzet fennállását az állapotos nő csupán a kérőlap
aláírásával igazolja [12. § (6) bekezdés], s hogy a nyilatkozat tartalmával, illetőleg valódiságával kapcsolatban a
Családvédelmi Szolgálat munkatársának, aki a törvényi feltételek fennállását megállapítja, mérlegelési joga
nincs [Vhr. 9. § (3) bekezdés]. Ezek a rendelkezések önmagukban nézve nem nyújtják az Alkotmánybíróság
alkotmányértelmezése által megkívánt minimális védelmet sem a magzatnak, sőt semmilyen védelmet nem
biztosítanak, mert a szabályozás kizárólag az anya önrendelkezési jogára van tekintettel. [...]
Kérdés, hogy az egymással ütköző alkotmányos jog és védett érték helytelen mérlegeléséből keletkezett
alkotmányellenességet nem orvosolják-e a Magzatvédelmi törvény egyéb rendelkezései, amelyek esetleg a
magzati életnek olyan védelmet adnak, amely mindkét érdek szükséges figyelembevételével az alkotmányos
egyensúlyt helyreállítja (vagy legalább a magzat alkotmányosan megkívánt minimális védelmét nyújtja). Ilyen
feladatot - az abortuszjog külföldi változásai szerint - a célzott és folyamatos tanácsadás és más, a magzat
megtartását segítő intézkedések együttese láthat el. [...]
A törvényhozónak több lehetősége van a Magzatvédelmi törvény alkotmányossá tételére.
1. Ezek közül az egyik lehetőség, hogy az Alkotmánybíróság által megállapított alkotmányellenességi okokat
úgy küszöböli ki az Országgyűlés, hogy [...] a súlyos válsághelyzet fennállását ellenőrizhetővé teszi. [...] A súlyos
válsághelyzet így visszaállított ellenőrizhetősége szempontjából a nő személyiségi jogait kímélő megoldás a
válsághelyzet egyes tipikus tényállásainak példálózó jellegű törvénybe foglalása.
2. A törvényhozó másik lehetősége, hogy továbbra is lemond a súlyos válsághelyzet indikációjának
ellenőrzéséről, és a magzattal szemben fennálló életvédelmi kötelessége ellátásához új eszközt keres. [...] Ez
elsősorban az állapotos nővel való együttműködésre, krízishelyzetében való megsegítésére irányul, azzal a
törekvéssel, hogy az anya a magzatát megtartsa. Ehhez megfelelő pszichikai, orvosi, de nem utolsósorban
szociális és anyagi segítséget is kell biztosítani. [...]
a) Az ellenőrizetlen indikációjú terhességmegszakítás esetén akkor várható az, hogy a nő bizalommal
forduljon a tanácsadó szolgálathoz, ha nem törvényi tényállások teljesítésére kell koncentrálnia, hanem
lelkiismereti és élethelyzetbeni konfliktusa megoldásához várhat segítséget. A semleges információ ehhez nem
elég. Az államnak alkotmányos kötelessége, hogy az anya előtt a gyermek megtartásának és felnevelésének
perspektíváit megnyissa. Az erre a célra irányuló, kötelező tanácsadás alkalmas arra, hogy annak révén az
állam az ellenőrizetlen indikáció elismerése mellett is eleget tegyen életvédelmi kötelességének.
 A tanácsadás nem korlátozódhat egyszeri alkalomra, készen kell állnia arra, hogy a válsághelyzetben hozzá
forduló anyát a terhesség egész tartama alatt támogassa, s a szülést követően is segítse. A tanácsadó
szolgálatnak ugyancsak fel kell kínálnia segítségét az abortuszon átesett nő számára is. [...]
Az ilyen tanácsadás elvileg nem korlátozza aránytalanul az anya magánszféráját, és nem sérti lelkiismereti
szabadságát. [...] A tanácsadásnak segítenie kell abban, hogy a leendő anya felelősségét átérezve, tudatosan
döntsön magzata megszüléséről vagy terhessége megszakításáról. A terhességmegszakításra vonatkozó
információkat is teljeskörűen hozzáférhetővé kell tenni. Az állam nem hozhat senkit olyan helyzetbe, amely
meghasonlásba vinné önmagával, azaz amely összeegyeztethetetlen a személyiséget meghatározó valamely
lényeges meggyőződésével [...]. Mindebben segíthet a névtelenség megtartása - a terhességmegszakításra
jogosító igazolás kiadásáig - a tanácsadás során. A tanácsadáson való kötelező részvétel a nő lelkiismereti
szabadságát nem sérti aránytalanul, nem hozza meghasonlásba önmagával, különös tekintettel arra is, hogy a
részvételen túl további együttműködési kötelessége nincsen.
Az eredmény tekintetében a tanácsadásnak tehát az egyértelmű magzatvédelmi irányultság mellett is
nyitottnak kell maradnia, tiszteletben tartva a nő említett jogait. [...]
- 104/105 -
b) Amennyiben az állam - a tanácsadás után - ellenőrizhető indikáció nélkül is lehetővé teszi és nem bünteti
az abortuszt, életvédelmi kötelességéből folyóan nem mondhat le alkotmányosan más jogkövetkezmények
alkalmazásáról. Ilyen például a terhességmegszakítás orvosi költségeinek teljes körű viselése a terhes nő által.
c) Mivel a tanácsadás - amely az állapotos nőnek a felelős döntés meghozásához ad segítséget úgy, hogy
konfliktusának megoldásában támaszt nyújt - nyomást semmiképpen sem gyakorolhat, gondoskodni kell arról
is, hogy a nőt megvédje a környezete részéről kifejtett ellenkező irányú nyomástól is. [...]

28. Életvégi döntések

↑ [256]-[258]
§ az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény 15. § (1)-(2) bekezdés, 20. § (3)-(8) bekezdés, 22-23. §; az
egyes egészségügyi ellátások visszautasításának részletes szabályairól szóló 117/1998. (VI. 16.) Korm.
rendelet 3-9. §
Az egészségügyi törvény 1997-es megalkotásakor a törvényhozó - szigorú garanciák beiktatása mellett -
elismerte a betegek jogát az életmentő, életfenntartó kezelések visszautasítására. Nem tette ugyanakkor
lehetővé az életvégi döntések más formáit (az asszisztált öngyilkosságot, illetve az eutanáziát). A törvény
elfogadása óta több indítvány kérte az Alkotmánybíróságtól az életvégi döntéseket korlátozó egyes
törvényi szabályok megsemmisítését. Az indítványok alapján eddig két alkotmánybírósági határozat
született a témakörben: először 2003-ban, majd 2014-ben.

A) Az Alkotmánybíróság első határozata az életmentő, életfenntartó ellátás

visszautasításáról [22/2003. (IV. 28.) AB határozat]
2003-ban meghozott határozatában az Alkotmánybíróság - alapjogsérelem hiányában - minden olyan
indítványt elutasított, amely az egészségügyi törvény életvégi döntéseket korlátozó rendelkezését támadta.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Az Alkotmánybíróság határozata értelmében az, hogy a szenvedő beteg halálba segítése büntetendő,
nem sérti az emberi méltósághoz való jogot. Milyen érvre alapozta ezt a megállapítását az
Alkotmánybíróság az eutanázia (a haldokló beteg kérésére a beteg aktív halálba segítése) vonatkozásában?
2. Kik élhetnek a szabályozás alapján az életmentő, illetve életfenntartó kezelés visszautasításának jogával?
A szabályozás szerint milyen eljárási feltételek teljesülésétől függ a visszautasításra irányuló nyilatkozat
érvényessége?
3. Az Alkotmánybíróság az alapjogi teszt alapján szükséges korlátozásnak ítélte az életmentő, életfenntartó
kezelés visszautasításának törvényi feltételrendszerét. Milyen legitimként elismert célok igazolják ezeknek
a korlátoknak a szükségességét az Alkotmánybíróság szerint? Melyik törvényi feltétel melyik legitim cél
elérését szolgálja? Rendelje az egyes jogszabályi feltételeket az Alkotmánybíróság által meghatározott
legitim célokhoz!
4. Milyen szempontokra, érvekre alapozta az Alkotmánybíróság azt a megállapítását, hogy az életmentő,
életfenntartó kezelés visszautasításának törvényi feltételrendszere arányos az elérni kívánt céllal? Gyűjtse
ki ezeket a szempontokat, érveket a határozatból!
IV.
5. [...] Az emberi méltósághoz való jog különféle aspektusai közül az Alkotmánybíróság alapvetően az embert
megillető önrendelkezési jogot tekinti az emberi méltósághoz való jog azon megfogalmazásának, melynek
alapján állásfoglalását ki kell alakítania az indítványok által érintett alkotmányossági kérdésekben.
6. Az indítványokban felvetett kérdéseket az élethez való jog, illetőleg az emberi méltóság részét képező
önrendelkezési jog szempontjából vizsgálva az Alkotmánybíróságnak a következő az álláspontja:
6.1. A gyógyíthatatlan beteg döntése arról, hogy életének a rá váró szenvedésekkel teli hátralévő részét nem
akarja végig élni, a beteg önrendelkezési jogának része [...]. A saját haláláról való döntés ugyanis mindenkit
- 105/106 -
megillet, függetlenül attól, hogy egészséges vagy beteg, és ha beteg, betegsége az orvostudomány szerint
gyógyítható-e vagy nem. Egyebek mellett ebből is következik, hogy eltérően a régebbi koroktól, [...] a korszerű
jogrendszerek, így a magyar jog sem tilalmazza az öngyilkosságot, csak az ahhoz nyújtott segítséget bünteti. A
világnézeti szempontból semleges alkotmányos alapokon álló jogrendszer ugyanis sem helyeslő, sem
helytelenítő álláspontot nem foglalhat el az ember saját életének befejezését elhatározó döntésével
kapcsolatban; itt olyan szféráról van szó, melytől az államnak főszabályként távol kell magát tartania. Az állam e
körben csak annyiban jut szerephez, amennyiben ezt az élethez való jogra vonatkozó intézményvédelmi
kötelezettsége elkerülhetetlenül szükségessé teszi.
6.2. A fentiekből az Alkotmánybíróság álláspontja szerint két következtetés adódik.
Egyrészt az, hogy a gyógyíthatatlan beteg arra vonatkozó elhatározása: életét akár fájdalmainak,
szenvedésének megrövidítése érdekében, akár más meggondolásból nem kívánja végig élni, ezért
visszautasítja az életben tartásához feltétlenül szükséges orvosi beavatkozást, önrendelkezési jogának olyan
része, melynek gyakorlását a törvény más alapjog védelméhez elkerülhetetlenül szükséges mértékben
korlátozhatja ugyan, de nem vonhatja el. Alkotmányossági megítélés tárgya legfeljebb ezen önrendelkezési jog
korlátozásának indokoltsága lehet, például az, hogy a törvény e lehetőséget a várandós anyáknak nem
biztosítja, illetőleg hogy a jog gyakorlását bizonyos eljárási követelmények teljesítésétől teszi függővé.
Másrészt az, hogy a gyógyíthatatlan betegnek az a kívánsága, hogy életének nem pusztán az életfenntartó,
életmentő orvosi beavatkozás visszautasításával, hanem az orvos tevőleges segítségével vessen véget,
alkotmányossági megítélés szempontjából már nem tekinthető az életével, illetőleg halálával kapcsolatos
önrendelkezési joga olyan részének, melyet a törvény más alapjog védelme érdekében akár teljes egészében is
ne vonhatna el. Ebben az esetben ugyanis más személy: a beteg orvosa is cselekvő részesévé válik annak a
folyamatnak, melynek során a beteg az élete befejezésének a méltóságával összeegyeztethető módját
választja. Az orvos szerepe nem csak a beteg elhatározásának a teljesítésében áll; a kezelőorvos
szükségképpen közreműködik, gyakran meghatározó módon, már a beteg döntésének kialakításában is, annak
folytán, hogy felvilágosítást ad részére betegségének természetéről, várható lefolyásáról, életkilátásairól, a
betegséggel járó fájdalom vagy szenvedés enyhítésének lehetőségéről. [...]
V.
Az Alkotmánybíróság megállapítja: az életmentő, életfenntartó orvosi beavatkozás beszüntetése, valamint a
beteg halálba segítése a gyógyíthatatlan beteg óhajának hiányában éppen azt az elemet - a beteg
beleegyezését - iktatná ki az életmentő, életfenntartó beavatkozás folytatására, illetőleg beszüntetésére
vonatkozó döntéséből, mely kapcsolatot teremtene az élet folytatása vagy befejezése közötti választás és a
beteg önrendelkezési joga között. Ezekben az esetekben ugyanis nem a beteg, hanem más - az orvos - döntené
el, mi egyeztethető össze a beteg emberi méltóságával, és mi nem. Holott az emberi méltósághoz való joggal
kapcsolatos eddigi határozataiban [...] az Alkotmánybíróság egyértelművé tette, hogy a betegeket e mivoltukra
tekintettel megillető jog az emberi méltósághoz önrendelkezési jogukon keresztül érvényesül. [...]
Következésképpen az, hogy a törvény tiltja, illetőleg büntetni rendeli, ha az orvos vagy más a gyógyíthatatlan
beteg erre vonatkozó kívánsága nélkül vet véget életének, még ha ezt szándéka szerint a beteg emberi
méltóságának megóvása érdekében tenné is, nincsen közvetlen alkotmányos összefüggésben a gyógyíthatatlan
beteg önrendelkezési jogával. Ezzel kapcsolatban az Alkotmánybíróság arra is rámutat, hogy ezt - amint ez a
nemzetközi áttekintésből is kitűnik - a korábbi tilalmak oldására leginkább törekvő államok törvényhozása sem
teszi lehetővé. [...]
VII.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az, hogy jogszabály tilalmazza: a gyógyíthatatlan betegségben
szenvedő személy kívánságára az orvos - valamely szer vagy készítmény beadásával, rendelkezésére
bocsátásával vagy más módon - cselekvőleg idézze elő halálát, az önrendelkezési jognak [...] korlátozása.
Ugyancsak e jog korlátozása, hogy jogszabály a gyógyíthatatlan betegeknek az életfenntartó, életmentő orvosi
beavatkozás visszautasítására vonatkozó jogának gyakorlását a törvényben meghatározott feltételekhez köti.
Az Alkotmánybíróság alábbiakban azt tekintette át, hogy e korlátozások megfelelnek-e az alapjogok
korlátozásához megkívánt alkotmányos követelményeknek.
VIII.
Az Alkotmánybíróság először azt vizsgálta: megalapozott-e az indítványozóknak azon állítása, mely szerint az
a jogszabályi tilalom, hogy a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő személy kívánságára az orvos cselekvőleg
idézze elő halálát, e beteget megillető önrendelkezési jog alkotmányellenes korlátozásának minősül.
- 106/107 -
1. Az Alkotmánybíróság számos határozatában alakította ki azokat az ismérveket, amelyeknek valamely
alapjog törvényi korlátozásának eleget kell tennie ahhoz, hogy kielégítse a jogkorlátozás alkotmányos feltételeit
[...]. Az Alkotmánybíróság állandó ítélkezési gyakorlata szerint nem tekinthető az alapjog alkotmányellenes
korlátozásának többek között az, ha a korlátozást másik alapjog védelme elkerülhetetlenül szükségessé teszi,
és a korlátozással okozott sérelem egyensúlyban van az adott szabályozási cél fontosságával, így azzal arányos.
2. Az indítványok által sérelmezett alapjog-korlátozás alkotmányossági vizsgálatánál az Alkotmánybíróság azt
tartja kiinduló pontnak, hogy a súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő személyekkel kapcsolatban az e
betegek helyzetéből (állapotából) adódóan az állam életvédelmi kötelezettségének különleges hangsúllyal kell
érvényesülnie. Ezt az indokolja, hogy kiváltképpen a gyógyíthatatlan betegség előrehaladott szakaszában lévő,
általában hosszadalmas betegségtől megviselt, érdekeik érvényesítésére ezért is csökkent mértékben képes
személyek az élet és a halál közötti választásuk során fokozott mértékben ki vannak téve környezetük
befolyásának. A család, a hozzátartozók, a barátok, ismerősök, az egészségügyi intézmény dolgozói, a
betegtársak hatással lehetnek a beteg arra vonatkozó elhatározására, hogy orvosa közreműködését kérje
halála mielőbbi bekövetkezéséhez. Annak tisztázása, hogy a beteg elhatározásának kialakulásában nem a
környezeti befolyás volt-e a meghatározó, csak akkor lehetséges, ha a beteg kívánságának teljesítésére vagy
annak megtagadására minden számba jöhető szempontra tekintettel lévő, átlátható, ellenőrizhető, a téves
megítélés és az esetleges visszaélés lehetőségét kizáró eljárás keretében kerül sor.
Az e kívánalmaknak megfelelő eljárás meghonosítása azonban nem csak elhatározás kérdése, hanem számos
feltétel függvénye. Ezek között fontos szerepe van egyebek mellett az orvosi ismeretek fejlettségi szintjének, az
egészségügyi intézményrendszer általános állapotának és annak, hogy a beteg kívánságáról való döntésre és
annak végbevitelére kellő számú, felkészültségű és megfelelő gyakorlattal rendelkező szakember álljon
rendelkezésre.
3. Annak megítélése, hogy a gyógyíthatatlan betegeket életüknek emberi méltóságukkal összeegyeztethető
befejezése terén megillető önrendelkezési jogosítványokra vonatkozó jelenlegi törvényi korlátok oldásának
feltételei kialakultak-e, a törvényhozó joga és felelőssége ugyan, a törvényhozói döntést azonban az
Alkotmánybíróság, az Abtv. által meghatározott keretek között, alkotmányossági szempontból felülvizsgálhatja.
A korlátozás alkotmányos feltételeinek megítélésénél az Alkotmánybíróság változatlanul azt tartja
irányadónak, hogy "[a]z állam akkor nyúlhat az alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és
szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el.
[...]
4. Az állam e körben fennálló életvédelmi kötelezettsége az, hogy azt a bonyolult folyamatot, amelynek során
a beteg arról dönt: él-e az életmentő vagy életfenntartó beavatkozás visszautasításának lehetőségével, ne
zavarhassák meg e döntési folyamattól idegen hatások. Az állami intézményvédelmi kötelezettségnek az
életéről és haláláról döntést hozó betegen kívül, tágabb értelemben mindenki más életének védelmében is kell
érvényesülnie, aki a jövőben kerülhet hasonló helyzetbe. Az Alkotmánybíróságnak ez a megközelítése
összecseng a már működésének elején kialakított álláspontjával, mely szerint "[a]z élethez való jog objektív
oldalából ugyanakkor az államnak nem csupán az a kötelessége következik, hogy az egyes emberek élethez
való alanyi jogát ne sértse meg, és hogy annak védelméről jogalkotással és szervezési intézkedésekkel
gondoskodjék, hanem ennél több. Ez a kötelesség nem merül ki az egyes emberek egyedi életvédelmében,
hanem általában az emberi életet és létfeltételeit is védi. Ez utóbbi feladat minőségileg más, mint az élethez
való egyéni alanyi jogok védelmének összeadása; »az emberi élet« általában - következésképp az emberi élet
mint érték - a védelem tárgya." [...]. Az Alkotmánybíróság a jelen határozatban elbírált indítványokkal
összefüggésben ezt az érvrendszert kiegészíti még az egészségügyi szolgáltatások és az egészségügyi
intézmények iránti közbizalom fontosságával, ami csak azon alapulhat, hogy a közösség valamennyi tagja -
betegek és hozzátartozóik egyaránt - annak tudatában vehessenek igénybe egészségügyi szolgáltatást, hogy ha
arra kerül a sor, életük és méltóságuk kérdésében hozott döntésüket a törvény megfelelő garanciákkal veszi
körül.
Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a gyógyíthatatlan betegek önrendelkezési
jogának az indítványokban sérelmezett korlátozása egy másik alapvető jog, az élethez való jog védelme
érdekében szükséges.
5. A jogkorlátozás szükségességének vizsgálata során alkalmazott szempontokat a korlátozás
arányosságának vizsgálatánál is figyelembe kell venni. Egy alapjog védelmében egy másik alapjog korlátozása
akkor tekinthető aránytalannak, ha indokolatlanul széles körű. Továbbá, a korábbi körülmények között
aránytalannak nem tekinthető korlátozás aránytalanná válhat, ha az idők során kialakultak a feltételei a
tilalmak, korlátozások enyhítésének vagy megszüntetésének, de a törvényhozó indokolatlanul késlekedik a
korlátozások oldásával.
Az Alkotmánybíróság rámutat: a törvényhozó 1997-ben jutott arra a következtetésre, hogy az addig e téren
fennállt teljes körű tilalmazás meghaladottá vált. Ezért az Eütv. azon súlyos betegek számára, akiknek
betegsége az orvostudomány állása szerint gyógyíthatatlan és rövid időn belül halálhoz vezet, lehetővé tette,
- 107/108 -
hogy az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasításával életük befejezésének méltóságukkal
összeegyeztethető módját válasszák. Az egészségügyi miniszter véleménye, mely szerint a jelenlegi
korlátozások további szűkítése az élethez való jog védelmét illetően jelentős kockázatokkal járna, az
Alkotmánybíróság megítélése szerint ugyancsak azt támasztja alá, hogy a jelenleg meglévő korlátozásokat nem
lehet aránytalannak tekinteni a védendő célhoz, az élethez való joghoz viszonyítva.
A fentiek alapján az Alkotmánybíróság arra a következtetésre jutott, hogy a gyógyíthatatlan betegek
önrendelkezési jogának törvény általi korlátozása nem tekinthető aránytalannak.
6. Az [...] elvégzett szükségességi-arányossági teszt eredménye ezek szerint az, hogy a gyógyíthatatlan
betegek önrendelkezési jogának az indítványozók által kifogásolt korlátozását az élethez való jog védelme
indokolja, és a korlátozás terjedelme a korlátozással védett érdek kiemelkedő alkotmányos értéke folytán nem
tekinthető aránytalannak.
Erre tekintettel az Alkotmánybíróság az annak megállapítására irányuló indítványt, mely szerint az Eütv. -
annak folytán, hogy akár a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő személyek kívánságára, akár a beteg
feltételezhető érdekének szem előtt tartásával ilyen kívánság nélkül is nem teszi lehetővé e betegek számára
életük orvosi segítséggel történő befejezését - alkotmányellenesen korlátozza e betegek önrendelkezési jogát,
elutasította.
IX.
Ezek után az Alkotmánybíróság az indítványozóknak azt az állítását vizsgálta meg, mely szerint [az, hogy a]
törvény [...] a gyógyíthatatlan betegek számára az életmentő vagy életfenntartó orvosi beavatkozás
visszautasítását [...] különféle feltételhez köti, e betegeket megillető önrendelkezési jog alkotmányellenes
korlátozásának minősül. [...]
A súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenvedők esetében [...] a törvény az életmentő vagy életfenntartó
beavatkozás visszautasítását csak akkor teszi lehetővé, ha betegségük megfelelő egészségügyi ellátás esetén is
rövid időn belül halálhoz vezet; a törvény továbbá a beavatkozás visszautasításához meghatározott alaki
előírások betartását kívánja meg. [...]
Az Alkotmánybíróság álláspontja [...] az, hogy [a]z orvosi bizottságnak abban kell állást foglalnia, hogy a
betegség az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül halálhoz vezet-e. […A] rövid idő fogalmát
a törvény szerint az orvostudomány mindenkori állásához mérve, nem pedig ahhoz viszonyítva kell megítélni,
hogy a beteg ezt az időt rövid vagy hosszú időként éli-e meg, az orvosi bizottság nem a beteg önrendelkezési
jogának a területére eső kérdésben foglal állást. [...]
Ezzel szemben a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő személyeknek az a kívánsága, hogy halálukat
orvosuk idézze elő, például erre alkalmas szer rendelkezésre bocsátásával vagy beadásával, ahogyan erre az
Alkotmánybíróság a [fentebb] rámutatott, már nem a betegeket megillető önrendelkezési jognak az a része,
melyet a törvény akár teljes egészében is ne vonhatna el, mivel ezekben az esetekben a halál más személy - az
orvos - aktív tevékenysége folytán következik be. [...]
Az életmentő vagy életfenntartó beavatkozás visszautasíthatóságának az orvostudomány mindenkori
állásához kötése az Eütv. 20. § (3) bekezdésében szereplő feltételek közül nemcsak a rövid időre, hanem a
gyógyíthatatlanságra is alkalmazandó. Könnyen belátható, hogy azt a betegséget, amely az orvostudomány
állása szerint ma gyógyíthatatlan, a tudományos ismeretek, gyógyítási, kezelési eljárások, a műszerezettség, a
felhasználható szerek és készítmények, és talán főként az egyes, korábban gyógyíthatatlannak hitt betegségek
kezelését illető orvosi jártasság következtében előbb vagy utóbb már nem lehet gyógyíthatatlan betegségnek
tekinteni.
Az, hogy több betegség, melyet korábban gyógyíthatatlannak ítéltek, később gyógyíthatóvá vált, illetőleg válik,
szolgál az Alkotmánybíróság következő megállapítása alapjául. Szemben az indítványozók azon álláspontjával,
mely szerint a törvényhozó alkotmányellenesen korlátozza azoknak a gyógyíthatatlan betegségben szenvedő
betegeknek az életmentő vagy életfenntartó beavatkozás visszautasításához való jogát, akiknek betegsége az
orvostudomány mindenkori állása szerint nem vezet rövid időn belül a halálukhoz, az Alkotmánybíróságnak az
álláspontja az, hogy e rendelkezés az élethez való jog szándékától motivált ésszerű, tehát nem önkényes
meggondolásokon nyugszik. Az államnak az emberi életre vonatkozó intézményvédelmi kötelezettsége folytán
[...] nem tekinthető alkotmányellenesnek a törvényhozónak az álláspontja, hogy az életmentő vagy
életfenntartó beavatkozás visszautasításának lehetőségét azoknak, akik ugyan súlyos, az orvostudomány mai
állása szerint gyógyíthatatlan betegségben szenvednek, de haláluk az orvostudomány jelenlegi ismeretei
alapján előreláthatólag csak hosszabb idő múlva következik be, jelenleg ne tegye lehetővé. [...]
2. [...] Az Alkotmánybíróság álláspontja az, hogy az államnak az élethez való joggal kapcsolatos
intézményvédelmi kötelezettségéből adódóan biztosítania kell, hogy az életmentő vagy életfenntartó
beavatkozás visszautasítására csak a törvény erre vonatkozó rendelkezéseinek keretei között kerüljön sor.
Nyilvánvalóan ezt célozza a törvénynek az az előírása, hogy az életmentő vagy életfenntartó beavatkozás
visszautasítása feltételeinek meglétét egy háromtagú orvosi bizottságnak kell ellenőriznie. E bizottság, amely,
- 108/109 -
illetőleg amelynek pszichiáter szakorvos tagja a beteget meghallgatja [Kormányrendelet 3. § (3) bekezdése]
bizonyosodik meg arról, hogy a beteg súlyos, gyógyíthatatlan betegségben szenved, a betegnek a beavatkozás
visszautasítására vonatkozó akarata világos és egyértelmű [Eütv. 23. § (1) bekezdés]. E körben az
Alkotmánybíróság szükségesnek tartja kiemelni a törvény azon rendelkezését, hogy a beavatkozás
visszautasítására vonatkozó döntést csak az annak következményeit belátó, tehát cselekvőképes személyek
hozhatnak [cselekvőképtelen, illetőleg korlátozottan cselekvőképes beteg esetében az Eütv. 21. § (2)
bekezdésében megszabott eljárás irányadó]. Az orvosi bizottságnak tekintettel kell lennie arra is, hogy az Eütv.
20. § (3) bekezdésének azt a kívánalmát, mely szerint az életmentő vagy életfenntartó beavatkozást csak
cselekvőképes személy utasíthat vissza, érvényre kell juttatnia az olyan esetekben is, amikor a beteg, habár
nem helyezték cselekvőképességét kizáró vagy korlátozó gondnokság alá, cselekvőképtelen. Erre utal a
Kormányrendelet 3. § (3) bekezdése is, amikor arról rendelkezik, hogy az orvosi bizottság pszichiáter szakorvos
tagjának arról kell nyilatkoznia, hogy a beteg rendelkezik-e a döntés meghozatalához szükséges belátási
képességgel.
Ezért a visszautasítás érvényességének ahhoz a feltételhez kötése, hogy az életmentő vagy életfenntartó
beavatkozás beszüntetését megelőzően orvosi bizottságnak kell megállapítania: a visszautasítás törvény által
megkívánt feltételei fennállnak, az élethez való jog kiemelkedő alkotmányos értékére tekintettel nem
tekinthető sem szükségtelennek, sem aránytalannak. [...]

B) Az Alkotmánybíróság második határozata az életmentő, életfenntartó

ellátás visszautasításáról (az ún. "élő végrendelkezésről") [24/2014. (VII. 22.) AB
határozat]
Az életmentő, életfenntartó kezelés visszautasítása alapulhat előzetes rendelkezésen ("élő
végrendeleten"), aminek két típusa létezik. Az egyik esetében - amelyről az Eütv. 22. § (1) bekezdése szól -
az érintett arról rendelkezik, hogy jövőbeni esetleges cselekvőképtelensége esetén mely vizsgálatokat,
beavatkozásokat, köztük életmentő, életfenntartó beavatkozásokat nem kíván igénybe venni. A másik
esetében - amiről az Eütv. 22. § (2) bekezdése rendelkezik - az érintett helyettes döntéshozót nevezhet meg,
vagyis egy olyan döntésképes személyt, aki az ellátás visszautasításának jogát helyette gyakorolhatja,
amennyiben ő cselekvőképtelenné válna. Az Eütv. a haldokló beteg betegágyon tett kezelést visszautasító
nyilatkozatához hasonlóan - amelyről a 20. § (3)-(4) bekezdése rendelkezik - az előzetes rendelkezés
érvényességét is több különböző feltételhez kötötte. Az Alkotmánybíróság itt elemzett határozata -
egyebek mellett - ezeknek a feltételeknek az alkotmányosságát vizsgálta. Ebben a döntésében a testület
már több törvényi feltételről is úgy találta, hogy azok alapjogsértő akadályokat állítanak az életmentő,
életfenntartó kezelések visszautasításának útjába.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Az előzetes rendelkezés mely érvényességi kellékeit támadta az indítványozó az alábbi szemelvény
alapján?
2. Az Alkotmánybíróság az alapjogi teszt alapján vizsgálta a támadott érvényességi feltételeket mint az
egyén önrendelkezési jogának korlátait. Ennek keretében elsőként a jogkorlátozás szükségességét
vizsgálta. Milyen alkotmányosan igazolható célt azonosított az Alkotmánybíróság az előzetes rendelkezés
érvényességi feltételeihez kapcsolódóan? Mit nyilatkozott az Alkotmánybíróság az állam objektív
életvédelmi kötelezettségéről a jogkorlátozás szükségessége kapcsán: lehet ezt a kötelezettséget legitim
célnak tekinteni? Idézze fel, mit nyilatkozott az Alkotmánybíróság az állam objektív életvédelmi
kötelezettségéről mint legitim célról az életmentő, életfenntartó ellátás visszautasításáról szóló első
határozatában!
3. A szükségesség vizsgálatát követően az Alkotmánybíróság az előzetes rendelkezés korlátozásának
arányosságát vizsgálta. Milyen szempontokat vett figyelembe, és milyen következtetésre jutott az
Alkotmánybíróság az arányosság kapcsán?
4. Az Eütv. hatályos szövege alapján hasonlítsa össze a cselekvőképes haldokló beteg életvégi döntési
jogkörét a cselekvőképtelen beteg helyettes döntéshozójának jogkörével! Melyikük tudja szélesebb körben
visszautasítani az életmentő, életfenntartó kezeléseket?
[134] Az alapjogok korlátozása az Alkotmánybíróság gyakorlatában azt jelenti, hogy alapjog tartalma csak más
alapjog védelme érdekében, csak a szükséges mértékben és csakis az elérni kívánt céllal arányos módon
lehetséges. [...]
- 109/110 -
[135] Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság azt vizsgálta, hogy a kifogásolt szabályozás szükséges és
arányos volt-e, azaz a korlátozás nem haladja meg azt a szintet, mint amit az alkotmányosan igazolható cél
elérése feltétlenül megkíván. [...]
[144] Az élő végrendelet jogintézménye alkotmányos jog gyakorlását teszi lehetővé. A nyilatkozattétel
feltételeinek meghatározása ennek korlátozása, amelyet az alapjogok korlátozásának feltételei szerint kell
elbírálni.
[145] A panasz több feltételt is alaptörvény-ellenesnek tart. Az egyik a pszichiáter szakvéleményének kötelező
beszerzése, a másik, hogy a nyilatkozat csak két évre érvényes, ha a nyilatkozattevő nem ismétli meg, érvényét
veszti.
[146] A pszichiáter szakvéleményének beszerzése a magyar jogrendszerben egyedülálló feltétel. A magyar jog
számos komoly jogi következménnyel járó egyoldalú (vagy kétoldalú, de nem szinallagmatikus) jognyilatkozatot,
illetve jogügyletet ismer, és egyetlen más esetben sem kívánja meg a nyilatkozattevő belátási képességének
igazolását, holott ennek komoly jelentősége van vagy lehet. A házasságkötés, az örökbefogadás, az apasági
elismerő nyilatkozat, a végrendelkezés vagy akár a nagy értékű ajándékozás példák erre. Az egészségügyi
jogban is számos nyilatkozatot tehet a beteg, de egyetlen más esetben sem kell ilyen módon igazolni belátási
képességét.
[147] Ezért vizsgálni kellett, igazolható-e a korlátozás szükségessége. Emellett szól, hogy az ellátás
visszautasítása súlyos, sokszor visszavonhatatlan következménnyel járó döntés, amely a beteg halálához
vezethet. Amely különben a nyilatkozat alkalmazandósága esetén ex hypothesi egyébként is belátható időn
belül bekövetkezik. Az élő végrendelet ennek módjáról szól. Az objektív életvédelmi kötelezettség mint
alkotmányosan igazolható cél ezért itt nem jöhet szóba, mert a beteg életét semmilyen beavatkozás nem tudja
(az orvostudomány állása szerint) megmenteni.
[148] Nincs sok gyakorlati jelentősége annak, hogy az élő végrendeletet tevő ember beszámítási képességét
külön igazolni kelljen. Az új Ptk. 2:8. §-a szerint minden nagykorú, aki nem áll cselekvőképességet korlátozó
gondnokság alatt, minden igazolás nélkül cselekvőképes, így minden jognyilatkozatot megtehet, hatása is van.
Ezenkívül az élő végrendelet előzetes nyilatkozat, amely a nyilatkozó életfelfogását, morális meggyőződését
fejezi ki, amelynek tiszteletben tartásához alkotmányos joga van. Az élő végrendeletben foglalt nyilatkozat
alkalmazása, legalább ami az ellátás visszautasítását illeti, nem feltétlen: az élő végrendeletben foglalt ellátás
visszautasításának alkalmazásához továbbra is szükség van az általános szabályok szerinti orvosi bizottság
állásfoglalására, továbbá a már ismertetett kötelező eljárás sem maradhat el.
[149] Az alkotmányjogi panasz szerint alaptörvény-ellenes, hogy az élő végrendeletben foglalt nyilatkozat
érvényességi ideje két év. Az Alkotmánybíróság ezzel egyetértve megállapította, hogy az önrendelkezési jognak
ez a korlátozása alaptörvény-ellenes, mert szükségtelen. Nincs ugyanis ésszerű indoka, hogy egy bármikor
visszavonható nyilatkozat érvényességét a törvény határozott idejűvé tegye. Egyáltalán, egy ilyen nyilatkozat
érvényességének korlátozása meghatározott, különben elég rövid időtartamra alkotmányos jogot korlátoz. Az
élő végrendeletet tevő személy, mint szó volt róla, saját értékrendje szerint rendelkezik. Semmi nem indokolja,
hogy ez az értékrend két éven belül érvényét veszítse, mintegy elavuljon - különben nem kellene a nyilatkozatot
megújítani. A korlátozás szükségtelen azért is, mert a nyilatkozó bármikor visszavonhatja, vagy
megváltoztathatja élő végrendeletét - akár két évnél rövidebb időn belül is.
[150] [...] Az Alkotmánybíróság szerint az, hogy az Eütv. cselekvőképes - tehát (jog)ügyletei során belátási
képességgel rendelkező - embereknek kötelezővé teszi a pszichiáteri szakvélemény beszerzését, a (bizonytalan
jövőre vonatkozó) nyilatkozatát tartalmazó közokirat készítésének előfeltételéül szabva, a cselekvési
autonómia, így az önrendelkezési jog korlátozását jelenti.
[151] Az alapjogi korlátozás arányossága a fent már idézetteknek megfelelően azt követeli meg, hogy a
korlátozás ne legyen nagyobb, mint amennyit az alkotmányosan igazolt cél elérése megkíván. Ebben az
esetben tehát azt kell vizsgálni, van-e az alkotmányos cél elérésére kevesebb alapjogi korlátozással járó
megoldás, mint amit adott esetben a törvényhozó választott.
[152] Az Alkotmánybíróság szerint a vizsgált szabályozás aránytalan, az alábbiak szerint.
[153] A rendelkező nyilatkozat megtételének kiinduló feltétele a cselekvőképesség megléte. A pszichiáter
szakvéleménye készítése során maga sem vizsgál mást, mint amit a cselekvőképesség feltételez: azt, hogy
képes-e a nyilatkozatot tevő személy felmérni döntése következményeit. A cselekvőképesség megléte eleve
feltételezi, hogy az ember képes előre látni és felmérni (belátni) cselekedeteit, annak következményeit, és
képes eszerint mérlegelni, döntést hozni. Ezt figyelembe véve a pszichiáter szakvéleményének megkövetelése
nem más, mint kizárólag a cselekvőképesség meglétének bizonyítása, holott a magyar jogban általában a
cselekvőképességet nem, hanem annak hiányát kell bizonyítani.
[154] A "következmények tudata" adott esetben nem jelenthet mást, mint hogy a nyilatkozó valóban saját
erkölcsi meggyőződését fejezte ki. Ha ez igaz, akkor ennek vizsgálatát nem lehet orvos(tudomány)i kérdésnek
tekinteni. Ennek megítélésére a közjegyző éppúgy alkalmas. Az élő végrendelet megtétele komoly elhatározást
igényel, hiszen közjegyző előtti jognyilatkozatot nem szokás megfontolás nélkül tenni; ilyet nem ésszerű
feltételezni. Előfordulhat, hogy a beteg saját betegsége korai stádiumában azért rendelkezik, mert
- 110/111 -
okkal tart attól, hogy később már nem lesz képes az önrendelkezésre. Ilyen esetben a személyiség biológiai
leépülése elleni védekezés indokolja az előzetes nyilatkozatot.
[155] A szabályozás a személyiség folyamatosságán alapul: azon, hogy az ember személyiségének alapvető
elemei (és benne erkölcsi meggyőződése, világfelfogása) viszonylag állandó; ezek adják az egyén identitását
(önazonosságát), melynek megőrzése az Eütv. 1. § c) pontja szerint a törvény egyik célja.
[156] A szakvélemény megkövetelése az - egyébként cselekvőképes személyek - önrendelkezési joga
gyakorlásának olyan akadályát képezi, hogy az már nem lehet arányos, ahhoz mérten sem, mint amit a belátási
képesség igazolása megkíván. A szabályozás ezen pontja cselekvőképes személyekről feltételezi a(z akár
bizonyos ügyekre) korlátozott cselekvőképességük, vagy cselekvőképtelenségük fennállását, holott ebben az
esetben egyébként sem lennének jogosultak a nyilatkozat megtételére.
 [157] A nyilatkozattételhez a jogalkotó több követelményt támaszt: ilyen a [...] kötelező a közokirati forma. [...]
[158] A közjegyzőkről szóló 1991. évi XLI. törvény (a továbbiakban: Kjtv.) 111. § (2) bekezdése értelmében a
közjegyző által a Kjtv.-ben előírt alakszerűségek megtartásával elkészített közjegyzői okirat, ennek hiteles
kiadmánya és hiteles másolata: közokirat. A közjegyző eljárása során a feleket kioktatással segíti jogaik
gyakorlásában és kötelezettségeik teljesítésében, továbbá a 120. § (1) bekezdésének megfelelően okirat
készítésekor köteles meggyőződni a fél ügyleti képességéről és jogosultságáról, továbbá valódi szándékáról,
köteles tájékoztatni a felet a jogügylet lényegéről és jogi következményeiről, és - többek között - köteles
meggyőződni arról, hogy a közjegyzői okiratban foglaltak megfelelnek a fél akaratának.
[159] Az állam intézményvédelmi kötelezettsége körében tehát megfelelő biztosítékot nyújt a nyilatkozattevő
személy cselekvőképességének vizsgálatára, azaz annak megállapítására, hogy képes-e a nyilatkozatot tevő
személy felmérni döntése következményeit. Lényeges itt kiemelni, hogy az így megtett nyilatkozat
megtételének időpontjában semmilyen közvetlen jogkövetkezményt nem eredményez, hiszen ehhez további
tények bekövetkezésére és feltételek teljesülésére van szükség.
[160] A nyilatkozat tényleges alkalmazására ugyanis csak akkor kerülhet sor, ha a nyilatkozattévő személy a
későbbiekben cselekvőképtelenné válik, s önrendelkezési jogát gyakorolni nem lesz képes (ami lehet, hogy
egyáltalán nem is következik be, azaz a nyilatkozat soha nem kerül alkalmazásra). A szabályozás erre az esetre
is biztosítja a nyilatkozattevő érdekeinek védelmét, amikor a fentieken túl az Eütv. 22. § (4) bekezdése
értelmében a cselekvőképes személy beavatkozást visszautasító nyilatkozata esetén a háromtagú orvosi
bizottság (melynek egyik tagja pszichiáter) nyilatkozik, hogy a 22. § (1) bekezdésben foglalt feltételek fennállnak,
továbbá a nyilatkozó személy döntését annak következményei tudatában hozta meg. Ebben az időpontban
tehát újból vizsgálatra kerül az a tény, hogy a nyilatkozattevő a fenti nyilatkozatot annak következményei
tudatában, azaz cselekvőképesen hozta meg. [...]
[161] A fenti szabályokat is figyelembe véve olyan felesleges korlátozás a pszichiáter vizsgálatának az előírása,
amely részben az ismertetett közokirati követelmények és a közjegyzői eljárás által már biztosításra kerül,
hiszen a közjegyző bármely közokirat elkészítésekor köteles vizsgálni a nyilatkozattevő személy
cselekvőképességét, másrészt a nyilatkozattétel szabad gyakorlása ellen hat - részben felmerülő költségként is -
a pszichiáter ilyen irányú vizsgálata.
[162] Az Alkotmánybíróság szerint a jelen esetben - mivel kizárólag cselekvőképes személy tehet az Eütv. 22. §
szerinti nyilatkozatot - a közokirati forma megkövetelése, valamint az Eütv. 20. § (4) bekezdés szerinti bizottsági
vizsgálat elegendő feltétel, és ekként arányos alapjog-korlátozás, a pszichiáteri szakvélemény azon túli
megkövetelése sérti az emberi méltóságot, így az Alaptörvény II. cikkét is - figyelembe véve különösen azt is,
hogy a nyilatkozat kizárólag egy jövőben esetleg bekövetkező, bizonytalan állapot (a beteg
cselekvőképtelensége) esetén hatályosul. [...]
[164] Minderre tekintettel az Alkotmánybíróság az Eütv. 22. § (3) bekezdés "Az (1)-(2) bekezdés szerinti
nyilatkozat abban az esetben érvényes, ha pszichiáter szakorvos - egy hónapnál nem régebbi -
szakvéleményben igazolja, hogy a személy döntését annak lehetséges következményei tudatában hozta meg.
[...] kétévente meg kell újítani, és azt [...]" szövegrészét megsemmisítette. [...]

III.2. Egyenlőség
29. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés
↑ [279], [294], [298]
§ az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény
A következő két szemelvény olyan ügyekből származik, amelyekben a sérelmet szenvedett személyek az
egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatti igényüket az Egyenlő Bánásmód Hatóság
eljárásában kívánták érvényesíteni. (2021. január 1-jétől az EBH feladatait az
- 111/112 -
alapvető jogok biztosa látja el, ennek megfelelően a jogesetnek az EBH-val kapcsolatos tanulságai rá
vonatkoztathatók.) A hatósághoz intézett kérelmükben ezek a személyek arra hivatkoztak, hogy velük
szemben közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmaztak. Az ügyek később - a közigazgatási
határozatok felülvizsgálata iránti perekben - bíróság elé is kerültek, mivel az eljárás alá vont személyek az
Egyenlő Bánásmód Hatóság határozatának felülvizsgálata iránt bírósághoz fordultak. Az Egyenlő Bánásmód
Hatóság eljárásának az volt a fő kérdése, hogy az eljárás alá vont megsértette-e az egyenlő bánásmód
követelményét. A hatóság határozatát felülvizsgáló bíróság a közigazgatási perben pedig azt vizsgálta, hogy
a hatóság eljárása és határozata törvényes volt-e. A szemelvények ezeknek az ügyeknek egy-egy (hatósági,
illetve bírósági) szakaszát érintik.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Az egyenlő bánásmód törvény szabályai akkor alkalmazhatók egy adott jogviszonyra, ha arra kiterjed a
törvény hatálya. Állapítsa meg, hogy az alábbi ügyekben ki volt a jogosultja és ki volt a kötelezettje az
egyenlő bánásmódhoz való jognak! Keresse meg az egyenlő bánásmód törvényben azt a rendelkezést,
amelynek alapján a törvény hatálya kiterjed ezekre a jogviszonyokra!
2. Az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított hatósági eljárásban kérelmező és
eljárás alá vont, a közigazgatási perben felperes, alperes és beavatkozó szerepelnek. Az alábbi
határozatokban milyen eljárási pozícióban szerepelt az egyenlő bánásmódhoz való jog jogosultja és a
kötelezettje?
3. Keresse meg az egyenlő bánásmód törvényben a közvetlen hátrányos megkülönböztetés törvényi
meghatározását! Melyek e törvényi definíció fogalmi elemei? Az alábbi határozatokkal érintett ügyekben a
történeti tényállás hogyan valósította meg ezeket a fogalmi elemeket? Mi lehet rendelkezés? Aktív vagy
passzív magatartás is lehet? Szándékos magatartásnak kell lennie? Kik vannak a közvetlen hátrányos
megkülönböztetés szempontjából összehasonlítható helyzetben? Milyen kapcsolatban áll egymással a
kedvezőtlen bánásmód és a védett tulajdonság?
4. A jogvita eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy
azt valósnak fogadják el, és ugyanő viseli annak következményeit, ha a bizonyítás elmarad. Ezzel szemben
a diszkrimináció miatt indított eljárásokban az egyenlő bánásmód törvény a bizonyítási terhet megosztja a
kérelmező és az eljárás alá vont között. Keresse meg az egyenlő bánásmód törvényben a bizonyítási teher
e megosztására vonatkozó előírást! Mit valószínűsítettek az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtt a
kérelmezők? Mit bizonyítottak az eljárás alá vontak? Milyen sikerrel tették ezt meg az eljárások résztvevői?
5. Az egyenlő bánásmód törvény tartalmaz általános, illetve egyes területekre, így például a
foglalkoztatásra vonatkozó speciális kimentési okokat, amelyekre hivatkozva az eljárás alá vont
bizonyíthatja, hogy magatartása stb. nem sérti az egyenlő bánásmód követelményét. Keresse meg a
törvényben ezeket a kimentési szabályokat! Hivatkoztak kimentési okra az eljárás alá vontak? Ha igen,
hogyan érveltek? Elfogadta-e az érvelést az Egyenlő Bánásmód Hatóság?
6. Milyen esetben minősülhet egy rendelkezés az egyenlő bánásmód törvény alapján előnyben
részesítésnek?

A) Az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozata egy szórakozóhely diszkriminatív

jegyeladási gyakorlata ügyében (EBH/545/13/2013)
Egy magánszemély azt tapasztalta, hogy egy szórakozóhelyre férfiként 1000 forint értékű levásárolható
belépőjegy ellenében léphetett csak be, a társaságában lévő nők számára viszont a belépés ingyenes volt. A
szórakozóhely gyakorlatát diszkriminatívnak vélte, és az Egyenlő Bánásmód Hatóság eljárását
kezdeményezte.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság ([...] a továbbiakban: hatóság) a kérelmező kérelmére az eljárás alá vonttal
szemben a fenti ügyszámon folytatott eljárás során - tárgyalás mellőzésével - az alábbi
- 112/113 -
HATÁROZATOT
hozta.
A hatóság megállapítja, hogy az eljárás alá vont azáltal, hogy 2013. május 25-én az általa üzemeltetett
szórakozóhelyre kérelmező belépését - a férfi nemhez tartozása miatt - 1000 Ft értékű italkupon
megvásárlásához kötötte, míg a nők ezen feltétel teljesítése nélkül léphettek be, a kérelmezővel szemben
megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, és közvetlen hátrányos megkülönböztetést valósított meg. A
hatóság az eljárás alá vontnak megtiltja a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, és kötelezi, hogy a jelen
határozat jogerőre emelkedésétől számított 30 napon belül alakítson ki a férfiakra és a nőkre egységesen
vonatkozó belépési feltételeket. [...]
INDOKOLÁS
 Kérelmező 2013. június 13-án fordult a hatósághoz azzal a panasszal, hogy 2013. május 25-én hajnali 1 óra
tájban az eljárás alá vont által üzemeltetett szórakozóhelyre férfiként 1000 Ft értékű levásárolható belépőjegy
ellenében léphetett csak be, ugyanakkor a társaságában lévő nők számára a belépés ingyenes volt. Kérelmező
a sérelem megtörténtének bizonyítására két tanút jelölt meg, illetve utalt arra, hogy a szórakozóhely az
interneten fellelhető közleményében maga is elismerte a megkülönböztető beléptetési gyakorlatot.
Kérelmező a szórakozóhely gyakorlatát diszkriminatívnak vélte, tekintettel arra, hogy a férfiak számára az
1000 forintos kupon megvásárlása "plusz terhet" jelent. Álláspontja szerint nem releváns, hogy az így
megfizetett belépődíj egyébként levásárolható volt. A gyakorlat azt üzeni, hogy a férfinak fizetnie kell azért,
hogy a szórakozóhely által "összegyűjtött nők közé bejuthasson", továbbá azt nem lehet az előnyben részesítés
valamely jogszabályban meghatározott esetének tekinteni. [...]
A hatósághoz 2013. augusztus 6-án érkezett nyilatkozatában eljárás alá vont előadta, hogy az 1450 fő
befogadóképességű szórakoztató központba a belépés 2012 júniusától 1000 Ft értékű italkupon
megvásárlásával történt mind a nők, mind a férfiak esetében. Ezen a gyakorlaton 2012 júliusában azért
változtattak, mert a bejáratnál történő sorban állás során egyes férfiak - fizikai erejüket kihasználva -, a
mielőbbi bejutás érdekében tolakodtak, a nőket hátrébb tolták, akik így lényegesen később jutottak be a
szórakozóhelyre, ezenkívül a férfiak nyomdafestéket nem tűrő hangon beszéltek a nőkkel, ha azok szóvá tették
a tolakodást. A vendéglátóhely biztonsági szolgálata próbálta a problémát kiküszöbölni, de a várakozás
közterületen történt, ahol intézkedni nem tudtak. Eljárás alá vont álláspontja szerint az, hogy a nőknek
italkupont nem kell vásárolniuk, "pozitív intézkedést" megvalósító, "az alkotmány figyelembevételével"
biztosított kedvezmény, a nőket "alkati sajátosságaik (kisebb fizikai erő)" miatt ért hátrányok kiküszöbölése
érdekében. A kialakított új beléptetési rend eljárás alá vont szerint megszüntette a panaszokat mind a nők,
mind a férfiak részéről, mert a férfiaknak így már nem érdeke a tolakodás. [...]
Kérelmező eljárás alá vont nyilatkozatára adott, 2013. augusztus 21-én kelt válaszában vitatta, hogy
önmagában a belépődíj elengedése révén kiküszöbölhető lenne a nők eljárás alá vont által felvázolt állítólagos
hátránya (ti., hogy a férfiak akadályozták őket a bejutásban, és ezért csak később léphettek be). Kérelmező
szerint a nők és a férfiak a kérelemben megjelölt napon is egy sorban álltak, és csupán a kapunál volt
elkülönítés, itt ugyanis a férfiaknak meg kellett vásárolniuk a kupont. Kérelmező vitatta azt is, hogy a férfiaknak
már ne lenne érdekük a tolakodás, ugyanis annak motivációja - a mielőbbi bejutás - álláspontja szerint nem
szűnt meg.
A hatóság az alábbiak alapján megállapította, hogy a kérelem alapos:
[...] A hatóság a kérelmező nyilatkozata, az általa javasolt tanúbizonyítás, valamint a szórakozóhely
hivatkozott közleménye alapján megállapította, hogy kérelmező valószínűsítette, hogy a kérelemben
megnevezett napon 1000 forint értékű kupont kellett vásárolnia a szóban forgó szórakozóhelyre történő
belépéshez, miközben a szórakozóhely szolgáltatását igénybe vevő nőkre vonatkozóan ez a feltétel nem állt
fenn. A szórakozóhelyen való tartózkodásnak egy bizonyos összeg megfizetéséhez kötése a teljes mértékben
azonos szolgáltatást igénybe vevő, tehát összehasonlítható helyzetben lévő személyek egy csoportja esetében
a hatóság álláspontja szerint az ingyenes belépésnél kedvezőtlenebb, akkor is, ha ez az összeg később
lefogyasztható. A kupon ilyenkor tulajdonképpen belépőjegyként funkcionál, hiszen megvásárlása nélkül a
belépés, a szolgáltatáshoz való hozzáférés nem lehetséges. Egyrészt ugyanis a szórakozóhely szolgáltatásai
nem merülnek ki az italok árusításában, másrészt a vendég a belépés után dönthet úgy, hogy mégsem kíván a
szórakozóhelyen maradni, és fogyasztás nélkül távozik, vagy egyszerűen nem kíván a belépésnél vásárolt
kupon értékének összegében fogyasztani. Ehhez képest a fizetés nélküli belépés lehetősége mindenképpen
előnyösebb, tehát a kuponvásárlási feltétel hátránynak tekinthető. Ezen nem változtat a hatóság álláspontja
szerint az sem, hogy eljárás alá vont kedvezményként értékeli a nők ingyenes belépését, ugyanis a két
csoporttal szemben alkalmazott bánásmódot egymáshoz képest kell vizsgálni, a nőknek nyújtott kedvezmény
pedig a férfiak szemszögéből nézve hátrány. Mindezek alapján a hatóság megállapította, hogy kérelmező az őt
ért hátrányt valószínűsítette.
- 113/114 -
Kérelmező az Ebktv. 8. § a) pontját (nemét) jelölte meg a hátránnyal összefüggésben álló ún. védett
tulajdonságaként [...]. A nemet mint védett tulajdonságot külön igazolni nem szükséges, ezért a hatóság azt
valószínűsítettnek tekintette.
 Miután eljárás alá vont a kérelmező által valószínűsített tényeket nem vitatta, és elismerte, hogy a
szórakozóhely látogatói között nemük alapján tett különbséget, a hatóság a továbbiakban azt vizsgálta, hogy a
megkülönböztetésnek volt-e olyan indoka, amely alapján az mégsem sértette az egyenlő bánásmód
követelményét.
Tekintettel arra, hogy alapvető jogok összeütközésére vonatkozó szabály az ügyben nem alkalmazható, a
hatóság vizsgálata a kimentés körében az eljárás alá vont által felhozottak alapján arra terjedt ki, hogy az
intézkedésnek volt-e tárgyilagos mérlegelés szerint az adott jogviszonnyal közvetlenül összefüggő, ésszerű
indoka, illetve, hogy az előnyben részesítésnek tekinthető-e.
Eljárás alá vont arra hivatkozott, hogy intézkedésének célja a nők bejutásának meggyorsítása volt, miután azt
- a hozzá érkezett panaszokból leszűrt tapasztalatai szerint - egyes férfiak tolakodó viselkedése lényeges
mértékben késleltette. Eljárás alá vont a "lényegesen későbbi" bejutást nem számszerűsítette, azonban a
hatóság álláspontja szerint elfogadható cél egy szolgáltató részéről, hogy az érkezési sorrend tiszteletben
tartására a szolgáltatást igénybe venni kívánók mindegyike számíthasson.
Nagy tömegnek szűk keresztmetszeten történő átengedésekor szükségszerűen torlódás keletkezik, számos
esetben tapasztalható hosszas sorban állás különböző szolgáltatások igénybevételekor. A szolgáltatáshoz az
azt igénybe venni kívánók nyilvánvalóan valamennyien mielőbb hozzá szeretnének jutni, tekintet nélkül a
nemükre, ritka az olyan szolgáltatás, amelynél a hosszú ideig tartó sorban állást senki sem nehezményezi. Míg
a férfiak és nők közötti általános alkati különbségek vitathatatlanok, az a következtetés egyes férfiak esetleges
viselkedéséből nem vonható le alappal, hogy a férfiak általában nem tartják be a civilizált viselkedés szabályait,
és nagyobb fizikai erejüket arra használják, hogy sorban állás esetén mások - főképpen a könnyebb célpontnak
számító nők - elé tolakodjanak. Ezt nem támasztja alá a mindennapi tapasztalat, és eljárás alá vont sem
állította, hogy minden férfi - vagy a férfiak többsége - így viselkedett volna akár a kuponvásárlás bevezetése
előtt, akár azt követően abban a szűk időintervallumban, amíg egységesen alkalmazta ezt a beléptetési módot.
Egyes férfiak tolakodása továbbá nyilvánvalóan sérelmes a náluk gyengébb fizikumú férfiakra nézve is, az
ugyanis nem életszerű, hogy ez az agresszív viselkedés csak a nőket sértené, illetve az sem állapítható meg,
hogy a nők - szemben a férfiakkal - mindig betartják az érkezési sorrendet, és nem tolakodnak. Egyes férfiak
bizonyos időszakban megtapasztalt viselkedése befolyásolásának szándékával a hatóság álláspontja szerint
tehát nem indokolható az egyenlő bánásmód követelményével összeegyeztethetően egy olyan gyakorlat
(kuponvásárlás), amely minden, a szórakozóhelyet a jövőben látogatni kívánó férfira - köztük a közel egy év
elteltével odatátogató kérelmezőre - nézve, pusztán neme és az abból feltételezett majdani viselkedése alapján
hátrányos.
Eljárás alá vont hivatkozik arra, hogy a nők ingyenes beléptetésével megszűnt a férfiak érdeke abban, hogy a
nők elé furakodjanak. A hatóság álláspontja szerint az eljárás alá vont által bevezetett módszer nem küszöböli
ki a mielőbbi bejutás igényét, ugyanis ha valamely férfi tolakodással kíván előbbre jutni, továbbra is útjában
állnak a sorban előtte álló nők. Az, hogy a nők ingyenes beengedésével kialakult helyzet - ahogy eljárás alá vont
állítja - már mind a férfiak, mind a nők számára elfogadható - mivelhogy tapasztalatai szerint megszűntek a
panaszok -, a hatóság álláspontja szerint nem támasztja alá a gyakorlat megfelelőségét az eljárás alá vont által
megjelölt cél elérésére, így ésszerűnek nem tekinthető.
Eljárás alá vont nyilatkozata szerint továbbá az italkuponos rendszer bevezetését követően alakult ki az a
helyzet, hogy 10-30 percet kellett várakozni a beléptetésig, és hogy a nők napi rendszerességgel panaszkodtak
egyes férfiak viselkedése miatt. Az eljárás alá vont által előadottakból az következik, hogy a hosszas
várakozással és - ebből fakadóan nyilvánvalóan - nagyobb tolakodással is járó helyzetet maga eljárás alá vont
idézte elő azzal az üzleti döntésével, hogy a beléptetést kuponvásárláshoz kötötte, a beléptetési kapacitást
viszont nem igazította az új helyzethez. Azzal, hogy később megszüntette a kuponvásárlási kötelezettséget a
nők tekintetében, a várakozási idő nyilvánvalóan minden vendég számára lerövidült, melynek következtében
minden bizonnyal csökkent a torlódás is, azonban ez nem igazolja ezen gyakorlat szükségszerűségét.
Ha ugyanis eljárás alá vont vendégenként 1000 Ft bevétel garantálását látta jónak, és ezért bevezette a
kuponvásárlást, ennek megfelelően alakíthatta volna a nagy befogadóképességű szórakozóhely beléptetési
rendjét is, például úgy, hogy több helyen létesít lehetőséget a kupon megvásárlására. A bejáratnál előforduló
torlódást ugyanis logikusan a bejutás sebességének növelésével lehet csökkenteni. Ha eljárás alá vont úgy ítélte
meg, hogy a kuponos beléptetési rend nagyobb tolakodással, a nők számára számottevően késleltetett
bejutással, és ezért lényeges hátránnyal jár, bejutásuk felgyorsításához nem volt szükséges az, hogy egyúttal
ingyen léphessenek be, elegendő lett volna számukra egy külön sort kialakítani, az ugyanis, hogy hol és ki
léphet be a szórakozóhelyre, már nem esett eljárás alá vont rendelkezési körén kívül. Eljárás alá vont tehát
kialakíthatott volna a szórakozóhely befogadóképességéhez mért, megfelelően gyors bejutást biztosító
beléptetési rendszert, amely révén nem tud kialakulni a vendégek között lényeges különbség a várakozás
idejének tekintetében, és amely nem köti nemi alapon eltérő feltételekhez a belépést.
- 114/115 -
Mindezek alapján a hatóság megállapította, hogy a nők ingyenes beléptetése a bejutásuk felgyorsítása
érdekében sem alkalmas, sem szükséges eszköznek nem tekinthető, ezért eljárás alá vont megkülönböztető
gyakorlatának nem volt olyan ésszerű indoka, amely alapján megállapítható lenne, hogy az nem sértette az
egyenlő bánásmód követelményét.
Eljárás alá vont hivatkozott arra is, hogy a kérelmező által sérelmezett gyakorlata ún. pozitív intézkedést
valósít meg. Az Ebktv. a pozitív intézkedés fogalmát nem ismeri, az egyes meghatározott társadalmi csoportok
esélyegyenlőtlenségének felszámolása érdekében tett intézkedések megjelölésére a törvény az előnyben
részesítés elnevezést használja. Előnyben részesítésre az Ebktv. 11. §-a értelmében eljárás alá vont akkor
hivatkozhatott volna, ha azt törvény, vagy törvény felhatalmazása alapján kiadott kormányrendelet valamely
konkrét rendelkezésére alapítja, és az megfelel a törvény egyéb feltételeinek (nem sérthet alapvető jogot, nem
biztosíthat feltétlen előnyt, nem zárhatja ki az egyéni szempontok mérlegelését, határozott időre vagy
határozott feltétel bekövetkeztéig szól). Ilyen jogszabályi rendelkezés a nők előnyben részesítésére az áruk
forgalmazásának és szolgáltatások nyújtásának területén nincs. Az Alaptörvény XV. cikkének deklarációjából a
nők védelme tekintetében a hatóság álláspontja szerint nem vezethető le olyan általános felhatalmazás, amely
a gazdaság szereplőit feljogosítaná arra, hogy anélkül, hogy ezt konkrét jogszabályi rendelkezés lehetővé tenné,
a férfiakat hátrányosan érintő értékesítési/szolgáltatási gyakorlatukat a nők előnyben részesítésével indokolják.
Az Ebktv. rendelkezéséből az következik, hogy a jogalkotó jogkörébe tartozik azoknak a társadalmi
csoportoknak és területeknek az azonosítása, ahol az esélyegyenlőség felszámolásának érdekében az előnyben
részesítés indokolt, így például a foglalkoztatás területén a kollektív szerződésben meghatározott, és a törvény
egyéb feltételeinek megfelelő előnyben részesítésre van lehetőség a munkáltatók részéről. A hatóság a fentiek
alapján megállapította, hogy eljárás alá vont gyakorlata nem minősíthető az Ebktv. szerinti előnyben
részesítésnek sem. [...]
A fentiek alapján a hatóság megállapította, hogy eljárás alá vont megsértette az egyenlő bánásmód
követelményét, és megtiltotta a jogsértés jövőbeni tanúsítását. E körben a hatóság hangsúlyozza, hogy eljárás
alá vont szabadon dönt arról, hogy szed-e belépődíjat kupon formájában vagy hagyományos módon, vagy a
belépést nem teszi fizetéstől függővé, az így kialakítandó beléptetési gyakorlatnak azonban nemektől
függetlenül egységesnek kell lennie. [...]
B) A Fővárosi Törvényszék ítélete politikai vélemény miatti diszkriminációs
ügyben (Fővárosi Törvényszék 22.K.700.059/2018/10.)
A jogsérelmet szenvedett egy privát módon megosztott, oktatáspolitikai témájú, politikai véleményét
tartalmazó Facebook-bejegyzés miatt nem kapott meg egy tanári állást. Bár először a jelentkezők közül őt
választották, a bejegyzés megjelenése után az iskolában dolgozó férjén keresztül üzenték meg neki, hogy
nem alkalmazzák. Az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult, amely megállapította, hogy az iskola politikai
véleményen alapuló hátrányos megkülönböztetést alkalmazott vele szemben. Az iskola a határozat
felülvizsgálatát kérte a bíróságtól.
A Fővárosi Törvényszék a [...] által képviselt [...] felperesnek a [...] által képviselt Egyenlő Bánásmód Hatóság
[...] alperes ellen esélyegyenlőségi ügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indított perében -
amely perbe az alperes pernyertessége érdekében a [...] által képviselt [...] beavatkozott - a 2018. június 7.
napján megtartott tárgyaláson meghozta és nyilvánosan kihirdette a következő
ítéletet:
A bíróság a felperes keresetét elutasítja. [...]
Indokolás
A bíróság az ügyben a következő tényállást állapította meg:
A beavatkozó 2007-2014 között a felperesi intézményben középiskolai tanárként alkalmazásban állt. A
munkaviszonya közös megegyezéssel szűnt meg. A beavatkozó házastársa 2007. szeptember 7. napjától áll
gyakorlati oktatóként a felperesnél alkalmazásban.
2016 októberétől a felperesi intézményvezető és a beavatkozó között - részben a beavatkozó házastársán
keresztül - egyeztetésre került sor a beavatkozó esetleges részmunkaidős foglalkoztatására vonatkozóan. A
felperes 2016. november 17-én a www.kozigallas.gov.hu oldalon teljes munkaidőre mezőgazdasági
mérnöktanár munkakörben 2017. január 1. napjától 2017. június 30. napjáig tartó határozott idejű
közalkalmazotti jogviszony betöltésére állást hirdetett meg. A pályázati feltételek között szerepelt a főiskolai,
mezőgazdasági mérnök és mérnök-tanári végzettség, valamint a magyar állampolgárság és büntetlen előélet. A
pályázat elbírálásánál a meghirdetettek szerint előnyt jelentett az egyetemi okleveles mezőgazdasági mérnök
és mérnök-tanári végzettség, a tanári vagy nagyüzemi gyakorlat, illetőleg 1-3 év szakmai tapasztalat.
- 115/116 -
A beavatkozó 2016. december 1. napján e-mailben is érdeklődött a felperesi intézmény vezetőjénél [...] (a
továbbiakban: intézményvezető), hogy előzetes megbeszélésük alapján részmunkaidőben (50-70%) az
alkalmazására sor kerülhet-e. A beavatkozó 2016. december 1. napján nyújtotta be pályázatát a meghirdetett
állásra, amelyhez csatolta a szükséges mellékleteket. Rajta kívül [másik közalkalmazott] nyújtott be érvényes
pályázatot.
A beavatkozó a pályázat benyújtásának napján, 2016. december 9-én, a saját Facebook felületén megosztotta
a Tanítanék.com Facebook bejegyzést, amelyben Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszternek a PISA
tesztek eredményére adott reflexióját kritizálta. A személyes kommentárjában kifejezetten politikai tartalmú, és
elsősorban a Kormány, az oktatáspolitika éles kritikáját fogalmazta meg. 2016. december 11. napján a felperesi
intézményvezető e-mailt küldött több kollégának a 2017 januártól kezdődő időszakra a munkaszervezési
terveire vonatkozóan. Ebben a beavatkozó alkalmazása többféle variációban is felmerült 70, illetőleg 50%
mértékű részmunkaidős alkalmazásként. Összegező javaslatában szerepelt, hogy "ne vegyünk fel senkit, csak
[beavatkozót] határozatlan időre 70%-ban". 2016. december 12. napján vezetőségi értekezleten került sor a
pályázatok megvitatására. 2016. december 13-án a felperesi intézményvezető szóban tájékoztatta a
beavatkozó házastársat, hogy a pályázat elbírálásánál nem a beavatkozóra esett a választás, amelynek a
nyomán a beavatkozó még aznap reggel személyes hangvételű levelet írt az intézményvezető részére,
amelyben kérdőre vonta, hogy megjelent cikke politikai tartalma miatt került sor a pályázatának elutasítására.
A felperesi intézményvezető a másik pályázó személyes meghallgatását követően 2017. január 4. napján [másik
közalkalmazottat] nevezte ki a meghirdetett állásra teljes munkaidőben. A beavatkozó pályázatát visszaküldte.
 A beavatkozó 2017. március 22. napján kérelmet terjesztett elő az alperesnél, amelyben kifejtette, hogy a
felperesi intézményben meghirdetett pályázattal összefüggésben politikai véleményén alapuló hátrányos
megkülönböztetés érte. Kérelméhez csatolta a pályázati anyagát, valamint a politikai véleményét alátámasztó
Facebook bejegyzését.
Az alperes az eljárás lefolytatását követően 2017. augusztus 8. napján kelt EBH.315/9/2017. számú
határozatában megállapította, hogy a felperes a beavatkozóval szemben politikai véleménye miatt megsértette
az egyenlő bánásmód követelményét, és közvetlen hátrányos megkülönböztetést alkalmazott a munkához való
hozzájutás, a munkára való felvétel során. A felperesnek megtiltotta a jogsértő magatartás jövőbeni
tanúsítását, és elrendelte a határozatának 30 napra történő nyilvános közzétételét a www.
egyenlobanasmod.hu internetes oldalon, továbbá a felperessel szemben 300 000 forint bírságot szabott ki.
Határozata indokolásában az ügy előzményeinek, valamint a felek által tett nyilatkozatok, és a tárgyaláson
meghallgatott tanúk nyilatkozatának ismertetését követően kifejtette, hogy a beavatkozó az eljárás során
igazolta, hogy az általa a Facebookon korábban közzétett politikai hangvételű véleménye miatt hátrány érte,
mivel a felperesnél az alkalmazására végül nem került sor. Hangsúlyozta, hogy ezzel szemben a felperes nem
tudta igazolni, hogy a beavatkozó pályázatának elutasítására más okból került sor, nevezetesen, hogy teljes
munkaidőben az állást nem vállalta volna. Határozatában hivatkozott az egyenlő bánásmódról és az
esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebktv.) 5. § d) pontjában, 7. §
(1) bekezdésében, 8. § j) pontjában, 14. § (1) bekezdés a) pontjában, 19. §-ában, 21. § a) pontjában, valamint 22.
§ (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra. Kifejtette, hogy a rendelkezésre álló iratok alapján megállapítható, hogy
a felperes által alkalmazott [másik közalkalmazott] végzettsége és képzettsége jóval szerényebb a
beavatkozónál, szakmai tapasztalata tanári területen korábban nem volt, tanári végzettséggel nem
rendelkezett. Hangsúlyozta, hogy a beavatkozó a pályázatát teljes munkaidőre nyújtotta be, és nem hivatkozott
arra, hogy csak részmunkaidőt tudna vállalni. Mindezen körülmények alapján irreleváns ezzel összefüggésben
akár a beavatkozó, akár házastársa és az intézményvezető között lefolytatott korábbi szóbeli beszélgetés.
Leszögezte, hogy a meghallgatott tanúk nyilatkozatából ezzel szemben megállapítható, hogy a beavatkozó
Facebook bejegyzését nem tartották helyénvalónak. Megállapítható, hogy ez a vezetői döntésben
mindenképpen szerepet játszott, figyelemmel a két pályázó szakmai múltjára és végzettségére is. Kifejtette,
hogy a felperes által tett nyilatkozatok nem voltak alkalmasak annak kimentésére, hogy az összehasonlítható
helyzetben lévő másik pályázó figyelembevételével - tekintettel a munka jellegére és természetére -, a lényeges
feltételre alapított arányos megkülönböztetés megálljon. Leszögezte, hogy a politikai véleményre alapított
hátrányos megkülönböztetést támasztja alá az is, hogy a pályázatra való írásbeli jelentkezés és a politikai
véleményt megfogalmazó cikk megjelenése azonos napra esett, míg a beavatkozó férjét az intézményvezető a
pályázatok felbontását és elbírálását követő napon hívatta be, ahol zárt ajtók mögött beszélt vele. Mindezek
alapján a politikai nézet miatti hátrányos megkülönböztetés megállapítható volt. Kifejtette, hogy a bírság
kiszabását is indokoltnak tartotta, amelynél Ebktv. 17/A. §-ában foglalt körülményeket értékelve, a jogsértés
súlyát és az eljárás alá vont anyagi helyzetét is figyelembe vette. A felperes végleges formában előterjesztett
keresetében az alperes határozatának megváltoztatásával a beavatkozó kérelmének elutasítását kérte. [...]
Az alperes érdemi ellenkérelmében a határozatában foglaltakat jogszerűnek tartva, a felperes keresetének
elutasítását kérte. [...]
A beavatkozó érdemi nyilatkozatában felperes keresetének elutasítását kérte. [...]
- 116/117 -
Felperes keresete az alábbiak szerint nem alapos.
A per tárgyát alperes határozatának törvényességi felülvizsgálata képezte [...] közigazgatási per keretében. A
bíróság ítéletével arról döntött, hogy alperes határozata az irányadó anyagi jogszabályban foglaltaknak
megfelel-e, illetőleg megállapítható-e olyan eljárási szabálysértés, amely az ügy érdemére is kihatással volt. A
felperesi keresettel összefüggésben konkrétan a bíróságnak abban kellett dönteni, hogy az alperesi hatóság a
közigazgatási eljárás lefolytatásának eredményeként a felperes részéről az egyenlő bánásmód megsértését
helytállóan állapította-e meg. A bíróság vizsgálta azt is, hogy az alperes az eljárása során [a közigazgatási
eljárási kódex] szerint a tényállást az ehhez szükséges mértékben feltárta-e, illetőleg a feltárt bizonyítékok
alapján a mérlegelése és döntése a polgári perrendtartásról szóló [törvénynek] megfelel-e. [...] megállapítható,
hogy a politikai vélemény mint védett tulajdonság és ezzel összefüggésben az Alaptörvényben is szabályozott
szabad véleménynyilvánításhoz fűződő jog alapján hátrányos megkülönböztetést jelenthet, amennyiben egy
adott munkáltató a politikai véleménynyilvánítással összefüggésben alkalmaz hátrányos jogkövetkezményeket.
Ilyen hátrányos jogkövetkezmény lehet, amennyiben egy állás pályázat esetén az adott munkáltató egyéb indok
nélkül valamely személyt hátrányosabb helyre sorol, vagy a pályázatának értékelését egyéb indok nélkül
mellőzi.
Az alperes helyesen állapította meg, hogy a felperes által közzétett álláshirdetés tartalmából megállapítható
volt, miszerint a teljes munkaidőre meghirdetett tanári állásnak feltétele volt a mezőgazdasági mérnöki,
illetőleg mérnök-tanári végzettség, és előnyt jelentett az e körben végzett szakmai gyakorlat is. Ehhez képest
tényként volt megállapítható, hogy a felperes által végül alkalmazott személy mérnök-tanári végzettséggel nem
rendelkezett, és tanári szakmai gyakorlata sem volt. Megállapítható az is, hogy a beavatkozó rendelkezik
mezőgazdasági mérnök-tanári diplomával és több szakirányú végzettséggel, magasabb szintű képesítéssel,
rendelkezik, mint a végül pályázatot elnyert személy.
Tényként állapítható meg az is, hogy az intézményvezető, illetőleg a vezetőség tagjai a beavatkozó Facebook
bejegyzését még a pályázatról való döntést megelőzően megismerték. A beavatkozó ezen bejegyzése
egyértelműen politikai tartalmú és rendszerkritikus hangvételű volt, amely kiterjedt általánosságban a
Kormány, valamint az utóbbi időben kinevezett intézményvezetők bírálatára is. A beavatkozó meghallgatására
ugyanakkor a pályázatával összefüggésben nem került sor.
Helyesen mutatott rá az alperes arra is, hogy az intézményvezető és a beavatkozó korábbi levelezései
részmunkaidő alkalmazásáról is szóltak, azonban a beavatkozó a teljes munkaidős állásra jelentkezett, és
írásbeli pályázata nem tartalmazott arra utalást, hogy csak részmunkaidőben tudná az állást elvállalni. Ilyen
körülmények között az az eljárás, hogy az intézményvezető meg sem kísérelte tisztázni a pályázattal
összefüggésben a korábbi levelezésre tekintettel a részmunkaidőhöz képest a teljes munkaidőre vonatkozó
foglalkoztatás lehetőségét, nem elfogadható azon felperesi állítás alátámasztására, miszerint a másik pályázó
felvételéről kizárólag arra tekintettel döntött, hogy az állást teljes munkaidőben is el tudja vállalni. [...]
A felperes keresetében arra is hivatkozott, hogy a beavatkozó által tett Facebook bejegyzés ténylegesen a
közigazgatási eljárás során feltártaknál bővebb tartalmú volt, és tartalmazta a lincselésre vonatkozó kifejezést
is. Önmagában ez a kifejezés, ami felháborodást váltott ki több pedagógusban. A bíróság ezzel összefüggésben
utal arra, hogy amennyiben a felperes álláspontja szerint a döntésénél kizárólag ez az egy kifejezést játszott
szerepet, úgy életszerűtlen, hogy a beavatkozóra tekintettel ezt a közigazgatási eljárás során meg sem
említette. Ugyanakkor logikai ellentmondás található a felperesi nyilatkozatban arra figyelemmel is, hogy ennek
ellenére hangsúlyozza, miszerint a Facebook bejegyzés a pályázat elbírálásánál egyáltalán nem játszott
szerepet. Ez esetben azonban érvelése szerint egyáltalán nincs jelentősége a bejegyzés tartalmának.
A bíróság álláspontja szerint a Facebook bejegyzés, illetőleg a megjelent cikkhez fűződő beavatkozói
véleménynek általános politikai tartalma és üzenete van, miszerint a fennálló oktatáspolitikát élesen kritizálja
és vitatja, és ehhez szorosan kapcsolódik a felelősségre vonás óhaja, és annak eszközeként jelenik meg a
felperes által utóbb keresetben megjelölt szélsőségesen erőszakos kifejezés. Ugyanakkor a bejegyzést
önmagában a felperes által hivatkozott megnyilvánulás tekintetében értékelni nem lehet, figyelemmel arra,
hogy az teljes egészként egy politikai nézetet tartalmaz. Erre tekintettel a bejegyzés a felperes állításával
szemben kizárólag a törölt szövegrész tekintetében nem vizsgálható.[...]
Az alperes a már idézett bizonyítási szabályok figyelembevételével helytállóan állapította meg, hogy a
beavatkozó az eljárás során az általa írt Facebook bejegyzéssel és annak tartalmával megfelelően
valószínűsítette védett tulajdonságát, és az őt ért hátrányt azzal a ténnyel, hogy a benyújtott pályázatban
foglaltak tartalma és az intézményvezetővel folytatott korábbi levelezésben foglaltak ellenére az állásra nem őt
választották ki. Ezzel szemben a felperes sikeresen nem bizonyította, hogy a pályázat elbírálásakor az egyenlő
bánásmódot a beavatkozó politikai nézete miatt nem sértette meg. [...]
A bíróság mindezek okán összességében azt állapította meg, hogy a felperesi keresettel támadott körben az
alperes határozata az irányadó anyagi és eljárási jogszabályban foglaltaknak megfelel, az alperes határozata
helytálló mérlegelésen alapul. Mindezekre tekintettel a felperes keresetét elutasította. [...]
- 117/118 -

30. Közvetett hátrányos megkülönböztetés

↑ [276]-[277], [280], [286]-[292]
§ az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény
Nehezebb helyzetben van a jogalkalmazó, ha az előtte fekvő ügyben a diszkrimináció közvetett formájának
megvalósulását kell felismernie. Erre ad példát a közfoglalkoztatottakról szóló törvény, amely absztrakt
utólagos normakontroll-indítvány alapján került az Alkotmánybíróság elé. E törvény alapján a
közfoglalkoztatottat három hónap időtartamra ki kellett zárni a közfoglalkoztatásból, ha az önkormányzati
rendeletben előírt, a lakókörnyezet (kert, udvar stb.) rendezettségének biztosítására vonatkozó
kötelezettségét nem teljesítette. Az alapvető jogok biztosa a törvényt megtámadta az Alkotmánybíróságon,
többek között azért, mert az álláspontja szerint ellentétes volt az egyenlő bánásmód követelményével,
mivel észszerű, alkotmányosan indokolható cél nélkül, hátrányosan különböztette meg a
közfoglalkoztatottakat más munkaviszonyban álló személyekhez képest. Az Alkotmánybíróság
megállapította: az alapvető jogok biztosa által támadott rendelkezés diszkriminatív jelleggel,
szükségtelenül korlátozza a közfoglalkoztatottak magánszférához való jogát, és ezért a kérdéses törvényi
rendelkezéseket megsemmisítette.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Míg egyedi ügyekben az alapvető jogok biztosa (mint az egyenlő bánásmód követelményének
érvényesülésével foglalkozó hatóság) és a bíróság mindenekelőtt az egyenlő bánásmód törvény alapján jár
el, az Alkotmánybíróság a megtámadott törvényt az Alaptörvény rendelkezései alapján vizsgálja felül. Mi az
általános egyenlőségi szabály alaptörvényi forrása, és mit jelent e követelmény az Alkotmánybíróság
értelmezésében?
2. Mi az általános egyenlőségi szabály alapján alkalmazandó alkotmányos mérce? Hogyan fogalmazza meg
az Alkotmánybíróság a határozatában (a) az összehasonlíthatósági próbát, illetve (b) az indokolhatósági
próbát?
3. Az Alkotmánybíróság eltérő alkotmányos mércét alkalmaz az alapjogokra vonatkozó megkülönböztetés
megítélésére. Mi ez az alkotmányos mérce?
4. Keresse meg az egyenlő bánásmód törvényben az általános kimentési okokat, amelyek fennállásának
vizsgálata során alkalmazott tesztek az Alkotmánybíróság gyakorlatán alapulnak! Hogyan tükröződnek az
alkotmánybírósági mércék az egyenlő bánásmód törvényben?
5. Keresse meg az Alaptörvényben és az egyenlő bánásmód törvényben a védett tulajdonságok
felsorolását! Zárt vagy nyitott jellegűek ezek a felsorolások? Hogyan értelmezendő az egyéb helyzet mint
védett tulajdonság az Alkotmánybíróság szerint? A konkrét ügyben hogyan nevezhető meg a védett
tulajdonság?
6. Hogyan határozta meg az Alkotmánybíróság a közvetett diszkrimináció fogalmát? Hogyan valósították
meg a közvetett diszkriminációt az Alkotmánybíróság által felülvizsgált törvényi rendelkezések? Hasonlítsa
össze az alkotmánybírósági fogalommeghatározást a közvetett hátrányos megkülönböztetésnek az
egyenlő bánásmód törvényben található definíciójával! Melyek a törvényi definíció fogalmi elemei?
7. Az Alkotmánybíróság alkalmazta határozatában a diszkriminációs (észszerűségi) tesztet. A testület
szerint kik alkottak homogén csoportot a vizsgált ügyben? Az Alkotmánybíróság szerint miért nem volt a
megkülönböztetésnek észszerű indoka?

Az Alkotmánybíróság határozata a közfoglalkoztatottak hátrányos

megkülönböztetéséről [30/2017. (XI. 14.) AB határozat]
[50] 6. [...] Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésében foglalt általános jogegyenlőségi
szabály értelmezése során kimunkált gyakorlata szerint a jogrend valamennyi szabálya tekintetében azért
biztosítja az egyenlően kezelés követelményét, mert az egyenlőség végső forrása az egyenlő emberi méltóság.
A jogegyenlőség klauzulája a közhatalmat gyakorlók számára azt az alkotmányos parancsot fogalmazza meg,
hogy valamennyi személyt egyenlő méltóságúként kezeljenek, és szempontjaikat egyenlő mércével és
méltányossággal mérjék. Ez a követelmény az egész jogrendre kiterjed, ugyanis a közhatal-
- 118/119 -
mat gyakorlók kötelesek egyenlő elbánást biztosítani a joghatóságuk alá tartozó minden személy számára.
Ebből következik, hogy egy adott szabályozás abban az esetben nem felel meg az Alaptörvény XV. cikk (1)
bekezdésében foglalt alkotmányos mércének, ha végső soron az emberi méltósághoz fűződő jogot sérti. Vagyis
a jogegyenlőség elve nem bármifajta különbségtételt, hanem csupán az emberi méltóságot sértő
megkülönböztetéseket tilalmazza. Alaptörvény-ellenes, vagyis emberi méltóságot sértő megkülönböztetés
abban az esetben állapítható meg, ha a különbségtétel önkényes. A hátránnyal járó különbségtétel az általános
mérce szerint akkor minősül önkényesnek, ha nincs észszerű, kellő súlyú alkotmányos indoka. Ennek
ellenőrzéséhez elsődlegesen az intézkedés legitim célját szükséges vizsgálni. Ezenkívül szükséges értékelni
egyfelől azt, hogy az intézkedés alkalmas-e a legitim cél eléréséhez, másfelől pedig azt is, hogy az elérni kívánt,
legitim cél által kijelölt személyek köre egybeesik-e az intézkedéssel érintett személyek körével. Mindezen
szempontok nyújtanak lehetőséget annak eldöntéséhez, hogy egy különbségtétel önkényesnek, észszerű
indokot nélkülözőnek tekinthető-e [...].
[51] Nem tekinthető ellenben hátrányos megkülönböztetésnek, ha a jogi szabályozás különböző
tulajdonságokkal bíró alanyi körre eltérő rendelkezéseket állapít meg, mert alkotmányellenes
megkülönböztetés csak összehasonlítható - azonos csoportba tartozó - személyi körben lehetséges. "Hátrányos
megkülönböztetés akkor áll fenn, ha a szabályozás lényeges eleme tekintetében nem azonos az alanyok
elbírálása, jogaik és kötelezettségeik meghatározása. Nem lehet viszont hátrányos megkülönböztetésről
beszélni akkor, ha a jogi szabályozás eltérő alanyi körre állapít meg eltérő rendelkezéseket" [...].
[52] Az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése az alapjogok egyenlőségét és a diszkrimináció tilalmát tartalmazza.
A tételesen felsorolt tulajdonságok mellett az "egyéb helyzet szerinti különbségtétel" fordulat nyújt garanciát
ahhoz, hogy az előre nem látható, de a felsorolásban szereplő tulajdonságokhoz döntő hasonlóságot mutató
helyzetben élő személyeket se érhesse hátrányosan sújtó különbségtétel. Ez a nyílt felsorolás korlátlanul nem
bővíthető, nem nyújt ugyanis védelmet olyan személyeknek, akiket valamely szabály éppen hátrányosan érint,
de mégsem diszkriminál. Az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében garantált diszkriminációtilalom ugyanis
csupán olyan élethelyzeteket ölelhet át, amelyekben az emberek önazonosságát, identitását meghatározó
lényegi tulajdonságuk miatt előítélettel vagy társadalmi kirekesztéssel néznek szembe. Vagyis a
diszkriminációtilalom alkotmányos klauzulája elsődlegesen a társadalom személyben rejlő és tetszés szerint
nem változtatható tulajdonság mentén elkülönülő csoportjainak védelmét szolgálja. Az Alkotmánybíróság
következetes álláspontja szerint az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében foglalt diszkrimináció tilalma nem
kizárólag az alapvető jogok védelmi körébe tartozó jogszabályokra, hanem a teljes jogrendszerre is
kiterjeszthető. Ez abból adódik, hogy a diszkrimináció tilalma valójában az alaptörvényi szabályban megjelölt,
az emberek önazonosságát, identitását megtestesítő tulajdonságok szerinti megkülönböztetést, vagyis a
diszkriminációt tilalmazza. Ebből az is következik, hogy az ilyen különbségtétel érvényességét és
igazolhatóságát az Alkotmánybíróságnak az alapjogok és nem alapjogok tekintetében egyaránt különleges
szigorúsággal szükséges vizsgálnia [...]
[62] 8. Az indítványozó álláspontja szerint a Kftv. rendelkezései részben azért sértik az Alaptörvény XV. cikk (2)
bekezdésében foglaltakat, mert elzárják az álláskeresőket (mintegy három hónapra) attól, hogy
bekerülhessenek a közfoglalkoztatásba. Ezzel összhangban az Alkotmánybíróságnak adott miniszteri válasz is
rámutat arra, hogy a Kftv. nem pusztán a közfoglalkoztatási jogviszony fenntartásához, hanem a jogviszony
létesítéséhez is "általánosan elvárható erkölcsi, magatartási szabályok betartását" írja elő. Ennek következtében
az Alkotmánybíróságnak azt kellett megvizsgálnia, hogy az álláskeresők homogén csoportján belül
diszkriminációt idéz-e elő az, hogy a közfoglalkoztatotti jogviszonyt létesíteni kívánó személyek esetében a
törvényi szabályozás a munkavégzésen kívüli egyéb feltételeket is rögzít.
[63] Az álláskeresők ugyanis még nem állnak foglalkoztatási jogviszonyban, csupán be szeretnének kerülni a
foglalkoztatásba, illetve annak valamilyen formájába. Ezzel összefüggésben megállapítható, hogy az
álláskereső, amikor még nem tudható, hogy "piaci alapú munkát" talál, vagy közfoglalkoztatott lesz, akkor az
álláskeresők homogén csoportjába tartozik. Ebben az álláskeresési időpontban a foglalkoztatási jogviszonyba
lépés feltételei mások és mások lesznek, a jogalkotó ugyanis a közfoglalkoztatottak esetében magánéleti
vonatkozású, munkavégzéstől független feltételeket ír elő. Ilyen feltételek a közfoglalkoztatási jogviszony
specialitásaira és az Alaptörvény XIX. cikk (3) bekezdésére tekintettel megfelelő alkotmányos értékek védelme
érdekében megfogalmazhatóak ugyan, de az előírt feltételek nem vezethetnek az Alaptörvényben biztosított
jogok aránytalan sérelmére. Ennek megengedhetősége ugyanis oda vezetne, hogy egyes alaptörvényi
rendelkezések egymást kiüresíthetnék. Az Alaptörvény koherens értelmezése [...] ugyanakkor azt követeli meg,
hogy a XIX. cikk (3) bekezdése alapján előírható feltétel egyrészt nem üresítheti ki az Alaptörvény XV. cikk (2)
bekezdését (8.1.), amely az alapjogok egyenlőségét biztosító szabály, másrészt pedig alapjog korlátozására a
XIX. cikk (3) bekezdése szerinti feltétel előírása során is csak az I. cikk (3) bekezdésébe foglaltaknak megfelelően
kerülhet sor (8.2.).
 [64] 8.1. Az Alkotmánybíróság gyakorlata szerint az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében foglalt klauzula
védelmet nyújt a rejtett vagy közvetett diszkriminációval szemben is. Az Alkotmánybíróság gyakorlatában a
közvetett diszkrimináció tilalmát sérti, ha egy látszólag általános jellegű és semleges jogszabályi rendelkezés
vagy szabály végső soron a társadalomban gyakorta hátrányos különbségtétellel sújtott, az Alaptör-
- 119/120 -
vényben tételesen felsorolt, illetve azzal döntő hasonlóságot mutató "egyéb helyzetben" lévő személyek
kizárását, kirekesztését vagy valamely lehetőségtől való megfosztását eredményezi. Az Alkotmánybíróság
felfogása szerint így az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdésében garantált diszkrimináció tilalma kiterjed azokra a
közhatalmi intézkedésekre is, amelyek ugyan látszólag általános, semleges és mindenkire egyformán érvényes
rendelkezést tartalmaznak, de eredményüket vagy hatásukat tekintve valójában mégis az alaptörvényi
szabályban felsorolt tulajdonságú társadalmi csoportot sújtanak további hátrányokkal. Vagyis végső soron egy
ilyen tulajdonság valamelyikének jegyét hordozó csoport tagjainak kirekesztését eredményezik [...]. Ehhez
hasonlóan az Emberi Jogok Európai Bírósága (a továbbiakban: EJEB) szerint is az Emberi Jogok Európai
Egyezménye 14. cikkében foglalt hátrányos megkülönböztetést tiltó szabály az Alaptörvény XV. cikk (2)
bekezdésében foglaltakhoz hasonlóan nyílt felsorolással határozza meg az egyes társadalmi helyzetekben
élőket. A felsorolás azonban az EJEB esetjoga szerint tetszés szerint nem bővíthető, hanem kizárólag a
társadalom úgynevezett sérülékeny, személyben rejlő tulajdonság mentén elkülönülő csoportjait ölelheti át [...].
[65] Fentiek alapján az álláskeresők homogén csoportján belüli diszkrimináció akkor állapítható meg, ha a
jogalkotó egy jól körülhatárolható társadalmi csoportot kedvezőtlen helyzetbe hoz. Az Alkotmánybíróság
emlékeztet arra, hogy rejtett diszkriminációt állapított meg már a guberálással kapcsolatos 176/2011. (XII. 29.)
AB határozatban, amely a hajléktalanokkal szemben ítélte közvetett módon diszkriminatívnak a szabályozást
(szabálysértést követett el, aki közterületre kitett gyűjtőedényből guberált), mivel az egyértelműen egy bizonyos
élethelyzetben lévő társadalmi csoport ellen irányult. A határozat indokolása szerint "[a]z Alkotmány 70/A. § (1)
bekezdését sértő közvetett hátrányos megkülönböztetésnek minősül, ha látszólag semleges rendelkezések
sora vezet a jog és a társadalmi szokás által gyakorta hátrányos megkülönböztetéssel sújtott, az Alkotmány
70/A. § (1) bekezdésében tételesen felsorolt, illetve az azzal döntő hasonlóságot mutató »egyéb helyzetben«
lévő személyek kizárásához vagy valamely lehetőségtől való megfosztásához. A 63/2008. (IV. 30.) AB határozat
ehhez hasonlóan fogalmazza meg, hogy »[a]z elfogadott jogszabálynak nemcsak látszólag kell semleges
előírásokat tartalmaznia. Azt is biztosítania kell, hogy a minden[kire] egyformán érvényes jogi norma végül a
[személyek] egy jól körülhatárolható csoportja esetében de facto ne eredményezzen alkotmányos indok nélküli
hátrányos megkülönböztetést« [...] Ezt az elvet juttatja kifejezésre az egyenlő bánásmódról és az
esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény 9. §-a, amely alapján közvetett hátrányos
megkülönböztetésnek minősül az a közvetlen hátrányos megkülönböztetésnek nem minősülő, látszólag az
egyenlő bánásmód követelményének megfelelő rendelkezés, amely a 8. §-ban meghatározott tulajdonságokkal
rendelkező egyes személyeket vagy csoportokat lényegesen nagyobb arányban hátrányosabb helyzetbe hoz,
mint amelyben más, összehasonlítható helyzetben lévő személy vagy csoport volt, van vagy lenne" [...]
[67] A jelen üggyel összefüggésben megállapítható, hogy a közfoglalkoztatottak esetében az elsődleges
munkaerőpiacra történő átvezetés a cél, és már a jogalkotói elképzelés is végső soron egy rászorult csoportot
feltételez. A közfoglalkoztatásban részt vevő személyek így tipikusan nehéz anyagi helyzetben lévő, a
társadalom legkiszolgáltatottabb rétegéhez tartozó személyek, mindezt jól mutatja, hogy a minimálbérnél is
alacsonyabb a közfoglalkoztatási jogviszonyban általuk megkereshető összeg. [...]
[68] Az Alkotmánybíróságnak vizsgálnia kellett azt, hogy igazolja-e bármiféle észszerű indok a fenti,
álláskeresők csoportján belüli megkülönböztetést. A jogalkotó indokolása szerint "abból kiindulva, hogy a
közfoglalkoztatottak olyan értékteremtő munkákban vesznek részt, amelyek szervesen kapcsolódnak az
önkormányzatok, más állami szervek közfeladataihoz, a közfoglalkoztatásban részt vevőkkel szemben feltételül
szabja az általánosan elvárható erkölcsi, magatartási szabályok betartását". A jelen esetben megállapítható
azonban, hogy nem pusztán a közfoglalkoztatottak látnak el állami szervek közfeladataihoz kapcsolódó
munkát. Ebből következőleg nincs semmiféle észszerű oka annak, hogy az álláskeresőknek pusztán erre a
körére különleges életvezetési előírásokat írjon elő a jogalkotó. A vizsgált esetben az Alkotmánybíróság arra a
következtetésre jutott, hogy "vagyoni helyzet" szerinti rejtett diszkrimináció esete áll fenn amiatt, hogy
ténylegesen csak a hátrányos, kiszolgáltatott anyagi helyzetben élők esetére vonatkozik az a törvényi előírás,
amely a munkavégzéstől független (lakókörnyezeti) feltételek teljesítését írja elő. Emiatt az Alkotmánybíróság
megállapította, hogy az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdését sértő alaptörvény-ellenes helyzet áll fenn annak
következtében, hogy a törvényalkotó a kizárás szabályait a közfoglalkoztatási jogviszonyba kerülés
előfeltételeként is alkalmazni rendelte.
[69] 8.2. A XIX. cikk (3) bekezdése szerinti feltétel előírása során megvalósuló alapjog-korlátozással
összefüggésben az indítványozó utalt a támadott jogszabályi rendelkezés magánszférához való jogot sértő
jellegére is. E tekintetben az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a közfoglalkoztatásba való bekerülés
feltételeként és az abból való kizárási esetként sem írható elő az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdését
szükségtelenül, illetve aránytalanul korlátozó feltétel. [...]
[76] Az indítványt az Alkotmánybíróság alapjogi érintettség és az egyén védett tulajdonságainak állított
sérelme esetében a XV. cikk (2) bekezdése alapján vizsgálja. A magánszférához való jog védelme a
közfoglalkoztatásba bekerülni szándékozókat és a közfoglalkoztatásban lévőket is megilleti, ezért az
Alaptörvény
- 120/121 -
XV. cikk (2) bekezdését sérti, amennyiben az alapjog biztosítása nem diszkriminációmentes feltételek mellett
valósul meg.
[77] A magánszférához való alapjog korlátozási tesztje az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésében található.
Eszerint "[a]z alapvető jogokra és kötelezettségekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg. Alapvető jog
más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a feltétlenül szükséges
mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának tiszteletben tartásával
korlátozható." A magánszférához való jog tehát más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos
érték védelme érdekében korlátozható a Kftv. mint törvény keretében is. A korlátozás szükségességének
vizsgálata körében figyelemmel kell lenni arra, hogy a jogalkotó alkotmányos célt követett-e, illetve hogy az
alkalmazott korlátozás alkalmas-e az alkotmányos cél elérésére.
[78] "Az Alkotmánybíróság eddigi gyakorlatában nem tekintette azonos szabályozási körbe tartozónak a
különböző foglalkoztatási viszonyokat szabályozó törvények hatálya alá tartozó jogalanyokat. [...] Az eltérő
csoportba sorolást támasztja alá az 1/2016 (I. 29.) AB határozat is, amely rámutat arra, hogy a versenyszféra és
a közszféra foglalkoztatási jogviszonyaiban jelentős különbségek találhatók annak ellenére, hogy mindegyik
közös jellemzője a munkavégzésre való irányultság [...] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor tekintettel volt arra,
hogy korai gyakorlatában a közalkalmazottak vonatkozásában vizsgálta már a magánszférához való jog
korlátozásait. A 20/1990. (X. 4.) AB határozatban az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a közélet
tisztaságának védelme, illetve a közfunkció viselése együtt járhat a magánszférához való jog korlátozásával. Az
56/1994. (XI. 10.) AB határozatban azonban azt is megállapította, hogy a közalkalmazottaknak csupán kisebb
köre visel közfunkciót, és a közalkalmazottak magánéletben tanúsított magatartása miatti fegyelmi felelősségre
vonással való fenyegetés csak kivételesen szükséges, illetve arányos. A korlátozás csak akkor fogadható el
alkotmányosnak, amennyiben a méltatlan magatartás a munkakörre, illetve a beosztásra lényeges, valóságos
és közvetlen kihatással van, ennek hiányában azonban az alapjog-korlátozás szükségtelen és aránytalan
beavatkozást jelent a közalkalmazott magánszférájába [...].
[79] A Kftv. támadott rendelkezéseinek fent idézett törvényjavaslati indokolása szerint "abból kiindulva, hogy
a közfoglalkoztatottak olyan értékteremtő munkákban vesznek részt, amelyek szervesen kapcsolódnak az
önkormányzatok, más állami szervek közfeladataihoz, a közfoglalkoztatásban részt vevőkkel szemben feltételül
szabja az általánosan elvárható erkölcsi, magatartási szabályok betartását". Ezen indokolás önmagában
alkotmányos célként alapjog korlátozására nem elegendő. Nem fogadható el legitim célként az, hogy a
jogalkotó differenciálatlanul, általános jelleggel a közfeladatra történő utalással olyan, a magánszférához való
jogot korlátozó különleges életvezetési előírásokat írhat elő, amelyek nem hozhatók összefüggésbe a
ténylegesen elvégzendő munka tartalmával. Az általános cselekvési szabadság védelméből következően az
állam köteles az egyén szabadságát tiszteletben tartani, az esetleges szabadságkorlátozást pedig racionális
érvekkel kell megindokolnia, abba önkényes módon nem avatkozhat be. Ezzel szemben az Alkotmánybíróság
álláspontja szerint a szociális vonásokkal rendelkező speciális munkaviszonynak, a közfoglalkoztatási
jogviszonynak a szabályozás logikáján kívül álló, rendszeridegen feltételekkel való megterhelése észszerűtlen,
és mint ilyen, önkényes jogalkotói döntésnek minősül.
[80] Az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése keretében mindezt súlyosbítja, hogy az önkormányzatoknak
biztosított magánszférát korlátozó rendeletalkotási felhatalmazás az álláskeresőknek, illetve
foglalkoztatottaknak pusztán egyetlen, vagyoni helyzet szerint, illetve munkaerőpiaci pozíció szerint jól
körülhatárolható csoportjára teszi lehetővé a különleges életvezetési előírások megfogalmazását, miközben a
szabályozási céllal elérni kívánt lakókörnyezeti minőséget a jogrendszer más eszközei diszkriminációmentesen
biztosítják [...]. Ebből következőleg a Kftv. támadott rendelkezése diszkriminatív jelleggel, szükségtelenül
korlátozza a magánszférához való jogot. Fentiekre tekintettel a jelen ügyben az Alkotmánybíróság megállapítja,
hogy a Kftv. 1. § (4a) bekezdés b) pontja alaptörvény-ellenes, ezért azt megsemmisíti.

31. Zaklatás
↑ [282], [296], [298]
§ az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény
Az egyenlő bánásmód törvény a tiltott diszkriminatív magatartások között nevesíti a zaklatást, ami
szexuális és egyéb természetű magatartás is lehet. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság alábbi határozata
megállapította, hogy a munkáltató a zaklatás törvényi tényállásának megvalósításával megsértette az
egyenlő bánásmód követelményét. (2021. január 1-jétől az EBH feladatait az alapvető jogok biztosa látja el,
ennek megfelelően a jogesetnek az EBH-val kapcsolatos tanulságai rá vonatkoztathatók.)
- 121/122 -
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Az egyenlő bánásmód követelményének érvényesülése, így a zaklatás tilalma azokban a jogviszonyokban
kényszeríthető ki a hatóság előtt, amelyekre kiterjed a törvény hatálya. Ehhez azonosítani kell az érintett
jogviszonyt: állapítsa meg, hogy az ügyben ki volt a jogosultja és ki volt a kötelezettje az egyenlő
bánásmódhoz való jognak! Keresse meg az egyenlő bánásmód törvényben azt a rendelkezést, amelynek
alapján a törvény hatálya kiterjed erre a jogviszonyra!
2. Milyen szerepe volt az Egyenlő Bánásmód Hatóság előtti eljárásban a zaklatott munkavállalónak, a
zaklató munkavállalónak, illetve a munkáltatónak? A zaklató munkatársat miért nem vonta felelősségre az
Egyenlő Bánásmód Hatóság?
3. Keresse meg az egyenlő bánásmód törvényben a zaklatás definícióját! Melyek e magatartás törvényi
tényállásának fogalmi elemei? Mely történeti tényállási elemek valósították meg a zaklatás definíciójának
egyes fogalmi elemeit? Milyen jellegű magatartások sérthetik az emberi méltóságot? A zaklatásnak
szándékos magatartásnak kell lennie? Csak aktív, vagy passzív magatartás (mulasztás) is megvalósíthat
zaklatást? Pontosan mely magatartásával valósította meg a zaklatás tényállását az ügyben a munkáltató?
4. A jogvita eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy
azt valósnak fogadják el, és ugyanő viseli annak következményeit, ha a bizonyítás elmarad. Ezzel szemben
a diszkrimináció miatt indított eljárásokban az egyenlő bánásmód törvény a bizonyítási terhet megosztja a
kérelmező és az eljárás alá vont között. Keresse meg az egyenlő bánásmód törvényben az osztott
bizonyítás szabályait! Hogyan oszlott meg a bizonyítási teher ebben az ügyben? Mit kellett valószínűsítenie
a kérelmezőnek, és mit kellett bizonyítania az eljárás alá vontnak? Milyen sikerrel tették ezt meg az eljárás
résztvevői?
5. Milyen sajátos szankciókat állapított meg az Egyenlő Bánásmód Hatóság az alábbi ügyben? Keresse meg
az egyenlő bánásmód törvényben, hogy milyen jogkövetkezményeket állapíthat meg az alapvető jogok
biztosa, amely 2021. január 1-jétől átvette az Egyenlő Bánásmód Hatóság feladatait!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság határozata munkahelyi szexuális zaklatás

ügyében (EBH/365/22/2011.)
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság [...] Z.Z. Kérelmező által előterjesztett kérelem alapján az Y.Z. ügyvéd által
képviselt ... Kft. eljárás alá vonttal (...) szemben az egyenlő bánásmód megsértése tárgyában lefolytatott
eljárásban meghozta a következő
HATÁROZATOT
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megállapítja, hogy az eljárás alá vont megsértette az egyenlő bánásmód
követelményét. Az eljárás alá vont munkáltató Kérelmező női nemhez való tartozásával összefüggésben
kimerítette a zaklatás tényállását azzal, hogy a kérelmező számára P.P. magatartása következtében kialakult
megszégyenítő, megalázó munkahelyi környezetet mintegy felerősítette azzal, hogy panaszát nem szexuális
zaklatás tárgyában tett panaszként kezelte, azt nem ennek megfelelően vizsgálta. A munkáltató annak ellenére,
hogy tudomása volt arról, hogy P.P. vezető beosztású munkavállaló Kérelmező emberi méltóságát női
mivoltában sértette meg - különös tekintettel a munkahelyen a magánélet intim részeire történő
megjegyzéseivel és ajánlkozásaival -; a gazdasági társaság által lefolytatott vizsgálat során, a panasz nemiséget,
illetőleg szexualitást érintő éléről a hangsúlyt igyekezett áthelyezni egy vezetői stílust általában kifogásoló
panaszra, ennek következtében Kérelmezővel szemben a munkahelyi légkör továbbra sem változott pozitív
irányban.
Az Egyenlő Bánásmód Hatóság megtiltja a jogsértő magatartás jövőbeni tanúsítását, elrendeli határozatának
közzétételét a jogerőre emelkedéstől számított 30 napra mind a Hatóság (www.egyenlobanasmod.hu), mind a
társaság hivatalos honlapján a kezdőlapról közvetlenül elérhető módon, valamint 1 000 000 Ft (azaz egymillió
forint) bírság megfizetésében marasztalja az eljárás alá vontat. [...]
- 122/123 -
INDOKOLÁS
Kérelmező 2011. március 4. napján azzal a kérelemmel fordult a Hatósághoz, hogy folytasson le vizsgálatot az
általa munkahelyén tapasztaltak ügyében, és állapítsa meg, hogy a bepanaszolt gazdasági társaság megsértette
az egyenlő bánásmód követelményét vele szemben, azáltal, hogy kollégája, P.P. szexuális zaklatást megvalósító
magatartása miatt nem tett megfelelő lépéseket, illetőleg nem kezelte a panaszt súlyának megfelelően. [...]
A lefolytatott bizonyítás alapján megállapítható, hogy Kérelmező beadványa az alábbiak alapján alapos.
A Kérelmezőt ért hátrány P.P. vezető beosztású munkavállaló vele szemben tanúsított magatartásában
testesült meg, amely sértő volt és megalázó környezetet, légkört alakított ki a munkahelyen.
A hatóság nem kizárólag a zaklatással bepanaszolt P.P. vezetői stílusát, a munkahelyen tanúsított
magatartását, és általánosságban a női kollégákhoz való viszonyulását vizsgálta, bár ezek alátámasztják a
Kérelmező panaszát. A hatóság vizsgálata fentieken kívül arra irányult, hogy P.P. viselkedése mennyiben járult
hozzá olyan munkahelyi légkör kialakulásához, amely Kérelmezőt már feszélyezte és számára adott
helyzetekben megalázó és sértő volt, s amelynek megszüntetésére már az eljárás alá vont munkáltató lett
volna köteles.
A bepanaszolt, sérelmezett magatartás természetét tekintve nem tekinthető általános panasznak egy
vezetővel szemben, mivel tárgya konkrétan szexuális együttlétre való utalásokat, szexualitást és a magánélet
intim részeit érintő megnyilvánulásokat sérelmezett. [...]
A hatóság az alábbi tényállást állapította meg, döntésénél az alábbiakra volt figyelemmel.
Kérelmező személyi asszisztens munkakörre szóló munkaviszonya az eljárás alá vonttal 2004. augusztus 23.
napjával kezdődően határozatlan időtartamra szól. A Kft-nél egy légterű irodahelyiség található, ahol P.P. és
Kérelmező is dolgozott, bár közvetlen munkakapcsolatban nem álltak, mindketten évek óta munkavállalói a
vállalatnak. P.P. beosztását tekintve vezető menedzser volt, aki alkalmanként helyettesítette az ügyvezető Tanú
1-t, aki kérelmező közvetlen felettese volt.
Kérelmező nyilatkozatai, illetőleg a tanúvallomások alapján megállapítható, hogy Kérelmező megjelenésére,
alakjára, öltözetére, magánéletére P.P. a munkahelyen rendszeresen tett megjegyzéseket, amelyek nem illettek
a munkahelyi környezetbe, és Kérelmezőn kívül mások is tanúi voltak, illetve más nődolgozókat is érintett.
2006-ban egy vezetői kommunikációs tréningen felszínre került a Kérelmező és P.P. közötti konfliktus,
miszerint férfiként a nő kollégával szemben tanúsított magatartásán változtatnia szükséges. A becsatolt
dokumentumon ez áll: "Tiszteld bennem a nőt, és finomabban kezelj, és ne tegyél kétértelmű megjegyzéseket."
Tanú 1. ekkor még a tréningen felhívta a férfikollégák figyelmét, legyenek tekintettel arra, hogy a
nőkkel/hölgyekkel való viccelődést van, aki bántónak tartja.
A Kérelmező szexuális zaklatás tárgyában tett bejelentésére felállított etikai bizottság által lefolytatott
vizsgálat a zaklatás tényállásának megvalósulását nem találta megalapozottnak, azonban P.P. vezetői stílusát
nem tartotta megfelelőnek, erre őt a munkáltató írásban figyelmeztette. [...]
Az Ebktv. 5. § d) pontja alapján az egyenlő bánásmód követelményét köteles megtartani a munkáltató a
foglalkoztatási jogviszony, az utasításadásra jogosult személy a munkavégzésre irányuló egyéb jogviszony,
illetve az ezekkel közvetlenül összefüggő jogviszonyok tekintetében.
Az Ebtv. 10. § (1) bekezdése alapján zaklatásnak minősül az az emberi méltóságot sértő, szexuális vagy egyéb
természetű magatartás, amely az érintett személynek a 8. §-ban meghatározott tulajdonságával függ össze, és
célja vagy hatása valamely személlyel szemben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy
támadó környezet kialakítása.
 A hatóság álláspontja szerint az eljárás alá vont munkáltató magatartását az egyenlő bánásmód
követelményébe ütközőnek, és a zaklatás törvényi tényállása megvalósulásaként értékelte, ennek során
figyelemmel volt a következőkre:
A zaklatás és a szexuális zaklatás egyaránt megvalósítható aktív és passzív magatartással. Tárgyi ügyben P.P.
vezető beosztású munkavállaló magatartása aktívnak értékelhető, ugyanis ténylegesen elkövetője volt a
jogsértésnek. Munkahelyi vezetőként tisztában kellett azzal lennie, hogy felelős az egyenlő bánásmód
követelményének biztosításáért, mivel az általa tanúsított magatartás közvetlenül befolyásolja az irányítása
alatt dolgozók munkahelyi körülményeit, munkafeltételeit, a munkahelyi légkört. Egy olyan környezet,
amelyben ő maga is félreérthető módon nemiségre, nőiségre, nőiességre utaló kijelentésekkel,
megjegyzésekkel illeti női kollegáit, alkalmas arra, hogy az érintettek vonatkozásában megalázó, avagy
megszégyenítő környezetet hozzon létre.
A munkáltató képviselője, a gazdasági társaság ügyvezetője passzív elkövetője a zaklatásnak azzal, hogy nem
biztosított hatékony védelmet a felé panasszal forduló munkavállaló számára. Ezekben az esetekben a
munkáltató tudomást szerez ugyan arról, hogy egy alkalmazottja "zaklatja" munkatársát, de nem tesz, vagy
adott esetben nem megfelelő intézkedést tesz ennek megakadályozása érdekében. Mivel mulasztással is
megvalósítható a zaklatás; a munkáltató felelősségre vonható. A munkáltató felelősségének megállapításakor
nemcsak azt kell számításba venni, hogy milyen lépéseket tett a munkahelyi zaklatás megelőzése érdekében,
hanem azt is, hogy tehetett volna-e bármilyen további ésszerű és megvalósítható lépést az ügyben, amely
alkalmas arra, hogy a sérelmezett cselekmény/cselekmény sorozat megszűnjön, és az azt elszenvedő személy
megfelelő elégtételt kapjon, a sérelem mindkét fél számára megnyugtató módon rendezésre kerüljön.
- 123/124 -
A jogalkotó a sérelmet szenvedett személy szubjektív benyomásait vonja értékelés alá, amikor egyrészt
emberi méltóságot sértő magatartásról, másrészt ellenséges és megalázó, megszégyenítő, megfélemlítő vagy
éppen támadó környezetről beszél. Ennélfogva fontos kiemelni, hogy a zaklatás nem feltétlenül szándékos
magatartás, ezért arra irányuló szándék hiányában is megállapítható. Tárgyi ügyben nem lehet Kérelmező
személyes érzékenysége kizárólagosan a mérlegelés tárgya, abban a vonatkozásban kell vizsgálódni, hogy az
általa sérelmesnek megítélt kijelentések, megjegyzések súlya milyen mértékű, mennyire alkalmasak ezek
céljukat vagy hatásukat tekintve a zaklatás tényállási elemei közül bármelyiknek is a megvalósítására.
A tréfás formába öltött kijelentések, illetőleg bántó szándék nélküli meggondolatlan megjegyzések is
alkalmasak lehetnek arra, hogy mások emberi méltóságát sértsék. Nem fogadható el az, hogy munkahelyen
helye van az olyan típusú megnyilvánulásoknak, amik a munkavégzéssel, munkaviszonnyal egyáltalán nem
állnak összefüggésben, valamint a munkavállaló személyére, személyiségének lényegi elemére utalnak. A
nőiséggel, a sajátos nemi jellegre, illetőleg tulajdonságokra (legyen annak hátterében a külső megjelenés, avagy
a szellemi, fizikai teljesítmény) tett bókok, kedveskedő szavak, flörtölés, a zavarba ejtő vagy kacér, kihívó
hangnem, vagy megnyilvánulás mind-mind olyan - intenzitását, fokát, súlyát tekintve egy nagyon széles és
érzékeny skálán elhelyezkedő - magatartási forma, ami egy munkahelyen nem lehet légkört befolyásoló, alakító
tényező. Az pedig, hogy ez egyetlen munkavállalót érint sérelmesen, vagy az összes alkalmazottat, irreleváns,
ahogyan az is, hogy ezáltal egy állandósult sérelmes munkahelyi környezet alakul ki, avagy egyszeri történés
következtében érzi azt valaki bántónak, sértőnek, megalázónak. Az ismétlődés, és ezáltal a folyamatosság azt
jelenti, hogy a sérelmes munkahelyi környezet állandósul, tartóssá válik. Mindez a jogsértő magatartás
megítélését súlyosbító körülmény. Mindezen túl az is, hogy, ha egy kötetlenebb kollegiális viszonyban az egyik
fél többre gondol, többet lát, és ezt ki is nyilvánítja (kollegák előtt/négyszemközt), ráadásul fogadókészség teljes
hiányában. Az alapvetően jó, alkalmanként baráti jellegű viszony sem jogosíthatja fel egyik felet sem arra, hogy
a bizalommal, tisztelettel mintegy visszaélve olyan megjegyzések megtételét engedje meg magának, ami már
nem megengedhető.
A hatóság az eljárás alá vont kimentését nem tudta elfogadni az alábbiak alapján.
Az eljárás alá vont félnek nem sikerült bizonyítani a hatóság előtt, hogy a jogsérelmet szenvedett fél által
valószínűsített körülmények nem álltak fenn, ahogyan azt sem, hogy az egyenlő bánásmód követelményét
megtartotta, illetve az adott jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani. Az ügyvezető által tett
intézkedések nem támasztották alá, hogy a kérelmező által előadottak megcáfolhatók; azaz nem alakult ki
emberi méltóságot sértő megalázó, megszégyenítő környezet. Az eljárás alá vont kimentése arra nézve is
eredménytelen maradt, hogy a sérelmes munkahelyi légkör nem alakult ki; illetve, hogy azt kérelmező nemi
hovatartozásával nem lehet összefüggésbe hozni. [...]
 A hatóság elrendelte a jogsértő magatartás jövőbeni megszüntetését, határozatának 30 napra történő
nyilvánosságra hozatalát, valamint 1 millió forint bírság megfizetésére kötelezte az eljárás alá vontat. [...]
A hatóság fontosnak tartotta határozatát honlapján nyilvánosságra hozni, mivel fel kívánja hívni a figyelmet
arra, hogy amennyiben egy munkáltató munkáltatói bejelentésre kivizsgálást folytat, annak eredményt kell
hoznia, és mindkét fél számára megnyugtató módon kell rendeznie a panaszt. Tárgyi ügyben a belső vizsgálat
eredményeképpen a sérelmezett légkör nem változott meg Kérelmező vonatkozásában. Még, ha a szexuális
zaklatás ténylegesen ugyan meg is szűnt, az emiatt keletkezett ellenséges és megalázó légkör megmaradt,
tehát a munkáltató eljárásával nem segített azon, hogy az pozitív irányba megváltozzon. Nem szolgált
elégtételként a panaszosnak, tényleges felelősségre vonás nem történt; inkább annak látszata rajzolódott ki,
hogy a bepanaszolt félre kell áldozatként tekinteni. Az eljárás alá vont honlapján történő nyilvánosságra hozatal
azért szükségszerű, mivel a Hatóság fontosnak tartja mindazok tájékoztatását, akik tudomást szereztek az
ügyről.
A hatóság a bírság összegének meghatározásakor figyelembe vette azt a körülményt, hogy az eljárás alá vont
magatartása egy folyamatként értékelhető, ami fokozatosan és hosszú időn keresztül bontakozott ki, arról
többen is tudomást szereztek, ezáltal a sérelem súlya még jelentősebb. Továbbá azt is, hogy a munkáltatónak,
amikor módja lett volna a szexuális zaklatást kivizsgálni, és határozottan fellépni egy ilyen természetű
munkavállalói panasz esetén; inkább annak élén tompítani igyekezett, azt elkendőzendő módon kezelte.

32. Jogellenes elkülönítés

↑ [281], [294], [297], [298]
§ az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény
A tiltott diszkrimináció egyik formája a jogellenes elkülönítés (szegregáció), amit az egyenlő bánásmód
törvény külön is nevesít a diszkriminatív magatartások körében. Magyarországon a jogellenes
- 124/125 -
elkülönítés jellemző esete a roma gyerekek iskolai szegregációja. Civil jogvédő szervezetek az utóbbi
években több esetben vittek sikerre az iskolai szegregációval szemben indított személyiségi jogi pereket.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Az egyenlő bánásmód törvény szabályai a törvény hatálya alá tartozó jogviszonyokban alkalmazhatók.
Ehhez mindenekelőtt azonosítani kell az érintett jogviszonyt: állapítsa meg, hogy az ügyben ki volt a
jogosultja és ki volt a kötelezettje az egyenlő bánásmódhoz való jognak! Keresse meg az egyenlő bánásmód
törvényben azt a rendelkezést, amelynek alapján a törvény hatálya kiterjed erre a jogviszonyra!
2. Az egyenlő bánásmód törvény értelmében nemcsak a jogsérelmet szenvedett személy indíthat eljárást,
hanem mód van közérdekű igényérvényesítésre, mind az alapvető jogok biztosa (mint az egyenlő
bánásmód követelményének érvényesülésével foglalkozó hatóság), mind a bíróság előtt. Ki volt a perben a
felperes? Keresse meg az egyenlő bánásmód törvényben azt a rendelkezést, amely megalapozta a felperes
keresetindítási jogát! Keresse meg a törvényben azt a rendelkezést is, amely az alapvető jogok biztosa
előtti közérdekű igényérvényesítést lehetővé teszi! Milyen feltételeket határoznak meg e törvényi
rendelkezések a keresetindításhoz, illetve a hatóság előtti eljárás megindításához? Állapítsa meg, hogy az
ügyben hogyan teljesültek ezek a feltételek! Mi indokolja alapjogi szempontból ezeket a feltételeket?
3. Keresse meg az egyenlő bánásmód törvényben a jogellenes elkülönítés definícióját! Melyek e magatartás
törvényi tényállásának fogalmi elemei? Mely történeti tényállási elemek valósították meg a jogellenes
elkülönítés definíciójának egyes fogalmi elemeit? Fogalmi eleme a jogellenes elkülönítésnek a
kedvezőtlenebb elbánás? Csak aktív magatartással, vagy mulasztással is megvalósulhat a jogellenes
elkülönítés? A jogellenes elkülönítésnek szándékos, illetve tudatos magatartásnak kell lennie? Mit jelent a
spontán szegregáció fogalma?
4. A törvényi definíciók összehasonlítása alapján miben tér el a jogellenes elkülönítés és a közvetlen
hátrányos megkülönböztetés?
5. A polgári perben általában a perben jelentős tényeket annak a félnek kell bizonyítania, akinek
érdekében áll, hogy azokat a bíróság valósnak fogadja el, továbbá a bizonyítás elmaradásának vagy
sikertelenségének a következményeit is ez a fél viseli. Az egyenlő bánásmód törvény azonban kivételes
szabályokat állapít meg: megosztja a bizonyítási terhet a felek között. Keresse meg az egyenlő bánásmód
törvényben a bizonyítási teher e megosztására vonatkozó előírást! Mit valószínűsített a perben a felperes?
Mit bizonyított a perben az alperes?
6. Az egyenlő bánásmód törvény meghatároz általános, valamint az egyes területekre, így például az
oktatásra nézve speciális kimentési szabályokat. Keresse meg a törvényben a kimentési szabályt, amely
alapján az alperes bizonyíthatná, hogy nem sértette meg az egyenlő bánásmód követelményét! Miért nem
hivatkozhatott az ügyben az alperes arra, hogy az elkülönítésre észszerű indoka volt?

A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság ítélete iskolai szegregációs perben

(Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság P.20.950/2008/36.)
A Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság ... ügyvéd által képviselt Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek
Alapítvány, Budapest felperesnek ... ügyvéd által képviselt Győr Megyei Jogú Város Önkormányzata Győr
alperes ellen egyenlő bánásmód követelménye megsértésének megállapítása, stb. iránt indított perben
meghozta és kihirdette az alábbi
ítéletet:
A megyei bíróság megállapítja, hogy a 2003/2004-es tanév II. félévétől, 2004. februártól a cigány etnikai
kisebbséghez tartozó [...] gyermekek egy oktatási intézményben, a Kossuth Lajos Általános Iskolában való
jogellenes elkülönítésének fenntartásával az alperes megsérti az egyenlő bánásmód követelményét.
A bíróság kötelezi az alperest a jogsértés abbahagyására és a jogsértő helyzet megszüntetésére. [...]
- 125/126 -
Indokolás
[...] Az iskolához tartozó oktatási körzet lakosságának etnikai összetétele az elmúlt évtizedek alatt jelentősen
átalakult, az iskola döntő bázisát alkotó Újváros összetételében is változások történtek. Az 1970-es években a
város Újváros szélén a Bécsi út felé nyíló cigánytelepet felszámolta, a családok beköltöztek az újvárosi
negyedbe. A régi bérlők kihalását követően más városrészből /főként a belvárosból/ folyamatosan költöztek be
újvárosi bérlakásokba cigánycsaládok, spontán elvándorlások eredményeként is egyre nagyobb mértékűvé vált
a cigány etnikumhoz tartozók aránya, amely szükségszerűen eredményezte a kötelező felvételt biztosító körzeti
iskolában a cigány származású tanulók arányának növekedését. Ennek következtében folyamatosan olvadt a
létszám, sok szülő - élve a szabad iskolaválasztás jogával - átíratta a gyermekét más iskolába. Az egyházak által
működtetett iskolák köre is jelentősen bővült, a folyamatra ez is hatott. [...]
A 2003/2004-es tanévi beszámoló szerint az iskola tanulóinak szociális összetétele (67% cigány, 75%
hátrányos helyzetű, 24% veszélyeztetett). [...]
A felperes módosított keresetében kérte annak megállapítását, hogy az alperes fenntartásában működő
Kossuth Lajos Általános Iskolában a többi városi fenntartású iskolához képest a cigány [...] gyermekeket a nem
cigányoktól [...] - a meglévő rendszer fenntartásával - jogellenesen elkülönítik. [...]
A felperes keresete részben és az alábbiak szerint alapos.
A felperes kereshetőségi joga
A felperesi alapítvány tevékenysége kiterjed az integráció és esélyegyenlőség megteremtésére, harcol a
diszkrimináció ellen. Közhasznú tevékenysége a gyermek- és ifjúságvédelem, gyermek- és ifjúsági
érdekképviselet, a hátrányos helyzetű csoportok társadalmi esélyegyenlőségének elősegítése, az emberi és
állampolgári jogok védelme. [...]
Ennek alapján megállapítható, hogy a felperes az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség
megteremtéséről szóló 2003. évi CXXV. törvény (továbbiakban: Ebktv.) 3. § e) pontjában meghatározott
alapítvány fogalmának megfelel. A közérdekű igényérvényesítés az egyének perben állása nélkül ad jogot a
felperesnek a perlésre, a per tárgya a perindításkor pontosan meg nem határozható számú tagból álló, ám az
egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt azonos vagy hasonló jogsérelmet elszenvedő csoport,
valamint a jogellenes rendelkezés megszüntetése híján a jövőben potenciálisan e csoporthoz tartozók kollektív
jogvédelme, az ehhez illeszkedő szankciókkal. Közérdekű igényérvényesítésre abban az esetben is van
lehetőség, ha az adott rendelkezéssel érintett csoport minden eges tagjáról - habár a csoport túlnyomó része
rendelkezik ezzel a tulajdonsággal - akár tartózkodása, akár más körülmény okán nem lehet ezt teljes
bizonysággal eldönteni.
 A kereseti kérelem időszakától, 2004. február 1-jétől az alperes fenntartásában működő Kossuth Általános
Iskolában tanuló cigány gyermekek pontos száma, személyazonossága nem állapítható meg, a szülők a
személyes adatok védelméről [...]szóló [...] törvény [...] szerinti szenzitív adatról, a gyermekek etnikai
hovatartozásáról nyilatkozatot nem tettek.
A perbeli legitimáció megítélésénél a bíróság a közérdekű igényérvényesítés Ebktv. 20. § (1) bekezdés c)
pontjából indult ki: az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt a bíróság előtt személyiségi jogi
pert indíthat a társadalmi és érdek-képviseleti szervezet, ha az egyenlő bánásmód követelményének
megsértése vagy annak közvetlen veszélye olyan tulajdonságon alapult, amely az egyes ember
személyiségének lényegi vonása, és a jogsértés vagy annak közvetlen veszélye személyek pontosan meg nem
határozható, nagyobb csoportját érinti. A (2) bekezdés értelmében az érdek-képviseleti szervezet a hatóság
előtt az (1) bekezdésben meghatározott feltételek teljesülése esetén eljárást indíthat. [...]
A felperes alapító okiratában célként szerepel a cigány és hátrányos helyzetű gyermekek jogvédelme. A
felperes keresetében az egyenlő bánásmód követelményének megsértését védett tulajdonságra alapította,
konkrétan az Ebktv. 8. § b), c), e), p) és q) pontokban foglaltakra (faji hovatartozás, bőrszín, etnikai kisebbséghez
tartozás, társadalmi és vagyoni helyzet), amelyek az iskolában a szegregáció alapját adják. A felperes keresete a
Kossuth Általános Iskola tanulóinak közösségét, vagyis személyek pontosan meg nem határozható nagyobb
csoportját érinti, ekként a keresetindítási jogosultsága fennáll.
Nem releváns az alperes Ebktv. 18. § (1) bekezdésére alapított védekezése, a felperes nem természetes
személyek képviseletében jár el a perben, hanem saját jogán érvényesít közérdekű igényt.
Jogszabályi alapok, a Faji Esélyegyenlőségi Irányelv hatályosulása, bizonyítási szabályok
A Ptk. [...] szerint a személyhez fűződő jogok sérelmét jelenti - egyebek mellett - az egyenlő bánásmód
követelményének megsértése. A jogsértés tartalmi jegyeit, bizonyításának feltételeit és a jogsértés
jogkövetkezményei alóli mentesülés lehetőségét az Ebktv. szabályozza. [...] Az Ebktv. 4. § g) pont alapján az
egyenlő bánásmód követelményét az oktatási intézmények jogviszonyaik létesítése során, eljárásaik és
intézkedéseik során kötelesek megtartani. [...]
2007. január 1. napjától az Ebktv. 2006. évi CIV. törvénnyel módosított 7. § (2) és (3) bekezdése - figyelemmel a
személyek közötti faji vagy etnikai származásra való tekintet nélküli egyenlő bánásmód elvének
- 126/127 -
végrehajtásáról szóló 2000/43/EK tanácsi irányelvre - a közvetlen hátrányos megkülönböztetés és a jogellenes
elkülönítés esetében az általános kimentési lehetőségre való hivatkozást már nem engedi meg, így az ekkortól
hatályos 10. § (2) bekezdés szerint jogellenes elkülönítésnek minősül az a rendelkezés, amely a 8. §-ban
meghatározott tulajdonságai alapján egyes személyeket vagy személyek egyes csoportját a velük
összehasonlító helyzetben lévő személyektől vagy személyek csoportjától - anélkül, hogy azt a törvény
kifejezetten megengedné - elkülönít.
Az oktatás és képzés területére vonatkozó speciális szabályokat tartalmazzák az Ebktv. 27-30. §-ai. A törvény
27. § (3) bekezdésének a) pontja szerint az egyenlő bánásmód követelményének megsértését jelenti különösen
valamely személy vagy csoport jogellenes elkülönítése egy oktatási intézményben, illetve az azon belül
létrehozott tagozatban, osztályban vagy csoportban. A 28. § (2) bekezdés a) pontja szerint nem sérti az egyenlő
bánásmód követelményét, ha a közoktatási intézményben a szülők kezdeményezésére és önkéntes választása
szerint olyan vallási, vagy más világnézeti meggyőződésen alapuló, továbbá kisebbségi vagy nemzetiségi
oktatást szerveznek, amelynek célja vagy tanrendje indokolja elkülönült osztályok vagy csoportok alakítását,
feltéve, hogy emiatt az oktatásban részt vevőket semmilyen hátrány nem éri, továbbá az oktatás megfelel az
állam által jóváhagyott, államilag előírt, illetve államilag támogatott követelményeknek. [...]
Jogellenes elkülönítés
A peradatok alapján a megyei bíróság megállapította, hogy a perbeli iskolában jelentős többségében a cigány
etnikumhoz tartozó [...] gyerekeket oktatnak. [...]
A felperes az Ebktv. szerint őt terhelő bizonyítási, ill. valószínűsítési kötelezettségének eleget tett: bizonyította
a hátrányos helyzetet eredményező jogsértő magatartást, a jogellenes elkülönítés törvényi tényállási elemeinek
megvalósulását. Az egyenlő bánásmód elvébe ütköző jogellenes elkülönítés fogalmából az is következik, hogy
az nélkülözi az érintett személy vagy csoport elkülönítésére irányuló akaratát, a jogellenes elkülönítés ténye az
érintett személyeket szükségszerűen hátrányosan érintette. A Kossuth Lajos Általános Iskolában 2004. február
1-jétől intézményi szinten megvalósult a cigány etnikai kisebbséghez tartozó [...] gyermekek elkülönítése. [...]
 Szegregációnak nevezzük azt a jelenséget, amikor egy-egy településen belül különböző társadalmi rétegek,
etnikai csoportok stb. lakóhelye erősen elkülönül egymástól. A perben ismertté vált városrészek
településtörténete, a lakóhelyi elkülönültség leképeződése, a szülők többségének döntése (a szülők nagy része
elviszi a körzetes iskolából a gyermekét), a szabad iskolaválasztás gyakorlatban tapasztalható pozitív-negatív
hatása (elit, ill. szegregált iskolák kialakulása) mind oka a helyzet kialakulásának. E helyzet kialakulásában az
alperes felelősségét a bíróság nyilvánvalóan nem állapíthatja meg, de azt igen, hogy a kialakult spontán
szegregáció elleni fellépése kellő eredménnyel nem járt. A jogsértés a jogellenes elkülönítés minden aktivitást
nélkülöző fenntartásával is megvalósul.
A bíróság a kimentés körében vizsgálta az alperes védekezését, [...] [a] speciális kimentést, [...] az Ebktv. 28. §
(2) bekezdés a) pontja szerinti kimentést. [...]
[...] a kialakult helyzet - spontán szegregáció - fenntartásában az önkormányzatnak volt szerepe, ekként
felelőssége is van. A jogellenes elkülönítés a kisebbségi csoporthoz tartozó gyermekeket az azonos oktatási
feltételek biztosítása esetén is megfosztja az egyenlő oktatási lehetőségektől. [...]
Védekezett az alperes azzal is, hogy az érintettek önkéntes elhatározása, illetőleg a nemzeti kisebbségi
oktatás képzési formái indokolták a jogellenes elkülönítést. [...]
Az alaki és tartalmi hiányosságok miatt [a kisebbségi oktatást igénylő szülői] nyilatkozatok alapján az
érintettek önkéntes elhatározása nem állapítható meg, nem tekinthető tudatos szülői akaratnyilvánításnak.
A perindításról értesült szülők erőteljes akaratnyilvánítása, iskolájukhoz való őszinte ragaszkodása [...] alapján
sem lehet olyan következtetéseket levonni, hogy a perbeli iskolába járó gyermekek szülei a döntés
meghozatala előtt valamennyi szükséges információval rendelkeztek volna. [...]
Az alperes kimentésre irányuló bizonyítása sikertelen maradt, ezért a bíróság [...] azt állapította meg, hogy az
alperes a cigány etnikai kisebbséghez tartozó és halmozottan hátrányos helyzetű tanulóknak a Kossuth Lajos
Általános Iskolában való jogellenes elkülönítése fenntartásával megsértette az egyenlő bánásmód
követelményét.
A szegregációnak nem feltétele az elkülönített csoporttal szembeni hátrány, csupán a törvényben meg nem
engedett elkülönítés. A jogellenesen elkülönített oktatás még abban az esetben is jogszerűtlen, ha teljes
mértékben azonos feltételek biztosításával történik. A jogellenes elkülönítés minden aktivitást nélkülöző
fenntartása is megvalósítja a jogsértést. Az iskolában megvalósult a szegregáció, de az nem az önkormányzat
tevőleges magatartása miatt, hanem objektív, lakossági okok miatt alakult ki. Az alperesi önkormányzat
felelőssége abban áll, hogy nem követett el mindent a jogellenes helyzet felszámolásáért. [...]
- 127/128 -

III.3. Demokratikus részvétel

33. A közügy fogalma
↑ [309]-[312]
A demokratikus részvételt biztosító jogokat megillető alkotmányos védelemben azok a megnyilvánulások
részesülnek, amelyek hozzájárulnak közügyek megvitatásához. A jogalkalmazónak ezért vizsgálnia kell,
hogy az előtte fekvő ügy mutat-e összefüggést közüggyel.

A) Az Alkotmánybíróság alkotmányjogi panasz alapján meghozott határozata

azokról a szempontokról, amelyek alapján megítélhető, hogy egy közlés
kapcsolatban áll-e közügyekkel [3236/2018. (VII. 9.) AB határozat]
Az Alkotmánybíróság döntéseiben összetett szempontrendszert állított fel annak megítéléséhez, hogy egy
közlés összefügg-e a közügyekkel. Ezt a szempontrendszert foglalja össze az Alkotmánybíróság alább
kivonatolt határozata.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen szempontokat szükséges az Alkotmánybíróság szerint figyelembe venni annak eldöntéséhez,
hogy egy közlés közügyhöz, közvitához kapcsolódik-e? Azonosítsa ezeket a szempontokat!
2. Egy közlés közügyekkel összefüggő volta szempontjából tekinthető-e döntő tényezőnek az
Alkotmánybíróság szerint a közléssel érintett személy(ek) státusza? Lehet-e egy közhatalmat gyakorló vagy
hivatásszerűen közszereplő személyre vonatkozó vélemény független a közügyek megvitatásától? Ha igen,
hozzon példát ilyen esetre! Szolgálhatja-e közügyek megvitatását olyan vélemény, amely nem közhatalmat
gyakorló vagy közszereplő személyt érint? Ha igen, hozzon példát ilyen esetre is!
3. Mi a következménye egy jogvita kimenetele szempontjából annak, hogy a jogvita tárgyát képező
megnyilvánulás kapcsolatban áll-e közüggyel?
[17] Az Alkotmánybíróság az elmúlt időszakban több alkalommal is foglalkozott a szólásszabadság és a
véleménynyilvánítással érintettek személyiségvédelmének összehangolására vonatkozó alkotmányossági
szempontrendszer meghatározásával. A releváns határozatok következetes kiindulási pontja az, hogy "[a]
közügyekkel összefüggő vélemény kinyilvánításának szabadsága a szólás- és sajtószabadság legbensőbb
védelmi köréhez tartozik" [...], ezért ebben a körben a véleménynyilvánítással szembeni személyiségvédelem
ereje korlátozottabb. Bár az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésének hatálya annál szélesebb kört fed le,
különösen erős alkotmányos védelmet biztosít a közügyek vitájának körébe sorolható kifejezéseknek. Az
alapjogi bíráskodás fontos értelmezési kérdése tehát, hogy mely megszólalások tartoznak a közvitához és
melyek nem.
[18] [...] "[a] közügyek megvitatása körében elhangzó véleménynyilvánítás és a rá vonatkozó védelem
fókuszában elsődlegesen nem a szólással érintett személyek státusza áll, hanem az, hogy a megszólaló
valamely társadalmi, politikai kérdésben fejtette ki nézeteit. A közéleti véleménynyilvánításra vonatkozó
alkotmányos szempontok eszerint egyfelől tágabb körben lehetnek irányadók, mint a közhatalom gyakorlóit
vagy a hivatásszerűen közszereplést vállalókat érintő vélemények köre, másfelől viszont nem állítható, hogy a
közéleti szereplőket érintő bármely - köztük a közügyekkel semmilyen kapcsolatban nem álló - közlést e
szempontok szerint kell megítélni" [...].
[19] Ezzel összhangban hangsúlyozta az Alkotmánybíróság, hogy "[a] jogalkalmazás során mindenekelőtt arra
kell tekintettel lenni, hogy mivel a politikai véleményszabadság fókuszában elsősorban maguk a közügyek, nem
pedig a közszereplők állnak, a közügyekre vonatkozó szólások mindegyike fokozott védelem alá tartozik, és
ezáltal korlátozza az általa érintettek személyiségi jogainak védelmét. A személyiségvédelem korlátozottsága
tehát nem csupán a hivatásszerűen közszereplést vállalók esetében érvényesülő szabály, hiszen a közügyek
vitatása adott esetben - a konkrét társadalmi vita erejéig - annál szélesebb személyi kört érinthet" [...].
[20] Az Alkotmánybíróság ugyanakkor arra is kitért, hogy mindez korántsem jelenti azt, hogy a jogalkalmazás
során ne lenne irányadó tényező az adott megszólalással érintett személy státusza, körülményei: "[a] közéleti
szereplőkre vonatkozó beszéd mindazonáltal a politikai véleménynyilvánítás központi alkotóeleme.
- 128/129 -
A közügyek megvitatásának lényegi részét jelentik a közügyek alakítóinak tevékenységét, nézeteit,
hitelességét érintő megnyilvánulások. A társadalmi, politikai viták jelentős részben éppen abból állnak, hogy a
közélet szereplői, illetve a közvitában - jellemzően a sajtón keresztül - részt vevők egymás elképzeléseit,
politikai teljesítményét és azzal összefüggésben egymás személyiségét is bírálják" [...]. Ehhez kapcsolódóan
fejtette ki az Alkotmánybíróság azt is, hogy egyfelől "a közhatalmat gyakorló személyek és a közszereplő
politikusok esetében a személyiségvédelem korlátozottsága mindenki máshoz képest szélesebb körben
minősül »szükségesnek és arányosnak«, másfelől viszont ha a személyiségvédelem korlátozottsága melletti
érvek gyengülnek, akkor még a közhatalom gyakorlók körén belül is önálló mércék kialakításának van helye: "a
bírák például a szolgálati jogviszonyukra vonatkozó szabályok alapján nincsenek abban a helyzetben, hogy a
nyilvánosság előtt megvédjék magukat a támadásokkal szemben, ezért a bírói ítéletek nyilvános vitatásának
széles körű biztosítása mellett arra is figyelemmel kell lenni, hogy a bíróságokba vetett, a jogállami működéshez
elengedhetetlen közbizalmat a bírák személyét érő alaptalan, szélsőséges támadások ne ássák alá" [...].
[21] Büntetőjogi kontextusban [...] a konkrét véleménynyilvánítások közvitához tartozásáról összetett
mérlegeléssel kell döntést hozni. "A nyilvános közlés megítélése során elsőként arról szükséges dönteni, hogy
az adott közlés a közügyekben való megszólalást, közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e, vagyis a
közügyek szabad vitatásával áll-e összefüggésben. Ennek megítéléséhez pedig elsődlegesen a közlés
megjelenésének módját, körülményeit és a vélemény tárgyát, kontextusát szükséges figyelembe venni. Így a
közlést érintően vizsgálni kell a médium típusát, a közlés apropóját adó eseményt, illetve az arra érkező
reakciókat és az adott közlésnek ebben a folyamatban játszott szerepét. További szempontként szükséges
értékelni a kijelentés tartalmát, stílusát, illetve a közlés aktualitását, valamint célját. Amennyiben e körülmények
értékelésével az állapítható meg, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érinti, úgy a közlés automatikusan
a véleménynyilvánítási szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvezi" [...].
[22] [...] "[a] közügyeket vitató közlésekkel szembeni állami büntetőhatalom gyakorlása a büntetőjogi szankció
súlyossága, stigma jellege és öncenzúra kiváltására alkalmas hatása miatt [...] különösen érzékenyen érinti a
véleményszabadságot és a szabadsággal élni kívánókat", ezért "a közügyek vitatását érintő véleménynyilvánítás
szabadsága alóli kivételeket jelentő büntetőjogi törvényi tényállásokat megszorítóan szükséges értelmezni" [...].
[23] A fentiekkel összhangban [...] az Alkotmánybíróság értelmezésében "a közéleti kérdések köre szélesebb a
politikai szólásnál, illetve a közhatalmat gyakorló személyek tevékenységének bírálatánál", illetve "valamennyi
közéleti párbeszéd igényt tarthat a közéleti vitákat és a közügyek vitatását megillető alapjogi védelemre" [...].
Erre tekintettel [...] "a nyilvános közlés minősítése során jellemzően nem a véleménynyilvánítással érintettek
személyéből kell kiindulni, hanem azt kell vizsgálni, hogy a közlés közügyek, közéleti kérdések vitatására
vonatkozik-e" [...]. Az Alkotmánybíróság [...] mindazonáltal azt is megerősítette, hogy az érintettek személyes
körülményeinek, státuszának, közszereplői minőségének szerepe van az alkalmazandó alkotmányjogi mérce
megállapításában [...].
[24] 3.1. Az Alkotmánybíróság újfent utal arra, hogy ez az értelmezési irány áll összhangban az Emberi Jogok
Európai Bíróságának (a továbbiakban: EJEB) gyakorlatával is. Az EJEB is egyértelművé tette, hogy a
szólásszabadságot kitüntetett módon védő mércék alkalmazása szempontjából nem önmagában az érintett
személy státuszának, hanem a vélemény közügyekhez kapcsolódó jellegének van meghatározó szerepe. A
közügyekkel összefüggésben kifejtett vélemények fokozott védettsége így nem korlátozódik csupán a szűken
vett politikai vitákra és a politikusokra. Egyrészt a pártpolitikai vitákon túl a közösséget érintő egyéb kérdések
megvitatásának szabadságát is különös erővel védi a véleménynyilvánítás joga [...]. Másrészt az EJEB nem
csupán azokban az esetekben hívja fel a közügyek vitatásának kiemelkedő jelentőségű érvét, amelyekben a
vitatott megszólalás politikusokra vagy hivatalos személyekre vonatkozik, hanem akkor is, ha az adott
közérdekű kérdés magánszemélyeket (is) érint. Utóbbi esetben a magánszemélyek tűrésküszöbének is
emelkednie kell [...].
[25] Mindemellett az EJEB joggyakorlatának összetett szempontrendszere is figyelemmel van arra, hogy a
közhatalmat gyakorló, illetve közszereplő politikusokra vonatkozó érvek nem feltétlenül azonos erővel állják
meg a helyüket valamennyi közszolga esetében. Kétségtelen, hogy a kritika lehetőségének mindegyikük
esetében tágabbnak kell lennie, de nem feltétlenül kell elérnie a politikusokra irányadó mértéket [...].
[26] 4. Az Alkotmánybíróság a fenti gyakorlatát megerősítve a következőket emeli ki a jelen alkotmányjogi
panasz kapcsán.
[27] A szólásszabadság hatálya a nyilvános társadalmi kommunikációban megjelenő valamennyi közlésre (pl.
a kereskedelmi szólásokra is) kiterjed, különösen erős alkotmányos védelmet biztosít azonban a közügyek
vitájának körébe tartozó kifejezéseknek. A közéleti, társadalmi kérdésekben folytatott diskurzus a
véleménynyilvánítás jogának kitüntetett fontosságú területe. Az alkotmányossági követelmények e körben
fokozottan védik a szólásszabadságot, miközben korlátozzák a vele szemben mérlegelendő érvek erejét. Az
alapjogi bíráskodás fontos értelmezési kérdése tehát, hogy mely megszólalások tartoznak a közügyek vitájához,
hiszen az erre adott válasz jelöli ki a véleménynyilvánítások különlegesen védett körét.
[28] A közügyek vitája, azaz a szólásszabadság fokozottan védett köre meghatározásának fókuszában
- 129/130 -
mindenekelőtt az a kérdés áll, hogy a megszólaló valamely társadalmi, közéleti kérdésben fejtette-e ki
nézeteit. Ennek megválaszolása összetett, a vizsgált közlés valamennyi körülményére kiterjedő mérlegelést
igényel [...], ami nem szorítkozhat pusztán egyetlen tényező, például az érintett státuszának kiemelésére. A
közügyek vitájára vonatkozó alkotmányos szempontok egyfelől tágabb körben lehetnek irányadók, mint a
közhatalom gyakorlóit vagy a hivatásszerűen közszereplést vállalókat érintő vélemények köre, másfelől viszont
nem állítható, hogy a közéleti szereplőket érintő bármely - például a kizárólag magán- vagy családi életükre
vonatkozó - közlést e szempontok szerint kell megítélni.
[29] A közügyek vitája alkotmányjogi kategóriájának szerepe az, hogy a közügyekre vonatkozó szólások
mindegyike fokozott védelem alá tartozik, és ezáltal korlátozza az általa érintettek személyiségi jogainak
védelmét. A személyiségvédelem korlátozottsága tehát nem csupán a hivatásszerűen vagy önként
közszereplést vállalók esetében érvényesülő szabály, hiszen a közügyek vitatása adott esetben - a konkrét
társadalmi vita erejéig - annál szélesebb személyi kört érinthet.
[30] Ezúttal is hangsúlyozza azonban az Alkotmánybíróság, hogy a közléssel érintett státusza, közszereplői
minősége továbbra is az alkotmányjogi mérlegelés fontos szempontja marad. Egyrészt az, hogy az érintett
személy közéleti szereplő, a közügyek vitáját kijelölő kategorizálás egyik fontos (bár önmagában nem perdöntő)
eleme. A közügyek alakítóinak tevékenységét, nézeteit, hitelességét érintő megnyilvánulások, a
teljesítményüket, elképzeléseiket és ezzel összefüggésben akár személyiségüket érő bírálatok ugyanis tipikus
esetben a közéleti véleménynyilvánítás részei. Másrészt az érintett státuszának abból a szempontból is
jelentősége van, hogy bár a szólásszabadság fokozott védelme a közügyek vitájához tartozó valamennyi közlés
esetén irányadó, a személyiségvédelem ezzel járó korlátozottságának mértékét már befolyásolják a konkrét
személyhez kötődő körülmények. A személyiségvédelem korlátozottsága már a közhatalmat gyakorlók körében
is változik (lásd pl. az ítélkező bírákra irányadó speciális szempontokat), és értelemszerűen más mércék
alakíthatók ki a közvetlen közhatalom-gyakorlással nem járó köztisztséget viselők, illetve az esetileg érintetté
váló magánszemélyek esetében. A bírálat fokozott tűrése a közügyek vitáján belül mindenkire kiterjedő
általános követelmény, ennek mértéke azonban már speciális mércék szerint alakul. Míg a közszereplő
politikusok esetében a szólásszabadság melletti érvek erejük teljében jelentkeznek, addig más érintettek
esetben már gyengül az erejük. [...]

B) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete azokról a szempontokról,

amelyek alapján megítélhető, hogy a közéleti szereplők magánéletéről be
lehet-e számolni a nyilvánosság előtt [Von Hannover v. Germany (no. 2) [GC],
nos. 40660/08 and 60641/08, ECHR 2012]
Caroline von Hannover monacói hercegnő és férje hosszas jogi vitát folytatott a német bulvárlapokkal
arról, hogy a róluk családi körben, többek között nyaralásuk során készült képeket jogszerűen közölték-e.
Több ügy is az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került, amelyekben a bíróság részletes kritériumrendszert
dolgozott ki annak eldöntéséhez, hogy az egyébként ismert személyek magánéletének védelme vagy a
sajtó tájékoztatáshoz való joga érvényesüljön-e egy konkrét szituációban.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Vegye számba az Emberi Jogok Európai Bírósága által felállított kritériumrendszer egyes elemeit!
2. Keressen azonosságokat és különbségeket a magyar Alkotmánybíróság által kidolgozott
szempontrendszerrel (lásd ehhez az előző szemelvényt)!
(iv) A mérlegelés során releváns szempontok
(α) Hozzájárulás a közérdeklődésre számot tartó vitához
109. Elsődlegesen alapvető szempont a fényképek vagy a cikkek hozzájárulása a sajtóban a közérdeklődésre
számot tartó vitához [...]. Annak meghatározása, hogy mi minősül közérdeklődésre számot tartónak az adott
ügy körülményeitől függ. A Bíróság mindazonáltal hasznosnak tartja felhívni a figyelmet arra, hogy korábban
már elismerte az ilyen közérdeklődést nem csupán politikai kérdésekkel vagy bűncselekményekkel összefüggő
kiadványok esetén [...], hanem sporttal és előadóművészekkel kapcsolatos ügyekben is [...]. Ugyanakkor egy
ország elnökének házasságáról terjesztett problémák vagy egy híres énekes anyagi nehézségei nem
minősülnek közérdekűnek [...].
- 130/131 -
(β) Mennyire közismert a szóban forgó személy és mi a riport témája?
110. Az érintett személy szerepe vagy beosztása, a riport vagy a fénykép témájaként szolgáló tevékenységek
természete egy másik fontos, az előzőhöz kapcsolódó feltétel. Ezzel összefüggésben különbséget kell tenni
magánszemélyek és közéleti kontextusban eljáró személyek - politikai szereplők vagy közszereplők - között.
Ennek megfelelően, amíg egy a nyilvánosság számára ismeretlen magánszemély igényt tarthat a
magánéletének bizonyos típusú védelmére, addig a közéleti szereplőkre ugyanez nem igaz. Alapvető
különbséget kell tenni például hivatalos minőségükben eljáró politikusok kapcsán egy demokratikus
társadalomban zajló vitához hozzájárulni képes tények közzététele, és aközött, amikor ilyen szerepet be nem
töltő természetes személyek magánéletének részleteiről számolnak be.
 Míg az első esetben a sajtó a "nyilvánosság házőrzőkutyájának" szerepét tölti be egy demokráciában, hiszen
közérdekű kérdésekben tesz közzé információt és nézeteket, addig ez a szerep az utóbbi esetben kevésbé tűnik
fontosnak. Bár bizonyos esetekben a közönség tájékozódáshoz való joga akár a közéleti szereplők
magánéletének határait is átlépheti, különösen, amikor politikusokról van szó, ez a helyzet nem áll fenn -
legyen az érintett személy akármilyen ismert -, amikor a közzétett fotók és a kapcsolódó megjegyzések
kizárólag az adott személy magánéletéhez kapcsolódnak, és egyetlen céljuk a nyilvánosság kíváncsiságának
kielégítése a magánélet azon szeletével kapcsolatban, bár akármennyire is ismert az adott személy, mégsem
tekinthető úgy, hogy ez hozzájárulna társadalom általános érdekét szolgáló vitához.
(γ) Az érintett személy korábbi tevékenysége
111. Az érintett személy tevékenysége a riport közzététele előtt, vagy a tény, hogy a fénykép és a kapcsolódó
információ már egy korábbi kiadványban is megjelentek, mind olyan tényezők, amelyeket figyelembe kell venni.
Mindazonáltal a puszta tény, hogy korábban együttműködött a sajtóval, nem szolgálhat alapként ahhoz, hogy
az érintett fél minden jogvédelmi lehetőséget elveszítsen a szóban forgó kép közzétételével kapcsolatban.
(δ) A publikáció tartalma, formája és következményei
112. A fénykép vagy a riport közzétételének módja, és az érintett személy ábrázolásának mikéntje a riportban
vagy a fényképen szintén figyelembe vehetőek. A riport vagy a fénykép közzétételének köre szintén fontos
szempont lehet, függően attól, hogy az újság országos vagy helyi, a példányszáma nagy vagy korlátozott.
(ε) A fénykép készítésének körülményei
113. Végezetül, a Bíróság már megállapította, hogy azt a kontextust és azokat a körülményeket, amelyek
között a képek készültek, nem lehet figyelmen kívül hagyni. Ezzel összefüggésben figyelembe kell venni, hogy a
lefényképezett személy hozzájárult-e a képek elkészüléséhez és közzétételéhez [...] vagy ez a tudta nélkül,
csellel vagy egyéb jogellenes módon történt [...]. Szintén figyelembe kell venni a beavatkozás természetét vagy
súlyosságát, és a kép közzétételének következményeit az érintett személyre [...]. Egy magánszemély számára,
aki ismeretlen a nyilvánosságban, egy fénykép közzététele súlyosabb beavatkozásnak minősülhet, mint egy
írásos cikk [...].

C) A Fővárosi Ítélőtábla határozata közhatalmi szervezet nyilatkozó képviselője

képmásának kitakarásáról sajtótudósítás képanyagában (Fővárosi Ítélőtábla
32.Pf.20.245/2018/4., ÍH 2018.52)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) egy kiemelt - 30 milliárdos költségvetésű - uniós projekt kapcsán
rendezvényt tartott. Az esemény helyszínén megjelent a Magyar Nemzet újságírója is, de a rendezvényre
nem engedték be, így arról nem tudósíthatott. A Magyar Nemzet újságírójának és a lap fotóriporterének az
NGM Sajtóosztályának munkatársa, L. T. állta útját. Arra hivatkozott, hogy a rendezvényen csak meghívás
és regisztráció alapján lehet részt venni. Az incidensről a Magyar Nemzet cikket közölt "Kizárták lapunkat
egy nyilvános eseményről" cím alatt, amelyben kitakarás nélkül megjelentette L. T. arcképét, aki ezért pert
indított.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Ki, kivel szemben, mely jogának megsértése miatt indított bírósági eljárást? Mi volt a perindítás tény- és
jogalapja? Mit kért a felperes a bíróságtól keresetében? Az alperes mely alapjogát és hogyan érinti a
felperes igénye?
- 131/132 -
2. Milyen tényezőket értékelt a bíróság, amikor arról döntött, hogy a sajtó közügyről számolt-e be? Hogyan
döntött végül a bíróság: közügyekről számolt be a sajtó?
I. Ha egy korlátozottan sajtónyilvános rendezvényre a sajtó képviselőjét nem engedik be, és az erre vonatkozó tiltást a
közhatalmi szervezet sajtóosztályának erre kijelölt munkatársa az épület előterében közli, az erről kép- és
hangfelvétel közzétételével beszámoló sajtó nem köteles a közhatalmi szervezet nevében nyilatkozó köztisztviselő
arcának kitakarására.
II. Az arc kitakarása a közérdeklődésre számot tartó eseményről való tudósítás hitelességét lényegesen
befolyásolhatja, ezáltal a jelenkor eseményeiről szóló tájékoztatást és a sajtószabadságot aránytalanul korlátozná.
III. A kommunikációs feladatokat ellátó köztisztviselő a közérdeklődésre számot tartó esemény kapcsán róla készült
képmás és hangfelvétel nyilvánosságra hozatalát - a közügyek szabad megvitatása érdekében - tűrni köteles. A sajtó
véleménynyilvánításhoz való alapjoga - szükséges és arányos mértékben - korlátozhatja a közhatalom nyilatkozó
képviselőjének képmáshoz és hangfelvételhez fűződő személyiségi jogát [2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:44. §, 2:48. § (2)
bekezdés; 28/2014. (IX. 29.) AB határozat; 7/2014. (III. 7.) AB határozat].
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az NGM sajtóosztályának munkatársa,
kormánytisztviselő. A minisztérium felügyelete alá tartozó hivatal egy uniós projekt kapcsán 2017. május 10-én
rendezvényt tartott, melyen a sajtó képviselői a minisztérium meghívója alapján vehettek részt. A minisztérium
sajtóosztálya képviseletében a felperes volt jelen, a rendezvényen a sajtóosztály feladatait ő látta el. A
rendezvényen megjelentek az alperes munkatársai is, de nem volt meghívójuk, ezért nem léphettek be; ezt a
felperes közölte az alperes alkalmazottaival. Erről a beszélgetésről az alperes munkatársai videofelvételt
készítettek.
Az alperes által üzemeltetett internetes oldalon 2017. május 11. napján "Kizárták lapunkat egy nyilvános
eseményről" címen cikk jelent meg. A cikk szerint az alperesi lap is szerette volna tájékoztatni olvasóit egy
kiemelt uniós projekt nyitórendezvényéről, azonban a munkatársait nem engedték be. A szaktárca egyik
sajtósa - a felperes - azt állította, hogy a rendezvény korlátozottan sajtónyilvános, meghívóra és előzetes
regisztrációra volt szükség. A cikk tartalmazta az alperes újságírója és a felperes közötti párbeszédet, valamint
abban szerepelt egy felperest ábrázoló fényképfelvétel, valamint egy videofelvétel, amelyen a felperes látható
és hangja hallható, amint az alperes újságírójának a kérdéseire válaszol.
A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes azzal, hogy róla hozzájárulása nélkül
videofelvételt, illetve fényképfelvételt készített, továbbá ezeket nyilvánosságra hozta az interneten, megsértette
a képmáshoz és hangfelvételhez fűződő személyiségi jogát. Kérte továbbá kötelezni az alperest elégtételadásra,
a fénykép- és videofelvétel eltávolítására, a cikk jogsértő mivoltától való megfosztására, valamint 500 000 forint
sérelemdíj és annak 2017. május 11. napjától a kifizetés napjáig járó törvényes késedelmi kamata
megfizetésére.
Előadta, hogy nem minősül közszereplőnek. A rendezvényen mint kormánytisztviselő, illetve mint a
minisztérium szakmai alkalmazottja, másrészt mint meghívott vendég volt jelen. A felvétel nem a
rendezvényen, hanem a folyosón, és nem közszereplés alkalmával készült. Kifogásolta, hogy az alperes cikke
úgy állította be, mintha valamilyen visszaélést valósított volna meg, és személy szerint ő nem kívánta volna
beengedni a rendezvényre az alperest.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Védekezése szerint a videofelvételre nyilvános eseményen, a hivatal
rendezvényén került sor, amelyen a felperes közszereplői minőségben vett részt, a tevékenysége közhatalmi
tevékenységnek minősül. [...] Álláspontja szerint egy sajtótájékoztatóról való kizárása olyan közérdeklődésre
számot tartó esemény, melyről törvényben rögzített kötelezettsége volt a széles közönség tájékoztatása, ez
ugyanis a sajtószabadság korlátozását érintette. [...]
Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasította.
Döntését a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 2:42. § (1), (2) bekezdésére, 2:43. § g)
pontjára, 2:44. §-ra, 2:48. § (1) bekezdésére, 2:51. § (1) bekezdésére alapította. Először azt vizsgálta, hogy
szükség volt-e a felperes hozzájárulására a róla történő felvétel készítéséhez és nyilvánosságra hozatalához
vagy sem. Megállapította, hogy a rendezvényen a felperes nem magánszemélyként, hanem hivatalos
minőségben, közfeladata ellátása körében volt jelen, a rendezvény pedig uniós pályázatokkal volt kapcsolatos.
A rendezvény, valamint az az esemény - amelyre az alperes alkalmazottai mint a sajtó képviselői nem léphettek
be, és amely kapcsán a videofelvétel készült - közérdeklődésre számot tartó eseménynek minősülhetett. Ezen
nem változtat az a körülmény, hogy a videofelvétel nem konkrétan a rendezvényen, hanem a folyosón készült.
Kiemelte, közérdeklődésre számot tart az, hogy a sajtó képviselőit az állami, illetve uniós pénzek
felhasználásával kapcsolatos rendezvényre valamely okból nem engedték be, a cikk is erről szól. Jelentőséget
tulajdonított annak is, hogy a felperes az érintett minisztérium sajtóosztályának munkatársa, akinek
információi lehettek arról, mi az oka annak, hogy a sajtó képviselői nem léphettek be a rendezvényre, ezért
fontos volt, hogy milyen tájékoztatást ad erről a konkrét esetben a sajtó képviselőinek. Minderre tekintettel
hozzájárulására a videofelvétel elkészítéséhez és felhasználásához nem volt szükség.
- 132/133 -
 Az elsőfokú bíróság hangsúlyozta, a cikk címe, illetve tartalma alapján nem volt szükségtelen a fénykép-,
illetve videofelvétel közlése. A felperes feladata volt, hogy a sajtó megjelent képviselőivel a sajtóosztály
képviseletében kommunikáljon. Nem is volt aránytalan a felperes személyiségi jogainak korlátozása, hiszen a
fénykép- és videofelvételt az alperes olyan terjedelemben közölte, amilyen terjedelemben az alkalmazottai
választ kaptak azon kérdésükre, hogy miért nem léphetnek be az egyébként korlátozottan sajtónyilvános
eseményre.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperes terjesztett elő fellebbezést. [...] Fellebbezését azzal indokolta, hogy
általában és az adott helyzetben sem minősült közéleti szereplőnek. Kiemelte, hogy a nyilvánosság előtti
munkavégzés önmagában nem minősül közéleti szereplésnek, ahhoz valamilyen többlettényállási elemre van
szükség. [...]
A fellebbezés nem alapos.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg azzal a kiegészítéssel, hogy a perbeli cikkből kitűnik,
az alperesi sajtó munkatársai ellentétes információkat kaptak arról, hogy mik a sajtóeseményen való részvétel
feltételei, és a be nem engedésük okáról is felvilágosítást kívántak kapni.
A másodfokú bíróság abból indult ki, hogy a Ptk. 2:48. § (2) bekezdése alapján a tömegfelvétel, illetve
nyilvános közszereplés esetén nincs szükség az érintett hozzájárulására. [...] A felperes nem vitásan nem volt
sajtószóvivő, nem volt közismert szereplője a minisztériummal kapcsolatos megnyilvánulásoknak.
Hozzájárulása ezért az őt ábrázoló felvétel készítéséhez és közreadásához önmagában a Ptk. 2:48. § (2)
bekezdése alapján nem volt mellőzhető.
Nem voltak azonban figyelmen kívül hagyhatóak az Alkotmánybíróság által kifejtett alkotmányossági
szempontok (28/2014. (IX. 29.) AB határozat [36]-[45]). Ezek alapján azt is vizsgálni kellett, hogy a felperes
magánszférája, képmása védelméhez fűződő jog visszaszorítja-e a közügyek szabad megvitatásához, a
véleménynyilvánítás szabadságához fűződő alapjog gyakorlását, ami alkotmányjogi megfontolásokra tekintettel
(7/2014. (III. 7.) AB határozat [47], [56]-[63]) és a Ptk. 2:44. § megfelelő alkalmazásával alapjogi mérlegelést tesz
szükségessé, és a közéleti megszólalással érintett szereplő személyiségi jogainak szükséges és arányos
korlátozását teszi lehetővé.
Bár a felperes nem politikai közszereplő, szem előtt kell tartani azt is az Alkotmánybíróság határozatára
figyelemmel [...], hogy a közügyekkel összefüggő véleménynyilvánítás szabadságához kapcsolódó fokozottabb
védelem középpontjában nem az érintett státusza áll: annak van jelentősége, hogy a megszólaló valamely
politikai, társadalmi kérdésben fejtette-e ki nézeteit. A személyiségvédelem korlátozottsága tehát nem csupán
a hivatásszerűen közszereplést vállalók esetében érvényesülő szabály, hiszen a közügyek vitatása adott
esetben - a konkrét társadalmi vita erejéig - annál szélesebb személyi kört érinthet. Mivel a felperes volt a
konkrét esetben az a személy, aki a minisztérium munkatársaként, a közhatalmi szervezet képviselőjeként az
alperes képviselőivel a közérdeklődésre számot tartó eseményként bemutatni kívánt rendezvényre való
belépés megtagadását közölte, személyiségi jogainak szükséges és arányos korlátozása a közügyek
megvitatásával összefüggésben felmerülhetett. Azt pedig az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy
közérdeklődésre tarthatnak számot az uniós támogatás felhasználásával kapcsolatos, korlátozottan
sajtónyilvános eseményen való részvétel megtagadásának indokai és ennek a közhatalmi intézmény
munkatársa részéről való kommunikációja.
A másodfokú bíróság a felperes képmásvédelme és az alperes beszámolójához kapcsolódó
véleménynyilvánítási szabadság közötti alapjogi mérlegelésnél az alábbiakat tartotta ügydöntő jelentőségűnek.
A 28/2014. (IX. 29.) AB határozatban [...] felsorakoztatott érvek mentén a gyülekezési jog mint kiemelt alapjog
gyakorlásáról való tudósítás [...] kiemelt védelmet élvez. Jelen esetben nem a gyülekezési jog gyakorlásához
kapcsolódó tudósításról volt szó, hanem az alperes egy közpénz felhasználásával kapcsolatos
médiaeseményen való részvételének megakadályozásáról, annak indokairól és módjáról. A
véleménynyilvánítás jogának gyakorlásához elengedhetetlen a megfelelő tájékozódás, ezért a sajtó ilyen
korlátozása az információk megismerésének, ezáltal a véleménynyilvánítás szabadságának közvetett
korlátozása lehet. Az ezzel kapcsolatos eseményekről való tudósítás ezért a gyülekezési jog gyakorlásáról
beszámoló tudósításhoz hasonlóan kiemelt védelmet kell hogy élvezzen.
Irányadónak kellett tekinteni ezért azt a 28/2014. (IX. 29.) AB határozatban kifejtett alkotmányossági
követelményt, mely szerint amíg valamely tájékoztatás nem visszaélés a sajtószabadság gyakorlásával, az
emberi méltóság védelmével összefüggően a személyiségi jogok sérelmére való hivatkozás ritkán alapozza meg
a sajtószabadság gyakorlásának korlátozását. Valamely jelenkori eseménnyel kapcsolatban a nyilvánosság
figyelme elé került személyről készült képmás általában az eseménnyel összefüggésben nyilvánosságra
hozható. A tudósításhoz tartozó, szolgálatot teljesítő rendőröket is szerepeltető felvételek esetén a felvétel
megjelenése előtt való kényszerű megváltoztatására késztetés akkor, amikor nem haladja meg az esemény hű
illusztrálásához tartozó tartalmat, a közzétenni tervezett tájékoztatás alapos indok nélküli, előzetes
ellenőrzését jelenti [...].
A fenti alkotmányossági szempontokat szem előtt tartva az állapítható meg, hogy bár az esemény nem a
nyilvánosság előtt zajlott, arra egy korlátozottan sajtónyilvános esemény időpontjában, egy közhatalmi
intézmény előterében, a portánál került sor, az alperes képviselői a nyilvánosság elől nem teljesen elzárt helyen
készítették a kifogásolt felvételeket.
- 133/134 -
Az alperes ellentmondásos információkat kapott egy közpénzfelhasználást érintő témájú sajtóeseményen
való részvétel feltételeiről. A felperes feladata volt az eseményre érkező sajtó képviselőivel való kommunikálás:
személyes meghallgatása során a perben maga mondta el, hogy amikor sajtómunkatársak érkeztek, akkor neki
szóltak, és oda kellett mennie. A felperes volt az, aki a bejutás akadályát, annak szűkszavú indokát közölte. Az
alperes jelenkori esemény, egy kiemelt uniós projekt nyitórendezvényére való bejutás elutasítása, annak
indokai és módja bemutatása érdekében készített kép- és hangfelvételt.
A demonstrációt biztosító rendőrök képmásának nem egyediesített bemutatásától eltérően a felperes nem
mellékszereplője, hanem sajtósként - az alperes munkatársait tájékoztatva - a közérdeklődésre számot tartó
esemény főszereplőjévé vált, a közhatalom rajta keresztül nyilvánult meg a sajtó képviselője felé még akkor is,
ha nem a személyének volt jelentősége.
Az alperes által készített képmás és hangfelvétel nemcsak a cikkben előadottak hű illusztrálására, hanem a
valóságtartalom ellenőrzésére is alkalmas és kizárja, hogy a részvétel megtagadásának ténye, közölt oka,
körülményei a közlő személye vagy más által utóbb vitatható legyen. Ezáltal a felvételkészítés az adott
körülmények között a sajtószabadság szempontjából érzékeny témájú, fokozott védelem alatt álló esemény
szabad megvitatását mozdítja elő, illetve az arról szóló tudósítás hitelességét növeli, ami a modern média
korában az álhírek ("fake news") elszaporodása mellett a tájékoztatás szempontjából nagy jelentőségű. Ennek a
célnak az eléréséhez nem feltétlenül elégséges a felperes által elmondottak szó szerinti leírása és a felperes
nevének mint a közlések forrásának megjelölése. A 16/2016. (X. 20.) AB határozatban foglaltakra figyelemmel
sem csupán akkor készíthető felvétel, ha a közhatalom képviselője a jogával visszaél.
A felperesről képmás és hangfelvétel készítése, illetve ezeknek a felperes hozzájárulása nélkül is valamilyen
formában a cikk illusztrációjaként történő bemutatása a fentiek alapján a kiemelt védelem alatt álló
véleménynyilvánítás szabadsága érdekében szükséges korlátozásnak volt tekinthető. Vizsgálandó azonban az
is, hogy a korlátozás arányos volt-e, vagy a felperes jogait, magánszféráját aránytalanul korlátozta-e az
engedély nélküli felvételkészítés és bemutatás. Ennek megítélésénél egyrészt azt kellett szem előtt tartani, hogy
a perbeli témájú, közpénzzel kapcsolatos, sajtószabadságot érintő eseményről való tudósítás esetén a
véleménynyilvánítás szabadságának csak kevés joggal szemben kell engednie. A képmáshoz és a
hangfelvételhez való jog a személyes önrendelkezés kiemelt eleme, ugyanakkor a közügyek szabad
megvitatását a közfeladatot ellátó személyek ezen személyiségi jogai sem gátolhatják.
A felperes képmás és hangfelvétel védelméhez való joga korlátozásának aránytalansága felmerülhet, ha e
korlátozás jelentősebb hátránnyal fenyeget. A felperes - fellebbezése szerint - nem a nevének szerepeltetését
kifogásolta, hanem azt, hogy az általa elmondottakat a cikk vagy a felvétel szó szerint tartalmazta. Ellenzéki
ismerőseinek megjegyzésére, a felvétel munkahelyi visszhangjára utalt; a megjegyzésekről azonban nem
állapítható meg, hogy azok a felperes képmásával vagy hangfelvételével és nem az adott helyzetben az adott
nyilatkozatának tartalmával álltak összefüggésben, amiért felelősséget kellett vállalnia. A felperes képmása
interneten való korlátlan elérhetőségére is hivatkozott, ennek kapcsán azonban nem jelölt meg olyan hátrányt,
amely miatt a közérdeklődésre számot tartó eseményről történő beszámolás, illetve az arányos ideig és
megfelelő módon történő bemutatás aránytalan korlátozásnak minősülhetne.
A felperesről készült képmás és hangfelvétel a felperest tárgyilagosan, emberi méltóságát nem sértő módon
ábrázolta, a felperest nem tette nevetségessé. Nem merült fel olyan körülmény, ami arra utalt volna, hogy az
alperes nem a tudósítása hitelessége kedvéért, hanem a sajtószabadság gyakorlásával visszaélve kívánta volna
a felperest felismerhetően megjeleníteni. A cikk nem a felperes személyével foglalkozik, személye a
hitelességhez szükséges körben jelenik meg. A felperesről készített kép nem öncélúan egyediesített, mivel a
cikk jelentős részében a felperes által közöltekről számol be, annak címe is erre utal.
 Az érintett személy kitakarása általában felmerülhet mint olyan korlátozás, ami kellően figyelembe veszi a
saját képmással való rendelkezés szempontjait, de a közügyek szabad megvitatását sem akadályozza. A
fokozott védelem alatt álló témájú tudósítás képanyagának előzetes, kényszerű megváltoztatása azonban
alkotmányosan nem indokolható (28/2014. (IX. 29.) AB határozatban kifejtettek [...]). A közhatalom
képviselőjeként a sajtónak nyilatkozó, azzal tiltást közlő, sajtóosztályon dolgozó személy arcának kitakarása (a
sajtószabadság korlátozásának is véleményezhető hatalmi megnyilvánulás arctalanná tétele) az eseményről
való tudósítás hitelességét lényegesen befolyásolná, ezért a jelenkor eseményeiről való tájékoztatást és a
sajtószabadságot aránytalanul korlátozná.
[...] Mindezekre tekintettel az Ítélőtábla az elsőfokú bíróság érdemben helyes ítéletét a Pp. 253. § (2)
bekezdése alapján helybenhagyta.

34. A kifejezésmód és a stílus szabadsága

↑ [321]
A véleményt közlő személy nemcsak közlendője tartalmát választhatja meg szabadon. Az alapjogi védelem
kiterjed a vélemény kifejezésének módjára és stílusára is.
- 134/135 -

A) Az Alkotmánybíróság határozata a hangosító- és más berendezések

használatának engedélyhez kötéséről a politikai rendezvényeken [4/2007. (II.
13.) AB határozat]
A Fővárosi Közgyűlés 2006 októberében közterület-használati engedélyhez kötötte a színpadok,
hangosítóberendezések használatát a politikai rendezvényeken. Ezt technikailag úgy valósította meg, hogy
módosította a közterület-használatra vonatkozó önkormányzati rendeletet (amely szabályozza a közterület
engedélyköteles igénybevételének eseteit). A szabályozás alkotmányosságáról az Alkotmánybíróságnak
kellett állást foglalnia.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen logikai összefüggés(ek)re alapozható az a megállapítás, hogy a színpadállítás és a hangosítás
szabályozása érinti, korlátozza a gyülekezési jogot?
2. A támadott önkormányzati rendelet formai alapon megsemmisíthető volt, így az Alkotmánybíróság végül
nem vizsgálta az alapjog-korlátozás szükségességét és arányosságát. Döntésében ugyanakkor a testület
utalt olyan szempontokra, amelyek - a rendelet tartalmi felülvizsgálata esetén - meghatároznák az
általános alapjogi teszt kimenetelét. A szükségességi-arányossági teszt alkalmazásával - az
Alkotmánybíróság szempontjait is figyelembe véve - foglaljon állást a rendelet tartalmi
alkotmányosságáról!
Az indítványozó a fővárosi közterületek használatáról [szóló fővárosi közgyűlési rendeletbe (a továbbiakban:
Ör.)] beiktatott azon rendelkezés megsemmisítését kérte, mely a politikai rendezvényeken közterület-
használati engedélyhez köti építmények, berendezések, valamint járművek - parkolásnak nem minősülő -
elhelyezését. Az indítványozó a gyülekezési jog lényeges tartalmának korlátozását látja a támadott
rendelkezésekben, továbbá arra hivatkozik, hogy az önkormányzat túllépte az Alkotmányban meghatározott
rendeletalkotási jogkörét. Az indítványozó nem kifogásolta Ör. támadott rendelkezésének a kereskedelmi,
vendéglátóipari és reklámtevékenységre vonatkozó részeit, mivel álláspontja szerint e tevékenységek esetében
nem áll fenn szoros, tartalmi összefüggés a gyülekezési joggal, akkor sem, ha politikai rendezvényhez
kapcsolódnak. [...]
Az Ör. vizsgált rendelkezése:
"4. § (4) Nem kell közterület-használati hozzájárulás:
g) politikai rendezvényekhez, kivéve az építmények, berendezések létesítését, elhelyezését, bármely közúti
jármű [1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet 1. számú függelék II. fejezete], jármű külön jogszabály alapján
parkolásnak nem minősülő egyéb célú elhelyezését, valamint a kereskedelmi, vendéglátó és
reklámtevékenység végzését." [...]
 1. Az Ör. vizsgált rendelkezésének értelmében vett politikai rendezvények a gyülekezési jog körébe tartoznak.
Az Alkotmánybíróságnak először abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a közterület-használat
szabályozása összefügg-e a gyülekezési jog gyakorlásával. [...] A békés gyülekezés szabadsága a demokratikus
társadalom előfeltétele és alapvető értéke. A gyülekezési jog alapján megtartott rendezvények
elválaszthatatlanul kapcsolódnak a demokratikus nyilvánosság értékéhez, e rendezvények teszik lehetővé, hogy
a polgárok a politikai folyamatot kritikával illessék, tiltakozásukkal befolyásolják. A békés rendezvények a
politikai és társadalmi rend, a képviseleti szervek legitimitásának megszilárdítása szempontjából is értéket
jelentenek. A tüntetések, tiltakozó akciók a képviseleti szervek, a kormányzat és a közvélemény számára is jelzik
a társadalomban megjelenő feszültségeket, lehetővé téve azt, hogy az illetékesek időben megfelelő lépéseket
tegyenek a feszültségek okainak csökkentésére. Egy demokratikus társadalom nem választhatja a tiltakozás
elnémításának, szükségtelen és aránytalan korlátozásának útját: a politikai szabadságjogok korlátozása
nemcsak azokat sújtja, akik élni kívánnának jogaikkal, hanem a társadalom egészét, így azokat is, akikre
hivatkozással az állam a jogkorlátozás eszközéhez nyúl. A gyülekezési jog alapján megtartott rendezvények
célja az, hogy a gyülekezési joggal élő polgárok közös véleményt alakítsanak ki, illetve nézeteiket másokkal
megosszák és közösen juttassák kifejezésre. Ehhez nélkülözhetetlenek az Ör. vizsgált rendelkezése szerint csak
a közterület tulajdonosának hozzájárulásával alkalmazható eszközök, azaz a gyülekezés joga - különösen
nagyobb létszámú rendezvény esetén - nem gyakorolható rendeltetésszerűen építmények, berendezések, pl.
színpad, hangosítás, kivetítők nélkül. Ezek használatának szabályozása tehát érinti, alkalmazásuk
hozzájáruláshoz kötése pedig korlátozza a gyülekezés jogát. [...]
3. Tekintettel arra, hogy az Ör. vizsgált szabálya a szabályozás jogforrási szintje miatt önmagában
alkotmányellenes, az Alkotmánybíróság nem vizsgálta azt, hogy a gyülekezés szabadságával szemben
megjelenik-e olyan versengő alapjog vagy alkotmányos érték, amely a gyülekezési jog korlátozását szükségessé
tenné, illetve, hogy a jog korlátozása arányos-e az elérni kívánt céllal. Ugyanakkor az Alkotmánybíróság
megjegyzi, hogy a szabályozás célja is tárgya lehet az alkotmányossági vizsgálatnak, illetve adott esetben
előfordulhat, hogy önmagában a jogalkotó szabályozásban testet öltő célja tesz egy rendelkezést alkot-
- 135/136 -
mányellenessé. Azzal, hogy a szabályozás a gyülekezési jog körébe tartozó rendezvények közül kiemeli a
politikai rendezvényeket, és csak ezekre állapít meg többletkövetelményeket, nyilvánvalóvá teszi, hogy
elsődleges célja nem a lakosság nyugalmának védelme, hanem a politikai kommunikáció korlátozása.
Amennyiben nyilvánvaló, hogy a közterület-használat adott módon történő szabályozásának mögöttes célja a
gyülekezési jog korlátozása, és a közterület-használat feltételeinek módosítása csupán eszköze a gyülekezési
jog korlátozásának, ez alkotmányellenessé tehet olyan szabályokat is, melyek önmagukban alapjogi
relevanciával nem bírnának.

B) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a sértő hangnem és a

vulgaritás megengedhetőségéről az újságírásban (Uj v. Hungary, no. 23954/10,
19 July 2011)
Egy országos napilap "Vélemény" rovatában szarkasztikus hangvételű publicisztika jelent meg az állami
tulajdonú T. Zrt. által előállított borokról, azok silány minőségéről. A cikket jegyző újságíró, Uj Péter,
egyenesen azt állította a cikkben, hogy a kereskedőház olcsó bora "szar". A kereskedőház válaszként
feljelentést tett, amelynek eredményeként az újságírót becsületsértés vétségében bűnösnek találták és
megrovásban részesítették. Uj Péter ezek után az Emberi Jogok Európai Bíróságához fordult. Az ügyben
eljáró bíróságoknak állást kellett foglalnia abban a kérdésben, hogy a közügyekkel - ennek keretében a
közpénzköltéssel - összefüggő újságírásban mennyiben megengedett a hírnévrontásra alkalmas provokatív
sértegetés, vulgaritás.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Az Emberi Jogok Európai Bírósága számos szempontot értékelt annak eldöntéséhez, hogy a
hírnévrontásra alkalmas kifejezésmód élvezi-e a véleménynyilvánítás szabadságának védelmét. Mi volt a
jelentősége ebből a szempontból a véleménynyilvánítás körülményeinek (a közlő személyének, a vélemény
tárgyának stb.)?
2. Hogyan jutott az ügy az Emberi Jogok Európai Bírósága elé? Vázolja fel az ügy eljárási előzményeit!
3. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete szerint Magyarország megsértette az Emberi jogok európai
egyezményének 10. cikkét azzal, hogy a magyar bíróságok jogerősen megállapították a kérelmező
büntetőjogi felelősségét. Az egyezménysértés szankciójaként az Emberi Jogok Európai Bírósága igazságos
elégtétel megfizetésére kötelezte a Kormányt. Lehet-e valamilyen jogkövetkezménye az ítéletnek a hazai
jogrendszerben? Mentesülhetett-e Uj Péter a büntetőjogi felelősség alól? Ha igen, hogyan?
6. 2008. január 2-án a kérelmező, egy újságíró cikket közölt egy országos napilap "Vélemény" rovatában. A
cikk tárgya egy jól ismert magyar borfajta, a T. Zrt. - egy állami tulajdonban álló gazdasági társaság -
termékének minősége volt, amely termék a kérelmező szerint rossz, és népszerűsége a magyar fogyasztók
körében indokolatlan. A cikk az alábbi részt tartalmazta:
"Tízből kilencszer a T. Zrt. valamely ezer forint alatti palackáron hozzáférhető terméke reprezentálja a világ
legjobb borvidékét, a Magyar Nemzeti Büszkeséget és Kincset... ... [és ettől sírni tudnék]. Nem csak az íz miatt,
pedig az is elég volna, simán, egy kiadós zokogáshoz: savanyú, buta, eloxidált izék, rossz minőségű, mindenféle
resztlikből összehordott alapanyag, szürkerothadás plusz egy kis szerencsi cukor, dohos hordók, hanem hogy
itt tartunk még mindig ... magyarok százezrei isszák büszkén, sőt, áhítattal a szart; ez van megetetve (itatva) a
sokat szenvedett néppel, és legalább kétszer (vö.: állami gazdasági társaság) meg kifizettetve vele, be van
magyarázva a legsuttyóbb demagógiával, jobbról és balról is, bőven, hogy ez a nemzeti kincs, ezt így kell
csinálni, mindannyiunk pénzéből, és ez nekünk jó, nagyon jó, és végül még jó pofát is kell vágni hozzá,
ünnepélyeset. Így alázza meg az ország lakóit (alattvalóit) a görénykurzus fél liter alkoholtartalmú italon
keresztül. És hát megint emlékeztetnék mindenkit arra, hogy mekkora rinyálás volt itt annak idején, hogy
jönnek a külföldiek, oszt tönkreteszik majd a T. Zrt.-t, piacot vesznek meg összemultiznak mindent,
összeidegenszerűznek, aztán meg kiderült, hogy a külföldiek pazar borokat készítenek, éppúgy, ahogy a
néhány szerencsés, eltökélt és roppant tehetséges magyar családi borászat, újra világhírűvé próbálják tenni a T.
Zrt.-t, ez az üzleti érdekük (pfuj, profit!) ugyanis, mi meg állami pénzből, közösségileg próbáljuk
megsemmisíteni azt, amit eddig elértek, nehogy valami sikerüljön már... "
7. A T. Zrt. büntető feljelentést tett a kérelmező ellen. 2009. június 2-án a Budapest II-III. Kerületi Bíróság
rágalmazás miatt elítélte a kérelmezőt. A bíróság megállapította, hogy a kérelmező cikkében kifejezett kriti-
- 136/137 -
ka túlment az újságírói vélemény határán, és a szóban forgó borfajta termelője jó hírnevének megsértésére
alkalmas tényállításnak minősült. A bíróság a büntetés kiszabását egy év próbaidőre elhalasztotta.
8. Fellebbezés nyomán a Fővárosi Bíróság 2009. november 5-én megváltoztatta az ítéletet, megállapítva, hogy
a kifogásolt nyilatkozat értékítélet volt, s hogy ezért a kérelmezőt a Büntető törvénykönyv 180. § (1) bekezdése
alapján becsületsértés miatt kell elítélni. A bíróság úgy vélte, hogy bár a kérelmezőnek joga volt kifejezni a
szóban forgó borral kapcsolatos véleményét, a bor "szar"-nak minősítésével - amely indokolatlanul sértő
kifejezés - megsértette a termelő jó hírnévhez fűződő jogát. A bíróság megrovássá enyhítette a büntetést.
9. 2010. május 10-én a Legfelsőbb Bíróság hatályában fenntartotta a kérelmező elítélését és büntetését. [...]
22. A jelen ügyben a Bíróság észrevételezi, hogy a kifogásolt büntetőjogi vádakat egy olyan gazdasági társaság
emelte, amelynek vitathatatlanul joga van arra, hogy rágalmazó állításokkal szemben megvédelmezze magát.
Ebben az összefüggésben a Bíróság elfogadja, hogy az üzleti gyakorlatokkal kapcsolatos nyílt vitához fűződő
közérdek mellett fennáll egy, a gazdasági társaságok kereskedelmi sikerének és életképességének védelméhez
fűződő, a részvényesek, a munkavállalók és a szélesebb gazdaság javát is szolgáló, versengő érdek. Ezért az
Állam mérlegelési jogkörrel rendelkezik azon eszközöket illetően, amelyeket hazai jogában annak érdekében
biztosít, hogy a gazdasági társaságok számára lehetővé tegye az olyan állítások igaz voltának megtámadását -
és az okozott kár mérséklését -, amelyek jó hírnevét kockáztatják [...]. Különbség van azonban egy gazdasági
társaság kereskedelmi jó hírnévhez fűződő érdeke, valamint az egyén - társadalmi státuszt érintő - jó hírneve
között. Míg ez utóbbi hatással lehet a méltóságra, a Bíróság számára a kereskedelmi jó hírnévhez fűződő érdek
nélkülözi ezt az erkölcsi dimenziót. A jelen kérelemben a kockán forgó, jó hírnévvel kapcsolatos érdek egy
állami tulajdonban álló gazdasági társaság érdeke; ilyen módon ez kereskedelmi érdek, melynek az erkölcsi
karakter szempontjából nincs relevanciája.
23. A Bíróság megjegyzi, hogy a kérelmező által használt kifejezés sértő. Az ügy tárgya azonban nem
becsületsértő tényállítás, hanem - amint azt a hazai bíróságok megállapították - értékítélet vagy vélemény. A
szóban forgó publikáció a kormányzati gazdaságpolitikák és a fogyasztói attitűdök összefüggésében a
gazdasági társaság szatirikus denunciálását valósította meg [...]. A fenti tényeket figyelembe véve a Bíróság úgy
találja, hogy a kérelmező elsődleges célja az állami tulajdonlás hátrányaira történő figyelemfelhívás volt, nem
pedig az, hogy a gazdasági társaság által előállított termékek minőségének rossz hírét keltse az olvasók
tudatában. A vélemény kifejezésére a nemzeti értékek védelmével, valamint a magánvállalkozásokkal és a
külföldi befektetésekkel kapcsolatos kormányzati politikákra hivatkozással került sor. Ilyen módon közérdekű
üggyel volt kapcsolatos.
24. A Bíróság úgy véli: a hazai bíróságok nem vették figyelembe azt a tényt, hogy a sajtótól elvárható a
közérdekű ügyekkel kapcsolatos információk és eszmék közlése, és ennek során akár bizonyos fokú túlzás vagy
akár provokáció használatához, vagy - más szóval -, némileg mértéktelen nyilatkozatok megtételéhez is
folyamodhat [...]. A Bíróság számára a kérelmező által alkalmazott megfogalmazás túlzott volt, de megtételére
közügyekkel összefüggésben került sor; a használt kifejezés - sajnálatos módon - általánosan használt az
alacsony minőségű borokra, így vulgaritása a kifejezési forma erőteljes részét képezte.
25. A Bíróság úgy találja, hogy a fenti megfontolások az Egyezmény 10. cikkébe történt, büntetőjogi alapú
beavatkozás arányosságának megítéléséhez fontosak, a hazai bíróságok azonban nem vizsgálták meg azokat. A
Bíróság úgy találja, hogy a jelen ügyben domináns fenti faktorok megfontolása nélkül a hazai hatóságok nem
állapíthatták meg a korlátozás arányos voltát.

35. Egyesületek nyilvántartásba vétele

↑ [305], [329]-[330]
§ az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról
szóló 2011. évi CLXXV. törvény 3-8. §, 17. § (1) bekezdés; a civil szervezetek bírósági nyilvántartásáról és az
ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény 20-22. §, 28-36. §, 46-46/B. §, 63-67. §; a
Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 3:4-3:8. §, 3:12-3:13. §, 3:63-3:64. §
Az egyesülési jog garantálja a civil szerveződések társadalomban való szabad megjelenését. E
szabadságjogra tekintettel tehát az állam nem állhatja útját a szabad szervezetalapításnak a civil
szférában. Az egyesületek ugyanakkor igénylik az állami elismerést, ez a jogi személyiségük elnyerésének
feltétele. Ez a körülmény megalapozza nyilvántartásba vételük kötelezettségét az állam oldalán. Az
egyesületek regisztrációjára irányuló állami beavatkozás ugyanakkor csak olyan jellegű és mértékű lehet,
amely összhangban áll a szabadságjogok korlátozására vonatkozó
- 137/138 -
általános, és a demokratikus részvételt megalapozó jogok korlátozására vonatkozó speciális alapjogi
követelményekkel. Az egyesületalapítás - mint alanyi alapjog - kizárólag az alapítók elhatározásán múlhat;
az egyesületek bejegyzése állami szerv mérlegelésétől nem tehető függővé. E követelmények kizárják az
ún. engedélyezési rendszert, és csak olyan regisztrációs rendszernek engednek utat, amelyben az állam
legfeljebb a jogszabályban előre lefektetett feltételek teljesülését ellenőrizheti. Az így kialakított
feltételrendszerben az egyesületek nyilvántartásba vételével szemben csak olyan normatív elvárás
támasztható, amely kiállja az általános alapjogi teszt próbáját, és nem sérti a tartalomsemlegesség
követelményét.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Rekonstruálja, ki és mit tett az egyesület megalapítása érdekében a nyilvántartásba vételi eljárást
megelőzően! Ki kérte az egyesület nyilvántartásba vételét?
2. Mely szerv, milyen eljárásban hivatott dönteni az egyesület nyilvántartásba vételéről?
3. Mely normatív feltételek teljesülését vizsgálja ez a szerv az egyesület nyilvántartásba vételekor?
4. Az egyesülési jogról szóló törvény szerint milyen körülmény adhat okot az egyesület nyilvántartásba
vételének megtagadására? Milyen jogorvoslattal lehet élni az egyesület nyilvántartásba vételét elutasító
döntéssel szemben?

A Fővárosi Törvényszék végzése egy egyesület nyilvántartásba vételi ügyében

(Fővárosi Törvényszék 14.Pk.60.046/2016/2.)
A Fővárosi Törvényszék a K... Egyesület nyilvántartásba vételi ügyében meghozta az alábbi
VÉGZÉST:
A bíróság elrendeli az egyesület nyilvántartásba vételét, az alábbi adatokkal:
1. A civil szervezet nyilvántartási száma: [...]
 2. A civil szervezet típusa: egyesület.
3. A civil szervezet formája: (általános) egyesület.
4. A civil szervezet neve: [...]
4.1. A civil szervezet rövidített neve: [...]
5 A civil szervezet székhelye: [...]
6. A civil szervezet célja: A történelmi tanítás és a hagyományok tiszteletére nevelés fejlesztése, és a
történelmi családok segítése Magyarországon és a Kárpát-medencében máshol élők körében.
7. A civil szervezet cél szerinti besorolása: Kulturális és információs, kommunikációs tevékenység.
8. A civil szervezet képviselőjének neve, anyja születési neve, lakóhelye, a képviseleti jog terjedelme és
gyakorlásának módja, a vezető tisztségviselői megbízatás időtartama, adóazonosító jele:
8.1. Neve: [...]
A képviseleti jog terjedelme: általános
A képviseleti jog gyakorlásának módja: önálló
A vezető tisztségviselői megbízatás időtartama: a jelen végzés jogerőre emelkedésétől számított öt év.
Adóazonosító jele: [... ]
9. Az alapszabály kelte: 2016. január 24.
A bíróság a végzést megküldi a törvényességi ellenőrzésre jogosult Fővárosi Főügyészségnek is. A végzés ellen
a kézbesítéstől számított 15 nap alatt fellebbezésnek van helye, melyet a Fővárosi Ítélőtáblához címezve jelen
bíróságon kell előterjeszteni 3 példányban. A bíróság tájékoztatja a fellebbezésre jogosultakat, hogy az
ítélőtábla előtti eljárásban a fellebbezést előterjesztő fél számára a jogi képviselet kötelező.
INDOKOLÁS:
Az egyesület elnöke, mint kérelmező a 2016. január 27. napján érkezett beadványában kérte az egyesület
egyszerűsített eljárásban történő nyilvántartásba vételét.
Az alapító tagok 2016. január 24. napján egybehangzó akaratnyilatkozattal elfogadták az alapszabályt,
megalakították az egyesületet a fenti név alatt.
A benyújtott kérelem és mintaokirat (alapszabály), valamint a kérelemhez csatolt mellékletek a Polgári
Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.), az egyesülési jogról, a közhasznú jogállásról, valamint a civil
szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV. törvény (Ectv.), illetve a civil szer-
- 138/139 -
vezetek bírósági nyilvántartásáról és az ezzel összefüggő eljárási szabályokról szóló 2011. évi CLXXXI. törvény
(Cnytv.) rendelkezéseinek megfelelnek.
Mindezekre tekintettel a bíróság a Cnytv. 34. § (4) bekezdése alapján a rendelkező részben foglaltak szerint
határozott.
A bíróság tájékoztatja a kérelmezőt, hogy az egyesület nyilvántartásba bejegyzett adatait érintő változást a
létesítő okirat módosítását követő hatvan napon belül kell a bíróságnak bejelentenie [Cnytv. 37. § (1)
bekezdése].

36. Politikai gyűlés szervezése

↑ [304], [325]-[326], [329]-[330]
§ a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény
A politikai célú tüntetések, gyűlések szervezőjét a legtöbb esetben a gyülekezési jogról szóló törvény
alapján bejelentési kötelezettség terheli. A bejelentési rendszer normatív feltételeken alapul, vagyis az erre
feljogosított hatóság csak abban az esetben tilthatja meg a rendezvény megtartását, ha az törvényi
előírásba ütközik.
A szemelvény alapjául szolgáló ügyben a rendezvény szervezője olyan eseményt jelentett be a Kossuth
térre, amely a tüntetéseken megszokott napirendi pontokon túl (beszédek, koncert stb.) szimbolikus
focimeccs keretében hívta volna fel a figyelmet egy általa fontosnak tartott társadalmi kérdésre, a
felsőoktatás finanszírozására. A bejelentést elbíráló hatóság azonban több indokot is felhozott a
formabontó rendezvény jogellenessége mellett, és előírta, hogy azt csak a focimeccs nélkül lehet
megtartani. A szervező bíróságon támadta meg a döntést.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Mely rendezvényeket kell - a gyülekezési törvény gyűlésfogalmára is figyelemmel - bejelenteni, és
melyeket nem? Mi a jogalapja a közterület használatának például egy szabadtéri koncert vagy
kirakodóvásár esetén?
2. Kit terhel a gyűlések bejelentésének kötelezettsége? Milyen formában, milyen adattartalommal, milyen
határidővel, mely hatóság felé kell teljesítenie a bejelentési kötelezettséget?
3. Azonosítsa az alábbi ügyben bejelentett rendezvény jellemzőit: célját, helyét, idejét stb.!
4. Van-e olyan szankciója a bejelentés elmulasztásának, amely kihat a gyülekezési jog gyakorolhatóságára;
feloszlatható-e a be nem jelentett gyűlés? Mi lehet a szabálysértési törvény szerint a jogkövetkezménye a
bejelentés elmulasztásának?
5. Értékelje a bejelentési kötelezettséget és annak részletes szabályait (alanya, formája, tartalma,
határideje, elmulasztásának jogkövetkezménye) a szükségességi-arányossági teszt alapján! Mi a bejelentési
kötelezettség célja? Alkalmas-e cél elérésére? Elengedhetetlenül szükséges e célok eléréséhez? Arányban
áll az elérendő célokkal?
6. A bejelentés alapján milyen döntéseket hozhat a hatóság? Mi alapozhatja meg a gyűlés megtiltását?
Megtiltható-e a gyűlés a gyülekezési törvényben nem nevesített okból? Ha igen, miért; ha nem, miért?
Milyen esetekben írhatja elő a hatóság a gyűlés megtartásának - a törvényi kereteken túli - feltételeit?
7. A bejelentés alapján született határozattal szemben milyen jogorvoslati eljárás áll rendelkezésre a
törvény szerint? Jellemezze ezt az eljárást abból a szempontból, hogy az hogyan szolgálja a gyülekezési jog
kikényszeríthetőségét (eljárásindítási, döntéshozatali határidő, jogkövetkezmények stb.)!
8. Milyen indokokkal igazolta döntését a hatóság az alábbi ügyben? Jogkövetkezményét tekintve
különbözött-e ez a döntés attól, ha a rendőrség megtiltotta volna a demonstrációt? Hogyan értékelte a
rendőrség döntésének jogszerűségét a bíróság?
9. Valóban sportrendezvényt kívánt tartani a szervező, ahogyan azt a hatóság állította? Miért jelentős
kérdés ez?
10. Mikorra tervezték a rendezvény megtartását, mikor jelentették be, mikor indították a bírósági eljárást
és mikor születtek a hatósági, illetve bírósági döntések? Mi volt a bírósági döntés jogkövetkezménye a
rendezvény megtarthatóságára nézve? Megtarthatták a rendezvényt az eredeti tervek szerint?
- 139/140 -

A Fővárosi Törvényszék ítélete egy szimbolikus focimeccsről mint gyűlésről

(Fővárosi Törvényszék 102.K.700.158/2019/3.)
A Fővárosi Törvényszék a [...] felperesnek a [...] Budapest Rendőrfőkapitánya [...] alperes ellen gyülekezési
ügyben hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata iránt indult perében - tárgyaláson kívül - meghozta a
következő
ítéletet:
A Fővárosi Törvényszék az alperes 2019. március 14. napján kelt 01000-160/430-6/2019. rendb. számú
határozatát akként változtatja meg, hogy a szervező a bejelentett gyűlésen 15 órát követően egy - maximum 90
perc időtartamra kiterjedő - szimbolikus "focimeccset" tarthat, ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasítja.
[...]
Ez ellen az ítélet ellen fellebbezésnek helye nincs.
Indokolás
[A] szervező 2019. március 12. napján bejelentést tett a 2019. március 30. napján 13:00 órától 23:00 óráig a
Budapest V. kerület, Kossuth Lajos téren megtartandó gyűlésre, amelynek célját "felhívni a figyelmet az oktatás
strukturális leépítésére" tárgyban jelölte meg. A bejelentés szerint 200 résztvevő megjelenésére számít,
amelyet 5 fő rendező biztosításával kíván lebonyolítani. A gyűlésen technikai eszközként mobil hangosítást és
megafont használna, a gyűlés kellékeként focikaput, focilabdát, asztalokat és padokat jelölt meg. A rendezvény
hivatalos programja "egy szimbolikus focimeccs, beszélgetések, beszédek, koncert és zene".
A szervező a 2019. március 13. napján megtartott egyeztető tárgyalás során akként nyilatkozott, hogy a
rendezvény előkészületei 11:00 órakor kezdődnének, amelynek keretében a lánckordontól 10 méterre, a
Kossuth Lajos térre a két párásító közé, körülbelül kézilabda pálya méretű (20×40 méter) focipályát alakítana ki,
táblakréta vagy ragasztószalag segítségével. Kihelyezne továbbá két, körülbelül 1 m × 1,5 m-es focikaput,
asztalokat és padokat. A rendezvény 13:30 órakor venné kezdetét, melynek keretében beszédek hangzanak el,
zenei betéteket játszanának le és performance jellegű focimeccseket tartanának. Hangsúlyozta, hogy a
focimeccsek lényege nem a sport, hanem annak szemléltetése, hogy sokszor a stadionoknak és a foci
kluboknak jobb a finanszírozása, mint az egyetemeknek. Minden focicsapat szimbolizálni fog valamilyen
szervezetet vagy közéleti problémát, amelyre fel kívánják hívni a figyelmet. A meccsek időtartama alatt további
felszólalások lesznek és előre felvett politikai beszédeket játszanak le. 2019. március 14-én ismételten
egyeztetésre került sor, melyen az alperes a felperest tájékoztatta, figyelmeztette, és a gyűlés "focimeccs"
mellőzésével való megtartását kérte. Az egyeztetés nyomán kompromisszumos megoldás nem született.
Az alperes a 2019. március 14. napján kelt 01000-160/430-6/2019. rendb. számú határozatával a gyűlés
megtartását azzal a kikötéssel engedélyezte, hogy a szervező a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény (a
továbbiakban: Gytv.) 13. § (5) bekezdése alapján a közbiztonság, a közrend, valamint mások jogainak és
szabadságának védelme érdekében köteles a gyűlést a focimeccs napirendi pont elhagyásával megtartani.
Határozata indokolásában kiemelte, hogy a gyülekezéshez való jog alkotmányos alapjog, melynek
korlátozására kizárólag arányossági vizsgálat elvégzésének eredményeként nyomós okból és csak az
elkerülhetetlenül szükséges mértékben kerülhet sor. Jelen ügyben az emberi méltóság jogának érvényesülését,
illetve annak biztosítását helyezte a gyülekezési joggal konkuráló, azzal azonos szinten védendő érdekként.
Megállapította továbbá, hogy a gyülekezéshez való jog konkurál a kulturális örökség védelméről szóló 2001. évi
LXIV. törvényben (a továbbiakban: Kövtv.), illetve a kiemelt nemzeti emlékhely használatának rendjéről szóló
119/2014. (IV. 8.) Korm. rendeletben (a továbbiakban: R.) lefektetett alapelvekkel, valamint az Alaptörvényben
nevesített kulturális örökség védelmével, mint védendő alkotmányos értékkel. A Fővárosi Törvényszék
105.K.700.085/2019/16. számú ítéletében foglaltakat figyelembe véve arra a következtetésre jutott, hogy a
gyűlés a konkuráló alapjogok azonos szintű védelme érdekében változatlan tartalommal nem vehető
tudomásul, az korlátozásra szorul. A Kossuth Lajos tér a nemzet és a magyar állam történelmében kiemelkedő
jelentőségű nemzeti emlékhely, az nem lehet sportrendezvények megrendezésének színhelye. A helyszín
egyebekben a fizikai kialakításából adódóan sem alkalmas sporttevékenységnek színteret adni. Még ideiglenes
jelleggel sem engedhető meg egy sportpálya felrajzolása, felragasztása, futball kapu elhelyezése, akár a
nemzeti emlékhely jellegéből levezethetően vagy akár abból a tényből kifolyólag, hogy a terület talaja egy
sporttevékenység kifejtése esetén magában hordozza a balesetveszély kockázatát. Továbbá
közlekedésbiztonsági kockázatot jelenthet a tér környezetében lévő gépjármű és közösségi közlekedés
folyamatos forgalmára egy-egy elrúgott labda is. Álláspontja szerint a gyűlés célja a korlátozás mellett is
megvalósítható, ezért a Gytv. 13. § (5) bekezdésében megfogalmazott felhatalmazás alapján a korlátozás
alkalmazását tartotta szükségesnek.
A felperes a törvényes határidőn belül keresetet terjesztett elő az alperes határozatával szemben. Kérte a
közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 89. § (1) bekezdése alapján a
- 140/141 -
határozat jogsértő voltának megállapítását és a Gytv. 15. § (4) bekezdése alapján annak megsemmisítését
valamint, hogy a törvényszék a Kp. 89. § (3) bekezdése alapján hivatalból kötelezze az alperest tevékenysége
jogsértő következményének elhárítására. Perköltséget igényelt. Magyarország Alaptörvénye VIII. cikkének (1)
bekezdésére és az I. cikkére, a Gytv. 1. § (1) bekezdésére, a 3/2013. (II.14.) és a 30/1992. (V. 26.)
Alkotmánybírósági határozatokra hivatkozva kiemelte, hogy a gyülekezési jog sérelme nem csak előzetes,
jogellenes tiltással vagy feloszlatással valósulhat meg, hanem azzal is, ha a hatóság a gyűlés megtartásának a
feltételeit jogszerűtlen tartalommal írja elő. A közéleti véleménynyilvánítást akadályozza, vagy ellehetetleníti
akkor is, ha az intézkedések közvetetten azt eredményezik, hogy a rendezvényen a résztvevők által a
nyilvánosság számára közvetítendő üzenetek nem kellő hatékonysággal, nem megfelelő formában vagy
eszközök útján érnek célba. A szervező képes annak megítélésére, hogy egy rendezvény üzenetének
közvetítésére mely eszközök a leginkább alkalmasak, a rendőrségnek ebben nem lehet szerepe. Az
Alkotmánybíróság 30/2015. (X. 15.) AB határozatából, valamint Gytv.-ből és az ahhoz fűzött miniszteri
indokolásból egyértelműen kiderül, hogy a korlátozó határozat meghozatalára nem kerülhet sor a tiltó
határozat alapjainál szélesebb körű indokok alapján. A Gytv. 13. § (5) bekezdése alapján a korlátozásra akkor
kerülhet sor, ha a közbiztonság, a közrend vagy mások jogainak és szabadságának védelme miatt szükséges a
gyűlés megtartásának, feltételeinek rögzítése, a perbeli ügyben azonban ilyen védendő érdekek fennállásáról
nem beszélhetünk. Kifejtette, hogy az alperes önkényesen minősítette sportrendezvénynek a gyűlést, mert
annak célja a politikai véleménynyilvánítás, nem pedig a testedzés vagy a versengés. A szimbolikus focimeccs
megrendezése a gyűlés egyik központi eleme és a közéleti véleménynyilvánítás kinyilvánításának adekvát és
hatékony eszköze, ennek tiltása korlátozza a vélemény tartalmát és a gyűlés célját. Álláspontja szerint a
kulturális örökség védelmére hivatkozás a jelen ügyben a gyülekezési jog gyakorlásának korlátja nem lehet. A
7/2014. (III. 7.) AB határozat IV/1.2 pontja szerint a vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó
törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha
ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely intézmény közvetítésével véd, és legkisebb, ha csupán valamely
elvont érték önmagában a tárgya. A kulturális örökség védelme egy alkotmányos érték, amely csak tényekkel
objektíven és alaposan alátámasztott, jelentős érvek esetén vezethet a gyülekezési jog korlátozásához. Ilyen
érvek azonban az alperes döntésében nem szerepelnek. Utalt arra, hogy az R. 3. § (1) bekezdés b) pontja
kifejezetten rögzíti, hogy nem minősül a kiemelt nemzeti emlékhely kulturális értéke megőrzését akadályozó
tevékenységnek a közterület rendeltetésszerű használata. A Kossuth Lajos tér rendeltetésszerű használatához
tartozik, hogy ott közéleti célú gyűléseket tartsanak. Az Alkotmánybíróság 3/2013. (II. 14.) AB határozatában
foglaltaknak megfelelően az alperes nem mérlegelte azt, hogy a Kossuth Lajos tér a politikai
véleménynyilvánítás egyik emblematikus helyszíne. Álláspontja szerint a rendezvény megtartása
közlekedésbiztonsági veszélyt sem hordoz magában, miután a helyszínen - a Nádor utca felé eső sarkot kivéve -
nincs autós forgalom, csupán villamosközlekedés, annak útvonala mentén azonban több játszótér is található,
illetőleg az Olimpiai Parkban található egy focipálya, így az esetlegesen kiguruló labda veszélye ezek
tekintetében is fennáll. Sérelmezte, hogy az alperes a Fővárosi Törvényszék 105.K.700.085/2009/16. számú és a
105.K.700.864/2018/3. számú ítéleteiben foglalt szempontok szerint elmulasztotta annak vizsgálatát, hogy
milyen rendőrségi közlekedésbiztonsági intézkedések mellett lehetséges a gyülekezési jog gyakorlásának
elősegítése. Az alperes továbbá tévesen hivatkozott az emberi méltósághoz való jogra mint konkuráló
alapjogra, mert egy szimbolikus véleménynyilvánítás egy közéleti témában semmilyen módon nem sérti
senkinek az emberi méltóságát. Határozatában adós maradt annak indokával, hogy kinek az emberi méltósága
és milyen módon konkurál a gyülekezési joggal.
Az alperes védiratában a felperes keresetének az elutasítását kérte, perköltséget igényelt. Magyarország
Alaptörvénye VIII. cikk (1) bekezdésére, a Gytv. 1. § (1) bekezdésére, a 2. § (1) bekezdésére, a 9. § (1)-(2)
bekezdéseire, valamint a Gytv. 13. és 14. §-aira hivatkozva hangsúlyozta, hogy az alkotmányossági mérce
szempontjából szükséges vizsgálatot is elvégezte, és meglátása szerint a gyűlés megtartásával elérni kívánt cél
a tényleges focimeccs megrendezése nélkül is elérhető. Előadta, hogy a gyülekezési jog korlátozásának alapját
mind a nemzetközi joggyakorlat, mind az abból merítő Gytv. alapján két alapvető érdekkör védelme képezheti.
Az egyik az össztársadalmi érdekként megjelenő közbiztonság és közrend. A másik okcsoportot a konkuráló
alapjogok képezik, amelyek a gyülekezési joggal azonos szinten védendő és garantáltan biztosítandó
alapjogokat jelentik, amelyeket a jogalkotó gyűjtőfogalmat használva az (1) bekezdésben "mások jogai és
szabadsága" néven deklarál és azok közül a Gytv. 13. § (4) bekezdésében többet is nevesít. Jelen ügyben az
emberi méltóság jogának érvényesülését tekintette ilyen konkuráló alapjognak. A Kövtv.-re és az R.-re, valamint
az Alaptörvény P) cikkére hivatkozva hangsúlyozta, hogy a kulturális értékek a nemzet közös örökségét képezik,
amelyek védelme és fenntartása az állam mindenkori kötelezettsége, így ennek védelme a korlátozás indokolt
alapját képezheti. Álláspontja szerint a 30/2015. (X. 15.) AB határozatban foglaltak csak a gyűlések megtiltására
vonatkoznak, azok korlátozására nem alkalmazható. A felperesi érveléssel szemben határozatában nem
minősítette a rendezvényt sportrendezvénynek, ugyanakkor egy focimeccs függetlenül attól, hogy szimbolikus
vagy nem, "nem fér bele" a Kossuth Lajos tér rendeltetésszerű használatába. Az Olimpiai Parkban lévő
focipálya kerítéssel körülkerített, így ott lényegesen alacsonyabb a közlekedésbiztonsági kockázat. A felperes
álláspontjával szemben a gyülekezési jog gyakorlását elősegítő
- 141/142 -
alperesi kötelezettségek nem értelmezhetőek akként, hogy egy gyűlés megtartása kapcsán felmerülő
valamennyi probléma tekintetében az alperes nyújtson megoldást, mindig egy konkrét felvetés vizsgálatával
kapcsolatosan vannak kötelezettségei.
A felperes keresete az alábbiak szerint részben alapos. [...]
Az Alkotmánybíróság 3/2013. (II. 14) AB határozata szerint a gyülekezéshez való alapjog az Alkotmányban és
az Alaptörvényben szabályozott tartalmát illetően megállapította: "[a] 2011. december 31-éig hatályos
Alkotmány 62. § (1) bekezdésében a Magyar Köztársaság elismerte a békés gyülekezés jogát és biztosította
annak szabad gyakorlását. A 2012. január 1-jétől hatályos Alaptörvény mindenki jogát biztosítja a békés
gyülekezéshez. Bár az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdésének szövege kifejezetten nem követeli meg az
államtól, hogy az emberek szabad gyülekezését biztosítsa, ez a kötelezettség az Alaptörvény I. cikk (1)
bekezdéséből következik, ez utóbbi rendelkezés ugyanis minden alapvető (ideértve a gyülekezési) jog védelmét
az állam elsőrendű kötelezettségévé teszi. Az állam jogalkotó és jogalkalmazó intézményei tehát kötelesek
biztosítani, hogy a gyülekezni kívánók élhessenek az Alaptörvény VIII. cikk (1) bekezdésében foglalt alapvető
jogukkal. Az Alkotmánybíróság ezért továbbra is irányadónak tekinti a korábbi határozataiban foglalt
gyülekezési szabadsággal kapcsolatos megállapításokat."
Az Alkotmánybíróság a 30/2015. (X. 15.) AB határozatában a - utalva a korábbi határozataira is - hangsúlyozta
a gyülekezési jog kiemelkedő kommunikációs funkcióját a közügyek megvitatása terén, ami a
véleménynyilvánítás szabadságának speciális alapjogi megfogalmazása mellett a közvetlen demokrácia egyik
megnyilvánulási formájaként is értelmezhető. Az Alkotmánybíróság ezzel együtt azt is hangsúlyozta, hogy
összhangban a 30/1992. (V. 26.) AB határozatban foglaltakkal [...], valamint az ennek alapján megfogalmazott
Alaptörvény I. cikk (3) bekezdésével, a gyülekezési jog kiemelt jellege nem jelenti azt, hogy korlátozhatatlan
alapjog lenne. A 30/1992. (V. 26.) AB határozat megfogalmazását felidézve megállapítható az, hogy a békés
gyülekezéshez való jognak kitüntetett szerepe van az alapjogok rendszerében egy demokratikus jogállamban.
Ez ugyan nem vezet arra, hogy ez a jog korlátozhatatlan lenne, de mindenképpen azzal jár, hogy a békés
gyülekezéshez való jognak valójában igen kevés joggal szemben kell csak engednie, korlátozását pedig
szorosan behatárolják a Magyarország által elfogadott nemzetközi egyezmények előírásai. [...]
A Gytv. 13. § (5) bekezdése szerint, ha a gyülekezési hatóság a gyűlés megtartását nem tiltja meg, de a
közbiztonság, a közrend vagy mások jogainak és szabadságának védelme miatt szükséges, a szervező számára
határozatban előírja a gyűlés megtartásának feltételeit.
A 3/2013. (II. 14.) AB határozat szerint az egyén gyülekezési szabadságába tartozik, hogy gyülekezést
szervezzen és gyűlésen vegyen részt. A gyülekezés szervezésének lényegi eleme (olykor egy adott közügyben
adott vélemény-kifejezés része) annak megválasztása, hogy a rendezvényre milyen céllal, hol, mikor és milyen
körülmények között kerül sor. A gyülekezési szabadság a gyülekezés helyszínéül szolgáló terület
megválasztására is kiterjed.
Egyetértett a törvényszék a felperessel abban, hogy az alperesi határozat indokolása a konkuráló alapjogok
azonos szintű védelmének szükségessége körében tett megállapítások tekintetében megalapozatlan és
hiányos. Az alperes a jelen ügyben az emberi méltóság jogának érvényesülését, illetve annak biztosítását
nevezte meg, mint a gyülekezési joggal konkuráló, ám azzal azonos szinten védendő alapjogot [...]. Nem jelölte
meg azonban döntésében, hogy kiknek, mely csoportoknak az emberi méltósága és az milyen módon konkurál
a gyülekezési joggal, azt miként érinti a bejelentett gyűlés megtartása. Az alapjog korlátozás szigorú
alkotmányos [3/2013. (II. 14.) AB határozat 45. pont] és törvényi [Gytv. 13. § (5) bekezdése] követelményeit
kielégítő mérlegelést nem végzett, a konkuráló alapjogok összevezetésére, a különös méltánylást igénylő
körülmények mérlegelésére nem került sor, az alperes ezért tényszerűen nem támasztotta alá a Gytv. 13. § (5)
bekezdése szerinti korlátozások szükségszerű voltát, azok perbeli ügyben való alkalmazhatóságát az emberi
méltóság mint konkuráló és védendő alapjog kapcsán, ezért a határozata e körben hiányos és jogsértő.
Megjegyzi a törvényszék, hogy a határozat [...] a korlátozás alapjaként felhívott konkuráló "mások jogai és
szabadsága" védelmére történő utalása az indokolás I. A vonatkozó jogszabályi környezet fejezetében nyert
elhelyezést. A II. történeti tényállás részletes ismertetése fejezetben került rögzítésre - elkülönítés nélkül - a jogi
indokolás. A határozat indokolásának e részében az alperes hivatkozott ugyan a törvényszék eseti döntésére,
de konkrétan nem fejtette ki, hogy a gyülekezési joggal konkuráló mely alapjog, milyen emberi méltóság
sérelmének elkerülése indokolt. A vonatkozó jogszabályok, jogelvek rögzítése nem helyettesíti a hatóság
mérlegelését.
Helytállóan hivatkozott a felperes arra, hogy a kulturális örökség védelme mint elvont alkotmányos érték nem
tekinthető konkuráló alapjognak, így a gyülekezési joggal való alkotmányos kollíziójának kérdése fel sem merül.
Az Alaptörvény P) cikke szerint a természeti erőforrások, különösen a termőföld, az erdők és a vízkészlet, a
biológiai sokféleség, különösen a honos növény- és állatfajok, valamint a kulturális értékek a nemzet közös
örökségét képezik, amelyek védelme, fenntartása és a jövő nemzedékek számára való megőrzése az állam és
mindenki kötelessége. E cikk a nemzeti értékek vonatkozásában az államot és a társadalmat terhelő
örökségvédelmi kötelezettséget nevesíti, azonban az alkotmányos alapjogként nem került definiálásra.
Amennyiben a gyülekezési jog gyakorlása esetlegesen ezen elvont alkotmányos érték vé-
- 142/143 -
 delmét érintené, mérlegelni kell az azok megóvása érdekében teendő közlekedésbiztonsági és rendvédelmi
intézkedéseket mind a szervezőnek, mind a rendvédelmi szerveknek, azonban ezek károsodásának esetleges
jövőbeli lehetősége önmagában, pusztán ezen értékek védendő jellegénél fogva nem lehet eszköze a
gyülekezéshez való jog korlátozásának. Ugyanakkor az alperes határozatában nem nevesített tényszerűen
semmilyen olyan konkrét körülményt, amely ezen nemzeti értékek sérelmének akárcsak eshetőleges veszélyét
is magában hordozná.
Ugyanakkor nem osztotta teljes mértékben a törvényszék a közlekedésbiztonsági veszély teljes hiánya és a
korlátozás szükségtelensége tekintetében kifejtett felperesi álláspontot az alábbiak szerint.
Mindenekelőtt rámutat a törvényszék arra, hogy az alperes - állításával szemben - egyértelműen állást foglalt
a tekintetben, hogy a gyűlés keretében megrendezendő mérkőzéseket sportrendezvénynek tekintette (az
alperesi határozat 5. oldalának utolsó előtti bekezdésében a második sor). Önmagában az, hogy egy tényleges
focimeccs tárgyi eszközei jelképesen (ugyan kicsinyített méretekben) felhasználásra kerülnek a rendezvényen
még nem teszi az eseményt sportrendezvénnyé, annak minősítése tekintetében elsődlegesen a célját vizsgálva
kell állást foglalni. A felperes mind a bejelentésében, mind az alperessel tartott egyeztetés során egyértelműen
nyilatkozott, hogy annak célja egy szimbolikus jellegű, a politikai véleménynyilvánítás eszköze a vélemény
kifejezése. Amennyiben a rendezvény célja nem a testedzés, az erőnlét és a verseny biztosítása, a mozgás
népszerűsítése, a képességek fejlesztése - függetlenül attól, hogy az versenyrendszerben történik vagy sem - az
a sportrendezvény lényegi elemeinek nem feleltethető meg. Az alperes határozata e körben téves okfejtést
tartalmaz, a sportrendezvény és a nemzeti emlékhely jelleg összeegyeztethetetlensége kapcsán tett
megállapítások ezért helytelenek.
Egyetértett a törvényszék a felperessel abban, hogy a szimbolikus mérkőzés a nyilvánosság számára
közvetítendő üzenet elsődleges kifejezési eszköze, a bejelentés szerinti rendezvény üzenetének közvetítésére
alkalmas legkifejezőbb kommunikációs eszköz, ezért a "szimbolikus focimeccs megtartásának" teljes tiltása a
gyülekezési jog lényeges tartalmát érinti, a meccs megrendezésével kifejezésre juttatott politikai
véleménynyilvánítást indokolatlanul korlátozza. A mérkőzés megrendezésének teljes megtiltását a törvényszék
nem csak aránytalan, de szükségtelen alapjogi korlátozásként értékelte.
A törvényszék álláspontja szerint ugyanakkor a Kossuth Lajos tér jellegénél fogva alkalmatlan a teljes
elkerítésre, ellentétben a felperes által említett, a közelben lévő Olimpiai Parkkal. A teret kétség kívül
közvetlenül körülhatárolja a villamospálya és egyik oldalát gépjárműforgalom is érinti, ezért
közlekedésbiztonsági szempontból - melynek feltételeinek biztosítása a szervezők és a rendőrség feladata -
indokolt a focimeccs megtartásának időkeretek közé szorítása. Ennek kapcsán kiemeli a törvényszék, hogy a
felperes eredeti bejelentésében is csupán egy focimeccs megrendezését szerepeltette. Ehhez képest az
alperessel történt későbbi egyeztetés során már az eredeti bejelentését módosítva több meccs megtartásáról,
azok performance jellegű lejátszásáról nyilatkozott. A rendezvény eredeti bejelentésében foglaltakra
figyelemmel az abban megjelölt időtartamra a résztvevők számára a 11:00 órától 15:00 óráig engedélyezett
konkuráló tüntetés megtartására tekintettel indokoltnak mutatkozik, hogy egy meghatározott időtartamon
belül egy szimbolikus mérkőzés kerüljön megtartásra, amely a Fővárosi Törvényszék megítélése szerint
alkalmas a gyűlés céljának, politikai üzenetének közvetítésére, annak kifejezésére. A szimbolikus jellegű
focimeccs a gyűlés bejelentett időpontján belül, a másik konkuráló rendezvényre figyelemmel 15:00 óra után
bármikor megtartható azzal, hogy annak időtartama a 90 percet nem haladhatja meg és a felhasznált időtől
függetlenül az nem kezdhető újra, nem ismételhető meg. [...]

37. Spontán és sürgős tüntetések

↑ [304], [327]
§ a gyülekezési jogról szóló 2018. évi LV. törvény
A korábbi gyülekezési törvény (1989. évi III. törvény) kezdetben lehetővé tette a rendőrségnek, hogy
feloszlasson olyan tüntetéseket, amelyeket a törvényi határidőhöz képest késve vagy egyáltalán nem
jelentettek be. Erről a szabályról azonban kiderült, hogy sérti az Emberi jogok európai egyezményét. Ezt
követően a szabályt az Alkotmánybíróság is alkotmányellenesnek találta.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Az Emberi Jogok Európai Bírósága és az AB döntése alapján határolja el egymástól a spontán, a sürgős
(gyors reagálású) és a "normál" tüntetés fogalmát! Mi a tüntetések kiváltó oka az egyes tüntetéstípusok
esetén? Van szervezője az egyes tüntetéstípusoknak? Hogyan nevezi és definiálja ezeket a hatályos
gyülekezési törvény?
- 143/144 -
2. Milyen követelményeket állapítottak meg a bíróságok ezeknek a rendezvényeknek a megtartásával
kapcsolatban? A követelmények közül melyek jelennek meg a törvényben?
3. Az alábbi döntések értelmében feloszlatható-e egy rendezvény azon az alapon, hogy előzetesen nem
jelentették be a rendőrségnek? Mivel indokolták álláspontjukat a bíróságok?
4. Milyen okok alapján kell a hatályos gyülekezési törvény szerint a rendőrségnek a rendezvényt
feloszlatnia? Értékelje az egyes oszlatási okokat a szükségességi-arányossági teszt alapján! Az egyes
oszlatási okok milyen alkotmányos célt szolgálnak? Alkalmas-e az oszlatás ezen célok elérésére?
Elengedhetetlenül szükséges e célok eléréséhez? Arányban áll az elérendő célokkal?
5. Ki és milyen jogorvoslattal élhet a rendezvény feloszlatásával szemben? Mi a jogkövetkezménye egy
eredményes jogorvoslatnak?
A) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete a spontán és a sürgős
tüntetések megítéléséről (Bukta and Others v. Hungary, no. 25691/04, ECHR
2007-III)
2002 decemberében a román miniszterelnök Románia nemzeti ünnepe alkalmából fogadást adott egy
magyar hotelben. Ezen a nemzeti ünnepen a románok a Magyarországhoz tartozó Erdély Románia általi
annektálását ünneplik. Magyarország miniszterelnöke a fogadást megelőző napon jelentette be, hogy részt
vesz a fogadáson, amin sokan felháborodtak. A fogadás napján és helyszínén mintegy 150 személy - köztük
Bukta Dénesné és társai - gyűlt össze. Mint minden közterületen tartandó rendezvényre, erre is érvényes
volt az az előírás, hogy a rendezvényt legalább három nappal megtartásának tervezett időpontját
megelőzően be kell jelenteni a rendőrségnek. Ennek a bejelentési kötelezettségnek azonban a szervezők
törvényi határidőn belül értelemszerűen nem tudtak eleget tenni, így a bejelentés elmaradt. Az akkor
hatályos gyülekezési törvény úgy rendelkezett, hogy a rendőrség a be nem jelentett rendezvényt
feloszlathatja. Bukta és társai tüntetését végül a rendőrség feloszlatta. Az oszlatással szembeni hazai
jogorvoslatok eredménytelensége után az ügy az Emberi Jogok Európai Bírósága elé került. A strasbourgi
bíróságnak abban kellett döntést hoznia, hogy lehet-e indokolt egy békés tüntetés feloszlatása azon az
alapon, hogy a szervezők nem tettek eleget bejelentési kötelezettségüknek.
22. A kérelmezők panaszolják, hogy békés tüntetésüket pusztán az előzetes bejelentés hiánya miatt
feloszlatták, megsértve az Egyezmény 11. Cikkét [...].
31. A kérelmezők előterjesztették, hogy spontán demonstrációjuk békés volt, s feloszlatásának egyetlen oka
az volt, hogy a Gyülekezési törvény 14. §-ában foglalt előzetes bejelentési kötelezettségnek nem tettek eleget.
[...]
34. A Bíróság megállapítja, hogy az események törvényességével foglalkozó hazai bírósági határozatokban a
demonstráció feloszlatásának jogalapja kizárólag az előzetes bejelentés hiánya volt. A bíróságok a rendőri
intézkedés jogszerűségét megállapító határozataikat kizárólag erre az érvre alapozták, s nem vizsgálták az ügy
egyéb aspektusait, különösen azt, hogy az esemény békés jellegű volt-e.
35. A Bíróság emlékeztet arra, hogy a közterületeken tartott nyilvános rendezvények előzetes engedélyezési
eljárás alá vonása rendszerint nem korlátozza a (gyülekezési) jog lényegét [...]. A jelen ügy körülményei között
azonban amiatt, hogy a nyilvánosság nem rendelkezett a megkívánt időben előzetes információval a
miniszterelnök azon szándékáról, hogy megjelenik a szóban forgó fogadáson, a kérelmezőknek csak két
választása maradt: vagy nem élnek a békés célú gyülekezéshez fűződő jogukkal, vagy a hatósági előírásokat
megsértve gyakorolják e jogukat.
36. A Bíróság véleménye szerint speciális körülmények között, amikor valamely politikai esemény
demonstráció formáját öltő közvetlen válaszlépést tehet indokolttá, a politikai eseményt követő békés
demonstráció feloszlatása pusztán a szükséges előzetes bejelentés hiánya miatt, ha a résztvevők semmilyen
jogellenes magatartást nem tanúsítanak, a békés célú gyülekezés szabadságának aránytalan korlátozását
jelenti.
37. Ezzel kapcsolatban a Bíróság megjegyzi: nincs bizonyíték arra vonatkozóan, hogy a kérelmezők
demonstrációja nagyobb veszélyt jelentett a közrendre annál, mint amit bármely közterületen tartott
rendezvény elkerülhetetlenül okoz. A Bíróság emlékeztet arra, hogy "amennyiben a demonstrálók nem
hajtanak végre erőszakos cselekményeket, fontos, hogy a hatóságok bizonyos fokú türelmet tanúsítsanak a
békés célú gyülekezésekkel szemben annak érdekében, hogy az Egyezmény 11. Cikke alapján biztosított
gyülekezési szabadságot ne fosszák meg lényegi tartalmától" [...].
38. Tekintettel a fenti megfontolásokra a Bíróság megállapítja, hogy a kérelmezők békés gyülekezésének
feloszlatása nem tekinthető szükségesnek egy demokratikus társadalomban az elérni kívánt célok érdekében.
39. Ezért az Egyezmény 11. Cikkét megsértették. [...]
- 144/145 -
B) Az Alkotmánybíróság határozata a spontán és a gyors reagálású tüntetések
megítéléséről [75/2008. (V. 29.) AB határozat]
A fent idézett strasbourgi ítélet konzekvenciáit a magyar jogi szabályozásra nézve egy alkotmánybírósági
döntés vonta le, majd tíz évvel később az új gyülekezési törvény rendezte a spontán és sürgős gyűlések
kérdését.
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Alkotmány 62. § (1) bekezdésében elismert gyülekezési jog
kiterjed az előzetesen szervezett rendezvényekre, közöttük az olyan békés rendezvények megtartására,
amelyekre a gyülekezésre okot adó esemény miatt csak rövid időn belül kerülhet sor. A gyülekezési jog kiterjed
továbbá az előzetes szervezés nélküli gyűlésekre.
2. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Alkotmány 62. § (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény,
hogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 6. §-ának alkalmazásakor a bejelentési kötelezettség a
közterületen tartandó, szervezett rendezvényekre vonatkozik.
Önmagában a késedelmes bejelentésre hivatkozva nem tiltható meg azoknak a békés rendezvényeknek a
megtartása, amelyek a gyülekezésre okot adó esemény miatt nem jelenthetők be három nappal a tervezett
rendezvény időpontja előtt.
3. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 14. § (1)
bekezdésének "bejelentés nélkül, a 7. § a) és b) pontjában foglaltaktól eltérően vagy" szövegrésze
alkotmányellenes, ezért azt a határozat közzétételének napjával megsemmisíti.
A gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény 14. § (1) bekezdése a következő szöveggel marad hatályban:
"Ha a gyülekezési jog gyakorlása a 2. § (3) bekezdésében foglaltakba ütközik, vagy a rendezvényen a résztvevők
fegyveresen, illetőleg felfegyverkezve jelennek meg, továbbá ha bejelentéshez kötött rendezvényt tiltó
határozat ellenére tartanak, a rendőrség a rendezvényt feloszlatja." [...]
INDOKOLÁS
Az Alkotmánybírósághoz számos indítvány érkezett a közterületen tartandó rendezvények szervezésére
vonatkozó bejelentési kötelezettséggel, és a bejelentés nélkül tartott rendezvények feloszlatásával
kapcsolatban. Az indítványok egy része a gyülekezési jogról szóló 1989. évi III. törvény (a továbbiakban: Gytv.)
egyes rendelkezéseinek alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezte, másik része a Gytv. egészével szemben
fogalmazott meg alkotmányossági kifogásokat.
Az egyik indítványozó a Gytv. 14. § (1) bekezdésének "ha bejelentéshez kötött rendezvényt bejelentés nélkül,
a 7. § a) és b) pontjában foglaltaktól eltérően [...] tartanak, a rendőrség a rendezvényt feloszlatja" szövegrésze
alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezte. Emellett indítványozta, hogy az
Alkotmánybíróság állapítsa meg: a Gytv. 6. és 7. §-ai nem alkalmazhatók az úgynevezett spontán
gyülekezésekre, mivel azokat szervező hiányában nem lehet bejelenteni. Az indítványozó álláspontja szerint a
kifogásolt rendelkezés [a...] gyülekezési jog lényeges tartalmát korlátozza, továbbá ellentétes [...] az emberi
jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezmény és az
ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyv kihirdetéséről szóló 1993. évi XXXI. törvény (a továbbiakban:
Egyezmény), amelynek 11. cikke rendelkezik a gyülekezési szabadságról. [...]
3.1. Az indítványokban megjelenő békés célú spontán gyűlések fogalomkörébe többféle köztéri gyülekezés
sorolható. A valóban spontán gyűlések nem előre eltervezett és megszervezett módon jönnek létre, hanem
több személy egymástól többé-kevésbé független cselekvése eredményeként. Ettől némiképp eltérőek azok az
olykor művészi, máskor inkább politikai célú megmozdulások, amelyekben a résztvevők gyors információcserét
(például internet, mobiltelefon) követően rövid időre (általában csak percekre) összegyűlnek, és
figyelemfelkeltő, meghökkentő megjelenésükkel hívják fel a figyelmet magukra és az így megjelenített
gondolatokra (flash mob vagy villámcsődület). A spontán gyűlésektől megkülönböztethetők azok a szervezett
rendezvények, amelyeket a rendezvényre okot adó esemény miatt rendkívül rövid időn belül lehet csak
megtartani, mert a rendezvény későbbi megtartása értelmetlen volna.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint mindezek a közéleti célú, békés megmozdulások [a…] gyülekezési jog
körébe tartoznak. Az együttes, nyilvános véleménykifejezés joga mindenkit megillet, függetlenül a gyűlés
szervezettségétől, illetve a gyűlésre okot adó közéleti esemény jellegétől és idejétől. [...]
 Mindezeket tekintetbe véve az Alkotmánybíróság határozata rendelkező részében megállapította, hogy [a…]
gyülekezési jog kiterjed az előzetesen szervezett rendezvényekre, közöttük az olyan békés rendezvények
megtartására, amelyekre a gyülekezésre okot adó esemény miatt csak rövid időn belül kerülhet sor. A
gyülekezési jog kiterjed továbbá az előzetes szervezés nélküli gyűlésekre. [...]
Az Emberi Jogok Európai Bírósága a Bukta és társai kontra Magyarország ügyben nem közvetlenül a Gytv.-ről,
hanem az eljárás alapjául szolgáló esetről és a jogalkalmazó szerveknek a Gytv. szövegét értelmező és
alkalmazó döntéseiről foglalt állást. "A Bíróság véleménye szerint speciális körülmények között, amikor
- 145/146 -
valamely politikai esemény demonstráció formáját öltő közvetlen válaszlépést tehet indokolttá, a politikai
eseményt követő békés demonstráció feloszlatása pusztán a szükséges előzetes bejelentés hiánya miatt, ha a
résztvevők semmilyen jogellenes magatartást nem tanúsítanak, a békés célú gyülekezés szabadságának
aránytalan korlátozását jelenti." (36. bekezdés.)[...]
Az Abh.-ban az Alkotmánybíróság a gyülekezési szabadság alkotmányos korlátjának minősítette a Gytv.-beli
bejelentési kötelezettséget. Ezt a törvényi előírást indokolja egyfelől az, hogy a rendőrségnek biztosítania kell a
közrendet, azon belül a közlekedés rendjét, a képviselő-testületek és a bíróságok zavartalan működését.
Másfelől a rendezvény szervezőjének és résztvevőinek is érdekében áll a bejelentés. A rendőrség
közreműködése nélkül a résztvevők nem vehetik igénybe a közúti gépjármű-közlekedés útvonalait, és minden
tekintetben be kell tartaniuk a közlekedési szabályokat. A bejelentés és annak rendőrségi tudomásul vétele
garancia arra, hogy - a rendezvény helyétől, útvonalától stb. függően - a rendőrség ellátja a szükséges
biztosítási feladatokat.
A Gytv. 6. §-a szerint a rendezvényt "legalább három nappal a rendezvény megtartásának tervezett időpontját
megelőzően" kell bejelenteni. Ugyanakkor a Gytv.-nek a rendezvény megtiltásáról szóló 8. § (1) bekezdése
alapján a rendőrség az ennél rövidebb időben bejelentett rendezvényt - pusztán emiatt - nem tilthatja meg.
A Gytv. szövege elvileg kétfajta értelmezést tesz lehetővé. Az egyik szerint a három napon belüli közlés nem
tekinthető a Gytv. értelmében vett bejelentésnek, ezért ilyen esetben - mivel a 8. § szerinti tiltásra nem kerülhet
sor - érdemi vizsgálat nélkül el kell utasítani a beadványt. A másik szerint a három napon belüli közlés is
bejelentés, és a 8. § alapján nem tiltható meg a rendezvény önmagában a közlés ideje miatt, ezért a bejelentést
érdemben kell vizsgálni. Mivel a Gytv.szövegéből egyik értelmezés sem következik kényszerítően, az
Alkotmánybíróság az utóbbit tekintette az Alkotmány 62. § (1) bekezdésével összhangban álló értelmezésnek.
[...Az] úgynevezett gyors gyülekezések esetén is kötelező a bejelentés, és a rendőrség akkor hozhat tiltó
határozatot, ha fennáll a Gytv. 8. § (1) bekezdésében foglalt két feltétel valamelyike. A három napon belüli
bejelentések esetén megnő a közlekedési útvonalak biztosíthatóságának jelentősége. A Gytv.-ből következően
három nap mindenképpen elegendő arra, hogy a rendőrség megszervezze a szükséges biztosítási feladatokat,
ha a közlekedés más útvonalon megvalósítható. A rendkívül rövid időn belüli bejelentés esetén viszont - a
tervezett helyszíntől, útvonaltól és létszámtól függően - kérdéses lehet, hogy a bejelentett időpontig
biztosíthatók-e a közlekedési feltételek. A rendezvény rendkívül rövid időn belüli megtartásának tiltását ez a
körülmény indokolhatja. [...]
Mindezeket figyelembe véve az Alkotmánybíróság megállapította: az Alkotmány 62. § (1) bekezdéséből fakadó
alkotmányos követelmény, hogy a Gytv. 6. §-ának alkalmazásakor a bejelentési kötelezettség a közterületen
tartandó, szervezett rendezvényekre vonatkozik.
Önmagában a késedelmes bejelentésre hivatkozva nem tiltható meg azoknak a békés rendezvényeknek a
megtartása, amelyek a gyülekezésre okot adó esemény miatt nem jelenthetők be három nappal a tervezett
rendezvény időpontja előtt.
Mivel a Gytv. 6. §-ának van olyan értelmezése, amely megfelel az Alkotmány 62. § (1) bekezdésének, az
Alkotmánybíróság a Gytv. 6. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló
indítványokat elutasította.
6. Az Alkotmánybíróság külön vizsgálta a Gytv.-nek a rendezvények feloszlatásáról szóló 14. § (1) bekezdését.
A rendelkezés szerint a rendőrségnek kötelező feloszlatnia a rendezvényt, ha a gyülekezési jog gyakorlása
bűncselekményt vagy bűncselekmény elkövetésére való felhívást valósít meg, mások jogainak és
szabadságának sérelmével jár; a rendezvényen a résztvevők fegyveresen, illetőleg felfegyverkezve jelennek
meg; bejelentéshez kötött rendezvényt bejelentés nélkül tartanak meg; bejelentéshez kötött rendezvényt a
bejelentett időponttól, helyszíntől, útvonaltól, céltól, illetve napirendtől eltérően tartanak meg; bejelentéshez
kötött rendezvényt tiltó határozat ellenére tartanak meg. [...]
A Gytv.-nek az Alkotmány 62. §-ával összhangban lévő értelmezése alapján a Gytv. 6. §-ába foglalt bejelentési
kötelezettség nem vonatkozik az előzetes szervezés nélküli, békés gyűlésekre. Mivel a Gytv. 14. § (1) bekezdése
a "bejelentéshez kötött rendezvény" bejelentés nélküli megtartását rendeli feloszlatni, nincs törvényes
lehetőség a szervezés nélküli, békés gyülekezések (spontán gyűlések, flash mobok) feloszlatására önmagában a
bejelentés hiánya miatt.
A Gytv. 14. § (1) bekezdése alapján a bejelentéshez kötött rendezvény akkor oszlatható fel, ha bejelentés
nélkül, a bejelentésben foglaltaktól eltérően, vagy a rendőrség tiltó határozata ellenére tartják meg, de
önmagában a késedelmes bejelentés miatt nem. Ezért a Gytv. alapján - önmagában a bejelentés ideje miatt -
nem oszlathatók fel azok a békés rendezvények sem, amelyeket a gyülekezésre okot adó esemény miatt a
tervezett rendezvény időpontja előtt három napon belül jelentettek be a szervezők, és a rendőrség a
rendezvény megtartását nem tiltotta meg.
Ugyanakkor a vizsgált rendelkezések a bejelentéshez kötött rendezvények kötelező feloszlatását írják elő, ha
bejelentés nélkül vagy a bejelentett időponttól, helyszíntől, útvonaltól, céltól, illetve napirendtől eltérően tartják
meg. Ezekben az esetekben közös, hogy békések, nem járnak jogsérelemmel, és nem feltétlenül
- 146/147 -
gátolják a közlekedést vagy a bíróságok, népképviseleti szervek zavartalan működését. [A mások jogait,
szabadságát sértő rendezvények feloszlatására a 14. § (1) bekezdés első fordulata alapján kerül sor.]
A Gytv. 14. § (1) bekezdésének "bejelentés nélkül, a 7. § a) és b) pontjában foglaltaktól eltérően vagy"
szövegrésze kizárja, hogy a rendőrség mérlegelje a szükséges szempontokat és a fokozatos beavatkozás
lehetőségét. A rendelkezés a nem szabályszerűen megtartott békés gyűlésekkel, rendezvényekkel szembeni
fellépésként kizárólagosan és kötelezően a feloszlatást írja elő.
Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint az előírt bejelentés elmulasztása, illetve az abban foglaltaktól való
eltérés esetén a közrend fenntartása és a jogsérelmek megelőzése érdekében szükséges, hogy a rendőrség
vegye fel a kapcsolatot a rendezvény szervezőjével, és tisztázzák, hogy történt-e mulasztás vagy eltérés a
bejelentéstől stb. A Gytv.-nek a rendezvény rendjének biztosításáról szóló 11. és 12. §-a alkalmazásakor
esetenként elengedhetetlen, hogy a rendezvény szervezője és a rendőrség együttműködjenek. Amennyiben a
szervező nem működik együtt a rendőrséggel, és a rendezvény elveszíti békés jellegét, mások alapvető
jogainak, szabadságának sérelmével jár, akkor a rendezvény feloszlatása - mint végső eszköz - indokolt.
Ugyanakkor a békés gyülekezések kötelező feloszlatása olyan esetekben, amikor a résztvevők nem tanúsítanak
jogsértő vagy közrendbe ütköző magatartást, az Alkotmány 62. § (1) bekezdésében elismert békés
gyülekezéshez való jog aránytalan korlátozásának minősül.
Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy az előírt bejelentés elmulasztása törvénysértés, amelyhez
hátrányos jogkövetkezmények kapcsolódhatnak. A rendezvény szervezőjének mulasztása azonban nem járhat
minden esetben azzal a következménnyel, hogy a rendőrség - további feltételek nélkül - feloszlatja a
rendezvényt, amelynek résztvevői nem követtek el jogsértést. [...]
7. Az Alkotmánybíróság hangsúlyozza, hogy a bejelentési kötelezettség a Gytv. hatálya alá tartozó valamennyi
köztéri rendezvényre vonatkozik. Kivételt képeznek a spontán gyűlések, amelyek esetében lehetetlen az
előzetes bejelentés megkövetelése. Az Sztv. 152. § (1) bekezdése szerint százezer forintig terjedő pénzbírsággal
sújtható, aki "bejelentési kötelezettséghez kötött összejövetelt, felvonulást vagy tüntetést bejelentés [...] nélkül
vagy a rendőrség tiltó határozata ellenére szervez vagy tart". Ezen túlmenően közlekedési szabálysértések
miatt felelősségre vonhatók azok a személyek, akik a rendőrség közreműködése nélkül veszik igénybe a közúti
gépjármű-közlekedés útvonalait, vagy más módon nem tartják be a közlekedési szabályokat. Ilyen esetekben a
rendőrség eljárására és intézkedéseire az Rtv. szabályai irányadók. [...]

38. Közérdekű adatigénylés

↑ [306]
§ az információs önrendelkezési jogról és az információszabadságról szóló 2011. évi CXII. törvény
A közérdekű adatok nyilvánosságának minimuma, hogy arra vonatkozó konkrét igény esetén a kért
közérdekű adatot hozzáférhetővé kell tenni. Ez alapján mindenkinek joga van közérdekű adat kiadása
iránti igénnyel fordulni bármely közfeladatot ellátó szervhez; a közfeladatot ellátó szerv pedig köteles az
adatigényben megjelölt, általa kezelt adatokat kiadni, feltéve, hogy az adat megismerése nem ütközik
törvényi akadályba. A közérdekű adatigénylést Magyarországon az Infotv.-ben részletesen szabályozott,
garanciákkal övezett eljárás biztosítja.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Ki, kitől, milyen adatokat igényelt az alábbi ügyekben? Hogyan (milyen formában) igényelte az
adatigénylő az adatokat? Igényelhette volna az adatokat más formában?
2. Milyen célból igényelte az adatokat az adatigénylő az alábbi ügyekben? Az igény teljesítése
szempontjából lehet-e jelentősége annak, hogy milyen célból igényelte az adatot az adatigénylő?
3. Az Infotv.-ben meghatározott adatkategóriák alapján (személyes adat, közérdekű adat, közérdekből
nyilvános adat, minősített adat, döntéselőkészítő adat, törvény alapján korlátozott nyilvánosságú adat)
minősítse a kiadni kért adatokat! Először döntse el, hogy a vizsgált információ közérdekű vagy személyes
adatnak minősül-e! Amennyiben arra jut, hogy az adat személyes adat, vizsgálja meg, hogy az adat a
törvény értelmében a bizalmasan kezelendő vagy a közérdekből nyilvános adatok közé sorolandó-e!
Amennyiben arra jut, hogy az adat közérdekű adat, vizsgálja meg, hogy az szabadon megismerhető-e vagy
annak nyilvánossága korlátozott-e!
- 147/148 -
4. Tegyük fel, hogy a felperes által kért, jelentős mennyiségű adat összegyűjtése jelentős erőforrásokat vesz
igénybe az adatkezelőnél. Megtagadhatja-e az adatkezelő ezen az alapon az adatigény teljesítését? Lehet-e
bármilyen jogkövetkezménye annak, hogy az adatigény csak jelentős idő-, illetve munkaerő-ráfordítással
teljesíthető?
5. Tegyük fel, hogy az adatigénylő táblázatos formában kéri teljesíteni adatigényét. Köteles-e az adatkezelő
szerv ennek megfelelően táblázatban teljesíteni az adatigényt?
6. Milyen indok(ok)kal tagadták meg a kért adatok kiadását az alábbi ügyekben?
7. Mely Infotv.-beli szabály alapján, mely szervek előtt kereshet jogorvoslatot az adatigénylő, ha kérésére
nem adják ki a kért adatokat (azok egy részét)? Mennyi idő áll rendelkezésre a szóba jöhető jogorvoslati
eljárások megindítására? Mit várhat az adatigénylő az egyes jogorvoslati eljárásoktól?
8. Az Infotv. perjogi garanciákkal segíti a közérdekű adatok nyilvánosságának kikényszerítését.
Érvényesültek ilyen garanciák az ítéleteket megalapozó perekben?
9. Hogyan foglalt állást a bíróság annak az indoknak a megalapozottságáról, amelyre hivatkozva az
adatigény teljesítését megtagadták? Mely Infotv.-beli szabályokra alapította a bíróság döntését? Ön szerint
helyesen döntött a bíróság?
10. Milyen jogkövetkezménnyel jár a bíróság ítélete?

A) A Fővárosi Törvényszék határozata az ELTE ÁJK HÖK működéséhez

kapcsolódó adatok nyilvánosságáról (Fővárosi Törvényszék P.21.318/2013/10.)
Egy egyetemi polgár közérdekű adatigényléssel fordult az egyetemhez, amelyben a hallgatói önkormányzat
különböző tisztségviselőinek kifizetett juttatásokkal kapcsolatos adatok kiadását kérte. Miután az
adatkezelő csak részben adta át a kért adatokat, az igénylő több fórumon kényszerült érvényesíteni a
jogait.
ÿ TOVÁBBI KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen eljárási előzményeket követően került az ügy bíróság elé? Milyen szerepet játszott az
előzményekben, illetve a bírósági eljárásban a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság?
Keresse meg ezek jogszabályi alapját az Infotv.-ben!
2. A bíróság ítélete szerint az adatigényben megjelölt adatok részben közérdekű adatok, részben olyan
személyes adatok, amelyek a törvény alapján közérdekből nyilvánosak. Vegye számba az igényelt adatokat,
és az Infotv.-beli fogalmak alapulvételével sorolja be azokat ebbe a két kategóriába!
3. A közérdekű adatok nyilvánossága nemcsak a közérdekű információk megismerésének, hanem azok
terjesztésének jogát is magában foglalja. Ez utóbbi részjogosultságot ugyanakkor az Infotv. korlátozza,
amikor úgy rendelkezik, hogy a közérdekből nyilvános személyes adatok a célhoz kötött adatkezelés
elvének tiszteletben tartásával terjeszthetőek. Tegyük fel, hogy az alábbi ügy tárgyát képező adatokat egy
újságíró igényelte: milyen következményekkel jár a célhoz kötött adatkezelés követelménye az újságíróra
nézve? Határozzon meg olyan esetet, amely nem felelne meg a célhoz kötött adatkezelés
követelményének!
4. A bíróság részben - bizonyos adatok vonatkozásában - elutasította a felperes keresetét, de az ítélet
indokolása nem tér ki arra, hogy a bíróság miért döntött így. Mely adatokra vonatkozóan utasította el a
keresetet a bíróság? Milyen jogi érvek szólnak ezeknek az adatoknak a bizalmas kezelése mellett?
A Fővárosi Törvényszék
a ... ügyvéd által képviselt ... felperesnek,
a ... ügyvéd által képviselt Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság beavatkozónak,
a … ügyvéd által képviselt Eötvös Loránd Tudományegyetem alperes ellen
közérdekű adat kiadása iránt indított perében meghozta a következő
ítéletet:
Kötelezi a bíróság az alperest, hogy 15 napon belül, elektronikus úton, táblázatos formában küldje meg a
felperes részére az alábbi adatokat:
- 148/149 -
- Az ELTE ÁJK HÖK 2009/2010-es, a 2010/2011-es, továbbá a 2011/2012-es tanévre vonatkozóan az ELTE ÁJK
HÖK elnökének, a választmány tagjának, a Jurátus főszerkesztőjének és a szerkesztőség tagjainak, a
küldöttgyűlés, a választási bizottság, az ellenőrző bizottság tagjainak, ezen tisztségükkel összefüggésben
kifizetett juttatásra vonatkozó adatokat, amelyben tüntesse fel a juttatás típusát, jogcímét, forrását és
időpontját.
- 2009. szeptember 1-jétől 2012. március 27-ig az ELTE ÁJK HÖK közéleti és jutalomkeret terhére a HÖK
tisztségviselői részére ezen tisztséggel összefüggésben folyósított pénzbeli vagy egyéb juttatásra vonatkozó
adatokat, megjelölve a jogosult nevét, tisztségét, a kifizetés jogcímét, forrását és annak dátumát.
Ezt meghaladóan a bíróság a felperes keresetét elutasítja. [...]
Indokolás
A felperes az alpereshez 2012. április 12-én elektronikus, 17-én postai úton juttatott el kérelmet. Ebben az
alábbiakat kérte hivatkozva a 2011. évi CXII. Törvény (Infotv.) 26. §-ra:
"Kérem, közöljék a HÖK költségvetését az elmúlt három tanévre (tehát a 2009/2010-es, a 2010/2011-es,
valamint a 2011/2012-es tanévre) vonatkozóan. Ezen felül, az ezen három év költségvetésének terhére a jelen
levél aláírásának dátumáig a HÖK által teljesített kifizetések összesített összegét, ahol már létezik, a
zárszámadást küldjék meg - HÖK Alapszabály 35. § (9).
Kérem közöljék, hogy a 2009. szeptember 1-jétől ezen levél aláírásának napjáig milyen összegű juttatásokat
folyósított a HÖK az alábbi személyek részére:
- a HÖK Elnöke - HÖK Alapszabály 62. § (1)
- a Választmány tagjai - HÖK Alapszabály 69. § (1)
- a .... főszerkesztője - HÖK Alapszabály 81. § - és a ... szerkesztőségének tagjai
- a Küldöttgyűlés tagjai - HÖK Alapszabály 9. §
- a Választási Bizottság tagjai - HÖK Alapszabály 13. §
- az Ellenőrző Bizottság tagjai - HÖK Alapszabály 48. § [...]
Kérem, közöljék a 2. pontban meghatározott időtartamon belül (tehát az elmúlt három tanév, jelen levél
aláírásával bezárólag) a közéleti és jutalomkeretből - HÖK Alapszabály 60. § (2) g) pont, valamint 73. § (1) g) pont
- történt összes kifizetést. [....]."
Április 26-án az alperes a kérelemben foglaltakat részben teljesítette, az elutasított részt a felperes bővebb
jogi indokolással ellátva ismét kérte.
A kérés megtagadását követően a felperes a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság eljárást
kezdeményezte. Ennek során a Hatóság felszólította az alperest a kérelemben foglaltak teljesítésére, ennek
azonban az alperes továbbra sem tett eleget. Erről a Hatóság is tájékoztatta a felperest 2012. november 8-án.
Ezt követően a felperes az Info. tv. 31. § (3) és 58. § (3) bekezdése alapján 2012. december 6-án fordult
bírósághoz.
Pontosított keresetében kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest [a...] közérdekű adatok kiadására [...]
[...] Előadta [...], hogy az alperes három okból tagadta meg az adatigénylést. Egyrészt arra hivatkozott, hogy a
HÖK nem közfeladatot lát el, tisztségviselői sem látnak el közfeladatot, továbbá a felsőoktatási törvény
melléklete tiltja az adattovábbítást. Álláspontja szerint az Alaptörvény 39. cikk (2) bekezdése egyértelműen
rögzíti, hogy a közpénzek felhasználására, azokkal összefüggésben keletkező adatok közérdekű adatok.
Ugyanezt mondja ki az állami vagyon kezelésére vonatkozó 2007. évi CVI. törvény 5. § (1)-(2) bekezdése. A
felsőoktatási törvény 133. § rögzíti, hogy a hallgatói önkormányzat állami normatív támogatásból gazdálkodik.
Ebből teljesen egyértelmű, hogy közfeladatot lát el, tisztségviselőin keresztül. Ezért a rájuk vonatkozó adatok is
közérdekből nyilvános adatok, az Info törvény 26. § (2) bekezdése alapján. A felsőoktatási törvény mellékletére
való hivatkozás álláspontja szerint az Info törvény téves értelmezésén alapul, ezen törvény 27. § (2) bekezdése
ugyanis taxatív felsorolást tartalmaz arra vonatkozóan, hogy mely érdekből tagadhatók meg közérdekű adatok
kiadása. Jelen esetben, nyilvánvalóan nem ilyen esetről van szó. A melléklet lényegében csak adatkezelési
szabályokat tartalmaz A bíróság felhívására csatolta a HÖK Alapszabályát.
A perbe a felperes pernyertessége érdekében a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság
beavatkozott. A beavatkozást a bíróság megengedte, figyelemmel az Infotv. 31. § (4) bek., 38. § (3) bek. e)
pontjára. [...]
A felperes keresete részben megalapozott. [...]
A felperes a keresetet az Info törvény 31. § (3) bekezdése szerinti határidőben terjesztette elő, ezért annak
érdemi elbírálása nem ütközött akadályba.
A Hallgatói Önkormányzatokat az adatigénylés időpontjában hatályos a felsőoktatásról szóló 2005. évi
CXXXIX. törvény (Ftv.) hozta létre. [...]
A 2011. évi CXII. törvény értelmező rendelkezéseit leíró 3. § 5. pontja szerint közérdekű adat: az állami vagy
helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szerv vagy
- 149/150 -
személy kezelésében lévő és tevékenységére vonatkozó vagy közfeladatának ellátásával összefüggésben
keletkezett, a személyes adat fogalma alá nem eső, bármilyen módon vagy formában rögzített információ vagy
ismeret, függetlenül kezelésének módjától, önálló vagy gyűjteményes jellegétől, így különösen a hatáskörre,
illetékességre, szervezeti felépítésre, szakmai tevékenységre, annak eredményességére is kiterjedő
értékelésére, a birtokolt adatfajtákra és a működést szabályozó jogszabályokra, valamint a gazdálkodásra, a
megkötött szerződésekre vonatkozó adat;
A 6. pont szerint közérdekből nyilvános adat: a közérdekű adat fogalma alá nem tartozó minden olyan adat,
amelynek nyilvánosságra hozatalát, megismerhetőségét vagy hozzáférhetővé tételét törvény közérdekből
elrendeli;
A 26. § (1) bekezdése szerint az állami vagy helyi önkormányzati feladatot, valamint jogszabályban
meghatározott egyéb közfeladatot ellátó szervnek vagy személynek (a továbbiakban együtt: közfeladatot ellátó
szerv) lehetővé kell tennie, hogy a kezelésében lévő közérdekű adatot és közérdekből nyilvános adatot - az e
törvényben meghatározott kivételekkel - erre irányuló igény alapján bárki megismerhesse.
A (2) bekezdés szerint közérdekből nyilvános adat a közfeladatot ellátó szerv feladat- és hatáskörében eljáró
személy neve, feladatköre, munkaköre, vezetői megbízása, a közfeladat ellátásával összefüggő egyéb
személyes adata, valamint azok a személyes adatai, amelyek megismerhetőségét törvény előírja.
A perbeli esetben az egyik kardinális kérdés annak eldöntése volt, hogy a Hallgatói Önkormányzat végez-e
közfeladatot. A közfeladat fogalmát az Info törvény maga nem határozza meg, de például az egyesülési jogról, a
közhasznú jogállásról, valamint a civil szervezetek működéséről és támogatásáról szóló 2011. évi CLXXV.
törvény 2. § 19. pontja szerint ezen törvény alkalmazása során közfeladat: jogszabályban meghatározott állami
vagy önkormányzati feladat, amit az arra kötelezett közérdekből, haszonszerzési cél nélkül, jogszabályban
meghatározott követelményeknek és feltételeknek megfelelve végez, ideértve a lakosság közszolgáltatásokkal
való ellátását, valamint e feladatok ellátásához szükséges infrastruktúra biztosítását is;
Ebből, de a szavak általános jelentéséből is kiindulva megállapítható, hogy a Hallgatói Önkormányzat -
hallgatói érdekképviseleti szerepe mellett - jelentős, az oktatási intézmény demokratikus működésével
együttjáró olyan feladatokat is végez, melyek a felsőoktatás mint állami közfeladat elvégzését, beteljesítését
szolgálja. (Ftv. 78. § (1) bekezdés a) és c) pont, (2) bekezdés első fordulat, (6) bekezdés, illetve az Nftv. 61. § (1)
bekezdés b) és c) pontjai (2) bekezdés első fordulat, (3) bekezdés) A bíróság álláspontja szerint ezek a feladatok
közvetlenül kapcsolódnak az oktatási tevékenységhez, amely az alperes álláspontja szerint is közfeladat. Ebből
pedig az következik, hogy ezen tevékenységgel összefüggésben álló adatok közérdekű adatok.
Emellett ugyanakkor a perbeli esetben figyelemmel kellett lenni arra is, hogy feladatait az önkormányzat
milyen anyagi erőforrások felhasználásával tudja betölteni. Az Alaptörvény 39. cikk (2) bekezdése szerint
ugyanis a közpénzekkel gazdálkodó minden szervezet köteles a nyilvánosság előtt elszámolni a közpénzekre
vonatkozó gazdálkodásával. A közpénzeket és a nemzeti vagyont az átláthatóság és a közélet tisztaságának elve
szerint kell kezelni. A közpénzekre és a nemzeti vagyonra vonatkozó adatok közérdekű adatok.
A fenti hivatkozott jogszabályok rendelkezései azt is egyértelművé teszik, hogy a hallgatói önkormányzatok
működését (mint ahogyan az alperesét is) alapvetően közpénzek biztosítják. Ebből pedig egyértelmű, hogy a
gazdálkodására vonatkozó adatok közérdekű adatok.
Az önkormányzat működési költségeinek biztosítására nyújtott támogatás felhasználása a közfeladat
végzésével összefüggő adat. Ezeket az adatokat nyilvánvalóan az önkormányzat alapszabályában rögzített
pénzügyi, gazdasági tervek, elszámolások tartalmazzák.
A perbeli Hallgatói Önkormányzat Alapszabálya 72. § (1) bekezdése szerint a gazdasági ügyekért felelős
alelnök felelős a Hallgatói Önkormányzat felelős gazdálkodásáért [...]
Az alperes a gazdálkodásra vonatkozó adatkérés tekintetében azonban azzal védekezett, hogy a hallgatói
önkormányzatnak olyan típusú önálló, a saját külön költségvetése számait tartalmazó dokumentuma nincs,
amelyet az Alapszabály is rögzít. Ezzel szemben a felperest terhelte a bizonyítás, mely bizonyítási
kötelezettségének eleget tenni nem tudott. Önmagában ugyanis az, hogy az alapszabály rögzíti ezen
kimutatások elkészítését még nem következik, hogy ilyet az önkormányzat készített is. Arra nem merült fel
bizonyíték a per során, hogy az önkormányzat elkészítette, megtárgyalta és a megfelelő formában el is fogadott
pl. költségvetést, zárszámadást, ezért az adatkérés első pontja tekintetében a bíróság a keresetet elutasította.
[...]
A fenti kifejtettek alapján a hallgatói önkormányzat közfeladatot is ellát, ezt tisztségviselői útján teszi, a
tisztségviselők ezért a tevékenységért díjazásban részesülnek. Ezen díjazásra vonatkozó adatok az Info törvény
korábban már idézett 26. § (2) bekezdése továbbá az Alaptörvénynek a közpénzek felhasználására vonatkozó
rendelkezése alapján is közérdekből nyilvános adatok.
Bár az alperes, de a hallgatói önkormányzat is rendelkezhet más anyagi erőforrással is, működésének
költségeit alapvetően állami pénzből, közpénzből fedezi, ebből fizeti az önkormányzati tisztségviselők
juttatását. Ezt támasztja alá a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes
térítésekről szóló 51/2007. (III. 26.) Korm. rendelet. Ennek 1. § (1) bekezdése szerint e rendelet hatálya - a (2)
bekezdésben foglalt eltéréssel - a nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi CCIV. törvény (a továbbiakban: Nftv.)
1. § (2) bekezdésében meghatározott természetes és jogi személyekre, jogi személyiséggel nem rendelkező
szervezetekre, valamint az általuk folytatott tevékenységre terjed ki. [...]
- 150/151 -
E szerint mind a hallgatói önkormányzat részére juttatott támogatás, mind a közéleti ösztöndíj az állami
támogatásokból befolyó összegből kerül kifizetésre, ezért ezen kifizetésekre vonatkozóan a felperes
adatigénylése megalapozott volt. Nem fogadta el a bíróság azt az alperesi érvelést, hogy ezen adatok közlésére
az Info törvény 27. § alapján ne lenne köteles, mert az Nftv. melléklete meghatározza milyen adatokat, milyen
módon és milyen célból kezelhet. Az Info törvény 27. § (2) bekezdése szerint a közérdekű és közérdekből
nyilvános adatok megismeréséhez való jogot - az adatfajták meghatározásával - törvény a) honvédelmi
érdekből; b) nemzetbiztonsági érdekből; c) bűncselekmények üldözése vagy megelőzése érdekében; d)
környezet- vagy természetvédelmi érdekből; e) központi pénzügyi vagy devizapolitikai érdekből; f) külügyi
kapcsolatokra, nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatokra tekintettel; g) bírósági vagy közigazgatási hatósági
eljárásra tekintettel; h) a szellemi tulajdonhoz fűződő jogra tekintettel korlátozhatja.
A törvény kifejezett érdekek védelme céljából ad lehetőséget a közérdekű vagy közérdekből nyilvános adat
megismerésének korlátozására. Az Nftv. hivatkozott melléklete csupán a kezelt adat fajtákat, az adatkezelés
célját, időtartamát és azt határozza meg, hogy a nyilvántartott adatok kinek és milyen célból továbbíthatók. Az
lényegében adatkezelési szabályzatnak minősül. A jelen perbeli adatigénylés nem adattovábbítás, ezért az erre
való hivatkozás nem helytálló. Az alperes sem tudott az Info törvény 27. § (2) bekezdésében felsorolt olyan
érdeket meghatározni, amelyre nézve az Nftv. mint törvény korlátozhatná az adat megismerését.
Mindezek alapján a bíróság a felperes keresetének nagyobb részben helyt adott, azzal a megszorítással, hogy
az igényelt adatok kifejezetten csak a HÖK tisztségviselőinek ezen tevékenységükkel összefüggő adataira
vonatkozóan adhatók ki. [...]

B) A Fővárosi Ítélőtábla ítélete a kórházi fertőzések nyilvántartott adatainak

megismerhetőségéről (Fővárosi Ítélőtábla 2.Pf.20.243/2018/5/II.)
Egy betegjogokkal foglalkozó civil szervezet közérdekű adatigényléssel fordult az egészségügyért felelős
minisztériumhoz, amelyben a Magyarországon előforduló kórházi fertőzésekkel kapcsolatos statisztikai
adatokat kívánta megismerni. Miután a minisztérium megtagadta az adatigénylés teljesítését, a szervezet
bírósághoz fordult.
ÿ TOVÁBBI KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Mennyi időre zárható el egy adat a nyilvánosság elől arra hivatkozással, hogy az adat közhatalmi döntés
megalapozására szolgál?
2. Milyen szerepet játszik az adatkezelő szerv vezetője a döntés-előkészítő adatok nyilvánosságának
meghatározásában a törvény szerint?
3. Milyen alkotmányos megfontolás indokolja a döntés-előkészítő adatok nyilvánosság előli elzárásának
lehetőségét? Az alábbi ügyben mivel indokolta az adatkezelő (alperes) a döntés-előkészítőnek minősített
adatok titokban tartásának szükségességét? Hogyan vélekedett a bíróság az adatkezelő védekezésének
megalapozottságáról?
4. Az Alkotmánybíróság által a 21/2013. (VII. 19.) AB határozatban lefektetett alkotmányos követelmény,
hogy a bíróságoknak érdemben kell vizsgálniuk a közérdekű adatok szolgáltatása megtagadásának
megalapozottságát. Az 5/2014. (II. 14.) AB határozatban pedig azt állapította meg, hogy bíróságnak az adat
döntés-előkészítő jellegére történő hivatkozáson alapuló nyilvánosságkorlátozását annak formai és
tartalmi szempontú indokoltságára kiterjedően, a döntéshozatali folyamat lezárására tekintet nélkül,
minden esetben felül kell vizsgálnia. A döntés-előkészítő adatok esetében a vizsgálat tartalmi szempontjai
kiolvashatók az Infotv.-ből. Ez alapján az érdemi vizsgálat több egymást követő kérdés megválaszolásából
áll: (1) először a bíróságnak azt kell eldöntenie, hogy az eltitkolni kívánt adat valóban megalapoz-e jövőbeli
döntést, döntéseket. Ha erre a válasz igen, akkor (2) a bíróságnak - lényegében - azt kell mérlegre tennie,
hogy a döntés megalapozását szolgáló adat nyilvánossága vagy eltitkolása mellett szól-e erősebb közérdek.
Milyen válaszokat adott a bíróság ezekre a kérdésekre?
5. Az Infotv. és az AB határozatok alapján mit kell tennie a közfeladatot ellátó szervnek, ha tőle olyan
adatot igényeltek, amely az igénylő számára meg nem ismerhető, például személyes adatot is tartalmaz?
A Fővárosi Ítélőtábla a … által képviselt Társaság a Szabadságjogokért … felperesnek a … által képviselt
Emberi Erőforrások Minisztériuma … alperes ellen közérdekű adat kiadása iránt indult perében a Fővárosi
- 151/152 -
Törvényszék 2018. január 18. napján kelt 8.P.23.855/2017/9. számú ítélete ellen a felperes részéről 11.
sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő
ítéletet:
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatja és kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül
elektronikus úton adja ki a felperesnek kórházankénti bontásban, a 2014., 2015. és 2016. évekre vonatkozóan
az 1/2014. (I. 16.) EMMI rendelet 7. számú mellékletének I.1.-3., 8.-35. pontja szerinti, a II.1.-4., 11-36. pontja
szerinti, a III.1-3., 10-36. pontja szerinti, az egészségügyi ellátással összefüggő fertőzésekre vonatkozóan
jelentett adatokat.
Feljogosítja az alperest, hogy a kiadandó adatkörben esetlegesen szereplő személyes adatokat kitakarja.
Az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.
Indokolás
 [...] A fellebbezés megalapozott. Az elsőfokú bíróság érdemi döntésével és a levont jogi következtetésével a
másodfokú bíróság nem értett egyet, ezért az elsőfokú határozatot a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján
megváltoztatta.
A felperes az Infotv. 28. § (1) bekezdése szerinti egyedi adatmegismerési igényt nyújtott be, amelyet az Infotv.
rendelkezései szerint kellett elbírálnia az alperesnek, majd a megtagadása folytán a bíróságoknak is. A felperes
által megismerni kívánt adatokra az Infotv. rendelkezései az irányadók, és nem az Eüatv. A felperes a
pontosított kereseti kérelmében egyértelműen megjelölte, hogy az R.1. 7. mellékletében rögzített adatok közül
mely adatok kiadását kéri. Ezen adatok pedig az Infotv. 3. § 5. pontja alapján közérdekű adatnak minősülnek,
mivel azok alapján természetes személy nem azonosítható. A másodfokú bíróság megjegyzi, hogy még a
pontosított kereseti kérelemben megjelölt adatok vonatkozásában is fennáll annak elvi lehetősége, hogy azok
között személyes adat is szerepeljen, azonban az adatnyilvánosság során érvényesülő adatelvvel összhangban
ilyen esetben is csak a személyes adatok felismerhetetlenné tétele indokolt és szükséges, és nem a teljes
adathalmaz megismerésének kizárása.
A Fővárosi Ítélőtábla kiemeli azt, hogy adatigénylés célja nem vizsgálható, nincs jelentősége annak, hogy az
igénylőt milyen célok vezérlik az adatigénylése során A perben a bíróságnak a megtagadás indokait, azok
jogszerűségét kell vizsgálnia, az Infotv. 31. § (2) bekezdése szerint a megtagadás jogszerűségét és a megtagadás
indokait az adatkezelőnek, az alperesnek kell bizonyítania.
A közérdekű adatok megismerése alapvető jog, azonban nem abszolút jog, annak korlátozása az Alaptörvény
I. cikkének (3) bekezdése alapján lehetséges más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték
védelme érdekében, a feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog
lényeges tartalmának tiszteletben tartásával történhet. Az információszabadság korlátozásának elvi
lehetőségét - többek között - az Infotv. 27. § (5) és (6) bekezdései teremtik meg.
A döntés megalapozásául szolgáló adatra hivatkozás lényege, hogy a döntés megalapozását szolgáló adat
főszabály szerint a keletkezésétől számított 10 évig nem ismerhető meg, az adatkezelő szerv vezetője azonban
egyedi esetekben - az adatok megismeréséhez és a megismerhetőség kizárásához fűződő közérdek súlyának
mérlegelésével - engedélyezheti azok megismerését. Ha a kérdéses adat alapján a döntés megszületett, akkor
az adatkezelő a törvényben felsorolt indokok alapján utasíthatja el a megismerést, így ha az adat további
jövőbeli döntés megalapozását is szolgálja, illetve annak megismerése a szerv törvényes működési rendjét
veszélyeztetné.
Az Alkotmánybíróság és a bíróságok gyakorlata szerint ilyen esetben alkalmazandó alapjogi teszt esetén az
alperes által hivatkozott korlátozási okokat lehet csak figyelembe venni. Az alperes az ellenkérelmében arra
hivatkozott, hogy a kért adatok döntés előkészítő jellegűek. E körben előadta, hogy az adatok nyilvánossága az
ellenőrzés hatékonyságát veszélyeztetheti, továbbá az egyes kórházakat nem a valós adatok közlésére ösztönzi,
valamint amennyiben a betegek megismerik az egyes kórházakra vonatkozó fertőzési adatokat, ezen
kórházakat elkerülik.
A felperesi kereseti kérelemben megjelölt időszak és adatok jellege folytán egyértelmű, hogy az adatok
feldolgozása megtörtént, a kórházakban fellépő fertőző betegségekkel kapcsolatos döntések már
megszülettek, így az elsőfokú bíróság álláspontjával egyezően az alperes eredménnyel nem hivatkozhat az
Infotv. 27. § (5) bekezdésében meghatározott megtagadási okra.
Az Infotv. 27. § (6) bekezdésében szabályozott nyilvánosság korlátozás megalapozottsága körében a bíróság
nem veheti figyelembe azon alperesi hivatkozást, hogy az adatok megismerése a kórházakat nem a valós
adatok közlésére ösztönzi. A jogszabályok egyértelműen meghatározzák, hogy az egyes intézményeknek milyen
tartalommal kell eleget tenniük a fertőző betegségre vonatkozó jelentési kötelezettségüknek. Az
adatszolgáltatási fegyelmet nem befolyásolhatja, hogy bizonyos múltbéli adatok nyilvánossá válnak, a valótlan
tartalmú statisztikai adatszolgáltatást a büntetőjog is szankcionálja.
Az egészséghez fűződő alapjog érvényesülését többek között az szolgálja, hogy a betegek tisztában le-
- 152/153 -
gyenek a kórházi ellátásokkal kapcsolatos közérdekű adatokkal. A felperes által megismerni kívánt adatok az
egyes kórházak, így közfeladatot ellátó intézmények működésével kapcsolatos információk. Azon tény, hogy
ezen keresettel érintett adatok a kórházak fertőzést megelőző tevékenységétől függetlenül fellépő infekciókat
is magukban foglalják, továbbá hogy ezen adatok esetleges szakszerűtlen összehasonlítása, feldolgozása téves
következtetésekre vezethet, nem eredményezheti az információszabadság korlátozását. A közfeladatot ellátó
szervek bírálhatóságát elősegíti a közérdekű adatok megismerése, így az információszabadság a
véleménynyilvánítás alapja, ezen alapjog érvényesülését pedig nem érintheti a vélemény helyessége vagy
helytelensége.
Az alperes nem hozott fel egyéb okot, amely az alapjogi teszt elvégzése során figyelembe vehető lett volna. Az
alperes által hivatkozott megtagadási okok fentiek szerinti vizsgálata alapján a közérdekű adat
megismeréséhez való jogot és a megismerhetőség kizárásához fűződő közérdeket összemérve, az alapjogi
tesztet elvégezve, a nyilvánosság alapjául szolgáló körülmények találtattak nagyobb súlyúnak a mérlegelés
eredményeként.
Annak ellenére, hogy a felperes a pontosított kereseti kérelmében az R.1. 7. mellékletéből nem valamennyi
adat közlését kérte, az elvi lehetősége továbbra is fennáll, hogy a melléklet szerint továbbított adatok
személyes adatokat is tartalmaznak, ezért a másodfokú bíróság feljogosította arra az alperest, hogy a
személyes adatokat felismerhetetlenné tegye. [Infotv. 30. § (1) bekezdés] [...]

39. Tényállítás és értékítélet a közszereplők bírálatában

↑ [323], [331]-[335]
A közszereplők becsületének csorbítására alkalmas közlések jogi megítélése szempontjából
kulcsfontosságú, hogy adott esetben tényállítással vagy értékítélettel állunk-e szemben. A magyar
felsőbíróságok (a Kúria és az Alkotmánybíróság) elvi jelentőségű döntései egyértelműsítik a joggyakorlat
számára azokat a szempontokat, amelyek irányadók a közéleti viták során elhangzó, a közügyeket érintő
tényállítások és értékítéletek megkülönböztetéséhez.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. A felsőbíróságok döntései alapján vázolja fel az értékítélet és tényállítás elhatárolásának absztrakt
szempontrendszerét!
2. Azonosítsa az egyes ügyekben a büntetőügy tárgyává tett, illetve a kifogásolt közlést! Hogyan
minősítették a közlést a felsőbíróságok?

A) Az Alkotmánybíróság határozata értékítélet és tényállítás elhatárolásáról

büntetőügyekben [13/2014. (IV. 18.) AB határozat]
Az Alkotmánybíróság a tényállítás és értékítélet alkotmányjogi elhatárolásával összefüggő nézeteit a
"Siklósi ügy" kapcsán fejtette ki a legátfogóbban. Az ügyben az indítványozó egy büntetőügyben született
jogerős bírósági ítélettel szemben nyújtott be alkotmányjogi panaszt. A büntetőper alapjául szolgáló
tényállás szerint az indítványozó, aki Siklós város önkormányzati képviselő-testületének tagja, 2011
januárjában "Mit hozott az új év Marenics Jánosnak? 521 775 forint jutalmat a Siklósiak pénzén" címmel
közölt publicisztikát egy helyi közéleti lapban. A cikkben foglaltak miatt az ügyészség vádat emelt az
indítványozóval szemben nagy nyilvánosság előtt elkövetett becsületsértés miatt. A vádlottat végül mind
az első-, mind a másodfokú bíróság bűnösnek találta, de nem becsületsértés, hanem rágalmazás
vétségében, mivel a bíróságok megítélése szerint a cikkben olyan hamis (nem bizonyított) tényállítások
szerepeltek, amelyek alkalmasak voltak a polgármester becsületének csorbítására.
ÿ TOVÁBBI KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. A tényállítás és értékítélet elhatárolása a konkrét ügyben az AB érvelésének csupán egyik eleme volt; azt
megelőzték és követték további jogalkalmazói lépések. Vegye számba ezeket az érvelési lépéseket!
2. Milyen érvekkel támasztja alá az Alkotmánybíróság azt, hogy a büntetőügyekben hivatott bíróságnak
határesetekben (amikor a tényállítás vagy értékítélet elhatárolásának absztrakt szempontrendszere
alapján egy adott közlés minősítése nem végezhető el) a vitatott közlést inkább értékítéletnek kell
minősítenie?
- 153/154 -
[2] Az indítványozó 2011 januárjában "Mit hozott az új év Marenics Jánosnak? 521 775 forint jutalmat a
Siklósiak pénzén" címmel közölt publicisztikát a "Demokrácia megalkuvások nélkül" elnevezésű havi, illetve
kéthavi rendszerességgel megjelenő siklósi közéleti lapban. Az írás Siklós polgármesterének, ... városvezető
tevékenységét bírálta és a polgármester ebbéli tevékenységére utalva írta:
 "Az alakuló ülésen történt polgármester, alpolgármesterek, képviselők fizetésének drasztikus emelése után,
2010. december 30-án újabb pimasz és szemérmetlen döntést hozott a képviselő-testület, megint csak a siklósi
emberek kontójára. Először csak szilveszteri malackodásnak tűnt, hiszen a televízió már nem volt jelen az
ülésen, aztán valóság lett és megszavazták. Amikor nagyon sok embernek a karácsonya nélkülözéssel telt, és
sokan még a tüzelőt sem tudták beszerezni, addig városunk kapzsi polgármestere ismét bebizonyította: a pénzt
mindennél jobban szereti. Sajnos megint a miénket. A jutalom név szerinti szavazása: [...]
Bizonyára emlékeznek még, amikor 3 havi jutalmat markolt fel a polgármester, a világon egyedüliként
komolyan véve Györei »humbuk« Zsolt frenetikus meséit. A meg nem valósult ötletbörze és a lebukás után a
jutalmat elfelejtette visszafizetni. A magát Ludas Matyinak képzelő városvezető alig, hogy hazatért évi szokásos
luxusnyaralásainak egyikéből, a város katasztrofális állapotára fittyet hányva - ami az ő áldásos
tevékenységének a következménye - ismét a siklósiak zsebébe nyúlt.
Amíg saját magukra nem sajnálják az adófizetők pénzét és úgy bánnak vele mintha a sajátjuk lenne, addig a
Marenics János - Mehring Tóth Szilvia városvezetés az új év alkalmával drasztikus megszorító csomaggal állt elő,
amely minden eddiginél mélyebben érinti a lakosságot. [...]" [...]
[26] [A] politikai diskurzusok és közéleti viták elválaszthatatlan részét alkotja a közügyek alakításában
résztvevő személyek nyilvános bírálata is. A közügyek szabad vitatása így szükségszerűen együtt jár a közügyek
formálóinak, vagyis a közszereplők ebbéli tevékenységének adott esetben akár éles hangú vagy túlzó
kritikájával, illetve nézeteik hitelességének megkérdőjelezésével, szabad cáfolatával és bírálatával. A közéleti
párbeszédekhez és a közügyek vitatásához ugyanis szorosan hozzátartozik, hogy a közszereplők nyilatkozatai
és tettei a nyilvánosság előtt mérettetnek meg. A demokratikus társadalmakban a közhatalom és a
köztisztséget gyakorlók ellenőrzésének és ellenőrizhetőségének garanciája felöleli a közszereplők bírálatának
szabadságát is. Ennek érvényesüléséhez pedig nélkülözhetetlen követelmény, hogy a polgárok különféle
retorziók és hátrányos következményektől való félelem nélkül vehessenek részt a közéleti vitákban. E
megfontolás alapja, hogy a közügyeket érintő véleménynyilvánítás középpontjában elsősorban a politikai
közösség demokratikus működése és nem a szólással, bírálattal érintett közszereplő személye áll. [...]
[39] 4.1. A nyilvános közlés megítélése során elsőként arról szükséges dönteni, hogy az adott közlés a
közügyekben való megszólalást, közérdekű vitában kifejtett álláspontot tükröz-e, vagyis a közügyek szabad
vitatásával áll-e összefüggésben. Ennek megítéléséhez pedig elsődlegesen a közlés megjelenésének módját,
körülményeit és a vélemény tárgyát, kontextusát szükséges figyelembe venni. Így a közlést érintően vizsgálni
kell a médium típusát, a közlés apropóját adó eseményt, illetve az arra érkező reakciókat és az adott közlésnek
ebben a folyamatban játszott szerepét. További szempontként szükséges értékelni a kijelentés tartalmát,
stílusát, illetve a közlés aktualitását, valamint célját. Amennyiben e körülmények értékelésével az állapítható
meg, hogy a közlés a közügyek szabad vitatását érinti, úgy a közlés automatikusan a véleménynyilvánítási
szabadság nyújtotta magasabb szintű oltalmat élvezi. Az ilyen közlés ugyanis a közhatalom és a közhatalmat
gyakorlók ellenőrzésének, ellenőrizhetőségének egyik legfőbb garanciája, amely egy plurális alapokra épülő
társadalom demokratikus és nyílt működéséhez nélkülözhetetlen követelmény [...].
[40] 4.2. Ezt követően hasonló szempontok alapján abban szükséges dönteni, hogy a közlés értékítéletnek
vagy tényállításnak tekinthető-e. A véleményszabadság gyakorlásának határai a közügyeket érintő kérdésékben
aszerint különböznek, hogy az adott közlés értékítéletnek, avagy tényállításnak minősül-e. Vagyis e
minősítésnek azért kell összhangban állnia az Alaptörvény IX. cikkében biztosított véleményszabadság
követelményeivel, mert egyben döntően és közvetlenül befolyásolja annak határait is, így az alapjog
gyakorolhatóságát és tényleges érvényesülését. A véleményszabadság nemcsak bizonyos felfogások vagy
eszmék, hanem magának a véleménynyilvánításnak a lehetősége előtt nyit szabad utat. Ebből következik, hogy
a közügyeket érintő értékítéletek szabad folyása biztosított, hiszen a tényállításokkal szemben az értékítéletek
közös sajátossága, hogy igazságtartalmuk nem ellenőrizhető és nem igazolható. A közhatalom, illetve a
közhatalmat gyakorlók ellenőrzése és a közvélemény tájékoztatása, figyelmének felhívása érdekében pedig
bizonyos fokú túlzást, provokációt is magukban foglalhatnak. Éppen ez adja ugyanis a plurális és sokszínű
demokratikus berendezkedésű társadalmak alapját. Az Alkotmánybíróság az Alaptörvény IX. cikk (4)
bekezdésében foglaltakra is figyelemmel, a korábbi alkotmánybírósági gyakorlathoz képest hangsúlyozza
ugyanakkor, hogy a véleményszabadság határa mások emberi méltóságából fakadó becsület és jó hírnév
védelme. Vagyis a véleményszabadság már nem nyújt védelmet az olyan öncélú, a közügyek vitatásának körén
kívül eső, így a magán- vagy családi élettel kapcsolatos közlésekkel szemben, amelyek célja a puszta megalázás,
illetve a bántó vagy sértő kifejezések használata, vagy más jogsérelem okozása [...]. Ezen kívüli nem védelmezi a
közéleti vitában kifejtett véleményt sem, ha az abban megfogalmazottak az emberi méltóság korlátozhatatlan
magját sértik, így az emberi státusz nyilvánvaló és súlyos becsmérlésében öltenek testet [...].
- 154/155
[41] Az értékítéletekkel szemben a tényállítások mindig olyan konkrétumokat tartalmaznak, amelyek valósága
bizonyítás útján igazolható, ellenőrizhető. Így a közügyeket érintő véleménynyilvánítás szabadsága a valónak
bizonyult tények tekintetében korlátlanul, míg a hamis tény állításával vagy híresztelésével szemben már csak
akkor véd, ha a híresztelő nem tudott a hamisságról és a foglalkozása által megkívánt körültekintést sem
mulasztotta el. Az ilyen becsületsértésre alkalmas tényállítások a rágalmazás bűncselekményének törvényi
tényállási elemei közé illeszkednek, így büntetendőek. Az Alkotmánybíróság e körben jegyzi meg, hogy az
értékítéletek és a tényállítások közötti különbségtétel a közügyeket nem érintő vélemények minősítésekor is
döntő jelentőségű. E minősítés határozza meg ugyanis az adott véleménnyel szemben megengedhető
tolerancia határait. Míg az értékítéletet megjelenítő vélemények nagyobb toleranciát követelnek, addig a
tényeket állító, avagy híresztelő kifejezések esetében fokozottabb gondosság követelhető meg. Az értékítéletek
és a tényállítások eltérő megítélése tehát korrelál a közügyeket vitató és az egyéb ügyeket érintő szólások
tekintetében.
[42] A közügyeket vitató közlésekkel szembeni állami büntetőhatalom gyakorlása a büntetőjogi szankció
súlyossága, stigma jellege és öncenzúra kiváltására alkalmas hatása miatt ugyanakkor különösen érzékenyen
érinti a véleményszabadságot és a szabadsággal élni kívánókat [...]. A büntetőjogi jogszabályoknak éppen ezen
okok miatt nem lehet olyan kiterjesztő értelmet adni, amely lerontaná vagy korlátozná az Alaptörvény IX. cikk
(1) bekezdésében biztosított véleménynyilvánítás szabadságát. Ezzel összhangban pedig a közügyek vitatását
érintő véleménynyilvánítás szabadsága alóli kivételeket jelentő büntetőjogi törvényi tényállásokat megszorítóan
szükséges értelmezni. Ellenkező esetben a közügyeket vitató szólás kriminalizálása az Alaptörvény IX. cikk (1)
bekezdésében garantált alapjog szabad érvényesülése ellen hatna. Mindebből következően a rágalmazás
bűncselekményének törvényi tényállásában írt "tényt állít vagy híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló
kifejezést használ" fordulatait kizárólag az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdéséből fakadó követelményekkel
összhangban lehet értelmezni. [...]
[48] 1.4. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a büntetőügyben eljáró bíróságoknak a kérdés
megítélésekor először arról szükséges dönteniük, hogy a vád tárgyát jelentő publicisztikára kiterjed-e a
közügyek vitatását megillető magas szintű alkotmányos védelem. Ennek során a büntetőügyben eljáró
bíróságoknak figyelemmel kell lenniük a közlés tárgyára és kontextusára, megjelenésének módjára,
körülményeire és aktualitására, vagyis arra, hogy az inkriminált publicisztika egy helyi közéleti lapban jelent
meg, és a közhatalmat gyakorló polgármester vagyongazdálkodási tevékenységét, a város költségvetésével
összefüggő döntéseit bírálta. Szükséges figyelemmel lenni továbbá arra is, hogy az írást nem öncélúság
jellemezte, mert aktualitását a városi költségvetést érintő döntések adták. Mindezek mérlegelése alapján lehet
dönteni arról, hogy a publicisztika a közügyek vitatását megillető magas szintű alkotmányos védelem alatt áll-e
[...]. A véleményszabadság erősebb oltalmát élvező közügyeket érintő bírálat során megengedett a túlzás, a
provokatív vagy a polemikus stílus és ezzel együtt a véleménynyilvánítás korlátait, így a becsületet védő
büntetőjogi tényállásokat is megszorítani szükséges értelmezni.
[49] Ezt követően az a kérdés igényel választ az eljáró bíróságoktól, hogy a publicisztika tényállításnak, avagy
értékítéletnek minősül-e. Ennek során figyelemmel kell lenni arra, hogy az inkriminált mondat a teljes szöveg
kontextusában nyer értelmet, amelynek célja az önkormányzat vagyongazdálkodásának kritikája volt, vagyis az
írás az irónia és a túlzás eszközével élve bírálta a városi vagyongazdálkodást. Szükséges továbbá értékelni a
publicisztika vélemény kontextusát, amely a helyi közösségen belül tapasztalható vagyoni egyenlőtlenségekre
és a pazarló költségvetési gazdálkodásra hívta fel a közélet figyelmét. Mindezek alapján lehet dönteni abban a
kérdésben, hogy a publicisztika tartalmaz-e egyáltalán olyan konkrétumot, amelynek igazságtartalma
igazolható, ellenőrizhető lenne, vagy az írás egy olyan bírálatot kifejező értékítélet, amelynek éppen a
lehetősége és ténye védett, annak tartalmára tekintet nélkül [...].
[50] Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy a bűnügyben eljáró bíróságok a közéleti kérdéseket érintő
véleményszabadság gyakorolhatóságának az előbbiekben bemutatott releváns szempontjait döntéseikben
nem értékelték, így az indítványozó büntetőjogi felelősségre vonása sérti az Alaptörvény IX. cikk (1)
bekezdésében elismert véleménynyilvánítás szabadságát. A bűnügyben eljáró bíróságok ebből következően az
Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésében foglalt alapjog sérelmével terjesztették ki a rágalmazás
bűncselekményének törvényi tényállásában szereplő "tényt állít" fordulatot az inkriminált mondatra.

B) A Kúria döntése egy rágalmazás miatt indult büntetőügyben (Kúria

Bfv.51/2019/5.)
Az alábbi ügyben a Kúria részletesen összefoglalta, hogyan tartja összehangolhatónak az Alkotmánybíróság
határozatai által kijelölt alapjogi jogértelmezést a büntetőjog dogmatikájával. Az ügyben egy polgármester
magánvádlóként indított büntetőeljárást rágalmazás miatt, miután egy, a településen élők postaládáiba
eljuttatott nyílt levélben kritizálták őt polgármesteri minőségében.
- 155/156 -
ÿ TOVÁBBI KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Vesse össze a Kúria döntését az általa egyébként hivatkozási alapnak tekintett 13/2014. (IV. 18.) AB
határozattal abból a szempontból, hogy elsődlegesen mit kell vizsgálnia az ügyben eljáró bíróságnak!
2. A közügyek megvitatásának szabadságát a büntetőjogi jogértelmezés melyik szakaszában kell
figyelembe venni a Kúria szerint? Mit mondott erről az Alkotmánybíróság? Juthat-e alkotmányos
eredményre ilyen jogértelmezés mellett egy büntetőügyben eljáró bíróság?
3. Sikerrel lehetne-e támadni a Kúria döntését alkotmányjogi panasz keretében? Milyen érveket hozna fel
egy panaszindítványban a döntés alaptörvény-ellenessége mellett?
A rágalmazás vétsége miatt I. rendű terhelt és társai ellen folyamatban volt büntetőügyben [...] a
Berettyóújfalui Járásbíróság [...] ítéletét [...] hatályában fenntartja.
INDOKOLÁS
[6] A "Nyílt levél a pótmagánvádlóhoz" című irat - pontosan meg nem határozható módon és számban -
postaládákba is bedobásra került, és fennállt annak a reális lehetősége, hogy arról nagyobb számú személy
szerezzen tudomást.
[7] A levélben az I. rendű terhelt - a polgármestert megszólítva - az alábbi közléseket tette:
"... hogy volt mersze, azt is írhatnám, hogy volt pofája megtenni 1234 emberrel, hogy a falubusz ügyében
hülyére vegyen mindenkit. 2014. április 24-én került az Önkormányzat nevére, tulajdonába, a XXX-000 forgalmi
rendszámú busz, amelynek üzembe állításához igen sok idő kellett, de rövid ideig örülhettünk a
szerzeménynek. Nem volt elég, hogy vezető létére megengedte, hogy egy gyakorlatlan gyerek vezesse azt a
buszt, amit talán végre a falunak vettek. Felelőtlensége majdnem tragédiához vezetett, de tragédia nélkül is
megtörtént a baj, a buszt a gyerek összetörte. Ezen a tényen az sem változtat, hogy a keresztkomaság fejében
azt hazudják, hogy az apja, a magánvádló a tettes. A busz összetört, örülni kellett volna, hogy nem vágják ki a
fiút az iskolából, de tetézni a becstelenséget csalással, a pofátlanság teteje. Mi ez, ha nem csalás? Ez az
emberek semmibe vevése, mert maga megmaradt a sirkődöntőgető pótmagánvádló szintjén, akkor párttitkár
édesanyjával a háta mögött, ma mint Fidesz pártkatona, azt hiszi, azt tehet, amit akar. De a Fidesz nem ilyen,
kiveti magából a salakot, kínosan ügyel arra, hogy csalók, hazugok, korrupt elemek ne maradhassanak a soraik
között. Ez történt magával is, ezért nem volt az őszköszöntőn pártsegítség, ezért jött egyedül, háttértámogatás
nélkül a Falufórumon... Négy év óta veszi semmibe a község lakóit, de a pohár betelt. Ígéreteit nem teljesítette,
munkaidejét nem dolgozza le... Kitiltotta a fiatal táncosokat a falu kultúrházából, megfenyegette a
népdalkörösöket, hogy megvonja a támogatásukat. Megfenyegette azt, aki érdeklődni mer a busz után. A hozzá
nem értés miatt... Lejáratta a képviselő-testületet, - bár ebben nem vagyok biztos - de azt remélem, ők nem
asszisztáltak a maga mocskos üzelmeihez. Én úgy gondolom, nekik kellene magát visszaléptetni, ha nem
partnerek ebben a sok mocsokban". [...]
III.
[...]
[28] A büntetőjogi felelősség alapkérdése a tényállásszerűség. Ezért a Kúria a terheltek terhére rótt
cselekmény kapcsán elsőként ezt vizsgálta meg. A becsületbevágó magatartás ellenében álló törvényi tényállás
- egyrészt a mással szemben becsület csorbítására alkalmas kifejezés használata; ami - egyéb törvényi
feltételek megléte esetén - a becsületsértés (Btk. 227. §);
 - másrészt a valakiről más előtt becsület csorbítására alkalmas tény állítása, híresztelése, vagy ilyen tényre
közvetlen utaló kifejezés használata; ami a rágalmazás (Btk. 226. §).
[35] A tényállásszerűség követelménye alapján tehát az első eldöntendő kérdés az, hogy az elkövető
magatartása (amiről szó van) tényállítás, híresztelés, avagy kifejezés használata. [...]
[38] Jogilag a tényállítás és értékítélet közötti határvonal abban áll, miszerint tényállításról van szó, ha az
adott nyilatkozat alapjául meghatározott, egyedileg elhatárolt, objektív valósága szempontjából megvizsgálható
esemény, történés szolgál. Ezzel szemben értékítélet, ha annak alapja nem egyedileg körülhatárolt esemény,
vagy ha a következtetések láncolata annyira hosszú, oly mértékben áttételes, hogy az egyedileg
- 156/157 -
körülhatárolt, meghatározott események már nem úgy jelennek meg, mint a megnyilatkozás alapja. Minden
értékítélet viszonyítást foglal magában, és minden értékítéletnek általánosító tendenciája van. Az értékítélet
valójában nem más, mint kifejezési mód egyszerűsítése, tehát a tényállítás sommásítása. [...]
[44] Nyilvánvalóan lényeges, hogy miként kell értelmezni valamely inkriminált nyilatkozatot. A Kúria
hangsúlyozottan a tényállásszerűségből kiindulást tekinti alapvető szempontnak, mivel a bíróság számára a
törvény jelenti a kiindulópontot, és egyben a kötelezést is. A bírói jogalkalmazásra vonatkozó külső - így az
Alkotmánybíróság vagy nemzetközi bíróság általi - elvárásra odafigyelés pedig valójában azt jelenti, hogy a
becsületcsorbításra alkalmasság kapcsán vizsgálni kell, hogy milyen körülmények között történt a felrótt
(sérelmezett) magatartás (így kerülhet szóba a közügyek intézése). Mindez azonban nem közömbösíti a
jogalkalmazás eredendő támpontjának, a tényállásszerűségnek a vizsgálatát [vö. 7/2014. (III. 7.) AB határozat,
13/2014. (IV. 18.) AB határozat]. [...]
[58] A tényállítás (híresztelés stb.) törvényi tényállás szerinti fogalmának megvalósulása szempontjából az
adott megnyilatkozás önmagában - s nem pedig alapjogi viszonyban - vizsgálandó (BH 2013.204.). Ha a
megnyilatkozás: tényállítás (híresztelés stb.), akkor kell azt vizsgálni, hogy a becsület csorbítására objektíve
alkalmas-e, ha pedig a tényállítás becsület csorbítására objektíve nem alkalmas, akkor a cselekmény nem
tényállásszerű, tehát nem bűncselekmény.
[59] Valamely közlés becsület csorbítására való alkalmassága a sérelem absztrakt lehetőségét jelenti. Nem
feltétele a bűncselekmény megvalósulásának, hogy a hátrányos következmény - a becsület csorbulása -
ténylegesen bekövetkezzék. Ugyancsak közömbös, hogy a tényközlés (tényállítás, híresztelés) vagy kifejezés
használata a sértett becsületérzését ténylegesen érintette, sértette-e.
[60] Ekkor kell vizsgálni, hogy valami közvetve, vagy közvetlen kizárja-e a jogellenességet. A
becsületcsorbításra egyébként objektíve alkalmas tényállítás (híresztelés, tényre közvetlenül utaló kifejezés
használata) eleve nélkülözi a jogellenességet,
- ha hivatalos személy által a hivatali hatáskörben ügyintézés során, és azzal összefüggésben történt [...];
- ha ügyfél által peres, vagy más jogilag szabályozott (hatósági) eljárásban, jogosultság, illetve kötelezettség
gyakorlása során, az adott eljárás tárgyát képező ügy érdemével összefüggésben történt; ideértve a hatósági
ügyet megindító magatartást (beadványt) is [...];
- ha a véleménynyilvánítás (bírálat, jellemzés, nézet és kritika) szabadsága alá tartozik és hatóság vagy
hivatalos személy, valamint a közszereplő politikus vonatkozásában, annak e minőségére tekintettel történt
[36/1994. (VI. 24.) AB határozat 3.].
[61] Ezekben az esetekben a kifogásolt cselekmény (szintén) nem bűncselekmény, azonban ennek oka nem a
tényállásszerűség hiánya, hanem a jogellenesség - tehát társadalomra veszélyesség - hiánya [korábbi Btk. 10. §
(2) bekezdés]. Ilyenkor sincs azonban jogellenesség hiánya (azaz a cselekmény jogellenes), ha a megnyilatkozás
szándékosan, vagy a foglalkozási, hivatásbeli kötelesség gondatlan megszegéséből fakadóan hamis közlés, vagy
gyalázkodó tartalmú [36/1994. (VI. 24.) AB határozat indokolás III/2/2., 13/2014. (IV. 18.) AB határozat indokolás
40.].
[62] Ugyanakkor, ha a kifogásolt cselekmény olyan tényállítás (híresztelés stb.), ami becsületcsorbításra
objektíve alkalmas és a jogellenesség hiánya sem állapítható meg, akkor merülhet fel annak a kérdése, hogy
van-e olyan közérdek, vagy jogos magánérdek, ami a tényállítás megtételét indokolta (indokolhatta). Ha pedig
ilyen megállapítható, akkor el kell rendelni a valóság bizonyítását (Btk. 229. §). A valóság (sikeres) bizonyítása
büntethetőséget kizáró ok [Btk. 15. § h) pont]. A valós tények közlésének pozitív célja és méltányolható
motívuma (közérdek vagy jogos magánérdek) indokolatlanná teheti a megbüntetést. A cél és motívum azonban
nem közvetlenül, hanem csupán közvetve, a valóságbizonyítás megengedhetőségének kérdésében való
hatósági döntésen és a bizonyítás sikerén keresztül befolyásolja az elkövető büntethetőségét [36/1994. (VI. 24.)
AB határozat indokolás II/3/3.]; a tényállítás (híresztelés stb.) valós volta esetén felmentésnek van helye. Erre a
jogi következtetésre azonban csak akkor lehet jutni, amennyiben a valóság bizonyítása azt igazolja. Ha azonban
a tényállítás (híresztelés stb.) valótlan, illetve a valóság bizonyítása sikertelen, akkor felmentésnek -
értelemszerűen - nincs helye.
[63] A rágalmazás miatti büntetőjogi felelősség megállapítása tehát akkor áll összhangban a büntető anyagi
jog szabályaival, ha a cselekmény tényállásszerű, jogellenes, és - amennyiben a valóság bizonyításának
- 157/158 -
helye van - az nem vezet eredményre. Ezeken kívül eső megfontolásoknak, illetve más jogági szabályozásnak
a büntetőjogi felelősség kapcsán nincs jelentősége; ekként büntetőjogi szempontól közömbös az is, hogy az
elkövetésre választási kampányidőszakban került sor.

C) Az Alkotmánybíróság határozata az értékítélet és a tényállítás

elhatárolásáról választási kampányidőszakban [3107/2018. (IV. 9.) AB
határozat]
Az Alkotmánybíróság gyakorlatából kirajzolódik, hogy az értékítélet és a tényállítás elhatárolása során a
közlés körülményeit is vizsgálni kell. Az alábbi döntés alapját képező ügyben egy választási
kampányidőszakban választási plakáton közzétett feliratot vizsgált az Alkotmánybíróság, miszerint az egyik
jelölt "2014 óta egyszer ejtette ki Fót nevét az Országgyűlésben".
ÿ TOVÁBBI KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. A tényállítás és értékítélet elhatárolásának milyen speciális szempontjait vezeti be a döntés? Hol húzza
meg az Alkotmánybíróság az értékítélet és a tényállítás közötti, még választási kampányidőszakban sem
átléphető határt?
2. Mivel indokolja az Alkotmánybíróság a választási kampányidőszakban alkalmazandó sajátos
szabályokat?
[2] 2. Az indítványozó álláspontja szerint a Kúria végzése sérti az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdését, valamint
a IX. cikk (4) bekezdését. Az alkotmányjogi panasz elsősorban azt kifogásolja, hogy a Kúria a plakáton szereplő,
grammatikai szempontból állító mondatot annak ellenére véleménynek minősítette, hogy a bizonyíthatósági
teszt alkalmazható lett volna rá. Az indítványozó szerint az Alkotmánybíróság útmutatását igénylő kérdés ezzel
kapcsolatban az, hogy bizonyíthatósági teszttel vizsgálható, azaz adott esetben tényszerűen, objektíven
cáfolható tényállítás esetén érvényesülhet-e a véleménynyilvánítás szabadsága.
[3] 3. A Kúria végzése és az alkotmányjogi panasz alapján megállapított tényállás szerint az indítványozó
2018. március 13-án kifogást nyújtott be a Pest Megye 5. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi
Választási Bizottsághoz (a továbbiakban: OEVB). Kifogásában előadta, hogy a Jobbik Magyarországért
Mozgalom 2018. március 12-én egy olyan plakátot helyezett ki Fót település utcáin, amelyen az indítványozó
képmása és az a szöveg szerepelt, hogy "Az Ön képviselője; Tuzson Bence 2014 óta egyszer ejtette ki Fót nevét
az Országgyűlésben". [...] Kifogása indokolásában elsősorban azt sérelmezte, hogy a plakáton olyan állítás
szerepel, amely álláspontja szerint valótlan, mivel csak az utóbbi négy hónapban több alkalommal említette a
választókerületéhez tartozó települést parlamenti felszólalásaiban (volt, hogy egy felszólalásában több ízben is).
Ennek alátámasztására internetes elérhetőséggel megjelölve csatolta a 2018. február 20-án, a 2017. december
12-én, valamint a 2017. november 20-án elhangzott felszólalásait.
[4] A 26/2018. (III. 14.) döntésében az OEVB helyt adott a kifogásnak, és megállapította, hogy a Jobbik
Magyarországért Mozgalom megsértette a Ve. 2. § (1) bekezdés a), c) és e) pontjait a plakáton szereplő
állítással, ezért őt a további jogsértéstől eltiltotta. Az OEVB szerint a plakáton szereplő állítás tényállításnak
minősül, és ebből kifolyólag nem áll az Alaptörvény IX. cikk (1) bekezdésének oltalma alatt, a
véleménynyilvánítás szabadsága ugyanis nem adhat teret valótlan tényállításokon alapulva más személyre
vonatkozóan valótlan tények közlésére. A vizsgált kijelentések ugyanakkor az OEVB szerint alkalmasak a
választói akarat befolyásolására.
[5] 3.1. Az OEVB döntésével szemben egy magánszemély beadványozó fellebbezést nyújtott be a Nemzeti
Választási Bizottsághoz (a továbbiakban: NVB). Az NVB [..] az OEVB döntését megváltoztatta és a kifogást
elutasította. Az NVB határozatának indokolása az Alkotmánybíróság 5/2015. (II. 25.) AB határozatából és a
9/2015. (IV. 23.) AB határozatából, valamint a Kúria Knk.I.37.723/2016/3. számú döntéséből kiindulva
megállapította, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága a választási kampányban magasabb szintű védelmet
élvez. A kifogásolt kijelentés a plakátot kihelyező jelölő szervezet politikai véleményének tekinthető, amellyel a
választópolgárokat szólítja meg, az ő figyelmüket kívánja felhívni. Az NVB álláspontja szerint a kifogásolt állítás a
közéleti vita körébe tartozik, és mint ilyen az országgyűlési képviselők általános választását érintő
véleménynyilvánítás, azaz a választópolgárok választói akaratának befolyásolására irányul. Az NVB
határozatában hangsúlyozta továbbá azt is, hogy a politikai vélemény vitatására és cáfolatára az
indítványozónak a választási kampány során minden törvényes lehetősége adott. Az értékítéletek tartalmának
bizonyítására azonban nincs törvényes lehetőség.
[6] 3.2. Az indítványozó az NVB döntésével szemben felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a Kúriához, amelyben
továbbra is azt állította, hogy a plakáton szereplő állítás valótlansága a Ve. 2. § (1) bekezdés a), c) és e) pontját
sérti. [...]
[8] A Kúria [...] az NVB határozatát helybenhagyta. A végzés indokolása mindenekelőtt rögzítette, hogy a
vizsgált ügyben a közszereplők kritizálhatóságával kapcsolatos probléma merült fel, és mivel a sérelmezett
szöveg kampányidőszakban hangzott el, így a választási kampány speciális szabályai az irányadóak rá.
- 158/159 -
A Kúria végzésében kiemelte, hogy a politikai közszereplők vonatkozásában a kritika határai szélesebbek,
mint más személyek esetében. Ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a véleménynyilvánítási szabadság által
nyújtott oltalom szempontjából meg kell különböztetni a tényállítást és az értékítéletet. Az Emberi Jogok
Európai Bírósága a Lingens kontra Ausztria ügyben is kiemelte, hogy különbséget kell tenni tények és
értékítéletek között, mivel az előző megléte bizonyítható, az utóbbié azonban lehetetlen. Így az értékítélet
alkotmányos védelem alatt áll, a közszereplő becsületének csorbítására alkalmas hamis tényállítás, híresztelés,
illetve ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezés használata azonban nem - abban az esetben, ha a tényt állító,
híresztelő, illetve ilyen tényre közvetlenül utaló személy tudta, hogy közlése lényegét tekintve valótlan, vagy
azért nem tudta, mert a tőle elvárható körültekintést elmulasztotta. A Kúrai végzésének indokolásában
kiemelte, hogy az Alkotmánybíróság az 5/2015. (II. 25.) AB határozatban és a 9/2015. (IV. 23.) AB határozatában
is állást foglalt a politikai véleménynyilvánítás kérdésében, és azokban a korábbi kúriai gyakorlattól eltérő
mércét határozott meg: a választási kampányidőszakban a jelöltek, közszereplők kritizálhatóságának a
mércéjét megemelte. Jelen ügy tekintetében az OEVB a korábbi kúriai gyakorlatra épített, az NVB döntésében
azonban már az 5/2015. (II. 25.) AB határozat és a 9/2015. (IV. 23.) AB határozat mércéjét alkalmazta.
[9] A fentiekre tekintettel a Kúria megállapította, hogy az NVB helyesen mérlegelt jelen ügy elbírálása során,
amikor nem állapította meg a Ve. alapelveinek sérelmét. A Kúrai döntés szerint ugyanis a sérelmezett plakáton
lévő - meghökkentő, túlzó - kijelentésben rejlő vélemény arra kívánja ráirányítani a figyelmet, hogy az
indítványozó mennyit foglalkozott az adott település ügyeivel, amely kijelentés cáfolata alkalmas eszköz lehet a
kampány hátralévő részében a választók meggyőzésére - és mint ilyen a közéleti vita részének tekinthető.
[10] 3.3. Az indítványozó ezt követően fordult az Alkotmánybíróságoz [...]. [...]
[22] Az alkotmányjogi panasz nem megalapozott. [...]
[25] 2. A támadott bírói döntésben foglalt tényállás keretei között az alkotmányjogi értékelés kiindulópontja
egyrészt az, hogy a közügyekkel összefüggő vélemények kinyilvánítását a szólásszabadság különös erővel
védelmezi, és a közügyek megvitatásának lényegi részét jelentik a közügyek alakítóinak tevékenységét, nézeteit,
hitelességét érintő megnyilvánulások: a társadalmi, politikai viták jelentős részben éppen abból állnak, hogy a
közélet szereplői, illetve a közvitában résztvevők egymás elképzeléseit, politikai teljesítményét és azzal
összefüggésben egymás személyiségét is bírálják (7/2014. (III. 7.) AB határozat, Indokolás [45], [48]). Másrészt az
Alkotmánybíróság a szólásszabadságnak ebben a különösen védett körében is érvényesnek tartja a
vélemények és a tényállítások megkülönböztetésének relevanciájáról mondottakat: "A tényállítást tartalmazó
megnyilvánulások szintén részei a szólásszabadságnak. Egyrészt valamely tény közlése is kifejezhet személyes
véleményt, másrészt tényközlések nélkül a véleményformálás is ellehetetlenülne. A szólás- és sajtószabadság
határainak megvonásánál mindazonáltal indokolt különbséget tenni az értékítéletek és a tényállítások
védettsége között [...]. Míg vélemények esetében a hamisság bizonyítása értelmezhetetlen, addig a
bizonyíthatóan hamis tények önmagukban nem állnak alkotmányos védelem alatt" [...]. Az adott közlés
védelmére vonatkozó alkotmányjogi mérce meghatározásakor tehát a közügyek vitáján belül is fontos kérdés,
hogy a közlés értékítéletnek vagy tényállításnak minősül-e.
 [26] 3.1. Amint arra a támadott bírói döntés is rámutatott, az Alkotmánybíróság - a közügyek vitájára
vonatkozó általános tételek megfogalmazásán túl - a közelmúltban több ízben foglalkozott már a választási
kampányban tett kijelentések jogszerűségének bírói mérlegelése körében irányadó alkotmányossági
szempontokkal is. Az Alkotmánybíróság joggyakorlata e tekintetben azon a tételen alapul, hogy "[v]álasztási
kampányban tipikusan a közszereplők egymás közti kontextusában kell értelmezni és megítélni a
véleménynyilvánítási szabadságot, illetve annak korlátait" [...]. A választási kampányt pedig az
Alkotmánybíróság következetesen olyan szituációnak tekintette, amelyben a lehető legerősebben jönnek
számításba a közügyek minél szabadabb vitája melletti érvek, és ahol leginkább helye van a politikai
programokról és a jelöltek alkalmasságáról vallott vélemények akár túlzó, felfokozott megfogalmazásának;
tekintettel arra is, hogy ezen időszak alatt a cáfolat vagy ellenvélemény kifejtésének is jelentős tere nyílik [...].
[27] Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján további alapvető alkotmányossági szempontokra mutatott rá
kifejezetten annak a kérdésnek a mérlegelése körében is, hogy egy választási kampány során tett kijelentés
tényállításnak vagy értékítéletnek minősül-e. Az Alkotmánybíróság egyfelől megerősítette, hogy az
elhatárolásnak választási kampány során is alkotmányjogi jelentősége van, mivel a tényállításokra és az
értékítéletekre eltérő mércék alkalmazandók [...]. Másfelől ugyanakkor az Alkotmánybíróság korábbi
gyakorlatából az is egyértelműen kirajzolódik, hogy a tényállításokra vonatkozó, a jogszerűtlenség
megállapíthatósága tekintetében megengedőbb teszt alkalmazására ez esetben kifejezetten szűk körben van
csak lehetőség, vagyis a tényállítás alkotmányjogi fogalmát megszorítóan kell értelmezni. Erre utalt az
Alkotmánybíróság akkor, amikor a mérlegelés alkotmányos követelményeként mondta ki, hogy a szóban forgó
kijelentés értékelése nem történhet csupán "megragadva a kijelentés direkt tartalmánál" [...], hanem a
mérlegelést a választási kampány felfokozott helyzetét és az ügy összes körülményét figyelembe véve, valamint
arra tekintettel kell elvégezni, hogy a jelöltek egymás programját és alkalmasságát minél szabadabban
kritizálhassák [...].
[28] 3.2. Az Alkotmánybíróság mindezeket megerősítve hangsúlyozza: a politikai vitának a választási kampány
során különösen is felfokozott körében a tényállítások meghatározása nem történhet önmagában
- 159/160 -
a bizonyíthatósági teszt köznapi értelemben vett automatikus alkalmazásával, azaz nem szorítkozhat
kizárólag a vizsgált kijelentés szó szerinti tartalmának értékelésére. A közügyek intenzív vitájában résztvevők
jogi felelősségre vonásához nem elegendő annak kimutatása, hogy a vizsgált megszólalás bizonyos elemei
ténylegesen, objektív módon cáfolhatók. A vitatott kijelentés értékelését arra is figyelemmel kell elvégezni, hogy
a kijelentés a választási kampány speciális szituációjában milyen valódi jelentést hordoz a kampányüzenetek
címzettjei, a választópolgárok számára. Ennek az értékelésnek a szemléletét az határozza meg, hogy a
közügyek demokratikus vitája során a vita érintettjei a politikai történéseket a maguk összefüggéseiben
értelmező polgárok, akik tisztában vannak a pártpolitikai véleménynyilvánítások, különösképpen a
kampányolás figyelemfelkeltésre és túlzásokra hajlamos jellemzőivel. A választási időszakra kiváltképp
vonatkoztatható az, amire az Alkotmánybíróság a politikusok egymás közti vitájával kapcsolatban már
korábban is rámutatott: "az ő esetükben a személyüket ért bírálatot és minősítést a társadalmi nyilvánosság
eleve másként, a demokratikus vita szükségszerű részeként, jellemzően a különböző politikai érdekek mentén
értelmezendő megnyilvánulásként kezeli. Magyarországon az elmúlt időszakban kialakultak a plurális politikai
nyilvánosság működésének sajátosságai, amelyek között a közéleti viták során elhangzottakat a társadalom
kellő körültekintéssel tudja értékelni" [...].
[29] Mindezzel összhangban kell dönteni arról, hogy az egyébként kijelentő módban megfogalmazott
kijelentés az alkotmányjogi mérlegelésben valóban tényállításnak minősül-e. Ha a megnyilatkozásnak a
közügyek vitája, kiváltképp a kampány sajátosságaira tekintettel észszerűen tulajdonítható olyan jelentés,
amely szerint a közlést a választók az érintett múlt- vagy jövőbeli politikájára vagy a jelölt alkalmasságára
vonatkozó politikai véleményként (nem pedig szó szerint) értelmezik, akkor a közéleti vita legintenzívebb
szférájának szabad alakulása érdekében ebből kell kiindulni. Ez a mérlegelés tehát egyértelműen túlmutat a
kijelentés elemeinek pusztán bizonyíthatósági teszttel történő vizsgálatán, és az ügy valamennyi
körülményének értékelését igényli. Ha az egymásra tett kijelentések közvetlenül a közéleti szereplők politikai
tevékenységére, programjára vagy közéleti hitelességére, alkalmasságára vonatkoznak, akkor - még ha
kijelentő módban fogalmazták is meg őket - vélelmezhető, hogy a választópolgárok a közléseket véleményként
értékelik. Szintén védelem alá tartozhat a kritika túlzó, meghökkentő megfogalmazása, akkor is, ha a túlzás
esetleg ténybeli kérdést is érint. Kétség esetén ráadásul a mérlegelés arra is támaszkodhat, hogy egyes
részletek tényszerű cáfolatára a kampányban széles körű lehetőség nyílik.
[30] Az Alkotmánybíróság a fentiek alapján megállapította, hogy a Kúria döntése éppen ezeken az
alkotmányossági megfontolásokon nyugszik. A támadott végzés a fenti szempontokra tekintettel állapította
meg, hogy a sérelmezett kifejezés - a benne foglalt meghökkentő és túlzó állítás ellenére - összességében olyan
véleménynek minősül, amely arra irányítja a figyelmet, hogy a jelölt mennyit foglalkozott az adott település
ügyeivel. A kijelentés egyes elemeinek cáfolatára pedig a kampány további részében sor kerülhet.
[31] Az Alkotmánybíróság mindezek alapján úgy ítélte meg, hogy a Kúria mérlegelése az Alaptörvénnyel
összhangban lévő jogértelmezésen alapul, és a bíróság a mérlegelés alkotmányossági szempontjait nem
sértette meg.
[32] Megjegyzi ugyanakkor az Alkotmánybíróság, hogy a választási kampány szabad folyását védő eddigi
gyakorlata és most összegzett értelmezése nem jelenti azt, hogy a jelöltek bármilyen valótlan információt,
állítást terjeszthetnek egymásról. A fenti alkotmányossági szempontok a mérlegelés lehetséges határát is
kijelölik: ha a megnyilatkozásnak észszerűen még a kampány körülményei között sem tulajdonítható olyan
jelentés, amely szerint a közlést a választók az érintett múlt- vagy jövőbeli politikájára vagy a jelölt
alkalmasságára vonatkozó politikai véleményként értelmezik, akkor helye lehet a közlő valótlan tényállítás
miatt történő felelősségre vonásának. Minél közvetettebb módon kötődik egy kijelentés a jelölt politikai
tevékenységéhez, programjához, illetve minél önállóbb jelentősége és minél nagyobb súlya van a
megnyilvánulás ténybeli elemének, annál inkább sor kerülhet arra, hogy az állítás jogszerűségének
megítélésére valóban a tényállításokra irányadó követelmények alapján kerüljön sor.

40. Gyűlöletbeszéd
↑ [336]-[340]
A gyűlöletbeszéd büntető-, illetve polgári jogi szankcionálásának megengedhetősége, a tiltás alkotmányos
határainak megtalálása - általában és a konkrét ügyekben is - komoly kihívás elé állítja a jogalkalmazót. Az
alább található első szemelvényből megismerhető, hogy az Alkotmánybíróság hogyan közelítette meg a
gyűlöletbeszédre vonatkozó büntetőjogi korlátozás alkotmányosságának kérdését a Btk. rendelkezéseinek
absztrakt alkotmányossági vizsgálata keretében. A második szemelvény a gyűlöletbeszéd polgári jogi
szankcionálására módot adó Ptk.-beli szabály egyedi ügyben való alkalmazására nyújt példát.
- 160/161 -

A) Az Alkotmánybíróság határozata a közösség elleni izgatás büntetőjogi

tilalmának alkotmányos megengedhetőségéről [30/1992. (V. 26.) AB határozat]
A gyűlöletbeszéd korlátozhatóságának alkotmányossági problémájával először 1992-ben szembesült az
Alkotmánybíróság, amikor a közösség elleni izgatásáról szóló büntető törvénykönyvi tényállások
alkotmányosságáról kellett állást foglalnia. Az akkor hatályos Btk. az izgatásnak két, egymástól jól
elkülöníthető tényállását szabályozta. Az izgatás súlyosabban büntetendő alakzata a magyar nemzet vagy
valamely nemzetiség, nép, felekezet, faj, továbbá a lakosság egyes csoportjai elleni gyűlöletre uszítás volt.
Az izgatás enyhébben büntetendő változatát a gyalázkodásnak elnevezett magatartás képezte, amit az
követett el, aki a magyar nemzetet, valamely nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt sértő vagy
lealacsonyító kifejezést használt, vagy más ilyen cselekményt követett el.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Azonosítsa azt a célt mind az uszítás, mind a gyalázkodás esetében, amit a jogalkotó a
véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával el kívánt érni! Milyen jelentőséggel bírnak ezek a célok
az alapjogi teszt alkalmazása során? Milyen "erősorrendet" állít fel az Alkotmánybíróság a különböző
jogkorlátozási célok között?
2. Az általános alapjogi teszt mely lépésénél értékelte az Alkotmánybíróság, hogy a jogalkotó büntetőjogi
eszközt választott a kitűzött cél elérésére? Milyen alternatív lehetőségeket vetett fel az Alkotmánybíróság a
kitűzött cél elérésére? Következik-e az Alkotmánybíróság döntéséből az, hogy a gyalázkodást polgári jogi
úton sem lehet szankcionálni?
 1. A közösség elleni izgatás tényállását, a Btk. jelenlegi 269. §-át a Btk. módosításáról szóló 1989. évi XXV.
törvény 15. §-a állapította meg a következőképp:
"(1) Aki nagy nyilvánosság előtt
a) a magyar nemzet vagy valamely nemzetiség,
b) valamely nép, felekezet vagy faj, továbbá a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, bűntettet követ
el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) Aki nagy nyilvánosság előtt a magyar nemzetet, valamely nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt sértő
vagy lealacsonyító kifejezést használ, vagy más ilyen cselekményt követ el, vétség miatt egy évig terjedő
szabadságvesztéssel, javítónevelő munkával vagy pénzbüntetéssel büntetendő." [...]
Az indítványok a Btk. 269. § (1) bekezdésében meghatározott bűncselekményi tényállás tekintetében nem
megalapozottak. A Btk. 269. § (2) bekezdése azonban - figyelemmel az Alkotmány 8. § (1) és (2) bekezdésében
foglaltakra - az Alkotmány 61. § (1) és (2) bekezdésében biztosított véleménynyilvánítási és sajtószabadságot
szükségtelenül és aránytalanul korlátozza, ezért alkotmányellenes. [...]
2.1. A Btk. 269. §-a a [...] véleménynyilvánítási szabadság és a [...] sajtószabadság tényleges korlátozását,
határainak a felelősségi rendszer legsúlyosabb eszközével, a büntetőjogi szankcióval való kijelölését jelenti.
[...] Az eszmék, nézetek szabad kifejtése, a mégoly népszerűtlen vagy sajátos elképzelések szabad
megnyilvánulása a fejlődni képes és valóban eleven társadalom létezésének alapfeltétele. [...]
Az egyéni véleménynyilvánítási szabadság szubjektív joga mellett tehát az Alkotmány 61. §-ából következik a
demokratikus közvélemény kialakulása feltételeinek és működése fenntartásának biztosítására irányuló állami
kötelezettség. [...]
Ennek megfelelően az Alkotmánybíróság a Btk. 269. §-a alkotmányosságának megítélésénél a következő
kérdéseket vizsgálta:
- elkerülhetetlenül szükséges-e a véleménynyilvánítás és sajtószabadság korlátozása a tényállásban leírt
magatartások esetén,
- a korlátozás megfelel-e az arányosság követelményeinek, azaz az elérni kívánt célhoz a büntetőjog
eszközrendszere általában és ezen belül az adott büntető tényállás szükséges és megfelelő-e.
A büntető tényállás két magatartási típust szankcionál: a gyűlöletkeltést (gyűlöletre uszít) és a megvetés
kifejezésre juttatását (sértő vagy lealacsonyító kifejezések használata, vagy ilyen cselekmény elkövetése). A Btk.
269. § (1) és (2) bekezdésében foglalt bűncselekmények mind az elkövetési magatartást magát, mind pedig
veszélyességüket tekintve lényegesen eltérnek, így az Alkotmánybíróság e két elkövetési magatartás
alkotmányosságát külön vizsgálta.
[...] 2. A véleménynyilvánítás és sajtószabadság körében az emberek meghatározott csoportjai elleni
gyűlöletkeltés alkotmányos védelemben részesítése feloldhatatlan ellentmondásban lenne az Alkotmányban
kifejezésre jutó politikai berendezkedéssel és értékrenddel, a demokratikus jogállamiságra, az emberek
egyenlőségére, egyenlő méltóságára, valamint a diszkrimináció tilalmára, a lelkiismereti és vallásszabadságra, a
nemzeti, etnikai kisebbségek védelmére, elismerésére vonatkozó alkotmányos tételekkel.
- 161/162 -
[...] A gyűlöletkeltés a fenti tartalmi jegyek tagadása, az erőszak érzelmi előkészítése. Visszaélés a
véleménynyilvánítás szabadságával, az emberek meghatározott csoportjának, egy kollektivitásnak olyan
intoleráns minősítése, amely nem a demokrácia, hanem a diktatúra jellemzője. A véleménynyilvánítási és
sajtószabadság gyakorlása olyan formáinak eltűrése, amelyet a Btk. 269. § (1) bekezdése tilalmaz,
ellentmondana a demokratikus jogállamiságból fakadó követelményeknek. [...]
4. A büntetőjog a jogi felelősségi rendszerben az ultima ratio. Társadalmi rendeltetése, hogy a jogrendszer
egészének szankciós zárköve legyen. A büntetőjogi szankció, a büntetés szerepe és rendeltetése a jogi és
erkölcsi normák épségének fenntartása akkor, amikor már más jogágak szankciói nem segítenek.
Az alkotmányos büntetőjogból fakadó tartalmi követelmény, hogy a törvényhozó a büntetendő magatartások
körének meghatározásakor nem járhat el önkényesen. Valamely magatartás büntetendővé nyilvánításának
szükségességét szigorú mércével kell megítélni: a különböző életviszonyok, erkölcsi és jogi normák védelmében
az emberi jogokat és szabadságokat szükségképpen korlátozó büntetőjogi eszközrendszert csak a feltétlenül
szükséges esetben és arányos mértékben indokolt igénybe venni, akkor, ha az alkotmányos vagy az
Alkotmányra visszavezethető állami, társadalmi, gazdasági célok, értékek megóvása más módon nem
lehetséges.
 Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a Btk. 269. § (1) bekezdésében tilalmazott magatartásnak a korábban
elemzett, az egyént és a társadalmat érintő hatásai, következményei olyan súlyosak, hogy más felelősségi
formák, így a szabálysértési vagy polgári jogi felelősségi rendszerek eszközei elégtelenek az ilyen magatartások
tanúsítóival szemben. E magatartások helytelenítésének, elítélésének erőteljes kifejezése, azon demokratikus
eszméknek, értékeknek megerősítése, amelyek ellen e cselekmények elkövetői támadnak, valamint a
megsértett jog és erkölcsi rend helyreállítása a büntetőjog eszközeit igényli. [...]
A közösség elleni izgatás súlyosabb alakzata, a gyűlöletre uszítás tényállása tehát megfelel az arányosság
követelményének: csak a legveszélyesebb magatartásokra terjed ki és a tényállási elemek a jogalkalmazók
részéről egyértelműen értelmezhetők. [...]
1. A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a fentiek szerint nem csupán alapvető alanyi jog, hanem e jog
objektív, intézményes oldalának elismerése egyben a közvélemény, mint alapvető politikai intézmény
garantálását is jelenti. A szabad véleménynyilvánítás jogának kitüntetett szerepe ugyan nem vezet arra, hogy ez
a jog - az élethez vagy az emberi méltósághoz való joghoz hasonlóan - korlátozhatatlan lenne, de
mindenképpen azzal jár, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jognak valójában igen kevés joggal
szemben kell csak engednie, azaz a véleményszabadságot korlátozó törvényeket megszorítóan kell értelmezni.
A vélemény szabadságával szemben mérlegelendő korlátozó törvénynek nagyobb a súlya, ha közvetlenül másik
alanyi alapjog érvényesítésére és védelmére szolgál, kisebb, ha ilyen jogokat csakis mögöttesen, valamely
"intézmény" közvetítésével véd, s legkisebb, ha csupán valamely elvont érték önmagában a tárgya (pl. a
köznyugalom).
2. A Btk. 269. § (1) bekezdésének elkövetési magatartása a "gyűlöletre uszítás". A Curia idézett meghatározása
az akkori "izgatásra" nézve nyilvánvalóvá teszi, hogy olyan magatartások értendők ide, "amelyek alkalmasak
arra, hogy az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly magas fokra lobbantsák, amelyből gyűlölet
keletkezvén, a társadalmi rend és béke megzavarására vezethet". A társadalmi rend és béke - a Btk.
szóhasználatával a köznyugalom - ilyen megzavarása mögött ott van nagyszámú egyéni jog megsértésének a
veszélye is: a csoport ellen felszított indulat fenyegeti a csoporthoz tartozók becsületét, méltóságát
(szélsőséges esetben életét is), megfélemlítéssel korlátozza őket más jogaik gyakorlásában is (köztük a szabad
véleménynyilvánításban). Az (1) bekezdésben szankcionált magatartás olyan veszélyt hordoz egyéni jogokra is,
amelyek a közvetlen tárgyként szereplő köznyugalomnak olyan súlyt adnak, hogy [...] a véleményszabadság
korlátozása szükségesnek és arányosnak tekinthető. Noha a mérlegelés gyakorlati eredménye hasonló, ebben
a gondolatmenetben nem csupán a köznyugalom megzavarásának intenzitásáról van szó, amely egy bizonyos
mérték fölött ("clear and present danger") igazolja a szabad véleménynyilvánításhoz való jog korlátozását. Itt az
a döntő, hogy mi került veszélybe: az uszítás az alkotmányos értékrendben szintén igen magasan álló alanyi
jogokat veszélyeztet.
A "gyalázkodásnál" ezzel szemben nem tényállási elem a sértő kifejezésnek vagy azzal egyenértékű
cselekménynek a köznyugalom megzavarására alkalmas volta. A "gyűlöletre uszítással" ellentétben az
elkövetési magatartásból sem következtethető ez ki. A Btk. abból indul ki, hogy a nemzeti vagy vallási
közösségekre nézve sértő kifejezés használata általában ellentétes a társadalom kívánatos nyugalmával. Ez az
immateriális bűncselekményi tényállás tehát a közrendet, a köznyugalmat, a társadalmi békét önmagában
véve, elvontan védi. A bűncselekmény megvalósul akkor is, ha a sértő kifejezés a körülmények folytán nem jár
annak veszélyével sem, hogy egyéni jogokon sérelem esne. A köznyugalom ilyen elvont veszélyeztetése nem
elégséges érv ahhoz, hogy a véleménynyilvánítási szabadságot büntetőjogi büntetéssel alkotmányosan
korlátozni lehessen.
3. A szabad véleménynyilvánításhoz való jog a véleményt annak érték és igazságtartalmára tekintet nélkül
védi. [...] A véleménynyilvánítás szabadságának külső korlátai vannak csak; amíg egy ilyen alkotmányosan
meghúzott külső korlátba nem ütközik, maga a véleménynyilvánítás lehetősége és ténye védett, annak
tartalmára tekintet nélkül. Vagyis az egyéni véleménynyilvánítás, a saját törvényei szerint kialakuló közvéle-
- 162/163 -
mény, és ezekkel kölcsönhatásban a minél szélesebb tájékozottságra épülő egyéni véleményalkotás
lehetősége az, ami alkotmányos védelmet élvez. Az Alkotmány a szabad kommunikációt - az egyéni
magatartást és a társadalmi folyamatot - biztosítja, s nem annak tartalmára vonatkozik a szabad
véleménynyilvánítás alapjoga. Ebben a processzusban helye van minden véleménynek, jónak és károsnak,
kellemesnek és sértőnek egyaránt, különösen azért, mert maga a vélemény minősítése is e folyamat terméke.
 [...] A Btk. 269. § (2) bekezdése azonban nem külső korlátot állít, hanem valójában a vélemény értéktartalma
alapján minősít, s ehhez a köznyugalom sérelme csak feltételezés és statisztikai valószínűség révén
kapcsolódik. [...]
A "köznyugalom" ráadásul maga sem független a véleményszabadság helyzetétől. Ahol sokféle véleménnyel
találkozhatnak az emberek, a közvélemény toleráns lesz; míg zárt társadalmakban sokkal inkább felkavarhatja
a köznyugalmat egyegy szokatlan hang is. Másrészt a véleménynyilvánítás szükségtelen és aránytalanul szigorú
korlátozása a társadalom nyitottsága ellen hat.
Az Alkotmánybíróság tekintettel van az egyes ügyek történelmi körülményeire. A rendszerváltás
elkerülhetetlenül társadalmi feszültségekkel jár. E feszültségeket kétségtelenül fokozhatja, ha egyesek
büntetlenül adhatnak kifejezést nagy nyilvánosság előtt bizonyos csoportokkal szembeni gyűlöletüknek,
megvetésüknek vagy ellenérzésüknek.
A sajátos történelmi körülményeknek azonban vagy egy másfajta hatása is, s éppen ezért szükséges
különbséget tenni a gyűlöletre uszítás és a sértő vagy lealacsonyító kifejezés használata között. A "nagy
nyilvánosság" - a gyűlésektől eltekintve - gyakorlatilag a sajtónyilvánosságot jelenti. A létrejött
sajtószabadságban senki nem hivatkozhat külső kényszerre, aki a nyilvánosság elé lép, minden sorral, amit leír,
magát adja és teljes erkölcsi hitelét kockáztatja. Politikai kultúra és egészségesen reflektáló közvélemény csakis
öntisztulással alakulhat ki. Aki tehát gyalázkodik, magát bélyegzi meg, s lesz a közvélemény szemében
"gyalázkodó". A gyalázkodásra bírálat kell hogy feleljen. E folyamatba tartozik az is, hogy számolni kelljen magas
kártérítésekkel. Büntetőjogi büntetésekkel azonban nem a közvéleményt és a politikai stílust kell formálni - ez
paternalista hozzáállás -, hanem más jogok védelmében az elkerülhetetlenül szükséges esetekben
szankcionálni.
4. A Btk. 269. § (2) bekezdése a fent kifejtettek alapján alkotmányellenes és ezért azt az Alkotmánybíróság
megsemmisíti. A köznyugalom fenntartásához nem elkerülhetetlen, hogy a magyar nemzetet, valamely
nemzetiséget, népet, felekezetet vagy fajt sértő vagy lealacsonyító kifejezés nagy nyilvánosság előtti használatát
önmagában véve (illetve az ezzel egyenértékű cselekményt) büntetőjogi büntetéssel fenyegesse a törvény. Ez a
törvényi tényállás szükségtelenül, és az elérni kívánt célhoz képest aránytalanul korlátozza a szabad
véleménynyilvánításhoz való jogot. A köznyugalom elvont, esetleges fenyegetettsége nem elégséges indok arra,
hogy a véleménynyilvánításhoz való alapjogot, amely a demokratikus jogállam működéséhez nélkülözhetetlen,
a büntetőtörvény a 269. § (2) bekezdése szerint korlátozza.
Az Alkotmánybíróság határozata szerint a közösségek méltósága a véleménynyilvánítási szabadság
alkotmányos korlátja lehet. Nem zárja ki tehát a határozat azt, hogy erről a törvényhozó akár a gyűlöletre
uszítás tényállásán túlmenő büntetőjogi védelemmel is gondoskodjék. A közösségek méltóságának hatékony
védelmére azonban más jogi eszköz, például a nem vagyoni kártérítés alkalmazási lehetőségeinek bővítése is
alkalmas.

B) A Kúria ítélete arról, hogy egy ábrázolás sérti-e a keresztény vallási közösség
tagjának méltóságát (Kúria Pfv.20636/2016/4.)
A hatályos magyar jog polgári jogi eszközökkel is korlátozza a gyűlöletbeszédet. A polgári jogi
szankcionálással kapcsolatos jogalkotás kulcskérdése volt, hogy a közösséget érintő kirekesztő beszéd
hogyan hat ki a közösséghez tartozók jogaira; egy közösséget érintő beszéd megalapozhatja-e a közösség
tagjának perlési jogosultságát. Ebben a vitában döntött a jogalkotó, amikor a Ptk.-ba iktatott szabállyal
elismerte a közösség tagjának eljárásindítási jogát. Az alábbi ügyben az egyik hetilap a 2014. évet lezáró
számának címlapjára egy Betlehemet idéző ábrázolást helyezett, amin a Szent Család és az újszülött Jézus
előtt hódoló pásztorok arcának helyére kormánytagok (pl. a miniszterelnök, a kancelláriaminiszter, a
külügyminiszter) és más politikai közszereplők (pl. a Nemzeti Adó- és Vámhivatal korrupciós botrányba
keveredett elnöke, a miniszterelnök tanácsadója) arcmása került. A kép alatt a "Nagy Harácsony" cím
szerepelt. Egy a címlapon nem szereplő kormánypárti politikus személyiségi jogi pert indított azon az
alapon, hogy a címlap őt mint a keresztény vallási közösség tagját sérti.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen magatartást szankcionál a Ptk. perben alkalmazott szabálya?
- 163/164 -
2. Mely közösséghez tartozik a felperes? Milyen érveket hozott fel a felperes annak igazolására, hogy a
kifogásolt közlés számára jogsérelmet okozott? Milyen érvek alapján jutott arra a következtetésre a
bíróság, hogy a kifogásolt közlés nem érintette a keresetben megjelölt közösséget?
3. Mivel járna az alperesi álláspont elfogadása a bíróság szerint? Hogyan hatna ez a véleménynyilvánítás
szabadságára?
[1] Az alperes a kiadója a [...] hetilapnak, amelynek 2014. december 20-án megjelent 51-52. száma címlapján
a "Nagy Harácsony" címet viselte. Ezen a címlapon a felirat alatt ismert vezető kormánypárti politikusok
képmásai egy korabeli festmény átalakított változatán láthatóak. [...] A címlapkép Gerard von Honthorst: A
pásztorok imádása című festményének felhasználásával készült. A Szent Család egyes tagjainak arcképét
helyettesítették be a [...] politikusokról készült képek. [...]
[2] A felperes 2015. január 14-én a bírósághoz érkezett keresetében kérte annak megállapítását, hogy az
alperes a címlappal, illetve az ott közölt jogsértő tartalom megjelenítésével megsértette a felperesnek mint a
katolikus közösség tagjának személyiségi jogait, becsületét, emberi méltóságát. Kérte, hogy a bíróság kötelezze
az alperest a jogsértés abbahagyására, tiltsa el a további jogsértéstől, illetve a kifogásolt képet az általa
üzemeltetett .. honlapon tegye elérhetetlenné. Kérte továbbá, hogy az alperes elégtételként bocsánatkérő
közleményt tegyen közzé a sérelmes képpel azonos helyen és módon. A közlemény megfogalmazását a
bíróságra bízta. Kérte azt is, hogy az alperes saját költségén ezt a közleményt az .. című hetilapban és két
országos terjesztésű napilapban is tegye közzé. A felperes továbbá 500 000 forint sérelemdíjat is igényelt,
amely után a megjelenés napjától számítottan késedelmi kamatot is igényelt. Keresetében előadta, hogy a
címlap egy Jézus születését ábrázoló klasszikus festmény kifigurázásával megalázó és gyűlölet keltésére
alkalmas módon gúnyolódott a kereszténység legszentebb ünnepén. Köztudomású tényként hivatkozott arra,
hogy a Karácsony a katolikusok számára az egyik legfontosabb ünnep, és ennek jelentősége közismert. A
felperes hangsúlyozta azt, hogy a keresztény emberek által vallott hit jelképeit nem kell mindenkinek elfogadni
és azt sem vitatta, hogy szimbólumaik az irónia, a humor céltáblájává válhatnak, de álláspontja szerint a vallási
tiszteletük tárgyát, jelképeit senki nem használhatja öncélúan, indokolatlanul negatív politikai értékítélet
illusztrációjaként. Nem tehetik gyűlöletkeltő propaganda eszközévé. A felperes álláspontja szerint a kérdéses
címlap túllépte a szabad véleménynyilvánítás jogilag megengedett határait. Külön sérelmezte, hogy Jézus
alakját egy halom aranypénz formájában jelenítették meg, a Szent Család tagjainak arcát pedig közéleti
szereplőkére cserélték, róluk pedig a hetilap a harácsolást, az urizálást, a pénz iránti imádatot kívánta
sugalmazni. A felperes a sérelmet abban látta megvalósulni, hogy az alperes a bírálatának díszleteként,
eszközeként a katolikus közösség egyik legszentebb vallási szimbólumát használta fel. Előadása szerint a
szimbólumok öncélú használatával a keresztény közösség tagjainak személyiségi jogai súlyosan sérültek. A
felperes előadta azt is, hogy az otromba karikatúra éppen az adventi időszakban jelent meg, ami szintén a
vallási jelképek indokolatlanul sértő módú felhasználására utal. A felperes álláspontja szerint a perbeli
címlapon az arcképpel megjelenő személyek elleni gyűlöletkeltés volt a cél, és ez keveredik a vallási
szimbólumok használatával, ezért a címlap gyakorlatilag vallásellenességként (Jézus-karikatúraként) tudatosult
a közvéleményben. Ez a gyűlölet pedig a felperesre mint a katolikus vallási közösség tagjára átsugárzó
személyiségi, jogi sérelmet okozott. [...]
[4] Az elsőfokú bíróság a felperes keresetét elutasította. Az új Ptk. 2:54. § (5) bekezdésének rendelkezéseit
részletesen elemezte az ítélet indokolása. Úgy ítélte meg, hogy maga a jogszabály ugyan nem rögzíti, hogy a
közösség ellen célzottan irányuló magatartást kívánja szankcionálni, a közösség ellen irányuló jogsértések
tekintetében született alkotmánybírósági határozatok figyelembevételével egyértelműsíthető, hogy a sérelem
tárgyát mindenképpen az adott közösség kell hogy képezze. Mindez valamilyen közvetlen célzatosságot tételez
fel, véletlenül, gondatlanságból ilyenfajta jogsértés nehezen képzelhető el. A jogsértő magatartásnak tehát
mindenképpen az adott közösség ellen kell irányulnia, ami e körben valamilyen szintű tudatosságot
mindenképpen feltételez.
[5] Ehhez képest az elsőfokú bíróság egyértelműen megállapíthatónak találta azt, hogy a címlap tárgya az ott
szerepeltetett vezető politikusok magatartása, a pénzhez való viszonyulása. Önmagában az, hogy az alperes e
körben kifejtendő negatív értékítéletét egy korabeli vallási tárgyú festmény jelképrendszerének
felhasználásával tette, a hívő emberek vallási érzületét, illetve a vallási jelképeket nem sértheti. Az elsőfokú
bíróság értékelése szerint a felperesi álláspont elfogadása azt jelentené, hogy vallási jelképeket, a vallási
történeteket sem zenében, sem pedig versben, sem prózai költeményben, de akár képzőművészeti alkotásban
sem lehetne felhasználni semmi másra, csak annak az adott vallásnak a kifejezésére, amelynek a szimbóluma.
Az elsőfokú bíróság szerint ez olyan szorosra kötné a véleménynyilvánítás szabadságát, amely nem
megengedhető. Az alperesi álláspont elfogadása az elsőfokú bíróság szerint azt jelentené, hogy a vallási
jelképek használata csak az adott vallás hívei számára válna lehetségessé, minden más érzés kifejezését
ellehetetlenítené, amely jogilag nem támogatható. Megerősítette: a perbeli címlap nem a vallással foglalkozott,
magában az adott lapszámban sem található olyan cikk, amely ezt a címlapon látható címet viselné, és ez alatt
szerepelne bár-
- 164/165 -
milyen olyan típusú tartalom, ami a vallással, a vallásos emberekkel, a vallás gyakorlásával vagy különösen a
katolikus vallással foglalkozna. Mindebből az a következtetés vonható le, hogy a címlap pusztán vallási
jelképeket használ fel hasonlatként, ez pedig önmagában nem lehet jogsértő.
[6] Az elsőfokú bíróság azt is külön vizsgálta, hogy a címlap önmagában, kifejezésmódjában túlzó vagy bántó-
e. A felperes által csatolt iratokra figyelemmel önmagában az elsőfokú bíróság nem vitatta azt, hogy voltak
olyanok, akik felháborodtak vagy megbotránkoztak a címlap láttán, ez azonban nem jelenti azt, hogy alperes
azon magatartása, hogy ezt a címlapot megjelentette, a közösséget sértette volna. A kifejtett kritika
értelemszerűen valamilyen érzelmi megnyilvánulás kiváltását célozza, az emberek az adott témához
viszonyulástól függően reagálnak a megjelentekre. A felháborodás önmagában a jogsérelem bekövetkeztét
nem igazolja olyan esetben, amikor maga a sérelmezett magatartás nem irányul a közösség megsértésére.
Miután a felperes további vallásellenes karikatúrákat csatolt, az elsőfokú bíróság megjegyezte azt, hogy azok
értelmezése nem tartozik a jelen per bíróságára.
[7] A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. [...].
[10] A Kúria a jogerős ítéletet érdemben helytállónak találta, ezért azt a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján
hatályában fenntartotta.
[11] A jelen esetben olyan jogintézmény alkalmazásáról van szó, amely hosszú viták, több jogalkotói
próbálkozás és azokat követő alkotmánybírósági határozat után került a magyar jogrendbe 2013. évi V. törvény
alapján. A 2:54. § (5) bekezdése értelmében a közösség bármely tagja jogosult a személyisége lényeges
vonásának minősülő, a magyar nemzethez, illetve valamely nemzeti, etnikai, faji vagy vallási közösséghez
tartozásával összefüggésben a közösséget nagy nyilvánosság előtt súlyosan sértő vagy kifejezésmódjában
indokolatlanul bántó jogsérelem esetén a jogsértés megtörténtétől számított 30 napos jogvesztő határidőn
belül személyiségi jogát érvényesíteni. A rendelkezés újdonságából az is következik, hogy arra vonatkozó széles
körű bírói gyakorlat még nem alakult ki, a Kúria elé is első esetben jutott el ilyen ügy. Ezen új jogintézmény
kapcsán a felperes keresete megfelelt a törvényben megjelölt előfeltételeknek, ezért azt érdemben kellett
elbírálni. [...]
[13] A szabad véleménynyilvánításhoz való jog tartalmával, terjedelmével több esetben foglalkozott az
Alkotmánybíróság is. Ebben a körben a leginkább részletes okfejtés az Alkotmánybíróság 36/1998. (VI. 24.) AB
számú [helyesen: 36/1994. (VI. 24.) AB - a szerk.] határozatának indokolása tartalmazza. A szabad
véleménynyilvánításhoz való jog olyan kiemelt fontosságú alkotmányos alapjog, amely csak kivételesen
indokolt esetben korlátozható. Az értékítéletre, az egyén személyes véleményére a véleménynyilvánítás
minden esetben kiterjed, függetlenül a kifejtett vélemény értéktartalmától és többnyire valóságtartalmától is.
Közéleti kérdésekben a véleménynyilvánítás éles és meghökkentő tartalmú is lehet.
[14] Mindezek figyelembevételével a Kúria egyetértett a jogerős ítélettel abban az alapvető kérdésben, hogy a
kérdéses közlést nem a felperes szubjektív érzékenysége oldaláról, hanem külső objektív szemléletmód alapján
kell megítélni. Ez alapján a vitatott címlap alapvetően az ott ábrázolt közéleti szereplő politikusok személyére,
tevékenységére vonatkozó éles, karakteres véleménynyilvánítás, amelyet az érintettek közszereplőként tűrni
kötelesek, mind a magyar bíróságok, mind az Emberi Jogok Európai Bírósága gyakorlata szerint, amelyet
megerősítenek az AB sorozatos határozatai is.
[15] A kérdéses címlap a Kúria szerint is alapvetően azt fejezi ki, hogy a szerző(k) véleménye szerint az
ábrázolt személyek olyan magatartást tanúsítottak, amely a véleménynyilvánítás szintjén is oly módon
értékelhető, hogy az ábrázoltak már-már vallásos áhítattal viseltetnek az anyagi gyarapodás, a vagyonszerzés
és annak különböző lehetőségei iránt, és az anyagi javak által is összetartozó közösséget alkotnak. A Kúria
szerint ez a kifejtett vélemény és annak ábrázolásmódja nem irányult a keresztény vallás, a hívők közösségének
megalázására. Tehát alapvetően és meghatározóan politikai véleménynyilvánításról, értékítéletről van szó, sem
a címlap, sem pedig a lap belső tartalma nem foglalkozik a vallásos élettel, a hívők magatartásával vagy
megítélésével. A jogsértés megállapítása, illetve felperes által igényelt jogkövetkezmények alkalmazása a Kúria
szerint is indokolatlanul korlátozná a szabad véleménynyilvánítást. Külső, objektív szemléletmód alapján nem
állapítható meg, hogy az ábrázolásmód a vallási közösséget sértené, annak megalázására irányulna. A
jogszabály a jogsértés megvalósulásához célzatosságot nem ír elő, alapvetően "eredménycentrikus"
szabályozásról van szó, azt azonban nem csupán az adott közösség szempontjából, hanem teljes társadalmi,
jogi, politikai kontextusban kell értékelni.

41. A holokauszt nyilvános tagadása

↑ [316], [320]-[321], [336]-[340]
A holokauszt megtörténtének tagadása a holokauszt áldozatai elleni gyűlöletbeszéd, amit számos ország,
köztük Magyarország büntetőjogi szabályai tiltanak.
- 165/166 -

A) Az Alkotmánybíróság határozata a holokauszttagadás büntetőjogi

tilalmának alkotmányosságáról [16/2013. (VI. 20.) AB határozat]
Magyarországon a büntetőjogi szabályozás (Btk. 333. §) tiltja a nemzetiszocialista és kommunista
rendszerek bűneinek tagadását. Ezt a büntetőjogi szabályt - a korábban hatályos Btk. tekintetében - az
Alkotmánybíróság normakontroll-eljárásban vizsgálta.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. A magyar Alkotmánybíróság gyakorlata alapján alkotmányos-e a holokauszttagadás büntetőjogi tilalma?
Milyen teszt alkalmazásával jutott erre az eredményre az Alkotmánybíróság? Milyen cél érdekében
korlátozza a magyar jogalkotó a véleménynyilvánítás szabadságát?
2. Az Alkotmánybíróság még a kilencvenes években kidolgozta a tartalomsemleges védelem elvét a
véleménynyilvánítás szabadságának korlátozásával kapcsolatban. Hogyan határozható meg ez az elv?
Vizsgálja meg, hogyan viszonyul a holokauszttagadás alkotmányosságáról szóló döntés a tartalomsemleges
védelem elvéhez!
[1] Az indítványozó Budai Központi Kerületi Bíróság bírája az előtte 11.B.I.194/2011. szám alatt folyamatban
lévő büntető ügyben - az eljárás felfüggesztése mellett - a Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény
(a továbbiakban: Btk.) 269/C. §-a alaptörvény-ellenességének megállapítása és megsemmisítése érdekében az
Alkotmánybírósághoz fordult. A büntetőeljárás terheltjével szemben a Budapesti I. és XII. kerületi Ügyészség a
Btk. 269/C. §-ába ütköző és aszerint minősülő, a nemzeti szocialista, és kommunista rendszer bűneinek
nyilvános tagadása bűntettének elkövetése miatt emelt vádat. Az indítványozó álláspontja szerint a Btk. 269/C.
§-a alaptörvény-ellenes.
[2] Az indítványozó bíró az előtte folyamatban lévő büntetőeljárás során alkalmazandó törvényi tényállás
vonatkozásában azt kifogásolta, hogy az nem felel meg az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésében meghatározott
jogállamiság elvéből levezethető jogbiztonság követelményének. [...]
[12] 2. A Btk. indítvánnyal érintett rendelkezése:
"269/C. § Aki nagy nyilvánosság előtt a nemzeti szocialista vagy kommunista rendszerek által elkövetett
népirtás és más, emberiség elleni cselekmények tényét tagadja, kétségbe vonja vagy jelentéktelen színben
tünteti fel, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő."
[13] Az indítvány nem megalapozott. [...]
[53] Az Alkotmánybíróság a jelen ügyben is elvégezte az alapjogi korlátozás szükségességére és
arányosságára vonatkozó vizsgálatot. Az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdéséből fakadóan az alapjogokat, így a
véleménynyilvánítás szabadságát érintő szabályokat törvény állapítja meg. Az Alaptörvény azt is rögzíti,
miszerint alapvető jog más alapvető jog érvényesülése vagy valamely alkotmányos érték védelme érdekében, a
feltétlenül szükséges mértékben, az elérni kívánt céllal arányosan, az alapvető jog lényeges tartalmának
tiszteletben tartásával korlátozható. Az alapjogok korlátozhatóságával kapcsolatos irányadó alkotmánybírósági
gyakorlat egybecseng az Alaptörvény idézett rendelkezésével. E gyakorlat szerint "az állam akkor nyúlhat az
alapjog korlátozásának eszközéhez, ha másik alapvető jog és szabadság védelme vagy érvényesülése, illetve
egyéb alkotmányos érték védelme más módon nem érhető el. Az alapjog korlátozásának alkotmányosságához
tehát önmagában nem elegendő, hogy az másik alapjog vagy szabadság védelme vagy egyéb alkotmányos cél
érdekében történik, hanem szükséges, hogy megfeleljen az arányosság követelményeinek: az elérni kívánt cél
fontossága és az annak érdekében okozott alapjogsérelem súlya megfelelő arányban legyen egymással. A
törvényhozó a korlátozás során köteles az adott cél elérésére alkalmas legenyhébb eszközt alkalmazni." [...]. A
jogi felelősség rendszerében a büntetőjog az ultima ratio. Feladata a jog és erkölcs egységének, a normák
követésének kikényszerítése akkor, amikor az egyéb jogágak előírásai és az ahhoz kapcsolt felelősségi rendszer
eszközei elégtelennek bizonyulnak. Ezért a büntetőjogi szankcióval sújtott cselekmények körének
meghatározásakor a törvényalkotó nem járhat el önkényesen, az alapvető szabadságokat értelemszerűen
korlátozó büntetőjogi eszközrendszer csupán feltétlenül szükséges esetben és az elérni kívánt célhoz, vagy a
védendő értékhez képest arányos mértékben vehető igénybe.
[54] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Btk. 269/C. §-a által tilalmazott és büntetni rendelt
megatartás a fentiekben bemutatott alkotmányos értékek ellen hat, annak korlátozása alkotmányos célok
elérése érdekében szükséges. Az Alkotmánybíróság megállapította azt is, hogy a vizsgált büntető norma
összhangban van az Alaptörvény IX. cikk (4) és (5) bekezdéseivel is, hiszen a törvényi tényállás a
véleménynyilvánítás szabadságának visszaélésszerű gyakorlásában megnyilvánuló magatartást szankcionál.
[55] Az Alkotmánybíróság ebben a körben az Alaptörvény által is védelemben részesítendő alkotmányos
értéknek tekinti az áldozatok hozzátartozói, az áldozatokra emlékezők és általában a demokrácia értékrendje
mellett elkötelezett közösségek tagjainak méltóságát. Mindemellett az Alkotmánybíróság megítélése szerint
- 166/167 -
a Btk. által tilalmazott véleménynyilvánítás képes olyan indulatokat ébreszteni, amelyek végső soron a
köznyugalom megőrzését is veszélyeztethetik. Alkotmányos célként ismeri el továbbá az Alkotmánybíróság a
demokrácia és jogállamiság alapelvei melletti feltétlen társadalmi elkötelezettség megőrzését is.
[56] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a szóban forgó vélemények kifejtése a fentiekben bemutatott
alkotmányos értékeket és célokat oly mértékben veszélyezteti, hogy a legsúlyosabb felelősségi rendszer
alkalmazása feltétlenül szükségesnek mutatkozik. Az áldozatok hozzátartozóinak és a demokratikus értékek
mellett elkötelezettek méltóságvédelme, a jogállamiság alapeszméihez fűződő társadalmi elkötelezettség
megóvása, valamint a köznyugalom megőrzése (ezen értékek és célok összessége) arányban áll a
véleménynyilvánítás szabadságának szóban forgó korlátozásával és annak módjával, illetőleg mértékével is.
Más, a szólás- és véleményszabadságot kevésbé korlátozó eszköz igénybevételével, azaz a szabálysértési, vagy
polgári jogi felelősség szabályainak alkalmazásával az érintett alkotmányos értékek védelme nem volna
biztosított, az említett társadalmi jelenségek visszaszorítása a büntetőjogon kívüli eszközökkel nem volna
elérhető.
[57] A tilalmazott magatartások viszonylag szűk körére és a hozzá rendelt szankció súlyára, ehhez képest
pedig a demokratikus politikai berendezkedés értékei iránti társadalmi elkötelezettség megőrzésének, valamint
az áldozatok méltósága megóvásának feltétlen szükségességére tekintettel a Btk. 269/C. §-án keresztül
megvalósuló alapjogi korlátozás az Alkotmánybíróság megítélése szerint tehát szükséges és arányos, ezért nem
alaptörvény-ellenes.
[58] Az Alkotmánybíróság ezért a Btk. 269/C. § alaptörvény-ellenességének megállapítására irányuló bírói
kezdeményezést elutasította. [...]

B) Az Emberi Jogok Európai Bíróságának egy döntése arról, hogy a

holokausztot tagadó nézetek nem élvezik az Egyezmény védelmét [Garaudy v.
France (dec.), no. 65831/01, ECHR 2003-IX]
Sokan fordulnak az Emberi Jogok Európai Bíróságához abban a reményben, hogy az egyezmény által védett
véleménynyilvánítási szabadság védelmet nyújt számukra a holokauszt tagadását érintő állami
korlátozásokkal szemben.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának döntése alapján összhangban van-e az egyezménnyel a
holokauszttagadás büntetőjogi tilalma?
2. Alkalmazott-e alapjogi tesztet az Emberi Jogok Európai Bírósága a fenti kérdés eldöntése során?
(i) Először is, a panaszos emberiesség elleni bűncselekmények tagadása miatti elítélésével kapcsolatban a
Bíróság utal az Egyezmény 17. cikkének funkciójára, ami "egyénekkel tekintetében megakadályozza, hogy
levezessék az Egyezményből a jogot bármilyen tevékenységhez vagy tetthez, ami az Egyezményben biztosított
bármely jog vagy szabadság lerontását célozza; ... senki sem használhatja az Egyezmény garanciáit arra, hogy
olyan tetteket hajtson végre, amelyek a fent említett jogok és szabadságok aláásására irányulnak. [...]
A panaszos büntetőjogi elítéléséhez vezető könyv részletesen elemez egy sor, a második világháborúhoz
kapcsolódó történelmi eseményt, mint például a zsidók üldöztetését a náci rezsim által, a holokausztot és a
nürnbergi pert.
Számos idézetre és forrásra támaszkodva a panaszos kétségbe vonta ezeknek a történelmi eseményeknek a
valóságát, mértékét és súlyosságát, amelyek nem vitatottak a történészek körében, hanem - éppen
ellenkezőleg - egyértelműen megállapítottak. Úgy tűnik, ahogyan azt a hazai bíróságok módszeres elemzés és
részletes következtetések alapján kimutatták, hogy a panaszos állításával ellentétben távol állt attól, hogy a
cionizmus vagy Izrael tevékenységének politikai vagy ideológiai kritikájára korlátozza magát, vagy a revizionista
teóriák objektív tanulmányozását végezze el és egyszerűen a gázkamrák történelmi eseményéről szóló
"nyilvános akadémiai vitának" nevezze tettét; a panaszos valójában támogatja ezeket a nézeteket és
szisztematikusan tagadja a nácik által a zsidó közösség ellen elkövetett emberiesség elleni bűnöket.
Nem férhet kétség ahhoz, hogy az egyértelműen megállapított történelmi tények, mint például a holokauszt
tagadása, ahogyan azt a panaszos is teszi a könyvében, nem minősül az igazság kereséséhez hasonló
történelmi kutatásnak. Ennek a megközelítésnek a célja és az eredménye teljesen más, a valódi szándék a
nemzetiszocialista rezsim rehabilitálása, és ennek következményeként az áldozatok megvádolása
történelemhamisítással. Éppen ezért az emberiesség elleni bűnök tagadása a zsidók elleni egyik legsúlyosabb
rasszista rágalmazás és gyűlöletkeltés. Az ilyen történelmi tények tagadása vagy átírása aláássa azokat az
értékeket, amelyeken a rasszizmus és az antiszemitizmus elleni küzdelem alapszik és súlyos veszélyt jelent a
társadalmi rendre. Az ilyen tettek összeegyeztethetetlenek a demokráciával és az emberi jogokkal,
- 167/168 -
mert sértik mások jogait. Az ilyen nézetek hívei vitathatatlanul olyan elgondolásokkal bírnak, amelyek az
Egyezmény 17. cikke által tiltott célok kategóriájába tartoznak.
A Bíróság megítélése szerint a panaszos könyvének általános tartalma és hangvétele, és így annak célja is
markánsan revizionista és ezért szembemegy az Egyezmény preambulumában kifejezett alapvető értékeivel,
nevezetesen az igazsággal és a békével. A Bíróság úgy ítéli meg, hogy panaszos megkísérelte azEgyezmény 10.
cikkének eltérítését annak valódi céljától, azáltal, hogy a szólásszabadságát olyan célok elérésére használja,
amelyek ellentétesek az Egyezmény szövegével és szellemével. Ha ezeket a célokat elismernék, az az
Egyezmény által garantált jogok és szabadságok aláásásához vezethetne.
Ennek megfelelően, a Bíróság úgy ítéli meg, hogy az Egyezmény 17. cikkével összhangban a panaszos nem
alapíthat igényt az Egyezmény 10. cikkére az emberiesség elleni bűnök tagadása miatti büntetőjogi elítélése
kapcsán.
Ebből az következik, hogy a panasz ezen része ratione materiae (nyilvánvaló megalapozatlanság)
összeegyeztethetetlen az Egyezmény rendelkezéseivel a 35. cikk (3) bekezdése értelmében, és a 35. cikk (4)
bekezdése alapján el kell utasítani.
[...] Ezért a Bíróság egyhangúan elfogadhatatlannak nyilvánítja a panaszt.

42. A sajtó szerepe

↑ [345]
§ a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény (Smtv.)
A médiaszabályozás, és ebből következően a peres eljárási szabályok felhatalmazzák az újságírókat és a
média munkatársait, hogy megtagadják a tanúvallomást, amennyiben vallomásukkal a számukra
információkat átadó forrásuk kilétét felfednék. Bizonyos - kivételes - esetekben azonban az újságíró is
kötelezhető a vallomástételre. A törvényi feltételek fennállásáról minden esetben bíróságnak kell döntenie.
Így történt ez az abban az ügyben is, amelyben a Figyelő című lap újságírója leplezte le egy állami tulajdonú
bank addig eltitkolt tőkeemelési ügyét.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen indokok igazolhatják a forrásvédelem mint újságírói privilégium létezését? Támaszkodjon az
Emberi Jogok Európai Bíróságának és az Alkotmánybíróság döntéseire!
2. Röviden foglalja össze, hogy milyen feltételek teljesülése esetén engedi meg az újságírói forrásvédelem
szabályának áttörését a magyar büntető eljárásjog!
A Budai Központi Kerületi Bíróság újságíró tanúvallomásra kötelezésére
irányuló ügyészi indítványt elutasító végzése (BKKB 17.Bny.4380/2016/2.)
Az üzleti titok megsértésének bűntette miatt [...] a bíróság B. G. tanúnak a számára információt átadó
személy kiléte felfedésére kötelezésre irányuló [...] indítványt elutasítja.
A Budapesti V. kerületi Rendőrkapitányság a Magyar Nemzeti Bank jogi igazgatójának feljelentése nyomán a
Btk. 418. §-ában meghatározott üzleti titok megsértése büntette miatt nyomozást rendelt el [...] az alábbi
tényállás alapján:
Matolcsy György, a [...] Magyar Nemzeti Bank elnöke [...] megkeresést intézett a Magyar Kereskedelmi Bank
Zrt.-ben fennálló állami tulajdonosi részesedéshez fűződő jogokat gyakorló Lázár János Miniszerelnökséget
vezető miniszterhez, amelyben a pénzintézet rossz pénzügyi, vagyoni helyzetével kapcsolatos, üzleti titoknak
minősülő adatokra hivatkozva, a bank működésképességének fenntartása érdekében 75.000.000.000,- Ft
összegű tőkeemelés végrehajtását kezdeményezte.
A levélben szereplő adatokat ismeretlen személy B. G. újságíró számára 2014. december 9. napja és 2015.
január 8. napja között hozzáférhetővé tette, aki a Figyelő időszakos folyóirat 2015/1-2. számában megjelent
"Túlárazott állami bankbevételek" című írásában a Magyar Nemzeti Bank elnöke által küldött levél tényét és az
abban kezdeményezett 75.000.000.000,- Ft összegű tőkeemelésre vonatkozó javaslatot közzétette.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek Bűnügyi Főosztály Bűnüldözési Osztálya 2016. október
18. napján tanúként hallgatta ki B. G.-t, aki a Be. 82. § (1) bekezdés d) pontja alapján megtagadta a
tanúvallomást arra vonatkozóan, hogy a 2014. december 9. napján kelt levélről kitől és milyen módon szerzett
tudomást.
- 168/169 -
A Budapesti IX. Kerületi Ügyészség [...] indítványozta, hogy a bíróság kötelezze a nyomozás során az
információforrásnak kilétéről a nyilatkozatot megtagadó B. G. tanút a számára információt kiadó személy
kilétének felfedésére.
II. A bíróság az ügyészi indítványt nem találta megalapozottnak. [...]
III. A Btk. 418. § szerint aki jogtalan előnyszerzés végett, vagy másnak vagyoni hátrányt okozva üzleti titkot
jogosulatlanul megszerez, felhasznál, más személy részére hozzáférhetővé tesz vagy nyilvánosságra hoz,
bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A Be. 82. § (1) bekezdés d) pontja alapján a
tanúvallomást megtagadhatja a médiatartalom szolgáltató, valamint a vele munkaviszonyban vagy
munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy, ha a tanúvallomásával a számára a médiatartalom-
szolgáltatói tevékenységgel összefüggésben információt átadó személy kilétét felfedné, az ezzel kapcsolatos
kérdésben, kivéve, ha a bíróság az információt átadó személy kilétének felfedésére kötelezte. A Be. 207. § (2)
bekezdés f) pontja értelmében a nyomozási bíró dönt a vádirat benyújtása előtt az ügyész indítványára a Be.
82. § (1) bekezdés d) pontja alapján a tanúvallomást megtagadó személynek a számára információt átadó
személy kilétének felfedésére kötelezésről a Be. 82. § (6) bekezdése szerint.
A Be. 82. § (6) bekezdése értelmében a bíróság akkor kötelezheti a médiatartalom-szolgáltatót, valamint a
vele munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyt a számára a
médiatartalom szolgáltatói tevékenységgel összefüggésben információt átadó személy kilétének felfedésére,
ha három évig terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény
felderítése érdekében az információt átadó személy kilétének ismerete nélkülözhetetlen, az ettől várható
bizonyíték mással nem pótolható, továbbá a bűncselekmény felderítéséhez fűződő érdek - különösen a
bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel - olyan kiemelkedő, amely az információforrás titokban maradásához
fűződő érdeket egyértelműen meghaladja.
A Be. hivatkozott rendelkezése a sajtószabadságot érinti és korlátozza, de csak szükséges esetben, és akkor
alkalmazható, ha kiemelkedő, és a védett alapjogot meghaladó érdek fűződik ehhez. Ennek mérlegeléséhez
szükséges szélesebb körben áttekinteni a sajtószabadsággal kapcsolatos főbb jogszabályi rendelkezéseket és
az ezen alapjogot érintő alkotmánybírósági és európai emberi jogi esetjogot. IV. Magyarország Alaptörvénye IX.
cikkének (1) és (2) bekezdése alapján mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás szabadságához.
Magyarország elismeri és védi a sajtó szabadságát és sokszínűségét, biztosítja a demokratikus közvélemény
kialakulásához szükséges szabad tájékoztatás feltételeit. [...] A (6) bekezdés szerint a sajtószabadságra,
valamint a médiaszolgáltatások, a sajtótermékek és a hírközlési piac felügyeletét ellátó szervre vonatkozó
részletes szabályokat sarkalatos törvény határozza meg.
E sarkalatos törvény, azaz a sajtószabadságról és médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV.
törvény (Smtv.) 6. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a médiatartalom-szolgáltató, valamint a vele
munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személy törvényben
meghatározottak szerint jogosult a számára a médiatartalom-szolgáltatói tevékenységgel összefüggésben
információt átadó személy (a továbbiakban: információforrás) kilétét a bírósági és hatósági eljárások során
titokban tartani, továbbá bármely az információforrás azonosítására esetlegesen alkalmas dokumentum, irat,
tárgy vagy adathordozó átadását megtagadni. A (2) bekezdés értelmében a bíróság - a bűncselekmény
elkövetésének felderítése érdekében - törvényben meghatározott, kivételesen indokolt esetben az
információforrás felfedésére, valamint az információforrás azonosítására esetlegesen alkalmas dokumentum,
irat, tárgy vagy adathordozó átadására kötelezheti a médiatartalom-szolgáltatót, valamint a vele
munkaviszonyban vagy munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyt.
Magyarországon az 1993. évi XXXI. törvény hirdette ki - és ezáltal implementálta a magyar jogrendszerbe - az
emberi jogok és az alapvető szabadságok védelméről szóló, Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezményt (a
továbbiakban: Egyezmény) és az ahhoz tartozó nyolc kiegészítő jegyzőkönyvet. Ennél fogva az Egyezményben
foglaltak a magyar jogrendnek is részei, továbbá a strasbourgi székhelyű Emberi Jogok Európai Bíróságának (a
továbbiakban: Bíróság) az Egyezmény alapján meghozott, annak szövegét autentikusan értelmező döntéseire is
figyelemmel kell lenni.
Az Egyezmény 10. Cikke a következőket deklarálja: Mindenkinek joga van a véleménynyilvánítás
szabadságához. Ez a jog magában foglalja a véleményalkotás szabadságát és az információk, eszmék
megismerésének és közlésének szabadságát országhatárokra tekintet nélkül és anélkül, hogy ebbe hatósági
szerv beavatkozhasson. Ez a Cikk nem akadályozza, hogy az államok a rádió-, televízió- vagy mozgókép
vállalatok működését engedélyezéshez kössék. E kötelezettségekkel és felelősséggel együttjáró szabadságok
gyakorlása a törvényben meghatározott, olyan alakszerűségeknek, feltételeknek, korlátozásoknak vagy
szankcióknak vethető alá, amelyek szükséges intézkedéseknek minősülnek egy demokratikus társadalomban a
nemzetbiztonság, a területi sértetlenség, a közbiztonság, a zavargás vagy bűnözés megelőzése, a közegészség
vagy az erkölcsök védelme, mások jó hírneve vagy jogai védelme, a bizalmas értesülés közlésének
megakadályozása, vagy a bíróságok tekintélyének és pártatlanságának fenntartása céljából.
A Bíróság 10. Cikkel kapcsolatos gyakorlatában alaphatározatnak tekinthető a W. Goodwin kontra Egyesült
- 169/170 -
Királyság ügyben 1996. március 27-én meghozott határozat. A Bíróság ezen, immár több mint 20 éves, de
azóta is kiindulópontnak tekinthető ítéletében az újságírói hírforrások védelmét a sajtószabadság egyik
sarokkövének minősítette, amely védelem hiánya gyakorlatilag lehetetlenné tenné, hogy újságírói hírforrások
segítséget nyújtsanak a sajtónak a közérdekű kérdésekben, illetve a nyilvánosság tájékoztatásában. Minek
következtében a sajtó úgynevezett "éber őr" szerepét kevésbé tudná betölteni és csökkenne a pontos és hiteles
információkról való híradási képessége. Következésképpen a Bíróság az újságírói hírforrások bizalmasságához,
titkosságához kapcsolódó korlátozások meghozatala során a legszigorúbb vizsgálat elvégzését követeli meg. A
forrás felfedésére kötelező határozat csak akkor áll összhangban az Egyezmény 10. cikkével, ha az a közérdek
parancsoló és nyomatékos szükségével indokolható.
A Bíróság ugyanezen tárgykörben hozott döntései sorozatából [...] - egyezően a Goodwin-ügyben
kifejtettekkel - az az álláspont bontakozik ki, hogy a sajtószabadság és a véleményszabadság a demokratikus
társadalom egyik legfontosabb alapja, a sajtó pedig ebben kiemelkedően fontos szerepet játszik. Újságírói
források nélkül a sajtó nem tud eleget tenni annak a feladatának, hogy a közérdekű kérdésekről tájékoztassa a
nyilvánosságot. Ezért a sajtószabadság jelentős korlátozása az a szabályozás, amely az újságírót forrásai
felfedésére kötelezi. A Bíróság álláspontja szerint a törvényi korlátozásnak az Egyezmény 10. cikk 2.
bekezdésében foglaltakkal kell összefüggésben állnia. Az újságírói források feltárása csak abban az esetben
válhat szükségessé, amennyiben a hatóságok számára nem áll rendelkezésre alternatív megoldás az adatok
birtokába jutni. Amennyiben egyéb bizonyítási eszközök alkalmazásával is megszerezhető a nyomozó hatóság
számára ugyanaz a tény vagy információ, az újságíró adatszolgáltatási kötelezettsége a sajtószabadság
szükségtelen korlátozását jelenti. Végül a korlátozásnak arányosnak kell lennie, értve ez alatt azt, hogy a
források feltárására csak kivételes esetekben kerülhet sor, amikor azt emberi életben, egészségben keletkező
sérelem vagy különösen fontos közérdek indokolja.
A magyar Alkotmánybíróság 165/2011. (XII. 20.) AB határozatában részletesen foglalkozott az Európai Emberi
Jogi Bíróságnak az Egyezmény 10. cikkéhez kapcsolódó, és kifejezetten az újságírói források felfedése
tárgykörében kialakított fenti gyakorlatával, és az alábbi következtetésre jutott:
"Az Alkotmánybíróság eddigi esetjoga - a mértékadó nemzetközi bírói fórumhoz hasonlóan - az alapjogok
érvényesülése szempontjából elsődlegességet biztosít az Alkotmány 61. §-a szerinti vélemény- és
sajtószabadság alapjogának. A fentiek fényében megállapítható, hogy az "újságírói források azon információk
alapját jelentik, amelyek a közügyekhez kapcsolódó nyilvános diskurzus számára elengedhetetlenek.
Forrásvédelem címén nem az információ, nem az információt átadó személy, avagy dokumentum tarthat
számot védelemre, hanem az információt átadó személy és az újságíró között fennálló bizalmi viszony,
amelynek révén a közügyekkel kapcsolatos tények és vélemények a nyilvánosság elé kerülhetnek. Nem élvez
tehát forrásvédelem címén büntetőjogi felelőtlenséget a bűncselekményt elkövető újságíró, avagy forrása, de
önmagában a közérdekre hivatkozás sem elegendő e bizalmi viszony áttörésére. Az Smtv. tehát helyes és
alkotmányos úton jár, amikor a hatóságokkal szemben is érvényesíthető jogként határozza meg az újságírói
források védelmét. Ezzel a sajtószabadság érvényesítése oldaláról alapvetően alkotmányos irányba tereli a
szabályozást, a nemzetközi standardokhoz igazítva az Smtv, megalkotásáig hiányos szabályozást.
Megállapítható ugyanakkor az is, hogy a vizsgált rendelkezés értelmében a védelem cşupán deklaratív
mindaddig, amíg a nyomozó hatóság által állított közérdek - fennállásának és súlyának előzetes felülvizsgálata
nélkül - elegendő ahhoz, hogy az újságíró forrásának kilétét, a forrás kilétének azonosítására alkalmas,
birtokában lévő dokumentumokat kiadja a hatóság számára."
[...] Az Alkotmánybíróság tehát az Emberi Jogok Európai Bíróságának esetjogával összhangban értelmezte az
újságírói források felfedésére való kötelezés előfeltételeit, és ezek körében a szükségesség mellett az
arányosságot is kiemelte, kivételes esetként megengedve a felfedésre kötelezést. A bíróság ezen értelmezések
mentén vetítette a fenti elveket normaszöveg szintjén leképező törvényi rendelkezéseket jelen ügyre, az
iratokat és az ügyészi indítványban írtakat is megvizsgálva.
V. A III. pontban kifejtettek szerint a Be. 82. § (6) bekezdése három konjunktív feltételt támaszt, melyek
együttes fennállta esetén a bíróság a médiatartalom-szolgáltatót, valamint a vele munkaviszonyban vagy
munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyban álló személyt a számára a médiatartalom-szolgáltatói
tevékenységgel összefüggésben információt átadó személy kilétének felfedésére kötelezheti: 1.) három évig
terjedő vagy ennél súlyosabb szabadságvesztéssel büntetendő szándékos bűncselekmény felderítése
érdekében folyik eljárás; 2.) az információt átadó személy kilétének ismerete nélkülözhetetlen, az ettől várható
bizonyíték mással nem pótolható; 3.) a bűncselekmény felderítéséhez fűződő érdek - különösen a
bűncselekmény tárgyi súlyára tekintettel - olyan kiemelkedő, amely az információforrás titokban maradásához
fűződő érdeket egyértelműen meghaladja.
Ad 1.) Jelen eljárásban a nyomozás tárgyát képező cselekmény - valamennyi tényállási elem bizonyítottsága
esetén - a Btk. 418. §-ában meghatározott üzleti titok megsértésének bűntette megállapítására lehet alkalmas,
mely szándékos bűncselekményt a törvény három évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni. Ez a
jogszabályi alapfeltétel tehát jelen ügyben fennáll. [...]
Ad 2.) A bíróság vizsgálta azon törvényi és egyben alkotmányos feltétel fennállását, mely szerint a
bűncselekmény felderítése érdekében az információt átadó személy kiléte ismeretének nélkülözhetetlennek,
- 170/171 -
az ettől várható bizonyítéknak mással nem pótolhatónak kell lennie. Ehhez kapcsolódó kritérium az Emberi
Jogok Európai Bíróságának esetjoga értelmében, hogy a forrás személyazonosságának feltárásán túl nem áll a
nyomozó hatóság rendelkezésre más az ügyben releváns bizonyíték, és ilyennek a beszerzésére semmilyen
alternatív megoldás sem kínálkozik. Ebben a körben az ügyészi indítvány az alábbi indokolást tartalmazza: "Az
elkövető kilétének feltárására egyetlen bizonyítékként B. G. tanúvallomása szolgálhat, hiszen az üzleti titkot
neki kiadó személy kilétéről ő bírhat tudomással, az eddigi nyomozás adatai alapján pedig a levél tartalmáról
hivatalos tudomással bíró személyek nagyobb számára tekintettel az információ átadójának felderítésére nem
mutatkozik más mód. (...) a nyomozó hatóság minden egyéb bizonyítékot beszerzett, azonban az elkövető
kiléte ezek alapján nem volt megállapítható. "A rendelkezésre álló iratok szerint a Magyar Nemzeti Bank 2015.
június 1-jén kelt levelében megjelölte azokat a személyeket, akik az üzleti titkot tartalmazó levél tartalmához
hozzáférhettek, illetőleg annak postai úton történő kézbesítésében részt vettek. A tájékoztatás alapján ez
összesen nyolc fő, valamint [...] a kézbesítésben résztvevő személy volt. Az 1. számú tanú - akiről
személyazonosságának felfedése nélkül, pusztán vallomásának tartalma alapján megállapítható, hogy a
Magyar Nemzeti Bankhoz közel álló személy - vallomásában a fentiekben meghatározott személyi kört
kibővítette azzal, hogy a Magyar Nemzeti Bank részéről a levelet az elnök, a két alelnök, valamint az ügyvezető
igazgató és ezen személyek titkársága is ismerhette. A nyomozás során a fent megjelölt személyi körből a
nyomozó hatóság mindeddig senkit nem hallgatott ki, így kísérletet sem tett arra, hogy a B. G. tanú számára
információt kiadó személy kilétét ily módon felderítse. Különösen érdekes ez annak a fényében, hogy a
nyomozás elrendelésére már 2015. január 8. napján sor került. A nyomozó hatóság 2016. május 17. napján a
nyomozást felfüggesztette, amely határozatot a Fővárosi Főügyészség 2016. szeptember 21-én hatályon kívül
helyezett és a nyomozás folytatását rendelte el. Észlelte azt is a bíróság, hogy a felfüggesztést megelőzően az
utolsó nyomozati cselekményekre (1. számú tanú kihallgatása) 2015. május 22. napján, továbbá két
megkeresés kiadására 2015. december 8. és 2016. január 22. napjain, illetve ugyanazon megkeresés ismételt
megküldésére 2016. március 10. napján került sor. (Megjegyzendő, hogy ez utóbbi eljárási cselekmények sem a
szóba jöhető személyi körrel álltak összefüggésben.) Megállapítható tehát, hogy 1. számú tanú meghallgatását
követően jelen ügyben más személyek kihallgatására közel egy éven keresztül semmilyen formában nem került
sor, annak ellenére hogy a szóba jöhető személyi kör a hatóság előtt 2015. június 1-je óta ismeretes és
behatárolható volt. A kihallgatások elmaradását az ügyészség a fentiekben idézettek szerint, a személyi kör
nagyobb számával indokolta. A bíróság álláspontja ezzel szemben az, hogy egy pontosan körülhatárolható,
legfeljebb néhány tíz fős személyi kör meghallgatásának teljes mellőzése annak nagyobb számára való
hivatkozással akkor, ha a szinte egyetlen kihallgatni szándékozott tanút alapjog korlátozására kívánja kötelezni
a nyomozó hatóság. Mindez a bíróságot arra engedi következtetni, hogy a nyomozó hatóság és az ügyész a
"kényelmesebb" megoldást választva kizárólag B. G. tanú vallomástételre kötelezésétől mint kivételes eszköztől
várta a szükséges bizonyítékok feltárását. Ez azonban ellentétes a Be. 82. § (6) bekezdésében meghatározott
jogintézmény különleges voltával, a fentebb hivatkozott AB határozatban foglaltakkal, valamint az ezzel
kapcsolatos strasbourgi ítéletek szellemével. Mindezek alapján a bíróság nem találta kellően megalapozottnak
és alátámasztottnak az ügyész indítványban szereplő indokolást arra vonatkozóan, hogy a Be. 82. § (6)
bekezdésének alkalmazhatósága körében a szükségességre vonatkozó kitétel jelen esetben fennáll. A nyomozó
hatóság ugyanis a nyomozás közel másfél éves ideje során lényegében kísérletet sem tett más személyi
bizonyíték beszerzésére. [...]
Ad 3.) A törvény normaszövegéből egyértelműen kitűnik, hogy a Be. 82. § (6) bekezdés alkalmazásához a
jogszabályhelyben meghatározott három feltétel egyidejű fennállásának megállapítására van szükség. Ebből
következően bármely feltétel hiányában a jogintézmény alkalmazására nincs mód, így az ügyészi indítványt már
a fent kifejtettek alapján is el kellett volna utasítani. Ezzel együtt a bíróság a harmadik konjunktív feltétel
(arányosság) meglétét is vizsgálati körébe vonta. Míg az eddigiekben kifejtettek büntetőjogi értelmezést
igényeltek, addig az utolsó feltétel a bíróságtól tisztán alapjogi értelmezést követel meg, hiszen a
sajtószabadság tartalmi elemeit, illetve annak korlátozhatóságát kellett vizsgálni. Az alapjogvédelmi bíráskodás
egyébként is a nyomozási bíró tevékenységének fontos része, hiszen amint már a 62/2006. (XI. 23.) AB
határozat is kifejtette, a nyomozási bíró, illetve a vádemelést megelőző eljárásban közreműködő magasabb
szintű bíróságok feladat- és hatáskörének egy része az alkotmányos alapjogok védelmét biztosítja a vádemelést
megelőző eljárási szakaszban. Ugyanígy foglalt állást az Alkotmánybíróság a 166/2011. (XII. 20.) AB
határozatban is, leszögezve, hogy a nyomozási bíró fő funkciója az eljárási garanciák érvényre juttatása és
ennek keretében az alapjogvédelem. Jelen bíróság ebben a körben a már hivatkozott alkotmánybírósági
határozatban írtaknak és az Emberi Jogok Európai Bíróságának az újságírói források felfedése tárgykörében
kialakított gyakorlatának szem előtt tartásával járt el. Ebben a körben az ügyészi indítvány utal arra, hogy a
nevezett levélben lévő adatok nyilvánosságra hozatala "bankpánik előidézését célozhatta, de önmagában is
alkalmas volt a magyar állam mint tulajdonos érdekei, illetve a magyar bankrendszer stabil működéséhez
fűződő közérdek megsértéséhez." A bíróság álláspontja ezzel kapcsolatban a következő. Egy bűncselekmény
tárgyi súlyát - amely a Be. 82. § (6) bekezdése szerinti nagyobb érdek legfontosabb és kiemelt összetevőjeként
jelenik meg - mindig a maga egyediségében, konkrétan kell vizsgálni, mivel önmagában a büntetési tételkeret
csak megközelítőleges támpontként szolgálhat. (Ezért sincsen kötele-
- 171/172 -
 ző esete az információt átadó személy kiléte felfedésének kizárólag a büntetési minimumtartam alapján.) A
konkrét tárgyi súly megítélésekor a bírói gyakorlat szerint - a büntetési tételkereten felül - nagy mértékben a
cselekmény elkövetésének körülményei, egyebek mellett annak káros hatásai, következményei lehetnek
meghatározó szempontok. Ezzel kapcsolatban az ügyészségnek a jelen ügyben kialakított álláspontja az MKB
Bank Zrt. 2016. március 11. napján kelt megkeresésre adott válaszán és annak mellékletein, valamint 1. számú
tanú vallomásán alapult. Az MKB Bank Zrt. tájékoztatása szerint a "Túlárazott állami bankvételek" című cikkel
közvetlen összefüggésben bekövetkezett - a banknál jelentkező - vagyoni hátrányról nincsenek információik,
míg a cikknek a bank vagyoni helyzetére és piaci pozíciójára gyakorolt hatását nem tudták számszerűsíteni, a
banknál azonban a kisvállalati és nagyvállalati üzletágban visszaesés következett be. Az I. számú tanú vallomása
szerint a levél tartalmának nyilvánosságra kerülésével összefüggésben bankpánik, illetve az MKB Bankkal
szembeni erős visszaélés veszélye állt fenn, és a "közepes kockázatok egy része materializálódhatott". Annak
megítélése, hogy egy adott pénzintézet vonatkozásában bankpánik következett-e be, illetve hogy ennek
veszélye egy konkrét helyzetben fennállt-e, ezt alátámasztó köztudomású tények hiányában egyértelműen
különleges szakértelmet igénylő kérdés. Nem vitás, hogy az 1. számú tanú mint a Magyar Nemzeti Bankhoz
köthető személy rendelkezhet speciális ismeretekkel a magyarországi pénzügyi szektor működéséről, azonban
tanúként tett vallomása - különös figyelemmel a Be. 99. §-ában foglaltakra - nem tenné mellőzhetővé független
igazságügyi pénz- és tőkepiaci szakértő bevonását az eljárásba akkor, ha az alapjogot érintő döntés ennek a
kérdésnek a megítélésén is múlhat, és az ügyész erre kíván hivatkozni. Ügyszintén független szakértői kérdés
lenne annak megítélése is, hogy a levél tartalmának a szóban forgó újságcikk általi nyilvánosságra kerülése
gyakorolt-e hatást, és ha igen, akkor milyen mértékben, az MKB Bank Zrt. kis- és nagyvállalati üzletágára, illetve
a bank piaci helyzetére. Mivel az ügyészség a bűncselekmény felderítéséhez fűződő érdek kiemelkedő voltát és
egyúttal jelentős tárgyi súlyát a bankrendszer biztonságos működéséhez fűződő közérdekkel (mely tárgykörbe
a bankpánik bekövetkezésének esélye is beletartozik) igyekszik indokolni, különösen fontos lett volna ennek
kellően megalapozott és meggyőző alátámasztása ahhoz, hogy a bíróság ezt elfogadhassa és a döntése alapjául
vehesse. Független szakértői megállapítások hiányában a bíróság kizárólag köztudomású tényekre tudott
támaszkodni, melyek szerint pedig Magyarországon 2015. évben bankpánik az MKB Bank Zrt. vonatkozásában
nem volt. Nincs tudomása a bíróságnak arról sem, hogy a 2015. év során különösen az újságcikk megjelenését
követően az a helyzet állt volna elő, hogy az MKB Bank Zrt. fizetőképességébe vetett bizalom olyan mértékben
megrendült volna, hogy annak következtében a bank ügyfelei tömegesen kezdeményezték volna betétjeik,
illetve befektetésük kivonását az intézményből, (Állami tulajdonban lévő bank esetében ez nem is tűnne logikus
ügyféli magatartásnak.) Ugyancsak nem állnak rendelkezésre köztudomású tények arról, hogy a levél
nyilvánosságra kerülésének ténye a magyar bankszektor egészének stabilitását befolyásolta volna, épp
ellenkezőleg, a bíróság tudomása szerint a levélnek az újságcikkben megjelent tartalma a társadalomban és a
sajtóban sem váltott ki erősebb visszhangot. Olyan hírek tendenciózus terjesztése sem volt tapasztalható,
amelyből a bankpánik keltése mint az ügyész által feltételezett célzat akár utólag is következtethető volna. Ilyen
körülmények mellett önmagában egy tanú nem ellenőrzött vallomása alapján az erre vonatkozó ügyészi
hivatkozásokat nem lehetett elfogadni. Mint ahogyan az már korábban rögzítésre került, a bíróságnak jelen
ügyben egy alapjog, a sajtószabadság korlátozhatósága körében kellett állást foglalnia. A fentiekben kifejtettek
szerint a bíróság arra a meggyőződésre jutott, hogy a törvény által megkövetelt feltételek jelen esetben nem
kellően alátámasztottak, így a korlátozás nem tűnik szükségesnek, és a bíróság nem talált az ügyben olyan
jelentős közérdeket sem, amely a kiemelten védett alapjoggal érintett érdeket meghaladná, továbbá a
cselekmény tárgyi súlyát sem ítélte olyan jelentősnek, amely igazolhatná a forrás felfedésére való kötelezést. A
bíróság meggyőződése szerint tehát a Be. 82. § (6) bekezdésében szabályozott jogintézményt jelen ügyben több
okból sem lehet alkalmazni. [...] Mindezek alapján a bíróság a rendelkező részben foglaltak szerint határozott.
[...]

43. Méltóságvédelem az elektronikus médiában

↑ [342]-[343]
§ a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló 2010. évi CIV. törvény
Az európai jogrendszerekben általában elfogadott, hogy a mozgóképek, hangok, élő tudósítások
véleményformáló hatása és meggyőző ereje sokszorosa az egyéb tájékoztatási formák gondolkodásra ható
erejének. Azáltal, hogy a rádió és televízió a legszélesebb nyilvánosságot biztosítja a legkülönfélébb
vélemények számára, és napjainkban ez képezi az egyik legfontosabb információforrást, a szólásszabadság
egyéb megnyilvánulási formáihoz képest a médiában megjelenő véleményeknek sokszoros a hatása,
rendkívül nagy a befolyása az emberek gondolkodására,
- 172/173 -
a közvélemény formálására. Erre is figyelemmel, a sajtószabadságot az elektronikus médiában - a
nyomtatott és internetes sajtóhoz képest - több tartalmi korlát terheli. Ezeknek a tartalmi korlátoknak az
érvényesülését Magyarországon a Médiatanács ellenőrzi. A Médiatanács civilek bejelentése alapján eljárást
indított egy kereskedelmi műsorszolgáltató hajléktalan emberekkel foglalkozó riportja ügyében.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Mit kifogásoltak az ügyben a médiahatósághoz forduló állampolgárok: milyen típusú médiaszolgáltató és
műsorszám mely tartalmi elemeit?
2. Mely kötelezettségeket és azokat milyen jogalapon kérte számon a médiahatóság a médiaszolgáltatón?
Keresse meg az Smtv. releváns rendelkezéseit!
3. Mely alapjogot érvényesítette ebben a határozatban a médiahatóság? Azonosítható-e az alapjog
jogosultja? Ennek fényében szubjektív vagy objektív jellegű jogvédelmet biztosított a médiahatóság?
4. Milyen szempontok alapján vizsgálta a médiahatóság azt, hogy a műsorszolgáltatás tartalma megfelelt-e
a törvényi előírásoknak? Alkotmányosan mi indokolhatja, hogy ez a mérce eltér a nem médiaszolgáltatók
közléseivel kapcsolatban használt mércétől?
5. Milyen szankciót alkalmazott a médiahatóság?

A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának határozata az

emberi méltóságot sértő médiatartalom kapcsán [126/2017. (II. 7.) számú
határozat]
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa (a továbbiakban: Médiatanács) a [...] (a továbbiakban:
Médiaszolgáltató) szemben hivatalból lefolytatott eljárásában megállapította, hogy a Médiaszolgáltató a Tények
című hírműsorszámmal megsértette az emberi méltóság tiszteletben tartását előíró rendelkezést, ezért a
Médiaszolgáltatót
5 000 000 Ft, azaz ötmillió forint bírsággal sújtja.
Megállapította továbbá a Médiatanács, hogy a Médiaszolgáltató a Tények című hírműsorszámmal
megsértette a kirekesztésre alkalmas médiatartalmak közzétételét tiltó szabályt is, ezért a Médiaszolgáltatót
500 000 Ft, azaz ötszázezer forint bírsággal sújtja.
A jogsértések miatt a Médiatanács a Médiaszolgáltatót
az alábbi közlemény közzétételére kötelezi:
"A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsa megállapította, hogy a [Médiaszolgáltató] a 2016.
november 7-én sugárzott Tények című műsorszám »Bűz és mocsok az aluljárókban« riportjában megsértette az
emberi méltóság tiszteletben tartását előíró, valamint a közösségek kirekesztését tilalmazó törvényi
rendelkezéseket. A riport - lealacsonyító kifejezéseket használva - megbélyegzésre alkalmas képet vázolt a
hajléktalanokról; olyan emberekként ábrázolta őket, akik elítélendően viselkednek, a többségi társadalmat
puszta létezésük is zavarja."
A közleményt a Médiaszolgáltató az internetes honlapjának [...] és a műsorszám honlapjának nyitóoldalán a
határozat jogerőre emelkedésétől számított három napon belül köteles úgy közzétenni, hogy a honlap
megnyitásakor a teljes információ olvasható legyen a közzétételtől számított hét napig folyamatosan. Szintén
köteles a Médiaszolgáltató a fenti közleményt a Tények című műsorszámának elején, a határozat jogerőre
emelkedésétől számított három napon belül az átlagos néző számára a közlemény elolvasására elegendő
időtartamban közzétenni, és ezzel egyidejűleg azt felolvasni. [...]
E határozat ellen fellebbezésnek nincs helye. A határozat felülvizsgálata az annak közlésétől számított 30
napon belül a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bírósághoz (a továbbiakban: bíróság) címzett, de a
Médiatanácshoz benyújtott keresetlevéllel kérhető. [...]
INDOKOLÁS
 A Médiatanács állampolgári bejelentések alapján vizsgálta a Médiaszolgáltató [...] csatornáján 2016.
november 7-én sugárzott Tények című hírműsorban 18:30:25 és 18:33:33 között adásba került összeállítást,
mellyel kapcsolatban felmerült a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló
- 173/174 -
2010. évi CIV. törvény (a továbbiakban: Smtv.) 14. § (1) és (2), valamint a 17. § (1) és (2) bekezdéseinek
megsértése. [...]
A médiatartalom ismertetése
A kifogásolt összeállítás a budapesti aluljárókban lakó hajléktalanok okozta állapotokkal foglalkozott.
Felvezetésként a műsorvezető elmondta: "Valósággal undorodnak a gyalogosok, amikor valamelyik VIII. kerületi
aluljáróba kell lemenniük, vagy amíg kijutnak a metróból a felszínre. Az aluljárókat ugyanis szinte ellepték a
hajléktalanok, akik között sok az agresszív részeg. A reggeli csúcsforgalomban pedig orrfacsaró bűzben, a saját
mocskukban fekvő embereken kell átlépdelniük a munkába vagy iskolába igyekvőknek." Az összeállítás elején a
közönség vágóképeket láthatott az aluljáróban fekvő hajléktalanokról, miközben a narrátor részletezte a
bevezetőben elhangzottakat. Leírása szerint a Blaha Lujza téri aluljáróban ébredező hajléktalanok "...
veszekednek a takarón, miközben az egész aluljáróban átható bűz terjeng. Valaki már most sorban áll egy kis
lélekmelegítőért, valami olcsó féldecis égetett szeszért". A riporter ezt "szánalmas látványnak" nevezte,
hozzátéve, hogy "aki csak teheti, elkerüli a környéket is." A szituáció ismertetése után rövid riportok
következtek. Először egy aluljárói árus véleményét ismertették, aki elmondta: "Hát nem sajnálom őket, hát
maguknak csinálták [...], ugyanúgy elmehetnének dolgozni." Ezt követően egy járókelő nyilatkozott arról, hogy
sajnálja a hajléktalanokat, "de viszont borzasztó piszkot hagynak maguk után." A Ferenc körút járdáinak szélein
és az aluljáróban ülő-fekvő hajléktalanokról következtek vágóképek, majd az aluljáróban található virágüzlet
tulajdonosa panaszkodott, hogy vevőket veszít a látvány és a bűz miatt. A narrátor elmondta, hogy "a csontig
hatoló hidegben a saját mocskukban fetrengő, átfagyott panaszos emberek mégsem akarnak melegedőkbe
húzódni." A riporter egy hajléktalant kérdezett: Riporter: "Maga mikor fürdött utoljára?" A férfi szégyenkezve
vallotta be, hogy egy hete. Később a Dankó utcai hajléktalanszállóból játszottak be egy archív összeállítást.
Ebben először a narrátor elmondta, hogy meleg van és napi többszöri étkezést biztosítanak; a regisztráláshoz
mindössze érvényes tüdőszűrő papírt kell bemutatni. Ezt követően Iványi Gábor, a szállást működtető Oltalom
Karitatív Egyesület vezetője beszélt (szintén archív felvételen); elmondta, hogy az eredeti száz férőhelyen
gyakran háromszázan vannak, és a meleg biztosítása mellett etetni és itatni kell az embereket, hogy ne
hűljenek ki. Újabb - fekvő hajléktalanokat ábrázoló - aluljárói vágóképek bejátszása közben a riporter elmondta,
hogy nem sikerült elérniük a kerület polgármesterét, akitől azt szerették volna megtudni, milyen megoldást
javasol a tarthatatlan helyzetre. Zárásként a narrátor közölte: "A polgármester néhány éve háborút indított a
hajléktalanság ellen, hogy pénzbírsággal vagy elzárással büntessék azokat, akik életvitelszerűen az utcán élnek.
De ezt az intézkedést az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősítette."
Releváns jogszabályhelyek
I. Az Smtv. 14. § (1) bekezdése - az emberi méltóság tiszteletben tartása
[...] A Médiatanács az Smtv. 14. § (1) bekezdés megsértésének vizsgálata során nem egyéni jogsérelmekről
dönt, hanem annak megállapítására jogosult, hogy a médiaszolgáltató az emberi méltóság tiszteletben
tartásával tevékenykedik-e. A vélemény- és sajtószabadság korlátját jelentő rendelkezések alkalmazása során
nem közvetlenül az egyén jogait védi (arra rendelkezésre állnak más jogi eljárások), hanem azt hivatott
biztosítani, hogy a média működése az alkotmányos keretek között maradjon. Ennek megfelelően a
Médiatanács akkor léphet fel az emberi méltóság alapvető értékének védelmében, ha a sérelem eléri a
közérdekű igényérvényesítés - azaz a demokratikus nyilvánosság veszélyeztetésének - küszöbét.
Ezzel összhangban a 46/2007. (VI. 27.) sz. AB határozat megállapította, hogy a médiahatóság "a közigazgatási
eljárás során annak megállapítására jogosult, hogy a műsorszolgáltató az emberi jogok tiszteletben tartásával
tevékenykedik-e, és az egyes műsorainak témája, jellege, nézőpontja nem sérti-e az emberi jogokban
megjelenő alapvető értéket." A 165/2011. (XII. 20.) AB határozat indokolása pedig megállapítja, hogy a média
"rombolást tud végezni az emberi jogok, különösen az emberi méltóság tiszteletének kultúrájában", tehát e
kultúra védelme lehet a médiaszabályozás célja. Ezt követően az indokolás leszögezi, hogy "indokolt, hogy a
hatóság - e jogok intézményes tartalmát érintő körben - [...] a közösség érdekében felléphessen a jogsértővel
szemben" [...].
 Az emberi méltóság médiaszabályozásbeli védelme ennek megfelelően az államnak az emberi méltóság
alapjogára vonatkozó, objektív intézményvédelmi kötelezettségéből fakad. Így nem csupán az egyének
méltósághoz való jogát kell az államnak megvédenie, hanem az emberi méltóság alapvető értékét tiszteletben
tartó médiatartalmak, illetve ezáltal a méltóságot tiszteletben tartó demokratikus nyilvánosság létrejöttében is
segédkeznie kell, a méltóságsértő tartalmak közzétételét gátló médiaigazgatási szabályok érvényre juttatásával.
A Médiatanács tehát sajátos eljárásában nem a műsorszámban szereplő személyek személyiségi jogainak
védelme, hanem a médiaszolgáltatás során elkövetett jogsértés (az emberi méltóság értékének figyelmen kívül
hagyása) megszüntetése érdekében lép fel. A Médiatanács abban az esetben állapíthatja meg az emberi
méltóság sérelmét, ha a sérelem eléri a közérdekű igényérvényesítés, a demokratikus nyilvánosság
veszélyeztetésének küszöbét. [...]
A kifogásolt műsorszegmens túlnyomórészt az aluljárókban élő hajléktalanok életkörülményeivel foglalkozott,
azaz valós, igen súlyos és ebből adódóan széles körben érdeklődésre számot tartó társadalmi problé-
- 174/175 -
mát érintett. A műsor feldolgozásmódja, hangvétele ugyanakkor egyáltalán nem tette lehetővé - és a riport
tartalmát tekintve vélhetően nem is célozta - a kérdés objektív, tárgyilagos bemutatását. A műsorrész a
társadalmi probléma mélyebb okaival és a lehetséges kivezető utakkal nem foglalkozott. Így nem ismertette az
összeállítás, hogy miért kényszerülhetnek emberek az utcán élni, és többségében milyen fizikai-lelki állapotban
vannak, mit lehet elvárni egy ilyen módon traumatizált embertől, melyek a segítségnyújtás lehetséges módjai.
Nem esett szó arról sem, hogy miért ütközik nehézségekbe a hajléktalanok szállásra való költöztetése. [...]
A műsorszám megtekintése alapján a Médiatanács megállapította, hogy a riport a hajléktalanokat deviáns,
elszigetelt kisebbségként, a többségi társadalom tagjainak életkörülményeit, mindennapjait megrontó, a
"normális embereknek" keserűséget okozó problémaként ábrázolta. Az aluljárókban tapasztalható
körülmények miatt a Médiaszolgáltató egyértelműen a hajléktalanokat tette felelőssé, a kialakult állapotok
egyedüli okaként az utcán élő emberek életvitelét és tisztálkodási problémáit jelölte meg. Az összeállítás egésze
által sugalmazott üzenet alátámasztására megjelent a riportban a társadalmilag elítélendő alkoholfogyasztás is
("Valaki már most sorban áll egy kis lélekmelegítőért, valami olcsó, féldecis égetett szeszért."). [...]
Nem hagyható figyelmen kívül a riport értékelése során, hogy a szerkesztő nem csupán kedvezőtlen színben
ábrázolta a közterületeken élő és egyébként számos tekintetben kiszolgáltatott társadalmi rétegnek számító
hajléktalanokat, hanem életvitelük bemutatására olyan lealacsonyító, megalázó, intoleráns kifejezéseket
használt, amelyek mélyen sértették a mindenkit egyenlő mértékben megillető emberi méltóság jogát. E
kifejezések által a médiatartalom még inkább alkalmas lehetett arra, hogy elősegítse az ábrázolt társadalmi
csoporttal kapcsolatos torz vélekedések, előítéletek kialakulását. A műsorszám egyértelműen - az egyének
közötti distinkció nélkül - megbélyegezte a hajléktalanokat, olyan emberekként ábrázolta őket, akik
elítélendően viselkednek, puszta létezésük is zavarja a többségi társadalom tagjait. A panaszolt összeállítás
"szánalmas", "orrfacsaró bűzben a saját mocskukban fetrengő" (a "saját mocskukban" fordulatot, mintegy
hangsúlyozva, két alkalommal is megemlítette a riporter), a járókelőkben "undort keltő" emberekként írta le a
budapesti aluljárókban élő hajléktalanokat. A riporter a takaróval elfüggönyözött telefonfülkét rendkívül
cinikusan a "csövesek privát szeparéjának" nevezte, valamint kiemelte az alkoholizmust és az agressziót. [...]
A hajléktalanokra vonatkozó, talán legáltalánosabb, az összeállításban négyszer elismételt sztereotípiát, hogy
a hajléktalanok nem tisztálkodnak, a riporter egy hajléktalan férfivel erősíttette meg. A [...] megalázó kérdésre -
Maga mikor fürdött utoljára? - a megszólaló bevallotta, hogy egy hete. [...]
A fentiekre tekintettel a Médiatanács megállapította, hogy a Médiaszolgáltató megsértette az Smtv. 14. § (1)
bekezdését.
II. Az Smtv. 17. § (2) bekezdésének megsértése - kirekesztő tartalom közreadásának tilalma
Kirekesztő tartalmat azon médiatartalom hordoz, amely egy adott közösség elszigeteltségét, a társadalom
egyéb rétegeitől való idegenségét, különállóságát igyekszik elérni, vagy amellett érvel. Mindez megvalósulhat
úgy, hogy az adott médiatartalom a célzott réteggel kapcsolatos megtévesztő, sztereotip gondolatokat,
véleményeket felerősíti, vagy ezt célozza. Akkor minősülhet továbbá egy tartalom kirekesztőnek, ha annak
kinyilvánítója arra törekszik, hogy az adott közösség tagjait valamilyen módon megakadályozza abban, hogy
alkotmányos jogait érvényesíthessék, illetőleg ezt számukra megnehezítse. Az ilyen szándék végső soron az
adott közösség tagjainak a mindenki mással egyenlő mértékben megillető méltósághoz való joga
érvényesülését, érvényesíthetőségét ássa alá. A Médiatanács megállapította, hogy az eljárás tárgyát képező
médiatartalom az emberi méltósághoz való jog sérelmén túlmenően, a határozat I. pontja alatt részletesen
ismertetett elemekre, közvetített üzenetekre tekintettel alkalmas volt arra, hogy az érintett társadalmi
csoporttal, azaz az utcára kényszerült hajléktalanokkal kapcsolatos megtévesztő, sztereotip gondolatokat,
véleményeket felerősítse, illetve ezt célozta. [...]

44. Közszolgálatiság
↑ [342]-[343], [344]-[347]
§ a médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (Mttv.)
Az állam pozitív kötelezettsége kiterjed arra, hogy előmozdítsa a demokratikus közvélemény kialakulását.
Ennek a kötelességnek tesz eleget az állam akkor, amikor közpénzből közszolgálati műsorszolgáltatót hoz
létre, illetve akkor is, amikor arra kötelez más műsorszolgáltatókat is, hogy vállaljanak kötelezettséget a
jelentős politikai, gazdasági, társadalmi és kulturális folyamatokhoz kapcsolódó információk megosztására
a közvéleménnyel. Az, hogy egy műsorszám mennyiben közszolgálati jellegű, jogvita tárgya lehet. Erről szól
az alábbi ügy is.
- 175/176 -
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Milyen kötelezettséget és azt milyen jogalapon kérte számon az alperes médiahatóság a
médiaszolgáltatón? Értékelje e kötelezettséget a sajtószabadság érvényesülése szempontjából:
alkotmányosan megengedhető-e ilyen kötelezettség előírása?
2. Az Mttv.-ben elszórtan elhelyezett rendelkezések határozzák meg, hogy mely médiaszolgáltatók
kötelesek közszolgálati tartalmat is szolgáltatni. Keresse meg ezeket a törvényben!
3. Milyen kritériumok alapján vizsgálta a hatóság, illetve a bíróság azt, hogy a műsorszolgáltatás tartalma
megfelel-e a közszolgálatiság követelményének?
4. Mi volt a kötelezettség nem teljesítésének jogkövetkezménye?

A Fővárosi Ítélőtábla ítélete a közszolgálatiság követelményét számonkérő

médiahatósági határozat jogszerűségéről (Fővárosi Ítélőtábla
Kf.27.292/2012/4.)
A Fővárosi Ítélőtábla a  ügyvéd által képviselt felperesnek, a ... jogtanácsos által képviselt Nemzeti Média- és
Hírközlési Hatóság Médiatanácsa  alperes ellen műsorszolgáltatási jogosultság ügyében hozott közigazgatási
határozat felülvizsgálata iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2012. évi április hó 4. napján kelt
24.K.32.951/2011/4. számú ítélete ellen a felperes által 5. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán az
alulírott napon - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
ítéletet:
A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.
[...]
Indokolás
Az alperes a ... számú határozatával a felperest nyertessé nyilvánította az Oktatási és Kulturális Közlöny 2010.
évi 5. számában megjelent kisközösségi rádiós pályázati felhívásra 2010. április 1. napján benyújtott ajánlata
tekintetében. A 2011. február 15. napján kelt felhívásban tájékoztatta a felperest arról, hogy a
médiaszolgáltatásokról és a tömegkommunikációról szóló 2010. évi CLXXXV. törvény (a továbbiakban: Mttv.)
fogalmi körében az Eger 97,9 MHz kisközösségi médiaszolgáltatási jogosultság vonatkozásában a hatósági
szerződést kizárólag közösségi médiaszolgáltatóként kötheti meg, ezért felhívta, jelölje meg, hogy az Mttv. 66.
§-ának (1) bekezdés a), b) vagy c) pontja alapján kívánja-e megvalósítani a médiaszolgáltatást, továbbá csatolja
a módosított műsortervet, megjelölve az Mttv. 83. §-ában foglalt közszolgálati médiacélokat. A felperes a 2011.
március 18. napján érkezett beadványában megküldte a kért dokumentumokat és nyilatkozott arról, hogy az
Mttv. 66. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján kívánja megvalósítani a médiaszolgáltatást, egyben megjelölte
az Mttv. 83. §-ának (1) bekezdés c), e), f), h), n), o) és m) pontjaiban meghatározott, megvalósítani kívánt
közszolgálati célokat, továbbá az e céloknak megfelelő műsorszámokat.
Az alperes a 2011. május 18. napján kelt ... számú határozatában az Eger 97,9 MHz kisközösségi
médiaszolgáltatási jogosultság vonatkozásában a hatósági szerződést a felperessel nem kötötte meg.
Indokolásában előadta, hogy a felperes által megjelölt - az Mttv. 83. §-ának (1) bekezdése szerinti - közszolgálati
célokat megvalósítani hivatott műsorszámok közül a "Dalban mondom el - zenei blokk" elnevezésű műsorblokk
leírása és tartalma alapján nem felel meg az e) és o) pontokban meghatározott céloknak. Erre figyelemmel a
teljes tervezett műsorszolgáltatás nem felel meg az Mttv. 66. §-ának (4) bekezdés g) pontja szerinti
követelménynek, mivel - figyelemmel a zenei blokk egyes műsorszámokon belüli nagyarányú előfordulására - a
napi műsoridőnek - a több mint kétharmada helyett - csupán 40%-a lenne a közszolgálati céloknak megfelelő
műsorszámok aránya.
A felperes keresetet nyújtott be az alperesi határozat bírósági felülvizsgálata iránt. Kérte a kifogásolt
határozat megváltoztatását oly módon, hogy a bíróság a "Dalban mondom el - zenei blokk" elnevezésű
műsorblokkot fogadja el közszolgálati célokat szolgáló műsorszámként. Álláspontja szerint egy vallási közösség
zenei kultúrájának bemutatása egyértelműen célja a közszolgálati műsorszolgáltatásnak. Ezért a műsorblokk az
Mttv. 83. §-ának (1) bekezdés e) és o) pontjainak is megfelel, hangsúlyozva azt is, hogy egy keresztény rádióról
van szó, így nem várható el tőle a többféle értékrend bemutatása.
Az elsőfokú bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította. Indokolása szerint egy zenei blokk sugárzása,
még ha az egymás után adott zeneszámok műfajilag eltérőek is, önmagában nem felel meg az Mttv. 83. §-ának
(1) bekezdés o) pontjában foglalt sokszínűség és többféle értékrend bemutatása követelményének. A
hivatkozott törvényi rendelkezés e) pontjával kapcsolatban utalt arra, hogy a zenei műsorszámok egymás utáni
sugárzása a vallási közösség kultúrájának bemutatásának sem felel meg, mivel egy közös-
- 176/177 -
ség kultúrája több, mint a vallási közösség zenéjének bemutatása. Mindezek alapján megállapította, hogy a
"Dalban mondom el - zenei blokk" című műsorszám nem rendelkezik a közszolgálati műsorszámokra előírt
többlet követelménnyel, hiszen egy zenei blokk célja kizárólag a hallgatók szórakoztatása és nem a
tájékoztatás. [...]
A felperes fellebbezése az alábbiak szerint nem alapos. [...]
Az Mttv. 66. §-ának (1) bekezdés a) pontja szerint a lineáris közösségi médiaszolgáltatás egy meghatározott
társadalmi, nemzetiségi, kulturális vagy vallási közösség, csoport különleges igényeit szolgálja ki. A (4) bekezdés
g) pontja alapján a lineáris közösségi médiaszolgáltatás heti műsoridejének több mint kétharmadában köteles
a 83. §-ban foglalt közszolgálati célokat szolgáló műsorszámokat szolgáltatni, amibe beleszámít a szolgált
közösségnek szóló hírműsorszám, politikai tájékoztató műsorszám, kulturális műsorszám és az egyéb, nem
elsősorban az adott közösségnek szóló hasonló tartalom is.
Az Mttv. - felperes által megjelölt - 83. §-ának (1) bekezdés e) pontja szerint a közszolgálati médiaszolgáltatás
célja a nemzetiségek, vallási közösségek, valamint egyéb közösségek médiával szemben támasztott igényeinek
kielégítése, kultúrájának bemutatása, a nemzetiségek anyanyelvének ápolása; míg az o) pont a sokszínű,
gazdag választékú, többféle értékrendet bemutató műsorok közzétételét, színvonalas szórakoztatást, nagy
érdeklődést kiváltó műsorszámok bemutatását írja elő.
A Fővárosi Ítélőtábla elöljáróban hangsúlyozni kívánja, hogy az Mttv. 83. §-ának (1) bekezdésének alpontjai
közül a közösségi műsorszolgáltató szabadon választhatja meg, hogy mely célokat kívánja elérni, azonban az
egyes alpontokon belüli felsorolás elemei közül nem válogathat szabadon, az egyes célokon belüli előírások
konjunktívak, azokhoz az adott célkitűzést vállaló médiaszolgáltató kötve van. Ahogy arra az elsőfokú bíróság is
helyesen rámutatott, a közszolgálati média sajátos kulturális misszióval rendelkezik. Az Mttv. 83. §-a szerinti
taxatív felsorolás olyan széles felsorolást tartalmaz, amely alapján egyértelműen megállapítható, hogy a
közszolgálati műsorszámoknak a megfelelő tájékoztatás mint többlet követelménynek is meg kell felelniük.
A másodfokú bíróság nem vitatja azt a felperesi álláspontot, miszerint a hivatkozott műsorszám is
megvalósíthatja a közszolgálatiság Mttv-ben foglalt kritériumok szerinti eszméjét. Azonban a közigazgatási
eljárásban eljárt alperesi hatóság és az elsőfokú bíróság is csupán a felperes által hivatkozott konkrét
közszolgálati médiaszolgáltatási céloknak való megfelelést vizsgálhatta.
Az Mttv. 83. §-ának (1) bekezdés e) pontjával kapcsolatban a Fővárosi Ítélőtábla egyetértett az elsőfokú
bíróság azon érvelésével, hogy a csak zenei műsorszámok sugárzása önmagában akkor sem képes a vallási
közösség kultúráját bemutatni, ha "az egyházi zene legkülönbözőbb stílusait széles skálában" szólaltatja meg.
Egy adott közösség kultúrája ugyanis ennél sokkal szélesebb körű, ezért annak bemutatása is több
tájékoztatási, ismeretterjesztési módot kell hogy átfogjon.
 Az Mttv. 83. §-ának (1) bekezdés o) pontja kapcsán a másodfokú bíróság szintén osztja az elsőfokú bíróság
álláspontját. A csak műfajilag eltérő zenei műsorszámok sugárzása önmagában nem teljesíti a sokkszínűség és
többféle értékrend bemutatásának - felperes által önként vállalt - törvényi követelményét sem. Az "értékrend"
kifejezés szellemi, erkölcsi értékek rangbeli sorrendjét jelenti. Ez alapján a katolikus egyházi zene különböző
stílusok szerinti bemutatása nem jelent szellemi, erkölcsi értékek szerinti megkülönböztetést. A felperes - általa
sem vitatottan - kizárólag a keresztény értékrend közvetítését tűzte ki céljául, és bár ez önmagában nem
ellentétes a közszolgálatiság általános eszméjével, azonban az általa konkrétan megjelölt "többféle értékrend
bemutatása" követelményének nem tesz eleget. A felperes az általa megjelölt jogszabályi előírásokhoz kötve
van akkor is, ha azt esetleges tévedés okozta. Az alperesi hatóság és az elsőfokú bíróság csak azt vizsgálhatta,
hogy a csatolt műsortervben és műsorrácsban szereplő műsorok ezeknek a közszolgálati céloknak
megfelelnek-e. [...]

45. Felelősség az internetes kommentekért

↑ [303], [328]
§ a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény 2:45. §
Az internetes szólásszabadság egyik kulcskérdése a kommentelés lehetősége és a kommentek tartalmáért
viselt felelősség. A Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete és az index.hu hírportál azért fordultak az
Emberi Jogok Európai Bíróságához, mert a magyar bíróságok megállapították polgári jogi felelősségüket az
internetes oldalaikon felhasználók által elhelyezett, becsületsértő kommentekért. Az ügy tárgyává tett
kommentek egy ingatlanközvetítő cég etikátlan gyakorlatáról szóló írásokhoz kapcsolódtak, és azokat a
kérelmezők nem szűrték (moderálták). Az ingatlanközvetítő cég a kommentek miatt személyiségi jogi pert
indított a kérelmezők ellen, anélkül, hogy élt
- 177/178 -
volna az alperesek által működtetett "értesítési-eltávolítási" rendszerrel, és kérte volna a sérelmezett
hozzászólások törlését. A perindításról értesülve az oldalak üzemeltetői azonnal eltávolították a sértőnek
vélt kommenteket.
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Azonosítsa azokat a kritériumokat, amelyek vizsgálata alapján az Emberi Jogok Európai Bírósága
eldöntötte, hogy Magyarország megsértette-e a kérelmezők egyezményben garantált, véleménynyilvánítási
szabadsághoz való jogát!
2. Összeegyeztethető ez a kritériumrendszer azzal, hogy a magyar polgári jogban a sajtó objektív
felelősséggel tartozik a személyiségi jogot sértő tartalmak terjesztéséért?
3. Foglalja össze az értesítési-eltávolítási rendszer lényegét! Hogyan teremt egyensúlyt ez a rendszer a
kommentelők, az internetes oldalak üzemeltetői és a kommentek által sértett személyek alapjogai között?
4. Milyen gyakorlati következménye lehet az internetes oldalak napi működésére annak, ha egy ország
jogrendszere a jogsértő felhasználói kommentekkel kapcsolatban az objektív felelősségi rendszert, illetve
ha az értesítési-eltávolítási rendszert alkalmazza? Milyen következménye lehet ennek a két rendszernek az
internetes szólás szabadságára nézve?

Az Emberi Jogok Európai Bíróságának ítélete internetes kommentek ügyében

(Magyar Tartalomszolgáltatók Egyesülete and Index.hu Zrt v. Hungary, no.
22947/13, 2 February 2016)
(i) Előzetes megjegyzések és alkalmazandó kritériumok
71. […M]eg kell állapítani, hogy a hazai hatóságok megfelelő egyensúlyt biztosítottak-e egyrészről a
kérelmezők - mint harmadik felek véleménynyilvánításának biztosítására internetes platformot működtető,
illetve a véleménynyilvánításra felhívó kulcsfontosságú szereplők - 10. cikk szerinti jogai, másrészről a felperes
társaságnak azon, a 8. cikk alapján járó joga között, hogy az őt sértő állításokat ne kelljen elszenvednie. A Kúria
indokolásának fényében a Bíróságnak különösen azt kell megvizsgálnia, hogy a magyar bíróságok a harmadik
felek kommentjei tekintetében releváns és elégséges indok alapján állapították-e meg a Kérelmezők
felelősségét az ügy adott körülményei között.
 A Bíróság az eljárásban oly mértékben értékeli a joggyakorlatában szereplő releváns feltételeket, amely
mértékben azt a magyar bíróságok elmulasztották.
(ii) A vitatott kommentek kontextusa és tartalma
72. Ami a kommentek kontextusát illeti, a Bíróság megállapítja, hogy az alapul szolgáló cikk két nagy
ingatlanszakmai weboldal - ügyfeleire nézve félrevezetőnek és sérelmesnek ítélt - üzleti gyakorlatára
vonatkozott, ebből fakadóan közérdek indokolta, hogy helyt adjanak egy, sok fogyasztót és internethasználót
érintő, információcserét biztosító, nyilvános ügy vitájának. A szóban forgó magatartás már korábban számos
panaszt eredményezett fogyasztóvédelmi testületeknél, továbbá számos eljárás indult az érintett társaság ellen
[...]. A Bíróság ennek megfelelően meggyőződött róla, hogy a cikk által kiváltott kommenteket közérdekű
témába vágónak lehet tekinteni. Sőt, ennek tükrében a cikk nem tekinthető tényalapot nélkülöző vagy
indokolatlanul sértő megjegyzéseket kiváltó publikációnak.
73. A Bíróság jelentőséget tulajdonít annak a ténynek, hogy a második kérelmező egy nagy hírportál
tulajdonosa, amely üzleti alapon működik és nyilvánvalóan nagyszámú kommentet vonz. Ezzel ellentétben az
első kérelmező - amely az internetes tartalomszolgáltatók önszabályozó testülete - esetében nem mutat semmi
jel arra, hogy szerepe bármely tekintetben hasonló lenne; valójában kevéssé volt várható, hogy ez utóbbi
társaság túlnyomórészt szakmai tartalmú publikációja heves vitákat váltson ki az interneten. Mindenesetre a
magyar bíróságok a jelek szerint nem fordítottak figyelmet a kérelmezőknek a kommentek előidézésében
esetlegesen játszott szerepére.
74. Ami a kommentek tartalmát illeti, a magyar bíróságok megállapították, hogy azok túllépték a
véleménynyilvánítás elfogadható határát és megsértették a felperes társaság jó hírnevét, mivel indokolatlanul
sérelmesek, sértők és lealacsonyítóak voltak.
75. A Bíróság megítélése szerint jelen esetben nem gyalázkodó ténymegállapításokról, hanem értékítéletekről
vagy véleményekről van szó, amint azt a magyar bíróságok elismerték. Tulajdonképpen egy üzleti magatartást
ítéltek el, és ezeket részben befolyásolta a kommentelők személyes frusztrációja, mivel becsapta őket a szóban
forgó társaság. Valójában a megjegyzéseket meggondolatlan reagálásnak lehet tekinteni [...]. E megjegyzéseket
a felperes társaság számos ügyfélre nézve károsnak ítélt üzleti magatartásáról szóló vitával összefüggésben
tették közzé.
76. Továbbá, a kommentekben használt kifejezések sértőek voltak, az egyik kifejezetten közönséges volt.
Amint azt a Bíróság már megállapította, amennyiben egy sértés öncélú becsületsértés - például, amikor egy
- 178/179 -
sértő megnyilatkozás kizárólagos célja mások megsértése -, akkor az kívül eshet a véleménynyilvánítási
szabadság védelmének körén [...]; azonban önmagában a közönséges kifejezések használata nem meghatározó
valamely sértő véleménynyilvánítás értékelésében. A Bíróság felfogása szerint a stílus, mint kifejezési forma a
kommunikáció részét képezi, és mint ilyen, a kifejezés tartalmával együtt védelmet élvez. [...]
77. Anélkül, hogy szem elől tévesztené az internetes rágalmazás hatásait - tekintve az információterjesztés
könnyűségét, körét és sebességét - [...] a Bíróság ugyanakkor e vonatkozásnak az adott internetes portálokon
zajló kommunikációra gyakorolt hatását is figyelembe veszi. A Bíróság felfogása szerint bár a kommentekben
használt kifejezések egy alacsony stílusréteghez tartoznak, az internetes portálokon zajló kommunikációban
gyakran előfordulnak, amely megfontolás az ilyen kifejezéseknek tulajdonítható hatást csökkentheti.
(iii) A kommentek szerzőinek jogi felelőssége
[...] 79. A magyar bíróságok megállapították, hogy a kommentekért a kérelmezők viselik bizonyos mértékig a
felelősséget, mivel gyalázkodó megnyilatkozásokat "terjesztettek" [...], anélkül azonban, hogy a kommentek
tényleges szerzői és a kérelmezők jogi felelősségének arányossági elemzésébe bocsátkoztak volna. A Bíróság
álláspontja szerint a tény, hogy a Kérelmezők harmadik felek részére vélemény-nyilvánítási szabadságuk
kommentek közlése révén való gyakorlását lehetővé tévő platformot biztosítanak, egy sajátos újságírói
tevékenység [...]. Még ha el is fogadjuk a magyar bíróságoknak a kérelmezők magatartásának gyalázkodó
megnyilvánulások "terjesztéseként" való minősítését, nehezen összeegyeztethető a kérelmezők jogi felelőssége
a meglévő joggyakorlattal, amely szerint "az újságírók büntetése más személyek interjú keretein belül
kinyilvánított véleménye terjesztésének elősegítéséért komolyan akadályozná a sajtó közügyekhez való
hozzájárulását és nem kellene tervbe venni különösen nyomós indok nélkül" [...].
(iv) A kérelmezők által tett intézkedések és a sértett fél magatartása
 80. A Bíróság megállapítja, hogy bár a kérelmezők haladéktalanul eltávolították a szóban forgó kommenteket
weboldalaikról a polgári peres eljárásról való értesítés után [...], a Kúria a Polgári Törvénykönyv alapján
felelősnek ítélte őket, mivel azáltal, hogy a weboldalakon a vitatott cikkekkel kapcsolatban lehetővé teszi az
olvasók részére hozzászólások közzétételét, bármely, az olvasók által tett sérelmes törvénysértő
hozzászólásokért objektív felelősséget vállaltak. A Fővárosi Ítélőtábla álláspontja szerint a kommentek
eltávolításának körülményei nem az objektív felelősség elbírálása szempontjából voltak relevánsak, azoknak az
esetleges kártérítési igény elbírálása körében van jelentősége [...].
81. A Bíróság megállapítja, hogy a kérelmezők megtettek bizonyos általános intézkedéseket a gyalázkodó
kommentek portáljaikon való közzétételének megelőzésére, illetve azok eltávolítására. Mindkét kérelmező
közzétett az általános szerződési feltételei között olyan jognyilatkozatot, amely kiköti, hogy a kommentek írói -
és nem a kérelmezők - felelősek a kommentekért. A harmadik felek jogait sértő kommentek közzététele tiltott
volt. Továbbá, a második kérelmező moderációs alapszabályai szerint a "törvénysértő hozzászólások"
közzététele szintén tilos volt. A második kérelmező egy moderátori csapatot létesített, amelynek tagjai a
portálon közzétett kommentek részleges követését végezték. Ezenfelül mindkét kérelmező működtetett
"értesítési-eltávolítási" rendszert, melynek révén bárki jelezhette a törvénysértő kommenteket a szolgáltató
részére azok eltávolítása érdekében. A moderátorok és a szolgáltatók a megítélésük szerint törvénysértő
kommenteket el tudták távolítani [...].
82. A magyar bíróságok álláspontja szerint azáltal, hogy nem ellenőrzött kommentek közzétételét teszik
lehetővé, a kérelmezőknek számolniuk kellett azzal, hogy néhányan megsértik a törvényt. A Bíróság nézete
szerint ez túlzó és észszerűtlen előrelátást feltételez, amely veszélyeztetheti az interneten történő
információközlés szabadságának jogát.
83. A Bíróság szintén megállapítja, hogy a sértett társaság a kérelmezőktől soha nem kérte a kommentek
eltávolítását, ehelyett közvetlenül bírósági úton keresett jogorvoslatot - ezen elemnek a magyar bíróságok a
körülmények vizsgálatakor nem szenteltek figyelmet.
Valójában a magyar bíróságok a kérelmezők objektív felelősségét állapították meg, arra alapozva, hogy "teret
adtak a felperesre nézve súlyosan sértő, lealacsonyító hozzászólásoknak", és nem vizsgálták meg sem a
kérelmezők, sem a felperes magatartását.
(v) A kommentek következményei a sértett félre nézve
84. Amint azt a Bíróság a polgári peres eljárások elhúzódása miatt indított kártérítési ügyekkel
összefüggésben megállapította, azokban az esetekben, amelyekben figyelembe kell venni egy társaság jó
hírnevét, jogi személyek kaphatnak nem vagyoni kártérítést [...]. Ugyanakkor a Bíróság hangsúlyozza, hogy
különbség van egy társaság jó hírnévhez fűződő érdekei és egy magánszemély társadalmi pozíciójához fűződő
érdekei között. Míg az utóbbi az egyén méltóságára nézve következményekkel járhat, a Bíróság úgy tekinti,
hogy az üzleti jó hírnévhez fűződő érdekek elsődlegesen üzleti jellegűek és mentesek attól az erkölcsi
dimenziótól, amelyet a természetes személyek jó hírneve magában foglal. A jelen kérelem esetében a kockán
forgó hírnévhez fűződő érdek egy magántársaságé, így üzleti érdekről van szó, amelynek nincsen erkölcsi
jellegű relevanciája [...].
- 179/180 -
85. Ettől függetlenül, a kommentek következményeit meg kell vizsgálnunk. A cikk és a vitatott kommentek
közzétételének időpontjában már zajlottak vizsgálatok a felperes társaság üzleti magatartása kapcsán [...].
Ennek tükrében a Bíróság nincsen meggyőződve arról, hogy a szóban forgó kommentek az érintett fogyasztók
attitűdjére nézve bármely további jelentős hatással lehettek volna. Ugyanakkor úgy tűnik, hogy a magyar
bíróságok nem értékelték, hogy a kommentek elérték-e a komolyság kellő szintjét és hogy oly módon jelentek-e
meg, amely ténylegesen sérthette egy jogi személy szakmai jó hírnevéhez fűződő jogát [...].
(vi) Következmények a kérelmezőkre nézve
86. […A] Bíróság álláspontja szerint a kérelmezőkre vonatkozó következmények mérlegelésekor a döntő
kérdés nem a kártérítési kötelezettség hiánya, hanem az a mód, ahogyan a hozzájuk hasonló internetes
portálok üzemeltetői harmadik felek kommentjeiért felelősségre vonhatók. A jogi felelősség ily módon való
megállapítása előreláthatóan negatív következményekkel járhat egy internetes portál kommentkörnyezetére,
például azáltal, hogy az üzemeltetőket arra ösztönözheti, hogy a kommentálási felületet teljes mértékben
megszüntessék. A Bíróság nézete alapján az ilyen következményeknek közvetlenül vagy közvetetten dermesztő
hatása lehet az internetes véleménynyilvánítási szabadságra nézve. Ez a hatás különösen hátrányos lehet egy
nem üzleti jellegű weboldalra nézve, mint amilyen az első kérelmező. [...]
88. [...A] Bíróságnak meg kell állapítania, hogy a magyar bíróságok nem szenteltek figyelmet arra, hogy mi
forog kockán a kérelmezők mint a szabad elektronikus média kulcsfontosságú szereplőinek esetében. Nem
bocsátkoztak annak mérlegelésébe, hogy mi módon fogja az internetes véleménynyilvánítási szabadságot
befolyásolni az, hogy ha polgári jogi felelősséget alkalmaznak egy hírportál üzemeltetője esetében. A magyar
bíróságok az ügy elbírálása folyamatában egyáltalán nem mérlegelték ez utóbbi érdeket a felperes érdeke
mellett. Ez a tény önmagában is megkérdőjelezi a kérelmezők véleménynyilvánítási szabadsága nemzeti szintű
védelmének megfelelőségét.
(vii) Következtetés
89. A Bíróság úgy ítéli meg, hogy a magyar bíróságok szigorú álláspontja a jogi felelősség olyan felfogását
tükrözi, amely valójában kizárja a versengő jogoknak a Bíróság joggyakorlatában szereplő feltételek szerint
történő kiegyensúlyozását [...].
90. E helyzetben a Bíróság hangsúlyozza, hogy nem tartozik illetékességi körébe az alperes állam adott
területet szabályozó jogszabályai által választott módszerek megfelelőségének minősítése. Feladata arra
korlátozódik, hogy meghatározza, hogy az elfogadott módszerek és a maguk után vont hatások az
Egyezménnyel összhangban vannak-e [...].
91. Ugyanakkor a Delfi AS ügyben a Bíróság megállapította, hogy az értesítési-eltávolítási rendszer -
amennyiben a gyors reagálást lehetővé tévő hatékony eljárások kísérik - sok esetben megfelelő eszköze lehet
az egyensúly kialakításának minden érintett jogainak és érdekeinek tekintetében. A Bíróság nem lát arra
indokot, hogy úgy vélje, hogy egy ilyen rendszer nem lett volna járható út a felperes üzleti jó hírnevének
védelméhez. Kétségtelen, hogy azokban az esetekben, amelyekben a harmadik fél felhasználók által közzétett
kommentek a gyűlöletbeszéd formáját öltik, és egyének fizikai épségére, mások jogaira és érdekeire, valamint a
társadalom egészére nézve közvetlen fenyegetést jelentenek, a Szerződő Államok jogosan terhelnék a
felelősséget az internetes hírportálokra, amennyiben azok elmulasztják megtenni az intézkedéseket a
nyilvánvalóan törvénysértő hozzászólások eltávolítására, az állítólagos sértett vagy harmadik felek által adott
értesítés nélkül is [...]. Ugyanakkor a jelen ügyben nem történtek ilyen közlések. A fenti szempontok
elégségesek a Bíróság számára annak megállapítására, hogy az Egyezmény 10. cikkét megsértették.

III.4. Tisztességes eljárás

46. Pártatlan bíráskodás
↑ [351], [360]
Az Alaptörvény alapján mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt bármely vádat vagy valamely
perben a jogait és kötelezettségeit törvény által felállított, független és pártatlan bíróság tisztességes és
nyilvános tárgyaláson, észszerű határidőn belül bírálja el. Az alábbi ügyben az indítványozók azért
fordultak az Alkotmánybírósághoz, mert büntetőügyükben olyan bírói tanács hozott ítéletet, amelynek két
tagja korábban előzetes letartóztatásuk meghosszabbításáról is döntött. Az indítványozók szerint ez a
körülmény aláásta a bíróság pártatlanságát, ez pedig sértette a tisztességes eljáráshoz való jogukat. Az
Alkotmánybíróság az indítvány alapján mélyrehatóan vizsgálta a bíróságok pártatlanságára vonatkozó
követelmény jelentését.
- 180/181 -
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNY ELEMZÉSÉHEZ
1. Mely hatásköre alapján járt el az Alkotmánybíróság az alábbi ügyben? Mit kért az indítvány az
Alkotmánybíróságtól?
2. Határolja el egymástól a függetlenség és a pártatlanság követelményének jelentését a szemelvény
alapján! Hogyan értékeli az Alkotmánybíróság ennek a két követelménynek a viszonyát? Miért
elengedhetetlen a függetlenség és a pártatlanság egyidejű érvényesülése?
3. A pártatlanság milyen tartalmi összetevőit azonosítja az Alkotmánybíróság, illetve az Emberi Jogok
Európai Bíróságának esetjoga? Foglalja össze az Emberi Jogok Európai Bírósága által a pártatlanság
vizsgálata során alkalmazott tesztek lényegét!
4. Az Emberi Jogok Európai Bíróságának gyakorlata szerint milyen szempontok alapján dönthető el, hogy a
vádelőkészítő szakaszban eljárt bíró részvétele az eljárás későbbi szakaszában veszélyezteti-e a
pártatlanságot? Hogyan, milyen eredménnyel alkalmazta ezt a szempontrendszert az Alkotmánybíróság a
szemelvény alapjául szolgáló probléma kapcsán (ti. az előzetes letartóztatás meghosszabbításáról döntő
bíró részvétele az eljárás későbbi szakaszában)? Milyen szerep jutott ebben a vizsgálatban a megalapozott
gyanú fogalmának? Foglalja össze az ügy kapcsán megfogalmazott alkotmányos követelmény lényegét!
5. Sérült-e a tisztességes eljáráshoz való jog az Alkotmánybíróság szerint? Foglalja össze a döntés mögött
meghúzódó érveket!
6. Hogyan döntött az Alkotmánybíróság az indítványról: megsemmisítette a testület a támadott aktust?
Foglalja össze az erre vonatkozó döntés indokait!
7 Az Alkotmánybíróság alkotmányos követelményt állapított meg határozata rendelkező részében. Mi
ennek a jelentősége?

A pártatlanság követelményének érvényesülése a bíró többes szerepvállalása

esetén a büntetőeljárásban [34/2013. (XI. 22.) AB határozat]
Az Alkotmánybíróság teljes ülése [...] meghozta a következő
határozatot:
1. Az Alkotmánybíróság megállapítja: az Alkotmánybíróság jelen határozatának kihirdetését követően indult
büntetőeljárásokban az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdéséből fakadó alkotmányos követelmény, hogy a
büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény 207. § (6) bekezdése szerint eljáró bíró ugyanezen törvény 21. §
(3) bekezdés a) pontjának megfelelően a bíróság további eljárásából ki van zárva.
2. Az Alkotmánybíróság a Győri Ítélőtábla …. számú ítélete alaptörvény-ellenessé nyilvánítása és
megsemmisítése érdekében benyújtott, és egyesített alkotmányjogi panaszokat elutasítja. [...]
Indokolás
[1] A indítványozó fogvatartottak alkotmányjogi panaszokat terjesztettek elő az Alkotmánybíróságnál,
amelyben a Győri Ítélőtábla … számú büntetőügyben hozott jogerős ítéletét (a továbbiakban: ítélőtábla ítélete),
valamint az annak alapjául szolgáló Pest Megyei Bíróság ... számú ítéletét (a továbbiakban: törvényszéki ítélet)
kifogásolták.
[2] [...] Az alkotmányjogi panasz alapjául szolgáló bűnügyben a Pestvidéki Nyomozó Ügyészség, valamint a
Pest Megyei Főügyészség az indítványozókkal, illetve 38 társukkal szemben [...] különösen nagy értékre,
üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett lopás bűntette, és számos más bűncselekmény miatt emelt vádat,
amelyeket a terheltek bűnszervezetben követtek el. [...] Az első fokon eljáró megyei bíróság [megállapította] a
terheltek bűnösségét.
[3] A Győri Ítélőtábla a megyei bíróság ítéletével szemben előterjesztett [...] ügyészi és védelmi fellebbezések
alapján, másodfokon járt el. A védelmi fellebbezések egy része azt kifogásolta, hogy az öttagú tanácsban eljáró
megyei bíróság két hivatásos bírája a büntetőeljárás nyomozási és vádelőkészítési szakaszában a
büntetőeljárásról szóló 1998. évi XIX. törvény (a továbbiakban: Be.) 207. § (6) bekezdése alapján nyomozási
bírói feladatot látott el, [...] és több terheltet érintően az elrendelt előzetes letartóztatás egy éven túli
meghosszabbításáról döntött. A védelmi álláspont szerint a bírói tanács két tagjával szemben a Be. 21. § (3)
bekezdés a) pontja alapján kizáró ok állt fenn, ugyanis a büntetőeljárási törvény felhívott szabálya úgy
rendelkezik, hogy a bíróság további eljárásából ki van zárva, aki az ügyben nyomozási bíróként járt el.
- 181/182 -
A védelmi álláspont így arra a következtetésre jutott, hogy a tanács két tagja az ítélet meghozatalában nem
vehetett volna részt. Az ítélőtábla a védelmi fellebbezéseket ebben a részükben is megvizsgálta, és azokat nem
találta megalapozottnak. [...]
[4] [...] Az indítványozók az ítélőtábla ítéletével szemben az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény
(a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján alkotmányjogi panasszal fordultak az Alkotmánybírósághoz, amelyekben
az ítélőtábla ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítását és megsemmisítését kezdeményezték. Az
alkotmányjogi panaszban előadott érvelés szerint az indítványozókkal szemben folytatott büntetőeljárás nem
felelt meg az Alaptörvény XXVIII. cikk (1) bekezdésében foglalt tisztességes eljárás alkotmányos
követelményrendszerének. [...]
 [19] [...] [A]z Alkotmánybíróságnak az indítványok alapján abban a kérdésben szükséges állást foglalnia, hogy
a pártatlan ítélkezés alkotmányos védelmének körébe tartozik-e a nyomozás során eljárt bíró ítélkezésből
történő kizárása, vagyis a büntetőügyben kifejtett bírói jogértelmezés összhangban áll-e az Alaptörvény XXVIII.
cikk (1) bekezdésében rejlő követelményekkel. [...]
[26] [...] Az Alkotmánybíróság értékelése szerint a tisztességes bírói eljárásokhoz tartozó függetlenség és
pártatlanság két különböző, önálló követelmény, amelyek ugyanakkor az egyes bírósági eljárásokban kizárólag
egymásra tekintettel nyerhetnek értelmet a következők szerint. [...] A bíróság pártatlan eljárása a függetlenség
alkotmányos értékéhez szorosan kapcsolódik: kizárólag egy független bíróság képes az egyedi ügyekben
pártatlanul eljárni. A függetlenség követelményéhez képest a pártatlanság az ügyben eljáró bíróval szemben
egyfelől azt az elvárást fogalmazza meg, hogy a megítélendő ügy tekintetében ne rendelkezzék előítéletekkel,
másfelől pedig az ügyben szereplő egyik fél javára, avagy hátrányára se legyen elfogult. [...]
[28] Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a független és pártatlan bírósághoz való jog a tisztességes
eljárás követelményrendszerének olyan lényeges elemei, amelyek érvényesülése nélkülözhetetlen a többi
alkotmányos alapjog védelméhez. E követelmények nyújthatnak ugyanis garanciát arra, hogy a felek egyéni
jogairól egy valóban semleges fórum hoz döntést. Másfelől a független és pártatlan bíróság a jogállamok
működésének egyik legfontosabb alapelve. A demokratikus jogállamokban ugyanis nélkülözhetetlen, hogy a
bíróság döntései a kötelező erő, és a véglegesség igényével léphessenek fel. A bíróság pedig kizárólag akkor
felelhet meg ezeknek a várakozásoknak, ha eljárásait függetlenül és pártatlanul, a tisztességes eljárás
alkotmányos követelményrendszerével összhangban folytatja [...]. Független és pártatlan bíráskodás hiányában
az egyéni jogok érvényesítése szenved csorbát. Mindebből követezik, hogy a tisztességes eljárás
követelményrendszerének szerves részét alkotó függetlenség és pártatlanság a demokratikus jogállamokban
feltétlen érvényesülést kívánó alkotmányos igényként jelentkeznek. [...]
[30] [...] A pártatlan bírói eljáráshoz fűződő alkotmányos alapjog az adott ügyben eljáró bírótól az eljárásban
szereplő fél, vagy az eljárás alá vont személy, illetve az ügy iránti elfogulatlanságot és előítéletek hiányát kívánja
meg. A pártatlanság követelményének tényleges érvényesülését többek között az eljárási törvényekben
megfogalmazott kizárási szabályok garantálják. [...]
[31] [...] Magyarország alávetette magát az európai közrend és az emberi jogok védelme érdekében életre
hívott EJEB joghatóságának, továbbá részes állama az Egyezségokmánynak, így az Alkotmánybíróság a
következőkben felvázolja, hogy a Bíróság [...] saját joggyakorlatában pontosan milyen értelmet ad a
pártatlanság követelményének.
[32] [...] Az EJEB felfogása szerint [...] a pártatlanság a bíróságok működésébe vetett közbizalom
megteremtésében és erősítésében nélkülözhetetlen szerepet játszik [...]. [...] A pártatlanság általános
értelemben az előítélet, illetve az elfogultság hiányát jelenti, és erről a hiányról többféleképpen lehet
meggyőződni. Az EJEB a pártatlanság szubjektív és objektív tesztje között különböztet. A pártatlanság szubjektív
olvasatában a bíró adott ügyben tanúsított magatartásával és hozzáállásával szembeni elvárásként jelentkezik,
míg ezzel szemben az objektív teszt arra enged következtetést levonni, hogy a bíró, illetve az eljárásjogi
szabályozás elégséges garanciát nyújt-e minden olyan helyzet kiküszöbölésére, amely a pártatlanság
tekintetében jogos kételyeket ébreszthet [...]. A szubjektív teszt során az EJEB a bírónak az adott ügyben
tapasztalható személyes elfogultságát és előre kialakított meggyőződését vizsgálja [...]. A Bíróság ezen elv
kialakításának kezdetén egy vélelmet formált, amely szerint az ügy bírájának szubjektív értelemben vett
pártatlansága vélelmet élvez mindaddig, amíg ennek ellenkezője bizonyítást nem nyer [...] E vélelem
megdöntését és a bíró személyes elfogultságát számos esetben azonban igen nehéz igazolni. Ugyanakkor a
pártatlanság objektív tesztjének alkalmazása a pártatlanságot megkérdőjelező helyzetek kizárásán keresztül
már elégséges garanciát nyújt a követelmény kellő érvényesüléséért [...]. Az EJEB már egy korai döntésében
megfogalmazta, hogy a bírói pártatlanság tekintetében még a külső látszat is jelentős szerephez jut, ugyanis
annak elvesztése a bíróságok működésébe és döntéseibe vetett közbizalom megrendülésének kockázatát
hordozza [...]. Ennek megfelelően azokban az ügyekben, amelyekben kétség támad a bíró pártatlansága
tekintetében, az eljárás alá vont személy kételye fontos ugyan, de a döntő jelentőségű körülmény mégis az,
hogy ez a kétely objektív szempontokkal igazolható-e, vagyis a bíró pártatlanságának látszata válik-e kétségessé
[...].
[33] Az EJEB ugyanakkor azt is hangsúlyozta, hogy a pártatlanság szubjektív és objektív feltételrendszerei
egymástól nem szigetelhetők el teljesen: ha ugyanis a bíró magatartása, vagy hozzáállása a pártatlanságát
érintő kételyeket kelt a külső szemlélő szemében, akkor az a személyes meggyőződésére is nyilvánvalóan
 - 182/183 -
kihat [...]. Az EJEB két olyan nagy esetcsoportot különített el, amelyekben a bírói eljárás pártatlanságát kétely
övezi. Az első esetcsoport az EJEB olvasatában kizárólag funkcionális természetű, amelyben a bíró ügyben
tanúsított magatartása nem feltétlenül kérdőjelezhető meg. Idetartozik, ha ugyanazon személy többféle,
különböző természetű funkciót lát el ugyanabban a bírói eljárásban, vagy alá-fölérendeltségi, illetve más
intézményi kapcsolatban áll ugyanazon eljárásban részt vevő más személlyel. Ezek a helyzetek az eljáró bíróság
pártatlansága tekintetében objektív igazolható kételyeket hordoznak magukban. A második esetcsoport
kizárólag személyes természetű, amely a bíró adott ügyben tanúsított magatartásával összefüggésben
tapasztalható.
[35] [...] Az Alkotmánybíróság jelen ügy vizsgálatával összefüggésben megállapította, hogy az EJEB gyakorlata
részletes iránymutatást nyújt az ügyben eljáró bíró többes szerepvállalásának és a pártatlanság elvének
kapcsolatáról, illetve arról a mércéről, amely alapján ez a szerepvállalás megítélhető. A többes szerepvállalás
tekintetében az EJEB különbséget tesz a bírósági eljárást előkészítő szakaszban történő részvétel, mint például
a bűnügyi nyomozásokban történő döntéshozatal, illetve a bírósági eljáráson belüli többes részvétel között,
mint például a tárgyalás mellőzése alapján hozott döntést követő tárgyaláson, avagy a fellebbviteli fórum
eljárásában történő ismételt ítélkezés. Az EJEB az első esetkör tekintetében hozott döntései során több
alkalommal megerősítette, hogy önmagában az a tény, hogy a tárgyaló bíró részt vett a bíróság tárgyalást
megelőző vádelőkészítő szakaszában, még nem igazolja, hogy pártatlanságát kétely övezi. Az ítélkező bíró
pártatlanságát a részvételének intenzitása, illetve a vádelőkészítésben biztosított döntési jogköre határozza
meg. A pártatlanság megítéléséhez szükséges mérce kialakításakor többek között annak vizsgálata szükséges,
hogy a vádelőkészítési szakaszban az ítélkező bíró rendelkezhet-e az eljárásról, jogkörének gyakorlását milyen
korlátok határozzák meg, döntései során szükséges-e az ügy bizonyítékait értékelnie, illetve szükséges-e állást
foglalnia a terhelt bűncselekményben való részvételéről, vagy e részvétel mértékéről. [EJEB…] E mérce
meghatározásakor az is döntő jelentőségű körülmény, hogy a vádelőkészítés során eljáró bíró hozzáférhet-e
olyan adatokhoz, amelyek előzetes vélemény formálására alkalmasak ugyan, de amelyeket a tárgyalás során
bizonyítékként mégsem használnak fel [EJEB…].
[36] [...] Az EJEB több ügyben részletesen vizsgálta annak az ítélkező bírónak a pártatlanságát, aki az eljárás
vádelőkészítési szakaszában a terhelt előzetes fogvatartásáról hoz döntést. Az EJEB ezekben a döntéseiben is
megerősítette, hogy önmagában az ítélkező bírónak a tárgyalás előkészítő eljárásban történő részvétele még
akkor sem jár a pártatlanság elvesztésének veszélyével, ha a bíró jogköre a terhelt személyi szabadságáról
történő döntést is magában foglalja. Ennek okát az EJEB abban látta, hogy a vádelőkészítés során az előzetes
fogva tartásról rendelkező döntés nem egyenértékű a büntetőjogi felelősség kétséget kizáró megállapításával
[...]. Kizárólag a bíró jogkörét érintő valamely különleges körülmény igazolhatja a pártatlanság elvesztésének
veszélyét. Így, ha a büntetőeljárási szabályok azt kívánják meg, hogy az előzetes fogva tartás kérdésében
döntést hozó bíró elsőként arról foglaljon állást, hogy a terhelt valóban megalapozottan gyanúsítható-e a
terhére rótt bűncselekmény elkövetésével. A megalapozott gyanú fennállásának kérdésében történő
állásfoglalás feltételezi azt a bírói meggyőződést, amely szerint "nagy a valószínűsége" annak, hogy a
bűncselekményt a terhelt követte el, illetve olyan bizonyítékok állnak rendelkezésre, amelyekből
bűncselekmény elkövetése következik. A "megalapozott gyanú" vizsgálata éppen ezért, csakúgy, mint a
bűnösség kérdésében történő bírói álláspont kialakítása, a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése nélkül
nem teljesíthető. Figyelemmel arra, hogy e két kérdésben kialakított bírói álláspont között vékony határvonal
húzódik, így az EJEB következtetése szerint a megalapozott gyanú kérdésében állást foglaló bíró ítélkezési
részvételét már a pártatlanság kételye övezi [...]. Az EJEB ezzel párhuzamosan a Sainte-Marie kontra
Franciaország ügyben azt állapította meg, hogy a francia vádtanács bírái egyáltalán nem foglalnak állást a
bizonyítékok értékelését igénylő kérdésben, amikor a terhelt szabadlábra helyezés iránti kérelmét elutasító
döntést vizsgálják felül. Ennek megfelelően a vádtanács bíráinak a bűnügy fellebbviteli szakaszában történő
részvétele nem veszélyezteti a bíróság pártatlanságának elvesztését [...].
[38] [...] A kényszerintézkedések foganatosítását és felülvizsgálatát, valamint a pártatlanság elvének egyes
összefüggéseit az EJEB [úgy értékelte, hogy] amennyiben az ítélkező bíró vizsgálja felül a kényszerintézkedések
foganatosítását elrendelő bíró döntésének jogszerűségét, vagy megalapozottságát, úgy a két döntés egyazon
bíró által történő elbírálása jogos kételyeket ébreszt a pártatlanság tekintetében [...].
 [51] [...] Mind az előzetes letartóztatás, mind az ideiglenes kényszergyógykezelés egy éven túli
meghosszabbításáról a törvényszék bírája a nyomozó hatóság előterjesztése, illetve ügyészi indítvány alapján
dönt. [...] A törvény helyes értelmezéséből következik, hogy az előzetes letartóztatás elrendelésekor, illetve
időtartamának meghosszabbításakor a bírónak az ügyészi indítvány alapján abban a kérdésben is szükséges
állást foglalnia, hogy a terhelt megalapozottan gyanúsítható-e a bűncselekmény elkövetésével. Az előzetes
letartóztatás elrendelésének illetve fenntartásának tehát általános feltétele a "megalapozott gyanú"
fennállásának megállapítása, amelyet a bíróságnak a különös feltételeket megelőzően szükséges vizsgálni [...].
A "megalapozott gyanú" a bizonyítékok értékelésének eredményeként kialakított, konkrét személyt terhelő
meggyőződés, amelyről a gyanúsítottnak szükséges számot adnia. A "megalapozott gyanú" megállapításához
szükséges meggyőződés ugyanakkor nem azonos erejű a bizonyítékok értékelése alapján kialakított és a
bűnösség megállapításához szükséges bírói meggyőződéssel. Ez utóbbi azt a meggyőződést jelenti, hogy a
bűncselekményt kétséget kizáró bizonyossággal a terhelt követte el, míg az előbbi e bűnösség nagy-
- 183/184 -
fokú valószínűsítésére korlátozódik. A "megalapozott gyanú" tehát nem más, mint a bűnösség nagyfokú
valószínűsítése, amelyet azonban kizárólag a meglévő bizonyítékok számbavétele és korlátozott értékelése
alapján lehet megállapítani, vagy fennállását ellenőrizni. Ebből az is következik, hogy a bűnösségről, és a
megalapozott gyanú fennállásáról történő döntés közötti határvonal bizonytalanná válhat, amelynek
eredményeként a bírót a megalapozott gyanú fennállásáról kialakított előzetes álláspontja képes befolyásolni
az ügy későbbi megítélésében [...].
[53] [...] Mindezek alapján az Alkotmánybíróság az érdemi vizsgálata során arra a felismerésre jutott, hogy a
vádemelés előtt a gyanú megalapozottságát illetően a bizonyítékokról való előzetes állásfoglalás csakúgy, mint
a büntetőügyre vonatkozó olyan adatok megismerése, amelyeket a tárgyalás során nem használnak fel
bizonyítékként, mind olyan körülményeknek tekinthetőek, amelyek alapján a nyomozási bíró jogkörében
korábban eljáró ítélkező bíróság tagjainak pártatlanságát kétely övezheti. Az Alaptörvény XXVIII. cikk (1)
bekezdése egyfelől alapvető jogot biztosít a pártatlan bírói eljáráshoz, másfelől pedig a pártatlanság
alkotmányos elvének érvényesítése nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a bírói döntések a tények valósághű
megállapításán nyugodjanak, és így a véglegesség igényével léphessenek fel a társadalomban. Különösképpen
igaz ez azokban az eljárásokban, amelyekben az alkotmányos alapokon nyugvó ártatlanság vélelmének
kétséget kizáró megdöntése, illetőleg később helyrehozhatatlan jogkövetkezmények alkalmazása a kérdés.
Ennek megfelelően a pártatlanság elve a jogalkotótól azt követeli meg, hogy olyan büntetőeljárási törvényt
alkosson, amelynek szabályai képesek garantálni az eljáró bíró pártatlanságának megőrzését veszélyeztető
helyzetek elkerülését, míg a jogalkalmazókkal szemben azt a kívánalmat fogalmazza meg, hogy ezeket a
büntetőeljárási rendelkezéseket az Alaptörvény 28. cikkben foglaltaknak megfelelően, az Alaptörvény XXVIII.
cikk (1) bekezdésével összhangban értelmezzék.
[54] [...] Az Alkotmánybíróság következetes álláspontja, hogy az állami büntetőjogi igény hatékony
érvényesítését szolgáló, illetve a terheltet védő eljárásjogi garanciák közötti kényes egyensúlyt az alapjogi
garanciák érvényesülésének javára szükséges eldönteni. Mindezek alapján a terhelt pártatlan bírói eljáráshoz
fűződő joga azt az igényt fogalmazza meg, hogy a Be. 207. § (6) bekezdése szerint eljáró bíró az ítélkezésben
már ne vehessen részt. [...]
[57] [...] Az Alkotmánybíróság ezek után azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panaszokban kifogásolt
ítélőtáblai döntés alaptörvény-ellenességét eredményezheti-e az, hogy az annak alapjául szolgáló, elsőfokú
törvényszéki döntésben a törvényszék öttagú tanácsának két olyan bírája is részt vett, akik korábban több
terhelt előzetes letartóztatásáról döntöttek. Az Alkotmánybíróság e körben elsőként azt állapította meg, hogy
nem a bírói döntés maga vagy az abban alkalmazott jogkövetkezmény alaptörvény-ellenes, hanem a Be. 21. §
(3) bekezdés a) pontjához fűződő egységes bírói jogértelmezés nincs teljes összhangban az Alaptörvényben
elismert pártatlanság mércéjével. A Be. 348. § (1) bekezdése úgy rendelkezik a másodfokon eljáró bíróság
felülbírálatának terjedelméről, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezéssel megtámadott ítéletet az azt
megelőző bírósági eljárással együtt felülbírálja. A felülbírálat az ítélet tényállásának megalapozottságára, a
bűnösség megállapítására, a bűncselekmény minősítésére, a büntetés kiszabására, valamint intézkedés
alkalmazására vonatkozó rendelkezéseit a másodfokú bíróság arra tekintet nélkül bírálja felül, hogy ki, milyen
okból fellebbezett. Másként fogalmazva a büntetőeljárási törvény főszabályként az elsőfokú eljárás teljes
revíziójának érvényesítését kívánja meg a fellebbezés folytán másodfokon eljáró felülbírálati fórumtól.
Megállapítható, hogy a teljes elsőfokú bírósági eljárás felülbírálatát elvégző ítélőtáblai tanács egyik tagját sem
érintette a vizsgált kizárási szabály, vagyis az ítélőtábla eljáró bírái a vádelőkészítés során az előzetes
fogvatartás kérdésében nem hoztak intézkedést. Megállapítható ezen kívül az is, hogy az ítélőtábla az egységes
bírói gyakorlat által megszorítóan értelmezett kizárási szabályt alkalmazva jutott arra a következtetésre, hogy a
vádelőkészítés során eljárt törvényszéki egyesbíró ítélkezési részvétele nem kizárt. Az Alkotmánybíróság
mindezek alapján azt állapította meg, hogy a büntetőügyben hozott bírói döntéseket az alkotmányjogi
panaszokban felhívott alaptörvény-ellenesség nem befolyásolhatta érdemben. Ennek megfelelően a
tisztességes eljárás helyrehozhatatlan sérelme, és így a Győri Ítélőtábla kifogásolt ítéletének alaptörvény-
ellenessége a bűnügyben nem állapítható meg. Az Alkotmánybíróság ilyen okokból az alkotmányos
követelmény megállapítása mellett az ítélőtábla döntésének alaptörvény-ellenessé nyilvánítása és
megsemmisítése érdekében benyújtott alkotmányjogi panaszokat elutasította. [...]

III.5. Szolidaritás
47. Szociális jogok
↑ [381]-[391]
Az Alaptörvény alapjogi katalógusa a szabadságjogok mellett szociális jogokat is rögzít. A jogosultságok e
két típusa az Alaptörvényben szerkezetileg nem különül el, de jogi jellegük különbözik.
- 184/185 -
ÿ KÉRDÉSEK, FELADATOK A SZEMELVÉNYEK ELEMZÉSÉHEZ
1. Az Alaptörvény szövege alapján milyen jogi természete van a XIX. cikknek, illetve a XX. cikknek?
Találhatók köztük alanyi jogi jellegű alapjogok?
2. Milyen jellegű kötelezettségei vannak az államnak a szociális jogok alapján? Mi az állam kötelezettsége az
Alaptörvény XIX. cikke alapján?
3. Milyen kapcsolat áll fenn a szociális jogok és a tulajdonhoz való jog között? Mi a jelentősége e
tekintetben annak, hogy egy juttatás biztosítási alapon vagy rászorultság alapján jár?

A) Az Alkotmánybíróság határozata az egyéni vállalkozók álláskeresési

ellátásáról [25/2016. (XII. 21.) AB határozat]
Egy polgár az egyéni vállalkozói tevékenysége szünetelése idejére szerette volna magát álláskeresőként
nyilvántartásba vetetni, és így álláskeresési ellátásban részesülni. A hatóság szerint azonban ezekre egyéni
vállalkozóként nem volt jogosult. Az érintett bírósághoz fordult, de keresetét a bíróság elutasította. Ezután
az ítéletet alkotmányjogi panasszal támadta meg, mert szerinte az a szociális biztonsághoz való alapjogát
sértette.
[20] 2.2. A gazdasági, szociális, kulturális jogok csoportját - melyek közé a szociális biztonság is tartozik -
megkülönböztetjük a klasszikus szabadságjogoktól nagyrészt abból a megfontolásból, hogy előbbiek
alapvetően az állam gazdasági teljesítőképességétől függenek. A szociális jogok sajátosságai közé tartozik, hogy
az elért védelmi szint csökkentésének tilalma nem áll fenn, továbbá az állam kötelezettségei alapvetően arra
korlátozódnak, hogy egyrészt hozzon létre egy olyan intézményrendszert, amely útján az alkotmányos jogok
érvényesülhetnek, másrészt pedig meg kell határoznia az intézményrendszer igénybevételével kapcsolatos
jogosultságokat. Ezeket találhatjuk meg többek között a fent is hivatkozott [munkanélküli, szociális és
társadalombiztosítási ellátásokról szóló törvényekben]. Mindez nem jelenti ugyanakkor azt, hogy a szociális
jogok között ne lehetnének olyanok, amelyek alapjogi védelemben részesülnek. Emellett megjelennek a
szociális jogok között alkotmányos jogok, illetve olyanok is, amelyek államcélok, vagyis semmilyen alanyi
jogosultság nem fakad belőlük.
[21] Az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdése a szociális biztonságot a korábbi Alkotmánytól eltérően
szabályozza, mely változás mögött is alapvetően az a felismerés állt, hogy az állam teljesítőképessége
korlátozott, a korábbi jóléti modell pedig immár nem tartható fenn. Ennek megfelelően a XIX. cikk (1)
bekezdésének első mondata államcélt fogalmaz meg akkor, amikor kimondja, Magyarország "törekszik" arra,
hogy minden állampolgárának szociális biztonságot nyújtson.
 [22] Ugyanezen bekezdés második mondata ugyanakkor az állampolgárok anyasága, betegsége, rokkantsága,
özvegysége, árvasága és önhibáján kívül bekövetkezett munkanélkülisége esetében garantálja a "törvényben
meghatározott támogatásra" való jogosultságot.
[23] Ennek kapcsán elsőként a 40/2012. (XII. 6.) AB határozat mondta ki, hogy az Alaptörvény XIX. cikke két
esetben jogosultságról szól: a XIX. cikk (4) bekezdése állami nyugdíjra való jogosultságot említ, melynek
feltételeit törvény állapítja meg, a másik eset pedig a XIX. cikk (1) bekezdésének idézett mondata [...]. Ezt
értelmezte tovább az Alkotmánybíróság a 28/2015. (IX. 24.) AB határozatában, melyben kimondta, hogy a fent
felsoroltak "azok az élethelyzetek, amelyekre szabottan törvényben alanyi jogon járó juttatásokat kell
bevezetni, illetve fenntartani. Ebből az következik, hogy jóllehet a XIX. cikk jellemzően államcélokról, és nem
alapvető jogokról szól, az Alaptörvénynek ez a cikke »Alaptörvényben biztosított jogot« tartalmaz abban az
értelemben, hogy törvényi jogosultságoknak (meghatározott élethelyzetekhez kötve) alaptörvényi hátteret ad.
Habár a törvényi feltételek részletei vagy a [...] jogosultság feltételei, mint konkrét részletszabályok nem az
Alaptörvényből következnek, az alaptörvényi háttér azt jelenti, hogy az elvont jogosultság [...] az Alaptörvényből
ered" [...]. [...] a XIX. cikk (2) bekezdése elválaszthatja a tételesen felsorolt élethelyzetek szerinti és a nem ilyen,
hanem a más rászorulók szociális biztonságának a megvalósítását. [...] A XIX. cikk értelmezésének következő
lépéseként ugyanebben a döntésében az Alkotmánybíróság figyelembe vette az Alaptörvény által biztosított
védelem körében immár azt is, hogy a gyermekgondozási díj mint az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdése
szerinti anyaság esetén - az Alaptörvényből fakadóan - biztosítandó támogatás nem rászorultság, hanem
biztosítási alapú ellátás, ugyanis járulékfizetés kapcsolódik hozzá. Ezzel megerősítette a XIX. cikk (1)
bekezdésből fakadó védelmet az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése szerinti tulajdonhoz való joggal [...].
[24] Az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdésében nevesített élethelyzet az önhibán kívüli okból bekövetkezett
munkanélküliség is, ebből fakadóan tehát az államnak alanyi jogon járó juttatásokat, támogatásokat kell
biztosítania az állampolgárok számára. Ez nem azt jelenti, hogy álláskeresési járadék elnevezéssel az államnak
ellátást kell működtetnie. Az Alaptörvényből nem következik közvetlenül az álláskereső fogalmának
- 185/186 -
meghatározása sem, de az sem, hogy az ellátást szabályozó törvény hogyan határozza meg az önhibán kívüli
okokat. A támogatási formák és ezek feltételei meghatározása törvényhozásra tartoznak. Ami az
Alaptörvényből következik az az, hogy a törvény valamilyen támogatást biztosítson az önhibájukon kívül
munkanélkülivé vált személyek számára. E támogatások részben biztosítási alapúak, vagyis a korábban
befizetett járulékkal vásárolt, alanyi jogon járó juttatások, részben pedig ex gratia jellegűek lehetnek. A két
támogatástípus között az a legfontosabb különbség, hogy a járulékfizetési kötelezettséggel biztosított
támogatások egyben az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdésében biztosított tulajdonhoz való jog védelmét is
bírják, figyelemmel arra az alaptörvény-értelmezési követelményre is, mely szerint az Alaptörvény szabályait
egymásra tekintettel lehet és kell értelmezni [...]. Ezzel szemben az ex gratia juttatások jellemzője, hogy a
jogalkotó méltányosságból juttat javakat, és senkinek sincs joga arra, hogy egy ex gratia juttatás meghatározott
formájában részesüljön. Ebből következően a jogalkotót széles körű mérlegelési jog illeti meg mind a jogosulti
körnek, mind a juttatás mértékének és egyéb feltételeinek a meghatározása tekintetében, ugyanakkor a
jogosulti kör, a jogosultság mértéke és egyéb feltételei nem határozhatók meg önkényes módon [...].
[25] Az álláskeresési járadék az előbbi típusba tartozik, vagyis biztosítási alapú, ekként pedig a XIII. cikk (1)
bekezdése szerinti tulajdonhoz való jog védelmét is bíró alanyi jogon járó juttatás, ugyanis azt [...] a korábban
kötelezően megfizetett munkaerő-piaci járulék alapján állapítják meg, míg az azt felváltó foglalkoztatást
helyettesítő támogatás [...] szociális elven, rászorultság alapján juttatható, vagyis ex gratia támogatás.
[26] 2.3. Az egyes támogatási formákra vonatkozó jogszabályi rendelkezések részletszabályait (ideértve a
támogatásra való jogosultság feltételeit és annak mértékét is) - az Alaptörvény keretei között - a jogalkotó
szabadon alakíthatja. Az Alaptörvény XIX. cikk (1) bekezdéséből nem vezethető le az állam számára egy konkrét
támogatási forma konkrét részletszabályának a megalkotására vonatkozó kötelezettség [...]. Ahogyan erre fent
utalt az Alkotmánybíróság, általánosságban kimondható, hogy a szociális ellátórendszer egyes ellátásait -
változó gazdasági környezetben, az állam mindenkori gazdasági teljesítőképességére tekintettel - a
törvényhozó átalakíthatja vagy akár meg is szüntetheti, az ilyen intézkedések önmagukban nem alaptörvény-
ellenesek [...]. Mivel azonban a XIX. cikk (1) bekezdés második mondata tételesen felsorolja azokat az okokat,
amely alapján támogatásra jogosult az érintett, e körben valamilyen ellátási formát mindenképpen biztosítania,
működtetnie kell az államnak, a fent említett széles körű jogalkotási szabadsága mellett. Mindkét, jelen üggyel
érintett juttatás (a biztosítási alapú és az egyéni szociális szempontokon nyugvó), különböző mértékben ugyan,
de a szociális biztonságot megfogalmazó XIX. cikk védelme alatt áll, a jogszabályi feltételeknek megfelelő
kérelmező jogosult ezen juttatásokra, e jogosultságait pedig az Alaptörvény védi. Az ex gratia juttatások
esetében a jogalkotót szélesebb körű mérlegelési jog illeti meg, ugyanis nemcsak azt döntheti el, hogy milyen
ellátást biztosít, hanem azt is, hogy biztosít-e egyáltalán ilyen juttatást, és ha igen, azt az érintettek mely
csoportjának, milyen mértékben és milyen formában biztosítja.

B) Az Alkotmánybíróság határozata a cukorbetegség kezelésének

finanszírozásáról [3132/2013. (VII. 2.) AB határozat]
Az alapvető jogok biztosa a gyógyszerek társadalombiztosítási támogatásáról szóló jogszabály alaptörvény-
ellenességének megállapítását kérte az Alkotmánybíróságtól, többek között azért, mert az önkényesen zárt ki
egyes cukorbetegeket bizonyos kezelésekből, ezzel pedig megsértette az egészséghez való jogukat. Az
Alkotmánybíróság az indítványt elutasította.
[57] 3. Az Alaptörvény XX. cikke rendelkezik az egészséghez való jog védelméről. [...] Az Alkotmánybíróság az
Alaptörvény XX. cikkének értelmezése során is abból indult ki, hogy az (1) bekezdés az egészséghez való jog
alanyi oldalát, a (2) bekezdés pedig annak objektív, intézményvédelmi oldalát határozza meg. [...]
[61] Az egészséghez való alanyi jog az egyén testi és lelki integritását védi, s mint ilyen az ember
egészségének megőrzésére szolgál. Az Alkotmánybíróság a konkrét esetben elsősorban azt vizsgálta, hogy
cukorbetegek esetében mit jelent az egészség megőrzése. [...]
[66] [A]z Alkotmánybíróság megállapította, hogy a cukorbetegek esetében az egészség megőrzése a
megfelelő anyagcsere-egyensúly elérését jelenti. Az egészséghez való jog szubjektív, alanyi oldalából azonban
nem vezethető le, hogy bárkinek alanyi joga lenne arra, hogy az állam a megfelelő anyagcsere-egyensúly
elérése érdekében meghatározott gyógyszerek árának egy adott szintjét a költségvetés terhére - feltételek
nélkül - biztosítsa.
[67] 3.2. Az egészségügyi ellátórendszer megszervezése és annak egészségbiztosítás útján történő
finanszírozása az államnak az Alaptörvény XX. cikk (2) bekezdésében [...] rögzített objektív, intézményvédelmi
kötelezettsége.
[68] Az "egészségügyi ellátások megszervezése" a gyógyszertámogatás terén az államnak azt a
kötelezettségét foglalja magában, hogy működőképes, hatékony és biztonságos rendszert alakítson ki. Abban
azonban, hogy ezt milyen módszerrel és hogyan, milyen gyógyszer-finanszírozási szabályokkal valósítja meg,
széles körű szabadsága van.
- 186/187 -

INDEX
Margószám Témakör
[10]-[15] 1. Az alapjogok rendszere
[17]-[18] 1. Az alapjogok rendszere
[29]-[30] 2. Törvényi szabályozási szint
[47]-[51] 3. Alapjogi követelmény az érvelésben
[61]-[62] 4. Alapjoggyakorlási képesség
[67]-[74] 5. A közhatalmi szervek alapjogi státusza
[83]-[91] 1. Az alapjogok rendszere
[102]-[105] 6. Az alapjogi igény teljesítésének mérlegelhetősége
[114]-[130] 7. Az általános alapjogi teszt alkalmazása
[122] 2. Törvényi szabályozási szint
[144]-[145] 19. Hasonlóságok és különbségek a különböző típusú jogvédelmi eljárásokban
[156]-[158] 8. Alapjogi igény érvényesítésére irányuló ügyek
[159]-[165] 9. Alapjogi relevanciájú szakjogági ügyek
[167] 10. A konkrét (egyedi) normakontroll indítványozásának feltételrendszere, 11. A konkrét (egyedi)
normakontroll jogkövetkezményei
 [168]-[178] 12. Az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának vizsgálata és feltételrendszere, 13. Az
Alaptörvényben biztosított jog sérelme mint az alkotmányjogi panasz befogadásának feltétele, 14. Az
érintettség mint az alkotmányjogi panasz befogadásának feltétele, 15. A jogorvoslatok kimerítése mint az
alkotmányjogi panasz befogadásának feltétele, 16. Mérlegelést engedő befogadási feltételek, 17. Az
alkotmányjogi panasz rendesbírósági végrehajtása
[179]-[183] 18. Az absztrakt normakontroll ombudsmani indítványozása
[184]-[198] 19. Hasonlóságok és különbségek a különböző típusú eljárásokban
[205]-[209] 20. Az Emberi Jogok Európai Bírósága döntésének jogkövetkezményei, hatása
[217] 22. A kínzás és az embertelen, megalázó bánásmód és büntetés tilalma
[218] 23. Fogva tartás
[219] 24. Titkos megfigyelés
[220] 25. Adatvédelem
[221] 26. A személyiség integritása
[227]-[233] 23. Fogva tartás, 24. Titkos megfigyelés
[235]-[236] 21. Az élet elvétele
[252]-[255] 27. Abortusz
[256]-[258 28. Életvégi döntések
[276]-[277] 30. Közvetett hátrányos megkülönböztetés
[279] 29. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés
[280] 30. Közvetett hátrányos megkülönböztetés
[281] 32. Jogellenes elkülönítés
[282] 31. Zaklatás
- 187/188 -
Margószám Témakör
[286]-[292] 30. Közvetett hátrányos megkülönböztetés
[294] 29. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés, 32. Jogellenes elkülönítés
[296] 31. Zaklatás
[297] 32. Jogellenes elkülönítés
[298] 29. Közvetlen hátrányos megkülönböztetés, 31. Zaklatás, 32. Jogellenes elkülönítés
[303] 45. Felelősség az internetes kommentekért
[304] 36. Politikai gyűlés szervezése, 37. Spontán és sürgős tüntetések
[305] 35. Egyesületek nyilvántartásba vétele
[306] 38. Közérdekű adatigénylés
[309]-[312] 33. A közügy fogalma
[316] 41. A holokauszt nyilvános tagadása
[318]-[321] 34. A kifejezésmód és a stílus szabadsága, 41. A holokauszt nyilvános tagadása
[323] 39. Tényállítás és értékítélet a közszereplők bírálatában
[325]-[326] 36. Politikai gyűlés szervezése
[327] 37. Spontán és sürgős tüntetések
[328] 45. Felelősség az internetes kommentekért
[329]-[330] 35. Egyesületek nyilvántartásba vétele, 36. Politikai gyűlés szervezése
[331]-[335] 39. Tényállítás és értékítélet a közszereplők bírálatában
[336]-[340] 40. Gyűlöletbeszéd, 41. A holokauszt nyilvános tagadása
[342]-[343] 43. Méltóságvédelem az elektronikus médiában, 44. Közszolgálatiság
[344]-[347] 44. Közszolgálatiság
[345] 42. A sajtó szerepe
[351] 46. Pártatlan bíráskodás
[360] 46. Pártatlan bíráskodás
[381]-[391] 47. Szociális jogok